A CSÁNGÓSÁGEREDETE ÉS

TÖRTÉNETEA Moldvában; Bukovinában;Besszarábiában; a csíki, gyi-mesi községekben; Hétfaluban,(a brassómegyei Barczaságon)és más helyeken élő hun—kun (chun)-bessenyő-székelymagyar ősnép ismertetése.

Írta;SZÉPVÍZI BALÁS BÉLA.

I. KÉSZ.

A Székelység kiadása Gödöllőn.1934.

5

ElőszóA székely ismeri magát, tudja kicsoda, magát ki-

sebbíttetni nem engedi. Oka van reá, hogy úgyszármazásánál, mint történeténél s minden testi éslelki tulajdonságánál fogva sokszor és sokban kü-lönbnek tartsa magát más népeknél, de soha, sem-miben és senkinél kevesebbnek ne.

S a székely — napról-napra tanúja lehetett an-nak és lehet ma is, aki az érintkezési pontokon élt,vagy él — a székely a csángót magánál is többrebecsüli s minden más népnél — önmagánál is —jobban szereti és tiszteli.

Vájjon miért?Úgy láttuk és látjuk, hogy azért, mert a csángó

olyan, amilyennek az Isten az embert a bűnbeeséseelőtt teremtette. Olyan ártatlan, mint a gyermek.Testileg, lelkileg tiszta, becsületes, igénytelen. Ottfenn a havasokon a legtöbbjének az Isten maga apapja, a tanítója, a bírója, jegyzője. S szíve vé-rén, elméje gondolatán, a természet nyelvén keresz-tül érintkeznek, beszélnek egyikamással: Isten ésember.

Ha a csángó a maga szép, tiszta ősviseletében:fehér vászon nadrágban, hosszú, hímzett nyakú éskézelőjü ingben, amely a nadrágon kívül van s amitderékban tüsző-szíjj (döszüszijju) tart össze, bak-

6

kancsban, hosszú hajjal, hosszú bajusszal; a fehér-népje piros-fekete katrincában, melyet szorosan rá-csavar magára s ugyanolyan övvel köt meg, hím-zett, hosszú ujjú ingben s kis, mellényszerű kivár-rótt bundában, csórákkal (lábszárvédővel) s csi-nos kis bocskorban — ebben a szép ősviseletébenha megjelenik Szépvizen, már távolról megismeri aszékely, hogy ez nem oláh. Talán a tisztaságáról?— mondhatná valaki! Nem. Vagy legalább is nemannyira arról.

Az ősmagyar életben a ruha is nyelv volt. Min-den törzsnek megvolt, ruhában is, a maga táj szó-lása. Minden alaknak, minden dísznek, minden szín-nek megvolt a maga pontos, szigorú, másíthatatlantörvénye s az ellen véteni, se csereberével, se mel-lőzéssel, se kiegészítéssel nem volt szabad. A vétő-nek mindenki bírója volt. Csíkban még meg lehetismerni, aki ismeri a régi székely alkotmányt, hogyki a huszár részen való, ki a gyalogos s ki a job-bágy (t. i. a nem székely). Akinek a fehérposztóharisnyáján piros zsinór és vitézkötés van, az hu-szár részről való. Akinek sötétkék posztószegő vana harisnyája varrásában, az gyalogos. De vékonyposztószegély, mert a vastag udvarhelyszéki, vagymarosszéki. A posztóharisnyák itt mind fehérek.A háromszéki már szürkeposztó harisnyájáról sszürke, vagy fekete vitézkötéséről ismerhető fel.Mindezek ellenére is a viseletek nem pontosak ésértelmük is sok helyen — sajnos — feledésbe kezdmenni, mert kivált a vezetőemberek elkezdenek:

7

„úrizálni”. S pedig a székely, ki megtartotta ősiviseletét és szokásait, úgy megveti ezeket, mint azezüstgombos cigánydádé a fényesen kiöltözött frak-kos muzsikás cigányokat. Jobbágynak tartja.

Egy fiatal budapesti ügyvéd és író, ki a Bajkál-tó közelében volt hadifogoly, beszéli, hogy mikor aKáma-parti őslakókkal magyarul beszélt s kérdezte,tudják-e, hogy messze nyugaton is vannak magya-rok, fájdalmas sóhajtással mondták: — Tudjuk, deazok rég elmentek s ott el is züllöttek...

A székely azért szereti és tiszteli a csángót startja magánál többre, mert ruháját, nyelvét, szo-kásait, testi, lelki tisztaságát, minden idegen vesze-delemben és tőlünk való elhagyatottságában is, is-teni erős lélekkel, hűséggel és kegyelettel fenntar-totta, megtartotta s az ostromló áradatokban nemromlott szét homokbuckaként, hanem kősziklánakbizonyult és megállta a helyét.

S nem züllött el a vallási hite sem. A székely, mi-kor a csiksomlyói pünkösdi búcsúban, a szent hegy-re való kikerüléskor, községenként, még verekedikis az elsőségért, egyet, egy keresztalját előleresz-tene: a csángók fehérruhás ősmagyar seregét, azazonban — lelkében Krisztus alázatával — leghátulmegy mindig!

A magyarság nem csupán hét törzsből állt. Azújabb turáni kutatás sok elfeledett vagy eltemetettadatot és anyagot hozott napvilágra s ezek szerintsokkal több törzse volt 7-nél a fajtánknak és min-deniknek megvolt a ruhabeli, szokásbeli törzs-tör-

8

vénye, amit a mai tudósok formanyelvnek nevezneks azt teljesen ismerik. Ezen a formanyelven úgy le-het olvasni, mint a könyvből, a betűszövegből.

Bizonyára ez a házi törvénye idegenbeli élőcsángó véreinknek, hogy azt minden más törvényés hatás ellenére is évszázadokon, sőt évezredeken átfenntartják és megtartják.

Ugyancsak az újabb — azt mondhatjuk — füg-getlen kutatások és azok eredményei bizonyossátették s okmányok és nagyműveltségű nagy ázsiainépek törvénymódjára írt s császárjuk által szen-tesített évkönyvei bizonyítják ősiségünket, ősmü-veltségünket és hatalmunkat.

Franczia, hindu, görög és más tudósok nagykönyveket írtak, jezsuiták már sok száz esztendő-vel ezelőtt kikutatták és megírták Kínából Euró-pába, hogy Őseink, a hunnok, Krisztus előtt 2300esztendővel Kína mellett Dzsungáriában alkottakbirodalmat; évszázados küzdelmeket folytattak azóriási és nagyhatalmú birodalommal s hogy a kinaifalat is a hunok ellen építették azok, a 3600 kilo-méter hosszúságú, hegyeken, völgyeken, folyókonáthaladó és ma is meglévő falat, mely oly vastag,hogy a tetején szekerek járhatnak s olyan magas,hogy a kilőtt nyílvessző az aljából nem ér fel a te-tejéig. Ezt azonban a hunok — a hiunguk — meg-másztak s Kinát adófizetőikké tették. Ez Krisztuselőtt 2207 esztendővel volt.

Ötvenhét görög írónak van, mintegy ezer esz-tendőn keresztül (Kr. előtt és után) a könyveiben

9

szó őseinkről, kiket a Földközi tenger környékén,a Fekete tenger és Káspi-tó vidékén scythaknak,szittyáknak híttak. S nem voltak vadak, mert pél-dául a hét görög bölcs között is volt szittya, Anak-harzisnak hívták azt a bölcset, akit azért fogtakmaguknál a görög tudósok, mert olyan járvány voltAthénben, hogy úgy hullottak az emberek, mintősszel a legyek s a sok világhírű tudós görög orvosnem tudott ezen segíteni. Ekkor a szittya arra kértea város urát, bocsásson rendelkezésére mindent,amit kíván s megszünteti a járványt. Megtörtént.Ő összehordatta a városnak és környékének min-den borát, felöntöztette vele Athén utczáit s a jár-vány azonnal megszűnt!

A csángók, mint hunok, mint az ősmagyarságegyik törzse, mikor őseink Krisztus után három ésfélszáz esztendővel a mai oroszországi nagy Volgafolyamon átjöttek, a Don vize mellett, amit akkorTanaisnak hívtak, egyidőre letelepedtek. 374-benazonban ezen is átjöttek, Balambér vezetése alatt,180.000-en s a Dnyëstèer, a Ffuth és Szereik vidé-kére, a Keleti Kárpátok keleti lejtőire érkeztek amai Moldovába és Besszarábiába, amelyet folyókközének, Etelköznek neveztek. (Adil, Atil = fo-lyam. Innen volt Atilla, vagy Etele neve is, a nagyfolyamtól, a Volga-adiltól.) Tehát eljöttek Etel-közbe és Erdélybe, vagyis Dácziába, amely akkormagában foglalta a későbbi Moldovát, Besszarábiát,Oláhországot, Erdélyt és Magyarországot, a Ti-száig megverték a gótokat, gepidákat s akik az ural-

10

muk alatt éltek: a dákokat, gétákat s Róma ap-róbb népeit és azokat vezéreikkel: Fritigernussal ésAlarikussal együtt a Dunán túl űzték. Azután aDunán is átkeltek s Pannóniát, a mai Nyugatmagyar,országot a Duna és Dráva között elfoglalták. Az-után jött Atilla, a világ legnagyobb királya, akimeghódította egész Európát nagy katonai erejévelés nagy tudományával s aki már Róma előtt állott,amikor az ősök iránti kegyeletből, az apostoloksírja elöl, visszafordult. . .

Hiszen azért volt az orosz-japán háború s azértlesz még élethalál-leszámolás köztük, mert mikoraz oroszok Mandzsúriában a japán ősi sírokat fel-dúlták, a japánok azt mondották: — Őseink sírjai-nak meggyalázóival egy földön nem élhetünk. Egyiknépnek pusztulnia kell! És pusztulni fog . . .

Etelközből nem jöttek mind el s időközben men-tek is vissza hunok, kunok (chunok) éppúgy, mintamikor Atilla meggyilkoltatása s hős fiainak bu-kása után Csaba — megmaradt hunjaival — aHargitába és később az Olt, Maros, Küküllő völ-gyeibe vonult vissza, illetve szállott le.

Akik Etelközben, Moldovában s fel a Keleti Kár-pátokig, fel Gyimesfelsölokig és· le Bess&arábwiighunok megmaradtak, azok a moldovai és gyhntesicsángók, akik az 1764. évi csikmadéfalvi veszede-lem előtti és utáni években Csíkból székelyek kiköl-töznek, Zöld Péter papjuk vezetésével, azok a bu-kovinai csángók is, akiket a magyar királyok sze-

11

mére őrül állítottak, letelepítvén hét faluban,azok a hétfalusi, a barczgsági csángók.

Népes csángó területek voltak ezek. Még 100 év-vel ezelőtt is — amint e könyvben okmányokbólmutatjuk ki — Moldovaban százával voltak a csángóközségek. Még a régi temetők keresztjeinek, vagykőlapjainak magyar feliratai és tősgyökeres magyarnevei is döntően bizonyítják ezt. Szomorú, keser-ves történetük van.

Látni fogjuk, hogy pusztultak századról-századrapap nélkül, magyar pap nélkül. Mert ezeknek amindig római katholikus magyaroknak Rómábólküldtek magyarul nem tudó, meg nem tanuló olaszpátereket, akik, miként püspöki iratokban is meg-íratott, se nem gyóntattak, se nem prédikáltak,csak miséztek latinul s mikor — mint a forrásmondja — „nyakig ették magukat pénzzel” —visszamentek hazájukba. Magyar pap, ha néhaegy-egy apostoli lelkű Zöld Ρéter vagy Gegő Elek,vagy a többi székely apostol vállalkozott, ezek el-űzték őket. Elűzték még a jezsuitákat is az olaszpapok, mert magyarul tartották az istentiszteletetazok is.

Magyarország pedig, mint államhatalom és Róma,mint egyházi hatalom, sohasem állott melléjük. Ittis, Rómában is minden tényező, a maga belső ügyei-vel volt elfoglalva. Tétlenül nézték, hogy hull el amagyar vér, hogy vérzik el a legjelesebb magyartörzs s Krisztus-tövis között vergődve, Hogy tehet

12

utolsót az Egyház hűséges báránya: a róm. kath.csángó magyar.

És ez ma is így van. Sőt rosszabbul.Besszarábiában is magyar várak, templomok ma-

radványai vannak. Sőt Havasföldön is csak 1845-benszüntették meg Secueni (Székelységi) megyét!

Lelke elé akarjuk hát tárni a világnak a szörnyűadatokat, mert most már nem is az olasz pap, akicsak a fajtát vetette el, hanem a pópa, mely őseíhitét is elveszi a csángótól, állt be a vágóhidra, hogyelpusztítsa a fajtánkat.

Ott élő drága véreinket pedig arra akarjuk kérni,ne csüggedjenek a Golgotán se s figyelmeztessék azelesőket hogy: Lesz feltámadás! És az közel van!Roppant közel van!

13

Ι.

Honnét erednek a csángó magyarok?Visszapillantás a magyarság eredetére

Szekér J. Aloysius, ,,Α' Böltselkedésnek és Szent-séges Theologiának néhai Tanítója most pedig Tá-bori Pap”, írja Pesten, 1808-ban megjelent a „Ma-gyarok Eredete-, régi és mostam Magy'aroknak ne-vezetesebb Tselekedeteivel együtt” czímű 350 oldalaskönyvében a következőket:

„Mivel illy régi, és esméretlen dologban rútvakmerőség volna, minden út-vezető nélkül meg-indulni, követem ebben ama' nagy böltsességüftrfiat Deguinest, a´ ki a' Magyarok eredeténekfeltalálásában az egész okos világnak fáklyátgyújtott, úgy, hogy a' minek felkeresésében sokszáz esztendőktől fogva mások kevés haszonnalfáradoztak, azt ő a' Sinabéliek írásaiban, mellyeka' Párisi Királyi Könyvtartó-házban kezébeakadtak, szerentsésen feltalálta, és azokat hal-hatatlan szorgalommal egybe szedegetvén, azonkönyvében, mellyet a' Hunnusok, Törökök, Mó-gorok, és Napnyugati Tatárok nevezetesebb ese-teiről írt vala, a' most folyó Századnak közepetáján — tehát 1750. táján — közre botsátott,

14

A´ kinek Franczia nyelven való Írásait éles íté-lete és böltsesége szerint megrostálgatá, és azokos világgal közié ama' ditséretes HazánkfijaPray György.”

Azt is írja Szekér 1790-ben Szombathelyen, Vas-vármegyében kelt ezen könyve „Elöljáró Beszéd-”jében, hogy:

„Ezen írásra alkalmatosságot nyújtott egytsendes esztendő, mellyben Papi kötelességemenkívül, minden más hivatalbéli tehertől ment lé-.vén, annyira való üres idő nyújtatott, mellybenNemzetünk eseteiről néhai elmélkedéseimetAnya-nyelvünkön papirosra tehetném, és aztmás hiteles íróknak könyveikből megvilágosít-hatnám.

Voltak tudni illik mind ezen Első, mind pediga' Második Könyvemben, azokon kívül, a' kiketnémelly helyeken megnevezek, Útmutatóim e'következendők: Béla Királyunk nevetlen Iró-Deákja, Bélius Károly András, Bonfinius Antal,Cornides Danid, Desenchus József, Innocentius,Dagonits András, Forgách Ferencz, HorányiElek, Istvánfi Miklós, Kaprinm István, KatonaIstván, Kázi Ferentz, Kéza Simon, KerchelichÁdám Boldizsár, Palma Károly Ferenz, PáterfiKároly, Pray György, Severini János, SalagiIstván Timon Sámuel, Turótzi János. Ezeknekneveiket ide függesztettem, mivel midőn ezek-nek bizonyságával élek, ugyan ezeknek több-szöri nevezésével munkám' folyását félbe sza-

15

kasztani, és az által Olvasóimnak unakozástokozni nem akartam. Ezekből tehát leginkábbNemzetünk eredetit, 's annak változó eseteitszedegettem, rendbe raktam és a' mit unalmasolvasással sok Könyvekben kellene nyomozni,'itt, a' mennyire lehetett, rövid, de értelmes le-írással elől adtam.Nem írtam én ezt azon Bölts Emberek ked-vekért, a' kik előtt ezen tudomány szinte ollyesméretes, mint a' magok tulajdon ábrázatja;sem azoknak kedvekért, a' kiknek mind értékekvagyon a' sok, és nagyobb Könyveknek megszer-zésére, mind idejek azoknak olvasására, mindpedig elégségek azoknak értésére; hanem azo-kért, a' kik ezek nélkül szűkölködnek, leginkább,a' kik előtt a' Deák-nyelv valamennyire esmé-retlenebb. Hasznosabb lészen, vélem én, ha azAsszonyi-rend, más erkölts pazarló, könyvek he-lyett illyetén elme tápláló, és okosságot élesítődolgok' olvasásában tölti unalmas óráit. És ezvolt, megvallom igazán, második okom, hogyezen Munkának rajzolását magamra vettem.”L. S. K. (úgy véljük: Léczfalvi Sípos Károly),aki Árkosi Benkő Józsefnek, a nagytudományúszékely írónak „Imago . . .” czímű könyvét latinnyelvből magyarra fordította s Kolozsváron 1806-ban kiadta, „Az Érdernes Olvasóhoz” szóló beveze-tésében ezt írja:

„Elmémben forgatván, és megfontolván azt,hogy majdnem egész Európában lakó Nemzetek

16

közt, a' mellyek nagyobb részint a' magok Anyainyelveken olvasnak, írnak és munkálkodnak,nem tsak a' főbb, és tanultabb Rendek, 's Pol-gárok, hanem a' kissebb tudománnyal bíró sze-méllyek is édes Haza jóknak eredetét, szokásátés Históriáját, ha nem éppen fundamentomo-son — is, legalább annyiban, mennyiben (a'mely igen szép dolog) értik, és tudgyák. Én istehát azon buzgó szeretetemtől, mellyel édesHazámhoz, és Nemzetemhez viseltetem, ösztö-nöztetvén, ama' nevezetes, és sokak előtt esmé-retes Benkő József, a' Harlemi Tudós Társaság-nak egyik tagja által íratott, és 1791-dik Eszten-dőben Kolos'váron és Szebenben kinyomtatottKönyvetskéjét, a' melyben a' Nemes SzékelyNemzetnek Eredete, Különbbsége, Tisztye, Kö-telessége, Szabadsága, Jussai, és Privilégiumairövid summában le-irattatván előadattatnak, né-mely üres órátskáimbán, a' mellyeket sok rend-béli foglalatosságaim között magamnak nyerhet-tem, Magyarra fordítottam, az lévén tzélom,hogy fellyebb meg-irt Nemzetemnek tsekélyebbtudományú, és könyvekben szűkölködő Tagjaiis, a' magok Nemzetének Eredetéről, Szabadsá-gáról, Jussairól, Kötelességéről, és Privilégiu-mairól, a' mellyek több Felséges Koronás Kirá-lyok, és Fejedelmek által nékik kegyesen adattat-tak, valamit legalább olvashassanak. . .”No és a csekélyebb tudományú olvasóknak ismegbizonyítja írását Benkő József a következőkkel:

17

„Hogy a' Magyarok, és Hunnusok, követke-zendők éppen a' Székelyek is a' fel-jegyzett Esz-tendő táján”, (vagyis 376-ban Kr. u.) „jöttek ki Scy-thiából és Erdély Országát, s' a' szomszéd tartományo-kat el-foglalták, a' Görög írókon kívül, majdminden Európai Historikusok, világosabban pe-dig a' Hazánk-béli Históriák bizonyittyák; demindenek felett az a' hiteles, és nagy Tudomá-nyú Prtay György a' Magyarokról, és Huunusok-ról írt tulajdon Históriájában (noha ugyan a'Székelyek' eredete iránt ítéletében nagyon hibá-zott) világos bizonyítást tészen.”

„IV. Tzikkely. A' feljebb elől hozott sok rend-béli hartzok után a´ Hunnusoknak, a' kik az üt-közetekben megmaradtak, egy része Trátziában,Méziában, és Illiriában, Marténa váránál; másrésze Európai, másképpen kissebb Scitiában, a'Fekete Tenger környékiben írnák Vezérjekkelegyütt telepedtek le. Az harmadik része TatárOrszágban helyheztetett Meotis' taván túl valóTartományba, a' honnét t. i. a' Hunnusok leg-először Európába kijöttek vala, ment vissza. A'negyedik része pedig, kiknek a' Székelyek való-ságos maradéki, Erdély Országnak Nap-keletiszéliben, a' melly földet a' Nemes Székely Nem-zet mái napig is különös örökös jussal bír, ma-radott meg. Mely eredetét (f) a' Székely Nem-zetnek, nem tsak a' leg-hitelesebb Hazánk' His-tóriái (g) régi Eleink' hagyományával együtt,hanem Nemes Magyar, Horváth, és Erdély Or-

18

szágnak Törvényei is (h) a´ mely Verbötzi Ist-ván által Királyi parantsolat mellett 1514-dikesztendőben öszve szedetett, 's II-dik László Ma-gyar Ország királlyá által, ugyan-azon 1514-dikesztendőben helyben hagyattatott, meg-erősitte-tett, és Deák nyelven Decretum Tripafititumnakneveztetik, mellyet is mind a' Magyar Országi(Felséges Királok, hitek alatt, most pedig azalatta való Magyar, Horváth és Erdély Orszá-gok meg-tartani köteleztetnek . . .”

„(f) Ezen Eredetét a' Székely Nemzetnek Tu-rótzi János a' Magyarokról irt Históriája 1-sőRészinek 24-dik Tzikkelyében, Oláh Miklós”(esztergomi érsek) ,,ugyan a' maga Atilláról írtHistóriájában, Heltai Gáspár, és többek valósá-gosnak állíltyák.”

„(g) Vágynak ugyan többek, kik a' Székelyek'eredete iránt a' most eléhozott Timon Sámuel,Fasching Ferentz, Práj György, azt állítván rész-szerént, hogy a' Jászoktól, rész-szerént pedig, ésnevezetesen Práj György, hogy a kunoktól szár-mazottak légyen.” (nagyanyja térde! hiszen a kunis test vértörzs!)” de ezek, noha ugyan nagyhitelüírók legyenek, mind azon-által a' Székely Nem-zetnek mivoltát és annak Privilégiumát elegendő-képpen nem ismerik, és különben-is igen tsekélyfundamentumon, tudniillik, hogy három ezerén a'Magyarok, kiktől a' Székelyek származtak,” (t. i.az ősmagyaroktól: a hunoktól) „a' Gottusok és

19

Gepidák közt, mint ellenségek, meg-nem marad-hattak volna: építeni látztzanak.”

„(h) De hogy ezeknek álíttások helytelen lé-gyen, mind a' Historiákbál, mind pedig a' leg-régibb Adomány Levelekből (Diplomákból) bizo-nyos; sőt azoknak meg-tzáfolására mi kívántatiktöbb? mint az úgynevezett Verbötzianum Deere-tum a' melly az egész Magyar Országnak, és an-nak ditsőséges királlyainak szavai és ítélete, mely-lyet-is Verbötzy István koránt-sem a' maga fejé-ből, az Ország, és Király megegyezett akaratyávalban találtatott írásokból, és a' Nemes SzékelyNemzet' Polgári rend-tartásának fundamentumá-ból, az Ország, és Király megegyezett akarttyávaldólgozott-ki és szedett öszve: Ö pedig világosanmeg-mútattya, hogy a' Székelyek minnyájan Pri-vilegiatus Nemesek, azoktól a' Hunnusoktól,vagy-is Magyaroktól, a' kik legelsőbben MagyarOrszágra ki-jöttek, származtak légyen.” (Szóval,hogy testvér törzsek.) „így tehát Törvény, Király,és az Ország ellentusakodik az, a' ki az annyiszoremlített Székely Nemzetnek eredetét másképpenállíttya, magyarázza.”

Közli Benkő könyve Mátyás királyunknak Módravárát vívó táborában 1473. Karátson havának 9-iknapján kelt dekrétumát e czítnen: „Tulajdon Pa.rantsoltja Ö Királyi Uraságának,” melyben a legszi-gorúbban megtiltja, hogy a Székelyeket adóztatnimerészeljék, mivel azok sem neki, sem más uraknak„semminéma adózással eleitől fogva nem tartózná-

20

nak.” És „őket az Őseiktől maradott állapottyokszerént különös Laistromba vegyétek.” Ez mindenegyes székelynek a megerősített nemeslevele!

Közli a könyv Rákótzi György fejedelemnek Sza-mosújvári várában 1636. Böjtelő havának 30.-ánkelt dekrétumát, melyben panaszokra hivatkozva, eztirja: „Az egész Székely Nemzetnek, és az ök mind-két ágon levő maradékoknak azt a szabadságot ésPraerogativát, ezen tulajdon privilégiumunknak ere-jével kegyesen, adjuk, engedjük és ajándékozzuk.”Indokolása pedig székely hiteles történetírás.De a székely kiváltságokat elismerték és megerő-sítették Habsburg-uralkodók is. Egyizben pedig, mi-kor a nyakukra ült fosztogató urak szabadságukatelvették, felkeltek és az egészet kiirtották ...De menjünk tovább!

Kállay Fére'ntz Pénsionált Kapitányauditornak1829-ben Nagyenyeden „Históriai Értekezés A' Ne-mes Székely Nemzet' Eredetéről, Hadi és PolgáriIntézeteiről a' régi időkben” czímű közel 300 oldalaskönyvében a következőket írja:

„Azt a földet, mely Erdély napkeleti részén el-nyúlik napnyugatról napkeletre, vagyis a' Nyárods Maros öszve saakadásától kezdve a' csíki Gí-mesi passusig. Északról Délre, vagy is a Gyer-gyószéki Piritske Havastól Bodzáig, egyaránt csaknem 15. német mértföld hozzá nem értve AranyosSzéket, a' Székely Nemzetnek Eleji szállottákmeg egy időben.

21

Északra 's napkeletre hegyek zárják el Mold-vától, Délre Oláh Országgal 's a Szász földdelhatáros, napnyugaton Küküllö 's Torda várme-gyék' széleivel szomszéd a' Maros folyóvíznélfogva. Esméretesebb folyóvizei a' Székely földnekMarás, Olt, Békény, Nyarad, két Küküllö, Gagy,Fejér Nyikó, két Hamorád, Vargyas, KormaS,Baróth, Ajta, Feketeügy, Kovászna, Kászon,Szépvíz. Régen hét főszékekből állott, majd Ara-nyos is a' XIII. században Torda vármegyébőlkiszakasztatván, nyoltz székekre oszlott a' Szé-kelynép 's négy fiu Székekre úgymint Udvarhely,Sepsi, Orbai, Miklósvár (Erdővidék), Csík Ma-ros, Aaranyáp Székekre; Bardotz, Keresztúr,Gyergyó, Kászon fiu székekre”

„Honnan 's mikor szállotta meg a' székely népa' mái lakta földet — különböznek az értelmek.”Elmondja Kállay, hogy vita folyt s idegen írókatemlít, akik elhomályosítják a történetet. Azután így

folytatja:„Azonban nékünk magyaroknak is szabad meg-

szólamlanuhk, mert mi a' Nemzet nyelvét 's belsőalkotványainkat jobban esmérjük, mint az idege-nek, Bod Péter, Benkő, Felmer, előttük Dese-ritzky, Joannes Pistorius és mások nyilván állít-ják a' Székelyeknek egyenes származásokat a'Hunnusoktól, a kik Atilla alatt egész Európátmegreszkettették.” Azután felhozza, Hogy az idegenek IV. Béla szál-lítványainak mondanak, de Kállay nyomban idéz

22

Benkőtől a székelyeknek korábban adott adomány-leveleket s igy a vakmerő hamisítás halomra hull.Később idézi a Thurótzi krónikát:

háromezer férjfi a' Hunnus nemzetből a' Hartzvészéjéből szaladás által mentvén ki magát, Pan-nóniában maradt, a' Csiglemezején megszállott(Nro. 3.) de félvén a' napnyugoti népektől, kikAtillára haragudtak, Erdélybe, Pannónia határ-széleire mentek. (Nro. 4.) 's hogy meg ne esmér-jék őket. mint Hunnusmaradványokat, nem Hun.nusoknak, vagy Magyaroknak, hanem Székelyek-nek nevezték el magokat a' magok nyelvén. Senkisem kételkedik az én időmbe is, hogy ezek a' Szé-kelyek az először kijött Hunnusok' maradékai,idegen vérrel nincsenek is elegyítve, 's a' földekfelosztásában is sokat külömböznek a' többi ma.gyaroktól.”A földbirtoktörvény pedig a székelynél a legna-

gyobb bizonyítóerő, mert a legfőbb tényező. Az 1908.évi VII. és XXXIX. tagosítást és arányosítási, úgy-nevezett Darányi törvényt pl. Csíkban katonasággalsem tudták végrehajtani, mert a székelység az éle-tével, a vérével állott ellent annak, hogy közbirtokaitelosszák. Hogy tehát elvehessek a székelytől a föld-jét, egyenként kellene, hogy megölögessék, a mi az-tán megint egy másik lehetetlenség.

Felhozza Kállay Kosa Simont, ki azt írja:„Azok a Székelyek, (Zeculi) Hunnus marad-

ványok, kik megtudván, hogy a' magyarok újravisszajöttek Pannoniában, a' visszajövőknek Ru-thenia határain eleikbe mentek.”

23

Béla király jegyzőjére is hivatkozik Kállay, ki fel-jegyezte, hogy a' Székelyek Atilla király népei vol-tak, a magyaroknak békességesen elejikbe mentek sa' sereg előtt az első had Lineában lovagoltak sMénmaróth ellen is az avant Gárdában voltak elsők.Idézi Wercmts Antal Esztergomi Érseket, a XVI.századból:

„Szokásaikban, törvényeikben, Életmódjaikban,kivévén a' vallást, egészen különböznek a magya-roktól, még nyelvekben is, melyen Eleinknek szo-kása szerint beszélnek.”S azt mondja, hogy „a Székelyek pedig, hogy hu-

nok volnának, senki sem kételkedik.' Idézi SzékelyIstvánt, a ki a Világ Krónikájában (Krakkó, 1558.)ezt írja:

„Erdélyben a' Moldvaság felett szállanak meg,holott mind e mai napig lakoznak, és nem Magya-roknak, hanem Székelyeknek hivatnak, kik mégmost is különböznek a' többi magyaroktól Törvé-nyekkel és írásokkal.” (Közbirtok, Szabadság.Rovás írás.)Oláh Miklós esztergomi érsek — említi Kállay —

Atilláról irt könyvében éppen úgy beszél, mint Thu-rótzi.

„A Székelyek idegenekkel nem szeretnek vér-ségben jőni, erkölcsökben, szokásaikban, törvé-nyeikben nagyon különböznek a többi magyarok-tól.”

Bonfiniustól is idéz: „A Székely népek a' ne-mes Scytháktól származnak le.” Istvánfi: „A Szé-

24

kelyek, kik Erdélyben Olytoz (Aytossum) körüllaknak, mely Moldvát elválasztja, a' régi Scythák'maradványaiknak tartatnak.” Werbőtzy: „Erdélyrészeiben laknak a' nemes privilegizált Székelyek,az először bejött Scytha népnek sarjazati.” — Hi-vatkozik Kállay az 1506. évi agyagfalvi Konsti-tucióra: „Hogy igy az igen nagy Scythiából reánkmaradott tökéletes hivségnek dicsérete köztünkmegmaradjon: mert meg kell vallani, hogy a'Székely Nemzet máig is sokat tart Atilla Hunnu-saitól való származására.” És mindehhez hozzáteszi Kállay Ferentz:

„Ennyi sok tanúbizonyságok után a' legrégibbidőkből, mikor a magyarok talán jobban esmértékmég a' Székelyeket, mint ma, bajos egykönnyeneldisputálni az idegeneknek a' Székelyek hunnusszármazását azoktól, kik vagy a' nemzethez tar-toznak, vagy köztök huzamos ideig lakván szem-mel látott mindennapi tanúi voltak régi eredetiszíneknek, testi lelki erej éknek, cselekedeteiknek,és képzeteknek.”

A hagytudományú Kállayhoz még visszatérünk, amikor a székelység és Moldva kapcsolatáról lesze'nszó. Most nézzük a legrégibb forrást, mely amazőseinkről szól, amikor még mind együtt voltak azazután szétszakadozott ősmagyar törzsek.

Horváth Ádám 1817-ben Pesten „A Magyar Ma-góg Pátriárkáiul fogva I. István királyig” czímű 412oldalas könyvében részletesen és hitelesen megírjaKrisztus előtt több, mint 3000 esztendővel kezdődő-

25

leg őseink történetét, felsorolva évszámok szerint azuralkodók neveit és történetét. Végzi tehát a dús-gazdag tárházhoz hasonló könyv őseink történetétott, ahol nekünk magunknak is kezdik tanítani, SzentIstvánnál, a kinek idejében és utána sok minden ősinagyságunkról és 10.000 esztendős műveltségünkrőlvaló kincseink elpusztultak.

Nem lehet még neveiket és munkáik czímét semfelsorolni mindazoknak az íróknak és forrásoknak,a kiket és a melyeket Horváth Ádám az egész világ-ból összehalmoz. Az a könyv valóságos MagyarÓtestamentum.

Két dolgot akarunk csak ebben a könyvecskébenfelmutatni: az egyik a csillagászati tudományuknaka kétszerkettő biztosságával vetekedő nagyszerűségea történetírás ellenőrzésére való felhasználása s ezzelkapcsolatban a történeírás törvényes hitelének bizto-sítása; a másik a Kina szomszédságában lévő ős-lakóhely, a máig is e néven ismeretes, Dzsungáriatanjóinak, azaz: Ég-adta fejedelmeinek, valamint aKáspi-, Fekete és Földközi-tenger környékén éltszittya Zoltánoknak, azaz szultánoknak a névsorát,megjegyezvén, hogy akkor még őseink a török test-vérekkel is közösségben éltek s ők is magukénaktartják — és jogosan Atilla Urunkat.

A kínai csillagászok, éppúgy, mint az assziriai,káldeai és egyiptomi az ők ismeretlen módszereivelés eszközeivel valóban az égig emelkedő csodálatostudomány volt. Hogy úgy mondjuk: egész naptárátteremtették meg és ismerték a nagy mindenség csil-

26

lagvilágának s az a tudományuk és megállapításaikolyan tökéletesek voltak, mint maga a világrendszerforgása és törvényei. így aztán, megismervén azt azigazságot, hogy a földi élet sorsát is úgy intéziknagyban — a nagy időszakok, mint a kicsikben azévszakok a múltat és a jövőt a csillagvilág kétszer-kettő biztosságú törvényeiből éppúgy tudták, mint ajelent s azok pontosságát és hitelességét módjukbanállott hajszálra ellenőrizni. Valamit átvettek ebbőleurópai udvari tudósok is, de az is elkorcsosodott akis-szerű államberendezésekben és apró, gyenge, tu-datlan emberek közt.

Ε szerint a tudomány szerint a világ bizonyosmeghatározott korszakokban folyton megismétli ön-magát. A különböző nagyságú korszakok években ismegvannak állapítva. A történet folyását is tehátvisszamenőleg is, előre is, pontosan megtudják álla-pítani, így a kínai csillagászok evvel a visszamenőszámításokkal 40.000 esztendőre teszik Kínának, mintállamnak életét. Mesének tűnik fel s az is, de szá-mokból és kézzelfogható dolgokból folyó isteni mese.Évkönyveik négyezer esztendőre visszamenőleg ad-nak számot történetükről.

Ezekről a csodálatos könyvekről, a melyek adataita csillagászat is igazolja, Horváth Ádám, ki azokbólveszi őseinkről, a hunokról való adatait is, a hiteles-ségükről a következőkben tudósít:

,,§. 23. A' Sinai Történet írást némelylyek feleslegmagasztalják, mások büntetlen kárhoztatják. LeComte Lajos', egy a XIV. Lajos Francz király által

27

Siámba és Chinába küldött hat Jesuiták közül aztmondja: (E. p. 176.), hogy a' Chinai Históriábanáltáljában véve a' magok birodalmát 40.000 eszten-dőre viszik fel felé; de annak az a' része, mellyel aköztök lévő tudósok élnek közönségesen, olly bizo-nyos öszve függéssel és igazán van írva, hogy a' kiazt kétségbe hozta, ízetlen és tudatlan embernektartják, és mintegy Eretneknek; a' szerént tehát 4000esztendőiül fogva szakadatlan következtetéssel hoz-zák le a magok' uralkodójikat.”

Idézzünk tovább Horváth Ádámot:„ . ,. Szokása volt s most is szokása annak a' nem-

zetnek, hogy egynéhány tanúltt és bölts emberekre,Philosophusokra bizza a' meghóltt fejedelem viseltdolgainak minden szinlés és hizelkedés nélkül való; leírását annak következője: melly hivatalbeli munkatehát ő nálok igen tiszteletes és sok nagy emberekvágynak arra. Innen van, hogy a' Sinai História,noha annyiszor folytatódik, annyira hsonló magához;és jól lehet más-más írók nevelik azt időről-időre,ollyan, mintha ugyanazon egy írónak munkája volna:és tsak ugyan egy az is, 's nem mástul, mint az arrarendeltt Királyi Embertül íródik, és már nagy ésigen sok könyvet tészen.”

S itt jegyzet alatt hozzá teszi Horváth Ádám:„A Millót Közönséges Históriájának elején, még

nagyobb meghatározással adja elő Christiani a' SinaiFejedelmek tettei leírásának pontosságát; hogy úgy-mond, az arra rendeltt tudós Társaság bizonyos da-rab írásokban meg írja minden egy egy fejedelem-

28

nek viselt dolgait, és azokat egy záros ládába, egyarra a végre tsinált lyukon, vagy résen beveti: és aláda mindaddig fel nem nyitódik, míg az a Famíliauralkodik, annak végivel, a' darab írásokbúl egyegész Históriát tsinálnak, és azt a' Nien-y-Széé-nevűnagy Krónikába be irják. Ezen kivül minden városidőnként feljegyzi a' maga történeteit, mellyben nemtsak a' kórmányi, tudományos, hadi, és vallást illetőtörténetek, hanem még a' magános tettek is megvágynak írva.”

Ugyanígy egész Tanáts (Tribunal) ügyel az Ég-vizsgálásra.

Innét veszik tehát hun őseinkről való hiteles tör-ténelmi adataikat mindazok a tudós írók, akik márírtak az ősmagyarokról, bár vannak másutt is, mertpL Modi bombay tudós 60 kötet könyvet írt a hu-nokról.

Vegyük hát most a tanjók, hun fejedelmek névso-rát, akik Dzsungáriában uralkodtak:

Teuman, Mleteus, Laokám, Kiritsing Itsizi, Ongof,Usui, Kiülik, Tsitihe, Ho\loku, Hojent, Hiul, Ujer-kut, Tsitsi, Hoan, Tátsulojuóti, Tejemis, Tejemotze,Nanytsiasu, Vitsuliojoti, Hienlé, Iuú, Punuch ésPé. (24.)

Természetesen a kínaiak kínai nyelven jegyeztékfel uralkodóink neveit. A két utolsó például hun nyel-ven: Hunor és Magor.

A Scythiában, Szittyaországban uralkodó zoltánoka következők voltak: Bor, (a Hunoré), Dava, Kéve,Kéár, Belep, Kádár, Othmár, Farkas, Bondofárd,Buken, Céan&d, Budli, Bestúr, Mike, Miske, Ompud,

29

Kulehe, Levente, Leél, Zaul, Zambúr, Balog, Bul-csú, Zulta, Berend, Kadicsa, Opusz, Ethel és Kamen.

És mégis hogy írnak idegen történetírók rólunk,még a nálunk élők is! Micsoda vad hordának festikőseinket. Van magyar nyelvű Lexikon, a melyikbenAtillát ördögnek, szarvakkal rajzolják ...(!)

S most térjünk vissza ismét Kállay Ferenc2 törté-nelmi forrás munkájához s nézzük a székely éscssángó azonosságot:

„9. §. A' Székelyek és Moldvai Magyarok.Csak egy pillanattal fussuk végig azon sok ma-gyar falukat, melyek Moldvában, Besszarábiábanvágynak, 's megfogjuk győzni magunkat, hogy sokAtyánkfijai laktak ott hajdanában, hói ma a' TörökVajdák' sujjos igája alatt nyög a' földlakossa, kikmár-már számokban is nagyon megfogyatkozván”,(1829-ben) „mivel nem is gondoskodtunk róllok,utolsó jegyeit is elkezdik veszteni magyar vérből lettszármazásoknak. — Még csak Szegedi János'idejében- is (1. c. §. 4, 5, 8.) Forrófalván, Tjßmásfalván, Duma, vagy Domófalván, Zsidófal-ván, Szabófalván, Ritzkóban, Kalapospatakban,Gorzafalván mind magyarok laktak, Jászvárost,Bakót, Tatrost, Galátzot, Berlátot, Baját, Némethit,Szutsavát, Foksányt, Espereczt elegyest lakták 's lak-ják máig is az oláhokkal, jóllehet kisebb számmal.Csöbörtsök Bessarábiában egész magyar falu volt, 'sBenkő mondja in Milkovia p. 4L, hogy 1779-benmég megvolt a' Magyar Templom Akjirmanban(Bialograd Nester alba), melyet László királyunk

30

fundált: Hasonló képpen Timon említi még (....)Herszát, Varlót, Takutsot, Lukácsfalvát, Kománfal-vát, Godrát, Alfalvát, Szalonczát, Újfalut, Bogdán-falvát, Hidegkútot, 's azt mondja, hogy MargithnakErdélyi Vajda István' feleségének Bakóban, hói Má-tyás királyunk idejében lakott, a' város északi részénaz ő idejében is látszottak palotás háza' nyomai.(...) Akjirmanról 461. (...) hat ezer magyarfamíliákat emlit Havasföldön, kik vissza akartakjönni a' Magyar földre, de megtudván, hogy mintüres hely, ott maradtak. Csik Delnei Székely Katho-likus Pap Zöld Péter 1776-ban bejárta Moldvát, holmagyarok laktak még: Csöbörtsökön, Szent Péter,Szent János, Szent Antal magyar falukban Bessz-arábiában 2512 személyeket keresztelt meg, 7139személyek pedig meggyóntak.” (Budai Ésaiás után).„Patai György Jesuitának Moldváról tett tudósításai1743-ból közöltetnek, kinek idejében már sokan el-f lej tették a' magyar nyelvet.”

„Bukovinában hasonlóképpen találtatnak több ma-gyar Famíliák: Istensegits, Istenfogadj, és más fa-lukban, kik oda a Székelyföldről telepedtek le. Hogya' Moldvai és Bess-zarábiai Magyaroknbk is nagyobbrésnek székely Ülepedés, kétséget s)e szenved, ha meg.gondoljuk 1-ször: hogy a' Székelyek mái napig sza-kadatlan egyben köttetésbéin vagyatok a Belső Or-szági Atyafiakkal, és sokan, kiknek Eleji belső hábo-rúk, éhség, elszegényedés, vagy más okok miatt odavettek magokat vissza tértek, s térnek ma is, kik kö-zül némelyek vagy egyezés, vagy per mellett vissza-

31

kapták az én időmben is jószágbéli részeiket azAtyafiaktól és maga Zöld Péter is a' Csángó Ma-gyarokat Székely telepeknek mondja közhagyományután. Megeshetik azonban, hogy a' Pruth és Szeretmellett lakó Magyar telepek még a XIII. századbanszállották meg azt a földet.” (Csak hozzájuk szál-lottak az őshonfoglaló hun maradékokhoz.) „ha nemelébb, mert olvasom IX. Gergely pápa leveléből, IV.Bélához 1234-ből, melyet Pray és Benkő felhoznak,hogy a' Kumánus Püspökségben bizonyos Oláh népvan, mely megvetvén a' Romai Ecclézsiát, GörögPüspököktől vesz tanítást, a' hová sok Magyarok ésSzászok által mennek lakni, s' az Oláhokkal majdcsaknem egy néppé olvadnak öszve. De a' Székelyföld' szomszédságában Moldva szélén lakó Magya-rokról, Hértêbdk, Goraafatlvân, Só falván, Oknanstb. ezt nem merném állítani, mint hogy bizonyos,hogy mind a Kurutz' háború alatt, mind a' SzékelyKatonaság felállítása' alkalmával sok Székelyek von-ták ezen határszélekre el magokat, sőt a' legújabbidőkben is a' nagy Éhség bekövetkezvén 1816-banmesszebb székekből is kivándoroltak Moldvában 'sBukovinában, legtöbb oláhok pedig Havasalföldérementek. — így ment Ilosvaí több katona társaivalés számkivetett magyarokkal az elmúlt század elejina' Kotzimi Basa' oltalma alá, megvetvén a' VI. Ká-roly császártól adott Botsánatot, (Amnestia) Stojzinmagyar telepből álló falut állított fel Podolia határszélén a' Pruth mellett. (...)

32

2-szor Székely telepekre mutatnak több faluk el-nevezései is, mint Duma, vagy Bamóifalva, Kászon,Forrófalva, Tamásfalva, Zsidófalva, Bakó, Sófalva,Lukácsfalva; mert Damó, Köszöni, Forró, Zsidó,Bakó, Sófalvi, Lukáts Székely Famíliák ma is megvágynak, Kászon pedig Csíknak egy részét teszi, úgyTamásfalva Orbai Székben egy közepes falu.” (Fel-csíkon is van Szent Tamás).

,,3-szor. A' Székely Nemzet nagyon szapora és né-pes, a' mint kogy máiglan is nem elégséges lévénföldjök a' Saporodás elfogadására, nem tsak a´belső, hanem Magyar 's Erdély-Országokba számo-san kivándorlanak élelem keresése végett, és úgy so-kan végképpen kinn maradnak.”

A Székely Τársasagok Szövetségének 1913. éviaugusztus hó 25-én Előpatak-fürdőn tartott VIII.rendes közgyűlésén megállapították, hogy a székelykivándorlás nem oly nagy mérvű, a mint az útleveleikmutatják, mert a kimenők vissza is jőnek. És tudjukgyakorlatból is, hogy a székely ember akkor megyOláhországba, Móldovába, mikor nincsen keresete. Sa mint egy kicsi pénzt össze tud csinálni, viszi haza.

Azért azonban Moldovában több a magyar, minta mennyit kimutatnak s egy olyan magyar uralomalatt, a milyen az utóbbi 400 esztendőben az anya-országban sem volt, Moldva, — a régi Etelköz, —egészen más képet kapna.

így is, bármilyen kevesen is vannak ott csángótestvéreink, ők a mi székely, a mi magyar, kun éstöbbi hun véreink maradékai. (A hun nevet egyéb-

33

ként a kun tartotta fenn. Mert a chun, ahogy régenírták, kun is, meg hun is, az olvasásban is, a beszéd-ben is.)

Honnét erednek hát a csángó magyarok?Onnét, a honnét mi székelyek s a fajmagyarok: az

ősmagyar hun népfajból, a turáni fennsíkról, 'Ázsiá-ból, ahonnan lefajzottak minden túrán népek a négy-égtáj felél

Innen származnak a csángók L·, a közös turánibölcsőből. Innen jöttek Etelközbe, s Székelyföldrőlmentek oda újabb fajok. Bizonyítottuk és bizonyít-juk.

Annyi hiteled bizonyíték vén ezen származásunk-ról s a csángóknak székely, magyar voltáról, hogyha ez nem történelmi igazság, akkor nincs és nemvolt és nem lesz soha a világon történelmi igazság!

34

I.

Hol voltak és vannak csángó magyaroks azok eredetének és történetének vázlata

Az árpádházi királyok okleveleinek egyike, mely1211-ben kelt s a melyet Szentpéteri Imre történet-író említ, a Keleti Kárpátok két oldalán, tudniillikannak keleti és nyugati oldalán való népekről szól-ván, ezt írja II. Endre magyar királyról s az általaBrassó vidékére telepített németekről:

„Nekik adja az erdőkön túl a kunok felé fekvőBorza földet; arany, ezüst bányászati, vásártartási,vár- és városépítési kiváltságot; szabaddénárak, nehe-zékek és mindennemű szolgáltatások alól való men-tességet ad.”1227-ben a keleti lejtőn — tehát Moldovában — lakókunok jöttek át — bizonyára odaküldött hittérítőkvezetésével, Esztergomba s ott arra kréték Róbertérseket, hogy hadd menne és keresztelné meg őket.Az érsek és a missió a pápától kért és kapott fel-hatalmazással és Béla magyar herceg csapatával általis szálltának a hegyeken s Bortza kánt mintegy15.000 emberével mégis megkeresztelték.

Sőt az érsek mindjárt meg is alapította a hiresmilkovi püspükséget s megszervezte annak egyház-megyéjét a hegyeken túl és erről való területekre s

35

annak püspökévé a missió lelki vezérét, aki elébbszerzetesrendi prior volt, amint a Fejér Kodekszbenolvassuk, a domokosoknál s igy papjait is leginkábbebből a magyar rendből vette.

Mikor Endre a német lovagokat beültette Bortzakun kán földjére, a mai Barczaságba, igen ágrólsza-kadtak voltak. Azonban csakhamar igen meghíztak,igen megerősödtek és pártfogójukkal szemben ispaczkázni kezdtek.

Ekkor a király megharagudott hálátlan és döly-fös telepeseire, elvette kiváltságaikat s a jó kun vité-zeket tette Bortza föld őrizőivé.

Mikor azonban a tatárok megmozdultak s a ku-nokon áttörve akartak Európába özönleni, II. Endremegint a németek felé fordult s velük is igyekezettmegerősíteni a Kárpátok keleti és nyugati felén lakóhun és kun-maradékokat, hogy azokat feltartsák anyugatra törő áradatot. Adott sószállító hajókat,vámmentességet, adományozási jogot, a királyi pénzhasznának elengedését, házaik királyi védelmét s apénzverés jogát adta a németeknek. (1222-ben.)

Már jóval elébb, valamikor még Szent Istvánidejében épült volt a Tőrei-szorossal szembén asziklabérczen egy vár, amelyből Sándor István gon-doskodik az ót szoros: a törcsi, tömösi, gurezvi,ósánczi és bodzai, a székely és magyar föld védel-méről.

Most aztán a Bortza földjével és Sándor István-nal kapcsolatban a csángó névről is hallunk — atalálgatásokon kívül hiteles történeti adatokat is.

36

Mik a találgatások? A csengőtől és a harang-csángatásától, félreverésétől a nagyon valószínű el-csángálásig, félrehúzódásig minden hasonló hangzás-tól származtatják a csángó szót. Pedig népet is, épp-úgy, mint hegyet, folyót és várost nevezetes, nagyemberekről neveznek el és nem inczidensekről, nemjelentéktelen, vagy bizonytalan jellegű esetekről.

A hiteles történeti adat ama híres, nevezetes éshiteles Csiki Székely Króniká-ban vagyon, mely márhelybeliségénél és a legrégibb, leghitelesebb történet-nek, a hagyománynak szájról-szájra, apáról-fiúramaradt hitelénél fogva is ótestamentumi fejezete aszékelységnek.

A Csiki Székely Krónika czíme a következő:„A Székellyeknek eredete és a vitéz uraknak 's

Csik Gyergyo és Kászom szék főnépeinek viselt dol-gait 1533-ban jegyzetté ki 's hozta le Matt y ás András,Csik széki nemes Székelyek Veress Deák, GyörffyMátyás és István Gábor előtt. 1695-ben Mártius14-kén újra leírták Veress Péter és Bors IstvánCsik széki nemesis székelyek Erdéllyben. Ennek má-sát leírta Farkés János Nepomuk világi pap 1796.melyből fordíttatott.”

Ezt pedig mi ismerjük Aranka György saját-kezüleg javított tisztázata, az Erdélyi Múzeumegy-let kézirattárában Kolozsvárt „A Csíki krónika jegy-zetes fordítása” új czím alatt.

Ennek 31. verse azt mondja:„Ezek folytán Zoltán meghalván, az országot

felosztá, Andrást és Bélát az Erdélyi vezért, a' mi

37

Királyunkat maga mellett tartá — 1049-ben. Minek-utánna pedig István király már régen megholt volna,a' dicsőséges és győzedelmes Királynak halálát meg-hallván a' „Bessusok” (t. i. a bessenyők) ,,'a Gümötxmege földin lakó keresztény Székellyeknek hadatizenvén, bé akarának ütni” . . . stb.

Ez a Gümötz pedig Gyimes, ahol csupa csángóklaknak.

De menjünk tovább. 32. vers;,,De az Erdélyi vajda Béla megtudván a' keresz-

tény székellyeknek veszedelmeket és az Andorásvezérét is, a' báttya halála után a' pogány emberek-nek Gyula várában, fejeket szedeté. Ezek voltak:Sandur Gergely, Csangur Elek és Balaskó Gergely;a Bon fia. Esmét a' Csáki fiak; Sándor István pediga' László fia, a' Gergely testvére, kiüzé az ErdélyiVajda parancsolatjából Csangur Pált, a CsangurElek attyafiát, a' jeles katona — Kab fiát és a´Gümetz földit visszafoglalá s' magának tartá.”

A székely nemzetnek volt egy szerecsendió héj-jából faragott pohara, a mellyel a főrabonbán áldo-zott. Úgylátszik, a Gümetz földje nemcsak a mos-tani gyimesi községekből állt, hanem mindazokból,ahol most a csángók laknak s közben is, ahol már— nem laknak, mert a 30. vers azt mondja, hogy:

„ . . . a mostani Háromszék Rabohbánjai UopourJános, Bééi István és a Potárka nemzetségből valóGáspár pedig kiki maga népével egybeállván, hadatakarának indítani a' Gümötz földi István ellen, a'Nemzet poharának elviteléért ...”

38

Gümötz földi István, kinél a nemzet pohara,szent áldozati kelyhe volt, nem vala más, mint SándorIstván, a tölcsvári főrambombán a kárpáti szorosokőre.

A 38. versben pedig ez a nevezetes dolog mon-datik:

Sándor István meghalván, az ő felesége Erzsé-bet a' dicsőséges Béla király idejében két száz fegy-veres embert vive Torts vára földjére, mely a' fér-jének ajándékoztatott volt, a' tolvajok ellen. És aztmegtisztítván, a´ Gümetz földivel egygyütt által adáfiának ...”

Itt Aranka György megjegyzi — és ebből is igensokat tudunk meg:

„Mintha az a' Sándor István s a' fia mind a'Törtsvári, mind Gémesi” — (gyimesi) — „pas-sust őrzötték volna! ” — (T. i. úgy tűnik fel, úgylátszik!) — „Bizonyosan minden vágutakat” —(határátjárókat) — „és így Gémest is, Törcsöt is,Bozzát is, mely Bozza azután a' Jerusálemi keresz-tes vitézeknek adattatott volt II. András királytól.”(Ez is talán 1222-ben volt. A német lovagok itt Crttz-purg, (talán Kreutzburg) várát építették s kaptákhozzá az egész rétvidéket.)

Innét aztán a keresztesek az egész Barczaságotellepték s nem a Szentföldre igyekeztek, hanem ajó búzatermő földekre s búzakereszteket foglaltak el.

A következő évben dékánt vagy püspököt kér-nek (egyházmegyét a lelki vezetőjüknek) s várostépítenek, mert „nem kevés a klerikusok száma.”

39

Így aztán a kunok és németek a keresztségbenés a milkovi püspökségben egyesültek. De ez nemtetszett a németeknek — kik Saxoniából jővén, szá-szoknak neveztettek, mert a maguk gyermekeibőlakarták az egész klérust ellátni, azon czímen, hogya kunok — tehát a hunutód székelyek, csángók nemmegbízhatók vallás dolgában. Külön püspökségetköveteltek. Visszaéléseket, hatalmaskodásokat, erő-szakosságokat követtek el. úgy hogy szegény magyarkirály 1225-ben ezekre a keserű szavakra fakadt,mint Fejér írja:

„A barcadsági lovagokban tüzet ápoltam az ölem-ben, egeret vittem a tarisznyámban és kígyót melen-gettem a keblemben.”

Ezért ebben az évben, mikor a németek — im-már szászok, — megtagadták az engedelmességet,lesújt rájuk, várukat, mezőiket elfoglalja s helyükbemagyar katonákat rak és határőrökké teszi őket.

Róbert esztergomi érsek pedig a Milkov pataká-ban (völgyében) építtetett püspökség hatáskörét aKeleti Kárpátok keleti és nyugati mindkét lejtőireés völgyeire kiterjeszti, tehát Etelközre is keletfelöls Csíkra, Háromszékre és tőle délre is — nyugatfelől. Besztercze, Gyergyó, Csík, Kezdi, Orba, Sepsi,Barczaság, Szeben székek és Nesterfehérvár tartoz-nak ide.

Ez most a székelységnek nem tetszett, mert besz-terczei, szebeni s gyulafehérvári idegenek is esté-nek belé.

A dominikánusok működtek itt s azok a kunokból

40

és bessenyőkből is sokat kereszténnyé tettek. Akar-ták a görögkeletieket is áttéríteni, de a csángók, aszékelyek, kik báránybőr kicsi bundában jártak, nemakartak másbőrüekkel egy akolban lenni, bár a pápais rajta volt, amint egy 1234-ből való leveléből —-melyben példákat hoz fel — kitetszik. De bár példamindig volt, van és lessz — nem sikerült.

A szász még ennél is jobban elzárkózott a test-vériesülés elől, falakat épített a természetben is,lelkében is és odazárkózott el és meggazdagodott selhatalmasodott. Brassóból bevehetetlen várat épí-tettek s a Barczaságban pedig 13 községet. Mátyásidejében már állam akart lenni az államban aszászság, azonban Mátyás ezt lehetetlenné tette. II.Mátyás alatt azonban valósággal kibérelték az országama délkeleti részét. A király ugyanis egyik kölcsönta másik után vette fel az elgazdagodott szász státus-tól s szégyen, de 2000 forint volt a legnagyobbkirályi kölcsön a szász uzsorások adóslevelén.

S mit adott biztosítékul? — Törcsvárt! Későbbpedig tíz csángó falut!

S Brassó, melynek szász városi tanácsa nem keve-sebbet akart, mint a csángók beolvasztását a szász-ságba s erre azt a hatalmat használták fel, amit azállandóan pillanatnyi pénzzavarban lévő szláv vérűmagyar király adott nekik, hogy tudniillik a tanácslássa el a határvédelmet a csángókkal, mint jobbá-gyokkal, bár a király csak főparancsnoki hatalmatadott nekik a szabad katonanéppel szemben.

1235 táján új dominikánusok jőnek a csángók

41

közé s a püspöki székbe is magyar pálos szerzeteskerül.

De 1238-ban megindul a tatár áradat s ettől kezdvea moldovai csángó községekből egyre-másra meneküla lakosság nyugat felé. Ekkor jőnek a még pogánykunok is, mintegy 40.000-en. Oda, Moldovába is jöt-tek keletről újabb kunok . . . 1300 után írják, hogya milkói püspökség helyén már csak romok vannak. A szorosok erődítményei is elpusztultak.

,,Szernyü hirtelenül,Minden elposztula” —

mondja az ének. De a főnix-madár a porából, ahamrnujából is megelevenedik. A kun-székely csángóksem pusztultak el. A régiekből is maradtak s ujakis jöttek az ősi rokonokból s telepedtek meg.

1253-ban új dominikánusok mennek a moldovaicsángókhoz s hirdetik, hogy ez az országmindig az övék volt.

1278-ban pedig IV. László minoritákat küld oda,Erdélyből.

1343-ban Nagy Lajos Laczfi nádort Moldovábaküldi, ki onnan is kiveri a tatárokat. A nagy királyennek utánna új magyar telepeket létesített. Szucsa-vát, Moldova fővárosát is akkor építik.

Még egy oláh író is azt írja, hogy a csángó fal-vak örök idő óta állanak.

Szeréten 1360—70 táján a lengyelek alatt katho-likus püspökséget alapítottak, de a papság magyardomonkosokból és ferenczrendiekből állott. Ez apüspökség azonban még száz esztendeig sem tudottfennállni. Pedig abban az időben, amikor ez a püs-

42

pökség alakult, annyira magyarok voltak a katholi-kus papok, nemcsak Moldovában, hanem még azoláhlakta területeken is, hogy az oláhok külön püs-pökség után áhítoztak, mert köztük is magyar papokvoltak.

1377-ben Margit, Péter király édesanyja kolos-tort és templomot építtetett a domonkosoknak s ezt79-bén a vajda felesége, Anna asszony is követiHosszúmezőn. Egy másik katholikus templomot isépített 1381-ben s abban a kalocsai érsekség magyarpüspökséget fundál. Máskép is nagy katholikus életfejlődött ki akkor Moldovában.

De jő 1400-ban Húsz János. Katholikus kirá-lyok országaiban nem tudott zöld ágra vergődni.Megpróbálkoztak a vajdaságban, Moldovában. Amagyarországi husziták ide mentek. Falukat, váro-sokat építettek. S csakugyan megtartották magyarjellegüket, mert az általuk alapított Husz nevűvárosban a magyar katholikusoknak magyarul mond-tak misét.

1407-ben a magyarok Bakó és Tatros községeketalapítják. 1412-ben Bakóban a szentferenczrendiekkolostort építenek, de alapították Ónfalvát is, a maiOnestet.

1410-ben Ghelebi Miklós fiai 6 falut kapnakajándékba, egy másik gazdag birtokos, Lövétei Mik-lós fontos szerepet játszik a magyarság ügyében.

1423-ban püspökség van, Moldovabányán Jánospüspök udvarában. Nagy, 5 oltáros templom is voltitt. Ε mellett a szent Szűz tiszteletére emelt templom

43

mellett egy másik is volt: a Szent Péter-templom.Katholikusok. Ez a bajai kath. püspöké volt.

Az új hit mégis gyorsan terjedt. Még hitehagyottferenczrendi atya is hirdette. Bizonyára a magyarmise miatt.

A Mátyás királlyal viaskodó István vajda egy-egy kalandozás alkalmával sok székelyt hurczolt beMoldovába, de azért, hogy eloláhosítsa őket. Ilyenczélból Lukácsfalva községet is görög-keleti papoktulajdonául ajándékozta oda. 100 magyar családrólvolt szó s azok, akik addig az adót a katholikus püs-pöknek fizették, ezentúl az oláh kolostornak kellettfizessék.

A huszita mozgalmak központja Tatros volt,mert közel Gyimeshez, az Erdélyből menők ezt talál-ták legelébb. 1466 táján a bibliát magyarra fordítot-ták Tatroson. A moldvabányai püspökség pedig le-égett.

1468-ban keletkezik Szent Jeromosfalva és mégegy más község, a Pruth partján.

1468-ban Magashídnál 5000 székely van a vajdaseregében. Besorozták őket.

A besszarábiai Csöbörcsök is (a Dnyeszter-par-ton) a (husziták működése idején épült. Magyarhelység volt.

II. Ulászlóhoz — éppen jó helyre — 1492-benpanaszlevéllel fordultak mind a heten a székely szé-kek s Szabó Károly Székely Oklevéltára szerintBáthori István erdélyi fejedelem ellen a következő-ket írták;

44

,,Felséged biztosra vegye, hogy mi nem maradunkmeg alattvalóinak és fejünket nem bízzuk rá, mégakkor sem, ha kénytelenek leszünk mindnyájan fele-ségeinkkel, gyermekeinkkel együtt az országból másországba kivonulni. Felséged tudja meg, hogy haa vajda úr továbbra is uralkodik felettünk, meg-állapodásunk értelmében Felséged országából kiván-dorlunk!”

Báthori után Drágfi következett, de ez se voltjobb a Deákné vásznánál s a kivándorlás meg iskezdődött s így a székely székekből 1490 körültömegesen költöztek Moldovába,

Ezek a kivándorlók építették itt Berendet, Szabó.falvát, Tamást, Miklósvárt és sok más, ma már oláhnevű magyar falujukat. De még azokban is, ma ismagyarok laknak. Herlóban 5000, Tecuciban 200magyar család! 1497-ben a moldvabányai püspök —Bátkay — magyar ember! Ekkor Bakó és Tatros amagyar katholikus élet központja.

Az újabb kijöttek megváltoztatták a vallásiviszonyokat is, mert a husziták fészke — Tatros —1518-ban már az új mi! kom püspök székhelye!

Bakóban 1531-től 1572-ig a bakói ferenczrendigvárdiánok egytől-egyig született magyarok voltak:Somogyváry, Heterdy, Enyedy, Ebretzi, Vámfay,Kolossváry, Mihályi, ismét Kolozsvári, Vásárhelyi,Szathmáry.

Nem kis része volt a husziták letűnésében a csík-somlyói ferenczrendi barátoknak, ezeknek a tisztaszékely papoknak. A Báthori és Drágfi-alatti tömeges

45

meneküléskor nagy aktivitással léptek fel Tatrosons a többi huszita területeken a híres szónok és tudósatyák s 1530 és 50 között az övék a vezetés Moldo-vában. Majdnem az összes huszitákat ők vittékvissza a katholikus egyház kebelébe.

De aztán erre jött ismét a görögkeleti reakcióNyúzó István vajda uralma alatt. A katholikus tem-plomokat elpusztíttatta, a papokat megnyúzatta.

És ennek a halálával ismét új kivándorlás kez-dődött Székelyföldről Moldovába, Ekkor feltűnt aprotestantizmus is itt. De a kemény munka mégmindig a husziták ellen folyt. Egy szegedi pap,Thabuk Mihály, egymaga 2000 katholikust vitt visz-sza az egyházba. Kér maga mellé 12 papot s avvalazután a csiráját is kiirtja Húsz János híveinek. Deebben az évben megszűnik a milkovi püspökség is.

1572-ben Rettenetes János vajda üldözni kezdia katholikusokat s jött a török-tatár habom is.Leég, 1574-ben, a bakói kolostor is. A romjain 1580táján a minoriták kezdenek építeni s utódai leszneka ferenczrendieknek. De a somlyai barátok semhagyták a szerzetüket. A viszályból kiderül, hogy15.000 magyar katholikusról volt szó Moldovában,annyiról, amely lélekszám abban az időben egykisebb országot tett ki.

1588-ban Erdélyből kiűzték a jezsuitákat s ezekMoldovában segítségére siettek a lublini jezsuiták-nak, akik ott megjelentek. Azonban máskép fordul-tak a dolgok. A pápa püspököt nevezett ki Bakóba.

1594-ben a somlyai barátok visszakérték a bakói

46

kolostort. Az új bakói püspök 10,704 katrh. lelkettalál, kikből 9.000 magyar! A míg azonban Rómábajár, a somlyai barátoknak visszadják a bakói kolos-tort. Ez 1601-ben volt. A püspök belenyugodott, öjegyezte fel azt is, hogy a tatárok abban az évbenErdélyből, Moldovából és Oláhországból 100.000embert fűztek rabszíjra s vittek el. Később őt iselhurczolták.

A versengés püspök és barátok közt tovább istartott, míg aztán következett egy 200 évig tartókorszak, amikor lengyelek ültek a moldovai magyarokpüspökeinek a székébe. Elhanyagoltak mindent.

1620-tól kezdve Róma mindig olasz szerzeteseketküld a moldovai magyarok közé. Nagy küzdelme folytmár 300 éve a papok ellen a magyar papoknak, mosta Propaganda de Fide, vagyis a Hitterjesztés SzentKongregációja korlátlan úr az őshunoknak kun,csángó, székely, magyar leszármazottjai felett s len-gyel püspökök és olasz barátok alatt sinylik az árvamagyarság. És mégis kitart katholikus hite mellett.S nincs ezen segítség. Nem segít ezen sem Magyar-ország, sem Róma, úgy varinak azóta szegény szé-kely véreink, a csángók Moldovában, mint a bar-czasági véreink a szászokkal, akik hiába mentek abécsi udvarhoz is panaszra, mire odajutottak, azudvar már informálva volt a szászoktól, amint mais hiába mennek, akár ők, akár a gyímesiek, vagya széklyföldi rabok, többi magyar véreikkel bárhová,mások információját hallgatják meg.

1626 nevezetes eseménye katholikus magyar

47

templomok felégetése és lerombolása lengyelek ésoláhok által. A katholikusok gyermekeit ettől kezdvea seleti egyházban keresztelik s megszűnik a hívekkaiholikus élete és magyar jellege.

Így 1635-ben Moldovában már csak 4000 akatholikus magyarok száma.

1641-ben is csak ennyit talál a bérmaútját végzőpüspök.

1647-től kezdve aztán sokkal többet tudunk mega moldovai magyarságról, mert feltűnik egy apostolimisszionárius, egy eredetére bosnyák, de magyarultudó és a magyar katholikusok ügyét felkaroló, há-nyatott életű püspök: Bandulovich, később Bandinus,majd egyszerűen Bandin Márk franciskánus.

Bandint 1644 augusztus 21.-én Chiprováczonhárom püspök püspökké szentelte. Bandin, hogysajátmaga részére püspöki ruhákat és kegyszereketkeressen, Belgrádba ment, de nem kapott. Kérelmetírt Rómába a Propaganda de Fide kongregációjához,de arra még választ sem kapott. Ekkor levelet kapottMoldovából egy emberétől, hogy menjen oda, merta nép úgy várja,, mint annakidején a hasonlóképenelesettek Jézust. Bandin, a felszentelt püspök egyet-len pappal elment Moldovába, ahová a csakugyanJézus-szegénységű egyházfő nagy nélkülözések ésszenvedések árán érkezett meg s ott (Jászvásáron)Lupu vajdánál jelentkezett. A vajda szívesen fogadtaés szállásra küldte. Itt azonban másnap a vajda len-gyel titkára tudtára adta Bandinnak, hogyha iratok-kal nem igazolja püspök voltát, Jászvásárt el kell

48

hagynia. Nem tudta és így Bakóba ment, míg aziratokat megszerezheti. Újabb kérelmet írt Rómába.Azonban tudta, hogy a Szentszék sizmatikus, eret-neknek tartott szakadárnak, tehát a moldovai vaj-dának ilyent nem ír. Ez novemberben volt. A Pro-paganda de Fidében a titkár jóindulattal volt aszerencsétlen püspök iránt s egész tanulmányt írt,amelynek alapján kérte a kinevezést a 'Pápától.Azonban a vajda lengyel titkára is dolgozott Bandinellen azon egyszerű, de elháríthatatlan súlyos oknálfogva, mert Moldovának volt katholikus püspöke:Zamorszky, az azonban a javadalmat bérbe adtaennek a titkárnak s ő maga Lengyelországban élt.

A mindenkori mindenható titkárok dísze úgyinformálta állandóan a neki veszedelmes konkurrensBandint, hogy például, amikor az újévi illendő éskötelességszerű tisztelgésre a vajda színe előtt meg-jelent, az úgy szidta ki a palotából, mint egy kutyáts az országból is kitolonczoltatja, — mondotta —mert nem püspök, hanem kém!

De mikor 45-ben, május 20-án megérkezett apápai kinevezés, azt nagy tiszteletadások között hir-dették ki s szokás szerint még áradozott is a feje-delem, hogy ezt a kinevezést, mint arany övet, vagypajzsot fogja a szíve fölött viselni! . . . Amit úgyfoganatosított, hogy levelet írt Rómába és más püs-pök kinevezését kérte. A nép azonban akkora öröm-mel fogadta a püspököt Bakóban, hogy kiakarta űznia neki idegen papokat.

Bandinnak első dolga volt és erre egy székely

49

jezsuita segítőtársa is akadt: P. Beke Pál — bejárniegyházmegyéjét, azonban ennek is késnie kellett,mert oly szegény volt, hogy még püspöki palástot,föveget és pásztorbotot sem tudott szerezni s így afelszentelendő klerikusok elől is ki kellett folytontérnie.

Végre sok megaláztatás után ezekhez is hozzá-jutott s 1646. augusztusában Jászvásárba mént, ahon-nét pásztorlevelet bocsátott ki, tudatva híveit főpász-tori látogatásáról s megparancsolja, hogy ezen —latinul és magyarul írt — pásztorlevele a templomokajtajára szegeztessék ki, hogy arról mindenek tudo-mást szerezhessenek. Mert a fondorlatok még ahíveivel való érintkezést is akadályozzák.

Így Beke Pál és G. Gross páterokkal Húszbament. Mindjárt az első papja: Rabczon Mihály ma-gyar volt, aki magyarul misézett. Azután mindenközségben és városban, ahol hívei voltak, megjelents erről a körútjáról gondosan és pontosan összefog-lalva s kimutatva, hogy hol mennyi katholikus,mennyi másvallású, mennyi magyar és más fajtájúvan, olyan jelentést küldött a Pápának ama bejárt33 helyről, ahol magyar katholikusok voltak pappal,vagy pap nélkül, hogy az, mint Bandinus Codex,később P. Gergő Elek, a híres csíki székely papismertetése után az általa is „A Moldvai MagyarTelepekről” Buda, 1838. — czímű munkájávalegyütt, alapvető forrásmunkája a moldovai csángó-ság kulturális történetének.

Bandin Húszon kívül a következő helyeken ta-

50

lált magyar katholikusokat: Vaslóban (16), Bar-ládban (150), Galaczban (70), ahol könyörögve kö-nyörögtek papért. Taknesban, ahol régebben 200család volt, most egyet sem talált. Bogdánában ( 18),Istvánfalván, a mai Onyesten (27 család). Itt egyszent kápolna volt, ahol csodák történtek, amit amásvallású és másfajtájú irigyek leromboltak. Man-falván (48), Godza- vagy Gorzafalván (69), Vokso-kon (87), Újfaluban (49), Tatros városában a plé-bánosnak 6 filialeje volt, ezekben 125 hívő kértpapot.

„De ne tekergő barátot (olasz missziós papot),hanem a mi nyelvünkön beszélő papot adjon, akiminket és gyermekeinket a mi nyelvünkön tanít.”Lukácsfalván, az azelőtt tiszta magyar helyen (80),Alfaluban egyet sem, csak egy nagy templom rom-jait, aminek következése volt a lelki pusztulás is.Szalonczán (175). Ezekben a községekben nem voltpap. Egy-egy értelmesebb ember mint kántor magya-rul elvégezte az istentiszteletet.

A magyarságnak ez az elhagyatottsága az Egy-ház részéről megvolt itt az anyaországban is. Εsorok írója Krassószörénymegyében egy másfaj tá-juak közé telepített magyar faluban volt állami ta-nító. Pap nem volt. A közeli városból járt ki néhapap temetni. A tanító elvégezte a kis templombana kántori részét az istentiszteletnek s a hívek könyö-rögtek — nem akarva tudni arról hogy nem szabad— hogy mondjon misét is. (Bizonyára úgy gondol-kozván., hogy rajtuk kívül nem tudja meg más, csak

51

az Isten.) A pap felhatalmazást adott a tanítónak,hogy a szegényeket eltemesse, helyette, misét azon-ban természetesen nem mondhatott.

Ezek a községek, ahol először járt Bandin, aTatros völgyében voltak, a gyimesi szorostól lefelé,a Fekete tenger felé. Most azután a Szereth-völgyé-be ment, elágazóan vissza, felfelé.

Forrófalván nem volt pap, pedig 400 katholikuslakója volt. Paskánban (30), sem volt pap. EzekBakóhoz tartoztak. Bogdánfalván (55), Hidegkúton(58), Terebesen (155), Bakóban, a püspöki szék-helyen (680), mind tiszta magyar katholikusok vol-tak. A ferencziek kolostora romhalmaz. A székes-egyházán kívül egy más plébániatemplom is volt.Itt könyvtárat is talált, ahol megvolt Telegdy Miklósmagyarnyelvű prédikációinak irata is. Karácsonykő(16) egykor tiszta magyar község. A tiszta magyarkatholikus Román nevű községben 36 katholikus van.Nevük azoknak sem magyar. Tamásfalván (70),Dzsidafalván (163), Domafalván (389), Szabófal-ván (300), Lökösfalván (40), Steczkóf alván (160)több-kevesebb számban magyar katholikusok laknak.Nemesen (94), Baján (256)., Szuesaván (25),Szeredvásár (Jászvásár, Jassi), mely püspökiszékhely: (300) anyaegyház. Herlón (19), Kuhináron(276), Seratán (49), Amadsejen (99), Strungán(11). Gyula községben csak a volt katholikus tem-plom romjai láthatók, de már katholikus egy léleksem volt.

Jászvásáron, hol régebben 1000-nél több volt a

52

katholikus magyar, most 300-at talál a szomorúlelkű főpap.Itt is könyörög a nép magyar papért, mert azidegenek úgy bánnak velük, mint az oktalan állatok-kal. S gyóntatják a magyarokat is, bár egy szótsem tudtak magyarul s a hívek sem az ők nyelvükön.A nép felkéri Beké jezsuitát, mondana beszédetnekik. A nép kérésének engedve, a templomba megy.Az idegen papok azonban fejszével verik ki a ma-gyar jezsuitát a templomból. A magyarok panaszáraa fejedelem Bekét teszi meg papnak, az idegenekfondorlataira azonban a templom az idegen misszióélesz. A hívek és Beke templom nélkül maradnak éssokan áttérnek a görög vallásra.

Bandint a sok hercze-hurcza beteggé teszi s abba1650 január 7-én belehal.

Amint meghalt Bandin püspök, a moldovaikatholikus hitközségeket lengyel papi igazgatás aláhelyezték. Ennek hírét és tényét négy lengyel jezsu-ita megérkezése hozta.

Erre az erdélyi ferenczrendiek azzal feleltek,hogy generálisuk, Manero Péter, a bakói kolostort1651-ben a maga jogköre és védelme alatt állónaknyilvánította.

1653-ban a tatárok elpusztítják Jászvásáron akath. magyar épületeket.

1662-ben a vajda megerősíti a bakói magyar püs-pök jogait.

1668-ban apostoli kormányzót neveznek kiBakóba, ki a magyaroknak kedvez.

53

1688-ban a Szentszék megvizsgáltatja a hitter-jesztés prefektusával Moldovat, aki a Szentszék eléstatisztikát terjeszt. Ebben a besszarábiai Csöbörtsök325 magyar lélekkel szerepel s az egész Moldovából5000 magyar katholikust mutat ki.

1670 július 2-án az apostoli kormányzó Csík-somlyón átadja a tisztelendőknek a bakói kolosztorravonatkozó okmányt s magával viszi Jegenyey Feren-czet és Domokos Károlyt. 12-én pedig a somlyaigvárdiánnak, Taploczai Istvánnak felhatalmazást ada moldovai lelkipásztorkodásra. A somlyai barátokis feltárják Rómába írt leveleikben a bakói kolostor-hoz való tulajdonjogukat s Verik a segedelmet moldo-vai működésükhöz. Az apostoli kormányzó végren-deletében Taploczait segédpüspökéül (coadjutor)kéri, mert sokat segítettek a bakói püspökségen.

Ez sem a római minoritáknak, sem a lengyeljezsuitáknak nem tetszett. A lengyel nuncius igazo-lásra szólította fel a kormányzót: Parcsevics Pétert,aki szemére hányta a lengyel papok henyeségét, mu-latozásait s jóvátehetetlen kártételeit.

1671-ben egy igen érdekes és értékes írás szüle-tik Forrófalván. Az ottvaló kántor: Petrás Mihálymegírta a csángók moldovai krónikáját. A VeSely—Imets—Kovács: Utazós Moldva-Oláhhonban,1868. czímü munkában tudósítás van erről, de akézirat elveszett, csak az a szerencse, hogy Zöld Péter,a híres csíkdelnei pap még látta és adatait felhasz-nálta. Azonban, hogy hogyan s mennyit, nem-igentudjuk.

54

1673-ban Taploczay apostoli helynök lett. Parcse-vics utódja annak halála után a magyar BarkuczJános világi magyar pap lett, mint püspök, ő rómaijelentésében, 1675-ben 6000 moldovai katholikusmagyarról tesz jelentést.

1677-ben XI. Incze pápa Taploczay Istvánt,apostoli helynökké nevezi ki, de a derék székelyfőpap már a következő évben meghalt Somlyón.Megkezdődött az idegenek harcza örökéért. De jöt-tek a török háborúk. Kezdődött ismét a menekülésErdélybe. De azért a Szotin megyebeli Stanczenifaluban 300 magyart találnak.

Mikor aztán a szabad vallásgyakorlatot biztosí-tották, ismét sokan jöttek vissza Erdélyből Moldo-vába.

Bemutatunk itt egy moldovai (forrófalvi) kézzelírott imádságos könyvből egy oldalt. A szöveg úgya folyó, mint a vers szöveg szép ottvaló régi magyar,csángó nyelvezettel íródott s valószínűleg a Petrás-kántorcsalád köréből ered, kik Baranyából valókvoltak.

Rákóczi Ferencztől nem hiába kért magyar papotCsöbörtsök, 30 magyar család feje. Lippai Istvántküldte nekik. Ez 1706-ban volt.

1741-ben a bakói püspök (egy domonkosrendilengyel) Bakóban, Kutnáron, Jászvásáron, Szncsa-vában , Főrrófalvám, Kafageriben, Séabófalváyi,Tamás'falván, Galaczon és Csöbörcsökön 8000 ma-gyar katholikust mutat ki.

1743-ban Mavrocordat Miklós moldovai fejede-

55

56

lem jezsuitákat kér a magyaroktól, hogy megírnákMoldova oknyomozó történetét. Hárman mennekjezsuitákul Tatrosba: Péterffy Károly, Patay And-rás és Szegedy György atyák. De nem volt kedvükre-való az ottvaló működés, bár a magyarok ujjongtakörömükben. A fejedelem csodálkozott s csodálko-zása attól kezdve mostanig, a mi csodálkozásunkigtart, hogy: „a jezsuiták, kik a vad népekhez halált-megvető bátorssággal mennek, de saját véreiket, akath. magyarokat itt, a szomszédos Moldovábanegészén elhanyagolják”.

Ma is, 1933-ban székely jezsuitát küldöttek Ma-gyarországról Kinába, ugyanakkor, amikor moldo-vai magyarok a Pápához írott felcsukló könyörgé-sükben, térdenállva, összetett kézzel kérnek 374-enmagyar papot!

1744-ben a moldovai magyarok száma — a né-pes Forrófalva és Tatros nélkül — 5000.

1746. szeptember 12. ugyanaz a Mavrocordatfejedelem, ki a történész jezsuitákat behívta Moldo-vába, — a székely is mindig „bémenyén” Csíkból,Háromszékről „Móduvába” — ugyanaz a fejedelemkitiltja, ami bizonyára a missziel prefektusának —kinek a történészekkel is baja volt — volt az int-rika ja.

1781-ből egy nagyfontosságú iratunk van Mol-dovából, a mikor is, január 11-iki kelettel azt a ha-talmas jelentést írja a híres-nevezetes Zöld Péter aző püspökének Batthyány Ignácz grófnak, melyet,mint igen becses történeti adatot egész terjedelmé-ben szórói-szóra hátrább adunk.

57

II.A bukovinai csángó magyarság

Mária Terézia osztrák-magyar királynőt 1762-64.táján gyűrűként vette körül az ellenség. A szalma-tűzvérű szlávval beoltott magyarok, életüket és vé-rüket akarták adni érte. Adtak neki tehát embert,fegyvert, élelmet. Mária Teréziának azonban ez nemvolt elég. A világ első katonanemzetét, a székelyt ismegakarta nyerni a kemény magyar katona mellé..Csakhogy a székely szabad, nemesi kiváltságokkalrendelkező, adót nem fizető, katonai kötelezettségalól mentes, vért és vagyont önként áldozó szabadnép volt. Szabadságait legharciasabb voltáért kapta.Megtagadta a bécsi császári parancs teljesítését.

Erre pedig Mária Teréziának nagy szükségevolt, mert Kelet felől féltette legjobban rabtartóbirodalmát s a székely nemzetet arra akarta fel-használni, hogy, az zárja el a keleti határszoroso-kat a keleti áradatok ellen; hogy megakadályozzapestisnek és más járványoknak a behozatalát; sútját állja a csempészetnek. Azután „belső csen-dességnek megtartására' , vagyis a megbízhatatla-nok leverésére; végül ,,minden országnak és biro-dalmainak oltalmára”, tehát külellenség ellen is.

A székelység sorozására és fegyverbeállítása vé-

58

gett Mária Terézia 1761-ben Buccow Adolf Miklós'lovassági tábornokot Erdély katonai főparancsno-kává és királyi biztossá nevezte ki, s megbízta ahatárőrség megszervezésével. Buccow Erdély észak-keleti részén kezdte a szervezést s úgy akarta továbbfolytatni a keleti és délkeleti részen.

A Radna- és Naszód vidékén az oláhok köztkezdett sorozást sikeresen be is fejezte, részben,mert féltek az oláhok, részben, mert ezáltal felsza-badultak jobbágyságukból, mellyel Besztercze váro-sának kellett addig szolgálatot tenniök. A besoro-zott 4000 oláh még a görögkeleti vallását is elhagyjaés görög katholikus lett, a mikor látták, hogy az el-lentállókat Beszterczére viszik, felakasztják, vagykerékbetörik az osztrák katonák.

A székely határőrség felállítása azonban sokkalnagyobb nehézségekbe ütközött. Itt nem jobbágyifelszabadításról volt szó; ellenkezőleg nemesi sza-badságok és kiváltságok elvételéről.

Ez a rendelkezés ugyanis ellentétben volt a leg-utolsó megerősítéssel Lipót császár úgynevezettdiplomájával, a leopoldinával is, s a rendek anyagiérdekeit is sértette, miután a felszabadított jobbá-gyok tőlük ezáltal elvétettek s így úgy a székely-ség, mint as egész Erdély alkotmányát a sarkaibólforgatta ki.

A nagyszebeni főkormányszék, melynek elnökegróf Kemény László volt abban az időben, ez ellentiltakozott.

Annyit értek el vele, hogy a főkormányzó emiatt

59

Bécsben, az udvarnál kegyvesztett lett s bár meg-hagyták javai élvezetében, a főkormányzói széket el-kellett azonnal hagynia. Helyettese és utódja pedignem más lett, mint — Buccow.

S így Erdély osztrák katonai kormányzat alákerült. Buccownak az első intézkedése az volt,hogy a magyar nyelvet, mint hivatalos nyelvet el-törölte, s helyébe a latint rendelte.

Az 1762. április 11-én kinevezett teljes hatalmúkirályi biztos és gubernátor, vagyis kormányzó, ka-tonai kézbe vette a guberniumot, a kormányszékihatalmat.

Báró Buccow elhallgatva azt, hogy Mária Teréziaegyelőre öntkéntes sorozásokat, illetve jelentkezése-ket kíván, minden országgyűlés, minden guberniumnélkül katonai biztosokat küldött legelébb is Csíkbaés Gyergyóba, hogy a népet összeírják s katonaimércze alá állítsák s az ennél való közreműködésrerendeletet küldött báró Bornemisza Pál csíki főki-rálybírónak (főispánnak). S hirdetményt szerkesz-tettek, mely szerint jószágvesztéssel és fővétellel,vagyis halállal fenyegették meg azt, aki a rendelet-nek ellenáll. A rendeletnek élőszóval való kihirdeté-sére pedig a népnek 500 forint büntetés terhe alattkellett elmennie. Itt magasztalták a székelyeknek,mint a „legharcziasabb nép”-nek katonai vitézségét,amelyet — mint mondották — az anyatejjel szívmagába a székely, azt mondták, hogy a moldovaiak-tól s a tatároktól akarják megvédeni éppen csak aSzékelyföldet, kiváltságokat ígértek, hogy földadót

60

nem, csak fej- és marhaadót fognak fizetni; köz-munkától, katonai beszállásolástól mentesek lesznek,tetszés szerint lehetnek lovasok, vagy gyalogosok s21 hónap alatt csak 3 hónapot szolgálnak, 4—8 kraj-czár napi zsoldot is kapnak, csak a határszélen szol-gálnak s 18 hónapig gazdálkodhatnak otthon .. stb.

A katonai biztosok, komisszáriusok 1762. június24.-én Gyergyóba mentek, a népet összehívták Al-faluba s ott ezeket a dolgokat nekik felolvasták s aközségek bíróitól választ kívántak, vagyis, hogy anépet biztassák.

A bírók azt feletek, hogy ők az egész nép híres tudta nélkül semmit sem tehetnek. A katonai biz-tosok a királynő nevében most már a főkirálybírótólkövetelte, hogy büntetés terhe alatt az egész népetgyűlésre rendelje, ami faluról-falura ki is hirdette-tett, a nép azonban mindenütt azt felelte, hogy őkmindig szádok voltak és katonáskodni törvényeikés kiváltságaik szerint szoktak, saját nemzethetitisztjeik alatt s most is csak azok parancsára veszikfel a fegyvert.

A katonai bizottság vezetője báró Schröder —csupa báró, mert ilyenekért kapták a báróságot,grófságot — báró Schröder ezredes előbb ígéretek-kel, hogy a mérték alá állítás csak azért történik,hogy a királynőnek gyönyörűsége teljék a székelyektesti szépségében és erejében s hogy avval dicseked-hessek s hogy azt jutalmazza ... Majd — ezt ki-nevetvén a székelynép, — fenyegetésekkel próbál-kozott ... Végre lefogatták a 16—45 éves férfiakat

61

s a nép minden felháborodására s óvása ellenéremérték alá hurczolták, fegyveres erővel szedetvénössze a fegyvertelen fiatalságot.

Így soroztak aztán az egész Gyergyó, Csík ésKászon-székekben. 1762. augusztus 13-ig be is fe-jezték és Háromszékre mentek, Miklósvárszékre,miután a férfinépesség ilyen nagy helyen be voltfogva. Ott is megtörtént. Azután Udvarhelyre men-tek, még pedig Olasztelekre, ahol báró Dániel Istvánfőkiránybíró lakott s ott a Bardóczszék összes közsé-geinek férfilakosságát betörték. De a nép a gyergya-iak követelését és feltételeit hangoztatta, sőt adó-mentességet, amit a birtokosok hallatlanná tettek, akirálybíró pedig őket, a népet, szépszóval lecsende-sítette.

Homoródalmáson aztán — miután Karácson-falván három falut összeírtak — megakadt a dolog:a nép ellenállott, összesen 43 falu. A bizottság Buc-cowhoz fordult, hogy mit csináljon. Mit felelt, mitnem, a bizottság a munkát abba hagyta s Udvar-hely városába ment. Közben az összeírt Bardócz-székböl is megérkeztek a tiltakozások.

Buccow is Udvarhelytt termett. Kezdte szóratniaz ígéreteket és — a pénzt. Ez sem használt s ak-kor az osztrák tisztek elkezdtek erőszakoskodni,mire lázadás tört ki, amit csak a székely urak tudtaklecsillapítani.

Buccow nagy szégyennel hagyta ott Udvarhelyts megvadult bosszúval, a gubernium minden tilta-kozása ellenére, a székely anyavárosba német kato-

62

naságot vezényelt, „hogy érezzék meg a kvártélyterhét” — mint mondotta. De az anyaszék hajtha-tatlan maradt.

Mindamellett megérkeztek Bécsből a katonai be-osztást és berendezést végző tisztek s megérkezteka fegyverek is, miket a bécsi császári haditanács küldött. A szervezés és felfegyverzése a besorozattak-nak megtörténvén, Buccow az első befogottak fel-esketésére Gyergyóba mént. Október 24.-re volt azesküvő kitűzve, azonban a Gyergyószentmiklósra ősz-szegyűjtött nép ezt megtagadta és megakadályozta,követelvén a régi jogait és kiváltságait. A sorozottaktehát a kiosztott fegyvert elhányták és hazamentek,csupán valami harmincan — nem székelyek — es-küdtek fel 'Mária Teréziának, azok is csak két nap-pal később, 26.-án.

Buccow Szentmiklósról Szeredába ment, ahol anép nagy zúgással és rettenetes káromkodással fo-gadta a főfőgenerálist. Piszkolták a főkirálybírót isa szégyentelenségért, hogy esküre hívta fel az is aszékely népet az idegen uralomra. Buccow tehát ittis eredménytelenül járt s ugyanaz a sors érte Há-romszéken is. Tehát visszatért Nagyszebenbe. Azotthagyott tisztek azonban makacsul folytatták azerőszakolást s erőltették a lehetetlent. Mikor ez semment, a felfegyverzett beszterczevidéki határőröketszabadították az ellenállókra. Felbujtották a tisztvi-selők ellen is s olyan zűrzavart idéztek elő, hogy fe-nekestül felfordult minden. A véres összetűzéseks a hatóságok elleni lázadások egymást érték... A

63

közigazgatás is kettévált. . . Minden a fejetetejéreállt. ..

A csíki nép felfegyverezte magát a katonáktólelvett fegyverekkel s 1763., januárjában megtámadtaa székhelyen, Csíksomlyón ülést tartó székgyűlést.Elfogták a bécsi parancsnoknak engedelmeskedőtisztviselőket s csak akkor engedték el, mikor súlyosreversálist adtak, hogy csak az ősi székelytörvénye-ket ismerik, mert máskép megnyugodnak.

A királynő 1763. január 6.-iki sürgős leiratábanismét kérczinkedő szavakat használ. (Az álnok hízel-gést a csíki nép kérczinkedésnek, vagyis kétszínke-désnek hívja.) S azt írja, hogy csak az önként kato-náskodni szeretőket kívánja a határőrségbe fel-venni.

Buccow tisztjei azonban folytatván az erőszakos-kodást, a verést, a fogságot s jogvédelmet sem amegfélemlített polgári hatóságoktól, sem a Buccowkatonai hatalma alatt álló főkormányszéktől nemnyerhetvén, a nép Csíkból százával kezdett mene-külni.

1763. nyarán már 300 család ment be Moldo-vába, ami több, mint 1000 lélekszámot teszen ki.

Erre aztán Bécsben is megsokalták Buccow ga-rázdálkodását s 1763. májusban őt visszarendelvén,a magyarországi származása báró Siskovicz altábor-nagyot küldöttek Erdélybe, ki a határőrség szerve-zését sima szláv módszer szerint kellett új alapokonfolytassa és befejezze s az erdélyi főkormányszék,a gubernium közreműködése mellett gróf Lázár Já-

64

nost, gróf Bethlen Miklóst és báró Siskovicz altábor-nagyot bízta meg a tervek kidolgozásával, hogy .t i.erősítsék meg a keleti határt Európa védelmére.

A bizottság 1763. november 23.-án ment Csíkbas Gyergyószentmiklóson kezdette meg a működését,ahol az örménység a bécsi hatalommal való békénmunkálkodott s ahol a legtöbbje megtartotta a reá-erőszakolt fegyvert. Be is ült a császári tisztikaroda és a vegyes bizottság, valamint a közbenjárók azOkelli ezred két százada körülvette a templomot, sa szigorú, pattogó, katonás szabott rend szerint ki-hirdették a határőrségbe sorozott szabad székelykatonák előtt, a királyi rendeletet, hogy: most mártöbbé nem tőlük függ, hogy akarnak-e katonák lenni,vagy nem és szigorú büntetés vár arra, aki őfelségeparancsának ellene szegül. Ugyanez történt azutána többi falukban s deczember 4.-től 15.-ig végrehaj-tották az összeírást. A besorozott 1431 embert négygyalog és egy lovas századba osztották.

A zászlószentelés fényes ceremóniák mellett tör-tént meg a gyergyószentmiklósi örmény katholikustemplomban, mely előtt a tágas piaczon az új határ-őrezredek századait állították fel.

„A királyné Gyergyószentmiklóst — írja Szá-deczky Kardoss Lajos „A Székely Nemzet történeteés alkotmánya” ez. könyvében — a hűség jutalmáulnemsokára városi kiváltsággal látta el, esperesplébá-nosát Sikó Józsefet pedig buzgó segédkezéért ér-demrenddel tüntette ki.”

Volt hozzá — a városi élethez — vagyonuk is

65

elég, mert Apafi fejedelem óta, aki odahozta őket,a jó gyergyai föld s a jó munkás székely kéz utánkereskedésből — amit a székely tájszólás csalásnaknevez — elgazdagodtak, teleépítették a piaczot eme-letes kőházakkal, templomukat kincsekkel megrak-ták s így minden előfeltételük megvolt a városiéletre.

A nagy siker után Karácsony másodnapján márFelcsíkon, Szenttamáson és a többi csíki várszerűtemplomot szállják meg az Okelli-gyalogok, a Kál-noky-huszárok és az ágyuk s folytatni akarják aszentmiklósi szent kerékbetörést.

Hanemhát híre jő, hogy a mádéfalvi nép fel-kerekedett, Szépvíz felé felment a hegyekbe, hátraa havasokba.

Lejebb szállott a nagy kivonulás SzenttamásrólJenőfalvára. Ide pedig az a hír jött, hogy lefelé:Madaras, Rákos, Vacsárcsi, Szentmihály, Szépvizs ott Csíkszentmiklós, Borzsova, Deine, Taplocza —mind elvonultak a szépvízi havasokba s egyrészükmár a Lokokon (Gyimes felső-lok, Gyimes közép-lo'k, Bükk-lok s Gyemesbükk irányában útban vannakMoldovába. Vagy 1200 lélek ment már el s a többiis indul.A bizottság — a nép nélkül maradó urak — őr-járatokat küldtek sebtiben a bujdosók után s akikethonntalálták, vagy utólértek, azokat szigorúan fi-gyelmeztették, hogyha a többit is elé nem teremtik,ott sorra őket mind megölögetik.Nem bánták.

66

— Öjjenek meg inkább — mondották, kivált agyermekeiket kézen vezető és ölben vivő asszonyoks a szereteiktől (t. i. kedveseiktől) elszakasztottleányok— de hóhérok nem gázolnak össze. Szét-szórták hát a szerencsétleneket a 40 fokos csikorgócsíki télbe.

A katonakötelesek is visszaizentek s visszaírtak,hogy inkább a négylábú fenevadak egyék meg, sem-mint a kétlábúak.

A bizottság erre sorkatonasággal szállotta mega határvonalakat, úgy, hogy katona is sok elpusztultaz öles hóban.

Azért a bujdosók mégis összetudtak verődni avilágéletükben mindig járt havasok rengetegeiben sSzilveszter napján Alcsík és Felcsík Székek nevébentiltakozó iratot küldöttek Madéfalváról a bizottság-nak, hogy:

régi kiváltságaikhoz pedig ragaszkodnak, ka-tonák lenni nem akarnak; a királynő önkénteseketkívánt; ők ajándékot is adnak adó formájában is.Óvást emelnek az erőszak ellen s hem lesznek azokai, ha őket a legvégsőre kényszerítik.

Az elkeseredés az egész Csíkban olyan nagy volt,hogy a bizottság lement a Szereda melletti Taplo-czára s Udvarhelyről és Háromszékről katonaságotvontak össze Csík ellen. Erre a hírre, hogy a csíki-akat megvédjék, Háromszékről s Kászonszékből isfelkerekedett 500 fegyveres székely s előre küldtekegy küldöttséget, kérvénnyel. Erre pedig a hegyek-ből is leszálltak az emberek s Szépvizen összegyűltek

67

s ott ők is ilyen kérvényt írtak s azt egy tömegbenvitték az urak elé. Az őrjáratok figyelmeztették őketa taploczai mezőn, hogy ne közeledjenek az ágyuk-hoz. — Mü igen osztán — felelték a tömegben vo-nuló székelyek — még az ágyukon túllevőkhöz es!

De azért ők is küldöttségre bízták a kérvényt smaguk Madéfalvára vonultak, ahol a háromszéki sá kászoni atyafiakkal találkoztak.

—- Mit! — mondották a segítségre jövők az őkötköszöntőknek — katona kellett, hát itt vagyunk!

Ez január 5.-én volt, 1764-ben.Január 6.-án a taploczai bizottság felhívást kül-

dött a Madefalván összegyűlt székelységnek, hogyakarnak-e a királyi rendelet meghallgatására meg-jelenni? Elrendelték egyben, hogy a háromszékiektüstént menjenek haza, ha az elkövetkező veszede-lemtől magukat, családjukat megakarják menteni.

A mádéfalviak azt felelték, Vízkereszt szentünnepe lévén, kérvényeiket csak másnap terjeszt-hetik elé.

Ekközben Udvarhely felől is jött a testvéri se-gítség.

A vegyes bizottság tudva ezt, időt akart nyernis ezért elhatározta, hogy éjszaka rájuk tör fegyve-res erővel s lemészárolja a madéfalvi székelységet.

Így is történt.Báró Siskovics szalmaláng vére lobot vetett s

parancsot adott Carato alezredesnek, hogy a falutjanuár 7.-én hajnalban az Okelli ezred négy száza-dával (1000 ember), a Trautmansdorf-ezred vér-

68

teseinek másfél századával, 30 Kálnoky-huszárralés két ágyúval vegye körül s a benne levő 2500-nyiembert verje szerte s ha ellenállanának, a falutágyúval gyújtsa fel. (Az egész falu zsindelyes (drá-niczás) faház volt.)

Caraton, kiben a magyargyűlölet fajánál fogva isizzott, avval kezdte, amivel a rájuk nézve legrosszabbesetben végeznie kellett. Caraton a mély álomba me-rült falut meg sem közelítette — nem is mert volnabemenni — hanem ágyutávolból, hajnali 4 óra táj-ban tüzelni kezdett s felgyújtva ágyútűzzel Madé-falvát, a fenyőfaboronákból épített házakat össze-ronttatta ágyúgolyókkal s teljes zűrzavart csináltaz álmából felriasztott nép között.

Most már a falut közvetlen közelről körülzáratta,úgy, hogy senki nem menekülhetett, hanem ameny-nyit győztek, lekaszaboltak, a többit megkötözték.

400 volt, akit megöltek, 400 kit elfogtak, a többielégett, megsebesült s valahogy mégis elmenekült.

Különösen a háromszékieknek estek neki kegyet-lenül. A katonák közül csak kettő sebesült meg segy dragonyos lovát lőtték le. Vérengzés volt ez nemharcz.

A dicsőséges vegyes bizottsági elnök, gróf LázárJános lelkiismereti kétségbeesésében székelyek legyil-kolásának nevezte ezt, amely kifejezés latin nyelvenSiculicidium. Ez római betűkkel írva s betűit, mintrómai számokat értékükre átszámítva és összeadva,egy oly csodálatos, úgynevezett chronosztikon,időjelző szó áll előttünk, aminek párja nincs. A

69

SICVLICIDIVM szó ugyanis 1764-et ad ki., (Ma-défalva mellett, ahol 300 embert eltemettek, so-káig csak egy nagy domb volt, két fakereszttel.1899-ben a hálás utókor szép kőemlékművet állít-tatott, melynek kiterjesztett szárnyú turulmadaraalatt a piramis márványtábláin két felirat van.

Az egyik ez:„SICVLICIDIVM.

A székely határőrség szervezésekor Madéfalvahatárában 1764. január 7.-én a cs. katonaság általvédtelenül lekaszabolt csíki és háromszéki vértanúkemlékére, kik az ősi szabadság védelméért véreztekel, emelte az utókor hálás kegyelete.'*

A másik tábláé ez:„Székely nép! Itt hullott őseidnek vére,Kiket zsarnok önkénye, bosszús karja ére.Midőn alkotmányos szabadságod védték,Szörnyűkép olták ki sok ártatlan éltéit.De bár elvesztek ők ádáz fegyver platt,Emlékük nem vész el, örökre fennmartad.Mert hű kegyeletben megláttad őseid,Így él majd emlékük időtlen ideig.

Dr. Balló István”.A többi aztán gyorsan ment, mint az akasztás,

nemcsak a sorozásban, hanem az ellenállás okozói-nak kipuhatolásában és megtorlásában is.

Buccownak ugyanis nem volt elég még ez a vér-ontás sem. ő a kormányszéket s a főnemességet iskomprommittálni akarta, beakarta mártani., A „buj-togatókat és a lázongás szítóit” keresték az egész

70

Székelyföldön. A székelység kiváltságait végképpenel akarták törölni, jószágaikat elkobozni s a határ-őrség számára lefoglalni.

Bűnvizsgáló bizottságot alakítottak! Tíztagú vér-törvényszéket! (4 katonai, 3 polgári bíró, 3 segéd-személy). Elnöke lett a sziléziai báró Roth generál-major, aki magyarul egy kukkot sem tudott. Polgáritagjai: gróf Teleki Károly, báró Josiczy Mihály ésRibiczei Ádám. A négy katonabíró közt egy ma-gyar volt: Szilvási János Gyulay-ezredbeli kapitány.A jegyző Heidendorfi Conrad Mihály életrajzábanleírta a per lefolyását. Egyébként az megvan a ma-rosvásárhelyi kir. törvnyszék és tábla periratai kö-zött is.

A vizsgálat március 20-tól június 5-ig tartott.Néhány plébánosra — csíki katholikus székely pa-pokról lévén szó — rábizonyult a fajvédelem, mintbújtogatás, lázítás. Ezeket Bajtay püspök elnökletealatt alakított egyházi bíróság is elítélte.

A vizsgálat eredménye legfőképpen az lett, hogya felelősség a bécsi udvarról Buccow fejére szállt,mint, aki a királynő szelíd szándékai szerint intéz-kedett.

A legvégső eredmény — kivált a hazafias szé-kely papok elítéltetése miatt — az lett, hogy nagy-mérvű népvándorlás indult meg, papjaik vezetésévelbé Moldovába és Bukovinába. Az „élő kincstár”, aszékely nép kezdett kifolyni, a Székelyföld kezdettkiürülni s ment a régi rokonokhoz, a kunok maradé-kaihoz s az ők édes testvéreikhez, a csángókhoz s

71

bár oda is idegen uralom alá, mégis el, el a hóhéruralom alól!

Ment utánuk a megszeppent királyné s 1764.november 16.-iki kiáltványában ingyenes bűnbocsá-natot 'hirdetett a kivándorlóknak, azonban megkésettvele. S a katonai terhek a kiáltvány ellenére semszűnvén, sőt súlyosbodván, a kivándorlás a követ-kező 1765. évben is folytatódott.

A kivándorlók egyrésze a boérok földjeire tele-pedett le, másrészüket pedig Hadik Arédrés gróf,aki az elcsapott Buccow utóda lett, mint az erdélyifőkormányszék (gubernium) elnöke s erdélyi ka-tonai főparancsnok — birtokba vévén Bukovinát, aMadéfalváról és környékéről ménekült csíki széke-lyeket oda telepítette át, Moldovából.

1766—67. telén Moldovából száz székely családköltözött át Bukovinába s alapították a moldovai ha-társzél közelében Fogadjisten és Istensegíts nevűfalukat.

1785-ben és 86-ban újabb települők mentek sezek József császárról Józseffalvának nevezték eltelepüket. Ezek Szucsava moldovai város és az er-délyi határ között kaptak földet.

A Szucsava völgyében Radautz városka közelé-ben alapították pártfogójuk nevéről elnevezveHadikfalvát és Andrásfalvát.

Ebben az öt faluban laknak mái napig is, mint-egy 1200-an a madéfalvi veszedelem idején és utánkivándorolt csíki székelyek, mint csángók s magyar-

72

ságukat, nyelvüket és róm. katholikus vallásukatmind a mai napig híven megtartották.

Később, 1883-ban a magyar kormány ezekből acsángó véreinkből, mintegy 4000-et visszatelepítettMagyarországra, de nem Csíkba, hanem az Aldunamellé s lett a Pancsova melletti Hertclendyfalva ésSándoregyháza s a hajdani Kevevára, később Kubinmelletti telep: Székelykeve.

De alakultak ilyen csángó székelytelepek azaradmegyei Győrökön és Déva mellett is.

Ez a bukovinai csángó magyarság eredetének ésletelepedésének szomorú, de mégis dicsőséges törté-nete, amihez most, még csak egyik vezetőjüknek —Zöld Péternek, a híres-nevezetes, csíki székelykatholikus papnak a keserves sorsa történetét fűz-zük hozzá, mint mintáját a csángóikért szenvedőpapoknak.

73

III.

A magyarság apostolai Moldovábans az 1867 körüli bukás

Legelső s legjelesebb Zöld Péter. Ott született,hol 400 székely vértanú áldozott vért és életet azokmiatt, akikért életét és vérét akarta áldozni a ma-gyarországi magyarság, Madéfalván, Csíkmegyében,az 1760-as években.

1763-ban csíkszentléleki plébános. Ekkor márjárták a megyét az idegenek, katonának akarjákfogni a szabad székelyt, aki csak a földjéért s ahitéért szokott fegyvert fogni, de akkor aztán ke-mény kézzel.

Zöld Pétert, a valóságos csíki székely katholikuspapot vérig izgatta ez az idegen tolakodás és jog-talan, szemérmetlen követelőzés. Hatalmas beszé-dekben nyilatkozott meg benne a székelység lelke,amely ezt nem tűrheté. Az idegenek s azoknak ahelyi bérenczei, — mert szemét mindig volt a leg-tisztább búzában is, kivált, ha a sátán belevetette akonkolyt, — feljelentették a szentléleki papot a püs-pökhöz s a püspök gróf Batthyány Ignácz, Gyulafehér-várra — vagy ahogy akkor hívták: Károly fehér-várra rendelte lelkigyakorlat címén, valóságban czel-lafogságra, illetve avval fenyegetve.

74

Mikor hazatér Szentlélekre, ismét ott folytatja,ahol elhagyta. S látva a hatalom ezt és sok máspaptársának ezt a harczias működését s tudva, hogyBécsben sem fognak engedni, a székelységnek csá-szári célra való felfegyverzéséből, s tudva, hogy azelőbb-utóbb véres összetűzésre fog vezetni, a legtü-zesebb, legelszántabb papot, Zöld Pétert ismét Gyu-lafehérvárra rendelik s most már kihallgatás nélkülbezárják. Zöld azonban börtönéből megmenekül, új-ból elfogják, de a nép kimenti üldözői kezéből sMoldovába megy s itt megszervezi úgy az odamene-külő csíkiak ügyét — ekkor már 1764-ben vagyunk,a madéfalvi veszedelem után — mint a továbbmenőbukoviniai letelepülők egyházát, öt esztendeig tartez. Ekkor Batthyány püspök Csíkdelnére nevezi ki,majd Csíkrákosra kerül, ahol 1795. június 27.-énbekövetkezett haláláig dolgozik székely véreiért.

A csíkszentgyörgyi róm. kath. plébánia DomusHistóriája többek közt a következőket jegyzi felZöld Péterről:

„Azon nemes szívűek között, kik nyomorgó szé-kel véreik ínségében olly örömest osztoztak, kik éret-tek egy hosszú életet kínos rabságban áldoztak —egy vala Zöld Péter születésre most is virágzó ne-mes Zöld családnak halhatatlan hevű emlékezetű fiaegy kís falunak Csíkszentléleknek akkori lelkésze. Alelkes pap és hazafi nem nézheté, miképpen tágulnaklassanként a nemzetet testvérileg összeszorító köte-lek, mint áradoz özönnel szét mindenfelé a zabolát-lanságnak pusztító lángja, — fájt, keservesen fájt

75

neki, hogy kik eddig, mint annyi testvérek, egymástvédve s szeretve éltek, most egymás ellen viaskod-nak s mint ellenségek egymást öldöklik. (Az egye-netlenség magvát pedig hintegették és táplálták a K.Comisariusok.) Összve utazá tehát a szomszéd falu-kat s hatalmas szónoklattal hirdette mindenütt abékességet, szeretetet, egyességet, mit az idegenurak rosszra magyarázván, mint néplázítót, pártos-ságra késztető főnököt feljelentették az illető elöl-járóságnak, kitől 10 napi fogságra s böjtölésre ítél-tetek a nagyszebeni klastromban kitöltendő s egy-szersmindt végképen elszakíták szeretett megyéjétől— el a székelyhontól is, mallyért élni, v. halni valalegszentebb vággyá. Visszatére mégegyszer szeretettnyájához, tőlük végbúcsut veendő, de készebb valaez szeretett lelki vezérét bárhova követni, mint jelenbonyolódott állapotjában nélküle maradni, hosszaskönyörgéseikre csakugyan mí-gis kinyerek s elébbinyáját, mint rendes pásztora újból legeltetni kezdé,de nem tarthata sokáig pásztorkodása; — ugyan isalig telének el pár hónapok, újból bosszú vonula Zöldpap felibe, újból gyanúba kerítek, mintha a székely-séget a fegyverlerakásra késztetné, már hasonlóképgyanúsított három paptársával, úgymint Beké Istvándelnei, Németi József szentmihályi, somlyói, tusnádiés rákosi lekészekkel, haladék nélkül Károly fej ér-várra idéztetnek, mint veszedelmes lelkészek és 24óra alatt, ha önként útnak nem indulnának, köteles-ségévé tétetik a felcsiki esperesnek, Szász Jánosnak,hogy vasba verettetve fegyveres katonák között

76

kísértesse el.” Ez történt január 8-án 1764-ben. (ASiculicidium 7-én volt.)

,,Αz említett lelkészek tehát nem várva a gya-lázatos erőszakra, önként útnak indulának K. fehér-vár felé, alig távozának el lakásaikból, azonnal meg-jelenének a fegyveres katonák is, s meglehet abbelibosszúból, hogy az engedelmes lelkészeket honn nemtalálták; mindent, mi a háznál található volt, elraga-dozának, egymás között feloszták, mit csak akkortudtak meg a tulajdonosok, midőn Fejérvárt volná-nak. Megérkezvén e szerint a püspöki lakhoz, azon-nal börtönbe záratának a nélkül, hogy kihallgatták,törvényes úton elintézték volna, honnan 4 hónapmúlva a többi kiszabadulva, Zöld és Beké fogvamaradtak, kik nemsokára rendes úton meg nemnyerhetvén, alattomba fogházaikból elillantak, s hir-telen Csíkba termettek, hogy ott a ragadozó kezeketkikerült holmijaikat eladják, újból visszarnénendőkbörtöneikbe. Ezen váratlan tetteiket meghallván afőpásztor azonnal mindenfelé parancsokat küldözött,hogy akár hol megtaláltatnak az említett két lelké-szek, nem tekintve semmit is papi méltóságokratüstént el fogattassanak. Ezen hatalmas parancsotnem vára be Beké, hanem önként visszatére Fejér-várra. De Zöld ezen parancs által megalacsonyítvaérezvén magát és mivel mindenfelé azon hír ter-jengett, hogyha megtaláltatik papságából kivetkez-tetve bitófára fogna ítéltetni, elhatározá magábanvégképen elhagyni Csikót. De az édes honföldet nemoly könnyű elhagyni, mint tán sokan vélik. Bajos

77

vala Zöldnek is Csikót, hol még kedvelt szüleiéletbe valának, elhagyni. Így történt, hogy mégnapokat töltve rejtekhelyeken, midőn hosszas éhségets szomjaságot enyhítendő egy szegény ember házá-hoz befordula, rá ösmerének ott a német katonákelfogták, s erősen megkötözve átadták 6 falusi szé-kelyeknek, hogy Fejérvárra kísérnék. Egy hivatalátmindenkor lelkiismeretesen teljesítő, nemzetét hívenszerető papnak hem lehete a legmélyebb fájdalommalnem érezni ekkora gyalázatra, alig érkezek megbilincseibe Madéfalvára, azonnal körülfogták a falu-siak bosszút, szánakodást lehelve e szerfeletti gya-lázat felett s elhatározták, hogy bármibe kerül is,Zöldet megszabadítják. Összebeszélnek tehát némelytehetősebb gazdák, hogy a kísérőket lerészegítsék smidőn ezek álomba merültek, Zöldet papi öltözeté-ből levetkeztetve ezondrába öltöztessék s merre an-gyala vezérlendí, neki szabad utat adjanak, így istörtént. Zöld szabad vala bilincseitől, de nem emésztőgondjaitól. Elhagyatva mindentől egy alamizsnátkolduló szegények alakjában a legsűrűbb erdők közti3 hónapi bujkálása után mezítláb megérkezék Csíkba,szüleitől mégegyszer búcsút veendő.”

Moldovának a Zöld Péter idejében, amikor őMoldovában volt — 1767-ben 9000 magyar katho-likus lakója volt, a mi ottléte alatt felszaporodott12.000-re s 1773-ban már 15.000-re, tehát Madé-falva s a német sorozások miatt, a természetes sza-porodással együtt a 9000-es létszám 6000 többlettelszaporodott, amint azt Saint Priest francia követ

78

abban az évben — 1773-bán — megállapította.Az említett Parchevich Péter jelentése, a som-

lyai ferenczrendi barátok levelei, de legfőképpenZöld Péter Rómába küldött panaszai és erélyes sür-getései azt eredményezték, hogy végre a Szentszéknélis kezdtek foglalkozni a moldovai magyar katholi-kusok ügyével. Hozzájárult e levelekhez és panaszok-hoz külföldiek megállapítása is, hogy a moldovaikatholikusok: magyarok, tehát ezeket nem lehet állan-dóan magyarul szót sem tudó olasz papokkal ellátni,tehát magyar pap kell nekik, ha a Szentszékhez aleglehetetlenebb körülmények között is hű magyaro-kat nem akarja odaadni a keleti orthodoxiának. És.ezeket az igazságokat egyházi emberek állapítottákmeg rc'mai jelentéseikben, illetve panaszaikban.

1774-ben tehát a római pápa rendeletet adott ki,hogy minden misszionárius akárhol a világon, 6 hó-napon belől köteles annak a népnek a nyelvét meg-tanulni, a mely között működik.Hogy mennyire fogadtak szót a pápának is amissziós atyák, mutatja az, hogy 1787 szeptember6-án már nem a nép és nem az egyszerű kis falusipapok, hanem maga Batthyány Ignácz, az erdélyipüspök írja Rómába a többi közt a következőket:„Ne higyje Szentséged, hogy keveset számít, haaz összes misszionáriusok nem ismerik a magyarnyelvet, mert nemcsak egy néhány szétszórt és ide-oda vándorolt magyarról van szó. Sok magyar csa-lád van, kik egész helységeket tartanak megszállvaés éppen úgy nem jártasok az olaszban, mint amint

79

erősen ragaszkodnak hazai nyelvekhez. Tűrje elSzentséged, hogy azon szerencsétlenségnek, melyetők szenvednek, elbeszéléseivel megszomorítsam.így tehát, ezen misszionáriusok, midőn gyónásokathallgatnak ki, a bűnöknek bizonyos jegyzékét hozzákel és ahelyett, hogy a gyónni akarók tárnák ki lel-keik sebeit, magok a misszionáriusok sorolják el abűnöket, csaknem úgy, amint a némák gyónásátszokták kihallgatni, vagy inkább a szavakat variál-ják és fordítják el, úgy, hogy alig érthetők meg.Ezen gyónási módtól annyira irtóznak a magyarok,hogy sokan teljes 20 évet engednek eltelni gyónásnélkül.

De ha a lelkeknek ez a veszedelme nem követ-keznék is be, az aratást nem képesek azon jó fér-«fiak összegyűjteni, mert sem tanáccsal segíteni, sembuzdítással ösztönözni nem képesek a bűnösöket,kiket még a szívbeli bánatra serkenteni és az életmegjobbítására ösztönözni kellene. De hogyan tör-ténjék ez, midőn a gyóntatok a bűnbánók vallásiállapotát megismerni nem tudják?”

Ez a főpapi levéltöredék magában is mindennélhitelesebben mutatta meg a pápának az olasz-barát-rendszer tarthatatlanságát s azoknak az ő rendeleté-nek a semmibevevését.

Válaszol is reá a szentatya mindjárt a következőév elején, de minden egyetemes felelőssége mellettis, mellyel minden híve lelki nyugalmáért és boldo-gulásáért tartozott, nem vette olyan nagyon lelkéreegypárezer hívének a teljes megnyomorodását s csak

80

annyit tett, hogy küldetett az esztergomi érsekkelMoldovába két magyar papot.

Mikor aztán 1791-ben Ausztria keze alá jutottaka moldovai kahtolikusok, elmondhatták szegény vére-ink, amit ilyenkor a székely ember szokott:

— Most már adjon Isten jót!Jót adott a sok százados nyomorgatás után ismét

a 25—30.000 szerencsétlen magyar léleknek!A legutóbbi 100 esztendőben aztán leginkább

egy-egy jeles, apostoli lelkű emberünkkel kapcsolat-ban hallunk csángóink ügyeiről, mert elhagyatottsá-guk úgy Magyarország, mint a római udvar részé-ről tovább is megmaradt s így megmaradtak csángóvéreink is a szenvedés népének.

1800-ban a római misszió prefektusa is meglá-togatta őket s ekkor Tatroson, Gorzafalván, Forró-falván, Klézsén, Bogdánfalván, Kalugerán, Tamá-son, Kakasfalván, Janasakin, Talpán, Húszon 2723családot, vagyis 13.336 lelket vett számba. Ehhezjárult még a szabófalvi, jászvásári, gerjesti 5000-nyi lélek, a csöbörcsöki, a husziták által alapítottközség azóta ismét katholikus népe, akkor 325, mostközel 1000 lelke; az újabban alapított moldovai ésbukovinai községek katholikus magyar népe 25—30.000 lelket számlált.

Voltak, akik egyes községeket megszűntnek gon-doltak, pl. Trunchit, holott az Galben néven virág-zott tovább. Magareni, Margineni néven, Karacénipedig Kukutyin néven. De a java a nyomás előltovább vándorolt, az ottmaradottak Róma részére

81

is, a mi részünkre is elvesztek. A többi községben,bár nyomás jő, hogy elhagyják nyelvüket, annálinkább követelik a magyar papot.

Ekkor jő a hívek nagy megmozdulására egy lel-kes székely pap Moldovába: Bocskor István, akiZöld Péter módjára áll 1803-ban, moldovai véreiélére, amikor oly szomorú következményekkel járhatottvolna a feléledt nemzeti önérzet és ellenállás, mintMadéfalván. A lelkeket a további küzdelemre a lel-kes pap és hívséges nép harcza csak annál jobbanmegerősítette és felvértezte.

A szabófalviak Bocskort, akit könyörgéseikkelmegnyertek, mint papjukat szent rajongással vettékkörül

Az oláh prefektusnak ez nem tetszett s ebbenHammer konzul is vele volt.

Különböző vádjaikra Bocskort elfogták ésTemesvárra vitték és börtönbe vetették., Ez 1807-ben volt. S míg a Bocskor Moldovába jövetele előttiévekben, csak néhány évvel azelőtt is Gatti Vinczeprefektus 15—16.000 embert mutat ki, mint ma-gyar katholikust Moldovában, a Bocskor 3 évi mű-ködése után 1806-ban Moldovában már 50.000magyar katholikus van! Honnét? Mert hiszen ezidőben kivándorlás nem volt. S ha Gatti kimuta-tása szűkös volt és magában Moldovában volt is20.000 magyar katholikus, honnét veszi ez a szé-kely pap 3 év alatt a 30.000-t? Itt a természetesszaporodás csak százakat, legfeljebb pár ezret mu-tathat fel!

82

Vissztyikite, kiragadta a farkasok szájából az el-orozott, elrabolt hívekéit és fajt átverek et! Örökösintő példát és tanulságot szolgáltatva, hogy a béke-beli népnek is éppúgy kellenek katonai vezérek, minta harezba állóknak!

Ezért, tehát ezert kellett elfogni, elhurczolni on-nét és várbörtönbe zárni a székely apostol-papot!

Így már 1814-ben Berardi Bonaventura prefek-tus szerint ismét csak 25.000 magyar katholikus éltMoldovában. Két év alatt a másik 25.000 elveszett!Mert az olasz, a lengyel, az oláh s a hadi nép (tö-rök és tatár), mind pusztította a hitét, a nye1vét, azéletét, mindenét!

Most már Bécsbe fordultak a moldovaiak —magyar papért. És politikai szükségből csakugyanküldtek is. Pécsről kaptak papot Dénes Imre sze-mélyében, aki Jászvásáron magyar iskolát nyitott ésmagyarul tanított. De ezt is csak 12 esztendeig él-vezhették árva magyarok. Mert bár Dénesnek nemtörtént baja, de kis helyre tették plébánosnak.

Az 1817. évi erdélyi éhínség miatt annyian ván-doroltak ki magyarok Moldovába, hogy 1822-benRaab konsul 40.000 lelket jegyez fel.

Bécs ismét kedvezni akar és tudakolja a csík-somlyói barátok szíve kívánságát. De csak tessék-lássék az egész dolog. Mégis Lippa konzul 1824-ben 50.000 magyart mutat ki.

Csipkés nevű orvos leírást küld Erdélybe a mol-dovai viszonyokról. Az írás azonban eltűnik.

83

Magyarország és Erdély nemtörődömségét látva,ismét Róma nyújt egy kis segítőkezet Moldova felé!

1825-ben magyar minoritákkal kötött szerződéstMoldova apostoli helytartója s azok hatan mentek acsángó magyarokhoz. De a fizetésük (évi 100 tal-lér) elmaradt s így viszály lett belőle. Elmaradtak aminoriták is.

1828-ban a jászvásári plébániával elégtek annakfontos adatokat tartalmazó könyvei és iratai is.1830-Jban új magyar katholikus egyházközség alakultPuszimban.

1831-ben sorozás kezdődött Moldovában is. Ad-dig ugyanis, míg török uralom alatt volt, nem voltott rendes katonaság. Most azonban megkezdtékott is.

A magyarok azt kívánták, hogy mutassanak csá-szári parancsot, addig nem állnak sor alá.

Ebből új Madéfalva lett.A szabófalvi magyarság volt az első, a mely az

engedelmességet megtagadta.A török uralom megszüntetésében a moldovai

fejedelemnek az oroszok segítettek, így hát a beren-dezkedésben is. Bigidoff orosz tábornok felszólítá-saira, hogy álljanak a sorozóbizottság elé, nem enge-delmeskedtek s ez is reájuk tört, mint Buccow ésCaraton Madéfalván, a fegyvertelen népre, reá aszabófalviakra.

96 halott s rengeteg sebesült volt az áldozatSzabófalván. A kik pedig a vérengzésből életbenmaradtak, azokat kalodában, deresen törték össze.

84

Itt a magyar papok csillapítótag hatottak a mol-dovai magyarságra, másként általános lett volna alázadás. Az olasz papok a magyarság eme nagy bajá-ban is gyűlöletteljes ellenségként fordultak ellenük,hogy az apostoli vikáriusnak kellett a legnagyobberéllyel megvédje a szerencsétlen híveket. S minta hogy a csíki, madéfalvi veszedelemnél előre jöttZöld Péter, a nagy székely apostol, a hazafiság éshit apostola, úgy jött most utólag a szabófalvi vé-rengzés után a másik nagy székely apostol: P. GegöElek Nicephor.

A 3 legnagyobb csángóügyi székely apostolnak,Zöld Péternek, Gegőnek és Bocskornak életrajzát,apostoli működésük hiteles ismertetését s a haszonértsokszor még a fajtánk és a hit kárára is működők reá-rakodmányaitól működésüket megtisztító részleteitkülön könyvecskében fogjuk közreadni.

Itt most csak annyit említünk meg Gegö Elekről,hogy azt a híres Bandinus-féle könyvet, az úgy-nevezett Kódekszet, a melyet már említettünk s amelyet ama nagy püspök írt, akit a lengyelek mol-dovai püspöki méltóságának elfoglalásában akadá-lyoztak s a kit a fejedelemmel is csúfosan megaláz-tattak — azt a könyvet, melynek íróját s a moldo-vai magyarság élethalálharczának és krisztusi szen-vedéseinek ismertetőjét s az igazság megörökítőjétkönyve elsülyesztésével halálában is üldöztek — ezta könyvet, a Codex Bandinust, Gegő Elek hoztanapvilágra s mentette meg a magyarság, a hit, azirodalom története számára.

85

Pap Sándor tatrosi plébános 1839. március 4-énkelt levelében arról, hogy a kolozsvári minoritákközül is többeket az olasz jezsuiták elmartak, ezeketa súlyos igazságokat örökíti meg:

„Ami a magyar atyák számának apasztását illeti,amiről említést tesz a tisztelendő Prokuratos levele,az nagyon káros lenne erre a magyar népre nézve,azért mert nem a misszionáriusok fáradozása, ha-nem a saját nyelvök szeretete áítal tartatnak mega katholikus vallásban, amit bizonyít sok városnakés falunak elpártolása a katholikus vallástól, csakazért, mert elfelejtették szülői nyelvöket és ez meg-történhetik majd a huszbeliekkel is, kik nem ismerikszülőik nyelvét. Ami már megtörtént, újra megtör-ténhetik.

Másodszor a szentségek, különösen a bűnbánatszentsége szolgáltatandók ki a lelkiismeret sérelmeés a feloldás semmis volta nélkül. Mindenki előttismeretes, hogy a Moldovába jövő olasz atyák semaz oláh, sem a magyar nyelvet nem ismerik és ezekegy vagy két hónap múlva a plébániákra kihelyeztet-vén, hozzálátnak a hívők gyónásainak kihallgatásá-hoz, füzetből kérdezvén a bűnök neveit, és mi tör-ténik? Az, amit józan ész nálam nélkül is bűnnekmond ugyanis: kérdezik a bűnbánótól, hogy eztvagy azt a bűnt követte-e el? A felelet igen-nel(ita), vagy nem-mel, (non) történik és így végigszaladnak az egész füzeten, úgy, hogy sem a gyón-tató, sem a gyónó nem ért meg semmit. Azutánmegadják a feloldozást; de kérdem, mit oldoz fel,

86

ha semmit sem ért? Talán az ita (igen) állító szócs-kát, vagy a non (nem) tagadó szócskát? Hol vana számbeli és fajbeli, vagy pedig a súlyosság sze-rinti ismerete a bűnöknek, a tudatlan miféle tani-·tást, miféle orvoslást, vagy miféle elégtételt ad fel?Végül a bánat, a szentségek legszükségesebb részesemmis, ha azt a gyóntató nem kelti fel; mert anagy járatlanság (tudatlanság) miatt a nép sajátmagától nem indítja fel. Aki ezeket tudja, tagad-hatja-e azt, hogy a magyar nyelv Moldovába szük-séges? És mégis azt terjesztik elé, hogy a magyarpáterek számát apasztani kell. Ezeket a szánt kon-gregáció gyógyítaná, ha nem volna rosszul tájékoz-tatva.”

Az idegenség ellen állandóan küzdő magyar pa-pok hosszú és dicsőséges sorozatából Pap Sándortatrosi magyar katholikus pap egyik erős láncz-szem,mint a rózsakoszorúnak egyik ékes virága volt Krisz-tus koszorújában.

Következik a tizenkilenczedik évsz. negyveneséveiben Petrás Incze János csángó magyar papnaka működése.

1841-ben Borszéken Döbrentei János budapestitudós megismerkedett a moldovai apostoli helynökkíséretében lévő csángó földön, csángó szülőktőlszármazott csángó' magyar pappal, Petrás InczeJánossal, akinek Pusztinában volt a plébániája.

Döbrentei azután megírta ama 38 kérdést, a me-lyeket a csángóság sorsa ügyében Petrás paphoz in-

87

tézett s meg az azokra adott feleleteit is a lelkescsángó plébánosnak.

Szólnak ezek a kérdések és feleletek a moldovaicsángó magyarság számára és sorsára vonatkozólagelsősorban s így az első kérdésre a felelet rendkívülmeglepő és örvendetes: 57.300 magyar katholikusélt Moldovában — mondja Petrás pap — de szólnakaz ősi nyelv magyarázatáról is, a mi bizonyos tekintet-ben a folyton ingadozó számnál is fontosabb, — deszólnak a papság helyzetéről, a közművelődési viszo-nyokról s mint egy élő lekszikon, vagy nyilvántartókönyv, pontos adatokat közöl még az egyes plébá-niák alapítási idejéről és körülményeiről is.

Egyébként maga az egész família igen tiszteletre-méltó és nevezetes, mert hiszen az a jeles Petrás.Mihály kántor, aki Zöld Péter idejében a forró'falvikrónikát írta, Petrás Incze János őse volt. Petráspapnak az édesapja, Petrás Ferencz is kántor ésvezető ember és a népnek például szolgáló egyháziműveltségű ember volt, ki környezetét PázmányPéter imádságos könyvéből oktatta és buzdítottahitük megtartására« Ebben a könyvben, amint az aSzékelyföldön is általánosan szokásos, 1724-től kez-dődőleg születések voltak bejegyezve, (családi leszár-mazási okmányok) az 1631-ből való: „KeresztényImádságos könyv” -ben.

A Petrás Incze János élete — halála, melyetgyilkos merénylet idézett elő — és áldásos, lelkesmagyar működése külön könyvecskében való ismer-

88

tetést és méltó megörökítést érdemel, ami mégislesz.

Most még csak annyit említünk meg, hogy 1813-ban született Forrófalván, a gimnáziumot a kézdi-vásárhelyi Kantában végezte s ott lett minorita.1836-ban szentelték fel s 1839-től egész 1866 szep-tember 6-án való szörnyű meggyilkoltatásáig — rab-lógyilkosok által — otthon működött, mint pap,előbb 3 esztendőn át Pusztinán, azután 44 éven ke-resztül Klézsén. És ott nyugszik halálában is.

Azt is itt említjük meg, hogy a kik a csángókéletét és sorsát tanulmányozni Moldovába jártak,mint Jerney János, Veszély, Imets Fülöp Jákó, alelkes nagy csángóügyi kutató és tudós író, Kovács,Szarvas Gábor, mind meleg otthont és rokoni fogad-tatást találtak a klézsei papnál.

Viola József szintén az újabb kor csángónagyarapostola. 1770 március 15-én született Nyárádkösz-vényesen s 1848 március 16-án halt meg, Ledény-ben. Igen képzett ember volt Viola József. Tanul-mányait Pesten és Bécsben végezte s már fiatal ko-rában az a kitüntetés érte, hogy amikor József csá-szár a török elleni harczban orvosi csapatot küldöttTemesvárra, a fiatal Viola is köztük volt s mikorBelgrád elesett, ezredorvosi kinevezést kapott. Afrancia 7 éves háború alatt Olaszországban, 1801-benErdélyben, 1807-ben Bukovinában működött, azutóbbi helyen szárnyorvosi beosztásban. A követ-kező évben aztán Thurzó herczeg a Jászvásári nagykórházba hívta meg igazgatónak, majd az összes

89

moldovai kórházak s az egész egészségügy felügye-leti tisztét bízták Viola Józsefre. Magas kitüntetése-ket is kapott úgy a törököktől (aga lett és a Nifsán-renddel díszítették fel), — mint az oroszoktól, a ró-mai udvartól, Ausztriától, többszöri kolera és pestisleküzdése megjutalmazásául, a legnagyobb érdem-rendekkel. Munkát állandó túlterhelt orvosi elfoglalt-sága miatt csak egyet írt Viola: a „Diastetik füreinen Regenten” czíműt, a mely 1883-ban jelentmeg. Magánorvosi működése annyira híres és igény-bevett volt, hogy meggazdagodott. Egy egész faluvolt a tulajdona: Lébény. A magyar csángóság ügyétéletében es halálában is felkarolta.

A szerencsésebb, anyagi alapon működő Violátmost ismct üldöztetett apostoli férfi követte a mol-dovai csángó-magyar ügy védelmében: Jemey János,aki a magyar újraéledés és gyászos bukás idején,1848 táján működött Moldova és Beszarábia terüle-tén, amelyeket teljesen beutazott s azokról, néprajzitanulmányai és ásatásai nyomán igen értékes kétkötet könyvet írt „Keleti Utazás” czímen, a melyPesten, 1852-ben jelent meg.

Amikor Jerney Moldovában végezte ezt a kutató,néprajzi munkálkodását, a Kalugyer községbelicsángó magyarok, látva elhagyatottt ügyüknek sze-retetteljes tanulmányozását a régi magyar dolgokután kutató s azokat feltáró-, megtisztogató és ösz-szegyűjtő tudósnak, összeszedelőzködtek szegényelhagyatott véreink s csoportosan mentek panaszra„a nekik való kedves jó úrhoz.” Evvel a panasszal

90

kapcsolatban Jerney igen értékes felfedezést tett. Akalugyeri csángók ugyanis a felől panaszkodnak, hogyegy bójér elperelte a „rezesüket.” Mi az a rezes?Bírtok neve, hegy, kaszáló, erdő? Az és mégsem az.Hát mi? Az, a mi székely közbirtokokban a „részfű”,a „farész” s a kender és káposztaföldeken a „nyíl.”A közös bírtok „restés” birtok, a miben mindenjogosultnak része van! Ez a „rezes” 'Moldovában, amoldovai csángó-magyarok kiejtésében, ősi szólás-módjában. Elmondották a sorsuk iránt szívvel-lélek-kel érdeklődő s jogtalanságok ellen harczolni is készmagyar tudósnak, hogy azt az írást, a melyikkeltanúsítják, hogy a bírtok mindig az övék volt, amisszió1 prefektusa vette kézhez 1837-ben s felmu-tatták a prefektus írását is Jerneynek, hogy ő aztkézhez vette. Jerney ennek alapján utánnajárt azelperelt ősi bírtok ügyének s első lépése az volt, hogybudapesti lapokban hirdetményt tetetett közzé, a„magyarhoni földesuraságokhoz”, a melyben Ma-gyarországon adandó földet kér mindenekelőtt akalugeri csángó-magyarok számára, közölvén, hogyhajlandók hazatelepedni ennyi-s ennyi csángó.

Nohát csak ez kellett annak az ottvaló sok újság-újszülöttnek, melyeknek 8 napos macskakölykekémódjára akkor kezdett volna nyílni a fájós szemük.Megtámadták Jerneyt s heves macskazenét csaptak,hogy olyan kivonulást akar népével csinálni Moldo-vából, amilyent Mózes rendezett volt Egyiptomból,amikor a zsidókat megszöktette.

A czikkeknek, förmedvényeknek olyan hatásavolt a magyarok elleni gyűlölet parazsát állandóan

91

szívük mélyén tartó népek között, hogy nemcsakJerneyt, hanem az összes többi magyar papokat iski akarták utasítani Moldovából, annál is inkább,mert a minoriták, akik már régebb idő óta váltak amoldovai csángó-magyar községekben, már nyolczanműködtek az újraéledő nép közt s a katholikus ma-gyarság elérte az évszázadok óta legmagasabb lélek-számot, a 60.000-et!

Ezeken a bajokon kívül más is hozzájárult amagyarság sorsának leromlásához.

Amikor még Moldovába hozták volt a kolozs-vári minoritákat, emlékezünk, hogy a mit akkor há-tuknak évi jutalmul 100—100 tallért ígértek volt,nem kapták meg s abból pereskedés lett a kolozs-vári anyarendház s a moldovai apostoli helynökségközött. A per gordiusi csomóját kettévágandó,Kopácsi József magyar herczegprímás 1845-benmagára vállalta volna a minoriták tiszteletdíjánakfizetését avval, hogy küldjenek a minoritákból mégannyi atyát, ahányat lehet., Ez azonban, úgylátszik,vagy nem történt meg, vagy nem úgy, hogy minde-nik fél megnyugodott volna, mert a római Propa-ganda de Fide, a Jerney-esettel kapcsolatos hírlapilárma, az újabban küldött két minorita s az olaszpapok óbégatása miatt a moldovai fejedelemtől ki-kényszerítették a magyarság ellenségei, hogy Moldo-vából az összes minoritákat kiutasították, tiltakozvaKopácsy prímás beavatkozása ellen. S Rómának erresem volt egy szava sem!

Jerney lett tehát az utolsó apostol Moldovában,

92

a hosszú-hosszú évzsázados küzdelemben s mikortávoznia kellett Moldovából — mert kiutasították— s utánna a minorita atyáknak is, miként a madé-falvi döntő csapás után, itt is bekövetkezett a ha-nyatlás.

Jöttek az olasz püspökök Moldovába, akik kor-mányhatalommal rövidesen azt csinálták, hogy Mol-dovában a katholikusság többé már nem jelentettmagyarságot is, mert ahogy a moldovai kormányengedélyezte, sőt kezükre járt az olasz püspökökneka katholikus vallás ápolásában, éppen úgy oláh nyel-vűvé tette a püspökség is az egyházi és iskolainyelvet.

Ezek az olasz pöspökök, kik a múlt évszázad 50-eséveitől kezdve kezdtek működni s kik közül azelsők Paolo Sardi, Antonio, Stephano és JosephusSalandra voltak, megszüntetik a moldovai katholiku-sok magyar jellegét s azokat oláhokká igyekeznektenni.

Bevezették a katholikus magyar templomokbaaz oláh énekeket és imádságokat s a most már mind-egy szálig olasz plébánosoknak megparancsolták, —mert ezeknek oláhul kellett tudniok — hogy tem-plomban és iskolában oláhul imádkozzanak és tanít-sanak.

Megtörtént hát a rettenetes történeti megrop-panás, a moldovai magyarság, a régi Etelköz, a ke-reszténnyé, katholikussá lett fajtestvérek: a hunokutódainak, az erdélyi kivándorlókból folyton után-

93

pótolt moldovai magyarságnak, ha nem is össze, demegroppanása.

A moldovai csángó községeket, miközben Ma-gyarországon Ferencz József koronázási jelmonda-tául választja, hogy „bizalmam az ősi erényben”,Moldovában a magyar ősi erények elfelejtésére, meg-tagadására és kiölésére használják; a csángó iskolákrészére oláh tankönyveket, a csángó katholikusok ré-~szére oláh imádságos könyveket írnak, nyomtatnakés adnak.

Így Moldovában a katholikus vallás, a mely ma-gyarságot jelentett, közössé vált, hogy aztán közösse legyen a magyarsággal, hanem egészen oláh jel-legűvé váljon.

Most már, hogy a magyarságot Moldovábantöbbé nem ismerő Biblia alakjára emlékezzünk, ma-gyar turisták már csak mint Jeremiások járhatnakMoldovában, sírni a romokon, a magyarság rom-jain! . . .

S mire az 50-es, 60-as években felemelkedett amoldovai magyar katholikusok létszáma a keresz-ténység felvétele és a magyarság pusztulása idejénvaló 1—2000-es létszámból 50.000-re, most ezenkatholikusok száma bevándorlás nélkül is szépenemelkedik, de már legnagyobbrészt mint nem római,hanem román katholikusoké.

1868-ban már 63.000-nyi katholikus van Moldo-vában, 26 papjuk van, amennyi sohasem volt, miótakeresztények lettek, s ez már majdnem mind oláh,aki pedig nem, az csángóból lett oláh!

94

A római minorita noviciátusba ezek a papokMoldovából csángó ifjakat küldenek s így képezika román katholikus minoritákat. S ezek a Moldo-vába visszatérő barátok olaszul is tudnak, oláhul istudnak, csak az otthon lévő édesanyjuk, az életealkonyát örökös sírásban töltő csángó magyar édes-anyjuk nyelvét nem tudják többé.

1884-ben Jászvásárban, akkor és most márJassyban, püspökséget s 86-bán ott is papnevelőtállítanak fel. Helybeli papokat nevelnek.

1895-ben a minoritáknak is rendházat alapítanaka régi csángó-magyar Halasfalva, de akkor és mamár Halaucesti székhellyel s ha élt még P. SzabóRomán, a kolozsvári magyar minoriták főnöke, akimegakadályozhatta volna a minoritáknak Moldo-vából való távozását, most aztán gyönyörködhetettmunkája gyümölcsében, mert itteni utódjának márnemcsak a keresztneve volt Román. Sőt talán akeresztneve csángó volt, de a lelke s a nyelve, román.

Halasfalván, Halaucestin azóta már nemcsakrendház van, hanem az Szabófalván, Sabaoane-bannoviciatust is tart fenn, a mely túlzó oláh pópákatnevel a csángómagyar gyermekekből, ha kivel úgynem járnak, mint az osztrák jezsuiták a gyermekRákóczival . . .

A 60-70 ezres létszám Erdély megszállásaóta még jobban emelkedik Moldovában. Bukarest-ben pedig azóta már 100.000 lélekszám felé köze-ledő érsekséget állítottak s föléje rendelték az er-délyi püspökségnek, a katholikusnak . . .

95

IV.

Jelentések, levelek, hosszabb idézetek a moldovai csángómagyarok ügyében.

Statisztika.A moldovai csángó magyarok küzdelmes életéről

mindeneknél hitelesebb dokumentumok írásbelibizonyítékok maradtak fenn a történelem, folyamán,mert papok írták azokat, papoknak írták: plébáno-sok, püspökök s a pápa maga, melyek őszinték, iga-zak, mint a gyónásnak szava és szentek, mint azabszolució, a feloldozás.

Hiszen jóformán a vallás, ezúttal a magyar nem-zeti vallásként élő, működő és ható katholikus val-lás körül s így a magyar katholikusok szenvedése sannak krisztusi lélekkel való viselése, az igazságnakkérésként való keresése körül folyt az ők szerencsét-len, elhagyatott, árva életük s annak a távolból ésa fájdalmas sír mélységeiből jövő hangjai.

Ezek a levelek a távoli évszázadokban és ma,az Úrnak 1933. esztendejében mind az Úr szőllője-nek a munkásai és őrizői, mind a farkasok általmarczangolt s gazdái által elhagyott nyáj karámjai-ból szól az emberi szívekhez.

Itt a nagyobb terjedelmű leveleket adjuk, a kiseb-

96

beket idézetként beleszőttük, vagy egészben, vagyrészben a történet folyamatáról való előző részekbe.

Zöld Péter csíkdelnei lelkész jelentése Gróf BatthyányIgnátznak, Erdély Püspökének, Moldovából, 1781. januárllén.

Nagyméltóságú, Méltóságos és FőtisztelendőÚr! Előljáró úr, nekem legkegyesebb és legkegyel-mesebb Uram és Védelmezőm!

A legközelebb elmúlt 1780. évben az akkor folyóoktóber 7-ik napján Excellentiájának hozzám inté-zett levelét ugyanazon hó 27-én hódolatteljes tisz-telettel vettem, melyből rendeletét megértve, a Pa-rancsoltak teljesítéséhez azonnal hozzáfogtam volna,ha a szükséges plébánosi munkák nem akadályoz-tak volna, miért is a késedelem miatt legalázatosabbbocsánatot kérve, a megparancsoltakat röviden ezek-ben teljesítem, hogy azonban Nagyméltósága, azügyet világosabban és mintegy dióhéjban áttekint-hesse, mielőtt a kérdésekre felelnék, előre kell bocsá-tanom:

És pedig 1-ször, hogy ezen erdélyi fejedelemség-ből az 1420. évben Zsigmond magyar király alatt(mint a hazai krónikák és kalendáriumok bizonyít-ják) sok magyar, helyesebben székely és szász aMoldovai fejedelemségbe vándorolt be, és ott ma-gának tartózkodási és lakóhelyet alkotott. Ezen ma-gyarok és szászok a lelkiekben részint az akkorvirágzásbán lévő bakói, részint pedig a milkoviaipüspök joghatóságának voltak alávetve. Majd az

97

idők folyamán, részint a felföldi forradalmak, ré-szint a tatár és török háborúk miatt, midőn azoka püspökségek megszűntek, azon magyarok és -szá-szok utódai oly kevés számúakká lettek, hogy aszászoknak még a neve is elenyészett és lakóhelyeiks lakásaik teljesen elhagyatottakká lettek. A magya-rok maradványai pedig jelenleg kilencz plébániárafelosztva, és azon fejedelemségben szétszórva mago-kat „csángó-magyar”-oknak nevezték és nevezik mainap is, nemkevésbé tartja magát közöttük őseik ha-gyománya szerint az is, hogy közöttük sok családszász eredetű, amiről Forrófalván és Kótyeren ma-guk a családnevek is bizonyságot látszanak tenni,de senki közülük nem beszéli a szász nyelvet, hanemmindnyájan a moldvait, vagyis az oláht éppen úgyismerik és beszélik, mint a magyart, jóllehet eztsokban eltérőleg ejtik ki, mint mi magunk.

2-szor. Miután azon püspökségek, mint előbbmondva van, megszűntek, a bakói püspöki czimet,ahogy az alább leírandó1 misszionárius atyák teljesenegy Leopoldis-i kanonok viseli, ki ezen moldovaimissió páter prefektusát mindig megszokta tenni alelkiekben általános helynökévé. Mégis ezen missio-nárius atyák közvetlenül a Hitterjesztés római SzentKongregációjától (Sancta Congregatio Prapagandade Fide) konventuális Szentferencz-rend római tar-tományából küldetnek, mind tisztán olaszok, kik sem.az oláh, sem a magyar nyelvet nem tudják beszélniés azt a kilencz magyar plébániát teljességgel nyo-morultan és lanyhán szolgálják; nyomorultan mon-

98

doni a nyelvek nem tudása miatt és lanyhán, mertinkább áhítoznak a pénz összesöprésére, mint a lel-kek megnyerése után, ami a legvilágosabban kitű-nik abból, hogy küldetésük kilenc évét bevégezvén,pénzzel nyakig megtelve, (ahogy a parasztok szere-tik mondani) mennek vissza Olaszországba, de azáltalok szolgált plébániákon, vagy más helyt egyetlenegy valamelyes eretnekségből megtérített lelket semhagynak hátra. Miért is a magyarok hangos sóhaj-tások közt imádkoznak, hogy az Isten igazgassaszerencsétlen magyar király fegyvereit és a rómaiszék szivét, hogy az oláh misszionáriusok helyettmagyarokat és az ők nyelvüket értő lelkipásztorokatméltóztassék nekik, leküldeni.

3-szor. Az első plébániájuk Jassy, ebben a vá-rosban székel a missió páter praefektussa egy tár-sával, fatemplomu, faresidenciában lakik és onnan látjael ezt a plébániát. Ezen plébánián körülbelül kétezer,vagy még több katholikus lélek van, részben az előbbleírt bevándorló1 magyar, német, lengyel és Európamajdnem minden nemzeteihez tartozóknak maradé-kaiból és utódaiból, kik a különféle mechanikus mes-terségek kézi munkájából szerzik mindennapi kenye-rüket és táplálják családjaikat. Egy fillája van,Kiperest nevű, a Sise folyócska mellett, ebben alakók mind szövőipart űznek, 15 évvel előbb másországokból hívta be és telepítette le őket GyikaGergely herczeg, kit három éve a török lefejez-tetett.

99

Második plébánia Podolia határszélén van, Mu-gyiló városban, ezt egy missionárius páter látja el,filiái a köröskörül levő oláh falvakban szétszórtmagyarokból állanak, kik majdnem mindnyájankovakő vágással és elkészítéssel tartják fenn éle-tüket.

A harmadik plébánia a Szereth folyó mellettReketin faluban van, melyet magyarul Domafalvánakneveznek, filiái az ezen folyó mindkét partján kö-röskörül fekvő 17 magyar falu, melyek három, sőttöbb ezer lelket tesznek ki és egy missionárius szol-gálja őket, aki az összes többinél igazabb.

A negyedik plébánia ezen Szereth folyó és aMoldova között Szabófalva községben van, filiáiHalocset, Gyerjést, Ticzkófalva, Kokosel, Ankucza,Urbest és mások. Ezt is egy missionárius gondozza.

Az ötödik a most mondott Moldova folyó má-sik részén Talpa községben van, filiái Vale alba,Bergován, Homicsin, Turturest, Macskatcsi, Felső-Marsinén, Sáska és Vunatori. Ez a plébánia gyak-ran üres, ha nincsenek teljes számban a missionáriusatyák és a legközelebbi, szabófalvi missionáriuslátja el.

A hatodik plébánia Kalugerpataka községben vana Besztercze folyó alatt; filiái: Barát, Alsó-Marsi-nen, Fund Fontinel, Blegyest, Kompén, Tázló, Far-mosa, Szaloncz, Jánosvölgye, Ungurén, Plubok ésa Szereth- s Besztercze folyók összefolyásánál fekvőBakó város; itt tényleg látszanak a püspökség rom-jai is, de a templomot bizonyos szakadár szerzete-

100

sek foglalták el, kik kalugereknek neveztetnek. Eb-ben a városban a Salvátor provinczia reformáltFerencz-rendi atyái is, mint néhai Szent Istvánkirály — Custodiával egyesítettek, terjedelmes kon-venttel bírtak, melynek romjai ma is igen jel lát-szanak, templomuk falai pedig majdnem épek ésalig valami részükben váltak romladozókká.

A hetedik plébánia az elébb említett Kaluger-patakán alul Bogdánfalván van, filiái: Szőllőshegy,Sóspatak, Újhegy, Valiszaka, Alsófund.

A nyolezadik plébánia Forrófalván van, filiái:Kövespatak, Klézsé, Nagypatak, Nagy Lonkán, Dió-szín és Nagyszőllős. Ez a plébánia az összes moldo-vaiak közt a legterjedelmesebb, mert csak Forró-falván több, mint 500 gazdát számlál, mindenneműgabonában bővelkedik és a fák legkellemesebb gyü-mölcseivel dicsekszik.

A kilenczedik plébánia a háromszéki havasoktövénél, Gorzafalván van; fiókhitközségei: a só-bányájáról híres Tatros és Okna városok; ezekenkívül pedig Petreska, Kászon és Hersa, közel azOjtoz nevű erdélyi szoroshoz. Csak ez a plébániamaradt fenn azokból, melyek hajdan a milkoviaipüspökséghez tartoztak; innen nem messze fekszika jelenleg nem hírneves s Milkónak nevezett-falucska, valószínűen az ott levő folyócskáról nevez-tetett így, mindazonáltal ott a városnak és abbana püspökségnek terjedelmes romjai ma is láthatók.

4-szer. Dicső emlékezetű Corvin Mátyás magyarkirály a leírt magyarokon kívül sok magyart űzött

101

ki Magyarországból és Erdélyből, akik Husz Jánoseretnek tanítását vallották; ezek Moldovába ván-dorolván, Moldova akkori fejedelme, az akkorharciasnak mondott István által egyrészükben aző fejedelemségében tartatván vissza, a Pruth folyópartjánál terjedelmes várost építettek és az ő eret-nek pátriárkájuk Husz János után Husznak nevez-ték el; az ő tanítványának, Prágai Jeromosnak emlé-kére pedig a város felett, az említett folyó partjá-nak közelében egy községben telepedtek le és eztSzent Jeromosnak nevezték; az a neve mindkettőnekmai napig is, másrészükben pedig ugyanezen moldo-vai fejedelem által az országból kiűzettek azok azeretnekek, kik a krimi Tatárország széleibe beván-dorolván, egy bizonyos Csöbörcsök nevű várost szál-lottak meg, a város körül fekvő három községgelegyütt, melyek egyikét Szent Antal, másikát SzentJános, harmadikát pedig Szent Péter névvel ne-vezték.

Idők folytán aztán ezek az eretnekek mindnyájan,vagy maguk, vagy utódaik elhagyván az eretnek-séget, katholikus hitre tértek és tényleg sértetlenülezt vallják mindnyájan, de hogy mikor és kinekmunkája, vagy apostoli fáradozásai folytán történtez, bármily szorgalmasan vizsgáltam, semmikép semtudhattam meg; azt azonban megjegyezték, — mintőseiktől átvett dolgot, — a csöbörcsöki öregek, hogya múlt században sok évén át egy Vaszí pap-nak mondott, magyar nemzetbeli időzött közöttükés azután pedig e század kezdetén Csűrös pap körül-

102

belül 10 évig*) mint plébános volt náluk és ott haltmeg. Húsz városában mindig lakik egy misszioná-rius. Csöbörcsökben manapság is csak igen ritkánküldhető misszionárius atya, részint, mivel több-nyire nem teljes, számban vannak a misszionáriusatyák, részint pedig alig található közöttük valaki,aki elszánná magát arra, hogy odamenjen.

Már most Püspöki Excellentiájának kérdéseireröviden felelek: 1764-ben, midőn itt Erdélyben ahatárőrség felállíttatott, a csíki, gyergyói és három-széki székekből sokan a székelyek közül, kik utáltáka katonai életet, családjaikkal egyetemben Moldo-vába menvén, engem erős könyörgéseikkel kényszer-getni kezdettek, hogy velők együtt oda általmenjek,végre alkalmadaükí dó kénvszergetéseiktől és azifjú kor lelkületétől meggyőzetvén, én is bementemMoldovába és körülbelül két hónapig én is közöttükmaradtam és ezt lelki szorongattatások és keserűségközt töltvén el, önnél ismét visszavándoroltam ebbea csíki székbe, ahol Madéfalván a szülői házban éj-jel elfogatván, szoros katonai őrizet alatt Fehérvárravitettem és ott egy évig és egy hónapig ugyancsakkatonai őrizet alatt börtönben tartottak, végre annaka hosszú rabságnak az utálata és kellemetlenségeimiatt majdnem kétségbeesve, kijátszva titokban azőröket, eltávoztam és ismét Moldovába mentem, fentemlített menekült székelyekhez, akik között majd-nem öt évi időtartamig 'maradtam, és a misszió pre-fektus atyjának engedelmével, mint plébános vol-

*) Mindkettő jezsuita volt . . .

103

tarn élükön. Ezeken kívül lelkiekben még gondoztamKönpénben, Tázlón, Frumózán, Szalánczon, János-völgyén, Ungurénben és Pultokon szétszórt magya-rokat, kik most a kalugerpataki misszionárius atyá-nak vannak alávetve. Végre az 1767-ik évben, midőnJászvásáron a misszió prefektusánál voltam, arrakért engem, hogy bizonyos P. Ferencz nevű öregmisszionáriussal, aki Húsz városában plébánosko-dott, Tatárországba, az előbb említett csöbörcsökimagyarokhoz, ezek lelki vigasztalására és különfélelelki szükségleteik kielégítésére a húsvéti ünnepekután. május hónapban mennék el, kinek kérései és alelkek szüksége s veszedelme által meggyőzetvén,saját alkalmatosságommal elmentem Húsz városra,Húsz város misszionárius páteréhez, ahonnan vissza-küldöltem ugyan saját fogatomat és a kitűnőmisszionárius testvérrel egy tatárlovat vettem ésaz ott karuczának nevezett szekérbe a lovat befog-tam s szerdán a Pruth folyón átkelve, csak kettenTatárországba beléptünk. Felszerelve a moldovaifejedelem útlevelével, a kocsis szerepét majdnemmindenütt én, mint ifjabb vittem és végre négy napiút után szombaton este megérkeztünk a gyakranemlített Csöbörcsök városba, ahol ugyan a legna-gyobb örömmel, de a magyarok bőséges könnyeiközött a misszionárius páter részére közköltségenépült és fenntartott házba vendégül láttatván, azéjszakát eltöltöttük és ott maradtunk egész 14 naponát. Másnap, vasárnap reggel a szabályszerinti imákatelvégezvén, sok öregnek szentségi gyónását hall-

104

gattuk ki és 11 óra tájt délelőtt elvégezvén a szentmiseáldozatot és szent áldozásban részesítvén azokat,kik gyóntak, én magyar nyelven, a városból és a mái-leírt három községből összesereglett nagy néptömeg-nek a keresztény törvény szerint élendő életről buz-dító beszédet mondottam, azután ebédeltünk; dél-után, körülbelül 2 órakor ezen népnek hitoktatásttartottam, általában a szentségekről, különösen pediga keresztségről és a keresztszülők kötelességeiről,mivel pedig az ők öregeik arról értesítettek minket,hogy már 17 éve nem láttak papot és az ő gyerme-keik, serdülők és ifjak, aligha jól vannak megkeresz-telve, az ezen szentség helyes és érvényes felvéte-léhez szükséges dolgok nem tudása miatt, azért ösz-szehiván a bábákat és az egyetlen, majdnem kilencz-ven éves István diáknak nevezett (quasi licenciátust)tanult embert, a keresztség kiszolgáltatását illető-leg vizsgálatot tartottunk és a legvilágosabban meg-győződtünk, hogy a lényegesekben éppenséggeltévedtek: mert a kisdedeket fürdőbe téve, jobbkezükkel három keresztvetéssel jelölték <meg őketa bábák, többnyire semmit sem mondván; a f enntiöregek pedig a bábák által így elhelyezett kisdedekrehasonlóan kereszteket vetvén, a keresztség alapjátkimondották, de azonkívül semmit sem tettek. Ezérta 17 éven aluli serdülőket és ifjakat és a városibírájuk előtt házasságot kötött férfiakat és nőketis házankint felkeresve, a szükséges oktatással későéjjelig elláttuk arra vonatkozólag, hogyan kell akeresztség felvételére előkészülniük, amit eddig nél-

105

külöztek. A következő napokon reggel, mindig azidősebbek gyónásainak kihallgatásához láttunk ésazután az istenszolgálatot elvégezve, hitoktatást tar-tottunk; ebéd után pedig újra előbb hitoktatást tar-tottunk az ifjúságnak és a kifejtett anyagból meg-vizsgáztattuk; végre délutáni 4 órakor az odahozott7 éves és azokon aluli kisdedeket három egymás-utáni napon megkereszteltük.

Az ötödik napon és azután megtartva az előbbinapok rendjét, reggeli időben, az ebéd előtt mindigelőrebocsájtva a hitoktatást, elvégeztük az ifjúságmegkeresztelését. Végre a két utolsó napon a népszentségi gyónását elvégezvén, az ifjúság megke-resztelését, a tökéletes bánat felkeltését, a hit, reményés szeretet felindításával együtt, úgyszintén a Mária-rózsa füzérnek végzési módját az egész népnek be-tanítottuk és az így kioktatottaknak megparancsol-tuk, előttünk a mi segítségünk nélkül mindent vé-gezzenek el és ezt megfigyeltük. Ebéd után pedig12 bábát megtanítottunk a keresztség helyes és érvé-nyes kiszolgáltatására és néhány embert kioktattunkarra, hogyan álljanak a haldoklók mellett és hogysegítsék őket, végül azon 14 napon át jártassággaltörekedtünk arra, hogy az a nép az eszköz szüksé-gességével szükséges dolgokban és másokban is jólkioktatva, hagyassék ott.

Ezt a népet valóban istenfélőnek találtuk, amelya bűnnek, különösen a súlyosabbnak, még az árnyé-kát is kerüli; az ünnepeket és vasárnapokat a réginaptár szerint szentül megtartja, az egyházi böj-

106

töket a kántorböjtökkel és az ünnepek vigíliáivalegyütt a legszigorúbban, csaknem kenyéren és vizénmegtartja, hasonló szigorral böjtöl szerdánként,péntekenként és szombatonként, a templomot min-den vasár és ünnepnapon kétszer felkeresi és otta „Könyörülj rajtam” (Miserere mei) zsoltárt másáhítatos magyar énekkel együtt elénekeli; ezenfelülminden nap kétszer páduai Szent Antal responzó-riumát magyarul elvégzi, úgyszintén a Miatyánk,Üdvözlégy és Hiszekegy-et harminczszor ebéd előtt,utána pedig 15-ször elvégzi, a Lorettói litániát pedigcsaknem az ifjaik is emlékezetből mondják éséneklik.

Templomuk a város közepén van kőből, fa-toronnyal. Van két ezüst jól megaranyozott kelyhük,négy miseruha]uk, a többi öltözettel együtt külön-féle színben. Végre minden készülék elég illedelmes,egy művészi kézzel emelt oltár van a templombanés azon a mennybe felvett boldogságos Szűz Máriaképe van festve.

Amint az isteni kegyelem segítségével meg-erősített gyengeségünk engedte, amint előre vanbocsátva, ezeket művelvén és rendezvén a 14-iknapon áldást kérve rájuk, reggel a szentmise végez-tével ugyanazon fogattal visszatértünk; az egésznép egy mérföld távolságra folytonos sírás és zoko-gás között követett és kísért el, azután sem szűnnekmeg kérni és a mindenszentekre könyörögni, hogybármiként is gondoskodjunk arról, hogy a misszióprefektusa papot küldjön nekik. Mi a nép ezen

107

óhajait és kéréseit páter Griller József prefektusnakelőadtuk, de igen jól tudom, hogy 1768-ban mégnem volt pap küldve hozzájuk, mivel 1767-ben amisszionárius atyák közül kettő meghalt és emiattmég Moldovában is alig voltak elegendők a misszio-nárius atyák. Hogy azután valaki közülük arraszánta volna magát, nem tudom; mert én az 1768-ikévben menekült székelyek nagyobb részével a téve-dések teljes bocsánatát megnyervén, Erdélybe visz-szavándoroltam; időközben mihelyt Excellenciádparancsát megkaptam, írtam a forrófalvi kántornak,hogy engem arról minél hamarább hitelméltó módonértesítsen s ha erről bizonyságot szerzek, Excellen-ciáját azonnal hűségesen értesíteni el nem mu-lasztom.

Legvégül mi úton és hogyan lehetne lelkivigasz-tálasokról gondoskodni? Alig és még alig sem va-gyok képes átlátni, mert azok a magyarok a hitter-jesztés kongregációjától közvetlenül úgy alá van-nak vetve annak a missiónak, azon konventuálismissionárius atyák a szent kongregációtól olyanfényes — kiközösítéssel és más czenzúrákkal fenye-gető — pápai bullákkal vannak ellátva, hogy aliglenne képes valamelyik pap biztonságba odamenniés ott maradni. Ezenfelül azon missionárius atyáka más nemzetek iránt oly túlbuzgó megvetéstől lán-golnak, hogy semmikép sem képesek maguk között— főkép a magyart — megtűrni; ami miatt nekemsem lett volna szabad ott időznöm, ha 13. Kelemenpápától a fent említett moldovai fejedelem által

108

kikoldult felhatalmazással (fakultás) megerősítve,helyesebben ellátva nem lettem volna. Ezt megerő-síti az oda bevándorolt és az olaszok mesterkedéseimiatt ott megmaradni nem tudd két magyar kon-ventuális atyának esete, midőn ezek egy évre enge-délyezett joghatóság után is a másodikban rögtönmegfosztatván attól, hazajövetelüket siettetni voltakkénytelenek.

Miért is az én gyenge ítélőképességem szerintazokon aligha lehet máskép segíteni, mintha a fentdicsért hittérítő szent kongregációnál kieszközölte-tik, hogy az olaszokat azon moldovai fejedelemség-ből mozdítsák el és helyükbe Erdélynek akár világi,akár szerzetesi papságából a magyar és oláh nyelvetegyformán beszélő papok küldessenek; de az ítéle-tem szerint legjobbak lennének a szigorúbb rendűerdélyi Ferencz-rendi atyák, akik közül mindig töb-ben vannak, kik azon nyelveket tudják; az ilyenpapok pedig annyira szükségesek azon részekben,hogy náluk nélkül a katholikusok csaknem mind-nyájan csak névszerint mondhatók katholikusoknak,minthogy azon olasz atyák a nyelvek nemtudásamiatt nem képesek őket a hit elemeiben oktatni,mert sokan közülük 6, 7, 8, vagy 9 évi időtartamotott vannak és mégis egyetlen oktatást vagy beszédetsem tartanak a néphez, megelégedvén a szentmiseelvégzésével. Azonfelül csak egyedül az Isten tudja,hogyan hallgatják ki a leírt kérdésekből a nép gyó-násait, amelyek szerintem, mint tapasztalt bíró sze-rint alig lehettek valaha anyagilag teljesek, mivel

109

nem értik a magát vádló népnek bűneit, azoknakfajait és körülményeit, főkép azokat, melyek a fajtmegváltoztatták, ezekről azon szerencsétlen magya-rokkal igen gyakran keserű könnyek között panasz-kodván nekem, azt mondották, hogy a gyakran em-lített nyelvek nem tudása miatt talán egész életük-ben nem gyóntak.

íme ezek Nagyméltóságú Elöljáró Úr, miketExcellenciájárnak kérdéseinek rövid, de őszinte tol-ílal előadni szükségesnek találtam, ezeknek nagyofibrészét öt év hosszú tapasztalatával és gyakorlatával,hogy valóban úgy vannak, ,a legigazabban megtanul-tam és szememmel láttam, egyrészét pedig azonmagyar missionárius atyák és némely szakadár boé-roknak őseiktől és elődeiktől merített egyformaelőadásából füleimmel hallottam, sőt néhai PetrásMihály, míg élt forrófalvi kántornak magyar kéz-iratában a forrófalvi templomban őrzött 1671. évbenkezdődő naplójában olvastam és magamnak az őszavaival megjegyeztem.

A rövidség okáért azonban, mivel legkevésbésem látszottak összetartozni, sokkal többet részintelhagytam, részint elfeledtem.

Egyebekben szent kezeinek óhajtott csókolásatitán a tisztelet állandó nyilvánításával maradok

Csíkdelne, 1781. január 11-^énExcellehciádnak

legalázatosabb szolgája és méltatlan káplánjaZöld Péter s. k.

csíkdelnei plébános.

110

Zöld Péternek, a csángók apostolának életrajzátkülön könyvben fogjuk közrebocsátani.

Ilyen volt a csángók helyzete a levél kelte ide-jében.

De menjünk vissza pár kis századdal megint.Tudvalevő, hogy Báthori István erdélyi vajda

és a székelység közt milyen harczok folytak. Nagyadói és kegyetlensége miatt „húzó-vonónak” híttaa székely.

1492-ben mind a Hét Székely Székek panasszal'fordultak II. Ulászló magyar királyhoz s kijelentet-lek, hogy kivándorolnak Erdélyből, ha nem segítrajtuk.

Azt írták:,,Felséged pedig biztosan vegye, hogy mü nem

maradunik meg alattvalóinak s az fejünköt nembízzuk reja, még akkor sem, ha kételenek leszünkmindannyian, feleségeinkkel s gyermekeinkkel együttaz országból más országba kivonulni. Felséged tudjajmeg, hogyha az Vajda Úr továbbra is uralkodikfelettünk, megállapodásunk szerént Felséged orszá-gából kivándorolunk!” (Amint az előzményekbőltudjuk, Ulászló Báthori helyett Drágfit ültette avajdai székbe, de az se volt jobb s nagy csapatok-ban ment a székely nép Moldovába.)

Abban a könyvben, Bandinus Codexében, amelyet Gegő Elek napvilágra hozott, az apostolipüspök következőket írja Jászvásárba való megér-kezésekor:

„A katholikus nép seregesen hozzánk folyamo-

111

dott és Notho Gáspár atya jelenlétében azért esen-gett előttünk, hogy szereznénk nekik magyar papot,t. i. nyelvökbélit.”Majd azt írja:„A misszionáriusok dölyfét pedig lealáznám,minthogy az ők bánásmódjuk miatt semmiféle papJászvásárban meg nem maradhat. Ezért mi erköl-cseinkre nézve a vadakhoz hasonlók lévén,*) fiaink is,leányaink is, mint az oktalan állatok, minden buz-galom és vallás nélkül nőnek fel. Ezek miniket nemtanítanak, másokat pedig a tanításban gátolnak; azegyházi megyét törvénytelenül foglalták el; a czivó-dásokat és perlekedéseket szeretik; egy-két eszten-deig itt tartózkodnak és ismét elmennek; botrán-koztatnak, nem hogy épülésünkre lennének. így akatholikusok száma nemcsak kevesbedik, ih'anem akeresztényi ájtatosság heve mindnyájunk kebelébenhüledezve, napról-napra szűnik.”

Egyhelyt 'megint azt írja a főpap:„Esméretes előttünk a Szent Kongregáczióneve, melyet mi tartozó engedelmességgel tiszte-lünk, hallottuk, minő szorgalommal s gonddal akarjaelőmozdítani a mi boldogulásunkat, de azon nagyoncsodálkozunk, hogy bőkezűségét oly hasztalanulpazarolja. Majd két, majd három olasz itt tartóz-kodik, mihozzánk sem beszédeket nem tartanak,velünk lelkiekben nem társalognak, gyóntatnakugyan alkar oláhul, akár magyarul, bár egy szótsem értenek, honnét következik, hogy bárki közü-lünk gyónjék, semmi oktatást nem kap, lelki taní-

*) A nép panaszát tolmácsolja a püspök. Idéz apanaszokból.

112

lást és vigasztalást nem nyer, egy hajszállal semjobbulva távozik el onnan.”

A folytonos intrikának, amellyel az idegen pa-pok dolgoztak a magyar papok ellen, eredménye lőn,hogy több magyar papot kitúrtak maguk mellől. Dea pápa által követelt nyelvtanulásban (hogy tudni-illik a pápa kötelezte a katholikus papokat, hogy bár-hol legyenek a világon, félév alatt tanulják meg mű-ködési körük nyelvét) a magyar nyelv megtanulá-sában semmi haladást nem tettek.

Pap Sándor tatrosi plébános 1839. márczius4.-én kelt levele erről a következőket írja:

„Ami a magyar papok számának apasztását illeti,amiről említést tesz a tisztelendő Procurator levele,az nagyon káros lenne erre a magyar népre nézve,azért, mert nem a misszionáriusok fáradozása, ha-nem a faját nyelvök szeretete által tartatnak meg akatholikus vallásban, amit bizonyít sok városnak ésfalunak elpártolása a katholikus vallástól, csak azért,mert elfelejtették a szülői nyelvöket és ez megtör-ténhetik majd a huszbeliekkel is, akik nem ismerikszülőik nyelvét. Ami már megtörtént, újra megtör-ténik.

Másodszor a szentségek, különösen a bűnbánatszentsége a nyelv nem ismerői által legkevésbbé semszolgáltathatók ki a lelkiismeret sérelme és a felol-dozás semmis volta nélkül. Mindenki előtt ismeretes,hogy a Moldovába jövő olasz atyák, sem az oláh,sem a magyar nyelvet nem ismerik és ezek egy, vagykét hónap múlva a plébániákra kihelyeztetvén, hoz-

113

zálátnak a hívők gyóntatásainak kihallgatásához,füzetből kérdezvén a bűnök neveit; és mi történik?Az, amit józan ész nálam nélkül is bűnnek mond,ugyanis: kérdezik a bűnbánótól, hogy ezt, vagy azta bűnt követte-e el? A felelet igennel (ita), vagynemmel (non) történik és így végig szaladnak azegész füzeten, úgy, hogy sem a gyóntató, sem agyónó nem ért meg semmit. Azután megadják a fel-oldozást; de kérdem mit oldoz fel, ha semmit semért? Talán az ita (igen) állító szócskát, vagy a non(nem) tagadó szócskát? Hol van a számbeli és faj-beli, vagy a súlyosság szerinti ismerete a bűnöknek,a tudatlan miféle tanítást, miféle orvoslást, vagymiféle elégtételt ad fel? Végül a bánat a szentségneklegszükségesebb része semmis, ha azt a gyóntató nemkelti fel; mert a nagy járatlanság (vagyis: tudat-lanság) miatt a nép saját magától nem indítja fel.Aki ezeket tudja, tagadhatja-e azt, hogy a magyarnyelv Moldovába szükséges? És mégis, mégis azt ter-jesztik, hogy a magyar páterek számát apasztanikell. Ezeket a Szent Kangregáczió gyógyítaná, hanem volna rosszul tájékoztatva.”

1860-ban maguk a gorzafalvi hívek írtak keser-ves, hosszú panaszlevelet Magyarország herczeg-prímásának s abban többek közt a következőketírják:

„Mü 600-an gazdák Ojtozhatárszéliek, moldo-vai részen egybegyűlvén, tanácskozván magunkbannagy sérelmünkről, kik már 500 esztendeje, mindmagyar lakósok, római katholikusok igazi hitben

114

eddig elé megmaradtunk, ezt csak szegény magyarpapjainknak köszönhetjük, de nem olasz papoknak.. . . Oh, hányan és hányan sírva jó lelki szegényekmondják: „Oh, Isten, adj moldovai szegény magyar-nak magyar papot, oláhnak oláh papot!” . . . ígytehát egybegyűlve mindnyájan elkeseredett szívvelnótáriusunkhoz futván, a legkisebbtől legnagyobbig,esdekelve szentatyánkhoz folyamodunk, mind magyarajkú szegények, igazi érzéssel, kegyes hitbéli párt-fogónkhoz és törzsökös magyar nemzet apostoláhoztérden állva folyamodunk, minket meghallgatni, mikérésünket elfogadni, kik a hullámok között, a holnekünk a sátán lesben áll, elveszni ne engedné p.Kozmát nálunk dicséretes munkái és jó cselekedeteiután, ki 9 nyelven ez országban szolgálni tud, tőlünkelmozdíttani ne engedje; kérjük, ahol a legkisebbártatlan is térdre esik és mindennap felkelve, lefek-tekor imádja az Istent, lelkipásztora megmaradá-sáért ...”

Szegény gorzafalvi magyarok, hiába keseregtek600-an a magyar herczegprímáshoz, választ semkaptak.

A múlt évben az egyik oláh püspök, a ki ajászvásári római katholikus kathedrálisban ül, akövetkező elbizakodott kijelentéseket tette a csángómagyarokról:

„A csángóknál a „magyar” elnevezés vallástjelent és nem faji hovatartozást.. . Most már széke-lyek, csángók, lengyelek, németek, románok élnek azegyházmegyében. Mindenkinek a nyelvén nem lehet

115

beszélni. A legegyszerűbb, legtermészetesebb ésleggyakoribb megoldás, ha a lelkész román nyelvenvégzi teendőit ... A csángók anyanyelve nem nyelv,(!), az egy alig érthető kevert tájbeszéd.” (Akára Halotti beszéd! Nem?) „Otthon a szülei háználbeszéltem magyarul. . . .” (Robu püspök úrnakugyanis az apja Rab volt s az édesanyja csak ma-gyarul tudott.) „ . . . úgy ahogy a csángók tudnak:de ha könyvet veszek a kezembe, nem értem megszótár nélkül.” (Jó esze van!) „Nem vezethetekbe nyelvtanfolyamokat ...” (Az olasz papok semvezettek). „ . . . sem a mások, sem a magam szá-mára. Ez nem célja az egyháznak ... A magyar nyelvtanítása nincs benne a tantervünkben . . . De a tömegnem is érzi a magyar iskola szükségességét ...”(Hogy is érezné. Az csak a botütést érzi). ... Az„elrománosodás gyorsan haladó természetes folya-mat ...” (De még milyen! De jól fog festeniegy ilyen püspöki nyilatkozat 5 év múlva!) ,, . . . Holtnyelvet feltámasztani meddő kísérlet.” (Ez márjobban fog hangzani!)

A püspöki nyilatkozatot a jövő számára és amegdicsőülés számára Jávor Béla az Erdélyi Lapokszerkesztője jegyezte fel annak 1932. április28—30. számában, mint friss szenzációt.

A következő levelet, a melyet mi is láttunk aszemünkkel, 374 aláírással bogdánfalvi véreink írtáka jelenleg dicsőségesen uralkodó XI. Pius Pápához.Hogy ma még inkább, mint annyi hosszú százado-kos át, lesz-e valami eredménye a kőszálat ostromló

116

szívfegyvernek és könnyhullámoknak, talán meg-láthatjuk.

Itt van a rettenetes írás, annyi század rette-netes írásának a szemünk előtt történelembe vésett,sziklába vájt, vércseppekkel kifestett körmök írása:Szentséges Atyánk!

Nekünk, a romániai Bákó-tartományba tartozóbogdánfalvi szegény csángó magyaroknak immárhét éve, hogy Páterünk nincsen. A szegény nép,úgymint emberek, asszonyok, gyermekek és leányoknem tudják a szent gyónást megtenni. A haldoklókszent áldozás és megkenés nélkül mennek a más-világra. A mátkapárokat sincs aki oktassa. Nincsaki a kisdedeket megkeresztelje.

Sokszor kértünk a bakói dékántól papot, több-ször könyörögtünk a jassi-i püspöknek is, de őkcsak azt felelték örökké, hogy adnának, de nincsen.Minden bizalmunk, reménységünk egyedül aszentséges Atyánkban van, akiről erősen hisszük,hogy meglássa a bűnben segítség nélkül sínylődőlelkiszegényeket és meghallgassa a már elmerülöklelki vezetőért esdeklő könyörgését.

Azért térden állva esedezünk, SzentségesAtyánkhoz és felfogott kézzel kérjük, hogy adjonnekünk Szentséged Transilvániából egy papot, akitudja, érti s szereti a mi édes magyar anyanyelvün-ket, anyanyelvünkön gyóntassa meg a haldokló bete-geket, legalább húsvétkor a szentgyónás és áldozásszentségébe részesít minket, tanít, vezet és megtartaz egyedül üdvözítő katholikus hitünk útjain, ame-

117

lyeket ezer esztendőkön keresztül a legnagyobb vesze-delmek között is megtartottunk és ma is úgy őri-zünk, mint egy drága kincset.

Szentséges Atyánk, könyörüljön meg rajtunk,nehogy a pásztor nélkül maradt nyáj a mindenfelőlközelgő veszedelembe belepusztuljon.

Újólag is esedezve, sürgősen magyar papotkérve szent kezeit csókolják a bogdánfalvi csángómagyarok, akik ezt a kérést több százan aláírták,vagy az analfabéták keresztet nyomtak.

Molduvában, Bogdánfalván, 1933. május 1.(374 aláírás).

Az 1849-iki bukásunk után nagy hanyatláskövetkezett moldovai népünk sorában. A minoriták-kal a magyar papok eltűntek. Az olaszok — mintláttuk, — már nem is plébánosok, hanem püspökök.

Olyan lessz a helyzetük szerencsétlen véreink-nek és hittestvéreinknek, az Egyház mostoháinak,mint az agonizáló betegé . . .

S ez a helyzet a kicsinyhitűek előtt reményte-lenné válik 1918 után . . . Most már a papok isoláhok s a püspökök is olyanok, mint Robu—Rab ...De hagyjuk most. . . Maradjunk — Jézusnál. . .

Már 49 után nem járnak Moldovában magyarapostolok, legfeljebb sírkeresők . . . Keresnek 60.000élve eltemetett rokont , . .

1856-ban Koós Ferencz jár ott. 1868-ban ImelsFülöp Jákó, két társával Veszély és Kovács taná-rokkal. 1871-ben Szőke Károly látogat el a halot-

118

tas házakhoz, a melyekben még főpapok is fek-szenek ...

Szarvas Gábor is, legjelesebb nyelvészünk meg-keresi 1874-ben az „s”-t ,,sz”-nek, a „cs”~t ,,cz”-nekmondó, veszendőbe indult ősmagyar testvéreinket.

Ezt írja róluk a Magyar Nyelvőr 1874. II.füzetében, ,,A moldovai csángó nyelvről” szóló tanul-mányában:

„A nyelvbeli adatok kétségtelen tanúskodásaszerint a moldovai csángók s a székelység egymás-tól elszakadt részeknek bizonyulnak? Mert: „Tartsa,bár a történetírás a csángó népet besenyő, kvm,vagy akár hun -maradékoknak, hanem sa nyelv eUa-gadhaiailan tényei azt az egyet kétségtelenné teszik,hogy bármikor is szakadtak el egymástól, de al szé-kely néppel hajdanában egy fajt, egy családot ké~pestek.” Ez szent!

1881-ben Munkácsi Bernát hazánkfia látogatjameg őket s emlékeztet a történelmi hagyományra,mikor Magyarország határa a holt Szereth volt.Amikor még nem kelt ajkukon a későbbi panasz,hogy: ,,A magyart hagyja elhányva a magyarok —császára.” «

Most még összegezzük, hogy hol és mennyienvannak a mi elhullott drága vércseppjeink, melyekősmagyar földeinket az eljövendő nagy magyartavaszra megtermékenyítik. Mert a székely mondjaazt a közmondást is — és az örök élet lelke élbenne:

119

„Sohase vót olyan rossz üdő, amiből ne lettvaria jó üdő!”

A moldovai, bukavhiai, beszarábiai, gyimesi éshétfalusi (barczasági) csángók mai helyzetet és mű-veltségi viszonyait másik könyvecskében fogjukismertetni, azonban itt is összegezzük e helyekenlévő mai számukat.

Vegyük tehát először a moldovaiakat és abbólis Bakó vármegyét: róm. katlt. Bakóban, vagy Bakó-ban 12 plébánia van. Ezek: Dormánfalva, Tatros,Gorzafalva, Pusztina, Bakó, Luizi-Kalugar, Bog-dánfalva, Forrófalva (Kákova), Nagypatak, Klézsa,Va lén, Prezest.

Vegyük ezeket sorba:Dojanádfalván és annak 7 filiájában, leányegy-

házában (a melyeknek azonban mai nevére nemvagyunk kíváncsiak, bár módunkban állana gyönyör-ködni bennük), 3200 lélek van.

Tatroson, melynek 15 filiája van, 3600 lelketszámolnak. (Ennek a Csík mellett, Gyimes után kö-vetkező patakban lévő plébániának 97 százalékama, mikor magyarul nem tudó papja van — mint-áz összesnek is — ma is magyar anyanyelvű!)

Gofsa falván, 11 filiájával együtt 4500 magyaranyanyelvű hívő van.

Bakóban: 21 filijával együtt 5000 lelket számol.Luki Kalugáron, 5 filiájával 1110 tiszta magyar

hívő család van: 4500 lélek.Bogdánfalválhoz Filia 3 tartozik s összesen 3500

tiszta magyar hívője van.

120

Forrófalván (Kákován): 1 filia 1720 tiszta ma-gyar lélek.

Nagypatakon: (filia nélkül) 1800 tiszta magyarlélek lakik.

Kiessen: 8 leány egyház, 5600 tiszta magyar lé-lekkel.

Valénon: 8 leány egyházzal 3500 lélek (70%-amagyar).

Presesten: 14 filiával együtt 3500 lélek.

A 12 plébánián és filiálékban van összesen43.620 magyar katholikus, ami egyhetede a 242.316lelket számláló Bakó vármegyének.

Menjünk tovább.Foksáni plébániának néhány filiája Bakó vár-

megyében van s miután azok csángók, e plébániátis ide vehetjük 3000 lélekkel, kikből 725 róm. kath.magyar.

A románii dekanatus kilencz plébániájábanazoknak és több kisebb falu leányegyházaiban, illetveszórványaiban 22.207 lélek él.

Horlesti plébánia, 30 filiáliéval 2248 lélekkel.Vannak még plébániák Paskaniban, Mihaileni-

ban, Botosamban, Radukanénben, Húszban, Brai-lában, Galaczon, Jászvásáron, hol róm. kath. püs-pökség és papnevelő van. Ezeken a helyeken mint-egy 12.951 kath. lelket számláltak össze.

Tehát Bakó vármegyében: 46.620; Románivármegyében: 31.089; egyebütt 12.951; összesen

121

90.660 lélek él Moldovában. Ezek magyarok és ró-mai katholikusok.

Bukovina öt községében: Andrásfalván, József-falván, Hadikfalván, Istensegítsen és Fogadj istenenél 10.000 lélek.

Bcsszarabiában: (Hotin, Soroka, Balti, Őrhej,Kisinev, Kabul, Tighina, Izmail, Csetatea Alba vár-megyében) 12.325.

Tehát a jászvásári róni. kath. püspökség terü-letén él:

Moldovában: 90.660 lélek,Bukovinában: 10.000 ,,Bessízarábiábmi: 12.325

Összesen: 112.985 lélek.Csíkban: Gyimesfelsőlokon, Középlokon és a

Bükkben (Gyimesben) él 12.000 csángómagyar.Brassómegyében: Bácsfaluban, Türkösön,

Csernátfaluban, Hosszúfaluban, Tatrangon, Pürke-reczen, Zajzonban: 15.000.Az Aldünához, Pancsova és Déva vidékére te-lepített csángómagyarok mai száma bizonytalan.így végösszegben van csángó:

Moldovában: 90.660 lélekBukovinában: 10.000 „Besszarábiában 12.325 „Csíkban: 12.000 ”Brassómegyében: 15.000 ”Az Aldunánál stb.

139.985 lélek.

122

Ezekből a hét falusiak evangélikusok, a többimind római katholikus és valamennyi magyar anya-nyelvű.

Vagyis: a csángóknál a római katholikus a magyarnemzeti vallás, Ezért volt az, hogy a XVI.. században— s azután is sok ideig papjaik nősültek s a misétmagyarul mondták.

123

V.

A legújabb adatokA csángó tehát fajtiszta ősmagyar, aki semmi

körlümények közt, Magyarországtól és Rómától iselhagyatva, lengyeltől, olasztól, oláhtól és szásztólgyötörtetve sem adta fel hitét, nyelvét és remény-ségét, hogy magyarországi és erdélyi magyar ésszékely testvéreivel együtt megéri az ősi dicsőségfeltámadását s a ,,jobb kort, mely után buzgó imád-ság epedez százezrek (milliók) ajakán.”

Adja Isten hitünk szerint, édes csángó test-véreink!

Elhagyatott magyarságA miskolczi ,,Turáni Nép” írja 1933, decem-

ber 24.-én:„Dr. Csák Alajos Cirjék minorita rendi tarto-

mányi főnök, a vaskorona rend lovagja válaszolalábbiakban a moldovai kérdés egyes pontjaira. Dr.Csák akkoriban tartományi fonok volt s élénk és ér-tékes publicisztikai tevékenységet fejtett ki, Az er-délyi mágnások kedvence, Endrődi Sándor, a „Ku-ni dalok” halhatatlan szerzőjének jóbarátja, akinekEndrődi nem egy költeményét ajánlotta. (így pl.„A hit” és a „Minores Fratres” címűeket.) A ma-gyar minoriták jelentős szerepet játszottak a moldo-vai magyarság lelki gondozásában, hiszen Sz.

124

László király már 1278-ban küld erdélyi minoritákata kunokhoz.

Dr. Csák jelenleg Miskolcon él a minoritákrendházában, kiérdemesült rendfőnöki és aranymisésáldozópapi minőségben. Mindennap ő misézik aSzűz Anya oltáránál s a társadalom minden rétegé-ből vannak lelki gyermekei, akik egészen szomorúak,ha valami ok miatt nem gyónhatnak nála.

Munkatársunk Csák dr. cellája kettős ajtajá-nak külső szárnyát kinyitva kopogtat a belsőn s azengedély megadása után beköszön az Ur dicséreté-vel. Az élénk, mindig tevékenykedő markáns arcúősz úr, íróasztalán levelet ír. Szokott kedvességgelköszön s leültet. A levélírást abban hagyja és kérel-münk elmondása után, szilárd, kemény, katonás,érthető hangon ezeket mondja:

— 1899-beni misszionáriusokat vittem Mold-vába. Visszatértem után báró Bánffy, akkori kor-mányelnök arra kért, keressem fel, miután a csán-gók ügyében tárgyalni kíván velem. Kérdést inté-zett hozzám: mennyi a magyar minorita páterekszáma Moldvában jelenleg és hány páterre volna ottszükség? Megemlítette: régen tudja, hogy a minori-ták minden lehetőt megtettek a csángók ügyében,azonban szükségesnek tartja, hogy munkájuk mégintenzívebb legyen. Felajánlotta, hogy a minoritákatmunkájukban minden tőle telhető erővel támogatnifogja.

Ezelőtt 30—32 évvel még három magyar mino-rita volt Moldvában, Egyik Sabaoaniban (Szabó-

125

falva), a másik Cleja-n (Klézsé), a harmadik Dor-mánfalván (Darmanesti). Szabófalvát és KlézsétKárpáti Grácián, Dománfalvát Ballá Lajos, SurányiLászló Galac közelében egy községet adminisztrált.Gorzafalván olasz minorita volt.

A Bánffy-féle megegyezés értelmében e há-romhoz még három minoritát vittem ki magammal.Péter Pálkor érkeztem ki Moldvába és ahol csakmegfordultam ünnepélyesen fogadtak az egyes hely-ségekben. Rendkívül nagy volt az örömük, amikorPéter-Pál ünnepén magyarul prédikáltam.

Azonban a bukaresti lapok is értesültek min-denről. Megtudták, hogy misszionáriusokat vittem kiMoldvába és kérdőre vonták a román kormányt:van arról tudomása, hogy a minoriták heguménje.Dr. Csák Cirjék Moldvában a magyar sovinizmustterjeszti?

Ezek után szinte lopva kellett a helyiséget jár-nom. Hanem azért elhelyeztem a magammal hozotthárom misszionáriust. Ezután hazautaztam.

Azonban alig telt el egy hónap visszajövetelemután, amikor az általam kivitt új misszionáriusokarról tettek nekem, mint tartományfőnöknek jelen-tést, hogy a hatóság nem engedi őket szószékről ma-gyarul beszélni. Utasítást kértek, mert amint írták,románul nem akarnak megtanulni azért,, mert nemakarnak a csángók elrománosításának eszközei lennis így szerintök ottlétük céltalan.

Kénytelen voltam őket hazahozni.Legjobb akaratom hajótörést szenvedett.

126

Ha azt kérdi tőlem, miben rejlik a főbaj, aztkell válaszolnom, az olasz minoriták ama tevékeny-ségében, hogy provinciát alapítottak Romániában,külön tartományfőnökkel. Ezek az ott megtelepedettolaszok megtanultak ugyan románul, de magyarulnem.

Ez volt ama bizonyos nagy akadály.Nekünk ugyanis az volt a tervünk, hogy a nagy-

enyedi rendházban külön szemináriumot rendezünkbe a csángók, a moldovai magyarok számára és belő-lük és közülük nevelünk moldovai magyar minoritamisszionáriusokat. Ε tekintetben is Bánffy báró alegmesszebbmenő támogatást ígérte meg nekem.

Minthogy azonban a már említett három kivittminoritának nem engedték meg a magyar prédiká-lást, nem volt értelme, sajnos, ezek után a moldvaimagyarok szemináriuma felállításának sem. Tehátnem neveltük papoknak a csángó fiúkat.

A régi három minoritának még lehetett ma-gyarul prédikálnia, de az az engedély is csak olyanvolt, hogy lopva prédikálhattak csak magyarul.

Még mint jellemzőt említem fel: Dormánfal-vára éjjel érkeztem. Még jó félórára volt a falu.Volt nagybányai tanártársam ablakán kopogtam, éj-jel 12 órakor, ki ottani plébános, minorita lelkészvolt.

— Ki az? — kérdi belülről.— Én, Csák, — válaszoltam.— Nem kaptál sürgönyt? — kérdi tovább.— Nem, — mondtam.

127

— Szent János fejvételén, éppen búcsúm van.Itt lesz az olasz provinciális és románul fog pré-dikálni.

— Nem fog beszélni románul, — jegyeztemmeg — ha itt van a magyar provinciális. Én fogokmagyarul beszélni.

Búcsúk alkalmával a nagy nyilvánosság miattugyanis mindig románul beszéltek.

Gorzafalvára Péter-Pálkor, búcsú napján ér-keztem hajnalban. Ezen a búcsún is olasz minoritaakart románul beszélni, de akkor is én beszéltemmagyarul.

Elmondott okok miatt nem sikerült tehát akko-riban a moldvai magyarságnak magyar minoritátjuttatni.

Dr. Csák lekötelezően köszön s munkatársunkköszönve az elmondottakat, távozik.

Vannak, akik azt állítják, hogy igenis meg kel-lett volna csinálni a moldvaiak szemináriumát Nagy-enyeden, mert szentbeszéden kívül is beszélhetettvolna a misszionárius magyarul, híveivel. így példáula szent gyónás alkalmával.

Egy kétemberöltő előtti cikkNem tudunk ehhez hozzászólni, mert hiszen

meg vagyunk győződve, hogy dr. Csák mindent meg-tett, amit megtehetett és nem is ezen fordult megminden, hanem az olasz minoritákon.

Lehetséges, hogy a jelenlegi nehéz romániai al-apotok ellenére, ma ez ügyben talán többet lehetne:enni és elérni, mint azelőtt, mert a román kultúr-

128

politika olyan képviselője, mint Pteancu, aki ilyenügyekben sokszor képviseli országát, külföldön is,maga ezt vallja: „Minden polgárnak biztosítani kella lehetőségét annak, hogy faji származásának meg-felelő nyelven nyerje az oktatást”.

Hogy a moldvai-bukovinai magyarság kérdésenem új, hanem állandóan visszatérő segélykiáltás anemzethez, bizonyítja például László Mihály: „Abukovinai magyarság” című cikke is a VasárnapiÚjság 1875. évi január 3-iki számában.

László cikke bevezetésében helyesen mutat arrará, hogy a tatárjárás és török dúlások által lakat-lanná tett területeket elég helytelenül idegenvérü be-vándorlókkal népesítették be, ahelyett ,hogy Juliándomonkosrendü magyar szerzetes nyomán elindulva,még kintlakó magyarokat, vagy legalább vérrokono-kat telepítettek volna be.

Keserű hangon emlékezik meg arról, hogy bárMoldván és Havasföldön uralkodott a magyar ki-rály, senkinek sem jutott eszébe, Moldva ősi .ala-pító nemzetét, a csángó magyart erősíteni, védeni,figyelemre méltatni. (A rövidlátás ugyanis a Kár-pátokat tartja a magyar határoknak, holott a Kár-pátok csak a magyarság fellegvárának határai! Amagyarság messze kívül lakott mindig e határokon,nagy tömegekben. Az annyira Magyarországnak ne-vezett kárpáti határ bizony csak az összezsugo-rodott Magyarország, de nem az igazi Nagy-Ma-gyarország! Szerk.) A nemzeti elbizakodás okozta,hogy csángóinkat elfeledtük, sőt kivándorolt szé-

129

kely magyarjainkat is veszni hagytuk. László sze-rint a kivándorlottak száma annyira növekedett,hogy már 1744-ben csak a Szép havason jöttek ke-resztül ötezren a csíksomlyói búcsúra. A Szép hava-son akkoriban kápolna állott s a búcsúsok, Német'székely pap szerint, útközben e régi egyházi éneketénekelték: „Zeng az erdő, zeng, zúg a levele Máriatiszteletére.”

Az ötvennyolc év előtti adatok szerint a hétbukovinai magyar faluból, Andrásfalva, Boldog-falva, Hadikfalva, Fogadj isten, Istensegíts, József-falva és Magyarfalva, kettő Boldogfalva és Magyar-falva elpusztultak. Csernovicz, Radautz, Sereth, Szu-csáva és Kimpolung városokban laktak még ezen-kívül magyarok, kiknek sorait a germanizáció és alengyel meg román tömeg nagyrészt elnyelte, ör-vendetes azonban mai napig is a csángó falvakbana sok gyermek. Hadik- és Andásfalván és Istense-gítsben tiszta magyarok laktak, míg Józseffalva ésFogadjisten községek a magyarságukat elnyelni' ké-szülő örménnyel és a szegénységgel küzdöttek. Abukovinai magyar családoknál rendes szám volt a8—12 gyermek, viszont a nagyrészt terméketlen, alignégy-öt hold föld s annak későbbi felaprózása a leg-kétségbeejtőbb helyzet elé állította a hagyszorgalmúbukovinai magyart. Fecskerendszerrel voltak kény-telenek magukat úgy ahogy fenntartani, amennyibenMoldvában és Havasföldön állottak munkába., Hí-resek voltak nagy szorgalmuk és munkaerejükről s abojárok egyhangú véleménye az volt, hogy lábán

130

veszhetne minden gabonájuk a magyar munka nél-kül, mert a saját nép nem alkalmas ilyen erőfeszí-tésre.

De nemcsak itt, hanem Besszarábiában is dol-goztak még.

Eszes, tanulékony és használható voltuk miattévről-évre többen és többen maradtak vissza Mold-vában, ahol a bojárok „enyhe” nyomására azutánlassan beolvadtak a románokba.

Már egy fél évszázad előtt is csak Istensegíts,Hadik, és Andrásfalván volt gyengén felszerelt elemiiskola. A hazafias magyar tanít: k buzgalmán mú-lott, hogy Magyarország történetét, földrajzát is ta-nították az iskolát kedvelő, szorgalmas gyermekek!nek.

László szerint, akkoriban Bukovinában 24.000-nél több csángó és székely élt.

1874. novemberében három tagból álló küldött-ség érkezett Bukovinából magyar földre. Drus-báczky György, a lánglelkű magyar lelkész, VárdaJános bíró és Mezei János esküdt. Magukkal hoztaknyolc kisfiút is, akiket nagyrészt az Alföldön helyez-tek el. A küldöttség, mint mai nap is, figyelmeztetnijöttek arra a veszélyre, mely őket elnyelni készül,ha be nem telepítik őket, vagy iskolákat és templo-mokat nem épít a magyar szeretet nekik!

Hat hétig gyűjtöttek templom és iskolára széj-jel a hazában. Mindenütt testvéri szeretettel fogad-ták őket, de annál kevesebb pénzzel. Pedig, amintLászló Mihály megjegyzi, ha csak minden tizedik

131

magyar adott volna egy fillért, bukovinai véreinkmeg lettek volna mentve!

Ok azonban így is hálásan köszönték azt, amitkaptak. Nem tudtak a József falván és Fogadj isten-ben építendő iskolákra, sem egy templomra összesenötezer forintot összekéregetni!

Drusbáczky György„Drusbáczky György, József falvi lelkész,a buko-

vinai magyarok valódi atyja; védőjük, támaszuk ésnemzetiségük őre. Maga a jóság és szeretet, lelkes,derék magyar; neki lehet köszönni, hogy a bukovi-nai magyarság nemzetisége a legnehezebb időkben isépen megmaradt az elnyomatás dacára. 1874Jben 20év óta működik a magyarok között, föláldozva nap-palát, éjjelét; megosztva a szegényekkel filléreit ésápolva a magyar nemzeti öntudatot. Derék férfiúmegérdemli, hogy életét rövid vonásokban a magyarközönségnek bemutassuk.

Drusbáczky György Magyarországban Podolinszepességi városban született 1813. április 25-én, va-gyonos polgári szülőktől. Az elemi iskolákat szülő-városában, a gimnáziumot pedig rászint Gyöngyö-sön, részint Rozsnyón és Kecskeméten végezte,1832.ben nevelő volt Zsámbokon Beniczky Flórián-nál. A filozófiát Egerben és Rozsnyón hallgatta. Ezidőben egy polgári származású ifjúra alig várt egyéb,mint a papi pálya. De itt is csak azok boldogulhattak,kiknek protekciójuk volt; pártfogók nélkül még csakbe sem vették, Drusbáczkyt is e sors érte s remény-telenül tért haza szülővárosába. Édesanyját, Szviat-

132

kovszky Mariannát, már négy éves korában elveszte;az árva és mellőzött ifjú nem sokáig maradt honn,hanem külföldön keresett menedéket. 1835. évbena podolini tanács anyja örökségéből 200 forintotutalványozott az ifjúnak s ő kezébe vette vándorbot-ját és Galíciába ment. Itt a tarnovi püspök (Pistek)fölvette a papnövendékek közé, de az első évi teo-lógia végeztével oda hagyta a szemináriumot. Ez-után egy évig utazott Lengyel- és Oroszországbans 1837-ben nyugalmat keresve, a lengyel domonkos-rendű szerzetbe lépett be s Lembergben végezte atheológiát, hol 1840. augusztus 16-án fölszenteltetett.Mint domonkos-rendű szerezetes sok viszontagságonment keresztül, nagy barátja lévén a lengyel nemzetitörekvéseknek. De bátorságát s derült kedélyét so-hasem vesztette el. Midőn a magyar szabadságharchívó szózata áthatott Galíciába, akkor ő tysmericikáplán volt. Azonnal a Marianpol szomszéd helysé-gében fekvő Vilmos huszárokhoz sietett s tudósí-totta őket, hogy siessenek haza, mert nagy dolgokvannak készülőben. A huszárokhoz lelkes beszédettartott, akik közül többen ismerték, mert Leukeykapitánnyal és Fiát h főhadnaggyal jó barátságbanélt. Drusbáczky maga sietett az utak kikémleléséres mindent elkövetett, hogy huszárjaink a legrövidebbúton jussanak a Kárpátokon keresztül Kőrösmezőreés innen Szigethre.

A szabadságharcban ő is résztvett s mint len-gyel izgató és magyar rebellis örökös fogságra ítél-tetett s csak hosszas utánjárások után szabadult ki

133

két év múlva a prezevorszki börtönből. Ezután Lem-bergbe került német hitszónoknak, honnan 1854-bena lembergi érsek Bukovinába, Istensegíts magyarfaluba tette át káplánnak. A legjobb időben érkezetta bukovinai magyarok közé, kik a legnagyobb sa-sanyargatásoknak voltak kitéve, amiért Kossuth föl-hívására a magyar szabadságharcban résztvettek.Egy beteges, öreg plébános oldala mellett 11 évig lel-készkedett, nélkülözve és szenvedve, de mindez édesvolt neki, csakhogy magyarok közt lehetett.

A bukovinai magyarságot könyvekkel látta els folyvást szószólójuk volt minden ügyeikben.Emiatt sokat üldözték a német hivatalnokok, sőtmég a német és lengyel papok is. 1858-ban nyolcbukoviai magyar fiút hozott Magyarországba nevel-tetésre, kik közül három elhalt, a többiek pedig elvé-gezték tanulmányaikat s három közülük1 tanító lett,kik most is bukovinai véreink közt működnek. Háromév múlva, 1861-ben annyit zaklatták hivatalosan anémet hivatalnokok és papok, hogy elhagyta Buko-vinát. Nemsokára azonban ismét visszatért, hogy azelszakadott magyarok mellett őrt álljon. Bukoviná-ban 1866-ban nagy éhség volt s a csapás különösena magyarokat sújtotta. Drusbáczky ekkor számtalanlevelet írt Magyarországba és Erdélybe, segélytkérve s kapott is adományokat, amelyeket az éhezőkközt osztott föl, s a saját csekély vagyonát is föl-áldozta, csakhogy a nyomort enyhítse! Három hó-napon keresztül (ekkor már plébánoshelyettes lévén)300-ra főzetett a plébánián, itt gabonával, amott

134

pénzzel segített: szóval emberül megtette köteles-ségét!

Istensegítsből 1867-ben Józseffalvára tétetett átplébánosnak, hol a magyarság állapota a legsiralma-sabb volt. Az ő fáradhatatlan buzgalma s lelkes ma-gyarsága azonban új életet öntött a csüggedőkbe s azelhagyott józseffalvi magyarság jó pásztora alattszabadabban lélegzik. Amily mértékben bánkódnakutána a többi magyar falvak, ép úgy tisztelik és sze-retik öt a józseffalviak. Csöndesen, nyugodtan élhívei és az egész bukovinai magyarság javára, amostani kerületben nem üldözik a hivatalnokok, pa-pok, sőt tisztelettel viseltetnek iránta, s mindenüttúgy hívják: a ,,magyar pap”. Neki köszönhetjük,hogy a múlt évben; bemutatta Magyarországban abukovinai magyarokat s fölhívta a nemzet figyelmétaz elszakadt testvérekre, ö méltán megérdemli a„nép atyja” nevet s mi örülhetünk, hogy ily derékvezére van a bukovinai magyarságnak.”

Domokos Pál Péter és Balla PéterA csángó-ügy legújabb kutatói e két székely ta-

nár, kik most a legutóbbi években jártak Moldová-ban, ill. Besszarábiában s néprajzi alapon kutattakcsángó véreink sorsa után. Nagy nehézségek közt,szűk pénzzel, mert míg Budapesten s az egész csonka-országban is milliók vannak divatokra és parazitákra,valamint idegen, nemzetközi kultúrákra és hitvány-ságokra, az államtól, a municzipiumoktól elkezdve,végig a társadalmon az egyesekig — s nemcsak a

135

gazdagok, hanem a helytelen hajlamú, vagy elbolon-dított, elvakított szegénysorsú intelligehczia körébenis, — addig összehozni az elszakított magyarság ma-gyar voltának és legelemibb kulturális szükségleté-nek a megsegítésére pénzt, arra nincs, nincs és nincsember!

* Domokos Pál Péter az 1920-as években Csík-szeredában, majd Kézdivásárhelyen volt katholikustanítóképző-intézeti tanár s szerkesztette Csíkszere-dában a Székely Nép czímü hetilapot. Nagy küzdel-met folytatott a szangvinikus székely, úgy is, minttanár, úgy is, mint szerkesztő, az oláh hatóságokkalés a más irányzatú közönséggel is. Végül a lapjátbetiltották, később pedig tanári székét is el kelletthagynia s most Gyergyó-Ditróban: kántor. 'Még ta-nár korában ment bé Csíkból Moldovába, hogypusztuló csángó véreinket, hogy úgy mondjuk:számbavegye, mert amint a székely mondja: Egé-szen Isten számába voltak és vannak hagyva!

Domokos Pál Péter hónapokig tartózkodottMoldovában. «bejárta a csángólakta vidékeket s gyűj-tött értékes adatait egy 304 oldalas könyvben, a„Moldovai Magyarság”'-ban adta ki, mely könyvetCsíksomlyón a szent ferenczrendi barátok kalastoro-mában, — melyben hamarabb volt nyomda, mintBudán s melynek felbecsülhetetlen értékű könyvtáraőrzi ősi múltunk történetét. — nyomatta ki, szemé-lyes közreműködésével és Péter Ferencz csíkszere-

136

dai nyomdájának a segítségével, teljesen modernalakban. (A könyv jeligéje: Nektek: magyaroknak,Rólunk: magyarokról.) Figyelmezteti Előszavábanaz elbizakodott és véreit elhagyó csonkaországi ma-gyarságot, hogy az ő sorsa is a csángók sorsa les\sz,ha soraikban a szeretetlenség, egymás meg nem ér-tése és a felekezeti ellentétek tovább nőnek. Köszö-netet mond (s örökítsük meg mi is a nevüket e he-lyen is) Dasbek Géza és Pater Petrus Neumannnyűg. bogdánfalvi plébánosnak, kik moldovai tar-tózkodását megkönnyítették. Bartók Béla, KodályZoltán és Szabolcsi Benedek szakembereknek, kik azáltala összegyűjtött 68 moldovai csángó népdalt (amelyeket könyvében hangjeggyel és a kiejtés szerintipontos szöveggel, az elénekelő asszonyok, leányoknevével és hovavalóságával közöl) — átnézték.

A „Moldovai Magyarság” adja: a moldovaimagyarság történetét, szenvedéseit, apostolai néme-lyikének élettörténetét, küzdelmeit, szenvedéseit, hanem is pontos rendszer és teljesség szerint, ha hagyis ki az ismert életrajzokból is és feltételezi egyről,hogy nem is járta be a csángóklakta községeket, ha-nem adatait meglévő gyűjteményből vette. De ha-talmas anyagot összehord!

A magyar sajtó nagy elismeréssel írt a hiányos-ságai mellett is becses adatokat tartalmazó könyv-ről s arra ma is, évek múlva is vissza-visszatér. Miis sok adatát felsoroltuk, kiegészítettük és megvilá-gítottuk e könyvecskében s könyvünk II. részében, acsángó kultúráról szóló részben folytatjuk, vagyis a

137

többi részét is ismertetni fogjuk más kulturális anya-gunk közt a kulturtörténetileg is igen értékes könyv-nek, a melyet — úgy tudjuk — egy újabb kiadásbanvagy talán egy másik könyvben ismét közre fogadni. ”

Gyakran megfordul Domokos Pál Péter Bu-dapesten is, székely úri ruhában, vitézkötéses aba-poßzto harisnyában, csizmában, zsinóros abaposztómellényben és zsinóros fekete kabátban.

Jól esik ezt látni székely lelkünknek.Balla Péter székely zenetanár szintén szép anya-

got gyűjtött össze tavaly nyáron, köztük sok fény-képet besszarábiai Szent László korabeli városokról,templomokról és az ottvaló magyar véreink ősi nép-viseletéről.

Ballá az anyagát még nem adta ki s így mamég nem áll módunkban azt ismertetni. Majd a II.részben.

(Vége az I. Résznek).

TARTALOM

Előszó, I. fejezet. Hol voltak és vannak csángó magyarok s azok eredetének és történetének vázlata, …..........................34II. A bukovinai csángó magyarság................57III. A magyarság apostolai Moldo-

vában s az 1867 körüli bukás...................73IV. Jelentések, levelek, hosszabb idé-

zetek a moldovai csángómagya-rok ügyében, Statisztika............................95

V. A legújabb adatok...............................123