Upload
others
View
0
Download
0
Embed Size (px)
Citation preview
Miskolci Egyetem
Egészségügyi Kar
TDK DOLGOZAT
1-ES TÍPUSÚ DIABÉTESZES SERDÜLŐK FITTSÉGI
VIZSGÁLATA ÉS EREDMÉNYEIK ÖSSZEHASONLÍTÁSA
EGÉSZSÉGES KORTÁRSAIKKAL
Konzulensek:
Prof. Dr. Barkai László
Lukács Andrea
Nagy Réka
Gyógytornász hallgató
IV. évfolyam
2010
TARTALOMJEGYZÉK
1. BEVEZETÉS.......................................................................................................... 4
2. SZAKIRODALMI ÁTEKKINTÉS........................................................................ 6
2. 1. A Diabetes mellitus fogalma ..................................................................................... 6
2. 2. A Diabetes mellitus tünettana és a diagnózis kritériumai.......................................... 6
2.2.1 A diabéteszes anyagcserezavar vezető tünetei ..................................................... 7 2. 3 Az 1-es típusú cukorbetegség etiológiai tényezői és patogenezise ............................ 8
2. 4. Az 1-es típusú diabétesz kezelése.............................................................................. 9
2. 4. 1. A kezelés célja ................................................................................................... 9 2. 4. 2. Terápia formái ................................................................................................... 9 2. 4. 3. Intenzív inzulin kezelés ................................................................................... 10 2. 4. 4. Inzulinpumpa-kezelés...................................................................................... 11 2. 4. 5. Étrendi célkitűzések......................................................................................... 12
2. 5. A diabétesz szövődményei ...................................................................................... 13
2. 6. Az 1-es típusú cukorbetegség serdülőkori sajátosságai........................................... 14
2. 6. 1. Az önkontroll elhanyagolása ........................................................................... 15 2. 6. 2. Pszichológiai problémák ................................................................................. 15
2. 7. Fizikai terhelés és az 1-es típusú diabétesz ............................................................. 16
2. 7. 1. A rendszeres munka hatása az izomra............................................................. 16 2. 8. A fizikai aktivitás előnyei diabéteszben .................................................................. 16
2. 8. 1. A fizikai terhelés hatása a vércukorszintre ...................................................... 17 2. 8. 2. Az edzés specifikus kritériumai 1-es típusú diabéteszben............................... 17 2. 8. 3. Fizikai terhelés hatása 1-es típusú diabéteszben.............................................. 18 2. 8. 4. Tanácsok testedző programokhoz ................................................................... 19 2. 8. 5. Szénhidrát bevitel és inzulin adagolás a fizikai terhelés alkalmával............... 20 2. 8. 6. A terheléses hypoglykaemia megelőzése ........................................................ 20
3. ANYAG ÉS MÓDSZER...................................................................................... 22
3. 1. Beteganyag .............................................................................................................. 22
3. 2. Vizsgálati módszerek............................................................................................... 24
3. 2. 1. Antropometria mérések ................................................................................... 24 3. 2. 2. Eurofit motoros állóképesség tesztjei .............................................................. 25
4. EREDMÉNYEK................................................................................................... 30
4. 1. Antropometriai mérések eredményei....................................................................... 30
4. 2. Eurofit motoros tesztek eredményei ........................................................................ 34
5. MEGBESZÉLÉS.................................................................................................. 37
6. KÖVETKEZTETÉSEK ....................................................................................... 40
2
7. ÖSSZEFOGLALÁS............................................................................................. 42
IRODALOMJEGYZÉK........................................................................................... 43
MELLÉKLETEK
3
1. BEVEZETÉS
Általános iskolai és gimnáziumi éveim során a rendszeres sportolás életem
meghatározó részévé vált. Iskolás koromban versenyzőként, jelenleg
sportoktatóként és gyógytornász hallgatóként is fontos számomra a rendszeres,
megfelelő intenzitású mozgás. Tudományos munkám tárgyául olyan témát
választottam, ami a rendszeres fizikai aktivitás fontosságát hangsúlyozza a fiatalok
életében. A cukorbetegség előfordulása világszerte emelkedő tendenciát mutat. A
fizikai aktivitás csökkenése bizonyítottan elősegíti a 2-es típusú cukorbetegség
kialakulását. A rendszerese fizikai aktivitás kulcsszerepet játszik a 2-es típusú
cukorbetegség megelőzésében, a cukoranyagcsere javulásában és a szövődmények
kialakulásának megelőzésében. (Gerencsér, 2004) Az 1-es típusú cukorbetegség
előfordulása Magyarországon a 15 éves kor alatti gyermekeknél 1 ezrelék körül
mozog. Az EURODIAB felmérése szerint 3-4-szeres incidencia növekedést lehet
megfigyelni. [Gyürüs, Soltész, 2004] Az 1-es típusú diabétesz elsősorban
gyermekeket, serdülőket és fiatal felnőtteket érint, de bármely életkorban
jelentkezhet. (Fövényi, 1999) Korábban serdülőkorban regisztráltak több új beteget,
most már egyre fiatalabb korban jelentkezik a betegség, nem ritka a
csecsemőkorban manifesztálódó cukorbetegség.
Számos szakirodalom hangsúlyozza, hogy a diabétesz eredményes kezelése a
gyógyszeres és diétás terápián túl, a hatékony edzésprogramon, fizikai aktivitáson is
múlik. Az 1-es típusú cukorbetegség megfelelő mozgásterápiája elképzelhetetlen
orvos, dietetikus és gyógytornász nélkül. Egyes irodalmak szerint az edzéssel
gyógyszerként kell bánni: rendszeres, pontosan adagolt testmozgás hat a legjobban
nemcsak a cukoranyagcsere javításában, hanem a kardiovaszkuláris szövődmények
kivédésében is segítség. (Apor, 2000)
4
A Miskolci Egyetem Egészségügyi Karán folyó tudományos munka alapján
bekapcsolódtam a diabéteszes serdülők életminőségét és fizikai teljesítőképességét
vizsgáló felmérésbe. Az EUROFIT protokollnak megfelelően 13-18 éves korú
fiatalok antropometriai adatait mértem (testmagasság, testsúly, bőrredők négy
helyen) és nyolc motoros teszttel és egy aerob állóképességi teszttel vizsgáltam
fittségi mutatóikat. A méréseket 2009. augusztus és december között végeztem.
Dolgozatom célja összevetni az 1-es típusú diabéteszes serdülők fittségi mutatóit az
ugyanazon korú egészséges fiatalokéval. Választ kerestem arra, hogy az 1-es típusú
cukorbetegek és egészséges kortársaik között találok-e eltérést az antropometriai és
fittségi mutatók között. Összefüggést kerestem a cukorbeteg serdülők fittségi
paraméterei és az anyagcsere állapotuk között.
5
2. SZAKIRODALMI ÁTEKKINTÉS
2. 1. A Diabetes mellitus fogalma
A diabetes mellitus krónikus betegség, amely genetikai és környezeti tényezők
együttes hatására jön létre, anyagcserezavarok és érrendszer szövődmények
képében. Az anyagcserezavarra a vércukor rendellenesen magas szintje
(hyperglykaemia) jellemző, ami együtt jár a fehérje- és zsíranyagcsere, valamint a
só-víz és sav-bázis háztartás zavaraival.
A hiperglikémiát az inzulin hiánya vagy hatástalansága okozza. Az érrendszeri
szövődmények megjelenhetnek a nagy ereken (macroangiopathia), ami a
szokásosnál korábbi életkorban fellépő és súlyosabb atherosclerosis jelent, valamint
érinti majd minden szerv (de elsősorban a szem és vese) kisereit microangiopathias
szövődmények képében. A legtöbb betegben a perifériás és autonóm idegrendszer is
károsodik (neuropathia) [Szollár, 2005]
A betegség általában gyermekkorban, leggyakrabban a pubertás körül alakul ki, de
kialakulhat bármely életkorban, csak az időskori megjelenés az életkorral arányosan
egyre ritkább. Ezenkívül jellegzetes szezonális halmozódás is megfigyelhető a késő
őszi és téli hónapokban. [Gerő, 2010]
Az 1-es típusú diabetes mellitus a gyakori anyagcsere megbetegedés gyermek- és
serdülőkorban. Epidemiológiai megfigyelések arra utalnak, hogy az 1-es típusú
diabétesz gyakorisága a következő évtizedben világszerte nőni fog, és ez kiemelten
vonatkozik a kelet-európai régióra, így hazánkra is.
2. 2. A Diabetes mellitus tünettana és a diagnózis kritériumai
A típusos fiatalkori betegség általában akut-szubakut tünetekkel alakul ki. A
jellegzetes tünetek közé tartozik a polyuria és a polydipsia, a következményes
exsiccosis, a pruritus és a polyphagia ellenére észlelt nagyfokú fogyás és gyengeség.
Jelentős súlyveszteség esetén elvégzett laboratóriumi vizsgálatok a hyperglykaemia,
glucosuria és esetleges ketonuria kimutatásával megerősítik a betegség fennállását.
A bőrön furunkulusok jelenhetnek meg, gyakoriak az izomgörcsök, a lehelet
6
acetonszagú. Gyermekeken nem ritka az intenzív hasi fájdalom és hányás (ún.
pseudo-peritonitis). A laboratóriumi leletek közül a magas vércukor- és káliumszint,
a vizeletben a cukor- és acetonpozitivitás a jellemző. A C-peptid szintje igen
alacsony (akár a kimutathatósági határ alatt van). A betegek többségében szigetsejt-
és béta-sejt ellenes antitestek mutathatók ki a szérumban. A típusos tünetek
fennállása esetén a diagnózis nem nehéz. Ha ezek hiányoznának, akkor a WHO két,
különböző időpontban mért kóros vércukorszint (éhgyomorra >7,0 mmol/l és/vagy
napközben >11,1 mmol/l) kimutatásához köti a diagnózist [Gerő, 2010].
A korai diagnózisnak nagy jelentősége van - különösen fiatalabb életkorban -, hogy
időben elkezdjék a megfelelő inzulinkezelést és ezáltal elkerüljék a súlyos
anyagcsere-zavar kifejlődését.
2.2.1 A diabéteszes anyagcserezavar vezető tünetei
Az anyagcserezavar lényege az inzulin abszolút vagy relatív hiánya, így az
energetikai homeosztázis szabályozása felborul. Inzulin hiányában a glukóz nem
képes belépni az izom- és zsírszöveti sejtekbe, a vér cukorszintje megemelkedik. Az
inzulinhiány következtében szöveti glukózhiány alakul ki, ami fokozza a máj
glukoneogenetikus folyamatainak sebességét. A kialakuló hyperglykaemia tehát a
csökkent felhasználás és az ennek ellenére fokozódó glukoneogenezis együttes
eredménye. „A glukoneogenezis fokozódásához aminosavra van szükség, amit az
izomszövet fehérjéinek lebontásából fedez a szervezet. Az izomszövet
mennyiségének megfogyatkozása súlyvesztéshez és negatív nátrium egyensúlyhoz
vezet. Az anyagcserezavar egyik lényeges eleme, hogy a magas vércukorszint
ellenére szöveti glukózhiány, endogén „éhezés” figyelhető meg. Az energiaellátást a
zsírszövetből ellenőrizhetetlen mennyiségben kiáramló szabad zsírsavak biztosítják.
A zsírsav-felszabadulást nagymértékben fokozza, hogy a csökkent inzulinhatás
miatt nem gátlódik a hormonérzékeny lipáz. Az energiaszükségletet jóval
meghaladó szabad zsírsavak egy részét a máj veszi fel a keringésből, kis részét
oxidálja, más részét trigliceriddé visszalakítva lipoproteinekhez kötve a vérpályába
juttatja. Így a szérumban emelkedik mind a szabad zsírsavak, mind a lipoproteinhez
kötött trigliceridek mennyisége, hyperlipaemiát és szabad zsírsavak szintjének
7
növekedését eredményezve. A zsírsav oxidáció kapacitása a citrátkörben
korlátozott, az acetil-koenzim A felesleg béta-hidroxivajsavvá vagy acetátsavvá
kondenzálódik, majd acetonná alakul. A részleges zsírsavoxidáció említett
végtermékeit ketontesteknek nevezzük. A ketontestek felszaporodása lényegileg a
teljes éhezés során megismert jelenséggel azonos. Éhezéskor azonban az egyes
szervek (elsősorban az agy és a vese) a fokozott zsírsavégetés során keletkező
ketontestek elégetéséhez alkalmazkodnak. A cukorbetegség során fellépő endogén
éhezés annyiban különbözik a valós éhezéstől, hogy az előbbiben a megemelkedett
vércukorszint elegendő az agy és a nélkülözhetetlen inzulinfüggő szervek
ellátásához, nem alakul ki tehát olyan alkalmazkodó mechanizmus, amely
eltávolítaná, felhasználná a nagy mennyiségben létrejövő ketontesteket, így azok
koncentrációja növekszik a vérben. A magas ketontest-koncentráció savas irányba
tolja el a vér pH-ját, a savak kiürítéséhez pedig fokozott bikarbonát- és nátrium
vesztés társul. A vér magas glukózszintje -meghaladva a vese maximális tubuláris
visszaszívó képességét- ozmotikus diurézist okoz, emiatt van polyuria és
glucosuria. A polyuria azután fokozott folyadékfelvételt, polydypsiát von maga
után.” [Szollár, 2005, 187-188.oldal]
2. 3 Az 1-es típusú cukorbetegség etiológiai tényezői és patogenezise
Az 1-es típusú diabéteszben az inzulintermelő béta-sejtek elpusztulása okozza az
inzulinhiányt. A béta-sejtek örökletesen fogékony egyedekben valamilyen külső,
környezeti tényező (vírus vagy toxikus anyag) hatására továbbá az immunválasz
zavarra miatt idegenné válnak, és a szervezet immunrendszere elpusztítja őket. Az
antigén ingerre a szervezet védekező rendszere autoimmun mechanizmussal
válaszol, azaz részben a sejtes immunválasz útján, részben pedig humorális
ellenanyagok és a komplement rendszer segítségével egy gyulladásos folyamat, a
Langerhans-szigetekre kiterjedő insulitis során elpusztítja a béta-sejteket. A
regeneráció kivitelezhetetlensége miatt a sejtek 80-90%-ának tönkremenése után
kialakul az 1-es típusú inzulinhiányos cukorbetegség. [Szollár, 2005] „Ezt az
autoimmun patogenezisű formát szokás 1/a típusú betegségnek nevezni. Az esetek
8
kis hányadában (Európában körülbelül az esetek 10%-ában) laboratóriumi
módszerekkel nem mutathatók ki autoimmun markerek, ilyenkor az 1-es típusú
diabétesz idiopathiás formájáról beszélünk ezt szokás 1/b típusnak is nevezni,
szemben a fent leírt 1/a autoimmun típussal. Az 1/b altípust szintén a progresszív és
irreverzíbilis béta-sejt pusztulás jellemzi, éppen úgy, mint az 1/a típust, de a béta-
sejtek pusztulásának oka nem tisztázott” [Gerő, 2010, 534. oldal].
2. 4. Az 1-es típusú diabétesz kezelése
2. 4. 1. A kezelés célja
Az 1-es típusú diabéteszben a kezelés célja az inzulin hiányában fellépő súlyos
anyagcsere-elváltozások korrigálása, a hosszú távú csaknem normális
vércukorszintek garantálása, a heveny szövődmények (mindenekelőtt a súlyos
hipoglikémiák) kivédése, illetve minimalizálása, a késői szövődmények megelőzése
vagy legalábbis megjelenésük késleltetése, az életminőségnek a fennálló diabétesz
ellenére való tökéletesítése. [Fövényi, 2000]
Az 1-es típusú cukorbetegeket ma általában intenzív inzulinkezelésben részesítik
Ez a kezelési (de sokkal inkább gondozási) forma magában foglalja a betegek
részletes oktatását, a megfelelő diétát (modern terminológiával: orvosi táplálkozási
terápiát), a testmozgás beépítését a napi programba, a napi többszöri vércukor-
ellenőrzést és az eredmények figyelembevételével végzett napi többszöri
inzulinadást. A betegek gondozása az erre specializálódott diabetológiai
szakgondozókban, illetve centrumokban történik. [Gerő, 2010; Tamás, Fövényi,
1999]
2. 4. 2. Terápia formái
A serdülőkori inzulin dependens diabétesz mellitusz terápiájának célkitűzései
részben általánosak, részben speciálisak. Az általános célkitűzések megegyeznek a
más életkorban ismert feltételekkel, úgymint a diabéteszes tünetek megszüntetése, a
ketoacidózis és a hypoglykaemia megelőzése és a normoglykaemiára való törekvés.
9
Egyik fontos célkitűzés a gyermek normális fejlődésének és szexuális érésének
biztosítása, valamint a pubertás időszakában az obesitás megelőzése. Ugyancsak
fontos célkitűzés a pszichés egyensúly megőrzése [Drash, 1994].
Az anyagcserehelyzet direkt mérési módszerének, a glikolizált hemoglobin
meghatározásának elterjedése lehetővé teszi az anyagcserekontroll hosszú távú
ellenőrzésének megvalósítását. A HbA1c a vörösvértestekben található hemoglobin
egy formája, melyben a hemoglobinhoz glükóz kötődik. A glükózzal kötésben lévő
(glikozilált) hemoglobin aránya a teljes hemoglobinhoz képest százalékban
kifejezve a cukorbetegség kezelésének egyik fontos laborparamétere. Segítségével
megállapítható, hogy milyen volt a beteg átlagos vércukorszintje az elmúlt három
hónapban. Ez egy stabil glükóz-fehérje forma, így egy standard paraméternek
számít. A HbA1c úgy működik, mint egy „memóriagép”, amely az elmúlt 3 hónap
kóros vércukor ingadozásairól ad felvilágosítást. A glikolizált hemoglobin
mennyisége összefüggésben van az átlagos vércukorszinttel. Az átlagos
vércukorszint HbA1c-értékre való átszámolásához az alábbi formula használatos:
HbA1c [%] = (Átlagos vércukorszint [mg/dl] + 86) / 33,3
Nincs egységes vélemény arról, hogy mely HbA1c-értékhatárok elérése és
megtartása kívánatos serdülőkori inzulin dependens diabétesz mellituszban. Egyes
szerzők 9-10%, mások pedig 8% alatti értéket tartanak megfelelőnek a késői
szövődmények megelőzéséhez. [Madácsy, 1999]
2. 4. 3. Intenzív inzulin kezelés
Az intenzív inzulin kezelés alapja gyermek- és serdülőkorban is a főétkezések
előtt adott napi háromszori gyorshatású inzulin, valamint a lefekvéskor és
szükség esetén reggel is adott ún. intermedier hatású inzulin. Az esetek
többségében a gyorshatású inzulin a napi inzulin szükséglet kb. 60%-át, az
intermedier inzulin pedig 40%-át teszi ki. Ezen átlagtól azonban egyénenként
igen nagy eltérések is tapasztalhatók, néha az intermedier inzulin szükséglet
lényegesen kisebb az átlagosnál. [Tamás, Fövényi, 1999]
Az intenzív inzulin kezelés elengedhetetlen feltétele a rendszeres otthoni
vércukorszint mérés illetve ellenőrzés. Az otthoni önellenőrzés kiegészítője a
10
glikozilált hemoglobin szint negyedévenkénti meghatározása, melyeknek
segítségével elérhető a vércukorszint normalizálása, ezen keresztül pedig a késői
érszövődmények megelőzése.
2. 4. 4. Inzulinpumpa-kezelés
„Az inzulinpumpa az inzulin felfedezése óta talán a legnagyobb lépést jelentette a
diabetes mellitus (mindegyik ismert, inzulinadagolást szükségessé tevő formája
esetében) terápiájának megkönnyítésére. Az inzulinpumpa olyan speciális
inzulinadagoló készülék, ami a hasnyálmirigy inzulin elválasztását a lehető
legjobban utánozni képes, ezáltal a lehető legegyenletesebb és a táplálkozáshoz
leginkább adaptálható inzulinmennyiség bejuttatását teszi lehetővé.” [Felszeghy,
2010, 1. oldal]
Nagy előnye, hogy folyamatos, szubkután inzulin beadást tesz lehetővé, a
szerelék cseréjét csak 2-3 naponta kell elvégezni, ezáltal a napi gyakran 4-5-szöri
inzulinadást kiváltva, két – három naponta egy alkalommal történő szúrást tesz
szükségessé. „Működése két programon alapul. Ennek egyik része a folyamatos
inzulinadagolás, ami az úgynevezett bázisütem megadását jelenti. A bázisütem
feladata hasonló az úgynevezett intenzív, konzervatív inzulinterápia bázis
adagolásához, azaz a hormonális hatások és a mozgás vércukor változtató –
emelő és csökkentő – hatását hivatott ellensúlyozni. „Az inzulinpumpa
segítségével óráról – órára beállítható az adagolt inzulinmennyiség és ez,
természetesen, mivel nem 14-16 órára adagoljuk egyszeri szúrással, lényegesen
kisebb mennyiséget jelent, mint a hagyományos technikákkal. Az inzulinpumpa
másik programja az úgynevezett bólus program. A gyakorló inzulinadagoló
betegek tudják, hogy vércukorszintjük rendkívül sok tényezőtő függ, ezek egy
része az étkezéssel függ össze. Ehhez természetesen ismernünk kell az egyénre
szabott inzulinérzékenységet, ami a mmol/l-ben megadott vércukorcsökkentő
hatást jelenti, amit egy egység bólusinzulin beadásával el tudunk érni. Ez
felnőtteknél általában 2,2 mmol/l, de hasonlóan a korábbi értékekhez, nagyon sok
tényezőtől függően változhat. Emellett a szénhidrát mennyiségétől függően
változó mennyiségű inzulin adása szükséges, ezt az úgynevezett szénhidrátarány
11
segítségével határozhatjuk meg, ami az egy egység inzulin adása mellett
elfogyasztható szénhidrát grammban megadott mennyiségét jelenti. Ha már adott
számunkra a szükséges inzulin mennyisége, az inzulinpumpák segítségével a
bólus beadásának idejét is meghatározhatjuk, ami az elfogyasztott táplálék
szénhidrátmennyiségétől és a zsír és fehérjetartalmától is függhet, azzal a
legjobban harmonizálva.” [Felszeghy, 2010, 1. oldal]
2. 4. 5. Étrendi célkitűzések A "diéta" elnevezés helyett használt "étrendi célkitűzések" jobban kifejezi a
lényeget és kevésbé riasztó a család és a diabéteszes gyermek számára.
Természetesen gyermekkorban az étrendi javaslatok is nagymértékben függnek a
beteg életkorától és a testsúlyától, másrészt pedig bizonyos általános
követelményeket tartalmaznak. Szakirodalom szerint 12 éves kor felett az
energiaszükséglet lányok számára 1600-1800 kcal/nap, fiúk számára 1800-2200
kcal/nap. Leginkább megfelelő tápanyagbevitel aránya: szénhidrát: 50-55 %,
fehérje: 10-15 % (albuminuria esetén <10%), zsír 30-35% (telített-telítetlen
zsírsavak aránya 1:1). További fontos szempontok: naponta többszöri gyümölcs-
és zöldségfogyasztás, koleszterin maximum 300 mg/nap, fokozott rostbevitel,
gyakori étkezés (5-6 x naponta), az étkezési időpontok betartása. [Madácsy,
1999]
Az újabb szemlélet szerint az étrendi tanácsadás az életkorfüggő
kalóriaszükséglet és az alapvető tápanyagok javasolt arányának megadása mellett
azt is célul tűzi ki, hogy a cukorbeteg gyermek étrendje minél inkább
beleilleszkedjen a család étrendjébe, ami természetesen a család korábbi
étrendjének megváltoztatását is bizonyos fokig szükségessé teszi. A tapasztalatok
szerint elsősorban annál a cukorbeteg gyermeknél számíthatunk jó kezelési
eredményekre, akinek a családja ezeket a feltételeket teljesíti.
Minimális követelményként megfogalmazható, hogy a javasolt napi szénhidrát
mennyiséget a gyermek ne lépje túl, kellőképpen szétosztva fogyassza el, és a
szénhidrát tartalmú ételek megválasztásánál a szülő lehetőleg vegye tekintetbe
azok glikémiás indexét is. Ezen túlmenően lényeges szempont az étrend
12
összeállításánál a telített és telítetlen zsírsavak aránya, a koleszterin- és a
sóbevitel korlátozása, valamint a kellő mennyiségű fehérje fogyasztás [Conell
1991; ISPAD Consensus, 2000].
A fent leírtak rávilágítanak arra, hogy a pumpakezeléssel adagolt inzulin a lehető
legjobban igazodik az egyéni igényekhez. Mindehhez azonban nem szabad
elfelejteni, hogy a pumpa nem gondolkodik helyettük, ahhoz, hogy a lehető
legoptimálisabban tudják használni, mindenképpen szükséges, a rendszeres
vércukormérés, és a táplálékok összetételének lehető legjobb ismerete.
2. 5. A diabétesz szövődményei
Általában elfogadott, hogy a diabéteszes szövődmények kialakulásában a
hyperglykaemia mértéke és fennállásának időtartama a legfontosabb tényező.
Feltételezhető, hogy a pubertásnak szerepe lehet a microangiopathia
patogenezisében. Több szerző leírta, hogy a retinopathia progessziója pubertás alatt
felgyorsul, mások a nephropatia vonatkozásában észleltek hasonló összefüggéseket.
Néhány vizsgálat szerint a microangiopathia gyakorisága a pubertás után
ugrásszerűen megnövekszik, ami sem az anyagcsere kontrollal, sem a betegség
időtartamával nem volt magyarázható. [Barkai, 1995] Klinikai megfigyelések
bizonyítják, hogy az első szemfenéki elváltozások vagy a microalbuminuria, esetleg
neuropathia korai jelei a pubertáskorban vagy közvetlenül utána észlelhetők.
[Barkai, Madácsy, Vámosi, 1991]
Perifériás macroangiopathia: A diabétesz mellituszban kialakult, az alsó végtagi
artériákat érintő macroangiopathia, mint obliteratív arteriosclerosis klinikai
tüneteiben és szövettani képében nem tér el az időskori arteriosclerosistól, viszont
jellemzi a gyors progresszió és a többi érszakasz egyidejű érintettsége. Gyakori a
muszkuláris típusú erek media sclerosisa. A szűkületek és elzáródások igen
gyakoriak a poplitea és cruralis ágak területén [Till, 1999]
„A microangiopathia tekintetében nincs lényeges különbség az 1-es típusú (IDDM)
és 2-es típusú (NIDDM) cukorbetegség között. Előfordulása az anyagcserezavar
13
mértékével és a cukorbetegség fennállásával áll egyenes arányban. A három fő
klinikai forma (retino-, nephro-, neuropathia) mellett ismeretes a myocardium és a
bőr kisérbetegsége is. A neuropathia kórfejlődésében a domináló axonális
idegbántalom mellett nem elhanyagolható szerepet játszik a microangiopathia
okozta myelin pusztulás, amely az ingerület vezetési zavarához vezet. A
neuropathia során egyaránt bekövetkezik a szenzoros, motoros és autonóm idegek
károsodása. Az idegbántalom klinikai megjelenési formái igen változatosak,
leggyakoribb a perifériás szimmetrikus szenzomotoros polyneuropathia, amely a
diabeteses láb kialakulásának fontos kiváltó tényezője. Szokványos esetben a
klinikai képet a szimmetrikus, harisnyaszerű kiterjedésű érzészavar jellemzi, amely
lehet a tapintás és hőérzet hypo- vagy anaesthesiája és emellett csökkent a
vibrációérzet.” [Till, 1999, 14. oldal]
A diabetes mellitus érszövődményei egymagukban gyakorlatilag igen ritkán
jelennek meg. Általában kombináltan, egymás mellett vannak jelen a különböző
lokalizációs formák. Sokszor egy jól behatárolható területen jelennek meg a
szervezet különböző károsodásai úgy, hogy egymás kedvezőtlen hatását erősítik.
Ezek az ún. komplex szövődmények [Halmos, 1999].
A macroangiopathia jelenléte meghatározza a kezelési elveket és lehetőségeket,
emellett jelentősen növeli a diabéteszes láb amputációhoz vezető esélyeit. A
diabéteszes láb szövődményeinek jó része gyógycipővel megelőzhető, illetve a
neuropathiás (és osteoarthropathiás) szövődmények műanyag ortézissel
gondozhatók. Az eredményes kezeléshez és megelőzéshez nélkülözhetetlen a
betegek kellő felvilágosítása, kooperációs készségük elnyerése, valamint a
különböző orvosi szakterületek képviselőinek együttműködése.
2. 6. Az 1-es típusú cukorbetegség serdülőkori sajátosságai
A serdülőkorral járó szomatikus, pszichés és pszichoszociális változások
nagymértében és sokszor kedvezőtlenül befolyásolják a diabéteszes serdülők
anyagcserehelyzetét, amit a HbA1c érték gyakori emelkedése is jelez. [Soltész,
1999]
14
A pubertáskori fiziológiás változások egyik jellegzetessége az inzulinérzékenység
megváltozása. Az éhomi inzulinszint fokozatosan nő mindkét nemben, csúcsát a 3-
4. Tanner stádiumban ér el, majd a fiatal felnőttkorban tér vissza a prepubertalis
értékre. [Barkai, 1995] „Az inzulinérzékenység csökkenését jelzi az is, hogy az
orális vagy vénás glukózterhelés alatt, változatlan cukorértékekkel fokozott az
inzulinválasz. Hyperinzulinémiás „clamp”-technikával az ún. inzulin stimulálta
glukózmetabolizmus szignifikáns csökkenése volt kimutatható egészséges
serdülőkben (mind a prepubertalis, mind a felnőtt egyénekkel összehasonlítva), ami
elsősorban az izomszövet kisebb glukózfelvételéből adódott. Hasonló, ill. még
kifejezettebb inzulinrezisztencia-fokozódás mutatható ki serdülőkori
diabéteszesekben. Az inzulinrezisztencia-fokozódás és a növekedési hormonszint
között pozitív korrelációt találtak.” [Soltész, 1999, 550. oldal] Más megfigyelések is
arra utalnak, hogy elsősorban a növekedési hormon hypersecretioja a felelős a
pubertáskori inzulinrezisztenciáért.
„A rossz anyagcsere kontroll a lineáris növekedés zavarát eredményezheti,
növekedést gátló hatása a pubertás különböző szakaszaiban nem egyformán
érvényesül. A korai pubertásban (Tanner 2-3) már viszonylag enyhe
anyagcserezavar is a növekedés ütemének csökkenését eredményezheti, míg a késő
pubertásban (Tanner 4-5) a növekedés gátlása csak jelentős hyperglykaemia mellett
érvényesül.” [Barkai, 1995, 30. oldal]
2. 6. 1. Az önkontroll elhanyagolása
Az endokrin anyagcsere- és életmódbeli változások gyakoribb önmonitorozást
tennének szükségessé a serdülőkorban. A pubertáskorú fiatal kevésbé tesz eleget
ennek a kívánalmaknak, és a szülő sem tudja már úgy kontrollálni gyermekét, mint
korábban. Nem ritkák a diétás kihágások, illetve az inzulin-adagolásban előforduló
pontatlanságok, melyek anyagcsere-romlást okozhatnak.
2. 6. 2. Pszichológiai problémák
Nem ritka a depresszió és az étvágybetegségek (anorexia, bulémia), ill. a
diabétesszel szembeni „lázadás”, ami nem csak az önmonitorozás
elhanyagolásához, hanem az inzulinkezelés szándékos visszaéléshez is vezethet,
15
elsősorban a serdülő leányoknál (hypoglykaemia, illetve ketoacidosis). Egy, a
közelmúltban végzett kérdőíves vizsgálatban a diabetészes serdülők 28%-a ismerte
be, hogy az interjút megelőző 10 napban legalább 1 alkalommal nem adta be
magának az inzulint. [Weissberg-Benchell és mtsai, 1995] A pszichiátriai
morbiditás fokozódása az egyik legsúlyosabb serdülőkori komplikáció [Tattersall és
mtsai, 1981; Rother és mtsai, 1993]. Nem ismeretes, hogy a kialakulásban mekkora
szerepe lehet a családi környezetnek és a korábbi indokolatlan és esetleg irreálisan
szigor orvosi instrukcióknak, diétás utasításoknak. Az ún. „brittle” diabétesz is
gyakran pubertáskori diagnózis, a háttérben csaknem mindig megbúvó pszichés és
családi problémákkal. [Soltész, 1999]
2. 7. Fizikai terhelés és az 1-es típusú diabétesz
2. 7. 1. A rendszeres munka hatása az izomra
Rendszeres aktív tréning során szövettani és biokémiai változások zajlanak le az
izmokban, fokozódik a munkavégző képessége is. Ezek mértéke a teljesítménytől
függ. Megvastagszik az izom, nő a myofibrillumok, mitokondriumok száma,
fokozódik az energiatermelésben részt vevő – elsősorban aerob – enzimek
aktivitása, gyarapodnak a glikogénraktárak, a kapillárisok száma nő, javul az inzulin
érzékenyég, és az izmok ellenálló képessége fokozódik. Az inzulintól független
glükózfelvétel nő, s emellett az edzett izom több zsírsavat és kevesebb szénhidrátot
éget el (glikogéntartalékolás). Az edzés abbahagyása után néhány héttel azonban
újból visszaáll az eredeti helyzet. Az inzulin dependens diabétesz mellituszos
betegekben is az egészségesekhez hasonlóan alkalmazkodnak az izmok a
terheléshez, csak a hexokináz aktivitás marad kisebb, illetve a kapillarizáció kisebb
fokú. [Ángyán, 1993; Kautzky, 1999]
2. 8. A fizikai aktivitás előnyei diabéteszben
A fizikai aktivitás akutan csökkenti a vércukor szintet, rendszeres edzéssel javul a
glükóz tolerancia, nő az inzulin iránti érzékenység, csökken a HbA1c érték,
arányosan az aerob kapacitás növekedésével. Az LDL és VLDL frakció csökken, a
HDL koleszterin nő. Ez utóbbi edzés-specifikus hatásnak tekinthető: semmi más
16
nem növeli ekkora mértékben és következetességgel. Az enyhe és közepes
hipertónia javul. A súlyfelesleg leadásában fontos tényező a rendszeres edzés. A
szimpatikus tónust csökkenti. Gazdaságosabb kardio-respiratórikus és
izomműködés folytán a mindennapi életvitel könnyebbé válik. Javul a maximális
teljesítőképesség is. Pszichológiai tényezők: javul a közérzet, az önbizalom,
csökken a szorongás, javul a stresszorok iránti tűrés és a stresszfeldolgozás. A jobb
állóképességű személy glikogénraktárai nagyobbak, emellett könnyebben áll át
zsírégetésre, az ellenregulációs hormonválasz mérsékeltebb: „kisebb erőfeszítéssel
oldja meg a feladatot a szervezet”, így a vércukorszint fenntartását is. Az
állóképességet igénylő edzés a kardiovaszkuláris rizikót is csökkenti. [Apor, 2000;
Austin és mtsai, 1994; Kemmer és mtsai, 1983]
2. 8. 1. A fizikai terhelés hatása a vércukorszintre „A vércukorszint csökkenése akár 20 óra hosszan észlelhető a mintegy 40-60
perces, közepes intenzitású terhelés után a jobb felhasználás és a máj csökkent
cukorleadása folytán. Az edzés inzulinszerűen hatva a glükóznak az izomsejtbe
jutását segíti, majd a következő órákban, napokban az inzulin iránti érzékenység
(szenzitivitás) nagyobb mindaddig, amíg a glikogénraktárak helyre nem állítódnak.”
[Apor, 1999, 579. oldal]
2. 8. 2. Az edzés specifikus kritériumai 1-es típusú diabéteszben
A tréning specifikus kritériumát az aktuális cukor-anyagcsere státusza adja. A
csökkent és emelkedett vércukorszint egyaránt kontraindikálhatja a fizikai terhelést.
A mozgás gyorsíthatja az inzulin felszívódását, a szénhidrát-raktárak
kimerülhetnek. Az inzulin hiányában a zsíranyagcsere kerül előtérbe a ketózis
veszélyét hordva magában, ha pedig magasabb az inzulin koncentrációja,
hypoglykaemia előfordulása fenyeget, különösen a hosszabb időtartamú edzéseknél.
[Gerencsér, 2004]
17
2. 8. 3. Fizikai terhelés hatása 1-es típusú diabéteszben Alapvető különbség az egészségesek és a diabéteszesek között az endogén inzulin
hiánya, amelyet exogén inzulinnal teljes értékűen nem lehet pótolni. Nagy
különbség van a periféria (sok) és a portális rendszer (kevés) inzulin ellátásában,
ami teljesen afiziológiás. Emiatt fokozott a máj glukózkiáramlása, és kisebb az
izmok glukózfelvétele. A vérben néha hyperinzulinaemia, máskor hypoinzulinaemia
van, s ez nem kerülhető el még kifinomultabb inzulindozírozással sem, legfeljebb
csökkenthető. Emiatt a vércukor is a magasabb ill. alacsonyabb értékek között
ingadozik. Ennek következtében a hipoinsulinaemiás időszakban végzett munka
ketoacidózist, hiperglikémiát okoz, a hiperinzulinémia alatt végzett munka viszont
hipoglikémiába torkollhat. Az anyagcserét tovább rontja az excesszív glucagon-,
katekolamin-, növekedési hormon túlsúly is.
Látható tehát, hogy az 1-es típusú cukorbeteg fizikai terhelése nem egyszerűen
végrehajtható feladat, annak ellenére, hogy valóban megfelelő körülmények között
igen nagy terheléssel is megbirkózhatnak a betegek. Az inzulin, diéta és a fizikai
munka triumvirátusának koordinációja nehézséget jelenthet a betegek számára. A
terhelések pontos időzítése, az inzulindózis megfelelő módon való csökkentése igen
magas fokú önismeret, önkontrollra való képességet, oktatási szintet és optimálisan
vezetett anyagcserét feltételez [McNiven Temple és mtsai, 1995; Rasmussen és
mtsai, 1995]. Mindezek ellenére a cukorbeteg fiatalokat nem szabad korlátozni a
sporttevékenységben. A fejlődő szervezetnek testi-lelki és szellemi fejlődéséhez
nélkülözhetetlen a megfelelő testmozgás. Sok tényezőt kell tanácsadáskor
figyelembe venni: az aktuális vércukorszintet, a diétát, az inzulindózist, a beadás
idejét, helyét, a terhelésnek az inzulinadáshoz és az étkezéshez viszonyított idejét,
mértékét. Retinalis, renalis, kardialis, neuralis szövődmények esetén természetesen
csak mérsékelt testmozgás (úszás, séta) javasolható, mert ezek a szövődmények
romlanak jelentős terhelések hatására. Figyelembe kell venni a mozgásszervek
(csontozat, izületek, izmok) állapotát is, elsősorban a láb kímélése érdekében
[A.D.A. Clinical Practice Recommendation, 1991]. Szövődménymentes fiatalok
18
esetében kevés kontraindikációja van a rendszeres megfelelő intenzitású
mozgásnak.
2. 8. 4. Tanácsok testedző programokhoz
Alapvető jelentőségű bármely típusú cukorbetegség részére a gondos anamnézis és
vizsgálata az esetleges szív-, ideg-, vese-, csont-, szemszövődmény kiszűrésére.
Célszerű terheléses EKG-t végezni a program megkezdése előtt. Egyénileg ki kell
kísérletezni a beteg számára leginkább megfelelő terhelési fokot, megfigyelni ennek
hatását a vércukorszintre. Javasolt aerob gyakorlatok végzése, a maximális
terhelhetőség 50-70%-ával. A szakirodalom a ciklikus sportokat javasolja, mint
például az úszást, a kerékpározást, kocogást és a gyaloglást. [Kautzky, 1999].
Természetesen egyéb sportok is (labdajátékok, evezés, sífutás stb.) űzhetők.
Lényeges, hogy a beteg örömmel, kedvvel, szívesen végezze és ne kötelező
munkának tekintse ezt a tevékenységet, mindennapi életébe is lehetőleg könnyen be
tudja építeni. A terhelés foka a pulzusszám alapján jól megbecsülhető [A.D.A.
Clinical Practice Recommendation, 1991] a következő képlet alapján: Maximális
terhelés 50%-a= 0,5 (maximáls pulzus-nyugalmi pulzus)+ nyugalmi pulzus;
Maximális pulzus= 220- életkor (év).
Legalább hetente 3-5 alkalommal, általában 40-60 percig javasolt sportolni az
anyagcsere egyensúly megtartásához. Tapasztalatok szerint ennél kevesebb és
enyhébb terhelésnek nincs megfelelő élettani hatása, mozgásnak számít ugyan, de
ennél nem több. A hétvégi, alkalmankénti, nem tervezett fizikai munkának nincs
élettanilag sok előnye, sőt épp ad hoc jellegénél fogva akár káros is lehet. Az
edzések kihagyása esetén sajnos gyorsan visszaáll a korábbi kedvezőtlen állapot,
vagyis lényeges a folyamatosság.
A betegek a mozgást vércukor monitorozására felkészülve, előzetes oktatás után
kezdhetik el, külső segítséggel önmaguknak kell kitapasztalniuk, hogy az adott
mozgásmennyiség glikémiás indexe milyen. A terhelés mértékét (intenzitása,
időtartama) fokozatosan ajánlott növelni, a rendszeres vércukorszint ellenőrzése
mellett. [Vida, 1999]
19
2. 8. 5. Szénhidrát bevitel és inzulin adagolás a fizikai terhelés alkalmával
A fizikai terhelés jótékony hatása mellett, nem szabad elhanyagolnunk annak
veszélyét sem. A legfenyegetőbb a terheléses hypoglykaemia kialakulása. A
gyógytornásznak fel kell ismernie a hypoglykaemia tüneteit és tudnia kell a
megelőzés és az akut beavatkozás módját. Tünetek: egyénenként változó, kezdetben
homályos-vagy kettős látás, gyengeség, fejfájás, „elkent” beszéd. Jellemző a
szimpatikus hiperaktivitás, mely tachycardiával, izzadással, tág pupillákkal és
remegéssel jár. Az állapot romlásával tudatzavar, mentális zavar, aluszékonyság,
dezorintáció léphet fel. Végül teljesen eszméletlen állapotba kerülhet az egyén
(kóma), mely kezdetben spasztikus tónusfokozódással, Babinski-reflexekkel,
pupilla reflexek kiesésével jár, melyeket hipotónia, areflexia, bradycardia és
légzésdepresszió követ.
2. 8. 6. A terheléses hypoglykaemia megelőzése
A hypoglykaemia kockázata a fél óránál hosszabb terhelések során, illetve után
kerül előtérbe. A terhelés tartama és intenzitása – lehetőleg a hét minden napján –
legyen azonos, legalábbis szénhidrát energia-ekvivalensben azonos.
Edzésprogramba bekapcsolódáskor sokkal gyakrabban, akár félóránként ellenőrizze
a beteg a vércukrát, hogy kiismerje a szervezete egyedi reagálását is. Gyors
felszívódású inzulin után legalább egy óra teljen el az edzés megkezdéséig. Ha az
edzés óránkénti szénhidrát szükséglete a 25 g-ot meghaladja, célszerű félóránként
feleannyi kalóriatartalmú „falatkát” elfogyasztani, mint amennyi az edzés
energiaigénye. Ha az edzés tartama több órás, és így az összes energiaigény ezer
Kcal nagyságrendben van (pl. hegyi gyalogtúrázás), akkor a terhelés utáni késői
hypoglykaemia megelőzésére, plusz szénhidrát fogyasztandó. Az intervallum
jellegű, az ellenfelektől függő intenzitású – tehát előre nem tervezhető – edzések
több veszéllyel járhatnak a diabéteszesek számára, mint a ciklikus mozgások (futás,
evezés, kerékpározás stb.) Az edzés kezdete és az inzulin beadása között legalább
egy-másfél óra teljen el. Előfordulhat, hogy a hypoglykaemia a terhelés után 6-14
órával később jelentkezik, ilyenkor kisebb adag esti inzulin és kicsit több szénhidrát
fogyasztása szükséges az este és éjszaka folyamán. A fizikai terhelés alatt mindig
20
legyen cukor és glukagon injekció elérhető. Amennyiben a hypoglykaemia minden
óvintézkedés ellenére kialakul a fizikai terhelés során, annak edzésprogramját
szakorvossal konzultálva kell kidolgozni. [Apor, 2000; Gerencsér, 2004]
21
3. ANYAG ÉS MÓDSZER
3. 1. Beteganyag
Vizsgálatomban 50 fő 1-es típusú diabéteszes és 70 egészséges kontroll serdülő vett
részt. A vizsgált személyek 13-18 év közötti fiatalok voltak. Adataikat az 1.sz.
táblázat mutatja nemek szerinti bontásban. A résztvevőket vizsgálatom során a
következő kódszámokkal láttam el: az 1-es típusú diabéteszes lányok a DLS
(diabéteszes leány serdülő) rövidítést kapták, az 1-es típusú diabéteszes fiúk a DFS
(diabétesz fiú serdülő) rövidítést. A kontrollcsoportban résztvevő leányok a KLS
(kontroll leány serdülő) rövidítést, a fiúk pedig a KFS (kontroll fiú serdülő)
rövidítést kaptak. (1. sz. táblázat)
1-es típusú diabéteszes/ egészséges kontrollok
Létszám Átlagos életkor
Diabéteszes leány serdülő (DLS)
24 15,83 (±1,79)
Diabéteszes fiú serdülő (DFS)
28 15,79 (±1,75)
Kontroll leány serdülő (KLS)
37 16,01 (±1,84)
Kontroll fiú serdülő (KFS)
33 15,41 (±1,71)
1. sz. táblázat: A vizsgált személyek adatai nemek szerinti bontásban A diabéteszes gondozottaknál feltüntettem a HbA1c átlagos értéket, valamint a
diabétesz betegség kialakulása óta eltelt átlagos időtartamot a szórással együtt. Az
értékek a 2. sz. táblázatban olvashatóak.
22
Diabétesz fennállásának átlagos időtartama (év)
Átlagos HbA1c érték (%)
Fiúk (DFS) 6,14 (±4,02)
8,52 (±1,53)
Lányok (DLS) 5,73 (±2,90)
8,92 (±1,21)
2. sz. táblázat: A vizsgált diabéteszes serdülők átlagos HbA1c értékei és a betegség kialakulása óta eltelt átlagos időtartam
A diabéteszesek csoportját a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi
Oktató Kórház Gyermekegészségügyi Központ Gyermekdiabetes Gondozójának
betegei képezték. A gondozottak klinikailag szövődménymentesek voltak. A
felméréseket a Miskolci Egyetem Egészségügyi Karának tornatermében végeztem.
Az diabéteszes serdülők adatait a Gyermekdiabetes gondozóban rendelkezésemre
bocsátották. A kontrollcsoportot egy-egy véletlenszerűen választott általános és
középiskola tanulói képezték. Az általános iskolások nyolcadik osztályos tanulók
voltak, a középiskolások tizenegyedik osztályos tanulók voltak. Mind két osztályt
saját iskolájuk tornatermében mértem fel 2009. szeptember hónapban. A motoros
teszteket az Eurofit protokollnak megfelelően bonyolítottam le és ugyanazzal az
eszközökkel végeztem. Az Eurofit teszteket egy nap bonyolítottam le a vizsgálat
személynek. A diabétesz csoport felmérése folyamatos volt és 2009. augusztusától
decemberig tartott.
A felmérés a Regionális Tudományos- és Kutatásetikai Bizottság engedélyével
(2.3/2009), a szülők és a gyermekek írásos beleegyezésével történt.
23
3. 2. Vizsgálati módszerek
Az eredményeket minden személynél külön tesztlapra vezettem fel, mely a
mellékletben megtekinthető. (2. sz. melléklet)
3. 2. 1. Antropometria mérések
Testmagasság: függőleges falfelület mellett, azt sarkával, tomporával és hátával
érintő, álló személyen mértük, cm pontossággal.
Testsúly: digitális személymérlegen, minimális ruházatban tizedkilogramm
pontsággal mértem.
Bőrredők:
A bőrredő mérés négy helyen történt, a m. tricepsen, a m. biceps brachiin, a háton a
lapocka alsó csúcsa mentén, és a csípőlapátnál.
Bőrredő a tricepsen:
A méretet a vizsgált személy lazán lógó karjának hátsó oldalán, a vállcsúcsot a
könyökkel (acromion-olecranon) összekötő vonal képzeletbeli felezőpontjánál
vettem fel.
Bőrredő a bicepsen:
A bőrredőt a kar elülső oldalán, közvetlenül a könyökhajlat feletti függőleges
vonalon emeltem el, a tricepsen mért bőrredővel egy magasságban.
Bőrredő a lapocka alatt:
A lapocka alatti bőrredőhöz a redőt a lapocka belső, ferde vonalánál (margo
medialis), lefelé és kifelé 45 fokos szögben emeltem fel.
Bőrredő a csípőn:
A redőt az elülső-felső csípőcsúcs (spina iliaca anterior superior) elülső határán a 45
fokban átlósan lefelé és befelé haladó vonalon mértem.
A mérésnél a bőrt és a bőr alatti kötőszövetet a bal kéz hüvelyk és mutatóujjával
fogtam meg és elemeltem az alatta lévő izmoktól. A mérés Harpenden kaliperrel
történt. A bőrredők mérését a test bal oldalán végeztem, 0,1 mm pontossággal.
24
3. 2. 2. Eurofit motoros állóképesség tesztjei
Eurofit tesztet az Európai tanács Sportfejlesztési Bizottsága hozta létre 1993-ban. A
tesztegyüttes a próbázó motoros képességeit vizsgálja; az egyensúlyérzéket, a
végtagmozgás gyorsaságot, a hajlékonyságot, a dinamikus erőt, statikus erőt,
hasizom erőállóképességet, a kar- és váll izomerő-állóképességet, a futási
sebességet és az aerob állóképességet.
Mindegyik vizsgált személy a flamingó egyensúlyi teszttel kezdte a motoros
teszteket és a 20 méteres ingafutással fejezte be.
1. teszt: Flamingó egyensúly teszt
A vizsgált tényező: Általános egyensúly
A teszt leírása: Egy lábon való egyensúlyozás adott méretű gerendán.
A próbázó megpróbált egyensúlyban maradni, amilyen hosszan csak lehetséges,
maximum egy percig úgy, hogy szabadon választott jobb vagy bal lábán a gerenda
hossztengelyének irányában állt. A másik lábát behajlította, és lábfejét megfogta az
azonos oldali kezével. A másik karját használhatta az egyensúlyozáshoz.
Segítségképpen a szabályos helyzet felvételéig a karomba kapaszkodhatott. A próba
akkor kezdődött, amikor a próbázó elengedte a karom, felvette a szabályos
helyzetet. Minden esetben, amikor elveszítette az egyensúlyát, azaz amikor kezével
elengedte a lábát vagy bármelyik testrészével a talajjal érintkezett, a teszt
megszakadt. A stopperórát az addig eltelt időnél megállítottam „reset” nullázás
nélkül, majd a következő újraindításnál folytatódott a számlálás. Minden
egyensúlyvesztés után az előzőekben ismertetett módon újra kezdődődött a teszt
mindaddig, amíg az egy perc eltelt. Az egy perc alatti egyensúlyvesztések számát
regisztráltam a tesztlapon.
2. teszt: Lapérintés teszt
A vizsgált tényező: A végtagmozgás gyorsasága
A teszt leírása: Két lap gyors megérintése, minél rövidebb idő alatt váltakozva az
ügyesebbik kézzel.
25
Felszerelések: állítható magasságú asztal melyre egy polifoam szőnyeget
rögzítettem. A szőnyegre két 20 cm átmérőjű kört rajzoltam, a körök középpontja
egymástól 80 cm távolságban helyezkedett el. A két kör között, azoktól egyforma
távolságra X jelet rajzoltam. Az asztallap magasságának a vizsgált személy
köldökének vonalában kellett lennie.
A vizsgált személy az asztallal szemben állt kis terpeszben. A kevésbé ügyes kezét
az X jelre helyezte, az ügyesebbik kezét pedig a választott kézzel ellentétes oldali
kör közepére. Miután elhangzott az "elkészülni, rajt" jelzés oda-vissza kellett
mozgatnia az ügyesebbik kezét a két körlap között 25-ször a lehető leggyorsabban a
középütt elhelyezett kéz felett. Az érintéseket hangosan számoltam. A próbázó az
ügyesebbik keze kiválasztásához a tesztet kipróbálhatta. Eurofit protokoll szerint
minden próbázó kétszer végezte el a tesztet és a jobbik, azaz az alacsonyabb
időeredményt vettem figyelembe. A próba értéke az az időtartam, amennyi a
mindkét lap 25 alkalommal történő megérintéséhez szükséges, tizedmásodpercben
megadva.
3. teszt: Ülésben előrenyúlás
A vizsgált tényező: Hajlékonyság
A teszt leírása: Ülő helyzetben a lehető legtávolabbra nyúlás.
Felszerelések: 35 cm hosszú, 45 cm széles, 32 cm magas doboz, felső lapjának
hossza 55 cm, szélessége 45 cm. Ez a felső lap 15 cm-rel nyúlik előre a támaszkodó
láb irányába. A 0-tól 50 cm-ig terjedő beosztás, amely az előrenyúlás mértékét
nézzük a felső lap középvonalában van kijelölve. Egy közel 30 cm hosszú vonalzó a
doboz tetején, amelyet a vizsgált személy tol előre a kezével a doboz tetején.
A vizsgált személy nyújtott ülésbe leült, talpát a dobozhoz támasztotta, mindkét
kezével megérintette a vonalzót mielőtt elkezdte az előrehajlást. Törzsdöntéssel
lassan fokozatosan előrenyúlt ameddig képes volt mindenféle hirtelen mozdulat
nélkül. A térdét végig kinyújtva tartotta és lassan, fokozatosan tolta előrefelé a
vonalzót anélkül, hogy meglökné vagy a kezét teljesen kifeszítené. A teszt előtt
bemelegíteni, izmaikat előfeszíteni nem lehetett. Az eredményt az ujjakkal a skálán
elért legtávolabbi helyzet adta meg. A tesztet Eurofit protokoll szerint kétszer
26
végezték el és a jobbik eredményértékét regisztráltam centiméterben. A vizsgált
személynek meg kellett tartania ezt a helyzetet mindkét próbálkozásnál, legalább
két másodpercig, hogy az eredmény pontosan leolvasható legyen: Ha a két kéz ujjai
nem egyforma távolságra értek el, akkor az ujjakkal elért távolságok átlagával
számoltam.
4. teszt: Helyből távolugrás
A vizsgált tényező: alsóvégtag dinamikus ereje
A teszt leírása: Álló helyzetből távolugrás.
A vizsgált személy kényelmes terpeszben állt, a lábujjai közvetlenül a kijelölt vonal
mögött voltak. A karokat a talajjal párhuzamosan maga előtt tartotta, miközben
karjával erőteljesen lendített, elrugaszkodott és elugrott a lehető legtávolabbra. Az
Eurofit protokoll szerint kétszer hajtották végre a tesztet, ebből a jobbik eredményt
vettem figyelembe.
5. teszt: Kézi szorítóerő
A vizsgált tényező: Statikus erő, kéz ereje kilogrammban megadva
A vizsgált személyhez a kézi „Baseline hydraulic” dinamométer markolatát
egyénileg beállítottam. A próbázó feladata az volt, hogy az erőmérőt ügyesebbik
kezébe megfogja, könyökét behajlítsa, és 2 másodpercig összeszorítsa olyan erősen
amennyire tudja. A tesztet kétszer végezték el Eurofit protokollnak megfelelően és a
jobb eredményt vettem figyelembe.
6. teszt: Sit up teszt, felülések
A vizsgált tényező: hasizom erő-állóképessége
A teszt leírása: A fél perc alatt megtett maximális számú felülés. A vizsgált személy
a hanyadt feküdt, válla érintette a szőnyeget, kezeit összekulcsolta a tarkóján, a
térdeit 90 fokos szögben behajlította, a sarka és a talpa a szőnyegen volt.
Felüléseket végzett úgy, hogy a könyökével megérintette a térdét, ujjait egész idő
alatt összekulcsolva a tarkóján tartva. "Elkészülni…rajt" jelzésre kezdte el a
mozgást és 30 másodpercig végezte olyan gyorsan, amennyire lehetséges. Ezt a
27
tesztet csak egyszer végezte el. A 30 másodperc alatt tökéletesen végrehajtott
felülések számát vettem figyelembe.
7. teszt: Függés hajlított karokkal
A vizsgált tényező: a kar és a vállöv izomerő-állóképessége
A teszt leírása: hajlított karú függés helyzet megtartása bordásfalra akasztott rúdon.
A vizsgált személy a függeszkedő rúd alá állt, kezét vállszélességben a rúdra
helyezte, felső madárfogással (ujjaival felülről, hüvelykujjával alulról). Az álla a
rúd felett kellett legyen. Megtartotta ezt a helyzetet, amilyen sokáig bírta anélkül,
hogy az állát megpihentette volna a rúdon. Az időt stopperórával tizedmásodperc
pontossággal mértem. A teszt akkor fejeződött be, amikor a szemgödör vonala a rúd
alá süllyedt vagy kezével elengedte a függeszkedő rudat.
8. teszt: 10 x 5 méteres ingafutás
A vizsgált tényező: Futási sebesség, fürgeség
A teszt leírása: A maximális sebességű futás, fordulás tesztje az egymástól 5
méterre elhelyezett bóják közt.
A vizsgált személy indulásra készen a vonal mögé állt. Az egyik lábát pontosan a
vonal mögött helyezte el. Amikor meghallotta az indító jelet, feladata az volt, hogy
olyan gyorsan fusson, amilyen gyorsan csak tud a másik vonalig, majd megfordulva
visszafusson a kiindulási vonalhoz, mindkét lábával átlépve a vonalakat. Az
ötméteres távot tízszer kellett megtennie, amit stopperórával mértem.
9. teszt: 20 méteres ingafutás teszt
A vizsgált tényező: Aerob állóképesség
A teszt leírása: Az aerob fittség vizsgálatára alkalmas teszt gyaloglási tempóban
indul, majd gyors, futási sebességgel fejeződik be.
A 20 méteres ingafutás 8 km/óra sebességről indul és fokozatosan nő 0,5 km/óra
sebességgel minden percben oly módon, hogy a próbázók magnóról kapják a
hangjeleket. A vizsgált személyek minden esetben utolsóként hajtották végre ezt a
feladatot. Annyi hosszt kellett futniuk a 20 méterre elhelyezett bóják közt amennyit
28
bírtak. A tesztet kifáradásig végezték. Akkor ért véget, amikor egymás után kétszer
nem sikerült a próbázónak a hangjelzésre elérni a szemben lévő vonalat.
Az adatok statisztikai elemzésére az SPSS 17.0 Statisztikai Elemző Rendszert
használtam. A diabétesz és kontrollcsoport fittségi és antropometriai mutatóinak
összehasonlítására a t-próbát használtam, a HbA1c érték és a fittségi tesztek közötti
összefüggést a Pearson-féle korrelációs együtthatóval vizsgáltam. [Sajtos, Mitev,
2007]
29
4. EREDMÉNYEK
4. 1. Antropometriai mérések eredményei A vizsgált serdülők személyenként négy testtájékon végzett bőrredő méréseinek
átlagos eredményeit a 3. sz. táblázat mutatja.
Bőrredő (mm)
Diabétesz fiúk (DFS)
Kontroll fiúk (KFS)
Diabétesz lányok (DLS)
Kontroll lányok (KLS)
tricepsz 13,0 (±7,12)
11,9 (±5,24)
23,0 (±6,13)
19,2 (±6,68)
bicepsz 14,4 (±7,07)
12,9 (±5,10)
20,9 (±6,70)
19,4 (±6,86)
csípő 16,5 (±8,7)
13,7 (±8,01)
28,1 (±9,40)
23,5 (±7,98)
lapocka 13,2 (±6,23)
14,0 (±6,46)
21,8 (±8,6)
21,4 (±7,96)
3. sz. táblázat: Vizsgált serdülők bőrredő méréseinek átlagos értékei mm-ben A vizsgált serdülők tápláltsági állapotát a testtömeg-index alapján kapott referencia
átlag és percentilis értékek szerint elemeztem a KSH Népegészségtudományi
Kutatóintézet adatai alapján. A 3. sz. melléklet mutatja a percentilis értékeket.
Testtömeg-index DFS 21,81 (±2,97) vs KFS 21,15 (±3,28) (p=0,418)
A négy helyen mért bőrredők alapján, az adatokat összeadva összesített bőrredő
értéket határoztam meg. A bőrredők és testtömeg-index átlagos értékeit a 4.sz.
táblázat mutatja.
Bőrredők összesen DFS 56,97 (±26,58) vs KFS 52,49 (±22,41) (p=0,477)
1-es típusú diabéteszes fiú csoport
Kontrollcsoport Szignifikancia szint
Testtömeg-index (BMI)
21,81 (±2,97)
21,15 (±3,28)
(p=0,418)
Bőrredők (mm)
56,97
(±26,58) 52,49
(±22,41) (p=0,477)
4. sz. táblázat: Serdülő fiúk antropometriai méréseinek eredményei
30
3. sz. melléklet szerint mind az 1-es típusú diabéteszes csoport, mint a
kontrollcsoport tagjai normál testsúlyúnak mondhatóak. A bőrredők eredménye a
kontrollcsoport esetében kedvezőbb volt, tehát az 1-es típusú diabéteszesek
valamivel nagyobb zsírmennyiséggel rendelkeznek a kontroll csoporthoz képest.
Számottevő különbséget sem a BMI érték, sem a bőrredők összege között nem
találtam és az értékek között nem volt szignifikáns különbség. Az 1. sz. ábra
szemlélteti a serdülő fiúk átlagos testtömeg-index értékeit. A 2. sz. ábra szemlélteti
a serdülő fiúk átlagos bőrredő értékeit.
21,81
21,15
20,80
21,00
21,20
21,40
21,60
21,80
22,00
Testtömeg index (BMI)
Serdülő fiúk testtömeg-indexének összehasonlítása
1-es típusú diabétesz Kontrollcsoport
1. sz. ábra: Serdülő fiúk átlagos testtömeg-index értékei
56,97
52,49
50,00
51,00
52,00
53,00
54,00
55,00
56,00
57,00
Bőrredők
Serdülő fiúk bőrredő méréseinek összehasonlítása
1-es típusú diabétesz Kontrollcsoport
2. sz. ábra: Serdülő fiúk átlagos összesített bőrredő értékei mm-ben
31
A lányok testmagasságából és testsúlyából számolt testtömeg-index értékeit és a
bőrredő mérések összesített eredményeit a 6. sz. táblázat mutatja.
Testtömeg-index DLS 23,28 (±2,93) vs KLS 21,00 (±4,41) (p=0,036)
Összesített bőrredők DLS 93,73 (±28,36) vs KLS 82,95 (±26,92) (p=0,166)
1-es típusú diabétesz leány csoport
Kontrollcsoport Szignifikancia szint
Testtömeg-index (BMI)
23,28 (±2,93)
21,00 (±4,41)
(p=0,036)
Bőrredők 93,73 (mm)
5. sz. táblázat: Serdülő leányok antropometriai méréseinek adatai (±28,36)
83,48 (±27,10)
(p=0,166)
A testtömeg-index alapján a serdülő lányok mindkét csoportja a normál
percentilis határon belül helyezkedik el. A kontrollcsoport testtömeg-indexe
alacsonyabb, mint az 1-es típusú diabéteszes csoporté és az eltérés statisztikailag
szignifikánsnak bizonyult.
Az 1-es típusú diabéteszes serdülő leányok nagyobb zsírmennyiséggel
rendelkeznek, mint egészséges kortársaik, azonban szignifikáns különbség nincs
köztük. A 3. sz. ábra szemlélteti a serdülő leányok testtömeg-indexének
különbözőségeit. A 4. sz. ábra szemlélteti a serdülő lányok összesített bőrredő
méréseinek eltéréseit.
32
23,28
21,00
19,5020,0020,5021,0021,5022,0022,5023,0023,50
Testtömeg-index (BMI)
Serdülő leányok testtömeg-indexének összehasonlítása
1-es típusú diabéteszes csoport Kontrollcsoport
3. sz. ábra: Serdülő leányok testtömeg-indexének különbségei
93,73
83,48
78
80
82
84
86
88
90
92
94
Bőrredők
Serdülő leányok bőrredő méréseinek adatai
1-es típusú diabétesz Kontrollcsoport
4. sz. ábra: Serdülő leányok összesített bőrredő méréseinek eredményei
33
4. 2. Eurofit motoros tesztek eredményei
A fiúk eredményeit összevetve, minden motoros tesztnél a kontrollcsoport
átlageredményei jobbak voltak. Szignifikáns különbséget három tesztnél találtam a
lapérintés tesztnél /DFS 13,16 (±1,46) vs KFS 11,87 (±1,97), (p=0,006)/, a
felüléseket mérő tesztnél /DFS 23,39 (±4,17) vs KFS 26,12 (±4,13), (p=0,013)/ és
az aerob állóképességet mérő tesztnél /DFS 35,82 (±16,93) vs KFS 55,76 (±23,49),
(p=0,000)/. Az eredményeket összefoglalva a 6. sz. táblázat mutatja.
FIÚK Diabétesz
(DFS) Kontroll (KFS)
Flamingó egyensúly (egyensúly vesztések száma)
Eredmény Szórás
9,39 (±6,57)
6,58 (±5,75)
p=0,079 Lapérintés (sec) Eredmény
Szórás 13,16
(±1,46) 11,87
(±1,97) p=0,006 Ülésben előrenyúlás (cm) Eredmény
Szórás 16,68
(±8,18) 19,99
(±6,40) p=0,072 Helyből távolugrás (cm) Eredmény
Szórás 195,50
(±24,46) 201,15
(±31,15) p=0,440 Kézi szorítóerő (kg) Eredmény
Szórás 39,64
(±8,52) 42,24
(±8,80) p=0,248 Felülések (darabszám) Eredmény
Szórás 23,39
(±4,17) 26,12
(±4,13) p=0,013 Függés (sec) Eredmény
Szórás 13,36
(±11,56) 19,60
(±12,91) p=0,053 Ingafutás (sec) Eredmény
Szórás 20,45
(±1,69) 19,96
(±2,50) p=0,386 Aerob állóképesség (megtett távok száma)
Eredmény Szórás
35,82 (±16,93)
55,76 (±23,49)
p=0,000 6. sz. táblázat: A vizsgált serdülő fiúk Eurofit teszteredményei
34
A lányok eredményeit összevetve a kilenc tesztből a kontrollcsoport mutatott jobb
eredményt hat tesztben (flamingó egyensúly, lapérintés, felülések, függés, ingafutás,
aerob állóképesség), három tesztben (ülésben előrenyúlás, helyből távolugrás, kézi
szorítóerő) a diabéteszes csoport eredményei jobbak, de nincs szignifikáns
különbség. Szignifikáns különbséget négy tesztnél találtam: a lapérintés tesztnél
/DLS 14,33 (±1,87) vs KLS 13,13 (±1,2), (p=0,016)/, a felüléses tesztnél /DLS
16,67 (±5,80) vs KLS 19,41 (±4,18), (p=0,036)/, a függés tesztnél /DLS 1,67
(±2,62) vs KLS 4,58 (±5,41), (p=0,017)/ és az aerob állóképességet mérő tesztnél
/DLS 20,33 (±10,93) vs KLS 29,11(±14,97), (p=0,016)/. Az eredményeket a 7. sz.
táblázat mutatja.
LEÁNYOK Diabétesz
(DLS) Kontroll (KLS)
Flamingó egyensúly (egyensúly vesztések száma)
Eredmény Szórás
9,92 (±6,72)
9,03 (±6,28)
p=0,601 Lapérintés (sec) Eredmény
Szórás 14,33
(±1,87) 13,13 (±1,2)
p=0,016 Ülésben előrenyúlás (cm) Eredmény
Szórás 22,29
(±6,61) 20,65
(±6,21) p=0,329 Helyből távolugrás (cm) Eredmény
Szórás 149,38
(±25,61) 143,22
(±23,90) p=0,343 Kézi szorítóerő (kg) Eredmény
Szórás 30,42
(±4,90) 29,57
(±4,17) 0,472 Felülések (darabszám) Eredmény
Szórás 16,67
(±5,80) 19,41
(±4,18) p=0,036 Függés (sec) Eredmény
Szórás 1,67
(±2,62) 4,58
(±5,41) 0,017 Ingafutás (sec) Eredmény
Szórás 23,43
(±2,20) 23,28
(±2,25) p=0,791 Aerob állóképesség (megtett távok száma)
Eredmény Szórás
20,33 (±10,93)
29,11 (±14,97)
p=0,016 7. sz. táblázat: A vizsgált serdülő leányok Eurofit teszteredményei
Összehasonlítva az összes diabéteszes serdülő glikolizált hemoglobin (HbA1c)
értékét a fittségi mutatók átlageredményeivel, több tesztben is szignifikáns
kapcsolatot mutatott.
Korrelációs analízis elvégzése után a glikolizált hemoglobin érték öt fittségi
mutatóval mutatott szignifikáns összefüggést: lapérintés (r=0,376, p=0,006);
helyből távolugrás (r= -0,324, p=0,019); függés (r= -0,318, p=0,022); 10x5 méteres
ingafutás (r= 0,296 , p=0,033) és aerob állóképesség (r= -0,519, p=0,000).
A tesztek összefüggései a 8. számú táblázatban olvashatóak
HbA1c
Flamingó Lapérintés Ülésben előrenyúlás
Helyből távolugrás
Kézi szorítóerő
Korreláció 0,177 0,376 -0,136 -0.324 -0,043 p = 0,210 0,006 0,335 0,019 0,763
8. sz. táblázat: Fittségi mutatók és HbA1c érték korrelációs analízis eredményei
HbA1c Felülések Függés Ingafutás Aerob
állóképesség Korreláció -0,201 -0,318 0,296 -0,519 p = 0,153 0,022 0,033 0,000
36
5. MEGBESZÉLÉS Az antropometriai mérések tekintetében a kontrollcsoport és a diabéteszes serdülő
fiúk esetében nem találtunk szignifikáns eltérést sem a testtömeg-index, sem a
bőrredők összesített értéke között.
Leányoknál a testtömeg-index közötti különbség statisztikailag szignifikánsnak
bizonyult, a kontrollcsoport eredménye volt alacsonyabb. Lányoknál a különbség
azzal magyarázható, hogy a diabéteszes leányok a pubertás során fokozott testsúly-
gyarapodásra hajlamosabbak, mint egészséges kortársaik, ami nem vezethető vissza
pusztán az étkezési szokásokban vagy a fizikai aktivitásban való eltérésekre.
[Barkai, 1995]
Fiúknál minden motoros tesztben a kontrollcsoport átlageredményei voltak
kedvezőbbek. Az eredményekben szignifikáns különbséget három tesztnél találtam,
a lapérintés tesztnél, a felüléseket mérő tesztnél és az aerob állóképességet mérő
tesztnél.
Lányoknál a kilenc elvégzett teszteredményből hat tesztben a kontrollcsoport
bizonyult jobbnak, ebből négy teszt eredménye között szignifikáns különbséget
találtam: a lapérintés tesztnél, a felüléseket mérő tesztnél, a hajlított karú függést
mérő tesztnél és az aerob állóképességnél.
Az eredmények azt mutatják, hogy mind a fiúk, mind a lányok esetében a
diabéteszes csoport teljesítménye elmaradt a lapérintés tesztnél és a felüléseket
mérő tesztnél. Tehát a diabéteszes serdülők végtagmozgás-gyorsasága és hasizom
erő-állóképessége jelentősen elmarad az egészséges kortársaikhoz képest.
Véleményem szerint a hasizom erő-állóképesség elmaradásának oka, hogy a
diabéteszes gondozottak izom-anyagcseréje hosszabb távú munka során, az
energetikai folyamatok eltérése miatt zavart szenved. Felmerült bennem az a
gondolat is, hogy klinikailag még nem kimutatott microangiopathiás érelváltozások
miatt a törzsizmok ventrális csoportja a diabéteszeseknél kevésbé hatásosan
működik illetve hamarabb kifárad.
A végtagmozgás gyorsaságot mérő lapérintés tesztnél mutatkozó szignifikáns
eltérés véleményem szerint azzal magyarázható, hogy az emelkedett vércukorszint
37
károsítja az idegrostokat ellátó ereket és rontja az idegrostok anyagcseréjét. Szabó,
Niklai (2002) tanulmánya szerint előfordult, hogy serdülőkorú 1-es típusú
cukorbetegség első tünete a disztális típusú szimmetrikus neuropathia volt, ahol
elsődlegesen a motoros rostok károsodtak.
Egy dán multicentrikus vizsgálat (Olsen és mtsai, 1999) korai diabéteszes
szövődményeként a perifériás neuropathiát találta gyermekek és fiatal felnőtt korú
betegeknél. Szakirodalmi áttekintésemben is utaltam rá, hogy klinikai
megfigyelések szerint a neuropathia korai jelei pubertáskorban vagy közvetlenül
utána észlelhetők. [Barkai, Madácsy, Vámosi, 1991]
Mindkét diabéteszes csoportnál szignifikáns különbséget mértem az aerob fittséget
vizsgáló tesztben az egészséges kontrollcsoporthoz képest. Véleményem szerint
ennek oka, hogy azon tünetmentes diabéteszes betegek, akiknek a paraszimpatikus
működése károsodott, fizikai terhelésre való adaptációja nem megfelelő mértékű.
[Barkai, Peja, 1999] Ez a megállapítás igaz lehet, az izom erő-állóképességet mérő
teszteknél tapasztalt különbségekre is.
A diabéteszes vizsgált serdülők glikolizált hemoglobint szintje és a fittségi mutatók
között összefüggést találtam, miszerint a kedvezőbb anyagcserekontroll-érték a jobb
fittségi eredményekkel összefüggést mutatott. A kilenc tesztből öt teszttel
szignifikáns kapcsolatot találtam. A HbA1c alacsonyabb értéke a jobb mozgás
gyorsasággal, izomerő-állóképességgel, dinamikus erővel és kedvezőbb aerob
állóképességgel mutatott szignifikáns kapcsolatot. Legerősebb volt a kapcsolat az
aerob állóképességet vizsgáló teszttel. Ezt a megállapítást más tudományos munka
is alátámasztotta, miszerint diabéteszben a fizikai teljesítmény összefüggött a
glikolizált hemoglobinszinttel. [Barkai, Peja, 1999]
A bevezetésben megfogalmazott kérdésfeltevéseimre felmérésem kiértékelése után
azt a választ találtam, hogy van eltérés az 1-es típusú cukorbetegek és egészséges
kortársaik antropometriai és fittségi mutatói között. Mégpedig a kontrollcsoport
fizikai fittségének átlagértéke fiúk és lányok esetében is jobb a diebéteszes
serdülőkéhez képest. Összefüggést találtam cukorbetegek körében az általános
fittség és az anyagcsere állapot között öt motoros tesztben. A legerősebb
kapcsolatot a glikolizált hemoglobin szint az aerob állóképesség teszttel mutatta,
38
eszerint a fizikai teljesítmény összefügg a metabolikus kontrollal. Ugyanez fordítva
is igaz az aerob állóképesség hatással van a cukorbetegek anyagcsere állapotára.
39
6. KÖVETKEZTETÉSEK
A cukorbetegség világszerte emelkedő tendenciát mutat és egyre nagyobb
odafigyelést igényel a társadalomtól.
Megjelent cikkek, irodalmi adatok nem adnak egyértelmű választ arra, hogy milyen
fizikai aktivitás lenne megfelelő a diabéteszesek számára. A cikkek ajánlásokat
tesznek a fizikai terhelés különböző formáira, de legtöbbször nem különítik el az 1-
es és 2-es típusú cukorbetegre vonatkozó meghatározásokat. Számos irodalom
említi az aerob mozgásformák jótékony hatásait, de az adatok nem egyeznek abban,
hogy csupán a ciklikus mozgásformák ajánlottak az 1-es típusú diabéteszesek
számára vagy egyéb sportágak is bátran űzhetők gondos vércukorszint figyelés
mellett. Optimális edzésként heti 3-5 aerob jellegű (állóképességi) testmozgást
ajánlanak többnyire, rezisztencia edzéssel, gyakorlatokkal kiegészítve az erő és
izomtömeg fenntartására a köztes napokon. Gyermekeknek minél többféle mozgás,
minden motoros képesség fejlesztése szükséges, szakember által. Az aerob mozgás
fontos a későbbi kardio-vaszkuláris szövődmények kivédésére. Saját vizsgálatom is
alátámasztja, hogy legerősebb kapcsolat az diabéteszesek anyagcsere kontrollja és
az aerob fittség között van. Tehát következtetésként levonható, hogy ha a
diabéteszes serdülők minél több aerob jellegű testmozgást végeznek az jelentősen
javíthatja a metabolikus kontrolljukat, számszerűen a HbA1c szintjüket, kedvezően
hatva ezzel általános egészségi állapotukra.
Egyik motoros teszt fejlesztése a mások motoros tesztre is pozitív hatással van.
Véleményem szerint az 1-es típusú cukorbetegekre előnyösen hat bármilyen sportág
űzése, lényeg, hogy vércukor szintjének figyelésével végezze. Legjobb, ha többféle
sportmozgást is végez a különböző motoros képességek sokoldalú fejlesztése
céljából, mivel egy képesség javítása, erősítése hatással van a többire is.
Jelen dolgozatom célja rámutatni, hogy a gyógytornászoknak jelentős szerepe lenne
az 1-es típusú diabéteszes betegek fizikai terhelhetőségének meghatározásában és
irányításában. A gyógytornásznak kéne meghatározni az egyes páciensek
edzhetőségét, majd ezt követően orvosokkal, szakdolgozókkal együttműködve
40
kidolgozni és megvalósítani a cukorbetegek helyes mozgásterápiáját, fizikai
tréningjét, más belgyógyászati krónikus betegségekhez hasonlóan.
41
7. ÖSSZEFOGLALÁS 13-18 éves 1-es típusú diabéteszes serdülők és egészséges kortársaik fizikai
fittségének felmérését és összehasonlítását végeztem. 52 fő (24 leány, 28 fiú) 1-es
típusú diabéteszes serdülő és 70 fő (37 leány, 33 fiú) egészséges kortársuk vettek
részt a felmérésben 2009. augusztus és december között. Az EUROFIT teszt szerint
bonyolítottam le a méréseket. Vizsgáltam a serdülők antropometriai tulajdonságait,
felmértem az általános egyensúlyérzéket, a végtagmozgás gyorsaságát, a
hajlékonyságot, a dinamikus erőt, a statikus erőt, a has-, kar- és vállövi izmok erő-
állóképességét, a futási sebességet és az aerob állóképességet.
Dolgozatom célja az volt, hogy összevessem az 1-es típusú diabéteszes serdülők
fittségi mutatóit az ugyanazon korú egészséges fiatalokéval. Választ kerestem arra,
hogy az 1-es típusú cukorbetegek és egészséges kortársaik között találok-e eltérést
az antropometriai és fittségi mutatók között. Összefüggést kerestem cukorbetegek
körében az általános fittség és az anyagcsere állapot között.
Az adatok statisztikai elemzését független mintás t-próbával és a Pearson-féle
korrelációs együttható kiszámításával végeztem.
Eredményként azt kaptam, hogy a kontrollcsoport fizikai fittségének átlagértéke
fiúk és lányok esetében is jobb volt a diabéteszes serdülőkéhez képest. A különbség
statisztikailag szignifikáns volt több fittségi mutatóban is. A metabolikus kontroll a
legtöbb kedvező fittségi paraméterrel közepes erős szignifikáns kapcsolatban állt, az
aerob állóképességgel erősebb szignifikáns kapcsolatot mutatott. Ezek alapján
megállapítottam, hogy van összefüggés a cukorbetegek általános fittsége és
metabolikus kontrollja között, a jobb aerob állóképesség, kedvezőbb anyagcsere-
értéket determinál.
42
IRODALOMJEGYZÉK A. D. A. Clinical Practice Recommendation: Diabetes mellitus and exercise.
Exercise and NIDDM. Diabetes Care, 1991/14, 36-37, ill. 52-56. oldal
Ángyán L.: Sportélettani alapismeretek. Duplex-Rota Kft., Pécs, 1993,
Apor P.: A cukorbetegség javítása testmozgással, Háziorvos Továbbképző Szemle,
2000/5, 60-63.oldal
Apor P.: Fizikai aktivitás a cukorbetegség kialakulásának és progressziójának
fékezésére- A cukorbetegek edzése, Diabetologia Hungarica, XVII. Évf., 2009/2,
143-149. oldal
Apor P.: Fizikai edzés a cukorbetegség megelőzésében és kezelésében, Orvosi
Hetilap, CVI. Évf., 2009/13, 579-587. oldal
Austin A., Janosky J. és mtsai.: The relationship of physical fitness to lipid and
lipoprotein levels in adolescents with IDDM. Diab. Care, 1993/16, 421-425. oldal
Barkai L.: A gyermekkori 1-es típusú diabetes mellitus késői szövődményei, Lege
Artis Medicinae, X. évf., 2000, 49-53. oldal
Barkai L.: Inzulin-dependens diabetes mellitus és a pubertás, Orvosképzés, 1995/2,
30-34. oldal
Barkai L., Madácsy L., Vámosi I.: Autonomic dysfunction and severe
hypoglycaemia in insulin dependent diabetes mellitus, Arch. Dis. Childh., 1991, 66:
1438-1441. oldal
Connell J., E., Thomas-Dobersen D.: Nutritional management of children and
adolescents with insulin-dependent diabetes mellitus. J Am Diet. Assoc, 1991/ 91,
1556-1564. oldal
Drash AL: Clinical care of the patient with diabetes. Diabetes Care, XVII. Évf.,
1997/1, 40-44. oldal
Felszeghy E.: Az inzulinpumpa és használata,
http://www.webbeteg.hu/cikkek/cukorbetegseg/7433/inzulinpumpa (letöltve: 2010.
szeptember 18.)
Fövényi J.: Az inzulindependens diabetes mellitus, Medicus Anonymus, VIII. évf.,
2000/12, 33-39. oldal
43
Gerencsér Zs.: Diabetes mellitus és a fizikai terhelés, Mozgásterápia, XIII. évf.,
2004/3, 6-10. oldal
Gerő L.: Az 1-es típusú diabetes mellitus kialakulásának patomechanizmusa,
tünettana és kezelési lehetőségei, Orvosi hetilap, CLI. évf. 2010/13, 533-539. oldal
Halmos T..: A diabetes mellitus syndroma felosztása. In: Halmos T.., Jermendy Gy.
(szerk.), Diabetes mellitus, Medicina könyvkiadó, Budapest, 1999, 25-37.oldal
Gyürüs É., Soltész Gy.: Az 1-es típusú diabetes mellitus incidenciája
Európában, az EURODIAB adatai alapján, Összefoglaló közlemény LAM, XIV.
évf. 2004/6, 399–404. oldal
ISPAD Consensus Guidelines 2OOO for the Management of Type 1 Diabetes
Mellitus in Children and Adolescents Ed.: Medical Forum International, Zeist, The
Netherlands, 2OOO .
Kautzky L.: Fizikai aktivitás diabetesben, In: Halmos T.., Jermendy Gy. (szerk.),
Diabetes mellitus, Medicina könyvkiadó, Budapest, 1999, 625-631. oldal
Kemmer F. W., Berger M.: Exercise and diabetes mellitus: physical activity as a
part of daily life and its role in treatment of diabetic patients, J. Sports Med., IV.
évf., 1983, 77-88. oldal
Madácsy L.: A gyermek- és serdülőkori diabetes mellitus sajátosságai In.: Halmos
T., Jermendy Gy. (szerk.), Diabetes mellitus, Medicina könyvkiadó, Budapest,
1999, 539-549. oldal
McNiven Temple, Y. és mtsai: The reliability and repeatability of the blood
glucose response to prolonged exercise in adolescent boys with IDDM. Diabetes
Care, 1995/18, 26-332. oldal
Olsen B. S. és mtsai and the Danish Study Group of Diabetes in Childhood:
Metabolic control and prevalence of microvascular complications in young Danish
patients with type 1 diabetes mellitus. Diabetic Med., XVI. évf., 1999, 79-85. oldal
Peja M., Barkai L.: Fizikai tréning 1-es típusú diabetesben, Rehabilitáció, IX. évf.,
1999/4, 99-101. oldal
Rasmussen, W. és mtsai.: Effects of postprandial exercise on glycemic respons in
IDDM subjects, Diabetes Care, XVII. évf., 1995, 1203-1205. oldal
Rother, K.I., Levitsky, L. L: Diabetes mellitus during adolescence. Endocrinol.
Metab. Clin. N. Amer, 1993/2, 553-572. oldal
44
Sajtos L., Mitev A.: SPSS – Kutatási és adatelemzési kézikönyv, Alinea kiadó,
Budapest, 2007
Soltész Gy.: Serdülőkori IDDM In: Halmos T., Jermendy Gy. (szerk.), Diabetes
mellitus, Medicina könyvkiadó, 1999, 550-555. oldal
Szabó L., Niklai E.: Somaticus neuropathia mint az 1-es típusú diabetes mellitus
bevezető tünete, Diabetologia Hungarica, X. évf., 2002/1, 43-47. oldal
Szollár L.: Kórélettan, Semmelweis kiadó, Budapest, 2005, 187-192.oldal
Tamás Gy., Fövényi J.: A diabetes mellitus terápiája In.: Halmos T., Jermendy Gy.
(szerk.), Diabetes mellitus, Medicina könyvkiadó, Budapest, 1999, 197-298. oldal
Tattersall, R. B., Lowe, J.: Diabetes in adolescence, Diabetologia, XX. évf., 1981,
517-523. oldal
Till A.: Angiopathia diabetica és rehabilitáció, Rehabilitáció, 1999/9, 13-15. oldal
Vida Sz.: A fizikai tréning szerepe a cukorbetegek kezelésében, Rehabilitáció, IX.
évf. 1999/4. 101-103. oldal
Weissberg-Benchell, J. és mtsai: Adolescent diabetes management and
mismanagement, Diabetes Care, 1995/18, 77-82. oldal
45