2. A magyar tőtípusok kialakulásaIrodalomKiss Jenő – Pusztai Ferenc (szerk.): Magyar nyelvtörténet. Osiris Kiadó, Budapest, 2003.129–138, 352–357, 610–612, 719–720, 800–801.Bárczi Géza: A szótövek (Magyar történeti szóalaktan 1.). Egyetemi Magyar NyelvészetiFüzetek. Tankönyvkiadó, Budapest, 1958.

A TÖVEK

Kiss Jenő – Pusztai Ferenc (szerk.): Magyar nyelvtörténet. Osiris Kiadó, Budapest, 2003.129–138, 352–357, 610–612, 719–720, 800–801.

A) ŐSMAGYAR KOR

A TÖBBALAKÚ TÖVEK KIALAKULÁSA

történeti tőtan = hangtörténet a tőtípusok kialakulásában nem volt szerepe a jelentésnek, létrejöttüket alaki változások sorozata

eredményezte

kezdetben minden tő egyalakú volt rövid – veláris vagy palatális – magánhangzóra (tővéghangzóra) végződtek

pl. *hala ’hal’, *keze ’kéz’,*loβa ’ló’

az ősmagyar kor elején a tő hangzóival azonos hangszínű tővéghangzók felső nyelvállásúvá váltak, a 13. századra teljesen eltűntekpl. *hala-halu; *keze-kezü; *loβa-loβu > hal, kez, loβ

DE ha az eredeti tővéghangzóját még őrző tő egy primer toldalékot (alapnyelvi, pl. -k többesjel, -s melléknévképző, -m E/1 birtokos sz.jel vagy -i /veláris i/ E/3 birtokos sz.jel) kapott, akkor két irányban kezdődtek változások:

ha a toldalék egy mássalhangzóból álló primer toldalék volt, az eredeti tővéghangzó megmaradt morfematikai kapcsoló szerepben (előhang)pl. keze-m, loβa-s

ha a toldalék magánhangzó volt, az eredeti tővéghangzóhoz kapcsolódva diftongust képeztek, majd a 13. századra az Á utótagú diftongusok monoftongizálódtak, hosszú magánhangzó, í, é és á lett belőlükpl. halai, kezei > halá, kezé

a 13. századra háromféle tőalak alakult ki:

1. csonka tő = a tővéghangzója eltűnt pl. hal, kéz

2. teljes tő = a tővéghangzója primer, egy mássalhangzós toldalékos alakokban megőrződik pl. hala-k, keze-m

3. lappangó teljes tő = a tővéghangzó beleolvad a rákövetkező magánhangzós toldalékba pl. halá, kezé

teljes tő : csonka tő váltakozás → hal : halas

A MÁSSALHANGZÓRA VÉGZŐDŐ TÖVEK ÉS A TÖBBALAKÚSÁG KÖVETKEZMÉNYEI

1

eltűntek a tővéghangzók mássalhangzóra végződő tövek jöttek létre a további változásokat az határozta meg, hogy a tövek γ-ra/β-ra vagy más mássalhangzóra

végződtek-e

I. a nem γ (bilabiális zöngétlen spiráns) vagy β (bilabiális zöngés spiráns) mássalhangzóra végződő tövek az alábbi tőtípusokat hozták létre:

1. változatlan tőbelsejű tövek pl. hal : halak2. változó tőbelsejű tövek

A) hangzónyújtó tövek: a teljes tőalakban rövid a tőbelseji magánhangzó, a csonka tőalakban hosszúpl. út : utat, kél : kelek

pótnyúlás = „kárpótlásként” az eltűnt tővéghangzó helyett megnyúlik a tőbelseji magánhangzó pl. kéz, kézben, kéztől DE keze-m, keze-k

B) hangzótoldó-hangzóvesztő tövek:-vesztő: a teljes tőben hiányzik a tőbelseji mgh, ami a csonka tőben megvan; pl. korom : kormot; mozog : mozgott-toldó: a tővéghangzó eltűnése utáni mássalhangzó-torlódásra végződő szavak esetében ejtéskönnyítéspl. hatalm, harm, tékozl (HB) > hatalom, három, tékozol

kétnyítszótagos tendencia = azoknak a három- vagy több szótagú szavaknak az esetében, melyek a primer toldalékok esetében megőrizték a tővéghangzójukat, a második nyílt szótagbeli magánhangzója kiesik *álomo > álomot > álmot;* koromo > koromot > kormot

II. ha a szóvégi mássalhangzó γ vagy β volt a következő változások jöhettek létre:

1. a szóvégi γ/β félhangzóvá vokalizálódott → létrejöttek a diftongusra végződő tövek; ezek később monoftongizálódva létrehozták a magánhangzóra végződő töveket pl. *loβ > lou > ló; *kiβ > kiü > kő

a) módosult hangalakú csonka tövek: teljes tőalakjukkal, tővéghangzójukat őrizve jelennek meg a mássalhangzóból álló primer toldalékok előtt pl. loβa-s, küβe-k > lovas, kövek; a magánhangzóból álló toldalékok magukba olvasztják a tővéghangzót pl. loβaÁ > loβá > lova

b) egyalakú tövek: minden morfematikai helyzetben ugyanúgy viselkednek mindig hosszú magánhangzóra végződtek pl. háború hangzórövidítő tövek: a három korai hosszú mgh (á, é, í) közül az í rövidült

meg a szó végén legkorábban, létrehozva a hangzórövidítő tövek típusát; először a hosszúak maradtak a toldalékok előtt, de az analógia hatására egyalakúvá váltak pl. kapu-t kezi: kezit, keziből, kocsi

2. a két spiráns magánhangzók között kiesett → a keletkezett hiátus betöltésére 3 féle megoldás keletkezett, és vele együtt 3 tőtípus

a) v-s tövek (ősmagyar kor vége, korai ómagyar kor)= a β (> v ) visszatölti a kiesett etimologikus β-t pl. *loβak > loak > lovak

b) mező : mezeje tőtípus = j tölti be a γ helyén keletkezett űrt

2

pl. *mezeγé > mezeé > mezejé > mezeje

c) bíró : bírák tőtípus= ha az egymás mellé került két mgh azonos hang volt, akkor hosszú mgh-vá olvadtak összepl. *ideγen > ideen > idén *biraγak > biraak > bírák

analógia hatására: borjú : borjas típusú tövek föltehetőleg a toldalékos alakok (*buraγak > buraak > borjak) hatására a nominatívuszban

(borou) is elhelyezett egy ott etimologikusan nem indokolt j-t

B) AZ ÓMAGYAR KOR

kialakultak a ma is létező tőtípusok

I. NÉVSZÓTÖVEK

1. Egyalakúak

a. rövid magánhangzóra végződők pl. kocsi, kapub. hosszú magánhangzóra végződők pl. háború, kávé

2. Többalakúak

a. hangzórövidítők pl. alma : almát, keze : kezét, kezéből! az ómagyar kor közepe táján rövidültek meg a szóvégi á-k és é-k is; ezek az alakok már nem hatottak az eredeti hosszú mgh-t formánsok előtt őrző alakokra, máig fennmaradt a tővégi időtartam-váltakoztatás

b. magánhangzóra végződők v-s tövek pl. ló : lovat, hamu : hamvas mező : mezeje típus borjú : borjas típus bíró : bírák típus

c. mássalhangzóra végződők változatlan tőbelsejűek pl. hal : halat változó tőbelsejűek

o hangzónyújtók pl. út : utato hangzótoldó-hangzóvesztők

- toldók pl. torony : tornyot- vesztők pl. álom : álmot

h-s tövek pl. düh : dühös! új az ősmagyar korhoz képest! χ-re végződő mássalhangzós végű tövekből jöttek létre! a kései ómagyar kortól szó végéről elkezdtek eltűnni, szó belsejében, két mgh között megmaradtakpl. düh : dühöt, méh : méhet

II. IGETÖVEK

1) Egyalakú igető nincs2) Többalakúak

3

a. Mássalhangzóra végződők

változatlan tőbelsejűek pl. néz : nézek változó tőbelsejűek

o hangzónyújtók pl. kél : keleko hangzótoldó-hangzóvesztők

- toldók pl. tékozol : tékozlok- vesztők pl. őriz : őrzünk

o sz-el váltakozó v-s tő pl. tesz : tevékeny! az sz eredetileg gyakorító képző lehetett, funkcióváltás eredményeképpen vált a tő részévé

o sz-szel és d-vel váltakozó v-s tő pl. alszik : aluvám : aludtam! a d eredetét nem tisztázták

b. Magánhangzóra végződők

v-s tő pl. nő : nevel j-vel váltakozó v-s tő pl. fújom ~ fúvom

! úgy alakultak ki, hogy a β kiesése nyomán keletkezett hiátust nemcsak a (visszatöltő β > ) v, hanem időnként a j is betöltötte

c. Típusba nem sorolható tövek pl. van, megy

C) A KÖZÉPMAGYAR KOR

új tőtípusok nem alakultak ki! a már meglévő tőtípusok egy része egyáltalán nem bővült új tagokkal, mert lezárultak azok a

hangváltozások, amik létrehozták őket; pl. v-s tövű igék már nem keletkeztek, mert a β szóvégi vokalizációja, ill. hangzóközi kiesése az ómagyar korban befejeződött (zárt tőosztály)

az új szavak analógiás módon kerültek be olyan (nyílt) tőtípusokba, melyek az odatartozó tövek számát tekintve a legnagyobbak, tőváltakozás tekintetében pedig a legegyszerűbbekpl. :

- egyalakú marad a szláv báró, a belső keletkezésű kendő- mássalhangzós végű a német óbégat, a belső keletkezésű tojás- ritkán: hangzótoldó-hangzóvesztő tövek mocorog : mocorgó; sz-szel, d-vel váltakozó v-s tövek

verekedik : verekszik; mező : mezeje tőtípus zászló : zászlaja az analógia hatására egy szónak két tőváltozata is létrejöhet pl. ajtaja ~ ajtója; ha a tövekhez jelentésbeli

különbözőség is járul = szóhasadás- stilisztikai különbség pl. disznaja ~disznója- jelentésbeli különbség pl. hamuja ~ hamvai

D) AZ ÚJMAGYAR KOR(719–720 p.)

a jövevény- és újabb keletkezésű szavak a leggyakoribb tőtípusokba sorolódnak be analógiás úton: az egyalakúak, a mássalhangzós végűek és a hangzórövidítők közé

a felvilágosodás korában átmenetileg megerősödött az mező : mezeje tőtípus, az ilyen szavakat nagy számban tartalmazó nyelvjárások (pl. székely) hatására; pl. bölcsője ~ bölcseje, csípője ~ csípeje, ernyője ~ ernyeje

4

átmeneti jelenség volt a az a és e végű szavakban rövid maradó szóvégi magánhangzó mássalhangzós kezdetű toldalékok előtt pl. diófaig, elmeje

E) AZ ÚJABB MAGYAR KOR

a tőtípusok ugyanazok, mint az ómagyar kor végén a jövevény- és újabb keletkezésű szavak a leggyakoribb tőtípusokba sorolódnak be analógiás

úton az újabban bekerült idegen szavak egy tekintélyes részében a tőbelseji időtartam-váltakoztatásnak olyan formái

is megjelennek, amik a magyar tőrendszerben eddig nem voltak (hagyományos: nyár : nyarat, víz : vizet)- ó : o váltakozás nem volt a magyarban: glóbus : globális, impresszió : I impresszionista- kettős váltakozás: cézár : cezarománia- nem utolsó szótagbeli váltakozás: baktérium : bakteriológia

kérdés, hogy ezek a változások be fogják-e folyásolni a már kialakult tőrendszereket

5

+ ez nem szerepel a megadott szakirodalomban, de gondoltam nem árt átnézni

1967, BENKŐ LORÁND (szerk.) A magyar nyelv története: a magyar korszakolási hagyomány egyenes folytatása

I. Az előmagyar kor: a magyar nyelv még együtt élt rokonaival

1. Az uráli egység korszaka: kb. az i.e. 4000 évig

2. A finnugor egység korszaka: kb. i.e. 2000-ig

3. Az ugor egység korszaka: kb. i.e. 1000–500-ig

II. A nyelvemléktelen magyar kor (ősmagyar kor): a magyarság különválásától a honfoglalásig

1. Az Urál vidéki őshaza korszaka: i.sz. V. század közepéig

2. A vándorlások kora: a honfoglalásig

III. A nyelvemlékes kor: a honfoglalástól napjainkig

1. Az ómagyar kor: a honfoglalástól a mohácsi vészig

2. A középmagyar kor: a mohácsi vésztől a felvilágosodás kezdetéig (1772)

3. Az újmagyar kor: 1772-től napjainkig

11. 2003, KISS JENŐ–PUSZTAI FERENC: a magyar nyelv önálló életének korszakai

ősmagyar kor: Kr. e. 1000 – Kr. u. 896

ómagyar kor: 896 – 1526

középmagyar kor: 1526 – 1772

újmagyar kor: 1772 – 1920

újabb magyar kor: 1920 –

A korszakolás elvi alapjai (BENKŐ LORÁND)

a korszakolásnak a nyelv egészének történetére kell vonatkoznia, nem célszerű az egyes részegységekre külön korszakolást kidolgozni

a korszakhatárok megvonásakor következetesen kell eljárni, minden korszakhatár kapcsán minél több tényezőt figyelembe kell venni

a korszakhatárok megállapítását elsősorban a nyelv külső történetére kell alapozni a gazdasági, társadalmi, politikai, művelődési változások nyelvünk életére tett hatása miatt;

figyelembe veendőek még: a belső nyelvtípusok funkcionális helyzetének változásai, a nyelvtudományi vizsgálat lehetőségei, a társtudományok (történelem, irodalomtörténet) korszakolása

A jelenleg is használt korszakhatárok indoklása

6

ősmagyar kor: a magyar nyelv önállóvá válása (i.e. 1000-től) – nomadizáló, törzsi szervezet; törzsi nyelvjárások; egyre több, korábban ismeretlen nyelvvel kerül kapcsolatba a magyar nyelvközösség

ómagyar kor: a honfoglalástól (896-tól) – új természeti és nyelvi környezet; letelepedés; kereszténység felvétele; önálló államiság; a törzsi nyelvjárások területi nyelvjárásokká válnak; első nyelvemlékeink megjelenése; erős szláv és latin hatás

középmagyar kor: a mohácsi vésztől (1526-tól) – az ország három részre szakadása, háborúk; át- és betelepülések: nyelvjárási keveredés, nyelvjárási konvergencia; a reformáció, a könyvnyomtatás, az anyanyelvi iskoláztatás; a magyar nyelvhasználat színtereinek bővülése; az anyanyelvi írásbeliség elterjedése; az irodalmi nyelv kialakulásának kezdetei; erős német hatás; szilárdabb alapú nyelvjárástörténeti, irodalmi nyelvi kutatások

újmagyar kor: a felvilágosodás kezdetétől (1772-től) – polgári átalakulás; tudatos nyelvművelés kezdete; az irodalmi nyelvi norma fejlődése; a magyar köznyelv kifejlődése (Budapest); nyelvjárásaink helyzetének átalakulása; erősödő nyelvi konvergencia – nyelvi egységesülés: a nem túl erős nyelvjárási különbségek összecsiszolódása egy magasabb presztízsű nyelvváltozatban, a beszélt nyelvváltozat mellé kialakuló írott nyelvi változat, a magyar államnyelvi státusának megteremtése (1844)

újabb magyar kor: a trianoni békediktátumtól (1920-tól) – a nyelvi egységesülés fő tényezői egyszerre alakulnak át: a területi széttagolódás nyelvi jegyei megmutatkoznak a kisebbségi helyzetű magyarság nyelvhasználatában (a kisebbségben élő magyarság kétnyelvűsége nyelvi különfejlődéshez vezet → államnyelv és anyanyelv diglossziaszerű megoszlása → funkcionális, strukturális nyelvvesztés, ill. idegen államnyelvhez kötődő magyar nyelvváltozatok → a magyar nyelv többközpontúsága körüli vita; a közös magyar nyelvváltozat önazonosságot kifejező szerepe), ill. szaknyelvi széttagolódás (az egyes szakterületek terminológiájának belterjessége, az önkényesen motivált szakszavak megszaporodása), a beszélt nyelvi ambíciójú írott nyelv számos változatának kialakulása (szövegszerkesztés, világháló), az angol mint tudományos és köznyelvi közvetítő nyelv, a világ-angol jelenléte (törekvések a magyar irodalmi nyelv modernizálására és az angol nyelv mint második munkanyelv oktatására); modernizálódás, globalizáció; tudományos-technikai fejlődés, informatikai forradalom; mobilitás: a munkaképes népesség helyváltoztatása, életmódváltozása → nyelvjáráskeveredés, a nyelvjárások pusztulása, kettősnyelvűség; a köznyelv jelentékeny térhódítása; új nyelvi résztípusok (csoportnyelvek) szerepének kiemelkedése; bővül a szó- és írásbeli kommunikáció, a tömegtájékoztatás hatása: receptív nyelvhasználat; megnő az „írott beszéltnyelviség” szerepe

7