6
A wokban sütés aranyszabályai A sikeres sütéshez két dolog kell. Wokedény és nagy láng alatta. A tágas, kúpos aljú wokban az élelmiszerek állandóan visszacsúsznak az edény faláról a közepére, ahol a legmagasabb a hőmérséklet, ezért néhány perc alatt megpirulnak és átsülnek, miközben pompás, ínycsiklandó füstös aromát árasztanak. Panírozott ételek sütése: A hozzávalókat kisüthetjük csupaszon, vagy tésztával vagy panírral bundázva is. A forró zsiradék azonnal lezárja a külső réteget, kívül egy ropogós burok keletkezik, belül pedig finom leveses marad. A semleges ízű zsiradékot (200 °C-ig melegíthető legyen) felforrósítjuk a wokban. Akkor érte el a megfelelő, 180 °C-os hőmérsékletet, ha a beledugott fakanálnyélen sok kis buborék kezd el feljönni. A hozzávalókat adagonként tesszük bele, és a kisütés alatt rázogatjuk és forgatjuk, hogy egyenletesen barnára süljenek. Ha megsültek, kivesszük, és lecsepegtetjük. Látványos dolog a vendégekkel történő közös főzéshez a rövid ideig sütött üvegtészta. A szárított üvegtésztát beletesszük a forró olajba, pillanatok alatt feljön, kifehéredik, és ropogós lesz. Jól illik a zöldségekhez és a halakhoz nagyon fontos a wokban való sütéshez: először magát a wokot forrósítsuk fel, csak ezután öntünk bele egy kis olajat. Ebben sütjük meg az előzőleg már összeaprított hozzávalókat folytonos kevergetés-rázogatás mellett. Mindig azokkal a hozzávalókkal kezdjük, amelyek a legtovább kell főzni. percek alatt kész minden. A nagyobb adagokat a sütőben vagy az asztalra tett főzőlapon tarthatjuk melegen. Sok wokhoz lehet venni megfelelő főzőlapot. A sütéshez csak nagyon kevés olajra van szükség, és annak a kevésnek sincs ideje felszívódni a gyorsan ide-oda mozgatott nyersanyagokba. Mivel a wokban sütés rendkívül gyors folyamat, minden hozzávalót elő kell készíteni, mielőtt munkához látunk. (A hús akkor puhul meg a leggyorsabban, ha a rostok irányára merőlegesen vékonyan felszeleteljük.)

A wokban sütés aranyszabályai

Embed Size (px)

DESCRIPTION

A wokban sütés aranyszabályai

Citation preview

Page 1: A wokban sütés aranyszabályai

A wokban sütés aranyszabályai

A sikeres sütéshez két dolog kell. Wokedény és nagy láng alatta. A tágas, kúpos aljú wokban az élelmiszerek állandóan visszacsúsznak az edény faláról a közepére, ahol a legmagasabb a hőmérséklet, ezért néhány perc alatt megpirulnak és átsülnek, miközben pompás, ínycsiklandó füstös aromát árasztanak.Panírozott ételek sütése:

A hozzávalókat kisüthetjük csupaszon, vagy tésztával vagy panírral bundázva is. A forró zsiradék azonnal lezárja a külső réteget, kívül egy ropogós burok keletkezik, belül pedig finom leveses marad. A semleges ízű zsiradékot (200 °C-ig melegíthető legyen) felforrósítjuk a wokban. Akkor érte el a megfelelő, 180 °C-os hőmérsékletet, ha a beledugott fakanálnyélen sok kis buborék kezd el feljönni. A hozzávalókat adagonként tesszük bele, és a kisütés alatt rázogatjuk és forgatjuk, hogy egyenletesen barnára süljenek. Ha megsültek, kivesszük, és lecsepegtetjük. Látványos dolog a vendégekkel történő közös főzéshez a rövid ideig sütött üvegtészta. A szárított üvegtésztát beletesszük a forró olajba, pillanatok alatt feljön, kifehéredik, és ropogós lesz. Jól illik a zöldségekhez és a halakhoz

nagyon fontos a wokban való sütéshez: először magát a wokot forrósítsuk fel, csak ezután öntünk bele egy kis olajat. Ebben sütjük meg az előzőleg már összeaprított hozzávalókat folytonos kevergetés-rázogatás mellett. Mindig azokkal a hozzávalókkal kezdjük, amelyek a legtovább kell főzni. percek alatt kész minden. A nagyobb adagokat a sütőben vagy az asztalra tett főzőlapon tarthatjuk melegen. Sok wokhoz lehet venni megfelelő főzőlapot.

A sütéshez csak nagyon kevés olajra van szükség, és annak a kevésnek sincs ideje felszívódni a gyorsan ide-oda mozgatott nyersanyagokba.Mivel a wokban sütés rendkívül gyors folyamat, minden hozzávalót elő kell készíteni, mielőtt munkához látunk. (A hús akkor puhul meg a leggyorsabban, ha a rostok irányára merőlegesen vékonyan felszeleteljük.)

Szabadtéren a nyílt láng felett vagy erős lánggal működtethető gázkészüléken az üres wokot felforrósítjuk, beleöntjük az olajat és körbeforgatjuk az edényt, hogy az olaj az oldalát is érje. A sütéshez választott olaj legyen magas forráspontú, és ne legyen túl erőteljes ízű, nehogy elnyomja az alapízeket. Ilyen pl. a földimogyoró- és a napraforgóolaj, az erősebb ízű olívaolajjal szemben.

Elsőként általában a húst tesszük a wokba. A pácolt húsról a pácot teljesen le kell itatni, különben a hús abban párolódik, és nem sül. Ez a veszélye annak is, ha túl nagy adagot teszünk egyszerre a wokba. A kis adagot a sütőedény közepéről az oldala felé tologassuk, rövid ideig hagyjuk pirulni, hogy a pórusok összezáródjanak, és a hús ne ragadjon le az edény aljára, és ne essen szét, amikor megfordítjuk. Amikor a hús megpirult, rendszerint félretesszük.

Két adag sütése között szükségessé válhat, hogy a wokot időnként újra felforrósítsuk, hogy megtartsa hőmérsékletét.

A húst újabb hozzávalók, pl. zöldségek, tésztafélék követik, a középről az oldalak felé való tologatás módszere szerint. Azután a húst felmelegítésre visszatesszük a wokba, miközben összekeverjük a többi hozzávalóval. Általában az ízesítők azért kerülnek a főzés vége felé az ételbe, mert ilyenkor kezdődik az a folyamat, amelyet az ízek összeérésének nevezünk. Másik

Page 2: A wokban sütés aranyszabályai

fontos indok, hogy ha az olyan sós ízesítőket, mint pl. a szójaszósz, korábban az ételbe tennénk, a só hatására más hozzávalók levet eresztenének és elveszítenék frissességüket.

A wokban sült étel hűlés közben veszít az ízéből, ezért legjobb tűzforrón elfogyasztani.Wok tippek29. 07. 2008 - 18:37 Háztartás, Konyha |A wok egy Kínában sok-sok évszázados múltra visszanyúló hagyománnyal rendelkező konyhai eszköz, amely napjainkra már számtalan háztartásban használatos világszerte. Ennek több oka is van. Egyrészt gyorsan, másrészt kevés energiával egészséges, ízletes és egzotikus ételeket készíthetünk benne..

Mitől lesz a wok hasznos konyhai eszköz? Néhány friss hozzávalóval, szósszal és fűszerrel a wokban pár mozdulattal finomabbnál finomabb ételeket tudunk készíteni percek alatt. Használhatjuk pirításra, párolásra, olajban sütésre, vagy akár füstölésre. Minden gyorsan és látványosan történik benne, a hozzávalók előkészíthetők, ezért alkalmas arra is, hogy baráti társasággal, közösen süssünk-főzzünk a wokban.

Ami magát az eszközt illeti, a wok egy kerek és magas serpenyő, amelyet különböző kivitelben (anyag és méret) vásárolhatunk meg. A wok anyagát illetően készülhet öntöttvasból, alumíniumból, acéllemezből, nemesacélból is. A szélessége ideálisan kb. 30 cm, ennyi szükséges ahhoz, hogy elegendő helyünk legyen benne, ugyanakkor kisebb adagokra is használható. Hosszú nyél és anyagától, illetve méretétől függően szép kis súly jellemzi a wokot. A vékonyabb anyagból készülő wokok ideálisak a gyors pirításra (stir-fry), ezek talán a legelterjedtebbek a normál háztartásokban. A normál konyhai használatra szánt wok lelaposított aljjal rendelkezik (a tradicionális wok kerek aljú, ez nyitott tűzhelyen használható volt), hogy a modern tűzhelyeken könnyen használható legyen.

A wokhoz (általában) alapfelszerelésként tartozik még: egy rács, amely a wok szélére rögzíthető (erre vehetjük ki a zsiradékban megsütött, és az ételhez majd a későbbiekben ismét hozzáadásra kerülő hozzávalókat), egy fedő és egy (lehetőleg) fa lapát vagy hosszú pálcika, esetleg egy pároláshoz használatos bambuszkosár és szedőkanál. Ha a wok készlethez ezek valamelyike hiányozna, háztartási boltokban, ázsiai üzletekben igény szerint utólag is beszerezhető.

Vásárlásnál ügyeljünk arra, hogy az edény anyaga a tűzhelyünkön használható legyen. Drágább edénybe akkor ruházzunk be, ha biztosak vagyunk abban, hogy kis is használjuk a wok nyújtotta lehetőségeket. Ha nincs benne tapasztalatunk, érdemesebb esetleges először kölcsönkérni, hogy megismerkedjünk vele és eldöntsük igen vagy nem. Ha viszont igen, vásároljunk jó minőségű eszközt. Ami a tisztítását illeti, mossuk el kézzel, kevés mosószerrel és mielőbb a használata után. A „nyugati” wok általában felületkezelt vagy nemesacélból készül, azaz nem rozsdásodik. Ellenkező esetben a wokot minden használat után alaposan meg kell tisztítani (lehetőleg mosogatószer nélkül) és vékonyan be kell kenni olajjal. A wok ára függ anyagától, méretétől és a gyártótól is.

A wokba kerülő kinai alapanyagokat vágjuk apróra, ezzel jelentősen lerövidítjük a főzési időt, a zöldségek ropogósak maradnak és bennük lévő tápanyagok sem vésznek kárba. Ráadásul, és nem utolsó sorban, kevés zsiradék is elegendő a wokban történő főzéshez, amely a wokban készülő ételeket kalóriaszegénnyé teszi, és a csinos alakunk felett is őrködik.

Milyen főzési technikákra használhatjuk a wokot?

Page 3: A wokban sütés aranyszabályai

Pirítás: ebben az esetben a hozzávalókat kevés, de nagyon forró (füstölő) olajon, fakanállal vagy pálcikákkal állandóan kevergetjük, mozgatjuk, azaz mindegyik apró falat újra és újra, de csak rövid ideig érintkezik a forró edénnyel. Ezzel a gyors sütés módszerrel készülnek a stir-fry wok ételek: a hús szaftos lesz, a zöldség ropogós, megőrizzük a vitaminokat és energiát is spórolunk.Párolás: ebben az esetben a wokba kevés vizet öntünk, ráhelyezzük a bambusz kosarat, benne a párolandóval, majd a kosárfedéllel lezárva megpároljuk az ételt. Ha nincs bambuszkosár, helyezzünk egy csészét szájjal lefelé a wokba, arra pedig egy tányért tegyünk, és helyezzük rá a párolásra szánt ételt, majd a wokfedőt. Párolhatunk így wonton táskát, tésztagombócot, halat. Több bambuszkosarat is rakhatunk egymásra, így ismételten energiát spórolhatunk meg.Olajban sütés: bőséges olajban a sütésre szánt falatokat megsütjük. Kevesebb olajra lesz szükségünk, mint egy fritőz esetében, de legyen kellőképpen forró (ellenőrizhetjük, ha egy darab kenyeret dobunk az olajba, ha hólyagok keletkeznek körülötte, megfelelő a hőmérséklet)! Ez a módszer alkalmas például tavaszi tekercs, wonton táskák, húsgolyók sütésére.Lassú főzés: levesekben, vízben vagy szószban felforralás után nagyon alacsony lángon, sokáig rotyogtatunk húsokat, halakat vagy tenger gyümölcseit.Félig főzés - ebben az esetben a wokba helyezzük a szükséges alapanyagot, leforrázzuk, majd fedő alatt állni hagyjuk 4-5 percig - vagy hideg vízben felforraljuk, és egyből kivesszük. Némely ételnél erre szükség van stir-fry előtt. Főzési tippek

Mivel a főzés-sütés-pirítás nagyon gyorsan történik a wokban, fontos, hogy mindent készítsünk elő, azaz minden hozzávaló, fűszer legyen adagolva a tűzhely mellett és várakozzon a sorára.Először pirítsuk meg mindig a hosszabb időt igénylő hozzávalót (pl. hús), majd vegyük ki egy tányérra, vagy helyezzük a wok rácsra, így haladjunk tovább, és a végén mindent ismét keverjünk össze.Ne tegyünk egyszerre túl sok hozzávalót a wokba, mert csökken a hőmérséklet, és a hozzávalók már nem sülnek át kellően.A sütéshez használjunk hőálló olajat, pl. napraforgó, mogyoró, szójaolaj.A zöldségek párolási ideje is eltérő lehet, ezt is vegyük figyelembe a sorrendnél.Sózni (ha egyáltalán) csak a főzési folyamat végén javasolt.Sikerült kedvet csinálni a wokban történő egészséges, egyszerű és változatos főzési módhoz és általában kínai ételek készítéséhez? Ha igen, ajánljuk a következő Tutitipp wok recepteket:

A mindentudó wokNagy Erika

Alábbi írásunkban megismerkedhetünk e távol-keleti edény előnyeivel, melyben öröm főzni.

Ha edényt akarunk vásárolni, és döntenünk kell a hagyományos lábas és a wok (jellegzetesen lekerekített aljú edény) közt, válasszuk az utóbbit! Rövid időn belül megtapasztaljuk az előnyeit. A wokban készült ételek a rövid sütési idő miatt jobban megtartják ízüket és színüket.

A wokban állandóan kevergetve, rázogatva sütünk. A nemesacélból készült wok a legjobb. Egyenletesen melegszik fel és sokáig megtartja a hőmérsékletet. Az első használat előtt

Page 4: A wokban sütés aranyszabályai

alaposan mossuk ki forró vízzel és mosogatószerrel, majd szárítsuk meg! Ezután a főzőlapon melegítsük fel lassan, kenjük ki olajjal, s máris kezdhetjük a főzést. A wok állandóan szív magába zsiradékot (és ízt), ezért napról-napra finomabb ételt tudunk benne készíteni. Ha ritkán használjuk, ajánlatos a mosogatás után, egy puha konyharuha segítségével, olajjal bedörzsölni.

Pár jó tanács azoknak, akik a wokot választják: -A zöldbab hamarabb megpuhul a wokban, ha ferdén, vékony csíkokra szeljük. -Ha az ételhez eltérő főzési időt igénylő zöldségeket használunk, akkor a hosszabb főzési időt igénylőknek finomabbra, apróbbra vágjuk, néhány percig sütjük, s ezután adjuk hozzá a többi hozzávalót. -Mielőtt a wokot felforrósítjuk, mindent készítsünk elő, aprítsunk fel, mert a főzési-sütési idő nagyon rövid. -A zöldségeket csak a főzés végén sózzuk meg.

Sajtos-rozmaringos burgonya wokban H.(2 személyre): 4 szelet korpából készült bagette, 10 dkg feta sajt, 2 gerezd fokhagyma, chilli, 1 ek. citromlé, 50 dkg burgonya, 5 db paradicsom, 3 szál friss vagy szárított rozmaring, 4 ek. olívalolaj, só, bors. A bagett héját lereszeljük, belsejét kockára metéljük. A sajtot 1 centis kockákra vágjuk. A fokhagymát szétzúzzuk. Az egészet összekeverjük, és hozzáadjuk a citromlében elkevert chillit. Ismét jól összekeverjük. A meghámozott burgonyát kockákra vágjuk, és felitatjuk róla a nedvességet. A rozmaringot megmossuk, leveleit lecsipkedjük. A paradicsomot csíkokra metéljük. Felforrósítjuk a wokot, és felmelegítjük az olajat. Beletesszük a burgonyát, és közepes lángon meg-megkeverve 7 perc alatt szép barnára sütjük, majd a wok szélére húzzuk. A bagettet és a rozmaringot beletesszük a wokba és 1 percig sütjük. Hozzákeverjük a burgonyát, és a paradicsomot, majd sóval, borssal ízesítjük. Végül rátesszük a kockákra vágott sajtot, és lefedve fél perc alatt felforrósítjuk. Azonnal tálaljuk. Jól illik hozzá az uborkasaláta.