28
Ügyiratszám : ZAC/100/60-7/2014. A Zala megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatalának 2014. évi Munka és Ellenőrzési Terve I. A Zala Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatalának 2014. évi Munkaterve A feladat megnevezése Felelősök Határidő Stratégiai irány és kiemelt célok A gyámügyi igazgatás tekintetében 2014. évben kiemelt cél a gyermeki és ügyféli jogok biztosítása érdekében a meghatározott célvizsgálatok és ellenőrzések lefolytatása. Hivatalvezető folyamatos A szociális és gyermekjóléti szolgáltató tevékenység ellenőrzéséhez kapcsolódóan kiemelt figyelmet kell fordítani a fogyatékos személyek nappali intézményeinek működésére, ezen belül szükséges vizsgálni az alábbiakat: - az intézmény mely fogyatékos célcsoporto(ka)t látja el ténylegesen, - milyen az együttműködés más szociálisszolgáltatást biztosító szolgáltatóval (főként támogató szolgálattal, támogatott lakhatással). Kiemelt figyelmet kell fordítani továbbá annak vizsgálatára, hogy a gyermekjóléti szolgáltatók, intézmények, mint az észlelő- és jelzőrendszer tagjai megfelelően közreműködnek-e a veszélyeztető tényezők felismerésében és kezelésében. Emellett az ellenőrzések során továbbra is fontos szempont a szociális szolgáltatások esetén az ellátotti jogok, gyermekjóléti alapellátások esetén a gyermeki jogok érvényesülésének vizsgálata. Osztályvezető 2014 évi tevékenységi beszámolóban A gyermekvédelmi szakellátás vizsgálata során kiemelt terület, hogy a gyermekvédelmi szakellátásban lévő gyermek megkapja-e a Gyvt. 53. § (1) bekezdés a) pontja szerinti – a gyermek testi, értelmi, érzelmi és erkölcsi Osztályvezető 2014 évi tevékenységi beszámolóban

A Zala megyei Kormányhivatal Szociális és … évi...II. A Zala Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatalának 2014. évi Ellenőrzési Terve A feladat megnevezése Felelősök

  • Upload
    others

  • View
    1

  • Download
    0

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: A Zala megyei Kormányhivatal Szociális és … évi...II. A Zala Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatalának 2014. évi Ellenőrzési Terve A feladat megnevezése Felelősök

ZALA MEGYEI

KORMÁNYHIVATAL SZOCIÁLIS ÉS GYÁMHIVATALA

Ügyiratszám: ZAC/100/60-7/2014.

A Zala megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatalának 2014. évi Munka és Ellenőrzési Terve

I. A Zala Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatalának

2014. évi Munkaterve

A feladat megnevezése Felelősök Határidő

Stratégiai irány és kiemelt célok

A gyámügyi igazgatás tekintetében 2014. évben kiemelt cél a gyermeki és ügyféli jogok biztosítása érdekében a meghatározott célvizsgálatok és ellenőrzések lefolytatása. Hivatalvezető folyamatos

A szociális és gyermekjóléti szolgáltató tevékenység ellenőrzéséhez kapcsolódóan kiemelt figyelmet kell fordítani a fogyatékos személyek nappali intézményeinek működésére, ezen belül szükséges vizsgálni az alábbiakat: - az intézmény mely fogyatékos célcsoporto(ka)t látja el ténylegesen, - milyen az együttműködés más szociálisszolgáltatást biztosító szolgáltatóval (főként támogató szolgálattal, támogatott lakhatással). Kiemelt figyelmet kell fordítani továbbá annak vizsgálatára, hogy a gyermekjóléti szolgáltatók, intézmények, mint az észlelő- és jelzőrendszer tagjai megfelelően közreműködnek-e a veszélyeztető tényezők felismerésében és kezelésében. Emellett az ellenőrzések során továbbra is fontos szempont a szociális szolgáltatások esetén az ellátotti jogok, gyermekjóléti alapellátások esetén a gyermeki jogok érvényesülésének vizsgálata.

Osztályvezető 2014 évi tevékenységi beszámolóban

A gyermekvédelmi szakellátás vizsgálata során kiemelt terület, hogy a gyermekvédelmi szakellátásban lévő gyermek megkapja-e a Gyvt. 53. § (1) bekezdés a) pontja szerinti – a gyermek testi, értelmi, érzelmi és erkölcsi Osztályvezető 2014 évi tevékenységi

beszámolóban

Page 2: A Zala megyei Kormányhivatal Szociális és … évi...II. A Zala Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatalának 2014. évi Ellenőrzési Terve A feladat megnevezése Felelősök

fejlődését elősegítő, az életkorának, érettségi állapotának és egyéb szükségleteinek megfelelő étkeztetését, ruházattal való ellátását, mentálhigiénés és egészségügyi ellátását, gondozását, nevelését és lakhatását jelentő – teljes körű ellátását.

Éves célvizsgálatok

Az átmeneti és tartós nevelésbe vett gyermekek ügyének határidőben történő felülvizsgálata megtörtént-e a járási gyámhivataloknál. Vizsgált időszak: 2014. január 1. – 2014. december 31.

Molnár-Lukács Julianna, illetve hivatalvezető. 2015. január 31.

A gondnokság alatt álló és a támogatott döntéshozatalra szoruló személyek érdekében a hivatásos gondnoki, hivatásos támogatói feladatok ellátásának feltételrendszeréről szóló tájékoztató megküldése, meghatározott adattartalmú táblázat kitöltésével. Vizsgált időszak: 2014. július 1-én fennálló állapot szerint.

Kiss Márta, illetve hivatalvezető. 2014. július 15.

Hány esetben történt a gyermek bántalmazására utaló jelzés, bejelentés, vagy annak észlelése a gyermekjóléti szolgálatnál, illetve a járási gyámhivatalnál, illetve megtették-e a szükséges intézkedéseket, megvalósult-e a Gyvt. 17. § (3) bekezdés szerinti együttműködés. Hány esetben került sor feljelentés megtételére a gyámhivatal részéről a bántalmazóval szemben, és alkalmazta- a szociális és gyámhivatal a Gyvt. 17. § (5) bekezdés szerinti egyeztető megbeszélés megtartását. Vizsgált időszak: 2014. január 1. – 2014. szeptember 1.

Juhászné Tóth Éva, illetve hivatalvezető. 2014. október 15.

Az ápolási díjra vonatkozó jogszabályok érvényesülésének vizsgálata, különös tekintettel a 2014. január 1-én hatályba lépett változások érvényesülésére Vizsgált időszak: 2014. március 1. – 2014. december 31.

Szociális igazgatási ügyintézők, illetve hivatalvezető

A szociális hatósági tevékenység ellenőrzése

során. Folyamatos. A lakásfenntartási támogatás megállapítására vonatkozó jogszabályok érvényesülésének vizsgálata, különös tekintettel a támogatási összeg jogszerű megállapítására, valamint arra, hogy a hatóság határozata tartalmazza-e a támogatandó költségnem kiválasztásának szempontjait. A hatóságok az ügyek mekkora hányadában állapítják meg a támogatást más költségnemekre, mint amit a kérelmező a kérelem formanyomtatványon a „lakhatást a legnagyobb mértékben veszélyeztető lakásfenntartási kiadások” rovatban megjelölt, illetve ezekben az esetekben a hatóság a határozat indokolásában feltünteti-e a kérelemtől való eltérés okait. Vizsgált időszak: 2013. január 1. – 2013. december 31.

Szociális igazgatási ügyintézők, illetve hivatalvezető

A szociális hatósági tevékenység ellenőrzése

során. Folyamatos.

A rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre vonatkozó jogszabályok érvényesülésének vizsgálata, különös tekintettel: - a 2013. április 1-től bevezetett jogszabályi változásokra (nagykorú jogosultakat érintő módosítás, pénzbeli ellátásra – korábban kiegészítő gyermekvédelmi támogatás – való jogosultságot érintő módosítás). Ellenőrzési időszak: 2013. április 1. – 2013. december 31. - annak ellenőrzése, hogy 2013. évben valamennyi jogosult részére megtörtént-e az Erzsébet-utalvány igénylése és biztosítása. Jogszabályszerű-e az utalványok kézbesítésének módja, illetve az utalványok visszaváltása. Ellenőrzési időszak: 2013. augusztus 1. – 2014. március 31.

Szociális igazgatási ügyintézők, illetve hivatalvezető

A szociális hatósági tevékenység ellenőrzése

során. Folyamatos.

A gyermekvédelmi törvény, a szociális szolgáltatási törvény, valamint végrehajtási rendeleteinek módosítása

A jogszabályok véleményezése Hivatalvezető jogalkotási program szerint

Page 3: A Zala megyei Kormányhivatal Szociális és … évi...II. A Zala Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatalának 2014. évi Ellenőrzési Terve A feladat megnevezése Felelősök

Értekezlet

Jegyzői szociális és gyámhatósági ügyintézők értekezlete Gyámhatósági és szociális ügyintézők, hivatalvezető 2014. január

Járási gyámhivatal-vezetők értekezlete Gyámhatósági és szociális ügyintézők, hivatalvezető

2014. március; 2014. október

Járási hivatalok hatósági osztályvezetők értekezlete Gyámhatósági és szociális ügyintézők, hivatalvezető 2014. február

Bűnüldöző szervek kapcsolata a gyermekvédelemmel Intézményi referensek, hivatalvezető 2014. április

A gyermekvédelmi jelzőrendszer tagjainak értekezlete, kiemelt figyelemmel a gyermeki jogok érvényesülésére, valamint a gyermekek sérelmére elkövetett bűncselekményekre.

Gyámhatósági ügyintézők, gyermekvédelmi koordinátor,

hivatalvezető 2014. május

Gyermekjóléti alapellátást nyújtók értekezlete Intézményi referensek, osztályvezető 2014. szeptember

Gyermekvédelmi Koordinációs értekezlet Gyermekvédelmi koordinátor 2014. május

Szociális intézmények vezetőinek értekezlete Intézményi referensek, osztályvezető 2014. április

Gyermekvédelmi szakellátás intézményvezetői értekezlete Intézményi referensek, osztályvezető 2014. április

Jelentés

Jelentés az engedély nélküli szociális szolgáltatásokról Intézményi referensek, hivatalvezető

Tárgyhó utolsó munkanapján

A hivatal tevékenységéről éves statisztikai jelentés elkészítése Hivatalvezető 2014. február 15., július 15.

Jelentés a felmerült jogalkalmazási problémákról Hivatalvezető Szükség szerint, a felmerülő problémáról

Gyámügyi és szociális hatósági tevékenység

Ellátja az illetékességi területéhez tartozó települési önkormányzat jegyzőjének, a járási gyámhivatalnak szakmai irányítását és felügyeletét, illetőleg másodfokú hatósági jogkört gyakorol a települési önkormányzat jegyzőjének, a járási gyámhivatalnak gyámügyi hatósági ügyeiben.

Gyámhatósági ügyintézők, hivatalvezető folyamatos

Szociális hatósági ügyek tekintetében ellátja az illetékességi területéhez tartozó települési önkormányzat jegyzőjének, és a járási hivatal szakmai irányítását, illetőleg másodfokú hatósági jogkört gyakorol a települési önkormányzat jegyzőjének, és a járási hivatal szociális hatósági ügyeiben.

Szociális igazgatási ügyintézők, hivatalvezető folyamatos

Page 4: A Zala megyei Kormányhivatal Szociális és … évi...II. A Zala Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatalának 2014. évi Ellenőrzési Terve A feladat megnevezése Felelősök

A súlyos mozgáskorlátozottak közlekedési kedvezményeivel kapcsolatos ügyekben első fokon jár el, és dönt a támogatások megítélése ügyében.

Szociális igazgatási ügyintéző, hivatalvezető folyamatos

Az ápolási díjak megállapításához szükséges szakvélemény ellen benyújtott fellebbezés kapcsán külön jogszabály szerint szakértőt jelöl ki.

Szociális igazgatási ügyintézők, hivatalvezető folyamatos

Az ágazati Miniszter által meghatározottak szerint akkreditált felnőttképzési intézményként közreműködik az ágazati képzések, továbbképzések szervezésében (hivatásos gondnokok képzése, továbbképzése), illetve a vizsgáztatásban. Az eredményes vizsgákról nyilvántartást vezet, és tanúsítványt állít ki.

Hivatalvezető folyamatos

Gyermekvédelmi koordinációs tevékenység ellátása, a gyermekvédelmi jelzőrendszer tagjainak munkája tekintetében.

Gyermekvédelmi koordinátor, hivatalvezető folyamatos

Szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi engedélyezési és ellenőrzési tevékenység

Első fokon dönt a szociális szolgáltatás egységes szolgáltatói nyilvántartásba történő bejegyzése ügyében. intézményi referensek, osztályvezető folyamatos

A működést engedélyezőként ellenőrzi, hogy a szociális alap- és szakellátást nyújtó intézmény működése megfelel-e a szolgáltatói nyilvántartásban és a jogszabályokban foglaltaknak. Indokolt esetben szociális igazgatási bírságot szab ki.

intézményi referensek, osztályvezető folyamatos

Elvégzi a megye területén található, az állam, egyház, illetve a helyi önkormányzatok által működtetett, továbbá a megye területén székhellyel rendelkező nem állami fenntartású szociális szolgáltatók és intézmények szakmai ellenőrzését.

intézményi referensek, osztályvezető folyamatos

Az intézményi jogviszonyban állók szociális foglalkoztatásával kapcsolatosan engedélyező hatóságként jár el. Nyilvántartja és ellenőrzi a foglalkoztatás feltételeit. Ennek érdekében számítógépes nyilvántartást vezet.

intézményi referensek, osztályvezető folyamatos

Közreműködik az ágazati azonosítóval kapcsolatos hatósági feladatok ellátásában.

intézményi referensek, osztályvezető folyamatos

Első fokon dönt a gyermekjóléti- és gyermekvédelmi szolgáltató, intézmény, hálózat szolgáltatói nyilvántartásba történő bejegyzése ügyében.

Intézményi referensek, osztályvezető folyamatos

A működést engedélyezőként ellenőrzi, hogy a gyermekjóléti alap- és gyermekvédelmi szakellátást nyújtó intézmény/szolgáltató/hálózat működése megfelel-e a szolgáltatói nyilvántartásban és a jogszabályokban foglaltaknak. Indokolt esetben gyermekvédelmi igazgatási bírságot szab ki.

Intézményi referensek, osztályvezető folyamatos

Egyéb

A járási hivatalok, valamint a jegyzők szociális ás gyámhatósági munkájának szakmai segítése, a jogszabályváltozásokra való folyamatos figyelemfelhívás, szakmai vélemények kidolgozása Hivatalvezető, osztályvezető folyamatos

A munkatervben meghatározott feladatok elvégzésének ellenőrzése, értékelése, a munkaterv szükség szerinti felülvizsgálata, módosítása Hivatalvezető, osztályvezető 2014. július 15.

Page 5: A Zala megyei Kormányhivatal Szociális és … évi...II. A Zala Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatalának 2014. évi Ellenőrzési Terve A feladat megnevezése Felelősök

II. A Zala Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatalának

2014. évi Ellenőrzési Terve

A feladat megnevezése Felelősök Határidő

Bagod Község Jegyzője szociális és gyámhatósági tevékenységének ellenőrzése Huszárné Takács Noémi 2014.02.13. Integrált Szociális Intézmény Zalaszentlászló Étkeztetés; 8788 Zalaszentlászló, Széchenyi út 2. Cserjésiné Jutresa Márta 2014.02.17. Integrált Szociális Intézmény Zalaszentlászló Házi segítségnyújtás; 8788 Zalaszentlászló, Széchenyi út 2.

Cserjésiné Jutresa Márta 2014.02.17.

Integrált Szociális Intézmény Zalaszentlászló Ápolást, gondozást nyújtó intézmény / Idősek otthona; 8788 Zalaszentlászló, Széchenyi út 2.

Cserjésiné Jutresa Márta 2014.02.17.

Nagypáli Község Önkormányzata Falugondnoki és tanyagondnoki szolgáltatás; 8912 Nagypáli, Arany J. utca 26.

Dr. Rozner Angéla 2014.02.18.

Nemesapáti Község Önkormányzata Falugondnoki és tanyagondnoki szolgáltatás; 8923 Nemesapáti, Fő út 3.

Dr. Rozner Angéla 2014.02.18.

Ozmánbük Község Önkormányzata Falugondnoki és tanyagondnoki szolgáltatás; 8998 Ozmánbük, Ady Endre utca 4.

Dr. Rozner Angéla 2014.02.18.

Vaspör Község Önkormányzata Falugondnoki és tanyagondnoki szolgáltatás; 8998 Vaspör, Rákóczi Ferenc utca 21.

Dr. Rozner Angéla 2014.02.18.

Szociális Alapellátó Központ Családsegítés; 8749 Zalakaros, Zrínyi út 1. Zsolnai Judit 2014.02.19. Szociális Alapellátó Központ Gyermekjóléti szolgálat; 8749 Zalakaros, Zrínyi út 1. Zsolnai Judit 2014.02.19. Zala Megyei Gyermekvédelmi Központ Zalaszentlászló Rákóczi utcai lakásotthona Utógondozás / 8788 Zalaszentlászló, Rákóczi utca 44-46.

Martonné Garányi Györgyi 2014.02.20.

Zala Megyei Gyermekvédelmi Központ Zalaszentlászló Rákóczi utcai lakásotthona Utógondozói ellátás / Lakásotthon; 8788 Zalaszentlászló, Rákóczi utca 44-46.

Martonné Garányi Györgyi 2014.02.20.

Zala Megyei Gyermekvédelmi Központ Zalaszentlászló Rákóczi utcai lakásotthona Otthont nyújtó ellátás / Lakásotthon; 8788 Zalaszentlászló, Rákóczi utca 44-46.

Martonné Garányi Györgyi 2014.02.20.

Zala Megyei Gyermekvédelmi Központ Zalaszentlászló Hunyadi utcai lakásotthona Utógondozás / Martonné Garányi Györgyi 2014.02.20.

Page 6: A Zala megyei Kormányhivatal Szociális és … évi...II. A Zala Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatalának 2014. évi Ellenőrzési Terve A feladat megnevezése Felelősök

8788 Zalaszentlászló, Hunyadi utca 74-76. Zala Megyei Gyermekvédelmi Központ Zalaszentlászló Hunyadi utcai lakásotthona Utógondozói ellátás / Lakásotthon; 8788 Zalaszentlászló, Hunyadi utca 74-76.

Martonné Garányi Györgyi 2014.02.20.

Zala Megyei Gyermekvédelmi Központ Zalaszentlászló Hunyadi utcai lakásotthona Otthont nyújtó ellátás / Lakásotthon; 8788 Zalaszentlászló, Hunyadi utca 74-76.

Martonné Garányi Györgyi 2014.02.20.

Zala Megyei Gyermekvédelmi Központ Befogadó Otthona Otthont nyújtó ellátás / Lakásotthon; 8900 Zalaegerszeg, Landorhegyi út 35/B.

Martonné Garányi Györgyi 2014.02.21.

Zala Megyei Gyermekvédelmi Központ Zalaegerszeg Patkó utcai lakásotthona Utógondozás / Helyettes és nevelőszülői hálózat; 8900 Zalaegerszeg, Patkó utca 17.

Martonné Garányi Györgyi 2014.02.21.

Zala Megyei Gyermekvédelmi Központ Zalaegerszeg Patkó utcai lakásotthona Utógondozói ellátás / Lakásotthon; 8900 Zalaegerszeg, Patkó utca 17.

Martonné Garányi Györgyi 2014.02.21.

Zala Megyei Gyermekvédelmi Központ Zalaegerszeg Patkó utcai lakásotthona Otthont nyújtó ellátás / Lakásotthon; 8900 Zalaegerszeg, Patkó utca 17.

Martonné Garányi Györgyi 2014.02.21.

Teréz Anya Szociális Integrált Intézmény Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat / Családsegítés; 8380 Hévíz, Kossuth Lajos utca 1.

Zsolnai Judit 2014.02.24.

Zalatárnok Község Önkormányzata Étkeztetés; 8947 Zalatárnok, Petőfi Sándor út 40. Dr. Rozner Angéla 2014.02.25. Zalatárnok Község Önkormányzata Házi segítségnyújtás; 8947 Zalatárnok, Petőfi Sándor út 40. Dr. Rozner Angéla 2014.02.25. Zalatárnok Község Önkormányzata Falugondnoki és tanyagondnoki szolgáltatás; 8947 Zalatárnok, Petőfi Sándor út 40.

Dr. Rozner Angéla 2014.02.25.

Balatongyörök Község Önkormányzata Étkeztetés; 8313 Balatongyörök, Kossuth utca 29. Koller Csilla 2014.02.26. Várvölgy Község Önkormányzata Étkeztetés; 8316 Várvölgy, Kossuth utca 67. Koller Csilla 2014.02.26. Integrált Szociális Intézmény Zalaszentlászló étkeztetés; 8788 Zalaszentlászló Széchenyi u. 2. Cserjésiné Jutresa Márta 2014.02.27. Integrált Szociális Intézmény Zalaszentlászló idősek otthona; 8788 Zalaszentlászló Széchenyi u. 2. Cserjésiné Jutresa Márta 2014.02.27. Integrált Szociális Intézmény Zalaszentlászló házi segítségnyújtás; 8788 Zalaszentlászló Széchenyi u. 2.

Cserjésiné Jutresa Márta 2014.02.27.

MMSZ Gondviselés Háza Fogyatékosok Napközi Otthona Fogyatékos személyek nappali ellátása; 8360 Keszthely, Eötvös utca 1.

Koller Csilla 2014.03.04.

Karmacs Község Önkormányzata Étkeztetés; 8354 Karmacs, Szent Anna tér 1. Koller Csilla 2014.03.04. Vindornyafok Község Önkormányzata Falugondnoki és tanyagondnoki szolgáltatás; 8354 Vindornyafok, Kossuth L. utca 50.

Koller Csilla 2014.03.04.

Page 7: A Zala megyei Kormányhivatal Szociális és … évi...II. A Zala Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatalának 2014. évi Ellenőrzési Terve A feladat megnevezése Felelősök

Bak (Bocfölde Kirendeltség) Község Jegyzője szociális és gyámhatósági tevékenységének ellenőrzése

Huszárné Takács Noémi 2014.03.05.

Micimackó Bölcsőde Bagod Gyermekek napközbeni ellátása / Alternatív napközbeni ellátás; 8992 Bagod, Deák Ferenc út 4.

Zsolnai Judit 2014.03.06.

Micimackó Bölcsőde Bagod Gyermekek napközbeni ellátása / Bölcsőde; 8992 Bagod, Deák Ferenc út 4.

Zsolnai Judit 2014.03.06.

Cserszegtomaj Község Jegyzőjének szociális és gyámhatósági tevékenységének ellenőrzése Kiss Márta 2014.03.10. Somogyudvarhelyi Kuckó Alapítvány Családi Napközi Hálózata Mesesziget Családi Napközi Gyermekek napközbeni ellátása / Családi napközi; 8372 Cserszegtomaj, Gagarin utca 28.

Zsolnai Judit 2014.03.10.

Gombosszeg Község Önkormányzata Falugondnoki és tanyagondnoki szolgáltatás; 8984 Gombosszeg, Petőfi út 11.

Dr. Rozner Angéla 2014.03.11.

Kustánszeg Község Önkormányzata Falugondnoki és tanyagondnoki szolgáltatás; 8919 Kustánszeg, Kossuth Lajos út 45.

Dr. Rozner Angéla 2014.03.11.

Milejszeg Község Önkormányzata Házi segítségnyújtás; 8917 Milejszeg, Kossuth Lajos út 17. Dr. Rozner Angéla 2014.03.11. Szent Erzsébet Jótékonysági Alapítvány Étkeztetés / Népkonyha; 8360 Keszthely, Bakacs utca 10. Koller Csilla 2014.03.12. Szent Erzsébet Jótékonysági Alapítvány Nappali ellátás / Nappali ellátás hajléktalan személyek számára; 8360 Keszthely, Bakacs utca 10.

Koller Csilla 2014.03.12.

Minimanó Családi Napközi Gyermekek napközbeni ellátása / Családi napközi; 8881 Sormás, Kossuth Lajos utca 36.

Martonné Garányi Györgyi 2014.03.13.

Csiga-biga Családi Napközi Gyermekek napközbeni ellátása / Családi napközi; 8881 Sormás, Kossuth Lajos utca 36.

Martonné Garányi Györgyi 2014.03.13.

Zalaegerszegi Családsegítő Szolgálat és Gyermekjóléti Központ Családsegítés; 8900 Zalaegerszeg, Kis utca 8.

Martonné Garányi Györgyi 2014.03.17.

Alsópáhok Község Önkormányzat Falugondnoki és tanyagondnoki szolgáltatás; 8394 Alsópáhok, Fő utca 65.

Dr. Rozner Angéla 2014.03.18.

Felsőpáhok Község Önkormányzata Falugondnoki és tanyagondnoki szolgáltatás; 8380 Felsőpáhok, Szent István utca 67.

Dr. Rozner Angéla 2014.03.18.

Almásháza Község Önkormányzata Falugondnoki és tanyagondnoki szolgáltatás; 8935 Almásháza, Kossuth Lajos utca 14.

Cserjésiné Jutresa Márta 2014.03.19.

Cserszegtomaj Község Önkormányzata Étkeztetés; 8372 Cserszegtomaj, Iskola utca 17. Cserjésiné Jutresa Márta 2014.03.19.

Page 8: A Zala megyei Kormányhivatal Szociális és … évi...II. A Zala Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatalának 2014. évi Ellenőrzési Terve A feladat megnevezése Felelősök

Dötk Község Önkormányzata Falugondnoki és tanyagondnoki szolgáltatás; 8799 Pakod, Csány László utca 2.

Cserjésiné Jutresa Márta 2014.03.19.

Kehidakustány Község Önkormányzata Étkeztetés; 8784 Kehidakustány, Dózsa György utca 7. Cserjésiné Jutresa Márta 2014.03.19. Kehidakustány Község Önkormányzata Házi segítségnyújtás; 8784 Kehidakustány, Dózsa György utca 7.

Cserjésiné Jutresa Márta 2014.03.19.

Nagybakónak Község Önkormányzata Falugondnoki és tanyagondnoki szolgáltatás; 8821 Nagybakónak, Tanács körút 2.

Dr. Rozner Angéla 2014.03.20.

Pat Község Önkormányzata Falugondnoki és tanyagondnoki szolgáltatás; 8825 Pat, Fő utca 55. Dr. Rozner Angéla 2014.03.20. Sand Község Önkormányzata Falugondnoki és tanyagondnoki szolgáltatás; 8824 Sand, Kanizsai utca 37.

Dr. Rozner Angéla 2014.03.20.

"Napsugár" Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat Családsegítés; 8960 Lenti, Deák Ferenc utca 4. Martonné Garányi Györgyi 2014.03.25. "Napsugár" Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat Gyermekjóléti szolgáltatás; 8960 Lenti, Deák Ferenc utca 4.

Martonné Garányi Györgyi 2014.03.25.

Kolping Támogató és Foglalkoztató Központ Nappali ellátás / Fogyatékos személyek nappali ellátása; 8960 Lenti, Kossuth Lajos utca 10.

Cserjésiné Jutresa Márta 2014.03.25.

Nagykanizsai Családsegítő és Gyermekjóléti Központ Családsegítés; 8800 Nagykanizsa, Zrínyi út 51.

Zsolnai Judit 2014.03.26.

Nagykanizsai Családsegítő és Gyermekjóléti Központ Gyermekek napközbeni ellátása / Alternatív napközbeni ellátás; 8800 Nagykanizsa, Zrínyi út 51.

Zsolnai Judit 2014.03.26.

Galambok Község Önkormányzata Étkeztetés; 8754 Galambok, Ady Endre út 2. Dr. Rozner Angéla 2014.03.27. Garabonc Község Önkormányzata Étkeztetés; 8747 Garabonc, Fő utca 16. Dr. Rozner Angéla 2014.03.27. Hálózat a Közösségért Alapítvány Falugondnoki és tanyagondnoki szolgáltatás; 8747 Garabonc, Fő utca 60.

Dr. Rozner Angéla 2014.03.27.

Zalaszentjakab Község Önkormányzata Falugondnoki és tanyagondnoki szolgáltatás; 8827 Zalaszentjakab, Petőfi Sándor út 33.

Dr. Rozner Angéla 2014.03.27.

Emberi erőforrások Minisztériuma Zalaegerszegi Gyermekotthona Utógondozói ellátás / Speciális gyermekotthon; 8900 Zalaegerszeg, Posta út 144.

Martonné Garányi Györgyi 2014.04.07.

Emberi Erőforrások Minisztériuma Zalaegerszegi Gyermekotthona Otthont nyújtó ellátás / Speciális gyermekotthon; 8900 Zalaegerszeg, Posta út 144.

Martonné Garányi Györgyi 2014.04.07.

Újudvar (Szepetnek Kirendeltség), és Semjénháza Község Jegyzője szociális és gyámhatósági Kiss Márta 2014.04.08.

Page 9: A Zala megyei Kormányhivatal Szociális és … évi...II. A Zala Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatalának 2014. évi Ellenőrzési Terve A feladat megnevezése Felelősök

tevékenységének ellenőrzése Alsórajk Község Önkormányzata Falugondnoki és tanyagondnoki szolgáltatás; 8767 Alsórajk, Kossuth utca 27.

Cserjésiné Jutresa Márta 2014.04.09.

Kerecseny Község Önkormányzata Falugondnoki és tanyagondnoki szolgáltatás; 8745 Kerecseny, Deák Ferenc utca 52.

Cserjésiné Jutresa Márta 2014.04.09.

Orosztony Község Önkormányzata Falugondnoki és tanyagondnoki szolgáltatás; 8744 Orosztony, Szent Imre utca 1.

Cserjésiné Jutresa Márta 2014.04.09.

Orosztony Község Önkormányzata Étkeztetés; 8744 Orosztony, Szent Imre utca 1. Cserjésiné Jutresa Márta 2014.04.09. Pötréte Község Önkormányzata Falugondnoki és tanyagondnoki szolgáltatás; 8767 Pötréte, Kossuth utca 40.

Cserjésiné Jutresa Márta 2014.04.09

Sokszínvilág Képességfejlesztő és Foglalkoztató Családi Napközi, Játszóház Letenye Gyermekek napközbeni ellátása / Alternatív napközbeni ellátás; 8868 Letenye, Farkas J. utca 41.

Zsolnai Judit 2014.04.10.

Sokszínvilág Képességfejlesztő és Foglalkoztató Családi Napközi, Játszóház Letenye Gyermekek napközbeni ellátása / Családi napközi; 8868 Letenye, Farkas J. utca 41.

Zsolnai Judit 2014.04.10.

Zalaszentgrót Város Jegyzője szociális és gyámhatósági tevékenységének ellenőrzése Huszárné Takács Noémi 2014.04.15. Magyar Vöröskereszt Családok Átmeneti Otthona Gyermekek átmeneti gondozása / Családok átmeneti otthona; 8800 Nagykanizsa, Teleki utca 19/D.

Martonné Garányi Györgyi 2014.04.16.

MMSZ Mazsola Családi Napközi Gyermekek napközbeni ellátása / Családi napközi; 8800 Nagykanizsa, Munkácsy utca 7.

Martonné Garányi Györgyi 2014.04.17.

MMSZ Bóbita Családi Napközi Gyermekek napközbeni ellátása / Családi napközi; 8800 Nagykanizsa, Munkácsi út 7.

Martonné Garányi Györgyi 2014.04.17.

Nagykanizsai Családsegítő és Gyermekjóléti Központ Gyermekek átmeneti gondozása / Helyettes szülői hálózat; 8800 Nagykanizsa, Zrínyi út 51.

Zsolnai Judit 2014.04.17.

Nagykanizsai Családsegítő és Gyermekjóléti Központ Gyermekjóléti szolgáltatás; 8800 Nagykanizsa, Zrínyi út 51.

Zsolnai Judit 2014.04.17.

Gelse Község Önkormányzata Étkeztetés; 8774 Gelse, Kossuth utca 20. Cserjésiné Jutresa Márta 2014.04.23. Gelsesziget Község Önkormányzata Étkeztetés; 8774 Gelsesziget, Fő utca 46. Cserjésiné Jutresa Márta 2014.04.23. Gelsesziget Község Önkormányzata Falugondnoki és tanyagondnoki szolgáltatás; 8774 Gelsesziget, Fő utca 46.

Cserjésiné Jutresa Márta 2014.04.23.

Kilimán Község Önkormányzata Étkeztetés; 8774 Kilimán, Petőfi utca 34. Cserjésiné Jutresa Márta 2014.04.23.

Page 10: A Zala megyei Kormányhivatal Szociális és … évi...II. A Zala Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatalának 2014. évi Ellenőrzési Terve A feladat megnevezése Felelősök

Kilimán Község Önkormányzata Falugondnoki és tanyagondnoki szolgáltatás; 8774 Kilimán, Petőfi utca 34.

Cserjésiné Jutresa Márta 2014.04.23.

Rezi Község Önkormányzata Falugondnoki és tanyagondnoki szolgáltatás; 8373 Rezi, Rákóczi utca 4.

Cserjésiné Jutresa Márta 2014.04.24.

Rezi Község Önkormányzata Étkeztetés; 8373 Rezi, Rákóczi utca 4. Cserjésiné Jutresa Márta 2014.04.24. Tekenye Község Önkormányzata Falugondnoki és tanyagondnoki szolgáltatás; 8793 Tekenye Hunyadi u. 17..

Cserjésiné Jutresa Márta 2014.04.24.

Vindornyaszőlős Község Önkormányzata Falugondnoki és tanyagondnoki szolgáltatás; 8355 Vindornyaszőlős, Dózsa György utca 21.

Cserjésiné Jutresa Márta 2014.04.24.

Zalabér Község Önkormányzata Étkeztetés; 8798 Zalabér, Rákóczi Ferenc utca 2. Cserjésiné Jutresa Márta 2014.04.24. Zalavég Község Önkormányzata Falugondnoki és tanyagondnoki szolgáltatás; 8792 Zalavég, Béke utca 6.

Cserjésiné Jutresa Márta 2014.04.24.

Zalavég Község Önkormányzata Étkeztetés; 8792 Zalavég, Béke utca 6. Cserjésiné Jutresa Márta 2014.04.24. Gondozási Központ Bucsuta Gondozási Központ Oltárc Házi segítségnyújtás; 8886 Oltárc, Alkotmány utca 42.

Koller Csilla 2014.04.28.

Gondozási Központ Bucsuta Gondozási Központ Oltárc Étkeztetés; 8886 Oltárc, Alkotmány utca 42. Koller Csilla 2014.04.28. Gondozási Központ Bucsuta Gondozási Központ Oltárc Nappali ellátás időskorúak számára; 8886 Oltárc, Alkotmány utca 42.

Koller Csilla 2014.04.28.

Gondozási Központ Bucsuta Gondozási Központ Kiscsehi Étkeztetés; 8888 Kiscsehi, Baross G. utca 26.

Koller Csilla 2014.04.29.

Gondozási Központ Bucsuta Gondozási Központ Kiscsehi Házi segítségnyújtás; 8888 Kiscsehi, Baross G. utca 26.

Koller Csilla 2014.04.29.

Gondozási Központ Bucsuta Gondozási Központ Várfölde Házi segítségnyújtás; 8891 Várfölde, Béke utca 14.

Koller Csilla 2014.04.29.

Gondozási Központ Bucsuta Gondozási Központ Várfölde Étkeztetés; 8891 Várfölde, Béke utca 14. Koller Csilla 2014.04.29. Gondozási Központ Bucsuta Gondozási Központ Várfölde Nappali ellátás időskorúak számára; 8891 Várfölde, Béke utca 14.

Koller Csilla 2014.04.29.

Gondozási Központ Bucsuta Gondozási Központ Pusztamagyaród Házi segítségnyújtás; 8895 Pusztamagyaród, Kossuth utca 4.

Koller Csilla 2014.04.30.

Gondozási Központ Bucsuta Gondozási Központ Pusztamagyaród Étkeztetés; 8895 Koller Csilla 2014.04.30.

Page 11: A Zala megyei Kormányhivatal Szociális és … évi...II. A Zala Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatalának 2014. évi Ellenőrzési Terve A feladat megnevezése Felelősök

Pusztamagyaród, Kossuth utca 4. Gondozási Központ Bucsuta Gondozási Központ Pusztamagyaród Nappali ellátás időskorúak számára; 8895 Pusztamagyaród, Kossuth utca 4.

Koller Csilla 2014.04.30.

Gondozási Központ Bucsuta Gondozási Központ Borsfa Házi segítségnyújtás; 8885 Borsfa, Petőfi utca 1.

Koller Csilla 2014.04.30.

Gondozási Központ Bucsuta Gondozási Központ Borsfa Étkeztetés; 8885 Borsfa, Petőfi utca 1. Koller Csilla 2014.04.30. Gondozási Központ Bucsuta Gondozási Központ Borsfa Nappali ellátás időskorúak számára; 8885 Borsfa, Petőfi utca 1.

Koller Csilla 2014.04.30.

Gondozási Központ Bucsuta Gondozási Központ Lispeszentadorján Házi segítségnyújtás; 8888 Lispeszentadorján, Jókai utca 2.

Koller Csilla 2014.04.30.

Gondozási Központ Bucsuta Gondozási Központ Lispeszentadorján Étkeztetés; 8888 Lispeszentadorján, Jókai utca 2.

Koller Csilla 2014.04.30.

Gondozási Központ Bucsuta Gondozási Központ Lispeszentadorján Nappali ellátás időskorúak számára; 8888 Lispeszentadorján, Jókai utca 2.

Koller Csilla 2014.04.30.

Gondozási Központ Bucsuta Gondozási Központ Szentliszló Házi segítségnyújtás; 8893 Szentliszló, Zrínyi M. utca 3.

Koller Csilla 2014.04.30.

Gondozási Központ Bucsuta Gondozási Központ Szentliszló Étkeztetés; 8893 Szentliszló, Zrínyi M. utca 3.

Koller Csilla 2014.04.30.

Gondozási Központ Bucsuta Gondozási Központ Szentliszló Nappali ellátás időskorúak számára; 8893 Szentliszló, Zrínyi M. utca 3.

Koller Csilla 2014.04.30.

Gondozási Központ Bucsuta Gondozási Központ Bucsuta Nappali ellátás időskorúak számára; 8893 Bucsuta, Kossuth utca 1.

Koller Csilla 2014.04.30.

Gondozási Központ Bucsuta Gondozási Központ Bucsuta Házi segítségnyújtás; 8893 Bucsuta, Kossuth utca 1.

Koller Csilla 2014.04.30.

Gondozási Központ Bucsuta Étkeztetés; 8893 Bucsuta, Kossuth utca 1 Koller Csilla 2014.04.30. Óhíd Község Jegyzője szociális és gyámhatósági tevékenységének ellenőrzése Huszárné Takács Noémi 2014.05.06. Szociális és Gyermekjóléti Alapszolgáltatási Központ - Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat Családsegítés; 8790 Zalaszentgrót, Batthyány utca 13.

Martonné Garányi Györgyi 2014.05.07.

Szociális és Gyermekjóléti Alapszolgáltatási Központ - Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat Gyermekjóléti szolgálat; 8790 Zalaszentgrót, Batthyány utca 13.

Martonné Garányi Györgyi 2014.05.07.

Page 12: A Zala megyei Kormányhivatal Szociális és … évi...II. A Zala Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatalának 2014. évi Ellenőrzési Terve A feladat megnevezése Felelősök

Muramenti Családsegítő Központ és Gyermekjóléti Szolgálat Családsegítés; 8864 Tótszerdahely, Zrínyi Miklós tér 2.

Zsolnai Judit 2014.05.08.

Csapi Község Önkormányzata Falugondnoki és tanyagondnoki szolgáltatás; 8756 Csapi, Arany János út 18.

Cserjésiné Jutresa Márta 2014.05.09.

Barlahida Község Önkormányzata Étkeztetés; 8948 Barlahida, Iskola út 2. Dr. Rozner Angéla 2014.05.13. Barlahida Község Önkormányzata Falugondnoki és tanyagondnoki szolgáltatás; 8948 Barlahida, Iskola út 2.

Dr. Rozner Angéla 2014.05.13.

Mikekarácsonyfa Község Önkormányzata Falugondnoki és tanyagondnoki szolgáltatás; 8949 Mikekarácsonyfa, Petőfi S. utca 54.

Dr. Rozner Angéla 2014.05.13.

Szentkozmadombja Község Önkormányzata Étkeztetés; 8947 Szentkozmadombja, Jókai út 6. Dr. Rozner Angéla 2014.05.13. Iklódbördőce Község Önkormányzata Falugondnoki és tanyagondnoki szolgáltatás; 8958 Iklódbördőce, Fő út 2.

Dr. Rozner Angéla 2014.05.14.

Zebecke Község Önkormányzata Falugondnoki és tanyagondnoki szolgáltatás; 8957 Zebecke, Petőfi út 12.

Dr. Rozner Angéla 2014.05.14.

Nemespátró Község Önkormányzata Falugondnoki és tanyagondnoki szolgáltatás; 8856 Nemespátró, Petőfi utca 3.

Koller Csilla 2014.05.14.

Mihályfa Község Önkormányzata Étkeztetés; 8341 Mihályfa, Kossuth Lajos utca 57. Cserjésiné Jutresa Márta 2014.05.15. Mihályfa Község Önkormányzata Falugondnoki és tanyagondnoki szolgáltatás; 8341 Mihályfa, Kossuth Lajos utca 57.

Cserjésiné Jutresa Márta 2014.05.15.

Döbröce Község Önkormányzata Falugondnoki és tanyagondnoki szolgáltatás; 8357 Döbröce, Rákóczi Ferenc utca 3.

Cserjésiné Jutresa Márta 2014.05.15.

Kisgörbő Község Önkormányzata Falugondnoki és tanyagondnoki szolgáltatás; 8356 Kisgörbő, Arany János utca 8.

Cserjésiné Jutresa Márta 2014.05.15.

Kisvásárhely község Önkormányzata Falugondnoki és tanyagondnoki szolgáltatás; 8341 Kisvásárhely, Petőfi utca 5.

Cserjésiné Jutresa Márta 2014.05.15.

Mihályfa Község Önkormányzata Falugondnoki és tanyagondnoki szolgáltatás; 8341 Mihályfa, Kossuth L. utca 57.

Cserjésiné Jutresa Márta 2014.05.15.

Nagygörbő Község Önkormányzata Falugondnoki és tanyagondnoki szolgáltatás; 8356 Nagygörbő, Petőfi utca 43.

Cserjésiné Jutresa Márta 2014.05.15.

Óhíd Község Önkormányzata Falugondnoki és tanyagondnoki szolgáltatás; 8342 Óhíd, Petőfi Cserjésiné Jutresa Márta 2014.05.15.

Page 13: A Zala megyei Kormányhivatal Szociális és … évi...II. A Zala Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatalának 2014. évi Ellenőrzési Terve A feladat megnevezése Felelősök

Sándor utca 3. Óhíd Község Önkormányzata Étkeztetés; 8342 Óhíd, Petőfi Sándor utca 3. Cserjésiné Jutresa Márta 2014.05.15. Sümegcsehi Község Önkormányzata Falugondnoki és tanyagondnoki szolgáltatás; 8357 Sümegcsehi, Petőfi utca 1.

Cserjésiné Jutresa Márta 2014.05.15.

Sümegcsehi Község Önkormányzata Étkeztetés; 8357 Sümegcsehi, Petőfi utca 1. Cserjésiné Jutresa Márta 2014.05.15. Szalapa Község Önkormányzata Falugondnoki és tanyagondnoki szolgáltatás; 8341 Szalapa, Fő utca 49.

Cserjésiné Jutresa Márta 2014.05.15.

Keszthelyi Járási Hivatal Járási Gyámhivatalának ellenőrzése Juhászné Tóth Éva 2014.05.19. Kemendollár Község Önkormányzata Falugondnoki és tanyagondnoki szolgáltatás; 8931 Kemendollár, Béke liget 5.

Cserjésiné Jutresa Márta 2014.05.20.

Zalaistvánd Község Önkormányzata Falugondnoki és tanyagondnoki szolgáltatás; 8932 Zalaistvánd, Ady Endre út 1.

Cserjésiné Jutresa Márta 2014.05.20.

Kanizsatérségi Humán Szolgáltató Központ Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálata Családsegítés; 8800 Nagykanizsa, Bajza utca 2.

Martonné Garányi Györgyi 2014.05.21.

Kanizsatérségi Humán Szolgáltató Központ Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálata Gyermekek átmeneti gondozása / Helyettes szülői hálózat; 8800 Nagykanizsa, Bajza utca 2.

Martonné Garányi Györgyi 2014.05.21.

Kanizsatérségi Humán Szolgáltató Központ Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálata Gyermekjóléti szolgálat; 8800 Nagykanizsa, Bajza utca 2.

Martonné Garányi Györgyi 2014.05.21.

Zala Megyei Gyermekvédelmi Központ Utógondozás / nevelőszülői hálózat; 8900 Zalaegerszeg, Landorhegyi út 35.

Martonné Garányi Györgyi 2014.05.22.

Zala Megyei Gyermekvédelmi Központ Utógondozói ellátás / Nevelőszülői hálózat; 8900 Zalaegerszeg, Landorhegyi út 35.

Martonné Garányi Györgyi 2014.05.22.

Zala Megyei Gyermekvédelmi Központ Otthont nyújtó ellátás / Nevelőszülői hálózat; 8900 Zalaegerszeg, Landorhegyi út 35.

Martonné Garányi Györgyi 2014.05.22.

Nagykapornak Község Jegyzője szociális és gyámhatósági tevékenységének ellenőrzése Huszárné Takács Noémi 2014.05.27. Becsehelyi Gondozási Központ Nappali ellátás időskorúak számára; 8866 Becsehely, Kossuth utca 194.

Koller Csilla 2014.05.28.

Becsehelyi Gondozási Központ Házi segítségnyújtás; 8866 Becsehely, Kossuth utca 194. Koller Csilla 2014.05.28. Becsehelyi Gondozási Központ Étkeztetés; 8866 Becsehely, Kossuth utca 194. Koller Csilla 2014.05.28. Letenye Város és Tótszerdahely Község Jegyzője szociális és gyámhatósági tevékenységének Kiss Márta 2014.05.29.

Page 14: A Zala megyei Kormányhivatal Szociális és … évi...II. A Zala Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatalának 2014. évi Ellenőrzési Terve A feladat megnevezése Felelősök

ellenőrzése Fogyatékkal Élők Integrált Intézménye Átmeneti elhelyezést nyújtó intézmény / Fogyatékos személyek gondozóháza; 8800 Nagykanizsa, Űrhajós út 6.

Koller Csilla 2014.06.03.

Fogyatékkal Élők Integrált Intézménye Ápolást, gondozást nyújtó intézmény / Fogyatékos (látás, mozgás, értelmi) személyek otthona; 8800 Nagykanizsa, Űrhajós út 6.

Koller Csilla 2014.06.03.

Baglad Község Önkormányzata Étkeztetés; 8977 Baglad, Csillag körút 39. Cserjésiné Jutresa Márta 2014.06.04. Belsősárd Község Önkormányzata Étkeztetés; 8978 Belsősárd, Petőfi út 18. Cserjésiné Jutresa Márta 2014.06.04. Bödeháza Község Önkormányzata Étkeztetés; 8969 Bödeháza, Kossuth út 27. Cserjésiné Jutresa Márta 2014.06.04. Gáborjánháza Község Önkormányzata Étkeztetés; 8969 Gáborjánháza, Béke út 2. Cserjésiné Jutresa Márta 2014.06.04. Gosztola Község Önkormányzata Étkeztetés; 8960 Gosztola, Bánffy Miklós tér 1. Cserjésiné Jutresa Márta 2014.06.04. Külsősárd Község Önkormányzata Étkeztetés; 8978 Külsősárd, Kossuth út 18. Cserjésiné Jutresa Márta 2014.06.04. Bagladi Falugondnoki Szolgálat Falugondnoki és tanyagondnoki szolgáltatás; 8977 Baglad, Csillag körút 39.

Cserjésiné Jutresa Márta 2014.06.04.

Gosztolai Falugondnoki Szolgálat Falugondnoki és tanyagondnoki szolgáltatás; 8960 Gosztola, Bánffy Miklós tér 1.

Cserjésiné Jutresa Márta 2014.06.04.

Hetési Falugondnoki Szolgálat Falugondnoki és tanyagondnoki szolgáltatás; 8969 Gáborjánháza, Béke utca 2.

Cserjésiné Jutresa Márta 2014.06.04.

Lendvadedes Község Önkormányzata Étkeztetés; 8978 Lendvadedes, Kossuth út 3. Cserjésiné Jutresa Márta 2014.06.05. Lendvajakabfa Község Önkormányzata Étkeztetés; 8977 Lendvajakabfa, Kossuth út 38. Cserjésiné Jutresa Márta 2014.06.05. Becsvölgye Község Önkormányzata Falugondnoki és tanyagondnoki szolgáltatás; 8985 Becsvölgye, Kopácsai út 53.

Cserjésiné Jutresa Márta 2014.06.06.

Hagyárosbörönd Község Önkormányzata Falugondnoki és tanyagondnoki szolgáltatás; 8992 Hagyárosbörönd, Fő út 29.

Dr. Rozner Angéla 2014.06.11.

Iborfia Község Önkormányzata Falugondnoki és tanyagondnoki szolgáltatás; 8984 Iborfia, Fő út 11. Dr. Rozner Angéla 2014.06.11. Kisbucsa Község Önkormányzata Falugondnoki és tanyagondnoki szolgáltatás; 8925 Kisbucsa, Széchenyi tér 3.

Dr. Rozner Angéla 2014.06.12.

Nemeshetés Község Önkormányzata Falugondnoki és tanyagondnoki szolgáltatás; 8925 Nemeshetés, Vörösmarty út 5.

Dr. Rozner Angéla 2014.06.12.

Bezeréd, Orbányosfa községek Falugondnoki Szolgálata Falugondnoki és tanyagondnoki szolgáltatás; 8934 Bezeréd, Kossuth Lajos utca 6.

Cserjésiné Jutresa Márta 2014.06.13.

Page 15: A Zala megyei Kormányhivatal Szociális és … évi...II. A Zala Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatalának 2014. évi Ellenőrzési Terve A feladat megnevezése Felelősök

Misefa Község Önkormányzata Falugondnoki és tanyagondnoki szolgáltatás; 8935 Misefa, Fő út 3. Cserjésiné Jutresa Márta 2014.06.13. Padár Község Önkormányzata Falugondnoki és tanyagondnoki szolgáltatás; 8935 Padár, Kossuth Lajos út 2.

Cserjésiné Jutresa Márta 2014.06.13.

Zala Megyei Gyermekvédelmi Központ Utógondozói ellátás / Területi Gyermekvédelmi Szakszolgáltatás által működtetett külső férőhelyek; 8900 Zalaegerszeg, Landorhegyi út 35.

Martonné Garányi Györgyi 2014.06.16.

Zala Megyei Gyermekvédelmi Központ Utógondozás/ Területi Gyermekvédelmi Szakszolgáltatás által működtetett külső férőhelyek; 8900 Zalaegerszeg, Landorhegyi út 35.

Martonné Garányi Györgyi 2014.06.16.

Zala Megyei Gyermekvédelmi Központ Utógondozó lakásotthona 1. Utógondozói ellátás / Utógondozó lakásotthon; 8800 Nagykanizsa, Liszt Ferenc utca 6/D. fsz 2.

Martonné Garányi Györgyi 2014.06.17.

Zala megyei Gyermekvédelmi Központ Utógondozó lakásotthona 2. Utógondozói ellátás / Utógondozó lakásotthon; 8800 Nagykanizsa, Zemplén Gyula utca 9/B. 5/34.

Martonné Garányi Györgyi 2014.06.17.

Balatonmagyaród Község Önkormányzata Falugondnoki és tanyagondnoki szolgáltatás; 8753 Balatonmagyaród, Petőfi utca 112.

Cserjésiné Jutresa Márta 2014.06.18.

Balatonmagyaród Község Önkormányzata Étkeztetés; 8753 Balatonmagyaród, Petőfi utca 112. Cserjésiné Jutresa Márta 2014.06.18. Zalavár Község Önkormányzata Étkeztetés; 8392 Zalavár, Dózsa Gy. utca 1. Cserjésiné Jutresa Márta 2014.06.18. Kehidakustány (Pakod Kirendeltség) Község Jegyzője szociális és gyámhatósági tevékenységének ellenőrzése

Huszárné Takács Noémi 2014.06.19.

Mazsola Játszóház Gyermekek napközbeni ellátása / Alternatív napközbeni ellátás; 8900 Zalaegerszeg, Göcseji út 23-25.

Zsolnai Judit 2014.06.25.

Tündérkert Családi Napközi és Játszóház Gyermekek napközbeni ellátása / Családi napközi; 8900 Zalaegerszeg, Nagycsarit utca 13/A.

Zsolnai Judit 2014.06.25.

Zala Megyei Gyermekvédelmi Központ Letenye Akácfa utcai lakásotthona Utógondozás 8868 Letenye, Akácfa utca 31.

Martonné Garányi Györgyi 2014.07.03.

Zala Megyei Gyermekvédelmi Központ Letenye Akácfa utcai lakásotthona Utógondozói ellátás / Lakásotthon; 8868 Letenye, Akácfa utca 31.

Martonné Garányi Györgyi 2014.07.03.

Zala Megyei Gyermekvédelmi Központ Letenye Akácfa utcai lakásotthona Otthont nyújtó ellátás / Lakásotthon; 8868 Letenye, Akácfa utca 31.

Martonné Garányi Györgyi 2014.07.03.

Zala Megyei Gyermekvédelmi Központ Letenye Ságvári utcai lakásotthona Utógondozás / Lakásotthon; 8868 Letenye, Ságvári utca 12.

Martonné Garányi Györgyi 2014.07.03.

Zala Megyei Gyermekvédelmi Központ Letenye Ságvári utcai lakásotthona Utógondozói ellátás/ Martonné Garányi Györgyi 2014.07.03.

Page 16: A Zala megyei Kormányhivatal Szociális és … évi...II. A Zala Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatalának 2014. évi Ellenőrzési Terve A feladat megnevezése Felelősök

Lakásotthon; 8868 Letenye, Ságvári utca 12. Zala Megyei Gyermekvédelmi Központ Letenye Ságvári utcai lakásotthona Otthont nyújtó ellátás / Lakásotthon; 8868 Letenye, Ságvári utca 12.

Martonné Garányi Györgyi 2014.07.03.

Zala Megyei Gyermekvédelmi Központ Letenye Fenyő utcai gyermekotthona Utógondozás / Gyermekotthon; 8868 Letenye, Fenyő utca 13.

Martonné Garányi Györgyi 2014.07.03.

Zala Megyei Gyermekvédelmi Központ Letenye Fenyő utcai gyermekotthona Utógondozói ellátás / Gyermekotthon; 8868 Letenye, Fenyő utca 13.

Martonné Garányi Györgyi 2014.07.03.

Zala Megyei Gyermekvédelmi Központ Letenye Fenyő utcai gyermekotthona Otthont nyújtó ellátás / Gyermekotthon; 8868 Letenye, Fenyő utca 13.

Martonné Garányi Györgyi 2014.07.03.

Zala Megyei Gyermekvédelmi Központ Utógondozás / Gyermekotthon; 8900 Zalaegerszeg, Landorhegyi út 35.

Martonné Garányi Györgyi 2014.08.26.

Zala Megyei Gyermekvédelmi Központ Utógondozói ellátás / Gyermekotthon; 8900 Zalaegerszeg, Landorhegyi út 35.

Martonné Garányi Györgyi 2014.08.26.

Zala Megyei Gyermekvédelmi Központ Otthont nyújtó ellátás / Gyermekotthon; 8900 Zalaegerszeg, Landorhegyi út 35.

Martonné Garányi Györgyi 2014.08.26.

Zala Megyei Gyermekvédelmi Központ Utógondozás / Nevelőszülői hálózat; 8900 Zalaegerszeg, Landorhegyi út 35.

Zsolnai Judit 2014.08.27.

Zala Megyei Gyermekvédelmi Központ Utógondozói ellátás / Nevelőszülői hálózat; 8900 Zalaegerszeg, Landorhegyi út 35.

Zsolnai Judit 2014.08.27.

Zala Megyei Gyermekvédelmi Központ Otthont nyújtó ellátás / Nevelőszülői hálózat; 8900 Zalaegerszeg, Landorhegyi út 35.

Zsolnai Judit 2014.08.27.

Zala Megyei Gyermekvédelmi Központ Nagykanizsai Gyermekotthona Utógondozás / Gyermekotthon; 8800 Nagykanizsa, Űrhajós utca 6.

Zsolnai Judit 2014.08.28.

Zala Megyei Gyermekvédelmi Központ Nagykanizsai Gyermekotthona Utógondozói ellátás / Gyermekotthon; 8800 Nagykanizsa, Űrhajós utca 6.

Zsolnai Judit 2014.08.28.

Zala Megyei Gyermekvédelmi Központ Nagykanizsai Gyermekotthona Otthont nyújtó ellátás / Gyermekotthon; 8800 Nagykanizsa, Űrhajós utca 6.

Zsolnai Judit 2014.08.28.

Egyesített Szociális Intézmény Nappali ellátás / Nappali ellátás időskorúak számára; 8360 Keszthely, Csók István utca 1/A.

Koller Csilla 2014.09.02.

Egyesített Szociális Intézmény Étkeztetés; 8360 Keszthely, Csók István utca 1/A. Koller Csilla 2014.09.02.

Page 17: A Zala megyei Kormányhivatal Szociális és … évi...II. A Zala Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatalának 2014. évi Ellenőrzési Terve A feladat megnevezése Felelősök

Egyesített Szociális Intézmény Ápolást, gondozást nyújtó intézmény / Idősek otthona; 8360 Keszthely, Csók István utca 1/A.

Koller Csilla 2014.09.02.

Becsehely Község, és Bázakerettye (Csörnyeföld Kirendeltség) Község Jegyzője szociális és gyámhatósági tevékenységének ellenőrzése

Kiss Márta 2014.09.03.

Zalaszentgyörgy Község Önkormányzata Falugondnoki és tanyagondnoki szolgáltatás; 8994 Zalaszentgyörgy, Kossuth Lajos utca 72.

Cserjésiné Jutresa Márta 2014.09.04.

Kávás Község Önkormányzata Falugondnoki és tanyagondnoki szolgáltatás; 8994 Kávás, Kossuth Lajos út 32/A.

Dr. Rozner Angéla 2014.09.04.

Zalaboldogfa Község Önkormányzata Falugondnoki és tanyagondnoki szolgáltatás; 8992 Zalaboldogfa, Kossuth utca 9.

Dr. Rozner Angéla 2014.09.04.

Tófej (Zalatárnok Kirendeltség) Község Jegyzője szociális és gyámhatósági tevékenységének ellenőrzése

Huszárné Takács Noémi 2014.09.09.

Egyesített Bölcsőde Belvárosi Bóbita Bölcsőde Gyermekek napközbeni ellátása / Alternatív napközbeni ellátás; 8800 Nagykanizsa, Kisfaludy út 19.

Martonné Garányi Györgyi 2014.09.10.

Egyesített Bölcsőde Belvárosi Bóbita Bölcsőde Gyermekek napközbeni ellátása / Bölcsőde; 8800 Nagykanizsa, Kisfaludy út 19.

Martonné Garányi Györgyi 2014.09.10.

Egyesített Bölcsőde Meseház Bölcsőde Gyermekek napközbeni ellátása / Bölcsőde; 8800 Nagykanizsa, Attila utca 7.

Martonné Garányi Györgyi 2014.09.10.

Szombathelyi Egyházmegyei Karitász Központ Szent Család Szociális Központ Pszichiátriai Betegek Nappali Ellátója Nappali ellátás / Pszichiátriai betegek nappali ellátása; 8983 Nagylengyel, Arany János utca 2.

Cserjésiné Jutresa Márta 2014.09.15.

Móricz Zsigmond Egységes Gyógypedagógiai Intézmény Utógondozás / Gyermekotthon; 8960 Lenti, Béke utca 71.

Zsolnai Judit 2014.09.16.

Móricz Zsigmond Egységes Gyógypedagógiai Intézmény Utógondozói ellátás / Gyermekotthon; 8960 Lenti, Béke utca 71.

Zsolnai Judit 2014.09.16.

Móricz Zsigmond Egységes Gyógypedagógiai Intézmény Otthont nyújtó ellátás / Gyermekotthon; 8960 Lenti, Béke utca 71.

Zsolnai Judit 2014.09.16.

Móricz Zsigmond Egységes Gyógypedagógiai Intézmény 4. sz. Lakásotthon Otthont nyújtó ellátás / Lakásotthon; 8960 Lenti, Béke utca 71/A.

Zsolnai Judit 2014.09.17.

Móricz Zsigmond Egységes Gyógypedagógiai Intézmény 1. számú lakásotthon Utógondozás / Zsolnai Judit 2014.09.17.

Page 18: A Zala megyei Kormányhivatal Szociális és … évi...II. A Zala Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatalának 2014. évi Ellenőrzési Terve A feladat megnevezése Felelősök

Lakásotthon; 8960 Lenti, Béke utca 67. Móricz Zsigmond Egységes Gyógypedagógiai Intézmény 1. számú lakásotthon Utógondozói ellátás / Lakásotthon; 8960 Lenti, Béke utca 67.

Zsolnai Judit 2014.09.17.

Móricz Zsigmond Egységes Gyógypedagógiai Intézmény 1. számú lakásotthon Otthont nyújtó ellátás / Lakásotthon; 8960 Lenti, Béke utca 67.

Zsolnai Judit 2014.09.17.

Móricz Zsigmond Egységes Gyógypedagógiai Intézmény 2. számú lakásotthon Utógondozás / Lakásotthon; 8960 Lenti, Boglárka utca 4.

Zsolnai Judit 2014.09.17.

Móricz Zsigmond Egységes Gyógypedagógiai Intézmény 2. számú lakásotthon Utógondozói ellátás / Lakásotthon; 8960 Lenti, Boglárka utca 4.

Zsolnai Judit 2014.09.17.

Móricz Zsigmond Egységes Gyógypedagógiai Intézmény 2. számú lakásotthon Otthont nyújtó ellátás / Lakásotthon; 8960 Lenti, Boglárka utca 4.

Zsolnai Judit 2014.09.17.

Móricz Zsigmond Egységes Gyógypedagógiai Intézmény 3. számú lakásotthon Utógondozás / Lakásotthon; 8960 Lenti, Boglárka utca 22.

Zsolnai Judit 2014.09.17.

Móricz Zsigmond Egységes Gyógypedagógiai Intézmény 3. számú lakásotthon Utógondozói ellátás / Lakásotthon; 8960 Lenti, Boglárka utca 22.

Zsolnai Judit 2014.09.17.

Móricz Zsigmond Egységes Gyógypedagógiai Intézmény 3. számú lakásotthon Otthont nyújtó ellátás / Lakásotthon; 8960 Lenti, Boglárka utca 22.

Zsolnai Judit 2014.09.17.

Móricz Zsigmond Egységes Gyógypedagógiai Intézmény 4. sz. Lakásotthon Utógondozás / Lakásotthon; 8960 Lenti, Béke utca 71/A.

Zsolnai Judit 2014.09.17.

Móricz Zsigmond Egységes Gyógypedagógiai Intézmény 4. sz. Lakásotthon Utógondozói ellátás / Lakásotthon; 8960 Lenti, Béke utca 71/A.

Zsolnai Judit 2014.09.17.

Móricz Zsigmond Egységes Gyógypedagógiai Intézmény Gyermekotthona 5. sz. Lakásotthona Utógondozás / Lakásotthon; 8960 Lenti, Kinizsi utca 34.

Zsolnai Judit 2014.09.17.

Móricz Zsigmond Egységes Gyógypedagógiai Intézmény Gyermekotthona 5. sz. Lakásotthona Utógondozói ellátás / Lakásotthon; 8960 Lenti, Kinizsi utca 34.

Zsolnai Judit 2014.09.17.

Móricz Zsigmond Egységes Gyógypedagógiai Intézmény Gyermekotthona 5. sz. Lakásotthona Otthont nyújtó ellátás / Lakásotthon; 8960 Lenti, Kinizsi utca 34.

Zsolnai Judit 2014.09.17.

Zala Megyei Gyermekvédelmi Központ Nagyrécsei lakásotthona Utógondozás; 8756 Nagyrécse, Haladás utca 68.

Martonné Garányi Györgyi 2014.09.18.

Zala Megyei Gyermekvédelmi Központ Nagyrécsei lakásotthona Utógondozói ellátás / Lakásotthon; Martonné Garányi Györgyi 2014.09.18.

Page 19: A Zala megyei Kormányhivatal Szociális és … évi...II. A Zala Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatalának 2014. évi Ellenőrzési Terve A feladat megnevezése Felelősök

8756 Nagyrécse, Haladás utca 68. Zala Megyei Gyermekvédelmi Központ Nagyrécsei lakásotthona Otthont nyújtó ellátás / Lakásotthon; 8756 Nagyrécse, Haladás utca 68.

Martonné Garányi Györgyi 2014.09.18.

Zala Megyei Gyermekvédelmi Központ Speciális lakásotthona Otthont nyújtó ellátás / Speciális lakásotthon; 8800 Nagykanizsa, Csengery utca 117.

Martonné Garányi Györgyi 2014.09.18.

Lovászi Gondozási Központ Ápolást, gondozást nyújtó intézmény / Idősek otthona; 8878 Lovászi, Petőfi Sándor utca 1.

Cserjésiné Jutresa Márta 2014.09.22.

Lovászi Gondozási Központ Nappali ellátás / Nappali ellátás időskorúak számára; 8878 Lovászi, Petőfi Sándor utca 1.

Cserjésiné Jutresa Márta 2014.09.22.

Lovászi Gondozási Központ Házi segítségnyújtás; 8878 Lovászi, Petőfi Sándor utca 1. Cserjésiné Jutresa Márta 2014.09.22. Lovászi Gondozási Központ Étkeztetés; 8878 Lovászi, Petőfi Sándor utca 1. Cserjésiné Jutresa Márta 2014.09.22. Vindornyalak Község Önkormányzata Étkeztetés; 8353 Vindornyalak, Bástya tér 2. Koller Csilla 2014.09.23. Vindornyalak Község Önkormányzata Falugondnoki és tanyagondnoki szolgáltatás; 8353 Vindornyalak, Bástya tér 2.

Koller Csilla 2014.09.23.

Vállus Község Önkormányzata Étkeztetés; 8316 Vállus, Rákóczi utca 57. Koller Csilla 2014.09.24. Vállus Község Önkormányzata Falugondnoki és tanyagondnoki szolgáltatás; 8316 Vállus, Rákóczi utca 57.

Koller Csilla 2014.09.24.

Dobri Község Önkormányzata Étkeztetés; 8874 Dobri, Petőfi út 27. Dr. Rozner Angéla 2014.09.29. Dobri Község Önkormányzata Falugondnoki és tanyagondnoki szolgáltatás; 8874 Dobri, Petőfi út 27. Dr. Rozner Angéla 2014.09.29. Lovászi Község Önkormányzata Falugondnoki és tanyagondnoki szolgáltatás; 8878 Lovászi, Kútfej utca 112.

Dr. Rozner Angéla 2014.09.29.

Szécsisziget Község Önkormányzata Falugondnoki és tanyagondnoki szolgáltatás; 8879 Szécsisziget, Rákóczi út 25.

Dr. Rozner Angéla 2014.09.29.

Tormafölde Község Önkormányzata Falugondnoki és tanyagondnoki szolgáltatás; 8876 Tormafölde, Petőfi út 81.

Dr. Rozner Angéla 2014.09.30.

Tornyiszentmiklós Község Önkormányzata Étkeztetés; 8877 Tornyiszentmiklós, Kossuth út 57. Dr. Rozner Angéla 2014.09.30. Koncz Dezső Többcélú Gyógypedagógiai Intézmény Különleges Gyermekotthona 2. sz. lakásotthona Utógondozás / Különleges lakásotthon; 8790 Zalaszentgrót, Templom tér 3.

Zsolnai Judit 2014.10.01.

Koncz Dezső Többcélú Gyógypedagógiai Intézmény Különleges Gyermekotthona 2. sz. lakásotthona Utógondozói ellátás / Különleges lakásotthon; 8790 Zalaszentgrót, Templom tér 3.

Zsolnai Judit 2014.10.01.

Page 20: A Zala megyei Kormányhivatal Szociális és … évi...II. A Zala Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatalának 2014. évi Ellenőrzési Terve A feladat megnevezése Felelősök

Koncz Dezső Többcélú Gyógypedagógiai Intézmény Különleges Gyermekotthona 2. sz. lakásotthona Otthont nyújtó ellátás / Különleges lakásotthon; 8790 Zalaszentgrót, Templom tér 3.

Zsolnai Judit 2014.10.01.

Koncz Dezső Többcélú Gyógypedagógiai Intézmény Különleges Gyermekotthona 1. sz. lakásotthona Utógondozás / Különleges lakásotthon; 8790 Zalaszentgrót, Templom tér 3.

Zsolnai Judit 2014.10.01.

Koncz Dezső Többcélú Gyógypedagógiai Intézmény Különleges Gyermekotthona 1. sz. lakásotthona Utógondozói ellátás / Különleges lakásotthon; 8790 Zalaszentgrót, Templom tér 3.

Zsolnai Judit 2014.10.01.

Koncz Dezső Többcélú Gyógypedagógiai Intézmény Különleges Gyermekotthona 1. sz. lakásotthona Otthont nyújtó ellátás / Különleges lakásotthon; 8790 Zalaszentgrót, Templom tér 3.

Zsolnai Judit 2014.10.01.

Koncz Dezső Többcélú Gyógypedagógiai Intézmény Utógondozás / Különleges gyermekotthon; 8790 Zalaszentgrót, Zala utca 1.

Zsolnai Judit 2014.10.01.

Koncz Dezső Többcélú Gyógypedagógiai Intézmény Utógondozói ellátás / Különleges gyermekotthon; 8790 Zalaszentgrót, Zala utca 1.

Zsolnai Judit 2014.10.01.

Koncz Dezső Többcélú Gyógypedagógiai Intézmény Otthont nyújtó ellátás / Különleges gyermekotthon; 8790 Zalaszentgrót, Zala utca 1.

Zsolnai Judit 2014.10.01.

Zalaegerszegi Egyesített Bölcsődék Zalaegerszeg Tipegő Bölcsőde Gyermekek napközbeni ellátása / Bölcsőde; 8900 Zalaegerszeg, Kis utca 8.

Martonné Garányi Györgyi 2014.10.06.

Zalaegerszegi Egyesített Bölcsődék Zalaegerszeg Űrhajós Bölcsőde Gyermekek napközbeni ellátása / Bölcsőde; 8900 Zalaegerszeg, Űrhajós utca 2.

Martonné Garányi Györgyi 2014.10.06.

Kányavár Község Önkormányzata Falugondnoki és tanyagondnoki szolgáltatás; 8956 Kányavár, Fő út 74.

Dr. Rozner Angéla 2014.10.07.

Kányavár Község Önkormányzata Étkeztetés; 8956 Kányavár, Fő út 74. Dr. Rozner Angéla 2014.10.07. Kányavár Község Önkormányzata Házi segítségnyújtás; 8956 Kányavár, Fő út 74. Dr. Rozner Angéla 2014.10.07. Rédics Község Önkormányzata Étkeztetés; 8978 Rédics, Vasút út 10. Cserjésiné Jutresa Márta 2014.10.08. Resznek Község Önkormányzata Étkeztetés; 8977 Resznek, Béke tér 13. Cserjésiné Jutresa Márta 2014.10.08. Dióskál Község Önkormányzata Falugondnoki és tanyagondnoki szolgáltatás; 8764 Dióskál, Béke tér 1.

Cserjésiné Jutresa Márta 2014.10.09.

Egeraracsa Község Önkormányzata Falugondnoki és tanyagondnoki szolgáltatás; 8765 Egeraracsa, Kossuth L. utca 4.

Cserjésiné Jutresa Márta 2014.10.09.

Szijártóháza Község Önkormányzata Étkeztetés; 8969 Szijártóháza, József Attila út 1/A. Dr. Rozner Angéla 2014.10.13. Zalaszombatfa Község Önkormányzata Étkeztetés; 8969 Zalaszombatfa, Petőfi út 2. Dr. Rozner Angéla 2014.10.13.

Page 21: A Zala megyei Kormányhivatal Szociális és … évi...II. A Zala Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatalának 2014. évi Ellenőrzési Terve A feladat megnevezése Felelősök

Letenyei Járási Hivatal szociális hatósági ellenőrzése Kiss Márta 2014.10.14. Csatár Község Önkormányzata Falugondnoki és tanyagondnoki szolgáltatás; 8942 Csatár, Kossuth Lajos út 1.

Dr. Rozner Angéla 2014.10.15.

Csatár Község Önkormányzata Étkeztetés; 8942 Csatár, Kossuth Lajos út 1. Dr. Rozner Angéla 2014.10.15. Bókaháza Község Önkormányzata Étkeztetés; 8741 Bókaháza, Kossuth L. utca 6. Koller Csilla 2014.10.16. Esztergályhorváti Község Önkormányzata Falugondnoki és tanyagondnoki szolgáltatás; 8742 Esztergályhorváti, Deák Ferenc utca 1.

Koller Csilla 2014.10.16.

Esztergályhorváti Község Önkormányzata Étkeztetés; 8742 Esztergályhorváti, Deák Ferenc utca 1. Koller Csilla 2014.10.16. Gétye Község Önkormányzata Falugondnoki és tanyagondnoki szolgáltatás; 8762 Gétye, Kossuth utca 4.

Koller Csilla 2014.10.17.

Gétye Község Önkormányzata Étkeztetés; 8762 Gétye, Kossuth utca 4. Koller Csilla 2014.10.17. Zalaapáti Község Önkormányzata Étkeztetés; 8741 Zalaapáti, Szent István tér 9. Koller Csilla 2014.10.17. Nagyrada Község Önkormányzat Étkeztetés; 8746 Nagyrada, Petőfi utca 6. Dr. Rozner Angéla 2014.10.20. Zalakaros Város Önkormányzata Étkeztetés; 8749 Zalakaros, Gyógyfürdő tér 1. Dr. Rozner Angéla 2014.10.20. Zalamerenye Község Önkormányzata Étkeztetés; 8747 Zalamerenye, Jókai utca 2. Dr. Rozner Angéla 2014.10.20. Zalamerenye Község Önkormányzata Falugondnoki és tanyagondnoki szolgáltatás; 8747 Zalamerenye, Jókai utca 2.

Dr. Rozner Angéla 2014.10.20.

Zalaszabar Község Önkormányzata Étkeztetés; 8743 Zalaszabar, Újtelep utca 1. Cserjésiné Jutresa Márta 2014.10.20. Csonkahegyhát Község Önkormányzata Falugondnoki és tanyagondnoki szolgáltatás; 8918 Csonkahegyhát, Fő út 20.

Dr. Rozner Angéla 2014.10.21.

Dobronhegy Község Önkormányzata Falugondnoki és tanyagondnoki szolgáltatás; 8917 Dobronhegy, Petőfi utca 18.

Dr. Rozner Angéla 2014.10.21.

Intézményfenntartó Társulás Csonkahegyhát Étkeztetés; 8918 Csonkahegyhát, Fő utca 20. Dr. Rozner Angéla 2014.10.21. Milejszeg Község Önkormányzata Falugondnoki és tanyagondnoki szolgáltatás; 8917 Milejszeg, Kossuth Lajos út 17.

Dr. Rozner Angéla 2014.10.21.

Pálfiszeg Község Önkormányzata Falugondnoki és tanyagondnoki szolgáltatás; 8917 Pálfiszeg, Kossuth utca 3

Dr. Rozner Angéla 2014.10.21.

Magyar Vöröskereszt Családok Átmeneti Otthona Gyermekek átmeneti gondozása / Családok átmeneti otthona; 8900 Zalaegerszeg, Hock János utca 98.

Zsolnai Judit 2014.10.27.

Batyk Község Önkormányzata Falugondnoki és tanyagondnoki szolgáltatás; 8797 Batyk, Fő utca 11. Cserjésiné Jutresa Márta 2014.10.28.

Page 22: A Zala megyei Kormányhivatal Szociális és … évi...II. A Zala Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatalának 2014. évi Ellenőrzési Terve A feladat megnevezése Felelősök

Zala Megyei Gyermekvédelmi Központ Területi Gyermekvédelmi Szakszolgáltatás; 8900 Zalaegerszeg, Landorhegyi út 35.

Martonné Garányi Györgyi 2014.10.28.

Zalaszentgróti Járási Hivatal szociális hatósági ellenőrzése Huszárné Takács Noémi 2014.10.30. Hajléktalanok Átmeneti Gondozási Központja Étkeztetés / Népkonyha; 8900 Zalaegerszeg, Hock J. út 98.

Dr. Rozner Angéla 2014.11.03.

Hajléktalanok Átmeneti Gondozási Központja Átmeneti elhelyezést nyújtó intézmény / Éjjeli menedékhely; 8900 Zalaegerszeg, Hock J. út 98.

Dr. Rozner Angéla 2014.11.03.

Hajléktalanok Átmeneti Gondozási Központja Átmeneti elhelyezést nyújtó intézmény / Hajléktalan személyek átmeneti szállása; 8900 Zalaegerszeg, Hock J. út 98.

Dr. Rozner Angéla 2014.11.03.

Hajléktalanok Átmeneti Gondozási Központja Nappali ellátás / Nappali ellátás hajléktalan személyek számára; 8900 Zalaegerszeg, Hock J. út 98.

Dr. Rozner Angéla 2014.11.03.

Fűzvölgy Község Önkormányzata Falugondnoki és tanyagondnoki szolgáltatás; 8777 Fűzvölgy, Kossuth utca 52.

Koller Csilla 2014.11.04.

Rigyác Község Önkormányzata Házi segítségnyújtás; 8883 Rigyác, Szabadság utca 4. Koller Csilla 2014.11.04. Rigyác Község Önkormányzata Falugondnoki és tanyagondnoki szolgáltatás; 8883 Rigyác, Szabadság utca 4.

Koller Csilla 2014.11.04.

Homokkomárom Község Önkormányzata Falugondnoki és tanyagondnoki szolgáltatás; 8777 Homokkomárom, Jókai utca 35.

Koller Csilla 2014.11.05.

Hosszúvölgy Község Önkormányzata Étkeztetés; 8777 Hosszúvölgy, Kossuth L. utca 7. Koller Csilla 2014.11.05. Keszthely és Környéke Kistérségi Többcélú Társulás Szociális Szolgáltató Központ Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat Családsegítés; 8360 Keszthely, Kossuth utca 42.

Zsolnai Judit 2014.11.06.

Közép-Zalai Szociális és Gyermekjóléti Központ Gyermekjóléti szolgálat; 8761 Pacsa, Csány László út 1.

Zsolnai Judit 2014.11.10.

Közép-Zalai Szociális és Gyermekjóléti Központ Családsegítés; 8761 Pacsa, Csány László út 1. Zsolnai Judit 2014.11.10. Csöde Község Önkormányzata Falugondnoki és tanyagondnoki szolgáltatás; 8991 Csöde, Kossuth út 21.

Cserjésiné Jutresa Márta 2014.11.11.

Keménfa Község Önkormányzata Falugondnoki és tanyagondnoki szolgáltatás; 8995 Keménfa, Petőfi Sándor utca 34.

Cserjésiné Jutresa Márta 2014.11.11.

Zalalövő Város Önkormányzata Falugondnoki és tanyagondnoki szolgáltatás; 8999 Zalalövő, Szabadság tér 1.

Cserjésiné Jutresa Márta 2014.11.11.

Page 23: A Zala megyei Kormányhivatal Szociális és … évi...II. A Zala Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatalának 2014. évi Ellenőrzési Terve A feladat megnevezése Felelősök

Zalacséb Község Önkormányzata Falugondnoki és tanyagondnoki szolgáltatás; 8996 Zalacséb, Rákóczi Ferenc utca 43.

Dr. Rozner Angéla 2014.11.17.

Zalaháshágy Község Önkormányzata Falugondnoki és tanyagondnoki szolgáltatás; 8997 Zalaháshágy, Petőfi Sándor utca 74.

Dr. Rozner Angéla 2014.11.17.

Az ellenőrzések típusa: helyszíni ellenőrzés (az ellenőrzésről szóló értesítéssel egyidejűleg megküldésre kerülő ellenőrzési szempontrendszer szerint, előzetesen bekért adatok és dokumentumok figyelembe vételével)

Page 24: A Zala megyei Kormányhivatal Szociális és … évi...II. A Zala Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatalának 2014. évi Ellenőrzési Terve A feladat megnevezése Felelősök

Az ellenőrzések lefolytatását megalapozó jogszabályi rendelkezések, és a 2013. évben lefolytatott ellenőrzések tapasztalatai:

- A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény (továbbiakban: Gyvt) - A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL törvény (továbbiakban: Ket.) - A személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti, gyermekvédelmi intézmények, valamint személyek szakmai feladatairól és működésük feltételéről

szóló módosított 15/1998. (IV. 30.) NM. rendelet (továbbiakban: R.) - A gyámhatóságok, a területi gyermekvédelmi szakszolgálatok, a gyermekjóléti szolgálatok és a személyes gondoskodást nyújtó szervek és

személyek által kezelt személyes adatokról szóló 235/1997. (XII. 17.) Korm. rendelet (továbbiakban: Ar.) - A gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltatótevékenység engedélyezéséről, valamint a gyermekjóléti és gyermekvédelmi vállalakozói engedélyről

szóló 259/2002. (XII. 18.) Korm. rendelet (továbbiakban: Gymr.) - A személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátások és gyermekvédelmi szakellátások térítési díjáról és az igénylésükhöz felhasználható

bizonyítékokról szóló 328/2011. (XII. 29.) Korm. rendelet (továbbiakban: Korm. r.) - A személyes gondoskodást végző személyek továbbképzéséről és a szociális szakvizsgáról szóló 9/2000. (VIII. 4.) SzCsM rendelet (továbbiakban:

SzCsM r.) - A személyes gondoskodást végző személyek adatainak működési nyilvántartásáról szóló 8/2000. (VIII. 4.) SzCsM rendelet. - A gyámhatóságokról, valamint a gyermekvédelmi és gyámügyi eljárásról szóló 149/1997. (IX. 10.) Korm. Rendelet - A gyermekvédelmi és gyámügyi feladat- és hatáskörök ellátásáról, valamint a gyámhatóság szervezetéről és illetékességéről szóló 331/2006. (XII.

23.) Korm. rendelet - A nevelőszülői, a hivatásos nevelőszülői és a helyettes szülői jogviszony egyes kérdéseiről szóló 261/2002. (XII. 18.) Korm. rendelet (2014. 01.01-től

hatályon kívül helyezve) I. A szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltatók, intézmények és hálózatok hatósági nyilvántartásáról és ellenőrzéséről szóló 369/2013. (XII. 18.) Kormányrendelet 36. § (1) bekezdése alapján a működést engedélyező szerv otthont nyújtó ellátás, utógondozói ellátás és területi gyermekvédelmi szakszolgáltatás esetén legalább évente, időszakos férőhelyek esetén a szolgáltatói nyilvántartásba bejegyzett működési időszakban, az időszakos férőhelyek több évre történő bejegyzése esetén legalább kétévente, a fentiekben nem említett esetben legalább kétévente hivatalból ellenőrzi, hogy az engedélyes a jogszabályokban és a szolgáltatói nyilvántartásban foglaltaknak megfelelően működik-e.

A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény (továbbiakban: Szt.), A szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltatók, intézmények és hálózatok hatósági nyilvántartásáról és ellenőrzéséről szóló 369/2013.

(XII. 18.) Kormányrendelet, A személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmények szakmai feladatairól és működésük feltételeiről szóló 1/2000. (I. 7.) SZCSM rendelet

(továbbiakban: Szakmai rendelet),

Page 25: A Zala megyei Kormányhivatal Szociális és … évi...II. A Zala Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatalának 2014. évi Ellenőrzési Terve A feladat megnevezése Felelősök

A személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátások igénybevételéről szóló 9/1999. (XI. 24.) SZCSM rendelet (továbbiakban: Ir.), A személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátások térítési díjáról szóló 29/1993. (II. 17.) Kormányrendelet (továbbiakban: Tr.), A szociális, a gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltatók, intézmények ágazati azonosítójáról és országos nyilvántartásáról szóló 226/2006. (XI.

20.) Kormányrendelet, A Munka Törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény. (továbbiakban: Mt.), a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény

(továbbiakban: Kjt.), a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvénynek a szociális, valamint a gyermekjóléti és gyermekvédelmi ágazatban történő végrehajtásáról szóló 257/2000. (XII. 26.) Kormányrendelet,

személyes gondoskodást végző személyek továbbképzéséről és a szociális szakvizsgáról szóló 9/2000. (VIII. 4.) SZCSM rendelet, Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről szóló 2012. évi CCIV. törvény, Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről szóló 2013. évi CCXXX. törvény, Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Kormányrendelet (továbbiakban Ár.).

A 2013. évben elvégzett ellenőrzések során feltárt, a leggyakrabban előfordult hiányosságok: A tárgyi feltételek tekintetében a teljes akadálymentesítés elvégzése, az elavult berendezési tárgyak cseréje több intézményben szükséges. Az intézmények egy része műemléki védelem alatt álló épületben működik, ezért a szakmai jogszabálynak megfelelő tárgyi feltételek biztosítása jelentős, esetenként több százmilliós beruházást jelent, amit a fenntartók önerőből, nemzeti- vagy közösségi pályázati támogatás nélkül megvalósítani részben képesek. A személyi feltételek nagyrészt biztosítottak, a feltárt hiányosságok – pl. szakképesítéssel, létszámhiánnyal kapcsolatos hiányosságok – a megszabott határidőknek megfelelően korrigálásra kerültek. A dokumentációs rend esetében gyakori hiányosságok: A szakmai program nem követi a jogszabályi változásokat. A szabályzatok (pl. pénzkezelési szabályzat) vagy nem készültek el, vagy nem kerültek aktualizálásra. A nyilvántartások – különösen az ellátást igénybe vevők körének nyilvántartása – tartalmi elemeiket tekintve hiányosak, esetenként a jogszabály által előírt olyan nyilvántartásokat (pl. igénybevételi napló, tevékenység napló) nem vezetik. Adatszolgáltatási kötelezettségeiknek részben tesznek eleget. Munkaköri leírásokkal a foglalkoztatottak rendelkeznek ugyan, ezek tartalmi elemei viszont gyakran sematikusak, a munkaköri specifikumokat ritkán tartalmazzák. A tartási, életjáradéki, öröklési szerződés tilalmának megismertetése a szakdolgozókkal alkalmanként nem dokumentált. Továbbképzési tervvel az intézmények és szolgáltatók rendelkeznek ugyan, alkalmanként ezek tartalmi elemei nem követik a jogszabály által előírtakat. Az alapszolgáltatások esetén előfordul, hogy az igénybevevő személyt nem nyilatkoztatják arról, hogy igénybe vesz-e más szolgáltatónál, intézménynél valamilyen alapszolgáltatást.

Page 26: A Zala megyei Kormányhivatal Szociális és … évi...II. A Zala Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatalának 2014. évi Ellenőrzési Terve A feladat megnevezése Felelősök

A személyi térítési díjról szóló értesítés, tájékoztatás, illetve annak közzététele az alapszolgáltatások esetében gyakran teljes mértékben hiányzik, vagy tartalmi elemei nem követik a jogszabályban előírtakat (pl. személyi térítési díjról szóló értesítés, az intézményi térítési díjról szóló értesítés, a jogorvoslati lehetőség, a számított önköltség összegéről szóló tájékoztatás). A megállapodások tartalmi elemei hiányosak (pl. a személyi térítési díj számítására, fizetésére vonatkozó szabályok, az ellátás megszüntetésének módja, az étkeztetés lemondásának szabályai tekintetében). A megállapodások többségében sematikusak, tartalmi elemei nem igazodnak az igénybevevő szükségleteihez (pl. étkeztetés esetében a szállítás módja, az igénybevétel gyakorisága). A feltárt hibák, hiányosságok többsége a fenntartók, a szolgáltatást nyújtó intézmények részéről megfelelően korrigálható; azok kijavítása, módosítása, hiányzó dokumentumok pótlása folyamatosan történik, illetve a megszabott határidőknek megfelelően megtörtént. A gyermekjóléti, gyermekvédelmi intézmények ellenőrzésének legfontosabb tapasztalatai 2013-ban: Az alapellátás tekintetében jellemzően a személyi feltételekben vannak hiányosságok, probléma a szinte rendszeresnek mondható átszervezés, a folyamatos személyi változások. Ez a szakmai munka színvonalára is rányomja a bélyegét, hiszen pl. a jelzőrendszer megfelelő működtetése a jó kapcsolatrendszer függvénye is. Jellemzően nem aktualizálják a szakmai programot. A szakellátás tekintetében a személyi és tárgyi feltételek is nagyon hiányosak. A szakmai programok jogszabályhoz igazítása folyamatban van, a szakmai struktúra változása miatt ezt mindenhol szükséges elvégezni. A személyi változások folyamatosak, ami a legnagyobb körültekintés mellett is kihat az ellátottakkal való kapcsolattartásra, azok mentális és pszichés állapotát negatív irányba befolyásolhatja. A személyi feltételeket tekintve jellemzőek a létszámproblémák, ami miatt több intézmény ideiglenes hatályú engedéllyel rendelkezik 2014. július 1-ig, vagy 2014. év végéig. A tárgyi feltételek tekintetében javulás nem történt. Problémát jelentett a fenntartóváltást követően megváltozott finanszírozási rend. II. Szociális foglalkoztatási engedéllyel rendelkező szociális intézményi illetve külső foglalkoztatók ellenőrzési ütemterve A szociális foglalkoztatás engedélyezéséről és a szociális foglalkoztatási támogatásról szóló 112/2006. (V. 12.) Kormányrendelet 6. § (1) bekezdése alapján a szociális és gyámhivatal kétévente legalább egy alkalommal ellenőrzi, hogy a foglalkoztató a szociális foglalkoztatást a jogszabályokban, a szociális foglalkoztatási engedélyben és a szociális intézmény működési engedélyében foglaltak szerint, a szociális intézmény szakmai programja és a foglalkoztatási program összhangjának biztosításával, valamint a szociális foglalkoztatás céljainak megfelelően végzi-e. A szociális és gyámhivatal az ellenőrzés során a foglalkoztatás helyén, valamint a szociális intézményben helyszíni szemlét tart, ennek keretében megvizsgálja a külön jogszabály szerinti személyi és tárgyi feltételek teljesülését.

A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. tv. (a továbbiakban: Szt.), A személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmények szakmai feladatairól és működésük feltételeiről szóló 1/2000. (I. 7.) SzCsM rendelet

(továbbiakban: Szakmai rendelet),

Page 27: A Zala megyei Kormányhivatal Szociális és … évi...II. A Zala Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatalának 2014. évi Ellenőrzési Terve A feladat megnevezése Felelősök

A kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) es a garantált bérminimum megállapításáról szóló 390/2012. (XII. 20.) Kormányrendelet a kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) és a garantált bérminimum megállapításáról

A fogyatékos személyek alapvizsgálatáról, a rehabilitációs alkalmassági vizsgálatról, továbbá a szociális intézményekben ellátott személyek állapotának felülvizsgálatáról szóló 92/2008. (IV. 23.) Kormányrendelet,

A szociális, a gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltatók, intézmények ágazati azonosítójáról es országos nyilvántartásáról szóló 226/2006. (XI. 20.) Kormányrendelet,

A szociális intézményen belüli foglalkoztatás szakmai követelményeiről, személyi es tárgyi feltételeiről es a személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmények szakmai feladatairól és működésük feltételeiről szóló 1/2000. (I. 7.) SzCsM rendelet módosításáról szóló 3/2006. (V. 17.) ICsSzEM rendelet,

A munkahelyek munkavédelmi követelményeinek minimális szintjéről szóló 3/2002. (II. 8.) SzCsM-EüM együttes rendelet, A személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátások igénybevételéről szóló 9/1999. (XI.24.) SzCsM rendelet (továbbiakban: Ir.), A telepengedély, illetve a telep létesítésének bejelentése alapján gyakorolható egyes termelő és egyes szolgáltató tevékenységekről, valamint a

telepengedélyezés rendjéről es a bejelentés szabályairól szóló 358/2008. (XII. 31.) Kormányrendelet, A Munka Törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (továbbiakban: Mt.). A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. Törvény (továbbiakban: Kjt.).

A 2013. évben elvégzett ellenőrzések során jelentős hiányosság, működési akadály, szabálytalanság nem került feltárásra. III. Jegyzői hatósági hatáskörbe tartozó tevékenység ellenőrzése és célellenőrzések A szociális és gyámhivatal által végzett, a jegyzői hatáskörbe tartozó hatósági tevékenység ellenőrzése tekintetében az ellenőrzés kiterjed az aktív korúak ellátására vonatkozó jogszabályok érvényesülésének vizsgálatára, különös tekintettel a jövedelem- és vagyonvizsgálatok jogszerűségére, továbbá a szünetelési szabályok érvényesülésére.

A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény (továbbiakban: Szt.), A pénzbeli és természetbeni szociális ellátások igénylésének és megállapításának, valamint folyósításának részletes szabályairól szóló 63/2006. (III.

27.) Kormányrendelet A 2013. évben elvégzett ellenőrzések tapasztalatai alapján elmondható, hogy az elsőfokú hatóságok az ügyek közel 90%-ában a tényállást teljes körűen tisztázták, az ügyek közel 85%-ában az elsőfokú döntések megalapozottak és jogszerűek voltak. A jegyzői hatáskörbe tartozó feladatok ellátása kapcsán feltárt hiányosságok között jelentős nem volt, a hibák kijavítását a jegyzők folyamatosan elvégezték.

Page 28: A Zala megyei Kormányhivatal Szociális és … évi...II. A Zala Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatalának 2014. évi Ellenőrzési Terve A feladat megnevezése Felelősök

IV. A jogszabályi változásból adódó feladatok: A járási hivatalhoz kerülő szociális ellátásokkal kapcsolatos ügyek átadás átvételének vizsgálata, figyelemmel a felmerült problémákra és azok megoldására. V. A szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltatók, intézmények és hálózatok hatósági nyilvántartásáról és ellenőrzéséről szóló 369/2013. (XII. 18.) Kormányrendelet 36. § (1) bekezdése alapján a működést engedélyező szerv otthont nyújtó ellátás, utógondozói ellátás és területi gyermekvédelmi szakszolgáltatás esetén legalább évente, időszakos férőhelyek esetén a szolgáltatói nyilvántartásba bejegyzett működési időszakban, az időszakos férőhelyek több évre történő bejegyzése esetén legalább kétévente, a fentiekben nem említett esetben legalább kétévente hivatalból ellenőrzi, hogy az engedélyes a jogszabályokban és a szolgáltatói nyilvántartásban foglaltaknak megfelelően működik-e. VI. Gyámhatóság tevékenységének átfogó (komplex) felügyeleti ellenőrzése A gyermekvédelmi és gyámügyi feladat- és hatáskörök ellátásáról, valamint a gyámhatóság szervezetéről és illetékességéről szóló 331/2006. (XII. 23.) Kormányrendelet 14. § (1) bekezdés a) pontja szerint a szociális és gyámhivatal ellenőrzési jogkörében legalább négyévenként ellenőrzi a gyámhatóságok gyámügyi és gyermekvédelmi hatósági tevékenységének jogszerűségét. A 2013. évben lefolytatott ellenőrzések általános megállapításai, tapasztalatok: A vizsgált települések jegyzői gyámhatóságainál viszonylag alacsony számban fordultak elő hatósági ügyek. A legtöbb irat gyermekvédelmi kedvezményre vonatkozott. A jegyző hatáskörét rendszerint a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultság megállapításával, a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzet megállapításával, és környezettanulmány készítésével összefüggésben gyakorolta. A jegyzői gyámhatóság által lefolytatott eljárások során hozott döntések jellemzően megalapozottak és jogszerűek voltak. Eljárásjogi mulasztást nem tapasztaltunk. A gyámhivatalok által meghozott elsőfokú döntések általában kellően megalapozottak, megfelelnek az alaki és a tartalmi követelményeknek is, ugyanakkor az előző évekhez képest jelentős emelkedést mutatott a fellebbezéssel megtámadott elsőfokú döntések száma.

Zalaegerszeg, 2014. január 31. Dr. Egyed Péter sk. hivatalvezető