2
ZALA MEGYEI KORMáNYHIVATAL FöLDMűVELéSüGYI IGAZGATóSáGA Vezető: Horváth Gyula igazgató Cím: 8900 Zalaegerszeg, Bíró Márton utca 38. Telefon/Fax: + 36 92 550-410, +36 92 550-411 E-mail: zala-fm@mgszh.gov.hu Ügyfélforgalom (havi): 1215 fő Földművelésügyi Igazgatóság A megyei kormányhivatalok földművelésügyi igazgatóságai a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Földművelésügyi Igazgatóságának koordinálásával látják el feladataikat. A megyei szintű mezőgazdasági szakigazgatás abból a felismert szükségszerűségből került létrehozásra, hogy a mezőgazdasági szabályzáshoz szükséges szakigazgatási feladatokat, a termelést elősegítő és beruházási támogatási döntések előkészítését elvégezze, a szükséges információkat a kormány és termelők közt közvetítse. A földművelésügy mellett a vízgazdálkodást, a vadászatot és a halászatot érintő szakigazgatási feladatok ellátásáért is az igazgatóságok a felelősek. Földművelésügyi Osztály szakigazgatási tevékenysége kiterjed: - Ellátja a nemzeti agrárpolitika képviseletét és érvényre juttatatja a különböző szintű területekre vonatkozó stratégiákat, kon- cepciókat; a tisztán nemzeti forrásból finanszírozott támogatások ellenőrzése; elemi károk felmérése, a nemzeti agrárkár- enyhítési rendszerrel, valamint a vis maior eseményekkel kapcsolatos ügyintézés. - Részarány földkiadás törvényességi felügyelete; családi gazdaságokkal kapcsolatos ügyek; őstermelők nyilvántartása; hegyközségek törvényességi felügyelete; integrátorok nyilvántartása; birtok-összevonási támogatások ügyintézése. - Gázolaj jövedéki adó igazolások; tagállami állampolgárok termőföld vásárlással kapcsolatos ügyintézése; falugazdász koordináció; szántóföldi növénytermesztésről, kertészetről, illetve állattartásról napi szintű információk összegyűjtése és jelentése. Zala Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatósága

Zala Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi …...Zala Megyei KorMányhivatal FöldMűvelésügyi igaZgatósága - Vízgazdálkodási feladatkörben: a megye mezőgazdasági célú

  • Upload
    others

  • View
    13

  • Download
    0

Embed Size (px)

Citation preview

Zala Megyei KorMányhivatal FöldMűvelésügyi igaZgatósága

Vezető:

horváth gyula igazgató

Cím: 8900 Zalaegerszeg, Bíró Márton utca 38.

Telefon/Fax: + 36 92 550-410, +36 92 550-411

E-mail: [email protected]

Ügyfélforgalom (havi): 1215 fő

Földművelésügyi Igazgatóság

A megyei kormányhivatalok földművelésügyi igazgatóságai a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Földművelésügyi

Igazgatóságának koordinálásával látják el feladataikat. A megyei szintű mezőgazdasági szakigazgatás abból a felismert

szükségszerűségből került létrehozásra, hogy a mezőgazdasági szabályzáshoz szükséges szakigazgatási feladatokat, a

termelést elősegítő és beruházási támogatási döntések előkészítését elvégezze, a szükséges információkat a kormány és

termelők közt közvetítse.

A földművelésügy mellett a vízgazdálkodást, a vadászatot és a halászatot érintő szakigazgatási feladatok ellátásáért is az

igazgatóságok a felelősek.

Földművelésügyi Osztály szakigazgatási tevékenysége kiterjed:

- Ellátja a nemzeti agrárpolitika képviseletét és érvényre juttatatja a különböző szintű területekre vonatkozó stratégiákat, kon-

cepciókat; a tisztán nemzeti forrásból finanszírozott támogatások ellenőrzése; elemi károk felmérése, a nemzeti agrárkár-

enyhítési rendszerrel, valamint a vis maior eseményekkel kapcsolatos ügyintézés.

- Részarány földkiadás törvényességi felügyelete; családi gazdaságokkal kapcsolatos ügyek; őstermelők nyilvántartása;

hegyközségek törvényességi felügyelete; integrátorok nyilvántartása; birtok-összevonási támogatások ügyintézése.

- Gázolaj jövedéki adó igazolások; tagállami állampolgárok termőföld vásárlással kapcsolatos ügyintézése; falugazdász koordináció;

szántóföldi növénytermesztésről, kertészetről, illetve állattartásról napi szintű információk összegyűjtése és jelentése.

Zala Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi igazgatósága

Zala Megyei KorMányhivatal FöldMűvelésügyi igaZgatósága

- Vízgazdálkodási feladatkörben: a megye mezőgazdasági célú vízgazdálkodási és vízkár-elhárítási létesítményei fenntartá-

sa, fejlesztése, üzemeltetése és ellenőrzése; a Megyei Kormányhivatal kezelésében lévő állami tulajdonú forgalomképes

vízfolyások vagyonkezelői feladatainak ellátása.

Vadászati és Halászati Osztály

- A vadászattal, halászattal és horgászattal kapcsolatos hatósági és igazgatási

feladatok ellátására.

- A vadászati engedélyek, horgász és halász jegyek kiadására.

- Biztosítja a vadászatra jogosultak vadgazdálkodási, vadászati tevékenységének

szakmai felügyeletét, valamint a hatósági trófeabírálatot; engedélyt ad ki apró-

vadtenyésztési tevékenység folytatásához és apróvad zárttéri tartásához;

hatósági vadászatot rendel el.

- Ellátja a vadászterületek és vadászatra jogosultak nyilvántartásba vételét, dönt

a vadászterület határainak megállapításáról.

- Engedélyt ad ki vadasparkban történő eseti vadászathoz, illetve vaddisz-

nó vadaskertbe történő kihelyezéséhez vadászat-hoz; vadvédelmi előírások

megszegőit kötelezi a teljesítésre, illetve a mulasztó költségén való elvégzést.

- Elrendeli; az idényt meghatározott területeken meghosszabbítja, illetve meg-

rövidíti; idényen belül bizonyos fajra korlátozást, illetve tiltást írhat elő.

- Engedélyezi a vad vadászterületek közötti szállítását, illetve a vad vadászterületre történő kiengedését; tilalmi időben

vadászatot engedélyezhet, rendelhet el; a vadgazdálkodási üzemtervet, illetve annak módosítását jóváhagyja; hivatásos

vadászt nyilvántartásba veszi.

- Kiadja, illetve bevonhatja a szolgálati igazolványt, jelvényt és hitelesített szolgálati naplót a hivatásos vadászoknak és ar-

ról nyilvántartást vezet; ellenőrzi a vadászati napló vezetését és hitelesíti a vadászati naplót; összesíti a vadgazdálkodási

jelentést, vadállománybecslést, feldolgozza a vadelhullás adatait, és erről az MgSzH-nak adatot szolgáltat.

- Ellenőrzi a vad és vadhús kereskedelmi felvásárlóját; gondoskodik a vadászvizsga megszervezéséről; a jogosultakról és

a halászati vízfelületekről nyilvántartást vezet; a vízterületeket halászati vízterületté nyilvánítja; haszonbérleti szerződésekről

nyilvántartást vezet; visszavonja, illetve visszatartja az állami halász és horgászjegyet.

- Megszervezi a halászvizsgához szükséges tanfolyamot és a halászvizsgát; kijelöli a horgászvizsgát lebonyolító szervezetet;

vizsgáztatja és felesketi a halőröket; nyilvántartást vezet a halászati őrökről, őket szolgálati igazolvánnyal és naplóval látja

el.

- Felmentést ad az elektromos halászat tilalma alól; ellenőrzi a haltelepítést; jóváhagyja vagy módosítja a halgazdálkodási

tervet, tilalmak és korlátozások végrehajtása alól felmentést adhat; a tilalmi időt meghosszabbíthatja, megrövidítheti, kor-

látozhatja a halak kifogását és a méretkorlátozás alól felmentést adhat.

- Ellátja a mezőőri szolgálatok alapításával és működtetésével kapcsolatos feladatokat.

Ügyfélfogadási idő:

Szervezeti egység Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek

Földművelési Igazgatóság - 8.-11.30; 13-15.30 8-11.30 8-11.30 8-11.30