5
Al fLMÚLT HÓNAP KRÓNIKÁJA SHALOM KLUB Július 28-án 15 órai kezdettel került sor a hitközség Shalom klubjának második összejö- vetelére. Paszternák Tamás rövid megnyitója után Paszternák András számolt be a szarvasi táborban szerzett élményeiről. A hitközség megjelent tagjai kitöltötték lapunk kérdőíveit, melyeket a klub következő összejövetelén értékelünk. IIJ •• A meleg nyári délutánon hiközségünk kb. ötven tagjából csupán tizenhatan voltak kíváncsiak az összejövetelre. Ezek. után felmerül a kérdés, hogy Komáromban szükség van-e a Shalom klubra, akarnak-e hittestvéreink havonta két órát zsidóságukra és egymásra szánni? A klub harmadik összejövetelére szeptember 8 -án (vasárnap) 15 órakor kerül sor a Menház kulúrtermében. Az összejövetelre több vendé- get is hívtunk, reméljük, most már tényleg megtelik a kultúrterem. ZSIDÓ KÖZMONDÁSOK (&Nem elég, ha egy zsidónak igaza van, okosnak is kell lennie. (&Jobb egy egyenes hamisság, mint egy hamis egyenesség. (&A féligazság egész hazugság. ZSIDÓ KIFEJEZÉSEK LEX/KONA (&ALIJA - A zsidók visszatelepülési hulláma Palesztinába. Az első alija 1882-ben volt, a második (1904 -14). (foly tatjuk) PT PT RÉSZLETEK A KZSH TÖRTÉNELMÉBÖL A Komáromi Zsidó Hitközség 205 évvel ezelőtt, 1791-ben alakult. A vezető ség három tagból állt: elnök: Lax Eisik rabbi, David Deutsch ben Menachem Mendel és Freystadtl Ábrahám. Komáromban akkor hetven családban 250 zsidó élt. JUDr. Raab Ferenc rovata m ~ íRtK (&A KZSH héber nyelvtanfolyamot indít Guttman György vezetésével, aki hosszú időn keresztül Izraelben élt. Az érdeklődők jelentkezését írásban várjuk a hitközség címére. Bővebb felvilágosítást a tanfolyam vezetője nyújt. (&A KZSH vezetősége kéri a hitközség tagjait, hogy augusztus 20-ig küldjék el számunkra kiskorú gyerekeik hiányzó adatait (cím, születési szám). (&A KZSH vezetősége 1996. július 17-én tartotta soros ülését, amelyen a következő témákat vitatta meg: A zsinagóga ablakának megjavítására Konkolyi Péter mérnök terjesztette elő javaslatát. Mivel a pontos feltételeket és árakat nem tárgyaltuk meg, ezért a vezetőség úgy döntött, hogy a Pozsonyi Zsidó Múzeumtól kér segítséget a megfelelő ajánlat kiválasztásához. A vezető ség foglalkozott a temető rendbetételének kérdésével is. Delikát L.

Al fLMÚLT HÓNAP KRÓNIKÁJA - MENHÁZ

  • Upload
    others

  • View
    3

  • Download
    0

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: Al fLMÚLT HÓNAP KRÓNIKÁJA - MENHÁZ

Al fLMÚLT HÓNAP KRÓNIKÁJASHALOM KLUB

Július 28-án 15 órai kezdettel került sor ahitközség Shalom klubjának második összejö-vetelére. Paszternák Tamás rövid megnyitójaután Paszternák András számolt be a szarvasitáborban szerzett élményeiről. A hitközségmegjelent tagjai kitöltötték lapunk kérdőíveit,melyeket a klub következő összejövetelénértékelünk.

IIJ••

A meleg nyári délutánon hiközségünk kb. ötventagjából csupán tizenhatan voltak kíváncsiak azösszejövetelre. Ezek. után felmerül a kérdés,hogy Komáromban szükség van-e a Shalomklubra, akarnak-e hittestvéreink havonta kétórát zsidóságukra és egymásra szánni?A klub harmadik összejövetelére szeptember8 -án (vasárnap) 15 órakor kerül sor a Menházkulúrtermében. Az összejövetelre több vendé-get is hívtunk, reméljük, most már ténylegmegtelik a kultúrterem.

ZSIDÓ KÖZMONDÁSOK(&Nem elég, ha egy zsidónak igaza van,

okosnak is kell lennie.(&Jobb egy egyenes hamisság, mint egy hamis

egyenesség.(&A féligazság egész hazugság.

ZSIDÓ KIFEJEZÉSEK LEX/KONA(&ALIJA - A zsidók visszatelepülési hullámaPalesztinába. Az első alija 1882-ben volt, amásodik (1904 -14).

(foly tatjuk)

PT

PT

RÉSZLETEK A KZSHTÖRTÉNELMÉBÖL

A Komáromi Zsidó Hitközség 205 évvelezelőtt, 1791-ben alakult. A vezető ség háromtagból állt: elnök: Lax Eisik rabbi, DavidDeutsch ben Menachem Mendel és FreystadtlÁbrahám. Komáromban akkor hetvencsaládban 250 zsidó élt.

JUDr. Raab Ferenc rovatam~ íRtK

(&A KZSH héber nyelvtanfolyamot indítGuttman György vezetésével, aki hosszúidőn keresztül Izraelben élt. Az érdeklődőkjelentkezését írásban várjuk a hitközségcímére. Bővebb felvilágosítást a tanfolyamvezetője nyújt.

(&A KZSH vezetősége kéri a hitközség tagjait,hogy augusztus 20-ig küldjék el számunkrakiskorú gyerekeik hiányzó adatait (cím,születési szám).

(&A KZSH vezetősége 1996. július 17-éntartotta soros ülését, amelyen a következőtémákat vitatta meg:

A zsinagóga ablakának megjavításáraKonkolyi Péter mérnök terjesztette előjavaslatát. Mivel a pontos feltételeket ésárakat nem tárgyaltuk meg, ezért avezetőség úgy döntött, hogy a PozsonyiZsidó Múzeumtól kér segítséget a megfelelőajánlat kiválasztásához.

A vezető ség foglalkozott a temetőrendbetételének kérdésével is.

Delikát L.

Page 2: Al fLMÚLT HÓNAP KRÓNIKÁJA - MENHÁZ

Hitközségi Híradó 2 1996.augusztusaveluiS756

P ita (recept 16 db elkészítéséhez)

Hozzávalók: 3 dl langyos víz, 50 gr élesztő, 1/2 evőkanál só, 1 evőkanál olívaolaj, 1 evőkanálméz, kb. 9 dl búzaliszt.

Elkészítés: Morzsoljuk bele az élesztőt a vízbe, adjuk hozzá az olajat, sót, mézet és a lisztet,és készítsünk belőle sima tésztát. A tésztát osszuk 16 részre és mindegyik darabbólformáljunk lap os cipócskát. Langyos helyen, kendő alatt egy deszkán hagyjuk kelni kb. 30percig. A megkelt clpócskakat nyújtófaval nyújtsuk laposra és lisztes deszkán hagyjuk mégegyszer kelni, amíg kicsit megkelnek. Kapcsoljuk be a sütőt, s állítsuk közepesre a lángot.A megkelt cipőeskakra szitáljunk lisztet. Konyhai fordítólapáttal szedjük fel őket a deszkárólés a lisztes oldalukkal lefelé tegyük a cipőkat a forró lemezre. Süssük meg őket óvatosan.Tegyük a lemezt magasra a sütőben és addig süssük acipókat, amíg gyengénvilágosbarnák nem lesznek és felfujódnak. A sütés kb. 3-4 percig tart. Az üres pitekatsalátával megtöltjük. '

Jó étvágyat!

l{ilt is valójábal1 apalcsztil101t}

1. A "PALESZTIN" NÉVPalesztina, mint történehni képződmény, azelső világháború óta létezik. Az angolok,1917-18-ban elhódították ezt a területet a'törököktől és Palesztinának nevezték el.A Palesztina név a római időkre nyúlik vissza.A rómaiak Kr.u. 70-ben lerombolták Jeruzsá-lemet a templommal együtt, és Kr.u. l32-l35-ben vérbe fojtották a Bar Kovba féle zsidófelkelést, és .Filiszteá't-nak nevezték el, hogyIZRAEL-nek még a neve se maradjon fenn. Anevet Herodotosz görög történetírótól vették,aki beutazta a Kelet országait és Izraelországának nevét Filiszteának tüntette fel. Itt afiliszteusokra hivatkozott. Noha a filiszteusokteljesen elűntek a történelem színpadáról arómaiak azokról nevezték el Izrael országát,akik Izrael legősibb ellenségei voltak. Így lett

Izraelből "Filisztea". Ebből a névből alakult ki"Palesztina" és a palesztinok.

Konkolyi Ferenc összeállítása

.Ki mit tud a zsidóságró\ ?l.Miaz a Kneszet?J.Miaz étel neve?

Babból, krumpliból es zsíros hGsbólkészGlt egytálétel. 5abbatkorfogyasztják.

A megfejtést postán kGldhetikel, vagy a5halom klub szeptemberi össze-jövetelén személyesen is leadhatj ák aszerkesztöknek. értékes d(jakat nyer-hetnek.

Összeállította PA

A l<ZSHprogramja* szeptember 8-án (vasárnap) a Shalom klub3. összejövetele 15 órakor a Menház kultúr-termében

Page 3: Al fLMÚLT HÓNAP KRÓNIKÁJA - MENHÁZ

Hltköz sé.gi Híradó 3 l 996.augusztusaveluiS756

SzarvasOl1 jártM111tPaszternák András élménybeszámoló ja

1990 óta immár hagyományszerűen rendezik megSzarvason a Lauder-Joint Nemzetközi ZsidóIfjúsági tábort. A tábor célja, hogy a 12 naposturnusok alatt a gyerekek zsidó környezetbenlegyenek, megismerkedjenek a hagyományokkal,barátokat szerezzenek, sportoljanak, kikapcsolód-janak.A tábornak minden évben van egy központi témája,ez idén a 3000 éves Jeruzsálem volt. Napontahallgathattunk előadásokat a városról, a táborbantalálható Jeruzsálem Centerben pedig számító-gépek segítségével ismerkedhettünk megJeruzsálem nevezetességeivel.Testvérem és én idén a második turnusban vettünkrészt (júl. 14. - 26.). Vasárnap reggel 8.30-korindultunk Budapestről a 150 km-re levő Szarvasra.A 8 autóbuszt végig rendkivüli biztonságiintézkedések mellett kisérték a biztonsági szolgálattagjai. A tábor terültét is biztonsági őrök védték.Idén a magyarországi csoporttal mentünk (a 2.turnusban volt még orosz, albán és jugoszlávcsoport is), ezért sok minden másképp volt, mintamikor 1991-ben szlovák gyerekekkel voltunk.Először beosztottak minket a legnagyobbakkorcsoportjába a Golánba (a korcsoportok életkorszerint: Negev, Galil, Golán). A Golánnak kb. 90tagja volt, ezért több kis csoportra osztottakminket, mindegyiket két madrich (nevelő) vezette.A programok nagyon sokszínűek voltak, egyrészüket szakképzett izraeli tanárok tartották.Általában délelőtt és délután is 3-3 foglalkozásvolt, este pedig korcsoport vagy táborszintűrendezvényeken vettünk részt. Aleggyakoribbakpl.: PEULA (csoportos foglalkozás, amely a tábortémájához kapcsolódik ), MADRICH TIME (olyanfoglalkozás, amely nem kapcsolódik a tábortémájához), PARDESZ (szabadon választottfoglalkozás, pl: a zsidó menedzsment alapjai,történelem, müvészet stb.), ART (képzőművészt),sport, úszás. Az esti programok voltak alegszórakoztatóbbak: karnevál, történelmi gyilkos-ságok megakadályozása, Jeruzsálem történelménekfontos eseményei, Izrael törtéme 1948-tólnapjainkig, disco. Nagyon élveztük a közös

énekléseket, táncokat, az egyik este fáklyávalvonultunk a táborban, majd a csoportok általkészített téglákból szimboliku san felépítettükJeruzsálemet. Megemlékeztünk a Szarvasrólelhurcolt 400 zsidó családról, ezután az egésztábor a szarvasi ortodox temetőbe vonult, ahol amártíremlékművön köveket helyeztünk el, majdgyertyát gyújtottunk. Nagyon érdekes volt, mikoréjjel 2 órakor kivitt ek minket a sötét erdőbe, aholkülönböző gyakorlatokat hajtottunk végre, ahogyez az izraeli hadseregben is szokás. A Sabatot(Tisa be' áv-ot is) a hagyományoknak megfelelőentartottuk meg: péntek délelőtt barcheszt fontunk,

, délután kitakarítottuk a szobánkat, majd ajándékotkaptunk a táborvezetőtől. Az ünnep bejövetelekorrészt vettünk az istentiszteleten, a vacsoránálKidust csináltak, a szombati ebéd pedig sólet volt.A Sabattól a Kőrös partján búcsúztunk, ottgyertyát gyújtottunk és énekeltünk. A másodikvasárnap a szülők napja volt, ilyenkor acsaládtagok és a látogatók 13 órától 19 óráigtartózkodhattak a tábor terül etén. A gyerekekműsort készítettek nekik, majd a családdalkimehettek a városba. A táborban napontanégyszer kaptunk kóser ennivalót, mindenki annyitehetett, mennyit akart. Uzsonnára süteményt, vagygyümölcsöt kaptunk.26-án reggeli után indultunk Budapestre, ahova13 óra körül érkeztünk meg. A táborbanmindketten nagyon jól éreztük magunkat, sok újbarátot szereztünk. A két hét alatt szépélményekben volt részünk, remél em, hogy azéletemben még sok ilyen gyönyörű kirándulás lesz.

Hitközségi HíradóKiadja a KZSH.Szerkeszt6k: Paszternák Tamás és Paszternák

András.Nyomdatechnika: Mgr. Piczek FerencMegjelenik havonta.A szerkeszt6ség telefonszáma: 647-96Címünk: ZNO, Eötvösa 15,Komárno 945 01Telefon: 30-15A következo szám lapzártája szeptember 9.

Page 4: Al fLMÚLT HÓNAP KRÓNIKÁJA - MENHÁZ

ÜNNEPE/( AZ 5757-ES ZSINAGÓGAI ÉVBEN

SVIAT/(Y V RD/(U 5757

Rosh Hasanah (2) tishri 1. 5757. szept. -sept. 14. 1996YomKippur tishri 10. 5757. szept. -sept. 23. 1996.Sukkot (7) tishri 15. 5757. szept. -sept 28. 1996.Simhat torah tishri 23. 5757. okt.-okt. 6. 1996.Hanukkah (8) kislev 25. 5757. dec.-dec. 6. 1996.Tu bshevat shevat 15. 5757. jan-jan. 23. 1997.Purim adar 14. 5757. feb.-feb. 21. 1997.Pesach (8) rusan 15. 5757. ápril. -aprí1 22. 1997.YomHasoah rusan 27. 5757. máj-máj 4. 1997.Yom Haatzmut ryar 5. 5757. máj.-máj 12. 1997.Shavuot(2) srvan 6. 5757. jún.-jún ll. 1997.Tisha bav av 9. 5757. aug.-aug. 12. 1997.

"

Page 5: Al fLMÚLT HÓNAP KRÓNIKÁJA - MENHÁZ

KRON/KA MfS/ACAKLUB SHALOM

V poradí druhé stretnutie klubu sa uskutoönilo28. júla. Nieslo sa v duchu leta, nakofko námbratia Paszternákoví porozprávali svojezázitky z táborového pobytu v Sarvasi.Najblizsie stretnutie Klubu Shalom sauskutoöní 8. septembra 1996. o 15 hodine vkultúrnej miestnosti Menházu.

20 21VOTA 2NO V KO MÁR NE

Nasa organizácia bola zalozená v roku 1791,teda pred 205 rokmi. Jej agendu viediotrojölenné vedenie. Predsedom boI rabín EisikLax, ölenovia vedenia boli David Deutsch benMenachem Mendel a Abraham Freystadtl. Vmeste Komárno vtedy zilo 70 zidovskychrodín. Clenstvo predstavovalo dohromady 250osőb.

JUDr. RaabF

wSDRflvr zna

* ZNO v Komárne plánuje usporiadaf kurzhebrejského jazka, ktory by viedo1 p.Guttman, ktoré dlhé roky zil v Izraeli.Záujemcovia o tento kurz hebrejéiny neehsa písomne prihlásia v nasej obei. Blizsiepodmienky kurzu budú dojednané svedúeim kurzu.

PT

* Prosíme nasich élenov , aby nám doruéilimená a rodné éisla svojich maloletych detí,(najneskór do 20. augusta).

*Na schődzi predstavenstva ZNO, ktorá sakonala 17. júla boli medzi inymi prejednanétieto úlohy:

Vedenie ZNO sa zaoberalo návrhmi naopravu sklenenej vitráze na synagóge, ktorábola úplne zdevastovaná a zniőená.Prejednalo návrh ing. Konkolyiho na jejopravu. Nakol'ko neboli prejednané presnépodmienky a cena opravy, rozhodlo sa, ze opomoc sa obrátime na Múzeum zidovskejkultúry v Bratislave, ktoré by nám pomohlopri vybere dodávatel'a na opravu tejtovzácnej pamiatky.

L. Delikát

SpravodajMesacník ZNO Komárno.Redaktori: Tamás a András PaszternákTlac. príprava: Mgr. Piczek FerencTel. redakcie: 647·96Adresa: ZNO 9450 1 Komárno Eötvösa 1 5Tel: 3015Uzávierka 4. císla: 9. septembra