ÁLT 1.(2)

5/16/2018 ÁLT 1.(2) - slidepdf.com

http://slidepdf.com/reader/full/alt-12 1/51

1. AZ ÉRZÉKELÉS, ÉSZLELÉS PSZICHOFIZIKAI ÉS PSZICHOBIOLÓGIAINÉZŐPONTBÓL

Kulcsszavak: a klasszikus pszichofizika és a szignáldetekciós elmélet alapfogalmai, küszöbök,törvények , észlelés az egyes érzékleti modalitásokban, mozgásészlelés, térészlelés, az

érzékszervek anatómiai felépítése és működése, észlelés tudatosság nélkül, perceptuális tanulás, perceptuális elhárítás, az információ-feldolgozás szintjei, közvetlen észlelés, affordancia.

Kötelező irodalom:

ATKINSON, R. L., ATKINSON, R. C., SMITH, E. E., BEM, D. J., NOLEN-HOEKSEMA, S.(2005) Pszichológia. Budapest: Osiris Kiadó.CSÉPE, V., GYŐRI, M., RAGÓ, A. (2007). Általános pszichológia I. Budapest: Osiris Kiadó.DÚLL A., VARGA K. (1993) Általános pszichológiai gyakorlatok II. Budapest: NemzetiTankönyvkiadó.OLÁH A., BUGÁN A. (szerk.). (2006). Fejezetek a pszichológia alapterületeiből. Budapest:

ELTE Eötvös K.SEKULER, R., BLAKE, R. (2000) Észlelés. Budapest: Osiris Kiadó.VARGA K., DÚLL A., GŐSINÉ GREGUSS A. (1992) Általános pszichológiai gyakorlatok I.Budapest: Nemzeti Tankönyvkiadó.

Az észleléssel kapcsolatos kérdések megválaszolásának első módja a belső tapasztalatok

elemzése, vagyis az introspekció volt. Azonban a tudomány fejlődésével pontosabb és

megbízhatóbb módszerekre volt szükség, amiknek szintén összhangban kell lenniük

introspektív tapasztalatainkkal.

Gustav Theodor Fechner német fizikus és filozófus 1860-ban megjelent könyvében

(Pszichofizika elemei) összefoglalta az addig mások által (az észlelés vizsgálatára) használt

viselkedéses módszereket, ezáltal a módszerek összehasonlíthatókká váltak. Fechner célja egy

új tudományterület, a pszichofizika, létrehozása volt, amit ő így határozott meg: “ a testnek és a

léleknek, vagy még általánosabban fogalmazva, a mentálisnak és a materiálisnak, a fizikai és a

pszichológiai világnak pontos elmélete”. Konkrétabban a fizikai ingerek által kiváltott

élményeket akarta mérni, mert egyenletet akart felállítani, amivel jellemezhető a fizikai és

pszichológiai világ változásainak kapcsolata.

Küszöbök < Atkinson + Czigler >

A fizikai és az észlelt világ kapcsolatának egyik alapkérdése, hogy a fizikai ingereknek mely

tartományát vagyunk képesek észlelni (észlelési tartomány). A legkisebb észlelhető fizikai

energiamennyiség azonban próbáról próbára változhat.



Az abszolút küszöböt (= ingerküszöb) ezért statisztikailag számolják ki: az az ingerintenzitás,

amelyet a vizsgálati személy az esetek 50%-ában észlelt. Az abszolút küszöb kétféle lehet: az

alsó küszöb jelzi azt a legkisebb ingerintenzitást, amit már 50%-ban észlelt a személy, a felső

küszöb (fájdalomküszöb) pedig azt a legnagyobb ingerintenzitást, amit még 50%-ban észlelt a

személy.

Két inger megkülönböztetéséhez is szükség van bizonyos mértékű különbségre a két inger

között. A különbségi küszöb (differenciálküszöb) vagy éppen észrevehető különbség

(ÉÉK/JND) az az ingerintenzitás-változás, amelynél a kísérleti személy a próbák 50%-ában

észleli a két inger közti különbséget. ( Vigyázat! Ezt az Atkinson írja. A Sekulerben 75%

szerepel erre az értékre, a B. Kakas G.-ben pedig az van megjegyezve, hogy nem mindig 50%-

ra jön ki ez az arány.)

Az 50%-os észlelési valószínűséghez tartozó ingerértéket szubjektív egyenlőségi

pontnak (PSE) hívjuk, a 75%-os és 25%-os valószínűséghez tartozó ingerértékek közötti

intervallumot bizonytalansági intervallumnak nevezzük (IU), aminek fele a különbségi

küszöb.

Törvények < Atkinson, Czigler, B. Kakas G. >

Az ingerintenzitás és a különbségi küszöb kapcsolatára

Fechner törvényének megalkotása során támaszkodott kortársa, Ernst Weber német fiziológus

eredményeire. Weber kísérletei során azt találta, hogy minél erősebb egy kezdőinger, annál

nagyobb növekedés kell az ingerintenzitásban ahhoz, hogy a személy észlelje a változást. A

különbségi küszöbök tehát nőnek az intenzitással, és úgy vélte, hogy a különbségi küszöb és az

ingerintenzitás konstans törtet képez. Fechner ezt az összefüggést Weber-törvénynek nevezte

el: delta I / I = k,

ahol I az intenzitás, delta I a különbségi küszöb és k a Weber-állandó (/Weber-tört).

A k azonban csak egy adott szenzoros kontinuumban állandó, a különböző szenzoros

rendszerekben a konstans értéke különböző. Egy szenzoros rendszeren belül is a különböző

szerzők által megállapított konstans is eltérhet egymástól, mert a Weber-tört értéke függ a

mérési körülményektől. A kísérletekből az is kitűnt, hogy a Weber-törvény elsősorban az

észlelési tartomány közepén megbízható, a küszöbök felé egyre pontatlanabbul jósol.

Ezért próbálkoztak a Weber-törvény módosításával(Fechner és Helmholtz jegyzetei alapján); a

módosított képlet a következő: delta I = k x I + a (a mint abszolút küszöb) .



A fizikai ingerintenzitás és az észlelt ingerintenzitás kapcsolatára

Fechner nemcsak azt feltételezte, hogy az éppen észlelhető különbség állandó része az inger

intenzitásának, hanem azt is, hogy bármely ÉÉK érzékletileg egyenlő bármely más ÉÉK-val.

Ebből a két feltételezésből Fechner azt vezette le, hogy

az inger észlelt erőssége (pszi) a fizikai intenzitás ( fi ) logaritmusával arányos, tehát:

pszi = k x log fi .

Ezt az összefüggést nevezzük Fechner-törvénynek , ami általánosabban azt fejezi ki, hogy

ahogy egy inger fizikai intenzitása növekszik, az észlelt erőssége először gyorsan nő, aztán

egyre lassabban (In: Atkinson: 109.old. 4.3. ábra). A Weber-törvényhez hasonlóan a Fechner-

törvény is csak közelítés.

Stevens megkísérelt a különböző érzékleti modalitások esetén tág ingerkontinuumban érvényes

inger-érzéklet függvényt megalkotni. Az általa feltételezett összefüggés a következő:

pszi = k x (fi – fi0) n

ahol pszi a szubjektív élmény intenzitása, k a kísérleti feltételektől függő konstans, fi az inger

értéke, fi0 az inger-küszöb értéke, n a modalitástól függő változó.

Fontos kitérni arra, hogy a fechneri és a stevensi összefüggések közül nincs jó és rossz. A két

kutató más módszerekkel végzett kísérletek eredményeként kapta összefüggéseit (erről a

következőkben lesz szó), és a mérés-elméletben is különbségek vannak a két esetben.

Az ingeradás módszerei < Sekuler, B. Kakas G. >

A küszöbök mérésére Fechner három különböző viselkedéses módszert javasolt.

Konstans ingerek módszere

Az ingereket véletlenszerű, random sorrendben mutatják be. Ugyanaz az ingersorozat többször

kerül bemutatásra, mérik az egyes ingerekre jutó válaszgyakoriságot.

Pl. az abszolút küszöb mérése esetén az ingersorozat az egész gyengétől az erős intenzitásúig

tartalmaz ingereket, ezeket kvázi-random sorrendben mutatják be (biztosítva ezzel, hogy

minden inger elég gyakran forduljon elő), minden bemutatás után a személynek meg kell

mondania, hogy észlelte/ nem észlelte az ingert, az ingereket többször bemutatják (mondjuk 20-

25 alkalommal), és végül az igen és nem válaszok arányát minden intenzitásszinten ábrázolják

egy grafikonon úgy, hogy az intenzitás a vízszintes tengelyre (abszcissza) kerül, a függőleges

tengelyre (ordináta) pedig az igen válaszok aránya, így kapják meg a pszichometriai

függvényt. Ha az inger más dimenzióit is vizsgálni akarják, mondjuk a hang intenzitásán kívül

a frekvenciáját is, akkor a különböző frekvenciákon mért pszichometriai függvényeketpszichofizikai egyesítik. (In: Sekuler 539.old.)



Pl. a különbségi küszöb mérésénél két ingert adnak minden próbában, az egyik meghatározott

intezitású (standard inger), a másik intenzitása random módon változik. Az utóbbi az

összehasonlító inger, amiről a személynek meg kell mondania, hogy gyengébb/erősebb a

standardnál. Két éppen észrevehető különbséget azonosítanak ezzel: az egyik alig

észrevehetően gyengébb, a másik erősebb, mint a standard.

Határok módszere

Ennél a módszernél az ingerintezitást fokozatosan addig változtatják, amíg a személy válasza

megváltozik.

Pl. abszolút küszöb esetén az intenzités először nagyon pici, a személy még nem észleli az

ingert. Az intezitást növelik, egyszer csak a személy már igennel felel arra, hogy észleli-e az

ingert. Ez egy növekvő sorozat.

Ha az ingert észeleli a személy, és ezért az intezitást csökkentik, hogy nemmel válaszoljon,

akkor az csökkenő sorozat lesz. A kétféle sorozatot váltogatni kell, az eredményeket pedig

átlagolni.

A különbségi küszöb mérése esetén ingerpárokat villantanak fel, az egyik a standard, a másik az

összehasonlító inger. A pár két tagját egy időben, vagy egymás után mutatják be. Az

összehasonlító inger erősségét fokozatosan változtatják, csökkenő vagy növekvő módon. A

válasz „gyengébb/erősebb” lehet, de be lehet iktatni az „egyenlő” választ is. Ilyenkor azonban

az instrukció befolyásolja a bizonytalansági intervallumot(és ezzel a különbségi küszöböt is),

nem mindegy, hogy az egyenlőt akkor kell válaszolni, amikor a személy biztos az

egyenlőségben, vagy akkor, amikor nem tud dönteni a kisebb és nagyobb között.

A fokozatosan változó ingerintenzitások esetén a személy kialalkíthat magának egy rutint,

mondjuk, hogy hányadik ingernél szokta észlelni a különbséget. Az ilyen elvárások

befolyásolják az eredményeket, ezeket kitartási hibáknak szokás nevezni. Habituációs

hibának nevezzük, amikor a személy nem változtatja meg az ítéletét akkor sem, amikor az már

helyes lenne. Anticipációs hibának nevezzük az ellenkezőjét.

A beigazítási módszer vagy átlagos hiba módszere

A személy maga változtathatja - vagy verbálisan irányíthatja a vizsgálatvezetőt, hogy meddig

változtassa - az ingerintenzitást.

Az abszolút küszöb mérésénél a személy úgy változtatja az intenzitást, hogy az inger éppen

észlelhető legyen. Ezt a módszert a személyek általában könnyebbnek találják, mint a határok módszerét, bár a két módszer elég hasonló.



A különbségi küszöb megállapításánál az összehasonlító inger a standard ingernél felváltva

jóval nagyobb vagy jóval kisebb értékről indul. Csak az „egyenlő” ítéletek szerepelnek. Az

átlagérték lesz a szubjektív egyenlőség pontja (PSE). Ez utóbbi és a standard éték különbsége

lesz az állandó hiba (CE).

A fechneri módszerek változatai a következők: < Sekuler >

A lépcsőmódszer

Ez a határok módszerének változtatása. A határok módszerének egyik problémája az volt, hogy

nagyon sok inger bemutatása felesleges volt, hiszen azokat mindig, vagy sosem észlelte a

személy. A lépcsőmódszer nagyobb hatékonyságot eredményez, mert itt az ingerbemutatás

iránya a válasz megváltozásával fordul meg. Ha tehát az ingert például már éppen észlelte a

személy, akkor az ingerintenzitást csökkentik. A küszöböt ezután úgy számolják ki, hogy

minden olyan ingererősséget átlagolnak, amelynél a személy válasza megváltozott.

Azonban ezzel is akadnak problémák, mert a személy itt is kialakíthat elvárásokat arra

vonatkozóan, hogy mikor éri el az ingerintenzitás a küszöböt, és ez befolyásolhatja, válaszait.

Cornsweet egy olyan eljárást vezetett be, amely csökkenti a személy bizonyosságát arra az

irányra vonatkozóan, ahonnan a küszöb megközelítésre kerül. A lépcsők megszakításával és a

lefele és felfele futó lépcsők szigorú váltakozásával érte ezt el. Ekkor a személynek még mindig

lehetnek elvárásai. A legjobbnak az tűnt, amikor a felfele és lefele futó lépcsőhöz tatozó ingerek

véletlenszerűen váltották egymást.

A konstans ingerek módszerének módosítása

Az ingereket itt véletlenszerűen adják, ezért a személy elvárásai nem jelentenek akkora

problémát. Viszont itt is nagyon sok inger bemutatása felesleges, mert nagyon távol esnek a

küszöbtől. Ezért előzetes felmérést szoktak végezni arra vonatkozóan, hogy a személy számára

körülbelül melyek a küszöb körüli értékek. A másik lehetőség, hogy az ingeranyagot a kísérlet

közben módosítják, igazítva azt a személy küszöb körüli értékeihez. A másik probléma a

különbségi küszöb megállapításánál adódott: két inger együttes bemutatása (a standardé és az

összehasonlítóé) nehézkes, hosszadalmas. McKee például a sebesség különbségi küszöbénél

nem alkalmazott standard ingert, hanem a személyeket arra kérte, hogy a bemutatott sebességek

átlagához viszonyítsák az egyes sebességeket. Ez a k.sz.-eknek nem esett nehezére.

A fechneri módszereken és módosításaikon kívül használnak még a pszichofizikában egytovábbi, újszerű módszert is, ami viszont már átvezet a szignáldetekciós elmélethez.



A kötelező választás módszere

A kritérium az az implicit szabály, amelyet a személy a szenzoros információ válasszá

alakításakor használ. Egyes személyeknek magas kritériumaik lehetnek, és csak akkor adnak

pozitív választ, ha az inger elég erős volt. Más személyeknek kevésbé szigorú kritériumaik

lehetnek, és megelégszenek gyengébb szenzoros bizonyítékokkal is az igen válaszhoz. Többek

között az eltérő kritériumszintek kiküszöbölésére használják a kötelező választás módszerét.

Ennél a módszernél mondjuk az abszolút küszöb mérése esetén nem azt a kérdést teszik fel a

személynek, hogy észlelte-e az ingert, hanem például arra kérdeznek rá, hogy a látómező

melyik részén, vagy milyennek észlelte azt. A személy azzal „bizonyíthatja”, hogy észlelte az

ingert, ha ezekre a kérdésekre helyesen válaszol. Ez a módszer valószínűleg Bergmanntól ered,

modern változatát pedig Blackwell fejlesztette ki. Az eredmények arra mutatnak rá, hogy

idegrendszerünk nemcsak azokat az ingereket fogja fel, amelyeknek tudatában vagyunk. A

személyek ugyanis ezzel a módszerrel olyan fényt vagy hangot is képesek voltak észlelni,

amiről azt állították (mondjuk egy határok módszerével végzett kísérlet során), hogy nem

látható vagy nem hallható. (Persze a kötelező választás közben sűrűn hangoztatták, hogy csak

tippelnek.) Ez persze nem azt jelenti, hogy a személyek hazudnának, mikor azt állítják, hogy

nem észlelik az ingert. Arra az információra támaszkodnak, ami ahhoz szükséges, hogy tudatos

élményt szerezzenek egy ingerről, és úgy tűnik, az ehhez szükséges információ mennyisége

több, mint amennyi a kötelező választásos teljesítményhez szükséges (ahol a tudatos élmény

nem része a döntésnek).

Meg kell jegyeznünk, hogy tervezhetünk kötelező választásos határok módszerét vagy kötelező

választásos konstans ingerek módszerét is. Gyakran használják például oly módon a kötelező

választás módszerét, hogy arra kérdeznek rá, hogy nőtt vagy csökkent az inger az előző

próbához képest, és a helyes és helytelen válaszok arányából következtetnek a különbségi

küszöbre.

Skálázási eljárások < B.Kakas G.>

Fechner és elődjei a küszöbök mérésével foglalkoztak. Mivel ez sokszor nehézkesnek

bizonyult, Stevens bevezette helyette a közvetlen skálázási eljárásokat. (Ez a Czigler-könyvben

úgy jelenik meg, hogy Stevens-től számítva a klasszikus pszichofizika helyett a közvetlen

pszichofizikáról beszélünk.) Az alábbiak nagy része az ő nevéhez kötődik.



Az egyenlő érzékleti távolságok módszere vagy felezési módszer

A kísérleti személynek az a feladata, hogy két inger közötti távolságot megfelezzen. Az

ingerértékeket páronként bemutatva, azok fizikai értékének fele és a felezési értékeknek becsült

érzékelti értékek egy függvény formájában ábrázolhatók. A két ingerérték felének becslésekor

alkalmazható a határok, a konstans ingerek és az átlagos hiba módszere is, az alkalmazott

módszerek körét természetesen behatárolja az ingerminőség is.

A szakaszos osztás vagy frakcionálás módszere

A kísérleti személynek az összes összehasonlító ingert bemutatják egyszerre, és egy standard

ingert adnak. A feladat annak az összehasonlító ingernek a kiválasztása, amely a vizsgált

standard inger nagyságának meghatározott törtrésze.

Ingermodalitás-összeillesztés < Sekuler >

A személynek különböző modalitásokból eredő ingereket kell összehasonlítania intenzitás

szempontjából. Például egy hang erősségét kell olyanra beállítania, mint egy bemutatott fény

erőssége.

Látszólagos egyenlő intervallumok módszere < B. Kakas G. >

A kísérleti személyeknek az egyszerre kapott ingereket különböző osztályokba kell besorolnia.

A kategóriák számát a kísérletvezető megszabhatja, de ez nem feltétlenül szükséges.

Nagyságbecslés

A módszer abban áll, hogy a kísérleti személynek adott ingerre numerikus értékkel kell

válaszolnia, vagyis számszerűen kell az észlelt tárgy nagyságát megbecsülnie. Gyakran

vonatkoztatási alapként megadnak numerikus értékkel egy „horgony-ingert”, aminek

nagyságához lehet viszonyítani a többi inger nagyságát.

Osztályozás

A kísérleti személynek meghatározott kategóriák szerint szortíroznia kell az ingereket. A

kategóriák egy dimenzión belüli (mondjuk az inger tetszése a személynek) fokozatokat

jelentenek.



Rangsorolási módszer

Itt is kategóriákba kell sorolni az ingereket, azonban az előbbi módszertől eltérően itt egy

kategóriába csak egyetlen inger sorolható. Így a vizsgálandó kontinuum mentén az ingerek az

első, második, stb. helyekre kerülnek.

Páronkénti összehasonlítás

A személynek két ingert adnak egyszerre, és az a feladata, hogy megítélja, hogy a kettő közül

melyikre jellemzőbb egy adott tulajdonság.

(Az összehasonlítandó párok száma: {n x (n – 1) } / 2

A p értéke adja meg százalékban, hogy a személy hányszor ítélte jobbnak az egyik típust, mint

a többit: p = {C / (n – 1) } x 100,

ahol n az ingerek száma, C az inger előnyös választásainak száma. )

A páronkénti összehasonlítás módszere Thurstone skálázási eljárása alapján

Az eljárás az előzőhöz hasonló:a kísérleti személynek azt kell eldöntenie, hogy hány

százalékban ítéli jobbnak az egyik ingert a másiknál.

Többdimenziós skálázás < Sekuler >

Az eddigiektől némileg különböző módszer. Arra szolgál, hogy valamilyen dimenzió vagy

dimenziók mentén összehasonítsunk bizonyos ingercsoportokat; egymástól jól elkülöníthető

összetett ingerek esetén is alkalmazható (pl.parfümök, üdítők, színek, politikusok). Célja egy

olyan n-dimenziós térkép (képi reprezentáció) létrehozása, amelybe az összes tanulmányozott

inger beleillik, és az így kapott dimenziók száma fontos információt hordoz az ingerek közti

hasonlóságokról és különbségekről.

A személyeknek azt kell megbecsülniük (mondjuk egy 1-től 100-ig terjedő skálán), hogy

mennyire hasonlít két inger egymáshoz. Végighaladva az ingerpárokon a kutató még nem lehet

tisztában azzal, hogy a személyek mi alapján hozzák meg a döntéseiket. Amikor azonban kész a

többdimenziós térkép (In: Sekuler 542.old.), abból látható a dimenziók száma, és következtetni

lehet azok tartalmára. Persze minél több ingerrel és dimenzióval van dolgunk, a térkép

felrajzolása annél nehezebb, ezért általában ezeket a számításokat számítógépes programokkal

végzik.

A szenzoros döntési vagy szignáldetekciós elmélet



Az abszolút küszöb vizsgálatai azért indultak meg több évszázadddal ezelőtt, mert az

észelelésünk korlátait szerették volna feltárni, hiszen ezeket rögzítettnek vélték (magas küszöb

elméletek ).

A próbák során kiderült azonban, hogy előfordulhat, hogy egy bizonyos ingerintenzitást egyik

pillanatban észlelünk, másikban nem, hiszen érzékszerveinek nem mindig működnek

tökéletesen, figyelmünk is elkalandozhat, stb… Ezért az észlelési problémákat kezdték nem úgy

értelmezni, hogy a személy egyértelműen jelzi az érzékelés korlátait szóbeli válaszaival, hanem

egy bonyolult döntést kell hoznia az inegrrel kapcsolatban.

Már maga Fechner is kétségbe vonta, hogy egy „valódi” abszolút küszöb mérhető lenne,

támaszkodva azon megfigyelésére, hogy a személyek sötét szobában ülve is látnak egy

halovány – Fechner által „a fényérzékelés belső forrásának” nevezett – fényt. Ma ezt belső

fénynek vagy sötétfénynek nevezzük. Fechner felvetette azt a problémát, hogy a

megfigyelőnek problémát okozhat a belső fény, hiszen így döntenie kell, hogy az észlelet a

belső vagy a külső fényből származott-e.

Mivel –a kötelező választás módszerénél említett – kritériumszint is befolyásolja a döntést,

ezért találták ki a csapdapróbákat, amikor egyáltalán semmiféle ingert nem adnak. A személy

egy idő után elvárhatja a csapdapróbákat, azonban a csapdapróbák aránya változtatható (In:

Atkinson 115.old.).

A Green és Swets nevéhez fűződő szignáldetekciós elmélet nemcsak egy új módszert, hanem

egy átfogó gondolati keretet is nyújt. A gondolatmenet szerint valamilyen külső változás (inger)

megváltoztatja a feldolgozó rendszer állapotát, megnöveli annak műkődési (aktivitási) szintjét.

Feltételezve, hogy az idegrendszer állandó aktivitásban van, az inger által kiváltott aktivitás

hozzáadódik az adott pillanatban éppen jelentkező aktivitáshoz (ami lehet az idegrendszer

spontán tevékenysége, vagy más ingerek által kiváltott aktivitás). A feladat szempontjából

releváns inger által kiváltott aktivitást jelnek tekintjük, az egyéb aktivitást zajként határozzuk

meg. Az adott pillanatban fennálló aktivitás tehát a jel és a zaj összege. A zaj jellegéről

feltételezhető, hogy mértéke pillanatról pillanatra változik, tételezzük fel, hogy eloszlása

normális. További felételezés, hogyha a jel megjelenése adott mértékben növeli az aktivitást, az

ingerek utáni aktivitás normál eloszlású lesz. Ennek szórása megegyezik a zaj szórásával,

középértéke pedig annyival tér el a zaj eloszlásának középértékétől, amennyi az inger okozta

aktivitási többlet. A két eloszlás középértékének különbségét (tehát a jel hatását az aktivitás

szintjére) d ’-vel jelölik. A d ’ értéke (amit érzékenységnek is hívnak egy adott ingerintezitás



esetén) függ a feldolgozó rendszer érzékenységétől és a jel nagyságától. (Az eloszlásokat

ábrázoló görbéket zaj és jel-plusz-zaj görbének hívják, látható In: Czigler 16.old.)

Ha a környezetben változás van, az észlelő rendszer feladata, hogy detektálja azt. Egy adott

pillanatban azonban csak az aktivitás egy bizonyos szintje áll rendelkezésre. Azt kell tehát

eldönteni, hogy az aktivitás zajból eredő-e, vagy a zajhoz hozzáadódott-e jel is.

Természetesen minél nagyobb az aktivitási szint, annál valószínűbb, hogy az aktivitáshoz jel is

hozzájárult. Az észlelő rendszer ebben a helyzetben azt teheti, hogy az aktivitásnak egy adott

szintje alatt a jel hiányára következtet, a szint felett pedig annak jelenlétére. (Csak egy kis

közbeékelés: nagyon jó analógiának látom ezt a statisztikai hipotézisvizsgálat módszerére, ahol

a szignifikanciaszint valami hasonló. Ott is előfordulhatnak –az elsőfajú és a másodfajú ? –

hibák.) Ezt a kritériumszintet a szignáldetekciós elméletben béta érték kel jelölik. Időnként

hibák is adódnak: ha a zaj szintje éppen alcsony, hiába jön jel, a zaj+jel kisebb lesz a kritérium

szintjénél. Következésképpen a személy nem detektálja a jelet. Ez a hiba a kihagyás.

A másik esetben a zaj szélsőségesen nagy, ekkor jel nélkül is annak meglétét észleli a rendszer.

Ez a téves riasztás. A helyes válaszok lehetnek találatok ( a jel helyes detekciója) és helyes

elutasítások (a jel hiányának helyes jelzése). A négy válasz aránya páronként összefügg: minél

nagyobb a találatok aránya, annál kisebb a kihagyásoké, továbbá minél nagyobb a helyes

elutasítások aránya, annál kisebb a téves riasztásoké.

A szignáldetekciós helyzetben a teljesítményt megmutatja két arányszám, szokásosan a találati

arány és a tévesztési arány, amiket a görbék alatti terület mutat meg. (In: Czigler 17.old.)

A d ’ növekedése esetén a találati arány nő, a téves riasztási arány viszont nem változik.

Ha viszont a döntési kritérium lesz lazább, azaz kisebb aktivitásszint esetén is elérhető ez a

szint, a találati arány növekedését a téves riasztási arány növekedése kíséri.

Az a személy tud tehát jobban diszkriminálni (tudja megkülönböztetni az inger jelenlétét az

inger hiányától), akinek magas találati arány mellett alacsony a téves riasztási aránya.

Ez az egyéni különbségekre hívja fel a figyelmet, de nem szabad elfelejteni, hogy egy személy

kritériumszintje is változhat (például pont az instrukció hatására). Hogyha fontos az inger

észrevétele és nem túl nagy a téves riasztás költsége, akkor az elmélet szerint a személy

liberális kritériumot fog alkalmazni. Ha viszont költséges a téves riasztás, a személynek

szigorúbb kritérium szerint kell döntenie.

A valóságban azonban mérni az arányokat tudjuk, és ebből kell kiszámítani a d ’ és a béta

értékét a görbe alatti területekkel együtt. A d ’ értékét úgy számolhatjuk ki, hogy a görbéket az

intenzitás (vagy aktivitás, azaz az abszcissza) tengelyen elcsúsztatjuk úgy, hogy a zaj görbeátlaga a 0 pontba essen. Mivel a két görbe szórása azonos, leosztunk a szórással, így standard



normális eloszlást kapunk. A d ’-t szórásegységekben adhatjuk meg. A béta kiszámításakor az

ordinátákat vesszük figyelembe, a kritériumszint ott helyezkedik el, ahol a téves riasztási arány

és a találati arány a mértnek megfelelő.

A észlelő működés-jellemző görbéjét / vevőérzékenységi görbéjét (ROC görbe) úgy kapjuk,

hogy mindkét tengelyen függő változót ábrázolunk : a függőlegesen(ordináta) a találati arányt, a

vízszintesen(abszcissza) a téves riasztási arányt a különböző kritériumszinteken. (Látható: In:

Czigler 21.old. vagy In: Atkinson 115.old.) Az érzékenységet (d ’ ) a görbe jelöli, minél

nagyobb a d ’ , annál nagyobb a görbe alatt terület.

A görbe alatti területtel az érzékenység akkor is jellemezhető, hogyha az eloszlások nem

normálisak. Ilyenkor úgy érhetjük el azt, hogy több kritériumszinten nyerjünk adatokat, hogy

bizonyossági ítéleteket kérünk a személyektől. (Például egy skálán 1—5-ig értékeljék

bizonyosságukat, és az 5-öt igennek, a többit nemnek vesszük szigorú kritériumszinten, liberális

kritériumszinten pedig több érték jelent igent.)

A szignáldetekciós elméletet az emlékezés, a nyelv és a figyelem vizsgálatában is használják.

Mozgásészlelés, térészlelés

A vizuális élmény négy dimenziója: mintázat, szín, mélység, és mozgás. segítségükkel képesek

vagyunk arra, hogy elkülönítsük a tárgyakat hátterüktől, azaz felismerjük őket.

I.

A mélységészlelés: a kifejezést két módon használhatjuk:

1. A megfigyelő és a tárgy távolságára utalhat-> abszolút távolság

2. Vagy használhatjuk két tárgy vagy egyetlen tárgy különböző részei közötti távolságra ->

viszonylagos (relatív) távolság

A látórendszer által használt különböző távolsági jelzőmozzanatok:

Távolsági információ

Szemmozgások Látási

Akkomodáció . Konvergencia Binokuláris Monokuláris



Statikus jelzőmozzanatok Mozgásparallaxis

Takarás Méret Perspektíva

Monokuláris jelzőmozzanatok:

1. Takarás: azon alapul, hogy a közelebbi tárgy takarja a messzebb lévőt.a tárgy takart részeinek

észlelése: amodális kiegészítés.

2. Méret: befolyásolja az észlelt távolságot.

3. Perspektíva: a felszínek vagy tárgyak megjelenése változik, ahogy a megfigyelőtől távolabb

kerülnek.

-lineáris perspektíva

-textúragrádiens

-levegőperspektíva

-árnyékolás

4. Mozgásparallaxis:a megfigyelőtől különböző távolságban lévő tárgyak képének egymáshoz

viszonyított mozgása különbözik

Binokuláris jelzőmozzanatok:

a viszonylagos távolság binokuláris látás segítségével történő észlelését sztereolátásnak vagy

sztereopszisnak hívják.

retinális diszparitás: a jobb és bal szembe vetülő képeken a tárgyak oldalirányú távolságának

különbségei. binokuláris versengésnek nevezzük azt, amikor az egyik és a másik szem által

észlelt kép időbeni váltakozását, akkor, amikor a két szem nagyon különböző ingert néz.

A mélységelmélet a nagyságillúziókat az észlelt távolság hibájának tulajdonítja. az elmélet azon

a megfigyelésen alapszik, hogy az észlelt méret ugyanolyan marad a köztük lévő

távolságkükönbség ellenére, és ezért a retinális kép változásának ellenére. nagyságkonstancia

II:A mozgás többféle észlelési célt szolgál: észrevétel, háttértől való elkülönítés, az alakról is

nyújthat információt, a törzs és a szem mozgásának vezetése. A mozgás téri-idői esemény, mert

az idegrendszer az idő függvényében történő elmozdulásokat állapítja meg.

Kétfajta látási esemény van:1.egyszerűbb esetben csak időben történik változás



2.bonyolultabb esetben térben és időben is változás megy végbe.

Villogás: csak idői változással járó látási esemény.

Kritikus fúziós frekvencia(KFF):ez a legmagasabb frekvencia, amelynél még villogásként

érzékeljük a fényjelenséget.(60 Hz,1 villanás/sec.)ez az ún. magas frekvenciás töréspont

Vizuális elfedés(maszkolás):két felvillanás idői közelsége megnehezíti az egyedi felvillanások

elkülönítését --> összeolvadnak

Visszaható elfedés: a megnövekedett küszöb a nagyobb, későbbi fényforrás elfedési hatásának

tulajdonítható

Előreható elfedés: amikor az erősebb elfedő ingert a gyengébb inger előtt mutatják be. Egyes

emberekből a villogó fények látványa rohamot válthat ki. Az ilyen emberek fotokonvulziv

epilepsziában szenvednek.

Biológiai mozgás: a mozgás erőteljes jelzőmozzanatokat kínál a dolgok biológiai

hovatartozására nézve, segíthet annak eldöntésében, hogy vmi él-e vagy sem. Ha egy élőlény

egész teste mozog, az egészen mást jelent, mintha az egész teste mozog. a mozgásokból

következtethetünk a személy nemére is.

a biológiai mozgás felismerése: a test izületeinek mozgása fontos információval szolgál.

Johansson villanyégőket rögzített egy ember izületeihez. a ksz-nek nincs más támpont, csak a

mozgó fénypontok ->felismeri a mozgásról azt, hogy mit csinál az illető. A biológiai mozgás

észlelése automatikus. A mozgó fényeket elegendő 200 milisecundumig nézni a mozgás

azonosításához.

A mozgásból fakadó szerkezet észlelése: képesek vagyunk arra, hogy a mozgás alapján

következtessünk a tárgyak szerkezetére.

David Lee kimutatta, hogy egy másik dinamikus információforrást használunk(nem a t=s/v

egyenletet )az érkezés idejének megállapítására, olyat, amely fölöslegessé teszi mind a távolság,

mind a sebesség ismeretét. a tárgy képe amíg távol vagyunk tőle lassan nő a retinán, majd

ahogy egyre közelebb érünk a tárgyhoz, annak képe rohamosan nő-figyelmeztetve az ütközésre.

Helyváltoztatás és mozgáslátás nélkül: pl. mozgó tárgyak követéséhez nem szükséges

folyamatosan rajtatartanunk a szemünket. Optikus ataxia: látási mozgáskoordinációs zavar. nem

képes vizuálisan vezérelt finom kézmozgások kivitelezésére.

Szemmozgások:

1. A céltárgy kiszúrása:

Szakkádok: a szem gyors, ugráló mozgásai abból a célból, hogy egyik fixációs pontról a

másikra váltson a szem. A szem csak akkor ugrál, ha a periférián kell fixálni egy tárgyra.Létezik olyan küszöbérték, egy minimális sebesség, amely alatt nem észlelünk mozgást. És



kicsiny röviden felvillanó ingereket nehezebb észrevenni, ha a megfigyelő nem tudja, hol fog

felbukkanni az inger. ha tekintetünket egy fix pontra irányítjuk, akkor is végrehajt a szemünk

bizonyos mikroszakkádokat, ha megakadályozzák a retinakép ezen elmozdulását(stabilizált

retinakép),akkor a tárgyak képe elhalványul

2. célon maradni:

A szem két egymást kiegészítő információforrásra hagyatkozik:1 az irányt és sebességet kódoló

idegsejtekből származó érzékleti info,2 a megfigyelőnek a tárgy további mozgására vonatkozó

kognitív elvárásai. az érzékleti jelek és a kognitív elvárások integrációjával az agy a követő

vagy folyamatos szemmozgások irányítása végett parancsokat küld a szem körüli izmoknak.

Dinamikus látásélesség: a mozgó tárgyak esetén meghatározott pontosság. amikor a szemek

együttkövetik a tárgyat, akkor a látás élessége egyáltalán nem károsodik.

Vesztibuláris szemmozgások: a fej és a test mozgását kompenzáló szemmozgások, amelyek

elősegítik a tekintet stabilitását.

Fokális és perifériális látás:

Fokális látás és globális látás:

Fokális látás:a tárgyak azonosítását és megkülönböztetését végzi. a retina központjából

származó infót hasznosítja

globális látás: a téri eligazodást biztosítja. egyaránt felhasználja a retina közepéről és a

perifériáról származó információkat.

A mozgás idegrendszeri alapjai: különféle irányultság szelektív sejtek meghatározott irányú

mozgásra válaszolnak leginkább. Werer Reichard dolgozta ki a témát, kimutatva, hogy a retina

egyes szomszédos területeire eső fényerősség összehasonlítását összekapcsolt idegsejtek

végzik.

Mozgásadaptáció:

Sekuler és Ganz a szelektív adaptáció-az észlelési mechanizmusok vizsgálatának módszere,

amelyben a személy bizonyos ingerek iránti érzékenységét csökkentik úgy, hogy kiteszik egy

bizonyos ingernek.- segítségével vizsgálta a mozgásészlelést. A megfigyelő percekig nézte a

felfelé mozgó, magas kontrasztú sávokat. A mozgás folyamatos szemlélésének hatására a felfelé

irányuló mozgás küszöbe a kétszeresére nőtt. Sekuler és Ganz azzal magyarázta ezt, hogy az

alkalmazkodás kifárasztotta az ingerlés során látott irányú mozgásra szelektíven érzékeny

idegsejteket. -> mozgási utóhatás(vízesés illúzió):miután pár percig adott irányú mozgást

néznek az emberek, ezt követően ellentétes irányú mozgás illúzióját élik meg. a vízesés-illúzió

nem az egyetlen olyan eset, amikor az álló tárgyak mozogni látszanak.a kiváltott(indukált)



mozgás: az az illuzórikus benyomás, hogy egy álló tárgy mozogni látszik mozgó kontúrok

közelében pl. a Hold mozgó felhők közelében.

Látszólagos mozgás: illuzórikus benyomás: a különböző helyeken lévő tárgyak gyors egymás

utáni bemutatása következtében úgy észleljük, hogy a tárgy folyamatosan került egyik helyről a

másikra.

csoportmozgás: a látszólagos mozgás bizonytalan típusában az az észlelet, hogy minden inger

elem egy csoportban előre-hátra mozog.

elemmozgás: a látszólagos mozgás bizonytalan típusában az az észlelet, hogy az inger bizonyos

részei mozdulatlanok, míg egy másik része előre-hátra mozog.

I. A tér észlelése (Forrás: Varga K., Dúll A., Gősiné G. A.: Általános pszichológia

gyakorlatok I., 10. gyakorlat)

- többféle tér létezik, pl. vizuális, auditív, szaglási, kinesztetikus, termikus, tapintási, stb.

- ezek közül kiemelt jelentőségű a vizuális tér (térlátás)

- alapprobléma: hogy készítünk a retinára vetülő kétdimenziós képből

háromdimenziósat

eredeti magyarázat szerint a két egymást részben fedő vizuális mező

sztereoszkopikus hatásának köszönhető (binokuláris látás)

ezt cáfolja a sztereoszkóp: ez egy olyan szerkezet, amely a két szem foveájára

háromdimenziós tárgyakról kissé eltérő képe vetít, ezért térbeli benyomást kelt; ha

megmozdulunk, a benyomás eltűnik

másik ilyen eszköz a Julesz-féle ábra: számítógéppel generált random mintázat,

amelyben csak ott van eltérés, ahol térlátás esetén lenne (Julesz szerint a térlátás

magyarázata egy „harmadik szem” – cyclops szem – jelenléte az agyi áreák mögött,

ott, ahol a két szem látása kombinálódik)

Gibson szerint a mélység nem a percepcióból ered elsősorban, hanem a térlátás lényeges

eleme az emlékezés

- a távolság- és mélységérzet elemei:

a) Walker szerint

1. konvergencia: a két szem látótengelye által bezárt szög – minél nagyobb,

annál közelebbinek tűnik a tárgy



2. retinális diszparitás: a retinákra vetülő képek különbsége

látótengely fogalma: a retinaképet és a tárgyat összekötő egyenes

3. akkomodáció: a szemlencse alakjának változása az éles kép érdekében a

retinán4. mozgás-parallaxis: a tárgyak viszonylagos elmozdulása az észlelő illetve a

tárgyak mozgásakor

5. perspektivikus hatás: mélységi információk, pl. fény-árnyék, takarás,

részletgazdagság változása a távolságtól függően

b) Gibson szerint: „perspektivikus érzéki váltások = vizuális benyomások,

melyek a folyamatos felszín és kontúr észlelését kísérik: 13 van, 4 csoportba

sorolhatók

• Pozícióperspektíva: textúraperspektíva, méretperspektíva, vonalas

perspektíva

• Parallaxisperspektíva: binokuláris perspektíva, mozgásperspektíva

• A szemlélőtől független perspektívák: légperspektíva, az életlenség

perspektívája, a vizuális mező relatív függőleges elmozdulása,

textúraváltozás, a kettős kép változásai, a mozgási sebesség változásai

• A kontúrok mélysége: teljesség, fény-árnyék átmenet

- a jelzőmozzanatok kölcsönhatása: nem egyszerűen összegződnek, hanem egyikük

dominánssá válhat; ismert tárgyak a meglepő konvergenciának ellenállhatnak

- hiperoszkóp: két különböző távolságra lévő tárgyat ezen át nézve a tárgyak távolsága

nagyobbnak tűnik, mert a szemek közti távolság növekedésével a látótengelyek által bezárt szög

és így a retinaképek eltérése is nő, de a tárgyak kisebbnek tűnnek, mert csökken az összetartás

szöge; ez furcsa, torz képet ad

- pszeudoszkóp: a távoli tárgyat közelebbinek, a közeli tárgyat távolabbinak látjuk, mert

a két szem által látott kép meg van cserélve tükrökkel

mindkét esetben elmúlik a hatás, ha csak egy szemmel nézünk bele

II. Mélységészlelés (Forrás: Seculer, R. és Blake, R.: Észlelés. Hetedik fejezet, 241-

276. o.)



Énközpontú irány

- egy tárgynak az észlelő helyzetéhez viszonyított elhelyezkedése

- meg lehet adni egy kétdimenziós koordináta-rendszerben, melyben a két dimenzió a

jobb-bal és a lent-fent, és közepe megfelel a tekintet középpontjának

- mivel a retina kérgi leképeződése topografikus szerveződésű (a retina szomszédos

területeit a kéreg szomszédos területei reprezentálják), a kétdimenziós viszonyok megőrződnek

a látókérgi reprezentációban

- mi a helyzet a harmadik dimenzióval?

Mélységészlelés: a harmadik dimenzió

- mélységészlelés fogalma: 1) abszolút távolságok 2) viszonylagos távolságok

megbecsülése

1) abszolút távolság : a köztünk és más tárgyak között levő távolság

2) viszonylagos távolság : két tárgy között vagy egyetlen tárgy különböző részei között

levő távolság

- a mélységészlelés távolsági információforrások, ún. távolsági jelzőmozzanatok

segítségével történik; ezek két csoportja:

- szemmozgásos: általában kinesztetikus természetűek (az izom-összehúzódás

érzetéből fakadó információ az alapja)

- látási: valóban vizuális természetűek; két csoportja a binokuláris (csak két

szem használatakor működik) és monokuláris jelzőmozzanatok (akkor is elérhetőek, ha

csak az egyik szemet használjuk)

A k k o m o K o n v e r

S z e m m

B i n o k u

T a k a M é r e P e r s p

S t a t i k u M o z g á s

M o n o k

L á t á s

T á v o l s á g i j e

Szemmozgásos jelzőmozzanatok



- ide tartoznak: konvergencia (a két szemgolyó összetartásának mértéke) és

akkomodáció (a szemlencse domborúságának változásai)

- általában összekapcsolódva működnek: az egyik megváltozását a másik változása

kíséri (pl. ha az ujjunkra fókuszálunk, miközben egyre közelebb visszük az orrunkhoz: a két

szem összetartása nő, a lencse megpróbálja élesen tartani a képet)

- az akkomodáció csak tőlünk néhány méteren belül levő tárgyak esetében hasznos, mert

ekkor a szemgolyó eléri legernyedtebb állapotát; ezen belül is pontatlan

- a konvergencia 6 méteren belül működik, ekkor a konvergenciaszög 0-ra csökken;

ezen belül megbízhatóan jelez

Binokuláris jelzőmozzanat (sztereolátás)

- a szemek a fej elején helyezkednek el a két szem a látótérnek nagyjából ugyanazt a

területét fedi le

- a szemek bizonyos távolságra vannak egymástól a két szem a tárgyakat kissé eltérő

nézőpontból szemléli

- sztereolátás vagy sztereopszis: a viszonylagos távolság binokuláris látás segítségével

történő észlelése; a szó jelentése: „szilárdat látni” (azt is lehetővé teszi, hogy olyan dolgokat

lássunk, amit egy szemmel nem láthatunk – látás felbontóereje megnövekszik)

- retinális diszparitás: a tárgyak oldalirányú távolságának (laterális szeparáció)

különbségei;

- működése: a retinális diszparitás a tárgyak közti távolságtól függ: ha az egyik tárgy

sokkal közelebb van a megfigyelőhöz, mint a másik, akkor nagy lesz a retinális diszparitás;

- retinális diszparitás és fixációs pont: ha egy tárgy messzebb van tőlünk, mint a fixált

tárgy, keresztezetlen diszparitás van köztük (a szemeknek szét kell tartaniuk); ha közelebb,

keresztezett diszparitás (a szemeknek össze kell tartaniuk)

- ha két tárgy egyenlő távolságra van: nincs retinális diszparitás; a tárgyakról érkező

képek a két szem egymásnak megfelelő területeire esnek

- horopter: azoknak a helyeknek az összekötésével létrejött képzeletbeli sík, ahol két

tárgyat tőlünk ugyanolyan távolságra lévőnek észlelünk, mert egymásnak megfelelő retinális

területekre esnek a térben a sík felénk eső részén a keresztezett, attól távolabb eső részén a

keresztezetlen diszparitás érvényesül (érdemes megnézni: 251. o., 7.7. ábra)

- sztereoszkóp: Wheatstone brit fizikus találmánya; a két kártyára fölvázolta egyháromdimenziós kép körvonalait; az egyiket úgy, ahogy a bal, a másikat, ahogy a jobb szem



látja; ezt beillesztette egy olyan szerkezetbe, amely a két szemnek külön mutatta be a kártyákat;

a két rajzot úgy látjuk, mintha egy lenne és térbeli hatást kelt

- a sztereolátás két lépése: 1. azonosítjuk az azonos tárgyakat a két szemben 2.

kiszámítjuk a jegyek közti retinális diszparitások nagyságát és irányát

- akkor is észleljük a sztereopszist, ha nem látunk felismerhető tárgyakat; a jelenséget

Julesz Béla randompont-sztereogrammal modellálta: fekete-fehér pontok sorából álló ábra,

melynek egy részét oldalirányban több sorral elcsúsztatta; ez olyan hatást kelt, mintha az

elcsúsztatott rész térben kiállna a képből

- az agy a két szem által látott kép összehasonlításakor olyan csatornákra támaszkodik,

amelyek korlátozott téri frekvenciasávokra támaszkodnak

- agyi mechanizmus: a mindkét szemből inputot kapó, ún. binokuláris neuronok (ilyen a

legtöbb) akkor adják a legintenzívebb választ, ha a két szem összeillő jegyeket lát (ld. fent 1.

lépés); valamint ezek érzékenyek a retinális diszparitásra: sejtenként változik, hogy milyen

nagyságú diszparitást részesítenek előnyben (2. lépés)

- sztereovakság : az emberek 5-10 %-a nem tudja a retinális diszparitás alapján a

mélységet észlelni; oka lehet pl. kancsalság ezek a személyek képtelenek mindkét szemükkel

ugyanarra a tárgyra fixálni, ezért az agy elnyomja az egyik szembe érkező látványt

- a sztereolátást befolyásolja a többi távolsági jelzőmozzzanat is

A monokuláris jelzőmozzanatok

- statikus jelzőmozzanatok és a mozgásparallaxis tartoznak ide

- a statikus j.m-k (takarás, méret, perspektíva) mozdulatlan személy számára is

hozzáférhetőek

- statikus jelzőmozzanatok:

1. takarás: a közelebbi tárgy eltakarja vagy elhomályosítja a távolabbi egy részét

- egyszerű jelzőmozzanatnak számít: már 7 hónapos korban jelzőértéke van, agysérülés ezt

nem szünteti meg (a többivel ellentétben)

- erős jelzőmozzanat: ha a retinális diszparitással konfliktusba kerül, felülírja azt

- a V2 látókéreg neuronjai végzik a takarás észlelését: a részfeladatok körvonal-

kiegészítés és távolság szerinti rendezés azokat a tárgyakat is egésznek észleljük, amit

nem láthatunk teljes egészében, mert egy másik egy részét eltakarja: amodális

kiegészítés



- neonterjedés: egy szín környező területeinek illuzórikus elvándorlása

- a takarás nem nyújt információt a tárgyakat elválasztó tényleges távolságról

2. méret: ahogy közeledünk egy tárgyhoz, úgy lesz egyre nagyobb a képe a retinán, és

ahogy távolodunk, úgy lesz egyre kisebb

- ha ismerjük a tárgy méretét, meg tudjuk becsülni a távolságát

- az észlelt távolság is befolyásolhatja a tárgy észlelt méretét; Ames-szoba: olyan

szoba, ahol mind a padló-mennyezet távolságot, mind az ablakok méretét és alakját

eltorzították úgy, hogy a szoba négyszög alakúnak tűnjön; valójában az egyik oldala

sokkal hosszabb, a bent lévő emberek ezen az oldalon kisebbnek tűnnek

- holdillúzió: a horizonton sokkal nagyobbnak tűnik, mint a zeniten (a

horizonton több a távolsági jelzőmozzanat, ezért távolság nagyobbnak tűnik); Kaufman

és Rock kísérlete: ha egy átlátszatlan anyagba fúrt lukon nézzük a horizonton lévő

Holdat, az „összemegy”

3. perspektíva:

- lineáris perspektíva: a párhuzamos vonalak a távolban összetartani látszanak;

nagyon erős mélységérzetet kelt; az Ames-szoba illúziókeltő hatásában ennek is szerepe

van

- textúragradiens: Gibson fedezte fel jelentőségét; a felület látható textúrája (pl. a

fa erezete, egyenetlenségei) nem merőleges a látótengelyünkre, hanem a távolsággal

változik; információval szolgáltat: a felületek távolságáról, dőlésszögéről, a felületeken

elhelyezkedő tárgyak méretéről; a textúragradiens hirtelen változásai sarkok vagy élek

jelenlétére utalnak

- levegőperspektíva: a távoli tárgyakat kevésbé tisztán látjuk, mint a

közelebbieket; oka: a levegő részecskéin szóródik a fény, emiatt csökken a tárgyak

éleinek kontrasztja, elmosódottabbnak látjuk

- árnyékolás: a háromdimenziós tárgyak önárnyékot vetnek; a fény mindig

felülről érkezik: ha az árnyékolatlan részek felfelé mutatnak konvex felület; ha lefelé

konkáv felület; az összehasonlítást a fej irányához viszonyítva tesszük meg

- mozgásparallaxis:

- már akkor is működik, ha csak elmozdítjuk a fejünket



- a mozgás iránya: a fixált pontnál közelebb eső tárgyak ellentétes irányban mozognak,

mint mi, míg a távolabb esők azonos irányban mozognak

- a mozgás sebessége: a távolabb eső tárgyak sebessége kisebb

- akkor is hatékony, ha mi mozgunk, és akkor is, ha mozgó tárgyakat nézünk

- a tárgyak távolságáról a retinális képek távolságának egyik nézőpontról a másikra

történő változása informál

- analóg módon működik a retinális diszparitással, csak itt a két szembe érkező eltérő

retinaképet a fej két eltérő pozíciójakor látott kép képviseli

A jelzőmozzanatok integrációja

- a jelzőmozzanatok additíven működnek együtt, minden forrást külön dolgozunk fel és

egyik sem dominál: „minimodulokból” álló vizuális rendszer (Bruno és Cutting)

- a mélységészlelés leromlik, ha a jelzőmozzanatok konfliktusba kerülnek: kétértelmű

ábrák (pl. Necker-kocka: a kocka konfigurációja attól függően változik, hogy melyik négyzetet

észleljük a kocka előlapjának)

Nagyságillúziók és nagyságkonstancia

- a nagyságillúziókat a mélységelmélet a monokuláris jelzőmozzanatok működésének

tulajdonítja

- Müller–Lyer-illúzió: azonos hosszúságú vonalak közül az egyiknek a két végén befelé

mutató nyíl ↔, a másiknak kifelé mutató nyíl >-< van; az előbbi esetben a vonal rövidebbnek

tűnik, mint az utóbbiban; magyarázata: a nyílhegyek a függőleges vonalak végén két, egymást

metsző sík által bezárt szögnek tekinthetők, míg a függőleges vonalak képviselik a két felszín

által bezárt metszéspontot vagy sarkot; befelé mutató nyilak közeledő sarokra, a kifelé mutató

nyilak távolodó sarokra utalnak; a vonalak retinára eső képe ugyanakkora, de közelebbinek

látjuk, ezért rövidebbnek észleljük

- Ponzo-illúzió: két egymás felé dőlő függőleges vonalon azonos méretű vízszintes

vonalak vannak; a fölső vonal hosszabbnak tűnik, mert itt már a két függőleges vonal jobban

összetart, és így távolabbinak gondoljuk a lineáris perspektíva alapján (273. o., 7. 27. ábra);

azonos méretű retinális kép, de távolabb kell legyen hosszabbnak észleljük a vonalat

- ezek az illúziók a nagyságkonstancián alapulnak: ez azt jelenti, hogy az észlelt méretet

az észlelt távolság függvényében skálázzuk, és így egy ismert méretű tárgyat nem észleljük

nagyobbnak, ha távolabb van és ezért megnő a retinális képe



III. Kovács I.: Egy tudományos vízió (In: Pszichológia, 11)

- a cikk David Marr 1982-ben kiadott könyvének szemléje, melyben Marr a vizuális

feldolgozás komputációs elméletét fejtette ki

∗

- az elméletet Marr 1973 és 1980 között dolgozta ki; a percepcióról alkotott elképzeléseket

jelentősen megváltoztatta, de Marr halála után kissé a perifériára szorult

- a látás alacsony szintű folyamatait szándékozik modellezni

- a vonás-detektorokkal kapcsolatos kételyek megfogalmazásakor jött létre, mivel ezt

számítógépes úton nem sikerült modellálni, és ez megingatta az érvényességébe vetett hitet;

ugyanakkor a modern neurofiziológia eredményei sem adtak kielégítő magyarázatot

1) Az elmélet alapjainak áttekintése

- Marr nem az empíriából indul ki, hanem megpróbálja kikövetkeztetni, hogy milyennek

kellene lennie a látásnak, hogy a feladatát teljesíteni tudja; az ellenőrzés és a kísérletek csak

ezután következnek

- alapprobléma: hogyan lesz a retinára vetülő kétdimenziós képből viszonylag pontos

modellünk a háromdimenziós világról?

- két elméleti alapfeltevése van:

a látható világ fizikai tulajdonságairól, melyek a komp. elm-.ben a korlátozó

feltételeknek felelnek meg, veleszületett tudást jelentenek; nincs szükség a

percepció során magas szintű ismeretek segítségül hívására (szembehelyezkedik a

konstruktivista alakfelismerés elméletével)

a látás elemi szintjei moduláris szerveződésűek; a megismerésnek vannak a kogníció

számára áthatolhatatlan régiói

- a modell három fő reprezentációs szint köré szerveződik:

Első vázlat (primal sketch)

- az intenzitások változásait és azok lokális geometriáját írja le

- a kép minden pontjához egy intenzitásérték tartozik, melyet a fotoreceptorok érzékelnek

- az intenzitások megváltozása fizikailag „értelmes” helyeken történik

Címe: “A computational investigation into the human representation and processing of visual information”



- még nem lehet tudni, hogy az intenzitásváltozás milyen fizikai ok következménye; fő

fizikai faktorok, melyről kiindulhatunk: a tárgy visszaverőképessége (reflektanciája), a

megvilágítás változásai, felszíni geometria, nézőpont

- a szomszédos intenzitásokat kell ezen a szinten összehasonlítani, és a nagy ugrásokat

„bejelölni” (ehhez matematikai szinten az első derivált létrehozásával jutunk)

- a folyamatokat matematikai fogalmak segítségével modellezhetjük (deriválás lépései)

Két és fél dimenziós vázlat

- ez a szint a látható felszínek orientációjával, kontúraival, mélységével, stb. foglalkozik

- a korábbi modulok eredményei kombinálódnak itt, a tárgyfelismerés modulja számára

feldolgozhatóbb formába kerülnek:

- egyezteti a modulok információit, és eldönti, hogy ellentmondás esetén melyik kap

elsőbbséget

- a lokális jelzéseket globálisabb reprezentációvá alakítja át úgy, hogy az a lokális

jelzésekkel konzisztens maradjon

- a felszín értelmezése előtti utolsó lépést, az „egyszerű” percepció utolsó fázisát jelenti (a

korai, „bottom-up” folyamatok itt összegződnek, ezért nevezik a percepció és a kogníció közötti

„interface”-nek, „illesztőnek”)

- még nézőközpontú koordinátarendszerben van meghatározva (ezért vázlat): úgy ábrázolja

a felszíneket, ahogyan egy adott nézőpontból látszanának

- 2 és fél dimenziós: még csak irányulással rendelkező felszínek, nem valódi

háromdimenziós tárgyak szerepelnek benne: a mélység számokkal (a tárgyak nézőtől vett

relatív távolságával), az irányok vektorokkal van kifejezve

- képes a felszíneket olyankor is kitölteni, amikor a fizikai ingerben hiányok vannak

- jelen vannak a háromdimenziós tér felszíneinek lehetséges elrendeződéseivel kapcsolatos

megszorítások

Három dimenziós modell

- a háromdimenziós tárgyak tárgyközéppontú koordinátarendszerben meghatározott (tehát a

nézőponttól független) reprezentációja

- ezt a szintet Marr csak vázlatosan érinti, sokkal kevésbé kidolgozott, mit ez előzőek



- a bottom-up folyamatok itt már kapcsolatba lépnek az ismeretrendszerrel (az emlékezeti

katalógussal)

- a tárgyközéppontú koordinátarendszer azért hasznos, mert nem kell a tárgy összes

lehetséges nézőpontját tárolni; elég egyetlen leírást megőrizni ahhoz, hogy a tárgy még

ismeretlen nézőpontból is felismerhető legyen; ehhez minden tárgyhoz egyedi

koordinátarendszert kell rendelni még a tárgyközéppontú leírás létrejötte előtt

- a reprezentáció primitívjei (a primitívek az előző reprezentáció információja alapján

hozzáférhető legelemibb információs egységek): Marr szerint legjobb ún. térfogati primitíveket

használni, mert ezek már nemcsak a felszín struktúrájáról, hanem az alak térbeli kiterjedéséről

is hordoznak információt forgástest, melynek csak mérete változik, de alakja nem, és jól

meghatározott keresztmetszettel rendelkeznek; fontos jól megválasztani a primitívek méretét,

hogy a felbontás is jó legyen, a részletekben se vesszünk el; érdemes több különböző méretű

primitívvel dolgozni

- a reprezentáció szerveződése: a különböző méretű és szomszédos primitívek külön

modulokat alkotnak

2) A sztereopszist kiszámító alrendszer

- az első vázlat (primal sketch) létrejöttekor különböző modulok (feldolgozó

alrendszerek) segítségével kódoljuk a kapott információkat; ilyen modulok például: árnyékkal,

vizuális textúrával, mozgással, kontúrokkal, sztereopszissal dolgozó modulok

- a cikk ezek közül a sztereopszis modulját tárgyalja; sztereopszis: azon a geometriai tényen

alapul, hogy a háromdimenziós tárgyak kétdimenziós vetületének horizontális helyzete eltérő a

két retinán, vagyis a retinális diszparitáson

- a feladat két részből áll:

1. a diszparitás mérése: kiválasztjuk a tér egyik pontját az egyik retinaképen, majd

megkeressük a párját a másik retinaképen; ezután megmérjük egymáshoz viszonyított

pozíciójukat, vagyis a diszparitást

2. mélységbecslés: a fenti eredmények alapján kiszámítható a tárgyak relatív távolsága

- korábban úgy gondolták, hogy ez a párosítás nem nehéz feladat, de a Julesz-

sztereogramok meggyőzték a kutatókat, hogy egyáltalán nem egyértelmű, hogy melyik pont

melyikhez tartozik; ezek a random ponthalmazok semmiféle monokuláris jelzést nem

tartalmaznak, ezért arra is rájöttek, hogy a mélységészleléshez nincs szükség előzetesmonokuláris tárgyfelismerésre



- a feladat elvégzéséhez implicit feltevéseket, szabályokat használunk: 1.) összeillés: a

párosított pontok tulajdonságai egyezzenek meg 2.) egyediség: egy pont csak egy ponthoz

tartozzon 3.) folyamatosság: a párosítások diszparitásának mértéke a legtöbb helyen (a

határok kivételével) folyamatosan változik

- könnyítés: mivel a két szem horizontálisan helyezkedik el, elegendő a horizontális

vonalak mentén elvégezni a párosítást, tehát a probléma egydimenziós esetre egyszerűsödik

- Marr és Poggio készítettek egy algoritmust, mellyel a párosítás elvégezhető, de végül az

emberi látórendszer esetében nem fogadták el oka: nem támaszkodik a szemmozgásra, pedig

enélkül nem észleljük jól a mélységet

- a párkeresés során először nagyon rossz felbontóképességgel dolgozunk, majd a durva

képet fokozatosan finomítjuk; a szemmozgások szerepe: a durvább képek alapján könnyen

megtalálható párok irányítják a szemmozgásokat, így lesz egyre pontosabb a kép

- a párosítások átmenetileg megőrződnek a 2 és fél D vázlatban; létrejön az ún. mélységi

térkép

IV. Hanglokalizáció: a hang származási helyének megállapítása (Forrás: Seculer, R. és

Blake, R.: Észlelés. 392-402.o.)

- hanglokalizáció: a hangok térbeli helyzetének meghatározási képessége

- a két fül lehetővé teszi, hogy a hangokat háromdimenziós térben észleljük; a két fülbe

érkező hanghullámok különbségét tudatosan nem észleljük, egyetlen hangot hallunk akkor is,

ha nem egyidőben és egyforma erősséggel érkezik a két fülbe a hang

- duplex elmélet : a hanglokalizációban kétféle információforrást használunk fel: a füleket

elért hangok közti időkülönbségből származó infot az alacsony frekvenciájú (interaurális

időkülönbség ), a hangerőkülönbségből származót (interaurális hangerőkülönbség ) a magas

hangok lokalizációjában

- a hangerőkülönbség az 1000 Hz fölötti frekvenciák esetében használjuk: ez alatt a hang

hullámhossza nagyobb, mint a fej átmérője, és egyszerűen „átugorja” a fejet, így annak nincs

árnyékolóhatása, nem alakul ki a két fülben hangerőkülönbség

- időben a hangok két fülbe érkezése között akkor a legnagyobb a különbség, ha a

hangforrás közvetlenül a fej egyik oldalán található: 600-800 μs

- tévesztési kúp: azon pontok halmaza, ahol sem az interaurális idő-, sem a

hangerőkülönbség nem szolgáltat információt a hangforrás helyéről, ezért a lokalizáció itt



rendkívül pontatlan, további információ szükséges; különböző interaurális hangerő-és

időkülönbségekhez különböző tévesztési kúp tartozik

- a jellemző hallási környezetben a hangok mind magas, mind alacsony frekvenciákat

tartalmaznak, így mind a kétféle forrást használjuk egyszerre

- ha a hangforrás közvetlenül előttünk vagy mögöttünk helyezkedik el, a lokalizáció

bizonytalan, nem pontos; a lokalizáció rosszabb, ha kevés frekvencia alkotja a hangot

- a hibázást csökkentő tényezők:

1. a fej mozgatása: ha a hang közvetlenül előttünk vagy mögöttünk szólal meg, a fejünk

elfordításával kiküszöbölhetjük a hatást; csak akkor hasznos, ha elég hosszú ideig

szól a hang, mert a fejmozgásaink túl lassúak

2. fülkagyló: a hallójáratba belépve a hang folyamatosan visszaverődik a fülkagyló

tekervényeiről, és ezeknek a visszaverődéseknek a száma és iránya attól függ, hogy

honnan érkezik a hang

- fülhallgatón érkező hangok esetében a hangokat a térből jövőnek észleljük; azonban csak

akkor tökéletes az összhatás, ha a mozdulatlanul tartjuk a fejünket; ha mozgatjuk, az agy

ellentmondásos információt kap a vesztibuláris rendszertől és a fültől; mostanában olyan

fülhallgatók tervezése folyik, amely érzékeli a fej mozgásait, és azonnal korrigálja a hanghatást

- a látási információ fölülírja a hallásit: ha egy ún. pszeudofon segítségével a két fülbe

érkező hangokat felcserélik, a látásnak hiszünk; a magyarázata, hogy egyrészt a hangok

visszaverődhetnek szilárd felszínekről, és így irányt változtathatnak, de a fény egyenes úton jut

a szemünkbe, másrészt a hang lassabban is terjed, mint a fény

- a látás és a hallás: a panorámalátással rendelkező (főleg növényevő) fajoknak rosszabb a

hanglokalizációs képessége, mint a ragadozóknak, akiknek mindkét szemük a fej elején

helyezkedik el, mert nekik nincs szükségük a fej elfordítására ahhoz, hogy az oldalról jövő

hangokat lokalizálják

- koktélparti-jelenség: egyes hangokat el tudunk különíteni a háttérben hallható többi

hangtól (zajtól); vizsgálata: fülhallgatóval

- binaurális felfedés jelensége: ha pl. bal oldalon adunk egy hangot, és egy ugyanolyan

hangerejű zajt, a hangot nem halljuk; ha viszont a jobb fülbe is adunk ugyanolyan zajt, a bal

fülbe érkező hang hallhatóvá válik; valamint ekkor a zajt és hangot különböző helyről

érkezőnek érezzük

- a nem figyelt hangot is felfogjuk bizonyos szinten (itt nem részletezi



A látásról

A színlátás jelensége

• Miért fontos, hogy lássunk színeket?

<utalás a színek és érzelmek kapcsolatára, mint a színek nem adaptív funkciójára>A színlátás elősegíti a tárgyak háttérből való kiemelését = detekció, és a környezet tárgyainak elkülönítését = diszkrimináció. <utalás az állatok rejtő-, felhívó színeire.>

• Mik a színészlelés egységei?

A színnevek sokaságaA legtöbb ember a színnevekkel köti össze színélményeit. Általában az emberek nagyon sok színnevettudnak felsorolni, és színmintákat egymás mellé helyezve több mint 1000 színt el tudnak különíteniegymástól. Egymás utáni bemutatásnál viszont megbízhatóan 12-nél kevesebb színt képesek felismerni.< Eysenck >A világ nyelveiben sokféle módon használják a színeket jelölő szavakat, van ahol csak a sötétre ésvilágosra van kifejezés (dani törzs), van ahol rengeteg. Berlin és Kay különbséget tett a fokális(alapvető: egymorfémájú, általános, gyakori, nem összetett színnevek) színek és a nem fokális színek között. Azt találták, hogy minden nyelv egy 11 elemből álló halmazból választja ki az alapvetőszínneveket, bár nem minden nyelvben van meg mind a 11 színnév. Kísérletükben színes lapokatkellett elnevezni valamilyen alapvető színszóval. A színkategóriák határait illetően (hogy melyik lapkonkrétan melyik kategória tagja) a személyek bizonytalanok voltak. Ezután minden színkategórának a legtipikusabb példáját kellett kiválasztani. Az utóbbi esetben a fokális színek esetén nagy egyezésttaláltak különböző kultúrák személyei között. Rosch a dani törzs esetén azt tapasztalta, hogy a fokális

színeket jelölő szavakat gyorsabban tanulták meg (nekik nem voltak színneveik), és jobban isemlékeztek rájuk, mint a nem fokális színnevekre.Ezek a kísérletek a színkategórák prototipikus szerkezetét voltak hivatottak bizonyítani, meg kell

jegyezni azonban, hogy a kategóriáknak a színlátás esetében nagyon erős fiziológiai alapjuk van.

A szín dimenziói < + Oláh-Bugán >A látható fény tartománya 400 (ibolya) és 700 (vörös) nanométer közé esik (Sekuler 2.színes tábla).Árnyalat: az a tulajdonság, ami elkülöníti a vöröset, zöldet, sárgát…(erre a fény hullámhossza utal)Fényesség/ világosság: a fény észlelt intenzitása (mennyisége, erőssége, ami az amplitúdóval állkapcsolatban)Telítettség: a szín észlelt „fehéressége”A Munsell által javasolt színorsó ezeket a tulajdonságokat jeleníti meg: az árnyalatot a kerület pontjai,

a telítettséget a sugár pontjai, a világosságot a függőleges tengely pontjai.

• Newton felfedezései

Newton eredményei elsősorban azért jelentősek, mert elkülönítette a fizikai és a perceptuális jelenségeket, mikor ezt állította: „A (fény)sugarak tulajdonképpen nem színesek.” A szín tehát pszichológiai jelenség: a tárgyak azért tűnnek színesnek, mert a látható spektrum tartományába esőfénysugarakat vernek vissza, amiket egy megfelelő szem és idegrendszer felfog.

Prizmakísérletek Newton a napfényt üvegprizmán engedte át (ezt már mások is megtették előtte), és az így kapottspektrumot úgy jellemezte, hogy az vörösből, narancsból, sárgából, zöldből, kékből, indigóból ésibolyából áll (ezt a hét színt nevezzük spektrális színeknek ).



Newton prizmákkal végzett kísérleteiben az volt az újszerű, hogy kidolgozott egy módszert, amivel azegyes színeket el tudta különíteni egymástól, majd egy konvex lencse segítségével a módosítottspektrumot összegyűjtötte, és egy újabb prizmán juttatta át. Tiszta fénynek tekintette azokat, amik amásodik prizmán átvezetve nem bomlottak további színekre, összetett színeknek pedig azokat, amik több színre bomlottak a második prizma után. Newton a hallás analógiájára (7 hang van a hangsorban)7 tiszta fényt különített el (a spektrális színeket), ebben tévedett.

Newton fő elképzelése azonban jó: a napból érkező fény, azaz a fehér fény, több színre bontható. Anapból érkező fény közel azonos mennyiségű energiát tartalmaz az összes látható hullámhossz esetén.Egy átlagos izzó viszont sokkal több energiát bocsát ki a hosszabb hullámú tartományban(vörös), minta rövidebben(ibolya). Ezért a fényképészeknek kicsivel több sárgás árnyalatot kell használniuk mesterséges megvilágításnál, mint természetes fény esetén.Ma már tudjuk, hogy akár két, megfelelően kiválasztott spektrális összetevő keveréke is adhat fehér színt. Ezeket komplementereknek (kiegészítőknek) nevezzük. (Például sárga és kék fény keverékefehér.) nevezzük azokat a fizikailag eltérő energiaeloszlások eltérő halmazait, amelyek ugyanolyanszínélményt eredményeznek. (Newton pl. azt találta, h a narancs fény a sárga és a vörös fénykeverékének metamerje.)

A komplementer színpárok is egymás metamerjei (mert mind fehéret adnak). A metamerek és akomplementer színek azt mutatják, hogy a vizuális rendszerünk „vak” a fizikai világ bizonyoseltéréseire –amik egyébként mérőeszközökkel egyszerűen kimérhetőek. Ez sokat elárul a színészlelésműködéséről.

A Newton-féle színkör (In: Sekuler 212.-213.old.) Newton a tiszta fényeket (legalábbis az általa annak hitt spektrális színeket) keverte egymással, és aszínkeverés szabályainak szemléltetésére színkört fejlesztett ki. A spektrális színek ezen úgy vannak elhelyezve, hogy az egymáshoz közeli színek azonos erősségű fénynyalábjainak keveréke a közbülsőszínt adják ki. (Pl. vörös és sárga narancsot.) Ha az egyik fénynyaláb nagyobb intenzitású, mint amásik, akkor a keverék színe az előbbi felé tolódik el. (Több vörössel narancsvöröset kapunk.)Olyan színt is elő tudunk állítani, amelyik egyik spektrális színre sem hasonlít: ilyen a bíbor, ami egy

hosszú hullámú (vörös) és egy rövid hullámú (ibolya) fény keveréke.(Az ibolya és a vörös egymásmellett vannak a Newton-féle színkörön.) Ezeket nem spektrális színeknek nevezzük. A nem spektrálisszínek léte megint arra utal, hogy a fény fizikai jellemzői és ennek perceptuális következményei közöttkülönbségek vannak. A fizikai spektrum nem tartalmazza az emberi szem által észlelhető összes színt.

Newton azt is megfigyelte, hogy a spektrális színek nagyon élénkek (telítettek), a keverékek pedigkevésbé élénkek. Így a kör közepe felé a telítettség csökken, ezért a teljesen telítetlen színt, a fehéret akör közepén helyezte el.

Newton színkörét később módosították: eltörölték a színeket elválasztó határokat (hiszen ezek – tévesen - azt sugallják, h a színek élesen elkülönülnek egymástól) és a színnevek elosztásátésszerűsítették oly módon, hogy a komplementer színek egymással teljesen szembe kerüljenek (hiszenegyütt a kör közepén található fehéret adják ki). Így létrejött egy rés a színkörön, hiszen pl. a 497nanométeres hullámhossznak (egyfajta zöld) nincs komplementere a hullámhosszak között.Már Newton is megfigyelte, hogy a zöldek és a sárgák sokkal világosabbak a többi színnél. Most már tudjuk, hogy az egyes hullámhosszak láthatósága határozza meg a sötétadaptált érzékenységi funkciót,aminek a max.értéke 550 nanométernél van. (In:Sekuler 3.fejezet)A sárgák sokkal telítetlenebbnek is tűnnek, mint a többi szín. Ez azt jelenti, hogy a legkevesebb fehér fényt kell hozzájuk adni ahhoz, hogy fehérnek tűnjenek.Az árnyalat, a világosság és a telítettség hullámhossztól való függősége nem a fény fizikaitulajdonságaiból következik, hanem a vizuális rendszer feldolgozásából.

• Színlátáselméletek < Atkinson >

A Young által kidolgozott, és Helmholtz által továbbfejlesztett elmélet szerint három féle színreceptor

(csap) van. Mindegyik receptor a hullámhosszak széles tarományára érzékeny, de egy szűk sávrareagál a legjobban; ennek megfelelően megkülönböztetünk (kékekre legjobban reagáló)rövid-,(zöldekre és sárgára legjobban reagáló) közepes- és (vörösekre legjobban reagáló)hosszúreceptort. A



szín érzékelését az adott hullámhosszra a három receptor együttes aktivitása határozza meg. Aminőség kódolásával kapcsolatban tehát a Young-Helmholtz elmélet (vagy háromszín-elmélet) úgyvéli, hogy a szín minőségét a három receptor aktivitásának mintázat kódolja, nem pedig minden színtkülön receptor.Bebizonyosodott, hogy tényleg három féle csap létezik. Mikro-spektrofotometria segítségével mérték a fotopigmentek fényelnyelési képességét, és annak ellenére, hogy az abszorpciós görbék nagyrésztátfedik egymást, a különböző típusoknál máshol van a görbe csúcsa: 420(R), 530(K) vagy 560(H)nanométernél. Azt, hogy mindegyik csaptípus csak az általa elnyelt fény mennyiségéről továbbítinformációt (hullámhosszáról nem), az univariancia elvének nevezzük, így a látott színt a háromcsaptípus válaszainak együttes mintázata adja.A leggyakoribb H és a kevésbé gyakori K csapok a foveán vannak a legsűrűbben, attól távolodvasűrűségük csökken. A legritkább R csapok a fovea közvetlen környezetében a leggyakoribbak, mind afoveán, mind attól messzebb ritkák (Sekuler 6.színes tábla). Ez azt jelenti, hogy a látott színek a képretinális helyzetétől és méretétől is függnek. Az R csapok szórványossága miatt a kék tárgyak eseténkisebb a látásélesség, mint más színű tárgyaknál, és a határok észlelése is torzul (Sekuler: 8.színestábla).Génszerkezeti vizsgálatok alapján az látszik valószínűnek, hogy a pálcikákban található rodopszin és a

három csappigment közös őstől származik, amelynek abszorpciós csúcsa Mollon szerint 510-570nanométer között lehetett. Ebből először az R, maja a K és H csapok fejlődtek ki. Mollon szerint ezelősegítette az érett gyümölcsök kiválasztását őseink számára.Az elmélet megmagyarázza a három alapszín törvényét (egy rövid, egy hosszú és egy közepeshullámhosszú fény segítségével bármilyen szín előállítható) és a színlátászavarokat.A másik fontos színlátáselmélet Hering nevéhez kötődik. Ez az ellenszínelmélet meg tudjamagyarázni azt, hogy vmi miért nem lehet egyszerre vörös-zöld vagy kék-sárga, és magyarázattalszolgál a színkontraszt és az utókép jelenségére is. Hering szerint a látórendszer kétféle színérzékenyegységet tartalmaz: az egyik a vörösre és zöldre válaszol oly módon, hogy egyik szín esetén növeli,másik szín esetén csökkenti válaszgyakoriságát; a másik egység a sárga-kék színpárral teszi ugyanezt.Ha mindkét egység egyensúlyba kerül, az fehéret eredményez, ha csak az egyik, az a vörös, zöld,sárga, kék színek egyikét. Ha egyik sincs egyensúlyban, két szín keveréke jelenik meg.

Buchsbaum és Gottschalk megpróbálták kidolgozni hipotetikusan a három csaptípus által továbbítottinformáció lehetséges legjobb felhasználását az idegrendszer számára. Egy olyan ellentétesfolyamat-rendszert kaptak, ami a csapok által közvetített három féle információt három új jelzéssé alakítaná át.A fiziológiai kutatások is egy ilyen rendszer létezésére utalnak. DeValois majmoknál tanulmányozvaaz LG sejteket, két csoportra osztotta ezeket: nonopponens és opponens sejtekre. A nonopponenssejtek minden hullánhosszra növelik aktivitásukat, de egyesekre erősebben (ezek a BE sejtek), másnonopponens sejtek minden ingerre csökkentik aktivitásukat (KI sejtek). Az opponens sejtek képesek KI és BE válaszra is, attól függően, hogy milyen hullámhossz éri őket. Az opponens sejteknek is kétfajtája van: a vörös-zöld sejteknél az átmenet (KI és BE válasz között) a vörös és a zöld szín határánvan, más sejteknél ez a sárga és a kék szín határára esik.Boynton és Gordon kísérletükben (random módon változó hullámhosszú fények színét ítéltették meg aszemélyekkel a vörös, zöld, sárga, kék színek és kombinációik segítségével) azt találták, hogy elégnagy a megfelelés a személyek által színélményeik leírására használt színnevek és az opponens sejtek megfelelő válaszai között.A nonopponens sejtek alkotják az akromatikus csatornát, ahol a K és H csapokból érkező információösszeadódik. A csatorna aktivitása határozza meg a tárgyak láthatóságát, a fényadaptált érzékenységigörbe előre jelezhető a K és H csapok válaszainak összegzésével. A kromatikus rendszer kétcsatornából áll: a kék-sárga csatorna az R csapok jelzéseinek és a K és H csapok jeleinek összegének különbégét, a vörös-zöld csatorna a K csapok és az R és H csapok együttes ingerlésének különbségét

jelzi. Egy árnyalat akkor telítetlen, ha erős választ hoz létre az akromatikus csatornában.Tehát a látórendszer olyan működésére utalnak a fiziológiai vizsgálatok, amilyet Hurvich és Jamesonfeltételezett, amikor a háromszín-elméletet és az ellenszín-elméletet úgy egyesítették, hogy az előbbita csapok szintjén, az utóbbit egy magasabb idegrendszeri szinten képzelték el.



A színlátással kapcsolatos jelenségek

SzínkonstanciaA felületről visszaverődő fény nemcsak a felületben található pigmentektől, hanem a felületetmegvilágító fénytől is függ. Ha a megvilágítás spektrális összetétele változik, a visszavert fényspektrális eloszlása is változni fog.Színkonstancia (színállandóság) a neve annak a jelenségnek, amikor egy tárgy színe a rá eső fényspektrumának –és így a tárgyról a néző szemébe visszaverődő fénynek – a változása ellenéreváltozatlan marad (Hurvich és Jameson, 1989).Az alak- és világosságkonstanciával együtt a színkonstancia nagyban hozzájárul a környezetmegjelenésének állandóságához, ami a vizuális észlelés folyamatosságát segíti elő.Feltehetően a színkonstancia azért fejlődött ki, hogy a természetes fény széles tartományára esőhullámhosszeloszlásainak kis váltakozásait ki tudja egyenlíteni (pl. a napszakonkénti változást). Ennek eredményeként a szűkebb tartományba eső hullámhossz-eloszlású fény által megvilágított tárgyaknál aszínkonstancia meghiúsul (In: Sekuler: 4.színes tábla), amit a szupermarketekben ki is használnak pl. ahústermékek „színezésére”, hogy vörösebbnek, azaz frissebbnek tűnjenek.A színkonstancia magyarázatára kétféle megközelítés létezik. Spektrális visszaverődési együtthatónak

nevezzük a felületnek azt a tulajdonságát, hogy a rá eső fényt mennyire veri vissza. Az egyik elméletszerint a vizuális rendszer úgy tudja elkülöníteni egymástól a megvilágítás változásait (mondjuk nappali fény és villanykörte fénye) és a tárgy spektrális visszaverődési együtthatójának változásait(éretlen és érett alma), hogy az előbbi a helyszín nagy területeit befolyásolja, az utóbbi pedig a térnek csak kis részére korlátozódik. A retinaképben megjelenő alacsony téri frekvenciák tehát az általánosspektrális megvilágításról, a magasabb téri frekvenciák pedig az egyedi tárgyak megvilágításiegyütthatójáról szállíthatnak információt. Ez egy séma, ezért persze tévedhet is, ilyenkor aszínkonstancia nem valósul meg. (Pl. amikor a megvilágítás nem fedi le a mező egy nagyobbterületét.) A séma matematikai szabályokkal is kifejezhető, ezt pl. a televíziózásnál használják.A másik színkonstancia-elmélet kulcsfogalma az adaptáció. Az adaptáció azáltal, hogy az eltérőspektrális eloszlások pszichológiai hatásainak kis különbségeit csökkenti, homogénebbé teszi anapfényben és a szobai fényben szemünkben keletkező vizuális válaszokat, annak ellenére, hogy eltérő

spektrális eloszlásúak. Pl. ha a kékben gazdag kinti fény éri a szemünket, az adaptáció csökkenti avizuális rendszernek a rövid hullámú fényre adott válaszát. A vörösben és zöldben gazdag szobai fényhatására az adaptáció csökkenti a hosszú hullámokra adott választ.

SzínkeverésEddig a színkeverés kapcsán mindig az additív (összeadó) színkeverésről volt szó, ami atermészetben ritkán fordul elő. Ilyen a fények keverése, de a színes tévé képernyője is, mert azutóbbinál a fénypontok olyan közel vannak egymáshoz, hogy a szemünk egynek érzékeli, összeadjaőket. A tévé képcsövében csak három színű fénypont tud felvillanni (vörös, zöld, kék-ezek egyébkéntaz alapszínek), de mi sokféle színt látunk a képernyőn. Az előbb említett színkeverések mechanizmusa azon alapul, hogy a térben azonos helyen(vagy olyan közel, hogy azonosnak tűnik)megjelenő fényeket a szemünk összeadja. A színkeverőgéppel végzett színkeverés esetén a korongokata kritikus fúziós frekvenciánál nagyobb sebességgel kell forgatni, így itt a szem időifelbontóképessége nem elég jó ahhoz, hogy külön ingerként észlelje a korong cikkeit.A szubtraktív (kivonó) színkeverés a természetben is előfordul, már a barlangrajzoknál is használták,hiszen a növényi és állati pigmentek fényelnyelő képességéből ered. A festékek keverésénél és azegymásra helyezett, különböző színű szűrők esetében a fizikai tárgy változik(amiről a fényvisszaverődik) oly módon, hogyha például kék (rövid hullámhosszú fényt elnyelő) és sárga (hosszúhullámhosszt elnyelő) festéket keverünk össze, a keletkező festék mindkét hullámhosszt el fogjanyelni, és csak a maradék, 500 nanométer körüli fényt veri majd vissza, ezért látjuk zöldnek. Azalapszínek itt a sárga, bíbor és a zöldeskék (ezek egyébként a fény alapszíneinek komplementerei).

Színlátászavarok

Színlátászavarnak nevezzük azt, amikor a színlátásban egyéni, funkcionálisan nem lényegtelen, drámaieltérés mutatkozik az átlaghoz képest. A színlátászavar lehet veleszületett (férfiaknál gyakoribb,földrészenként is változik) és szerzett.



A színlátászavarok esetleg sokáig „nem tűnnek fel”, mert sokan nem veszik észre, hogy aszínhasználatuk különbözik a többiekétől, illetve pl. a világosság segítségével kompenzálni tudják ahiányosságot. Ezért speciális színlátászavarokat vizsgáló tesztekre van szükség (In: Sekuler 11.színestábla).Genetikai hibából eredően hiányozhat vagy hatástalanodhat egy (dikromácia=színtévesztés) vagykét(monokromácia=színvakság) csaptípus. Leggyakoribb a K vagy a H csapok hatástalanodása, amia közepes és hosszú hullámhosszak megkülönböztetését akadályozza meg, ezért az eredménye vörös-zöld színtévesztés. A dikromácia jellemzője még a semleges pont, ami azt jelenti, hogy egy bizonyoshullámhossz az illető számára fehérnek tűnik, nem megkülönböztethető a napfénytől.Gyakori színlátászavar a rendhagyó trikromácia, amikor mindegyik csaptípus működik, csak egyiknek rendellenes az abszorbciós (fényelnyelési) görbéje. Ebből eredhet a tetrakromácia is, ami csak nőknélfordulhat elő, hiszen a színlátászavarok az X-kromoszómához kötöttek, így csak nőknél fordulhat elő,hogy az egyik X kromoszómájuk normális, a másik egy rendellenes csaptípust tartalmaz. Ígytulajdonképpen négy különféle típusú csappal rendelkeznek. Mollon szerint a tetrakromát látásevolúciós előnyt jelent.A szerzett színlátászavar lehet kérgi(az elsődleges látókéreg előtti prestriatális) eredetű, okozhatjacukorbetegség, zöldhályog, alkoholizmus, mérgezések és öregedés (ez utóbbinál a rövid

hullámhosszra reagáló, kék fényt elnyelő pigmentek halmozódnak fel, az idősek összekeverik a kéketa zölddel).

A „gyermeki” színek Bornstein, Kessen és Weiskopf négyhónapos gyerekeknél vizsgálták habituációs technikával aszínkategóriák meglétét, és a kék, zöld, sárga, vörös kategóriákat találták. Más kultúrákban ésfelnőttekkel végzett vizsgálatok azt sejtetik, hogy a színkategóriák az idegrendszerrel együttöröklöttek.

A színkontraszt

Ugyanaz a tárgy más színűnek tűnhet, ha más színek veszik körül, ezt nevezzük a környezettelkialakított színkontrasztnak. Ezt pl. a gobelineknél használták ki.

Az utókép <gyak.jegyzet 1.>A negatív utókép(szukcesszív kontraszt) akkor jelentkezik, amikor sokáig mereven fixálunk egyszínes ábrát vagy tárgyat, és utána hirtelen semleges színű felületre tekintünk. Az eredeti ábrát látjuk asemleges felületen komplementerszíneiben, a szem mozgatásával az utókép is elmozdul, Emmert-törvénye érvényesül: a retinális képet nagyobbnak érzékeljük, ha távolra fixálunk, mintha közelre.Helmholtz szerint ez a jelenség retinális telítődési folyamatokból ered, amelyek hatására az ellenszíntúlsúlyba kerül.A McColough-féle színes utóhatás is negatív utókép. Itt különböző irányú színes csíkokra kellfixálni, majd feket-fehér csíkokra pillantani. Helyüktől függetlenül az eredeti irány alapján lesznek acsíkok színesek, természetesen az eredeti színek komplementerszínei láthatók. Ezt a jelenséget azagykéregben levő komplex (irányérzékeny) sejtekkel, tehát a formaérzékelés és színérzékelésegyüttműködésével magyarázták. Mivel a hatás egy hónapig is megmaradhat, atnulási mechanizmusok is feltételezhetőek.Pozitív utókép egy erős fénypontra való fixálással demonstrálható, amiről semleges felületre tekintveelőször 2-3 sec latenciával egy fényes pont jelenik meg, majd nemsokára a pont elsötétül, ez már anegatív utókép. A pozitív utókép magyarázata a retina „késése”.



A vizuális esemény: a mintázat-felismerés és alaklátás pszichológiai jellemzői és pszichofiziológiai alapjai

Alakfelismerés(két- v. háromdimenziós ingerek (pl. szavak, tárgyak, arcok) azonosítása v. felismerése)

Sablonelméletek:Az ingerből származó információt közvetlenül összevetjük a korábban észlelt alakzatok miniatűr másolataival (sablonokkal), melyeket az LTM-ben tárolunk. Az azonosítás azon azalapon történik, h. a sablon milyen mértékben felel meg a bemeneti ingernek.Kritika: gazdaságtalan, vannak olyan kategóriák, amelyek esetében bármely sablon elégtelen (pl.épületek). Az ingernek az összehasonlítás előtt normalizációs folyamatokon kell átmennie.

Prototípus elméletek:A felismerés az ingerek összevetése a prototípusokkal, melyek a különböző ingerek alapvető v.legfontosabb összetevőit reprezentáló absztrakt formák. Az LTM-ben tárolt információ kezelhető

számú prototípusból áll. Franks és Branford kísérlete: 1. eltorzított geometrikus alakzatokat mutattak aksz-eknek (magukat a prototípusokat nem látták), 2. felismerési feladat. Azokat az alakzatokatismerték fel legbiztosabban, amelyek csak egy transzformációban különböztek a prototípustól.Magyarázat: az 1. részben bemutatott ingereket prototípusok alkotására használták, majd ezt a tudástalkalmazták az új ingerek azonosításában.Kritika: nem mond semmit a megfeleltetési folyamatról (ami valószínűleg párhuzamosan zajlik) és akontextus hatásairól.

Jegyelméletek:Az alakfelismerés kezdetekor a megjelenő ingerből kivonjuk a tulajdonságjegyeket, és aztán ezeketvetjük össze az LTM-ben tárolt információval. A vizuális információ, amely esetleg nagyon változatoslehet pl. a méret tekintetében, mégis uazokkal a meghatározó jegyekkel rendelkezik, így uazon alakzat

példányaként azonosítható.Gibson et al.: az az idő, ami alatt a ksz-ek megállapították, h. két bemutatott betű azonos-e, közvetlenösszefüggésben volt a betűk közös jegyeinek a számával. (A válaszreakció hosszabb, ha több a közös

jegy.) Neisser: egy betűlistában a célbetűt sokkal gyorsabban megtalálták, ha az elterelő betűk csak kevés jegyben hasonlítottak rá. (De a betűket nemcsak specifikus jegyeik, hanem általános alakjuk alapján isösszetéveszthetjük, tehát feldolgozásuk valószínűleg mindkettő segítségével történik. Harvey: azösszekevert betűk hasonló téri frekvenciájúak.)További bizonyíték: a stabilizált retinakép (uabban a helyzetben marad a retinán, függetlenül a szemmozgásától – pl. folt a kontaktlencsén) 1-2 percen belül elhalványul, de a teljes kép nem tűnik elazonnal. Az történik, h. a jegyek eltűnnek, és visszatérnek mint jelentéssel bíró egységek.Kritika: túl leegyszerűsítő, nem veszi figyelembe a kontextust és az elvárásokat: pl. Weisstein és

Harris: a célvonalat akkor könnyebb megtalálni, ha az egy 3D-s forma koherens része, minta egykisimult, kevésbé koherens formáé (tárgyszuperioritás-hatás).A jegyelemzést nehéz komplex ingerekre alkalmazni (pl. arcok).Az alakfelismerés során a jegyek közötti kapcsolatot és az általános alakot is figyelembe kell venni.A Hubel és Wiesel által felfedezett vonásdetektorok (egyszerű, komplex és hiperkomplex sejtek)látszólag bizonyítékot szolgáltatnak a jegyelméletre, de a vizuális kéreg sejtjeinek érzékenysége nemfüggetlen más jegyek jelenlététől.A jegyelméletek az összes tulajdonságot egyformán kezelik. Garner elkülönített elválasztható (azösszetevő tulajdonságokat külön-külön észleljük, pl. alak és méret) és elválaszthatatlan tulajdonság-kombinációkat (az összetevő tulajdonságokat együtt észleljük, pl. színes alakzatok árnyalatai ésfényessége).

A Gestalt-elmélet:



Az alakfelismerés az inger általános alakján alapul, az egész több, mint a részek összege.Transzpozíció: egy inger eredeti összetevőit ki lehet cserélni más részekre úgy, h. az egész minőségemegmaradjon. Izomorfizmus: az észlelést az agyi elektromos aktivitás mintázata határozza meg.Wertheimer: csoportosítási elvek (elősegítik a figura-háttér szerveződést): közelség, hasonlóság,

zártág, jó folytatás Navon: a ksz-ek rövid ideig egy kis betűkből (lokális jegy) álló nagy betűt ( globális jegy) néztek, egy H alakzatot, ami kis s-ekből állt, és közben el kellett dönteniük, hogy „H” v. „S” hangot hallottak. Aválasz gyors volt, ha a globális betű uaz volt, mint a hallott, de amikor különböztek, megnőtt areakcióidő, mert interferenciahatás lépett fel. A globális jellemzőket valószínűleg azért észleljük könnyebben, mert amikor csak részleges perceptuális elemzésre van idő, ezekből hasznosabbinformációkat lehet szerezni.Figyelmen kívül lehet-e hagyni a globális jellemzőket? Navon: azt kellett a lehető leggyorsabbaneldönteni a ksz-eknek, h. a globális betű H v. S volt-e, ill. a lokális betű H v. S volt-e. A globális betűk esetében a döntési sebességet nem befolyásolta a lokális betűk milyensége, ezzel szemben a döntésisebesség lassult, amikor a globális betű konfliktusba került a lokálisakkal. Következtetés: szintelehetetlen nem észlelni az egészet, és a globális feldolgozás megelőzi a részletekbe menést.Kritika: Kinchla és Wolf hasonló ingereket használt, mint Navon, de változtatták a bemutatott alakzat

vizuális szögét (az a szög, amelyet a szemnél a tárgy széleiről jövő fénysugarak bezárnak, a tárgyészlelt méretétől, ezzel együtt távolságától is függ). A lokális betűkre könnyebben adtak választ a ksz-ek, mont a globálisakra, ha a globális betű vizuális szöge meghaladta a 8 fokot (túl nagy volt). Ez arrautal, h. azokat az alakzatokat dolgozzuk fel először a vizuális mezőben, melyek mérete optimális.

Treisman vonás-integráció elmélete: célja a látás elemi egységeinek azonosítása, a Gestalt-elméletkiterjesztéseKorai vizuális feldolgozás: a látómező egészének értelmezése, párhuzamos feldolgozás. Ha csak errevan idő, az illuzórikus összekapcsolódásokat eredményezhet, mert mielőtt a tudatba kerülnének, azészlelt tulajdonságok rekombinálódnak. Pl. hajlamosak vagyunk a betűk színeit összekeverni egy rövididőre felvillantott ábrán.Későbbi szakasz: a részletek egyedi vizsgálata, szeriális feldolgozás

A látómezőben véletlenszerű helyeken mutatta be a célingert, mérte a reakcióidőt. Azonosította avizuálisan kiugró vonásokat.

Campbell és Robson: sokcsatornás elméletA látórsz. eltérő nagyságú receptív mezővel rendelkező sejteket használ a körvonalak és élek megragadására. Vizsgálataikban rácsokat alkalmaztak. Kontrasztküszöb: az a minimális kontraszt,amely ahhoz szükséges, hogy a rácsot lássuk. Minden neuronhalmaz (csatorna) csak bizonyossávokra, tehát a rács egy-egy összetevőjére érzékeny.A rácsok 4 tulajdonsága (ezek kombinálásával bármely bonyolult forma létrehozható):

1. téri frekvencia: a retinán egy adott távolságon belülre eső sávpárok (egy sötét és egy világossáv) száma, a nagy téri frekvencia így keskeny sávokat (v. egy kis tárgyat) jelent, atávolsággal növekszik a frekvencia

2. kontraszt : a rács sötét és világos sávjai közti intenzitáskülönbség, ha ez nagy, a kontrasztmagas

3. irány (orientáció)4. téri fázis: sötét v. világos sávval kezdődik a rács?

Transzferfüggvény: vízszintes tengely: téri frekvencia, függőleges tengely: kontraszt. Magasabb térifrekvenciák esetén csökken a kontraszt, ahol eléri a nullát: határfrekvencia. (ábra: Sekuler-Blake, 180.o.)

Kontrasztérzékenységi függvény (KÉF): vízszintes tengely: téri frekvencia, függőleges tengely:kontrasztküszöb. A görbe meghatározza a láthatósági ablakot, az alatta elhelyezkedő terület mutatja alátható tartományt. (ábra: Sekuler-Blake, 182. o.) A fényszint csökkenésével (alacsonyodó kontraszt)az érzékenység először a magas frekvenciákra, majd teljes sötétben az alacsony frekvenciákra (nagy

tárgyak) is csökken.A csecsemő először a nagy, magas kontrasztú tárgyakat tudja észlelni, KÉF-e fokozatosan tágul (ábra:Sekuler-Blake, 188. o.)Ha a két szem nem megfelelően áll, a kettős látás elkerülése érdekében



figyelmen kívül hagyja az egyik szembe érkező ingereket, így fokozatosan elveszik a térlátás(amblyopia). A vizuális rendszer kifejlődésének kritikus periódusa az első 3-4 év. Időskorban romlik amagas frekvenciákra mutatott érzékenység. A romlás egyéb oka: a szlerózis multiplexeseknél gyakoriUhthoff-szondróma, melynél a torna v. az érzelmi feszültség látásproblémákhoz vezet.Szelektív adaptáció: egy adott rács tartós nézése kifárasztja azokat a látókérgi idegsejteket, amelyek azadott frekvenciára és irányultságra érzékenyek. Következménye a méretutóhatás, amikor miután egymagas téri frekvenciájú rácshoz adaptálódtunk, visszapillantva az előzetesen nézett próbarácsra, azalacsonyabb frekvenciájúnak tűnik ( a jelenség pl. írott felületeknél nagyon kifejezett).

Metamerek : olyan tárgyak, amelyek fizikai különbségeik ellenére perceptuálisanmegkülönböztethetetlenek. Magyarázata: a látórsz. vak bizonyos jellegzetességekre.Kritika: nem magyarázza az alakkonstanciát, amely arra utal, h. a formaészlelés felülmúlja a retinálisképben rejlő téri frekvenciainformációt. A vizuális információt nem egyedül a látókéreg dolgozza fel.

Tárgyfelismerés

Perceptuális konstanciák : egy tárgy észlelt képe (nagyság, világosság, szín, alak) viszonylagváltozatlan marad a retinális kép megváltozása ellenére.

Marr komputációs elmélete: számítógéppel próbált észlelési programokat írni3 szint megkülönböztetése a vizuális percepció esetében:

1. komputációs szint : az észlelés célja, korlátozó feltételek meghatározása a világról valóveleszületett tudás alapján

2. algoritmikus szint : az észlelés folyamatai3. hardverszint : idegi struktúrák

A látás szintjei moduláris szerveződésűek. A percepció és a kogníció viszonylag független egymástól.A feldolgozás szintjei szekvenciálisan követik egymást, reprezentációk sorozatát hozzák létre, melyek egyre részletesebb információval szolgálnak a vizuális környezetről:

Első vázlat :- szürkeszint-kép: az egyes képpontok intenzitásértékei- nullaátmenet-térkép: a jelentős intenzitásváltozások helyei és iránya- nyers első vázlat : a fő fényintenzitás-változások 2D-s leírása, kontúrok (laterális gátlás:

szemünk felerősíti a fényintenzitás téri változásait, mert egy serkentett állapotba került axongátolja a szomszédos axonok aktivitását)

- teljes első vázlat : a tárgyak számának és alakjának azonosítása a gestaltos csoportosítási elvek,az explicit megnevezés (név v. szimbólum rendelése a csoportosított elemekhez) és alegkevesebb elkötelezettség elve (kétértelműségeknél csak meggyőző bizonyítékok eseténdöntsünk) alapján

- egyre finomabb szűrők alkalmazása

- megfigyelőközpontú2.5 dimenziós vázlat

- a felületek mélységének (tartománytérkép) és helyzetének (a térkép egymáshoz kapcsolódórészeiből származó információk egyesítése) leírása

- felhasznált információk: árnyék, mozgás, textúra, alak, binokuláris diszparitás (a két szemetérő vizuális inger nem egyforma, de annál hasonlóbb, minél távolabb van a tárgy, így adiszparitás fontos a távolság megállapításában)

- a két szemből jövő információk megfelelő illeszkedésének biztosítása:1. binokuláris kombinációs szabály (összeillés): az első vázlat elemeit, melyek a mindkétszemhez vezető bemenetből jönnek létre, csak akkor vetjük össze egymással, ha ezek kompatibilisek (pl. uaz a szín)2. binokuláris kombinációs szabály (egyediség): mindegyik elem csak egyetlen másik elemhezilleszkedhet a másik első vázlatban (h. ne jelenhessen meg egyszerre több helyen)



3. binokuláris kombinációs szabály (folyamatosság): előnyben kell részesíteni azokat azösszevetéseket két pont v. elem között, melyekben a két első vázlat közötti diszparitások hasonlók azokhoz a diszparitásokhoz, melyek uazon a felületen egymáshoz közeliilleszkedések esetében állnak fenn (egy felületen a közeli pontok valószínűleg uolyantávolságra vannak a megfigyelőtől – de Frisby rámutat, h. pl. meredeken dőlő tárgyak esetében a szabály nem alkalmazható)

- megfigyelőközpontú- ezen a szinten történt károsodás esetén a beteg nem tudja a tárgyat lerajzolni, és pusztán a

vizuális információ alapján azonosítani- Kosslyn: a képzelet egy ehhez hasonló téri médiumot v. vizuális buffert használ a képek

megjelenítésére3 dimenziós modellreprezentáció

- 3D-s leírását adja a tárgyak alakjának és relatív helyzetének - a reprezentáció kritériumai:

1. hozzáférhetőség : milyen könnyen lehet létrehozni a reprezentációt?2. hatókör : az alkalmazhatóság mértéke egy adott kategórián belül3. egyediség : egy tárgy minden egyes nézete ugyanazt a standard reprezentációt hozza létre

(így sokkal könnyebb összevetni a tárgyról a memóriában lévő ismeretekkel)4. stabilitás: a reprezentáció magába foglalja a tárgyak közötti hasonlóságot5. érzékenység : a reprezentációban jelen vannak a szembeszökő különbségek is

- a reprezentáció az emberi test esetében állhat pl. hierarchikusan szerveződő hengerekből(ábra: Eysenck, 73. o.), a reprezentációnak ezek a hierarchikusan szerveződő egységei a

primitívek - tárgyközpontú- ezen a szinten történt károsodás (a jobb félteke poszterior részén) esetén a beteg nem tudja

azonosítani a tárgyat szokatlan szögekből (pl. amikor a tárgy lerövidül a képen), de esetleg alegjellemzőbb nézőpontból igen, mert ez hasonlít a 2.5 D vázlatra

Kritika: a tárgyfelismerés leghatásosabb elmélete, integrálja a pszichológiai, a fiziológiai és a

mesterséges intelligencia-kutatásokat, keretet adott az észlelési károsodások vizsgálatáhozA tárgyfelismerés korai szakaszaira összpontosít, hiányoznak belőle a felülről lefelé irányulófolyamatok (nem tartja ezeket szükségesnek) és a kontextus. Ullman kétlépcsős modellje kiegészítiMarr modelljét: 1. univerzális rutinok elvégzik a tárgy kezdeti jellemzését, 2. felülről indított kérdések hatására bekövetkezik a végső azonosítás.

Nem tud magyarázatot adni pl. az optikus afáziára: a beteg nem tudja megnevezni a tárgyat pusztán avizuális információ alapján (de ha megérintheti, akkor igen). A magyarázatot Ellis és Young elméleteadja meg: a tárolt tárgyakról szóló 3 információ játszik szerepet a tárgyfelismerésben: 1.tárgyfelismerési egységek (szerkezeti tulajdonságok), 2. szemantikus rendszer , 3. beszéd kimenetilexikon (a tárgyak nevei). Az elmélet szerint a tárgyakról tárolt információhoz a fent leírt sorrendben,soros módon, egymás után férhetünk hozzá.

Arcfelismerés

Prozopagnózia: Az arcok felismerésére való képtelenség. Sergent szerint kódolási v. LTM-zavar.Utóbbira vannak bizonyítékok: a bőrellenállás a betegeknél jobban megnövekszik az ismerős arcoknál,tehát vannak emlékeik, csak ezek nem tudatosulnak.A prozopagnóziások ált. ismerős tárgyakat azonosítani tudnak, ami azt valószínűsíti, h. azarcfelismerést specifikus feldolgozási mechanizmusok jellemzik.

Bruce és Young modellje: ábra: Eysenck, 81 o.Az arcfelismerésben szerepet játszó komponensek:

- strukturális kódolás: Marr-féle reprezentációk létrehozása- arckifejezés-elemzés: emocionális állapotra következtetés

- szájmozgás-elemzés: elősegíti a beszédészlelést



- irányított vizuális feldolgozás: specifikus információk (pl. szakáll) feldolgozása szelektívmódon

- arcfelismerési egységek : strukturális információk az egyes ismert arcokról- személyazonossági csomópontok : az adott személyről szóló információk (pl. foglalkozás)- névgenerálás: a személy neve

- kognitív rendszer : általános információk (pl. a színészek vonzó arcvonásokkal bírnak), melyek eldönthetik, h. mely összetevők kapjanak figyelmetAz ismerős arcok kódolásában elsősorban a strukturális kódolás, az arcfelismerési egységek, aszemélyazonossági csomópontok és a névgenerálás játszik szerepet (ebben a sorrendben), ismeretlenarcoknál a strukturális kódolás, az arckifejezés, a szájmozgás és az irányított vizuális feldolgozás.A névhez csak a személyazonossági csomópontokon keresztül lehet eljutni, ez megmagyarázza, h.miért felejtjük el azon ismerőseink nevét, akikről nem rendelkezünk egyéb információval.A képesség a jobb félteke elülső területeihez kötött.Kritika: A kognitív rendszer komponense nem elég kidolgozott. Ismeretlen arcok feldolgozásánál isszerepet játszik a kontextus: ha uabban a környezetben másodszor is látjuk uazt az arcot, jobbanfelismerjük.

A felülről lefelé irányuló folyamatok

A tapasztalat révén válnak igazán hatékonnyá.

A tudás elősegíti a kategorizációt.A kategorizáció tartós kiesése a prozopagnózia, ami együtt járhat más összetett tárgyak (pl. autók)osztályába tartozó elemek felismerési képtelenségével.

A tudás ellenőrzése alá vonja a figyelmet.Ball és Sekuler: a ksz-eknek észre kellett venniük egy képernyőn áthaladó halvány pontokat. Egysegédjel (jelzőinger) előre jelezte a pontok haladási irányát, jól v. rosszul. Amikor jól jelezte,könnyebb volt észlelni a pontokat, de amikor rosszul, az hátrányosabb volt annál is, mintha egyáltalánnem lett volna jelzőinger.A szelektív figyelem aktiválja a pulvinart, amely a talamusz legnagyobb sejtmagja. Ez felerősíti v.gátolja a normális ingervezérelt válaszokat a vizuális területeken.

A tudás irányítja a szenzoros bemenetek megszerzését. Belső jelzőingerek : Bruner és Potter: a ksz-eknek egy homályos, egyre élesedő diaképet mutattak,amelyről kezdettől fogva mindig leírást kellett adniuk. A ksz-ek gyakran csak a teljes élességű képet

ismerték fel.Viszont ha a kezdeti életlenség nem volt olyan számottevő, már csekélyebb élesség eseténis felismerték a képet. Tehát az előzetesen kialakított koncepció itt negatívan befolyásolta a képek észlelését.A kétértelmű és szegényes ingerek értelmezése információt ad az emberek motivációjáról ésérdeklődéséről is. Alkalmazás: projektív tesztek, pl. Rohrschach. Egy egyértelmű ábra látványa(szóbeli leírása nem!) előfeszíti az azt követő kétértelmű ábra észlelését.

Autokinetikus hatás (v. mozgási illúzió): Egy sötét szobában a teljes nyugalomban lévő fénypontotmozogni látjuk. A szem önkéntelen elmozdulásának erdménye, amelynek gyakoriságát az alkohol és adrogok megnövelik. Rechtschaffen kísérlete: figyeljék a ksz-ek a fénypont által leírt szavakat. Afénypont végig egy helyben állt, mégis minden ksz szavakat vélt felfedezni. Az észlelési, különösen ahallászavarok szerepet játszhatnak a paranoia kialakulásában.Az ismerősség javítja egy kategórián belüli egyedek észlelését (megkülönböztetését).

A tudás kontextust biztosít a szenzoros információnak.



Biederman: helyszíneket ábrázoló képeket mutattak be, majd egy elfedő inger segítségével kitörölték avizuális utóképeket. A ksz-ek akkor is helyesen írták le a helyszínt és a tárgyakat, ha csak 0,1 mp-iglátták a képet. A redundáns információk csökkentésével, a képeket szétvágva, és véletlenszerűenösszeillesztve a feladat nagyon megnehezült.Jellegzetes nézőpontból sokkal gyorsabban felismerjük a tárgyakat. Biederman: a tárgyak néhányegyszerű 3D-s forma (geon) segítségével előállíthatók. Ezeket bármilyen nézőpontból könnyűfelismerni.Az olvasás: a szakkádok (ugrások) száma és a fixációk időtartama a szöveg nehézségétől és az olvasóképességeitől függ. A fixáció legnagyobb része a következő szakkád programozásával telik. A „kertiösvény” mondatok első részéből már szinte következik a befejezés. Szó-felsőbbrendűségi hatás: Aszavakba ágyazott betűket az egymáshoz nem kapcsolódó betűkhöz képest sokkal gyorsabbanelolvassuk. Ilyenkor a betűket nem kell különálló egységként feldolgozni.

Konfigurációs felsőbbrendűségi hatás v. tárgyszuperiorizációs hatás: lsd. korábban Weisstein és Harriskísérlete



Az érzékszervek anatómiai felépítése és működése

I. LÁTÁS

1. A szem felépítése és működése

o Az emberi szem alapszerkezete három koncentrikus rétegből( ínhártya, érhártya, retina),két kamrából , a szivárványhártyából, a lencséből és a pupillából áll össze.

1. A szem legkülső rétege az ÍNHÁRTYA, amely egy nagyon kemény és sűrűállagú réteg a sűrűn összekapcsolódó rostoknak köszönhetően. Funkciója,hogy merevsége által meggátolja a szemgolyó deformálódását és ezzelegyütt ne rontsa a látás minőségét. Külső része áttetsző, hogy neakadályozza a látást.

2. Ezen terület kis részén emelkedik ki a SZARUHÁRTYA (cornea). Ez egyátlátszó hártya, amelynek vérellátását az elülső kamra biztosítja.3. Az ÉRHÁRTYA egy 0.2 mm-es hártya, amely a szemgolyó falának

közelében halad. Erős pigmentációjú vér- és hajszálerek szövik át. Utóbbiak táplálják a retinát, azaz az ideghártyát. Az erős pigmentáció funkciója, hogymegakadályozza a fény random szóródását a szemgolyóban, ugyanis, ha eznem történne meg, akkor a szemben formálódó képek élessége csökkenne.

4. ELÜLSŐ SZEMKAMRA: a szem elülső részében az érhártya nemilleszkedik pontosan az ínhártyához, hanem hosszú szerkezetet hoz létre, aSUGÁRTESTET. Az érhártya vízszerű folyadékot, csarnokvizet produkál,amely kitölti az elülső szemkamrát. A szaruhártya mögött és a lencse előtt

helyezkedik el. Hasonló funkciója van, mint a vérnek, valamint a szemgolyóalakjának fenntartásában is szerepet játszik. Folyamatosan újul meg.

http://hotbar.com/scripts/utils/banner.asp?InstallDURL=des:en/emoticons1&requestor=shn233



5. ÜVEGTEST: a szem teljes térfogatának 2/3-t teszi ki. Elölről a lencse,oldalról és hátulról a retina határolja. Ezt a kamrát is folyadék tölti ki(viszkózus, tojásfehérje szerű). Nem tud megújulni!

6. SZIVÁRVÁNYHÁRTYA (írisz): kör alakú, pigmentált szövetdarab, amelya szem színéért felelős. Két rétegből áll. Az alsó réteg vérereket tartalmaz,

ezért van az, hogy ha a felső réteg pigmentációjának hiánya, v gyengeségealbínó szemszínt eredményez.7. A szivárványhártya közepén található egy kör alakú fekete terület, a

PUPILLA. Ez egy olyan rés, vagy nyílás, amely két izomcsoport közötttalálható. Ha a körkörös izmok húzódnak össze, akkor összeszűkül, ha pediga sugárizmok, akkor kitágul. Befolyásolja a retinára vetülő fénymennyiségét. A pupilla nagyságát nemcsak a fény, de autonóm idegrendszerihatások is befolyásolják.

8. A LENCSE a szivárványhártya mögött helyezkedik el. 3 részből áll: egyrugalmas fedő tokból, egy belső hámrétegből és magából a lencséből. Fontosoptikai rész, hiszen ha átlátszósága sérül, akkor komoly látás-problémák

alakulnak ki, pl. szürke hályog.9. A RETINA a szem legbelső, vékony, hálószerű rétege, amelynek feladata a

szembe érkező fénynek bioelektromos jellé való átalakítása. A fény először agyűjtősejtekből álló hálózaton halad át (3féle sejtek alkotják: bipoláris,amakrin, horizontális). Ezután kerül a fotoreceptorokhoz, akik afényenergiát idegi jelekké alakítják át. A retinán található egy kicsi terület, asárgafolt/macula, amely az éles látásért felelős. A kép a macula közepén alegélesebb. Ott, ahol a gyűjtősejtek idegrostjai elhagyják a retinát az agyfelé, nem látunk. Ezt a helyet nevezzük vakfoltnak.

o Fotoreceptorok: 2 félét különböztetünk meg: csapok, pálcikák . Amíg a pálcikák szerepe afénylátásban, addig a csapoké a színlátásban van. A fény a fotoreceptorokhoz érve afényérzékeny molekulákkal, fotopigmentekkel lép kapcsolatba. Ez utóbbiak 2 részbőlállnak: opszinból (fehérje) és retinalból (A-vitamin). Ezek nagyon stabil molekulátalkotnak. A fény hatására a molekula megváltoztatja az alakját (izomerizál), amivel energiaszabadul fel, ami a fotoreceptorokra van hatással, mivel megváltozik elektromos állapotuk.A receptorok különböző hullámhosszra érzékenyek. A csapokat az alapján, hogy hogyanreagálnak 3 csoportba osztjuk: rövid (kb. 440 nm), közepes (kb. 530 nm), hosszú (kb. 560nm). A pálcikák kb. 500 nm-es hullámhosszra adják a kitüntetett választ, ez alatt a válaszgyengül.



1.2. Látópályák:

A retinát a látókéreggel látópálya köti össze. A látóideget a gangliosejtek axonjai alkotják. Aszemen belül az axonokat nem borítja mielin hüvely, hogy az akciós potenciálokat gyorsabbanvezethessék. A látóidegek a látókereszteződésben futnak össze, ahol az idegrostok átrendeződnek, mégpedig úgy, hogy egyesek az azonos (ipszilaterális rostok), mások pedig azellenkező oldalra (kontraletrális rostok) kerülnek. A kereszteződő rostok összekapcsolódnak, éslátókötegként v. látópályaként haladnak az agy felé.A látóideg rostjainak jelentős része a corpus geniculatum laterale-ba (CGL) felé, kisebbhányada pedig a középagy szomszédos struktúráiba és a colliculus superiorba (CS) megy.A CGL és CS területeire az axonok mintegy vetítik az információt, ezért ezek a projekciósterületek.

Az egyes részek funkciói:

o Középagy struktúrái: pupillaméret szabályozása, saját mozgás észlelése, látás éstesttartás, testmozgás összehangolása

o CS: szemmozgások vezérlése, szemmozgások indítása, mozgások irányításának ésterjedelmének vezérlése, a fixációs ponttól távol eső tárgyak detektálása és azezekre irányuló szemmozgások irányítása.

o CGL: a befutó információk szabályos elrendeződése a vizuális feldolgozás továbbifázisait segíti, amelyek az elsődleges látókéregben történnek.



II. HALLÁS

2. A fül felépítése és működése

A fület 3 részre osztjuk : 1. külső fül2. középfül3. belső fül

1. Külső fül: 2 része van: a fülkagyló és a külső hallójárat. o Feladata a hang hallójáratba való irányítása és felerősítése. Az erősítés a kb. 3000

Hz körüli hangokat érinti, mivel ilyenkor a fül maga is rezgésbe jön és néhánydecibellel felerősíti a hangokat.

2. Középfül: a dobhártya, a hallócsontocskák (kalapács, üllő, kengyel) és a kürt alkotja.o Feladata az ellenállás-csökkentés és a túlterhelés elleni védelem. Előbbit a

hallócsontocskák valósítják meg azáltal, hogy a hanghullámokat mechanikairezgésekké alakítják át, és ezzel mozgásba hozzák a csigában található folyadékot.

Ha a csontocskák nem fognák fel a levegő rezgését, akkor jelentősenergiaveszteség történne. A túlterhelés elleni védelem az akusztikus reflex lévénvalósul meg. Ilyenkor automatikus izom-összehúzódás történik, ami korlátozza acsontocskák mozgását, ezáltal pedig csökkentik az átvitt hangerőt, megvédve a

belső fület az intenzív ingertől.

3. Belső fül: csontos és hártyás labirintus, valamint a VII. agyideg végágai és dúcaialkotják.

o Feladata a hangok frekvenciaelemzése. Az itt található receptorok alakítják át a hangokatidegi impulzussá és kódolják a frekvenciát és intenzitást.

A csontos labirintus egy üregrendszer, amelyet folyadék – perilympha – tölt ki. 3 részevan: tornác (vestibulum), három csontos félkörös ívjárat és csiga. A hártyás labirintus a



csontos labirintusi kitöltő perilymphában található. Részei: tömlőcske, zsákocska éscsigavezeték. A vestibulumban található az utriculus és a sacculus. Az utriculusbólindulnak ki a hártyás ívjáratok, a sacculusból pedig a csigavezeték.

III. SZAGLÁS

3. Az orr felépítése és működése

o Az orrüreg nyálkahártyájának felső, kicsiny részében találhatók a szaglóreceptorok. Ezek primer érzéksejtek, melyeknek idegnyúlványaik vannak. Feladatuk alapján vannak támasztó, irányító és váladéktermelők (mirigysejtek). Bizonyos mennyiségű szag felvételérea háromosztatú ideg (nervus trigeminalis) szabad idegvégződései is képesek, amelyek valószínűleg a károsító jellegű (orrfacsaró, csípős) ingerek hatására kerülnek ingerületbe,emellett pedig befolyásolják a normál szagingerek érzékelését is. Ezek a szabadidegvégződések indítják be a szaglással kapcsolatos ingereket is, mint fej elfordítása, levegőkifújása… .

o A receptorok dendritszerű nyúlványa a szaglómezőben, a felszín közelében gömbben

végződnek, ahonnan 20-25 stereocílium nyúlik ki, amik a mirigyváladékba vannak ágyazódva. Ezt a gömbrendszert 3 féle idegsejt nyúlványai alkotják:



- mitralis sejtek : ezek neuritjei a szaglóközponthoz vezetnek (amygdala, uncusgyri parahypoccampalis)

- pamacsos sejtek : részben a hipotalamuszhoz haladnak, részben pedig acommissura anterior útján átjutnak az ellenkező oldali szaglógumóba (bulbusolfactoriusba), és a gátló működésű szemcsesejtek útján befolyásolják a

szaglórendszer működését (huhh:S).

IV. ÍZLELÉS

A nyelv felépítése és működése

o Az ízleléshez szükséges receptorok az ízlelőszemölcsökben találhatóak, melyek különböző számú ízlelőbimbót tartalmaznak. Az ízlelőbimbók összessége adja azízlelőszervet, amik a nyelv hátán és kis mennyiségben a lágy szájpadban és a garatfalában találhatóak. A tetejükön nyílás található, amelyekbe a receptorsejtek nyúlványainyúlnak be. Itt kötődnek az ízanyagok. Egy ízlelőbimbóban kb. 20-25 receptor található.Az ízanyag kapcsolódását követően a receptor átvivőanyagot bocsát ki, az afferens(befelé futó) idegrost pedig ingerületbe kerül.

Az ízlelőbimbók hámszövetében kétféle sejt található:- ízérző neuroepithel sejtek, amelyek szekunder érzéksejtek - támasztósejtek



Az ízlelőszemölcsökön az ízreceptoron kívül mechanikai, hő- és nociceptorok istalálhatóak .

o 3 féle ízlelőszemölcs van:- gombaszerű: főleg a nyelv elején és oldalán (legkevesebb receptort tart.)- levélszerű: 8 redőt tartalmaz a nyelv hátsó-oldalsó részén- körülárkolt: elsősorban a nyelv hátsó részén

o Az afferens idegrostok három agyidegben futnak össze (VII., IX., X.). Ezek utána anucleus tractus solitarii-be futnak (NTS), ahonnan a tapaus VPM magja következik. Az

elsődleges ízérző terület az elülső operkuláris és inzuláris kéregen van, a másodlagosarea pedig az orbitofrontális kéreg hátső részén. Az NTSből kap rostokat az amígdala ésa hipotalamusz is.

o A különböző ízeket a nyelv különböző részei detektálják (nem kommentálom):



V. TAPINTÁS

A bőr felépítése és működése

o A bőr rétegei:- szubdermisz: legalsó rész- dermisz: irharéteg- epidermisz: hám- felhám: elszarusodott felszíni rész

o A bőr réteges szerkezete eredményezi, hogy a receptorok különböző mélységbenhelyezkednek el, ez érzékenységükben és funkciójukban is jelentős eltéréseketeredményez.

o A bőrérzékelés alapvetően 3 érzékfajtát jelent:- mechanikai: mechanorecepció- hőérzékelés: termorecepció- károsító ingerek felvétele: nocicepció



o A mechanikai ingerek felvételére specializálódott a legtöbb receptor:

- a szőrtüszők idegvégződései: a szőrtüszők tokjában találhatók, és a felszínimozgásokra (Pl. egészen könnyű felszíni érintés, a ruha mozgási,

szellőfuvallat…) reagálnak.

- A szabad idegvégződések : a hámban és az irhában találhatók, képesek érzékelniaz érintést, bár magas az ingerküszöbük.

- Meissner-testecskék : a bőrléceket alkotó kiemelkedésekben (dermális papillákban), a szőrtelen felületeken (ujjbegyek, tenyér, talp, nyelv, nemiszervek) az epidermisz és demisz között találhatóak. Az enyhe mechanikaiingerre érzékenyek, az érintés legkisebb formáira is reagálnak. Ezek kerülnek ingerületbe, pl. cirógatáskor .

-



- Paccini-testek : a bőr mélyebb rétegeiben, az ízületekben, a mély szövetekben,nemi szervekben és emlőkben találhatóak. Az ujjak nagy számban tartalmazzák,és az erősebb nyomásokat érzékelik. A vibrációs érzéseket közvetítik, szerepük van a felszíni mozgások detektálásában. A bőr felszínébe erősebben benyomódó,

pl. kéz megszorítása, dörzsölés, mozgó ingerek ingerlik ezeket a receptorokat.

- Merkel-korongok : a bazális rétegben helyezkednek el, és a gyors, vibrációs jellegű ingerekre reagálnak, ill. érzékelik a felszíni mozgásokat is. Valószínűleg

ilyen receptorok közvetítik a tartós nyomást, pl. ülő-, ill. állófelületekenkeletkező hatásokat (kukoricán térdelés:P).

o A hőreceptorok közé az alábbiak tartoznak:

- Ruffini-testek : mélyen helyezkednek el, és hő- és nyomási receptorok

- Krause- féle végtest: a hám felszíni rétege alatt helyezkedeik el, és leginkább ahidegre érzékeny.



o A receptorok jellemző tulajdonsága a receptív mező/érzőmező, azaz az egy receptor által ellátott bőrterület nagysága és határának minősége, az adekvát inger (az, amire areceptor a legalacsonyabb küszöbnél válaszol), továbbá az adaptáció (az inger tartósfennállása esetén meddig maradnak ingerületben). Fontos, hogy a bőrreceptorok viszonylag gyorsan adaptálódnak egy tartós ingerhez, ezért van az Pl., hogy nem

érezzük testünkön a ruhát.

o A bőrreceptorok az elsődleges érzősejtek nyúlványainak végződései. Sejttestjük a periférián, az érzőganglionokban van. Az innen kiinduló axonok belépnek a gerinc- ésnyúltvelőbe, ahol átkapcsolódnak. A rostok egy része közvetlenül, vagy köztesneuronok közvetítésével a mozgazóidegsejtekkel kapcsolódik, ez képezi a gerincvelői – nyúltvelői – mozgási reflexek alapját. A rostok nagytöbbsége a gerincvelő másszegmentumaiba, zömmel pedig az agyba fut. A gerincvelőben két pályarendszer fut: aspinotalamikus és a szomatoszenzoros rendszer. Ez utóbbiak a nyúltvelő, majd atalamusz relémagjaiban átkapcsolódnak, végül pedig elérik az agykérget. Az agykéregelsődleges szomatoszenzoros területe (SI kéreg) a fissura centralis mögött helyezkedik el. A test teljes térképe egy eltorzult homunkuluszt formál, amely nem valós arányokat,hanem a receptorok sűrűségét tükrözi. Azoknak a területeknek, ahol a legtöbb receptor található, nagyobb, a többinek pedig kisebb área felel meg. A másodlagos testérzőmezőn (SII) is megmarad valamelyest, de nem olyan szenbetűnő.



Perceptuális tanulás

o A látás kezdetekor a látási és a tapintási modalitás nincs kapcsolatban. Később a látás ésa manipuláció összerendeződik – szenzomotoros koordináció – és ekkor kialakul egy

látással ellenőrzött manipulációs séma. Ez tulajdonképpen egy szenzomotoros tervezet:a tárgy megismeréséhez bizonyos mozgásokat veszünk igénybe és az így nyertérzékletek lecsapódnak és kialakul a hajlam az ilyen módon való cselekvésre. Ennek kialakulása és tökéletesedése a perceptuális tanulás.

o A nézetek legtöbbje a perceptuális tanulást egyféle gazdagodásként fogta fel. Gibson ésGibson szerint viszont magának az ingertárgynak a tulajdonságaiból emelünk kinéhányat, tehát a szervezet több információt kap, mint amennyit fel tud dolgozni. Így a

perceptuális tanulás nem más, mint egy kivonásos folyamat: kiemeljük a káoszból amegkülönböztető jegyeket és az ingerlés invariáns, változatlan mozzanatait. A folyamateredményeként nő a megfelelés a környezet és az észlelés között, azaz az észlelésvalósághűsége nő. Martonné szerint a gazdagodás feleltethető meg a tudatosészlelésnek, a kivonatolás pedig az észlelés rejtett folyamataival azonosítható.

A perceptuális hárítás

o A percepció nem egyértelmű információ esetén nagymértékben egyedspecifikussá válik:az egyén a felismerésben a belső tényezőkhöz, belső perceptuális mintákhozfolyamodik, illetve belépnek az észlelésbe az elhárító mechanizmusok. Akkor válik nemegyértelművé, ha az ingerfeltételek nem optimálisak, pl. túl rövid expozíciós idő, vagyzaj. A perceptuális elhárítás tulajdonképpen nem más, mint a perceptuális küszöb

emelkedése. 3 folyamatot foglal magába:1. Az érzelmileg zavaró, vagy fenyegető ingerek felismerési magasabb, mint asemleges ingereké.

2. Az érzelmileg zavaró vagy fenyegető ingerek nagy valószínűséggel válatanak kihelyettesítő észleléseket.

3. Ezek a kritikus ingerek még akkor is érzelmi reakciókat keltenek, ha a személynem ismeri fel ezeket.

o Kísérlet: semleges és tabu szavakat mutatnak be a vsz.- nek kezdetben küszöb alattiexponálási idővel, később fokozatosan növelve azt addig, amíg a vsz. már biztosan tudjaazonosítani azokat. Minden mérés után megmondja a vsz., hogy szerinte mi volt a szó ésGBR-t is mérnek.

- Általános eredmény, hogy ha a vsz. nem ismeri fel ugyan a tabu szót, GBR változás történik.

Felvetődik azonban az a kérdés, hogy hogyan tud egy ingert észlelni, mielőtt észleltevolna? A válasz az, hogy igazából észleli azt, viszont meg akar győződni a valósságáról,ezért nem mondja ki rögtön. Ezért van GBR változás.

Az információ-feldolgozás szintjei






o Az információfeldolgozás olyan egymást követő szakaszok sora, amelyekre teljesül,hogy az egyik szakasz akkor kezdődik el, amikor az előtte lévő befejeződik. E modelltúgy képzelhetjük el, hogy egymás utáni szakaszok váltják egymást, ahol a bemenőinger egyre bonyolultabb tulajdonságaira derül fény.Pl. a DOB szó értelmezése: először látjuk a vonalakat és irányokat, majd a vonalak

metszéspontjait vizsgáljuk meg, majd a három zárt alakzatnak megfelelő reprezentációaktiválódik. Ezt követi az alakzatok betűként való azonosítása, majd pedig a lexikaiemlékezet aktivációja. Ezután következik a jelentések megtalálása, majd a lehetséges

jelentések kiválasztása, amelyek megfelelnek a kontextusnak.

o Szakaszelmélet: Donders vizsgálataira és ezek értelmezésére vezethető vissza.-

Közvetlen észlelés

o Ökológiai észleléselmélet – James J. Gibson

- Elméletrendszerének kiindulópontja, hogy az észlelés aktív és közvetlenfolyamat. Az észlelés nem valamilyen vákuumban működik, hanem környezetikontextusban. Nem reprezentációk közvetítik, emiatt elválaszthatatlan akontextustól és a cselekvéstől. Az észlelés ökológiai alapja az, hogy azorganizmus műveletei a környezethez alkalmazkodjanak, és biztosítsák atúlélést. A direkt észlelés nélkülözhetetlen eleme a mozgás, mivel ez biztosítja,hogy a vizuális környezetet különböző szögből észleljük. Gibson szerint amozgás egy olyan alapvető tényező, amely nélkül nem lehet valódi észlelés. Agibsoni elméletben a gazdagodás nem azonos a perceptuális tanuláshoz kötötttöbblettel. Gibson szerint környezetből származó tapasztalatok azonnal ésközvetlenül szolgálják az észlelést. Ez egy minőségi változás, azaz az ingerekbőlkivont megkülönböztető jegyek kiemelésével jobb lesz a megfelelés a környezetés az észlelés között. Még egyszerűbben, a szervezet kivonja az ingerek




ismétlődő, változatlan, ún. invariáns mozzanatait, így ezek az invariánstulajdonságok a környezet fizikai jellegzetességeinek állandóságát tükrözik.

- Az észlelés tehát nem más, mint a környezeti információknak, mindenekelőtt pedig a változatlan tulajdonságoknak a felvétele.

- Az észlelés kapcsolata a környezettel egyszerre direkt és jelentésteli.

- Affordancia: fontos eleme annak, ahogyan észleljük a tárgyakat. Gibsoneredeti példája egy kivágott fatörzs, amelyet nem egyszerűen csak laposfelületként észlelünk, hanem látjuk benne a lehetőségeket, hogy mire lehethasználni. Ez az ún. tárgy-affordancia: rá lehet tenni valamit, rá lehet ugrani-ember/béka. Ez utóbbiban már megjelenik a tárgy közvetlen észleléséhezkapcsolódó cselekvési komponens, az ún. akció-affordancia. Ezelválaszthatatlan része az észlelésnek.

- Gibson elmélete és az abból kiinduló közvetlenészlelés-elméletek alapvetőenadatvezérelt (botom-up), azaz a fizikai valóság tulajdonságai által irányítottfeldolgozást feltételeznek.


Documents

ÁLT 1.(2)