Asszertivitás

Mi is az az asszertivitás? Mit jelent asszertívnek lenni? Egyebek közt azt, hogy

képesek vagyunk a magabiztos önkifejezésre – anélkül, hogy passzív, agresszív vagy

manipulatív viselkedéshez folyamodnánk. Valamint azt, jobban tudatában vagyunk a saját

énünknek: hogy ismerjük, kedveljük, és irányításunk alatt tudjuk tartani az igazi énünket. Az

asszertivítás igényli, hogy odafigyeljünk mások igényeire és képesek legyünk reagálni rájuk,

de emiatt mégse kelljen figyelmen kívül hagynunk a saját érdekeinket vagy feladnunk az

elveinket. Az asszertivitás az interperszonális készségeink javításáról és hatékonyabb

kommunikációról szól; csökkenteni tudjuk a feszültséget, mert képesek vagyunk kezelni a

nehéz embereket és helyzeteket. A választás lehetőségét jelenti – azt, hogy ki tudjuk fejezni az

igényeinket, a véleményünket és az érzéseinket, s biztosak lehetünk abban, hogy akaratunk

ellenére senki sem uralkodhat felettünk, nem használhat ki, és nem kényszeríthet semmire.

Az asszertivitás a hatékony kommunikációról szól – és ez nem csak azt jelenti, hogy

egy adott helyzetben meg tudjuk választani a szavainkat. A hangszín, a hanglejtés, a hangerő,

az arckifejezés, a gesztikuláció és a testbeszéd mind része annak az üzenetnek, amelyet a

másik ember számára küldünk, és ezeknek mind összhangban kell lenniük, különben hamis

lesz az üzenet.

Általában véve elmondható, hogy ha valaki valamilyen módon lekicsinyli magát, vagy

a másikat, akkor a kommunikációs stílusa nem asszertív. Bár lesznek alkalmak, amikor

passzív magatartás mellett fog dönteni vagy inkább agresszív lesz, az asszertív reagálás

mindig előnyösebb, mert kölcsönösen előnyös (ún. győztes – győztes) helyzetekhez vezet,

amelyekben mindkét fél jól érzi magát.

A feszültség kezelése

Bármennyire jól elsajátítjuk az asszertivitás elméletét, ha aggódunk, és a félelem

észrevehető jeleit produkáljuk, az eljut a másik személyhez, akár tudatalatti szinten is, és

ennek a kommunikációnk látja kárát. Több stratégia létezik a feszültséggel való

megbirkózásra. Például ihatunk egy korty töményet egy fontos találkozó előtt, meditációs

transzba merülhetünk, vagy mélyeket lélegezhetünk. Azonban tömény ital ritkán áll épp akkor

rendelkezésre, amikor szükséges lenne rá, hacsak nem hordunk magunknál egy kis fém

laposüveget (ráadásul árt az egészségünknek). A transzcendentális meditációba merülés

nehéznek bizonyulhat egy zsúfolt áruházban, és lehetetlen mélyeket lélegezni olyankor,

amikor összeszorul a gyomrunk! Ezért azt javaslom, próbáljuk ki az alábbi alternatív

módszereket. Az a szép bennük, hogy bármikor és bárhol gyakorolni lehet őket, pillanatokon

belül. Diszkrét és hatékony módszerek az idegesség kezelésére és az olyan negatív érzések

csökkentésére, mint a harag és a stressz.

Gondolkodjunk pozitívan!

Az asszertivitástréningek jó néhány éve nem számítanak már igazi újdonságnak, a

fogadtatásuk azonban meglehetősen vegyes volt. Sokan olyan tréninget láttak benne, amely

megtanítja az embert arra, hogyan vigye keresztül a saját akaratát, vagy hogyan legyen olyan

agresszív, mint bárki más. Pedig nem erről van szó. Az asszertivitástréningek nagyszerű

eszköze lehet az önfejlesztésnek. Akik jó asszertivitáskészségekkel rendelkeznek, azok

öntudatosabbak, nagyobb az önbizalmuk és az önbecsülésük is. Ezenkívül megvannak a

készségeik az őszinte, erőteljes és hatékony kommunikációhoz is. Végül pedig tisztelni tudják

magukat, és mások iránt is kellő tiszteletet tudnak tanúsítani. Mindebben központi szerepet

játszik a pozitív gondolkodás. Az asszertív emberek pozitív énképpel rendelkeznek; pozitív

nyelvezetet használnak; azon vannak, hogy az együttműködés pozitív eredményekkel

záruljon; oly módon, igyekeznek együttműködni másokkal, hogy a problémákra pozitív

megoldásokat találjanak, amelyekben mindkét fél „győz”; és pozitívak abban is, hogy

tiszteletben tartják a másik személy nézeteit és véleményét, akár egyetértenek ezekkel, akár

nem.

Öntudatosság, önbecsülés

Az emberek különböző okból mennek asszertivitástréningekre: hogy javítsák az

emberekkel kapcsolatos készségeiket; agresszív kommunikációs stílusukat egy nyugodtabb,

racionálisabb megközelítéssel váltsák fel; önbizalmat szerezzenek, hogy ne lássák őket oly

gyakran gyengének, könnyű esetnek, a munkahely vagy a család „lábtörlőjének”;

megtanuljanak kiállni a jogaikért és így tovább. Bár már tisztáztuk, hogy bizonyos esetekben

a passzív vagy agresszív kommunikáció valamely árnyalata is megfelelő lehet, és

emlékezhetünk rá, hogy az asszertivitás mindig választott viselkedés, szembe kell néznünk

azzal, hogy ha általában passzív, vagy agresszív módon működünk, akkor az árthat az

egészségünknek, és biztosan nem szerez nekünk több barátot, vagy nem növeli a

befolyásunkat. Az agresszív és a passzív viselkedés közös tényezője alacsony önbecsülés.

Pozitív énkép

Megesett már velünk, hogy egy fogadáson egyszer csak észrevettük, nem a megfelelő

módon vagyunk öltözve? Vagy hogy egy fontos találkozó előtt azt vettük észre – persze már

túl későn –, hogy kávéfoltos az ingünk/blúzunk? Az ilyenfajta dolgok lerombolják az

önbizalmunkat, hiszen tisztában vagyunk azzal, hogy ilyenkor nem a legjobb képet mutatjuk

magunkról a többi embernek. Az elégtelen önbizalom alacsony önbecsülést eredményez, ami

nem kedvez az asszertív viselkedésnek. A kép, amit magunkról másoknak mutatunk, legyen

az testi megjelenésünk, az öltözködésünk, a hajviseletünk vagy a testbeszédünk, nagyon

sokban befolyásolja, hogy asszertívnek fognak-e tekinteni bennünket. Lehet, hogy a

megfelelő szavakat használjuk a megfelelő hangerővel és a megfelelő hangsúlyokkal, de ha a

testbeszédünk nem felel meg a verbális kommunikációnknak, az üzenet, amit lát, és kevésbé

arra, amit hall – ez egy kellemetlen, de statisztikailag bizonyított tény. Az ökölbe szorított

kezek, a keresztbe font karok vagy a csípőre tett kezek ugyanúgy közvetítik dühös

érzéseinket, mint az összeszorított állkapcsok, a felvont szemöldök és az átható tekintet,

amely az agresszív érzéseket és viselkedést szokta kísérni. A nyugtalanság vagy a zavar olyan

ideges manírokat produkálhat, mint a lesütött szem, a másik tekintetének kerülése és

hasonlók. Az asszertív testbeszéd esetében olyan személyt látunk, aki jól érzi magát a

bőrében: nyitott állás, nyugodt póz, a kezek lazán lógnak oldalt vagy lazán fekszenek az

ölében, ha ül. Nincs látható feszültség az arcizmain, állandó szemkontaktust tart a másik

személlyel, és tekintete se nem kihívó, se nem félénk.

Konfliktusmegoldás

Ha nem a félénkség a problémánk, hanem éppen hogy túl szókimondóak vagyunk,

amikor a vélemények különbségére fény derül, itt is segíthet, ha jobbak a figyelmes hallgatási

készségeink. Ahelyett, hogy reagálnánk, gyorsan vitába bocsátkoznánk és agresszíven

támadnánk a másik embert nézeteit, és védenénk a sajátunkat, próbáljunk meg proaktívak

lenni. Kezdjünk beszélgetésbe a másik emberrel, hogy megállapíthassuk, hogy mi a

véleménye! Nyugodtan kérdezzünk, hallgassuk meg – de tényleg! – hogy mit érez, mire van

szüksége, mit akar! Hol és hogyan különbözik ez attól, amit mi érzünk, amire nekünk

szükségünk van, amit mi akarunk? Fejezzük ki ezeket világosan és racionálisan! Vannak

megalapozott szempontok a másik érvelésében, melyeket elismerhetünk? Van közös elvi sík?

Vannak területek, ahol a nézeteink összeillenek? Ha az egyetlen hasonlóság közöttünk az

erély, amellyel ragaszkodtunk a személyes véleményünkhöz, ennek kifejezése is gyakran

hozhat valamilyen eredményt! Milyen lehetőségek vannak arra, hogy barátságos megoldásra

jussunk? Egyet kell értenünk abban, hogy nem értünk egyet? Ha nyilvánvalóvá tesszük, hogy

tényleg meghallgatjuk a másikat – meghalljuk, megértjük és átérezzük az álláspontját (még ha

nem is értünk egyet vele) –, a konfliktus felnőtt módon megoldható, vagy legalábbis

megfékezhető úgy, hogy a lehető legkevesebb feszültséget okozza mindkét félnek. Tehát mit

tehetünk annak érdekében, hogy másokból jobb hallgatóság váljék? Hogyan vezethetjük rá

őket, hogy engedjenek minket beszélni, mielőtt közbevágnak? Először is vizsgáljunk meg

néhányat azon okok közül, amelyek miatt mindannyian kikapcsolunk és nem figyelünk

tovább. Néhány tényező mindenki számára közös, például az a szükséglet, hogy összeszedjük

gondolatainkat, mielőtt válaszolnánk. Fizikai jó közérzetünk – vagy annak hiánya –

befolyásolhatja, mennyire jól tudunk aktívan figyelni. Például az éhség jelentkezése azonnal

eltereli figyelmünket arról, mit mond a másik, és a csokiszeletek, vagy a közeledő ebédszünet

gondolata köti le. Vannak olyan tényezők is, amelyek egyéniek, és különböző időkben és

helyzetekben változhatnak.

Problémás emberek

Nos, nézzünk szembe a tényekkel – nem mi jelentjük a problémát, nem igaz? Hanem a

másik ember, ha figyelmesebb, kevésbé dühös, vagy motiváltabb lenne; ha jobban figyelne,

kevesebbet kritizálna, és nem nyafogna egyfolytában, a világ jobb hely lenne! Remélem, nem

kell mondanom, hogy mindannyiunknak meg kell vizsgálnunk a saját viselkedésünket, ez

lényege annak, hogy az asszertív viselkedést választjuk. Ez azt jelenti, hogy megtanuljuk

felismerni a saját negatív érzéseinket, és megtanulunk megfelelő módon bánni velük. Lesznek

olyan alkalmak, amikor az elfogadó, alkalmazkodó vagy éppen az agresszív viselkedés a

megfelelő, de egyre inkább, ahogy egyre fesztelenebbül tudunk asszertíven viselkedni,

természetessé válik majd számunkra, hogy az asszertív megközelítést válasszuk.