Az elveszett szentély - részlet - kossuth.hu fileElveszett tordelt1_minta1.qxd 2012.03.22. 10:55 Page 109. leballagott, hogy megnézze a partszakaszt. A sziklák alján lejt_s k_lap

nyolcadik fejezet

Késô délután kötöttek ki a homokos parton – aznap márnem tudtak volna visszatérni Mürinába. takarókat és kon-zerveket raktak ki a hajóból, aztán megbeszélték a halász-szal, hogy másnap visszajön értük. A halász eltûnt egy füst-felhôben, és ôk maguk maradtak a parton.

– A klasszikus korban volt egy évenkénti ünnep, ami-kor a szigeten minden tüzet kioltottak nyolc napra. A ki -lencediken hajó érkezett a kabírok szentélyébôl, és újtüzet – szent tüzet – hozott Apollón déloszi templomából.Itt kellett kikötnie. – Reed körülnézett, és Grantet ismétaz a nyugtalanító érzés fogta el, hogy a professzor olyandolgokat lát, amelyeket ô nem.

– és hol van most a szentély?Az öbölbôl kecskecsapás vezetett felfelé. A dombol-

dalt vadvirágok borították – pipacsok, boglárkák, kanka-linok és sok más –, de a virágok között tüskebokrok ismegbújtak, s a nadrágjuk hamarosan kirojtosodott tôlük.egyenesen elôttük mesterséges teraszt vágtak a domb-oldalba, amely az odalent habzó tenger fölé nyúlt. nagy -jából akkora volt, mint egy teniszpálya, teljesen lapos,kivéve néhány oszloptövet és alapkövet. Faoszlopok el -hagyatott csontváza és a szélben táncoló néhány szal -maszál emlékeztetett csak a régészekre, akik felfe -dezték.

108

Elveszett tordelt1_minta1.qxd 2012.03.22. 10:55 Page 108

– Bájos hely – mondta Muir. – De ami az ásatásokatilleti, ennél látványosabb latrinákat is láttam már.

– van még más is. – A terasz túlsó végébôl omladozóösvény vezetett a domb derekán egy másik teraszhoz a kö -vetkezô öböl fölött. A feltárt alapok egy négyzetes épülethatározott körvonalait mutatták, amelyhez oszlopcsarnokés a végében eltakart szentély tartozhatott. A fa lak azon-ban nem maradtak meg harminc centiméternyinél maga-sabban.

– ez ígéretesebb – mondta optimistán Marina. –Az elsô udvar klasszikus templomhoz tartozott. ez ar -chaikus.

– nekem minden rohadtul archaikusnak látszik.Marina lesújtó pillantást vetett Muirra. – A történelemben az archaikus korszak Kr. e. 750 táján

kezdôdött. A klasszikus korszak vagy háromszáz évvel ké -sôbb kezdôdött a nagy görög városállamok felemelkedé -sével.

– Még az is nagyon késô. – Grant agya kezdett hozzá-szokni a múlt olyan nagy mélységeihez, amelyekrôl mosta-náig ô csak úgy gondolkozott, hogy egyszer volt, hol nem volt.– Azt mondtad, a mükénéiek Krisztus elôtt 1200-bankihaltak.

Reed a tanító bácsi jóindulatával nézett Grantre.– Úgy van. De közeledünk.Grant kinézett a tengerre, vajon késô-e jelezni a halász-

nak, hogy jöjjön vissza. De nyomát sem látta: csak egyfüst foltot távolabb, ahol egy vonóhálós halászhajó állt a ví -zen. nem mozdult.

egész délután a romokat vizsgálták, a legapróbb karco-lásokat is, abban a reményben, hogy írást vagy faragásttalálnak. semmi. Amikor a leletet kimerítették, Grant

109


leballagott, hogy megnézze a partszakaszt. A sziklák aljánlejtôs kôlap futott végig, be egészen a vízbe, s Grant kö -vette az öbölig, ahol partra szálltak. A tengeren a hajó mégmindig nem mozdult. Grant magasából alig volt többelmosódott pöttynél a láthatáron.

– Halló! – Grant elôtt megnyílt a kôösvény, és szabá-lyos csatorna vezetett be mélyen a sziklába. Grant hasrafeküdt, áthajolt a perem fölött, de rögtön össze is rezzent,ahogy a forró kô az ingén át is perzselte. Ha szinte teljesenlehajtotta a fejét, látta, hogy a csatorna egy nem túlságosanmély barlangban folytatódik. A hullámverés hangja lágy ésnyugtalanító volt.

A víz nem látszott mélynek. Grant levette a bakancsát,letette a fegyvert, és a nadrágzsebébôl kirakta a tárcáját.Megtámaszkodott a keskeny nyílás két szélén, és bele -ereszkedett a vízbe. A víz sodrása erôsebb volt, mint ami-lyenre számított – a csatornában megduzzadó hullámokszinte a mellkasáig értek –, de két kezét a sziklafalhoz szo-rítva nem veszítette el lába alól a talajt, és haladni istudott. lebukott a csatorna fölé lógó kô alá, elrugaszko-dott, és félig botladozva, félig úszva eljutott a belsô partig.Kitörölte a szemébôl a vizet, körülnézett.

A barlang olyan magas volt, hogy Grant majdnem feltudott benne egyenesedni. A tengerre nézô nyílás elegen-dô fényt bocsátott be, lágyan, ezüstösen táncoltak a meny-nyezeten a hullámok tükörképei, ám a barlangban nemvolt más, mint partra sodort fadarabok.

Grant keserûen elmosolyodott. A közelebbi sarokból,szinte párhuzamosan a tengeri csatornával, keskeny folyo-só vezetett a sziklán keresztül egy napfényes, keskenyhasadékhoz. Hiábavaló erôpocsékolás. Még egyszer körülné-zett, aztán majdnem négykézláb átpréselte magát a folyo-

110


són, majd megfordult úgy, hogy arccal felfelé nézzen kia szabadba. Fentrôl a hasadék nem is látszott többnek kes-keny repedésnél a sziklában. valószínûleg korábban egy -szerûen átlépte ô is.

– Ah. Pratolaosz elôjön.A hasadékba szorult Grant felfelé pislogott. lecsüngô

karimájú fehér szalmakalap tûnt elô a fölötte lévô sziklá-ról. – Csak én vagyok.

– Pratolaosz – ismételte Reed. – A kabír kultusz egyikközponti rítusa volt az újjászületés szertartása. Az elsôember, Pratolaosz egy barlangban született újjá, és egész-ben emelkedett ki a földbôl. A források szerint elôbukka-nását „elmondhatatlan rítusok” kísérték. – Úgy beszélt,mint ha élvezné a kilátást.

– Idelenn nincs semmi elmondhatatlan. Csak egy ha -lom uszadékfa.

– Arra is szükségünk lehet. – Reed nyugat felé muta-tott. A nap alábukott a földnyelv mögött, és vörösre fes-tette az eget. – Muir azt mondja, tábort kell vernünkéjszakára.

– Feljövök.

leterítették a teraszon pokrócaikat, és tüzet raktak.Mind ez egyáltalán nem hasonlított az egykor ott elvégzettelmondhatatlan rítusokra, gondolta Grant, miközben egyalapkövön ülve konzervdobozból pörköltet evett.

Reed megnyalta a kanalát.– elgondolkodtam a barlangján. nem tudom, véletle-

nül nem ez a barlang szerepel-e Philoktétész történetében.– Kicsoda?– Philoktétész görög íjász volt a trójai háború alatt.

Csak hogy nem jutott el a flottával trójáig. Feldühítette az

111


egyik istent – akkoriban ennek mindig fennállt a veszé-lye –, és a sértett isten úgy intézte, hogy az íjászt meg-marta egy kígyó. A seb feldagadt és elfertôzôdött: úgybûzlött, hogy a görögök nem voltak hajlandók továbbvinniPhiloktétészt. Itt tették partra, lemnoszon. szegény fic -kó tíz évig élt itt egy barlangban – amíg a görögök megnem tudták egy orákulumtól, hogy soha nem veszik betróját Philoktétész, az íja meg a nyilai nélkül. Hát Odüsz- szeusz visszajött érte, nyilván befogva az orrát, és magávalvitte… A többi már történelem.

– tényleg? – Grant újabb faágat dobott a tûzre, néztea sötétségben pattogó szikrákat. – Azt hittem, a trójaiháború csak legenda.

Reed kuncogott.– Persze, hogy az. A mükénéiek kalózok voltak, rablók

– valószínûleg nemigen különböztek a vikingektôl. Min -den történetük kifosztott városok körülhajózásáról szólt,és minél véresebb volt, annál jobban kedvelték. A késôbbinemzedékek átdolgozták a történeteket, kicsit megszépí-tették ôket: beleszôtték a szépséges hercegnôt, akit elra-bolt a gonosz, keleti nôcsábász; a hôs a férj lett, aki meg-kísérelte megmenteni a feleségét, nem pedig a hadúr, akiminden bizonnyal számtalan nôt erôszakolt meg az égei-tenger körüli összes településen. Bûvös fegyverzet, fan-tasztikus szerkezetek, tengeri nimfák – tündérmesétfaragtak a történelembôl.

Grant fogta üres konzervdobozát, és belehajította a sö -tétségbe. A doboz legurult a peremrôl, lebucskázott a ten -gerbe, út közben csengettyûként szólva a sziklákon.

– Reméljük, minket nem hagynak itt olyan sokáig,mint Philoktétészt.

112


Grant összerezzenve ébredt. Az éjszaka hideg volt, a vállapedig elgémberedett a takaró alatti kemény földön. Fe -küdt egy percig, várt, amíg füle hozzászokott a háttérzaj-hoz: a rovarok neszezéséhez, a hullámok csapkodásáhoza szikla tövében, Reed szelíd horkolásához. De nem ezekébresztették fel. erôsen fülelt. Összetéveszthetetlenhang volt: egy motor duruzsolása a távolban. Aztán hirte-len abbamaradt.

Grant ledobta a takarót, kezével kitapogatta a fegyvert.Felkelt, halkan a szikla pereméhez lopakodott. A fehér habszinte foszforeszkált a holdfényben, de sehol nem látotthajót.

Valószínûleg csak egy halász vetette ki a hálóját, gondolta.nyújtogatta a nyakát, szerette volna azt a partszakaszt látni,ahol délután kikötöttek, de a földnyelv eltakarta. Arra gon-dolt, felébreszti Muirt, de rájött, hogy tôle csak gúnyoló-dásra számíthatna. Marina? visszapillantott a tûz re. A lánytakarója éppúgy félre volt dobva, mint az övé. Hol lehet?

lassan lefelé indult a teraszról, át a dombon, le akecske csapáson az öbölhöz. elôbb hallotta meg a felfelétar tókat, mintsem meglátta ôket. elôször laza kavicsok csi -kordulása kemény csizmatalpak alatt; aztán fojtott ká rom -kodás, talán valaki belebotlott egy tüskebokorba. Grantkétségbeesetten nézett körül. Balra, pár lépésnyire a csa-pástól jókora, kipúposodó követ látott. Két lépéssel mö -götte termett, és az ajkába harapott, hogy fel ne kiáltson,amikor a lábába martak a tüskék.

– Sto éta?Grant egyszeriben ismét a háborúban volt, a sötétben

kuporgott egyedül, ellenséges járôröket figyelt, és bízottbenne, hogy azok nem vették ôt észre. De az a háborúvéget ért: az ellenség most oroszul beszélt.

113


egy másik hang motyogott valamit válaszul. A lépésekmegálltak; Grant még lejjebb húzta magát a kô mögött,érezte, hogy a tövisek immár az ülepébe szúrnak.

– Sto éta büla? – egy harmadik hang. Grant most máraggódni kezdett. A három férfi megbeszélést tartott,Grant pedig úgy szorította a fegyvert, hogy attól tartott, el -törik.

A lépések ismét megindultak felfelé a domboldalon.egy perc múlva Grant meglátta a férfiakat, amint térdiggázoltak a bozótban. elkeseredett, amikor megszámoltaôket: öten voltak, mindannyian puskával a kézben. Grantmozdulni sem mert – ha az oroszok visszanéztek volna,biztosan meglátták volna ôt.

nem vették észre. Grant megvárta, amíg átkelteka gerincen, aztán lábujjhegyen utánuk eredt. tudta, hogyki kellene találnia valamilyen tervet, de minden gondola-tával arra kellett koncentrálnia, hogy ne üssön zajt a lazatalajon. ezen túl csupán egy egyszerû számtani mûveletvolt: öt ember, hat golyó. Abban biztos volt, hogy Muirnakis van fegyvere, de hogy képes lesz-e idejében figyelmez-tetni ôt… Az esélyek nem túl kedvezôk.

Grant a gerinc tetejére ért. elôtte a talaj egy kis darabonvízszintes volt, aztán lefelé lejtett a szentély teraszáig.A terasz távolabbi sarkában éppen csak látta a parazsat ésa tûz körül a takarók körvonalait. Muir és Reed bizonyáramélyen alszanak, egyáltalán nem számítanak veszélyre.Két orosz már a teraszon volt, lassan lopakodtak feléjük.Grant végigpillantott a terepen. Hol a többi orosz? egyárnyék mozdult a terasz fölötti sziklafalon, éppen csak ész-revehetôen. Három. Kis köhintés hallatszott a lejtô aljáról,és Grant látta a holdfényt megcsillanni acélon. Négy. egyrôlmég mindig nem tudott semmit.

114


De nem volt ideje. A két férfi a teraszon már majdnema takarókhoz ért. Az egyik lemaradt, a másik céltudatosanReed felé tartott. Tudják, mit keresnek, gondolta Grant.Ismét körülnézett. Hol az ötödik ember?

Soha ne kezdj támadást, ha nem tudod, hol az ellenséged. ezta leckét már jóval a különleges kiképzés elôtt megtanul-ta. De arra is tanították: sose habozz. Az orosz már majd-nem Reednél volt. Csak egyféleképpen figyelmeztethettea pro fesszort. Az egyik szemét behunyva, hogy megôrizzeéjszakai látását, Grant a két orosz közül a hozzá közeleb-bire célzott, és meghúzta a ravaszt.

Kétezer év után ismét füst és tûz és forró fém töltöttebe a kabírok szentélyét. Grant látta, hogy célpontja össze-esik, pontosan a háta közepébe talált. A meglepetés lehe-tôvé tett számára még egy lövést, így balra fordult, célbavette a hegyoldalon lévô férfit, és lôtt. Aztán jobbra vetô-dött, és legurult a domboldalon, amint golyó fúródotta talajba éppen ott, ahol az elôbb még állt. Az oroszokgyorsak voltak – gyorsabbak, mint gondolta. Grant megfor-dult. Az elsô, akit lelôtt, még mindig a földön feküdt, talánvégleg; a hegyoldalban lévôt nem látta. Közben a szentélytúlsó végén három alakot látott birkózni egymással. A lö -vések nyilván felébresztették Reedet és Muirt. Ez jó,gondolta Grant. Az oroszok nehezen célozhatnak, ha azegyikük összeakaszkodott a célpontjaikkal. Habár ez aztje len ti, hogy nem célozhatnak másra, csak…

Golyózápor nyomatékosította Grant gondolatát, mielôttvégiggondolhatta volna – ezúttal közelebb hozzá. Áma sötétben az oroszok nem lôhettek anélkül, hogy le neleplezték volna hollétüket. Grant megjegyezte a torkolat-tüzeket – az egyik a hegyoldalból, a másik az udvar pere-mérôl lôtt. A közelebbire célzott, aztán lôtt. Jajkiáltás

115


jelezte, hogy jól célzott – bár nem eléggé, ha a fickó mégkiáltani tudott. Most az oroszokon volt a sor. Grant nemvárt; elôrevetette magát a domboldalon, az utolsó métere-ket gurulva tette meg, és egy nagy faldarab mögött állapo-dott meg. vajon szem elôl tévesztették-e az oroszok?A további lövések és a ráhulló kôszilánkok jelezték, hogynem, de legalább fedezékben volt. Három golyó maradt.vajon megpróbálják-e bekeríteni?

Addig kaparta a földet, amíg talált egy követ, amelyikeléggé kicsi volt ahhoz, hogy eldobja, és eléggé nagy ah -hoz, hogy zajt üssön. Jobb felé hajította. Örvendetesenhangosan ért földet – de aztán semmi.

Vagy nem vagyok már érdekes, vagy rájöttek valamire. A terasztávolabbi, immár nem is olyan messze lévô végén mégmindig vad verekedés folyt. Grant óvatosan megkerültea faragott követ, igyekezett fedezékben maradni. A sötét-ben, hiszen csak a hold világított, a birkózó árnyakegymásba olvadtak, háromfejû szörnnyé válva, amely vo -naglott és harsogott az ôsi teraszon. Aztán az egyik alakleszakadt, elveszítette az egyensúlyát. ettôl szemlátomástváltozott a helyzet. A maradék kettô mozogni kezdett –még mindig birkóztak, de nem olyan hevesen. Az egyikfogást talált a másikon, és vonszolni kezdte az udvaron át.Grant felemelte a fegyvert – de vajon kire kell lônie?

A hátra maradt fickó felállt, és a másik kettô utánfutott. Grant ráfogta a pisztolyt, aztán mégsem lôtt. Mégmozgás közben és sötétben is felismerhetô volt. Muir.

Két villanás – és Grant mindent látott a teraszon, mintkét fényképen. Az elsôn két ember botladozott a teraszon,az egyik a hajánál fogva vonszolta a másikat, Muir pedigüldözte ôket. A második villanásnál Muir a földön volt.Grant nem látta, ki lôtt, de azt igen, hogy honnan jöttek

116


a lövések. Kétszer visszalôtt, aztán, amikor semmi semtörtént, harmadszor is. egy súlyos tárgy zuhant alá a bozót-ból a szentély padlójára. Grant kiugrott a kô mögül, meg-feledkezve az óvatosságról, és Muirhoz nyargalt. vértócsafeketéllett a holdfényben.

– ne vesztegesse az idôt – nyögte Muir. – elkaptákReedet.

Grant körülnézett. Az orosz és Reed már eltûntek a te -raszról, nyilván a bozóton át az öböl felé tartottak. Hányatsikerült eltalálnia? Hármat, talán négyet? egy pillanatigarra gondolt, visszamegy újratölteni a fegyvert, de az idôbetelik, idô pedig nincs. Reménykedve, hogy egyetlen oroszsem tartja ôt szemmel, Grant átrohant a teraszon, fel a túl-oldali domboldalon, le a másikon. A domb ereszkedett,ismét emelkedett, aztán az öbölnél kitárult. Ott volt a csó-nak, a parttól nem messze himbálózott – és ott voltak azemberek, sötét árnyak az ezüstös homokon. Az orosz küsz-ködött, hogy Reedet a csónakba tuszkolja: térdig a vízbenállva az egyik kezével pisztolyt fogott a professzorra, a má -sikkal próbálta megrántani a csónak indítózsinórját.

A motor köhögve beindult – eljött Grant esélye. le -ugrott a homokos partra, és az orosz felé rohant. lépteizaját elnyelte a puha homok és a motor brummogása. és azorosz még mindig Reedre figyelt. Dühösen hadonászotta pisztolyával, de a professzor nem moccant. sôt, alig észre -vehetôen kifelé hátrált a vízbôl. Az orosz lôtt; Grantnekmajdnem megállt a szívverése, de csak figyelmeztetô lövésvolt. A golyó ártalmatlanul fúródott a homokba. Ám elértea kívánt hatást. Reed reszketve megállt.

Az orosz kigyalogolt a vízbôl Reed felé – Grant ekkortette meg az utolsó néhány lépést. Az orosz még a sötét-ben is észrevehetett valamit. Félig hátrafordult, de elké-

117


sett. Grant rávetette magát. A fegyver kiesett az oroszkezébôl, s megcsúszott a homokon, bele a vízbe. A kétférfi a víz szélén birkózott. Grant be akart húzni egyet azorosznak, de nem járt teljes sikerrel; a fickó torkára cél-zott, de az orosz túlságosan magához szorította ôt. sós vízcsapott az arcába, ahogy begurultak a vízbe: Grant voltalul, kis híján megfulladt, mert az orosz lenyomta.

Közben dagályból apály lett; az idô most az orosz ellendolgozott. Még beleöklözött Grant két veséjébe, aztánotthagyta, és gázolni kezdett a vízben a csónak felé. Grantfelállt, kiköpte a tengervizet. A háta mögött Reed valamitkiáltott, alig érthetôen.

– Állítsa meg! nála van a tábla.Az orosz a csónakhoz ért, be akart mászni. A kifulladt és

sajgó testû Grant még egyszer összeszedte az erejét. Párlépésnyire nedves fém csillant a holdfényben ott, ahováa víz az orosz puskáját sodorta. Grant felvette, és célzott.

– stop! – kiáltotta.Az orosz megfordult, a csónakba kapaszkodva egyensú-

lyozott. A másik keze bekúszott a zubbonya alá.– stop! Három lövés dördült. Az orosz egyszer felkiáltott, aztán

elengedte a csónakot, és némán belecsúszott a vízbe.Grant megpördült. Marina állt a parton mögötte, mezte-len lába kis terpeszben, és két kézzel markolta a pisztolyt.Bár nyilvánvalóan futnia kellett, hogy odaérjen, higgadtanés egyenletesen lélegzett.

– Mi a fenének tetted ezt?– Pisztolyért nyúlt.– sakkban tartottam. – Grant belegázolt a vízbe a vízen

lebegô orosz holttestéért, és kihúzta a partra. A homokrafektette. egy rémült rák eliszkolt.

118


– Különben hol jártál? és mi hozott ide éppen idôben?Marina lesütötte a szemét.– nem tudtam aludni; sétáltam. Amikor meghallottam

a lövéseket, visszajöttem, és megtaláltam Muirt.– Jó lett volna, ha korábban jössz. Kis híján megöltek

minket odafenn.– tudom. sajnálom.– és a pisztoly?– Muirtól vettem el. nem állt szándékában használni.Grant fejcsóválva nézett le a halottra. tömzsi és izmos

volt, erôs pofacsontú, immár örökre lebiggyedt szájú.Grant gyorsan átkutatta az orosz ázott zsebeit. nem találttárcát, sem igazolványt, csak egy bicskát, néhány drachmátés egy ázott, barna kartondobozt, amely egykor cigarettás-doboz volt.

– Mit akarhattak tôlünk?– talán ezt. – Grant belenyúlt az utolsó zsebbe, és

érezte, ahogy az ujjai körülfognak egy kemény kis agyag-táblát. szerencse, hogy Marina nem törte össze, amikorlelôtte a fickót. Grant kivette, letörölte, és átadta Reed -nek. – Bármit akartak is, pontosan tudták, hol találják.


Kilencedik fejezet

Mürina, Lemnosz. Másnap este

Grant a szállodai erkélyen állt, beszívta az éjszakai levegôt.A kikötô fényei csillagokként ragyogtak, és mindegyiknekott fénylett elmosódott tükörképe a vízen is. ebben a pil-lanatban Grant úgy érezte, mintha csupán a tükörképekalapján kellene tájékozódnia.

– Most mit tegyünk?Grant megfordult. A spalettákat nem csukták össze, és

Grant mögött a nikotinsárga fényben fürdô szoba olyanvolt, mint holmi bekeretezett festmény. Reed a komódnálült, a figyelmét teljesen lekötötte a mennyezeti ventilátor,Marina az ágy szélén ülve egy blúz ujját foltozta. Muira lány mögötti párnákkal feltámasztva hevert, mogorvaszájában cigaretta. Az egyik nadrágszára térdig fel voltgyûrve, hogy helye legyen a vádliját meg a sípcsontját taka-ró, vaskos kötésnek – bár a doktor, aki ellátta, azt állította,hogy semmilyen fontos része nem sérült.

A kérdés válasz nélkül lebegett a füstös levegôben.Aznap nem sokat beszéltek. A tûzharc után senki semaludt: egész éjjel ébren voltak, és minden megreccsenôgally, minden nagyobb hullám neszére összerezzentek.Amint világosodni kezdett, összeszedték az orosz hullákat,berakták ôket a csónakjukba, amelyet kövekkel terhelve

120


elsüllyesztettek. Aztán várták a halászt. Aki – Grant leg-nagyobb meglepetésére – meg is érkezett.

Muir leverte a hamut az ágy melletti hamutartóba.– elôször is azt szeretném tudni, miért voltak ott

a rohadt ruszkik.– A táblát akarták. Kis híján meg is szerezték. – Grant

a komódra mutatott, ahol csipketerítôn, lámpafénybenfürödve feküdt a kis tábla. – Bármi legyen is, a maga 61.elemét akarják. Amiért kénytelen vagyok elgondolkozni:mi annyira különleges, hogy a jenkik és a ruszkik egyarántmeg akarják kaparintani?

Muir vállat vont.– Mondtam már: én csak ügynök vagyok. Az igazi kér-

dés, amelyet fel kellene tennie, az az, hogyan találtak ránk.Grant töltött még némi bort az erkélyen lévô palackból,

és legurította. – ebben az országban polgárháború folyik. Minden tele

van szovjet katonai tanácsadókkal. A lakosság fele a nem -zeti Felszabadítási Frontot támogatja.

– Azok, akiket elsüllyesztettünk, nem katonai attasékvoltak, akik eltévedtek a sötétben. tudták, mit akarnak –ahogy maga mondta –, és tudták, hol vagyunk. Még mimagunk sem tudtuk két napja, hogy hol leszünk. valakielárulta nekik. és nem kell nagyon erôltetnie a szemét,hogy rájöjjön, ki ebben a szobában a belsô ellenség.

A feszült csöndet felvillanások és ropogás törte meg aki kötôben. Grant megpördült, önkéntelenül a pisztolyá -hoz nyúlt. De csak tûzijáték volt, elôjátéka a nagy tûzi -já téknak, amely húsvét vasárnapját volt hivatva köszönteni.

– Fura, hogy ezek a hagyományok milyen jól megférneka kereszténységgel – mondta Reed. – Annyira ôsi ötlethangos zajjal elûzni a gonosz szellemeket.

121


Úgyszólván magának mondta, nem is nagyon figyelt odará senki. Marina majdnem olyan arckifejezéssel nézteMuirt, mint amelyik akkor volt látható rajta, amikor lelôt-te a tengerparton az oroszt. Bár Muir, igen okosan, ezúttalmagánál tartotta a fegyverét.

– Mire céloz? – sziszegte a lány.– Arra, hogy igazán különös, hogy maga éppen akkor

ment sétálni, amikor a szovjetek ránk támadtak. Még fu -rább, hogy végzett az utolsó fickóval, mielôtt bármit el -árul hatott volna nekünk. és meg ne feledkezzünk márdrága, elhunyt bátyjáról.

– Ô nem kommunista volt – vágta oda Marina. – Ha -nem hôs.

– nagyon is jó cimborája volt a Görög KommunistaPártnak.

– Mert egyedül ôk voltak hajlandók megszervezni azellenállást a németek ellen, amikor minden más politikuscsak a zsebüket szerette volna kiüríteni. Alekszeit nemérdekelte sztálin vagy a proletárdiktatúra – csak a nácikellen akart harcolni.

– és amikor a németek elmentek? Kinek a kezébement át a hatalom?

– Mit számított? – Marina arcán izzott a gyûlölet. –sztálin vagy truman vagy scobie tábornok – mi a különb-ség? Mindannyian a magukénak akarták Görögországot. –Félig megfordult, izzó dühvel nézte Grantet, Reedet ésMuirt. – tudják, van egy legenda arról, hogy a lemnoszinôk egyszer összefogtak, és egyetlen rajtaütéssel megöltéka szigeten az összes férfit. talán nekik volt igazuk. –Kiviharzott, és bevágta maga mögött az ajtót. A csattanásegy pillanatra elnyomta még a kikötôben lévô tûzijátékzaját is.

122


Muir végighúzta a gyufát a dobozon.– Csakhogy megszabadultunk tôle!Grant undorodva nézett Muirra.– tudja, hogy a bátyja nem volt kommunista.– A nô szerint az volt. és titkol valamit.– Pokolian dühös azért, ami a bátyjával történt.– Akkor miért nem mondja el neki, valójában mi tör-

tént? van még bor abban az üvegben?Grant felvette a muskotályos palackot. nem volt rajta

címke, és porosan került elô a szállodatulajdonos pincéjé-bôl. Grant belenyomta a dugót, és az üveget odadobtaMuirnak. Muir idegesen kapta el.

– Marina ismerte Pembertont, ismeri a régészetet, ésmegállja a helyét a harcban. tegnap éjjel valószínûlegmegmentette az életünket.

– térjen már észhez. Azért ölte meg a ruszkit, mertnem volt más választása. Ha elfogtuk volna, ôt mártottavolna be.

Grant a fejét rázta.– ezt nem veszem be. engem is lelôhetett volna. Maga

megsebesült, Reed fegyvertelen volt, az orosznál volta tábla. Beugorhattak volna a csónakba, és már félútonlehetnének Moszkva felé.

Megcsikordult a padlón egy szék. Reed felállt, majdvis szahôkölt, mert két dühös szempár szögezte a he -lyéhez.

– Azt gondoltam, hm, levegôzöm egy kicsit. – szó se lehet róla. ezen a hétvégén egyszer már majd-

nem elveszítettük. nem tudjuk, miféle rosszfiúk bujkál-nak odakinn. – Muir kimutatott az ablakon. Az utca oda-lenn csupa zaj és fény volt, ahogy az emberek templombasiettek.

123


– vele megyek. – Ahogy Reed, Grant ugyanúgy szaba-dulni szeretett volna a szobában összesûrûsödött dühtôl.

– tartsa nyitva a szemét. Kivált most, amikor Marinaelszabadult.

Grant a derekára csatolta a pisztolytáskát, és felvettea zakóját, hogy takarja.

– vigyázunk.

A friss levegô megkönnyebbülést jelentett. Álldogáltaka hotel tornácán, nem beszéltek. nem gondoltak semmi-féle úti célra, de mihelyt kiléptek az utcára, a tömeg ma -gával sodorta ôket. Mindenki a legjobb ruháját viselte:a férfiak mellényes öltönyt, még ha kopottas volt is, azasszo nyok magas sarkú cipôben vonszolták magukkal meg -súrolt képû, befont hajú gyermekeiket. Mindenki, méga legapróbb gyermek is fehér gyertyát vitt.

– Remélem, Marina jól van – mondta Reed. – szem -látomást nagyon felizgatta a bátyja emléke.

– Jogosan. Mi öltük meg.– Ó. – Reed elhúzta a száját, és egy ideig nem kérde-

zett. Aztán mégis. – Gondolom, magát nem bántják azilyen dolgok. éjféli rajtaütések. Ha orosz kémek próbáljákelrabolni. Célra tartott fegyverek. emberhalál.

– Hogy bántanak-e? – nevetett Grant. – talán. Hozzá -szokik az ember.

– tudja, ez fura. Azt hiszem, egész életemet háború-ban töltöttem. Homérosz… – tette hozzá Reed, látvaGrant csodálkozását.

– Mintha azt mondta volna, az csak mese.– némelyik történet az. De Homérosz… – Reed szü-

netet tartott, félig lehunyta a szemét, mintha finom bortízlelne. – Ô visszahelyezi a mesékbe az igazságot. nem

124


a szó szerinti igazságot – bár a költeményei jóval kevésbéfantasztikusak, mint a legtöbb hasonló írás.

– ne higgyen el mindent, amit az újságokban olvas,professzor úr. A háborúban nemigen van költészet.

– Az én vizsgálódásaim tárgya a háború és a háborúkönyörülete. A költészet a könyörületben van.

– Wilfred Owen költô reménytelenül romantikus volt.A háborúban nemigen akad könyörület. ennyit megtanul-tam apámtól.

Reed nem kérdezett tovább. Haladtak a tömeggel, kia városból, a földnyelven át az öböl bejáratánál álló temp -lom felé. A tûzijáték felvillanásai távoli viharként meg-megvilágították az eget.

– A szag volt az oka, tudja.– tessék? – Grantet kizökkentette a gondolataiból

Reed váratlan megjegyzése.– Papagiannopoulou kisasszony története…– nevezze Marinának – szólt közbe Grant. – éveket

spórol meg az életébôl.– A történet, amelyet említett. A lemnoszi nôk nem

csak úgy spontán gyilkolták meg férjüket. Hanem azért,mert a férfiak kerülték ôket. Átok sújtotta ôket, amelytôla leheletük iszonyúan büdös lett – megsértették Aphro -ditét –, a férjek így természetesen nem csókolták megôket. Így aztán lemészárolták a férfiakat.

– nem oldották meg a problémát.– erre jöttek rá ôk is. néhány hónappal késôbb felbuk-

kant Iaszón meg az argonauták, mert az aranygyapjútkeresték. Az asszonyok gyakorlatilag lándzsát szegezteka torkuknak, úgy kényszerítették ôket, hogy kielégítsékôket.

– nem lehetett könnyû argonautának lenni.

125


– Hm? – Reed oda se figyelt. – Fura, hogy ezek a lem -noszról szóló, régi históriák mind a szag körül forognak.Philoktétész bûzlô sebe, a rossz szájszagú asszonyok.Mintha a lemnosziak valamiért hírhedtek lettek volna.

elhallgatott, gondolataiba merülve, amint a félszigetvégére értek. szögletes, fehérre meszelt templom álltelôttük – de nem juthattak közelebb hozzá, mert teljesenkörülfogta ôket a tömeg. Grant éppen hogy csak hallottabentrôl, amint a pap a húsvéti liturgiát kántálja.

egy utcai árus tartott feléjük, két karjáról úgy lógtaka gyertyák, mint a hagymafüzérek. Grant elhessentettevolna, de Reed intett neki, és rövid alkudozás után elho-zott két gyertyát. Az egyiket átadta Grantnek.

– A görögök úgy tartják, ha az ember végigégeti, elégetia bûneit.

Grant végigmérte a hosszú, vékony gyertyát.– nagyobb nincs?A tömeg elcsendesedett. Fenn, a domboldalon egy szikra

jelent meg a templom ajtajában. egy pillanatig magábanfénylett, aztán a fény kettévált, majd újra meg újra, gyertyá-ról gyertyára sokszorozódott, ahogy végigment a tömegen.

– Az eredeti fény Jeruzsálembôl jön – súgta Reed. –Rendkívüli elgondolni, amint az ôsidôkben a szigetlakókvárják a hajót, hogy elhozza a szent tüzet. és itt vagyunkmost, háromezer évvel késôbb, és ugyanezt tesszük.

Grant kutatott az emlékezetében. Úgy érezte, az utób-bi héten többet tanult történelembôl, mint élete korábbiharminc évében együttvéve.

– A tûzszertartásra gondol? Amikor kilenc napra kiol-tottak minden tüzet?

– valóban. érdekes módon az egyik forrás szerint a rí -tusnak az volt a célja, hogy megtisztítsa a szigetet a koráb-

126


ban említett epizód után. A sötétség a vezeklés idôszakavolt, jelképes halál, vezeklésül a férfinép meggyilkolásáért.Aztán megérkezett a fény, az új élet és az újjászületésszimbóluma.

– Pratolaosz. – Grantnek beugrott a név. – Az elsôember, aki egy barlangban született újjá.

Az elôtte álló férfi, egy rosszul szabott öltönyös gazda,hátrafordult. Grant veszekedésre számított, de a férfi csakelmosolyodott, és gyertyája égô végét Reed felé nyújtotta.A kanócok összeértek; Reed átvette a fellobbanó lángot.Kis viaszgyöngy indult lefelé, az ujja felé.

– Christos anesthi – mondta a gazda. Krisztus feltámadott.– Alithos anesthi – felelte Reed. Valóban feltámadott.

Reed Granthez fordult, odakínálta neki a lángot. – Chris tos anesthi.

– Ha maga mondja. – Grant meggyújtotta a gyertyáját,és ügyetlenkedve próbálta elkerülni, hogy viasz csöppen-jen a cipôjére.

– valami baj van?Grant zavartan vigyorgott.– Összezavarodtam. nem tudom, most a bûneimet

égetem el, megbocsátást kérek a férjgyilkos asszonyoknak,Jézust imádom, vagy Pratolaoszt keltem életre.

Reed mosolygott.– Kezdi megérteni. De nem szabad megtartania magá-

nak a tüzet. tovább kell adnia.Grant megfordult. A tûz már továbbterjedt: mögötte

a legtöbb gyertya lobogott már. De mintha egy kimaradtvolna. Odanyújtotta a gyertyáját, a két gyertya összeért,mintegy ügyetlen udvarlásként néhányszor összekoccan-tak, aztán kellô ideig együtt maradtak ahhoz, hogy fellob-banjon közöttük a láng.

127


– Christos anesthi – motyogta Grant.A lány visszahúzta és feltartotta maga elôtt a gyertyát.

narancsvörös fény öntötte el az arcát, a láng tükörképe otttáncolt a szemében.

– Marina? – Grant majdnem elejtette a gyertyáját. –Jézus Krisztus!

– … valóban feltámadott! – A lány elfordult, Grant máremelte a kezét, de Marina csak továbbadta a lángot a mö -götte álló férfinak. Amikor végzett, visszafordult. sírt, ésmég a tömegben is különösen sebezhetônek látszott,mintha nem tudná eldönteni, Grant arcába köpjön vagyelfusson.

– Bocsánatot kell kérnem Muir miatt – mondta Grant.– Muir… seggfej.

– nem adtalak el titeket az oroszoknak. – A lány hang-ja sírós volt.

– én sosem állítottam. De meg kell értened, miért ide-ges Muir. valaki elárulta a vörösöknek, hol vagyunk. és kár,hogy lelôtted a ruszkit. Hasznos lett volna kiderítenünk,mit tud.

Grant kissé fürkészôn nézett a lányra, aki nyíltan tekin-tett a szemébe.

– valami domborodott a zubbonya alatt, és érte nyúlt.te mit tettél volna?

– A tábla volt az.– Akkor szerencse, hogy nem találtam el.Grant bizonytalanul kinyújtotta a kezét, és kisimított

egy tincset a lány arcából. Marina hagyta.– Muir különben sem számít már. – szélfuvallat suhant

végig a tömegen, és Grant a kezével óvta a gyertyalángot.– A szentélyben nincs semmi. A nyom háromezer évvel azérkezésünk elôtt keletkezett. nem egyszerûen hideg:

128


egy szerûen belefagyott az idôbe. Akár fel is adhatjuk, ésvisszamehetünk Krétára.

Diszkréten köhintettek a hátuk mögött. Grant és Mari -na megfordult, Reed nézett rájuk mentegetôzô pillantás-sal. Gyertyájával a kezében olyan volt, mint egy kórista fiúkarácsony estéjén.

– véleményem szerint a nyom kezd szépen melegedni.Grant és Marina hitetlenkedve néztek rá.– Hogyan?Reed két ujjával megérintette az orra két felét.– A megoldás azokban az ôsi történetekben van. – Mo -

solygott. – Az embernek csak az orrát kell követnie.


Documents

Az elveszett szentély - részlet - kossuth.hu fileElveszett tordelt1_minta1.qxd 2012.03.22. 10:55 Page 109. leballagott, hogy megnézze a partszakaszt. A sziklák alján lejt_s k_lap