© Balázs Judit, 2008

Berlin – Budapest – Kairó – Sopron

Lektorálta: Gelencsér Gábor

Grafika: Molnár István

Szerkesztő: Takács Eszter

Készült: Lővér Print Kft.

Sopron

ISBN 978-963-06-4225-5

Tartalomjegyzék

Ajánló .....................................................................................................................5 Egy Birodalom anatómiája......................................................................................9 Az államépítéstől a hanyatlásig.............................................................................16 Az Oszmán Birodalom társadalmi szerkezete ......................................................19 A gazdaság általános helyzete a XIX. században.................................................23 A fejlődés gúzsba kötői.........................................................................................25

Birtokrendszer, tulajdonviszonyok .................................................................25 Az adórendszer ...............................................................................................30 A mezőgazdaság állapota, a termelés technikája ............................................32 Megrekedt ipari fejlődés az Oszmán Birodalomban .......................................35 Gazdaság és munkaerő....................................................................................37 Migráció – az Oszmán Birodalom népességi politikája..................................45 A migráció társadalmi-gazdasági hatásai ........................................................49

Korai modernizációs kísérlet – a Tanzimat periódus ...........................................51 A reformtörekvések kudarca – az Oszmán Birodalom félgyarmattá süllyed...54 A modernizáció előfeltétele: az infrastruktúra megteremtése .........................58

Közúti hálózat versus vasúti szállítás ............................................................58 A Bagdad-vasút a külföldi tőke trójai falova.................................................60 A vasúthálózat................................................................................................62 A hajózás........................................................................................................64 A humán infrastruktúra: a munkaerő .............................................................64

Iparosítási kísérletek a századfordulón .................................................................67 A Birodalom vonzereje, a nyersanyagforrások ...............................................71 Élelmiszeripar és élvezeti cikkek gyártása ......................................................72 Egy ősi foglalkozás modernizálódott: a kerámiaipar ......................................74 A turistavonzás őse: a bőripar.........................................................................75 Puskapor és kölni: a vegyipar .........................................................................76 A reformtörekvések gyümölcse: a nyomdászat és papírgyártás ......................76 Ágyúk és „török kávédaráló”: a fémfeldolgozás.............................................77 A legjelentősebb iparág: a textilipar ...............................................................78

A selyemipar fellendülése és elsorvadása .............................................................81 Fejlődésképtelenség – a Birodalom összeomlása.................................................87

Az elmaradottság belső okai ...........................................................................87 Az elmaradottság külső okai ...........................................................................89

A használt idegen kifejezések jelentése ................................................................95 Időrendi táblázat

– Az Oszmán Birodalom gazdaságának alakulásával összefüggő események .......97 Az Oszmán Birodalom szultánjai........................................................................101 Bibliográfia .........................................................................................................103

5

Ajánló

Nekünk, magyaroknak mindig is sajátos volt a viszonyunk a mére-teiben mindmáig hatalmas Törökországhoz.

Volt olyan időszak – a hódoltság korának másfél évszázada –, amikor nem igazán szívleltük az Oszmán Birodalom Közép-Európa felé irányuló terjeszkedési törekvéseit, annak ellenére sem, hogy a szultán alattvalói bámulatos építészeti csodákkal és életmódbeli újdonságokkal gazdagították az akkori Magyarországot: tőlük sajá-títhattuk el annak idején például a test szappanos bedörzsölését fürdőzés alkalmával. Anyanyelvünk is szép számban őrzi azokat a török jövevényszavakat, amelyek a korai középkorban és később, a hódoltság idején kerültek a magyar nyelvbe. A hétköznapok roha-násában nem is töprengünk el már olyasmin, hogy a legszebb fővá-rosok világranglistáján még mindig előkelő helyen lévő Budapest egyik városrészének – a Tabánnak – is például török eredetű a ne-ve, s arra emlékeztet, hogy valamikor itt cserzővargák műhelyei működtek.

A tovaröppenő évszázadok begyógyították az oszmánok által ejtett sebet nemzetünk testén és kedvezőbb irányt vett a török-séghez fűződő viszonyunk: elvégre mégiscsak a két földrészen átívelő birodalom fogadta be a XVIII. században a száműzetést vállaló II. Rákóczi Ferenc fejedelmet és hűséges kísérőjét Mikes Kelement. A XIX. században pedig – az 1848-49-es forradalom és szabadságharc bukása után – politikusok – élükön Kossuth La-jossal – és a feloszlott honvédsereg tisztjei leltek kényszerű me-nedékre Törökföldön. A magyar emlékhelyeket mind a mai napig vigyázó tisztelet övezi Rodostóban, Kütahyában és más városok-ban, s remélhetőleg a Török Riviérát és Isztambult nyaranta el-

6

özönlő turisták is néha felkeresik a számunkra oly fontos és ked-ves emlékhelyeket.

A mai Törökország egyre inkább megtalálja helyét az egyesült Európában, bár nem könnyű az Unióba vezető út egy túlnyomó-részt iszlám vallású ország számára. A nyugati életforma vonzó lett a többnyire fejkendő nélkül a kávézókban, teaházakban és disz-kókban megjelenő lányok, továbbá a farmernadrágos fiúk számára, s nem véletlen, hogy az utóbbi években már el sem lehet képzelni például Eurovíziós Dalfesztivált vérpezsdítő – ugyanakkor dallam-világában mégis a Kelet varázsát és a mediterráneum hangulatát idéző – török könnyűzene nélkül.

Reményeink szerint hasonló folyamat következik be a gazdasá-gi fejlődésben is: Törökország 1995 óta a Vámunió tagja, s ennek következtében külkereskedelmi mérlege egyre kedvezőbb tenden-ciát mutat. Az egykori feudális jegyeket magán viselő ország ma már fejlett iparral bír, korszerűsítette bankrendszerét, a NATO kö-telékében pedig a második legnagyobb létszámú hadsereggel ren-delkezik.

Az uniós tagfelvételi tárgyalások várhatóan másfél évtizedig tartanak, de megvan az esély arra, hogy az egyébként már most gazdasági nagyhatalomnak tekintett Törökország is bekerüljön az európai népek egyenrangú közösségébe. Ezt egyébként még a régi vetélytárs görögök is támogatják, különösen, ha elülnek a Ciprus uniós felvétele okán keletkezett politikai gomolyfelhők Aphrodité szigete felett.

A két földrészen elhelyezkedő gigantikus világváros – Isztam-bul – lüktetése stílszerűen jelképezi a modern Törökország dilem-máját: miként lehet a XXI. századi Európához tartozni oly módon, hogy a bel- és külgazdaságot erősítve se kerüljön veszélybe az év-százados múltban gyökerező iszlám vallás és kultúra, ugyanakkor az érzelmektől fűtött, szunnyadó vallási fanatizmus ne legyen koc-kázati tényező a korszerű piacgazdaság megteremtésében, illetve a

7

Nyugat – vagy ha úgy tetszik: a keresztény világ felé történő – mindkét világközösség számára előnyös és persze kölcsönös – ke-reskedelmi, tudományos-technológiai, biztonságpolitikai, etnikai, valamint multikulturális közeledésben.

A változások sohasem egyik napról a másikra mennek végbe: Törökország múltbeli nehéz örökségének – amelyet a huszadik század első feléig, Mustafa Kemal Atatürk 1923. évi széleskörű nemzeti reformjáig Oszmán Birodalomként aposztrofáltak – ma is fellelhetők a nyomai a gazdasági életben és a társadalmi tudatban.

Az európaiságot zömében mindinkább toleranciával elfogadó Törökország gazdaságtörténetének és hajdan katonai erőre épülő geopolitikájának e fontos – több évszázadra visszanyúló – korsza-kát mutatja be elemző részletességgel jelen kötet, amely a téma avatott szakértője – Dr. Balázs Judit közgazdász professzor tollá-ból született, új aspektusból rávilágítva a modernizációs törekvé-seket korábban elősegítő vagy éppen fékező tényezőkre abban az országban, ahol Ázsia örök randevúra érdemesült Európával.

Nagykanizsa, 2007. augusztus

Gelencsér Gábor (a Royal Asiatic Society

of Great Britain and Ireland tagja)

9

Egy Birodalom anatómiája

z eredeti tőkefelhalmozás – az a folyamat, mely nem terméke, hanem kiindulópontja a kapitalista termelési viszonyoknak – Európában, az európai centrumokban a XIX. század elejére többé-kevésbé

befejeződött. A széthullóban lévő Oszmán Birodalomban ezzel szemben még a XX. század elején, az atatürki forradalom előest-éjén is a tőkeképződés csupán sporadikusan, az iparosodás pedig csak csíráiban jelenik meg.

Az Oszmán Birodalomban a keleti despota társadalmak három tradicionális funkciójából – a pénzügyből, azaz a belföld kifosztá-sából, a hadügyből, azaz a külföld kifosztásából és végül a köz-munkák megszervezéséből, azaz az újratermelés biztosításából – csak az első kettő, a belföld és a külföld kifosztása valósult meg.

A fejlődésképtelenség, a stagnációra való hajlam az Oszmán Birodalom militáris berendezkedésében rejlett, de döntően gazda-sági természetű volt. A termelőerők relatív megrekedése elsősor-ban a Birodalom sajátos magántulajdon-rendszerében gyökerezett, egyfajta földmagántulajdonban, amely a történelem folyamán kü-lönböző modifikációkon ment keresztül – a túlnyomóan monopo-lisztikus szultáni tulajdonból kiindulva egészen a de facto magán-tulajdon kialakulásáig. Egy rendszer azonban, mely átalakulásának egyes fázisaiban inkább gátlón, mint ösztönzően hatott a termelő-erők, a társadalmi munkamegosztás fejlődésére.1

Az Oszmán Birodalom hatalmának csúcspontján – a XVI. szá-zad első felében – még messzemenően „európai” fejlettségi szinten

1 Balázs Judit: Az állam szerepe Kemal Atatürk gazdaságpolitikájában. Világ-

történet. 1983/1 p. 56.

A

10

állt, sőt, a feudális széttagoltságú Európával egy erős, centralizált és igen jól szervezett berendezkedésű állam szembesült.

A Birodalom alapját a hatalmas, ütőképes és igen magas szer-vezettségű hadsereg képezte. Az oszmán hadsereg összlétszáma a XVI. század első felében kb. 250 ezer főt tett ki, így minden euró-pai állam hadseregének létszámát magasan felülmúlta.

Nagy Szulejman (1520–1566) idejében a hadsereg közpon-tosított felépítésű volt, döntően a szultán hatalmának alávetett „központi hadseregből” „kapikulu”-ból, valamint a helyi hadsereg egységeiből állt. A hadsereg ütőképes erejét a központi egységek biztosították. Eltérően a mai európai fogalmak szerinti zsoldoshad-seregtől, a katonák a Birodalom alattvalói voltak, folyamatos fize-tés jellegű zsoldot kaptak, amit békeidőben is folyósítottak. Állan-dó készenlétben álltak, soraik fiatalon elfogott hadifoglyokból, és az ún. „devşirme”-ből a „véradó”-ból, a meghódított területekről gyermekkorban elhurcolt katonákból rekrutálódott. Központi mag-ját az elit osztag, a janicsárság képezte. Számukat Nagy Szulejman alatt mintegy 30 ezer főre teszik a történetírók.2

Az oszmán sereg fegyverzete ez időben megfelelt a keresztény nyugat-európai és a muzulmán közel-keleti ellenfelek technikai ní-vójának. Ez nemcsak az erős tüzérségre vonatkozott, kézi tűzfegy-vereket is széles körben alkalmaztak. A haderő elitjét, a janicsá-rok3 képezték, akik eredetileg íjjal voltak felszerelve, azonban a XV. század végétől már muskétákat kaptak. Átszerelésük a XVI. század elejére befejeződött.

A hadsereg fő feladata nem elsősorban a területi integritás biz-tosítása, a meglévő határok védelme, hanem a területi expanzió ál-landósítása volt. E törekvések határozták meg alapvetően a hadse-reg arculatát is. A hódítások állandósulása a hatalmas méretűre

2 Matuz J.: Die Geschichte des Osmanischen Reiches, Kézirat. 1970, Freiburg

3 A Magas Portának közvetlen alávetett gyalogság tagjai.

11

duzzasztott hadsereg számára létkérdéssé vált, miután egziszten-ciájukat egyedül a hadsereg kötelékébe tartozás, a zsákmányszerző hadjáratok biztosították.

Az Oszmán Birodalom azonban sokkal több volt, mint egy ha-talmas katonai gépezet. Ha a Birodalom felépítését vizsgáljuk, ki-tűnik az erős központi hatalom, a kiépített centralizmus. Ugyanak-kor, ha a tartományi berendezkedést figyeljük, nagyon is jó alkal-mazkodási képességgel, a változó körülményekhez való rugalmas-sággal találkozunk. Berendezkedésükben messzemenően alkalmaz-kodtak egy-egy terület megörökölt, belső adottságaihoz, határtarto-mányok esetében pedig az őket környező térség hatalmi viszonyai-hoz is. Mindenütt megtalálták azt a határt, amit az adott ország ka-tonai és politikai biztosítása és optimális gazdasági hasznosítása megkívánt. Ez a határ egyben azt is jelentette, hogy nagy eltérések-kel a helyi uralkodó osztály is részt kapott a hatalomból, és a török uralom tényén belül valamelyest érdekeltté vált annak kiszolgálá-sában.4

Az állandó hódítások ideológiai alapját az iszlám eszmék szol-gáltatták, hiszen a vallás tanai szerint a nem iszlám világot háború-ban lévő területnek, azaz „dár al harb”-nak, kell tekinteni, és min-den igazhitű szent kötelessége háborút folytatni ellene, és iszlám világra, azaz „dár al iszlám”-ra változtatni.

Az állandó hódítási törekvések azonban nemcsak az iszlám ide-ológiából táplálkoztak, hanem gazdasági szükségszerűség is volt, hiszen az Oszmán Birodalom kiterjedésével a nagymérvűen fel-duzzadó állami és egyházi hivatalnokréteg eltartását a Birodalom központi magját képező, hozzávetőlegesen a mai Törökország terü-letén élő alattvalók már nem tudták biztosítani.

4 Hegyi Klára: Török berendezkedés a meghódított országokban. Világtörténet.

1983/2. p. 19.

12

A legnagyobb tehertételt azonban a hadsereg fenntartása jelen-tette, s „a háború táplálta a háborút”: az újabb területek meghódí-tásához egyre nagyobb és nagyobb hadseregre volt szükség. A fel-duzzadt hadsereg eltartására további területeket kellett fennhatóság alá vonni. A gazdasági kényszerűségen túlmenően egy ilyen mére-tű hadsereg állandó veszélyforrást is jelentett, hiszen számos példa mutatja, hogy „háborúmentes” időszakokban egyre sűrűbben is-métlődtek meg a felkelések, lázadások, zendülések. Így óhatatlanul a gyengülés és a befelé fordulás várt az oszmán török uralomra, és az, hogy elveszíthetik az esélyt a világhatalomra.

Az oszmán hadsereg bármennyire is jól szervezett volt, arra ta-lán még képes lett volna, hogy a hosszan elnyúló határait megtart-sa, de arra már nem telt az erejéből, hogy hatalmas ember- és pénzveszteség nélkül tovább tudjon terjeszkedni, hiszen már a XVI. század második felére a Birodalomban a stratégiai túlterjesz-kedés jelei mutatkoztak: hatalmas hadsereg állomásozott Közép-Európában, a Földközi-tengeren költséges tengerészeti hadművelet folyt, csapatokat kötött le Észak-Afrika, az Égei-tenger, Ciprus és a Vörös-tenger térsége. A gyorsan erősödő orosz hatalommal szem-ben egyre nehezebb volt a Krím-félsziget megtartása is.

1500 előtt az iszlám világ, s így az Oszmán Birodalom is, fej-lettségben, kulturális és technikai téren még jóval Európa előtt járt. Hatalmas, jól kivilágított, csatornarendszerrel ellátott városaik vol-tak, melyek egyetemekkel, könyvtárakkal, gyönyörű mecsetekkel, medreszékkel5 és az utazók számára kényelmes karavánszerájokkal is rendelkeztek. A malomiparban, ágyúöntésben, építészetben, ló-tenyésztésben vezető helyen álltak.

Az a rendszer, amely a leendő janicsárokat a meghódított terü-letek keresztény ifjaiból toborozta, elkötelezett és egységes katonai alakulatot hozott létre. A nem muzulmán népek és vallások iránti

5 Korán tanítására épülő iskola

13

tolerancia sok tehetséges görögöt, zsidót és „hitetlent” állított a szultán szolgálatába. Konstantinápoly6 ostrománál például Moha-med fő ágyúöntő mestere magyar volt7.

Az erős katonai szervezettségű államban már a XVI. század ele-jén kialakult a kézműipar, a kereskedelem, sőt a mezőgazdaság fej-lettségi szintje is hozzávetőlegesen a korabeli Európában kialakult viszonyoknak felelt meg.8 Így, egészen a XVIII. századig a kézmű-ipari termelés úgy mennyiségben, mint minőségben nem, vagy csak alig maradt le Európa mögött. Sőt a török manufaktúrák még nemzetközi mércével mérve is versenyképesek voltak. De míg Eu-rópában a XVIII. század folyamán a termelés gépesítésével nagy-arányú termelékenységnövekedés következett be, addig az Oszmán Birodalom termelési technikája megrekedt a reneszánsz szintjén.

Európába beköszöntött a gépi termelés időszaka, az Oszmán Bi-rodalomban ezzel szemben a gépi nagyiparnak még a csírái sem je-lentek meg. S míg a termelőerők kibontakozása és az azzal össze-függő korai polgári társadalmi transzformáció ment végbe Európá-ban, addig a gazdasági stagnálás, a tradicionális társadalmi beren-dezkedés konzerválódott a Birodalomban. Mindez a már úgyis meglévő fejlettségi szintkülönbség fokozódó elmélyüléséhez veze-tett.

1550 után megszűnt a területi terjeszkedés és a vele járó fosz-togatási lehetőség is. A korábban félelmetes hadsereg fegyverzeté-nek modernizálása elmaradt, ormótlan lövegeiket nem váltották fel könnyebb öntöttvas ágyukkal. Elmaradt a hadiflotta korszerűsítése,

6 1453-ban a törökök elfoglalták Konstantinápolyt, és 1922-ig az ország fővá-

rosa maradt. Konstantinápoly tündöklésének tetőpontján nagyobb volt, mint bármely európai nagyváros. 1600-ban lakóinak száma elérte a félmilliót.

7 Kennedy, Paul: A nagyhatalmak tündöklése és bukása. Akadémiai Kiadó Bu-

dapest, 1992. p. 10. 8 Matuz, Josef: Warum es in der ottomanischen Türkei keine Industrieentwick-

lung gab. Südost-europäische Mitteilungen, 1985/25/3 p. 43

14

jóllehet a lepantói9 vereség megmutatta, hogy az Oszmán Biroda-lom katonai téren olymértékben hanyatlott, hogy eljutott a biroda-lom sorsát a hadszíntéren megpecsételt vereséghez.

Az oszmánok külső katonai veszteségeit belső gazdasági nehéz-ségek tetézték, amihez az árak nagyarányú emelkedése is társult. Az elégedetlen janicsárok a birodalmon belül kezdtek rabolni. Az állandóan emelkedő adók tönkretették a kereskedelmet, elnéptele-nítették a városokat. Mindez legsúlyosabban a parasztságot érintet-te, hiszen a szpáhi10 birtokrendszer az ő földjeiket szipolyozta ki, a katonák az ő földjeiken élősködtek. A helyzet romlásával a polgári tisztviselők is fosztogatni kezdtek, mértéktelenül burjánzott a kor-rupció, a baksisrendszer. Mind nagyobb hatalomhoz viszont a gát-lástalan főadóbérlők jutottak.

A gazdasági elmaradottság hamarosan katonai következmé-nyekkel járt. A Birodalom fokozatosan vesztette el a megszerzett, vagy uralma alatt tartott területeket. Az ország meglévő, vagy po-tenciális akkumulációs forrásaiból az egyre drágábbá váló hadvise-lést kellett fedezni. Így a termelőtevékenység ösztönzésének, a tő-keakkumulációnak meglehetősen szerény tere maradt.

Jóllehet a külföld kifosztása, a nagy zsákmányoló hadjáratok a Balkánon, Kis-Ázsiában és Észak-Afrikában még jelentősen gaz-dagították a szultáni kincseskamrát, sőt a felső katonai réteg meg-gazdagodásához is vezettek. De a harácsolt kincseket többnyire csak felhalmozták, vagy parazita felhasználásra került. A tőke an-tediluviánus, azaz özönvíz előtti formája, a kereskedő tőke csak szórványosan alakult ki. De ez a tőke sem vált az Oszmán Biroda-lom körülményei között a modern ipari tőke előfutárává, hanem

9 1571-ben a spanyolok és szövetségeseik Lepantónál megsemmisítették a török

flottát. Ettől az időponttól számítják az Oszmán Birodalom katonai hanyatlá-sát.

10 Szpáhi: javadalombirtokkal rendelkező lovas a tartományi csapatoknál.

15

csak a XX. század elején – és akkor is csak szerény mértékben – hatolt be a produktív szférába.

A kapitalizmus kialakulása Európában végleg megpecsételte az Oszmán Birodalom sorsát és végérvényesen elzárta előle a hódítá-sok útját. Ezzel kimerült az a forrás, amelyből a török gazdasági és politikai hatalom táplálkozott. Az általános katonai vereség, amely a gazdasági elmaradottságban gyökerezett, végül is szükségszerűen vezetett az Oszmán Birodalom összeomlásához.

***

Az Oszmán Birodalom fénykora, a kiterjedt hadjáratok ideje az

európai feudalizmus idejére esik. Ugyanakkor a társadalmi fejlődés az európai centrumokban, illetve annak délkeleti perifériáján nem szinkronban zajlott le, nem ugyanolyan irányt vett. Mialatt Európá-ban a feudális abszolutizmus megerősödött – nem utolsó sorban en-nek következtében –, elkezdődött az Oszmán Birodalom hanyatlása.

A birodalom sajátos társadalomtörténeti geneziséből, szociális szerkezetéből adódóan azonban nem alakultak ki a polgári forrada-lom feltételei, s így az ipari forradalom sem tudott belső erőkből, spontán kibontakozni: a XIX. század végén, a XX. század forduló-ján a társadalmi-gazdasági rendszer anélkül omlott össze, hogy a kapitalizmus életképes csíráit kitermelte volna.

16

Az államépítéstől a hanyatlásig

z Oszmán Birodalom történeti gyökerei a VI. szá-zadig nyúlnak vissza, ekkor hagyták el a különböző türk törzsek közép-ázsiai hazájukat, és Iránon ke-resztül a mai Törökország területére vándoroltak,

majd Kis-Ázsiában telepedtek le. A bizánci területen egészen a X. századig szétszórva élő nomád törzsek virágkorukat a XI. századra érték el, amikor is a Kelet Római Birodalom felett győzelmet arat-tak11, és megalapították a Szeldzsuk Birodalmat.

Az új állami lét gazdasági alapját a bizánci mintájú földművelés képezte, de fontos szerepet játszott a korábbi nomád életformához kapcsolódó állattartás is.

A XIII. században a mongol betörés felbomlasztotta a koniai székhelyű Szeldzsuk Birodalmat, és a bizánci határ menti türk tör-zsek kerültek hatalomra I. Oszmán Gázival az élükön.12

Az Oszmán Birodalom története a háborúk és a hódítások törté-nete, s fejlődéstörténetileg három nagy periódusra osztható.

Az első fázis az államépítés időszaka: az államalapítástól (1288) a mérföldkövet jelentő Konstantinápoly bevételéig (1453) tartó peri-ódus. Ez a másfél évszázad volt az az időszak, amikor az oszmánok a Márvány-tengert záró szorosokat, a Boszporuszt és a Dardanellákat átlépték, és pozíciójukat az európai hídfőn megerősítve Nyugat felé nyitottak. Az Oszmán Birodalom ezen időszakának virágkorát II.

11

1071-ben, a manzikerti csatában Alp Arszlán vezetésével a szeldzsukok vere-séget mértek a IV. Romanosz által vezetett bizánciakra, s ezzel szabaddá vált az út Kis-Ázsia, az 1307-ig tartó szeldzsuk uralom felé.

12 I. Oszmán nevéhez fűződik a birodalomalapítás, így róla nevezték el a közel

1000 évig fennálló Oszmán Birodalmat.

A

17

Mehmet alatt élte meg, aki megerősítette a központi hatalmat, föld-höz jutatta a háborúban kiváló szolgálatot teljesítőket. A feudális arisztokráciát szétverve új földbirtokos13 réteg született. Így az osz-mán államban a feudalizmusnak egy sajátos formája jött létre, mely jelentősen eltér az európai hűbérrendszertől.

A második fázis az Oszmán Birodalom fénykorát jelentette, és egészen Bécs sikertelen ostromának (1683) időszakáig számítható. Ekkor érte el az Oszmán Birodalom legnagyobb területi kiterjedé-sét, és mind kül-, mind belpolitikai téren hatalmának csúcspontján állt. A XIV. században világviszonylatban is a legerősebb katonai és politikai hatalom volt. Az Oszmán Birodalom kifelé verhetetlen-nek, befelé pedig politikailag megrendíthetetlennek tűnt. A szultá-nok legnagyobbikának tartott Törvényhozó (Kanuni) Szulejmán rendelkezett a parasztság jogairól és kötelességeiről, a rendfenntar-tásról, a büntetőrendszerről. A Birodalom gazdaságilag megerősö-dött, a szociális rend megszilárdult.

A harmadik időszak a hanyatlás kora, melyet a Bécs alatt el-szenvedett vereséggel kezdődött. Jóllehet az oszmán hadiflotta le-pantói csatavesztését (1571) a történészek már a hanyatlás első je-leként értékelik. A gyökerek azonban még régebbre nyúlnak visz-sza, s a tünetek hosszú ideig rejtve maradtak, miután a szultán se-regei még a XVII. században is számos hadjáratot folytattak Euró-pa felé. Mindez annak ellenére, hogy az oszmán fegyverzet és harc-modor már a XVI. században az európaihoz képest elavultnak szá-

13

A földbirtoklás egy sajátos rendszere, az ún. tímárbirtok alakult ki, mely I. Murád, (1368) alatt nyerte el végleges formáját. (A tímár szó eredetileg „gon-dozást” jelent.) Törvényesítették, hogy minden kipróbált harcosnak jogcíme van egy kisebbfajta javadalombirtokra, az ún. tímárra. Ennek fejében hűbéres lovas katona, azaz szpáhi gyanánt kell szolgálnia. Magasabb katonai rendfo-kozatok számára Murád 1375-ben ziámet néven nagyobb fajta javadalombir-tokot vezetett be. A ziámet szó eredeti jelentése „uralom”. E javadalombirto-kok kizárólag csak katonáknak jártak.

18

mított, a tisztikar a régi módszereket alkalmazta, miután az újak esetleg veszélyeztették volna a hatalmukat.

A gazdasági helyzet is rosszabbra fordult. Az Újvilág felfedezése és kiaknázása, az Afrika megkerülésével Ázsiába vezető tengeri út megnyílása meggyengítette a muzulmán országok kereskedelmi köz-vetítő szerepét. Európát és a Közel-Keletet elárasztotta az olcsó ame-rikai ezüst, mely a XVI. század végén hatalmas árrobbanást idézett elő: az Oszmán Birodalom gazdaságát tönkre tette az infláció.

Ezt követték a keleti és nyugati területvesztések és a gazdasági élet meggyengülése. A világgazdasági változások, a polgári refor-mok Európában, a népek önrendelkezési törekvései mind hozzájá-rultak a Birodalom hanyatlásához. A felülről irányított reformok, a „tanzimát14 időszak csak késleltette, de nem állította meg az Osz-mán Birodalom hanyatlását. Az Oszmán Birodalom létét az I. vi-lágháború, majd az azt követő sevres-i béke végleg megpecsételte.

14

A reformkorszakot az 1839-ben kiadott „Gülhane Hatt-í Seríf”, (Fennkölt szultáni kézirat) vezette be. A kézirat rendelkezett az élet, a becsület, a magán-tulajdon biztonságáról, az igazságos adórendszer bevezetéséről, valamint az adóbérleti rendszer megszűnéséről, ami egyre inkább gátolta a gazdasági élet fejlődését.

19

Az Oszmán Birodalom társadalmi szerkezete

z Oszmán Birodalom társadalmi-politikai berendez-kedését illetően monarchia volt. Az államfő a szul-tán, a török elnevezés szerint padişah, aki tisztségét az európai feudális társadalmakból ismert rendszer

szerint vérvonali leszármazás alapján örökölte. (A függelékben kö-zölt szultáni családfán nyomon lehet követni az egymás után hata-lomra kerülő szultánok sorát.) A végrehajtó hatalmat a szultán nevé-ben a kancellár [sadrazam], illetve az alkancellár [nagyvezír] gyako-rolta. A szultán korlátlan hatalmat élvezett, amit a vallási és erkölcsi törvények ugyan behatároltak, a valóságban azonban ellenőrizhetet-len volt. Az állam és a szultán személye szorosan összefonódott: a padisah joggal mondhatta volna „az állam én vagyok.”

A szultán az erős központosított hatalmát a jól kiépített államappa-rátuson keresztül gyakorolta. Az államapparátust a mai fogalmak sze-rint „nómenklatúraként” is jellemezhetnénk, hiszen a többi társadalmi rétegtől jelentős gazdasági és szociális privilégiumok választották el. A magas bürokrácia olyan élesen határolódott el, hogy a gazdasági füg-gőségtől eltekintve semminemű kapcsolat nem fűzte őket a társadalom többi részéhez. A szultán körül csoportosuló uralkodó osztály három egymással szorosan kapcsolódó elemből tevődött össze: – a szeráj: a szultáni család és bizalmasai; – az ulema: a tudósok testülete, egyházi méltóságok, világi magas

rangú tisztviselők, a Magas Porta nevében a jog alkotói és a jog végrehajtói;

– az asker: a hadsereg vezetői rétege, az ulema és a szeráj hatal-mának biztosítói.

A

20

Az Oszmán Birodalom társadalmi szerkezetét mutatja be a kö-vetkező folyamatábra:

1. ábra: Az Oszmán Birodalom társadalomszerkezete

2. ábra: A földbirtoklás formái az Oszmán Birodalomban

SZULTÁN

HADSEREG

ASKER

SZERÁJ ULEMA

EGYHÁZI TISZTSÉGVISELŐK

KERESKEDŐK ÉS

KÉZMŰVESEK

KÖZIGAZGATÁSI

APPARÁTUS

SZPÁHIK

FÖLDMŰVELŐK

FÖLDBIRTOK

ÁLLAMI JAVADALOM DÉZSMÁS KEGYES ALAPÍTVÁNYOK

TÍMÁR ZIAMET HASZBIRTOK

RÁJÁK – BÉRLŐK RÁJÁK – BÉRLŐK

21

Az állam, mint központosított erőszakszervezet az apparátusán keresztül gyakorolta a hatalmát elsősorban a többlettermék elsajá-títása révén, s ez képezte a társadalmi rendszer anyagi bázisát. Az állam nemcsak politikai rendszer volt, hanem egyúttal a gazdasági életet is uralta. Ellenőrizte a mezőgazdaságot és a többletterméket is. A társadalmi rendszer erejét a jól szervezett zsoldos hadsereg alkotta.

A gazdaság létalapját a mezőgazdaság szolgáltatta, s a földet a ráják15, a parasztok, haszonbérletbe vették a hatóságoktól, s ennek fejében adót fizettek az államnak. A haszonbérleti forma a tímár, egész rendszert alkotott. Maga a fogalom valójában egyfajta, jel-legzetesen az Oszmán Birodalom körülményei között életre hívott formátum megnevezésére szolgált, azzal a céllal, hogy a szultáni hatalom, a terjeszkedő birodalom számára a katonai utánpótlást, az állandóan hadra fogható sereget biztosítsa. A rendszer lényege ugyanis abban gyökerezett, hogy az állami hivatalnokok, szpáhik [sipahik] voltak a föld haszonélvezői, javadalombirtokosok a tar-tományi csapatoknál, akik természetbeni adók fejében továbbadták a bérleti jogot a parasztoknak. A szpáhik privilegizált helyzetbe kerültek, hiszen adóbehajtási jogot szereztek, s ellenszolgáltatás-ként meghatározott számú teljes felszerelésű lovas katonát kellett kiállítaniuk a szultáni hadsereg számára.

A rendszer három lényeges előnyt biztosított: − az állam minden időben jelentős hadra fogható sereggel rendel-

kezett, különösebb költség nélkül; − számolni lehetett a biztos és folyamatosan beszedett adókkal; − rendezett mezőgazdasági viszonyok uralkodtak, s így a paraszt-

ság nem jelentett társadalmi veszélyforrást.

15

Az adóköteles alattvalók megjelölésére szolgált, kezdetben tekintet nélkül a vallási hovatartozásra, a késői oszmán korban már csak a keresztény alattvalók vonatkozásában használták.

22

Ezzel egy olyan sajátos struktúra alakult ki, melyben a mező-gazdaság és a hadsereg kölcsönösen függött egymástól: a mező-gazdaság megtermelte a hadsereg ellátását szolgáló élelmiszereket, a hadsereg szavatolta a parasztok biztonságát. A javadalombirtok-rendszer így megoldotta hadsereg sorainak gyarapítását, a rekrutá-lást, és egy olyan társadalomban, ahol alapvetően hiányzik a pénz-gazdálkodás, a nemzetközi árucsere-forgalom, a naturálgazdálko-dás bázisán biztosította a hadsereg felfegyverzését.

A rendszer fenti előnyei azonban hamarosan a hátrányaivá vál-toztak. Sőt, maga a tímárrendszer vezetett a mezőgazdaság hanyat-lásához, hiszen a szpáhik számára a behajtandó adó mértéke ko-rábban még szabott volt, az idők folyamán azonban korlátlan hata-lomra tettek szert, és a rendelkezésre álló időben megtettek min-dent, hogy a fölből a lehető legtöbbet zsarolják ki. A rendszer célja volt, hogy a szpáhik ne kötődjenek tartósan a földhöz, így a „jó gazda” szemlélet sem alakult ki bennük.16

A többlettermék központi elsajátításában az állam nagyon haté-konynak bizonyult, és ezzel nemcsak a kiadásait fedezte, hanem az esetleg egymással rivalizáló hatalmi központok kialakulását is meggátolta.

16

A magyar nyelvben használatos „szpáhi birtokként kezeli” kifejezés is utal a kíméletlen haszonszerzésre.

23

„A

A gazdaság általános helyzete17 a XIX. században

három világrészen fekvő, némelyek szerint 50, mások szerint 86 ezer négyzetmérföldnyi18, s 33-36 millió embertől lakott birodalomban nagy a sze-génység, nagy az elmaradottság, ámbár a roppant

birodalomnak tömérdek oly gyönyörű részei vannak, melyekre a természet a legvirágzóbb jólétnek minden feltételét pazar kezekkel szórta. Nemcsak Európának legszebb részeit foglalja ez magába, hanem Ázsia és Afrikából is épen azokat, melyek az ókorban a vi-rágzás és polgárosodás legmagasabb fokán álltak.

Legfőbb terményei a birodalomnak, melyek egyszersmind kivi-teli kereskedelmének első rangú tényezői: lovak, szarvasmarha, sertés, nyers és készített bőr, dohány, gyapot, déli növények, sző-nyegek, selyem, viasz, festőbuzér, timsó, réz és fa. A bevitel tár-gyai főleg vászon, selyemkelmék, posztók, fezek19, szűcsáruk, tük-rök, üvegek, órák, porcellán, papír, érc- és faművek valamint gyar-matáruk.

Legnagyobb kereskedelmi érintkezése Törökországnak Angliá-val van, azután Ausztriával, Franciaországgal és Oroszországgal.

17

Magyar Akadémiai Értesítő, a Philosophiai, Törvény és Történettudományi Osztályok Közlönyében 1860 I. kötet. II. számában Korizmics László akadé-miai székfoglalójában (1860. február 13.) számol be a XIX. század második felében tapasztalt gazdasági viszonyokról. Az eredeti munka korabeli helyes-írása néhány helyen értelemzavaró, így a szerző átírásra kényszerült, de nagy-mértékben törekedett a szöveghűség megtartására.

18 A szerző feltehetően tévedett a területnagyságot illetően, hiszen az Oszmán

Birodalom területe ennek többszöröse volt. 19

Jellegzetes férfi fejfedő.

24

Az angol üzlet egyébként az egész nemzetközi forgalomnak orosz-lán részét tartja markában.

A gazdasági elmaradottságnak okai természetesen számosak. De a történész-kutató szerint leginkább a következőkben kereshetők: − a természetbeni dézsmában, s az adók behajtásának visszaélé-

sekkel teljes módjában, − csinált jó utak hiányzásában, − a művelés alatti földeknek helyi határozatlanságában, − a gazdasági okszerű ismeretek nemlétében, − s, végül a munkáskezek nagy szűkében.”

A krónikás a XIX. század közepének állapotát írta le. De lép-jünk vissza a történelem korábbi időszakába.

* * * A történészek számos alkalommal tették fel az elmaradottságra

utaló kérdést, s próbálták mindazon okokat feltárni, melyek az Oszmán Birodalomban a fejlődés gúzsba kötői voltak. Az a tény, hogy egy ilyen hatalmas kiterjedésű birodalom, a meglévő termé-szeti és humán-erőforrások birtokában stagnálásra kényszerült, majd pedig hanyatlásnak indult, feltehetően nem vezethető vissza sporadikus gazdasági folyamatokra, egy-egy véletlenszerű okra, hanem csak a gazdasági-társadalmi viszonyok komplex ismerete segít a kérdés megválaszolásában. Az is bizonyosnak látszik, hogy úgy a gazdaság, mint a társadalom egészére kiható folyamatoknak kellett ahhoz közrejátszania, hogy a birodalom megrekedjen a fej-lődésnek egy adott szintjén.

25

M

A fejlődés gúzsba kötői

iben rejlettek hát azok az okok, melyek a termelő-erők kibontakozását gúzsba kötötték, a korai sajá-tos feudális jellegű társadalom átalakulását hátrál-tatták, és végül az európai fejlődéstől való teljes le-

szakadást eredményezték? Mi vezetett a mezőgazdaság stagnálás-hoz, sőt hanyatlásához? Miért nem alakultak ki az iparosodás csí-rái? Miért sorvadtak el a manufaktúrák és nem váltak a modern ipari termelés előfutárává? Miért szűkült be a kereskedelem? Néz-zük meg az okokat, a folyamatokat sorjában.

Birtokrendszer, tulajdonviszonyok A prekapitalista társadalmakban a birtok- és tulajdonviszonyok ab-szolút determináló jellegűek úgy a társadalomra, mint a gazdaság fejlődésére nézve. Az Oszmán Birodalom megalakulását (1288) követően, a széthulló Szeldzsuk Birodalom romjain, a terjeszkedő iszlám hatása alatt egy olyan birtokrendszer alakult ki, mely egé-szen a XVI. századig meghatározóvá vált.

A Birodalom birtokrendszerét háromfajta tulajdonlási forma jellemezte, ebből meghatározónak az állami földtulajdon bizo-nyult. Kisebb jelentőséggel bírtak az ún. „harács”, illetve a tized-del terhelt dézsmás földek.

A lakosság túlnyomó többségét az állami földeket művelő, ren-delkezési és használati joggal felruházott ráják (részes bérlők) al-kották. Az Oszmán Birodalom birtokviszonyai között egy sajátos „röghöz kötöttség” alakult ki, miután a részes bérleti joggal rendel-kezők leszármazottai a bérleti jogokat örökölték, de ugyanezt már „harmadik személyre” nem lehetett átruházni. Ezzel szemben a

26

dézsmás, illetve harács [haraç]20 földek esetében a teljes magántu-lajdoni joggyakorlat érvényesült.

A török földbirtokrendszer a kiterjedt hódítások idején, döntően a XVI. században, továbbra is megtartotta hármas tagozódását. Egy része a mecset tulajdonában volt, istentiszteletek, iskolák, kór-házak fenntartását szolgálta, egy másik rész, mint magánbirtok sze-repelt, és végül a harmadik, legnagyobb részt változatlanul az álla-mi tulajdont képezte. A neves történész21 kutatásai szerint egybe-függő állami tulajdonban lévő földek 10-15 falunyi területre is ki-terjedtek. Ugyanakkor a keleti, kurd lakta területeken, valamint az Oszmán Birodalom európai részein egybefüggő, feudális magántu-lajdonon alapuló birtokok is fellelhetőek voltak.

A szultáni család és az egyházi méltóságok fokozatosan terjesz-tették ki fennhatóságukat a földek mind nagyobb részére. A „kü-lönleges kategóriát” képező földtulajdon haszonélvezői is voltak, a szultáni magántulajdon örve alatt valójában egyfajta feudális elsa-játítási rendszer húzódott meg. Becslések szerint a szultáni földek bevételének akár 48-50%-a is a szultáni család és a magas állami funkcióban lévők vagyonát gyarapította. A tulajdonviszonyokat a magyar származású, múlt századi kutató22 így írta le:

„Innen három osztálya keletkezett a tulajdonnak (a török föld-birtoknak – BJ.): egyházi, földesúri és állami.

Az egyházi birtokot „văkıf” alatt külön igazgatási törvények sza-bályozták. A földesúri birtokok között egy sarkalatos különbség léte-zett aszerint, hogy a török hódítók, vagy az előbbeni tulajdonosok

20

Az atatürki nyelvreformig a török nyelvet arab-perzsa irással irták, a latin betür átirásra azonban nem voltak egységes szabályok, igy ugyanazon szó külön-böző tarnszkripciós formában jelenhet meg.

21 Barkan, Ö.L. Quelques observations sir l’organisation économique et sociale

des villes ottomanes des XVI∈ et XVII∈ siecles. La Ville, t.2.Recueiles de la Societé J. Bodin VII. Bruxelle 1955, p. 289-311

22 Lásd: Korizmics. Op.cit. p. 180.

27

birtokában hagyták. Az első „dézsmás” földnek minősült, azaz a föld jövedelme tizedrészének megfelelő földbérrel terhelték, a második fajtát „adófizető” földnek hívták, melyek után adót kharadj-ot23 kel-lett fizetni. A kharadj ismét kétféle volt, személyi vagy birtokadó, mely utóbbit vagy a földre, vagy a föld jövedelmére vetették ki.

Az állami földekre ezzel szemben kilenc féle megkülönböztetés érvényesült: − kincstári uradalmak, − használatlan földek, − a szultán magánuradalmai, − jószágok, melyek törvényes örökös nélküli kihalásból eredő

örökösödés útján szálltak a szultánra, − az anya-szultáné, a császári vérből származott hercegek és her-

cegnők ellátási javai, − a vezéri hivatalt illető hűbérek, − a kétlófarkú başák hűbérei, − miniszterek hűbérei, − katonai (szpáhi) hűbérek (ziámet és tímár birtokok).”

Ez utóbbiak képezték messze a legerősebb osztályt. Bár a XVI. század közepétől fokozódó eltolódást figyelhetünk meg a tulajdonvi-szonyok alakulásában a dézsmás földek, azaz a magántulajdont ké-pező birtokok irányba. A folyamat a század végére felgyorsult, mi-után a szultáni birtokok kiadásai megháromszorozódtak a bevéte-lekkel szemben. A szultán megkísérelte birtokbevételeit az állam-kasszába juttatni a korábbi gyakorlattal szemben, mikor is a szultáni birtok haszonélvezői fejében még kizárólagosan a szpáhik voltak.

A szultáni kiadásokat még tovább gyarapította a katonai, hadse-reg-fenntartási költségek növekedése. A megerősödött és már feu-dális haditechnikával rendelkező Európával szemben a Magas Por-ta is a haditechnika modernizálására kényszerült.

23

Innen származik a magyarban is használatos „harács” kifejezés.

28

Az állam hamarosan az adózó területek elzálogosítására szorult, az új adóbérlők pedig fokozódó terhekkel sújtották a parasztságot. Nem egy esetben kényszerültek a parasztok az akár 300%-ot is el-érő uzsorakamatra pénzt kölcsönözni, hogy a teljesen önkényesen megállapított adókötelezettségeiknek eleget tudjanak tenni. Az adóterhek elől a parasztság jó része a városokba vagy a hegyekbe menekült, s felkelő csapatokba verődve „addig nem látott méretek-ben rázták meg a Birodalmat az 1598–1610-es években”24. Mindez az odáig nagy tekintéllyel bíró állami fennhatósági rendszert óha-tatlanul csorbította. Ugyanakkor a rendszer a magántulajdon meg-erősödéséhez vezetett, hiszen a falut elhagyók birtokait a pénz és hatalom birtokosai egyszerűen kisajátították, vagy felvásárolták. Ez a folyamat egészen a XIX. századi reformidőszakig tartott, mi-kor is az 1858-ban életbe lépő új földtörvény úgy szabályozta a birtokviszonyokat25, hogy ezzel a már de facto állapot, azaz a Bi-rodalomra kiterjedő túlnyomórészt magántulajdon szentesült, s ez-zel a szultáni tulajdon gyakorlatilag eltűnt. A fentieket rendszerbe foglalja a következő táblázat.

24

Werner, E.: Die Geburt einer Groβmacht. Die Osmanen. Berlin 1966, p. 265 25

Részletezve lásd a Függelékben, Korizmits op.cit. p. 187–191.

29

1. táblázat: Az oszmán földbirtokrendszer fejlődésének egyes fázisai

1. fázis: a legrégebbi kezde-tektől a XV. század utolsó negyedéig

A magántulajdon és a tímárrendszer egy-más mellett élése

Főként telkes gazdák

2. fázis: a XV. század utolsó negyedétől a XVI. század közepéig

A tímárrendszer domi-nánssá válik

Főként telkes gazdák

3. fázis: a XVI. század kö-zepétől a XIX. szá-zad húszas évéig

A tímárok fokozatosan eltűnnek. A magán-tulajdon és a koro-nabirtokok növek-vő jelentőségű

Főként részes bérlők

4. fázis: a XIX. század harmincas éveitől az Oszmán Biroda-lom fennállásának végéig

A koronabirtok döntő jelentősége a ma-gántulajdon ca. egyharmados, de fokozatosan csök-kenő arányával szemben

Főként részes bérlők

V.ö. Matuz op.cit. p.81. Miképpen értékelhető az a folyamat, mely a tulajdonviszonyok

ilyen formájú metamorfózisához vezetett? Megállapítható, hogy a korai szakaszban mindenképpen fellelhetők az „ázsiai termelési vi-szonyok” elemei. Még a XVI. században is erőteljes szimbiózisát találjuk az ázsiai termelési módnak és a feudális elemeknek. Az idők folyamán azonban teret nyernek, és túlnyomókká válnak feu-dális jellegzetességek. A rendszer folyamatos átalakuláson ment keresztül, fokozatosan erősítve a feudális típusú magántulajdont. Ez a folyamat azonban – éppen a tulajdonviszonyok metamorfó-zisban gyökerezve – nem segítette elő a termelőerők kibontakozá-sát, és a mezőgazdaság termelékenységének növelésére sem hatott

30

ösztönzően. Ellenkezőleg: az agrárium stagnáláshoz, sőt hanyatlá-sához vezetett.

Összességében: mindezek a folyamatok egy időbeni fáziselto-lódást eredményeztek a korabeli Európával szemben: mialatt Nyu-gat-Európa a XIV-XV. században a feudalizmus virágkorát élte, addig az Oszmán Birodalom körülményei között csak a XVI. szá-zadban bontakozott ki a korai feudalizmus, s a termelési viszonyok folyamatos feudalizálódása mellett is egészen a Tanzimát periódu-sig megtartotta az ázsiai termelési mód bizonyos elemeit. Ennek ellenére alapvetően az Oszmán Birodalom egy központosított feu-dális állam jellegzetességeit mutatja. Közvetlenül a Birodalom fel-bomlása előtt (1913) a feudalizmus klasszikus struktúrája érvénye-sült: a mezőgazdaságilag hasznosítható földterületek 65%-a a la-kosság 5%-át kitevő nagybirtokosok tulajdonát képezte, a fennma-radó hányad a parasztság 87%-a között oszlott meg, míg 13% a földnélküli zsellérek rétegét alkotta.

Az adórendszer A török adórendszert a múlt századi krónikás így jellemzi:

„Az adók összegét illetően Törökországnak, de adózó tartomá-nyainak nem igen lehetne oka panaszra. Jóllehet a mezőgazdasági állapotok, a földművelés, „daczára a föld, éghajlat jelességének s a termények sokféleségének, egyáltalán nem áll a kifejlettségnek va-lamely elfogadható fokán!”26

Korabeli feljegyzések szerint a török állam évi jövedelme hoz-závetőlegesen 650-700 millió piasztert tett ki, ami ca. 66 millió pengő forintnak felelt meg.

Ez az alábbiak szerint oszlott meg:

26

Korizmits op.cit. p. 195.

31

2. táblázat: A török állami évi jövedelmének megoszlása

Adónemek Millió piaszterben

Dézsma 220

Földadó 200

Fejadó 40

Harmincad 86

Közvetett adók 150

Egyiptom adója 30

Oláhország adója 2

Moldva adója 1

Szerbia adója 2

Összesen 731 millió

A fentiekből kitűnik, hogy az adózó tartományokból származó

jövedelem valójában csak egy töredékét teszi ki a török állam be-vételeinek. Az adók számos fajtája27 ismeretes az Oszmán Biroda-lomban. Az ingatlanokat terhelő tized, az ingó és ingatlan vagyonra kivetett jövedelemadó, a kétféle fejadó, a kereskedelem magadóz-tatását szolgáló harmincad, a közvetett adók, úgymint, szabadal-mak után fizetendő járandóság, bélyegilleték, fogyasztási adó, vá-mok, sóaknák díja, halászat, postai szolgáltatások.

Általánosan jellemző volt, hogy az adókat természetben szed-ték, s csak egy kis részét képezték a pénzben behajtott szolgáltatá-sok. Sőt, a XVII. század végétől kezdve az addig éves bérleteket is hosszú lejáratú, sőt élethosszig tartó bérletekké változtatta II. Musztafa 1695-ben kiadott rendelete.

Maga az adóbehajtási rendszer számos visszaélésre, önkényeske-désre teremtett lehetőséget. A pénzügyi, közigazgatási és katonai ha-

27

Forrás: Korizmits op.cit. pp.196-198

32

talom összefonódása korlátlan uralmat biztosított a basáknak. Az egyes adófajtákat ugyanakkor elkülönítve kezelték, s azok megállapí-tását és behajtását – esetleg többször is – önkényesen hajtották végre.

A krónikás erről így ír: „De rosszabbak lettek ez állapotok még az örmény-bankárok-

nak a bérjószágok árverésébe történt beavatkozásával. Mert miután az 1695-i rendelet értelmében, mely még ma (1860 – BJ.) is szabá-lyozza a bérleteket, a bérlők kötelesek az egész bérösszeget a kincstárnak előre lefizetni, vagy kellő biztosítékot nyújtani; a ba-sák nagyobbik része, hogy vállalkozhasson, az örményekhez kény-szerült fordulni pénzért, kik jó haszonért a szükséges összeget elő-legezve, őket azután a nép zsarolásában derekasan gyámolították.

Ezen időtől fogva a birodalom a török főhivatalnokok s a ban-károk zsarolásának lett gazdaság forrásává, s az adó a bérlők és uzsorások közt felmerült többletígérés, uzsora és vetélkedés min-den járulékával súlyosbúlt a népre; mialatt a törvényes jövedelem csak úgy folyt be az állam kincstárába, mint a nagy rablás által nyert zsákmánynak egy mérsékelt része.”

A fentiekből világosan kitűnik, hogyan járult hozzá az adórend-szer a birtokviszonyok átalakulásához, és mennyiben vált további visszahúzó erővé abban a folyamatban, ami a mezőgazdaság stag-nálásához, illetve általános hanyatlásához vezetett.

A mezőgazdaság állapota, a termelés technikája Az Oszmán Birodalom földműveseit – mint láttuk – tekintélyes adóterhek sújtották. Az adók túlnyomó részét azonban naturáliák-ban (természetbeni járadékban) rótták le. Jóllehet, a pénzbeli szol-gáltatások lényegesen kisebb részét tették ki az adóterheknek a természetbeni járulékokkal szemben, ennek ellenére a parasztok kénytelenek voltak a saját fogyasztásukon túlmenően piacra is termelni. Így az ázsiai termelési módra jellemző önellátás, a szub-

33

szisztencia-gazdálkodás nem tekinthető az Oszmán Birodalomban egyedüli uralkodó formának.

Az Oszmán Birodalom keretei között a mezőgazdaság elmara-dottsága nemcsak a politikai és társadalmi formákban, hanem jó-részt a technikai színvonal fejletlenségében is gyökerezett. Ha az Oszmán Birodalom nyugati területeitől eltekintünk, a Birodalom ázsiai részein a kara saban, azaz a faeke és a çift, ököriga28 fémje-lezte a mezőgazdaság technikai szintjét.

Mezőgazdasági gépek ismeretlenek voltak. A cséphadaró al-kalmazása még XVIII. és XIX. században, sőt a XX. század fordu-lóján is a legáltalánosabban elterjedt módja volt a gabonaszemek kinyerésének.29 Ismeretlen volt a vetésforgó alkalmazása is. A föl-det ugarolással pihentették. Átlagban a termőföldek egyharmadát ily módon nem művelték meg. A trágyázást természetes úton, az állati végtermékek biztosították, a Fekete-tenger parti területeinél halakat is felhasználtak trágyaként.

A mezőgazdaság technikai színvonalának fejlesztése csak akkor indult meg – jóllehet szerény mértékben –, amikor a Balkánról és a Kaukázus vidékéről érkező bevándorlók modernizálták a faekét. A vaseke még akkor sem terjedt el igazán, s ennek okait arra lehet visszavezetni, hogy a faeke könnyű, kezelhető, és az ökörfogat húzni tudja anélkül, hogy az állatok gyorsan kimerülnének. Ezzel szemben a vaseke húzásához a lényegesen költségesebb tartású igásló-vontatás a megfelelő. A lótartás viszont nemcsak drága, ha-nem az igényes takarmányszükséglet miatt külön földigényű. Egy másik lényeges szempont, ami a mezőgazdaság termelékenységét befolyásolta, a föld vízháztartása. A faekével szántott földek felü-leti megmunkálást nyertek, és a tél folyamán összegyűlt nedvessé-

28

Ökörigának nevezett szántó alkalmatosság egy taligához kötött ekéből állt. 29

Ismeretes, hogy a skót Andrew Meikle már 1719-ben megszerkesztette az első cséplőgépet.

34

get a felületi szántás következtében a föld gyorsan elpárolgatta: a föld termőlépessége nagymértékben függött az időjárás viszontag-ságaitól.

A gépi felszereltséggel szemben a mezőgazdaságban az öntöző-rendszerek meglehetősen fejlettek voltak. Miután az iszlám döntő-en a száraz szubtrópusi területeken terjedt el, a víznek különös je-lentőséget tulajdonít, így a város és a mezőgazdaság vízellátását is messzemenően szorgalmazták. A gátak és csatornák építését a ke-gyes alapítványok kezdeményezték, működésüket tovább is figye-lemmel kisérték, ellenőrizték.

Mint a mezőgazdaság más területein, itt is már a XVII. század-ban a stagnálás, sőt a hanyatlás jelei voltak érezhetőek. A legfőbb ok a nagymérvű falusi elvándorlás és nem utolsó sorban, az Anató-liában érzékelhető feszültség a parasztság körében, minek követ-keztében elhanyagolták mindazokat a munkálatokat, melyek az ön-tözőrendszerek fenntartása szempontjából létfontosságúak voltak. Így az idők folyamán a fontos gátak és csatornák tönkrementek, használhatatlanná váltak. Ezzel ellenétben a Birodalom nyugati ré-szében intenzív öntözőrendszereket használtak, például a gyapot-termesztésnél. Fontossá váltak a selyemhernyó szaporításnál – a török kézműipar egyik legfontosabb területének ösztönzésénél is – a selyem előállításánál.

A mezőgazdaság szempontjából rendkívül fontos volt a közle-kedési rendszer kiépítése. A levantei kereskedelemhez kapcsoló-dóan az Oszmán Birodalomban is jól kiépített kereskedelmi utak húzódtak, megfelelő védettséget biztosítva a kereskedőknek, sőt még a kellemes és biztonságos éjszakai szállásról is gondoskodtak az egymástól egynapi járóföldre található karavánszerájok.

A jól járható kereskedelmi útvonalak hálózatát azonban nem egészítette ki a faluhálózat fejlődését megalapozó bekötő utak rendszere, emiatt a települések egymástól elszigetelődtek, sem gaz-dasági, sem szociális kapcsolat nem állt fenn közöttük. Mindebből

35

az következett, hogy a főútvonalak, tengerpart menti városok gaz-daságában bekövetkezett változások nem jutottak el a belső, rurális térségekig: a vidék stagnálásra ítéltetett. Piaci kapcsolatok Anató-liában, az Örmény magasföldön alig, vagy csak sporadikusan létez-tek, és még inkább hiányoztak a Birodalom közel-keleti, észak-af-rikai tartományaiban. Így külső behatások sem ösztönöztek az in-nováció irányába. Valószínűleg a közlekedési útvonal hiányossá-gaira vezethető vissza, hogy a XIX. század végén hatalmas éhség-hullám söpört végig a Birodalmon, miután az importált élelmisze-rek a fővárosból nem jutottak el a vidéki településekhez.

Az első világháborút követően is csak öt főútvonalról van tu-domásunk, mindössze 9 711 km hosszúságban. Ezzel szemben fon-tos szerepet játszott a vasúti forgalom. Az első síneket a Birodalom nyugati részében 1856-ban fektették le az angolok. A vasútépítés azonban nem elsősorban az Oszmán Birodalom, vagy a vidék érde-keit szolgálta, hanem sokkal inkább nyugati érdekek vezérelték, az új piacok megnyitása a nyugati áruk előtt.

Megrekedt ipari fejlődés az Oszmán Birodalomban Egészen az Indiába vezető tengeri útvonalak felfedezéséig – a XVI. század elejéig –, a kereskedelmi utak jó részének ellenőrzését Európa és Távol-Kelet között az Oszmán Birodalom tartotta fenn-hatósága alatt, s közvetítő szerepéből adódóan nagyon lényeges be-vételi forrásra tett szert.30 A kereskedelmi útvonalak mentén jelen-tős városok, élénk forgalmú települések fejlődtek ki, amelyek egy-úttal fontos kézműipari központokká is váltak. Ezen túlmenően a városok között sajátos „kézműipari munkamegosztás” jött létre. Jól

30

Jól járható utakat, hidakat, 30-40 kilométernyi járásra karavánszerájokat épí-tettek, s az őrposztok egyúttal az áthaladó kereskedők biztonságáról is gon-doskodtak.

36

szervezett lokális ipar és kereskedelem képezte a városi lakosság megélhetésének alapját.

A XVI. században gyors, látványos urbanizáció zajlott le. A vá-rosok – Isztambul, Edirne, Bursa, Athen, Ankara, Konya, Diyarba-kir, Tokat, Monastir – népessége rövid idő alatt megduplázódott. A század végén Isztambul lakosainak számát már mintegy 600 ezer-re31 teszik, Edirne, Kayseri, Sivas lakossága 100-200 ezer között lehetett. Európai viszonylatban is jelentős népességtömörülések jöttek létre. A főként kézműipart és kereskedelmet űző városok élelmiszer- és alapanyag ellátását a kereskedelmi útvonaltól távo-labb fekvő falvak, kis települések biztosították, és így egyre preg-nánsabban vált a munkamegosztás a város és a falu között.32

A XVII. századból származó feljegyzések szerint a kézművese-ket és kereskedőket céhek tömörítették, így pl. Isztambulban már mintegy 126 ezer tagot számoló 1 109 céhről van tudomásunk.33

A XVI. század elejétől kezdődően egészen a XVIII. század végé-ig – jóllehet a XVIII. században már mutatkoztak a hanyatlás jelei –, az Oszmán Birodalomban virágzott a főként belső piacra termelő kézműipar, s jelentős állami manufaktúrák működtek. Az állami ma-nufaktúrák elsősorban a hadsereget és a hadiflottát látták el fegy-verekkel, lőszerekkel, egyenruhákkal és lószerszámmal. Fontos meg-rendelő volt a Magas Porta is. Az alkalmazott munkamódszerek a technika magas színvonaláról tanúskodnak. Különösen jeleskedtek a hajógyártásban, olyannyira, hogy „1590 és 1616 között még Velence is török hajógyáraktól rendelte meg a hajóit.”34

31

Isztambul lakosainak számát illetően meglehetősen eltérő adatokat találunk. Más források a 19. sz. közepén is csak félmillióban jelölik meg a lakosságot.

32 Avcioglu, D.: Türkiye'nin Düzeni Dün, Bugün, Yarin. (A török társadalmi be-

rendezkedés tegnap, ma, holnap) Ankara, 1969, p.31. 33

V.ö. Tankut, H.R. op. cit. p. 12-13. 34

Orhan Tuna: Durchbruch der Türkei zur nationalen Staatswirtschaft. Philipps-burg, 1938, p. 24.

37

IV. Murad alatt (1609–1640) a Magas Porta a fegyver és sátor-ponyva gyárak mellett cserzőműhelyeket, fafeldolgozó üzemeket, papírgyárat és hajóépítő dokkokat üzemeltetett. 70 kisebb üvegfúvó üzem, kelmefestő, szövő- és fonóüzem működött, összesen 5 200 al-kalmazottat foglalkoztatva. Híressé vált a XVII. század végén létesí-tett ágyúgolyó öntöde. Az állami manufaktúrákból csupán néhány volt hosszú életű, s a XIX. század elején mindössze 2 működő manu-faktúráról van tudomásunk, egyik mintegy 1 000 munkást foglalkoz-tatott, s a hadiflotta számára gyártott kenderkötelet, míg a másik napi 600 gyapjúsapkát készített a hadsereg számára.35

Joggal vetődhet fel a kérdés, hogy milyen tényezők játszottak abban közre, hogy úgy az évszázadokon keresztül virágzó kézmű-ipar, mind pedig az állami manufaktúrák az idők folyamán fokoza-tosan elsorvadtak, s csak a XIX. században történtek kísérletek egy államilag irányított iparosításra. Azonban ez a kísérlet is csődöt mondott, s újra csak a XX. században indult meg a gazdaság terv-szerű fejlesztése: egyfajta iparosítás, ipari forradalom nélkül. E sa-játos fejlődésben nagy szerepet játszottak a tulajdonviszonyok, me-lyek alakulása a mezőgazdaság általános hanyatlásához vezetett, elzárva az iparosítás elől azt az utat, amit számos ország gazdasága bejárt: a mezőgazdaságban keletkezett termékfelesleg ösztönözte a társadalmi munkamegosztást, s akkumulációs forrásként szolgált az iparfejlődés számára.

Gazdaság és munkaerő A késői középkortól kezdődően Európában fokozódó igény jelentke-zett a kézműipari termékek és így termelés bővülése iránt. Ezzel szemben az Oszmán Birodalomban (a továbbiakban csak a biroda-lom magját képező, hozzávetőlegesen a mai Törökország területén

35

Kurt Steinhaus: Soziologie der türkischen Revolution. Europäische Verlags-anstalt. Frankfurt am Main, 1969, p. 21.

38

lejátszódó folyamatokat elemezzük), mint ez a hagyományos társa-dalmak sajátossága, csupán a fennálló rendszer, fejlettségi szint fenntartására, sőt jószerével csupán ismétlésére szorítkoztak. Így Eu-rópával ellentétben nem mutatkozott felfutó kereslet a nyersanyagok iránt, s így nem is próbáltak új nyersanyag-lelőhelyek után nézni. A hódító hadjáratok sem hasonlíthatók a kolonizációhoz, miután nem került sor a gyarmati jellegű nyersanyag kifosztására.

„A törökök birodalmuk olyannyira eltérő fejlettségű és múltú országait

részleteiben sem akarták azonos módszerekkel kormányozni. Berendez-

kedésükben messzemenően alkalmazkodtak egy-egy terület megörökölt,

belső adottságaihoz, határtartományok esetében pedig az őket környező

térség hatalmi viszonyaihoz is. Mindenütt megtalálták azt a határt,

ameddig az adott ország katonai és politikai biztosítása és optimális

gazdasági hasznosítása érdekében az irányítást saját kezükbe kellett

venniük: s ez a határ egyben azt jelentette, hogy nagy eltérésekkel a he-

lyi uralkodó osztály is részt kapott a hatalomból és a török uralom té-

nyén belül valamelyest érdekeltté vált kiszolgálásában.” 36

Így a Birodalomban nem játszódtak le olyan újraelosztási fo-lyamatok, melyek a birodalom központi magja, a török területek számára pótlólagos akkumulációs forrást jelentettek volna.

Eltekintve a hadicélú termelést szolgáló manufaktúráktól, ilyen körülmények között nem volt talaja a manufaktúrák széles-körű elterjedésének, de nem nőtt az igény a munkaerő vagy a munkaerő képzése iránt sem. Jóllehet munkaerő bőven állt ren-delkezésre, miután a nagyobb városokban, nagy számban jelentek meg a munkanélküli szegények37, s mintegy „előproletariátust”

36

Hegyi Klára: Török berendezkedés a meghódított országokban. Világtörténet, 1983/2 pp. 19.

37 A munkanélküli szegények tömeges városi megjelenését a falusi elvándorlás

váltotta ki. A XVI. század közepétől ugyanis a „tímár” birtokokon gazdálkodó szpáhik új készpénz-adófajtát vezettek be, ami elviselhetetlen terheket rótt a parasztságra. Ezen túlmenően a hadsereg ellátását szolgáló kötelező élelmiszer

39

alkotva, jelentős munkaerő-tartalékot képeztek. A városok azon-ban kevés munkaalkalmat kínáltak, s az elvándorló szegények foglalkoztatására semminemű központi elképzelés nem volt. Így csupán a templomok körül ődöngő, alamizsnára váró tömegek so-rait gyarapították.38

A céhes keretekben szerveződött kézműipari termelés is megre-kedt a középkor szintjén. A mester és inasai az egész munkafolya-matot elvégezték, gépeket nem alkalmaztak. Sőt a bérmunka is ki-vételnek számított. A céhek kényszerű szerveződések voltak, szi-gorúan körülhatárolt monopol funkciókkal. A kézművesek kettős függőségi helyzete – a szigorú céhszabályok és az állami önkény – nemcsak a reáljövedelmük csökkenését eredményezte, hanem egy-úttal nem teremtette meg a feltételeit a gépi technikára alapuló ha-tékonyabb termelésnek sem.39

A Birodalom ugyanakkor komoly likvidítási nehézségekkel küzdött. Ennek részben az volt az oka, hogy a XVI. század máso-dik felétől kezdődően nagy lendületet vettek az állami erőszakos kisajátítások, vagyonelkobzások, a piaci ár alatti kényszereladás-ok.40 Így értelmetlennek látszott a tőkefelhalmozás, s a meglévő

felvásárlásokat a piaci árnál alacsonyabban szabták meg, s így a parasztság ré-szére terményeik kötelező értékesítése újabb veszteségforrást jelentett.

38 A VII. században keletkezett iszlám vallás, melynek a török muzulmánok a dön-

tően a szunnita ágához tartoznak, alapvetően 5 fő kötelességet ír elő a hívők szá-mára: hitvallás (nincs más isten Allahon kívül és Mohamed az ő profétája), a na-pi ötszöri ima elvégzése, a jótékonykodás, a Ramadan havi böjt és a zarándokút Mekkába. Témánk szempontjából a „jótékonyság” érdemel különleges figyelmet, ugyanis jórészt ezzel magyarázható, hogy a városi munkanélküliség problémájá-ra elegendőnek találtak egyetlen „gyógyírt”, a jótékonykodást.

39 E. Werner – W. Markov: op. cit. p. 132.

40 A XVII. század folyamán a Magas Porta a növekvő pénzügyi hiány ellensú-

lyozására a pénz elértéktelenítésének eszközéhez folyamodott, sőt a pénzha-misítástól sem riadt vissza. Így az 1651-ben bevezetett új „akce” (török érme) az aranyfonthoz viszonyított korábbi 160-as aránya 550-re változott. E. Werner –W. Markov op. cit., p. 136.

40

pénzmennyiséget vagy parazita módon felélték, vagy nemesfémek formájában halmozták fel. A tőkésedés ellen hatott az iszlám is, miután a vallás tanításával összeegyeztethetetlen nemcsak az uzso-ra, hanem a kamat felszámítása is. Így nem véletlen, hogy az Osz-mán Birodalomban a bankszektor csak későn, a XIX. század köze-pétől kezdett kialakulni. S bár e gátló tényezők ellenére is a tőke antediluvianus, azaz „özönvíz” előtti formája ugyan szórványosan kialakult, de nem lépett túl a saját keretein. A tőkemozgás csupán a föld adás-vételére szorítkozott, termelő beruházásra csak nagyon sporadikusan került sor. Egészében véve hiányzott az Oszmán Bi-rodalomban egy európaival összevethető racionalizmusra építő gazdasági mentalitás, közgondolkodás.

Miután a termelés egyszerű reprodukciója folyt, munkaerő pe-dig korlátlanul állt rendelkezésre, valójában a gazdaságban nem volt igazán olyan erő, mely a munkafolyamatok racionalizálását, a technikai tökéletesítést ösztönözte volna.

A tudományos érdeklődést, megismerést is az iszlám hatotta át, s így szinte kizárólag csak a szellemtudományokra, a költészetre koncentrálódott. Mindezt összevetve egyértelműen kitűnik, hogy a birodalom iszlámvallású török alattvalóit valójában nem késztette gazdasági hajtóerő a tőkeakkumulációra, a fejlettebb technika al-kalmazására, az iparosodásra. Az oszmán-török társadalom számá-ra ugyanis döntő kihatású volt a történelmileg kialakult és egészen a XX. század elejéig fennálló etnikai alapon szerveződő munka-megosztás. A török etnikumú lakosság ugyanis évszázadokon ke-resztül – a Kis-Ázsiában létrejött szeldzsuk41 uralom óta – szinte változatlanul a mezőgazdaságban tevékenykedett és a katonai szol-gálatot látta el. A területre bevonuló nomád harcosok egy része ugyan változatlanul katona maradt, egy részük azonban letelepe-dett, és a harcosok élelmiszerellátásáról gondoskodott.

41

1078–1307

41

Így már a XI. századtól kezdődően, majd az Oszmán Birodalom török magjában is folytatódva, az eredeti etnikumú lakosságon belüli társadalmi munkamegosztás döntően csak a földművesség-állat-tenyésztés, illetve katonáskodás között jött létre, illetve maradt fenn. Kis-Ázsiában ugyanis már a szeldzsuk hódítás korában is ott élő egyéb etnikumok – görög, zsidó, örmény – látták el a nem-mező-gazdasági és nem militáris funkciókat a társadalomban. Kis-Ázsiá-ban a korai századokban kialakult etnikai és vallási alapon szer-veződő munkamegosztás a későbbi századok során nemcsak fenn-maradt, hanem ezt egy belső dinamizmus is táplálta. Mialatt a török etnikumú lakosságot a hódítások teljesen lefoglalták, addig a nem tö-rök és nem iszlám alattvalókat nem kötelezték katonai szolgálatra, s így konkurencia nélkül nyílott lehetőségük gazdasági pozíciójuk megerősítésére, úgy a kereskedelemben, mint a kézműipar területén. Mindez abba az irányba hatott, hogy a XVI. század közepétől kez-dődően egyre pregnánsabbá vált az etnikai alapon szerveződő társa-dalmi munkamegosztás, mely később, a 1910–1920-as évekre meg-érlelődött igen kemény etnikai konfliktusok magját hintette el.

A fentiekből ugyanis világossá válik, hogy a tőkeakkumuláció, a Törökországon kívüli világgal folytatott kereskedelem és a pénz-ügyek szükségszerűen és egyértelműen a nem iszlám-török vallású-nemzetiségű társadalmi peremetnikumok, a görögök, keresztény-örmények és a zsidók kezében összpontosultak.

Mindebből következik, hogy az Oszmán Birodalomban nem alakultak ki az iparosítás feltételei. Sőt a Birodalom nem rendelke-zett egy elméletileg megalapozott, az európai merkantilizmushoz hasonló kereskedelempolitikával sem. Az állam csak a lefölözés fiskálpolitikai rendszerét ismerte, de semmilyen módon nem ösz-tönözte sem a kereskedelem, sem az ipar fejlődését. Így ismeretlen volt a védővám és a behozatali korlátozások fogalma. A beruházás- vagy a kivitel-ösztönzés rendszeréről nem is beszélve. De nem csak a magánkezdeményezésnek nem voltak meg az ösztönzői, az

42

állami, katonai célú termelést folytató manufaktúrák is fokozatosan elsorvadtak. Jóllehet, formálisan egészen a XIX. század elejéig fennmaradt a manufakturális termelés – bár csupán két manufaktú-ra működéséről van tudomásunk –, meglétük egész ideje alatt nem léptek túl a kialakult termelési forma keretein, s így az európai fej-lődéstől eltérően, nem váltak a modern nagyipar előfutárává.

A manufakturális termelés alakulása eltért az európai fejlődés menetétől: oka az Oszmán Birodalom specifikus genezisében, kato-nai alapon szerveződött gazdasági berendezkedésében rejlik. A ma-nufaktúrák ugyanis állami megrendelésre, kényszermunkát alkalmaz-va dolgoztak, a hadsereg ellátását biztosították. Így a termékek eleve állami felvásárlásra, azaz monopolizált piacra kerültek, ahol az érté-kesülést nem a kereslet-kínálat viszonyai befolyásolták, s nem hatot-tak a piac törvényei sem, melyek ösztönözték volna a termelés növe-lését, a hatékonyság javítását, egészében a manufaktúrák fejlődését. S az Oszmán Birodalom hanyatlásával, a hadsereg meggyengülésé-vel párhuzamosan, jelentőségük is szükségszerűen csökkent.

A külföldi konkurencia ugyanakkor még a spontán fejlődés csi-ráit is megölte. Ennek intézményes keretét a történelembe „kapitu-lációk”42 néven bevonult rendszer biztosította.

„Az 1535-ös év mérföldkőnek, a Nyugat felé történő nyitás kezdetének

számít a Birodalom történetében. Franciaországnak, illetve alattvalóinak

nyújtott különleges előnyös elbánás okait keresve valószínűleg a kora-

beli európai politikai konstelláció a magyarázat. Ismeretes ugyanis,

hogy a Habsburg-ház erőkoncentrációja egyértelműen a spanyol trónra

irányult, mivel az nyitott utat az amerikai kincsek felé. Ugyanakkor nem

akarták feladni keleti birtokaikat sem, mint európai jogfolytonosság

alapján–jogán lehettek német-római császárok. Franciaország ezzel

szemben XII. Lajos (1498–1515) alatt sorozatos vereségeket szenvedett

Itáliában, és a Habsburgok nyugatról és keletről is harapófogóba szorí-

42

Hakki Keskin: Die Türkei: Vom Osmanischen Reich zum Nationalstaat – Werdegang einer Unterentwicklung. Olle und Wolter, Berlin, 1975, p. 22.

43

tották. A Habsburgokkal két szembenálló fél így érthető módón kötött

szövetséget. A francia kormánnyal aláírt megállapodás alapján ugyanis

kereskedőik különleges privilégiumokat élveztek a birodalom területén.

Sérthetetlenségi elv biztosította tevékenységüket, s a francia konzulátus

fennhatósága alá tartoztak. Koncessziót kaptak mindennemű áru megkö-

tés nélküli bevitelére, valamint a szárazföldi és vízi utak szintén korlát-

lan használatára. A bevitt árukat csupán 5% vám terhelte, de ez alól is

számos kivételi lehetőséggel lehetett élni. A „kapituláció”-nak nevezett

szerződést hamarosan továbbiak is követték. 1580-ban az angolokkal,

majd 1612-ben a holland kormánnyal, 1617-ben Ausztriával, 1678-ban

Lengyelországgal, 1700-ban Olaszországgal, majd 1737-ben Svédor-

szággal kötöttek kapitulációs szerződést.

Ezzel az Oszmán Birodalomban fokozatosan tért hódított egy olyan joggyakorlat, mely a külföldi kereskedők részére a biroda-lom alattvalóival szemben különleges előjogokat rendszeresített.

Ez a fejlődés oda vezetett, hogy az Oszmán Birodalom és Euró-pa közötti fejlettségi szintkülönbség fokozatosan tolódott el a Biro-dalom kárára. A külföldieket ugyanis nem kötötték a szigorú céh-szabályok, s nem kellett tartaniuk a török hatóságok önkényétől sem. Az Oszmán Birodalom így fokozatosan vált az európai áruk felvevőpiacává, s nyersanyagforrássá, melyből az európai iparfej-lődés táplálkozott.

A kapitulációk adta lehetőségek következtében ugrásszerűen nőtt meg a francia áruk bevitele a Birodalomba. A XVI. század utolsó harmadában francia kereskedelmi hajók mindennemű korlá-tozás nélkül hozhatták áruikat. A Földközi-tenger keleti partjaitól egészen a Nílusig, Kis-Ázsia, Szíria- és Egyiptom kikötőibe. Az 1682–1720 közötti periódusra utaló adat szerint ez időszakban 25-szörösére nőtt a francia import és 15 milliárd piasztert ért el. Az olcsó áruk beözönlése versenyképtelenné tette a hazai kézműipart, hiszen előállításuk nemcsak költségesebb volt, hanem a hazai ter-melőket adók és az állam nagyfokú ellenőrzése, sőt gyakran az ön-kénye is sújtotta.

44

Az iparfejlődés további gátló tényezőjének bizonyult a nagyará-nyú kivitel következtében egyre fokozódó nyersanyaghiány és a meredeken felszökő infláció.

Amerika felfedezését követően nagy mennyiségben áramlott nemesfém

Európába. A kapitulációk következtében az Oszmán Birodalom védte-

len volt a beáramló nemesfém áradattal szemben és ez hamarosan mere-

deken felszökő inflációt eredményezett. A kapitulációk ugyanakkor le-

hetőséget teremtettek a nyersanyagok ellenőrzés nélküli, korlátlan ki-

szállítására. Így hamarosan komoly hiány mutatkozott gyapjúból, gya-

potból, selyemből, fából, rézből, de az élelmiszerellátás is egyre komo-

lyabb gondot okozott.

Mindez azt eredményezte, hogy a kézműipari termelés fenntar-tása, egyszerű perpetuálása sem vált lehetővé, s így nemcsak béní-tólag hatott a termelőerők fejlődésére, hanem évszázadokra behatá-rolta az iparfejlesztés lehetőségeit az Oszmán Birodalomban.

A kapitulációk közül a későbbiek során a leglényegesebbnek bi-zonyult az angol, francia és a holland kormánnyal kötött megálla-podás. Így az angol Levant Company – a franciák nagyfokú ellen-állása ellenére – igen rövid idő alatt már kereskedelmi ellenőrzése alatt tartotta az egész Földközi-tenger térségét. Sőt Franciaországra alkalmazott 5%-kal szemben csupán 3%-os vámtétel terhelte az an-gol árukat.43

A gyors infláció és árdrágulás tovább rontotta a török áruk ver-senyképességét, jóllehet amúgy is nehezen birkóztak meg az olcsó európai áruk versenyével. Mindezek következtében az Oszmán Bi-rodalom területén nem volt meg a török etnikum számára a tőke-képződés feltételei, és így nem is tudott egy korai kapitalista nem-zeti vállalkozói réteg kialakulni.

43

Berkes, N.: Türkiye Iktisadi Tarihi. (Törökország gazdaságtörténete) Isztam-bul, 1969, 2. köt., pp. 304–308.

45

Migráció – az Oszmán Birodalom népességi politikája A XIX. század elején az Oszmán Birodalom súlyos népesedési gondokkal küzdött. Hatalmas termékeny területek maradtak műve-letlenül, és a fennálló földbérleti rendszer messzemenően sem ösz-tönözte további földterületek művelés alá vonását. Az ország alap-vetően katonai berendezkedésre épített politikája sem kedvezett a földművelés fejlődésének. S mialatt a mezőgazdaság fellendülése elé számos akadály tornyosult, addig gyors ütemben nőtt a török nyersanyagok iránti nyugati kereslet. A mezőgazdaság fejlesztésé-re pedig óhatatlan szükség volt, miután az 1853–1856-os krími há-ború tovább növelte a mezőgazdasági termékek iránti külföldi ke-resletet.44

Mindez arra a felismerésre vezette a Magas Portát, hogy a me-zőgazdaság fejlesztése elengedhetetlenül szükséges, ennek azon-ban előfeltétele a népesség számbeli gyarapítása. A nagyszámú né-pesség ugyanakkor hathatósabb védelmet is biztosít egy esetleges külső behatolással, támadással szemben, hiszen a XIX. századra már igen meggyengült a korábban félelmetes török hadsereg. Így a török kormány a bevándorló származásától független, szabad lete-lepedést hirdetett meg az országba.

1857-ben a Tanzimát keretében a migrációra és a letelepedésre vonatkozó dekrétumot jelentetett meg, melyet a Szultán hagyott jó-vá. A nyilatkozat szerint a Birodalom mindenki számára nyitva áll, aki felesküszik a szultán iránti hűségre és betartja az ország törvé-nyeit. A rendelet ugyanakkor a birodalom egyéb alattvalóihoz ha-sonló jogokat biztosított a bevándorlók számára, beleértve a sza-

44

Mindehhez járult még az a tény is, hogy az 1718-ban Ausztria és Oroszország között megkötött békeszerződés értelmében mindkét ország szabadon vásárol-hatott és eladhatott az Oszmán Birodalom területéről származó mezőgazdasági termékeket. Az 1829-ben megkötött Edirne-i béke ugyanakkor feloldotta Mol-dáviát és Oláhországot a Magas Porta számára kötelező mezőgazdasági ter-ménybeadás alól.

46

bad vallásgyakorlatot is.45 A bevándorlási felhívást tartalmazó dek-rétumot szinte valamennyi európai napilapban közzétették, s hama-rosan élénk visszhangot váltott ki.

A bevándorlás lehetősége Európa szerte olyannyira népszerűnek bizo-

nyult, hogy Ali pasa, az akkori külügyminiszter 1857-ben utasította

nagyköveteit Londonban, Párizsban, Bécsben, Szentpéterváron, Mad-

ridban, Hágában, Berlinben, Brüsszelben, Turinban, Nápolyban

Livornóban és Korfun, hogy késleltessék a bevándorlási engedélyek ki-

adását, ugyanis a nem várt bevándorlási hullám komoly adminisztratív

feladatok elé állította a hatóságokat. Feltehetően a kor egyik legliberáli-

sabb bevándorlási politikájáról tett tanúbizonyságot a török kormány,

amikor is New York-i konzulján keresztül érkező megkeresésre így fog-

lalt állást: „kormány nem tesz különbséget bőr szín szerint...”.

A bevándorlást ösztönző politika, de számos más tényező, az európai konstelláció, valamint Oroszország nemzetiségi politikája következtében nagyarányú bevándorlás kezdődött elsősorban az európai területek irányába, de igen jelentős volt az Ázsiában letele-pedni kívánók száma is. A legjelentősebb szláv migráció Bulgáriá-ból indult meg.

Számukat illetően a történetírók állásfoglalása megoszlik. Óvato-san „több ezerről” írnak.46 Számbelileg a legjelentősebb migrációt a krimi tatárok és az észak-kaukázusi cserkeszek jelentették. 1783–1922 között mintegy 1 800 000 tatár bevándorlóról van tudomásunk, míg a cserkesz migrációt félmillióra teszik a történetírók. A Kauká-zusból jövő egyéb bevándorlók számát összesen mintegy 2 millióban jelölik meg az 1859–1879-es időszakban. A kaukázusi területeket elhagyók– túlnyomórészt cserkeszek– közül azonban a mostoha kö-rülmények miatt, csak háromnegyed részük érte el úti célját.

45

A bevándorlók hat éven át adómentességet élveztek, nem kötelezték őket ka-tonai szolgálatra, megélhetésük biztosítására térítésmentesen kincstári birtokot jutattak számukra, a kapott földet húsz évig nem lehetett eladni.

46 Kemal Karpath o. p. cit. 398.

47

Számbelileg kisebb jelentőségű a Thrákiából, Macedóniából, Boszniából, a jelenlegi Albánia területéről bevándorló bosnyákok, pomákok, szkipetárok beköltözése Törökország európai, illetve ázsiai területeire. Kisebb népcsoportok – 2 000 svájci, 300 ír csa-lád, francia és német közösségek, zsidó családok – kértek letelepe-dési engedélyt a Magas Portától.

A nagyarányú bevándorlás eredményeképpen az alábbi kép bontakozik ki a múlt században a Birodalom lakosságáról.

3. táblázat: Az Oszmán Birodalom lakosságának földrajzi (Rumélia47, Ázsia) és vallási megoszlása

A lakosság száma (1 000 főben)

Területek 1820 1840 1870 1890

Rumélia – Isztambul

Összlakosság

Muzulmánok

10 200

32

15 500

36

10 200

43

16 300

47,5

Ázsia

Összlakosság

Muzulmánok

11 100

80-90

–

–

16 500

80-90

16 000

87,5

Összesen

Összlakosság

Muzulmánok

21 300

59,6

–

–

26 700

68,0

22 300

76,2

(Forrás: Kemal Karpath: Population Movements. in.: Contributions a l'historire économique et sociale de l'Empire Ottoman. Editions Peters, Leuven, 1983, p. 413)

47

Az Oszmán Birodalom európai területei.

48

A különböző nemzetiségű bevándorlók más-más módon illesz-kedtek be az új hazájuknak választott ország gazdasági életébe.

A Krímből érkezők nyelve az anatóliai törökhöz közelálló dia-lektus, tradícióik, szokásaik is hasonlóak a törökökéhez. Asszimi-lálódásuk gyors folyamatnak bizonyult, úgy a kisebb csoportot al-kotó nemesség, mint a túlnyomó többséget alkotó földművesek esetében. Jelentős számban érkeztek velük kereskedők, akik hama-rosan számottevően gyarapították a kialakulóban lévő török-muzul-mán, vállalkozói-kereskedői réteget.

A krími tatár földművesek egy része a Fekete-tenger partján tu-dott letelepedni s ott intenzív gyümölcs- és zöldségkultúrák ter-mesztésével foglalkoztak, míg másik csoportjuk Anatólia belseje felé, s az ország észak-keleti területei felé vándorolt, s letelepedve szántóföldi növényeket, gabonaféléket termesztett. A magas kultú-rájú gabonatermesztés a bevándorlók tevékenysége nyomán bonta-kozott ki Anatóliában, de állattenyésztéssel és erdőgazdálkodással is foglalkoztak. Az ország kenyérkosarát jelentő Eskişehir-Ankara-Konya háromszög gabonatermő területté alakítása szinte teljes egé-szében a bevándorló tatárok érdeme.

A gazdag, sok esetben nemesi származású tatárok egy részének sikerült pénzzé, arannyá tenni javaikat, mielőtt elhagyták szülő-földjüket, s gazdagon érkeztek meg Anatóliába, ahol vagyonuk se-gítségével hamarosan bekapcsolódtak a kereskedelmi életbe, sőt egyes területeken komoly szerephez is jutottak. Így virágzó üzlet-házakat hoztak létre Isztambulban, Izmirben, Balikeşirben, Bursa-ban, Ankarában, Konyaban, Eskişehirben és még számos más terü-leten is, ahol letelepedtek. A bevándorlók e rétege hamarosan a XIX. század második felében kialakulóban lévő muzulmán közép-osztály igen jelentős és tőkeerős szegmensét képezte.

A Balkánról jövő bevándorlók között földbirtokosokat, korábbi katonatiszteket, a muzulmán felső réteg tagjait találjuk meg jelen-tős számban. Vagyonuk értékesítéséből származó tőkéjüket a Biro-

49

dalom gazdaságába fektették be, s hamarosan beolvadtak a török felső rétegbe és ezzel igen jelentős impulzust adtak a kialakulóban lévő muzulmán kereskedő-vállalkozói réteg megerősödésének.

A Balkánról érkező vagyontalan bevándorlók jó része az ana-tóliai vasútépítkezéseken kapott munkát, más részük – a szerencsé-sebbek – Bursa, Balikesir, Bandirma és az Égei-tenger partvidé-kén, valamint Anatólia termékeny földjeiből részesültek, míg a rosszabb csillagzat alatt születetteknek csupán a sovány és kevésbé termékeny közép- vagy belső-anatóliai föld jutott. Így a földműve-lő bevándorlók között hamarosan erőteljes szociális differenciáló-dás indult meg.

A migráció társadalmi-gazdasági hatásai Az Oszmán Birodalom sikeres bevándorlási politikájának eredmé-nyeképpen a lakosság nemcsak számszerűen gyarapodott, s az isz-lám hívők részaránya növekedett, hanem a gyors asszimilálódási folyamat során megváltozott a Birodalom szociális struktúrája, s ezzel jelentősen járult hozzá egy olyan transzformálódás, moderni-zálódás kezdeteihez, melyek a XX. század elején kulminálódtak és hozták létre az Első Török Köztársaságot. A változatos többetniku-mú, vallású birodalom területileg zsugorodott, etnikailag-vallásilag azonban mégis az egységesülés irányába mozdult el, s ezzel köz-vetve készítette elő a XX. századi modernizációs folyamatokat.

A bevándorlók tevékenysége során stabilizálódott a termelés, elsősorban az agrárágazatban, az urbanizálódás jelentős impul-zusokat kapott. Olyannyira, hogy csupán Isztambul lakossága az 1850-es évi ötszázezerről egy millióra gyarapodott a század végé-re, s a számbeli gyarapodással párhuzamosan a korábbi hozzávető-legesen egyenlő arányban megosztott muzulmán–nemmuzulmán városban egyértelművé vált a muzulmánok dominanciája.

A migráció jelentős szociális-kulturális hatást is gyakorolt a Bi-rodalomban élő lakosságra. A bevándorlók között ugyanis jelentős

50

számban akadtak nemesek, évszázados hagyományokra visszate-kintő családok leszármazottai, akik vezető szerepet játszottak a Krímben, a Kaukázusban és a Balkánon.

A bevándorlók vagyonukon kívül olykor más, magasabb szintű kultúrát is hoztak magukkal, de nem utolsó sorban egy bizonyos nemesi öntudatot, ami a kialakuló közép-felső-polgári réteg ideoló-giájának megteremtését erősítette.

51

Korai modernizációs kísérlet – a Tanzimat 48 periódus

zignifikáns modernizációs törekvésekre az Oszmán Birodalomban csak a XIX. század elején, III. Sze-lim (1789–1807) és II. Mahmut (1808–1839) ural-kodása alatt került sor. Nevükhöz fűződik az újjá-

szervezések időszaka, a Tanzimat néven ismertté vált reformtörek-vések sora. Az első reformok hajtómotorja Mahmud külügyminisz-tere, Musztafa Resid, aki éppen Londonban keresett segítséget Mo-hamed Ali49 ellen, amikor Abdulmedzsid – az időközben elhunyt Mahmud fia – trónra lépett.

A britek és Resid tanácsa alapján az új szultán 1839-ben kibo-csátotta a „Gülhane-parki nemes leirat, hatt-i şerif” néven ismert

48

Az 1839-ben kezdődő politikai-gazdasági reformsorozati időszak összefoglaló elnevezése.

49 A XIX. század elején Mohamed Ali erőteljes iparosítási programot kezdemé-

nyezett az autonóm provincia státuszt élvező Egyiptomban. A belső piac felet-ti teljes ellenőrzést valósította meg, így hamarosan Egyiptomban a lakosság és a hadsereg ellátását hazai termékek biztosították, s 1830-ban már ütőképesebb hadsereggel rendelkezett mint a Magas Posta. 1841-ben európai diplomáciai és katonai nyomásra, valamint az 1838-as Angol-török Kereskedelmi megál-lapodás értelmében korlátozták a monopolisztikus védővámrendszert, majd 1841-ben szultáni fermán rendelkezett az egyiptomi hadsereg 80%-os csök-kentéséről. A hadsereg ellátásának biztosítására termelő manufaktúrák így fo-kozatosan elsorvadtak. Az Oszmán Birodalomban ezzel szemben az európai nagyhatalmak a teljes export-import forgalmat és szinte minden korábbi állami monopóliumot ellenőrzésük alatt tartottak. Érdekük azonban a status quo fenntartása volt, s ehhez egy katonailag erős Oszmán Birodalomra, de egy gyenge Egyiptomra volt szükség. Így a Birodalomban nem kényszerítették ki a hadsereg létszámának csökkentését, sőt támogatták korszerűsítését. Charles Is-sawi: Egypt since 1800: A Study in Lopsided Development. Journal of Eco-nomic History, XXI., 1961, pp. 1–25.

S

52

kiáltványt. A szultáni irat új intézmények felállítását helyezte kilá-tásba, rendelkezett alattvalóinak jogi védelméről, az adók méltá-nyos kivetésének és beszedésének biztosításáról, továbbá az adó-bérlés, a korrupció és protekcionizmus megszüntetéséről.

De hogyan teljesülhettek mindezen ígéretek? Residet fiatal és tehetséges tisztviselők vették körül, akik hittek abban, hogy a Biro-dalom liberális reformokkal megmenthető. Az oszmán közéletet szinte minden vonatkozásban átformálták. Állami iskolahálózatot hoztak létre a kormánytisztviselők oktatására: átszervezték a tarto-mányokat, minden kormányzót konkrét feladatokkal és tanácsadó testülettel láttak el. Az út és csatornahálózat bővítése mellett vasút-vonalak is épültek, modern pénzügyi rendszert vezettek be, kincs-tári kötvényekkel és decimális váltópénzzel.

Az Oszmán Birodalom bár lépéseket tett a modernizáció útján, a területi integritása feletti érdekellentétek az 1853–1956-os krími háborúban ütköztek össze, az oszmánok csak angol-francia segít-séggel győztek az oroszokon, de ennek a támogatásnak az ára az 1856-ban kiadott második kiáltvány, a birodalmi leirat, a hatt-i hu-majun lett.

A leirat lényege, hogy valamennyi oszmán alattvaló törvény előtt egyenlő. Ez forradalmi újdonságot jelentett, de a liberális esz-mék megosztották a társadalmat, hiszen a muzulmánok legtöbbjét sértette a saria alapelveivel ellenkező döntés, miszerint a kereszté-nyek és zsidók ugyanolyan társadalmi rangot élvezzenek, mint ők. A vallási vezetők féltek, hogy elvesztik autonómiájukat, az elége-detlen keresztények viszont nem elégedtek meg a reformokkal és tovább lázongtak, de most már a konzervatív muzulmánok is hábo-rogtak.50

50

Bővebben lásd: Arthur Goldschmidt: A Közel-Kelet rövid története. Maece-nas történelemkönyvek, 1997, pp.182.

53

A Tanzimat nem hozhatott teljes sikert, jóllehet elengedhetetlen lépésnek tűnt, hiszen a Magas Portára kettős nyomás és kihívás ne-hezedett. A fokozódó belső elégedetlenség már 1730-ban a hadse-reg elit osztagát képező janicsár-lázadásba torkollott, s ez a kato-naság sürgős átszervezését, modernizálását kényszeríttette ki. Az Oszmán Birodalomnak – hogy egyáltalán fennmaradhasson – fel-tétlenül végre kellett hajtani a közigazgatási rendszer és a hadügy átszervezését. Mielőtt azonban az említettek átalakítására sor ke-rült volna, számos más reformot kellett megvalósítani. Ezek közül kétségkívül legfontosabb volt a „tímár”-rendszer megszüntetése, amit természetesen elsősorban katonai szükségszerűség indokolt.

A szpáhi hadsereg, melynek ellátását döntően a javadalombir-tok-rendszer szolgálta, a XVI. század végétől kezdve – mint erről már szó volt – egyre inkább jelentőségét veszítette a központi, va-lamint helyi eszközökből fenntartott zsoldos csapatokkal szemben. Ettől kezdve egyre több tímárt vont vissza a pénzügyi igazgatás, és azokat adóbérleti intézmény keretében hasznosította. Ennek ellené-re a XIX. század kezdetén, különösen Anatóliában még számos ja-vadalombirtok létezett. E javadalombirtokok közül jó néhányat már III. Szelim korában kisajátítottak. A tímárnak mint intézmény-nek hivatalos megszüntetésére azonban csak 1831-ben, a katonai reformok megalapozása érdekében került sor.51

Külső kihívást jelentett az Egyiptomban lezajlott eredményes-nek induló, endogén forrásokból táplálkozó modernizálási kísérlet. Ez arra késztette a Magas Portát, hogy hasonló ipar- és kereskede-lemfejlesztési ösztönzéssel próbálkozzék.

51

V.ö. Matuz o.c.p.177

54

A reformtörekvések kudarca – az Oszmán Birodalom félgyarmattá süllyed A modernizációs törekvések mindenekelőtt a hadsereg korszerű-sítésének igényeként jelentek meg. Tovagyűrűző hatásánál fogva azonban mesterségesen ösztönzött iparfejlődést is indukált. A fe-lülről, testületi-állami – elvétve – céh-szintről irányított moderni-záció ugyanakkor szinte kizárta az egyéni vállalkozói kezdeménye-zésen alapuló tőkeképződést, ipar- és kereskedelemfejlesztést.

Az 1838-ban az angolokkal megkötött kereskedelmi egyezmény is elsősorban politikai célokat szolgált, s nem számolt azzal, hogy az olcsó európai áruk beözönlése végleg megpecsételi a török házi- és manufaktúraipar sorsát, s így az állami kezdeményezésen alapu-ló iparfejlődés is kudarcra ítéltetett.

Az alábbi számok érzékletesen mutatják be az angol export ug-rásszerű bővülését. Összehasonlításképpen álljon itt az Oroszor-szágba bevitt angol áruk mennyiségi növekedése.

4. táblázat: Angliából származó import Ł-ban

Év Törökország-Görögország Oroszország

1827 2 500 000 7 500 000

1845 11 050 000 10 750 000

1849 12 000 000 7 500 000

(Forrás: Puryear, J. V.: International Economics and Diplomacy in the Near East. Stanford University Press, New York, 1935, p.127)

Becslések szerint52 1840–1873 között a Birodalomba irányuló külföldi bevitel 2,8-szeresére nőtt és ezzel 22,3 millió török lírát tett ki, mialatt az Európába irányuló török export 5,8 millióról 16,4

52

Cahrles Issawi op. cit., p. 80.

55

millióra bővült. A számok mögött a törökök számára igen előnyte-len árustruktúra húzódik meg. A Birodalomba irányuló áruk ugyanis lényegesen magasabb feldolgozási szintet képviseltek – kész pamut- és gyapjúáruk, vas- és fémáruk –, míg a török export gabonából, festékanyagokból, gyapot és selyemáruból állt.

Mindezt érzékletesen mutatja be a következő táblázat.

5. táblázat: Textiláruk külkereskedelme

Export Import

Gyapot Selyem Gyapjú Textil készáru

Év/5 éves átlagok

1 000 török arany fontban 1 000 török arany fontban

1878 344 541 447 5147

1881/1885 484 944 956 4877

1886/1890 447 1289 1134 4909

1896/1900? 373 2174 1285 3746

1905/1910 690 2448 1186 7997

1913 1206 1981 1433 9490

(Forrás: Hakki Keskin, op. cit. 42)

A török áruk versenyképességét a magas, 12%-os kiviteli vám is rontotta, míg az importárukra kiszabott vámtétel csupán 5% volt (1838).53

1863–1865 között a Magas Porta Ipari Fejlesztési Kérdéseket Vizsgáló Bizottságot nevezett ki. Felmérésük alapján riasztó kép ala-kult ki az egykor virágzó háziipar és manufaktúrák elsorvadásáról.

53

Steinhaus, Kurt: Soziologie der türkischen Revolution Europäische Verlags-anstalt. Frankfurt am Main, 1969, p. 47.

56

„A számok: Üsküdarban és Bursában a felmérést megelőző 40 év alatt a

3 160 szövőszékből már csak 37 működött, a selyemgyártásáról híres

Bursában a korábbi 1 000 selyem szövőszékből 75 maradt. A textilipar

legfontosabb központjaiban, Aleppoban, Antepben, Marasba és Urfaban

működő 9 000 szövőszékek száma 2 500-ra esett vissza. A szövőipar a

legmagasabb fejlettséget Damaszkuszban érte el. Az ottani 20 000 szö-

vőszékből mindössze 4 200 maradt. A selyemszövés egészében egy ti-

zedére esett vissza. A Mudurnusban működő, korábban exportra is ter-

melő 1 000 géppel felszerelt tűgyár csődbe ment. Vas- és acélfeldolgozó

üzemek sorozatosan zárták be kapuikat, miután nem tudták a külföldi

konkurenciával felvenni a versenyt”54

Következésképpen sorban egymás után bomlottak fel a céhek, bár a céhrendszer formális eltörléséről csak 1913-ban hoztak tör-vényt.55 Állami kezdeményezésre ugyanakkor számos állami ma-nufaktúra létesült.

A Tanzimat első éveiben a beruházások relatív nagy volumenű-nek bizonyultak, számos iparágra terjedtek ki, s ugyanakkor a ter-vezésnél a hazai nyersanyagbázisra épültek. Ilyen méretű iparosí-tásra eleddig nem volt példa az Oszmán Birodalom történetében, s minden bizonnyal megcsillantotta az ipari forradalom lehetőségé-nek a reményét.

A beruházások földrajzi központja Isztambul nyugati kerületei voltak, az 1842-ben lefektetett tervek szerint itt ipari park címen egy jelentős agrár-ipari komplexumnak kellett létesülnie. Zeytin-burnu közelében feldolgozóipari központot hoztak létre, termelési palettájukhoz tartoztak: vascsövek, acélsínek, ekék, fúrók, ken-gyelvasak, zárak, dárdahegyek, ágyuk, kardok, borotvák, ková-csoltvas termékek. Egyik üzemegység méterárut és pamut zoknikat

54

Hakki Keskin op. cit. pp. 27–28. 55

Osman Okyar: A new look at the problem of economic growth in the Ottoman empire (1800–1914). The Journal of European Economic History, 1987, 16/1, p. 16.

57

gyártott. A feldolgozóipari együtteshez tartozott egy második, Ba-kirköyben felállított egység, fonó- és szövőrészlege kalikót (fino-mabb, gyakran nyomott mintás vászonkötésű pamutszövet) gyár-tott, kovácsoltvas termékeket állított elő, hajógyári részlegében kis gőzhajókat építettek. Ambiciózus beruházásokkal Yesilköy közelé-ben francia mintára hatalmas kiterjedésű faiskolát létesítettek. Kü-çük Çekmecében puskaporgyárat alapítottak. Az Izmit közelében épült gyáregységekben készült gyapjúszövet hamarosan vetekedett az Európában gyártott legjobb minőségű szövettel. Az alapanyagot a Bursa mellett létesített 15 000 jószágot számláló merinó farm szolgáltatta.

Számos újonnan létesített manufaktúra, gyár, üzem működését külföldről beszerezett gépek biztosították, s nagyszámú külföldi ta-nácsadót, mérnököt, előmunkást szerződtettek a török munkások betanítására, a gyártási folyamatok beindítására, ellenőrzésére. Az ambiciózus iparosítási program azonban félúton megrekedt, sőt szinte ominózus56 körülmények között a meglévő beruházások is sorra tönkre mentek. A beruházásokra fordítható összegek ugyan-akkor fokozatosan elapadtak.

A krími háborút követően áramlottak be az országba ugyanis az első kölcsönök, és ezzel az Oszmán Birodalom megindult a rohamos eladósodás felé. S miután a kamattörlesztések egyre ne-hezebb feladatot róttak az államháztartásra, fokozatosan került függő viszonyba a hitelező pénzintézetektől, illetve kormányaik-tól, s süllyedt le az európai nagyhatalmak félgyarmatának szintjé-

56

A Küçük Çekmece-ben lévő lőporgyár leégett. A bursai selyemfonót földren-gés pusztította el. Az Isztambul melletti gyapotültetvények gyapotmagtalanító-berendezés hiányában nem tudtak megfelelő minőséget termelni, s csődbe mentek. A faiskola szárazság következtében kipusztult. A merinó állomány alultápláltság, fertőzöttség következtében kimúlt. Clark C. Edward: The Ot-toman Industrial Revolution. Middle East Studies 5., 1974, p. 73.

58

re.57 Így kényszerűen feladta a nagy reményekkel kecsegtető ipa-rosítási programját.

A modernizáció előfeltétele: az infrastruktúra megteremtése

Közúti hálózat versus vasúti szállítás A szárazföldi úthálózat kialakulását, fejlődését vizsgálva legcélsze-rűbbnek tűnik a közúti rendszer és a vasúti szállítás fejlődését szembeállítva, a két közlekedési formát a maga komplementaritá-sában vizsgálni.

Figyelemreméltó jelenség ugyanis, hogy míg a vasútépítés elő-nyösen hatott az úthálózat kialakulására, bővülésére, s ezzel jelen-tősen járult hozzá egy viszonylag kiépített úthálózat létrejöttéhez, addig a vasúti szállítás – leszámítva a mezőgazdasági és ipari áru-szállítást – fokozatosan vesztett a jelentőségéből. A közúti és vas-úti szállítás „konkurenciája” során a gördülő szállítás egyre előny-telenebbé vált, s ez a fejlődés – s mint ezt később látni fogjuk – számos szárnyvonal bezárásához, üzemen kívül helyezéséhez veze-tett, illetve a vonalak szükséges meghosszabbítására nem került sor, helyette számos ponton a vasútvonalak meghosszabítását köz-utakkal helyettesíttek.

A vasútépítés megindulása előtt a jelenlegi Törökország terüle-tén valóban nem beszélhetünk tényleges közúti hálózatról. Egészen a XIX. század közepéig, a hosszú évszázados hagyományoknak megfelelően a szállítást áru- és személyszállító karavánok végez-ték. A karavánok áthaladásához ugyanakkor nem volt szükség szi-lárd burkolatú utak kiépítésére. Szükség volt ezzel szemben a hosz-szú karavánutak mentén pihenőkre, szállásokra. Így az akkori igé-

57

1854-től kezdődően vett fel a Magas Porta külföldi kölcsönöket, s mintegy húsz év leforgása alatt a külső adósság 238 773 000 lírára rúgott. 1874-ben a ka-mattörlesztések már az állami bevételek 80%-át tették ki. Hakki Keskin op. cit., p. 30.

59

nyeknek megfelelően 30-40 kilométerenként jól felszerelt karaván-szerájok álltak az utasok rendelkezésére. Az áruforgalom még a XIX. században sem volt igazán jelentős, így az áruszállító kara-vánok feladata is többnyire csak közepes távú utakra terjedt ki.58 A korabeli krónikás erről így ír. „Nincsenek az országban használha-tó utak. Stambulban létem alatt láttam, hogy még a főváros legkö-zelebb környezetéből is lovakon, öszvéreken és szamáron hordják jobbadán a követ, a fát, s az élelmiszereket a piaczra, természete-sen azért, mert az úttalan hazában a szekéren való szállítás nem gyakorolható.”59

A karavánok áthaladási útvonala Anatólián keresztül vezetett, a tartományokból szállítva árut a fővárosba, Isztambulba. A nyugat felé irányuló kereskedelemi útvonalak is Isztambulon haladtak át, és a főváros egyúttal az orientális-okcidentális kereskedelmi köz-pont szerepét is betöltötte.

Jóllehet az állam – éppen az Oszmán Birodalom militáris beren-dezkedéséből adódóan – erősen érdekelt volt abban, hogy jó minő-ségű hadiutak, felvonulási területek, csapatmozgatásra alkalmas közutak álljanak a hadsereg rendelkezésre, a szükséges anyagi esz-közök előteremtésére azonban nem volt mód. Sőt az Oszmán Biroda-lom hanyatlásával párhuzamosan szűkültek be a források, s így az úthálózat a XVIII. század derekán még a középkorban kialakult álla-potot tükrözte: távolsági karavánutakból állott. Néhány híd és nehe-zen megközelíthető szakaszon kialakított átjárók úgyszintén a kö-zépkorból származtak, sőt a Tigrisen lévő hídat Diyarbakirnál vagy az Adanánál lévő Seyhan hidat még a római időkben építették.60

58

Miután a XIX. századra vonatkozó statisztikai adatok nem állnak rendelkezés-re, így a témára utaló számok csupán becsült jellegűek. Közepes távon feltehe-tően a tartományok közötti, illetve az onnan Isztambulba vezető út értendő.

59 Korizmics op. cit. 202

60 Willi Eggeling – Gert Ritter: Türkische Binnenverkehrsnetze. Studienverlag

Brockmeyer. Bochhum, 1979.p.4.

60

Az úthálózat kiépítésének igénye csupán a XIX. század máso-dik felében, a vasútépítés kapcsán, annak elősegítésére jelent meg. A Balkánról áramló muhacirok61 is az országban addig ismeretlen nehéz építésű lóvontatású kocsikkal érkeztek, melyek a hagyomá-nyos karavánutakon nem tudtak közlekedni. A Magas Porta 1869-ben kiadott rendelkezései az úthálózat hiányosságainak felismeré-sét tükrözik. E szerint minden alattvaló köteles évi 4 napot ingyen útépítésen dolgozni. Sőt, 1895-ben útépítési adó kivetéséről ren-delkeztek, valamint ugyancsak elrendelték az állati erővel vontatott járművek kitiltását is.62

A Török Köztársaság kikiáltásakor, 1923-ban, az ország terü-letén mindössze 18 335 km-t tett ki az utak hosszúsága, ebből azonban egyetlen kilométer sem volt aszfaltozott.

A Bagdad-vasút a külföldi tőke trójai falova A törökországi vasútépítést – különösen a bagdadi vasútépítést – az ország történetében szinte páratlan politikai csatározások, nagy-hatalmi rivalizálás előzte meg.

A vasútépítés kezdetei a XIX. század derekára nyúlnak vissza. Ekkor, egészen pontosan 1856-ban, angol segítséggel került sor az Izmir–Aydin szakasz megépítésére azzal a céllal, hogy az Izmirtől a kontinens belseje felé elterülő mezőgazdasági területekről elő-nyösen lehessen a termékeket az izmiri kikötőbe szállítani, majd onnan vízi úton Európa felé irányítani. Az Izmir–Aydin szakasz a mai napig is elsősorban a mezőgazdasági termények szállítását lát-ja el, személyszállás szempontjából jelentéktelen. 1889-ig a vona-lat Dinarig tovább bővítették, s egyúttal Északkelet-Törökország-ban, Kars irányába összekapcsolták az orosz vasúthálózattal. Nyu-

61

A Balkánról bevándorlók megjelölésére használt kifejezés. 62

Willi Eggling: Türkei: Land, Volk, Wirtschaft in Stichworten. Hirt’s Stich-wortsbücher, Ferdinand Hirt Verlag, Wien, 1978

61

gati irányba ugyanakkor elkészült az Isztanbul–Belgrád vonal utol-só szakasza, és ezzel kiépült a nyugat felé irányuló összeköttetés.

A török vasútépítés történetében kiemelkedő politikai jelentő-séggel bírt a Bagdad-vasútvonal megépítése. A vasútépítés valódi célja ugyanis sokkal inkább stratégiai-politikai-geopolitikai, mint valós gazdasági érdek – egy ország gazdaságának, az infrastruktu-rális hátterének a megteremtésére irányult. A Bagdad vonal meg-építésével ugyanis Közép- és Délkelet-Európa és Mezopotámia, a Perzsa-öböl és később Elő-India közötti összekötetés megteremtése volt a cél. A vasútvonal kiépítése elsősorban Nagy-Britannia, Fran-ciaország és Németország érdekében állt, s sokkal kevésbé vette fi-gyelembe a török gazdaság tényleges igényeit. Jóllehet a nagyha-talmak mindegyike érdekelt volt az összeköttetés megteremtésé-ben, érdekeik azonban eltérőek voltak. Így Nagy-Britannia az Indi-ába vezető biztos szárazföldi út reményében szorgalmazta a vonal kiépítését, míg Németországot az Oszmán Birodalommal kiépíten-dő intenzívebb gazdasági kapcsolatok vezérelték.

A nagyhatalmak közötti politikai harc látszólag 1872-ben dőlt el, amikor is Wilhelm von Pressel, osztrák vállalkozónak sikerült megkapnia az első megbízatást. A tervek szerint az útvonal Isztam-bul–Hayderpasa63–Ankara–Sivas–Moszul–Bagdad–Baszra szaka-szokat foglalta magába, a szárnyvonalak pedig a Földközi-tenger-hez, illetve a Fekete-tengerhez vezettek.

Azzal, hogy az építés kezdetét vette, a hatalmi harcok nem csitul-tak, sőt Oroszország és Itália is a politikai csatározások színpadára lépett. A hosszas alkudozás e szakaszából végül is Németország ke-rült ki győztesen azzal, hogy 1988-ban Georg von Siemens, a Deut-sche Bank igazgatója koncessziós szerződést kötött a Magas Portá-val. A szerződés értelmében még az év folyamán befejezésre került

63

Isztambul ázsiai része.

62

az Isztambul–Belgrád vonal utolsó szakasza és 1892-ig el kellett ké-szülnie az Isztanbult Ankarával összekötő vasútvonalnak is.

Időközben, 1889-ben megalakult a „Societa du chemin de fer Ottoman d’Anatolie” vasútépítő társaság, és folytatódott a konku-renciaharc a további szakaszok megépítéséért. Végül is Németor-szág kapott megbízást a fővonalak megépítésére. 1889-ben a fran-cia társaságnak sikerült egy előkoncessziós szerződést kötnie, míg Arthur von Gewinner, a német vállalkozó csak 1903-ban tudott a török kormánnyal megegyezni, és ezt követően egy 99 évre szóló koncessziós szerződés aláírására került sor. Ezzel az Oszmán Biro-dalom szabadult a brit-francia-orosz szorításból, mialatt Németor-szág új nyersanyagforrásokra tett szert, árui számára felvevőpiacot nyert, sőt bizonyos gyarmatosító reményeket is táplált magában. A Bagdad-vasútvonal megépítése Németország számára egyre fonto-sabb politikai dimenziókat nyert, míg Nagy-Britannia stratégiai megfontolásokból kezdetben látszólag támogatta, Oroszország pe-dig hevesen ellenezte. 1903-tól kezdődően Németország gyakorla-tilag egyedül uralta a terepet, ennek ellenére egy 1 800 km-es sza-kaszt csak 1916-ra sikerült befejeznie.

Az I. világháború folyamán Németország kilépett a vonal to-vábbi kiépítéséből, s az utolsó szakasz megépítésére csak 1940-ben került sor.

A vasúthálózat A következő térkép hivatott bemutatni a törökországi vasúti háló-zat fejlesztését a kezdetektől a XX. századfordulóig. Kitűnik, hogy a vasúthálózat alig terjed túl az európai területeken.64

64

Az Első Török Köztársaság megszületéséig az ország területén összesen 4 018 km hosszú vasútvonalat építettek a leglényegesebb szakaszok: Isztambul–Hayderpasa–Adnapazaru–Eskisehir–Ankara, Izmir–Dinar, Izmir–Manisa–Ban-dirma, Manisa–Afyon–Konya–Mersin. Iskendrun–Maras, Iskendrun–Gaziantep–Aleppo–Mardin, orosz határ–Erzincar.

63

64

A hajózás A vízi közlekedés lényegében a part menti hajózásra és a Van-tavi kompforgalomra korlátozódott még a XIX. század végén is. Ki-sebb Fekete-, Márvány- és Földközi-tengeri kikötők láncolatát né-hány nagy kikötő, Isztambul, Izmir, Iskenderin, Mersin Zonguldak egészített ki. A part menti hajózás egyébként is meglehetősen kö-rülményes, a partszakaszok tagoltak, számtalan kisebb-nagyobb öböl nehezíti az előrehaladást, a part menti hajózás elsősorban áru-szállításra szolgált.

A humán infrastruktúra: a munkaerő A munkaerő, különösen a képzett munkaerő iránti kereslet a Biro-dalom betelepítést ösztönző politikája ellenére egyre súlyosabb akadályát jelentette a fejlődésnek.

„Törökország nem sűrűn lakott” – állapítja meg65 a korabeli tör-ténetíró. Majd így folytatja: „s miután az országban még sohasem volt népszámlálás, alig van információnk a lakosságra vonatkozó-an. Jelenleg (1860-70-es évek BJ) vezető helyen foglalkoznak az-zal a kérdéssel, hogy a lakosság száma nő vagy csökken? Számos vélemény szerint a népesség csökkenőben van, ezek azonban csak feltételezések, miután nincs adat, ami ezt alátámasztaná.”

Tény azonban, hogy a mezőgazdaság évek, sőt évtizedek óta munkaerőhiánnyal küzd, amit ugyan néhány gép beszerzésével némileg enyhítettek, de még így is Kis-Ázsiában jelentős földterü-letek maradtak műveletlenül.

Az ipari üzemek, a részvénytársaságok és a bányászati üzemek tulajdonosai is munkaerőhiányról panaszkodtak.66

65

Korizmics, op.cit. p. 183 66

A folyamatos munkavállalást nemcsak az emberhiány nehezítette, hanem elég-telen infrastrukturális háttér sem tette lehetővé a munkába állást. Nagyobb esőzések után a tavak, folyók megduzzadtak, kiáradtak, lehetetlenné tették a földutakon való közlekedést.

65

A munkába állást számos egyéb gazdaságin kívüli tényező is fé-kezte. Így miután nem volt hagyománya az ipari munkának az em-berek csak legvégső esetben vállaltak ’nem szabadban’ elvégzendő munkát.”67

A kormány nagy erőfeszítéseket tett a munkaerőhelyzet megja-vítására, s e célból a Balkánról próbált vendégmunkásokat toboroz-ni. Jóllehet, elsősorban saját alattvalóit szerette volna munkába ál-lítani – s a nagy városokban nem is volt hiány munkaerőben.68 A kereslet és kínálat azonban földrajzilag nem esett egybe, s az elég-telen közlekedési hálózat sem tette lehetővé a kereslet és kínálat ta-lálkozását.

A nagyvárosokban női munkaerő is nagy számban állt rendel-kezésre. Görög, örmény asszonyok álltak munkába, hímzéssel, var-rással keresték kenyerüket. A selyemkészítést is főként asszonyok végezték. A tengerparti területeken ezzel szemben, ahol a főfoglal-kozás a halászat és a hajóépítés fölös számban akad női munkaerő. A női munkát rendkívül rosszul fizették, átlagosan a férfi kereseté-nek még negyedét sem tette ki, a munkaidő viszont hosszabb volt.

A munkásoknak európai értelemben vett jogaik, biztosítékaik a XIX. század végi XX. század eleji török gazdaságban nem voltak fellelhetők. A munkába álló kötelességeit egyértelműen a munka-adó határozta meg, állami előírásokkal erre vonatkozóan nem lé-teztek.

A XX. század első évtizedében a munkásság körében, egyes üzemekben mozgalom indult meg az egységes szociálpolitikai rendszer és a munkaadó–munkavállaló közötti viszony szabályozá-sára. A kormány azonban nem avatkozott be a munkaerő és mun-

67

Szokatlan volt az órára beosztott munkaidő betartása, az előmunkás, munka-vezető parancsainak követése.

68 A korabeli krónikás leírása szerint: „A kávéházakban életerős férfiak ezrei ütik

agyon a szép napot tavlázással [jellegzetes keleti, a ’malomhoz’ hasonló játék. B.J.] miután ezt jobban szeretik, mint a munkát. Korozmics, op.cit. p.184

66

kavállalók közötti viszony alakításába, a mozgolódás hatására azonban törvényt hoztak az uszítók, a sztrájkra buzdítók ellen, s ezzel egy csapásra megszüntették a munkások körében elindult kezdeményezéseket.

A modernizálási kísérletek lassan haladtak előre az iparban – jegyzi meg a krónikás, miután a török munkások körében nincs ha-gyománya a gépek kezelésének, járatlanok a mechanizálódó világ-ban, sőt bizalmatlanok is a gépek iránt. A műszaki készség hiánya nem véletlen, hiszen évszázadokon keresztül a Birodalom mester-ségesen elzárkózott az európai természettudományos ismeretek be-fogadása elől, s csak késve és igen szórványosan alkalmazta a ter-melés gépesítésének módszereit.

A természettudományok iránti érdektelenséget mi sem bizonyít jobban, mint hogy még a XX. század második évtizedének adatai alapján is az Isztambulban működő egyetem 6 ezer hallgatójából mindössze 100-an folytatták tanulmányaikat természettudományos szakon, 50-en matematikát tanulnak, míg – éppen a polgárosodás-sal összefüggésben megjelenő sikerszakmák tükröződéseképpen –, 3000 hallgató jogot tanul és csaknem ugyanennyien orvosdoktori pályára készülnek.

Az intézményes szakmai képzés hiányának következményeit felmérő török kormány intézkedéseket tett a különböző mestersé-gek, szakmák intézményes oktatására. Így került sor Isztambulban kovács és lakatos mesterséges elsajátítására létrehozott intézmény felállítására. Három évvel később, 1916-ban az iskola tevékenysé-gét kibővítették, német és osztrák tanárok érkeztek, műszerészek, elektroműszerészek, mezőgazdasági gépkezelők és karbantartók képzésére.

67

Iparosítási kísérletek a századfordulón

Tanzimát periódus alatt a Magas Porta vajmi keve-set tett a vállalkozói kedv,69 a magánberuházások ösztönzésére. Abdul Hamid uralkodása alatt (1876–1909) a viszonyok tovább romlottak. Az állami ön-

kény már a külföldi beruházót is sújtotta. A török kereskedő ugyan-akkor még ennél is hátrányosabb helyzetben volt, hiszen árúikat belső vámok is terhelték, ami alól a külföldi kereskedő mentesült. A későbbiekben csak az ifjútörök mozgalomnak sikerült a belső vámok és a törökökre nézve diszkrimináló rendelkezések eltörlését elérni. Ugyancsak az ifjútörök mozgalom70 szállt síkra az iparfej-lesztésért, és a külföldi befolyás korlátozásáért.

A századfordulón az Oszmán Birodalom képét egyértelműen az agrárszektor dominanciája, az ipar nagyfokú elmaradottsága, és a külkereskedelmi függőség jellemezte. Bármennyire ellentmondá-sosnak tűnik azonban, sajátos módon, s minden visszahúzó tényező ellenére a gazdaságot bizonyos fokú dinamizmus hatotta át. Száza-dunk első évtizedének végén a Birodalom viszonylag jelentős me-

69

Rezignáltan állapítja meg a külföldi szerző: „a legfelső fórum engedélye nélkül még egy birkaakolt sem lehet építeni, gyárról nem is beszélve.” Karl Künzer: Abdul Hamid II. und die Reformen in der Türkei... Dresden-Leipzig, 1897, p. 20.

70 1870 körül az értelmiség és a katonatisztek körében kibontakozott az ifjútö-

rök-mozgalom. Az ifjútörökök az alkotmányos monarchiáért, a külföldi ha-talmak visszaszorításáért, s az iparfejlesztés állami támogatásáért indították mozgalmukat. 1876-ban Midhat pasa nagyvezír elfogadtatta az első török al-kotmányt, amelyet azonban 1978-ban hatálytalanítottak. 1889-ben megalakí-tották az Egység és Haladás nevű bizottságot, a követeléseikért 1897-ben tün-tetést szervező bizottságot betiltották. 1908-ban robbant ki az ifjútörök forra-dalom, s a szultán ismét kénytelen volt életbe léptetni az alkotmányt. Törökor-szág alkotmányos monarchia lett.

A

68

zőgazdasági exportot bonyolított le, a termelés 13-14%-a külpiaco-kon értékesült. Jóllehet a nagyvárosok gabonaellátását import liszt-ből fedezték, de mindemellett a mezőgazdaság jelentős növekedést tudott felmutatni.

1911-ben iparösztönzési törvény látott napvilágot. Ennek értel-mében térítésmentes telephelyjuttatás, vámmentesség a behozott gépekre, nyersanyagokra és félkész termékekre, valamint adóked-vezmény illette meg a beruházót. A modernizációs törekvések azonban elkésettnek bizonyultak, s az elsorvadt kézműipart már nem tudták újra életre kelteni, sem a hagyományos formában, sem a modern ipar előfutáraként.

A törökországi ipar egészét tekintve színvonalában nem érte el egy európai törpeállam vagy akár csak egy nagy konszern termelé-si mutatóit. Ez vonatkozik nemcsak a termelés volumenére, hanem a termelés struktúrájára is. Az import szerkezete egyértelműen tük-rözi a török ipar fejlettségi szintjét.

Az importáruk között nagy tételben találunk nagyon alacsony feldolgozottságú termékeket, mint pl. lisztet, gyalulatlan deszkát. 1911–1912-ben a textilipari behozatal 11-szeresét tette ki a gépek és berendezések importjának. A néhány modern üzem, bank, bizto-sítótársaság és a közlekedés szinte kizárólag külföldi tulajdonban volt.71

Az 1913-ban végzett első iparszámlálás tanúsága szerint72 az Oszmán Birodalom területén 269 gépekkel felszerelt és 17 000 munkást foglalkoztató ipari létesítményt írtak össze. Ebből 76 mű-ködött az élelmiszer-feldolgozás területén, míg textilipari tevé-kenység 75 üzemben folyt. Az 1915-ös iparszámlálás Adana és

71

Makai, Ödön: Gründungswesen und Finanzierung in Ungarn, Bulgarien und der Türkei. Berlin, 1916, pp. 333–338.

72 Hershlag, Z. Y.: Turkey – The Challenge of Growth. E. J. Brill-Leiden, 1968,

p. 52.

69

Tarsus kivételével a nagyvárosok Isztambul, Izmir, Manisa, Bursa, Karamürsel, Izmit, Bandrima és Usak iparát vette számba. A fel-mérés megközelítően reprezentálja az ipar volumenét, szerkezetét. A számbavételénél azokat az üzemeket írták össze, melyek leg-alább 10 főt foglalkoztatnak és mechanikus meghajtású gépeket al-kalmaznak. Amennyiben a termelés gépesítés nélkül folyt, úgy a legalább húsz főt foglalkoztató egységek kerültek összeírásra. Az ipari termelés területén összesen 21 000 lóerő teljesítményt nyúj-tottak az alkalmazott gépek (átlag 75 lóerő), s az évi termelési ér-ték 140,2 millió márkára rúgott.73

A feldolgozóipari termelés ágazati megoszlását az alábbi táblá-zat szemlélteti.

6. táblázat: Az ipar termelési értéke és szerkezete

Részarány a teljes termelésből

(%)

Termelési érték

kurusban*

Ágazat

1913 1915 1913 1915

Élelmiszer 68,2 70,3 459 644 490 531 895 512

Textilipar 14,9 11,9 100 266 904 90 787 522

Bőr 8,3 4,8 31 938 117 62 577 319

Papírgyártás 5,6 6,1 37 541 277 46 185 277

Vegyszer 2,5 2,2 16 935 693 16 997 286

Fa 1,6 0,8 11 062 825 5 920 096

Kerámia 1,9 0,3 13 382 456 2 683 843

Összesen 99,9 99,9 670 816 762 757 046 755

* 100 kurus = 1 aranyfont, 1 Ł = 1.1 török aranyfont

(Forrás: Ökcün, A. Gündüz: Osmanli Sanayii, 1913–1915. Yillari Sa-nayii Istatistiki. (Az Oszmán ipar, 1913–1915. Statisztikai Év-könyv, Ankara, 1971, p. 22.)

73

Kurt Steinhaus, op. cit., p. 56.

70

7. táblázat: Az üzemek száma és területi elhelyezkedése, 1915

Isztambul Izmir Összesen számba vett

45 23 78

15 8 23

11 2 13

44 11 55

5 8 13

15 9 24

20 1 21

(Forrás: Friedrich Hoffmann: Die Industries in der Türkei. WWA, 14. kötet, 1919, p. 3., p. 6., p. 14., p. 16., p. 24.)

Az összesen számba vett üzemekben 14 000 munkás dolgozott, ez átlagosan 60 főt foglalkoztató üzemeket jelent. Részletesebb adatok hiányában csak átlagértékek állnak rendelkezésre.

Az I. világháborút megelőző időszakban meglehetősen gyors fejlődésnek indult az ipar. Gomba módra szaporodtak a részvény-társaságok, és alig néhány év alatt többszörösére nőtt az ipari léte-sítmények száma. A török Kereskedelmi Minisztérium 1916-ban közzétett adatai74 alapján Törökországban már 1 047 gyárat tartot-tak számon, s ebből 577 az élelmiszer-feldolgozás, 196 a textilipar területén tevékenykedett, míg fafeldolgozással 94, kerámiagyártás-sal 43, cserzéssel 32 és végül vegyi anyagok gyártásával 23 üzem-ben foglalkoztak, emellett 82 bányaüzem működött. A korabeli ki-advány75 részletesen elemzi az ipar szerkezetét és szinte teljes körű felmérést végez a Birodalom akkori iparáról.

74

Stern, K.–Herlt, G.–Schultze, E.: Das Wirtschaftsleben der Türkei. Geld, In-dustrialisierung und Petroleumschätze der Türkei. G. Reimer Verlag, Berlin, 1918, p. 52

75 Stern, K.–Herlt, G.–Schultze, E., op. cit., pp. 52…

71

A Birodalom vonzereje, a nyersanyagforrások Az anatóliai gazdag nyersanyaglelőhelyek különös vonzerőt jelen-tettek a külföldi tőke számára. A XIX. században külföldi tőkével megindult vasútépítés elsőrendű célja is a nyersanyaglelőhelyek megközelítése, feltárása és egyben a felettük való uralom megszer-zése volt. A gazdag közel-keleti olajforrásokon kívül, melyek ak-kor még az Oszmán Birodalom területére estek – a kisázsiai króm, réz, szén, bórax, ólom, lignit, mangán, nikkel, cink, cinóber, tajték-kő is a külföldi tőke behatolási stratégiájának célpontjait képezték. Anatólia az európai iparfejlődés fontos nyersanyagforrásának szá-mított, hiszen a fentieken kívül gyapotot, selymet, dohányt, gabo-nát szállított európai feldolgozásra.

1890-ig Törökország a világ első krómérc kitermelőjének szá-mított, de még ma is vezető pozíciót foglal el. Kitermelése a kül-földi tőke segítségével indult meg. A XIX. század végén barna-szénbányászat kezdődött el Uzun Köprünél, Jalovánál, az Izmir-öbölnél és a Moszul és Diyarbekir vilajetekben.76 Kénlelőhelyek kiaknázása is kezdetét vette, s a korabeli újságok beszámolói sze-rint a külszíni fejtéssel kinyerhető kén igen jó minőségű volt.

A francia Companie Industrielle des Mazures már 1865-ben megkezdte Balikesir melletti bóraxérc kiaknázását. 1887-ben a bá-nyák az angol Borax Consolidated Limited kezébe kerültek.77

Közös francia-olasz vállalkozásként 1882-ben megkezdődött az eregli gazdag szénlelőhelyek kiaknázása. 1896-ban a francia, La societe francaise d’Heraclee átvette a bányákat, s mintegy 15 millió frank értékben részvényeket, illetve 10 millió frank értékben kötvé-nyeket bocsátott ki, s megszerezte a bányák egyedüli üzemeltetésé-nek a jogát. A kibányászott szén elszállítására Zonguldakban kikötőt építettek. A francia cég az 1895-ben megszerzett bányászati kon-

76

Kormányzási egység, tartomány. 77

Ma ez a cég ellenőrzi túlnyomó részben a világ bóraxérc kitermelését.

72

cessziót egészen 1946-ig tudta érvényesíteni. A XX. század elején az eregli bányák hozama már meghaladta a félmillió tonnát.78

Élelmiszeripar és élvezeti cikkek gyártása Nagy szerencsének bizonyult az első világháború idején, hogy a tö-rök malomipar fejlődőképesnek mutatkozott, s a korábbi időszak-kal szemben el tudta látni az országot őrölt gabonával. A háború előtt ugyanis nagymennyiségű őrölt gabonát szállítottak külföldről az országba, s a malomipar így alig fejlődött. Feljegyzések sze-rint79 „Konstantinápolyban mintegy 19 malom működött (1916-ban, B.J.) és teljes kapacitáskihasználtság esetén évi 2 millió, egyenként 75 kg-os zsák gabona őrlését tudták elvégezni. Négy to-vábbi, egyenként 2000-2500, illetve 1000-1500 tonna kapacitású malom működött. A vidéki malmok csaknem kizárólag bérőrléssel foglalkoztak, s csak esetenként vállalkoztak kereskedelmi őrlésre. Technikai felszereltségük igen egyszerű. Néhány malomkőből és vízikerékből állt, vagy a szél erejét használták fel a malomkövek megforgatására. A paraszt, aki gabonáját őrletni hozta, öszvérét a fához kötötte és várta, míg gabonáját megőrlik. A malmok közül jó néhány csak esős időben, vagy hóolvadáskor működött.”

A háborúban szerzett tapasztalatok alapján került sor a malmok technikai színvonalának modernizálására. Elsősorban a falusi mal-mok teljesítményét kellett megjavítani, ugyanis a városi malmok sokkal jobb minőségű lisztet szállítottak, így jobb minőségű kenye-ret lehetett belőle sütni. Ezzel szemben a falusi malmok nem ren-delkeztek tisztító berendezésekkel, így a gabona közé sok egyéb anyag is került, ami meglehetősen lerontotta a liszt minőségét. „A falvakban sütött kenyér nagyon rossz minőségű – írja a krónikás – s, nem egyéb, mint megszárított lepény, miután a kemencék szinte

78

Avcioglu, D.: Türkiyenin Düzeni Dün, Bugün, Yarin. Ankara, 1969, pp.76-77 79

Stern, op.cit., p. 54

73

használhatatlanok. A szennyezett liszt és a kenyér rossz minőségé-re vezetik vissza az orvosok az igen magas gyermekhalandóságot, s ez egy nyomós okkal több arra, hogy a falusi malmok technikai fel-készültségén sürgősen javítani kell.”

Gyors fejlődésnek indult a makarónigyártás. Elsősorban a váro-si malmokból származó jó minőségű liszt szolgáltatta az alapanya-got, s hamarosan igen kedvelt étellé vált a nagyvárosokban.

Kezdeti lépéseit tette meg a konzervipar a XX. század elején. Bár több üzem próbálkozott konzerválással, a termékek minősége nem volt kielégítő, s valójában atermékek nem igazán minősültek tartósnak . Egyedül az Erems üzem konzervjei bizonyultak igazán tartósnak, és ennek megfelelően nagyon jó forgalmat bonyolított le a vállalkozó. Elsősorban babot, bamját80 és articsókát konzervál-tak. Izmirnél, illetve a Dardanelláknál kisebb halfeldolgozó üze-mek létesültek szardínia és tintahal feldolgozására. Nagyobb jelen-tőségű ezzel szemben az édességek, elsősorban a helva és lokum81, valamint egyéb keleti csemegék készítése. Az üzemek kicsik, de jól szervezettek és igen tiszták. Lokumot Konstantinápolyban, Sivában és Szmirnában gyártottak, míg helvát szinte kizárólag csak Konstantinápolyban állítottak elő, s innen szállították vidékre.

Az italgyártás nagy lendületet vett. A XX. század tízes éveiben még működő, könnyű erjesztésű sört gyártó apró kis sörfőzdék he-lyébe két nagy modern sörgyár lépett. 1892-ben létesült az évi 10 000 hl. Teljesítményű Bomonti sörgyár, majd később részvény-társasággá alakult át, s évi teljesítménye megtízszereződött. A Boszporusz partján török tőkével nektár előállító üzem létesült, majd Brasseries Reuniens Boimonti nektár néven 6 millió frank

80

Magyarországon kevéssé ismert babfajta. 81

Mindkettő tipikusan keleti édesség, a helva emlékeztet a Magyarországon tö-rökmézként árult csemegére, a lokumot inkább a zselé cukorkához lehetne ha-sonlítani.

74

alaptőkével egyesült a Bomonti céggel. Még a háború előtt Zenith Brewery Company Ltd. jött létre, de a serfőzde terei itt csak papí-ron maradtak. A Bomonti Nektár Társaság Szmirnában is létesített leányvállalatot.

Konstantinápolyban „Societe Anonyme Ottomane de Glace” társaság rendelkezik a fagylaltgyártás monopóliumával, a részvé-nyek úgyszintén a Bomonti Nektár társaság kezében voltak.

Az égetett szeszgyártás jelentéktelen. A tipikusan török italon, a rakin kívül lényegében mást nem gyártottak. Jóllehet a kormány je-lentős erőfeszítéseket tett a tejipar fejlesztésére, az iparág azonban a vizsgált időszakban még nagyon kezdetleges stádiumban volt.

Egy ősi foglalkozás modernizálódott: a kerámiaipar A XX. század tízes-húszas éveiben a kerámiaipar erőteljes fejlő-désnek indult. Elsősorban téglákat, tetőfedő cserepeket és kerá-miaedényeket gyártottak. Fontos volt ugyanakkor a cementgyártás is. Konstantinápoly közelében, az Aranyszarv belső kerületében, illetve a Boszporusz partján, Tuzlánál találhattuk a gyárakat. Az üzemek formázógépekkel és forgókemencékkel voltak felszerelve. A török kerámiaipar termékei a korábban virágzó Marseilles-ből származó importot sikeresen kiszorították. Az ipar gyors felfutásá-hoz hozzájárult a háború utáni újjáépítésből eredő konjunktúra, s így az iparág további expanziójára nyílt lehetőség. A Societa Ano-nyme Ottomane La Stera falazótéglákon és tetőcserepeken kívül cementlapokat és cementcsöveket is gyártott. A cserépedények gyártása házilagosan, kézműipari formában történt.

Új, de felfutó iparágnak ígérkezett a cementgyártás. Izmir kikö-tője közelében két nagy üzemben folyt a cementgyártás. A.S.A.I. Arslan pour la fabrication du ciment artificiel et la chaux hyd-raulique 112 ezer font tőkével és a S.A.O. de Cement Portland arti-ficil et de la chaux hydraulique d’Eski–Hissar 120 ezer font tőké-vel kezdte meg működését. Mindkét gyár előnyös fekvésű, vízparti

75

telephelye olcsó transzport-lehetőségeket biztosított, s így eredmé-nyesen vehette fel a versenyt a nemzetközi konkurenciával.

A Paşa Bahçeben létesített nagy üveggyár néhány éve leállt a termeléssel. A nagy ráfordítással elkészült beruházás nem tudott lépést tartani a konkurenciával, s így a 10-es évek folyamán csupán az Aranyszarv-öbölben egy kisebb üveggyár folytatta működését. Abdül Hamid szultán elképzelései alapján, francia mesteremberek közreműködésével porcelángyárat létesítettek, majd a szultán trón-fosztása után a gyár működését leállították.

A korábban nagyon híres török fajansz gyártásának az I. világ-háború után csak nyomai maradtak. Egyedül Kütahyában folyt fa-janszgyártás kis kézműipari keretekben.

A turistavonzás őse: a bőripar Virágzó iparágnak bizonyult a bőrcserzés, jóllehet nem mindenütt folyt szakszerű munka. Az 1910-es évek közepétől kezdődően szá-mos cserzőműhely létesült, főleg nyersbőr cserzésével foglalkoz-tak. A cserzés, bőrfeldolgozás ugyan szép jövő előtt állt, de még sok esetben feldolgozatlanul kerültek exportra a bőrök. Konstanti-nápolyban 7, technikailag jól felszerelt cserzőműhely működött, ebből egy katonai célokat szolgált. Bursában 37, Aleppoban 60, Adnapazarban 15, Saframboliban 60 cserzőműhelyről van tudomá-sunk. A nagyobb, erősebb tímárüzemek fokozatosan olvasztották magukba a kisebbeket, így csupán Adnapazar területén 10 év alatt az 50 cserzőműhelyből mindössze 15 maradt. A cserzésre váró nyersanyagot egészen a háborúig külföldről szerezték be, jóllehet Törökország igen gazdag alapanyagban.

A cserzés mellett igen jelentősnek bizonyult a bőrfeldolgozás. A nyeregkészítés ősi török mesterség, a század elejétől kezdődően azonban új lendületet vett a mesterség fejlesztése. Számos termé-ket, melyet még alig néhány évvel a felmérés elkészülte előtt kül-földről szereztek be, később már az országban gyártották.

76

Katonai lószerszámkészítő részvénytársaság alakult. A török ci-pőipar az egész ország szükségleteit fedezni tudta, így behozatalra nem is volt szükség. A Boszporusz-parti Baikosban francia részvé-tellel csizmagyárat hoztak létre. Az import lábbelikre kivetett ma-gas beviteli vám azonban további ösztönzést adott a cipőgyárak lé-tesítésére, sőt az üzemek gépesítése, modernizálására is sor került, miután eddig a cipőkészítők egyetlen gépet, a varrógépet használ-ták csupán – vélte a korabeli krónikás.82

Puskapor és kölni: a vegyipar A vegyipar kisebb jelentőséggel bírt az ország életében. Puskapor-gyártásra létesült gyár mellett kénsavgyár működött. A háború alatt elkezdődött az egészen egyszerű készítmények, úgymint a jód, a ricinusolaj, a kinin gyártása. Jelentősebb volt még a szappangyár-tás. A háborút megelőző években igen kezdetleges házi módsze-rekkel folyt a szappangyártás, míg a háború után technikai korsze-rűsítésre került sor. A szappangyárak közül jó néhányat tudomá-nyosan képzett mérnökök vezettek, s jó minőségű toalett szappan előállítására is alkalmasnak bizonyultak. Többnyire azonban egy-szerű kenőszappant gyártottak. Említésre méltó még néhány koz-metikai készítmény, így többek között a rózsaolaj, levendulavíz, a kölnivíz, a púder, valamint a keleti szépítőszerek előállítása.

A reformtörekvések gyümölcse: a nyomdászat és papírgyártás A könyvnyomtatás évről évre növekvő jelentőségűvé vált. Az ab-szolutizmus megszűnésével83 eltűntek azok a bilincsek is, melyek a könyvnyomtatást, az írott szövegek elterjedését gátolták. Egymás után keletkeztek kisebb és nagyobb nyomdák, s láttak újabb és újabb könyvek napvilágot. Egyedül Konstantinápolyban több mint

82

Stern, op.cit., p. 63 83

Utalás II. Abdül Hamid trónfosztására 1909-ben.

77

80 nyomda működött. A legnagyobb az Állami Oszmán Nyomda, ahol is mindennemű tipográfiai munka elvégzésére alkalmas gé-pekkel dolgoztak, sőt korábban még bankjegyek nyomtatását is vé-gezték. „Jelenleg (XX. század eleje – B.J.) Lipcsében nyomtatják a bankjegyeket. A török nyomdákban az alapanyag külföldről szár-mazik, csak a betűket öntik, valamint az ornamentikát, a helyközö-ket, a beálltást végzik a helyszínen. A könyvkötészet nem jutott túl a kézműves fázison, jóllehet lassan európai gépek is megjelentek a szakmában.”84

A dobozgyártás üzemi szinten folyt, a legnagyobb felhasználó volt az Oszmán Dohány Társaság.

Ágyúk és „török kávédaráló”: a fémfeldolgozás A vasmegmunkálás a század első évtizedeiben még kezdeti stádi-umban volt. Fekete lemezből egyszerű, viszonylag nem nagy kéz-ügyességet kívánó termékeket állítottak elő. Így mangalát85, pa-rázsfogót, háromlábú vasbakokat. A mesterséget elsősorban cigá-nyok űzték, míg a vidéki kovácsok szinte kizárólag csak patkolás-sal, kocsikerekek vasalásával, annak javításával foglalkoztak.

A falusi lakatosok hasonló munkát végeztek, mint európai tár-saik, specialitásaik közé tartozik a „török kávédaráló”86 és a külön-féle rézveretek készítése. A nagyobb városokban élő géplakatosok hajók vasalásának készítését, javítását vállalták. A nagyobb javí-tóműhelyek vasúti és villamoskocsik karbantartásán munkálkod-tak, berendezéseik korszerű technikáról tanúskodtak. Konstantiná-polyban főként hajójavítással foglalkozó vasöntödék működtek, sőt kisebb hajógyárakat is létesítettek. Már a háború alatt elkezdődött,

84

Stern, K. – Herlt, G. – Schulze..op.cit. 89 85

Jellegzetes keleti hordozható vaskályha. 86

A török kávédaráló egészen púderszerű finomságura őröli a szemes kávét, mert csak így alkalmas a „törökösen” főzött kávé készítésére.

78

s nagy népszerűségre tett szert a vaságy készítése, s hamarosan a kezdeti 7-8 ezer darabról évi 40 ezer darabos gyártásra futott fel a termelés.

Nagy volumenű műszaki beruházásnak számított a Tophanéban a tüzérségi eszközöket gyártó üzemegyüttes. Nagyobb kaliberű ágyukat gyártottak. 1916-ban Adnapazarban nagyüzemi kezdte meg működését. Katonai felszereléseken, fegyvereken kívül mező-gazdasági és egyéb kisgépeket, szivattyúkat, malomipari berende-zéseket is termeltek.

A vason kívül még a réz megmunkálása volt jelentős, a rézmű-vesek igazi művészeik mesterségüknek, így sokkal inkább az ipar-művészethez, mint az iparhoz tartozott a szakmájuk.

A legjelentősebb iparág: a textilipar Minden eddig felsorolt iparág közül a legjelentősebb a textilipar. A selyemszövés ősi háziipari mesterség az országban, s a lakosság – elsősorban a nők – igen nagy gyakorlattal és kifinomult kézügyes-séggel űzték. Sálakat, kendőket, turbánanyagokat készítettek cso-dálatos keleti motívumok felhasználásával. Ősi mesterség a sző-nyegszövés. Általában úgy a szövés, mind a szőnyegcsomózás női munka és háziipari formában űzték, elsősorban a vidéki települé-seken, majd a portékát a városban értékesítették.

Az olcsó európai textíliák beözönlésével – mint erről már ko-rábban volt szó – Bursában, Aleppoban, Damaszkuszban, a se-lyemszövés központjaiban az ősi kifinomult mesterség igen gyors hanyatlásnak indult. Jóllehet minden darab, ami a szövőszékről le-került, egy mestermunka volt.

Az I. világháború után, de már az ezt közvetlenül megelőző időkben is a textilipar újbóli fellendülésének lehettünk tanúi. Igen fontosnak bizonyult a török posztógyártás. Konstantinápolyban, Szmirnában, Izmitben létesültek posztógyárak. Fontos ágazat volt a selyemszövészet. Kis-Ázsiában, a kelet-balkáni Ruméliában és

79

Szíriában űzték leginkább, de központja Bursa volt. Mechanikus szövőszékeken dolgoztak, s Bursában évente több mint fél millió kg nyersselymet állítottak elő. E mennyiség jó részét a háború előtt Lyonba szállították.

A háború után megjelent a konfekcióipar az országban. A ren-delkezésre álló tömeges és olcsó munkaerő a külföldi befektetőket egyértelműen arra ösztönözte, hogy a korábban Ausztriából és Németországból behozott mellények, ruhák, öltönyök készítésére vállalkozzanak. Jelentős volt még az esernyőkészítés. Ehhez a szükséges fém alkatrészeket külföldről hozták, helyi anyagból az országban készítették el az ernyőket.

A fekete-tengeri térségben jelentősen fejlődött a kenderfeldol-gozás. A szőnyegkészítést a gépi áruk beáramlása nem tudta tönk-retenni, miután a gépi szövésű szőnyeg messze nem egyenértékű a kézi csomózású technikával készített szőnyegekkel. Az olcsó előál-lítás érdekében azonban gyenge minőségű gyapjút és színezőanya-got használtak, s így meglehetősen leromlott a török szőnyegek mi-nősége. Ezt látva, alakította meg 1 millió font alaptőkével egy an-gol vállalkozó csoport az „Orient Carpet Manufactures” társaságot, megszervezve a háziipari szőnyegcsomózást, oly módon, hogy csak a társaság által adott jó minőségű gyapjú és színezőanyag fel-használásával készülhettek a szőnyegek.

A Törökországban termesztett gyapot igen jó minőségű, így ké-zenfekvőnek látszott a gyapotot az országban feldolgozni, szövésre előkészíteni, s ezzel a textilipart az importtól függetleníteni. Kons-tantinápolyban, Szmirnában, Adanában gyapotszövödéket létesítet-tek, s az itt gyártott gyapotszál hamarosan kiszorította a külföldi konkurenciát.

A korabeli krónikás szinte minden részletre kiterjedő alapos-sággal, s szemmel látható elragadtatással írta le a XX. század eleji állapotokat. A kezdetleges iparosítás azonban egyértelműen a kül-

80

földi tőkétől függött és életképtelensége valójában csak az Oszmán Birodalom felbomlásakor vált nyilvánvalóvá.

Jóllehet, nem egy hagyományos iparág elsorvadt még a Biroda-lom keretei között is. Ebből mutatunk be egy példát azzal, hogy a továbbiakban közreadjuk a török selyemipar történetét. Az iparág elemzése annál is érdekesebb, miután európai összefüggésekben vizsgálja a klasszikus iparág fénykorát, majd hanyatlását.

81

A selyemipar fellendülése és elsorvadása

Márvány-tengertől alig félszáz kilométerre lévő Bursa városának történelme a bizánci időkig87 nyú-lik vissza, és már akkor is szorosan összefonódott a selyemgyártással. E nemes mesterség messze föl-

dön elismert központjában az iparűzés – változó szerencsével – folytatódott az Oszmán Birodalom idejében is.

A XIX. század második felében mintegy 100 000 lakost számlá-ló város léte, a fellendülés és hanyatlás időszakai elválaszthatatla-nul kötődtek a selyemgyártás alakulásához: az iparág meghatározó szerepet játszott a város és környékének életében.

Az évszázadokon keresztül virágzó selyemiparnak a XIX. szá-zad közepén azonban váratlan vetélytársakkal kellett szembenéz-nie: olasz és francia kereskedők jelentek meg a piacokon. A divat változásait követni nem tudó bursai selyemipartól a külföldi keres-kedők jelentős piacokat hódítottak el.

A készáru iránti megcsappant kereslet következtében beálló jö-vedelem-kiesést úgy próbálták ellensúlyozni, hogy a selyemgyártás utolsó fázisát elhagyva, az európai export reményében az alapanyag-ellátásra tértek át. Az átállást segítette az is, hogy a termelés első fá-zisainak, az alapanyag előállításának a folyamata sokkal hatéko-nyabbnak bizonyult, mint a selyemszövés, miután a selyemszövés során nem alkalmaztak gőzmeghajtású berendezéseket. Meg-jelenésükre, a termelési fázis modernizálására csak a századforduló után, 1908-ban került sor, pedig gőzmeghajtású selyemgombolyító berendezéseket már 1830-ban is alkalmaztak Bursában.

87

Ebben az időszakban a város neve Prusa.

A

82

A termelés eltolódását az alapanyaggyártás irányában egy má-sik nagyon jelentős tényező is motiválta: a francia selyemhernyó-tenyészeteket pusztító járvány kitörése.88

A bursai selyemipar a múlt század ötvenes éveiben a francia se-lyemhernyó-tenyészeteket csaknem teljesen kipusztító járvány kö-vetkeztében már szinte kizárólag csak nyersselyem89 előállításával foglalkozott, a hirtelen megnövekedett kereslet90 a termelés gyors expanziójához vezetett.

A tojások, a selyemhernyók, a gubók és a nyersselyem ára gyor-san emelkedett, s ezzel párhuzamosan a francia tenyésztők új, még nem fertőzött források felkutatásához fogtak. Így a bursaiak, a francia kereskedők ösztönzésére, kiterjedt területeket ültettek be eperfákkal, és gyors ütemben növelték a tenyészeteket.91

A számok a selyemhernyó-tenyésztés igen gyors felfutásáról, és ezzel párhuzamosan az export rendkívül dinamikus növekedéséről tanúskodnak. Jóllehet, a selyemhernyó-tenyésztés már a század kö-zepén – az 1850-es adat szerint is – imponáló volt, az előállított nyersselyem elérte a 600 000 kg-ot, az értékes fehér gubók súlya 4 millió kg körül mozgott.

A selyemipar fellendülése azonban nem tartott sokáig. Új kon-kurensek – japán és kínai eladók – jelentek meg a piacon. Ehhez járult még az is, hogy a franciaországi járványt ugyan nem sikerült megfékezni, viszont 1857-re elérte Törökországot is. Alig egy év-

88

A járványos mészkór a gubókat megtámadó penészbetegség, mely megakadá-lyozza a selyemhernyók szaporodását, illetve csenevész bábokat okoz.

89 A selyemgyártás fázisai: tojások tenyésztése, selyemhernyók, gubók, selyem-

szál gombolyítás, selyemszövés. A nyersselyem-előállítás az első négy fázist foglalja magába.

90 A francia selyemgubó-tenyésztés 1853–1856 között 26 millió kg-ról 8 millió

kg-ra esett vissza. Forrás: Silke – Encyclopedia Britannica, XXII 9th ea., 1985, p. 59.

91 1884–1913 között Bursa és környékén tenyésztett selyemhernyó-tojások

mennyisége 2,4 millió kg-ról 6,8 millió kg-ra növekedett.

83

tized leforgása alatt a nyersselyemtermelés egyharmadára esett vissza, s mindössze 192 440 kg-ot tett ki. A selyemiparra újabb megpróbáltatások vártak a Szuezi-csatorna megnyitását (1869) kö-vetően, miután a keletről származó selyem is elárasztotta Európát.

A járvány és a távol-keleti konkurencia következtében a bursai selyemipar termelése és exportja rohamosan csökkent. A 1880-as évek elején a selyemtermelés éves átlagban mindössze 150 000 kg-ot tett ki, az export a 70-es évek volumenének felére csökkent.92

Az 1950–1981 közötti periódusban a selyemgubó-termesztés 80%-kal esett vissza. A kormány különböző ösztönző módszerek-kel – pl. dézsma alóli mentesség – kísérelte meg a tenyészetek fenntartását: eredménytelenül. Megoldást Luis Pasteur sikeres kí-sérletei hoztak 1865-ben, melynek során a járvánnyal szemben re-zisztens fajokat sikerült kitenyésztenie. A bursai tenyésztők ennek nyomán 1970–1980 között évi 3 millió frank értékben importáltak egészséges tojásokat.

8. táblázat: A selyemhernyótojások tenyésztése és exportja

Bursa és környéke (Izmir régió), 1888–1905

(1 000 unciában)

Tenyésztésre importált tojások

Hazai tenyésztés Export

1888–1890 70 31 0

1891–1895 9 106 59

1896–1900 3 144 189

1901–1905 1 192 423

(Forrás: Hündavendigar Vilayeti Sahnamesi, 1907, pp. 267–268.)

92

Forrás: Journal de la Chambre de Commerce de Constantinople 2., August 1885

84

Az 1980-as évek elején a javuló piaci feltételek, a külföldi tőke-befektetések nyomán újra gyors fellendülés volt tapasztalható a se-lyemiparban. Az I. Világháborúig terjedő időszakban a selyemgu-bó-tenyésztés megháromszorozódott, és évi 7 millió kg-ot, a nyers-selyemtermelés évi 700 ezer kg-ot ért el.

A századfordulón a Bursából exportált selyemhernyók mennyisége elérte az évi 400 ezer kg-ot. A kivitel elsősorban Oroszország és Per-zsia piacaira irányult. A selyemgyártás alakulásában nagy szerepet ját-szottak a piaci feltételek változásai. 1860-tól kezdődően rendkívül megnőtt a kereslet a nyersselyem iránt, s ezt nem utolsó sorban az igen jelentős amerikai vásárlóerő motiválta.93 A nyersselyemtermelés újbóli fellendülésében a keresleten kívül nagy szerepet játszott a Pasteur-módszer eredményes alkalmazása a járvány leküzdésére.

1888-ban Selyemtenyésztő Intézet nyitotta meg kapuit hallgatói előtt, akiket a járványmentes tenyésztés technikájára képeztek ki. A tenyésztésbe rejlő lehetőségek hatására nemcsak nagy, szerve-zett tenyészetben foglalkoztak a hernyók nevelésével, hanem szinte minden magánházban is kis tenyészeteket rendeztek be, s az udva-rokon elültetett eperfák leveleivel táplálták a selyemhernyókat.94

93

1870 és az I. Világháború között az Egyesült Államok nyersselyem importja megnégyszereződött, és ezzel a világ legnagyobb fogyasztójává lépett elő. A kereslet hatására japán termelők 1868–1893 között megnégyszerezték selyem-termelésüket, majd 1914-ig újra megháromszorozták. Globális méretekben nézve az állandóan növekvő kereslet hatására 1880–1900 között a világ nyers-selyem termelése megduplázódott, majd 1912-ig újra csaknem megduplázó-dott. A világban felfutó nagy méretű selyemgyártásból Bursa szerepe nem túl nagy jelentőségű, miután a világ nyersselyem-termelésének mindössze 3%-át állították elő. A bursai selyemipar számára a francia piac volt a legjelentősebb, az Egyesült Államok után a második legnagyobb felvevő piac. Forrás: United States, Bureau of the Census, Historical Statics of the United States, Colonial Times to 1957, Washington 1960, pp. 548-549.

94 A selyemgyártásban érdekelt országok adataiból képzett átlag szerint 39 kg

gubót nyertek 1 uncia tojásból, míg a bursai tenyésztési eredmények szerint ez a szám 45 kg.

85

Század eleji adatok szerint95 165 selyemgombolyító üzem mű-ködött Bursában, illetve a környéken. 1830-tól kezdve alkalmaztak gőzmeghajtást a gépeknél, bár a hagyományos kézi működtetésű gépek is forgalomban voltak. A századforduló után azonban egyre inkább tért hódított a gépesítés, és kiszorultak a kézi meghajtású szerkezetek. A malmokban 19 ezer munkás96 dolgozott. Az 1913-as iparszámlálás során a kormány 41 malmot „ipari üzemnek” mi-nősített, az itt foglalkoztatottak száma 4 600-at tett ki. A 41 üzem-ből 26 görög és örmény kézen volt, míg 6-ot külföldiek birtokoltak, kettő állami tulajdont képzett. A fennmaradó üzemek tulajdonosai-nak a történetírók szerint97 török nevük volt, de a származásukra vonatkozóan nem tudunk biztosat.

Az I. Világháborút megelőző két, két és fél évtizedben a bursai selyemipar prosperáló, gyorsan növekedő iparágnak bizonyult. A selyemhernyótojás-termelés több alkalommal is megduplázódott, a gubó- és nyersselyemtermelés három-négyszeresére nőtt. Ha a se-lyemtermelés utáni adózást vesszük figyelembe, akkor a termelés a fenti periódusban megötszöröződött. Külföldi piaci kereslet, nyu-gatról – elsősorban Franciaországból – származó gépek, berende-zések és tőke biztosította az iparág fejlődését, míg a termelés dön-tően görög és örmény kézen volt.

95

Selyemgombolyító üzemnek/malomnak minősültek azok a létesítmények, ahol legalább 1 000 lírát tett ki a tőkeérték, legalább 750 munkanapot dolgoztak egy évben, s legalább 5 lóerő teljesítményű géppel-gépekkel voltak felszerelve.

96 A bursai selyemhernyó-gombolyítókban szinte kizárólag csak nőket és fiatal

lányokat alkalmaztak (95%). Fizetésük jóval alatta maradt az egyéb állami üzemekben dolgozókénál, miután mindössze napi két kuruşt kaptak munkáju-kért, míg egyéb üzemekben a bér 15 kuruş körül mozgott. A munkások több-sége görög és örmény származású volt, míg elenyésző számban dolgoztak tö-rökök és zsidók. A Bursában és környékén üzemelő 4 600 gőzmeghajtású se-lyemgombolyító-gépet kiszolgálók munkatáborszerű körülmények között, kö-telező bentlakással, napi 16 órai munkaidőben dolgoztak.

97 Sanayi Gelişme Defteri, (Iparfejlesztési Füzetek) 1917, pp. 119–120.

86

1911-től kezdődően az Oszmán Birodalom állandó háborús ve-szélynek volt kitéve. Az 1914-ben kinyilvánított hadüzenet teljesen elzárta Bursát a kereskedelmi partnereitől, s nagyon rövid idő alatt összeomlott az exportpiac. A gubótermesztés 7,8 millió kg-ról 0,8 millió kg-ra esett vissza. Bursát 1920-ban görögök szállták meg, a város és környéke súlyos harcok színterévé vált. Az eperfák több mint kétharmadát kivágták tűzifának, a területet elözönlötték a Balkánról jövő menekültek. A bursai selyemipar összeomlott.

Az I. Török Köztársaság sovány öröksége: a selyemipar romjai, hiányzó tőke, gépek, szakemberek és nem utolsó sorban a beszű-kült piac.

87

Fejlődésképtelenség – a Birodalom összeomlása

ár az Oszmán Birodalom az ázsiai termelési mód lényeges vonásait tükrözte, alapvetően feudális be-rendezkedésű, erősen központosított, katonai de-mokráciára épülő államszervezet volt. A török feu-

dalizmus sajátossága azonban éppen abban rejlett, hogy eltérően a nyugat-európai fejlődéstől, a feudalizmus méhében nem alakultak ki a tőkés termelési mód csirái, ipari forradalom létrejöttének fel-tételei.

Az elmaradottság belső okai Törökországban az eredeti98 tőkefelhalmozás folyamata történelmi kategóriákban mérve csak 1923 után, az atatürki forradalom győ-zelme után vette kezdetét. A klasszikus tőkés gazdaságok kialaku-lási menetétől eltérően Törökországban csak a polgári forradalom funkcióját betöltő atatürki forradalom teremtette meg azt az in-tézményes keretet, mely lehetőséget adott a tőkés termelési viszo-nyok kibontakozására.

Az Oszmán Birodalom keretei között az eredeti tőkefelhalmo-zásnak csak nagyon szűk tere maradt, az ipari tőke pedig csak csi-

98

Az eredeti tőkefelhalmozás, ill. iparosítási kísérletek kudarcára vonatkozó részle-tekbe menő nézeteit a szerző a Tőkefelhalmozási-iparosítási kísérletek az Osz-mán Birodalomban. In: Gazdasági és Társadalom, 1993/4 pp. 116–148; Az ál-lam szerepe Kemal Atatürk gazdaságpolitikájában. In: Világtörténet 1983/1 pp. 75–82, címmel megjelent cikkeiben fejti ki. Ugyancsak erre utal Pery Pamir: De-terminants of Late Development: A Study on Turkey's Late Industrialization. Report. Michelsen Institute. Bergen Norway c. megjelent írása is.

B

88

rájában jelent meg. Így a tőkés termelési viszonyok kialakulása spontán folyamata sem indult meg.

Miután az iparosítás kezdeti folyamata is nélkülözte azokat a spontán belső hajtóerőket, a tőkeakkumuláció ösztönzésének felté-teleit, melyek kitermelték volna az ipari forradalom közvetlen és önfenntartó mechanizmusát: az iparosodás folyamata csak a XX. században – és akkor is ipari forradalom nélkül – zajlott le.

Mindezen folyamatok okait elsősorban az Oszmán Birodalom hatalmi elitszerkezetében kell keresni. Egyfajta struktúrában, mely képes volt arra, hogy rendszerén belül a többlettermék elsa-játítására intézményes keretet biztosítson. Ugyanakkor a politikai hatalmat is gyakorolja. Mialatt Nyugat-Európában a feudalizmus felbomlási fázisában az érdekellentétek egyfelől az arisztokrácia és a feltörekvő kézműves réteg, másfelől a kereskedőréteg és az uzsoratőke között elmélyültek, és az érdekellentétek talaján meg-született a burzsoázia, addig az oszmán társadalom egészen más irányú fejlődésen ment keresztül. Itt, már a XVI. századtól kez-dődően megfigyelhető volt a pénztőkések nagybirtokossá válása, azaz a pénzvagyon a privilégiumok megszerzését szolgálta, va-gyis megerősítette, konszolidálta a feudális rendszert. Míg Nyu-gat-Európában a pénz egyre nagyobb mértékben tőkévé alakul, addig az Oszmán Birodalom keretei között magas tisztségek megszerzésére, privilégiumok kicsikarására, valamint földmagán-tulajdon szerzésére használták fel. Egyre nagyobb összegek ke-rültek egy korrupt és perspektíva nélküli vezető réteg kezébe, ahelyett, hogy termelő beruházásokra fordították volna. Még a mezőgazdaságba „befektetett” pénzösszegek is hozzávetőleges becslések szerint mintegy 40%-ban uzsoratőkeként jelentek meg.

A stagnációra, sőt hanyatlásra utaló fontos tényező volt az uzso-ratőke növekvő részaránya a „befektetések” körében. A történeti át-tekintésből kitűnt, hogy a parasztoknak számos bizonytalansági té-nyezővel kellett szembenézniük, és ez elsősorban az idők folyamán

89

növekvő adóterhek és a behajtások körüli önkényeskedésben jelent-kezett. Ilyen körülmények között megnőtt az uzsoratőke iránti keres-let, és nemegyszer 300%-os kamatot is elértek a terhek. A parasztok számos esetben kényszerültek arra, hogy terményeiket már „lábon” eladják, földjeiket elzálogosítsák, tovább növelve ezzel az uzsoratő-ke hasznát, ami egyébként is sokkal magasabb volt, mint a kereske-delembe, vagy a kézműiparba fektetett tőke utáni hozam. Nem ritkán vált az uzsorásból feudális birtokos, sőt nagybirtokos. Az uzsoratőke így nem vált a városi kereskedőtőke részévé, és a tőkés fejlődés csi-ráinak megjelenítése szempontjából elveszett.

Egy másik stagnálást előidéző okot jelentett a céhek nagyon szigorú monopolhelyzete. A már meglévő céhek így meg tudták akadályozni új kézműves műhelyek megnyitását, és ezzel a terme-lés bővülését is korlátok közé szorították.

Megélhetési lehetőségként kínálkozott a katonáskodás, de a Bi-rodalom hanyatlásával a katonai szolgálat is veszített jelentőségé-ből, a hadsereg eltartása is egyre fokozódó gondot jelentett.

Mindezek a tényezők évszázadokon keresztül szinte mozdu-latlanságra kényszerítették a gazdaság hajtóerőit. A gazdaság stagnációja, sőt hanyatlása a társadalmi mozgatóerők erodálásába jutott kifejezésre, a termelőerők fejlődését a korrupció növekedé-se „helyettesítette.” A belső visszatartó erők azonban önmaguk-ban nem lettek volna elegendőek a fejlődés spontán erőinek gúzsbakötéséhez, ehhez még hozzájárultak azok a külső ténye-zők, melyek végül is a Birodalom hanyatlásához, majd felbomlá-sához vezettek.

Az elmaradottság külső okai A külföld felé nyitás évét a történészek 1535-ben jelölik meg. Az év hatalmas fordulópontot jelentett az addig teljesen elzárkózó Oszmán Birodalom számára, hiszen ekkor nyertek el francia keres-kedők különböző „kapitulációknak” nevezett privilégiumokat, me-

90

lyek feljogosították őket nemcsak mindennemű ellenőrzés nélküli kereskedelem folytatására, hanem az utak és a folyók szabad hasz-nálatát is biztosították számukra. Ezzel Franciaország az egész kö-zel-keleti térség feletti kereskedési jogot megszerezte. Hamarosan francia lobogó alatt közlekedtek a hajók az Eufrátesztől a Nílusig, kézben tartva az egész levantei kereskedelmet.

A franciákat hamarosan követték az angolok a privilégiumok megszerzésében.99 És 1580-tól kezdődően az angolok rendkívül gyorsan terjesztették ki hatalmukat, háttérbe szorítva a franciákat, és néhány év alatt már az angol „Levant Company” uralta az egész Földközi-tenger kereskedelmét. Egymás után nyíló kereskedőhá-zak, konzulátusok jelezték az angolok terjeszkedését.

A XVII. századra már az osztrákok, lengyelek, sőt a következő században már az oroszok és a svédek is befolyási területeket mondhattak magukénak. A beözönlő külföldi árutömeg hamarosan legyőzhetetlen konkurenciát jelentett a hazai kézműipar, céhes ipar számára. Mindez azonban nem késztette a külföldiekkel kollaborá-ló, korrupt vezetőréteget egy másfajta, a hazai ipar védelmét szol-gáló gazdaságpolitika folytatására. A merkantilista, protekcionista politika helyett szabad utat engedtek a beáramló áruknak, a keres-kedők tevékenységének.

A legfontosabb állami posztok megvásárolhatóvá váltak, s a magas állami funkciókat betöltő tisztviselők hatalmas részesedése-ket vágtak zsebre a külföldiek hasznából.

99

A franciák igen erős ellenállásával szemben sikerült az angoloknak a kapitu-lációkat megszerezni. A történészek leírásai arra utalnak, hogy feltehetően az angolok egy nagy összeggel vesztegették meg az igen befolyásos Szukullu nagyvezírt.

91

A XVI. században Európába beáramló hatalmas nemesfém mennyiség100 a pénz elértéktelenedéséhez vezetett, a kapitulációk megnehezítették a Birodalom számára, hogy az „olcsó ezüsttel” szemben megvédje a saját fizetőeszközét: az Oszmán Birodalom soha nem látott inflációt élt meg.

Az ellenőrzés nélkül kiáramló nyersanyagok és élelmiszerek nyomán ugyanakkor a belgazdaságban súlyos hiányok keletkeztek. Az angol gyarmatosítók jól ismert, Indiában, Távol-Keleten alkal-mazott módszereit a Birodalom területén is gyakorolták, az olcsó nyersanyagok ellenében drága gépi késztermékkel árasztották el a török piacokat. De a túlmenően a gyarmatokról olcsón felvásárolt áruk is 5-6-szoros áron cseréltek gazdát.

A XVII. századra egy új Nyugat-Európa állt szembe az Oszmán Birodalommal. A kapitulációk előnyös piacot teremtettek a Nyugat számára, hozzájárulva az eredeti tőkefelhalmozás felgyorsításához, míg a Birodalom terültén az iparfejlődés csirájában halt el, a kéz-műipar és a céhek gúzsbakötése megakadályozta egy felvilágosult vállalkozói réteg kialakulását, egy olyan rétegét, mely hajlandó és képes lett volna a korrupt oligarchák eltávolítására, hogy nemzeti felemelkedési program élére álljon.

***

Századunk elején az Oszmán Birodalom a kapitulációk, a

koncessziók és a nagymérvű eladósodás súlyos terhét hordozva még az európai mezőgazdasági országok 100-150 évvel ezelőtti állapotához képest is komoly lemaradást mutatott. Azzal az Eu-rópával szemben, ahol a korai kapitalizmus idején a kereskedel-

100

Becslések szerint egyedül 1521–1560 között mintegy 18 tonna ezüst és 200 tonna arany áramlott Európába. 1500–1560 között Európa aranytartalékai 57-szeresükre növekedtek.

92

mi expanzió, a manufaktúrák megjelenése előkészítette a talajt az ipari forradalom számára. A végnapjait élő Oszmán Birodalom-ban ezzel szemben még 1913-ban a bruttó ipari termelés 83,5%-a, két évvel később 83,3%-a a textil- és az élelmiszer-feldolgozó iparban termelődött. E két ágazat az ipari munkásság 71, illetve 75,8%-át foglalkoztatta. Ha a termelési struktúrát mélységében elemezzük, úgy még egyértelműbbé válik az ipar elmaradottsága. A két vizsgált évben ugyanis az ipari termelés 80,3%, illetve 83,1%-át a malomipar, a dohányfeldolgozás, a cserzés, s gyapjú-szövés, a pamutszál és a nyersselyem előállítása adta. Ugyanezek az ágazatok az iparban foglalkoztatottak 66,5, illetve 61,2%-ának nyújtottak megélhetést.

Ha kritikusan elemezzük a fenti számokat úgy nyilvánvalóvá válik, hogy egy olyan gazdaság „ipara”, mely termelésének túl-nyomó részét a lisztőrlés, a dohányfeldolgozás, a bőrcserzés és textilipari alapanyagok előállítása képezi, messzemenően nem tekinthető fejlettnek. Különösen akkor, ha figyelembe vesszük, hogy a lakosság fogyasztási cikk ellátásának csak egy kis hánya-dát tudta a helyi ipar biztosítani.101 S mialatt Nyugaton az ipari és mezőgazdasági fejlődés szoros kölcsönhatásban zajlott le, addig a Birodalomban úgy a mezőgazdaság, mint az ipar fejlődését számos külső és belső társadalmi-gazdasági tényező bénította. A századok folyamán – amint láttuk – nem egy esetben történt kí-sérletek arra, hogy egy felülről irányított tőkekoncentráció segít-ségével a Birodalomban is egy európai mintájú iparosítás, ipar-fejlődés induljon be. Ezek a kísérletek azonban sorra csődöt mondtak, és az Oszmán Birodalom katonai erejének gyengülésé-vel párhuzamosan fokozatosan zárultak be azok a lehetőségek, melyek a modernizációt megteremthették volna. A vallási előírá-

101

Korkut Boratav: Die türkische Wirtschaft im 20. Jahrhundert (1908–1980) Dagyeli, Berlin, 1987. p. 25.

93

sok tovább szűkítették a racionális gazdasági gondolkodás moz-gásterét és hozzájárultak a megrekedt termelőerők konzerválásá-hoz. Tényleges modernizálódásra, tőkeképződésre, iparosításra így birodalmi keretek között nem is kerülhetett sor, s csak a XX. században, a 20-as évek elején, a Birodalom felbomlását követő-en indulhatott meg az a fejlődés, ami megformálta a modern Törökország képét.

95

A használt idegen kifejezések jelentése102

Akçe kis ezüst pénzérme, oszmán pénzegység Avariz különleges, rendkívüli adó Başa vagy paşa a legmagasabb oszmán méltóságok címe, a késői

oszmán korban: tábornok Beglerbég főkormányzó, a főtartomány elöljárója çift, ököriga Defterdár a pénzügyigazgatás vezetője Devşirme gyermekadó, véradó, a hódoltsági területeken al-

kalmazott adófajta, fiatal fiúgyermekek adó fejé-ben történő elhurcolása

Divan államtanács a muzulmán államokban Edzsenebi szó szerint: nem jogosult, azaz nem szpáhi tímár

birtokos Fetva jogi szakvélemény Hasz-i humajun koronabirtok Hatt-i humájun birodalmi leirat Gülhane Hatt-í Seríf Fennkölt szultáni leirat Hász legnagyobb méretű javadalombirtok Iltizam adóbérlet Janicsár a portai közvetlen gyalogság tagjai Janicsáraga a janicsárság főparancsnoka Kadi muzulmán bíró Kadiaszker hadbíró Kaime hivatalos lista, vagy papírpénz Kalifa a szunnita muszlimok feje Kalifátus a kalifa birodalma, a kalifa méltósága Kanun oszmán „világi” törvény Kanunname „világi” törvénykönyv Kara saban faeke

102

Az idegen szavak és kifejezések jegyzékénél a szerző kénytelen volt különbö-ző átírási formákat alkalmazni, attól függően, ahogy a szövegben előfordultak.

96

Kapitulációk európai hatalmakkal kötött kereskedelmi és kon-zuli kérdésekkel kapcsolatos államszerződés

Katib írnok, divántitkár Kharadj harács, adófajta Korán iszlám szentírás Medzselle polgári törvénykönyv Mufti jogi szakvéleményt kiállító jogtudós Muhacir balkáni bevándorló Mülk a föld magántulajdona Mültezim adóbérlő Müteferrika különleges megbízatású palotatiszt Nagyvezír az államapparátus legfőbb irányítója Nisándzsi a szultáni monogram államtitkára Padişah államfő, szultán Piaszter korabeli pénz Raja az adóköteles alattvalók megjelölése, a késői osz-

mán korban csak a keresztény alattvalókra hasz-nálták

Raki ánizspálinka Reiszülkütáb a divántitkárok főnöke Rüsvet megvesztegetési pénz Síiták azoknak a muszlimoknak a megjelölése, akik Alit

ismerik el Mohamed első jogszerű utódjának Szaridzsa a tartományi kormányzók magáncsapatai Szekbán a második janicsárhadosztály elnevezése Szpháhi javadalombirtokkal rendelkező lovas a tartomá-

nyi csapatoknál Szultán muszlim szuverén uralkodó Szunniták az iszlám ortodoxia tagjai Tanzimát a reformkorszak megjelölése „újjászervezések”

időszaka Timár kis javadalombirtok Türkijje Dzsumhurijjeti Török Köztársaság Vakf vagy vakif kegyes alapítvány Vezír a muszlim államok államigazgatásának legmaga-

sabb méltóságai Zijámet nagyobb javadalombirtok

97

Időrendi táblázat – Az Oszmán Birodalom gazdaságának alakulásával összefüggő események

XIII. század Ca.1230-óta Számos, a mongolok által elűzött törökök letelepülése Anató-

liában 1243 Az anatóliai szeldzsukok vereséget szenvednek a mon-

goloktól: a mongol fennhatóság kezdete Anatóliában Ertogrulnak, Az Oszmán Birodalom hősének halála 1281(?)–1326 I. Oszmán uralkodása A tímár és hászbirtokok valamint a beglerbégség létrehozása XIV. század A század eleje Az anatóliai szeldzsuk birodalom eltűnte 1371 Orhán átveszi az oszmán haderő főparancsnokságát 1351 Ankara meghódítása 1360–1389 I. Murád uralkodása

A janicsárság felállítása 1363 A hadbíró (kádiaszker) intézményének létrehozása 1370–1501 A Timurida-dinasztia 1375 A zijámet-javadalombirtok létrehozása 1389 I. Bajezid uralkodása. A pénzügyek vezetésére defterdárt ne-

veznek ki 1396 Az oszmán uralkodó elnyeri a Kairóban székelő kalifától a

„római föld szultánja” címet XV. század 1424 Bizánc adófizetésre kényszerül az oszmán szultánnal szemben 1433 Albánia jórészt oszmán kézre kerül 1435–1444 Háborúk Magyarországgal 1438 A gyermekadó (véradó) devşirme intézményének bevezetése 1453 Konstantinápoly bevétele 1477–1481 A tímár rendszer általános bevezetésre kerül az Oszmán Biro-

dalomban 1481 A kadiaszkeri tisztségét két részre osztják: azaz ruméliaira és

anatóliaira 1481–1512 II. Bajezid uralkodása. A hadsereget tűzfegyverekkel szerelik

fel. A defterdár tisztségét két részre osztják: azaz ruméliaira és anatóliaira.

1481–1512 Hercegovinát beolvasztják az Oszmán Birodalomba

98

XVI. század 1500 után A janicsárság általános felszerelése muskétákkal 1501 Az avariz nevű különleges adó bevezetése

Az Aranyhorda felbomlása 1514–1516 Kurdisztán jelentős részét beolvasztják az Oszmán Biroda-

lomba 1517 Egyiptom oszmán uralom alá kerül 1518 A kalifa méltóságát I. Szelimre ruházzák át(?) 1519 Létrehozzák a kancelláriai titkárok főnökének (reiszülkütáb)

hivatalát, kinek feladata a „szultáni monogram államtitkára” (nisándzsi) támogatásából áll.

1545 után Állandóan növekvő infláció Ca. 1550 után A pénzgazdálkodás fokozatosan felváltja a természeti gazdál-

kodást a mezőgazdaság területén. A század 60-as éveitől a XVII. század elejéig A janicsárok létszáma az eredeti állomány 4-5-szörösére nö-

vekszik 1570-tól Az ezüst akcse nemesfémtartalma jelentősen csökken. Az inf-

láció felgyorsul. 1571-től A timárbirtok rendszeres kiutalása „nem jogosultak” (edzse-

nebi) részére Ca. 1575-től Az avariz-különadó évenkénti behajtása A megvesztegethetőség (rüsvet) elterjedése Az állás, hivatal megvásárlása általánossá válik Változások a janicsárság kiegészítési módjában. A felnőtt,

foglalkozással bíró muszlimok is felvételt nyerhetnek. Állandó jellegű nyugtalanságok Anatóliában. 1578 Nagyobb mérvű pénzromlás 1579 Az első kapituláció (államszerződés) megkötése Angliával 1580–1600 Az oszmán parasztság terhei az eredeti szint hatszorosára nö-

vekszenek: eladósodás és a lakhely elhagyása is egyre na-gyobb méreteket ölt.

A Földközi-tengeren át vezető kereskedelmi útvonalak egyre jobban elvesztik a jelentőségüket.

1584 Az akcse devalvációja A század végétől A kádi és mufti állások eladhatóvá válnak A századfordulóig A tartományi szpáhi –hadsereg eredeti állományának egyhar-

madára esik vissza XVII. század A század eleje A janicsárság létszámának nagyfokú megnövekedése A janicsáraga hatalmának megnövekedése A század első három évtizede a tímárbirtokok száma az eredeti mennyiség hatodára csökken

99

1612 Az első kapituláció Németalfölddel 1619 Újabb devalváció 1624 Újabb devalváció 30-as évek A tartományi szpáhi-hadsereget fokozatosan az irreguláris

szekbán és szaridzsa egységek váltják fel. 1632–1637 Növekvő terror: IV. Murád 25 ezer személyt kivégeztet A század közepe A gyermekadó megszüntetése 1654 A nagyvezír személyes kancelláriájának létrehozása: a szultáni

díván elveszti jelentőségét 1690-óta A tulajdonbérlet intézményének létrejötte 1720-óta Az isztambuli kézművesek súlyosbodó megadóztatás 1727 Ibrahim Müteferrika bevezeti a könyvnyomtatást az Oszmán

Birodalomban 1730 Janicsárlázadás 1740 Az új kapitulációkban Franciaország veszi át az Oszmán Biro-

dalomban élő katolikusok feletti védnökséget. XIX. század 1826 II. Mahmud megsemmisíti a janicsárságot 1831 A tímárrendszer megszüntetése: a földbirtokok birtoklóik tu-

lajdonába mennek át Az első oszmán újság megjelenése 1834 Az oszmán hadiakadémia megalapítása 1835 Az oszmán külügyminisztérium megalapítása 1838 Oszmán kapituláció Nagy-Britanniával szemben. Az oszmán

piacot elárasztják az angol áruk. 1839–1876 A tanzimát periódus 1839 A gülhanei Hatt-i Serif 1839-óta Fedezetlen kötelezvények (káime) papírpénz gyanánti forgal-

ma az oszmán fővárosban 1843 Új katonai kiegészítési rendszer kerül bevezetésre 1846 Megalapítják az első oszmán egyetemet 1854 Az Oszmán Birodalom államkölcsönöket vesz fel Angliától és

Franciaországtól 1855 Hatt-i Hümájun kiadása 1865 Az Oszmán Bank (Oszmánli Bankaszi) megalapítása 1866 A tartományi közigazgatás újjászervezése 1867 Államtanács alakítása 1869–1876 Polgári törvénykönyv (a Medzselle) kidolgozása 1875 Oszmán államcsőd 1876 Abdülhamid proklamálja az új oszmán alkotmányt 1878 Abdülhamid feloszlatja a parlamentet 1881 A Dette Publique Ottomane létrehozása 1882 Az Osztrák-Magyar Monarchia vasutat épít a Balkánon

100

1888 Mezőgazdasági Bank létesül 1890 Kereskedelmi és barátsági szerződés Németországgal 1888–1940 A Deutsche Bank koncessziót kap az Izmit–Angóra vasútvo-

nal megépítésére XX. század 1907 Az ifjútörökök akcióprogramot dolgoznak ki 1908 Az oszmán alkotmányt ismét hatályba helyezik 1909 Az ifjútörökök forradalma új alkotmány lép életbe

Abdülhamid trónfosztása 1912–1913 A Balkán-háborúk, Törökország elveszíti európai birtokainak

zömét. 1914 A Porta önhatalmúlag megszünteti a kapitulációkat

Törökország belép az első világháborúban a központi hatal-mak oldalán

1917 Az Oszmán Birodalomban új családtörvényt vezetnek be 1918 A szultáni kormány lemond 1922 A szultánság megszüntetése 1923 Ankarát teszik meg Törökország fővárosává

A Török Köztársaság (Türkijje Dzsumhurijjeti) kikiáltása 1924 A kalifátus megszüntetése

101

Az Oszmán Birodalom szultánjai

1. Oszmán I. (1299–1326)

2.Orhan I. (1326–1359)

3.Murad I. (1359–1389)

4. Bayezit I. (1389–1402)

Emir Szülejman (1403–1410)

Musztafa Cselebi (1419–1422)

Musza Cselebi (1410-1413)

Isza Cselebi 5. Mehmet I. (1403–1413)

6. Murat II. (először: 1421–1444,

másodszor: 1444–1451)

7. Fatih Mehmet II. (először: 1444,

másodszor: 1451–1481)

8. Bajazit II. (1481–1512)

9. Szelim I. (1512–1520)

10. Szülejmán I.

11. Szelim II. (1566–1574)

12. Murád III. (1595–1603)

13. Mehmet III. (1595–1603)

102

13. Mehmet III. (1595–1603)

15. Musztafa I. (először: 1617–1618)

(másodszor: 1622–1623)

14. Ahmet I. (1603–1617)

16. Oszman (1618–1622)

18. Ibrahim I. (1640–1648)

17. Murad IV. (1623–1640)

19. Mehmet IV. (1648–1687)

21. Ahmet II. (1691–1695)

20. Szülejman II. (1687–1691)

22. Musztafa II. (1695–1703)

23. Ahmet III. (1703–1730)

24. Mahmut I. (1730–1754)

25. Oszman III. (1754–1757)

26. Musztafa III. (1757–1774)

27. Abdulhamid I. (1774-1789)

28. Szelim III. (1789–1807)

29. Musztafa IV. (1807–1808)

30. Mahmut H. (1808–1839)

31. Abdülmecid I. (1839–1861)

32. Abdulaziz I. (1861–1876)

33. Murat V. (1876)

36. Mehmet VI. (1918–1922)

35. Mehmeht V. (1909–1918)

34. Abdulhamit II. (1876–1909)

103

Bibliográfia

Allen, Henry Elisha: The Turkish Transformation. A study in social and religious development. Chicago, 1935

Goldschmidt, Arthur: A Közel-Kelet rövid története. Maecenas történe-lemkönyvek.1997, pp.182.

Atatürk, Kemal: Nutuk. I-III. köt. Isztambul, 1945 (Kemal Atatürk beszé-dei)

Avcioglu, D.: Türkiye'nin Düzeni Dün, Bugün, Yarin. (A török társadalmi berendezkedés tegnap, ma, holnap) Ankara, 1969, p. 31.

Babinger, F.: Die Geschichtsschreiber der Osmanen und ihre Werke. Leipzig 1927.

Balázs, Judit: Die Türkei: Das Phänomen des abhängigen Kapitalismus. Akadémiai Kiadó, udapest, 1984, 262 p.

Balázs, Judit: Die Rolle des Staates bei der Entstehung und Vertiefung der kapitalistischen Produktionsverhältnisse in der Türkei. Eine kritische Würdigung des Kemalismus vornehmlich unter ökonomischen Aspekten. In: Jahrbuch für Wirtschaftsgeschichte, Berlin, 1978/IV. pp. 59–66.

Balázs, Judit: Das Eindringen ausländischen Kapitals in die Türkei. In: Asien-Afrika-Lateinamerika. Band 1983/11. pp. 67–73.

Balázs, Judit: Eredeti tőkefelhalmozási és iparosítási kísérletek az Oszmán Birodalomban. In: Gazdaság és Társadalom, 1993/4, 116–162. pp.

Bernard, Lewis: The Emergence if modern Turkey. London-New York–Toronto, 1965

Blaisdell, Donald C.: European financial Control in the Ottoman Empire. New York. 1929

Brockelman, Carl: Geschichte der islamischen Völker und Staaten. Mün-chen-Berlin, 1939

Boratav, Korkut: Die türkische Wirtschaft im 20. Jahrhundert (1908–1980) Dagyeli, Berlin, 1987, p. 25.

104

Bulgária és Törökország gazdasági és jogi viszonyai. A Magyar Királyi Keleti Akadémia Kiadványa az 1915–1916. Ikolai évben. Pesti Könyvnyomda Részvénytársaság, Budapest ,1916

Cabral, Amilcar: The Theorie als Waffe. Berlin, 1968

Clark C. Edward: The Ottoman Industrial Revolution. Middle East Studies 5., 1974, p. 73.

Hammer Purgastall, J.: Geschichte des Osmanischen Reiches, Graz-Austria 1963, Bd. 3.

Korizmics, László: Magyar Akadémiai Értesítő – A Philosophiai, Törvény és Történettudományi Osztályok Közlönye. 1. kötet. II. sz., 1860

United States, Bureau of the Census, Historical Statics of the United States, Colonial Times to 1957. Washington, 1960, pp. 548-549.

Issawi, Charles: Egypt since 1800: A Study in Lopsided Development. Journal of Economic History, XXI., 1961, pp. 1–25.

Journal de la Chambre de Commerce de Constantinople 2. August 1885

Hegyi Klára: Török berendezkedés a meghódított országokban. Világtör-ténet, 1983/2.p.19

Hershlag, Z.Y.: Turkey – The Challange of Growth, E.J. Brill-Leiden, 1968, p. 52.

Hoffmann, Friedrich: Die Industries in der Türkei. WWA.. 14. köt. 1919 p.

Hündavendigar Vilayeti Salnamesi, 1325 (1907), pp. 267-268

Künzer, Karl: Abdul Hamid II. und die Reformen in der Türkei... Dresden-Leipzig, 1897, p. 20.

Karpath, Kemal: Population Movements. In.: Contributions a l'historire économique et sociale de l'Empire Ottoman. Editions Peters Leuven, 1983, p. 413

Ortamektep için tarih.III. Devlet Basimevi. Istanbul, 1938

Ökcün, A. Gündüz: Osmanli Sanayii 1913–1915 Yillari Sanayii Istatistiki. (Az Oszmán ipar. Statisztikai Évkönyv) Ankara, 1971, p. 22.

Makai, Ödön: Gründungswesen und Finanzierung in Ungarn, Bulgarien und der Türkei. Berlin, 1916, pp. 363–338.

105

Okyar, Osman: A new look at the problem of economic growth in the Ottoman empire (1800–1914) The Journal of European Economic History, 1987, 16/1, p. 16.

Kennedy, Paul: A nagyhatalmak tündöklése és bukása. Akadémiai Kiadó Budapest, 1992, p.10

Hakki Keskin: Die Türkei: Vom Osmanischen Reich zum Nationalstaat – Werdegang einer Unterentwicklung. Olle und Wolter, Berlin, 1975, p. 22.

Matuz, Josef: Warum es in der ottomanischen Türkei keine Industrieent-wicklung gab. Südosteuropeische Mitteilungen, 1985/25/3, p. 43

Werner Ernst – Markov Walter: Geschichte der Türken. Von den Anfän-gen bis zur Gegenwart. Akademie-Verlag. Berlin, 1978

„Silke” Encyclopedia Britannica, XXII 9th ea., 1985, p. 59.

Steinhaus Kurt: Soziologie der türkischen Revolution. Europäische Ver-lagsanstalt. Frankfurt am Main, 1969, p. 21.

Stern, K.–Herlt, G.–Schultze, E.: Das Wirtschaftsleben der Türkei. Geld, Industrialisierung und Petroleumschätze der Türkei. G. Reimer Verlag, Berlin, 1918, p. 52

Tuna, Orhan: Durchbruch der Türkei zur nationalen Staatswirtschaft. Philippsburg, 1938, p. 24.

Yüzüncü, Ufuk: Die türkische Landwirtschaft im Entwicklungsprozess. Eine Analyse unter besonderer Berücksichtigung des Einflusses der Industrialisierung. Alano Verlag, Göttingen, 1993

A szerzőről

A kötet szerzőjének több évtizedes tudo-

mányos kutatói-oktatói és tudományszerve-

zői pályája a berlini Humboldt Egyetemen

indult, majd több rangos nemzetközi szerve-

zetnél, illetve a Magyar Tudományos Aka-

démia Világgazdasági Kutató Intézetében

folytatódott. Rövid időszakot töltött a Kör-

nyezetvédelmi és Területfejlesztési Minisz-

tériumban miniszteri főtanácsosként, majd a Nyugat-magyarországi Egye-

tem Közgazdaságtudományi Karának életre hívásában vett részt. Tanszék-

vezető, intézetigazgató, majd nemzetközi és tudományos rektorhelyettesi

posztok fémjelzik további életútját. Jelenleg Egyiptomban oktat vendég-

professzorként.

Pályafutásának kiemelkedő eseményei közé tartozik a Nemzetközi Bé-

kekutatók Világszervezeténél alelnökként folytatott tevékenysége. Ennek

keretében, illetve a svéd kormány felkérésére a világ számos konfliktusok-

tól terhes pontján közvetítő szerepet töltött be. Így Dél-Afrikában, Burun-

diban, Szerbiában, Észak-Koreában.

Tudományos kutatási területei széles spektrumot ölelnek fel. Ezek kö-

zül is kiemelkedik a modifikált kapitalista fejlődés, felzárkózás, stabilizá-

lódás, alternatív fejlődési modellek vizsgálata. Ehhez kapcsolódik a Die

Türkei: das Phänomen des abhängigen Kapitalismus címmel az Akadé-

miai Kiadónál megjelent munkája. Modern Törökország témakörben to-

vábbi könyvei jelentek meg, angolul és magyarul. Új tudományos diszcip-

lína, a „gazdasági biztonság” magyarországi bevezetése fűződik a nevé-

hez. Habilitációját a hadtudomány területén szerezte.

Összességében mintegy 200 tudományos cikk és 8 könyv szerzője.

Kandidátusi, PhD, Promotio „A” tudományos fokozattal rendelkezik.

1999-ben professzori címet nyert el.

Mintegy 60 egyetemen tartott előadásokat a világ számos pontján.

Több európai nyelven, valamint törökül is beszél.

Kedvenc időtöltése: írás, táncolás és a humor meglátása mindenben.