baromfitenyesztestan

BAROMFITENYÉSZTÉSTAN

Távoktatási jegyzet

Írta:

Dr. Sófalvy Ferenc

Szegedi Tudományegyetem

Mezőgazdasági Főiskolai Kar

Állattenyésztéstani Tanszék

Hódmezővásárhely

2004

2

Tartalomjegyzék

Oldal

1. Bevezetés…………………………………………………………………….…… 7.

2. A baromfitenyésztés jelentősége, helyzete és kilátásai………………………... 9.

2.1. A baromfitenyésztés jelentősége……………………………………………….. 10.

2.2. A baromfi árutermelés alakulása……………………………………………….. 12.

2.2.1. A baromfiállomány változása………………………………………………… 12.

2.2.3. A magyar baromfiágazat kilátásai az EU csatlakozást követően…………….. 13.

3. Biológiai alapok a tyúktenyésztésben………………………………………….. 15.

3.1. Tyúkfajták……………………………………………………………………… 15.

3.1.1. Tyúkfajták eredete……………………………………………………………. 15.

3.1.2. Tyúkfajták háziasítása………………………………………………………... 15.

3.1.3. Tyúkfajták csoportosítása…………………………………………………….. 16.

3.1.4. Fontosabb tyúkfajták jellemzése……………………………………………... 16.

3.2. Hibridek a tyúktenyésztésben…………………………………………………... 17.

3.2.1. A hibridek jelentősége………………………………………………………... 17.

3.2.2. Hibridek csoportosítása………………………………………………………. 17.

3.2.3. Hibridek jellemzése…………………………………………………………... 18.

3.2.3.1. Tojóhibridek általános jellemzése………………………………………….. 18.

3.2.3.2. Húshibrid általános jellemzése……………………………………………... 19.

4. Baromfitenyésztési alapismeretek……………………………………………… 21.

4.1. A baromfi testalakulása………………………………………………………… 21.

4.1.1. A küllem megítélésének jelentősége…………………………………………. 21.

4.1.2. A tyúk testtájai………………………………………………………………... 22.

4.2. A baromfi kültakarója………………………………………………………….. 23.

4.2.1. A bőr és függelékei…………………………………………………………… 23.

4.2.2. A baromfi tollazata…………………………………………………………… 23.

4.3. A vedlés………………………………………………………………………… 23.

4.4. A kotlás…………………………………………………………………………. 24.

4.5. A szaporodás…………………………………………………………………… 26.

4.5.1. A baromfiak élettani folyamatait befolyásoló hormonális tevékenység……... 26.

4.5.2. A tojásképződés………………………………………………………………. 27.

3

4.5.2.1. A tojásképző szerv felépítése………………………………………………. 27.

4.5.2.2. A tojás kialakulása………………………………………………………….. 28.

4.5.3. A tojás………………………………………………………………………… 29.

4.5.3.1. A tojás szerkezete…………………………………………………………... 29.

4.5.3.2. A tojás kémiai összetétele………………………………………………….. 30.

4.6. Nemi jelleg és az ivarmeghatározás……………………………………………. 32.

4.6.1. Nemi jelleg…………………………………………………………………… 32.

4.6.2. Az ivarmeghatározás…………………………………………………………. 33.

5. Értékmérő tulajdonságok………………………………………………………. 35.

5.1. Tojástermelő képesség…………………………………………………………. 35.

5.1.1. A tojás mennyisége vagy száma……………………………………………… 36.

5.1.1.1. Örökletes tulajdonságok……………………………………………………. 36.

5.1.1.2. A tyúk fizikai állapota……………………………………………………… 37.

5.1.1.3. Környezeti tényezők………………………………………………………... 37.

5.1.2. A tojáshozam mérése…………………………………………………………. 37.

5.1.3. A tojás minősége……………………………………………………………... 38.

5.2. A termékenység………………………………………………………………… 39.

5.3. A keltethetőség…………………………………………………………………. 39.

5.4. A hústermelő képesség…………………………………………………………. 39.

5.4.1. A növekedési erély…………………………………………………………… 39.

5.4.2. A húsformák megítélése……………………………………………………… 40.

5.4.3. A hús minőségét meghatározó tényezők……………………………………... 41.

5.5. A takarmányértékesítő képesség……………………………………………….. 41.

5.6. A kifejlettkori testnagyság……………………………………………………… 41.

5.7. Az ellenáll képesség, életerő…………………………………………………… 41.

5.8. A vérmérséklet és a rossz szokások……………………………………………. 41.

5.9. Minőségi tulajdonságok………………………………………………………... 41.

6. Szelekciós és szaporítási rendszerek…………………………………………… 43.

6.1. A tenyészkiválasztás (szelekció) jelentősége és formái………………………... 43.

6.2. Tenyésztési eljárások…………………………………………………………… 43.

6.2.1. A hibridtenyésztés……………………………………………………………. 45.

6.2.1.1. Tojóhibridek előállítására használt eljárások………………………………. 45.

4

6.2.1.2. A hústípusú tyúktenyésztésben alkalmazott keresztezési eljárások………... 46.

6.2.1.3. A szelekció szüneteltetésének és a hibridek továbbszaporításának hatása a tyúk értékmérő tulajdonságaira…………………………………………...

46.

6.2.2. A géntartalékok, illetve őshonos fajták megőrzése…………………………... 46.

6.3. A tojástermelésre, reprodukciós teljesítményre irányuló szelekció……………. 46.

6.4. Hústípusú állományok szelekciója……………………………………………... 46.

6.5. A baromfihibrideket előállító tenyésztési vállalkozások felépítése……………. 46.

6.6. Teljesítményvizsgálatok………………………………………………………... 46.

7. Tartási technológiák a tyúktenyésztésben……………………………………... 49.

7.1. Az állattenyésztési technológia fogalma, ismérvei…………………………….. 49.

7.2. Tenyészállományok tartása…………………………………………………….. 51.

7.2.1. A tenyésztés és szaporítás összefüggése……………………………………... 52.

7.2.2. Tenyészállományok nevelése………………………………………………… 52.

7.2.2.1. Nevelési technológia……………………………………………………….. 54.

7.2.3. Tenyészállományok tojóházi tartása…………………………………………. 64.

7.2.3.1. Elhelyezés…………………………………………………………………... 64.

7.2.3.1. A tojóidőszak rotációja……………………………………………………... 65.

7.2.3.3. Állománysűrűség előírásai…………………………………………………. 66.

7.2.3.4. Tojóházak mikroklímája……………………………………………………. 66.

7.2.3.5. Tenyészállományok takarmányozása a tojóidőszak alatt…………………... 67.

7.2.3.6. Tojások kezelése a tenyészidőszak alatt……………………………………. 69.

7.3. Árutojás-termelő (étkezési tojás) állományok tartása………………………….. 70.

7.4. A hasznos termelési időszak meghosszabbításának lehetősége a tyúk- tenyésztésben……………………………………………………………………

70.

7.5. A tojótyúk tartás alternatív rendszerei és az állatvédelmi kérdések……………. 70.

7.6. Húsárutermelés…………………………………………………………………. 71.

7.6.1. A vágócsirke típuskategóriái…………………………………………………. 71.

7.6.2. A baromfihús hasznosítása…………………………………………………… 71.

7.6.3. Pecsenyecsirke előállítás……………………………………………………... 72.

7.6.3.1. A pecsenyecsirke (brojler) fogalma és előállítására alkalmas állományok főbb jellemzői……………………………………………………………….

72.

7.6.3.2. A brojler előállítás eredményességét befolyásoló tényezők………………... 73.

7.6.3.3. A nevelő telep és épületei…………………………………………………... 74.

7.6.3.4. A pecsenyecsirke nevelés technológiája…………………………………… 76.

5

7.7. Roasterhizlalás………………………………………………………………….. 87.

8. Pulykatenyésztés………………………………………………………………… 88.

8.1. A pulykahústermelés és –fogyasztás…………………………………………… 88.

8.2. A pulyka faji sajátosságai………………………………………………………. 89.

8.2.1. Küllemi sajátosságok…………………………………………………………. 89.

8.2.2. Egyéb faji sajátosságok………………………………………………………. 90.

8.3. A pulyka értékmérő tulajdonságai……………………………………………… 91.

8.4. A pulykatenyésztésben alkalmazott tenyésztési módszerek…………………… 91.

8.5. Tartástechnológiai ismeretek…………………………………………………… 92.

8.5.1. Tenyészállományok tartása…………………………………………………... 92.

8.5.1.1. Nevelési időszak……………………………………………………………. 92.

8.5.1.2. Tojástermelési időszak……………………………………………………... 100.

8.5.2. Végtermékek tartása (árupulyka nevelés)……………………………………. 105.

8.5.2.1. Típusdifferenciálás a pulykatenyésztésben………………………………… 107.

8.5.2.2. Pecsenye (brojler) pulyka előállítása……………………………………….. 109.

8.5.2.3. Gigantpulyka előállítása……………………………………………………. 111.

9. Kacsatenyésztés…………………………………………………………………. 118.

9.1. A kacsatenyésztés jelentősége, a kacsa haszna………………………………… 118.

9.2. A kacsaágazat helyzete…………………………………………………………. 119.

9.3. A házikacsa tenyésztése és tartása……………………………………………… 120.

9.3.1. A kacsa faji sajátosságai……………………………………………………… 120.

9.3.2. A kacsa értékmérő tulajdonságai……………………………………………... 124.

9.3.3. Törzskacsák tartása…………………………………………………………… 124.

9.3.3.1. Törzskacsák (tenyésznövendékek) felnevelése…………………………….. 124.

9.3.3.2. Törzskacsák tojóházi tartása………………………………………………... 125.

9.3.4. Pecsenyekacsa előállítása…………………………………………………….. 125.

9.3.4.1. Pecsenyekacsák előnevelése………………………………………………... 126.

9.3.4.2. Pecsenyekacsák utónevelés………………………………………………… 130.

9.3.5. A kacsák takarmányozása……………………………………………………. 139.

9.4. A pézsmaréce és a mulardkacsa tartása………………………………………… 142.

9.4.1. Faji sajátosságok……………………………………………………………… 142.

9.4.2. Hasznosítás…………………………………………………………………… 143.

6

9.4.2.1. A húshasznú pézsmarécék felnevelése……………………………………... 145.

9.4.2.2. A mulardkacsa hústermelésre történő hasznosítása………………………... 145.

9.4.2.3. Kacsamáj-termelés…………………………………………………………. 145.

10. Lúdtenyésztés…………………………………………………………………... 147.

10.1. A lúdtenyésztés jelentősége…………………………………………………… 147.

10.2. Változások a lúdágazatban……………………………………………………. 148.

10.3. A lúd faji sajátosságai…………………………………………………………. 149.

10.3.1. Küllemi sajátosságok………………………………………………………... 149.

10.3.2. Egyéb faji sajátosságok……………………………………………………... 151.

10.3.3. Táplálkozási sajátosságok…………………………………………………... 155.

10.4. A lúd értékmérő tulajdonságai………………………………………………... 159.

10.5. Ludak hasznosítása……………………………………………………………. 159.

10.5.1. Törzslúdtartás és lúdtojástermelés…………………………………………... 160.

10.5.1.1. Hagyományos törzslúdtartás……………………………………………… 160.

10.5.2. Tenyészludak felnevelése és tartása………………………………………… 176.

10.5.3. Húsárutermelés……………………………………………………………… 176.

10.5.3.1. Pecsenyeliba előállítása…………………………………………………… 176.

10.5.3.2. Húsliba előállítása………………………………………………………… 179.

10.5.4. Libamájtermelés…………………………………………………………….. 182.

10.5.5. A lúdtoll termelése………………………………………………………….. 182.

11. Gyöngytyúktenyésztés…………………………………………………………. 186.

1. Bevezetés _____________________________________________________________________________________

_____________________________________________________________________________ Baromfitenyésztéstan

7

1. Bevezetés

A baromfitenyésztéstan tantárgy felöleli mindazon ismeretanyagot, amely a

baromfiágazat általános és részletes fejezeteivel foglalkozik. Így a baromfitenyésztés

tárgykörébe tartoznak a tyúktenyésztéssel, kacsa-, lúd, gyöngytyúk- és

pulykatenyésztéssel foglalkozó anyagrészek. A jegyzet tartalmazza azon legfontosabb

ismereteket, amelyek a felsorolt baromfifajok tenyésztésével, szaporításával,

tartástechnológiájával kapcsolatosak. A felsorolásból látható, hogy a baromfitenyésztés

rendkívül sokágú és nagy anyagot ölel fel. Ebből következik, hogy a jegyzet csak az

ismeretek elsajátításához legfontosabb, és ebből a szempontból kiemelt anyagrészekkel

foglalkozik. Ahhoz, hogy a tantárgy anyagát elsajátítsák, a jegyzeten kívül más

szakkönyvek tanulmányozása is szükséges, melyet a jegyzetben az egyes anyagrészek

tárgyalásánál külön feltüntettünk.

A fejezetek elején rövid összefoglalóban található tartalmi felsorolás összegzi, hogy

milyen ismereteket kell elsajátítani az adott anyagrésszel kapcsolatosan.

Mindegyik fejezet végén ellenőrző kérdések, tesztfeladatok, írásbeli feladatok

segítségével megkönnyítjük az ismeretek elsajátítását. Egyúttal ellenőrizhetik tudásukat

és az elsajátítás mértékét.

A következő piktogramok adnak eligazítást a hallgatóknak:

� - szakkönyv használatának jelölése

� - a feladat megoldásának jelölése

� - feladat beküldésének jelölése

Kötelező irodalom:

1. Állattenyésztés 2. Baromfi, haszongalamb. Szerkesztette: dr. Horn Péter.

Mezőgazda Kiadó. Budapest, 2000.

2. Baromfitenyésztés I. (a termék-előállítás biológiai alapjai). Összeállította: Mihók

Sándor. Egyetemi jegyzet. DATE Mezőgazdaságtudományi Kar Állattenyésztés- és

Takarmányozástani Tanszék. Debrecen, 1999.

1. Bevezetés _____________________________________________________________________________________


8

Ajánlott irodalom:

1. Dr. Bogenfürst Ferenc: Lúdtenyésztők kézikönyve. Új Nap Lap- és Könyvkiadó.

Budapest, 1992.

2. Dr. Bogenfürst Ferenc: Keltetés. Gazda Könyvkiadó. Budapest, 1994.

3. Dr. Bogenfürst Ferenc: Kacsák. Gazda Kiadó. Budapest, 1999.

4. Baromfihús- és tojástermelők kézikönyve. Szerkesztette: dr. Zoltán Péter.

Mezőgazdasági Szaktudás Kiadó Kft. Budapest, 1997.

5. Sütő Zoltán: A pulyka. Mezőgazda Kiadó. Budapest, 1997.

6. A korszerű pulykatartás lehetőségei. Őstermelő. Gazdálkodók Lapja.

Pulykatenyésztés. 2003/14. augusztus-szeptember 76.-88 p.

7. Hazai és nemzetközi szakfolyóiratok és kiadványok.

2. A baromfitenyésztés jelentősége, helyzete és kilátásai _____________________________________________________________________________________


9

2. A baromfitenyésztés jelentősége, helyzete és kilátásai

A fejezetben foglalkozunk a baromfitenyésztés közvetlen és közvetett hasznával.

Ismerni kell a hallgatóknak a baromfi termékeinek élelmezésben, iparban betöltött

szerepét, a baromfitenyésztés üzemi jelentőségét. Hogyan alakul a hazai

baromfiállomány és vágóbaromfi termelés, belföldi fogyasztás és a baromfi exportban

betöltött szerepe. Milyen feladatok hárulnak a hazai baromfiágazatra az EU-hoz történő

csatlakozással.

Annak ellenére, hogy a baromfitenyésztés alanyai kisállatok, nemzetgazdaságban

betöltött szerepe nagy. A baromfitartás Magyarországon régi múltra tekint vissza. A

külterjes gabonatermesztés, a domborzati, éghajlati viszonyok, a tanyás gazdálkodás

nagy mértékű baromfitartást tett lehetővé, különösen a környező országokhoz

viszonyítva. 1884-ben az ország baromfiállomány már 30 millió volt. A baromfitartás

egészére egészen a II. világháború utáni időszakig az extenzív jelleg volt a jellemző. A

baromfiállomány úgyszólván teljes egészében kisüzemi, háztáji jellegű volt.

Szlameniczky I. (1963) szerint a baromfitenyésztést többnyire csak a „háziasszonyok”

birodalmának tekintették.

A nagyüzemi baromfitartás kialakulása megteremtette a baromfitartás intenzív

irányba történő fejlődésének lehetőségét. Az 1960-as évek végétől számítva kialakultak

hazánkban az iparszerű baromfitartás feltételei. A nagyüzemi baromfifeldolgozó

vállalatok, a termelési rendszerek kialakulása a baromfiágazat rendkívül nagymértékű

fejlődését tette lehetővé. A 80-as évek végéig a baromfiágazat és ezen belül a

baromfihús-termelés, elsősorban a brojlercsirke előállítás az egész mezőgazdaság

legdinamikusabban fejlődő ágazata volt. Évente 8 % feletti növekedési üteme

világviszonylatban is elsők közé emelte hazánk baromfitenyésztését.

Az 1990-ben bekövetkezett rendszerváltás átalakította a baromfiágazat

szerkezetét, ami elsősorban a baromfifeldolgozó ipart rázta meg és az maga után vonta

az egész baromfiágazat látványos összeomlását. 1988-ban a vágóbaromfi termelés elérte

a csúcsot az 504 ezer tonna felvásárlásával, melyből 371 ezer tonna volt a brojlercsirke

részesedése.1993 év volt a mélypont 225 ezer tonna vágóbaromfi összmennyiségével,

amelyből a csirkefelvásárlás 145 ezer tonnát tett ki. A magyar baromfiipar

csirkefeldolgozó kapacitása 340 ezer tonna, tehát a kapacitáskihasználás 50 % alatti



10

volt. A visszaesés oka a keleti piacok összeomlása és ezzel kapcsolatos

exporttámogatások elvesztése volt.

Az 1993-as mélypont után a baromfiiparban kedvező tendenciák jelentkeztek. A

baromfiágazat kedvezőbb helyzetbe került. Lendületesen nőtt a belföldi fogyasztás és

baromfi exportunk is növekedett. A mindenkori piaci helyzet függvényétől változóan,

de elmondhatjuk, hogy a baromfiágazat megőrizte vezető szerepét az állattenyésztés

keretei között. Jól szemlélteti az elmondottakat a KSH 2002. évi adatai, mely szerint

míg a baromfitenyésztés termelésének indexe 1990 évhez viszonyítva 95,4 %, addig a

juhtenyésztésé 33,4 %, és az élő állatok és állati termékek, tehát az állattenyésztésé

átlagosan 66,3 % (Mezőgazdasági Statisztikai Évkönyv, 2002).

2.1. A baromfitenyésztés jelentősége

A baromfitenyésztés jelentőségét a baromfi közvetlen és közvetett haszna jelenti. A

közvetlen hasznot elsősorban a baromfitermékek adják. A baromfitermékek

élelmezésben betöltött szerepe rendkívül nagy. Az élelmiszerfogyasztás mind az

elmaradott, mind a fejlődő és a fejlett országokban is növekvő tendenciát mutat. Amíg

az elmaradott és fejlődő országok élelmiszerfogyasztására elsősorban a mennyiségi,

addig a fejlődő országokra a minőségi növekedés a jellemző. A világ lakosságának

több mint fele napi 15 g-nál kevesebb állati eredetű fehérjét fogyaszt, ami az

állattenyésztés fejlődésének és egyben a baromfitenyésztés fejlesztésének lehetőségét

növeli. A 45 g-nál több állati eredetű fehérjét fogyasztó országokban pedig jelentőssé

válik az állati termékek összetételének és minőségének a javítása. Ezért fokozódik a

kereslet a nem zsíros sertés, fiatal faggyú nélküli marha és juh, a fiatal növendékbaromfi

(csirke, kacsa, liba), a tej és termékei, valamint a tojás iránt.

A baromfi termékei között élelmezési szempontokat figyelembe véve a

baromfihúsnak és a tojásnak van elsődleges szerepe. Mindkettő termék magas

biológiai értékű (fehérjéi az életfontosságú aminosavakból majdnem az optimális

szükségletet tartalmazzák). A baromfihús táplálkozási jelentőségét növeli, hogy

elkészítése számtalan változatban lehetséges és a feldolgozó ipar fejlődésével rendkívül

sokféle konyhakész termék áll a fogyasztók rendelkezésére. A tojás táplálkozásban

betöltött szerepét változatos táplálóanyag tartalma adja meg. Mint önálló táplálék,

konyhatechnikai segédanyag, ízlésszolgáló és biológiai értékfokozó jelenik meg. Az ún.



11

„koleszterin őrület” lecsengése után a tojás táplálkozásélettani szerepét helyesen

megítélve, a ’90-es évektől kezdve világviszonylatban növekedik táplálkozásban

betöltött szerepe és fogyasztásban a súlya (dr. Légrády P.: Tojás táplálkozás egészség.

F.P.E. Kft. – Maecenas Könyvkiadó. Budapest, 2001). Szerepet játszanak

táplálkozásunkban még a baromfitermékek közül a máj, baromfizsír, egyéb bontási

melléktermékek, valamint a baromfi elsődleges feldolgozásából nyert

továbbfeldolgozott baromfitermékek.

Az élelmezésben betöltött szerepe mellett jelentős a baromfitermékek ipari szerepe

is. Csak felsorolásként, elsődlegesen említjük a toll jelentőségét, kisebb szerepet

játszanak a baromfi lábbőrök, tojáshéj, baromfivér. A baromfitermékek

jelentőségénél harmadsorban említjük a baromfitrágya felhasználásának lehetőségét.

Jelentősége mint közvetlen szervestrágya, közvetlenül kiszórva, kilocsolva, vagy

szárítva kerülhet felhasználásra. Ezen kívül húgysav gyártás alapanyagaként és mint

takarmány alapanyag hasznosítható.

A közvetlen haszon másik megjelenési formája a baromfi külkereskedelmi

jelentősége. A baromfiágazat exportban betöltött szerepének jelentőségét jól mutatja az

a tény, hogy a baromfi termékek export bevétele meghaladja a 400-420 millió dollárt.

Végezetül a baromfi közvetlen hasznaként a baromfi üzemi jelentőségét említjük

meg. Ahol is a baromfitermékek előállítása során jelentkező kiemelkedően jó

takarmányértékesítés szerepel elsőként. Előrejelzések szerint 1 kg brojlercsirke

élősúly előállításához 2008-ban mindösszesen 1,45 kg takarmány szükséges 2 kg-os

súlyhatárig hizlalva. Megemlítendő üzemi előny a beruházás gazdaságossága, ami a

befektetett tőke viszonylag gyors megtérülését jelenti. Hasonlóan előnyös a

baromfitermékek előállításánál a munkaráfordítás előnyös alakulása, ugyanis a

baromfitermékek előállítását viszonylag a legkevesebb élőmunka ráfordítás jellemzi. A

gyors tenyésztési eredmények is a baromfi hasznát növelik. A nemesítő munkában

nagy genetikai előrehaladást lehet elérni, mert gyors a nemzedékváltás, nagyszámú az

utód, a kutatások eredményei közvetlenül realizálódnak. Ebből következik, hogy a

baromfi mint modell állat jelentkezik, mégpedig modellt jelent a tenyésztői munkában

(lásd hibridek előállítása) és modellként szolgál a tartástechnológiai megoldások terén is

(iparszerű árutermelési formák kialakulása).

�



12

A baromfi közvetett haszna és jelentősége megváltozott. Régen igen nagy szerepet

játszottak a baromfiállományok a biológiai védekezésben, lásd pulyka gyomirtó és

rovarirtó szerepe, valamint igen jelentős volt a feltétlen baromfitakarmányok

hasznosításának jelentősége (legeltetés, melléktermékek hasznosítása stb.). Az intenzív

baromfitartás általánossá válásával a közvetett haszon veszített jelentőségéből. Újabban

a márkázott és biotermék előállításában, az ökológiai gazdálkodás előtérbe kerülésével,

az alternatív baromfitartási és termelési formák terjedésével a baromfi közvetett haszna

ismét felértékelődik.

2.2. A baromfi árutermelés alakulása

2.2.1. A baromfiállomány változása

A KSH adatai szerint 2003. december 1-én a baromfifélék állománya 34,8 millió

volt, közel 2,6 millióval több az egy évnél korábbinál. A tojóállomány egy év alatt 3,1

millióval fogyott, december 1-én 13,7 millió volt. A libaállomány az év végén 2,7

millió volt, 689 ezerrel nagyobb, a kacsaállomány 753 ezerrel kevesebb (2,7 millió), a

pulykaállomány 1,1 millióval több (közel 4,2 millió) az egy évvel korábbihoz képest. A

baromfiállomány változását az 1. táblázat tartalmazza.

1. táblázat: Baromfiállomány változása

Tyúkféle Lúd Kacsa Pulyka Év összesen ebből tojó

ezer db 2000 30.716 14.261 1.470 1.480 3.350

2001 34.343 16.606 2.175 2.837 3.924

2002 32.206 16.849 2.009 3.443 3.251

2003 34.758 13.743 2.698 2.690 4.381

2.2.2. A magyar baromfiágazat helyzete

A rendszerváltást követő években a magyar baromfiágazat szerkezete átszerveződött.

Amíg 1988-ban (amely évet a magyar baromfiipar és árutermelés csúcsértékének

tekintünk) az összes vágóbaromfi felvásárlásából (504 ezer tonna) a csirke részaránya

73,61 %-ot tett ki, addig 2003-ban 50 % alatt maradt.

2003-ban a Baromfi Termék Tanács tagállamai 478 ezer tonnát vásároltak és

dolgoztak fel, ebből a viziszárnyas termékpálya (amely magyar sajátosság) 26 %-os



13

arányt képvisel és még mindig jelentős részarányú a pulyka részesedése (25 %) (1.

ábra).

100,00 % 100,00 %

504 ezer tonna 478 ezer tonna

1. ábra: A vágóbaromfi felvásárlás fajösszetételének változása 1988 és 2003 között

A 2003-as évben jelentősen növekedett a hazai értékesítés, az előző éveknek 108,7

%-a. Ugyanakkor a kivitel volumene némileg csökkent (94,6 %). A mennyiség

csökkenése ellenére, elsősorban a pulyka és tojáságazat devizabevételének jelentős

emelkedése következtében a baromfiágazat növelte értékben számított kiviteleit, ami

440 millió dollár körül alakult.

A magyar baromfiágazat 2003.-ban. Összeállította Földi Péter. Baromfiágazat

2004/1. február. 14-20 p.

2.2.3. A magyar baromfiágazat kilátásai az EU csatlakozást követően

A baromfi termékpálya az Európai Unióban az ún. könnyű piacszabályozás hatálya

alá tartozik, ami azt jelent, hogy termelését nem korlátozzák kvótákkal, azonban a

közösségi agrárpolitika a jelenlegi magyar fogalmakban élő termelési támogatást nem

biztosít a termelőknek. A baromfihús termelésben ágazatspecifikus támogatások

3,7

73,61

6,35

10,12

6,15

Csirke Tyúk Pulyka Liba Kacsa

13,39

47,61

12,33

25,15

1,52

�



14

továbbra is nyújthatók, azonban ezek nem lehetnek közvetlen termelői támogatások. A

közvetlen termelői nemzeti támogatások egy része 2004-ben még adható, pl. haszonállat

tartási szabályok okozta többletköltségek támogatása, szalmonella mentesítési

támogatások, melyek pozitívan hatnak az ágazat jelenlegi helyzetére. Az ágazat

továbbra is részesülhet közvetett támogatásokban, ilyen támogatás az állategészségügyi

költségek csökkentése, állati eredetű hulladékok ártalmatlanításának költségtérítése.

Az EU baromfitermelői, akik nagy része saját földterülettel is rendelkezik, a

területalapú támogatásokon át, évtizedek óta jelentős bevételhez jutottak. Bár a

földalapú támogatásokat a földdel rendelkező magyar baromfitermelők is megkapják a

csatlakozás után, sajnos csak kis hányaduk rendelkezik takarmánytermelési célú saját

vagy bérelt földtulajdonnal.

Szekeres I.: Baromfi termékpálya az EU csatlakozás előtt. Baromfiágazat 2004/1.

február. 8-9 p.

Ellenőrző kérdések, feladatok

1. Miként változott a baromfitenyésztés szerkezete a régmúlt időktől napjainkig?

2. Sorolja fel a baromfitenyésztés közvetlen hasznát jelentő tényezőket!

3. Milyen szerepet játszanak a baromfitermékek az élelmezésben?

4. Milyen tényezők alakítják a baromfi üzemi jelentőségét?

5. Jellemezze a magyar baromfiágazat jelenlegi helyzetét és jövőbeni kilátásait!

�

�

4. Baromfitenyésztési alapismeretek _____________________________________________________________________________________


15

3. Biológiai alapok a tyúktenyésztésben

Állattenyésztés 2. Horn P. szerk. 2000. 74-86 p.

A hallgatóknak el kell sajátítani mindazon ismereteket, amelyek a biztonságos

árutermelés genetikai feltételeit megteremtik, azaz ismerni kell a baromfitenyésztés

biológiai alapjait. Ehhez szükséges a tyúkfajták eredetének, domesztikációjának

ismerete. Jellemezni kell az árutermelésben szerepet játszó fontosabb tyúkfajtákat.

Továbbá ismerni kell a baromfi árutermelésben szerepet játszó tojóhibrideket és

húshibrideket.

3.1. Tyúkfajták

3.1.1. Tyúkfajták eredete

A jelenleg tenyésztett tyúkfajtákat Darwin nyomán több, a származástannal

foglalkozó kutató és szakíró (Matolcsi Gy.) egy őstől származtatja, azaz monofiletikus

eredetűnek tartja. Az elmélet szerint a ma élő összes tyúkfajtát a bankiva tyúkra

(Gallus gallus), más néven vörös dzsungeltyúkra (Gallus ferugineus) vezethetjük

vissza. Több olyan tulajdonsággal bírnak az egyes tyúkfajták, amelyet nem lehet

megmagyarázni az egy őstől való származás elméletével. Így többen (Duerst, Grzimek,

Hagedoorn stb.) polifiletikus eredetűnek véli a tyúkot. A több őstől való származás

elméletét – bankiva mellett a szürke dzsungeltyúk (Gallus sonneratii), a ceyloni

dzsungeltyúk (Gallus lafayetti) és a jávai, vagy villásfarkú tyúk, melyet neveznek

ganga tyúknak is (Gallus varius) – alátámasztó érvek a következők. A keresztezés

következtében fellépő neokombinációk hasznosítása, bizonyos élettani tulajdonságok,

anatómiai bélyegek és jelek (eltérő szín pl. szürke, ötlábujjúság stb.) mellett megemlítik,

hogy egymás között és a házityúkkal eredményesen párzanak, és termékeny utódot

adnak. Ezen kívül a könnyű szállíthatóság és ajándékozás is szerepet játszhatott az

egyes vadtyúk fajok kereszteződésében.

3.1.2. Tyúkfajták háziasítása

A domesztikáció okaként elsődlegesen említjük a kakasviadalok tartását, másodszor

a vallási kultusz és jóslások, harmadsorban a kedvtelés szerepel a háziasítás okaként,

és csak ezek után jelentkezett a negyedik ok, a gazdasági haszon, amely később

�



16

elsődlegessé vált. A domesztikáció helye India, Hátsó-India és szigetvilága. Innen

terjedt el és jutott Európába. Az elterjedésnek két útja volt, az egyik az alső kör – India

– perzsa kereskedő karavánok közvetítésével Földközi tenger vidéke – Kréta – ókori

Görögország – Egyiptom – Itália és a római birodalom provinciái. A másik útja az

elterjedésnek a felső kör - India – Kína – Japán – népvándorlások útján Oroszország –

Lengyelország területén át – Észak-Európa – Britannia.

A háziasítás ideje i.e. 3. évezred. Bizonyítékul az Indus menti romvárosok (Harappa,

Mohenjo Daro) ásatásai során ebből a korból származó tyúkcsontvázak és terrakotta

madár szobrok, amelyek már háziasított tyúkot ábrázoltak.

3.1.3. Tyúkfajták csoportosítása

A megközelítőleg 200-nál több tyúkfajtát többféle szempont szerint

csoportosíthatjuk. Így a kitenyésztettség mértéke szerint megkülönböztetünk primitív

vagy parlagi, helyi, átmeneti vagy nemesített és kultúr fajtákat. Az elterjedés alapján

ázsiai és földközi tengeri eredetű fajtákat. A tenyésztési hely alapján magyar és

külföldi (francia, német, angol) fajtákat. Csoportosíthatjuk a fajtákat küllemi bélyegek

és sajátosságok alapján (szín, alak, taréjforma, lábujjak száma stb.). Testnagyság

alapján megkülönböztetünk kis-, középnagy és nagytestű fajtákat. Végezetül

csoportosíthatjuk a fajtákat hasznosítási típus alapján.

A baromfitenyésztésben a hasznosítási típus fogalma alatt értjük a kiválasztás

és céltudatos párosítás következtében létrejött testalkati sajátosságokat és velük

összefüggésben lévő értékmérő tulajdonságokat, melyek a teljesítőképesség egyik

vagy másik irányával kapcsolatosak.

A hasznosítási típus alapján megkülönböztetünk:

1. viador típusú,

2. hús típusú,

3. tojó típusú

4. kettőshasznosítású típusú és

5. dísztyúk típusú fajtákat.

3.1.4. Fontosabb tyúkfajták jellemzése

Állattenyésztés 2. Horn Péter szerk. 2000. 74-79 p.; 84-86 p. �



17

3.2. Hibridek a tyúktenyésztésben

3.2.1. A hibridek jelentősége

A hibridek megjelenésükkel olyan mértékű változást idéztek elő a baromfitenyésztésben

és –tartásban, mint amilyen mértékű átalakulást a domesztikáció jelentett. Szerepüket

és tartásuk előnyeit az alábbiakkal lehet jellemezni.

1. A hibridek minden eddig tartott fajtánál többet termelnek

2. Termelésük gazdaságosabb

3. Tartásuk révén az idényszerűség megszűnt

4. Tartásukra az iparszerű termelés a jellemző.

3.2.2. Hibridek csoportosítása

Hasznosításuk alapján tojástermelő, hústermelő hibrideket különböztetünk meg. A

tojástermelő hibrideket az alábbiak szerint csoportosíthatjuk.

1. Testnagyság alapján megkülönböztetünk

• kis (könnyű) testű,

• középnagy (középnehéz) testű,

• nagy (nehéz) testű tojóhibrideket.

2. A termelt tojás héjának színe alapján a tojóhibridek lehetnek

• fehér héjú tojást termelő hibridek,

• színes héjú tojást termelő hibridek, amelyek termelhetnek

- barna színű tojást és

- krémszínű tojást

3. A tartási mód alapján lehetnek

• intenzív (ipari jellegű) hibridek és

• kettőshasznosítású ún. háztáji hibridek

A hústermelő hibrideket az alábbiak szerint csoportosíthatjuk:

1. Tartási mód (intenzív) szerint megkülönböztetünk

• fehér tollú, ipari jellegű (ún. indusztriál típusú) brojlereket amelyek lehetnek:

- klasszikus (normál növekedésű és vágóértékű) hibridek, valamint



18

- nagy húskihozatalú (kiemelkedő mellhústömeget és jó vágóértéket adó), ún.

yield típusú hibridek,

• színes tollú (alternatív tartásra alkalmas) típusok

2. Testnagyság szerint lehetnek

• normál testtömegű brojlerek és

• törpeanyás brojlerkombinációk ún. mini brojlerek

3.2.3. Hibridek jellemzése

Állattenyésztés 2. Horn Péter szerk. 2000. 79-84 p.

3.2.3.1. Tojóhibridek általános jellemzése

A könnyűtestű tojóhibridek kivétel nélkül leghorn vonalak kombinációjából jöttek

létre. Ezért nevezik ezeket leghorn hibrideknek is. Mivel a leghornra jellemző a

mészfehér tojáshéj szín, emiatt a tojóhibridek ezen csoportja fehér héjú tojást termel.

Az első tojóhibridek is ebbe a csoportba tartoznak. Előállításukhoz rokontenyésztett

(beltenyésztett) vonalakat használnak. Ma már inkább a beltenyésztés kikerülésével,

zárt vonalak kombinációjával állítják elő a tojóhibrideket, legtöbbször reciprok

rekurrens szelekciót alkalmazva.

A középnehéz tojóhibridek később jöttek létre, alkalmazkodva a piac kívánalmaihoz.

Az első középnehéz tojóhibrid előállítása Warren nevéhez fűződik. Tiszteletére az

ilyen típusú tojóhibrideket ma is Warren hibrideknek nevezik. Előállításukban főleg

kettőshasznosítású vonalak szerepelnek (rhode island red és white, new hampshire,

sussex, barred rock stb.) Aszerint csoportosíthatjuk ezeket a hibrideket, hogy milyen

fajtába tartozó vonalaktól állítják elő őket. Így lehetnek rhode jellegű hibridek, melyek

vörös rhode apavonal és fehér rhode anyavonal keresztezéséből jönnek létre. Szín

alapján szexálhatók. Másik csoportjuk szintén a szín alapján szexálható, plymouth

(barred rock) anyaságú hibridek, melyek fekete színűek.

A középnehéz tojóhibridek színes héjú tojásokat termelnek, zömük barna színű

tojást, de vannak köztük világosabb, ún. krémszínű tojást termelők is.

Az európai, de a hazai fogyasztói ízlés is a színes héjú tojásokhoz vonzódik, ezért ma

már hazánkban főleg középnehéz testű tojóhibridekkel foglalkoznak. Egyetlen

könnyűtestű tojóhibrid található ma nálunk a shaver starcross 288 tojóhibrid. A

középnehéz tojóhibridek közül hazánkban forgalmazzák a tetra SL, a shaver starcross



19

571, bábolna-harco, bovans brown, goldline és nera, hisex brown lohmann brown,

valamint hy-line brown hibrideket.

A rendszerváltást követően ismét megnövekedett a háztáji baromfitartók köre,

valamint az alternatív tartási módszerek elterjedésének következtében megnövekedett

azoknak a száma, kik a kevésbé igényes, de megfelelő színvonalú termelést elérő

állományokat tartanak. Ezek igényét elégítik ki az ún. kettőshasznosítású vagy háztáji

tojóhibridek csoportja. Ebbe a körbe tartozik a tetra H háztáji hibrid, valamint a shaver

farm kettőshasznosítású hibrid változatai a farm alaptípus a farm color, a farm Q és a

farm master, valamint a shaver avicolor hibrid.

3.2.3.2. Húshibrid általános jellemzése

Az indusztriál típusú húshibridek az intenzív, zárt tartási viszonyok közé valók.

Ezek a hibridek kivétel nélkül fehér tollazatúak. Nagy teljesítő-képeség jellemzi őket

mind a szülőpár tartás, mind a végtermék előállítás fázisában. Nagy mennyiségű,

egységes minőségű, a tömegfogyasztásra alkalmas termékeket állítanak elő. Kizárólag

fehér plymouth anyavonalak és fehér cornish apavonalak keresztezéséből állítják

elő őket. Anyai oldalon mindig két white rock nagyszülői vonal keresztezéséből

előállított F1 anyákat használnak fel a brojler végtermék előállítására. Apai vonalon

vagy egy, de lehet két vonalból származó fehér cornish apát felhasználni a brojler

előállítására. Ennek megfelelően három vagy négyvonalas keresztezésről beszélünk.

Az indusztriál típusú hibridek rendkívül nagy téteményűek, ennek ellenére

fejlődésükben nem érték el a genetikai potenciál maximumát. Előrejelzések szerint a

szelekció eredményeként 2008-ra a akkor forgalmazott húshibrideknél 42 napra 3,0 kg

élőtömeg, 1,4:1 kg takarmányértékesítés mellett 2,00 kg-os átlagtömeg elérése várható

32 életnappal, 400 g mellhús kihozatallal. Jellemző a hibridek teljesítményének

fejlődésére, hogy az 1957-ben forgalmazott brojlertípusok közül a kakasok élőtömege

42 napos korban 680 g, a jércéké 573 g volt, 1999-ben ugyanezek az élősúlyok 2.997 és

1.968 g voltak, vagyis a tömeggyarapodásuk megnégyszereződött (Horn, 2000). A

kiemelkedő teljesítmény rendkívül nagy terhet ró a szervezetre, ami a szervezeti

szilárdság csökkenését eredményezi.

A színes tollú hibridek mintegy 10 éve jelentek meg a baromfi húsáru termelésben.

Szerepük a háztáji tartásban, az ökogazdálkodás keretei között, a szabadtartásos



20

rendszerekben a márkázott, különböző védjegyekkel ellátott baromfitermékek és a

biotermék előállításban található. Ezen áruféleségek előállításához az indusztriál típusú

hibridek nem felelnek meg, másféle konstrukciók szükségesek. Olyanok, amelyek

lassúbb növekedésűek, hiszen bioterméket csak 12 hétnél idősebb növendékbaromfi

szolgáltathat, edzettebbek, ellenállóbbak. A lassúbb növekedés miatt természetesen jobb

minőségű terméket állítanak elő. Ezen kívánalmaknak a színes tollú brojlerkombinációk

maradéktalanul megfelelnek.

Hazánkban a következő fehér tollú húshibrideket forgalmazzák: ross 308 és 508,

ross 308 x arbor acres classic, arbor acres FSY, hybro N és G, shaver starbro és

minibro, cobb 500, anak 2000. A színes tollú brojlerkombinációkból a következőkkel

találkozhatunk: shaver redbro, shaver rusticbro, shaver master gris, anak 40,

valamint az nyírkércsi Baromficoop Kft. real master programjához tartozó színes

tollú brojlerkombinációk.

Összefoglalva megállapíthatjuk, hogy a baromfi árutermelésben a biológiai alapok

rendelkezésünkre állnak. A különböző tartási rendszerekben a forgalmazott fajták és

hibridek a legkényesebb igényeket is kielégítik. A nemzetközi kooperáció előnyeit

kihasználva, mindazon genotípusok rendelkezésünkre állnak, amelyek a korszerű,

gazdaságos és hatékony baromfi árutermelés genetikai feltételét biztosítani tudják.

Mostmár csak az a feladatunk, hogy ezen genotípusoknak a tartási, takarmányozási

igényeit kielégítsük. Ebben az esetben a hatékony árutermelés megteremthető, jól tudva,

hogy a technológiai feltételeken kívül a baromfi árutermelést egyéb tényezők is (pl.

ökonómiai, közgazdasági) befolyásolják.

Ellenőrző kérdések, feladatok

1. Melyek a házityúk kialakulásában szerepet játszó tyúkfajok, milyen érvek szólnak a

polifiletikus eredet mellett?

2. Milyen szempontok szerint csoportosítjuk a tyúkfajtákat?

3. Sorolja fel a hibridek tartásának előnyeit!

4. Milyen szempontok szerint csoportosítjuk a tojástermelő és hústermelő hibrideket?

5. Melyek a hazánkban forgalmazott tojóhibridek?

6. Sorolja fel az árutermelésben szerepet játszó hústípusú hibridkonstrukciókat!

�



21

4. Baromfitenyésztési alapismeretek

E témakör keretein belül foglalkozunk mindazon ismeretekkel, amelyek a részletes

baromfitenyésztési részeket alapozzák meg. Meg kell ismerni a baromfiak különböző

testalakulását, a kültakaró jellegzetességeit, miben térnek el a baromfiak testtájai és

kültakarója az emlősökétől és ezekből milyen következtetéseket kell levonni a tartás

számára. Melyek a vedlést és kotlást kiváltó okok. Hogyan képződik a tojás, milyen

hormonális tényezők szabályozzák a baromfiak életműködéseit, melyek az ivarjelleget

meghatározó tényezők. Hogyan hasznosítják a naposkori ivar meghatározás módszereit

a baromfitenyésztésben.

4.1. A baromfi testalakulása

4.1.1. A küllem megítélésének jelentősége


A küllem tájékoztatja a tenyésztőt a faji hovatartozásról (faji bélyegek), segítségével

tájékozódhatunk arról, melyik fajtába tartozik az egyed (fajtajelleg leírás). Összefügg a

küllem a hasznosítási irány (hasznosítási típus) megítélésével is. A küllemi bélyegek

tájékoztatnak az ivari hovatartozásról, a korról, az egészségi állapotról, a kondícióról

és a konstitúcióról.

Nem ilyen egyértelmű a küllem és termelőképesség összefüggése. Azon értékmérők

vonatkozásában, ahol a termelés közvetlen kapcsolatban van külső testalakulással, ott

felhasználható a szelekcióra, mint például a hústermelő képesség megítélésénél. A

mell, a comb nagysága, formája közvetlenül meghatározza a hústermelést, mivel az

előnyös formák egyben az ehető hús mennyiségét előnyösen befolyásolják. Ugyanakkor

olyan értékmérőnél, mint a tojástermelő képesség, a küllem nem tájékoztat a tojás

mennyiségéről. Csukás Z. szerint ha nincs anatómiai akadálya a tojás megtojásának, a

tyúk képes bármekkora teljesítményre. Hagedoorn (1953), aki az állattenyésztésben

forradalmárként lépett fel, kifejti, hogy a teljesítményvizsgálatot megelőző küllemi

szelekció valóban az értékes tulajdonságok javítását akadályozza. A

teljesítményvizsgálatot megelőző küllemi szelekcióról szólva Hagedoorn szellemes

hasonlattal él: „Ha úgy gondoljuk, hogy az operai énektehetség és a kövérség között

korreláció áll fenn, mégis az énekpróbát kell a korreláció fölé helyeznünk. Nevetséges

�



22

volna, ha minden mázsásnál könnyebb szoprántól megvonnánk azt a lehetőséget, hogy

ének- és színészi tudását bemutassa.”

A tojástermelés vonatkozásában ha a termelőképességről nem is, de arról tájékoztat a

küllem, hogy termel-e a tyúk, vagy sem, illetve ha termel, milyen régen van

termelésben.

4.1.2. A tyúk testtájai


A tyúk testtájait, mint a többi emlősállatokét, fej, törzs és végtagok tájaira osztjuk.

Az egyes testtájak elnevezéseit a csontozatról, a tollazatról és a bőr és függelékeitől

kapta, ezért, mivel a baromfifajok a madarak osztályába tartoznak, ezeknél, így a

tyúkfajnál is találkozunk speciális elnevezésekkel. A kakas testtájait a 2. ábrán

tanulmányozhatjuk.

2. ábra: A kakas testtájai

(Horn P. szerk. 2000 nyomán)

�



23

4.2. A baromfi kültakarója

A baromfi kültakaróját (nevezik köztakarónak is) a bőr és függelékei, valamint a

tollazat együttesen alkotja.

4.2.1. A bőr és függelékei


4.2.2. A baromfi tollazata


4.3. A vedlés

A vedlés a baromfifajoknak is élettani sajátossága, amely a régi tollazat ledobásával

és az új tollazat növelésével, valamint a következő termelési időszakhoz szükséges

felkészüléssel, tartalék tápanyagok gyűjtésével függ össze. Ez idő alatt a tojásrakás

szünetel, a hímek párzási kedve alábbhagy. A vedlés időpontja, tartama tehát

befolyásolja az állat termelését is.

A vedlés élettani sajátosságait több tényező egymásra hatása határozza meg. Így az

öröklött hajlam, a szervezet hormonális tevékenysége, egyensúlya, valamint

számtalan környezeti tényező, ezek közül is elsősorban a fény szerepe a

legfontosabbak.

A rövidülő természetes, vagy mesterséges megvilágítás hatására csökken a hipofízis

gonadotrop hormon termelés, ugyanakkor a tireotrop hormon megszaporodik. A

tireotrop hormon a pajzsmirigyet fokozott tiroxin elválasztásra serkenti, ami a

tollpapillák vérellátásának megszűnéséhez, új tollak kinövéséhez, vedléshez vezet,

illetőleg más oldalon a gonadotrop hormon csökkenése az ivar élet csökkenését,

következésképpen a tojásrakás beszüntetését eredményezi.

Azt a legrövidebb fénytartamot, amely hatására a fentebb említett hormonális

tevékenység megváltozik és a vedlés megindul, fényküszöbnek nevezzük.

A vedlés időtartama fajonként, fajtánként nagymértékben változó, parlagi fajtáknál

3-6 hónapig is eltarthat. A vedlés időtartama és a tojástermelési szünet hossza között

szoros pozitív összefüggés van. A vedlés lefolyása szerint lehet gyors és lassú,

�

�



24

időpontja szerint pedig korai és késői. A korai vedlők lassan, a későiek pedig gyorsan

vedlenek. Az előbbiek gyenge, az utóbbiak jó tojástermelők.

A vedlés sorrendje állandó, a folyamat a nyaktollak váltódásával kezdődik, majd

átterjed a hátra, szárnyakra, törzsre és végül a farokra. A gyors vedlés könnyen

felismerhető arról, hogy a tollazat jelentős része hiányzik. Nehezebb felismerni a lassú

vedlőket, mert a vedlés szinte észrevétlenül zajlik le, jóformán csak akkor vehető észre,

ha az állatot kézbe vesszük és a tollait visszafelé felborzoljuk.

Az első vedlést, amikor is a naposállatok pihetollaikat kicserélik, szűzvedlésnek

nevezzük. Ez 3-4 hetes korban a legintenzívebb. Lényeges, hogy addigra, mire a

pecsenyecsirkéket értékesítik, befejeződjék. A második tollváltás időpontja is fontos,

melyre a nevelési technológiától függően (takarmányozás, hőmérséklet stb.) 9-12 hét

között kerül sor. Az áru átadását a vedlés megindulása előtt be kell fejezni. Ez

alkalommal a vedlő állatok ivarra jellemző tollazata alakul ki.

A harmadik tollváltás a tojástermelés befejeztével kezdődik és egy évnél tovább

tartott állatoknál minden alkalommal a termelés végét jelenti.

Mesterséges világítással a vedlés jelentkezése irányítható. Intenzív, zárt tartásban a

vedlés 16-17 órás világítási programmal késleltethető. Ezzel a módszerrel akár 13-15

hónapos, ún. nyújtott termelési év is elérhető a tojótyúkokkal.

A tojótyúkok teljes vedlésével azonos hatású a tojástermelés alakulására a részleges

vedlés, amit nyakvedlésnek nevezünk. Főleg tartástechnológiai hiányosságok esetén

(takarmányozási hiba, vízhiány, fénykimaradás stb.) fordul elő és nagy tojástermelési

kiesést okozhat.

Az állományok ún. kényszervedletésére is sor kerülhet. Fény, takarmány, ivóvíz

megvonása, illetve korlátozása esetén a vedlés mesterségesen is kiváltható. A vedlés

után regenerálódott szervezet jobb minőségű tojások termelésére képes. A vedlés

mesterséges kiváltásával és segítségével kialakított két- vagy többciklusos

tojástermeléssel gazdaságosabb tojástermelés alakítható ki.

4.4. A kotlás

A kotlás a fajfenntartás szolgálatában áll, és éppen úgy, mint sok más élettani

megnyilvánulásnak, ennek hátterében is hormonális és idegrendszeri szabályozás áll.

Így a kotlás nemcsak az örökletes alapra, hanem igen sokrétű, összetett



25

környezethatás együttesére vezethető vissza. A környezethatások közül a klimatikus

hatásoknak van nagy szerepe (napfény időtartama, intenzitása, hullámhosszúsága,

hőmérséklet, évszak stb.), de más idegrendszeri behatások is elősegítik (sötét

tojófészek, csipogó hang stb.). A megkotlásnak minden körülmények között előfeltétele,

hogy az állat előzőleg tojást termeljen.

Maga a kotlás kialakulása valamilyen idegélettani inger hatására az agyalapi mirigy

elülső lebenyében megindult prolaktin hormon termelődésére vezethető vissza. A

kezdetben csak kisebb mennyiségben termelődő porlaktin visszahat a köztiagyra és ezt

a folyamatosan érkező ingerekre érzékenyebbé teszi. A köztiagy és az agyalapi mirigy

egymásra hatásának eredményeként olyan mennyiségű prolaktin termelődik, hogy

néhány nap leforgása alatt teljesen elnyomja a tojástermelést serkentő gonadotrop

hormonokat. Ezzel párhuzamosan az állat viselkedése is megváltozik. A nagyobb

mennyiségben termelődő prolaktin hatására a petetüszők beszüntetik növekedésüket, sőt

fokozatosan visszafejlődnek a hosszabb ideig tartó, elmélyültebb kotlás alatt. A

gazdasági kár így elsősorban nem a kotlás külső megnyilvánulásaiból adódó (elfoglalja

a tojófészket, szennyezi, felmelegíti a tojásokat stb.), hanem a tojástermelés hosszabb-

rövidebb beszüntetéséből származik. A mesterséges keltetés széleskörű elterjedésével

ugyanis a nagyüzemekben egyáltalában, de kisüzemekben is ma már alig van szükség

kotlóra.

A kotlás fellépése ellen küzdeni kell. Ide sorolható egyrészről szelekció és

tenyésztési eljárások, másrészről pedig olyan gondozói munka, amely kiküszöböli a

kotlást kiváltó okokat (tojófészek helye, gyakori tojásszedés stb.).

Ha már fellépett a kotlás, meg kell szüntetni. Erre szolgálnak a kotlásleszoktató

módszerek. A drasztikus kisüzemi eljárások (vízbe mártás, kútba eresztés, ugató kutya

mellé helyezés stb.) csak a kotlás külső jeleit szüntetik meg, a hormonális folyamatokat

nem fordítják át.

A kotlásleszoktatás ún. nagyüzemi módszerei közül már nem alkalmazzák az

elektromos kotlásleszoktató készüléket (nehézkes kezelés, állatkínzó jelleg), hormonális

kezelést (humán táplálkozási tiltás), lázcsillapító szerek alkalmazását. Viszont

mindegyik állatfajnál alkalmazható a kotlásleszoktató ketrec, fülke használata.



26

4.5. A szaporodás

4.5.1. A baromfiak élettani folyamatait befolyásoló hormonális

tevékenység

A baromfiak életműködése bonyolult idegrendszeri és hormonális tevékenység

egyesült szabályozása alatt áll. A belső elválasztású mirigyek által termelt hormonok a

véráramba jutnak és az idegrendszer felügyelete alatt szabályozzák az anyagcserét, a

fejlődést, a nemi szervek fejlődését és a szaporodásbiológiai folyamatokat, az

állatok viselkedését, a természetes ellenálló képességet és az adaptációs készséget.

A belső elválasztású (endokrin) mirigyek csoportjába tartozik az agyfüggelék

(hipofízis), a pajzsmirigy, a mellékpajzsmirigy, a hasnyálmirigy, a mellékvese, a

hasnyálmirigy Langerhans szigetei, a tobozmirigy, a magzatmirigy, a petefészek és

a herék. A szaporodási folyamatok szabályozásában elsősorban a hipofízis, a

petefészek és a herék szerepe a fontos.

A hipofízis elülső lebenye anyagcserére ható (növekedési hormon, tireotróf hormon,

adrenokortikotróf hormon) és nemi mirigyekre ható (follikullusok érését és a

spermiohisztogenezist stimuláló hormon az FSH, a luteinizáló hormon vagy LH, a

luteotróf hormon vagy prolaktin és a kakasokban a Leydig-féle intersticiális sejtekre

ható hormon az ICSA) hormonokat az ún. gonadotróp hormonokat termeli. A hipofízis

hátulsó lebenyében található az oxitocin és az antidiruetin, más néven vazopresszin

hormon. A madarakban hiányzik az emlősöknél található középső lebeny.

Az ivarmirigyek (gonádok) által termelt hormonok a szexuális hormonok, amelyek

a gonadotróp hormonok hatására fejlődnek ki. Ezek a petefészek által termelt (ösztron,

ösztradiol, ösztriol) és a herék által termelt (tesztoszteron) hormonok. A belső

elválasztású mirigyek kapcsolatát a tojótyúknál a 3. ábrán szemléltetjük.



27

3. ábra: A belső elválasztású mirigyek egymás közötti kapcsolata tyúkban

(Mészáros J., 1976)

4.5.2. A tojásképződés

4.5.2.1. A tojásképző szerv felépítése

A női ivarsejteket, vagy más néven petesejteket (tojás sárgája) a petefészek

(ovárium) termeli, amely szőlőfürthöz hasonló, páratlan szerv. A hasüreg bal oldalán a

bal vese előtt helyezkedik el. A tyúkembrióba a keltetés 5-6. napja után a jobb oldali

petefészek fejlődése megáll és csak a baloldali fejlődik ki.

A petevezető, nevezik tojócsőnek is (oviductus), hosszú, cső alakú, rugalmas szerv,

amely a testüregben rövid hashártya kettőzettel van felfüggesztve.

Részei:

• petevezető tölcsér (infundibulum),

• petevezető öböl (magnum),

• petevezető szoros (isthmus),

• madárméh vagy tojástartó (uterus) és

• hüvely (vagina).



28

4.5.2.2. A tojás kialakulása

A tojás sárgája a petefészek tüszőiben képződik. A sárgája a tüsző fejlődésével

párhuzamosan növekszik. A kezdeti lassú növekedés, amint a pete elérte a 6 mm körüli

nagyságot, felgyorsul, és a kezdeti növekedés ütemének 25-szöröse lesz. A tojás

sárgájának teljes kialakulásához 10-14 nap szükséges, amit a tojásrakás megindulása

élettani minimumának nevezünk.

Az érett petesejtet a petefészekben kettős hártya veszi körül. A belső hártya a

szikhártya, a külső hártya az ún. tüszőhám, amely a petefészken rögzíti a sárgáját. Ez a

hám a sárgája, külső oldalán az ún. csíkocska (stigma) mentén megreped és a sárgája a

petevezető tölcsérbe esik. Ha nem a stigma mentén reped meg a burok (ahol nincs

hajszálér), akkor vérzések keletkeznek, és mint vérfolt jelenik meg a tojásban.

A petevezető tölcsérben termékenyül meg a tojás. Majd a tölcsér mirigyhámsejtjei

fehérjeszerű anyagot választanak ki, melyből a jégzsinór alakul ki. A petevezető

ráncainak izomösszehúzódása következtében a sárgája egy balról jobbra irányuló forgó

mozgással halad tovább a petevezetéken. A jégzsinór a petevezető tölcsér elülső

szakaszán kezd kialakulni és részben a petevezető szorosban és részben a madárméhben

fejeződik be. A kialakulása a sárgáját körülvevő sűrű fehérje zacskóból jön létre.

A petevezető öbölben termelődik a tojásfehérjének több mint fele. Vizsgálatok

szerint a fehérje rész N tartalmának 100 %-a, tehát később csak hígul a fehérje. Itt

képződik a belső sűrű fehérje állomány, egy sűrű kocsonyás anyag, amely

zacskószerűen veszi körül a tojás sárgáját.

A petevezető szoros mirigyei által termelt rostos váladékból jön létre a kettős

lemezű héjhártya vagy pergamenhártya. A petevezető szoros anatómiai felépítése

határozza meg a tojás alakját.

A madárméh a tojás kialakulásában betöltött szerep alapján három részre oszlik. Az

első (felső) részben diffundál át a pergamenhártyán a híg fehérje egy része. A belső híg

fehérje rétegre külső sűrűbb réteg, majd ismét egy külső híg fehérjeállomány

rétegeződik.

A madárméh középső szakasza a kitágult, zacskószerű képződmény. Itt a már

kifeszült héjhártyára megkezdődik előbb a szemcsés héjhártya, majd a mészhéj

kialakulása. Itt tartózkodik legtovább a tojás, közel 20 órán át. A mészlerakódással

együtt fehérjeanyagok is beépülnek a tojás héjába, valamint színképző anyagok is.



29

A madárméh alsó (hátulsó) szakaszaiban képződik a kutikula, mely megvédi a tojást

a fertőző anyagok behatásaitól.

A petevezető utolsó szakasza a hüvely. Itt tartózkodik a tojás a megtojásig. A

megtojás pillanatában a hüvely fala ráterül a kloaka falára, így a képződés során a tojás

nem szennyeződik. A tojás a hegyesebbik végével helyezkedik a petefészekben,

azonban az izomrostokra ható nyomás következtében megfordul, eszerint hol a hegyes,

hol a tompa végével kerül a külvilágba.

A tojás képződéséhez szükséges idő változó. Függ az állat örökletes alapjától,

hormonális tevékenységétől. Az Állatorvostudományi Egyetemen röntgennel vizsgálták

egy tyúk tojásképződését. A pete leválásától (ovuláció) a megtojásig (ovipozíció) 25 óra

20 perc telt el. Ha ehhez az időhöz hozzáadjuk az előző tojás megtojása és a következő

pete leválása között eltelt 54 percet, akkor 26 óra 20 percet kapunk. Ennek

következtében a vizsgált tyúk 2 óra 20 perces időeltolással (időtényező) rakta le tojását,

és így alakult ki a tojástermelés ciklusossága.

4.5.3. A tojás

A tojás a baromfi petesejtje, a tojásképző szervben rárakódott rétegekkel

együtt. Mivel a naposcsibe a tojásban fejlődik ki, tartalmaznia kell mindazon

anyagokat, amely az embrió zavartalan fejlődéséhez szükséges. Ezzel magyarázhatjuk

ideális táplálóanyag összetételét és az emberi táplálkozásban betöltött szerepét.

4.5.3.1. A tojás szerkezete

A tojás három fő alkotórészből áll. Egy átlagos tyúktojásban

a tojás sárgája vagy szik 30,0 %

a tojásfehérje 58,5 %

a mészhéj 11,5 %-ot tesz ki.

A tojás alkotórészeit a 4. ábrán szemléltetjük.



30

4. ábra: A tojás szerkezete

(Bögre J. 1964. nyomán)

A tojás sárgája részei, egy palack alakú mélyedés a rejtek (latebra), felette

helyezkedik el a csírakorong, ahol megtermékenyül a tojás. A keltetés első 36-48

órájában a rejtekből táplálkozik az embrió. A képződés során a rejtek köré koncentrikus

körökben (hat rétegpáron keresztül) kétféle réteg rakódik egymásra. Egy világosabb

réteg, melyet petesziknek, és egy sötétebb réteg, melyet táplálósziknek nevezünk. A

sárgáját kívül a szikhártya borítja.

A tojásfehérje több rétegből áll, legbelül egy belső sűrű fehérje zacskó

helyezkedik el a jégzsinórral, majd a belső híg fehérje, külső sűrű fehérje és külső híg

fehérje réteg található. Egészet körülveszi a kettős falú belső héjhártya vagy

pergamenhártya, mely a tojás tompább végén kettéválik és a légkamrát alkotja.

A tojáshéj részei a fehérje felöl belülről kifelé haladva, szemcsés héjhártya, belső

oszlopos szerkezetű, külső szivacsos szerkezetű állomány. Legfelül helyezkedik el a

kutikula, mely lezárja a pórusokat.

4.5.3.2. A tojás kémiai összetétele

Átlagos nagyságú tyúktojás vegyi összetételét a 2. táblázaton tanulmányozhatjuk.



31

2. táblázat: A tojás vegyi összetétele

Összetétel Héjas tojás Tojássárgája Tojásfehérje Mészhéj

százalék

Víz 66,5 48,7 87,9

Nyersfehérje 10,5 16,6 10,6

Zsír 10,5 32,6 - 4,15*

Szénhidrát 0,9 0,5 1,4

Hamu 10,9 1,1 0,6 95,85

ebből: - kalciumkarbonát

- magnéziumkarbonát

- kalcium és magnéziumfoszfát

93,70

1,39

0,76

* szerves anyag

El kell oszlatni egy olyan téves szemléletet, mely a tojás táplálkozásélettani

veszélyeire hívta fel a figyelmet. A múlt század hetvenes éveitől kezdve a nagy

olajgyártó cégek reklámkampányát követően kialakult egy olyan szemlélet, hogy a tojás

koleszterin és egyéb táplálóanyag tartalma összefüggésben van az emberek érrendszeri

betegségeinek kialakulásával.

1984 év nagy fordulatot jelent a koleszterin kutatás és a keringési zavarok

kialakulása, valamint az állati eredetű táplálékok, elsősorban a tojás fogyasztásával

kapcsolatos szemléletváltás vonatkozásában. Egy 100-150 millió dollárt felemésztő

kutatás végeredményeit közölték, amelyben kiderült, hogy a koleszterinmentes diéta az

össz-koleszterinszintet csak 5 %-kal mérsékelte, de a halálozások száma nem csökkent.

1992-re jelent meg az első nagy, évtizedek jelentős vizsgálatait egységes szempontok

szerint áttekintő és kidolgozó tanulmány, mely az ételek koleszterintartalmának

kismértékű befolyását bizonyította a vér koleszterinszintjének változását illetően.

Hazai vizsgálatok csak egy évtizedes késéssel követték a nemzetközi kutatási

eredményeket. Elsősorban Dr. Légrády Péter következetes tevékenységének

köszönhetően a 2000 utáni évekre tehetően került helyére a tojásfogyasztás kérdése. A

megfelelő emésztés érdekében nem hogy káros, hanem ajánlott étrendünkbe illeszteni

napi 3 tojás fogyasztását.



32

Dr. Légrády Péter: Tojás táplálkozás egészség F.P.E. Kft. – Maecenas Könyvkiadó,

Budapest. 2004. 123-155 p.; 193-210 p.

4.6. Nemi jelleg és az ivarmeghatározás

4.6.1. Nemi jelleg

A nemi jelleg vagy ivarjelleg azoknak a tulajdonságoknak az összessége,

amelyek meghatározzák valamely állat ivari hovatartozását és az ivarral

kapcsolatos megnyilvánulások összességét.

Megkülönböztetünk elsődleges és másodlagos nemi jelleget (ivarjelleget).

Mindkettőn belül hím és női nemi jelleget különíthetünk el.

Elsődleges nemi jelleget az ivarszervek határozzák meg. A hím nemi jelleget a hím

ivarszervek (herék és tartozékai), a női nemi jelleget a petefészek és petevezető. Mivel

külső nemi szervük a baromfiaknak nincs, így a nemi hovatartozást csak a másodlagos

ivarjelleg segítségével tudjuk elkülöníteni. A másodlagos ivarjelleg a hím és női nemi

hormonok hatására jön létre, tehát csak bizonyos kor után bírálható el. Megnyilvánul

a testalakulásban, testnagyságban, növekedésben, tollazatban, viselkedésben,

magatartásbeli formák különbözőségében.

Az elsődleges nemi jelleg megítélése fontos, mert csak kifogástalan nemi

apparátussal rendelkező állatoktól várhatunk el normális nemi működést. Ezen kívül

összefüggésben van a termeléssel is, hiszen megfelelő szintű tojástermelés csak

kifogástalan nemi szervekkel rendelkező tojótyúkoktól várható el.

A kifejezett másodlagos nemi jelleggel rendelkező állatoktól várható el kifogástalan

nemi működés. A másodlagos nemi jelleg növekedésben, testnagyságban és

testalakulásban megmutatkozó különbségeit a hústermelésben hasznosítjuk.

A baromfitenyésztésben a hímállatok (kakasok) ivartalanításával találkozhatunk,

melyet kappanozásnak neveznek. Régebben elterjedt módszer volt a háziállatok

ivartalanítása, mert a kappant felhasználták a természetes csibenevelésben, valamint a

hizlalt kappan különleges minőségű húst szolgáltatott. Újabban ismét foglalkoznak

kappanok előállításával és hizlalásával, mert különleges minőségű ún. delikátesz termék

előállítását teszi lehetővé.

�



33

4.6.2. Az ivarmeghatározás

A baromfiaknál az ivar megkülönböztetésére napos, növendék és kifejlett korban

van szükség. A növendékkori és kifejlettkori ivarmeghatározás a másodlagos nemi

jelleg segítségével elvégezhető. Napos korban azonban, mint ahogyan azt korábban

említettük, külső nemi szerveik nincsenek a madaraknak, ezért speciális módszerek

alkalmazásával lehet csak az ivart meghatározni. A naposkori ivarmeghatározást

szexálásnak nevezzük.

Több szempontból is szükség van rá.

1. Árutojástermelő állatoknál nincs szükség kakasra, felnevelésük és tartásuk a

tojástermelés gazdaságosságát rontja.

2. Tenyészállományok tartásánál a különböző vonalakba tartozó állományoknál

csak az egyik ivarra van szükség, és abból ivararánynak megfelelő mennyiségben.

3. Szükség van a naposkori ivarmeghatározásra a pecsenyecsirke előállításánál is,

mind a termelőknek, mind a feldolgozóknak előnyös az ivar szerint elkülönítve

felnevelt pecsenyecsirke.

A naposkori ivarmeghatározásnak két alapvető módja van. Az egyik a tojásban

végzett ivarmeghatározás még kelés előtt. Erre kétféle módszer van, az egyik az

ivarhoz kifejezetten kötött hormonoknak, így az ösztrogénnek a megemelkedett szintjét

határozza meg, a másik pedig olyan módszer, amely automatikusan képes az

allantoisban lévő folyadék, a magzatvíz ivarhoz kötött hormonja alapján a tojás

embrionális állapotában elvégezni az ivarmeghatározást. A módszer jelenleg fejlesztés

alatt áll és forradalmasítani fogja a keltetési gyakorlatot. Irodalmi vélemények szerint

elsősorban tenyészállományoknál lehet a módszert alkalmazni, de várhatóan igen nagy

jelentőségű lenne a brojleriparban történő bevezetése.

A másik eljárás a kelés utáni, naposkori ivarmeghatározás, melyet négyféle módon

lehet elvégezni. Ezek a következők:

1. Ivarmeghatározás a kloákában található ivari dudorok különbözőségén alapulva,

melyet japán módszernek neveznek.

2. Szín alapján történő ivarmeghatározás, a nemhez kötött színöröklés segítségével.

3. Ivarmeghatározás a naposkori evezőtoll és fedőtoll kezdemények eltérő

növekedése alapján.

4. Ivarmeghatározás az ivarszervek különbségére alapozva, műszer segítségével.



34

Ellenőrző kérdések, feladatok:

1. Mire következtethetünk a baromfiak külső testalakulásából?

2. Sorolja fel a tyúk testtájait!

3. Milyen összefüggés található a vedlés és a tojástermelés nagysága között?

4. Milyen tényezők váltják ki a vedlést?

5. Melyek a kotlást kiváltó okok?

6. Ismertesse a kotlásleszoktatási eljárásokat!

7. Melyek a legfontosabb belső elválasztású mirigyek, és milyen folyamatokat

irányítanak a baromfiak életében?

8. Milyen részekből áll a petevezető, és milyen szerepet játszanak a tojás

képződésében?

9. Milyen részekből áll a tyúktojás?

10. Sorolja fel az ivarmeghatározás módszereit!

�

5. Értékmérő tulajdonságok _____________________________________________________________________________________


35

5. Értékmérő tulajdonságok

A fejezetben tárgyalt ismeretekkel kapcsolatosan a hallgatóknak ismerni kell, milyen

értékmérő tulajdonságokat különböztetünk meg a baromfitenyésztésben. Milyen

összefüggésben vannak az egyes értékmérő tulajdonságok az állatok teljesítményével.

Miként hasznosítják az értékmő tulajdonságokat az állatnemesítésben, a szelekció és

párosítás során. Miként határozzák meg az egyes értékmérők az állat tenyész- és

haszonértékét.

Az állatok teljesítményét kifejező tulajdonságokat, melyek a tyúk haszon- és

tenyészértéket meghatározzák, értékmérő tulajdonságoknak nevezzük.

Az értékmérő tulajdonságokat felosztjuk genetikai szempontból (örökletesség

alapján)

1. kvalitatív,

2. kvantitatív tulajdonságokra.

Jellemzőiket az általános állattenyésztéstan tanulása során megismerték. Jellegük

(hasznosítás) szerint az alábbi értékmérő tulajdonságokat különböztetjük meg:

1. tojástermelő képesség

2. termékenység

3. keltethetőség

4.hústermelő képesség

5. takarmányértékesítő képesség

6. kifejlettkori testnagyság

7. ellenálló-képesség, életerő

8. vérmérséklet, rossz szokások

A baromfiak szaporaságát elsősorban három fontos értékmérő tulajdonság határozza

meg, ezek a tojástermelő képesség, a termékenység és a keltethetőség.

5.1. Tojástermelő képesség


A tojástermelő képesség komplex értékmérő tulajdonság, összetevődik

1. A tojás mennyiségéből vagy számából

2. A tojás minőségi tulajdonságaiból, melyek a következők:

�



36

- A tojás mennyisége

- A tojás alakja vagy formája

- A tojáshéj színe

- A tojás belső összetétele

5.1.1. A tojás mennyisége vagy száma

A tojás mennyiségén egy bizonyos idő alatt megtermelt tojások darabszámát

értjük. A tojástermelés függ

1. az egyed örökletes alapjától (genetikai tényezők),

2. a tyúk örökletes fizikai alkatától és állapotától, valamint

3. az ezeket befolyásoló, támogató vagy gátló környezeti tényezőktől.

5.1.1.1. Örökletes tulajdonságok

A századfordulón Mendel munkásságának újrafelfedezése után Mendeli szabályok

alapján próbálták megközelíteni a tojás mennyiségének örökletességét, azonban

rájöttek, hogy a keresett egy-két nagyhatású gén nem található, amelyeknek jelenlétével

vagy hiányával meg lehetne magyarázni a tojástermelés különböző szintjeit. Pearl 1912,

Goodale 1918, Hays 1924-től 1944-ig folyó vizsgálataiban rájöttek, hogy a tojástermelő

képesség több egymástól több-kevésbé függetlenül öröklődő belső tényezőtől függ,

melyet egyenként kell vizsgálni mind fiziológiai, mind genetikai szempontból.

Elméletüket Goodale-Hays teóriának nevezzük. Elméletük kiindulása az volt, hogy

ugyanazon szintű termelés különböző feltételek mellett születik. Megállapítottak 5

alaptulajdonságot, melyhez úgy jutottak, hogy meg kell vizsgálni a tojástermelési

időtartamban a szünetek okait. Az alaptulajdonságok fiziológiai okok, amelyek az

örökletes alapban biztosítottak és egymástól függetlenül, többé-kevésbé

biztonságosan öröklődnek.

Az alaptulajdonságok Jull fontossági sorrendje alapján a következők:

1. Perzisztencia

2. Intenzitás

3. Termelésben beálló hosszú szünetek hiánya

4. Korai nemi érés

5. Kotlás hiánya



37

A tojás mennyisége nagyszámú, kishatású gén által befolyásolt, melyek érvényre

jutását nagymértékben befolyásolják a környezeti tényezők. Örökölhetősége a

közepesnél gyengébb, h2 értéke 0,2-0,3.

5.1.1.2. A tyúk fizikai állapota

A tojástermelő képesség nagymértékben függ a tyúk örökletes fizikai alkatától és

életerejétől. Bármilyen jó örökletes alapja is van a tyúknak, ez a képessége csak akkor

bontakozhat ki, ha egyben kiemelkedő életképességű az állat. Ellenkező esetben az

intenzív tojástermelés által támasztott követelmények káros hatással lehetnek az

egészségi állapotra, csökkentik az ellenálló képességet és korai elhalásra vezetnek.

A tyúk fizikai állapota összefüggésben van az állat kondíciójával (testsúlyával),

egészségi állapotával és konstitúciójával (testalkati szilárdságával).

5.1.1.3. Környezeti tényezők

A tojástermelő képességet befolyásoló környezeti tényezőket a következőképpen

csoportosíthatjuk. Legfontosabb befolyásoló tényező a takarmányozás (mennyisége,

minősége). Az éghajlati tényezők közül megemlítjük azokat a legfontosabb elemeket,

melyek a mikroklímát alkotják (hőmérséklet, nedvesség, levegőellátás és a fény).

Harmadik tényezőként a tartási tényezők csoportját említjük, melyeket ólazás néven

foglalhatunk össze. A környezeti tényezők tojástermelésre gyakorolt hatásával

részletesen a tartástechnológiai részben foglalkozunk.

Mihók S. (egyetemi jegyzet) 1999. 48-53 p.

5.1.2. A tojáshozam mérése

Az egyed tojástermelését kétféle módszerrel tudjuk megállapítani. A padozaton

tartott állományok esetében csapófészkezéssel mérhetjük a tojás darabszámát.

Ketrecben tartott állományok esetén a ketreces (battériás) tojáshozam ellenőrzést

alkalmazzák.

A tojástermelést mérhetjük gazdasági (tenyésztési) évre vonatkozóan, amely

november 1-től a következő év október 31-ig eltelt időszak alatt termelt tojások számát

jelenti. A biológiai év az első tojás letojásától a vedlést megelőző utolsó tojás letojásáig

eltelt időszak. Lehet mérni az első tojás letojásától eltelt 365 nap alatt megtermelt

�



38

tojások darabszámával a tojás mennyiségét. A biológiai év módosított változata az első

tojás letojásától a következő év október 31-ig eltelt időszakát öleli fel. A szelekciós

munkában, a teljesítményvizsgálatok során a Hutt által javasolt 500 napos életkorig

megtermelt tojások mennyiségével mérik a tojástermelést. A generáció intervallumának

lerövidítésére alkalmazzák a rövidített tojáshozam mérési módszereket, pl. a tojóév

első 4 hónapja alatt termelt tojások mennyisége alapján szelektálnak, majd a

tenyésztésre hagyott állománynál megállapítják a teljes időszakra vonatkozó hozamot.

Elsőnek Lerner alkalmazta a módszert jércetenyésztési eljárásánál.

Az állomány átlagos tojástermelésének kiszámítását három féle módszerrel

végezhetjük.

1. Tojóévet túlélt állatok után kiszámított átlagos tojástermelés. Ezt a módszert

használták az 1962-ben megszüntetett baromfi törzskönyvezési rendszerben.

2. Átlagtojóra jutó tojástermelés, takarmányozási napok után számolva.

3. Eredetileg beólazott állomány (induló létszámra számított) után számított átlagos

tojástermelés.

5.1.3. A tojás minősége

A madártojást tetszetős és praktikus burok veszi körül (Romanoff és társa, 1949). Az

ép madártojásnak több olyan külső tulajdonsága van, amelyek alapján azonosítható.

Ezek az 5.1. fejezetben felsorolt tulajdonságok. A tojás külső tulajdonságaiban a

különböző madarak között (vad- és háziasított fajok) nagy eltérések vannak. Ezek

alapján különböztethetők meg az egyes fajok, fajták, egyedek és az egyedek

különböző időszakban termelt tojásai.

A tojás minőségi tulajdonságai és annak elbírálása fontos egyrészt a

tenyészállományoknál, mely tényezők meghatározzák a keltetésre alkalmas tojások

minőségét és keltetésre való alkalmasságát. Mihók S.: Baromfitenyésztés I. (egyetemi

jegyzet) 1999. 25-31 p.

A tojással szemben támasztott minőségi követelmények fontos szerepet játszanak az

étkezési tojástermelő állományok által termelt tojások megítélésénél. Az étkezési

tojással szemben támasztott minőségi követelményeket Mihók S.: Baromfitenyésztés I.

(egyetemi jegyzet) 77-82. oldalán tekinthetik át.

�

�



39

5.2. A termékenység


5.3. A keltethetőség


5.4. A hústermelő képesség


A hústermelő képességet megítélhetjük kifejlett (idősebb) korban és fiatal

(pecsenye) korban. Korábban, amíg a hústermelés főleg a tojástermelés

melléktermékeként jelentkezett, az idősebb növendékállatokat és kifejlett, selejt

állatokat használták hústermelésre. Az iparszerű hústermelési formák elterjedésével

azonban szinte kizárólag a fiatal növendékállatokat használják hústermelésre (lásd

pecsenyeáru előállítását – pecsenyecsirke, pecsenyeliba, brojlerpulyka,

pecsenyegyöngyös stb.)

A pecsenyekori hústermelő képességet a következő tulajdonságok befolyásolják:

1. Növekedési erély

2. Takarmányértékesítés

3. Húsformák

4. Hús minőségi tulajdonságai.

5.4.1. A növekedési erély

A hústermelés szerkezeti átalakulása következtében a fiatal állatok húsra történő

hasznosítása vált uralkodóvá. A változás azzal a következménnyel járt, hogy a

követelményeknek a régi hústípusú állatok nem felelnek meg. Teljesen új genotípusok

jelentek meg, amelyeknél a legfontosabb szelekciós szempont a növekedési erély

elbírálása volt.

Általános szabályként lehet elfogadni, hogy a baromfi növekedési erélye a korral

párhuzamosan csökken. Minél fiatalabb az állat, növekedési erélye annál nagyobb, és ez

a takarmányhasznosításra vetítve legjobban Brody-Heuser-Titus után a csökkenő

visszatérülés törvényével fejezhető ki. Ez azt jelenti, hogy amint az állat súlyban

�

�

�



40

növekszik, az egységnyi súlyú takarmány elfogyasztásával szemben csökkent

súlygyarapodást mutat. Számszerűen kifejezve az egymás után feletetett 5 font

takarmányból nyert élősúly súlygyarapodása az előzőnek mindig 81,1 %-a.

Annak oka tehát, hogy az egymás után megetetett azonos súlyú takarmány nem

azonos súlyú súlynövekedést okoz, kettős:

1. A testsúly növekedésével a csirke napi takarmányfogyasztása nő, de az utóbbi nem

növekszik olyan mértékben, mint az előbbi (örökletesség befolyása).

2. A növekvő testsúllyal nő az életfenntartó szükséglet. Emiatt a napi

takarmányadagból az életfenntartásra több takarmányt fordít az állat és kevesebb jut a

termelésre (súlygyarapodásra). Heuser leghornoknál vizsgálta ezt az összefüggést, és

megállapította, hogy még az első héten a takarmányadag 65 %-át fordítja

életfenntartásra a csirke, addig a 6. héten már 91 %-át. Egyúttal ez rávilágít arra is, hogy

miért nem alkalmasak hústermelésre a tojótípusba tartozó genotípusok.

A hústermelést meghatározó genetikai és környezeti tényezőket Mihók S. (egyetemi

jegyzet) 1999. 58-67. p-on tekinthetik át.

5.4.2. A húsformák megítélése

A húsformák megítélése fontos szempont a hústermelő képesség elbírálásánál.

Kívánatos, hogy a fiatal állatnál is kifejlett húsformákat találjunk. A húsformák

változnak fajtánként (hasznosítási típus jelentősége), vonalanként, egyedenként. Mivel

viszonylag jól öröklődik, a szelektálás könnyű, fenotípusos szelekciós módszerek

használhatók. A kiválasztásban elsősorban az ehető húst szolgáltató testrészek

megítélése bír elsőbbséggel. Így a mellalakulást, annak hosszát, szélességét, formáját, a

comb (felcomb, alcomb) izmoltságát, hosszát bíráljuk el. Az elbírálás történhet élő

állaton, szubjektív elbírálással, valamint objektív módon méretek felvételével és

belőlük számított testindexek segítségével. Felhasználható eszköz a tolómérce,

mellszögmérő. A mellcsonton elhelyezkedő hús vastagságát mérhetjük ultrahangos

eljárással. Legkorszerűbb diagnosztikai eljárások felhasználása a szelekcióban (CT és

röntgendiagnosztikai módszerek) már a test szöveti összetételéről is tájékoztat.

Ezen kívül meghatározhatók a húsformák és testarányok leölt állaton is a vágópróba

alkalmával végzett minősítés során (csontos mell, mellfilé, combok stb. mennyisége és

aránya az élősúly százalékában kifejezve).

�



41

5.4.3. A hús minőségét meghatározó tényezők


5.5. A takarmányértékesítő képesség


5.6. A kifejlettkori testnagyság

Állattenyésztés 2. Horn P. szerk. 2000. 44 p.

5.7. Az ellenálló képesség, életerő


5.8. A vérmérséklet és a rossz szokások


5.9. Minőségi tulajdonságok



1. Melyek a tojástermelő képességet befolyásoló alaptulajdonságok a Goodale-Hays

teória szerint?

1.) …………………………………….. 3.) …………………………………………

2.) …………………………………….. 4.) …………………………………………

5.) …………………………………..

2. Hogyan számítjuk ki a tojástermelés intenzitását?

I =

Mivel fejezzük ki állományszinten az intenzitást?

3. Mi alapján számolhatjuk ki az állomány átlagos tojástermelésének a mértékét?

4. Melyek a termékenységet befolyásoló belső és külső környezeti tényezők?

5. Sorolja fel a keltethetőséget befolyásoló örökletes és környezeti tényezőket!

�

�

�

�

�

�

�



42

6. Sorolja fel a tojótyúkok takarmányértékesítő képességét befolyásoló tényezőket!

7. Melyek a pecsenyecsirke takarmányértékesítését befolyásoló tényezők?

8. Mit fejez ki Brody-Heuser-Titus után a csökkenő visszatérülés törvénye, mivel

magyarázható a jelenség?

9. Írja be a hiányzó helyekre a jellemző kifejlettkori testnagyság értékeit!

Könnyű testű tojóhibridek …………………. kg.

Középnehéz testű tojóhibridek ……………….. kg, minimális kifejlettkori

testtömeg átlagos üzemi viszonyok között ……………….. kg.

Hústípusú anyai szülőpár tojók ……………………. kg.

10. Melyek az ellenálló képesség és életerő legmegbízhatóbb mutatószámai?

11. Írja be az alábbiakban felsorolt vérmérsékleti típusokat jellemző számokat az egyes

hasznosítási típusú állományok után!

1. élénk vérmérséklet 2. nyugodt vérmérséklet 3. flegmatikus vérmérséklet

Kistestű, leghorn típusú állomány �

Középnehéz testű, barna héjú tojást termelő állomány �

Húshibridek �

12. Húzza alá az alábbi allélpárokból az ivari kromoszómákhoz kötötten öröklődő

géneket!

Bb, Cc, Ii, Ss, Nana, Kk, Rr, Ww, Dwdw, Ee

13. Sorolja fel a leggyakoribb biokémiai jellegű tulajdonságokat!

6. Szelekciós és szaporítási rendszerek _____________________________________________________________________________________


43

6. Szelekciós és szaporítási rendszerek


6.1. A tenyészkiválasztás (szelekció) jelentősége és formái


6.2. Tenyésztési eljárások

A tenyésztési eljárásokat csoportosíthatjuk hagyományos módon, aszerint, hogy a

párosításra kerülő állatok milyen rendszertani egységbe (legtöbbször fajtába)

tartoznak. Megkülönböztetünk:

1. Fajtatiszta tenyésztést, melyen belül

1.1. vérújítást (vérfrissítést),

1.2. rokontenyésztést vagy beltenyésztést,

1.3. vonaltenyésztést

2. Keresztezést, mely lehet

2.1. tenyészállat előállító keresztezés, formái

2.1.1. cseppvér (nemesítő) keresztezés),

2.1.2. fajtaátalakító,

2.1.3. új fajtát előállító (kombinatív) keresztezés

2.2. Haszonállat előállító keresztezés, ezen belül megkülönböztetünk

2.2.1. közvetlen haszonállat előállító keresztezést, amely lehet

2.2.1.1. genomok (nem rokon fajok) közötti keresztezés,

2.2.1.2. rokon fajok (azonos genomon belüli) keresztezése és

2.2.1.3. fajtakeresztezés

2.2.2. közvetlen haszonállat előállító keresztezést, ezen belül

megkülönböztetünk

2.2.2.1. váltogató keresztezést,

2.2.2.2. rotációs keresztezést,

2.2.2.3. kombinatív fajhibrid előállítást,

2.2.2.4. kombinatív fajtakeresztezést, amelyek közé soroljuk a

hibridtenyésztési eljárásokat is.

�

�



44

A tenyésztési eljárások csoportosításának másik módja a baromfitenyésztésben a

Mehner szerint történő felosztás, melynek alapja az a hatás, amelyet az illető

tenyésztési eljárás a homo- illetve heterozigóták arányának megváltoztatására

gyakorol.

Eszerint megkülönböztetünk:

1. Az állomány heterozigócia fokára lényeges befolyást nem gyakorló tenyésztési

eljárásokat, melyek lehetnek: 1.1. pánmixia,

1.2. tisztatenyésztés

2. A heterozigócia csökkenésével járó tenyésztési eljárások, ezek a következők:

2.1. Rokontenyésztés, amelyen belül megkülönböztetünk a rokontenyésztési

foktól függően: 2.1.1. tágabb rokontenyésztést,

2.1.2. szoros rokontenyésztést, amely lehet

2.1.2.1. mérsékelten szoros,

2.1.2.2. igen szoros rokontenyésztés

A rokontenyésztési foktól függetlenül a rokontenyésztés lehet:

2.1.3. zárt állományban végzett rokontenyésztés

(zárt tenyésztés),

2.1.4. csoport tenyésztés,

2.1.5. vonalakkal folytatott rokontenyésztés

2.2. Vonaltenyésztés

2.3. Fajtaátalakító keresztezés

3. A heterozigócia növekedésével járó tenyésztési eljárások, melyek közé Mehner a

következőket sorolja:

3.1. genomok közötti keresztezés,

3.2. fajkeresztezések,

3.3. fajtakeresztezések,

3.4. kombinációs keresztezés,

3.5. fajtajavító (nemesítő) keresztezés,

3.6. nyílt tenyésztés,

3.7. rotációs keresztezés



45

4. Tenyésztési eljárások, melyek a heterozigócia csökkentését és növekedését

kombinálják:

4.1. rokontenyésztett vonalak keresztezése,

4.2. topcross,

4.3. vonalkeresztezés.

6.2.1. A hibridtenyésztés


A hibrid fogalmát Dohy János megfogalmazása alapján az alábbiakban adjuk meg.

A heterózistenyésztés céljait szolgáló hibrid meghatározott árutermelési célra

létrehozott olyan vonalak, illetve célravezetően szelektált és kombináció-tesztek

alapján párosított genetikailag jól elhatárolható populációk keresztezésének

végterméke, amely fenotípusában az elérhető optimális heterózishatást tükrözi.

A hibridtenyésztési eljárásokat az alábbiak szerint csoportosítjuk:

1. Topcross

2. Rokontenyésztett vonalak keresztezése (beltenyésztéses heterózistenyésztés)

2.1. Rokontenyésztett vonalak egyszeres keresztezése (single cross)

2.2. Rokontenyésztett vonalak kétszeres keresztezése (double cross)

3. Heterózistenyésztés nem beltenyésztett vonalakkal

3.1. Zárt tenyésztésben tartott, szelektált vonalak keresztezése (RRS)

3.2. Reciprok rekurrens szelekció

3.2.1. Klasszikus RRS

3.2.2. Módosított RRS

4. Rekurrens szelekció (RS)

4.1. Konstans tesztállománnyal végzett RS

4.2. Nem konstans tesztállománnyal végzett RS

6.2.1.1. Tojóhibridek előállítására használt eljárások


�

�



46

6.2.1.2. A hústípusú tyúktenyésztésben alkalmazott keresztezési

eljárások


6.2.1.3. A szelekció szüneteltetésének és a hibridek

továbbszaporításának hatása a tyúk értékmérő tulajdonságaira

Állattenyésztés 2. Horn P. szerk. 2000. 66-67 p. 6.2.2. A géntartalékok, illetve őshonos fajták megőrzése


6.3. A tojástermelésre, reprodukciós teljesítményre irányuló szelekció


6.4. Hústípusú állományok szelekciója


6.5. A baromfihibrideket előállító tenyésztési vállalkozások felépítése


6.6. Teljesítményvizsgálatok


A baromfitenyésztés fejlődésével az ivadékvizsgálat és a teljesítményvizsgálat

elkülönült. Amíg az ivadékvizsgálat célja a tenyészállatok kiválasztása, addig a

teljesítményvizsgálatok feladata, hogy a különböző hasznosítású és típusú

állományok (fajták, vonalak, szülőpárok, végtermékek) teljesítményét

meghatározzák és az eredményekről tájékoztassák a szakmai közvéleményt

(nemesítőket, szaporítókat, termelőket egyaránt).

A teljesítményvizsgálatok ősei a standard tojótesztek voltak, ahol az ivarérés után,

csapófészkezéssel válogatták ki a legjobb tojókat, amelyek részt vettek a versenyen. A

létszám kicsi, mindösszesen 5 db volt és kevés számú adatra terjedt ki az értékelés (tojás

darabszám és súly). A hiányosságok hívták életre a korszerű baromfi-

�

�

�

�

�

�

�



47

teljesítményvizsgálatokat, amelyeket Random Sample Test elv alapján végeztek. Az

első RST vizsgálatot Hagedoorn Hollandiában szervezte egy évig, majd

Németországban két évig 1929-30-ban megismételte. A második világháború alatt

szüneteltek a vizsgálatok. A világháború után USA-ban több helyen is jöttek létre

teljesítményvizsgáló állomások.

1959-ben Zürich-ben konferenciát hoztak létre, melyen egységesítették az RST

vizsgálatokat, és az alábbi alapelveket fogalmazták meg:

1. a vizsgált csoportok teljes mértékben reprezentálják azt a populációt, amelyből az

állatok származnak,

2. a vizsgálat körülményei egyezzenek meg a tartók körülményeivel,

3. összehasonlítható körülményeket kell vizsgálni, azonos környezeti viszonyok

között.

Ezek az alapelvek utalnak arra, hogy

1. nagy vizsgálati csoportok szükségesek,

2. elismerik a genotípus és környezet közötti kölcsönhatásokat,

3. elismerik, hogy a résztvevőket és az ismétléseket a vizsgáló létesítményen belül

at random (találomra) kell elosztani.


1. Fogalmazza meg mit értünk a baromfitenyésztésben tömegszelekció fogalmán!

2. Húzza alá az alábbi szópárokból a helyes fogalmakat!

A jól vagy közepesen öröklődő tulajdonságok esetében a tömegszelekcióval végzett

nemesítőmunka hatékony - nem hatékony.

A gyengén öröklődő tulajdonságok javítására a családszelekció hatékony -

nem hatékony.

Az ivadékvizsgálat kevesebb - több hibaforrással terhelt, mint a családszelekció.

Az ivadékvizsgálatok növelik - csökkentik a generációs intervallumot.

Az ivadékvizsgálat a hibridizációs tenyésztési eljárások bevezetésével

veszített jelentőségéből - megerősödött jelentősége.

4. Hogyan csoportosítjuk a szelekciós eljárásokat a szelekcióban szereplő

tulajdonságok száma alapján?

5. Mi a MAS célja, és mi érhető el alkalmazása során?

�



48

6. Mit értünk hibrid fogalmán Dohy János megfogalmazása alapján?

7. Melyek a baromfitenyésztésben alkalmazott hibridtenyésztési eljárások?

8. Sorolja fel, miért szorult háttérbe a beltenyésztéses heterózistenyésztés a

tojóhibridek előállításában!

9. Egészítse ki az alábbi mondatokat!

A nem beltenyésztett vonalakkal folytatott egyszerű keresztezés esetén egy-egy

vonal legalább ……………. egykakasos törzsből áll, törzsenként legalább ………...

tojóval. A tojástermelésben a ………….. vonalas hibridek bizonyultak a

legjobbaknak. A nem beltenyésztett vonalakkal folytatott heterózistenyésztés

speciális módja a ………………………………….. .

10. Sorolja fel, mely fajtákat kell állami feladatként fenntartani!

11. Ismertesse azokat a tényezőket és teljesítmény ismérveket, amelyek a tojóhibridek

előállításánál a tenyésztés célja a megkívánt minőség és piac kívánalmainak

megfelelően!

12. Milyen tulajdonságokat kell a hústípusú állományok (húshibridek) tenyésztése során

figyelembe venni?


Hazánkban a teljesítményvizsgálatot az ………………………………… szervezi.

Világszerte a ……………………………………….. vizsgálatok terjedtek el.

Legtöbb országban ………………………………….. és …………………………...

végtermék vizsgálatokat végeznek. A …………………………… tesztek ritkák.

7. Tartási technológiák a tyúktenyésztésben _____________________________________________________________________________________


49

7. Tartási technológiák a tyúktenyésztésben

A baromfitenyésztésben a tyúkfajon belül megkülönböztetünk két fő hasznosítást,

úgy mint tojástermelés és hústermelés. A fejezetben foglalkozunk az ezzel kapcsolatos

tartástechnológiai ismeretekkel. A hallgatóknak meg kell ismerni a tenyész- és az

árutojás termelő állományok tartástechnológiáit, valamint a húsáru termelés különböző

változatainak tartásával kapcsolatos legfontosabb technológiai elemeket. Ismerni kell a

termelést befolyásoló környezeti tényezőket, azon belül a mikroklíma elemeit. Tudni

kell, hogyan takarmányozzák a különböző hasznosítású állományokat, milyen

állategészségügyi kezeléseket alkalmaznak, melyek a prevenció legfontosabb elemei.

A tyúktenyésztésben a következő hasznosítási irányokat különböztetjük meg,

tenyészállományok tartása, áru (étkezési) állományok tartása, húsárutermelő

állományok tartása.

7.1. Az állattenyésztési technológia fogalma, ismérvei

A korszerű baromfitenyésztésben a termék-előállítás szigorú előírások szerint folyik,

melyet technológiának neveznek. Az állattenyésztési technológián a termelési

folyamatban az állati termék előállítás anyagi-, műszaki-, biológiai tényezőit értjük

(Muszély J.). Olyan rendszerként fogható fel, amelynek középpontjában a biológiai

tényező, az állat helyezkedik el, természetes vagy mesterséges környezetben és ezt a

biológiai tényezőt – a rendszer működéséhez szükséges információk (tájékoztatási

anyag) útján – összekapcsoljuk az anyagáramlással (takarmányozás, víz bevezetése,

termék elszállítása, trágya eltávolítása stb.) és az energia ellátással.

A technológia rendszert alkot, amely a gazdaságos termelés érdekében igénybe vett

összes anyagi- és szellemi erőforrások egybekapcsolt láncolatát jelenti. A technológia

nem egy elszigetelt tevékenység, hanem folyamatot képez és az adott termék

előállításában (tojás, baromfihús) a takarmánytermeléstől a végtermék értékesítéséig

tart.

A technológia magában foglalja a termeléshez a termék előállítás során végzendő

• munkafolyamatokat,

• termelőeszközöket,

• a termelőeszközök felhasználásának módját és



50

• időpontját.

A fentieket röviden úgy lehet jellemezni, hogy mit, mivel, hogyan és mikor kell

elvégezni.

A termék előállítás során azt, hogy az állomány milyen teljesítményre képes, azaz

mit tud realizálni, a környezeti feltételek határozzák meg.

Kovács F. megfogalmazása szerint környezetnek nevezzük az élő szervezet

fennmaradását, fejlődését szolgáló tényezők összességét, melyekkel a szervezet

egységet alkot és szoros kölcsönhatásban van.

A környezeti feltételek biztosítása az ún. management. A termelők az állományok

forgalmazásáról részletes útmutatást kapnak, amelyben részletesen leírják milyen

tevékenységet kell elvégezni az eredményes termelés érdekében. Ezt az útmutatót

technológiai leírásnak nevezik, mely tartalmazza azokat a környezeti feltételeket és

managementet, amellyel az állomány standard teljesítményre képes.

A baromfitermelést különböző szervezeti formák között lehet végezni. Ezek között

leghatékonyabb a zárt termelési integráció. Ennek lényege, hogy résztvevői nem

egymás gazdasági érdekei ellen, hanem egymást támogatva tevékenykednek. A

termelési integráció áll az integrátorból és az integráltakból. Az integráció lehet

horizontális, amikor az azonos tevékenységet folytatók (pl. hizlalók) és lehet

vertikális, amikor az egész termékpálya minden eleme részt vesz a tevékenységben.

A zárt vertikális integráció tagjai (elemei) a következők:

1. Tenyészanyag előállító (tenyésztőbázis)

2. Szaporítás egységei, mint szülőtelepek és keltetők

3. Végtermék előállítás

4. Feldolgozó üzem

5. Takarmány-előállító (keverő üzemek)

6. Értékesítő (kereskedelem)

A tyúktenyésztésben Magyarországon a tetra hibrideken kívül (tetra SL és H)

tenyésztőbázis nem található, a forgalomban lévő hibrideket külföldi nagy világcégek

állítják elő és hazánkban csak a forgalmazás egységei (szaporítás) találhatók.

Az integráció elemei közül bármelyik tag lehet integrátor. A rendszerváltás előtt ezt a

baromfitenyésztésben a termelési rendszerek rendszergazdái vállalták magukra. Meg



51

kell jegyezni, hogy ebben az időben keveredtek a horizontális és vertikális integráció

formái.

7.2. Tenyészállományok tartása

A tenyésztés és szaporítás bármely fokozatába tartozó állományokat, amelyek

kivétel nélkül keltetésre alkalmas tojást termelnek, tenyészállományoknak

nevezzük. A gyakorlatban leginkább a szülők, ritkábban a nagyszülők tartása tartozik a

tenyészállományok fogalomkörébe.

A tenyészállományok az állattenyésztési törvény értelmében, attól függően, hogy

melyik szaporítási fokozatba tartoznak, tenyésztojást és keltetőtojást állíthatnak elő.

Tenyésztojás az ilyen keltetésre alkalmas tojás, amelyet tenyészállat-előállítás céljára

keltetnek és amelyből az utód továbbtenyésztésre kerülhet. Keltetőtojás olyan

keltetésre alkalmas tojás, amelyet haszonállat-előállítás céljából keltetnek és amelyből a

kikelt utód nem kerülhet továbbtenyésztésre.

A megfogalmazásból következik, hogy a szaporítási fokozatok közül az elit-,

ősnagyszülő-, nagyszülő állományok tenyész-, a szülőállományok keltetőtojást

termelnek.

Hasznosítási irány (típus) szerint megkülönböztetünk:

1. Tojó típusú tenyészállományokat, amelyek lehetnek

1.1. könnyű testű tojó típusú tenyészállományok,

1.2. középnehéz testű tojó típusú tenyészállományok,

2. Hústípusú tenyészállományok, amelyeken belül megkülönböztetünk

2.1. fehér tollú, indusztriál típusú és

2.2. színes tollú hús típusú

3. Kettőshasznosítású típusú tenyészállományokat, amelyek lehetnek

3.1. fajtatiszta kettőshasznú (pl. new hampshire) és

3.2. kettőshaszhnostású ún. háztáji hibrid szülő állományok.

A tartástechnológiát két időszakra osztjuk, egy nevelési- és egy tojóidőszakra.

Ebből következően megkülönböztetünk (az állományváltás rendje alapján) egyfázisos

és többfázisos tartási rendszert. Az egyfázisos rendszerben betelepítéstől selejtezésig,

végig egy helyen (épületben) tartózkodnak az állatok. A többfázisos rendszerekben

egyszer vagy kétszer áttelepítik az állományokat. A kétfázisos rendszerben egyszer



52

telepítenek, a nevelési idő végén, a háromfázisos rendszerekben kétszer telepítik át az

állományokat. A háromfázisos rendszerben megkülönböztetünk elő- és utónevelési,

valamint tojóházi tartás időszakát. A tenyészállományok tartásánál a kétfázisú

rendszer az általánosan elfogadott.

7.2.1. A tenyésztés és szaporítás összefüggése


7.2.2. Tenyészállományok nevelése

A tenyészállományokat nevelőházakban nevelik fel. Ezek lehetnek padozatosak,

általában mélyalmosak, ritkábban rácspadozatúak, valamint ketrecesek. A

tenyészállományok felnevelésénél a ketreces típusú épületeket ma már nem használják.

A nevelőépületekkel szemben általánosan megfogalmazott követelmény, hogy

naposcsibék fogadására és tartására, valamint növendékállományok elhelyezésére is

alkalmasak legyenek.

A nevelőépület lehet zárt és nyitott. A növekedés, fejlődés, ivarérés szabályozása

megkívánja, hogy az épület zárt, mesterségesen fűthető, szellőztethető és világítható

legyen. Ezen kívül kívánalom az is, hogy könnyen takarítható, fertőtleníthető legyen,

tehát a falak és mennyezet sima, víztaszító anyagból, a padozat sima, legtöbbször

betonból készüljön, gépi kitrágyázást lehetővé tegye.

A nevelőházakban a következő berendezési tárgyakat használják. A világítási

rendszert úgy kell kialakítani, hogy a fény tartama és intenzitása szabályozható legyen,

ezért a nevelők ablak nélküliek, vagy sötétíthető kivitelűek.

A szellőzési rendszer feladata, hogy friss, tiszta levegőt biztosítson, a levegő por és

ammóniatartalmát minimálisra csökkentse, a huzatot elkerülje, bőséges oxigénellátást,

pára és széndioxid eltávolítását biztosítsa, a relatív páratartalmat 55-75 % között tartsa.

Mindez csak jól megtervezett ventilációs rendszerekkel (fűtés, hűtés, szellőzés)

valósítható meg.

Az ivóvíz ellátási rendszernek megfelelő hőmérsékletű, friss, tiszta, fertőzésmentes

(csíramentes) ivóvizet kell biztosítani az állatok számára. A rendszer áll a víztartályból,

mely nyomáscsökkentő, temperáló és gyógyszeradagoló funkciót tölt be, valamint az

itatórendszerekből. A modern nevelőépületekben a felsorolt szerepet az ún. vízpanel

�



53

tölti be. Az állatok kora szerint megkülönböztetünk napos itató és növendék itató

berendezéseket (6. ábra).

6. ábra: Különböző baromfi itató típusok vázlata

(Nagy Gyula 1977 nyomán)

Vízmérő óra beszerelése mindenképpen ajánlott, a takarmány-ivóvízarány

ellenőrzése és a korlátozott ivóvízellátás biztosítása érdekében.

A takarmánykiosztás rendszerének egyik része a takarmánytartály (siló). Minden

ól mellett legyen egy, de ajánlatos két tartály elhelyezése a takarmányváltás fokozatos

biztosítása érdekében. Ha lehetséges, célszerű egy kisebb befogadású tartály elhelyezése

is a gyógyszeres tápoknak. A takarmánykiosztás rendszerének másik része az

etetőrendszer. Megkívánjuk a jól tervezett etetőktől, hogy a takarmányt egyenletesen,

gyorsan, folyamatosan ossza ki. Az etetés megkezdése után 6-7 perc múlva minden

egyed egyen. Az etető magassága az állomány növekedésének megfelelően állítható

legyen. Fontos szempont, hogy a kiosztott takarmány mennyisége ellenőrizhető legyen.

Az ivóvízellátás rendszeréhez hasonlóan megkülönböztetünk napos- és

növendékállat etetőket. A különböző etetőtípusok vázlatát a 7. ábrán tekinthetjük át.



54

7. ábra: Különböző baromfi etető típusok vázlata

A fűtőrendszerek feladata, hogy az állatok számára szükséges komfortzónát az

állomány életkorának megfelelően biztosítsa. A fűtőrendszerek lehetnek teremfűtést,

lokális fűtést (ún. műanya fűtést) és kombinált fűtést biztosító rendszerek.

A modern berendezésű ólakban a megfelelő környezeti feltételeket automata

rendszerek biztosítják és irányítják. Mérik a hőmérsékletet, páratartalmat, levegő

összetételét (CO2 és egyéb káros gázok mennyiségét), a takarmány és vízfogyasztást, az

állomány élősúlyát (automata élősúlymérő berendezések által), szabályozzák a fűtést,

szellőzést és világítást. Az adatokat rögzítik és kinyomtatják.

7.2.2.1. Nevelési technológia

A nevelés jelentőségét úgy fogalmazhatjuk meg, hogy az alapvetően meghatározza a

kifejlett állatok nagyságát, mert a nevelés során elkövetett hibák később már nem

hozhatók helyre. A nevelés célja olyan állományok előállítása, amelyek a

tojóidőszakban maximális termelés elérésére képesek. Ennek érdekében a

növendékek kiegyenlítettek, típusuknak megfelelő fejlettségűek, szilárd

szervezetűek, optimális kondíciójúak és kifogástalan egészségi állapotúak legyenek.

A nevelési technológia során a következő elemeket kell biztosítani:

• Naposállatok fogadása. Az ólat elő kell készteni a naposcsibék fogadására, mely a

következő fázisokat foglalja magában. Az ól takarítása (száraz és nedves), műszaki



55

állapotának ellenőrzése, pihentetése, berendezési tárgyak tisztítása, karbantartása, az

ól és berendezési tárgyainak fertőtlenítése, bealmozás, gázosítás, az ól belső terének

kialakítása, az ól felfűtése, az ól mikroklímájának beállítása, ivóvízellátás

előkészítése, takarmány előkészítése. Ezután következik a naposcsibék átvétele és

telepítése.

• Állománysűrűség megállapítása. Az állománysűrűséget vagy telepítési sűrűséget

az 1m2-re letelepíthető naposcsibék számával fejezzük ki. Annyi naposcsibét kell

számítani a nevelő egységnyi területére, hogy az állatoknak elegendő etető- és itató

terük legyen és az optimális mikroklíma biztosítható legyen. A telepítési sűrűség a

hasznosítási iránytól függően a 3. táblázaton tekinthető át.

3. táblázat: Az állománysűrűség ajánlott értékei a nevelés alatt, különböző

típusú és ivarú tenyészállományok részére

Tartásmód Férőhelyigény (db/m2) jérce vegyes ivar kakas

Hús típusú szülőpárok Előnevelés Utónevelés Mélyalom Rácspadló

10,8

6,2 6,7

-

6,0 6,2

8,6

3,0 3,6

Tojó típusú szülőpárok Leghorn típusok Mélyalom 0-10 hét 11-18 hét 19 hét felett Rácspadló 0-10 hét 11-18 hét 19 hét felett

-

12 8 6

14 9 8

Barna héjú tojást termelő típusok Mélyalom 0-10 hét 11-18 hét 19 hét felett Rácspadló 0-10 hét 11-18 hét 19 hét felett

10 7 5

12 8 7

(Horn P. 2000. nyomán)



56

A telepítési sűrűség túlzott növelése a nevelési paraméterek egyértelmű romlását

vonja maga után, csökken a súlygyarapodás, nő a kiesések száma, romlik az

egyöntetűség (szórt lesz az állomány).

• A nevelő klímája. Az állományt közvetlenül körülvevő éghajlati elemeket

mikroklímának nevezzük. Elemei a következők, hőmérséklet, páratartalom, levegő

összetétele. A hőmérséklet a nevelés egyik legfontosabb klímatényezője. Semleges

hőmérsékleti zónának nevezzük azt a hőmérsékleti intervallumot, amelyben az állat

állandó hőmérsékletének fenntartásához a legkevesebb energiát használja fel. Mivel

a semleges hőmérsékleti zóna kialakítása költséges, ezért a termelési hőmérsékleti

zónát kell biztosítani az állományok tartásánál, amely az előbbinél tágabb

intervallum és egyfajta gazdaságossági kompromisszum (Zoltán P., 1997). E két

hőmérsékleti zóna naposállatok tartásánál gyakorlatilag megegyezik, később, a kor

előrehaladtával egyre inkább elválik egymástól. Ezen kívül megkülönböztetünk

tűrési zónát, amelyben az állatok alkalmazkodnak a magas vagy alacsony

hőmérséklethez. Ez azonban többlettakarmány elfogyasztásával jár. Valamint a

vészzónát, amely a tűrési zónát lényegesen meghaladó hőmérséklet, és ez már az

állat életét is veszélyezteti.

A páratartalom beállítása lényeges szempont, melyről legtöbbször

megfeledkeznek a tartók. A túlzottan alacsony relatív páratartalom kiszárítja a

naposcsibék légutait és légzőszervi megbetegedés kialakulásához vezet. A magas

páratartalom az alom romlásához, és ebből következően kialakuló különböző

betegségekhez vezet. A nevelő optimális hőmérsékleti és páratartalom értékeit a 4.

táblázaton tüntettük fel.

4. táblázat: A csibék hőmérséklet- (oC) és relatív páratartalom igénye (%) az

életkor függvényében

Élethét Hőmérséklet oC Relatív páratartalom % 1 2 3 4 5

>5

30-33 2-30 26-27 23-24 20-21 17-18

70-75 70

60-70 60-70 60-70 60-70

(Zoltán P. 1997. nyomán)



57

A megfelelő összetételű levegő biztosítása a harmadik mikroklíma elem. A

nevelőben olyan levegőt kell biztosítani, amely megközelíti a szabad légköri levegő

összetételét. Oxigén tartalma 21 % tf. % körül legyen, de 16 % alá ne menjen, a

széndioxid tartalma ne haladja meg a 0,25 tf. %-ot, a szénmonoxid tartalom a 0,004 tf.

%-ot, a kénhidrogén pedig a 0,0005 tf. %-ot.

A nevelő mikroklímáját fűtéssel és szellőzéssel biztosítjuk. A csibék változó

igényének megfelelően az első időszakban a fűtés, később a szellőztetés a legfontosabb

szabályozó elem.

A szellőztetés feladata az elhasznált oxigén pótlása, a felesleges hő- és nedvesség

eltávolítása, a por mennyiségének csökkentése, a felhalmozódó ártalmas gázok

eltávolítása. A 9 m-nél nagyobb fesztávú épületben már nem elegendő a természetes

szellőzés, hanem mesterséges szellőztetésre van szükség. A baromfiólakban általában

keresztszellőzéses rendszert alkalmaznak, amelynél megkülönböztetnek depressziós

(negatív nyomású) és kompressziós (túlnyomásos) megoldást. Ritkábban alkalmazzák a

tetőelszívásos és a befúvó-elszívó rendszereket. Az újabban terjedő alagútrendszerű

szellőztetés (mely lényegében a negatív szellőztetési rendszer egyik változata) a

légbeejtőkön ugyanannyi levegőt juttat be az istálló elején, mint amennyi az istálló

végén eltávozik. A szellőztetési megoldás évszakonként is változik, meleg időben a

túlzott felmelegedést kell megakadályozni, hideg időben pedig a megfelelő hőmérséklet

tartása a cél.

A modern istállókban a megfelelő klímát szellőzésvezérlő automatika biztosítja és

irányítja a hőmérsékletet, a légsebességet, a fűtés és hűtés mértékét. Az utóbbi időkben

erőteljes klímaváltozás tapasztalható kontinensünkön. Hatására megnövekedett a

hőségnapok száma és ez a baromfiistállók hűtését teszi szükségessé. Lényegében

négy féle hűtőrendszert különíthetünk el, az alacsony nyomású párologtató, a

nagynyomású párologató rendszert, a ventilációs párologtató és a hűtőfüggönyös,

ventilációs hűtőrendszert.

A baromfiállományok viselkedését a nevelőépületben különböző környezeti

viszonyok mellett a 8. ábra mutatja be.



58

8. ábra: A baromfiállomány viselkedése különböző környezeti feltételeknél

(Nagy Gy. 1997. nyomán)

• Világítás. A fény szerepe - élettani tanulmányaink során - ismert, befolyásolja az

állatok viselkedését, fejlődését, elsősorban az ivarérést. A fényt a nevelés ideje alatt

világítási program segítségével biztosítjuk. A világítási programban előírják a fény

tartamát (megvilágított órák számát) és intenzitását (fényerőt). A napi megvilágítás

hosszának csökkenésével az ivarérés későbbi, hosszának növekedésével korábbi

életkorban következik be.

Természetes fényben tartott állományoknál a korai ivarérés megakadályozására a

keltetés idejét úgy ütemezik, hogy a tavaszi időszakban (általában áprilisban,

májusban) kelt állományok a nevelési időszak első felében még növekvő napszak

mellett nevelkednek, de a nevelés második időszakában rövidülő nappalok mellett a

világítás időtartama csökken és ez késlelteti az ivarérést. A korábban (tél végén,

tavasz elején) keltetett állományok végig növekvő megvilágítás mellett nőnek, és ez

túl korai ivaréréshez vezet. Természetes fény mellett nevelt állományoknál a

világítás a természetes megvilágítás hosszától függően kiegészítő világítás,

táblázatok segítségével (a kelés idejének és az év hetének számától függően)

meghatározható.



59

Ma már a tenyészállomány túlnyomó részét zárt istállókban nevelik,

mesterséges fény mellett, ahol az ivarérés ideje pontosan, szinte napi pontossággal

beállítható. A fényprogramok végigkísérik az állatot egész élete során. A nevelés

alatt az első három napon rendszerint 24 órát világítanak, a fény intenzitása ilyenkor

35 lux. A hasznosítási típus függvényében 1-3 hetes korban csökkentik, általában 8

órára a megvilágított órák hosszát. 11-12 óránál a nevelési idő alatt (világítási

küszöb) nem lehet kevesebbet világítani. A csipkedés megakadályozására a fény

intenzitását 5 luxra korlátozzák.

A tojástermelés idején a világítási programok a tojástermelés növekedését idézik

elő. A tojó típusú állományoknál átlagosan 20 hetes, hús típusú állományoknál 23

hetes korban kell áttérni a tojókori világítási programra. Ilyenkor folyamatosan

növeljük a megvilágított órák számát, tojó típusú állományoknál 16 órára, hús típusú

állományoknál 15-15,5 órás megvilágítási időtartamra. A fény tartamának

növekedésével a fény intenzitását is emelni kell 35-40 lux értékre.

Általános szabályként elmondhatjuk, hogy a nevelési időszak alatt nem

csökkenhet, a tojóidőszak alatt nem növekedhet a megvilágított órák száma,

ivarérés idején kell a legrövidebb megvilágítást biztosítani. Ezt úgy fejezhetjük

ki, hogy a nevelés alatt a nevelőházban mesterséges őszt, a tojóidőszak alatt a

tojóházban mesterséges tavaszt kell biztosítani.

• Tenyésznövendékek takarmányozása. A takarmányozási technológia kiterjed a

táplálóanyag szükséget megadására, a növendékekkel etetett takarmány-

féleségekre, az etetés-itatás módjára és ajánlott etető-itató normákra.

Általános szabályként fogadható el, mivel nincs egyedi takarmányozás és a

baromfiak takarmányozásánál a populációs szemlélet az uralkodó, vagyis nem

egyedeket, hanem mindig állományokat takarmányozunk, hogy a tápanyag

szükségletet az etetett takarmány 1 kg-jának összetételével adjuk meg. Figyelembe

véve az állat testsúlyát, termelését, az elhelyezési rendszert, az istálló

hőmérsékletét, az adott hasznosítási irányon belül kell az egyes táplálóanyagok

szintjét és egymáshoz viszonyított arányát meghatározni.

A nevelés ideje alatt az etetett takarmányféleségek alapján megkülönböztetünk

3 fázisú takarmányozási rendszert, mely szerint 0-3 hétig indító, 4-10 hétig nevelő,

11-20 hétig (az első tojás megtojásáig) jércetápot etetünk. Valamint ismerünk



60

2 fázisú takarmányozási rendszert, ahol az indító- és nevelő tápot egységes

csibetáppal, 0-8 hét között helyettesítjük, majd 9-20 hét között jércetápot etetünk.

Mindkét módszernél ajánlott a tojástermelés várható megindulása előtt 2 héttel tojás

előkészítő tápot etetni, amely magasabb fehérje és Ca tartalmú mint az előtte etetett

jérce táp.

Az etetett tápok beltartalmi értékeit hasznosítási irányok (tojó-, hús-,

kettőshasznosítási) szerint változtatjuk.

Az adagolás módja is a hasznosítási típusok szerint változik. A könnyűtestű

tojóhibrid szülőállományokat ad libitum etetjük. A középnehéz és kettőshasznosítású

tenyészállományokat 8-10 hetes életkor után mérsékelt takarmánykorlátozásban kell

részesíteni. A hústípusú állományokat már 2 hetes kor után szigorú

takarmánykorlátozás mellett kell felnevelni.

A takarmánykorlátozás megakadályozza a növendékek elzsírosodását, az idő

előtti tojásrakást, biztosítja a testsúly és a belső szervek, elsősorban a tojószervek

arányos fejlődését. Megkülönböztetünk:

1. Minőségi korlátozást és

2. Mennyiségi korlátozást, mely lehet

2.1. Napi csökkentett adagú korlátozás

2.2. Napkihagyásos rendszer

2.2.1. Váltónapos korlátozás (első nap a takarmánykeverék napi adagjának

kétszerese, másnaponként gabona, legtöbbször zab)

2.2.2. Skip a day korlátozás (adag kétszerese másnaponként, következő

napokon nincs takarmányozás),

2.2.3. Két napig az előírt fejadag 50 %-kal megemelt adagja, harmadik nap

nincs takarmányozás

2.2.4. Öt napra elosztva etetjük a heti adagot, 2 nap (pl. szerdán és pénteken)

nem adunk takarmányt.

A takarmánykorlátozás során a következő szabályokat kell betartani. Ne legyen

zsúfoltság, elegendő etető-itató férőhelyet kell biztosítani, a takarmány mellett az

ivóvizet is korlátozni kell, az állatok növekedését rendszeres súlyméréssel kell

ellenőrizni és betegség esetén azonnal fel kell függeszteni.



61

A takarmányadagok nagyságát az állatok viselkedése, fejlődése szabja meg,

amelyet hetente, ugyanabban az időben a takarmányadag kiosztása előtt végzett

reprezentatív mérlegeléssel kell ellenőrizni. A mért állatok mennyisége az

állomány 2 %-át, kakasoknál 3 %-át teszi ki, de az istálló szakaszolás esetén

téregységenként minimálisan 50 egyedet meg kell mérni. Az átlagsúly mellett ki kell

számítani az állomány szórtságát kifejező CV és kiegyenlítettségi százalékot.

A takarmányozási programok előírják a zavartalan és kiegyenlített növekedéshez

szükséges etető-itatófelület nagyságát (5. táblázat).

5. táblázat: Növendékek etető-itatófelület szükséglete

Etetőszükséglet Itatószükséglet etető típusa mérték-

egység jérce kakas itató típusa mérték-

egység jérce kakas

Előnevelés alatt láncos etető cm/madár 5 5 vályús itató cm/madár 1,5 1,5 felsőpályás etető

madár/cső

20-30

20-30

szelepes itató

madár/szelep

10-15

10-15

spirál etető madár/etető 30 30 harang itató madár/itató 100 80 Utónevelés alatt

Ivarilag elkülönített nevelés láncos etető cm/madár 15 20 vályús itató cm/madár 2,5 4 felsőpályás etető

madár/cső

12

8-12

szelepes itató

madár/szelep

10-12

4

spirális etető madár/etető 15 12 harang itató madár/itató 80 60-80 Vegyes ivarú nevelés

láncos etető cm/madár 15 vályús itató cm/madár 2,5 felsőpályás etető

madár/cső

12

szelepes itató

madár/szelep

10-12

spirális etető madár/etető 12-15 harang itató madár/itató 60-80 (Péter Z. 1997. nyomán)

Annak ellenére, hogy a kétfázisú tartásban a nevelés egy épületben zajlik, a

növendékek környezettel szembeni változó igényéhez igazodóan megkülönböztetünk

egy előnevelési és egy utónevelési szakaszt, és az igényeket, pl. etető-itatószükséglet,

állományszükséglet stb. ennek megfelelően adják meg a technológiai leírásokban.

• Állategészségügyi ellátás. Fontos része a technológiai előírásoknak, azon kívül,

hogy csak egészséges állomány képes tartós, kiemelkedő teljesítményre, a

szülőállomány állategészségügyi helyzete meghatározza az utódok (végtermék)

termelését is. Az egészségmegvédés általános szabályain kívül vakcinázási program

óvja a szülőállományok egészségi állapotát és biztosítja a kikelő naposcsibék



62

szikimmunitását. Tenyészállományokra vonatkozó általános immunizálási programot

a 6. táblázaton mutatjuk be.

6. táblázat: Tenyész tyúkállományok immunizálási programja


• Ivararány, szelekció. A szülőállományok a telepre szexáltan, és a szülővonalaknak

megfelelő ivararányban érkeznek. Célszerű a jércéket és kakasokat elkülönítetten

elhelyezni és nevelni, ugyanis a két nem eltérő igénye, főleg takarmányozás és

világítás terén, ivar szerinti elkülönített nevelést igényel. Ha nincs lehetőség a

kakasok külön épületben történő fogadására, akkor a kakasokat és jércéket azonos

istállóba, de külön csibegyűjtőbe telepítsük és legalább 10 hetes korig kerítéssel

elválasztva neveljük. Ezután összeengedhetjük a kakasokat a jércékkel.

Természetesen ez esetben a kakasok is a jércék takarmányát kapják.

A kakasok létszámának meghatározásánál a tojóidőszak alatti tervezett

ivararányból kell kiindulni. Áttelepítéshez 100 tyúkhoz 9-11 kakasra van szükség,

általában 1:10-es ivararányt kell biztosítani. Számításba kell venni, hogy a

kakasok nevelése nehezebb, valamint nagyobb a nevelés alatti kiesés (elhullás,

selejtezés), ezért hús típusú szülőpároknál a napos jércékhez 15 %-kal több



63

kakast telepítenek. Nyolc hetes korban selejteznek és így 12 %-kal több kakas

marad. A nevelés végén az áttelelepítésre (18-20 hetes korra) alakul ki a végleges

ivararány (1:10).

Tojó típusú szülőpárokhoz általában 12 %-kal telepítenek több kakast,

folyamatos selejtezéssel alakul ki az áttelepítési (18 hét) ivararány, amikor 100 tojóra

9-10 kakast számíthatunk.

• Áttelepítés a tojóházba. A nevelés végén a növendékállományt át kell telepíteni a

tojóházba. A hús típusú szülőállományokat a 19-20. héten, a tojó típusúkat a 18.

héten telepítsük át. Az áttelepítést mindig szigorú válogatással kössük össze.

Szempontjai: küllem, fejlettség, testsúly, egészségi állapot, különös tekintettel a kell

lenni a válogatásnál a kakasok lábalakulására.

A szállítást körültekintően kell megszervezi, ügyelni kell arra, hogy az állatokat

kíméletesen kezeljük. Ha rövid távon szállítjuk az állatokat, célszerű a teherjármű

platójára rakodni. Messzebb történő szállításnál műanyagketreceket használjunk. Az

áttelepítés során mindig először a kakasokat helyezzük el a tojóházba, és csak azt

követően telepítsük át a jércéket. Ha erre nincs lehetőség, akkor a kakasokat este,

sötétedés után helyezzük a jércékre. A telepítés előtt a szállítási stressz kivédésére

emelt takarmányadagot és stressztakarmányozást (komplex vitaminkezelés)

alkalmazzunk.

• Egyéb technológiai beavatkozások a nevelés alatt. Még a keltetőben a szexálást

megelőzően a kakasok hátsó és első körmeit a csűrkurtító berendezés izzó késével

levágják. Néhány helyen a sarkantyúkat is lesütik. A kakasok taréját ollóval, a

taréj teljes végigvágásával kurtítják. Itt végzik el a szükséges vakcinázásokat is.

Feltétlenül ajánlott a szülőpár állományok csőrkurtítása is. Ennek legjobb ideje

a csibék 6-8 napos kora. Termokauterrel, sablonnal úgy kell elvégezni a műveletet,

hogy a felső csőrkáva 1-2 mm-rel rövidebb legyen, mint az alsó. A felső káván a

vágás és az orrnyílások között 2 mm legyen a távolság. A csőrkurtítás előnyei a

következők: csökken az ujjcsipkedés, elkerülhető a tollcsipkedés és a

kannibalizmus, javul a takarmányértékesítés, jobb az életképesség, kevesebb lesz a

tenyészselejt, az állomány kiegyenlítettebb lesz, kevesebb a stressz az állományon

belül.



64

7.2.3. Tenyészállományok tojóházi tartása

7.2.3.1. Elhelyezés

A kifejlett tenyészállományokat tojóházakban tartjuk. A padozat típusa alapján

megkülönböztetünk mélyalmos tartást, teljes trágyaaknás tartást és kombinált

tartást. A mélyalmos tartástechnológia főleg hús típusú szülőpárok tartásánál terjedt el.

A teljes trágyaaknás tartásnál a trágyaaknát lehet fedni dróthálóval, akkor ülőrudak

használatára is szükség van. Ez a megoldás csak tojó típusú tenyészállományok

tartásánál ajánlott, ugyanis a kakasoknál fellépő gyakori lábszerkezeti hiányosságok

miatt a termékenység akár 5-7 %-kal is csökkenhet. Másik megoldás a fából készült

rácspadló, újabban pedig a műanyag padló. Ritkán alkalmazzák tenyészállományok

tartásánál. Elterjedtebb a kombinált tartás, amikor is az ól felületének 60-67 %-a

trágyaakna. A trágyaaknát a teljes rácspadlós tartásnál említett módon lehet fedni. A

trágyaaknát lehet az istálló közepén elhelyezni, ekkor az istálló két oldalán helyezkedik

el a mélyalmos rész (kaparótérnek is nevezik), vagy az istálló két oldalán, közrefogva a

mélyalmot. Egy ilyen megoldást mutatunk be a 9. ábrán.

9. ábra: Rácspadlóval kombinált mélyalmos rendszerű tojóház

(Zoltán P. 1997. nyomán)



65

Kevésbé elterjedt tenyészállományok elhelyezésénél a ketreces tartás.

Megkülönböztetünk csoportos ketreces elhelyezést, mely kizárólag tojó típusú

tenyészállományok tartásánál alkalmazható, és egyedi ketreces elhelyezést,

mesterséges termékenyítéssel összekötve. A ketreces tartás főleg a magasabb szaporítási

fokozatba tartozó állományoknál és a tesztpárosításokból származó tesztállományoknál

alkalmazzák. Egy időben hazánkban is alkalmazták a törpésített brojleranyák tartásánál

a ketreces szülőpártartást (pl. hybro mini szülőpárok ketreces tojóházi elhelyezése).

A tojóházak berendezési tárgyai lényegében megegyeznek a nevelésnél ismertetett

felszerelési tárgyakkal. Kivételt képez a padozaton való tartásnál nélkülözhetetlen

tojófészek. A jó tojófészek tágas, szellős, könnyen tisztítható, a tojást nem töri.

Készülhet fából, műanyagból és lemezből. Megkülönböztetünk egyedi és csoportos

tojófészket. Az egyedi tojófészek speciális változata a pedigrés keltetéshez szükséges

és egyedi tojáshozam ellenőrzésénél használt csapófészek. A tojófészkek lehetnek

egyszintesek és kétszintesek. Mindegyik típust felugróráccsal kell ellátni, amely

egyben kizáró szerkezetként is működik, megakadályozva a tyúkok éjszakára történő

beülését a fészekbe. Újabban elterjedtek a kigurulós rendszerű automata tojófészkek,

amelyek jelentősen megkönnyítik a gondozók munkáját. Egy tojófészekre, vagy

csoportos tojófészeknél egy tojófészeklyukra általában 4 tojót számolunk. Automata

tojófészeknél 5-5,5 tojóra számítunk 1 fészeklyukat. A hagyományos tojófészkeket

almozni szoktuk, és így ezekből a tojásgyűjtés kézzel történik. A tojófészek előtt

felszerelt tojásgyűjtő gondola megkönnyíti és egyben meg is gyorsítja a tojásgyűjtést.

Az automata tojófészkekhez tartozó szállítószalag segítségével a tojásgyűjtés

folyamatos.

7.2.3.2. A tojóidőszak rotációja

A tenyészállományok tojóidőszakának hossza hasznosítási irányonként eltérő:

könnyűtestű tojóhibrid szülőpároknál 40-44 hét,

középnehéz testű tojóhibrid szülőpároknál 42-46 hét,

húshibrid szülőpároknál 36-40 hét,

kettőshasznosítású állományoknál 40-48 hét

a tenyészidőszak hossza. A tartási időt mindig a keltetési eredmények határozzák meg,

ezért nem tartják hosszabb ideig a tenyészállományokat, mert ennél hosszabb



66

termelésben tartás esetén, habár a termelés színvonala még gazdaságos termelést tenne

lehetővé, a kelési eredmények jelentős romlásával kell számolni.

A világítási és takarmányozási programok különböző megoldásaival a

tenyészállományok 20 és 30 hetes kor között bármikor termelésbe indíthatók. A fehér

héjú tojástermelő állományok általában 20 hetes, a barnahéjú tojástermelők 21

hetes, a húshibrid szülők 24 hetes korban lesznek ivarérettek. Az első tojóhetet az 5

%-os termelés elérésétől számítjuk és a selejtezésig vagy a vedletés idejéig

(többciklusos tojástermelés) tart. A tojástermelés megindulásával a tojások még nem

alkalmasak keltetésre. Legtöbbször 2-3 hét múlva lehet keltetni a tojásokat. Igény

esetén, válogatva, hamarabb is gyűjthetők a tojások keltetésre.

7.2.3.3. Állománysűrűség előírásai

A tenyészállományok számára kényelmes és a mozgásukat lehetővé tevő életteret

kell biztosítani. Az állománysűrűség meghatározásánál azt is figyelembe kell venni,

hogy az etető és itató berendezéseket, a tojófészkeket könnyen megközelítsék és

használhassák. Javasolt telepítési sűrűséget a különböző hasznosítási típusú

állományoknál a 7. táblázaton foglaltuk össze.

7. táblázat: Tojóházi telepítési sűrűség különböző hasznosítású

tenyészállományoknál

Típus megnevezése Mélalom Rácspadló db/m2

Könnyű tojó típus Középnehéz tojó típus Hús típus

6 5

3,6-4,5

8 7

4,5*-5,4 * forró időjárás esetén

Az állomány sűrűséget telepített állatlétszámra, tehát jércék és kakasok együttese

mennyiségére kell alkalmazni.

7.2.3.4. Tojóházak mikroklímája

Az optimális hőmérséklet a tojóállományok istállójában 18-20 oC között van. A

termelés szintje 27 oC-ig még megfelelő színvonalú, de 24 oC felett már számolhatunk a

teljesítmény visszaesésével. A takarmányértékesítés romlása pedig 16 oC alatt

következik be. Nyári nagy melegben csak fokozott szellőzéssel, párásítással lehet



67

biztosítani az állomány egészségének megvédéséhez és a zavartalan tojástermelés

biztosításához szükséges klímát. Hűtőberendezés alkalmazására a megváltozott

éghajlati viszonyok mellett egyre inkább szükség van. Forró időjárás esetén az

alagútszellőztetés javíthatja az állatok komfortérzetét. A mérsékelt és még inkább a

hideg éghajlaton, így hazánkban is, az optimális hőmérséklet fenntartása csak fűtéssel

biztosítható. Ennek hiányában a tenyésztojás hideg okozta károsodásával is kell

számítanunk.

A tojóházak klímáját csak megfelelően kialakított szellőző berendezések

alkalmazásával lehet biztosítani. Nyári nagy melegben az átlagos 5m3/óra/testtömeg kg

szellőző kapacitást akár 11-12 m3/óra/testtömeg kg-ra célszerű növelni.

7.2.3.5. Tenyészállományok takarmányozása a tojóidőszak alatt

A tenyészállományok takarmányozására többféle módszert alkalmazunk. Az egyik

módszer szerint a tojóidőszak egész időtartama alatt egységes tenyésztojótápot etetünk,

hasznosítási iránynak megfelelő táplálóanyag tartalom mellett. A másik módszer a

tenyészállományok takarmányozásánál a fázisos takarmányozás. Kétféle módját

ismerjük a fázisos takarmányozásnak, mégpedig a tojástermelés színvonalához és a

tojástömeghez igazodó fázisos takarmányozást.

A tojóidőszak alatt változtatni kell az etetett takarmányok beltartalmát, valamint a

takarmányadagok nagyságát. Mindegyik hasznosítási típusú állománynál a várható

tojástermelés megindulása előtt két hétig tojás előkészítő (más néven átmeneti) tápot

kell etetni. A tojó típusú tenyészállományoknál a leghorn típusú tojókat ad libitum

kell takarmányozni a tojóidőszak egész időtartama alatt. Ezek átlagos

takarmányfogyasztása 115-120 g. A barna héjú tojástermelő szülőpárok adagolt

(korlátolt) takarmányozásban részesülnek, vagyis adagjuk átlagosan 118-122 g. A

tojástermelési időszak azon részében, amikor növekvő a tojástermelés, növelhetjük a

takarmányadag nagyságát (mindig a termelés növekedésével összefüggően). A napi

adag csökkentésének mértéke ne haladja meg a 2-3 g-ot, melyet 3 napig célszerű tartani.

A hús típusú tenyészállományok tojóidőszak alatti takarmányozásában a következő

időszakokat különítjük el: átmeneti időszakot, mely a növendéktartás vége és a

tojástermelés beindulása közötti 6-8 hetes időszak, tojástermelés indulása, amikor a

napi állománylétszámra vetített termelés eléri az 5 %-ot, a tojástermelés emelkedő



68

szakasza, csúcstermelési időszak és a csúcstermelés utáni időszak. A napi

takarmányadagot a beólazástól kezdve fokozatosan növeljük, figyelembe véve a

tojástermelés szintjének növekedését, valamint a tojások súlyát. A csúcstermelés idején

egy hús típusú tojónak az átlagos takarmányfogyasztása 154-177 g között alakul. A

csúcstermelés után a tojástermelés csökkenésének ütemét figyelembe véve lehet

mérsékelni a napi takarmányadagot. A napi takarmányadagok tervezésénél a termelés

szintje, a tojók testsúlya mellett mindig figyelembe kell venni a hőmérsékleti

viszonyokat is.

Mindegyik típusú tenyészállományt ivarspecifikusan kell takarmányozni. Ehhez a

kakasokat ki kell zárni a tojótyúkok etetőjétől és számukra magasabbra függesztett

kakas etetőket kell elhelyezni a tojótérben. A kakasoknak kis fehérje-, energia- és

kalciumszintű kakastápot kell biztosítani, amelyből korlátozott mennyiségű fejadagot

kell adagolni. A kakaskirekesztő rács méretezése olyan legyen, hogy a tyúkok feje

kényelmesen, de a kakasok feje ne férjen a takarmányhoz Ezért átlagosan a rács

szélessége 43-44 mm, magassága 75 mm legyen. Természetesen figyelembe kell venni

a fajták eltérő anatómiai sajátosságait.

Az ivarspecifikus takarmányozás előnyei a következők: a kakasok

lábrendellenessége kevesebb, aktívabbak lesznek, ennek következtében gyakrabban

párosodnak, javul a termékenység, a keltethetőség 3-5 %-os javulásával számolhatunk,

a kakasok nem híznak el, testtömegük 0,5-1,0 kg-mal csökken, az adagolt

takarmányozásból eredően naponta, kakasonként 30 g takarmány megtakarítással

számolhatunk.

A zavartalan takarmányozás végrehajtásához megfelelő etető-itató felületről kell

gondoskodni (8. táblázat).

8. táblázat: Etető és itató szükséglet a tojóházi tartás idején

Etető szükséget Itató szükséglet etető típusa mérték-

egység szükség-

let itató típusa mérték-

egység szükség-

let láncos etető felsőpályás etető spirál etető

cm/madár madár/cső madár/etető

15 12

10-12

vályús itató szelepes itató függesztett itató

cm/madár madár/szelep madár/itató

2,5 10-12

80



69

7.2.3.6. Tojások kezelése a tenyészidőszak alatt

A tojásokat megkülönböztetett figyelemmel kell kezelni a tojástermelés ideje alatt,

hogy minél több tojás legyen keltetésre alkalmas. Általában úgy számolunk, hogy jó

eredménynek számít, ha a megtermelt tojások 93-94 %-a keltetésre alkalmas lesz.

Rendkívül nagy figyelmet kell szentelni éppen ezért a megtermelt tenyésztojás

minőségének. A keltetésre alkalmas tojásnak minimális súlyúnak (52 g), épnek,

tisztának, kifogástalan belszerkezetűnek és termékenynek kell lennie.

A tenyésztojások kezelése már a megtojás pillanatában kezdődik, és a telepről való

elszállítással fejeződik be. A tojófészek tisztasága alapvetően befolyásolja a

keltetőtojás minőségét. Alomra, vagy trágyaaknára tojt tojásokat keltetésre

felhasználni nem szabad, ezért úgy kell kezelni az állományt, hogy az eltojt tojások

száma minimális legyen. Naponta legalább négyszer kell gyűjteni a tojásokat, tiszta,

csak abban az istállóban felhasznált papír- vagy műanyag tálcára. Külön kell gyűjteni a

szennyezett és törött tojásokat. Célszerű a keltetőtojások gyűjtés utáni méret szerinti

válogatását is elvégezni a tojáskezelő helyiségben.

Minden tojásgyűjtés után fertőtlenítsük a tojásokat, még kihűlés előtt, minimálisan

24 oC-on. Fertőtleníthetünk folyadékkal vagy gázzal. Legjobb ha naponta elszállítják a

tojásokat a keltetőbe. Ha erre nincs lehetőség, a tojásokat klimatizált tojástároló

helyiségben kell tárolni. A tároló hőmérséklete a tárolás idejétől függően változó, de

nem haladhatja meg az embrió osztódásának megindulását számító élettani minimumot,

a 20 oC-ot. A tároló relatív nedvességtartalma 80 % legyen.

Rendkívül nagy figyelmet kell fordítani a szalmonella fertőzés

megakadályozására, hiszen a baromfitermékeket leggyakrabban ért támadás éppen az

étkezésre szánt tojást és baromfihúst éri szalmonella fertőzöttségük miatt. A

szalmonella mentes termék előállításának sémáját, és ezzel kapcsolatos intézkedéseket a

10. ábrán foglaltuk össze.



70

A.) A KELTETŐBEN C.) TERMELÉS ALATT

- CSAK TISZTA TENYÉSZTOJÁS - TISZTÍTOTT TOJÁS – KÜLÖN INCUBATOR - CSAK MENTES ÁLLOMÁNY TOJÁSAI - A TOJÁS ÉS A NAPOS ANTIBIOTIKUS KEZELÉSE - FORMALINOS FERTŐTLENÍTÉS - OSZTÁLYOZÁS UTÁN - KELTETÉS ALATT - ÁTRAKÁSKOR - KELÉS ALATT - A HELYISÉGEK ÉS GÉPEK TAKARÍTÁSA, FERTŐTLENÍTÉSE - A MECONIUM HETENKÉNTI VIZSGÁLATA - AZ ALKALMAZOTTAK VIZSGÁLATA

- ALL IN ALL OUT, TAKARÍTÁS, FERTŐTLENÍTÉS - DECONTAMINÁLT TAKARMÁNY - ALOMKEZELÉS - TOJÓFÉSZEK HIGIÉNE - GYAKORI TOJÁSGYŰJTÉS - FORGALINGÁZOSÍTÁS GYŰJTÉS UTÁN AZONNAL - HULLÁK ÉS AZ ÜRÜLÉK BAKTERIOLÓGIAI VIZSGÁLATA - ALKALMAZOTTAK VIZSGÁLATA

B.) NEVELÉS ALATT

- ALL IN ALL OUT - AZ ÓLAK ÉS KÖRNYEZETÜK TAKARÍTÁSA, FERTŐTLENÍTÉSE (RÁGCSÁLÓ – ROVAR) - DECONTAMINÁLT TAKARMÁNY - ALKALMAZOTTAK VIZSGÁLATA

10. ábra: A szalmonella mentes baromfi előállítására tett szükséges intézkedések


7.3. Árutojás-termelő (étkezési tojás) állományok tartása


7.4. A hasznos termelési időszak meghosszabbításának lehetőségei a

tyúktenyésztésben


7.5. A tojótyúk tartás alternatív rendszerei és az állatvédelmi kérdések


�

�

�



71

7.6. Húsárutermelés

7.6.1. A vágócsirke típuskategóriái

A húsárutermelésben a következőképpen osztályozhatjuk a vágócsirkéket.

1. Pecsenyecsirke vagy brojler élőtömeg (g) vágott tömeg (g)

1.1. Kistömegű brojler

1.1.1. Galamb brojler 700-900 500-700

1.1.2. Mini brojler 1000-1300 750-950

1.2. Grill brojler 1400-1700 1000-1300

1.3. Normál brojler 1700-2000 1300-1500

1.4. Nagytömegű vagy maxi brojler 2000 feletti 1550-2000

2. Nagy súlyra hizlalt vágócsirke az ún. roaster

10 hét vagy annál idősebb 3000-3500

3. Márkázott és biocsirke

12 hét vagy annál idősebb 2000 g-nál nem nehezebb élősúlyú

7.6.2. A baromfihús hasznosítása

A baromfiiparban a fentebb felsorolt, különböző kategóriákba sorolt vágócsirkéből a

következő termékeket állítják elő a feldolgozás során. Megkülönböztetjük a baromfiak

elsődleges feldolgozását, mely magában foglalja mindazokat a technológiai

műveleteket, amelyek a hús eredeti tulajdonságait (összetételét, ízét, színét, beltartalmi

értékét stb.) nem változatják meg. Az elsődleges feldolgozás kiegészítő műveleteként

szerepel az előhűtés és a darabolás. Az elsődleges feldolgozás befejeztével jön létre az

alapgyártmány, amely kétféle lehet:

• belezett, amelyből a begyet és belet is eltávolították, valamint

• bontott, amelyből a begyen és bélen kívül a zsigeri szerveket is eltávolították.

A bontott csirkének két formáját különböztetjük meg:

• bratfertig – olyan bontott baromfi – fej, nyak, láb nélkül – amelyhez a tisztított

zsigereket (májat, szívet, zúzát, nyakat, hájat) teljesen, vagy részben

visszahelyezték,

• grillfertig – amely sütésre kész baromfitest, belsőségek nélkül.



72

Az elsődleges feldolgozásból kapott bontott csirkéből kapják a továbbfeldolgozott

baromfitermékeket. Ezek az egész vagy darabolt formában, pácolással, füstöléssel

tartósított baromfitestek, illetve testtájak, valamint a darabolás során, a mechanikai

csonttalanítással nyert húspépből és baromfihúsból készült töltelékáru. A baromfiipar a

9. táblázaton látható továbbfeldolgozott termékeket állítja elő.

9. táblázat: Továbbfeldolgozott baromfiipari termékek (vágott, véreztetett,

kopasztott, zsigerelt baromfiból)

A termékek megnevezése Feldolgozás

hagyományos formában

Baromfi alapú

konzervek

Csonttalanított baromfi- termékek

Speciális baromfitermékek

Darabolt baromfitestek Panírozott termékek Pácolt, fűszere- zett, panírozott termékek Felületileg előkezelt termékek Előfőzött termékek Elősütött termékek Füstölt termékek

Készételek Pörköltek Főzelékek feltéttel sóletek Levesek Pástétomok stb.

Kézi csontozású termékek Gépi csontozású termékek Hagyományos hentes és hús- ipari termékek vörösáruk, felvágottak, kolbászok, hurkák, sajtok, hőkezelt és szárított töltelékes áruk

Hamburgerek és vagdaltak vagdalthúsok, főzelékfeltétek, hamburgerek, krokettek, különleges formázott készítmények, panírozott készítmények íz és ároma- anyagokkal és textúrajavító anyagokkal kiegészített termékek

Zsírok fűszeres, ízesí- tett zsírok, tepertők, tepertő-krémek, májkészítmé- nyek

(Szenes Endréné, 1994. nyomán)

7.6.3. Pecsenyecsirke előállítás

7.6.3.1. A pecsenyecsirke (brojler) fogalma és előállítására alkalmas

állományok főbb jellemzői

A pecsenyecsirke elnevezés szinonimája a brojler szó, amely az angol to broil =

sütni igéből származtatható, és a magyar szóhasználatban minden olyan vágottárura

értendő, amely fiatal állattól származik, pl. brojler csirke, kacsa, pulyka vagy brojler



73

marha stb. Használata olyannyira elterjedt, hogy a MTA Nyelvtudományi Intézete is

átvette és magyar helyesírás szerint pontos „j” betűvel írja. A továbbiakban, a

változatosság kedvéért, mindkét szót (brojler és pecsenyecsirke) használjuk a fogalom

megnevezésére.

A brojler vagy pecsenyecsirke 10 hétnél nem idősebb, általában 1,0 – 2,5 kg

közötti súlyú, fiatal növendékcsirke, amelynek mellcsont vége még porcos

hajlítható.

A brojler legtöbbször ipari viszonyok között nevelt, intenzív növekedésű hibrid

(legtöbbször fehér, de lehet színes tollú) csirke, de származhat kettőshasznosítású ún.

háztáji hibridek kakasitól, vagy más fajtatisztán nevelt, kettőshasznosítású fajták (pl.

new hampshire) állományaiból is, ha a megfogalmazásban szereplő életkor és élősúly

kategóriáknak megfelel.

A brojler előállítására alkalmas állományok főbb jellemzői:

• nagy növekedési erély,

• jó takarmányértékesítő képesség,

• kiváló húsformák,

• nagyfokú kiegyenlítettség,

• kiemelkedő életképesség,

• gyors tollasodó képesség (értékesítéskori teljes benőttség)

• fehér tollszín,

• sárga bőr és lábszín.

A fehér tollazat csak az indusztriál típusú (fehér színű) brojlereknél követelmény. A

sárga bőr pedig főleg a kontinentális vásárlói réteg kívánalma, mert pl. Angliában a

fehér bőr, hússzínű csőr és láb a kedvelt.

7.6.3.2. A brojler előállítás eredményességét befolyásoló tényezők

A helyesen megválasztott állománysűrűség a brojlernevelés gazdaságosságának

döntő tényezője. Az 1 m2-re telepíthető csibék számát a nevelőház technológiai

felszereltsége (etető-itató férőhely, légcsere mértéke), a tervezett értékesítési

testtömeg, illetve a nevelési idő határozza meg. Korszerűen felszerelt nevelőkben

maximálisan 32-36 m2-ben határozható meg az állománysűrűség, amely 2,0 kg-os

brojlerekből 18 naposcsibe telepítését jelenti.



74

A nevelés időtartamának megválasztása az üzem adottságaitól és a vásárlók

(piac) igényeitől függ. Rövid nevelési idő kisebb hizlalási végsúlyt, jobb

takarmányértékesítést, jobb férőhely kihasználást, gyorsabb állományforgót, ezért a

nevelő egységnyi területére eső nagyobb mennyiségű áru előállítását teszi lehetővé.

Az állomány rotációja (a hizlalás éves forgója) alatt az egy üzemből egy év alatt

vágásra leadott csoportok számát jelenti. Az évi állományforgó nagyságát egyrészt az

egy turnus hizlalásának időtartama – amely a napi testtömeg gyarapodás és az

értékesítéskori testtömeg nagyságától függ – befolyásolja. Másrészt az üresen állás

ideje (service period) határozza meg, ami a takarításra, fertőtlenítésre és pihentetésre

fordított időből tevődik össze. Az állományforgó nagysága 14 napos service periódust

figyelembe véve, 7 hetes hizlalásnál

szoros5,8period service nap 14nap hizlalási 49

nap 365rgóállományfo −=

+=

6 hetes hizlalásnál 6,5-szeres.

A forgalmazott, nagy teljesítményű hibridkonstrukciók lehetővé teszik már 5 hetes

kortól a brojlerek értékesítését. Erre a időre megfelelő élősúlyt (vegyes ivarban elérik az

1,9-2,0 kg-ot) érnek el, húsformáik már egész fiatal korban kifejezettek, így a vágásra

való érettséget egyedül a tollasodás mértéke határozza meg. Ha az egész test

betollasodott és a bőr felülete nem tokos, a csirke vágható.

Kisüzemben, de nagyobb létszámú állományoknál is elterjedt módszer, hogy

fokozatosan értékesítenek, kiválogatva a megfelelő súlyt és vágóérettséget elért csibéket

az állományból.

7.6.3.3. A nevelő telep és épületei

A telep nagysága az üzemi adottságok függvénye. Hazánkban egyes hizlaló

épületektől (kisüzemi hizlalás) a komplett brojler telepekig (nagyüzemi nevelés)

többféle formában nevelnek pecsenyecsirkét.

A brojler telep nagyságának felső határát az egyszerre telepítés és kiürítés lehetősége

(all in – all out)szabja meg. A telepekről az elkészült brojlercsirkét 2-4 nap alatt

elszállítva, a jelenlegi feldolgozó üzemek kapacitása 200 ezer naposcsibe egyszeri

fogadására alkalmas telepek üzemeltetését teszik lehetővé. Az ennél nagyobb ún.



75

„mamut telepek” létesítése sem üzemszervezési, sem állategészségügyi szempontok

miatt nem indokolt.

A brojler nevelésre alkalmas épületektől megkívánjuk, hogy

• biztosítsa a klimatikus feltételeket,

• tegye lehetővé a technológiai felszerelések célszerű használatát,

• az állategészségügyi követelményeknek megfeleljen.

A hizlaló épületek típusa a legkülönbözőbb átalakított épületektől a legmodernebb

új istállókig változhat. Hazánkban, de világszerte is, a mélyalmos brojler nevelés az

általános. Az épület méreteit elsősorban a végzett munkák (gondozás, takarmányozás,

kitrágyázás, szállítás) szabják meg. Minél nagyobb az ól alapterülete, annál több

baromfi nevelhető benne és a baromfinevelés járulékos munkái is szervezettebben és

olcsóbban végezhetők el. Hazánkban kialakult gyakorlat szerint az 1000 m2 alapterületű

nevelők váltak be a legjobban.

A mélyalmos nevelőkben teremfűtést (légfűtést) alkalmaznak. A kombinált fűtés –

műanya + teremfűtés használata főleg kisebb épületekben terjedt el. Leggazdaságosabb

fűtésnek a gázinfrák használata bizonyult, amely feleslegessé teszi a teremfűtés

használatát. A légcsere biztosítására a keresztszellőzéses rendszer a legelterjedtebb.

Újonnan épült istállókban, nyári időszakban alagútszellőzési rendszert használnak,

annál is inkább, mert ez kombinálható az istálló hűtésével is. Télen ezekben az

épületekben is keresztszellőzést alkalmaznak. A modern nevelő épületekben a fűtés,

szellőzés automatizált, és így kisebb hibaforrással terhelt, mintha a gondozó

„megérzésére” bíznák a berendezés működtetését. A takarmánykiosztás eszközei a

baromfi életkora szerint változnak. A csibék 10-14 napos koráig a csibeszállító

kartonból, vagy műanyag etetőtálcáról etetnek. Később áttérnek az automata etető

berendezések használatára. Az itató berendezésekből napos korban a kúpos

csibeitatókat, később a túlfolyós súlyzós vagy súlyszelepes körönitatókat használják.

Legjobb megoldás az egyedi szelepes (csepegtető rendszerű vagy csészés) itató

berendezések használata, amely napos kortól a nevelés végéig használható, egyúttal az

állategészségügyi és higiéniai követelményeket is ez a berendezés elégíti ki a

legmesszemenőbben.

A brojlerek ketreces hizlalása sok vitát váltott ki. Elterjedésének egyik (és egyben

legfőbb) akadályát, a nagyobb súlyra hizlalt brojlerek esetében a csirkék



76

mellhólyagosodását, az elasztikus műanyag fenékrácsú ketrecek használatával

igyekeztek kiküszöbölni. Hasonló problémát jelent a sok szárny- és végtagtörés,

valamint lábdeformációk jelentkezése. Emiatt az 1,5 kg-nál nagyobb súlyra hizlalt

brojlereknél a ketreces hizlalást nem használják. Másik probléma az elkészült csirke

eltávolítása a ketrecekből, amely sok töréssel és nagy munkaerő igénnyel jár. A

brojlernevelő ketreceket éppen az alapján csoportosítják, hogy miként távolítják el a

nevelés végén a csirkéket a ketrecekből. Megkülönböztetünk:

• hagyományos brojlernevelő ketreceket - csirke eltávolítása a homlokfal levétele

után kézzel,

• automata brojlernevelő ketrecek – csirke eltávolítása a fenékrész kivétele után a

trágyaszállító szalagon, amelyek lehetnek fix és elmozdítható oldalfalú ketrecek,

• konténer ketrecek – a ketrec egy része szállítóketrecként üzemeltethető.

A ketreces brojlernevelés kétségtelen előnyei (a jó férőhelykihaszálás, a nagyfokú

gépesítettség és automatizáltság) ellenére sem terjedt el. Gyakorlati alkalmazását a

mélyalmos neveléssel szembeni nagyobb beruházási költségek, az említett nagyobb

súlyra történő hizlalás problémái és az állatvédők ketreces tartással szembeni kifogásai

akadályozzák.

7.6.3.4. A pecsenyecsirke nevelés technológiája

A tartástechnológiai elemeket az alábbiak szerint csoportosíthatjuk:

1. Állományváltás végrehajtása

1.1. Előző állomány eltávolítása az ólból

1.2. Az ól előkészítése naposcsibék fogadására

1.3. Naposcsibék fogadása (telepítése)

2. Állománysűrűség (telepítési sűrűség) előírásai

3. Mikroklíma elemei

3.1. Hőmérséklet

3.2.. Páratartalom

3.3. Szellőztetés (légcsere)

4. Világítási program



77

5. Takarmányozási program

5.1. Táplálóanyag igény

5.2. Etetett takarmányok

5.3. Etetés, itatás megoldásai

5.4. Alkalmazott etető-, itató berendezések normái

6. Állategészségügyi ellátás

7. Állomány gondozása

A nevelés befejeztével az elkészült állományt el kell távolítani az ólból. A

szállítójárműre történő rakodás megszervezése gondos és körültekintő munkát igényel.

A feldolgozó üzemtől való távolság függvényében, de rendszerint éjjel szállítanak.

Ilyenkor külön rakodóbrigádot szerveznek, akik összefogják és a szállító járműig viszik

a csirkéket. A rakodást kék fénynél végzik, ugyanis ennél a fénynél a csirke nem lát, de

a rakodók tájékozódni tudnak. Fontos a törésmentes munkavégzés, ugyanis a legtöbb

csirke a szakszerűtlen szállítási munkák során (összefogás, ketrecbe rakodás, kirakodás)

sérül meg. Fejlett technológiák alkalmazásával a nagy kézi munkaerőt igénylő rakodói,

szállítási munkákat gépesítik és automatizálják.

Az üresen maradt ólat elő kell készíteni a naposcsibék fogadására, amely a

következő műveletekből áll: az ól takarítása (száraz és nedves takarítás), az ól és

berendezési tárgyainak fertőtlenítése, bealmozás, az ól belső terének kialakítása, az ól

műszaki állapotának ellenőrzése, az ól mikroklímájának beállítása, a naposcsibe

ivóvízellátásának előkészítése, a naposcsibe takarmányának előkészítése. A takarítás,

pihentetés, fertőtlenítés után a bealmozást legkésőbb a naposcsibék várható betelepítési

ideje előtt 36 órával be kell fejezni. Az ól belső terének kialakítását a csibefogadás

időpontja előtt 24 órával el kell végezni. Mivel a naposcsibék helyigénye és

eszközigénye sokkal kisebb, mint az idősebb állatoké, ezért energia-megtakarítási célból

a naposcsibék fogadására csak az ól bizonyos részét szoktál előkészíteni. Nagy

alapterületű, egy légterű ólak egy részét le szokták rekeszteni nylon vagy egyéb

műanyag fóliával. A lerekesztett terület 14 napig alkalmas a csibék elhelyezésére,

később a csirkéket szét kell engedni az ól egész területére. Legalább 24 órával a

csibefogadás előtt az ólat áram alá kell helyezni és meg kell győződni arról, hogy a

fűtés, szellőzés, világítás zavartalanul működik-e. Az ól mikroklímáját a fogadás

tervezett időpontja előtt 12 órával a megadott értékekre kell beállítani.



78

Az előző állomány eltávolításától a következő állomány fogadásáig eltelt időt

szervíz periódusnak nevezzük. Brojlercsirke nevelésénél ez az idő 14 napnál

rövidebb nem lehet. Általánosságban elfogadott munkaműveletek esetén a 14 napos

szerviz periódus

- 2 nap takarításból,

- 7 nap pihentetésből,

- 2 nap fertőtlenítésből,

- 2 nap berendezésből,

- 1 nap felfűtésből tevődik össze. A gyakorlat igazolta, hogy a 14 napnál rövidebb

üresenállási idő rontja a nevelési eredményeket (kisebb átlagsúly, romló

takarmányértékesítés, megnövekedett elhullás a következménye).

A kellően előkészített ólba fogadjuk a naposcsibéket. Ennek során a következő

műveleteket kell elvégezni: telepítési jegyzőkönyv kiállítása, állatorvosi igazolások

átadása, naposcsibe lerakodása, takarmány kiosztása és végezetül a betelepített

állomány ellenőrzése. A csibeszállító gépkocsi csak az előírt és szigorúan végrehajtott

fertőtlenítés után hajtson be a telepre. A csibéket a dobozokkal együtt két itató edény

(vagy itatóvonal) közé kell elhelyezni. Műanyás nevelés esetén minden műanya alá egy

doboz csirkét rakjunk le és csak ezután telepítsük le a többi doboz tartalmát. A

naposcsibéket mindig vízre fogadjuk, még jobb, ha két napig kamillateát itatunk és csak

a telepítés után következzék a takarmány kiosztása.

Mint ahogyan azt a brojlernevelés eredményességét befolyásoló tényezők

elemzésénél említettük, a telepítési sűrűség rendkívül meghatározza a nevelés

hatékonyságát. A nevelő 1 m2-re telepíthető naposcsibe számát a rendelkezésre álló

technológiai berendezések és azok mennyisége határozza meg. A 11. táblázaton

bemutatunk egy kalkulációt a fogadáskori létszám kiszámítására.

A táblázat adataiból látható, hogy a nevelőben lévő etető berendezések mennyiségére

csak 4.000 db, a ventilátor kapacitásra pedig 3.333 db naposcsibe telepítést lehet

tervezni. Az etetőfelület és a légbeeresztő nyílások felülete a fogadott 5.000-nél

nagyobb mennyiségű naposcsibe telepítését tennék lehetővé. Ha eredményes nevelést

szeretnénk végrehajtani, akkor növelni kell az etető berendezések mennyiségét,

valamint a ventilátorok kapacitását, vagy kevesebb, 3.300 körüli naposcsibét

fogadhatunk csak.



79

11. táblázat: A telepítési sűrűség (létszám) meghatározása

5000 BROJLER

TERVEZETT ÁTLAGÚLY = 1,8 kg

ÉLŐSÚLY ÖSSZESEN = 9000 KG

ETETŐHOSSZ: (4 cm) 100 m (2 oldal)

ITATÓHOSSZ: (2 cm) 50 m (2 oldal)

SZELLŐZÉS: 5 m3/óra/kg: 45.000 m3

LÉGBEERESZTŐ: 2.5 cm2/m3: 12,0 m2

ADVA VAN: 80 m ETETŐHOSSZ:

60 m ITATÓHOSSZ:

30.000 m2/óra VENT.KAP.:

15,0 m2 LÉGBEERESZTŐ:

160 m/4 = 4.000 BROJLER

120 m/2 = 6.000 BROJLER

30.000/5 = 6.000 kg BROJLER

6.000/1,8 (á.s.) = 3.333 BROJLER

150.000/2,5 = 60.000 m3/5 =

= 12.000 kg/1,8 = 6.660 BROJLER


A mikroklíma elemei közül a hőmérséklet biztosítása az elsődleges feladat. Mivel a

csibe hőszabályozó mechanizmusa a nevelés első 24 napjáig még nem alakult ki, ezért

azok fokozottan a környezet hőmérsékletére vannak utalva (12. táblázat). A táblázat

adatai csak tájékoztató jellegűek, mert a nevelési hőmérsékletet mindig a csibék

viselkedéséhez kell igazítani. Ezért is bír nagy jelentőséggel a szakképzett gondozói

személyzet.

12. táblázat: A pecsenyecsirke hőmérsékleti igénye csibemagasságban,

teremfűtés esetén

Teremhőmérséklet oC A csirke kora a csibe szointjén vagy

műanya alatt műanyás berendezés esetén 1 m magasban

1. nap 2. nap 3. nap 4. nap 5. nap 6. nap 7. nap 2. hét végére 3. hét végére 4. hét végére 5. hét végére 6. hét végére 7. hét végére és később

35 33

32,5 32,5 31,5 31 30 28 26 24 22 20 18

27 26 25 24 23 23 23 22 21 20 19 18 18

(Hybro technológia alapján)



80

Nyilvánvaló, hogy a hazai körülmények között, különösen nyári időszakban a 20 oC

körüli hőmérséklet nem, vagy csak igen nehezen tartható. Ilyenkor fokozott

ventilációval, alsó elszívással lehet az állatok hőmérsékletét csökkenteni. Ezen

túlmenően az ivóvízellátásról gondoskodva elkerülhető a hőguta veszélye.

Természetesen a hűtőberendezésekkel ellátott ólakban kisebb veszélyt jelentenek a

nyári meleg időben jelentkező kánikulai napok. Téli időszakban gyakrabban előfordul,

hogy energiamegtakarítás céljából kevesebbet szellőztetnek. A szellőzés hiányában

azonban a páratartalom megemelkedik és ez súlyos veszélyeket jelent az állomány

egészségi állapotának alakulására.

Az optimális mikroklíma kialakításának egyik fontos tényezője a nevelő

nedvességtartalma, amit relatív páratartalommal mérhetünk. Legtöbbször erről a

mikroklíma elemről megfeledkeznek a tartók, pedig fontos tényezője az eredményes

nevelésnek. Általában az állatok életkoruk hosszabbodásával csökkenő relatív

páratartalmú levegőt igényelnek. A relatív páratartalom a kor függvényében a

következőképpen változik:

1. héttől 2. hétig 60-80 %

2. héttől a nevelés végéig 50-60 %.

Az előírt mértékű relatív páratartalmat csak a hőmérséklet függvényében a

szellőztetéssel kombinálva lehet biztosítani. A nevelés korai szakaszában a szükséges

páratartalom biztosítása csak párásítással oldható meg. A későbbi szakaszban pedig a

felesleges párától kell megszabadulni fokozottabb szellőztetés útján.

A mikroklíma két elemének megfelelő szinten tartásában és pontos

meghatározásában mérőműszereket (a hőmérséklet és páratartalom méréséhez) kell az

ólban elhelyezni.

Az istálló mikroklímájának biztosításában igen nagy szerepet játszik a szellőztetés.

A nevelőben a szellőző berendezéseket úgy kell kialakítani, hogy a brojlerek számára

óránként és testsúly kg-onként 5 m3 levegő beáramlását biztosítjuk ventilátorok útján.

Minden m3 levegőre 2,5 cm2 alapterületű szellőzőnyílást kell biztosítani, mert csak

ebben az esetben biztosítható, hogy az ólba beáramló levegő sebessége nem lépi át a 0,2

m/secundumot. A csibék 2 hetes koráig nincs szükség szellőztetésre és csak ezután kell

a szellőztetést fokozatosan megkezdeni.



81

A fentiekből kitűnik, hogy az ól mikroklímájának megtartása bonyolult feladat, és

komoly elméleti felkészültséget, gyakorlati tudást és lelkiismeretességet kíván mind a

gondozótól, mind a szakvezetőktől (Nagy Gy. 1997).

A brojlerek növekedésében és fejlődésében szükséges fényt világítási

programokkal biztosítjuk. A világítási programokban úgy kell meghatározni a fény

tartamát és intenzitását, hogy elősegítse a csirkék növekedését, az állatok megtalálják az

etetőt és itatót, nyugodt környezetet biztosítson, elkerülve a csipkedést és kannibalizmus

fellépését. Brojlernevelésnél kétféle világítási programot alkalmaznak. Az egyik szerint

az egész felnevelés alatt napi 23 óra a megvilágítás időtartama. A fény intenzitása

pedig az első hét végétől fokozatosan csökkenő tendenciájú. Ha Watt teljesítményben

fejezzük ki az intenzitást, akkor a kezdeti 4 Watt/m2 maximális teljesítményből a 6. hét

végén 2 Watt/m2-re kell csökkenteni a megvilágítás erősségét. Vannak olyan programok

is, amelyek a nevelés végére 0,7 Watt/m3-re csökkentik a fény intenzitását. A fényerő

csökkentését közbeiktatott ellenállás kapcsolóval a legbiztonságosabb végrehajtani.

Hiányában izzó cserével is megoldható az intenzitás mértéke. A másik fényprogram,

melyet a sötét és világos órák váltakozásával oldanak meg, elsősorban a hirtelen

szívhalál és hasvízkór kártételének csökkentése érdekében vezettek be. Egy ilyen

fényprogramot tanulmányozhatunk a 13. táblázaton.

A takarmányozási program jelentőségét az határozza meg, hogy az állatok

megfelelő viselkedéséhez szükséges tápanyagokat a tartó által nyújtott takarmányból

fedezi a csirke, a termék-előállítás önköltségének legnagyobb hányadát, sokszor 60-70

%-át a takarmányozás terheli, ezen kívül a takarmányozás kihat az állomány ellenálló

képességére, egészségére, végezetül befolyásolja a vágott termék minőségét,

összetételét. A brojlerek takarmányozása pontos és precíz feladat, megfelelő kivitele

körültekintő munkát igényel. Sajátossága a brojlerek takarmányozásának, hogy a

csirkék táplálóanyag igényét, kísérleti és gyakorlati tapasztalatok alapján, nagy

precizitással kidolgozták és adták meg a technológiai ajánlásokban.



82

13. táblázat: Váltakozó (alternáló) világítási program brojler ólakban

Részlegesen sötétíthető vagy nyitott oldalú nevelőkben

Értékesítési élősúly Életkor 1,7 kg alatt 1,7-2,1 kg között 2,1 kg felett

nap világos sötét világos sötét világos sötét órák száma 1-3 4-7 8-14 15-21 22-28 29-35 36-42 42 felett

23 18 14 16 18 22 23

1 6 10 8 6 2 1

23 18 14 16 18 20 22 23

1 6 10 8 6 4 2 1

23 18 12 14 16 18 20 23

1 6 12 10 8 6 4 1

Zárt, ellenőrzött (klimatizált) környezetű nevelőben

Életkor Világos Sötét Megjegyzés órák száma

1-3 4-14 15-21 22-28 29-35 36 felett

23 6 10 14 18 23

1 17 13 9 5 1

+ 1 óra világos a sötét periódus közepén + 1 óra világos a sötét periódus közepén + 1 óra világos a sötét periódus közepén + 1 óra világos a sötét periódus közepén

A 14. táblázaton – a táplálóanyag szükségletből kiemelve a brojlerek fehérje- és

energia igényét – összefoglaltuk a különböző intenzitással növekedő pecsenyecsirkék

tápanyag szükségletét.

14. táblázat: Brojlercsirkék táplálóanyag igénye

Táplálóanyag M.e. Standard program Magas mellkihozatal Indító Nevelő Befejező Indító Nevelő Befejező

3 FÁZISÚ TAKARMÁNYOZÁS INTENZÍV TÁPSOR (IPARSZERŰ TELEPEKEN)

Nyersfehérje % 22 20 18 23 21 19 Metabol. energia kcal/kg 3100 3150 3200 3150 3200 3250 MJ/kg 12,97 13,18 13,39 13,18 13,39 13,60

FÉLINTENZÍV TÁPSOR (HAGYOMÁNYOS TELEPEKEN) Nyersfehérje % 20 19 17,5 - - - Metabol. energia kcal/kg 3040 3030 3030 - - - MJ/kg 12,725 12,684 12,684 - - -

2 FÁZISÚ TAKARMÁNYOZÁS INTENZÍV TÁPSOR

Nyersfehérje % 22 20,5 - 24 22 - Metabol. energia kcal/kg 3090 3200 - 3300 3420 - MJ/kg 12,935 13,395 - 13,814 14,316 -



83

A brojlerekkel a megfelelő viselkedés elérése érdekében teljes értékű

keveréktakarmányokat etetünk. A 14. táblázat adataiból is kitűnik, hogy három és

kétfázisú takarmányozási programokat alkalmazhatunk a pecsenycsirkék

takarmányozásában. A brojlerek növekedése olyan intenzív, hogy kétfázisú

takarmányozással lehet legjobban kielégíteni a csirkék igényét. A gazdaságos

takarmányozásra történő törekvés azonban az indító és nevelőtáp etetése mellett egy

harmadik tápféleség, a befejező táp etetését is megkívánja.

Hazánkban általánosan a vegyes ivarban történő nevelés az elterjedt. A gazdaságos

brojler előállítás, valamint a feldolgozók is az ivar szerinti elkülönített brojlerek

előállítását igénylik. Egy ilyen lehetőséget tekinthetünk át a 15. táblázaton.

15. táblázat: Brojlercsirkék takarmányozási programja

3 fázisú takarmányozás

Ivar Indító táp Nevelő táp Befejező táp nap

Hímivar 0-21 22-42 43-értékesítésig Nőivar 0-14 15-35 36-értékesítésig Vegyes ivar 0-21 22-42 43-értékesítésig

Arra rendkívüli mértékben ügyelni kell, hogy akár két, akár három fázisú

takarmányozásban részesítjük a brojlereket az utolsó héten etetett takarmányban

semmiféle szermaradvány nem lehet.

A jobb növekedés, takarmányértékesítés elérése érdekében a takarmányokat mindig

granuláltan kell etetni, mégpedig az indító tápot morzsázva, a többi tápféleséget csirke

méretű (3 mm átmérőjű granulátum) granulátum formájában. A brojlereket ad libitum

takarmányozzuk. Az elfogyasztott takarmány mennyiségét a keveréktakarmányok

energiaszintje határozza meg. Rendkívül fontos a takarmányfogyasztás ellenőrzése,

mert tájékoztat bennünket az állatok növekedéséről, egészségi állapotáról. Bármilyen

rendellenesség fordul elő a nevelés során, a brojlerek a takarmányfelvétel csökkenésével

reagálnak erre. A 16. táblázat adatai alapján ellenőrizhetjük a brojlerek

takarmányfelvételét.



84

16. táblázat: Az arbor acres brojlerek heti takarmányfogyasztása különböző

energiatartalmú takarmányok adagolásánál (1000 brojlerenként)*

Kor Energiaszint (kcal/kg) hetekben 2900

kg 3000 kg

3100 kg

3200 kg

3400 kg

1 2 3 4 5 6 7 8 9

148 312 509 707 912 1120 1312 1475 1640

141 298 485 680 885 1088 1274 1440 1600

135 284 462 653 860 1056 1237 1405 1559

128 270 440 627 834 1025 1200 1370 1520

115 245 400 583 785 980 1140 1315 1460

* Brojlerek vegyes ivarú hízlalására vonatkozó értékek. A hasonló korú értékesítési testtömegekről feltételezzük, hogy megközelítőleg egyenlőek a 3100-3400 kcal/kg tartományban a bevitt energia szempontjából, de valamiképpen alacsonyabb energiaszintekre csökkentek (2900-3000 kcal/kg). (Arbor acres technológiai ajánlások alapján)

Hasonló fontosságú a vízfogyasztás ellenőrzése. Az elfogyasztott takarmányt

pontosan mérni kell a nevelőben, erre szolgálnak az etető berendezéseken felszerelt

mérlegek. A vízfogyasztás mérésére vízórát kell felszerelni. A vízfogyasztás mértékét a

17. táblázaton tüntettük fel

17. táblázat: Brojlerek vízfogyasztása 10 hetes korig

Kor/napokban Vízfogyasztás/1000 állat/nap (liter)

7 14 21 28 35 42 49 56 63 70

40 70 90 110 140 170 200 220 240 260

A vízigény megközelítőleg 6,5 %-kal emelkedik 21 oC felett fokonkét.

A csirkék növekedése csak akkor lesz kielégítő, ha elegendő etető-itató felület áll

rendelkezésre. Az etető-itató normák betartása azért is lényeges, mert ha kevesebb

etető-itató edény van a nevelőben, a brojlerek kiegyenlítetlenül fognak növekedni. A



85

brojlerneveléshez szükséges berendezési tárgyak normáit a 18. táblázatban foglaltuk

össze.

18. táblázat: Etető-itató normák, egyéb berendezési tárgyak szükségletei

Delta műanya: Naposcsibe itató (2 l-es): Etetőtálca - karton: - műanyag: Súlyszelepes köritató: Vályús önitató: Szelepes itató - csepegtetős - csészés Hengeres önetető, 182-es: Vályús (láncos) önetető: Automata köretető (csöves): Takarmány mennyisége: - az első napon: - az első héten összesen: Ivóvízszükséglet az első napon: Kamillatea szükséglet: Alomszükséglet:

500 db naposcsibe/műanya 80 db naposcsibe/itató 100 db naposcsibe/szállító karton 80 db naposcsibe/műanyag tálca 100 db brojler/40 cm ∅ köritató 2 cm lineáris itatóhossz/brojler 1 cm kétoldalas vályú/brojler 12-15 db/szelep 30-35 db/csésze 30 db/önetető 5 cm lineáris etetőhossz/állat 2,5 cm kétoldalas etetővályú/állat 50 db állat/40 cm ∅ köretető 13 g/első nap/naposcsibe 145 g/első hét/1 csibe 4 l/100 csibe/első nap 5 g (fél marék) 10 l víz 0,8-1,0 lg szalma/m2

Az állomány állategészségügyi ellátása azért lényeges, mert csak megfelelő

egészségi állapot mellett számíthatunk biztonságos termelésre. A beteg állományban

nem csak az elhullásokból eredő kártételekkel kell számolnunk, hanem a csökkent

teljesítményből eredő elmaradt gazdasági haszon is jelentős kiesést okoz. Az

állategészségügyi ellátás során a következő feladatokat kell ellátni. Ahhoz, hogy az

állomány állategészségügyi állapota kifogástalan legyen, be kell tartani a

járványvédelmi és állathigiéniai előírásokat. Végre kell hajtani az immunizálási és

vakcinázási programot. Brojler állományokat napos korban lehet vakcinázni

baromfipestis és fertőző bronchitis ellen permet formájában. 10-14 napos korban fertőző

bursitis (gumborói betegség) ellen immunizálunk, melyet 28 napos korban

megismétlünk. A vakcinát itatásos formában adjuk. A nevelés ideje alatt a rendszerint 3

hetes korban megismételt baromfipestis vakcinánál arra kell ügyelni, hogy az

immunszupresszív hatás miatt a két vakcina együtt nem adható.

A felsorolt betegségek elleni immunizáláson kívül több helyen még az alábbi

vakcinázásokat is elvégzik még a keltetőben. A HTV típusú Marek betegség ellen

oltással vakcináznak. Lehet a gumboroi betegség ellen is oltani, amely nem igényel

később itatásos ismétlést. Kokcidiózis ellen is lehet vakcinázni, ebben az esetben nem



86

kell a tápba keverni kokcidiosztikumokat. Az állategészségügyi beavatkozás, a

gyógyszeres kezelés, az előbb említett vakcinázások, egyéb kiegészítők (vitaminok,

biológiai takarmány-kiegészítők) alkalmazása, a kezelések előírása és végrehajtásának

ellenőrzése állatorvosi feladat, és csak az állatorvos felügyelete alatt végezhető el. Az

állomány állategészségügyi ellátásának része a hullák kezelése (hullák összegyűjtése,

hulla boncolás, vizsgálati anyag beküldése ellenőrzése, hullák tárolása,

megsemmisítése). Az állomány egészségi állapotát felügyelni kell. Ez részben

állatorvos feladata, de a gondozónak is figyelni kell az állomány viselkedését és minden

a szokottól eltérő jelenséget (szomorkodó állat, takarmányfogyasztás csökkenése, ivóvíz

visszautasítása, elhullás stb.) jelenteni kell a szakmai vezetésnek.

Az állomány gondozásának feladatai az alábbiak: takarmány kiosztása, ivóvíz

biztosítása, felügyelet az etető-itató berendezések működésére és műszaki állapotára. A

mikroklíma biztosítása – ventilátorok, légbeeresztők, fűtés ellenőrzése, üzemeltetése,

műszaki állapotának felügyelete. Az alom gondozása. Az állomány viselkedésének

ellenőrzése. Az állomány állategészségügyi állapotának felügyelete és ellátása.

Mérlegelésben való részvétel. Az ól tisztítása, fertőtlenítése, fogadásra való

előkészítése, kezelőegység tisztántartása. Feljegyzések vezetése – létszám, elhullás,

takarmány mennyisége, klímaberendezések üzemzavaráról, áramkimaradásról,

állategészségügyi beavatkozásokról.

A nyilvántartásokat, illetve feljegyzéseket rendszerint ólkartonon, vagy házilag

készített füzetben (nevelési napló) gondosan kell vezetni és megőrizni.

A nevelés végén célszerű kiszámítani, milyen eredményességgel zárult a tartás. Erre

szolgálnak az eredményességi indexek. Közös vonásuk, hogy kiszámításukkor az

alábbi paramétereket veszik figyelembe: értékesítéskori átlagsúly, elhullás, nevelési idő

hossza, takarmányértékesítés. Az Euribrid cég által alkalmazott termelési index a

következő:

x100(kg/kg) tésnyértékesí x takarmá(nap) idő nevelési

(kg)átlagsúly leadáskori x % túlélési I =

Eredményesnek tekinthető a nevelés, ha 220-230 közötti vagy e fölötti értéket ér el a

termelési index.



87

7.7. Roasterhizlalás



1. Mit értünk az állattenyésztési technológia fogalmán? Melyek jellemző sajátosságai?

2. Sorolja fel a zárt termelési integráció elemeit!

3. Mit értünk tenyészállományok fogalmán?

4. Mi a különbség a tenyésztojás és keltetőjás között?

5. Sorolja fel a tenyésznövendékek felnevelésénél alkalmazott takarmánykorlátozás

módját!

6. Sorolja fel a tenyészállományok tojástermelési időtartamának a hosszát!

7. Melyek a pecsenyecsirke előállítására alkalmas állomány főbb jellemzői?

8. Ismertesse a brojlernevelés legfontosabb technológiai paramétereit!

Ajánlott állománysűrűség mélyalmos tartásban: ………………. db/m2

1 m2-en előállított maximális brojler élőtömeg: ………………. kg/m2

fogadáskor az istálló hőmérséklete műanya alatt: …………….. oC

teremben: …………….. oC

A levegő páratartalma az első 10 napon: ……………… %

ezt követően: ……………… %

Etetőszükséglet körönetetőből: ………….. db brojler/etető

vályús (kaparóláncos) etetőből: ………… db brojler/etető

spirális (tányéros) etetőből: …………….. db brojler/etető

9. Sorolja fel a két- és háromfázisos brojlertakarmányokat!

10. Mi a folyamatos és alternatív világítási program lényege a brojlerek nevelésénél?

11. Számítsa ki a brojlernevelés eredményességi indexét a megadott paraméterekből.

értékesítéskori átlagsúly 2,48 kg; takarmányértékesítés 1,74:1 kg; nevelési napok

száma: 41 nap; elhullás: 5 %.

�

�

8. Pulykatenyésztés _____________________________________________________________________________________


88

8. Pulykatenyésztés

A fejezetben foglalkozunk a pulyka faji sajátosságaival, a pulyka hasznosításával. A

hallgatóknak ismerni kell azokat a legfontosabb értékmérő tulajdonságokat, amelyek

meghatározzák a pulyka hasznosítását. Ismeret szintjén kell elsajátítani az

árutermelésben szerepet játszó pulykafajtákat és hibrideket. Meg kell ismerni az

intenzív szülőpártartás technológiai elemeit, ezen belül a szülőpárok felnevelésének és

tojóházi tartásának azon technológiai ismérveit, amelyek a nevelés és tojóházi tartás

eredményességét befolyásolják. A pulykahizlalás módjain kívül el kell sajátítani a

brojlerpulyka és a gigantpulyka előállítás módszereit.

8.1. A pulykahústermelés és –fogyasztás

Állattenyésztés 2. Horn P. szerk. 2000. 147-151. p.

2003. évben a pulykaágazat (a várakozásokkal ellentétben) igen jó évet zárt. Az év

eleji rendkívül rossz kilátások kedvező irányba fordultak. A Hollandiából Belgiumra,

Németországra, majd Olaszországra átterjedt állatbetegségek következtében a nyugat-

európai baromfihús kínálat csökkent, sőt jelentős mértékű kivágásokra került sor. Ennek

következtében megnövekedett az exportkereslet, amelyet a pulykaágazat egészen az év

végéig élvezett. A javuló exportfeltételek miatt minden áru eladhatóvá vált és a raktárak

teljesen kiürültek. A kedvező feltételek következtében a vágópulyka felvásárlás

megegyezett 2003-ban egy évvel azelőttivel, azaz 123 ezer tonna volt. A belföldi

fogyasztás 5,9 %-kal csökkent, az exportértékesítés viszont 3,1 %-kal nőtt. A

megnövekedett kereslet következtében 2003 évben újra nőtt a feketevágások mértéke,

amely 20-25 ezer tonnára becsülhető. 2004 év első negyedében az ágazat fejlődése

megtorpant. Bár az export 2 %-kal meghaladta az előző év hasonló időszakát, a belföldi

fogyasztás 10 %-kal csökkent. A termelés eredményességét rontotta a többszöri

takarmány áremelés, emelkedő munkabér és energiaárak. A gyengébb eredményekben

közrejátszik, hogy a tápokból hiányzik az állati fehérje, melynek következtében romlott

a takarmány-felhasználás és a leadási súly. Az EU-ba való belépés után félő, hogy elönti

a piacot az olcsó külföld áru. A külföldi áruk ellen csak szigorú technológiai

fegyelemmel, és a termelésben szerepet játszó összes résztvevő összefogásával lehet

védekezni. Ilyen módon talpon tud maradni az ágazat.

�



89

8.2. A pulyka faji sajátosságai

A fejezetben azon faji sajátosságokat tekintjük át, amely a tyúkfajnál tárgyaltaktól

eltérő, amelyek befolyásolják a tartástechnológiákat.

8.2.1. Küllemi sajátosságok

A pulykák erőteljes felépítésű, nagy testtömegű, tyúkalkatú madarak. A fejet és

nyakat jellegzetes bőrképletek fedik, melyet bibircseknek nevezünk. A kakas fején a

függőleges síkból kiemelkedő bőrképlet, a homlokszarv helyezkedik el, amely az

ivarérett állatnál felduzzasztható, és a csőrt részben takarva, vagy mellette csüng alá. A

tojókon a bőrképlet kisebb, kúp alakú, és csombóknak nevezzük. A kakasok

homlokszarvát a sérülések elkerülése érdekében napos korban lesütik.

A pulyka bőre a tollal fedett részeken fehér, a bronzszínű fajtákban a sötét

tolltokok, valamint a felhám alatt elhelyezkedő kékes festékanyagtól sötét árnyalatú.

Többek között, a kedvezőbb minőségű vágottáru előállítása érdekében is, az

árutermelésben szerepet játszó pulykafajták és hibridek fehér színűek. A pulyka lábát,

mint a többi madárét, pikkelyek fedik, csak a kakasnak van sarkantyúja.

A pulyka az összes baromfifaj közül a legnagyobb testű állat, ebből következik,

hogy a tartása során (nevelés, tojóházi tartás idején egyaránt) fokozott ventilációt

igényel, valamint olyan berendezési tárgyakat, amelyekre nem tud rátelepedni

(függesztett és repülésgátlóval ellátott tárgyak). Feje hosszú, széles. Csőre görbült, töve

feltűnően erős. Szeme telt, élénk, barnás színű. Nyaka középhosszú, kissé ívelt, felső

része tollatlan, hátul egészen, elöl felületének nagyobb részén húsdudorokkal borított.

Törzse hosszúkás, vállban széles, gömbölyded, hátrafelé fokozatosan keskenyedik.

Háta rövid, széles, kissé ívelt. Melle széles, mégis telt, a szelekcióval a mellen lévő hús

mennyiségét rendkívüli mértékben megnövelték (szélesmellű fajták és hibridek). Farka

hosszú. Lába erős, hosszú. A középső lábujj igen hosszú.

A pulyka tollazatára jellemző a nagy, merev, ércfényű (bronz színű pulykák)

tollazat. Kakason a mell középvonalában jellegzetes fonalas tollból létrejött tollpamacs,

a mellsörte helyezkedik el.

A pulykafajra jellemző a nagyfokú ivari dimorfizmus, amely testtömegben történő

megnyilvánulása elérheti a 18 kg-ot is. A nagytestű típusba tartozó tojó kifejlettkori

élősúlya 12 kg, a baké elérheti a 30 kg-ot is. A nagy testtömegbeli különbség miatt



90

ezeknél a típusoknál csak mesterséges termékenyítést alkalmaznak. Mivel a

szélesmellű típusú állatoknál a bak nehezen mozog, a természetes párzás lehetetlenné

válik, ezért is csak a mesterséges termékenyítéssel lehet elérni megfelelő szaporulatot.

8.2.2. Egyéb faji sajátosságok

Jellegzetes viselkedési formája a baknak a sátorozás, pöfögés és glug-glugoló hang

adása.

A pulykatartásban (szülőpár és végtermék) szükségessé válik az ivar szerinti

elkülönített nevelés, ezért napos korban szexálni szükséges a pulykákat. A szexálást

japán módszerrel végzik, a tyúktenyésztésben elterjedt egyéb módszerek nem

használatosak.

A pulyka a legnehezebben nevelhető baromfifaj. A pulykapipék rosszul látnak

(csak foltokat észlelnek), ezért speciális etető-itató berendezéseket használnak (világító

etetőtálcák), vagy erősen meg kell világítani tartózkodási helyüket, hogy megtalálják

táplálékukat. Van olyan megoldás is, hogy üveggyöngyöket helyeznek az ivóvízbe.

A kispulyka fehérje szükséglete a legnagyobb az összes baromfifaj közül, ezért az

indító táp nyersfehérje tartalma (prestarter) elérheti a 30 %-ot is. A táplálóanyag-

szükséglet az életkor és ivar függvényében változik, ez pedig a többfázisú

takarmányozási programok alkalmazását kívánja meg, lásd gigantpulyka előállítás 5,

illetve 8 fázisú programjai.

A többi baromfifajtól eltérően a pulyka növekedési erélye és

takarmányértékesítése a pecsenyekor elérése után nem csökken. Ez teszi lehetővé a

nagysúlyra történő hizlalást (gigant) a végtermék tartásban.

A pulyka első vedlése, a szűzvedlés a nevelés intenzitásától függően 2-3 hetes

korban következik be. Az amúgy is gyámoltalan állatokat a szűzvedlés megviseli, ezért

a nevelő klímájára fokozatosan kell ügyelni. A második vedlés 8 hetes korban kezdődik

és 10-11 hetes korra fejeződik be. A brojlerpulykát csak ezután lehet értékesíteni. A

hiányos nevelési technológia következtében a pulykák tokossá válhatnak, és ez

lényegesen rontja az áru tetszetősségét. A tojástermelés végén a pulykák megvedlenek.

Mesterséges vedletési programok alkalmazásával a törzspulykáknál is alkalmazható a

kétciklusos tojástermelés.



91

A pulykára jellemző a kifejezett kotlóhajlam. Háztáji tartásban kihasználják, hogy a

pulykakotló alá több tojás rakható és pulykakotlóval keltetik más fajok tojásait is.

Nagyüzemi, intenzív tartásban a kotlás egyértelműen káros. A kotlás következtében az

amúgy is rövid tojóidőszakból sok idő esik ki és ez a tojás mennyiségének

csökkenéséhez vezet, ezért a tojóházi tartás idején speciális kotlásleszoktatási

eljárásokat alkalmaznak a kotlás káros következményeinek mérséklésére.

A pulykafajnál a többi állatfajtól eltérően gyakrabban találkozunk a szűznemzéssel

(parotepogenezis). A nem termékenyített pulykatojóktól származó tojásokból is fejlődik

embrió, sőt, habár kisebb arányban, az ki is kel. A kikelt naposállatok főleg bakok

voltak, a tojók aránya lényegesebben kisebbnek bizonyult. A jelenséget jelenleg a

gyakorlatban egyetlen tenyésztői vállalat sem hasznosítja.

A kispulyka a baromfifajok naposállatai közül a leghőigényesebb. Fogadáskor 38 oC-ot igényel. Mivel téli időszakban ezt a magas hőmérsékletet teremfűtéssel nehéz

biztosítani, leggyakrabban alkalmazott fűtési mód a kombinált (műanya + teremfűtés)

fűtés. Újabb kutatási eredményekre hivatkozva, a 38 oC-os hőmérsékletet magasnak

találták ezért 35-36 oC-on fogadják a pulykákat nagyüzemekben. Annak ellenére, hogy

a 35-36 oC-os hőmérséklet kizárólagos teremfűtéssel, vagy gázsugárzók használatával is

biztosítható, a szülőpártartásban ajánlott a kombinált fűtés, és ezzel kapcsolatos műanya

gyűrűk kialakítása a napospipék fogadásakor.

A kispulykák nevelését, valamint az idősebb pulykák, kifejlett törzspulykák és

nagysúlyra hizlalt gigantpulykák tartását nehezíti a pulykák csipkedési hajlama, amely

tollcsipkedésben, esetleg kannibalizmusban is megnyilvánul. Kivédésére ajánlják a

csőrkurtítást, amelyet az első héten, vagy az előnevelés végén is el lehet végezni.

8.3. A pulyka értékmérő tulajdonságai


8.4. A pulykatenyésztésben alkalmazott tenyésztési módszerek


�

�



92

8.5. Tartástechnológiai ismeretek

Hazánkban a bronzpulyka tartásának háttérbe szorulásával és az intenzív

nagytéteményű hibridek elterjedése következtében az intenzív tartási formák alakultak

ki, mind a tenyészállomány tartásában, mind a végtermékek tartásában, az ún.

pulykahizlalásban. Az árutermelésben jelenleg csak hibrideket tartanak, azoknak is a

nagytestű változatait. A bronzpulykát csak génmegőrzési célokból tartják.

8.5.1. Tenyészállományok tartása

Az előzőekben ismertetettek szerint a fejezetben a hibrid szülőpárok tartási

technológiájával foglalkozunk. A szülőpártartásban két fázist különíthetünk el:

1. Szülőpárok nevelése (nevelési időszak),

2. Szülőpárok tojóházi tartása (termelési időszak)

8.5.1.1. Nevelési időszak

A nevelési időszak napos kortól a tojóházi beólazás idejéig, általában 30 hetes korig

tart. Megkülönböztetünk egyfázisú és kétfázisú nevelést. Egyfázisú nevelésnél a fűtés,

légcsere, világítás tervezésekor a nevelési idő alatti maximális igényt kell minden

esetben figyelembe venni. A nevelő technikai berendezéseit is a maximális élősúly

igényeinek megfelelően kell megválasztani és méretezni. Kétfázisú nevelés esetén az

előnevelő hatékonyabban használható ki és az utónevelő technológiai berendezéseit az

állomány nagyobb életkorához kell igazítani.

Az előnevelés 0-12 hetes korig tart. Néhány helyen, igazodva a végterméktartás

fázisaihoz, 6 hetes korban telepítenek át az utónevelőbe. Az utónevelés 13 héttől a

beólazásig tart. Az áttelepítés ideje általában a növendékek 28-30 hetes kora között

történik.

• Nevelő épületek és berendezési tárgyai

A jó előnevelő épület jó hőszigetelésű, könnyen szellőztethető, jól fűthető,

mosható és fertőtleníthető legyen. A növekedés, fejlődés, ivarérés szabályozása

megkívánja a zárt épületet és az ebben alkalmazható mesterséges világítást. Az istálló

kialakításánál arra kell ügyelni, hogy a kombinált fűtés (műanya + teremhő)

biztosítható legyen. Gázinfrák alkalmazásakor a teremfűtés elhagyható, de akkor is úgy

kell kialakítani az épületet, hogy a naposállatokat fogadó udvarba, ún. pipekörbe



93

fogadhassuk. A pipekör 4 m átmérőjű kör, ahova szülőpárból 300-350-nél több pipét

nem ajánlatos telepíteni. A műanya gyűrű megakadályozza, hogy a napospipék

jelentősen eltávolodjanak a hőforrás alól, valamint a gyámoltalan napospulyka

könnyebben megtalálja az ivóvizet és a takarmányt.

Célszerű a fogadás előtt az almot hullámpapírral letakarni (a gyakran előforduló

almozás megakadályozása végett), amelyet a 3. nap után eltávolítunk. A gyűrűben

helyezzük el a napos etető- és itató berendezéseket. Etetés céljára használhatjuk a

körbevágott naposállat szállító kartonokat, vagy műanyag etetőtálcákat.

Nagyüzemeinkben jól beváltak a magyar ötletként számon tartott világító etetőtálcák

használata. A dupla fenekű tálcák alulról világítják meg a takarmányt, elősegítve a

helyes táplálkozási szokások kialakulását. A naposállatok itatására a kézzel tölthető, 2

literes kúpos itatók váltak be a legjobban. A pulykatartásban mindig nyílt vizű itatókat

alkalmazzunk, amelyeket el kell látni gyógyszeradagolóval, vízórával. A naposállat

etető-itató berendezések használatáról, a csibegyűrűk eltávolítása után át kell térni az

automata etető-itató berendezések használatára, amelyeket a beszerelt technológia

tartalmaz. A takarmányt zárt tartályban az épületen kívül tárolják. Minimum 4 napra

elegendő takarmányt kell magába fogadnia. A takarmánytartály rendelkezzen saját

mérleggel, hogy a napi takarmány-felhasználást ellenőrizni tudjuk. A silótól spirális

berendezéssel jut a takarmány az etetőrendszerekbe. Az etetőrendszerek lehetnek

alsópályásak és felsőpályásak. A tenyésznövendékek itatására legjobban beváltak a

súlyszelepes körönitatók. Ajánlott az etető- itató berendezéseket az épület két oldalán

úgy elhelyezni, hogy középen egy szabad sáv alakuljon ki a pulykák tartózkodási

helyéül. Az említett 1000 m2 alapterületű nevelő épületben 2-2 etető és itató vonal jól

kielégíti a pulykák szükségletét.

Az előnevelésnél a nevelő klímáját megfelelően méretezett fűtő-szellőző

berendezésekkel biztosítják. A megfelelő mikroklíma biztosítása érdekében fontos a

fűtés és szellőzés szinkronizálása. A szellőző berendezések állnak ventilátorokból,

automatizált légbeejtőkből, valamint nyári hőségben szükséges, legtöbbször evaporatív

hűtőberendezésekből.

A zárt istállókban fontos a megfelelően kialakított világító berendezések használata.

Alkalmazhatunk kompakt fénycsöveket, energiatakarékos izzókat. Ha nem alkalmazunk



94

világító etetőtálcákat, akkor gondoskodni kell az első 5 napban a műanya alatti terület

erőteljesebb megvilágításáról is.

• Nevelési technológia

A megfelelően kitakarított és fertőtlenített épületeket elő kell készíteni a

naposállatok fogadására. Szülőpárok nevelésénél a service period ideje 4 hétnél ne

legyen rövidebb. Az almot csak a csibegyűrűvel határolt területen terítjük el. A nem

almozott felület locsolásával lehet biztosítani a kívánt páratartalmat. A tenyész

naposállatok szexáltan érkeznek, az épületben külön elkülönített helyen, de egy

légtérben kell elhelyezni a két ivart.

A nevelés során az első 5-6 nap után célszerű két csibegyűrűt egybenyitni, majd 2-3

nap múlva eltávolítani azokat. Ekkor szükséges a nevelő egész területét 8-12 cm

vastagon alommal beborítani. Egy műanyagyűrű kialakítását szemlélteti a 11. ábra.

11. ábra: A napospulykák fogadására előkészített csibegyűrű sematikus vázlata

felülnézetből (Hybrid Turkey Inc., 1990 nyomán)

A mikroklíma biztosítása rendkívül fontos a pulykanevelésnél, ugyanis a kispulykák

rendkívül érzékenyek, gyámoltalanok. A nevelés során biztosítandó hőmérsékleti

értékeket, kombinált fűtés esetén a 19. táblázat foglalja össze.

Ha csak a teremfűtést alkalmazzuk, a 36 oC-os fogadási hőmérsékletet az első hét

végén 33 oC-ra, a második hét végén 30 oC-ra és a harmadik hét végére 22 oC-ra kell

csökkenteni.



95

19. táblázat: Hőmérsékleti értékek kombinált fűtésnél

Életkor hét

Testhőmérséklet oC

Műanya alatti hőmérséklet oC

1-5 6-10 11-25 16-20 21-

26-27 24 23 22

22-20

36 33 30 26 22

(Sütő Z. 1977 nyomán)

Mivel a magas fogadási hőmérséklet és a naposállatok alacsony párakibocsátása

miatt a levegő páraszegény, a szükséges 60-65 %-os relatív páratartalmat csak külön

párásítással lehet biztosítani. Erre jól szolgál a padozat almozatlan részének locsolása.

A zárt épületben rendkívül nagy feladat hárul a szellőző berendezések megfelelő

kialakítására és használatára. A tenyésznövendék pulykák légcsere igényét a 20. táblázat

adatai mutatják.

20. táblázat: A pulyka légcsere igénye

Életkor Légcsere igény (m3/óra/testtömeg kg) hét télen nyáron 0-20

20 felet

2-5

3-6

3-6

6-9


A modern nevelő épületekben a fűtést és szellőzést egybehangoltan, automata

berendezések irányítják. A vezérlő automatikákat úgy kell kialakítani, hogy

hőérzékenységük ± 1 oC legyen. A ventilátorok teljesítménye és a légbeejtő nyílások

felülete között olyan összhangot kell kialakítani, hogy a légsebesség mértéke ne haladja

meg a 0,2 m/s sebességet.

A nevelő klímájának legfőbb fokmérője az alom állapota. Elégtelen fűtés és

szellőzés következtében az alom átnedvesedik és kialakul az ún. páncélos alom.

Hasonlóan káros az elégtelen páratartalom, ami elősegíti a porképződést, és ezzel

kapcsolatos légzőszervi betegségek kialakulását.

A pulykák fejlődéséhez, életfolyamatainak zavartalan alakulásához szükséges fényt

világítási programok segítségével biztosítjuk. Zárt épületben alkalmazott világítási

programot a 21. táblázat foglalja össze.



96

21. táblázat: Pulykaszülőpár mesterséges világítási programja

(Hybrid Turkeys Inc., 1990)

Életkor Nőivar Hímivar nap hét megvilágí-

tott órák száma/nap

fényerősség lux

megvilágí-tott órák

száma/nap

fényerősség lux

1 2-4

5-125 126-153 154-181 182-210 211-245 246-280 281-308

309-

18- 22- 26- 30- 35- 40- 44-

24 23 14 8 7 6 14 15 16 17

70 70 50 50 50 50 50 50 50 50

24 23 12

nem változik 13 14 14

nem változik nem változik nem változik

40-50 40-50 30-40

nem változik 30-40 30-40 20-40

nem változik nem változik nem változik


A fényprogramok során a pulyka életkorának, hasznosításának és biológiai

állapotának megfelelő időtartamú és intenzitású megvilágítást kell biztosítani. A

tenyésznövendékek világítási programjaival biztosítjuk azok normális fejlődését,

ivarérésük típusra jellemző időben történő kialakulását és felkészülésüket a tojóidőszak

alatti intenzív, magas színvonalú tojástermelésre. A fény időtartamát időkapcsoló óra

alkalmazásával biztosítjuk. A megvilágítás erősségét (intenzitását) lux értékben, vagy

W/m2 értékben fejezzük ki. Nem közömbös a fény hullámhosszúsága sem.

Legkedvezőbb a 600-700 um hullámhosszúságú narancsvörös-sárgás szín.

Az első öt nap fokozott világítása szolgálja a takarmányfelvétel és táplálkozási

szokások kialakulását. Ezután jelentősen csökkenteni kell a megvilágítás tartamát és

erősségét, hogy megakadályozzuk a kispulykák tollcsipkedését. A 18 hétig tartó

(B.U.T. technológiában 14 hétig) 14 órás megvilágítás biztosítja a megfelelő fejlődést.

Ezt követően bekövetkező fénycsökkentés (6-7 óra) az ivarérés szabályozását (ivarérés

csökkentését és egyidejű bekövetkezését) biztosítja. A táblázatból az is kitűnik, hogy a

bakok és jércék eltérő fényprogramot igényelnek, melyet csak úgy lehet biztosítani

megfelelően, ha elkülönítve neveljük a két ivart.

A középnagy és nagytestű genotípusú szülőpár növendékek tartásánál alkalmazott

telepítési sűrűség mértékét a 22. táblázaton tüntettük fel.



97

22. táblázat: Telepítési sűrűség szülőpár növendékek nevelésénél

(Hybrid Turkeys Inc., 1990)

Nőivar Hímivar életkor (hét) db/m2 életkor (hét) db/m2

1-12 13-28 29-56

5,5 2,7 1,8

1-15 16-56

2,7 1,5-1,4*

* B.U.T. technológiánál 1 db/m2 (Sütő Z. 1997 nyomán)

A pulykanevelésben nélkülözhetetlen technikai beavatkozás a csőrkurtítás. A

szakszerűen kivitelezett csőrkurtítás megakadályozza a kannibalizmus kialakulását,

megakadályozza, hogy a pulykák válogassák a takarmányt, kevesebb lesz a takarmány

szóródása és pazarlása. A csőrkurtítást a kanadai ajánlás szerint 3-5 napos, az angol

B.U.T. cég ajánlása szerint 7 napos korban kell elvégezni. A tyúktenyésztésben

használatos termokautert nem javasolják, helyette éles metszőollóval kell a csőr felső

káváját az orrnyílások előtti orrháti domb alatt, az orrnyílástól számítva 1 mm-el lefelé

levágni.

A pulykaszülőpár növendékek takarmányozásánál figyelembe kell venni, hogy

rendkívül magas a fehérjeigénye, a nevelés első három hetében 29,5 %-os, de ismert

olyan takarmányozási program, amelyben 30,5 %-os nyersfehérje tartalmú tápot

etetnek. A pulykák sajátos biológiai igényeik kielégítése érdekében fokozottabb

igénnyel lépnek fel a nélkülözhetetlen aminosavak iránt is. Ezen kívül magasabb

vitaminszinteket, ásványianyag és nyomelemszinteket kell biztosítani a tápokban, mint

a többi baromfifajnak. Rendkívül érzékeny a takarmány toxintartalmára és sótartalmára

is. A táplálóanyag szükségletet a „Magyar Takarmánykódex” ajánlásai alapján a 23.

táblázat tünteti fel. Megjegyezzük, hogy az angol szabványok 2-3,5 %-kal magasabb a

fehérje szükségletet irányoznak elő a hazainál.

A magyar gyakorlat szerint 6 hetes korig a pulykahizlalásnál a végtermékeknek

javasolt tápokat etetik a tenyésznövendék pulykákkal. 16 hetes kortól 30 hetes korig

jércetápot, majd ezután tojótápot etetnek a törzspulykákkal. A 24. táblázaton ettől

eltérő, külföldi nemesítő cég által ajánlott takarmányozási programot mutatunk be.



98

23. táblázat: Különböző pulykaállományok táplálóanyag-szükségleti előirányzata

Előírt minőségi

paraméterek

Mérték- egység

Pulyka indító

0-4. hét 0-5. hét

Pulyka nevelő I. 5-8. hét 6-10. hét

Pulyka nevelő II. 9-12. hét 11-15.hét

Pulyka hízótáp

13-16.hét 16-20.hét

Pulyka jércetáp

Pulyka tojótáp

Szárazanyag Nyersfehérje ME Nyersrost Lizin Metionin+Cisztin Metionin Teronin Triptofán Ca P Na Cl Fe J Cu Mn Se Zn A-vitamin D3-vitamin E8-vitamin Tiamin (B1) Riboflavin (B2) Ca-pantotenat Niacin Piridoxin (B6) B12-vitamin Folsav Kolin K3-vitamin Biolin Linolsav

% % MJ % % % % % % % % % %

mg/kg mg/kg mg/kg mg/kg mg/kg mg/kg

NE NE

mg/kg mg/kg mg/kg mg/kg mg/kg mg/kg mg/kg mg/kg mg/kg mg/kg mg/kg mg/kg

86 26-28*

12,3 6

1,6 1,0 0,6 1,2 0,3 1,2 0,9

1,12-0,2 0,10-0,25

40 0,5-2,5

4 50

0,2-0,5 70

10 000 2 500

15 2 4

12 50 4

0,015 1

500 2

0,2 1

86 22-24*

12,5 -

1,5 0,9

0,55 1,0

0,26 1

0,8 0,15-0,25 0,1-0,3

40 0,25-0,5

4 50

0,15-0,5 70

8 000 2 000

12 2 4

10 50 4

0,01 1

450 2

0,15 1

86 18-20*

12,5 -

1,3 0,75 0,45 0,8 0,2 0,9 0,7

0,15-0,25 0,1-0,3

40 0,5 4

50 0,1-0,5

50 6 000 1 500

10 2 4

10 40 4

0,01 1

300 2

0,1 1

86 16-18*

12,8 -

1,0 0,65 0,4 0,7

0,18 0,8 0,6

0,15-0,25 0,1-0,3

40 0,25-0,5

4 50 0,1 50

6 000 1 500

10 2 4

10 40 4

0,005 1

300 2

0,1 1

86 14

12,2 -

0,55 0,45 0,25 0,7

0,16 0,8 0,6

0,15-0,3 0,1-0,4

40 0,5 4

40 0,1-0,5

50 6 000 1 200

10 2 2

10 30 4

0,005 1

300 2

0,1 0,6

86 16

12,5

0,65 0,45 0,25, 0,75 0,18 2,25 0,6

0,15-0,25 0,1-0,4

40 0,5-2,5

4 40

0,2-0,5 70

10 000 2 500

20 2 4

10 50 4

0,015 1

450 2

0,2 1

(*minium-maximum) (Magyar Takarmánykódex, 1990)

24. táblázat: Nagytestű szülőpárok takarmányozási programja (Hybrid Turkeys

Inc, 1990)

Nőivar Hímivar

Életkor

Megnevezés nyers-fehérje

tart.

takar-mány

menny. (kg/fázis)

Életkor

Megnevezés

nyers-fehérje

tart.

takar-mány

menny. (kg/fázis)

1-3 4-6 7-8

9-12 13-16 17-28

29-

starter1 starter2 starter3 nevelő

előkészítő1 előkészítő2 tenbyész1

28 % 26 % 24 % 22 % 18 % 15 % 16 %

0,7 2,2 2,1 5,4 6,7

24,2 -

1-3 4-6 7-8 9-12

13-16 17-

starter1 starter2 starter3 nevelő

előkészítő1 előkészítő2

28 % 26 % 24 % 22 % 18 % 10 %

1,2 3,9 4,0

10,8 13,8

-

(Sütő Z., 1997. nyomán)



99

Kérdéses a takarmánykorlátozás alkalmazás a tenyészpulyka növendékek

nevelésénél. Míg a kanadai technológiák ajánlják, az angol technológiák nem

alkalmazzák a takarmánykorlátozást. A szülőpár növendékek tartásánál egyértelműen a

dercés tápok etetése az ajánlott.

Az eredményes nevelés és a későbbi tojóházi termelés színvonalának biztosítása

érdekében lényeges a tenyésznövendékek nevelés alatti szelekciója. A nőivarú

növendékeket kétszer – a bakokat többször, általában négyszer selejtezzük. A

selejtezések időpontja és aránya, típusonként és ivaronként eltérő. A nőivarú pulykák fő

selejtezési ideje összeesik a végtermék pulykák nevelési idejének hosszával.

Brojlerpulyka végtermék előállításánál 14 hetes, gigantpulyka előállításakor 20 hetes

kor a növendékkori selejtezés fő időpontja. A tojók selejtezési aránya 11 %, a bakoké

50 %. A selejtezés szempontjai a következők: konstitúció, élőtömeg, homogenitás,

egészségi állapot, láb erőssége, egyenessége, mell alakulása. Az utolsó selejtezés az

áttelepítés idejével esik egybe. Rendkívül lényeges a bakok 30 hetes kori szelekciója,

amit két alkalommal végzett próbafejés alkalmával végeznek. Ekkor döntik el a bakok

mesterséges termékenyítésre való alkalmasságát.

Az egészséges növendékállomány nevelése és a végtermék napospulykák megfelelő

szikimmunitása érdekében alkalmazott vakcinázási programot a 25. táblázat

tartalmazza.

25. táblázat: Szülőpár növendékek vakcinázási programja

Életkor (hét) Vakcina Alkalmazás módja

3 7 14 20 23

tojástermelés kezdetén

baromfipestis baromfipestis

baromfikolera, orbánc baromfipestis

fertőző agy- és gerincvelő-gyulladás bfi.pesti, bfi kolera, orbánc

aerosol aerosol

izomba oltva aerosol itatva

izomba oltva (B.U.T. Big-6 techn. nyomán)



100

8.5.1.2. Tojástermelési időszak

A tenyésznövendékeket 28-30 hetes kor között telepítik át a tojóházakba. A rövidített

megvilágítást (6-8 óra) a 30. héten minden átmenet nélkül 14 órára növelik. Hatására a

rávilágítást követő 17-20. napon az állomány egyszerre elkezd termelni és az első

tojástól számított 3. héten eléri a csúcsintenzitást (70-75 %). A hibrid szülőpárok

tojóidőszakának hossza 20-24 hét, általában 24 hetes termelési időszakot

számolhatunk. A tojóperiódus akkor ér véget, amikor a termelés a kritikus termelési

szint alá csökken, mely általában 40 % körüli. Ezután a pulykákat vágásra értékesítik

vagy mesterséges vedletési program alkalmazásával második, esetleg harmadik

tojóciklusra is meghagyják.

Az áttelepítéskor a bakokat elkülönítve kell elhelyezni a tojók istállójának egy

bekerített részébe, vagy külön bakistállóba. Mindkét esetben a kakasokat több kisebb

csoportra osztva, külön-külön rekeszekbe kell csoportosítani.

A nőivarú állomány elhelyezésére szolgáló tojóház mélyalmos rendszerű,

legtöbbször középtakarmányos megoldással. Ismertek a mélyalomtól eltérő technológiai

rendszerű (ketreces, rácspadlós) technológiai megoldások, ezek azonban kevésbé

terjedtek el. A tojóházat hosszanti irányban kezelőfolyosó osztja két félre. A termelő

részt (kaparótér) kisebb alapterületű rekeszekre kell osztani. A tojóistálló szakaszolására

a mesterséges termékenyítés végrehajtása érdekében van szükség. A tojóház végén

kotlásleszoktató fülkerendszert kell kialakítani.

A tojóházak legfontosabb berendezési

tárgya a tojófészek. A csoportos

fészkelés megakadályozására kizárásos

rendszerű, egyedi (csapóajtószerűen

működő) tojófészkeket kell alkalmazni

(lásd 12. ábra). A kisebb testű

állományoknál a tojófészek lehet

kétszintes, a nagyobb testű

állományoknál azonban mindenképpen

egyszintes fészkeket használnak.

12. ábra: Tojófészekre szerelhető

kizárószerkezet (Hybrid Turkeys Inc.,

1990)



101

A tojófészkek a kezelőfolyosó két oldalán helyezkednek el. A tojásokat a

kezelőfolyosóról gyűjtik a tojófészkek hátulsó kezelőajtaján benyúlva.

A tojóházakban olyan speciális etető-itató berendezéseket kell elhelyezni, amelyek

kibírják a nagytestű pulykaszülőpár tojók és bakok súlyát. Ezért függesztett vagy

repülést akadályozó (röpráccsal ellátott) megoldással ellátott berendezéseket használnak

a tojóházakban.

• Tojóházi tartás technológiája

A tojástermelési időszak legfontosabb technológiai elemi azok, amelyek a tojóházi

tartás eredményességét befolyásolják. Az eredményességet a napos szaporulattal

mérhetjük. Nem elegendő tehát a maximális tojásmennyiség elérése. Lényeges, hogy a

megtermelt tojásból minél több keltetésre alkalmas legyen, és ezekből a legtöbb,

életerős I. osztályú napospulyka keljen ki.

A telepítési sűrűséget a 22. táblázaton közöltük.

A tojóház hőmérsékletének alakulását a kifejlett pulyka komfortzónája szabja meg,

mely 13-28 oC között van. A tojástermelés alakulására a szélsőséges hőmérsékleti

értékek kedvezőtlenül hatnak, ezért télen fűteni, nyáron hűteni szükséges a kifejlett

pulykák elhelyezésére szolgáló épületeket.

•••• A világítási program ismertetésénél említettük (lásd 21. táblázat), hogy a 30. héten

minden átmenet nélkül 14 órára emeljük a megvilágított órák számát. A 35. élethéttől

1-1 órával szükséges növelni a világítás tartamát a 17 órás időtartam eléréséig.

A tojópulyka tartás gyakorlatában az eredményességet rendkívül befolyásoló

technológiai elem a kotlósok kezelése. Faji sajátosságból eredően ugyanis a pulyka

erőteljesen kotlik, és ha nem kezelik a kotlósokat, nagy mennyiségű tojást vesztünk.

Különösen a nyári időszakban jelentkező tömeges kotlás megakadályozásával lehet a

tojástermelést javítani. Megfigyelések szerint a nyári időszak tojástermelése akár 15 %-

kal is kisebb lehet, mint a téli időszaké, melynek oka egyrészt a komfortzónánál

nagyobb hőmérséklet tojástermelésre gyakorolt kedvezőtlen hatásával, másrészt a

tömeges kotlás jelentkezésével magyarázható.

A kotlás megakadályozására szolgáló első beavatkozás a csúcstermelés elérése

utáni élettér csere, amikoris megfordítjuk az állományt, és így a megszokott

környezetből új helyre kerülve (a tojóház jobb és bal oldalán elhelyezett pulyákat

megcserélik) kevésbé kotlanak el. A csúcstermelés elérése után tömegesen jelentkező



102

kotló pulykákat pedig kezelni kell. A kotlósokat ki kell venni megszokott helyükről és

vagy kotló leszoktató ketrecbe, vagy fülkébe kell helyezni. Ennek sematikus rajzát a 13-

ábrán mutatjuk be.

13. ábra: Kotlásleszoktató fülkerendszer vázlatos rajza

(Hybrid Turkeys Inc., 1990).

A naponta történő áthelyezések után a 4. nap visszakerül az állományba a kotló

pulyka. Ha a kiválogatás időben történt és a kotlás még nem mélyült el, akkor ezzel a

módszerrel eredményesen lehet felvenni a harcot a kotlás ellen.

A kotlás leszoktatás csak akkor jár eredménnyel, ha mindent megteszünk a kotlás

elkerülésére. Ennek előfeltétele a technológiai előírások szigorú betartása, hatékony

gondozói munka és a kotlás első jeleit mutató pulykák kiválogatása. Erre két módszer

terjedt el a nagyüzemi tartás gyakorlatában. Az egyik módszer az ún. kapuszisztéma,

melyet Sütő Z. (1997) nyomán ismertetünk. Ennek feltétele, hogy mobil rácsokkal a

tojófészeksor előtt a kaparótérből egy kezelőfolyosót válasszunk le. A világos órák ideje

alatt az ezen található ajtók (kapuk) mindig nyitva vannak, melyeken keresztül a

pulykák akadály nélkül felkereshetik a tojófészkeket. Fél vagy egy órával a villany

leoltása előtt, a tojófészekben található madarakat a kaparótérbe kell hajtani, tehát sem a

folyosón, sem pedig a tojófészekben nem tartózkodhat pulyka. Ekkor veszi kezdetét a

„gondolkodási” idő. Ugyanis a pulykának el kell döntenie, hogy visszamegy-e a

fészekbe vagy sem. A villany leoltásával egyidőben az ajtókat be kell zárni. Másnap

reggel azonnal a világítás bekapcsolása után, azokat a tojókat, amelyek a fészkekben

találhatók, kotló egyedeknek kell tekinteni, míg a folyosón az alomra leülteket nem. A



103

módszer abból indul ki, hogy késő délután a tojó állapotban lévő pulyka, tojásrakás

céljából nem keresi fel a tojófészket, ugyanis az ovipozícióhoz szükséges LH hormon

kiáramlása, pontosabban ennek következményeként a tojás lerakása nem ekkor, hanem

a délelőtti időszakban esedékes.

A másik eljárás során az inszemináláskor azokat az egyedeket elkülönítjük, amelyek

kloakája nehezen fordítható ki (a gyakorlat ezt úgy említi, hogy nehezen nyílnak meg)

és fancsontok távolsága csak 2-3 ujjnyi.

• A tojások gyűjtése és kezelése szintén döntő mértékben befolyásolja a tojópulykák

tartásának eredményességét. A megfelelően elkészített (csapóajtós tojófészek) és a

tojóházban elhelyezett, tisztán tartott, megfelelően almozott tojófészek használata és

tojásgyűjtés gyakorlatisága előfeltétele az eredményes keltetőtojás termelésnek. A

pulykatojók zöme délelőtt rakja tojásait, ezért szükséges az óránkénti gyűjtés. Ezzel

nemcsak a tojások tisztaságát érjük el, hanem a kotlósok számát is gyérítjük.

Az összegyűjtött tojásokat a kezelő helyiségben, vagy a tojásraktárban fertőtleníteni

kell. A fertőtlenítés történhet folyadékkal (csak műanyag tálcák használatánál

alkalmazható), vagy gázosítással. A fertőtlenítés után válogatni kell a tojásokat.

Legjobb ha naponta elszállítják a tojásokat a keltetőbe, ahol a további szakszerű kezelés

biztosított. Ha ez nem lehetséges, akkor telepi tojástárolóban kell a tojásokat tárolni a

tárolás idejével összefüggő klíma biztosításának függvényében.

Megfelelő szaporulatot, így a tojások kielégítő termékenységét csak mesterséges

termékenyítéssel lehet elérni a pulykatartásban. A termékenyítéseket akkor kell

kezdeni, amikor az állomány az ivarzás tüneteit (a tojók lapulnak) mutatja. Ez az állapot

a rávilágítás után kb. 2 hét múlva következik be. Ezután következő héten háromszor kell

termékenyíteni az állományt, majd hetente lehet inszeminálni a tojókat. A tojóperiódus

végén, kb. az utolsó negyedben 5 napra lehet sűríteni az inszeminálások számát. A

közbeeső periódusban 10 naponta is lehet inszeminálni.

A mesterséges termékenyítés két fázisból áll, az ondóvételből és az

inszeminálásból. Egy kakastól átlagosan 0,2-0,4 cm3 ondó nyerhető. Hetente 2-3

alkalommal lehet fejni a bakokat. A termékenyítés gyakorlatában egy olyan ampullába,

vagy fecskendőbe gyűjtik a spermát, melyet a fejés után azonnal az automata adagolóba

helyeznek, ahol azt egyszer használatos műanyag csövecskébe (pipettába) töltik. Az



104

adagolás után a fejést követő 30 percen belül el kell végezni a tojók inszeminálását. A

pulykaondó tárolása és mélyhűtése még nem megoldott.

Az ondót a kloaka kifordítása után a bal oldali petevezetőbe ((Y alakú elágazás bal

oldali részébe) kell juttatni. A pipettát 2-3 cm mélyen bevezetik és az ondót

adagolópisztoly vagy gumilabda vagy fújás segítségével juttatják a petevezetőbe. A

kihúzás előidézi a petevezető fordított perisztaltikáját és ez megakadályozza az

ondósejtek kipréselődését a tojócsőből.

A termékenyítés történhet nyers hígítatlan vagy hígított ondóval. A hígítás előnye,

hogy az 1:10 ivararány 1:15-20 közé emelhető. A hígítás maximális aránya 1:3-hoz.

Egy a lényeg, hogy egy termékenyítő adag, amely 0,05 ml, 200 milliónál nem

tartalmazhat kevesebb spermiumot.

Egy termékenyítő csoport 3 főből áll. Ők végzik a fejés és inszeminálás munkáját. A

három főből egy személy a fogó, egy a tartó és egy az inszemináló. Az irodalmi

források a termékenyítés idejéül a délutánt ajánlják, amikor a petevezetőben a héjas

tojás nem akadályozza az inszeminálást. Ennek ellenére az angol technológia (BUT)

reggel, munkakezdés után javasolja a termékenyítést elvégezni, amikor még a dolgozók

teljes figyelemmel és intenzitással tudják végezni munkájukat. Több nagyüzemünkben

ennek hatására jelentős mértékű termékenyülési javulást értek el.

• A szülőpárok takarmányozásánál használt pulyka tojótáp beltartalmi mutatóit a 23.

táblázaton mutattuk be. A tojókkal a rávilágítás után 16 % nyersfehérje tartalmú

tojótápot etetünk ad libitum mennyiségben, egészen a tojóperiódus végéig. A tojók

súlya és takarmányfelvétele ennek ellenére csökkenni fog. Ezért sem ajánlja az angol

technológia a szülőpár növendékek korlátozott etetését.

A bakok a spermatermeléshez megelégszenek 10 % körüli nyersfehérje tartalmú

takarmánnyal, ezért felesleges a kakasokkal tojótápot etetni. A hazai gyakorlatok szerint

a bakokkal tenyészelőkészítő vagy jércetápot etetnek jelentős mennyiségű szemes

takarmány kiegészítéssel. Legelőnyösebb a zab etetése az emésztésre, ivari életre

gyakorolt előnyös hatása miatt is. A szülőpárokkal a tojóidőszak alatt granulált

tápokat etetünk.

• Pulykaszülőpárok mesterséges vedletése a hazai törzspulykatartás gyakorlatában

elterjedt tevékenység, annak ellenére, hogy a tenyésztő vállalatok üzletpolitikai okok

miatt nem propagálják. A mesterséges vedletési programok hazánkban a tyúktartásban



105

kialakított technológiáknak megfelelően takarmány és ivóvíz megvonásával, fény

tartamának és intenzitásának csökkentésével érik el a tojástermelés megszüntetését. A

vedlés után a reprodukciós szervek megújulnak, az állat tartalékai feltöltődnek a

növekvő tojóperiódusra. Egy vedletési programot a 26. táblázaton mutatunk be.

26. táblázat: Pulykaszülőpárok mesterséges vedletési programja

Napok száma Ivóvíz Takarmány Világítás (l/db) szemes búza

(g/db) tojótáp (g/db)

(óra/nap)

1-2 3 4 6

6-11 12-18 19-24 25-27 28-30 31-32 33-34 35-41 42-48 49-55 56-62 63-69 70-76 77-83 84-91 92-

- 0,45

ad libitum ad libitum ad libitum ad libitum ad libitum ad libitum ad libitum ad libitum ad libitum ad libitum ad libitum ad libitum ad libitum ad libitum ad libitum ad libitum ad libitum ad libitum

- - -

30 50 80 80 80 80 80 80 80 80 80 80 80 40 - - -

- - - - - -

20 40 50 70 80 115 125 135 150 150 193 235

ad libitum ad libitum

- - - - 1 1 1 1 1 1 2 3 4 5 6 6 6 6 6 14


A mesterséges vedletés alkalmazásánál megközelítőleg 3,5 hónap termelési szünettel

kell számolni. A második ciklus rövidebb, kb. 110-120 nap. A tojástermelés

természetesen a rövidebb periódus alatt kevesebb. Változatlan termékenyítési és

keltetési eredmények mellett, az első tojóperiódus alatt kikeltetett napospipe 60 %-nyi

mennyisége nyerhető a második ciklusban.

8.5.2. Végtermékek tartása (árupulyka nevelés)

Mivel a pulyka a legnagyobb testű baromfifaj, az emlős gazdasági állatok

hústermelésre történő tartásának analógiájára az irodalomban és a gyakorlatban is

pulykahízlalásnak nevezik az árupulyka előállítását.



106

Az árupulyka előállításának a tartási mód szerint három féle megoldását ismerik:

- extenzív tartás,

- félintenzív tartás,

- intenzív tartás.

Nagyüzemeink az árupulykát kizárólag intenzív viszonyok között tartják. Korábban,

főleg a nagyüzemeink háztáji integrációjában elterjedt volt a félintenzív tartás.

Ebben a formában az előnevelés 6 hétig nagyüzemben, intenzív tartási mód mellett

zajlott, az utónevelés kisüzemben, főleg alkalmi épületekben (leggyakrabban fóliasátor

alatt, vagy egyéb átalakított állattartó épületekben) folytatták az árupulykák

értékesítéséig.

Az extenzív pulykahízlalás az intenzív nagytéteményű hibridek elterjedése előtt,

főleg a második világháborúig a legelterjedtebb tartási forma volt. A hízlalási alapanyag

a bronzpulyka volt. Ezzel a formával állították elő hazánkban az ún. karácsonyi pulykát,

melyet nagy tételben exportáltak Angliába. A hibridek megjelenésével ez a hízlalási

forma gazdaságtalanná vált, és jelenleg nem foglalkoznak vele. Alkalmazása szóba

jöhet az ún. biopulyka előállításánál, ugyanis az intenzív hízlalástól eltérően a

biotermék előállítása teljesen eltérő hízlalási eljárást és biológiai alapokat kíván. Az

előzőekben ismertetettek alapján az intenzív pulykahízlalási formákkal foglalkozunk.

A pulykahízlalás folyamán kétféle terméket állítanak elő, mégpedig

- pecsenye (brojler) pulykát és a

- gigantpulykát.

Brojlerpulykának nevezik a nemre való tekintet nélkül vágás céljára nevelt,

intenzív körülmények között 12-16 hetes korig hizlalt, 2,5-6,5 kg vágott testtömegű,

széles mellű, fehér tollazatú hibridpulykát.

A feldolgozást követően a pecsenyepulyka többnyire grillfertig, ritkábban bratfertig

formában kerül kereskedelmi forgalomba.

Gigantpulykának nevezik az olyan hústermelés céljára nevelt és nagy

testtömegre hizlalt, széles mellű, kiváló húsformákat mutató pulykát, amelyikből a

feldolgozás alkalmával minimálisan 2,5 kg csont és bőr nélküli mellhús (mellfilé)

nyerhető.

A gigantpulyka előállításához legalább 10 kg élősúly elérése szükséges. Ez pedig

már a tojókkal is elérhető. A gigantpulyka előállítása ivarok szerint elkülönítetten



107

történik, ezért megkülönböztetünk tojó gigantot és gigant kakast. A gigantpulyka

értékesítése mindig feldolgozott formában (darabolás vagy továbbfeldolgozás)

történik.

8.5.2.1. Típusdifferenciálás a pulykatenyésztésben

A fehér színű hibridek és az intenzív hizlalási technológiák elterjedésével a

pulykahús iránti változó fogyasztói igények kielégítésére a tenyésztő vállalatok

különböző kereskedelmi típusokat hoztak létre.

A pulyka hústermelő képessége alapján három típust különböztetünk meg. Ezek:

- kistestű típus (mini),

- középnagy testű típus (midi),

- nagytestű típus (maxi).

A kistestű típus szülőpárjainak testtömege, a tojóké maximum 6 kg, a bakoké 10-

12 kg. Tojástermelésük és szaporulatuk jelentős. A típuson belül a 3,5-4 kg-os tojók

150-160 db, a 6 kg-osak maximálisan 105-120 db tojás termelésére alkalmasak. Ettől

függően 80-110 db napospulyka szaporulat elérésére képesek. A végtermék kizárólag

brojlerpulyka előállítására alkalmas, 12-14 hetes, ritkábban 16 hetesre hizlalva, vegyes

ivarban 3,6-4,2 kg élősúly eléréséig. A feldolgozás során elérendő, megfelelő minőségű

vágópulyka előállítása érdekében a kistestű típusba tartozó hibridek mindig fehér

színűek. Előállításukban főleg beltswillei fajta különböző vonalai szerepelnek, ezért a

típust beltswillei típusnak is nevezik.

A középnagy testű típusú pulykák szülőpár tojóinak kifejlettkori testsúlya átlagosan

7 kg, a bakoké 18-20 kg közötti. Korábban 82-85 db, a szelekciós munka

eredményeként ma már tojástermelésük eléri a 102-105 db-ot, 75-80 db napospulyka

szaporulat mellett. A hibrid képlékeny a hasznosítást tekintve. A végtermék tartásban

alkalmas brojlerpulyka előállítására. Ebben az esetben 14 hetes korára a középnagy

testű típusú pulyka végtermékek baksúlya (BUT 8 technológia szerint) eléri a 8,9 kg-ot,

a tojóé pedig a 6,5 kg-ot. A típus alkalmas gigantpulyka előállítására is, ebben az

esetben azonban csak a bakokat hizlalják nagy súlyra. Az előbb említett BUT 8 bakok

20 hetes korukra 14,0 kg, 24 hetes korukra 17,2 kg élősúlyt értek el. A középnagy testű

hibridek színe is fehér, de előfordul színes tollú genotípus is, mivel a továbbfeldolgozott

termékek minőségét a toll színe kevésbé befolyásolja.



108

A nagytestű típusú hibridpulykák szülőpár tojóinak súlya eléri a 12 kg-ot, a bakoké

pedig a 28-30 kg-ot is. A tojástermelésük beólazott tojóra 105-107 db, a napospulyka

szaporulatuk pedig megközelíti a 87 db-ot (BUT, BIG-6 technológia). A végtermék

kizárólag továbbfeldolgozásra alkalmas vágótermék, gigantpulyka előállítására

alkalmas. Nem mintha nem érné el pecsenyekorra a megfelelő nagyságú élősúlyt,

azonban ebben a korban (14 hét) még nem vágóérett a pulyka. A gigant tojókat

általában 16 hetes korban vágják, amikor is a hazánkban forgalmazott genotípusok

élősúlya eléri vagy meghaladja a 10 kg-ot. A bakok 18 hetes kortól (16,3 kg), 20 hetes

(18,5 kg), vagy akár 24 hetes korukig (23,0 kg) is hizlalhatók. A hazánkban ezidáig

forgalmazott nagytestű genotpíusok mind fehér színűek voltak (Hybrid large white,

nicholas, B.U.T. Big-6, Hybrid Europ FP, Hybrid converter).

A hibridpulykák előállításánál a különböző típusba tartozó szülő vonalakat

kombinálhatják, így tisztán ritkán jelentkeznek az egyes típusok, kivételt képez a

jelenlegi hazai gyakorlat, Hazai forgalomban most csak nagytestű típusba tartozó apai

és anyai vonalat szaporítanak.

• Típus és vágási időpont megválasztása

A típusdifferenciálásokat a piaci igények eltérő voltával magyarázhatjuk. Azt, hogy

milyen típust tenyésszünk, meghatározza:

1. a kereskedelem kívánalma,

2. értékesítési lehetőségek, belföldi és főleg az exportpiac, valamint

3. a gazdaságosság kérdése.

A gazdaságosságot befolyásolja a

3.1. szülőpárok szaporasága (tojások db száma és keltethetősége),

3.2. a végtermék növekedési erélye és kapacitása, valamint

3.3. a végtermék átvételi árának és a termelők többletköltségeinek mérlegelése.

Az optimális vágási időpontot kétféle szempont szerint mérlegelhetjük.

1. Gazdaságossági szempontból akkor mondjuk optimálisnak a vágás időpontját,

amikor a vágópulykák növekedési intenzitása és fajlagos takarmány-felhasználása még

olyan szinten van, hogy az elért élősúlytöbbletből kapott árbevétel fedezi a

továbbtartásból eredő költségeket.



109

2. Biológiai szempontból optimálisnak nevezzük a vágás idejét, amikor a vágási

időpontban a pulyka tollazata ép, kifejlett, nem tokos, bőre alatt, a mell oldalsó részén

halványsárga színű, vékony kötőszöveti zsír található.

A vágás időpontját gazdaságossági és biológiai szempontból összhangba kell hozni.

Befolyásoló tényezői: 1. a hibrid típusa,

2. az ivar,

3. a zsírmentes hús-előállító képesség

8.5.2.2. Pecsenye (brojler) pulyka előállítása

A brojlerpulykát minden esetben egy fázisban nevelik és vegyes ivarban tartják. A

gazdaságossági szempontok miatt brojlerpulykát csak intenzív módon szabad

előállítani. A nagy növekedési erélyű hibridek genetikai potenciálját félintenzív vagy

extenzív tartásban nem tudjuk kihasználni, ami gazdaságtalanná teszi a hizlalást.

A nevelési technológia lényegében megegyezik a szülőpár növendékeknél leírtakkal,

itt csak azokat a különbségeket említjük meg, amelyek a hasznosítás sajátosságaiból

erednek.

Az épülettel és berendezési tárgyaival szembeni követelmények nem különböznek.

Mindig zárt, mesterségesen fűtött, szellőztetett, klimatizált épületek alkalmasak

pecsenyepulyka előállítására. Az épületek mélyalmos rendszerűek, ahol az alom

állapotára, kezelésére rendkívül nagy gondot kell fordítani. Ugyanis a pulyka

legértékesebb része a mell, minőségét az alom állapota nagymértékben befolyásolja.

A telepítési sűrűség kritikus pontja a brojlerpulyka hizlalásának. Általánosságban

elmondhatjuk, hogy a maximális telepítési sűrűség nem haladhatja meg a 30-35 kg/m2-t.

Annak ellenére, hogy a nevelés egyfázisú, a telepítési sűrűséget a pulyka változó

igényének megfelelően megadják 0-6, 6-14 és 14 hét feletti időpontokra. A 27. táblázat

adatai a végterméktartás mindkét módjára, brojler és gigantpulyka előállítására is

vonatkoznak.



110

27. táblázat: A hizlalás során ajánlott telepítési sűrűség, a típus, az ivar és az

életkor függvényében

Életkor Telepítési sűrűség (db/m2) (hét) tojó kakas vegyes ivar 0-6 6-14 14-

8*-10** 5 4

6*-8** 4

2*-3**

7*-9** 5 -*

* nagytestű típus ** középnagytestű típus

A telepítési sűrűségnél meg kell említeni a telepített létszám kérdését is. Szülőpárok

felnevelésénél pár ezer darabnál nem fogadunk egyszerre több naposállatot. Végtermék

hizlalásnál tízezer vagy ennél több is lehet a fogadott létszám. Célszerű a könnyebb

kezelés érdekében szakaszolni a nevelő épületet (2000-2500 db/szakasz). A legtöbb

helyen azonban ez elmarad.

A brojlerpulyka mikroklíma igénye (hőmérséklet, páratartalom, légcsere) nem

különbözik a szülőpárok nevelésénél ismertetettektől.

A világítási program azonban lényegesen eltér a szülőpároknál alkalmazott

programtól. A napospipék fogadását követően első napokban a műanya 60 watt

teljesítményű világítása elegendő a szükséges fényintenzitás eléréséhez. Ha a nevelés

első kritikus napjaiban speciális világító etetőtálcákat használunk, akkor a kiegészítő

világítást úgy kell beállítani – vagy akár mellőzni – hogy a különleges etetők

alkalmazását ne hatástalanítsák. A teremvilágításra történő áttérés akár a 3. napon is

lehetséges, melynek erősségét fokozatosan csökkenteni kell. Erre azért van szükség,

mert a pulykák csipkedése esetenként már 7-10 napos kortól is felléphet, melynek

megelőzésére a fény erősségének csökkentése a leghatékonyabb eszköz. A világítási

program a nevelés további részében 14-16 óra megvilágítással és ha kell, akár 5 lux

erősségre csökkentett intenzitással folytatható, illetve fejezhető be. A világítás erősségét

mindig fokozatosan kell mérsékelni, aminek alsó határát az az intenzitási érték adja,

aminél az állatok napi takarmányfelvétele még nem akadályoztatott.

A pulykák hizlalása zárt körülmények között, de ablakos épületben is megoldható.

Ebben az esetben a természetes fény bebocsátására az oldalfalak mintegy 20 %-át kitevő

ablakfelületet kell kialakítani. Ősszel és télen a nappal rövidülő hosszúsága miatt, a

természetes fény mellett mesterséges kiegészítő világításra van szükség, melynek

erősége 15-20 lux legyen.



111

28. táblázat: Brojlerpulykák világítási programja a nevelés első 10 napján

Életkor (nap)

Megvilágítás időtartama (óra/nap)

Sötét periódus időtartama (óra/nap)

Fényerősség (lux)

Megjegyzés

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10

24 23 23 23 23

14-16 14-16 14-16 14-16 14-16

- 1 1 1 1

8-10 8-10 8-10 8-10 8-10

40 (80) 40 (80)

40 40 40 40

fok. csökken fok. csökken fok. csökken fok. csökken

műanyavilágítás műanyavilágítás műanyavilágítás műanyavilágítás műanyavilágítás

teremfény teremfény teremfény teremfény teremfény

Az eredményes nevelés érdekében a brojlerpulyka hizlalásban is alkalmazhatják a

pecsenyecsirke nevelésnél ismertetett alternáló világítási programot. A sötét és világos

periódusok váltakozásával a csipkedés megelőzhető, ugyanis a sötét periódusban

pihennek a pulykák, a világos periódusban pedig a takarmányfelvétellel vannak

elfoglalva.

A brojlerpulykák takarmányozását a gigantpulyka hizlalásnál ismertetjük.

8.5.2.3. Gigantpulyka előállítása

A nagysúlyra hizlalt ún. gigantpulykát rendszerint két fázisban állítják elő. Az

előnevelés 6 hétig tart, az utónevelés a pulykák értékesítéséig. A nevelés mindig ivar

szerint elkülönítve történik. A fogadott létszámtól függően kell elhelyezni a két nemet a

nevelő épületben. 2000 db alatti létszámnál egy ólba fogadják a pulykákat úgy, hogy a

kétfelé elválasztott épület első végén a tojókat helyezik el. Az áttelepítés után a bakokat

az épület egészébe fel lehet engedni, ahol – ha nem telepítik át az utónevelőbe a bakokat

is – az értékesítésig tartózkodhatnak. Ha 2000 db-nál több pulykát fogadunk, ajánlatos a

két ivart külön ólba telepíteni.

Az előnevelés lényegében megegyezik a tenyésznövendék pulykákéval, ezért az ott

leírtak érvényesek a gigantpulykák előnevelésére is.

Az utónevelést lehet zárt, klimatizált épületben (intenzív pulykahizlalás), vagy

fóliasátor alatt, esetleg más állatfaj tartásánál használt, pulykanevelés céljára átalakított

épületben (félintenzív pulykahizlalás), legtöbbször kifutó nélkül végezni.



112

A hizlalás hossza ivarok szerint különbözik. A tojó gigantokat legtöbbször 16

hetes korban, a bakokat 18 hetes kortól 24 hetes korig értékesítik. A vágás időpontját a

feldolgozó kívánalma szabja meg. Mint ahogyan azt korábban (pulykahizlalás formái)

ismertettük, minimálisan 2,5 kg mellfilét kell nyerni a gigantpulykáról, és ezt a jelenleg

hazánkban forgalmazott nagytestű típusok mindkét ivarban tudják teljesíteni. A

korábban tartott középnagy testű hibridek bakjai is alkalmasak voltak gigant

előállítására.

Hibridpulykák takarmányozása. A pulyka faji sajátosságából eredően

többfázisban és ivar szerint elkülönítetten kell a hízópulykákat etetni. A pulykák

táplálóanyag-szükséglete ugyanis az életkorral nagymértékben változik, ezért olyan

beltartalmi értékű takarmányokat kell a pulykahizlalásnál etetni, amely a típus és ivar

növekedési sajátosságaihoz alkalmazkodva a legnagyobb gyarapodást biztosítja az

adott életkornak megfelelően.

29. táblázat: Nagytestű pulyka végtermék táplálóanyag-szükséglete

5 fázisú takarmányozási program Megnevezés M.e. Prestarter

(előindító) Starter (indító)

Nevelő Hizlaló Befejező

Metabolizálható energia Nyersfehérje Lizin Metionin Ca Ért. P Na NaCl (max.) Linolsav

MJ/kg

% % % % % % % %

12,00 30,00 1,95 0,72 1,30 0,80 0,17 0,40 1,40

12,20 28,00 1,80 0,65 1,25 0,75 0,16 0,40 1,30

12,40 24,00 1,50 0,62 1,15 0,65 0,15 0,38 1,20

12,80 22,00 1,25 0,50 1,15 0,65 0,14 0,38 1,10

12,50 17,00 0,85 0,38 0,90 0,45 0,13 0,37 1,00

Prestarter-Starter Nevelő Hizlaló-Befejező A vitamin D3 vitamin E vitamin K vitamin Tiamin (B1) Riboflavin (B2) Piridoxin (B6) Niacin (B5) Pantoténsav (B3) (kálcium pantotenát) Folsav Biotin (H vitamin) B12 vitamin Kolin (B4)

NE/kg NE/kg NE/kg NE/kg mg/kg mg/kg mg/kg mg/kg mg/kg

mg/kg µg/kg µg/kg µg/kg

15.000 5.000

40 4 3

10 5

60 20

2

200 20

500

12.000 4.500

37 3 2 8 4

50 15

1,75 150 15

400

10.000 4.000

32 2 1 6 3

50 15

1,50 100 15

400

(World Poultry, 1989)



113

A pulykahizlalásban a nagytestű pulykáknál megkülönböztetünk 5 fázisú és 8 fázisú

takarmányozási programot. Az 5 fázisú takarmányozási programnak megfelelő

táplálóanyag-szükségletet a 29. táblázaton, 8 fázisúét pedig a 30. táblázaton tüntettük

fel.

30. táblázat: Nagytestű pulyka végtermék táplálóanyag szükséglete

8 fázisú takarmányozási program

Megnevezés M.e. Pre-starter

Starter Nevelő I.

Nevelő II.

Hizlaló I.

Hizlaló II.

Befeje-ző I.

Befeje-ző II.

életkor/hét Met.energia Nyersfehérje Metionin + Cisztin Lizin Triptofán Treonin

kcal/kg MJ/kg

%

% % % %

2830 11.849 28,0

0,98 1,67 0,35 1,12

2885 12.079 26,0

0,88 1,52 0,32 1,04

2951 12.356 24,0

0,82 1,38 0,29 0,96

3000 12.561 22,0

0,73 1,22 0,26 0,88

3060 12.812 20,0

0,67 1,07 0,23 0,81

3105 13.000 18,0

0,63 0,96 0,20 0,74

3171 13.277 16,0

0,57 0,81 0,17 0,66

3215 13.461 14,0

0,51 0,66 0,14 0,58

A vitamin D3 vitamin E vitamin K vitamin Riboflavin Niacin Pantoténsav Kolin B12 vitamin Folsav Biotin Tiamin Piridin

NE NE NE mg mg mg mg mg µg mg µg mg mg

21600 4800 27,7 2,2

10,0 110 20,7 2250 25,1 2,4 265 4,0 2,6

16740 3800 23,3 1,7 8,6

94,3 18

2004 22

1,76 193 3,5 5,1

16300 3530 23 1,7 7,9 90

17,4 1850 20,5 1,54 183 3,5 5,3

11453 2423 20,7 1,1 6,8 73

15,4 1608 17,6 0,9

114,5 3,1 4,6

11000 2200 20 1,1 6,1 68

14,3 1453 16 0,9

103,5 3,3 5,0

11000 2200 20,5 1,1 6,1 68

13,8 1365 16 0,7

92,5 3,3 5,7

10600 1980 20 1,0 5,5

63,4 12,7 1233 14,5 0,4

83,7 3,3 5,7

10600 1980 20,5 1,0 5,5

63,4 12,3 1100 14,3 0,4

70,5 3,5 6,2

Kalcium Foszfor Nátrium Mangán Cink Vas Réz Jód Szelén

% % % mg mg mg mg mg mg

1,25 0,94 0,38 88 95 175 26,5 1,32 0,2

1,20 0,92 0,36 81 88

163 24,2 1,1 0,2

1,10 0,85 0,32 75 84

152 22 1,1 0,2

1,09 0,84 0,30 66 77

140 20 1,1

0,18

0,99 0,78 0,27 62

70,5 130 18 0,9

0,16

0,98 0,76 0,26 60

70,5 127 15 0,2

0,16

0,88 0,71 0,23 53 66

115 13 0,9

0,14

0,88 0,68 0,21 53 66

110 11 0,9

0,14 (World Poultry, 1989)

Mindkét programnál megfigyelhető, hogy a tápok fehérjetartalmának növekedésével

párhuzamosan az energiaszint növekszik. A növekvő energiaszintet csak zsírdúsítással

lehet biztosítani. Ezért nagyon fontos az avasodás meggátlása érdekében antioxidánsok

tápba történő keverése.



114

A hízópulykákkal mindig granulált tápokat kell etetni. Az első három héten

morzsázott (roppantott) tápot, 8-10 hetes korig 3 mm, ezt követően 5 mm átmérőjű

granulált táp etetése javasolt.

A kor alapján történő takarmányváltást a hím és nőivarú pulykáknál a 31.

táblázaton közöltek szerint célszerű végrehajtani.

31. táblázat: Nagytestű pulykavégtermékek takarmányozási programja kor

alapján történő váltással

Takarmány megnevezése Bak Tojó életkor hét

5 fázisú program Prestarter Starter Nevelő Hizlaló Befejező

0-3 3-8 8-14 14-20 20-22

0-3 3-8 8-12 12-16 16-18

8 fázisú program Prestarter Starter Nevelő I. Nevelő II. Hizlaló I. Hizlaló II. Befejező I. Befejező II.

0-3 3-6 6-8 8-11 11-14 14-17 17-20 21-22

0-3 3-6 6-8 8-10 10-12 12-14 14-20 16-18

A táblázatból látható, hogy 8 hetes korig azonos összetételű takarmányokat kell

etetni mindkét ivarral és csak azután tér el a bakok és tojók takarmányozási programja

egymástól.

A csipkedés elkerülése érdekében a gigantpulykákat csőrkurtítani kell. A

legkedvezőbb időpont a csőrkurtításra a 3-7 nap közötti időszak. Lehet elvégezni a

kurtítást az előnevelés végén (6 hét előtt) is. A kurtítás során csak a felső csőrkávát kell

levágni az orrnyílások előtt 1 mm-re. A metszés után jelentkezik egy csekély vérzés,

ami kívánatos is, ugyanis ha nincs vérzés, a csőrkurtítás elégtelen lesz, mivel csak az

elhalt szarut távolították el. Vágóeszközként éles metszőolló az ajánlott. Pulykáknál az

elektromos thermokauter használata nem javasolt.

Mivel a hizlalás nagy végsúlyra történik, rendkívül nagy gondot kell fordítani az

alom állapotára. A nagy súlyra történő hizlalás másik nehézsége, hogy miként lehessen

csökkenteni a sántaságból eredő kiesés mértékét. Megkülönböztetünk nem fertőző



115

eredetű, fertőző eredetű és ismeretlen vagy részben ismert oktanú sántaságot.

Kialakulását - genotípus,

- a tartástechnológia és

- a takarmány hatására

lehet visszavezetni.

A genetikai eredetű sántaság kialakulása kevésbé függ a hizlalóktól, és egyedi

esetekként jelentkezik, annál inkább befolyásolni lehet a tartástechnológiai okokból

kialakuló sántaság mértékét, amelyek tömeges megbetegedést okoznak. Ide sorolandók

az elhasználódott alom, a nagy állatsűrűség, az éles szélű berendezési tárgyak és nem

csekély mértékben hibás takarmányozás. A fentiek nem fertőző eredetű sántaságot

idéznek elő. A fertőző eredetű sántaságok ellen a járványvédelem eszközeivel

(karanténozás, telepi zártság, egy telep egy korcsoport, jól összeállított vakcinázási

program) lehet védekezni. A fertőző ágensek egy része olyan beavatkozásokkor jut a

szervezetbe (karom, lábujj, függelékek csonkítása, szárnyredőbe oltás), amely

sebzéseket okoz, ezért ilyenkor nagy gondot kell fordítani a higiéniai előírások

megtartása kötelező.

A sántaságot előidézheti a lábvég bőrének, a csontnak, az izomnak, az ínnak, az

ízületnek, ínhüvelynek és az idegnek a káros elváltozása.

A pulykák tartásában előforduló betegségek egy része nem fertőző eredetű. Ide

soroljuk a következő betegségeket: aortarepedés, alomevés, „kerek szív” betegség,

eléhezés, kiszáradás, lógó begy betegség, perosis, köszvény, gyógyszermérgezés,

sómérgezés, lefulladás, kelésgyengeség. A fertőző eredetű betegségek egy részét

baktériumok okozzák: salmonellózis, E-coli okozta betegség, baromfikolera, fekélyes,

elhalásos bélgyulladás, egyéb ágensek: mycoplasmosis, vírusok: baromfipestis,

madárinfluenza, baromfihimlő, rhinotrachistis (TRT). A paraziták okozta betegségek a

következők: histomonadosis (black hed), coccidiosis, belső és külső paraziták okozta

betegségek. Végezetül meg kell említeni a gombák (mikozis) és gombatoxinok

(mikotoxikózis) előidézte betegségeket.

A betegségek ellen vakcinázási programokkal – baromfipestis és baromfikolera –

gyógyszerezéssel, a tartási és takarmányozási technológiai előírások szigorú

betartásával, valamint a higiéniai előírások biztosításával lehet védekezni.



116

Ellenőrző kérdések:

1. Egészítse ki az alábbi mondatokat:

A vágópulyka felvásárlás 2003-ban ……….. tonna volt. A belföldi fogyasztás

……….. %-kal csökkent, az exportértékesítés ………….. %-kal nőtt.

2. Sorolja fel a pulyka fajra jellemző küllemi sajátosságait és ezekből a

tartástechnológiára levonható következtetéseket!

3. Melyek az egyéb faji sajátosságok és az ebből levonható következtetések?

4. Jellemezze az alant felsoroltakkal a pulyka hibrid szülőpártartást!

A szülőpártartás fázisai: 1.) ………………………………………………………….

2.) ………………………………………………………….

A nevelés időszaka: …………………….. hétig tart.

Megkülönböztetünk ……………… fázisú nevelést …………… hetes korig

……………… fázisú nevelést, melyből

az előnevelés …………. hétig

az utónevelés …………. hétig tart.

5. Ismertesse a pulykák előnevelőjével és berendezési tárgyaival szemben támasztott

követelményeket!

6. Hogyan kell berendezni az előnevelő épületet napospulykák fogadására?

7. Miben különbözik a kispulykák mikroklímával (fűtés, szellőzés) szembeni igénye az

előnevelés során a többi baromfifaj naposállataitól, melyek a legfontosabb

paraméterek a mikroklíma elemeinél?

8. Ismertesse a pulyka szülőpártartásban alkalmazott világítási programot!

9. Mit kell figyelembe venni a pulyka szülőpárok takarmányozási programjaiban?

10. Ismertesse a kifejlett tenyészpulykák elhelyezésére szolgáló tojóházak elrendezését

és legfontosabb berendezési tárgyait!

11. Hogyan történik a pulykák mesterséges termékenyítése?

12. Milyen módszereket alkalmaznak a kotlás leszoktatására a pulyka szülőpárok

tartásánál?

13. Jellemezze a pulyka típusait!

14. Melyek a típus és vágási időpont megválasztását befolyásoló tényezők?

�



117


A brojlerpulykát …………….. fázisban, ………………….. ivarban állítják elő. A

gigatpulykát ………………. fázisban, ……………………… nevelik. A bakokat

……………… hetes kor között …………….. kg élősúlyban, a jércéket

……………… hetes korban ………………. kg élősúlyban értékesítik.

16. Sorolja fel az 5 fázisú és 8 fázisú takarmányozási program során etetett

takarmányféleségeket!

9. Kacsatenyésztés _____________________________________________________________________________________


118

9. Kacsatenyésztés

A kacsatenyésztés fejezet tartalmazza a házikacsa és pézsmaréce, valamint

származékaik tenyésztésével és tartásával foglalkozó ismereteket. A hallgatóknak

ismerni kell a két kacsafaj faji sajátosságait és abból a tartástechnológiákra levonható

következtetéseket. Tudni kell a házikacsa hasznosításával kapcsolatos

tartástechnológiákat, így a törzskacsatartás eredményességét befolyásoló legfontosabb

tényezőket, a pecsenyekacsa-nevelés módjait és technológiáit. Ismeret szintjén el kell

sajátítani a pézsmaréce hús- és májhasznosításával, valamint a mulard kacsa

hústermelésével és a mulard töméses hizlalásával kapcsolatos technológiai elemeket.

9.1. A kacsatenyésztés jelentősége, a kacsa haszna

A kacsatenyésztés az elmúlt évtizedekben nagy változáson ment keresztül. A

változás két irányú volt. Az egyik, a termelési módban bekövetkező változás volt.

Egészen a múlt század negyvenes éveinek végéig a kacsák tartására az abszolút legelők,

tocsogók hasznosítása volt a jellemző. Az őszi töméses hizlalásig a kacsa szinte ingyen

felnőtt, tehát a külterjes tartási mód volt az általános. Az ötvenes évektől kezdve

megváltozott a termelési irány, fő termékként a pecsenyekacsa jelentkezett. Ezzel

megjelent a nagyüzemi kacsatartás és az egész kacsaágazat abrakigényessé vált. A

pecsenyekacsa előállítására az volt a jellemző, hogy a takarmányozás intenzív, a tartás

félintenzív vagy extenzív volt.

A másik változást a kacsaágazatban a pézsmakacsa megjelenése idézte elő. A

pézsmakacsa tartásával a nagyüzemi pecsenyekacsa és a kisüzemi hízott kacsa mellett

megjelent a májhasznosítás céljára tartott mulard kacsa és májbarbari, valamint

húsbarbari tartása.

A kacsa hasznát előállított termékei jelentik. A kétféle faj hasznosítása több irányú.

A tőkésrécétől származtatott házikacsa legfontosabb terméke a pecsenyekacsa.

Nemzetgazdasági szempontból kisebb jelentőségű, főleg a háztartás szükségleteire

előállított hízott kacsa, amely kereskedelmi forgalomba nem kerül. Az ily módon

töméssel hizlalt kacsa jó minőségű húst (pecsenye), zsírt és hízott májat szolgáltat. A

pézsmaréce húshasznosítású változatát barbari kacsának nevezzük. A barbari kacsa

gúnárjait májtermelésre is hasznosítják. A házikacsa és pézsmaréce keresztezéséből

előállított mulard kacsát korábban kizárólag májtermelés céljára hasznosították, először



119

mindkét ivart tömték, újabban hasonlóan a májbarbari mintájára, csak a gácsérok

töméses hizlalásával foglalkoznak. A fehér színű mulard kacsák előállításával előtérbe

került a mulard kacsák húshasznosítása is. A töméses hizlalás térhódításával a

feldolgozó iparban megjelent a hízott kacsa, melyet főleg darabolva értékesítenek.

A kacsatojást Európában emberi fogyasztásra nem használják, kizárólag keltetés

céljára felhasznált tojás előállítására tartják a törzskacsákat. Távol-keleten nagy

jelentőséggel bír a kacsatojás étkezési célra történő felhasználása.

A kacsatoll kevésbé értékes mint a libatoll. Háztájiban, kisüzemi viszonyok között

tépik a kacsát. Nagyüzemben nem foglalkoznak a kacsák tépésével. A feldolgozás során

keletkező kopasztott kacsatoll ipari tollként kerül felhasználásra.

9.2. A kacsaágazat helyzete

A vágóbaromfi termelés szerkezetváltozása következtében 1988-hoz képest a

vágókacsa felvásárlás aránya 6,15 %-ról 2003-ra 13,39 %-ra nőtt. A növekedésben

szerepet játszott a barbari és mulard kacsa megjelenése, és az utóbbi években a

pecsenyekacsa iránt megnövekedett külföldi kereslet, valamint a feldolgozó vállalatok

által kifejlesztett, nagysikerű tovább-feldolgozott termékek megjelenése. Abszolút

számokban ez úgy mutatkozik meg, hogy 1988-ban az összes vágókacsa felvásárlás 31

ezer tonnát tett ki, amely 2003-ra 64 ezer tonnára változott. 2003-ban a pecsenyekacsa

felvásárlás 53.636 tonnát tett ki, a 2002. évinek 98,1 %-át. Jelentősen visszaesett a

mulard kacsa felvásárlása, 7.253 tonnáról 6.272 tonnára (86,5 %). Ez összefügg az

exportra kerülő hízott kacsamáj csökkenő mennyiségével. 2002-ben hízott kacsamájból

még 899 tonnát, 2003-ban már csak 632,2 tonnát (70,30 %) exportáltunk. Visszaesett a

barbari kacsa felvásárlás volumene is, 6.444 tonnáról 4.094 tonnára (63,5 %).

Ha világviszonylatban vizsgáljuk a víziszárnyas ágazat helyzetét, azt láthatjuk,

hogy a világ lúd- és kacsahús termelésének igen erőteljes emelkedését tapasztalhatjuk.

Jelenleg a világ összes baromfihús-termelésének 7,1 %-át a víziszárnyas szektor adja. A

kacsatermelés élén Kína áll. 1980-ban Kína 227 millió kacsát állított elő, és ezzel a

teljes világtermelés 49 %-át adta. 2001-ben 1535 millió volt a termelés és 76 %-os a

részesedése. Megváltozott a hasznosítás iránya is. 1980-ban még étkezési tojástermelő

vagy kettőshasznosítású volt a kacsaállomány zöme, és uralkodó volt a pásztoroltató

kacsatartás, 2001-ben már a termelés 65-70 %-át hús típusú kacsák adták. Kína után



120

Franciaország, Thaiföld, Tajvan, Ukrajna és Vietnam következnek a kacsatermelésben.

A kínai kacsahús-termelés fejlődése ellenére a távol-keleti országokban a kacsa

elsősorban étkezési tojástermelőként fontos és ebben az esetben húsa csak

melléktermék.

Franciaországban évente 35 millió mulard kacsát tömnek, ami a teljes májtermelés

döntő hányadát adja. A világ májtermelésének és fogyasztásának 80 %-át Franciaország

biztosítja. A lúdfaj ebből a termelésből ma már csak 10 %-ban részesedik, a pézsmaréce

(barbari) kevesebb mint 5 %-ban, a döntő hányadot (85 %) a mulard kacsák tömésével

előállított májtermelés képviseli.

9.3. A házikacsa tenyésztése és tartása

9.3.1. A kacsa faji sajátosságai

A tőkésrécétől származó házikacsát közönséges kacsának, röviden a mindennapi

szóhasználatban kacsának nevezik a pézsmarécétől való megkülönböztetés érdekében.

A kacsa, mint víziszárnyas, életmódja a vízhez kötődik, ebből eredően testalakulása,

szervezetének működése, táplálkozása sajátságos, a vízi életmódhoz alkalmazkodó.

Küllemének jellemzői is a vízhez való alkalmazkodás következtében alakultak ki. A

kacsa testtájait és tollazatának sajátosságait a 14. ábrán mutatjuk be.

14. ábra: A kacsa testtájai és tollazata (Bogenfürst F. 1999. nyomán)



121

Mivel a kacsa testét fedő tollazat eloszlását tekintve viszonylag kevés a tollatlan

testzónája, ezért a testtájak nem különülnek el olyan élesen, mint a tyúkfélékben. A

vízi életmódjának is táplálkozásának megfelelően csőre lapos, lemezes csőr. Táplálékát

vízből kiszűrve szerzi meg. Szárazföldön takarmányfelvétele ügyetlen. Dercés

takarmányt nem célszerű etetni a kacsákkal, mert vizet felvéve öblíti le, és emiatt

rendkívül nagy a kiszóródásból eredő takarmányveszteség. A lábujjakat úszóhártya

köti össze, melynek nagy a felülete. Bőrében nincsenek verejtékmirigyek. A

faggyúmirigyek az utolsó farokcsigolyán található fartőmirigyben összpontosulnak,

melynek olajszerű váladékával keni a tollazatát. Az úszóhártyás láb, csőr szerkezete,

táplálkozása, fartőmirigyének alakulása együttesen arra predesztinálják a kacsát, hogy

vízi tartáshoz alkalmazkodjék, és ez speciális tartástechnológiák kialakulását (pl.

halastavi vagy természetes vízen való pecsenyekacsa nevelés) teszi lehetővé. A kacsa

szemben a lúddal, szívesen tartózkodik a vízen, és a mély vizeket kifejezetten kedveli.

Anatómiai sajátosságai, vízi életmódja következtében táplálkozása is sajátságos és

eltér a tyúkféléktől. A táplálékfelvételhez sok vizet igényel, emiatt bélsara magas

víztartalmú, ami a tartástechnológiában is következményekkel jár. Az alom állapotával

és kezelésével több gond adódik. Alomtakarékos rendszereket is kialakítottak

(drótrácson való tartás). A táplálék gyorsan áthalad az emésztő csatornán, gyakran eszik

és gyakran ürít, emiatt a takarmányhasznosítása gyengébb, mint a tyúkféléké.

Anatómiailag elkülönített begye nincs, a nyelőcső mirigyekben gazdag, orsószerűen

kiszélesedő része az ún. hamisbegy. A kacsa zúzógyomra erősebb nyomást fejt ki a

tyúkokénál, ezért hatékonyabban képes a zöldtakarmányokból a sejtnedveket kipréselni.

A hím ivarú kacsának egy speciálisan csavarodott párzószerve (phallus protrudens)

van, amely nyugalmi állapotban a kloaka bal oldalán lévő tasakban helyezkedik el.

Erektált állapotában a felületén helyezkedő nyitott ondócsatorna zárt csővé alakul. Az

ivarszervek különbözősége lehetővé teszi az ivar meghatározás végzését a kloaka

kifordítása útján (japán módszer).



122

15. ábra: Naposkori szexálás japán módszer szerint

(Bogenfürst F. 1999. nyomán)

Az ivar meghatározása küllem alapján a másodlagos ivarjelleg kialakulása után

lehetséges. A gácsér teste erősebb felépítésű, teste nagyobb, csőre kissé hosszabb és

szélesebb a tojóénál, feje vaskosabb. A gácsérnak jellegzetes visszakunkorodó farktollát

gácsértollnak nevezik. A küllemi jellegzetességek azonban növendék korban még nem

olyan kifejezettek, hogy ez alapján az ivar biztonsággal megítélhető lenne. Szerencsére

a kacsánál az ivar hang alapján is megkülönböztethető. A növendék kacsáknál 5-6

hetes kortól kezdve a két ivar hangja elkülönül. A tojók erőteljes hápogó hangot

hallatnak, a gácsérok némák, illetve hangjuk halk, susogó.

A kikelt kiskacsa testét pihetollak fedik. Az első, ún. szűzvedlés 3-5 hetes korban

zajlik le, amikor is a naposkori pihetollat a fiatalkori tollazattal cseréli le. A szűzvedlést

a tartási-takarmányozási viszonyok nagymértékben befolyásolják. A második vedlés a

fiatalkori vagy juvenilis vedlés 9-12 hét közé esik, és 60 napig tart. Ekkor alakul ki a

kacsa ivarra jellemző teljes és végleges tollazata. Időpontjának ismerete lényeges, mert

a vedlés megkezdése előtt kell értékesíteni a pecsenyekacsát. A vedlő állat tollazatának

eltávolítása szinte lehetetlen (tokosság), ugyanakkor a vedlés megkezdése után a

súlygyarapodás csökken, sokszor súlyában visszaesik a kacsa és a

takarmányhasznosítása is nagymértékben romlik. A harmadik tollváltás a

tojástermelés végén jelentkezik. Amikor a tojástermelés befejeződik, a kacsa



123

megvedlik. A kacsáknál is alkalmazzák a mesterséges vedletést (kényszervedletés) a

tojástermelés idő előtti leállítására, illetve a következőre való felkészítésére.

Faji sajátossága a kacsának, hogy a vadkacsánál jelentkező kotlás a háziasított

utódoknál teljesen eltűnt. Nem megfelelő tartás mellett, pl. hosszú fénytartam,

alacsony fényintenzitás és a tojástermelésre való felkészítés során alkalmazott túlzott

stimulálás eredményeként, legtöbbször a meleg nyári napok beköszönte alkalmával,

tömegesen felléphet a kotlás a törzskacsák tartásában.

A házikacsa, eltérően a tyúkféléktől, tojásainak zömét a sötét periódus utolsó és a

megvilágítás kezdetét közvetlenül követő óráiban rakja le. Természetes fényviszonyok

között tartott kacsák napi tojástermelésének mintegy 90 %-át reggel 5 és 9 óra között

rakják le. Célszerű a kifutóba engedés idejét ehhez igazítani, hogy az eltojt, piszkos,

esetleg sáros tojások számát ezzel csökkenthessük.

A kacsa posztembrionális növekedésében is kimutatható a szakaszos jelleg.

Növekedésében, fiatal korban (pecsenyekorban) három szakasz jól elkülönül. A

szakaszváltások időpontja 3-4 és 6-7 hét között van. A pecsenyekacsát ezen utóbbi

életkor eléréséig célszerű értékesíteni. Erre az időre a kacsa teljes kifejlettségének 75-80

%-át is eléri. Ha később értékesítik a kacsát, számottevően romlanak a naturális

mutatók. Bögre J. számítása szerint az utolsó, harmadik szakaszban (7. hét után) a kacsa

1 kg élősúly előállítására 8,92 kg takarmányt használ fel. A baromfifajok közül a kacsa

rendelkezik a legnagyobb növekedési kapacitással. Pecsenyekorra kelési súlyának 50-

60-szorosát is eléri. A pecsenyekacsa élősúlyában nem figyelhető meg nagy ivari

dimorfizmus. A gácsérok testtömege 5-9 %-kal lehet nagyobb, mint a tojóké, ezért a

pecsenyekacsát vegyes ivarban nevelik.

A vágótest összetételében faji sajátosságként jelentkezik az erőteljes elzsírosodás.

28 napos korára a kacsa bőre és bőr alatti zsírréteg mennyisége eléri a 41,6 %-ot (a

carcasshoz viszonyítva). A zsír mennyisége a vágáshoz közelítve azonban csökken. Az

erőteljes elzsírosodás magyarázata a kacsa vízi életmódjával van összefüggésben,

ugyanis a hideg víz elleni védekezésül a bőr alatt szigetelésként vastag zsírréteget

képez. Mivel a tőkésrécéhez képest elvesztette repülőképességét, a mellizomzat

mennyisége (aránya) csökkent. Az elzsírosodás mértéke és mellizom kisebb aránya a

pézsmarécéhez viszonyítva okozta a kacsa húshasznosításban jelentkező háttérbe

szorulását a pézsmarécével szemben. Az említett két tulajdonságot a pekingi típusú



124

kacsáknál, szigorú és következetes szelekcióval javították, és ennek következtében

hazánkban és Európában, főleg Franciaországban a pekingi típusú kacsából előállított

pecsenyekacsa ismét visszanyerte előző pozícióit.

Meg kell említeni, hogy a kacsa tojástermelése rendkívül intenzív. Mennyiségét és

intenzitását tekintve is felülmúlja a tyúk tojástermelését. Ezért is volt elterjedt

Európában az étkezési tojástermelés céljára kitenyésztett kacsafajták tartása, amelyet a

szalmonellózis (paratifusszal való fertőzöttség) miatt teljesen felszámoltak. Nem így

Délkelet-Ázsiában, ahol még ma is fő hasznosítási irány a tojástermelés. Példaként

említjük a kacsa jó tojástermelő képességét illusztrálva, hogy 1950-ben a Jansen farmon

(Hollandia) 13 ezer törzskacsa átlagában 384 nap alatt a tojástermelés 365 db volt. A

kacsa jó szaporaságához az intenzív tojástermelés mellett hozzájárul a jó termékenység

és keltethetőség is.

9.3.2. A kacsa értékmérő tulajdonságai

Állattenyésztés 2. szerk.: Horn P. 292-308.

9.3.3. Törzskacsák tartása

A törzskacsa (tenyészkacsa) tartását két szakaszra osztjuk. Az első szakasz a nevelési

időszak, a második a tojástermelés időszaka.

9.3.3.1. Törzskacsák (tenyésznövendékek) felnevelése

A továbbtenyésztés céljára nevelt kacsákat nevezik tenyésznövendék kacsának és

törzspótló kacsáknak is.

A hazai gyakorlatban a tenyésznövendék kacsák felnevelése aszerint különbözik,

hogy hagyományos pekingi kacsa állományok, vagy hibrid szülőpárok nevelését

végzik. A hibrid szülőpárok ivararánynak megfelelően, szexáltan érkeznek a szaporító

telep keltetőiből. A pekingi törzsállományoktól származó napos kacsákat vegyes

ivarban neveljük és csak a pecsenyekori válogatásnál (általában 7 hetes korban)

különítjük el a két ivart. A nőivarú növendékkacsákat tovább neveljük, a szexálás után

feleslegessé vált gácsérokat a pecsenyekacsákkal együtt vágásra értékesítjük.

Állattenyésztés 2. szerk.: Horn P. 316-321 p.

�

�



125

9.3.3.2. Törzskacsák tojóházi tartása


9.3.4. Pecsenyekacsa előállítása

Pecsenyekacsán a 2,4-3,5 kg közötti élősúlyú, 46-52 napos korú, tehát fiatal

növendék kacsát értünk, melynek benőtt tollazata érett, teste tömött, húsa enyhén

zsírral átszőtt, bőrének színe sárgás, mely alá 2-3 mm vastag zsírréteg rakódott,

így az egész kacsa saját zsírjában megsüthető.

Jelenleg a feldolgozó ipar a jó minőségű pecsenyekacsa fogalma alatt, a feldolgozott,

tisztított, toll és bél nélküli, legalább 2 kg súlyú, nem tokos, sima bőrű, nem „felült

hasú” kacsát érti. Ehhez legalább 2,4 kg súlyú, jól tollasodott, jó kondícióban lévő

kacsát kell előállítani. A baromfiipar speciális termékek előállításához ettől eltérő

élőtömegű pecsenyekacsát is igényelhet. Ehhez a kacsahibridek szülőpárjainak

megválasztásával lehet alkalmazkodni. Az igényeknek megfelelően a hibrid szülőpárok

kombinálásával kis, középnagy és nagytestű végterméket tudnak produkálni a

kacsanemesítő cégek.

A pecsenyekacsa nevelésben a kacsák igényének megfelelően két szakasz jól

elkülöníthető. Megkülönböztetünk:

- előnevelést és

- utónevelést.

A pecsenyekacsa nevelés módszerei aszerint változnak, hogy az utónevelést milyen

módon végezzük. Bármilyen rendszerű is az utónevelés, az előnevelés megegyezik,

ugyanis a kiskacsák az előnevelés ideje alatt azonos igénnyel lépnek fel a környezeti

tényezőkkel és tartástechnológiákkal szemben.

Az utónevelés módja szerint a pecsenyekacsa nevelésben megkülönböztetünk:

1. félszáraz rendszerű pecsenyekacsa nevelést, amely lehet

1.1. beton úsztató csatornán történő nevelés és

1.2. korlátozott (természetes) vízi kifutón történő nevelés,

2. halastavi pecsenyekacsa nevelés, amely a halastó rendszere alapján

2.1. völgyzárógátas tavakon és

2.2. körgátas tavakon való nevelés, valamint

3. zárt rendszerű, illetve szárazföldi pecsenyekacsa nevelést.

�



126

9.3.4.1. Pecsenyekacsák előnevelése

Az előnevelés hossza aszerint változik, hogy mely évszakban neveljük a kacsákat.

Nyári főszezonban 14 napig, a főszezon elején és végén 21 napig, kora tavasszal és késő

ősszel 28 napig, és télen 35 napig tart az előnevelés.

Az előnevelő épület típusa alapján megkülönböztetünk drótrácson (rácspadozaton)

és almon történő nevelést. A nevelés szakasza szerint az előnevelés lehet egyfázisú és

kétfázisú. Általában az almos előnevelőben végzett kacsa előnevelést rendszerint egy

fázisban végzik. A drótrácsos nevelés pedig legtöbbször kétfázisú.

Az almos nevelő épülethez mindig kifutó tartozik. A kifutóban az épülettel

párhuzamosan rendszerint beton úsztató csatornát építenek ki. Az épülettől azt úsztató

csatornáig terjedő részt szilárd burkolattal látják el és etetőtérként használják. A kifutó

területe egy-háromszorosa a nevelő alapterületének.

A drótrácsos kacsanevelő épületeket és az azon történő nevelési technológiát a

szarvasi Haltenyésztési Kutató Intézetben Szalay Mihály és munkatársai dolgozták ki. A

rácspadozat előnye az almos nevelővel szemben a következő:

1. nincs almozás és emiatt az alommal és az almozással kapcsolatos költségek

megtakaríthatók,

2. a kiskacsák tiszta, biogázoktól mentes levegőben élnek és nevelkednek,

3. az ól tisztítása könnyebb (folyóvizes lemosás),

4. kisebb a fertőzés veszélye, mert a kiskacsák nem érintkeznek az alommal és a

bélsárral,

5. a nagyobb és szabályozott relatív páratartalom beállításával a kacsák tollváltása és

a zsírmirigyek kialakulása előbb következik be,

6. mivel emelt szinten (0,8-1 m) vannak a kacsák, a fűtőenergia felhasználása

gazdaságosabb,

7. egységnyi felületen nagyobb tömegű (gyorsabb fejlődés miatt) és több kacsa

(nagyobb telepítési sűrűség) nevelhető fel.

Számítások szerint a nevelő 1 m2-én az almos neveléssel szemben 427 %-kal több

kacsa és 498 %-kal nagyobb súly állítható elő a drótrácsos nevelő épületekben.

A nevelő 1 m2-én elhelyezhető naposkacsák mennyisége az előnevelés ideje alatt

változó. Befolyásolja a nevelő típusa, almozott épületben kevesebb, drótrácson több

kacsa nevelhető. Az évszak, mely a nevelés hosszát és így az 1m2-en előállított



127

élőtömeg mennyiségét határozza meg, egyúttal az évszak megszabja a kifutóba

engedés idejét is, nyári főszezonban hamarabb kifutóba engedhetők a kiskacsák, és

ezzel az alom terhelését csökkenthetjük, és vele együtt az állománysűrűséget

növelhetjük. Végezetül a szellőztetés mértékét kell figyelembe venni az

állománysűrűség megtervezésénél. Jól szellőztetett (klimatizált) épületben nagyobb az

állománysűrűség (lásd 32. táblázat).

32. táblázat: Ajánlott telepítési sűrűség értékek a nevelési mód és a padozat típusa

szerint a kacsák előnevelése folyamán

Patozattípus és

Telepítési sűrűség a nevelési mód szerint (egyed/m2)

életkor Kifutós tartásban

Zárt, kifutó nélküli tartásban és hibrid

szülőpároknál Mélyalmos előneveléskor 0-18. napig 19-28. napig 29. naptól Rácspadlón 0-18. napig tartó előneveléskor első fázisban 0-10. napig második fázisban 11-18. napig 0-28. napig tartó előneveléskor első fázisban 0-14. napig második fázisban 15-28. napig

18-20

18 5

40-45 30-35

30-35 20-25

12-15

10 2

30 25

27 18

(Bogenfürst F. 1999. nyomán)

A kétfázisú előnevelés végezhető külön épületben, de a gyakorlatban egy épületben

oldják meg a kétfázisú nevelést. Ahogyan az előzőekben említettük, a kétfázisos nevelő

épület drótrácsos padozattal ellátott. A nevelőt hosszában két fázistérre osztják. Az

egyik oldalon fűtött részben, kifutó nélkül helyezik el a kiskacsákat. Az épület ezen

részét meleg fázistérnek nevezik. Az épület másik fele fűtetlen és kifutó csatlakozik

hozzá, ezt az épületrészt hideg fázistérnek nevezik. A meleg fázistérből a hideg

fázistérbe a két fázistért elválasztó falon kiképzett nyílásokon, kis hidakon, lábon

hajtják át a kacsákat. Az áthajtás elősegítésére a meleg fázistérben a világítást

lekapcsolják, így önként átmennek a kiskacsák a hideg fázistérbe. Kétfázisú

kacsanevelő épület vázlatát a 16. ábrán szemléltetjük.



128

16. ábra: Kacsa előnevelő huzalháló padozattal (Bogenfürst F. 1999. nyomán)

A mélyalmos nevelőépületek az alábbiakban különböznek a többi baromfifaj

nevelésénél használt épületektől. A betonpadozatba süllyesztett, lécráccsal fedett, fal

menti átfolyós itatóval van ellátva (17. ábra).

17. ábra: Beton itatócsatorna kacsanevelőben (Bögre J. 1968 nyomán)



129

Az itató mellett lécráccsal, vagy drótszövettel fedett szennyvízelvezető csatornát

képeznek ki. Az istállók ablakosak, kibúvónyílással ellátottak. A nevelőhöz 1/3

részben betonnal vagy bitumennel burkolt kifutó csatlakozik, átfolyó rendszerű beton

úsztató csatornával ellátva, ahova, ha kedvező az időjárás, a kiskacsák már 5-7 napos

korban kiengedhetők. Az úsztatócsatorna vízfelületére 16-20 db/m2 kiskacsát

számolhatunk.

A betonúsztató csatornába kezdetben csak tocsogó vizet engedjünk és fokozatosan

szoktassuk a vízhez a kiskacsákat. Máskülönben eláznak, elfáznak és elhullanak. Csak a

zsírmirigyek kialakulása után lehet mélyvízre engedni a kacsákat.

A kiskacsák nagy vízfogyasztása, híg bélsara miatt az alom hamar elnedvesedhet. A

mikroklíma (hőmérséklet, páratartalom, szellőztetés) megfelelő biztosításával, az alom

lazítása, ráalmozással, vagy részleges cseréjével kell az alom állapotát szinten tartani.

A kacsák előnevelésénél a 33. táblázaton közölt hőmérsékleti értékeket kell

biztosítani.

33. táblázat: A kacsák előnevelésének hőmérséklet igénye

Hőmérséklet (oC) Nap a műanya, ill. a

hőforrás alatt a teremben (1 m magasságban)

1-3. 4-7. 8-11. 12-18.

19-

32-30 29-26 25-20

1/8 18

24 22 20 18 18

(Bogenfürst F.1999 nyomán)

A nevelő páratartalmának biztosítása nagy figyelmet igényel. Optimális érték a

60-65 %, 70 % feletti relatív páratartalom tollasodási zavarokat idéz elő. Gyakran

előfordul, mivel a kacsanevelőkben teremfűtést alkalmaznak, hogy a légbefúvókon

bejutó meleg, száraz levegő akár 40-45 % alá csökkentheti a nevelő páratartalmát.

Ebben az esetben a kacsák kiszáradnak.

Az előnevelés legfontosabb technológiai paramétereit a 34. táblázaton foglaltuk

össze.



130

34. táblázat: A kacsák előnevelésének fontosabb tartástechnológiai paraméterei

Az előnevelési paraméterek megnevezése értéke

A megvilágítás tartama A megvilágítás intenzitása Páratartalom Szellőztetés Alom Etető Itató

1-21. nap: 24 óra, ill. 23 óra+1 óra sötét (az esetleges áramkimara- dástól ne ijedjenek meg), ezután 17 óra, ill. természetes fénytartam 1-21. nap: 20 lux, ezután 10 lux az állatok magasságában 60-65 % 5m3/óra/testtömeg kg faforgács vagy 3-5 cm-es szecskázott, száraz, penészmentes búza- szalma 20-25 cm vastagon, szükség szerint ráalmozni 6-8. napig (a csibegyűrűk szétszedéséig) naposállat-szállító kar- tondoboz, oldalát körülvágva 2-3 cm magas perem meghagyásá- val, 2-3 db/100 kacsa. Ezután fokozatos átmenettel 10 napos korig 1,5 cm/állat vályúhossz vagy 150 állatra egy db 40 cm átmérőjű körtányéros etető. A 11-18. napig 2 cm/állat vályúhossz, ill. 100 állatra egy köretető, emellett a kifutóban 500 állatra 1 db malac- etető vagy ennek megfelelő méretű egyéb önetető 6-8 napos korig 3 db 2 l-es kúpos önitató 100 kacsára, vagy 10 napos korig 200 állat/m vályús vagy 150 állat/köritató vagy 25 kacsa/itatószelep. A 11-20. napig az előbbi sorrendben 100 kacsa/m, 80 kacsa/köritató és 15 állat/itatószelep, majd a 21. naptól 100 kacsa/m, 80 állat/köritató és 8-10 kaca/itatószelep.

(Bogenfürst F. 1999 nyomán)

9.3.4.2. Pecsenyekacsák utónevelése

Pecsenyekacsák utónevelésére vonatkozó általános szabályokat Bogenfürst F.

Kacsák c. könyvéből átvéve közlöm.

„Az előnevelőből kikerült kacsákat további négy hétig extenzív elhelyezésben, de

intenzív takarmányozás mellett neveljük. Az utónevelés folyamán az állatok

kiszolgálása keveréktakarmánnyal, ivóvízzel, alommal, valamint elszállítása stb. nagyon

gondos szervezőmunkát igényel.

Az utónevelés helyszínével kapcsolatosan felmerülő fontos kérdés, hogy feltétlenül

szükséges-e a kacsák számára a fürdésre alkalmas víz. A kérdést részben

megválaszolták azok a termelők, akik száraz körülmények között, azaz csak ivóvíz

nyújtásával sikeresen állítanak elő pecsenyekacsát. További kérdés azonban, hogy

optimális teljesítmény érhető-e el ebben a rendszerben, különösen a forró nyári



131

napokon. A vizsgálatok 2-5 %-os különbséget mutattak ki a testtömeg-gyarapodásban –

ugyanolyan tartási és takarmányozási feltételek mellett – azon kacsák javára, amelyek

fürödhettek. Ez részben annak volt köszönhető, hogy a nagy melegben a kacsák testüket

le tudták hűteni a lábukon és a csőrükön keresztül, így takarmányfogyasztásuk nem

csökkent.

A természetes vagy mesterséges vizek partján történő elhelyezés további előnye,

hogy az állatok mindig tiszták, tollfejlődésük kedvezőbb és ivóvízről nem kell

gondoskodni. Előnyös az is, ha a kacsák természetes táplálékhoz juthatnak a vízből.

Mindezek azonban csak akkor érvényesülhetnek, ha a rendelkezésre álló vízfelületet

nem terheljük túlságosan, valamint a friss víz rendszeres utánpótlása és a vízátfolyás

megoldott. Ellenkező esetben a sekély vízpartok altalaja erősen elszennyeződik, nyáron

a víz túlságosan felmelegszik. A több éven át egy helyen folyó nevelés miatt a

kórokozók feldúsulnak, ami nagymértékű elhulláshoz vezethet.

Jó megoldás lehet a fürdési lehetőség mesterséges kialakítása, ha valamilyen

vízforrás közelében (csatorna, kút stb.) árkot vagy medencét készítünk, és fóliát téve

bele, vízfelületet tudunk biztosítani. Mesterséges tavakat is létesíthetünk, amelyeket

felváltva használunk.

Az egységnyi vízfelületre elhelyezhető kacsalétszám sok tényező (pl. a vízoszlop

magassága, a tisztulás, az átfolyás mértéke, a szervesanyaggal való telítettség)

függvénye, legfeljebb 10 db/m2 lehet.

A vízpart védelméről is gondoskodni kell. Ennek hiányában ugyanis a kacsák a víz

és a part találkozási vonalában állandó keresésükkel kikezdik a part szélét, aminek

partomlás a vége, és így a kacsák nem tudnak a vízből feljárni. Durva, darabos anyaggal

(pl. téglatörmelék, salak, sóder stb.) borítva a partot a kacsák felhagynak ezzel a

tevékenységgel. Ahol meredek a part, a madarak közlekedésére lejárókat is létesítsünk.

Az etetőket a part közelében helyezzük el úgy, hogy takarmányszállító járművel

megközelíthetők legyenek.

Száraz utónevelésre nagy kiterjedésű legelőn kerülhet sor, ahol kacsánként legalább

3-4 m2 területet számítunk. Fürösztővíz nincs, csak ivóvizet kapnak az állatok.

Az utónevelés a kacsatartás igénytelen fázisa, de védelmet és árnyékot adó

építmények szükségesek hozzá. A vihar, az erős lehűlés, a hideg esőt, esetleg havat

hozó szél az állatokat erősen megviseli, és az átfázott, legyengült kacsák tömeges



132

elhullását okozhatja. A célnak megfelelnek a három oldalról zárt, fedett, olcsó szállások

világító- és szellőztető berendezés nélkül. Egy m2 alapterületre általában 10-12 kacsát

számolunk, a hűvös évszakokban 5-6-ot. Árnyékolóként jó szolgálatot tesznek a

féltetőszerűen kialakított, keretre erősített nádpallók.

Az utónevelés optimális helyszíne a jó minőségű legelő és a vízpart, árnyékot adó

fákkal, lefolyást lehetővé tevő terepszint-különbséggel és az uralkodó széljárástól védett

helyen. Az állatok megőrzésére és védelmére kerítés, rögzített karámos vagy telepíthető

villanypásztor szolgálhat.

Az utónevelés a nyári szállásokra való kitelepítéssel kezdődik, amelyet a kora

reggeli órákban célszerű végrehajtani, hogy helyüket az állatok még aznap megszokják.

Az előnevelő közelében lévő utónevelőre vagy a belső edzőtóra – ha előbb odakerülnek

– a kacsák egyszerűen lábon áthajthatók. Általában a szállítójármű platóján szállítunk,

nagyobb távolságra szállítóketreceket használunk. Ez utóbbi a ki- és berakodás miatt

nagyobb töréssel jár.

A gépkocsiról az állatokat az odakészített etetők és itatók mellé telepítsük. Az első

kint töltött éjszaka – különösen alacsony éjszakai hőmérséklet mellett – kritikus, mert a

madarak nagyobb csomókba összebújnak, és egy részük reggelre megfulladhat. Ezért ha

erős éjszakai lehűlés várható, a kitelepítést lehetőleg halasszuk el.

Az utónevelő területét a kacsák fogadására elő kell készíteni. Az előző állománytól

felhalmozódott trágyát távolítsuk el. A területet legalább egy hétig pihentessük, ez idő

alatt a trágya is felszárad, így könnyebben összegyűjthető és elszállítható.

A pecsenyekacsa-tartásban a csoportnagyság ugyan kisebb jelentőségű, mint a ludak

vagy a pézsmarécék esetében, 8 000-10 000-nél nagyobb állományok azonban itt sem

javasolhatók. Vízparton történő elhelyezésnél alapvető állategészségügyi feltétel, hogy

az eltérő korcsoportok egymással még a vízen keresztül sem találkozhatnak. A

különböző falkák összekeveredését a szárazföldön is meg kell akadályoznunk. Kedvező,

ha közöttük legalább 500 m távolság üresen marad.

A pecsenyekacsák utónevelői gondozása a takarmányozásból, az ivóvíz

biztosításából, az elhullott állatok összegyűjtéséből, az állomány őrzéséből, továbbá a

vadmadarak és a ragadozók távoltartásából áll.

A rendszeresen utónevelés céljára használt területeken ajánlatos nemcsak szállásokat,

hanem az etetők elhelyezésére szolgáló – homokkal vagy betonnal véglegesített



133

formában kialakított – etetőtereket is létesíteni. Az etetők környékén az ürülék egy idő

múlva felgyülemlik, szükséges lehet tehát az önetetőket időnként áthelyezni.

A pecsenyekacsa-utónevelésben kiemelkedő jelentősége van a takarmányozás jó

megszervezésének. A műúttól távol eső tópartra, legelőre vagy más területre a

takarmányt a felázott földúton is ki kell juttatni. Nagyobb utónevelők mellé

takarmánysilót tanácsos létesíteni, ahonnan a terméket szükség szerint kézikocsival

hordják az önetetőkbe.

A pecsenyekacsa előállításában is beváltak a nagyméretű sertésöntetők, amelyekben

több száz kilogramm takarmány elfér. Jó szervezéssel elérhető, hogy heti gyakorisággal

szállító járműről töltsék fel őket, így a gondozók létszáma csökkenthető. Az önetetőket

emeljük meg annyira, hogy a vályú széle a kacsák hátmagasságába kerüljön.

Számolni kell a vadmadarak kártételével is, amely nemcsak a takarmány-

veszteségben nyilvánul meg, hanem a fertőző betegségek behurcolásával

állategészségügyi problémákat is okoz. A vadak riasztásáról ezért gondoskodni kell. A

pecsenyekacsák utónevelésének tartástechnológiai paramétereit foglalja össze a 35.

táblázat. Az adatok a takarmányozás mellett elsősorban a telepítési sűrűségben

mutatnak jelentős eltérést a tenyésznövendékekre kidolgozott előírásokhoz képest.

35. táblázat: A pecsenyekacsák utónevelésének főbb tartástechnológiai

paraméterei

Paraméter megnevezése értéke

Állománysűrűség nyári szállás árnyékoló legelő, ill. szabad terület természetes vízfelület fürösztőcsatorna Csoportnagyság Hőmérséklet Megvilágítás tartama intenzitása Takarmányozás Itatás

5-6 kacsa/m2

8-10 kacsa/m2 3-4 m2/kacsa a halastó elkerített felületén 2-3 kacsa/m2, egyéb víz- felületen max. 10 kacsa/m2 20-25 kacsa/m2 5 000, max. 10 000 17-20 oC, minimum 6-8 oC 14 óra vagy természetes fénytartam 5-10 lux 1 cm/állat etetőférőhely 1 cm/kacsa itatóférőhely

A pecsenyekacsákat a hajnali vagy éjszakai órákban szállítsuk el vágásra. Az állatok

összefogása és felrakása kellő számú munkaerőt igényel, ezért erre a célra külön



134

munkacsoportot célszerű szervezni. A rakodás gyors, szakszerű és kíméletes munkát

kíván. A törött, sérült kacsákat a vágáskor elkobozzák vagy legalábbis leminősítik, így

az addig végzett munka kárba veszhet”.

Az egyes utónevelési módoknál, a Bogenfürst F. által leírtaktól való eltéréseket az

alábbiakban tekinthetjük át.

A félszáraz rendszerű pecsenyekacsa nevelés egyik változata a korlátozott,

természetes vízi kifutón történő utónevelés. Tavak mellett, folyón, csatornán, egyéb

természetes vízfelület mellett (pl. téglagyári gödrök) nevelhetünk pecsenyekacsát. A

természetes vízfelület mellett kialakított száraz kifutóra nyári szállást (18. ábra)

építsünk, tekintettel arra, hogy a kihelyezés után az állatok éjszaka még a szálláson

tartózkodnak, és onnan járnak le a vízhez. A természetes vízfelületből és a száraz

kifutóterületből együttesen 1 m2 szükséges. 1m2 vízfelületre 10-15 kacsánál többet ne

helyezzünk.

18. ábra: Nyári szállás természetes vízparton pecsenyekacsák számára

Lehetséges a kacsákat a természetes víz partján, épület nélkül is (19. ábra)

elhelyezni. Ebben az esetben azonban árnyékolók, vagy szalmabálából épített szélfogók

használata szükséges. A partvédelemre az előzőekben leírtak szerint nagy gondot kell

fordítani. Az etetők környékéről a trágyát minden turnus elszállítása után fel kell nyesni.



135

19. ábra: Épület nélküli pecsenyekacsa utónevelés holtágon

A beton úsztatócsatornás utóneveléssel a BOV pecsenyekacsa nevelő telepein az

ötvenes évektől kezdve rendkívül nagy mennyiségű pecsenyekacsát neveltek fel. Ennek

a tartásmódnak az előnye az volt, hogy nagy mennyiségű pecsenyekacsa nevelhető fel

zárt telepítéssel, viszonylag kis területen. A kacsák elhelyezésére V. 5-5. sz. típusterv

alapján épített nyári szállás állt rendelkezésre. Egy nevelőház 2600 m2, ebből 890 m2 a

fedett tér. Az épület mindkét oldala nyitott és beton úsztatócsatornás kifutóval ellátott

térre nyílik. Az utónevelő 10 szakaszra osztott, és 5000 db naposkacsa fér el benne (20.

ábra).

20. ábra: 2600 m2 hasznos alapterületű pecsenyekacsa utónevelő



136

A beton úsztatócsatorna kialakítását a 21. ábrán mutatjuk be.

21. ábra: Beton fürösztőcsatorna törzskacsák és pecsenyekacsák számára

(Bögre J. 1968 nyomán)

A csatorna használható törzskacsák tartásánál és kacsanevelők kifutójában is. Az

előnevelőből kitelepített kacsákat 4 hetes korukig fedett helyen tartották, ennek

megfelelően a szállás alapterülete akkora volt, hogy alatta 4 hetes korig minden kacsa

elférjen.

Lehet a beton úsztatócsatornás nevelésnél a fent leírt típusú épület helyett a kacsákat

az utónevelés során egyszerű, sátortetős, karámfából és széldeszkából, házilagos

kivitelben készült nyári szállásokon is elhelyezni. Ezek 3 oldalról zártak, elölről félig

vagy teljesen nyitottak. A nyári szállásokon, mivel a kacsák csak éjszaka tartózkodnak

az épületben, 1 m2 alapterületre 10-12 db kacsát telepíthetünk. Az úsztatócsatornából

1000 kacsára 25 fm-t számítsunk, így 1 m2 vízfelületre 20-25 kacsa jut.

A kifutó felületét célszerű megvilágítani. Nyári nagy melegben a kacsa nappali

takarmányfelvétele korlátozott, éjszakai megvilágítás mellett egész éjjel esznek az

állatok, s így több takarmányt fogyasztanak. Elegendő csak az etetőtér és az

úsztatócsatorna megvilágítása 1 watt/m2 teljesítménnyel.

A halastavi pecsenyekacsa nevelésről az első cikk 1923-ból származik, amely

javasolja a kacsák tavon tartását, azzal a megindoklással, hogy a kacsatartás közvetve

növeli a tavak halhúshozamát. A múlt század 50-es éveitől kezdve több európai

országban, köztük hazánkban is nagymértékben fejlődésnek indult a halastavi

pecsenyekacsa nevelés. Az 1980-as években az összes felvásárolt pecsenyekacsa

mennyiségének 80 %-a halastóról származott.

A halastavi pecsenyekacsa nevelés jelentősége a halastó komplex hasznosításában

rejlik. Ez alatt értjük, hogy a tó ad a kacsának ivóvizet, fürdővizet, állati-növényi

táplálékot. A kacsa pedig trágyájával szervesanyag utánpótlást biztosít a tónak, irtja a



137

káros vízi növényzetét. Számítások szerint egy kacsa a tavon tartózkodás 5 hete alatt

elfogyaszt 7-8 kg takarmányt, melyből 2 kg hasznosul és 5 kg trágya képződik. Az 5 kg-

ból 4 kg a tóba jut, 1 kg a parton gyülemlik fel. Így egy évben 150-es telepítési

sűrűséggel számolva 600 kg kacsatrágya képződik, amely 10-12 q sertéstrágyával

egyenértékű. Emellett a kacsanevelés a halastavon különösebb beruházást, nagyobb

építkezést nem igényel, csekély nevelési kockázattal jár, a munka termelékenysége

nagy. A tavon nevelt pecsenyekacsa minősége kiváló (jobb hús- és toll minőség). A tavi

kacsatartással a halhúshozam 50-200 kg-mal is növelhető.

Magyarországon a szarvasi Intézetben alapozták meg és dolgozták ki a halastavi

pecsenyekacsa nevelés technológiáját. A módszer neve szarvasi edző nevelés. Célja,

hogy a kacsák a tavakra való kihelyezéskor edzett állapotba kerüljenek. Következtében

a tavi utónevelés során minimális kieséssel számolhatunk. A módszer fázisai:

1. előnevelés, melynek részei:

1.1. meleg nevelés 0-10 napig,

1.2. hideg nevelés 11-18 napig

1.3. belső edző tavi tartás 19-24 napig.

2. utónevelés nagy (árutermelő) tavakon 25 naptól értékesítésig.

A nevelési szezon elején és végén az előnevelés 28 napig tart. Szarvason a

nevelőház 4 részre osztott, 2 db 6x20 m = 120 m felületű meleg és 2 db 8x20 m = 160

m2 területű hideg nevelőrészből áll. A meleg nevelőben 2 mm vastag, 10-15 mm

lukbőségű műanyaggal védett huzalból készített drótrács található. A drótrács elemek

2x1 m nagyságúak. A meleg nevelő 30 cm magas dróthálóból készült kerítéssel 9 részre

van osztva. A rekeszekbe 600-700 naposkacsát fogadnak. 1 m2-re 50 db-ot telepítenek,

így 6000 db kiskacsát tudnak egyszerre fogadni. 1 rekeszbe (rácstagonként) 1 fából

készült szarvasi, Szalay-féle önetető és 1 úszószelepes vályú van elhelyezve. A

hőmérsékletet meleglevő befúvásával működő teremfűtő berendezés biztosítja. A meleg

nevelőhöz kifutó is csatlakozott, amelyben 70 cm széles és 25 cm mély úsztatócsatornát

képeztek ki. Ide már 2 napos kortól kiengedték a kiskacsákat ½ -1 óra időtartamra. 5

napos kortól egész nap a kifutóban tartózkodhattak a kacsák. A meleg nevelő kifutóját a

nevelési technológia módosulása után nem használják.

A hideg nevelőrészbe az elválasztó falon kialakított nyíláson, drótrácsból készített

hídon jutnak át a kacsák a meleg nevelőből. A hideg nevelő padozata bitufa. A nyugati



138

fal mellett húzódó 42 cm széles és 28 cm mély itatócsatornából ihatnak a kacsák. Az

etetésre az előnevelőben rendszeresített faetetőket használják. A kifutó egésze

betonozott, ahol a kacsák egész nap és éjjel tetszés szerint tartózkodhatnak. A kifutóban

a nevelő hosszával párhuzamosan 1,5 m széles és 25 cm mély úsztatócsatorna húzódik

végig. A betonozott kifutón az állatok nem szívesen tartózkodnak, ezért farácsokat

helyeztek el, ahol a kiskacsák megpihenhetnek.

A kifutó végén 2 db 1 kh felületű 80 cm átlagos vízmélységű ún. edző tó található. A

tófelületen a víztükör felett önetetőket helyeztek el, amelynek használatával a kiskacsák

megtanulják a vízen elhelyezett önetetők használatát. Minden két falka után a vizet az

edző tóról leengedik és fertőtlenítés után újratöltik.

Az előnevelés befejezése után az edző tó végén kialakított válogató rekesztéken

szelektálják a kacsákat. Ha az utónevelésre kijelölt tó közel van, a szállító jármű

beszalmázott platóján, messzebbre történő szállítás esetén ketrecben szállítják a

kacsákat. A kihelyezést úgy kell szervezni, hogy az délig megtörténjen.

Az utónevelés, a kacsák elhelyezése, tartása aszerint különbözik, hogy milyen

rendszerű a halastó. Völgyzárógátas tavakon a parton helyezik el a kacsákat,

rendszerint épület nélkül, de lehet fészer jellegű ideiglenes szálláshelyet is kialakítani

utónevelés céljára. Ezeken a tavakon az etetést általában a parton oldják meg, de lehet

tavon elhelyezett etetőket is használni.

Alföldi, körgátas tavakon a kacsákat vagy a két szomszédos tó kiszélesített gátján

kialakított kacsapihenő helyeken vagy mesterséges szigeten helyezik el. A kacsákat a

tavon elhelyezett tavi kacsa etetőkből takarmányozzák, de lehetséges a parti és vízi

etetés kombinációjával is. Lényeges, hogy a kacsák számára az étvágy szerinti

takarmány mennyisége rendelkezésre álljon.

A gondozás az élősúly ellenőrzéséből (próbamérések), takarmányozásból és őrzésből

áll. Lényeges, és a kacsa minőségét nagymértékben befolyásolja a kacsa átadása,

szállítása. A leadás előtt 5-6 órával le kell hajtani a kacsákat a tóról, melyet csónakkal

oldhatunk meg. A lehajtott kacsákat kerítéssel kell körülvenni, ahol takarmányt ne, vizet

azonban kapjanak. A leadás előtt minimum 1-2 órával szárazon kell tartani a kacsákat,

hogy tolluk felszáradjon. Lehetőleg a rakodás a hajnali vagy a késő délutáni órákra

essen.



139

Lényeges szempont, hogy a kacsatartás méretezése olyan legyen, hogy a tó biológiai

egyensúlya fennmaradjon. A leggyakrabban alkalmazott kihelyezési darabszám a 170

db/ha. Ha a kacsa négy turnusban a fenti kihelyezési darabszámmal tartózkodik a tavon,

akkor a tavak életében zavarmentes biológiai egyensúlyt tudnak fenntartani a hozamok

és a gazdaságosság jelentős növelésével. Vízkémiai vizsgálatok végzése mellett az

állatsűrűség a tavon 350 db/ha-ra is növelhető. A négy turnusban történő kihelyezés, ha

1 turnus tartózkodási idejét 34 napnak vesszük, akkor az 136 tavi napot jelent, amely a

180 napos haltenyésztésre alkalmas tenyészidő kétharmadát teszi ki. A fenti kihelyezési

darabszám és tavon tartózkodási idő biztosítja a napi kisadagú és folyamatos

szervestrágyázást, valamint az anyag- és energiaforgalom zavartalan, gyorsított

működését.

A zárt rendszerű pecsenyekacsa nevelést a folyamatos árutermelés igénye

alakította ki. Brojlernevelés mintájára, kifutó nélküli, klimatizált épületben is lehetséges

pecsenyekacsát nevelni. Először Hollandiában a Jansen farmon, majd Angliában a

Cherry Valley farmon alakították ki a zárt rendszerű pecsenyekacsa nevelés

technológiáját. A nevelés 1-14 napig elő- és 15-49 napig utónevelési részből áll. A

nevelő fűtése teremfűtés, a szellőztetés mesterséges. A világítás 24 órás, éjjel tompított

fény mellett. Etetés önetetőből, itatás önitatóból.

Az utóbbi években terjedt el hazánkban a víz nélküli, szárazföldi pecsenyekacsa

nevelés. Ilyen rendszert alakítottak ki a Palotási Kacsafarm Kft-ben is. Az előnevelés a

szokásos módon (meleg és hidegfázis) megoldott. Ezután a kacsákat nagy kiterjedésű

legelőterületre helyezik ki. A legelőn 45 x 43 m fakkokat alakítanak ki úgy, hogy

azokat 0,7 m magas drótkerítéssel veszik körül. Fakkonként 1 db 2 m-es vályús

automatikus szelepes itatót helyeznek el. A takarmányadagolás a földről történik, ezért a

telepítés előtt a füvet le kell vágni, hogy a kacsák etetése során a takarmány a magas

fűben ne vesszen el. Fakkonként árnyékolót kell építeni a kerítéstől 2-3 m-re, úgy

méretezve, hogy 1 m2 árnyékolt területre 8-10 db kacsa jusson.

9.3.5. A kacsák takarmányozása

A kacsák táplálkozási sajátosságait a vízi életmód határozza meg. Ezzel

kapcsolatos tudnivalókat a 9.3.1. A kacsa faji sajátosságai c. fejezetben áttekintettük. A

kacsa táplálóanyag szükséglete eltér a tyúkétól. Az emésztőrendszeren való gyors



140

áthaladás miatt a kacsák a jól emészthető, magas tápanyag-koncentrációjú

takarmányokat igénylik. Külön kell választani a tenyész- és pecsenyekacsák

táplálóanyag szükségletét és azok gyakorlati takarmányozását.

A hazai gyakorlatban a pekingi kacsáktól származó tenyésznövendék kacsákat 49

napos korig a pecsenyekacsákkal azonos módon takarmányozzák. A tenyésztésre

kiválogatott kacsákat általában korlátozottan takarmányozzák, 180 g napi adaggal

egy alacsonyabb beltartalmi értékű takarmánnyal, melynek energiaszintje 10,5 MJ/kg

metabolizálható energia és 14,5 % nyersfehérje tartalmú. A korlátozott takarmányozás

megakadályozza a kacsák elhízását és a tojástermelés idő előtti megkezdését. Másik

megoldásként alkalmazzák az 50 % nevelőtáp és 50 % gazdasági abrak, legtöbbször

búza etetését. Pecsenyekortól 25 hetes korig ebből a takarmányból körülbelül 20-25 kg-

ot fogyasztanak el a tenyésznövendék kacsák.

A hibrid tenyészkacsák felnevelése eltér a hagyományos tenyész pekingi kacsák

növendékeinek takarmányozásától. Két vagy négy hetes korukig indító tápot, majd a 20.

élethétig azonos beltartalmi értékű, nevelő tápot, nevezik TUP (tenyészutánpótló)

tápnak is, etetnek.

A tojóidőszakban a tenyészkacsákkal ad libitum tojótápot etetünk, melyet a pekingi

állományokkal a 26., a hibrid szülőpárokkal a 21. héttől etetünk.

A hibrid tenyésznövendék kacsákat is szigorú takarmánykorlátozás mellett

nevelik. A takarmánykorlátozás egyik alapfeltétele, hogy minden kacsa egyformán

jusson a takarmányhoz. Az elhelyezési rendszertől függően a takarmánykiosztás

változhat. Zárt nevelőben meg kell növelni az etetőfelületet, vagy az alomba kell szórni

a takarmányt, ha van kifutó, a betonra. Használnak a padozaton történő etetés

megkönnyítésére fóliacsíkot is. Legelőn a már ismertetett módon, a fűre kiszórva

etetnek. Hibrid tenyészkacsákkal etetett tápok legfontosabb beltartalmi mutatóit a 36.

táblázaton mutatjuk be.

A pecsenyekacsák takarmányozásának alapelve, hogy a fiatalkori növekedési

erélyt maximálisan kihasználják, valamint megfelelő összetételű vágótest összetételt

érjenek el. A vágótest összetételét a takarmányok energia : fehérje aránya

nagymértékben befolyásolja. A pecsenyekacsa is, mint a brojlercsirke energiaéhsége

szerint táplálkozik. A takarmányfelvétel az energiakoncentrációval csökken, ezáltal a

takarmányértékesítés javul. A kacsa testében lerakódó nagy mennyiségű zsír mintegy



141

kétszer annyi energia bevitelét igényli, mint pl. a pulyka esetében. Kísérleti adatok

ugyanakkor azt is bizonyítják, hogy a kacsák a nagyon alacsony energiatartalmú

takarmányból is elegendő mennyiséget képesek felvenni növekedésük fenntartására.

Ezen képességük felülmúlja a tyúkét.

36. táblázat: Hibrid szülőpár (Cherry valley) tápok beltartalmi értékei

Megnevezés m.e. Indító TUP nevelő Tojó Energia ME Nyersfehérje Lizin Methionin Methionin + cisztin Ca P Na

Kcal/kg % % % % % % %

2890 22,00 1,10 6,50 0,80 0,90 0,55 0,17

2900 16,90 0,70 0,30 0,65 1,00 0,45 0,17

2700 19,50 1,00 0,40 0,68 2,90 0,45 0,16

(Palotási technológia nyomán)

A fehérjeszükségletetet tekintve szélsőséges értékeket találhatunk a

szakirodalomban és a technológiai ajánlásokban. Az előnevelés szakaszában (0-3. hét)

16-22 %, az utónevelés idején (2-3. hét után) 12-18 % nyersfehérje tartalmú tápok

etetését javasolják. Kiegyenlítettebb képet kapunk, ha a fehérjeszükségletet

energiaegységre adják meg. Az előnevelés időszakának fehérjeszükséglete viszonylag

magas, 17,5-17,7 g/MJ ME, az utónevelésé 11,5-13,9 g/MJ ME. Annak ellenére, hogy a

pecsenyekacsák képesek a növekedés nagymértékű kompenzációjára, mégsem ajánlott

alacsony fehérjetartalmú takarmányokat etetni, mert a magasabb fehérjetartalmú tápok

etetése elősegíti a gyorsabb tollasodást, és a kisebb testzsírtartalom elérését. Egyúttal a

tollcsipkedés és kannibalizmus is elkerülhető, ha nagyobb fehérjetartalmú tápokat

etetünk. Pecsenyekacsákkal etetett takarmányok beltartalmi értékeit a 37. táblázat

tartalmazza.

37. táblázat: Pecsenyekacsák takarmányainak beltartalmi értékei

Megnevezés m.e. Indító TUP nevelő Tojó Energia ME Nyersfehérje Lizin Methionin Methionin + cisztin Ca P Na

Kcal/kg % % % % % % %

2890 22,60 1,100 0,50 0,80 0,90 0,55 0,17

2910 17,50 0,85 0,40 0,70 0,90 0,42 0,16

2890 15,50 0,70 0,30 0,55 0,90 0,40 0,16

(Palotási technológia nyomán)



142

A pecsenyekacsákat legtöbbször három fázisban takarmányozzák, előfordul, hogy

korábban adják le a kacsákat, akkor kétfázisú takarmányozást alkalmaznak. Az első

két héten indító kacsatápot etetnek, rendszerint morzsázott formában. Az elfogyasztott

mennyiség az indítótápból 0,8-1,0 kg. A palotási technológia 0,5 kg elfogyasztását

javasolja az indítótápból. A nevelőtápra történő áttérés 15 naptól ajánlott, amelyet 5-6

hetes korig fogyasztanak a kacsák, mintegy 4,3-5,6 kg-ot. Ha tovább nevelik a

pecsenyekacsát, akkor befejező (hizlaló) tápot etetnek, 3,0-4,0 kg/egyed

mennyiségben. A nevelő és befejező tápot 5 mm-es granulált formában kell etetni. A

dercés tápok etetése rontja a kacsák gyarapodását és takarmányértékesítését.

A havastavi pecsenyekacsa nevelésnél, a kacsák halastóra történő kihelyezése után

halastavi nevelő és befejező tápot etetnek, melynek beltartalmi értékei alacsonyabbak a

normál pecsenyekacsa tápokénál, számolva a halastón elfogyasztott növényi és állati ún.

feltétlen baromfitakarmányok táplálóanyag kiegészítő hatásával.

9.4. A pézsmaréce és a mulardkacsa tartása

9.4.1. Faji sajátosságok

A pézsmarécének a házi kacsától eltérő faji sajátosságai a házi kacsától különböző

életmódjából következnek. A vad pézsmaréce fán fészkelő madár, jól mászik, fejlett

karmaival jól kapaszkodik és jól repül. Teste hosszúra nyúlt, farka hosszú, csőrének

töve és szemének környéke csupasz, vörös, a bőr irharétegéből képződött

szemölcsökkel fedett. Lábujjain hosszú, hegyes karmok találhatók. A pézsmaréce

viselkedésében gyakran előfordul a csipkedés és a kannibalizmus, ezért a technológiák

előírják a csőrkurtítást, valamint a hegyes karmok következtében gyakori sebzések

elkerülésére a körmözést. A gácsér és tojó közötti ivari dimorfizmus kifejezett. A

gácsérok testtömege 3,5-5,0 kg, a tojóké 1,6-2,8 kg.

Mindkét ivar hangtalan, illetve csak halk susogó hangot hallat, ezért nevezik a

népies szóhasználatban némakacsának. A gácsér fején a csőr és homlok találkozásánál

vörös, húsos, gömbölyded bütyök dudorodik ki, amely a legtöbb tojón hiányzik, vagy

ha előfordul kisebb. Az utódok 35 napos keltetési időszak után bújnak ki a tojásból.

A pézsmaréce háziasított formájának testtömege jelentősen megnőtt. A

hústermelő képesség javítására irányuló szelekció következtében a gácsérok

testnagysága elérheti a 8,5 kg-ot, a tojóké pedig a 4,0 kg-ot is. Testalakulása,



143

kültakarójának formája nem változott. A vad pézsmaréce barnás-fekete tollazatának

színe, amely a fény esésétől függően bíbor- vagy rézszínben fénylik, változatosabbá

vált. A háziasított pézsmaréce színváltozatai a következők: fehér, vadas, kék-vadszínű,

sötétbarna-fekete, sávozott, barna-hullámos, gyöngy-szürke, csokoládébarna, duclair-

tarka, kék-tarka, barna-tarka.

Repülőkészségüket megőrizték, ezért a házi kacsától eltérően mellizomzatuk

fejlettebb, kedvezőbb húskihozatalt, zsírosságot és hús-csont arányt mutat, mint a

pekingi kacsa, és bizonyos vonatkozásban felülmúlja a kettőjük hibridjét.

A házikacsa és pézsmaréce hibridje a mulardkacsa. A mulardok intermedier

helyzetet képviselnek a házikacsa és pézsmaréce között. Az ivarok közötti különbség a

pézsmarécéhez képest jóval kisebb. Tíz hetes korra körülbelül 10-16 % az eltérés a

gácsér javára.

A pézsmaréce szaporításában a korábban uralkodó természetes pároztatást a

mesterséges termékenyítés váltja fel. A természetes pároztatás során alkalmazott 1 : 4

– 1 : 5 ivararány 1 : 35-re növelhető. Még inkább megnövekedett a mesterséges

termékenyítés jelentősége a mulardkacsák előállításánál. Természetes pároztatás mellett

a mulard előállítását igen gyenge szaporasági mutatók jellemzik. Ugyanis a pézsmaréce

spermatermelésének perzisztenciája sokkal rövidebb, mint a pekingi kacsa

tojástermelési idejének hossza.

Mindkét kacsafajban (házikacsa és pézsmaréce) fontos magatartásbeli forma a

fajtársak felismerése és rögzítése. Az ivarérés elérésekor ugyanis a tojó vagy a gácsér

a fajidegennel nem szívesen, vagy egyáltalán nem párzik. Ezért kell a mulard

előállításánál, a természetes pároztatás alkalmazásakor, a jó termékenység elérése

érdekében a két eltérő fajhoz tartozó ivart napos kortól együtt nevelni.

A mulardkacsák kelési ideje 31 nap, amely hosszabbodhat a tojás tárolási idejének

növekedésével.

9.4.2. Hasznosítás

A pézsmarécéket lehet húshasznosítás és májhasznosítás céljából tartani.

Húshasznosításra teljesen fehér genotípusokat használnak, amelyekre a jó hús-csont

arány, és kiváló mellhús kihozatal a jellemző. Májtermelésre csak a hímivarú

pézsmarécéket használják.



144

A mulardkacsákat eleinte kizárólag májtermelésre hasznosították, és mindkét ivart

tömték. Újabban hasonlóan a pézsmarécék májhasznosításához, csak a gácsérok

töméses hizlalásával foglalkoznak. A mulardkacsák húshasznosítását (pecsenyemulard

előállítása) sokáig a színes tollazat akadályozta. A fajhibrid fehér változatának

kitenyésztésével lehetőség nyílt a mulardok ivar szerinti kettőshasznosítására. A

májtermelésre alkalmatlannak ítélt tojókat ugyanis pecsenyekacsának nevelhetik fel.

Vegyes ivarban is lehet a mulardkacsákat pecsenyekacsaként felnevelni, ugyanis a

pézsmakacsával ellentétben ezeknél az ivari dimorfizmus sokkal kisebb (lásd faji

sajátosságok).

A három kacsafaj húshasznosítását összehasonlíthatjuk a 38. táblázaton.

38. táblázat: Különböző kacsafajok termelési paramétereinek összehasonlítása

Paraméterek Pézsmaréce Muscovy R71

Mulard Mule Hytop 42

Házikacsa Peking star 53

VÉGTERMÉK Napi súlygyarapodás hímivar (g) 59 48 74 Napi súlygyarapodás nőivar (g) 39 45 66 Fajl.tak.felhasználás hímivar kg/kg 2,74 3,70 2,70 Fajl.tak.felhasználás nőivar kg/kg 2,60 2,95 2,60 Vágási életkor hímivar (nap) 84 84 56 Vágási életkor nőivar (nap) 70 71 49 Elhullási százalék (%) 2,50 1,50 2,00 Filé hímivar (%) 16,50 16,90 15,20 Filé nőivar (%) 15,50 16,10 13,80 Hasűri zsír hímivar (%) 0,80 0,70 0,80 Hasűri zsír nőivar (%) 0,70 0,90 0,90

SZÜLŐPÁR Ivarérés kori életkor (hét) 29 24 25 Tojóidőszak hossza (hét) 43+13 42 42 Termékenyítés módja természetes mesterséges természetes Napi tak.fogy./tojó (g) 210 230 230 Tojástermelés (db) 210 215 230 Termékenység (%) 93 84 96 Keltethetőség (%) 81 65 82

(E. Guinebert 2002. nyomán)

A három kacsafaj májtermelő képességét összevetve, leggyengébb a házikacsáé,

ezért árutermelési célokra nem is használják a házikacsát. Ezt követi a pézsmaréce

májtermelése, majd legjobb májtermelésű képességgel a mulardkacsa rendelkezik.

A májtermelő képesség megítélésénél a máj nagysága és minősége játszik szerepet.

A minőség meghatározásánál fontos tényező a máj zsírvesztesége sütés során.



145

Megemlítjük, hogy a víziszárnyas fajok közül legjobb minőségű és nagyságú májat a

lúd töméses hizlalásával lehet elérni, ugyanakkor a pézsmaréce és mulardkacsa töméses

hizlalása kiegyenlítettebb eredményt ad, mint a lúdé. Ez annak köszönhető, hogy a

naposkacsákat egész éven át folyamatosan be lehet szerezni, így azonos életkorban

foghatók tömésre, továbbá a rendelkezésre álló genotípusok meglehetősen homogének.

A kacsamáj termeléssel párhuzamosan jelent meg a feldolgozó iparban a hízott

kacsa. Ez a termék lényegesen különbözik a korábbi években a házikacsa háztáji

tömésénél jelentkező hízott kacsától. Alapanyaga ugyanis a pézsmaréce és a

mulardkacsa. A termék kevesebb zsírt tartalmaz, mint a hízott házikacsa, a húsra

értékesített pézsma és mularddal szemben a hús színe vörösről barnássá változik (a

megnövekedett izomközi zsír tömege következtében), darabolt áru előállítására (mell és

combok) alkalmas.

9.4.2.1. A húshasznú pézsmarécék felnevelése

Állattenyésztés 2. szerk.: Horn P. 2000. 330 p.

9.4.2.2. A mulardkacsák hústermelésre történő hasznosítása

Állattenyésztés 2. szerk.: Horn P. 2000. 330-331 p.

9.4.2.3. Kacsamáj-termelés

Állattenyésztés 2. szerk.: Horn P. 2000. 331-333 p.

Kérdések, feladatok, tesztek

1. Sorolja fel a kacsaágazat hasznát jelentő termékeket!

1.) …………………………………. 3.) ………………………………………

2.) …………………………………… 4.) ……………………………………….

2. Hogyan változott a víziszárnyas ágazat helyzete és ezen belül a kacsaágazaté az

utóbbi évtizedekben?

3. Melyek a házikacsa faji sajátosságai és az ezekből a tartástechnológiákra levonható

következtetések?

4. Mit értünk pecsenyekacsa fogalmán?

5. Sorolja fel a pecsenyekacsa nevelés módszereit az utónevelés módja alapján!

�

�

�

�



146

1.) ……………………………………………………….

lehet: 1.1. ……………………………………………

1.2. ……………………………………………

2.) ……………………………………………………….

2.1. …………………………………………………..

2.2. …………………………………………………..

3.) ……………………………………………………….

6. Hány napig tart a pecsenyekacsák előnevelése?

7. Sorolja fel a drótrácsos pecsenyekacsa előnevelés előnyeit!

8. Milyen tényezők befolyásolják a pecsenyekacsa előnevelés állománysűrűség

előállítását?

9. Mit értünk a halastó komplex hasznosításán?

10. Milyen szakaszokat különböztetünk meg a szarvasi edző pecsenyekacsa nevelési

módnál?

1. ………………………………………………………..

részei: 1.1. …………………………………………….. időtartama: ………. napig

1.2. …………………………………………….. időtartama: ………. napig

1.3. ……………………………………………. időtartama: ……….. napig

2. ……………………………………………………………………………………...

11. Miben tér el a pekingi típusú és hibrid szülőpár növendékkacsák takarmányozása

egymástól?

12. Mi szabja meg a pecsenyekacsák energia és fehérje szükségletét?

13. Milyen keveréktakarmányokat etetünk a pecsenyekacsákkal?

14. Ismertesse a pézsmarécék és mulardkacsák faji sajátosságait!

15. Sorolja fel a pézsmarécék és mulardkacsák hasznosítását!

10. Lúdtenyésztés _____________________________________________________________________________________


147

10. Lúdtenyésztés

A lúdtenyésztés fejezetben foglalkozunk az ágazatban bekövetkező változásokkal.

Ismerni kell a hallgatóknak a lúd faji sajátosságait, az értékmérő tulajdonságok lúdra

jellemző specialistásait. A lúd hasznosításán belül el kell sajátítani a törzsludak

tartásának technológiáit, ezzel kapcsolatosan a neveléssel és a kifejlett ludak

tartástechnológiával kapcsolatos ismereteket. Tudni kell milyen módszereket

alkalmaznak a lúdtojás termelésben. A lúdárutermelésben a hústermelés (pecsenye- és

húslúd) formáit ismertetjük. A májtermelésben foglalkozunk a tömő alapanyag (sovány

lúd) előállításával, a töméses hizlalás módszereivel és a töméssel kapcsolatos

állatvédelmi szabályokkal. Végezetül a tolltermelés és ezzel kapcsolatos állatvédelmi

előírásokat kell megismerni a hallgatóknak.

10.1. A lúdtenyésztés jelentősége

A lúd egy sokoldalú baromfifaj, mint a legrégebben háziasított baromfi, szorosan

összefonódik az emberiség kultúrtörténetével. Jelentőségét és gazdasági hasznát ebből

eredően több szempontból lehet megközelíteni, melyek a következők.

1. Gazdasági jelentőségét elsősorban a termékei adják. Ezek közül említésre érdemes

• a lúdhús,

• a lúdmáj,

• a lúdtojás,

• a libazsír

• a trágya

Egyetlen baromfifaj, ahol nem a hús a legfontosabb termék. Többirányú

hasznosítása következtében a felsorolt termékek közül hármat emelhetünk ki,

melyek a hús, a máj és a toll.

2. A lúdtenyésztés jelentőségét másodszor a lúdágazat exportban betöltött szerepe

adja. Hazánk jelentős bevételhez jut a különböző lúdtermékek exportjából. Az

exportbevétel legnagyobb hányadát a máj, a toll valamint a pecsenye- és húsliba és

ezek továbbfeldolgozott termékeinek exportja szolgáltatja. A baromfiágazat

exportbevételének 30 % feletti mennyisége a lúdtermékek exportjából adódik. A

lúdtermékek exportjának jelentőségét nagyban emeli az a tény, hogy ezen termékek

exportján keresztül jutnak – a baromfi ágazaton belül – a leggazdaságosabban

10. Lúdtenyésztés _____________________________________________________________________________________


148

exportbevételhez. Ezt a szakmában úgy említik, hogy a lúd termékeinek

dollárkitermelése a legkedvezőbb. EU csatlakozásunkat követően szakírók úgy ítélik

meg baromfiágazatunk exportkilátásait, hogy Magyarország igen kevés

árucsoportban ármeghatározó. Egységes belső piac esetén továbbra is a mai nagy

belső EU exportőrök maradnak az ármeghatározók, a volumenekből és a

kereskedelmi kapcsolatokból kifolyólag. Viszont úgy vélekednek, hogy

Magyarország csak a libaszektorban lesz – Lengyelországgal együtt – a legnagyobb

belső exportőr.

3. Rendkívül nagy jelentőséget ad a lúdtartásnak, hogy az egész ágazatban a lúd

takarmányozása terén a fehérje felhasználása gazdaságosan alakul. Mivel a lúd

alapjában véve legelő állat, hasznosítását illetően kevés kivételtől eltekintve,

alacsony fehérjekoncentrációjú takarmányokon tartható, ami tartását gazdaságossá

teszi.

4. Végezetük említésre méltó, hogy a lúd nagy mennyiségű ún. feltétlen

baromfitakarmányt fogyaszthat el. Olyan takarmányokat érjük ezeken, amelyek

más állatfajjal nem hasznosíthatók, viszont a lúd elfogyasztva ezen takarmányokat,

értékes áruféleségeket állít elő belőlük. A máskülönben veszendőbe menő

takarmányféleségek és melléktermékek elfogyasztásával (ősgyep hasznosítása,

gabona-kukorica-ipari növények tarlóinak legeltetése stb.) a lúdtermékek előállítási

költségei nagymértékben csökkenthetők.

10.2. Változások a lúdágazatban

Az utóbbi félévszázadban a lúdtenyésztés nagy változáson ment keresztül. A

változások okául említhető hazánk természeti és közgazdasági viszonyaiban

bekövetkező átalakulás, amely kihatott a lúdágazat helyzetére. A változások két területet

érintettek, az egyik a létszámban, a másik a termelési módban bekövetkező változás.

A lúdállomány nagy arányban csökkent. 1884-ben az akkori Magyarország

területén a baromfi törzsállomány 18,4 %-át tette ki a lúdállomány. 1935-ben tartott

állatszámlálás idején (lényegében a mai határoknak megfelelő területen) hazánkban

2.287 ezer ludat tartottak, ami 10,4 %-ot tett ki. Majd fokozatosan csökkent a

lúdlétszám, a legkevesebb ludat, 651 ezer db-ot 1966-ban tartottuk. Ebben az évben a

lúdállomány az összes baromfiállomány 2,14 %-a volt csak. A lúd törzsállomány

10. Lúdtenyésztés _____________________________________________________________________________________


149

nagyarányú csökkenésének legfőbb oka a legelőterületek csökkenése. A legelők

felszántása éppen a faluszélek melletti libalegelőket érintette, ahol a libák tavasztól

őszig legelhettek és megélhettek csekély mennyiségű abrak kiegészítéssel. Hasonlóan

áldozatul esetek a tanyák felszámolásával a tanyák körüli szérűskertek is, amely szintén

a libák jelentős takarmányforrását adta. Amint a lúdtartás jelentős része függetlenné vált

a legelőterületektől, valamint ahogyan a baromfiipar szerkezetváltása bekövetkezett, a

lúdállomány ismét gyarapodott. A 2003. évi állatszámlálások adatai alapján 2.698 ezer

db ludat tartottunk, amely az összes baromfilétszám 6,06 %-át teszi ki. A növekedés a

kedvező piaci lehetőségeknek köszönhető.

A változás másik iránya a lúdágazat belterjesebbé való alakulásában jelentkezett.

Az intenzívebbé válás megmutatkozik

• intenzívebb lúdfajták és lúdhibridek megjelentésében,

• intenzívebb törzslúdtartás és lúdtojástermelési módszerek térhódításában,

• intenzívebb árutermelési formák alakulásában.

10.3. A lúd faji sajátosságai

A lúd ugyan a kacsához hasonló víziszárnyas és küllemi, élettani sajátosságainak jó

része ennek megfelelően alakul, ennek ellenére életmódja inkább szárazföldi. Ezt a

körülményt a lúdtartás technológiájának kialakításánál figyelembe kell venni.

10.3.1. Küllemi sajátosságok

A lúd testalakulása, küllemi sajátosságai a ludat alkalmassá teszik az extenzív

tartásra. Tollazata dús, tömött, a felfázás veszélyeinek kitett testtájakon sűrű pihetollak

(pehelytollak) találhatók. Emiatt jól elviseli a hideg környezetet. Szervezeti felépítése

szilárd. A kacsától eltérően csőre kúpos, jól alkalmazkodik a legeléshez, rágáshoz,

mivel a csőr alsó és felső kávájának élei élesek. A lúd küllemét a 22. ábrán

szemléltetjük.

A lúd lábujjai között található úszóhártya felülete kisebb mint a kacsáé. Nem szeret

mélyvízben hosszabb ideig tartózkodni, idejének nagyobb részét a parton ülve,

legeléssel tölti.

10. Lúdtenyésztés _____________________________________________________________________________________


150

1. szem, 2. fejtető, 3. fültájék, 4. tarkó, 5. hát, 6. szárny, 7. farok, 8. has, 9. alsó comb, 10. lábszár, 11. láb a lábujjakkal és az úszóhártyával, 12. mell, 13. nyak, 14. torok, 15. alsó csőr, 16. felső csőr, 17. csőrköröm; a.) nyaktollak, b) háttollak, c) faroktollak, d) szárny fedőtollak, e) szárny evezőtollak, f) hastollak, g) combtollak, h) szárnytartó tollak, i) melltollak

22. ábra: A lúd testtájai és tollazata (Bogenfürst F. 1992 nyomán)

A lúdfajra jellemző küllemi jegyek a következők:

• a csőrén csőrköröm (csőrbab) található, amely a csőrnek színében elkülönülő része,

• a homlokán homlokbütyök van,

• a szemhéjat körülölelő gyűrűt szemárnyéknak nevezik,

• a nyak és a csőr találkozásánál toroklebeny alakul ki,

• a mell tájékán a mellcsonti taréj (kiel) erősen kiemelkedik,

• a hason egyszerű vagy dupla (kettős) haslebeny található.

A fajra jellemző másodlagos ivarjelleg kevésbé fejlett. Ezért növendék korban a

küllem alapján a liba nem különíthető el, csak a kloaka kifordításával ítélhető meg az

ivar. A gúnár kloakájában egy kitűrhető, 30-100 mm hosszú párzószerv, a phallus

protrudens található, mely hasonlóan a kacsákéhoz, az ivarmeghatározás alapjául

szolgál. A naposkorban végzett ivarmeghatározás a lúdnál megbízhatóbb eredményt ad,

mint a később, bármikor elvégzett szexálás. Napos korban a kloaka kifordítása után

feltűnik a 2-3 mm nagyságú rózsaszínű phallus. A japán módszerrel végzett szexálással

óránként 700-1000 kisliba ivara különíthető el.

10. Lúdtenyésztés _____________________________________________________________________________________


151

A kifejlett gúnár nehezebb, erősebb testfelépítésű a tojónál. Fejük nagyobb, csőrük

erősebb, szélesebb, nyakuk hosszabb és vastagabb, lábaik hosszabbak, testtartásuk

meredekebb, mint a tojóké. Hang alapján is különbözik a gúnár és a tojó.

10.3.2. Egyéb faji sajátosságok

A lúd erőteljesen kotló faj. A kotlás egyértelműen káros karakter. A kotló lúd

tojástermelése jóval kevesebb tojástermelő társainál. Fészket foglal el, a tojást piszkítja,

töri, társait nyugtalanítja. Keltetésbiológiai szempontból és káros tulajdonság. Ezért

mindenképpen fel kell lépni ellene. Elsősorban meg kell akadályozni kialakulását a

kotlásra hajlamosító tényezők kiküszöbölésével (gyakori tojásszedés, egyenletes

megvilágítás). Ha a kotlás fellépett, meg kell szüntetni. A kotlás tüneteit mutató

egyedeket naponta ki kell emelni az állományból is külön kell helyezni. A tojótyúknál

alkalmazott kotlásleszoktató ketrec ludaknál nem használatos. Több féle lehetőség

adódik a kotló ludak elhelyezésére. Vízi kifutón tartásnál olyan kifutóba kell helyezni a

kotló ludakat, melynek 9/10-e víz és csak 1/10-e száraz rész. Szárazföldi tartásnál olyan

kotlásleszoktató rekeszbe kell helyezni a kotlókat, vagy kifutóba zárni, ahol nem tud

fészket készíteni, nem tud leülni. Jó szolgálatot tesz a hideg, durva, almozatlan padozat

a fülkében. A pulyka kotlásleszoktatásához hasonlóan, naponta más rekeszbe való

hajtással a kotlásleszoktatás eredményesebb lesz. A kotlásleszoktató helyet jól meg kell

világítani és bőségesen kell takarmányozni a kotló ludakat.

A liba vedlése, a vadmadarakéhoz hasonlóan nem egyszerre, hanem fokozatosan

zajlik le. A naposlibák testét pihetoll fedi. Az első, ún. szűzvedlés 3-5 hetes korban

következik be. A pihetollak helyét a fedőtollak foglalják el. A jó körülmények között

tartott ludak 7 hetes korukban teljesen betollasodnak. A nevelés során elkövetett

technológiai hiányosságok – nem megfelelő hőmérséklet, páratartalom, zsúfoltság, nem

kielégítő színvonalú takarmányozás – gátolja a tollasodást, ami főleg a hát tollak

megjelenésének hiányosságában mutatkozik meg.

A második tollváltás 8-10 hetes korban kezdődik. Ezen időpont előtt kell a

pecsenyelibákat értékesíteni. Erre az időpontra ugyanis a toll éretté válik, vagyis a toll

cseréje nem véres, a toll lelke száraz. Azért lényeges a második tollváltás idejének

ismerete, mert a pecsenyeliba csak akkor kopasztható, ha a liba tolla érett, de még nem

10. Lúdtenyésztés _____________________________________________________________________________________


152

kezdte el a vedlést. A növendékludak első tépése is a második vedléshez igazodik, mert

csak akkor téphető a liba, ha a toll teljesen éretté válik.

A második vedlést a liba még két alkalommal 6-7 hetes különbséggel megismétli,

a 14-16. és a 21-23. élethéten. Ez élettani sajátossága a lúdnak, és ezért lehetséges a

növendékludak tépését fájdalom- és stresszmentesen elvégezni. A lényeg, hogy a

tépések között 45 nap elteljék. Ezen élettani sajátosság ismeretében azon állatvédők,

akik szakmailag tájékozatlanok, „akadékoskodását” ki lehet védeni.

A tojástermelés befejezése után minden évben a tojóludak megvedlenek.

Hasonlóan a növendékludakhoz a tözslibák is a termelés befejezése után többször

téphetők. A vedlés megkezdésekor a tojástermelés befejeződik. Ezért a tojástermelés

leállításának hathatós módja a tépés, valamint a kényszer (mesterséges) vedletés,

esetleg a kettő együttes alkalmazása. A tojóludak vedlése a fény 18 órára történő

emelésével kiváltható. Intenzíven termelő, érzékeny lúdhibrideknél a tépést mesterséges

vedletéssel helyettesítik.

A lúdnak fényhez való viszonya is sajátságos. Ez adódik vad ősének költöző madár

jellegéből. A többi baromfifajhoz hasonlóan a nevelési időszak alatt a fény elősegíti a

növekedést, fejlődést és az ivarérést. Attól függően, hogy melyik szélességi fokon él a

vadlúd, eltérő idejű nappalhossz hatására kezdi meg a tojástermelést. A nyári lúd

nyugati populációja 14,2 órás, keleti populációja 13,6 órás, az Aral tó vidékén élő

vadludak 13,6 órás megvilágítás mellett rakják le első tojásukat. Hazai viszonyok között

a lúd a tojástermelést (tenyészérzékenységi küszöb) 8 órás megvilágítás hatására kezdi

meg. Ezután a növekvő fényviszonyok hatására a tojástermelése fokozódik, azonban a

lúd sajátossága, hogy szaporodási ciklusa még a hosszabbodó, vagy legalábbis a

hosszúnappalos fényviszonyok között lezárul és pihenő, ún. fotorefrakter fázisba

kerül. Ezért mondjuk azt, hogy a lúd rövidnapszakos madár.

Ha a tojógörbét ábrázoljuk, megfigyelhetjük, hogy 15 órás megvilágítás elérésekor

elkezd csökkeni a tojástermelés (23. ábra), majd leáll, megkezdődik a vedlés.

Jellegzetessége a lúdfajnak, hogy ősszel néhány darab ún. sarjútojást rak.

Hasonlóan reagálnak a gúnárok is a fényviszonyok változására ondótermelésükkel.

Természetes fényben tartott törzsludak tojástermelése – bármilyen későn is kezdik

tojástermelésüket – az előbbi ismertetettek miatt június 10-én befejeződik.

10. Lúdtenyésztés _____________________________________________________________________________________


153

23. ábra: A ludak tojástermelésének alakulása a fotóperiódus változásával

összefüggésben (Sauveur, 1982)

A világítási programok megváltozásakor a következőket kell figyelembe venni.

Hosszan tartó, jó perzisztenciájú tojástermelés (előrehozott termelés) kialakítására

viszonylag rövid nappalhossz, azaz 8-10 óra szükséges. Hazánkban tartott lúdfajták

közül pl. a landesi lúd perzisztenciájának meghosszabbításához 11 órát kell világítani.

Az olasz és német nemesített lúdnál hasonló hatás eléréséhez 8-10 órás fénytartam pl.

lippitsch lúdhibridnél 9 óra fénytartam szükséges.

A rövid vagy rövidített (de hatékonyabb) tojástermelési periódus (pl. többciklusú

tojástermelésnél őszi vagy nyári ciklus kiváltására) előidézésére az előzőnél hosszabb,

13-14 órás megvilágítást tartanak megfelelőnek. A világítási program alkalmazásával

egy évben két, rövid, de intenzív tojástermelési periódust lehet kialakítani. A

tojástermelés azáltal válik hatékonnyá, hogy a hosszabb megvilágítás hatására (13-14

óra) a tojástermelés gyorsan növekedni kezd, lassan eléri csúcsát, majd gyorsan leáll. A

gyors és az állományban az egyszerre történő leállást egy olyan vedletési programmal

érik el, amikor a világos napokat 18 órára növelik, két hét időtartamra. Ezután 12 hét

pihenő időszak következik, amikor egy rövidnapszakos megvilágítást adunk a

libáknak, 7 óra fénytartammal. Ilyen világítási programmal alakítják ki az ún. őszi vagy

más néven második ciklust. Feltétel, hogy az istálló sötétíthető legyen és két tojóciklus

10. Lúdtenyésztés _____________________________________________________________________________________


154

között minimálisan 90-95 nap pihenő időszak legyen. A lúdtojástermelési

technológiákkal részletesen a törzslúdtartási fejezetben foglalkozunk.

A lúd faji sajátossága a tojástermelés életkorhoz kötött változása. Egyetlen

baromfifaj, amelynél az első éves tojástermelés után nem csökken a következő évek

tojástermelése. Hagyományosan tartott törzsludak tojástermelése a harmadik év végéig

nő, és csak a negyedik évben kezd csökkenni, de még mindig többet termelnek a

törzsludak a negyedik évben, mint az elsőben. Ennek szemléltetésére bemutatunk egy

táblázatot, ahol rajnamenti ludak tojástermelésének megoszlását láthatjuk (39. táblázat).

39. táblázat: Különböző korú rajnamenti ludak tojáshozamának havonkénti

megoszlása (Rácalmás, 1966)

Életkor Hónap 1 éves 2 éves 3 éves 4 éves

tojáshozam, db február március április május június július

3,1 15,8 13,5 9,0 1,7

-

1,7 14,6 14,1 11,8 4,2 0,2

1,7 14,4 14,7 12,7 5,7 0,3

0,6 12,7 13,3 12,4 4,8 0,2

Összesen 43,1 46,6 49,5 44,0 Tojáshozam az elsőéves tojástermelés %-ában: 1 éves termelés 1100 2 éves termelés 108 3 éves termelés 116 4 éves termelés 102

A jelenség valószínűleg összefügg a lúd nagyobb termetével és azzal, hogy

valamennyi baromfifaj között a lúd él a leghosszabb ideig. Mindez párosul nagy

szervezeti szilárdsággal, életerővel, amely szintén előfeltétele annak, hogy a lúd 30-35

éves kort, némely irodalmi adat szerint 100 éves kort is megéljen. Ebből következik,

hogy a törzsludakat hosszabb ideig tarják tenyésztésben. Hagyományos törzslúdtartás

esetén általában négy éves forgókat alakítanak ki, de a gyakorlatban nem volt ritkaság,

hogy értékes tenyészállományokat tovább, 5-6, sőt előfordult, hogy 10 évig is

tenyésztésben tartottak.

Figyelmet érdemel – hasonlóan a többi gazdasági állatfajhoz -, hogy az intenzíven

tartott törzsludak tojástermelésében az előzőekben ismertetett tendencia megváltozott.

10. Lúdtenyésztés _____________________________________________________________________________________


155

Hamarabb érik el a termelésük maximumát. A folyamatos lúdtojástermelési

technológiák alkalmazásával nem is tarthatók ilyen hosszú ideig tenyésztésben a ludak.

A ludak nagyon szívesen rágcsálnak, csipkednek, nemcsak éhségből, hanem

játékból, illetve hogy elfoglaltságot találjanak. A fából, kemény farostlemezből készült

istállóberendezési tárgyakat hamar tönkreteszi.

Jellegzetes magatartás a napos- és kislibák összebújása. Nevelési technológia

elégtelensége esetén nagy kiesés származhat abból, hogy összebújnak és egymásra

másznak a kislibák.

A monogám vadlúd a domesztikáció következtében poligámmá vált. Jellegzetes

magatartás a hárem szerkezet, ún. családi viszony kialakulása. Ahhoz, hogy a

családias társas viszony kialakuljon, kis csoportokban való tartás, vagy nagyobb

létszámú állományoknak elegendő hely biztosítása szükséges. Törzsállományokban a

gúnárok mindig ugyanazokkal a tojókkal (hárembeli) párosodnak. A tojók párzási

hajlama a tojástermelés megindulása előtt egy hónappal megkezdődik. A beólazást ezért

kell a tojástermelés megkezdése előtt jóval korábban, de legalább egy hónappal

korábban megejteni, hogy a lúd ún. társadalmi berendezkedése létrejöjjön.

10.3.3. Táplálkozási sajátosságok

A lúd táplálkozási sajátosságait Bogenfürst F. Lúdtenyésztők kézikönyvében írottak

alapján ismertetem.

Az úszóhártyás lábalakulásuk miatt jogosan a víziszárnyasok közé sorolt ludak

élettevékenységében a víz alárendelt szerepet tölt be. Táplálkozása kifejezetten

szárazföldi jellegű, a legeléshez alkalmazkodott. Fűrészelt szélű, éles peremű csőrével

jól fejlett, erős rágóizmaival könnyedén tépi le a leveleket, zsenge hajtásokat, roppantja

szét az egészben eléje tett répát, de játékból vagy unalomból a fák kérgét és a puhafából

készült eszközöket is kikezdi. A legelő füvét mélyen elcsípi és ha időben nem hajtjuk

tovább, teljesen tönkreteheti azt.

Emésztőkészüléke jól alkalmazkodott a nehezebben emészthető, terimés

takarmányok feldolgozásához. A többi baromfifajban a takarmány tárolására szolgáló és

a zúzógyomor töltését szabályozó begy helyett a lúdban csupán a nyelőcső egy

orsószerűen kitágult alsó szakaszát találjuk. A zúzógyomor igen aktív őrlő, mechanikai

feltáró tevékenységét rendkívül erős izomzata teszi lehetővé. Ezt bizonyítja, hogy

10. Lúdtenyésztés _____________________________________________________________________________________


156

üregében 27-28,6 pascal nyomást mértek, ami kétszerese a tyúk, és másfélszerese a

kacsa zúzójában mért értéknek. Ez a nyomás teszi képessé a lúd zúzáját a

zöldtakarmány sejtfalának áttörésére és a sejttartalom kipréselésére. Az aprítás akkor

érvényesül teljesen, ha elegendő kavics segíti az örlőtevékenységet. Természetesen

kifutó hiányában ezt pótlólagosan kell nyújtanunk. A teljesen aprított takarmányon

(dercés, granulált táp) tartott ludak táplálásában azonban nincs jelentősége. A

zúzógyomorban a nyersrostban gazdag anyag elkülönül és egy ideig visszamarad, csak

a finomabb, oldható alkotórészek haladnak tovább. A táplálék áthaladása a lúd

emésztőrendszerén viszonylag gyors (a retenció átlagos ideje 1,3 óra). Ezen belül a

folyékony frakció átjutása sokkal gyorsabb, mint a darabosé.

A lúd emésztőcsatornájának a törzséhez viszonyított hossza felülmúlja a többi

baromfifajét: tyúk 8:1, kacsa 10:1, lúd 11:1. Jól fejlett, párosan elhelyezkedő, 25-30 cm-

es, hüvelyknyi vastagságú vakbele erősítette azt a feltételezést – ami a zöldtakarmány

kitűnő hasznosításából ered -, hogy a lúd, szemben a többi baromfival, jól emészti a

nyersrostot is. Ez azonban tévesnek bizonyult, mert ez a baromfifaj ugyanúgy rosszul

emészti a nyersrostot, mint a tyúk, a pulyka vagy a kacsa. A kihasználás mértékében

nagy a szóródás és sok az ellentmondás a kísérleti eredményekben. A negatív előjelű

kihasználási együtthatók mellett 30-80 százalékos rostemészthetőségre is van adat. A

szóródások és ellentmondások oka a nyersrost-meghatározás kémiai módszereinek

pontatlanságában keresendő.

A lúd nagy mennyiségű zöldtakarmány felvételére képes. Kitűnő hatásfokkal

képes kipréselni a növényi sejtek folyékony tartalmát, és hasznosítja a benne levő

cukrokat, fehérjéket. A vizsgálatok szerint a fűfélék szárazanyagának 25,8 %-át, a

nyersfehérjének 76,4 %-át, míg rosttartalmának csak 0,8 %-át képes megemészteni.

Összehasonlításként a komplett tápban levő nyersfehérje emészthetősége 87-90 %, a

különbség a nyersrostemésztés hiányából adódik.

A kedvező zöldhasznosításban nagy szerepe van a takarmány frissességének, lédús

állapotának, hogy az emésztőnedvek a rövid áthaladási idő alatt fel tudják tárni a

táplálóanyagokat. Szárítás után az emészthetőség nagymértékben romlik.

Tapasztalati tény, hogy a lúd az édesfüvű, jó legelőn minden abrakpótlás nélkül

megél, sőt még testállományának gyarapítására is képes. Ez azt jelenti, hogy a 4 kg-os

libának a kiadós mozgást is beleszámítva legalább 1,6-1,8 MJ metabolizálható energiát,

10. Lúdtenyésztés _____________________________________________________________________________________


157

azaz 60-70 %-os hasznosulással számolva 1,2 kg-ot meghaladó mennyiségű

zöldtakarmányt kell felvennie naponta. Ez testtömegének több mint 30 %-a, amivel eléri

a szarvasmarha hasonló képességét.

A lúd takarmányfelvételét számos tényező befolyásolja. Ezek közül az érzékelés, a

takarmányok beltartalma és a környezeti faktorok szerepe emelhető ki.

A lúdnak fejlett az ízlelőképessége, ízlésbeli sajátosságait a takarmányok

összeállításakor – ízletessége, halmazállapota – figyelembe kell venni. A nagyüzemi

takarmányozás a keveréktakarmányokra alapozódik. A finomra őrölt, tapadós, dercés

tápot a ludak is nehézkesen nyelik, kevesebbet fogyasztanak belőle, ami hátráltatja a

növekedést, amellett a csőrükkel meglehetősen nagy mennyiséget hordanak az ivóvízbe.

A goromba, durva őrléssel készített keveréket, de még inkább a granulált takarmányt

szívesebben fogyasztják. Mivel a lúd a keveréktakarmány egyes alkotórészeit nem tudja

kiválogatni, mint a csirke vagy a pulyka, goromba őrlésre kell törekednünk. Olaj, zsír

vagy melasz bekeverése javítja a keverék ízletességét, míg a nyersrostban dús, laza

őrlemények – mint a lucernaliszt vagy korpa – rontják azt. A megnedvesített

lágyeleséget mindenkor szívesen fogyasztják, annál inkább, minél több vizet tartalmaz.

A szemestakarmányok közül legszívesebben a zabot eszik, majd a kedveltségi

sorrendben a búza, az árpa, a rozs és a kukorica következik. A kukoricát a nagysága

miatt kevésbé szereti.

A lúd természetszerű takarmánya a zöld, amit gazdaságossági szempontból a

nagyüzem sem nélkülözhet. Kielégítő választékot nyújtó legelőn a lúd, az ízlésének

megfelelő sávos levélzetű, édes pázsitfűféléket, a gabonafélék zsenge kelését keresi.

Kevésbé szívesen fogyasztja a vastag, húsos leveleket, répalevelet, salátát, lósóskát,

még kevésbé a kesernyés ízű lucernát és lóherét, amit csak akkor eszik meg, ha nem jut

ízletesebb takarmányhoz.

Ha nincs megfelelő libalegelő, vagy a legelő nincs arányban a nagy állatlétszámmal,

csak a szántóföldön termett zöld jöhet számításba. A folyamatos zöldellátás

megszervezésekor figyelemmel kell lenni arra, hogy a lúd csak fiatal, zsenge, még el

nem fásodott és nem fonnyadt leveles zöldet szereti és csak ezeket képes jó hatásfokkal

értékesíteni. A folyamatos zöldfutószalag őszi keverékből, tavaszi keverékből,

különböző vetett csalamádéból, esetleg zöldlucernából állhat. Jó libalegelőt ad a

10. Lúdtenyésztés _____________________________________________________________________________________


158

répatábla levélzete, ami ismételten többször is legeltethető és télen a répatermés is jól

értékesül. Ősztől a késő fagyos időkig a takarmánykáposzta etethető.

Gazdaságosabb a kaszált zöldet 10 cm-es hosszúságúra szecskázva és zöldetető

rácsokból adagolni, mert a szálasan kihúzgált zöldből sokat taposnak le az állatok és sok

megy veszendőbe.

A lúd zöldtakarmány-fogyasztása annak ízletességén kívül a mellette adagolt táp,

illetve abrak mennyiségétől és fehérjetartalmától is függ. Az étvágy szerint

takarmányozott ludak közül azok legelnek szorgalmasabban, illetve fogyasztanak több

vágott zöldet, amelyek fehérjében szegényebb kiegészítő takarmányt (abrak) kapnak.

Az optimális fehérjeadagot nyújtó táp csökkenti a zöldfogyasztást. Az összefüggés

fordítva is igaz: ha ugyanis lehetőségük van a szemes gabona és a granulált táp közül

választani – jó minőségű zöld adagolása, vagy legeltetése mellett -, akkor az előbbiből

jóval többet fogyasztanak és a tápfogyasztás kevesebb lesz.

Ősztől tavaszig a liba ballasztéhségének kielégítésében a répaféléknek jut a

legfontosabb szerep. A répában lévő könnyen emészthető szénhidrátokat a lúd jól

értékesíti, energiaszükségletének 1/3-át fedezhetjük vele. Az olcsó takarmányozás

mellett a dietetikus hatása is jó. Az ízletes karotindús sárgarépa egyetlen hibája, hogy

drága és nem vetekedhet a takarmányrépával és a cukorrépával. A liba éles csőrével az

egészben kiszórt répát könnyen kikezdi és maradék nélkül megeszi. Ezzel nemcsak

fölösleges munka takarítható meg, de az unatkozó állatoknak az ¼-1/2 kg-os

répafejadaggal elfoglaltságot is nyújtunk. Az első napokon – míg meg nem ismerik – a

répát hosszában kettévágva célszerű adagolni.

A szilázs formájában adott zöldtakarmányt a lúd nem szívesen fogyasztja, elsősorban

a benne lévő szerves savak íze miatt. Kedvelt takarmányai közé tartozik még a

burgonya, ami főzve napi ½ kg-os adagban etethető.

Fontos szabály, hogy az egyes takarmányféleségek változásakor, különösen ha

azok jelentősen eltérnek egymástól, fokozatos (lehetőleg egyhetes) átmenetről

gondoskodjunk, ellenkező esetben a fogyasztásban néhány napos visszaesés következik

be.

A lúd is megérzi a takarmányok beltartalmi problémáit. Így az avas, romlott,

penészes takarmányokat kerüli. A trichoceténvázas vegyületeket tartalmazó, fuzáriumos

gabonát a ludak is visszautasítják, így védekeznek a mérgezés ellen.

10. Lúdtenyésztés _____________________________________________________________________________________


159

A takarmányfogyasztás mértékére ható környezeti tényezők közül a hőmérséklet

szerepe kívánkozik kiemelésre. Az összefüggés a tyúkfajban ismert: magas

hőmérsékleten csökken a fogyasztás, tehát a szükségletek fedezésére az etetett

takarmány fehérje-, aminosav-, vitamin- és ásványianyag-tartalmát növelni, az

energiakoncentrációt csökkenteni kell. Az alacsony hőmérséklet stimulálja a

takarmányfelvételt, ez esetben a energiaszint növelése indokolt.

A lúd érzékeny a kokcidiosztatikus készítményekkel és a furánszámrazékokal

szemben, ezért ezek alkalmazása feltétlenül óvatosságot igényel. Életmódja,

táplálkozása, bélflórája sajátságos volta igazolja, hogy az antibiotikum-kiegészítésre a

ludak nagyobb testtömeg-gyarapodással és kedvezőbb takarmányértékesítéssel

reagálnak, de ez nem éri el a csirkéknél vagy a pulykáknál mérhető értékeket.

A lúd táplálkozási sajátosságaihoz tartozik a nagymértékű ivóvízigény. Ezt a vese

gyenge vízreszoprciós képessége okozza, amely különösen fiatal korban, az első négy-

öt héten kritikus. Ezért az ivóvíznek állandóan, korlátozás nélkül rendelkezésre kell

állnia. Vízfogyasztása a tyúkénak többszöröse. A fiatal lúd kéthetes koráig napi 0,4-

0,6 l, a 15-28. napig 0,6-0,8 l, majd 8 hetes koráig 0,8-1,0 l vizet fogyaszt naponta. A

jelenség hátrányos hatása az intenzív körülmények között tartott állatok kedvezőtlen

alomhigiéniájában mérhető le.

A felnőtt lúd napi vízigénye 2,0-2,5 l. A ivóvíz hőmérséklete a nevelés első hetében

10-12 oC-nál nem lehet alacsonyabb. Később a vízhőmérséklet alsó határa 6-8 oC. A 20 oC-nál melegebb ivóvíz itatása kerülendő.

10.4. A lúd értékmérő tulajdonságai


10.5. Ludak hasznosítása

A lúd termékeinek áttekintése során említhetjük, hogy a lúd többhasznú baromfifaj.

Ennek megfelelően hasznosítása is többrétű. Megkülönböztetünk a hasznosítási irányok

közül: törzslúdtartást a lúdtojástermeléssel, lúdhúsárutermelést, májhasznosítást

és lúdtolltermelést.

�

10. Lúdtenyésztés _____________________________________________________________________________________


160

10.5.1. Törzslúdtartás és lúdtojástermelés

A törzslúdtartásnak hagyományos és intenzív formáit ismerjük. A lúdtojástermelés

szorosan kapcsolódik a törzslúdtartáshoz. Megkülönböztetünk egyciklusos és irányított

lúdtojástermelési formákat. Általában a hagyományos törzslúdtartáshoz egyciklusos

lúdtojástermelés tartozik, de ha a feltételek adottak (erről később a lúdtojástermelés

fejezetben részletesen szólunk) kapcsolódhat hozzá az irányított lúdtojástermelés

valamelyik formája is. A törzslúdtartás intenzív módjánál legtöbbször irányított

lúdtojástermelést alkalmaznak.

10.5.1.1. Hagyományos törzslúdtartás

A hagyományos törzslúdtartásban is a nagyüzemi telepek létrejöttével a törzsludak

tartásában változás következett be. Megnőtt a telepen tartott ludak létszáma és ezzel

együtt a kisüzemben szokásos extenzív tartási mód a belterjesebb formák felé

mozdult el. Ez az épületekben, berendezési tárgyakban, tartástechnológiákban,

tojástermelési formákban nyilvánult meg.

• A törzslúdtartás feltételei

A kifejlett lúd az elhelyezéssel szemben nem igényes. Ebből következik, hogy az

egyszerűbb formák terjedtek el. A törzslúd ólakban a megengedhető hőmérsékleti

határértékek:

téli minimum + 4 oC

nyári maximum + 25 oC

átmeneti időre, legfeljebb 6 órára + 30 oC.

Azonban a tojástermelés szempontjából legmegfelelőbb komfortzóna a +10 oC, + 15 oC közötti hőmérséklet. A páratartalom 65-75 % közötti lehet. Mindig azt tartsuk

szem előtt, hogy az állatok jobban tűrik a száraz hideget, mint a párás meleget. A ludak

levegőigénye nyáron 4 m3/ó/testsúly, télen 0,7-0,9 m3/ó/testsúly. A törzsludak óljához

mindig csatlakozik kifutó, ahol a libák egész nap kint tartózkodhatnak, ebből adódóan,

ha törzsól szélessége a 10 m-t nem haladja meg, a megkívánt légcserét gravitációs

szellőzéssel is biztosítani lehet. Ennél szélesebb törzsólakban a kívánatos légcserét csak

mesterséges szellőzéssel lehet biztosítani. Ennek leggyakoribb formája a

keresztszellőzés.

A törzsólak általában ablakosak, de lehetnek ablak nélküliek is.

10. Lúdtenyésztés _____________________________________________________________________________________


161

A hagyományos törzslúdtartásban a megvilágítás természetes és kiegészítő

világításként mesterséges is lehet. A természetes megvilágítás akkor megfelelő, ha az

ól alapterülete és ablakfelület aránya 1 : 20-hoz. A törzsludak tojástermeléséhez

maximum 14 óra összes megvilágítás tartamot szükséges biztosítani. Ez csak

mesterséges, kiegészítő világítással biztosítható. A világítótesteket úgy kell elhelyezni,

hogy 1 m2 alapterületre maximálisan 5 W fényintenzitás jusson. A megvilágítás az

egész ól alapterületén egyenletes legyen, sötét sarkok az épületben ne legyenek. A

világítótestek a padozattól 2 m magasságban helyezkedjenek el.

A régi, egyszerű kivitelű törzslúdólak agyagpadozatúak. Ezekhez minden

állománycsere után 20 cm mélységben padozatcserét kell végrehajtani. Ma már a

hagyományos törzslúdólak többségében szilárd burkolatot alakítottak ki, mely jól

tisztítható és fertőtleníthető. Az épületek egyoldalra nyíló kifutóra néznek. Ezért 150

db törzslúdra 1 db 90 cm széles, 100 cm magas kibúvónyílást, vagy 250 állatra 1 db

150-180 cm széles kihajtó ajtót kell biztosítani.

A hagyományos törzslúdtartásban többféle kifutórendszert alakítottak ki. Ha a

telepet természetes víz mellé telepítették, akkor a természetes vízen kialakított vízi

kifutón 2-2,5 m2/db, a száraz kifutón 1-1,5 m2/db állatsűrűséget kell biztosítani.

Elterjedtebbek a beton úsztatócsatornás kifutórendszerek. A beton úsztatócsatornát a

törzsóllal párhuzamosan az épülettől 8 m távolságra célszerű elhelyezni. Az épület és az

úsztatócsatorna közötti sávot feltétlenül beton burkolattal kell ellátni. A csatorna másik

oldala mellett minimum 40 cm széles betonszegélyt kell készíteni. A burkolt kifutón az

állatsűrűség 1,2 db lúd/m2, a kifutó egészére számítva pedig 0,66 db lúd/m2 legyen. A

betonozott úsztatócsatornán 1 m2 vízfelületen 11-15 db törzsludat, vagy 100 lúdra 4-4,5

folyómétert számítunk. A csatornák vizét naponta egyszer teljesen le kell engedni és a

csatornát ki kell takarítani. A kifutó le nem betonozott részét, ha kötött a talaj, a

szükségletnek megfelelően időközönként fel kell szórni homokkal. Pangó vizek

megjelenését meg kell akadályozni. A kifutót 150 cm magas drótkerítéssel kell

körülvenni. Gépjárművel való áthajtás céljából megfelelő méretű kapukkal kell ellátni.

• Hagyományos telepeken a következő óltípusokat alkalmaznak.

1. 1950-es, törzskacsatartásban is használatos törzslúdól típus. Ennek az épületnek

150 m2 az alapterülete és ebben 300 törzslúd helyezhető el. 50-es csoportok

kialakításához szükséges rekeszeket alakítanak ki az ólban. Ebben az esetben

10. Lúdtenyésztés _____________________________________________________________________________________


162

minden rekeszhez 1 kibúvónyílást kell kiépíteni. Lehet az épületben az egész

állományt egy csoportban elhelyezni, akkor 80 állatra kell egy kibúvónyílást

kialakítani.

2. Szerfás szerkezetű, 25 cm-es téglafallal készített, nádtetővel fedett épület. A

nádtetőt lehet palával is helyettesíteni. Ezek az épületek általában ablakokkal

ellátottak. Alapterületük 5 x 55 m = 250 m2. Belülről 4 részre osztottak. Minden

rekeszhez egy 160 cm széles ajtó tartozik. Ablak nélküli kivitelezése esetén a törzsól

homlokzati falán, a mennyezettől lefelé 1 m széles, dróthálóval fedett nyílást

képeznek ki. Télen fatáblákkal, vagy nádpadlóval fedik le északára a nyílást. Ebben

a típusban 500 db törzslúd helyezhető el.

3. Az előbb ismertetett, egyszerűbb szerkezetű törzsólak helyett, a hagyományos

rendszerű törzslúdtartásban is elterjedtek a vasvázszerkezetes, panelekből

összeszerelhető épülettípusok. Ezek az épületek már mesterségesen szellőztethetők,

világíthatók, bennük a korszerűbb lúdtojástermelési formák is (előrehozott, valamint

többciklusos) megvalósíthatók.

• Törzsólak berendezési tárgyai közül a hagyományos törzslúdtartásban korábban az

egyszerűbb megoldások terjedtek el. Újabban már alkalmazzák a korszerűbb eszközöket

is. Etetőberendezések közül használnak egyszerű kivitelű etetővályúkat, az önetetők

közül a kisméretű önetetőket, az egy vagy kétoldalas sertésetetőket, valamint a

rendkívül elterjedt hordós önetetőket. Használatosak a tyúktenyésztésben megismert

gépi automata etetőtípusok (vályús, kaparóláncos, felső és alsópályás köretetők) is.

Minden 250 lúdra számítanak egy grittetetőt és egy kavicsetetőt. A zöldtakarmányt

a pazarlás elkerülése miatt mindig zöldetetőrácsba helyezzük. Ebből 1 db 2 m-es

kétoldalú rácsra 150 db törzsludat számítsunk. Nagy gondot kell fordítani a ludak

ivóvízellátására is. A kifutó vize ugyan rendelkezésre áll, és óhatatlan, hogy ne igyanak

abból a libák. Azonban az úsztatócsatornában levő víz általában nem felel meg

minőségileg az ivóvízzel szemben támasztott követelményeknek. Egyébként is, tartós,

fagypont alatti hőmérséklet esetén, valamint külön vitamin vagy gyógyszeres adagolása

esetén ezek nem felelnek meg itatás céljára. Ezért feltétlenül gondoskodni kell külön

itatóedényekről, mind a törzsólban, mind a kifutóban. A kifutóban itatásra

használhatók a túlfolyós rendszerűvé átalakított műanyag vagy fém öntözőcsövek, de

egyszerű, slaggal feltölthető beton vályúból is itathatunk. Az ólban is használhatunk

10. Lúdtenyésztés _____________________________________________________________________________________


163

itatóvályút, szelepes köritatókat, vagy a kacsatartásban megismert, emelt szintű

itatóberendezést, minden rekesztékben egyet-egyet.

Rendkívül nagy gondot kell fordítani a törzslúdtartásban a lúdtojások tisztaságára.

Ennek egyik feltétele megfelelően kialakított tojófészek. A fal mellett kialakított

tojóvályú nem jó megoldás. Helyette egyszerű, nyitott tojófészkeket kell használni. A

tojófészek mérete: szélessége 40 cm, mélysége 60 cm és magassága 60 cm. Egy

egységben 4-5 tojófészek legyen. A tojófészkek fából készüljenek, mobil megoldással.

1 tojófészek férőhelyre 3, maximum 5 tojóludat számítsunk.

A törzsólak almozására, hasonlóan a kacsatartásban megismertekhez, nagy gondot

kell fordítani. A törzsludak almozására használt alomanyag tiszta, száraz, por és

penészmentes legyen. Legjobban megfelel a száraz faforgács. Ennek hiányában

rendszerint szalmával almoznak. Az alom megfelelő állapotának fenntartása érdekében

az almot szecskázni kell. A többletkiadás bőségesen megtérül a jobb minőségű

alomállapot és emiatt kialakuló jobb mikroklíma következtében. A régi típusú törzsólak

agyagpadozatára vékony rétegben terítsünk homokréteget és erre almozzunk. Ezekben a

törzsólakban májustól-októberig, az időjárástól függően, száraz homokalmot is

használhatunk. A tenyésztojás tisztaságának megóvása érdekében a fészekben lévő

almot naponta ellenőrizni kell. Jó megoldás, hogy ha az első napon a fészek almát

fellazítjuk, másnaponként pedig kicseréljük. A fészekből kikerülő almot az ólban

felhasználhatjuk. Az állattartó térben az almot naponta fel kell rázni. Szükség esetén

felül kell almozni. Az átnedvesedett részeket ki kell cserélni. Az alomcsere időpontját

az alom minősége és tisztasági állapota szabja meg. A fagy beállta után a kifutóba a

kibúvónyílások, illetve ajtók elé 2-3 méteres sávban száraz homokot vagy

szalmaszecskát kell szórni a „lefagyás” elkerülése céljából.

A törzslúdtartásra vonatkozó mutatókat a 40. táblázat foglalja össze.

10. Lúdtenyésztés _____________________________________________________________________________________


164

40. táblázat: A törzslúdtartás fontosabb paraméterei

A paraméter megnevezése értéke

Hőmérséklet - megengedhető - optimális Relatív páratartalom Szellőzés - télen - nyáron Csoportnagyság nemesítőtelepen szaporítótelepen Állománysűrűség az ólban a kifutó szilárd burkolatú részén a kifutó nem szilárd burkolatú részén a vízfelületen - természetes - fürösztőcsatorna legelő Etetőedény-szükséglet Itatóedény-szükséglet Tojófészek

-4 - + 30 oC 10 – 15 oC 60 – 65 % 0,7 – 0,9 m3/óra/testtömeg kg 4,0 m3/óra/testtömeg kg 40 – 200 500 2 állat/m2 2 állat/m2 0,1 – 0,5 állat/m2 1 állat/m2 5 – 6 állat/m2 250 m2/állat/év 5 – 6 cm lineáris etetőhossz/állat 3 cm lineáris itatóhossz/állat 60 cm széles, 60 cm mély, 75 cm magas tojófészekre 4 – 5 tojót számítunk

(Bogenfürst F., 1992 nyomán)

• A beólazás és törzsesítés munkálatait a hagyományos törzslúdtartásban ősszel, a

természetes legelők hozamának csökkenése, illetve a tojástermelés várható megindulása

előtt három hónappal, de legkésőbb november közepéig el kell végezni. Ennek oka,

hogy a lúd „társadalmi berendezkedése” (háremek) kialakuljon.

A beólazás és törzsesítés feladatai:

1. Törzsludak kiválogatása és selejtezése. Szempontjai a következők: testsúly,

fejlettség, küllem (durva küllemi hibáktól való mentesség, színeltérések stb.),

egészségi állapot, ivarszervek állapota.

2. Ivararány beállítása. A lúdtartás komoly nehézségét jelenti a megfelelő ivararány

kialakítása, ugyanis a lúd faji sajátossága a szűk ivararány, a párválasztásban

megnyilvánuló egyediség, egészségi problémák (phallusgyulladás). Az ivararány

kialakítását befolyásolják a gúnártartás költségei, valamint a termékenység

alakulása. Ezek alapján a hasznosítási típus, illetve a testsúly függvényében 1:3-3,5-

től 1:4-ig, kivételes esetben 1:5-6-ig állítják be az ivararányt.

3. Az állomány életkor szerinti összetételének beállítása. Hagyományos

törzslúdtartásban a libákat több évig, rendszerint 4 évig tartjuk tenyésztésben. Több

okból is – a tojástermelés egyenletessége, a törzspótlás zavartalan biztosítása, az

10. Lúdtenyésztés _____________________________________________________________________________________


165

épületek jó kihasználtsága – érdekében törzstelepeinken a különböző korú ludaktól

állandó, korcsoportonkénti összetételt célszerű kialakítani (lásd 41. táblázat).

41. táblázat: A tojóállomány javasolt összetétele korcsoportonként

(Szentormai L., 1966)

A ludak életkora

Kor szerinti

Ha az állomány 1000 lúd, ebből

Elhullás, selejtezés évjáratonként

év megoszl. %

gúnár tojó összesen gúnár tojó összesen

1 2 3 4

30 27 24 19

60 54 48 38

240 216 192 152

300 270 240 190

6 6 10 38

24 24 40 152

30 30 50 190

Összesen 100 200 800 1000 60 240 300 (Bögre J. 1968 nyomán)

4. Csoportnagyság kialakítása. Más baromfifajoktól eltérően jóval erősebben hat a

ludak szaporaságára az állománynagyság. Az ezzel kapcsolatos vizsgálatok szerint

a csoportnagyság százzal való növelése a tojástermelésben 2,4 tojás/tojó visszaesést

okoz. Ez a tendencia 900 állatból álló méretig tart, ahol a termelés minimuma

helyezkedik el. A szociális stressz 100 alatti állománylétszám mellett is fellép. A

tojástermelés a 100-as csoportban mintegy 30 %-kal alacsonyabb, mint a 20 állatot

egybefoglaló csoportokban. A termékenység a népesebb csoportban kedvezőbben

alakul ugyan, de a reprodukciós rátában összességében így is 20 %-os különbség

adódik. A kis létszámú állományok elhelyezése és kezelése a gyakorlatban számos

nehézséget okoz, ezért a törzszlúdtartás ökonómiája dönti el az optimális

csoportlétszámot.

• Törzsludak gondozásánál a következő feladatokat kell ellátni. Amennyiben a

törzsludakat éjszaka az ólban bezárva tartják, úgy a mindennapi kiengedést, behajtást

úgy kell végezni, hogy az az állatok számára minél kevesebb töréssel járjon. Éppen

ezért a kibúvónyílásokat, vagy ajtókat lehetőleg egyszerre kell kinyitni és a behajtást is

türelmesen, gondosan kell végrehajtani. Az állatok kiengedése előtt ellenőrizni kell az

önetetőket, és ha szükséges, fel kell tölteni azokat, vagy le kell rázni, hogy legyen

takarmány az öntető vályú részében. Etetővályú használata esetén fel kell tölteni

takarmánnyal a vályúkat.

Az úsztatócsatornákat és itatóvályúkat ki kell mosni, tiszta friss vízzel fel kell

tölteni. Az épületen belüli itatóvályúk tisztítását az állatok kiengedése után kell

10. Lúdtenyésztés _____________________________________________________________________________________


166

elvégezni. Az állatokat lehetőleg mindig ugyanabban az időben hajtsuk ki és engedjük

be az ólba. Legkésőbb azonban reggel 8 óráig ki kell engedni a ludakat a kifutóba.

Az állatok kiengedése utáni első teendő a tojások összegyűjtése legyen. Ezt

követően kell eltávolítani a beteg állatokat, valamint az elhullott állatokat be kell

helyezni az erre a célra rendszeresített, tetővel ellátott hullagyűjtő edénybe és a boncoló

helyiségbe kell szállítani.

A fészekben ülő ludak közül ki kell válogatni a kotlósokat, és azokat a kotlást

leszoktató helyiségbe kell átszállítani, vagy rekeszbe, esetleg speciális kifutóba

helyezni.

Az almot naponta „gondozni” kell. A reggeli órákban minden nap friss fertőtlenítő

oldatot kell önteni a törzsólak bejáratánál elhelyezett lábfertőtlenítőkbe. Állandóan

ügyelni kell arra, hogy az állatok előtt legyen elegendő takarmány és friss tiszta

ivóvíz. A ludak a tojástermelési időszakban igen érzékenyen reagálnak az ivóvíz

hiányára. Amennyiben csak 1 napra is zavar áll elő az ivóvíz ellátásban, a gyakorlati

megfigyelések szerint 10 %-os lehet a tojástermelés csökkenése. Az etető és

itatóedények, illetve fürösztőcsatorna mindig tiszták legyenek. A zöldetetőkben

visszamaradt és annak környékén található ehetetlen szár részeket naponta össze kell

gyűjteni és a kifutókból el kell távoltani.

Állandóan figyelni kell az állatok párzását, viselkedését, takarmányfogyasztását,

rendellenes magatartását (csipkedés, földevés stb.), és ezekről rendszeresen

tájékoztatni kell az üzem állattenyésztőjét és állatorvosát.

Az állatgondozó sokat tehet még az állatok nyugalmának érdekében, a verekedő

egyedek kiemelésével és a szokatlan zajok elkerülésével.

Időszakosan jelentkező teendők:

- törzsólak belső, külső meszelése,

- kifutók takarítása,

- betonozott előtér takarítása, lemosása,

- törzsól berendezési tárgyainak portalanítása,

- télen, havas-csúszós időben a kibúvónyíláok elé az ól teljes hosszában 2 m széles

sávban szalmaszecska, faforgács, vagy homok szórása

• Rendkívül fontos feladat a lúdtojások gyűjtése és kezelése. A tenyészlúdtojások

keltetés előtti kezelése jelentősen befolyásolja a későbbi keltetési eredményeket. A

10. Lúdtenyésztés _____________________________________________________________________________________


167

helyes tojáskezelés az eredeti keltethetőséget fenntartja, míg a hibás jelentősen ronthatja

azt. A tojás a megtojást követően elsőként a fészekanyaggal érintkezik. Ha az nem

kielégítően puha, a tojások törését okozza, a szennyezett és nedves fészekanyag pedig a

foltos és piszkos tojások számát gyarapítja. A keltetéskor gyakran előforduló

Aspergillus-fertőzés elsősorban az alomanyagtól származik.

A lúdtörzstartás jellegénél fogva a tojások szennyeződését nagyon nehéz elkerülni. A

kifutón lerakott tojások szennyeződése megakadályozhatatlan, de az istálló épületén

belül javítható a tojások tisztasága. Ennek feltételei a következők:

- elegendő és időben elhelyezett tojófészek; a tojástermelés kezdete előtt legalább 2-3

héttel helyezzük el azokat az ólban, ellenkező esetben megnő az alomba vagy

kifutóra rakott tojások arány;

- a tojófészkek megfelelő elhelyezése; a tojók nem szívesen használják azokat a

tojófészkeket, amelyekre fény esik, vagy a bejáratnál és a huzatban vannak, minek

következtében más tojófészkek túlzsúfoltak lesznek, vagy nő a padozatra tojt tojások

száma;

- gyakori tojásgyűjtés;

- a padozat és fészkek alomanyagának rendszeres frissítése; az utóbbit naponta, jó

minőségű faforgáccsal vagy alomszalmával béleljük;

- a sárbehordás megakadályozása a törzsólba; a megfelelő vízelvezetés a kifutón

meggátolja a sárképződést. Az ól előtt létesített betontér folyamatosan tisztán

tartható, így megelőzhető az ól padozatának gyors elszennyeződése. A tojófészkek

előtti sávban elhelyezett rácspadozattal elkerülhető, hogy a ludak lábukkal a piszkot

a tojófészekbe vigyék.

A ludak a nap minden időszakában viszonylag egyenletesen rakják le tojásukat. A

tojástermelési periódus folyamán ebben nincs lényeges változás. Ahol késő délután

vagy éjjel gyűjtik össze a tojásokat, reggelre igen sok halmozódik fel. A tojások

szennyeződése és fertőződése miatt ez nyilvánvalóan hátrányos.

A tojásokat legkevesebb háromszor (7, 11, 16 órakor) szükséges összeszedni.

Leghelyesebb azonban folyamatosan, 2 óránként gyűjteni és azonnal fertőtleníteni

azokat, amikor még melegek. A lehűlés, és ezzel párhuzamosan a tojástartalom

zsugorodása szívó hatásával elősegíti a pórusokon keresztül a mikroorganizmusok

tojásba jutását. Ezért hatástalan a teljesen kihűlt, több órája a fészekben levő

10. Lúdtenyésztés _____________________________________________________________________________________


168

tojások fertőtlenítése. Ezt a problémát a keltetés folyamán, a fertőzés miatt elhalt

embriót tartalmazó tojások (különösen a záptojások) arányának emelkedése jelzi.

Ebben az esetben és télen – a fagyás elkerülésére – feltétlenül indokolt a gyakori,

kétóránkénti, folyamatos tojásgyűjtés bevezetése.

A lúdtojásokat tálcákra vagy bélelt kosarakba gyűjtsük. Ezután a legrövidebb időn

belül tisztítani és fertőtleníti kell őket. Ezért gondoskodni kell a központi tojáskezelő

helyiségbe való gyors és sérülésmentes szállításukról, amelyet a törzslúdólak közelében

célszerű elhelyezni.

Kifogástalan ól- és tojófészek-higiénia, gyakori tojásgyűjtés esetén a tojások 40-60

%-a tiszta. Ezeket nem szükséges mosni, fertőtleníteni azonban igen. A szennyezett

lúdtojásokat 38-40 oC lehetőleg folyó vízben, puha szivaccsal, dörzsölés és karcolás

nélkül lemossuk, vigyázva arra, hogy a tojáshéj külső bevonata, a védelmi funkciójú

kutikula ne sérüljön meg. Közvetlenül ezután a tojásokat 2 percre 40 oC hőmérsékletű

fertőtlenítőoldatba merítjük. Lúdtojások fertőtlenítésére az 1 0/00-es Merfen oldat a

leghatásosabb. A fertőtlenítőszerek közöl ennek van a legerőteljesebb gombaölő hatása.

Merfen hiányában az Incosan javasolható, 1 %-os töménységben. A mosás és

fertőtlenítés művelete együttesen ne tartson tovább 5 percnél.

A fertőtlenítést követően a lúdtojásokat szárítóállványon gondosan, cseppmentesen

megszárítjuk. Fontos, hogy ezután minél előbb lehűtsük őket. Ezért tojástálcára, illetve

tojásszállító ládába rakva haladéktalanul szállítsuk a tojásokat a keltető tojásraktárába.

• A hagományosan tartott törzsludak takarmányozásában 3 időszakot különíthetünk

el. Ezek 1. a tojásrakáson kívüli időszak,

2. előkészítés időszaka,

3. tojásrakás időszaka.

A tojásrakáson kívüli időszakban, melyet nevezünk maglóztatás vagy maglólúd

tartás időszakának, a törzsludak táplálóanyag szükségletét a létfenntartás és a legelőn

való mozgás szükséglete határozza meg. Kivételt képez a tépés időszaka, amikor a

tolltermelés szükségletét is ki kell elégíteni. Tehát ennek megfelelően a takarmányozás

korlátozott kell hogy legyen. Többféle megoldás lehetséges. Legeltetés hiányában,

zárt kifutón való tartáskor a törzslibákka 18-20 dkg nagyságú fejadagban létfenntartó

lúdtápot, ún. tenyészlúdtápot, vagy gazdasági abrakkeveréket etetünk. Emellett

elegendő zöldtakarmány kiegészítésről kell gondoskodni. Figyelemmel kell lenni arra,

10. Lúdtenyésztés _____________________________________________________________________________________


169

hogy a lúd csak a fiatal, még zsenge, nem fásodott zöldet kedveli. Zöldetetéssel jelentős

mennyiségű abrakféle megtakarítható.

Törzsludak legeltetésével a törzslúdtartás költségei jelentős mértékben

csökkenthetők. Debreceni vizsgálatok szerint (Mihók S. – Vinczeffy I.) mesterséges

legelőn a törzsludak olyan mennyiségű fű legelésére képesek, amivel a maglóztatás

időszakában táplálóanyag szükségletük teljes hányadát fedezni tudják. Alföldi

megyéinkben a termelésen kívüli időszakban természetes, legtöbbször sziki legelőkön

tartják a törzsludakat. A legelő fűhozamának változásától függően a legelőfű abrak-

kiegészítésre szorul, úgy hogy a napi 200 g körüli kiegészítő takarmány (szemes eleség

vagy táp) táplálóanyag mennyisége biztosítható legyen. Ha az adottságok lehetővé

teszik a törzsludak pihenő időszakában ki kell használni a tarlóztatás lehetőségeit.

Gabona-, kukorica-, napraforgó-, hüvelyesek tarlóit vagy gyökgumósok (burgonya,

répa) tarlómaradványait lehet legeltetni. Itt is lényeges a tarlón való maradványok

mennyiségétől függő kiegészítő takarmányozás.

A második időszak a tojásrakásra előkészítés időszaka. Ebben a szakaszban a

takarmányozás egyik célja a lúd szervezetének feltöltése tartalék táplálóanyaggal.

Ugyanis a lúd az egyetlen baromfifaj, amelynek testsúlya a tojástermelési időszakban

nem nő, hanem csökken. Éppen ezért a felkészítés során úgy kell takarmányozni a

ludakat, hogy a tojóidőszakban minél kevesebb legyen a testsúly csökkenésének a

mértéke. Másik cél, az átmenet biztosítása a maglólúdtartás korlátozott

takarmányozásáról az ad libitum takarmányozásra. A megoldás egyrészt minőségi, azaz

fokozatosan át kell térni a pihenő időszak takarmányairól a tojótáp etetésére. Másrészt

mennyiségi, tehát a korlátozott takarmányozás fejadagját fokozatosan emeljük az ad

libitum fogyasztásig (kb. 28-30 dkg napi fejadag mennyiségéig). Az átmeneti időszakra

egy hónapot számolhatunk.

A harmadik szakasz a tojásrakás időszaka. Ebben az időszakban maximális

fogyasztásra kell ösztökélni a ludat, hiszen így is csökken a törzsludak testtömege és

csak a termelés megszűnte után 2-3 hétre nyerik vissza testsúlyukat.

A tojásrakás időszakában lúdtojó tápot etessünk, mindig granulált formában.

Gondoskodni kell mészkőgritt kiegészítésről, valamint természetes és mesterséges

vitaminforrásokról. A lúd tojástermelésére jellemző az alacsony intenzitás.

Hagyományos fajtáink tojástermelése ritkán emelkedik 50 % fölé. Gazdaságossági

10. Lúdtenyésztés _____________________________________________________________________________________


170

szempontokat figyelembe véve, ha 30 % alá csökken a tojástermelés intenzitása,

célszerű beltartalmában csökkentett értékű, ún. B tojótáp etetésére áttérni. A

tojástermelés csökkenésével, május végétől, fokozatosan csökkenteni kell a napi tojótáp

adagot és át kell térni a létfenntartó lúdtáp, vagy szemes gabona etetésére.

A lúdágazat belterjesebbé válásával jelent meg a törzslúdtartás intenzív formája.

Ennél a tartási módnál a törzsludakat zárt, kifutó nélküli épületben tartják, szabályozott

környezetben. Az épület klimatizált, mesterségesen világított. A zárt tartás egyik

előnye, hogy a környezetet kevésbé terheli. Az irányított és szabályozott feltételek

mellett a libára a változó környezeti tényezők kisebb mértékben hatnak. Ennek

következtében a tojástermelés perzisztenciája megnő. Amíg a hagyományos, kifutós

rendszerű törzslúdtartásban a ludak januártól, de legkésőbb februártól május végéig,

június elejéig 18-19 héten át termelnek, addig a zártan tartott, intenzív tartásban

elhelyezett ludak perzisztenciájának hossza jelentősen megnő 24-25 hetes időtartamra.

Kifutós tartásban és zártan tartott lippitsch ludak tojástermelését hasonlították össze

kifutós és zárt tartásban (24. ábra).

Jól látható a perzisztencia növekedése, a nagyobb intenzitás és kiegyenlítettebb

termelés a zártan tartott ludaknál. A zárt, intenzív tartástechnológia számos további

előnnyel jár. Kiküszöböli a kifutóval kapcsolatban felmerülő problémákat, mint például

a sárbehordást, a vadmadarak okozta fertőzésveszélyt, a ragadozók, elsősorban a rókák

okozta károkat. Elmarad a keltetésre alkalmatlan, kifutón letolt tojásokból származó kár.

További előnye az intenzív tartásnak, hogy az állományok a piac diktálta időszakokban

képesek naposlibával ellátni a termelőket, és ezáltal megnövelhető a hazai

lúdelőállításra olya jellemző szezonalitás. A törzsállományok kihasználási mutatói

jelentősen javulnak, hiszen nem kell megóvni a természetes szaporodási időszakot,

hanem a szükséges pihenőidő elteltével az állományok új tojástermelési periódusba

léphetnek. Az intenzív, zárt tartásra ugyanis a lúdtojástermelés irányított (folyamatos)

formája a jellemző.

10. Lúdtenyésztés _____________________________________________________________________________________


171

24. ábra: Kifutós és zárt tartásban elhelyezett ludak tojástermelésének

összehasonlítása

•••• A lúdtojástermelés módjai

A lúd szaporodási ciklusa bármikor provokálható, ha tenyészérettek az első éves libák,

illetve az idősebb ludak előző periódusának tojástermelését időben leállították és

legkevesebb három hónap áll a madarak pihenésére és felkészítésére.

10. Lúdtenyésztés _____________________________________________________________________________________


172

A lúdtojástermelés formái közül megkülönböztetünk hagyományos, ún.

egyciklusú tojástermelést és folyamatos, vagy más néven irányított tojástermelést.

A hagyományos lúdtojástermelés igazodik az évszakok változásához és az ezzel

járó napszak hosszúsághoz. Az első éves ludak ivarérésének ideje 30-35 hét (hazai

fajták), de a tenyésztésbevételkor elérik a 40-42 hetes életkort. Ez azt jelenti, hogy már

ivarérettek, de egy hosszabb szünettel kezdik meg tojástemelésüket. Az idősebb ludak

tojástermelésük leállása után fotorefrakter stádiumba kerülnek, majd csak tél végén, a

fényviszonyok javulásával kezdenek el termelni. A tojástermelésük kezdete január vége,

február eleje. Ezt ugyan a fényviszonyok módosíthatják. Borongós, napfényhiányos

időszakban később, sok napsütéssel járó teleken korábban rakják le az első tojásukat.

Jellemző a hagyományos, fő ciklusra a rövid perzisztencia (18-19 hét), az alacsony

intenzitás és termelési színvonal ingadozása.

A folyamatos vagy irányított lúdtojástermelés két módon váltható ki. Az egyik

lehetőség a kelési terminus ütemezése. Amennyiben a kelési időpontot lépcsőzetesen

eltoljuk, a növendék libák eltérő időpontokban kezdik meg a tojástermelésüket és

ezáltal folyamatos termelést és naposliba szaporulatot kapunk. Feltétele a felnevelés

során alkalmazott, a tyúktenyésztésben megismert zárt tartás és irányított felnevelés,

mesterséges világítási program, majd ehhez kapcsolódó intenzív, zárt törzslúdtartás.

Amennyiben a felnevelés hagyományos módon, szabad tartásban, világítási programok

nélkül zajlik, a módszer eredménytelenné válik. Mivel hazánkban a zárt nevelés a

növendékeknél még nem terjedt el, a folyamatos lúdtojástermelés ezen formáját nem

alkalmazzák.

A másik lehetőség a világítási technológiák alkalmazása. Kétféle módját

alkalmazzák a világítási programokkal kialakított folyamatos lúdtojástermelésnek. Az

egyik a többciklusos lúdtojástermelés, a másik az előrehozott tojástermelés.

A többciklusos lúdtojástermelésnek két elemét különböztetjük meg:

1. Felkészítés időszaka, amely az előző periódus leállásától a következő kezdetéig tart.

Az előző periódust vagy mesterséges vedletéssel (főleg érzékeny, nagy

termelőképességű hibrid szülőpároknál alkalmazzák), vagy tépéssel állítják le.

Ezáltal minden liba azonos biológiai állapotba kerül. A felkészítés időszakának

hossza minimum 90 nap. A leállítás után a libákat szelektálják, szervezeti szilárdság,

termőképesség alapján. A felkészítési időszak részei az ún. aktív pihenési időszak,

10. Lúdtenyésztés _____________________________________________________________________________________


173

melynek időtartama 5 hét. A lehetőségek figyelembe vételével ilyenkor a libák

legelőn tartózkodhatnak, vagy vizes kifutóra (természetes vagy mesterséges)

járhatnak, természetes fényviszonyok között. Takarmányuk létfenntartó lúdtáp vagy

gazdasági abrak. A másik része a felkészítésnek a passzív pihenési szakasz. Ez

lényegében sötéttermes kezelést jelent. A fényintenzitás maximum 0,1 lux. A

gondozói munkákat kék égő mellett végezhetik. Feltétele a zárt, sötétíthető épület,

mesterséges szellőztetés, legalább 5 m3/ó/ttkg szellőző kapacitás, automata etető-

itató berendezések használata. A sötéttermes tartás időtartama tojóknál 40 nap,

gúnároknál 20 nap.

Újabban a sötéttermes kezelést, melynek megvalósítása nehézkes, rövidnapszakos

tartással helyettesítik. Ennek időtartama 40-45 nap. A rövidnapszak 6-7 óra

megvilágítást jelent. A fényintenzitás ekkor 5-8 lux (1,5 W/m2). A nap többi idejét

sötétben töltik a libák.

2. Tojástermelés időszaka. A felkészítés után alkalmazott világítási program aszerint

változik, hogy milyen technológiát alkalmaztunk a felkészítés időszakában.

Sötéttermes tartásnál két lehetőségünk van. Az első szerint, amikor 20 nap után a

gúnárokat kiengedtük, természetes fényviszonyok kézé kerülnek, majd 20 nap múlva

(a tojók felengedésekor) a tojókkal együtt hirtelen 14 órát rávilágítunk egészen a

termelés befejezéséig. A második lehetőség alkalmazásánál a gúnárok kiengedése

után (20 nap) 11 óra megvilágítást kapnak, majd 20 nap alatt 11 óráról 15 perces

emelésekkel 12 óra 30 percre növeljük a megvilágított órák számát, szinkronban a

tojókkal. A tojók kiengedése után (40 nap) a 12,30 óra megvilágítást 1 hét alatt 2 x

15 perces növeléssel 13 órára emelik. A 13 óra megvilágítás marad 60 napon át,

majd 2 x 30 perces emeléssel 14 órára növelik a világosság tartamát, amely marad a

selejtezésig. Rövidnapszakos tartásnál átmenet nélkül, vagy átmenettel olyan

nappalhosszúságot állítunk be, amelyet a tojástermelés alatt biztosítunk. Ehhez -

mivel a többciklusú tojástermelésnél rövid, de hatékony tojástermelést provokálnak,

valamint a szaporodás természetes ciklusán kívül eső termelésre a viszonylag

hosszabb megvilágítás a jellemző - 13-14 órás megvilágítás szükséges.

Az első tojás megtojására a fénytartam növelésétől számított 3-4 héten belül

számíthatunk. Hazai viszonyaink között a többciklusos tojástermelést úgy

alkalmazzák, hogy a főciklus után indítják a második periódust.

10. Lúdtenyésztés _____________________________________________________________________________________


174

A második tojástermelési periódus általában december végéig tart, ezért számolni

kell azzal, hogy a következő évi termelés (az ún. harmadik ciklus) csak márciusban

kezdődik. Még később, májusban vagy júniusban is indítható, ha közben megtépik az

állatokat (nyári ciklus). A harmadik, nyári periódus hozama azonban meglehetősen

kevés (20-25 tojás/tojó), így a gyakorlatban nem használják. Helyette az ősszel termelt

ludakat vagy a következő évben is őszi termelésre állítják be, vagy kiselejtezik. Ez

utóbbi esetben koruk miatt eleve selejtezésre szánt állományokról van szó. Az újabb

őszi tojástermelési periódus kiváltásához takarmányozással, a ludak tépésével és

rövidnappalos megvilágításukkal kell megakadályozni, hogy a tojók tavasszal a

tojásrakást megkezdjék.

Gyakorlati jelentősége hazánkban az előrehozott lúdtojástermelésnek és a második,

vagy őszi tojásrakási periódus alkalmazásának van. Az előrehozott tojástermeléssel

meghosszabbítják a termelésben tartás idejét. A tojástermelés kezdetét, ha novemberre

időzítik, akkor extra előrehozott, ha decemberre, akkor normál előrehozott

tojástermelésről beszélünk. Az előrehozott lúdtojástermelés szintén két fázisból áll. A

felkészítés időszakából, mely lehet rövid napszakos vagy sötéttermes kezelés az

előzőekben ismertetett módon végrehajtva. A második fázis a tojástermelés időszaka.

Indítás gyanánt minden átmenet nélkül rávilágítunk a ludakra. A megvilágítás

időtartama 8-12 óra. Azért alkalmazzuk a rövidebb napszakot, mert az előrehozott

termelésnél hosszabb, kitartóbb termelést akarunk elérni, szemben a többciklusos

tojástermelés rövidebb, de intenzívebb termelésével. Hazánkban a termelés ideje alatt 9

vagy 9,5 óra megvilágítást alkalmaznak a keleti lúdpopulációknál (német ludak,

lippitsch lúd) és 11 órát a nyugatiaknál (pl. landesi lúd és hibridjei). A tojóludak

perzisztenciájának megnövelésére (előrehozott termelés) alkalmazott világítási

programot a 25. ábrán szemléltetjük.

10. Lúdtenyésztés _____________________________________________________________________________________


175

25. ábra: Világítási program a ludak hosszú perzisztenciájú tojástermelésének

kiváltására

A folyamatos vagy irányított lúdtojástermelés lehetőségeinek összefoglalását az

alábbiakban tekinthetjük át.

A lúdtojástermelés formái

I. HAGYOMÁNYOS

1. Első (ún. főciklus) ciklus januártól – június elejéig

II. IRÁNYÍTOTT

A. Többciklusos

1.a.) normál második ciklus – ősszel szeptembertől – decemberig

b.) késleltetett második ciklus októbertől – januárig

2.a.) harmadik ciklus márciustól – június közepéig

b.) nyári ciklus (késleltetett harmadik ciklus)

májustól – augusztusig

B. ELŐREHOZOTT

1. normál előrehozott decembertől – június elejéig

2. extra előrehozott novembertől – májusig

10. Lúdtenyésztés _____________________________________________________________________________________


176

10.5.2. Tenyészludak felnevelése és tartása

A törzspótlásra szánt ludak felnevelésében három szakaszt különíthetünk el.

1. Előnevelés időszaka 0 – 14 hetes korig

2. Utónevelés időszaka 5 – 8 hetes korig

3. Növendéklúdtartás időszaka 9 héttől betörzsesítésig

Legtöbbször az előnevelés után a törzspótló ludakat egy helyen tartják és így nem

különböztetik meg a 2. és 3. szakaszt, hanem egységes utónevelésről beszélnek.

Állattenyésztés 2. szerk. Horn P. 263-268 p.

10.5.3. Húsárutermelés

A lúdhúsárutermelésben kétféle terméket állítanak elő, mégpedig pecsenyelibát és

húslibát. A húsliba speciális változata a zabbal hizlalt liba.

10.5.3.1. Pecsenyeliba előállítása

Pecsenyelibán a 49-56 (63) napos korig nevelt, első tollában lévő fiatal állatot

értjük, melynek testtömege 4 kg feletti, tollazata ép, érett, géppel kopasztható, a

testet 1-4 mm vastag zsírréteg fedi, a tollazat fehér, a bőr sárga színű.

A pecsenyeliba nevelésnek kétféle módját különböztetjük meg:

1. Félintenzív (nyári) pecsenyeliba nevelés

2. Intenzív (téli) pecsenyeliba nevelés

•••• Félintenzív pecsenyeliba nevelés

Két szakaszra osztható. Megkülönböztetünk előnevelési és utónevelési időszakot.

- Előnevelés. Amely lehet egyfázisú, időtartama januártól áprilisig terjedő időszakban

3,5-4 hét, vagy kétfázisú, melyből az első fázis 1-12 napig tart. A kétfázisú

előnevelésnél a nevelő típusa lehet drótrácsos. Ebben a nevelőben 1 m magasan

elhelyezett 1,5 x 1,5 m belbőségű, 2 mm vastag huzalból készült rácson helyezzük el

a kislibákat. A rácson 40 cm magas kerítéssel elválasztott 250-es falkákat különítünk

el. Az első napokban kúpos itatóból, majd az oldalkerítés mellett elhelyezett

túlfolyásos vályús itatóból isznak a libák. Az etetés kartonról, tálcáról, később

vályúból vagy rácsetetőből történik. Mivel a libanevelésnél nem terjedt el annyira a

drótrács alkalmazása, mint a kacsáknál, ezért a nevelő lehet almozott is. A második

fázis 12-28 nap közötti időtartamú. Ha a két nevelőteret – a kacsanevelésnél is

�

10. Lúdtenyésztés _____________________________________________________________________________________


177

használatosan – egy épületben alakították ki, akkor az elválasztó falon lévő 50 x 50

cm nyílású kibúvón lehet átterelni a kislibákat a másik fázistérbe. Ez a nevelőrész

mindig almozott. 500-1000 libát helyeznek el egy falkában 60 cm elválasztó ráccsal

elkülönítve. A második fázistérhez kifutó tartozik, beton úsztatócsatornával a

kifutón. Itatás túlfolyós vályúval megoldva, az etetés pedig kisméretű sertés

önetetőkből vagy körönetetőkből. Az első fázisban az állománysűrűség drótrácson

16-18 db/m2, almozott felületen 10 db/m2. A második fázistérben 7 db/m2.

Az egyfázisú nevelésnél mindig almozott nevelőt alkalmazunk. A telepítési

sűrűség maximális szellőző kapacitást figyelembe véve 12-15 db/m2,

hagyományosan szellőztetett nevelőben 7 db/m2. A nevelőt 250-300 db kisliba

befogadására kiképzett szakaszra kell osztani. Ha a fűtés kombinált ez a mennyiség

kislibából 1 műanya alatt helyezhető el. Az etetés 2-3 napig kartonból vagy műanyag

tálcáról, ezután kisvályúból 2 hétig, ezután körtányéros önetetőből, etetővályúból,

vagy 1-2 oldalas sertés önetetőből oldható meg. Itatásra kezdetben kúpos önitatót,

majd automata itatót (szelepes kivitelű, vályús) használnak.

Nevelésre minden olyan épület alkalmas, amelyet csibenevelésre is használnak,

azzal a különbséggel, hogy az épülethez legalább a nevelő alapterületének kétszeres

felületű kifutó csatlakozik, amelyben beton úsztatócsatornát alakítanak ki. A

kislibákat az első hét után fokozatosan hozzá kell szoktatni a kifutón való

tartózkodáshoz. A nevelőépületek mindig almozottak. Alomként legjobb a puhafa-

forgács használata, hiányában szecskázott búzaszalmával almozunk.

Az épületet legtöbbször légbefúvóval ellátott teremfűtő berendezéssel fűtik, de

kombinált fűtés (műanya + teremfűtés) is előfordul. A kislibákat 30-31 oC-ra

fogadják, amely 21 napos korra 20-25 oC-ra csökken. A nevelés végéig 18-20 oC-ot

kell biztosítani, úgy hogy a kislibák hozzászokjanak a kinti (utónevelés alatti)

hőmérséklethez. A nevelő optimális páratartalma 55-65 % legyen. A szellőztetés

mértéke 3,5-4 m3/ó/testsúly kg.

- Utónevelés. Megoldható rácspadozaton, holtágak, szélesebb csatornapartok,

mesterséges víztározók mellett, vagy szárazföldön, legtöbbször legelőn. Mindkét

esetben a kislibák elhelyezésére nyári szállásokat kell létrehozni. Erre azért is

szükség van, mert az előnevelőből kihelyezett kislibákat célszerű az utónevelés első

hetében, főleg a kora tavaszi időszakban a nyári szálláson, zártan tartani. Később is, a

10. Lúdtenyésztés _____________________________________________________________________________________


178

legelőről, vagy a vízpartról is éjjelre a nyári szállásokra hajtjuk fel a libákat. Vízi

nevelésnél 1000 állatra 50 m partszakaszt számíthatunk. Az etetés sertés önetetőkkel,

nagyméretű hengeres önetetőkkel oldható meg. Célszerű nagyméretű etetők

kialakítása, amelynek a feltöltése gépi úton megoldható. Itatás céljára parton

elhelyezett vályúkat használunk. A falkanagyság változó, maximálisan 5.000-10.000

db, amelyet 2-3 gondozó tud ellátni. A pecsenyelibák utónevelésére vonatkozó

paramétereket a 42. táblázat foglalja össze.

42. táblázat: A pecsenyelúd-utónevelés főbb tartástechnológiai paraméterei

A paraméter megnevezése értéke

Állománysűrűség nyári szállás védőtető kifutó fürösztőcsatorna Csoportnagyság Hőmérséklet az utónevelés során Megvilágítás tartama intenzitása Takarmányozás Itatás

4 – 5 lúd/m2 7 – 10 lúd/m2 szabad vízfelület esetén 4 m2 természetes kifutó és 0,2 m2 vízfelület jut egy állatra 1 – 2 m2/50 állat max. 2500 állat, optimális: 25 optimális: 10 – 15 oC, minimum 5 oC 14 – 16 óra, illetve természetes fénytartam 5 – 10 lux az etetőférőhely-szükséglet 4 cm/állat vályús vagy túlfolyós itatók az itatóférőhely-szükséglet 3 cm/állat

• A pecsenylúd intenzív (téli) nevelése

Először az előrehozott és az őszi (második) ciklusból származó azon kislibák

felnevelésénél alkalmazták az intenzív pecsenyeliba előállítás módszerét, amelyek a téli

zord időjárásban hagyományos módon, kifutós tartásban már nem voltak felnevelhetők.

Az intenzív törzslúdtartás szintén felveti a zárt nevelés szükségességét. Ennek ellenére

ritkábban alkalmazzák, mint a kétfázisú pecsenyeliba előállítást, mert energiaigényes

(fűtés, szellőzés) volta miatt gazdaságossága megkérdőjelezhető. Ezért pecsenyeliba

előállításra az előzőekben ismertetett formák az általánosságban elterjedtek.

Az egyfázisú, téli pecsenyeliba előállítására minden olyan épület alkalmas, amelyet

pecsenyecsirke előállítására használnak. Azonban a nevelőt elő kell készíteni oly

módon, hogy középen ketté kell osztani folyosóval és ettől jobbra és balra fülkéket kell

10. Lúdtenyésztés _____________________________________________________________________________________


179

kialakítani. Az épületben 20-25 cm mélyalmot kell kialakítani faforgácsból vagy 5-10

cm szalmaszecskából. Az alom kezelése napi lazításból és felülalmozásból áll.

Az állománysűrűség eltérően a kétfázisú neveléstől, mindösszesen 3,5-4 db/m2. A

falkanagyság az első héten 100-200 db, a másodikon 250-300 db, a harmadik héttől

800-1200 db, amelyet a szomszédos fülkék egybenyitásával alakítanak ki. A

hőmérséklet kombinált fűtésnél a 43. táblázaton közöltek szerint alakul.

43. táblázat: Hőmérsékleti értékek pecsenyelúd téli nevelésénél

Életkor hét

Műanya hő oC

Teremhő oC

1 2 3 4 5 6 7

32 28 22 - - - -

28 26 20 18 18 18 15

A világítás az első két héten 24 óra, 0,5-1 W/m2 fényerő mellett. A második héttől

20-22 óra, 0,5 W/m2 fényintenzitással. Az optimális páratartalom 70 %, de 80-85 %

fölé semmiképpen ne kerüljön, mert a kislibák tollasodása (a háttollakon a váltódás nem

lesz megfelelő és csomókban összeáll a toll) kárt szenved. Éppen ezért rendkívül nagy

gondot kell fordítani a nevelő szellőzésére. Az átlagos szellőzőkapacitás 3,5 m3/ó/ttkg,

de a megfelelő istállóklíma kialakítása érdekében jó, ha 7-8 m3/ó/ttkg szellőzőkapacitást

biztosítunk.

Az etetés és itatás módjára a kétfázisú pecsenyeliba nevelés előnevelési időszakánál

leírtak az irányadók.

10.5.3.2. Húsliba előállítása

Húslibán az egyszer vagy kétszer (de lehet háromszor vagy négyszer) tépett, 16

hetesnél idősebb korú növendékludat értjük, amely 2-3 hetes lábon hizlalás után

kerül levágásra. Hús-csont aránya kitűnő, értékes húsrészeik optimálisak, bőr

alatti zsírréteg vastagsága 2-5 mm.

A húslibát mindig lábon hizlalják és a hizlalás módjait aszerint különböztetjük meg,

hogy milyen takarmánnyal etetjük a libákat. Megkülönböztetünk:

10. Lúdtenyésztés _____________________________________________________________________________________


180

1. Kukoricával előállított húslibát

2. Energiaszegény keveréktakarmánnyal (húsliba táppal) hizlalt húslibát

3. Zabbal hizlalt (zabos liba) húslibát.

A húsliba előállítása a pecsenyeliba előállítás rovására egyre jobban terjedt és

általánossá vált. Ugyanis a pecsenyelibával szemben a húsliba húsformái, hús-csont

aránya, mellizom tömege kedvezőbb (lásd értékmérő tulajdonságok). A jobb vágóérték,

nagyobb értékesítési súly mellett a tépésből, vagy tépésekből származó tollért kapott

árbevétel, kedvező toll árak mellett, a liba felnevelésének takarmányköltségét teljes

egészében is fedezheti.

A húsliba előállításának feltételei között említjük a fajtakérdést. A pecsenyelibához

hasonlóan fehér tollú fajták, illetve húshasznosítású hibridek felelnek meg a célnak. A

nevelés megegyezik a törzspótló libák 8 hétig tartó elő- és utónevelésével. 10 hetes

korban a libákat megtépjük. Az egyszer tépett húslibákat a tépés után 3 hétig továbbra

is úgy tartják, mint a törzspótlásra szánt növendékludakat, tehát legelőn nevelik, vagy

kifutón tartják, gazdasági abrakkal, létfenntartó lúdtáppal és bőséges mennyiségű

zöldtakarmánnyal látják el. A szokásos növendéklúd takarmányozáson kívül szoktatás

céljából célszerű abból a takarmányból napi 50 g fejadagot adni, amivel később

hizlalják azokat. Az egyszer tépett libákat 13-14 hetes korban állítják hízóba. 2-3

hetes hizlalás után, amivel a végsúlyt illetve a fehéráru arányát lehet befolyásolni, 16-17

hetes korukban értékesítik a húslibákat. A kétszer tépett húslibákat 16-17 hetes korban

tépik másodszor, 19-20 hetes korban állítják hízóba és 22-23 hetes korban értékesítik.

A beállításkori súly attól függ, hogy hányszor tépik a libákat. Az első tépés után a

hízóba fogásig még 0,5 kg gyarapodással számolhatunk. A második tépés után még

mindig számolhatunk 0,3-0,5 kg gyarapodással.

Az értékesítési súly tehát a beállítási súly és a hizlalás alatt elért gyarapodás

függvénye. Attól függően, hogy 2 vagy 3 hétig tart a hizlalás 0,7-1,0 kg rárakódott

súllyal számolhatunk. A genetikai képességek függvényében 5,5-6,5 kg súlyú, vagy

nagy növekedési erélyű hibrideknél ennél jóval nagyobb tömegű, kiváló minőségű

vágott árut kapnak, melyet értékesíthetnek egészben, de leginkább darabolt formában.

• A kukoricával hizlalt húslibát a tépés után 3 héttel állítják hízóba. A libák

elhelyezésére szolgálhat három oldalról zárt, elől nyitott, kifutós épület. Az épületben

rekeszeket alakítanak ki, 100-150 liba számára. Telepítési sűrűség 5-6 db/m2. A

10. Lúdtenyésztés _____________________________________________________________________________________


181

rekeszek nagysága az épület fesztávának függvényében változhat. Az etetés és itatás a

kifutóban elhelyezett önetetőkből és önitatókból oldható meg. Használnak a libák

elhelyezésére zárt, kifutó nélküli épületet is. Leggyakoribb épületnagyság 2000 liba

elhelyezését szolgálja. Almozásra szecskázott szalmát használnak. Etetés-itatás

automata berendezésekből. Nagyon fontos a zárt tartás miatt a mesterséges szellőztetés.

A legelőről bekerülő libákat 1 hétig mintegy 200 g fejadagú nagyságban zölddel vagy

takarmányrépával etetjük a napi ad libitum kukorica adag (mely kb. 250 g-ot tesz ki)

mellett. A ráhízás nagysága 0,7-1,0 kg. 1 kg gyarapodásra 5-6 kg kukoricát

számolhatunk. Érdekessége ennek a hizlalásnak, hogy a kukoricával történő etetés

következtében 5-20 % IV. osztályú, sárga máj előfordulásával számolhatunk, a többi

máj IV. osztályú sötét és konzervgyártásra felhasználható.

• Kalóriaszegény keveréktakarmányokkal vagy húsliba táppal előállított húslibát

hasonlóan az előzőekben elmondottakkal célszerű legelőn felnevelni. Ezzel nemcsak a

takarmány költségeit csökkenthetjük, hanem javíthatjuk a húsliba húsának ízletességét

is.

Ha egyszer tépett libákat állítunk be, 0,5 kg-mal kisebb vágósúlyt kapunk, de a

június végén kelt és így október végén vágásra kerülő húslibákat már még egyszer nem

téphetjük meg, ugyanis a nevelési időszak úgy kitolódna, hogy azokat legelőn már nem

tudnák felnevelni. A kétszer tépett, vagy esetleg háromszor, tehát korábbi kelésű libák

plusz 200-250 g többlet tollhozamot adnak, a vágás után még számíthatunk egy

harmadik, kopasztott tollra is. A beállítási és az értékesítési súly is nagyobb lesz, ezek

miatt is húslibának az egynél többször tépett növendéklibákat hizlalnak.

A hizlalás ideje 14 vagy 21 nap, amellyel szabályozható az átlagtömeg és a

vágóminőség. Az elhelyezés zárt vagy kifutós épületben oldható meg. A zárt épületben

2 x 2 m alapterületű kutricasorokat alakítanak ki. Az állatsűrűség 5 db/m2. Szalmával

almoznak. A levegőszükséglet 5-6 m3/ó/ttkg. Etetés-itatás a kutricák falára függesztett

etető- és itatóvályúból oldható meg. Lehet a kukoricával hizlalt húslibáknál ismertetett

kifutós épületben is elhelyezni libákat. A takarmányozás keveréktakarmánnyal, ún.

húsliba táppal történik. A takarmányt mindig granulált formában kell adni. Három hetes

hizlalás alatt az első héten 350 g, a másodikon 450 g, a harmadikon 400 g napi

fogyasztással számolva 8,5 kg tápot fogyasztanak el a libák. 5 naponként zúzókavics

adása szükséges. A gyarapodás 1 kg körüli. Az előállított termék nem zsíros (táp

10. Lúdtenyésztés _____________________________________________________________________________________


182

alacsony energiaszintje biztosítja), jó minőségű vágott áru, amelyet ha egyben

értékesítenek, saját zsírjában megsül.

• A zabbal hizlalt húsliba főleg az északi országokban elterjedt, igen kedvelt termék.

A zab etetésének következtében a termék kevesebb zsírt tartalmaz, a kukorica

hiányának hatására a bőr színe is fakóbb, halványsárga lesz. A hús omlós, könnyen

süthető. A tartás megegyezik az előzőeknél ismertetettekkel, csak a takarmányozás tér

el azokétól. A zabot a következő formában etethetik: szemes formában szárazon vagy

áztatva. Etethetik keverék formájában, pl. 70 % zab, 20 % kukorica, 10 % árpa

összetételben. A keveréket lehet etetni nedvesítve, vagy szárazon granulált

formában. Az adag a következőképpen alakul: 1. héten 300-350 g,

2. héten 450-500 g,

3. héten 350-400 g.

Az etetett mennyiség a hizlalás ideje alatt 8-8,5 kg keverék. Alapvető feltétel, hogy a

hizlalás alatt etetett takarmánynak 70 %-a zab legyen. Ebben a hizlalási formában a 21

nap alatt legalább 1 kg gyarapodást el lehet érni. Előnye ennek a hizlalási formának,

hogy ha a beállítás előtt , ha gondosan szelektáljuk a libákat, 90-95 %-ban exportképes

terméket állíthatunk elő. A hizlalásnak korlátot csak a hazánkban rendelkezésre álló zab

mennyisége állít.

10.5.4. Libamájtermelés

Állattenyésztés 2. Horn P. szerk. 275-278 p.

10.5.5. A lúdtoll termelése

A lúd tolltermelésére vonatkozó ismereteket Bogenfürst F. Lúdtenyésztők

kézikönyvében írottak alapján közlöm.

„Tolltermelésre mellékesen, eredetileg más hasznosítási céllal tartott ludakat veszünk

igénybe; a növendék törzsludakat, a tenyészludakat a tojástermelés szünetében, a

húslibákat és májalapanyag-ludakat. Rendszerint a tartási költségek csökkentése a cél,

pl. a növendék vagy a kifejlett törzsludak esetében, máskor azonban nagyobb bevételi

forrás lehet, mint maga az eredetileg kijelölt hasznosítás (pl. húsliba). Kifejezetten

tollhasznú lúd csak a kísérletek szintjén ismert.

�

10. Lúdtenyésztés _____________________________________________________________________________________


183

Az élő lúd tépése kézimunka-igényes, idényszerű munka. Gépesítése megoldott

ugyan, és lényegesen hatékonyabb mint a kézi tépés, azonban a fedőtollak sérülésével

jár és ezért nem terjedt el. A vágólúd száraz kopasztásában azonban a jövőben szerepe

lehet.

A szakszerű tépés sem a későbbi tojástermelésre, sem a termékenységre nem

hátrányos. Nem zavarja a testtömeg-gyarapodást és a takarmányértékesítést sem, sőt a

vágótest minősége szempontjából kissé előnyös is. Azt a tollat fogjuk fel, amit a ludak a

vedléssel elhullatnának. A tépés időpontja ezért a vedlés kezdetére esik, amikor a tollak

érettek.

A toll tépésre való érettsége – több állat egyedi kézbevételével – a tollcséve

vizsgálatával bírálható el. A toll érettségének legbiztosabb jele, hogy a fedőtoll a test

bármely részén könnyen kihúzható és csévéje nem véres. Gyakorlott lúdtartók a kifutót,

az ólban az almot figyelik. Ha ott az elhullott toll szaporodni kezd, elérkezett a tépés

ideje.

Az első tépés időpontját meghatározó vedlés a fiatal állatoknál 8-10 hetes korban

esedékes, a felnőtt törzsállatoknál pedig a tojástermelés végén. Ez utóbbi esetben

gondot okozhat az időpont megválasztásában a tojástermelés perzisztenciájában

meglévő egyedi különbségek. A további tépésekre 7 hetente kerül sor. Így a húslibákat

1-4, a tömőalapanyag-ludakat 1-3 alkalommal, míg a tenyészállatokat legfeljebb

háromszor lehet megtépni. A tépést a hideg évszakban, a hízóludakét pedig a tervezett

leadás előtt 6,5-7 héttel abba kell hagyni.

A törzsludak tollazata a tojástermelés befejezésének idejére erősen megkopik.

Ilyenkor az állomány magától is megvedlik. A kopott, ún. kotlóstoll tépése általában

nehéz, mennyisége 100 g körüli, minősége gyengébb. Előfordulnak már korábban

megvedlett egyedek, ezek tokosak, vagy már új tollazatot viselnek. Ez utóbbiakat nem

kell megtépni, a vedlésben levőket is csak a test azon részein, ahol a tollváltás még nem

történt meg. A kotlóstollat kisebb értéke ellenére is tépjük le, mert csak így remélhető,

hogy az egész állomány a további tépésekhez egységessé válik.

Előkészítéskor nemcsak a toll érettségét kell figyelemmel kísérni, hanem azt is,

hogy a tépésre kerülő ludak tollazata száraz és tiszta legyen. Tépés előtt a sáros kifutón

járó ludakat meg kell fürdetni, bőségesen bealmozott száraz helyen, vagy füves legelőn

meg kell őket szárítani. A toll értékét nagymértékben rontják a különféle

10. Lúdtenyésztés _____________________________________________________________________________________


184

szennyeződések, még inkább a fehér közé keveredő tarka toll. Ez utóbbi elkerülésére –

tollhasznosításra – kizárólag fehér tollszínű állományt célszerű tartani.

Tolltépésre bármilyen zárható épület számításba jöhet. Többnyire az akkoriban már

üres törzsólakban végzik, de a zárttá tett nyári szállások, vagy egyszerű sátrak is

megfelelnek e célnak.

A nagyüzemi telepeken egyszerre több ezer lúd tépése folyik. A tollat kis csomókat

fogva mindig a növés irányában húzva kell kirántani, vigyázva arra, hogy a szárnytartó

tollakat a testen hagyjuk. A toll az épület padozatára terített tiszta fóliára, vagy

ponyvára, illetve külön kosarakba gyűjthető. Később az erre a célra készült zsákokba

rakják, majd egy-két napig hűvös, szellős helyen tárolják. Tépés közben előfordulhatnak

bőrsérülések, ezeket sebhintőporral kezeljük. Ha sok a sérült lúd, a tépés időpontja nem

volt megfelelő, vagy a munka szakszerűtlen, túlhajtott volt. A tépőasszonyok

teljesítménye nagyon különböző, a gyakorlottságtól függően 40-80 lúd között mozog (8

óra alatt).

A tépés szervezésekor ügyelni kell arra is, hogy az állomány nagyságának megfelelő

számú tépőszemélyzet álljon rendelkezésre. A tépést ugyanis 2-3 napnál hosszabb ideig

nem szabad folytatni, mert abban az esetben a következő tépésre nem egyszerre érik be

az állomány tolla és nem lehet annak időpontját helyesen meghatározni. Alulméretezett

tépőlétszám esetén az állományt kisebb, a teljesítményhez igazított csoportokra osztjuk,

és a csoportokat megjelöljük vagy elkülönítjük.

Növendék ludakról – az ismert adatok alapján – az első tépéskor 80-100 g, két

tépéssel összesen 220-250 g, háromszori esetén 370-420 g, míg négyszer tépve több

mint fél kilogramm tollat kapunk.

A lúdtoll értékét pehelytartalma és színe határozza meg, de befolyásolja a tisztasága,

töltőképessége és nedvességtartalma is.”

Kérdések, feladatok:

1. Sorolja fel a lúd termékeit, melyek a lúd gazdasági jelentőségét adják!

2. Miben mutatkozik meg a lúdágazat intenzívebbé válása?

3. Melyek a lúdfajra jellemző küllemi jegyek?

�

10. Lúdtenyésztés _____________________________________________________________________________________


185


A liba vedlése ……………………..-hoz hasonlóan zajlik le. Az első

vedlést……………………………………-nek nevezik, időpontja ………….. hetes

kor. A második tollváltás …………… hetes korban kezdődik. A második tollváltást

még ……………………. alkalommal, egymást követő ………… hetes különbséggel

megismétli. A tojóludak ……………….. befejezése után minden alkalommal

megvedlenek.

5. Ismertesse a lúd fényhez való viszonyát és az arra adott reakciókat!

6. Mi jellemzi a hosszú, jó perzisztenciájú és a rövid, de intenzív tojástermelést

produkáló világítási programot?

7. Hogyan változik a lód tojástermelése az életkor függvényében?

8. Miért jelentős a ludak zöldtakarmánnyal való ellátása?

9. Sorolja fel a hagyományos törzslúdtartásnál használt óltípusokat!

1.) ……………………………………. 2.) ……………………………………….

3.) ………………………………………..

10. Milyen szempontok szerint szelektáljuk a törzsludakat az őszi beólazáskor?

1.) …………………………………….. 3.) ………………………………………….

2.) …………………………………….. 4.) ………………………………………….

5.) …………………………………….

11. Miért bír nagy jelentőséggel a ludak ivararányának beállítása?

12. Sorolja fel milyen időszakokat különböztetünk meg a hagyományos

törzslúdtartásban a takarmányozás alapján?

1.) …………………………………… 2.) …………………………………………..

3.) …………………………………..

13. Milyen előnyökkel jár az intenzív törzslúdtartás a hagyományossal szemben?

14. Ismertesse a folyamatos (irányított) lúdtojástermelés módjait!

15. Mit értünk pecsenyeliba fogalmán?

16. Mit értünk húsliba fogalmán?

17. Sorolja fel a húsliba előállítás módjait!

1.) ………………………………………. 2.) ………………………………………...

3.) ………………………………………..

11. Gyöngytyúktenyésztés _____________________________________________________________________________________


186

11. Gyöngytyúktenyésztés

Állattenyésztés 2. szerk. Horn P. 213-223 p.

Ellenőrző kérdések:

1. Hogyan különböztethető meg az ivar a gyöngytyúkoknál?

2. Húzza alá az alábbi szópároknál a helyes fogalmakat!

A pecsenyegyöngyös értékes húsrészeinek aránya kedvező – kedvezőtlen.

A pecsenyegyöngyös takarmányértékesítése jobb – elmarad a húscsirkéétől.

A pecsenyegyöngyös nevelés során sok – csekély veszteséggel kell számolni.

A ketrecben tartott gyöngytyúkok többet – kevesebbet termelnek, mint a padozaton

tartottak.

A gyöngytyúkok szaporaságát (termékenységét és keltethetőségét) a tartási mód

befolyásolja – nem befolyásolja.


A közönséges kékesszürke gyöngytyúk kakasainak súlya ………….. kg, a tojók súlya

………….. kg. Éves tojástermelése …………….. db, a tojás súlya ……………. g. A

pecsenyegyöngyösök 12-13 hetes korra …………… kg élősúlyt érnek el

……………… : 1 kg takarmányhasznosítással.

4. Ismertesse a törzsállomány tartásának irányelveit az extenzív gyöngytyúktartásnál!

5. Melyek az intenzív, zárttéri gyöngytyúktartás jellemzői?

�

�

Documents

baromfitenyesztestan