161
Berendezések dokumentációs jegyzéke Mérnöki tanácsadó szolgáltatásunk keretében tesszük közzé az alábbi jegyzéket. A listában rengeteg csöves, mai szóhasználattal élve nosztalgia készülék rajza szerepel, de fellelhetők a hajdan népszerű SINCLAIR és COMMODORE személyi számítógépek hardver és szoftver leírásai is. Természetesen számos professzionális eszköz, műszer, szabályozó berendezés, stb. dokumentációja is rendelkezésünkre áll. Fontosnak tartjuk megjegyezni, hogy a berendezésekben lévő alkatrészek jelentős részéről részletes adataink is vannak, így segítséget tudunk nyújtani a beszerezhetetlen alkatrészek kiváltásában is. Mindazoknak akik meghatározott eszköz dokumentációját keresik nálunk, azt javasolom, használják a PDF „search” (keresés) funkciót — túl hosszú ez a lista a végignézős keresgéléshez. Pontos típusszámra keresni nem célszerű: a típusszámok írásmódjában esetleges, hogy a karakter elválasztó jelek (betűköz, „/”, „-„ stb.) Vegyük példának a TR 4654-es oszcilloszkópot. Ha a keresőbe így írjuk: „TR4654”, nem kapunk találatot, mert a listában a TR és a 4654 között betűköz van. Ha csak a „4654”-et írjuk be, azonnal megtaláljuk. Ha csak a „46”-ot írjuk be, kapunk néhányszor tíz találatot, amelyek között ott lesz a „TR 4654”-es szkóp is. Adatokat – előzetes megkeresés és egyeztetés alapján – PDF fájl formátumban adunk át. Tíz oldal terjedelemig az ár 500 Ft. Amennyiben egy eszköz dokumentációja a tíz PDF oldalt meghaladja, oldalanként 50 Ft felárat számítunk fel. Érdeklődését, igényét a [email protected] címre küldheti. Valamennyi megkeresésre válaszolunk. Tisztelettel: Engárd Ferenc, okl. villamosmérnök, szervizvezető

Berendezések dokumentációs jegyzéke Mérnöki tanácsadó

  • Upload
    vominh

  • View
    533

  • Download
    39

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: Berendezések dokumentációs jegyzéke Mérnöki tanácsadó

Berendezések dokumentációs jegyzéke

Mérnöki tanácsadó szolgáltatásunk keretében tesszük közzé az alábbi jegyzéket. A listában rengeteg csöves, mai szóhasználattal élve nosztalgia készülék rajza szerepel, de fellelhetők a hajdan népszerű SINCLAIR és COMMODORE személyi számítógépek hardver és szoftver leírásai is. Természetesen számos professzionális eszköz, műszer, szabályozó berendezés, stb. dokumentációja is rendelkezésünkre áll. Fontosnak tartjuk megjegyezni, hogy a berendezésekben lévő alkatrészek jelentős részéről részletes adataink is vannak, így segítséget tudunk nyújtani a beszerezhetetlen alkatrészek kiváltásában is. Mindazoknak akik meghatározott eszköz dokumentációját keresik nálunk, azt javasolom, használják a PDF „search” (keresés) funkciót — túl hosszú ez a lista a végignézős keresgéléshez. Pontos típusszámra keresni nem célszerű: a típusszámok írásmódjában esetleges, hogy a karakter elválasztó jelek (betűköz, „/”, „-„ stb.) Vegyük példának a TR 4654-es oszcilloszkópot. Ha a keresőbe így írjuk: „TR4654”, nem kapunk találatot, mert a listában a TR és a 4654 között betűköz van. Ha csak a „4654”-et írjuk be, azonnal megtaláljuk. Ha csak a „46”-ot írjuk be, kapunk néhányszor tíz találatot, amelyek között ott lesz a „TR 4654”-es szkóp is. Adatokat – előzetes megkeresés és egyeztetés alapján – PDF fájl formátumban adunk át. Tíz oldal terjedelemig az ár 500 Ft. Amennyiben egy eszköz dokumentációja a tíz PDF oldalt meghaladja, oldalanként 50 Ft felárat számítunk fel. Érdeklődését, igényét a [email protected] címre küldheti. Valamennyi megkeresésre válaszolunk. Tisztelettel: Engárd Ferenc, okl. villamosmérnök, szervizvezető

Page 2: Berendezések dokumentációs jegyzéke Mérnöki tanácsadó

SORSZÁM GYÁRTÓ TÍPUS MEGNEVEZÉS HORDOZÓ

1 ACIKO AR 1207 Táskarádió papír

2 ADA ZX SPECTRUM SINCLAIR gym. személyi számítógép papír

3Adamel Lhomargy (Kodak patent) Rigidimeter

Dinamikus papírmerevség mérőkészülék PDF

4 AIWA AD-F 250 Cassette deck sztereó magnódeck papír

5 AIWA AR - 666 Zsebrádió papír

6 AIWA AR 666 Zsebrádió papír

7 AIWAPX - E860 / stereo full automatic turntable system Sztereo lemezjátszó PDF

8 AIWA TPR-300 A Rádió-magnó, hordozható papír

9 AIWA Z - L 100 / Z - L 10Digital Audio System / Mini Hi-Fi rendszer PDF

10 AKAI 1721 W/L Magnetofon Hi-Fi szalagos papír

11 AKAI 1721 W/L Orsós sztereó magnetofon papír

12 AKAI 4000 DS Orsós sztereó magnetofon papír + PDF

13 AKAI 4000 DS Sztereo tape-deck papír + PDF

14 AKAI 4000 DS MK-II Orsós sztereó magnetofon papír + PDF

15 AKAI AJ-350 Rádió-magnó, hordozható papír

16 AKAI AJ-360 H Rádió-magnó, hordozható papír

17 AKAI GX 4000 D Hi-Fi szalagos magnódeck papír + PDF

18 AKAI GX 4000 D Hi-Fi szalagos magnódeck PDF

19 AKAI GX-220 D Orsós sztereó magnetofon papír

20 AKAI GX-220 M Orsós sztereó magnetofon papír

21 AKAI GX-4000 D Orsós sztereó magnetofon papír

22 AKAI GX-4000 DB Orsós sztereó magnetofon papír

Page 3: Berendezések dokumentációs jegyzéke Mérnöki tanácsadó

23 AKAI HX-A3/X cassette deck sztereó magnódeck papír

24 AKAI

TV 2550 / TV 2551 / TV 2850 / TV 2851 / TV 2852 / TV 2881 / TV 3451 4:3 / 16:9 színes televízió PDF

25 ALBRECHT AE - 485 S Adó - vevő papír

26 ARROW M 004 Zsebrádió papír

27 Audio AE 250 K Hangerősítő csöves papír

28 Audio AE 251 Hangerősítő csöves papír

29 Audio AE 255 Hangerősítő csöves papír

30 Audio AE 257 Hangerősítő csöves papír

31 Audio AE 258 Hangerősítő csöves papír

32 Audio AE 259 Hangerősítő csöves papír + PDF

33 Audio AE 259 Hangerősítő csöves PDF

34 Audio AE 260 Hangerősítő csöves papír + PDF

35 Audio AE 278 Hangerősítő csöves papír

36 Audio AE 280 Hangerősítő csöves papír

37 Audio AE 780 Hangerősítő csöves papír

38 Audio AK 103 Hangerősítő csöves papír

39 Audio AK 105 Hangerősítő csöves papír

40 Audio AK 217 Hangerősítő csöves papír

41 Audio AK 302 Hangerősítő csöves papír

42 Audio AK 303 Hangerősítő csöves papír

Page 4: Berendezések dokumentációs jegyzéke Mérnöki tanácsadó

43 Audio AK 323 Hangerősítő csöves papír

44 Audio AK 324 Hangerősítő csöves papír

45 Audio AK 501 Hangerősítő csöves papír + PDF

46 Audio AK 602 Hangerősítő csöves papír + PDF

47 Audio AK 703 Hangerősítő csöves papír + PDF

48 Audio AK 705 Hangerősítő csöves papír

49 Audio AM 155 / AK 154 Magnetofon adapter papír

50 Audio AV 101 Hangerősítő csöves papír + PDF

51 Audio AV 101 A Hangerősítő csöves papír + PDF

52 Audio AV 506 Hangerősítő csöves papír

53 Audio AV 507 Hangerősítő csöves papír + PDF

54 Audio AV 601 Hangerősítő csöves papír

55 Audio AV 602 Hangerősítő, csöves papír

56 Audio AV 750 Hangerősítő, csöves papír

57 Audio AV 760 Hangerősítő, csöves papír

58 AUDIO SONIC CR-200 W Poppy Rádió-magnó, hordozható papír

59 AUDIO SONIC CR-227 W Poppy Rádió-magnó, hordozható papír

60 AXON Instruments Axopatch 200BSejtpotenciál mérő (patch and clamp) PDF

61 BEAG AET 210 2x10 W-os sztereo erősítő papír

62 BEAG AET 230 2x30 W-os sztereo erősítő papír

Page 5: Berendezések dokumentációs jegyzéke Mérnöki tanácsadó

63 BEAG AET 250 2x50 W-os sztereo erősítő papír

64 BEAG AET 4532x50 W-os, 2x4 csatornás keverő erősítő papír

65 BEAG AET 453 ICIntegrált áramkörös keverő erősítő 50W-os végfokkal PDF

66 BEAG AKT 400Négycsatornás keverő erősítő papír

67 BEAG APX 100100 W-os elektroncsöves végerősítő papír

68 BEAG APX 100 Végerősítő 100 VA papír

69 BEAGHX-122 / HX-125 / HX-301 / HX-401 / HX 403 / HX 512

Hangszóró kiviteli alakok Teljesítmény: 12 - 40 W papír

70 BEAG

MD 7 / MD 16 / MD 19 / MD 21 / MD 100 / MD 102 / MD 112 _ MD 114 / MD 210

Mikrofonok jellemző adatai, a számjelzés utáni alváltozatok is papír

71 BEAG STERRASztereo szet: rádió, erősítő és hangsugárzó papír

72 Becker Europa Kurier 463 Autórádió papír

73 Becker Europa LMKU 460 Autórádió papír

74 Beloiannisz 228 ASzuper vevő 3 + 1 csöves rádió djvu

75 Beloiannisz 228 BSzuper vevő 4 csöves rádió, telepes djvu

76 Beloiannisz A 117Szuper vevő 5 + 3 csöves rádió djvu

77 Belson Electric BCR-515 Rádió-magnó, hordozható papír

78 Beston TS-2000 Kézi CB adó-vevő papír

79 BLAUPUNKT ACR 910Gépkocsiba építhető kazettás magnó papír

80 BLAUPUNKT BARI CR Rádió - magnó papír

81 BLAUPUNKT Bari CR Rádió-magnó, hordozható papír

82 BLAUPUNKT Bongo CR/I. Rádió-magnó, hordozható papír

83 BLAUPUNKT Bongo CR/II. Rádió-magnó, hordozható papír

84 BLAUPUNKT derby CR Rádió-magnó, hordozható papír

85 BLAUPUNKT DIVA CR Rádió - magnó papír

86 BLAUPUNKT Diva CR Rádió-magnó, hordozható papír

87 BLAUPUNKT DUISBURG CR Autórádió - magnó papír

88 BLAUPUNKT Essen Autórádió papír

Page 6: Berendezések dokumentációs jegyzéke Mérnöki tanácsadó

89 BLAUPUNKT Frankfurt Autórádió papír

90 BLAUPUNKT Frankfurt car-radio autórádió papír

91 BLAUPUNKT Frankfurt Stereo Autórádió papír

92 BLAUPUNKT GENUA Asztali rádió papír

93 BLAUPUNKT Ludwigshafen Autórádió papír

94 BLAUPUNKT Ludwigshafen ASU Autórádió papír

95 BLAUPUNKT MADRID / 7 - 623 - 340 Asztali rádió stereo papír

96 BLAUPUNKT Mannheim K Autórádió papír

97 BLAUPUNKT Mannheim L Autórádió papír

98 BLAUPUNKT Münster Autórádió papír

99 BLAUPUNKT OSTIA Asztali rádió papír

100 Bolgár / Bulgár Ab 71 T Asztali rádió papír

101 Bolgár / Bulgár BudapestSzuper vevő 7 + 2 csöves rádió papír

102 Bolgár / Bulgár ECHO Zsebrádió papír

103 Bolgár / Bulgár Echo 2 Zsebrádió papír

104 Bolgár / BulgárLIRA 68 / AKKORD A - 102 / AKKORD A - 104

Lemezjátszós szuper vevő 5 + 1 csöves rádió papír

105 Bolgár / Bulgár MELODIASzuper vevő 5 + 1 csöves rádió papír

106 Bolgár / Bulgár Melódia 10 / Akkord Szuper vevő 5 csöves rádió papír

107 Bolgár / Bulgár MELODIA M 16Szuper vevő 5 + 1 csöves rádió papír

108 Bolgár / Bulgár ROMÁNC Szuper vevő 3 csöves rádió papír

109 Bolgár / BulgárRRG 61 / Budapest / H 2 / Szeged

Szuper vevő 7 + 2 csöves rádió papír + PDF

110 Bolgár / BulgárRRS 602 / Szófia / A 2 Miskolc / M 3 / Pécs

Szuper vevő 5 + 2 csöves rádió papír

Page 7: Berendezések dokumentációs jegyzéke Mérnöki tanácsadó

111 Bolgár / Bulgár URH FM keverőegység

Bolgár / Bulgár gyártmányú rádióvevők URH keverő egysége papír

112 BOSCH Panel: BSH_AS0_NC_ZSMozgásérzékelős vasaló (Sensixx cosmo secure) papír

113 BRAUN 23 B Fotovaku papír

114 BRAUN 260 B / 260 BC / 260 C Fotovaku papír

115 BRAUN 310 BC Fotovaku papír

116 BRAUN 460 VCS Fotovaku papír

117 BRAUN Vario Control 2000Fényerő szabályzó fotovakuhoz papír

118 BRG 3E 79 - 398 tápegység12 - 24 V-os egyenfeszültégű tápegység papír

119 BRG AM 0,1 - 27Hordozható adó-vevő 27MHz frekvenciasávra papír

120 BRG AM 01 - 27 CB adó-vevő papír

121 BRG AM 01-27 Kézi CB adó-vevő papír

122 BRG CB-100 Kézi CB adó-vevő papír

123 BRG Diktambó Csöves diktafon papír

124 BRG HÁI 220/24 - T / 2S79E432 - A Hálózati tápegység papír

125 BRG KONCERT M 4 - a Magnetofon szalagos papír + PDF

126 BRG M - 9 / QUALITON Szalagos magnetofon papír

127 BRG M 10 / M 4 Revue Magnetofon szalagos papír

128 BRG M 11 Magnetofon szalagos papír

129 BRG M 14 Magnetofon szalagos papír

130 BRG M 20 / M 40 Magnetofon szalagos papír + PDF

131 BRG M 4 / M 10 Magnetofon szalagos papír

132 BRG M 4 a / KONCERT Magnetofon papír

133 BRG M 5 / Mambó Magnetofon szalagos papír

Page 8: Berendezések dokumentációs jegyzéke Mérnöki tanácsadó

134 BRG M 9 / QUALITON Magnetofon szalagos papír + PDF

135 BRG Mambó / M 5 / M 5 a Magnetofon szalagos papír + PDF

136 BRG Maros-B / FM 05-165 Kkézi URH (136-154 MHz / 153-174 MHz) adó-vevő papír

137 BRG MK - 21 Kazettás magnetofon papír

138 BRGMK - 25 / MK - 26 / MK - 25 A / MK - 26 A Kazettás magnetofon papír

139 BRG MK - 25 A / MK - 26 A Kazettás magnetofon papír

140 BRG MK - 27 Kazettás magnetofon papír

141 BRG MK - 29 Kazettás magnetofon papír

142 BRG MK - 29 Kazettás magnetofon papír143 BRG MK 25 / MK 26 Kazettás magnetofon papír

144 BRGRM - 4620 / RM 4620 - 76 / Telstar / Star Rádió - magnó papír

145 BRG FM 10 / 160 FM adó-vevő (csöves) papír / PDF146 BRG MK 29 kazettás magnó kazettás magnetofon papír

147Budapesti Orvosi Műszergyár ES-1 Elektroskalpell

Nagyfrekvenciás sebészeti eszköz (kés) papír

148 BUSH-RANK BUSH MRF 5001 H Rádió-magnó, hordozható papír

149BÜCHEL van der KORPUT BV

BEKK SMOOTHNESS TESTER - 131 ED

BEKK papír simaság és légáteresztés mérő djvu / PDF

150 CANON K 30156 (AF 039-4001 BT)

AC adapter nyomtatókhoz 220V AC +5V DC és +24V DC papír

151 CLARIONPN 9939 U / PN 9940 U NISSAN car radio NISSAN autórádió PDF

152 Colombo Wire finder Vezetékkereső papír

153 COMMODORE 1570 / 1571 Disk drive papír

154 COMMODORE AMIGA 500 Mikroszámítógép papír

155 COMMODORE C 16 / C 116 Személyi számítógép papír

156 COMMODORE C-Plus / 4 Személyi számítógép papír157 COMMODORE PET 2001 / CBM 2001 Mikroszámítógép papír

158 COMMODORE VIC 20 / C 64 / CBM Rendszerprogramok papír

159COOPKER - SUMMATECH SDM - 1 Digital multimeter papír / PDF

160 CREST AUDIO Inc.FCV 220 / FCV 240 power amplifier

Kb. 100W tranzisztoros erősítő PDF

161 CROWN CRC-9100 F Rádió-magnó, hordozható papír

162 CROWN CRC-9350 M Rádió-magnó papír

Page 9: Berendezések dokumentációs jegyzéke Mérnöki tanácsadó

163 CROWN CROWN - 9 Zsebrádió papír164 CROWN CTR - 5400 Magnetofon szalagos papír

165 CROWN TR 680 A Zsebrádió papír166 CROWN TR - 705 Táskarádió papír

167 Crowncorder CTR - 5300 Magnetofon szalagos papír

168 Csehszlovák 1027 A 2 / ORFEUSZ Lemezjátszós rádió papír

169 Csehszlovák 4126 U 2 / Maya Televízió papír

170 Csehszlovák 441 - A - 1 / EURIDIKA Tranzisztoros asztali rádió papír171 Csehszlovák DORIS T - 60 Zsebrádió papír

172 Csehszlovák Mambo Táskarádió papír173 Csehszlovák Mambó Táskarádió papír174 DBELL 55313 Vezeték nélküli csengő papír

175 DBELL 55314Vezeték nélküli csengő 8 dallammal papír

176 DBELL 27 - 32Mozgásérzékelős vezeték nélküli csengő papír

177 DBELL db 19 - 16220V-os vezeték nélküli csengő papír

178 DBELL32 dallamos vezetékes ajtócsengő papír

179 DDR / NDK A 100 - 3 / Berlin Tranzisztoros autórádió papír

180 DDR / NDK A 100 - 4 / Berlin Tranzisztoros autórádió papír

181 DDR / NDK A 100 / Berlin Tranzisztoros autórádió papír

182 DDR / NDK Schönburg / Schönburg T.Csöves és félvezetős autórádió papír

183 DNTHF-12 (Drahtlose Nachrichten-technik GmbH & Co) Kézi CB adó-vevő papír

184 Dual CD-20 compact disc player CD lejátszó papír185 Dual CP-59 compact disc player CD lejátszó papír

186 Dual CR 1750 / CR 1780AM-FM rádióvevő és sztereo erősítő PDF

187 DÜWI 93037Mozgásérzékelős világítás kapcsoló papír

188 DYRAS STR-S1022 rádió-magnó Asztali rádió-magnó papír189 DYRAS STR-S777 rádió-magnó Asztali rádió-magnó papír

Page 10: Berendezések dokumentációs jegyzéke Mérnöki tanácsadó

190EAG / Elektro Akusztikai Gyár AE 110 Hangerősítő, csöves papír

191EAG / Elektro Akusztikai Gyár AE 211 Hangerősítő, csöves 2x8W papír

192EAG / Elektro Akusztikai Gyár AE 233 Hangerősítő, csöves 2x3W papír

193EAG / Elektro Akusztikai Gyár AE 706 A Keverőerősítő csöves papír

194EAG / Elektro Akusztikai Gyár AE 760 B Hangerősítő csöves 100W papír

195EAG / Elektro Akusztikai Gyár AE 782 Hangerősítő csöves 12W papír

196EAG / Elektro Akusztikai Gyár AE 782 A Hangerősítő csöves 10W papír

197EAG / Elektro Akusztikai Gyár AE 785 Hangerősítő csöves 40W papír

198EAG / Elektro Akusztikai Gyár AE 785 A Hangerősítő csöves 40W papír

199EAG / Elektro Akusztikai Gyár AK 200 Keverődoboz papír

200EAG / Elektro Akusztikai Gyár AV 760 C Hangerősítő, csöves 80W papír

201EAG / Elektro Akusztikai Gyár HT 602 Hangerősítő papír

202EAG / Elektro Akusztikai Gyár HT 610 Hangerősítő papír

203EAG / Elektro Akusztikai Gyár SRS 23 W

Sztereo hangrendszer csöves papír

204EAG / Elektro Akusztikai Gyár TE 34 Hangerősítő, tranzisztoros papír

205ECONTRADE Kisszövetkezet MP 64 K / Multi programmer

EPROM programozó készülék PDF / papír

206 Eimac4 X 150 A / 4 CX 250 B / 4 CX 350 A URH adócső papír

207 EKA 218Egyenes vevő 2 + 1 csöves rádió djvu

208 EKA 219Egyenes vevő 2 + 1 csöves rádió djvu

209 EKA 319Szuper vevő 3 + 1 csöves rádió djvu

Page 11: Berendezések dokumentációs jegyzéke Mérnöki tanácsadó

210 EKA 414Szuper vevő 3 + 1 csöves rádió djvu

211 EKA 427Szuper vevő 5 + 2 csöves rádió djvu

212 EKA 443Szuper vevő 3 + 1 csöves rádió djvu

213 EKA 485Szuper vevő 3 + 1 csöves rádió djvu

214 EKA 487Szuper vevő 5 + 2 csöves rádió djvu

215 EKA 528Szuper vevő 5 + 2 csöves rádió djvu

216 EKA 2140Egyenes vevő 2 + 1 csöves rádió djvu

217 EKA 4140Szuper vevő 4 + 1 csöves rádió djvu

218 EKA 2140 UEgyenes vevő 2 + 1 csöves rádió djvu

219 EKA 218 UEgyenes vevő 2 + 1 csöves rádió djvu

220 EKA 219 U+B1168Egyenes vevő 2 + 1 csöves rádió djvu

221 EKA 413 / 413 G.Szuper vevő 2 + 1 csöves rádió djvu

222 EKA 413 USzuper vevő 2 + 1 csöves rádió djvu

223 EKA424 / 425 / 425 G / 435 / 435 G / 444

Szuper vevő 3 + 1 csöves rádió djvu

224 EKA 424 TSzuper vevő 4 csöves rádió telepes djvu

225 EKA 424 U Szuper vevő 3 + 1 csöves rádió djvu

226 EKA 434 TSzuper vevő 4 csöves rádió telepes djvu

227 EKA 436 / 446 / 446 GSzuper vevő 4 + 2 csöves rádió djvu

228 EKA 437 / 447Szuper vevő 4 + 2 csöves rádió djvu

229 EKA ABC SzuperSzuper vevő 4 + 1 csöves rádió djvu

230 EKA ALUNIV Kéziműszer - rajműszer papír

231 EKA Csővizsgáló Egyműszeres csővizsgáló djvu232 EKA EKAMETER Analog multiméter papír

233 EKA ReformEgyenes vevő 2 + 1 csöves rádió djvu

234 EKA / EKM UNIVEKA Analog multiméter papír

235 EKM EKM - YCSWCsúszóhuzalos Wheatstone híd (kéziműszer) PDF

236 EKM UNIMETER Analog multiméter papír + PDF

237 EKM UNIVEKA Analog multiméter papír238 EKM UNIVO Analog multiméter papír

Page 12: Berendezések dokumentációs jegyzéke Mérnöki tanácsadó

239 EKM UNIVO Univerzális kéziműszer papír240 EKM / GYUBER POLYVO Analog multiméter papír

241 ELECTROLUXElectrolux ergospace Panel: 113-11-53 REV 03 Porszívó 1800 W papír

242 ELECTRONICA AX 421 Hordozható televízió papír

243Elektromechanikai Vállalat / EMV TS - 465

Tranzisztoros stabilizált tápegység papír

244Elektromos Mérőműszer KTSz UMAVO Analog multiméter papír

245 Elektronika KTSz 8A - 2 Grützmacher mérőhíd papír

246ELEKTRONIKA Szövetkezet

Átviteltechnikai mérő-adó ET - 100 T / A Mérőadó 200 Hz - 1620 kHz papír

247ELEKTRONIKA Szövetkezet

Átviteltechnikai mérőadó ET - 70 T / A Mérőadó 300 Hz - 620 kHz papír

248ELEKTRONIKA Szövetkezet

Átviteltechnikai mérőkocsi ET - 40 T (tranzisztoros)

Mérőadó, mérővevő, hangfrekvenciás RC generátor, kettős csillapításszekrény, mérőmező és torzításmérő, tápegység papír

249ELEKTRONIKA Szövetkezet

Átviteltechnikai mérő-vevő ET - 100 T / V Mérővevő 200 Hz - 620 kHz papír

250ELEKTRONIKA Szövetkezet

Átviteltechnikai mérővevő ET - 70 T / V Mérővevő 50 Hz - 620 kHz papír

251ELEKTRONIKA Szövetkezet

Dekádhangolású RC generátor TR 0202

Csöves RC generátor 10 Hz - 1,11 MHz papír

252ELEKTRONIKA Szövetkezet

Mérőmező és szűrőkészlet ETM - 100

Mérőmező és szűrőkészlet 300 Hz - 1620 kHz papír

253ELEKTRONIKA Szövetkezet Mérőmező ETM - 4

Mérőmező 300 Hz - 620 kHz impedancia, reflexió és szimmetria mérésre papír

254ELEKTRONIKA Szövetkezet

Pszofometer and octave filter EPS - 64 és EO - 64 / TT - 1550 és TT - 5107

Pszofométer és oktávszűrő 15 Hz - 20 kHz papír

255ELEKTRONIKA Szövetkezet

Tranzisztoros impedanciamérő TT - 3152

Tranzisztoros impedancia mérőhíd Z abszolút érték + fázisszög 25 Hz - 100 kHz papír + PDF

Page 13: Berendezések dokumentációs jegyzéke Mérnöki tanácsadó

256ELEKTRONIKA Szövetkezet Zajgenerátor EZG - 2

Zajgenerátor (beszédutánzó zaj CCIT G-227 és sávkorlátozott fehér zaj) papír

257 ELETTRAB Italy ELETTRAB Kapuvezérlő Kapuvezérlő sch258 ELGAVA NDK ELGABLITZ Fotovaku hálózati papír259 ELGAWA MINITRON C papír260 ELGAWA (NDK) Elgapress Fotovaku papír261 ELGAWA (NDK) ELGATRON Fotovaku papír

262 ELKIS SzövetkezetHarmonical distorsion meter TR 9602

Harmonikus torzításmérő 20Hz - 20kHz papír

263 ELKIS Szövetkezet Relay scope Q 34 / TT - 5209

Jelfogó vizsgáló műszer, RFT A3g/18 , A4g/01 , A3 528 tip. relékhez papír

264 ELKIS SzövetkezetTávíró torzításmérő vevő Q 37 / TT - 5205

Távíró torzításmérő 50, 100, 200 Baud sebessére papír + PDF

265 ELKIS Szövetkezet

Távíró vizsgáló jeladó és előtorzító Q 63 + Q36 / TT - 5206 és TT - 5207

Távíró vizsgáló jeladó és előtorzító egység 50, 100, 200 Baud papír

266 EMG EMG 1113 / D Hanggenerátor papír + PDF

267 EMG EMG 1113 / D Hanggenerátor papír268 EMG EMG 1153 / TR 0353 Impulzus generátor DJVU

269 EMG EMG 1153 / TR 0353Impulzus generátor 10 Hz - 2 MHz papír

270 EMG EMG 1153 / TR 0353 Impulzusgenerátor djvu

271 EMG EMG 1163Laboratóriumi szignálgenerátor papír

272 EMG EMG 1166 / B Üzemi szignálgenerátor papír + PDF

273 EMG EMG 1172 B / TR 0614 BProgrammable signal generator PDF

274 EMG EMG 1172 B / TR 0614 BProgrammable signal generator papír

275 EMG EMG 1173 / B VHF szignálgenerátor PDF / papír

276 EMG EMG 1173 / B VHF szignálgenerátor PDF

277 EMG EMG 1173 B VHF szignál generátor PDF

278 EMG EMG 1175/2 , TR 0602

UHF szignálgenerátor 250MHz - 1000 MHz, Umax ki = 4V PDF

Page 14: Berendezések dokumentációs jegyzéke Mérnöki tanácsadó

279 EMG EMG 1464 3,5 digit digitális multiméter papír

280 EMG EMG 1535Oszcilloszkóp (csöves, 20Hz - 1MHz) papír

281 EMG EMG 1543 / B Tv-impulzus-oszcilloszkóp papír

282 EMG EMG 1546 Oszcilloszkóp papír

283 EMG EMG 1546 / TR 4401HF OSCILLOSCOPE (csöves, DC - 30MHz) papír

284 EMG EMG 1548

Time measuring oscilloscope (csöves, 5Hz - 8MHz) papír

285 EMGEMG 1553 / TR 4657 oszcilloszkóp

Valódi kétsugaras, 30MHz-es oszcilloszkóp PDF

286 EMG EMG 1567 / TR 4654 Oszcilloszkóp 60 MHz PDF

287 EMGEMG 1568 2A / TR 4655 - 2A oszcilloszkóp Kétcsatornás oszcilloszkóp PDF

288 EMG EMG 1568_2 oszcilloszkóp Félvezetős oszcilloszkóp PDF

289 EMG EMG 1589 - U - 1 / TR - 4704Oszcilloszkóp szélessávú előerősítő plug in papír

290 EMGEMG 1589 -U - 52 Dual Trace Amplifier TR 4722

EMG 1555 szkóp szélessávú előerősítő plug-in PDF

291 EMG EMG 1611 Abszorpciós frekvenciamérő papír

292 EMG EMG 1612 URH hullámmérő papír

293 EMG EMG 1631 / BKözvetlenül mutató frekvenciamérő papír

294 EMG EMG 1631 CFrekvenciamérő (20Hz - 100kHz, csöves) papír

295 EMG EMG 1644 TR - 5260Digitális frekvencia és időmérő papír + PDF

296 EMG EMG 1832 / BKözépfeszültségű 150 ~ 300V stabilizált tápegység papír

297 EMG EMG 2512 pH mérő papír

298 EMG TR 1101Kisfrekvenciás csővoltmérő és mérőerősítő papír

299 EMG EMG 1158 / TR 0361Impulzus generátor 10 Hz - 10 MHz papír + PDF

300 EMI 9791 B Photomultiplier papír301 EMT Stellavox Riporter magnó, szalagos papír302 EMV Tünde Zsebrádió papír303 EMV Tünde - 2 Zsebrádió papír304 EMV Tünde 2 Zsebrádió papír305 EMV Tünde 2 Zsebrádió papír

Page 15: Berendezések dokumentációs jegyzéke Mérnöki tanácsadó

306

EMV Elektromechanikai Vállalat Tünde 0 / Tünde I. / Tünde II. Zsebrádió papír

307 EPSON FX 1050 Mátrix nyomtató papír

308 EPSON FX 850 Mátrix nyomtató papír

309 ERTI-Tech Elektronikus fénycső-előtét Fénycső-előtét papír

310 EURO POWER ESP 81540 / XKapcsolóüzemű tápegység ( 5V / 40A ) papír

311 FÉGSzobatermosztát panel: 7862-160-01/b

Gázkazánhoz szobatermosztát papír

312 Fehérvár VT B 746Szuper vevő 4 csöves rádió, telepes papír

313 Fehérvár VT B 858 / SzimfóniaSzuper vevő 5 + 1 csöves rádió, telepes papír

314 Fehérvár VT B 858 / SzimfóniaSzuper vevő 5 + 1 csöves rádió, telepes papír

315 Fehérvár VT Munkácsy VT Televízió papír

316 Fehérvár VTR 636 C / R 636 F /R 636 H / R 636 HF / VELENCE / R 736

Szuper vevő 3 + 1 csöves rádió papír

317 Fehérvár VT R 822 / TihanyEgyenes vevő 2 + 1 csöves rádió papír

318 Fehérvár VT R 865 F / DiadalSzuper vevő 4 + 2 csöves rádió, telepes papír

319 Fehérvár VT R 8668 / R 8668 F / DiadalSzuper vevő 5 + 2 csöves rádió, telepes papír

320 Fehérvár VT R 946 / R946 F II. / SzimfóniaSzuper vevő 3 + 2 csöves rádió, telepes papír

321 Fénycső KSz. MOZARTSzuper vevő 4 + 2 csöves rádió + lemezjátszó papír

322 Fénycső KSz. TRIVOXSzuper vevő 3 + 2 csöves rádió papír

323Finommechanikai Vállalat EHR 11 Magnetofon szalagos papír

324Finommechanikai Vállalat EHR 12 Magnetofon szalagos papír

325Finommechanikai Vállalat / FMV EHR 11 / EHR 12 Magnetofon szalagos PDF

Page 16: Berendezések dokumentációs jegyzéke Mérnöki tanácsadó

326Finommechanikai Vállalat / FMV

TR 5282 / DFM 127 FREQ COUNTER

Frekvenciamérő 10 Hz - 1200 MHz djvu

327 FMV TR 5283 / DFM 128 UNIVERSAL COUNTER 520 MHz (frekvenciamérő) papír + PDF

328 FMV SZTRÁDA Autórádió papír

329FMV Székesfehérvár Bakony - Vértes

Szuper vevő 4 +1 csöves autórádió papír

330FMV Székesfehérvár FAR 1 / FAR 11

Szuper vevő 9 csöves autóbuszrádió papír

331FMV Székesfehérvár FAR 2

Szuper vevő 11 csöves autóbuszrádió papír

332FMV Székesfehérvár FAR 21 / Alba Regia

Szuper vevő 7 + 1 csöves autóbuszrádió papír

333FMV Székesfehérvár Gulliver / Gullivox

Csöves és tranzisztoros autórádió / autóbuszrádió. papír

334FMV Székesfehérvár Lilliput

Szuper vevő 5 + 1 csöves autórádió papír

335FMV Székesfehérvár Mikivox / Mikivox 2 Tranzisztoros hangerősítő papír

336FMV Székesfehérvár TR - V SZUPER Autórádió papír

337FMV Székesfehérvár TR 65 / TR 651 Omnibusz

Tranzisztoros autórádió / autóbuszrádió papír

338FMV Székesfehérvár TR 681 Autórádió papír

339FMV Székesfehérvár TR 682 Omnibusz rádió papír

340FMV Székesfehérvár TR SZUPER Autórádió papír

341 FOK-GYEM DM11 / TR - 1677 Digitális multiméter 4½ digit papír

342 FOK-GYEM TR 1667 / DM 11 multiméter 4½ digit multiméter PDF

343 FOK-GYEM TR 9178

Egyenfeszültségű 2 csatornás stabilizált tápegység

papír / PDF / djvu

344 FOK-GYEM TR 9251

Egyenfeszültségű tranzisztoros stabilizált tápegység papír + PDF

345 FOK-GYEM TR 9253 Tápegység 30V 2,5A djvu + PDF

Page 17: Berendezések dokumentációs jegyzéke Mérnöki tanácsadó

346

Fővárosi Finommechanikai Vállalat FFV RT 467 SONETT

Hordozható telepes rádió 4 csöves zsebrádió papír

347 GAMMA Művek H - 5 - 1 - M

Szcintillációs mérőfej; Gamma F 029 PMT: RFT M12FS35 papír + PDF

348 GAMMA MűvekNK-350 ( NK350/A + NK350/B )

Nukleáris egycsatornás analizátor PDF

349 GAMMA Művek NS 107TRANSRATE hordozható doziméter papír + PDF

350 GANZ EKM Szigetelésvizsgáló XS Telepes szigetelésvizsgáló papír

351 Ganz KK GLE - 5 Lépcsőházi automata papír

352GENERAL RADIO COMPANY

1390-B Random Noise Generator

5Hz-5MHz sávszélességű zajgenerátor. (Csöves) pdf

353GHM messtechnik Greisinger GmbH GDH 200-14

Vacuum- / Baro- / Manometer papír

354GHM messtechnik Greisinger GmbH GDH 200-14

Vacuum- / Baro- / Manometer PDF

355 GOERZ Goerz Universal 3 Analog multiméter papír

356 GOODMANSAXIETTE / AXIOM / TREBAX / MIDAX / AUDIOM

Hangszóró kiviteli alakok Teljesítmény: 6 - 100 W papír

357 Graetz

CONSUL COLOR 2161 / HERZOG COLOR 2561 / PRÄFEKT COLOR 2571 / REICSHGRAF COLOR 2861

Modular TV / Moduláris színes televízó PDF

358 GRUNDIG 6016 Vobbulátor papír + PDF

359 GRUNDIG C 410 AUTOMATICMono/stereo kazettás magnó papír

360 GRUNDIG C 4100 / C 4500 Rádió-magnó, hordozható papír361 GRUNDIG C 4100 / C 4500 rádió-magnó Rádió-magnó papír

362 GRUNDIG C 440 tape-deckSztereo kazettás magnó deck papír

363 GRUNDIG C 6000 Rádió-magnó, hordozható papír364 GRUNDIG C 6000 rádió-magnó Rádió-magnó papír

365 GRUNDIG C 6200 Rádió-magnó, hordozható papír

366 GRUNDIG MCF 200Cassette deck Kazettás magnó deck papír

367 GRUNDIG MICRO BOY 300 a Zsebrádió papír

368 GRUNDIG NikiMagnetofon, telepes, szalagos papír

369 GRUNDIG SONO - CLOCK 15 Órás rádió papír

370 GRUNDIGTK 20 U / TM 20 U / TK 25 U / TM 25 U Szalagos magnetofon PDF

371 GRUNDIG TK 5 Magnetofon szalagos papír372 GRUNDIG TK 8 Magnetofon szalagos papír

Page 18: Berendezések dokumentációs jegyzéke Mérnöki tanácsadó

373 GRUNDIG TK146 / TK146U Szalagos magnetofon PDF

374 HAMEG HM 1005 oscilloscope, USA100 MHz 3 csatornás, kettős időalapos szkóp PDF

375 Hartmann & Braun MULTAVI - 5 Analog multiméter papír376 Hartmann & Braun MULTAVI II. Analog multiméter papír

377 HASLERHASLER impulzusregisztráló Typ.: 1,1425.001

Mechanikus időzítő és papírszalagos regisztrálómű papír

378 HAUSER IC-2009 induktion cooker Indukciós főzőlap papír + PDF

379 HENGSTLER 0724300 controllerProgramozható vezérlő (tekercselőgép kontroller) PDF

380HEWLETT - PACKARD / HP LaserJet LaserJet Printer Family papír

381HEWLETT - PACKARD / HP LaserJet 500+ LaserJet Printer Family papír

382HEWLETT - PACKARD / HP LaserJet+ LaserJet Printer Family papír

383Hewlett Packard / HP HP 8654 B Signal generator Szignálgenerátor PDF

384Hewlett Packard / HP HP-97 Calculator Inside Saját szervizes tapasztalatok library

385Hewlett Packard / HP

HP-97 Programmable Printing Calculátor

"Owner's Handbook and Programming Guide" papír

386Hewlett Packard / HP HP-97 Standard Pack

HP-97 gyári mágneskártya programjainak leírásai papír

387Hewlett Packard / HP

Laser Jet 5 P / 5 MP / 6 P / 6 MP / C 3150 A / C 3155 A / C 3980 A / C 3982 A Printer Lézernyomtató PDF

388 HIKI AH - 1 Integrált áramkör papír

389 HIKI TR - 1667 B digital multimeterDigitális asztali multiméter 3 1/2 digit PDF

390 Hioki 105-FET Kéziműszer papír

391Híradástechnikai KTSz MILLAVO Analog multiméter papír

392 HITACHI SCT 1151 R Rádió - magnó papír

393 HITACHI SCT-1151 Rádió-magnó, hordozható papír394 HITACHI TRK-7620E/E rádió-magnó Rádió-magnó papír

395 HITACHI TRK-7800 KERádió-magnó, hordozható (sztereo) papír

396 HITACHI TRK-8010 K Rádió-magnó, hordozható (sztereo) papír

397 HITACHI V - 1100 oscilloscopeDigitális oszcilloszkóp, 100 MHz PDF

Page 19: Berendezések dokumentációs jegyzéke Mérnöki tanácsadó

398 HITACHI V - 1150 oscilloscopeDigitális oszcilloszkóp, 150 MHz PDF

399 HORCO Horco - BabyEgyenes vevő 1+1 csöves rádió djvu

400 HTSz 1581 / S Tv - oscillosynchroscope papír + PDF

401 HTSz

50 MHz DIGITAL FREQUENCY METER TR 5270

Digitális frekvenciamérő DC - 50 MHz papír

402 HTSzDigital multimeter M - 3001 / TR 1696 3,5 digit digitális multiméter papír

403 HTSz HCU 11 - 57 Televíziós csővoltmérő papír

404 HTSz HCU 13 - 59 Tv - csővoltmérő papír

405 HTSz HCU 13 - 59 Tv - csővoltmérő papír

406 HTSz HGH 42 - 60 Hanggenerátor papír

407 HTSz Portable TV Tester Hordozható tv-vizsgáló papír + PDF

408 HTSz TR - 0805 Tv komplex generátor papír + PDF

409 HTSz TR - 0805 / H - 1221 / STELEVISION COMPLEX GENERATOR papír

410 HTSz TR - 0808 Video sweep generator papír

411 HTSz TR - 0811 Hordozható tv-vobulátor papír

412 HTSz TR - 0811 Portable TV WOBBULATOR papír

413 HTSz TR - 0813 TV Wobblerscope papír + PDF

414 HTSz TR - 1302Wide-Range VT Millivoltmeter papír

415 HTSz TR - 4302Televíziós oszcilloszinkroszkóp papír

416 HTSz TR - 4302 TV Oscillosynchroscope papír

417 HTSz TR 4302 TV oszcilloszinkroszkóp papír

418 HTSzTV 11 - 23 A / Minilux super camera

Tranzisztoros ipari TV videokamera papír + PDF

419 HTSzVIDEOLUX - 1 / ITV 11 - 11 / F,G Ipari televíziós kamera djvu

420 HTSz TR-0157 / K008 Audio Komplex Generátor

TR-1455/V003 multiméter TR-0160/A002 generátor TR-5551/F002 frekv. mérő TR-9650/Q037 torzításmérő papír

421 HTV Budapest ColibriSzuper vevő 5 + 1 csöves autórádió papír

422 Hy-Gain 75 A 080 / PTBM 036 AOX40 AM csatornás mobil CB adó-vevő papír

Page 20: Berendezések dokumentációs jegyzéke Mérnöki tanácsadó

423 HYUNDAI HH - T611 Kenyérpirító papír

424 Interfunk

RIVA STEREO 9470 PS VT / MESSINA STEREO 9570 PS VT / CREMONA STEREO 9870 PS VT

Modular TV / Moduláris színes televízó PDF

425

Ipari Informatikai Központ (MEGAFORCE) ZX SPECTRUM

SINCLAIR gym. személyi számítógép papír

426

Ipari Informatikai Központ (MEGAFORCE) ZX SPECTRUM

SINCLAIR gym. személyi számítógép papír

427 ITT NOKIA 6381 / 7171 / 7181 Color TV / színes televízió djvu

428 ITT NOKIA

STEREO COLOR 29 / 3570 / 6710 / DIGIVISION 3579 / 3879 / 5551 / 5581 / 6351 / 6361 / 6362 / 6382 VT - TOP / 7162 / 7182 VT - TOP / SFN 5581 UK / 6361 UK / 7161 UK

Modular TV / Moduláris színes televízó PDF

429 ITT Schaub-Lorenz RC 1000 Rádió-magnó, hordozható papír430 Japán AMERICANA / DE LUXE HI-FI Zsebrádió papír431 Japán CORONET Zsebrádió papír

432 Japán CR 227 / POPPY Rádió - magnó papír433 Japán GLOBAL Zsebrádió papír

434 Japán GLOBAL Zsebrádió papír435 Japán GLOBAL / GFM 931 Zsebrádió papír436 Japán GLOBAL 711 Zsebrádió papír437 Japán HINODE Zsebrádió papír438 Japán HINODE Zsebrádió papír

439 Japán HIT PARADE 855 Zsebrádió papír

440 Japán K 10 / SOLAR Zsebrádió papír

441 Japán R 9 / Audio sonic de luxe Zsebrádió papír

442 Japán STAR Zsebrádió papír443 Japán Super Zsebrádió papír

444 Jugoszláv MELODIJA LUXUSSzuper vevő 3 + 2 csöves rádió papír

445 JVC 7128 EE Színes televízió papír

446 JVCAX - R5BK remote control integrated amplifier

távszabályzóval vezérelhető hangerősítő PDF

447 JVC GF-S1000 camcorder VHS kameramagnó papír

Page 21: Berendezések dokumentációs jegyzéke Mérnöki tanácsadó

448 JVCGF-S1000H EG/EK Super VHS camcorder Kameramagnó Super VHS papír

449 JVC

KDG 331 / KDG 332 / KDG 333 / KDG 334 / KDG 335 / KDG 336 / KDG 337 / KDG 338 CD receiver Autórádió, CD lejátszóval PDF

450KASPARSAN (Lengyel) MK - 122 (Thomson licence) Kazettás magnetofon papír

451 KENWOOD PS 30 Power supply Tápegység 13,8V 5A papír

452 KENWOOD PS 430 Power supply Tápegység papír

453 Kenwood Trio CS - 1560 A oscilloscope Oszcilloszkóp 15MHz PDF

454 KFKI CAMAC

THE CAMAC SYSTEM + CAMAC RENDSZER + CAMAC INTELLIGENT CRATE CONTROLLER FAMILY papír

455 KFKI NC 249 Időzítő számláló papír

456 KFKI NEZ 215Személyi számítógép (PET2001) papír

457 KFKI NK 230SATELLITE kémiai autoanalizátor papír

458 KLEMT HK 10 MKözépfrekvenciás karakterisztika rajzoló papír

459 KOPP ETD Lépcsőházi automata papír

460 KŐPORC FERRITLágymágneses ferrit gyártmányok papír

461 LENCO L 85 IC Lemezjátszó papír

462 Lengyel ALFA 65 - 1 Szuper vevő 4 csöves rádió papír

463 Lengyel BC 312 N / BC 342 N Rövidhullámú rádióvevő papír

464 Lengyel DG 20 A / SZILÉZIASzuper vevő 4 + 1 csöves rádió papír

465 Lengyel Guliwer / Guliwer II. Táskarádió papír

466 Lengyel Minor Zsebrádió papír

467 Lengyel OT 2141 Topáz Televízió papír

468 Lengyel PMP-101 Hordozható telepes rádió papír

Page 22: Berendezések dokumentációs jegyzéke Mérnöki tanácsadó

469 Lengyel Rytmus Asztali rádió papír

470 Lengyel SAFARI Autórádió papír

471 Lengyel SYLWIA Zsebrádió papír472 Lengyel ALFA 65 - 1 Szuper vevő 4 csöves rádió papír

473 Lengyel AMOR / CONTESSA / DOMINIK / JUNIOR Félvezetős asztali rádió papír

474 Lengyel BRATEK Lemezjátszó papír

475 Lengyel DIORA / LUDWIK Asztali rádió papír

476 Lengyel Guliver II. Táskarádió papír

477 Lengyel MAJA Rádió - magnó papír478 Lengyel Minor Zsebrádió papír479 Lengyel MK - 125 Kazettás magnetofon papír

480 Lengyel SLAZAK Félvezetős asztali rádió papír481 Lengyel Sylwia Zsebrádió papír

482 Lengyel SZILÉZIASzuper vevő 4 + 1 csöves rádió papír + PDF

483 Lengyel UL 1000 ~ UL 1901 Lengyel IC-k equivalent táblázata papír

484 Lengyel ZK - 140 T Magnetofon szalagos papír

485 Lengyel ZK 120 / ZK 140 (Grundig licence) Magnetofon szalagos papír

486 Lengyel ZK 120 / ZK 140 / ZK 145 (Grundig licence) Magnetofon szalagos papír + PDF

487Lengyel ( GRUNDIG licence) MK 2500 AUTOMATIK Rádió - magnó papír

488 Lengyel / Zopan PG 20 signal generator Szignálgenerátor PDF

489 Lorentzen & Wettre ALVETRON TH 1 tensile tester Vízszintes szakítógép papír

490 Lorentzen & WettreCODE SE 052 Compression Strength Tester Papírcsík kompresszió mérő

JPEG csomag

491 Lorentzen & WettreCREASABILTY TESTER / SE 015 Papír hajlító szilárdság mérő djvu / PDF

492 Lorentzen & WettreCRUSH TESTER type: SE-048 Torlóprés: 0-5000N pdf

493 Lorentzen & Wettre DPM - 1 / TA 305 / TA 310 Digital Panel Meter papír

494 Lorentzen & WettreL & W TESTER BURST - O - MATIC karton repesztő PDF

495 Lorentzen & WettreSE 002 Bursting Strength Tester papír repesztő PDF

496 Lorentzen & Wettre SE 062 / 064 tensile tester Vízszintes szakítógép papír

497 Lorentzen & Wettre Tearing Tester 09 ED hasító szilárdság mérő PDF

Page 23: Berendezések dokumentációs jegyzéke Mérnöki tanácsadó

498 MarantzPM 240 / PM 340 Stereo Pre Main Amplifier

2 x 40 W / 2 x 55 W sztereo erősítő PDF

499 MarantzPM 250 / PM 400 / PM 410 Stereo Amplifier

2 x 50 W / 2 x 66 W sztereo erősítő PDF

500 Marantz PM 310 Stereophpnic Amplifier 2 x 28 W sztereo erősítő PDF

501 Marantz PM 4400 Integrated Amplifier 2 x 30~40W sztereo erősítő PDF

502 MARCONI2955 A / 2955 R Radio Communications Test Sets

Rádió kommunikációs vizsgáló készlet PDF

503 MARCONI TF 1041 B / TF 1041 C Csővoltmérő papír

504 MARCONI TF 1100Váltófeszültségű csővoltmérő és mérőerősítő papír

505 MARK MARKtc'villamos erőtér és fémdetektor papír

506

MARQUETTE / IVY BIOMEDICAL SYSTEMS INC.

2210 / 2230 / 2230 N / 2240 / 2250 Monitor Műtéti monitor papír

507 MASTECH HY-3010 power supply Laoratóriumi tápegység papír

508 Maxon Electronics Jaws Mark CB rádió adó-vevő 12V-os mobil CB rádió papír

509 MAXWELL MV - 25 850Villamos erőtér - fém- és fa detektor papír

510 Mech. Mérőműszer UNIVEKA 147 URAV UNIVEKA papír

511

Mechanikai Laboraórium / Magyar Optikai Művek / Finommechanikai Vállalat ML MOM FMV Magnetofon szalagos papír

512 MEDICOR Hallásjavító Hallásjavító papír

513 MEDICOR VM 42Négycsatornás tároló oszcilloszkóp papír + PDF

514 MEOPTA MEOCLUB 16 AUTOMATIC S16 mm-es filmvetítő, beépített erősítővel PDF

515 MEOPTA MEOCLUB 16 electronic16 mm-es filmvetítő, beépített erősítővel PDF

516 MEOPTA MEOCLUB 16H - automatic16 mm-es filmvetítő, beépített erősítővel PDF

517 METRA AVOMET Analog multiméter papír

518Metra Blansko (Csehszlovák) PU 140 Gépkocsi szervizműszer papír

519 Midland 100 M Mobil CB adó-vevő papír

520 MIDLAND G7 PMR + LPD adó-vevő papír

521 Midland Midland kombi 77-861 Mobil CB adó-vevő papír

522 MINERVA KRR-250 Rádió-magnó, hordozható papír

Page 24: Berendezések dokumentációs jegyzéke Mérnöki tanácsadó

523 MitsubishiHS-E 11(G) / HS-E 21(G) videorecorder VHS videomagnó papír

524 MitsubishiHS-E 11(G) / HS-E 21(G) videorecorder VHS videomagnó papír

525 MITUTOYO Mu-Checker 519-103Méretellenőrző műszer, felbontása: 0,5um papír

526ML Mechanikai Labor Zenegép Zeneszekrény djvu

527MOM / Magyar Optikai Művek

Mintaadagoló és mintaváltó készülék 1973. év

Mintaváltó és folyadékminta adagoló (ROTARY vezérlés) papír

528MOM / Magyar Optikai Művek SPEKTROMOM 195 D

UV- Visible spectrophotometer papír + PDF

529MOM / Magyar Optikai Művek SPEKTROMOM 410

Interferencia szűrős spektrofotométer papír + PDF

530 MONACOR FSI - 117 CB tester papír

531 MONACOR FSI-117 CB adó-vevő teszter papír532 MOTOFON MOTOFON AM/FM órás rádió papír

533 MTA Izotóp Intézet ASM-GM-2 / ASM-GM-6-ig

Geiger-Müller számlálócsöves detektor gammasugárzás mérésére PDF

534 MTA Izotóp Intézet SZIG-3A

Szcintillációs mérőfej gammasugárzás mérésére Photomultiplier: EMI 9637 PDF

535 MTA Izotóp Intézet SZIG-4

Szcintillációs mérőfej gammasugárzás mérésére Photomultiplier: RCA 6199 PDF

536

MTA MMSZ Akusztikai kutató-laboratóium GIE - 05 Kézi rezgésmérő Telepes kézi rezgésmérő papír

537 Narda Microwave Oven Survey MeterMikrohullámú sugárzás-mérő papír

538 NATIONAL SG 545 Lemezjátszós táskarádió papír

539 NATIONAL SG 766 Lemezjátszós stereo rádió papír

540National - Panasonic R 72 S Kürt alakú rádió papír

541National - Panasonic

RQ 443 DS / RQ 443 FJS / RQ 443 FWS Rádió - magnó papír + PDF

542National - Panasonic RQ-432 S Rádió-magnó, hordozható papír

543National - Panasonic RQ-443 DS Rádió-magnó, hordozható papír

544National - Panasonic RQ-443 FJS Rádió-magnó, hordozható papír + PDF

545National - Panasonic RQ-443 S/SE Rádió-magnó, hordozható papír

546National - Panasonic RQ-444 S Rádió-magnó, hordozható papír

Page 25: Berendezések dokumentációs jegyzéke Mérnöki tanácsadó

547National - Panasonic RQ-447 FHS/FJS Rádió-magnó, hordozható papír

548National - Panasonic RQ-448 FJS Rádió-magnó, hordozható papír

549National - Panasonic RQ-539 LJ Rádió-magnó, hordozható papír

550National - Panasonic RQ-539 LJ Rádió-magnó, hordozható papír

551 NDK A 120 / Konstant / Berlin Autórádió papír552 NDK Bellatrix - 579 Asztali tranzisztoros rádió papír

553 NDK CAPRISztereo szuper vevő 9 + 1 csöves rádió papír

554 NDK CapriSzuper vevő 9 + 1 csöves rádió stereo papír

555 NDK Capriola14 csöves rádió + félvezetős nagyszuper papír

556 NDK ESTAMAT - 419 Televízió papír

557 NDK MIKKI 2 Zsebrádió papír558 NDK MIKKI T - 120 Zsebrádió papír

559 NDK MINETTA 0 - 101 - 01 Asztali rádió papír

560 NDK MirandaSzuper vevő 4 + 1 csöves rádió papír

561 NDKRR 1201 / RR 1211 / PROGRESS / STRALSUND Asztali félvezetős rádió papír

562 NDK Sonneberg Táskarádió papír

563 NDK Sonneberg Táskarádió papír

564 NDKSTASSFURT 1510 H / 1511 H OCU Televízió papír

565 NDK STERNCHEN Zsebrádió papír566 NDK T 100 / T 101 Zsebrádió papír567 NDK T 1510 / STASSFURT Televízió papír

568 NDK TRANSMIRA Asztali rádió papír

569 NDK TUCANASzuper vevő 4 + 1 csöves rádió papír

570 NDK TUCANASzuper vevő 4 + 1 csöves rádió papír

571 NDK Variant 5550Szuper vevő 4 + 1 csöves rádió papír

Page 26: Berendezések dokumentációs jegyzéke Mérnöki tanácsadó

572 NDK Wartburg B / Wartburg CSzuper vevő 4 + 2 csöves rádió papír

573 NDK WEIMARSzuper vevő 5 + 2 csöves rádió papír

574NEOTEC Italy / ALBAFRIGOR MK 1

Banánérlelő berendezés -Chiquita method

sch rajzok + papír

575Nippon Electronic (NEC) NEC RM-248 RE Rádió-magnó, hordozható papír

576Nippon Electronic (NEC) NEC RM-248 RE Rádió-magnó, hordozható papír

577

NIVOCOOP / Puskás Tivadar Szövetkezet AQUATRAN pH

Kétvezetékes pH (4-20 mA) távadó mérőfej és elektronika papír

578 NOKIA KYDZ-7650 Akkutöltő papír

579 NORDMENDEGalaxy 40 M - 989.510 G / Galaxy 45 A / chas. 14. Színes televízió papír + PDF

580 NORDMENDE Idol Recorder 974-115/A Rádió-magnó, hordozható papír

581 NORDMENDE stradella recorder Rádió-magnó, hordozható papír

582 NORDMENDE Transita Recorder 4113/A Rádió-magnó, hordozható papír

583NORMA (szovjet- észt) FIL 40 Foto vaku papír

584 Olasz TR 7 / chick Zsebrádió papír585 OMSZÖV OE - 711 D.C. POWER SUPPLY papír

586 ORION 11Egyenes vevő 1 + 1 csöves rádió djvu

587 ORION 22Egyenes vevő 2 + 1 csöves rádió djvu

588 ORION 22Egyenes vevő 2 + 1 csöves rádió djvu

589 ORION 33Szuper vevő 4 + 1 csöves rádió djvu

590 ORION 44Szuper vevő 4 + 1 csöves rádió djvu

591 ORION 44Szuper vevő 4 + 1 csöves rádió djvu

592 ORION 55Szuper vevő 5 + 2 csöves rádió djvu

593 ORION 56Egyenes vevő 2 + 1 csöves rádió djvu

594 ORION 66Szuper vevő 3 + 1 csöves rádió djvu

595 ORION 88Szuper vevő 4 + 2 csöves rádió djvu

596 ORION 100Szuper vevő 4 + 1 csöves rádió djvu

597 ORION 122Egyenes vevő 2+1 csöves rádió djvu

598 ORION 144Szuper vevő 3 + 1 csöves rádió djvu

Page 27: Berendezések dokumentációs jegyzéke Mérnöki tanácsadó

599 ORION 144Szuper vevő 3+1 csöves rádió djvu

600 ORION 146Szuper vevő 5 csöves rádió, telepes djvu

601 ORION 155Szuper vevő 3+1 csöves rádió djvu

602 ORION 166Szuper vevő 4 + 1 csöves rádió djvu

603 ORION 166Szuper vevő 4+1 csöves rádió djvu

604 ORION 221Szuper vevő 4 + 1 csöves rádió djvu

605 ORION 222Egyenes vevő 2 + 1 csöves rádió djvu

606 ORION 246Szuper vevő 4 csöves rádió telepes djvu

607 ORION 299Szuper vevő 14 + 2 csöves rádió djvu

608 ORION 309Szuper vevő 3 + 1csöves rádió djvu

609 ORION 311Szuper vevő 3 + 1csöves rádió djvu

610 ORION 313Szuper vevő 3 + 1csöves rádió djvu

611 ORION 320Szuper vevő 3 + 1 csöves rádió djvu

612 ORION 324 Szuper vevő 3 csöves rádió djvu

613 ORION 332Szuper vevő 4 + 2 csöves rádió djvu

614 ORION 333Szuper vevő 3 + 1 csöves rádió papír

615 ORION 339Szuper vevő 3 + 1 csöves rádió djvu

616 ORION 440Szuper vevő 3 + 2 csöves rádió djvu

617 ORION 441Szuper vevő 3 + 2 csöves rádió djvu

618 ORION 442Szuper vevő 4 + 2 csöves rádió djvu

619 ORION 444Szuper vevő 3 + 1 csöves rádió djvu

620 ORION 449Szuper vevő 3 + 2 csöves rádió djvu

621 ORION 555Szuper vevő 5 + 1 csöves rádió djvu

622 ORION 779Szuper vevő 4 + 2 csöves rádió djvu

623 ORION 844Szuper vevő 3 + 2 csöves rádió papír

624 ORION 933Egyenes vevő 2 + 1 csöves rádió djvu

625 ORION 955Szuper vevő 4 + 2 csöves rádió djvu

626 ORION 011 UEgyenes vevő 1 + 1 csöves rádió djvu

Page 28: Berendezések dokumentációs jegyzéke Mérnöki tanácsadó

627 ORION 033 B / 30 BEgyenes vevő 3 csöves rádió djvu

628 ORION 044 BSzuper vevő 4 csöves rádió telepes djvu

629 ORION 045 - USzuper vevő 4+1 csöves rádió djvu

630 ORION 045 USzuper vevő 4 + 1 csöves rádió djvu

631 ORION 055 / 055 GSzuper vevő 4 + 2 csöves rádió djvu

632 ORION 055 U / 055 UGSzuper vevő 4 + 2 csöves rádió djvu

633 ORION 055 VSzuper vevő 4 + 2 csöves rádió djvu

634 ORION 088 - BSzuper vevő 7 csöves rádió, telepes djvu

635 ORION 088 B / 288 BSzuper vevő 7 csöves rádió telepes djvu

636 ORION 099 / 099 G / 999 / 999GSzuper vevő 7 + 2 csöves rádió djvu

637 ORION 115 ASzuper vevő 3 + 1 csöves rádió djvu

638 ORION 115 B / 313 BSzuper vevő 4 csöves rádió telepes djvu

639 ORION 122 / 202Egyenes vevő 2 + 1 csöves rádió djvu

640 ORION 130 ASzuper vevő 3 + 1 csöves csak középhullámra rádió papír

641 ORION 133 - BEgyenes vevő 3 csöves rádió, telepes djvu

642 ORION 133 BEgyenes vevő 3 csöves rádió telepes djvu

643 ORION 140 ASzuper vevő 3 + 1 csöves rádió papír

644 ORION 144 - BSzuper vevő 4 csöves rádió, telepes djvu

645 ORION 144 BSzuper vevő 4 csöves rádió telepes djvu

646 ORION 155 - USzuper vevő 4+1 csöves rádió djvu

647 ORION 155 / 155 GSzuper vevő 3 + 1 csöves rádió djvu

648 ORION 155 USzuper vevő 4 + 1 csöves rádió djvu

649 ORION 177 - ASzuper vevő 5+2 csöves rádió djvu

650 ORION 177 / 177 GSzuper vevő 5 + 2 csöves rádió djvu

651 ORION 177 A / 177 AGSzuper vevő 5 + 2 csöves rádió djvu

652 ORION 177 USzuper vevő 6 + 2 csöves rádió djvu

653 ORION 202 B / 302 BEgyenes vevő 3 csöves rádió telepes djvu

654 ORION 216 A /325Szuper vevő 3 + 1 csöves rádió djvu

Page 29: Berendezések dokumentációs jegyzéke Mérnöki tanácsadó

655 ORION 217 BSzuper vevő 4 csöves rádió telepes djvu

656 ORION 22 UEgyenes vevő 2 + 1 csöves rádió djvu

657 ORION 227 ASzuper vevő 3 + 1 csöves rádió djvu

658 ORION 227 U / 228 ASzuper vevő 3 + 1 csöves rádió djvu

659 ORION 228 U Szuper vevő 3 csöves rádió djvu

660 ORION 230 ASzuper vevő 3 + 1 csöves rádió djvu

661 ORION 230 B Telepes szuper vevő 4 csöves rádió papír

662 ORION 232 / 233Szuper vevő 3 + 1 csöves rádió djvu

663 ORION 232 U / 233 USzuper vevő 3 + 2 csöves rádió papír

664 ORION 239 ASzuper vevő 3 + 1 csöves rádió djvu

665 ORION 243 / 244Szuper vevő 3 + 1 csöves rádió djvu

666 ORION 244 B / 344 BSzuper vevő 4 csöves rádió telepes djvu

667 ORION 247 / 447Szuper vevő 5 + 1 csöves rádió djvu

668 ORION 255 / 255 GSzuper vevő 3 + 2 csöves rádió djvu

669 ORION 255 U / 255 UGSzuper vevő 4 + 2 csöves rádió djvu

670 ORION 266 / 366Szuper vevő 4 + 2 csöves rádió djvu

671 ORION 277 / 277 GSzuper vevő 5 + 2 csöves rádió djvu

672 ORION 277 U / 277 UGSzuper vevő 6 + 2 csöves rádió djvu

673 ORION 288 / 388 / 488 / 888Szuper vevő 6 + 2 csöves rádió djvu

674 ORION 30 UEgyenes vevő 3 + 1 csöves rádió djvu

675 ORION 300 BSzuper vevő 4 csöves rádió telepes djvu

676 ORION 313 L / 443 GSzuper vevő 5 + 1 csöves rádió djvu

677 ORION 320 BSzuper vevő 4 csöves rádió telepes djvu

678 ORION 323 / 323 U Szuper vevő 3 csöves rádió djvu

679 ORION 330 / 331Szuper vevő 3 + 2 csöves rádió djvu

680 ORION 332 BSzuper vevő 4 csöves rádió telepes djvu

681 ORION 333 / 519 AT / A 915Szuper vevő 4 + 2 csöves rádió djvu

682 ORION 333 B / 519 B / B 915 / 915 BSzuper vevő 4 csöves rádió telepes djvu

Page 30: Berendezések dokumentációs jegyzéke Mérnöki tanácsadó

683 ORION 333 U Szuper vevő 3 + 1 csöves rádió djvu

684 ORION 343 / 344Szuper vevő 3 + 1 csöves rádió djvu

685 ORION 355 / 355 GSzuper vevő 3 + 2 csöves rádió djvu

686 ORION 355 U / 355 UGSzuper vevő 4 + 2 csöves rádió djvu

687 ORION 377 / 377 G / 477Szuper vevő 5 + 2 csöves rádió djvu

688 ORION 377 / 377 G / 477Szuper vevő 5 + 2 csöves rádió papír

689 ORION 377 USzuper vevő 6 + 3 csöves rádió djvu

690 ORION 411 / 511 / 811Szuper vevő 3 + 1 csöves rádió djvu

691 ORION 418 A / A 814Szuper vevő 4 + 1 csöves rádió djvu

692 ORION 420 ASzuper vevő 4 + 1 csöves rádió djvu

693 ORION420 A / 520 A / 520 AG / 521 AG

Szuper vevő 4 + 1 (4 + 2) csöves rádió+(lemezjátszó) papír

694 ORION 420 USzuper vevő 4 + 1 csöves rádió djvu

695 ORION 420 USzuper vevő 4 + 1 csöves rádió, univerzális papír

696 ORION 429 UT / TU 924Szuper vevő 4 + 1 csöves rádió djvu

697 ORION 44 USzuper vevő 4 + 1 csöves rádió djvu

698 ORION 440 BSzuper vevő 4 csöves rádió telepes papír

699 ORION 440 BSzuper vevő 6 csöves rádió telepes djvu

700 ORION 442 GSzuper vevő 5 + 2 csöves rádió djvu

701 ORION 443 / 711 AT / TA 117Szuper vevő 5 + 3 csöves rádió djvu

702 ORION 443 U / 711 UT / TU 117Szuper vevő 5 + 3 csöves rádió djvu

703 ORION 444 USzuper vevő 3 + 1 csöves rádió djvu

704 ORION 449 GSzuper vevő 4 + 2 csöves rádió djvu

705 ORION 450 MSzuper vevő 4 + 1 csöves rádió djvu

706 ORION 455 / 455 GSzuper vevő 4 + 2 csöves rádió djvu

707 ORION 455 U / 455 UGSzuper vevő 4 + 2 csöves rádió djvu

708 ORION 466 / 466 G / 566 / 766Szuper vevő 4 + 2 csöves rádió djvu

709 ORION 477 USzuper vevő 6 + 3 csöves rádió djvu

710 ORION 50 BSzuper vevő 5 csöves rádió telepes djvu

Page 31: Berendezések dokumentációs jegyzéke Mérnöki tanácsadó

711 ORION 520 A / 520 AGSzuper vevő 4 + 2 csöves rádió djvu

712 ORION 520 BSzuper vevő 4 csöves rádió telepes djvu

713 ORION 550 B / 551 BSzuper vevő 6 csöves rádió telepes djvu

714 ORION 56 UEgyenes vevő 2 + 1 csöves rádió djvu

715 ORION 77 / 977Szuper vevő 4 + 2 csöves rádió djvu

716 ORION 812 AT / 883 / TA 218Szuper vevő 6 + 2 csöves rádió djvu

717 ORION 820 ASzuper vevő 6 + 2 csöves rádió djvu

718 ORION 820 ASzuper vevő 6 + 2 csöves rádió papír

719 ORION 844 G / 845 GSzuper vevő 3 + 2 csöves rádió papír

720 ORION 844 U Szuper vevő 3 + 2 csöves rádió papír

721 ORION 881 / 882Szuper vevő 6 + 2 csöves rádió djvu

722 ORION 933 - UEgyenes vevő 2+1 csöves rádió djvu

723 ORION 933 UEgyenes vevő 2 + 1 csöves rádió djvu

724 ORION 944 BSzuper vevő 6 csöves rádió telepes djvu

725 ORION 955 USzuper vevő 4 + 1 csöves rádió djvu

726 ORION 99 / 99 GSzuper vevő 7 + 2 csöves rádió djvu

727 ORION AB 701 / BR 701 Hordozható telepes rádió 5+1csöves táskarádió papír

728 ORION AR 201Szuper vevő 3 + 1 csöves rádió djvu

729 ORION AR 201Szuper vevő 3 + 1 csöves rádió papír

730 ORION AR 205Szuper vevő 3 + 1 csöves rádió papír

731 ORION AR 301 / AR 302Szuper vevő 3 + 1 csöves rádió papír

732 ORION AR 301 / AR 302Szuper vevő 3 + 1 csöves rádió djvu

733 ORION AR 303Szuper vevő 3 + 2 csöves rádió papír

734 ORION AR 303Szuper vevő 4 + 1 csöves rádió djvu

735 ORION AR 304Szuper vevő 3 + 2 csöves rádió papír

736 ORION AR 305Szuper vevő 3 + 2 csöves rádió papír

Page 32: Berendezések dokumentációs jegyzéke Mérnöki tanácsadó

737 ORION AR 306Szuper vevő 5 + 2 csöves rádió papír

738 ORION AR 311Szuper vevő 3 + 1 csöves rádió papír

739 ORION AR 311Szuper vevő 3 + 1 csöves rádió papír

740 ORION AR 312Szuper vevő 4 + 1 csöves rádió papír

741 ORION AR 321Szuper vevő 3 + 1 csöves rádió papír

742 ORION AR 321Szuper vevő 3 + 1 csöves rádió papír

743 ORION AR 322Szuper vevő 4 + 1 csöves rádió papír

744 ORION AR 322Szuper vevő 4 + 1 csöves rádió papír

745 ORION AR 511Szuper vevő 4 + 2 csöves rádió papír

746 ORION AR 512Szuper vevő 5 + 2 csöves rádió papír

747 ORION AR 601Szuper vevő 4 + 2 csöves rádió papír

748 ORION AR 602 / AR 602FSzuper vevő 5 + 2 csöves rádió papír

749 ORION AR 604Szuper vevő 5 + 2 csöves rádió papír

750 ORION AR 612Szuper vevő 5 + 2 csöves rádió papír + PDF

751 ORION AR 612 PacsirtaSzuper vevő 5 + 2 csöves rádió papír

752 ORION AR 701Szuper vevő 5 + 2 csöves rádió papír

753 ORION AR 702 / AR 702 FSzuper vevő 6 + 2 csöves rádió papír

754 ORION AR 702 / AR 702FSzuper vevő 6 + 2 csöves rádió papír

755 ORION AR 704Szuper vevő 6 + 2 csöves rádió papír

756 ORION

AR rádióvevők hálózati transzformátorai és kimenő transzformátorai

AR tekercselési adatok:301 302 303 305 306 601 602 701 702 702F papír

757 ORION AT - 961 / URANUS Televízió papír

758 ORIONAT 1459 / VICTORIA SUPER / AT 1461 A / ORILX Televízió papír

Page 33: Berendezések dokumentációs jegyzéke Mérnöki tanácsadó

759 ORION

AT 1551 SUPER VENUS / AT 3561 / AT 4561 ORPHEUS / AT 5561 / ORION - 60 Televízió papír

760 ORION AT 2061 OC-C Televízió papír

761 ORION AT 2961 Televízió papír

762 ORION AT 301Televízió (egyenes vevő, egy csatornára) papír

763 ORION AT 302Televízió egyenes vevő, egy csatornára + egy rádióvevő papír

764 ORION AT 3061 OC-C Televízió papír

765 ORION AT 3961 OC Televízió papír766 ORION AT 401 A Televízió papír

767 ORION AT 401 A Televízió papír

768 ORION AT 401 N / AT 403 / AT 504 Televízió papír769 ORION AT 403 - 522 / TISZA Televízió papír770 ORION AT 403 - 622 / AT 505 - 622 Televízió papír

771 ORIONAT 403 - 622 / Tisza / AT 505 - 622 / Duna Televízió papír

772 ORION AT 403 / AT 505 / Tisza / Duna Televízió papír

773 ORION AT 4061 OC-C Televízió papír

774 ORIONAT 4561 / ORPHEUS / AT 6561 / SENSORION Televízió papír

775 ORION AT 459 - O. / Victoria Televízió papír

776 ORION AT 459 / VICTORIA Televízió papír

777 ORIONAT 459 O / AT 459 OC / Victoria Televízió papír

778 ORIONAT 461 / AT 1461 / AT 4461 / ORILUX Televízió papír

779 ORION AT 4961 OC Televízió papír780 ORION AT 501 Televízió papír

781 ORION AT 501Televízió (szuper vevő, két csatornára) papír

782 ORION AT 501 L / AT 501 M Televízió papír

783 ORION AT 505 Televízió papír784 ORION AT 505 - 522 / DUNA Televízió papír

Page 34: Berendezések dokumentációs jegyzéke Mérnöki tanácsadó

785 ORION AT 550 Televízió papír

786 ORION AT 550 - O. / Delta Televízió papír

787 ORION AT 550 / AT 1550 / AT 2550 Televízió papír

788 ORION AT 551 / VENUS Televízió papír

789 ORION AT 5561 / ORION 60 Televízió papír

790 ORION AT 602 / AT 603 Televízió papír

791 ORION AT 602 / AT 603 Televízió papír

792 ORION AT 611 / Budapest / AT 622 Televízió papír793 ORION AT 611 / Budapest / AT 622 Televízió papír

794 ORIONAT 6461 / AT 6561 / SENSORION Televízió papír

795 ORIONAT 6461 / AT 6561 / SENSORION Televízió papír

796 ORION AT 650 Televízió papír

797 ORION AT 650 Televízió papír

798 ORION AT 650 Televízió papír

799 ORION AT 651 Televízió papír

800 ORION AT 651 Televízió papír

801 ORION AT 651 - O. Televízió papír

802 ORION AT 751 - O. / Tokaj Televízió papír

803 ORIONAT 751 / Tokaj / AT 759 / AT 1759 / Oretta Televízió papír

804 ORION AT 759 - O. / Oretta Televízió papír

805 ORION AT 848 - OC. / Super Nova Televízió papír

806 ORION AT 848 / AT 1848 Televízió papír

Page 35: Berendezések dokumentációs jegyzéke Mérnöki tanácsadó

807 ORION AT 848 / AT 1848 / Super Nova Televízió papír

808 ORION AT 961 / URANUS Televízió papír

809 ORION AT 961 / URANUS Televízió papír810 ORION Benczur Televízió papír

811 ORION BR 201Telepes kisszuper vevő 4 csöves rádió papír

812 ORION BR 211Szuper vevő 4 csöves rádió, telepes papír

813 ORION BR 301Telepes kisszuper vevő 4 csöves rádió papír

814 ORION BR 311Szuper vevő 4 csöves rádió, telepes papír

815 ORION CT 1656 SP-OC Televízió papír

816 ORION

CT 451 SP-OC / CT 451 A SP-OC / CT 451 S-OC / CT 1451 S-OC / CT 651 SP-OC Televízió papír

817 ORION CT 567 Színes televízió papír

818 ORION CT 567 SP-OC Televízió papír

819 ORIONCT 656 SP-OC / CT 4656 SP-OC Televízió papír

820 ORION CTV 1556 SP-OC Televízió papír

821 ORION CTV 1656 SPOC / Helosz Színes televízió papír

822 ORION CTV 556 SP-OC Televízió papír

823 ORION FalurádióEgyenes vevő 3 csöves rádió telepes djvu

824 ORION HS 100 / HS 200 / HS 400Hangfalak: 20 W / 25 W / 40W (SE 1015-höz javasolt) papír

825 ORIONHS 280 / HS 500 / HS700 hangdobozok 50W, 80W, 90W

Hangdobozok 50W, 80W, 90W (első magyar hi-fi toronyban) papír

826 ORION MÁTRA 5746 TSzuper vevő 4 csöves rádió, telepes papír

827 ORION Minorion Zsebrádió papír828 ORION Minorion Zsebrádió papír

829 ORIONORION 75 / AT 5761 / MERKUR Televízió papír

830 ORION Pacsirta / AR 612Szuper vevő 5 + 1 csöves rádió papír

831 ORION SE 1025 Hi-Fi sztereo erősító papír

832 ORION SE 260Hi-Fi erősítő (első magyar hi-fi toronyban) papír

Page 36: Berendezések dokumentációs jegyzéke Mérnöki tanácsadó

833 ORION SL 230Lemezjátszó (első magyar hi-fi toronyban) papír

834 ORION SM 1025 Kazettás magnódeck papír

835 ORION SM 250Kazettás magnó (első magyar hi-fi toronyban) papír

836 ORION ST 1025 Hi-Fi rádió tuner papír

837 ORION ST 240Hi-Fi tuner (első magyar hi-fi toronyban) papír

838 ORIONST 240 + SM 250 + SE 260 + SL 230 Hi-Fi torony

Első magyar Hi-Fi torony használati utasítása papír

839 ORION T 2835 STX SILVER színes TV Távszabályzós színes TV PDF840 ORION Távirányító TV távirányító 1983 papír

841 ORION TB 915Szuper vevő 4 csöves rádió telepes djvu

842 ORION TM 3 / B Tv-hangoló oszcilloszkóp papír843 ORION UE 100 UHF konverter papír

844 ORION UR 103 PajtiEgyenes reflex vevő 2 + 1 csöves rádió papír

845 ORION - EMG 1163Laboratóriumi szignálgenerátor papír

846 ORION - EMG 1341ORIVOHM univerzális üzemi csővoltmérő papír

847 ORION - EMG 1343H.T. and H.S. WORKSHOP V.T. VOLTMETER papír

848 ORION - EMG 1541 Oszcilloszkóp papír

849 ORION - EMG 1131 / B Szélessávú szignálgenerátor papír

850 ORION - EMG 1315 / CKisfrekvenciás csővoltmérő és mérőerősítő papír

851 ORION - EMG 1341 / BORIVOHM univerzális üzemi csővoltmérő papír

852 ORION - EMG 1341 / DORIVOHM II üzemi csővoltmérő papír

853 ORION - EMG 1341 E / TR 1401ORIVOHM II. workshop V.T. VOLTMETER papír

854 ORION - EMG 1343 / B

Nagyfeszültségű és nagyfrekvenciás csővoltmérő papír

855 ORION - EMG 1351 / B Transistorized mV Meter papír

856 ORION - EMG 1351 B Transistorized mV Meter papír

857 ORION - EMG 1543 B TV impulzus - oszcilloszkóp papír

858 ORION - EMG EMG - 1157 - A - 11

Modulrendszerű impulzusgenerátor OSZTÓ EGYSÉG papír

859 ORION - EMG EMG - 1157 - G - 11

Modulrendszerű impulzusgenerátor KÉSLELTETŐ EGYSÉG papír

Page 37: Berendezések dokumentációs jegyzéke Mérnöki tanácsadó

860 ORION - EMG EMG - 1157 - G - 11

Modulrendszerű impulzusgenerátor VEZÉRGENERÁTOR papír

861 ORION - EMG EMG - 1157 - PO - 11

Modulrendszerű impulzusgenerátor KIMENETI EGYSÉG papír

862 ORION - EMG EMG 1314 / TR - 1103 V.T. Voltmeter papír

863 ORION - EMG TR 4653 / EMG 1555Nagyfrekvenciás oszcilloszkóp papír + PDF

864 ORION - EMG TR 4723 / EMG 1589 - U - 592

Nagyfrekvenciás oszcilloszkóp kettős időeltérítő egység papír + PDF

865 ORION KTS TR - 2102 a LRCF0 mérő PDF

866 ORION KTS TR 2102 A RLCF0 mérő PDF

867 PANASONICNV - FJ612 video casette recorder Videomagnó PDF

868 PANASONIC

NV - HD 650 EE / BD / AM / NV - HD 655 AM video casette recorder Videomagnó PDF

869 PANASONIC RX - 1650 LS Rádió - magnó papír

870 PANASONIC RX-1450 W Rádió-magnó, hordozható papír

871 PANASONIC RX-1650 LS Rádió-magnó, hordozható papír872 PEER TRONIC ADM 10 A Digital multimeter papír

873 PHILCO USAB 1349 / B 1352 / B 1750 / B 1752 / B 1753

RADIO - PHONOGRAPH Rádió - lemezváltós lemezjátszó PDF

874 PHILIPS N 2202 / N 2204 Hordozható kazettás magnó papír

875 PHILIPS 15 RL 035 / OOR Zsebrádió papír

876 PHILIPS 15 RL 312 OOR / PHILETTA Táskarádió papír

877 PHILIPS 15 RL 517 OOB Táskarádió papír

878 PHILIPS 208 USzuper vevő 3 + 1 csöves rádió djvu

879 PHILIPS 209 USzuper vevő 3 + 1 csöves rádió papír

880 PHILIPS 22 AN 463 Autórádió papír

881 PHILIPS 22 AN 561 Autórádió papír

882 PHILIPS 22 AN 874 Autórádió papír

883 PHILIPS 22 AN 883 Autórádió papír

Page 38: Berendezések dokumentációs jegyzéke Mérnöki tanácsadó

884 PHILIPS 22 GF 300 Telepes lemezjátszó papír

885 PHILIPS 22 RH 580 Sztereo erősító papír

886 PHILIPS 22 RL 166 - 10 R Táskarádió papír887 PHILIPS 22 RL 166 OR Táskarádió papír

888 PHILIPS 22 RL 287 Táskarádió papír

889 PHILIPS 22 RL 420 Táskarádió papír

890 PHILIPS 22 RN 160 Autórádió papír

891 PHILIPS 22 RN 444 Autórádió papír

892 PHILIPS 22 RN 511 Autórádió papír

893 PHILIPS 22 UEgyenes vevő 1 + 1 csöves rádió djvu

894 PHILIPS 22 VEgyenes vevő 1 + 1 csöves rádió djvu

895 PHILIPS 304 A / PajtásSzuper vevő 3 + 1 csöves rádió djvu

896 PHILIPS 309 ASzuper vevő 3 + 1 csöves rádió djvu

897 PHILIPS 31 U Egyenes vevő 2 + 2 csöves rádió djvu

898 PHILIPS 31 V Egyenes vevő 2 + 1 csöves rádió djvu

899 PHILIPS32 B / 33 B / 36 B / 37 B / B1181350 B

Egyenes vevő 3 csöves rádió telepes djvu

900 PHILIPS 32 UEgyenes vevő 2 + 2 csöves rádió djvu

901 PHILIPS 32 VEgyenes vevő 2 + 1 csöves rádió djvu

902 PHILIPS 349 A / GondűzőSzuper vevő 3 + 1 csöves rádió djvu

903 PHILIPS 349 U / Gondűző USzuper vevő 3 + 1 csöves rádió djvu

904 PHILIPS 349 U / GondűzőSzuper vevő 3 + 1 csöves rádió djvu

905 PHILIPS 36 U / 37 U / 38 USzuper vevő 3 + 1 csöves rádió djvu

906 PHILIPS 404 A / 494 A / JóbarátSzuper vevő 3 + 2 csöves rádió djvu

907 PHILIPS 41 B / 42 BSzuper vevő 4 csöves rádió telepes djvu

908 PHILIPS 42 USzuper vevő 3 + 2 csöves rádió djvu

909 PHILIPS 42 VSzuper vevő 3 + 1 csöves rádió djvu

Page 39: Berendezések dokumentációs jegyzéke Mérnöki tanácsadó

910 PHILIPS 43 - BSzuper vevő 4 csöves rádió, telepes djvu

911 PHILIPS 43 - USzuper vevő 3+1 csöves rádió djvu

912 PHILIPS 43 - VSzuper vevő 3+1 csöves rádió djvu

913 PHILIPS 43 BSzuper vevő 4 csöves rádió telepes djvu

914 PHILIPS 43 U / 43 LUSzuper vevő 3 + 2 csöves rádió djvu

915 PHILIPS 43 V / 43 LVSzuper vevő 3 + 1 csöves rádió djvu

916 PHILIPS 450 A / 550 ASzuper vevő 3 + 1 csöves rádió djvu

917 PHILIPS 450 U / 550 USzuper vevő 3 + 1 csöves rádió djvu

918 PHILIPS 494 U / JóbarátSzuper vevő 3 + 2 csöves rádió djvu

919 PHILIPS 504 A / MesterműSzuper vevő 3 + 2 csöves rádió djvu

920 PHILIPS 51 VRSzuper vevő 4 + 1 csöves rádió djvu

921 PHILIPS 53 - USzuper vevő 3+2 csöves rádió djvu

922 PHILIPS 53 USzuper vevő 3 + 3 csöves rádió djvu

923 PHILIPS 53- VSzuper vevő 3+2 csöves rádió djvu

924 PHILIPS 53 V / 53 GVSzuper vevő 3 + 2 csöves rádió djvu

925 PHILIPS 548 USzuper vevő 3 + 2 csöves rádió djvu

926 PHILIPS 550 B Szuper vevő 4 csöves rádió telepes djvu

927 PHILIPS 56 A / 57 A / 58 ASzuper vevő 3 + 1 csöves rádió djvu

928 PHILIPS 56 B / 57 B / 58 BSzuper vevő 4 csöves rádió telepes djvu

929 PHILIPS 56 U / 57 U / 58 USzuper vevő 3 + 1 csöves rádió djvu

930 PHILIPS 61 VRSzuper vevő 4 + 2 csöves rádió djvu

931 PHILIPS 62 VRSzuper vevő 4 + 1 csöves rádió djvu

932 PHILIPS 63 - VSzuper vevő 4+2 csöves rádió djvu

933 PHILIPS 63 VR / 63 GVRSzuper vevő 4 + 2 csöves rádió djvu

934 PHILIPS 648 A / 648 GASzuper vevő 3 + 2 csöves rádió djvu

935 PHILIPS 650 A / 650 GASzuper vevő 3 + 2 csöves rádió djvu

936 PHILIPS 650 BSzuper vevő 5 csöves rádió telepes djvu

937 PHILIPS 650 USzuper vevő 3 + 2 csöves rádió djvu

Page 40: Berendezések dokumentációs jegyzéke Mérnöki tanácsadó

938 PHILIPS 66 A / 67 A / 68 ASzuper vevő 3 + 2 csöves rádió djvu

939 PHILIPS 66 BSzuper vevő 5 csöves rádió telepes djvu

940 PHILIPS 66 U / 67 U / 68 USzuper vevő 3 + 2 csöves rádió djvu

941 PHILIPS 750 VRSzuper vevő 4 + 2 csöves rádió djvu

942 PHILIPS 77 A / 77 GASzuper vevő 3 + 2 csöves rádió djvu

943 PHILIPS 81 V / Koncertszekrény 939Szuper vevő 6 + 2 csöves rádió djvu

944 PHILIPS 82 K / 82 VRSzuper vevő 5 + 1 csöves rádió djvu

945 PHILIPS 83 K / 83 VRSzuper vevő 5 + 2 csöves rádió djvu

946 PHILIPS 850 VR / 950 VRSzuper vevő 5 + 2 csöves rádió djvu

947 PHILIPS 86 A / 96 ASzuper vevő 5 + 2 csöves rádió djvu

948 PHILIPS 90 AN 162 Autórádió papír

949 PHILIPS 90 AN 163 Autórádió papír

950 PHILIPS 90 RL 047 Zsebrádió papír

951 PHILIPS 90 RL 053 Zsebrádió papír

952 PHILIPS 90 RL 073 Zsebrádió papír

953 PHILIPS 90 RL 074 / 90 RL 077 Zsebrádió papír954 PHILIPS 90 RL 106 Zsebrádió papír

955 PHILIPS 90 RL 106 Zsebrádió papír

956 PhilipsBM 7500 + 7502 + 7520 + 7522 + 7542 + 7550 Video monitor papír

957 PHILIPS EL 3301Kazettás magnó (EL 3300 család) papír

958 PHILIPS EL 3302Kazettás magnó (EL 3300 család) papír

959 PHILIPS Európa USzuper vevő 5 + 1 csöves rádió djvu

960 Philips GM 2894 Csoportfutás időmérő papír

961 PHILIPS Koncertszekrény 938 / RegentSzuper vevő 5 + 2 csöves rádió djvu

962 PHILIPS LuxusszuperSzuper vevő 5 + 2 csöves rádió djvu

963 PHILIPS MatadorEgyenes vevő 2 + 1 csöves rádió djvu

Page 41: Berendezések dokumentációs jegyzéke Mérnöki tanácsadó

964 PHILIPS N 4407 Orsós sztereó magnetofon papír

965 PHILIPS N 4408 Orsós sztereó magnetofon papír

966 PHILIPS N 4418 Orsós sztereó magnetofon papír

967 PHILIPS N 4500 Orsós sztereó magnetofon papír968 PHILIPS N 5531 cassette deck Hi-Fi magnó deck papír

969 PHILIPS N2400 Sztereo kazettás magnó deck papír

970 PHILIPS N-5431 cassette deck sztereó magnódeck papír

971 PHILIPS Olimpia UEgyenes vevő 2 + 2 csöves rádió djvu

972 PHILIPS Olimpia WEgyenes vevő 2 + 1 csöves rádió djvu

973 PHILIPS PE 1 / 100 RH adócső papír

974 PHILIPS Philips 212 Lemezjátszó papír975 PHILIPS Philips 2205 Kazettás magnetofon papír976 PHILIPS Philips 9106 Magnetofon szalagos papír

977 PHILIPS PM 3262Kétcsatornás 100 MHz-es analóg oszcilloszkóp PDF

978 Philips PM 3267 oscilloscopeKétcsatornás oszcilloszkóp 100 MHz PDF

979 PHILIPSPM 3295 A / PM 3296 A oscilloscope

Kétcsatornás 400 MHz oszcilloszkóp PDF

980 PHILIPSQQE 02 / 05 ~ QQE 06 / 40 + QEL 1 / 150 QEL 2 /275 URH adócső papír

981 PHILIPS Regent USzuper vevő 5 + 2 csöves rádió djvu

982 PHILIPS Szuper triumphSzuper vevő 3 + 1 csöves rádió djvu

983 PHILIPS Ultra-szuperSzuper vevő 6 + 2 csöves rádió djvu

984 PHILIPS WindsorSzuper vevő 3 + 1 csöves rádió djvu

985 PHILIPS York UEgyenes vevő 2 + 2 csöves rádió papír

986 PHILIPS York WEgyenes vevő 2 + 1 csöves rádió djvu

987 PIONEER CT - 506 Hi-Fi kazettás magnódeck papír

988 PIONEER CT-979 stereo cassette deckSztereó kazettás magnódeck PDF

989 PIONEER PL-6 direct drive turntable Lemezjátszó papír

990 PIONEERSX 440 tuner and stereo amplifier Tuner és sztereo amplifier PDF

991 PSION ORGANISER II. PSION ORGANISER papír

Page 42: Berendezések dokumentációs jegyzéke Mérnöki tanácsadó

992 Public Public 150 W Hangerősítő, csöves papír

993 Publik Publik 80 W Hangerősítő, csöves papír + PDF

994 QUAD QUAD 33 / QUAD 44 Modulrendszerű előerősítők papír

995 Radelkis electrodesValamennyi Radelkis elektród adatai PDF

996 Radelkis OP - 211 / 2 LABORATORY DIGITAL pH METER PH mérő papír

997 RADELKISZ E - 83 Csővoltmérő - torzításmérő papír

998 RADIOMETER BKFS Torzításmérő papír

999 RADIOMETER MM 1 R - L - C multiméter papír1000 RADIOMETER PHM 26 c pH mérő papír

1001 RADIOMETER QM 1 Q - mérő papír

1002RADIOMETER / RE TECHNOLOGY MEGOHMMETER IM 6 Ellenállás és pA mérő PDF

1003 Rafilm Rafilm 10 W Hangerősítő, csöves papír

1004 Rafilm Rafilm 100 W Hangerősítő, csöves papír

1005 Rafilm Rafilm 25 W Hangerősítő, csöves papír

1006 Rável Rável 10 W Hangerősítő, csöves papír

1007 Rável Rável 20 W Hangerősítő, csöves papír

1008 Rável Rável 50 W Hangerősítő, csöves papír

1009 Rável VR 102 Hangerősítő, csöves papír1010 RCA 807 / 813 RH adócső papír

1011 RCA R47M10 / R47M13 / R47M15Hibrid UHF teljesítmény erősítő IC papír

1012 REALISTIC TRC - 204 CB adó-vevő papír

1013 REGENT 60 ─ 2 Hangerősítő, csöves papír + PDF

1014 REGENT Model 221 Tranzisztoros erősítő papír1015 REPORTER 80925 Ni-Cd / Ni-MH akkutöltő papír

Page 43: Berendezések dokumentációs jegyzéke Mérnöki tanácsadó

1016 REVOX A - 78Phono amplifier for moving magnet head papír

1017 REVOX A 76 tuner URH rádiótuner papír1018 REVOX B 790 direct drive turntable Lemezjátszó papír

1019 RFT 121 Precíziós frekvenciamérő papír

1020 RFT 203 Torzításmérő híd papír

1021 RFT 00 024 Hangnyomás mérő papír + PDF

1022 RFT 121 a Precíziós hullámmérő papír

1023 RFT BEETHOVEN II.Szuper vevő 10 + 2 csöves rádió papír + PDF

1024 RFT Bellatrix Asztali rádió papír

1025 RFTColortron 4000 / Colortron 4100 CCIR-OIRT TV Színes televízió CCIR-OIRT papír

1026 RFT COMPACT 1101erősítő + kazettás magnó + lemezjátszó + tuner papír

1027 RFT EO 201 Oszcilloszkóp PDF

1028 RFT EO 213Kétcsatornás szerviz oszcilloszkóp, 20 MHz papír + PDF

1029 RFT EO 213Zweikanal- Service-Oszilloskop papír

1030 RFT ESTAMAT 135 Televízió papír

1031 RFT ESTAMAT 419 Televízió papír

1032 RFT ESTAMAT 419 Televízió papír

1033 RFT LÖSSNITZ 4 U 69Szuper vevő 3 + 1 csöves rádió, univerzális papír

1034 RFT MEININGEN 86/56 W 104Szuper vevő 4 + 2 csöves rádió papír

1035 RFTMeiningen RFT Super 86/56 W 104

Szuper vevő 4 + 2 csöves rádió papír

1036 RFT Mira sétáló-magnó papír

1037 RFT PROXIMA / 2404.00 / 2404.03 AM-FM asztali rádió papír

1038 RFT PROXIMA / R 408 AM-FM asztali rádió papír1039 RFT RFT Analog multiméter papír1040 RFT SRS 551 RH adócső papír

1041 RFT STASSFURT 6 E 67Szuper vevő 4 + 2 csöves rádió papír

1042 RFT UNDINE EAW 7695 ESzuper vevő 5 + 2 csöves rádió papír

1043 RFT URV 3 Univerzális millivoltmérő papír

Page 44: Berendezések dokumentációs jegyzéke Mérnöki tanácsadó

1044 RFT WeimarSzuper vevő 5 + 2 csöves rádió papír

1045RIBET DESJARDINS 408 / A Televíziós vobbulátor papír

1046 ROBOTRON NDK11032 elektrodynamischer eichtisch Gyorsulás kalibrátor 79 Hz papír

1047 ROBOTRON NDK

VA-S-50 TYP 72 016 UNIVERSELLE SZCINTILLATIONSSONDE

Univerzális szcintillációs mérőfej. Photomultiplier: RFT M10FS29 papír + PDF

1048 Rohde & Schwarz Analyskop EZF / EZFUFrequency and Time analyser 6kHz - 2700 MHz PDF

1049 Rohde & Schwarz Polyskop SWOB 5Polyskop kétcsatornás, 0,1 - 1300 MHz PDF

1050 Rohde & Schwarz SMAF AM - FM szignálgenerátor papír

1051 Rohde & Schwarz SMAF BN 41 404 VHF szignálgenerátor papír

1052 Rohde & Schwarz SMDUUniversal mess sender / signal generator PDF

1053 Rollei E 22 C / Strobomatic Fotovaku papír

1054 Román S 722 TE 6 / SELECT Tranzisztoros asztali rádió papír

1055 RománS 732 TE / ATLANTIC / S 732 TPE / PACIFIC Asztali rádió és zenegép papír

1056 Ruhla UA113 FQuartz clock chip Kvarc óra IC papír

1057 SALORA

21 D 61 / FX 21 D 61 UK / 21 D 81 / 25 D 61 / FX 25 D 61 UK / 25 D 81 / 28 D 81

Modular TV / Moduláris színes televízó PDF

1058 Samsung EASY-1600Porszívó / panel: DJ-41-00145A papír

1059 SAMSUNG My-A 702 talky walkyAM/FM sztereo rádió és sétálómagnó papír

1060 SAMSUNG RE 570 D Mikrohullámú sütő papír

1061 SAMSUNGVELOCE 1500W vacuum cleaner porszívó papír

1062SanLei, Sanwa, Sunwa YX-360TRn Kéziműszer papír

1063 SANWA9026 compact rádió-magnó-lemezjátszó-erősító

Asztali rádió-magnó-erősítő-lemezjátszó papír

1064 SANYO 10 G 831 / COLORANO Táskarádió papír + PDF

1065 SANYO 2420 NE Rádió-magnó, hordozható papír1066 SANYO 6 C - 337 Zsebrádió papír

1067 SANYO 6 C 337 Zsebrádió papír1068 SANYO 6 C 341 Zsebrádió papír

1069 SANYO 6 C 341 / 6 C 368 Zsebrádió papír1070 SANYO 6LP4 Zsebrádió papír

Page 45: Berendezések dokumentációs jegyzéke Mérnöki tanácsadó

1071 SANYO 9 - TP- 20 Televízió papír

1072 SANYOCED 3011PV-30 / CEM 2130-20 color TV Háromnormás színes TV papír

1073 SANYOCEP 2557 (TXT) / CEP 2559 (TXT) color TV Háromnormás színes TV papír

1074 SANYO EG 8500 sound-corrector

grafikus hangszínkorrektor jobb és bal hangcsatorna 2x7 potméterrel papír

1075 SANYO F 8088 Autórádió papír

1076 SANYO F 8588 Autórádió papír

1077 SANYOJA 8300 stereo integrated amplifier

Távszabályzós Hi-Fi erősítő 8 ohm 2x55 W (70W) papír

1078 SANYO JT 8500 tuner Három sávos rádiótuner papír

1079 SANYO

JUA 523 / UE 1801 / UE 1860 / UE 1863x / UE 1830x / UE 1802 / UE 1797 / UE 1857 / UE 1829x / UE 1800 / UE 1857 / UA 1795 / UE 1797 / TD0098EA / D8HZ / UE 1866x / UE 1719x / UE 1644x TV circuits

Televízió áramköri kártyák és alaplapok papír

1080 SANYO M 2420 NE Rádió - magnó papír

1081 SANYOM 2502 HU cassette magnetofon Kazettás magnetofon papír

1082 SANYO M 4400 E Rádió - magnó papír

1083 SANYO M 4400 ERádió-magnó, hordozható (sztereo) papír

1084 SANYO M 4500 KERádió-magnó, hordozható (sztereo) papír

1085 SANYO M 9930 LURádió-magnó, hordozható (sztereo) papír

1086 SANYO M 9930 LURádió-magnó, hordozható (sztereo) papír

1087 SANYO MR 202 Magnetofon szalagos papír1088 SANYO MW-745L rádió-magnó Rádió-magnó papír1089 SANYO MW-9711 LO rádió-magnó Rádió-magnó papír

1090 SANYOPLC - SE 10 multimedia projector LCD projector / projektor PDF

1091 SANYOPLC - XW 50x / PLC - XW 55x PROXTRAX PROJECTOR LCD projector / projektor PDF

1092 SANYO RD-W8500 dual cassette deck dual sztereo magnódeck papír

1093 SANYO RP 1130 Diszkosz alakú zsebrádió papír

1094 SANYO RP 1250 Zsebrádió papír

1095 SANYO RP 1270 Tranzisztoros zsebrádió papír

Page 46: Berendezések dokumentációs jegyzéke Mérnöki tanácsadó

1096 SANYO RP 7331 Táskarádió papír

1097 SANYO TH 632 Zsebrádió papír

1098 SANYO

VM-D6P / VM-D16P / FA-124 / VM-D8P / VM-D18P / PV-C860E / VM-D10P / VM-D20P / FA-128 / FVC-P750 / FVC-P950 VIDEO 8 camcorders

VIDEO 8-as kameramagnók (kamkorderek) papír

1099 SANYO RP - 1130 (diszkosz) Zsebrádió papír

1100 SANYO Japán 9 - TP 20 Hordozható televízió papír

1101 SCHAUB LORENZ SOLITÄR 853 / 883Modular TV / Moduláris színes televízó PDF

1102 SCHNEIDER RE 88826004 Multifunkciós időzítő papír

1103 SELTRON 532 rádió-magnó sztereo rádió-magnó papír1104 SHARP BP 102 Zsebrádió papír

1105 SHARP BP 117 Zsebrádió papír1106 SHARP BY - 488 Táskarádió papír1107 SHARP BZ - 23 Táskarádió papír

1108 SHARP GF-8080 FRádió-magnó, hordozható (sztereo) papír

1109 SHARP VC-6V3 DR videorecorder VHS videomagnó papír1110 SHARP VC-A105B videorecorder PAL VHS videomagnó papír

1111 SHARP - HTSZ PC -1500 / PTA 4000Szermélyi számítógép 4 színű nyomtatóval papír

1112 SIEMENS 342 USzuper vevő 3 + 2 csöves rádió djvu

1113 SIEMENS 342 V / 342 VL / 343 V / 343 VLSzuper vevő 3 + 2 csöves rádió djvu

1114 SIEMENS 343 U / 344 USzuper vevő 3 + 1 csöves rádió djvu

1115 SIEMENS 344 VL / 348 VLSzuper vevő 3 + 1 csöves rádió djvu

1116 SIEMENS 349 USzuper vevő 3 + 1 csöves rádió djvu

1117 SIEMENS 349 VSzuper vevő 3 + 1 csöves rádió papír

Page 47: Berendezések dokumentációs jegyzéke Mérnöki tanácsadó

1118 SIEMENS 350 USzuper vevő 3 + 1 csöves rádió djvu

1119 SIEMENS 350 VSzuper vevő 3 + 1 csöves rádió djvu

1120 SIEMENS 350 VLSzuper vevő 3 + 2 csöves rádió djvu

1121 SIEMENS 442 TSzuper vevő 4 csöves rádió telepes djvu

1122 SIEMENS442 V / 442 VGR / 443 V / 443 VGR

Szuper vevő 4 + 2 csöves rádió djvu

1123 SIEMENS444 V / 444 VGR / 448 V / 448 VGRL

Szuper vevő 4 + 2 csöves rádió djvu

1124 SIEMENS 542 TSzuper vevő 5 csöves rádió telepes djvu

1125 SIEMENS 542 V / 542 VGRSzuper vevő 5 + 2 csöves rádió djvu

1126 SIEMENS543 V / 543 VGR / 544 V / 544 VGR

Szuper vevő 4 + 2 csöves rádió djvu

1127 SIEMENS club RM 710 Rádió-magnó, hordozható papír

1128 SIEMENS club RM 722Rádió-magnó, hordozható (sztereo) papír

1129 SIEMENS D 2008 szelektív szintmérőSzelektív szintmérő 1 kHz - 18,6 MHz papír

1130 SIEMENS FM 353 videomagnóPAL-SECAM átkapcsolható videomagnó papír

1131 SIEMENS G 2022Wobbelzusatz wobbler generátor 0 ~ 25 MHz papír

1132 SIEMENS K3400 - 1BB00Datenleistungsanalisator / Data Line Analyzer papír

1133 SIEMENS MULTAVO Analog multiméter papír1134 SIEMENS RS 1003 RH adócső papír

1135 SIEMENSRS-722 rádió-magnó és sztereó erősítő

Asztali kompakt rádió-magnó és Hi-Fi erősítő papír

1136 SIEMENS RT 10 Zsebrádió papír

1137 SIEMENS SIEMENS 20 W Hangerősítő, csöves papír1138 SIEMENS T 2 Zsebrádió papír

1139 SIEMENS W 2008 - A 302 szintadó Szintadó 200 Hz - 18,6 MHz papír

1140SIEVERS & AGILENT

355 SCD / 355 Chemiluminescence Detector

Kénmonoxid-kéndioxid koncentráció mérő mappa

1141 SINCLAIR ZX 80 Mikroszámítógép papír

1142 Sinclair ZX SPECTRUM Személyi számítógép papír

1143 SINCLAIR ZX SPECTRUM Mikroszámítógép papír

1144 SINCLAIR ZX SPECTRUM ZX SPECTRUM 2.02 ZX SPECTRUM + issue 4B papír

Page 48: Berendezések dokumentációs jegyzéke Mérnöki tanácsadó

1145 SOARME - 530 / ME - 531 / ME - 532 / ME - 533 Digital multimeter papír

1146 SOLARTRON LM 1440 Digital voltmeter papír

1147 SONYCDP-C 160 Z / CDP-C 260 Z / CDP-CE 215 / CDP-CE 315

Compact disc player 5 helyes körasztallal PDF

1148 SONY CF-160 S Rádió-magnó, hordozható papír

1149 SONY CF-300 Rádió-magnó, hordozható papír

1150 SONYCFD-S05 CD Radio Cassette-Corder

Hordozható rádió-CD-kazettás magnetofon PDF

1151 SONYCFD-S05 CD-RADIO CASETTE-CORDER

Hordozható rádió-magnó és CD lejátszó. PDF

1152 SONY ICF - 7600 D Szintézeres telepes rádió papír

1153 SONYKV - 21 FX 20 TRINITRON COLOR TV Színes televízió PDF

1154 SONY KV 20WS1x Színes televzió PDF

1155 SONY KV 29FX11x Színes televízió PDF

1156 SONY TA-VE 150 Stereo Amplifier2x25 W stereo amplifier DOLBY sorround PDF

1157 SONY TR 1823 Kocka alakú zsebrádió papír1158 SONY TR 1823 (kocka) Zsebrádió papír

1159 STANDARD 2010Egyenes vevő 1 + 1 csöves rádió djvu

1160 STANDARD 2011Egyenes vevő 1 + 1 csöves rádió djvu

1161 STANDARD 4733Szuper vevő 3 + 1 csöves rádió djvu

1162 STANDARD 1000 / Szuper BXSzuper vevő 4 csöves rádió telepes djvu

1163 STANDARD 1040 / Szuper 39 USzuper vevő 4 + 1 csöves rádió papír

1164 STANDARD 1044 E / Szuper 39Szuper vevő 4 + 2 csöves rádió djvu

1165 STANDARD 1055 / Szuper szuperSzuper vevő 7 + 2 csöves rádió djvu

1166 STANDARD 2000 / 3000 / Szuper BYSzuper vevő 5 csöves rádió telepes djvu

1167 STANDARD 2033 / Favorit szuperSzuper vevő 3 + 1 csöves rádió djvu

1168 STANDARD2040 / Szuper 40 U / 3040 / Szuper 41 U

Szuper vevő 4 + 2 csöves rádió djvu

1169 STANDARD 2055 / Automata szuperSzuper vevő 7 + 2 csöves rádió papír

1170 STANDARD 3033 / HármasszuperSzuper vevő 3 + 2 csöves rádió djvu

1171 STANDARD3055 / Nagyszuper / 3066 / Zenegép 941

Szuper vevő 7 + 2 csöves rádió djvu

1172 STANDARD 4222 / Extra szuperSzuper vevő 2 + 1 csöves rádió djvu

Page 49: Berendezések dokumentációs jegyzéke Mérnöki tanácsadó

1173 STANDARD 4250 / Szuper 42 USzuper vevő 5 + 2 csöves rádió djvu

1174 STANDARD4256 / Csúcsszuper / 4266 / Zenegép 942

Szuper vevő 5 + 2 csöves rádió djvu

1175 STANDARD 4330 / Hármasszuper USzuper vevő 3 + 1 csöves rádió djvu

1176 STANDARD 4333 / HármasszuperSzuper vevő 3 + 1 csöves rádió papír

1177 STANDARD

4344 / Középszuper / 4455 Váltóáramú Nagyszuper / 4455 G / Váltóáramú nagyszuper gramofonnal

Szuper vevő 4 + 2 csöves rádió djvu

1178 STANDARD 4350 / Nagyszuper USzuper vevő 5 + 2 csöves rádió djvu

1179 STANDARD

4356 / Luxusszuper / Zenegép 943 / 4456 / Váltóáramú luxusszuper

Szuper vevő 5 + 2 csöves rádió djvu

1180 STANDARD 4433 / Váltóáramú kisszuperSzuper vevő 3 + 1 csöves rádió djvu

1181 STANDARD4433 T / Univerzális törpeszuper / Lorenz

Szuper vevő 3 + 1 csöves rádió djvu

1182 STANDARD 4455 ASzuper vevő 5 + 2 csöves rádió djvu

1183 STANDARD 722 / PrincEgyenes vevő 2 + 1 csöves rádió papír

1184 STANDARD 733 / Szuper 37Szuper vevő 4 + 1 csöves rádió djvu

1185 STANDARD 777 / ImperátorSzuper vevő 7 + 1 csöves rádió djvu

1186 STANDARD 800 / Szuper BSzuper vevő 4 csöves rádió telepes papír

1187 STANDARD 833 / Szuper 38Szuper vevő 4 + 1 csöves rádió djvu

1188 STANDARD 844 / Champion szuperSzuper vevő 4 + 2 csöves rádió djvu

1189 STANDARD 850 / Univerzum szuperSzuper vevő 4 + 1 csöves rádió djvu

1190 STANDARD DarlingEgyenes vevő 2 + 1 csöves rádió djvu

1191 STANDARD Elit szuper / 4233Szuper vevő 3 + 1 csöves rádió djvu

1192 STANDARD Elit szuper U / 4230Szuper vevő 3 + 1 csöves rádió djvu

1193 STANDARD Extra 822Egyenes vevő 2 + 1 csöves rádió djvu

1194 STANDARD Extra U / 820Egyenes vevő 2 + 1 csöves rádió djvu

1195 STANDARD Grandszuper / 855Szuper vevő 5 + 2 csöves rádió djvu

1196 STANDARD HármasszuperSzuper vevő 3+2 csöves rádió djvu

1197 STANDARD Ideál / 1022Egyenes vevő 2 + 1 csöves rádió djvu

1198 STANDARD Ideál U / 1020Egyenes vevő 2 + 1 csöves rádió djvu

Page 50: Berendezések dokumentációs jegyzéke Mérnöki tanácsadó

1199 STANDARD KisszuperSzuper vevő 2+1 csöves rádió djvu

1200 STANDARD Kisszuper / 3022Szuper vevő 2 + 1 csöves rádió djvu

1201 STANDARD Kisszuper U / 3020Szuper vevő 2 + 1 csöves rádió djvu

1202 STANDARD Kisszuper U.Szuper vevő 3+2 csöves rádió djvu

1203 STANDARD NagyszuperSzuper vevő 6+2 csöves rádió djvu

1204 STANDARD

Nagyszuper / Koncertszuper / Váltóáramú középszuper / 4355 / 4444

Szuper vevő 4 + 2 csöves rádió djvu

1205 STANDARDNégyesszuper / Koncertszuper / 4244

Szuper vevő 4 + 2 csöves rádió djvu

1206 STANDARD Prima / 2022Egyenes vevő 2 + 1 csöves rádió djvu

1207 STANDARD Prima U / 2020Egyenes vevő 2 + 1 csöves rádió djvu

1208 STANDARD SR F 408 Zsebrádió papír

1209 STANDARD SR H 741 L Táskarádió papír

1210 STANDARD Szuper 36Szuper vevő 5 + 1 csöves rádió djvu

1211 STANDARD Szuper 36 USzuper vevő 5 + 1 csöves rádió djvu

1212 STANDARDSzuper 40 / 2044 / Szuper 41 / 3044

Szuper vevő 4 + 2 csöves rádió djvu

1213 STANDARD Szuper 41Szuper vevő 4+2 csöves rádió djvu

1214 STANDARD Szuper 41 - USzuper vevő 4+3 csöves rádió djvu

1215 STANDARD Szuper 42 / 4255Szuper vevő 5 + 2 csöves rádió djvu

1216 STANDARD Szuper BYSzuper vevő 5 csöves rádió, telepes djvu

1217 STANDARD Szuper YSzuper vevő 3 + 1 csöves rádió djvu

1218 STANDARD Telep szuper / 4200Szuper vevő 4 csöves rádió telepes djvu

1219 STANDARD Telepszuper / 4300Szuper vevő 4 csöves rádió telepes djvu

1220 STANDARD Univerzális kisszuper / 4430Szuper vevő 3 + 1 csöves rádió djvu

1221 STERN Babett Radiorecorder Rádió-magnó, hordozható papír1222 STERN MIKKI 2 Zsebrádió papír

1223 STERN RECORDER 6001 Rádió - magnó papír

1224 STERN Recorder 6001 Rádió-magnó, hordozható papír

1225 STERN Recorder R-4100 Rádió-magnó, hordozható papír

Page 51: Berendezések dokumentációs jegyzéke Mérnöki tanácsadó

1226 SUMMATECH SDM - 2 Digital multimeter papír / PDF1227 SUPRAPHON GE 5 / H 21 / MD 1 Lemezjátszó papír

1228 SUPRAPHON GZ 071 Erősítős lemezjátszó papír1229 SUPRAPHON GZ 641 A Lemezjátszó csöves papír

1230 SUPRAPHON GZ 641 A Lemezjátszó csöves papír

1231 SUPRAPHON GZC 641 A Lemezjátszó csöves, sztereo papír1232 Sylvania 2 E 26 / 6146 / 6146 B RH adócső papír1233 Sylvania 829 B / 832 URH adócső papír

1234 Sylvania USA RADIO TUBES Elektroncső katalógus 1951. PDF

1235 SYSTEM SENSOR B 424 RL docking unitRelés dokkolóegység (egységes) papír

1236 SYSTEM SENSORModel 2151 E Panel: B60-569-00B Füstérzékelő papír

1237 SYSTEM SENSORModel 5451 E Panel: 239C Hősebesség érzékelő papír

1238SYSTRON DONNER DATAPULSE 410

SWEEP/FUNCTION generator papír

1239 Szalánczy Szalánczy 20 W Hangerősítő, csöves papír

1240 Szovjet - Orosz 103 / RIGA Táskarádió papír

1241 Szovjet - Orosz 45 NMikrohullámú teljesítmény-mérő 8,6 ~ 9,6 GHz papír

1242 Szovjet - Orosz A 12 / A 17 / Moszkvics / Volga Csöves és félvezetős autórádió papír

1243 Szovjet - Orosz A 13 / CsajkaCsöves és félvezetős autórádió papír

1244 Szovjet - Orosz A 18Csöves és félvezetős autórádió papír

1245 Szovjet - Orosz A -8 / MoszkvicsSzuper vevő 5 + 1 csöves autórádió papír

1246 Szovjet - Orosz ALMAZ Zsebrádió papír1247 Szovjet - Orosz Alpiniszt Táskarádió papír1248 Szovjet - Orosz Asztra Magnetofon szalagos papír1249 Szovjet - Orosz ATMOSZFERA Zsebrádió papír1250 Szovjet - Orosz Atmoszféra Táskarádió papír1251 Szovjet - Orosz AUSZMA Asztali tranzisztoros rádió papír

1252 Szovjet - Orosz Ƃ vagy A + számok Kódjeles rezgő kvarcok papír1253 Szovjet - Orosz C1 - 112 Oszcilloszkóp djvu

1254 Szovjet - Orosz C1 - 73 oszcillografKétcsatornás 0 - 5 MHz szerviz oszcilloszkóp PDF

Page 52: Berendezések dokumentációs jegyzéke Mérnöki tanácsadó

1255 Szovjet - Orosz C1-72 oscilloscope Oszcilloszkóp 10 MHz papír

1256 Szovjet - Orosz C1-94 oscilloscopeAmatőröknek gyártott oszcilloszkóp papír

1257 Szovjet - Orosz CI 73 / C1 73 oscilloscope Oszcilloszkóp 10 MHz PDF

1258 Szovjet - Orosz CI 75 / C 1 - 75 oszcillografKétcsatornás oszcilloszkóp 50 ohm 250 MHz PDF

1259 Szovjet - Orosz Cnopm - 2 / Sport - 2 Táskarádió papír

1260 Szovjet - Orosz COSMOS - M Zsebrádió papír1261 Szovjet - Orosz Csajka Magnetofon szalagos papír1262 Szovjet - Orosz DESZNA Kazettás magnetofon papír

1263 Szovjet - Orosz ETÜD - 2 Zsebrádió papír

1264 Szovjet - Orosz G4-76A / Г4-76А Szignál generátor 390-1230 MHz papír + PDF

1265 Szovjet - Orosz GAUJA Zsebrádió papír1266 Szovjet - Orosz GMI-5 / ГМИ-5 teljesítmény tetróda PDF

1267 Szovjet - Orosz GSz-21 / ГС-21 trioda

Mikrohullámú tárcsás trióda (G4-76A generátor oszcillátor csöve) PDF

1268 Szovjet - Orosz GU 29 / GU 32 / GU 70 URH adócső papír

1269 Szovjet - Orosz GU 50 / GU 807 RH pentóda - adócső papír

1270 Szovjet - Orosz H 313 ( N 313 ) oszcillografMini rádióamatőr oszcilloszkóp 1 MHz papír

1271 Szovjet - Orosz H 313 ( N 313 ) oszcillografMini rádióamatőr oszcilloszkóp 1 MHz papír

1272 Szovjet - Orosz IC helyettesítő táblázat papír1273 Szovjet - Orosz IC helyettesítő táblázat papír1274 Szovjet - Orosz IC helyettesítő táblázat papír1275 Szovjet - Orosz Jauza 5 Magnetofon szalagos papír1276 Szovjet - Orosz Jubilejnij Lemezjátszó (táska) papír

1277 Szovjet - OroszJUNOSZTY 401 D / JUNOSZTY 603 Hordozható televízió papír

1278 Szovjet - Orosz Junoszty 402 BC Hordozható televízió papír1279 Szovjet - Orosz Jupiter Zsebrádió papír1280 Szovjet - Orosz K 176 series IC K 176 CMOS IC-k papír

1281 Szovjet - Orosz K140Y Integrált áramköri csoport IC papír

1282 Szovjet - Orosz K155 Integrált áramköri csoport IC-k összehasonlító táblázata papír

1283 Szovjet - OroszK164 / K176 / K500 / K530 / K531 / K555 / K564

Integrált áramköri csoport IC-k összehasonlító táblázata papír

Page 53: Berendezések dokumentációs jegyzéke Mérnöki tanácsadó

1284 Szovjet - Orosz Kozmosz Zsebrádió papír

1285 Szovjet - Orosz LENINGRÁD T-2Televizió (OIR 49,75 - 83,75 MHz sáv) + rádióvevő papír

1286 Szovjet - Orosz MELODIJA AM-FM asztali rádió papír1287 Szovjet - Orosz MIR Zsebrádió papír

1288 Szovjet - Orosz NEYWA Zsebrádió papír1289 Szovjet - Orosz Nyeva Zsebrádió papír1290 Szovjet - Orosz OLIMP-004 magnetofon Nagy szalagos magnetofon djvu1291 Szovjet - Orosz Oljonok Zsebrádió papír

1292 Szovjet - Orosz OML - 2M Oszcilloszkóp (5 MHz) papír + PDF

1293 Szovjet - Orosz OML - 3M Oszcilloszkóp (5 MHz) PDF

1294 Szovjet - Orosz Orbita Zsebrádió papír

1295 Szovjet - Orosz ORBITA - 2 Zsebrádió papír

1296 Szovjet - Orosz ORLJONOK Zsebrádió papír

1297 Szovjet - Orosz ORLJONOK 605 Zsebrádió papír1298 Szovjet - Orosz Planéta Zsebrádió papír

1299 Szovjet - Orosz POCCИЯ 303 / ROSSZIJA 303 Táskarádió papír

1300 Szovjet - OroszR - 105 M / R - 108 M / R - 109 M Katonai rádió adó-vevő papír

1301 Szovjet - Orosz R - 107 TTranzisztoros katonai adó-vevő papír

1302 Szovjet - Orosz REMBRANDT FE 852 DTelevizió (OIR 1 - 10. csatorna) papír

1303 Szovjet - Orosz RIGA 302 Táskarádió papír

1304 Szovjet - Orosz ROSSIJA Táskarádió papír1305 Szovjet - Orosz SELGA Zsebrádió papír

1306 Szovjet - Orosz SELGA Zsebrádió papír

1307 Szovjet - Orosz SELGA Zsebrádió papír1308 Szovjet - Orosz SELGA - 402 Táskarádió papír

1309 Szovjet - Orosz SELGA 402 Zsebrádió papír

Page 54: Berendezések dokumentációs jegyzéke Mérnöki tanácsadó

1310 Szovjet - Orosz SELGA 402 Zsebrádió papír

1311 Szovjet - Orosz SHILJALIS Hordozható televízió papír

1312 Szovjet - Orosz SHILJALIS 401 D-S Hordozható televízió papír

1313 Szovjet - Orosz SIGNAL Táskarádió papír1314 Szovjet - Orosz SIGNAL - 304 Zsebrádió papír

1315 Szovjet - Orosz SIGNAL 601 Zsebrádió papír1316 Szovjet - Orosz Sirály Zsebrádió papír

1317 Szovjet - Orosz SOHATA Táskarádió papír

1318 Szovjet - Orosz Sokol Zsebrádió papír

1319 Szovjet - Orosz Sokol - 404 Tranzisztoros zsebrádió papír

1320 Szovjet - Orosz SOKOL /Szokol Sokol zsebrádió papír

1321 Szovjet - Orosz SOKOL 308 Táskarádió papír

1322 Szovjet - Orosz SOKOL 4 / Szokol 4 Zsebrádió papír

1323 Szovjet - Orosz SOKOL 403 / Szokol 403 Zsebrádió papír

1324 Szovjet - Orosz SONATA 201 Táskarádió papír1325 Szovjet - Orosz SUVENIR / Szuvenir Zsebrádió papír

1326 Szovjet - Orosz Sz4-48 / С4-48

"Analizator szpektra" Precíziós szelektív, kettős keverős hangfrekvenciás analizátor papír

1327 Szovjet - Orosz VEF - 10 Táskarádió papír1328 Szovjet - Orosz VEF - 12 / VEF - 204 Táskarádió papír

1329 Szovjet - Orosz VEF 10 / VEF 12 Táskarádió papír

1330 Szovjet - Orosz VEF 12 Táskarádió papír

1331 Szovjet - Orosz VEF 202 / VEF 206 Táskarádió papír

1332 Szovjet - Orosz VEF 204 Táskarádió papír

1333 Szovjet - Orosz VEF 204 Táskarádió papír

Page 55: Berendezések dokumentációs jegyzéke Mérnöki tanácsadó

1334 Szovjet - Orosz VEGA - 402 Zsebrádió papír

1335 Szovjet - Orosz VEGA / VEGA - 402 Táskarádió papír

1336 Szovjet - Orosz Vega 326 Rádió-magnó, hordozható papír1337 Szovjet - Orosz VESZNA Magnetofon szalagos papír1338 Szovjet - Orosz VESZNYA Magnetofon szalagos papír

1339 Szovjet - Orosz VL - 100 / ELEKTRONIKA Hordozható televízió papír

1340 Szovjet - Orosz VL 100 Hordozható televízió papír

1341 Szovjet - OroszX 1 - 50 ( H 1 - 50 ) / XI - 50 (HI - 50) wobbler oszcilloszkóp

Wobblerszkóp három sávban 0,4 - 435MHz, 435 - 635MHz, 635 - 1000MHz RAR

1342 Szovjet - Orosz Ҽtud - 2 / ETÜD - 2 Zsebrádió papír1343 Szovjet - Orosz ЗK series IC EK series CMOS IC-k papír

1344 Szovjet - Orosz СОКОЛ / SOKOL / SZOKOL Zsebrádió papír

1345 Szovjet - Orosz Ф 4318 / F 4318+B1274 Multiméter papír

1346 Szovjet - Orosz Ц - 401 / JUNOSZTY Hordozható színes televízió papír

1347 Szovjet - Orosz Ц 430 / C 430 Színes televízió papír

1348 Szovjet - Orosz Ц 4311 / C 4311 Kéziműszer papír

1349 Szovjet - Orosz ЦI - 72 / CI - 72 / C1 - 72 Oszcilloszkóp (10 MHz) papír

1350 Szovjet - OroszЭLEKTROH 714 / ELEKTRON 714 Színes televízió papír

1351 Szovjet - OroszЭLEKTROH 722 / ELEKTRON 722 Színes televízió papír

1352 Szovjet - Orosz ЮПИТЕР / JUPITER Táskarádió papír

1353 Szovjet TENTO FANTASIA Hordozható telepes rádió papír

1354 TAICON MS - 607 A Zsebrádió papír

1355 Távközlési KTSz 639 / 639 B Grid - Dip meter papír + PDF

1356 Távközlési KTSz HM-21Hangfrekvenciás feszültségmérő papír

1357 Távközlési KTSz TT 1301Szelektív feszültségmérő - mérővevő 30Hz - 300kHz papír

1358 Távközlési KTSz TT 1302Szelektív feszültségmérő - mérővevő 30Hz - 1MHz papír

1359 Technics RS-B10 cassette deck Hi-Fi kazettás magnó deck papír1360 Technics RS-D250 cassette deck sztereó magnódeck papír

1361Technics / Panasonic

RS-CH700 Casette Deck for SC-CH700 system

Kétkazettás deck Technics Hi-Fi toronyhoz PDF

Page 56: Berendezések dokumentációs jegyzéke Mérnöki tanácsadó

1362Technics / Panasonic SC - CH 7 CD System Stereo

Hi-Fi torony: Compact Disc Player SL-CH7, Casette Deck RS-CH7, Tuner ST-CH7L, Amplifier SU-CH7, Remote Control transmitter RAK-SC511W PDF

1363Technics / Panasonic

SL - CH 7 Compact Disc Player for SC-CH7 system

CD lejátszó Technics Hi-Fi toronyhoz PDF

1364Technics / Panasonic

ST - CH 7 L Stereo Tuner LW/MW/FM for SC-CH7 system

Tuner Technics Hi-Fi toronyhoz PDF

1365Technics / Panasonic

SU - CH 7 Amplifier for SC-CH7 system Sztereo erősítő PDF

1366TECHNOFRIGO DELL'ORTO

CPR1 / Cold Room Control Panel

Hűtőszobák elektromos rendszere papír

1367 TEFAL TEFAL 7015 (EUP 856-B) Hidegpárásító (ultrahangos) papír

1368 TEKELEC TA 305 / TA 310 Digital Panel Meter papír

1369 TEKTRONIX 2213 oscilloscopeKétcsatornás oszcilloszkóp 60 MHz PDF

1370 TEKTRONIX 453 oscilloscope

Kétsugaras o+C1148szcilloszkóp 60 MHz PDF

1371 TEKTRONIX 465 M oscilloscopeKétcsatornás szerviz oszcilloszkóp 100MHz PDF

1372 TEKTRONIX 466 oscilloscope2 + 1 csatornás analóg tárolós oszcilloszkóp PDF

1373 TEKTRONIX THS720 P oscilloscope Akkumulátoros digitális oszcilloszkóp család PDF

1374 TELEFUNKEN 437Szuper vevő 4 + 1 csöves rádió djvu

1375 TELEFUNKEN 540Szuper vevő 4 + 2 csöves rádió djvu

1376 TELEFUNKEN 055 VSzuper vevő 3 + 2 csöves rádió djvu

1377 TELEFUNKEN 065 VSzuper vevő 3 + 2 csöves rádió djvu

1378 TELEFUNKEN 1 T 64 VSzuper vevő 3 + 1 csöves rádió djvu

1379 TELEFUNKEN 1 T 75 USzuper vevő 4 + 2 csöves rádió djvu

1380 TELEFUNKEN 1 T 75 V / 1 T 75 VGRSzuper vevő 3 + 2 csöves rádió djvu

1381 TELEFUNKEN 1 T 76 VSzuper vevő 4 + 2 csöves rádió djvu

1382 TELEFUNKEN 140 U / 141 UEgyenes vevő 1 + 1 csöves rádió djvu

1383 TELEFUNKEN 140 V / 141 VEgyenes vevő 1 + 1 csöves rádió djvu

1384 TELEFUNKEN 143 GWSzuper vevő 2 + 1 csöves rádió djvu

Page 57: Berendezések dokumentációs jegyzéke Mérnöki tanácsadó

1385 TELEFUNKEN 2 B 54 GWKSzuper vevő 3 + 1 csöves rádió djvu

1386 TELEFUNKEN 2 T 64 BSzuper vevő 4 csöves rádió telepes djvu

1387 TELEFUNKEN 2 T 64 USzuper vevő 3 + 1 csöves rádió djvu

1388 TELEFUNKEN 2 T 65 V / 2 T 65 VGRSzuper vevő 3 + 2 csöves rádió djvu

1389 TELEFUNKEN 2 T 85 VSzuper vevő 4 + 2 csöves rádió djvu

1390 TELEFUNKEN 237 / 238 VEgyenes vevő 2 + 1 csöves rádió djvu

1391 TELEFUNKEN 237 U / 238 UEgyenes vevő 2 + 2 csöves rádió djvu

1392 TELEFUNKEN 239 U Egyenes vevő 2 + 2 csöves rádió djvu

1393 TELEFUNKEN 239 V Egyenes vevő 2 + 1 csöves rádió djvu

1394 TELEFUNKEN 240 UEgyenes vevő 2 + 2 csöves rádió djvu

1395 TELEFUNKEN 240 VEgyenes vevő 2 + 1 csöves rádió papír

1396 TELEFUNKEN 241 UEgyenes vevő 2 + 2 csöves rádió djvu

1397 TELEFUNKEN 241 UEgyenes vevő 2+2 csöves rádió djvu

1398 TELEFUNKEN 241 VEgyenes vevő 2 + 1 csöves rádió djvu

1399 TELEFUNKEN 241 VEgyenes vevő 2+1 csöves rádió djvu

1400 TELEFUNKEN 3 T 64 USzuper vevő 3 + 1 csöves rádió djvu

1401 TELEFUNKEN 3 T 65 USzuper vevő 4 + 1 csöves rádió djvu

1402 TELEFUNKEN 3 T 65 V / 3 T 65 VGRSzuper vevő 4 + 1 csöves rádió papír

1403 TELEFUNKEN 3 T 66 VSzuper vevő 4 + 2 csöves rádió djvu

1404 TELEFUNKEN 313 NRSzuper vevő 3 + 1csöves rádió djvu

1405 TELEFUNKEN 338 VSzuper vevő 3 + 1 csöves rádió djvu

1406 TELEFUNKEN 339 VSzuper vevő 3 + 1 csöves rádió djvu

1407 TELEFUNKEN 340 T / 341 TEgyenes vevő 3 csöves rádió telepes djvu

1408 TELEFUNKEN 340 VSzuper vevő 3 + 1 csöves rádió djvu

1409 TELEFUNKEN 341 TEgyenes vevő 3 csöves rádió, telepes djvu

1410 TELEFUNKEN 341 USzuper vevő 3 + 3 csöves rádió djvu

1411 TELEFUNKEN 341 USzuper vevő 3+3 csöves rádió djvu

1412 TELEFUNKEN 341 VSzuper vevő 3 + 1 csöves rádió djvu

Page 58: Berendezések dokumentációs jegyzéke Mérnöki tanácsadó

1413 TELEFUNKEN 341 VSzuper vevő 3+1 csöves rádió djvu

1414 TELEFUNKEN 4 T 61 BSzuper vevő 4 csöves rádió telepes djvu

1415 TELEFUNKEN 439 TSzuper vevő 4 csöves rádió telepes papír

1416 TELEFUNKEN 439 VSzuper vevő 4 + 2 csöves rádió djvu

1417 TELEFUNKEN 440 VSzuper vevő 4 + 2 csöves rádió djvu

1418 TELEFUNKEN 441 TSzuper vevő 4 csöves rádió telepes djvu

1419 TELEFUNKEN 441 TSzuper vevő 4 csöves rádió, telepes djvu

1420 TELEFUNKEN 441 VSzuper vevő 4+2 csöves rádió djvu

1421 TELEFUNKEN 441 V / 441 VGRSzuper vevő 4 + 2 csöves rádió djvu

1422 TELEFUNKEN 538 VSzuper vevő 5 + 2 csöves rádió papír

1423 TELEFUNKEN 539 VSzuper vevő 5 + 2 csöves rádió djvu

1424 TELEFUNKEN 541 VSzuper vevő 5+2 csöves rádió djvu

1425 TELEFUNKEN 541 V / 541 VLSzuper vevő 5 + 2 csöves rádió djvu

1426 TELEFUNKEN 541 VLSzuper vevő 5+2 csöves rádió, nyomógombos djvu

1427 TELEFUNKEN 754 USzuper vevő 3 + 1 csöves rádió djvu

1428 TELEFUNKEN 754 VSzuper vevő 3 + 1 csöves rádió papír

1429 TELEFUNKEN 764 U / 964 U / 954 USzuper vevő 3 + 1 csöves rádió papír

1430 TELEFUNKEN 8165 V / 9165 VSzuper vevő 3 + 2 csöves rádió djvu

1431 TELEFUNKEN 864 VSzuper vevő 3 + 1 csöves rádió papír

1432 TELEFUNKEN 865 V / 865 VGRSzuper vevő 3 + 2 csöves rádió djvu

1433 TELEFUNKEN 954 V / 964 VSzuper vevő 3 + 1 csöves rádió djvu

1434 TELEFUNKEN 965 VSzuper vevő 3 + 2 csöves rádió djvu

1435 TELEFUNKEN LS 50 RH adócső papír

1436 TELEFUNKEN MesterszuperSzuper vevő 5 + 1 csöves rádió djvu

1437 TELEFUNKEN Népvevő U. Néprádió 1+1 csöves rádió djvu

1438 TELEFUNKEN Népvevő V. Néprádió 1+1 csöves rádió djvu

1439 TELEFUNKEN RegősEgyenes vevő 2 + 1 csöves rádió djvu

1440 TELEFUNKENMagnetofon, telepes szalagos papír

Page 59: Berendezések dokumentációs jegyzéke Mérnöki tanácsadó

1441 TELMESÁthallási csillapításmérő TT - 5106

Csillapítás és áthallási csillapítás mérő 300 Hz - 620 kHz papír

1442 TELMES Csillapításszekrény TT - 41xCsillapításszekrény 0 - 1 MHz papír

1443 TELMESÉrnégyes lezáró "B" TT - 5103

Kábelér-négyesek és ezek pupincséve terheléseinek áthallási csillapítás méréséhez lezárók. papír

1444 TELMESFantomkapcsoló TT - 5104

Szimmetrikus kábelér-négyesek belső áthallás méréséhez papír

1445 TELMES Impulzus időzítő TT - 5350 Reed relés időzítő generátor papír

1446 TELMESImpulzusidő-mérő TT - 5351

Elsősorban mechanikus érintkezők által keltett impulzusok mérésére papír

1447 TELMES Kábel C - ∆C - G mérőhíd

Kapacitív csatolás, üzemi kapacitást- és átvezetést mérő műszer papír + PDF

1448 TELMESKábel hibahely-mérő TT - 2105

Elsősorban telefonkábel és, távközlő vonalak méréséhez papír

1449 TELMES RC oszcillátor TR 0210RC generátor 30 Hz - 300 kHz papír + PDF

1450 TELMES Szelektív mérővevő TT - 1302Szelektív mérővevő 30 Hz - 1 MHz papír

1451 TELMESSzint- és impedancia mérő TT - 1152

Szint- és impeadancia mérő 20 Hz - 30 kHz (100 kHz), -50dB - +30dB papír

1452 TELMES Szintadó TT - 0152Szintadó 200 Hz - 6 kHz, -40dB - +5dB papír

1453 TELMESTEL-TIME METER TT - 5353

Jelfogó működési idő és érintkezők nyitás- zárásidőt mérő műszere papír

1454 TELMES TR - 2152 RLC mérőhíd papír

Page 60: Berendezések dokumentációs jegyzéke Mérnöki tanácsadó

1455 TELMESTranzisztoros telefontechnikai mérőbörönd TT - 0150

Telefontechnikai mérőbörönd papír

1456 TELMES TT - 2164 Vezetékkereső papír + PDF

1457 TELMESVonalutánzat TT - 5101 A

Távbeszélő vonalak szimulálására papír

1458 TERTA 632 Magnetofon szalagos papír

1459 TERTA 1027 Táskarádió papír1460 TERTA 1042 Táskarádió papír

1461 TERTA 1051 Táskarádió papír

1462 TERTA 1004 / 1004 - 2 Táskarádió papír1463 TERTA 1042 - 2 / 1042 - 20 Táskarádió papír

1464 TERTA 1064 / ORIONTON Táskarádió papír

1465 TERTA BA 408 F

Szuper vevő 5 csöves rádió, telepes + anódpótlós táskarádió papír

1466 TERTA HallásjavítóNégy tranzisztoros hallásjavító készülék papír

1467 TERTA MINORION / BELGAME Táskarádió papír

1468 TERTAORIONETT 1004 - 1 / 1027 - 3 / 1027 - 30 Táskarádió papír

1469 TERTAORIONTON 1042 / 1042 A / 1042 - 2 Táskarádió papír

1470 TERTA T - 422Szuper vevő 4 + 2 csöves rádió papír

1471 TERTA T - 922 Magnetofon szalagos papír

1472 TERTA T - 922 Magnetofon szalagos papír + PDF

1473 TERTA T 325Szuper vevő 3 + 2 csöves rádió papír

1474 TERTA T 325 BSzuper vevő 5 csöves rádió, telepes papír

1475 TERTA T 325 BSzuper vevő 5 csöves rádió, telepes papír

1476 TERTA T 328Szuper vevő 3 + 2 csöves rádió papír

Page 61: Berendezések dokumentációs jegyzéke Mérnöki tanácsadó

1477 TERTA T 328 / T 328 RH / T 328 HSzuper vevő 3 + 2 csöves rádió, telepes papír

1478 TERTA T 331Szuper vevő 3 + 2 csöves rádió papír

1479 TERTA T 406Hordozható telepes rádió, 4 csöves táskarádió papír

1480 TERTA T 422Szuper vevő 4 + 2 csöves rádió papír

1481 TERTA T 422 / T 422 G / T 422 MSzuper vevő 4 + 2 csöves rádió papír

1482 TERTA T 425Szuper vevő 4 + 2 csöves rádió papír

1483 TERTA T 425Szuper vevő 4 + 2 csöves rádió papír

1484 TERTA T 425 BSzuper vevő 4 + 2 csöves rádió papír

1485 TERTA T 426 / T 426 GSzuper vevő 4 + 2 csöves rádió + (lemezjátszó) papír

1486 TERTA T 426 M

Magnetofonnal egybe-épített szuper vevő 4 + 2 csöves rádió papír

1487 TERTAT 528 H / T 528 G / T 528 K / T 528 MG

Magnetofonnal és lemezjátszóval esetlegesen egybeépített szuper vevő 5 + 2 csöves rádió papír

1488 TERTA T 529 H / T 529 K / T 529 MG

Magnetofonnal és lemezjátszóval esetlegesen egybeépített szuper vevő 5 + 2 csöves rádió papír + PDF

1489 TERTA TERTA Hallásjavító készülék papír1490 TERTA TERTA 1004 Táskarádió papír1491 TERTA TERTA 1027 - 30 Táskarádió papír1492 TERTA TERTA 1027 / 1027 3 Táskarádió papír

1493 TERTA TERTA 632Telepes - szalagos magnetofon papír

1494 TERTA TERTA 811 Magnetofon szalagos papír

1495 TERTA

TERTA 811 / T 426 M / T 428 MG / T 528 K / T 529 MG / T 529 K / T 422 M Magnetofon szalagos papír + PDF

1496 TERTA TM 9 / Terta Magnetofon szalagos papír

1497 TERTA UKW SUPERTON 1051 Táskarádió papír1498 TERTA / BRG Calypso / M 8 Magnetofon szalagos papír

1499 TERTA / BRG M - 8 / CALYPSO Magnetofon papír

Page 62: Berendezések dokumentációs jegyzéke Mérnöki tanácsadó

1500 TERTA / BRG M - 8 / CALYPSO Szalagos magnetofon papír1501 TERTA / ORION TERTA 1027 - 2 Táskarádió papír1502 TERTA / ORION TERTA 1042 / ORIONTON Táskarádió papír

1503TERTA / TELEFONGYÁR 325

Szuper vevő 3 + 2 csöves rádió djvu

1504TERTA / TELEFONGYÁR 331

Szuper vevő 3 + 2 csöves rádió djvu

1505 TESLA 1127 A 1 / PRAGA Zeneszekrény papír1506 TESLA 1900 B-4 autórádió-magnó autórádió-magnó papír

1507 TESLA 2105 B 2 / spider Autórádió papír

1508 TESLA 2105-B 2 Spieder 3 Autórádió papír

1509 TESLA 2107 B Autórádió papír

1510 TESLA 2107-B Elektron Autórádió papír

1511 TESLA 2108-B 1 Spieder 3 Autórádió papír

1512 TESLA 2110 B 5 Autórádió papír

1513 TESLA 442 A 1 / SPIRITUAL Tranzisztoros asztali rádió papír

1514 TESLA A 3 Hordozható rádió-magnó papír

1515 TESLA AZG 982Korrektor előerősítő dinamikus hangszedőhöz papír

1516 TESLA B - 100 Magnetofon szalagos papír1517 TESLA B - 400 Magnetofon szalagos papír

1518 TESLA B 4 Magnetofon szalagos papír

1519 TESLA B 4 Magnetofon szalagos papír1520 TESLA B 41 / B 42 Magnetofon szalagos papír

1521 TESLA B 42 Magnetofon szalagos papír1522 TESLA B 43 / A Magnetofon szalagos papír

1523 TESLA B 43/A Orsós sztereó magnetofon papír

1524 TESLA B 45 Magnetofon szalagos papír

1525 TESLA B 45 Szalagos magnetofon papír

1526 TESLA B 46 Orsós sztereó magnetofon papír

Page 63: Berendezések dokumentációs jegyzéke Mérnöki tanácsadó

1527 TESLA B 47 Magnetofon szalagos papír

1528 TESLA B 700 magnetofon Szalagos magnetofon papír1529 TESLA B 700 magnetophon Szalagos magnetofon papír1530 TESLA B 85 Magnetofon szalagos papír1531 TESLA B 90 / ANP 290 Magnetofon szalagos papír

1532 TESLA B 93 Orsós sztereó magnetofon papír

1533 TESLA B 93 Orsós sztereó magnetofon papír

1534 TESLA B100 Orsós sztereó magnetofon papír

1535 TESLA B101 Orsós sztereó magnetofon papír

1536 TESLA B41 Magnetofon szalagos papír

1537 TESLA dolly 2 Táskarádió papír

1538 TESLAfrom KT 205 to KT 784 series triacs KT sorozatú TESLA triakok papír

1539 TESLAfrom KT 401 to KT 726 series thyristors

KT sorozatú TESLA tirisztorok papír

1540 TESLA GZ 101 Lemezjátszó papír

1541 TESLA GZC 110 - 1 Sztereo lemezjátszó papír1542 TESLA NC - 440 Lemezjátszó papír1543 TESLA NC 450 turntable Lemezjátszó papír

1544 TESLA NZK-145Kompakt lemezjátszó és magnó erősítővel papír

1545 TESLANZK-160 compact tape-roundtable-amplifier

Kompakt lemezjátszó és magnó erősítővel papír

1546 TESLA SEXTANT Zeneszekrény papír

1547 TESLA Soprán 635/A - 2 AM-FM asztali rádió papír

1548 TESLA Spider - 3 Autórádió papír

1549 TESLA Synkopa 1032/A AM-FM asztali rádió papír1550 TESLA T - 58 Táskarádió papír1551 TESLA T - 60 Táskarádió papír

1552 TESLA Tesla A3 Rádió-magnó, hordozható papír

Page 64: Berendezések dokumentációs jegyzéke Mérnöki tanácsadó

1553 TESLA URAN Magnetofon szalagos papír

1554 TESLA 2007 BV / StandardCsöves és félvezetős autórádió papír

1555 TESLA 2013 BV / LuxusCsöves és félvezetős autórádió papír

1556 TESLA 2203 BV / OsvenaSzuper vevő 9 csöves autóbuszrádió papír

1557 TESLA 503 BV - III / 513 BV - III / Omikron

Szuper vevő 3 csöves autórádió papír

1558 TESLA B 444 Magnetofon szalagos papír

1559 TESLA BM 508 Impedance meter Impedancia mérőhíd PDF

1560 THOMASBLUEPOWER electronic BS2038 Porszívó papír

1561 THOMSON IF 6357 televison Televízió PDF

1562 THORENS TD 125 Lemezjátszó papír

1563 THORN FERGUSON 3270 Rádió-magnó, hordozható papír

1564 TOSHIBA IC 70 Zsebrádió papír

1565 TOSHIBA IC 700 Zsebrádió papír

1566 TOSHIBA RC 803 Órás rádió papír

1567 TOSHIBA RT 2300 Rádió-magnó, hordozható papír1568 TOSHIBA RT 294 F Rádió - magnó papír

1569 TOSHIBA RT 294 F Rádió - magnó papír

1570 TOSHIBA RT 294 F Rádió-magnó, hordozható papír

1571 TOSHIBA RT 313 F Rádió-magnó, hordozható papír

1572 Towa Electronics Mini StereoRádió-magnó, hordozható (sztereo) papír

1573 TRIO - KENWOOD CS 1560 A oscilloscope 15 MHz oszcilloszkóp PDF

1574 TRT TRTHordozható hangerősítő, csöves papír

1575 TRT TRTVetítőgép hangerősítő, csöves papír

Page 65: Berendezések dokumentációs jegyzéke Mérnöki tanácsadó

1576 TUNGSRAMD - / B - / DG - / DB - / DN - / DW - / DH - / DP - Katódsugár csövek papír

1577 TUNGSRAM DG 7 - 113 ~ DG 7 - 190Szögletes katódsugár csövek papír

1578 TUNGSRAM E8 23W/A F82 Kompakt fénycső 23W papír1579 TUNGSRAM Képcső Képcsőadatok papír

1580 TUNGSRAMM 17 - 11 / M 28 - 12 / K 36 - 20 / M 47 - 12 Monitorcsövek papír

1581 TUNGSRAM MÜ - 61 Penning vacuummérő papír + PDF

1582 TUNGSRAM

OS 16 / OS 51 / OS 70/1750 / OS125/2000 / OT 100 / OT 400 / 3 S 013 T / 3 S 035 T / 4 S 016 T / 4 S 040 T / 5 S 045 T RH adócső papír

1583 TUNGSRAM P13 / P13A / P13B / P14 / P15 Tranzisztor karakterisztikák papír1584 TUNGSRAM PCF 801 / PCF 803 Elektroncső papír

1585 TUNGSRAMVF 501 / VF 502 / VF 503 / VF 2501 / VF 2502

Villanófény csövek / Flash lamps papír

1586Tungsram Corp. (Dán) 3F-T3535 AM-FM asztali rádió papír

1587 UHER RG-260 AM-FM stereo receiverHi-Fi rádió-erősítő 8 ohm 2x25 W (2x32 W) papír

1588 UNITRA (lengyel) DSH-101 / DSH 102 / Elizabeth AM-FM asztali rádió papír

1589 UNITRA (lengyel)DSH-302A / DSH-303A / MERKURY AM-FM asztali rádió papír

1590 UNITRA (lengyel)DSH-302A / DSH-303A / MERKURY AM-FM asztali rádió papír

1591 UNITRA (lengyel) DSP-301 / DUET AM-FM asztali rádió papír

1592 UNITRA (lengyel) DSS 101 / AMATOR AM-FM asztali rádió papír

1593 UNITRA (lengyel) DSS-201 / Beta AM-FM asztali rádió papír

1594 UNITRA (lengyel) DSS-201 / Beta AM-FM asztali rádió papír

1595 UNITRA (lengyel) JOLA 2 / MKR 1251 Rádió-magnó, hordozható papír

1596 UNITRA (lengyel) M 1417 S Orsós sztereó magnetofon papír

1597 UNITRA (lengyel) M 2403 SD Orsós sztereó magnetofon papír

1598 UNITRA (lengyel) M 2405 S Orsós sztereó magnetofon papír

1599 UNITRA (lengyel) M 2405 S/IC Orsós sztereó magnetofon papír

1600 UNITRA (lengyel) M 2407 S Orsós sztereó magnetofon papír

Page 66: Berendezések dokumentációs jegyzéke Mérnöki tanácsadó

1601 UNITRA (lengyel) M 2408 SD Orsós sztereó magnetofon papír

1602 UNITRA (lengyel) maja Rádió-magnó, hordozható papír1603 UNITRA (lengyel) MERKURY Hi-Fi rádióvevő papír

1604 UNITRA (lengyel) MK 2500 Rádió-magnó, hordozható papír

1605 UNITRA (lengyel) RB-3200 Rádió-magnó, hordozható papír

1606 UNITRA (lengyel) Safari Autórádió papír

1607 UNITRA (lengyel) TSH-110 / TSH-111 AM-FM sztereo Hi-Fi tuner papír

1608 UNITRA (lengyel) TSH-110 / TSH-111 / TSH-402 AM-FM sztereo Hi-Fi tuner papír1609 UNITRA (lengyel) WG - 417 / LUX Lemezjátszó papír

1610 UNITRA (lengyel) ZK 146 Orsós sztereó magnetofon papír

1611 UNITRA (lengyel) ZK 246-1 Orsós sztereó magnetofon papír

1612 UNITRA (lengyel) ZK 246-2 / M 2404 S Orsós sztereó magnetofon papír

1613 UNI-TREND UT-60E digital multimeterAutorange telepes multiméter papír

1614 UNIVERSUM BSG 3271 / BSG 3272 CB adó-vevő papír

1615 UNIVERSUM BSG 3271 / BSG 3272 Kézi CB adó-vevő papír

1616 Vacuumschmelze

Hypersil: SM 42 - SM 102b, SE 60 - SE 231c, SG 54 - SG165, SU 30a - SU 114b

HIPERSZIL tekercselt vasmagok papír

1617VADÁSZTÖLTÉNY / VTRGY 545 B

Szuper vevő 4 csöves rádió telepes djvu

1618VADÁSZTÖLTÉNY / VTRGY B 545

Telepes szuper vevő 4 csöves rádió papír

1619VADÁSZTÖLTÉNY / VTRGY B 646

Telepes szuper vevő 4 csöves rádió papír

1620VADÁSZTÖLTÉNY / VTRGY BALATON R 656

Szuper vevő 4 + 2 csöves rádió papír

1621VADÁSZTÖLTÉNY / VTRGY DIADAL R 846 / R 856

Szuper vevő 4 + 2 csöves rádió papír

1622VADÁSZTÖLTÉNY / VTRGY FEHÉRVÁR R 736

Szuper vevő 3 + 1 csöves rádió, univerzális papír

1623VADÁSZTÖLTÉNY / VTRGY R 545

Szuper vevő 4 + 1 csöves rádió papír

1624VADÁSZTÖLTÉNY / VTRGY R 545 / R 546 / R 545 A

Szuper vevő 4 + 1 csöves rádió (R 545 A órával) papír

1625VADÁSZTÖLTÉNY / VTRGY

VELENCE ( 636 / 636 N / 646 / 646 N )

Szuper vevő 3 + 1 (3 + 2) csöves rádió papír

1626 VAPEX VTE-200Multi charger akkumulátor töltő papír + PDF

Page 67: Berendezések dokumentációs jegyzéke Mérnöki tanácsadó

1627 VDH (Holland)PROBA-120 VDH Network Interface modul

Galvanikusan leválasztott RS232-es interface PDF

1628VEB Sachsenwerk Radeberg RUBENS FE 855 C

Televizió (OIR I-ben 3 és OIR III-ban 7 csatorna) + URH rádióvevő papír

1629 VEB Stern T - 100 / T - 101 Zsebrádió papír

1630VEB WETRON WEIDA STELLA 300 - 1

Feszültségszabályzó transzformátor papír + PDF

1631 Vegyes 1196 / S Grid - Dip meter papír + PDF1632 Vegyes 8020 A Digital multimeter papír

1633 Vegyes 822 / ERKEL Magnetofon szalagos papír

1634 Vegyes A 2-1 (PCB: HD-1)Electronic Fly Swatter (Elektronikius rovarirtó) papír

1635 Vegyes A 480 / SBS POWER BOXAutós AA size akkumulátor töltő papír

1636 Vegyes AB - 440WDRádió távkapcsolt hálózati dugalj (Wireless Switch Unit) papír

1637 Vegyes ALAN - MIDLAND 507 LPD adó-vevő papír

1638 Vegyes ALAN 42 CB adó-vevő papír

1639 Vegyes ALAN 421 PMR adó-vevő papír

1640 Vegyes ALAN 441 PMR adó-vevő papír

1641 Vegyes ALAN 78 P / CB radio CB adó-vevő papír

1642 Vegyes ALAN-95 FM rádió adó-vevőKézi CB rádió 26.955-27.405 MHz papír

1643 Vegyes AUDIOTON sound-corrector

grafikus hangszínkorrektor jobb és bal hangcsatorna 2x10 potméterrel papír

1644 Vegyes AY-3-8500 TV játék áramkör papír

1645 Vegyes B 237 F Tranzisztoros rádió papír

1646 Vegyes Barát WGb 130 Telepes lemezjátszó papír

1647 Vegyes BC 348 Rövidhullámú rádió-vevő papír

1648 Vegyes BEETHOVEN Rádió csöves rádió papír1649 Vegyes Beijing 837-1PS color TV Színes TV 37-cm papír

1650 Vegyes BELCANTO Lemezjátszó papír

1651 Vegyes BH - 9703 Vezeték nélküli csengő papír

1652 Vegyes CONSTA Vezeték nélküli ajtócsengő papír

1653 VegyesCUBIC 1500 Z / RF power amplifier RH linear végfok papír

Page 68: Berendezések dokumentációs jegyzéke Mérnöki tanácsadó

1654 Vegyes D 810 Diktafon papír

1655 Vegyes DEALER 55038 / DC adaptorSzabályozható dugasztáp 3 ~ 12V DC 1A papír

1656 Vegyes DECENT 306 Lemezjátszó erősítő papír

1657 Vegyes DNT M54FM rádió adó-vevő 13,2V-os mobil CB rádió papír

1658 Vegyes DS-203Mini oszcilloszkóp és függvénygenerátor papír

1659 Vegyes DT 9205 A multimeter3½ digit kézi digitális multiméter papír

1660 Vegyes E9 - 2Jósági tényező mérő (15 - 250 MHz Q= 5 - 1200) papír

1661 Vegyes ENTERPRISE 128K computerENTERPRISE személyi számítógép papír

1662 Vegyes ES 94 IR mozgásérzékelő papír

1663 Vegyes EV 1303 Telepes lemezjátszó papír

1664 Vegyes ÉVÉ - UNIVERSALÉrintésvédelmi mérő- és ellenörző műszer papír

1665 Vegyes EXCELLENT - S Lemezjátszó papír1666 Vegyes Ezüst - Cink akkumulátor Akkumulátor papír

1667 Vegyes FERRITLágymágneses ferrit gyártmányok papír

1668 VegyesForgeos / Nite Lite / Dulux El / Philips Kompakt fénycső papír

1669 Vegyes Formel-1 FM rádió adó-vevő 12V-os mobil CB rádió papír

1670 Vegyes Ghost finder / panel: DSK9B25 Poloska kereső papír + PDF1671 Vegyes GM tubes datas GM cső adatok papír

1672 Vegyes GPB 14 GSSAKapcsolóüzemű dugasztáp DC 12V 1,5A papír

1673 Vegyes GRID-DIP1957. évi tervezés, építés, használat PDF

1674 Vegyes GU 17 adócsőKettős sugártetróda max. 250MHz, max. 11W papír

1675 Vegyes Hangládák

Mély- és középnyomó hangládák kiviteli rajzai, műszaki adatai, készítése papír

1676 Vegyes HT 68 Hangos telefon papír

1677 Vegyes HűtőlemezekHűtőlemezek adatai, méretezés papír

1678 Vegyes IAN 2571 smooke detector Füstérzékelő papír

Page 69: Berendezések dokumentációs jegyzéke Mérnöki tanácsadó

1679 Vegyes IM 2A1 Teljesítmény erősítő papír

1680 Vegyes InduktivitásNyomtatott induktivitások méretezése papír

1681 Vegyes Ionizátorminusz 7500 V ionizációs potenciállal ionizátor papír

1682 Vegyes IzzólámpákIzzólámpák feszltség-áram karakterisztikái papír

1683 Vegyes Kaiser KA 9022 L Mobil CB adó-vevő papír

1684 VegyesKatódsugár csövek adatai CRT tubes data

3BPI-A, 3DPI-A, 3KPI, 4BPI-D, 5BPI-A, 5CPI-A, DG13-154, DBM13-136, DG7-113-A, 8L029, 8L039, 13L036, 13L037, 13L043, 13L048, 13L054 papír

1685 Vegyes KB 100 Magnetofon szalagos papír

1686 Vegyes Kompakt fénycső Panel: 2A-6 Kompakt fénycső papír

1687 Vegyes Kurier 5000 / Kurier 5000 digi Mobil CB adó-vevő papír

1688 VegyesLB-1 Laser Beacon Modell 3920 Forgósugaras lézerszintező papír

1689 Vegyes LPG 12 ATX Power Supply PC tápegység ATX papír1690 Vegyes M - 10 Zsebrádió papír

1691 Vegyes MB 2410 Hallásjavító papír

1692 Vegyes MB 2411 Hallásjavító papír1693 Vegyes MDC 3003 S Digital multimeter papír

1694 Vegyes MF 133 Analóg kéziműszer papír

1695 Vegyes MIDIMIDI hang interfész ismertetés papír

1696 Vegyes MINI NIGHT LIGHT Éjszakai irányfény papír1697 Vegyes MINILUX Fotovaku papír

1698 Vegyes MWS 82211 GSStabilizált dugasztáp 1,5V ~ 12V 1A papír

1699 Vegyes MY - 64 Digitális multiméter papír

1700 Vegyes Nyomógombos telefonok

Nyomógomb frekvencia szabvány , tajvani és honkongi készülékek papír

1701 Vegyes NZC - 140 / NZC - 142 Sztereo lemezjátszó papír

1702 Vegyes PC 1500Mikroszámítógép grafikus nyomtatóval (4 szín) papír

1703 Vegyes PC819 AC CHARGER Dugasztáp, USB-s töltő papír + PDF

1704 Vegyes PLEB 2x26W fénycső-előtétElektroniku duál fénycső-előtét papír

Page 70: Berendezések dokumentációs jegyzéke Mérnöki tanácsadó

1705 Vegyes Poppy CR 200 W Rádió - magnó papír

1706 VegyesPROMINENT 203 / PROMINENT DE LUX Tranzisztoros asztali rádió papír + PDF

1707 Vegyes PTRN / 110 (PTRN 160/02)

AC - AC konverter 230V ~ 12V ~ 35-110W közötti terhelésre papír

1708 Vegyes Quad 405 Hi-Fi erősítő papír

1709 Vegyes R - 20R - 20 katonai rádió adó-vevő, csöves papír

1710 Vegyes Radioaktív sugárzás Radioaktív sugárzás papír

1711 Vegyes REALISTIC TRC 204 Kézi CB adó-vevő papír

1712 Vegyes SA 201 BKettőshangú szelektív hívó CB rádiókhoz papír

1713 Vegyes SA 4 audiometer Hallásvizsgáló, audióméter papír

1714 Vegyes SAFE ELECTRON Igniter Gázgyújtó papír

1715 VegyesSATELLITE FINDER PCB / F 30 - 1 Műhold kereső papír

1716 Vegyes SCART alkalmazásokRészletes cikk a SCART csatlakozók alkalmazásáról papír

1717 Vegyes SD-001 / AG 302 Electricity saving buster papír

1718 Vegyes SNG 1200 pStabilizált dugasztáp 3V ~ 12V 1,2A papír

1719 Vegyes STAR 7 Zsebrádió papír

1720 Vegyes SUPER STAR 360 FM Mobil CB adó-vevő papír

1721 Vegyes TD-811 Tűzjelző papír

1722 VegyesTeam Maxi 9040 FM rádió adó-vevő

Kézi CB rádió 26.955-27.405 MHz papír

1723 VegyesTetróda adócső REO 25 XA

Adócső: max. 500 MHz, Iamax = 250mA Ua = 2kV papír

1724 Vegyes TFC 495 U SUPER Órás rádió papír

1725 VegyesTobishi Mustang 310 rádió-magnó Rádió-magnó papír

1726 Vegyes Tokyo Hi-Power HL 350vdx RF teljesítmény erősítő papír

1727 Vegyes Toroid vasak Hálózati transzformátor papír

1728 Vegyes TRIASUN Zsebrádió papír

1729 Vegyes UV4F4 - 6V2Kapcsolóüzemű táp panel 13,6V 4A max. 50VA papír + PDF

1730 Vegyes Vidikon Vidikonok működése papír

Page 71: Berendezések dokumentációs jegyzéke Mérnöki tanácsadó

1731 Vegyes Vörös Szikra Magnetofon szalagospapír+ PDF + djvu

1732 VegyesVR - 3510 / VR - 3525 / VR 3550 Digital multimeter papír

1733 Vegyes VULKAN 100 HT ventillátor Ventillátor pára-érzékelővel papír

1734 Vegyes Westminster 748 Tranzisztoros zsebrádió papír

1735 Vegyes Wilco Táskarádió papír

1736 Vegyes YCC - 1011 / MH - 12 Infra füstérzékelő papír1737 Vegyes ZIPHONA Lemezjátszó papír

1738 Vegyes CENTRONICS (parallel) portUniverzális vezérlőként történő használat papír

1739 Vegyes Hang- és videocsatlakozók bekötései

Leggyakrabban használt csatlakozók szabványos, illetve cégenként eltérő bekötése papír

1740 Vegyes M - 60 URH FM adó-vevő papír

1741 Vegyes

UNICTRONIC OMS 236 T 8 S / UNIQTRONIC CLT WS 2S 36 230 A 1

Elektronikus fénycső-előtét PCB: CLAUGHT 27056 - 3 papír

1742 VERMONA Regent 660 / 1060 Erősítő PDF

1743 VERSA MFJ - 949E Versa tuner II. papír1744 VIDEOTON B 3100 / STRAND Táskarádió papír

1745 VIDEOTONB 3110 / FECSKE / B 3100 / STRAND

Asztali rádió illetve táskarádió papír

1746 VIDEOTON BETA DSS - 201 Sztereó asztali rádió papír

1747 VIDEOTONBR 103 A / BR 113 / BR 114 / Camping Táskarádió papír

1748 VIDEOTON BR 103 A / Camping Táskarádió papír

1749 VIDEOTON BR 113 / Camping Táskarádió papír

1750 VIDEOTON BR 114 / Camping szuper Táskarádió papír

1751 VIDEOTON BR 71 / BR 711 / WEEKEND Asztali rádió papír

1752 VIDEOTON

D 130 Mikromax / D 131 Minimax 1 / D 132 Minimax 2 / DP 202 SAPHIR I. / DP 202 SAPHIR II. Hangdoboz papír

1753 VIDEOTON D 204 Midimax Hangdoboz papír

Page 72: Berendezések dokumentációs jegyzéke Mérnöki tanácsadó

1754 VIDEOTON D 206 Elliptóne Hangdoboz papír

1755 VIDEOTON D 206 HYPERMAX Hangdoboz papír

1756 VIDEOTON D 213 + 2D 110 Szupertrió Hangdoboz papír

1757 VIDEOTON D 252 Brillant Hangdoboz papír

1758 VIDEOTON D 253 DIADEM Hangdoboz papír

1759 VIDEOTON D 402 Supermax Hangdoboz papír

1760 VIDEOTON D 93 Encyclopedia Hangdoboz papír

1761 VIDEOTON EA 7386-S Sztereo erősítő Pout=2x50W papír

1762 VIDEOTON KOMBI - 1UHF - VHF hangolórész (tuner) papír

1763 VIDEOTON OX 71 Asztali rádió papír

1764 VIDEOTONR 4100 / R 4200 / Junior / R 4201 / Superla

Szuper vevő 3 + 1 csöves rádió papír

1765 VIDEOTON R 4300 / HarmóniaSzuper vevő 3 + 2 csöves rádió papír

1766 VIDEOTON R 4324AM-FM alapvetően tranzisztoros asztali rádió papír

1767 VIDEOTON R 4330Szuper vevő 3 + 1 csöves rádió papír

1768 VIDEOTON R 4360 / Velece de LuxeSzuper vevő 3 + 2 csöves rádió papír

1769 VIDEOTON R 4400Szuper vevő 4 + 1 csöves rádió papír

1770 VIDEOTON R 4430 / Szimfonia de LuxeSzuper vevő 4 + 2 csöves rádió papír

1771 VIDEOTON R 4900 / MELODYNSzuper vevő 4 + 1 csöves rádió papír

1772 VIDEOTON R 4900 / MELODYNSzuper vevő 4 + 1 csöves rádió papír

1773 VIDEOTONR 4900 / RZ 4900 / Melodyn / R 4901 / GR 4900

Szuper vevő 4 + 1 csöves rádió papír

1774 VIDEOTON R 4902Szuper vevő, 5 csöves rádió, AM/FM papír

1775 VIDEOTON R 4902 / MELODYNSzuper vevő, 5 csöves rádió, AM/FM papír

1776 VIDEOTON R 4930 / R 4932Szuper vevő 5 + 1 csöves rádió stereo papír

Page 73: Berendezések dokumentációs jegyzéke Mérnöki tanácsadó

1777 VIDEOTON R 4932 STEREO AM-FM csöves asztali rádió papír

1778 VIDEOTON R 5350 SAM-FM alapvetően tranzisztoros asztali rádió papír

1779 VIDEOTON R 5700 / PACSIRTASztereo szuper vevő 5 + 1 csöves rádió papír

1780 VIDEOTON R 5932AM-FM csöves és tranzisztoros asztali rádió papír

1781 VIDEOTON R 5932 Sztereo szuper vevő csöves rádió + tranzisztoros papír + PDF

1782 VIDEOTON R 5932 Szuper vevő csöves rádió + tranzisztoros stereo papír

1783 VIDEOTON R4301 S APOLLÓAM-FM alapvetően tranzisztoros asztali rádió papír

1784 VIDEOTON RA 2103 / SZATMÁR Szuper vevő 3 csöves rádió papír

1785 VIDEOTON RA 2301 / NÁPOLY Asztali rádió papír

1786 VIDEOTON RA 3301 / NÁPOLY DE LUXE Asztali rádió papír

1787 VIDEOTON

RA 3301 / NÁPOLY DE LUXE / RA 3313 G / RG 3613 / VERONA DE LUXE

Félvezetős asztali rádió / lemezjátszós asztali rádió papír

1788 VIDEOTON RA 3311 / RÓMA DE LUXE Félvezetős asztali rádió papír

1789 VIDEOTONRA 3313 G / RG 3613 / VERONA DE LUXE Lemezjátszós rádió papír

1790 VIDEOTON RA 4311 S Félvezetős sztereo rádió papír1791 VIDEOTON RA 4311 S (SG) AM-FM asztali rádió papír

1792 VIDEOTON RA 4324 S Sztereo rádió papír

1793 VIDEOTON RA 6363 SRádióvevő és sztereo erősítő PDF

1794 VIDEOTONRA-4311 / SATURNUS de LUXE AM-FM asztali rádió papír

1795 VIDEOTONRA-4311S / RA-4311SG / Saturnus

AM-FM asztali rádió (SG típus lemezjátszóval) papír

1796 VIDEOTONRA-4312SG / RA-4312AS / RA-5320AS / DISCO

AM-FM asztali rádió (SG típus lemezjátszóval) papír

1797 VIDEOTON RA-5320AS Disco Lady AM-FM asztali rádió papír

1798 VIDEOTON RA-6350S / AIDA AM-FM asztali rádió papír

1799 VIDEOTON RA-6350S / AIDA AM-FM asztali rádió papír

1800 VIDEOTON RA-6380S / Cleopatra AM-FM asztali rádió papír

Page 74: Berendezések dokumentációs jegyzéke Mérnöki tanácsadó

1801 VIDEOTON RA-6380SA / Cleopatra AM-FM asztali rádió papír

1802 VIDEOTON RB 1601 / MINI SUPER Zsebrádió papír

1803 VIDEOTON RB 1601 / MINI SUPER Zsebrádió papír

1804 VIDEOTON RB 2601 / Teenager Táskarádió papír

1805 VIDEOTON RB 2601 / Teenager Táskarádió papír

1806 VIDEOTON RB 2602 R / Sirály Táskarádió papír

1807 VIDEOTON RB 2603 OCR / RIVIERA Táskarádió papír

1808 VIDEOTONRB 3601 / RB 3602 / RB 3604 / Lido Táskarádió papír

1809 VIDEOTON RB 3601 / Teenager Táskarádió papír

1810 VIDEOTON RB 3611 / Camping Record Táskarádió papír

1811 VIDEOTON RB 4602 / RB 4603 SIRIUS Táskarádió papír

1812 VIDEOTONRC 4602 OCR / SIRIUS DE LUXE Táskarádió papír

1813 VIDEOTON RC 4621 / LYRA Táskarádió papír1814 VIDEOTON RC 4621 / LYRA Táskarádió papír

1815 VIDEOTON RC-4622S / CAPRI AM-FM táskarádió (sztereo) papír

1816 VIDEOTON RC-4622S / CAPRI AM-FM táskarádió (sztereo) papír

1817 VIDEOTON RD 3603 Autórádió papír

1818 VIDEOTONRD 3603 H / RD 3603 R / RD 3603 R 6 Autórádió papír

1819 VIDEOTON RD 3613 Autórádió papír1820 VIDEOTON RD 3613 autórádió Autórádió négysávos papír

1821 VIDEOTON RD 3614 Autórádió papír1822 VIDEOTON RD 3614 autórádió Autórádió négysávos papír

1823 VIDEOTON RD 4614 Autórádió papír

1824 VIDEOTON RD 4614 Autórádió papír

Page 75: Berendezések dokumentációs jegyzéke Mérnöki tanácsadó

1825 VIDEOTONRD 5683 OM R autórádió-magnó autórádió-magnó papír

1826 VIDEOTON RM 4620 - 76 / STAR Rádió - magnó papír

1827 VIDEOTON RM 4620 / TELSTAR Rádió - magnó papír

1828 VIDEOTON RM 4624/A STAR DE LUXE Rádió-magnó, hordozható papír

1829 VIDEOTON RM 4624/A STAR DE LUXE Rádió-magnó, hordozható papír

1830 VIDEOTON RM 4630 Rádió-magnó, hordozható papír1831 VIDEOTON RM 5632 S Sztereo rádió magnó papír

1832 VIDEOTON RM-4620 TELSTAR Rádió-magnó, hordozható papír

1833 VIDEOTON RM-4620-76 STAR Rádió-magnó, hordozható papír

1834 VIDEOTON RM-4624 STAR DE LUXE Rádió-magnó, hordozható papír

1835 VIDEOTON TA 1250 Televízió papír

1836 VIDEOTON TA 2151 / Favorit precolor Televízió papír

1837 VIDEOTON TA 2258 / Interfavorit Televízió papír

1838 VIDEOTON

TA 3201 / INTER FAVORIT / TA 4201 / INTER STAR / TA 4206 / RECORD Televízió papír

1839 VIDEOTONTA 3206 / ELEKTRON 20 / TA 5201 / ELEKTRON 24 Televízió papír

1840 VIDEOTONTA 3210 / TA 3211 / SILVER STAR Televízió papír

1841 VIDEOTON TA 3301 / TA 5301 / TA 5302 Televízió papír

1842 VIDEOTON TA 3302 / TA 5305 Televízió papír

1843 VIDEOTONTA 4259 / TA 2258 / INTER - SZTÁR / INTER - FAVORIT Televízió papír

1844 VIDEOTONTA 5101 / TA 5102 / GOLD STAR Televízió papír

1845 VIDEOTONTA 5201 / TA 3206 / ELEKTRON Televízió papír

1846 VIDEOTONTA 5203 / AKROPOLIS / JUPITER / ATHENE Televízió papír

1847 VIDEOTON

TA 5204 / ATHENE DE LUXE / JUPITER DE LUXE / TA 3215 / SENSOR STAR Televízió papír

1848 VIDEOTON TA 5303 Televízió papír

Page 76: Berendezések dokumentációs jegyzéke Mérnöki tanácsadó

1849 VIDEOTON TA 5306 Televízió papír

1850 VIDEOTON TA 5307 Televízió papír

1851 VIDEOTON TA 5310 Televízió papír

1852 VIDEOTON TA 675 - O. / Minivisor Televízió papír

1853 VIDEOTON TA 675 / Minivisor Hordozható televízió papír

1854 VIDEOTON Távirányító TV távirányító 1983 papír

1855 VIDEOTON TB 674 - O. / Mobilette Televízió papír

1856 VIDEOTON

TB 674 / TC 684 / TC 684 OC / TC 684 OCU / Mobilett / Olympia Televízió papír

1857 VIDEOTON TB 684 / MOBILETTE Televízió papír

1858 VIDEOTON TC 1604 OCU / MINIVIZOR Hordozható televízió papír

1859 VIDEOTON TC 1610 / Tünde Hordozható televízió papír

1860 VIDEOTON TC 1610 / TÜNDE Hordozható televízió papír

1861 VIDEOTON TC 1612 / Super star Televízió papír

1862 VIDEOTON TC 1613 / TC 2613 Televízió papír

1863 VIDEOTON TC 1620 / MINI VIDI Hordozható televízió papír

1864 VIDEOTON TC 1622 Hordozható televízió papír

1865 VIDEOTON TC 684 - OC. / Olympia Televízió papír

1866 VIDEOTON TE 662 - O. / Mona Lisa Televízió papír

1867 VIDEOTON TE 673 - O. / Favorit Televízió papír

1868 VIDEOTON TH 682 - O. / Star Televízió papír

1869 VIDEOTON TI 672 - OC. / Fortuna Televízió papír

1870 VIDEOTON TI 672 OCU / Fortuna Televízió papír

Page 77: Berendezések dokumentációs jegyzéke Mérnöki tanácsadó

1871 VIDEOTON TS 3202 SP Színes televízió papír

1872 VIDEOTON TS 3207 / Color Star Színes televízió papír1873 VIDEOTON TS 3301 Színes televízió papír1874 VIDEOTON TS 3301 Színes televízió papír

1875 VIDEOTONTS 3301 SP / TS 3302 SP / TS 4303 SP Színes televízió papír

1876 VIDEOTON TS 3303 SP Színes televízió papír

1877 VIDEOTON TS 4312 SP Színes televízió papír

1878 VIDEOTON TS 4313 SP Színes televízió papír

1879 VIDEOTON TS 4315 SP Színes televízió papír

1880 VIDEOTON TS 4320 SP Színes televízió papír

1881 VIDEOTON TS 4323 SP Színes televízió papír

1882 VIDEOTON TS 4323 SP/TXT Színes televízió papír

1883 VIDEOTON TS 4325 SP / TS 4325 SP/TXT Színes televízió papír

1884 VIDEOTON TS 4326 SP / TS 4326 SP/TXT Színes televízió papír

1885 VIDEOTON TS 4327 Színes televízió papír

1886 VIDEOTON TS 4330 SP Színes televízió papír

1887 VIDEOTON TS 4336 SP Színes televízió papír

1888 VIDEOTON TS 5312 SP Színes televízió papír

1889 VIDEOTON TS 5313 SP Színes televízió papír

1890 VIDEOTON TS 5323 SP / TS 5323 SP/TXT Színes televízió papír

1891 VIDEOTON TS 5324 SP / TS 5324 SP/TXT Színes televízió papír

1892 VIDEOTON TS 5325 SP / TS 5325 SP/TXT Színes televízió papír

Page 78: Berendezések dokumentációs jegyzéke Mérnöki tanácsadó

1893 VIDEOTON TT 595 CU / minivizor Hordozható televízió papír1894 VIDEOTON TT 695 OC - U / Minivizor Televízió papír

1895 VIDEOTON TT 695 OCU. / Minivizor Televízió papír1896 VIDEOTON TV játék TV játék (ping-pong) 1982 papír

1897 VIKERT 344 U / 346 USzuper vevő 3 + 1 csöves rádió djvu

1898 VIKERT 347 VLSzuper vevő 3 + 1 csöves rádió djvu

1899 VIKERT 447 V / 447 VGRSzuper vevő 4 + 2 csöves rádió djvu

1900 VOLTCRAFT SMP 20 DC / DC adapter12V DC / 1,5V - 12V DC adapter papír

1901VT gyár (VIDEOTON) 53 T 816 / Munkácsy Televízió papír

1902VT gyár (VIDEOTON) B 037 F / B 137 FI / B 237 F

Tranzisztoros telepes asztali rádió papír

1903VT gyár (VIDEOTON) B 646 V

Szuper vevő 4 csöves rádió, telepes papír

1904VT gyár (VIDEOTON) EA 53 F

Szuper vevő 4 + 2 csöves rádió papír

1905VT gyár (VIDEOTON)

EC 55 / ED 55 / EC 55 G / R 0146 F / R 0236 F

Szuper vevő 4 + 2 csöves rádió papír

1906VT gyár (VIDEOTON) R 035 F / R 135 F

Szuper vevő 3 + 2 csöves rádió papír

1907VT gyár (VIDEOTON) R 045 F / EC 44

Szuper vevő 3 + 2 csöves rádió papír

1908VT gyár (VIDEOTON) R 629

Szuper vevő 2 + 1 csöves rádió papír

1909VT gyár (VIDEOTON) R 736 A

Szuper vevő 3 + 1 univerzális csöves rádió papír

1910VT gyár (VIDEOTON) R 999 F / R 999 HF

Szuper vevő 3 + 2 csöves rádió papír

1911VT gyár (VIDEOTON)

T 4303 / TAVASZ / TA 631 / CARMEN Televízió papír

1912VT gyár (VIDEOTON) TA 61 / ALBA REGIA Televízió papír

1913VT gyár (VIDEOTON)

TB 43 / TB 631 / KÉKES / T 4302 / Benczúr / Benczur Televízió papír

1914VTRGY (VIDEOTON) B 037 / B 037 F Asztali telepes rádió papír

Page 79: Berendezések dokumentációs jegyzéke Mérnöki tanácsadó

1915VTRGY (VIDEOTON) B 037 F Asztali tranzisztoros rádió papír

1916VTRGY (VIDEOTON) B 137 F Tranzisztoros asztali rádió papír

1917VTRGY (VIDEOTON) Badacsony / R 926

Szuper vevő 2 + 1 csöves rádió papír

1918VTRGY (VIDEOTON) Benczur / Benczúr Televízió papír

1919VTRGY (VIDEOTON) BR 103 / CAMPING Táskarádió papír

1920VTRGY (VIDEOTON) BR 103 / Camping Táskarádió papír

1921VTRGY (VIDEOTON) BR 164 / BR 1064 II. Orionton Táskarádió papír

1922VTRGY (VIDEOTON) BR 71 / WEEKEND Táskarádió papír

1923VTRGY (VIDEOTON) BZs 51 / MADISON Zsebrádió papír

1924VTRGY (VIDEOTON) BZS 51 / MADISON Zsebrádió papír

1925VTRGY (VIDEOTON) Carmen Televízió papír

1926VTRGY (VIDEOTON) EA 53 F

Szuper vevő 4 + 2 csöves rádió papír

1927VTRGY (VIDEOTON) EA 64 F

Szuper vevő 4 + 2 csöves rádió papír

1928VTRGY (VIDEOTON) EC - 44 / R045 F / Daxli

Szuper vevő 3 + 2 csöves rádió papír

1929VTRGY (VIDEOTON) EC - 55 / Daxli

Szuper vevő 4 + 2 csöves rádió papír

1930VTRGY (VIDEOTON)

EC 44 / R 045 F / EC 55 / R 0146 F /

Szuper vevő 4 + 2 csöves rádió papír

1931VTRGY (VIDEOTON) ED 55

Szuper vevő 4 + 2 csöves rádió papír

1932VTRGY (VIDEOTON)

Favorit TA 643 / Horizont TB 642 Televízió papír

1933VTRGY (VIDEOTON) Kékes Televízió papír

1934VTRGY (VIDEOTON) Kékes / TB - 43 / TB - 631 Televízió papír

1935VTRGY (VIDEOTON) MINIVIZOR Hordozható televízió papír

1936VTRGY (VIDEOTON) R 4010 / DALLAM

Szuper vevő 3 + 1 csöves rádió papír

1937VTRGY (VIDEOTON) R 4010 / DALLAM

Szuper vevő 3 +1 csöves rádió papír

1938VTRGY (VIDEOTON) R 4330

Szuper vevő 3 +1 csöves rádió papír

Page 80: Berendezések dokumentációs jegyzéke Mérnöki tanácsadó

1939VTRGY (VIDEOTON) R 4350 / R 4351

Szuper vevő 3 +1 csöves rádió papír

1940VTRGY (VIDEOTON)

R 4400 / R 4500 / GR 4400 / XR 4400

Szuper vevő 4 +1 csöves rádió papír

1941VTRGY (VIDEOTON) R 5700

Szuper vevő 5 + 1 csöves rádió papír

1942VTRGY (VIDEOTON) R 5700

Szuper vevő 6 csöves sztereo rádió. papír

1943VTRGY (VIDEOTON) R 926 / Badacsony

Szuper vevő 2 + 1 csöves rádió papír

1944VTRGY (VIDEOTON) R 926 A / Dália

Szuper vevő 2 + 1 csöves rádió papír

1945VTRGY (VIDEOTON) R 999 F

Szuper vevő 3 + 2 csöves rádió papír

1946VTRGY (VIDEOTON) Sztár / TA 642 / TC 652 Televízió papír

1947VTRGY (VIDEOTON) TA - 61 ALBA REGIA Televízió papír

1948VTRGY (VIDEOTON)

TA 643 / TB 643 Favorit / TB 642 / TD 652 Horizont / TA 642 / TC 652 / TH 662 Sztár Televízió papír

1949VTRGY (VIDEOTON) TAVASZ / T 4203 Televízió papír

1950 WAECO PC 100-12Mobiltronic kompresszor 12V, 2,1 bar papír

1951 WALTHAM 512 / 500 CB adó-vevő papír

1952 WALTHAM Waltham 512 / Waltham 500Mobil CB adó-vevő: 12 és 6 csatornás változatok papír

1953 WALTHAM WT-585 PAL-SECAM TVSzínes televízió PAL-SECAM papír

1954 WEALTH FT 650 Zsebrádió papír

1955 YAESU FP 700 Tápegység 13,5V 20A papír

1956 YAESU FT - 747 GX / FT - 747 SXRádió adó-vevő SSB, LSB, USB, CW, AM, FM papír

1957 YAESU FT - 757 GXRádió adó-vevő SSB, LSB, USB, CW, AM, FM papír + PDF

1958 YAESU FT 200 / 250 Rádió adó-vevő SSB papír

1959 YAESU FT-290 R URH adó-vevő144-146 MHz-re asztali adó-vevő papír

1960Zaklady Radiowe Kasprzaka Guliver II. Táskarádió papír

1961 ZeissPLASTIVAL 50 mikrostereoprojektor

Sztereoplasztikus, nagy mélységélességű mikroszkóp projektor. PDF

Page 81: Berendezések dokumentációs jegyzéke Mérnöki tanácsadó

1962 Zeiss ZEISS VISTA 3D Koordináta mérőgép 3D PDF

Page 82: Berendezések dokumentációs jegyzéke Mérnöki tanácsadó

MŰFAJ LELŐHELY MEGJEGYZÉS

doku szervizkönyvKádár: rádió- és tv-kapcsolások 1975-1977.

Hardver leírás, gépi kódú programozás könyvszabvány és használati utasításdoku ESZK 2. 125 Elektron szervizkompasz 2.kapcsolási rajz RT 07/09 511 Rádiótechnika

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1972-1975).

service manual

szerviz leírás szervizkönyv 9-13Csabai Dániel rádió-magnók szervizkönyve II.

service manual

dokuRT 75/06 279 RT 75/07 333 Rádiótechnika

szerviz leírás szervizkönyv 24. old.

Csabai Dániel: sztereó orsós magnók szervizkönyve I. 8 oldal

szerviz leírásszervizkönyv 32 + 37. old.

Csabai Dániel: sztereó orsós magnók szervizkönyve I. 10 oldal

dokuRT 78/08 374 RT 78/09 434 Rádiótechnika

szerviz leírásszervizkönyv 32 + 42. old.

Csabai Dániel: sztereó orsós magnók szervizkönyve I. 10 oldal

szerviz leírás szervizkönyv 22-27Csabai Dániel rádió-magnók szervizkönyve I.

szerviz leírás szervizkönyv 28-35Csabai Dániel rádió-magnók szervizkönyve I.

dokuRT 82/12 577 RT 83/01 35 Rádiótechnika

service manual angol nyelvű Forrás: elektrotanya

szerviz leírás szervizkönyv 60. old.

Csabai Dániel: sztereó orsós magnók szervizkönyve I. 13 oldal

szerviz leírás szervizkönyv 73. old.

Csabai Dániel: sztereó orsós magnók szervizkönyve I. 6 oldal

szerviz leírásszervizkönyv 32 + 47. old.

Csabai Dániel: sztereó orsós magnók szervizkönyve I. 11 oldal

szerviz leírásszervizkönyv 32 + 53. old.

Csabai Dániel: sztereó orsós magnók szervizkönyve I. 11 oldal

Page 83: Berendezések dokumentációs jegyzéke Mérnöki tanácsadó

szerviz leírás ESZK 2. 49 Elektron szervizkompasz 2.

service manual 21 oldal, 2,1MBytekapcsolási rajz RT 02/02 90 Rádiótechnika

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1972-1975).

kapcsolási rajz szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1958-1959).

műszaki adatok, rajz

Vajda István: Moziüzemi kézikönyv (2 oldal)

Page 84: Berendezések dokumentációs jegyzéke Mérnöki tanácsadó

szerviz leírás szervizkönyv 36-43Csabai Dániel rádió-magnók szervizkönyve I.

szerviz leírás szervizkönyv 44-48Csabai Dániel rádió-magnók szervizkönyve I.

user manual + kapcsolás

dokuRT évkönyv 1979. 145-155

RT évkönyv: leírás + műszaki adatok + kapcsolási rajz

dokuRT évkönyv 1979. 145-155

RT évkönyv: leírás + műszaki adatok + kapcsolási rajz

Page 85: Berendezések dokumentációs jegyzéke Mérnöki tanácsadó

dokuRT évkönyv 1979. 145-155

RT évkönyv: leírás + műszaki adatok + kapcsolási rajz

dokuRT évkönyv 1979. 145-155

RT évkönyv: leírás + műszaki adatok + kapcsolási rajz

kapcsolási rajz

dokuRT évkönyv 1979. 145-155

RT évkönyv: leírás + műszaki adatok + kapcsolási rajz

dokuRT évkönyv 1979. 145-155

RT évkönyv: leírás + műszaki adatok + kapcsolási rajz

doku RT 72/10 391 Rádiótechnikaműszaki adatok

RT évkönyv 1975. 91

RT évkönyv: műszaki paraméterek

dokuRT évkönyv 1979. 139-144

RT évkönyv: leírás + műszaki adatok + kapcsolási rajz

dokuRT évkönyv 1979. 145-155

RT évkönyv: leírás + műszaki adatok + kapcsolási rajz

szerviz leírás szervizkönyv 100-103Dániel József autórádiók szervizkönyve

szerviz leírás szervizkönyv 95-99Dániel József autórádiók szervizkönyve

kapcsolási rajz RADIOK 1.

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 2.

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 3.

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

szerviz leírás szervizkönyv 49-54Csabai Dániel rádió-magnók szervizkönyve I.

dokuRT évkönyv 1986. 210-216

Rádiótechnika évkönyv: leírás + kapcsolási rajz

dokuCsabai Dániel: Kazettás magnók 107-109. oldal

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1972-1975).

szerviz leírás szervizkönyv 55-59Csabai Dániel rádió-magnók szervizkönyve I.

szerviz leírás szervizkönyv 30-35Csabai Dániel rádió-magnók szervizkönyve II.

szerviz leírás szervizkönyv 60-64Csabai Dániel rádió-magnók szervizkönyve I.

szerviz leírás szervizkönyv 23-29Csabai Dániel rádió-magnók szervizkönyve II.

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1972-1975).

szerviz leírás szervizkönyv 65-70Csabai Dániel rádió-magnók szervizkönyve I.

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1972-1975).

szerviz leírás szervizkönyv 40-45Dániel József autórádiók szervizkönyve

Page 86: Berendezések dokumentációs jegyzéke Mérnöki tanácsadó

szerviz leírás szervizkönyv 35-39Dániel József autórádiók szervizkönyve

doku ESZK 1. 237

Elektron szervizkompasz 1. műszaki adatok és kapcsolási rajz

szerviz leírás szervizkönyv 46-51Dániel József autórádiók szervizkönyve

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1972-1975).

szerviz leírás szervizkönyv 22-27Dániel József autórádiók szervizkönyve

szerviz leírás szervizkönyv 28-31Dániel József autórádiók szervizkönyve

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1972-1975).

szerviz leírás szervizkönyv 17-21Dániel József autórádiók szervizkönyve

szerviz leírás szervizkönyv 11-16Dániel József autórádiók szervizkönyve

szerviz leírás szervizkönyv 32-34Dániel József autórádiók szervizkönyve

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1972-1975).

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1972-1975).

doku RT 62/05 152 Rádiótechnikadoku RT 65/06 236 Rádiótechnika

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1967-1969).

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1972-1975).

kapcsolási rajz RT 67/01 40 Rádiótechnika

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1964-1966) 70-74. old.

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1970-1971).

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1970-1971).

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1960-1963)

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1960-1963) + RT 62/07 219

Page 87: Berendezések dokumentációs jegyzéke Mérnöki tanácsadó

doku RT 66/02 79 Rádiótechnikakapcsolási rajz RT 12/05 234 Rádiótechnika

dokuRT évkönyv 1981. 157. Rádiótechnika évkönyv

dokuRT évkönyv 1981. 159. Rádiótechnika évkönyv

dokuRT évkönyv 1981. 159. Rádiótechnika évkönyv

dokuRT évkönyv 1981. 161. Rádiótechnika évkönyv

dokuRT évkönyv 1981. 167. Rádiótechnika évkönyv

kapcsolási rajz RT 10/06 287 Rádiótechnika

doku RT 66/06 235 Rádiótechnika

dokuRT évkönyv 1981. 218. Rádiótechnika évkönyv

dokuRT évkönyv 1981. 218-224

Rádiótechnika évkönyv: leírás + kapcsolási rajz

dokuRT évkönyv 1985. 248-256

Rádiótechnika évkönyv: leírás + kapcsolási rajz

kapcsolási rajz szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1964-1966) 273. old.

kapcsolási rajz RT 08/04 211 Rádiótechnika

doku

RT 65/09 358 + RT 65/10 400 + RT 65/11 440 Rádiótechnika

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1964-1966) 269-271. old.

dokuRT 67/02 46 + RT 67/03 118 Rádiótechnika

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1967-1969).

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1967-1969).

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1967-1969).

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1967-1969).

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1960-1963)

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1958-1959).

Page 88: Berendezések dokumentációs jegyzéke Mérnöki tanácsadó

doku RT 66/12 447 Rádiótechnika

szerviz leírás szervizfüzet Rádióamatőr füzetei 31

dokuRT 91/06 263-266 RT 91/07 312-313

Rádiótechnika: részletes leírás és kapcsolási rajz

doku RT 70/07 267 Rádiótechnika

doku RT 76/08 386 Rádiótechnikahasználati utasítás füzetke dossziéban

dokuRT évkönyv 1978. 51-53

RT évkönyv: leírás + műszaki adatok + kapcsolási rajz

használati utasítás füzetke dossziébankapcsolási rajz RT 86/06 281 Rádiótechnikadoku RT 73/08 322 Rádiótechnika

doku

RT 78/11 535 RT 78/12 581 RT 79/01 6 RT 79/02 71 Rádiótechnika

doku RT 83/02 14 Rádiótechnika 3 oldaldoku ESZK 2. 135 Elektron szervizkompasz 2.

doku RT 61/09 278 Rádiótechnika

szerviz leírás szervizkönyv 20-22Csabai Dániel rádió-magnók szervizkönyve II.

doku Kapcsolási rajz és egyéb ábrák, adatok

kapcsolási rajz RT 11/05 234 Rádiótechnikaservice manual 11 Mbyte, 30 oldalkapcsolási rajz RT 10/06 286 Rádiótechnika

kézikönyv könyvNémet nyelvű. Sok adat, kapcs. rajz nincs.

gépkönyv könyvMagyar + német nyelvű. Két kötet. Kapcs. rajzok is!

kapcsolási rajz RT 86/04 184 Rádiótechnikakapcsolási rajz RT 88/06 297 Rádiótechnikasok anyag fénymásolt angol nyelvűROM program fénymásolt

Német nyelvű, kommentált assembler lista.

doku papírok Autorange multimeterelvi kapcsolási rajzok 9 oldal, 216kByte

szerviz leírás szervizkönyv 71-76Csabai Dániel rádió-magnók szervizkönyve I.

szerviz leírás szervizkönyv 77-83Csabai Dániel rádió-magnók szervizkönyve I.

Page 89: Berendezések dokumentációs jegyzéke Mérnöki tanácsadó

kapcsolási rajz szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1967-1969).

doku RT 67/10 389 Rádiótechnika

kapcsolási rajz szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1967-1969).

doku RT 67/05 186 Rádiótechnika

dokuRT 65/02 42+ RT 65/06 238 Rádiótechnika

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1972-1975).

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1967-1969).

doku szervizkönyvKádár: rádió- és tv-kapcsolások 1975-1977.

doku füzetke Rádióamatőr füzetei 76

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1967-1969).

doku RT 68/05 190 Rádiótechnikaalkatrész RT 07/02 90 Rádiótechnikakapcsolási rajz RT 09/04 210 Rádiótechnikakapcsolási rajz RT 08/07 390 Rádiótechnikakapcsolási rajz RT 07/07 390 Rádiótechnikakapcsolási rajz RT 07/06 331 Rádiótechnika

kapcsolási rajz szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1964-1966) 120-121. old.

kapcsolási rajz szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1964-1966) 122-123. old.

kapcsolási rajz szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1964-1966) 118-119. old.

kapcsolási rajz szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1964-1966) 124-125. old.

dokuRT évkönyv 1986. 210-216

Rádiótechnika évkönyv: leírás + kapcsolási rajz

szerviz leírás ESZK 1. 09 Elektron szervizkompasz 1.szerviz leírás ESZK 1. 21 Elektron szervizkompasz 1.német nyelvű szervizkönyv

21 oldal, Elektrotanyáról letöltve

kapcsolási rajz

RT 09/06 331 RT 09/08 450

Rádiótechnika + helyreigazítás a 450. oldalon

szerviz leírás ESZK 1. 131 Elektron szervizkompasz 1.szerviz leírás ESZK 1. 125 Elektron szervizkompasz 1.

Page 90: Berendezések dokumentációs jegyzéke Mérnöki tanácsadó

kapcsolási rajz szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1964-1966) 286. old.

kapcsolási rajz szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1964-1966) 278-279. old.

kapcsolási rajz szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1964-1966) 280. old.

kapcsolási rajz szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1960-1963) 267. oldal

kapcsolási rajz szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1960-1963) 268. oldal

kapcsolási rajz szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1960-1963) 263. oldal

kapcsolási rajz szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1960-1963) 264. oldal

kapcsolási rajz szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1960-1963) 265. oldal

kapcsolási rajz szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1960-1963) 266. oldal

kapcsolási rajz szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1964-1966) 277. old.

kapcsolási rajz szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1964-1966) 281. old.

kapcsolási rajz szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1964-1966) 282. old.

kapcsolási rajz szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1964-1966) 283. old.

kapcsolási rajz szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1964-1966) 284-285. old.

kapcsolási rajz szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1964-1966) 287. old.

műszerkönyv

Bármiféle UV törölhető EPROM programozására, ellenőrzésére alkalmas

adatlap RT 73/10 399 Rádiótechnikakapcsolási rajz RADIOK 4.

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 6.

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 8.

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

Page 91: Berendezések dokumentációs jegyzéke Mérnöki tanácsadó

kapcsolási rajz RADIOK 11

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 15

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 19

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 20

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 21

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 22

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 23

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 25

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 24

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 5.

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 7.

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 9.

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 10.

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 12

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 13

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 14

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 16

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 17

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 18

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 26

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

doku RT 61/01 B4 Rádiótechnika

doku R.C. 174RÁDIÓ COMPASS 1940 - 1941.

doku RT 61/02 B4 Rádiótechnikakapcsolási rajz RADIOK 27

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

dokuRT 61/05 B4 + 61/09 B4 Rádiótechnika

dokuSaját műszer fotó + használati utasítás + kapcsolási rajz

dokuRT 61/03 B4 + RT 61/04 B4 Rádiótechnika

kapcsolási rajz RT 67/07 260 Rádiótechnikadoku RT 61/07 B4 Rádiótechnika

Page 92: Berendezések dokumentációs jegyzéke Mérnöki tanácsadó

doku könyvRádió és televízió - MÉRÉSTECHNIKA

doku RT 61/06 B4 Rádiótechnikakapcsolási rajz RT 13/03 111 Rádiótechnikakapcsolási rajz dossziéban

doku jegyzet 40-41.Elektronikus műszerek KANDÓ jegyzet

doku RT 67/04 158 Rádiótechnika

doku jegyzet 254 - 258.Elektronikus műszerek KANDÓ jegyzet

doku

Vezetékes távközlési műszerek jegyzet 44 nincs kapcsolási rajz

Rendeltetés, működési elv és felépítés, blokkvázlat, kezelőszervek, kezelési útmutató, műszaki adatok.

doku

Vezetékes távközlési műszerek jegyzet 31 nincs kapcsolási rajz

Rendeltetés, működési elv és felépítés, blokkvázlat, kezelőszervek, kezelési útmutató, műszaki adatok.

doku

Vezetékes távközlési műszerek jegyzet 7 nincs kapcsrajz.

Rendeltetés, működési elv és felépítés, blokkvázlat, kezelőszervek, kezelési útmutató, műszaki adatok.

doku

Vezetékes távközlési műszerek jegyzet 57 nincs kapcsrajz.

Rendeltetés, működési elv és felépítés, blokkvázlat, kezelőszervek, kezelési útmutató, műszaki adatok.

doku

Vezetékes távközlési műszerek jegyzet 37 nincs kapcsrajz.

Rendeltetés, működési elv és felépítés, blokkvázlat, kezelőszervek, kezelési útmutató, műszaki adatok.

doku

Vezetékes távközlési műszerek jegyzet 139 nincs kapcsrajz.

Rendeltetés, működési elv és felépítés, blokkvázlat, kezelőszervek, kezelési útmutató, műszaki adatok.

doku

Vezetékes távközlési műszerek jegyzet 112 + kell ETM - 4 is. Nincs kapcsrajz.

Rendeltetés, működési elv és felépítés, blokkvázlat, kezelőszervek, kezelési útmutató, műszaki adatok.

doku

Vezetékes távközlési műszerek jegyzet 109 nincs kapcsrajz.

Rendeltetés, működési elv és felépítés, blokkvázlat, kezelőszervek, kezelési útmutató, műszaki adatok.

doku

Vezetékes távközlési műszerek jegyzet 203 nincs kapcsrajz.

Rendeltetés, működési elv és felépítés, blokkvázlat, kezelőszervek, kezelési útmutató, műszaki adatok.

doku

Vezetékes távközlési műszerek jegyzet 161 nincs kapcsrajz.

Rendeltetés, működési elv és felépítés, blokkvázlat, kezelőszervek, kezelési útmutató, műszaki adatok.

Page 93: Berendezések dokumentációs jegyzéke Mérnöki tanácsadó

doku

Vezetékes távközlési műszerek jegyzet 195 nincs kapcsrajz.

Rendeltetés, működési elv és felépítés, blokkvázlat, kezelőszervek, kezelési útmutató, műszaki adatok.

kapcsolási rajz Rekonstruáltdoku RT 66/03 113 Rádiótechnikadoku RT 72/06 244 Rádiótechnikadoku RT 73/07 284 Rádiótechnikadoku RT 72/11 454 Rádiótechnika

doku

Vezetékes távközlési műszerek jegyzet 213 nincs kapcsrajz.

Rendeltetés, működési elv és felépítés, blokkvázlat, kezelőszervek, kezelési útmutató, műszaki adatok.

doku

Vezetékes távközlési műszerek jegyzet 132 nincs kapcsrajz.

Rendeltetés, működési elv és felépítés, blokkvázlat, kezelőszervek, kezelési útmutató, műszaki adatok.

doku

Vezetékes távközlési műszerek jegyzet 127 nincs kapcsrajz.

Rendeltetés, működési elv és felépítés, blokkvázlat, kezelőszervek, kezelési útmutató, műszaki adatok.

doku

Vezetékes távközlési műszerek jegyzet 117 nincs kapcsrajz.

Rendeltetés, működési elv és felépítés, blokkvázlat, kezelőszervek, kezelési útmutató, műszaki adatok.

doku könyvRádió és televízió - MÉRÉSTECHNIKA

doku jegyzet 91 - 93.Elektronikus műszerek KANDÓ jegyzet

műszerkönyv Tranzisztoros

doku

Vezetékes távközlési műszerek jegyzet 145 nincs kapcsrajz.

Rendeltetés, működési elv és felépítés, blokkvázlat, kezelőszervek, kezelési útmutató, műszaki adatok.

műszerkönyv 59 oldal, 4,6MByte

doku könyvRádió és televízió - MÉRÉSTECHNIKA

doku könyvRádió és televízió - MÉRÉSTECHNIKA

gépkönyv melléklet

Kapcsolási és pozíció rajzok, darabjegyzékek

dokuRT 10/12 558, RT 11/01 14

Cikksorozat a Rádiótechnikában

doku könyvRádió és televízió - MÉRÉSTECHNIKA

kapcsolási rajz

Rádió és televízió - MÉRÉSTECHNIKA

kapcsolási rajz csöves

műszerkönyv

Page 94: Berendezések dokumentációs jegyzéke Mérnöki tanácsadó

doku

Vezetékes távközlési műszerek jegyzet 182 nincs kapcsrajz.

Rendeltetés, működési elv és felépítés, blokkvázlat, kezelőszervek, kezelési útmutató, műszaki adatok.

doku jegyzet 230 - 233.Elektronikus műszerek KANDÓ jegyzet

doku könyvRádió és televízió - MÉRÉSTECHNIKA

doku jegyzet 218 - . : 5.41, Elektronikus műszerek KANDÓ jegyzet

doku

jegyzet 238 - 251. és 215 - 226. + 4.44u, 5.41, 5.66, 5.68. ábrák

Elektronikus műszerek KANDÓ jegyzet

dokujegyzet 234 - 238. és 209 -214. + 5.60 ábra

Elektronikus műszerek KANDÓ jegyzet

gépkönyv elektrotanyaműszerkönyv Csak a lényeges oldalak

dokuTöbb helyről összeszedett doku,szervizhez elég.

kapcsolási rajz Valószínűleg nem teljes doku

műszerkönyv nagyalakú füzet

EMG 1546 vagy 1552 oszcilloszkóphoz (1969. október)

műszerkönyv computer Teljes gépkönyv

doku könyvRádió és televízió - MÉRÉSTECHNIKA

doku könyvRádió és televízió - MÉRÉSTECHNIKA

doku könyvRádió és televízió - MÉRÉSTECHNIKA

doku jegyzet 265 - 267.Elektronikus műszerek KANDÓ jegyzet

műszerkönyv1979. A PDF file csak rajzokat tartalmaz.

doku jegyzet 44-45.Elektronikus műszerek KANDÓ jegyzet

doku RT 61/04 108 Rádiótechnika

doku jegyzet 166 - 168.Elektronikus műszerek KANDÓ jegyzet

műszerkönyv

Vezetékes távközlési műszerek jegyzet 153. old. ismertető

Jegyzetben ismertető és +gépkönyv

doku RT 81/08 375-376 Rádiótechnikadoku RT 62/06 168 Rádiótechnikadoku füzetke Rádióamatőr füzetei 54doku füzetke Rádióamatőr füzetei 54doku RT 62/01 24 Rádiótechnikadoku RT 60/09 261 Rádiótechnika

Page 95: Berendezések dokumentációs jegyzéke Mérnöki tanácsadó

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1960-1963)

User's Guide spirálozott könyv

kapcsolási rajz nincs, de vezérlő kódok, interface használat és csatlakozó bekötések, stb.

User's Guide spirálozott könyv

kapcsolási rajz nincs, de vezérlő kódok, interface használat és csatlakozó bekötések, stb.

kapcsolási rajz RT 11/02 78 Rádiótechnikakapcsolási rajz RT 08/11 630 Rádiótechnikakapcsolási rajz RT 11/06 286 Rádiótechnika

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1958-1959).

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1958-1959).

doku RT 60/01 7-9Rádiótechnika: leírás, tekercsadatok, kapcsolás

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1958-1959).

kapcsolási rajz szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1958-1959).

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1958-1959).

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1958-1959).

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1958-1959).

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1958-1959).

szerviz leírásKádár Géza RTV 1956-1957. 125-129. oldal

szerviz leírásKádár Géza RTV 1956-1957. 111-113. oldal

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1958-1959).

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1958-1959).

kapcsolási rajz computer

Page 96: Berendezések dokumentációs jegyzéke Mérnöki tanácsadó

műszerkönyvműszerkönyv + kapcsolási rajz

RT 06/03 150 RT 06/04 210

Rádiótechnika cikkek + Elektrotanya műszerkönyv letöltés

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1972-1975).

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1964-1966) 80-81. old.

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1964-1966) 87-89. old.

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1964-1966) 91-93. old.

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1964-1966) 99-102. old.

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1964-1966) 94-98. old.

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1964-1966) 103-106. old.

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1964-1966) 86. old.

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1970-1971).

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1964-1966) 107-111. old.

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1970-1971).

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1970-1971).

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1970-1971).

műszerkönyv 28 oldal szöveg + 9 oldal ábrakapcsolási rajz Kapcsolási és pozíció rajzok

műszerkönyv 2x40V 2x2A

műszerkönyv 4 ~ 30V 0 ~ 2Aműszerkönyv

Page 97: Berendezések dokumentációs jegyzéke Mérnöki tanácsadó

szerviz leírásKádár Géza RTV 1956-1957. 16-17. oldal

gépkönyv

műszerkönyv

műszerkönyv 1964.

dokuVezetékes távközlési műszerek jegyzet 282

Lényegében teljes felhasználói és hibakereséséhez elegendő leírás.

kapcsolási rajz RT 07/06 331 Rádiótechnikagépkönyv, szervizkönyvoperating manual angol és német nyelvűMűszaki adatokdoku RT 62/02 B4 Rádiótechnikaműszaki adatok

RT évkönyv 1975. 89

RT évkönyv: műszaki paraméterek

service manual

"Nokia DIGIVISION.pdf" 12MByte

doku könyvElektronikus mérőműszerek II. (Nagy S.)

dokuCsabai Dániel: Kazettás magnók 96-102. oldal

szerviz leírás szervizkönyv 43-47Csabai Dániel rádió-magnók szervizkönyve II.

doku ESZK 2. 139 Elektron szervizkompasz 2.kapcsolási rajz

Csabai Dániel: Kazettás magnók 142-143. oldal

szerviz leírás szervizkönyv 48-52Csabai Dániel rádió-magnók szervizkönyve II.

doku ESZK 2. 143 Elektron szervizkompasz 2.

szerviz leírás szervizkönyv 53-57Csabai Dániel rádió-magnók szervizkönyve II.

dokuRT évkönyv 1986. 197-201

RT évkönyv: leírás + tömbvázlat + kapcsolási rajz

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1972-1975).

doku RT 62/06 168 Rádiótechnika

doku szervizkönyvKádár: rádió- és tv-kapcsolások 1975-1977.

service manualdoku RT 65/03 B3 Rádiótechnikadoku RT 65/04 148 Rádiótechnika

Page 98: Berendezések dokumentációs jegyzéke Mérnöki tanácsadó

User+service manual computer 48 oldalservice manual

Angol nyelvű és francia nyelvű, két külön anyag.

doku RT 61/12 B4 Rádiótechnikadoku RT 61/10 B4 Rádiótechnika

doku

Vezetékes távközlési műszerek jegyzet 272 nincs kapcsrajz.

Rendeltetés, működési elv és felépítés, kezelőszervek, kezelési útmutató, műszaki adatok.

kapcsolási rajz RT 12/02 78-79 Rádiótechnikakapcsolási rajz

Technical Reference Manual spirálozott könyv

kapcsolási rajz nincs, de vezérlő kódok, interface használat és csatlakozó bekötések, stb.

Technical Reference Manual spirálozott könyv

kapcsolási rajz nincs, de vezérlő kódok, interface használat és csatlakozó bekötések, stb.

Technical Reference Manual spirálozott könyv

kapcsolási rajz nincs, de vezérlő kódok, interface használat és csatlakozó bekötések, stb.

service manual CD + computer 175 oldal, szkennelt

doku

user manual Angol nyelvű 319 oldal

user manual Angol nyelvű kb. 200 oldal

service manualdoku RT 72/01 25 Rádiótechnika

műszerkönyv

doku RT 12/11 516-520Rádiótechnika kapcs. rajz + hibajavítás: FET csere

doku RT 61/08 B4 Rádiótechnika

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1970-1971).

szerviz leírás szervizkönyv 84-88Csabai Dániel rádió-magnók szervizkönyve I.

szerviz leírás ESZK 1. 139 Elektron szervizkompasz 1.

szerviz leírás szervizkönyv 58-63Csabai Dániel rádió-magnók szervizkönyve II.

szerviz leírás szervizkönyv 89-95Csabai Dániel rádió-magnók szervizkönyve I.

operational manual

6,5 Mbyte, 83 oldal, kapcsolási rajzok vannak.

Page 99: Berendezések dokumentációs jegyzéke Mérnöki tanácsadó

service manual

16 Mbyte, 172 oldal, kezelési információt nem tartalmaz

kapcsolási rajz R.C. 148

RÁDIÓ COMPASS 1940 - 1941.

doku könyvBencze: TV vevőkészülékek műszerei és mérései

doku

Vezetékes távközlési műszerek jegyzet 188 nincs kapcsrajz.

Rendeltetés, működési elv és felépítés, blokkvázlat, kezelőszervek, kezelési útmutató, műszaki adatok.

doku

Vezetékes távközlési műszerek jegyzet 176 nincs kapcsrajz.

Rendeltetés, működési elv és felépítés, blokkvázlat, kezelőszervek, kezelési útmutató, műszaki adatok.

doku könyvRádió és televízió - MÉRÉSTECHNIKA

doku könyv Bencze: TV vevőkészülékek műszerei és mérései

doku jegyzet 182, 185.Elektronikus műszerek KANDÓ jegyzet

doku könyvRádió és televízió - MÉRÉSTECHNIKA

doku RT 64/05 178 Rádiótechnika

doku könyvRádió és televízió - MÉRÉSTECHNIKA

doku könyvBencze: TV vevőkészülékek műszerei és mérései

doku RT 65/04 139 Rádiótechnika

doku könyvRádió és televízió - MÉRÉSTECHNIKA

doku könyvBencze: TV vevőkészülékek műszerei és mérései

doku RT 65/09 344 Rádiótechnika

doku RT 66/02 67 Rádiótechnika

doku könyvRádió és televízió - MÉRÉSTECHNIKA

doku RT 64/09 344 Rádiótechnika

doku jegyzet 225, 227 - 230.Elektronikus műszerek KANDÓ jegyzet

műszerkönyv fénymásolt

magyar és orosz nyelvű a papír, német és angol a PDF (genotherm dosszié)

gépkönyv 1976.

szerviz leírásRT 1998. évkönyv 39-66.

Rádiótechnika évkönyve 1998. összesen 16 oldal

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1964-1966) 83-85. old.

dokuRT évkönyv 1985. 248-256

Rádiótechnika évkönyv: leírás + kapcsolási rajz

Page 100: Berendezések dokumentációs jegyzéke Mérnöki tanácsadó

kapcsolási rajz RT 08/06 330 Rádiótechnika

service manual

"Nokia DIGIVISION.pdf" 12MByte

ZX SPECTRUM ROM programja nagyalakú könyv

ZX SPECTRUM 48kB ROM program listája, magyar kommentekkel

Szervizkönyv fénymásolt 1985.

szerviz leírásnokia_6381,7171,7181.djvu 8 oldal, 550 kByte

service manual

"Nokia DIGIVISION.pdf" 12MByte

szerviz leírás szervizkönyv 109-113Csabai Dániel rádió-magnók szervizkönyve II.

doku füzetke Rádióamatőr füzetei 76doku füzetke Rádióamatőr füzetei 76

doku szervizkönyvKádár: rádió- és tv-kapcsolások 1975-1977.

doku RT 63/07 219 Rádiótechnika

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1964-1966) 79. old.

doku füzetke Rádióamatőr füzetei 76doku füzetke Rádióamatőr füzetei 76doku RT 64/05 192 Rádiótechnikadoku füzetke Rádióamatőr füzetei 76

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1970-1971).

doku szervizkönyvKádár: rádió- és tv-kapcsolások 1975-1977.

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1972-1975).

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1970-1971).

doku füzetke Rádióamatőr füzetei 76

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1970-1971).

doku A/2 lapon dossziéban

szerviz leírásElektrotanya, eredetei szervizkönyv

használati útmutató ESZK 1. 287 Elektron szervizkompasz 1.

Page 101: Berendezések dokumentációs jegyzéke Mérnöki tanácsadó

szerviz leírás ESZK 3. 09 Elektron szervizkompasz 3.Blokkvázlat, kapcsolási- és beültetési rajzok computer 12 oldal, 2,2MByte

doku

RT 77/03 129 RT 77/04 180 RT 77/05 238 Rádiótechnika

kapcsolási rajz RT 09/06 330 Rádiótechnikakapcsolási rajz RT 09/08 451 Rádiótechnikaservice manual

User Manual 3 db. nagyalakú füzetSzabvány, kábelezés és progamozás 1981.

INSTRUMENT MANUAL 1972.

kézikönyv

A COMMODORE PET 2001 magyar változata 1982. angol nyelvű

kapcsolás dosszié 1981.

doku könyvElektronikus mérőműszerek II. (Nagy S.)

kapcsolási rajz RT 07/07 391 Rádiótechnika

adatlap RT 65/07 254 Rádiótechnika

dokuRT évkönyv 1978. 76-80

RT évkönyv: leírás + kapcsolási rajz

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1964-1966) 75-78. old.

kapcsolási rajz RT 91/05 216-217 Rádiótechnika

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1967-1969).

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1967-1969).

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1967-1969).

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1964-1966) 226-241. old.

kapcsolási rajz RT 80/07 hátsó bor. Rádiótechnika kapcsolási rajz

Page 102: Berendezések dokumentációs jegyzéke Mérnöki tanácsadó

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1967-1969).

doku szervizkönyvKádár: rádió- és tv-kapcsolások 1975-1977.

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1967-1969).

doku RT 67/03 126 Rádiótechnika

doku szervizkönyvKádár: rádió- és tv-kapcsolások 1975-1977.

doku RT 67/12 476 Rádiótechnika

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1972-1975).

doku szervizkönyv Renczes: Rádió kapcsolások I.kapcsolási rajz RT 83/04 24 Rádiótechnikadoku RT 68/04 149 Rádiótechnikadoku RT 78/03 133 Rádiótechnika

doku szervizkönyvKádár: rádió- és tv-kapcsolások 1975-1977.

doku RT 68/03 87 Rádiótechnika

doku szervizkönyv Renczes: Rádió kapcsolások I.

táblázat RT 81/11 541 Rádiótechnikadoku RT 78/06 287 Rádiótechnika

doku RT 70/04 150 Rádiótechnika

dokuRT 77/06 287 RT 77/08 384 RT

Rádiótechnika és GELKA szervizlap

doku szervizkönyvKádár: rádió- és tv-kapcsolások 1975-1977.

service manual computer + CD

gépkönyv fénymásolt Fűzős doszébanuser/service manual computer

BLACKBOX\GÉPKÖNYV angol nyelvű

dokuKapcsolási rajz és egyéb ábrák, adatok

részleges doku

szerviz leírás A/4 füzetGyári csomagolású panel méter mellett

gépkönyv computer BLACKBOX\GÉPKÖNYVhasználati utasítás computer BLACKBOX\GÉPKÖNYVmagyar nyelvű User Manual

A szerviz menü leírásával. Kapcsolási rajzok nincsenek.

gépkönyv computer BLACKBOX\GÉPKÖNYV

Page 103: Berendezések dokumentációs jegyzéke Mérnöki tanácsadó

service manualservice manualservice manualservice manual

műszerkönyv computerTeljes gépkönyv, angol nyelvű. 433 oldal, 16MB

doku jegyzet 161 - 164.Elektronikus műszerek KANDÓ jegyzet

doku jegyzet 168 - 169.Elektronikus műszerek KANDÓ jegyzet

kapcsolási rajz RT 08/09 510 Rádiótechnikarészleges doku - kapcsolási rajz A/3 és A/4 lapokon Szervizjelentéskapcsolási rajz RT 13/05 198-199 Rádiótechnikakapcsolási rajz

RT 1998. évkönyv 194-197 Rádiótechnika évkönyve 1998.

kapcsolási rajz RT 07/05 270 Rádiótechnika

műszerkönyv füzetke angol nyelvű

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1958-1959).

doku RT 75/05 248 Rádiótechnika

kábelezési és kapcsolási rajz A/3 és A/4 lapokon Szervizjelentés

gépkönyv Cseh nyelvű

gépkönyv Francia nyelvűkapcsolási rajzdoku RT 62/06 B4 Rádiótechnika

doku RT 79/01 41 Rádiótechnika

dokuRT évkönyv 1982. 219-228

Rádiótechnika évkönyv: leírás + kapcsolási rajz

kapcsolási rajz RT 08/05 270 Rádiótechnika

dokuRT évkönyv 1985. 248-256

Rádiótechnika évkönyv: leírás + kapcsolási rajz

szerviz leírás szervizkönyv 64-67Csabai Dániel rádió-magnók szervizkönyve II.

Page 104: Berendezések dokumentációs jegyzéke Mérnöki tanácsadó

szerviz leírás ESZK 1. 33 Elektron szervizkompasz 1.mechanikai szerviz leírás ESZK 2. 105 Elektron szervizkompasz 2.kapcsolási rajz RT 13/10 404 Rádiótechnikakapcsolási rajz RADIOK 29~30

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

gépkönyv magyar nyelvű

gépkönyv CD + computer Forrás: MOM Szerviz Kft.használati utasítás A/4 füzet

Komplett dokumentációval, összesen 54 oldal

dokuRT évkönyv 1981. 223. Rádiótechnika évkönyv

dokuRT évkönyv 1981. 218-224

Rádiótechnika évkönyv: leírás + kapcsolási rajz

doku RT 83/06 25 Rádiótechnika

gépkönyv

gépkönyv

gépkönyv

műszerkönyv A/4 alakú füzetkapcsolási rajz RT 10/06 286 Rádiótechnika

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1970-1971).

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1970-1971).

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1972-1975).

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1972-1975).

szerviz leírás szervizkönyv 96-100Csabai Dániel rádió-magnók szervizkönyve I.

szerviz leírás szervizkönyv 101-107Csabai Dániel rádió-magnók szervizkönyve I.

szerviz leírás szervizkönyv 108-112Csabai Dániel rádió-magnók szervizkönyve I.

szerviz leírás szervizkönyv 68-74Csabai Dániel rádió-magnók szervizkönyve II.

szerviz leírás szervizkönyv 113-117Csabai Dániel rádió-magnók szervizkönyve I.

Page 105: Berendezések dokumentációs jegyzéke Mérnöki tanácsadó

szerviz leírás szervizkönyv 75-79Csabai Dániel rádió-magnók szervizkönyve II.

szerviz leírás szervizkönyv 118-124Csabai Dániel rádió-magnók szervizkönyve I.

szerviz leírás szervizkönyv 125-129Csabai Dániel rádió-magnók szervizkönyve I.

dokuCsabai Dániel: magnósok évkönyve 130-134. oldal

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1967-1969).

doku RT 70/08 276 Rádiótechnika

doku szervizkönyv Renczes: Rádió kapcsolások I.

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1967-1969).

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1967-1969).

doku RT 78/06 271 Rádiótechnika

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1967-1969).

doku füzetke Rádióamatőr füzetei 76

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1972-1975).

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1967-1969).

doku RT 82/03 135 Rádiótechnika

doku szervizkönyv Renczes: Rádió kapcsolások I.

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1967-1969).

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1970-1971).

doku füzetke Rádióamatőr füzetei 76doku füzetke Rádióamatőr füzetei 76doku RT 73/04 145 Rádiótechnika

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1967-1969).

doku szervizkönyv Renczes: Rádió kapcsolások I.

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1967-1969).

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1967-1969).

Page 106: Berendezések dokumentációs jegyzéke Mérnöki tanácsadó

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1967-1969).

doku RT 74/05 233 Rádiótechnika

kézikönyv Szervizjelentés

szerviz leírás szervizkönyv 80-83Csabai Dániel rádió-magnók szervizkönyve II.

dokuCsabai Dániel: magnósok évkönyve 134-138. oldal

műszerkönyv 31 oldalkapcsolási rajz RT 13/04 154 Rádiótechnika

szerviz leírás 2xA/3 lapon + letöltésdossziéban és rossz minőségű PDF-ben

szerviz leírás szervizkönyv 130-134Csabai Dániel rádió-magnók szervizkönyve I.

szerviz leírás szervizkönyv 84-89Csabai Dániel rádió-magnók szervizkönyve II.

szerviz leírás szervizkönyv 135-139Csabai Dániel rádió-magnók szervizkönyve I.

gépkönyv füzetkekb. A6 méretű füzetke, észt és orosz nyelv

doku szervizkönyvKádár: rádió- és tv-kapcsolások 1975-1977.

műszerkönyv A/5 füzetkapcsolási rajz RADIOK 31

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 33

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 34

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 38

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 39

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 40

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 46

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 49

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 51

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 53

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 58

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz R.C. 120

RÁDIÓ COMPASS 1940 - 1941.

kapcsolási rajz RADIOK 63

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

Page 107: Berendezések dokumentációs jegyzéke Mérnöki tanácsadó

kapcsolási rajz R.C. 121

RÁDIÓ COMPASS 1940 - 1941.

kapcsolási rajz R.C. 118

RÁDIÓ COMPASS 1940 - 1941.

kapcsolási rajz R.C. 122

RÁDIÓ COMPASS 1940 - 1941.

kapcsolási rajz RADIOK 67

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz R.C. 123

RÁDIÓ COMPASS 1940 - 1941.

kapcsolási rajz RADIOK 77

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 78

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 87

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 98~101

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 103

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 104

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 105

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 107

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 110

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 112

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz könyv 162. o.

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 117

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 129

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 131

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 132

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 136

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 138

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 149

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 150

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz könyv 241. o.

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 156

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 159

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 32

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

Page 108: Berendezések dokumentációs jegyzéke Mérnöki tanácsadó

kapcsolási rajz RADIOK 36

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 41

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz R.C. 126

RÁDIÓ COMPASS 1940 - 1941.

kapcsolási rajz RADIOK 43

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 45

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 47

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 48

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz R.C. 119

RÁDIÓ COMPASS 1940 - 1941.

kapcsolási rajz RADIOK 54

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 56~57

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 59

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 60

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 61

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

szerviz leírásKádár Géza RTV 1956-1957. 86-87. oldal

kapcsolási rajz R.C. 116

RÁDIÓ COMPASS 1940 - 1941.

kapcsolási rajz RADIOK 62

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

szerviz leírásKádár Géza RTV 1956-1957. 88-90. oldal

kapcsolási rajz R.C. 117

RÁDIÓ COMPASS 1940 - 1941.

kapcsolási rajz RADIOK 64

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz R.C. 127

RÁDIÓ COMPASS 1940 - 1941.

kapcsolási rajz RADIOK 65

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 65

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz R.C. 124

RÁDIÓ COMPASS 1940 - 1941.

kapcsolási rajz RADIOK 68~69

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 70~71

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 72~73

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 74

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 75

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

Page 109: Berendezések dokumentációs jegyzéke Mérnöki tanácsadó

kapcsolási rajz RADIOK 76

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 35

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 79

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 80

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 81

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 82

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

szerviz leírásKádár Géza RTV 1956-1957. 91-93. oldal

kapcsolási rajz RADIOK 83

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz könyv 203. o.

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 84

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 85

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 86

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 88

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 89

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 90

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 91

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 92~93

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 94~95

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 96~97

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 37

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 102

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 106

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 108

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 109

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 111

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 113

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 114

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 115

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

Page 110: Berendezések dokumentációs jegyzéke Mérnöki tanácsadó

kapcsolási rajz RADIOK 116

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 118

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 119

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 120

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

részlet rajz RADIOK 121Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz könyv 228~229. o.

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 122~123

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 124

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 125

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 126

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

szerviz leírásKádár Géza RTV 1956-1957. 94-100. oldal

kapcsolási rajz RADIOK 127

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

szerviz leírásKádár Géza RTV 1956-1957. 101-105. oldal

kapcsolási rajz RADIOK 128

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 42

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz könyv 240. o.

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 130

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 133

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 134

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 135

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 137

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 139

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 140

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 141

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 142

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 143

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 144~145

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 44

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

Page 111: Berendezések dokumentációs jegyzéke Mérnöki tanácsadó

kapcsolási rajz RADIOK 146

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 147

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 148

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 50

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 52

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 151

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 152~153

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

szerviz leírásKádár Géza RTV 1956-1957. 106-110. oldal

kapcsolási rajz könyv 242. o.

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz könyv 243. o.

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 155

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz R.C. 125

RÁDIÓ COMPASS 1940 - 1941.

kapcsolási rajz RADIOK 157

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 158

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 160

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 55

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

szerviz leírásKádár Géza RTV 1956-1957. 18-22. oldal

kapcsolási rajz RADIOK 161

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

szerviz leírásKádár Géza RTV 1956-1957. 23-27. oldal

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1958-1959).

szerviz leírásKádár Géza RTV 1956-1957. 28-32. oldal

kapcsolási rajz RADIOK 162

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

szerviz leírásKádár Géza RTV 1956-1957. 33-37. oldal

kapcsolási rajz RADIOK 163

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1960-1963) + III.

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1958-1959).

Page 112: Berendezések dokumentációs jegyzéke Mérnöki tanácsadó

szerviz leírásKádár Géza RTV 1956-1957. 38-42. oldal

doku RT 60/05 151 Rádiótechnika

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1958-1959).

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1958-1959).

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1960-1963) + III.

szerviz leírás szervizfüzet Rádióamatőr füzetei 83

szerviz leírásKádár Géza RTV 1956-1957. 43-45. oldal

doku RT 57/04 106-110

Rádiótechnika: igen részletes bemérés és működés leírás + Kádár G. RTV 1956-57 46-53.

szerviz leírásKádár Géza RTV 1956-1957. 54-58. oldal

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1958-1959).

kapcsolási rajz szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1960-1963)

doku RT 57/07 217Rádiótechnika + Kádár G. RTV 59-62.

szerviz leírásKádár Géza RTV 1956-1957. 63-70. oldal

doku RT 57/08 229Rádiótechnika + Kádár G. RTV 63-70.

szerviz leírásKádár Géza RTV 1956-1957. 71-75. oldal

adatokRT 60/03 78 + RT 60/04 126 Rádiótechnika

dokuRT 77/09 403 RT 77 09 421 Rádiótechnika

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1970-1971).

Page 113: Berendezések dokumentációs jegyzéke Mérnöki tanácsadó

dokuRT 74/02 80 RT 74/03 122 RT 74/04 170 Rádiótechnika

szerviz leírás szervizkönyv 26-34Gyurkovics: Modul tv-készülékek szervizkönyve II.

doku szervizkönyvGyurkovics: Modul tv-készülékek szervizkönyve I.

szerviz leírásKádár Géza RTV 1956-1957. 181-190. oldal

szerviz leírásKádár Géza RTV 1956-1957. 181-190. oldal

szerviz leírás szervizkönyv 35-41Gyurkovics: Modul tv-készülékek szervizkönyve II.

szerviz leírás szervizkönyv 9-19Gyurkovics: Modul tv-készülékek szervizkönyve II.

doku RT 60/02 47 Rádiótechnika

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1958-1959).

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1958-1959).

szerviz leírás szervizfüzet Rádióamatőr füzetei 48szerviz leírás szervizfüzet Rádióamatőr füzetei 48

kapcsolási rajz szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1960-1963) 168 -171. oldal

dokuRT 62/03 80+ RT 62/08 254 Rádiótechnika

szerviz leírás szervizkönyv 42-62Gyurkovics: Modul tv-készülékek szervizkönyve II.

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1972-1975).

doku szervizkönyvRenczes: Televízió kapcsolások I.

dokuRT 70/02 59 + RT 70/03 98 Rádiótechnika

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1967-1969).

doku RT 72/09 353 Rádiótechnika

szerviz leírás szervizkönyv 20-25Gyurkovics: Modul tv-készülékek szervizkönyve II.

doku RT 57/01 14 Rádiótechnika

szerviz leírásKádár Géza RTV 1956-1957. 191-228. oldal

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1958-1959).

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1958-1959).

szerviz leírás szervizfüzet Rádióamatőr füzetei 48

Page 114: Berendezések dokumentációs jegyzéke Mérnöki tanácsadó

dokuRT 64/08 313 + RT 64/09 339 Rádiótechnika

doku szervizkönyvRenczes: Televízió kapcsolások I.

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1964-1966) 133-155. old.

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1970-1971).

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1972-1975).

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1958-1959).

dokuRT 60/01 15-18 + RT 60/02 46

Rádiótechnika: leírás és kapcsolási rajz

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1960-1963)

doku RT 61/08 239-242 Rádiótechnika

doku

RT 76/03 125 RT 76/04 171 RT 76/05 224 Rádiótechnika

doku szervizkönyvKádár: rádió- és tv-kapcsolások 1975-1977.

dokuRT 63/02 59+ RT 63/03 103 Rádiótechnika

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1960-1963)

dokuszervizadat kiegészítés

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1964-1966) 156-168. old.

dokuRT 66/04 143 + RT 66/05 184 Rádiótechnika

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1964-1966) 169-191. old.

doku szervizkönyvRenczes: Televízió kapcsolások I.

doku szervizkönyvRenczes: Televízió kapcsolások I.

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1967-1969).

doku szervizkönyvRenczes: Televízió kapcsolások I.

doku szervizkönyvRenczes: Televízió kapcsolások I.

doku

RT 69/06 242 + RT 69/07 275 + RT 69/08 313 Rádiótechnika

Page 115: Berendezések dokumentációs jegyzéke Mérnöki tanácsadó

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1967-1969).

doku szervizkönyvGyurkovics: Modul tv-készülékek szervizkönyve I.

kapcsolási rajz A/3 lapon dossziébandoku RT 60/09 271 Rádiótechnika

szerviz leírásKádár Géza RTV 1956-1957. 76-79. oldal

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1958-1959).

szerviz leírásKádár Géza RTV 1956-1957. 80-83. oldal

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1958-1959).

szerviz leírás szervizkönyv 156-176Gyurkovics: Modul tv-készülékek szervizkönyve II.

szerviz leírás szervizkönyv 63-104Gyurkovics: Modul tv-készülékek szervizkönyve II.

kapcsolás tasak 1983. vagy 1984.

szerviz leírás szervizkönyv 199-206Gyurkovics: Modul tv-készülékek szervizkönyve II.

szerviz leírás szervizkönyv 137-155Gyurkovics: Modul tv-készülékek szervizkönyve II.

szerviz leírás szervizkönyv 187-198Gyurkovics: Modul tv-készülékek szervizkönyve II.

doku

RT 83/09 31 RT 83/10 33 RT 83/10 24 RT 83/11 27 RT 83/11 24 Rádiótechnika

szerviz leírás szervizkönyv 177-186Gyurkovics: Modul tv-készülékek szervizkönyve II.

kapcsolási rajz RADIOK 164

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

adatlap

dokuCsabai Dániel: magnósok évkönyve 100-101. oldal

doku RT 57/09 262-263Rádiótechnika: leírás és kapcsolási rajz

doku RT 60/07 195 Rádiótechnikadoku füzetke Rádióamatőr füzetei 54

doku szervizkönyvKádár: rádió- és tv-kapcsolások 1975-1977.

dokuRT 64/07 268 + RT 64/08 299 Rádiótechnika

dokuRT 85/02 43 RT 85/02 32 Rádiótechnika

dokuCsabai Dániel: magnósok évkönyve 90-98. oldal

Page 116: Berendezések dokumentációs jegyzéke Mérnöki tanácsadó

dokuCsabai Dániel: magnósok évkönyve 98-100. oldal

dokuRT 85/01 24-25 + 35-36 Rádiótechnika

dokuCsabai Dániel: magnósok évkönyve 83-90. oldal

dokuRT 85/03 24 RT 85/03 36 Rádiótechnika

dokuCsabai Dániel: magnósok évkönyve 73-83. oldal

dokuCsabai Dániel: magnósok évkönyve 102-106. oldal

használati útmutató Magyar nyelvűdoku RT 83/05 46 Rádiótechnikakapcsolási rajz RADIOK 165

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

doku könyvRádió és televízió - MÉRÉSTECHNIKA

doku RT 69/05 187 Rádiótechnika

szerviz leírásKádár Géza RTV 1956-1957. 84-85. oldal

doku könyvBencze: TV vevőkészülékek műszerei és mérései

doku könyvBencze: TV vevőkészülékek műszerei és mérései

doku könyvBencze: TV vevőkészülékek műszerei és mérései

doku könyvBencze: TV vevőkészülékek műszerei és mérései

doku könyvBencze: TV vevőkészülékek műszerei és mérései

doku könyvRádió és televízió - MÉRÉSTECHNIKA

gépkönyv

gépkönyv 1960.

doku jegyzet 157 - 159.Elektronikus műszerek KANDÓ jegyzet

doku könyvRádió és televízió - MÉRÉSTECHNIKA

doku RT 66/01 32 Rádiótechnika

doku jegyzet 164 - 166.Elektronikus műszerek KANDÓ jegyzet

doku könyvBencze: TV vevőkészülékek műszerei és mérései

gépkönyv 4 gépkönyv egy csomagban

gépkönyv 4 gépkönyv egy csomagban

Page 117: Berendezések dokumentációs jegyzéke Mérnöki tanácsadó

gépkönyv 4 gépkönyv egy csomagban

gépkönyv 4 gépkönyv egy csomagbandoku RT 66/07 275 Rádiótechnika

gépkönyv

100 MHz-es szkóp főegység. A PDF fájl csak a rajzokat tartalmazza.

gépkönyv

Az EMG 1555 szkóp egyik alapmodulja. Két PDF fájl: a manual csak szöveg, a rajzok a melléklet részt képezik

kapcsolási rajz computer

rossz minőségű A3 két A4-re szkennelt.

kapcsolási rajz csövesservice manual computer 70oldal, 10,3 MB, angol nyelvű

service manual computer 165 oldal, 17MB, angol-oroszhasználati utasítás füzetke dossziéban

szerviz leírás szervizkönyv 90-93Csabai Dániel rádió-magnók szervizkönyve II.

szerviz leírás szervizkönyv 94-98Csabai Dániel rádió-magnók szervizkönyve II.

műszerkönyv füzetke Autorange multimeter

doku RADIOKKapcsolási rajz és egyéb ábrák, adatok

dokuRT évkönyv 1976. 246-253

RT évkönyv: leírás + kapcsolási rajz

doku szervizkönyvKádár: rádió- és tv-kapcsolások 1975-1977.

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1972-1975).

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1972-1975).

kapcsolási rajz RADIOK 194

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz könyv 108. o.

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

szerviz leírás szervizkönyv 109-117Dániel József autórádiók szervizkönyve

szerviz leírás szervizkönyv 118-122Dániel József autórádiók szervizkönyve

szerviz leírás szervizkönyv 123-132Dániel József autórádiók szervizkönyve

szerviz leírás szervizkönyv 133-138Dániel József autórádiók szervizkönyve

Page 118: Berendezések dokumentációs jegyzéke Mérnöki tanácsadó

kapcsolási rajz szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1970-1971).

kapcsolási rajz szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1970-1971).

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1967-1969).

doku RT 70/01 31 Rádiótechnika

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1970-1971).

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1970-1971).

szerviz leírás szervizkönyv 104-108Dániel József autórádiók szervizkönyve

szerviz leírás szervizkönyv 147-151Dániel József autórádiók szervizkönyve

szerviz leírás szervizkönyv 152-157Dániel József autórádiók szervizkönyve

kapcsolási rajz RADIOK 32

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 31

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 195

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 103

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 166

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 167

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 168

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 169

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 170

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 196

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 197

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 214

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 171

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 200

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 172

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 173

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 174

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

Page 119: Berendezések dokumentációs jegyzéke Mérnöki tanácsadó

kapcsolási rajz R.C. 129

RÁDIÓ COMPASS 1940 - 1941.

kapcsolási rajz R.C. 133

RÁDIÓ COMPASS 1940 - 1941.

kapcsolási rajz R.C. 130

RÁDIÓ COMPASS 1940 - 1941.

kapcsolási rajz RADIOK 175

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 176

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 177

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 198

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 199

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 201

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 202

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 178

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz R.C. 134

RÁDIÓ COMPASS 1940 - 1941.

kapcsolási rajz RADIOK 180

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz R.C. 131

RÁDIÓ COMPASS 1940 - 1941.

kapcsolási rajz RADIOK 179

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 203

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 204

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 181

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 182

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 19

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 183

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 184

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz R.C. 132

RÁDIÓ COMPASS 1940 - 1941.

kapcsolási rajz RADIOK 185

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 205

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 206

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 207

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 208

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

Page 120: Berendezések dokumentációs jegyzéke Mérnöki tanácsadó

kapcsolási rajz RADIOK 186

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 187

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 188

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 209

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 189

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 190

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 191

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 192

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 211~212

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 193

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

szerviz leírás szervizkönyv 143-146Dániel József autórádiók szervizkönyve

szerviz leírás szervizkönyv 139-142Dániel József autórádiók szervizkönyve

doku szervizkönyvKádár: rádió- és tv-kapcsolások 1975-1977.

doku szervizkönyvKádár: rádió- és tv-kapcsolások 1975-1977.

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1970-1971).

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1972-1975).

doku RT 76/05 248 Rádiótechnika

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1972-1975).

gépkönyv A/5 füzetmonokróm, régi személyi számítógépekhez

dokuCsabai Dániel: Kazettás magnók 84-89. oldal

dokuCsabai Dániel: Kazettás magnók 84-89. oldal

kapcsolási rajz RADIOK 213

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

doku könyvElektronikus mérőműszerek II. (Nagy S.)

kapcsolási rajz RADIOK 210

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 215

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 216

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

Page 121: Berendezések dokumentációs jegyzéke Mérnöki tanácsadó

szerviz leírás szervizkönyv 80. old.

Csabai Dániel: sztereó orsós magnók szervizkönyve I. 9 oldal

szerviz leírás szervizkönyv 89. old.

Csabai Dániel: sztereó orsós magnók szervizkönyve I. 7 oldal

szerviz leírás szervizkönyv 96. old.

Csabai Dániel: sztereó orsós magnók szervizkönyve I. 14 oldal

szerviz leírás szervizkönyv 110. old.

Csabai Dániel: sztereó orsós magnók szervizkönyve I. 7 oldal

szerviz leírás ESZK 1. 249 Elektron szervizkompasz 1.

dokuCsabai Dániel: Kazettás magnók 129-131. oldal

szerviz leírás ESZK 2. 73 Elektron szervizkompasz 2.kapcsolási rajz RADIOK 217

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 218

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

adatlap RT 73/11 434 Rádiótechnika

dokuRT évkönyv 1978. 76-80

RT évkönyv: leírás + kapcsolási rajz

doku RT 71/08 317 Rádiótechnikadoku RT 70/08 309 Rádiótechnikaservice manual computer Elektrotanyáról letöltveservice manual 16470kbyte 180oldalservice manual computer 417 oldal, 93MB, szkennelt

adatlap RT 73/10 399 Rádiótechnikakapcsolási rajz RADIOK 219

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 220

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 221

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 222

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz könyv 70. o.

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 223

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

dokuCsabai Dániel: magnósok évkönyve 113-118. oldal

service manual Angol nyelvű szerviz leírás ESZK 1. 113 Elektron szervizkompasz 1.kapcsolási rajztechnical manual nyomtatott

Dossziéban három kötet, ábrák hiányoznak.

Page 122: Berendezések dokumentációs jegyzéke Mérnöki tanácsadó

kapcsolási rajz szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1958-1959).

kapcsolási rajz szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1958-1959).

dokuRT évkönyv 1982. 27-34

Rádiótechnika évkönyv: leírás + kapcsolási rajz

elektróda katalógus

műszerkönyv 21 oldal terjedelem

doku könyvRádió és televízió - MÉRÉSTECHNIKA

doku jegyzet 176 - 177.Elektronikus műszerek KANDÓ jegyzet

doku könyvElektronikus mérőműszerek II. (Nagy S.)

doku A/3 és A/4 lapokon Szervizjelentés

doku könyvElektronikus mérőműszerek II. (Nagy S.)

doku10 oldalas service manual részlet

Van kinyomtatott változat is, 2 oldalra nagyított rajzokkal is.

kapcsolási rajz szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1958-1959).

kapcsolási rajz szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1958-1959).

kapcsolási rajz szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1958-1959).

kapcsolási rajz szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1958-1959).

kapcsolási rajz szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1958-1959).

kapcsolási rajz szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1958-1959).

kapcsolási rajz szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1958-1959).

adatlap RT 73/11 434 Rádiótechnika

adatlap RT 81/03 142-143 Rádiótechnika

dokuRT évkönyv 1981. 220. Rádiótechnika évkönyv

kapcsolási rajz RT 07/04 210

Rádiótechnika + BLACKBOX\GÉPKÖNYV

kapcsolási rajz RT 09/05 270 Rádiótechnikaalkatrész RT 07/02 91 Rádiótechnika

Page 123: Berendezések dokumentációs jegyzéke Mérnöki tanácsadó

kapcsolási rajz fénymásolt 1 lapdoku ESZK 2. 147 Elektron szervizkompasz 2.szerviz leírás ESZK 1. 103 Elektron szervizkompasz 1.

doku könyvElektronikus mérőműszerek II. (Nagy S.)

doku könyvElektronikus mérőműszerek II. (Nagy S.)

kapcsolási rajz RT 08/08 450 Rádiótechnika

doku könyvRádió és televízió - MÉRÉSTECHNIKA

szerviz leírásKádár Géza RTV 1956-1957. 150-157. oldal

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1967-1969).

szerviz leírás ESZK 1. 75 Elektron szervizkompasz 1.

dokuCsabai Dániel: magnósok évkönyve 196-205. oldal

kapcsolási rajz computer

rossz minőségű A3 két A4-re szkennelt.

gépkönyvMagyar nyelvű, a PDF csak az ábrákat tartalmazza

gépkönyvnémet nyelvű + magyar fordítás 1981.

doku szervizkönyvGyurkovics: Modul tv-készülékek szervizkönyve I.

használati utasítás füzetke dossziéban

doku szervizkönyvKádár: rádió- és tv-kapcsolások 1975-1977.

szerviz leírásKádár Géza RTV 1956-1957. 165-166. oldal

szerviz leírásKádár Géza RTV 1956-1957. 167-170. oldal

doku RT 57/06 165-167

RT.: leírás és kapcsolási rajz + Kádár G. RTV 1956-57. 167- 170.

dokuCsabai Dániel: magnósok évkönyve 119-122. oldal

szerviz leírás szervizkönyvsztereo rádiók szervizkönyve III. 69-88. old

dokuCsabai Dániel: magnósok évkönyve 148-152. oldal

doku RT 62/03 B4 Rádiótechnikaadatlap RT 73/11 434 Rádiótechnika

szerviz leírásKádár Géza RTV 1956-1957. 171-173. oldal

szerviz leírásKádár Géza RTV 1956-1957. 174-180. oldal

doku könyvRádió és televízió - MÉRÉSTECHNIKA

Page 124: Berendezések dokumentációs jegyzéke Mérnöki tanácsadó

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1967-1969).

doku könyvElektronikus mérőműszerek II. (Nagy S.)

kapcsolási rajz RT 12/7-8 365 Rádiótechnika

gépkönyvPapíron 27 oldal, PDF-ben 14 oldal.

application note 3,5 Mbyte, 11 oldaltechnical manual computer

346 oldal, német nyelvű, szkennelt

doku könyvElektronikus mérőműszerek II. (Nagy S.)

doku könyvRádió és televízió - MÉRÉSTECHNIKA

komplett manual set Összesen 103MBdoku RT 73/10 409 Rádiótechnika

doku szervizkönyvKádár: rádió- és tv-kapcsolások 1975-1977.

doku szervizkönyvKádár: rádió- és tv-kapcsolások 1975-1977.

application note RT 84/01 26 Rádiótechnika

service manual

"Nokia DIGIVISION.pdf" 12MByte

kapcsolási rajz RT 13/02 67 Rádiótechnika 1 oldal

doku RT 92/11 542-543 Rádiótechnika: leírás + kapcsolási rajz

doku RT 91/07 324-324Rádiótechnika: vázlatos kapcsolással ismertető cikk

kapcsolási rajz RT 09/08 450 Rádiótechnika

doku RT 12/11 526-527Rádiótechnika kapcs. rajz + h21 mérő adatapter készítés

szerviz leírás ESZK 1. 173 Elektron szervizkompasz 1.

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1970-1971).

szerviz leírás szervizkönyv 104-108Csabai Dániel rádió-magnók szervizkönyve II.

doku RT 72/08 328 Rádiótechnika

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1970-1971).

doku RT 76/08 378 Rádiótechnika

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1972-1975).

doku füzetke Rádióamatőr füzetei 76

Page 125: Berendezések dokumentációs jegyzéke Mérnöki tanácsadó

dokuRT 69/09 348 + RT 69/10 393 Rádiótechnika

szerviz leírás ESZK 3. 149 Elektron szervizkompasz 3.

szerviz leírás ESZK 3. 99 Elektron szervizkompasz 3.

szerviz leírás ESZK 1. 281 Elektron szervizkompasz 1.

szerviz leírás szervizkönyv 52-56Dániel József autórádiók szervizkönyve

szerviz leírás szervizkönyv 57-60Dániel József autórádiók szervizkönyve

szerviz leírás ESZK 1. 185 Elektron szervizkompasz 1.doku ESZK 2. 149 Elektron szervizkompasz 2.

szerviz leírás ESZK 3. 99-149 Elektron szervizkompasz 3.

doku szervizkönyvKádár: rádió- és tv-kapcsolások 1975-1977.

kapcsolási rajz RT 87/09 461 Rádiótechnika

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1972-1975).

szerviz leírás szervizkönyv 140-143Csabai Dániel rádió-magnók szervizkönyve I.

szerviz leírás szervizkönyv 99-103Csabai Dániel rádió-magnók szervizkönyve II.

szerviz leírás szervizkönyv 144-153Csabai Dániel rádió-magnók szervizkönyve I.

dokuCsabai Dániel: magnósok évkönyve 138-144. oldal

doku RT 69/01 38 Rádiótechnikaszerviz leírás ESZK 1. 149 Elektron szervizkompasz 1.szerviz leírás ESZK 1. 159 Elektron szervizkompasz 1.service manual

user manual

szerviz leírás ESZK 2. 83 Elektron szervizkompasz 2.

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1972-1975).

doku szervizkönyvKádár: rádió- és tv-kapcsolások 1975-1977.

kapcsolási rajz RT 88/06 315 Rádiótechnika

Page 126: Berendezések dokumentációs jegyzéke Mérnöki tanácsadó

doku szervizkönyvKádár: rádió- és tv-kapcsolások 1975-1977.

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1972-1975).

szerviz leírás ESZK 2. 07 Elektron szervizkompasz 2.doku RT 76/03 B4 Rádiótechnika

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1964-1966) 242-251. old.

service manual

"Nokia DIGIVISION.pdf" 12MByte

kapcsolási rajz RT 07/06 330 Rádiótechnika

doku ESZK 1. 241

Elektron szervizkompasz 1. műszaki adatok és kapcsolási rajz

doku RT 71/11 433 Rádiótechnika

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1970-1971).

doku RT 73/06 237 Rádiótechnikadoku RT 69/11 436 Rádiótechnika

szerviz leírás szervizkönyv 114-119Csabai Dániel rádió-magnók szervizkönyve II.

szerviz leírás ESZK 1. 61 Elektron szervizkompasz 1.szerviz leírás ESZK 3. 81 Elektron szervizkompasz 3.

gépi kódu programozás

RT 85/12 49-50 RT 86/01 39-41 RT86/02 100-101 RT 86/03 151 RT 86/05 263-265 RT 86/06 312-313 RT 86/08 408-409 RT 86/09 466-467 RT 86/12 628-630 RT 87/01 11-13 RT 87/02 54-56 RT 87/03 122-124 RT 87/04 169-171 RT 87/05 215-217 Rádiótechnika

kapcsolási rajz RADIOK 224

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 225

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 226

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 227

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 228

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz könyv 128. o.

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

Page 127: Berendezések dokumentációs jegyzéke Mérnöki tanácsadó

kapcsolási rajz RADIOK 229

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 230

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 231

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 204

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 232

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 233

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 207

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 234

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 235

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

szerviz leírás szervizkönyv 120-124Csabai Dániel rádió-magnók szervizkönyve II.

szerviz leírás szervizkönyv 125-130Csabai Dániel rádió-magnók szervizkönyve II.

doku

Vezetékes távközlési műszerek jegyzet 82 nincs kapcsolási rajz

Rendeltetés, működési elv és felépítés, blokkvázlat, kezelőszervek, kezelési útmutató, műszaki adatok.

doku ESZK 2. 159 Elektron szervizkompasz 2.

műszerkönyvGeratehandbuch S45034-G2022-C702-51-18

műszerkönyvNémet és angol nyelvű. Kapcsolási rajzok vannak

doku RT 62/05 B4 Rádiótechnikaadatlap RT 73/11 434 Rádiótechnika

szerviz leírás ESZK 1. 195 Elektron szervizkompasz 1.doku füzetke Rádióamatőr füzetei 76

kapcsolási rajz szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1958-1959).

doku füzetke Rádióamatőr füzetei 76

doku

Vezetékes távközlési műszerek jegyzet 75 nincs kapcsrajz.

Rendeltetés, működési elv és felépítés, blokkvázlat, kezelőszervek, kezelési útmutató, műszaki adatok.

doku computerBLACKBOX\SIEVERS_355 mappa

doku fénymásolt pólyás dossziéban

szerviz cikkRT 85/07 8-9 RT 85/08 8-11 RT 85/7-8 Rádiótechnika

technical manual fénymásolt angol nyelvű

dokuk

RT 85/07 8 RT 85/07 24 RT 85/09 7 RT 86/10 450-452 RT 86/10 504

Rádiótechnika: kapcsolási rajzok és változatok leírása

Page 128: Berendezések dokumentációs jegyzéke Mérnöki tanácsadó

doku papírok Autorange multimeterTECHNICAL MANUAL 4,5 digit DVM secondary etalonservice manual

szerviz leírás szervizkönyv 131-134Csabai Dániel rádió-magnók szervizkönyve II.

szerviz leírás szervizkönyv 135-140Csabai Dániel rádió-magnók szervizkönyve II.

használati utasítás

angol nyelvű (itthoni készülékünk)

service manual

Részlet - Elektrotanyáról letöltve, 22 oldal

blokkvázlatos doku RT 87/06 282-283 Rádiótechnikaservice manualservice manual computer service manual computerservice manual

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1972-1975).

doku RT 76/05 B3 Rádiótechnikakapcsolási rajz RADIOK 32

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 31

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 20

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 254

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz könyv 35. o.

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 251

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 256

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 255

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 239

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 252

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz könyv 36. o.

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 240

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 260

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 238

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

Page 129: Berendezések dokumentációs jegyzéke Mérnöki tanácsadó

kapcsolási rajz RADIOK 253

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 237

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 241

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz könyv 52. o.

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 243

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 246

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 245

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 259

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 244

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 21

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz könyv 47. o.

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 249

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 242

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz könyv 28. o.

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 250

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 236

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 258

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 27

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 12

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 14

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 4.

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 5.

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 22

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz R.C. 136

RÁDIÓ COMPASS 1940 - 1941.

kapcsolási rajz RADIOK 6.

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 7.

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

Page 130: Berendezések dokumentációs jegyzéke Mérnöki tanácsadó

kapcsolási rajz R.C. 135

RÁDIÓ COMPASS 1940 - 1941.

kapcsolási rajz RADIOK 9.

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 10.

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz R.C. 135

RÁDIÓ COMPASS 1940 - 1941.

kapcsolási rajz R.C. 138

RÁDIÓ COMPASS 1940 - 1941.

kapcsolási rajz RADIOK 18

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 17

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 23

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 24

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1972-1975).

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1970-1971).

kapcsolási rajz RADIOK 247

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 248

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 25

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz R.C. 137

RÁDIÓ COMPASS 1940 - 1941.

kapcsolási rajz R.C. 137

RÁDIÓ COMPASS 1940 - 1941.

kapcsolási rajz RADIOK 15

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz R.C. 136

RÁDIÓ COMPASS 1940 - 1941.

kapcsolási rajz RADIOK 257

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 13

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 16

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 19

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

szerviz leírás szervizkönyv 14-19Csabai Dániel rádió-magnók szervizkönyve II.

doku RT 71/02 72 Rádiótechnika

doku szervizkönyvKádár: rádió- és tv-kapcsolások 1975-1977.

szerviz leírás szervizkönyv 154-157Csabai Dániel rádió-magnók szervizkönyve I.

szerviz leírás szervizkönyv 141-145Csabai Dániel rádió-magnók szervizkönyve II.

Page 131: Berendezések dokumentációs jegyzéke Mérnöki tanácsadó

doku papírok Autorange multimeterdoku RT 64/04 146 Rádiótechnikahasználati utasítás füzetke dossziébandoku RT 68/03 105 Rádiótechnika

kapcsolási rajz szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1964-1966) 288. old.

kapcsolási rajz szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1964-1966) 289. old.

adatlap RT 73/11 434 Rádiótechnikaadatlap RT 73/10 399 Rádiótechnikarészletes adatlapok Adatlapok 354 oldalkapcsolási rajz RT 13/03 110 Rádiótechnikakapcsolási rajz RT 13/03 110 Rádiótechnikakapcsolási rajz RT 13/03 111 Rádiótechnikaservice and user manual angol nyelvű (54.74$ volt)

kapcsolási rajz szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1958-1959).

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1970-1971).

doku jegyzet 187 - 188.Elektronikus műszerek KANDÓ jegyzet

kapcsolási rajz szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1964-1966) 112-113. old.

kapcsolási rajz szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1964-1966) 114-115. old.

kapcsolási rajz szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1964-1966) 116-117. old.

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1964-1966) 90. old.

doku RT 70/12 470 Rádiótechnikadoku RT 69/02 67 Rádiótechnikadoku RT 64/12 472 Rádiótechnikadoku füzetke Rádióamatőr füzetei 76doku RT 61/05 131 Rádiótechnikadoku RT 62/10 321 Rádiótechnikamegfejtő kulcs RT 05/03 164 Rádiótechnikadoku computer Teljes gépkönyv, orosz nyelvű

doku computer

46oldal, ciril, 16MB, műszaki adatok, kapcsolási és beültetési rajzok.

Page 132: Berendezések dokumentációs jegyzéke Mérnöki tanácsadó

dokuRT 81/11 519-521 + RT 81/12 574-575 Rádiótechnika

kapcsolási rajz RT 89/08 392-393 Rádiótechnikaservice manual Orosz nyelvű

doku computer

29 oldal, ciril, 13MB, műszaki adatok, kapcsolási és beültetési rajzok.

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1967-1969).

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1970-1971).

doku RT 65/05 174 Rádiótechnikadoku RT 70/11 435 Rádiótechnika

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1970-1971).

műszerkönyvOrosz nyelvű, a PDF-ben a rajzok hiányosak.

doku füzetke Rádióamatőr füzetei 76adatlap

adatlapadatlap RT 73/10 399 Rádiótechnika

adatlapRT 73/11 434 RT 09/09 529 Rádiótechnika

műszerkönyv PDF

Működési leírás, kapcsolási rajzok, darabjegyzékek 33 oldal, (21 PDF oldal)

magyar nyelvű leírás

RT 79/03144-145 + 79/05 237-239 + 79/07 337-339 Rádiótechnika

alkatrész RT 06/11 649 Rádiótechnikaalkatrész RT 07/01 49 Rádiótechnikaalkatrész RT 07/02 109 Rádiótechnikadoku RT 65/01 B3 Rádiótechnikadoku RT 61/02 45 Rádiótechnika

doku szervizkönyvKádár: rádió- és tv-kapcsolások 1975-1977.

kapcsolás tasakA legmodernebb, utolsó változat

doku RT 69/01 27 Rádiótechnikaadatlap RT 84/05 56 Rádiótechnika

adatlapRT 81/05 248 + RT 81/294-295 Rádiótechnika

táblázat RT 81/02 B4 Rádiótechnika

táblázat RT 81/04 B4 Rádiótechnika

Page 133: Berendezések dokumentációs jegyzéke Mérnöki tanácsadó

kapcsolási rajz RT 71/12 468 Rádiótechnika

szerviz leírásKádár Géza RTV 1956-1957. 229-244. oldal

szerviz leírás szervizkönyvsztereo rádiók szervizkönyve III. 22-31. old

doku füzetke Rádióamatőr füzetei 76

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1967-1969).

doku RT 63/04 128 Rádiótechnikadoku computer 34 oldaldoku RT 72/05 188 Rádiótechnika

dokuRT 84/06 30-33 RT 84/07 36-37 Rádiótechnika (5 oldal)

kapcsolási rajz computer

Elektrotanya, eredetei gépkönyv rajzok

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1967-1969).

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1970-1971).

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1970-1971).

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1972-1975).

doku RT 70/03 116 Rádiótechnika

doku szervizkönyvKádár: rádió- és tv-kapcsolások 1975-1977.

kapcsolási rajz RT 07/03 150 és 165 Rádiótechnika

SzervizkönyvRT évkönyv 2004. 198. Rádiótechnika évkönyv

szerviz leírásKádár Géza RTV 1956-1957. 245-268. oldal

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1972-1975).

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1972-1975).

doku RT 67/08 312 Rádiótechnika

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1967-1969).

doku szervizkönyv Renczes: Rádió kapcsolások I.doku RT 72/07 279 Rádiótechnika

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1970-1971).

Page 134: Berendezések dokumentációs jegyzéke Mérnöki tanácsadó

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1972-1975).

kapcsolási rajz RT 77/08 368 Rádiótechnika

doku szervizkönyvKádár: rádió- és tv-kapcsolások 1975-1977.

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1967-1969).

doku RT 86/04 195 Rádiótechnika

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1972-1975).

doku RT 63/04 128 Rádiótechnika

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1970-1971).

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1964-1966) 82. old.

kapcsolási rajz RT 88/01 37 Rádiótechnikakapcsolási rajz RT 66/03 119 Rádiótechnika

dokuszervizkönyv + RT 80/07 334

Kádár: rádió- és tv-kapcsolások 1975-1977.

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1970-1971).

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1972-1975).

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1972-1975).

doku RT 71/12 482 Rádiótechnika

műszerkönyv Orosz nyelvűdoku RT 68/12 463 Rádiótechnikadoku RT 71/05 190 Rádiótechnika

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1967-1969).

doku szervizkönyv Renczes: Rádió kapcsolások I.

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1972-1975).

doku szervizkönyv Renczes: Rádió kapcsolások I.

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1970-1971).

Page 135: Berendezések dokumentációs jegyzéke Mérnöki tanácsadó

doku RT 78/05 246 Rádiótechnika

doku szervizkönyvKádár: rádió- és tv-kapcsolások 1975-1977.

szerviz leírás szervizkönyv 167-171Csabai Dániel rádió-magnók szervizkönyve II.

doku RT 64/03 114 Rádiótechnikadoku RT 62/10 320 Rádiótechnika

dokuRT 75/01 27 RT 75/02 90 Rádiótechnika

doku szervizkönyvKádár: rádió- és tv-kapcsolások 1975-1977.

Három részes műszerkönyv computer

Orosz nyelvű, kitömörítve DJVU fájlok

doku szervizkönyv Renczes: Rádió kapcsolások I.adatlap RT 84/06 39 Rádiótechnika

doku szervizkönyv Renczes: Rádió kapcsolások I.kapcsolási rajz RT 07/11 630 Rádiótechnika

dokuRT 83/10 38 RT 83/10 33 Rádiótechnika

kapcsolási rajzok

RT85/4 28 RT 85/05 12 RT 85/06 33 RT 85/07 31 RT85/08 33 RT 85/09 33 Rádiótechnika

kapcsolási rajz RT 07/08 450 Rádiótechnika

dokuRT 81/11 519 RT 82/01 44 Rádiótechnika

kapcsolási rajz dossziébankapcsolási rajz dossziéban

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1967-1969).

service manual német nyelvű

doku szervizkönyvKádár: rádió- és tv-kapcsolások 1975-1977.

doku könyvBencze: TV vevőkészülékek műszerei és mérései

kapcsolási rajz RT 15/05 164 Rádiótechnika

doku jegyzet 178 - 182..Elektronikus műszerek KANDÓ jegyzet

doku jegyzet 178 - 184..Elektronikus műszerek KANDÓ jegyzet

szerviz leírás ESZK 1. 211 Elektron szervizkompasz 1.szerviz leírás ESZK 2. 97 Elektron szervizkompasz 2.service manual

Page 136: Berendezések dokumentációs jegyzéke Mérnöki tanácsadó

user manualservice manual

service manualservice manual

kézikönyv Szervizjelentéskapcsolási rajz RT 11/05 235 Rádiótechnika

szerviz leírás A/4 füzet

L&W gyártmányú DPM-1, mint TA 305 ~ TA 310 equivalens dokuja van meg. Gyári csomagolású panel méter mellett

Instruction and service manuals

690kbyte 31oldal + 14866kbyte 224oldal

service manual CDtechnical manual computer 279 oldal, szkenneltservice manualservice manual computer

Külön a leírás és külön a rajzok.

kapcsolási rajz RADIOK 278

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 283

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 231

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 230

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 85

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 120

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 119

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 17

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 32

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 31

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 267

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

Page 137: Berendezések dokumentációs jegyzéke Mérnöki tanácsadó

kapcsolási rajz RADIOK 261

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 16

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 262

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 263

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 18

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 268

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 269

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 270

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 271

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 272

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz könyv 138. o.

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 273

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz R.C. 142

RÁDIÓ COMPASS 1940 - 1941.

kapcsolási rajz RADIOK 274

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz R.C. 142

RÁDIÓ COMPASS 1940 - 1941.

kapcsolási rajz RADIOK 264

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 265

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz könyv 149. o.

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 266

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 105

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 51

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 275

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 168

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 276

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz R.C. 140

RÁDIÓ COMPASS 1940 - 1941.

kapcsolási rajz RADIOK 180

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz R.C. 143

RÁDIÓ COMPASS 1940 - 1941.

kapcsolási rajz RADIOK 277

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

Page 138: Berendezések dokumentációs jegyzéke Mérnöki tanácsadó

kapcsolási rajz R.C. 143

RÁDIÓ COMPASS 1940 - 1941.

kapcsolási rajz RADIOK 86

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz könyv 137. o.

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 279

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 280

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 175

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz R.C. 141

RÁDIÓ COMPASS 1940 - 1941.

kapcsolási rajz R.C. 144

RÁDIÓ COMPASS 1940 - 1941.

kapcsolási rajz RADIOK 281

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz könyv 132. o.

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 282

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz R.C. 145

RÁDIÓ COMPASS 1940 - 1941.

kapcsolási rajz RADIOK 284

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz R.C. 146

RÁDIÓ COMPASS 1940 - 1941.

kapcsolási rajz RADIOK 285

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz könyv 152. o.

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz könyv 155. o.

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 288

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz könyv 154. o.

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 286

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 287

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 287

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

adatlap RT 73/11 434 Rádiótechnikakapcsolási rajz RADIOK 149

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz R.C. 149

RÁDIÓ COMPASS 1940 - 1941.

kapcsolási rajz R.C. 149

RÁDIÓ COMPASS 1940 - 1941.

kapcsolási rajz RADIOK 289

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

doku RT 62/06 168 Rádiótechnika

Page 139: Berendezések dokumentációs jegyzéke Mérnöki tanácsadó

doku

Vezetékes távközlési műszerek jegyzet 301 nincs kapcsrajz.

Rendeltetés, működési elv és felépítés, blokkvázlat, kezelőszervek, kezelési útmutató, műszaki adatok.

dokuVezetékes távközlési műszerek jegyzet 255

Rövid ismertető és elvi kapcsolási rajz

doku

Vezetékes távközlési műszerek jegyzet 286 nincs kapcsrajz.

Rendeltetés, működési elv és felépítés, blokkvázlat, kezelőszervek, kezelési útmutató, műszaki adatok.

doku

Vezetékes távközlési műszerek jegyzet 289 nincs kapcsrajz.

Rendeltetés, működési elv és felépítés, blokkvázlat, kezelőszervek, kezelési útmutató, műszaki adatok.

doku

Vezetékes távközlési műszerek jegyzet 258 nincs kapcsrajz.

Rendeltetés, működési elv és felépítés, elvi kapcsolási rajz szintű blokkvázlat, kezelőszervek, kezelési útmutató, műszaki adatok.

doku

Vezetékes távközlési műszerek jegyzet 242 nincs kapcsrajz.

Rendeltetés, működési elv és felépítés, blokkvázlat, kezelőszervek, kezelési útmutató, műszaki adatok.

doku

Vezetékes távközlési műszerek jegyzet 320 nincs kapcsrajz.

Rendeltetés, működési elv és felépítés, blokkvázlat, kezelőszervek, kezelési útmutató, műszaki adatok.

doku

Vezetékes távközlési műszerek jegyzet 301 nincs kapcsrajz.

Rendeltetés, működési elv és felépítés, blokkvázlat, kezelőszervek, kezelési útmutató, műszaki adatok.

doku

Vezetékes távközlési műszerek jegyzet 142 nincs kapcsrajz.

Rendeltetés, működési elv és felépítés, blokkvázlat, kezelőszervek, kezelési útmutató, műszaki adatok.

doku

Vezetékes távközlési műszerek jegyzet 170 nincs kapcsrajz.

Rendeltetés, működési elv és felépítés, blokkvázlat, kezelőszervek, kezelési útmutató, műszaki adatok.

doku

Vezetékes távközlési műszerek jegyzet 93 nincs kapcsrajz.

Rendeltetés, működési elv és felépítés, blokkvázlat, kezelőszervek, kezelési útmutató, műszaki adatok.

doku

Vezetékes távközlési műszerek jegyzet 90 nincs kapcsrajz.

Rendeltetés, működési elv és felépítés, blokkvázlat, kezelőszervek, kezelési útmutató, műszaki adatok.

doku

Vezetékes távközlési műszerek jegyzet 222 van kapcsrajz.

Rendeltetés, működési elv és felépítés, blokkvázlat, kezelőszervek, kezelési útmutató, műszaki adatok.

műszerkönyv fénymásolt

Page 140: Berendezések dokumentációs jegyzéke Mérnöki tanácsadó

doku

Vezetékes távközlési műszerek jegyzet 99 nincs kapcsrajz.

Rendeltetés, működési elv és felépítés, blokkvázlat, kezelőszervek, kezelési útmutató, műszaki adatok.

kapcsolási rajz RT 07/05 271 Rádiótechnika

doku

Vezetékes távközlési műszerek jegyzet 296 nincs kapcsrajz.

Rendeltetés, működési elv és felépítés, blokkvázlat, kezelőszervek, kezelési útmutató, műszaki adatok.

doku RT 65/12 450 Rádiótechnika

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1958-1959).

doku RT 62/04 98 Rádiótechnika

dokuRT 65/01 8 + RT 65/02 52 Rádiótechnika

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1958-1959).

doku RT 65/06 204 Rádiótechnika

doku szervizkönyvRenczes: Rádió kapcsolások I. + K.G. III.

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1958-1959).

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1960-1963)

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1960-1963) + III

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1960-1963) + III

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1960-1963) + III

dokuRT 61/10 292 + RT 61/11 344 Rádiótechnika

dokuRT 62/01 4 + RT 62/07 219 Rádiótechnika

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1960-1963)

szerviz leírásKádár Géza RTV 1956-1957. 111-113. oldal

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1958-1959).

doku RT 60/04 101-103Rádiótechnika: leírás, tekercsadatok, kapcsolás

szerviz leírásKádár Géza RTV 1956-1957. 116-118. oldal

Page 141: Berendezések dokumentációs jegyzéke Mérnöki tanácsadó

kapcsolási rajz szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1958-1959).

szerviz leírásKádár Géza RTV 1956-1957. 114-115. oldal

szerviz leírásKádár Géza RTV 1956-1957. 119-121. oldal

szerviz leírás szervizfüzet Rádióamatőr füzetei 83

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1960-1963) + III

doku RT 57/10 297-299

RT.: leírás, tekercsadatok, kapcsolás + Kádár G. RTV 1956-57. 122-124.

szerviz leírásKádár Géza RTV 1956-1957. 122-124. oldal

kapcsolási rajz szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1958-1959).

szerviz leírásKádár Géza RTV 1956-1957. 125-129. oldal

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1958-1959).

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1958-1959).

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1960-1963) + III

doku RT 61/03 66 Rádiótechnikadoku füzetke Rádióamatőr füzetei 54doku füzetke Rádióamatőr füzetei 54doku füzetke Rádióamatőr füzetei 54

kapcsolási rajz szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1964-1966) 272-275. old.

doku RT 60/03 87-88Rádiótechnika: leírás és kapcsolási rajz

szerviz leírás szervizfüzet Rádióamatőr füzetei 64

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1958-1959).

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1960-1963) + III

doku RT 64/04 122 Rádiótechnika

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1960-1963)

Page 142: Berendezések dokumentációs jegyzéke Mérnöki tanácsadó

dokuszervizadat kiegészítés (mech.)

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1964-1966) 252-268. old.

doku füzetke Rádióamatőr füzetei 54doku füzetke Rádióamatőr füzetei 54kapcsolási rajz RADIOK 290

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 291

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1972-1975).

doku ESZK 2. 157 Elektron szervizkompasz 2.

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1972-1975).

szerviz leírás szervizkönyv 70-74Dániel József autórádiók szervizkönyve

kapcsolási rajz szervizkönyv

Kádár: rádió- és tv-kapcsolások 1975-1977.

szerviz leírás szervizkönyv 75-79Dániel József autórádiók szervizkönyve

szerviz leírás szervizkönyv 80-83Dániel József autórádiók szervizkönyve

szerviz leírás szervizkönyv 84-89Dániel József autórádiók szervizkönyve

doku szervizkönyvKádár: rádió- és tv-kapcsolások 1975-1977.

dokuRT évkönyv 1976. 246-253

RT évkönyv: leírás + kapcsolási rajz

doku RT 80/08 379 Rádiótechnikadoku RT 76/08 376 Rádiótechnikadoku RT 76/08 442 Rádiótechnika

dokuRT 68/01 31 + RT 68/02 59 Rádiótechnika

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1967-1969).

doku RT 68/05 164 Rádiótechnika

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1967-1969).

doku RT 71/06 241 Rádiótechnika

szerviz leírás szervizkönyv 118. old.

Csabai Dániel: sztereó orsós magnók szervizkönyve I. 7 oldal

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1967-1969).

dokuRT évkönyv 1976. 246-253

RT évkönyv: leírás + kapcsolási rajz

szerviz leírás szervizkönyv 125. old.

Csabai Dániel: sztereó orsós magnók szervizkönyve I. 7 oldal

Page 143: Berendezések dokumentációs jegyzéke Mérnöki tanácsadó

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1967-1969).

átalakítás profivá RT 80/09,10,11

Rádiótechnika összesen 9 oldal

doku ESZK 1. 275 Elektron szervizkompasz 1.doku RT 72/11 445 Rádiótechnikadoku RT 79/07 331-334 Rádiótechnika

szerviz leírás szervizkönyv 132. old.

Csabai Dániel: sztereó orsós magnók szervizkönyve I. 8 oldal

dokuCsabai Dániel: magnósok évkönyve 108-113. oldal

szerviz leírás szervizkönyv 140. old.

Csabai Dániel: sztereó orsós magnók szervizkönyve I. 6 oldal

szerviz leírás szervizkönyv 146. old.

Csabai Dániel: sztereó orsós magnók szervizkönyve I. 5 oldal

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1967-1969).

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1967-1969).

adatlap RT 88/11 567 Rádiótechnika

adatlapRT 88/08 415 RT 88/09 474 Rádiótechnika

kapcsolási rajz szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1970-1971).

kapcsolási rajz szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1970-1971).

doku RT 80/08 378 Rádiótechnikaszerviz leírás ESZK 1. 121 Elektron szervizkompasz 1.

dokuCsabai Dániel: magnósok évkönyve 206-209. oldal

doku ESZK 1. 243 Elektron szervizkompasz 1.

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1972-1975).

dokuCsabai Dániel: magnósok évkönyve 152-157. oldal

kapcsolási rajz RT 88/02 89 Rádiótechnika

dokuCsabai Dániel: magnósok évkönyve 157-161. oldal

doku RT 63/01 35 Rádiótechnikadoku RT 63/02 B4 Rádiótechnika

szerviz leírás szervizkönyv 146-149Csabai Dániel rádió-magnók szervizkönyve II.

Page 144: Berendezések dokumentációs jegyzéke Mérnöki tanácsadó

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1967-1969).

kapcsolási rajz szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1964-1966) 126-127. old.

kapcsolási rajz szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1964-1966) 128-129. old.

kapcsolási rajz szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1964-1966) 130-131. old.

kapcsolási rajz szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1964-1966) 132. old.

doku RT 72/04 149 Rádiótechnika

műszerkönyv computer

Teljes gépkönyv, cseh, orosz és angol nyelvű. 101 oldal, 46MB

kapcsolási rajz RT 14/02 55 Rádiótechnikakapcsolási rajz computer

dokuRT évkönyv 1978. 76-80

RT évkönyv: leírás + kapcsolási rajz

szerviz leírás szervizkönyv 36-42Csabai Dániel rádió-magnók szervizkönyve II.

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1972-1975).

doku szervizkönyvKádár: rádió- és tv-kapcsolások 1975-1977.

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1972-1975).

szerviz leírás szervizkönyv 172-178Csabai Dániel rádió-magnók szervizkönyve I.

doku RT 76/05 244 Rádiótechnika

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1972-1975).

szerviz leírás szervizkönyv 158-164Csabai Dániel rádió-magnók szervizkönyve I.

szerviz leírás szervizkönyv 165-171Csabai Dániel rádió-magnók szervizkönyve I.

szerviz leírás szervizkönyv 150-153Csabai Dániel rádió-magnók szervizkönyve II.

service manual computer BLACKBOX\GÉPKÖNYV

kapcsolási rajz szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1958-1959).

kapcsolási rajz szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1958-1959).

Page 145: Berendezések dokumentációs jegyzéke Mérnöki tanácsadó

adatlap RT 74/05 237 Rádiótechnika

adatlap RT 82/05 224 Rádiótechnikakapcsolási rajz RT 12/7-8 365 Rádiótechnikadoku RT 60/07 B4 Rádiótechnika

adatlap RT 74/02 80 Rádiótechnika

gépkönyv B/5 füzet

adatlap RT 73/11 434 Rádiótechnika

doku RT 60/03 90-92 Rádiótechnikadoku RT 66/12 468 Rádiótechnika

adatlap RT 57/04 105 Rádiótechnika

szerviz leírás szervizkönyvsztereo rádiók szervizkönyve II. 9-30. old

szerviz leírás ESZK 1. 221 Elektron szervizkompasz 1.

szerviz leírás szervizkönyvsztereo rádiók szervizkönyve II. 42-50. old

szerviz leírás szervizkönyvsztereo rádiók szervizkönyve III. 89-115. old

dokuCsabai Dániel: magnósok évkönyve 166-171. oldal

szerviz leírás szervizkönyvsztereo rádiók szervizkönyve III. 32-40. old

szerviz leírás szervizkönyvsztereo rádiók szervizkönyve 130-134. old és II. 31-41. old

szerviz leírás szervizkönyvsztereo rádiók szervizkönyve III. 54-68. old

dokuCsabai Dániel: magnósok évkönyve 162-166. oldal

szerviz leírás szervizkönyv 154-158Csabai Dániel rádió-magnók szervizkönyve II.

szerviz leírás szervizkönyv 159. old.

Csabai Dániel: sztereó orsós magnók szervizkönyve I. 7 oldal

szerviz leírás szervizkönyv 181. old.

Csabai Dániel: sztereó orsós magnók szervizkönyve I. 5 oldal

szerviz leírás szervizkönyv 186. old.

Csabai Dániel: sztereó orsós magnók szervizkönyve I. 5 oldal

szerviz leírás szervizkönyv 191. old.

Csabai Dániel: sztereó orsós magnók szervizkönyve I. 5 oldal

szerviz leírás szervizkönyv 196. old.

Csabai Dániel: sztereó orsós magnók szervizkönyve I. 4 oldal

Page 146: Berendezések dokumentációs jegyzéke Mérnöki tanácsadó

szerviz leírás szervizkönyv 200. old.

Csabai Dániel: sztereó orsós magnók szervizkönyve I. 4 oldal

szerviz leírás szervizkönyv 159-162Csabai Dániel rádió-magnók szervizkönyve II.

doku RT 81/04 188 Rádiótechnika

szerviz leírás szervizkönyv 179-183Csabai Dániel rádió-magnók szervizkönyve I.

szerviz leírás szervizkönyv 163-166Csabai Dániel rádió-magnók szervizkönyve II.

szerviz leírás szervizkönyv 90-94Dániel József autórádiók szervizkönyve

szerviz leírás szervizkönyvsztereo rádiók szervizkönyve III. 41-53. old

dokuCsabai Dániel: magnósok évkönyve 171-175. oldal

doku RT 80/01 47 Rádiótechnika

szerviz leírás szervizkönyv 152. old.

Csabai Dániel: sztereó orsós magnók szervizkönyve I. 7 oldal

szerviz leírásszervizkönyv 166. + 172. old.

Csabai Dániel: sztereó orsós magnók szervizkönyve I. 11 oldal

szerviz leírásszervizkönyv 166. + 177. old.

Csabai Dániel: sztereó orsós magnók szervizkönyve I. 10 oldal

kapcsolási rajz RT 13/06 242-243 Rádiótechnika

dokuRT évkönyv 1981. 219. Rádiótechnika évkönyv

dokuRT évkönyv 1981. 218-224

Rádiótechnika évkönyv: leírás + kapcsolási rajz

adatok és méretezés

RT 79/12 591-592 RT 87/12 598-600 Rádiótechnika

kapcsolási rajz RADIOK 292

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

szerviz leírásKádár Géza RTV 1956-1957. 130-131. oldal

szerviz leírásKádár Géza RTV 1956-1957. 132-133. oldal

szerviz leírásKádár Géza RTV 1956-1957. 139-144. oldal

szerviz leírásKádár Géza RTV 1956-1957. 147-149. oldal

szerviz leírásKádár Géza RTV 1956-1957. 145-146. oldal

kapcsolási rajz könyv 300. o.

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

szerviz leírásKádár Géza RTV 1956-1957. 134-137. oldal

szerviz leírásKádár Géza RTV 1956-1957. 138-141. oldal

kapcsolási rajz RT 14/3 129 Rádiótechnika

Page 147: Berendezések dokumentációs jegyzéke Mérnöki tanácsadó

kapcsolási rajz

Javítási jegyzőkönyv PROBA-120

szerviz leírásKádár Géza RTV 1956-1957. 269-288. oldal

doku RT 63/06 208 Rádiótechnika

doku szervizkönyvKádár: rádió- és tv-kapcsolások 1975-1977.

doku könyvBencze: TV vevőkészülékek műszerei és mérései

doku papírok

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1958-1959).

kapcsolási rajz RT 13/04 154 Rádiótechnikakapcsolási rajz RT 05/05 270 Rádiótechnika

kapcsolási rajz RT 08/10 570 Rádiótechnikakapcsolási rajz RT 06/08 450 Rádiótechnikakapcsolási rajz RT 06/06 331 Rádiótechnikakapcsolási rajz RT 05/03 150 Rádiótechnikakapcsolási rajz RT 05/05 270 Rádiótechnikakapcsolási rajz RT 09/10 570 Rádiótechnikakapcsolási rajz

RT 1996. évkönyv 181-183 Rádiótechnika évkönyve 1996.

doku ESZK 1. 277 Elektron szervizkompasz 1.leírás RT 77/565-568 Rádiótechnikakapcsolási rajz RT 67/05 B3 Rádiótechnika

kapcsolási rajz szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1970-1971).

kapcsolási rajz RT 69/01 B3 Rádiótechnikakapcsolási rajz RT 07/09 510 Rádiótechnikadoku ESZK 2. 129 Elektron szervizkompasz 2.

kapcsolási rajz szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1970-1971).

kapcsolási rajz RT 08/04 210 Rádiótechnikakapcsolási rajz RT 12/130 Rádiótechnikakapcsolási rajz RT 09/09 511 Rádiótechnika

Page 148: Berendezések dokumentációs jegyzéke Mérnöki tanácsadó

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1958-1959).

kapcsolási rajz RT 09/11 630 Rádiótechnika

kapcsolási rajz szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1970-1971).

kapcsolási rajz

RT 1998. évkönyv 194-195 Rádiótechnika évkönyve 1998.

kapcsolási rajz RT 14/03 90 Rádiótechnikakapcsolási rajz RT 11/7-8 354 Rádiótechnika

doku jegyzet 260 - 262.Elektronikus műszerek KANDÓ jegyzet

kapcsolási rajz RT 91/2 78, 91/3 127 Rádiótechnikakapcsolási rajz RT 15/03 90 Rádiótechnika

kapcsolási rajz szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1970-1971).

kapcsolási rajz RT 07/10 570 Rádiótechnika

kapcsolási rajz szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1970-1971).

doku RT 63/07 269 Rádiótechnika

doku

RT 71/06 167 RT 71/06 217 RT 71/07 279 Rádiótechnika

dokuk RT 07/07 383 Rádiótechnikakapcsolási rajz

RT 1996. évkönyv 181-184 Rádiótechnika évkönyve 1996.

kapcsolási rajz RT 14/3 129 Rádiótechnikatáblázat RT 84/05 45 Rádiótechnikakapcsolási rajz RT 11/02 79 Rádiótechnika

doku1957. évi Rádiótechnika és más dokumentációk alapján.

adatlap RT 10/02 93 Rádiótechnika

doku bbb Rádiótechnika

kapcsolási rajz szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1970-1971).

doku RT 74/08 389 Rádiótechnikakapcsolási rajz RT 09/09 510 Rádiótechnika

Page 149: Berendezések dokumentációs jegyzéke Mérnöki tanácsadó

kapcsolási rajz RT 09/03 151 Rádiótechnika

doku RT 71/01 29 Rádiótechnika

építési leírás RT 84/05 59-60 Rádiótechnika

dokuRT 68/10 366 + RT 68/11 404 Rádiótechnika

dokuRT évkönyv 1982. 219-228

Rádiótechnika évkönyv: leírás + kapcsolási rajz

adatokRT 62/07 214,215 + hátsó borító Rádiótechnika 3 oldal

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1958-1959).

kapcsolási rajz RT 14/02 55 Rádiótechnika

dokuRT évkönyv 1982. 219-228

Rádiótechnika évkönyv: leírás + kapcsolási rajz

kapcsolási rajz RT 15/7-8 244-245 Rádiótechnikakapcsolási rajz RT 09/07 390 Rádiótechnikadoku RT 78/01 36 Rádiótechnika

kapcsolási rajz szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1970-1971).

kapcsolási rajz szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1970-1971).

műszerkönyv füzetkekapcsolási rajz HE 04/07 235

HOBBI Elektronika vegyes lapok között

dokuRT évkönyv 1990. 198. Rádiótechnika évkönyv

kapcsolási rajz RT 10/05 234 Rádiótechnikadoku RT 72/05 192 Rádiótechnikakapcsolási rajz RT 05/02 90 Rádiótechnikakapcsolási rajz RT 08/03 151 Rádiótechnika

dokuRT 87/08 379-381 RT 87/09 428-430

Rádiótechnika (kapcs. rajzok, IC-k: CI 9404 és UM 9151)

doku RT 77/07 335 Rádiótechnikatechnical manual fénymásolt pólyás dossziébankapcsolási rajz RT 15/04 126 Rádiótechnikakapcsolási rajz RT 11/02 78 Rádiótechnika

Page 150: Berendezések dokumentációs jegyzéke Mérnöki tanácsadó

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1972-1975).

kapcsolási rajz szervizkönyv

Kádár: rádió- és tv-kapcsolások 1975-1977.

kapcsolási rajz RT 11/02 79 Rádiótechnikakapcsolási rajz

RT évkönyv 1980 63. old. Rádiótechnika évkönyv

doku RT 04/07 350 Rádiótechnika

cikk

RT 84/10 35-36 RT 84/11 34-36 RT 84/12 39-41 Rádiótechnika

dokuRT évkönyv 1981. 218-224

Rádiótechnika évkönyv: leírás + kapcsolási rajz

dokuRT évkönyv 1982. 219-228

Rádiótechnika évkönyv: leírás + kapcsolási rajz

kapcsolási rajz RT 10/03 132 Rádiótechnikakapcsolási rajz RT 10/05 234 Rádiótechnikakapcsolási rajz RT 09/04 211 Rádiótechnika

doku RT 12/05 220-221 Rádiótechnikaleírás RT 13/02 72-74 Rádiótechnika cikk 3 oldalkapcsolási rajz RT 05/02 91 Rádiótechnikadoku RT 71/04 160 Rádiótechnika

dokuRT évkönyv 1986. 210-216

Rádiótechnika évkönyv: leírás + kapcsolási rajz

kapcsolási rajz RT 15/05 164 Rádiótechnikakapcsolási rajz

RT 1998. évkönyv 192-193 Rádiótechnika évkönyve 1998.

adatlap RT 10/01 41 Rádiótechnika

doku szervizkönyvKádár: rádió- és tv-kapcsolások 1975-1977.

szerviz leírás ESZK 1. 165 Elektron szervizkompasz 1.kapcsolási rajz RT 11/03 130 Rádiótechnikaadatok és méretezés

RT 08/03 142 és 08/04 214 Rádiótechnika

kapcsolási rajz RT 86/12 620-621 Rádiótechnikakapcsolási rajz RT 05/09 510 Rádiótechnika

doku

RT 62/06 176 + RT 62/07 216 + RT 62/08 259 Rádiótechnika

Page 151: Berendezések dokumentációs jegyzéke Mérnöki tanácsadó

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1958-1959). + kapcs.rajz + gyári használati utasítás füzet

doku papírok Autorange multimeterkapcsolási rajz RT 10/7-8 354 Rádiótechnika

dokuRT évkönyv 1978. 207

RT évkönyv: leírás + kapcsolási rajz

kapcsolási rajz RT 69/01 40 Rádiótechnikakapcsolási rajz RT 08/06 331 Rádiótechnikadoku RT 80/05 225-226 Rádiótechnika

doku

RT 91/09 419-421 RT 91/10 467-471 RT 91/11 515-517

Rádiótechnika: interface áramkör + program készítéshez cikk

doku RT 91/11 519-521 Rádiótechnikavevőrész doku és átalakítás

RT 79/11 521-523 + RT 79/12 562-564 Rádiótechnika

kapcsolási rajz RT 10/02 79 Rádiótechnika

user manualnémet nyelvű, kapcsolási rajzzal

kapcsolási rajz RT 10/11 530 Rádiótechnikadoku RT 68/10 399 Rádiótechnika

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1967-1969).

doku RT 81/07 332 Rádiótechnika

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1967-1969).+ III.

doku szervizkönyv Renczes: Rádió kapcsolások I.

doku szervizkönyv Renczes: Rádió kapcsolások I.

doku szervizkönyv Renczes: Rádió kapcsolások I.

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1967-1969).

műszaki adatok szervizkönyv

sztereo rádiók szervizkönyve 31-37. old

műszaki adatok szervizkönyv

sztereo rádiók szervizkönyve 31-37. old

Page 152: Berendezések dokumentációs jegyzéke Mérnöki tanácsadó

műszaki adatok szervizkönyv

sztereo rádiók szervizkönyve 31-37. old

műszaki adatok szervizkönyv

sztereo rádiók szervizkönyve 31-37. old

műszaki adatok szervizkönyv

sztereo rádiók szervizkönyve 31-37. old

műszaki adatok szervizkönyv

sztereo rádiók szervizkönyve 31-37. old

műszaki adatok szervizkönyv

sztereo rádiók szervizkönyve 31-37. old

műszaki adatok szervizkönyv

sztereo rádiók szervizkönyve 31-37. old

műszaki adatok szervizkönyv

sztereo rádiók szervizkönyve 31-37. old

dokuRT 89/02 80-81 + 88-91

Rádiótechnika: leírás + kapcsolási rajz

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1972-1975).

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1967-1969).

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1967-1969).

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1967-1969).

szerviz leírás szervizkönyvsztereo rádiók szervizkönyve 58-111. old

doku szervizkönyv Renczes: Rádió kapcsolások I.

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1967-1969).

doku szervizkönyv Renczes: Rádió kapcsolások I.

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1967-1969).

dokuRT 68/08 296 + RT 68/09 351 Rádiótechnika

doku szervizkönyv Renczes: Rádió kapcsolások I.

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1967-1969).

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1970-1971).

doku szervizkönyv Renczes: Rádió kapcsolások I.

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1970-1971).

Page 153: Berendezések dokumentációs jegyzéke Mérnöki tanácsadó

szerviz leírás szervizkönyvsztereo rádiók szervizkönyve 38-49. old

szerviz leírás szervizkönyvsztereo rádiók szervizkönyve 112-123. old

doku szervizkönyv Renczes: Rádió kapcsolások I.

szerviz leírás szervizkönyvsztereo rádiók szervizkönyve 50-57. old

doku szervizkönyv Renczes: Rádió kapcsolások I.

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1970-1971).

szerviz leírás szervizkönyvsztereo rádiók szervizkönyve 124-129. old

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1970-1971).

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1972-1975).

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1972-1975).

doku szervizkönyvKádár: rádió- és tv-kapcsolások 1975-1977.

doku szervizkönyvKádár: rádió- és tv-kapcsolások 1975-1977.

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1972-1975).

használati utasítás füzetke dossziébandoku ESZK 1. 259 Elektron szervizkompasz 1.

doku

RT 73/08 306 RT 73/09 352 RT 73/10 407 RT 73/11 446 Rádiótechnika

kapcsolási rajz

szerviz leírás szervizkönyvsztereo rádiók szervizkönyve 135-139. old

szerviz leírás szervizkönyvsztereo rádiók szervizkönyve II. 51-68. old

szerviz leírás szervizkönyvsztereo rádiók szervizkönyve II. 69-86. old

dokuCsabai Dániel: magnósok évkönyve 180-183. oldal

szerviz leírás szervizkönyvsztereo rádiók szervizkönyve III. 116-145. old

dokuCsabai Dániel: magnósok évkönyve 184-189. oldal

dokuCsabai Dániel: magnósok évkönyve 190-195. oldal

Page 154: Berendezések dokumentációs jegyzéke Mérnöki tanácsadó

szerviz leírás szervizkönyvsztereo rádiók szervizkönyve II. 104-139. old

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1970-1971).

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1967-1969).

doku szervizkönyv Renczes: Rádió kapcsolások I.

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1967-1969).

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1970-1971).

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1970-1971).

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1967-1969).

doku szervizkönyv Renczes: Rádió kapcsolások I.

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1970-1971).

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1970-1971).

doku szervizkönyvKádár: rádió- és tv-kapcsolások 1975-1977.

doku szervizkönyvKádár: rádió- és tv-kapcsolások 1975-1977.

doku RT 79/179-181 Rádiótechnika

szerviz leírás szervizkönyvsztereo rádiók szervizkönyve II. 87-103. old

dokuCsabai Dániel: magnósok évkönyve 175-179. oldal

dokuRT 73/05 191 RT 73/06 246 Rádiótechnika

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1970-1971).

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1972-1975).

doku ESZK 1. 267 Elektron szervizkompasz 1.

szerviz leírás szervizkönyv 61-65Dániel József autórádiók szervizkönyve

doku ESZK 1. 271 Elektron szervizkompasz 1.

doku szervizkönyvKádár: rádió- és tv-kapcsolások 1975-1977.

szerviz leírás szervizkönyv 66-69Dániel József autórádiók szervizkönyve

Page 155: Berendezések dokumentációs jegyzéke Mérnöki tanácsadó

doku ESZK 2. 177 Elektron szervizkompasz 2.

doku szervizkönyvKádár: rádió- és tv-kapcsolások 1975-1977.

doku szervizkönyvKádár: rádió- és tv-kapcsolások 1975-1977.

szerviz leírás szervizkönyv 172-176Csabai Dániel rádió-magnók szervizkönyve II.

dokuCsabai Dániel: magnósok évkönyve 144-147. oldal

szerviz leírás szervizkönyv 177-180Csabai Dániel rádió-magnók szervizkönyve II.

doku RT 85/06 23 Rádiótechnika

szerviz leírás szervizkönyv 184-188Csabai Dániel rádió-magnók szervizkönyve I.

szerviz leírás szervizkönyv 189-194Csabai Dániel rádió-magnók szervizkönyve I.

szerviz leírás szervizkönyv 195-198Csabai Dániel rádió-magnók szervizkönyve I.

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1970-1971).

doku szervizkönyvRenczes: Televízió kapcsolások I.

doku szervizkönyvRenczes: Televízió kapcsolások I.

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1970-1971).

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1970-1971).

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1972-1975).

doku szervizkönyvGyurkovics: Modul tv-készülékek szervizkönyve I.

doku szervizkönyvGyurkovics: Modul tv-készülékek szervizkönyve III.

dokuRT 70/06 219 + RT 70/07 262 Rádiótechnika

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1972-1975).

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1972-1975).

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1972-1975).

doku szervizkönyvKádár: rádió- és tv-kapcsolások 1975-1977.

doku szervizkönyvGyurkovics: Modul tv-készülékek szervizkönyve III.

Page 156: Berendezések dokumentációs jegyzéke Mérnöki tanácsadó

doku szervizkönyvGyurkovics: Modul tv-készülékek szervizkönyve III.

doku szervizkönyvGyurkovics: Modul tv-készülékek szervizkönyve III.

doku szervizkönyvGyurkovics: Modul tv-készülékek szervizkönyve III.

doku szervizkönyvRenczes: Televízió kapcsolások I.

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1967-1969).

dokuRT 83/06 31 RT 83/07 34 Rádiótechnika

doku szervizkönyvRenczes: Televízió kapcsolások I.

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1967-1969).

doku RT 69/01 17 Rádiótechnika

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1972-1975).

doku

RT 75/07 322 RT 75/08 371 RT 75/09 428 Rádiótechnika

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1972-1975).

doku szervizkönyvGyurkovics: Modul tv-készülékek szervizkönyve I.

doku szervizkönyvGyurkovics: Modul tv-készülékek szervizkönyve III.

doku szervizkönyvKádár: rádió- és tv-kapcsolások 1975-1977.

doku szervizkönyvGyurkovics: Modul tv-készülékek szervizkönyve I.

doku szervizkönyvRenczes: Televízió kapcsolások I.

doku szervizkönyvRenczes: Televízió kapcsolások I.

doku szervizkönyvRenczes: Televízió kapcsolások I.

doku szervizkönyvRenczes: Televízió kapcsolások I.

doku szervizkönyvRenczes: Televízió kapcsolások I.

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1967-1969).

Page 157: Berendezések dokumentációs jegyzéke Mérnöki tanácsadó

doku

RT 71/08 307 RT 71/09 351 RT 71/10 393 RT 71/11 435 RT 71/12 476 RT 72/01 22 RT 72/02 65 RT 72/03 102 RT 72/04 142 RT 72/05 183 RT 72/06 232 RT 72/07 272 RT 72/08 310 RT 72/09 350 Rádiótechnika

doku

RT 82/05 238 RT 82/11 525 RT 83/02 37 RT 83/03 38 RT 83/05 41 RT 83/08 30 Rádiótechnika

doku RT 81/01 23-28 Rádiótechnikadoku RT 81/02 81-83 Rádiótechnika

doku szervizkönyvGyurkovics: Modul tv-készülékek szervizkönyve I.

doku szervizkönyvGyurkovics: Modul tv-készülékek szervizkönyve III.

doku szervizkönyvGyurkovics: Modul tv-készülékek szervizkönyve III.

doku szervizkönyvGyurkovics: Modul tv-készülékek szervizkönyve III.

doku szervizkönyvGyurkovics: Modul tv-készülékek szervizkönyve III.

doku szervizkönyvGyurkovics: Modul tv-készülékek szervizkönyve III.

doku szervizkönyvGyurkovics: Modul tv-készülékek szervizkönyve III.

doku szervizkönyvGyurkovics: Modul tv-készülékek szervizkönyve III.

doku szervizkönyvGyurkovics: Modul tv-készülékek szervizkönyve III.

doku szervizkönyvGyurkovics: Modul tv-készülékek szervizkönyve III.

kapcsolási rajz A/4 füzet

Gelka szerviz kiadvány (távszabályzó, infra vevő, txt dekoder is)

doku szervizkönyvGyurkovics: Modul tv-készülékek szervizkönyve III.

doku szervizkönyvGyurkovics: Modul tv-készülékek szervizkönyve III.

doku szervizkönyvGyurkovics: Modul tv-készülékek szervizkönyve III.

doku szervizkönyvGyurkovics: Modul tv-készülékek szervizkönyve III.

doku szervizkönyvGyurkovics: Modul tv-készülékek szervizkönyve III.

doku szervizkönyvGyurkovics: Modul tv-készülékek szervizkönyve III.

doku szervizkönyvGyurkovics: Modul tv-készülékek szervizkönyve III.

Page 158: Berendezések dokumentációs jegyzéke Mérnöki tanácsadó

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1970-1971).

doku RT 70/08 299 Rádiótechnika

doku szervizkönyvRenczes: Televízió kapcsolások I.

doku RT 82/12 B3 Rádiótechnikakapcsolási rajz RADIOK 226

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 227

Kádár G. Rádió vevőkészülékek kapcsolása I.

kapcsolási rajz RADIOK 233kapcsolási rajz RT 09/08 450 Rádiótechnika

kapcsolási rajz szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1960-1963) 164-167 oldal

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1960-1963) + III

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1960-1963) + III.

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1960-1963) + III.

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1960-1963) + III.

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1960-1963) + III.

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1960-1963) + III.

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1960-1963)

kapcsolási rajz szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1960-1963) 269. oldal

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1960-1963) + III.

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1960-1963)

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1960-1963)

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1960-1963)

szerviz leírás szervizfüzet Rádióamatőr füzetei 83

Page 159: Berendezések dokumentációs jegyzéke Mérnöki tanácsadó

dokuRT 65/03 82 + RT 65/05 173 Rádiótechnika

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1964-1966) 32-34. old.+ III.

doku RT 64/10 398 Rádiótechnika

szerviz leírás szervizfüzet Rádióamatőr füzetei 42

doku RT 66/08 310 Rádiótechnika

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1964-1966) 35-38. old.+ III.

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1964-1966) 39-42. old.

doku RT 67/10 368 Rádiótechnika

dokuRT 65/03 119 + RT 65/08 290 Rádiótechnika

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1964-1966) 43-45. old.+ III.

doku RT 64/04 138 Rádiótechnika

szerviz leírás szervizfüzet Rádióamatőr füzetei 83

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1964-1966) 47-50. old.+III.

doku RT 62/02 35 Rádiótechnika

doku RT 63/12 450-451 Rádiótechnika

szerviz leírás szervizfüzet Rádióamatőr füzetei 83

szerviz leírás szervizfüzet Rádióamatőr füzetei 83

dokuRT 65/05 176 + RT 65/06 220 Rádiótechnika

szerviz leírás szervizfüzet Rádióamatőr füzetei 42

doku RT 64/07 258 Rádiótechnika

dokuRT 67/09 339 + RT 67/11 419 Rádiótechnika

doku RT 66/07 277 Rádiótechnika

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1964-1966) 51-53. old.

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1964-1966) 54-56. old.

Page 160: Berendezések dokumentációs jegyzéke Mérnöki tanácsadó

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1964-1966) 57-59. old.

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1964-1966) 60-64. old.+III.

doku RT 67/06 228 Rádiótechnika

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1964-1966) 65-69. old.

doku RT 60/06 189 Rádiótechnika

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1964-1966) 46. old. + III.

doku RT 60/11 324 Rádiótechnika

dokuRT 65/12 462 + RT 66/01 19 Rádiótechnika

dokuRT 63/06 219 + 63/07 258 + 63/12 467 Rádiótechnika

doku szervizkönyv

Kádár: RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ VEVŐ-KÉSZÜLÉKEK (1964-1966) 192-225. old.

doku RT 61/07 207 Rádiótechnikakapcsolási rajz RT 12/05 234 Rádiótechnika

dokuRT évkönyv 1981. 222. Rádiótechnika évkönyv

dokuRT évkönyv 1981. 218-224

Rádiótechnika évkönyv: leírás + kapcsolási rajz

szerviz leírás ESZK 1. 85 Elektron szervizkompasz 1.

dokufüzetke + RT 63/11 403

Rádióamatőr füzetei 76 + Rádiótechnika

kapcsolási rajz RT 09/03 150 Rádiótechnikamagyar nyelvű User Manual

RT 90/12 577-579 RT 91/01 15-18 RT 91/02 59-61 Rádiótechnika

magyar nyelvű User Manual

RT 87/06 289-291 RT 87/07 337-340 Rádiótechnika

Instruction manual (doku)

RT 73/04 132 RT 73/05 171 RT 73/06 218 Rádiótechnika

magyar nyelvű User Manual RT 87/04 177-180

Rádiótechnika magyar nyelvű használati utasítás

doku RT 68/06 230 Rádiótechnika

német nyelvű leírás+ábrák 22 oldal

Page 161: Berendezések dokumentációs jegyzéke Mérnöki tanácsadó

service manual