CEC CEU konferencia 2016. márc. 17.

Hölgyeim és uraim!

Sajátos fintora a történelemnek, hogy, az un. rendszerváltás után szinte azonnal, már az első szabadválasztások két fordulója között, a választási kampányban, megjelent a nyílt antiszemitizmus Magyarországon. S elkezdődött az a folyamat, ami az egyházak és hatalom táncában egyre gyorsuló tempóban a” trón és oltár” újra egymásra találásához vezetett. Horn Gyula miniszterelnök 1997-ben a Vatikánnal kötött paktuma, majd a Fidesz 1998-as hatalomra kerülése után, a hatalom játszmája az egyházakkal saját legitimálására, egyre torzabb produkciókra ragadtatta a feleket. Amikor 2002-ben, imakörökben fohászkodtak Budapesten Orbán Viktor győzelméért a választási kampány idején és a szószékekről szólították fel a híveket, hogy a Fideszre szavazzanak – felrémlett a kérdés: ha a XXI sz. elején az egyházak ilyen módon tudják, és akarják befolyásolni a társadalmat, a politikát, - a két világháború között vajon volt-e, s ha igen, mekkora volt a kersztény egyházaknak felelőssége és szerepe az antiszemitizmus társadalmi térnyerésében, ill. a klerikális zsidóellenességnek mekkora volt a szerepe a zsidóság jogfosztásában, a lakosság dezinformálásában, olykor elaljasításában.

És vajon minden történelmi egyház azonos mértékben vett részt ezekben a folyamatokban melyek a holokauszthoz vezettek?

A XXI század első évtizedének végén Magyarország már olyan képet mutatott, mintha az állam és egyház szétválasztása soha meg nem történt volna ebben az országban. Az egyházból a legjobbak ugyan hátrébb léptek ebből a játszmából, de a nagy többség egyértelműen az anyagi javak birtoklásáért, behunyja a szemét a morális torzulások, a gyűlölet kampányok láttán.

2012-ben: Miután a Civitas Europica Centralis támogatást nyert a berlini székhelyű International Holocaust Remembrance Alliance (IHRA)-tól” - az Út a holokausztig: a keresztény egyházak viszonyulása a zsidósághoz a két világháború között Csehszlovákiában és Magyarországon című kutatásra, elkezdtük a munkát. 2013-ban tartottuk a kutatási eredmények bemutatására az első konferenciát. 2014-ben ismét sikeresen pályáztunk az IHRÁ-hoz és kiterjesztettük a kutatást Romániára is. Így a korabeli határmódosítások következtében történt változások hatását is tudtuk vizsgálni az egyházak körében. Azaz, hogy Közép-Kelet-Európa társadalmaiban, egyes térségeiben, hogyan alakult az egyes egyházak szerepe abban a folyamatban, aminek a végállomásai Auschwitz, Birkenau és a többi haláltábor. Miután kiváló történészek sora foglakozott és foglalkozik immár évtizedek óta a holokauszttal, bennünket az érdekelt, mit tettek a keresztény egyházak, vagy mit nem tettek, hogy azok a rettenetes társadalmi torzulások, emberi szenvedések és lealjasodások bekövetkezhettek, bekövetkeztek, melyek végéről sokkal többet tudunk, mint az odavezető útról.

Ma ugyanis nemcsak a holokauszt tagadása veszélyes egy társadalomban, és nem kizárólag a politika felelőssége, ha a társadalom legrosszabb reflexei jelennek meg.

CEC CEU konferencia 2016. márc. 17.

Angela Merkel azt mondja erről: "nem elég magára az embertelen náci rezsimre emlékezni, a teljes képhez az is hozzá tartozik, hogy miként működött eközben a társadalom többsége? Fellélegezve, ha az ember maga nem volt érintett? Vagy kis előnyöket kicsavarva az üldözöttek rovására? vagy egyszerűen félre nézve, hogy aztán önfelmentést keresve mindent a politikai vezetésre fogjon? Hogy másoknak semmi felelősségük nem lett volna abban, hogy idáig fajultak a dolgok?” (Angela Merkel Dachauban 2013. augusztus 19.)

Tehát a mások felelőssége. Elsősorban az egyházaké, mint a kor legfontosabb intézményeié. A legfájdalmasabb talán, amikor egyházi vezető személyek kettős szerepben – úgy is, mint egyházi vezetők és úgy is, mint a Parlament felsőházának tagjai járulnak hozzá az erkölcsi normák relativizálásához, s ezzel a társadalom tagjainak lezüllesztéséhez. Részlet A Püspök kertje film szövegéből:

„Részlet Ravasz László református püspök a Parlament Felső Házában elhangzott beszédéből a gróf Teleki Pál beterjesztését követő az un. első zsidó törvény megszavazásakor.

Ezen 1938-as törvény 20 %-ban korlátozta faji alapon, tekintet nélkül vallási hovatartozásukra a zsidónak minősített magyar állampolgárok - munka és megélhetési jogait - a gazdaság, a kultúra és a közszolgálat területén. Azért óva intem a zsidóságot attól, hogy akár passzív, akár aktív ellenállással olyan magatartást tanúsítson, amely éppen érvet szolgáltathat annak az irányzatnak, amellyel szemben védekezni kíván. Szerettem volna, ha már rég meglátta volna maga, hogy egy állam rendjében nem lehet egy kisebbség olyan helyzetben, hogy a többség jogait és ingerenciáját gyakorolja! Ősi törvény az, hogy a rosszakért a jók szenvednek. Ez áll a zsidóságra nézve is. Az, ami általában igaz a zsidóságra amit elmondtam, az egyes zsidó származású emberre véres és fájdalmas igazságtalanság lehet. Főlehajtva hordozza a szenvedést, nem azért, mert felelős, mert osztozik a hibában, hanem azért, mert gondolja meg, hogy milyen áldás, hogy vannak közöttünk ártatlan szenvedők is. Mi lenne, ha nem lenne egy sem? Az ártatlan szenvedésnek kiengesztelő és jóvá tevő ereje van. Olyan törvényt hoztunk, amely sok zsidó származású embernek, akár keresztyén, akár izraelita, fájdalmat okoz. A legmélyebb fájdalmat, a legnemesebb és legjobb ilyen származású embernek. Mi keresztyének ezt ne felejtsük el! Gondoljunk rájuk szeretettel, s anélkül, hogy fitogtatnánk, vagy felkínálásával megsértenők őket, érezzünk gyöngédséget és érezzünk szeretet irántuk. Nyerjük meg a zsidóságot, mint egyént, hogy küzdjön velünk együtt a zsidóság – a zsidó végzet, az emberiség zsidókomplexuma ellen. Hadd oldódjék meg ez a régi sors, ez a régi kérdés, és régi átok! Nekik is, nekünk is, ez az érdekünk. A törvényjavaslatot elfogadom.”

Mai szemmel nézve, abszurdnak tűnik ez az érvelés. Különösen egy kisebbségi helyzetbe került közösségből származó embertől, még akkor is akkor is, ha Ravasz László püspök az un. anyaországban élt. ”… egy állam rendjében nem lehet egy kisebbség olyan helyzetben, hogy a többség jogait és ingerenciáját gyakorolja!”

Amikor a morál, vélt reálpolitikai feltételeknek akar megfelelni, szörnyű tévedések következnek be. S hatásuk beláthatatlan következményekkel jár. Bibó István mutat

CEC CEU konferencia 2016. márc. 17.

rá, hogy mennyire elveszítette ennek következtében politikai tájékozódó képességét a korabeli magyar elit „a történelem Hitler ultimátuma formájában döntő politikai és katonai kiugrási lehetőséget kínált Magyarországnak. Ehhez az kellett volna, hogy Magyarország ezt a kiugrást ugyanolyan gyorsasággal és elhatározottsággal csinálja meg, ahogy azt Románia csinálta egy fél évvel később, és még csak nem is kellett volna a németeket bajtársiatlanul hátba támadni, mert hiszen a németek a maguk bajtársiatlan lépéseivel tálcán hozták az erkölcsi jogcímet a szembefordulásra.” (Bibó I.)

Tudjuk. Magyarországon nem ez történt. Így a legrosszabbak a háború hátralévő hónapjaiban következett be.

S mivel a történelem igen is ismétli magát, a közelmúlt évei, de különösen 2010-től, ismét fokozódó gyorsasággal nagyon is, a fajgyűlölet, az idegengyűlölet, a xenofóbia minden napi élményünk. A szereplők pedig kísértetiesen hasonlóan kezdenek viselkedni, mint a két világháború között. Az egyházak ebben a térségben jobb esetben hallgatnak, Ferenc pápa szavai ide nagyon szűrten érkeznek. Úgy gondoljuk egy ilyen kutatás aktualitása napról-napra indokoltabb. 2015-ben sikeresen pályáztunk a Claims Conference-hez, így sikerült a 2012-ben elkezdett kutatást folytatnunk. Most pedig a CEU-val együttműködve kerül sor erre a konferenciára.

Törzsök Erika