21
BME ÉPÍTÉSZMÉRNÖKI KAR KÖZÉPÜLETTERVEZÉSI TANSZÉKÉN VÉGZETT HALLGATÓK NÉVSORA 1946-2016 2016.1o.16. év – diplomázó konzulens év – diplomázó konzulens év – diplomázó konzulens íA BME Levéltárban a védések jegyzőkönyvei 1953-1991 időszakról találhatók meg, így az 1946 és 1952 közötti időszakból igen kevés biztos adat van, néhány diplomamunka archivált képe, személyes emlékek. 1945 és 1956 között a karon a 45-os 18 végzésről közel ötszázra nőtt 56-ban a diplomázók száma. Így a jelenleg meglévő és nagyrészt bizonytalan adattal szemben a két középülettervezési tanszéken (1) kb. 4oo-45o hallgató végezhetett. Ezen éveket leszámítva a listában csak az eddig megtalált tanszéken védett hallgatók adatai vannak. Az 1953-as év védéseiről eddig nem találtunk Közép tanszékit. Az 55–56-os évek jegyzőkönyvei hiányosak és nehezen azonosítható a védés tanszéke, 1957–1963 közti időszak feldolgozás alatt. 1964–1986 közti időszak levéltári anyaga feldolgozott, a névsor ennek alapján készült. 1987 1991 közti időszak anyaga feldolgozás alatt. 1982-2016-ig a tanszéki listák adatait használtuk a lista összeállításához. Mind a levéltári, mind a tanszéki adatokban lehetnek kisebb nagyobb hiányok. Listánk így többszörösen is hiányos, minden észrevételt örömmel fogadunk, és az adatokat rendszeresen frissítjük. (1) 1945 és 1956 között működött a Kiss Tibor vezette I. Középületttervezési tanszék, 1945-ben II. épülettervezési tanszékként indult. Major György 1947 1 Farkasdy Zoltán 1 1949 2 Molnár Péter 1 3 Scultéti János 2 4 Zalaváry Lajos Weichinger Károly 3 1951 5 Callmeyer Ferenc Weichinger Károly 1 1952 6 Abavári Mihály 1 7 Arnóth Lajos Weichinger Károly 2 8 Brechfler Ferenc 3 9 Emődi Attila Weichinger Károly 4 10 Gulyás Zoltán 5 11 Hídvégi Alfréd 6 12 Holló Éva 7 13 Hornung Zsuzsanna 8 14 Jurcsik Károly 9 15 Kapsza Miklós 10 16 Krigler Erzsébet 11 17 Kucsera Tibor 12 18 Lestyán Ernő 13 19 Peredi József 14 20 Vecsey András 15 21 Zcenthe Zoltán 16 1954 22 Bán Attila Weichinger Károly 1 23 Bence Piroska Weichinger Károly 2 24 Bosznay Anna Weichinger Károly 3 25 Czifka Anna Weichinger Károly 4 26 Dályai Edit 5 27 Domszky Tamás Weichinger Károly 6 28 Gerzsenyi István Weichinger Károly 7 29 Gilyén Nándor Weichinger Károly 8 30 Hanh Marienne Weichinger Károly 9 31 Hofer Miklós Weichinger Károly 10 32 Csíkvári Antal /ifj. Weichinger Károly 11 33 Kálmán Ernő 12 34 Kecskeméti Zsófia Weichinger Károly 13 35 Keszi Harmath András Weichinger Károly 14 36 Kisdaróczi József Weichinger Károly 14 37 Molnár Antal /Sásd/ Weichinger Károly 15 38 Ott Éva Weichinger Károly 16 39 Pusztai Éva 17 40 Rados Márta Weichinger Károly 18 41 Ráth György 19 42 Siráky Loránd Weichinger Károly 20 43 Szabó László Weichinger Károly 21 44 Vinkovits István Weichinger Károly 22 1955 45 Papp László 1 46 Szabó Iván 2 1956 47 Ágoston Miklós 1 48 Latinovics Zoltán 2 49 Tasnádi Lajos 3 50 Virág Csaba 4 1957 51 Aradi Tibor 1 52 Artner Klára 2 53 Bakonyi Tibor 3 54 Baranyai Ferenc 4 55 Bartók Mihály 5 56 Bircher László 6 57 Borsa Gábor 7 58 Breiter Artúr 8 59 Burger Béla 9 60 Burkus Éva 10 61 Csapó György 11 62 Czétényi Piroska 12 63 Dombai László 13 64 Dosztál Ferenc 14 65 Dufek Mihály 15 66 Dusa István 16 67 Eördögh Éva 17 68 Erdei Ferenc 18 69 Erdős András 19 70 Frőlich Sebő 20 71 Gál István 21 72 Geblusek Éva 22 73 Horváth Sándor 23 74 Iványi László 24 75 Kádár Tihamér 25 76 Kassai András 26 77 Kéri László 27 78 Könye Árpád 28 79 Kovács Csaba 29 80 Kovács Hegyi László 30 81 Kővári György 31 82 Lakó Sándor 32 83 Lengyel Zsuzsa 33 84 Ligeti Gizella 34 85 Luda László 35 86 Málits József 36 87 Máté József 37 88 Mayer Richárd 38 89 Menyhárt Gyula 39 90 Moós János 40 91 Müller Ferenc 41 92 Nádasdi Péter 42 93 Nagy István 43 94 Nagypál Judit 44 95 Papp Éva 45 96 Petényi judit 46

BME ÉPÍTÉSZMÉRNÖKI KAR KÖZÉPÜLETTERVEZÉSI TANSZÉKÉN ... · BME ÉPÍTÉSZMÉRNÖKI KAR KÖZÉPÜLETTERVEZÉSI TANSZÉKÉN VÉGZETT HALLGATÓK NÉVSORA 1946-2016 2016.1o.16

  • Upload
    others

  • View
    5

  • Download
    0

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: BME ÉPÍTÉSZMÉRNÖKI KAR KÖZÉPÜLETTERVEZÉSI TANSZÉKÉN ... · BME ÉPÍTÉSZMÉRNÖKI KAR KÖZÉPÜLETTERVEZÉSI TANSZÉKÉN VÉGZETT HALLGATÓK NÉVSORA 1946-2016 2016.1o.16

BME ÉPÍTÉSZMÉRNÖKI KAR KÖZÉPÜLETTERVEZÉSI TANSZÉKÉN VÉGZETT HALLGATÓK NÉVSORA 1946-2016 2016.1o.16.

év – diplomázó konzulens év – diplomázó konzulens év – diplomázó konzulens

íA BME Levéltárban a védések jegyzőkönyvei 1953-1991 időszakról

találhatók meg, így az 1946 és 1952 közötti időszakból igen kevés

biztos adat van, néhány diplomamunka archivált képe, személyes

emlékek.

1945 és 1956 között a karon a 45-os 18 végzésről közel ötszázra nőtt

56-ban a diplomázók száma. Így a jelenleg meglévő és nagyrészt

bizonytalan adattal szemben a két középülettervezési tanszéken (1) kb.

4oo-45o hallgató végezhetett.

Ezen éveket leszámítva a listában csak az eddig megtalált tanszéken

védett hallgatók adatai vannak.

Az 1953-as év védéseiről eddig nem találtunk Közép tanszékit.

Az 55–56-os évek jegyzőkönyvei hiányosak és nehezen azonosítható a

védés tanszéke,

1957–1963 közti időszak feldolgozás alatt.

1964–1986 közti időszak levéltári anyaga feldolgozott, a névsor ennek

alapján készült.

1987 1991 közti időszak anyaga feldolgozás alatt.

1982-2016-ig a tanszéki listák adatait használtuk a lista

összeállításához.

Mind a levéltári, mind a tanszéki adatokban lehetnek kisebb nagyobb

hiányok. Listánk így többszörösen is hiányos, minden észrevételt

örömmel fogadunk, és az adatokat rendszeresen frissítjük.

(1) 1945 és 1956 között működött a Kiss Tibor vezette I.

Középületttervezési tanszék, 1945-ben II. épülettervezési tanszékként

indult.

Major György

1947

1 Farkasdy Zoltán 1

1949

2 Molnár Péter 1

3 Scultéti János 2

4 Zalaváry Lajos Weichinger Károly 3

1951

5 Callmeyer Ferenc Weichinger Károly 1

1952

6 Abavári Mihály 1

7 Arnóth Lajos Weichinger Károly 2

8 Brechfler Ferenc 3

9 Emődi Attila Weichinger Károly 4

10 Gulyás Zoltán 5

11 Hídvégi Alfréd 6

12 Holló Éva 7

13 Hornung Zsuzsanna 8

14 Jurcsik Károly 9

15 Kapsza Miklós 10

16 Krigler Erzsébet 11

17 Kucsera Tibor 12

18 Lestyán Ernő 13

19 Peredi József 14

20 Vecsey András 15

21 Zcenthe Zoltán 16

1954

22 Bán Attila Weichinger Károly 1

23 Bence Piroska Weichinger Károly 2

24 Bosznay Anna Weichinger Károly 3

25 Czifka Anna Weichinger Károly 4

26 Dályai Edit 5

27 Domszky Tamás Weichinger Károly 6

28 Gerzsenyi István Weichinger Károly 7

29 Gilyén Nándor Weichinger Károly 8

30 Hanh Marienne Weichinger Károly 9

31 Hofer Miklós Weichinger Károly 10

32 Csíkvári Antal /ifj. Weichinger Károly 11

33 Kálmán Ernő 12

34 Kecskeméti Zsófia Weichinger Károly 13

35 Keszi Harmath András Weichinger Károly 14

36 Kisdaróczi József Weichinger Károly 14

37 Molnár Antal /Sásd/ Weichinger Károly 15

38 Ott Éva Weichinger Károly 16

39 Pusztai Éva 17

40 Rados Márta Weichinger Károly 18

41 Ráth György 19

42 Siráky Loránd Weichinger Károly 20

43 Szabó László Weichinger Károly 21

44 Vinkovits István Weichinger Károly 22

1955

45 Papp László 1

46 Szabó Iván 2

1956

47 Ágoston Miklós 1

48 Latinovics Zoltán 2

49 Tasnádi Lajos 3

50 Virág Csaba 4

1957

51 Aradi Tibor 1

52 Artner Klára 2

53 Bakonyi Tibor 3

54 Baranyai Ferenc 4

55 Bartók Mihály 5

56 Bircher László 6

57 Borsa Gábor 7

58 Breiter Artúr 8

59 Burger Béla 9

60 Burkus Éva 10

61 Csapó György 11

62 Czétényi Piroska 12

63 Dombai László 13

64 Dosztál Ferenc 14

65 Dufek Mihály 15

66 Dusa István 16

67 Eördögh Éva 17

68 Erdei Ferenc 18

69 Erdős András 19

70 Frőlich Sebő 20

71 Gál István 21

72 Geblusek Éva 22

73 Horváth Sándor 23

74 Iványi László 24

75 Kádár Tihamér 25

76 Kassai András 26

77 Kéri László 27

78 Könye Árpád 28

79 Kovács Csaba 29

80 Kovács Hegyi László 30

81 Kővári György 31

82 Lakó Sándor 32

83 Lengyel Zsuzsa 33

84 Ligeti Gizella 34

85 Luda László 35

86 Málits József 36

87 Máté József 37

88 Mayer Richárd 38

89 Menyhárt Gyula 39

90 Moós János 40

91 Müller Ferenc 41

92 Nádasdi Péter 42

93 Nagy István 43

94 Nagypál Judit 44

95 Papp Éva 45

96 Petényi judit 46

Page 2: BME ÉPÍTÉSZMÉRNÖKI KAR KÖZÉPÜLETTERVEZÉSI TANSZÉKÉN ... · BME ÉPÍTÉSZMÉRNÖKI KAR KÖZÉPÜLETTERVEZÉSI TANSZÉKÉN VÉGZETT HALLGATÓK NÉVSORA 1946-2016 2016.1o.16

BME ÉPÍTÉSZMÉRNÖKI KAR KÖZÉPÜLETTERVEZÉSI TANSZÉKÉN VÉGZETT HALLGATÓK NÉVSORA 1946-2016 2016.1o.16.

év – diplomázó konzulens év – diplomázó konzulens év – diplomázó konzulens

97 Póta László 47

98 Puskás Tamás 48

99 Regenhardt Piroska 49

100 Rimanóczy Gula 50

101 Rónai Klára 51

102 Ruszinkó Anna 52

103 Somogyi Márta 53

104 Stiller Róbert 54

105 Szabó József 55

106 Szarka István 56

107 Szarka István 57

108 Szederjei Ilona 58

109 Szekeres József 59

110 Szilas Elemér 60

111 Szőke Zsuzsa 61

112 Tamits Lajos 62

113 Tolnay Lajos 63

114 Tóth József 64

115 Vizer Gizella 65

1958

116 Acs József Tamás 1

117 Bada József 2

118 Balogh Zoltán 3

119 Bartás Vera 4

120 Berseny Zsusza 5

121 Brezvai Imre 6

122 Csáki Tibor 7

123 Csendes Miklós 8

124 Czeglédi Tibor 9

125 Czenner István 10

126 Dallos Lajos 11

127 Dósa Károly 12

128 Erdélyi Zoltán 13

129 Farkas Géza 14

130 Finta József Weichinger Károly 15

131 Gonda Gizella 16

132 Hajdú László 17

133 Hupka Sándor 18

134 Illés Márta 19

135 Jantner Antal 20

136 Juhász István 21

137 Kádár Vilmos 22

138 Kanics László 23

139 Kapitány Jenő 24

140 Kékesi László 25

141 Kettler Pál 26

142 Királyi Andor 27

143 Kocsis Béla 28

144 Kocsis János 29

145 Krausz György 30

146 Leflér Lajos 31

147 Marcsa Gabriella 32

148 Máriáss László 33

149 Márkus Dóra 34

150 Mendele Ferenc 35

151 Mészáros György 36

152 Molnár Éva 37

153 Molnár Ferenc 38

154 Nits Gyula 39

155 Ostermann Alojzia 40

156 Pál József 41

157 Pallagi Elvira 42

158 Pordán Horváth Ferenc 43

159 Rácz József 44

160 Rajkányi Lajos 45

161 Rajnai János 46

162 Rimanóczy Jenő 47

163 Rozgonyi Miklós 48

164 Rózsa Sándor 49

165 Sári László 50

166 Somfay Magda 51

167 Stahl Károly 52

168 Szablya ildikó 53

169 Szabuka Sarolta 54

170 Szaktilla Imre 55

171 Szilágyi Emilia 56

172 Szívos Ilona 57

173 Szőkedenyi Géza 58

174 Szolánka József 59

175 Szolcsányi Gábor 60

176 Szűcs Lajos/ifj. 61

176 Tamás Erzsébet 61

177 Taslár Tibor 62

178 Tatár Dezső 63

179 Tobisch Magda 64

180 Törteli Ferenc 65

181 Tóth Árpád 66

182 Tóth Eszeter Éva 67

183 Tóth József 68

184 Vajna János 69

185 Várady Judit 70

186 Varsa László 71

187 Vásárhelyi Tamás 72

188 Veisz György 73

189 Weber Jenőné 74

190 Zsembery István 75

1959

191 Almásy Sándor 1

192 Auszmann László 2

193 Báchesz János 3

194 Bajnay Zsolt 4

195 Bárány Béla 5

196 Baranya Sándor 6

197 Bednarik Edit 7

198 Békés Márton 8

199 Bencsik József 9

200 Besek Győző 10

201 Bíró Andor 11

202 Bokor Mihály 12

203 Borbándy János 13

204 Bordás János 14

205 Czibere Márta 15

206 Csaba Éva Rimner János 16

207 Csábi Teréz 17

208 Dalnoki Mária 18

209 Demény Tamás 19

210

Feketéné, Dancs

Erzsébet 20

211 Fényes József 21

212 Ferenczy Béla 22

213 Fischer Béla Rimner János 23

214 Forray József 24

215 Fröhlich Sebő Jánossy György 25

216 Gál István 26

217 Görgényi Béla 27

218 Hegedűs János 28

219 Hock Gusztáv 29

220 Homai Irén 30

221 Horváth Edit 31

222 Horváth László 32

223 Iglói Gyula 33

224 Ispán Margit 34

225 Jákfalvi Ottó 35

226 Juharos Vilmos 36

227 K. Szabó Kálmán 37

228 Kádár László 38

229 Kampis Miklós 39

230 Kanics László 40

231 Kaszta Dénes 41

Page 3: BME ÉPÍTÉSZMÉRNÖKI KAR KÖZÉPÜLETTERVEZÉSI TANSZÉKÉN ... · BME ÉPÍTÉSZMÉRNÖKI KAR KÖZÉPÜLETTERVEZÉSI TANSZÉKÉN VÉGZETT HALLGATÓK NÉVSORA 1946-2016 2016.1o.16

BME ÉPÍTÉSZMÉRNÖKI KAR KÖZÉPÜLETTERVEZÉSI TANSZÉKÉN VÉGZETT HALLGATÓK NÉVSORA 1946-2016 2016.1o.16.

év – diplomázó konzulens év – diplomázó konzulens év – diplomázó konzulens

232 Kéri László 42

233 Kévés György 43

234 Kocsis Mihály 44

235 Kovách István 45

236 Kovács Sándor 46

237 Kőhalmi József 47

238 Magyari Béla 48

238 Makovecz Imre 49

239 Máróczi Béla 49

240 Márton István 50

241 Menyhárt Tibor 51

242 Molnár Éva 52

243 Nagy Ferenc 53

244 Nagy István 54

245 Nagyházi Tibor 55

246 Pártos György 56

247 Piroska Judit Jurcsik Károly 57

248 Rácz Endre 58

249 Rochlitz Miklós Jurcsik Károly 59

250 Scegriffert Ferenc Kincsi István 60

251 Schlitter Henrik 61

252 Scultéty Zoltán 62

253 Szabó Péter 63

254 Szakál Ilona 64

255 Szarvas Antal 65

256 Szauer Tibor 66

257 Száz István 67

258 Szluha Márton 68

259 Szolánka József 69

260 Tóth István 70

261 Tóth József Kincsi István 71

262 Tuska András 72

263 Várady Judit 73

264 Varga Jenő 74

265 Virág József 75

266 Zsigó János 76

267 Somorjai Béla 77

1960

268 Ágó Imre 1

269 Bánfai Katalin 2

270 Bánszky Balázs 3

271 Bárány Béla 4

272 Bárdi Albert 5

273 Barta Mihály 6

274 Bartha Jenő 7

275 Bence /Horváth/ Imre 8

276 Bencés László 9

277 Beregszászy Sándor 10

278

Bihari /Berger/

Magdolna 11

279 Bodon Ferenc 12

280 Boór Zoltán 13

281 Csanádi Gyula 14

282 Csapó György 15

283 Csimcsik Ferenc 16

284 Czuppon Éva 17

285 Deák Henrik 18

286 Füzesséry Ágnes 19

287 Griecs András 20

288 Gröb Péter 21

289 Halász Mária 22

290

Horváth Mária/Dénes

Istvánné 23

291 Hrabóczky Sándor 24

292 Hübner Tibor 25

293 Jakab István 26

294 Kállai József 27

295 Kanics László 28

296 Kató Tibor 29

297 Katona Gyula 30

298 Keresztes Nagy Antal 31

299 Kéri László 32

300 Kiss Sándor 33

301 Kovács Zoltán 34

302 Lechoczky Ödön 35

303 Lendvay László 36

304 Ligeti Rezső 37

305 Major Norbert 38

306 Márfi József 39

307 Márton István 40

308 Mészáros János 41

309 Molnár Miklós 42

310 Oderszky László 43

311 Ottó György 44

312 Pikler Katalin 45

313 Pilt Rezső 46

314 Pizág János 47

315 Puskás Ferenc 48

316 Rády Éva 49

317 Sajó János 50

318 Schilling Erzsébet 51

319 Schneller Vilmos 52

320 Schulteisz Imre 53

321 Scittler Henrik 54

322 Sohár Béla 55

323 Szabó Balázs 56

324 Székely József 57

325 Szilassy László 58

326 Szlabony Lajos 59

327 Sztánó Vera 60

328 Takács Ferenc 61

329 Telek Imre 62

330 Török Ferenc 63

331 Tószegi Tamás 64

332 Tuska András 65

333 Újváry Rudolf 66

334 Vass Tamás 67

335 Vincze Imre 68

336 Vojtek József 69

337 Weiszer László 70

338 Wunder Zsuzsa 71

1961

339 Balla László 1

340 Bretz Miklós 2

341 Csengeri László 3

342 Csete György Rimner János 4

343 Dénes Katalin 5

344 Fleck Kornél 6

345 Gerő Balázs 7

346 Havas Péter 8

347 Horváth Kálmán 9

348 Kangyal Ferenc 10

349 Korom Pál 11

350 Lukács Péter 12

351 Márkus János 13

352 Moór Terézia 14

353 Móritz Miklós 15

354 Nádasi András 16

355 Nagy Károly 17

356 Nyári József 18

357 Pakó Vajda József 19

358 Parajdi Bertalan 20

359 Püspök László 21

360 Rácz Anna 22

361 Rádai György 23

362 Scheer Károly 24

363 Soltész Tibor 23

364 Somogyi Lajos 24

Page 4: BME ÉPÍTÉSZMÉRNÖKI KAR KÖZÉPÜLETTERVEZÉSI TANSZÉKÉN ... · BME ÉPÍTÉSZMÉRNÖKI KAR KÖZÉPÜLETTERVEZÉSI TANSZÉKÉN VÉGZETT HALLGATÓK NÉVSORA 1946-2016 2016.1o.16

BME ÉPÍTÉSZMÉRNÖKI KAR KÖZÉPÜLETTERVEZÉSI TANSZÉKÉN VÉGZETT HALLGATÓK NÉVSORA 1946-2016 2016.1o.16.

év – diplomázó konzulens év – diplomázó konzulens év – diplomázó konzulens

365 Soós János 25

366 Süttői Ferenc 26

367 Szabadics Antal 27

368 Szabó István 28

369 Szmolenszk István 29

370 Szokolay Örs 30

371 Tordai István 30

372 Töreky Dezső 31

373 Türkössy Attila 32

374 Vágó Árpád 33

í 1962

375 Dani István 1

376 Dosztál Ferenc 2

377 Dresch Mihály 3

378 Frigyesi Sándor 4

379 Füspök Zoltán 5

380 Gera Lőrinc 6

381 Győri János 7

382 Gyurkovics Erzsébet 8

383 Hegyes Tibor 9

384 Horváth Bertalan 10

385 Horváth M. László 11

386 Ijjas György 12

387 Jakab Benjamin 13

388 Karátson Edvin 14

389 Károlyi István 15

390 Király Sándor 16

391 Kökény Ágnes 17

392 Konz P. Lajos 18

393 Kunetics Géza 19

394 Lakatos Sándor 20

395 Liebhauser József 21

396 Maesca Mária 22

397 Maglóczky Tibor 23

398 Magyar János 24

399 Márton János 25

400 Mérei László 26

401 Moór Terézia 27

402 Nagy András 28

403 Paulay Mihály 29

404 Stefler Imre 30

405 Szép László 31

406 Szeredai Zoltán 32

407 Tobiás László 33

408 Tomay Tibor 34

409 Urbányi Károly 35

410 Vajda Mária 36

411 Ványai Róbert 37

412 Wunderlich József/ifj. 38

1963

413 Babarczy József 1

414 Bajnok Gábor 2

415 Balázs László 3

416 Batár Attila 4

417 Berkó Gyula 5

418 Bobák Tamás 6

419 Bretz Gyula 7

420 Csontos Csaba 8

421 D. Maresca Mária 9

422 Dobozy Miklós 10

423 Dresch Mihály 11

424 Fazekas Péter 12

425 Füspök Zoltán 13

426 Gál Vilmos 14

427 Göde Gyula 15

428 Horváth M. László 16

429 Horváth Viktor 17

430 Kalata Ottó 18

431 Kempfner Anna 19

432 Kopcsányi Miklós 20

433 Körner András 21

434 Kulai László 22

435 Lippich László 23

436 Magyar János 24

437 Mező Ágnes 25

438 Müller Ferenc 26

439 Preisich Katalin 27

440 Rajeczki Károly 28

441 Ricsula István 29

442 Roth János 30

443 Ruttkay Gyula 31

444 Sum András 32

445 Szilárd István 33

446 Szincsák József 34

447 Varga Levente 35

1964

448 Asztalos Béla 1

449 Berey Katalin 2

450 Besze László 3

451 Böde Ferenc 4

452 Buzás Ildikó 5

453 Czeiner Gábor 6

454 Csibi Ferenc 7

455 Eder Sarolta 8

456 Egyed Tibor 9

457 Ékes László 10

458 Erdős Annamária 11

459 Ernst Miklós 12

460 Erős Tamás 13

461

Farkas Béláné/Takács

Sarolta 14

462 Gerlai Antal 15

463 Haáder Anna 16

460 Hebenstreit Andor 17

461 Hideg Ildikó 14

462 Horváth Lajos 15

463 Janáky György 16

464 Kanics László 17

465 Kéri Kálmán 18

466 Kiss Imre 19

467 Lányi Péter 20

468 Lőrinszky György 21

469 Makk istván 22

470 Mézes János 23

471 Parádi Károly 24

472 Petrucz György 25

473 Rátkai Katalin 26

474 Reiner Miklós 27

475 Rónai Károly 28

476 Ropár Ferenc 29

477 Schmidt János 30

478 Szabó Attila 31

479 Szondi Judit 32

480 Tóth Károly 33

481 Váncsy András 34

482 Venczák Miklós 35

483 Villám Gyula 36

484 Winkler Gábor 37

485 Zsitva Tibor

1965

486 Bártfai Csaba 1

487 Battancs József 2

488 Borsos Irisz 3

489 Brutyó Endre 4

490 Cséfalvay Géza 5

491 Csikós Tóth Sándor 6

Page 5: BME ÉPÍTÉSZMÉRNÖKI KAR KÖZÉPÜLETTERVEZÉSI TANSZÉKÉN ... · BME ÉPÍTÉSZMÉRNÖKI KAR KÖZÉPÜLETTERVEZÉSI TANSZÉKÉN VÉGZETT HALLGATÓK NÉVSORA 1946-2016 2016.1o.16

BME ÉPÍTÉSZMÉRNÖKI KAR KÖZÉPÜLETTERVEZÉSI TANSZÉKÉN VÉGZETT HALLGATÓK NÉVSORA 1946-2016 2016.1o.16.

év – diplomázó konzulens év – diplomázó konzulens év – diplomázó konzulens

492 Dávid Lajos 7

493 Domokos Béla 8

494 Fejes György 9

495 Fendle Ferenc 10

496 Frank-Kiss János 11

497 Fülöp Gyula 12

498 Hévizi Miklós 13

499 Jánosik Pál 14

500 Keresztury Zsófia 15

501 Kocsis Csaba 16

502 Kuczmann Károly 17

503 Kutas István 18

504 Lannert Mária 19

505 Ligeti Béla 20

506 Maranski László 21

507 Papp Klára 22

508 Pázmánd Margit 23

509 Péterhegyi Tamás 24

510 Pintér Ignác 16

511 Puncsák József 17

512 Rajeczki Károly 18

513 Sánta Lajos 19

514 Schilling Zsolt 20

515 Stöckl Ferenc 21

516 Szebeni Nándor 22

517 Szigeti Ferenc 23

518 Szomolányi Ervin 24

519 Welsz Antal 25

1966

520 Bartos Gábor 1

521 Boros Attila 2

522 Boros-Tóby Mária 3

523 Czurda György Krizka György 4

524 Falu Gyula 5

525 Farkas Imre B. Császár Ildikó 6

526 Ferenczi Ferenc Kaszás Károly 7

527 Fézler István B. Császár Ildikó 8

528 Frankl Judit B. Császár Ildikó 9

529 Gáts Lívia 10

530 Hajnal István Kaszás Károly 11

531 Homor Kálmán 12

532 Husztik Zoltán 13

533 Imre Kálmán 14

534 Juhász Péter 15

535 Kangyal Miklós Kaszás Károly 16

536 Kappéter Ádám Virág Csaba ? 17

537 Kláb Mária Varga Levente 18

538 Kovács Veronika 19

539 Kun Teréz 20

540 Kuruzc Ferenc Müller Ferenc 21

541 Layer Gyula 22

542 Mike Gyula 23

543 Molnár Attila B. Császár Ildikó 24

544 Nizák Inre 25

545 Nyilassi Mária 26

546 Ősi Attila Varga Levente 27

547 Papp János 28

548 Pethes Endre Kaszás Károly 29

549 Pintér Ignác 30

550 Pintér Lajos Müller Ferenc 30

551 Sántha János 31

552 Schwarcenberder Ádám Bonta János 32

553 Szabó Ilona Breiter Artúr 33

554 Szabó János Varga Levente 34

555 Szajka László 35

556 Szőllősi Ferenc 36

557 Takács Edit Breiter Artúr 37

558 Tóth Ernő dr Bonta János 38

559 Tóth Mária 39

560 Vadász Éva 40

561 Vajda /Weisz/ Ágnes 41

562 Vértes Ildikó 42

563 Zoltai István 43

1967

564 Benczur László 1

565 Boda Csaba 2

566 Bodai Béla 3

567 Bodonyi Csaba 4

568 Borostyánkői Mátyás 5

569 Bujtor Éva 6

570 Czoch Andrea 7

571 Csonka István 8

572 Földes László 9

573 Füzeskuti József 10

574 Gere József 11

575 Hadady Enikő 12

576 Horváth Jenő 13

577 Kincses Nándor 14

578 Kiss Rozália 15

579 Krasznói András 16

580 Krista András 17

581 Kundl Ferenc 18

582 László László 19

583 Louis Quaye Ofolee 20

584 Mészáros Jenő 21

585 Miklós Balázs 22

586 Obin Lazare 23

587 Papacsik Jenő 24

588 Papp János 25

589 Pataky Szabolcs 26

590 Somlai László 27

591 Szappanos László 28

592 Szenczi Ottó 29

593 Szentey Katalin 30

594 Szilágyi Antal 31

595 Szily Imre Balázs 32

596 Szövényi István 33

597 Tóth Szabolcs 34

598 Tóth Tamás 35

599 Újvári István 36

600 Varga Sándor 37

1968

601 Bőhm Ilona 1

602 Csabai Ilona 2

603 Csernus Ilona 3

604 Eleőd Kristóf 4

605 Evva Zsolt 5

606 Gazdag Imre 6

607 Gönczy Pál 7

608 Greiner Frigyes 8

609 Hodina Ágnes 9

610 Hubay István 10

611 Juhász István 11

612 Katona Vilmos 12

613 Körmendy Péter 13

614 Maksai János 14

615 Mányoki Péter 15

616 Metz Beatrix 16

617 Miklós Mária 17

618 Mónus János 18

619 Morlin Ákos 19

620 Oltai Péter 20

621 Orbán László 21

622 Palotai Gyula 22

623 Schleier Katalin 23

624 Somlai Gyula í 24

625 Szabó István 25

626 Szakáll Éva 26

Page 6: BME ÉPÍTÉSZMÉRNÖKI KAR KÖZÉPÜLETTERVEZÉSI TANSZÉKÉN ... · BME ÉPÍTÉSZMÉRNÖKI KAR KÖZÉPÜLETTERVEZÉSI TANSZÉKÉN VÉGZETT HALLGATÓK NÉVSORA 1946-2016 2016.1o.16

BME ÉPÍTÉSZMÉRNÖKI KAR KÖZÉPÜLETTERVEZÉSI TANSZÉKÉN VÉGZETT HALLGATÓK NÉVSORA 1946-2016 2016.1o.16.

év – diplomázó konzulens év – diplomázó konzulens év – diplomázó konzulens

627 Szathmáry Zoltán 27

628 Székely Éva 28

629 Szilágyi Béla 29

630 Szögi László 30

631 Szűcs Annamária 31

632 Tóth Anikó 32

633 Tóth Ferenc 33

634 Ungár Péter 34

1969

635 Albert Tóth János 1

636 Balázs Csaba 2

637 Balázs Péter 3

638 Baló Ildikó 4

639 Bánó József 5

640 Bartl Erika 6

641 Beczner Mária 7

642 Bodolótzky Éva 8

643 Briglovics János 9

644 Egri Ottilia 10

645

Elek Anikó (Kovács

Istvánné) 11

646 Falk Edit 12

647 Gaál György 13

648 Glaser Ferenc 14

649 Greiner Frigyes 15

650 Gyulai Judit 16

651 Haasmann Irén 17

652 Hercsuth György 18

653 Herr Rudolf 19

654 Holczer József 20

655 Holly Péter 21

656 Juhász András 22

657 Káldy János 23

658 Karácsoni Ildikó 24

659 Kármán János 25

660 Kóbor János 26

661 Konya Károly 27

662 Koska Árpád Béla 28

663 Kutlik Miklós 29

664 Marussy Ferenc Török Ferenc 30

665 Mészáros Éva 31

666 Mihály Edit 32

667 Négyessy Zoltán 33

668 Reiger Katain 34

669 Speier Rudolf 35

670 Szamosi György 36

671 Szapanos Ildikó 37

672 Szemere Miklós 38

673 Szűcs Annamária 39

674 Szűcs Ferenc 40

675 Tanos Márta 41

676 Tróznai Attila 42

677 Várady-Szabó Judit 43

678 Vinzce Etelka 44

679 Vonnák Árpád 45

680 Zobay Katalin 46

1970

681 Ambrus Mária 1

682 Arató András 2

683 Bacsó Antal 3

684 Bezzeg Katalin 4

685 Czetl István 5

686 Dattler László 6

687 Dobó János 7

688 Ferenczhalmy Katalin 8

689 Galla Zsuzsa 9

690 Hendel Éva 10

691 Király Magdolna 11

692 Koppányi Imre 12

693 Kovács Imre 13

694 Kovács Lajos 14

695 Lasetzky Frigyes 15

696 Ludmann Mária 16

697 Nagy Sarolta 17

698

Narancsik

Ildikó/Doroszláv

Józsefné 18

699 Nyíri István 19

700 Petik Zoltán 20

701 Sarkady Ilona Mária 20

702 Sebő Ferenc 21

703 Szentai Judit 22

704 Szentpéteri Elemér 23

705 Szőcsik András 24

706 Szterényi József 25

707 Tarnai Zsuzsanna 26

708 Tigyi Zsuzsanna 27

709 Tóth Ildikó 28

710 Tóth Judit 29

711 Tóth László 30

712 Trummner Imre 31

713 Winkler Barnabás 32

714 Z. Havas Anikó 33

1971

715 Áspán László 1

716 Asztalos Éva 2

717 Gauder Péter 3

718 Gerle János Török Ferenc 4

719 Istvánffy Mária 5

720 Janesch Rudolf 6

721 Karsa Álmos 7

722 Lantos Emil 8

723 Makk Györgyi 9

724 Maksay Éva 10

725 Mihálffy Lóránd 11

726 Miklós Éva 12

727 Palánkai Tibor 13

728 Parlag Judit 14

729 Rákosi Ferenc 15

730 Sáros László Török Ferenc 16

731 Somoskövi Sándor 17

732 Szirmay Tamás 18

733 Tompai Géza 19

734 Tornai Endre 20

735 Vajda Géza 21

1972

736 Balázsi István Krizka György 1

737 Battha Pál 2

738 Békés Ilona 3

739 Borbély Lajos/ifj. 4

740 Braxatoris Andrea 5

741 Cságoly Ferenc Török Ferenc 6

742 Csizmadia Margit Breiter Artúr 7

743 Deák Ferenc 8

744 Hegedűs Emőke 9

745 Hevesi Károly 10

746 Kapitány József 11

747 Kocsis József 12

748 Losonczy László 13

749 Mokos Katalin Kaszás Károly 14

750 Nagy Katalin Farkasdy Zoltán 15

751 Palatinus Judit 16

752 Pálfy Sándor Kaszás Károly 17

753 Pantó Gergely 18

754 Papp Zsolt Rimner János (?) 19

755 Pintér Erzsébet Török Ferenc 20

Page 7: BME ÉPÍTÉSZMÉRNÖKI KAR KÖZÉPÜLETTERVEZÉSI TANSZÉKÉN ... · BME ÉPÍTÉSZMÉRNÖKI KAR KÖZÉPÜLETTERVEZÉSI TANSZÉKÉN VÉGZETT HALLGATÓK NÉVSORA 1946-2016 2016.1o.16

BME ÉPÍTÉSZMÉRNÖKI KAR KÖZÉPÜLETTERVEZÉSI TANSZÉKÉN VÉGZETT HALLGATÓK NÉVSORA 1946-2016 2016.1o.16.

év – diplomázó konzulens év – diplomázó konzulens év – diplomázó konzulens

756 Polgár Maianne Krizka György 21

757 Polinszky Tibor 22

758 Reischl Gábor 23

759 Sasvári Zsolt Virág Csaba 24

760 Szántó Tibor 25

761 Székwely András 26

762 Szentirmai József 27

763 Szűr Gedeon Gábor Miklós 28

764 Tarczali Imre 29

765 Thoma Emőke Török Ferenc 30

766 Várkonyi Éva Krizka György 31

767 Zárai Ilona 32

1973

768 Ács Tamás Török Ferenc

769 Bodoky Péter Farkasdy Zoltán 1

770 Bödök Miklós Török Ferenc 2

771 Burró Ilona Breiter Artúr 3

772 Czepek Gyula Gábor Miklós 4

773 Durkó Gábor Krizka György 5

774 Fejős János Breiter Artúr 6

775 Fekete Katalin Krizka György 7

776 Feledi Ildikó Tróznai Attila 8

777 Fodor László Kaszás Károly 9

778 Gerdenics József Valkó Péter 10

779 Himer Margit Rimner János 11

780 Kovács Béla Hofer Miklós 12

781 Kricsfalussy György Krizka György 13

782 Mezei Mihály Hercsuth György 14

783 Oszvald Lajos Hercsuth György 15

784 Pausz József Hercsuth György 16

785 Péchy György Tróznai Attila 17

786 Pusztai Márta Török Ferenc 18

787 Ráczkevei Irén Krizka György 19

788 Radványi György Hofer Miklós 20

789 Roszik Pál Kaszás Károly 21

790 Ruszthi Levente Farkasdy Zoltán 22

791 Sáhó László Kaszás Károly 23

792 Sebő István Török Ferenc 24

793 Stefán Sándor Gábor Miklós 25

794 Sziráki István Breiter Artúr 26

795 Tahi-Tóth Nándor Farkasdy Zoltán 27

796 Tegzes Ottó Kaszás Károly 28

797 Tóth Ilona Judit Farkasdy Zoltán 29

798 Urbanek Szilvia Hofer Miklós 30

799 Varga Ákos Gábor Miklós 31

1974

800 Abdel Fattah Isbaih 1

801 Ali El Badawi Ome 2

802 Babiker Hamed 3

803 Bede István Hofer Miklós 4

804 Bodor Gábor Hercsuth György 4

805 Botfai Judit Farkasdy Zoltán 5

806 Brendel Gusztáv Ferenc Krizka György 6

807 Dobó Márton 7

808 Éber András 8

809 Fazekas Anna 9

810 Kádár András Török Ferenc 10

811 Komóczky Imre Zoltán Török Ferenc 11

812 Koncz Sándor Kaszás Károly 12

813 Kordik Mária Kaszás Károly 13

814 Kugler Ferenc Breiter Artúr 14

815 Kustos Lajos Hofer Miklós 15

816 Maczelka László Török Ferenc 16

817 Michalecky Gábor Hofer Miklós 17

818 Miklós Róbert Farkasdy Zoltán 18

819 Papp Lukács Török Ferenc 19

820

Prakash Bir Singh

Tuladhar Mr Kaszás Károly 20

821 Raáb József 21

822 Schaffler István Gábor Miklós 22

823 Seidl Zsuzsanna Farkasdy Zoltán 23

824 Szigeti László Hercsuth György 24

825 Szikszai Júlia Breiter Artúr 25

826 Sziráki Frenc 26

827 Tóbiás Róza Farkasdy Zoltán 27

828 Toma Murad Yousif 28

829 Vári Jenő Kaszás Károly 29

830 Zombor András Rimner János 30

1975

831 Ács Ferenc Breiter Artúr 1

832 Antal Csaba 2

833 Bathó Tivadar 3

834 Bihari László 4

835 Cseh Annamária Török Ferenc 5

836 Farkas Zsófia 6

837 Fohl Károly Hercsuth György 7

838 Hajnády Erzsébet 8

839 Havas György 9

840 Janzsó Dezső Török Ferenc 10

841 Kerekes András 11

842 Lukács János 12

843 Magyar Ádám 13

844 Major Péter 14

845 Móra János 15

846 Nagy Erzsébet Ágota 16

847 Nagy Tamás Péter 17

848 Németh Béla Tróznai Attila 18

849

Pattantyús Ábrahám

Judit 19

850 Pelényi Margit 20

851 Puhl Antal Török Ferenc 21

852 Rácz Jolán 22

853 Simon Eszter 23

854 Simon István 24

855 Szabó Zoltán 25

856 Szutor Erzsébet 26

857 Takács Miklós Hofer Miklós 27

858 Treit Sándor 28

859 Turányi Gábor Török Ferenc 29

860 Wéber László 30

1976

861 Bacsi László 1

862 Bedrossian Béla Rimner János 2

863 Dóka József Török Ferenc 3

864 Fazakas György 4

865 Fegyverneki Sándor Farkasdy Zoltán 5

866 Filep Ákos 6

867 Gergely Zsolt 7

868 Guzmics György 8

869 Hendel Judit 9

870 Herczog Frigyes 10

871 Hidasi Györgyi 11

872 Horváth Gabriella 12

873 Juhász Sándor Hercsuth György 13

874 Killmeyer Klára 14

875 Kövesdi Katalin 15

876 Lád Ferenc 16

877 Németh Iván 17

878 Pirity Attila Farkasdy Zoltán 18

879 Portshy Tamás 19

880 Sulyok Richárd Török Ferenc 20

881 Suppán Gábor 21

882 Széll László 22

883 Szíjj Katalin 23

884 Takács András 24

Page 8: BME ÉPÍTÉSZMÉRNÖKI KAR KÖZÉPÜLETTERVEZÉSI TANSZÉKÉN ... · BME ÉPÍTÉSZMÉRNÖKI KAR KÖZÉPÜLETTERVEZÉSI TANSZÉKÉN VÉGZETT HALLGATÓK NÉVSORA 1946-2016 2016.1o.16

BME ÉPÍTÉSZMÉRNÖKI KAR KÖZÉPÜLETTERVEZÉSI TANSZÉKÉN VÉGZETT HALLGATÓK NÉVSORA 1946-2016 2016.1o.16.

év – diplomázó konzulens év – diplomázó konzulens év – diplomázó konzulens

885 Takács Gábor 25

886 Tornyi Barnabás 26

887 Triun Van Lich Török Ferenc 27

888 Vasi Ildikó 28

889 Veres Éva 29

890 Vető Ágnes Tróznay Attila 30

1977

891 Bara Katalin Breiter Artúr 1

892 Bohaćek Zsuzsa Kaszás Károly 2

893 Bokor Péter Breiter Artúr 3

894 Boros Lajos Török Ferenc 4

895 Csonka Ágnes 5

896 Csutor Éva 6

897 Dévényi Tamás 7

898 Erdélyi Péter 8

899 Farkas Imre Farkasdy Zoltán 9

900 Farkas Pál dr. Gádoros Lajos 10

901 Fischer Zsuzsanna 11

902 Gergely Katalin Farkasdy Zoltán 12

903 Hajducsek János 13

904 Hargitai Éva 14

905 Jadnek Ernő Krizka György 15

906 Jánosi Éva Gádoros 16

907 Kató Éva Hofer Miklós 17

908 Khell Csörsz 18

909 Kincses László Hofer Miklós 19

910 Kollmann Ferenc Krizka György 20

911 Komándi Györgyi 21

912 Nagy András Török Ferenc 22

913 Nika Endre 23

914 Orosz Bálint Hercsuth György 24

915 Pataki László 25

916 Pazár Béla Tróznay Attila 26

917 Puskás Katalin Hofer Miklós(?) 27

918 Rubin Gábor Gábor Miklós 28

919 Semsey Judit 29

920 Szabó Éva 30

921 Szalay Gábor 31

922 Szász János 32

923 Szász László 33

924 Tóth Tibor Hofer Miklós 34

925 Tomay Tamás 35

926 Török István 36

927 Zsámboki Lajos Kaszás Károly 37

1978

928 Balogh Bertalan Kaszás Károly 1

929 Bogár Ágnes Török Ferenc 2

930 Czeglédi Ottó Farkasdy Zoltán 3

931 Darida Margit Hofer Miklós 4

932 Dudás Éva 5

933 Eckhardt Marianne Hofer Miklós 6

934 Füstös István Dr Gádoros Lajos 7

935 Hlavács Károly Kaszás Károly 8

936 Hortváth Zoltán Tróznay Attila 9

937 Juhász Kálmán Dr Gádoros Lajos 10

938 Kiss Csaba Dr Gádoros Lajos 11

939 Koczka István 12

940 Koller József 13

941 Koppány Zoltán Dr Gádoros Lajos 14

942 Kós Mihály Török Ferenc 15

943 Kosdi Attila Krizka György 16

944 Kovács Ildikó Krizka György 17

945 Kovács Sarolta 18

946 Kővári Ágota Kaszás Károly 19

947 Lejkó László 20

948 Lisztes Gábor Hercsuth György 21

949 Loch Katalin 22

950 Nagy Ervin Dr Gádoros Lajos 23

951 Palló Edit Farkasdy Zoltán 24

952 Pályi Gábor Török Ferenc 25

953 Ráskai Péter Krizka György 26

954 Solyom Margit Hofer Miklós 27

955 Sümegi Klára 28

956 Varga István 29

957 Vikár András Farkasdy Zoltán 30

958 Visy László Hercsuth György 31

1979

959 Abubakar Anan Bako 1

960

Adekoya Olubukunola

Tamuno 2

961 Anda Emilia Puhl Antal 3

962 Asztalos István 4

963 Beszédes Rita Tróznay Attila 5

964 Bordács László 6

965 Boros Pál Puhl Antal 7

966 Bui Ngoc Tuan Hercsuth György 8

967 Csernyánszky Gábor Török Ferenc 9

968 Cséry Ágnes Puhl Antal 10

969 Egervári József Kaszás Károly 11

970 Erdélyi Szilárd 12

971 Farkas Dániel Hofer Miklós 13

972 Fülöp Gyula Imre Tróznay Attila 14

973 Horn Zsuzsanna Kaszás Károly 15

974 Hursán Kornél Gábor Miklós 16

975 Jelinek Katalin Farkasdy Zoltán 17

976 Kertész András Farkasdy Zoltán 18

977 Kia Rozália Farkasdy Zoltán 19

978 Király Márta Gábor Miklós 20

979 Köves András Puhl Antal 21

980 Kulpinszky Richárd Kaszás Károly 22

981 Láczai Szabó Tibor 23

982 Lendvay Péter Török Ferenc 24

983 Lévárdy Henriette Krizka György 25

984 Maczák Johanna Hofer Miklós 26

985 Mikó László Farkasdy Zoltán 27

986 Morvai Ágnes 28

987 Nguyen Trong Hoa Török Ferenc 29

988

Ogunleye Ezekiel

Bodunde Gábor Miklós 30

989 Patay Ágnes 31

990 Rautzer Mariann Török Ferenc 32

991 Sanfo Bakary 33

992 Schell Judit Kaszás Károly 34

993 Smaraglay László Krizka György 35

994 Szabó Márton Kaszás Károly 36

995 Szathmáry Zsolt Farkasdy Zoltán 37

996 Szírmai László 38

997 Taba Benő 39

998 Tóth Gabriella 40

999 Tóth László 41

1000 Varga Sándor Krizka György 42

1980

1001 Balázs Mihály Török Ferenc 1

1002 Karácsony Tamás 2

1003 Potzner Ferenc 3

1004 Sugár Péter Farkasdy Zoltán 4

1005 Czigány Tamás 5

1006 Skardelli György 6

1007 Bíró Krisztina Hofer Miklós 7

1008 Diczházy Valéria 8

1009 Donkó Zsolt Tróznai Attila 9

1010 Dúl Éva 10

1011 Engelmann Tamás Farkasdy Zoltán 11

1012 Fekete Antal 12

1013 Gatter János 13

Page 9: BME ÉPÍTÉSZMÉRNÖKI KAR KÖZÉPÜLETTERVEZÉSI TANSZÉKÉN ... · BME ÉPÍTÉSZMÉRNÖKI KAR KÖZÉPÜLETTERVEZÉSI TANSZÉKÉN VÉGZETT HALLGATÓK NÉVSORA 1946-2016 2016.1o.16

BME ÉPÍTÉSZMÉRNÖKI KAR KÖZÉPÜLETTERVEZÉSI TANSZÉKÉN VÉGZETT HALLGATÓK NÉVSORA 1946-2016 2016.1o.16.

év – diplomázó konzulens év – diplomázó konzulens év – diplomázó konzulens

1014 Guczogi György 14

1015 Herbent József Hercsuth György 15

1016 Horváth András Krizka György 16

1017 Juhari Katalin 17

1018 Kézdy Katalin Tróznai Attila 18

1019 Kováts Andrea Hercsuth György 19

1020 Lavotta Miklós Gábor Miklós 20

1021 Magyar Krisztina Kaszás Károly 21

1022 Makrai Sándor 22

1023 Mándics György Krizka György 23

1024 Máté Alice Hofer Miklós 24

1025 Pápai Márta Hercsuth György 25

1026 Pikler Katalin 26

1027 Posgay Eszter 27

1028 Rezsőfi Ágnes 28

1029 Ruisz György Török Ferenc 29

1030 Sirokmán Katalin 30

1031 Szentgyörgyi Zsolt 31

1032 Szittay Zsuzsa Csontos Csaba 32

1033 Titton Miklós Hofer Miklós 33

1034 Tóth Éva Farkasdy Zoltán 34

1035 Zákányi Ildikó 35

1036 Zsoldos Lehel 36

1981

1037 Ambrus Zoltán 1

1038 Annus Ferenc Hofer Miklós 2

1039 Arnóth Ádám 3

1040 Bajor Ágota Krizka György 4

1041 Bakonyi Attila 5

1042 Bizcó József Kaszás Károly 6

1043 Damokos László Kaszás Károly 7

1044 Gilányi Piroska Tróznai Attila 8

1045 Horváth Péter Tróznai Attila 9

1046 Hrabovszi Pál Hofer Miklós 10

1047 Jakcsics László Török Ferenc 11

1048 Kiss Györgyi Puhl Antal 12

1049 Kleimenhogen Marina Puhl Antal 13

1050 Krakler Judit Kaszás Károly 14

1051 Lengyel István Farkasdy Zoltán 15

1052 Markó Béla Farkasdy Zoltán 16

1053 Matolcsy Károly Hofer Miklós 17

1054 Molnár J. Tibor Farkasdy Zoltán 18

1055 Mujdrica Ferenc 19

1056 Nagy Éva Krizka György 20

1057 Nagy Sándor Puhl Antal 21

1058 Radics János Hofer Miklós 22

1059 Rátkai Attila Puhl Antal 23

1060 Somogyi Soma Katalin Török Ferenc 24

1061 Szoboszlai Mihály Krizka György 25

1062 Wieszt Margit Kaszás Károly 26

1982

1063 Altorjay Tamás Török Ferenc 1

1064 Balázs Károly Farkasdy Zoltán 2

1065 Bartha Miklós Radványi György 3

1066 Bordás András Gábor Miklós 4

1067 Csikós Mihály Hofer Miklós 5

1068 Csorba Tibor 6

1069 Erő Zoltán 7

1070 Farkas Gyula Gábor Miklós 8

1071 Guthy Judit Tróznai Attila 9

1072 Hoang Hai Gábor Miklós 10

1073 Józsa Árpád Puhl Antal 11

1074 Kálmán Ernő Hercsuth György 12

1075 Karakai Anikó Farkasdy Zoltán 13

1076 Kelemen Gábor Gábor Miklós 14

1077 Kiss Gábor Árpád Farkasdy Zoltán 15

1078 Kokas Ignác Radványi György 16

1079 Lebedi Attila Tróznai Attila 17

1080 Ligeti Ferenc Krizka György 18

1081 Mikó Mária Puhl Antal 19

1082 Módis Péter Krizka György 20

1083 Mózes György 21

1084 Munoz Claudia Hofer Miklós 22

1085 Páhy László Puhl Antal 23

1086 Pataki József Kaszás Károly 24

1087 Paulin Pál Fazakas György 25

1088 Philipp Frigyes Kaszás Károly 26

1089 Pohling, Udo

Hofer Miklós, Fazakas

György 27

1090 Pomsár András Farkasdy Zoltán 28

1091 Porcsalmy Zoltán Farkasdy Zoltán 29

1092 Pödröczi Margit 30

1093 Rácz András Hofer Miklós 31

1094 Reményi Ferenc Hofer Miklós 32

1095 Ripszám János Török Ferenc 33

1096 Sándor Katalin Török Ferenc 34

1097 Sárkány Csilla Puhl Antal 35

1098 Sugár Gábor Kaszás Károly 36

1099 Szabados Judit Török Ferenc 37

1100 Szabó Anna Puhl Antal 38

1101 Szczuka Attila Török Ferenc 39

1102 Szekér László Hofer Miklós 40

1103 Terbe Erzsébet Tróznai Attila 41

1104 U. Nagy Gábor Török Ferenc ? 42

1105 Ürmössy Marianna Krizka György 43

1106 Valkó Gábor Hofer Miklós 44

1107 Varga László 45

1108 Wissnyi Zsolt Farkasdy Zoltán 46

1109 Zámbó Ágnes 47

1983

1110 Antal Piroska Török Ferenc 1

1111 Bajnai László Hofer Miklós 2

1112 Balogh András Krizka György 3

1113 Bordi János Farkasdy Zoltán 4

1114 Csák Beatrix Hofer Miklós 5

1115 Csató Judit Radványi György 6

1116 Csibi Edina Török Ferenc 7

1117 Fjodorov Jurij Radványi György 8

1118 Fogarasi Noémi Gábor Miklós 9

1119 Gelesz András Farkasdy Zoltán 10

1120 Gerencsér László Puhl Antal 11

1121 Gyetvai Zsolt Kaszás Károly 12

1122 Hegedűs anikó Gábor Miklós 13

1123 Kékedi Gábor Krizka György 14

1124 Kovács Zsolt Kaszás Károly 15

1125 Kövi János Farkasdy Zoltán 16

1126 Molnár Csilla Hercsuth György 17

1127 Molnár Marianna Tróznai Attila 18

1128 Molnár Tibor Török Ferenc 19

1129 Monori Gábor Krizka György 20

1130 Pál Sándor Gábor Miklós 21

1131 Rostás László Farkasdy Zoltán 22

1132 Simon Zsuzsanna Puhl Antal 23

1133 Stempel Jan Puhl Antal 24

1134 Tóth Éva Krizka György 25

1135 Tóth János Krizka György 26

1136 Vana Beránková Puhl Antal 26

1137 Vincze László Török Ferenc 27

1138 Viszlai József Puhl Antal 28

1139 Zsigmond László Tróznai Attila 29

1984

1140 Ábrahám Péter Farkasdy Zoltán 1

1141 Bajnai Gabriella Hofer Miklós 2

1142 Budai Zoltán

Kaszás Károly, Deák

György 3

1143 Csángó Zsuzsa Török Ferenc 4

Page 10: BME ÉPÍTÉSZMÉRNÖKI KAR KÖZÉPÜLETTERVEZÉSI TANSZÉKÉN ... · BME ÉPÍTÉSZMÉRNÖKI KAR KÖZÉPÜLETTERVEZÉSI TANSZÉKÉN VÉGZETT HALLGATÓK NÉVSORA 1946-2016 2016.1o.16

BME ÉPÍTÉSZMÉRNÖKI KAR KÖZÉPÜLETTERVEZÉSI TANSZÉKÉN VÉGZETT HALLGATÓK NÉVSORA 1946-2016 2016.1o.16.

év – diplomázó konzulens év – diplomázó konzulens év – diplomázó konzulens

1144 Csenger-Zalán Annamária Fazakas György 5

1145 Csorba László Tróznai Attila 6

1146 Deák Katalin Farkasdy Zoltán 7

1147 Dencs Dénes 8

1148 Ezolér Katalin Török Ferenc 9

1149 Fazekas Eszter Fazakas György 10

1150 Fóris György 11

1151 Halasi Szilvia Gábor Miklós 12

1152 Hegedűs András Hercsuth György 13

1153 Hoffmann József Tróznai Attila 14

1154 Horn Valéria Kaszás Károly 15

1155 Járomi Irén Tróznai Attila 16

1156 Kalocsai János Tróznai Attila 17

1157 Kapcsos András Tróznai Attila 18

1158 Koncz Ágnes Török Ferenc 19

1159 Kovács Éva Kaszás Károly 20

1160 Kovács Mariann Puhl Antal 21

1161 Kujbus Mariann Hofer Miklós 22

1162 Lantos Ágnes Kaszás Károly 23

1163 Leveleki Mihály Farkasdy Zoltán 24

1164 Molnár Judit Puhl Antal 25

1165 Nagy Eszter Farkasdy Zoltán 26

1166 Papp Katalin 27

1167 Pásztor Erika Török Ferenc 28

1168 Perényi Tamás Fazakas György 29

1169 Ráth András Fazakas György 30

1170 Sánta Gábor Gábor Miklós 31

1171 Springer Mercedes Kaszás Károly 32

1172 Szórády István Hofer Miklós 33

1173 Taksás Mihály Török Ferenc 34

1174 Tenki Mihály 35

1175 Tóth László Török Ferenc 36

1176 Tóth Tibor Radványi György 36

1177 Verebély Edina Tróznai Attila 37

1178 Víg Zoltán Hercsuth György 38

1985

1179 Bácsevszky Rita J. Darida Margit 1

1180 Balázs Margit 2

1181 Bánáti Béla Hercsuth György 3

1182 Bártfai János 4

1183 Beke Jenő Török Ferenc 5

1184 Bodnár Miklós 6

1185 Csillag Dóra Puhl Antal 7

1186 Dési Gyula Török Ferenc 8

1187 Ertsey Attila 9

1188 Farsang Zsolt 10

1189 Géczy Katalin Flóra Gábor Miklós 11

1190 Gyuris Zsolt 12

1191 Hársing Mónika Kaszás Károly 13

1192 Hartvig Lajos Puhl Antal 14

1192 Havrán Judit Puhl Antal 15

1193 Horváth Csaba Gábor Miklós 16

1194 Kalocsai János Krizka György 17

1195 Kotsics István Puhl Antal 18

1196 Lincoln James Deane Fazakas György 19

1197 Major György Török Ferenc 20

1198 Masznyik Csaba 21

1199 Molnár István Krizka György 22

1200 Nagy Tibor Farkasdy Zoltán 23

1201 Páhy Árpád Puhl Antal 24

1202 Rippel Katalin 25

1203 Rostás Zoltán Kaszás Károly 26

1203 Schrammel Zoltán Török Ferenc 27

1204 Schüller Ferenc Fazakas György 28

1205 Siklósi József 29

1206 Stella Shakidon 30

1207 Szőkedencsi Géza 31

1208 Tabiczky István Tróznai Attila 32

1209 Tribus Ferenc 33

1210 Vásárhelyi Dániel Fazakas György 34

1986

1211 Benkóczky Tamás 1

1212 Dékei Ágnes 2

1213 Duray Krisztina Krizka György 3

1214 Eleőd Ákos/ifj. Krizka György 4

1215 Farkas Tünde 5

1216 Fehér Gábor 6

1217 Földényi György Krizka György 7

1218 Grédics Gyula

J. Darida Margit,

Kapitány József 8

1219 Gyenizse János Darida Margit 9

1220 Gyüre István 10

1221 Iveta Barossova 11

1222 Jancsó Miklós 12

1223 János Ágnes 13

1224 Kállai Rózsa 14

1225 Katona István 15

1226 Keller Ferenc 16

1227 Kolba Mihály Török Ferenc 17

1228 Kovács Csaba Török Ferenc 18

1229 Kovács József Hercsuth György 19

1230 Laposa László Darida Margit 20

1231 Lenzsér Ágnes Puhl Antal 21

1232 Lőrinczi Zsuzsana 22

1233 Novák Zsuzsa Puhl Antal 23

1234 Ocztos István Puhl Antal 24

1234 Orbán Csaba Radványi György 25

1235 Pálffy István 26

1236 Poós Tamara Török Ferenc 27

1237

Sándor János Kaszás Károly, Székely

Gábor 28

1238 Szabó Imre 29

1239 Tamás Gábor 30

1240 Tarnai Zsuzsanna Hofer Miklós 31

1241 Töős György Radványi György 32

1242 Tóth János/B. Kaszás Károly 33

1243 Turi Judit Tróznai Attila 34

1244 Vértesi László Török Ferenc 35

1245 Vörös Márta Török Ferenc 36

1246 Zagyvai András 37

1987

1247 Bajkai Gábor Kaszás Károly 1

1248 Bárdi Tibor Tröznai Attila 2

1249 Csiszárik Csilla Krizka György 3

1250 Deák Krisztina 4

1251 Deutch Mária Puhl Antal 5

1252 Györgyi Zoltán Tróznai Attila 6

1253 Hegedűs Zsolt 7

1254 Hellenpárt György 8

1255 Holnapi Dénes 9

1256 Jakab Zoltán Radványi György 10

1257 Kálmán Kinga Kaszás Károly 11

1258 Kanyó Márta Hercsuth György 12

1259 Karádi Zsuzsanna Gábor Miklós 13

1260 Kator Tamás Hercsuth György 14

1261 Koncz Krisztina 15

1262 Kovács István Krizka György 16

1263 Kozma Krisztina Török Ferenc 17

1264 Könick Gyula Krizka György 18

1265 Kurai Gyula Puhl Antal 19

1266 Lakatos László Krizka György 20

1267 Lipcsi Gábor Krizka György 21

1268 Medek Ákos 22

1269 Merényi Mihály Kaszás Károly 23

1270 Müller László Gábor Miklós 24

1271 Németh Csaba Török Ferenc 25

1272 Pankotai Gyula Gábor Miklós 26

1273 Papacristos Andreas Puhl Antal 27

Page 11: BME ÉPÍTÉSZMÉRNÖKI KAR KÖZÉPÜLETTERVEZÉSI TANSZÉKÉN ... · BME ÉPÍTÉSZMÉRNÖKI KAR KÖZÉPÜLETTERVEZÉSI TANSZÉKÉN VÉGZETT HALLGATÓK NÉVSORA 1946-2016 2016.1o.16

BME ÉPÍTÉSZMÉRNÖKI KAR KÖZÉPÜLETTERVEZÉSI TANSZÉKÉN VÉGZETT HALLGATÓK NÉVSORA 1946-2016 2016.1o.16.

év – diplomázó konzulens év – diplomázó konzulens év – diplomázó konzulens

1274 Papp Zoltán 28

1275 Petényi Zsuzsanna Kaszás Károly 29

1276 Rosnyai Nóra Török Ferenc 30

1277 Rózsa Erzsébet Radványi György 31

1278 Sárközi Lajos Krizka György 32

1279 Sükösd Zoltán 33

1280 Szövényi Lux Miklós Török Ferenc 34

1281 Tenki Mihály 35

1282 Tóth Iván Török Ferenc 36

1283 Tóth Károly Krizka György 37

1284 Varga András 38

1988

1285 Bakó István Radványi György 1

1286 Cselovszky Zoltán Tróznai Attila 2

1287 Dudás Katalin Kaszás Károly 3

1288 Dulácska Zsolt Radványi György 4

1289 Fehér Rozália Hercsuth György 5

1290 Gazdag Mária Tróznai Attila 6

1291 Gönczöl Réka Hercsuth György 7

1292 Harcos Kornélia Radványi György 8

1293 Harmati Szilárd Tróznai Attila 9

1294 Helyes Gábor Gábor Miklós 10

1295 Heppes Miklós Balázs Mihály 11

1296 Jánossy Johanna Török Ferenc 12

1297 Karner Anikó Hercsuth György 13

1298 Kasula János Hercsuth György 14

1299 Kispál Károly Krizka György 15

1300 Kiss Beatrix Radványi György 16

1301 Kovács Bence Török Ferenc 17

1302 Kovács István Krizka György 18

1303 Kralocánszky Péter Kaszás Károly 19

1304 Krupa Nándor Ép.törtös 20

1305 Laza Zoltán Hercsuth György 21

1306 Lente András Balázs Mihály 22

1307 Masszi Pál Balázs Mihály 23

1308 Matus István Hercsuth György 24

1309 Nagy László Tróznai Attila 25

1310 Pecsenye Béla Radványi György 26

1311 Péter László Hofer Miklós 27

1312 Reppert Béla Kaszás Károly 28

1313 Rétfalvi Judit Gábor Miklós 29

1314 Réti Dezső Krizka György 30

1315 Séber Ferenc Gábor Miklós 31

1316 Somlyódi Sándor Hofer Miklós 32

1317 Steinbach Erzsébet Balázs Mihály 33

1318 Südi Enikő Radványi György 34

1319 Száh Kocsis Pál Krizka György 35

1320 Szécsi Zoltán Török Ferenc 36

1321 Szenetana Kristóf Kaszás Károly 37

1322 Tóth Zsuzsanna Török Ferenc 38

1323 Turi Zoltán Hofer Miklós 39

1324 Váncza László Török Ferenc 40

1325 Viczenecz Ottó Radványi György 41

1326 Zoboki Gábor Török Ferenc 42

1989

1327 Abdul Hakim M. Gharad Hofer Miklós 1

1328 Bagyinszky Sándor Radványi György 2

1329 Balázs Péter Török Ferenc 3

1330 Bálint Bertalan Krizka György 4

1331 Bárándi Tibor Kaszás Károly 5

1332 Basa Péter Kaszás Károly 6

1333 Berjeska Gábor Krizka György 7

1334 Dobsa Attila Radványi György 8

1335 Dombai Gyula Radványi György 9

1336 Döbrönczi Nóra Radványi György 10

1337 Ecseki Judit Krizka György 11

1338 Fehér Zoltán Farkasdy Zoltán 12

1339 Fodor András Tróznai Attila 13

1340 Gácsi József Balázs Mihály 14

1341 Gombás Tibor Kaszás Károly 15

1342 Göttinger Pál Gábor Miklós 16

1343 Grátz Antal Tróznai Attila 17

1344 Hadas László

Gábor Miklós, Varga

Levente 18

1345 Hegedűs Balázs Hercsuth György 19

1346 Hegedűs Zoltán Kaszás Károly 20

1347 Hegyi Andrea 21

1348 Illés Attila Krizka György 22

1349 Joó László Tróznai Attila 23

1350 Keresztes Béla Balázs Mihály 24

1351 Kern Andrea Balázs Mihály 25

1352 Kis Júlia Krizka György 26

1353 Kiss Ágoston Radványi György 27

1354 Kiss Péter Kaszás Károly 28

1355 Klein György

Gábor Miklós, Varga

Levente 29

1356 Klenk Csaba Balázs Mihály 30

1357 Knipl László Cságoly Ferenc 31

1358 Kun Zolna Balázs Mihály 32

1359 Lápossy Kristóf Kaszás Károly 33

1360 Lenzsér Péter Radványi György 34

1361 Mangliár László Kaszás Károly 35

1362 Mezei László Radványi György 36

1363 Molnár János Cságoly Ferenc 37

1364 Nagy Emese Radványi György 38

1365 Nagy Helga Török Ferenc 39

1366 Nemich Tamás Farkasdy Zoltán 40

1367 Nyékhelyi Mária

Gábor Miklós, Varga

Levente 41

1368 Pápai József

Gábor Miklós, Varga

Levente 42

1369 Paronai István Hercsuth György 43

1370 Puppi Natasa Farkasdy Zoltán 44

1371 Sári István

Gábor Miklós, Varga

Levente 45

1372 Stahl Tibor Farkasdy Zoltán 46

1373 Sulyok Balázs Balázs Mihály 47

1374 Szabó Ákos Radványi György 48

1375 Szabó Tamás Gábor Miklós 49

1376 Torday Krisztina Balázs Mihály 50

1377 Tóth Tamás Török Ferenc 51

1378 Tura Zoltán Farkasdy Zoltán 52

1379 Turi Gábor Kaszás Károly 53

1380 Ugrin László Hofer Miklós 54

1381 Vágány István Gábor Miklós 55

1382 Varga Márta Török Ferenc 56

1383 Varga Miklós Hofer Miklós 57

1384 Wittek Krisztina Farkasdy Zoltán 58

1385 Zombori Zs. Kaszás Károly 59

1990

1386 Bártfai Tamás Balázs Mihály 1

1387 Deák Tamás Radványi György 2

1388 Drobni András Balázs Mihály 3

1389 Fejérdy Péter Török Ferenc 4

1390 Geres…Serge Hofer Miklós 5

1391 Ghymes Péter Balázs Mihály 6

1392 Gosztonyi Miklós Kaszás Károly 7

1393 Gunther Zsolt Radványi György 8

1394 Hegedűs Judit Radványi György 9

1395 Hegedűs Viktória Török Ferenc 10

1396 Horváth János Gábor Miklós 11

1397 Kalo Emese Kaszás Károly 12

1398 Kardos Emese Dávida Margit 13

1399 Kiri Ildikó Radványi György 14

1400 Kovács Tamás Török Ferenc 15

1401 Lantos Attila Balázs Mihály 16

1402 Mestyanek András Radványi György 17

1403 Pezsabek Gyula Krizka György Dr. Becher 18

Page 12: BME ÉPÍTÉSZMÉRNÖKI KAR KÖZÉPÜLETTERVEZÉSI TANSZÉKÉN ... · BME ÉPÍTÉSZMÉRNÖKI KAR KÖZÉPÜLETTERVEZÉSI TANSZÉKÉN VÉGZETT HALLGATÓK NÉVSORA 1946-2016 2016.1o.16

BME ÉPÍTÉSZMÉRNÖKI KAR KÖZÉPÜLETTERVEZÉSI TANSZÉKÉN VÉGZETT HALLGATÓK NÉVSORA 1946-2016 2016.1o.16.

év – diplomázó konzulens év – diplomázó konzulens év – diplomázó konzulens

Sándor

1404 Potháry László Radványi György 19

1405 Rosta S. Csaba Kaszás Károly 20

1406 Rumi Imre Gábor Miklós 21

1407 Sándor Zsolt Török Ferenc 22

1408 Szilágyi Tamás Hofer Miklós 23

1409 Tamás Imre Gábor Miklós 24

1410 Tatai Róbert Radványi György 25

1411 Töreki Balázs Hofer Miklós 26

1412 Varga György Hofer Miklós 27

1413 Várhelyi Judit Radványi György 28

1414 Vécsey Tamás Tróznai Attila 29

1415 Venczel Tamás Török Ferenc 30

1416 Zámbó Ildikó Balázs Mihály 31

1991

1417 Bajmóczi Marianna Tróznai Attila 1

1418 Béres Ferenc Gábor Miklós 2

1419 Brassányi Tivadar Gábor Miklós 3

1420 Czibik Edit Hofer Miklós 3

1421 Csanády Gábor Török Ferenc 4

1422 Daragó László Török Ferenc 5

1423 Deák Róbert Gábor Miklós 6

1424 Dobszay Gergely Kaszás Károly 7

1425 Égerházi Attila Kaszás Károly 8

1426 Farkas Renáta Balázs Mihály 9

1427 Futala Gábor Hercsuth György 10

1428 Fülöp Mihály Radványi György 11

1429 Holecz János Karácsony Tamás 12

1430 Horváth Dezső Gábor Miklós 13

1431 Horváth László Török Ferenc 14

1432 Hőnich Richárd Cságoly Ferenc 15

1433 Juhász Ágnes Török Ferenc 16

1434 Juhász Ottó Török Ferenc 17

1435 Kádas Márta Tróznai Attila 18

1436 Karlovecz Zoltán Gábor Miklós 19

1437 Keltner Csaba Karácsony Tamás 20

1438 Kóbor József Gábor Miklós 21

1439 Koch Péter Balogh Balázs 22

1440 Kovács Gábor Cságoly Ferenc 23

1441 Litkei Tamás Karácsony Tamás 24

1442 Marosits Judit Gábor Miklós 25

1443 Nagy Ödön Kaszás Károly 26

1444 Perjési Péter Radványi György 27

1445 Peschka Alfréd Kaszás Károly 28

1446 Plander László Kaszás Károly 29

1447 Plichta Adrien Tróznai Attila 30

1448 Ráth Miklós Radványi György 31

1449 Rung Éva Kaszás Károly 32

1450 Sebők Ildikó Balázs Mihály 33

1451 Szabó Csaba Gábor Miklós 34

1452 Szabó Katalin Dávida Margit 35

1453 Szakáll Tünde Gábor Miklós 36

1454 Szatmári Béla Gábor Miklós 37

1455 Takáts Endre Radványi György 38

1456 Tóth Katalin Radványi György 39

1457 Tóth Zoltán Török Ferenc 40

1458 Vámos Dominika Kaszás Károly 41

1459 Varga Béla Hofer Miklós 42

1460 Vékony Péter Kaszás Károly 43

1461 Vizer Balázs Balázs Mihály 44

1992

1462 Albert János Gábor Miklós 1

1463 André Zoltán Balázs Mihály 2

1464 Bene Tamás Balázs Mihály 3

1465 Brenyó Péter Cságoly Ferenc 4

1466 Csendes Mónika Balázs Mihály 5

1467 Csillag Katalin Karácsony Tamás 6

1468 Csizmadia Zoltán Kaszás Károly 7

1469 Facskó Gergely Kaszás Károly 8

1470 Fakász Tamás Gábor Miklós 9

1471 Fekete Szilárd Gábor Miklós 10

1472 Felix Zsolt Cságoly Ferenc 11

1473 Golej István Kaszás Károly 12

1474 Gradwoh János Gábor Miklós 13

1475 Habermajer Gábor Tróznai Attila 14

1476 Horváth Róbert Cságoly Ferenc 15

1477 Hubay Jenő Török Ferenc 16

1478 Inotay Judit Karácsony Tamás 17

1479 Ivány Inke Radványi György 18

1480 Jóföldi Szabolcs Balázs Mihály 19

1481 Kovács Attila Radványi György 20

1482 Kurta Zsolt Karácsony Tamás 21

1483 Lőrincz István Török Ferenc 22

1484 Madzin Attila Balázs Mihály 23

1485 Martos Tamás Török Ferenc 24

1486 Miha Emőke Török Ferenc 25

1487 Nagy Attila Radványi György 26

1488 Nagy Miklós Balázs Mihály 27

1489 Pálinkás Ferenc Karácsony Tamás 28

1490 Patartics Zorán Balázs Mihály 29

1491 Preisinger Gábor Tróznai Attila 30

1492 Rajki Vera Radványi György 31

1493 Rozsnyói Ágnes Török Ferenc 32

1494 Sólyom Benedek Balázs Mihály 33

1495 Szolnoki Tibor Karácsony Tamás 34

1496 Triff Beatrix Róth János 35

1497 Valkony Károly Gábor Miklós 36

1993

1498 András László Radványi György

1499 Baranyai Bálint Kaszás Károly 1

1500 Berzsák Zoltán Kaszás Károly 2

1501 Bodzsár László Balázs Mihály 3

1502 Bonczók Csaba Gábor Miklós 4

1503 Bucsy Katalin Kaszás Károly 5

1504 Bujdosó Győző Masznyik Csaba 6

1505 Czókné Varga Rita Gábor Miklós 7

1506 Csermelyi Andrea Radványi György 8

1507 Csibra Ildikó Karácsony Tamás 9

1508 Dallmann Péter Kaszás Károly 10

1509 Egri Balázs Kaszás Károly 11

1510 Jakab Tamás Kaszás Károly 12

1511 Katona István Balázs Mihály 13

1512 Selényi György Karácsony Tamás 14

1513 Szabó Péter Kaszás Károly 15

1514 Szalona László Radványi György 16

1515 Szeifert Attila Gábor Miklós 17

1516 Tóth Csaba Radványi György 18

1517 Villányi Tamás Karácsony Tamás 19

1994

1518 Balogh Krisztina Kaszás Károly 1

1519 Farkas Zoltán Cságoly Ferenc 2

1520 Fűke András Balázs Mihály 3

1521 Gellár László Cságoly Ferenc 4

1522 Gondos Csaba Karácsony Tamás 5

1523 Horváth Károly Tróznai Attila 6

1524 Korsós Mónika Cságoly Ferenc 7

1525 Kovács Andor Radványi György 8

1526 Kovács Attila Gelesz András 9

1527 Kovács Enikő Balázs Mihály 10

1528 Mohai Zsuzsanna Balázs Mihály 11

1529 Nagy Tamás Karácsony Tamás 12

1530 Németh Csaba Karácsony Tamás 13

1531 Németh Csaba Horváth lajos 14

1532 Orcsik Judit Balázs Mihály 15

1533 Pólus Károly Karácsony Tamás 16

1534 Ravasz Andrea Kaszás Károly 17

1535 Rieth István Cságoly Ferenc 18

Page 13: BME ÉPÍTÉSZMÉRNÖKI KAR KÖZÉPÜLETTERVEZÉSI TANSZÉKÉN ... · BME ÉPÍTÉSZMÉRNÖKI KAR KÖZÉPÜLETTERVEZÉSI TANSZÉKÉN VÉGZETT HALLGATÓK NÉVSORA 1946-2016 2016.1o.16

BME ÉPÍTÉSZMÉRNÖKI KAR KÖZÉPÜLETTERVEZÉSI TANSZÉKÉN VÉGZETT HALLGATÓK NÉVSORA 1946-2016 2016.1o.16.

év – diplomázó konzulens év – diplomázó konzulens év – diplomázó konzulens

1536 Szabó Tamás Radványi György 19

1537 Tavaszi Tamás Balázs Mihály 20

1538 Tóth Zsuzsa Kaszás Károly 21

1539 Tótpál Judit Karácsony Tamás 22

1540 Wittinger Zoltán Cságoly Ferenc 23

1541 Zimnic János Karácsony Tamás 24

1995

1542 Balog Farkas Csaba Varga Levente 1

1543 Bartók Erika Gábor Miklós 2

1544 Bozó András Cságoly Ferenc 3

1545 Dúzs Sándor Kaszás Károly 4

1546 Gáspár László Cságoly Ferenc 5

1547 Gáva Attila Horváth Lajos 6

1548 Göcsei Sándor Gelesz András 7

1549 Gulybán Ede Gelesz András 8

1550 Halmai Attila Balázs Mihály 9

1551 Hatvani Ádám Karácsony Tamás 10

1552 Kamarás Bálint Cságoly Ferenc 11

1553 Klemm Gabriella Balázs Mihály 12

1554 Krafft Andrea Hofer Miklós 13

1555 Medgyasszay Péter Cságoly Ferenc 14

1556 Mezei Gábor Horváth Lajos 15

1557 Molnár János Gábor Miklós 16

1558 Nádudvari Péter Radványi György 17

1559 Nóbik Orsolya Cságoly Ferenc 18

1560 Papp László Gábor Miklós 19

1561 Rehuj Szilvia Balázs Mihály 20

1562 Rengel Gabriella Radványi György 21

1563 Széll Attila Varga Levente 22

1564 Tőzsér Iván Gábor Miklós 23

1565 Varga Titanilla Radványi György 24

1566 Vér L. Péter Gelesz András 25

1996

1567 Babyó Csanád Kaszás Károly 1

1568 Bach Péter Karácsony Tamás 2

1569 Bánó Orsolya Radványi György 3

1570 Bártol Nándor Gelesz András 4

1571 Benkei Sándor Tróznai Attila 5

1572 Beyer Dóczy Gábor Gábor Miklós 6

1573 Billing Tamás Radványi György 7

1574 Bruckner Csilla Varga Levente 8

1575 Deák Ferenc Tamás Gelesz András 9

1576 Gábor István Gábor Miklós 10

1577 Gömöri Andrea Horváth Lajos 11

1578 Gyurkó Ádám Gábor Miklós 12

1579 Hajzsó István Gábor Miklós 13

1580 Hegedűs Attila Varga Levente 14

1581 Héjja József Horváth Lajos 15

1582 Horváth Balázs Cságoly Ferenc 16

1583 Juhász Ákos Kaszás Károly 17

1584 Karádi Zoltán Cságoly Ferenc 18

1585 Kovács Zsolt Kaszás Károly 19

1586 Magyar Krisztina Cságoly Ferenc 20

1587 Márton Eszter Radványi György 21

1588 Marton Rozália Kaszás Károly 22

1589 Mészáros Margaréta

Hofer Miklós, Anton

Schweighofer 23

1590 Németh Csaba Radványi György 24

1591 Németh Zsófia Cságoly Ferenc 25

1592 Niszler Katalin Kaszás Károly 26

1593 Ormai Rita Kaszás Károly 27

1594 Páll Anikó Karácsony Tamás 28

1595 Perényi László Kaszás Károly 29

1596 Pintér Tamás Balázs Mihály 30

1597 Robogány Andrea Gábor Miklós 31

1598 Salamin Miklós Cságoly Ferenc 32

1599 Scheffer János Horváth Lajos 33

1600 Somfai Attila Hercsuth György 34

1601 Somlói Judit Varga Levente 35

1602 Szabó Zoltán Karácsony Tamás 36

1603 Szatmári Kornélia Cságoly Ferenc 37

1604 Tarczi Péter Radványi György 38

1605 Tóth-Farkas Barnabás Gelesz András 39

1606 Török Csongor Horváth Lajos 40

1607 Újszászy Kálmán Gábor Miklós 41

1608 Ujvári Zoltán Radványi György 42

1609 Varga Sándor Cságoly Ferenc 43

1610 Varga Tamás Radványi György 44

1611 Zatykó Krisztina Karácsony Tamás 45

1997

1612 Ábrahám Zoltán Kaszás Károly 1

1613 Alvégi Gábor Török Ferenc 2

1614 Balovit Ferenc Cságoly Ferenc 3

1615 Benárd Aurél Balázs Mihály 4

1616 Bollók Gáspár Kaszás Károly 5

1617 Bory Tibor Cságoly Ferenc 6

1618 Celényi Szilvia Kaszás Károly 7

1619 Czapek Ádám Cságoly Ferenc 8

1620 Dr. Nemcsics Ákos Török Ferenc 9

1621 Farsang Attila Radványi György 10

1622 Fekete Patricia Karácsony Tamás 11

1623 Fésüs Péter Cságoly Ferenc 12

1624 Flachner Szilvia Radványi György 13

1625 Fodor István Cságoly Ferenc 14

1626 Földi Mihály Balázs Mihály 15

1627 Gábor Kálmán Kaszás Károly 16

1628 Gergely Antal Radványi György 17

1629 Józsa Zsolt Tróznai Attila 18

1630 Kiss Tamás Radványi György 19

1631 Klobusovszki Péter Karácsony Tamás 20

1632 Korinek Judit Horváth Lajos 21

1633 Kosztolánszky Ágnes Gábor Miklós 22

1634 Kovordányi György Radványi György 23

1635 Kőmíves Szabolcs Balázs Mihály 24

1636 Kuknyó Lajos Gelesz András 25

1637 Marián Balázs Balázs Mihály 26

1638 Marosi Bálint Cságoly Ferenc 27

1639 Massányi Katalin Hercsuth György 28

1640 Nyáry Zsuzsanna Radványi György 29

1641 Pór Gábor Cságoly Ferenc 30

1642 Rácz György/ifj. Kaszás Károly 31

1643 Szalai Judit Radványi György 32

1644 Szekeres Fatime Karácsony Tamás 33

1645 Szövényi Eszter Radványi György 34

1646 Tarik. A. Abusan Hofer Miklós 35

1647 Tarján Andrea Radványi György 36

1648 Tornóczky Mónika Balázs Mihály 37

1649 Tóth Nikoletta Balázs Mihály 38

1650 Tóth Péter Karácsony Tamás 39

1651 Wanger Zsolt Karácsony Tamás 40

1652 Wehner Adrienn Gelesz András 41

1653 Zsömböly László Tróznai Attila 42

43

1998

1654 Ajtony Laura Kaszás Károly 1

1655 Benkinger József Kaszás Károly 2

1656 Berend András Balázs Mihály 3

1657 Borbély Katalin Radványi György 4

1658 Csáky Gyula Varga Levente 5

1659 Csík Edina Tróznai Attila 6

1660 Dombi Miklós Kaszás Károly 7

1661 Erdélyi Tamás Karácsony Tamás 8

1662 Fábry Zoltán Karácsony Tamás 9

1663 Földesi Zoltán Karácsony Tamás 10

1664 Hajszán Márta Hofer Miklós 11

1665 Horváth Dénes Varga Levente 12

1666 Horváth Katalin Tróznai Attila 13

Page 14: BME ÉPÍTÉSZMÉRNÖKI KAR KÖZÉPÜLETTERVEZÉSI TANSZÉKÉN ... · BME ÉPÍTÉSZMÉRNÖKI KAR KÖZÉPÜLETTERVEZÉSI TANSZÉKÉN VÉGZETT HALLGATÓK NÉVSORA 1946-2016 2016.1o.16

BME ÉPÍTÉSZMÉRNÖKI KAR KÖZÉPÜLETTERVEZÉSI TANSZÉKÉN VÉGZETT HALLGATÓK NÉVSORA 1946-2016 2016.1o.16.

év – diplomázó konzulens év – diplomázó konzulens év – diplomázó konzulens

1667 Igaz György Tróznai Attila 14

1668 Krcho János Török Ferenc 15

1669 Kuzniarski Tamás Cságoly Ferenc 16

1670 Lajtmann Csaba Radványi György 17

1671 Ölbey Zoltán Kaszás Károly 18

1672 Polgár Szilárd Hercsuth György 19

1673 Simon Beatrix Hercsuth György 20

1674 Somody Zsolt Tróznai Attila 21

1675 Szabó Réka Balázs Mihály 22

1676 Szesztay Domokos Horváth Lajos 23

1677 Tarnóczky Tamás Balázs Mihály 24

1678 Tündik Ferenc Kaszás Károly 25

1679 Varga Imre Varga Levente 26

1680 Völgyi Gabriella Balázs Mihály 27

1999

1681 Ádám Zoltán Hofer Miklós 1

1682 Baczán Mihály Kaszás Károly 2

1683 Bálint Andrea Török Ferenc 3

1684 Bezegh Ákos Lenzsér Péter 4

1685 Boczkó Ákos Karácsony Tamás 5

1686 Bódi Eszter Karácsony Tamás 6

1687 Borók Tamás Kaszás Károly 7

1688 Bukta Csaba Karácsony Tamás 8

1689 Búr Csilla Tróznai Attila 9

1690 Dajka Péter Balázs Mihály 10

1691 Deák Balázs Karácsony Tamás 11

1692 Décsi Gábor Cságoly Ferenc 12

1693 Fábián Rigó Tamás Radványi György 13

1694 Farkas Krisztina Cságoly Ferenc 14

1695 Fazekas Bálint Tróznai Attila 15

1696 Füleki Gábor Sugár Péter 16

1697 Gábor Mónika Nagy Tamás 17

1698 Gaull Cicelle Radványi György 18

1699 Hadadi Péter Tróznai Attila 19

1700 Havaksz Mónika Gelesz András 20

1701 Horváth Tibor Cságoly Ferenc 21

1702 Jahoda Róbert Sáros László 22

1703 Józsa Ágota Cságoly Ferenc 23

1704 Kalivoda Árpád Török Ferenc 24

1705 Kálmán Péter Karácsony Tamás 25

1706 Kamenik Klaudia Sugár Péter 26

1707 Keresztury Balázs Halmágyi Judit 27

1708 Kiss Miklós Kaszás Károly 28

1709 Kovács Beáta Cságoly Ferenc 29

1710 Kovács Zoltán Radványi György 30

1711 Kőhegyi Andrea Golda János 31

1712 Könyves Mihály Gelesz András 32

1713 Kudor Kinga Halmágyi Judit 33

1714 Lasztóczi Péter Major György 34

1715 Lázár Veronika Cságoly Ferenc 35

1716 Lévai Tamás Cságoly Ferenc 36

1717 Lukács Péter Kaszás Károly 37

1718 Lukácsi Tamás Török Ferenc 38

1719 Madarassy Anikó Karácsony Tamás 39

1720 Mirkó Balázs Tróznai Attila 40

1721 Molnár Angéla Radványi György 41

1722 Nyilas Ágnes Cságoly Ferenc 42

1723 Nyiri Zsuzsa Kaszás Károly 43

1724 Nyúl Gábor Karácsony Tamás 44

1725 Paróczi Judit Radványi György 45

1726 Petrovai Edina Balázs Mihály 46

1727 Répás Mária Török Ferenc 47

1728 Sajtos Gábor Cságoly Ferenc 48

1729 Sárosi Máté Sugár Péter 49

1730 Soós Miklós Radványi György 50

1731 Stefcsik Gábor Gelesz András 51

1732 Szabó Árpád Karácsony Tamás 52

1733 Szabó Levente Cságoly Ferenc 53

1734 Szabó Zoltán Török Ferenc 54

1735 Szakács Gáza Hercsuth György 55

1736 Szűcs Balázs Balázs Mihály 56

1737 Varga Katalin Gelesz András 57

1738 Vavró Anikó Fejérdy Péter 58

1739 Wehner Viktória Gelesz András 59

1740 Zsufa Klára Gelesz András 60

2000

1741 Anschau Péter Török Ferenc 1

1742 Benedek Zsanett Kaszás Károly 2

1743 Bérczes Endre Radványi György 3

1744 Berecz Tamás Balázs Mihály 4

1745 Bodnár Zsuzsa Major György 5

1746 Bogár Tamás Gelesz András 6

1747 Borosházi Tamás Török Ferenc 7

1748 Bors András Major Görgy 8

1749 Borsos Melinda Gelesz András 9

1750 Borsovitz Judit Major György 10

1751 Budinszky Dóra 11

1752 Bulcsu Tamás Hercsuth György 12

1753 Czirják Ágnes Gelesz András 13

1754 Császár Imre Halmágyi Judit 14

1755 Csiky Orsolya Lenzsér Péter 15

1756 Csipak Csilla Hofer Miklós 16

1757 Csűre Imre Karácsony Tamás 17

1758 Fekete Krisztina Halmágyi Judit 18

1759 Fialovszky Tamás Cságoly Ferenc 19

1760 Freund Tamás 20

1761 Fufekenda Edit Karácsony Tamás 21

1762 Gacsályi Zsolt Török Ferenc 22

1763 Galina Zoltán Halmágyi Judit 23

1764 Gyürki Kiss Pál Balázs Mihály 24

1765 Halmos Tamás Kaszás Károly 25

1766 Hefelle Karolina Balázs Mihály 26

1767 Herczegh Tamás Karácsony Tamás 27

1768 Híves Melinda Gelesz András 28

1769 Horváth Katalin Major György 29

1770 Huszti Csaba Tróznai Attila 30

1771 Igar Péter Major György 31

1772 Ivanics Éva Cságoly Ferenc 32

1773 Kapcsos Éva Halmágyi Judit 33

1774 Kovács Krisztián Cságoly Ferenc 34

1775 Kovács Márton Karácsony Tamás 35

1776 Laczó Zoltán Balázs Mihály 36

1777 Lipka Balázs Karácsony Tamás 37

1778 Major Krisztina Török Ferenc 38

1779 Mákos József Hercsuth György 39

1780 Mayer Brigitta Balázs Mihály 40

1781 Módi Miklós Balázs Mihály 41

1782 Mórocz Tamás Cságoly Ferenc 42

1783 Murányi Csaba Major György 43

1784 Nagy Tímea Halmágyi Judit 44

1785 Natta Anikó Karácsony Tamás 45

1786 Németh András Lenzsér Péter 46

1787 Olbert Krisztián Cságoly Ferenc 47

1788 Pataki Andor Tróznai Attila 48

1789 Rehák Nóra Major György 49

1790 Reith András Halmágyi Judit 50

1791 Rendi Béla Tróznai Attila 51

1792 Riez Zoltán Radványi György 52

1793 Rohács Viktor Hercsuth György 53

1794 Sagát Ágnes Balázs Mihály 54

1795 Schändl Zsófia 55

1796 Schiller Ádám Karácsony Tamás 56

1797 Seregély Beáta Kaszás Károly 57

1798 Simoncsik Mária Hercsuth György 58

1799 Skommal Gabriella Radványi György 59

1800 Szabó Gyula Kaszás Károly 60

1801 Szabó Tibor Karácsony Tamás 61

1802 Szalai Márta Kaszás Károly 62

1803 Szatmári Gábor Major György 63

Page 15: BME ÉPÍTÉSZMÉRNÖKI KAR KÖZÉPÜLETTERVEZÉSI TANSZÉKÉN ... · BME ÉPÍTÉSZMÉRNÖKI KAR KÖZÉPÜLETTERVEZÉSI TANSZÉKÉN VÉGZETT HALLGATÓK NÉVSORA 1946-2016 2016.1o.16

BME ÉPÍTÉSZMÉRNÖKI KAR KÖZÉPÜLETTERVEZÉSI TANSZÉKÉN VÉGZETT HALLGATÓK NÉVSORA 1946-2016 2016.1o.16.

év – diplomázó konzulens év – diplomázó konzulens év – diplomázó konzulens

1804 Széll Attial Tróznai Attila 64

1805 Szentandrási Dóra Major György 65

1806 Szőke Andor Radványi György 66

1807 Takács Attila Balázs Mihály 67

1808 Terbe Rita Radványi György 68

1809 Tímár Lőrinc Karácsony Tamás 69

1810 Tombor Balázs Török Ferenc 70

1811 Tomicskó Gábor Tróznai Attila 71

1812 Tóth Csaba Sugár Péter 72

1813 Turcsányi Csaba Török Ferenc 73

1814 Turján Csaba Karácsony Tamás 74

1815 Valkai Csaba Karácsony Tamás 75

1816 Varga Péter Gelesz András 76

1817 Völgyi Botond Török Ferenc 77

1818 Zombor Gábor Karácsony Tamás 78

2001

1819 Almer Orsolya Major György 1

1820 Bata Tamás Kaszás Károly 2

1821 Becker Márton Karácsony Tamás 3

1822 Cser Brigitta Karácsony Tamás 4

1823 Csibi Zoltán Török Ferenc 5

1824 Domján Jenő Tróznai Attila 6

1825 Erdei István Cságoly Ferenc 7

1826 Fenyvesi Beáta Radványi György 8

1827 Gaál Mariann Lenzsér Péter 9

1828 Gaschler Gábor Radványi György 10

1829 Gelencsér Éva Radványi György 11

1830 Grand Gabriella Karácsony Tamás 12

1831 Gulyás Anita Tróznai Attila 13

1832 Heigli Katalin Kaszás Károly 14

1833 Helmle Csaba Cságoly Ferenc 15

1834 Horváth Attila Karácsony Tamás 16

1835 Horváth Koch Beatrix Tróznai Attila 17

1836 ifj. Lőrincz Ferenc Török Ferenc 18

1837 Kara László Sugár Péter 19

1838 Kardos Diána Halmágyi Judit 20

1839 Kardos Gábor Major György 20

1840 Katók Edit Balázs Mihály 21

1841 Kéner Tamás Kaszás Károly 22

1842 Kenyeres László Cságoly Ferenc 23

1843 Klimaj Lívia Lenzsér Péter 24

1844 Koppány András Hofer Miklós 25

1845 Kovács Miklós Hercsuth György 26

1846 Kovács Zita Halmágyi Judit 27

1847 László Emőke Major György 28

1848 Madarasi-Papp Rita Karácsony Tamás 29

1849 Mák Zoltán Karácsony Tamás 30

1850 Márk Péter Sugár Péter 31

1851 Móder Edit Lenzsér Péter 32

1852 Monspart Zita Radványi György 33

1853 Mórocz Balázs Cságoly Ferenc 34

1854 Nagy Borbála Balázs Mihály 35

1855 Nagy Gábor Hofer Miklós 36

1856 Nagy György Balázs Mihály 37

1857 Pálinkás Ivett Gelesz András 38

1858 Papp Róbert Cságoly Ferenc 39

1859 Parádi Kornélia Balázs Mihály 40

1860 Pizág Anetta Kaszás Károly 41

1861 Popovics István Karácsony Tamás 42

1862 Pozderka István Cságoly Ferenc 43

1863 Riedl Tamás Tróznai Attila 44

1864 Robotka Tamás Gelesz András 45

1865 Szabó Gyula Karácsony Tamás 46

1866 Schneider György

Török Ferenc, Tróznai

Attila 47

1867 Szandbauer Valter Radványi György 48

1868 Székely Ágnes Major György 49

1869 Takács Attila Balázs Mihály 50

1870 Tóth Árpád Hercsuth György 51

1871 Turai Ivett Halmágyi Judit 52

1872 Újj Viktor Kaszás Károly 53

1873 Ükös Tamás Major György 54

1874 Vadász Orsolya Balázs Mihály 55

1875 Vásárhelyi Andrea Nagy Tamás 56

2002

1876 Balogh Csaba Major György 1

1877 Bányai Nikolett Hercsuth György 2

1878 Borbás Péter Nagy Tamás 3

1879 Dely Barnabás Cságoly Ferenc 4

1880 Dévényi Márton Karácsony Tamás 5

1881 Dobos Botond Gelesz András 6

1882 Dobos Péter Nagy Tamás 7

1883 Éles Péter Karácsony Tamás 8

1884 Ernődi Anita Cságoly Ferenc 9

1885 Farkas Zsófia Karácsony Tamás 10

1886 Fazekas Kata Karácsony Tamás 11

1887 Fehér Nóra Gelesz András 12

1888 Fuchs Zoltán Balázs Mihály 13

1889 Galamb Emese Tróznai Attila 14

1890 Gerzsenyi Tibor Karácsony Tamás 15

1891 Halmos Sarolta Balázs Mihály 16

1892 Hellényi Márta Major György 17

1893 Hortobágyi Éva Karácsony Tamás 18

1893 Jakab Béla Radványi György 19

1894 Józsa Dávid Cságoly Ferenc 19

1895 Kiss András Sugár Péter 20

1896 Koch Róbert Karácsony Tamás 21

1897 Koltay Ágnes Gelesz András 22

1898 Kovács Péter Kaszás Károly 23

1899 Kühn Tamás Kaszás Károly 24

1900 Labádi Zoltán Nagy Tamás 25

1901 Laklia Eszter Radványi György 26

1902 Lakosi Eszter Török Ferenc 27

1903 Láncos Áron Halmágyi Judit 28

1904 Lendvai Katalin Radványi György 29

1905 Marosi Eszter Cságoly Ferenc 30

1906 Mászáros Krisztina Radványi György 31

1907 Molnár Csaba Török Ferenc 32

1908 Mravik Csaba Kaszás Károly 33

1909 Nagy Andrea Karácsony Tamás 34

1910 Németh Janka Cságoly Ferenc 35

1911 Novák Róbert Hercsuth György 36

1912 Oltvai Andrea Balázs Mihály 37

1913 Papp Zoltán Karácsony Tamás 38

1914 Puskás Katalin Kaszás Károly 39

1915 Rabb Donát Karácsony Tamás 40

1916 Rosenberg Zsuzsa Kaszás Károly 41

1917 Schreck Ákos Balázs Mihály 42

1918 Sill László Fejérdy Péter 43

1919 Simkó Gábor Radványi György 44

1920 Stringovics Balázs Karácsony Tamás 45

1921 Szabó Antal Kaszás Károly 46

1922 Tompa Tünde Kaszás Károly 47

1923 Tóth András Kaszás Károly 48

1924 Tóth Gábor Karácsony Tamás 49

1925 Trummer Tamás Cságoly Ferenc 50

1926 Vannay Miklós Balázs Mihály 51

52

2003

1927 Akúcs Levente Major György 1

1928 Ásztai Bálint Balázs Mihály 2

1929 Bakó Krisztina Major György 3

1930 Bordás Péter Cságoly Ferenc 4

1931 Bődi Imre Török Ferenc 5

1932 Brückner Dóra Cságoly Ferenc 6

1933 Buchstedter Gábor Gelesz András 7

1934 Bujdosó Ildikó Cságoly Ferenc 8

1935 Burits Oktávián Fejérdy Péter 9

1936 Buzás Bence Karácsony Tamás 10

Page 16: BME ÉPÍTÉSZMÉRNÖKI KAR KÖZÉPÜLETTERVEZÉSI TANSZÉKÉN ... · BME ÉPÍTÉSZMÉRNÖKI KAR KÖZÉPÜLETTERVEZÉSI TANSZÉKÉN VÉGZETT HALLGATÓK NÉVSORA 1946-2016 2016.1o.16

BME ÉPÍTÉSZMÉRNÖKI KAR KÖZÉPÜLETTERVEZÉSI TANSZÉKÉN VÉGZETT HALLGATÓK NÉVSORA 1946-2016 2016.1o.16.

év – diplomázó konzulens év – diplomázó konzulens év – diplomázó konzulens

1937 Czeczei Éva Kertész András 11

1938 Cseh Kálmán Fejérdy Péter 12

1939 Dienes Szabolcs Tróznai Attila 13

1940 Dobos András Tróznai Attila 14

1941 Eke Zsolt Fejérdy Péter 15

1942 Fábián Viktória Lenzsér Péter 16

1943 Falvai Balázs Balázs Mihály 17

1944 Ficzere Anett Karácsony Tamás 18

1945 Gerzsenyi András Gelesz András 19

1946 Hartmann Erik Cságoly Ferenc 20

1947 Havadi Erik Karácsony Tamás 21

1948 Hódy Erzsébet Halmágyi Judit 22

1949 Hoffman Tamás Major György 23

1950 Jároli József Karácsony Tamás 24

1951 Kádár Bálint Gelesz András 25

1952 Kádár György Tróznai Attila 26

1953 Keresztúri Adrienn Kaszás Károly 27

1954 Konyha Katalin Kaszás Károly 28

1955 Kovács Gabriella Cságoly Ferenc 29

1956 Mészáros Judit Balázs Mihály 30

1957 Orlovits Balázs Balázs Mihály 31

1958 Paldermann Ildikó Tróznai Attila 32

1959 Palotai Péter Kaszás Károly 33

1960 Pankó Enikő Fejérdy Péter 34

1961 Péli Edina Cságoly Ferenc 35

1962 Pesti József Radványi György 36

1963 Potoczki Andrea Radványi György 37

1964 Pozna Anita Balázs Mihály 38

1965 Priskin Zoltán Kaszás Károly 39

1966 Rácz Dóra Karácsony Tamás 40

1967 Rózsás Veronika Lenzsér Péter 41

1968 Rózsási Boglárka Fejérdy Péter 42

1969 Rusznák Klára Cságoly Ferenc 43

1970 Sándor Gergely Cságoly Ferenc 44

1971 Schifter Gergely Tróznai Attila 45

1972 Schulz Szilvia Kaszás Károly 46

1973 Szabó Andrea Sugár Péter 47

1974 Szecsányi Ágnes Radványi György 48

1975 Szentirmai Tamás Karácsony Tamás 49

1976 Szentmáry Szabolcs Cságoly Ferenc 50

1977 Török Dávid Balázs Mihály 51

1978 Vajda Barbara Karácsony Tamás 52

1979 Veres Edina Balázs Mihály 53

1980 Veress Gyöngyi Cságoly Ferenc 54

2004

1981 Abou-Abdo Tamás Karácsony Tamás 1

1982 Bajtek Tímea Kaszás Károly 2

1983 Balázsa Gábor 3

1984 Baranyai Balázs Major György 4

1985 Bittó Annamária Sugár Péter 5

1986 Bozenik Gábriel Tróznai Attila 6

1987 Csep..Zsolt Golda János 7

1988 Cservenák Eszter Cságoly Ferenc 8

1989 Csukás Judit Lenzsér Péter 9

1990 Dombóvári János Balázs Mihály 10

1991 Eckhardt Tibor Keller Ferenc 11

1992 Ellenberger Anett Sugár Péter 12

1993 Füzes András Radványi György 13

1994 Gönczi Orsolya Balázs Mihály 14

1995 Guzmics Annamária Karácsony Tamás 15

1996 Hamar Gergely Gelesz András 16

1997 Horváth Csaba Karácsony Tamás 17

1998 Horváth Tamás Balázs Mihály 18

1999 Imreh Veress Csaba Sugár Péter 19

2000 Joó Éva Radványi György 20

2001 Kapovits Réka Janesch Péter 21

2002 Karnóth Györgyi Sugár Péter 22

2003 Kovács Boglárka Karácsony Tamás 23

2004 Kovács Gergely Karácsony Tamás 24

2005 Kugler Péter Kaszás Károly 25

2006 Lajosfalvi Réka Hercsuth György 26

2007 Langer Ádám Lenzsér Péter 27

2008 Lénárt Szabolcs Kapy Jenő 28

2009 Menyhárt Gergő Karácsony Tamás 29

2010 Mester István Major György 30

2011 Mészáros Eszter Balázs Mihály 31

2012 Molnár József Sugár Péter 32

2013 Molnár Judit Karácsony Tamás 33

2014 Morvai Dávid Karácsony Tamás 34

2015 Nagy Marcell Hofer Miklós 35

2016 Pálfalvi Ferenc Hercsuth György 36

2017 Papházy András Tróznai Attila 37

2018 Raposa Izabella Halmágyi Judit 38

2019 Reisz Ádám Kaszás Károly 39

2020 Szécsi Tibor Tróznai Attila 40

2021 Szenteleki Katalin Kaszás Károly 41

2022 Szobota Eszter Radványi György 42

2023 Szövényi Anna Karácsony Tamás 43

2024 Tapolczai Klára Balázs Mihály 44

2025 Taskovits Andrea Lenzsér Péter 45

2026 Tatár Balázs Balázs Mihály 46

2027 Tóth Róbert Hercsuth György 47

2028 Turai Balázs Karácsony Tamás 48

2029 Wieland Balázs Hercsuth György 49

2005

2030 Albel Éva Major György 1

2031 Amigya Tibor Tróznai Attila 2

2032 Ba Julianna Karácsony Tamás 3

2033 Báger András Karácsony Tamás 4

2034 Balázs Gábor Lenzsér Péter 5

2035 Batári Attila Balázs Mihály 6

2036 Benke Róbert Radványi György 7

2037 Besnyői Rita Lenzsér Péter 8

2038 Bokor Csilla Tróznai Attila 9

2039 Bóta Krisztina Balázs Mihály 10

2040 Csaba Gabriella Lenzsér Péter 11

2041 Cseh Katalin Karácsony Tamás 12

2042 Dávid Anita Major György 13

2043 Debreczeni András Sugár Péter 14

2044 Dunai Mária Lenzsér Péter 15

2045 Écsi Zoltán Hercsuth György 16

2046 Ékes Márton Sugár Péter 17

2047 Felföldy László Fejérdy Péter 18

2048 Ferenczi Zsófia Tróznai Attila 19

2049 Fonyódi Zsolt Tróznai Attila 20

2050 Fricska Anni Tróznai Attila 21

2051 Galló Péter Karácsony Tamás 22

2052 Gáspár Judit Lenzsér Péter 23

2053 Gáti Attila Balázs Mihály 24

2054 Guzmics Andrea Balázs Mihály 25

2055 Hajnal Ödön Balázs Mihály 26

2056 Hathy Zsuzsanna Kertész András 27

2057 Horváth Ágnes Hercsuth György 28

2058 Horváth Gergely Sugár Péter 29

2059 Irimiás Balázs Balázs Mihály 30

2060 Jakab Attila Karácsony Tamás 31

2061 Kiss Viktor Fejérdy Péter 32

2062 Klopp András Golda János 33

2063 Koffler Vanda Fejérdy Péter 34

2064 Kormányos Anita Karácsony Tamás 35

2065 Kovács Gergely Karácsony Tamás 36

2066 Kovács Judit Major György 37

2067 Kozma Klára Golda János 38

2068 Körtvély Zoltán Hercsuth György 39

2069 Láris Barnabás Keller Ferenc 40

2070 Limmert Napsugár Karácsony Tamás 41

2071 Majoros Ádám Radványi György 42

2072 Mák Bernadett Fejérdy Péter 43

2073 Matúz Melinda Reimholz Péter 44

Page 17: BME ÉPÍTÉSZMÉRNÖKI KAR KÖZÉPÜLETTERVEZÉSI TANSZÉKÉN ... · BME ÉPÍTÉSZMÉRNÖKI KAR KÖZÉPÜLETTERVEZÉSI TANSZÉKÉN VÉGZETT HALLGATÓK NÉVSORA 1946-2016 2016.1o.16

BME ÉPÍTÉSZMÉRNÖKI KAR KÖZÉPÜLETTERVEZÉSI TANSZÉKÉN VÉGZETT HALLGATÓK NÉVSORA 1946-2016 2016.1o.16.

év – diplomázó konzulens év – diplomázó konzulens év – diplomázó konzulens

2074 Mentes Gábor Hercsuth György 45

2075 Mihályi Ákos Major György 46

2076 Mohos Annamária Radványi György 47

2077 Nagy Krisztina Golda János 48

2078 Nagy Zsuzsa Karácsony Tamás 49

2079 Németh Arnold Golda János 50

2080 Pajer Nóra Balázs Mihály 51

2081 Péter Attila Karácsony Tamás 52

2082 Pető Ágnes Karácsony Tamás 53

2083 Pongrácz Tünde Karner Anikó 54

2084 Rektor Árpád Fejérdy Péter 55

2085 Rosó Balázs Karácsony Tamás 56

2086 Schődl Alexandra Lenzsér Péter 57

2087 Szabó Gergely Major György 58

2088 Szabó Kinga Lenzsér Péter 59

2089 Szabó Péter Sugár Péter 60

2090 Székelyhidi Gábor Radványi György 61

2091 Szokolóczi Dorottya Sugár Péter 62

2092 Szombati Gyula Hercsuth György 63

2093 Tiszai Péter Tróznai Attila 64

2094 Tóth Zoltán Hercsuth György 65

2095 Török Áron Major György 66

2096 Tuss Réka Balázs Mihály 67

2097 Vági János Karácsony Tamás 68

2098 Varga Ákos Karácsony Tamás 69

2099 Varga Bence Sugár Péter 70

2100 Vidra Tamás Tróznai Attila 71

2101 Vörös Balázs Kertész András 72

2006

2102 Alkér Katalin Balázs Mihály 1

2103 Babos Áron Kapy Jenő 2

2104 Bándi Keve Kund Balázs Mihály 3

2105 Barna Balázs Ferenc Hercsuth György 4

2106 Bojti Anna Karácsony Tamás 5

2107 Borzsák Veronika Klobusovszki Péter 6

2108 Cságoly Zoltán Fejérdy Péter 7

2109 Csesznok Balázs Golda János 8

2110 Csízy László Sugár Péter 9

2111 Dankó Kristóf Karácsony Tamás 10

2112 Déri Dániel Balázs Mihály 11

2113 Fábián Ágnes Kapy Jenő 12

2114 Hajnal Soma Radványi György 13

2115 Hauszknecht Katalin Major György 14

2116 Hévizi Andrea Tróznai Attila 15

2117 Hurták Gabriella Balázs Mihály 16

2118 Igaz Piroska Major György 17

2119 Juhász Bálint Gelesz András 18

2120 Kelemen Bálint Skardelli György 19

2121 Kelner Krisztián Balázs Mihály 20

2122 Komáromi Tass Fejérdy Péter 21

2123 Kovács Zoltán Fejérdy Péter 22

2124 Lukács László Tróznai Attila 23

2125 Meditz Anna Lenzsér Péter 24

2126 Megyesi Zsolt Lenzsér Péter 25

2127 Molnár Gergely Hőnich Richárd 26

2128 Molnár Péter Tróznai Attila 27

2129 Németh Norbert Kertész András 28

2130 Pamuk Sándor Balázs Mihály 29

2131 Papp Éva Balázs Mihály 30

2132 Pásztor Ádám Karácsony Tamás 31

2133 Petri Dávid Skardelli György 32

2134 Polnauer Péter Major György 33

2135 Rieger Gergely Lenzsér Péter 34

2136 Rózsás László Karácsony Tamás 35

2137 Rudnai Eszter Karácsony Tamás 36

2138 Simon András Kaszás Károly 37

2139 Solymár Annamária Sugár Péter 38

2140 Szabó Ádám Skardelli György 39

2141 Szitok Tamás Kertész András 40

2142 Szlovicsák István Fejérdy Péter 41

2143 Szűcs Zsuzsanna Lenzsér Péter 42

2144 Tóth Krisztina Major György 43

2145 Vadász Balázs Karácsony Tamás 44

2146 Zámbó-Balogh Nóra Lenzsér Péter 45

2147 Zolosák Klára Karácsony Tamás 46

2007

2148 Agócs Rita Radványi György 1

2149 Antal Gabriella Karácsony Tamás 2

2150 Árva József Hőnich Richárd 3

2151 Bajusz Csaba Lenzsér Péter 4

2152 Balogh Emese Klobusovszki Péter 5

2153 Batka Gábor Hercsuth György 6

2154 Berényi Zsófia Lenzsér Péter 7

2155 Béres Attila Lenzsér Péter 8

2156 Bujdosó Attila Karácsony Tamás 9

2157 Csordás Violetta Kertész András 10

2158 Doman Matild Kertész András 11

2159 Dubniczki Csilla Marosi Bálint 12

2160 Farkas András Golda János 13

2161 Frikker Zsolt Karácsony Tamás 14

2162 Gerzsenyi András Karácsony Tamás 15

2163 Harnos László Balázs Mihály 16

2164 Kemes Balázs Karácsony Tamás 17

2165 Kertesy Bálint Golda János 18

2166 Kiss Borbála Golda János 19

2167 Krajcsi Sarolta Karácsony Tamás 20

2168 Krekács Linda Fejérdy Péter 21

2169 Kund Iván Karácsony Tamás 22

2170 László Tamás Golda János 23

2171 Lázár Zsófia Fejérdy Péter 24

2172 Lévai Magdolna Sugár Péter 25

2173 Losonczi Anna Balázs Mihály 26

2174 Madarász Nóra Sugár Péter 27

2175 Márku Judit Karácsony Tamás 28

2176 Mehrl Nándor Radványi György 29

2177 Mezős Gabriella Hercsuth György 30

2178 Mihály Eszter Radványi György 31

2179 Nagel Zsófia Golda János 32

2180 Nagy Gergely Fejérdy Péter 33

2181 Németh Veronika Lenzsér Péter 34

2182 Nemoda Zsófia Radványi György 35

2183 Pataki Biró Zsolt Klobusovszki Péter 36

2184 Pintér Dániel Kertész András 37

2185 Radnóczi László Fejérdy Péter 38

2186 Schwalm Andrea Fejérdy Péter 39

2187 Selényi Péter Major György 40

2188 Simon Orsolya Fejérdy Péter 41

2189 Stágel Soma Radványi György 42

2190 Szabó Ákos Tróznai Attila 43

2191 Szabó Dávid Klobusovszki Péter 44

2192 Szabó Lea Fejérdy Péter 45

2193 Szecskő Heléna Golda János 46

2194 Szentesi Zoltán Szabó Levente 47

2195 Szigeti Nóra Balázs Mihály 48

2196 Szőcs István Radványi György 49

2197 Tóth András Szász László 50

2198 Tóth Veronika Radványi György 51

2199 Tóth Zoltán Karácsony Tamás 52

2200 Tölgyesi Kaplony Major György 53

2201 Török Szabolcs Bence Skardelli György 54

2202 Vizer Norbert Szász László 55

2203 Volf Klaudia Fejérdy Péter 56

2204 Weninger Klára Karácsony Tamás 57

2205 Winkler Péter Lenzsér Péter 58

2206 Zakariás Eszter Balázs Mihály 59

2008

2207 Álmos Gergely Karácsony Tamás 1

2208 Balogh Róbert Lenzsér Péter 2

Page 18: BME ÉPÍTÉSZMÉRNÖKI KAR KÖZÉPÜLETTERVEZÉSI TANSZÉKÉN ... · BME ÉPÍTÉSZMÉRNÖKI KAR KÖZÉPÜLETTERVEZÉSI TANSZÉKÉN VÉGZETT HALLGATÓK NÉVSORA 1946-2016 2016.1o.16

BME ÉPÍTÉSZMÉRNÖKI KAR KÖZÉPÜLETTERVEZÉSI TANSZÉKÉN VÉGZETT HALLGATÓK NÉVSORA 1946-2016 2016.1o.16.

év – diplomázó konzulens év – diplomázó konzulens év – diplomázó konzulens

2209 Bencsik Tamás Hönich Richárd 3

2210 Berényi Katalin Sugár Péter 4

2211 Bertalan Eszter Klobusovszki Péter 5

2212 Buella Csaba Radványi György 6

2213 Czeglédi Réka Klobusovszki Péter 7

2214 Cseh András Hönich Richárd 8

2215 Csűri Johanna Karácsony Tamás 9

2216 Dimitrijevic Tijana Lenzsér Péter 10

2217 Eperjesi Nándor Radványi György 11

2218 Ercsey Dominika Major György 12

2219 Falb Anita Karácsony Tamás 13

2220 Farkas Boglárka Karácsony Tamás 14

2221 Fazekas Katalin Karácsony Tamás 15

2222 Fehér Tamás Karácsony Tamás 16

2223 Fekete Zsuzsanna Major György 17

2224 Gergely Zsuzsa Fejérdy Péter 18

2225 Gutai Mátyás Balázs Mihály 19

2226 György Anikó Major György 20

2227 György Hunor Radványi György 21

2228 Hajas Dániel Kertész András 22

2229 Halász Annamária Karácsony Tamás 23

2230 Hoffmann Gabriella Klobusovszki Péter 24

2231 Holló Mátyás Fejérdy Péter 25

2232 Holovits Annamária Sugár Péter 26

2233 Huszár Tamás, Sugár Péter 27

2234 Jószai Ágnes Fejérdy Péter 28

2235 Juhász Veronika Klobusovszki Péter 29

2236 Kántor Noémi Radványi György 30

2237 Katona Vilmos Marosi Bálint 31

2238 Kedves Annamária Major György 32

2239 Kovács István Hönich Richárd 33

2240 Kreisz Brigitta Kálmán Ernő 34

2241 Lovrity Andrea Balázs Mihály 35

2242 Lukács Péter Karácsony Tamás 36

2243 Magyaródi Eszter Kertész András 37

2244 Marosi Zsuzsanna Radványi György 38

2245 Mezei Zsófia Radványi György 39

2246 Németh Regina Sugár Péter 40

2247 Paál Zsófia Lenzsér Péter 41

2248 Pál Anna Balázs Mihály 42

2249 Pap Ádám Radványi György 43

2250 Potzner Ádám Karácsony Tamás 44

2251 Rabi Géza Klobusovszki Péter 45

2252 Rantal Gábor Karácsony Tamás 46

2253 Rényi Örs Balázs Mihály 47

2254 Romvári Péter Karácsony Tamás 48

2255 Sárközy Mariann Karácsony Tamás 49

2256 Schlosser Gábor Sugár Péter 50

2257 Szabadi Renáta Sugár Péter 51

2258 Szécsi Judit Major György 52

2259 Széri-Varga Zoltán Kálmán Ernő 53

2260 Szigethy Eszter Radványi György 54

2261 Szügyi Viktor Radványi György 55

2262 Taraza Boushra Karácsony Tamás 56

2263 Tóth Attila Klobusovszki Péter 57

2264 Török Bence Major György 58

2265 Török Noémi Balázs Mihály 59

2266 Ujvári Éva Lenzsér Péter 60

2267 Varga Dániel Tamás Kálmán Ernő 61

2268 Varga Éva Balázs Mihály 62

2269 Varga Piroska Karácsony Tamás 63

2270 Végh Zsuzsanna Fejérdy Péter 64

2271 Zsuga Norbert Klobusovszki Péter 65

2009

2272 Apró Diana Fejérdy Péter 1

2273 Arányi Zsuzsanna Radványi György 2

2274 Bartha András Klobusovszki Péter 3

2275 Berta Péter Vannay Miklós 4

2276 Boronkay Péter Fejérdy Péter 5

2277 Börzsei Lajos Vannay Miklós 6

2278 Brósz Csaba Karácsony Tamás 7

2279 Csíki Barna Sugár Péter 8

2280 Dimény Gábor Béla Karácsony Tamás 9

2281 Domán Gábor Fejérdy Péter 10

2282 Ducsai Melinda Marosi Bálint 11

2283 Dvorzsák Jessica Szabó Levente 12

2284 Érces Gergő Kertész András 13

2285 Erdélyi Adrienn Fejérdy Péter 14

2286 Fábry Katalin Marosi Bálint 15

2287 Fegyverneki Sára Balázs Mihály 16

2288 Ferenczy Veronika Klobusovszki Péter 17

2289 Giap Thi Minh Trang Major György 18

2290 Gönczi Anikó Balázs Mihály 19

2291 Gutema Gabriella Karácsony Tamás 20

2292 Gyarmathy Veronika Lenzsér Péter 21

2293 Hajdu Gábor Karácsony Tamás 22

2294 Hanzséros Eszter Szabó Levente 23

2295 Házi Zsuzsanna Fejérdy Péter 24

2296 Holicska Ádám Klobusovszki Péter 25

2297 Horváth Ákos Radványi György 26

2298 Hosszú Miklós Major György 27

2299 Hőna Orsolya Fejérdy Péter 28

2300 Kádár Ágnes Balázs Mihály 29

2301 Kálcsics Veronika Kertész András 30

2302 Kalcsó Kitti Radványi György 31

2303 Keresztessy Éva Radványi György 32

2304 Kondics Barnabás Földes László 33

2305 Kovács Miklós Szabó Levente 34

2306 Kronavetter Péter Balázs Mihály 35

2307 Loszmann Dávid Fejérdy Péter 36

2308 Lukács Eszter Karácsony Tamás 37

2309 Mészáros Krisztina Hönich Richárd 38

2310 Mezey Tamás Klobusovszki Péter 39

2311 Molnár Katalin Radványi György 40

2312 Munkácsi Róbert Vannay Miklós 41

2313 Németh Ágnes Radványi György 42

2314 Németh Ákos Major György 43

2315 Oroszlány Miklós Klobusovszki Péter 44

2316 Őrley Balázs Sugár Péter 45

2317 Polácsek Viola Balázs Mihály 46

2318 Rónaszéki Gábor Marosi Bálint 47

2319 Sónicz Péter Balázs Mihály 48

2320 Szabó Angéla Hönich Richárd 49

2321 Szaniszló Endre Kálmán Ernő 50

2322 Szlovák János Karácsony Tamás 51

2323 Szokolay Béla Radványi György 52

2324 Szőke Balázs Attila Szabó Levente 53

2325 Tamás-Launé András Major György 54

2326 Tánczos Tibor Klobusovszki Péter 55

2327 Tolnai Zsuzsanna Marosi Bálint 56

2328 Tóth Krisztina Marosi Bálint 57

2329 Trikkel Adrienn Golda János 58

2330 Urbanics Bernadett Radványi György 59

2331 Varga Márton Radványi György 60

2332 Víg Orsolya Hönich Richárd 61

2333 Virág Péter Skardelli György 62

2334 Wittner Lívia Balázs Mihály 63

2010

2335 Balázs Marcell Skardelli György 1

2336 Bartke Anna Radványi György 2

2337 Bartolits Dániel Radványi György 3

2338 Beke András Balázs Mihály 4

2339 Berecz Dániel Major György 5

2340 Bozi Anita Klobusovszki Péter 6

2341 Csirmaz Annamária Fejérdy Péter 7

2342 Fássy Tímea Vannay Miklós 8

2343 Fehér Zsombor Klobusovszki Péter 9

2344 Ferenczi Ottó Karácsony Tamás 10

2345 Fetter Zsolt Fejérdy Péter 11

Page 19: BME ÉPÍTÉSZMÉRNÖKI KAR KÖZÉPÜLETTERVEZÉSI TANSZÉKÉN ... · BME ÉPÍTÉSZMÉRNÖKI KAR KÖZÉPÜLETTERVEZÉSI TANSZÉKÉN VÉGZETT HALLGATÓK NÉVSORA 1946-2016 2016.1o.16

BME ÉPÍTÉSZMÉRNÖKI KAR KÖZÉPÜLETTERVEZÉSI TANSZÉKÉN VÉGZETT HALLGATÓK NÉVSORA 1946-2016 2016.1o.16.

év – diplomázó konzulens év – diplomázó konzulens év – diplomázó konzulens

2346 Fodor Judit Klobusovszki Péter 12

2347 Fridrich László Marosi Bálint 13

2348 Funk Bogdán Sugár Péter 14

2349 Gáspár Orsolya Karácsony Tamás 15

2350 Götz Balázs Karácsony Tamás 16

2351 Guba Sándor Karácsony Tamás 17

2352 Hajdú Anikó Kalmár László 18

2353 Hakkel Márton Balázs Mihály 19

2354 Hegyi Gábor Major György 20

2355 Hóbor Eszter Major György 21

2356 Horváth Lídia Major György 22

2357 Hundt Péter Marosi Bálint 23

2358 Jarmaczki Barbara Sugár Péter 24

2359 Juhász Kristóf Szabó Levente 25

2360 Kalóczki Éva Klobusovszki Péter 26

2361 Kamuti Géza Golda János 27

2362 Kassai Mónika Klobusovszki Péter 28

2363 Kasznár Bence Sugár Péter 29

2364 Kelemen Zsolt Marosi Bálint 30

2365 Kettinger Tímea Szabó Levente 31

2366 Kovács Dávid Sugár Péter 32

2367 Kovács Zsófia Balázs Mihály 33

2368 Kovásznai Nóra Sugár Péter 34

2369 Kriston Szabolcs Fejérdy Péter 35

2370 Kulcsár Andrea Sugár Péter 36

2371 Lang Zoltán Fejérdy Péter 37

2372 Lévai Marcell Fejérdy Péter 38

2373 Marton Noémi Radványi György 39

2374 Nagy Dániel Kertész András 40

2375 Nyári Attila Földes László 41

2376 Péli Gábor Karácsony Tamás 42

2377 Pelle Zita Balázs Mihály 43

2378 Perger Balázs Karácsony Tamás 44

2379 Pernyész-Ovádi Noémi Vannay Miklós 45

2380 Priegl Szandra Sugár Péter 46

2381 Püspöki Györgyi Sugár Péter 47

2382 Rigó Bálint Balázs Mihály 48

2383 Sági Adrienn Marosi Bálint 49

2384 Sámson Réka Balázs Mihály 50

2385 Siket Vanda Szabó Levente 51

2386 Szabó Zsolt Marosi Bálint 52

2387 Szántay Zsófia Major György 53

2388 Szanyi Gyöngyvér Karácsony Tamás 54

2389 Szendrői - Kovách Réka Radványi György 55

2390 Szendrői Kovách Kristóf Radványi György 56

2391 Szerényi Zita Szász László 57

2392 Szittya Luca Klobusovszki Péter 58

2393 Takács Katalin Sugár Péter 59

2394 Tirbus Ferenc Sugár Péter 60

2395 Tirpák Bálint Marosi Bálint 61

2396 Tóth Blanka Vannay Miklós 62

2397 Tóth Zoltán Klobusovszki Péter 63

2398 Uzonyi Bence Golda János 64

2399 Ványi Lajos Klobusovszki Péter 65

2400 Varga Balázs Szász László 66

2401 Vargay Ildikó Fejérdy Péter 67

2011

2402 Ábrahám Krisztina Marosi Bálint 1

2403 Balaskó Miklós Radványi György 2

2404 Baranyi Ágnes Karácsony Tamás 3

2405 Barta Fruzsina Sajtos Gábor 4

2406 Békefi Edina Golda János 5

2407 Bokor Dániel Balázs Mihály 6

2408 Bordi Beáta Sajtos Gábor 7

2409 Bors Eszter Fejérdy Péter 8

2410 Bottka András Radványi György 9

2411 Bubelényi László Karácsony Tamás 10

2412 Csáki Péter Szabó Levente 11

2413 Édes Zsuzsanna Karácsony Tamás 12

2414 Eke Tamás Skardelli György 13

2415 Ellenrieder Orsolya Fejérdy Péter 14

2416 Fábri Attila Karácsony Tamás 15

2417 Fodor Rita Márta Hönich Richárd 16

2418 Gara Olívia Radványi György 17

2419 Greskó Zsolt Vannay Miklós 17

2420 Gyarmati Anikó Radványi György 18

2421 Gyenese Gábor Vannay Miklós 19

2422 Gyökér András Balázs Mihály 20

2423 Hámori Péter Balázs Mihály 21

2424 Holczer Veronika Balázs Mihály 22

2425 Hornyák Lívia Sugár Péter 23

2426 Horváth Gábor Klobusovszki Péter 24

2427 Horváth Katalin Radványi György 25

2428 Horváth Zsuzsanna Radványi György 26

2429 Kacsó János Karácsony Tamás 27

2430 Kajdi Zsófia Major György 28

2431 Kántor Lilla Golda János 29

2432 Koncz Zoltán Balázs Mihály 30

2433 Kóródy Anna Klobusovszki Péter 31

2434 Kovács Dóra Szabó Levente 32

2435 Kovács Orsolya Berecz Tamás 33

2436 Kőhalmy Nóra Karácsony Tamás 34

2437 Kulinyi Dániel Klobusovszki Péter 35

2438 Láncos Kata Karácsony Tamás 36

2439 Mahler György Vannay Miklós 37

2440 Mangel János Szabó Levente 38

2441 Marton Petra Sugár Péter 39

2442 Mikulás Eszter Klobusovszki Péter 40

2443 Molnár Levente Marosi Bálint 41

2444 Molnár Lilla Marosi Bálint 42

2445 Nagy Éva Major György 43

2446 Nagy Tamás Klobusovszki Péter 44

2447 Németh Diána Sajtos Gábor 45

2448 Németh Ferenc Klobusovszki Péter 46

2449 Orning Olivér Kaszás Károly 47

2450 Palicz Katalin Fejérdy Péter 48

2451 Pálinkás Csaba Hönich Richárd 49

2452 Páll András Szabó Levente 50

2453 Papp Eszter Sugár Péter 51

2454 Reményi Petra Vera Karácsony Tamás 52

2455 Reznák Alexa Éva Radványi György 53

2456 Riszter Zsuzsanna Fejérdy Péter 54

2457 Róka Zsolt Barnabás Radványi György 55

2458 Rutkai Pál András Skardelli György 56

2459 Safarcsik Adrienn Major György 57

2460 Sárközi Fruzsina Marosi Bálint 58

2461 Soróczki Judit Fejérdy Péter 59

2462 Szabó Máté Golda János 60

2463 Szalontay Lukács Major György 61

2464 Szatmári Enikő Sugár Péter 62

2465 Szendrei Zsolt Klobusovszki Péter 63

2466 Szilágyi Zsanett Klobusovszki Péter 64

2467 Tallér Virág Karácsony Tamás 65

2468 Tompos Zsófia Fejérdy Péter 66

2469 Tóth Ádám Szabó Levente 67

2470 Tóth Emese Sugár Péter 68

2471 Varga Vidor Sugár Péter 69

2472 Víg Judit Hönich Richárd 70

2473 Vincze Dániel Major György 71

2474 Virág Viktor Karácsony Tamás 72

2475 Vitéz Csaba Vannay Miklós 73

2012

2476 Antal Zita Vannay Miklós 1

2477 Balogh Bence Major György 2

2478 Bánsági Dávid Balázs Mihály 3

2479 Besey Judit Szabó Levente 4

2480 Buzássy Tamás Radványi György 4

2481 Dán Lilla Marosi Bálint 5

2482 Danis Kata Major György 6

Page 20: BME ÉPÍTÉSZMÉRNÖKI KAR KÖZÉPÜLETTERVEZÉSI TANSZÉKÉN ... · BME ÉPÍTÉSZMÉRNÖKI KAR KÖZÉPÜLETTERVEZÉSI TANSZÉKÉN VÉGZETT HALLGATÓK NÉVSORA 1946-2016 2016.1o.16

BME ÉPÍTÉSZMÉRNÖKI KAR KÖZÉPÜLETTERVEZÉSI TANSZÉKÉN VÉGZETT HALLGATÓK NÉVSORA 1946-2016 2016.1o.16.

év – diplomázó konzulens év – diplomázó konzulens év – diplomázó konzulens

2483 Dénes Eszter Golda János 7

2484 Dreiszker Dóra Szabó Levente 8

2485 Gali András Karácsony Tamás 9

2486 Garay Dorottya Balázs Mihály 10

2487 Gömbös Máté Major György 11

2488 Gyetvai Györgyi Marosi Bálint 12

2489 Harmat Anna Fejérdy Péter 13

2490 Hóka László Klobusovszki Péter 14

2491 Holényi Géza Klobusovszki Péter 15

2492 Holló Attila Lévai Tamás 16

2493 Horváth Gabriella Karácsony Tamás 17

2494 Kézér Csaba Marosi Bálint 18

2495 Kohout Dávid Szabó Levente 19

2496 Kovács Hunor Vannay Miklós 20

2497 Mátyási Zoltán Balázs Mihály 21

2498 Mondvai Márton Radványi György 22

2499 Németh Roland Vannay Miklós 23

2500 Ördög Csaba Major György 24

2501 Páhy Réka Marosi Bálint 25

2502 Pál András Major György 26

2503 Radics Andrea Golda János 27

2504 Riesz Abigél Hönich Richárd 28

2505 Somogyi András Fejérdy Péter 29

2506 Szabó Anna Marosi Bálint 30

2507 Szász Fernc Radványi György 31

2508 Tóth Annamária Marosi Bálint 32

2509 Török Tamás Sugár Péter 33

2510 Váncza Márk Balázs Mihály 34

2511 Záhonyi Rebeka Szabó Levente 35

2512 Zakariás Tamás Fejérdy Péter 36

2013

2513 Áts László Szabó Levente 1

2514 Bagi Borbála Sugár Péter 2

2515 Bartis Kata Szabó Levente 3

2516 Beliczay Veronika Marosi Bálint 4

2517 Benyusz Bence Karácsony Tamás 4

2518 Biri Balázs Szabó Levente 5

2519 Bolevácz Krisztina Major György 6

2520 Csáki Klaudia Vannay Miklós 7

2521 Danyi Veronika Lévai Tamás 8

2522 Debreczeni Szabolcs Karácsony Tamás 9

2523 Engloner Gyöngyvér Balázs Mihály 10

2524 Farkas István Klobusovszki Péter 11

2525 Fekete Zsófia Marosi Bálint 12

2526 Glisics Eszter Balázs Mihály 13

2527 Horváth Gergely Klobusovszki Péter 14

2528 Hory Gergely Balázs Mihály 15

2529 Kiss András Karácsony Tamás 16

2530 Krenn Tamás Fejérdy Péter 17

2531 Lassu Péter Karácsony Tamás 18

2532 Loránt Zsófia Radványi György 19

2533 Losonczi Júlia Karácsony Tamás 20

2534 Lukácsi Nóra Klobusovszki Péter 21

2535 Müllner Péter Sugár Péter 22

2536 Nagy Zsófia Marosi Bálint 23

2537 Papp Julianna Karácsony Tamás 24

2538 Parti Zsófia Balázs Mihály 25

2539 Pintér Norbert Karácsony Tamás 26

2540 Pongor Soma Klobusovszki Péter 27

2541 Posztós Ágnes Radványi György 28

2542 Ridzi Júlia Marosi Bálint 29

2543 Rózsa Dániel Karácsony Tamás 30

2544 Simon Eszter Klobusovszki Péter 31

2545 Soltész Judit Balázs Mihály 32

2546 Szabó Tímea Marosi Bálint 33

2547 Szászné Ökrös Beáta Major György 34

2548 Thierry László Major György 35

2549 Tóth Máté Vannay Miklós 36

2550 Urbán Boglárka Sugár Péter 37

2551 Varga Luca Balázs Mihály 38

2552 Varga Mónika Fejérdy Péter 39

2553 Zétényi Zsófia Szabó Levente 40

2014

2554 Antal Márk Hönich Richárd 1

2555 Balla Lilla Karácsony Tamás 2

2556 Balog Ádám Balázs Mihály 3

2557 Batizi-Pócsi Péter Szabó Levente 3

2558 Benkő Dóra Balázs Mihály 4

2559 Bereczki Dávid Fejérdy Péter 5

2560 Csáki Patrícia Tarnóczky Tamás 6

2561 Csillik Barbara Fejérdy Péter 7

2562 Csóka Attila Karácsony Tamás 8

2563 Géczi Zsuzsanna Radványi György 9

2564 Gergely Sára Fejérdy Péter 10

2565 Gulyás Levente Karácsony Tamás 11

2566 Gyárfás Noémi Klobusovszki Péter 12

2567 Hellenpárt György Hönich Richárd 13

2568 Hinterauer Márk Fejérdy Péter 14

2569 Hompók Zsófia Klobusovszki Péter 15

2570 Hüttl Sarolta Balázs Mihály 16

2571 Kalmár Elena Fejérdy Péter 17

2572 Katona Veronika Klobusovszki Péter 18

2573 Kendi Bogáta Zsuffa Zsolt 19

2574 Koválcsik Ágnes Karácsony Tamás 20

2575 Latkóczy Dóra Balázs Mihály 21

2576 Ligeti Máté Lévai Tamás Karácsony T. 22

2577 Lőcsei Gergely Zsuffa Zsolt 23

2578 Macsuga Eszter Vannay Miklós 24

2579 Mai Csilla Sugár Péter 25

2580 Major Zoltán Balázs Mihály 26

2581 Makai István Radványi György 27

2582 Martonosi Dorottya

Helmle Csaba, Marosi

Bálint 28

2583 Medvey Boldizsár Szabó Levente 29

2584 Mikes Bence Sajtos Gábor 30

2585 Molnár Szabolcs Karácsony Tamás 31

2586 Németh Balázs Hönich Richárd 32

2587 Németh Péter Radványi György 33

2588 Oláh Dániel Hönich Richárd 34

2589 Oszlányi Soma Hönich Richárd 35

2590 Péczka Szilvia Vannay Miklós 36

2591 Plájer Judit Klobusovszki Péter 37

2592 Poócza Katalin Major György 38

2593 Póra Csaba Radványi György 39

2594 Riesz Réka Sugár Péter 40

2595 Rivó Hedvig Karácsony Tamás 41

2596 Sarbak Klára Karácsony Tamás 42

2597 Sebestyén Sándor Vannay Miklós 43

2598 Stróbl Renáta Marosi Bálint 44

2599 Szalai Richárd Szabó Levente 45

2600 Szodorai Tímea Fejérdy Péter 46

2601 Tarcali Dávid Klobusovszki Péter 47

2602 Titkos Ádám Major György 48

2603 Tóth Kitti Sugár Péter 49

2604 Vereb-Dér Anna Szabó Levente 50

2605 Zvolenszki Blanka Balázs Mihály 51

2015

2606 Balázs Rebeka Dóra Fejérdy Péter 1

2607 Balogh Diána Fejérdy Péter 2

2608 Baptiszta Eszter Rita Vannay Miklós 3

2609 Bazsik Anita Szabó Levente 4

2610 Both Deborah Sugár Péter 5

2611 Buzás Bence Karácsony Tamás 6

2612 Dobos Hajnalka Fejérdy Péter 6

2613 Dolmány Rita Hőnich Richárd 7

2614 Egyed Veronika Klobusovszki Péter 8

2615 Fódi Dóra Radványi György 9

2616 Györgyi Csenge Vannay Miklós 10

Page 21: BME ÉPÍTÉSZMÉRNÖKI KAR KÖZÉPÜLETTERVEZÉSI TANSZÉKÉN ... · BME ÉPÍTÉSZMÉRNÖKI KAR KÖZÉPÜLETTERVEZÉSI TANSZÉKÉN VÉGZETT HALLGATÓK NÉVSORA 1946-2016 2016.1o.16

BME ÉPÍTÉSZMÉRNÖKI KAR KÖZÉPÜLETTERVEZÉSI TANSZÉKÉN VÉGZETT HALLGATÓK NÉVSORA 1946-2016 2016.1o.16.

év – diplomázó konzulens év – diplomázó konzulens év – diplomázó konzulens

2617 Hertel Anna Karácsony Tamás 11

2618 Kékesi Viktor Karácsony Tamás 12

2619 Kóródy Márta Emese Szabó Levente 13

2620 Kovács Károly Lehel Zsuffa Zsolt 14

2621 Kutas Mátyás

Golda János, Major

György 15

2622 Majercsik Laura Vannay Miklós 15

2623 Marsal Béla Karácsony Tamás 16

2624 Mester Anita Karácsony Tamás 17

2625 Miklós Zsófia Szabó Levente 18

2626 Molnár Máté Szabó Levente 19

2627 Nagy Bianka Klobusovszki Péter 20

2628 Nagy Orsolya Marosi Bálint 21

2629 Nguyen Duc Minh Szabó Levente 22

2630 Olasz Krisztina Vannay Miklós 23

2631 Paczolay Zoltán Klobusovszki Péter 24

2632 Polarecki Tamás Marosi Bálint 25

2633 Reinitz Dorottya Kruppa Gábor 26

2634 Soltész László Gábor Klobusovszki Péter 27

2635 Strbac Anita Marosi Bálint 28

2636 Süveges Adél Mária Hőnich Richárd 29

2637 Szabó Anikó Zsuffa Zsolt 30

2638 Szabó Anna Klobusovszki Péter 31

2639 Szabó Mária Sugár Péter 32

2640 Szelecsényi Balázs Marosi Bálint 33

2641 Szögi Tamás Major György 34

2642 Tari Krisztina Sugár Péter 35

2643 Tóth Ágnes Anna Marosi Bálint 36

2644 Vajda Dorottya Marosi Bálint 37

2645 Varga Tímea Major György 38

2016

2646 Albert Fatime Szabó Levente 1

2647

Bagi Alexandra

Mercédesz Karácsony Tamás 2

2648 Bereczki Katalin Klobusovszki Péter 3

2649 Boholy Ildikó Tarnóczky Tamás 4

2650 Boór Bernadett Hilda Radványi György 5

2651 Botos András Dénes Szabó Levente 6

2652 Bujdosó Dorottya Klobusovszki Péter 7

2653 Csaba Eszter Fejérdy Péter 8

2654 Czigány Katalin Klobusovszki Péter 9

2655 Dávid Magdolna Etelka Fejérdy Péter 10

2656 Deák Zsófia Karácsony Tamás 11

2657 Deichler Tímea Fejérdy Péter 12

2658 Faddi Dalma Sugár Péter 13

2659 Gulácsi Éva Anna Balázs Mihály 14

2660 Gulyás Bálint Hőnich Richárd 15

2661 Győri Johanna Fejérdy Péter 16

2662 Halász Kitti Klobusovszki Péter 17

2663 Heincz Dániel Tamás Hőnich Richárd 18

2664 Iszak Bálint Fejérdy Péter 19

2665 Jäger Krisztián Hőnich Richárd 20

2666 Jenei Attila Klobusovszki Péter 21

2667 Jézsó Dóra Sugár Péter 22

2668 Kaján Rita Flóra Sugár Péter 23

2669 Kárpáti Fanni Xénia Fejérdy Péter 24

2670 Kenéz Gergely Karácsony Tamás 25

2671 Kiss Attila Klobusovszki Péter 26

2672 Klenk Blanka Karácsony Tamás 27

2673 Kracher Katalin Fejérdy Péter 28

2674 Libertiny Anna Borbála Fejérdy Péter 29

2675 Ligeti Dávid Lévai Tamás 30

2676 Long Yining Fejérdy Péter 31

2677 Major Eszter Vannay Miklós 32

2678 Major Flóra Fejérdy Péter 33

2679 Miklós Imola Ildikó Balázs Mihály 34

2680 Milánkovich András Major György 35

2681 Molnár Martina Rebeka Szabó Levente 36

2682 Nagy Eszter Szabó Levente 37

2683 Novák Veronika Balázs Mihály 38

2684 Nóvé Valéria Marosi Bálint 39

2685 Paskó Norbert János Karácsony Tamás 40

2686 Pentaller Dorottya Klobusovszki Péter 41

2687 Pölcz Anna Zita Fejérdy Péter 42

2688 Ritter Dániel Hőnich Richárd 42

2689 Sámson Kinga Vannay Miklós 43

2690 Simon Rita Marosi Bálint 44

2691 Szász László Miklós Klobusovszki Péter 45

2692 Szekeres Ágnes Radványi György 46

2693 Szikszai Noémi Fejérdy Péter 47

2694 Tábi Máté Sugár Péter 48

2695 Takács Ákos Karácsony Tamás 49

2696 Tilai Tünde Kemes Balázs 50

2697 Vancsura Zsófia Szabó Levente 51

2698 Vass István Balázs Karácsony Tamás 52

2699 Vátyi Gergő Karácsony Tamás 53