1

CSAPLÁR-DEGOVICS KRISZTIÁN

ALBÁNOK MACEDÓNIÁBAN

Jugoszlávia szétesése a 20. század egyik legnagyobb területi változása a Balkán-

félszigeten, amely következményeit tekintve az 1878–1914 közötti időszak hasonló

változásaival állítható párhuzamba. Az államszövetség szétesésének egyik

következményeként ismét napirendre került az albán kérdés, amelynek rendezése az

utódállamokban is a levegőben lógott. Az albán kisebbség egyik államban sem volt az

államigazgatás integrált része és ezt történeti szempontból úgy is lehet értelmezni, mint a

(szláv) nemzetállami törekvések kudarcát. Bár az 1991 utáni macedóniai helyzet sok

szempontból messze rendezettebb volt a többi volt köztársaságénál, a macedón–albán etnikai

feszültség a függetlenség elérése óta létezett.

A politikai közbeszédben csak Macedóniaként emlegetett állam a volt Jugoszlávia

utódállamai közül talán a legnehezebb örökséggel néz(ett) szembe. Területe az egykori

földrajzi Macedóniának csupán mintegy 40%-a lehet, amelyet a két Balkán-háború során

Szerbia foglalt el (1912–1913). Ez tulajdonképpen nem más, mint az ún. Vardar-Macedónia

(szemben a görög ún. Égei-Macedóniával és a bolgár Pirin-Macedóniával), amely az egykori

jugoszláv államon belül sok szempontból szerb filiaként működött.

A függetlenség 1991-es dekralálását követően számos problémával kellett

szembenéznie1. Belpolitikai szempontból az ex-jugoszláv köztársaságok közül a gazdaságilag

legelmaradottabb terület volt. Az ország etnikai összetétele nem homogén, lakosságának kb.

1/3-a nem macedón nemzetiségű (többségük az ország nyugati és északi felén egy tömbben

élő albán, a gazdasági elmaradottság itt hangsúlyosabb)2. Az 1994-es felmérések erre

vonatkozólag nem voltak pontosak: nem világosak az egyes muszlim közösségek (törökök,

1 Ált. irodalomként lásd. HIPOLD, PETER: Die Makedonienfrage. In: Europa-Ethnica 1993/3. 113–121.o.; WIELAND, CARSTEN: Ein Makedonien mit drei Gesichtern. Innenpolitische Debatten und Nationskonzepte. In: Südosteuropa 1997, Heft 12. 695–711.o. és MUHIĆ, FERID: The Genesis of the Macedonian Question. In: Makedonien. Probleme und Perspektiven eines jungen Staates. Hg.: ALTHAMMER, Walter. = Aus der Südosteuropa-Forschung 10. München, 1999, Südosteuropa-Gesellschaft. (a továbbiakban: ALTHAMMER 1999.) 2 SCHMIDT-NEKE, MICHAEL: Makedoniens Albaner: Konfliktpotential oder Stabilisierungsfaktor? In: Südosteuropa 1999, Heft 3–4. 191.o. (a továbbiakban: SCHMIDT-NEKE 1999.)

2

torbesik, gorancik stb.) közötti identitáshatárok és a számos koszovói menekült miatt az

állampolgárok pontos számát sem lehetett megállapítani3.

Az állam talán legkényelmetlenebb problémája, hogy bár az egykori szövetségi

államban elnyerte a legmagasabb föderációs státust, a macedón nemzet, nyelv, államelnevezés

(sőt a macedón ortodox egyház) pontos helye a balkáni politikai és vallási közegben nem

tisztázott; ennek kapcsán szinte minden szomszédos állammal vagy néppel konfliktusban áll4.

Maguk a macedónok eddig nem tisztázták identitásukat: államnemzetként, etnikai

nemzetként, történelmi-regionális alapon szerveződő nemzeti közösségként stb. látják-e

magukat. Általánosságban megállapítható, hogy a macedón nemzeti identitás kevésbé

kiforrott és alapvetően védekező pozícióból látja a világot. Szintén probléma, hogy a

„macedón” és „Macedónia” elnevezésekre (kizárólagos birtoklására), elsősorban történelmi

érvekre hivatkozva, több ország felől is folyamatos az igény/nyomás5.

1991-et követően, a multinacionális jelleg ellenére, a macedón politikai elit

nemzetállamban akart élni. Bár a sok nemzetiség miatt futólag felmerültek föderációs és

kantonális megoldási tervek is6, folytatva bizonyos jugoszláv hagyományokat (a nem

államalkotó nemzetiségek, pl. az albánok egy részétől hiányzott a szükséges legitimáció) a

független állam alkotmányának preambulumában Macedóniát a macedón nép

nemzetállamának definiálták, amely egyidőben a macedónokkal azonos jogokat biztosít az

ország egyéb nemzetiségeinek is7.

Az egy tömbben élő albánságot az 1912–1913-as események négy országba tagolták

szét, amelyek első világháború előtti határai az ezredforduló környékén ismét visszaálltak (vö.

Montenegró!). A félsziget albán társadalmai a rendszerváltásokat követően alapvetően eltérő

problémákkal néztek szembe. Albánia az évtizedes izolációból a mai napig nem tért magához,

feladata mind befele, mind kifele elsősorban az állam szuverenitásának megerősítése, a

3 SCHMIDT-NEKE, MICHAEL: Vor dem Sturm: Makedoniens Albaner am Ende des 20. Jahrhunderts. In: Die Albaner in der Republik Makedonien. Fakten, Analysen, Meinungen zur interethnischen Koexistenz. Hg. KAHL, Thede – MAKSUTI, Izer – RAMAJ, Albert. = Wiener Osteuropa Studien 23. Wien, 2006, LIT Verlag. 76.o. (a továbbiakban: SCHMIDT-NEKE 2006.; a könyv: Die Albaner in der Republik Makedonien. 2006. ) 4 Különösen igaz ez Görögországra. Athén 1991 és 1994 között még gazdasági blokád alá is vette északi szomszédját, amely lépést utóbb maga is elhibázottnak ítélte meg. Ehhez lásd. NIEHOFF-PANAGIOTIDIS, JOHANNES: Griechenland und Makedonien: Vom Konflikt zur Partnerschaft. In: ALTHAMMER 1999. 59–60.o. 5 A kérdéshez lásd. HEINZ, WILLEMSEN: Staatssymbolik und nationale Identität im unabhängigen Makedonien zwischen äußerer Anfechtung und inneren Integrationsschwierigkeiten. In: Jahrbücher für Geschichte und Kultur Südosteuropas (JGKS) 2002 (4.) 131–164.o. és ui. BRUNNBAUER, ULF: Nationalgeschichte als Auftrag. Die makedonische Geschichtswissenschaft nach 1991. 165–203.o., ill. az ohridi egyezményt követően: VOSS, CHRISTIAN: Irredentismus als historischer Selbstentwurf. Wissenschaftsdiskurs und Staatssymbolik in der Republik Makedonien. In: Osteuropa 53/7, 2003. 949–962.o. 6 JOPPE, HANS-JOACHIM: Die Albaner auf dem Balkan-Probleme, Realitäten, Lösungen. In: Südosteuropa-Mitteilungen 1993/3. 236.o. (a továbbiakban: HOPPE 1993.) 7 Az alkotmányt 1991. november 20-án fogadták el; a vonatkozó cikkelyek: 2–4, 7, 48–49.

3

gyakorló és hatékony államhatalom kiépítése. Anyaországként komoly orientációs tényező a

határontúli albánság számára, bár az 1997-es összeomlás komolyan megkérdőjelezte az

albán–albán párbeszédben vezető szerepét. Koszovóban elsősorban a szerb állammal

szembeni önmeghatározás volt a legfontosabb kérdés, azaz Szerbia deszuverenitása, az

önállóság elérése, amely 2008 első felében be is következett. Macedóniában az albánság nem

kérdőjelezte meg az állam szuverenitását, hanem az abban való társrészvétel elérésére

törekedett a többségi macedón társadalommal szemben8. Napjainkban kb. 6-7 millió albán

élhet a Balkán-félszigeten9 és bár kiforrott nemzeti tudatról itt sem lehet beszélni, az ezt

kiváltó/pótló etnikai összetartozás érzése roppant erős. Önmeghatározásukat segíti, hogy

anyanyelvük mind a szláv nyelvcsaládtól, mind a görögtől jól elkülöníthető.

Macedónia 1991–200010

A Jugoszláviáról való leválást követően Macedónia 1990 és 1992 között centralizációs

folyamaton esett át. A macedón politikai elit – a horvátországi eseményeket látva – attól

tartott, hogy az állam kisebbségei követhetik a szerb felkelések példáját, ezért az

önkormányzati jogosítványokat nagyon szűk keretek közé szorította. Ez többek között azzal a

8 Macedóniai albán értelmiségiek egy csoportja már 1991 végén jelezte az akkori államelnöknek (Kiro Gligorov), hogy az alkotmányba kerüljenek be a következő, binacionalitást célzó szabályozások: 1. Macedónia egységes állam saját határai között; 2. a két legnagyobb nemzetiség egyenlő (államalkotó) alkotmányos jogokat élvez; 3. az albán nyelv állam- és felsőoktatási nyelv; 4. két kamarás parlament; vétójog a következő kérdésekben: területi/szuverenitási, védelmi, biztonsági, nemzetközi integrációs, nemzetközi szerződéses, nemzeti/állami szimbólumokat érintő stb. kérdésekről; 5. kétéves rotációs rendszerben működő államelnöki poszt (a két nagy nemzet választja); 6. arányos etnikai részvétel az állami szerveknél; 7. Skopje legyen különleges státusú; 8. törvényi reformok nemzetközi standardok alapján a diszkrimináció ellen. REKA, BLERIM: Pax Macedonia 2001. Between the Signing and Implementation of the Political Agreement in the Balkans. In: Die Albaner in der Republik Makedonien. 2006. 111.o. (a továbbiakban: REKA 2006.) 9 Pontos számukat az elsősorban Törökországban élő albánság létszámának ismeretlensége miatt nehéz megadni. Az biztos, hogy Isztambul ma is „a legnagyobb albán város”. HOPPE 1993. 233.o. 10 A témához általános irodalomként lásd. ACKERMANN, ALICE: Making Peace Prevail: Preventing Violent Conflict in Macedonia. New York, 2000.; BABUNA, AYDIN: The Albanians of Kosovo and Macedonia: Ethnic Identity Superseding Religion. In: Nationalities Papers (Association for the Study of Nationalities) 2000/1. 67–93.o.; BROWN, KEITH S.: Of Meanings and Memories: The National Imagination of Macedonia. Chicago, 1995, Illinois; BÜSCHENFELD, HERBERT: Makedonien – Probleme eines neuen Staates. In: Europa Regional 7, Leipzig 1999, 13–21.o.; CASA, GJORGJI: Status and Rights of Nationalities in the Republic of Macedonia. In: PETTIFER, James: The New Macedonian Question. London, 1999, Routledge; CLÉMENT, SOPHIE: Conflict Prevention in the Balkans: Case Studies of Kosovo and the FYR of Macedonia. In: Chaillot Papers 30. Paris, 1997.; HOPPE, HANS-JOACHIM: Die politische Szene der Republik Makendonien. Köln, 1995.; LAZAROV, RISTO: The Albanians in Macedonia: Co-Citizenship or...? In: Balkan Forum 3, 2/11, 1995, 19–47.o.; LIBAL, WOLFGANG: Mazedonien zwischen den Fronten. Junger Staat mit alten Konflikten. Wien, 1993.; LORENZ, ELKE – RAAB, ANDREAS (hg.): Makedonien. Reiches armes Land. Ulm 1997.; PETTIFER, JAMES – POULTON, HUGH: The Albanians of Macedonia. In: The Southern Balkans, Minority Rights Group International. London, 1994.; SCHMIDT-NEKE, MICHAEL: Präsidentswahl in Makedonien: Die Albaner als Königsmacher? In: Albanische Hefte 28/3, 1999, 18–21.o.; SCHRAMEYER, KLAUS: Die Rechtstellung der Minderheiten in Mazedonien. In: BRUNNER, G. – MEISSNER, B. (Hg.): Das Recht der nationalen Minderheiten in Osteuropa. Berlin, 1999. és SEJDIAJ, FIQIRIi: Maqedonia si e kam njohur. Tirane, 1998, Drituria.

4

következménnyel is járt, hogy a közigazgatás minden szinten az aktuális kormánypárt(ok)

kezébe került. A mindenkori ellenzéki pártok jogosan érezhették úgy, hogy semmilyen

hatalom nincs a kezükben11.

A macedóniai politikai pártok mind világnézeti, mind etnikai választóvonalak mentén

szétválaszthatóak. A rendszerváltást követően alapvetően két nagy tábor alakult ki: a volt

nomenklatúrából szociáldemokrata pártok lettek, míg az ellenzékiekből nagyrészt jobb(közép)

pártok alakultak. Mindkét táborban volt tisztán macedón és tisztán albán politikai

csoportosulás is. 1992 és 1998 között a szociáldemokrata-koalíció vezette Macedóniát: a

macedón SDSM12 és az albán PDP/PPD13 pártok vezetésével; őket váltotta az addigi ellenzéki

macedón VMRO-DPMNE14, DA15 és az albán DPA/PDSh16 szövetségre épülő jobboldali

koalíció. Szükséges hangsúlyozni, hogy az említett albán pártokat szűkebben véve nem lehet

sem a szociáldemokraták, sem a liberálisok, sem a konzervatívok stb. közé besorolni.

Érdemesebb jobbközép pártokként tekinteni őket, mivel programjaikban a nemzeti kérdés

dominál(t)17.

Az új államban az albánságnak több sérelme is volt. A legfontosabb ezek közül,

pontosabban amelyből az albán fél a legnagyobb presztizskérdést csinálta, az alkotmány

preambulumának szövege volt. „A macedónok nemzetállama” kifejezés ugyanis azt az érzetet

keltette a kisebbségekben, hogy az államnak eleve csak másodrendű állampolgárai lehetnek.

Az albán politikai csoportosulások már 1991 óta követelték, hogy ezen a megfogalmazáson

változtassanak, lehetőleg olyan módon, hogy a macedón mellé, az albán is kerüljön oda mint

államalkotó nép. Az albán DPA és PDP idővel együtt képviselte azt a nézetet is, hogy az

államot multietnikusnak definiálják és az albánok minden szintű integrációját az alkotmányba

belefogalmazott garanciákkal biztosítsák. Emellett követelni kezdték az albán nyelv hivatali

nyelvként való elismerését, a községek javára történő decentralizációt és a nemzeti

11 WILLEMSEN, HEINZ: Die politische Kultur der Republik Makedonien: Chance oder Hemmnis bei der Überwindung der Staats- und Systemkrise? In: Politische Kultur in Südosteuropa. Identitäten, Loyalitäten, Solidaritäten. Hg. MOSSER, ALOIS. New York – Oxford – Wien, 2006, Peter Lang. 131.o. (a továbbiakban: WILLEMSEN 2006.) 12 Social-demokratski Sojuz na Makedonija; elnök: Boris Crvenkorski. 13 Macedónul: Partija za Demokratskiot Prosperitet (PDP); albánul: Partija për Prosperitetin Demokratik (PPD). Elnöke: Ymer Ymeri. (a továbbiakban: PDP) 14 Vnatrešna Makedonska Revolucionerna Organizacija – Demokratska Partija na Makedonsko Nacionalno Edinstro; elnök: Ljubčo Georgievski. 15 Demokratska Alternative. 16 Macedónul: Demokratska Partija na Albancite (DPA); albánul: Partia Demokratike Shqiptare (PDSh). Elnöke: Arbën Xhaferi. (a továbbiakban: DPA) 17 A macedóniai albán pártok 1990’-es történetéhez lásd. SCHMIDT-NEKE 2006. 80–81.o.

5

szimbólumok használatának lehetőségét is18. Az állam 1993-as ENSZ általi elismerését éppen

ezért sérelmesnek tartották, mivel az albán igényeket a macedón állam addig nem ismerte el19.

A másodrendű állampolgárság érzete minden (társadalmi, kulturális stb.) szinten

jelentkezett, amely a két legnagyobb etnikum között mély árkokat húzott és komoly

előítéleteket támasztott. Az egyik klasszikus példa erre vonatkozólag az állampolgársági

törvény, amely minden külföldön élő macedón származású egyénnek garantálta igény esetén a

gyors állampolgárság megszerzését, szemben az egyéb nemzetiségekkel, akikre ennél

szigorúbb szabályozás vonatkozott (15 éves macedóniai tartózkodás stb.)20. Az egyenrangú

bánásmódot az albánok a mindennapos ügyintézésben is hiányolták21; ezt annak ellenére sem

sikerült korrigálni, hogy 1992 óta mindig volt egy-egy albán párt is kormányon. Albán

sérelem volt, hogy az államigazgatásban, a fegyveres erőknél stb. az albánság etnikai

számarányához képest nagyon alul volt reprezentálva. Ennek számos oka volt: diszkriminatív

állami hozzáállás, az albán fél hiányzó megfelelő szakmai képzettsége, de az is, hogy az

albánság többsége egyszerűen nem érzett kedvet ahhoz, hogy állami szolgálatban karriert

fusson be. A pártpolitikai harcokban a macedón–albán szembenállás szintén komoly szereppel

bírt, amellyel mindkét oldal szívesen élt és visszaélt: az áldozat szerepének kisajátítása minél

nagyobb volt, a választók körében annál nagyobb támogatást lehetett elérni22.

Az 1990-es évek egyik legnagyobb konfliktusa a macedón állam és az albánság között

a tetovoi egyetem ügye volt. Az 1974-es jugoszláv alkotmány Koszovónak autonóm státust

juttatott és idővel ez a prištinai/prishtinai egyetem megalapítását is lehetővé tette. Az

egyetemen elsősorban koszovói és macedóniai albán diákok tanultak, akik itt szerzett

diplomáikkal nem nagyon tudtak elhelyezkedni; részben emiatt idővel az albán nacionalizmus

egyik központja lett. Mégis, amíg működni tudott, felsőoktatási diplomával látta el a

hallgatóit. Az egyetem működését végül a koszovói események eszkalációja tette

lehetetlenné.

Az ügy másik kiindulópontja a macedóniai albán kisebbség egyik legfontosabb

követeléséhez kapcsolódik: az anyanyelvi tanulás kérdéséhez. Az alkotmány mind általános,

mind középiskolai szinten biztosította ezt a jogot (48. cikkely). Az általános iskolák szintjén

18 BÜSCHENSCHÜTZ, ULRICH: Die Verfassung Makedonien auf dem Prüfstand. In: Südosteuropa 2001, Heft 1–3. 134–135.o. (a továbbiakban: BÜSCHENSCHÜTZ 2001.) 19 HOPPE 1993. 236.o. 20 JORDAN, PETER: Ethnische Gruppen in Makedonien. In: Österreichische Osthefte 40/1–2, Sonderheft Makedonien. 1998. 101.o. 21 NAJCEVSKA, MIRJANA – SIMOSKA, EMILIJA – GABER, NATASHA: Muslims, State and Society in te Republic of Macedonia: The View from Within. In: NONNEMAN, GERD (ed.): Muslims Communities in the New Europe. 1996. Ithaca, 91–95.o. 22 WILLEMSEN 2006. 130.o.

6

1994/1995-ben mind az albán diákok, mind az albán tanárok számaránya jól reprezentálta az

ország etnikai arányait. Középiskolai és egyetemi szinten azonban az albánság (szemben pl.

az arumán stb. kisebbségekkel) nagyon alulreprezentált volt (előbbiban: 9,6%, utóbbiban:

2,8% volt az albán diákok és tanárok számaránya)23. Ennek oka részben korrupció, részben

politika volt: az etnikai aránynak megfelelő számú tanár és diák ezek hiányában sem lett

volna meg, de a 2,8%-nak bőven felette lehettek volna24. A két állami egyetemen (Skopje:

Sveti Kiril i Metodij és Bitola: Sveti Kliment Ohridski) nem volt külön albánnyelvű képzés.

1994-ben a skopjei egyetem pedagógiai karán az albán diákok sztrájkba kezdtek az

anyanyelvi oktatás elérése érdekében (arra hivatkoztak, hogy jövendő munkahelyük tanítási

nyelve is albán lesz). Ezt nemcsak az egyetemi vezetés, a macedón diákság, hanem az

államhatalom is ellenezte: a rendőrség a diákszállásokon razziázott és számos házkutatást

tartott. Az egyetem egyik oktatóját Fadil Sulejmanit le is tartóztatták25. 1994 nyarán erre

egyre több albán értelmiségi, politikus és civil kezdte követelni egy önálló albán egyetem

felállítását. Érveikben arra hivatkoztak, hogy vannak speciális albán igények, amelyeket az

állami egyetemek nem tudnak kielégíteni: pl. szükség lenne egy muszlim teológiai karra,

speciális tanárképzésre a kulturális különbségek miatt (az albán iskolák szinvonalának

emelése céljából, nők oktatása stb.), nem beszélve a prištinai/prishtinai egyetem pótlásáról

(ezt a szerepet ugyanis a gyengécske tiranai egyetem nem tudta betölteni).

Az állam elutasította (pontosabban alkotmányellenesnek minősítette) egy önálló albán

egyetem létrehozását. Ennek egyik oka az a félelem volt, hogy az albánok ezzel elkezdik

létrehozni saját párhuzamos társadalmukat; éppen emiatt a kérdést (ti. az albán oktatási nyelv

kérdését) nem technikai, hanem politikai szinten kezelték.

Az albán pártok, önkormányzatok, országgyűlési képviselők, civil értelmiségiek stb.

1994-ben Sobranjeban szándéknyilatkozatot írtak alá egy Tetovoban létrehozandó albán

egyetemről. A tetovoi egyetem 1995. február 15-én nyitotta meg kapuit. Bár a rendőrség

figyelmeztette a rektornak választott Fadil Sulejmanit, hogy az egyetemet nem ismerte el az

állam, az eseményre több ezer ember részvétele mellett sor került. A rendőrség már másnap

kivonult és megzavarta az órákat. Az év folyamán épületeket romboltak le és államellenes

felkelésre való felhívás vádjával több albánt is letartóztattak. Az ezt követő összecsapásokban

több ember meghalt. Ennek ellenére az egyetem nem hagyta abba működését és

23 SCHMIDT-NEKE 1999.194–197.o. 24 SCHMIDT-NEKE 2006. 78.o. 25 SCHMIDT, FABIAN: OSZE-Schlichtungsvorschlag für Tetovo Universität. In: Südosteuropa 2000, Heft. 3–4. 196.o.

7

részmunkaidős tanárok vezetésével több ezer diákot oktattak itt – bár diplomáikat az állam

nem ismerte el26.

Az elfajult egyetem-vita egyik lehetséges megoldási alternatívája volt a holland Max

van der Stoel ötlete, aki egy angolnyelvű (nagy nyugati állami és magán dotációkból működő)

South Eastern European University létrehozásával kívánta elősegíteni a két nép

kommunikációját. A SEEU 2001 áprilisában nyitotta meg kapuit, de a mai napig kérdéses,

hogy mennyiben tudta eredeti célkitűzéseit beváltani. A két egyetem ma párhuzamosan

működik Tetovoban27.

A másik nagy 2000 előtti szimbolikus vita a nemzeti jelképek használata körül robbant

ki és mélyítette tovább a szakadékot macedónok és albánok között. 1997-ben egy ünnepség

során Gostivar és Tetovo albán polgármesterei (Rufi Osmani és Alajdin Demiri) a macedón

zászló mellé felvonták az albán lobogót is. Mivel a nemzeti és állami szimbólumok körül jogi

bizonytalanság uralkodott, a két polgármester egy-egy helyi rendeletben szabályozta a

kérdést. A rendőrség mindkét politikust letartóztatta, az ezt követő zavargásokban többen is

életüket vesztették28.

1998-ban alapvető politikai fordulat következett be. Az 1991–1992-es „interregnum”

után 1998-ig a posztkommunista pártok szövetsége kormányozta Macedóniát (SDSM,

liberális demokraták stb.). Az új országos választásokon azonban az ellenzéki jobb(közép)

pártok szereztek többséget és a VMRO-DPMNE vezetésével új kormány alakult, amelynek

tagja lett az albán DPA is. Az „új macedón–albán koalíciónak” több célja is volt: elsősorban

az, hogy az egyetem és a zászlóvita kapcsán kirobbant feszültségeket oldja. Az interetnikai

konfliktuskezelés mellett (a DPA az egyetemkérdés rendezésének és a polgármesterek

szabadon engedésének feltételével lépett be) szintén ok volt még az ezt „javasló” nemzetközi

nyomás és az ily módon megszerezhető stabil kormánytöbbség is29. Annyi valóban történt,

hogy az albán hivatalnokok száma érezhetően megemelkedett az állami szektor minden

részében, de összességében ezzel sem javult a két közösség kommunikációja.

A választási időszakban mind a macedón, mind az albán fél igyekezett ignorálni az

etnikai konfliktusokat. A két nagy albán párt pedig megegyezett abban, hogy nem kezdenek

26 SCHMIDT-NEKE 2006. 79.o. A tetovoi albán egyetem kapcsán volt egy komoly albán belső vita is: az albán szülők egy része úgy érezte, hogy patrióta-nemzeti elkötelezettségüknél fontosabb, hogy a gyerekeik olyan diplomát szerezzenek, amivel el is tudnak helyezkedni, ezért inkább Skopje és Bitola felé orientálták őket. 27 A két egyetemről lásd. www.unite.edu.mk, www.see-university.edu.mk. 28 A macedón hatóságok a DPA-t is felszólították, hogy a párt jelképében a latin betűk helyett cirill betűkkel legyen a felirat. A DPA ezt visszautasította. A nemzeti jelképek körüli vitához lásd. SCHMIDT-NEKE 2006. 82.o. 29 WILLEMSEN 2006. 132.o. és SCHRAMEYER, KLAUS: Makedonien. Aktuelle Entwicklungen seit den Parlamentswahlen vom Herbst 1998. In: ALTHAMMER 1999. 14.o.

8

rivalizálásba, hanem taktikai okokból szövetségre lépnek. Egyrészt azért, mert várható volt

egy komoly SDSM–VMRO-DPMNE konfrontáció, másrészt pedig az addig kormányon lévő

PDP nem tudott az albánok számára fontos kérdésekben eredményt elérni. Egy

együttműködés azonban maximálisan kihasználhatta az albánok szavazati súlyát és

eredményesebb fellépést jósolt az egyetem és a polgármesterek ügyeiben. A közös listán, de

két programmal induló nagy albán pártok óvakodtak attól, hogy szlogenjeikkel és

programjukkal provokálják a macedón társadalmat: elsősorban a mindennapi feladatokról

kampányoltak (gazdaság, infrastruktúra, nők emancipációja, az albán fél nagyobb

szerepvállallása az állami működésben, önkormányzati jogok, EU-integráció stb.; a

Koszovóval kapcsolatos kérdéseket aggályosan kerülték!)30.

A két nagy albán párt 1998-ban a 120 fős macedóniai parlamentben 25 helyet szerzett

meg (PDP: 14 fő; DPA: 11 fő), szemben az 1994-es 15-s albán képviselői csoporttal. A DPA

koalícióra lépett a VMRO-DPMNE-vel. Mindkét fél – nemzetközi nyomás mellett – engedett

eredeti nemzeti álláspontjából (Albánia előző évben omlott össze, Koszovóban pedig ekkor

eszkalálódott a konfliktus nemzetközivé!). A koalíció létrejöttével az albánok magas állami

pozíciókat szereztek meg (6 kormánytag, az állami TV és Rádió alelnöki posztja, az állami

posta igazgatója stb.).

Az 1999-es államelnök választáskor felmerült az államelnökhelyettes poszt

megalkotásának lehetősége oly módon, hogy ha az elnök macedón, akkor helyettese albán

lehessen és fordítva (ennek az elvnek az alsóbb szintű változatai is szóba kerültek az állami

szektor területein). Az ötletet aztán több nemzetközi szervezet is tiltakozással fogadta, mert

így borítékolni lehetett volna, hogy minden egyes konfliktus automatikusan etnikai szinezetet

kapjon31. Az elnökválasztást végül az SDSM szineiben Boris Trajkovski nyerte és ez szintén

próbára tette a VMRO-DPMNE–DPA koalíció szakítóképességét.

Az 1991-es függetlenség óta Macedónia legnagyobb külföld felől érkező kihívása, az

1991–1994-es görög intermezzót leszámítva – a koszovói konfliktus volt. Az események

eszkalálódása, az UÇK (Ushtria Çlirimtare e Kosovës – Koszovói Felszabadítási Hadsereg)

megalakulása a macedón társadalomban azt vizionálta, hogy az albán kérdés ismét határokon

átívelő problémává válik. Ezt látszott alátámasztani az, hogy egyes UÇK-parancsnokok 1998

eleji nyilatkozataikban többször megemlítették egy Nagy-Albánia létrejöttének igényét.

Idővel ezt ugyan többször is cáfolta a katonai szervezet és harcait, céljait igyekezett mind

30 SCHMIDT-NEKE 2006. 83–86.o. 31 International Crisis Group, Macedonia’s Ethnic Albanians: Bridging the Gulf. ICG Report 98., Skopje Brusseles. 2000. augusztus 2. http://www.crisisgroup.org/home/index.cfm?id=1706 (a letöltés dátuma: 2008. június 25.)

9

jobban Koszovóhoz kötni, a macedónok gyanakvását és jogos félelmét a harcok átterjedéséről

nem lehetett többet elaltatni. A macedón társadalom az albánokban eleve egy államhoz kétes

lojalítással igazodó kisebbséget láttak és azt maga az albán politikai elit sem tudta kizárni,

hogy néhány nacionalista és forrófejű albán fiatal erőszakos eseményeket indítson útjára32.

Macedón részről óvakodtak a koszovói menekültek befogadásától, mert erős volt a

félelem, hogy az így is kényes etnikai arányok felborulnak és saját hazájukban kisebbségbe

kerülhetnek. Emiatt felmerült az a javaslat, hogy a menekülteknek nyissanak egy folyósót

Albánia felé. A macedóniai albán vezetők ezt a reakciót mereven elutasították: többségükben

(vagy családi kapcsolataik révén) maguk is koszovói eredetűek voltak, többen éltek is ott és

már volt személyes tapasztalatuk a diszkriminációról és egyéb üldöztetésekről. Attól tartottak,

hogy ez most Macedóniában is megjelenhet; ráadásul a menekültek be nem fogadása lehetővé

tenne egy nagyobb méretű etnikai tisztogatást szerb részről.

Nem világos, hogy nemzetközi vagy macedóniai (macedón/albán) kezdeményezésre-e,

de ekkor került sor arra, hogy némileg rendeződjenek a bolgár–macedón kapcsolatok. A

macedón kormány képviseletében Arbën Xhaferi (sic!) Szófiába utazott és elérte, hogy a

bolgár kormány feladja ellenkezését az önálló macedón nyelv és nemzet elismerésére

vonatkozóan és vállalta, hogy Macedónia cserébe ezért nem folytat politikai tevékenységet a

bulgáriai macedónok között. Ezzel komoly nyomás került le (időlegesen?) a macedón nemzeti

identitásról is33. A diplomáciai sikert némileg árnyékba borította, hogy nem kifejezetten volt

szerencsés Skopje részéről Tajvan elismerése, mert ennek következtében a BT egyik állandó

tagja sok Macedóniával kapcsolatos nézetét revideálta...

A koszovói háború kitörése (1998 karácsony) és a NATO bombázások elrendelése

(1999. március 23.) újabb menekülthullámot váltottak ki. Legkevesebb 250.000 koszovói

albán menekült Macedóniába. A macedón társadalom egy része ekkor a határok hermetikus

lezárását, vagy továbbra is egy Albániába vezető korridor létrehozását követelte – amelyet az

albán kormánypárt „fasiszta ötletnek” minősített34. A határzár gyakorlatilag nem működött,

félő volt, hogy a harcok is átterjednek.

Macedóniát teljesen váratlanul érte a hatalmas menekülthullám: sem anyagilag, sem

logisztikailag, sem közigazgatási vonalon nem készült fel erre a problémára és nem is tudta

kezelni (pl. hogyan kell ennyi embernek sátortábort felállítani, az egészségügyi szolgáltatást a

32 SCHMIDT-NEKE 2006. 91.o. 33 Uo. 92–93.o. 34 TROEBST, STEFAN: Kommunizierende Röhren: Makedonien, die Albanische Frage und der Kosovo-Konflikt. In: Südosteuropa-Mitteilungen 1999/3. 225.o. (a továbbiakban: TROEBST 1993.)

10

járványok megelőzése érdekében megszervezni stb.)35. A menekültekkel hetekig senki nem

törődött, a macedón kormány pedig többször is konfliktusba keveredett velük és miattuk36.

Skopje végül többszöri bocsánatkérésre kényszerült. Fontos azonban megállapítani, hogy egy

ekkora és ilyen dimenziójú menekülthullám még egy Macedóniánál jóval nagyobb és

gazdagabb államot is számos nehezen megoldható probléma elé állított volna; és a kérdésben

– mint már korábban volt róla szó – komoly szerepet játszott az etnikai tényező is. Szintén

fontos megállapítani, hogy a macedón–koszovói határt az UÇK szabadon használta és ez

szintén jogos félelmeket váltott ki37.

A koszovói menekültek problémája a kormánykoalíciót is próbára tette: a VMRO-

DPMNE a menekülteket továbbküldte volna egy harmadik országba és nehezen adott helyt

annak a NATO kérésnek, miszerint a macedón felségterület a katonai szövetség operációinak

hátországa lehessen. Ezzel szemben a DPA határozottan felléppett a menekültek ellátása

érdekében.

Macedónia gazdasága végül beleroppant a menekültügybe és Skopje világbanki

hitelekért folyamodott. A kormányra iszonyú nyomás nehezedett mind macedón, mind albán

részről: az egyik oldal árulással, a másik oldal szláv–pravoszláv összefogással vádolta.

Jellemző a feszültségre, hogy a nemzet/etnikai kártya a baloldali és liberális pártoknál is

megjelent. Koszovó NATO megszállása után a nemzetközi közösség törekvése, hogy a

Koszovó és Macedónia ügyei ne keveredjenek össze, egyenlőre sikeresnek bizonyult.

A menekültügyben az hozott változást, hogy Albánia, Németország és Törökország

jelezte: kész több tízezer embert befogadni; Macedónia pedig 252 millió dollár segélyhez

jutott. Bár az ezzel kapcsolatos feszültség lassan oldódni kezdett, a félmillió koszovói albán

jelenlétének meglettek a maga politikai, gazdasági és társadalmi következményei. A

macedón–albán párbeszéd eddigi moderáltsága és látszatbizalma lassanként háttérbe szorult38.

A koszovói konfliktus tovább mélyítette a kommunikációs árkot a macedónok és

albánok között. A két közösség más-más nyilvánosságban artikulálta nézeteit és

megkezdődött egyfajta de facto dualitás kialakulása kettejük viszonyában. Az állam alig

érezhetően volt jelen az albánok lakta területeken és továbbra sem oldódtak meg az albán

követelések. A macedón fél a határokon belüli albánkérdést (nem alaptalanul) nem tudta

35 SPASOVSKA, VERICA: Auswirkungen der Kosovo-Krise auf Mazedonien. In: Südosteuropa-Mitteilungen 1999/2, 92.o. (a továbbiakban: SPASOVSKA 1999.) 36 Ehhez lásd. az Amnesty International 1999. május 19-i jelentését: http://www.amnestyusa.org/document.php?lang=e&id=D4F98B13988CC6638025690000692CA9 (a letöltés dátuma: 2008. június 25.) 37 SPASOVSKA 1999. 94.o. 38 TROEBST 1993. 226–228.o.

11

elválasztani a határokon túlival, pedig 1997–1998 után az albán–albán párbeszéd nem

kérdőjelezte meg a nemzetközileg elismert határokat: sőt a félsziget albán társadalmai az

albániai, koszovói, macedóniai, montenegrói stb. kérdéseket egymástól elválasztva igyekeztek

kezelni. Maga a macedón politikai elit sem alakított ki egy árnyaltabb albán képet; az

albánságot egy egységes „masszaként” látták, akik Nyugat-Macedónia levágásával egy

nagyobb Koszovót vagy Albániát akarnak39.

Az albán etnopolitikai követelések 1998 után sem teljesültek, mert a többségi

társadalom attól félt, hogy ezzel a leválás útját fogják kikövezni. Ily módon nem orvosolták a

presztizskérdéssé vált alkotmány- (preambulum, államkoncepció) és törvénymódosítással

(népszámlálás, állampolgársági jogok, decentralizáció, képviselet a közintézményekben)

kapcsolatos problémákat, az albán nyelv felsőoktatásban és közhivatalban való használatának

jogát, az állami/nemzeti jelképekkel kapcsolatos kérdéseket stb. Bár 1992 óta folyamatosan

voltak albán pártok kormányon, a kisebbségek körében folyamatos volt a 90’-es években az

erőszakos rendőrségi fellépéstől való félelem40. Talán kisebb súlyú, de nem elhanyagolható

tényező, hogy a macedón politikusok nem beszéltek/tanultak albánul.

A macedón–albán viszony egyik legérzékenyebb pontja az eltérő demográfiai fejlődés.

Minden ezzel kapcsolatos ismeret mindkét fél részéről át volt politizálva és

instrumentalizálva. Alapvető különbség a két etnikum között, hogy a születési ráta az

albánságnál jóval nagyobb, ill. hogy életkorpiramisuk jóval fiatalabb a macedónénál41.

Mérleget vonva a 2000-es évet közvetlenül megelőző esztendőről megállapítható,

hogy bár a macedón–albán krízismanagement nem működött rosszul, a problémaknak csupán

kisebb töredékét sikerült kezelni, a társadalom egyre erősebb elkülönülését nem tudta

megakadályozni. A nagyrészt városias macedón és a nagyrészt falusias albán társadalom

közötti politikai, gazdasági, kulturális, oktatási, demográfiai és tradicionális szakadék egyre

mélyebb lett. Mindkét fél egyre jobban elszeparált egységként tekintett a másikra és inkább az

egymást elválasztó különbségeket hangsúlyozták, mint az összekötő szálakat.

39 BRUNNBAUER, ULF: Historischer Kompromiss oder Bürgerkrieg? In: Südosteuropa 2001, Heft 4–6. 161.o. (a továbbiakban: BRUNNBAUER 2001/1.) A félelem nem volt megalapozatlan: 1993 novemberében albán tisztek összeesküvésére került sor a hadseregben, akiket végül is fegyvercsempészet vádjával ítéltek el. In: REKA 2006. 218.o. 40 BRUNNBAUER 2001/1. 163–168.o. Ismét hangsúlyozni kell, hogy ezek részben a jugoszláv állam örökségei voltak. A túlzó rendőrségi fellépéssel kapcsolatos egyik albán panasz az volt, hogy a gazdasági okok miatt folyó bűnözést a rendőrség gyakran az állam elleni etnikai alapú lázadásként kezelte. REKA 2006. 218.o. 41 BRUNNBAUER, ULF: Getrennte Wege: Das demographische Verhalten von Makedoniern und Albanern in Makedonien 1944–2004. In: Die Albaner in der Republik Makedonien. 2006. 167–173.o. Az albán születési ráta 20 promilla/év, míg a macedón csak 10. In: Statistički godišnik na Republika Makedonija 2000. Skopje, 2001, 115.o.

12

Mindezek ellenére Macedónia „a béke szigete” volt az egykori jugoszláv

köztársaságok között a 90’-es években és az itteni albán társadalomnak messze itt volt a

legkedvezőbb helyzete a Balkán-félszigeten (a többi albán társadalomhoz képest). Az

államban alkotmányosan is garantálva voltak a kisebbségi jogok, volt politikai fóruma az

albán érdekérvényesítésnek és volt sajtója, ahol az albán kisebbség a politikai akaratát

artikulálni tudta. A párbeszédet kétségkívül nehezítette, hogy az albán oldal alapvetően

áldozatnak tekintette magát – ez azért is szembetűnő, mivel 1992 óta mindig delegált egy-egy

kormánypártot, mégha esetenként külföldi nyomásnak is engedtek a skopjei macedón

politikusok. Mindamellett, hogy a nacionalizmus lassanként minden vitát és konfliktust

áthatott, összességében nem tűnt úgy, hogy a konfliktusokat nem fogják tudni kezelni, mivel

politikai pártjaik készek voltak az együttműködésre 42.

Az interetnikus kapcsolatokat továbbra is megterhelte Macedónia államiságának

számos alapkérdése: a macedón nemzet/nyelv és identitás problémája (az ezt folyamatosan

nyomás alatt tartó szomszédos országok politikai elitje), a gazdaság általános rossz helyzete

(eleve rossz állami adottságok, magas munkanélküliség; Görögország gazdasági blokádjai,

Albánia állami összeomlása, a koszovói háború stb.). Összességében az a csoda, hogy az

állam közel egy évtizedig így el tudott lavírozni ezek között a problémák között.

A 2001-es év eseményei43

Az új évezred második éve, a Macedóniával foglalkozó szakemberek többségének

megdöbbenésére, a macedón–albán kapcsolatok eszkalációjához vezetett. Az év elején harcok

robbantak ki az albán kisebbség és a macedón biztonsági erők között, amelyek egyre

erőszakosabb formát öltöttek. Az elemzők számos kirobbantó okot találtak erre: egyrészt a

szomszédos Szerbia politikai helyzete egyre radikálisabban romlani kezdett; Koszovóból

kiszorultak a szerb/jugoszláv biztonsági erők; Koszovóban a 2000 októberében tartott

választásokon a mérsékelt erők (LDK – Ibrahim Rugova) győzedelmeskedtek; a macedón–

koszovói határon gyakorlatilag semmilyen ellenőrzés nem volt, ill. hogy a NATO lassanként 42 WILLEMSEN, HEINZ: Machtwechsel in der EJR Makedonien. In: Südosteuropa 1999, Heft 1–2. 24.o.; SPASOVSKA 1999. 95.o. és HOPPE 1993. 233–241.o. 43 A témához általános irodalomként lásd. BRUNNBAUER, ULF: Makedonier und Albaner: Getrennte Gemeinschaften. In: Ost-West Gegeninformationen 2/3–9, 2001.; BUMÇI, ALDO: Maqedonia dhe Shqiptarët. Tiranë, 2001, Instituti Shqipëtar për Studime Ndërkombëtare; DAFTARY, FARIMAH: Conflict Resolution in FYR Macedonia: Powersharing or te „civic approach”? In: Helsinki Monitor, 12/4, 2001. 291–312.o.; KOLBOW, WALTER (Hg.): Krieg und Frieden auf dem Balkan – Makedonien am Scheideweg? Chancen, Herausforderungen und Risiken des Aufbruchs nach Europa. Baden-Baden, 2001, Nomos. (a továbbiakban: KOLBOW 2001.); MALIQI, NAZMI: Toleranca politike në funksion të paqës. Shkup, 2001, Fondacioni Friedrich Ebert és XHAFERI, ARBEN: Makedonien zwischen Ethnozentrismus und Multiethnie. In: KOLBOW 2001. 36–43.o.

13

az UÇK mellé állt44. Az bizonyosnak tűnik, hogy az erőszakot valóban észak felől importálták

az országba és az elsősorban a macedóniai albán követeléseket akarta instrumentalizálni.

Az első komoly figyelmeztetés a 2001 januárjában Tearcéban kirobbant fegyveres

összecsapás volt, ahol a helyi rendőrörsöt támadták meg45. A támadásért és a macedón

áldozatokért a felelősséget egy újonnan alakult szervezet, egy új UÇK vállalta magára

(Ushtria Çlirimtare Kombëtare – Nemzeti Felszabadító Hadsereg). Az új szervezet céljai

részben a már fentebb megismert albán követelések voltak, de olyan kommunikéket is

nyílvánosságra hoztak, amelyekben nagyalbán igényeknek is hangot adtak. A további

harcokért idővel egy másik szervezet is vállalta a felelősséget: az Armata Kombëtare

Shqiptare (Albán Nemzeti Hadsereg)46.

Februárban Tanuševci/Tanushec falunál törtek ki harcok, amelyekbe már a hadsereg is

beavatkozott. Mintegy 200 támadó fegyveressel kellett felvennie a harcokat, akiket idővel

Tetovo irányába szorítottak vissza. Annak ellenére, hogy a harcok hetek óta tartottak, az UÇK

mögött álló parancsnokok, akikkel tárgyalni lehetett volna, ismeretlenek voltak. Az ő

személyük márciusban tisztázódott (Fazli Veliu, Ali Ahmeti), amikor már a nemzetközi

közösség is egyre több figyelmet szentelt a macedóniai eseményeknek.

A két nagy albán párt eleinte távolságot tartott az UÇK-tól, de idővel – a

választópolgárok megtartása érdekében – ők is radikalizálódtak47. Nyilatkozataikban többször

hangsúlyozták az albán igények eddigi ignorálását és az eseményekért a macedón oldalt tették

felelőssé. A megoldást abban látták, ha a kormány nemcsak a parlamenti pártokkal, hanem az

UÇK-val is tárgyal a megoldásról. Ez utóbbira nemleges válasz érkezett48.

Az EU, az ENSZ az erőszakot elitélve azonnal a macedón állam integritása mellé állt,

helyeselte a macedón biztonsági erők fellépését, de egyben mérsékletre is intette őket. A

nemzetközi közösség képviseletében Javier Solana a hónap folyamán háromszor is Skopjéba

utazott, hogy segítsen tető alá hozni a parlamenti pártok nagykoalicióját a válság kezelésére;

de ez egyenlőre kudarcba fulladt. Az UÇK ezzel egyidejüleg lassanként elhagyta az albán

területek esetleges egyesítésére tett kijelentéseit és jelezte tárgyalási készségét. Ahmeti egy

44 Az okokról bővebben: BRUNNBAUER 2001/1. 159.o. 45 A továbbiakban az események forrása: BRUNNBAUER 2001/1. 174–188.o. és LIPSIUS, STEPHAN: Die neue UÇK in Makedonien und die politische Entwicklung in Kosovo. In: Südosteuropa 2001, Heft 1–3, 1–16.o. (a továbbiakban: LIPSIUS 2001.) 46 A szervezetekről bővebben: International Crisis Group: Macedonia: The Last Chance for Peace. In: ICG Balkans Reports 113, 2001.06.20. http://www.crisisgroup.org/home/index.cfm?id=1692&l=1 (a letöltés dátuma: 2008. június 26.) 47 Fontos megjegyezni, hogy bár a macedóniai UÇK harcosainak túlnyomó többsége macedóniai albán volt, a szervezet nem szerzett az albán közösségek többségében nagy támogatottságot. RISSER, HANS – PAES, WOLF-CHRISTIAN: Macedonia two Years after Ohrid – A Succesful Example of International Conflict Resolution? Südosteuropa 2003, Heft 4–6. 187.o. (a továbbiakban: RISSER–PAES 2003.) 48 BRUNNBAUER 2001/1. 174.o.

14

április eleji interjúban megfogalmazta, hogy elismerik Macedónia határait, stabil és

konszolidált Macedóniát akarnak területi megosztás nélkül, de ehhez egy macedón–albán

megegyezésen keresztül vezet az út, amelyet az alkotmányban is rögzíteni kell49.

Mindemellett nem tűnt úgy, hogy bármelyik harcoló fél komolyan fel akarja

függeszteni harci tevékenységét. A szuverenitásában megsértett macedón állam egyre

keményebb eszközöket vetett be az albán felkelők ellen, mire ők egyre határozottabb

akciókkal válaszoltak. Április végén Vejce faluban 8 macedón kommandós vesztette életét;

temetésük Bitolában nagy utcai zavargásokhoz vezetett. Válaszul a kormány elrendelte

nehézfegyverek és harci helikopterek bevetését. Georgievski kormányfő a hadiállapotot is be

akarta vezetni, de ezt sem külföldön, sem belföldön nem támogatták. A harcok súlyosságát

tetézte, hogy a sajtó mindkét oldalon érzelmi alapon tevékenykedett és az eleve rendkívül

kényes (kiszolgáltatott) helyzetben lévő és fokozott érzékenységű társadalom hangulatát egyre

inkább a hisztéria felé terelte50.

Május 11. és 13. között, Solana közvetítésével, végül is létrejött egy VMRO-DPMNE–

SDSM–DPA–PDP nagykoalíció, amely négy feladatot tűzött ki maga elé: a biztonsági helyzet

stabilizálását, politikai dialógus kezdését, új választójogi törvényt és választásokat, az európai

integráció folytatását és tárgyalások megindítását nemzetközi szervezetekkel. A kormány

részéről fegyverszünetet hírdettek. Az albán pártok belépésenek egyik feltétele az volt, hogy

az állami TV-ben legyen egy harmadik adó is, kisebbségi nyelveken51.

A konfliktus megoldására több javaslat is született, de alapvető akadályként merült fel,

hogy a VMRO-DPMNE és az SDSM megtagadta, hogy az UÇK-t tárgyaló félnek tekintse.

Ezzel szemben a két macedóniai albán párt május folyamán a koszovói Prizrenben (sic!)

titokban többször is egyeztetett Ali Ahmetivel. Követeléseiket összhangba hozták és a régiek

mellé – az államhatárok elismerése mellett – újakat hoztak: a katonai szolgálat letöltése a saját

településen történjen stb52. Ezeket a tárgyalásokat azonban mind az EU, mind a NATO

rendkívül rossznéven vette, a macedón kormány pedig katonai offenzívával felelt rá. Annak

ellenére, hogy a macedón hadsereg és biztonsági erők felszerelése és kiképzése hiányos volt

és hogy az UÇK-t komoly civil áldozatok nélkül nem lehetett sarokba szorítani, az

államhatalom továbbra is erőltette a katonai megoldást. Az egyre erőszakosabb felek által

49 LIPSIUS 2001. 16.o. 50 Az igazság kedvéért meg kell említeni, hogy voltak olyan lapok is, amelyek hideg fejjel próbáltak orvosságot találni a kialakult helyzetre. A 2001 tavaszi macedóniai újságokról és cikkeikről, pro és kontra állásfoglalásaikról lásd. BÜSCHENSCHÜTZ 2001. 134–150.o. 51 BRUNNBAUER 2001/1. 177.o. 52 Figyelemre méltó, hogy ezek a követelések szinte egy az egyben megegyeznek azokkal a követelésekkel, amelyeket az albánság akkori vezetői 1908 és 1912 között az Oszmán Birodalom felé támasztottak.

15

vívott polgárháború áldozatainak száma a néhány tucatról lassanként többszázra emelkedett.

Az érintett nyugati és északi területeken több tízezer ember hagyta el otthonát és menekült el

a harcok elől. Félő volt, hogy a macedón lakosság körében is megjelennek a paramilitáris

alakulatok.

Júniusban Tetovoban újabb macedón katonák estek a harcok áldozatául, ami Bitolában

újabb utcai zavargásokhoz vezetett (az áldozatok innen származtak). A városban többtucat

albán üzletet gyújtottak fel és mintegy 4.000 albán hagyta el a települést. A társadalmat

azonban akkor érte talán a legnagyobb sokk, amikor az UÇK gyakorlatilag ellenállás nélkül

elfoglalta a Skopje melletti Aračinovo/Haraçina falut, ahonnan akár a nemzetközi repülőteret

is támadhatta. Június 11-én közös megegyezéssel fegyverszünet állt be és a kormány

nemzetközi beavatkozást kért a NATO részéről. Trajkovski államelnök bejelentette, hogy az

alkotmány preambulumában változtatni kell a megfogalmazásokon és egyéb módosításokat is

foganatosítani kell. A koalíció albán pártjai azonban ekkor radikálisabb követelésekkel léptek

fel: a felkínált változtatásokat most már kevésnek tartották és az állami berendezkedést „a

binacionális konszenzusdemokrácia” felé akarták terelni: a már korábban megfogalmazott

alelnöki hivatal, az albán államalkotói státus elismerése, interetnikai problémákkal foglalkozó

közös tanács létrehozása stb. A kormány ismét katonai offenzívával válaszolt Tetovo

környékén, ill. az Aračinovo/Haraçina-t megszálló felkelőket észak felé szorította. A harcokat

végül NATO felügyelet mellett függesztették fel: az albán harcoló felet NATO katonák

kísérték Koszovó irányába. Június végén Skopjéban több ezer fő tüntetett egy ennél

radikálisabb megoldás mellett, amelyben tartalékos macedón rendőr és katonatisztek is részt

vettek53.

Az Egyesült Államok és az Európai Unió ekkor a helyszínre küldte James Pardewt,

Robert Badintert és François Léotardot (utóbbiak francia alkotmányjogászok), hogy a

fegyverszünet megkötése után segítsenek megoldást találni a konfliktusra. A nyugati

diplomaták először külön-külön tárgyaltak a két féllel és az első kompromisszumokat is

külön-külön kötötték meg. Az így kialkudott eredményeket azonban a másik fél szinte mindig

elutasította, így ez újabb több hetes huzavonát vont maga után. A francia alkotmányjogászok

elsősorban arról akarták meggyőzni a feleket, hogy ne etnikai, hanem polgári jogokat

rögzítsenek az alaptörvénybe. A nyugati diplomaták másik törekvése az volt, hogy az UÇK-t

fegyverletételre bírja. Július 17-én végre sikerült egy közös kompromisszumot kötni, amely

már közelebb vitt a modus vivendi megtalálásához.

53 A nyári eseményekről lásd. BRUNNBAUER 2001/1. 181–188.o.

16

Az Ohridi keretegyezmény megszületéséhez azonban még szükség volt egy

tárgyalásokkal tarkított hónapra. Ezek az egyeztetések Skopjéban folytak a két legnagyobb

macedón (VMRO-DPMNE és SDSM) és a két legnagyobb albán párt (DPA, PDP) között,

nyugati diplomaták közreműködésével; kulcsszereplője pedig Arbën Xhaferi volt, az albán

oldalt végül is ő győzte meg a kompromisszum szükségességéről. A tárgyalások érdekessége,

hogy az említett pártok „nem álltak hadban egymással”, nem volt köztük fegyveres

konfliktus. Az igazi hadviselő fél albán oldalról, az UÇK nem volt jelen, de egyetértését adta

a konszenzuskereséshez és az eredményhez is. Bár a szerződést e nagy macedóniai parlamenti

pártok írták alá, az egyben nemzetközi szerződés is lett; az albán–albán kapcsolatokban mind

a koszovói, mind az albániai politikai elit ezt tekinti kiindulási alapnak. Fontos megjegyezni,

hogy az egyezmény létrejötte elsősorban a nyugati hatalmak és nemzetközi szervezetek

nyomásának köszönhető; ugyanakkor mind a NATO, mind az EU, az Egyesült Államok stb.

képviselői jelen voltak az aláíráskor és pecsétjüket adták a szerződéshez. Ezzel egyben

nemzetközi garanciát vállaltak a végrehajtásra és mellesleg az egyik szerződő félnek

„Macedónia Köztársaságot” ismerték el... Az eseményre augusztus 13-n Ohridban került sor

Branko Crvenkorski (SDSM), Ljubčo Georgievski (VMRO-DPMNE) miniszterelnök, Arbën

Xhaferi (DPA), Ymer Ymeri (PDP) és Boris Trajkovski államelnök részéről. Aláírásukkal egy

olyan időszakot zártak le, amely 400 halálos áldozatot és kb. 100.000 menekültet (kb. 30.000

albán Koszovóba és 70.000 macedón Kelet-Macedóniába menekült) követelt54.

Az Ohridi Keretegyezményben (angolosan Ohrid Framework Agreement) a jövőre

nézve alapelvekben állapodtak meg és a meghozandó törvényi változásokat gyűjtötték

csokorba55. Alapelv volt a harcok leállítása, a fegyverek beszolgáltatása, a politikai célokért

folytatott erőszak elitélése, az állam integritásának megerősítése, az albánok bevonása az

állami szektorba stb. (A nemzetközi közösség újjáépítési/felajánlási konferenciát ígért és

segítséget egy új rendőrség felállítására/kiképzésére.) Megegyeztek a szükséges alkotmány-

és törvénymódosításokról (személyi okmányok; decentralizáció: a községek pontos határai,

községi választókörzetek, önkormányzatok finanszírozása, a községek szimbólumhasználata;

garanciák a végrehajtásról) a kisebbségek javára. A fontosabb kérdésekben az albán pártok

vétójogot kaptak; az állami szektorban az etnikai arányoknak megfelelően a hivatalok

megfelelő százaléka az albánokat illeti (pl. rendőrség!), az albán nyelv is hivatalos nyelv (ha

54 BRUNNBAUER, ULF: Doch ein historischer Kompromiss? Perspektiven und Probleme der Verfassungsreform in Makedonien. In: Südosteuropa 2001, Heft 7–9. 346.o. (a továbbiakban: BRUNNBAUER 2001/2) 55 Az egyezményről a továbbiakban: SCHRAMEYER, KLAUS: Minderheitenrechte in der Republik Makedonien nach dem Ohrider Vertrag. In: Die Albaner in der Republik Makedonien. 2006. 191–196.o. (a továbbiakban: SCHRAMEYER 2006.) és BRUNNBAUER 2001/2. 348–353.o. alapján.

17

egy községben az albánok aránya eléri a 20%-ot, akkor a község maga dönthet az albán nyelv

hivatali nyelvként való használatáról; de a nemzetközi képviseletben továbbra is csak a

macedón marad), új polgári hivatalok jönnek létre (ombudsmann-rendszer, alkotmánybíróság,

biztonsági tanács stb.).

A függelékekben az alkotmány preambulumának új szövegében állapodtak meg

(„Macedónia polgárai: a macedón nép, ill. az albán, török, vlah, roma, szerb stb. népek azon

része, amely Macedónia határain belül él”), ill. többek között a szimbólumhasználat egyes

kérdéseiben (pl. elválasztották a nemzetközi és a községi szinten használt szimbólumok

kérdését), a magasabb közhivatalok betöltésével kapcsolatos praktikus feladatokban,

kötelességekben és jogokban; szabályozták a történelmi és kulturális emlékhelyek védelmét,

új törvényeket írtak elő az önkormányzatokról, állami alkalmazottakról, az igazságügy

általános szabályozásáról, állampolgárságról, felsőoktatásról, rendőrségi etikai kódexről stb.

Összességében szabályozták az albánok nagyobb (arányos) beleszólási jogát az állam

működésébe, helyenként pozitiv diszkriminációjukat. A megfogalmazásban – francia

javaslatra – kerülték a nemzetiesítést, helyette általános polgári jogokat írtak körül. A

tervbevett törvény- és alkotmánymódosításokra, ill. a népszámlálásra, a fegyverek

beszolgáltatására határidőt is szabtak. Ezek a jogi változások kisebb-nagyobb csúszásokkal,

de körülbelül időben át is mentek a parlamenti munkafolyamaton.

Az albán követelések között szerepelt az állam és egyház világos elválasztásának

igénye. Ez macedón részről amiatt ütközött akadályokba, hogy el akarták kerülni, hogy a

macedón autokefál pravoszláv egyház még rosszabb helyzetbe kerüljön56. Végül is erre is

sikerült megfelelő szöveget megfogalmazni.

A megegyezés a két fél között nagyon lassan született meg. A macedón politikai elit

nehezen adta fel nemzeti dominanciára törekvő nézeteit (a fentebb említett államisággal

kapcsolatos problémák erre mentségül szolgálhatnak), ugyanakkor az albán tárgyalófél

képtelen volt felfogni a jogi és állami feladatok és lehetőségek határait. Tartalmilag

elfogadható követeléseiket keményfejűen és nyakasan védelmezték, de a megvalósítás

praktikus feltételeinek megismerésére már nem szántak kellő energiát. Összességében

Ohridban minkét fél engedett és az idáig vezető útért a nemzetközi közösség is felelős, mivel

csak a polgárháború küszöbén mérte fel a konfliktus valódi jellegét57.

56 Az autokefál macedón pravoszláv egyház 1967. július 17-én jött létre, az ún. III. Népegyházi Konzíliumon. Jogelődjének az 1767-ben megszűnt ohridi érsekséget tekinti. Létrejöttének politikai okai voltak és részben szintén politikai, részben egyházjogi okok miatt a testvéregyházak (pl. az ökumenikus isztambuli, ill. a szerb patriarkátus) a mai napig nem ismerték el. 57 SCHRAMEYER 2006. 186–187.o.

18

Az ohridi keretegyezmény megerősítette és fenntarthatóvá tette Macedóniát. Az

államhatárok megmaradtak (az integritást és a szuverenitást elismerték), de azokon belül a

megváltozott alkotmányos kereteknek megfelelően megnőtt az államalkotó népek száma: az

állam formailag nem lett sem monoetnikus, sem föderatív. A kompromisszum Macedónia

további európai integrációjának feltétele volt58. A szerződés eredménye volt továbbá, hogy

végetvetett a fegyveres összecsapásoknak, ill. az albánok és macedónok érdekterületeit

elhatárolta (bár éppen ezzel tette lehetővé a két fél további szegregációját). Az egyetlen

lezáratlan dolog, a tetovoi albán egyetem ügye volt59.

Az ohridi folyamat szimbolikus lezárásának tekinthető, hogy 2002 későtavaszán Ali

Ahmeti új pártot alapítottt Skopjéban. A párt (Demokrata Unió az Integritásért)60 célja a

kialkuldott modus vivendi fenntartása és a gazdaság átalakítása (privatizáció, a külföldi tőke

csalogatása) volt. A nemzetközi közösség üdvözölte, hogy a volt UÇK-s parancsnok és társai

politikai síkon próbálnak meg érvényt szerezni elképzeléseiknek61.

Az egyezményt követően még hónapokig voltak kisebb összecsapások, templom- és

mecsetrombolás stb. A macedón társadalom többsége úgy érezte, nemzete „ismét” a

nagyhatalmi politika áldozata lett; az egyezményt szkepszissel fogadták. Az UÇK-tól féltek, a

tagjainak adott általános amnesztiát ellenezték és általában bizalmatlanul fogadták az

egyezményt. Az állam területi egységét és integritását ugyan sikerült megmenteni, de kérdés

maradt, hogy ez milyen áron történt meg. A menekültek hazatérésének feltételei nem sokat

javultak 2001 őszén, elsősorban a macedónok féltek visszatérni az albán többségű területekre.

Az albán tárgyalófeleket sikerült maximalista törekvéseiktől a „konszenzusdemokrácia”

irányába terelni, mégis mindenki számára nyilvánvaló volt, hogy az állam képtelen volt

fennhatóságát minden területre kiterjeszteni, az ország egy része felett az UÇK gyakorolt

fegyveres ellenőrzést62. Az erőszakos konfliktus mély sebeket, sok halottat és alapvető

bizalmatlanságot hagyott maga mögött.

A macedón köztársaság életében a 2001. augusztus 13. és 2002. november 16-a

közötti alkotmány és törvénymódosítások a legnagyobb változást jelentették a rendszerváltás

óta eltelt időszakban, mind államjogilag, mind pszichológiailag.

58 REKA 2006. 109–113.o. 59 SCHRAMEYER, KLAUS: Änderungen der makedonischen Verfassung nach dem Ohrider Rahmenvetrag 13.08.2001. In: Südosteuropa-Mitteilungen 2001/4. 390–391.o. 60 Macedónul: Demokratska Unio za Integritet (DUI), albánul: Unioni Demokratike për Integritet (UDI). A továbbiakban: DUI. 61 PETTIFER, JAMES: Ali Ahmeti and the New Albanian Political Party in FYROM. In: Südosteuropa 2002, Heft 1–3. 88–89.o. 62 BRUNNBAUER 2001/2. 354–355.o.

19

Macedónia az Ohridi Keretegyezményt követően63

Az 1991-et követően jól-rosszul működő politikai elvek és etnikai határok mentén

felálló pártszövetségi rendszer formailag 2002-ben sem változott meg. A nagyobb pártokból

időnként kisebb szakadár pártok váltak ki, ill. újonnan alakult pártként megjelent a politikai

hadszintéren az Ahmeti vezette DUI (amely szociál-demokratának definiálta magát). Bár a

töredékpártok egy része, mind macedón, mind albán oldalon, elutasította Ohridot, a mérvadó

politikai erők továbbra is ezt tekintették alapnak.

A 2002-es választásokon meglepetésre SDSM győzelem született (40,46%). A

VMRO-DPMNE a második lett (24,4%), míg az új DUI a harmadik (11,85%). Utóbbi komoly

választási harcot vívott a többi albán párttal, mégis ő lett a befutó. Az új kormány az SDSM–

DUI szövetségre épült: ezzel Ahmeti pártja végleg szalonképes lett64.

Ohrid hatása a mindennapokra 2003 után nehezen volt közvetlenül értékelhető.

Branko Crvenkovski kormányának megalakulását (2002. szeptember 15.) követően ugyanis

63 A témához általános irodalomként lásd. ACKERMANN, ALICE: Macedonia in a Post-Peace Agreement Environment: A Role for Conflict Prevention and Reconciliation. 2002. In: The International Spectator 37/1, 2002, 71–82.o.; ARIFI, TEUTA: Identiti etno-politik i shqiptarëve të Maqedonisë. In: Universitas 2/3 Wien 2003, 38–66.o. (www.universitas.go.to); AZIRI, ETEM: Organizimi politik i shqiptarëve në Maqedonisë. Shkup, 2004, Logos-A; AZIRI, ETEM: Partitë politike dhe demokracia. Shkup, 2004, Logos-A; BÜSCHENSCHÜTZ, ULRICH: Die Mazedonien-Krise. In: Politikinformation Osteuropa 95, Bonn, 2002.; DASKALOVSKI, ŽIDAS: Walking on the Edge. Consolidating Multiethnic Macedonia 1989–2004. Chapel Hill, 2006, Globic Press; FITSCH, KARL J.: Erfolgreiches internationales Krisenmanagement in Mazedonien unter besonderer Berücksichtigung der Rolle der Europäischen Sicherheits- und Verteidigungspolitik. Wien, 2004, Diplomarbeit; HENSELL, STEPHAN: Typisch Balkan? Patronagenetzwerke, ethnische Zugehörigkeit und Gewaltdynamik in Mazedonien. = Internationale Politik und Gesellschaft 4. Hamburg, 2003; JORDAN, PETER – KAHL, THEDE: Makedonien. In: Ethnische Struktur Ost- und Südosteuropas um 2002. Atlas Ost- und Südosteuropa, Karte und Beiheft. Wien, 2006.; KAHL, THEDE: Interethnische Beziehungen von orthodoxen Christen und Muslimen. Fragen und Methoden der Erforschung interreligiöser Koexistenz in Südosteuropa. In: HÖNIGSPERGER, ASTRID – KIRSCH, FRITZ P. (Hg.): Ethnizität und Stadt. Interdisziplinäre Beiträge zum Spannungsfeld Mehrheit/Minderheit im urbanen Raum. Wien, 2005. 67–102.o.; LYON, ALYNNA: International Influences on the Mobilisation of Violence in Kosovo and Macedonia 2002. In: Journal of International Relations and Development 5/3, September 2003, 275–294.o.; MALIQI, NAZMI (red.): Debat shkencor: Implementimi i Marrëveshjes kornizë të Ohrit. Shkup, 2003, Fondacioni Friedrich Ebert.; NICOLET, CLAUDE: Wie nahe ist der Friede in Mazedonien? In: Züricher Beiträge zur Sicherheitspolitik und Konfliktforschung, Nr. 65. 2002, 241–260.o.; OSCHLIES, WOLF: Makedonien 2001–2004. Kriegstagebuch aus einem friedlichen Land. Berlin, 2004, Xenomos; PETTIFER, JAMES: FYROM after Ohrid. Conflict Studies Research Centre (Royal Military Academy, Sandhurst). 2002. (www.da.mod.uk); PICHLER, ROBERT: Makedonien im Dilemma ethnisch divergierender Entwicklungsprozesse. Über die Schwierigkeit, auf der Basis des Ochrider Rahmenabkommens eine sozial gerechte Ordnung zu etablieren. In: DAXNER, MICHAEL (Hg.): Bilanz Balkan. = Schriftreihe des österreichischen Ost- und Südosteuropainstituts 30, Wien-München, 2005. 68–100.o.; SCHUBERT, GABRIELLA (Hg.): Makedonien. Prägungen und Perspektiven. Wiesbaden, 2005.; SEJDIAJ, FIQIRI: Shqiptarët e Maqedonisë – si jetojnë? Vjenë/Tetovë (Universitas) 3/4–5, 2004, 309–314.o.; SELA, ILBER: Die politische Frage der Albaner in Mazedonien. Wien, 2002, Diplomarbeit (www.grin.com/de/preview/12934.html) és SHEHIPI, BEHIXHUDIN: Plagët e pavdekshmërisë – shkatërrimi dhe dëmtimmi i objekteve fetare islame gjatë luftës në Maqedoni. Shkup, 2002. 64 A választásokról ált. RISSER–PAES 2003. 192.o. és LEGA, DEJAN: Parlamaentswahlen und Regierungsbildung in Makedonien. In: Südosteuropa 2002, Heft 4–6. 201–203.o.

20

passzívan állt hozzá a kérdéshez, az integrációs törekvések lelassultak. Ennek részben volt

csak oka az egyes jogi szabályozások parlamenti átfutása (pl. viták a személyi okmányokról,

állampolgárságról, állam–önkormányzat hatalommegosztásról stb.)65; a késedelem oka inkább

az volt, hogy miközben végre kellett volna hajtani az egyezményt, maga az állam is

átalakulóban volt. Az olyan jellegű problémák mint pl. hogy a rendőrség decentralizációjának

kapcsán a helyi rendőrfönököt a belügyminiszter vagy a helyi polgármester nevezze-e ki

(vagy hogy a szolgálatot a lakhelyen vagy máshol töltsék le), egy tárgyalóasztalnál is

megoldható kérdések voltak. Az azonban, hogy az etnikai arányoknak megfelelő számú albán

szolgáljon a szervezetben, már praktikus akadályokba ütközött: minden állami intézményben

leépítések folytak vagy voltak tervbe véve és amíg az új létszámokkal a szakminisztériumok

nem voltak tisztában, addig a pontos keretszámokat is lehetetlen volt meghatározni66.

Ráadásul az állami szektor reformjához nem állt elegendő pénz sem rendelkezésre. A két

kérdés együttesen nem kis részben lett az oka a legmagasabb szintig megjelenő korrupciónak

és bűnözésnek67.

Az ehhez hasonló problémák ellenére a macedón és albán társadalom gyors és

eredményes gazdasági, politikai és közbiztonsági reformokat várt. Utóbbi azért is volt fontos,

mert a szórványos harcok nem múltak el kisebb albán szabadcsapatok és biztonsági erők

között68.

Egy Balkán-történészekből, nyelvészekből, szociológusokból álló kutatócsoport 2003.

március 30. és április 6-a között felmérést végzett Macedóniában, hogy az ohridi egyezmény

hatását felmérjék az etnikai kapcsolatokban. A kutatócsoport az egyes eliteket kérdezte meg,

elsősorban interjúk formájában. Az eredmény egy rendkívül pesszimista tanulmány lett69.

Az ohridi egyezményt annak idején a macedónok szkepszissel, míg az albánok

örömmel fogadták. 2003-ban a helyzet éppen az ellenkezőjére fordult: a macedón társadalom

ezt tekintette az együttélés alapjának, míg az albán kisebbség elégedetlen és türelmetlen lett a

végrehajtás vontatottsága miatt. Általános albán panasz, hogy az amnesztiát csak részlegesen

hajtották végre.

65 SCHRAMEYER 2006. 190.o. 66 A keretegyezmény által előírt 2002-es népszámláláson a 2.022.547 lakosból 64,18% volt macedón, 25,17% albán, 3,85% török, 2,66% roma, 1,78% szerb, 0,84% bosnyák, 0,48% arumán stb. De sok menekült/munkás ekkor még külföldön tartózkodott. Forrás: KAHL, THEDE: Minderheiten in der Republik Makedonien: Eine Chance für die Interkulturalität. In: Die Albaner in der Republik Makedonien. 2006. 145–146.o. (a továbbiakban: KAHL 2006.) 67 RISSER–PAES 2003. 193.o. 68 RISSER–PAES 2003. 194–197.o. 69 ZHELYAZKOVA, ANTONINA: Macedonia in April 2003 – Diagnosis: ’Cancer with galloping metastases’. In: Die Albaner in der Republik Makedonien. 2006. 125–142.o. (a továbbiakban: ZHELYAZKOVA 2006.)

21

Az általános politikai hangulat 2003 tavaszán szintén eltérő. A macedónok általános

apátiában voltak és szenvedtek a szkepticizmustól. Ohridtól az etnikai békét várták, de féltek

attól, hogy az albánok destabilizálhatják az országot. Általános kritikaként fogalmazódott

meg, hogy az albánok csak áldozatként hajlandóak magukra tekinteni és nem értik meg, hogy

nem lehet több joguk a többi nemzetiségnél. A macedón társadalom többsége borúsan látta

országa és nemzete jövőjét is; az állam de facto föderatív irányba alakult, az állam az albánok

által lakott területeken gyakorlatilag nincs jelen, a szervezett bűnözés megállíthatatlannak

tűnik, a demográfiai adatok az albánságnak kedveznek stb. A nemzeti oldal úgy érezte, hogy

kisemmézték őket, az államot külföldi nyomásra kell megosztani az albán kisebbséggel70. A

nemzetinyelvű sajtók a szembenállás érzelmi többletét nem mérsékelték, hanem fokozták71. A

lakosságon belül megindult egy spontán migráció, amelynek során a macedónok keletre

költöztek. Ezzel szemben az albán társadalom tele volt optimizmussal és várakozással:

mindenfajta változásra felkészültnek érezték magukat. A fiataloknál jól érzékelhető volt a

nemzeti identitás-keresés: az albán történelem a mindennapok szintjén instrumentalizálódott.

Ez a nemzeti identitás-keresés sajnálatosmódon hajlamos a macedón fél hasonló érzelmeit

erős kétellyel, bagatelizálva, esetenként gúnyosan kezelni72.

A párhuzamos társadalom létrejöttének jeleire a korábbi miniszterelnök, Ljubčo

Georgievski 2003 tavaszán számos cikket és tanulmányt írt az ország helyzetéről és felvetette

egy általános nemzetközi Balkán-konferencia szükségességét, ahol a résztvevők tiszta

nemzetállamokat lennének hivatottak létrehozni. Az ötlet mind belföldön, mind külföldön

komoly kritikát kapott, de akadtak támogatói is.

Az bizonyosnak tűnik, hogy 2003-ban már jól látható jelei voltak a megosztott

társadalomnak. A két etnikum közötti elidegenedés az élet minden terén jelen volt és lokális

szinten már föderatív keretek is létrejöttek: az identitás demonstrálására mindkét etnikum

más-más markereket használ(t). A macedónok a pravoszláv egyház keresztjeit állítják jól

látható helyekre, a könyvesboltok és autók tele vannak macedón nemzeti jelképekkel

(zászlók, térképek stb.). Az albánok elsősorban a demográfiai adottságokat demonstrálják: az

70 SCHRAMEYER, KLAUS: Stand der Implementierung des Rahmen-Vertrags von Ochrid vom 13. August 2002. In: Südosteuropa-Mitteilungen 2003/1. 83–84.o. 71 SCHMIDT, FABIAN: Die „Albanische Frage“ im Spiegel der regional-albanischen Diskussion. In: Südosteuropa 2000, Heft 7–8, 396–398.o. (a továbbiakban: SCHMIDT 2000.) 72 Egy macedóniai albán értelmiségi szignifikánsnak tekinthető véleményét ezzel kapcsolatban a következőképpen fogalmazta meg: „Macedonia has no traditions in statehood, no intellectual elite or political elite, and that’s where the problems come from. Their identity is uncertain – they weren’t Bulgarians. So what if you are Bulgarians? You used to be but no longer are. There’s no need to Serbianize their language deliberately. I write in four languages and I find it hardest to write Macedonian, which is my second native language. Because it is made up, both phonetically and lexically. You can’t build a state when you’re afraid of everybody – of the Greeks, of the Bulgarians, of the Serbs, of the Albanians. Those who are afraid of the neighbours can’t build a house.” ZHELYAZKOVA 2006. 131.o., az általános macedón és albán hangulatra ui. 135., 140–142.o.

22

utcák folyamatosan tele vannak albán fiatalokkal, nagy házakat építenek stb. Mindkét fél

könyvkiadása nagyrészt hazafias témájú és című könyvekre specializálódik stb.

Az elkülönülésre rákérdező és a multietnikus alternatívát megemlítő

tanulmánykészítők kérdésére mindkét oldalról hasonló szkeptikus válaszok érkeztek. Ezek

szerint a Balkánon a nemzetközi közösség minden állam számára előírta a multietnikusságot,

a liberális demokráciát stb., de ezek egyik országban sem léteznek; a félsziget államaiban

minden nemzetiség saját nemzetállamra vágyik73.

A 2004-es esztendő enyhülést hozott. Az etnikai feszültségeken nem kis mértékben

módosított az a tény, hogy a kormány 2004 januárjában elismerte a tetovoi egyetemet állami

egyetemnek. Ezzel összesen 4 egyetem lett, amely hosszútávon biztos hogy fenntarthatatlan

és értelmetlen egy ekkora országnak74.

Az Ohridban előírt változások egyik legfontosabbika volt a decentralizáció, amelyet

végül 2004-ben hagyott jóvá a macedón parlament. Ehhez azonban nem vezetett egyenes út,

mivel a macedón pártok egy része kísérletet tett ennek megakadályozására. Követelésükre

referendumot írtak ki, amely újabb etnikai válsággal fenyegetett. Ahmeti az albánokat a

referendum bojkottjára szólította fel.

Ebben a válságos pillanatban, 2004. november 5-én, talán nem véletlenül, az Egyesült

Államok (elsőként a nemzetközi közösségből) elismerte a „Macedón Köztársaságot”.

Macedónia korábban szövetségese lett a szuperhatalomnak és Irakba harcoló alakulatot

küldött. Ezzel szemben Görögország, amely korábban mindig aktívan lépett fel Macedóniával

kapcsolatban, az Egyesült Államok Irak-politikáját semleges távolságtartással követte.

Skopjéban örömmel fogadták a hírt, az USA nagykövetsége előtt örömtüntetést is

tartottak. Általános macedón vélekedés szerint ez mind befele, mind kifele erősítette az állam

tekintélyét és stabilitását, bár számoltak azzal is, hogy ez újabb konfliktushoz vezethet

Athénnal.

A hatalmas külpolitikai sikert követően a referendum sikertelen maradt: a választásra

jogosultak 26,24%-a nyílvánított csak véleményt és ebből sem mindenki mondott igent. Az

eredmény láttán pártszakadás következett be a VMRO-DPMNE-ben. Branko Crvenkovski

államelnök a referendum előkészítése folyamán végig arra törekedett, hogy a kiírás ne

73 Ezzel kapcsolatban a legszemléletesebb példa a következő volt (a multietnikusság példájaként Boszniát nevezték meg a kérdezők): „Bosnia is a zoo with different cages, there is no integration and all ethnic communities have been squeezed into their enclaves.” ZHELYAZKOVA 2006. 130.o., ill. a kérdéshez általában: ui. 126–129.o. 74 Erről és ált. az etnikumok politikai, média stb. képviseletéről lásd. KAHL 2006. 146–163.o.

23

teremtsen újabb árkokat, az etnikai béke lehetőleg maradjon meg. Összességében a külföld is

elégedett volt ezzel a végeredménnyel75.

És hogy a jövő milyen irányban döntheti el Macedónia sorsát? Ez alapvetően legalább

négy kérdéscsoport további fejlődésétől/alakulásától függhet: a két etnikum egymáshoz való

viszonyától, a macedón államiságétól, az albán nemzeti identitásétól és a függetlenné vált

Koszovó hatásától.

A két etnikum egymáshoz való viszonyára hosszútávon talán az állami iskolai oktatás

lesz a legnagyobb hatással. 2001-et követően számos osztályt választottak ketté etnikai

származás alapján. Ezek a bontott osztályok más-más időben jártak iskolába, hogy a diákok

közötti lehetséges konfliktusok számát csökkentsék. Idővel ez odavezetett, hogy egyes

esetekben az iskolai vezetés is kettéoszlott (2 igazgató, 2 iskolai elnevezés [1-1 macedón és

albán!] – főleg Kumanovóban). Ez a szegregáció egészen a minisztérium szintjáig

megfigyelhető. Ezt súlyosbítja, hogy az albán diákok egyre nagyobb számban tagadják meg,

hogy macedónul tanuljanak, míg a másik oldal továbbra is elutasítja az albán nyelv

megismerését.

Az Ohridi Keretegyezménynek meglettek a pozitiv hatásai mind az albán oktatási

programokban, mind az albán tankönyvekben, de a többi kisebbséget (romák, szerbek,

törökök stb.) illetően nem; ez pedig egyenlőre a többi kisebbséghez tartozó fiatalság

radikalizálódása felé mutat. A jelenlegi oktatásból a diákok azt szűrik le, hogy az országban

egymás mellett és nem egymással élnek a nemzetiségek. Fontos megjegyezni, hogy a

jelenlegi helyzet nem az 1990 utáni események következménye, hanem egyszerűen csak most

vált láthatóvá egy több évtizedes állami gyakorlat eredménye (ha úgy tetszik, akkor ez még

Nagy-Jugoszláviának a kudarca).

A békés jövőt illetően minden etnikumnak hinnie kell a közös célkitűzésekben; a

diákok tartós elkülönítése minden potenciális dialógus gátja. Mind a szülőket, mind a

diákokat, mind a tanárokat érdekeltté kell tenni a közös tanulásban és az iskolán túli

együttműködésben is (iskolázni kell magát a szülői generációt is). Olyan közös állami oktatási

stratégia kell, amely minden kisebbség érdekeit szem előtt tartja. És ami a legfontosabb:

mindehhez a lehető legtávolabb kell tartani a politikai pártokat. A nemzetközi közösségnek

75 REUTER, JENS: Nie mehr FYROM? Makedonien nach der Anerkennung durch die USA. In: Südosteuropa 2005, Heft 1. 46–56.o.

24

ezeket a törekvéseket minden lehetséges eszközzel, minden lehetséges szinten támogatnia

kell76.

Macedóniát, mint államot a nemzetközi közösség kívülről is stabilizálhatja. Egy

esetleges NATO- és EU-integráció (pl. világos kritérium rendszer a csatlakozásról) vagy egy

kívülről elősegített gazdasági növekedés és az ehhez kapcsolódó jólét megjelenése segíthetne

negligálni a jelenlegi etnikai feszültségek jórészét77. Egy ilyen demokratikus és gazdasági

stabilizáció akkor lenne sikeres, ha a térség többi országát is magában foglalná. Egy

gazdaságilag sikeres állam pozitív sikerélményt jelenthetne a nemzeti identitásokra is. Az

biztosnak tűnik ugyanis, hogy Macedóniában jelen pillanatban nagyobb a lehetőség a

normális életre egy albán számára, mint Albániában vagy Koszovóban.

Sokat javíthatna a helyzeten, ha a szomszédos balkáni országok végre feladnák

sokszor kicsinyesen önző, ugyanakkor több millió ember életével játszó nacionalista

politikájukat. Elsősorban Athénnak kellene ezzel kapcsolatban átgondolnia politikai

hozzáállását, hiszen a legutóbbi bukaresti szereplésével tovább erősítette a térség

destabilizációs tényezőit; ennek negatív következményeivel azonban előbb-utóbb

Görögországnak is szembe kell néznie. A macedón–albán viszony pozitív alakulásában a

tiranai diplomácia és Albánia békés és az európai integráció felé mutató fejlődése is komoly

tényezőt jelentene78.

Mindemellett maguknak a macedónoknak is tisztázni kellene végre saját nemzeti

identitásukat, hogy az ebből adódó problémákat is kezelni lehessen79.

A jövőben stabilizációs tényező lehet még az is, ha a macedón nemzet és az albánság

közös oldalon kerülne esetlegesen konfliktusba. Erre elsősorban a görögökkel kapcsolatban

kerülhet sor. Az időről-időre visszaköszönő fentebb részben már érintett görög külpolitikának

ugyanis nemcsak Macedóniával, hanem Albániával is van számos nézeteltérése. A történelmi

Észak-Epirusz és a ma Görögországhoz tartozó színalbán Çamëria ugyanis (kimondva-

kimondatlanul) területi viták tárgya. Közös platform lehet, hogy a Macedóniának javasolt

athéni elnevezések legtöbbje (pl. „Szláv-Macedónia”) az albánokat is sérti. Athén külpolitikai

törekvései mellett az ortodox világon belüli viszonyok is lehetőséget teremtenek az

76 Az oktatással kapcsolatos nézetek forrása: VETTERLEIN, MERLE: Bildungspolitik als Schlüssel zur Konfliktlösung in Makedonien. In: Internationale Politikanalyse, 2007 Februar, Friedrich Ebert Stiftung. 9–10.o. (a továbbiakban: VETTERLEIN 2007.) 77 Ehhez lásd a Balkán Center által készített interjút Trajko Slaveski macedón pénzügyminiszterrel (VMRO-DPMNE): www.balkancenter.hu/?page=macedonint (2008.06.12.) 78 TAVČIOVSKI, ALEKSANDAR: Macedonia’s Relationship with its Neighbours and its Perspectives for Euro-Atlantic Integration. In: ALTHAMMER 1999. 55.o. 79 MOORE, PATRICK: Scenarions for Macedonia’s Security. In: ALTHAMMER 1999. 73.o.

25

együttműködésre: bár szervezetileg és a célkitűzéseket tekintve lényegi különbség van az

isztambuli ökumenikus pátriárkátus és az athéni („nemzeti”) görög egyház között (előbbi is

„görög” nemzetiségű), kettejüket hagyományosan „görög nacionalistának” tartja mindkét nép

autokefál egyháza és főleg egyházjogi okok miatt súlyos konfrontációban állnak velük80.

Az állam léte és egysége függ a belső albán–albán viszonytól (pártok, vallások,

országok, város-vidék, emigránsok) is81. Ez alatt nem a két nagy pártszövetséghez tartozó

albán pártokat kell érteni (hiszen ők ha etnikai értelemben vett paritásban is, de többé-kevésbé

politikai értékek mellett csoportosulnak), hanem a határokon átívelő albán nemzeti identitás

alakulását. Az albán nemzeti identitás eddig egy vallásokon felülálló nemzeti gondolaton és

az emellett ugyanilyen erős alapot jelentő regionális (Albánia, Koszovó, Macedónia,

Montenegró stb.) tudaton egyensúlyozott82. Kérdés, hogy a jövőt illetően melyik lesz a kettő

közül az erősebb, áll-e be változás a kettő egyensúlyában? Kérdés, hogy a regionalitásból

eredő mentalitásbeli különbségek az albánoknál számottevőek maradnak-e az informatika

korszakában? Kérdés, hogy a hagyományosan vallási toleranciában élő albánoknál nem borul-

e fel a konfesszionális egyensúly? Egy radikálisabb (harmadik) muszlim erő megjelenése

Miranda Vickers szerint ugyanis elképzelhető. Tisztában kell ugyanakkor lenni azzal, hogy

egy ilyen irányzat egyben az albán nemzeti gondolat legitimitásának végét, rossz esetben

halálát is jelenthetné, ezért ez bizonyosan komoly belső albán–albán konfliktusokhoz

vezetne83.

Habár a Balkánon a „Nagy” vagy „Nagyobb” (esetleg „Egyesült”, mint „Egyesült-

Macedónia”) szócskával kezdődő nemzeti vágyállamok nagyon rosszul hangzanak (Nagy-

Bulgária; Nagyobb-Görögország stb.), szintén kérdés, hogy miután az albánok mindent

elérnek a szláv népekkel szemben, nem tesznek-e előbb-utóbb kísérletet Nagy-Albánia

létrehozására? És ha lesz Nagy-Albánia, akkor az egy egységes nemzetállam lesz-e, vagy

80 A lehetséges közös macedón–albán együttműködésről többek között lásd. HOPPE 1993. 233–241.o. és SCHMIDT-NEKE, MICHAEL: Schwierige Nachbarschaft: Albanien zwischen Griechenland uns Makedonien. In: Südosteuropa 1994, Heft 11–12, 671–675.o. 81 A kérdéshez ált. lásd. SCHMIDT 2000. 375–400.o. 82 Ezzel kapcsolatban az alábbi véleményt gyűjtötte be az Antonina Zhelyazkova vezette kutatócsoport egy macedóniai albán politikustól (anonym): a kérdés úgy hangzott, hogy hogyan definiálja magát az illető, macedóniai albánnak, jugoszláv-albánnak, nyugat-macedóniai albánnak stb. A válasz a következőképpen hangzott: „My country is Macedonia. Here I have a grandfather and great-grandfather [...] Neither Albania nor Kosovo are my fatherland. There is one language: Albanian. [...] There are also differences in the traditions and culture, but they aren’t significant. We have three religions – Catholics, Orthodox and Muslims – but there have never been religious controversies among the Albanians, irrespective of their religion, because Albanianism is above all. I Think Albania is Germany, Kosovo is like Austria, while Macedonia is like Switzerland. There’s nothing to stop anyone from having their own culture and traditions.” ZHELYAZKOVA 2006. 131.o. 83 Erről bővebben lásd. VICKERS, MIRANDA: Islam in Albania. In: Advanced Research and Assessment Group, Balkans Series 2008/9. Defence Academy of the United Kingdom, 2008 March. 1–13.o.

26

tekintettel a roppant tagolt albán társadalmakra, egy föderáció? Megteremthető-e egyáltalán

az egységes albán nemzet?84

Kérdés, hogy lesznek-e a jövőben a félszigeten nagyobb albán migráns hullámok, és

ha igen, akkor honnan hova irányulnak és mi lesz a kiváltó okuk?85

A jövő szempontjából nem közömbös, hogy az albánokkal tárgyaló macedón fél, sőt

maga a nemzetközi közösség is képes lesz-e megérteni az albán gondolkodás mozgatórugóit,

pl. azt, hogy milyen a viszonyuk a történelemhez (a saját történelmükhöz)? Ebben a

kulcskérdés az 1912–1913-as események megértésében van, mert az Oszmán Birodalom

európai felének szétesése nemcsak az albánoknál, hanem minden balkáni muszlim népnél az

egyik legfontosabb viszonyítási pont. Az Oszmán Birodalom szétesésével 19. századi

alapokon nyugvó szláv (szövetségi) nemzetállamok jöttek létre, amelyek a félsziget

muszlimjait (és nem szláv népeit, pl. németeket, magyarokat, olaszokat) többségükben nem

tekintették egyenrangú partnernek, helyzetüket nem vagy csak részben rendezték az új állami

keretek között. E nemzetállami kísérlet azonban 80 év elteltével gyakorlatilag kudarchoz

vezetett. Régi-új államok jöttek létre, amelyeknek legitimációja azonban mégiscsak (Nagy-

)Jugoszláviához kötötte őket és amelyek az albánok helyzetét továbbra sem rendezték

alkotmányosan. A balkáni muszlim (albán) történelemszemlélet másik egyre markánsabb

sarokpontja, hogy az egykori birodalmakat (Oszmán Birodalom, Osztrák–Magyar Monarchia)

erősebb legitimációs tényezőnek tekinti, mint az 1918 utáni államokat, többek között amiatt,

mert előbbiek nem csupán néhány évtizedig, hanem évszázadokig fennálltak (ill. amiatt mert

ennek nyomai a félszigeten nyílvánvalóak)86.

Koszovó függetlenségének kikiáltása, nemzetközi elismertségének problémái

bizonyosan hatással lesznek a déli szomszédra is; ezen tendenciák irányultsága ugyanakkor

jelenleg megjósolhatatlan.

Összefoglalva megállapítható, hogy az Ohridi Keretegyezmény megszüntette ugyan a

fegyveres erőszakot, de nem vette figyelembe a macedóniai konfliktusstruktúra

bonyolultságát. A stabilizáló és destabilizáló tényezők össze-vissza szövik át egymást, ill.

annyira egymásba vannak gabalyodva, hogy az ország jövőjének megjóslása alapvetően a

„szakértő” optimista vagy pesszimista beállítottságától függ (érvek mindkettő számára 84 Ehhez többek között lásd. TROEBST, STEFAN: Die Albanische Frage – Entwicklungszenarien. In: Südosteuropa-Mitteilungen 2000/2. 124.o. 85 HOPPE 1993. 237.o. 86 Az albán szemléletről bővebben lásd. XHAFERI, ARBËN: Albanian concerns in the Balkans. In: Die Albaner in der Republik Makedonien. 2006. 119–123.o.

27

akadnak). Számos konfliktusforrás megszűnt, számosat jól kezelnek, számosat nem vettek

figyelembe, számos pedig ismeretlen maradt. Macedónia ma egy olyan állam, ahol két

párhuzamos társadalom van, amely ugyan minden szinten kommunikál bizonyos fokig, de az

élet minden területét etnikai vonalak osztják ketté. Az is bizonyos, hogy az állam a teljes

binacionalitás felé tart jelenleg87.

87 VETTERLEIN 2007. 10–11.o.