16
26. évfolyam, 9. szám, 2018. május 23. 9. číslo, 26. ročník, 23. mája 2018 VYCHÁDZA DVOJTÝŽDENNE DUNASZERDAHELYI DUNAJSKOSTREDSKÝ HÍRNÖK HLÁSNIK Megszokott jelenet a városi közleke- désben. Az előttem haladó autó fékez, s hirte- len elkezd tolatni az egyirányú utcában, egyre közelebb érkezve hozzám. Rájött, más irányba akar térni. Közben nem vesz tudomást arról, hogy figyelmetlensége két másik autót is veszélyeztet. Dudá- lunk mindketten, hogy észrevegyen ben- nünket. Erre meglepetésként a sofőr „hölgy” kiugrik az autóból, s elkezd ve- lünk ingerülten kiabálni, hogy hova sie- tünk, és miért nem hagyjuk nyugodtan leparkolni. Mert hát ugye, rájött, ő a má- sik úton akarna inkább megállni. Kínos mosoly ül az arcomra, de elszo- morít a történet. Nem tartozom azok közé, akik minden apróságért a másikra szólnak, pedig morgolódom én eleget az autóban ülve, miközben a város utcáit szelem, de a történtek után valóban el- töprengek. Hogy milyen jólesik a közle- kedés során egy-egy gesztus, vagy egy köszönet, mert ugye, mindenki hibázik, vagy lehet figyelmetlen, s jó tudni, hogy a másik fél ilyenkor megengedő tud lenni. Mégis, most nem volt részem semmi ilyenben. Azt tapasztaljuk, s nemcsak az uta- kon, hanem az élet legtöbb területén, hogy egyre kevésbé vagyunk elfogadóak vagy megbocsátóak. Pedig személy sze- rint – a krisztusi korban járva – éppen arra lettem figyelmes, hogy ezen a téren léptem előre. A hirtelen jött ítéletek ugyan sokszor rajtam is úrrá lesznek, de egyre inkább igyekszem megértőbben kezelni az embertársaimat, s elfogadni hibáikat is. Valahogy azonban mégis dühít, ha éppen a kölcsönös odafigyelés hiányát lá- tom. Pedig, ahogy Feldmár András is ír- ja, az élet nem betegség, s ezért nem is di- agnózisra és kezelésre van szükségünk, hanem arra, hogy képesek legyünk fi- gyelni rá. Hogy megértsük, miért gondo- lunk és miért teszünk inkább ezt, mint azt, s mi fontos, mi nem, és mit is jelent valami, meg persze, mennyit ér. Legyünk hasonlóan az idővel is. Be- csüljük nagyra, s ne rohanjunk folyton csak előre, miközben nem éljük, értjük meg a körülöttünk zajló történéseket. Rajkovics Péter főszerkesztő Türelmetlenül MEGJELENIK KÉTHETENTE

DH 2018-09 Layout 1 - dunajskostredsky.skdunajskostredsky.sk/files/download/dh/dh_2018-09_korrekturazott.pdf · tom. Pedig, ahogy Feldmár András is ír-ja, az élet nem betegség,

  • Upload
    others

  • View
    0

  • Download
    0

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: DH 2018-09 Layout 1 - dunajskostredsky.skdunajskostredsky.sk/files/download/dh/dh_2018-09_korrekturazott.pdf · tom. Pedig, ahogy Feldmár András is ír-ja, az élet nem betegség,

26. évfolyam, 9. szám, 2018. május 23. 9. číslo, 26. ročník, 23. mája 2018

VYCHÁDZA DVOJTÝŽDENNE

DUNASZERDAHELYIDUNAJSKOSTREDSKÝHÍRNÖK HLÁSNIK

Megszokott jelenet a városi közleke-désben.

Az előttem haladó autó fékez, s hirte-len elkezd tolatni az egyirányú utcában,egyre közelebb érkezve hozzám. Rájött,más irányba akar térni. Közben nem vesztudomást arról, hogy figyelmetlenségekét másik autót is veszélyeztet. Dudá-lunk mindketten, hogy észrevegyen ben-nünket. Erre meglepetésként a sofőr„hölgy” kiugrik az autóból, s elkezd ve-lünk ingerülten kiabálni, hogy hova sie-tünk, és miért nem hagyjuk nyugodtanleparkolni. Mert hát ugye, rájött, ő a má-sik úton akarna inkább megállni.

Kínos mosoly ül az arcomra, de elszo-morít a történet. Nem tartozom azokközé, akik minden apróságért a másikra

szólnak, pedig morgolódom én eleget azautóban ülve, miközben a város utcáitszelem, de a történtek után valóban el-töprengek. Hogy milyen jólesik a közle-kedés során egy-egy gesztus, vagy egyköszönet, mert ugye, mindenki hibázik,vagy lehet figyelmetlen, s jó tudni, hogy amásik fél ilyenkor megengedő tud lenni.Mégis, most nem volt részem semmiilyenben.

Azt tapasztaljuk, s nemcsak az uta-kon, hanem az élet legtöbb területén,hogy egyre kevésbé vagyunk elfogadóakvagy megbocsátóak. Pedig személy sze-rint – a krisztusi korban járva – éppenarra lettem figyelmes, hogy ezen a térenléptem előre. A hirtelen jött ítéletekugyan sokszor rajtam is úrrá lesznek, de

egyre inkább igyekszem megértőbbenkezelni az embertársaimat, s elfogadnihibáikat is.

Valahogy azonban mégis dühít, haéppen a kölcsönös odafigyelés hiányát lá-tom. Pedig, ahogy Feldmár András is ír-ja, az élet nem betegség, s ezért nem is di-agnózisra és kezelésre van szükségünk,hanem arra, hogy képesek legyünk fi-gyelni rá. Hogy megértsük, miért gondo-lunk és miért teszünk inkább ezt, mintazt, s mi fontos, mi nem, és mit is jelentvalami, meg persze, mennyit ér.

Legyünk hasonlóan az idővel is. Be-csüljük nagyra, s ne rohanjunk folytoncsak előre, miközben nem éljük, értjükmeg a körülöttünk zajló történéseket.

Rajkovics Péter főszerkesztő

Türelmetlenül

MEGJELENIK KÉTHETENTE

Page 2: DH 2018-09 Layout 1 - dunajskostredsky.skdunajskostredsky.sk/files/download/dh/dh_2018-09_korrekturazott.pdf · tom. Pedig, ahogy Feldmár András is ír-ja, az élet nem betegség,

DUNASZERDAHELYI HÍRNÖK – DUNAJSKOSTREDSKÝ HLÁSNIK / 2018. 5. 23.2

Májusi tánc a nyugdíjasklubban

Múlt csütörtökön délután a városinyugdíjasklubban találkoztak városunkszépkorú polgárai, hogy beszélgetéssel,tánccal múlassák az időt.

Dr. Hájos Zoltán polgármester úr invi-tálta meg a nyugdíjasklub tagjait az éventemegrendezésre kerülő majálisra, melyen ajó hangulatról a felbári Kósa József gon-doskodott. Zenével, tánccal, beszélgetés-sel telt a kellemes délután, melyre a klubvezetője, Lepi Mária elmondása szerintközel százan jöttek el.

Májový tanec v klube dôchodcovSeniori nášho mesta sa minulý štvrtok

popoludní stretli v klube dôchodcov, abysa porozprávali a zatancovali.

Na každoročný majáles ich pozval pri-mátor mesta, Hájos Zoltán, o dobrú ná-ladu sa postaral Kósa József z HornéhoBaru. Popoludnie, na ktoré podľa vedúcejklubu, Lepi Márie prišlo okolo 100 ľudí,sa nieslo v znamení hudby, tanca a prí-jemných rozhovorov.

Ismét közlekedik a biciklibuszÁprilis utolsó szombatjától hétvégeken és ünnepnapokon újra közlekedik

Dunaszerdahelyről a kerékpárokat is szállító speciális autóbuszjárat. A tavalyi-hoz képest azonban az útvonala alaposan megváltozott, mert a végállomásaDunacsún lett. Újdonságnak számít az is, hogy a bicikliszállítás és az utazásteljesen ingyenes lesz.

A buszjárat a dunaszerdahelyi városházával szembeni megállóról indul10.30-kor, 13.30-kor, Dunacsúnról vissza pedig 12 és 18 órakor. A járatnakkét közbeeső megállója van még Bősön, a gáton és Vajkán, a kompkikötő köze-lében, a Csente csárdánál.

A Dunaszerdahelyi Autóbusz-közlekedési Vállalat sokat remél attól, hogyegészen Dunacsúnig szállítja elsősorban a bringásokat és a görkorcsolyázókat.Ezzel a döntéssel főleg a régióbeli kerékpáros turizmust szeretnék támogatni.

A nyolcadik szezonját megkezdő különleges autóbusz egyedülálló az or-szágban, amely kerékpárok szállítására is alkalmas. Mintegy 20 kerékpár elhe-lyezését biztosító tér van erre kialakítva, huszan utazhatnak benne, és állóhe-lyek is vannak. A dunaszerdahelyiek és a turisták részéről nagy az érdeklődés aspeciális járat iránt. Az új, attraktívabb útvonaltól azt várják a járat működtetői,hogy a hétvégeken még többen „nyergelnek át” kerékpárra és görkorcsolyára, hi-szen a felvízcsatorna gátján mindkét oldalon kiváló lehetőség nyílik erre.

Az autóbusz a tervek szerint október 14-ig közlekedik, de ez az időjárástólfüggően módosulhat.

Bővebb aktuális információk: 0910/49 49 49További információk a http://www.sadds.sk/hu/cyklobus weboldalon.

Rövid hír

Cím / Adresa: Erzsébet tér 1203 Alžbetínske námestie 1203

E-mail: [email protected] Web: dunaszerdahelyi.sk

dunajskostredsky.sk

Lapunk elérhetőségei

További programkínálat, információk, híreink Dunaszerdahelyről:

www.dunaszerdahelyi.sk

Všetky články, programy, aktuálne informácie

a správy nájdete na našej stránke:

www.dunajskostredsky.sk

SZ

ÍNE

S –

FA

RE

BN

É

Page 3: DH 2018-09 Layout 1 - dunajskostredsky.skdunajskostredsky.sk/files/download/dh/dh_2018-09_korrekturazott.pdf · tom. Pedig, ahogy Feldmár András is ír-ja, az élet nem betegség,

A rendezvényen mai és egykori alkal-mazottak találkozhattak, akiket elsőkéntdr. Vermes András, az osztály jelenlegifőorvosa köszöntött. Elmondta, öröm-mel fogadta a kezdeményezést, s akárhagyomány is kialakulhat a találkozóból.Polák Melinda főnővér az elmúlt háromévtized történetét elevenítette fel, s azosztály átalakulásának folyamatába isbetekintést nyerhettek a résztvevők. Dr.Milan Žúži, az indulástól egészen 2007-ig az osztály vezető főorvosa, pedig akezdetekkel kapcsolatos történetekkelszínesítette ünnepi beszédét.

Az osztály még 1988. február 26-án asomorjai poliklinika második emeleténnyílt meg, majd négy évvel később ősszelSomorjáról Dunaszerdahelyre költö-zött, és még ugyanebben az évben meg-nyílt Felbáron a neurorehabilitációs osz-tály is, amely tíz évig működött.

A neurológián kezelt betegek többsé-ge két nagy csoportba sorolható: egyikrészük a szélütés vagy agyvérzéssel ke-zelt beteg, másik felük gerincproblémák-

kal, ideggyulladással küzd. Dunaszerda-helyen éves szinten nagyságrendileg ezerbeteget kezelnek, a számuk az elmúltévekben jelentősen nem változott, de azérrendszeri betegségek sajnos egyre fia-talabb emberek esetében jelentkeznek,amelyekhez feltehetően a felgyorsultéletmóddal járó stressz is hozzájárul.

A dunaszerdahelyi osztály a harmincévével a fiatalok közé tartozik szlovákiaiviszonylatban, a statisztikák szintjénegyébként az országoshoz hasonló ará-nyokat mutatnak a betegek megoszlásaszintjén. Az elmúlt évtizedben felgyor-sult a fejlesztés a kórházban, korábbannem is gondolták volna, hogy Dunaszer-dahelyen is ilyen minőségű CT lesz elér-hető, vagy mágneses rezonancia is lesz ajárásunkban.

Az osztály jelenlegi alkalmazottainakszáma 36, ide tartoznak az orvosok, nő-vérek, egészségügyi aszisztensek, ápoló-nők, ápolók, gyógytornászok, logopé-dus, takarítónők. Külön megemlíthetjüka neurológiai szakrendelőket, EEG,EMG vizsgálati szakrendelőt, és a nap-pali infúziós kezelés rendelőjét, ahol le-hetőség nyílik az ózonkezelésére is. Azelmúlt három évtized alatt közel kétszá-zan dolgoztak a betegek felépülése érde-kében.

Az osztályt 2007-től idén februárigdr. Fekete Márta főorvos asszony vezet-te, akit idén Vermes András főorvos vál-tott. A főnővéri tisztséget a kezdetektőlegészen 2016 decemberéig Álló Máriatöltötte be. Jelenleg az osztály főnővérePolák Melinda.

Harmincéves a neurológiai osztályA Sikabonyi Közösségi Házban

ünnepelte fennállásának harmin-cadik jubileumát a dunaszerdahe-lyi kórház neurológiai osztálya,május 19-én.

A sárga-kékek a Fortuna Liga záró-fordulójában négygólos sikert arattaka rózsahegyiek vendégeként, s ezzel atáblázat harmadik helyén végeztek.

Az eredmény azt is jelentette, hogy aDAC 25 év után ismét nemzetközi ku-pában, az Európa-ligában indulhat. Aszombaton este 11 órakor Dunaszerda-helyre érkező csapatot szurkolók sokasá-ga várta a MOL Arénánál, hogy együttünnepelhesse velük a fantasztikus ered-ményt, amely az új tulajdonos, VilágiOszkár és csapatának újabb nagy sikere.

A focicsapatunk utoljára még 1993-ban a Casino Salzburggal mérte összetudását az egykori UEFA-kupában, ak-kor nem sikerült a továbbjutás az oszt-

rákok ellen, akik végül a döntőig mene-teltek. Arról, hogy ki lesz az ellenfelünk,a június 19-én, a svájci Nyonban tartott

sorsolás dönt majd. A találkozókra júli-us második és harmadik hetében kerülmajd sor.

Nemzetközi kupába jutott a DAC

ES

EM

ÉN

Y

Page 4: DH 2018-09 Layout 1 - dunajskostredsky.skdunajskostredsky.sk/files/download/dh/dh_2018-09_korrekturazott.pdf · tom. Pedig, ahogy Feldmár András is ír-ja, az élet nem betegség,

DUNASZERDAHELYI HÍRNÖK – DUNAJSKOSTREDSKÝ HLÁSNIK / 2018. 5. 23.4

Az est főszervezői tiszteletüket ésmegbecsülésüket fejezték ki azoknakaz egészségügyi nővéreknek, ápolók-nak, akik áldozatos, elkötelezett és sok-szor embert próbáló munkájukkal vég-zik a beteg emberek ápolását, és segítikgyógyulásukat.

Az ünnepség előtt Albín Časár fes-tőművész kiállítását nyitották meg aCsaplár Benedek Városi MűvelődésiKözpont előcsarnokában.

Egy a régióban dolgozó polgári tár-sulás, a Pomoc od srdca – Szívből jövősegítség nevű helyi önkéntes szervezetfelkérésére szerveződött a jótékonyság-gal összekötött tárlat. A kiállító mű-vész képeinek eladásából ugyanis azönkéntes szervezet is támogatáshozjut, a rászoruló családokkal, beteg gye-rekekkel, otthontalan és egyedül élőidős emberekkel, otthontalan állatok-kal foglalkozó társulás a befolyt össze-

get is az önkéntes munkájára fordítja.Dr. Hájos Zoltán megnyitójában kö-szöntötte az egybegyűlteket, majdhangsúlyozta a kiállítás jótékonyságivoltát. A festőművész megköszönte alehetőséget, hogy munkáin keresztül isjó ügyet támogathat.

A kiállítást annak kurátora, dr.Magdaléna Janotová mutatta be rövi-den. Kiemelte, hogy Albín Časárnakmindig a körülötte lévő külvilág és tájadott kimeríthetetlen ötlettárat festmé-nyeihez. Az előcsarnokban kiállított 41művön érezhető a világ szépségének

ünneplése, az érzelmek mélysége, me-lyek mind bizonyítékai a művész érett-ségének.

Az Ápolók nemzetközi napja alkal-mából rendezett esten az ünnepelteketelőbb az Egészségügyi Középiskola di-ákjai, Csető Rozália és Mária Szolgai kö-szöntötték egy-egy verssel. Majd az estműsorvezetői, Bíró Éva és Tilajčík Editüdvözölték a megjelenteket, az ápolókat,akik segítik az orvosok munkáját a járó-beteg-ellátásnál, a műtéteknél, valamintkiveszik a részüket az otthoni ápolásbólis. Olyan hivatás ez, amelynek nagysze-rűségét és önzetlen odaadását csak aztudja átlátni, aki valamilyen módon –akár betegként, akár hozzátartozóként,akár munkatársként – kapcsolatba ke-rült már a nővérekkel.

Köszöntötték a megjelent vendége-ket, dr. Hájos Zoltánt, Dunaszerda-hely polgármesterét, megyei képviselőt,Berényi Józsefet, a Nagyszombati Ke-rületi Önkormányzat alelnökét, dr.Horváth Zoltánt, Dunaszerdahely vá-ros alpolgármesterét, Puha Györgyöt, adunaszerdahelyi városi önkormányzategészségügyi bizottságának elnökét,Bock Sylviát, a Dunaszerdahelyi Kór-ház és Rendelőintézet igazgatónőjét,Földes Henriettát, a dunaszerdahelyi

Nélkülük nehezebb lenne a páciensek életeÖtödik alkalommal jutalmaz-

ták a Dunaszerdahelyi járásbandolgozó nővéreket és ápolókat azÁpolók nemzetközi napja alkal-mából rendezett ünnepi esten,amely az Összefogással a holna-pért Polgári Társulás és a Nagy-szombati Kerületi ÖnkormányzatMKP-s képviselői klubjának kez-deményezésére valósult meg.

ÁP

OLÓ

K N

EM

ZE

TK

ÖZ

I N

AP

JA

Page 5: DH 2018-09 Layout 1 - dunajskostredsky.skdunajskostredsky.sk/files/download/dh/dh_2018-09_korrekturazott.pdf · tom. Pedig, ahogy Feldmár András is ír-ja, az élet nem betegség,

WWW.DUNASZERDAHELYI.SK • WWW.DUNAJSKOSTREDSKY.SK 5

ÁP

OLÓ

K N

EM

ZE

TK

ÖZ

I NA

PJA

kórház ápolásért felelős igazgatóhelyet-tesét, a Nővérek és Szülészassziszten-sek Regionális Kamarájának elnöknő-jét, Fekete Mónikát, a kitüntetett nővé-reket és ápolókat, valamint mindenkedves megjelentet.

A polgámester a szervezők nevébenköszönte meg a díjazottaknak, hogy el-fogadták a meghívást. Elmondta, hogyöt évvel ezelőtt kezdték – a pedagógu-sok díjazásának mintájára – Dunaszer-dahelyen is megünnepelni a nővéreket,mert úgy érezték, erkölcsi kötelessé-gük, hogy megköszönjék az egészség-ügyben dolgozó ápolók munkáját.Azoknak, akik nagy szeretettel, elhiva-tottsággal végzik munkájukat, akár azorvosok mellett, a kórházi vagy szociá-lis intézményekben, a magánrendelők-ben vagy éppen a bölcsődében. Elgon-dolkodtatónak nevezte azonban, hogyaz egészségügyi középiskolában sok di-ák azon gondolkodik, hogy az iskola el-végzése után külföldön vállalna mun-kát. Ezt a társadalom és a politikai nemakarás hibájának nevezte, mivel mégmindig nem oldódott meg, hogy kellő-képpen díjazzák az egészségügybendolgozók munkáját. Ezért megköszön-te azt a munkát, amit végeznek, akár avárosban, akár a szélesebb régióbandolgozóknak, hiszen nagy közösségetszolgálnak munkájukkal. Jó egészséget,kitartást kívánt az ünnepelteknek, kí-vánta, hogy a családjuk is segítse őketmunkájuk iránti megértéssel.

Berényi József, megyei alelnök a me-gyei önkormányzat nevében köszön-tötte a megjelenteket. Örömét fejezteki, hogy már ötödik alkalommal sike-rült megszervezni ezt az ünnepséget –köszönve elsősorban Dunaszerdahelyváros vezetésének. Elmondta, a nővé-rek munkája nélkül sokkal nehezebblenne a páciensek élete, hiszen nem ke-vés, amit végeznek, komoly időráfordí-tással jár ez a munka, és nemcsak azápolók részéről, hanem a családtagokrészéről is. Kiemelte, ennek a munká-nak külön küldetése van, amit legalábbévi egy alkalommal el kell ismernünkünnepség keretében. Sokszor ugyaniskicsi segítségen múlik, hogy adott, ki-szolgáltatott helyzetben is érzi a páci-ens, hogy van kire számítani, van segít-ség az orvosi segítségen túl. Sok olyanszakemberre van szükség, akik kiváló-an végzik munkájukat, ezért őket a jö-vőben is el szeretnék ismerni – zártaszavait Berényi.

Fekete Mónika, a Nővérek és Szü-lészasszisztensek Regionális Kamará-jának elnöknője, a kamara nevében kö-szöntötte az egybegyűlteket. Mintmondta, szomorúnak tartja, hogy atársadalom nem szentel kellő figyelmetnekik, hiszen munkájuk nélkülözhetet-len az orvosok munkája mellett - hatal-mas odaadással, mosollyal arcukonvégzik munkájukat egyfajta küldetés-ként, sokszor akár önmaguk kényelmé-nek, idejének feláldozásával. Rámuta-

tott arra, mennyire riasztó országunk-ban, hogy az ápolók életkora egyre nö-vekszik, ezért különösen megérdemlikaz elismerést.

A köszöntők után a kitüntetésekhezérkeztünk. A pénteki ünnepségen 10kiemelkedő munkát végző, az egészség-ügyben dolgozó nővér, ápoló került ju-talmazásra. Az első 6 nővért a Nővérekés Szülészasszisztensek Regionális Ka-marája a dunaszerdahelyi kórházzalközösen jelölte a kitüntetésre. Az estsorán a város területén működő szociá-lis szolgáltatásokat nyújtó intézmé-nyek, a bölcsőde és az idősek otthonaegy-egy alkalmazottját is jutalombanrészesítették, akiket az említett intéz-mények igazgatói javasoltak a kitünte-tésre. Az ünnepségen két magánorvosirendelőben dolgozó egészségügyi nővéris kitüntetésben részesült, őket a polgá-rok javaslatai alapján választották ki.

A Nővérek és SzülészasszisztensekRegionális Kamarája és a dunaszerda-helyi kórház által jelölt kitüntettetek:

Bc. Matusová Klára 26 éve dolgozika dunaszerdahelyi kórház neurológiaiosztályán. A pozsonyi Szlovák Egész-ségügyi Egyetemen szerzett diplomátbetegápolói szakon, majd specializálttanulmányokat folytatott a belgyógyá-szat szakterületén.

Gálfy Hajnalka az egészségügyi közép-iskola elvégzése után, 1967-ben helyezke-dett el a dunaszerdahelyi kórház gyermek-osztályán, ahol a mai napig dolgozik.

Page 6: DH 2018-09 Layout 1 - dunajskostredsky.skdunajskostredsky.sk/files/download/dh/dh_2018-09_korrekturazott.pdf · tom. Pedig, ahogy Feldmár András is ír-ja, az élet nem betegség,

DUNASZERDAHELYI HÍRNÖK – DUNAJSKOSTREDSKÝ HLÁSNIK / 2018. 5. 23.6

Gányovics Márta az egészségügyben26 éves gyakorlattal rendelkezik.2011-től a dunaszerdahelyi kórház or-topédiai-baleseti sebészeti osztályán,majd 2013-tól az önálló ortopédiaiosztályon dolgozik.

Brezovská Gabriella 1987-től dol-gozik az egészségügyben. A dunaszer-dahelyi kórháznak 1996-tól az alkal-mazottja. A fiziátriai-rehabilitációsszakrendelőben 2000 óta végzi mun-káját

Vörös Henrietta 1990-ben fejeztebe az egészségügyi középiskolát, majdrögtön a dunaszerdahelyi kórház sebé-szeti osztályán kezdett nővérként dol-gozni. Később mentősnővérként, majda kórház sürgősségi rendelőjében dol-gozott. 2015-től a mai napig a balesetisebészeti osztályon specializált sebész-nővérként végzi munkáját. Sajnosegészségügyi okok miatt nem tudottrészt venni az ünnepségen, ezért he-lyette kolléganője, Kósa Judit vette átaz elismerést.

Gerhát Mária 33 éves szakmai gya-korlattal rendelkezik az egészség-ügyben. 10 éve a nőgyógyászati-szülé-szeti osztályon vezető szülészasszisz-tens, emellett a nappali szolgálat me-nedzsere.

A város területén működő szociálisszolgáltatásokat nyújtó intézmények, abölcsőde és az idősek otthona egy-egy

alkalmazottja is jutalomban részesült,őket az említett intézmények igazgatóijavasolták kitüntetésre.

Juhos Erika a dunaszerdahelyiegészségügyi középiskolában végzett,majd a tanulmányok befejezése utángyereknővérként előbb a somorjai, ké-sőbb a dunaszerdahelyi Fučík utcai,majd a Rózsaligeti bölcsődében dolgo-zott. 1991 és 2009 között a mentálisansérült gyerekek napközi otthonábanvégezte munkáját, jelenleg a városi böl-csődében gyereknővér.

Takács Berta a dunaszerdahelyiegészségügyi középiskola elvégzéseután 1976-ban a dunaszerdahelyi kór-

ház belgyógyászati osztályán kezdettdolgozni. A királyfiakarcsai utókezelésiosztályon, majd a felbári geriátriai osz-tályon dolgozott, 2007-ig a dunaszer-dahelyi kórház alkalmazottja volt. Je-lenleg a nyugati lakótelepen találhatóidősek otthonában rehabilitációs nő-vérként dolgozik.

Az utolsó két kitüntetettre a polgá-rok szavazhattak. A legtöbb szavazatotEgri Lívia és Bindics Éva kapták, akikmagánrendelőben dolgoznak.

Egri Lívia tanulmányai elvégzéseután a dunaszerdahelyi kórházbankezdte nővéri pályafutását a belgyógyá-szati osztályon. Később az EKG éskardiologiai rendelőben, majd 2009 jú-liusától az angiológiai magánrendelő-ben végzi tevékenységét.

Bindics Éva az egészségügyi szakkö-zépiskola elvégzése után a somorjaikórház belgyógyászati osztályán kezdteel nővéri munkáját. 1983-tól körzetiorvosi rendelőkben tevékenykedett:Várkonyon, Felbáron, majd 1988-tólnapjainkig Bősön.

Az ünnepi estet az ismert együttes, aFor you a capella énekegyüttes zárta.Öt fiatal énekes, akik hangjukat egye-sítve, hangszerek használata nélkül is-mert hazai és külföldi slágereket szólal-tattak meg a capella stílusban.

Page 7: DH 2018-09 Layout 1 - dunajskostredsky.skdunajskostredsky.sk/files/download/dh/dh_2018-09_korrekturazott.pdf · tom. Pedig, ahogy Feldmár András is ír-ja, az élet nem betegség,

WWW.DUNASZERDAHELYI.SK • WWW.DUNAJSKOSTREDSKY.SK 7

Nemyslím si, že žijem v reálnom svete

– Ak dobre viem, do Dunajskej stredy ste sa presťahovali vdetstve?

– Základnú školu som začal navštevovať v Ivanke pri Du-naji a keď som bol piatak, rodičia sa presťahovali do DunajskejStredy. Moja mama vyrastala neďaleko, takže poznala tunajšieokolie, preto sme išli bývať sem do mesta, kde odvtedy žijem.Z detstva mám samé pekné spomienky. Po základnej školesom pokračoval v Bratislave, vybral som si odbor autoklam-piar. Škola mi nepôsobila žiadne ťažkosti, avšak po jej skonče-ní som sa tomuto odboru nikdy nevenoval, hoci vtedy to bolazaujímavá práca, keďže jej výsledok bol ihneď viditeľný.

– Čomu ste sa začali venovať?– Vtedy bolo práve obdobie zmeny štátneho zriadenia a ja

som začal podnikať v oblasti výpočtovej techniky. Robili smepre firmy multimediálne cd-čka, ale aj videoklipy, napríkladPetrovi Lipovi, s ktorým sme aj vyhrali cenu. Rád som s nímpracoval, bolo na ňom vidieť, že napriek jeho úspechom ostalčlovekom, lebo bol poznačený všeličím, čo v živote preskákal.

– Ani vy sa nemôžete sťažovať.– Áno, aj ja som mal v živote jednu trhlinu.– Čo sa stalo?– Jeden člen rodiny ma požiadal, či by som s ním nespolu-

pracoval v rozbehnutí jedného obchodu. Dnes to vidím tak,že som nebol dosť dôsledný, keď som odtiaľ vystúpil, nevzalsom si zápisnicu. Následne zneužili môj podpis a jeden deňsom si zrazu všimol, že mi nefunguje platobná karta. Vtedysom si uvedomil, čo sa deje. Za týždeň som stratil všetky mojepracovné miesta. Bol len jeden človek, pán Berceli, kto sa mivedel pozrieť do očí a povedal, že kvôli tomu, čo sa stalo, ne-môže so mnou síce spolupracovať, ale ak budem potrebovaťpomoc, mám sa ozvať. Aj neskôr som sa s ním stretol a vždysom videl, že sa teší, že ma vidí, ale nikdy som od neho nič ne-chcel.

– Stratili ste teda prácu, peniaze…– Takmer aj rodinu. Skončil som na ulici. Veľmi zle som

znášal túto situáciu, bol som navyknutý si svoje veci riešiťsám. V rámci rodiny som požiadal len pár ľudí, aby mi po-mohli, ale nemalo to pozitívny ohlas, hoci predtým som kaž-dého podporoval, kde sa len dalo. Napokon som 3 - 4 me-siace strávil na ulici, ešte k tomu v zime, svoje dni som trávilpri Modrom Dunaji. Väčšina mojich známych sa ku mnenehlásila, mysleli si, že som sa naozaj zúčastnil podvodu, ho-ci aj súd potvrdil moju nevinu. Nechápal som, ako si niektomôže myslieť, že ak som ukradol pol milióna korún, budemdobrovoľne žiť na ulici.

– Ako sa to napokon zvrtlo?– Medzi mojimi vecami bol jeden zachránený amatérsky

fotoaparát, zrkadlovka, s ktorým boli urobené snímky jedné-ho dievčatka. Keď odo mňa jej otec, „tvrďas“, chcel vziať môjfotoaparát, ako som si dovolil odfotiť jeho dcéru, matka muukázala snímku a obaja videli aké nádherné fotky vznikli.Nikdy predtým som sa foteniu nevenoval. Dal som mu kar-tu, neďaleko dal vyvolať snímky a o štvrť hodiny sa vrátil adal mi 20 eur. Potom som s nimi spravil viac záberov a veľ-kodušne mi dal asi 160 eur. Z týchto peňazí som si moholprenajať izbu v robotníckom hoteli, hoci ma tam neradi pus-tili, a takto sa začal môj návrat do reálneho života. Hoci sinemyslím, že žijem v reálnom živote.

– Prečo si to myslíte?– Môj život je iný než život iných ľudí. Mám iné názory, aj

môj hodnotový rebríček sa zmenil. Idem svojou vlastnou ces-tou, tak ako to ja cítim. Voľakedy som pracoval preto, aby sompotom, keď už nebudem vedieť tak pracovať, mal všetko. Dnesviem, že ten čas príde, ale už ma to nezaujíma. O niektorých ve-ciach nechcem len čítať, ale ich chcem aj zažiť. Nesnívam o ma-teriálnych hodnotách, ale teším sa z úžasnej fotky na stene, kto-rú som robil pred mnohými rokmi a táto fotografia visí na stenev domove jej majiteľa.

– Aké fotografie vznikli po „novom začiatku”?– Na druhý týždeň ma na námestí čakalo už 6 - 7 rodín,

aby som ich odfotil. Potom som si našiel jednu miestnosť,kde som mohol fotiť aj bývať, takto sa začalo. Najradšej somfotil ženy. Nafotil som veľa aktov, ale vždy som dbal na to,aby to boli decentné, umelecké fotografie, podľa mňa určitéveci nepatria na fotky. Kráčal som vpred podľa svojich pred-stáv, niekoľkokrát som preto narazil do steny. Snažím sa fo-tiť tak, aby som sa dobre cítil.

– Na ktorú svoju prácu ste najpyšnejší?– Nie na fotografovanie, ale na tú atmosféru, ktorá ním

vznikne. Fotografia je o pocitoch, o danom momente – a to sasnažím zachytiť.

Jeden z najznámejších dunajskostredských fotografov,ktorého zvláštna životná cesta plná úspechov i neúspechovovplyvnila aj jeho fotografie. Zhovárali sme sa s Jojom Sa-mekom.

PO

RT

T

Page 8: DH 2018-09 Layout 1 - dunajskostredsky.skdunajskostredsky.sk/files/download/dh/dh_2018-09_korrekturazott.pdf · tom. Pedig, ahogy Feldmár András is ír-ja, az élet nem betegség,

Ötödik alkalommal rendezték meg a Magyar Majálist aVárosi Szabadidőparkban.

A Csemadok Dunaszerdahelyi Területi Választmánya mel-lett működő Ifjúsági Tanácsának szervezésében folytatódott amajálisok megszakadt sorozata, s idén is kiváló csallóközi mű-vészeket, zenészeket, táncosokat és hagyományunk ápolóinaktapsolhatott a nagyérdemű.

Mellettük csallóközi ételekből, italokból, de gyermekprog-ramokból sem volt hiány, de civil szervezetek is képviseltetékmagukat a kellemes májusi időjárásban, amelyet csak a késődélutáni eső szakított meg. Hájos Zoltán polgármester beszé-dében örömét fejezte ki, hogy ismét megrendezésre került amajális, amikor is a közösségünk tagjai ismét találkozhatnak.Sátor Zoltán, a Csemadok Dunaszerdahelyi Területi Választ-mányának elnöke is üdvözölte a rendezvény megvalósulását és

a népes érdeklődőket, résztvevőket. A szervezők nevében SátorVeronika mondott köszönetet, hogy eljöttek a közös ünneplés-re, majd közös erővel, a város vezetőjének és képviselőinek se-gítségével a májusfát is felállították.

A rendezvényen Horváth Zoltán és A. Szabó László alpol-gármesterek is tiszteletüket tették, több városi képviselővel és avárosi hivatal munkatársaival egyetemben.

Sikeres magyar majális

A Dunaszerdahelyi Városi Rendőrség megalakulásá-nak 25 éves évfordulójára emlékeztek május közepén avárosi hivatalban.

A városi rendőrség munkatársait Hájos Zoltán üdvözöl-te, s beszédében hangsúlyozta, milyen fontos szerepet tölte-nek be a város mindennapjaiban. Felidézte a városi rendőrség

történeti hátterét, majd arról is beszélt, sokszor ugyan kriti-kát is megfogalmaznak a rendőrség munkatársaival szem-ben, de nehéz munka az övék, mivel az esetleges bírságolt ál-talában más érzelmi szempontból közelíti meg az adott hely-zetet. Folyamatosan igyekeznek eközben a város vezetői isCsiba Tibor parancsnokkal egyeztetve növelni a munka ha-tékonyságát.

A rendőrség munkatársait a polgármester arra kérte,hogy minden esetben higgadtan és tisztelettudóan viselked-jenek, s munkájukkal továbbra is szolgáljanak rá a bizalom-ra, hiszen sokszor akkor is hozzájuk fordulnak a polgárok,amikor az érintett ügyet az állami rendőrségnek kellene ke-zelnie, mert a lakosok bíznak a városi rendőrökben. Egyúttalkitért arra is, az állomány az elmúlt években növekedett, dea lakosság számához mérten szeretnék még bővíteni a lét-számot, amint ezt az anyagi lehetőségek lehetővé teszik.

Az ünnepi találkozó végén öt rendőr rangemelésére is sorkerült.

Huszonöt éves a városi rendőrség

EZ

RT

ÉN

T

Page 9: DH 2018-09 Layout 1 - dunajskostredsky.skdunajskostredsky.sk/files/download/dh/dh_2018-09_korrekturazott.pdf · tom. Pedig, ahogy Feldmár András is ír-ja, az élet nem betegség,

A Vámbéry Ármin Alapiskola Szülői Szövetsége, az in-tézmény igazgatóságával karöltve mindig újabb és újabbkulturális programokat szervez az alapiskola szülői közös-sége, illetve Dunaszerdahely, valamint a régió lakosai szá-mára. Ezúttal egy rendhagyó színházi előadás kerül a kö-zéppontba.

„Két évvel ezelőtt a szülői szövetség és az iskola azzal az öt-lettel állt elő, hogy az iskola pezsgő kulturális életébe próbáljukmeg még inkább bevonni a szülőket, valamint a szélesebb kö-zönséget is” – fogalmazott dr. Horváth Zoltán alpolgármester,a szülői szövetség elnöke.

Az ötlet termékeny táptalajra hullott, megvalósult, és sike-rének mutatója, hogy a programokból befolyt összegeket visz-szaforgatták az intézménybe – így például többek között az in-teraktív segédeszközöket tudták bővíteni, illetve a gyerekekszámára olyan minőségi kulturális programokat vittek a Vám-béry Alapiskolába, amelyek elősegítették a gyerekek belső lá-tásmódjának a fejlődését.

Ennek a programnak a keretén belül szerveződött ekképptavaly a győri balett előadása, lépett fel az iskolában a Gál Ta-más nevével fémjelzett Csavar színház, illetve Korpás Éva éne-kes. Emellett segédeszközökre is jutott így többek között aszülői bál árveréséből befolyt összegből, valamint a bál konyak-kóstolójának a bevételéből is.

Most június 8-án a Játékszín lép majd fel a Csaplár BenedekVárosi Művelődési Központban, az Életrevalók igaz meséjével.

„Az Életrevalóknak rengeteg olyan társadalmi üzenete van,ami, mondjuk így, »nagyon elfér« a ma emberének elméjébe.Nem csak a gyerekekébe, hanem a felnőttekébe. Szól a handi-keppel élők mindennapjairól – közelebb hozva így az egészség-károsodással élők életét azokhoz, akik ezt csak távolról látják,figyelik. De fontos üzenete az előítéletek leküzdése, és az elfo-

gadás is” – jelezte Horváth Zoltán. A június 8-án 15 és 19 óra-kor is színpadra kerülő darabra jegyeket vásárolni a VámbéryÁrmin Alapiskolában, illetve a társszervező Csaplár BenedekVárosi Művelődési Központban lehet.

Mint közismert, az Életrevalók film megható történetemegtörtént eseményt dolgoz föl. A különös pár – az életedelén járó mozgássérült arisztokrata és a külvárosi szegénynegyedből való fiatalember őszinte barátságáról – ahol abőrszín nem számít…

Amikor a nagy múltú Pommery Pezsgőgyár ügyvezetőigazgatója, Philippe Pozzo di Borgo 42 évesen, 1993-banegy siklóernyős balesetben nyaktól lefelé megbénult, szembekellett néznie a kirekesztettség és a tehetetlenség érzéseivel.Hasonlóan a bevándorló Abdelhez, akit viszont származása,szociális helyzete miatt vetett ki a társadalom magából. Phi-lippe talán éppen ezért választja őt a sok-sok jelentkező kö-zül ápolójának…

Kultúrával az iskoláért – az ÉletrevalókkalIS

KO

LA

Page 10: DH 2018-09 Layout 1 - dunajskostredsky.skdunajskostredsky.sk/files/download/dh/dh_2018-09_korrekturazott.pdf · tom. Pedig, ahogy Feldmár András is ír-ja, az élet nem betegség,

OK

TATÁ

S –

SP

OR

T

A Nagymegyeri Birkózóklub sportolója, Molnár Zsu-zsanna május 18-án megnyerte a szkopjei kadét Európa-bajnokságot.

A dunaszerdahelyi születésű és a városunkban tanuló bir-kózóhölgy az észt Marta Pajulát győzte le magabiztosan a69 kg-os súlycsoportban a fináléba jutásért, majd másnap es-te ismét teljesen egyértelmű győzelmet aratott (8-2 arány-ban) az orosz birkózó, Anastasia Kozlova ellen.

Molnár Zsuzsanna Európa-bajnok lett

A csehországi Jindřichův Hradec egyik iskolájánakküldöttségét fogadták múlt kedden a városházán.

Az alapiskola képviselői – Ladislav Chocholouš igazgató,Marta Bartošová Vrbová, Jaroslava Hándlová és Anna Pro-cházková pedagógusok, valamint a 8. évfolyam tizenhat ta-nulója – a szlovák tannyelvű Jilemnický utcai Alapiskolameghívására érkeztek Dunaszerdahelyre. Peter Gajdoš igaz-gató szólt a cseh iskolával való kapcsolatukról, illetve el-mondta, milyen programpontokat emeltek be a pár napos lá-togatásba, s elmesélte, városunk mely nevezetességeit tekin-tették meg.

Hájos Zoltán polgármester örömmel nyugtázta a két is-kola közötti aktív kapcsolatot, majd bemutatta a cseh tanu-lóknak városunkat, akik aztán kötetlen beszélgetés kereté-ben kérdezhettek, tudhattak meg többet Csallóköz „főváro-sáról”. A küldöttséget a városvezetőség részéről a polgármes-teren kívül az oktatási osztály főosztályvezetője, Molnár Tí-mea, és osztályvezetője, Mészáros Csilla köszöntötték a vá-rosháza dísztermében.

Školáci z nášho českého partnerského mesta Jindři-chův Hradec navštívili radnicu.

Riaditeľ ZŠ, učitelia a žiaci prišli do Dunajskej Stredy napozvanie našej ZŠ na Jilemnického ulici. Riaditeľ, PeterGajdoš, porozprával o priateľstve oboch škôl a o plánova-ných programoch.

Primátor mesta, Hájos Zoltán, sa tešil, že vznikol takýúzky priateľský vzťah medzi dvoma školami a našim českýmnávštevníkom predstavil mesto a odpovedal im na otázky,aby sa čo najviac dozvedeli o „hlavnom meste“ Žitného os-trova. Na stretnutí boli prítomní okrem vedenia mesta aj ve-dúci pracovníci odboru školstva.

Testvérvárosi iskola küldöttségét fogadták

Školáci z partnerského mesta na návšteve v DS

Page 11: DH 2018-09 Layout 1 - dunajskostredsky.skdunajskostredsky.sk/files/download/dh/dh_2018-09_korrekturazott.pdf · tom. Pedig, ahogy Feldmár András is ír-ja, az élet nem betegség,

Szlovákiai Magyar Táncháztalálkozó

Page 12: DH 2018-09 Layout 1 - dunajskostredsky.skdunajskostredsky.sk/files/download/dh/dh_2018-09_korrekturazott.pdf · tom. Pedig, ahogy Feldmár András is ír-ja, az élet nem betegség,

DUNASZERDAHELYI HÍRNÖK – DUNAJSKOSTREDSKÝ HLÁSNIK / 2018. 5. 23.12

Országos bajnokok a dunaszerdahelyi lányokS

PO

RT A Turócszentmártoni járásban található Deákfalun

(szlovákul Diakova) rendezték múlt szerdán a 2005. július1-je után született lányok országos kézilabdaversenyénekdöntőjét.

A dunaszerdahelyi városi kézilabdaklub csapata a hazaielődöntőben kvalifikálta magát a döntőbe, ahol előbb a kézi-labda egyik hazai fellegvárának számító vágsellyeiket tudták asárga-kékek legyőzni 14 : 10 arányban, majd a trencséniek el-len is kiválóan játszottak a dunaszerdahelyiek, és egész végigvezetve 14 : 8-ra győzték le ellenfelüket.

Ezzel a lányok országos bajnokok lettek, amihez nekik ésaz egész klubnak gratulálunk!

A torna krónikájához tartozik, hogy a fiúk versenyében avágbeszterceiek csapata lett az országos bajnok.

Bokszgálának adott otthont május 11-én este a városisportcsarnok.

A nézőtér és a ring körüli asztalok is megteltek, majd a kör-nyéken történt balesetek miatt kis csúszással, de zökkenőmen-tesen elindult péntek este a bokszmérkőzések sora, amelynekelején előbb a fiatalok hármas csatáját láthatta a dunaszerdahe-lyi közönség. Győztest nem hirdettek, a cél a sportág népszerű-sítése volt, amire tökéletesen beillett az egész rendezvény.

Fokozatosan ausztriai, magyarországi és szlovákiai ökölví-vók csatáját láthatta a közönség, közben Roman Volák több-szörös karate-világbajnok látványos előadása is szórakoztatta aközönséget.

A csaták egyre izgalmasabbak voltak, a nemzetközi sikereketis elérő Tankó Vili mérkőzését követően pedig a hangulat isegyre jobb lett. A főmérkőzés előtt, Miloš Smejkal a kőtörés vi-lágába is betekintést nyújtott, majd Volák tüzes programja adtameg az alaphangot Kovács „Kid” Tamás és Erdei „Madár” Zsoltbemutató mérkőzésének.

Az első menet nagy csatáját követően a szórakoztatás kerülta középpontba, s a közönség valóban jól szórakozott a két le-genda előadásán, amelyet követően Erdei Zsolt megköszönte aszervezőknek a rendezvény létrejöttét, s mint kiemelte, a Duna-szerdahelyen töltött két nap alatt nagyon jól érezte magát, sokszeretet kapott, amiért nagyon hálás. Kovács Tomi pedigugyancsak köszönetet mondott, a támogatókon túl Madárnakis a segítségért, s kifejtette, bízik benne, hogy sikerült népszerű-síteniük az ökölvívást.

Az ökölvívást népszerűsítette a két legendás bokszoló

Page 13: DH 2018-09 Layout 1 - dunajskostredsky.skdunajskostredsky.sk/files/download/dh/dh_2018-09_korrekturazott.pdf · tom. Pedig, ahogy Feldmár András is ír-ja, az élet nem betegség,
Page 14: DH 2018-09 Layout 1 - dunajskostredsky.skdunajskostredsky.sk/files/download/dh/dh_2018-09_korrekturazott.pdf · tom. Pedig, ahogy Feldmár András is ír-ja, az élet nem betegség,

DUNASZERDAHELYI HÍRNÖK – DUNAJSKOSTREDSKÝ HLÁSNIK / 2018. 5. 23.14

PR

Page 15: DH 2018-09 Layout 1 - dunajskostredsky.skdunajskostredsky.sk/files/download/dh/dh_2018-09_korrekturazott.pdf · tom. Pedig, ahogy Feldmár András is ír-ja, az élet nem betegség,

WWW.DUNASZERDAHELYI.SK • WWW.DUNAJSKOSTREDSKY.SK 15

Születések – NovorodenciČahák Viktória, Kaščák Alex, Kiss Ádám, Nagy Marcell, Priadková Margaréta, Šárközi Jakub,Szabó Veronika, Varga Dominik

Elhalálozások – ZomreliDlhá Alžbeta (1937)Horváth Jozef (1922)Kalocsay Július (1930)Kasztil Ferdinand (1975)Malíková Mária (1961)Mičeková Alena (1965)Szamaránszka Zdeňka (1951)

Házasságkötés – SobášeBögi Gábor – Monika SükeováHorváth András – Ing. Katarína NémethováGabriel Juhos – Mgr.Veronika MiklicsováMgr. Molnár László – Piroska BurkovicsováMihálka Tibor – Mgr. Görcs LindaThuróczy Gábor – Kósa Edina

Krónika – Kronika

PR

OG

RA

MA

JÁN

LÓ –

PO

NU

KA

PR

OG

RA

MO

V

dunaszerdahelyi.sk/programok • dunajskostredsky.sk/programy

Dunaszerdahelyi ápolási napok. Csaplár Be-nedek Városi Művelődési Központ színházterme8.00

Lippai Marianna motivációs estje. CsaplárBenedek Városi Művelődési Központ színházter-me 18.00

WLF Fashion Show Summer 2018. Exklu-zív divat-, smink- és hajbemutató. MAX bevá-sárlóközpont parkolója, 20.00

Szarka Tamás (Ghymes) és zenekara rend-hagyó zenés irodalmi órája. Művészeti Alapis-kola koncertterme, 10.00

VII. Vámbérys Családi Szombat. Benne: I.Vámbéry Gyermeknapi Maraton, tűzoltó-be-mutató, sportjátékok, motoros felvonulás. Vám-béry Ármin Alapiskola, 9.30

Gyereknap Sikabonyban. Ügyességi játékok, ze-nés gyerekműsor. Sikabonyi Közösségi Ház, 14.30

MÁJUS

28

JÚNIUS

2

JÚNIUS

2

MÁJUS

24

MÁJUS

25

MÁJUS

25

Programajánló

Május 29., kedd8.00 – Térzene a Csaplár Benedek VMK előtti téren8.30 – A szereplők felvonulása, Meseország királyának

megválasztása, a város kulcsának átadása, a Duna MentiTavasz szobrának megkoszorúzása

9.30 – 11.00 – 13.30 – Színjátszó versenyműsorok15.00 – 18.00 – Meseváros műsoraiMájus 30., szerda8.30 – 10.30 – 13.30 – Színjátszó versenyműsorok15.00 – 18.00 – Meseváros műsoraiMájus 31., csütörtök8.30 – 10.30 – 13.30 – Bábos versenyműsorok15.00 – 18.00 – Meseváros műsoraiJúnius 1., péntek9.00 – Népi gyermekjátékok, A Csavar Színház elő-

adása, Gál Tamás10.20 – Eredményhirdetés, díjkiosztás a Csaplár Be-

nedek VMK színháztermében

Page 16: DH 2018-09 Layout 1 - dunajskostredsky.skdunajskostredsky.sk/files/download/dh/dh_2018-09_korrekturazott.pdf · tom. Pedig, ahogy Feldmár András is ír-ja, az élet nem betegség,

Dunaszerdahely immár negyedszer ad otthont az ország egyik legnagyobb lo-vasversenyének, a Felvidéki Vágtának. A rendezvény a tavalyi nagy sikerre valótekintettel idén is kétnapos lesz, 2018. június 22-én és 23-án valósul meg a márjól ismert és megszokott helyszínen, a sikabonyi reptéren.

A Felvidéki Vágtán a lóverseny nyújtotta izgal-makon túl egyéb attrakciók, kézműves vásár, vidámgyermekprogramok is várják a látogatókat. Idén isszínvonalas és széles tömeget vonzó kulturális prog-ramok, nagyszabású koncertek lesznek. A vágta el-ső napján a szervezők megidézik az amfiteátrumoshangulatot, hiszen június 22-én este 19.30-tól Kál-mán Imre egyik legizgalmasabb és legkedveltebboperettje, a Marica grófnő lesz látható szimfonikus

zenekari kísérettel. Természetesen idén is lesz fedett nézőtér. Június 23-án rendhagyómódon a megnyitó előtt 11 órától a legkisebbeket az Alma együttes szórakoztatja. Acél, hogy az előfutamokon is minél nagyobb számban vegyenek részt a kisgyermekescsaládok. Szombaton 12.30-kor lesz az ünnepélyes megnyitó, azt követi a látványosfelvonulás, a versenyző lovasok bemutatása, a nevező települések ismertetése, majd raj-tolnak az előfutamok. Az előfutamok izgalmai után a Csallóközi Táncegyüttes lépszínpadra. A vágtán ezúttal megelevenedik a countryzene is a Colorado együttes elő-adásában. A Rivalda Színház színészei ismert kabaréjelenetekkel dolgoztatják meg anevetőizmokat. A rendezvény ezúttal is tiszteleg a lovas hagyományok előtt. A BíróKert Lovas Központ egy honfoglaláskori csatát elevenít fel, a Fekete Sólyom Törté-nelmi Íjászklub íjászbemutatót tart, akik elhozzák a hungarikumnak számító igazimagyar íjat is. Bemutatják, majd a közönség is kipróbálhatja. 19 órától élő koncertetad az Örökség zenekar, akik a nemzeti rock kedvelőit várják a színpad elé. Este21.30-től olyan színvonalú koncert várható, amire eddig még nem volt példa. A Felvi-déki Vágta történetében először nemzetközi sztárfellépő, a Thomas Anders and theModern Talking csap fergeteges bulit. A szervezők szeretnék a lovas hagyományok-kal megismertetni a gyerekeket is, ezért számukra sok izgalmas programmal készül-nek. A legkisebbeket játszópark várja korabeli játékokkal, ágyúval lőhetnek, lovagol-hatnak, és a kisállatkertben állatsimogatásra is lesz lehetőség. Természetesen mostsem hiányoznak majd a csallóközi étel-és italspecialitások, valamint az érdeklődőketszínvonalas borudvar várja három ország borászainak minőségi nedüivel.

Ne maradjon le a rendezvényről, váltsa meg belépőjegyét már most!Elindult az elővételes jegyvásárlás. Jegyek vásárolhatók Dunaszerdahelyen a MAX

bevásárlóközpontban a Csodafarmon, a városi művelődési központban, a Copy GuruKukučín utcai üzletében és a Vámbéry téri Focus Music Shopban. Elővételben a pén-teki jegy ára 10 euró. Kétnapos jegyet is lehet vásárolni, amely 20 euróba kerül. Elő-vételben lehet belépőjegyet venni csak a szombati napra is, ebben az esetben a jegy ára15 euró. Továbbra is érvényben marad az 5 eurós vágta-jegy, amivel a szombati naponlehet belépni. Ez a jegy viszont nem érvényes az esti élő nagykoncertre. Idén márwebshopon keresztül is lehet jegyet váltani a www.felvidekivagta.sk oldalon.

Egyedülálló program az egész családnak a IV. Felvidéki Vágtán

Dunajskostredský hlásnik. Vydavateľ: Perfects.Šéfredaktor: Péter Rajkovics • Sídlo vydava teľa a adresa redakcie:Alžbetínske námestie 1203, 929 01 Dunajská Streda • IČO vydavate-ľa: 00588105, ISSN 1339 3707 • e-mail: press@ perfects.sk • Internet:www.dunajskostredsky.sk • Grafická príprava: namedia s.r.o. • Tlačia-reň: ADC MEDIA a.s., Vozokany • Expedícia: Perfects • Evidenčné číslo:233/08 • Nepredajné.

Dunaszerdahelyi Hírnök. Kiadja: Perfects.Megjelenik kéthetente • Főszerkesztő: Rajkovics Péter • A kiadó székhe-lye: Erzsébet tér 1203, 929 01 Dunaszerdahely • A kiadó azonosítószá-ma: 00588105, ISSN 1339 3707 • e-mail: [email protected] • Internet:www.dunaszerdahelyi.sk • Nyomdai előkészítés: namedia s.r.o. • Nyom-da: ADC MEDIA a.s., Vezekény • Lapterjesztés: Perfects • Nyilvántartásiszám: 233/08 • Ingyenes.

Életrevalók DunaszerdahelyenPredstavenie na podporu školy

Duna Menti TavaszPodunajské leto

GyermeknapDeň detí

Következő számunkbólMegjelenés június 13-án.Nasledujúce číslo vychádza 13. júna.

SzentmisékVasárnap: 8.00, 11.00, 15.30 (Minden-

szentek-templom), Hétfő: 17.00, Kedd:17.00, Szerda: 8.00, Csütörtök: (16.00 Szent-ségimádás), 17.00, Péntek: 17.00, Szombat:15.30 (Mindenszentek-templom), 17.00

Sväté omšeNedeľa: 9.30, 15.30 (Kostol Všetkých

svätých), Pondelok: 18.00, Utorok: 18.00,Streda: 7.30, Štvrtok: 18.00, Piatok: 18.00,Sobota: 8.00

Ref. istentiszteletVasárnap / Nedeľa: 9.00

Ev. istentiszteletVasárnap: 10.00 / Nedeľa: 9.00