Diáknyelv Pápán a harmincas években*

1. Az i f júsági nyelvnek és így a diáknyelvnek a ku ta tása — elsősorban K O V A L O V S Z Y MiKLÓsnak emlékezetes (mondhatnám: alapvető) cikke nyomán (Valóság VI [ 1 9 6 3 . ] , 5 . sz. 6 6 — 7 5 ; vö. még uő. : AnyŐrj . 2 0 1 — 4 ; Mai magyar nyelvünk 9 2 — 3 ; Nyelvünk világa 3 2 9 — 3 1 ) — az utóbbi két évtizedben nagy lendületet kapot t . Számos dolgozatot publikál t e témakörből B A C H Á T L Á S Z L Ó (Az if júsági és a diáknyelv kérdései: Anyanyelv, közélet, műveltség [szerk.: S E B E S T Y É N Á R P Á D ] . Bp., 1 9 7 6 . [a továbbiakban: AnyKözMűv.] 1 0 7 — 2 2 , Nyr . CIV, 1 4 8 — 5 7 , ÉdAny. I I , 1. sz. 4 stb.) és M I Z S E R L A J O S (Nyr. XCV, 4 1 8 — 9 , XCVI, 2 8 5 — 6 , Nyelvünk világa 1 4 4 — 6 s tb.); de mások is, így B A J O R N A G Y E R N Ő (Nyelvünk világa 1 4 2 — 4 ) , B O R O S T I B O R N É (Nyr. L X X X I X , 1 4 7 — 5 7 ) , B Ü K Y L Á S Z L Ó (Nyr. XCVIII , 2 8 2 — 3 ) , C S E T N E K I S Á N D O R N É (ÉdAny. V I I I , 4 . sz. 7 — 8 ) ; F Á B I Á N P Á L (MMNy. 4 7 8 — 9 ) , F A R K A S M Á R T A (ÉdAny. IV, 3 . sz. 9 — 1 0 , 4 . s z . 9 — 1 0 , V , 1. s z . 9 , 3 . s z . 9 ) , G R É T S Y LÁSZLÓ (KOVALOVSZKYVAL együt t : Nyr. L X X X I X , 1 3 8 — 4 2 ) , K O L T Ó I Á D Á M (ÉdAny. V I , 3 . sz. 1 0 — 1 ) , L Ő R I N C Z E L A J O S (Édes anyanyelvünk 3 4 4 3 — 8 ) , M U R Á T H I S T V Á N N É (Közne-velés X X I , 1 3 3 — 4 ) , SOLTÉSZ K A T A L I N (A szép magyar nyelv. Bp., 1 9 6 7 . 1 6 7 — 8 ) , V I D O R Z S U Z S A (Valóság VII , 9 . sz. 6 9 — 7 5 ) s tb.

* Elhangzott a Magyar Nyelvtudományi Társaság magyar szakosztályának 1985. november 26-i felolvasó ülésén, Lőrincze Lajos köszöntése alkalmából.

Külön színfoltot jelent ebben a tárgykörben a diákok ragadványneveinek vizsgálata. Ebben is B A C H Á T LÁSZLÓ (NytudÉr t . 7 0 . sz. 1 3 0 — 4 , MNy. L X V I I , 4 3 9 - 4 9 , N y r . X C V I , 1 6 — 2 0 s t b . ) é s M I Z S E R L A J O S ( N y r . X C V , 4 0 - 2 , X C V I , 4 1 4 — 9 , C I I , 4 0 7 — 9 , NE . 7 . sz. 9 1 — 2 ; uő. a katonai ragadványnevekről is ír: MNy. L X I X , 6 9 — 7 5 ) járnak az élen, de más szerzők is szívesen választják kutatási témául a diákneveket, így B E R É N Y I Z S . Á G N E S (Köznevelés X X V , 2 1 . s z . 2 4 — 5 , N y r . X C V I , 4 1 4 — 9 ) , F É N Y E S Z O L T Á N N É ( N É . 1 . s z . 3 8 — 4 4 ) , G U T T -MANN M I K L Ó S (Nyr. X C V I I , 5 5 — 6 1 ) , Sz. J A N K Ó K A T A L I N (Magyar személynévi adat tárak 5 3 . sz.), K A R A C S ZSIGMOND (NÉ. 7 . sz. 9 3 — 5 ) , K I S V Á R D A I K Á R O L Y (Nyr. X C V I I I , 2 7 7 — 8 2 ) , K O V A L O V S Z K Y M I K L Ó S (Köznevelés X X V , 2 4 . sz. 1 9 ) , SOMLÓSI A N T Ó N I A (Magyar személynévi adat tá rak 2 6 . sz.), SZILÁGYI F E R E N C ( N y r . X C V I I , 5 1 - 5 ) s t b .

1984-ben egy gyűjteményes kötet is megjelent a T I T kiadásában, a ma-gyar nyelv hetének akkori fő tárgyköréről, ,,Az i f júság beszédkultúrájáról [a későbbiekben: I f j B . ] " címmel, D E M E LÁSZLÓ szerkesztésében; ez a kötet a alábbi szerzők írásait közli: B A C H Á T L Á S Z L Ó , D E M E LÁSZLÓ, G R É T S Y L Á S Z L Ó , K A R I N T H Y F E R E N C , L A D Ó J Á N O S , L Á N G M I K L Ó S , L Ő R I N C Z E L A J O S , M E G A Y LÁSZLÓ és S Z Ű T S LÁSZLÓ. — Szótár is jelent meg ebből a témakörből: G É M E S BALÁZS, A kecskeméti diáknyelv szótára (1967.) (Magyar Csoportnyelvi Dolgo-zatok 10. sz. 1982.).

A nem magyarországi szerzők közül föltétlen meg kell említenünk M A T I -JEVICS L A J O S nevét, aki egy valóságos kismonográfiát t e t t közzé , , A vajdasági magyar diáknyelv" címmel (Újvidék, 1972.). E könyv alapján máris elmond-hat juk, hogy a vajdasági diáknyelv nem sokban különbözik a hazaitól. — Meg-jegyezhetjük ezzel kapcsolatban, hogy a szlovákiai magyarság körében más-képp áll a dolog. Az 1985-i Kazinczy-napok fő témaköréül a nyelvi rétegeződés szolgált. Ezen a kassai tanácskozáson kiderült, hogy i t t alig-alig figyeltek fel az ifjúsági nyelv és a diáknyelv problémáira, nyilvánvalóan azért, mert jelentkezé-sük nem olyan feltűnő, mint nálunk és mint a Vajdaságban (vo. mégis: J A K A B ISTVÁN, Nyelvünkről — nyelvünkért. Bratislava, 1980. 12).

2. Az eddigi vizsgálódások a mai ifjúsági, illetőleg diáknyelvre vonatkoz-nak ; régebbi diáknyelvünk alig-alig kerül szóba. Szinte egyetlen kivétel e téren B A C H Á T LÁszLÓnak egy népszerűsítő írása, amely , , A diáknyelv régen és m a " címet viseli (Lányok könyve [szerk.: SZABÓ ÉVA] 1983. 248—51). így a régebbi diáknyelvet elsősorban a korukbeli szinkrón összefoglalásokból ismerhetjük meg. Kiemelkedik sorukból D O B O S KÁRÓLYnak , , A magyar diáknyelv és szótá-ra" című műve (Budapest, 1898.). Becses idevágó adalékokat tar talmaz O L Á H GÁBORnak ,,A debreceni nyelvjárás" című monográfiája (NyF. 26. sz. 1906. 42—4). Felfigyelhetünk két Nyelvőr-beli cikkre is. Az egyik az 1908-i év-folyamban olvasható B E N E D E K K Á R O L Y tollából, , , A mi diákjaink beszédéről" címmel (Nyr. X X X V I I , 126—8). Tárgyunk szempontjából azonban fontosabb számunkra V A J T H Ó LÁszLÓnak „A magyar diáknyelv" című cikke. Ez ugyanis 1930-ban jelent meg (Nyr. L IX, 219—20), s tulajdonképpen az akkori pesti diáknyelvről szól.1

A régi diáknyelv számos kifejezésével találkozhatunk néhány írónknál is, elsősorban Jókai Mórnál, aki az ,,És mégis mozog a fö ld" első fejezetében két

1 Előadásom elhangzása után, 1986-ban jelent meg S Z I L Á G Y I F E R E N C N E K „Deákok tüköré. Magyar diákvilág a felvilágosodás ko rában" című könyve, gazdag diáknyelvi anyaggal. Ennek becses ada ta i természetesen nem kerülhet tek be az előadás szövegébe.

lapon á t több mint félszáz debreceni diákszót fűz mondatokba, hozzátéve, hogy az olvasó megértésük végett „hiába forgatná fel a szótárát, mer t nem találná abban ezeknek felét sem; a másik fele meg nem azt jelentené, ami a szótárban v a n " (i. m. 1962. I, 11), így há t inkább oda mellékli — több lapon keresztül — a szavak magyarázatá t . (L. még Jókainak ,,A nagyenyedi ké t f űz f a " című regényét.) Sok régi debreceni diákszó szerepel Móricz Zsigmond regényeiben is, elsősorban a „Légy jó mindhalálig"-ban.

3. Az eddigiekben együtt emlegettem az i f júsági nyelvet és a diáknyelvet, pedig nem azonos fogalmak. Az if júsági nyelv az egész f iatalság által használt r é t e g n y e l v , a diáknyelv pedig ezen a nyelvi rétegen belül az iskolai élet jellegzetes fogalmaira vonatkozó c s o p o r t n y e l v . Az if júsági nyelven belül más csoportnyelvek is vannak , például a sorkatonák jellegzetes nyelvhasz-ná la ta ilyen szavakkal, mint fóka ' fölmosórongy'; honvédfröccs 'kóla'; vakló ' h a r c k o c s i ' ; s t b . (TARPAÍ ZOLTÁN: É d A n y . I I , 4 . s z . 9 ; v ö . m é g : B Á R C Z I : M N y T K . 2 9 . sz. 1 4 — 5 ) . — Ezeknek a csoportnyelveknek a szempontjából nem közöm-bös, hogy milyen a viszonyuk az if júsági nyelvhez mint rétegnyelvhez»

Az 1930-as évek pápai diáknyelvét először ennek a viszonynak alapján jellemezném. Igen erőteljes csoportnyelv volt, amelyet alig ér inte t tek a minden-kori if júsági nyelvben meglevő argó elemek. Lőrincze Lajostól tudom, meny-nyire értetlenül állt egyik osztálytársának, a f ia talon, tragikus módon elhunyt későbbi festőművésznek, Istenes-Iscserekov Andrásnak a következő megnyilat-kozását hallva: ,,Örezsem, ad j húsz ficcset [ 'fillért '], veszek döfit [ 'kiflit '], mert régen nem kajáltam". Magam is, aki a pápai kollégiumban négy osztállyal jár-t a m lejjebb, mint Lőrincze Lajos (s öttel lejjebb, mint Balázs János , és három-mal lejjebb, mint Imre Samu), csak kevés argó jellegű szóra emlékszem diák-társa im nyelvhasználatából, csupán effélékre: srác, zsuga, dohány. Mindez azért meglepő, mert akár D O B O S K Á R O L Y (i. m.), akár O L Á H G Á B O R (i. h.) közléseit nézzük, ezek tele vannak argó elemekkel. Sőt V A J T H Ó (i. h.) 1 9 3 0 - b a n éppen azt emeli ki, hogy a pesti diáknyelvre az argó a jellemző, s csak kevés olyan szó v a n benne, amely az iskolai élet fogalmaira vonatkozik.

Megkülönböztető vonása a régebbi pápai diáknyelvnek az a körülmény is, hogy vannak helyi, illetőleg regionális érvényű kifejezései (vö. B E N E D E K KÁROLY: i. h.). Ugyanakkor számos jegy kapcsolja össze a többi híres reformá-tus kollégium nyelvhasználatával: viszonylag kevés kifejezése van a szorosan ve t t iskolai élet fogalmaira, de annál több sajátos — főleg latin — szót használ a t ágabb értelemben tekinte t t diákéletnek a mozzanataira, különösen a diák-önkormányzat intézményeinek, nevezetes képviselőinek a megjelölésére.

4. Ideje, hogy rá tér jünk a tényekre. Tárgykörönként vesszük szemügyre a harmincas évek pápai diáknyelvének jellegzetes szavait, s egy-egy pil lanatra szembesítjük őket más vidékek diákságának egykorú nyelvhasználatával, vala-min t — és főleg — a mai diáknyelv kifejezéseivel.

a) A pápai református gimnázium és teológia egységes intézményként hivatalosan a következő nevet viselte: „A dunántúl i református egyházkerület pápa i főiskolája", de nem hivatalosan kcllégium-n&k mondták, akárcsak a csur-góit, a sárospatakit , a debrecenit, a kolozsvárit, a nagyenyedit és a többieket (a d iákja ikat pedig kollégistá-nak). Nem élt tehát az akkori pápai diáknyelvben sem a sídi, sem a gimi, s a kollégium szót sem becéztük például kolesz-nék. A kollégium — mint lá t tuk — egyébként sem a bentlakásos in tézményt jelen-

te t te , ahogy manapság, hanem magát az iskolát; az előbbi — tehát a bentlaká-sos intézmény — internátus, de inkább ókollégium néven szerepelt, tudniillik abban a régi iskolaépületben kapot t helyet, ahol Pe tőf i és Jókai is diákoskodott , így az ókollégium-nak. a P á p á n (s néhány más helyen) ismert jelentése csak vélet-lenül esik egybe a mai kollégium-éval. (Lehet, hogy ez a véletlen csak látszólagos, tudniillik számos más helyen is az ókollégiumban volt az internátus.) — A lá-nyok in ternátusa viszont a rövidítet t (csonkított) nátus nevet kapta , ám ez a szó magát a leányiskolát is jelölte: ez volt a diáknyelvi (sőt nemcsak diáknyelvi) elnevezése a református polgári leányiskolának és tanítóképzőnek (még hivata-losabban: ,,A dunántúl i református egyházkerület nőnevelő intézeté"-nek, amely később beolvadt a főiskolába). Épületé t — amely sajnos már nem okta-tási célokat szolgál — ma is Nátus-nak mondják a pápaiak. De je lentet te a nátus a bentlakó lányok együttesét is, például ebben a kollégiumi nótában: „Diákok fu tnak a nátus u t á n " , tudniillik akkor, amikor csoportos sé tára vitték a lányokat .

b) Az iskola nevezetes s z e m é l y i s é g e i r e sem volt diáknyelvi szavunk (az egyetlen pedellus kivételével). Az igazgatóra sem; a diri csak elvétve hangzot t el, a góré vagy serif (JBACHÁT: AnyKözMűv. 1 1 0 ) egyál talán nem; a t anárok sem voltak tancsi-k, az osztályfőnök sem oszi, jóllehet már V A J T H Ó i. h. 220) is idézi ezt a szót az egykorú, 1930 körüli pesti diáknyelvből, sőt V E L L E D I T S L A J O S ( M N y . X I I I , 9 1 ) m á r 1 9 0 7 - b ő l .

c) Az iskolának nevezetes h e l y i s é g e i sem kaptak külön nevet; az igazgatói iroda sem volt például diriház ( M I Z S E R : Nyr. XCVI, 285); s a dohányzás titkos szentélye, a vécé vagy inkább klozet sem díszlett a szinonimák-nak olyan gazdag sorától övezve, amilyen m a a klotyó, sió, kávéház, klub ( M I Z S E E : (i. h. 286; B A C H Á T : i. h. 1 1 4 ; G É M E S i. m. 3 4 — 5 ) , kloszandzselesz s tb. Legföljebb a vécékulcsot neveztük el — alighanem országszerte egységesen — a magyar erdők egyik nemes vadjáról .

d ) A t a n t á r g y a k n a k sem volt meg a mai becenevük (noha V A J T H Ó [i. h.] már 1930-ban említi egyebek között a foci-1, ' földrajz ' jelentés-ben), a dolgozat sem volt dola vagy doli (ez utóbbi szintén megvan már V A J T H Ó -nál: i. h.); s bár é l tünk meg nem engedet t segédeszközökkel, azokat nem puská-nak, hanem bakter-nek mondtuk.

A bakter D O B O S szerint: 'a klasszikus szöveg magyar fordítása, melynek használata t i l tva van ' . Uta l a salabakter címszóra, amelyet 'klasszikus fordítás ' jelentésben általános használatúnak mond. A TESz. a bakter-t ebben a jelen-tésben nem idézi; a salabakter 4. jelentéseként viszont ezt ad ja meg: 'klasszikus szöveg fordítása, puska ' . I t t a MTsz.-ra hivatkozik, ahol is a salabakter szó 5. jelentéseként ez szerepel: „[diáknyelvben:] 'puska' (fordítás, amelyből otthon készülnek)". A MTsz.-beli adat B Ó D I S S JuszTiNnak dunántúl i gyűjtéséből való, amely több pápai diákszót is ta r ta lmaz .

Nyilvánvaló, hogy az említet t jelentésű bakter szó a salabakter-ből rövi-dült (csonkult), hasonló módon, ahogyan az internátus-ból a nátus. Jelentése a mi diákkorunkra már kitágult , így neveztünk mindenféle t i l tot t segédeszközt. A bajor-osztrák eredetű salabakter-nek efféle jelentését a TESz. a szó 5. jelen-téséből magyarázza, amelyet így ad meg: 'elavult könyv, amelynek nincs gyűj tői értéke' . — Kétségtelen, hogy a diáknyelvi salabakter eleinte azokat a ronggyá olvasott, kék borítólapú füzeteket jelölhette, amelyeket annak idején az Aczél Testvérek ad t ak ki, s a la t in klasszikusoknak nem éppen művészi magyar fordítását t a r ta lmazták . Megkockáztatom azt a véleményt, hogy a

salabakter-nek ebbe a jelentésébe a saláta is belejátszhatott , amely például Kecskeméten (GÉMES i. m.), de persze másu t t is, szintén 'gyűrött , használt könyv'-et is jelent.

e) Sok esetben azonban a bakter használata sem menthet te meg a diákot az e l é g t e l e n o s z t á l y z a t t ó l , vagyis a szekundá- tói. A pápai diák-nyelvben — de országszerte is — ez volt az akkori négyes osztályzatnak a meg-nevezése. A mai diáknyelv az osztályzatoknak szélesebb skálá já t öleli fel,van szava a hármasra (pl. fogas), több a kettesre (pl. bélás; hattyú; proletárjeles; egészséges, az elégséges-bői, ez már D O B O S szótárában is megtalálható; vö. még: K O L T Ó I : ÉdAny. VII , 2 . sz. 1 1 ) . Persze a legtöbb szó a legrettegettebb osztály-zatra, az egyesre vonatkozik: BACHÁTnak (AnyKözMűv. 110, Nyr. CIV, 152; vö. még: I f j B . 2 4 ) , B O R O S TiBORNÉnak (Nyr. L X X X I X , 1 5 2 — 5 ) , GÉMEsnek (i. m.), GRÉTSYnek (If jB. 8 = NyKk. I, 969), KovAxovszKYnak (Valóság VI, 5 . sz. 7 2 ) , MATiJEVicsnek (i. m.), M U R A T H IsTVÁNNÉnak (Köznevelés X X I , 1 3 4 ) , s különösen MizsERnek (Nyr. X C V , 4 1 8 — 9 , X C V I , 2 8 6 , Nyelvünk világa 1 4 4 — 6 ) , továbbá másoknak — rendszerint a többi osztályzatra (1. alább) is kiterjedő — gazdag példasorai u tán legfrissebben K O L T Ó I Á D Á M (ÉdAny. V I I , 1. sz. 8; vö. még uő.: ÉdAny. VI, 3. sz. 10) az egyesnek több mint félszáz kifeje-zését közli a ceglédi diáknyelvből; ebből a legtöbb — szám szerint 19 — alaki hasonlóságon alapuló metafora, a karó-tói a trapper-ig (amely az ismert tv-rek-lám fel tar tot t hüvelykujjának a képén alapszik). Ott szerepel a közlésben a szekunda is, de csupán a tárgyilagosnak mondott megnevezések sorában, az egyes és az elégtelen társaságában, szinte nem is igazi diákszóként. Előfordul a szekunda a mai kecskeméti ( G É M E S i. m.) és vajdasági ( M A T I J E V I C S i. m.) diák-nyelvben is. Fölveszi az ÉrtSz. és az ÉKsz. is, de használatát régiesnek minősí-tik, a SzinSz. meg kiveszőben levőnek mondja . Mindamellett helyenként még ma is van diákosan kedves hangulati értéke. B A C H Á T (AnyKözMűv. 1 1 1 ) arról tudósít, hogy Nyíregyházán a városi tanács épületének á rkád já t szekundabar-lang-n&k vagy szekundakapu-nak mondják, ,,mert a diákbabona szerint aki elment alat ta , másnap elégtelenre felelt."

A régi pápai diáknyelvben a szekunda volt az elégtelen osztályzatnak szinte az egyetlen megnevezése (legföljebb még a tök dívott mellette), annak ellenére, hogy az idevágó régi diákszók közül ott szerepel DoBOsnál (i. m.) és BENEDEKnél (i. h.) a bunda, bunkó, csikó, daci, disznó, malac, medve, melegítő, suszter, varga stb.

A szekunda jelentéseit a TESz. a következőképpen ad ja meg: 1. 'megbu-kott iskolai tanulók csoportja, osztálya' (ezt a latin secunda cíassis-ból magya-rázza); 2. 'az, aki »elégtelen« osztályzatot kap ' (ez is valóban meglevő, de r i tka jelentés); 3. '»elégtelen« osztályzat ' . Mindez teljesen korrekt, csakhogy néhány ponton kétségben hagy bennünket. Először is D O B O S szótára a debreceni ada t -ként fölvett szekundá-1 a következőképpen magyarázza: „elégtelen, másod-rend. V.ö. prima, elégséges, mintegy ellentétül csinálta a magyar diák; habár a prima már gyenge osztályzat". Az 'elégséges' jelentésében Selmecbányáról is idézi a primá-t. Ráadásul szerepel nála a tertia is (Rozsnyóról), a szekundá-hoz hasonlóan 'elégtelen' jelentéssel. Azután BARTALnál (MLSz.) a secunda2: 'sig-num negligentiae', 'rossz osztályzat, szekunda'; a tertia pedig: 'nota non suffici-entis progressus in disciplinis ac moribus', 'elégtelen'.

A rejtélyről MÉSZÁROS I S T V Á N kuta tása i ránt ják le a leplet, ő k i m u t a t j a (Köznevelés X X I V , 2 5 5 — 7 , Élet és Tud. X X X V I , 9 9 - 1 0 0 ) , hogy nagyobb városi iskoláinkban a X I V — X V . század folyamán már kialakult az értékelés-

nek egy sa já tos módja. Az iskolarektor a legjobb tanulókat ültet te maga elé, a hanyag vagy rendbontó f iúkat pedig büntetésből hátraküldte az utolsó ülő-helyre (előfordult az is, hogy az ilyen f iúnak a nyakába szamárfejet ábrázoló táblát akasztot tak, vagy szamárfejet húztak rá; innen van a szamárpad el-nevezés). Ez a szokás a XVII I . század elejétől kezdve osztályozási rendszerré finomodott , a következőképpen: az első padban ültek a kitűnők (eminentes), a következő csoport neve: első rend (prima classis), u tánuk helyezkedett el a gyengébbek csoportja, a második rend (secunda classis), ma jd a rossz tanulóké, a harmadrend (tertia classis). — Később csökkentették a csoportok számát : az 1830-as években már csak három csoportba sorolták a tanulókat, így: ki-tűnők, első rendűek és második rendűek. Aki ebbe az utolsó rendbe, a secunda cZassis-ba'került, annak osztályt kellett ismételnie. így lépett a korábbi elég-telen osztályzat, a tercia helyébe a szekunda, s ezzel az átrendezéssel a prima értéke is csökkent.

A szekundá-hsü tehát ültetni, helyezni lehetett valakit ; ezt m u t a t j a sza-vunknak elsőként ismert adata, Petőfinek „Deákpályám" című tréfás versé-ben: „Diligenter f requentál tam | Iskoláim egykoron | Secundába ponált ['sze-kundába helyezett '] mégis | Sok szamár professorom". S így érthető meg a D O B O S szótárában kétszer is szereplő beponál igének a 'szekundára feleltet, megbuktat ' jelentése.

A tertia első ismert adatai Jókaitól valók. Előfordul ,,A kőszívű ember fiai"-ban ( B A R T A L , M L S Z . ) , továbbá (uo.) a „Mire megvénülünk' című regé-nyében, amelynek pozsonyi rektorprofesszorát — mint B O D O L A Y G É Z A nem-régiben ( I tK. L X X X V I I I , 699 kk.) meggyőzően k imuta t t a — a híres pápai professzornak, Márton Is tvánnak az alakjáról mintázta Jókai (persze a regény diákszavait pozsonyi tanulóéveiből is meríthette). Ebben a regényben a vendég kisdiák a következőképpen mondja el, mint értesült ő a vendéglátó házigazda fiának, F romm Henriknek sanyarú helyzetéről: „Nagyanyám sajnálkozó han-gon beszélt róla, Fromm papa ellenben kérlelhetlen szigort öltött arczára, mi-dőn e tárgyról felvilágosítást adott ; s beszéde közül sűrűen szedegethetém fel a »prosodia«, — »pensum«, — »labor«, — »vocabularium«, — s a konyha-latin más ismert kifejezéseit, mik között a »secunda«, — »tertia«, — »carcer« elég irány-adó delejtűképen szolgált, hogy a következő tényállásra jussak el az adatok nyomán: Henrik barátomnak nem szabad ma a vacsoránál megjelenni, mert a leczkéjét nem tudja , s mindaddig házi fogságban marad, a míg magát jobb sorsra érdemessé nem teszi az által, hogy egy nagy csomag nem megenni való tárgynak a nevét egy rég nem élő nemzet nyelvén kimondani megtanul ja" . (I. m. 1895. 40; i t t tehát a szekunda és a tercia együtt fordul elő.)

Visszatérve a szekunda-ra: aki elégtelenre felelt, az beszekundázott, sze-kundát kapott vagy beszedett (ti. egy szekundát). Ezek a kifejezések szintén tovább élnek a mai diáknyelvben (vö.: G É M E S i. m.; M A T I J E V I C S i. m.; stb.). Más kollégiumokban a szekundát nemcsak kapni, hanem fogni is lehetett. Re-ményik Sándor például így ír „Amíg a nagy kúrián átmegyek . . . " című versé-ben, ahol is a kúria jellegzetes erdélyi diákszóként az 'iskolaudvar'-t jelenti: „Az udvaron métázó gyerekek, | Zsongító, édes lárma . . . | Behúnyom a szemem . . . még meglehet, | Valamiből szekundát fogok m á m a " (Összes versei. 1943.1, 433). Az ÉrtSz. Mikszáthtól idézi: „Oly an »secundát« fogott, hogy le nem bírta köszörülni félévig." O L Á H GÁBORnál pedig (i. m. 42) a beszekundázik szinonimái között ez is szerepel: „kicsíp egy szekundát v. bundát" .

f) A szekundá-ról t é r jünk át egy másik — ma már jellegzetesen pápai —

diákszóra, a szecska-ra. Az ÉrtSz .-ban és az ÉKsz.-ban máig megtalálható ebben a jelentésben: 'a régi gimnázium első osztályos tanulója ' . Tüs tén t meg fogjuk látni, miféle összefüggés áll fenn a szekunda és a (jelzett értelmű) szecska között.

A szecska szónak a TESz. a következő jelentéseit ismeri: 1. ' apróra vágott szalma, főleg mint keveréktakarmány része'; 2. 'értelmetlen, értéktelen, jelen-téktelen dolog'; 3. 'kisdiák, elsős gimnazista ' . A 2. jelentéssel kapcsolatban a szalma szóra utal, amelynek ilyen jelentése is van: 'üres, t a r ta lmat lan , sem-mitmondó része valaminek' . A TESz. szerint a szecská-nak 3.-ként emlí tet t 'kisdiák, elsős gimnazista ' jelentése ,,a 2.-ból fej lődött ki a diáknyelvben, az értéktelenség mozzanata a lapján" .

Tudós szótárunk azonban ezút ta l minden bizonnyal téved. G R É T S Y a deb-receni Sestakert névről írva (MNy. L X I I , 216—20) helyesen ál lapít ja meg, hogy ennek előtagjában a 'hatodik ' -at jelentő latin sexta nőnemű sorszámnév szere-pel, s-ező ejtésmóddal. Ez t a sesta elemet a következő szavakkal vet i össze: ,,sesta gyerek" (Baksay: írod. dolg. I, 274; NSz.); sesta 'elemi iskolás kis gyer-mek [o: elemi iskolás gyerek]' (Nagykúnság; MTsz.); ,,sesta (sesta bogár)" 'elemi iskolás' (Rimaszombat; D O B O S ) ; S ide sorolja az ŰMTsz. következő ada-ta i t is: sesta 'első osztályú elemista' (Kisújszállás); sesta 'iskolai első elemi osz-tá ly ' (Hódmezővásárhely); sésta 'első elemi osztály' (Hódmezővásárhely kör-nyéke). Úgy véli, hogy az idézett sestá-nak eredeti jelentése ez lehe te t t : 'első osztályos elemista', s a sexta > sesta i t t a gyermek életkorára utal , t e h á t arra, hogy hatéves. — A Sestakert e lő tagjá t pedig e földterület felparcellázásával kapcsolatos, „ te lekkönyvi" megjelölőnek gondolja.

A megoldást, amelyhez G R É T S Y nagyon közel já r t , É . K i s s S Á N D O R t ó l kaptuk meg, aki k i m u t a t j a (MNy. LXV, 456—8), hogy a Sesta-kert e lőtagjában is a „kisdiák' jelentésű sesta szó szerepel (ezt egyébként ő Hajdúhadházról is ismeri). „A név megfejtéséhez — í r j a — a Debreceni Református Kollégium tanulmányi rendje és diákélete a d j a meg a kulcsot. A Kollégiumban 1657-től kezdve másfélszáz éven á t a felső tagozatra , ahogyan akkor nevezték, akadé-miára való előkészítést a hat osztályú alsó tagozat végzi. »Az alsótagozat classisai felülről lefelé haladó sorban így következnek egymás u t á n : orátorok, poéták, syntaxisták, etymologisták, grammatis ták és rudiment is ták; ugyan-csak e nevezettel f u t n a k párhuzamosan: primáriusok, secundáriusok, ter t iáru-sok, quartáriusok, quintáriusok és sextáriusok.a ( N A G Y S Á N D O R , A Debreceni Kollégium. Debrecen, 1950. 54.) Ezek osztályai szintén felülről lefelé: prima-, secunda-, tertia-, quarta- , quinta- és sexta classis. Legmagasabb alsó tagozati osztály tehá t a prima classis 'első osztály' , és a legalsó osztály, amelybe tanul-mányaik megkezdésekor lépnek a diákok, a sexta classis. Ennek d iák ja i a sexták. [Bekezdés.] A Kollégium 1820—1852. években érvényes szervezete szerint már a négyosztályos elemi iskolára épült a hatosztályos gimnázium, amelyben szintén az utolsó, a befejező osztály volt a prima classis, a kezdő, az első a sexta classis, s ennek diákjai szintén sexták. í g y t a r t j a ezt a hagyomány, és így hallottam tudós tanáraimtól , dr. Z s i g m o n d F e r e n ctől és dr. N a g y S á n d o rtól, a Debreceni Református Kollégium tör ténetének íróitól."

Azt is megállapít ja É . K i s s S Á N D O R , hogy a Sesta-kert-et régebben sexta-domb-nak nevezték, melyen ha jdan a hatodik osztálybeli gyerekek tanítói felügyelettel játszani szoktak. — A mi szempontunkból fontosabb az a Borzsák Is tvántól idézett adaléka, amely szerint Monoron az elősöket [föltehetőleg az

első gimnazistákat] szecská-nak. nevezték. „Nyilvánvalóan ugyanennek a sexta > sesta szónak a népetimológiás vál tozatáról van szó" — teszi hozzá É . K i s s (i. h. 458).

„A pápai református kollégium tör téneté"-ben (Budapest, 1981. 18) T R Ó C S Á N Y I Z S O L T (aki egyben a kö te t szerkesztője is) vázolja fel az alsó tagoza-tos osztályok XVI. századbeli rendszerét, sorrendjét , s összehasonlítva ezt a debreceni kollégium osztálybeosztásával, a sextarius mellé szinte magától ér tetődően í r ja oda, zárójelben: szecska. A TESz.-nek idevágó a d a t a a pozsonyi evangélikus líceumból való, T O L N A I V I L M O S gyűjtéséből (1906—14). V A D Á S Z S Á N D O R történész kollégámtól arról értesültem, hogy Kaposváron az ő diák-korában az első gimnazistákat szecská-nak, a másodikosokat sáská-nak, a har-madikosokat pedig tricská-nak mondták. A sáska név nyilván a szecská-hoz hasonló hangalakú szöcské-ye 1 van összefüggésben, a tricska pedig a latin tres 'három' számnévvel. A szecska, illetőleg a szecskázás szó mindmáig él Pápán, persze most már a t izenöt éves korú elsősökre vonatkoz ta tva ; vö.: „Hagyomá-nyok 1 Há t nem nagyon. A szecskázás. É v elején a negyedikesek megregulázzák az elsősöket" (G. L : Hagyományok nyomában. A Dunántú l Athénje : I f júsági Magazin XVI, 3. sz. 19); „Él még a szecskázás, vagyis az elsősök beavatása" (Réthy I s tván : A hagyományőrző pápai kollégium: Népszabadság 1984. febr. 25. 8). — Megjegyezném, hogy az idézett képzős változat (szecskázás) ú j abb fejlemény.

Kiderült t ehá t , mi az összefüggés a szekunda és a szecska között : mind-ke t tő t olyan lat in nőnemű sorszámnévből eredeztethet jük, amelynek jelzett szava a classis volt. — Egyébként B E N E D E K K Á R O L Y 1 9 0 8 - b a n (Nyr. X X X V I I , 128) meglepő jelentéssel közli a szecska szót: 'árulkodó haj lamú gyerek'.

g) A diáknyelvnek egyik nem utolsó t é m á j a az é t k e z é s . A mai menza megfelelője P á p á n külön épületben k a p o t t helyet, s hivatalosan köz-tartás-nak, diáknyelven konviktus-nak nevezték. Épüle té t nemrég ú j í to t t ák fel, de az erről szóló képriport sajnos már nem említi a konviktus szót, hanem a diákétterem kifejezéssel él (Napló, Veszprém m. 1985. szept. 23. 5).

A konviktus eredeti jelentése: 'együttélés, együttétkezés, asztaltársaság' (TESz.). Az Ér tSz . szerint a katolikus egyházi iskolákban a d iákot thont , in ternátust , a protes táns egyházi iskolákban pedig a köztartást , a diákmenzát jelentette. P á p á n kívül sok más helyen is él t : D O B O S Késmárkról, B A C H Á T pedig (Lányok könyve 1983. 248) Sopronból idézi. Sűrűn szerepel — debreceni diákszóként — Móricznál, például a ,,Légy jó mindhalál ig"-ban; de tulajdon-képpen Európa-szerte elterjedt kifejezés, akárcsak a szekunda.

A konviktuson felszolgált ételek diákos elnevezései közül mindmáig él P á p á n a csizmatalp; D O B O S (i. m.) 'pecsenye zsír nélkül' , 'száraz hús ' jelentés-ben közli. Viszont már az én diákkoromban sem voltak ismeretesek azok az ételnevek, amelyeket B Á R C Z I (MNyTK. 2 9 . sz. 1 4 ) a pápai kollégium diáknyel-véből idéz, amú l t századnegyvenes éveiből: tűzkő 'burgonya' , koporsószeg ' répa' , paripa 'kása' , kefe 'köményes leves'.

A diákhumor célpontjai főleg a levesek szoktak lenni; ilyenek ma például a Petőfi-leves 'Minek nevezzelek?' (BACHÁT: AnyKözMűv. 110, Nyr. CIV, 152—3; GRÉTSY: I f j B . 9 = NyKk . I, 969); BMV-leves 'Bele minden vacakot ! ' ( B A C H Á T : i. h.; G R É T S Y : i. h.); Leningrád-leves 'bevehetetlen' ( M I Z S E R : Nyr. XCVI, 285; BACHÁT: i. h.; GRÉTSY: i. h.); Zilahy-leves, illetőleg Valamit visz a víz (Zilahy egyik regényének címe; BACHÁT: í. h.) ; sa já t gyűjtésemből: könnyű-búvár-leves (Dombóvár); Bolyai-leves 'sok benne az ismeretlen' (Salgótarján,

Bolyai Gimnázium); stb. Nos, a mi időnkben a Ziláhy-leves-hez volt hasonló a péntek esténként felszolgált híg rántot t leves, amelynek tetején egy fél-zsemlye úszkált, ez volt a vízenballagó.

Természetesen a kenyér sem maradhatot t diáknyelvi megnevezés nélkül. Régebbi közlésekből idézhetjük a marci-t ( E N D R E I : Nyr. X X I X , 336, Csurgó; D O B O S i. m., szerinte általánosan ismeretes; MTsz., Győr vidéke, Székesfehér-vár, Heves m., Szatmár m.; B E N E D E K : Nyr. X X X V I I , 1 2 8 ; G Y A L L A Y : MNy. L V I I , 130, a régi erdélyi kollégiumokból; stb.). A TESz. szerint a marci „ játé-kos képzéssel alakult az argó maró 'kenyér, cipó' szóból a Márton személynév Marci becéző változatának hatására". Pápán a marci nem volt ismeretes, csu-pán a tízóraira kapot t krumplis cipót neveztük markó-nak. A markó-1 'garasos cipó' jelentésben a MTsz. is felveszi, mégpedig csupán Pápáról idézve. Szavunk hasonlóan alakulhatot t ki, mint a marci (de a Márton-on kívül a Márk becézője is belejátszhatott).

Pápán a konviktusi kenyeret szatyi-nak hívták. Ez a rejtélyes eredetű szó D O B O S (i. m.) szerint élt Kecskeméten és Szombathelyen is; a MTsz. Sopronból, Szombathelyről, Pápáról, Debrecenből (!) és Aradról idézi; s ezeket az ŰMTsz. még megszerzi két ú jabb pápai és három ú j a b b csurgói, illetőleg Somogy megyei adattal. — A Debrecenből idézett adat kissé gyanús, o t t ugyanis a kenyeret brúgó-nak hívták (R. V O Z Á R Y : MNy. XI , 1 4 2 ) . így szerepel Móricznál is: „Böszörményi . . . a brúgót, a barna diákkenyeret majszol ta" (Légy jó mind-halálig. 1 9 6 4 . I, 3 1 ) , s K É R Y LÁSZLÓ is így emlékszik vissza rá diákkorából: „Hamar megtudtam . . ., hogy a ragacsos barnakenyeret még mindig »brúgó«-nak hívják. (Ahogy Arany is u ta l rá a Bolond Is tókban.)" (Magyar Nemzet 1982. dec. 24. 16). A MTsz. Kecskemétről és Rimaszombatból idézi a 'kenyér' jelentésű brúgó-1.

Az sem lehetetlen, hogy a szatyi-1 mint debreceni szót a MTsz. adatközlője Jókai regényéből í r ta ki, ahol is „finom szatyit vág fel bicsakkal a dárdás" (És mégis mozog a föld. 1962. I , 10); s Jókai magyarázata szerint: „Szatyinak nevezik a fehér kenyeret; dárdásnak azt a kicsi tanulót , aki nagyobb diáknak f ű t " (uo. 13). Az sincs kizárva, hogy Jókai debreceni diákszavainak egyike-másika pápai vonatkozású (vö. B O D O L A Y : i. h.). A szatyi azonban Pápán nem 'fehér kenyér' jelentésű, s a dárdás-nak is egészen más volt az ot tani jelentése: 'kenyérvágó csigás'. Ennek mibenléte tüs tént kiderül; jobban is beillik Jókai mondatába (szatyit vág fel). — Egyébként a dárdás D O B O S (i. m.) szerint Pápán 'ételhordó'-t is jelentett; Rimaszombatban 'a lakótársak közt a legfiatalabb'-at, Székelyudvarhelyen 'a kisebb szolgadiákok'-at. — Máig fennmaradt konvik-tusi szó a repeta.

Az étkezés kezdetét a csöngető jelezte, aki meghúzta a konviktus előtti kisharangot. A diákok á tad ták holmijukat a könyvcsősz-nek, s fölmentek az emeleti étkezőbe. Ott a legfőbb helyen ült a szenior, a diákönkormányzat vezetője, egy negyedéves teológus, aki városszerte megbecsülésnek örvendett, s a pápai nép a széni úr elnevezéssel tisztelte meg. Az ő segítője volt a legki-válóbb alsó tagozatos gimnázisták soraiból kikerülő széniorinas, aki rendben ta r to t ta a szénior szobáját. Szénior minden kollégiumban volt, sőt szénior-helyettes is, az ő elnevezése azonban már nem volt egységes az ősi kollégiumok-ban: Patakon kontraskribá-nak (SZABÓNÉ F E H É R E R Z S É B E T : Élet és Tud. XXXVII , 306—7), Pápán dispenzátor-nak mondták. A dispenzátor főleg gazda-sági ügyekkel foglalkozott, s az ő segítője volt a kölyökdispenzátor. Az étellift-nél lent ot t szorgoskodtak a csigás-ok, fönt a csigások legfőbbike, a kenyérvágó

csigás, más szóval: dárdás. Az ételt az asztalokhoz a terítők v i t ték ki, előzőleg persze valóban meg is te r í te t tek . Terítőnek lenni is nagy kivál tságnak számí-to t t , és ingyenes étkezéssel j á r t . Lőrincze Lajos is volt ter í tő, meg széniori-nas is.

h) Az említet t intézményrendszerrel szorosan összefüggött a legáció. Nagylegátus bármelyik református teológus (vagy 7 — 8. osztályos gimnazista), kislegátus bármelyik református alsós gimnazista lehetett , ám ez nem volt füg-getlen az i f júsági tisztségektől. Magát a legáció kifejezést Jóka i így magya-rázza: „egy igen célszerű intézkedés arra, hogy a szegény diáknak is legyen karácsonya" (i. m. I, 12). Hozzátehet jük: jó érzésekkel teli húsvé t ja és pün-kösdje is. Tudniillik a pápai kollégium — a többi református kollégiumokhoz hasonlóan — a sátoros ünnepeken legátus-okat, ünnepi követeket küldöt t a kör-nyékbeli f a lvak református gyülekezeteihez. A nagylegátus magával v i t te a kollégium üdvözlő levelét, &pátens-t (1. DoBosnál is), ő t a r t o t t a az istentiszte-letet, t ehá t prédikált a templomban, s ezért a tevékenységéért — gyülekeze-tenként vál tozó — anyagi ellenszolgáltatást kapot t . A kislegátus házról házra járva ünnepi verset mondot t , és gyűj tögete t t — többnyire csak filléreket, ezért másu t t mendikáns-nak ( tkp. 'kéregető'-nek) is nevezték (TESz.). Persze a legációk nem voltak egyenlő pénzbeli' ér tékűek, úgyhogy azokat a legációvá-lasztás-on, előre kijelölt sorrend szerint választhat tuk. A nagylegációk l is tá ján az első választó a szénior, a kislegációs listán pedig a széniorinas volt.

A legációk rendszerint több falura te r jed tek ki, a faluneveknek nemegy-szer hangzatos csoportosításával. Ta tay Sándor, aki szintén pápai diák volt, így ír egyik életrajzi regényében: „Zötyög a vegyesvonat. Ismerős t á j , ismerős falvak. Ászár, Császár, Ete, Kisbér. Ez például így, egy legációs körzet a Pápa i Református Kollégium diákja i számára. Kislegátusként valamikor utcáról utcára végigjár tam a kálomista házaka t . " (Lyuk a te tőn. 1980. 213.) Hozzá kell tennem: T a t a y Sándor bizonyára széniorinas, első választó volt akkoriban, tudniillik ez a négy falu számítot t a leggazdagabb, körülbelül 80 pengőt jöve-delmező kislegációnak. De rigmusba szedtük a „szegény" legációk neveit is; pl. Papkeszi, Liter — mit ér?; Szerecseny, Szemere, nem megyünk semmire.

A legációtól meg kell különböztetni a szupplikáció-1, ez ősszel folyt le: ilyenkor a diákok a konviktus számára gyűj tö t tek élelmiszert (krumplit , búzát, lisztet stb.) a környező falvakban.

i) Szólhatnék még sok más dologról, például az önképzőkörről, amelyet jellegzetes pápai szóval képzőtársaság-nak. neveztünk, s amelynek Pe tőf i és Jókai is t ag ja i voltak. Emlí the tném az internátus belső életére vonatkozó szavakat, így az országszerte máig fennmaradt szilencium-ot, aztán az interná-tusi tisztségviselőket, sorukban például a gatyafelelős-1, aki a ruhák mosatásáról gondoskodott . D O B O S (i. m.) szerint hasonló tisztséget tö l tö t t be az esztergomi papneveldében a gatyaminiszter.

Részletes tárgyalást érdemelnének a diákok ragadvány ne vei, amelyek ugyanúgy alakultak, mint manapság (az idevágó i rodalmat 1. az 1. pontban) . Keletkezhet tek a vezetéknév becézésével: Császár Sándor: ^>Csaszi; a mono-gramból: Bognár István Lajos: > Bil (majd természetesen: Bili); különös becenévből: Farsky Attila: > Tili, Iscserekov András: > Drusi; s persze más utakon-módokon is. Egyik osztálytársunkat , aki gyalog, csizmában j á r t be télvíz idején is a közeli Borsosgyőrről, plebejus-nsuk neveztük. S hogy milyen rejtélyes, szeszélyes módon is jöhettek létre diáknevek, ar ra szemléletes pél-dául szolgál az én diákkori elnevezésem. Engem ugyanis Ze&ra-nak, Zebi-nek

h í v t a k (s h ívnak most is az éret tségi találkozókon), de ko rán t sem valamiféle csíkos öltönyről , hanem azért , m e r t egyik osz tá ly társam, éppen Császár Sándor , vagyis a Csaszi — nevemet la t inosan, a c helyén &-val e j t v e — ezt az i s ten t u d j a honnan v e t t mondóká t a lka lmazta r á m : „Kisrák, nagyrák , fa l i rák, zsebrák". Nos, a zsebrák-ból le t t a Zebra, Zebi, o lykor Zebulon.

Természetesen a t a n á r o k n a k is megvolt a diákoktól k a p o t t nevük, így a szervezőképességéről híres t o r n a t a n á r u n k n a k , aki Va thy Zsuzsa pápai v o n a t -kozású kisregényében is a d iákok ad ta , sok nemzedéken á t visel t nevén szere-pel : Szakúr (Az ősi háztető . 1980. 102). S h a d d említsem még é n e k t a n á r u n k a t , szintén sok d iáknemzedék nevelőjét , Kotta bácsi-t, aki a g imnáziumi vegyes-k a r t és a főiskolai fé r f ikar t (diákszóval: a kántus-1) vezényelte (vö. B O D O L A Y : 1. h. 708).

Szórakozásaink, j á téka ink közül csak egyet hozok szóba: a glütyüzés-1, vagyis a golyózást. Ú g y látszik, a glütyü, glütyüzés is jellegzetesen pápa i szó: a MTsz. csak innen idézi, s ezért nem is szerepelhet a golyózásnak azok közö t t a műszavai közöt t , amelyeket Z S E M L Y E I O L I V É R (Nyr. X X X , 302) á l l í to t t össze a század elején a pesti u tcagyerekek szókincséből.

5. Szókincset emleget tem a golyózással kapcsola tban is, de hisz mind-n y á j a n t u d j u k , hogy ha diáknyelvről beszélünk, akkor csupán a szókészletre gondolunk, tudnii l l ik az i f júsági és d iáknyelvnek természetesen nincsen kü lön nye lv tan i rendszere. Mindamelle t t v a n n a k bizonyos g r a m m a t i k a i voná-sai. I lyen az a jól i smert szóalkotási módja , amely a becéző személynevekére emlékeztet , de más tu la jdonnevekre , sőt a köznevekre is k i t e r j ed (Balcsi, pulcsi, kolesz, dola stb.). Ez nem is o lyan ú j jelenség, mint gondolnánk . D O B O S (i. m. 23—4) m á r 1898-ban külön bekezdést szán ennek a szóalkotási módnak , számos -i képzős példával (cigi, cuki, bizi s tb.) , megjegyezvén, hogy az -i képző „gyakor i használa ta a d iáknyelv s a j á t s á g á n a k látszik, b á r a közhaszná-l a tban is v a n n a k a keresztnevek kics inyí te t t s röv id í te t t a l ak j a inak (Ferencz: Fer i , Káro ly : Karcs i stb.) ana lógiá jaként i lyen alakok: burgi (burgundia) , kaczi (kaczaba jka)" .

A mai d iáknyelv g r a m m a t i k á j á b a vág n é h á n y különös szóvonzat is, például a köznyelvi jó valakinek, jó valamire, jó valakihez v a g y valaki iránt mellet t megjelenik a jó valakinél. B O R O S T I B O R N É szó jegyzékében (Nyr. L X X X I X , 1 5 3 ) így szerepel: „jó valakinél ' é rdemei vannak va lak i előtt , elis-merik, kedvelik ' — Pista nagyon jó a dirinél". De inkább f i ú—lány viszonylat-ban használatos, i lyen jelentésben: jó vagy nálam 'kedvellek, szeretlek, szívesen já rok veled' (vö.: KOVALOVSZKY: Nyelvünk vi lága 3 1 ; G É M E S i. m ; F A R K A S MÁRTA: ÉdAny . V, 3. sz. 9; stb.). Egyébkén t a valakivel jár vonzatszerkezetnek ez az ú j jelentése szintén i f júsági nyelvi sa já tosság.

6. Az i f júsági nyelvet és a d iáknyelve t azonban természetesen nemcsak szókincsének és szórványos g rammat ika i vonása inak a t ek in te tében vizsgál-h a t j u k , hanem — s ta lán elsősorban — úgy, m i n t jellegzetes n y e l v i m a -g a t a r t á s f o r m á t (1. részletesebben főleg KOVALOVSZKY t a n u l m á n y á t : Valóság VI, 5 . sz. 6 6 — 7 5 , va lamin t ,,Az i f j ú s á g beszédkul túrá já ró l" című, többször idézet t kö te te t , s D E M E LÁszLÓnak hasonló című c ikkét : ÉdAny . VI , 2. sz. 2—3). Ebbő l a szempontból nap j a ink i f júság i nyelvének — számos ér té-kes vonása mel le t t — súlyos rákfenéje a t r ágárság (vö. különösen: TOLCSVAI N A G Y G Á B O R : Nyelvi d ivatok. Bp. , 1 9 8 5 . 1 4 5 — 6 1 ) . Trágár beszéd — mond-

1 5 6 Rácz: Diáknyelv Pápán a 30-as években

j u k meg sokszemközt, őszintén — a ha rmincas évek p á p a i d iáknyelvében is j á r t a , de csak zár t f iúközösségekben, -v iszonyla tokban. F i ú lány előtt n e m e j t e t t ki t r ágár szót . S tel jes képtelenség vol t t r ágá ru l beszélni a fe lnőt tek s p láne t aná ra ink vagy szüleink előt t . B izonyára ez a kö rü lmény t évesz the t t e meg V A J T H Ó LÁszLÓt, a t a n á r t , aki az egyidejű pesti d iáknyelvről — amely jóval inkább t e l í tődö t t argó elemekkel, m in t a pápa i — ezt á l lapí t ja meg: , ,Ez a nyelv sokszor a durvaságig nyers, de n e m t r á g á r " (Nyr. L I X , 220).

A 30-as évek p á p a i diáknyelve azonban a nyelvi m a g a t a r t á s t i l letően is szolgál egy különleges vonással , mégpedig a köszönés és a megszólítás dolgában. Néhány kivétel től e l tekintve, csupán az azonos osztálybeliek tegezhet ték egy-mást , de ebből is leszámí tva a l ányoka t . A m á s osztálybelieket magáz tuk , nem-egyszer úr-nak szól í to t tuk őket, s így köszöntünk nekik és t a n á r a i n k n a k : alász-szolgája. A lányoknak pedig a keziccsókolom j á r t ki (s hogy is illett volna ehhez a t rágárság) , s ez akkor még nem röv idü l t csókolom-má. A tegező köszönés a szerbusz vol t , s legföl jebb szevasz-szá röv idül t .

H o g y a nem azonos osztálybeliek összetegeződése milyen körü lmények közt j á t s z ó d h a t o t t le, a n n a k k i tűnő p é l d á j á t m u t a t j a be L Ő R I N C Z E L A J O S ,, É n t udom a t i sz tességet" című cikkében (Új Tükör X V I I I , 42. sz. 23). ő — min t t u d j u k — ter í tő is vol t . Idézem a cikkből :

„ E z a közösség min t zár t tes tü le t azér t valamelyest el tért az á l ta lános normától . Egy-ké t osztá lynyi különbség nem soka t számítot t , hamarosan kia lakul t a ba rá t ibb megszólítási mód. Persze azért ez sem ment csak úgy magá-tól, s n e m illett i lyesmit kezdeményezni az alsóbb osztályosnak. Bolla J ó s k a — aki ke t tőve l j á r t fö lö t t em — úgy o ldo t t a meg a dolgot, hogy egyszer — ter í tés közben — az t m o n d t a f anya r vál lvonítással , szinte mellékesen vala-milyen kérdésemre, hogy : nem köll engemet magázni . . . Ezzel a dolog az ő részéről el is volt in tézve. Süle Jenővel viszont elég sokáig kerü lge t tük egy-mást . L á t t a m a szándéká t , de h á t ugye, n e m mehe t t em elébe. Az emlékezetes Csepregi—Lantai je lenet u t á n [ez egy rendhagyó összetegeződés vo l t ] egy darabig t á r g y a l t a az ügye t a társaság, m a j d ke t tesben m a r a d t u n k Süle Jenővel . Lá t szo t t r a j t a , hogy mondani akar va lami t . Mondta is:

— H á t Lőrincze úr , mink mikor egyezünk meg ? T u d t a m , mire gondol, hogyne t u d t a m volna. — H á t , Süle ú r , amikor gondol ja . — Aká r most is ? — Akár most is ! — H á t akkor szerbusz, Lőrincze ú r ! — Szerbusz, Süle ú r ! K e z e t fogtunk. Az tán á l l tunk egymással szemben, zavar tan , szégyenlő-

sen; n e m t u d t u n k t o v á b b semmit se m o n d a n i ebben a furcsa , merőben ú j hely-zetben . . . Aznap — úgy emlékszem — már nem is szóltunk egymáshoz . "

Ú g y érzem, az a közösség, amelyben most é lünk, a nyelvészek közössége van o lyan jó szellemű, min t amilyen a té r í tőké volt P á p á n . í gy én, ak i annak idején n e m tegezhe t tem Lőrincze L a j o s t — a négy osztá lynyi különbség iszo-nyú n a g y távolságnak számíto t t —, mos t nyugod tan mondha tom: „Szerbusz, Lőrincze úr , az I s t en sokáig éltessen !"

RÁcz ENDRE