Dr. Lipcsey Ildikó

ROMÁNIA ÉS ERDÉLY A xx. SZÁZADBAN

Cimü munkájának eredeti szövege. Az alanti két oldalon látható a mü angol

forditásának a cim és impresszum oldala Az angol változat olvasható/letölthetö az angol honlapunkról:

www.hungarianhistory.com *********************************

Romania and Transylvania

in the 20th Century

Ildikó Lipcsey

Corvinus Publishing

Buffalo -Toronto

2006

2

Preliminary translation:

András Dani and Thomas Szappanos

Final translation by Peter Csermely

Art: Marta Buda

MAJOR PATRONS:

George De Kova Foundation Illyés Foundation

ISBN: 1-882785-15-0

Library of Congress Control Number: 2005932693

Printed in the United States

3

E L O S Z Ó

A transylvanizmus, mint politikai koncepció

Kós Károly egyetlen gondolatban fogalmazta meg e koncepció lényegét: hogy ti. az erdélyi kérdést erdélyiekkel, hagyományos erdélyi módon”, azaz autonómiával lehet és kell megoldani. Lehet, hogy Rómából, Párizsból, Washingtonból, vagy Moszkvából elhanyagolható kérdés, hogy a "102 ezer km2 területu,, 1920-ban öt és félmillió, napjainkban hét és félmillió lakosú Erdély (70-71 %-a román, 22 %-a magyar, 4 %-a német), ez a másnak alig ország, - nekünk magyaroknak tündérkert, románoknak híd Európa felé, s legalább tucat nemzet közös hazája -, Romániához, Magyarországhoz tartozik-e, vagy független állam. Nem úgy ezen régió népeinek! Az erdélyi kérdés csapdája, hogy: 1.) 1920-ig Erdélyben sohasem volt román állam; 2.) az évszázadok során román többség alakult ki: 1300 körül 1000 erdélyi helységbol hatban jegyeztek fel román nevet; Mátyás király korában Erdély fél millió lakósa közül százezer volt román; a demokráfiai robbanás - román szempontból - a XVII. század végén következett be, amikor 25 év alatt 650 %-al nott meg a számuk. Sokakat foglalkoztatott: helyes volt-e egyáltalán 1948-ban az Unió helyreállítása Magyarországgal? És ezt nemcsak románok tették fel, hanem magyarok is, foleg az országrész szülöttei. Az unió-pártiak érve: Erdély mindig a magyar korona része volt ezzel szembe az autonómisták a külön út, az erdélyi történelem, kultúra, az erdélyi ember és lélek másságát hangsúlyozták. Ezen koncepcióhoz kapcsolódva: rövid történeti áttekintést adunk arról: 1.) hogyan változott Erdély statusa; mi a megyei, székely és román önkormányzat; 3.) ismertettünk néhány Erdély autonómiájára vonatkozó tervezetet. Magyarország és Erdély viszonya 1. A vajdák korában, ahogyan Mester Miklós 1936-ban megjelent nagysikeru monográfiájában írta - Iuliu Maniu, akkor, Romániában Maniu Gyula aláírásával, magyarul köszönte meg a tiszteletpéldányt -, Erdély önkormányzata tipikus középkori jellegu autonómia volt.” Az erdélyi vajda kormányozta, de hatásköre csak a hét királyi vármegyére korlátozódott. A székely és szász törvényhatósági területekre csak katonailag terjedt ki, ha az ország védelme megkívánta.

4

2. A fejedelemség korában, Magyarország három részre szakadása után, a magyar királyi hatalom Erdélybe tette át székhelyét - Erdély a magyar államiság, a nemzeti egység képviseloje lett. A fejedelmet az országgyulés választotta, saját diplomáciája és hadserege volt, a törvényeket magyar és latin nyelven hozták. Csak azért nem mondhatjuk, hogy független volt, mert évi 10-40 ezer aranyforint adót kellett a Portának fizetni. 3. Az 1691-ben kiadott Diploma Leopoldium szerint Erdély autonóm állam volt, de nem szuverén. A fejedelmi jogkört a Habsburgok, mint magyar királyok gyakorolták. Saját országgyulése volt, ennek javaslatára nevezte ki a király a kormány élére a gubemátort. Az erdélyi kancellária azonban Bécsben volt. Belso igazgatásában önállósága fokozatosan kopott: jogkörébol kivették a függetlenséget jelento külügyet, hadügyet és pénzügyet. A kormányzó helyét a megszálló német generális foglalta el; az országgyulés is háttérbe szorult. 4. Az unionista mozgalom 1790-tol követheto jól nyomon, II. Rákóczi Ferencet már foglalkoztatta Magyarország és az önálló Erdély konföderációja. Az 1834/35-ös erdélyi diétan, majd az 1837/38-as országgyulésen az erdélyiek azért foglaltak állást az Unió mellett, hogy így az országrész bekapcsolódjon a polgári fejlodésbe, és az erdélyi román többség Magyarországon kisebbség legyen. 5. 1848-ban az Unióval megszunt Erdély különállósága. Ismertek a tragikus események, amelyek a két nép között ezután történtek. Az 1849-es júliusi Kossuth-Balcescu-féle nemzetiségi kiegyezési tervezet megkésett , de kiindulási alap lehetett volna. Az emigrációban mindketten tovább dolgoztak konföderációs tervezeteiken, s még álláspontjuk is közeledett. Kossuth Magyarország és Erdély kapcsolatában elment a perszonálunióig. 6. A szabadságharc leverése után Erdélyt ismét közvetlenül Bécsbol igazgatták, 1860-ban, az osztrák abszolutizmus mérséklésére az Október Diploma visszaadta Erdély „autonómiáját”. 1862-ben jelent meg a Kossuthnak tulajdonított Dunai konföderációs tervezet. Az 1863/64-es szebeni országgyulésen az erdélyi románok Erdély autonómiáját követelték, azonban ekkor és késobb is részükrol az autonómia mindig az (Magyarország és Erdély) Unióval szemben merült fel! 7. Az erdélyi Román Nemzeti Párt 1905-ös szebeni határozatában az erdélyi autonómia helyére a nyelvhatárok szerint kiigazítandó közigazgatási önkormányzat, a román nép államalkotó mivoltának elismerése került. További, 1910-1914 között megfogalmazott követeléseik: románok lakta vidékeken román nyelvu közigazgatás és bíráskodás, egyházuk autonómiája, 3 új püspökség, román hivatalnokok, foispánok, államtitkárok kinevezése, a képviseloi mandátumoknak a nemzetiségi arányszám szerinti elosztása, 50 román választói kerület, 3 állami gimnázium. 8.1918. december 1-jén Gyulafehérváron megjelent 1228 erdélyi román Nemzetgyulés keretében még a béketárgyalások elott kimondta Erdély egyesülését Romániával. Ok is Wilson önrendelkezési elvére hivatkoztak,

5

akárcsak a kolozsvári ellennemzetgyulésen megjelent 50.000¸ foleg magyar és néhány román és szász, akik december 22-én a Magyarországhoz tartozása mellett voksoltak. 9. Erdély az 1920. június 4-i trianoni békeszerzodés óta - a második bécsi döntést (1940. augusztus 30.) követo négy évtol eltekintve - Romániához tartozik. Az erdélyi megyei, székely és szász önkormányzat Az Erdély belso életét a XIII. századtól a központi hatalom helyett elsosorban a társadalmi autonómiák muködése jellemezte, és ez a jövo szempontjából igen fontos tényezo. Ezek az önkormányzati egységek a következok voltak: 1. a magyar nemesi vármegyék (szabad királyi városok); 2. székely székek; 3. szász székek. (A középkori román kenézség intézménye fokozatosan módosult, illetve tunt el.) Mindhárom önkormányzati szervezet törvényhozói, végrehajtó, közigazgatási joggal, vallási, kulturális téren, katonai kérdésekben autonómiával rendelkezett. Mindhárom közösség tagjainak kollektív jogai és kötelezettségei voltak, saját nemzetgyulésük muködött és tisztségviseloik, felépítésük is hasonlóképpen alakult. 1. A vármegyei önkormányzat a XIII-XIV. században jött létre. Hatáskörébe tartozott a helyhatósági törvények meghozatala és végrehajtása, az igazságszolgáltatás, a tized szedése. A fejedelemség korában tovább fejlodött a magyar nemesi vármegyék önkormányzata: a közigazgatásban (állami és közrendészet, utak, építkezések, közerkölcs, a harmincadszedo helyek felügyelete), a pénzügyi adminisztráció (adóbehajtás, pénzforgalom, állami monopóliumok ellenorzése), a hadügy (nemesség és telek-katonaság hadbaállítása) terén. 1691-1848 között még érvényben voltak a helyhatósági törvények. Az osztrák önkényuralom 1849-ben eltörölte, majd az októberi diploma visszaadta a belso autonómiát. 1867-ben a kiegyezéssel, a vármegye rendszer bevezetése a helyi önkormányzat rovására történt. 2. A széki rendszer (Maros-, Udvarhely-, Csík-, Gergyó-, Kászon-, Sepsi-, Kézdi-, Orbai-, és Aranyosszék) a XIV. században alakult ki. A közigazgatási szabályokat a statútumok és községi szabályrendeletek rögzítették. Megalkotásukban a közösség valamennyi tagja résztvett, törvényhozásukat a legmesszebbmenoen tiszteletben tartották. Az elso székely jogrendszer 1555-ben 88 szakaszban foglalta össze a perekkel, birtok-, bünteto-, magán-, kereskedelmi joggal, hadügyi és közigazgatási kérdésekkel kapcsolatos törvényeket. Évi nemzetgyulésüket az udvarhelyi kapitány hívta egybe. A székely autonómia Bethlen Gábor korában - többek között a jobbágyság megjelenésével - indult felbomlásnak. Mária Terézia új adótörvénye, a határorség megszervezése mind az székelység sérelmére történt. A kiegyezés után a székelység intézményrendszere kiépítésével, megerosítésével védekezett a központosítási törekvésekkel szemben. Ezek jelentos részét egészen 1947-ig fenn tudta tartani.

6

3. A szász universitas önkormányzati rendszerének letéteményesei 1359-tol a választott tisztségviselok voltak. Vámmentességet élveztek. Az autonómia a városaikra és az egyházra is vonatkozott. 1609 után jelképesen, 2000 porta után fizetek adót. 1651 után a fejedelemség javára jogi függetlenségük némi csorbát szenvedett. Például megengedték, hogy a szász városokban mások is vásároljanak házat. Ennek ellenére 1848-ig a helyhatósági törvényeket a szász nemzet minden egyes tagjára érvényesíteni tudták. Az autonómia eszméje Erdélyben a XIV-XIX. században búvópatakként állandóan jelen volt. Ekkorra datálódik a transylvánizmus, az erdélyiség, erdélyi gondolat születése. Hívei abból indultak ki, hogy Erdély földrajzilag, történelmileg, kulturálisan különálló egység volt, s ezt a jövoben is orizni kell. A dualizmus korszakában a magyar, a székely, a román, a szász és a német - legalábbis e népek többsége - egyaránt ezt vallotta. 1920 után az erdélyi német nemzet számára az 1930-as évekig kisebbségi ideológia és irodalmi irányzat volt, a transylvanizmus, a románság számára azonban legfeljebb az utóbbi, ugyanis nagyobb volt bennük a többi románnal való összetartás tudata, mint a transylván gondolat. 1918. december 1-jén az erdélyi románok képviseloinek határozata kimondta Magyarország 26 megyéjének csatlakozását Romániához, majd 11-én a román király Bukarestben szentesítette mindezt. Felemás döntés volt, például a Gyulafehérvári Határozat teljes nemzeti szabadságot ígért Erdély népeinek, s a terület önkormányzatát helyezte kilátásba az alkotmányozó nemzetgyulésig, de az kimaradt belole, hogy Erdély önkormányzata ügyében a végleges döntést a magyarok és németek részvételével hozzák meg. Kelet- Magyarország, azaz Erdély és a Partium kormányzásával Maniuval az élen a 12 erdély iromán politikusból álló Kormányzótanácsot bízták meg. Bukarest azonban kivonva a külügyet, hadügyet, pénzügyet, a posta, vám, vasút ügyét, azonnal korlátozta a jogkörét. Valóságos kettos hatalom alakult ki. Az ütoképes székely hadosztályt szélnek eresztette Magyarország kormánya, és az óromániai román hadsereg igazi megszállóként viselkedett Erdélyben. Bevezette az ostromállapotot, cenzúrát, gyülekezési tilalmat, katonai rekvirálást, internálást, sot: a botütést, a derest. A kormánytanács 1919. január 23-i 1. számú dekrétuma kimondotta ugyan, hogy a hivatalos nyelv a román, de biztosította a többi nyelv szabad használatát az élet minden területén, így a helységneveken is. Igaz, csak addig, amíg elkészül a román helységnévtár. Azt is ígérte nem nyúlnak hozzá a magyar intézményekhez. Ez az elso néhány hónapban így is volt, azután még abban az évben kártérítés nélkül elfoglalták a kolozsvári egyetemet, 50 épületével együtt. Szeptember 30-a után kiparancsolták a magyar színházat is az épületébol, amely a nyári színkörbe volt kénytelen átköltözni. A Kormányzótanács azt az álláspontot képviselte: az egyházi iskolák legyenek az anyanyelvu oktatás színterei, de a tanács felosztása után azonnal hozzákezdtek az egyházi iskolák államosításához. A megszállás elso

7

hónapjaiban - 1919. március 24-én - megszületett a 12 pontos Az erdélyi három nemzet uniójának alapelvei címu, eredetileg Maniunak szánt memorandum. Ennek legfontosabb mondandói: [....] Erdély három nemzetének: a magyar, román és a szász nemzetnek közös nagy érdeke: a közrend, személy- és vagyonbiztonság, a vallás- és lelkiismereti szabadság, a nyugodt kulturális és gazdasági fejlodés, a valódi szabadság és demokrácia védelme s Erdély vérrel szentelt földjének jövo boldogsága érdekébe szoros, fölbonthatatlan unió és szövetség. [....] Külpolitikai kérdésnek tekintik, hogy mely terültek tartozzanak Erdélyországhoz. [....] A három nemzet 24 tagból álló kormányzótanácsot alkot, mely 10 román, 10 magyar és 4 szász tagból áll. [....] A kormányzótanács tagjai töltik be részben miniszteri, részben államtitkári minoségben a szervezendo 12 tálcát, melybol 5 a román, 5 a magyar és 2 a szász nemzetnek jut. [....] Mindazon szentesített törvények és egyéb jogszabályok, melyek Erdély területén 1918. október 31-én érvényben voltak, továbbra is teljes változatlansággal érvényben maradnak, azzal az egyetlen eltéréssel, hogy mindazok a jogok, funkciók és hatáskörök, melyek a tételes törvények értelmében eddig a királyt és a magyar kormányt illették meg, a törvényhozás további intézkedéséig a kormányzótanácsra szállnak át. [....] A kormányzótanács megalakulásától számított 15 napon belül egybehívja az erdélyi országgyulést akként, hogy a legkésobb három hónapon belül összeüljön. Az országgyulésre a választott képviselokön kívül ülési és szavazati joggal meghivatnak az erdélyi egyházak püspökei és egyház megyénként egy-egy világi foemberük. [....] A kormányzótanács a következo törvényjavaslatokat terjeszti az országgyulés elé: a.) Erdély törvényhozó szerveinek organizációjáról és Erdély címerének, színeinek, valamint a három nemzet jelvényeinek használatáról; b.) az általános választójogról; c.) az agrárreformról; d.) a nemzetiségek egyenjogúságáról szóló 1868. évi törvény megváltoztatásáról, mely az unióban szövetkezett három nemzet jogainak és méltóságának megfelel… e.) a vármegyéknek a nyelvhatárokkal leheto összhangban való kikerekítésérol, ezzel kapcsolatban a közigazgatási és igazságszolgáltatási területek és választókerületek szoros összefüggésbe hozataláról. [....] Erdélyi állampolgárok, azok, akik a.) 1918. október 31-e elott Erdély területén születtek, vagy itt közhivatalt viseltek; b.) akiket a törvényhozás honfiúsít; c.) az a.) és b) alattiak törvényes leszármazói; Erdély területén csak az erdélyi állampolgárok viselhetnek közhivatalt, gyakorolhatnak politikai jogokat, bírhatnak ingatlant, lehetnek törvény által alkotott testületek és

8

társadalmi egyesületek tagjai, valamint nyilvános számadásra kötelezett vállalatok igazgatósági és felügyelobizottsági tagjai s tisztségviseloi. Jászi Oszkár 1918-ban jól látta: az Osztrák-Magyar Monarchia területén nem lehet homogén nemzeti államokat kialakítani. Ezért a Monarchiát, de csakis a Monarchiát kell föderalizálni. Erdély Magyarország része lenne, ahol az egyes nemzetiségek kantonális autonómiával rendelkeznének. 1944-ben Bajcsy Zsilinszky Endre Magyarország föderatív átszervezésérol készített politikai iratot: Szlovákia társországként egyesülhetne Magyarországgal, Délvidék, Kárpátalja és Erdély autonóm területként. Az erdélyi országgyulésen paritási alapon vennének részt a 2 román, az 1 magyar-székely és az 1 szász kanton képviseloi. Bajcsy-Zsilinszky a német és a szovjet veszélyt egy közép-euópai laza államszövetséggel szerette volna elhárítani. Az erdélyi autonómia és a föderáció (konföderáció) összekapcsolása másoknál is fellelheto. Az Amerikai Egyesült Államok elnökéhez, Wilsonhoz közelálló Charles Seymor 1918-as tervezetében Erdély önálló államként csatlakozott volna a Magyarországból, Ausztriából, a Szerb-Horvát-Szlovéniából, Erdélybol, Csehországból, és Lengyelország-Ruthéniából összetevodo szövetséghez. Kós Károly, Paál Árpád, Zágoni István, Kiáltó Szó címu politikai röpirata három évvel késobb egy közeli és egy távoli programot tartalmazott: 1. Gyulafehérvári Határozatok és a nemzetközi kisebbségi szerzodés érvényesítése Romániában (mindketto biztosította a magyar nyelvhasználatot a közigazgatásban, igazságszolgáltatásban, a kulturális és egyházi autonómiát és a számarányuknak megfelelo részvételt a kormányban); 2. az Európai Egyesült Államok keretei között Erdély föderalizálása. Ennek a még reményekre jogosító átmeneti állapotnak vetett véget 1920. június 4-én a trianoni békeszerzodés. Ezzel Erdélyben az államalkotó magyar nemzetbol nemzeti kisebbség lett. Azonban a magyarság csak állampolgárságot cserélt, de nem szüloföldet. Eloször nyilvános 1921. január 23-án Kós Károly, Zágoni István és Paál Árpád fogalmazta meg az említett Kiáltó Szó címu röpiratukban, hogy: Elég a passzivitásból! Kós Károly lírai szavai látleletet adtak, de gyógymódot is. .Az imádkozás ideje letelte, és el az átkozódás ideje is. Az álmodozásnak is vége, és a sírásnak is... dolgoznunk kell, ha élni akarunk, és akarunk élni, tehát dolgozni fogunk... Kiáltom a jelszót: építenünk kell, szervezkedjünk át a munkára... Kiáltom a célt: a magyarság nemzeti autonómiája.” Zágoni István jogász és hírlapíró arra a kérdésre, hogy Mit kíván az erdélyi magyar nemzet? szintén azt felelte: nemzeti autonómiát magának és Erdély többi nemzetének. A magyar nemzeti élet irányítását a demokratikus úton megválasztott kolozsvári nemzetgyulésre bízná. A nemzeti autonómia hatáskörbe tartozna: 1.) a nemzeti vagyon gyarapítása, védelme - tehát a gazdasági önállóság, 2.) az anyanyelvu iskolák fenntartásának kizárólagos joga - már 20 tanuló esetén iskolatartás, 3.) a rendfenntartás, tehát saját csendorség, katonaság.

9

Az erdélyi Iuliu Maniu kormányzása idején (1928-1932) enyhült a nemzetiségellenes román politika. Magyar politikusok és jogügyi szakemberek ekkora dolgozták ki, szintén a már említett határozatra hivatkozva a „székely közületi autonómiát”-t. A két világháború között számtalan, a térség átalakítására, föderalizálására, szövetségi rendszerek létrehozására vonatkozó hazai, magyar illetve francia, angol stb. tervezet született: elkerülendo a rossz békekötés következményeként fenyegeto új világháborút. Az 1930-as évek végén a megélénkülo titkos diplomáciában többek között Habsburg Ottó vázolt fel ilyen tervezetet: majd Churchill próbálkozott a háború alatt megrajzolni a régió új térképét, új államszövetségekkel. A II. világháború idején Bajcsy-Zsilinszky Endre Magyarország földeratív átszervezésérol készített politikai iratot: Szlovákia társországként egyesülne Magyarországgal, Délvidék, Kárpátalja és Erdély pedig autonóm területként. A magyarországi föderáció területén a nemzetiségeknek kollektív jogokat biztosítanának. Az erdélyi országgyulésen paritási alapon vennének részt a 2 román, 1 székely és 1 magyar kanton képviseloi. A magyarországi parlamentbe választott képviseloiket küldenék el a közös ügyek intézésére. Jászi és Bajcsy-Zsilinszky „Keleti Svájca”, azaz Erdély, a magyar állam keretén belül maximális közigazgatási önállóssággal rendelkezett volna, majdnem ugyanúgy, mint Kossuth idején. 1944-1946 között többfelol kapott biztatást ez az irányzat. Biztatott a Szovjetunió¸ hogy ti. az 1944. november 14-én Észak-Erdélybe bevezetett, szovjet katonai irányítás alatt álló román-magyar kormányzási formát egész Erdélyre kiterjesztik. Biztatott a Román Kommunista Párt is. Magyarország ugyebár mint utolsó csatlós” az etnikai viszonyoknak megfelelo határkiigazításokra nem számíthat, de a párt Erdély önkormányzatára törekszik. Könnyen kitalálható: mindenekelott a párizsi béketárgyalások idejére kellett meggyozni a Nyugatot, Magyarországot, a romániai magyarságot: nem a határmódosítás, hanem a legteljesebb egyenjogúságot garantáló politika oldja meg a nemzetiségi kérdést. Az ígéretekkel megnyert - becsapott - Magyar Népi Szövetség pedig népszerusítette a Groza-i vámuniót, és kidolgozta 1946-ban a kimondatlanul Erdély közigazgatási autonómiáját biztosító nemzetiségi törvénytervezetet. Ez például a 65 %-ban nemzetiség által lakott vidékeken lehetové tette volna nemzetiségi körzetek kialakítását, és azt, hogy az ugyancsak ilyen arányú népességgel bíró szomszédos megyék közös vezeto szervet hozzanak létre. 1945-ben erdélyi szociáldemokraták készítették el az alábbi, az autonóm Erdélyre vonatkozó tervezetet, akik erre közvetlen biztatást 1944 oszén kaptak a szovjet katonai parancsnokságtól. Ekkor ugyanis - lásd azt a dokumentumot, amelyet ugyanezen év nyarán készített el a Litvinov vezette munkacsoport - elképzelhetonek találták, hogy Magyarország és Románia között létrejöjjön egy önálló erdélyi állam, természetesen a szovjet befolyási övezet részeként, s a balkáni politika hídfoállásaként. Ezt hangsúlyozták egyébként az amerikai

10

elemezések is, amelyekbol kitetszik: a Szovjetunió kártyalapjai között szerepelt egy autonóm, vagy önálló Erdély is. Erdély, mint független állam csak föderatív, szövetség köztársaság lehet: "Erdély Szövetséges Köztársaság" elnevezéssel. A szövetséget három egyenrangú fél: a román, a magyar és a német alkotja. A szövetségi alkotmányba bele kell foglalni, hogy a három erdélyi nép egymással teljes egyenjogú nemzetet alkot. Tehát minden nép nemzeti szabadságot élvez, és saját maga intézi belso ügyeit. Kizárólag a közös központi állami igazgatást intézi együttesen a három nép, illetoleg annak központi alkotmányos képviselete. Erdélynek évszázadokon keresztül országgyulése volt. Az országgyulés az Erdélyi Szövetséges Köztársaságban is fenntartandó. Az államfo a köztársasági elnök. Az államigazgatás központi igazgatási szerve a szövetségi tanács. Az Erdélyi Szövetséges Köztársaság elnöke egyúttal a szövetségi tanács elnöke is. Vagyis más szóval az államfo és az kormány feje azonos személy. Az Erdélyi Szövetséges Köztársaság elnökét az orsszággyulés választja. Ugyancsak az országgyulés választja a szövetségi tanács tagjait is. Az Erdélyi Szövetséges Köztársasság alkotmányában ki kell nyilatkoztatni, hogy a három nyelv: a román, a magyar, és a német teljesen egyenlo jogú a közhivatali érintkezésben. Részletesen, alaptörvénnyel kell szabályozni a nyelvhasználat kérdését. Majdnem szóról-szóra át kell venni az 1863-1864 évi nagyszebeni országgyulésen megszavazott, és I. Ferenc József által szentesített erdélyi nyelvtörvényt. Külön alaptörvénnyel kell rendezni a független Erdély területének közigazgatási, törvényhozási felosztását. Itt szintén irányadóak lehetnek az 1863-1864. évi erdélyi országgyulés munkálatai. Az erdélyi törvényhozási rendszer sok tekintetben hasonlít a svájci kantonrendszerhez. A cél az, hogy az adott helyzetnek megfeleloen, az egy nemzetiségek kisebb vagy nagyobb törvényhatóságaiban a kisebbség védelmét intézményesen biztosítani lehessen. Az Erdélyi Szövetséges Köztársaság semlegességét az új Nemzetközi Biztonsági Szervezet és annak tagállamai külön-külön is garantálják. Éppen ezért általános hadkötelezettsége az Erdélyi Szövetséges Köztársaság állampolgárainak nincs. Fegyveres polgárorség biztosítja az állam belsorendjét és békéjét. A Szövetségi Tanács székhelye Kolozsvár. A Független Erdély zászlójának színei: kék és arany. E mellett az állami zászló mellett minden nép szabadon használhatja saját nemzeti zászlaját. Az Erdélyi Szövetséges Köztársaság területén azonos a régi történelmi Erdély területével.

11

Napjainkban, ha nem is a két világháború közötti idoszakra jellemzo meglehetosen eroteljes mozgalomként, de értelmiségiek, politikusok ismét foglalkoznak Erdély autonómiájának, egy független és önnáló erdélyi államnak a kérdéseivel. Álláspontjuk: Erdély ide vagy oda csatolása, megosztása, lakosságcsere nem megoldás. A közös Európa, az európai integráció bármilyen formája elképzelhetetlen az erdélyi kérdésnek, mint potenciális válsággócnak rendezése nélkül.

A dákoromán kontinuitás, mint a román irredentizmus ideológiai alapja

Románia Európa délkeleti részén, az Al-Duna medencéjében fekszik. Földrajzi, történeti-gazdasági, társadalmi, kulturális, civilizációs-szempontból egyaránt átmeneti helyet foglal el Kelet-, Dél- és Közép-Európa között. Jelenlegi területe 237.500 km, lakóinak száma 22 760 449 fô, határainak hossza: 3152.9 km. Az ország, amelyet a Duna vízgyujtô területének lehet tekinteni sem földrajzi, sem történeti szempontból nem egységes. Földrajzi szempontból több nagy tájegységre oszlik: a Keleti-Kárpátok, a Déli-Kárpátok, a Bánsági helyvidék, az Erdélyi-szigethegység, az Erdélyi medence, a Tiszai-alföld, a Szubkárpátok, a Román-alföld, az Olténiai - vagy Géta - dombvidék, a Moldovai-dombvidék, a Dobrudzsai-tönkfelszín. Mérsékelt kontinentális éghajlatára az atlanti-óceáni és a mediterrán klíma is hat. Dombjait, hegyeit tölgyesek, bükkösök és fenyvesek borítják, a havasok, erdôk, sztyeppék, tavak, nádasok, folyók és a tenger állatvilága egyaránt megtalálható itt. Természeti kincsekben rendkívül gazdag. Történeti szempontból az 1859-ben egyesült a kelet-európai Moldova, a dél-európai vagy balkáni Havasalföld és az 1920-ban hozzácsatolt, közép-európai fejlôdési modellt követô Erdély alkotja. Romániának valamennyi szomszédjával: Magyarországgal, Ukrajnával, Oroszországgal, a Moldovai Köztársasággal, Kis-Jugoszláviával és Bulgáriával szemben egyaránt vannak területi igényei. Ennek ideológiai alapja, a 13. századtól latin-német-magyar kultúrkörben élô, eléggé jelentôs hányadában katolizált erdélyi románság között, a magyar humanizmus hatására a 18. században született ideológia, a dákorómai vagy dákoromán kontinuitás elmélete, hogy ti. "a rómaiaktól származunk". E szerint nemcsak az Oroszország és Ausztria által elfoglalt moldovai részekre és Bukovinára tartottak igényt, hanem Kelet-Magyarországra, Erdélyre is. (Erdély alatt a történeti Erdély és Bánát valamint Arad, Bihar, Szilágy, Szatmár és Máramaros megye értendô.) Dákoromán kontinuitás alatt azt értik, hogy 1./ a római hódítás ideje alatt, a dák ôslakosságot romanizálták és e két nép egybeolvadásának eredménye a mai román nép; 2./ ez a lakosság Róma kivonulása után helyben maradt, és a népvándorlás során a különbözô népeket magába olvasztotta.

12

Mi ezzel szemben a történeti tény, a régészeti, nyelvészeti kutatások eredményei, illetve a középkori írásos emlékek alapján? A dák törzsek egyesítése után Burebista dák király birodalma kiterjesztési szándéka a görög városok meghódítása a Dnyeper torkolatánál, elôretörése a mai Bulgária, Szerbia, Szlovákia részein, portyái a Balkánon Macedónia római provinciáig, Rómát ellenlépésre késztette. Az 101-106 között a Decebálus vezette dákok ellen viselt hadjárat eredménye a dák királyság meghódítása. Ez a dák népre nézve katasztrofális következménnyel járt: uralkodó rétege gyakorlatilag megsemmisült tömeges öngyilkosságukkal, illetve meggyilkolásukkal - a hadjáratot követô cirkuszi játékok 10.000 gladiátor többsége dák volt - a férfiakat besorozták és a távoli provinciákba küldték. A lakosság pótlását szolgálták a betelepítések a romanizált barbárokkal és a szolgálatokukat letöltött katonákkal, akik között görög, kelta, illir, german, trák-dák, sémi, afrikai és római származásuak egyaránt elôfordultak. Ami a dákokat illeti, ôk maradvány népességnek tekinthetôk Dácia római tartományban, közöttük azonban nem hagyott nyomot a római technika, kultúra, nyelvcserére pedig azért nem kerülhetett sor, mivel a betelepített lakosság kétnyelvu volt. 271-ben azonban Aurelianus császár a gótok támadásai miatt feladta a birodalom távoli végében nehezen védhetô Dáciát. A lakosságot átköltöztette, és a Balkánon telepítette le. Ezután az egykori Dáciában, így Erdélyben is a római élet valamennyi feltétele megszunt. Ami a feltárt dák leleteket illeti, a 265-bôl mindössze egy keletkezett 271 után; településeik kiürültek. A megszakadt temetkezés ékesszóló bizonyítéka annak hogy a lakosság eltávozott innen. Egyetlen középkori forrás vagy nyelv nem tesz említést az egykori római városokról, településekrôl és lakóiról. Erdélyben tehát közel egy évezredig - 271-896 között - nincs nyoma a románok ôseinek; sokkal inkább nyomot hagytak itt a german, türk, szláv, kun népek a sírok, s a régészeti leletek tanúsága szerint is. A nyelvészeti kutatások viszont pontosan választ adnak arra a kérdésre, hogy hol alakult ki a román nép? Hol a románság ôshazája? A román nép elôdei a 4-13. század között a Balkán nyugati felén az albánokkal éltek együtt, ahol a többszáz éves római hódítás ideje alatt nemcsak a városlakók, hanem a pásztorkodással foglalkozó trák-illir elem is latinizálódott. Az állattartással együttjárt az új legelôk keresése, a vándor életforma - a vlach szó foglalkozást is jelöl-, így a románok elôdei fokozatosan húzódtak fel a Balkánon és a X-XI. századra elérték az Al-Dunát. A Kárpátoktól délre a besenyôk és a kunok uralma alá kerültek. Egyes csoportjaik leszakadtak és napjainkban is megtalálhatók a Balkán félszigeten, Macedóniában, Görögországban és Albániában. Erdélyben elôször a XII. században jelentek meg a románok. Az oklevelekben 1210-ben majd 1222-ben, tehát a XIII. században történt róluk említés. A románok egy jól szervezett magyar államot, fejlett közigazgatást találtak itt. Az újabb kutatások szerint a honfoglaló magyarság elsô állomása a IX. században Erdély volt, innen "kifelé" vették útjukat az Alföld irányába. A középkori magyar királyság 300 esztendeje alatt mindössze néhány román családról van

13

tudomásunk. A váradi összeírás 1210-1230 között 389 esetet említ, de egyetlen román nevet nem tartalmaz. Különösen a tatárjárás (1241) nyomán laktalanná vált vidékek vonzották a hegyekbôl leereszkedô románokat. A 13. század védi összeírás alkalmával 511 helyiségbôl héromban találtak román nevet. Kolozs megyében 1332-ben jött létre az elsô román település. Egy 1293-ból származó oklevél szerint a király néhány ezer román családot egy 36 000 hold területu un. királyi birtokon gyujtötte össze és telepítette le mint hegyvidéki határôröket. Közösségük élén a részben kun-türk származású kenézek álltak, akiknek a király birtokot adományozott. A kenézek jelentôs része késôbb beolvadt a magyar nemességbe. Elsô falvaikat - a királyi birtokon kívül - a románság Erdélyben - a Székelyföldet kivéve - a XIV. században hozta létre. Erdélyben egyetlen román eredetu víz vagy helynév nem lelhetô fel - amely szintén a folytonosságra utalna -, azok magyar közvetítééssel kerültek be a román nyelvbe, mint pl. a római korban ismert .Temes, Kôrös, Szamos, Maros folyónevek. A Kárpátokon túli részeken alakult ki a XIV. század közepén a két román fejedelemség: Moldova és Havasalföld. E két országrész fejlôdését, amikor az uralkodóknak sikerült a középrétegekre: a kisbojárokra, szabad parasztokra, a város polgáriasuló elemekre és jelentôs hadseregére támaszkodva erôs központi hatalmat kialakítani a nagybojársággal szemben, a török uralom szakított félbe a XVI. században, mely uralom a 1877/78-as orosz-török háborúig tartott. A román állam tulajdonképpen Moldova és Havasalföld vajdaságok 1859-es évi egyesülésével jött létre. Alexandru Ioan Cuza fejedelem uralkodása idején (1859-1866) tette meg az ország az elsô lépéseket a modernizáció, az európai fejlôdés felé. A felülrôl jövô kezdeményezést azonban nem tette megáévá a társadalom. A belga alkotmány - lefordítása román nyelvre (ez lett a saját alkotmányuk) - a francia büntetô törvénykönyv, a polgári törvénykönyv, a kereskedelemi és váltótörvény, átültetése román környezetbe éppen úgy mint az államháztartás, közlekedésügy átszervezése "európalizálása" hiú próbálkozás volt csupán. A XX. század eleje Romániát középkori szinten találta, s ahogy neves szociológusok, az orosz-zsidó származású Dobrogeanu-Gherea mondotta: a román bajor, aki nemrég még kaftánt és turbánt hordott, ugyan viseletét a frakkal és a cilinderrel váltotta fel " de az európai külsô balkáni jelleget takar". Ami az ország gazdasági jellegét illeti, szintén Dobrogeanu-Gherea nevezte el félfeudális - félkapitalista rendszernek, ahol a lakosságnak 73 %-a a mezôgazdaságban dolgozott (1914-ben) mindössze 6 %-a az iparban; a nagybirtok rendszer mellett mint egyik román sajátosság alakult ki a zsidó bérleti rendszer, amely a romániai antiszemitizmus egyik forrása lett. A XX. század elején a munkásság, a középosztály még mindig igen vékony réteg a népességnek mindössze 18 %-a volt városlakó, Emiatt a társadalmat csonka társadalomnak lehet tekinteni, melynek uralkodó rétege idegen, mindenekellôtt a fanariota korszak következményeként (a XVIII-XIX. században a fejedelmek és a fejedelmi udvar Konstantinápoly, Fanar nevu negyedébôl származtak) görög származású.

14

A nagyhatalmak nemzetközi garanciája mellett létrejött fiatal román állam, - élén a német Hohenzollern - Sigmaringen családból származó Ferdinánd király állt - Oroszország és a Osztrák-Magyar Monarchia között egyensúlyozva végül 1883-ban titkos katonai szerzôdést kötött a Monarchiával - ehhez csatlakozott Németország is -, mely szerint garantálták egymás határait egy kívülrôl jövô támadás esetén. Románia lényegében csatlakozott a Központi Hatalmakhoz. Ezzel is magyarázható, hogy bár Románia támogatta az erdélyi románok kultúrális intézményeit, iskoláit a nyílt irredentizmust nem vállalta fel. A nemzetiségi kérdés Romániában belpolitikai ügy lett. A liberálisok a konzervatív párt megbuktatására használták föl, és az erdélyi románok vezetôit próbálták rávenni az emigrálásra. Ezzel párhuzamosan 1882-ben hivatalosan is megalakult a Kulturális Liga nevu szervezet, azzal a céllal, hogy külföldön meghirdesse: az összes, az ország határon kívül és belül élô románok kulturális szempontból egységet alkotnak., mintegy elôkészítve: az összes románokat egyetlen országban egyesülô programot. A román nemzeti stratégia ezzel megfogalmazta azt a mai is újra felelevenített célt, hogy a románokat egyetlen egy országba tömörítse "a Tiszától Dnyesztenyig". A Kulturális Ligát a román költségvetésbôl finanszírozták, és Nyugat-Európa valamennyi jelentôs, fôleg egyetemi városában létrehoztak a fiókszervezeteiket. Ezeken keresztül árasztották el a világot a román nemzeti célokat megindokoló propaganda anyaggal. Különösen sikeres volt, hogy a dákoromán eredetet összekapcsolták a latin népek testvériségével. A Kulturális Liga ideológiai-propaganda tevékenysége jól kiegészítette az ASTRA nevu szervezet tevékenységét, amelyet az erdélyi románság gazdasági-anyagi támogatására alapítottak, illetve az erdélyi magyar földek, tulajdonok felvásárlására és román kézre juttatására.

A román irredentizmus tehát mindenekelôtt Erdély célozta meg. Ami a román Etnikumot illeti amugyis meglehetôsen szétszórt volt. Az erre vonatkozó statisztitkai adatokat különbözô (nem pontos) balkáni, orosz osztrák, magyar és román statisztikai kimutatásokból vették át a XIX. század végén. E szerint a Románián, kívül élô románok lélekszáma (a magyar birodalmon kívül) 1880-as években:

Bukovina, Bécs kb.

200.000

f

ô

Besszarábia kb.

1.000.000

f

ô

Bulgária kb.

50.000

f

ô

Szerbia kb.

150.000

f

ô

15

Albánia kb.

200.000

f

ô

Epirusz kb.

250.000

f

ô

Makedónia kb.

350.000

f

ô

Görögország kb.

30.000

f

ô

Ami Románia lakosságát illeti a nemzetiséggekkel együtt:

1864 4.093.452 fô 1878 4.485.696 fô

1910-tôl részletes statisztikai adatokkal rendelkezünk:

Moldova

Nagy-oláh o.

Kis-oláh o.

Dobrudzsa

Egész Románia

Román 1.606.470

2.478.960

1.149.124

245.742

5.489.296

Külföldiek: Magyar és Osztrák

24.529

62.302

14.160

3.117

104.108

Német 1.352

4.975

910

399

7.636

Bolgár 1.001

4.618

1.240

1.105

7.964

Francia 330

1.049

65

120

1.564

Görög 4.808

9.871

1.159

4.219

20.057

Olasz 1.818

4.024

1.396

1.603

8.841

Orosz 1.694

1.131

37

1.339

4.201

16

Szerb 197

1.117

2.616

59

3.989

Török 2.632

10.843

3.540

5.974

22.989

Egyéb 309

1.109

78

220

1.626

Zsidók: Idegen honosok

2.510

2.383

694

272

5.859

Román protekt. alatt

193.282

58.142

4.187

977

256.588

Egyéb idegenek, román prot. alatt

71.190

10.083

2.037

2.762

22.072

1918-ban a abékeszerzôdéseket megelôzôen az ország lakossága 7.250.000 fô

volt.

A Magyarországon élô románság száma is emelkedô tendenciát mutatott:

1900

-ban

2.798.559 ez az összlakosság

16.6%-a

1910

-ben

2.948.186 ez az összlakosság

16.1%-a

Erdély etnikai viszonyainak változása

Míg a XIII. században 1000 helységbôl mindössze 6-ban találtak román családnevet; a XV. századra Erdély félmillió lakosából már 100.000 román volt. A következô században az, 1600-as évek végén a 700.000 fôs népességnek majdnem harmadára, kb.: 200.000-re nôtt a számuk. A XVII. században a háborúk és járványok következtében a felére csökkent Erdély lakossága. A fogyás mindenekelôtt a magyar etnikumot érintette: számuk 40 %-kal csökkent, míg a románságé 150%-kal nôtt. A demográfiai robbanás - román szempontból - a fanarióta korszakban következett be, amikoris a XVII-XVIII. század fordulóján 350.000-re tehetô a román fejedelemségekbôl bevándoroltak száma. Ez többszáz százalékos növekedést jelent.

17

Az erdélyi fejlettebb viszonyok vonzásának, mérsékeltebb földesúri terheknek, és a behívásuk következtében a XIII. században bevándorló és megtelepülô románság számaránya lassan meghaladta a magyarokét is a behívott német (szász és sváb) népességét. Kosáry Domokos akadémikus adatai szerint Erdély nemzetiségi megosztása a következô képet mutatja:

magyar

székely

szász román összesen

1730 195.000 110.000 420.000 725.000

1761 271.000 120.000 547.000 983.000

1994 350.000 150.000 800.000 1.300.000

A XVIII. század vége és a XIX. század közepe között Erdély lakossága egyharmaddal nôtt és 1.5 millióról 2 millió fölé emelkedett. A becsléseket a pontos adatok váltják fel 1786-ban, az 1787-ben és az 1850-51 tartott népszámlálásnak köszönhetôen.

Az Erdélyi Nagyfejedelemség népességének etnikai- nemzetiségi megoszlása

az egykorú felekezeti összeírások, becslések és az 1850-51. évi népszámlálás 1alapján

Év Román

% Magyar

% Német

% Cigány

% Zsidó

% Egyéb

% Ö.népes-

ség fô 1766* 58.9 52 27.5 41 13.6 6.5

0.5 953.886 1.453.742

1773 63.5 24.2 12.3 1.066.017 1786 30.5 49.7 18.2 0.7 0.2 0.7 1.664.545 1794 50 33** 12.5*** 4.3 0.1 0.1 1.458.559 1844 60.1 28.6 10 0.8 0.2 0.3 2.143.310 1850/51 59.5 25.9 9.4 3.8 0.8 0.6 2.062.379

Erdély lakosságának hitfelekezetek szerinti megoszlása, 1850-1910

* Ebbôl az évbôl két adatsor áll rendelkezésünkre ** 3-4 %-uk szász, illetve német *** 3-4 %-uk magyar

18

Fele-kezet

18502**** fô

1880 fô

1900 fô

1910 fô

1850****

%

1880 %

1900 %

1910 %

Rómaikatoli-kus

219.536 211.622

263.816 331.199 375.325 10.6 11.37

12.7 13.3 14

Görög katoli-kus

664.154 543.530

575.866 691.896 749.404 32.2 29.2

27.5 28 28

Görögkeleti

621.852 600.474

662.936 748.928 792.864 30.2 32.26

31.8 30.3 29.6

Evan-gélikus

196.356 195.956

199.551 222.346 229.028 9.5 10.53

9.6 9 8.6

Refor-mátus

298.136 252.342

296.395 364.704 399.312 14.5 13.56

14.2 14.7 14.9

Unitári-us

45.112 45.098

55.068 64.494 67.749 2.2 2.42

2.6 2.6 2.5

Izraeli-ta

15.606 11.692

29.993 53.065 64.074 0.8 0.63

1.4 2.1 2.4

Egyéb 893 893

423 366 611 0.04 0.05

0.2 0 0

A történeti Erdély népességének etnikai-nemzetiségi megoszlása az 1850/51.

és 1930. évi népszámlálás összevont adatai alapján (az 1848 elôtti területi

bontásban - fô)

Etni-kum

A vármegyék és Fogaras vidéke

Székelyföld

Szászföld

Erdély a Részek

nélkül 1850/51 1930 1850/51 1930 1850/51 1930 1850/51 1930 Rom-án

781.791 1.203.046 54.246 102.167 207.810 320.650 1.043.847 1.625.863

Ma-gyar

159.396 319.613 303.975 440.243 25.063 68.288 488.434 828. 144

Né- met

46.166 56.887 1.163 2.399 141.425 177.738 191.754 237. 024

Zsidó 10.644 45.229 1.042 10.370 165 9.725 11.851 65. 324

Ci-gány

41.117 41.750 10.022 11.657 25.244 16.025 76.383 69. 432

Egy-éb

6.935 9.638 2.464 1.724 1.544 4.492 10.953 15. 854

Össz. nép-esség

1.049.049 1.676.163 372.912 568.560 401.251 596.918 1.823.222 2.841.641

**** Elsô adatsor: a Partimmal együtt, második adatsor: az 1876 utáni terület (jogi népesség).

19

Erdély népességének anyanyelv szerinti megoszlása 1850-1910

Nép-esség

18503* fô

n.(fô)

1850* fô

n.(fô)

1880 pol.n. (fô)

1990 ösz.n. (fô)

1910 ösz.n. (fô)

1850*%

1850* %

1880 %

1900 %

1910 %

Ma-gyar

585. 342

488. 927

630. 477

806. 406

909. 003

28.23 26.11 30.25 32.82 34.20

Né-met

219. 374

192. 204

211. 748

229. 889

231. 403

10.58 10.27 10.16 9.36 8.71

Ro- mán

1.202. 050

1.091.208

1.184. 883

1.389. 303

1.464. 211

57.97 58.28 56.85 56.55 55.08

Szlo-vák

1.092 2.209 2.341 0.05 0.09 0.09

Ör-mény

7.879 7.372 3.450 0.38 0.39 0.17

Zsidó/jiddis

6.220 11. 760

0.30 0.63

Ci-gány

52. 665

77. 201

48. 064

2.54 4.12 2.31

Egyéb 207 3.765 4.334 29.031 51.201 0.01 0.20 0.21 1.18 1.93 Összes-en

2.073.737

1.872.437

2.084. 048

2.456. 838

2.658. 159

100 100 100 100 100

A románok amikor az Erdélyhez való történeti jogukat emlegetik, nem az etnikai, számbeli többségükre hivatkoznak, hanem arra a hamis állításra, mely szerint ôk az ôslakosok itt, akik a rómaiak kivonulása után helybenmaradtak, létük folyamatosan a III. századtól a magyarok bejöveteléig és honalapításáig. Erdély tehát - szerintük - a történeti folyamatosság miatt illeti meg Romániát. Ezzel szemben Besszarábia esetében, amely a XVIII. századig Moldova fejedelemség része volt, tehát indokolt lenne a történeti jog emlegetése, ezzel szemben az ott élô románok számbeli fölényét hangsúlyozzák.

Az erdélyi románok a dualizmuskori Magyarországon

Az 1867-es kiegyezés megszüntette Erdély különállását, megvalósult az Unio. A nemzetiségi kérdés az egész magyar politikai garnitúrát foglalkoztatta: Deák, Mocsáry az önkormányzatra épülô közigazgatási rendszerben keresték a megoldást, Eötvöstôl a konföderáció sem állt távol. Az 1868-as nemzetiségi törvény kimondotta: az ország összes honpolgára politikai szempontból egy nemzetet alkot, az oszthatatlan egységes magyar nemzetet, amelynek a hon minden tagja, bármely nemzetiséghez is tartozzon egyenrangú tagja. Az ország hivatalos nyelve a magyar. Ugyanakkor az alsófokú közigazgatásban bíróságon a törvényhatóságok belsô életében, levelezésében használni lehet a nemzetiségek anyanyelvét: ugyanez vonatkozitk az egyházi életre.Az állam biztosítja az alsó és a középszintu anyanyelvu oktatást, és a nemzetiségeknek

*Elsô adatsor: A Partiummal együtt (Czoernig által korrigált számok) második adatsor: az 1876 utáni terület, a népszámlálás eredeti adatai.

20

lehetôséget biztosít nyelvi, tudományos, muvészeti, gazdasági, ipari, kereskedelmi intézmények létesítésére. E területeken tehát a törvény biztosította a kollektív jogokat, de nem ismerte el a nemzetiségeket önálló politikai egységnek. A dualizmus korban a Magyar Birodalomban fokozatosan rendezkedett be a központosítás, és szunt meg a külön erdélyi politikai élet. Bizonyos partikularitást fejezett ki az Erdélyi Magyar Kulturális Egyesület. Felkarolták a szórványmagyarságot a székelyeket. Megszünt a szász Universitás különállása bár a szász polgárság bizonyos kedvezô poziciókat foglalt el a Monarchiában. Tehát míg az erdélyi szászságra nem jelentett akkora csapást a kiegyezés, annál jobban nehezményezte a románság, akik ekkor kitartva az 1863-64-es Szebeni határozatok mellett erdély automómiája, önállósága mellett foglaltak állást. Hangsúlyozni kell, hogy ez a dualizmussal való szembenállásukból következett. Az önálló erdély részükrôl mindig is a Monarchia létével szemben merült fel. Az erdélyi románok politikai passzivitással védekeztek a dualizmussal szemben, egyúttal minden alkalmat megragadtak a nemzetközi közvélemény megnyerésére, és Románia felé való tájékozódásra. A változás az erdélyi románok politikájában 1905-ben következett be. A Román Nemzeti Pártban örségváltás történt, és az aktivista vonal kerekedett felül. A párt programjából az 1905-ös szebeni határozat értelmében kikerült az erdélyi autonómia. Helyette a román nép államalkotó mivoltának elismerése, etnikai és alkotmányos fejlôdésének biztosítása közjogi intézmények által az általános és titkos válsztójog, és a nyelvhatárok szerint kiigaztandó közigazgatási önkormányzat került. 1907-ben a „Lex Apponyi” váltott ki óriási tiltakozást, mivel az uj iskolatörvény elrendelte a községi és felekezeti tanitók fizetésének felemelését, de cserébe az állam magyar jellegének hangsúlyozása került. A törvény kimondotta: ahol a tanulók fele magyar ott a tanítás nyelve magyar, s már 20? magyar tanuló esetében kötetlezôvé tette a magyar nyelv tanítását. Ennek ellenére az ország lakosságának 40? -a nem beszélte a magyar nyelvet. A nemzetiségek egyes vezetôi Ferenc Ferdinándnak a Monarchia átszervezésére vonatkozó terveiben látták a kiutat, annál is inkább, mert a trónörökös magyarellenessége teljesen nyilt titok volt, s hogy a nemzetiségek rovásáukra akarja támogatni. Ekkor dolgozta ki Aurel Popovici a föderativ Ausztria tervét az etnikai régiók alapján. Magyarországon belül külön román, külön székely régióval, és elképzelhetônek tartotta Románia csatlakozását is. 1910-14 között változott Tisza álláspontja, de változott a románoké is. 1910-ben kérték a román nyelv használatának biztosítását a hatóságok elött a román hivatalnokok kinevezését, 50 román választási körzetet, 3 új püspökséget az Apponyi-törvény revizióját, 3 román állami gimnáziumot, saját zászló stb... használatot. Cserébe elfogadták a kiegyezés tényét. 1912-ben tovább bôvült követelésük az egyházi autonómiával, a román nyelvu közigazgatás és bíráskodás, és a képviselôi mandátumokból való arányos részesedés igényével. 1913-ban román fôispánokat és államtitkárokat kértek. Tisza egy állami román gimnáziumot 30 választóikörzetet az Apponyi-törvény felülvizsgálását igérte. Erdély történetében a elsô világháború után új fejezet kezdôdött. Megindult a verseny a Központi Hatalmak és az Antant között Románia megnyerésére. és a tét természetesen Erdély volt. Már 1914 október elején az orosz-román megbeszéléseken az orosz fél Románia semlegességéért Erdélyt és Bukovia

21

déli részét igérte oda. Erdély a nemzetközi élet nagy játszmájának forgatagába került.

A nagy nemzeti állam beteljesedik

Alexandru Averescu - 1916-ban román hadseregparancsnok, késôbb miniszterelnök - 1891-ben írott tanulmányában részletesen kidolgozta a Magyarország elleni román támadás tervét. Ô is, akárcsak Iorga a kedvezô történelmi helyzetet várta: ha Magyarország el akarna szakadni Ausztriától, vagy ha a Monarchiát érné támadás, akkor Románia a Monarchia ellenfeleinek oldalára áll. A kedvezô alkalom, ahogyan a román politikai körökben megfogalmazták: az összes románok által lakot területek egyesítésére - a Kulturális Liga ennek meg felelôen: Szövetség az Összes Román Politikai Egységéért nevet vette fel - az elsô világháború idején érkezett el. A Központi Hatalmakkal egy szövetségi rendszert képezô Románia vezetôi az 1914 augusztus 3-i koronatanács ülésén függetlenül az 1883-as titkos szerzôdéstôl és pártállástól és attól, hogy az erdélyi román politikusok már 1914 augusztusában felvették a kapcsolatot regáti testvéreikkel, és ôket arra biztatták, hogy foglalják el Erdélyt, a fegyveres semlegesség mellett döntött. Ez az jelentette, hogy a férfi lakosság 30 %-át hívták be katonának, új hadosztályokat hoztak létre és nagy gondot fordítottak a hadsereg muszaki fejlesztésére is. Az antant hatalmak elôzetesen ígéretet tettek arra, hogy támogatják Romániának Erdélyre vonatkozó területi igényeit. Románia, amelynek kegyeiért megindult a harc a Központ Hatalmak és az Antant között (ez számtalan elônyôs kereskedelmi, gazdasági egyezményt jelentett az országnak) várakozó álláspontra helyezkedett. Belépését, a háborúba, és, hogy kinek az oldalára áll, a háború menete döntötte el. A Központi Hatalmak számára 1915 sikeres év volt. 1916 nyarán azonban fordult a kocka, és a Bruszilov-offenzíva meghátrálásra késztette az osztrák-magyar hadsereget. Románia tehát válaszút elé került, s e válasz számára érdekeinek megfelelôen csak egy lehetett. Az 1916 augusztus 17-i bukaresti titkos szerzôdésben az antant részérôl egyfelôl hozzájárultak ahhoz, hogy Románia hatalmas területeket hasítson ki a Monarchiából (a határ a Prutnál kezdôdne és a Tisza, illetve a Duna vonalát követné. Pontosabban: Vásárosnamény Romániához kerülne, 16 km-re közelítené meg Debrecent, általában követné a Tisza folyó vonalat míg Algyô magasságában 3 km-es kanyarral a Tisza és a Duna egyesülési pontjánál a Duna vonalán lenne az új határvonal); másfelôl kötelezték Romániát, hogy támadja meg a Monarchiát. Az egyezmény szerint a román aspirációk teljesítésének feltétele volt még, hogy nem köt különbékét. A viszonylag nagy létszámú, 400.000 fôt meghaladó Erdélybe betörô román hadsereget két hét után sikerült megállítani, és októberre visszaszorítani.

22

Mackensen csapatai 1916. december 6-án, alig négy hónappal a titkos szerzôdés után elfoglalták Bukarestet. Itt írta alá Románia 1918 május 7-én a Központi hatalmakkal azt a különbékét, amellyel kapcsolatban az 1916. augusztus 17-i titkos szerzôdés kilátásba helyezte, hogy megkötése esetén, az antant nem támogatja a román területi igényeket. E szerint a román hadsereget 10. hadosztályra korlátozták, gazdasági életét maximálisan ellenôrizték volna, és Besszarábia kivételével le kellett volna mondjon területszerzô céljairól, tehát Erdélyrôl is. A Monarchia mindezek ellenére már 1916 nyarától megkezdte tájékozódását különbéke érdekében; a jövendô kisantant részérôl azonban erôteljes propaganda bontakozott ki amely a Monarchiától való elszakadást, a délszláv államok, a csehek és szlovákok lakta részek egyesülését illetve az erdélyi románoknak a királyi Romániához való csatlakozását célozta meg. Mindez mind Franciaország, mind Oroszország részérôl kellô támogatást kapott. A háború és a jövendô béke sorsát az Amerikai Egyesült Államok belépése döntötte el. Wilson elnök 1918. január 8-án a kongresszushoz intézett üzenetében megfogalmazta a békére vonatkozó elképzeléseit a Monarchia feldarabolásáról, nemzetiségei önrendelkezési jogának érvényesítésérôl. Ilyen körülmények között már nem volt jelentôsége a márciusi-májusi német sikereknek a nyugati hadszíntéren. 1918. május 8-i római kongresszusukon, amelyen az Osztrák-Magyar Monarchia nemzetiségeinek vezetôi határozatba foglalták, hogy nem kívánnak a jövôben a Monarchia keretei között élni. Wilson május 29-i nyilatkozatában ezt elfogadhatónak találta. 1918. október 16-án jelent meg I. Károly császár ugyis mint IV. Károly magyar király kiálltványa a Monarchia szövetséges állammá való átalakításáról, amely azonban nem érintette volna Magyarország egységét. Október 18-án vált köztudottá Wilson elnökének válasza a kiáltvánnyal kapcsolatban, amelyben elutasította a Monarchia föderatív átszervezését - ezzel a nemzetiségek megkapták az elszakadáshoz a végleges támogatást. Ugyanezen a napon, október 18-án utoljára szólat fel román képviselô a magyar parlamentben. Alexandru Vaida-Voevod ismertette az október 12-i aradi határozatot, amely így szólt: "a világháborús helyzettel szemben a magyarországi és erdélyi román nemzetnek politikai szervezete megállapítja, hogy a háború igazolja a románok évszázados nemzeti követeléseit teljes nemzeti szabadság iránt. Azon természetes jog alapján, hogy minden nemzet maga rendelkezhessék politikai helyzete felett, amit a Monarchia kormánya és Magyarország kormánya is elismert, e joggal élni kíván és követeli a maga részére is a jogot, hogy teljesen szabadon és befolyástól mentesen önmaga határozza meg intézményes állami elhelyezkedési és koordinácionális viszonyát. A magyarországi és az erdélyi román nemzet nem ismeri el ennek a parlamentnek és ennek a kormánynak a jogosultságát arra, hogy magát a magyarországi és erdélyi román nemzet képviseletének is tekintse, nem ismeri el más nemzetnek a jogát arra, hogy magyarországi és erdélyi román nép érdekeit is képviselje, mert az érdekek képviseletére csak saját nemzetgyulésen kiküldött szervei illetékesek".

23

Az erdélyi románok továbbá elutasították Jászi Oszkár javaslatát, hogy Erdély kérdésében népszavazás döntsön. Október 31.-én Iuliu Maniu vezetésével Bécsben megalakult a Román Nemzeti Tanács Katonai Bizottsága, melynek feladata volt az 50.000 román katona hazaszállítása Szerbián keresztul. A nemzetiségek tehát bejelentették elszakadási szándékukat, ennek ellenére Károlyi Mihály szélnek eresztette a magyar katonákat és a polgári forradalom kikiáltása után semlegességi nyilatkozatot adott közzé. A Román Nemzeti Tanács hozzákezdett a Nagy Nemzetgyulés elôkészítéséhez és a román nemzeti gárdák szervezéséhez. A magyar katonák leszerelése, a semlegességi nyilatkozat ôrizetlenul hagyta a Magyarország határait, és nemcsak a nemzetiségek jogos, hanem területrabló törekvései is érvényesülhettek. Igy történhetett, hogy a déli demarkációs vonal megállapítása utat nyitott Erdélybe a román hadseregnek egészen a Marosig. November 8.-án a Román Nemzeti Tanács felszólította a magyar kormányt: a románok biztonsága érdekében, a magyar atrocitásokat megelôzendô, adjon át 26 vármegyét Romániának! November12-15 között került sor a románok részérôl is a nemzetiségek barátjának nevezett Jászi Oszkár vezetése alatt arra a „ területmentô” tárgyalásra a Román Nemzeti Tanács képviselôivel, amelyen véglegesen tisztázódott a két fél állapota. A Jászi által javasolt tervezet lényege: a wilson-i önrendelkezési jog biztosítása Erdély mindhárom nemzetének! Tehát a románnak, magyarnak, szásznakk egyaránt. Emlékireatai szerint javaslata a következô pontokat tartalmazza: 1. Román imperium mindenütt, ahol román többség van. 2. A román imperium kiküldött helyet foglal a magyar kormányban minden közös érdeku intézésénél. 3. A régi törvények átmenetelileg megmaradnak, de újakat csak a román imperium hozzájárulásával lehet hozni. 4. A fôispánok és a kormánybiztosok kivételével, megmarad a régi hivatalnoki kar. A régi tisztviselôk megfelelô védelemben részesülnek, rendes fegyelmi eljárás nélkül senki sem mozdítható el. 5. A nemzeti kisebbségeknek kölcsönösen bíztosítani fogjuk az 1868. évi XLIV. t.-c.-ben lefektetett védelmet. 6. A román nemzeti tanács személyi és vagyonbiztonságot garantál. 7. A provizórikus román imperium a román királyság katonai erejét nem veheti igénybe. 8. A magyar kormány és a román komité egy kormánybizottságot szervez az új rend életbeléptetésére. 9. A felmerülô vitás kérdésekben öttagú bíróság dönt, melybe két tagot a magyar nemzeti tanács, kettôt a román nemzeti komité és egyet a magyar kormány küldene ki. Ezek közösen választanak elnököt. 10. Ez a megállapodás a béketárgyalásokig érvényes, és azon túl semmi sem köti a felek szabadságát. 11. E megállapodás betartása a két nemzet becsületének védelme alá helyeztetik. Ahogyan Jászi a magyar álláspontot, úgy arománokét a Bécsbôl hazatérô Iuliu Maniu foglalta össze tömören - a magyar kormány különvonatot ajánlott fel neki -: ez a „ végleges elszakadás !” a „ despartire definitiva!” volt. November 14-én az aradi Román Nemzeti Tanács nyilvánosságra hozta Jászinak, és a magyar kormánynak szóló elutasító válaszát. November 20-án Ferdinánd román király hozzákezdett a román hadsereg mozgósításához. Október 28-án Prágában, 30-án Túrócszentmártonban kiáltották ki a csehszlovák állam megalakulását; 29-én Horvátország jelentette be elszakadását, amelyet a szerb-horvát-szlovén állam létrehozása követte.

24

Az erdélyi románság képviselôi a Gyulafehérváron, 1918. december 1-én tartott Nagy Nemzetgyulésen a béketárgyalásokat kész helyzetet kívántak teremteni az Erdélyt megszálló román hadsereg segítségével. A megválasztott Kormányzó Tanács tagjai miniszteri hatáskörrel rendelkeztek. A cél: biztosítani egyfajta autonómiát Erdély számára, azt azonban figyelmen kívül hagyták, hogy e kérdésben a döntést a magyarok és németek részvételével hozták meg. Figyelmen kívül hagyták a kolozsvári ellen - nemzetgyulés határozatát is - amelyen a megjelentek szintén az önrendelkezési elvre hivatkozva kimondották: Erdély a jövôben is Magyarország része akar lenni. Erdélyben, miután az ütôképes és ellenállásra képes székely hadosztályt a magyar kormány szélnek eresztette, valóságos kettôs hatalom alakult ki. A regáti román hadsereg igazi megszállóként viselkedett. Bevezette az ostromállapotot, cenzúrát, gyülekezési tilalmat, rekvirálást, internálást és a botütést. A külügyre, hadügyre és a pénzügyre, postára, vámra, vasútra vonatkozó kérdéseket, kivetette az erdélyi románokból álló Kormányzó Tanács hatáskörébôl. Eltörölték a nyelvek egyenlô használatáról szóló törvényt is. Egyes magyar források szivesen idéztek késôbb Maniu itt elhangzott szavait: „ Mi a nemzeti egység megvalósításában látjuk és ezen a területeken az összes nemzetek és egyének szabadságát akarjuk trónra ültetni. Nem veszzük el az együttlakó népek népi egyéniségét és minden ember szabadon választhatja meg nyelvét és hitét, amelyben úgy a magánéletben, vala mint állammal való viszonylatában élni akar.” A gyulés kétségtelenul fontos eseménye a 150 tagú Nagy Nemzeti Tanács megválasztása és a Kormányzótanács tagjainak kijelölése mellett Vasile Goldis tervezetének megvitatása és a Gyulafehérvári Határozatok meghozatalának volt a két világháború közötti kisebbségi politika vonatkozásában. Goldis javaslata teljes autonomiát tartalmaz. Erdély számára, a végsô szövegbôl ez kimaradt. a kisebbséget érintô III/1-es paragrafus így hangzik: Teljes nemzeti szabadság az együtlakó népek számára. Mindenik népnek joga van a maga neveléséhez és kormányzásához saját anyanyelvén, saját közigazgatással, saját kebelébôl választott egyének által. A törvényhozó testületekben és az országkormányzásában való részvételre minden nép népességének számarányában nyer jogot. Emlékeztetni kell ugyanakkor arra is, hogy a Gyulafehérvári határozatokra.- bár azt Romániában december 11-én beiktatták - nem lehet úgy tekinteni mint egy népszavazás eredményére, hiszen: 1., csak kislétszámú, és 2., román nemzet részérôl deklarálták.- azaz Erdély többi nemzete, így a legnagyobb számú: a magyarság és a németek nem voltak jelen. Miközben a székely hadosztály szervezôdött Erdély védelmére. December 16.-án az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács „ Erdély számára magyar önkormányzatot” címmel közzéteszi felhívását, amelyben a világhoz intézett üzenet is megfogalmazódott: „ Az erdélyi magyarság elismeri minden népnek azt a jogát, hogy az ügyeit maga intézze, de nem tartja megengedhetônek, hogy azon jogok melyet minden más nép számára elismerni hajlandó, elvehessék. Az erdélyi magyarság megkivánja valósítani a népek önrendelkezésének jogát, oly értelemben, hogy nem akar idegen nemzetiségu polgárok felett uralmat gyakorolni. De nem ismeri el senki fiának azt a jogát, hogy felette önrendelkezési jogának megsértésével más gyakoroljon ilyen jogokat. mindezen alapján az erdélyi magyarság nem ismer el sorsa intézésére más döntô tényezôt,

25

mint a maga választotta /önkormányzati/ szervet, az az erdélyi magyar kormányzó bizottságot. ” Ezen a napon tudatta Vyx ezredes a magyar kormánnyal, hogy a román lakosság veszélyeztetettségére hivatkozva, ki kell ürítse Szatmárt, Nagykárolyt és Kolozsvárt, és Aradot. Ettôl nyugatra egy semleges sávot jelölte ki Vásárosnemény, Szeged, Debrecen, Gyula, Hódmezôvásárhely, városokat fogta volna át. Az erdélyi magyarság képviselôi december 22-re tiltakozó gyulést hivtak össze Kolozsvárra. Erre Mosoiu tábornok azt üzente, az Erdélyi Tanácsnak: ha nem tiltja be a gyulést, lövetni fogja a várost. A nagygyulésre mégis sor került. Az ipartestület székházának dísztermében 28 vármegye 50.000 ezer küldötte képviseltette magát. December 23-án Vyx ujabb területek kiürítését követelte kolozsvártól nyugatra. A magyarság megcsalatva érezte magát, ezeket a rendelkezéseket úgy értelmezte: az igért angol és francia megszálló csapatok helyett volt nemzetiségei szállták meg, amely 1919 augusztusában a román csapatok budapesti bevonulásában csúcsosodott ki. December 24-én, a délelötti órákban Gherescu tábornok, a XIII. román királyi gyalogosdandár parancsnoka vezetésével a román csapatok bevonultak Kolozsvárra. Heller Gusztáv, a város polgármestere a Fô téren, Mátyás király szobra alatt a következô beszéddel fogadta ôket. „ A magyarság letette a fegyvert...” Nem tagadva meg magukat, mert ezt a nemzetek önrendelkezésének bennünket is megilletô jogainál fogva Önök sem kivánhatják. Mi a fegyvert letettük. Egyetlen fegyverünk az, melynek jelzôjével népünk ennek a szobornak az ércalakját felruházta: az igazság. Ezzel fogunk majd Európa itélôszéke elôtt megjelenni.” Ezzel, Erdély fôvárosának elfoglalásával megpecsételtnek tekinthetô az országrész sorsa. Ami a Párizs-környéki béketárgyalásokat, majd békeszerzôdéseket illeti a Wilson-i önrendelkezéssel szemben a hadi jog érvényesült, a határok megvonásánál az etnikai elv helyett a stratégiai elv, és a legyôzöttek szankcionálása akikrôl távollétükben döntöttek. Európa térképe jelentôsen átrajzolódott. Ami Németországot illeti: a Saar medence nemzetközi felügyelet alá került, a Rajna bal partja demilitarizált övezet lett, Elszász-Lotharingiáról lemondott Franciaország javára. Felsô-Szilézia egy része Csehszlovákiához, illetve Lengyelországhoz került, és Kelet-Poroszország egy részét szintén Lengyelországhoz csatolták. A német gyarmatokról a Társult Fôhatalmak javára döntöttek. Ami Ausztriát illeti, jellemzô rá, hogy fôvárosa, Bécs amely korábban egy 52 milliós birodalom központja volt, egy5.6 milliós lakosság fôvárosa lett. Magyarország északi szomszédságában létrejött Csehszlovákia Miskolc, Salgótarján városokra is igényt tartott, a határt Vácnál akarta meghúzni, illetve Jugoszláviával kapcsolatos korridor érdekében a Fertô-tó vidékére is igényt tartott. Az ország egyébként nem két egyenlô fél szövetsége volt. Szlovákiában a csehek éppúgy gyarmatosítóként viselkedtek, mint regáti románok Erdélyben. Jugoszláviában a horvát nemzetet érte csalódás, ugyanis a horvát föderalista elképzelésekkel szemben egy egységes szerb vezetésu délszláv állam jött létre, különbözô vallású, civilizációs szintu nemzetek mesterséges összetákolásával.

Részletes kimutatás Magyarország területi veszteségeirôl

26

/Horvát-Szlavóniával együtt!/

terület km2 terület % fô terület % magyar Romániához 102.101 31.4 5.236.

305 25.07

Jugoszláviához 63.572 19.52 4.141. 121

19.82

Csehszlovákiához 62.366 19.17 3.537. 813

16.91

Ausztriához 4.022 1.24 292.041 1.4 Lengyelország-hoz

583 0.18 24.880 0.12

Olaszországhoz 21 0.01 49.806 0.24

A háború két vesztesének, Németországnak és Magyarországnak a helyzetét összehasonlítva: még minden 20 németbôl 3, minden 20 magyarból 7 került országhatáron kívülre. Pontosabban: Magyarországnak mind a területe, mind a lakossága egyharmadára csökkent.

Magyarország területe 283.000 km-

rôl 93 ezer km-re csökkel

népessége 18.264.533-ról+

7.600.000-re csökkent

Veszteség összesen: 233.745 km2 = 71.52 % 13.281 fô = 63.56 % Ezzel szemben Románia területe és lakóinak száma megháromszorozódott.

Románia területe és népessége

1914 137.903 km2 7.234.919 - a Dictional statistic szerint 1920 295.049 km2

304.244 km2 15.704.000 - Fall E. szerint 16.262.127 - Halmos Dénes: nemzetközi szerzôdések, 1983.

Növe-kedés

166.340 km2 9.027.258 fô

Részletes kimutatás a Romániához csatolt területekrôl

27

Magyarországról Erdély

57.818 km2

2.686.833 fô

Máramaros Szatmár Ugocsa

18.592 km2

466.956 fô

Kôrös vidéke 17.086 km2 1.145.113 fô Bánát 17.980 km2 910.393 fô Besszarábiából 44.422 km2 2.555.070 fô Bukovinából 10.442 km2 811.742 fô

Az új Európa határainak megvonásánál tehát a "Nagy Négyek" oly könnyu kézzel jártak el mintha csak kisebb afrikai gyarmatról lett volna szó - mondotta Bajcsy-Zsilinszky Endre -, és ennek a könnyelmuségnek, felelôtlenségnek, nagyhatalmi érdekeket kifejezô békerendszernek köszönhetô, hogy már létrehozásának pillanatában újabb háború magvát hordozta magában.

Az elsô Averescu-kormány: 1920. március 13-1921. december

A háború befejezésekor Ion C.C. Bratiánuval az élen a liberálisok voltak kormányon Romániában; a béketárgyalásokon is ô képviselte Romániát. 1919 májusában ígéretet tett a vallási és etnikai kisebbségek egyenjogúságára és a közigazgatás decentralizálására. Bratianu azonban nem terítette ki a kártyáit. Arra a levélre, amelyben hivatalosan megkérdezték: Románia miként szándékozik majd a kisebbségei jogait biztosítani, a következô válasz született: „ Románia szabad fejlôdést biztosít a nyelvi, nevelésügyi, egyházi ügyekben, de semmiképpen sem tur meg idegen beavatkozást a saját törvénykezésébe. „ 1919 szeptemberében ellentétbe került a nagyhatalmakkal, mert az egész Bánátot Romániának akarta; késleltette a román csapatok kivonását Magyarországról; tiltakozott a kisebbségi szerzôdés és az Ausztriával való békekötés aláírása ellen, mondván: az sérti a szuverén állam jogát. Lemondását követôen 1919 decemberében az erdélyi Román Nemzeti Párt egyik vezetôje, Vaida- Voevod alakított kormányt. Ez rövid intermezzo volt mert az erdélyi román politikus hiába képviselte jól Románia érdekeit Európa gyôztes kormányainál mint diplomata, mint miniszterelnököt megbuktatta a liberális intrika. Taktikai okok miatt a Nemzeti Liberális Párt vezetôivel kötött egyesség alapján a népszeru Averescu tábornok alakított rövid életu kormányt. Mivel pártját, a Néppártot nem lehetett komoly politikai formációnak tekinteni, igyekezett azt felduzzasztani konzervatívokkal, liberálisokkal, az egykori Román Nemzeti Párt és az antiszemita csoport tagjaival. Averescu feloszlatta a teljhatalommal bíró erdélyi Kormányzó Tanácsot, és Bukovina és Besszarábia ügyeinek ideiglenes intézésével megbízott tanácsot. Nevéhez fuzôdik még az elsô költségvetési tervezet, és a pénzügyi reform. 1920-ban kezdtek hozzá Romániában a földreform elôkészületéhez. Alapvetô különbségek tunnek szembe - természetesen a történelmi körülmények is mások

28

voltak - a romániai és az erdélyi agrárreform végrehajtása során. Románia tipikus agrárállam volt, ahol a lakosság 73? -a dolgozott a mezôgazdaságban és csak 6? -a az iparban. A lakosságnak mindössze 18? -a volt városlakó. Az infrastruktúra igen elmaradott volt. Kb. 800.000 ezer ember szenvedett vérbajban, tüdôbajban és más az alacsony civilizációhoz kapcsolható betegségben. Ugyanennyi volt az analfabéták száma. A regáti és az erdélyi részek szintkülönbségét jól illusztrálja az, hogy az ország ipari kapacitásának 50? -a, nehéziparának 80? -a Erdélybôl származott. Romániában a kisajátított füldterület 2 millió hektár volt. Erdélyben amelynek területe kisebb volt Moldova és Havasalföld (137.903 négyzetkilóméter) egyesülésével létrejött Romániában nem állítottak fel ilyen határt. Így 1925-ig 2.494.585 katasztrális holdat sajátítottak ki, ami késôbb 3.200.000 katasztrális holdra emelkedett. A kormány írta alá 1920. június 4.-én a trianoni békeszerzôdést. Averescu ugyanebben az évben állította föl a kisebbségi államtitkárságot. A Román hatalom képvilelôinek többsége nyíltan vallotta azt az elvet, hogy „Románia a Románoké”. Többen kifogásolták, hogy a magyarok és a zsidók jelen kivánnak lenni a román törvényhozó testületben. Ami a Román hatalom és a kisebbségi kérdést illeti a parlamenten kívül is belül is szinte állandóan napirenden volt. Ritka volt az olyan hang, mint a konzervatív Take Ionescu külügyminiszteré, aki beismerte, hogy Románia nem egységes nemzetállam, s nem lehet úgy tenni, mintha nem létezne a Romániában élô másfél millió magyar. Továbbá - folytatta - illúzió azt hinni, hogy a román állampolgárság jó románt csinál mindenkibôl. A jobboldali A.C. Cuza azt hangsúlyozta: a zsidóságot kivéve mindenkinek biztosítani kell Romániában a jogegyenlôséget. Az Erdélyi Nemzeti Parasztpárt vezetôjének, Iuliu Maniunak a véleménye ezzel kapcsolatban az volt, hogy Gyulafehérváron a legmesszebbmenôkig biztosították az egyenjogúságot, ezért szükségtelen volt a kisebbségi szerzôdést megkötni. Nicolae Iorga figyelmeztetett: az országnak tartania kell magát a megkötött szerzôdésekhez, így a Gyulafehérvári Határozatokhoz is, mert ezzel is nagy lépést tennének a hôn óhajtott konszolidáció felé. Ez a kisebbségek számára azt jelentené - vélte Iorga - hogy "bármennyire titkos vágyakozás vonzaná ôket ahhoz, ami volt, mégis olyan ország Románia, amelyben nyugodtan, törvényes védelem alatt, boldogan lehet élni mindenkinek, a maga hite és nyelve szerint" megmaradhatnak magyarnak, szásznak, s nem kell tartaniuk az asszimilációtól. Már itt fel kell hívni a figyelmet arra, hogy a történelemhamisításban elôjáró Iorga tudatosan készült arra, hogy Románia miniszterelnöke legyen. Pártja nem lévén erôs és a befolyásos, ezért gyakorta tett a magyarságot és a hazai németéket megnyerni kívánó nyilatkozatot és ígéretet. Amikor Averescu tábornok benyújtotta a liberálisok kezében lévô Resita Társaság államosítási tervét, túl messze ment el. A liberális párt másfajta reformokat akart, s fôleg mint Nagyrománia megteremtôje - ahogy magáról hirdette - tejhatalmat, az ország valamennyi politikai, gazdasági, pontján. A

29

konzervatív Take Jonescu rövid életu kormányzása után - 1921 december-1922. január 17 - a nagy tekintélyu Ion Constantín C. Bratianu került Románia kormányának élére. Ezzel véget ért a két éve tartó átmeneti állapot, anélkül természetesen, hogy a három fejlôdésu típusú országrész között - Erdély: közép-európai; Moldova: kelet-közép-európai; Havasalföld: balkáni - a különbség kiegyenlítôdött volna.

Az útkeresés esztendei:

A passzivitástól az Országos Magyar Párt megalakításáig

A trianoni békeszerzôdéssel tehát (1920. június 4.) Romániában az államalkotó magyar nemzetbôl nemzeti kisebbség lett. Helyzetét két dokumentum rögzítette: az 1918. december 1-jei Gyulafehérvári Határozatok és az 1919-ben aláírt a nemzetközi ellenôrzést garantáló Kisebbségi Egyezmény. Mindkettô biztosította volna 1/ a kisebbségek számarányáknak megfelelô részvételét az ország kormányzásában; 2/ tanügyi, kulturális, egyházi kérdésekben az önkormányzatot és ; 3/ a székelyek és a szászok nemzeti autonómiáját. A Genfben muködô Népszövetség volt hivatott az európai kisebbségek panaszainak kivizsgálására és jogorvoslására. A két világháború között függetlenül attól, hogy milyen párt volt kormányon, függetlenül az alkotmányos rendtôl, illetve a különbözô diktatúráktól a kisebbségek asszimilációjára illetve elvándorlásuk ösztönzésére betelepítéssel, a hagyományos etnikai viszonyok megváltoztatására törekedtek. Valamennyi társadalmi réteget érintették a diszkriminatív rendelkezések és törvények. Mégis alapvetô különbség volt aki a két világháború között, illetve ami a második világháború utáni helyzetüket illeti. 1945-47 után ugyanis 1/ megszunt a kisebbségek nemzetközi védeleme, megszunt a Népszövetség; 2/ a többpártrendszer felszámolásával megváltozott az a korábbi helyzet, hogy a román ellenzék - mindenekelôtt a választások elôtt - felvállalt bizonyos kisebbségi panaszokat; 3/ végezetül fokozatosan felszámolták a kisebbségek önálló politikai, társadalmi, gazdasági, kulturális, vallási több évszázados múlttal rendelkezô intézményeit, iskoláit stb. A kisebbség petícíó formájában nyújthatta be panaszát a Nemzetek Szövetsége Tanácsához. A petícíó elôször a fôtitkárhoz került, s ha az jónak látta, továbbította a Tanácshoz. Az üggyel azonban csak akkor foglalkoztak, ha a Tanácsnak egyik tagja elfogadta a jogsértés tényét. Nem foglalkoztak a sérelemmel akkor sem, ha azok az államok nyújtották be, amelyek nem voltak tagjai a Tanácsnak, illetve ha egy kisebbség közvetlenul fordult a Népszövetséghez. Ha tehát a Tanács egy tagja elismerte, hogy valamelyik kisebbséget jogsérelem ért, tájékoztatta az illetô államot, és három héten belül választ várt. ( Általában az érintett államok mindent elkövettek, hogy elkendôzzék az ügyet. ) Ha megérkezett a válasz, akkor az a petícióval együtt az ad hoc Hármasbizottság elé került, amely azt kivizsgálta. Jelentését megküldte a Tanácsnak, amely az ügyet nyilvános ulés elé terjesztette. Ezen részt vehetett az érintett állam képviselôje és a kisebbségé is, utóbbinak azonban nem volt hozzászólási joga.

30

A Népszövetségen kívül igénybe vehetô volt még a hágai Állandó Nemzetközi Bíróság, de csak akkor, ha a kisebbségvédelemre kötelezett állam és az egyik tanávsatag között nézetkülönbség támadt. Magyarországból és az utódállamokból 64 magyar nemzeti kisebbség elleni sérelemmel kapcsolatos petícíó került elfogadásra Genfben, és mindössze nyolc került a Hármasbizottság elé. A romániai magyar nemzeti kisebbség panaszai közül érdemben csak a telepesek 1., a Csiki magánjavak 2., és a névelemzéssel 3., foglalkoztak: a csehszlovákiai magyarok sérelmei közül négy került a Hármasbizottság elé( tovább azonban nem ): az állampolgársági kérdés, a prágai Magyar Hirlap betiltása, az 1930-as népszámlálás sérelmei éa Szende Sándor pozsonyi orvos esete. Három Jugoszláviából érkezett petícióval foglalkoztak: a szabadkai polgármester által kiadott rendelettel a magyar nyelv használatának tilalmával kapcsolatban, magyar magán- és közmuvelôdési egyesületek betiltásával, és a Pálfi Zsigmond elbocsátásával kapcsolatos beterjesztéssel. Romániából - néhányat kiragadva- a következô panaszok érkeztek: Az erélyi és regáti kisajátítás nagysága és megváltási ár különbsége miatti beadvány a földreform alkalmával : a hatalomváltással 23.460 fôtisztviselô és 119.155 magyar kishivatalnok került hátrányos helyzetbe: egyszeri panasz, amiért 112 magyart kényszermunkára küldtek: elviték az unitárius egyház 385 holdját és 9 lelkészt megbotoztak. Több panasz érkezett a kultúrzónával, az iskolák bezárásával, szobor- és képrombolásokkal kapcsolatban. 1933-ban a Hármasbizottság a román kormány tájékoztatása alapján nem találta megalapozottnak, hogy Tordán, Sinfalván, Nagyigenen, Borréven magyarokat bántalmaztak volna. Csehszlovákiában magyarok tucatjait bocsátották el nyugdij nélkül, másokat a hatóságok bántalmaztak. Egy magyar nemzetiségu zsidó kisebbségi azt sérelmezte, hogy nem ismerték el a katonai rangját. Bácskából és Baranyából kb. 40.000 magyar tisztviselôt üldöztek el, egyes helyen még maguk között sem beszélhettek magyarul: magyar tanítókat nyelvvizsgára küldtek, a letartóztatások, házkutatások mindennaposak voltak. Ezekkel az ügyekkel azonban a Népszövetség, feladata ellenére sem foglalkozott. De nemcsak a magyar kisebbséget érte jogsérelem ebben a vonatkozásban, hiszen 1921-1936 között a 852 beérkezett kisebbségi panasz közül 381-et elutasítottak. Emellett az eljárás fogyatékossága volt, hogy a kisebbségi, mint közjogi személy nem léphetett fel, és nem volt módjában, hogy saját országában, vagy nemzetközi szinten panasszal élhessen. Hibái ellenére a Nemzetek Szövetsége, mint a kisebbségvédelemmel felruházott nemzetközi szervezet, a két világháború bizonyos szempontokból lefékezte a kisebbségellenes politika brutalitásait. Sajnálatos, hogy a második világháborút követô békerendszert létrehozó nagyhatalmak ebbôl okulva nem hozták létre a nemzetközi kisebbségvédelmi rendszer egy módosított változatát, és így az illetô állam joggal hivatkozhatott a belügyeibe való beavatkozásra, ha szóvá tették kisebbségi politikáját. Két éves passzivitás után, amikor is a magyarság egy csomó pozíciót önként adott fel, mindenekelött a román államra huségesküt le nem tett tisztviselôi, hivatalnokai, mintegy 200 ezer ember áttelepült Magyarországra.

31

A politikai aktivitás tényleges kezdetének lehet tekinteni azt az eseményt, hogy 1921. június 6-án vasárnap délután Bánffyhunyadon mintegy 3-4000 ember jelenlétében megalakult a Magyar Néppárt. A párt vezetôi megfogalmazták: biztosíttassék Erdély minden nemzete és vallása számára az önkormányzat, és ennek érdekében kérték a Gyulafehérvári Határozatok végrehajtását. Az értelmiségiek vezette, fôleg a közép és a kisparasztságra támaszkodó Néppárt megalakulása ösztönzôen hatott a magyar politikai mozgalomra. A néppárt vezetô személyisége a polihisztor Kós Károly a Kiálltó Szó címu röpiratában végsô célként a "nemzeti autonómiát" jelölte meg - nyomában igy kerültek összeütközésbe a magyarság képviselôi a román politikusokkal, jogügyi szakemberekkel, akik a kisebbségi szakembereket egyedire lebontva kezelték, holott ôk magukat, mint kollektív személyiséget szerették volna elfogadtatni. Erre mondták "többségi" nemzet képviselôi: ez azt jelentené, hogy a "kisebbségek" államot alkotnának az államban. Paál Árpád ugyanitt, a "Kiáltó Szó"-ban az erdélyi magyarság önkormányzatán túl a dunai államok gazdasági egységét, végsô célként az "Európai Egyesült Államok" létrejöttét jelölte ki. A nemzeti küzdelem legalizálása vezette azokat, akik 1921. január 9-én Kolozsváron megalakították a Magyar Szövetséget. Maniu szerint amennyire helyes a magyarok politikai pártba tömörülése, annyira helytelen, ha egyedül a kisebbségi jogvédelemre rendezkednek be. Kifejtette: a székelyekre vonatkozó egyházi és iskolai autonómiát joggal akarják az erdélyi magyarság egészére kiterjeszteni (ld. kulturális autonómiát), de nem fogadható el -mondotta-, hogy nemzetiségi alapon külön hozzák létre társadalmi, gazdasági, stb. szervezeteiket. Maniu pontosan meghatározta a magyarság helyzetét: hiába a nemzetközi védelem garanciája, egyetlen nagyhatalom sem fog háborúzni azért, hogy az egyes országokban biztosítják a jogokat számukra, azaz egyetlen nagyhatalom sem fog háborúzni a magyarság jogaiért! 1922. december 22.-én alakult meg az Országos Magyar Párt, amely 1923-1938. között a román képviselôházában és a szenátusban vezette az erdélyi magyarság küzdelmeit, ahogy legtömörebben és leghívebben kifejezhetô: a "sérelmi politika" jegyében. Egyúttal és megválasztották, a 23 tagú intézôbizottságot, a 68 tagú nagyválasztmány felállítása megyékre hárult. Az alakuló ülésén kidolgozták és elfogadták a Romániai Országos Magyar Párt Szervezeti Szabályzatát és Ügyviteli Szabályzatát. Az (OMP) Szervezeti Szabályzata a következô megállapításokat tartalmazza, az OMP tagágaival, felépítésével, tisztségviselôivel, és ügyosztályai muködésével kapcsolatban. Az Országos Magyar Párt szervezete a következôképpen épül ki: I. Községi, városi, illetve körzeti tagozat, melyet lehetôség szerint a szomszédságok alapján kell kialakítani; (10-20 járási család képez 1 szomszédsági szervezetet); II. Járási tagozat; III. Vármegyei és törvényhatósági városi tagozat; IV. Az országos nagygyulés és a központi pártvezetôsége.

32

Az Országos Magyar Párt legfôbb képviselete és határozó szerve az országos nagygyulés volt, melynek hatásköre kiterjedt a párt muködésének és programjának megállapítására, a központi szervek megválasztására, valamint a párt ügyeinek intézésével megbízott összes szervek ellenôrzésére. Az országos nagygyulés tagjait a vármegyei és törvényhatósági városi tagozatok kiküldöttei alkották. A nagygyulés hivatott volt megállapítani, vagy módosítani a párt szervezeti szabályzatát, és 4 évre megválasztani a párt elnökét, 4 alelnökét, 2 számvizsgálót, és a központi intézô bizottságot, valamint a fegyelmi bizottság tagjait. A központi intézô-bizottságot a nagygyulés által választott 50 tag és azok alkották, akik az intézô-bizottságának hivatalból tagjai voltak. Ezek a központi tisztikar, a párthoz tartozó szenátorok és képviselôk, az elnöki tanács tagjai, a magyar püspöki kar tagjai, a vármegyei és törvényhatósági városi tagozatok elnökei, utóbbiak akadályoztatása esetén helyetteseik. A központi intézô-bizottság választotta az elnöki tanács tagjait, a fôtitkárt, a a pénztárnokot és ügyészt, a II-od fokú fegyelmi bizottság és a szakosztályok tagjait. Az intézô-bizottság nagygyuléstôl nagygyulésig teljhatalommal bírt, de egyben teljes felelôsséggel intézte és vezette a párt összes politikai, gazdasági, adminisztratív, stb. ügyeit. A központi intézô-bizottság elnöki tanácsot alakított ki akként, hogy abba 8 tagot választ. Az elnöki tanács hatásköre volt, hogy az intézô-bizottság ülésein tárgyalandó ügyeket elôkészítette és a hozott határozatokat végrehajtotta. Az intézô-bizottságtól nyert felhatalmazás keretein belül végzte az annak hatáskörébe tartozó teendôket és minden intézkedésekrôl az intézô-bizottság legközelebbi ülésének számolt be. A magyar párt programjával megválasztott szenátorok és képviselôk alkották a "parlamentcsoport"-ot, melynek elnöke a párt elnöke, illetôleg helyettese volt. A parlamenti csoport mellett Bukarestben pártiroda muködött, vezetôjét, mint a parlamenti csoport fôtitkárát a szenátorok vagy képviselôk közül ezek javaslatára az intézô-bizottság jelölte ki. Ezen pártiroda szoros összeköttetésben és együttmuködésben állt a központi irodával. A magyar nemzeti kisebbség életviszonyainak szakszeru megfigyeléseire, nemkülönben a magyarság összességének érdekeit szolgáló szakszeru vélemények adására, mint véleményezô és kezdeményezô szervek a párt kebelében következô szakosztályok alakíttatnak: 1. Jogügy; 2. Közgazdaság; 3. Közmuvelôdési; 4. Társadalmi; 5. Sajtóügyi, 6. Kisebbségi és történelmi; 7. Magyar házépítô szakosztályokat alakítottak meg. Az OMB "Programja" a következô célokat tuzte ki maga elé: 1. Gyulafehérvári Határozatok és a nemzetközi szerzôdések alapján kérik majd a nemzeti kisebbségek közjogi alanyiságának - kollektív jogainak - az alkotmányban való elismerését. Ezen túlmenôen: a nemzeti autonómiát, mely szerint mindegyik nemzet önmagát saját nyelvén kormányozza, és saját közigazgatással és igazságszolgáltatással bír. 2. Alapvetô igényként merült fel a törvényhatósági és községi autonómia visszaállítása, a közigazgatás decentralizálása, a közigazgatási bíráskodás

33

hatáskörének széles kiterjesztése, a közhivatalnokok jogellenes hivatali tevékenységének a megakadályozása. 3. Az OMP programjának kidolgozói a jogállamiság alapjának tekintették a bírói függetlenséget, a törvényhozói, bírói és közigazgatási hatáskörök szigorú elhatárolását és annak kimondását, hogy a törvényhozást nem helyettesítik a kormány, vagy egyes közigazgatási hatóságok által kiadott un. "Decret-lege"-k. Emellett az esküdtszéki bíráskodás visszaállítását, a titkos rendôrség és a kivételes (katonai) bíráskodás megszüntetését is célul tuzte ki az OMP. 4. A vallás- és közoktatásügy terén a jogfolytonosság alapján kívánalomként jelentkezett: a törvényesen bevett és elismert vallásfelekezetek jogainak alkotmányos elismerése a meglévô önkormányzati szervekkel együtt, iskolafenntartó és alapító jogának biztosítása az elemi iskoláktól az egyetemig valamint az iskolaépületek visszaadása. 5. Rendkívül fontosnak tartották a földmíves és földbirtokos osztály számára az agrártörvény revízióját, az egyházi és iskolai célokra szolgáló, s általában az alapítványi birtokoknak a földreform aluli mentesítését; és a kisajátítottak teljes kártalanítását. 6. A sztrájkjog elismerése, a munkásbiztosítás, az ipar és kereskedelmi tevékenység szabadságát korlátozó rendelkezések hatályon kívül helyezése, a progresszív adórendszer bevezetése, az adózás szempontjából adómentes létminimum igazságos megállapítása szintén helyet kapott párt feladatainak sorában. 7. pont így hangzik. "Kívánjuk a katonai szolgálatnak milícia rendszer alapján való rendezését, legfeljebb három havi tényleges szolgálattal és saját hadkiegészítô területén való szolgálatteljesítéssel s az anyanyelvnek szolgálati nyelvként való biztosítását". 8. Végül a személyes szabadság védelmére vonatkozó korlátozó rendszabályok hatályon kívül helyezését, az egyesülési és gyülekezési jog és a sajtószabadság biztosítását tartotta szükségesnek megemlíteni a program. Ami a romániai magyarság politikai tagolódását illeti, annak ellenére, hogy a liberális, parasztpárti, szociáldemokrata, baloldali pártoknak megvoltak a magyar tagjai illetve szekciói, s annak ellnére is, hogy a 20-as évektôl kezdve felmerült egy székely párt alapításának igénye, elmondható, hogy az OMP-ben reprezentálta magát.

A Nemzeti Liberális Párt tündöklése és bukása

1922 január - 1926 március

Elmondható, hogy már azt 1922-es választások alkalmával megkezdôdött a pártok manipulációja a kisebbségi kérdésben. Ez többek között abban nyilvánult meg, hogy a szavazatok ellenében - és ebben nem volt különbség sem a liberálisok, sem a parasztpárt, sem más pártok között - lehetett ígérni bármit: az érvényes szerzôdések betartását, kulturális, egyházi autonómiát, vagy annál is többet: kisebbségi törvényt. 1922. január 27-én Kolozsváron a Román Nemzeti Párt ülésén Maniu három órás beszédében fejtette ki álláspontját, hogy ti.: a liberálisokkal szemben még az ördöggel is szövetkezni kell. Ebbôl adódott bizonyos tájékozódó jellegu

34

megbeszélés a Magyar Szövetséggel. Maniu ez alkalommal is a Gyulafehérvári Határozatok betartását ígérte. Többen hangoztatták: az erdélyi románság a liberálisokkal szemben csak a magyarokkal együtt veheti fel a küzdelmet. A liberálisok sem feledkeztek meg a kisebbségekrôl. Ionel Bratianu kormányprogramja 1922-ben a szabad kereskedelem, a takarékosság stb. mellett ígéretet tett - részletesebb taglalást mellôzve - a kisebbségi kérdés megoldására is. Vintila Bratianu aradi beszédében olyan intézkedéseket helyezett kilátásba, amelyek biztosítják a gazdasági és társadalmi fejlôdésüket. A Nemzeti Párt részérôl, az erdélyi Vaida-Voevod a hatalomból kiszorítva amiatt bírálta a liberális pártot, hogy a vállalatok nacionalizálásával megszerzi a részvények többségét és ezzel hazafias vállalatoknak nevezi ki az ôsrégi magyar, vagy más nemzetiségi vállalatokat. Joggal vonta le a Keleti Újság vezércikke a választási hadjárat tanulságát: "a román pártok harca rendkívül heves. De nem kerülhetünk mi abba a helyzetbe, hogy a küzdelem alatt és után minden fél rajtunk töltse ki a bosszúját.” 1922. január 28-29-én Kolozsváron az erdélyi magyarság vezetôi (Bernády György, Ugron István, Grandpierre Emil, Zágoni István, Kós Károly, Nagy Károly református püspök, Balázs András kanonok, Kirschknopf evangélikus lelkész) egyhangúan kimondották: a választásokon való részvétel feltétlenül szükséges, és e célból akciót kell indítani. A választási elôkészületeket e határozat szerin a Magyar Szövetség intézô bizottsága kell vezesse, kiegészítve más frakciókkal. A székely vármegyék vezetôivel folytatott megbeszéléseken elfogadták egy egységes magyar párt gondolatát, s hogy a választásokat a Magyar Szövetség irányítsa. A magyar politikusok bejárták a magyarlakta helységeket és a hazai németek képviselôivel felé is keresték a kapcsolatot. Mindenekelôtt a bánátiakban reménykedtek szövetségest találni, hiszen ott eléggé erôteljes volt a regionalizmus, az autonómia iránti törekvés. Nem véletlen tehát: 1/ a különbözô magyar irányzatok közeledése; 2/ tájékozódás az erdélyi svábok és szászok, valamint részben 3/ a románok felé; s hogy 4/ a választási listák összeállítása kiprovokálta a helyi hatalom ellenlépését, amely során például dr. Metes prefektus felfüggesztette a romániai magyarok pártjának, a Magyar Szövetségnek a tevékenységét, és hasonló sorsot szánt volna a magyar intézményeknek is. Az 1922. március 6-7-én megtartott választási elôkészületek során a magyarság közel 50 képviselôjelöltet szeretett volna indítani, azonban legtöbbjüket fel sem vették a névjegyzékekbe. Erdély akkor még majdnem színtiszta magyar lakosú nagyvárosaiban, Marosvásárhelyen, Kolozsváron több ezren kimaradtak a listákról. (A Román Nemzeti Pártot hasonló sérelem érte, formai okokra hivatkozva 24 képviselôjelöltet töröltek.) 1922 februári választások után a 387 képviselô közül 309 a liberális párt volt. Ami számukra gyôzelem volt, az a Nemzeti Pártnak súlyos vereség. A választás - írta Maniu a királyhoz intézett levelében: "Erdélyben a gyász és a reménytelenség napjává vált, nemzeti szégyenbe és európai botrányba fulladt."

35

A liberálisok ellenzékének, a Marghiloman-féle konzervatív csoport felháborodása magyar szempontból is érdekes: "a kétmillió magyar nemzetiségnek csak egy képviselôje van a kamarában. A Székelyföldön, ahol a románok a lakosság 1 %-át teszik ki, egyetlen képviselôt sem küldhettek. A liberálisok úgy jutottak ehhez az eredményhez, hogy "civilizált államhoz méltatlan ürügyekhez és eszközökhöz kellett folyamodniuk.” Az erdélyi román pártoknak és a magyarságnak egyaránt tudomásul kellett venni, hogy a liberálisok minden hatalmat meg akartak szerezni. A Vintila Bratianu által megfogalmazott program így hangzott: "román munkát és kezdeményezést az összes területeken... az összes kereseti lehetôségeket pedig a románoknak kell fenntartani, akik gazdasági és pénzügyi fejlôdésükben kedvezôtlenebb történelmi körülmények miatt elmaradtak." A bojárokból, az ipari és a pénzügyi burzsoáziából, a hadsereg vezetôibôl álló párt ígéretet tett arra, hogy Romániát a modern kapitalista fejlôdés útjára vezeti. Ami az ország külpolitikai vonalát illeti, Bratianu így határozta meg: "Románia egyike azoknak az államoknak, amelynek a béke és a jelenlegi békeszerzôdések fenntartása áll érekében." A kormány az ország helyzetét figyelmen kívül hagyó nagy iparosítási programot írt elô, - akárcsak majd az 50-es és a 70-80-as években -, és úgy vélte, a külföldi tôke mellôzhetô. Ennek része volt, hogy 1924-26 között Erdélyben 205 millió lejjel magasabb volt az egyenesadó - összesen 22,2 %-os volt az emelkedés - a román királyságbeli 1,9 %-os csökkenéssel szemben; a globális adó Erdélyben 72 %-kal emelkedett az országos 31,3 %-os emelkedéshez képest. A kereskedôk adója Erdélyben 24,6 %-kal nôtt, a Regátban 11 %-kal csökkent. Ez a sérelem kizárólag a kisebbségiek sérelme volt. Az 1925. júniusi közigazgatási törvény megszüntette a régi közigazgatási-területi egységeket, s az országot 71 megyére osztotta fel, óriási ellenállást váltott ki az erdélyi román ellenzék körében is. Az 1926-os választási törvény szerint a kormányzó párt a szavazatok 40 %-át kell elnyerje, a maradék 50 %-ot a szavazás során legalább 2 %-ot elért többi párt között osztották fel. A regáti Nemzeti Liberális Párt gyôzelme nem aratott osztatlan sikert, mert azt jelentette, hogy rátelepednek az egész országra, a liberálisok foglalták el az állami, politikai, gazdasági életben, a hadseregben a pozíciókat, holott az erdélyi románság úgy gondolta: a magyar uralmat Erdélyben majd ôk váltják fel, s nem regáti testvéreik. A liberális érával jöttek a regáti szokások: a korrupció, a baksisrendszer, a kiszámíthatatlanság, a balkánizmus. A romániai ún. "parlamenti demokráciát" nemcsak a többpártrendszer, hanem a cenzúra, a rendkívüli állapot, a centralizáció jellemezte.

Románia új alkotmánya: 1923.

1922-1923. folyamán a parlamentben az alkotmányelôkésztô viták során a vélemények és ellenvélemények összeütközése a kisebbségi kérdésben mindennapos volt. Az alkotmánytervezet csak román állampolgárokról beszélt,

36

akikre Románia összes törvényei vonatkoznak, nyelvük, vallásuk szabad használatát nemzetközi szerzôdések biztosítják, fölösleges tehát - hangoztatták a parlament mindkét házában - hogy velük külön törvény foglalkozzon. Különben is, vélte Angelescu, a két világháború közötti román kultúrpolitikai élet prominense, a megfelelô román állami politika mellett a magyarok nem sokáig maradnak meg magyarnak. E célból ô a hatáskörén belül valóban mindent el is követett. Az elsô megfogalmazásban csak annyit említett az alkotmánytervezet, hogy "az összes románok származásra, nyelvre és felekezetre való tekintet nélkül élvezik az összes szabadságjogokat, amelyet az alkotmány és a törvény biztosít". Ezzel szemben több nemzetiségi képviselô kérésére Iorga a parlament 1922. december 16-i ülésén amiatt szólalt fel, hogy a szöveget "összes román állampolgárokra" helyesbítsék. Összevetésként érdemes ismertetni néhány képviselô véleményét. A magyarok ugyanolyan jogokat élveznek Romániában, mint a románok, siránkozásuk sérti a románok nemzeti érzületeit. Mások szerint a nemzetiségek nagy tehertételt jelentettek Romániának, de amíg csak nyelvük, kultúrájuk ápolásával törôdnek, nem tekinthetôk veszélyes elemeknek. Azon nyomban azzá válnak ha privilégiumokat, területi igényeket emlegetnek, mert az nem egyeztethetô össze az állam szuverenitásával. Autonomista igényeiket kielégíteni azt jelentené, hogy államot képeznek az államban. Elhangzott nyilatkozat mellettük is. Pl. Ioan Lupas emlékeztetett arra, hogy a Gyulafehérvári Határozatok mindkét félre kötelezô érvényuek. Az alkotmánynak tehát el kell ismernie a kisebbségeket, és az elismerésen túl biztosítani kell egyházaik és kulturális intézményeik fejlôdését. Ezt fejtette ki Iorga is, aki már ekkor a kisebbségekre támaszkodva szeretett volna kormányra kerülni. "A Gyulafehérvári Határozatok nagyon szép gondolatokat tartalmaznak, melyeket ha nem is abban a formában, de lényegükben okvetlenül be kell venni az alkotmányba. Mindenekelôtt el kell ismerni az egyházi és az iskolai autonómiát. A területi autonómiát elvetem, mert a ritka magyar és szász népességi foltok mellett nem is lehetséges. A kisebbségek nyelvének használati jogát elismerem "- mondotta Iorga. Dascovici professzor, a Iasi-i egyetem nemzetközi jogi tanszékének tanára azon kevesek közé tartozott, aki elismerte a nemzetiségek kollektív jogait. Gondolatmenete a következô volt:

1. a békeszerzôdéseken biztosított jogot:

kollektív jogok és egyéni

jogok

amelyeket az állampolgárok egy egyenlôek az

csoportjának adnak állampolgári

jogokkal

37

2. a kisebbségi kifejezésekbôl magából következik, hogy számukra biztosítani

kell a kollektív jogokat;

3. ez a kisebbségi szerzôdésnek is egyenes következménye;

4. továbbá: a községi és megyei autonómiát;

5. "a kisebbségek kollektív jogainak biztosításából nem következik a területi

autonómia."

A csehszlovák, lengyel, jugoszláv alkotmánnyal ellentétben végül is a román alkotmány nem tartalmazta a kisebbségek védelmére vonatkozó törvényeket, mindössze "román állampolgárok"-ról beszélt, akikre faji, nyelvi, és vallási különbség nélkül vonatkoztak az ország törvényei, és ami a legfontosabb, kimondta, hogy Románia "egységes és oszthatatlan állam." Ezt találta az új alkotmány legfontosabb alapelvének Vintila Bratianu is. Rendezte viszont az országban született zsidók állampolgári jogait, amit Romániától már a múlt századtól kezdve sürgetett a nemzetközi közvélemény, és amely feltétele volt, hogy Románival aláírják a békeszerzôdést.

Támadás a magyar intézmények ellen

A magyarság már 1922. elejétôl rendszerezte panaszait: a gazdasági természetuek között szerepelt a nagy és középbirtokok felszámolás: a magyarok kihagyása a földosztásból; a vállalatok, gyárak, bankok, részvénytársaságok, üzletek vezetôségének lecserélése románra. 1920-22-ben egymás után érkeztek a hírek arról, hogy sorra vették el a magyarok iskoláit és nemcsak az egykori magyar állami iskolákat, hanem azokat is amelyek egyházi iskolák voltak. A román hatalom pontosan tudta miért vonta vissza a katolikus, református, unitárius fôgimnáziumok nyilvánossági jogát: mivel a felekezeti oktatásnak nagy nemzetfenntartó jelentôsége volt. Az igazi támadás a magyar oktatásügy ellen 1923-ban kezdôdött el. 1923 novemberében és decemberében két fontos rendelet látot napvilágot: 1. A román tantervet bevezették a felekezeti iskolákban. 2. Megtiltották a más felekezetu vallás tanulók felvételét. Ez különösen a zsidó vallású, de magyar kultúrán felnôtt állampolgárokra vonatkozott. A cél világos volt: leválasztani a közel 180.000 erdélyi zsidót a magyarságról. Az 1924. július 24-i törvény kimondta:

38

1. Azok a román származású polgárok, akik anyanyelvüket elfelejtették, gyermekeiket román iskolákba járassák. Ekkor vette kezdetét a névelemzés. Akinek román jellegu neve volt, vagy könnyen volt románosítható, automatikusan román iskolába kellett járjon. 2. Kimondták az un. "kultúrzóna" létesítését, amely szerint azok a román származású tanítók, akik Csík, Udvarhely, Háromszék, Marostorda és Aranyostorda megyékben vállalnak munkát 50 %-kal magasabb fizetést, 10 hektár földet kapnak kapnak és egy sor egyéb kedvezményben részesülnek. Az új 1924-es érettségi törvényt, amely szerint a magyarul tanult tárgyakból bizottság elôtt románul kell vizsgázni, román létére, Iorga professzor érettségi mészárlásnak nevezte. Ezt a birtokában lévô statisztika alapján tette, amely kimutatta: a kisebbségi tanulók 70 százaléka nem tudta letenni a vizsgát. Az érettségi törvényt 1925. áprilisában követte az új magánoktatási törvény, amely a felekezeti iskolákat magániskolákká fokozta le, ezáltal is megnehezítve muködésüket, mivel többek között nem volt joguk érettségi bizonyítványt adni. Az OMP 1923-ban nem lévén parlamenti képviselete megpróbált kitörni elszigeteltségbôl, másrészt a kisebbségi jogokért való küzdelemhez keresett szövetségeseket. Ennek "eredménye" az 1923. október 23-án megkötött titkos egyezmény a Magyar Párt és a román Néppárt vezetôi között, amely a "csucsai paktum" néven vonult be a történelembe. Averescu tábornokot, volt miniszterelnököt is a szövetségesek keresésére vezette. A Magyar Pártnak alkalmat kínált, hogy követeléseit összefoglalja és elismertesse a román politikai vezetés egy részével. A paktum szerint a magyarságot képviselô OMP elfogadta a Néppárt programját, a parlamentben kész vele egységet alkotni, viszonzásul a Néppárt vezetôi megígérték, hogy teljesíteni fogják a magyarok kívánságait. Ezek a következôk voltak: 1. A választói névjegyzékekbôl ne hagyják ki a nemzetiségeket - tehát élhessenek választójogukkal. 2. Biztosítsák és iktassák törvénybe a magyar egyházak autonómiáját. Rendezzék a megszunt egyházak jogi és vagyoni viszonyát. Ismerjék el az egyházak önadóztatatási jogát, szabályozzák a papi és tanítói fizetésekhez való állami hozzájárulást. Ismerjék el, hogy a kisebbségeknek joga van a mindennemu és rangú iskola felállítására, és azokat úgy kezeljék, mint a románokat. 3. Szüntessék meg a magyar felekezeti iskolákkal szemben alkalmazott megkülönböztetô intézkedéseket. Adják vissza az elvett iskolaépületeket és felszereléseiket a magyar községeknek, egyházaknak és testületeknek. 4. Adják vissza az elvett társadalmi és jótékonysági egyesületeket és a magyar színházak, az EMKE muködési engedélyét. Ismerjék el a a külföldi egyetemeken szerzett okleveleket. 5. A magyar nyelvu román állampolgárok a hatóságokkal érintkezhessenek anyanyelvükön, szóban is írásban. Vonják vissza azt a rendelkezést, hogy a hivatalokban maguk között sem beszélhetnek magyarul. A 25 %-ban

39

nemzetiségi állampolgárok által lakott területeken a közigazgatási hatóságoknál magyar nemzetiségu, vagy a magyar nyelvet jól ismerô tisztviselôket alkalmazzanak. Az ilyen helységnek neve az állam nyelve mellett a nemzetiségi nyelven is feltüntetendô. A túlnyomóan magyar vidékeken a helységek neve maradjon magyar. A törvényeket és rendeleteket magyar nyelven is jelentessék meg. Állítsanak fel a belügyminisztériumban kisebbségi ügyosztályt, élén egy magyar nemzetiségu vezetôvel, szervezzenek hasonló ügyosztályt a közoktatási és vallásügyi minisztériumban is. 6. Az igazságszolgáltatásban az érintkezés a felek anyanyelvén történjék. Magyar nemzetiségu ügyvédek magyar nyelven tárgyaljanak. 7. Vizsgálják felül az agrártörvényeket. A kereskedelmi, üzleti és magánéletben a cégtáblákon, hirdetésekben, üzleti könyvekben biztosíttassék az anyanyelv használta. 8. Rendezzék az esküt nem tett közalkalmazottak ügyét, és vegyék vissza ôket a munkahelyeikre. Adják vissza az elrekvirált lakásokat. Végül: "engedtessék meg a piros-fehér-zöld színek használata a román állam jelvényeinek megfelelô együttes alkalmazásával."

Averescu második kormánya Az 1926-os választási elôkészületek idején a liberális párt kisebbségi szakértôje, Gheorghe Tatarescu a magyarság panaszai felôl érdeklôdött. Azt OMP által benyújtott memorandum lényegében a csucsai paktum szövegét tartalmazta, amely a magyarság számára a politikai, gazdasági és kulturális stabilizációt jelentette volna. A Magyar Párt ezt követôen mind az ellenzékkel, mint a liberálisokkal folytatott tárgyalásokat. Végül az utóbbival egyeztek meg. A Magyar Párt, a szállítandó szavazatokért ígéretet kapott, hogy az igazságszolgáltatás és a közigazgatás terülten a kisebbségek igényeit kielégítik. Ezután az OMP 1926. február 1-jén felmondta az Averescu pártjával kötött csucsai paktumot. Maniu a Keleti Újságoknak adott nyilatkozatában helytelenítette a Magyar Párt lépését, hogy az olyan kormánnyal kötött paktumot, amelynek megbukott a kisebbségi politikája. Az 1926. február közepi közigazgatási választásokon már együtt indult az OMP a liberálisokkal, és 49 erdélyi városból 30-ban az OMP támogatta lista került ki gyôztesen. A választások után, amely a Román Nemzeti Paraszt Párt szerint ismét a terror jegyében zajlott le, a parlamentben Pop-Cicio a következôket jelentette ki: a magyarok alatt csendôrszuronyok között mentünk szavazni, de nyíltan szavazhattuk a Román Nemzeti Pártra, Romániában viszont nem elôször fordul elô, hogy a román ellenzék embereit nem engedik az urnákhoz. Viszonylag népes magyar parlamenti csoport - 15 képviselô és 12 szenátor került be a román parlamentbe. Az OMP 1926. októberi Gyergyószentmiklóson tartott gyulése után kijelentették: a Magyar Párt ezután nem csatlakozik egyetlen román párthoz sem, hanem önállóan indul a választásokon. A gyergyószentmiklósi ülés abból a szempontból is választóvonal volt a párt és az erdélyi magyar kisebbség életben, hogy ekkorra datálható a már korábban kívánatos nyitás a magyar tömegek felé. A gyulést megelôzô intézôbizottsági

40

ülésen csaptak össze a nézetek a konzervatív és a demokrata, az un. "reformcsoport" között. Ezt követôen az intézôbizottság 10 új, a reformcsoporthoz tartozó személlyel egészult ki, de az elnöki tanács összetétele változatlan maradt. A reformcsoport (Krenner Miklós, Zima Tibor, Toldalagi Miklós, Makkai Domokos, Ugron András, Tabéry Géza, Weisz Sándor, Kecskeméthy István, Bokor Márton, Kós Károly) a Keleti Újság hasábjain folytatta tovább küzdelmét az OMP demokratizálásáért. Bár Averescu állt a kormány élén, a háttérbôl, úgymint 1920-21-ben a liberálisok kormányoztak. Ez vonatkozott a kisebbségipolitikára is. Az 1927-es iskolai év kezdetén Angelescu újabb támadást intézett a magyar iskolák ellen. Elrendelte, hogy a székely megyékben a községek saját költségén építsenek állami iskolákat. Anyagi nehézségek miatt azonban az történt, hogy a meglévô felekezeti iskolákat alakították át állami iskolákká, ahol viszont a román nyelv lett a kötelezô tannyelv. Októberben közzétették, hogy a következô tanévtôl a kisebbségi tanárok nem taníthatják a román nyelvet. Emiatt Iorga 1926. decemberében a parlamentben ismét szóvá tette a kormány kisebbségi politikáját, rámutatva arra, hogy "a magyar kisebbség történelmi valóság Romániában, akinek kulturális intézményeit, iskoláit támogatni kell..." 1927 augusztus-szeptember havában Iorga hosszabb idôt töltött Erdélyben. Ezt egyfajta választási kampánykörútnak lehet tekinteni. Sorra meglátogatta a nagyvárosokat, Nagyszebent, Brassót, Kolozsvárt, ahol szeptember 10-én az egyetemen nagyszabású és emlékezetes elôadásban foglalta össze és méltatta az erdélyi magyarság történetét. Kiemelte az országrész sajátos fejlôdését, amely megkülönböztetett bánásmódot érdemel. Korrigálta azt a korábbi nézetét, hogy az erdélyi románság ezer év óta súlyos elnyomás alatt élt. "El kell tunniük a román oktatásból annak a beállításnak, hogy a korai századokban borzalmas elnyomás alatt nyögött a nép... Nem szabad úgy elképzelnünk a magyar királyokat mint akik mögött az emberevôk egész tömege tolong, akik féktelen indulattal törnek a szegény román nép eltiprására. Mert akkor méltán kérdezhetnénk, hogy miért hagytuk így elnyomni magunkat. Az igazság az, hogy ebben az értelemben nem volt itt rab senki, aki nem hagyta magát". 1927-ben az egykori Néppárt és a reformcsoport egy év idôtartalomra újraalakította a Magyar Néppártot. Figyelmet érdemlô a párt részérôl, hogy 1927. augusztusában, pályázatot hirdetett egy kisebbségi törvény kidolgozására. Erre készült el Tornya Gyula ügyvéd munkája, amelyet a Magyar Néppárt titkára, dr. Deutsek Géza jogász dolgozott át. A bírálóbizottságnak tagja volt dr. Müller Herman kolozsvári ügyvéd, a német kisebbség képviseletében. A tanulmány kiindulási alapja, hogy a Románia nemzetiségi állam, melynek kisebbségét a nemzetközi szerzôdések alapján közjogi autonómia illeti meg. Részletezve tanulmány-tervezetet a következô megállapításokat tartalmazta: 1. A román állam keretében a román többség "nemzeti egysége" mellett, magyar, szász, ukrán, lengyel, török "nemzetegységek" nemzeti kisebbségek élnek. 2. Ezek nemzeti, kulturális és egyéb szükségleteik kielégítésére autonóm közületet kívánnak alkotni,amely közjogi jelleggel bírna.

41

3. A kisebbségek képviselôje a választott fôtanács lenne, mellette egy, a helyi és megyei szervek választotta Végrehajtó Bizottság muködne. 4. Hogy a kisebbség autonómiáját biztosítani tudja: számít a vállalatok, gyujtemények, alapítványok, adományok, díjak, pénzügyi forrásaira. 5. Igényt tart arra, hogy ünnepeiken nemzeti zászlóját kituzhesse. 6. Minden állampolgár maga határozza meg, mely nemzetiséghez kíván tartozni. 7. Teljes egyenrangú kapcsolatokra törekszik a többségi nemzettel, és a többi kisebbséggel. A dolgozatban külön fejezetek foglalkoztak: az állampolgársághoz való joggal, a vallás szabad gyakorlatával, a gyülekezési és egyesülési szabadsággal, beleértve az önálló muvelôdési, gazdasági ipari, kereskedelmi, szociális, testnevelô, intézményt, dalegyleteket, múzeumokat, kórházakat, kaszinókat, könyvtárakat, amelyek olyan arányú támogatásban részesülnének, ahány százalékkal a kisebbségek az állami költségvetéshez hozzájárulnak. Figyelmet érdemel a nyelvhasználattal foglalkozó fejezet, mely így szól: a "román állam keretében összefoglalt nemzetegységek nyelvei hazai nyelvnek ismertetnek el, és mint ilyennek, a magánéletben és a közvonatkozásban is szabadon használhatók, minden joghátrány nélkül." A félreértések elkerülés végett: a "hazai nyelvek ismertetnek el" nem jelent többet, sem kevesebbet, minthogy a román mellé a kisebbségek nyelvei is, mint államnyelv sorakoznának fel. Ezen kívül, ahol a lakosság egyötöde valamely kisebbséghez tartozik, saját nyelvén beterjesztett kérelmére ugyanezen a nyelven válaszoljanak. A tárgyalás és jegyzôkönyvvezetés nyelve, "bármely hazai nyelv lehet", tehát román, magyar, német és szerb, stb... Az igazságszolgáltatás nyelve is, ahol a lakosság 1/5-e kisebbségi, a jegyzôkönyveket, rendeleteket valamennyi kívánatos nyelven ki kell adni. Az oktatás meghatározó nyelvét is az 1/5 népességi arányához köti a tervezet, és kimondja: ha a román többségu helységekben 20 tanköteles kisebbségi van, 5 szülô már kérheti az ilyen osztályok felállítását. A felekezeti iskolák mellett állami, ipari, kereskedelmi, földmuves, tanonc iskolákat és tanítóképzôt is kértek. Magától érthetôdô, hogy Tornya tervezte, amely a legmesszebbre ment az "autonóm közület" igényével, függetlenül pártállásuktól. azonnali tiltakozást váltott ki a román politikusok részérôl. Ami a magyar szakértôket, kisebbségi jogászokat illeti, meg volt az a jótékony hatása, hogy jogtörténeti, politikatörténeti munkájukban újból és újból körüljárták a kérdést. Akárcsak az OMP a parlamentben, ezek a tanulmányok a két meglévô szerzôdésre, a "Gyulafehérvári Határozatok"-ra a "kisebbségi szerzôdés"-re hivatkoztak. A Néppárt is elkészített egy tervezet, s ezt a Maros címu lap 1928. számában tettek közzé. A prémiumos választórendszer eltörlése, a törvényhozás, közigazgatás, igazságszolgáltatás elkülönülése, a progresszív adózás, a hadsereg létszámának csökkentése, anyanyelvu kiképzés mellett a 9. pont kimondta: az oktatásügy adassék a nemzeti autonómiák kezébe; a 10. pont: Erdély (Bánát és Máramaros) közigazgatási, igazságszolgáltatási, pénzügyi autonómiája igényével lép fel. Az erdélyi-bánáti autonómia nem mozgatta ugyan meg a románság tömegeit, de értelmisége egyike-másikától - az erdélyi és bánáti származásúaktól - nem állt távol. Tomas Cornea volt segesvári prefektus

42

például 1928 tavaszán autonómista mozgalmat szándékozott indítani s a Svájci kantonális rendszerrôl szóló röpiratokban foglalta össze gondolatait.

1928. - a liberálisok végnapjai

A liberálisok bukása otthon és külföldön mérlegkészítésre késztette politikai ellenfeleit épp ügy, mint a Bukarestbe akkreditált diplomatákat, újságírókat, akik egybehangzóan állították, hogy a parlamentális és alkotmányos külsô diktatórikus jelleget takar.A Magyar Királyi Követség bukaresti kirendeltsége munkatársának a külügyminiszterhez eljuttatott, a liberálisok bukását elemzô 1928. november 6-i jelentésében olvasható. "Mentôl nagyobb volt azonban a liberálisok hatalma annál rosszabbul sáfárkodtak. A diktatórikus többség átka nehezedett rájuk, mert az elnémított közvélemény nem figyelmeztethette ôket súlyos túlkapásaikra és szertelenségeik logikus következményeire. A román, akiben a latin hisztéria a szláv bizantinizmussal párosul, objektív kritikára amúgy sem képes... A gyôzelem mámora, amely világszerte elpárologni kezd, a románoknál tartja magát legtovább, tehát azoknál, akik a gyôzelemhez a legkevésbé járultak hozzá. A mámor náluk valóságos nagyhatalmi tébollyá fajult... A szuverenitás örökös hangoztatásával a legsúlyosabb kihágásokat követték el az idegenek vagyonbiztonsága ellen és ezzel a jelszóval szegték meg a legszemérmetlenebbül az ünnepélyesen vállalt kötelezettségeiket... Nacionalizálás ürügye alatt a legsúlyosabb jogfosztásokat követik el és újabb törvények veszélyeztetik az idegen vagyonokat.... A királyukat meggondolás nélkül uzik el, a királyi család belsô torzsalkodását saját javukra aknázzák ki és nyíltan hangoztatják, hogy maga a dynastia is csak addig lesz a helyén, ameddig az ô céljaikat szolgálja..." A korrupció, az ország vagyonának elherdálása is hozzájárult az ipari és az kereskedelmi pangáshoz, a fizetôeszköz fogyásához. Csôdöt mondott az elzárkózási politika, az ország számára nélkülözhetetlenné vált a külföldi hitelfelvétel. A nemzetközi pénzügyi életben mindenki egyetértet: Romániának elôbb a múltban vállalt kötelezettségeit kell teljesíteni, rendezni a háború elôtti német adósságait, az optáns-ügyet és a kisebbségi kérdést. Míg Románia képviselôi Franciaországban és Németországban kilincseltek kölcsönért, a Nemzeti Parasztpárt is felhasználta külkapcsolatait, hogy az újabb kölcsönfelvétel ne sikerüljön a liberálisoknak; Maniu 1927. december 22-én jelentette ki a parlamentbe: az ellenzék nem fogja magára vállalni a liberális párt adósságát. Az ellenzék 1928. januárjában országos szinten un. "kormánybuktató" népgyuléseket szervezett Vaida Voevod ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott: a kormány törvénytelen intézkedései miatt a tömegek hangulata forradalmosodik. A hatóságok részérôl jövô akadályok ellenére - egyszeruen elzárták az utakat - a Nemzeti Parasztpárt január 29-én megtartotta kongresszusát. Itt sok ígéret hangzott el, mindenekelôtt a törvénytelenségek, a "balkáni" állapotok megszüntetésével kapcsolatban. Ezen kívül itt ismételte meg Vaida-Voevod, hogy "Erdély az erdélyieké" kell legyen; s példaként említette azt a kirívó

43

esetet, hogy több olyan prefektust küldött Bukarest Erdélybe, aki Regátba börtönben ült. Pop-Cicio figyelemre méltónak nevezte az erdélyi román parasztság azon véleményét, hogy "a magyar uralom alatt" jobb volt a helyzetük, mint a liberális éra idején. 1928 tavaszára már egy "ellenparlament" is körvonalazódott, és a május 7-i, a NPP által szervezett tömeggyulést Mihalache "nemzetgyulés"-nek deklarálta. Erdélybôl a Magyar Néppárt politikusai az ország többi régiójának képviselôi (Bukovinából, Bánátból) kinyilvánították csatlakozási szándékukat a "Határozat"-hoz, mely kimondotta többek között: "az állam tíz éven keresztül alkotmányellenes gyarmati uralomnak vetette alá a csatolt részeket". (Azaz Erdélyt, a Bánátot, stb...) A NPP akkor a következô kommunikét adta ki: a párt képviselôi és szenátorai nem vesznek többé részt a parlamenti üléseken; a kormányt a haza ellenségének nyilvánítják, minden eszközt jogosnak tartanak a kormány elleni harcban; a"törvénytelen kormány" nem vehet fel több kölcsönt, és nem háríthat ezzel újabb terhet a lakosságra. Június 27-én Bukarestben futótuzként terjedt el a kölcsöntárgyalás csôdje, holott a kormány heteken keresztül teljes sikerrôl tájékoztatott. Mindenekelôtt Angliát tették felelôssé a lej stabilizálásának elmaradását. Az ország belsô helyzetének alakulására nagy hatással voltak a nemzetközi erôviszonyok, és az egyes európai országok érdekei. Anglia például már régen aggodalmasan figyelte a francia befolyás érvényesülését Romániában; az önálló és ambiciózus Mária román királyné viszont a Bratianuk erôszakos gyámkodásától szeretett volna szabadulni. A királyné ezért nemcsak a NPP-vel, hanem az angol követséggel is jó kapcsolatokat épített ki. Az erdélyi származású Miron Cristea patriarchától szintén távol álltak a liberális módszerek. Míg Franciaország a lehetôségeihez és érdekeihez mérten a liberálisokat támogatta, Anglia és Amerika részérôl a NPP kapott a támogatással kapcsolatban elvi nyilatkozatot. Mária királyné a régenstanáccsal egyetemben azonban nem akarta a helyzetet a végsôkig kiélezni, ezért egy szélesköru nemzeti koalíciót támogattak volna. A hatalomhoz körömszakadtáig ragaszkodó Bratianut végül november 3-án a minisztertanács mondatta le. Az ellenzék kormánybuktató akciói mellett, a külföldi kölcsön megtagadása, annak ellenére, hogy a kormány az alapvetô feltételek jelentôs részét, - így a Nemzeti Bank és az Államvasutak ellenôrzése, az optánsüggyel kapcsolatban a román-magyar tárgyalások elkezdése - hajlandó lett volna teljesíteni, nagymértékben hozzájárult a liberálisok bukásához.

Nemzeti parasztpárti kormányok,

1928. november 10. - 1931. április 30.

44

Az Erdélyi Nemzeti Párt (Partidul National din Transilvania) népszeruségének oka az volt a liberálisokkal szemben, hogy a dualizmuskori Magyarországon az erdélyi románok nemzeti mozgalmát vezette. Tömegbázisát a népi származású értelmiség, erdélyi polgárság, papság, falusi tanítóság adta - egyszóval az új erdélyi román középosztály. A párt Maniu koncepciója jegyében tevékenykedett az ellenzék soraiban a román törvényhozásban. E szerint az erdélyi románok érdekvédelmi szövetsége, és a többi párttal való együttmuködésüket is ennek az alapelvnek a megtartása mellett képzelték el. Kivált viszont közülük Octavian Goga, aki szerint a párt történelmi szerepe 1918. december 1-jén véget ért, a regionalis párt fennmaradására nincs többé szükség, egyesülni kell a regáti pártokkal, amit ô meg is tett, amikor belépett az Averescu-féle Néppártba. Maniu 1924-tôl folytatott tárgyalásokat az Ion Mihalache vezette, 1918-ban szintén értelmiségi elemekbôl és jómódú parasztokból alakított Parasztpárttal való fúzióról, amely 1926-ban realizálódott miután egy évi együttmuködés után ugyanebben az évben felbomlott az Iorga pártjával létrehozott szövetségi viszony. A taranizmushoz, a népiséghez ragaszkodó Mihalache jelentôs szerepet játszott az agrárreform kidolgozásában 1921-ben, és szorosan együttmuködött a Bukovinai Parasztpárttal, majd 1922-ben a Bukovinai Néppárttal. Ennek vezetôje az a Constantin Stere, aki 1907-ben, a nagybirtok radikális felosztását követelte, és a 20-as években úgy látta: Európában a fejlôdés iránya a parasztállamok kialakulása. Virgil Madgearu, Pantelimon Halippa, Grigore Iunian személyével kibôvült vezérkarral az élén a párt az egész országot behálózta, és 1928-ra az ország második legerôsebb pártjává nôtte ki magát. Fôleg agrárjellegu követeléseik voltak: a nagybirtok felosztása, községi autonómia, az egyházak autonómiája, parasztgazdaság felszerelése és megvédése a kapitalista kizsákmányolástól, olcsó hitel, szövetkeztek alapítása. De felismerték a társadalmi különbségek tarthatatlanságát, kifogást emeltek a centralizáció a demokrácia megnyirbálása miatt, lehetségesnek tartották a radikális tárdsadalmi változást is. Nem véletlen, hogy az erdélyi Román Nemzeti Pártnak a tárgyaláson az volt a feltétele, ha radikális programból kimarad a közös pártból. A fúzió nyomán megalakult a Nemzeti Parasztpárt, vezetôje ismét Iuliu Maniu, elnökhelyettese: Lupu, Mihalache, Vaida-Voevod és Bratasanu lett. Programja, amely egyben kormánya programja is volt, sok mindenre kiterjedt. Követelte - míg ellenzékben volt - és ígérte - miután kormányra került -: a költségvetési egyensúly helyreállítását, szabad választásokat, az alkotmányos parlamenti rendszer muködését, a demokratikus jogok helyreállítását, takarékosságot, a korrupció megszüntetését, a földreform felülvizsgálatát. Míg a liberálisok nagy iparosítási jelszavakkal dobálóztak, a parasztpárt: az ország mezôgazdasági jellegét hangsúlyozta, a közös legelô és erdô használatok bevezetésének szükségességét, szövetkezetek ellátását hitellel, a kapitalista országokéhoz hasonlatos munkatörvényeket, decentralizációt, a gazdsági elzárkózás feladatát, az út szabaddá tételét a külföldi kölcsönök elôtt, a szakszervezetek muködésének biztosítást, a békeszerzôdések betartását, végül kilátásba helyezte amit még egyetlen kormány sem tett meg: egy kisebbségi törvény megalkotását azért, hogy a "kisebbségeknek ne legyen okuk Genfbe a Népszövetségbe járkálni. Szóval ígértek mindent, amit egy párt ellenzékben ígérhet.

45

A választások után Maniu nagy szavazati többséggel - 387 képviselôbôl 349 parasztpárti volt, s csak 13 liberális ült a parlamentben - látott hozzá a kormányzáshoz. Azonban számos akadályozó tényezô merült fel. Egyrészt a gazdasági válság napvilágra hozta azokat a nehézségeket, amellyel a ország nem tudott eddig sem megbirkózni - részint a liberális párt gazdaságpolitikája, részint az ország adottságai miatt. Ilyen volt a pénzügyi helyzet szanálása, az agrárválság következében, a búzaár kedvezôtlen alakulása, a korrupció burjánzása. Ugyanakkor a Nemzeti Liberális Párt ellenállása miatt lényegileg nem tudta az új közigazgatási tervezetét bevezetni, mivel decentralizálási szándéka szinte a regionalizmust súrolta. E törvénytervezet pedig kielégítette volna az erdélyi és besszarábiai románok regionális, autonómista törekvéseit. Viszont sikerült megerôsíteni a belügyminisztérium hatáskörét, illetve a megyék élére kinevezett prefektusokét. A csendôrség intézményét úgyszintén. Törvényt fogadott el a munkaszerzôdésekrôl, amely a munkavállaló és munkaadó viszonyát volt hívatva szabályozni. Véget vetett a rendkívüli állapotnak, és egyes politikai kulcspozíciók megszerzésével -a gazdasági élet továbbra is a liberális párt kezén volt - enyhíteni tudott azon a helyzeten, amelyet korábban így fogalmazott meg: Bukarest Erdélyt gyarmatként kezeli, amely minden erôforrásával csak a fôvárost szolgálja. Agrárreform helyett a föld forgalmazására hoztak törvényt. A választások eredményeként a Magyar Párt 172.699 szavazatot kapott, így a Maniu kormány idején 13 képviselô, 6 szenátor került be a parlamentbe. A magyar középosztály képviselôin kívül a kisiparosok, kisgazdák és a magyar érzelmu zsidóság is helyet kapott a képviselôk között. A Magyar Párt ekkor - akárcsak majd a 1990. májusi választások után - nemcsak kisebbségi, hanem országos ügyekben is hallatta hangját. Hozzászóltak a stabilizációhoz, a munkaszerzôdésekhez, az iparkamarai törvényhez. Szépen hangzott Maniu fogadalma kormányalakítását követô percekben: a kisebbségi kérdést "az ország lelki egységesítésének" érdekében fogja megoldani, és hogy kiindulásának, alapnak a Gyulafehérvári Határozatokat tekinti. Az 1927-ben újraalakult Magyar Néppárt egyik tagja, Tornyai Gyula kisebbségi törvénytervezetet dolgozott ki, a Nemzeti Parasztpárt részérôl pedig az a Pop Ghita, kapott megbízást a nemzetiségi törvény megalkotására, aki korábban Iorgával együtt többször is felszólalt A gnelescu-féle iskolareform ellen. A kormány ôt küldte külföldre a nemzetiségi kérdés tanulmányozására, Pop Ghita nyilatkozatából úgy látszott: A kisebbségi nyelvoktatás nem állhat pár órai tanításból, "hanem az összes tantárgyak az anyanyelven adandók elô, s a kisebbségeknek nem csupán elemi, hanem középiskolára, sôt egyetemre is joguk volt". Úgyszintén jogosnak találta az anyanyelven tudó tisztviselôk alkalmazását a nemzetiségi területeken. Hozzászólása a kérdéshez csak még jobban felbôszített egyes román köröket, így a jobboldal szócsöve az Universul nevu lap a nemzeti politika szégyenletes lemondásáról siránkozott. A Magyar Párt úgy mutatta ki a kormány iránti bizalmát, hogy felfüggesztették a panaszok beadását a Népszövetséghez, és kijelentették, a kisebbségi kérdést belpolitikai kérdésnek tekintik,és Romániától várják orvoslását. Ezután memorandumban kérték a legfontosabbak teljesítését, amelyre részben kaptak is orvoslást. Ezek a következôk: 1. államsegély kimutatását az iskolák részére; 2. a felekezeti

46

iskolák nyilvánossági jogának elismerése; 3. a bezárt iskolák megnyitása; 4. elismertették a szülôknek azt a jogát, hogy gyermekeiket abba az iskolába írassák be, amelyikbe akarják; 5. tanterv felülvizsgálását; 6. annak az érettségi törvénynek a eltörlését, amely szerint a magyarul tanult tárgyakból bizottság elôtt románul kell vizsgázni. 1929-ben pl. jelentôs - 25 millió lej - segélyt kaptak a magyar iskolák. A kisebbségi színházak 26 %-os jegyadóját 13 %-ra szállították le. 1929-ben elrendelték, hogy a 10 év után végre, az esküt nem tett köztisztviselôk is megkapják nyugdíjukat, ha nem vettek fel idegen állampolgárságot. Az 1930. évi helyhatósági választásokon Erdélyben a megyei tanácsosi helyek 25, a városi tanácsosi helyek 28.8 %-át a magyarok nyerték el. A gazdasági válság súlyosbodásával azonban - legtöbbször hiányos nyelvismerettel indokolták - egyre több tisztviselôt, közalkalmazottat bocsátottak el. Nincs okunk kételkedni abban, hogy Iulin Maniu, aki maga is erdélyi révén és egykor szintén nemzetiségi nagyobb toleranciával, hozzáértéssel viseltetett a kisebbségi kérdés iránt. Az olyan körülmények között azonban, amikor a pártok többsége még a Gyulafehérvári Határozatokat is sokallta, természetesen, hogy nem tudott elfogadtatni egy kisebbségi törvényt. Másrészt magyarnak, szásznak egyébként csalódást okozott, hogy az új közigazgatási reform nem változtatott a kisebbségek nyelvhasználatán. A Maniu-kormány rendelte el, hogy a székely megyékben román nyelvu állami óvodákat létesítsenek; fennmaradt a "kultúrzóna", a "származás kutatás", a "névelemzés". Saját kormányában is nagy ellenzéke volt a kisebbségi törvénynek. A közoktatási miniszter véleménye szerint egy-egy törvény megalkotásánál a törvényhozónak ahhoz kell magát tartani, hogy Románia nem föderatív állam, hanem nemzeti állam, tehát a kisebbséget nem illetik meg külön törvények. A parasztpárti kormányok számára is a román belpolitika egyik alapkérdése a kisebbségi kérdés volt. A Cornea Toma mutatott rá erre, miszerint "az egész román földön nincs egyetlen államférfiú se, akit nem foglalkoztatna ez az államunkra nézve olyan életbevágóan fontos probléma.” Cornea Toma saját kiadásában megjelent a Páneurópai Unió szellemében fogant röpirata a gondolatmenete a következô: Románia nem nemzetállam. Etnikai összetétele miatt az a sors fenyegeti mint a Monarchiát: a felbomlás. Megoldás: az Európai Egyesült Államok megalakulása, "s annak következtében a lefegyverzés, s a népek közötti béke" rövid idôn belül valósággá válna. "Valaki nemzetisége a természet, a véletlen muve... éppen ezért senkinek nemzetisége nem szolgálhat különleges érdemül, amellyel büszkélkedhetnék, sem pedig bunéül, vagy foltjául fel nem róható, amely miatt szégyenkeznie kellene." Ciato Ludovic szerint a kisebbségek kedvezôbb helyzetben voltak Romániában, mint a Monarchiában, de a németekkel, magyarokkal tapintatosan kell bánni, hogy "szülôföldjükön ne érezzék magukat hontalannak". Iorga munkatársa, Ion Sin-Ciorgiu szerint a gyulafehérvári határozatok egy kiforratlan idôszakban keletkeztek, amely s a román államot veszélyeztetô autonómista tendenciát hordoz magában. Ô ezzel szemben csak a román állam ellenôrzése alatt álló kulturális autonómiát szánta a kisebbségeknek.

47

Bethlen István 1927 májusi beszéde a revizionista propaganda beindítása volt. A kisebbségbarát politikusok repertoárjából gyérültek szolidaritást és megértést mutató nyilatkoztok. A román parlament alsó és felsô házában tiltakozások hangzottak el Magyarország külpolitikája miatt. 1930-32-ben viszont a két ország közötti viszonyában is éreztették hatásukat a különbözô, lsd: Braind, Laval, Tardieu, épp Közép-Európára vonatkozó megbékélési, kiegyezési, konföderációs tervezeti. 1930 februárjában Maniu a genfi leszerelési értekezleten Románia, Magyarország Csehszlovákia és Ausztria szorosabb együttmuködésének konkrét tervével lépett fel. A gazdasági nehézségek halmozódása, a politikai intrika napról napra nehezebbé tette a kormány muködését. A restauráció kérdése pedig magában a Nemzeti Parasztpártban is szakadást idézett elô: Maniu ellenezte Károly király visszatérését a román trónra, akinek már akkor megmutatkozott diktatúrára való hajlama és pártokat feloszlató szándéka. 1930 júniusa és 1931 áprilisa között még parasztpárti kormányok váltották egymást. A válság nyilvánvaló volt: Maniu és kormánya lemondásra kényszerült. Lapjuk, a kolozsvári "Patria" címu újság így interpretálta ezt az aktust: "az erdélyi lélek kollektív drámája ez". Iorga, aki Maniut követte a miniszterelnöki bársonyszékben pedig a szemébe vágta: elítélte a balkáni, regáti módszereket, mégis ô is úgy kormányozta az országot.

A nemzetiségi kérdés a Iorga kormány idején

A gazdasági válság mélypontján látott hozzá programja végrehajtásához a Iorga szakértôi kormánya. Kérdés az volt: rendelkezik-e átfogó, hatékony koncepcióval? S ha igen, sikerül-e megvalósítása, úgy az egész ország, mint a kisebbségi kérdés javára? A gazdasági jellegu intézkedések mellett ígéretet tett ugyanis arra, hogy stabilizálja a helyzetet, és "támogatja azokat, akiket a történelem kérlelhetetlen logikája polgártársainkká tett, és akik a maguk erkölcsi erejével munkatársaink kell legyenek". Azaz megoldja a kisebbségi kérdést. Azonkívül, hogy tartotta magát a hagyományos franciabarát külpolitikai orientációhoz, kijelentette: minden feléje nyújtott kezet elfogad, és jó viszonyt épít ki a szomszédaival is. Jakabffy Elemér, a kisebbségi kérdés szakértôje, aki a romániai magyar nemzetiséget - nemzetközi fórumokon is képviselte ,- ezt a várakozást fejezte ki a "Iorga-láz" cikkében. "Úgy vagyunk most a politikai életben, mint amikor a nagy beteget orvosok veszik körül, akik azonban egyelôre csak a magas lázat észlelhetik anélkül, hogy a betegség minemuségét megállapítanák. Közéletünk kétségtelenül Iroga-lázban szenved, és a politikai orvosok, még a láz minemuségét sem állapították meg. Hiszen Iorga az a politikai egyéniség, akinek több nyilatkozat fekszik nyomtatott betukben a közélet elôtt, mint egy tucat más, miniszterviselt államférfinak együttvéve. Magától értetôdô tehát, hogy az ilyen sokat nyilatkozó fériunál rendkívül nehéz megállapítani, vajon tulajdonképpen politikai elgondolásának melyik nyilatkozata képezi alapját vagy iránytujét." A kormány bemutatkozása alkalmával Iorga rámutatott arra: számolni kell azzal a ténnyel, hogy az ország etnikailag nem egységes. Szigorú rendszabályait a parlament feloszlatásának kezdte. A vagyonok megadóztatásából végül annyi

48

maradt, hogy a kormánytisztviselôknek és a tanítóknak több hónapig nem tudott fizetést adni. Károsnak nevezte a nemzeti elzárkózás politikáját - azt a gazdasági nehézségek megoldása akadályának tekintette. Megígérte, ezen kívül, hogy a bukaresti egyetemen megszervezik a magyar nyelv és irodalom tanszéket. Nagyszebenben a szászok felé is tett hasonló ígéretet. Elsô lépése a kisebbségi kérdés megoldására az volt, hogy április végén a király kinevezett egy erdélyi minisztert, Hatieganu Emil professzor személyében, majd néhány napra Iorga táviratilag magához kérette Bitay Árpád tanárt, és Brandsch Rudolfot - mindkettôjükkel a 20-as évekre nyúlik vissza a kapcsolata - és megbízta ôket az újonnan létesített kisebbségi alminisztérium vezetésével. Ennek csak az volt a szépséghibája, hogy Brandsch magyarellenes megnyilatkozásait a szász kisebbség legfelsôbb tanácsa, a Volksrath is elítélte. Brandsch hivatali esküje alkalmával a király reményét fejezte ki, hogy a kisebbségek egyenjogúságuk biztosítékát látják az alminisztérium felállításban, mely a 20-as években mint az Erdély kérdéseivel foglalkozó kisebbségi ügyosztály muködött. Kiderült, hogy az alminisztérium, illetve miniszteri államtitkárság csak hivatali és nem politikai testület. A hivatal feladata elvileg: 1. egy olyan törvénytervezet készítése, amely biztosítja a román és a kisebbségekhez tartozó népek együttélését; 2. tanulmányozni a kisebbségeket érintô kérdéseket; 3. bizottság szervezése a kisebbségi szakértôkbôl; 4. tájékoztatást nyújtani azoknak a minisztériumoknak, amelyek a kisebbségeket érintô törvények kidolgozására készülnek; 5. gondoskodni arról, hogy küldötteket küldjenek a nemzetközi kongresszusokra, ahol kisebbségi kérdéssel foglalkoznak; 6. havi jelentéskészítés a bel- és külföldi kisebbségi életrôl. Iorga kinevezett egy ideiglenes bizottságot is, amely hivatva lett volna felmérni az országos lakosságának nemzetiségi össztételét. Iorga Brandsch Rudolf tevékenységérôl nem kevesebbet állított, mint azt, hogy a nemzetiségek kulturális autonómiája alapelvein dolgozik, mivel"a román állam keretei között élô nagyszámú és évszázados kultúrával rendelkezô népeknek biztosított kulturális autonómia nem veszélyezteti az állam egységét". Különösen sérelmes volt, hogy az eredménytelen nyelvvizsga miatt százával bocsátották el állásukból nyugdíj elôtt a magyar vasutasokat, mellôzték ôket az állami és az egyházi segélyek szétosztásánál, nyelvhasználatukban korlátozva voltak, nem rendezték az Erdélyi Múzeum Egyesület, az EMKE, és az algyói földmuvesiskola ügyét. Kevés kivételtôl eltekintve a mérleg a nyelvi, és kulturális jellegu panaszok oldalára billent, a szociális jellegu kérés lényegesen kevesebb volt. Iorga, mint számtalan esetben már, kilátásba helyezte a jogos panaszok orvoslását. Ezzel szemben az új érettségi törvény hátrányosabb volt a kisebbségekre nézve, mint az Angelescu-féle törvény volt, amely igy szólt: "a nemzeti tárgyakon kívül, a tanuló az összes többi tárgyból úgy az írásbeli, mint a szóbeli vizsgát

49

kizárólag az iskola tannyelvén köteles letenni. "A Iorga-féle módosított változat szerint" a tanulók egyidejuleg használhatják az iskola tannyelvét is". Az "egyidejuleg" kevesebbet jelent, mint a "kizárólag". Iorga azzal nyugtatta meg a magyar és szász aggodalmaskodókat, ha a tanuló románul már felelt neki feltett kérdésre, megismételheti anyanyelvén is. Iorgának egy másik törvényjavaslata lehetôséget nyújtott volna a kisebbségeknek fôiskolák létesítésére, sôt egyik szakasza állami támogatást is ígért, de a román képviselôház nagyfokú ellenállása miatt nem sikerült elfogadtatni. Sikerült törvényerôre emeltetni, hogy elismerjék az 1926-ig Magyarországon szerzett diplomákat, s csak a román érettségi tárgyakból írtak elô különbözeti vizsgát. Jellemzô, hogy román részrôl Iorgának eme óvatos reformjait, ígéreteit is soknak tartottak. Az egyik képviselô szerint ugyanis nem az a probléma, hogy a kisebbségek nem élvezik azokat a jogokat, amelyeket a románok, hanem sokkal inkább az, hogy Erdély visszarománosítása még mindig nem fejezôdött be. Éppen ezért állami támogatást igényelt az elmagyarosodott románok visszarománosítására. Nem volt teljes az egyetértés a kormányfô és az ellenzék között az erdélyi regionalizmus kérdésében sem. Nagy ellenállást váltott ki az új közigazgatási törvény, mely törvényen kívül helyezte a megyei közigazgatást a községi tanácsokkal együtt, helyükbe prefektusokat nevezett ki és bevezette a teljes centralizációt. Erre hagyta el Vaida-Voevod a parlamentet, mondván nem akar bunrészese lenni a kormány törvénytelen intézkedéseinek. Kolozsváron szeptember 30-án a Nemzeti Parasztpárt ülésén Mainu arról számolt be, hogy Gheorghe Bratianuval is folytatott tárgyalásokat, amelynek tárgya a kormány tehetetlensége volt. Októberben Goldis tett közzé nyilatkozatot az erdélyi helyzetrôl. Ebben hangsúlyozta, hogy Erdély közigazgatását az erdélyieknek kell intézni. Példának említett egy korántsem egyedülálló esetet, amely szerint míg Arad megyében 47 nem odavalósi tanítót neveztek ki, addig az aradi friss diplomás tanárok zöme állás nélkül maradt. Az új esztendôben a kormány elsô intézkedése az volt, hogy ismét csökkentette a nyugdíjakat. Februárban éles vita folyt a konverziós törvény körül, amely a mezôgazdasági adósságok egy részét az államra hárította át. A liberálisok ellene léptek fel, Argetoianu a hozzá szükséges pénzt a vagyonok megadóztatásából kívánta elôteremteni. A franciák kölcsöne késett, helyette a dunai államok együttmuködését javasolták. Úgy nézett ki, hogy ismét elôtérbe került a román-magyar gazdasági együttmuködés. Májusra új választásokat írtak ki - az ellenzéket ezúttal is igyekeztek a hatóságok távol tartani. Ami a Magyar Pártot illeti. A képviselôházban 10, szenátusban 2 magyar képviselô került be. (1922-ben: 3 képviselô, 3 szenátor; 1923-ban 26 képviselô, 3 szenátor; 1926-ban 14 képviselô, 12 szenátor; 1927-ben 8 képviselô, 1 szenátor, és 1928-ban 16 képviselô, 6 szenátor.) Willer József itt emelt panaszt amiatt, hogy 13 év után sincs rendezve azoknak a magyar tisztviselôknek a helyzete, akik annak idején nem tettek huségesküt a román államnak. Kérte továbbá: a magyarokra nézve is érvényesítsék a

50

rendeletet, amely lehetôvé tette, hogy 10 évi munkaviszony után nyugdíjhoz jussanak. Végigtekintve Iorgának a kisebbségek érdekében hozott intézkedésein, úgy tunik, hogy a részeredmények, sikertelenségek sorozata volt csupán az 1920-1932 közötti idôszak. Másrészt, jól körülhatárolható az is: meddig terjed segítôkészsége, ahogy többször is említette "mindent megadni kulturális téren, de csakis kulturális téren". Az ember elidegeníthetetlen jogának tekintette, s aki azt megtagadta a kisebbségtôl, nem tekinthetô humanistának. Kulturális egyenjogúságot, ahogyan ô nevezte "kulturális autonómiát" ígért az 1923-as kormányvita alkalmával, miniszterelnöksége idején, s késôbb is, a belsô nagy politikai csatározásoktól már visszavonulva. Szent meggyôzôdése: a politikai önállóság, "autonómia", bármilyen korlátozott mértékben, bármilyen kis területen legyen megadva, az magában hordozza az elszakadás lehetôségét, esetleg a Habsburg Monarchia visszaállítását. Ezektôl való félelme diktálta: 1. a magyar állam kialakulásról, 2. Erdély autonómiájáról, 3. A Duna medencében élô népek összefogásáról vallotta koncepcióját. Leszámítva a választási programbeszédek. A külföldi újságíróknak adott nyilatkozatait, Iorganak a magyar kultúra támogatást, a kulturális és tudományos élet különbözô mutatós, csekélynek ható eredményeit pozitívan kell értékelni, annál is inkább, mivel azon kevesek közé tartozott, akik a taktikai megfontoláson túl, tekintettel voltak a szellemi értékekre. Azok ôrzése, óvása épp úgy az ô gondja volt, mint a kisebbségekhez tartozó politikusoknak, íróknak. "Én a legôszintébb híve vagyok a román-magyar szellemi együttmuködésnek, és az az állásponton, hogy a Romániában élô magyar tömegek kulturális és szellemi életét a legteljesebb szabadságjogokkal kell megkönnyíteni. Én a magam részérôl ennek mindenkor nagy fontosságot tanúsította, s szerény erômbôl el segítettem eme törekvéseket.” Ez a segítség kimerült a magyar tanárok, meghívásában és vendéglátásában a szervezésében muködô nyári egyetemen, fordítások, antológiák kiadásának támogatásában, és a magyar színtársulatok meghívásában bukaresti vendégszereplésre. Vallomása szerint nemcsak a magyar történeti múlt dokumentumait, levéltári forrásait, ismerte, hanem magyarul tudó felesége révén a magyar irodalom klasszikusait is. Mindez jól fért a történelemhamisító Iorgával, akinek munkásságát a két világháború között román történészek egész sora bírálta.

A kisebbségi alminisztérium megszunésétôl a kisebbségi

statútumig: 1932-1937.

Egy év és egy hónap után "kitelt" a szakértôk kormányának ideje. Nem túl hosszú idôre - 1932. június 6.-1933. november között - ismét a Nemzeti Parasztpárt képviselôi, Maniu és Vaida Voevod között oszlott meg a kormány. S

51

bár nem arról volt szó, hogy Maniu ütötte ki Iorga kezébôl a kormányrudat, utóbbi elkeseredése határtalan volt, s nem épp hízelgô portrét rajzolt emlékiratában Maniuról, aki szerint a magyar nemesekhez hasonló keménygalléros figurája a Monarchiából maradt fenn, hogy bevezesse "annak a maroknyi erdélyi politikusnak a diktatúráját, akik hijával vannak minden illetékességnek és széles látókörnek, akik büszkék kifogástalan származásukra, szemben a regáti, a cigány, fanarióta ivadékokkal." A decemberi választásokon Maniu pártja 63 %-os gyôzelmet aratott, s a tôle megszokott politikát ígérte: decentralizációt, s a mezôgazdaság állami támogatását, de mivel személyi kérdésekben összeütközésbe került a királlyal, rövidesen távozni kényszerült. Érdemes errôl meghallgatni annak a radikális Lupunak a véleményét, aki 1927-ben kilépett a Maniu-Michalache fúzióval létrehozott Nemzeti Paraszt Pártból, és önálló Parasztpártot alapított. Lupu pontosan a lényegre tapintott rá, arra, hogy a király elhatározta: ô kormányozza ezentúl az országot, a kormányok helyett, s ha kell, ellenében! "Mi volt az ok, mely miatt a parlamenti többség ellentétbe került Maniuval és megbékélt Vajdával? Micsoda pokolgép dobta ki három nap alatt a kormányból Maniut és Michalachet? Azt mondják, hogy ez pártkérdés. Nem az: az ország vezetôjének változása érdekli a nemzetet. A fanarióta korszak rendszere újult meg: csak abban az idôben történt meg, hogy a vajda szobájába hívatta a nagy logofátot, elcsapta és mást küldött helyette. Két és fél év óta folyik ez e különös eljárás Romániában, mely ellenkezik minden modern állami alkotmányos szokásaival. Pedig Európában, már csak azok az uralkodók tarthatják fenn magukat, akik valóban alkotmányos módon uralkodnak." Maniu távozott, de a Parasztpárt maradt: Vaida-Voevot vette át a kormányt. A Közép-Európában élô népek közeledésében kételkedô rutinos erdélyi román politikusok a magyar revizionista propaganda ellensúlyozására szánta 1933 májusi külföldi útját, az ország gazdasági helyzetének javítását és kölcsönigénye teljesítését kutató célkituzések mellett. Azonban ô sem tudott sokáig lavírozni pártja és a király körei között. Lemondatásában nem az játszotta a fô szerepet, hogy szemet hunyt a Vasgárda soviniszta támadásai felett, hanem, hogy válságot idézett elô az NPP-ben, annak egysége megingott, Gafencu, Michalache, Calinescu ellenzékbe vonult. Pozitív hatás, hogy a párton belül erjedés indult meg, az NPP fiatalabb generációja 1933 szeptemberében az alkotmányosság, a parlamentarizmus megtartása és a mezôgazdasági adósságok 75 %-os konverziója mellett kötelezte el magát. Ami a Parasztpárt kisebbségi politikáját illeti: 1932-33 között takarékosságra hivatkozva Maniu egyszeruen felszámolta az alminisztériumot, bár a kisebbségi ügyek tanulmányozására felkérték Serban Mihait, akinek a Magyar Párt 1933. március 2-án emlékiratot nyújtott át a nyelvhasználatról a közigazgatásban, az oktatásügyben jelentkezô speciális problémákról, a nyugdíjasok helyzetérôl.

Jobboldali irányzatok az utólsó liberális kormányok alatt

52

1933. november 14-én, újból a liberális kormány került hatalomra. Duca miniszterelnök határozott politikai elképzelésekkel és kemény kézzel látott hozzá a kormányzáshoz. Ebben az a cél vezette, hogy a békeszerzôdések feltétlen megtartása mellett az ország elkerülje e német hódítás veszélyét és hogy a hazai szélsôjobboldalt is letörjék. A december 9-ei minisztertanácsi ülésen határozatilag feloszlatták a Vasgárdát. A soron következô választásokon a szavazatok több mint 50 %-át nyerte el. A választások "tisztaságát" jól illusztrálta, hogy a Székelyföldön a liberálisok több szavazatot kaptak, mint a Magyar Párt. Amikor december 29-én a sinaijai állomáson a vasgárdisták revolvergolyóval kioltották Duca életét, egy sor megdöbbentô gyilkosságsorozatot - amelynek egyik utolsó áldozata Iorga lett - és az ország jobbratolódását indították el ezzel. Duca utódja a kormányon a liberális párti, a magyarok számára rossz emlékezetu Angelescu lett, aki azonnal kimondta a rendkívüli állapotot. Ôt néhány napra rá, 1934. január 3-án Tatarescu követte az ország élén, aki a királyi politikához igazodó, a Hitelbank körül tömörült fiatal liberálisok képviselôje volt. Románia legfelsôbb vezetô köreiben néhány esztendôre nyugvópontra kerültek az események - a király hazatérése után egymást váltották a kormányok -, külpolitikai téren Titulescu vette kezébe az irányítást, s a liberálisok tartották magukat a ducai örökséghez: együtthaladni Angliával és Franciaországgal, és szorosra fonni a kapcsolatokat a kisantanttal. Állami megrendelésekkel, új iparágak létesítését, az állam ellenôrzô szerepének növelését, a vámtarifa csökkentését, az általános tartozások 50-70 %-át elengedését, a külföldi tôke beáramlása elôtt a sorompók felnyitását vették tervbe. Eredmény: a román gazdasági termelés 1938-as csúcsteljesítménye. De a Tatarescu-kormány idején tettek néhány lépést az irányban, hogy redukálják a parlament hatáskörét; kisebbségi politikájára a kor uralkodó irányzatai közül a revizionizmus és antirevizionizmus sajnálatos és tragikus vetélkedése nyomta rá a bélyegét, komoly méreteket öltött a kisebbségi alkalmazottak elbocsátása állásukból - az 1934. július 16-án közzétett, a nemzeti mukavédelemrôl szóló törvény szerint pl. a vállalatoknál az alkalmazottak 80 %-a román kell legyen -,s a tanárokat szigorú nyelvvizsgákra kötelezték. 1934 feburárjában a Curentul címu napilap 7 pontból álló körkérdést intézett mintegy 160.000 ismert személyhez, és a kisebbségek veszedelmes térhódítása ellen kért javaslatot és támogatást. 1. Nem gondolja, hogy a mai körülmények között az autochton román elem nyomasztó alacsonyabbrenduségben van a nemzeti kisebbségekkel szemben? 2. Hiszi-e, hogy az országban a nemzet sorsát szolgáló politika érvényesülhet, ha társadalmi elit nem a többségi nemzet tagjai közül sorozódik? 3. Ha hiszi, minô megoldásokat ajánl a bajok orvoslására: a. azonnal? b. a jövôt illetôleg? 4. Nem gondolja-e, hogy a román állam kötelessége volna, hogy a többségi nemzet szertefutó intellektuális elmeit törvényhozási intézkedésekkel vegye védelmébe? 5. Mik volnának a ma követelte legsürgôsebb intézkedések? 6. Hiszi-e, hogy közoktatásunk különbözô fokozata megfelelnek a román nemzet szükségleteinek?

53

7. Milyen más közoktatási szervezetekre gondolna azoknak az elemeknek a szelekciója szempontjából, melyek szellemi és erkölcsi fegyelem tekintetébe elég garanciát nyújtanának a román állam állandó érdekeinek szolgálatában? A válaszok többségétôl kitetszik hogy, a románokat a kisebbségek "térhódításától" féltették. Szinte mindannyian egyetértettek azzal: legalább 75-80 %-os numerus clausus bevezetése szükségeltetik. Gheorghe Bratianu emellett egyes kisebbségek, így a macedon románok hazatelepítését is javasolta. Juga kolzsvári egyetemi tanár végzetesnek ítélte, hogy Erdélyben a magyarok számaránya még mindig kb. 80 %-os a hivatalokban, a postánál, a vasutnál, a bankokban, s ellene mielôbbi állami intézkedést követelte. Nem véletlen, hogy ezekben az években a szakemberek elôszeretettel idézgettek különbözô statisztikákat és táblázatokat: a kisebbségek és a többségiek számarányáról: a kisebbségi gyárakban, ügyvédi irodákban, bankokban. Sokan, így Sabin Manuila is azok közé tartozott, akik ha a kisebbségek okozta veszélyekrôl szóltak akkor elsôsorban a zsidóságra gondoltak. A numerus clausus mufajba tartozott volna az elmagyarosodott "székelyek és a torockói magyarok visszarománosítása is, amelynek üttörôje a század elején nem más volt, mint Nicolae Iorga. Többnyire ilyen, s ehhez hasonló "bizonyítékokkal" találkozunk nála. "Székelyeket akiknek arca, éneke, háza és tánca olyan mint a mienk, lassan, de biztosan vissza kell vennünk". Minden bizonnyal neki köszönhetô, hogy 1935-37-ben hivatalosan is átvette a román politika ezt, s 1935 májusában 15 éves tervet dolgoztak ki a székelyek visszarománosítására. Gociman Aurel az Universul címu lapban kijelentette: az Erdélyben élô 550.000 székelybôl 300.000 románból lett, akiket az anyanyelv intenzívebb tanításával, s a székely hivatalnokok román vidékre történô áthelyezésével vissza kell és lehet románosítani. (Természetesen ez az elmélet a maga teljességében tudománytalan.) A kormány stabilan állt meg a helyét a nemzetközi életben. Titulescu igyekezett Romániának minél jobb hírnevet szerezni. Ô ügyeskedett azon, hogy a kisantant külpolitikáját egységbe fogja, de a belpolitikai életben egymást érték a meglepetések. 1935. júliusába az erdélyi író-politikus Octavian Goga Nemzeti Agrárpártja és a Iasi-i antiszemita Ioan Cuza professzor Keresztény Nemzeti Védelmi Liga fúziójával Nemzeti Keresztény Párt néven új pártot hoztak létre. A párt alapelve, amelyhez két erdélyi, kolozsvári egyetemi tanár: Silviu Dragomir és Ion Lupas professzor is csatlakozott, "Románia a románoké". A kisebbségekkel részletesen is foglalkozott , ôket három kategóriába sorolta: 1. A Románia viszonyai közé jól beilleszkedô német kisebbség, amelynek joga van számarányának megfelelôen tisztségeket, hivatalokat betölteni; 2. A kívülrôl irányított revizionista kisebbségek: a magyarok, bolgárok és ukránok, akikre érvényesíteni kell a numerus clausust; 3. zsidók, akiket teljesen ki kell iktatni az ország politikai-gazdasági-muvészeti életbôl.

54

Mozgalommá szervezôdött egy másik kisebbség ellenes antiszemita irányzat is, Alexandru Vaida-Voevod vezetése alatt "Numerus Vlachicus" néven. Íme néhány részlet az 1935. május 12-i keltezésu "Felhívás az országhoz" címu röpiratból. A "numerus valachicus" nem állít semmi jogtalan dolgot, nem követel mást, csak ami megilleti, és ami jár román földünk román lakosainak. A "numerus valachicus" azonos a román igazsággal, amelyre minden jó román, legyen bár tanult ember, paraszt, vagy munkás, férfi vagy nô, öreg vagy fiatal, le kell adja szavazatát. Az egész román nép várja már, hogy feltunjön igazságának napja. A "numerus valachicus" egyenlô az alkotó nacionalizmussal, amely arra hivatott, hogy az összes társadalmi osztályok különbözô generációt egy közösséggé fogja össze, a bajtársi szervezetek megszerzésével, a rend, a tekintély, a munka, az áldozatkézség elve alapján, "a nemzetért és a királyért, a hazáért és a jogért" jelszó jegyében. A "numerus valachicus" az a villám, amely szétzúzza a korrupciót és a közpénzek elsikkasztását, összetöri a nemzetközi kapitalizmus láncait, amely a nemzet energiáit fojtogatja". Továbbá a "numerus valachicus" lesz, amely a munkások részére kartelleket hoz létre, felszabadítja a parasztságot a jobbágyi viszonyból, iskolákat alapít, a nemzet és isten dicsôségére véget vet a pénzügyi arisztokráciának, tiszta, nemzeti, erkölcsi és keresztény morál alapján álló sajtót és irodalmat teremt, természetesen semmivel nem lesz toleránsabb, ami ellenséges a román nemzettel és fajjal, véget vet a lazaságnak, korrupciónak, kiaknázza a román föld rendkívüli gazdaságosságát, véget vet annak a turhetetlen helyzetnek, hogy a gyulafehérvári határozatokra, a kisebbségi szerzôdésekre, a Nemzetek Ligájára, az alkotmányra, a demokráciára, Franciaországra hivatkozva semmibe veszik a románok természetes jogait országukban, s a természetesen: megoldja, különösen az ország észak-keleti részén krónikussá vált zsidókérdést, ami egyike azoknak, amelyek komolyan veszélyeztetik a románok érdekeit, mert "mi románok vagyunk Nagyrománia igazi urai" - ismét-e többször is a nagyobb nyomaték kedvéért Vaida-Voevod. Az országos mozgalmak természetesen az egész Romániára kiterjedtek és befolyásolták azt is, hogy szigorodjon az állami politika a nemzetiségek felé. 1934 júliusában törvényt hoztak arról, hogy az ország egész területén a gazdasági, ipari, kereskedelmi vállalatok, magánjogi társaságok kötelesek 80 %-ban román nemzetiségu állampolgárt alkalmazni; a törvény betartására ellenôrzô bizottságokat alakítottak. A vasgárdista vezérnek, Corneliu Codreanunak ez sem volt elég. A Revizióellenes Liga III. kongresszusán követelte, hogy a határokat 100 km-es körzetben 100 %-osan tisztítsák meg a kisebbségi tisztviselôktôl. 1935-tôl a helynevek román írására is jobban figyeltek; maga Iorga is túl szigorúnak ítélte meg az ezzel kapcsolatos eljárásokat, mondván a dualizmus korában Erdélyben a helyneveket a román lapok, stb. románul írták. Újból nôttek a magyar vidékek adóterhei. 1934-35-ben az adó országos átlaga: 72.9 % volt.

55

a román Buzau megyében: 22.5 % volt a román Teleorman megyében: 59.4 % volt a magyarlakta Háromszék: 61.4% volt a magyarlakta Udvarhely: 74% volt a magyarlakta Maros-Torda: 103.8% volt a magyarlakta Csík: 121.6 % volt Angelescu újra hallatta szavát az ország iskolapolitikájában. Kijelentette, hogy a visszarománosítást már az óvodában el kell kezdeni. Az 1934-35-ös tanévben, hivatalos román források szerint 261.000 magyar tankötelezettbôl 175.000 járt román nyelvu iskolákba. 1934-tôl kötelezô alkalmassági vizsgálat írta elô a kisebbségi tanároknak; ezt 1938-ban úgy fokozták tovább, hogy a román nyelv és irodalom "képesítési" alkalmassági vizsgára csak románok jelentkezhettek, 1936-tól megnehezítették a kisebbségi tanárok elhelyezkedését az állami iskolákban és középiskolákban; s csak az 1938-39-es tanévvel változott meg az a törvény, amely megszüntette, hogy a hivatalos szervek döntsék el, a névelemezés alapján, hogy a szülök milyen iskolába iratják gyerekeiket. 1934. november 12-én a Magyar Párt javasolta egy, az összes pártok képviselôibôl álló parlamenti bizottság alakítását, amely feladata lenne a kisebbségi panaszok megvizsgálása. Iamandi liberális miniszternél meghallgatásra talált e javaslat. A parlamenti ülésen azonban kijelentését, miszerint az ország 4 milliónyi kisebbsége tény, Maniu, Vaida, Goga oly erôvel utasította vissza, hogy Iamandi kénytelen volt visszavonulni. A belpolitikai élet változásait számos új jelenség jelezte. A jobboldal mellett a parasztpártok jelentkeztek markánsabban. 1932-ben Grigore Iunian új pártot alapított Radikális Parasztpárt címen; amelynek célja a vasgárdisták hatalomrajutást megakadályozni: 1935-ben a Parasztpárt Kongresszusán a fiatalabb nemzedék is letette a voksát: és erôteljesebben emelte fel szavát a parlamenti rendszer megtartása, a szenátus feloszlatása, a parlamenti bizottságok és a helyi autonómia szerepének növelése, a parasztság háziiparának állami támogatása, az ipari termelésnek a hazai nyersanyagok elhasználással történô növelése, a békeszerzôdések betartása mellett. Radulescu-Motru 1934-tôl a "parasztállamot" tartotta a román nép alkatához a legmegfelelôbbnek. A Román állam ideológiájáról c. könyvében így látta a román valóságot: "Mivel a román állam" - írta - "nem normális viszonyok között, hanem hol török, hol az európai nagyhatalmak rossz befolyása alatt fejlôdött, napig provizóriumban élünk... A valóságos román állam... tökéletes ellentéte az alkotmány román államának. Megállapították ezt már sokan sok alkalommal. Az alkotmány betuje és a politikai élet teljes ellentéte nem lep meg senkit. Pedig hazugságra nem lehet egy nép jövôjét felépíteni A román állam az európai nagyhatalmak alkotása, a régi Európa szellemisége tartotta keresztvíz alá. Demokratikussá és polgárivá akarta tenni s mindkettô ellensége a román nép nemzeti tradíciójának. A román állam vissza kell térjen valóságos alapjaira: parasztságára".

56

A Nemzeti Parasztpárt új programját Michalache fogalmazta megKözéppontjában a "a szolidáris kooperatív nemzeti parasztállam" áll, ahol a falu színvonalát fel kell emelni a város színvonalára; az állam központilag kell megszervezze a mezôgazdasági és ipari termékek cseréjét. Michalache azt is hangsúlyozta: természetes, hogy a román állam 70-80%-ot kitevô földmuves lakossága miatt paraszti jellegu, de nemcsak az: Románia nemzeti állam. Ugyanilyen százaléka román nemzetiségu lakosai miatt. A haza kisebbségeit, az országhatárokat változatlan tényként kell kezeljék; úgyszintén a nacionalizmust és, mint az állam egységét megtartó politikai ideológiát. Ezután vázolja, hogyan képzeli el a párt a kisebbségi kérdés kiiktatását: "...A nemzeti parasztpárt azt véli, hogy túl a faji különbségeken, többségi és kisebbségi népeknek ôszintén egyesülniük kell a haza szeretetében és védelmében. 2. E cél érdekében a nemzeti parasztpárt, bízva a politikai és polgári szabadság és egyenlôség elvében, tekintet nélkül fajra, vallásra és nyelvre, meg van gyôzôdve, hogy a kisebbségekkel való bánásnak és jogaik tiszteletben tartásának alapjait azok a nemzetközi szerzôdések képezik, amelyeket Románia aláírásával látott volt el. 3. A nemzeti parasztpárt kötelességének tartja, hogy megfelelôen a nemzetközi szerzôdéseknek, istentisztelet és oktatás terén tiszteletben tartsa a kisebbségi nyelvek használatát. E célból a kisebbségi papság és tanítótestület anyagi helyzetének könnyítése céljából hajlandó pénzügyi segítséget nyújtani, hogy állapotukon az állami pénzügyek keretei között társadalmi és kulturális helyzetüknek megfelelôen segítsen. 4. Azon elemek kiképzése céljából, melyek kisebbségi területek közigazgatásának szolgálatába készülnek lépni, kész a románnyelvu állami középiskolák keretében kisebbségi nyelvi és irodalmi tanszéket szervezni, hogy így a fajok kulturális és szellemi közeledését elômozdítsa. Hasonlóan gondoskodni fog a kisebbségi férfi és nôi tanítói személyzet kiképzésérôl. 5. Különös gondot fog fordítani az elnemzetietlenített román elemek visszarománosításának kérdésére." A liberális párt kettéválása az 1937-es választásokon lett nyilvánvaló: Constantin C. Bratianu, aki hagyományos programmal indult, ellenzékben szándékozott maradni. Taterescu, aki 1946-ban a román delegációt vezeti majd a béketárgyalásokon partneréül választotta a nyilvánvalóan jobboldalivá váló nemzeti parasztpárti Vaidát, a Román Front (Frontul Romanesc) vezetôjét, a kisebbségi Német Pártot és lorgát. Maniu, mivel ebben az idôben még a királyi diktatúrát tartotta veszedelmesebbnek a Vasgárdánál, utóbbiakkal kötött paktumot a demokrácia biztosítását, és az angol-francia orientációt kikötve. Az 1937-es decemberi választásokon 56 párt vett részt, s egyik sem érte el a kormányalakításhoz szükséges 40%-ot. ( A jobboldal összsen 25? -ot kapott.) Az ország nagy meglepetésére a király a 10%-ot elért Nemzeti Keresztény Pártot, azaz Gogát bízza meg kormányalakítással. Az uralkodó a következôkkel indokolta döntését: "Nem tagadható, hogy Romániában ma a közvélemény a nacionalizmus felé irányul - azért határoztam el, hogy a Nemzeti Keresztény

57

Pártot hívjam kormányra, mely nacionálisabb érzésu a többi pártnál." Octavian Goga, Ady Endre barátja, Madách muvének fordítója, sajtónyilatkozata harmonikusan illeszkedett ahhoz „ itt nem folyik egyéb, mint a román fajnak az a törekvése, hogy úr legyen a maga földjén..." Ez annyiból állt, hogy Goga sürgôsen hozzálátott a zsidóság diszkriminálását biztosító rendeletek kiadásához. Abban az abszurd helyzetben, amikor a törvényhozó testületben a 387 tag közül csak 39 tartozott a kormánypárthoz, nem lehetett más a teendô, mint az új választások kiírása. Azonban 1938. február 10-én a király diktatúrája bevezetésében látta a helyzet megoldásának kulcsát, amihez a pártok is hozzájárultak - ebben szerepet játszott a Vasgárdától való félelmük el - így próbáltuk elkerülni egy valószínusíthetô szélsôjobboldali fordulatot. A Miron Cristea egyházi fôember vezetése alatt megalakult kormány több volt miniszterelnökbôl állt: Averescu, Iorga, Angelescu, Vaitoianu, Vaid - Voevod, Mironescu, Tatarescu. Ismét bevezették a rendkívüli állapotot, a hatalmat új prefektusok vették át. Az új alkotmány a király kívánsága szerint állt össze: benne nôtt a végrehajtó hatalom - azaz a király hatalma -, a kormányt is ô nevezte ki, és neki tartozott felelôsséggel; két törvényhozó gyulés között a király rendeletekkel kormányozott, politikai és katonai egyezmények kötését sem volt köteles a parlament elé vinni, a szavazati joghoz kötött korhatár 21 évrôl 30-ra emelkedett, a képviselôi mandátum ideje 4-rôl 6-ra, a szenátusban 4-rôl 9 évre emelkedett.

A magyar-román kapcsolatok változása A közép-európai együtmuködési tervek és a székely autonómia

Ami Magyarország szomszédaival kapcsolatos viszonyát, így a magyar-román kapcsolatokat is illeti a "mindent vissza"; míg Romániát: az "egy talpalatnyi földet sem" alapelv határozta meg. Az 1921 folyamán Csehszlovákia, a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság és Románia között létrejött szerzôdés - a kis-antant megalakítása - nem csak a magyar támadás esetén való kölcsönös segítségnyújtást, hanem a Magyarországgal kapcsolatos politika összehangolását is tartalmazta. Elsô fellépésük ugyanerre az esztendôre esett, amikor sikerült megakadályozni Népszövetségbe való felvételét, amellyel a magyar politika a nemzetközi elszigeteltségbôl szeretett volna kitörni. Franciaország támogatásán felbátorodva rendkívül magas háborús jóvátételt szerettek volna kikényszeríteni. (Ennek összegét 1922-ben még nem állapították meg, de fedezetül lekötötték Magyarország összes állami vagyonát.) Amikor felmerült az országnak adandó kölcsön kérdése, román, csehszlovák illetve jugoszláv részrôl szerették volna elérni, hogy a kölcsön felhasználása ellenôrzésének ürügyén bevegyék ôket a magyar lefegyverezést ellenôrzô bizottságba. A magyar-román diplomáciai kapcsolatok fevétele - leszámítva az olyan irreális, 1919-ben, majd Maniu kormányra kerülése idején felmerülô magyar-román perszonálunióra vonatkozó elképzeléseket - már 1920 augusztusában

58

felmerült. (Megjegyezendô:A román katonai megszállásnak 700 civil áldozata volt illetve az okozott károk elérték a 9 milliárd Koronát.) Mindez kitörölhetetlen emléket hagyott. Bethlen István 1922 májusi debreceni beszédét a kisebbségi jogokról Bratianu Bukarestben Románia belügyeibe való beavatkozásnak tekintette. A békés revízió meghirdetése 1928-ban Magyarország részérôl, annak megtámogatása egy évvel korábban a konzervatív angol Rothermere lord által, a magyar-olasz szövetség arra késztette a kisantantot, hogy 1928 júniusában a bukaresti konferencián megerôsítették a Magyarország ellen irányuló katonai szövetségüket. Amikor 1928. November 26-án Maniu fogadta a bukaresti magyar diplomáciai kar képviselôit megígérte, hogy felülvizsgálja a két ország barátságos együttmuködését zavaró monumentumokat. A román sajtó éles Bethlen-ellenessége a kétoldalú tárgyalások alkalmával nem volt észlelhetô, a magyar királyi ügyvivô 1929. Január 3-án látogatásakor tolmácsolta Bethlen István üdvözletét. Maniu ígéretet tett a vízumügyek, utazások megkönnyítésére, a két ország közötti telefonvonalak fejlesztésére és a 300 erdélyi földbirtokos kártalanítására elvett ingó és ingatlanukért, amely ügy megjárta a nemzetközi fórumokat. Ez erdélyi Iuliu Maniu kormánynak az együttmuködés lehetôsége és szükségessége Közép-Európa országai között egyrészt a nemzetközi életben került elôtérbe a föderációs tervek formájában, másrészt otthon, Romániában ugyanez mint a szász és székely autonómia került a figyelem és a kisebbségek szakemberei által tanulmányozandó kérdés középpontjába. C.A. Macartney, francia kortársaival ellentétben már a 20-as évek elején meg volt gyôzôdve arról, hogy a párizsi békeszerzôdések rossz döntések voltak, és egy új háború lehetôségét hordozzák magukban. Azonkívül természetesen, hogy a franciákat, angolokat, németeket a saját politikai, gazdasági érdekszféráik kialakítása izgatta, jelentôs politikai tényezôk irányelvei között elsôdleges helyen állt, Európa békéjének, biztonságának megôrzése. Így zárkóztak fel a két- többoldalú megbékélés-békéltetési-biztonsági szerzôdések mellé a közép-európai országok együttmuködésre vonatkozó nyugat-európai tervezetek és hatásukra az érdekelt országok politikusainak, közgazdászainak - ld. Benes, Maniu, Hantos Elemér - elképzelései 1930-32 között. Egyrészt a biztonság vált létkérdése, másrészt a gazdasági válságból kellett kivezetô utat találni. Aristide Briand, a Páneurópai Unió tiszteletbeli elnöke, úgy vélte: az új békerendszer végleges lesz Európában, a Páneruópai mozgalomból indult ki, ehhez kapcsolta volna a dunai államokat, s még Németország csatlakozását sem tartotta kizártnak. Célja: a francia befolyás növelése és a gazdasági együttmuködés kiterjesztése volt. Ebben a fázisban Anglia ellenállása nyíltan mutatkozott meg. Németország 1931 márciusában lépett fel a maga német-osztrák vámuniós elgondolásával. Ez mozgásba hozta mindkét nyugati ellenfelét: a franciát és az angolt. Benesnek Ausztriát, Csehszlovákiát és Magyarországot összefogó rendszere 1931 júliusában határozottan Németország ellen irányult, s javaslatát Anglia is támogatta. Maniu az un. "Badacsonyi

59

kiáltványában" költôi hasonlattal arra kérte a román honfitársait: a debreceni nagytemplomban ne a kard, magyar harciasság jelképét lássák, hanem a vallás és a kultúra jelképét, amely közvetítô kell legyen a nemzetek, így a román és magyar nép között. Neki, is egyébként már 1930-ban megvoltak az elképzelései egyfajta dunai szövetségi rendszerrôl. André Tadieu 1932 februárjában a genfi leszerelési konferencián a kisebbségi kulturális autonómista mellett foglalt állást. A Tardieu-terv realizálásáról a román Gafencu folytatott tárgyalásokat Magyarországon. Budapest adott ugyanis otthon 1932 február elején a közép-európai gazdasági értekezletnek, amelyen a magyarokon kívül Ausztria, Csehszlovákia, Jugoszlávia, Lengyelország és Románia is részt vett. Gafencu újságíróknak adott nyilatkozatából világossá vált: nemcsak a két ország közötti kapcsolat megjavulását várta a tervtôl, hanem a kisebbségi kérdés rendezését is, mert azok közvetítô szerepet töltenek be a két ország között. A bukaresti lapok, így a Curentul is pozitívan kezelte az együttmuködés kérdését. Ismertette például Magyar Pál gazdasági szakember temesvári elôadását a román-magyar kapcsolatokról. "Magyar Pál elôadása lezárja a magyar nemzettel való megegyezés utjának elsô fázisát. Ez alkalommal a román kormánynak is válaszolni kell". Amikor Bethlen István 1932 januárjában Temesváron találkozott II. Károly román királlyal, újból szóba került a perszonálunió, a román-magyar államszövetség terve. Ugyanezen év november 18-án Kolozsváron egyetemi tanárok, katonatisztek, egyházi személyek megalakították a Revizióellenes Mozgalom Erdélyi-Bizottságát, amely egy a Románia területi integritását veszélyeztetô lépés esetén kilátásba helyezte Budapest újbóli román megszállását. December 1-re általános demonstrációt hirdettek, melynek a magyar útlevélkirendeltség és az Ellenzék címu napilap szerkesztôsége esett áldozatul. A rombolás miatt a magyar kormány utasította a magyar követet a román kormánynál a tiltakozásra, de az eseménnyel kapcsolatban nem történt felelôsségrevonás. 1993 márciusában Titulescu a parlamentben még arról beszélt, hogy a béke záloga és kétoldalú baráti viszony legbiztosabb útja a gazdasági kollaboráció; augusztus 15-én szintén Kolozsváron alakult meg a kisantant hadiönkénteseinek Revizióellenes Ligája; ugyanekkor Corneliu I. Codarceu emlékeztetett röpiratába: Románia területi igényeit nem elégíti ki a Párizs-környéki békék alkalmával. Lényegében tehát a 30-as évek elejére nyúlik vissza az a kettôsség a román politikában, hogy hivatalosan a baráti kapcsolatok kialakítására irányuló szándékát hangoztatják, ugyanakkor bizonyos hivatalos vagy nem hivatalos társadalmi, katonai csoportosulások, személyek kimondják azt amit hivatalosan nem vállalt fel, egyetlen román kormány sem: az igényt újabb területek szerzésére, a felhívást újabb magyarellenes intézkedésekre illetve egy Magyarországgal szembeni hangsúlyosabb román külpolitikára. Az is hagyomány román diplomáciában - a kisantant létébôl természetesen adódik - hogy Bukarest és Prága (esetleg Belgrád) egyezteti politikáját. Így Benes és Titulescu 1935 márciusában Pozsonyban Magyarország fegyverkezési egyenjogúságárról tárgyalt kapcsolatban.

60

Tusa Gábor 1929 karácsonyán fejezte be A székely vallási és tanügyi autonómia címu elmélkedéseit, amelynek egy-egy gondolatával már a Magyar Nemzeti Szövetséggel kapcsolatos írásában is találkozni lehetett. Fejtegetésének lényege az, hogy 1./ az alkotmányban biztosított emberi jogok az ember természetes és elidegeníthetetlen joga; 2./ a kulturális autonómiát, a kisebbség hozza létre, azt az állam csak elismeri; 3./ a területi autonómia biztosítása az államtól függ. Az a jog, amit a szászok és székelyek kaptak, csak az iskolai és vallási ügyekre vonatkoznak, és a kulturális autonómia körébe tartoznak - jelentette ki - amelyet a kisebbségi szerzôdés 11. pontja biztosít. A fogalmak elméleti tisztázása arra is szolgált, hogy Tusa rávilágításon: a kulturális autonómia sem valósult meg Romániában. Papp József: Az erdélyi székelyek vallási és tanügyi önkormányzata címu tanulmánya kiindulási alapja szintén az említett 11. pont: - "Románia hozzájárul ahhoz, hogy az erdélyi székely és szász közületeknek a román állam ellenôrzése mellett vallási és iskolai kérdésekben helyi önkormányzatot engedélyezze." Papp szerint egyetlen lépés sem történt az állam oldaláról ezirányba, sôt még a meglévô jogokat is visszavonta: ld. Kultúrzóna, csíki magánjavak, állami iskolák létesítése a községek költségén. Emlékeztetett arra, hogy az 1925-ös észtorzsági kisebbségi kultúrautonómia - amelyet az észt alkotmány is beépített - az édekelteket közjogi személyként ismerte el. Papp elsôsorban a "helyi önkormányzat" fogalmát kísérelte meg definiálni. A következôt írta:"bizonyos állami feladatoknak és jogoknak, tehát a közhatalom részének az önkormányzati testületekre való átruházását, vagyis a közügyeknek az édekeltek által való ellátástá jelenti." A konkrét területen ez együtt jár a szabályalkotás, a szervezés és a költségvetésekrôl való gondoskodás jogával. Részletezve a közvetkezô programot tette közzé: 1. Megvalósítandó a székely autonómia, amely nem más, mint a személyi kultrúrautonómia bevezetése minden 18 év feletti állampolgár esetében. 2. A megalakítandó önkormányzati szerv, államhatósági szervnek tekintendô. 3. Hatásköre kiterjed az iskolák tartására, igazgatására és felügyeletére. 4. Szabályalkotási és adóztatási joggal is bír. 5. Pénzügyi alapját állami hozzájárulásból és saját erôbôl teremti meg. 6. Ezen önkormányzati rendszer felett az államnak ellenôrzési jog van. Papp tervezete többet kívánt, mint a a kialakult gyakorlat, mely biztosította az egyházaknak, az iskoláknak fennmaradását, de kevesebbet mint amit Mikó Imre helyesnek látott volna, hogy az egyházi és iskolai autonómia biztosítassék ne csak a székelyeknek, hanem a romániai magyarság egésszének! Az Erdélyi Múzeum Egyesület kiadványában, az Erdélyi Tudományos Füzetekben látott napvilágot Balogh Arthúr: A székely vallási és iskolai önkormányzat címu munkája. Balogh, aki a nemzetközi kisebbségi kongreszusokon is képviselte az erdélyi magyarokat, kategórikusan jelentette ki: "nemzetiségi jogokról csak akkor beszélhetünk, ha a nemzetiség, mint össz-személyiség nyer jogokat.

61

Úgy vélte, a legkevesebb, amit egy nemzetiség követelhet magának kultúrális autonómia, de célja az, hogy "a közfeladatok bizonyos köre az állami szervek hatáskörébôl kivétetik, és a nemzetiségnek, mint közjogi személynek hatáskörébe utaltatik, ugyanis a nemzetiségi önkormányzat által." Balogh egyébként székely és szász közület alatt, az ehhez a kisebbséghez tartozó összességét értette, Buza László egy másik állásponot képviselt: autonómiával az említett kisebbségek már meglévô szervezetei: - lsd. egyházi és politikai községek - kell felruházni. Számunkra teljes iskolai és vallási önkormányzat biztosítandó, ennek során maguk állapítja meg ezen szervek muködésének hatáskörét, a román állam ellenôrzése mellett. Molnár Dénes Iorga-kormány második hónapjában 1931. Június 22-én küldte el hozzászólását Kézdivásárhelyrôl Papp József tanulmányához. Értelmezése szerint a székely és szász vallási és tanügyi kormányzat azt jelenti: 1. a kisebbségi iskolák fenntartása az állami költségvetést terheli (ezzel szemben például az 1933-as tízmilliárd költségvetési deficit nagyobb részét adók formájában Erdély népére hárította az ismét kormányra lépô liberális kormány), 2. ezt a Regátra és Moldvára is vonatkoztatni kell, ahol szintén jelenetôs: számú székely él. Molnár két következô lépést látott szükségesnek: az önkormányzatot a romániai magyarság egészére terjesszék ki, és ne csak az egyházi és iskolai életet érintse, hanem a székely megyékben a központi adminisztráció feladatkörének teljes átadását a helyi szerveknek. (Balogh csak egy részét igényelte). Azt a kérdést nyitva hagyta, hogy a vegyes lakosú vidékeken hogyan képzeli el a közigazgatási rendszert. Irreális volt az az elképzelés is, hogy a román állam tartsa fenn az anyanyelvu iskolákat, amelyet Molnár azért látott fontosnak, hogy a kisebbségek részérôl felszabaduló anyagi erôket más kultúrális célokra tudja fordítanai. Az Országos Magyar Párt komolyan vette Iorga ígéretét, hogy rendezni akarja a kisebbségi kérdést. 1931. Július 24-i határozta után kérte fel a Kiáltó Szó egyik szerzôjét, Paál Áprádot egy tanulmány elôkészítésére. Törvénytervezet a székely közületek közmuvelôdési önkormányzathoz címmel 125 paragrafusból álló törvénytervezetben Paál Áprád a következôket állapította meg: a székely közület azoknak a román állampolgároknak azt összessége, akik Székelyföldön és annak szomszédságában lévô megyékben (Csík, Háromszék, Udvarhely, Marosszék, Aranyosszék) ôslakosnak (1919. december 9-tôl számítva visszamenôleg egy nemzedéknyi idôt már itt éltek) számítanak, magyar anyanyelvuek és felvették ôket a közös összeírásba. Rendeltetése: meghatározott területen egyházi és iskolai ügyeik intézésére az állam felügyelete mellett helyi önkormányzattal bírnak. Az összeírás községenként történik, a háztartásonként szétosztott ívek alapján. "A székely közületi helység az egyházi és iskolai ügyekhez szükséges személyi és vagyoni együttmuködést otthonterületén teljesíti". Az otthonterület nem más, mint az egyházak és iskolák, azok intézményeinek és alkalmazottainak

62

tulajdonában lévô ingatlan, ez közös vagyonvédelem alatt áll és azt a célt szolgálja, hogy a közmuvelôdési intézményeiket saját maguk tartsák fenn. A székely közületi vidék a székely közület középfokú szerve. Az tartja fenn a középiskolákat, inasiskolákat és nevelôotthonokat, felügyeletet lát el az alsófokú iskolák felett. Ezenkívül: közvetlen felügyeletet gyakorol a közbirtokosság, a vagyonkezelés felett és a közbirtokosság közmuvelôdési és népjóléti célú adományait a vidék terjeszti a székely közület központi vezetôsége elé. Tisztségviselôk: minden 10.000-20.000 között 10 fô, 20.000 személy után 20 fô. A vidéki gazdasági intézô munkakörébe tartoznak az erdôk, bányák, ipari és kereskedelmi létesítmények pénzügyi-gazdasági ügyei. A székely közületi vidékek tanácsai választják meg a központot, azaz a székely közület nagytanácsát: a képviselôket, az ellenôrzô bizottságot, a vezetôket és gondoskodik a központi szervezetekben való képviseletrôl, az alábbi módon: 10.000-nél kevesebb tag esetében: 2; 10-20.000 tag között: 4; 20.000 tag felett: 6 központi vezetô. A központi vezetôség feladata: a népjóléit, népmuvelôdési ügyeknek az önkormányzat alapján való legmagasabb szintu intézése, a felsôoktatási, gazdasági, szakoktatási intézmények számának meghatározása, oktatói kinevezése. A székely közület nagytanácsának központja: Székelyudvarhely. A székely közületek hatásköre nem érintette az állam és az egyház ellenôrzési jogát, de hivatva volt a kapcsolatot vallási és közoktatási minisztériumokkal tartani. Az OMP 1933. július 6-i országos nagygyulésen, Paál tervei alapján felvette programjába székely autonómiát. A harmincas évek elejére a transzilvánizmus - mint irodalmi irányzat, kisebbségi ideológia és politikai koncepció - az erdélyi magyar, száz és román írók körében, illetve a székely közületi autonómia, többnyire nem lépve túl a kulturális autonómián az erdélyi magyar politikusok és jogászok körében fogalmazódott meg, érett mozgalomá. Ekkor - valójában, amikor már haldoklott a tervezet - kapcsolódott be a vitába az új generáció legfelkészültebb képviselôje, akkor még csak kisebbségi jogász - késôbb politikus majd muvelôdéstörténész -: Mikó Imre. A modus vivendi nála is a székely önkormányzat volt. Tanulmányában - Mikó Imre: A székely közületi kulturális önkormányzat - Magyar Kisebbség 1934. július, augusztus - egyrészt a Gyulafehérvári Határozatokkal és a kisebbségi szerzôdéssel kapcsolatos kifogásait, másrészt saját elképzelését is megfogalmazta. Hibásnak tartotta, hogy a./ az önkormányzatot nem az erdélyi magyarság egésze kapta; b./ csak a kulturális, egyházi, iskolai életre vonatkozott, holott például a csehszlovákiai kisebbségi szerzôdés a ruténeknek politikai önkormányzatot biztosított; c./ nem vonatkozott a molvai és bukovinai székelyekre sem. Mikó Imre emlékeztetett arra: Bernben a IX. kisebbségi kongresszuson 1933. szeptember 16-19. között határozatot fogadtak el, hogy "azon államok területén, ahol valamely kisebbségi nép zárt egységben települt, úgy az illetô nép fejlôdése, mint az államelmélet szempontjából" az önkormányzat, a teljes kulturális, közigazgatási, politikai önkormányzat a normális megoldás. 1933 után egyre biztosabbnak látszott a

63

versaillesi békeszerzôdés reviziója - Magyarország számára is. Ezzel tulajdonképpen a székely közületi autonómia lekerült a napirendrôl. A magyar-román viszony alakulása 1936-40. 1936-37 folyamán a kisantant és Magyarország közötti kapcsolatok terén történtek bizonyos elôrelépések. Lengyel részrôl több ízben felhívták a figyelmet, hogy szívesen közvetítenek Magyarország és Románia között. 1937. feburár 7-én abból az alkalomból, hogy Bárdossy László újból átvette a bukaresti magyar nagykövetség irányítását, látogatást tett Mihai Antonescu külügyminiszternél, és kifejtette: a magyar kormányt az érdekli elsôsorban, hogy katonai egyenjogúsága kérdéshez hogyan viszonyul Románia. Mivel Olaszország az olasz-román egyezmény aláírását ahhoz kötött, hogy elôzetesen Magyarország és Románia rendezze viszonyát - csehszlovák és román részrôl féltékenyen figyelték a jól alakuló jugoszláv-magyar viszonyt - 1937 júniusában a román külügyminiszter felhatalmazta a budapesti román követet arra, hogy közölje: kormánya hozzájárul a magyar katonai egyenjogúság helyreállításához, ha sor kerül egy román-magyar megnemtámadási szerzôdés megkötésére is. Ez egybeesett a román király varsói látogatásával, aki elsôsorban a lengyelek elôtt akart bizonyítani kézségét a Magyarországgal való kapcsolatok rendezésére. A magyar válasz erre az volt, hogy errôl csak abban az esetben lehet szó ha a szerzôdést megelôzi egy komoly gesztus a kisebbségi kérdésben a román fél részérôl. A román kormány viszont - minden lengyel, olasz rábeszélés ellenére - ragaszkodott ahhoz, hogy a román-magyar megnemtámadási szerzôdést ne megelôzze, hanem kövesse a kisebbségek helyzetét rendezô statutum. Antonescu végül 1937 november végén magához kérette Bárdossy nagykövetet, és közölte: a kétoldalú tárgyalások folytatására a román választások után kerülhet sor. A választások után, melyen egyetlen párt sem érte el a kormányalakításhoz szükséges 40 %-ot, és a jobboldal elôretörése kétségtelenné vált, Románia hozzáfogott megerôsíteni nyugati határait. Nagyváradot már december 29-én ellepte a katonaság. Egy, 1938. január 15-i magyar belügyminisztériumba eljuttatott jelentés arról számol be, hogy megerôsítették a Körösöktôl délre és északra esô részeket. harminc olyan erôdbôl álló láncolatot alakítottak ki, amelyek 2-5 méter vastag betonból készültek, egymástól 150 kilométerre elhelyezve, s amelyet futóárok kötött össze. Minden erôdnek két bejárata volt gyeptéglával fedve. Ez ellentmondott a román fél által hangoztatott békés szándéknak, illetve jelezte a félelmet egy esetleges magyar támadástól. Nem sok jót ígér Goga újévi rádió-szózata. Kormányra kerülését úgy értékelte, mint az elnyomó, idegenek elleni tiltakozási hullám eredményeként, s a nemzeti eszme gyôzelmét. Románia a románoké - hangoztatta sok más kortársához hasonlóan. A vasgárdisták elpdjeinek, a maguknak a vasgárdistáknak gondolata, hogy ti. "zsidó és magyarmentes Romániát akarunk!" - szintén nem volt újdonság. Zsidók üldözésének kormányprogrammá válását azonban elsô ízben regisztrálhatták. Goga rádióbeszédében a következô sürgôs elintéznivalókat helyezte kilátásba:

64

„1./ Felfüggesztettük az Adevarult, Dimineata és Lupta címu újságokat. Hasonlóképpen fogok eljárni még más sajtótermékekkel is, éppúgy mint az olyan obszcén nyomtatványokkal, amelyeket a tradícionális román szellem nem fogad be. 2./ Visszavontam több mint 120 zsidó újságíró vasúti szabadjegyét. 3./ Mérlegelés alá vettem a zsidók szeszkirárúsítási jogának azonnali elvételét a falvakban, hogy ezt a jogot a hadirokkantaknak adjam. 4./ Tanulmányozás alá vettem azon zsidó elemek háború után szerzett állampolgársági jogainak revízióját, akik százezrével lepték le Romániát, s ittmaradtak, hogy korrupcióval és csalással maguknak vagyont gyujtsenek. E bevándorlók eltávolítására részletes intézkedésekre van szükség. 5. Tanulmányozás tárgyává tétetett kormánybiztosok sürgos kinevezése az idegen vállalatokhoz, hogy ott ellenorizzék a román munka védelmérol szóló törvény végrehajtását. 6. Tanulmányozás alatt van mindazoknak a társaságoknak a romanizálása, amelyek belföldi tokével dolgoznak és az államtól beneficiumokban részesülnek, s mégis román személyzet helyett csak idegeneket alkalmaznak. Az italmérési engedély visszavonása a kormány részérol foleg pénzszerzési akció volt, de már 1937 decemberében kelloen megijesztette a Romániában élo zsidókat. A magyar Belügyminisztérium illetékese szerint várható, hogy akik magyar útlevéllel rendelkeznek, azokat pénzzel zsarolják majd meg, illetve mivel Csehszlovákia és Románia között nincs vízumkényszer, a romániai zsidók Csehszlovákiába menekülnek. Mivel ott jelentosen megnott a németországi zsidók száma, várható a vízumkényszer bevezetése. A zsidó toke Romániából menekül Csehszlovákia, Magyarország és Ausztria felé - jelentették a magyar hatóságok. A magyar határra érkezok vagy útiokmányt váltottak ki, vagy hosszú lejáratú útlevéllel érkeztek, s a legtöbben Magyarországon maradtak. Goga - aki úgy tartotta, hogy a romániai török és a német kisebbség ártalmatlan, a magyar, bolgár veszedelmes, de tolük veszedelmesebb a zsidó - kifogyhatatlan volt az ötletekben, Így elrendelte, hogy a zsidóknál csak 40 év feletti keresztény no szolgálhat, és kilátásba helyezte, hogy a választások kiírása alkalmával a zsidóknak 20 nap alatt igazolniuk kell állampolgárságukat. A zsidóellenes intézkedéseket az angol-francia tiltakozás miatt három hét után felfüggesztették. Az angol követ a román külügyminisztert az kormánya utasítása szerint legbarátságosabb formában” figyelmeztette a kisebbségi szerzodés betartására. Goga azt állította, hogy a kormány politikája csak azok ellen a zsidók ellen irányul, akikre nem terjed ki a kisebbségi szerzodés: tehát: 1. 1916 júniusa után a Bruszilov-offenzíva következtében számos galíciai zsidó telepedett le Erdélyben; 2. ugyanott keresett menedéket a magyarországi kommunista rezsim összeomlása után számos zsidó; 3. az 1920. évi lengyel-szovjet háború idején sokan Romániába menekültek; 4. Németországból a nemzeti szocialista párt hatalomra jutása után kisszámú zsidó menekült ide.

65

Goga azonban nem tudott mit válaszolni az angol követnek arra a kérdésére, hogy a 120 újságíró, akiktol a szabadjegyet, valamint akiktol az italmérési, sot dohányárusítási engedélyt vissza vonták, az említett kategóriákba taroztak-e. A román külügyminiszter mind az angol, mind a francia követet úgy tájékoztatta, hogy a kormány zsidóellenes politikája nem terjed ki a regáti zsidókra. Február elején Genfben, a Népszövetségben is szóba került a romániai antiszemitizmus, ahol a románok azzal indokolták a zsidóellenes intézkedéseket, hogy ezek nélkül az ugyancsak nagymértékben és elsosorban antiszemita Vasgárda esélyei nonének meg. Hóry Varsóból küldött jelentésében arról tájékoztatott, hogy elsosorban a franciák jártak közbe a romániai zsidók érdekében. A francia követ nem elégedet meg a szóbeli figyelmeztetéssel, hanem írásos feljegyzést is hagyott Gogánál. Ebben aláhúzta: ha Románia nem változtat zsidóellenes politikáján, akkor kockáztatja a külföldi kölcsönt. Mivel a román kormány nem válaszolta meg sem az elso, sem a második petíciót, amelyet a Congres Jui Mondial felterjesztett Genfben, azt az 1938. május 8-14 közötti tanácsi ülésen napirendre tuzték. Hogy elérjék a petíciók visszavonását, a román delegáció egyrészt azt terjesztette, hogy külügyminiszterük, Comonn zsebében van a kisebbségi szerzodést felmondó levél, másrészt pedig azt ígérte: visszavonják az összes, zsidókat diszkrimináló intézkedést, és itt is azzal érvelt: bármiféle zsidó akció a vasgárdisták malmára hajtja a vizet. A Congres Juf Mondial képviseloi nem voltak hajlandók visszavonni a petíciót, de várakozó álláspontra” helyezkedtek. Az év végén jól értesült bukaresti diplomaták tudni vélték, hogy Románia valamiféle tervet készített a közép-európai zsidókérdés megoldására. A kitelepítésüket fontolgatták, s ebben remélték Lengyelország és Magyarország támogatását is. Goga nem tehette meg, hogy az ország összes kisebbségét elriassza, ezért 1938. január eleji találkozójukon úgy nyilatkozott Bárdossynak, hogy a zsidókkal kapcsolatos intézkedései a romániai magyar zsidókat is érinteni fogják, o azonban következetesen szem elott tartja a két ország viszonyának javítását, ezen túl kapcsolatba lép a hazai magyarság vezetoivel. Többször kiemelte azonban, hogy az erdélyi magyarokat érinto minden kérdést román belügynek tekint. Ugyanezekben a napokban jutott a magyar külügyminisztérium tudomására, hogy a kisantant országai közösen úgy határoztak: a kisebbségi kérdésben engedékenyebbek lesznek Magyarországgal szemben.

Az új alkotmány és a kisebbségi statútum A Vasgárda reményei, hogy egy újabb választással eredménye megduplázódik, félelemmel töltötte el a román politikai pártokat. Általuk támogatva a király a személyi, királyi diktatúra bevezetésében látta - látták - a helyzet megoldásának kulcsát, annál is inkább, mivel Goga nem bizonyult alkalmasnak a kormány vezetésére.

66

A Miron Cristea egyházi foember vezetése alatt megalakult nemzeti koncentrációs” kormányban Maniu és Goga kivételével valamennyi politikus, aki 1918 óta Románia miniszterelnöke volt, megtalálható volt: Averescu, Iorga, Angelescu, Vaitoianu, Vaida-Voevod, Mironescu, Tatarescu. Ismét bevezették a rendkívüli állapotot, s a hatalmat új prefektusok vették át. A február 27-én kihirdetett új alkotmány a király hatalmának megnövekedését tükrözte. A kormányt is o nevezte ki, és ez neki tartozott felelosséggel: két törvényhozó gyulés között a király rendeletekkel kormányozott, politikai és katonai egyezmények kötését sem volt köteles a parlament elé vinni, a szavazati joghoz kötött korhatár 21 évrol 30-ra, a képviseloi mandátum ideje négyrol hatra, a szenátusban négyrol kilenc évre emelkedett. Az alkotmány csak látszatra biztosította az egyéni szabadságjogokat. A bírói hatalom gyakorlásával kapcsolatban a semmitoszék teljes ülésének adott hatalmat arra, hogy a törvények alkotmányosságát felülbírálja. Kimondta, hogy az alkotmánytörvény csak a király kezdeményezésére változtatható meg. Az alkotmány több szakasza érintette a nemzeti kisebbségeket. Az ortodox román egyházat uralkodó egyháznak nevezte, a görög katolikusoknak pedig elsobbséget biztosított a többi egyházzal szemben. A szenátusnak jog szerinti tagja a patriarcha, az ország érsekei, valamint az összes ortodox román és görög katolikus megyéspüspük. A többi felekezetek püspökei közül csak minden felekezetbol egy-egy abban az esetben, ha 200.000-nél több hívot képviselnek. Így egyedül csak a református püspök bírt jog szerinti szenátusi tagsággal, az unitárius nem. A több mint 500.000 magyar katolikus hívot képviselo három katolikus püspök közül egy sem jog szerinti szenátor, mivel a katolikus egyházat egyedül a bukaresti érsek képviselte. A köztisztségek betöltésénél tekintettel kellett lenni a román nemzeti többségi jellegére. Az alkotmány nem vonta vissza a nemzeti munkavédelmi törvényt, és egyetlen, a kisebbségeket sérto törvényt vagy rendeletet nem módosított. Tovább folytak az eroszakos áttérítések a római katolikus hitrol a görög katolikusra. Bár a román kisebbségi szerzodés 8. cikke kimondta a törvény elotti egyenloséget, a polgári és politikai jogok egyenloségét és azt, hogy minden román állampolgár bármely nyelvet szabadon használhat a magán és kereskedelmi forgalomban, vallási és bármilyen módon történo közzététel terén, valamint a nyilvános gyuléseken”, az alkotmány mind a gyülekezési szabadságjogot, mind a nyelvhasználatot korlátozta. Például magyar egyesületek meghívói, családi közlések, gyászjelentések, eljegyzések stb. sem voltak szövegezhetok magyar nyelven. A legártatlanabb szövegu magyar nóta éneklése is el volt tiltva. Diplomáciai vonatkozásban 1938. március és szeptember között megélénkült Románia tevékenysége. Cesianu párizsi követ a francia külügyminisztériumban március 1-jén tett látogatásakor arra figyelmeztetett, hogy az egész térség elvész, ha a nyugati országok nem védik meg Csehszlovákiát. Május 6-án Cesianu tájékoztatta Jugoszlávia és Törökország franciaországi képviseloit: Anglia és Franciaország azt tanácsolta, hogy a Szudéta-kérdésben engedményeket kell tenni Németországnak. Május 22-én Bukarestben Petrescu-Comnen román külügyminiszter magához kérette

67

Fabricius német nagykövetet és közölte vele: általános európai háborúhoz vezet, ha Németország és Csehszlovákia között fegyveres konfliktus tör ki. Ebben az esetben Románia nem fogja közömbösen nézni Csehszlovákia sorsát. Kérte Fabriciust: járjon közbe kormányánál a katasztrófa elkerülése érdekében. Romániának abban is jelentos szerepe volt, hogy július 31-én Szalonikiban megegyezés született a balkáni paktum országai és Bulgária között. Az ország határainak megerosítésére katonai téren is történtek lépések. A királyi palotában már az Anschluss másnapján, március 13-án tartott tanácskozáson többen bizonyosak voltak abban, hogy a német hódítás nem áll meg Ausztriánál, s utána Csehszlovákia és Románia következik, amely különösen a koolaj miatt vonzotta Németországot. Ezért április 19-én megkezdték az ország nyugati határainak katonai megerosítését.

A magyar-román viszony alakulása Az 1938-as esztendoben Románia engedni látszott korábbi álláspontjából, miszerint a megnemtámadási szerzodés ellenében hajlandó intézkedéseket foganatosítani a romániai magyarság érdekében. A varsói követ jelentése szerint - bár Franciaország inkább a cseh-magyar helyzet javítására törekedne - a román-magyar viszony is állandóan napirenden szerepelt. Micescu román külügyminiszternek a január végi népszövetségi ülésen magyar vonatkozású megjegyzései is voltak. Mindenekelott arra kérte a magyar képviselot, hogy a zsidó petíciók ügyét ne azonosítsák a magyar kisebbség ügyével, errol felelos magyar politikusok tegyenek nyilatkozatot, ami javítaná a román-magyar viszonyt. Ezen túl a kisebbségi problémák orvoslását is megígérte. Tulajdonképpen arról volt szó, hogy körülbelül azonos idoben tárgyalta a hármas-bizottság a zsidó és a romániai magyar petíciók ügyét. Románia ígéretet tett a Goga-féle zsidóellenes intézkedések megszüntetésére, és Micescu nem mutatott többé érdeklodést a Népszövetség magyar képviseloje, illetve a magyar panaszok iránt. (A következo erdélyi vonatkozású petíciókról volt szó: dr. Szele Béla petíciója a brassói magyar kaszinó és polgári kör ingatlanának elkobzása tárgyában: az OMP beadványa a névelemzéssel, valamint a dévai magyar földmuvesek földjeinek elfoglalásával, a földrajzi nevek román írásaival, az egyházközösségek tulajdonát képezo iskolaépületek elvételével, a felekezeti iskolák államsegélyével és a kolozsvári konzervatóriummal kapcsolatban.) Az Anschluss eloestéjén Tatarescu, illetve Micescu utódja, Connen Ankarában a Balkán-Antant konferenciáján jelezte Terfik Rustu Aras külügyminiszternek, hogy Románia kisebbségi törvény elkészítését tervezi. Ankarai hír volt az is, hogy a török külügyminiszter - attól való félelmében, hogy a közép-európai német expanzió Romániára kiterjedve a Duna-völgyében német-orosz konfliktushoz vezet - Tatarescura nyomást akart gyakorolni a magyar-román megegyezés érdekében.

68

Hasonló szándékról tett tanúbizonyságot Arciszevski bukaresti lengyel követ, aki közölte Bárdossyval: kormánya felhatalmazta arra, hogy a magyar-román viszony rendezése érdekében a legmesszebbmeno módon exponálja magát”. Szerinte a német fenyegetettséggel szemben a két országnak sokkal szorosabban kellene együttmuködni, illetve az együttmuködést egy perszonálunióval kellene megpecsételni úgy, hogy a két ország II. Károly román király jogara alatt egyesülne. Petrescu-Comnen Genfben az olasz fokonzul közvetítését kérte, hogy Olaszország mérsékelje Magyarország követeléseit, adja fel igényét, hogy az kisebbségi kérdésen ellenorzést gyakoroljon, ugyanis úgy a királynak, mint a kormánynak kifejezett vágya”, hogy megegyezzenek. Egyben bepanaszolta a bukaresti olasz követet túlzott magyarbarátsága miatt. Hóry Varsóból jelentette június elején, hogy a budapesti román követ azt az utasítást kapta Bukarestbol, hogy mozdítsa elo a sürgos megegyezést Magyarországgal. Hórynak tudomása volt arról¸ hogy a román politikusok között kétféle koncepció létezik. Titulescu a magyar kisebbséggel és Magyarországgal az addig folytatott politika fenntartását kívánja Comnennel együtt. A másik irányzat felismerte, hogy a magyar-román közeledés román érdek is, mivel a kisantantot pedig muködoképtelennek tartott, mint például Argetoianu is. 1938. március 12-én - az Anschlusszra való tekintettel Tatarescu magához kérette Bárdossyt és közölte, hogy a kisantant folytatni akarja az elmúlt évben megkezdett tárgyalásokat Magyarországgal. Sinaián, 1938. május 4-én ültek ismét tárgyalóasztalhoz Magyarország ás a kisantant képviseloi. Ezen a napon kisebbségi statútum kiadására került sor Romániában. A király szándéka a kisebbségi kérdés kikapcsolása, „nyugvópontra juttatása” volt. Nem meglepo tehát, hogy éppen a királyi diktatúra adta ki a kisebbségi jogokat szabályozó gyujteményt 1938. májusában, amelyet Románia elso nemzetiségi törvényeként is említettek, bár az nem került be az új, 1938-as alkotmányba - mint ahogy a gyulafehérvári határozatok és a kisebbségi szerzodés sem-, csak a hatóságoknak szolgált útmutatóul. (Akik természetesen azokat elszabotálták.) A statútum a miniszterelnökség alá helyezte és fokormánybiztosi jelleggel ruházta fel a kultuszminisztérium kisebbségi ügyosztályát. Ennek muködését az 1938 augusztusában kiadott végrehajtási utasítás írta elo. Tevékenysége minden, a nemzetiségi kérdéssel kapcsolatos területre kiterjedt, de csak adatgyujto, ellenorzo hatásköre volt, a miniszterelnöknek tehetett javaslatot, és ez továbbította a szakminisztériumok felé. A minisztertanácsi jegyzokönyv a következo 28 pontot tartalmazta: 1./ a román állampolgárok nyelvi, faji vagy vallási különbség nélkül jogosultak arra, hogy iskolákat, intézményeket, közmuvelodési és felekezeti egyesületeket létesítsenek. 2./ Az állam könnyítéseket foganatosít költségvetésébol ezen iskolák fenntartóinak. 3./ A 14 százalékos községi adóból megfelelo hányad

69

nyújtandó a kisebbségi magániskoláknak. 4./ Elintézendok a nyilvánossági jogra vonatkozó kérések. 5./ A gyermek neveléséért törvényesen felelos személyek egyedül jogosultak arra, hogy meghatározzák a gyermek nemzeti hovatartozását, és hogy milyen iskolába írassák. 6. A kisebbségi vasárnapi iskoláknak, az ifjúsági egyesületeknek joguk van a törvény rendelkezéseinek megfeleloen és az illetékes hatóságok által elfogadott alapszabályok alapján muködni. 7./ A kisebbségi középiskolai vallástanárok kinevezhetok és véglegesíthetok, de képesítési vizsgát kell tenniük a teológiai diplomájuk alapján. 8./ Az érettségi vizsgákra olyan tanárok nevezendok ki, akik ismerik a tanulók anyanyelvét, és akik anyanyelvükön vizsgázhatnak. 9./ közigazgatási hatóságok kötelesek tiszteletben tartani a történelmi kisebbségek vallásfelekezeti képviseloinek jogait. 10./ A közigazgatási szerveknek nincs joguk istentiszteleti ügyekbe beleavatkozni. 11./ A lelkészek javadalmazása, ami az államsegélyt illeti, a kultusztörvény értelmében ugyanazon arányban történik. 12./ Egy román állampolgár faji eredete, nyelvi vagy vallási hovatartozása nem képezhet akadályt, hogy az államnál, megyénél vagy községnél tisztséget foglalhasson el. 13./ A községi tanácsok bármely kisebbségi tagja saját anyanyelvén fejtheti ki véleményét a tanácsüléseken, de ezek jegyzokönyveit román nyelven kell vezetni. 14./ Azok a kisebbségi polgárok, akik még nem tudják az állam nyelvét, saját anyanyelvükön is beterjeszthetik kérelmeiket az eloljáróságoknál, hiteles román nyelvu fordítás kíséretében. 15.A hivatalos levelezés az állam nyelvén történik. 16./ A kisebbségi községek tisztviseloinek kötelességük ismerni az illeto kisebbség nyelvét. 17./ A többségükben kisebbségek lakta községekben a bíró vagy albíró közülük nevezendo ki. 18./ A napilapok, folyóiratok, közlemények címlapján megjelenésük helye kisebbségi nyelven is jelezheto. 19./ A családnevek eredeti alakjukban írandók. 20./ Azok az állami vagy községi szolgálatban levo tisztviselok, akik román iskolák által kibocsátott oklevéllel rendelkeznek, felmentetnek a további román nyelvvizsga alól. 21./ Azoknak a kisebbségi tisztviseloknek, akik állami iskoláknál muködnek mint a középiskolai vagy elemi tantestület tagjai, joguk van az 50 százalékos vasúti kedvezményhez. 22./ A bíróságoknál a kisebbségi polgárok saját anyanyelvükön védhetik érdekeiket, ha nem képviseli oket ügyvéd. 23./ A történelmi kisebbségekhez tartozó polgárok képviseltethetik magukat az illeto tartományokban: a) a kereskedelmi és iparkamarában, b) a gazdasági kamarákban és c) a munkakamarákban. 24./ A kisebbségi bankok és szövetkezetek a hasonló román vállalatokkal azonos feltételek mellett fejlodhetnek. 25./ A kereskedelmi cégtáblákat román nyelven kell kitenni. A kisebbségek saját nyelvükön is megjelentethetik oket. 26./ Romániában csak a román nemzeti zászlók függeszthetok ki. A kormány azonban felhatalmazást adhat bizonyos egyesületeknek, hogy egyes helyeken saját lobogóikat vagy megkülönbözteto jelvényeiket használják. 27./ Az Erdélyi egyesület, a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum és a marosvásárhelyi Teleki könyvtár helyzete méltányosan rendezendo. 28./ Az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület muködése biztosíttatik. A rendelkezés alapveto hiányossága az volt, hogy minisztertanácsi határozat formájában akarta rendezni a kisebbségi kérdést, tehát nem törvénnyel,

70

alkotmányos módon. Továbbá az egyes pontokkal kapcsolatban a következo kifogások merültek fel. 1. pont. A kisebbségi iskolákat magániskoláknak minosíti, ezért nekik a nyilvános iskolaalapítási jogot is biztosítani kell. A 2-3. pont csak általánosságokat mond az segélyekkel kapcsolatban. Az anyanyelvu oktatás elmulasztásának esetében az állam épp úgy nem akart szankcionálni, mint a 5. pontban jelzett joggal kapcsolatban, hogy tudniillik a gyerek etnikai hovatartozásának megállapításáról ki dönthet. A 7. pont fenntartja a sérelmezett képesítési vizsgákat. A 8. pont szerint a vizsgákat a tanulóknak saját tanáraik elott kell letenniük, az állam részérol csak vizsgabiztos küldendo ki. A 9. pont nem biztosítja az egyházak autonómiáját, különösen azért, mert az 1938. május 13-i számú rendelet szerint az egyházi alapból származó összeget be kell szolgáltatni az állampénztárba. A 12. pont nem biztosítja arányszámuknak a megfelelo részvételüket a tisztségek betöltésénél. A 13. pont. Ahol a lakosság 10 százaléka a nemzeti kisebbséghez tartozik, ott a jegyzokönyvvezetésben biztosíttassék az anyanyelvhasználatuk. A 14. pont ellenére a hatóságok ezúton sem mindenhol fogadtak el magyar nyelvu beadványokat. A 16. pont kiegészítendo azzal, hogy a kisebbségi közösségek tisztviseloit a kisebbségek közül kell választani, mint ahogyan a bírót és a helyettesét is választani kell, és nem felülrol kinevezni. E két szabály a városokban is alkalmazandó. 19. pont. A családi nevek visszaállítandók eredeti formájukba. 20. pont. El kell törölni azt a korábbi rendelkezést, hogy az igazgatósági tagok fele románok kell legyenek. 25. pont. A cégtáblákon kívül más feliratok esetében is használható legyen a magyar nyelv. 27. pont. Az említett magyar autonóm intézmények helyzetének rendezésével kapcsolatban konkrétumok szükségeltetnek. A "statútumból" kimaradt: az állampolgári jegyzékben fel nem vettek állampolgári ügyének a rendezése; a közigazgatási törvény értelmében a székely megyéknek a román többségu tartományokba való beosztásának megváltoztatása; a szász egyetemi vagyonból a régi törvényeknek megfeleloen a magyar kisebbségek részesítése, az egyesületi és gyülekezeti szabadságnak biztosítása; a nyugdíjaknak a régi királyságbeli nyugdíjakkal való egyenlosítése; a kultúrzóna eltörlése; az elvett katolikus iskoláknak és más egyéb jelentékeny katolikus vagyonoknak visszaadása; a konkordátumok rendezése; a szerzetesek jogi személyiségének elismerése; a székely közbirtokosságok ügyeinek rendezése a lapbetiltások, a közgyulési, színészi és mukedveloi eloadások tilalmának megszüntetése; a mezogazdasági ingatlanok forgalmának a kisebbséggel szemben való korlátozásainak megszüntetése; a csombordi és kézdivásárhelyi gazdasági iskolák beszüntetésének visszavonása; a ditrói római katolikus és más, például unitáriusi iskola épületeinek visszaadása és szabad muködésüknek biztosítása; a székely tanügyi és iskolai autonómiák létesítése. Az új fokormánybiztosság megszervezésérol és a statútum megjelenésérol a magyar lapokon kívül alig adtak hírt. Rényey követségi tanácsos tudni vélte: a cenzúra tiltotta meg, hogy a kérdéssel a lapok foglalkozzanak. A statútum agyonhallgatása az erdélyi magyar politikai körökben megerosítette azt, hogy

71

kifelé szánt gesztus” volt. Rényeinek mint ideiglenes ügyvivonek szeptember elso hetében alkalma volt Farquhar ideiglenes angol ügyvivovel és gróf Raczinski lengyel nagykövettel a statútumról beszélgetnie. Mindketten arról próbálták meggyozni, hogy a román hatóságok a statútumot végre fogják hajtani, arra garancia a király akarata, valamint az új közigazgatási rendszer, hogy tudniillik a beiktatott tartományi helytartók a méltányos kisebbségi politika folytatására kaptak utasítást. Raczinski, a kolozsvári lengyel konzulra hivatkozott, aki szerint a statútummal enyhülés állt be a kisebbségek életében. Farquahr érdeklodésére, hogy miképpen alakul majd a csehszlovákiai magyarság sorsa. Rényey a következoket válaszolta: kétségen felülik , hogy a csehországi magyar kisebbség a szudeta-németek helyzetének rendezéséhez fog igazodni és mindenben igényt fog tartani a clause de la nationalite la plus favorisée elv érvényesítésére.” Az angol ügyvivo felvetette azt a kérdést, vajon ezt az elvet nem fogjuk-e más országokra és így Romániára is alkalmazni kívánni. Azt válaszoltam, hogy ilyen tervekrol nincs tudomásom, azonban olyan idoket élünk, amelyekben a gyakorlati élet követelményei a szükségessé váló revíziókat, mintegy automatikusan a maguk természetes erejükbol kifolyólag hajtják végre.” Ha a kisebbségi statútum, nem is, a bledi magyar- kisantant megbeszélések élénken foglalkoztatták a román sajtó. Rényey tudni vélte, hogy augusztus 27-én Maiu a következoket jelentette ki külföldi újságírók elott. „Magyarország lehengerelte a kisantente külpolitikáját, és a bledi kisantent konferencián teljes gyozelmet aratott. A kisantent megadta Magyarország fegyverkezési egyenjogúságát, amellyel szemben azonban semmit sem kapott. A megnemtámadás nem ellenértéke ennek a koncessziónak, mert hisz több nemzetközi egyezményben Magyarország már kötelezte magát, hogy nem indít fegyveres akciót szomszédai ellen. A kisantent Magyarországgal szemben elvesztette a játszmát, és elismerte a békeszerzodések revízióját...” A müncheni egyezmény erosen sokkolta a román közéletét. Ezzel magyarázható - lásd Hóry 1938. október 17-i jelentését, hogy egyes román tényezok részérol felmerült a magyar-román határkiigazítás gondolata. A román elgondolás szerint Nagyvárad és Arad magyarlakta környékén lehetne errol szó. A budapesti román követ lengyel kollégája elott hasonlót jelentett ki. Juliu Maniu beszédét a NPP fiatalsághoz egyetlen román lap sem merte lehozni. Míg a királyi diktatúra bevezetése idején, Cristea patriarchához intézett levelében - a diktatúra elítélése mellett - Erdély sajátos fejlodésére, regionalizmusára tette a hangsúlyt, beszéde - hiszen korábban a fo ellenségrol: a királyról (és liberálisokról) volt szó -, semmiféle autonómiáról, határkiigazításról nem akart tudni. Úgy ítélte meg, hogy a független és önálló Erdély ütközoállam lenne a két ország között: és „a Dunamedencét megfosztaná attól a fix bázistól, amelyet a 20 milliós Románia jelent.” Abszurdnak nevezte azt a javaslatot, mely szerint a Székelyföldet korridor kösse össze Magyarországgal, mert az kompakt román tömegeket szakítana le a nemzet testébol”. A leghatározottabban elutasította azt is, hogy egy határsávot, amely Szatmárnémetit, Nagykárolyt, Nagyváradot, Aradot és Temesvárt foglalná magába, átengedjenek Magyarországnak, mert ez - szerinte

72

- olyan gazdasági és kulturális sávtól fosztaná meg Romániát, amelynek jellege tiszta román, s csak az eroszakos elmagyarosítás folytán változtatott némi mértékben jelleget. A csehszlovák-magyar tárgyalások Komáromban 1938. október 9-13. között, a magyarlakta területeknek felajánlott autonómia, a területi revízió közelsége, ennek hatása a magyar-román viszonyra és Erdély kérdésére mindkét felet élénken foglalkoztatta. Barcza magyar követ jelentette Londonból, hogy a román követ reményét fejezte ki: a magyar-csehszlovák területi kérdés megoldása elhúzódik, ameddig a nagyhatalmak arról egymás között megegyeznek. Ezután hozzátette: míg a csehszlovákiai magyarlakta területek visszacsatolása Magyarországhoz nem lesz nehéz, addig a máshol élo magyar kisebbségek kérdése földrajzilag csakis azok áttelepítése által volna megoldható. Ekkor mind az olasz, mind az lengyel diplomácia a magyar-román viszony rendezését sugallta oly módon, hogy mindkét fél részérol eloször hivatalt nem viselo személyek üljenek le a tárgyalóasztalhoz. Lengyel diplomaták Bethlen István, illetve Argetoianu vagy Tatarescu nevét említették.

A Magyar Népközösség és a magyar-román viszony alakulása a második bécsi döntésig

Nem sokkal a kisebbségi statútum megjelenése után Romániában olyan közigazgatási törvényt adtak ki, amely az országot tíz tartományra osztotta fel. Megalkotóit az a cél vezette, hogy így a megyékben biztosítják a románok túlsúlyát. Például így került Háromszék és Brassó a Bukarest központú Bucegihez, vagy Alsó-Fehér, Torda-Aranyos, Maros-Torda, Fogaras, Nagy- és Kisküllo, Szeben megye mellett Csík és Udvarhely megye a Gyulafehérvár központú Maros tartományhoz. 1938. december 16-án jelent meg a rendelet, mely kimondotta a Nemzeti Újjászületés Frontjának mint egyetlen politikai szervezetnek a megalakítását. A végrehajtási utasítás 6. pontja szerint a Frontba belépett kisebbségek megalakíthatják alosztályaikat, ahol érvényesíthetik mindazokat a jogaikat, amelyeket az életben lévo törvények biztosítanának számukra.” A törvény részint hivatva volt kiszolgálni a király elképzelését, részint még mindig az elso bécsi döntés sokkját viselte magán. A magyarságot a belépésre három tény ösztönözte: a romániai németek rövid idon belül beléptek a Frontba; az állami alkalmazottak, tisztviselok, egyházi emberek, kisiparosok, akik valamiképp ki voltak szolgáltatva az államnak, kényszerítve voltak erre a lépésre; végül a Magyar Közösség hivatva volt a Magyar Szövetség, illetve az Országos Magyar Párt (OMP) helyébe lépni. 1939. február 11-én a Magyar Népközösség megtartotta alakuló ülését Kolozsváron, ahol Bánffy Miklós kifejtette: a cél kulturális, gazdasági és szociális téren a Romániában élo magyarok egységes képviselete, érdekeinek megóvása és elomozdítása. Az alulról jövo megszervezés révén a magyarság népi tömegei is helyet kaptak a Magyar Népközösségben. Vezetoi között pedig az erdélyi magyarság minden képviseloje ott volt, az OMP-tol a vásárhelyi találkozó szervezoig. A kortársak is, majd az azt követo nemzetékek közül

73

sokan vitatták, érdemes volt-e a magyarságnak belépnie a szervezetbe. Akik mellette szóltak, legfobb érvük az volt, hogy: 1) az ellenzéki és a kisebbségi pártok tevékenységét a királyi diktatúra erosen korlátozta; 2) soha nem látott mértékben szervezték meg a magyarságot, s valóságos nemzeti katasztert sikerült így felállítani. A megszervezés mintája a székelyek tizes”, illetve a szászok szomszédsági” szervezete volt: 5-12 család alkotott egy szomszédságot, élén a tizedessel: 10-20 szomszédság vagy tized képezett egy fotizedet; a fotizedek pedig egy kerületet. Kolozsváron például a szomszédsági szervezetek taglétszáma elérte a 140.000-et. A magyarság tizenöt képviseloje helyet kapott a Front legfelsobb vezetésében, a Direktóriumban és a Tanácsban. Épp hogy hozzáfogtak a Magyar Népközösség (MNK) alapszabályzata kidolgozásához, amikor Tiso bejelentette az önálló Szlovák Köztársaság megalakulását. Másnap, 1939. március 15-én a német hadsereg bevonult Cseh és Morvaországba, a magyar honvédség pedig megkezdte Kárpátalja megszállását. Romániában az öt magyar hadtestnek a magyar-román határon való felvonultatása okozott pánikhangulatot, amelyet katonai intézkedések, mozgósítási parancsok kiadása, tömeges behívások követtek. A Nagyváradon történtekrol részletes beszámoló készült. Itt március 17-én kezdodtek el a katonai behívások, illetve a határszéli erodítményeknél alkalmazott regáti polgári munkások hazaszállítása családostól. Az erodítmények és csendorok létszámát megnövelték, a magyaroknál pedig megkezdodtek a razziák és házkutatások. 21-én éjjel a helyorség az összes kaszárnyát kiürítette, és a parancsnokság irattárát is elszállították. A határszéli falvakból élelmiszert, gépkocsikat, lovakat rekviráltak. Az erdélyi hadtesteken kívül nagyarányú behívások történtek a regáti és a besszarábiai hadtestekhez is. A mozgósított hadsereget a Szatmár-Máramarossziget, illetve Szatmár-Nagyvárad vonalra koncentrálták. A beszámoló szerint a "pánikszeru menekülés” 1939. március 17-22. között zajlott. Calinescu miniszterelnök tagadta, hogy általános mozgósításról volt szó, csak néhány korosztály behívását említette. A katonakönyvekbe háromféle cédula volt beragasztva, a három mozgósítási fokozat szerint - jelentette a kolozsvári konzul. A fehér azt jelentette, hogy a további intézkedést otthon kell bevárni, a vörös-cédulásoknak azonnal jelentkezniük kellett a csapattesteiknél, a sárga cédulával rendelkezokre mozgósítás esetén a legelsok között került sor. A Kolozsvár környéki behívásokra akkor került sor, amikor a német követelésnek eleget téve, Románia aláírta a német-román gazdasági egyezményt. Itt a behívások az egykori osztrák-magyar hadseregben tiszti rangot elért magyarokat is érintették. A NUF fotanácsának ülésén - melyen az MNK vezetoje is jelen voltak - Calinescu azt állította, hogy a csapatoknál a behívottak négyszerese jelentkezett, jelezve, készek megvédeni az ország határait. Márciusban Anglia bejelentette: garantálja Románia határait. Általános magyar vélemény volt az, amit Londonban Utassy katonai attasé megjegyzett 1939. június 3-án, az ugyanis, hogy a románok az angol garancia megadása óta még

74

jobban elzárkóztak mind a Magyarország felé való közeledéstol, mint az erdélyi magyar kisebbségi panaszok orvoslásától. Utassy arra utalt, hogy a Kárpátaljára történt bevonulás után a magyar kormány kisebbségi szerzodés megkötésére tett javaslatot, amit Románia visszautasított. Az MNK résérol április 19-én Bánffy Miklós és Szász Pál emlékiratot adott át II. Károlynak, amelyben az újabb magyar sérelmeket foglalták össze. Az egyik új sérelem az volt, hogy a mozgósítás idején magyarok lakásait, rádióját, intézményeit foglalta le a román katonaság. Barcza londoni követ az angol hadügyminiszter részérol megerosítést nyert azon véleményében, hogy Románia az angol garancia óta még inkább mellozi a kisebbségi kérdés rendezését. Bárdossy bukaresti magyar követ az év folyamán több érdekes beszélgetést folytatott a román külügyminiszterrel, Gafencuval a kisebbségi kérdésrol és a két ország viszonyáról. Gafencu nem tagadta, hogy az MNK emlékirata valós sérelmeket tartalmazott. (A magyarság a neki tett ígéretben bízva csatlakozott a Fronthoz.) Azt állította, hogy sem neki, sem a román kormánynak még nem volt ideje foglalkozni a kisebbségi szerzodésre vonatkozó magyar javaslattal, és hangsúlyozta az erdélyi magyarság vezetoivel, az MNK tagjaival meg tudják magukat értetni, a magyar kormánnyal annál kevésbé. Arra hivatkozott, hogy Budapest Belgrádot elonyben részesíti Bukaresttel szemben. Ennek ellenére Jugoszlávia hallani sem akart semmiféle kisebbségi szerzodésrol és a bledi egyezmény megújítását javasolta. A legközelebbi érdemi beszélgetésre Bárdossy és Gafencu között június 26-án került sor. Gafencu szemrehányást tett, hogy Gróf Csáky István magyar külügyminiszter csak azért javasolta a kisebbségi szerzodést, hogy annak román elutasítása után azt mondhassa Londonban és Párizsban: a román fél nem hajlandó a jóviszony megteremtésére! Bárdossy azt kifogásolta, hogy a román kormány nem lép fel határozottan a helyi túlkapások ellen. "A kisebbségi szerzodésre nem a magyar kormánynak van szüksége. Az ilyen szerzodés megkötésétol azt reméltük volna - mondotta -, ahogy az erdélyi hatóságok végre megértik, hogy maga a román kormány most már nemcsak ígéri, de egyenesen kötelezettséget vállal, ennek folytán akarja is a kisebbségi jogok komoly tiszteletbentartását". Az MNK álláspontja is az volt, hogy a magyar kisebbségeket pozitívan érinto változások újból a külföldnek szóltak, s propagandaszerepet szántak azoknak. Például a kormány az 1939-40-es tanévben 20 millió lejt utalt át a költségvetésbol a magyar felekezeti iskolák részére. Továbbá az 1939. májusi népiskolai törvénybol kimaradt a névelemzésre vonatkozó rész. Az MNK észérol a miniszterelnök kihallgatásán kérték, hogy mentesítsék a nem román állampolgárságú magyarokat a úgynevezett idegen illeték fizetése alól. Kifogást emeltek amiatt, hogy a magyar közalkalmazottakat tömegesen telepítették át Erdélybol a Regátba, Besszarábiába és Dobrudzsába.

Az MNK az 1939. júniusi választások alkalmával a kormánnyal kötött megállapodást. Ennek értelmében 12 képviseloi és 5 szenátori helyre

75

számíthatott (az új választási és közigazgatási törvény szerint Brassó és Háromszék megye, mint Bucegi tartomány része nem küldhetett képviselot a parlamentbe). A Népközösség jelöltjeire 16.000-rel több szavazatot adtak le, mint 1937-ben. Ezzel hat szenátori és kilenc képviseloi mandátumhoz jutottak. Ezúttal nem politikusok, ügyvédek¸ hanem magyar szakemberek kerültek be a parlamentbe. A magyar képviselok a trónbeszédnek azon részére, miszerint a király a törvényes keretek között biztosítani fogja a kisebbségek gazdasági, szellemi és kulturális fejlodését, s a kormány ezt a feladatot teljes oszinteséggel fogja teljesíteni, azt válaszoltak, hogy a kisebbségi statútumot emeljék törvényerôre. Szeptember 21-én az MNK vezetosége egy közel 100 oldalas emlékiratot készült átadni Calinescunak, akit ezen a napon gyilkoltak meg a vasgárdisták. Az emlékirat több fejezetbol állt. Az elso azokat a rendelkezéseket, törvényeket gyujtötte össze, amelyeket a helyi hatóságok elszabotáltak, a második egy 19 pontos lista, amelyre viszont kormányszinten tettek ígéretet a január 17-i megállapodásban: a harmadikban az e megállapodással ellentétes intézkedéseket gyujtötték össze; a negyedik a Nemzeti Újjászületési Frontba való belépés utáni sérelmeket tartalmazta. 1939. augusztus 17-én, a sinaiai magyar-román gazdasági tárgyalások idején újabb határincidens történt Gesztnél. Román verzió szerint tíz magyar járor megsértette a román határt, és román részen megtámadott két embert. Az egyiket lelotték, a másik megsebesült. A jelentés megállapítja, hogy május óta ez a 15. ilyen típusú incidens. A magyar katonai ügyész vizsgálata után kiderült, hogy három román határor tévedt magyar területre (almát szedtek), és ok támadtak a lefegyverzo magyar járorre. A román fél kénytelen volt elfogadni a vizsgálat eredményét. Jugoszláv részrol vetették fel, hogy nem lenne-e célszeru¸ ha Magyarország és Románia kölcsönösen csökkentenék a határon lévo katonai alakulatok létszámát. Egyben felajánlották a jugoszláv kormány közremuködését. Szeptember 28-án Rasic követ közölte, hogy Gafencu elfogadta a csökkentésre vonatkozó javaslatot és a román kormány hajlandó a felemelt létszámú csapattesteknél a már megkezdett elbocsátásokat az állomány 30-35 százalékára fokozatosan végrehajtani. Magyar részrol kijelentették: a szabadságolások mértékét 30-ról 50 százalékra növelték. Az 1939. szeptember 29-én megkötött német-orosz „barátsági és határegyezmény”, - a Molotov-Ribbentrop-paktum-napirendre tuzte a besszarábiai és bukovinai kérdést. Románia tisztában volt azzal, hogy a Szovjetunió elobb vagy utóbb javasolja a román-szovjet határ módosítását, és legtöbben már akkor remélték: ha lemondanak ezekrol a részekrol, akkor elnyerik a szovjetek támogatását a más irányból, azaz Bulgária és Magyarország részérol jelentkezo igényekkel szemben. Sztójay berlini követ hasonló információval rendelkezett. Egyik bizalmi embere a Románia és Szovjetország közötti tárgyalásokról értesítette. Gafencu november 29-i, a román parlament külügyi bizottsága elott mondott

76

beszédében kiállt a román-szovjet békés kapcsolatok mellett és a Duna-medence jövojével kapcsolatban a következoket jelentette ki: egy olyan állam helyébe, amely kisebbségekbol volt összetéve, amelyben az uralkodó nemzet maga is kisebbség volt, olyan nemzeti államokat teremtett - köztük Magyarországot, - amelyek életképesek és teljesíteni tudják a békés rend fenntartására irányuló hivatásukat. Megelégedéssel állapíthatjuk meg, hogy Magyarország Jugoszláviával szemben felismerte ezt azt igazságot, s reméljük, hogy Romániával szemben is el fogja ismerni. Bármilyen legyen is, ez a természetes rend, nem lehet többet változtatni rajta. A trianoni békeszerzodés által ütött sebeket nem lehet a nemzetiségi elv és a nemzeti államok lerombolásával meggyógyítani, hanem csak ezeknek az államoknak eyüttmuködésével, amelyeknek közös célja, hogy megerosítsék független nemzeti létüket. Maguknak a kisebbségeknek is békés szerepet kell betölteniük, amelyet nem szabad, hogy külso bujtogatás megzavarjon". Decembere 11-én Bárdossy elott Gafencu megerosítette: Magyarország a Szent István-i birodalomról álmodozik, ami azt jelenti, hogy Erdély egész területére igényt formál. Románia azonban lemond Besszarábiáról, lemond Dobrudzsáról, de Erdélyt”, amely a román nép bölcsoje, nem hagyja: ezt a területét, ha kell legutolsó csepp véréig megvédi". A bukaresti magyar katonai attasé tudni vélte, hogy Argetoianu miniszterelnök novemberi bukásában külpolitikai koncepciója játszott nagy szerepet. Argetoianu abból kiindulva, hogy Románia nem képes három harcvonalon szembeszállni szomdszédai területi igényeivel, hajlandónak mutatkozott egy olyan kompromisszumos megoldásra, hogy részben kielégíti azok területi igényeit, a szovjetek számára Kelet-Besszarábia, Bulgária számára Dél-Dobrudzsa, és Magyarország számára a határ menti zárt magyar lakosú területek átadásával. Argetionau jó benyomást tett a magyar követre. Egy korábbi, október 3-i látogatása alkalmával a miniszterelnök felvetette a német és a szláv "tenger” között a magyar és a román nép összefogását, és emlékeztetett: ha Oroszország eloretör, annak meglesznek a következményei az összes közép-európai országra nézve. Argetoianu bukása után a király Tatarescut bízta meg kormányalakítással, aki kormányprogramjában ígéretet tett a kisebbségi törvény elfogadására. Egyúttal felkérte a kisebbségek vezetoit az együttmuködésre. Bánffy Miklós 1940. január 6-i keltezésu emlékiratban foglalta össze a kormány és az MNK egyezménye óta eltelt ido kisebbségi politikáját. Eloször az eredményeket vette számba. 1) A Magyar Népközösség szervezeteinek kialakulása elé nem gördítettek akadályt. 2) A felekezeti tanítókat államsegélyben részesítették. 3) Mintegy 80.000 személy állampolgársági ügyét rendezték. 4) Elismerték a királyhágómelléki református püspökséget. Bánffy azonban szükségesnek látta hangsúlyozni, hogy a kormánynak fenti jóakaratú rendelkezései és intézkedései ellenére is a magyar kisebbség helyzete nem javult, sot bizonyos tekintetben súlyosbodott..” Ezután a legégetobb” panaszok felsorolása következett. 1) Többezer magyar köztisztviselot bocsátottak el a román nyelv tudásának ürügyével, nyugdíj nélkül. 2) A magyarok nyugdíjaztatási ügye több hónapot vesz igénybe, és a nyugdíj komoly hányadát tartja vissza a nyugdíjpénztár. 3)

77

Folytatódott a magyar köztisztviselok áthelyezése Erdélybol. 4) A hivatalokban a magyarlakta vidékeken számarányukhoz viszonyítva nem megfelelo mértékben vannak képviselve. 5) Már húsz tanuló esetében (a hatvan fovel szemben) indíthassanak anyanyelvu osztályokat. A középiskolákban a diákok vizsgázhassanak az iskola nyelvén. Szunjön meg a felekezeti iskolák hátrányos megkülönböztetése. 6) A nemzetnevelésügyi minisztérium nyugdíjazta a hatvan évet betöltött tanárokat, de évek óta nem írt ki vizsgát új tanárok számára.. 7) A középiskolai tanárok is kapjanak államsegélyt. 8) A református és unitárus papok úgyszintén. 9) Rendezzék a katolikus intézmények és a román állam közötti vitás ügyeket. 10) Vonják vissza a nemzeti munkavédelemrol szóló törvényt, amely megakadályozta a magyar tisztviselok és munkások alkalmazását. 11) A kisebbségi iparosok is kapjanak iparengedélyt és mesterkönyvet. 12) A mezogazdasági munka, kereskedelmi és ipari kamarákba magyar tagokat is vegyenek fel. 13) Legyen szabad a magyar nyelvhasználat a közéletben, a közigazgatásban és az igazságszolgáltatásban. Vegyék le a magyar nyelv használatát tiltó táblákat. 14) Biztosítsák magyar polgármesterek és alpolgármesterek kinevezését. 15) Büntessék meg azokat a hatósági embereket, akik visszaéléseket követtek el. 16) Engedélyezzék az MNK üléseit. 17) Rendezzék a Csíki Magánjavak ügyét. Egy korábbi emlékirat a magyar kisebbségeknek a közigazgatási ágazatokban való részvételére tett javaslatát tartalmazta. A községekben a három választott tagból a magyar lakosság községbeli számarányának megfeleloen biztosíttatik: egy hely, ha a magyarság számaránya eléri a 30 százalékot; két hely, ha a magyarság számaránya eléri a 60 százalékot; három hely, ha a magyarság számaránya eléri a 90 százalékot. b.) városokban, amelyek nem megyei székhelyek, az öt választott tagból egy-egy hely, minden elért 20 százalék után; c.) városokban amelyek megyei székhelyek, a hét helybol egy-egy hely, minden elért 15 százalék után; d.) törvényhatósági joggal felruházott városokban a 12 helybol egy-egy hely minden elért 10 százalék után. A tartományi tanácsokban a magyar kisebbség számára a következo helyek biztosíttatnak: a.) a bucegi tartományban húsz helybol három, éspedig: ketto Háromszék és egy hely Brassó megyében; b.) Maros tartományban 18 helybol hét, éspedig: két-két hely Csík és Udvarhely megyékben és egy-egy hely Maros, Kisküküllo és Torda megyékben; c.) Szamos tartományban, a 14 helybol három, azaz egy-egy hely Kolozs, Szilágyi, Bihar és Szatmár megyékben; d.) Temes tartományban a tíz helybol ketto, éspedig: egy-egy hely Temes és Arad megyékben. A kisebbségi statútum úgy értelmeztetik és alkalmaztatik, hogy a községekben és városokban, ahol a magyar kisebbség számaránya eléri a 60 százalékot, a polgármester magyar legyen: ott pedig, ahol a magyarság számaránya 30 százalékot ér el, az alpolgármester legyen magyar. Szintén egy korábbi dukumentum a Kisebbségi Minisztérium nyolchónapos tevékenysége alatti vallás, és közoktatással kapcsolatos eredményeket sorolta fel 43 pontban. Ebbol kiderül, hogy 795 magyar nyelvu felekezeti iskola muködött. 158 állami

78

iskola vagy tagozat, ebbol 78+108 muködését kérésre engedélyezték, s a hatvan éven felüli tanárok nyugdíjaztatását leállították. A két forrás - Bánffyé és Kisebbségi Minisztériumé - sok ellentmondást tartalmaz. Más jelentések még kiegészítik azzal, hogy a kultúrzóna intézménye még létezik, vagy hogy a Csíki Magánjavak ügyének rendezése is várat magára; a nyelvvizsga le nem tétele miatt az elbocsátások sem szuntek meg. Mivel Tatarescu olyan nyilatkozatot akart kicsikarni az erdélyi magyarok vezetoitol, amellyel a külföld felé igazolni tudja, hogy elégedettek a kisebbségi politikával, 1940 elso hónapjaiban újabb engedményeket tett. Így elismerték az evangélikus szuperintendenciát, kártalanították a dévai csángó telepeseket. Március 14-én a magyar parlamenti csoport kimutatást készített a Kisebbségi Minisztériumnak. Ebben 28 olyan ügyet soroltak fel, amelyet rendeztek, és 29 olyat, amelyben még nem született döntés. Az elintézést nyert ügyekre hivatkozott. Dragomir kisebbségi miniszter 1940. április 18-i parlamenti beszédében, azt bizonygatta, hogy a kisebbségi politika Romániában annyira liberális, amilyenre Európában csak kevés országban volt példa. némely téren még a románlakta vidékeken a román elem hátrányára. Összehasonlítva: a németekkel könnyebben sikerült együttmunkálkodni - jelentette ki, - "míg a magyar kisebbség vezetoi figyelmen kívül hagyva az események erejét, feljogosítva érezték magukat, hogy ismételten panaszkodjanak azért a lassúságért, amellyel fontosabb sérelmei az orvoslás felé haladtak”. oket a közös sors.” Az év nyarán jelentos belpolitikai változások történtek Romániában: a király június 21-i rendelettörvényével átalakította a Frontot a "Nemzeti Pártjá”-vá, amelybe a magyarság már nem lépett be. A német sikerek a hadszíntereken a hazai németbarát politikai körök eloretörését vonták maguk után. Június 26-án pedig Molotov ultimátuma 24 órát adott Romániának, hogy Besszarábiából és Észak-Bukovinából kivonuljon. Románia kénytelen volt eleget tenni az ultimátumnak. Július 29-én általános mozgósítást rendeltek el - ezzel párhuzamosan július végére fejezte be a magyar hadero felvonulását a román határon - és a kormány élére a németbarát Gigurtu került. O és Manoilescu külügyminiszter két héttel Teleki Pál miniszterelnök és Csáky István külügyminiszter Hitlernél tett látogatása után, július 26-án érkezett Berchtesgadenbe, onnan Rómába. Hazatérve jelentette be a sajtónak Manoilescu, hogy Magyarország revíziós igényeit lakosságcserével szándékozik Románia megoldani, illetve kielégíteni, ami az álláspontot képviselte Románia részérol a Pop Valér vezette delegáció az augusztus 16-án megkezdett magyar-román tárgyalásokon Turnu-Severinben, ahol azonban nem sikerült megegyezni a két félnek, ezért Románia felkérte Németországot és Olaszországot a döntobíráskodásra a vitás területi kérdésben. Augusztus 30-án Bécsben, amikor a Belvedere palotában 2 óra 50 perckor felolvasták a nagyhatalmi döntést, miszerint Kolozsvár is visszatér Magyarországhoz, Manoilescu ájultan esett össze. A második bécsi döntéssel 43.591 km2-nyi. terület 2.195.546 lakossal visszakerült Magyarországhoz, ami Erdély területének 42, lakosságának 43 %-át jelentette. Részletezve: Szolnoko Doboka, Szilágy, Berszterce Naszod, Csík

79

vármegyék egészen, Maros - Torda, Udvarhely, Háromszék majdnem egészen, Kolozs megye keleti és déli részei kivételével, az un. "Észak-Edély" visszakerült Magyarországhoz.

Nemzetiségi megoszlás Észak-Edélyben

1941:

Nemzetiség Nemzetiség

szerint

% anyanyelv

szerint

%

magyar 1.380.506 53.6 1.343.695 52.1

német 44.688 1.7 44.508 1.8

román 1.029.470 39.9 1.069.211 41.5

zsidó 75.241 3.0

Megyei bontásban

Megye Magyar Román Zsidó

Beszterce-Naszód 10.01 71.2

Bihar 71.2 25.1

Csík 87.1 12.2

Háromszék 95.0 4.2

Kolozs 30.7 66.9

Máramaros 49.2 51.9 15.3

Maros-Torda 56.2 36.5

Szatmár 62.3 34.9

Szilágy 34.5 61.8

Szolnok-Doboka 22.5 73.2

Udvarhely 98.3 0.7

A nagyobb léleszámú városokban

80

Magyar % Román

%

Zsidó %

Kolozsvár 88.1 9.1 0.8

Marosvásárhely 94.5 3.9 0.4

Nagyvárad 92.0 5.2 1.4

Szatmár 92.2 4.6 2.4

Magyarok Dél-Erdélyben

Észak-Erdélyben a magyarság az anyaországhoz való visszatérést ünnepelte, Dél-Erdélyben másodrendu állampolgárból harmadrenduvé lett. A második bécsi döntés után Romániában maradt magyarság létét a következoképpen képzelte el: 1./ Bekapcsolódás a román-magyar bizottságok tárgyalásaiba mindazokban a kérdésekben, amelyek a dél-erdélyi magyarság helyzetével kapcsolatosak. 2./ Tökéletes viszonosság a magyarországi román és a romániai magyar-kérdés kezelésében. Például: a.) Mindaddig, míg "a visszamaradt magyarságra" nézve az 1925. évi magánoktatási törvény, az 1928. évi kultusztörvény s az 1939. augusztus 4-i kisebbségi statútum van érvényben, ugyanez alkalmaztassék a magyarországi románságra nézve; b.) román képviseloknek a magyar parlamentben való behívása maradjon függoben, addig, amíg a román kormány arányos számú romániai magyar vezetonek hasonló közjogi pozíciót nem biztosít; c.) teljes legyen a viszonosság a sajtó, gyülekezési jog, a munkavállalás, stb., vagyis a közélet és gazdasági élet minden vonalán. 3,/ Iskolai, kulturális és szociális feladatok és akciók az egyházak hatáskörébe utalandók. E célból a katolikusok Gyulafehérvárt, a reformátusok Nagyeden, s az unitáriusok Tordán központot állítanak fel. 4./ Gazdasági kérdésekben biztosítani kell az intézmények muködését.

81

5./ A megmaradt magyar pénzintézetek hozzanak létre egységes szervezetet, ebbe illeszkedjenek bele a budapesti nagybankok romániai fiókjai. 1940. szeptember-októberében - ezen alapelvekkel - a román hatóságok közvetve, vagy közvetlenül igyekeztek a magyarok elköltözését elomozdítani. Utasították például a gyárakat és iparvállalatokat, hogy állítsák össze a magyarok névjegyzékét. A bankoknál és vállaltoknál rögtön meg is jelentek a vasgárdista ellenorök az alkalmazottak és munkások nemzetiségi hovatartozásának felülvizsgálására. Másik mód a katonai, vagy munkaszolgálatra való behívás volt, amely alól késziséges kiadták a hatóságok a mentességet, ha az illeto lemondott a román állampogárságról. Az újoncok bevonulása november 20-ra volt kituzve, de többen bejelentették, hogy inkább átszöknek a határon, minthogy a román katonai szolgálatra vonuljanak. Az elkövetkezo hónapokban nyilvánvalóvá vált, hogy az optálásokat mind Magyarország, mind Románia hivatalosan is ösztönözte. A Magyar Közösség tagozatai tehetetlennek bizonyultak az áradatot megállítani. A román hatóságok azt terjesztették novemberben - még hivatalosan nem volt erre vonatkozó egyezmény - hogy náluk is lehet optálni, ha aláírnak egy nyilatkozatot, s azt a közjegyzo elott hitelesítik. A budapesti rádió felhívása Dél-Erdély tömeges méretu elhagyásának megakadályozására, nem jutott el az érdekeltekhez. A bukaresti magyar követség is felhívta Dél-Erdély tömeges méretu elhagyásának megakadályozására, nem jutott el az érdekeltekhez. A bukaresti magyar követség is felhívta a figyelmet, hogy a román hatóságok eljárása jogtalan volt, hiszen például az két ország között lebonyolítandó optálás ügyekkel kapcsolatos megállapodás hiányában, a vagyoni ügyek nem bonyolíthatók. Antonescu tábornok, aki 1940. november 9-én délelott 11 órakor fogadta a Magyar Közösség vezetoit, Gyárfás Elemért, Szász Pált, Teleki Ádámot kijelentette: amíg o a helyén van, addig a dél-erdélyi magyarság élete és vagyona biztonságban van. Utalt ugyanakkor arra, hogy az észak-erdélyi románüldözések miatt alig tudja megfékezni a Vasgárdát. Gyárfás Elemér és Szász Pál a következo ügyek intézését kérte: 1./ A magyar napisajtó helyzetének rendezései, ugyanis egyedül a "6 órai újság" jelenthetett meg. 2.( A Gyulafehérvári Római Katolikus Fogimnázium és Kollégium visszaadása. 3./ A magyar nyelven való telefonálás tilalmának feloldása. Gyárfás Elemére egyúttal kérte a magyar diplomáciát, hasson oda a magyar kormányra, hogy az akadályozza meg a románság kiutasítását és az Észak-Erdélybyol velük szemben elkövetett eroszakos cselekményeit.

82

Egyik jegyzék a másik után születet, mind Magyarországon¸ amely a dél-erdélyi magyarság sérelmeit foglalta össze, mind Romániában, ahol az észak-erdélyi románság hasonló súlyú és típusú panaszait sorolták fel. Erdély kettéosztásában szerepet játszó tengelyhatalmak nem hárították el a felelosséget magukról és több írásos ajánlást tettek azzal kapcsolatban, hogy kölcsönösségi alapon, miként lehetne a két ország között a kisebbségellenes politika miatt az egyéb, így a területi kérdésekkel kapcsolatos nézeteltérést mérsékelni, a kapcsolatokat normalizálni. 1941 nyarán a tengelyhatalmak egy német és egy olasz követbol álló különbizottságot küldtek ki Észak-, illetve Dél-Erdélybe, akik november végén fejezték be a vizsgálatukat és ennek eredményeit, valamint a vonatkozó kormányoktól kapott felvilágosításokat összefoglalva készítették el jelentéseiket kormányaiknak. Magyarországon 1942. március 29-én adták át a különmegbízottak összefoglaló jelentését, valamint a tengelyhatalmak ajánlását a kormánynak. A Minisztertanácsnak az ajánlásról készített beszámolója kiemeli, hogy "a magyar kormány szükségesnek látja felhívni a figyelmet arra, hogy a néhai Teleki Pál gróf kormánya magyar közvélemény fegyveresen megoldani, amely fegyveres konfliktusnak a kimenetele - Románia akkori belso zavaros helyzetét és hadseregének zilált állapotát tekintve - nem lehetett kétséges. A magyar kormány csak a tengelyhatalmak politikai érdekei elott meghajolva tért el ettol az úttól és fogadta el a tengelyhatalmak közvetíto jó szolgálatait. Teleki Pál gróf kormánya tehát nem kérte a tengelyhatalmak döntobírói közbelépését, hanem azt magasabb politikai érdekekbol elfogadta", A dokumentum - épp úgy, mint román megfeleloje - helyi túlkapásokról beszélt, minden mást román provokációnak és magyar jogos önvédelemnek nevezett. Egyben kifejezésre jutott a magyar kormány készsége, miszerint hajlandó közvetlen tárgyalásokra a román kormánnyal a "függo és kisebbségi kérdésekrol", mivel "szem elott tartja a tengelyhatalmaknak azt az érdekét, hogy a magyar-román atmoszféra megjavuljon". A különmegbízottak jelentésére és ajánlására adott válaszjegyzékben megjegyzésként szerepeltek a román kormánynak részékrol átadott ajánlásokkal kapcsolatos magyar kifogások is.

Dél-erdélyi magyarság helyzetérol Gyárfásék Antonescu államfonek átadott a sérelmeket tartalmazó 1940 november elején keltezett emlékirata után több tucat, kisebb vagy nagyobb terjedelmu panaszirat került a romániai, a magyarországi hivatalos szervek és a nemzetközi fórumok elé. A hatóságok akadályozták, hogy az MNK, mint a romániai magyarság érdekképviseleti szervezete szabadon fejthesse ki társadalmi, kulturális, gazdasági tevékenységét.

83

1941 júniusában a hatóságok egy bizalmas rendelkezése megtiltotta a magyar nyelv használatát, mind a magán, mind a hivatali életben. Bár a rendeletez hivatalosan visszavonták, a hatóságokkal való érintkezésben változatlan maradt a tiltás. Tilos volt a magyar nyelvhasználat a bel- és külföldi telefonbeszélgetésben. A magyar nyelvu postai küldemények hátrányosan megkülönbözteto tiltást az 1941.- szeptember 24-én feloldották, de a román posta változatlanul kezelte azokat. Az utazási engedélyek bevezetése egyértelmu volt a magyarság lakhelyhez kötésével. Az engedélyek kiadása a helyi csendorségtol függött, az a beteg, vagy iskolalátogatást is megtagadta esetenként. A magyar-román határ 20 km-s körzetében szintén engedély kellett az utazáshoz. A belügyminiszter . május 21-i 12.098. számú rendelete szerint az észak-erdélyi román menekülteket magyarlakta helységekben, magyar családoknál kellett elhelyezni, akik kötelesek voltak oket ellátni. 1942. június 7-én a román közellátási államtitkárság részérol kiadott élelmiszer és terményrekvirálási rendelet kizárólag a magyarokat érintette. Az 1942. szeptember 10-i 594.648, és az október 15-i 598.566 számú bizalmas rendeletében a román nagyvezérkar utasította a dél-erdélyi prefektusokat, hogy az erdogazdálkodásban alkalmazott tisztviseloket és munkásokat, helyben mozgósított állapotban, napszámosként kell alkalmazni. Aki ennek 48 órán belül nem tesz eleget, azt vagy el kell bocsátani, vagy katonai szolgálatra kell behívni. A román hadseregben szolgáló magyarok általános panasz volt, hogy a legalantasabb munkára használtak oket, drasztikus fenyíto eszközöket alkalmaztak, elégtelen volt a ruházat, rossz volt az elhelyezésük, nem volt kielégíto az orvosi szolgálat, tisztálkodási lehetoségek hiányoztak, a magyar nyelv használata miatt üldöztetéseknek voltak kitéve továbbra is. A magyar nemzetiséguek közönséges bunözokkel és vasgárdistákkal voltak bünteto ezredekbe besorolva; az addi katonai segédszolgálatot teljesíto, vagy munkaszádokba osztott magyar nemzetiségueket menetszázadokba osztották be, ahonnan oket, vagy elégtelenül kiképezve, vagy teljesen kiképzés nélkül frontszolgálatra alkalmazták, hogy a román nagyvezérkar /1942 sz. rendelete alapján a magyar nemzetiséguek a 20 %-os arányt a fronton bevetett egységeknél elérjék. A román munkaszázadokba behívott magyarok általános panaszai a következok voltak: a legnehezebb fizikai erokifejtést kívánó munkákra osztották be oket (alagút, vasútépítés), drasztikus fenyítoeszközöket, például botbüntetést alkalmaztak¸ füttetlen, az idojárási viszontagságoktól védelmet nem nyújtó barakkokban helyezték el oket, s az orosz hadifoglyokkal egyenloen kezelték oket. Amíg a románok mindössze 2-3 havi munkaszolgálatot teljesítettek, addig a magyar nemzetiséguek 9-10 hónapot szolgáltak megszakítás nélkül; s 50 év

84

közötti és annál idosebb magyarok egészségi állapotukra való tekintet nélkül történo behívása szintén szerepelt a panaszok között. Nagyvezérkar 221.453/1942. sz. rendelete alapján a magyar nemzetiséguek szabadságra nem bocsáthatók; csupán karácsonykor engedték oket haza 8 napra, hogy elkopott ruháikat kicserélhessék, míg mások 30-45 napi szabadságot élveztek. 1943 augusztusában folytatódott a magyarok munkaszolgálatra való behívása; az oszre alig volt olyan 501 év alatti férfi - tehát családfenntartó - aki valamelyik munkatáborban ne teljesített volna szolgálatot. A rövid szabadságról sokan nem tértek vissza, inkábba szökést választották. Az aradi konzul számolt be 1948. december 18-án az Alba-Sarata-i zászlóaljba osztva. Ezek összetétele: besszarábiai oroszok, büntetésbol beosztott románok és zászlóaljanként 25 %-ban a vezérkar rendelete alapján tényleges katonai szolgálatokat teljesíto magyarok, kb. 3000 fo. Novembertol német parancsnokság alá helyezve, több - összesen öt - zászlóaljat kivezényeltek a keleti frontra, ahol munkaszolgálatot teljesítettek. A brassói konzul, Zilahi-Sebess-Ghyczy Jeno külügyminisztertol a bukaresti követségen keresztül a munkatáborokban lévok, és az onnan hazabocsátottak ügyében kért támogatást, mert mint írta, a Magyar Közösség és a magyar egyházak akciói nem bizonyultak elégségesnek. (Budapest eredetileg 110 millió lej támogatást ígért, amibol 1944. elejéig 33 millió került kifizetésre.) A két kormány 1943-44 folyamán egyébként több jegyzéket váltott a magyar és a román munkaszolgálat "egyenlové tételérol". Így a magyar kormány elfogadta azt a javaslatot, hogy a munkaszolgálatot katonai alakulatnak tekintsék; hogy olyan százalékban állítsák össze azok nemzetiségi összetételét, amilyen százalékban az összlakosságban képviselve vannak; nem fogadta viszont el, hogy a mozgósítás idotartama nem haladja meg a 6 hónapot - amit egyébként Romániában sem tartottak be. A munkatáborok meglátogatása, a segélyek kiosztása nem ment minden nehézség nélkül. Errol a helyszínen mind Márton Áron katolikus, mind Nagy Ferenc református püspök-helyettes meggyozodhetett 1944-ben a Petrozsényban, Fogarason, Chitilában, Predealon, Livezeniben felállított munkatáborok meglátogatása alkalmával. Mert vagy az illetékes katonai hatóságok nem adtak engedélyt, vagy a szétosztandó dolgokat rekvirálták el a helyszínen. A brassói konzul részletes beszámolója az 1944 január végi állapotokat tükrözte. Nagyenyeden - mint a többi dél-erdélyi városban - egyre kevesebb volt a magyar. 22 diákból, akiket karácsonyra engedtek haza a katonaságtól, csak 2-3 tért vissza, a többi Magyarországra szökött. Több tanárt és magyar értelmiségit Galacra hívták be. Gyulafehérvár és környéke munkaszolgálatra behívott magyarjaiból alig engedtek haza - a Népközösség interpellált ez ügyben. Nagyszebenben a katonai rendorség és a kémelhárító szervek ellenorizték a magyarokat, egy Illyés nevezetu egyén és Gábor Jánosné kémkedési ügye ürügyén.

85

1944. február hónapban két munkaszolgálatos táborból tudósított szintén részletes beszámolóban az aradi konzulátus munkatársa. A Brád-dévai munkatábor két körzetében, mindegyikben 6-6 század található. A Brádra behívott 2500 munkaszolgálatosból 1000 magyar volt. 1944 januártól kezdodoen leszerelték azokat a magyarokat, akik 4 hónapnál hosszabb szolgálatot teljesítettek. A másik körzet központja Nyavalyásfalva volt, az ott lévo 4000 fo egyharmada magyar. Mivel a besszarábiai oroszok között kiütéses tífuszjárvány tört ki, a különbözo századokból a magyarok egy részét 1944. március 2-ig szabadságra küldték. A livezényi munkatáborban, 2200 magyar volt összesen, akik a Livezény-Bambest-i vasútvonal 32 km-es szakaszán teljesítettek szolgálatot. Itt nehezebb volt a szabadságolás, a Román Államvasutak ugyanis ragaszkodott a magyar munkaerokhöz. Sokakat 10, sot több hónapos egyfolytában eltöltött munkaszolgálat után sem engedtek haza. Hasonló panaszok érkeztek a román külképviselok részérol, hogy ti. 1944. júniusában 63.000 észak-erdélyi román volt munkaszolgálatra behíva. A diktatúrák Romániáját nem látszott befolyásolni az esetleges retorziók kilátásba helyezése az észak-erdélyi románokkal szemben. 1941-ben lakosságcserével ijesztgették oket, majd 1941. júliusában újabb katonai zónákat jelölte ki Dél-Erdély nagyvárosaiban a magyarlakta körzetekben. Míg 1940 májusában és 1941 májusában a lakhatási engedélyt ezekben a körzetekben minden további nélkül megkapták, 1941. augusztus 5-én közlemény jelezte: a magyarok és zsidók lakhatási engedélyét különbözo korlátokhoz kötik. A kérvény elutasítása kilakoltatással járt együtt. 1942-ben a katonai zónákkal kapcsolatos újabb szigorítás következtében sikerült ezeket a részeket "magyartalanítani", 1942-43-ban folytatódott a magyarok elbocsátása. Magyar céget továbbra sem jegyezték be, magyar nem kapott iparengedélyt, munkakönyvet - a magyar földmuveseket korábban, 1942-ben a gabonarekvirálás, 1943 novemberében az állatrekvirálás érintette súlyosan -; 1941-42-ben a diszkriminatív adókievetést csak Hunyad és Temes megyében alkalmazták, az ottélo szabad foglalkozású magyar nemzeti kisebbségi esetében, 1948 áprilisától ezt egész Dél-Erdélyre és minden foglalkozási ágban bevezették: az ügyvédtol kezdve a piaci árusig. Az adósok fellebbezési kéréseinek többségét elutasították. 1942 második felétol bizalmas központi utasításra Dél-Erdélyben szinte valamennyi ipari és kereskedelmi kamara megtagadta a magyaroknak a jogosítványok kiadását. Ugyanakkor a munkakamarák a munkakönyvek és az biztosítási könyvek kiadását, cseréjét a tanoncok szerzodésének regisztrálását tagadták meg. Az 1942. április 1-vel kezdodo pénzügyi évben a magyar szabadfoglalkozásuakat olyan magas adóval sújtották, amely az elozo évinek 4-30 szorosa is volt. A román kormány évek óta folytatta azt a gyakorlatot, hogy a megüresedett állásra megválasztott magyar lelkész nem kapott segélyt. Többeket sújtottak

86

ezen kívül a hadbírósági eljárással. A Kultuszminisztérium - 385 magyar származású pap kivételével - megvonta a félárú vasúti igazolványt tolük. A magyar egyházak adóterhei is aránytalanul nagyok voltak, amit az alábbi kimutatás is bizonyít:

1939/40 lei 1941/42 lei

Gyulafehérvári

püpükség

32.000 268.000

Batthyányi könyvtár 186 51.000

Nagyenyedi plébánia 4.171 39.783

Nagyszebeni

Ferencrendinôvérek

iskolája

121 140.920

Nagyszebeni orsolyák

iskolája

1.456 241.775

Katonai szükségletekre való hivatkozással számtalan magyar ingatlanát sajátították ki, kártalanítás nélkül. Nemcsak az iparosok, kereskedok nem kapták meg az engedélyt, hitelt, árút, hanem a dél-erdélyi magyarság egészét érintette, hogy 1943-ban esetenként és helyenként az élelmiszerek, élelmiszerjegyek kiosztásánál is hátrányosan megkülönböztették oket, illetve teljesen kizárták oket abból.Több memorandum érintette azoknak a magyar tisztviseloknek a panaszait, akiket a Regátba helyeztek. Nemcsak arról volt szó, hogy helyükre románok kerültek, hanem arról is, hogy az új körülmények között sokan inkább a bizonytalan egzisztenciát választották a Regátban, mint a magyargyulöletet. Visszahelyezésükre semmi remény nem volt. Annak ellenére, hogy 155 dél-erdélyi községben a magyarság aránya meghaladta az 50 %-ot, oda román tisztviseloket neveztek ki, akik nem ismerték a helybeliek nyelvét, szokásait. A városokban hasonló volt a helyzet.A katonai övezetekben és a határzónákban (ezek 10-30 km szélességben húzódnak a határ mentén) lehetetlenné tették a magyarok létét. A dél-erdélyi magyar felekezeti iskolák tanítói közül sokan már 1940 október-november hónapban elmenekültek, helyüket a tanítói képesítéssel nem rendelkezo lelkészek voltak kénytelenek betölteni. Mivel a hatóságok az ideiglenes tanítói engedély iránti kérelmet visszautasították, az a veszély fenyegetette a 26 református és a 2 római katolikus egyházi iskolát, hogy be kell szüntesse muködését.

87

A román magánoktatási törvény értelmében a felsobb középiskolákban hat, az alsóbb középiskolákban két képesítési vizsgával rendelkezo tanárokat kellett alkalmazni. A felettes hatóságok ezeket a vizsgákat igyekeztek elhalasztani. Például a népnevelési minisztérium 1942. október 28-án értesítette a gyulafehérvári püspükséget, hogy a magyar tanárok jelentkezhetnek a vizsgákra, 1943. januárjában a 25 római katolikus és református középiskolai tanár vizsgáról azzal utasították el, hogy csak román származásúak jelentkezhettek. A tengelyhatalmak különmegbízottainak ajánlása, és a rá adott magyar válasz központi kérdése volt 1942-ben az anyanyelvu oktatás biztosítása a kettéosztott Erdélyben. 1943-ban újabb elvonások következtek. Így 1943 májusában a közoktatásügyi minisztérium rendelete utasította az iskolafenntartó egyházi fohatóságokat, hogy - bezárás terhe mellett - legszigorúbban tartsák be a magánoktatási törvények azon részét, hogy egy taneros iskolákban kizárólag, több tanerosben többségében férfitanárokat alkalmazzanak. 1943 szeptemberében a kormány bizonytalan idore felfüggesztette a nagyenyedi Bethlen Kollégium fogimnáziumában és a brassói leánygimnáziumban és kereskedelmi iskolában a tanítást, ezt a magyar kormány rendkívül igazságtalan lépésnek tekintette.Emlékeztettek arra is, hogy milyen kérdésekben várnak azonnali intézkedést: 1./ Adjanak lehetoséget a magyar iskolafönntartó egyházaknak arra, hogy az állami iskoláknál a hadbavonult tanerok helyettesítésénél alkalmazott megoldást vehessék igénybe. A dél-erdélyi magyar iskolafenntartó egyházak számára tegyék lehetové, hogy alkalmazzák tanár-, illetve tanítóként a nyugdíjazott magyar nemzetiségu tanítókat és tanárokat. Képesítéssel nem rendelkezo tanítók hiányában engedjék meg, hogy a magyar hitfelekezeti iskolákban teológiát, és középiskolát végzett egyének taníthassanak. A nagyenyedi református fiú, a nagyszebeni római katolikus tanítóképzo intézetben nyert okleveleket ismerjék el teljes jogúnak, az állami iskolákban való alkalmaztatásra jogosító érvényunek. A dél-erdélyi iskolafönntartó hatóságokat hatalmazzák föl arra, hogy fiú-középiskoláikban noi, leány-középiskoláikban pedig férfi taneroket alkalmazhassanak és ezek alkalmazása ne köttessék évrol-évre kérendo engedélyez. 2./ Tekintsenek el Dél-Erdélyben az un. képesítési vizsgák letételétol a felekezeti magyar iskolák tanárai vonatkozásában, és hogy az iskolák nyilvánossági jogát és tanáraik véglegesítését az említett vizsgához kötik. 1943-ban történtek bizonyos lépések az irányban, hogy a két ország képviseloi leüljenek a tárgyalóasztalhoz. Mihai Antonescu miniszterelnökhelyettes 1942. december 29-én kijelentette a bukaresti magyar ügyintézo elott, hogy o mindig óhajtotta a jószomszédi viszonyt Magyarországgal és kész a problémák rendezésére, és ezt az olasz követnek is tudomására hozta. Állítólag ebben a szándékában támogatta Antonescu marsall is, bár o korábban kijelentette: a bécsi döntés alapján nem ül le a tárgyalóasztalhoz Magyarország képviseloivel.

88

1943. január 6-án, majd február 17-én megismételte a megjegyzésre vonatkozó kijelentést, nem utolsó sorban a két országot egyformán fenyegeto szláv veszély miatt, de o is azon az állásponton volt, hogy a két ország "kölcsönös egyetértéssel, egymásközti tárgyalások útján revízió alá kell" vegye a bécsi döntést: A magyar követ természetesen azonnal kijelentette: a függo kérdésekrol csak a második bécsi döntés alapján hajlandó hivatalosan tárgyalásokba bocsátkozni a magyar kormány, ugyanakkor javasolta, hogy a két fél kezdje el a "kötelezettség nélküli és kormányon kívüli" tárgyalásokat. Magyar részrol Bánffy Miklóst, román részrol a miniszterelnök-helyettes Mironescu külügyminiszer személyét javasolta. Egyetértését fejezte ki, hogy a kisebbségi kérdést a kölcsönösség alapján kell rendezni. A tengelyhatalmak budapesti követei kívánatosnak találták azt, hogy a két ország hajlandónak mutatkozott - mégha nem hivatalosan is - tárgyalóasztalhoz ülni, amely cselekedetett ok is sugallták egyebek között. Hogy ti. a korábbi, helyszíni szemléjük során elkészített jelentésükben és ajánlásaikban foglaltak egy részét a két kormány közvetlenül is el tudná rendezni. Miután a román kormány három alkalommal is javasolta a tárgyalásokat, az elol magyar részrol nem lehetett elzárkózni, hiszen elfogadták a szláv veszély tényét, hogy dél-erdélyi magyarság sorsán ezzel is enyhíteni lehet, s hogy a tengelyhatalmaknak s ez állt az érdekében. A Bánffy Miklósnak szóló utasítás aláhúzta: "Nagyméltóságod küldetésének lényegét abban látom, hogy igyekezzék Mironescu elott kidomborítani, hogy országaink közötti közeledésre eloször atmoszférát kell teremtei, mégpedig ahogyan Antonescu magát kifejezte, tettekkel. Ezek a tettek pedig abban állhatnak, hogy a bécsi döntéstol függo számos kérdést, amelyek a két ország közötti szomszédi viszonyból folynak, mielobb tárgyalás útján rendezzük s ezzel egyidejuleg lehetové tesszük a kisebbségek helyzetének kölcsönös megjavítását kiindulva a tengelyhatalmak különmegbízotti ajánlásaiból. E kérdések rendezése az magyar kormány álláspontja szerint alkalmas lenne a két ország között oly atmoszféra teremtésére, amelyet a magyar kormány, de a tengelyhatalmak korányai is óhajtanának. Amennyiben románrészrol ezzel szemben azt a felfogást vallanák, hogy viszonyunk csak gyökeresen javítható meg, úgy kérem erre vonatkozó elgondolásaikat meghallgatni elvi álláspontunk ismételt hangoztatása mellett ezeket ad referendum venni."Bánffy-missziója nem járt sikerrel - az erdélyi kérdést - ahogyan Maniu javasolta - nem lehetett kikapcsolni egy félhivatalos, vagy egy hivatalos magyar-román megbeszélésbol. Bánffy Miklós látogatása tájékán a marsall - így július 18-án megtartott beszédében - Nagyszebenben kijelentette: fokozni fogja a Magyarország elleni propagandát. Épp az Universulban jelent meg Bánffy utjáról egy meglehetosen gúnyos írás 1943 augusztus 21-én, amely arról szólt, hogy "egy bizonyos országból egy tiszteletreméltó külseju öregebb úr jött félig hivatalosan, félig nem, ahogy a románokat mézes-mázos szavakkal meggyozze a kibékülés szükségességérol. Természetes, hogy úgy ment haza, ahogy jött. Senki egy centiméternyit sem ingott meg." A magyar-román megbeszélések sorsát, illetve az 1943 nyarán a nyugati hadszíntéren bekövetkezett változásokat jelzi az a

89

Mihai Antonescu részérol leadott interjú, amelyet októberben több román lap leközölt. Ebben a miniszterelnök-. helyettes a Magyarországot tette felelossé azért, mert a két országnak nem sikerült közelebb kerülni egymáshoz.

Román-magyar közeledés 1944-ben 1944. január 8-án délelott az a fogadás, amelyet Juliu Maniu tartott 70. születésnapja alkalmából a bukaresti Str. Sfintilor 10. szám alatti lakásán, a kiugrás egyik elokészíto megbeszélése lett. Maniunak birtokában volt Benesnek az 1943. decemberi Sztálin-Molotov-Benes megbeszélésérol beszámoló levele, amely alkalommal Moszkvától Magyarország példás megbüntetését kérte Benes és - többek között - a román területi igények maximális kielégítését. A fogadáson jelen volt Lupu (Nemzeti Parasztpárt), Graur, a betiltott Adavarul zsidó foszerkesztoje, Carandino, több lap tulajdonosa, akit három hónapig Tirgu-Jiuba internáltak, Bosca Malin, a Curentul erdélyi szerkesztoje, valamint volt miniszterek, és több liberális párti politikus is, így Angelescu volt kultuszminisztere, Dinu Bratianu és B.B. Bratianu. Különös értelmet nyertek - jelezte a bizalmat és azt a szerepet is, amit Maniunak szántak - Angelescu köszönto szavai: "Ön az egyetlen ember, aki az események háborgó tengerén kivezeti a mi csónakunkat..." Maniu a köszöntokre adott válaszában nemcsak azt hangsúlyozta, hogy a Nemzeti Paraszt Párt sem II. Károly király, sem Antonescu marsall diktatúrája elott nem hajolt meg, és a népekbol választott felelos és demokratikus kormány híve, hanem azt is, hogy - és erre vonatkozóan hivatkozott a nyugati országok ígéretére- egyetlen egy román területrol, különöse pedig Erdélyrol sohasem fognak lemondani. Rendkívül tanúságos volt Forrai találkozója 1944. január 23-án délelott fél 11 és 12 között Maniuval, aki három dolgot gyulölt következetesen: a németeket, a liberálisokat és II. Károly királyt és környezetét. Velük szemben idonként hajlandó volt a magyarokkal való megegyezést keresni, elottük az autonóm Erdély gondolatát, vagy a középeurópai föderáció reményét megcsillogtatni. Maniu - írta Forrai jelentésében - 100 %-ig meg van gyozodve a német veszteségrol, az angol-amerikai-orosz gyozelemrol. Se Románia, se Magyarország helyzetét nem látja rózsásnak, de ami Magyarországot illeti még súlyosabb helyzetben van. A két nép közeledése, kiegyezése az erdélyi kérdés megoldása nélkül lehetetlen - mondotta Maniu - és egyáltalán nem hagyott kétséget afelol, hogy az erdélyi kérdés "megoldása" nem lehet más, mint az 1940. augusztus 30. elotti határ visszaállítása. (Besszarábiát és Bukovinát ugyanakkor "leírta" Maniu). A két népnek pedig - húzta alá többször - azért kell kiegyezni, hogy együtt lépjenek ki a háborúból. " Magyarország szempontjából igen fontos volna, ha megtalálná a kibékülés lehetoségét összes nemzetiségeivel..., hogy a háború utáni konföderációban megkaphassa az ot megilleto helyet." (Maniu után nagy politikai ellenfele, Petru Groza volt az, aki a föderáció reményével kecsegtette Magyarországot). A "magyarbarát" közeledést, megegyezést kereso jelenségek közül kiemelkedik dr. Teofil Vescan "Az erdélyi szellem" címu írása, amely a Timpul 1944. február 6-i számában jelent meg."Az erdélyiek számára az

90

igazolt szenvedély tárgya egész Erdély, minden tarka változataival, mindazokkal, akik képesek faji és vallási különbség nélkül az igazi erdélyi szellemet képviselni. Az igazi erdélyiek nem tanúsítanak soviniszta magatartást. Megértok egymással szemben, úgy, mint ahogy a múltban, annyi éven keresztül, a legteljesebb összhangban, teljesen függetlenül a kor hivatalos szellemétol.... Az erdélyiekre egy kötelesség vár: a történelmi határozat nem lévén kezünkben, ki kell hangsúlyozni energikusan mindazokat a a megnyilvánulásokat, amelyek az igazi erdélyi szellemet képviselték. Így nézve a dolgokat Kós Károly kijelentései, amelyek az év folyamán a kolozsvári "Termés”folyóirat ankétja alkalmával jelentek meg, az erdélyi sors legjobb útján levoknek tunnek fel. "Ezen ritka bátorságot eláruló kijelentések félreértelmezése egyáltalán nem használna az erdélyi oslakók közmondásos objektivitásának. Ezeket a sorokat azzal a meggyozodéssel írtam, hogy az Erdélyben megvalósítandó szintézis a Dunavölgye pacifizálásának eszköze lesz és talán az egész Dél-Kelet-Európáé is akkor, ha az utolsó órában az erdélyiek szavát is meghallgatják". Március elején Maniu Aradon vezeto román politikusoknak is megmutatta Benes levelét, amely abból a szempontból is figyelemre méltó, hogy jelzi: miért is hangoztatta Maniu és Groza a "legteljesebb egyenloségen alapuló" román kisebbségi politika fontosságát. "Románia nem csak elvesztette területeit kapja vissza, de az esetleges lecsatolandó bessszarábiai és bukovinai részekért nyugaton remélhet kárpótlást. Ennek elofeltétele az abszolút demokratikus uralom és a kisebbségek teljes egyenjogúsítása minden vonalon. Továbbá az is, hogy az adott pillanatban a szövetségesektol kapott felszólításra Románia teljes hadseregével álljon rendelkezésre és a parancsokat habozás nélkül teljesítse." Nem másról volt szó tehát, mint arról, hogy Erdélyt csak az említett feltétel ellenében kapta vissza a Szovjetuniótól Románia. Maniu Észak-Erdély visszacsatolását, a teheráni konferencián elhangzottak alapján kész tényként kezelte, Bihar és Szatmár megyék Magyarország javára történo jelentéktelen határkiigazításától eltekintve. Magyarország német megszállása után Észak- és Dél-Erdélyben egyaránt felerosödött a németellenes összefogás gondolata. Észak-Erdélyben 1943 óta állandó kapcsolatban voltak a magyarországi és helyi háborúellenes erok; a Kisgazdapárt, a Parasztpárt, a Békepárt képviseloi rendszeresen megfordultak Kolozsváron. Az erdélyi hagyományokhoz híven - modern politikai fogalommal - népfrontos alapon ezeken a találkozókon szociáldemokraták, az Erdélyi Fiatalok, az Erdélyi Párt, a magyar egyházak képviseloi egyaránt megfordultak. Összehasonlítva: 1.) a dél-eredélyiek magatartása a németellenesség, a háborúból való kiugrás terén határozottabb volt az észak-erdélyieknél. Dél-Erdélyben ugyanis Szász Pálnak például pontos információi voltak a készülo román kiugrásról, mint ahogy az aradi és brassói magyar konzulnak is, hogy a németellenes román ellenzék tett bizonyos lépéseket a magyarság felé; 3.) a kényszermunkatábort, s egyéb üldöztetést megtapasztalt dél-erdélyi magyarság számot a német vereséggel, s azzal, hogy ennek milyen következményei lesznek Erdélyt illetoen, és arra hívta fel a figyelmet: az erdélyi magyarok jól

91

tennék, ha lépéseket tennének a románság felé. És erre pontosan Márton Áron hívta fel a figyelmet, aki - a magyarság életveszélyes helyzetben volt - 1946-ban aláírója és kezdeményezoje volt annak a beadványnak, amelyben a magyar egyházak, történelmi intézmények vezetoivel együtt tiltakozott, egy újabba Trianon ellen, s aki Párizsba szánta beadványában kimondotta: az erdélyi magyarok nem akarnak többé román uralom alatt élni. Világnézeti különbségre való tekintet nélkül - húzta alá a brassói magyar konzul - úgy vélekedtek 1944 áprilisában midon Brassó bombázása után újabb internálások történtek, hogy a magyarság lépéseket kell tegyen az erdélyi románok felé. Arról is szólt a jelentés, hogy a magyarországi német megszállást követoen ahogy szigorodtak a hatósági intézkedések a Regátból jött titkosrendorség segítségével a magyarok ellen, úgy enyhültek a zsidóság ellen hozott intézkedések olyannyira, hogy a Magyarországról menekült zsidók bejövetele elé nem gördítettek akadályt; 2-3 hónapnyi idot is adtak nekik, hogy továbbjutásukat megszervezzék. Így Antonescu Romániája, ahol 1940 júniusában, Bessszarábiából kivonulóban többszáz gyilkosságot követett el a román hadsereg, 1941. június 22 - 1941. szeptember 1. között, amikor az 1940-ben átadott terültek visszafoglalása megtörtént ember vesztette életét, így az észak-erdélyi 121.270 elpusztított zsidót leszámítva, az akkori Románia zsidóságának 43 %-át, 350.000 embert gyilkoltak meg a programokban, vagy az azonnali megsemmisíto táborokban, s ahol 1942 oszére már ki volt jelölve a regáti és a délerdélyi zsidóság deportálásának a napja, a magyar zsidók megmentoje szerepében tetszelgett. Forrai Tibor 194. január 28-i "Béketárgyalásokra való elokészületek Romániában" címu 24 oldalas tanulmánya az elozményeket tekintette át. Forrai úgy tudta, hogy Mihai Antonescu kezdeményezésére 1943. elején alakult egy, a "béke irodájában" elnevezésu bizottság a béketárgyalások munkálatainak koordinálására. A "béke irodájában" (Biroul pacii) találkoztak azok, akik ennek kidolgozására megbízást kaptak. 1943. március 6-án és 20-án elottük beszélt Mihai Antonescu a békérol történo elokészületekrol. Az iroda feladata propagandakiadványokban jelezni Románia ezen szándékát. A Román Tudományos Akadémiát Giurescu propaganda miniszter vonta be, ahol egy sorozat tanulmány készült el a dákorómai kontinuitás szellemében. Gusti professzor a Szociológiai Intézetben folytatott propagandát a magyarok ellen. A nagyszebeni egyetem tanárai, így Lupas és Dragomir fontos muveket jelentettek meg Erdélyrol. A Gheorghe Bratianu vezetése alatdt álló Általános Történeti Intézet adta ki az Erdélyrol szóló két-kötetes német nyelvu munkát. Mihai Antonescu, mint megindokolta, ezeknek az intézeteknek a tevékenysége nem kielégíto, nem elég hatékony, szemben a Svédországban, Svájcban megnyilvánuló hasonló magyar tevékenységgel szemben, amelyek - állította - természetesen teljesen meghamisítják Erdély, vagy a moldvai csángók történetét. Antonescu a "büró" ülésén 1943. március 20-án a következot mondotta: " Magyarország elérte, hogy az összes politikai és szellemi problémák terén egy szent egységet alkot, amelyben mindenki a közös sorsnak és a magyar jogok védelmének egyik tisztviseloje. Korlátlan bölcsességgel,

92

amelyet tisztelnünk és elismernünk kell, a magyar nép elérte, hogy a különbözo politikai irányok terén vezeto elitet teremtett, amely egységesen egy rendszert alkot. Ezenkívül elérte Magyarország, hogy jogainak kimutatásában, a propaganda, a dokumentációk és a holnapra szükséges anyag beszerzése szempontjából egy nemzeti programot alakított, úgy ahogy a jelen pillanatban Budapest és Magyarország valamennyi szellemi központja valóságos arzenál Magyarország jogainak megvédésére szolgáló anyag elokészítésében és Magyarország helyzetének minden problémával és hipotézissel szemben való kimutatásában." Mihai Antonescu miniszterelnök-helyettesnek a békére való elokészületekkel kapcsolatban a következo volt az elgondolása: fel kell hívni a figyelmet a román népnek az európai civilizációt szolgáló munkájára; Európát a szlávságtól védo funkciójára, saját földrajzi helyzetére, hogy ti. a Balkánnal - "a Balkán koronájának" nevezte Antonescu - a Baltikummal, Közép-Európával, azaz a szlávokkal, germánokkal, egyaránt érintkezik. Kiemelte a román olaj, a Fekete tenger gazdasági, stratégiai fontosságát, illetve hogy ezt is tudatosítani kel a nagyhatalmakkal. Nagy fontosságot tulajdonított annak, hogy a bécsi döntés érvénytelenségét bebizonyítsa, amely a "nemzeti jog szempontjából nem létezo, a nemzetközi jog szempontjából pedig kényszer”., Érvénytelen azért is, mert az azt elfogadó rezsimet, a nemzet érdekeit kifejezo államcsíny váltotta fel; a koronatanács nem a román nép kifejezoje volt. Antonescu egyébként 1941. január 11-én, majd április 23-án, illetve szeptember 15-én készített memorandumában jelentette be, hogy nem ismeri el a bécsi döntést, és rendkívüli módon számított arra, hogy a határon kívül élo románság támogatja az államhatárok helyreállítását.A román nemzeti célok érdekében teljes szabad kezet biztosított a szerzoknek: jogászoknak, történészeknek; oket a rövid cikkek publikálásától kezdve a nagy muvek megírására biztatta. E célból csak Román Tudományos Akadémia másfél millió lejt kapott, s csak erre a célra. A brassói konzul meg nem nevezetet titkos forrásra hivatkozva adott hírt az 1944. január 15-i bukaresti, Tatarescu volt miniszterelnök által összehívott értekezletrol. Annak jelentoségét jelzi, hogy 500 meghívott vett rajta részt; délelott Bukovina, Besszarábia és Moldova, délután Munténia, Olténia, Bánát és Erdély küldötteinek voltak megbeszélései. Ezeknek volt egy szigorúan titkos része, és egy, amelyrol a következot jelentette a magyar diplomata: 1.) Megállapodás történt Antonescuval, hogy az adott idopontban átadja helyét Tatarescunak; 2.) Ot bízták meg azzal, hogy az angolokkal felvegye a kapcsolatot; feléjük a török diplomácia a közvetíto a kairói értekezleten történt megállapodáshoz igazodva; 3.) A cél Észak-Erdély visszaszerzése, s ha lehet Besszarábia és Bukovina megmentése; 4.) Románia -Törökországgal egyidejuleg - teljes polgári és katonai erejével fellép Németország ellen.

93

A nagyfontosságú bukaresti értekezleten feltunt, hogy sem Maniu, sem Mihalache, sem Dinu Brátianu nem vettek részt - ok Brassóban találkoztak - pedig hasonló elképzelése vezette oket. Ezt követôen számolt be Hertelendy bukaresti követ a külügyminiszternek arról, hogy a katonai attasé a következokrol szerzett tudomást: "Isztambulban román kiküldöttek tárgyalásokat folytatnak szovjet megbízottakkal oly irányban, hogy Románia azon esetben, ha az orosz hadsereg a határaira ér, keleti tartományát (beleértve még Moldva egy részét, sot esetleg Dobrudzsát is) ellenállás nélkül feladja, feltéve, hogy az oroszok neki ennek fejében egész Erdélyt és Tiszáig terjedo magyar területeket, valamint a Kárpátalját biztosítják." S miközben január végén megkezdték Galac polgári lakossága kiürítését, itt és Konstancában erosen felemelték az állomásozó német katonaság létszámát, eléggé gyakoriak lettek a román-magyar határincidensek, s országszerte tudni vélték, hogy a kormány már csak tessék.-lássék tart ki Németország mellett, s mihelyt a határain az orosz csapatok megjelennek, nem folytatja a háborút. A brit hírszolgálatra hivatkozva jelentette Zilahi Sebes brassói konzul, hogy Stirbey herceg Törökországon keresztül március elején megérkezett Moszkvába, hogy ott a román kormány különbékéhez irányuló kérelmét eloadja. A Stirbey herceg által Maniuhoz eljuttatott szovjet feltételek a következoket tartalmazták: (e szerint a tárgyalás nem a román kormány, hanem az ellenzék (Maniu) és a szovjetek között folyna Ankarában) a román hadsereg szovjet vezetés alatt az átállás után felveszi a harcot a németekkel; a Szovjetunió kárpótlást követel Romániától (ezt a petróleumrészvények átadásával szerette volna a román fél fedezni); ragaszkodik az 1940 júniusi határokhoz, de Észak-Erdély átadását Romániának nem ellenzi. Maniu, aki ekkor nem tartotta lehetetlennek, hogy a magyarok betörnek Dél-Erdélybe, elfogadta a feltételeket, csak azt kérte, hogy a területi kérdésekrol végleg a béketárgyalásokon döntsenek. Mindezt abban a reményben, hogy Bukovinát visszaszerezheti Románia. Két fontos, május 20-i dátumú levelet kézbesített a futárszolgálat Sztójay Domének, a külügyminisztérium vezetésével megbízott miniszterelnöknek, egyiket az aradi konzulátusról, másikat Alsótömösrol. Az elsoben az újabb katonai behívásokról volt szó, amely a román nagyvezérkar bizalmas rendelete nyomán 20 %-ban a magyarokat érintette; a másokban Tatarescunak a marsallhoz és a politikai pártok vezetoihez intézett levelérol, az általa "nemzeti tanács"-nak nevezett koalíciós kormányról, amelynek feladata az királyság intézményének átmentése és a békekötés elokészítése volt. A magyar ideiglenes ügyvivonek tudomása volt arról a megállapodásról, amely június végén a Bratianu család birtokán, Florica községben jött létre a négy párt képviseloi, Dinu és Gheorghe Bratianu, Maniu, Popovici, Titel Petrescu (SZDSZ) Patrascahu (RKP) és Ralea között, arról hogy együtt lépnek fel a németek és Antonescu diktatórikus rendszere ellen. A július 22-i jelentésben a jövendo koalíciós kormány névsora tovább bovült, s hogy az un. demokratikus blokk kormányprogramja kidolgozás alatt van.

94

Visoianu küldetésérol is tudomást szerzett az Alsótömösre telepített magyar diplomácia, hogy ti.: 1.) egész Besszarábia és Észak-Bukovina átadandó a szovjeteknek 2.) Észak-Erdély visszakerül; 3.) kárpótlást csak a Szovjetuniónak fizet Románia; 4.) az angolok nem várják az azonnali átállást; 5.) a Szovjetunió azonban igen. Megyeri- Schwartz elso konzul, ideiglenes ügyvivo tudni vélte, hogy Visoianuezen utolsó pont megváltoztatása miatt utazott Londonba. Az egyik utolsó jelentés Alsótömösrol, Reményi-Schneller Lajosnak, a KM ideiglenes vezetésével megbízott pénzügyminiszternek 1944. augusztus 19-i keltezésu - tulajdonképpen két azonos dátumú dokumentumról van szó - és rendkívül gazdag információkban. Az elso Mihai Antonescuna Führer fohadiszállásán tett látogatásával kapcsolatos, hol Ribbentropnak megfogadta, hogy nem tárgyal többé a szövetségesekkel¸ viszatérése után azonban azonnal kapcsolatba lépett a semleges államokban levo román diplomatákkal, és épp ellenkezo utasításokkal látta el oket. Ami a román és a szovjet csapatokat illeti, utóbbiak lasinál voltak már, azonban - épp a tárgyalásokra valótekintettel Gafencu Svájcban folytatott megbeszéléseket a Szovjetunió képviselojével - felfüggesztették az offenzívát. Visoianu és Stirbey ezalatt Kairóban a szövetségeseket a romániai légitámadások beszüntetésére próbálta rávenni. Traub követségi tanácsos, ideiglenes ügyvivo második számú, augusztus 19-i beszámolójában Antonescu megbuktatásáról szóló elokészületekrol adott számot. Antonescu marsall a Führer fohadiszállásáról hazatérve beszámolt Mihály királynak útjáról, aki kifogásolta a németek felé tett újabb ígéreteit. Antonescu nem vonta le a következtetést és elhatározottnak látszott a háború folytatására. Traub arról is beszámolt, hogy egyrészt a Vasgárda összeszedte maradékerejét, azt remélve, hogy ha Antonescu távozik, a vasgárdisták, akik tisztán képviselik a német érdekeket, átvezetik a hatalmat, másrészt arra ösztönözte az ellenzéki pártokat, hogy megtegyék a dönto lépést, az augusztus 26-ra tervezett kiugrást. Hogy elobb következett be, annak tulajdonítható, hogy Ion Antonescu 1944. augusztus 23-án délelott elszánta magát, hogy kiadja a parancsot: Románia folytassa a háborút a Szovjetunió ellen, Németország oldalán!

Magyarellenes román atrocitások Észak-Erdélyben Az 1944. szeptember 12-i szovjet-román fegyverszüneti szerzodés eltörölte a második bécsi döntést, kimondotta, hogy Erdélyt (vagy nagyobb részét) visszakapja Románia”, és teljes katonai kapacitásával a Szovjetunió oldalán részt vesz a hitleri Németország elleni háborúban. Október 11-én, amikor Horthy Miklós megbízottai Moszkvában aláírták az elozetes fegyverszüneti feltételeket - magyar részrol reményüket fejezték ki, hogy Erdély kérdésében népszavazás dönt majd.

95

Románia kiugrása a háborúból megnyitotta az utat a szovjet hadsereg elott, Birlad, Bákó, Román, Tirgu-Neamt, Tecuci, Focsani, Buzáu után augusztus 29-én elérte Bukarestet. Másnap a román vezérkar döntött arról, hogy az 1. és 4. Hadtest, a fegyverszüneti szerzodésnek megfeleloen a 2. Ukrán Front keretében részt vesz a közös hadmuveletekben. Szeptember 5-ével kezdodoen, azon a napon amikor a 2. magyar hadsereg elindult Dél-Erdély visszafoglalására, Havasalföldrol kiindulva megkezdodtek a közös szovjet-román hadmuveletek Dél-Erdély és Székelyföld irányában. Szeptember 7-én ismét Birladnál voltak, ott 300 km-re nyugat felé fordultak, Brassó irányába. Brassótól északra, Sepsiszentgyörgy, Székelyudvarhely, Régen, Nagyenyed, Barót, Kohalom, a Nyárád völgye, az Aranyos, Maros, Küküllo övezte térségben, majd Torda alatt komoly harcokra került sor, különösen Tordánál, ahol szeptember 15-vel kezdodoen a magyar katonaság három hétig tartotta magát. 1944 szeptemberében egyfelol a magyar kormány rendelte el Észak-Erdély kiürítését, másfelol az elorenyomuló szovjet csapatok szorították ki a magyar közigazgatást. Romániában a minisztertanács szeptembere 27-i ülésén Maniu terjesztette elo a javaslatot: a felszabadított észak-erdélyi területek közigazgatását irányító kormánybizottság" megalakítására. A front háta mögött eredetileg rendfenntartás céljából alakultak meg a kb. 50 ezer fos félig civil, félig katonai alakulatok, az ún. Maniu-gárdisták, akik egy hónapon keresztül rettegésben tartották Erdély magyar lakosságát. Közel száz embert öltek meg, több ezer embert internáltak (összesen 40 000 forol volt szó), könyvégetés, látványos magyarverések, fosztogatások kísérték a „halál önkénteseinek" útját, Háromszék, Csík, Szilágy, Szatmár megyében. A magyarellenes atrocitásokban résztvettek - akképp a felelosségben is osztozniuk kellett volna - 1/ Maniu-gárdisták; 2/ a helybéli román közigazgatás (csendorség); 3/ a felfegyverzett lakosság (személyes bosszú tyúkperek vezették oket); 4/ augusztus 23-a után a román vezérkar utasítására az erdélyi zászlóaljak, amelyek a reguláris hadsereg kötelékébe kerültek; 5/ az újonc egységek, amelyeket azonnali operatív feladattal bíztak meg, pl. a helyôrségek alakításával. Ôket vetették be az un. ejtôernyôsök és magyar partizánok" ellen. A román-szovjet fegyverszünet nem elégítette ki a román politikusokat, akik Benes ösztönzésére akárcsak Csehszlovákiában azt szerették volna, ha a magyarokra kimondják a háborús bunösséget, minden következményével, így a kitelepítéssel együtt. Ezért lettek a batalioanele fixe, a voluntárok a megfélemlítés eszközei, hogy a magyarságot félelmében rávegyék az elmenekülésre, önként távozásra. A legveszélyeztetettebb régió Háromszék (30.000) fô távozott) és Csík (110.000-en távoznak 60.000 személy maradt)volt. Itt 1944 szeptember elején kezdôdött meg a kiürítés és azonnal berendezkedett a román közigazgatás. Rémuralom Észak-Erdélyben szeptember 22-én kezdôdött el, Dél-Erdélyben közvetlen augusztus 23. után, amikor kb. 50.000 személyt internáltak. Az okok között a nagy cél: a magyarok kiuzése mellett - Székelyföld ortodox templomainak megrongálása, vagy lerombolása -, a lakosság megvádolása a

96

románellenes partizán tevékenységgel - Szárazajtát is pl. "partizán falunak nevezték el" - és a személyes bosszú szerepelt. A kommunista párt befolyása alatt álló Egységes Szakszervezetek képviselôi 1944. október 14-i jegyzôkönyvében foglaltakat vették át a baloldal román és magyar sajtóorgánumai. A tényállás a következô volt. A Háromszék megyei Szárazajtán szeptember 25-én este harmincötöd magával megjelent Gavril Olteanu. A szárazajtajiakat alaptalanul a román hadsereg elleni buncselekménnyel vádolták meg. A faluban egy sebesült román tisztet ápolt és bujtatott Szép Albertné Olteanu azt állította: Szépné kifosztotta és megölte a tisztet. Megtorlásul 26 túszt kísértek az iskoláig, ahol hajnalban a falhoz állították ôket. Nagy Sándort az udvar közepén felállított tôkéhez kísérték. Négyszer emelkedett és sújtott le a bárd. Nagy András szerencsésebb volt: vele már másodszorra végzett a fejszecsapás. (A szerencsétlen emlékezetu fatönk sokáig állt a sepsiszentgyörgyi Székely Múzeum udvarán.) A többi áldozattal - nevük ellenôrizhetô a Scinteiában a román kommunisty párt napilapjában - Elekes Lajossal, Szabó Lajossal, Szabó Benjáminnal, Német Gyulával, Német Iszákkal, Málnási Józseffel, Szép Alberttal és Szép Albertnével, Szép Bélával, Nagy D. Józseffel, Gecse Bélával, Lázár Lászlóval fegyvergolyó végzetet. A román tiszt fia, amikor tudomására jutottak a történtek, bebizonyította: Oltcanu vádja nem volt igaz! Szárazajtán kívül az alábbi helységekben követtek el buncselekményeket: Árkos, Sepsiszentgyörgy, Kozmás, Szentkirály, Csíkszereda, Csíkszentlélek, Csíkkarcfalva. Dánfalva, Csíkmadaras, Csíkszentsimon, Gyergyószentmiklós. Csíkszentdomokos az október 8-án rendezett tömegmészárlásnak 11 áldozata volt: Tímár Sándor, Kósa László, Kurkó József, Szakács Antal, Szakács Imre, Zsók Lajos, Péter Albert, Bíró Lajos, Kedves Ferenc, Bodó Sándorné és a 84 éves György Józsefné - többen rokonai Kurkó Gyárfásnak, a Magyar Népi Szövetség elnökének, és Márton Áron katolikus püspöknek. A halottakat a Gábor-kertben temették el.. Háromszék és Csík megyét elhagyva a gárdisták, illetve ahogy még nevezték ôket: az önkéntesek, voluntárok, Kolozs és Szolnok-Doboka megyében tevékenykedtek tovább. A Kolozs megyei Fejérdbôl többször érkezett panasz. Kolozs és Szolnok Bobóka megyékben a legnagyobb volt az elhurcolt férfiak száma. E kétmegyébol a következô helységekbôl érkezett panasz a román csendôrök és az önkéntesek ellen: Bethlen, Kendilona, Kide (Kolozs m.), Bács, Szászzsombor (Szolnok-Doboka m.),Páncélcseh, Szászfenes (Kolozs m.), Magyarzsombor. Közismert, hogy a kiürítési parancs után Egeres munkássága akadályozta meg, hogy a németek felrobbantsák a Kolozsvár áramszolgáltatását is biztosító erômuvet. Mindenkit megdöbbentett a tragikus hír, hogy a negyvenedmagával garázdálkodó Hartia ôrmester október 22-én 13 személyt kivezetett a városból és hátulról agyonlövetett, meztelen holttesteiket az erdô szélén hagyták. (L. Scinteia 1945 január 26-i számát.) Kolozsvárról október 11. után 5000 férfit vittek el. Október közepén Szászfenes, Györgyfalva, Kajántó, Magyarlóna,

97

Válaszút férfilakosainak jelentôs részét ismeretlen helyre hurcolták, ugyanekkor - írta a Tribuna Pourului november 8-i számában Teofil Vescan - Nagyesküllôrôl, Nagyzomborról többen elmenekültek, mert agyonlövéssel fenyegették ôket. Bogaraban suhancok, Kolozson volt légionáriusok garázdálkodtak, Kriszturelben 15-én a papot román helybeliek mentették meg. Bodonkúton a nok voltak veszélyben. Atrocitásokról érkeztek még panaszok Borsa, Apahida, Vista, valamint Ördögfüzes (Szolnok-Doboka m.), Magyarpalatka, Kispetri, Doboka, Magyardezse, Bádok, Nagydevecser, Bánffyhunyad, Szászfenes, Csíkszentmárton községekbol, Maniu önkéntesei terrorizálják az erdélyi magyarokat, figyelmeztetett Ana Pauker a november 7-i nyilvános ünnepségen, és amikor 1944 november 13-án Petru Groza a Minisztertanács ülésén a kormányt tájékoztató beszámolója elhangzott, miszerint Észak-Erdélyt ellepték Maniu gárdistái, akik nyomán a bosszú, a vér és a halál jár. A XX. században mintha csak a hitleri idôk jártak volna, ártatlan székelyeket fejeztek le", a világ már értesült a tragikus eseményekrôl, amelyek súlyosan kompromittálták Romániát. Ezért másnap, 1944. november 14-én, az erdélyi magyar lakossága veszélyeztetettségére hivatkozva, a Szovjetunió részérôl felszólították a román hatóságokat, hogy 24 óra alatt vonuljanak ki Észak-Erdélybôl. I. Visinszkíj indoka akképpen hangzott: míg Romániában nem lesz egy a rendet, a demokráciát és a nemzetiségek egyenjogúságát garantáló kormány, fenntartják az átmeneti állapotot. 1944. november 14-én tehát Észak-Erdély a szovjet katonai parancsnokság irányítása alá került. 1945 január - 1946 április között tehát a demokratikusnak mondott Groza kormány idején tovább folytak a magyarellenes cselekmények. Földvár, Hidvég, Tirgu-Jiu gyujtôtáborai 1944 ôszén megteltek a dél-erdélyi magyarokkal. A szörnyu állapotok ellenére - naponta 20-25 ember halt meg tífuszjárványban - tovább folytatódott az erdélyi magyar és német lakosság internálása. 1945. január 22-én Erdôdrôl 170 református magyart vittek el, egy Bere nevu helységbôl 15 férfit ismeretlen helyre hurcoltak. 59 lakost, mint németet, Ukrajnába szállítottak. Nagyszokond, Krasznabéltek, Sándorfalva, Szilágysomlyó magyarjait januárban szintén mint svábokat deportáltak. Szamosújvárról május végén 53 személyt vittek el, Torda-Aranyos megyébôl 1000 magyar férfit vittek ismeretlen helyre: Caracalban 1945 közepén még mindig 43 magyar férfit és nôt tartottak fogva deszkabarakkokban, betegen, lerongyolódva, mindenféle vád nélkül, Szilágy megyében júniusban több százan nem térhettek vissza lakóhelyükre. A marosvásárhelyi Szabad Szó 1945. augusztus 2-i száma szerint hónapok óta Erdély valamennyi megyéjébôl érkezô panaszok valósággal elárasztották a Magyar Népi Szövetség irodáit. Gyalu, Kajántó, Ördögkeresztúr, Árpád,, Fogaras, Zsibó, Nyárszó, Teke, Debrádszéplak, Vajola, Mezôbánd, Mezôerked, Debrád, Petele, Gördényüvegcsur, Kis-Nyulas, Válaszút, Alsóbölkény, Mezôszokol, Magyaró, Oroszfája, Felfalu, Fülöpös, Gördényszentimre, Dicsôszentmárton, Désak, Szászfenes, Ördögfüzes, Tancs, Visa, Magyarókerek, Buza, Magyarfenes, Szamosfalva, Arapat, Nagyesküllô,

98

Dicsôszentmárton, Magyarmacskás, Mezôség, Bátos, Vajola, Vasaszentegy helységekbôl érkeztek panaszok. A városokban sem volt jobb a helyzet: Aradról magyarokat internáltak, Kolozsváron: a Rodout falán elhelyezett 48-as emléktáblát összetörték, a frontról hazatérô román katonákat ünnepélyesen fogadó magyarokat bántalmazták. Nagy Ferencet és Kovács Pált megölték, Jozaunitárius püspököt az augusztus 23-i ünnepségek után az utcán inzultálták, Marosvásárhelyen Teleki Könyvtár helyiségeibe román családokat akartak költöztetni, bántalmazták a magyar gimnázium igazgatóját, Pál Gusztávot. Szintén Kolozsvárról jelentették: többször megverték az Erdély címu lap rikkancsait a város román lakói, különösen a külvárosokban. Monostoron, Hostátban nap mint nap ki voltak téve a bántalmazásnak a magyar lakosok. Nagyváradról hasonló jelentések érkeztek. Szeptember és december között a következô helységekbôl érkeztek be panaszok: Nagynyulás, Magyarberkesz, Mezôsámsond, Székelykocsárd, Ludvág, Zalatna, Kajántó, Nagybánya, Nagysármás, Marosfalu, Csicsókeresztúr, Válaszút, Mezôszaba, Székelykeresztúr, Kebeleszentivány, Mezôpagocsa, Erzsébetváros, Szásznyire, Magyarszováta, Árpástó, Görbed, Patóháza, Medgyes, Magyarverét, Kajántó, Magyarlóna, Sztána, Bátos, Bonchida, Magyarfenes, Nagysármás, Marosfalu, Csicsókeresztúr, Válaszút, Mezôcsaba, Székelykeresztúr, Kebeleszentivány, Mezôpagocsa, Erzsébetváros, Magyarszováta, Patóháza, Magyarberét.. Magyar Népi Szövetség vezetôsége, amely az esetek többségét eddig is nyilvánosság elé tárta, 1946. március 6-án a következô levelet intézte Vasile Lucához: Több oldalról olyan jelentések érkeznek hozzánk, amelyek arról számolnak be, hogy a magyarság és köztük éppen a mi szervezetünk tagjai olyan megfélemlített helyzetben vannak, ami kizárja azt, hogy tömegeinket a demokratikus kormányunk mellett sorakoztassuk fel... Kérjük Pogacenu fôispánerélyes intézkedését, mert a fôispán erélytelenségének köszönhetô, hogy a magyarok ilyen állapotban vannak. Ezzel a kérésünkkel szolgálatot akarunk tenni a demokratikus kormánynak, mert a tömegeket az ô erélytelensége a reakció karmaiba kergeti. Számtalan panaszkönyv van birtokunkban, amelyeket a fôispánhoz továbbítottunk, de az ügyekben semmi komoly intézkedés nem történt. Ezeknek a garázdálkodásoknak éppen a magyar-román megbékülés szempontjából véget kell vetni. A magyar nép ellen törvénytelenségeket elkövetôkkel szemben a kormány alkalmazzon hathatós eszközöket. Itt az ideje, hogy a demokrácia ne csak jelszavakban, hanem a gyakorlatban is érvényesüljön". A katonai ügyészség Brassóban, 1945 áprilisában tárgyalta a Maniu-gárdisták egy csoportjának ügyét. Mig Bukarestben a néptörvényszék a háborús bunösök ugyanebben az idôben tárgyalt perében 28 halálos ítéletet hozott, itt Brassóban a következô ítéleteket hozták: Gavril Olteanu kapitány: élétfogytiglan. Barsan Trian, Stana Traian (ô végezte ki Szép Albertnét): 3 év. A többiek, mindössze néhány hónap börtönbüntetést kaptak.

99

A korabeli romániai baloldal, a Szövetséges Ellenôrzô Bizottság, a moszkvai román nagykövetség, a Romániában muködô angol katonai és diplomáciai kirendeltség vezetô munkatársai mind úgy látták: a Maniu-gárdisták észak-erdélyi magyarellenes terrorja indokolta, hogy a terület 1944. november 14. és 1945. március 13. között szovjet katonai parancsnokság alá került, s - átmenetileg - a román hivatalos szerveknek ki kellett vonulniuk innen. E tény elôtt maga Iuliu Maniu meglepetten állt. A. J. Visinszkij szovjet külügyi népbiztos-helyetteshez intézett tiltakozó levelében arra hivatkozott, hogy az intézkedés ellentétben áll a szovjet-román fegyverszüneti szerzôdéssel. Azzal indokolta a Maniu-gárdisták tevékenységét - újabban a román történetírás is -, hogy azok csak megbüntették a magyarokat a második bécsi döntés utáni románüldözésért.

Észak-Erdély kormánya

Kolozsváron 1944. december 1-jén a hiányzó központi hatalmat helyettesítendô, Észak-Erdélyi Központi Tanácsadó Testület néven ideiglenes koalíciós kormány alakult, abból a célból, hogy Észak-Erdély közügyeit minden külsô kényszerítô körülmény nélkül, saját erôbôl oldja meg". Részt vettek benne: az Erdélyi Románok Demokratikus Szövetsége (12 fô), a Román Kommunista Párt Észak-Erdélyi Tartományi Titkársága, a Szociáldemokrata Párt, a Magyar Népi Szövetség, a Szakszervezet (6-6 fô), az Ekésfront (4 fô), a Hazafias Szövetség, a Zsidó Demokrata Népi Szövetség, a Népvédelmi Egység (2-2 fô). Az Észak-Erdélyi (Központi) Tanácsadó Testület (ÉETT) "kezdeményezô", azaz törvényhozói és "intézkedô", azaz végrehajtó hatalommal bírt és minisztériumi hatásköru szakbizottságain keresztül tevékenykedett. Két fô feladata az erdélyi önkormányzat alapjainak lefektetése, és a közélet demokratizálásának megkezdése volt. Ezen túl biztosította az élet normális muködését, megszervezte a termelést és elosztást, fellépett a nemzetiségi összetuzésekkel szemben, népkonyhát állított fel, feloszlatta a csendôrséget, támogatta a háborúból és koncentrációs táborból hazatérôket. Az egyes bizottságok sürün üléseztek - a mindennapok gondjai tették ezt szükségessé. A Jogügyi Bizottságban azzal foglalkoztak sokat, hogy milyen is lesz a jövô Erdélye? Nem lehet más - húzta alá Bernád Ágoston -, mint 1. az országrész közigazgatási önkormányzatának biztosítása; 2. a nemzetiségi arányszám érvényesítése az élet minden területén; 3. a román, magyar és német nyelv állami nyelvként való elismerése. A Közoktatási Bizottság eredménye volt, hogy december 29-re elkészült az új iskolai törvénytervezet. Ez elismerte mind a romániai, mind a magyarországi tankönyvek használatát. Az ÉETT elsô válságát akkor élte meg, amikor összeütközésbe került a nemzeti parasztpárti Emil Hatieganu vezette Román Demokrata Szövetséggel, amely november 17-én közzétette kiáltványát: A Vörös Hadsereg felszabadította az erdélyi románokat a legsötétebb zsarnokság bilincsében töltött négy éves szenvedés után... eleget szenvedtünk ahhoz, hogy most mindazoknak a bunösöknek a megbüntetését követelhessük, akik felelôsek

100

szenvedéseinkért". December 27-én levélben szólították fel az ÉETT-et: írásban nyilatkozzon, hogy elismeri Románia jogát egész Erdélyre! Az ÉETT 1945. január 12-i válaszában ezt azzal utasította el, hogy a fegyverszüneti szerzôdés nyitva hagyta Erdély - legalábbis egy része - hovatartozásának kérdését. A vita tovább gyurôzött az ÉETT ülésein is, február 7-én az Észak-Erdélyre vonatkozó állásfoglalás állt a középpontban. Teofil Vescan - többekkel együtt - úgy értelmezte a szovjet-román fegyverszüneti szerzôdést, hogy Erdély Romániához fog tartozni, ha az ország demokratikus rendszere biztosítani fogja a nemzetiségek teljes egyenlôségét. A kommunista Veress Pál hasonlóan fogalmazott, mint 1918-19-ben a aromán szociáldemokraták: a magyar nép nem hajlandó a királyi Romániában élni, de egy demokratikus berendezkedésu országban kész együttmuködni a román néppel. Bruder Ferenc, a szociáldemokrata párt Magyar Bizottságának tagja azt tartotta rendkívül fontosnak, hogy a magyarság számarányának megfelelôen képviseltesse magát az állami, hivatali élet minden területén. 1945. február 11-én Háromszék, Udvarhely, Csík, Maros-Torda, Beszterce-Naszód, Szolnok-Doboka, Máramaros, Szilágy, Szatmár, Bihar, Kolozs, azaz Észak-Erdély 11 megyéjének ezer képviselôje találkozott Kolozsváron a Tanácsháza nagytermében. A konferencia két leglényegesebb napirendi pontja: nyilatkozat elfogadása Erdély hovatartozása és a Groza-kormány megalakítása kérdésében. Pogáceanu fôispán bevezetô szavai után Vescan emelkedett szólásra. Kijelentette: a második világháborúban nem a magyar és nem a román nép támadta meg a Szovjetuniót, hanem a magyar és román nép fasiszta elemei. Erdély státusával kapcsolatban úgy vélekedett, hogy a magyarság reményei alaptalanok. A szovjet-román fegyverszüneti szerzôdés ugyanis megsemmisítette a bécsi döntést, tehát nem hagyta nyitva Erdély hovatartozásának kérdését. Szerinte a fegyverszüneti szerzôdésnek a román közigazgatás bevezetésére vonatkozó 17. pontja nem negligálja a 19. pontban meghatározott utólagos békeszerzôdési jóváhagyást. Az erdélyi nemzetiségi kérdés végleges megoldásának útja: Romániában demokratikus kormány veszi át a hatalmat, mely biztosítja a teljes jogegyenlôséget a nem román állampolgárok számára is - ezzel megszunik minden nemzeti diszkrimináció. Az ülésszak végén Határozott Észak-Erdély parlamentje címmel a következô programot tették közzé: 1. A nemzetiségek nyelvének szabad használata, a választójog kiterjesztése minden 18. évét betöltött állampolgár részére, a háborús bunösök bíróság elé állítása. 2. A szállítás, a termelés biztosítása, a lej és pengô viszonyának rendezése. 3. A magyar iskolák és a magyar egyetem létének garantálása. 4. A színházi élet, a sporttevékenység, a sajtó helyzete. 5. Az 50 hektár feletti birtokok kisajátítása. A nemzetiségek igazságos földhöz jutása, a magyar hadifoglyok és a zsidó deportáltak hazatérése. A román baloldal ilyen jellegu nyilatkozatai, ígéretei nyerték meg az erdélyi magyarságot a Groza-kormánynak, annál is inkább, mivel a másik alternatíva a kompromittált Maniu vezette kormány lett volna.

101

A konferencián a központi irányítás, a vármegyékkel való együttmuködés egybehangolására az ÉETT utódjaként megválasztották a 15 tagú Végrehajtó Bizottságot. 1945. február 15-tôl ismét üléseztek a bizottságok, figyelembe véve a február 11-12-i ülés határozatait is. A Munkaügyi Bizottságban a közmunkák szükségességérôl volt szó, a Pénzügyi és Gazdasági Bizottságban az adórendszer és a pénznemek egységesítése, a Közigazgatási Bizottságban a tisztviselôknek a szükségletekkel összhangban lévô áthelyezésérôl vitáztak. A Jogügyi Bizottságban - természetesen - az államhatalom kérdése bizonyult a legfontosabbnak. Az Agrárbizottság jelszava: egy talpalatnyi föld se maradjon bevetetlen, beleértve a németek által elhagyott földeket. Itt olvasta fel Venczel József és Chitta Julian az általuk kidolgozott agrárreform-tervezetet. A nagy múltú erdélyi szövetkezeti élet megerôsítése mellett Lakatos István állt ki. A Tanügyi Bizottságban felvetették a két világháború között megszüntetett magyar felsôfokú intézmények újraalakítását. Egyúttal létrehoztak egy bizottságot Romániában 1945. február 7-én Nemzetiségi Statutum néven kiadott nemzetiségi törvény felülvizsgálatára. A törvény 30 % nemzetiségi lakos esetében lehetôvé tette a nyelvhasználatot az igazságszolgáltatásban és a közigazgatásban. A kolozsvári egyetemmel kapcsolatban azonban úgy foglalt állást, hogy ott egy román egy Egyetemre van szükség magyar tanszékkel a bölcsészeti és jogi karon. (A rendelkezés nem vette figyelembe, hogy 1944 szeptemberében a szovjet hatóságok jóváhagyták a magyar egyetem muködését.) A Végrehajtó Bizottság 1945. február 28-i ülésén már mindenkinek tudomása volt arról, hogy Romániában nagy tömegmegmozdulásokra került sor a Groza-kormány megalakítása érdekében. A helybeli vezetôség követelte a néptörvényszék felállítását - ez Erdélyben 1945 áprilisától sokkal szigorúbban tevékenykedett, mint a regáti néptörvényszékek -, a földreformot és azt, hogy a szervezet, beleértve a Magyar Népi Szövetséget is, vállalja magára a meghurcolt zsidóság ügyes-bajos dolgait. Vescan hitet tett a Groza-kormány mellett, de a vámhatárok eltörlését elengedhetetlennek tartotta Magyarország és Románia között. Többen megállapították: a VB a támadások kereszttüzébe került, mert kiállt amellett, hogy Kolozsvárnak két, egy magyar és egy román egyetemre van szüksége. Bruder a földreformtervezetéhez fuzte hozzá: az egyházi földek mentesüljenek a földosztás alól, hiszen 1921-ben azokat már majdnem teljesen kisajátították. Indokai között elsô helyen szerepelt, hogy az anyanyelvu iskolákat az egyházak tartották fenn. A március 2-i ülésen folytatódtak a községi választások elôkészületei. Alapelv volt: csak az járulhat az urnák elé, aki 1945. január 1-jén ténylegesen a helyszínen lakott. Március 6-án megalakult a Groza-kormány. A miniszterelnök táviratban kérte Sztálint, ahogy Észak-Erdélyt újból „kapcsolják be" a román közigazgatásba. Sztálin választáviratban közölte: mivel Románia új, demokratikus kormánya biztosítja a nemzetiségek egyenjogúságát, eleget tesz a kérésnek. 1945. március 13-án Kolozsváron a SZEB, Visinszkij külügyi népbiztos-helyettes, Mihály király, Groza, Tatarecu külügyminiszter, a pártok és

102

szervezetek képviselôi jelenlétében ünnepélyes minisztertanácsi ülést tartottak. A Végrehajtó Bizottság, mint a város és az országrész vezetôinek képviseleti szerve köszöntötte vendégeket. Groza válaszát, miszerint kormánya és az ô személyes legôszintébb szándéka, hogy megszüntessenek minden különbséget nemzetek és vallások között, másnap minden magyar lap idézte Erdélyben. (A Világosság, az MNSZ napilapja azonban azt sem hallgatta el, hogy általános a románság tömegeiben a vélemény: Romániában akkor lesz demokrácia, ha minden magyar Magyarországra és minden zsidó Palesztinába távozik!") A Városházán, ahol nagyszabású fogadásra került sor, szovjet, amerikai, angol, román és magyar zászlók lengtek, a királyi gárda állt díszsorfalat. Délben a Diákházban mondott beszédet Mihály király és Petru Groza. A miniszterelnök itt fejtette ki elôször a nyilvánosság elôtt koncepcióját a közép-európai föderációról: Eljött az a boldog idô, hogy megint itthon vagyunk Kolozsvárt" - mondotta. Erdélyben két nép él egymás mellett. Két sokat szenvedett nép, a román és magyar. Épp ezért innen kell elhatnia a megbékélés szellemének az egész magyar népre is, hogy végre egységben találkozzunk mindannyian, a Dunavölgye népei, szövetségben a nagy szomszéddal, a Szovjetunióval! ... A Szabad Romániában, a mi szeretet hazánkba, ilyen megértô egyetértésben fogunk munkálkodni és harcolni a nagy emberi közösség kiépítéséért." Az erdélyiek felhívták a kormány figyelmét arra, hogy nem lehet önkormányzat és a nemzetiségi arányszám biztosítása nélkül nemzetiségi egyenjogúságról beszélni. A Végrehajtó Bizottság erre vonatkozó memorandumát Vescan nyújtotta be. Ez a következô pontokat tartalmazta: 1. A magyarság számarányának megfelelôen legyen képviselve a kormányban. 2. Az állami és közigazgatási élet vezetésére az Észak-Erdélyi Végrehajtó Bizottságot bízzák meg Kolozsvár központtal. 3. Maradjon meg a községi, városi és megyei önkormányzat. 4. A közigazgatásban, ha a lakosság 50-a magyar, vezetôi is magyarok legyenek; vegyes lakosú vidékeken vegyes összetételuek. 5. A számarányt szigorúan tartsák be hivatalokban, a vasútnál, a postánál stb. 6. Ismerjék el hivatalos nyelvnek a magyart. 7. A közigazgatásra vonatkozó nyelvrendeletet terjesszék ki a vasúti és postai szolgálatra is. 8. Adjanak kártérítést azoknak a családoknak, amelyeket a Maniugárdisták meghurcoltak. 9. A határon állítsanak fel román-magyar vegyes bizottságot; akik elmenekültek, vagy akiket elhurcoltak - például Csíkból 60 ezer embert - azok térhessenek vissza szülôföldjükre. 10. Engedjék vissza azt a 200 ezer magyart Észak-Erdélybe, akik onnan Antonescu diktatúrája idején menekültek Magyarországra (Észak-Erdélybe). 11. Azok a magyarok, akik a Vörös Hadseregben harcoltak, anyanyelvükön kapjanak kiképzést, és nyerjék el a tiszti fokozatot. 12. Minden fokon biztosítsák a magyar nyelvu oktatást; Kolozsváron állítsanak fel magyar egyetemet, Marosvásárhelyen és Kolozsváron fôiskolákat, Székelyföldön magyar muszaki egyetemet. 13. Biztosítsák az egyházak egyenjogúságát. 14. Ismerjék el a külföldi magyar vendégprofesszorokat. 15. A Magyar Nemzeti Színház legyen egyenlô a románnal. 16. Erdély minden nemzete szabadon használhassa nemzeti színeit. 17. Alakuljon Magyar Kulturális Tanács. 18. Legyen szabad a munkavállalás. 19. A földosztásnál is érvényesüljön az egyenlôség. 20. Azokat a zsidókat, akik

103

magyarnak vallják magukat, tekintsék a magyar nemzettôl elválaszthatatlannak. 21. Büntessenek minden nemzeti, vallási, faji üldözést. A Végrehajtó Bizottság szándéka világos volt: az 1944. november 14-én bevezetett önkormányzatot egész Erdélyre ki kell terjeszteni. Erre a Groza-kormány ígéretet is tett! A Végrehajtó Bizottság 1945. június elejei ülésérôl kiadott közlemény azonban egyike volt a testület utolsó dokumentumainak. E határozat négy fontos pontot tartalmazott: 1. A Muvészeti Minisztérium utaljon ki segélyt a Zenekonzervatóriumnak. 2. A Külügyminisztérium járjon közben a Magyarországra internált románok érdekében. 3. Kolozsváron alakítsák meg újra a magyar Mezôgazdasági Fôiskolát. 4. A megyékben, járási székhelyeken, a községekben muködô ODA (Országos Demokratikus Arcvonal)-bizottságok összetétele a következôképpen alakuljon: RKP, RSZDP 25-25; Egyesült Szakszervezetek: 20; Ekésfront, MNSZ, Hazafiak Szövetsége: 1010 %. Még ebben a hónapban arra hivatkozva, hogy az Észak-Erdélyi Tanácsadó Testület, majd Végrehajtó Bizottság az interregnum idején betöltötte történelmi szerepét - hozzájárult a fegyverszüneti feltételek betartásához, az élet zavartalan muködésnek biiztosításához - megszüntnek nyilvánították. Az Autonómia gondolatának szélesebb változata az Észak-Erdélyi Végrehajtó Bizottság megszüntetése után 1945-1946-ban az RSZDP Országos Magyar Bizottságában, majd 1952-68 között a Magyar Autonóm tartományban élt tovább.

1945-48. A kommunista párt berendezkedik Romániában

Románia és Magyarország képviselôi 1943. nyarán szinte egyszerre kezdték el tapogatózásukat a nyugati országoknál a háborúból való kilépés esélyeirôl Genfben, Kairóban, Stockholnban, Lisszabonban. Még a közös kiugrás lehetôsége is felmerült. Bánffy Miklós 1943. július második felében titkos tárgyalások folytatására érkezett Románában, útja azonban nem járt sikerrel; mert az erdélyi kérdést, a magyar-román ellentét okát nem sikerült kiküszöbölni. Ez volt a helyzet azon a találkozón is, amelyet a lengyel titkosszolgálat szervezet meg a két ország és a Nyugat diplomatái között. Magyarországgal ellentétben Romániában az ország egységének helyreállítása közös nevezôje alapján pártállásra való tekintet nélkül valóban az egész országot, a társadalom minden rétegét átfogó nemzeti egység alakult ki. 1944. februárjában küldte Maniu a legfelsôbb román politikai körök tudtával - beleértve Mihai Antonescu külügyminisztert, sôt Ion Antonescu államfôt is - Barbu Stirbey herceget Kairóban, hogy a háborúból való kilépés feltételeirôl tárgyaljon. Áprilisban több olyan esemény történt, amely a polgári politikusok döntéshozatalát sürgette. 1/ A szovjet csapatok átlépték a Prut vonalát. 2/ A nyugati országok azt tanácsolták, hogy Románia a Szovjetuniótól kérjen fegyverszünetet. A Szovjetunió pedig nagyon határozottan azt kívánta, hogy a

104

Román Kommunista Pártot is vonják be a kiugrás elôkészületeibe. Április 12-én Molotov, a Szovjetunió külügyminisztere a következôket hozta még Románia tudomására: közös hadmuveletekrôl csak a feltétel nélküli kapituláció után kerülhet sor; a szovjet-román határra vonatkozóan érvényben marad az 1940. június 26-i döntés, amely Besszarábiát és Észak-Bukovinát a Szovjetuniónak ítélte; a Szovjetunió (kárpótásul) hozzájárul a bécsi döntés megsemmisítéséhez és „Erdélyt, vagy nagyobb részét" visszakapja Románia; meg kell állapítani a Románia részérôl fizetendô kártérítés összegét; a szovjet hadifoglyokat haza kell engedni - mondotta Molotov -, a Szovjetunió tiszteletben tartja Románia nemzeti szuverenitását és sérthetetlenségét, de szabaddá kell tegye az utakat a szállítási eszközöket a háború befejezéséig a Szovjetunió és szövetségesei számára. 1944. augusztus 23-án Romániának és Mihály királynak tehát sikerült az, ami Magyarországnak és Horthynak nem: a kiugrás az utolsó elôtti pillanatban. Ez azonban elég volt ahhoz, hogy Románia kedvezôbb pozícióhoz jusson a jövendô béketárgyalásokon. Romániában a Nemzeti Demokratikus Blokk katonai kormánya, egy egészen rövid idôre össze tudta fogni a pártokat, a hadsereg vezetôit, a királyt és körét. A nemzeti egység tartósságát meghatározta, hogy a két baloldali és a két történelmi párt a következôkben értett egyet: a fegyverszüneti feltételek betartása, a nagyhatalmak bizalmának elnyerése, az árak stabilizálása, a diktatúra megszüntetése, a fasiszta és szélsôjobboldali elemek eltávolítása és mindenekelôtt: Észak-Erdély visszacsatolása Romániához. Alapvetô ellentét mutatkozott azokban a kérdésekben, hogy milyen mértékben nyúljanak bele az ország gazdasági és társadalmi struktúrájába-. Elegendôk a reformok, vagy forradalmi változásokra lesz szükség? Jogfolytonosság kösse össze a régi és az új Romániát? Nem utolsóként a legfontosabb: ki vezeti majd az országot a változások idején - azaz kié lesz a hatalom? Ami a történelmi pártokat illeti, a baloldallal szemben a Nemzeti Parasztpárt, élén Iuliu Maniuval volt aktívabb, a kiugrásban játszott vezetô szerepe miatt is. Megvolt az alapja annak az elképzelésnek, hogy Maniu kora" következik. A párt politikusai azt hangoztatták: csak a Nemzeti Parasztpárt képes a román történelem megújhodását irányítani, az ország mezôgazdasági jellege és a párt nagy paraszti tömegbázisa miatt. Ion Ratiu az emigrációban késôbb ugyanezt emelte ki. A Nemzeti Liberális Párt a háborúból való kilépés sikeres végrehajtásában Mihály király szerepét emelte ki, aki kiszabadította az országot abból a kátyúból", amelyben az európai totalitárius forradalmi irányzatokból hipnotizálva bekényszerítették". Totális államról szóval mindenfajta osztálydiktatúrát ide soroltak. A renden a pluralizmust és az alkotmányos monarchiát értették, amelyet "semmiféle pszeudodemokrácia, amelyben a Neimari Köztársaság szelleme kísért" nem veszélyeztet. Az RKP és az 1944. október 12-19. között tartott értekezlete után megalakult Országos Demokrata Arcvonal (ODA( Tanácsa olyan értelmu határozatot

105

hozott nyilvánosságra: csak az ODA programja alapján álló és a baloldallal kiegészített kormányt fogadják el. Végül az ODA sikernek könyvelte el azt a kompromisszumos megoldást, hogy Grozát megválasztották miniszterelnök helyettesnek. A koalíció illuzórikus volta egyre leplezetlenebbül mutatkozott meg, - a kormányon belüli ellentétek, az utcai megmozdulások, amelyeket felváltva szervezett a bal- és a jobboldal -, komoly méreteket öltöttek. Sanatescu második rövid életu koalíciós kormánya (1944. novembere 4. - december 6.) idején kerültek nyilvánosságra a Maniu nevét felvett gárdák észak-erdélyi magyarellenes cselekedetei, ami miatt a Szovjetunió felszólította Romániát, hogy vonja ki a román közigazgatást, és szüntessen be minden tevékenységet Észak-Erdélyben. Ez hozzásegítette a kommunista pártot, hogy indokot találjon a történelmi pártok ellen, azok lejáratására, s hogy legveszélyesebb ellenfelétôl, Maniutól megszabaduljon. Megvádolták az NPP-t, hogy akadályozza a fegyverszüneti feltételek teljesítését, s ezzel össznemzeti érdekeket sért. Az RKP tevékenységének fô célja a Nemzeti Parasztpárt „leleplezése, elszigetelése, távlatilag: megsemmisítése, azaz a hatalomból való kiszorítása volt.

A Radescu-kormány: 1944. december 6. - 1945, március A németellenességérôl ismert Radescu tábornok álláspontja a következô volt: szükség van a földreformra, de csak a háború befejezése után, a háborús bunösök megbüntetésére, de csak bírósági tárgyalásokon - nem ismerték el a népbíróságokat -, a román reguláris alakulatok hazai létszámának emelésére, nem utolsó sorban azért, hogy a kormány a baloldallal szemben használja fel, a felfegyverzett 100.000 fôs baloldali milicisták azonnali feltosztására. A kormány rendfenntartásra hivatkozva fegyveresen lépett fel a „forradalmi megmozdulásokkal" szemben. A kommunista párt január végén elhatározta - miután Gheorghiu-Dej hazatért Moszkvából - hogy félreállítja az útból Maniut és a történelmi pártokat kivéve, akik hajlandók velük kollaborálni. Gheorghiu-Dej február 3-i beszédébôl idézve: Maniu képviseli országunk számára a legnagyobb veszélyt, lévén a reakció minden sötét eleme körülötte csoportosul." Maniu megkísérelte visszaverni a támadást azzal, hogy rámutatott: a baloldal a demokrácia jelszava mögé rejti diktatórikus szándékát. A jaltai egyezmény nagyobb befolyáshoz segítette a Szovjetuniót Közép és Kelet Európában. Az ODA, illetve az RKP kezében komoly adu volt, hogy Észak-Erdélybe csak akkor térhet vissza a román közigazgatás, ha Romániában un. demokratikus" azaz kommunista befolyás alatt álló kormány alakul. A Minisztertanács 21-i ülésén Groza a baloldal nevében szólította fel a kormányt a lemondásra. Az NPP és az NLP vezetôi az események alakulását látva, felkeresték a nyugati diplomáciai képviseleteket és támogatást kértek a baloldal ellen. Azzal utasították el ôket: a Szövetséges Ellenôrzô Bizottság nevében a szovjetek teljhatalommal bírnak Romániában. Az ODA-hoz tartozó

106

miniszterek írásban kérték Mihály királyt, hogy foglaljon állást a kormány átalakításban. Miután ô ragaszkodott Maniuhoz és Bratianuhoz, február 27-én - 15 nappal Jalta után - Visinszkij személyesen kereste fel, s arra hivatkozva követelte a Groza-kormány kinevezését az ODA által javasolt összetételben, hogy a Radescu köré gyult erôk provokáció veszélyeztetik a hadviselô Szovjetuniót A király napokig ellenállt, de amikor a szovjet tankok körülzárták a királyi palotát, Mihálynak engednie kellett. A Radescu-kormány intézkedése volt, hogy 19455. február 7-én közzétette a Nemzetiségi Statutumot. A Statutum kimondta, hogy minden román állampolgár egyenlô a törvény elôtt, ugyanazokat a polgári és politikai jogokat élvezik származásra, nemzetiségre, anyanyelvre és vallásra való tekintet nélkül. Azok a törvényszékek és járásbíróságok, községi és megyei hatóságok, ahol a lakosságnak legalább 30 %-a nem román anyanyelvu, kötelesek az illetô anyanyelvén írott beadványt elfogadni, a felet anyanyelvén meghallgatni. A 30 %-ot képviselô nemzetiségek anyanyelvükön szólalhatnak fel a hivatalos fórumokon, és az utcák neveit ezen a nyelven is fel kell tüntetni. Az ilyen körzetekben a hivatalnokoknak ismerni kell az illetô nyelvét. A nem román nyelvu iskolában a vizsgákat azon a nyelven kell letenni, amely az iskola nyelve. A Statutum biztosította a vallás szabad gyakorlatát, és kilátásba helyezte az ellene vétôk megbüntetését. Az 1945-ös Statutum - akárcsak az 1938. májusi - külföldnek szólt, hiszen Visinszkij világosan megmondta: Észak-Erdélybe csak akkor térhet vissza a román közigazgatás, ha a nemzetiségi kérdés megoldásáról bizonyítékkal szolgál a román kormány.

Petru Groza a kormány élén. 1945. március - december A hazai és külföldi hírközlô szervek 1945. március 6-án 19 órakor közölték: az új kormány letette az esküt. Élére dr. Petru Groza került, akit kommunisták a már 1944. ôszén kijelölték erre a posztra. A 32 miniszter és államtitkár közül 17-en a jobboldali ODA-ból kerültek ki (ld. RKP, SZDP, Ekézfront, Szakszervezetek, Alexandrescu-féle NPP); ketten a Hazafaiak Szövetségébôl, hatan Tatarescu Liberális Pártjából. A történelmi pártok háttérbe szorulása szembetunô - hiszen mind a Hazafiak Szövetsége, mind a Tatarescu-féle csoportosulás kommunistabarátnak számított: övék lett a külügyi, ipari-, kereskedelmi- és pénzügyi tárca. Ezen kívül hat magasrangú katonatiszt is tagja volt a kormánynak. Az NPP és NLP nyílt levében fejezte ki szembenállását a kormánnyal. Ezt majdnem teljesen hatástalanította Groza elsô kormányfôi ténykedése: táviratban kérte a Szovjetunió kormányát, hogy állítsák vissza Észak-Erdélyben a román közigazgatást. Sztálin választávirata így szólt: „A szovjet kormány megvizsgálta a román kormányelnök március 8-i levelében kifejezett kérését a román közigazgatásnak Erdély területén való beiktatása tárgyában. Tekintettel arra, hogy az új kormány, amely most vette át az ország kormányzását, felelôsséget vállal Erdély illô rendiéért és nyugalmáért és biztosítja a nemzetiségek jogait, valamint a front szükségleteit ellátó összes helyi intézmények szabályos muködését, a szovjet kormány elhatározta, ahogy eleget tesz a román kormány kérésének és az 1944. szeptember 12-én aláirt Fegyverszüneti Szerzôdésnek megfelelôen beleegyezik a román kormány adminisztrációjának Erdélybe való bevezetésébe.

107

Március 31-vel Észak-Erdélyben a román törvények léptek érvénybe, de kevesen figyeltek fel arra, amit ezzel kapcsolatban Patrascanu igazságügyi miniszter a rádió útján közzétett, hogy ti.: ezúttal nem az 1945. március 31-i jogi helyzetet veszik alapul, hanem az 1940. augusztus 30-án megelôzôt. Tehát a közben Észak-Erdélyben hozott rendeleteket, intézkedéseket, így amelyek a magyar iskolák, intézmények muködésére vonatkozott, nem ismerték el. A Groza-kormány megalakulása március 6-án az NPP és az NLP számára azt jelentette: a nyílt politikai küzdôtéren egyelôre csatát veszítettek. Ezért mindent elkövettek, hogy az állami életben megtartsák pozíciójukat. Nem rejtették véka alá azt a nézetüket, hogy: 1. a Groza-kormány nem a román nép többségének kormánya; 2. nem tartja be a demokrácia alapelveit. Maniu a potsdami konferencia (1945. július 17. - augusztus 2.) résztvevôihez intézett jegyzékében aláhúzta: csak akkor lehet demokratikus rendszerrôl beszélni, ha az országban szabad választásokat tartanak, és az összes antifasiszta (tehát az akkorra már ellenzékinek számító) erôket is magába foglaló kormány alakul. Truman rádióbeszédét kihasználva, miszerint Romániában és Olaszországban igazi demokráciára van szükség, Mihály király augusztus 21-én a SZEB képviselôivel, 27-én Grozával közölte: amennyiben nem egészítik ki a kormányt az NPP, az NLP vezetôivel és Titel-Petrescuval, bojkottálni fogja. A nyugati hatalmak elképzelése az volt - bár nem sikerült Londonban a román kérdést napirendre tuzni -, hogy az a Maniu kell felváltsa Grozát, aki a német kapituláció után nyilván kérdésessé tette a szovjet csapatok jelenlétét az országban, és - nem alaptalanul - diktatúrára való törekvéssel vádolta meg a kormányt. Szeptember közepén az USA részérôl hivatalosan kijelentették: addig nem ismerik el Románia kormányát, amíg nem vonja be a történelmi pártokat is az addiginál nagyobb mértékben. A Szövetséges Ellenôrzô Bizottság 1945. december 16-26-i moszkvai tanácskozásán Románia elismerését Anglia és az USA attól tette függôvé, ha: 1. Romániában kiszélesítik a kormányt 1-1 liberális és parasztpárti politikussal ; 2. ha új választásokat írnak ki az összes demokratikus és antifasiszta párt részvételével. A nemzetközi politikai határozatoknak eleget téve választották be Emil Hatieganu parasztpárti és Mihai Romniceanu liberális politikust a kormányba. Tehát kudarccal végzôdött a történelmi pártok és a király kísérlete Maniu és Bratianu visszavételére, valamint, hogy leváltsák a kommunista minisztereket: Patrascanut (igazságügy) és Georgescut (belügy). 1945. folyamán Groza hozzásegítette a kommunista pártot, hogy kiépíttesse a fô hadiállásait, s hogy un. szalámi-taktikával, már a következô évi választásokra készülve - 1945-ben a magyarországi kommunisták bukása miatt halasztották el Romániában a választást felbomlassza a történelmi pártokat, s azok disszidenseit beemelje a hatalomba.

108

Groza az új 1945-ös agrártörvénnyel szintén a Nemzeti Parasztpárt befolyását akarta csökkenteni a földmuves társadalom körében, hiszen nem volt mindegy melyik a földosztó párt. Grozának tulajdonítható a romániai magyarság leszerelése is. Semmire sem kötelezô nyilatkozataival, ígéreteivel a magyarságot nemcsak leszerelni akarta, de ingatag pozícióját megerôsíteni.

Romániai Magyar Népi Szövetség (MNSZ) A Romániai Magyar Népi Szövetség (MNSZ) tevékenységének értékelésével kapcsolatban - amely a Romániában élô magyarság érdekképviseleti szervezetének, tehát a pártokat, egyházakat, intézményeket egyesítô csúcsszervnek, egyben nemzeti alapon szervezetet pártjának is tekintette magát - korábban épp úgy, mint napjainkban a legszélsôségesebb vélemények és indulatok élnek. "Eladta Erdélyt!", "Megmentette a magyarság intézményeit!", A Román Kommunista Párt fiókszervezete, a sztálinizmus szálláscsinálója volt és elnyomta a román népet". Két körülményt kell elôre bocsátani: 1./ A II. világháború után a térség sorsának alakulását a Szovjetunió katonai-politikai jelenléte határozta meg. Elôször Lengyelországot, Bulgáriát és Romániát szovjetizálták, majd mindenhol a kommunista pártok kerültek hatalomra. Ez arra korlátozta a Romániában élô magyarság mozgásterét, hogy csak egy baloldali formációt fogadtak el, csak az RKP által támogatott Magyar Népi Szövetséget! 2./ A mindenkori román politika a szerzett területek megtartására rendezkedett be, ennek rendelte alá a - belpolitika terén - a szociál-gazdaság-munkaerô-kisebbségi és nemzetiségi politikát. Elmaradása, vagy lemaradása krónikussá, tartóssá válásának ez az egyik fô oka. Tehát a nacionalizmus, antiszemitizmus, magyarellenes asszimilációs politika, mint állandó tényezô volt jelen a változó történelmi helyzetben. A Román Kommunista Párt szövetségi és nemzetiségi politikájában megkülönböztetett helyet foglalt el az MNSZ. Okai számosak és jól motiváltak. 1./ Az RKP 1944-45-ig kis létszámú - 1000-2000 fô, akik között szép számban voltak rendôrséggel együttmuködô személyek - többségében nemzeti kisebbségekbôl álló, a többségi románság körében népszerutlen párt volt. 2./ A béketárgyalások idejére stabilizálni kellett az országot és azt az illúziót kelteni, hogy erôszakos elnemzetlenítô politika miatt nem lesz többé háborús tuzfészek Európának ez a része. Errôl Nyugatot és a magyarságot országhatáron kívül és belül tényekkel kellett meggyôzni. 3./ A Liberális, de még inkább a Nemzeti Parasztpárttal folytatott hatalmi harcában a Magyar Népi Szövetség épp olyan fontos szövetségese volt a

109

kommunistáknak, mint a történelmi pártokról - szalámi taktikával - leválasztott, s velük kollaboráló kisebb román pártok. 4./ Egyelôre szüksége volt mind a történelmi pártok, mind a nemzetiségek szakembereire. A Magyar Népi Szövetség az RKP fiókszervezete volt. Az elôzmények az RKP 1931-ben tartott V. kongresszusára nyúlnak vissza. A nagyobb tömegek megnyerése érdekében határozat mondotta ki, hogy Iuliu Maniu vezette Román Nemzeti Parasztpártból és az Országos Magyar Pártból le kell választani egy baloldali, azaz kommunista befolyás alatt álló pártot. Így jött létre az Ekésfront és a Magyar Dolgozók Országos Szövetsége MADOSZ 1934-ben. A MADOSZ-nak nem sikerült népszeruségre szert tenni, mert bár számos társadalmi és nemzeti jellegu követelést tartalmazott programja - például az anyanyelvu oktatás az óvodától az egyetemig, anyanyelvu közigazgatás - azt hirdette, hogy Erdély történeti jogánál fogva illeti meg Romániát, és a vezetés szektás baloldali magatartása távoltartotta a magyar nép szélesebb tömegeit. Az 1944 októberében megalakult Magyar Népi Szövetség egyfelôl megörökölte a MADOSZ baloldaliságát, másfelôl az Országos Magyar Párt tömegbázisát. Arra is egyszeru a válasz, hogy vajon miért kötelezte el magát az MNSZ csaknem fenntartás nélkül a Román Kommunista Pártnak? 1./ A Székelyföldön és Észak-Erdélyben garázdálkodó Maniu-gárdistákat parancsolták ki a szovjet katonai hatóságok a kommunista párt közbenjárására a magyarellenes atrocitásokat nyilvánosan egyedül a kommunisták ítélték el. 2./ A liberálisok és a parasztpárti politikusok azon az állásponton voltak, hogy az általános emberi jogokon túl nincs szükség a nemzetiségek kollektív jogainak alkotmányos biztosítására, illetve egy másik irányzat szerint a kollektív felelôsségrevonást és a kitelepítést a romániai magyarságra is ki kell terjeszteni. Ennek alapján érveltek a kommunisták - Luka László - :ha a magyarság nem ôket támogatja és a polgári román pártok kerülnek hatalomra, akkor 40 kilós csomaggal lesz kénytelen elhagyni szülôföldjét. 3./ Ezzel szemben Petru Groza miniszterelnök ez a „politikai kaméleon" és az RKP vezetôi fogadkoztak, hogy a nemzetiségi kérdést a legteljesebb egyenjogúság biztosításával fogják megoldani. A 46-os választások idején ígéretek hangzottak el a Székelyföld, sôt Erdély önkormányzatáról, a két ország közötti határ megszunésérôl, a román-magyar vámunió, és a közép-európai föderációról. 4./ És ami a legreménykeltôbb volt: a magyarságot tömörítô Magyar Népi Szövetséget elismerték érdekképviseleti szervüknek, amelynek tanácsadói, javaslattevô és vétójoga volt minden a Romániában élô magyarokat érintô kérdésben. Röviden: amíg a baloldal részérôl ígéretek hangzottak el a történelmi pártok részérôl csaknem kizárólag fenyegetés, vádaskodás volt tapasztalható.

110

Dél-Erdélyi helyzetkép

Az 1943-44-es törvényeknek és rendelkezéseknek köszönhetôen a magyarság Dél-Erdélyben szinte törvényen kívülre került: a katonai behívások munkaszolgálatot jelentették, az internáló táborok megteltek magyarokkal, a rádió, jármu rekvidálás mindennapos volt. Ugyanakkor, akárcsak Észak-Erdélyben az egyetlen legális dél-erdélyi magyar politikai szervezet, Magyar Népközösség soraiban érlelôdött a háborúból való kiugrás gondolata, illetve az a szándék, hogy bizonyos román csoportokhoz közeledve, megelôzzék a magyarok kollektív bunösségének kimondását és kitelepítését, amelyre nagyon határozott szándék mutatkozott meg román részrôl! Horthy sikertelen kiugrási kísérletét követô másnapon, október 16-ra Brassóba országos értekezletet hívtak össze a dél-erdélyi magyar baloldal képviselôi, a Magyar Dolgozók Országos Szövetségének tagjai. Ezen a dél-erdélyi, a bukaresti, háromszéki és udvarhelyi küldöttek híven Kurkó Gyárfás elképzeléséhez arról döntöttek, hogy olyan népi-nemzetiségi szervezetté alakulnak át, ideiglenesen Brassó központtal, amelybe minden magyar beletartozik pártállásra, világnézetre való különbség nélkül. Kivéve természetesen azokat, akik valamely fasiszta buncselekmény elkövetésében vétkesek. Megválasztották a 27 tagú Ideiglenes Intézô Bizottságot, valamint annak 5 tagú vezetô testületét: Kurkó, Czikó Nándor (bukaresti iroda), Bányai László, Csákány Béla(brassói iroda) és Dávid Sándor személyében. Feladatuk az itt megalakult Románia Magyar Népi Szövetség elsô kongresszusának elôkészítése, a szervezeti szabályzat kidolgozása, s a mozgalom megszervezése volt. Az NPP októberi-novemberi sorozatos támadása az erdélyi magyarok ellen jó alkalmat teremtett az RKP-nek, hogy a magyarság védelmezôjének tüntesse fel magát. Az NPP és a NLP a MADOSZ képviselôinek nyilvános szerepelését rendkívül rossz néven vették. Például Corneliu Coposu a Dreptata október 11-i számában világosan megmondta: nincs szükségünk a magyar szervezetekkel és a magyar néppel való együttmuködésre... Ami Magyarország háborús szerepét illeti, nem lehet úgy beállítani, mintha a kormány vitte volna bele az országot a háborúba. Az egész nép akarta azt. Ott, Magyarországon muködjön jövôben a MADOSZ... Tunjenek el innen mielôbb, a nevét sem akarjuk hallani..." Többen, így Mihai Popovici és a belügyminiszter, Penescu kérték az észak-erdélyi háborús bunösök megbüntetését, és kijelentették: nincs helye Erdélyben sem kétnyelvu közigazgatásnak, sem a magyaroknak. A liberálisok csatlakoztak ehhez, és általában ha a háborús bunösökrôl volt szó, a magyarokon (németeken) kívül mindenkit kifejtettek. A Magyarországhoz tartozó Észak-Erdélyben 1944. augusztus 23-a után Teleki Béla, Mikó Imre, Vita Sándor, Demeter Béla az Erdélyi Párt részérol, Venczel József EMGE, Jordáky Lajos az SZDP, Csögör Lajos a MADOSZ, Jakab Sándor a KP részérol egyetértettek abban, hogy Magyarországnak késlekedés nélkül fegyverszünetet kell kérnie. A szeptembere 12-én megalakított Erdélyi Tanács egyik fontos missziója épp ez volt. Kolozsvár 1944. október 11-i eleste

111

után nemsokkal itt is ülésezett a MADOSZ. Itt olyan határozat született, hogy amíg nem ér véget a háború, nem rendezodik a két ország viszonya és Észak-Erdély statusa, addig ne csatlakozzanak a dél-erdélyi MNSZ-hez és az ODA-hoz. Arra is emlékeztettek a bukaresti kormány nem viselkedik kifejezetten barátságosan a dél-erdélyi magyarsággal. Amiben a jelenlevok többsége egyetértett - az Észak-Erdélyi Demokratikus Bizottság szelleméhez igazodva - , hogy mindenféle magyar mozgalom egyrészt a magyar nemzeti érdekeket kell képviselje, másrészt semmilyen körülmények között nem lehet feladni a békés eggyütmuködés szándékát. 1945-46, valamint 1947 elso negyede az MNSZ számára a szervezkedés, építkezés ideje volt. Ebben az idoben viszonylag zavartalanul muködhetett a nemzetmegtartó, nemzetmento tevékenysége. Itt is mint a Román Kommunista Pártban a háttérbe szorultak - háttérbol szemlélték és irányítottak - a balos, szektás elemek, akik már ekkor szocialista forradalomban, osztályharcban, nemzet és a társadalmom egységesülésben homogenizálásban gondolkodtak. Mindenekelott érvényesülni tudott a magyar baloldal legtisztább személyiségének, Kurkó Gyárfásnak a koncepciója, hogy ti. annyi a jogunk, amennyit kiharcolunk; a jogegyenloség küzdelem, követelések kiharcolása; aki nem fogadta el, ahogy eloször a demokráciát kell kiépíteni, s majd az automatikusan meghozza nemzetiségi egyenjogúságot. Sajnálatos, hogy megbízott a román ígéretekben, sajnálatos, hogy az MNSZ-t mindenhatónak vélte, vélték. Az MNSZ mindennapos munkakapcsolatban állt a kormánnyal, az RKP-vel, a román hatalommal. De amellett, hogy mindenben támogatta a kormányt, a következokre kért feltétlenül orvoslást: 1./ Új nemzetiségi törvény 2./ az észak-erdélyi lakosok, állampolgárságának a rendezése; 3./ a régi rendszerben állásukat a nyelvvizsga, vagy más diszkriminációs módon elveszített egyének visszavétele munkahelyeikre ; 4./ a magyarok nyugdíjának rendezése; 5./ a politikai internáltak szabadonbocsátása. A nemzeti jogegyenloség intézményes betartásának biztosítékát a következokben látták: 1./ A minisztériumokba magyar szakemberek, képviselok kinevezése. 2./ A magyarlakta területeken a magyarság megfelelo részvétele valamennyi helyi szervben, intézményben. 3./ Az észak-erdélyi magyar tisztviselok helyzetének felülvizsgálása. 4./ A magyarellenes elemek eltávolítása. 5./ Magyar nyelv tiszteletbentartása a hivatali életben. 6./ A Nemzetiségi Minisztérium megerosítése. 7./ A nemzetiségi kérdéssel kapcsolatban a Magyar Népi Szövetség hatáskörének kiterjesztése. Az MNSZ elso kongresszusán 1945 májusában tervbe vetették: országos önálló gazdasági - nemzetiségi alapon megszervezett központ létrehozását, a magyarlakta területeken a termelési, értékesíto, valamint fogyasztási szövetkezetek fejlesztését; a kisiparosok helyzetének könnyítését; a földosztás igazságtalanságának kiküszöbölését. Az oktatás területén: az MNSZ hatáskörébe helyezését: hol, mennyi és milyen típusú állami és felekezeti iskolára van szükség; önálló magyar tanfelügyeloség létesítését (Kolozsvár, Marosvásárhely, Szatmárnémeti, Arad városokban), húsz magyar tanköteles

112

esetén az állami iskolákban magyar szekció létesítését, a szakoktatási hálózat (ipari, mezogazdasági, kereskedelmi, szövetkezeti, tanonciskola) kiterjesztését, az iskolaépületek igazságos felosztását, a tanárok minosítési vizsgáinak eltörlését - a két világháború között liberális kormány vezette be a nemzetiségi tanítók, tanárok számára -, a román tantestülettel egyenlo besorolását. Kolozsváron önálló magyar egyetem, magyar zene- és színmuvészeti foiskola, Székelyföldön muegyetem létesítését, az Erdélyi Múzeum Egyesület fennmaradását, a magyar vidékeken magyar orvosi ellátás biztosítását, az egyházak szabad muködését. A román baloldal érdekeinek épp így felelt meg, hogy az MNSZ legyen a nemzetmento tevékenység letéteményese. Az viszont az MNSZ részérol jövo manipuláció volt, hogy úgy állították be az MNSZ teremtette meg a magyar intézményrendszert Romániában. Az iskolák, felsofokú intézmények több, az EMKE, EMGE, EME, a magyar színházak, magyar érdekeltségu szövetkezetek, hit elintézetek, bankok, kiadók egy-két évszázados múltra tekinthettek vissza. Az MNSZ az adott helyzetbol következoen kénytelen volt folytatni, - mint a két világháború közötti idoszakban az Országos Magyar Párt - az un. „sérelmi politikát". Már az 1945-ös elso kongresszuson, majd az utána következokön is egész sérelmi listát nyújtották át a kormánynak. Ezen olyasmik szerepeltek visszatéroen mint a földreform igazságtalansága, az elvett 50 kolozsvári egyetemi épület, az állampolgárságtól megfosztott személyek panaszai, a kilakoltatott magyar iskolák, az állami hitel-, áruellátás hiánya - az 1200 magyar szövetkezetet már 1945-tol kizárták az adómentességbol - a nemzetiségi arányszám be nem tartása, tehát a hivatali, közélet románosítása (Erdély 11 megyéjében 2 magyar fôispán volt, Kolozsváron, egyetlen magyar bíró nem volt). 1945 vége meghozta az elsô koncepciós ügyet is; Bözödi György írót hamis vádakkal, Kiss Jenô költôt gúnyversei miatt tartóztatták le. László Domokost a hadbíróság ítélte el, mert a magyar iskolák bezárása ellen tiltakozott. Romániának szüksége volt arra, hogy a béketárgyalás alkalmával letegye az asztalra: a romániai magyarság elfogadta a régi/új helyzetet. Az MNSZ megtette neki ezt a "kis szívességet" 1945. novemberében Marosvásárhelyen a 100-as intézôbizottsági ülésen. Ez az a momentum, amiért akkor is, késôbb is megérdemelten megkapta a vádat: eladta Erdélyt. Nála sokkal hívebben tükrözte a magyarság érdekét és kívánságát az a Memorandum, amelyet a hagyományos magyar intézmények és történeti egyházak vezetôi fogalmaztak meg. A marosvásárhelyi határozatot követôen megmozdult a magyar ellenzék is. Egyedül a szociáldemokraták Országos Magyar Bizottság, mint szintén baloldali formáció, és csakis azért volt abban a helyzetben, hogy a nyilvánosság elôtt - lévén saját sajtója - megfogalmazhatta: az MNSZ nem beszélhet kétmillió romániai magyar nevében, azaz nem mondhatott le önként arról, hogy az etnikai elveknek megfelelôen vonják meg a határt a két ország között!

113

Ebben az idôben - az 1946-os esztendôrôl, a béketárgyalások és a választások idôszakáról van szó - az RKP minden eszközt bevetett a magyarság leszerelésére. A magyar sajtó Groza vámuniójával és az eredmények túlzott méretben való népszerusítésével volt tele. Annak elhárítására, hogy a nemzetiségi politikát nemzetközi ellenôrzés alá vonják, a békeszerzôdésbe különbözô garanciákat építsenek be, az MNSZ-t megbízták - ismét tehát a külföldnek szólóan, akárcsak az 1938-as és az 1945-ös kisebbségi statutumok esetében - egy nemzetiségi törvénytervezet kidolgozására, amely már 15 % esetében önálló nemzetiségi körzetek kialakítását ígérte. Bányai László és Luka László elejtett megjegyzései, hogy a Székelyföldön biztosított lesz az autonómia magyar hivatalos nyelvhasználattal, magyar csendôrséggel, stb. stb., mind-mind ezt a célt szolgálta, hogy Románia a béketárgyalások alkalmával bizonyítsa a nemzetiségek jogegyenlôségét, tehát fölösleges egy olyan, az 1919-eshez hasonló szerzôdés, amely a kisebbségi kérdést kiveszi az illeto ország kizárólagos hatáskörébol, azaz nemzetközi ellenorzés alá helyezi.. A nemzetiségi törvénytervezet alkotmánybafoglalása törvényerôre emelése természetesen elmaradt, miután a kommunista párt - az MNSZ támogatásával - megnyerte a választásokat. A román történelmi pártok fenntartásai Grozával szemben nem bizonyultak igaznak. Ugyanis, mint ahogyan Maniu, Tatarescu, a Brataianuk, Mihály király, Groza, Patrascanu, ugyanazon az állásponton volt: hogy egy nézetméternyi határmódosítás nem engedhetô meg Magyarország javára. Groza a magyar külügyminisztérium munkatársai elôtt jelentette ki: ne a határmódosításon lovagoljanak, mert egy húsz méteres határigazítás azt jelentené: a magyar sovinizmus gyôz, hanem a nagy közös, boldog jövôre gondoljanak. A novemberi választások elôtt Luka jól manipulálta a magyarságot: ha Maniuék gyôznek, akkor a magyarságra a kiuzetés vár. (Lásd: a Maniu gárdisták tevékenységét 1949 oszétol. Tehát egyetlen lehetséges út a megmaradásra a szülôföldön, ha a kommunistákat, azaz Demokratikus Pártok Blokkját támogatják. Az elérhetô 414 mandátumból a Blokkra 347 mandátum jutott, a történelmi járatokra 36. A félmilliót számláló MNSZ-re a szavazók 9.84 %-a adták le voksukat, ezzel 29 képviselôi hely jutott nekik. Itt szükséges néhány apró megjegyzés; jelezve mennyire nem lezárt még a korszak, illetve az MNSZ kutatása. Takács Lajos az MNSZ egyik vezetôje szerint volt aki kétszer-háromszor, sôt tizenegyszer is voksolt; Mihály király szerint a szavazatok arányát - 347 mandátum a baloldalra, 36 a jobboldalra, egyszeruen felcserélték a kommunisták, a választás tehát érvénytelen, és új kiírás szükségeltetik. Más kérdés, hogy az elért szavaztok alapján legalább 40 képviseloi hely illette meg az MNSZ-t. E két nagy esemény közben az MNSZ nem tétlenkedett: létrehozta az iskolai, kulturális intézményei támogatására, fenntartására a tanári kar fizetésének biztosítására- a tanárok fizetésével az állam állandóan el volt maradva - a Petôfi Alapot, majd az Romániai Magyar Segélyezô Bizottságot; védnökséget vállalt az EMGE, EMKE, stb. felett; az 1946. júniusi székelyudvarhelyi kongresszusra megszervezte a hazai magyar kiadók seregszemléjét; szervezte a moldvai csángó magyarok között a magyar iskolákat, állami támogatást harcolt

114

ki a hat magyar színháznak, próbálta rendezni a hét felsôfokú magyar oktatási intézmény helyzetét. 1946. tetôpont a nemzetiségi politikában, egyúttal a hanyatlás kezdete. Az év román sikerei után - a béketárgyalásokon a román szempontok elfogadása és a kommunista párt választási gyôzelme - nélkülözhetôvé vált az MNSZ. A nemzetközi életben bekövetkezett változások, a hidegháború, az egypártrendszer, szakítás a népi demokratikus táborban, az osztályharc kiélezôdése a román párt részérôl való elfogadása mind-mind hozzájárultak ahhoz, hogy fölöslegessé váljon. 1947. a fordulat éve. Summázva: 1/ Megtörtént az RKP egykori koalíciós partnereivel való leszámolás - elôször a gazdasági alapjuk megszüntetésével, majd a politikai életbôl való eltávolításukkal; 2/ a társutasok - így az MNSZ, Ekésfront sorainak a megtisztítása; 3/ végül az egypártrendszer elôkészítésének éve volt. - Február 10-én a békeszerzôdés aláírása az un. népi demokratikus forradalom befejezésének a folyamatát is felgyorsította. Tíz napra rá az RKP KB 20-i ülésén határozatba foglalták, hogy Románia a szocialista forradalomra való áttérés küszöbén áll. Ez az államosítási program felgyorsítását és a két munkáspárt egyesítését célozta meg. Párthatározat azt is kimondta, hogy a kommunista párt befolyását mindenhol erôsíteni kell: a földmuves társadalomban, az írószövetségben, a nemzetiségi szervezetekben. Felborult az egyezség a Tatarescu-féle liberálisok és az RKP között, melyben utóbbi engedélyezett bizonyos magánszektort, a liberálisok pedig elnézték az állam fokozott beavatkozását a gazdasági életbe. A pénzügyi reform nemcsak a vagyonosokat érintette - 20.000 régi lejért 1 újat adtak - a tervgazdálkodás jelezte: a hangsúly a nehézipar fejlesztésére kerül. Tatarescut, aki mind a pénzügyi, mind az ipari reformot visszautasította, kizárták a parlamentbôl. Pártja 4 miniszterét és 2 államtitkárát novemberben érte hasonló sors; december 30-án távozásra kényszerítették Mihály királyt is. Látványosabb volt a leszámolás a Maniu-féle Nemzeti Parasztpárttal. Június 14-én a külföldre távozni szándékozó vezérkart letartoztatták, július 18-án a párt valamennyi képviselôjét kizárták a parlamentbôl. Október végén pedig megkezdôdött a Maniu-féle monstre per, amelyben súlyos ítéletek születtek. A MNSZ párttagságának 20 %-a is börtönbe került. Az NBSZ élén álló Kurkó szeme elôtt egy gazdaságilag erôs, független nemzetiségi társadalom képe lebegett, amikor kialakította a szervezet gazdasági politikáját 1947-ben. A Székelyföld iparosítása érdekében támogatta a Székelyföldi Bányászati Intézetet, foglalkozott a háziipar, a fakitermelés fellendítésével, a szakmai oktatás fejlesztésével, beleéretve egy székelyföldi fôiskola alapítását is. Ezek rendszerességgel kerültek szóba az MNSZ gazdasági szakosztályában, valamint a Szövetkezeti Kongresszusokon. Támogatta a Kaláka, a Hangya a Szövetség szövetkezeti központok munkáját. Erre szükség is volt, hiszen a román szövetkezetek 1946. nyarától igyekeztek rátenni kezüket a magyar szövetkezetek vagyonára, követték azt a politikai koncepciót, hogy egységesítsék a gazdasági intézményeket, azaz

115

megszüntessék a magyar intézményrendszert. Horizont néven részvénytársaság alakult, amely célja gyakorlati téren segíteni a tôke mozgását, Székelyföld természeti kincseinek kiaknázását, az ipari és mezôgazdasági termelést és értékesítést. A Romániai Magyar Gazdasági Tanács ugyanezt tette elvi síkon, azaz célja a gazdasági élet irányítása volt. Amikor tehát 1947-ben az elôzô év több politikai kudarca után, Kurkó meghatározta az MNSZ munkatervét a gazdasági feladatokra helyezte a hangsúlyt. A kérdés fontosságát ekképp húzta alá: gazdasági alap nélkül minden munkák levegôben lóg a gazdasági létalapjaink ellen intézett bármilyen támadás a népünk ellen intézett támadással egyenlô. Gazdasági egyenlôség, gazdasági szabadság nélkül nincs nemzetiségi egyenlôség, nemzetiségi szabadság. A gazdasági intézmények szövetkezetek, stb. önállóságaihoz való ragaszkodás vezetett Kurkó leváltásához 1947. novemberében, a temesvári III. kongresszuson. Luka az utolsó percig igyekezett meggyôzi Kurkót, aki egyébként az évi költségvetés vitáján többek között a magyar intézmények állami támogatására 12 %-ot kért, amelynek csak töredékét 3 %-nál alig többet biztosítottak. Az MNSZ csatlakozása a Demokratikus Pártok Blokkjához 1947. februárjában újabb lépés volt az önfeladás útján. A lépést különféleképp értékelték. Balogh Edgár például azt hangsúlyozta: az MNSZ nem követheti a két világháború között muködô OMP elzárkózási és sérelmi politikáját. Az RKP-neku erre vonatkozó, 1947. június 1-jén nyilvánosságra hozott határozatát, hogy ti. bármilyen politikai, kulturális, vagy gazdasági elzárkózás, bármilyen a román haladó demokráciával szembeni szeparista törekvés, belsô népi erôink elvérzéséhez vezet, megelôzte. Luka László dermesztô hangvételu cikke az Igazság 1947. május 22-i számában, amely az elsô komoly támadásnak tekinthetô, az MNSZ addigi un. népfrontos - tehát (társadalmi szempontból) a magyar értelmiséggel, polgársággal, módosabb parasztsággal, (ideológiailag) különbözo pártállásra és párton kívüli személyekkel - politikája ellen. A választások elôtt épp Luka volt az, aki népi egységbe szólította fel a magyarságot, az MNSZ-t,hogy keresse, ismerje fel az ellenséget az EMGE, a Bolyai Egyetemen a magyar újságok a Dalosszövetség, és természetesen saját soraiban. Luka ezen , 1947. május 22-én, Groza budapesti látogatása után két héttel - ahol elmaradt a vámunió bejelentése, Moszkva letiltása miatt - veszélyesnek, sôt ellenségesnek ítélte meg a dunamenti államok tömörülési szándékát, abban a szentistváni gondolat és a szovjetellenes politika újraéledését fedezte fel. (Ezzel majd a Rajk-per romániai bejelentése alkalmával találkozunk újra, hogy ti. Rajk Titó hatására akarta hozzákonföderálni" a népi demokratikus országokat a nyugati imperialisták tömbjéhez. A magyarság vezetôinek el kellett fogadniuk a magyar reakció óriásra növelt veszedelmének rémképét, ki meggyôzôdésbôl, ki a hatalomból való kiesés félelmében, vagy mert így látták lehetségesnek: az útitársak feláldozásával menteni, ami még menthetô, Bányai, Balogh, Tamás Gáspár azonnal alkalmazkodott a Luca-cikkbôl is kikövetkeztethetô megváltozott politikai

116

körülményekez, Szabédi László valóban magába szállt, aminek az lett az eredménye, hogy kijelentette: az MNSZ nem tért el a demokráciától, nem támogatja a reakciót. A támadások a reakció elleni harc ürügyén mindennaposak lettek. Amit egyenlôre a leváltások követtek - olyan kiemelkedô személyeké mint Szász István, György Lajos, Bónis György - az EMGE, a Kaláka, az - EME, a Bólyai Egyetem élérôl, illetve egy új, még a magyarság számára elfogadható vezetés kinevezése. 1947. nyarán a budapesti Magyar Közösség elleni per erdélyi megfelelôje is megszületett az Ungháry Sándor letartóztatásával és elitélésével. Az MNSZ nem egy vezetôje olyan értelemben nyilatkozott, hogy a reakció mesterkedése a nemzetiségi jogegyenlôség túlértékelése, hogy a fontosabbról, az osztályharcról elterelje a figyelmet. Mint kiderült Kacsó Sándor beszédébôl, az MNSZ tisztújító ülésén 1947. november 10-én, aki elvállalta, hogy a leváltott Kurkó örökébe lép, az MNSZ élen többen már akkor felvetették, hogy Romániában, ahol megoldották a nemzetiségi kérdést, fel kell oszlatni az MNSZ-t. Kacsó azzal indokolta a lépését, hogy inkább vállalja az MNSZ elnökének, akkor már kevésbé dicsôsséges tisztét, minthogy egy magyar nemzeti igények iránti közömbös, vagy ellenséges személy álljon az MNSZ élén. CASBI: az Ellenséges Vagyonokat Kezelô és Felügyelô Pénztár muködése

0Romániában (1945-1948)

Az 1944. szeptember l2-én Moszkvában megkötött szovjet-román fegyverszüneti szerzôdés több pontja érintette Erdélyt. A legismertebb a 19. szakasz, mely szerint Erdély vagy annak nagyobb része visszakerül Romániához". A 2. szakasz elôírta, hogy Románia kormánya és fôparancsnoksága kötelezi magát Németország és Magyarország Románia területén található fegyveres erôinek lefegyverzésére és internálására, valamint az említett államok ott-tartózkodási hellyel bíró állampolgárainak internálására". A 4. szakasz szerint a román kormány és fôparancsnokság kötelezi magát, hogy együttmuködik a szovjet fôparancsnoksággal a háborús bunökkel vádolt személyek letartóztatásában és bíróság elé állításában". A fegyverszüneti szerzôdés 8. szakasza hozta létre a CASBI-t. A 8. szakasz értelmében a román kormány kötelezi magát, hogy nem engedélyezi Németország és Magyarország vagy ezek állampolgárai; vagy ezek területén, vagy az általuk elfoglalt területeken lakhellyel bírók tulajdonát képezô bármilyen természetu vagyonok (beleértve az értéktárgyakat és pénzt is) a Szövetséges (szovjet) fôparancsnokság engedélye nélkül történô kivitelét vagy kisajátítását. A román kormány és fôparancsnokság ezeket a vagyontárgyakat a Szövetséges (szovjet) fôparancsnokság részérôl megállapítható feltételek mellett fogja megôrizni".

117

Romániában a Hivatalos Közlöny 1945. február 101-i számában tették közzé Mihály román királynak a fegyverszüneti szerzôdés 8. szakaszára hivatkozó 90. számú törvényereju rendeletét, a CASBI létrehozásával kapcsolatban. Hivatkozási alapja az 1945. IV. 2-i 5822/45. szám alatt megjelenô Utasítás az Ellenséges Javak Megyei Hivatalának létesítésére és közremuködésére vonatkozó" rendelete volt. Ennek nyomán elrendelték: 1. magyar állampolgárságú Romániában tartózkodó természetes személyek, magyar állampolgárságú vagy magyarországi tôkeérdekeltségek (mint jogi személyek) és az úgynevezett vélelmezett ellenségek" javainak elkobzását. Másképpen fogalmazva ekkor úgy látszott, hogy ez a következôket érinti: 1. Németország, 2. Magyarország, 3. német alattvalók, 4. magyar alattvalók, 5. a német megszállás alatt lévô területeken állandó székhellyel és 6. a magyar megszállás alatt lévô területeken állandó székhellyel bíró személyek. 1945. május 3-án a 6754. számú módosító utasítás szerint csak azoknak a vagyonát kellet zár alá venni, akik 1945. március 13-a után nem tértek vissza Romániába. Hivatalosan a kolozsvári minisztertanács ülésén a Groza-kormány ekkor „kapcsolta vissza" .- kapcsolta be - Észak-Erdélyt a román közigazgatásba. (Az elsô hazatérô vonatok azonban csak a következô hónap elején indultak el Magyarországról.) Egy másik módosítás így hangzik: 1945. április 4-e után visszatérô menekültek is mentesülnek a CASBI intézkedései alól, ha ellenük fasiszta, katonai vagy politikai magatartás miatt vád nem emelhetô." A CASBI jogköre A közzétett királyi rendelet szerint a CASBI foglala le a német és magyar állam javakat, illetve azoknak a német vagy magyar állampolgárságú fizikai és jogi személyeknek a tulajdonát, akik Németország vagy Magyarország területén laktak, valamint nemzetiségüktôl függetlenül mindazokét, akik az ellenséges hadsereggel vagy azt megelôzve visszavonultak. A CASBI felügyeletet gyakorolt és ellenôrizte azokat az ipari és kereskedelmi vállatokat, amelyek tôkéjének 20 %-a fenti pontban megjelölt személyekhez tartoztak..

A „vélelmezett ellenség" A fogalom tulajdonképpen a CASBI 1945. IV. 2-i 3822/45. számú végrehajtási utasítás nyomán vált ismertté. Az utasítás szerint „vélelmezett ellenségnek" a német vagy magyar területen, vagy ezek által elfoglalt területen tartózkodó személyeket tartották, függetlenül állampolgárságuktól, illetve azokat a román állampolgárokat, akik 1944. szeptember 12-e elôtt vagy után Németországba vagy Magyarországra vagy az általuk elfoglalta területekre menekültek. A „vélelmezett ellenség" két csoportot fogott át: 1. Ellenséges területen tartózkodó egyéneket, akik átmenetileg, néhány napot tartózkodtak ott, vagy állandó bejelentett lakásuk ott volt. 2. Ellenséges területre menekült egyéneknek tekintették azokat, akik a) a bécsi döntés után Észak-Erdélybe költöztek, s román állampolgárok voltak; b) azokat a magyarokat, akik a bécsi döntés után lakáscserével Észak-Erdélybe átköltöztek; c) az itt gyógykezelés, kórházi ellátás alatt állókat; d) a

118

Magyarországra menekülteket, akik idôvel visszatértek Észak-Erdélybe; e) azokat, akiket a német csapatok elhurcoltak, illetve f) akik a kiürítési rendeletnek eleget téve távoztak el. A román félnek a „vélelmezett ellenség" fogalomra azért volt szüksége, mert Magyarország az 1945. január 22-i szovjet-magyar fegyverszüneti egyezményben hadüzenetre kötelezte magát Németországgal, illetve jóvátétel fizetésére a Szovjetunóval szemben. A fegyverszüneti szerzôdéssel Magyarország megszunt ellenséges ország lenni, s ennek értelmében a szovjet-román fegyverszüneti szerzôdés 8. pontja hatályon kívül került, bár ezt újabb törvény kifejezetten nem mondotta ki. Ez nem ismeretlen a jogalkotásban, különösen háborús viszonyok között. Jogászok érve ezen kívül a következô volt: a szovjet-román fegyverszüneti szerzôdés megkötése alkalmával, 1944. szeptember 12-én Észak-Erdély nem tartozott Romániához, tehát ezen a területen a 8. pont nem alkalmazható. Ennek ellenére a román kormány Magyarországot továbbra is ellenségként kezelte. A végeredmény pedig az lett, hogy Magyarország kétszeresen fizetett kártérítést! Az említett, április 2-án megjelent rendelet - melyben sok a logikai bukfenc - foglalkozott ezzel részletesen. A rendelet ugyanis egyértelmuen elitélte a lakosságnak azt a részét, amelyik miután a szülôhelye, lakóhelye hadmuveleti területté vált elmenekült. De nem lehet elfelejteni azt sem, hogy elmenekülôk közül sokan a kiürítési parancsnak tettek eleget, illetve hogy többeket a visszavonuló német hadsereg erôszakkal hurcolt magával. Az egyenlotlen bánásmódra jó példa, hogy több tízezer román menekült el Bukovinából és Besszarábiából - akiknek egy részét épp Erdélyben telepítették le. Elôször azért törvénytelen az eljárás, másodszor pedig azért, mert - amint arra az MNSZ 1945. május 30-i emlékirata is utalt - a „vélelmezett ellenség" fogalmát nem ismerte a nemzetközi jog. Ezen érvekre hivatkozva, nem volt olyan személyes vagy hivatalos találkozó, munkaülés, sajtónyilatkozat, ahol a Groza-kormány és a politikai hatalom potenciális birtokosa, a Román Kommunista Párt meg ne ígérte volna, hogy - kivéve a háborús bunösöket -, a kisemberek vagyonát, vagyonkáját mentesítik a CASBI-zárlat alól. És nem volt olyan alkalom, hogy az említettek által is elismerten, a romániai magyarság hivatalos képviselôje, az MNSZ ne tiltakozott volna e sérelmek miatt. Az MNSZ emlékirata például kifogásolta, hogy azoknak az ingó és ingatlan vagyonát is lefoglalták, akik március 13 után visszatértek Romániába. Tiltakozás ide, tiltakozás oda, „vélelmezett ellenség" ürügyén Romániában körülbelül 30.000 olyan magyarnak foglalták le házát (a benne lévôkkel), kertjét, földjét, üzemét, akik a front elôl menekültek, vagy 1944. szeptembere 12-én Magyarországon tartózkodtak. Ezeken kívül a magyar intézmények helyiségeit, épületeit, a magyar állam tulajdonát képezô üzemeket, bankokat, gyárakat is lefoglalták. (Ez történt 1919-20-ban a kolozsvári magyar egyetem épületével, felszerelésével, az Erdélyi Múzeum Egyesület és az Erdélyi Nemzeti Múzeum anyagával, amelyekre kártérítés nélkül tette rá kezét a román állam) Az október 10-én kibocsátott 104.005 számú igazságügy-miniszteri rendelet szerint a menekültek, mivel az április 4-i törvény értelmében elvesztették

119

állampolgárságukat, visszatérésük alkalmával nem kaphatják vissza ingó és ingatlanukat, bár korábban elhangzott az is, hogy visszahelyezik ôket jogaikba. A rendeletet azonnal követte az MNSZ október 27-i memoranduma. Ez a következôk mentesítését kérte Groza miniszterelnöktôl: 1. akik Dél-Erdélybôl Észak-Erdélybe menekültek; 2. akiket besorsoltak a magyar hadseregbe, vagy erôszakkal vittek el, 3. akik a kiürítési parancsra távoztak, 4. akik elmenekültek ugyan 1944. szeptembere 12-e után, de visszatértek, 5, akik a háború miatt menekültek 1944 szeptember 12. és október 31. között Dél-Erdélybôl. Az MNSZ 1945 végén memorandumával valósággal bombázta a kormányt és a Szövetséges Ellenôrzô Bizottság (SZEB) Román Összekötô Bizottságát. A SZEB az év végén hozzájárult ahhoz, hogy a repatriálniakaró magyarok - ha a román kormány részérôl írásbeli támogatással rendelkeznek - magukkal vihessék ingóságaikat. Nem túlzás az állítás: mivel a CASBI muködése során többségében a magyar nemzetiségu kisemberek vagyonát zárolta, az eljárás a magyarság egyik legsúlyosabb nemzeti sérelme volt.

Tisztázatlan helyzet (1946-47) Romániában a pozitívnak tekinthetô nemzetiségi politika tetôpontja a béketárgyalások és a politikai-hatalmi harcot eldöntô novemberi választások idejére esett. Az MNSZ ekkor dolgozta ki a romániai magyarságot önálló politikai egységnek elismerô, kollektív jogokat biztosító és hallgatólagosan Erdély autonómiáját is magában foglaló nemzetiségi törvényt. Bizonyos elôrehaladás történt a CASBI terén is, miután januárban az MNSZ újból a román kormányhoz és a SZEB közötti kapcsolatot ellátó Román Összekötô Bizottsághoz, a magyar kormány pedig május 29-én a Szovjetunió budapesti nagykövetéhez, illetve szeptember 25-én a párizsi békekonferencia elnökéhez fordult. Az MNSZ-nek a Román Összekötô Bizottsághoz intézett beadványa mindenekelôtt azt kifogásolta, hogy a CASBI egyfelôl azon dél-erdélyiek és regáti magyarok tulajdonát zárolta, akik 1944. szeptember 12-én az 1940. augusztus 30-i határokon kívültartózkodtak, vagy ezen idôpont után a front elôl menekültek. A Beadványban arra is emlékeztettek, hogy a potsdami egyezmény szerint a Szovjetunó kártalanításával összefüggésben a Finnország, Magyarország, Románia és Bulgária területén lévô német javakról volt szó. A memorandumban azonban csak annyiban módosította a Román Összekötô Bizottság álláspontját, hogy javasolta a SZEB-nek a magánszemélyek vagyonának felszabadítását, a vállalatokét, pénzügyi intézetekét azonban nem. Október elején jelent meg a hír, hogy Szuszajkov vezérezredes, a SZEB romániai elnöke a magyar javak visszaszolgáltatása érdekében közbenjárt a romáén kormánynál. A békeszerzôdést elôkészítô idôszakban a CASBI által leltárba vett vagyonokat néhányan visszakapták, illetve Magyarországon maradt erdélyiek elszállíthatták ingóságaikat. Az 1946. októbere 19-i 826. számú törvény változtatásai ellenére a „vélelmezett ellenség" fogalom azután is megmaradt. A hivatalos Lap 1946. október 19-i számában megjelent 998. számú törvény újabb módosításokat tartalmazott. Eszerint a CASBI-törvény nem

120

alkalmazható a magyar állam és magyar állampolgárok tulajdonaira, valamint a román állampolgárokra sem, akik 1944. szeptember 12-én vagy azután Németországon, Magyarországon vagy az általuk a megszállt területen tartózkodtak és javaikat a román állam vissza kellett szolgáltatnia. (Egyébként a békeszerzôdés-tervezet romániai sajtóközleményeibôl az derült ki, hogy a Romániában lévô német, osztrák, olasz vállalatokon kívül a CASBI alá tartozó magyar érdekeltségek is a Szovjetunió tulajdonába kerültek át.) Ezzel egyidôben, azaz 1946. november 28-án Groza magához kérette Felszeghy Ödön nemzetnevelési államtitkárt, dr. Nékám Sándor követségi tanácsost, s a szovjet hárította a felelôsséget, amiért a CASBI-ügy nem rendezôdött. Igéret hangzott el, hogy a magyar állami vagyonokat és a magyar állampolgárok vagyonát teljes egészében visszaadják. A megjelenô új CASBI-jogszabályok azonban még mindig csak részleges mentesítést tartalmaztak. Ezért 1947. január 7-én e tárgyban a magyar kormány bukaresti képviseletén keresztül tárgyalások felvételét kérte. A tárgyalások Bukarestben kezdôdtek meg 1947. április 27-én (Eközben 1947. április 21-én kiadott 127. számú törvénnyel a CASBI-t a Nemzetgazdasági Minisztérium alá rendelték, önállósága ezzel jelentôsen korlátozódott.) A kormányközi tárgyalások eredményeként 1947. május 16-án - egy héttel a Groza vezette 100 tagú román küldöttség budapesti látogatása után - egy olyan jegyzôkönyvet írtak alá a két ország megbízottai, amely kielégítette volna a magyar igényeket, mert 1. lehetôséget nyújtott az magyar államnak, hogy a nyugatra távozott állampolgárok jogaiba behelyettesíthessék, 2. megkönnyítette a magyar állampolgárok mezôgazdasági ingatlanának értékesítését, 3. biztosította a határmenti ingatlanok megmuvelését. Ezt figyelmen kívül hagyva, Petru Groza 1947. július 5-én magához kérette a bukaresti magyar misszió vezetôjét, és közölte vele: kormánya nem ratifikálja, a román és a magyar kormánybiztos által megszövegezett, aláirt és július 13-án jóváhagyott jegyzôkönyvet, hanem egyoldalúan, a törvényhozás útján rendezi a CASBI-kérdést. A törvénytervezet - közölte Petru Groza - a következôket tartalmazza. 1. nem állapit meg határidôt a CASBI-hoz benyújtott felszabadítási kérelmek elintézésére, 2. a bukaresti magyar misszió nem terjeszthet be beadványokat, 3. a Magyarországra költözô állampolgárokat a román hatóságok vizsgálják meg, ha román állampolgárságúnak tekintik ôket, fennáll a vagyonelkobzás veszélye, 4. a kiviteli tilalom alá esô javak ellenértékét nem lehet az árában kivinni, 5. a bérleti szerzôsek megszüntetését a határozat közzététele után 3 hónap múlva rendelik el, a kártérítési igényekkel kapcsolatban a román javaslatot fogadják el, 6. a magyar közalkalmazottak is kötelesek állampolgárságukat igazolni, 7. a mezôgazdasági ingatlanok értékesítésére 6 év helyett évet adtak, 8. kizárta a román felelôsséget, illetve a vele szemben fennálló kártérítési igényt.. 1947. október 13-án közzétett, 333. számú CASBI-törvény elrendelte a magánszemélyek zár alá vett javainak felszabadítását és Magyarországra szállítását. A lebonyolítással a Controlul Ecoénomic hivatalt bízták meg. Ez azonban egyes esetekben még a használt ruhanemu és személyi tárgyak szállítását sem engedélyezte A törvény ígéretet tett a magántulajdonban lévô

121

kereskedelmi és ipari vállalatok visszaadására is, ez azonban nem következett be. A magyar fél a törvény megjelenése alkalmával megragadta az alkalmat, hogy álláspontját kifejtse. Ezek a következôk voltak: Románia vegye figyelembe az 1947. május 16-jegyzôkönyvben foglaltakat. Intézkedjen a magyar állam tulajdonát képezô javak feloldásáról, hogy a Magyarországra repatriálók ügyének gyors elintézése végett a magyar követség is bekapcsolódhasson, hogy a mezôgazdasági ingatlanok értékesítését ne akadályozzák, és végül kérték: „megállapítandó a magyar állam részére az a jog, hogy behelyettesíthesse magát bizonyos magyar állampolgárok (nyugatosok) jogaiba, a tulajdonukat képezô javak CASBI-ellenôrzése alóli feloldása iránti kérelmekben". Az említett 333. számú törvény életbelépése utána Controlul Economic számtalan visszaélése közé tartozott az is, hogy az agrárkisajátitásnál a magyaroknak még ez elôirt minimumot sem hagyták meg, és városi ingatlanokat is kisajátítottak. A két ország között kulturális, együttmuködési egyezmények aláírását óriási propaganda-hadjárat elôzte meg. A magyar fél úgy ítélte meg: egyebek között a CASBI végleges tisztázására is fel kell azt az idôszakot használni, amely a magyar korányküldöttség 1947. novemberi látogatását elôzte meg. Az Igazságügyi Minisztérium szakértôje a függô kérdésekkel kapcsolatban a következôket javasolta: el kell érni, hogy mindenki visszakaphassa vagyonát, kivéve a háborús bunösöket. Emlékeztettek arra a nemzetközi gyakorlatra, ahogy idegen állampolgár tulajdona csak kártalanítással sajátítható ki. Groza azonban már jó elôre jelezte: a kártérítést Románia sem politikailag, sem gazdaságilag nem vállalhatja! 1947. november 25-én a Casbi-t a miniszterelnökség alá rendelték. Gezetôje Dr. S. Olariu lett, aki az Összekötô Bizottságot is vezette. Az áthelyezés azonban nem jelentette az ügy automatikuslezárását. 1947. november 5-én Bukarestben a két ország vezetôi - Dinnyés Lajos miniszterelnök, Molnár Erik külügyminiszter, Petru Groza miniszterelnök és Anna Pauker külügyminiszter - aláírtak egy olyan jegyzôkönyvet, amely a következôket tartalmazta: a jövôben rendezik a kettôs birtokosok ügyét, a két nemzeti bank közötti vitás kérdéseket, Románia biztosítja a Magyarországra repatariálók ingóságainak kivitelét, kiegyenlítik a két ország külkereskedelmi forgalmának hátralékát, új kereskedelmi egyezményt, postaegyezményt kötnek, és végre lezárják a CASBI-ügyet.

Államosítások Romániában (1948-49) Bukarestben 1948. április 14-én a két ország képviselôivel megállapodtak a magyar állami pénzintézetek helyzetének rendezésében. Augusztusban a román fél a magyar felet érintô pozitív nyilatkozatot tett, mégis váratlanul a Brassói Általános Hitelbank Rt.-t 150.000 lej, a Magyar Általános Iparbank Kolozsvári fiókját 350.000 lej adóval és illetékkel sújtották. Ezek meghaladták az intézetek felszámolási értékét, mivel Magyarországnak összesen körülbelül 3,5 millió lejt kellett volna fizetnie. Ezek a pénzintézetek 1948-ban az államosítás alkalmával a román álam tulajdonába mentek át a magyarországi

122

jogi és természetes személyek vagyonának nagy részével együtt annak ellenére - ahogyan a Magyar Köztársaság Minisztertanácsának 112/48-as számú szóbeli jegyzéke is rámutatott -, hogy a magyarországi államosításkor a romániai magyar vállalati érdekeltségek túlnyomó többsége a magyar álam tulajdonává lett. Tehát 1948-ban Romániában a magyar állami vagyont változatlanul kapitalista tulajdonként kezelték. Megjegyzendô: az a rendelkezés, hogy a kártérítésbôl utólag levonandók az illetékek és az állítólagos adócsalás összege (a sepsiszentgyörgyi Klinger textilgyár esetében 200 millió lej), nemcsak a magyar érdekeltségeket érintette. 1948 júniusában például Bukarestben egy nap alatt 250 embert tartóztattak le ezen a címen. Magyarország ekkor hivatalosan is felvetette, hogy Románia fizessen kártérítést. Ilyen egyezmény volt például Csehszlovákia és Bulgária között, amelynek értelmében utóbbi 10 év alatt vállalta a kártérítés összegének visszafizetését. (A részletfizetést 10 évben határozták meg.) Ezt a javaslatot Románia rögtön elutasította, s egyszeruen kijelentette: senkinek sem hajlandó kártérítést fizetni. Az 1948-as államosítás után 89 természetes és jogi személy nyújtott be kérelmet különbözô vállalatokra és részvényekre. Ezek összege 1943-as árfolyamon: 330 268 257.26 pengô volt. Ebben benne volt a Brassói Általános Hitelbank és az Erdélyi Leszámítoló és Pénzváltó Bank tétele is, vagyonuk pedig 70 millió lej volt. Ehhez kapcsolódik, hogy a Marosvásárhelyi Takarékpénztár nyugdíjalapjára 15 millió lejt helyezett el, a romániai magyar nyugdíjasok részére. A munkaügyi miniszter azonban ragaszkodott ezen pénzösszeg saját minisztériuma számára történô átadásához. A román fél tehát a kártérítési igényt elutasította, jóllehet az 1948. szeptembere 21-én készült egyezmény zárjegyzôkönyvének II/2. pontja - melyet mindkét fél aláirt - így hangzott: „Románia lemond azoknak az ingóságoknak a visszaszállításáról amelyek Magyarországra kerültek", Vasile Luca azonban ekképp változtatott a szövegen: „Románia nem mond le.." Jellemzô Vasile Luca (Luka László) indoka: a romániai magyar vagyonokat a román nép kizsákmányolásával szerezték a magyar urak, tulajdonjoguk ekképpen a román proletárokat illeti meg. 1949 júliusában a CASBI megyei szervezetei utasítást kaptak a lehetséges kisebb ügyek lezárásra. Luca pénzügyminisztere azonban még ez esetben elzárkózott az ingatlanok szabad értékesítése elôl, amit az érdekeltek azért kértek, hogy a szállítási költségeket egy erre létesített zárolt számláról kifizethessék. A kérdéssel foglalkozó magyarországi szakember 1949. év végén csak azt jelenthette felettes hatóságának, hogy a személyi ingóságok szállítása folyamatban van. A két ország közötti titkos tárgyalásokon jegyzékváltásokban e dátum után is még fel-felbukkant a CASBI. Rendelkezésünkre áll még egy 1950. január 3-i, a gazdaságpolitikai osztályon Berei államtitkárnak szóló pénzügyi kérdésekrôl. Ezek elsôsorban - szól a beszámoló - a Románia területén lévô magyar eredetu, illetve magyar érdekeltségu vállalatokra és magyar tulajdonú objektumokra

123

vonatkoznak. Románia nem hajlandó kártérítést fizetni, lebecsüli a felszámolandó, illetve államosított objektum értékét, valamint olyan magas adókat és illetékeket álapit meg, amelyek meghaladják a bank vagy vállalat értékét. Ezt követôen a sajtóban soha többé nem találkozunk a CASBI nevével. Csak az egykori erdélyi lakás-, vagy kerttulajdonosok emlékeiben bukkan fel az elhagyott, kifosztott otthon képe. A román-magyar határ kérdése az 1946-os párizsi béketárgyalásokon

1946. január 25-én Gyöngyösi János külügyminiszter jegyzékében kérte a

nagyhatalmakat, hogy a béketárgyalásokon hallgassák meg a magyarok álláspontját az etnikai határokkal kapcsolatosan. Molotov, két ízben, 1940-ben és 1941-ben figyelmeztette a moszkvai magyar diplomáciai képviselôt, Kristóffyt: Magyarország csak abban az esetben számíthat a Szovjetunió jóindulatára, ha távoltartja magát az ellene irányuló háborútól. Ez esetben a Szovjetunió elismeri a második bécsi döntést, Észak-Erdély Magyarországhoz kerülését. Sôt, egy adott pillanatban, még egy harmadik döntést is támogatta volna, Dél-Erdély vonatkozásában, mivel október 15-ig megvolt a remény, hogy Magyarország szembefordul a hitleri Németországgal, ezzel jelentôsen lerövidül a háború idôtartama és kevesebb lesz az emberi és anyagi áldozat.A sikertelen magyar kiugrási kisérlet után Magyarország esélyei csökkentek, és 1946 áprilisában a magyar delegáció moszkvai útja alkalmából nyilvánvaló lett, hogy Molotov a fegyverszüneti egyezmény 19. pontját úgy értelmezi : abban Erdélyt Romániának igérték. ( Ezen hozzáállás kialakulásában jelentôs szerepe volt az RKP moszkvai csoportjának, beleértve Ana Paukert, aki mint Molotov körének szoros tagja közvetítôje volt a béketárgyalások idején, a szovjet politikának.) Az amerikei álláspont is az volt, hogy az 1938-as határt kell megvonni a két ország között, de nem tekintették lezártnak egy késôbbi módosítását. Mindezt a Szovjetuniótól tették függôvé, amely taktikából - a magyar kommunista párt is a határmódosítás mellett volt, ezzel népszerusségüket akarták biztosítani!- a két ország közötti tárgyalásos úton való megegyezést javasolta. Ebbe nyilvánvaló módon Románia nem ment bele. A külügyminiszterek tanácsán a a maximum 22.000 négyzetkilóméter, de legalább: 5000 négyzetkilóméter-nyi területre benyújtott magyar igényt nem támogatta senki. A magyarországi politikai élgárda jó része még mindig nem hitt ennek véglegességében. A Nagy Ferenc kormány képviselôi sorra keresték fel a nyugati országokat és a Szovjetuniót. Érvelésük az volt, hogy az új magyar demokrácia nem vállalhat felelôsséget a múlt rendszer buneiért.Politikusok, írók tucatját lehetne idézni, akik nem tudták elképzelni, hogy megismétlôdhet a trianoni diktátum.Románia számára is a legizgatóbb kérdés volt, hogy hogyan viszonyulnak a nagyhatalmak az Erdély egészére vonatkozó igényhez? Az RKP a Külügyminiszterek Tanácsának 1946 május 7-i határozatát úgy értelmezte: az egyértelmuen Groza sikere, amely meggyôzô erôvel bizonyította, hogy a teljes egyenjogúságon alapuló nemzetiségi politika kormánya számára kardinális kérdés. Groza tulajdonképpen jól használta fel a belpolitiaki életben a polgári pártokkal, mindenekelött a Nemzeti Parasztpárttal szemben hatalma megszilárdítására azt a tényt, hogy a Szovjetunió neki adta vissza Erdélyt, hangsúlyozva, hogy megôrizni is csak egy baloldali többségu kormány tudja majd. Hogy mire

124

számíthatott a magyarság a román baloldal részérôl, azt a párt magyar nyelvu napilapja, az Igazságban közzétett állásfoglalás jól példázza. „Pártunk az RKP mindmáig hangoztatta: a nemzeti kérdés az együttélô népek békés együttlétének, együttélésének kérdése, s nem oldható meg a határok ide, vagy oda tologatásával.”Gyöngyösi augusztus 14-én a béketárgyalásokon Erdéllyel kapcsolatban már csak 5000 négyzetkilóméternyi területre nyújtotta be az igényt. Mivel a 13 tagú területi és poltitikai bizottságból egy sem akadt, aki magáévá tette volna a javaslatot, a román és a magyar kormány képviselôi elé utalták. Augusztus 31-én Auer Pál kérte a román féltôl: járuljanak hozzá 4000 négyzetkilóméternyi terület Magyarországhoz csatolásához, amelyen 67? , kb. 500.000 magyar él, Romániában maradó 1.200.000 magyarnak biztosítsák a területi önkormányzatot. Ezt a román békedelegáció vezetôje, Tatarescu visszautasította, aki valótlannak nevezte, hogy 300.000 magyartól megtagadták a román állampolgárságot. Egyik fô érve az MNSZ 1945. november 19-i marosvásárhelyi határozat volt. Visszautasította a Székelyföld önkormányzatát is. Nem talált támogatást az Ausztrál küldött javaslatra, hogy adjanak garanciákat arra nézve, hogy Romániában nem sérthetik és nem korlátozhatják a nemzetiségek szabadságjogát. Romániában nem csak a polgári politikusok utasították vissza a magyar kormány javaslatait: a második bécsi döntés elötti határok visszaállítása volt az egyetlen kérdés, amelyben a baloldali és a tötrténelmi pártok egyetértettek. Luca szerint a magyarországi magyar demokrácia két malomkô között ôrlôdik, és téved, ha azt hiszi, úgy is felléphet a reakció ellen, ha mérsékeltebb revizionista irányt vesz fel - utalt itt a magyar békedelegáció által felterjesztett javaslatra. Tévednek az erdélyi magyarok is, akik a méásodik bécsi döntés módosítására számítanak - mondotta a bukaresti magyar diplomatáknak -: mert kizárólag Székelyföld tekinthetô magyarlakta területnek, s ki hallott olyant - érvelt Luca -, hogy egy ország elkövetelte volna egy másik ország közepét. Az igazságügyi miniszter, Lucretiu Patrascanu is úgy itélte meg a helyzetet - és ennek erdélyi körútja alkalmával hangot is adott - hogy a nacionalizmus és a sovinizmus jelei mutatkoznak a magyarországi és romániai magyarság legszélesebb köreiben. Patrascanu junius 13-i Kolozsváron elmondott beszéde szerint ezért nem lehet 300-400.000 magyarnak megadni az állampolgárságot - rájuk a kiutasítás várt. Patrascanu itt jelentette ki - ezt késôbb nem közölték a felszólalásáról tudósító lapok - „elôszôr román vagyok és utána kommunista!” Jóllehet Gheorghiu-Dej nyilvános megrovásban részesítette Patrascanut, mondván: a magyarokat vádolva nacionalizmussal maga is nacionalista magatartást tanusított - ez a kommunista pártban lévô, ekkor még háttérbe szoruló hatalmi harcnak tudható, amely egyenlôre kettôjük rivalizálásában öltött tesete. A béketárgyalások történetéhez még hozzátartozik, hogy emigráns román politikai körök - pl. a „Szabad Románok Nemzeti Tanácsa” emlékiratban fordultak a nagyhatalmakhoz, amelyben kérték a romániai magyarok kitelepítését. Az erdélyi magyar egyházak, intézmények is intéztek egy beadványt azzal a kéréssel, hogy Erdély népeit is hallgassák meg, és emlékirat érkezett az autonomista koncepciót képviselôk részérôl is.

Groza a föderációról és a vámunióról

A második világháború befejezése után a térségben: Közép-és Kelet-Európában több jel mutatott a megbékélés szándékára.

125

A tartós és végleges kiegyezés irányába mutattak - teljes névsor és értékrendszer felállítása nélkül - Dimitrov, Groza, Károlyi, Kurkó, Tito föderációs, vámuniós tervei 1944- 1948 között. Ezen belül is 1945: az óvatos tájékozódás, 1946: a reményteljes várakozás, 1947: szeptemberig a megtorpanás, szeptembertôl a végleges elhanyagolás ideje volt.A nemzetközi antifasiszta koalició felbomlása után 1947-48 folyamán már meg voltak számlálva a percei a román-magyar, és a többi vámuniós koncepciónak, hiszen egyrészt a nagyhatalmi és érdekszférák összeütközési területén - nevezzük azt akár közép-európának, akár kelet-európának - nem lehetett függetlenített politikát folytatni: másrészt a nacionalizmus újból állampolitika lett Romániában. Petru Groza a szászvárosi református kollégium és a budapesti egyetem diákja volt. Nagyrabecsülte a magyar irodalmat. 1918-ban Nagy Nemzetgyulésen Erdélynek Romániával való egyesülése mellett szavazott. 1920-ban és 1926-ban, mint kisebbségi miniszter, programjába felvette a kisebbségek nyelvének egyenjogúságát az iskolák minden szintjén. 1935-ben pártjának, az Ekésfrontnak és a Magyar Dolgozók Országos Szüvetségének sztövetségkötése hívta életre a népfrontot Romániában. A légionárius felkelés idején volt osztálytársa menekítette Magyarországra. Bajcsy-Zsilinszkyvel és másokkal történt megbeszélésein Észak-Erdélyben a két nép közös jövôjének mikéntje is szóba került. 1944 novemberében a Magyar Népi Szövetség alakuló ülésén Déván úgy fogalmazott, hogy a szülôföld, Románia románnak, magyarnak egyformán demokratikus szabad hazája lesz. ( Erre az óvatosságra kézenfekvô oka volt: a két ország, mint hadviselô fél állt egymással szemben, és Romániába most még kevésbé volt népszeru a román-magyar szövetség gondolata.) Ahogy Grozát a magyarbarátsága - magyarbarátságát kihasználva - tette alkalmassá a nagy szerepére: a magyarság megnyerése, sôt: leszerelésére. A Budapesti Ideiglenes Kormány megbízásából még mielôtt a két ország hivatalosan felvette volna a kapcsolatot, Réczei László vezetésével egy kislétszámú magyar küldöttség járt 1945 március utolsó hetében Romániában, hogy a kormánny muködéséhez szükséges feltételeket - pl. szállítási eszközök - ott szerezzék be. A román kormánynak a magyar kereskedelmi jellegu kérdések iránti segíttôkézségen túl Réczei és társai meggyôzôdhettek arról is a hivatalos tárgyalásokon és négyszemközti beszélgetések alkalmával hogy Petru Groza elképzelése szerint a román-magyar viszony a vámunióban csucsosodik ki, amelynek hatására alakul ki többi vámunió szüvetségébôl a közép-európai föderáció. ( Tildy Zoltán Budapesten a nagy nemzetgyulés december 3-i ülésén jelentette be. a két ország nemcsak árucsereforgalmi szerzôdést köt, s Groza ígéretet tett a vámunióra és az útlevélkényszer eltörlésére.) Ezt hivatalosan elôször a Magyar Népi Szövetség konresszusán Kolozsváron és az Erdélyi Múzeum Egyesületében vetette fel 1945 májusában. Groza sokat idézett szavai így hangzottak: „ Eljöttem, hogy a román-magyar együttélés erdélyi zászlaját itt ünnepélyesen kibontsam.... Mi itt Erdélyben, Kolozsvárt egy nagy kisérletet teszünk. Ha sikerül román és magyar részrôl egyaránt kiírtani a fasiszta gyulölködésnek még az írmagját is, akkor ennek a sikernek a hatása kisugárzik a Fekete-tengerig, s a magyar népre, s egészen Lajtáig. Tudjuk, érezzük azt, hogy minél közelebb jut egymáshoz a két ország, annál inkább biztosítva lesz az ittélô népek tesvérisége is.” A román-magyar határ kérdése az 1946-os párizsi béketárgyalásokon

126

1946. január 25-én Gyöngyösi János külügyminiszter jegyzékében kérte a nagyhatalmakat, hogy a béketárgyalásokon hallgassák meg a magyarok álláspontját az etnikai határokkal kapcsolatosan. Molotov, két ízben, 1940-ben és 1941-ben figyelmeztette a moszkvai magyar diplomáciai képviselôt, Kristóffyt: Magyarország csak abban az esetben számíthat a Szovjetunió jóindulatára, ha távoltartja magát az ellene irányuló háborútól. Ez esetben a Szovjetunió elismeri a második bécsi döntést, Észak-Erdély Magyarországhoz kerülését. Sôt, egy adott pillanatban, még egy harmadik döntést is támogatta volna, Dél-Erdély vonatkozásában, mivel október 15-ig megvolt a remény, hogy Magyarország szembefordul a hitleri Németországgal, ezzel jelentôsen lerövidül a háború idôtartama és kevesebb lesz az emberi és anyagi áldozat.A sikertelen magyar kiugrási kisérlet után Magyarország esélyei csökkentek, és 1946 áprilisában a magyar delegáció moszkvai útja alkalmából nyilvánvaló lett, hogy Molotov a fegyverszüneti egyezmény 19. pontját úgy értelmezi : abban Erdélyt Romániának igérték. ( Ezen hozzáállás kialakulásában jelentôs szerepe volt az RKP moszkvai csoportjának, beleértve Ana Paukert, aki mint Molotov körének szoros tagja közvetítôje volt a béketárgyalások idején, a szovjet politikának.) Az amerikei álláspont is az volt, hogy az 1938-as határt kell megvonni a két ország között, de nem tekintették lezártnak egy késôbbi módosítását. Mindezt a Szovjetuniótól tették függôvé, amely taktikából - a magyar kommunista párt is a határmódosítás mellett volt, ezzel népszerusségüket akarták biztosítani!- a két ország közötti tárgyalásos úton való megegyezést javasolta. Ebbe nyilvánvaló módon Románia nem ment bele. A külügyminiszterek tanácsán a a maximum 22.000 négyzetkilóméter, de legalább: 5000 négyzetkilóméter-nyi területre benyújtott magyar igényt nem támogatta senki. A magyarországi politikai élgárda jó része még mindig nem hitt ennek véglegességében. A Nagy Ferenc kormány képviselôi sorra keresték fel a nyugati országokat és a Szovjetuniót. Érvelésük az volt, hogy az új magyar demokrácia nem vállalhat felelôsséget a múlt rendszer buneiért. Politikusok, írók tucatját lehetne idézni, akik nem tudták elképzelni, hogy megismétlôdhet a trianoni diktátum. Románia számára is a legizgatóbb kérdés volt, hogy hogyan viszonyulnak a nagyhatalmak az Erdély egészére vonatkozó igényhez? Az RKP a Külügyminiszterek Tanácsának 1946 május 7-i határozatát úgy értelmezte: az egyértelmuen Groza sikere, amely meggyôzô erôvel bizonyította, hogy a teljes egyenjogúságon alapuló nemzetiségi politika kormánya számára kardinális kérdés. Groza tulajdonképpen jól használta fel a belpolitiaki életben a polgári pártokkal, mindenekelött a Nemzeti Parasztpárttal szemben hatalma megszilárdítására azt a tényt, hogy a Szovjetunió neki adta vissza Erdélyt, hangsúlyozva, hogy megôrizni is csak egy baloldali többségu kormány tudja majd. Hogy mire számíthatott a magyarság a román baloldal részérôl, azt a párt magyar nyelvu napilapja, az Igazságban közzétett állásfoglalás jól példázza. „Pártunk az RKP mindmáig hangoztatta: a nemzeti kérdés az együttélô népek békés együttlétének, együttélésének kérdése, s nem oldható meg a határok ide, vagy oda tologatásával.” Gyöngyösi augusztus 14-én a béketárgyalásokon Erdéllyel kapcsolatban már csak 5000 négyzetkilóméternyi területre nyújtotta be az igényt. Mivel a 13 tagú területi és poltitikai bizottságból egy sem akadt, aki magáévá tette volna a

127

javaslatot, a román és a magyar kormány képviselôi elé utalták. Augusztus 31-én Auer Pál kérte a román féltôl: járuljanak hozzá 4000 négyzetkilóméternyi terület Magyarországhoz csatolásához, amelyen 67? , kb. 500.000 magyar él, Romániában maradó 1.200.000 magyarnak biztosítsák a területi önkormányzatot. Ezt a román békedelegáció vezetôje, Tatarescu visszautasította, aki valótlannak nevezte, hogy 300.000 magyartól megtagadták a román állampolgárságot. Egyik fô érve az MNSZ 1945. november 19-i marosvásárhelyi határozat volt. Visszautasította a Székelyföld önkormányzatát is. Nem talált támogatást az Ausztrál küldött javaslatra, hogy adjanak garanciákat arra nézve, hogy Romániában nem sérthetik és nem korlátozhatják a nemzetiségek szabadságjogát. Romániában nem csak a polgári politikusok utasították vissza a magyar kormány javaslatait: a második bécsi döntés elötti határok visszaállítása volt az egyetlen kérdés, amelyben a baloldali és a tötrténelmi pártok egyetértettek. Luca szerint a magyarországi magyar demokrácia két malomkô között ôrlôdik, és téved, ha azt hiszi, úgy is felléphet a reakció ellen, ha mérsékeltebb revizionista irányt vesz fel - utalt itt a magyar békedelegáció által felterjesztett javaslatra. Tévednek az erdélyi magyarok is, akik a méásodik bécsi döntés módosítására számítanak - mondotta a bukaresti magyar diplomatáknak -: mert kizárólag Székelyföld tekinthetô magyarlakta területnek, s ki hallott olyant - érvelt Luca -, hogy egy ország elkövetelte volna egy másik ország közepét. Az igazságügyi miniszter, Lucretiu Patrascanu is úgy itélte meg a helyzetet - és ennek erdélyi körútja alkalmával hangot is adott - hogy a nacionalizmus és a sovinizmus jelei mutatkoznak a magyarországi és romániai magyarság legszélesebb köreiben. Patrascanu junius 13-i Kolozsváron elmondott beszéde szerint ezért nem lehet 300-400.000 magyarnak megadni az állampolgárságot - rájuk a kiutasítás várt. Patrascanu itt jelentette ki - ezt késôbb nem közölték a felszólalásáról tudósító lapok - „elôszôr román vagyok és utána kommunista!” Jóllehet Gheorghiu-Dej nyilvános megrovásban részesítette Patrascanut, mondván: a magyarokat vádolva nacionalizmussal maga is nacionalista magatartást tanusított - ez a kommunista pártban lévô, ekkor még háttérbe szoruló hatalmi harcnak tudható, amely egyenlôre kettôjük rivalizálásában öltött tesete. A béketárgyalások történetéhez még hozzátartozik, hogy emigráns román politikai körök - pl. a „Szabad Románok Nemzeti Tanácsa” emlékiratban fordultak a nagyhatalmakhoz, amelyben kérték a romániai magyarok kitelepítését. Az erdélyi magyar egyházak, intézmények is intéztek egy beadványt azzal a kéréssel, hogy Erdély népeit is hallgassák meg, és emlékirat érkezett az autonomista koncepciót képviselôk részérôl is.

Groza a föderációról és a vámunióról

A második világháború befejezése után a térségben: Közép-és Kelet-Európában több jel mutatott a megbékélés szándékára. A tartós és végleges kiegyezés irányába mutattak - teljes névsor és értékrendszer felállítása nélkül - Dimitrov, Groza, Károlyi, Kurkó, Tito föderációs, vámuniós tervei 1944- 1948 között. Ezen belül is 1945: az óvatos tájékozódás, 1946: a reményteljes várakozás, 1947: szeptemberig a

128

megtorpanás, szeptembertôl a végleges elhanyagolás ideje volt.A nemzetközi antifasiszta koalició felbomlása után 1947-48 folyamán már meg voltak számlálva a percei a román-magyar, és a többi vámuniós koncepciónak, hiszen egyrészt a nagyhatalmi és érdekszférák összeütközési területén - nevezzük azt akár közép-európának, akár kelet-európának - nem lehetett függetlenített politikát folytatni: másrészt a nacionalizmus újból állampolitika lett Romániában. Petru Groza a szászvárosi református kollégium és a budapesti egyetem diákja volt. Nagyrabecsülte a magyar irodalmat. 1918-ban Nagy Nemzetgyulésen Erdélynek Romániával való egyesülése mellett szavazott. 1920-ban és 1926-ban, mint kisebbségi miniszter, programjába felvette a kisebbségek nyelvének egyenjogúságát az iskolák minden szintjén. 1935-ben pártjának, az Ekésfrontnak és a Magyar Dolgozók Országos Szüvetségének sztövetségkötése hívta életre a népfrontot Romániában. A légionárius felkelés idején volt osztálytársa menekítette Magyarországra. Bajcsy-Zsilinszkyvel és másokkal történt megbeszélésein Észak-Erdélyben a két nép közös jövôjének mikéntje is szóba került. 1944 novemberében a Magyar Népi Szövetség alakuló ülésén Déván úgy fogalmazott, hogy a szülôföld, Románia románnak, magyarnak egyformán demokratikus szabad hazája lesz. ( Erre az óvatosságra kézenfekvô oka volt: a két ország, mint hadviselô fél állt egymással szemben, és Romániába most még kevésbé volt népszeru a román-magyar szövetség gondolata.) Ahogy Grozát a magyarbarátsága - magyarbarátságát kihasználva - tette alkalmassá a nagy szerepére: a magyarság megnyerése, sôt: leszerelésére. A Budapesti Ideiglenes Kormány megbízásából még mielôtt a két ország hivatalosan felvette volna a kapcsolatot, Réczei László vezetésével egy kislétszámú magyar küldöttség járt 1945 március utolsó hetében Romániában, hogy a kormánny muködéséhez szükséges feltételeket - pl. szállítási eszközök - ott szerezzék be. A román kormánynak a magyar kereskedelmi jellegu kérdések iránti segíttôkézségen túl Réczei és társai meggyôzôdhettek arról is a hivatalos tárgyalásokon és négyszemközti beszélgetések alkalmával hogy Petru Groza elképzelése szerint a román-magyar viszony a vámunióban csucsosodik ki, amelynek hatására alakul ki többi vámunió szüvetségébôl a közép-európai föderáció. ( Tildy Zoltán Budapesten a nagy nemzetgyulés december 3-i ülésén jelentette be. a két ország nemcsak árucsereforgalmi szerzôdést köt, s Groza ígéretet tett a vámunióra és az útlevélkényszer eltörlésére.) Ezt hivatalosan elôször a Magyar Népi Szövetség konresszusán Kolozsváron és az Erdélyi Múzeum Egyesületében vetette fel 1945 májusában. Groza sokat idézett szavai így hangzottak: „ Eljöttem, hogy a román-magyar együttélés erdélyi zászlaját itt ünnepélyesen kibontsam.... Mi itt Erdélyben, Kolozsvárt egy nagy kisérletet teszünk. Ha sikerül román és magyar részrôl egyaránt kiírtani a fasiszta gyulölködésnek még az írmagját is, akkor ennek a sikernek a hatása kisugárzik a Fekete-tengerig, s a magyar népre, s egészen Lajtáig. Tudjuk, érezzük azt, hogy minél közelebb jut egymáshoz a két ország, annál inkább biztosítva lesz az ittélô népek tesvérisége is.” Bár nem álrendelkezésünkre olyan statisztikai felmérés, mint Magyarországon, ahol 1946 májusában a megkérdezettek 84? -a helyeselte a magyar-román vámuniót, az azonban kétséget kizáróan kitunik, hogy Romániában, eltekintve egy-két román közéleti személytôl kizárólagos hívének egyedul a Magyar Népi Szövetség vezérkara bizonyult. A vámunió az MNSZ sajtójában, valamint a

129

magyarországi lapokban kapott publicitást - például 1945-ben Groza a Népszavának adott interjúiban vallotta magát nyilvánosan a a vámunió hívének - ahol fel is nagyították ezeket a Groza-nyilatkozatokat. Az Ekésfront elsô kongresszusán Petru Groza a belsô helyzet stabilitását az erdélyi magyarság példás együttmuködésének tulajdonította. Miron Constantinescu és Vadescu-Racoasa nemzetiségi miniszter például rámutattak: a jogegyenlôség biztosítása a román kormány elsôrendu feladatai közé tartozik. Imitt-amott az is elhangzott: Észak-Erdélybe ezzel a feltételell térhetett vissza a román közigazgatás s hogy a jószándék és a taktikus magatartás milyen mértékben voltak tejtestvérek, azt bizonyítja a felvilágosult svájci kultúrájú Vladescu-Racoasa egyik megjegyzése, aki úgy nyugtatta meg a nemzetiségek újabb kérését vonakodva aláíró Mihály királyt: „ írja csak alá nyugodtan feleséged, azután majd meglátjuk, mi lesz a békeszerzôdések után.” 1945 júliusában az RKP napilapjában, a Scinteia-ban jelent meg Groza és Gyöngyösi magyar külügyminiszter vallomása a vámunió szükségességérôl. Szeptemberben Groza és Zilahy Lajos nyílt levélváltása vert fel nagy port: lelkesítette a megbékélés híveit, ugyanakkor botrányt kavart a történelmi pártok között. „ Hálásak vagyunk a magyar íróknak és a magyar szellemi embereinek - írta Groza - azért, mert hisznek a törevéseinkben. Román részrôl hisszük mi is, hogy megérjük a teljes kibékülés napját, amely kihat a dunamelléki többi népre is, megteremtve így az együtt dolgozó, anyagi és szellemi értékeiket egymás közt szabadon cserélô kis népek családját, s ezzel együtt kontinensünk e részében aa békének, haladásnak erôs várát.” Ezek a nyilatkozatok tulajdonképpen nem sok konkrétumot tartalmaznak, többnyire minössze Groza hatásos szónoki képességérôl tanuskodnak. Ilyen az egyik 1946 januári interjú, különösen annak utólsó passzusa. „A vámunió eszméjét be kell vinni a köztudatba, itt is, ott is érlelni kell, foglalkozni kell vele,, meg kell értetni a magyar és a román néppel, hogy csakis együtt, gazdaságilag összeépítve tudunk haladni. Ne legyünk olyan naívak, hogy azt higgyük, begubózhatunk határaink közé. Románia ipari szükségleteinek kielégítését Magyarországtól várja. Nem késett soká Tildy Zoltán válasza: „ Magyarország arra törekszik, hogy ne zavarja meg a dél-kelet-európai népek békéjét.” Talán ezekbôl is kiderul, hogy nagyon jó volt a Groza-kormány sajtója Magyarországon. Hiszen összehasonlíthatta: egyrészt a sajtó nem mindig látott a díszletek mögé, másrészt a Szlovák Telapülésügyi Hivatal ekkor jelentette be: 580.000 magyart érint az állampolgárságtól való megfosztás; február végén aláírták a magyar-szlovák-lakosságcserérôl szóló egyezményt; májusban bejelentették a magyar vagyonok elkobzását; a CSKP megbírálta az MKP-t, s Benes nyíltan hírdette: nem akarnak többé látni nemzeti kisebbségeket! A magyarságot - akárcsak a zsidóságot - írta Boldizsár Iván - törvényen kívül helyezték Csehszlovákiában. A magyar politikusok Magyarországon és Romániában Tito Jugoszláviáját és Groza Romániáját állították nemzetiségi politika tekintetében példaképül. A nemzeti ellentétektôl mentes jövôvel kapcsolatos nyilatkozatokban a román baloldal részérôl, és szinte kizárólag csak az ô részükrôl, nem volt hiány. Vasile Luca két dolgot hangsúlyozott: 1. a román reakció a sovinizmus szítására törekszik. Ezt azzal magyarázta, hogy a régi hivatalok, intézmények, tehát a középrétegek megmaradván poziciójukban, a magyarelleneséget is megtartották. ( Az igazság azonban az, hogy az RKP nacionalista csoportja is

130

ezekre támaszkodott ) 2. Félelemre még nincs ok, mert a román kormány megvédi a romániai magyarokat. Groza tehát nyilvánosan és zárt körben sokat beszélt megbékélésrôl, kiegyezésrôl, vámszövettségrôl. Kevés embernek volt azonban abban az élményben része, hogy ôszintén hallja ôt nyilatkozni. Ilyen kevesek közé tartoztak a magyar külügyminisztérium bizottság tagjai, akik 1945 november 1-én a menekültügyi kérdésben keresték fel a miniszterelnököt. Fontos a jó román-magyar viszony - mondotta Groza -, de az nem határkérdés! A határnak egy-két méternyi megváltoztatása nem jelentôs, de egy húsz méteres határkiigazítás azt jelenti, hogy a magyar sovinizmus került ki gyôztesen - hangoztatta Groza a magyar vendégek elött - akiket megintett: nem ezeken a kis ügyeken lovagoljanak, hanem gondoljanak a nagy közös, boldog jövôre. A román-magyar határ megvonásánál nincs szükség nagyhatalmi döntésre - folytatta - azt majd eldönti a két nép maga. ( 1946 szeptember 5-én hasonló kétoldali, osztrák-olasz megbeszélésnek volt az eredménye az az egyezmény, amely Ausztriának „védôhatalmi” státust bíztosított a Dél-Tiroliban élô, kb.200.000 osztrák vonatkozásában.) A béketárgyalásokat megelôzô hónapokban ezzel ellentétben világosan látszott, hogy Groza semmiféle tárgyalásba nem hajlandó bocsátkozni arra vonatkozóan, hogy a román-magyar határ megvonásánál vegyék figyelembe az etnikai viszonyokat is. Visszautasította a két kormány közötti tárgyalást a határkiigazításról és lakosságcserérôl. Elvetette az egyesúly elvét is - ez azt jelentette volna: annyi magyar marad Romániában, amennyi román Magyarországon -, továbbá: fölöslegesnek tartotta, hogy az 1919-es kisebbségi szerzôdésekhez hasonlóan, nemzetközileg garantálják a nemzetiségek jogvédelmét. Petru Groza Erdélyrôl - részére vagy egészérôl, akárcsak lemondani. Ebben a kérdésben teljes volt a harmónia közte és a román politikai ellenfelei között. A párizsi béketárgyalások befejezése aktuálissá teszi a vámúnió-t - jelentette ki Groza 1946 nyarán, a Köztársasági címu lapnak adott interjújában. Arra vonatkozó terveket már kidolgoztam - tette hozzá. Menetét a következôképpen képzelte el: a., gazdasági és kultúrális együttmuküdés kiépítése: b., együttmuködési szerzôdések megkötése; c., a vámúnió megteremtése. Groza vámúniós kampányának utólsó menete az 1947 májusi román delegáció budapesti útjának idejére esett, azt követôen - pontosabban Vasile Luca május 22-i cikke után - kikerüllt a politikusok szótárából.

1946 májusában a megkérdezettek 84? -a helyeselte a magyar-román vámuniót, az azonban kétséget kizáróan kitunik, hogy Romániában, eltekintve egy-két román közéleti személytôl kizárólagos hívének egyedul a Magyar Népi Szövetség vezérkara bizonyult. A vámunió az MNSZ sajtójában, valamint a magyarországi lapokban kapott publicitást - például 1945-ben Groza a Népszavának adott interjúiban vallotta magát nyilvánosan a a vámunió hívének - ahol fel is nagyították ezeket a Groza-nyilatkozatokat. Az Ekésfront elsô kongresszusán Petru Groza a belsô helyzet stabilitását az erdélyi magyarság példás együttmuködésének tulajdonította. Miron Constantinescu és Vadescu-Racoasa nemzetiségi miniszter például rámutattak: a jogegyenlôség biztosítása

131

a román kormány elsôrendu feladatai közé tartozik. Imitt-amott az is elhangzott: Észak-Erdélybe ezzel a feltételell térhetett vissza a román közigazgatás s hogy a jószándék és a taktikus magatartás milyen mértékben voltak tejtestvérek, azt bizonyítja a felvilágosult svájci kultúrájú Vladescu-Racoasa egyik megjegyzése, aki úgy nyugtatta meg a nemzetiségek újabb kérését vonakodva aláíró Mihály királyt: „ írja csak alá nyugodtan feleséged, azután majd meglátjuk, mi lesz a békeszerzôdések után.” 1945 júliusában az RKP napilapjában, a Scinteia-ban jelent meg Groza és Gyöngyösi magyar külügyminiszter vallomása a vámunió szükségességérôl. Szeptemberben Groza és Zilahy Lajos nyílt levélváltása vert fel nagy port: lelkesítette a megbékélés híveit, ugyanakkor botrányt kavart a történelmi pártok között. „ Hálásak vagyunk a magyar íróknak és a magyar szellemi embereinek - írta Groza - azért, mert hisznek a törevéseinkben. Román részrôl hisszük mi is, hogy megérjük a teljes kibékülés napját, amely kihat a dunamelléki többi népre is, megteremtve így az együtt dolgozó, anyagi és szellemi értékeiket egymás közt szabadon cserélô kis népek családját, s ezzel együtt kontinensünk e részében aa békének, haladásnak erôs várát.” Ezek a nyilatkozatok tulajdonképpen nem sok konkrétumot tartalmaznak, többnyire minössze Groza hatásos szónoki képességérôl tanuskodnak. Ilyen az egyik 1946 januári interjú, különösen annak utólsó passzusa. „A vámunió eszméjét be kell vinni a köztudatba, itt is, ott is érlelni kell, foglalkozni kell vele,, meg kell értetni a magyar és a román néppel, hogy csakis együtt, gazdaságilag összeépítve tudunk haladni. Ne legyünk olyan naívak, hogy azt higgyük, begubózhatunk határaink közé. Románia ipari szükségleteinek kielégítését Magyarországtól várja. Nem késett soká Tildy Zoltán válasza: „ Magyarország arra törekszik, hogy ne zavarja meg a dél-kelet-európai népek békéjét.” Talán ezekbôl is kiderul, hogy nagyon jó volt a Groza-kormány sajtója Magyarországon. Hiszen összehasonlíthatta: egyrészt a sajtó nem mindig látott a díszletek mögé, másrészt a Szlovák Telapülésügyi Hivatal ekkor jelentette be: 580.000 magyart érint az állampolgárságtól való megfosztás; február végén aláírták a magyar-szlovák-lakosságcserérôl szóló egyezményt; májusban bejelentették a magyar vagyonok elkobzását; a CSKP megbírálta az MKP-t, s Benes nyíltan hírdette: nem akarnak többé látni nemzeti kisebbségeket! A magyarságot - akárcsak a zsidóságot - írta Boldizsár Iván - törvényen kívül helyezték Csehszlovákiában. A magyar politikusok Magyarországon és Romániában Tito Jugoszláviáját és Groza Romániáját állították nemzetiségi politika tekintetében példaképül. A nemzeti ellentétektôl mentes jövôvel kapcsolatos nyilatkozatokban a román baloldal részérôl, és szinte kizárólag csak az ô részükrôl, nem volt hiány. Vasile Luca két dolgot hangsúlyozott: 1. a román reakció a sovinizmus szítására törekszik. Ezt azzal magyarázta, hogy a régi hivatalok, intézmények, tehát a középrétegek megmaradván poziciójukban, a magyarelleneséget is megtartották. ( Az igazság azonban az, hogy az RKP nacionalista csoportja is ezekre támaszkodott ) 2. Félelemre még nincs ok, mert a román kormány megvédi a romániai magyarokat. Groza tehát nyilvánosan és zárt körben sokat beszélt megbékélésrôl, kiegyezésrôl, vámszövettségrôl. Kevés embernek volt azonban abban az élményben része, hogy ôszintén hallja ôt nyilatkozni. Ilyen kevesek közé tartoztak a magyar külügyminisztérium bizottság tagjai, akik 1945 november 1-én a menekültügyi kérdésben keresték fel a miniszterelnököt. Fontos a jó

132

román-magyar viszony - mondotta Groza -, de az nem határkérdés! A határnak egy-két méternyi megváltoztatása nem jelentôs, de egy húsz méteres határkiigazítás azt jelenti, hogy a magyar sovinizmus került ki gyôztesen - hangoztatta Groza a magyar vendégek elött - akiket megintett: nem ezeken a kis ügyeken lovagoljanak, hanem gondoljanak a nagy közös, boldog jövôre. A román-magyar határ megvonásánál nincs szükség nagyhatalmi döntésre - folytatta - azt majd eldönti a két nép maga. ( 1946 szeptember 5-én hasonló kétoldali, osztrák-olasz megbeszélésnek volt az eredménye az az egyezmény, amely Ausztriának „védôhatalmi” státust bíztosított a Dél-Tiroliban élô, kb.200.000 osztrák vonatkozásában.) A béketárgyalásokat megelôzô hónapokban ezzel ellentétben világosan látszott, hogy Groza semmiféle tárgyalásba nem hajlandó bocsátkozni arra vonatkozóan, hogy a román-magyar határ megvonásánál vegyék figyelembe az etnikai viszonyokat is. Visszautasította a két kormány közötti tárgyalást a határkiigazításról és lakosságcserérôl. Elvetette az egyesúly elvét is - ez azt jelentette volna: annyi magyar marad Romániában, amennyi román Magyarországon -, továbbá: fölöslegesnek tartotta, hogy az 1919-es kisebbségi szerzôdésekhez hasonlóan, nemzetközileg garantálják a nemzetiségek jogvédelmét. Petru Groza Erdélyrôl - részére vagy egészérôl, akárcsak lemondani. Ebben a kérdésben teljes volt a harmónia közte és a román politikai ellenfelei között. A párizsi béketárgyalások befejezése aktuálissá teszi a vámúnió-t - jelentette ki Groza 1946 nyarán, a Köztársasági címu lapnak adott interjújában. Arra vonatkozó terveket már kidolgoztam - tette hozzá. Menetét a következôképpen képzelte el: a., gazdasági és kultúrális együttmuküdés kiépítése: b., együttmuködési szerzôdések megkötése; c., a vámúnió megteremtése. Groza vámúniós kampányának utólsó menete az 1947 májusi román delegáció budapesti útjának idejére esett, azt követôen - pontosabban Vasile Luca május 22-i cikke után - kikerüllt a politikusok szótárából. A RKP-ben folyó hatalmi harc hatása a romániai magyarságra 1948-1952. A politikai élet hatalmi harcaiból a romániai magyarság mint ahogy a koalíciós idôszakban - a történelmi pártokkal való leszámoláskor a baloldali pártok szövetségese volt - úgy a kommunista párt kebelében folyó harc idején sem vonhatta ki magát. Gheorghiu-Dej felülkerekedése a RKP-ben két menetben történt: 1948-1949-ben a párt egyik alapítótagjával, a hazai mozgalom legtehetségesebb, legképzettebb és legnépszerubb személyiségével, Lucretiu Parascanu igazságügyi miniszterrel számolt le, majd 1952-ben az un. moszkvai szárnnyal, Ana Paukerrel, Vasile Lucával és Teohari Georgescuval. Parascanu 1948 januárjában még résztvett a román-magyar barátsági és kölcsönös segélynyújtási egyezmény aláírásán, de az SZDP és RKP februárban történt egyesülési ceremóniáján és a Román Munkáspárt megalakulásán 1948 februárjában már nem volt jelen. Gheorgiu-Dej általános politikai jelentésében kitért arra, hogy a demokratikus rendszer nemzetiségi politikája a teljes egyenlôség elvére épül - ld. földosztás, iskolarendszer kiépítése, a nyelvhasználat a közigazgatásban és az igazságszolgáltatásban -, hogy az új

133

alkotmánynak tükröznie kell: a népi demokratikus állam a városi és falusi kétkezi munkások és szellemi dolgozók állama. A párta fôtitkára figyelmeztetett arra, ahogy azután a párttagság felülvizsgálása kell következzen, mivel soraikban ott bujkálnak a volt vasgárdisták, üzérkedôk és frakciósok. A Román Munkáspárt legfelsô vezetô testületében, a Titkárságban egyenlô arányban voltak jelen a moszkvai és hazai kommunisták, a Központi Bizottságban a kommunisták aránya a szociáldemokratáknak háromszorosa volt. Alapvetô változások történtek az MNSZ-ben is: azzal, hogy a központ Bukarestbe költözött, a szervezet elszakadt a magyar munkás és földmuves tömegektôl. És mint Silviu Braucan megállapította, a Scinteia 1948. március 2-i számában az MNSZ jó úton halad a kizsákmányolások és soviniszta elemek eltávolításában. Az osztályharc étvágyát azonban ez nem elégítette ki. Kulákveszély, nacionalista veszély, szeparativizmus, nyugati ideológiák utánzása, a régi párttagsági könyv mind-mind jó ürügyet szolgáltatott a tisztogatásra. A Román Munkáspárt pedig elérkezettnek látta az idôt, hogy intenzívebben lásson hozzá a párt románizálásához, azaz hogy benne a kisebbségek arányait leszorítsa. Az RMP 1948. június 10-11-i plenáris ülésén elhangzottakat, hogy „a népi demokrácia fejlôdése és áttérési folyamata a szocializmus építésére, az osztályharc között folyik, amely változatos és egyre élesebb formát ölt" 1948. július végén magáévá tette az MNSZ csíkszeredai 100-as intézôbizottsági határozata is. Egyúttal megkezdôdött a katolikus egyház elleni fellépés, mivel az tiltakozott az anyanyelvu oktatás bázisai, az egyházi iskolák államosítása ellen. Az új tanévben egyébként magyar középiskolák egész sorát zárták be, államosítás, átszervezés és egyéb címen. Az MNSZ utolsó, decemberi kongresszusát megelôzte az RMP december l-i határozata, a nemzeti kérdésben, amely valamennyi nemzetiség számára meghatározta a konkrét osztályharcos feladatokat. Az MNSZ vonatkozásában: a magyar egység, a kulturális és gazdasági elszigetelôdés és a Vatikán ügynökeinek propagandája elleni fellépést tette legfontosabb harci feladatává. Általában nôtt a bizalmatlanság a Romániában magyarság és a nyugati szomszéd, Magyarország iránt. A vegyesbizottságok nem üléseztek, a külkereskedelem lelassult, a román fél nem tartotta be a vízügyi egyezményt, megtagadták a CASBI által zárolt vagyonok tulajdonosainak kártalanítását, a magyarországi állami vagyont kapitalista vagyonként kezelték, korlátozták a magánjellegu utat, és például azzal indokolták a magyarországi könyvek és újságok forgalmát, hogy az akadályozza a romániai magyarok beilleszkedését. Szellemes Rákosinak, egyik Gheorghiu-Dej-hez intézett levélrészlete: „...ma a szocializmust építô magyar demokrácia hasonlithatatlanul jobban el van szigetelve a szocializmust építô román népi demokráciától, mint az a Horthy és Antonescu országai között volt... és a helyzet annál inkább romlik, minél biztosabban ülünk mi, kommunisták a nyeregben."

134

Az MNSZ utolsó 1948 decemberében Kolozsváron megtartott kongresszusa után tevékenysége abban merült ki, hogy közvetítette a magyarság felé az osztályharc - széncsata, vetési csata, békepapok mozgalma, harc a kulákok ellen, a magyar reakció, a nacionalizmus, kozmopolizmus leleplezése a magyar intézményekbe - aktuális feladatait, amit az RMP számukra kijelölt. Ugyyanakkor Románia új 1948-as alkotmányának a Román Népköztársaság biztosija az együttélô nemzetiségek számára az anyanyelv használatának jogát és az anyanyelvi oktatás minden fokozatban való megszerzését. Azokban a körzetekben, ahol nemcsak a román, hanem más nemzetiségu lakosság is élt, a közigazgatásban és az igazságszolgáltatásban az illetô nemzetiség nyelve is használható szóban és írásban, és tisztviselôk nevezendôk ki az illetô nemzetiség soraiból, vagy olyan más nemzetiséguek, akik ismerik a helyi lakosság nyelvét. Azonban, ahogyan ebben az évben a választási kampány idején is megállapították, a világ két részre szakadt: a népi demokráciák táborára és az imperialista nagyhatalmak tömbjére, s bár soha ilyen nagy mértékben nem virágzott az önképzôköri élet, a népmuvelési szervezetek, az írószövetség keretei között a nemzetiségi kulturális élet, egyre több energia ment arra, hogy minden nap le kellett leplezni valamelyik körmönfontan befurakodott ellenséget, a reakciósok rafinált mesterkedéseit, a falun élôsködô zsírosparasztokat, a Vatikán ügynökeit. Sajátos kettôsség alakult ki így. Egyrészt Románia új alkotmánya kimondta a nemzetiségek egyenjogúságát, az iskolákban és a kulturális életben biztosította az anyanyelv használatát, de a beígért nemzetiségi törvény elmaradt, és az osztályharc fokozatosan sújtotta a magyarságot. Ugyanez mondható el majd a párttagság felülvizsgálatáról szóló újabb határozatról. Ez az idôszak, amikor a nemzetiségi helyzet rosszabbodása kül- és belpolitikai okokkal is összefüggött. A világ két részre szakadt¸ fokozódott a hidegháborús feszültség, az elzárkózás, a fegyverkezési hajsza, bekövetkezett a szakítás Jugoszláviával, s a népi demokratikus táboron belül is felszínre kerültek egyéb ellentétek is. (Például a román pártvezetésnek az az álláspontja 1948-1949-ben¸ hogy Magyarország a NEP-építésénél tart.) A belpolitikában a kisebbség helyzetének alakulása érzékeny muszerként jelezte, hogy a demokrácia a diktatúra irányába mozdult el. Sajátos helyzetükbôl adódóan a diktatúra kétszeresen sújtotta ôket: egyszer mint az ország minden állampolgárát, másodszor mint kisebbségit. 1948-tól az MNSZ tevékenysége csaknem kizárólag arra korlátozódott, hogy az osztályharc érdekében mozgósította a magyarságot, közvetítette a párt határozatait. A nemzetiségi jogegyenlôség kérdése hivatalosan lekerült a napirendrôl. Sokasodtak a két ország kapcsolatában is az aggasztó jelek, amelyek negatívan hatottak a nemzetiség helyzetére is: a külkereskedelem lelassult Magyarország és Románia között, az évente összeülô vízügyi bizottság határozatait a román fél nem hajtotta végre, alig-alig muködött a kulturális egyezménynek a cserekapcsolatokra vonatkozó fejezete, feloszlatták a Román-Magyar, Magyar-Román Társaságokat; húzódott a kolozsvári konzulátus felállításának ügye, korlátozták az érvényes útlevéllel rendelkezô magyar állampolgárok mozgásszabadságát; nem engedték be Romániába a magyarországi

135

tankönyveket, ahogyan ebben elôzetesen megállapodtak. Egyre gyakrabban lehetett hallani: megoldották a nemzetiségi kérdést, és új elnevezés születet: a „magyarul beszélô románok" fogalma. A munkásosztálynak - hangoztatták - a nemzetiségi kérdéssel kapcsolatos problémákat az elôttük álló feladatokkal, a szocializmus építésével összefüggésben, a fô feladatoknak alárendelve kell kezelnie. Elismerték, hogy államgépezetet még nem tisztították meg teljesen a román sovinizmus maradványitól, így a még meglévô nehézségeket a határozat ennek tulajdonította. Az RMP teljes egészében a sztálini tételt vallotta magáénak, amely szerint a nemzetiségi kérdés a forradalmi átalakulás egyik, de nem a leglényegesebb területe. Vannak a forradalomnak olyan szakaszai, amikor ez átmenetileg a stratégia szintjére emelkedik ,általában azonban a párt taktikai kérdések közé sorolja. Az 1948 decemberi párthatározat minden nemzetiséget szigorúan megbírált: a magyarokat a nacionalizmusuk, a németeket a nácizmussal, a szerbeket a titoizmussal, a bolgárokat, ukránokat a kuláksággal, a törököket, görögöket a nyugati imperializmussal való rokonszenvezés, a zsidókat a cionizmus miatt. A külsô imperialista körök által támogatott belsô ellenség hangoztatta a párt - politikai téren csatát veszített, szétzúzták a gazdaság erejét, ezért ideológiai-kulturális téren fokozta támadásait. Ellene vagyunk annak, hogy a Magyar Népköztársaságból korlátlanul áramoljanak be Romániába a különbözô sajtótermékek, könyvek - mondotta Luca az MNSZ IV: Kongresszusán, 1948 decemberében Kolozsvárott -, amelyek tele vannak nyugati forrásokra való hivatkozással, a burzsoá ideológia, és kultúra maradványaival. Ekkor még nem jelentôsen ugyan, de csökkent a romániai magyar nyelvu lapok, könyvek, kulturális intézmények száma. 1947-ben a nemzetiségek nyelvén összesen 17 napilap és 45 folyóirat jelent meg, ebbôl 7 magyar újság és 35 idôszaki kiadvány, 1948-ban viszont már csak 28 magyar nyelvu sajtótermék volt. A hat magyar színházból három a kolozsvári, a nagyváradi és a marosvásárhelyi. (Az elsô világháború idején Erdélyben 25 magyar színház volt.) 1945-48 között a nemzetiségek nyelvén 1500 könyv jelent meg, magyarul 669 - évente átlag 160 összesen. 1949-51 között a beszolgáltatási rendszer, a különbözô vetési, aratási kampányok, különösen a szövetkezetesítés - lásd a „harc a székelyföldi kulákság ellen, ahol valójában egyáltalán nem voltak gazdagparasztok, már a természeti viszonyokt (Kegyek) miatt sem - fokozottan sújtotta a romániai nemzetiségeket, németeket, szerbeket, magyarokat. Ugyanez mondható el az ún. „verifikálásról" is. 1949. június 13-án határozatot hoztak a párttagság felülvizsgálásáról. Ennek során l951-ig 192.000 párttagot zártak ki - az összes tagok 20 százalékát(Nicolae Ceausescu egyik beszédében 300.000 embert említett), fôleg volt szociáldemokratákat, értelmiségieket, nemzetiségieket. Az illegalitás örökségeként - a két világháború között a mintegy 2000 párttag 90 százaléka nemzetiségi volt - még mindig túl sok volt a nem román, így a fôtitkár nagyon határozott szándéka volta ennek megváltoztatása, a párt románosítása.

136

1948 júniusában hirdették meg a nagy iparosítási programot, 1949. március 3-5-i határozatában a RMP Központi Vezetôsége a munkásosztály és a parasztság szövetségének fokozására, a mezôgazdaság elmaradottságának megszüntetésére kimondották a kollektivizálás szükségességét. 1949. január 1. alkalmából Számadás új harcok, gyôzelmek küszöbén címmel az Utunk címú magyar nyelvu irodalmi újság vezércikke szerint - rá kell térni a tervgazdálkodásra, a mezôgazdaság gépesítésének felgyorsítására, fejleszteni kell a népi hadsereget. Még tovább kell fokozni az éberséget az árulással, szabotázzsal a kémkedéssel, a volt földesurakkal, légionárisokkal, gyárosokkal, kulákokkal, szálasista elemekkel és a vatikáni ügynökökkel szemben. Harcolni kell a polgári nacionalizmus ellen, és a proletárnacionalizmus jegyében az együttélô nemzetiségek testvériségéért. Még többet árul el a korról a Román Népköztársaság 1949. március 29-31. között tartott értelmiségi kongresszusa. Ennek résztvevôi kinyilvánították: megvédték a békét és az kultúrát az angol amerikai imperializmustól, amely avval hívta életre a Marschall-tervet, hogy az USA gazdasági válságának terheit az érintett országokra ráruházza, s hogy a nyugat-európai országok nemzeti függetlenségét megsértse. Ugyanakkor a népek önbizalmának, erejének gyengítésére vetette be a kompropolitizmust, hogy azáltal „ideológiailag lefegyeverzett" a kiszemelt országokat. Amikor 1949 november utolsó hetében a lapok beszámoltak arról, hogy az pártvezetés dicséretben részesítette az MNSZ-t, mivel a kellô buzgalommal dolgozta fel Malenkov és Gheorghiu-Dej beszédét, és levonta a tanulságot a Rajk-perbôl azaz, hogy nem lehet eléggé fokozni az éberséget, ha az osztályellenség és a polgári nacionalizmus utolsó maradványai kiirtásáról van szó, Kurkó Gyárfás már börtönben volt, aki az elsô hullám idején került börtönbe másokkal együtt. Néhány napra rá, decembere elsô napjaiban Balogh Edgárt és Jordáky Lajost, majd Márton Áront, Lakatos István, Venczel Józsefet, és 1950-ben Demeter Jánost is bebörtönözték. Kurkóék ellen a vád: magyar nacionalizmus, elkülönülés, a reakció képviselôinek babusgatása s, hogy a MNSZ Rajk vonalát képviselte. Kurkó helyzetét súlyosbította, hogy többször találkozott Rajk Lászlóval és, hogy semmit sem volt hajlandó visszavonni politikai koncepciójából. Ezért életfogytiglani börtönbüntetést mértek ki rá. Koholt vádak alapján tehát bebörtönözték az MNSZ csaknem egész vezérkarát, egyházi embereket, szociáldemokratákat, írókat, volt illegális párttagokat, az EMGE, az EMKE vezetôit. Egyidejuleg három per folyt: 1. az MNSZ vezetôi, 2. a Bolyai Egyetem tanárai, 3. az egyházak képviselôi ellen. A vádak egy része a magyarság sajátos helyzetébôl adódott Erdély hovatartozásának kérdésében revizionizmussal vádolták ôket. Jóllehet a vádlottak egyike, Balogh Edgár már 1945-ben is egyetértett Erdélynek Romániához tartozásával, ennek ellenére azzal is vádolták ôket, hogy a magyarországi baloldali (tulajdonképpen kommunista) Békepárttal nem a háborúból való kiugrásról tárgyaltak, hanem Észak-Erdélynek Magyarországhoz való tartozását

137

javasolták. A vádak között természetesen voltak olyanok is, amelyek a többi népi demokratikus országban is folyt koncepciós perekben - Slansky-, Rajk-, Clementis-, Kosztov-per- szerepeltek, vagyis összesküvés az állami és pártvezetôk ellen, besúgás, kémkedés, titoizmus, trockizmus, stb. A RMP Központi vezetôsége 1950. január 23-24-i plénumán a párt soraiban megbúvó hazaáruló elemek eltávolításáról, az osztályharc fokozódásának szükségességérôl volt szó a kapitalizmusból a szocializmusba vezetô átmeneti korszak idején. A referátumot a pártfotitkára Gheorghiu-Dej tartotta. A kizsákmányoló osztályok felszámolásának még nem zárult le a folyamata - mondotta Gheorghiu-Dej - a szocializmus felé haladó népi demokratikus országokban sem. Románia munkásosztálya szövetségben a dolgozó parasztsággal olyan átalakulást hajtott végre, amely megváltoztatta az osztályviszonyokat: megszilárdította a szocialista ipart, a szövetkezetesítést a mezôgazdaságban, ugyanakkor a magángazdálkodás, a kulákság még jelentôs posztokat tart a kezében. A tôkések külföldi kapcsolataikat felhasználva szeretnék visszaszerezni hatalmukat. Az osztályharcot - folytatta a párt tôtitkára - a népi demokratikus országokban a kapitalizmus visszaállítása remélve, az angol-amerikai imperialisták agresszív politikája is kiélezte. Ezért támogatja itt a fasiszta elemeket; kémeket és diverzánsokat dob be. Közülük is a legelvetemültebb - ez a leghízelgôbb jelzô - a Tito-Rankovics kémszervezet, akik provokációs cselekedeteket hajtanak végre és a fasiszta-nacionalista-sovoniszta-kulák elemeket használják fel céljaik elérésére. Falun az osztályharc: a kollektív gazdaságok létesítésének megakadályozásából áll, de a szocializmus teljes gyôzelme sohasem fog bekövetkezni a föld és termelôeszközök magántulajdonának a megszunése nélkül. Ideológiai és kulturális életben az osztályellenség fô fegyverei közé tartoznak a burzsoá nacionalizmus és sovinizmus. Erre különösen az ország vegyeslakosú területei alkalmasak, valamint a kozmopolitizmus - a nacionalizmus fordítottja -. És ettôl kezdve az osztályharc az élet minden területét átitatta: falun a kulákság; az egyházi életben a Vatikán ügynökei garázdálkodtak". Az irodalmi egység felszámolásának jegyében, a nacionalisták, az elhajlók, a kozmopoliták elleni ideológiai harc szellemében elsôként 1950-ben a Bolyai Egyetem magyar idodalom katedrája munkásságát vizsgálták meg. Nemcsak általánosságokról volt szó, hanem konkrét nevek hangzottak el. A magyar irodalom tanszéket júniusban követte a történelem tanszék és tanárainak a párttaggyulés elé idézése. A magyar felsôfokú intézmények tevékenységének 1950. tavaszán-nyarán folyó felülvizsgálata azt a célt szolgálta, hogy egy csomó magyar tanárt eltávolítsanak onnan, s hogy megindokolják felszámolásukat a megfelelô román intézményekkel való összevonás, egyesítés formájában. A nyár folyamán sorra került az összes magyar muvészeti fôiskola, az Állami Magyar Színház, az írószövetség kolozsvári fiókja, a kiadók és az irodalmi újságok.

138

Ezt követôen megszuntek az önálló magyar muvészeti intézmények, beolvadtak a hasonló román intézményekbe, és mint azok tagozatai muködtek tovább. Az indokok között a nacionalizmus¸ polgári ideológiák hatása szerepelt, emiatt „felügyelet alá kellett helyezni ôket" és egyébként is a külön intézményrendszer a "nemzeti elzárkózás" potenciális lehetôséget hordozva. A tisztogatás ekkor elsôsorban a humán értelmiséget érintette: a következô menetben a gazdasági életbôl, a katonaság, rendôrség, stb. kötelékébôl távolították el ôket. Az MNSZ ülései semmiben sem különböztek már ekkor a kommunista párt taggyuléseitôl. Sajtótermékei útján elitélôen nyilatkoztak a Bolyai Egyetem tanszékérôl, egyes tanárairól. Nem kímélték a romániai magyar irodalmat sem. Igazodtak az elvárásokhoz, ebben egyhangú volt a vélemény a két csoport között, amely közül az egyik már régen meg akarta szüntetni a Magyar Népi Szövetséget. 1951-es esztendô még válságosabb volt. Január középén az MNSZ országos központjában kétnapos értekezletet tartottak a tartományi szervezetek elnökeinek arról: miként kapcsolódhatnak be hatékonyabban az ötéves terv végrehajtásába. Az írószövetség kolozsvári fiókjának - ez a magyar írókat tömörítette - március elején tartott ülésén a szocialista realizmus és Zsdanov tanítása volt a mérce. Többeket keményen megbírálták azért, mert nem voltak hajlandók alacsony színvonalú, pártos versek írására, amelyek témája egy-egy üzemben, termelôszövetkezetben folyó építômunka volt. Az év végén a kolozsvári Irodalmi Almanach címu folyóirat 4-5-ös száma került terítékre, azért, mert a szóban forgó kettôs számban „sem Augusztus 23-ról, sem November 7-érôl¸ sem a párt és a nép másik nagy ünnepérôl, a Párt fôtitkárának születésnapjáról egyetlen szépirodalmi alkotásban nem emlékeztek meg". A bírálatot a lap megszüntetése követte. A kommunista párt szintén márciusban hozott újabb határozatot a szövetkezeti mozgalomról. Az MNSZ-nek a földmüvestársadalom számára tartott tanfolyamain nemcsak a helyes gazdálkodásról volt szó, hanem arról, hogy milyen elônyök származnak a kolhozokba tömörülésbôl. A határozat után még nagyobb ütemben indult meg a szövetkeztek szervezése a magyarlakta vidékeken, Erdélyben, a Székelyföldön és a Moldovában, a csángó magyarok körében.

A Szovjetunióban és Magyarországon Sztálin halálát követô események hatására Romániában

Gheorghiu-Dej-nek, a hatalom egyeduralmának birtoklásáért folytatott harcának második menete 1952-ben kezdôdött. Egyúttal itt vált el Románia és a többi népi demokratikus ország fejlôdésének útja. Kihasználva Sztálin antiszemitizmusát - ekkor kezdôdtek Moszkvában a zsidó orvos-perek -, eltávolította a párt moszkovita szárnyának vezetôjét Ana Paukert, Vasile Lucát, azzal az indokkal, hogy mint pénzügyminiszter felelôs az ország katasztrofális gazdasági-pénzügyi helyzetéért, - ekkor kezdte a sajtó Lukának írni, utalva idegen, nem román származására - és Teohari Georgescu belügyminisztert.

139

Utóbbit azzal az indokkal, hogy ô akadályozta meg a magyarországi Rajk perhez hasonló nagy leszámolást a párt árulóival. Ebben az évben távolították el Grozát a miniszterelnöki székbôl, és nevezték ki a Nagy Nemzetgyulés Elnöke névleges tisztségébe. Luca és Pauker eltávolításának természetes velejárója volt az a határozott törekvés, hogy megszabaduljanak a nem románoktól: anticionizmus leple alatt indult meg az antiszemita kampány - Csehi Gyulás és Erdélyi Lászlót is ekkor „vonták ki a forgalomból", s buktatták le a vidéki tanári állásba -, és a zsidók kivándorlásának szorgalmazása, amit az „osztályellenség", a szerbek, a németek, magyarok, sôt románok ezreinek-tízezreinek kitelepítése követett. Hogy legalább nagyvonalakra képet kapjunk a magyarokon kívül Románia másik két legnagyobb számú nemzetisége, a németek és a zsidóság sorsáról, elég ha néhány statisztikai adatot megnézünk. Az 1930-as népszámlálás alkalmával. Romániában még 745.000 fônyi volt a németek száma. A háború idején 148.000 német távozott. Az 1948-as népszámlálásra 344.000 fôre csökkent a számuk; a különbség, azaz 253.000 fô sorsa ismeretlen. (N. Ceausescu, a RKP fôtitkára 1971. márciusában elismerte: Romániában is volt német kitelepítés.)Ami a zsidóság sorsát illeti 1930-ban 756.930 zsidó vallású állampolgárt mutatott ki a népszámlálás. 1939-1955 között 146.068 távozott Izraelbe. Ez a szám a legmagasabb az összes európai országok között. Még érdekesebb adatokat mutatnak a részletes kimutatások. 1944-1948 között 38.904-en távoztak, 1948: 17.668; 1949: 13.595; 1950: 46.430; 1951: 40.206; 1952: 3.627 fô hagyta el az országot. 1978-ban 350.000 olyan zsidó élt Izraelben, aki Romániából származott el, akik közül 265.000-en 1944 után érkeztek oda. (Napjainkban a hitközségek kb. 20.000 zsidót tartanak számon. Ez nem tartalmazza a kikeresztelkedetteket s ateistákat.) Sztálin halálával - 1953-ban - lehetôség nyílt volna arra, hogy a gazdasági és politikai élet, a kultúrforradalom túlzásait feladva egészségesebb fejlôdés útjára lépjen a társadalom Romániában, ahol két ízben tettek (1953-ban, 1956-57-ben) sikertelen kísérletet a desztalinizációra: hangsúlyozottabban az irodalmi életben, de a politikai életben egy-két kisebb, ahogy nevezték hivatalosan „pártellenes összeesküvést" leszámítva, nem került sor erre. Mindössze a bizonytalan helyzetnek tudható be az a néhány hónapos enyhülés Romániában, amely Sztálin halálát és az SZKP XX. kongresszusát követte. A Szovjetunióban és Magyarországon a politikai foglyok egy része kiszabadult a börtönökbôl és munkatáborokból, Gheorghiu-Dej magatartását azonban a változástól, mindenekelôtt politikai ellenfele szabadlábra kerülésétôl való félelem hatotta át, ezzel magyarázható, hogy Sztálin halála után jó egy évvel úgy „tettek pontot" a 6 éve húzódó Patrascanu-ügyre, hogy a katonai törvényszék 1954. április közepén egy heti tárgyalás után, mint hazaárulót, a Gestapó ügynökét, angol-amerikai kémet, aki késleltette a háborúból való kiugrást, állemellenes összeesküvés fejét, sógorával és másokkal együtt kivégezték.

140

Jóllehet egy évvel ezelôtt - ld. nagyváradi pert - még egy Patrascanuhoz hasonló, halálos büntetést kiszabó ítéletet akartak hozni az erdélyi magyarokra is, 1955-ben szabadlábra helyezték a MNSZ volt vezetôségét - az SZKP XXII. kongresszusa után a Román Munkáspárt Ana Paukert tette felelôsség a koncepciós perekért -, kit úgy, hogy perújrafelvétellel rehabilitáltak (Balogh Edgár), kit úgy, hogy semmisnek vették a venne töltött éveket (Méliusz József). Kurkó az MNSZ elnöke, Márton Áron római katolikus püspök, Venczel József egyetemi tanár, Lakatos István Erdély autonómiájának híve azonban csak az 1964-es általános amnesztia idején szabadult. Az irodalmi életben jelentkezô új szellôk, nem tudták a politikai életet is friss áramlattal megtölteni, bár a lakosság körében tapasztalható engedetlenség miatt hazaengedték a Dunacsatorna építésénél sínylôdô többtízezer politikai foglyot. A RMP II. kongresszusa 1955. december 23-28. között a mérsékelt sztálinizmus jegyében zajlott le. A kongresszus a nemzetiségi kisebbségek irodalmi életérôl megállapította, hogy a román nép irodalmával együtt fejlôdik, a hazai valóságot tükrözi. Megnyugtatásul leszögezte: a közös jegyek mellett a romániai magyar irodalomnak megvannak a sajátos, nemzeti jegyei is. Mindezek - Patrascanu kivégzése, a magyarok és mások kiszabadulása, a politikai élet merevsége, enyhülés a kultúrpolitikában, kísérlet arra, hogy a romániai magyar irodalmat, mint „magyarul beszélô román irodalomként" fogják fel, s a nemzetiségi irodalom új lehetôségei - jelezik a kor bonyolultságát, s a román fejlôdés eltérô voltát az 1953-1955 közötti periódusban.

A Magyar Autonóm Tartomány 1953. január végén Gheorghiu-Dej bejelentette: Romániában úgymond megoldották a nemzetiségi kérdést. Logikus volt, hogy minden, ami ezt megkérdôjelezte ezután nacionalizmusnak minôsült. Ekkor vette kezdetét a fanariota korszakra emlékeztetô módszer - Romániában a múlt században „import"-ként vetették be a nyugat-európai intézményeket -, hogy a legkényesebb kérdésekben, így a nemzetiségi kérdésre vonatkozó leginkább sérelmes kifogásolható, utasításokat szóban közölték az illetékesekkel. Mivel tehát a nemzetiségi kérdést „megoldották" nem volt szükség tovább a nemzetiségek önálló szervezeteire, a Magyar Népi Szövetségre és a német, zsidó, szerb, ukrán nemzetiségek hasonló szervezetére sem; azok a nacionalizmus színtereivé váltak, akadályozzák a román és a többi nemzetiség testvéri egymásratalálást - „önfeloszlatással" megszüntették tehát ezeket a szervezeteket. Ezzel megszunt a magyar nemzetiségi intézményes képviselete. Megszüntették a Nemzetiségi Minisztériumot is. Gheorghiu-Dej félelmében, hogy nemzetközi szinten felvetik Erdély. 1952-ben létrehozta a Magyar Autonóm Tartományt. Ahogy a hivatalos közlemény megfogalmazta: „a pártnak, amely a népet a szocializmus felé vezeti, a nemzeti kérdés teljes megoldása céljából elôirányozza a magyar lakosság közigazgatási-területi autonómiájának biztosítását a székely rajonokban, ahol a lakosság kompakt tömeget alkot.

141

„A Román Népköztársaság új területi-közigazgatási beosztásánál azt tartották szem elôtt, hogy: 19. szakaszt „A RNK Magyar Autonóm Tartományát a kompaki székely magyar lakosság lakta terület alkotja; a Magyar Autonóm Tartománynak autonóm közigazgatási vezetôsége van, amelyet az Autonóm Tartomány lakossága választ. A MAT a következô rajonokat foglalja magába: Csík, Erdôszentgyörgy, Gyergyószentmiklós, Kézdivásárhely, Maroshéviz, Marosvásárhely, Régen, Sepsiszentgyörgy, Székelyudvarhely. A MAT közigazgatási központja Marosvásárhely lesz. 20. szakasz. A RNK törvényei, az állam központi szerveinek határozatai, és rendelkezései kötelezôek a MAT területén. 21. szakasz. A MAT Szabályzatát az Autonóm Tartomány Néptanácsa dolgozza ki, és jóváhagyás végett a RNK Nagy Nemzetgyulése elé terjeszti." Már az Alkotmány 19-21-es. szakaszából szembetunik, hogy a Magyar Autonóm Tartományból kimaradt Aranyosszék, Barcaság és Moldova székelyek lakta terülte és csak Udvarhely, Csík, Háromszék és Maros megyéket fogta át. (Az 1948-as népszámlálás alkalmával Romániában 1.499.851 magyar élt, az ország lakosságának 9,4 százaléka.)

A Magyar Autonóm Tartomány népessége a következô volt:

lakosból magyar

Udvar megye

Székelyudvarhely

127 330

123 959

9 549

Csik megye

Csikszereda

146 685

127 481

5 280

Háromszék megye

Sepsiszentgyörgy

138 441

121 491

12 670

Maros megye

Marosvásárhely

327 925

166 738

34 943

Összesen 740 381 539 669

Az 1948-as területi beosztás szerint még a következô megyékben élt

jelentôs magyar nemzetiség

lakosból magyar

142

Kolozs megye

Kolozsvár

366.193

118.823

167.977

Szilágy megye

Zilah

373 220

141 363

6 566

Temes megye

Temesvár

528 662

108 481

161 139

Bihar megye

Nagyvárad

515 591

164 896

52 541

Szatmár megye

Szatmár

312 391

104 419

30 635

A MAT-ban tehát a romániai magyarságnak csak kb. egyharmada élt. A 21. szakasz külön Szabályzatot ígért, amely biztosította volna az önkormányzatot, ennek azonban nem került sor. A Magyar Autonóm Tartomány mintája az 1936-os sztálini alkotmány „szocialista területi autonómiá"-ja volt, amely az anyanyelv használatára adott nagyobb lehetôséget. Míg az 1924-es alkotmány elkészítésekor Lenin hatására háttérbe szorult Sztálin erôteljes központosítási szándéka, 1936-ban már nem állta útját senki ennek a törekvésnek - ellenpéldája a svájci kantonális rendszernek, ahol mindegyik kantonnak saját alkotmánya, kormánya van - és tulajdonképpen a MAT is ezt a koncepciót tükrözte. A központi szerv minden törvénye, döntése kötelezô volt itt a helyi néptanácsok, a milicia, a bírósági szervek a megfelelô központi szerveknek voltak alárendelve. A területi intézmények hatáskörébe a helyi közigazgatási, politikai, kulturális jellegu kérdések tartoztak. Megnyugtatásul szolgált, hogy a két világháború közötti gyakorlattal ellentétben amikor Erdélyt elárasztották óromániai hivatalnokokkal, külön hangsúlyozták, hogy a tanácsi, közigazgatási, igazságszolgáltatási dolgozók - beleértve a vezetôséget is -, valamint a tanítók¸ tanárok kiválasztása a helybeli, székelyföldi szakemberekkel történik. Kezdetben így is volt, de késôbb eltértek ettôl és a fontos felso és középszintu pozíciókba nem helybelieket, s foleg romnokat tettek. Ami a magyar nyelv használatának lehetôsége illeti, az alkotmány ismertetésekor kijelentették: a tartományi, rajoni, városi, községi szervek a magyar nyelvet fogják használni; nem korlátozzák természetesen a román és a többi nyelvek használatát sem; a központi államhatalmi és közigazgatási felsôbb szervekkel való érintkezés nyelve az állam hivatalos nyelve, a román lesz. A MAT rendeletei, dokumentumai magyar és román nyelven egyaránt megjelentek. Lényegében tehát a MAT annyiban különbözött az ország többi tartományától, hogy egy természetes állapotot - lévén a lakosság döntô többsége magyar nemzetiségu - emeltek törvényerôre. Azonban nem volt

143

sejthetô ekkor, hogy ami elfogadott volt Erdély nemzetiségek lakta terültein addig a román, magyar és német nyelv akadálymentes használata az a jövôben csak a Magyar Autonóm Tartomány területére korlátozódik. 953 júniusában megszüntették a Kolozsváron megjelenô Irodalmi Almanachot - utólag ismét értelmet nyert az a sok kritika, amely a folyóiratot érte. (Helyette júniustól szintén havi folyóiratként jelent meg Marosvásárhelyen az Igaz Szó.) Ezután szunt meg két újabb magyar tannyelvu fôiskola Kolozsváron: a Mezôgazdasági Fôiskola - és a magyar tagozat a mérnöki -. 1953 végén az Állami Irodalmi és Muvészeti Könyvkiadó magyar szerkesztôségét is áthelyezték Marosvásárhelyre. A MAT-t leszámítva, Erdélybôl lassan eltuntek a kétnyelvu feliratok; akadályok gördültek a magyarországi sajtótermékek, könyvek behozatala elé - még a könyvtárak rendeléseit sem elégítették ki -; háttérbe szorult a magyar muemlékvédelem. Egyre inkább azt érezhette a romániai magyarság és ennek 1954 december és 1955 márciusa között kormány- és pártszinten hangot is adott, hogy a Magyar Autonóm Tartomány „kultúrgettó" azok számára, akik benne élnek; azon kívül, Erdélyben a hivatalos iratok, beadványok alkalmával, az ügymenetben, a dokumentumok kiadásában visszaszorult a magyar nyelv használata. A Bolyai Egyetem felszerelését nem újították fel, a tanszemélyzet fizetése alacsonyabb volt, mint a Babesen, több magyar és zsidó származású tanárt bocsátottak el; a kolozsvári Egyetemi Könyvtár magyar anyaga hozzáférhetetlen lett. Tiltakozást váltott ki, hogy a romániai magyar irodalmat „magyar nyelvu román irodalomként kezdték emlegetni, s hogy a moldvai magyarok elrománosítása érdekében tervbe vették az 1947-ben létesített iskolák bezárását.

A román nemzetiségi politika egy hivatalos magyar jelenlétében A romániai magyarság körében, beleértve a párt magyar vezetôinek egy részét, sokkal mélyebb hatást váltottak ki az 1953-as Szovjetunió-beli és magyarországi változások. Igényüknek megfelelôen, hogy változtatni kell a párt eddigi politikáján - ezúttal elsôsorban nemzetiségi politikájáról lévén szó - olyan következetességgel adtak hangot, hogy a RMP erdélyi vezetô szervei nem hagyhatták figyelmen kívül, és megbízták a Bolyai egyetem pártvezetôségének három tagját, hogy készítsenek felmérést, majd jelentést úgymond „A magyar értelmiségi körökben jelentkezô burzsoá nacionalista befolyások elleni harc"-ról. 1954 december - 1955 márciusa között el is készült az a több mint 100 oldalas jelentés, amely híven tükrözte: mit kíván és nem utolsó sorban azt, hogy ami 1954-55-ben még természetes állapota volt Erdélyben, mint a kétnyelvuség a feliratokban, a köz-, a párt- és a hivatali életben, az mondjuk húsz év múlva mára szóba sem jöhetett. Sérelmesnek tartották, hogy túlzott bizalmatlanság nyilvánul meg a román hivatalos szervek részérôl Magyarország iránt, s azok iránt, akik kapcsolatokat tartanak fenn magyarországi rokonokkal vagy ismerôsökkel: nehéz útlevélhez, ösztöndijhoz jutni, s kevés a tanulmányút. Legégetôbbnek azt tartották, hogy a „magyarországi sajtó és irodalom egyre hozzáférhetetlenebbé válik" Romániában, azok meg nem vásárolhatók, az elôfizetéseket lemondják - így

144

1955-re az elôfizetôk 80-90 %-át még a tanszékek, szerkesztôségek, intézmények lapigényeit sem elégítik ki. A 2. fejezetben a romániai magyarság Autonóm Tartománnyal kapcsolatos fenntartásait sorolta fel: a magyarság azt várta tôle, hogy a jogainak kiteljesedéséhez vezet, ezzel szemben az ellenkezôje történt. A nyelvhasználat, amely korábban biztosított volt az élet minden területén és egész Erdélyben, most egy tartományra korlátozódott. A MAT léte azt a célt látszott szolgálni, hogy Erdély többi nagyvárosától kivonják a magyar tanügyi és kulturális intézeteket, hogy felszámolják Kolozsvárt történelmileg kialakult kultúrcentrum jellegét. Kolozsváron lecserélték a magyar cégtáblákat. A közügyek intézésében kezdték mellôzni a magyar nyelvet; nem fogadnak el magyar nyelvu beadványt. Tendenciát láttak Kolozsvár történelmi muemlékeinek elhanyagolásában, a káderpolitikában a magyarok csak alacsonyabb beosztást kaphatnak - foglalták össze nagy nyomatékkal. A 3. rész: „A nemzeti kérdés a tudományos élet és az egyetemi élet" címet viseli, és a magyarság hátrányos megkülönböztetését foglalta össze. Megoldatlan a szaktudományok magyar nyelvu publikálásának ügye: a magyar történész, nyelvész, pedagógus, geológus¸ természettudós szakemberek félévi, évenként megjelenô kiadványokat igényelnek. Még ennél is súlyosabbnak tartott a jelentés készítôi, hogy a tudományos intézményeknél mellôzik a magyar szakembereket, az Egyetemi Könyvtár vezetésében nacionalista jelenségek tapasztalhatók, a könyvtár mostohán kezeli a Bolyai Egyetem könyvtár ellátását; továbbá az Egyetemi Könyvtár tekintélyes magyar anyagának egy része hozzáférhetetlen. Már 1945-ben elvetették a Bolyai Magyar Egyetem épületének és felszerelésének 50 %-át; 1952 ôszén felszámolták a Jogi és Közgazdasági Fôiskolát, amely mint kar kapott helyet a Bólyai Egyetem zsúfolt épületében. A két egyetemet összehasonítva: a Babesen lényegesen magasabb a fizetések, mint a Bolyain. Nemcsak arra tettek javaslatot, hogy a magyar történészek, természettudósok, orvosok, mérnökök kutatásaik eredményeit a magyar nyelvu kiadványokban tehessék közzé, hanem arra is, hogy Erdélyben az iskolákban tegyék kötelezôvé a román, a magyar és a német nyelvtanulását, s hogy Bukarestben állítsanak fel egy magyar nyelv és irodalomtanszéket. Végezetul javasolták: 1.) a vegyes lakosú területeken a városok, útjelzôk, cégtáblák feliratainak az illetô nyelven történô feltüntetését, (pl. Cluj-Kolozsvár, Sibiu-Hermannstadt-Nagyszeben); hogy 2.) tegyék kötelezôvé az ott élô nemzetiségek nyelvét; 3.) állítsanak fel Bukarestben is magyar tanszéket; 4.) a történész szakembereknek tegyék lehetôvé, kötelezôvé a magyar nyelv tudását. Állást foglaltak a kettôs kötôdés elvével kapcsolatban is - 1968 után a romániai magyarság több képviselôje hivatalosan elutasította -, amely szerint a romániai magyar kisebbség kultúrája kettôs jellegu: része a Román Köztársaság kultúrájának, de része egyidejuleg a magyar kultúrának is; ezen az alapon tiltakoztak egyes

145

román irodalmi körök olyan megfogalmazás miatt, hogy a „romániai magyar irodalmat magyar nyelvu román irodalomnak" kell tekinteni.(Literatura romana de limba meghiara.) Ugyanilyen határozottsággal szálltak szembe a moldvai csángók románosításával, az asszimilálási tendenciával. Aláhúzták: a csángók nyelve magyar nyelv, folklórja csángó magyar folklór, ezért a román állam számukra is meg kell adja az anyanyelvi iskolázottság és muvelôdés lehetôségét.

Az SZKP XX. kongresszusának és az 1956-os magyarországi eseményeknek a hatása

1945 tavasza és 1958 júliusa között a bel- és a külpolitikai helyzetet a bizonytalanság és a feszítés-lazítás taktikájának alkalmazása jellemezte. Meglepetést keltett a román pártvezetés reagálása az SZKP XX. kongresszusán. 1956 márciusi beszámolójában Gheorghiu-Dej elismerte: a személyi kultusz Romániában is éreztette hatását, de a Luca-Georgescu-Pauker frakció félreállításával az meg is szunt. Hibásnak nevezte azt a tételt, amely „az osztályharc mesterséges fokozására ösztönzött", de szerinte azért is az említettek voltak a felelôsek. Hangoztatta, hogy egyes állambiztonsági szervek megsértették a törvényességet, de ahhoz neki semmi köze nem volt Az RMP fôtitkára ugyanakkor visszautasította Alexandru Jar írónak az Irószövetség párttaggyulésén mondott bírálatát, miszerint sorozatosan megsértették a pártdemokráciát, és hogy az állami és a pártvezetés ténykedését az önkényeskedés jellemezte és az írók rendôri zaklatásoknak voltak kitéve. A hangadókat Jarral együtt fegyelmivel, kizárással és írói szilenciummal sújtották. Mindenki tudomásul kellett tehát vegye: Romániában megbukott a párt politikája megváltoztatására irányuló kísérlet. Az Irószövetség júniusi kongresszusán már semmi lényeges politikai kérdés nem merült fel, az írók hallgatásba burkolóztak, s a jelen lévô magyar írók felé azonban néhány, a magyar nacionalizmusra vonatkozó figyelmeztetés is elhangzott. A dolgok, események kétarcúságához tartozik az is, hogy az Irószövetségben Nagy István tartott referátumot a nemzeti kisebbségek irodalmáról. Az ülés határozatot hozott az Irószövetség Titkárságán belül egy nemzetiségi osztály felállításáról, egy magyar nyelvu gyermekújság, egy magyar nyelvészeti és irodalmi folyóirat kiadásáról, a nemzetiségi könyvkiadás és az országos magyar drámai osztály átszervezésérôl. Teljesen a román pártvezetés sem zárkózhatott el a szomszédos országokban végbemenô folyamatoktól. Javultak a Magyarország és Románia közötti cserekapcsolatok: írók, újságírók, egyéb delegációk váltották egymást. Úgy tunt, Románia felhagy korábbi, Magyarországgal szembeni bizalmatlanságával és liberálisan kezdi kezelni a magyar nemzetiségnek a kulturális igényekkel, iskolái fejlôdésével kapcsolatos igényeit is. Tudományos konferenciák, alkotócserék, Hunyadi János emlékülés Romániában és Magyarországon, közös bizottság Petôfi Sándor sírjának kutatására - ilyen és ehhez hasonló hírekkel szinte minden nap találkoztunk a korabeli sajtóban. A romániai magyarságról szóló információk pedig

146

valósággal özönlöttek. Egymás után szervezték újra a múzeumokat, könyvtárakat: Székelykesztúron, Nagyszalontán, Segesvárott, Szatmáron. Jó ütemben folytak Bukarestben a Petôfi Ház restaurációs munkálatai. Újjászületet a kolozsvári Irodalmi Kör, rehabilitálták a pártból 1952-ben kizárt Gaál Gábort, a Korunk volt fôszerkesztôjét, Illyés Gyula, Tamási Áron régen nem látott vendég volt Erdélyben. A párt vezetôi ismét hangsúlyozták: a politika sarkalatos kérdése az anyanyelvi oktatás biztosítása. Rendelet mondotta ki, hogy a „nemzeti kisebbségek iskoláiba, csak akkor iktatják be a román nyelv tanulását, ha anyanyelvükön már jól írnak és olvasnak a gyerekek. Többen nehezményezték, hogy Illyés Gyula, Móricz Zsigmond, Mikszáth Kálmán kikerült a tananyagokból, hogy a középiskolások és egyetemi hallgatók nem ismerik Erdély történetét. Irni lehetett arról is, hogy szükség van új magyar irodalmi és történelmi tankönyvekre, éspedig nem a román tankönyvek tükörfordításaira. Az 1956-os magyarországi eseményeknek három szinten mérhetô le a hatása: 1) valóságos katasztrófa hangulatot váltottak ki a román politikai vezetésben; 2) a közvélemény érdeklôdése soha nem látott volt - az újságokból dupla példányszám fogyott el; 3) Erdélyben fokozódott a nyugtalanság: Marosvásárhelyen, Kolozsváron, Temesváron. Az értelmiség kibôvített pártülésen és diákköri gyulésen vitatta meg: mi vezetett, és hogyan kerülhetô el ami ott október 23-án bekövetkezhetett. Ezeken sok esetben románok is résztvettek. November elején Erdély nagyvárosaiban a kedélyek lecsillapítására Miron Conantinescu vezetésével pártküldöttség szállt ki Kolozsvárra - Fazekas János és Leonte Rautu volt még tagja a csoportnak, Temesváron Petre Lupu, Nagyváradon Szenkovics Sándor- egy ôszinte beszélgetésre, s hogy közösen megtalálják a modus vivendit. A helyzet egyébként az volt, hogy Gheorghiu-Dej Jugoszláviában tartózkodott, itthon pedig a Belügyminisztérium azaz N. Ceausescu kezében volt a hatalom, aki úgy látta „megoldhatónak" a helyzetet, ha 1000 személyt, úgymond a hangadókat letartóztatják. Fazekas ezt az utasítást a leghatározottabban ellenezte és felvette a kapcsolatot Dejjel, a belgrádi nagykövetségen. Ezután közösen úgy döntöttek, hogy találkozni kell az erdélyi magyarság képviselôivel, meg kell találni a kompromisszumos megoldást. Három irányzat körvonalai bontakoztak ki: 1/ a sztálinistáké, akik az eddigi eredményeket is sokallták; 2/ akik elégedettek voltak az enyhülés addigi jeleivel; 3/ a harmadik csoport, a reformistáké, akik tényleges nemzetiségi egyenjogúságot kívántak, hogy az erdélyi kulturális értékek mellôzésének legyen vége, hogy változzék meg a hivatalos kultúrpolitika fojtogató légköre és a közélet demokratizálást sürgették.. 1956 október-november a romániai sajtóban kommentár nélkül tudósítások jelentek meg a magyarországi eseményekrôl. Kezdetben a korábbi pártvezetést, a gazdaságpolitikát, a demokrácia és a törvényesség megsértését, az életszínvonal csökkenését említették a kiváltó okok között. Ezt használták ki a

147

nép ellenségei - közölték a tudósítások -, de „ a magyar nép sikeres erôfeszítéseket tesz a népi hatalom megôrzésére". „Budapesten dúl a fehérterror" - írta az Elôre november 4-i száma, majd az 5-ik különkiadás beszámolt a forradalmi munkás-paraszt kormány megalakulásáról. Egyúttal a kormány nevében Groza és Gheorghiu-Dej kívántak sok sikert a Kádár János vezette kormánynak. A román pártvezetés, akárcsak a csehszlovák és az NDK-beli október utolsó napjaiban a szovjet beavatkozást sürgette, egyúttal felajálva tényleges, tehát katonai segítségét: novembere 4. után pedig a megtorlás szigorúságát. Gheorghiu-Dej rendre utasította és kioktatta a magyar pártvezetést, amiért az eseményeket hagyta idáig fajulni. November 21-én román párt- és kormányküldöttség utazott Magyarországra. Közös közleményben ítélték el a Biztonsági Tanács beavatkozását Magyarország belügyeibe, állást foglaltak az államok területi épsége, függetlensége, szuverenitása és az egymás belügyeibe való be nem avatkozás mellett. Bejelentették: Románia 60 millió rubel hitelt nyújt Magyarországnak. A román párt részérol Valter Roman arra akarta rávenni Nagy Imrét, hogy mondjon le, hogy ezzel jogilag is elismerheto legyen a Kádár-kormány. Igaz, hogy Románia menedékjogot biztosított a Nagy Imre csoportnak, ugyanakkor hozzájárult elrablásukhoz, illetve ahhoz, hogy Romániában a halálos ítélettel végzodo koncepciós per elott letartóztassák. Nemcsak a budapesti román követ követte nyomon az eseményeket, küldte haza elferdített jelentéseit (például azt állította, hogy a forradalom felvetette az elcsatolt magyar területek visszaszerzését), de a Szekuritate magyar, vagy magyarul tudkó tisztjei a helyszínen, tehát Magyarországon testközelben figyelték az eseményeket. November-december folyamán a Magyar Autonóm Tartomány dolgozói, az egyetemi oktatók, a magyar írók, az Irószövetség nagygyulésén ítélték el a magyarországi ellenforradalmat. Igaz ezeket a nyilatkozatokat manipulálták, meghamisították, neveket hamisítottak alá, azonban késôbb nem történt meg ennek a leleplezése a magyar értelmiségiek részérol. A pártvezetésben valóságos pánik tört ki. A közéleti demokrácia teljes hiánya, a rossz gazdaságpolitika, a végre nem hajtott határozatok miatt joggal féltek az ország egészének, illetve a nemzetiségeket sértô politika miatt a nemzetiségek elégedetlenségétôl. A párt egyes vezetôi már nyár óta folyamatosan megbeszéléseket folytattak az értelmiségiekkel, különös tekintettel az erdélyiekre és a magyarság képviselôire. Esetleges hasonló megmozdulások elkerülése végett az RMP KV 1956. december 27-29-i ülésén számos, már az 1954-55-ös évben kilátásba helyezett, de addig végre nem hajtott rendelkezést hozott az összlakosság helyzetének javítására: megszüntették a mezôgazdasági termékek kötelezô beszolgáltatását, elôirányoztak a decentralizálást az erôteljes központosítással szemben, átlagosan 15 százalékkal emelték a béreket, kilátásba helyezték a nyereségrészesedést, az életszínvonal emelését, a fogyasztási cikkek gyártását.

148

A romániai magyarsággal szembeni politikai még inkább kétarcúvá vált: egyrészt mindannyiukat revizionizmussal vádolták, másrészt egyidejuleg kedvezô intézkedéseket létettek életbe. Kolozsvárott ismét megnyitotta kapuját a magyar Mezôgazdasági Fôiskola - hogy két év múlva beszüntesse muködését -, több új magyar általános, középiskola és tanítóképzô létesült, Bukarestben megnyílt a Magyar Kultúrház, 1956-ban létrehozták az iskolaügyeik intézésére a Nemzetiségi Fôigazgatóságot, új magyar tanfelügyelôségeket rendeltek ennek alá, határozatot hoztak, hogy 15 tanuló esetén indíthatnak ötödikes és 10 tanuló esetén hatodikos és hetedikes osztályt. Párthatározat tette lehetôvé, hogy magyarul lehessen felvételezni az egyetemeken. Több lehetôség nyílt a magyar könyvkiadás számára is, újjáalakult a Korunk, illetve több új folyóirat jelent meg: a Muvelôdés, a Napsugár, a Nyelv és Irodalomtörténeti Közlemények. Tény viszont az is, hogy már 1957-tôl több helyen megkezdték a magyar tannyelvu iskolahálózat felszámolását. 1957-ben egyébként összesen 460 lap jelent meg 6,5 millió példányban. Ebbôl 55 a nemzetiségek nyelvén: 41 magyarul, 4 németül és 3 szerbül 600.000 példányban. (1967-ben ismét csökkentek a lapok, magyar nyelven például csak 25 jelent meg). 1957-ben, a felsôfokú oktatás reformja után például azt ígérték, hogy a Bolyai Egyetem új épületeket és új laboratóriumot kap. Ismét lehetett magyarul is felvételezni. A bukaresti Parhon egyetemen magyar, török, tatár, cseh, lengyel nyelv és irodalmi tanszékek alakultak. A Temesvári Fôiskolán német és szerb tanszék létesült. A bolyain új kurzusok indultak: a magyar nép története, a magyar folklór, a magyar nyelv és irodalom. A Zenemuvészeti Intézetben magyar kórusvezetôi és zenepedagógiai szekció létesült. Még 1956-ban új sorozat indult az Utunk címu kolozsvári irodalmi lapban: számos félreállított író nyerte vissza ismét a helyét az irodalmi életben, kimondhatták azt is, hogy az írók értékét nem az állami díjak és hivatalos kitüntetések határozzák meg. Az Utunk vitája, amely során leszámoltak a zsdanovi irodalompolitika szinte valamennyi káros következményével, valójában 1958 augusztusáig tartott.

1956 utáni perek Romániában Az NDK, Csehszlovákia, Románia és természetesen a Szovjetunió párt- és állami vezetoi a magyar forradalommal szembeni azonnali fellépést és megtorlást sürgették. Ezen országok mindegyikében egyrészt a lakosság részérol a rokonszenv különbözô formában nyilatkozott meg, másrészt - foleg magyarellenes - pereket folytatott le a hatalom 1956-1958 között. A törvényszéki dossziék tanulmányozása arra enged következtetni, hogy a nagy egyetemi városokban, Kolozsváron, Iasiban, Brassóban, Temesváron és Bukarestben került sor tüntetésre. Utóbbi két helyen, mintegy 80 személyt tartóztattak le, tartottak vizsgálati fogságban és állították törvényszék elé, egy-két kitételtol eltekintve valamennyien diákok és tanárok. A 81 elitélt összesen 301 évet és 5 hónapi börtönt kapott. A temesvári egyetemi hallgatók memoranduma jóval kevesebbet tartalmazott, mint a magyarországi diákoké, például nem szerepel a többpártrendszer, a Varsói Szerzodésbol való kilépés.

149

A temesvári elítéltek legtöbbjének az volt a bunük, hogy október 23-30 között sokat beszéltek a magyarországi eseményekrol. A fobunös természetesen az a román diák volt, Aurel Baghiu, aki 2500 diáktársa elott jelentette ki: "Magyarországon forradalom van, egy egész nép forradalma, amely felkelt elnyomói ellen." A hatalom nem késett a megtorlással. Október 30-31-én 2500-3000 diákot tartóztattak le Temesváron, illetve a november 15-én összeülo katonai bíróság "gyilkossági kísérlet és az államrend elleni terrorcselekmény" vádjával összesen 31 személyt ítélt el. Az elso, a forradalommal szolidalizáló diáktüntetésre Kolozsváron került sor október 24-én, amely egybeesett a diákszövetségi választó közgyuléssel, ahol mindössze az egyetemi autonómia fogalmazódott meg, az, hogy a diákoknak legyen beleszólásuk a menza életébe s a felvételinél a tudás és ne a származás legyen az elsodleges szempont. Ennek ellenére már másnap letartóztatták a diákgyulés két - egy magyar és egy román - vezetojét és mindenképpen azt akarták bebizonyítani, hogy kapcsolatban álltak a magyarországi ellenforradalmárokkal. A Magyar Autonóm Tartományból 1957-1960 között 2500 embert hurcoltak meg, zártak börtönbe a magyar forradalommal való szolidaritás, és államellenes fegyveres összeesküvés címén. A Szoboszlay-per 57 vádlottja közül 10-et halálra ítéltek és kivégezték, a többiek összesen 1300 évnyi börtönbüntetést kaptak. Ez valóban államellenes összesküvés volt, amelyben magyarok, románok, szlávok, zsidók résztvettek, román katonatisztek, magyar papok, diákok, munkások a többpártrendszer alapjait fogalmazta meg. Az illegális Keresztény Munkáspárt tagjainak leleplezésekor (a szervezet 1950-ben alakult) 50 embert ítéltek el. Az "érmihály falvi-csoport" 31 elítéltje közül kettot végeztek ki; az "ENSZ-memorandum" kilenc bebörtönzöttje közül ketten még a börtönben meghaltak: a „memorandum” a független Erdély" célt fogalmazta meg az Európai Unió keretein belül. Sepsiszentgyörgyön, a Kisküküllomenten, a Mezoségen a diákokat kizárólag az 56-os magyar forradalommal való rokonszenv miatt ítélték el. Salamon László gyergyószentmiklósi lakost 10 évre ítélték, mert Budapesten résztvett a 23-i felvonuláson. A Bolyai egyetem diákjának pere; az un. "Várhegyi-per" (Várhegyi az egyetemi autonómiáról dolgozott ki memorandumot), valamint szintén a kolozsvári magyar egyetem tanárainak és más hallgatóinak pere, akik nem tettek mást, mint a temetoben neves magyarok sírját rendbeszedték a hatalomnak kiváló alkalmat szolgáltatott, hogy a romániai magyar egyetemet beszüntessék, hivatkozással arra, hogy az ellenforradalmárok, revizionisták tuzfészke. Ami az 1956-58-as romániai, illetve erdélyi helyzetet illeti a forradalom után rendkívüli intézkedéseket vezettek be; - megnövelték a rendorség és a szekuritate számát,

150

- a vállalatokra, ahol magyarok dolgoztak miniszteri biztost neveztek ki, megnott a besugók száma, - szigorú megfigyelés alá helyezték a történelmi magyar egyházakat, globálisan az egész magyar értelmiséget, - közülük sokan koholt váddal börtönbe kerültek, a román Gulágra, - utasították a fegyveres testületeket, hogy ha nagyobb tömeg gyul össze, vessék be ellenük az egységeket, - a szovjet tanácsadók is szerepet játszottak az új állambiztonsági program kidolgozásában, mely szerint kilátásba helyezték a tömeges letartóztatásokat.

Az RMP 1957. júniusi határozatától a szovjet csapatok kivonásáig (1958. július 25.)

1957-ben folytatódtak a gazdasági reformok. Megjelentek az addig olyan ismeretlen fogalmak, mint az „ésszeru gazdálkodás", és hogy a „nem papírmunkát végzô szakemberekre van szükség". A helyi államhatalmi szervek felelôsségének növelésére új néptanácsi törvény alkotását tervezték. Felléptek a túlzott centralizációval szemben. Az RMP 1957. június 28. és július 3. között tartott KV ülésén megállapították, a nép körében megelégedést váltott ki a beszolgáltatási rendszer megszüntetése, megerôsödött a román nép és az együttlakó nemzetiségek barátsága, emelkedett az életszínvonal, javult az ipari és mezôgazdasági termelés is. A KV ülésén felmentették tisztségébôl a KV PB tagját, a KV titkárát Ion Chisinevskit és a KV PB tagját, Miron Constantinescut, mert - hangoztatta a bejelentés - elferdítve tüntették fel a párt vezetôségének munkásságát, korábban pedig együttmuködtek a Luca-Pauker frakcióval. Miron Constantinescut - állapították meg a továbbiakban - nem józanították ki a magyarországi események sem, tovább rágalmazta a pártot, 1956 ôszén pedig tárgyalásokat folytatott az erdélyi ellenforradalmi erôk képviselôivel. E párthatározat egyfelôl elmozdította a tisztségükbôl azokat, aki egy hruscsovi fordulatot akartak elérni az országban, másfelôl pedig, hogy megindokolják erdélyi magyar írót érinto hazaárulási, nacionalista vádját és rögtönítélô bíróság elé állítását. Alexandru Jar írót, aki 1956 tavaszán az irodalomban sztalinizációs kísérletet kezdeményezett, nyilvános önbírálatra kényszerítették. Hasonló sorsra jutott az erdélyi 1956-os reformnemzedék egyik tagja, Jordáky Lajos is, akit 1949-1955 között már elítéltek egyszer a koncepciós perek alkalmával. Az 1957 októberében Kolozsvárott nagygyulésen bírálták meg magyar és román kortársai, s kényszerítették arra, hogy nyilvánosan beismerje: megtévesztették a külföldön élô magyar és román burzsoá körök, akik - úgymond - szövetkeztek a Romániában élô népek egysége ellen, támogatták a revizionista-szeparatista törekvéseket, nem ismerték fel, hogy a Román Kommunista Párt sohasem tett engedményeket a román nacionalizmusnak, hanem fáradhatatlanul és odaadással munkálkodott a román-magyar-testvériség kiteljesedésének megvalósulásáért.

151

Az 1957-es februári nemzetgyulési választások alkalmával a párt nagy súlyt helyezett arra, hogy a nemzetiségieket megnyerje. 39 magyar képviselô került be újból a parlamentbe, egymás után jelentek meg újságcikkek, amelyekben az állami életben való részvételükrôl, számarányukról közöltek statisztikai adatokat. Ekkor a nemzetiségeknek 77 nemzetgyulési, 10.000 néptanácsi képviselôjük és 6500 népi ülnökük volt. 1957 elején a tízéves évfordulóját ünneplô marosvásárhelyi Székely Színház több muvésze magas állami kitüntetést kapott. Több új színház is alakult. 1956 ôszén Szatmáron magyar színház, 1957 júniusában Brassóban a korábban ígért magyar színház helyett Magyar Népi Együttes kezdte meg muködését. Temesvárott magyar, német és szerb színház szekció létesült. Kolozsvárott pedig 1958-ban nem kevesebb, mint 8 színpad muködött: a román és a magyar színház, román és magyar operát, román bábszínház, magyar bábszínház, román stúdiószínpad és magyar vidám színpad. 1958. február 20-28 között magyar küldöttség (Kádár János, Kállai Gyula, Apró Antal, Németh Károly, Szirmai István) járt Romániában, elsôsorban a nemzetiségi kérdésben elért eredményekre tették a hangsúlyt. A romániai sajtó nagy terjedelemben, sokat foglalkozott a látogatással és fôként Kállai Gyula és Kádár János ott elmondott beszédeivel. Kállai Gyula a MAT központjában, Marosvásárhelyen kijelentette: „Megmondjuk világosan? nekünk semmiféle területi igényünk sincs. Külön öröm számunkra, hogy... a velünk szomszédos államok a területükön élô valamennyi nemzetiségi kisebbség számára a teljes jogegyenlôséget és "az önálló fejlôdés minden feltételét" biztosítják. A sajtó szerint a magyarországi vengétreknek mindenhol óriási ünneplésben volt részük. Nem tették hozzá, amíg ki nem derült: Kádár közölte a román elvtársakkal: Magyarországnak szomszédaitól nincs szüksége egyetlen talpalatnyi földre sem; s meggyozodött a tökéles nemzetiségi egyenjogúságról. Az RMP Központi Vezetôsége 1958. június 19-23. közötti ülésén újabb kizárásokra került sor: illegális párttagokat, Constantin Donceát, Ileana Receanut ) Papp Ilona), és Iacob Catoveanut zárták ki a pártból azért, mert azt akarták, hogy az RKP fôtitkára adjon számot a vezetés hibáiról egy, a régi párttagokból álló bizottság elôtt. Mivel 1956-ban Románia bebizonyította megbízhatóságát, 1958. július 25-én az ország terültérôl kivonták szovjet csapatokat. A romániai magyarság képviselôinek egy része úgy értékelte, hogy ezzel megszunt az intézményes védelmük. Valóban hét szuk esztendô következett a nemzetiségek életében.

A szovjet csapatok kivonásától a párt IX. kongresszusáig (1958-1965) A nagy hordaereju eseményt követôen alig egy hónapra jelent meg az Utunk 1958. augusztus 14-i, 21. számában a kortárs romániai irodalom egészét megtámadó, az „Irodalombírálatunk eszmei tisztaságáért" címet viselô cikk, amely hatása olyan nyomasztó, hogy kb. 7 évig alig lelhetô fel valami érdemleges az irodalmi életben. A szerzô Földes László, az irodalmi élet demokratiziálásának, a nemzeti értékek újra felfedezôjének szószólója, aki cikksorozatában mindennek az ellenkezôjét vallotta, amit eddig kimondott..., s akinek írása beillett az 1958. nyarán tetôzött antirevizionista hullámba.

152

Tamási Áront és a népi írókat, mint ellenforradalmárokat támadta meg; turhetetlennek tartotta az olyan jelenségeket, mint a nihilizmus, szkepticizmus - ld. Tordai Zádor Korunk-beli Madách tanulmánya, amely „hamis üzenet a mai ember számára" -, szerinte Méliusz József zavaros és békülékeny a burzsoá ideológiával szemben; Deák Tamás összetéveszti a kozmopolitizmust a világirodalmi tájékozódással; Gélfalvi Zsolt a nemzeti értékek elködösítôje, magyarságának nincs osztálytartalma, és így tovább. Szilágyi András még hozzátett néhány jelzôt: Kiss Jenô pesszimista, talajt vesztet költô Kallós Miklós is kimondta a szentenciát „a nemzeti kommunizmus, imperialista diverzió, a humánus szocializmus, az újrevizionisták szólása". Földes , akit azzal bírtak rá cikksorozata megírására, hogy megmutatták az Igaz Szó következô számában megjelenô ellene szóló támadó cikk kefelevonatát, hiába denunciálta az erdélyi magyar írókat, polgári íróktól a munkás és paraszt származású írókig és költôkig, 1958 szeptember elején - a mór megtette a kötelességét - menesztették az Utunk élérôl; Mihai Baniuc indoklása szerint, mert szította a magyar sovinizmust azzal, hogy lehetôvé tette egyik erdélyi népi író, Szabó Gyula „Gondos atyafiság" címu könyve kiadását. Nem sokkal ezután nyilvánosan is megvádolták és kizárták a pártból, s csak „A Hét" címu hetilap indulásakor, a 60-as évek végén térhettek vissza az irodalmi életbe. A Babes- és Bolyai egyetem egyesítését 1959-ben a magyar értelmiségképzés elleni merénylet elsô lépésének tekintették, amelyet a KB titkáraként N. Ceausescu végzett el. (Az egyesítési dokumentumot soha nem hozták nyilvánosságra, egyesek szerint azért, hogy ne lehessen késôbb hivatkozni az 1958-ban még meglévô karokra és szakokra.) A hivatalos indoklásban is szerepelt, hogy a magyar egyetem akadályozta a testvériség kiteljesedését, az elszigetelôdés és a nacionalizmus politikájának alapján állt. Ezt követoen egyesítés" címen iskolákat tagozatokká fokoztak, majd teljesen megszüntették - ilyen eljárással 1958-1968 között felére csökken a magyar iskolák száma - ; de így jártak el a színházak, muvészeti együttesek, muvelôdési otthonok esetében is. Minimumra zsugorodott az anyanyelvi képzés a szakoktatásban és a tanoncképzésben, azzal a mögöttes szándékkal, hogy visszaszorítsák a magasabb képzettséggel rendelkezô szakértelmiséget és szakmunkásokat. Megkezdôdött az igazgatási élet fontosabb intézményeinek tiszt románosítása: a Hadügy-, a Belügy- és Külügyminisztériumokban ettôl kezdve nem tölthettek be vezetô tisztséget a magyarok és a zsidók. Különbözô átszervezésekkel cserélték le a gazdasági életben, a termelésben a nemzetiségi vezetôket és szakmunkásokat. Erre az új rendelkezés is lehetôséget adott, hogy 1 az állam kijelölheti az egyén munkavállalásának helyét, 2/ titkos utasításokkal 10 %-ra csökkentették bizonyos helyeken - Erdélyben is! - a nemzetiségi dolgozók számarányát, s ezzel szinte végérvényesen bezártak bizonyos pályák elôttünk. Egy másik rendelkezés szigorította - szelektálta - a városba költözést. A rendelkezések szerzôit és végrehajtóit az sem zavarta, hogy a gazdasági életben komoly termelésszint csökkenést eredményeztek ezek. Erdély költözéskor elsodleges szempont volt a román származás, s valamely fegyveres testületben - katonaság, szekuritate, rendorség - való tartozás. A Magyar Autonom Tartomány átszervezésétôl a RKP IX. kongresszusáig

153

1960. december végén átszervezték a Magyar Autonóm Tartományt. Még 1956-ban nemzetiséig összetétel alapján a következô képet nyújtotta a MTA:

Háromszék, Maros,

Csík Udvarhely

Országosan

magyar 567.509 1.589.443

német 3.171 382.400

zsidó 2.904 144.198

román 145.718 15.001.190

Így 1960-ban Beszterce-Naszód román többségu járásait Sármást és Ludast (75 %-ban román) hozzá-, Torda-Maros magyar többségu helyiségeit (Kézdi és Sepsi Rajonokat elcsatolták. (80-90 %-a magyar vot) A MAT nevét Maros-Magyar Autonom Tartományra változtatták.

1960 december elôtt; 1960 december után

Területe 13,500 km2 12,250 m2

Magyarok 74,6% 60%

Románok 19,3% 36,8%

Csökkentették Székelyföld iparosítási ütemét, hogy az elvándorlást serkentsék. (1968. február 16-án a Nagy Nemzetgyulés megszüntette a tartományi beosztást, visszaállította a régi megyerendszert, így megszunt a MTA is.) Ugyanebben az évben tartotta a RMP III., kongresszusát, amely az 1960-65-ös évekre vonatkozó gazdasági terv célkituzéseit, a szocialimus muszaki-anyagi alapjainak fejlesztését, a szocialista termelési viszonyok kialakításának befejezését tuzte ki célul az ország elé. 1961 augusztusában és 1962. júniusában a KGST csúcskonferenciáján Hruscsov integrációra vonatkozó javaslatát azzal utasították el, hogy Románia a világpiaci árnál magasabban kapná Csehszlovákia és az NDK ipari termékei. Az SZKP XXII. kongresszusáról - a RMP 1961. november 30 - december 5. között tartott ülésén - hazatérve ismét elutasították, hogy valamiféle változást eszközöljenek, illetve az eltávolított Lucax-Pauker csoport és Chisinevski,

154

valamint Constantinescu nyakába varrták a múltban elkövetet hibákat, ôket mint személyi kultusz képviselôit ítélték el. Románia 1962-ben nem volt hajlandó elfogadni a KGST-országok munkamegosztással kapcsolatos elképzeléseket, mely szerint itt a mezôgazdaságot fejlesztenék. 1964-ben a Szovjetunió és Kína közötti ellentétben Kína mellé állt, és tiltakozott, hogy Kínát nemzetközi fórumon ítéljék el - 1963-ban bezárták a Gorkij intézetet, az iskolákban az orosz nyelv megszunt kötelezô tantárgy lenni, és 1964-ben felelevenítették Besszarábia problémáját; - erre azután idôrôl - idôre visszatértek, ha a magyar és szovjetellenes politikában éppen a szovjetellenesség volt soron -; 1964. április 24-én a RMP KB határozatilag foglalt állást amellett, hogy „minden szocialista államnak megvan a szuverén joga, hogy kidolgozza, megválassza és megváltoztassa szocialista struktúrájának formáit és módszereit.. Egyetlen államnak sincs joga arra, hogy érdekeit általános érdekként tüntesse fel...." A határozat különösebb kommentárt nem igényel, inkább a határozatnak a Ceausescu korszakra tartó következményeirôl kell szólni: 1/ külpolitikai téren az említett Kínához közeledés szovjet-ellenessége, bizonyos közvetítô szerepel a világpolitikában (pl. Izraelhez, ami úgy látszik jól megfért a félhivatalos antiszemitizmussal). 2/ gazdaságpolitikában: extenzív iparosítás és ami némileg a kettôbôl is következik, 3/ a nemzetiségi politikában: kimondották, hogy Románia homogén állam. Gheorghiu-Dej tehát párhuzamosan azzal, hogy a román kommunista párton belül leszámolt a különbözô irányzatokkal, míg végül Sztálinhoz hasonlóan az állami és pártélet a kezében összpontosult, folyamatosan eltávolodott a Szovjetuniótól, és építette a román nemzeti kommunizmus külön útját, mely célt örökül hagyta utódjának. A tényleges nemzetiségi politika és amit arról hirdetek természetesen szöges ellentétben volt egymással: továbbra is a nemzetiségek jogegyenlôségének maximális, egyre kiteljesedô biztosítását ismételgették. Ezt természetesen adatok felsorolásával igyekeztek megtámogatni. Eszerint a Nagy Nemzetgyulés 437 tagja közul 67 nemzetiségi; Erdély nagyvárosaiban és a Magyar Autonóm Tartományban: a néptanácsi tisztviselôk 29,6 %-a; az ügyészségen dolgozók 25,6 %-a, és a törvényszéki tisztviselôk 21,8 %-a a nemzetiségi tisztviselôk közül került ki; 55 újság és folyóirat jelenik meg 607.050 példányszámban; 1954-58 között 3785 könyv jelent meg - a nemzetiségek nyelvén; 5 színház és tagozat, egy opera muködik magyar nyelven. 1142 óvoda, 2000 iskola muködik, ezeket 245.000 nemzetiségi tanuló látogatja. 1965 márciusában meghalt Gheorghiu-Dej; a RKP IX. kongresszusát 1965. július 19-24. között már a párt új fôtitkára Nicolae Ceausescu tartotta meg. (Gheorghiu-Dej halála idején N. Ceausescu a KB titkára volt, s mint ilyen - az adminisztrációs szervezési osztály felelôse, alá tartozott a HM és BM. Nicolae Ceausescu meggyôzte Maurert, Bodnarast és Stoicat (aki fôbe lôtte késobb magát), hogy nem kell még Gheorghiu-Dej életében kijelölni az utódot.

155

Gheorghiu-Dej jelöltje Gheorghe Apostol volt, akit Nicolae Ceausescu kompromittált és megbuktatott). Megvitatták és elfogadták a szocialista Románia fejlesztésének sokoldalú programját; megerôsítették az 1964. áprilisi határozatokat: többször aláhúzták: a román kommunista párt a be nem avatkozás elvét vallja. A párt fô feladatának Gheorghiu-Dej gazdaságpolitikájához híven az iparosítást jelölték ki: a mezôgazdaságban nagyméretu beruházásokat foganatosítottak a következô 5 évre, amelynek összege egyenlô volt az elôzô 10 év beruházásának összegével. Az iparosítás tulajdonképpen a nehézipart jelentette, és innen csak egy lépés a valódi célhoz; a hadipar fejlesztéséhez. Ennek - és a fegyverimportnak köszönhetoen Románia a Ceausescu korszak utolsó éveiben az 5. katonai nagyhatalom volt! Az új pártvezetés több irányban kezdeményezett: az értelmiséget és a nemzetiségeket egyaránt meg akarta nyerni magának. Az írók kongresszusán leváltották a sztálinizmus képviselôit, és többé-kevésbé tiltott listán szereplô írókat adtak ki újból. 1965-ben Nicolae Ceausescu vezetésével - helyettese Mihail Dalea - újjáalakult a KB mellett muködô Nemzetiségi Bizottság több román pártvezeto és Takács Lajos, Sütô András, egy német és egy szerb nemzetiségi képviselô részvételével. 1965-ben az alkotmánymódosítás vitái során elismerték, hogy a nemzetiségek számaránya 9.5 százalék és hogy Erdélyben a lakosság egyharmada magyar. Hangsúlyozták, hogy ennek megfelelôen alakulhat a vezetésben a tisztségviselôk száma. Például Kolozsvárott a 18 tagú néptanács 4 tagja volt magyar, a négy alelnökbôl pedig egy. Az 1965. november 4-6. között Budapesten járt román pártküldöttség a két nép megbonthatatlan barátságát hangsúlyozta. Ugyanakkor fenntartották a román párt koncepcióját a KGST-tôl eltérô külön útról, vagyis, hogy minden párt joga saját politikai irányvonalának meghatározása. Minden vonatkozásban hangsúlyozták a nemzeti eszmét, a nemzeti nevelés fontosságát: Besszarábia és Bukovina román föld - emelte ki több történeti írás - Kolozsvár és Nagyvárad pedig ôsi román városok.

A fordulat éve: 1968 A politikai, társadalmi, gazdasági élet megújúlásának kiemelkedô eseménye volt az RKP Központi Bizottságának 1968. április 22-25-i plénuma, amely után a nemzetiségek képviselôi feltárhatták, miként sújtotta ôket a személyi kultusz. Ez a folyamat a Varsói Szerzodés öt tagállamának (Románia kimaradt ekkor) az 1968-as augusztusi csehszlovákiai bevonulását követôen felgyorsult. Románia esetleges hasonló jellegu¸ a diszkriminációs asszimilációs nemzetiségi politika miatt történô beavatkozás elkerülése érdekében változásokat helyezett kilátásba. Nicolae Ceausescu augusztus végi székelyföldi útja alkalmával ígéretet tett arra, hogy megszunik az országrész mellôzése, s nagyobb állami támogatást helyezett kilátásba. Erdélyben, ismét megjelentek a kétnyelvu feliratok és utcanevek. Új lapokat adtak ki. Kriterion néven nemzetiségi könyvkiadó létesült, de a többi kiadó - Politikai, Tudományos, Eminescu, Albatros, Creanga, Facla, Ceres, Dacia,

156

Medridiane - is adott ki magyar könyveket. Egyes minisztériumok mellett, mint a Közoktatási és a Muvészeti Minisztérium, nemzetiségi titkárságok és igazgatóságok alakultak. Bukarestben a "Nicolae Iorga" Történettudományi Intézetben a nemzetiségek múltjának kutatására munkacsoport alakult. Fellendült közös román -magyar történelemre vonatkozó kutatás. Új magyar múzeumok, irodalmi emlékházak, közmuvelôdési intézetek, könyvtárak, 500 magyar színjátszó, 400 ének, zene és tánccsoport alakult. Hatalmas szellemi pezsgés indult meg Erdélyben. Önálló magyar egyetem ugyan nem létesült (a régi helyett), de sorra nyitották meg a kapuikat a magyar iskolák, a könyvkiadóknál pedig a korábbi évi 20-30 magyar könyv helyett, a 70-es évek elején több mint 200 jelent meg. Bôvült a rádió és a TV magyar nyelvu adásainak a száma. A magyar líra, dráma, esszé, képzômuvészet, tudományos élet legnagyobb alkotásai Erdélyben születtek meg a 60-as évek végén, és a 70-es évek elején. Az RKP KB 1968. október 24-25-i ülését követôen megalakult a Magyar és a Német Nemzetiségu Dolgozók Tanácsa, amely feladatának tekintette - mint az errôl kiadott dokumentum megállapítja - nemcsak a nemzetiségek intenzív bekapcsolását a párt politikai-gazdasági tevékenységébe, a szocializmus építésének programjába, hanem a magyar lakosság sajátos kérdéseinek a tanulmányozását és megoldását.. A tanácsoknak hozzá kell járulniuk az anyanyelven folyó tudományos, muvészeti, irodalmi alkotómunka ösztönzéséhez." A romániai magyarság bízott abban, hogy a Magyar Nemzetiségu Dolgozók Tanácsa az érdekképviselet szerepét tudja majd betölteni, mint annak idején a Magyar Népi Szövetség.

A hanyatlás kezdete a nemzetiségi politikában 1972 júliusában az RKP KB ülésén Ceausescu fôtitkár úgy értékelte, hogy Románia "fejlôdô szocialista ország", amelynek 15 év alatt kell behoznia a gazdasági elmaradottságot (ezt a kapitalista országok színvonalához viszonyította) 1980-ra az ipari termelésnek a 70-es év 6,7-7.5-szörösére, a mezôgazdasági termelésnek pedig évente 23-24 százalékkal kell növekednie. Ezeket a mutatókat azután minden évben tovább növelték, átlagosan az évi termelés 12 százalékos bôvülését irányozták elô. Úgy tervezték, hogy 1990-re az ország lakossága 25 millió körül lesz, és a 11.5 millió aktív dolgozóból 9,5 milliót az ipar foglalkoztat majd. A feszített ütemu iparosítás, az erôteljes központosítás, az ideológiai, kultúrpolitikai szigorítások, az adminisztratív intézkedések ismét negatívan befolyásolták a nemzetiségi politikát. Megismétlôdtek az 1948-ban történtek, amikor a fokozott iparosítási programot a nemzetiségi politika szenvedte meg. 1974-ben az RKP XI. kongresszusán tettekújból kísérletet a társadalom (nemzet) homogenizálásának megvalósítására. Errôl pártkörökben 1973 ôszén indítottak vitát és a párt fórumain nyíltan ejtettek szót egyfelôl a nemzetiségek beolvadásáról, asszimilációjáról, másfelôl kivándorlásukról. A XI. kongresszuson - 1974. novembere 27-28. - N. Ceausescu kijelentette: "a határon túl aggodalmaskodnak, hogy az iparosítással egyidejuleg megszunik a nemzetiségi specifikum. Bennünket ez egyáltalán nem aggaszt".

157

A kongresszus után az 1975-1980 közötti években: 1. a magyar nyelvu újságok, folyóiratok terjedelmét 30-40 százalékkal, a kiadásra szánt könyveket és példányszámukat 30-50 százalékkal csökkentették; 2. hozzákezdtek a magyarországi kapcsolatok teljes felszámolásához; 3. a nemzeti archívumról szóló törvényrendelet szerint a 30 évnél régebbi okmányok az állam tulajdonába mentek át (levéltárak, hagyatékok stb.); 5. új szállás-rendeletet hoztak, amely megtiltotta a külföldiek magánháznál való elszállásolását; 6. a Nemzetiségi Dolgozók Tanácsának ülésein, akárcsak 1947-53 között az MNSZ kongresszusain, konferenciáin háttérbe szorultak a sajátos nemzetiségi problémák¸ helyett csak a "nagy közös feladatokról" esett szó. Kilátásba helyezték és 1984-85-re meg is valósították azt az oktatásügyi politikát, amelyben - a fôtitkár szavai szerint - az lesz a lényeges, hogy mit tanítanak, és egyáltalán nem az, hogy milyen nyelven. Az MNDT 1975 decemberi ülésén így fogalmaztak: "Végsô fokon a lényeg az, amit mondanak és amit írnak, nem pedig az, hogy milyen nyelven énekelnek, szavalnak, vagy játszanak." A román és a magyar pártvezetô 1977-es találkozója után még nagyobb gondot fordítottak arra a nyilatkozatokban, hogy demonstrálják: a nemzetiségi politika terén minden rendben van, egyúttal államellenesnek minôsítettek minden olyan állítást, ami ezt cáfolta. Az RKP KB fôtitkára minden esetben nagy nyomatékkal utasította vissza, hogy a nemzetiségi politika ürügyén bárki "beavatkozzon az ország belügyeibe".1956-ban azért avatkozott be a szovjet intervenció Magyarországon, hoy a magyar semlegességi nyilatkozattal ne támadjon rés a szocialista tábor egységén. Ceausescu Kádárral és a szovjet pártvezetéssel összhangban egyetértésben a nemzetiségi igények teljesítését utasította el a 70-es években.

A Ceausescu-korszak 20. esztendeje 1985. március 17-én az országban képviselôválasztásokat tartottak. A választói névjegyzék 15.733.060 személyt tartalmazott - 99,99 %-uk meg is jelent az urnák elôtt. A Szocialista Demokrácia és Egység Frontjára 15.375.522-en szavaztak (97,73 %), ellenszavazatot 356.576 választó adott le. Ennyien vállalták, hogy a Ceausescu-rendszer ellenzékéhez tartoznak. Összesen 369 nemzetgyulési képviselôt választottak meg. Ennek 91,4 %-a román, 7,3-a magyar, 1,3 %-a német volt. A KB Politikai Végrehajtó Bizottsága 22 tagja közé egy magyart választottak: Fazekas Lajost, a 25 tagú póttagok közé: Gere Mihályt és Szász Józsefet, a KB 9 fôbôl álló Titkárságának nem volt magyar tagja. 1985-ben történt meg elôször, hogy a választások alkalmával több magyar képviselôt nem Erdélyben, hanem a tiszta románlakta vidéken vettek fel a jelölôlistákra. Március 26-27-én a KB plenáris ülésén újra megválasztották köztársaság elnöknek Nicolea Ceausescut, aki átvette a vezér - conducator - jelvényét, az aranyjogart. A márciusi Nagy Nemzetgyulés ülésszakán megalakult Románia új kormánya: az Államtanács öt alelnöke közül Páll Árpád képviselte a magyarságot. Az

158

államtanácsnak nem volt magyar tagja. A kormány élén még mindig Constantin Dascalescu állt, a 10 helyettesének egyike lett Fazekas Lajos. Nagy Ferdinánd pedig a Mezôgazdasági és Élelmiszeripari Minisztérium miniszteri rangú államtitkára. Július 17-18-án tudományos ülésszakot és kultúrális-muvészeti fesztivált rendeztek abból az alkalomból, hogy 20 éve választották meg Nicolae Ceausescut az RKP fôtitkárává. Az ünnepség, amely a „Ceausescu-korszak" címet viselte Bukarestben a Republika téren 150.000 fôt megmozgató nagy népi musoros felvonulással zárult. Románia azonban 1985. októberében nem volt hajlandó aláírni a Budapesti Kulturális Fórum határozatát, ahol nyilvánosan elôször robbant ki parázs vita a romániai nemzetiségi politikával kapcsolatban; elôször kérték számon a román vezetôktôl a demokráciát, az emberi jogok betartását. Románia mindezt természetesen belügyeibe való beavatkozásnak nevezte.

Magyar intézmények megszüntetése Míg a Romániában élô magyarok hivatalos „képviselôi", ahogy a párt ismételgette: számarányuknak megfelelôen ott ültek a parlamentben és a néptanácsokban, a XIII. kongresszuson elhangzott szavakat - miszerint Romániában nincsenek már nemzetiségek, csak magyarul, németül, szerbül stb. beszélô románok - tettek elôzték meg, illetve követték. 1982-ben a székely Kovászna megyei személyi igazolvány cserénél ismét felelevenítették a névelemzést, a románra fordítható, alakítható neveket önkényesen megváltoztatták. Leváltották A Hét címu hetilap szerkesztôségét. Indok: az újság periférikus (magyar) kérdésekkel foglalkozott, nem tükrözte kellôen a romániai valóságot. 1983-ban betiltották a Kós Károly centenáriumi ünnepségeket.. A XIII. pártkongresszustól kezdve - amit tovább fokozott az Erdély története megjelenése - a sanda célozgatásokat a nyílt vádaskodások, rágalmazások váltottak fel, beleértve az olyan provokációkat, mint Sepsiszentgyörgyön az állítólagos román szoborrobbantás volt. 1984-1985-ben szinte vég nélkül sorolhatók a magyarellenes intézkedések. Az Oktatásügyi Minisztérium utasítása nyomán az elsôéves magyar származású felsôfokú oktatási intézménybe beiratkozó hallgatókkal olyan szerzôdést kötöttek, amely a diploma megszerzése után Erdélyen kívüli elhelyezésüket biztosította. A román diákokat viszont különbözô kedvezményekkel vonzották Erdély egyetemeire és hivatalból ösztönözték a vegyes házasságokat anyagiakkal is! 1984. szeptemberében kiengedték a börtönbôl Visky Árpádot, a sepsiszentgyörgyi magyar színház muvészét, akit izgatás vádjával ítéltek el. Viskyt eltiltották a színpadtól, segédmunkásként alkalmazták - nem sokkal ezután tisztázatlan körülmények között elhunyt. (Felakasztva találták -

159

felakasztották?) Gazda József kolozsvári néprajzkutatót, az 56-os erdélyi perek áldozatát kitoloncolták Moldvából, ahol a csángó magyarok között gyujtôúton járt. 1984 szeptemberében a marosvásárhelyi orvosi intézmény végzôs magyar hallgatóit kivétel nélkül Regátba irányították. Ez év ôszétôl megkezdték az erdélyi múzeumok anyagának átrendezését. Minden nemzetiségi vonatkozású anyagot eltávolítottak. A cél az volt, hogy a csíkszeredai, székelyudvarhelyi, sepsiszentgyörgyi múzeumokban, a Kolozsvári Erdélyi múzeumban a kiállításoknak 30 %-a 10. század elôtti anyagot tartalmazzon, amely a román kontinuitás elméletét igazolja. Például a Sepsiszentgyörgyi Székely Múzeum anyagát Barabás Miklós képeivel együtt Bukarestbe szállították. A Kézdivásárhelyi Múzeum anyagát szintén, helyben állandó kiállítás nyílt meg: „Ceausescu-korszak" címmel. Az év végén a XIII. kongresszus havában arra való hivatkozással, hogy a polgári ízlést képviselik, illetve, hogy hamisítványok, felszámolták a magyar helytörténeti gyujteményeket, tájházakat, múzeumokat. Ebben az évben megkezdôdtek a magyarok elbocsátásai, nyugdíjaztatásai. Megszüntették a Babes-Bolyai Egyetem magyar történelem és filozófia csoportjait is, a nyugdíjkorhatárt elért magyar tanárokat elküldték. A Politikai Kiadó magyar részlege élérôl menesztették Bitay Ödönt, mivel nem volt hajlandó kiadni a Mihai Fatu szerkesztette, a horthysta rendszer atrocitásairól szóló szemmel látható hamisítványok sorát tartalmazó monográfiáját. A támadás fô célpontja ezután a Kriterion Kiadó és vezetôje, Domokos Géza lett. A hatalom számára az utolsó csepp az volt, amellyel betelt a pohár, hogy Domokos tiltakozó levelet intézett az Írószövetséghez, Corneliu Vadim Tudor, Saturnele címu kötete szélsôséges antiszemita hangja miatt. A káderpolitika felelôse Romániában egyébként az antiszemita és magyarellenes Elena Ceausescu volt. Megszunt a Muvelôdési Minisztérium Nemzetiségi Igazgatósága is. Közoktatási Minisztérium nemzetiségi államtitkárságának hasonló lett a sorsa. Változtattak azon a gyakorlaton is, hogy a magyar terülteken a propagandatitkár magyar legyen. A székely és a magyarlakta terülteken tízszeresre nôtt meg a HM és a BM alkalmazottak száma az ország más vidékeihez viszonyítva. 1985-ben a Ceausescu-korszak 20. évében takarékosságra való hivatkozással megszüntették a kolozsvári és marosvásárhelyi rádió magyar adásait, a központi bukaresti adásidôt fél órára csökkentették, a TV-adást teljesen megszüntették, a mintegy 600 munkatársat szélnek eresztették, a rádió szalagjait, archivumait megsemmisítették. Érdemes felidézni, hogyan nôtt, majd csökkent a rádió és TV magyar adása:

Rádió TV

1975 5,25 óra 2,42 óra

160

1981 6,54 óra 2,69 óra

1985 0,50 óra 0 óra

Beke Györgyöt, az erdélyi magyar szociográfia egyszemélyes képviselôjét elbocsátották „A Hét"-tôl. A Bánk Bánt és a Hunyadi Lászlót letiltották a romániai magyar színpadokról. Ettôl kezdve minden színdarab bemutatóját Bukarestben kellett engedélyeztetni. A kolozsvári Lapidárium anyagát ebben az évben szállították el Bukarestbe. Sorban bezárták a táncházakat, melyben nacionalista megnyilvánulást látott a hatalom. Csángó vidékeken több helyen beszedték a személyigazolványokat - ezzel megakadályozták, hogy elhagyják lakóhelyüket; Kalotaszeg és Torockó magyar lakosságát szigorúan megfenyegették: tartózkodjanak a magyarországi látogatásoktól Egyúttal megtiltották, hogy a családtagok Romániából együtt utazzanak külföldre. Ennek ellenére 1985. júniusa és 1986. október között Bécsen keresztül végleg 7-8000 romániai állampolgár hagyta el Romániát. S amire nemigen volt példa, több ismert magyar írótól megtagadták, hogy külföldre utazhassanak baráti látogatásra, illetve hivatalos meghívásra. Országszerte folyt a magyar iskolák drasztikus megszüntetése. 1985-ben húszan végeztek a Kolozsvári Babes Bolyai Egyetem magyar szakán. Közülük egy sem kapott Erdélyben állást, holott 29 betöltetlen hely várt rájuk. Az 19845-ös tanévben megszunt az idegen nyelv - magyar nyelv és irodalom szak párosítása. Ebben az évben megszuntek a tiszta magyar iskolák is Kolozsvárott. Az iskolákon belül tagozatos magyar osztályokban tanulhattak a diákok. Az oktatásügyben eddig numerus clausust alkalmaztak, most bevezették a numerus nullust: Nagyváradtól Székelyudvarhelyig sorban cserélték le a magyar tanügyi vezetôket románokkal.

A hitelválság leküzdése- Magyarország és Románia nyílt ellentéte. Területfejlesztés és homogenizálás. A menekültügy. Románia 1988-ra 1/ óriási erôfeszítések árán visszafizette külföldi adósságait, de a beígért közellátás, stb. javulás elmaradt; 2/ a keleti desputizmussal vetekedô személyi kultusz fokozódása miatt anakronisztikus jelenséggé lett a világ szemében; 3/ ellenállása a reformok iránt elszigetelte a fejlett nyugati államokon kívül a Varsói Szerzôdésen belül is ; 4/ elmaradtak a nagy világkörüli utak, s több nyugati államban restelkedve gondoltak arra a politikusok, hogy bedôltek a román önállóság és nyitás legendájának; 5/ az ország a városok és a falvak hagyományos, történeti-kultúrális-etnikai megváltoztatása, a társadalom megnyomorítása, a nemzetiségek felszámolása miatt nemzetközi nyomás alá került; 6/ a nyolcvanas évek végére halvány jelek utaltak arra, hogy a román párt- és értelmiségi ellenzéki mozgalom is kialakulóban van az országban.

161

A KB üléseken, amelyek hangulata sokszor nemcsak nyomasztó, hanem félelmetes is volt, divatba jött a vezetôk „elcsapása". A Statisztikai Évkönyvek évrôl évre vékonyabbak lettek: egyre több adat lett szigorúan titkos. A pártkiadványok által közzétett számok ellenôrizhetetlenek és hamisak, de még ezekbôl is kitunik a külkereskedelem csökkenése. A többi adat - jövedelem, költségvetés kiadásai, termelés a 100 körüli százalékkal bizony erôsen felkerekítettnek tunnek a román gazdaság katasztrofális állapota ismeretében, még a nem gazdasági szakember szemében is. Maga Nicolae Ceausescu is 1987. január 30-án a PVB ülésén aggodalmának és elégedetlenségének adott hangot a terv elmaradása miatt: a bányaiparban, a kôolaj iparban (ahová a nagy beruházások irányultak), az energetika területén. Itt kétszer-háromszor annyi anyagi és pénzeszközt költöttek el, mint kellett volna. Lemaradt a nehézgépgyártás is, amely a vegyiparnak, kohászatnak, energetikai iparnak kellett volna berendezéseket szállítania. A fôtitkár súlyosnak ítélte, hogy az export 1986-ban 1985-höz viszonyítva 11 %-kal csökkent. Ennek egyik oka az - mutatott rá -, hogy túlzott mértékben nôtt a belsô fogyasztás (!) Ha ennek csak 50 %-át exportra irányították volna, nem maradt volna le az ország. Ebbôl logikusan következett, még kisebbek lesznek a fejadagok. Így is történt. Erdélyben több helyen még a jegyre sem kapták meg az emberek a vajat, tojást, húst. Jelképesen természetesen, de ismét hullottak a miniszterek és a legfelsôbb vezetôk fejei. Takarékosság, mozgósító versenyfelhívások a terv túlteljesítése - ez jellemezte az ötéves terv második esztendejét, 1987-et A szigorú takarékosság: követelmény és kötelesség volt, s szinte biztosra lehetett venni: rövidesen újabb korlátozást vezetnek be. Az erre vonatkozó rendelet az Elôre 1987. február 8-i számában jelent meg. Rendkívül szigorúan vették az energiafogyasztás túllépését (állandó ellenôrzést helyeztek kilátásba), l-5 %-os túllépés esetén kilowattóránként 1 lej, 5-10 %-os túllépés esetén 2 lej fizetendô és figyelmeztetik a fogyasztót. Földgáz esetében 1-5%-os túllépést 1000 köbméterenként 1500 lej, 5-10 %-os túllépést 1000 köbméterenként 3000 lej fizetendô, 10 %-os túllépés esetén a gázszolgáltatást kikapcsolják. Az RKP KB PVB 1987. július 3-i ülésén elhangzottakból az derült ki, hogy dacára minden szigorító intézkedésnek, baj volt a mezôgazdasággal. Emiatt az ország ismét nem tudta az elôírt exportot teljesíteni. A búza, az árpa még sok helyen állt a földeken, késlekedtek az összes nyári és ôsz kezdetén szokásos munkálatok. A korszakra jellemzo a fantom vállalatok, fanatomeredményekkel. N. Ceausesceu gyakran járta az országot. Ilyen alkalommal fordult elo, nem egy alkalommal, hogy felépíteteték egy gyár, egy termeleoszövetkezet fantomképét, munkásokkal, gépekkel, magas termelési mutatókkal. A fotitkár távozásával lebontották a színfalakat. A takarékosság további fokozása mellett a központi nagy beruházások lassú üteme jellemezte az 1987-es esztendôt. Ez egyaránt vonatkozott a cernavodai atomerômure (a kanadai kivitelezôk sem voltak elégedettek a munkálatokkal,

162

többek között a biztonsági berendezésekkel), a Bukarestben épülô sugárutakra és az új, Ceausescu-rendszert reprezentáló Köztársasági Palotára¸ annak ellenére, hogy a régi Bukarest több hangulatos negyede, utcái, muemlékei, templomai már áldozatul estek az új építkezéseknek. 1987. november 15-én Brassóban a munkások sztrájkbaléptek. A spontán megmozdulást egyfelôl a rossz ellátás, a munkanélküliség, másfelôl a helyi vezetôség gátlástalan dúskálása váltotta ki, akik óriási erôket vezettek be a sztrájk elfojtására.

Az Erdély története és romániai visszhangja: Az MNDT 1987- februári ülése

Több román szerzô, így Stefan Pascu, Ilie Ceausescu tollából a világnyelveken kiadott hasonló címu munkák után 1986 novemberében Magyarországon megjelent az Akadémia Kiadóban 2000 oldalon az Erdély története három kötetben. Ettôl kezdve nyilvános fordulatot vett a két ország kapcsolata. Az RKP KB januári határozatának megfelelôen, hogy ti. a romániai magyarok is állást kell foglaljanak a magyarországi történetírással szemben, 1987. február 26-27-re összehívták a Magyar Nemzetiségu Dolgozók Tanácsát. Ez abba az országos kampányba illeszkedett be, amelyet az Erdély története megjelenését követôen kb. egy éven keresztül folytattak. Tanárok, tudományos munkaközösségek, újságírók¸ egyházi emberek (így a kolozsvári Református Teológia tanárai számára rendezett ankéton az akkori muvelôdési miniszter, Köpeczi Béla által szerkesztett monográfiát fasiszta, revizionista, revansista, horthysta szemléletu, a román népet és történelmét becsmérlô munkának nevezték az ankétokat szervezôk és az azokon felszólalók egyaránt. Még az sem zavarta az illetékeseket, hogy a könyv tiltott irodalomnak számított: ha valakinél házkutatás alkalmával megtalálták, felért egy államellenes összeesküvéssel. Így alig néhány tucat ember volt az országban, aki hivatalból hozzájuthatott. Az MNDT ülésén éppen olyan nyomasztó hangulat uralkodott, mint 1984 december 26-án; Emil Bobu, Fazekas Lajos, Szász József vettek részt rajta és a beszámolót ismét Gere Mihály tartotta. Sokan szóltak hozzá ismertebb vagy kevéssé ismert személyek (illetve olyanok is, akiknek személyazonossága megállapíthatatlan volt késôbb): Rácz Gyôzô, a Korunk, Hajdu Gyôzô, az Igaz Szó fôszerkesztôje, Rab István, megyei párttitkár, Czégé Sándor, téeszelnök. A forgatókönyv szerint a magyar nemzetiség képviselôi a februári összejövetelen kivétel nélkül megragadták az alkalmat, hogy kifejezzék "rendíthetetlen meggyôzôdésüket": csakis a Román Kommunista Párt biztosítja a teljes jogegyenlôséget, mégpedig azoknak a "nagyszeru programoknak a megvalósítása révén, amelyet Nicolae Ceausescu az ötéves tervben meghatározott, nemzetiségi különbségre való tekintet nélkül, az anyagi és szellemi javak szüntelen gyarapításával.

163

Boda József az 1996-os romániai választások ismert személyisége felháborodva olvasta az Erdély történetében,, hogy a román pásztor nép, s csak a 13-14. században települt be Erdélybe. A magyarországi kiadványok nemcsak meghamisították a "tudomány igazságokat Románia történelmérôl" - hanem azoknak a malmára hajtják a vizet, akik a fegyveres konfrontációtól sem riadnak vissza - mondotta Boda. Hajdú Gyôzô a tôle megszokott módon a kötelezôen elôírt szövegen is túltett, túllihegte mondanivalóját. Beszéde tele volt a párt fôtitkára iránti csodálattal, hódolattal. Ceausescu: "a párt és az állam zseniális vezetôje", "a modern Románia építôje", "a vitéz és hôs férfi", "a szabadság és nemzeti függetlenség zászlóvivôje", "a béke hôse", "a mai és holnapi Románia, a jogegyenlôség és a testvériség jelképe", "legendás harcos", "nagy vezetônk", "egységünk szimbóluma", "a világbéke hôse", "bölcs vezetô", "éleslátású forradalmár", akinek valamennyi történeti gondolatát elfogadta, azt is, hogy az anyanyelven kívül (anyanyelv fölött) van egy közös nyelv, a román nyelv, annak a népnek a nyelve, amely a magyarok letelepedése elôtt 1000 évvel erôs államot hoztak létre a Kárpát-medencében. A romániai magyarság nehéz helyzetben volt. A felszólalás megtagadása azt is jelenthette: az illetô elveszíti munkahelyét, még inkább azonban kiváltságait. Néhány embernek, Demény Lajosnak, Dancsuy Andrásnak - ismert magyar értelmiségiek, tudósok - és Bálint Ferenc szászrégeni munkásnak volt mersze megtagadni a hozzászólást. Bálint az ülés után gyanús körülmények között kizuhant a szálloda szobájának ablakából. Az MNDT 1987. február 26-27-i ülését követôen az irodalmi, történeti folyóiratokban és lapokban egymást követték az Erdély történetét elítélô írások: ld. Ilie Ceausescu - Constantin Gazanisteanu - Gyémánt László: Nosztalgia egy semmi emléku birodalom: az Osztrák-Magyar Monarchia iránt; Oliver Lusztig: A horthysta terror áldozatainak emlékét sértô és meggyalázó torzítások és hamisítások; Titus Popovici: Módszerek és stílusok a szándékos történelemhamisítás szolgálatában; Stefan Pacu - Mircea Musaat - Florin Conctantiniu: Tudatos történelemhamisítás a Magyar Tudományos Akadémia égisze alatt. Az RKP 1987 decemberi pártkonferenciáján hozott határozat szerint "Románia nemzetállam.., ahol a századok folyamán a román nép mellé különbözô nemzetiségu állampolgárok telepedtek le." Visszautasították, hogy a szomszédos Magyarország bármely ürüggyel, lett légyen szó a nemzetiségi politikáról, beleavatkozzon az ország belügyeibe. Újból elítélték az Erdéllyel foglalkozó magyarországi kiadványokat. Megerôsítették az 1984-es decemberei párthatározatot, miszerint Romániában nem lehet többé nemzetiségekrôl beszélni, csak magyarul, németül, stb. beszélô román állampolgárokról. A nemzetiségi politika "eredményei" hamarosan és látványosan mutatkoztak meg: a magyar intézmények maradékát is megsemmisítették.

164

1987. november 15-én Brassóban a munkások sztrájkbaléptek. A spontán megmozdulást egyfelôl a rossz ellátás, a munkanélküliség, másfelôl a helyi vezetôség gátlástalan duskálása váltotta ki, akik óriási erôket vezettek be a sztrájk elfojtására. Ebben az évben Erdélyben a betelepítéssel még nagyobbra nôtt a munkanélküliség, (kb. 30-40.000 re volt tehetô (s fôleg fiatalokat és nemzetiségeket érintett. Az 1987 április végi hadgyakorlattal Románia surítette a katonai demonstrációit a nyugati határon. A bírósági eljárások alkalmával júliustól megszüntették a magyar, német és szerb nyelvhasználatot. Folytatódtak a nyugdíjazások, elbocsátások. A marosvásárhelyi Teleki Téka munkatársainak számát 17-tel, az Orvostudományi Egyetemét 82-vel csökkentették; Hargita megyében a pártbizottságon egyetlen magyar titkárt hagytak meg, Kolozsváron megszunt az utolsó magyar líceum, Bukarestben pedig a magyar nyelvu tanítás. Ha egyáltalán szabad fokozatokat keresni, nemzeti szempontból az iskolák bezárása a romániai magyarságot valóban létében veszélyeztette. Az elsô világháború elôtt Erdélyben 25 színházi elôadásra alkalmas épület volt. A két világháború között egyetlen társulat osztotta fel magát Erdély ki- és nagyvárosai között. 1947-ben hat önálló magyar színház volt, majd négy. 1956-58 között javult a helyzet, s csak Kolozsváron négy magyar együttes volt: egy prózai, egy báb, egy operatársulat és egy kamaraeggyüttes. 1978-ban jelentôs számú magyar társulat muködött. Az MNDT 1987 februári ülése idején azzal, hogy Sepsiszengyörgyön román tagozat alakult, itt is megszunt a magyar színház, és csak csak két önálló magyar színház muködött: Kolozsváron és Temesváron. A következô években tovább romlott a helyzet a magyar értelmiség tömeges menekülése következtében. A kolozsvári magyar színészek száma 55 fôrôl 18-ra csökkent. (összesen 100 magyar színházi ember távozott.) Szatmáron, 1989-ben a magyar tagozaton 12 színész játszotta el a Kôszívu ember fiait. Ettôl az évtôl vette kezdetét a behívás munkaszolgálatra Erdély magyarlakta helységeibôl. Sepsiszentgyörgyrôl 228, Csíkszeredáról 558, Kolozsvárról 1000 Erdélybôl összesen 3000 személyt hívtak be az év nyarán - általában 6 hónapra - a cernavodai atomerômu építéséhez. A behívottakat egyenruhába öltöztették, hajukat leválták, a munkaterületen barakkban laktak, a munkaidô meghaladta a 8 órát; az atomerômunél 85 %-ban magyarok, 15 %-ban köztörvényesek dolgoztak; viszont a kedvezô anyagi feltételek ígéretével magyar családokat végleges áttelepedésre igyekeztek rávenni. A két világháború között és ekkor is, az volt a Romániában élô magyarság véleménye, hogy az anyanyelvu oktatáson áll vagy bukik a nemzetiség léte; megszüntetése után elkerülhetetlen az illetô nemzetiség felszámolása. Ha megszunik az anyanyelv tanulása-oktatása, lassan nem lesz szükség könyvekre, újságokra, színházakra sem, ahol a nyelv megszólalhat. A nemzetiségi nyelv a családba vonul vissza - vegyes házasság esetében onnan is kiszorul -, a

165

nyelvromlás megállíthatatlan, felejtése elkerülhetetlen. Így a nemzetiségeknek lassan nem lesz eszköze, hogy történelmével, irodalmával, muvelôdési emlékeivel, múltjával és jövôje biztosítékaival a kapcsolatot fenntartsa. Egyrészt tehát arról volt szó, hogy legelemibb emberi jogaitól, így anyanyelve használatától fosztották meg, másrészt eszköz híján (anyanyelve) nem volt módjában önmagát megismerni. Nemzeti, nemzetiségi létének pusztulása ilyenformán feltartóztathatatlan és végérvényes. 1987 februárjában 48 %-kal csökkentették a magyar iskolák adminisztratív szerveit; a kolozsvári Babes-Bolyai Egyetem végzôs magyar hallgatók közül csak kettô tudott Erdélyben elhelyezkedni, ôk is román falvakban. Ez évtôl ugyanis utasítás érkezett, hogy sem a középiskola, sem az egyetem elvégzése után Erdélyben nem nyerhetnek elhelyezést. Júliusban felelevenítették elsô fokú oktatási intézményeknél a káderlapot, mely olyan részletekre is kiterjedt, mint a származás, világnézet, külföldi rokon. Általános és középiskolákban, a Székelyföldön adminisztratív intézkedésekkel, egyik napról a másikra megszüntették a magyar osztályokat. Itt 10 évvel ezelôtt a magyar és román iskolák aránya 3:1 volt, 1988/89-es tanévben fordított a helyzet. 1988. március 3-án Bukarestben megkezdte munkálatait a néptanácsi elnökök IV. országos konferenciája. Itt jelentette be Nicolae Causescu: az ország terület-közigazgatási átszervezése döntô szakaszához érkezett: „Az összes megyék és települések harmonikus gazdasági-társadalmi fejlesztési programjainak valóra váltása érdekében határozott intézkedéseket kell tenni a területrendezési és szervezési programok megvalósítására, a beépített területek leszukítésére, a hazánk városainak, községeinek és falvainak korszerusítésére vonatkozó programok teljesítésére." „Tekintettel arra - hangzott el 1988. márciusában - hogy csaknem 900 községünknek van 3000 fônél kevesebb lakosa, ebbôl 290 községnek nincs még 2000 lakosa sem, nagyobb községek kialakítását kell elôirányoznunk, kezdve legalább 3000-es lélekszámmal. A rendezési programban ezen az alapon elô kell irányoznunk, hogy legfeljebb 2000 községünk legyen. Ugyanakkor radikálisan csökkentenünk kell a falvak számát a jelenlegi körülbelül 13.000-rôl legfeljebb 5000-6000-re. 1987-tôl az Erdélyben letelepedô románok 15-30.000 lejes segélyt kaptak, s valósággal toborozták ide ôket. 1968-ban Sepsiszengyörgy kisváros volt 22.000 magyarral, 1981-ben 81.000-re nôtt a lakosság, ennek 51 %-a, Székelyudvarhelyen, Kézdivásárhelyen 20 %-a román. 1987 februárjában a legmagyarabb romániai megyében, Kovásznán hozzákezdtek a tömbházak építéséhez, s 28 falu felszámolását jelentették. Marosvásárhelyre a katonaság költöztette be az új román lakókat, Kolozsváron lebontották a volt magyar kistisztviselô telepet, a Pata utcát és környékét, nagy ütemben folytak az építkezések ezen a helyen - a Szent Péter római katolikus templom lebontása is szóba került. A hozzávetôleges számítások szerint Erdélybe kb. 4 millió románt telepítettek be: fôleg szakképzetlen elsô generációs munkásokat. Az erôteljes építkezések ellenére a román infrastruktúra nem tudott kimozdulni a holtpontról. (Utolsó

166

helyen áll 25. hely európai országok között.) Sôt! Tekintetbe véve, hogy a technikai fejlettségi szint, a fogyasztás is nôtt; (kivéve Lengyelországot, majd a 80-as évek végéhez közeledve a Szovjetunót) a helyzet még rosszabb lett az 1980-as év elejétôl bevezetett korlátozó intézkedéseknek a következtében. Ez érintette a közlekedést, vonatjáratok számának csökkentését, az autóhasználat korlátozását, s a katasztrofális tömegközlekedési mérséklések után a hírközlést, az oktatást és kultúrát. Az egészségügy stagnált, a lakásellátás helyzete rendkívül ellentmondásos volt. Hiába nôtt a komfortszint az új városlakó számára a falusi otthonhoz képest, a lakást 12-14 fokra futhette télen és csak 25 wattos villanykörtét használhatott. A közintézményeknél, kórházakban gyakori volt az évtized végén az áramkihagyás. Hiába volt a gépgyártási program, az nem vonatkozott a háztartási gépekre: Romániában az állampolgár nem vásárolhat színes televíziót, videot, automata háztartási gépet. 1988 áprilisától újból eltuntek a magyar helységnevek a sajtóból és a kiadványokból. Nagyvárad helyére Oradea, Nagybánya helyére Baia Mare, Csíkszereda helyére Miercurea Ciucului került és megtiltották az olyan névadást, amelyet nem lehetett románra fordítani. A világot sok minden megdöbbentette azzal kapcsolatban, ami Romániában történt, de a menekültek tömeges áradatára nem igen számított senki. Ami nem sikerült a két világháború között a liberális kormányok asszimilációs politikájának, a szélsôjobboldalnak, majd a baloldalnak Gheorghiu-Dej alatt, sikerült Ceausescunak. A kisebb létszámú nemzetiségek, legalábbis a statisztikákban eltunôben vannak. A 350.000 zsidónak (1945) mára 20.000 alá csökkent a számuk. Évente újabb 1000 fôs létszámvesztéssel ott számolni. Hasonló a helyzet a hazai német nemzetiségekkel is. A rendszer nemzetiségellenes törvényei mindannyiukat érintette. A támadás iránya a romániai magyarság volt - az utóbbi években - mindenekelôtt az összefüggô területen élô Kalotaszeget, Székelyföldet és a moldvai magyarságot célozta meg. A 70-es évek eleje óta tartó áttelepülések 1984-88 között gyorsultak fel. 1988-89 a tömeges menekülések éve volt. A hivatalos adatok szerint 1988. január l. - 1989. szeptembere 30. között összesen: 26.132 személy érkezett Romániából Magyarországra: földön, vízen át, ahogy tudott. A menekültek nemzetiségi megoszlása: magyar: 16.805 fô; román: 3.097 fô; német: 1.144 fô. A Magyarországon tartózkodó román állampolgároknak viszonylag kis száma tért vissza, adták vissza. Szeptember és december között a Menekültügyi Hivatal jelentése szerint újabb 3.000 ember érkezett. A Szocialista Demokrácia és Egység Frontja Országos Tanácsa és a Nagy Nemzetgyulés ülésszaka idején 1988. június 27-én zajlott Budapesten a több mint 100.000 ember csendes tüntetés a romániai falurombolás és az emberei jogok megsértése miatt. Másnap, június 28-án összehívták KB-t, ahol Nicolae Causescu a következôkrôl számolt be: az RKP Központi Bizottsága levélben fordult az MSZMP Központi Bizottságához, melyben felhívta a figyelmet, hogy a két ország közötti viszony megromlásáért a magyarországi sajtó, sôt egyes hivatalos személyek nyilatkozatainak megengedhetetlen hangja a felelôs. Románia ezt a belügyeibe való beavatkozásnak tekinti, amely ellentétben áll a két ország közötti barátsági szerzôdéssel, és súlyosan károsítja a két nép

167

kapcsolatát. A tüntetés régen várt ürügyül szolgált Romániának a kolozsvári magyar konzulátus bezárására. (A debreceni román konzulátust már 1985-ben bezárták.)

Az „aradi találkozó". 1988. augusztus 28. A diplomáciai életben szokatlanul rövid jegyzékváltás után került sor a Grósz Károly vezette magyar, és a Nicolae Causescu vezette román küldöttség találkozójára, Aradon, 1988. augusztus 28-án, vasárnap folyamán. A munkatalálkozóról kiadott közlemény ismételten hangsúlyozta, mindkét fél azon közös óhajának adott hangot, hogy feltárják a két nép közötti együttmuködés erôsítésének módjait, elhárítják a felmerült problémákat. Aláhúzták azt is, hogy a barátság erôsítése, a kétoldalú kapcsolatok fejlesztése egyaránt érdeke a két népnek, a szocializmusnak és az egyetemes békének. A megbeszélések, amelyet a román párt sürgetett - minden bizonnyal a rá nehezedô nemzetközi nyomás miatt is - nyolc órát tartottak. Román részrôl mindenekelôtt azt szerették volna, ha magyarországi tömegkommunikációs szervek úgymond abbahagyják Románia, a román belpolitika bírálatát. Ezzel szemben a magyar fél konkrét kérései a következôk voltak: 1. A gazdasági együttmuködés fejlesztés. 2. A kulturális vegyes bizottságok munkájának felújítása. 3. A menekültügyi kérdés rendezése. 4. A történész vegyes bizottságok újraszervezése. 5. A konzulátusok megnyitása. 6. Haladó történelmi hagyományok közös ápolása. 7. Az idegenforgalmat akadályozó rendelkezések megszüntetése. 8. Engedély megadása, hogy magyar újságíró küldöttség a helyszínen tanulmányozza a romániai viszonyokat. 9. Románia vizsgálja felül és állítsa le a településrendezési programját. 10. Felsô szintu közös nemzetiségi deklaráció. Román részérôl a következôket fogadták el: 1. Egy év múlva megteszik a közös nemzetiségi deklarációt. 2. A településrendezési tervet újságírói és parlamenti küldöttség tanulmányozhatja a helyszínen. 3. Újból muködni fognak a kulturális és történész vegyesbizottságok. 4. Lépéseket tesznek a gazdasági kapcsolatok fejlesztésére. 5. Lehetôvé teszik a családok egyesítését, és felszámolják a kivándorlás akadályait. 6. Zavartalan lesz a turizmus. A román fél ígéreteibôl gyakorlatilag semmit sem tartott be, annak ellenére, hogy a magyar kívánságlista épp a fele volt az 1977-es találkozó alkalmával beterjesztettnek, abból kimaradt: a közös könyvkiadás, könyvek és folyóiratok cseréje, a tájékoztatás színvonalának, a rádiók és TV együttmuködés javítása, kulturális központok felállítása, közös jogsegélyszolgálat, közlekedés, közvetlen telefonhívásos rendszer bevezetése. Nem véletlen, hogy a találkozó létjogosultságát sokan megkérdôjelezték.

Az "aranykorszak" végnapjai A KB 1989. április 9-i ülésén több fontos napirendi pont szerepelt: 1. javaslat hangzott el, hogy november második felében tartsák meg az RKP XIV. kongresszusát; 2. megvizsgálták a pártszervezetek szervezô, ideológiai, politikai munkáját, káderpolitikáját. Hangsúlyozták: középpontban a sokoldalúan fejlett szocialista társadalom megteremtése, és a kommunizmus

168

felé haladás pártprogramjának kell állnia; 3. megvizsgálták a területrendezéssel, településszervezéssel és korszerusítéssel foglalkozó jelentést is. Elhangzott: ezen intézkedések "hozzátartoznak ahhoz az átfogó, forradalmi jellegu¸ a Nicolae Causescu elvtárs kezdeményezésébôl és meghatározó hozzájárulásával az RKP IX. kongresszusa után kidolgozott és megalapozott programhoz..." A PVB javasolta, hogy egyrészt tegyék meg a szükséges módosításokat az 1988 márciusában elfogadott, az ország területi-közigazgatási átszervezésére vonatkozó tervezeten, másrészt dolgozzák ki az összes községek, városok és megyék gazdasági-társadalmi fejlesztési programját az 1991-95-ös ötéves tervidôszakban; 4. a PVB jóváhagyta a mezôgazdasági termelôszövetkezetek egyes adósságainak eltörlését, illetve átütemezését, hogy ezáltal is biztosítsák a lakosság jobb ellátását; 5. meghallgatták azt a jelentést, amely a magánszemélyek nem törvényes úton szerzett javaira vonatkozó szankciókra vonatkozott. 1989. április 12-14-én ülést tartott az RKP KB plénuma. Meghallgatták az 1988-as nemzetgazdasági eredményeket és a dolgozók nyereségének alakulását, az árak és díjak változásait, javaslatot tettek a mezôgazdasági adósságok törlésérôl, illetve átütemezésérôl¸ megvizsgálták a szisztematizálás pillanatnyi helyzetét, elfogadták a párttevékenységrôl szóló beszámolót, hozzákezdtek a XIV. kongresszus elôszítéséhez. A plénumot Nicolae Causescu a következô bejelentéssel nyitotta meg: "szeretném tájékoztatni a plénumot, hogy március végén Románia teljes egészében kifizette a küladósságait. A fôtitkár úgy tájékoztatta a plénumának résztvevôit, hogy 1975-1989. között a kamatokkal együtt 21 milliárd dollár adósságot fizettek vissza. Ezzel Románia gazdaságilag, politikailag függetlenítette magát! A Nagy Nemzetgyulés április 17-18-i ülésszakán úgy értékelték, hogy az adósságállomány visszafizetése Nicolae Ceausescu személyének köszönhetô: "Ezekben a történelmi pillanatokban a Nagy Nemzetgyulés teljes egyöntetuséggel és egész nemzetünk akaratával összhangban legforróbb és legmagasztosabb hódolatát fejezi ki Nicolae Ceausescu elvtársnak, a párt és az állam eminens vezetôjének, aki tántoríthatatlanul szolgálva az egész nemzet legfôbb érdekeit, zseniális tisztánlátással kezdeményezôje volt az ország nagyszabású gazdasági-társadalmi fejlesztési programjának és ragyogó ódon vezeti népünket jóléti és boldogság-eszményeinek beteljesítése felé, a haza függetlensége és szuverenitása szüntelen erôsítésének útján." Romániában ezt követôen törvényt fogadtak el arról, hogy többet külföldi hitelt nem vehetnek fel. Az év fontos eseménye volt a májusi csehszlovák-román találkozó Prágában, ahol a két ország vezetôinek alkalma volt egyeztetni álláspontjukat a lengyelországi és magyarországi változásokkal kapcsolatban. A június végi KB-ülés után, ahol Nicolae Ceausescu újraválasztásáról hoztak határozatot, s román ellenzéki körökben már megszületett a gondolat arról, hogy aláírást gyujtenek a fôtitkár megválasztása ellen, illetve, hogy azt népszavazás döntse el. Nicolae Ceausescu az évben több alkalommal, így a júniusi KB-ülésen, és a prágai találkozón aggodalmát fejezte ki, hogy egyes szocialista országokban rátérnek a vegyes gazdálkodásra, annak pedig nem lesz jó vége -

169

figyelmeztetett - mert fennáll a kapitalizmus visszatérésének veszélye. A Szovjetunióban eltunt a Brezsnyev-doktrina, a megjelent viszont Romániában, Ceausescu arra szerette volna rávenni a Varsói Szerzôdés tagállamait, hogy amennyiben a Szolidaritás kerül hatalomra Lengyelországban, akkor azt akadályozzák meg a tagállamok. Románia hivatalos képviselôi úgy állították be továbbra is országukat, mint a béke, a leszerelés, a függetlenség, a kommunista társadalom felé vezetô mintaállamot. A román értelmiség egy igencsak szuk csoportja azonban 1988-89 folyamán többször is kifejezésre juttatták nem törôdve a megtorlással, amire számíthattak, és mintegy a nemzeten, becsületen esett foltot akarták eltüntetni fellépésükkel, hogy a román nép nem kér abból az "aranykor"-ból, hogy nem akarnak többé az éhség, a hideg és a félelem" országa lenni. (Románul: foame, friga, frica) Az ellenzék "listavezetôje" Doina Cornea asszony - leánya a nyugati román emigráció vezéralakja - aki több nyílt levelet intézett Nicolae Ceausescuhoz. Ôt téve felelôssé, hogy az ország a mélypontra süllyedt, kérte a társadalom és gazdaság normális muködésének helyreállítását, a politikai üldözések megszüntetését. Tiltakozott - akárcsak Aurel Dragos Munteanu író - a "szisztematizálás", azaz a falurombolás ellen. Többen szemére vetették, így Dan Desliu író is hogy tönkretette a románok történeti múltját, muemlékeit. 1989. március 10-i levelében a következôket írta... "minden visszaélés a nép nevében történik, a törvények, az alkotmány, a levéltitok, a nemzetközi egyezmények megsértése." Ana Bandiana, Mircea Dinescu, Geo Bogza voltak azok, akik megmentették a mélyen hallgató, vagy a rendszert kiszolgáló román írók, értelmiségiek becsületét. A közvélemény természetesen minderrôl nem sokat tudott. A szamizdat szinte teljességében ismeretlen volt, a társadalom ellenôrzését mikrofonokkal, a lehallgatásokkal tökéletesítették. Az ellenzékiség, még inkább annak nyílt formája Romániában szórvány jelenség volt. Ezt például Mircea Dinescu is elismerte, hogy ti. "Az értelmiség, a költôk, az újságírók ma a legnagyobb antikommunisták. De ugyanazok, akik tegnap Ceausescu bálványozásának kampányát vezették." A pártellenzék is hírt adott idôrôl idôre magáról: 1983-ban Gheorghe Apostol, Fazekas János, Alexandru Birladeanu, majd 1989. januárjában Apostol, Birladeanu, Silviu Brucan, Corneliu Manescu, Constantin Pirvulescu, Grigore Raceanu beadványát a "hatok" leveleként ismerte meg a világ. Ebben az RKP régi vezetôi szólították fel Ceausescut: addig változtasson politikáján, amíg nem késô. Szemére vetették, hogy nem tartja be a helsinki egyezményt, az ország alkotmányát, tönkreteszi a parasztságot, túlórára kényszeríti a munkásságot, üldözi az értelmiséget, megsérti a levéltitkot, a személyi szabadságot, a tervgazdálkodás csôdöt mondott, az ország egyre távolabb került Európától, sorra zárják be a külképviseleteket a nyugati országok, az ország éhezik, fél, a nemzetiségeket elüldözik. A fôtitkár tajtékzott, ôrjöngött¸ a levél aláíróit külföldi - szovjet, amerikai, magyar - ügynöknek nevezte, de a leghalványabb jele sem mutatta: megszílelte volna "a régi elvtársak" figyelmeztetését és intelmét.

170

Az RKP XIV. kongresszusa. 1989. november 20-24; és ami utána jött. A román kommunista párt novembere 20-án hétfôn teljes elégetlenségben kezdte meg kongresszusát. A távoli Kínán és Kubán kívül elveszítette közvetlen támaszait, Erich Honeckert és alig két nappal azelôtt, és mély sajnálatára, Milos Jadest. Mindez nem tántorította el Nicolae Ceausescut, és semmiben nem változtatott a kongresszus menetén. 18-án szombaton lezárta a határait, és a fôváros körül megerôsítették a biztonsági erôk gyurujét. A Köztársasági Palota nagytermében 82 ország 115 külföldi és 3.308 hazai küldötte volt jelen a kongresszuson. Magyarországról nem érkezett hivatalos delegáció, de Antoniewicz Roland, mint a Kádár János Társaság fôtitkára sok szeretettel üdvözölte a román pártkongresszust és táviratában a magyarországi ellenforradalomnak tudta be, hogy megromlottak a magyar-román kapcsolatok. Feltunô volt, hogy nem vett részt az osztrák, az olasz és a finn kommunista párt sem. A fôtitkár alig kezdte el a beszédét - amely öt és fél óráig tartott és 115-ször szakította félbe a tapsvihar - a teremben máris ütemes skandálás hallatszott: "Ceausescut újraválasztják a XVI. kongresszuson" A "Jelentés" III. fejezte összefoglalta a román nép történetét, attól kezdve, hogy 2060 évvel ezelôtt megalakult az elsô trák-dák állam. Közvetve szólt a magyarságról, hogy ti. a népvándorló népek közül sokan letelepedtek a románok földjén és "magukévá tették az ôsi földek lakosainak kultúráját és életmódját". Fölösleges kommentálni: e szemlélet gyökeresen eltér például az Erdély története 1986-ban megjelent háromkötetes munka szerzôitôl. Ismét név nélkül, de többször visszatért a beszámoló az idegenekre, akiknek a két világháború között az volt a bunük, hogy százmilliárd dollárnyi értéket vittek ki az országból - ennek volt tulajdonítható Románia akkori elmaradottsága -, káros tevékenységük az RKP IX. kongresszusáig tartott, amelynek többek között az volt a történelmi érdeme, hogy "véget vett a szocializmustól idegen koncepcióknak és praktikáknak a másolásnak és a hajbókolásnak minden elôtt, ami idegen..." azaz magyar, zsidó és szovjet. A gazdasági-társadalmi fejlôdést az egységes országos terv biztosítja - mondotta a fôtitkár - az egy hektárra jutó gabonatermelés az országot a világ élvonalába emelte. Hivatalosan arról beszéltek, hogy 60 millió tonna gabonát takarítottak be, holott - mint ez a decemberi események után napvilágra került - csak 16 millió tonnát. Állítása szerint nôtt a lakossági fogyasztás is, valójában csökkent. Romániában szigorúan ôrködnek a törvényesség mellett, de ugyanilyen szigorral járnak el azokkal szemben, akik "a román nép szocialista vívmányai ellen ármánykodnak és akadályokat emelnek Románia kommunizmus felé haladásának útjába." Ez nyílt célzás volt pártellenzéke felé, de érthetett belôle a román értelmiségieknek az a rétege is, amelyik vállalta az írói szilenciumot, az elhallgatást, börtönt, de nyíltan szembeszálltak a Ceausescu-klán diktatúrájával szemben. Ezen a kongresszuson is órákon át sorolta a fôtitkár - és a hozzászólók - Románia "aranykorszak"-ának "ragyogó eredményeit." Hogyan látta ugyanekkor a helyzetet például az emigráns író, Eugen Ionescu_ Ime: "A nyolcvanas évek kezdetétôl Romániában általános a nyomorúság, s ez

171

intézményessé vált. A legszükségesebb élelmiszerek, mint a hús, a cukor, az olaj, a kenyér, a liszt, stb. ha egyáltalán találhatók, csak jegyre kaphatók. Még a közönséges krumplit is darabonként árusítják. A csecsemôtej, ha van, csak orvosi vényre, patikában szerezhetô be. A mindennapi élet egy lidércnyomás, nemcsak az üzletek elôtt álló végtelen sorok, hanem a gáz- és villanyszolgáltatás gyakori megszakítása, a tömegközlekedés rossz körülményei, a téli futés drákói csökkentése, a lakóházak lepusztulása, az orvosi segítség hiánya, szellemi higénia égbekiáltó állapota miatt. Ilyen körülmények között nem meglepô, hogy - a hivatalos számadatok szerint - az átlagos életkor Romániában csökken, még a "barbár" születésszabályozási politika ellenére is. Amit Ionescu megállapított, az Románia lakosságának mindennapja volt. Kivéve az új osztályt, a diktatúra haszonélvezôit, akiknek jelenlévô képviselôik, a pártelit állandó tapsorkánjai ennek az anélkül is hosszúra tervezett kongresszusnak az idejét jelentôsen meghosszabbították. A külpolitikai beszámoló sem tartalmazott újdonságot. Legfeljebb azt, hogy Ceausescu célzása félreérthetetlen volt: a Molotov-Ribbentropaktum következtében Szovjetunió Besszarábiát elszakította Romániától. A pénteki ülésen Nicolae Ceausescu újraválasztották az RKP fôtitkárává. A Ceausescu-házaspár három gyereke közül Nicu Ceausescu, akit a KB-ba is beválasztottak, mint Szeben megyei pártbizottság küldötte mondotta a következôket: "Magasrendu lelkiismereti kötelesség számomra kifejezni Szeben megye kommunistáinak, az összes dolgozó azon akaratát, hogy az RKP legmagasabb fôtitkári tisztségébe a nemzet ragyogó hôség, a következetes forradalmárt és lánglelku hazafit, Nicolae Ceausescu elvtársat választották újra.. Úgyszintén hódolat Elena Ceausescu elvtársnônek a román oktatás, tudomány és kultúra felvirágoztatását szolgáló tevékenység miatt." A XIV. kongresszus idején 3.831.000 tagja volt a pártnak. Az RKP KB Politikai Végrehajtó Bizottságába nem választottak be magyart, a 26 póttagok közé (2) magyar (5,7) került be. 1989 novemberében talán nem sejtette még senki, hogy Nicolae Ceausescu elszalasztotta az utolsó lehetôséget, hogy békésen levonuljon a történelem színpadáról, élvezze hátralévô éveit, átadja helyét egy fiatal, esetleg a reform kommunizumussal szimpatizáló pártvezetônek. Megszállottan ragaszkodott a fôtitkári, elnöki, legtöbb hadúri, vezéri bársonyszékéhez; környezete is azt hitette el vele - ezt nem volt nehéz megtenniük - hogy a párt és a fôtitkár, a nép és a fôtitkár egysége szilárd, széttéphetetlen. A fôtitkár azt hallotta a pártkongresszus, a KB ülések felszólalóitól, amit hallani akart; azt olvasta az újságokból, amit olvasni óhajtott, hogy Nicolae Ceausescu elvtársat, a kongresszuson az egész nép teljes és mély bizalma övezi; a nagy hordereju kongresszusi jelentés - ragyogó tudományos elemzése a román társadalom jelenlegi fejlôdési stádiumában, merész felvázolása szocialista nemzetünk ragyogó jövôjének... A nagyszeru beteljesülésekbôl fakadó hazafias büszkeség jogos érzései közepette, mindenben helyeselve a Nicolae Ceausescu elvtárs által elôterjesztett jelentés téziseit és orientációit - a Román Kommunista Párt nagy fórumán újraválasszuk, a párt fôtitkárává Nicolae Ceausescut." Aki egyébként ekkor elszalasztotta az utolsó lehetôséget a saját és családja életben maradására.

172

December 1-jén pénteken ülést tartott az RKP KB PVB-je. Tagjai természetesen kifejezték "forró elismerésüket" az ország szocialista fejlesztési programja kidolgozásáért. Itt adott utasítást Nicolae Ceausescu, hogy az 1990-es évi terv ki elé, milyen feladatot állított. Végezetül megválasztották a PVB állandó Bíróját: Nicolae Ceausescu, Elene Ceausescu, Constantain Dascalescu, Manea Manescu, Gheorghe Radulescu, Emil Bobu, Gheorghe Oprea és Ion Dincu személyében. Ceausescu, december 4-én már Moszkvában volt, ahol résztvett a VSZ vezetoinek találkozóján. Bulgária, a Német Demokratikus Köztársaság, Lengyelország, Magyarország és a Szovjetunió vezetoi közös nyilatkozatban ismerték be, hogy csapataik bevonulása 1968. augusztus 21.én Csehszlovákiába, beavatkozást jelentett az ország belügyeibe, megsértette szuverenitását, ezért elítélendo cselekedet volt. Ez nem csak Csehszlovákiának nyújtott elégtételt, hanem Romániának, illetve, magának Ceausescunak is, aki megragadta az alkalmat, hogy védobeszédet mondjon a szocializmus román modellje mellett. A Nagy Nemzetgyulés díszemelvényén 1989. december 14-én, csütörtökön teljes volt a vezérkar: Nicolae Ceausescu, Dascalescu miniszterelnök, Bobu, Manescu és a második sorban a kisebbik fiú, Nicu Ceausescu; a biztonsági alakulatok, a Securitate árnyékában öntudatosan néztek szemben a kamerákkal, a nép az utcákon sietett haza a fagyos lakásokba, vagy mert azt hallotta, hogy valahol, valamit osztanak, s ugyanolyan reménytelenséggel nézve a jövo felé. Tokés László református lelkész ellenzékisége régóta volt szálka a hatalom és - sajnálatos módon - a hatalmat maximálisan kiszolgáló egyházi vezetok, mindenekelott dr. Papp László püspök szemében. Hiszen nemcsak arról volt szó, hogy a mostoha gyermekként kezelt, a katolikus, református, unitárius, evangélikus, azaz: a kisebbségi egyházak csökkeno lehetoségei ellen tiltakozva, híveiért szólt, és nemcsak arról, hogy a magyarság jogaiba való visszahelyezéséért állt ki, hanem leleplezte a Ceausescu-féle diktatúra jellegét, s küzdött a Romániában élo összes nemzetek emberi jogaiért. És mégcsak nem is konspiratív módon, hanem nyíltan - bizonyítja a román vezetoséghez írt leleplezo levele. Egy embernek a világ ellen, egy kisebbséginek a többségi mezoben nem sok esélye lehet. Mégsem így történt. Amikor a Tokés László kontra református egyházfok közötti játszmában a fiatal magyar pap állt vesztésre, azaz hívei körébol immáron másodszor kiszakítva, számuzetésre ítélték, s mivel a rendszer nem játszott tiszta kártyákkal, nem lehetett tudni, hogy a biztos várból, a templomból való kiszakításuk után az út hová vezet, a Securitate valamelyik titkos bázisára, vagy egy másik református egyházközösségbe, ekkor a Nagy Nemzetgyulés fellegekben járó ülését követo napon, december 15-én pénteken, Tokés hívei ülosztrájkba kezdve kísérletet tettek, hogy megakadályozzák papjuk elhurcolását.

173

És megtörtént a csoda. Temesvár soknemzetiségu - román, magyar, szerb, német, zsidó, lengyel, bolgár - lakossága megértette: többrol van szó, mint egy fopapi utasítás megtagadásáról, kart karba öltve álltak ort a temesvári református lak körül. December 17-re virradó hajnali 2 órakor Tokés Lászlót és családját a Securitate kb. 20 fos csoportja kezdetben ismeretlen, majd kiderült: a Szilágy megyei Menyo községbe deportálta. A városban összegyult 10.000 fos tömeg Tokés melletti tüntetése átváltott Ceausescu-elleni tüntetésbe. A karhatalom, s ekkor még a katonaság is sortüzet nyitott a fegyvertelen tömegre. A forró drót természetesen muködött Temesvár és Bukarest között. A hatalom képviseloinek dölyfösségére jellemzo: azt hitték: a vezetok megbüntetetésével - likvidálásával - a tömeg fegyvertuzzel való megfélemlítésével megoldották a problémát. Az egyébként betegesen gyanakvó, bizalmatlan, a tömegtol irtózó Ceausescu, aki legbizalmasabb támaszaival, a Securitate különleges alakulataival az „utolsó óra” hadmuveleteit is begyakoroltatta, ezúttal nem találta veszélyesnek a helyzetet és nem változtatott kijelölt programján, amelynek tervét december 4-én a moszkvai látogatás idején hozták nyilvánosságra. 1989. december 18-án, hétfon úgymond „hivatalos baráti látogatásra” Teheránba érkezett Nicolae Ceausescu elnök. A tiszteletére adott hivatalos vacsorán a kiegyensúlyozott gazdasági és pénzügyi helyzetrol igyekezett meggyozni vendéglátóját - szokásához híven Irán vezetojét is számokkal kápráztatta el. (ld. az ipari termelés 10-szeres, a nemzeti jövedelem 40-szeres növekedést sért el) - mint ami alapja lehet a tovább kölcsönösen elonyös együttmuködésnek. A helyzethez illoen Iránban arról szónokolt, hogy a fejlett kapitalista országok változatlanul kifosztják a szegény és gyengénfejlett országokat, lásd Iránt és Romániát. Az események ezen a napon otthon tragikus fordulatot vettek. Temesváron a halálos áldozatok száma százas nagyságrendu volt. A várost és Aradot páncélosok zárták körül; Bukarestben a repüloteret megszállta a hadsereg, a diplomáciai útlevéllel utazókat kivéve senkit nem engedtek be az országba - Románia gyakorlatilag lezárta a határait, és másnapra csaknem mindenhol bevezették a rendkívüli állapotot. A hírzárlat ellenére a világ hamarosan tudomást szerzett arról, hogy 19-én, kedden Temesváron statáriumot hirdettek, parancsot megtagadó katonákat lottek fobe, többeket elhurcoltak, megkínoztak és meggyilkoltak. (A holttestekrol készült fotó azóta bejárta a világot.) A megmozdulás a szigorító intézkedések ellenére több erdélyi városra is kiterjedt. Bukarest népe egyenlore hallgatott. Megerosített járorök cirkáltak az utcákon; a középületek, gyárak köré fegyvereseket rendeltek ki. A 20-án szerdán Iránból hazatéro Ceausescu minden lehetséges katonai alakulatot (hadsereget, belügyi szerveket, a Hazafias Gárdák tagjait) riadóztatott. Esti rádióbeszédében a Temesváron történteket úgy értékelte (ezen a napon a katonaság a felkelok mellé állt) mint külföldi kémhálózatok által felbiztatott külföldi terrorista, fasiszta huligán elemek rendbontását. Értelmi szerzoként Budapestet nevezte meg, s végso célnak: az ország területi egységének megbontását. Ugyanezen a napon, december 20-án Bukarestben a külügyminisztériumba kérették a magyar nagykövetség ideiglenes ügyvivojét, ahol mindent szóban is közöltek vele. Temesváron újból és újból belelottek a tiltakozó tömegbe. A

174

hírügynökségek zavargásról adtak hírt: Aradról, Kolozsvárról, Nagyváradról, Constancából, Buzauból. December 21-én, csütörtökön, ahogyan eddig szokásos volt, délelott Bukarestben a pártközpont elé rendelték az üzemekbol, gyárakból kivezényelt tömeget, úgymond: rokonszenvtüntetésre a párt fotitkára mellett. Eddig minden menetrendszerint zajlott. A tömeg órákig fagyoskodott a hidegben, tettre készen álltak a tapsolóemberek és akik a jelszavakat kiabálták a tömeg elott, amikor megjelent Ceausescu a pártközpont erkélyén. Alig kezdett hozzá beszédéhez, amikor a tömeg váratlanul nem a szokásos élteto jelmondatok sandálásával, hanem a rendszert, a fotitkárt szidalmazó bekiabálásokkal szakította félbe a beszédet. A televízió, amely egyenes adásban közvetítette a tömegtüntetést, megszakította adását és percekig zenét sugárzott. Sokan, nagyon sokan, régen várták ezt a pillanatot! Idoközben Ceausescu össszeszedte magát, újból kilépett az erkélyre, ahonnan biztonsági emberei behúzták, és folytatta beszédét. A tömeg lecsillapítására a fizetések, nyugdíjak emelésérol beszélt, sokkal rövidebben, mint tervezte, valamint mindenkit felhívott a szocializmus megvédésére. És végre Bukarest is megmozdult! Az emberek az utcákra vonultak: Temesvár!”, "Szabadságot!”, Le Ceausescuval”, Le a diktatúrával” - kiabálták; kivágták az állami címert; széttépték Ceausescu képeit. A szemtanúk szerint késo délután tankok vonultak ki az utcára, a karhatalom páncélosokat és vízágyúkat vetett be, és: "mindenre lottek, ami mozgott”. A holttesteket itt sem, akárcsak Erdélyben, nem engedték elvinni. A Securitate a város több pontján bombákat helyezett el. Azonban mind több helyrol érkezik a hír: a katonaság a tüntetok mellé állt. 1989. december 22-én kora reggel óriási tömeg gyult össze Bukarest utcáin és megindult a Köztársaság-tér felé, hogy lemondassa Ceausescut. Imitt-amott a biztonsági erok még a tömeg közé lottek, a hadsereg és a milícia azonban a felkelok mellé állt végsôsoron a sekuritate is. Ceausescuéknak már csak arra maradt ideje, hogy rádión keresztül úgy tájékoztassák az országot: Az áruló” nemzetvédelmi miniszter, Vasile Milea öngyilkos lett. Azonban, mint kiderült, Mileát a Securitate gyilkolta meg. A tömeg elfoglalta a rádió és TV épületét, és napokon keresztül élo emberlánc óvta; nehogy a securitate kezére kerüljön; megrohamozta és elfoglalta az elnöki, volt királyi palota épületét. Az elnöki pár és szukebb környezete helikopterrel volt kénytelen elmenekülni. Helyi ido szerint néhány perccel déli 12 óra elott? Doina Cornea asszony, Tokés László mellett a harmadik nagy romániai meghurcolt ellenzéki, Mircea Cinescu bejelentette: - Domokos Géza szabadította ki - megbukott a Ceausescu-rendszer, és a hatalmat a Nemzeti Megmentés Frontja vette át. Gyozött a román forradalom! A Ceausescu - házaspárt pedig katonai rögtönítélo bíróság ítélte halálra és végezte ki.

Az elmaradt rendszerváltás Az 1989. romániai eseményekkel kapcsolatban, amely elsöpörte a Ceausescu-klánt, vannak akik népfelkelésrol beszélnek, vannak akik az elso igazi

175

forradalomként tartják számon. A szélsoséges Romania Mare, és a Vatra azt hangoztatják: a temesvári eseményeket "huligánelemek és magyarországi ügynökeik készítették elo:” (Ez a motívum a belso helyzet látványos megrendülése alkalmával figyelemtereloként minden esetben látogatása alkalmával visszatér. Silviu Brucan 1945 óta a kommunista párt egyik ideológusa és Ceausescu pártellenzéke kijelentése veheto hiteles értékelésnek, mely szerint a tábornokok és a reformkommunisták szuk csoportjának összeesküvése robbantotta ki a népi forradalmat. A Romániában az aktív lakosság 35 %-a párttag volt, a többi szocialista országban” csak 15-20 %. Az elokészületekrol az ellenzéki Rados számol be, mely szerint a három moszkovita: Ion Iliescu, Petre Román és Virgil Magureanu (1972-ben a Biztonsági Szolgálatkapitánya, majd ezredese, (eredeti neve: Asztalos Imre) rendszeres találkozóikon készítették elo a hatalomváltást. Újabb román monográfiák szerint említettek Gorbacsovtól magától kapták az ösztönzést, illetve a KGB szakértoitol a tanácsokat. Ugyanis 1989 decemberében Romániában nem történt rendszerváltás és klasszikus értelemben koalícióról is csak a Nemzeti Megmentési Front Ideiglenes Bizottság muködésének elso két hetében volt szó, azt követoen az ellenzék több tagja kilépett belole, és január középétol állandósultak a forradalom programjának megtorpanása miatt - a jogállamiság, demokratizálás, gazdasági reformok, piacgazdaság, többpártrendszer - az utcai megmozdulások. Amiben a források csaknem kivétel nélkül egyetértenek, hogy a hatalomátvétel forgatókönyve szerint 1988-89 során több ízben el akarták távolítania Nicolae Ceausescu-klánt: az utolsó elotti pillanat a novemberi XIV. pártkongresszus, illetve az utolsó: a református egyház rendszerbarát püspöke és Tokés László lelkész közötti vita során fellángolt, a hatalom és a magyarság/ellenzék közötti konfliktus volt. A Nemzeti Megmentési Front kiáltványa 1989. december 21-én ígéretet tett a kisebbségek teljes jogegyenloségére. A pártvezetés egyik prominens, a 70-es évek ellenzékije, Király Károly lett az Ideiglenes Tanács elnökhelyettese, Tokés László és Domokos Géza bekerültek a 145 tagú Tanácsba December 28-án eltörölték az összes Nicolae Ceausescu pártfotitkár és államfo idején hozott nép- és nemzetiségellenes törvényt, beleértve az abortuszt törvényt, a szállásrendeletet, a területrendezést és a zárolt városok rendszerét. Az MNF keretei között létrehoztak egy Nemzeti Kisebbségi Bizottságot. Ígéretesnek látszott az NMF január 5-i Nyilatkozata is a romániai nemzeti kisebbségek jogairól. Szükségesnek vélték: 1. Az ország új Alkotmánya ismerje el és garantálja a nemzeti kisebbségek egyéni és kollektív jogait. 2. Kik kell dolgozni egy nemzeti kisebbségi törvényt. E törvénynek a parlament által való elfogadása történjék meg az új Alkotmány életbe lépésétol számított hat hónapon belül. 3. A törvényes eloírásoknak megfeleloen biztosítani kell a kisebbségek alapveto jogainak gyakorlásához szükséges intézményrendszer

176

létrehozását, s ezáltal az anyanyelv szabad használatát, a nemzeti kultúra ápolását, a nemzeti identitás megorzését. E célból Nemzetiségi Minisztérium is létrehozandó. 1990 január 19-én Mitterand francia elnök Trianon igazságtalanságát felemlíto budapesti beszéde után Romániában tömegmegmozdulások alkalmával ilyen jelszavak hangzottak el: "Le a magyarokkal”, "Erdélyt nem adjuk!” A hisztérikussá vált magyarellenességet ettol kezdve egyfelol a román nemzeti mozgalommá szervezodött szélsoséges Vatra szította, másfelol a kormány hallgatólagosan tudomásul vette.

A választások elokészületeinek idején 1990. májusáig 1990 elso felében Románia is készülodött a kommunista diktatúra utáni elso szabad választásokra. Két jelenség emelendo ki: 1. az RMDSZ a román pártok potenciális ellenfele lett; 2. a választáson induló közel száz párt a két világháború közötti idoszakkal ellentétben, amikor fontosnak tartották a kisebbségek megnyerését most - kevés kivételtol eltekintve - vetekedett a kisebbség ellenességben. A kisebbség, jelentéktelenebb, a választások után eltunt csoportok nem véletlenül léptek a nyilvánosság elé az igazi nagy tömegbázissal rendelkezo pártokkal szemben merészebb nemzetiségpolitikai koncepcióval. A Keresztény Köztársasági Párt elnökével, Gh. Popilelanuval készített interjú - 10 nemzetiség! 10 nyelvu felíratok! - szinte már komolytalannak hat, bár épp azt az álláspontot képviselte, amelyet a magyarság elvárt a többségi nemzettol. Popileanu a következoket mondotta: a nemzetiségek helye és szerepe társadalmunkban mindenben megegyezik a románokéval.... A kisebbségeknek joguk van az anyanyelvi oktatáshoz, függetlenül attól, hogy az ország melyik helyiségérol van szó. E jogokat szavatolni kell még akkor is, ha mondjuk csak öt gyerekrol van szó. Az anyanyelvu oktatási intézményekre minden fokon szükség van, ideértve az egyetemet is. És még valami: tudok róla, hogy Erdélyben a helységnévtáblákon román és magyar nyelven kívánják feltüntetni a településeket. Azt javasolnám, hogy ha valahol mondjuk 10 nemzetiség él együtt, akkor a helységnév mind a 10 nyelven szerepeljen... A kisebbségek - ilyen vagy olyan formában - rendelkezzenek parlamenti képviselettel is.” A Románia Európa Párt támogatta: "minden kisebbség (társadalmi, politikai, etnikai, világnézeti, vallási, stb. kisebbség) jogát az autonómiára.” A Liberális Párt részérol Radu Campeanu, de a Nemzeti Parasztpárti Adrian Motiu is kívánatosnak nevezte a kulturális autonomiához való jogot. A legmesszebb Radu Dimitriu ment el a Szociáldemokrata Párt részérol, mert támogatta a Bolyai Egyetem mellett a magyar muvészeti, mezogazdasági foiskolákat, a Nemzetiségi Minisztérium felállítását és a nemzetiségi törvényt. 1990. január 19-én Marosvásárhelyen megalakult a Vatra. E szervezet irányított ettol kezdve minden fontos akciót Románia nem román

177

állampolgárai ellen. Vatra Romaneasca (Román Tuzhely, haza, otthon, föld) programja szerint a Vatra Románia egyedüli urainak a románokat ismeri el. Eros nemzeti érzés kifejlesztésével kívánja védeni a román néplelket. Óvja a románság történelmi jogait. Erdélyben; végso cél egy olyan Románia, amelyben nem turik meg az idegen elemeket - a Vasgárda jelszava volt 1936-1946 között, hogy magyar és zsidómentes Romániát akarunk” -; elérkezett az ido, mondották a Vatra ideológusai, hogy Erdélyt birtokba vegyék, ahol többé nincs helye a cigányoknak és a bozgoroknak (magyarok gúnyneve).A Vatra fontosnak tartja, hogy muködosének központja Marosvásárhely legyen - a magyar követelések megfékezésére - ugyanis a város, Székelyföld közelsége miatt az erdélyi románság neuralgikus pontja. Betelepítéssel lényegében megszunt a 90 %-os magyar többség, a románság úgy véli, ha Marosvásárhelyt uralják, közelebb kerülnek Székelyföld uralmához, ahol a magyarság egyharmada egy tömbben él. A Vatra magát kulturális szervezetnek nevezi. Teszi ezt két okból: 1. hogy a munkahelyeken szervezkedhessen, amit a pártok nem tehetnek meg; 2. hogy a románság egészét átkarolják. Soraikban megtalálhatók a kommunista nomenklatúra, a Szekurítate emberei, valamint bírók, egyetemi tanárok, tanítók. A Vatra éppúgy, mint a XVIII. század óta a román nemzeti mozgalmak Erdélyben született, onnan terjed ki egész Romániára. Röviden jellemezve: a két világháború közötti jobboldali tendenciákat, a baloldal kész apparátusára támaszkodva. A Vatra egyik vezetoje, Octavian Ghibu szerint Magyarország régen kidolgozott diverzáns akcióterve veszélyezteti a román állam biztonságát". A magyarok ezer éven keresztül elojogokat élveztek, a kommunizmus idején pedig elnyomták a románokat. Napjainkban szeparatizmusra törekszenek. Szeparatizmuson három dolgot értenek: 1. a magyarság iskoláival; 2. nemzeti alapon létrehozott pártjaival, intézményeivel elkülönül a románságtól; 3. végso soron Erdélyt akarja leválasztani Romániától. Mindez a sajátos román gondolkodást tükrözi, hiszen a múlt század végén a román Kulturális Liga stratégiája szerint az Osztrák-Magyar Monarchiában élo románság követelése hasonló volt a külön iskolák, egyletek, intézmények. Az a koncepció, hogy az országhatárok ellenére egy és oszthatatlan a román kultúrnemzet, csak elokészíttette a távoli célt: a románok egyesítését egyetlen országban. A kifejezés és ezzel kapcsolatban a vád eloször 1947-ben jelent meg, az egypártrendszerre való áttérés eloestéjén, amikor is a román baloldal hozzákezdett a magyar intézmények és érdekképviseleti szervezetek, a Magyar Népéi Szövetség felszámolásához. Másodszor 1958-ban a magyarországi forradalom után Leninre hivatkozva, amikor is azzal vádolták meg a magyarságot, hogy iskoláiban a nacionalizmus szelleme él. Lenin szerint ugyanis a szocializmus gyozelmével egységesül a társadalom, egységesül a nemzet. Ennek jegyében az 1956-os romániai magyarellenes koncepciós perek legfobb vádpontja a magyar nacionalizmus volt Gheorghiu-Dej fotitkár 1958-ban szeparatizmusra való hivatkozással 10 éves tervet dolgozott ki a magyar iskolahálózat felszámolására. Nicolela Ceausescu ehhez tulajdonképpen csak annyit tett hozzá, hogy Románia minden polgára, nemzetiségre való tekintet nélkül egy nyelven kell beszéljen, a szocializmus nyelvén.

178

Marosvásárhely, 1990. március 19. A választási elokészületek utolsó szakaszában, március 19-én a megbékélést elosegítendo, a Budapesten magyar-román értelmiségi találkozóra került sor (román résztvevoit a Vatra hazaárulónak nevezte). Marosvásárhelyen ugyanezen a napon a román-magyar összecsapásoknak több halálos áldozata és sebesültje volt. Hogy Kincses Elod és Smaranda Enache szenátori jelölését megakadályozzák, a Gördény völgyébol, amely a két világháború között a jobboldali Vasgárdának komoly bázisa volt, Hodákról, Libánfalváról, Débabaisztráról a Vatra felbújtására több száz felfegyverzett román érkezett. Kirakatbetörés és más Vandál cselekedetek kísérték útjukat a belváros utcáin a rádióig és a magyar színházig. (Egyes magyar vélemény szerint a helyzetet az mérgesítette el, hogy Kincses visszatartotta a magyar tömeget.) Délután 4 órakor kezdték ostromolni az RMDSZ székházát, ahol 75 embere tartózkodott. Este 9-ig tartották magukat. Csak ekkor jelent meg a karhatalom, hogy kimentsék oket. A kilépoket azonban nem védte meg a román rendorség, a román tömeg megrugdosta, lánccal verte oket, többeket a klinikára kellett elszállítani, a legsúlyosabb sérüléseket Süto András író szenvedte el. A történtekért a román kormány mindmáig, szemtanúk, filmfelvételek ellenére a romániai magyarságot tette meg felelosnek. A magyarok segítségére sieto (református vallású) cigányokat azonnal elítélték. Hívebben nem fejezhette volna ki senki a március 19-én történteket, mint Marosi Barna író tette: hogy milyen légkörben élhette át Nagyenyed, Zalatna és Abrudbánya magyarsága 1948-49 vésznapjait, azt most hétfon, március 19-én megkóstolhatta Marosvásárhely is. Az elszabadult tömegterror, pogrom, a lincselés óráit élte át az egész város. Sajnálatos, hogy a kormány képviselo Vatrával együtt ismételgették, hogy Marosvásárhelyen a románokat a "10 ezer magyarországi turistának álcázott nacionalista provokátorok boszítették fel”, akik március 15-e megünneplésére érkeztek az országba. A bunös és a felelos tehát a magyarság, a határon kívül és belül. Ez tunik ki egy tartalékos vezérornagynak a Legfelsobb Ügyészséghez 1990. június 15-én benyújtott keresetébol is, aki a következo vádakat sorolta fel Süto András ellen: 1. feljelentés, 2. nyilvános felbujtás, 3. emlékmu gyalázás, 4. hatósági közeg elleni buncselekmény, 5. tömeggyilkosságra való felbujtás, 6. társadalmi vagyon megkárosítása, 7. szolgálati visszaélés¸ 8. diverziós cselekmények, 9. szabotázs, 10. fegyver és loszerlopás, 11. államhatalom aláaknázása, 12. szabadságtól való törvényellenes megfosztás, 13. engedély nélküli nagygyulés. A Romania Mare foszerkesztoje az antiszemita verseirol hírhedt Corneliu Vadim Tudor Marosvásárhelyen naggyulésen indítványozta: az RMDSZ-t, mint fasiszta szervezetet kell betiltani. (1990. december 5-én a kormánypárt résérol indítványozták, hogy tartóztassák le állam és nemzetellenes tevékenység vádjával Tokés László református püspököt.) Az RMDSZ tevékenysége a román parlamentben a Román-kormány idején. 1990-1991. Az állam és a nemzeti kisebbségek viszonya 1989. decemberében megalakult a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), a romániai magyarság érdekképviseleti szervezete a két világháború

179

közötti Országos Magyar Párt (1922-1938) és a Magyar Népi Szövetség (1944-1953) utódának tekintheto. Magába foglalta a Független Magyar Pártot, a Magyar Kisgazda pártot, a Magyar Kereszténydemokrata Pártot az erok egyesítése, s egy eros magyar parlamenti csoport létrehozása érdekében. Az RMDSZ 20 megyei és területi szervezetet hozott létre. Ezeknek megvoltak a maguk városi, körzeti, községi és falusi szervezetei. Nagyvárad, Kolozsvár, Marosvásárhely központtal 1991. januárjáig megalakult az információs külügyi propaganda és szervezési titkárság 3-3 munkatárssal. A választás elokészületeinek idején kiderült, hogy neki van az összes romániai pártok között a legátfogóbb programja, beleértve a tulajdonviszonyok átalakítását, a gazdasági decentralizációt, külföldi toke bevonását, új földtörvényt, környezetvédelmet, infrastruktúrák fejlesztését, munkanélküli segély bevezetését, az adótörvényt, az egyházi, egészségügyi, oktatási intézmények vagyonának visszaállítását, a tudomány kutatás szabadságát, az új formáció: társulások, szövetségesek létrehozásának biztosítását, az önkormányzati rendszer általánossá tételét, mindezt történelmi tapasztalatok ismeretében, azon az alapon, hogy a magyar társadalom, és így az erdélyi magyar társadalom is elobbre jár a polgári átalakulásban. Az RMDSZ országos elnöksége választási programja szerint két feladatkörben határozta meg tevékenységét és napjainkban bezárólag ehhez tartja magát: 1. a parlamentális jogállam és a civil társadalom megteremtése. Ennek feltétele véleményük szerint: a politikai, gazdasági, kulturális alanyok autónómiájának, valamint a helyi önkormányzati rendszerek létrehozása. 2. A Romániában élo magyarság érdekképviseletének ellátása. Az EMDSZ aláhúzta: a magyarság államilag Romániához tartozik, de történetileg, etnikailag a magyar nemzet része. A kollektív szabadságjogokat nem adománynak tekintik, hanem az egyetemes emberi jogokból, s a nemzetiségi létbol fakadónak. Szavatolásukért a román állam az alkotmányban kell garanciát vállaljon az ENSZ Alapokmányának, az Emberi Jogok Egyetemes nyilatkozatának, a Helsinki konferencia, a bécsi utótalálkozó, és az 1918-as Gyulafehérvári Határozatok és az 1201-es és ajánlás szellemében. Részint ez lett az alapja az RMDSZ 1993. novemberében megjeleno nemzetiségi törvénytervezetének és autonómia-koncepciójának is. Az RMDSZ 37 megyében 147 képviselo és 34 szenátor jelöltet állított. Az 1990 augusztus 20-i romániai választások során összesen 41 mandátumhoz jutott és a parlamentben a második, az ellenzék soraiban viszont az elso párt lett, pedig a magyarságnak kb. 20 %-a nem vett részt a szavazáson és 20 %-a a Nemzeti Megmentési frontra voksolt. Természetes, hogy a Vatra azonnal jelentette, nem ismeri el a nemzeti alapon szervezodo RMDSZ-t. Elsoként tagadta, hogy egy kisebbség létrehozhatja saját pártját, megindítva ezzel a médiákban zajlótámadások sorozatát, ahol többen tanúbizonyságot adtak tájékozatlanságukról azzal az állítással, hogy Nyugat-Európában sehol nincsennek ilyen pártok. 1990. június közepén megalakult az új kormány Petre Roman vezetésével, az államelnök változatlanul Ion Iliescu lett. A nemzeti kissebbségek részérol súlyos kifogások merültek fel az elnök beszéde után, mert abban sem a

180

kultúráról, se az egyházakról, sem a nemzeti kisebbségekrol nem történt említés. Ahogyan a Romániai Németek Demokratikus Fóruma vélekedett: Nemzeti Megmentési Front (NMF) kormánya eltávolodott azoktól az ígéretektol, amiket 1989. decemberében tett. Példának említi: elvetették akt a javaslatot, hogy a helyi szerveknél a nemzetiségek arányszámuknak megfeleloen legyenek képviselve. Ezen kívül a kormány úgy döntött: a helyhatósági választásokig a prefektusokat (megyefonököket) és polgármestereket felolrol nevezik ki, híven a két világháború közötti liberális kormányok és a Ceausescu-féle diktatúra gyakorlatához. Szatmár megye lakóinak %-a magyar, ennek ellenére egyetlen magyart sem neveztek ki a helyi vezetoségbe. Háromszék megyében a 11 új vezeto között. A magyar képviselok 1990-tol napjainkkal bezárólag a parlamentben egyáltalán nem rózsás körülmények között fejthették ki véleményüket egyik vagy másik kérdésben. A román jobboldal logikája szerint - ahogy ezt a parlamentben már 1990-ben kifejtették - összeesküvés eredménye, hogy ilyen szervezett fellépésre képesek voltak és bizonyára a föld alatt alakították meg intézményeiket. Újból és újból rosszhiszemuségrol és tudatlanságról adnak ezek a vélekedések megdönthetetlen bizonyítékot, hiszen Erdély belso életére a XIII. századtól kezdve nem az eros központi hatalom, hanem a helyi önkormányzatok és a társadalmi, gazdasági, kulturális intézmények léte volt a jellemzo. És azokat az intézményeket, amelyeket kifogásoltak és kifogásolnak ma, pártállásra tekintet nélkül egy, két sot több évszázaddal ezelott hoztak létre a magyarok Erdélyben. Az Erdélyi Románok Nemzeti Egység Pártja és a (ERNE) a kisebbségi iskolák felállítása ellen azért tiltakozott, mert szerintük elosegítik a revizionizmust szeparativizimust. Szilágyi Zsolt és Zsigmond László képviseloket azért bántalmazták tettleg is a román törvényhozásban, mert Székelyföldön kétnyelvu: magyar és román feliratokat követeltek. Az ERNE terjesztette be, hogy az állam ezentúl ne tartson fenn a nemzeti kisebbségek nyelvén muködo iskolákat, legfeljebb csak osztályokat, és ne lehessen felvételezni a felsofokú oktatási intézményekben anyanyelven. Ez utóbbi egy, 1978-as rendelet alapján még a Ceausescu korszakban is lehetséges volt! Olyan közhangulatban, amelyet egyes politikusok, újságírók szítanak, miszerint a magyarok Hargita és Kovászna megyében sarlóval vágják le a román parasztok nyakát, a magyarság, illetve képviseloje, az RMDSZ a románság részérol nem igen várhatott megértést és támogatást. Visszatéro reflén, hogy a magyarok, akiket a vendégszereto, nemes lelku románság befogadott e hazába, mindennel ellátott, oltalmazott, azok most a demokrácia nevében olyan intézményeket követelnek, mint amilyenek sehol sincsenek a világon.” Sajnálatos, hogy ez történetesen egy román költo szájából hangzott el. Romániában óriási elokészületekkel láttak hozzá. 1990 augusztusában a második bécsi döntés 50. éves évfordulójának megünneplésére, amely mint mondották a román nép szent jogaik megsértése volt.” Az évfordulót egyesek a számonkérésre és a bosszúra akarták felhasználni, s arra hivatkozva, hogy a román lakosság élete Erdélyben veszélyben van, megtorló lépéseket követeltek. E megfélemlítések következménye, hogy 1990 második félévében naponta 150-200 ember hagyta el Romániát. A Romania Mare képtelen

181

állítása szerint magyarországi ügynökök katonailag szervezik meg és készítik fel a romániai magyarokat Erdély elszakítása céljától, a félmilliónyi magyar férfilakosságot 42 hadosztályba tömörítették, akik készen állnak bármikor teljesíteni a parancsot Budapest felszólítására. Bár Iliescu elnök az RMDSZ hozzá intézett tiltakozására szeptember 14-i televíziós beszédében mérsékletre intette a szélsoséges elemeket, azonban nem tért ki azok magyarellenességére. 1990. szeptember 3-án Nagyváradon hajnali 5.45 perckor tuz ütött ki az egyik szerszámgépgyárban. 6-órától 7-ére virradóra a fogarasi vegyeskombinátban következett be robbanás ROMPRES ezzel kapcsolatban a következo nyilatkozatot tette közzé: ”folyó év augusztusának közepén Romania Mare kiadvány foszerkesztojének, Cornliu Vadem Tudor úrnak birtokába jutott egy olyan tájékoztató anyag xerox másolata, amely egyes reakciós magyar körök Erdélyben tervezett diverziós és szabotázs akcióira vonatkozik. Nem nehéz felismerni az összefüggést a rosszabbodó politikai gazdasági helyzet a Nyugat azon véleménye, miszerint Románia félúton van Európától és a fokozódó magyarellenesség között. Ilyen elozmények után alakult meg 1990 októberében szinten Marosvásárhelyen a megye tartalékos tisztjeinek Avram Iancu társasága azzal a céllal, hogy az ország határait megvédjék a magyarok ellen. Románia „nagy drámá-ja”, mondotta Mircea Dinescu író, hogy az emberek tudata még jobban deformálódott az 1989. decemberei fordulat óta.

Románia új alkotmánya Az új alkotmány vitára elokészített szöveg - az un. "Tézisek” - szerint Románia szuverén, egységes és oszthatatlan nemzetállam”. Ezzel megismételték az 1923-as alkotmány alapgondolatát. A "Tézisek” alkotmányellenesnek minosítette az etnikai alapon szervezett pártokat és politikai szervezeteket, kategórikusan kimondotta: az oktatás minden fokon román nyelven folyik. Megtiltotta a politikai jellegu munkabeszüntetést, azzal a sztrájkot éppúgy, mint a nemzetiségi szeparatizimust. (A Parasztpárt tervezete annyi engedményt tett, hogy a magán és az egyházi oktatás keretei között lehetové tette az anyanyelven való tanulást.) ezzel szemben a Vatra alapítója, Radu Ceontea a következoket mondotta a román törvényhozásban: "ezek szerint bármelyik parlamenti tag bármilyen véleményt mondhat az alkotmányról. Egy szenátor például kérheti, hogy az országot Romániai Egyesült Államoknak nevezzék. A fováros Budapest legyen. A nemzeti kisebbségeket nemzeteknek hívják, ezeket egy uralkodó, kormányzó vagy egy cigányvajda vezesse. Minél több hivatalos nyelv legyen, hogy csak gesztikulálva és arcjátékkal értsék meg egymást az emberek.” Az új Alkotmánytervezet, a viharos összetuzések 1991. tavaszán a parlamentben a román és a magyar képviselok között, szerencsésen radikalizálta az RMDSZ-t, amely parlamenti csoportja révén hozta nyilvánosságra a következoket: amirol a magyarság nem mondhat le: 1. az új

182

alkotmányban kollektív jogok biztosítása. 2. Az anyanyelv szabad használata, az államigazgatásban és jogszolgáltatásban. 3. Az anyanyelvu oktatás helyreállítása az óvodától az egyetemig. 4. A nemzeti kisebbségek részvétele számarányuknak megfeleloen: a törvényhozásban, végrehajtó hatalomban, a bírói karban, a gazdasági és társadalmi intézményekben. 5. Saját kulturális, muvészeti, tudományos intézetek felállítása, muködtetése. 6. Az új alkotmány foglalja magába a következoket: a nemzeti kisebbségek nyelveit ismerjék el a román mellett hivatalos nyelvnek ott, ahol 20 %-ot tesz ki arányuk; hozzák létre a Nemzeti Kisebbségek Minisztériumát; dolgozzanak ki egy nemzetiségi törvényt; állítsák helyre az iskolahálózatokat biztosítsák a továbbtanulást anyaországukban; a rádió és tévé napi adásban, saját programmal közvetítsen a különbözo nemzetiségiek nyelvén. Nem véletlen, hogy májusban a román televízió többször is musorába tuzte ki az egri 1991. április 13-14-i tanácskozásról készített filmet, amelynek témája Erdély múltja és jövoje volt”. A sajtóvita, a TV kommentárja, a parlament elítélo nyilatkozata az alkotmányozó nemzetgyulésnek volt hivatva megteremteni a "megfelelo légkört”. Ugyanis május 7-én épp a II. bekezdés 4. fejezet elso szakaszainak 6. pontja volt napirenden, amely az anyanyelv használatával foglalkozott. Ezzel kapcsolatban hangzott el: az Európa Parlament vegye tudomásul, hogy ez Románia parlamentje, itt mi döntünk... ha pedig a magyarok kivonulnak, hát induljanak és meg se álljanak a határon túlig. ”Különösen Tokés László püspök részvétele irritálta a román politikusokat. Többen követelték, hogy indítsanak ellene hazaárulási pert és tiltsák be az RNDSZ-t, amelyet többen horthysta, kommunista, fasiszta, irredenta, szeparatista, soviniszta, agresszor szervezetnek neveztek. 1991 nyarán Románia nemzetközi megítélése újból rosszabbodott, elsosorban a Romania Mare elszabadult antiszemitizmusa miatt. Külso nyomásra a kormány felfüggesztette megjelenését augusztus 15-e és szeptember 15-e között. A Romania Mareban jelent meg májusban a felhívás a nemzeti gárdák megalapítására abból a célból, hogy a román érdekek védhetoek legyenek a haza belso ellenségeivel szemben.” Tehát ezek a nemzeti gárdák ugyanezt a szerepet töltenék be mint a Vasgárda rohamcsapatai 1930-tól és Maniu szintén nemzetinek nevezett gárdája 1944-47 között. Ezzel egyidoben jobboldali politikai körök egyre gyakrabban hangoztatták, hogy be kell vezetni a numerus clausust, ugyanis szerintük az állami intézmények vezetoinek 60 %-a zsidó, és a sajtó, a színházi élet, sot a kormány is a zsidók kezében van. (Konkrétan Petre Romanra, Brucanra, Severinre, Dijmarescura, Teodorescura, Plesura gondoltak. A zsidóellenesség a máramarosszigeti születésu Elli Wiesel Nobel-díjas író romániai látogatásakor tetozött, mely alkalommal országszerte megemlékezéseket tartottak a romániai zsidó áldozatok emlékére. A jobboldal nem ismerte el, hogy a deportálások alkalmával 400 ezer romániai zsidót öltek meg. Ezzel szemben román holocaustot emlegették, amelynek a román kultúra nagyjai estek áldozatul. A haza veszélyben van, mondották, mert amit 1945-ben Chisinevski, Pauker, Rautu, Brucan, Pavel, Jakab Sándor elkezdett ma a Teodorescuk, Sorák és Plesuk folytatják. Hangjuk eljutott a zsidó kérdésre

183

különösen érzékeny Amerikába is, ahol a kongresszus határozatban ítélte el a romániai antiszemitizmust és a nemzeti kisebbségek elleni izgatást. Ehhez száz hazai romániai értelmiség is csatlakozott. A szeptember 15-én újrainduló Romania Mare azonban újult erovel folytatta uszítását. A refrén nem változott, hogy tudniillik olyanok uralkodnak a román népen, akik az ország lakosságának 0,001 %-át teszik ki - tehát a románság a magyarok és a zsidók révén kisebbségbe került saját hazájába. Románia azonban, mivel nélkülözhetetlen számára az amerikai toke, kereskedelmi egyezmény és egyéb formájában, idonként javístandó az ország megítélését, engedményekre kényszerül. Ilyen volt Iliescu látványos látogatása Amerikában a Holocaust Múzeumban 1939. tavaszán. Kormányszinten következetesen elutasítják Moses Rosen forabbi kérését, hogy ítéljék el az antiszemitizmust. A román elnök amerikai útja után a 130 millió dolláros segélyt azonban örömmel üdvözölték a hivatalos körök.

Az új oktatási törvénytervezet Az egri tanácskozás jó ürügyet szolgáltatott a visszalépésre a kisebbségi oktatás terén. Az 521/1991. V. 21. Kormányhatározat szerint az oktatás román nyelven folyik. Mindenhol kötelezo a román osztályok megszervezése a kisebbségi lakosság körében, még akkor is, ha tanulók száma nem éri el a tizet. A magyar nyelvet csak mint "kisegíto”, "magyarázó” nyelvet lehet használni. Az óvodákban, az elemi iskolákban, a gimnáziumokban létesíthetnek ugyan csoportokat, osztályokat a nemzeti kisebbségek. A szövegbol azonban teljesen kimaradt a líocumi és szakoktatás, ami azt jelenti, hogy a 18 romániai magyar lícium törvényen kívüli állapotba került. Szeptemberében Kolozs megyében úgy határozott a tanügyi fofelügyeloség, hogy a három kolozsvári egyházi magyar iskolában a 91/92-es tanévben román osztályokat is indítani kell. A diákok, tanárok, szülok élo láncot alkottak az iskolák körül. Tiltakozásuk során arra hivatkoztak (!) hogy Besszarábiában is szétválasztották a vegyes, azaz az orosz és a román iskolákat. Az anyanyelvhasználat mindíg és rendkívül érzékenyen érintette a Romániában élô államalkotó, majd kisebbségi sorsba került magyar nemzetet, mivel vallja: nyelvében él a nemzet! Ha tehát megfosztják nyelvétôl, akkor nemzeti mivolta is veszélybe kerül. Az anyanyelvu oktatás, valamint burkolt formában ugyan, de a kulturális autonómia igénye (TV, rádióadás, könyvkiadás, sajtó, színházak, múzeumok, kulturális egyesületek, stb.) a diktatúra éveiben is megfogalmazódott, s még ha eros korlátozásokkal, de biztosított volt a 80-as évek elejéig. Emlékezetül 1918-ban a hatalomváltás alkalmával Erdélyben 3000 iskolai egység volt, az a két világháború között 1928-ra, majd 1000 alá csökken. A papképzokön, tanítóképzon és muvészeti képzésen kívül a magyarság valamennyi felsofokú intézményét elvették. 1958-ig kb. 2000 magyar nyelvu elemi, középiskola, szakiskola és felsofokú iskolai egység volt Romániában. 1947-ben például 7 magyar egyetem és foiskola létezett. 1958-ban vette kezdetét egyesítés révén az oktatás visszafejlesztése. A 70-es évek elején ismét több magyar oktatási intézmény létesült, de a 70-es évek végén újabb

184

visszafejlesztési hullám érte el azokat oly módon, hogy a korábban önálló magyar iskolában csak egy-két magyar osztályt hagytak meg, a statisztikákban ezt önálló egységként szerepeltetve.) 1989. óta a magyarság nyíltan követelheti iskolái visszaadását, beleértve az egyházi iskolákat, az önálló magyar egyetemek megnyitását, mindenekelott a kolozsvári Bolyai egyetemet. Mivel ez az elso erdélyi magyar egyetem utódjának tekintheto, amelyet a XVI. században alapított Báthory István fejedelem és lengyel király, igen szép múltra néz vissza. A mai formájában 1872.-ben nyitotta meg kapuit mintegy 50 épületeiben. 1919-ben a román álam kártalanítás nélkül vette el. A második bécsi döntés után Szegedrol visszaköltözhetett a magyar egyetem; 1945-ben Mihály király - néhány épületbe összezsúfolva rendeletileg biztosította fennmaradását. 1958-ban, Gheorghiu-Dej pártfotitkársága idején Nicolae Ceaussescu szüntette meg azzal, hogy egyesítette a román Babes egyetemmel. Mindebbol kitetszik: nem igaz, az a román részrol több ízben elhangzott állítás, hogy a kommunizmus romániai szálláscsinálói, a magyarok alapítottak maguknak magyar egyetemet. Napjainkban még a román ellenzék sincs mellette midon önálló anyanyelvu egyetemet követel magának. A tanügyi "botrányok” általában az új tanév kezdetére tehetok (pld. 1990. szeptembere-októberében a 175 éves bukaresti magyar iskola visszaadásának elmulasztása a szülok és diákok sztrájkját). Az 1992-es év kivételes volt, ugyanis március elején Csíkszeredán húszezren tüntettek azért, hogy a magyar iskolákban mindent, tehát Románia történelmét és földrajzát is magyarul oktassák. Nem sokkal ezután, hasonló tüntetésre került sor Székelyudvarhelyen is. A magyarság Romániában az önálló magyarnyelvu oktatást alapveto emberi és közösségi jogának tekinti, amint azt Nagyváradon Tokés László püspök is kijelentette. Az új oktatási törvény ellen 1992. július 11-re országos sztrájkot hirdettek meg, mert a törvény megtiltaná a magyar magánegyetem felállítását Kolozsváron, továbbá a polgármester nem ismeri el, hogy a Báthory, Apáczai, Brassai Líceumok a magyar egyházak tulajdonát képezik. Az RMDSZ programja ezzel kapcsolatosan a nemzeti önazonosság megorzését biztosító anyanyelvu oktatás kiharcolása. Kolozsváron kívül Déván, Vajdahunyadon, Szatmárnémetiben, Sepsiszentgyörgyön, Gyergyoszentmiklóson, Marosvásárhelyen került sor e célból megmozdulásra. Az 1991/92-es tanévben a 326 iskolában és 80 tagozaton 62.616 tanulót iskoláztak be az I-IV. osztályokba - ez az országos létszám 5,2 %-a. Az elso osztályba a gyerekek 4,8 %-a került - csökkeno tendenciát mutatta tehát. A számítások szerint 23.000 magyar elemista tanult román iskolában. Az elmúlt tanévhez képest 43-mal nott a magyar nyelvu iskolák, és 10-el csökkent a V-VIII.-os tagozatok száma: összesen tehát 217 iskola, 483 tagozat, s benne 3367 magyar V-VIII-os osztály van az országban, ez az országban lévo V-VIII-os osztályok 5,8 %-a és az elozo évhez képest 294-es növekedést jelent¸ a beíratott tanulók - 71.870 gyerek - az ország V-VIII-os tanulóinak 5,1 %-a, 27.000 magyar V-VIII-os román iskolába járt. Köztudott, hogy hivatalosan

185

(becslések szerint 10-11 %) 7 % a magyarok aránya az összlakossághoz viszonyítva. Tehát a magyar és a román iskolába járt gyerekek aránya százalékban kifejezve: 72,4 % aránylik 27 %-hoz. Ami a középiskolásokat illeti: 26 magyar középiskolában és 110 tagozaton tanulhattak magyar nyelven. A magyarul tanulók országos aránya 4,2 %-ról 4,6 %-ra nott.

A helyi közigazgatási tervezet és a székelyföldi autonómia. A Stolojan-kormány elso hónapja

1991. szeptemberétol a belpolitikai élet meghatározója lett, hogy az ország készülodött a helyhatósági választásokra, amelynek egyik kimondottan célja az RMDSZ elszigetelése volt. Ezt nemcsak a vatra pártja mondatlan és vallotta, hanem a kormánypárt, a Nemzeti Megmentési Front is. Romániában, bizonyos szempontból patthelyzet alakult ki, mivel sem a jobboldal, sem a kormány ellenzéke nem képes átvenni a hatalmat. A belpolitikai válságból a kormány inkább a zsidószármazású Petre Roman föláldozásával próbált úrrá lenni. Ugyanis szeptember utolsó hetében megérkezett Bukarestbe az életkörülményei romlása miatt sztrájkoló Zsil völgyi bányászok vonata. A sztrájk eseményeivel egyidoben óriási publicitást kapott a román tévében, szeptember 23-án szerdán, hogy Budapesten megalakult egy erdélyi emigráns kormány. Az ügy nyilvánvaló manipulációja felol semmi készség, és többen feltételezték, hogy a bizonyos Erdélyi -Emigráns Kormányt maga a román titkosszolgálat szervezte be. Október 1-jén Theodor Stolojan, pénzügyi szakember került az új kormány élére. Felmerült az RMDSZ részvétele is, amely hajlandó lett volna miniszteri és államtitkári tárcákat elfogadni a helyi önkormányzatok és a demokratikus jogállamiság feltételei mellett. A másik bomba akkor robbant képletesen, amikor a Katona Ádám vezette un RMDSZ székelyföldi politikai csoport bejelentette: október 19-én kikiáltják Székelyföld autonómiáját. Nem késett soká a román válasz, október 11-12-én a parlamentben a rendkívüli állapota bevezetését követelték a Székelyföldön; 15-én többen kémkedéssel vádolták meg a magyar képviseloket és október 17-én napirenden kívül meghallgatták Margita és Kovászna megyébol 1989. decembere 22. után elozött románok panaszait kivizsgáló bizottság 4 ezer oldalas jelentése alapján készített 6 órás beszámolót, amit a TV egyenes adásban közvetített. Romulus Vulpescu és Ceontea a Vatra részérol az RMDSZ képviselok mentelmi jogának felfüggesztését és megbüntetésüket követelte, Tokés László ellen a legszelídebb jelzo a hazaáruló és a fasiszta kém volt; és Ion Robu bukaresti katolikus érdek szerint a pápa ezért emelte 1991. szeptember 29-én gyulafehérvári püspökségét érseki rangra, ahogy az elszakadó Erdély egyházát megteremtse. Bubitrascu író szerint épp olyan képtelenség, hogy Erdélyben Kossuthról neveznek el utcát, mintha Izraelben Eichmanról tennék ugyanezt. Országos méreteket öltött a lincshangulat a magyarság ellen. A helyzetet leghívebben Tokés László szavai adják vissza: "forgatókönyv alapján elkészített nagyformátumú merénylet megy végbe a magyarság ellen.”

186

Már a Stolojan kormány tuzte ki vitára a parlamentben a helyi közigazgatási törvényt. A profektusok jogkörük szerint felfüggeszthetnék a helyi tanácsok döntéseit, a polgármesterek határozatait és a megyei hivatalok határozatait is. (A prefektusokat továbbra is a kormány nevezné ki.) November utolsó hetében a képviselok név szerint szavaztak az alkotmányról. Az MNF természetesen egységesen mellette, az RMDSZ egységesen ellene szavazott. Az a tény, hogy sokan voltak a román képviselok, szintén az alkotmány ellen szavaztak és új alkotmány kidolgozását javasolták, arról tanúskodik, hogy létezik egy új európai értéku politikai gárda. 1991 novemberében és decemberében megkezdodtek az elokészületek: 1. a népszámlálásra , 2. a helyhatósági választásokra, 3. a magyar-román államközi szerzodés kidolgozására, távlatokban a parlamenti választásokra.

1992. január 7-i romániai népszámlálás A közétett adatok szerint a természetes népszaporulat csökkenotendenciát mutat: 1990-ben 4,1 ezrelék. 1991-ben 1,5 ezrelék volt. Ennek egyik magyarázata a nagyméretu hivatalos és nem hivatalos kivándorlás. 1990 folyamán 22.000 román állampolgár kapott kivándorló útlevelet. Míg ebben az egészévben 132.000 igény érkezett be 1991 májusági 141.500. A népszámlálási kézikönyv négy kategóriát említett a magyarságra nézve: "magyar”, "ungur”, "székely”, "csángó”. Az RMDSZ felhívta a figyelmet, hogy a nemzetiség és anyanyelv rovatba mindenki magyar”-t írjon. Ugyancsak a kézikönyv ajánlotta a népszámlálási biztosoknak, hogy a kérdoíveket nem kell a helyszínen kitölteni és ceruzát is lehet használni. Az aggodalmak a népszámlással kapcsolatos manipulációkról igaznak bizonyultak. Igen sok visszaélés történt, amelyrol a helyi sajtó is beszámolt. Az RMDSZ ugyan kijelentette, hogy maga is népszámlálást tart az egyház segítségével, de az mindeddig nem történt meg. Egy székelyudvarhelyi tanár az RMDSZ Székelyföldi Koalíciójának gyergyószentmiklósi tanácskozásán felajánlotta, hogy három nyelven elkészíti Erdély 16 megyéje, 26 municípiuma, 92 városa, 993 községe és 4996 faluja etnikai térképét. Erdélynek ma mintegy 8 millió lakosa van (1997-ben 7,5 millió volt, az 1920-as 5.5 millióhoz képest), általános vélemény, hogy a nagyarányú - pld. csak 1977-ben félmillió - román betelepítések következtében. Például Kolozsvár népessége 25 év alatt megháromszorozódott, a betelepített szakképzetlen romján agrárproletárokkal, így a magyarság részaránya, az 50-es évek 60-65 %-ról, 20 %-ra csökkent. Elozetes jelentések szerint Románia lakossága 440.000-el csökkent - ez hivatalosan közzétett kimutatásban már nem mutatkozik. Megdöbbenést okozott, hogy a Romániában élo magyarok száma 93.738-al csökkent, holott ma már mindenhol legkevesebb ketto, illetve ketto és félmillió közötti magyarral számolnak. Ez még inkább indokolja azt, hogy a RMDSZ, az egyház, vagy más szervezet saját népszámlást tartson.

Az 1992 februári helyhatósági választások

187

Teljesen nyilvánvaló, hogy a Hargia-Kovászna jelentés közreadásával, amely a székelyföldrol elüldözött”, életveszélyesen megfenyegetet” 5000 román panaszát vizsgálta ki, a Tokés László elleni összehangolt rágalomhadjárattal, a román Külügyminisztérium február 23-i jegyzékének közreadásával - Für Lajos 14-i miskolci beszédét és Entz Géza 19-i Magyar Hírlap-beli interjúját kifogásolták - a romániai magyarság ellen akarták hangolni a közvéleményt. A választások eloestéjén azonban arra is emlékeztették a romániai társadalmak hogy ne feledkezzenek meg az un. Temesvári Kiáltvány” 8. pontjáról, amely a nomenklatúra és a szekuritate embereit kizárta a közéletbol. Ilyen elozmények után - tehát a szélsoséges eloretörése egyfelol, másfelol emlékeztetés a jogállamiságra - vette kezdetét a helyhatósági választás a társadalmilag, közigazgatásilag új típusú, struktúrája Románia létrehozása céljából. A választások elso menetével kapcsolatban a Rompres jelentést adott ki: a 16.404.149 választópolgár 21 %-a élt szavazati jogával. A 2951 választókerületbol 2883-an választottak, s a 40.178 tanácsosi mandátumból 38.946 talált gazdára: Ez pártok szerint a következoképp oszlik meg. NMF = 40, 24 % Demokratikus Konvenció = 20,77 % Agrárpárt = 11,64 % RMDSZ = 6,96 % Függetlenek = 6,23 % Román Nemzeti Egység Párt = 3,87 % Romania Mate = 0,42 % 2951 polgármesteri tisztségbol 1340 sorsa dolt el: NMF = 57,01 % Függetlenek = 14,25 % RMDSZ = 8,73 % DK = 7,46 % Agrárpárt = 5,22 % RNEP = 2,34 % Míg az RMDSZ-bol 117 polgármester, a RNEP-bol és a RM jobboldali pártokból a polgármestereknek összesen 3,5 %-a került ki. A kormánypárt a legtöbb szavazatot Moldovában és Havasalföldön nyerte el, ezeken kívül Medgyesen, Kohalmon, Nagyváradon, Hétfaluban, Vajdahunyadon lett kormánypárti polgármester. Brassó, Fogaras, Nagyszeben, Déva, Arad, Máramarossziget polgármestere a DK (Demokratikus Konvenció = 14 párt koalíciója) tagja. A DK többek szerint a Romániában lehetséges kormánykoalíció modellje lesz a jövoben. Eros helyzetbe került a RNEP Erdélyben, polgármestert állított Kolozsváron, Torván, Szatmárnémetiben, Balázsfalván, Segesváron, Szászrégenben, Zilahon. Az RMDSZ elnöke általában korrektnek nevezte a választásokat, de rámutatott a választási törvény fogyatékosságaira. Pl. hogy a katonaságot át

188

lehetett vezényelni egyik helyrol a másikra - ahogyan Kolozsváron és Nagyváradon történt. Ezáltal egyrészt befolyásolják a választókat, másrészt a szavazatok arányát módosítják. Maros megye, Marosvásárhely kiemelkedo helyet foglal el a román nemzeti politikában. A hivatalos szervek több magyar polgármester-jelöltet nem fogadtak el. Az RMDSZ állásfoglalása például Pokorny László, marosvásárhelyi polgármesterjelölt ügyével kapcsolatban: személyi gondatlanság” történt, de nem szándékos jogsértés” - tehát mérsékletre intett. A második fordulóban: a NMF 38 %-kal 617, a DK 29,6 %-kal 151 polgármesteri mandátumhoz jutott, Kolozsváron Erdély fovárosában április elején választották meg a megyei tanácsot. A 45 tanácsosi helyet a különbözo pártok között, így osztották meg: Románok Nemzeti Egységpártja 14 hely, Nemzeti Megmentési front: hely, RMDSZ: 9 hely, Demokratikus Konvenció (DK): 6 hely, Nemzeti Liberális Párt és a Republikánus Párt: 3 hely, Román Nemzeti Agrárpárt: 3 hely. A román pártok, foleg a jobboldal acélpontja a magyar tudományos és kulturális élet központja Kolozsvár, és Székelyföld központja, Marosvásárhelyen volt. Funar megválasztásának Kolozsváron ismertek a következményei. Marosvásárhelyen többhónapos botrány és több pártválasztás után 55.378 szavazattal (57,21 %) az RMDSZ jelöltje, Nagy Gyozo lett a polgármester Bizakodó hangú nyilatkozata ellenére megválasztását követo hetekben a román tanácstagok bojkottálták munkáját. Több erdélyi magyar politikus így látja, taktikai megfontolásból engedi kellett volna, hogy a román jobboldal nyerjen Marosvásárhelyen és, hogy ezáltal az amúgy is három - Bukarest, Kolozsvár, Marosvásárhely - központú román jobboldalt napjainkban még jobban sikerült volna megosztani. Az RMDSZ országos elnökségének állásfoglalásában február 17-én megállapítást nyert, hogy a választásokon annak ellenére, hogy a nacionalista demagóg jelszavakat hangoztató pártok eloretörtek, az RMDSZ és a Konvenció együttes szereplése kielégíto volt: az RMDSZ az elso fordulóban fél millió szavazattal járult hozzá a DK sikeréhez. Az elnökség azonban túl optimálisnak találta a helyzetet. Ugyanis egyértelmu volt 1./ a NMF ha nem is fölényes, de jelentos gyozelmet aratott mind a tanácstagok, mind a polgármesterek megválasztásában; 2./ a román jobboldal foleg Észak-Erdélyben akart és aratott sikert. 3./ A DK és az RMDSZ e két erot nem tudta ellensúlyozni. A helyhatósági választások után kiderült: a helyi autonómia nem biztosított, az önkormányzatok muködését nehezíti: 1./ a román társadalomnak nincsenek meg a hagyományai, 2./ a helyi román-román, román-magyar széthúzás, 3/ a centralizmus továbbélése, beleértve a gazdasági életet, azaz a pénzforrások. elosztásának egyenetlenségét Ebben nagy szerepe van további a személyi kapcsolatoknak.) Kiinduló alap lehet viszont az önkormányzati rendszer meggyökeresedéséhez, valamint a magyarság által szorgalmazott mindenekelott a magyar

189

tanácstagokra és polgármesterekre támaszkodva a helyi önigazgatásoknak. Például: Háromszéken 37 tanácstagból 28 az RMDSZ-bol került ki; NMF: 4; NLP: 2; DK, RNEP, Környezetvédok: 1-1 fovel vesznek részt a megye életében.

1992. szeptember a parlamenti és elnökválasztás napja A pártok egy része nem értett egyet azzal, hogy egyszerre kerüljön sor a parlamenti és elnökválasztásra. A politikai események elemzoi szerint viszont a Front mindkélt szárnya mielobbi választásokat támogatja, mert az Iliescu esélyét növeli. A választási kampány július 24-én vette kezdetét. A román ellenzék aggodalmának adott hangot, amiatt, hogy a választási hadjáratban nem érvényesült az egyenloség. A sajtó, a rádió, a TV ugyanis az NMF kezén volt, így helyzeti elonyt élvezett. A Románok Nemzeti Egységpártja bejelentette, mivel pártjuk mérsékelten közép, neoliberális beállítottságú, lehetséges, hogy koalícióra lépnek az NLP-vel. Ratiu, a NPP elnöke: a népszavazás esetén az alkotmányos monarchia mellet szavazna. A NMF brassói gyulésén Petre Roman kijelentette: Románia Európa tartóoszlopa kell legyen. Caius Traian Dragomir elott példa az Amerikai Egyesült Államok, Anglia, Skandinávia; regionális érdekszféránk pedig nem a Balkán, hanem Görögország, Törökország, Izrael és a fejlettebb arab államok. Dijmarcescu, Severin, Stoica hangsúlyozták: ok nem Romániát, hanem csak a románokat képviselik. Sok ígéret, felelotlen kijelentés, vádaskodás hangzott el, több párt ismét felvetette - így a Polgári Szövetség is - hogy a parlamenti képviselok szekus-dossziéjukat hozzák nyilvánosságra. A román sajtó szerint Iliescu kampányát egy álcázott szekus cég fedezte. A választásokon kiderült: több román sajátosság is megmutatkozott a maga tiszta valóságában. 1./ Iliescut és pártját a Demokratikus Nemzeti Megmentési Frontot (FDSN, román rövidítéssel) a falu népe juttatta gyozelembe. Az ország lakossága az 1990-es statisztikai évkönyv szerint 23 milliót meghaladta, és közel 11 millió élt közülük vidéken. Ehhez kapcsolódik, hogy váratlanul 3 % fölötti juttatta be képviseloit a volt mezogazdasági nomenklatúra képviseloit összegyujto párt, a Demokrata Agrárpárt. Iliescu gyozelmét elosegítette, hogy a médák pártjának, a posztkommunistáknak a kezén voltak és faluhoz ezt jut el a legkézzelfekvobben. 2./ Ezzel a gyozelemmel tulajdonképp a reformellenes irányzatok gyoztek: Iliescu jól manipulált azzal a mindenki által köztudott ténnyel, hogy a reformisták célja: egyéni gazdagodás, e célból minden eszközt felhasználnak - azaz a korrupció és a reform hívei közé egyenloségjelet tettek. Iliescu és pártja ekkor még el tudta hitetni azt is, hogy említettek megállapítják az inflációt, a munkanélküliség terjedését, a válságot, az árak emelkedését.

190

3./ Románia sajátosság, hogy a bal- és jobboldal csaknem azonos, amennyiben a baloldal jobboldali célokat, eszközöket, ideológiát követ, a jobboldal pedig szívesen jelentkezik a baloldali köntösben, színezetben. 4./ Sokaknak meglepetést okozott a fiatalság tapasztalható passzivitása, távolmaradása, valamint az, hogy az ipari munkásság - az eroszakszervezetekbol és közülük került ki az RKP tagjainak dönto többsége - egyik párt mellett sem kötelezte el magát, tehát szavazataik valamennyi párt listáján szerepelnek. A választások a meglepetések sorozata volt. Volt akit a Nagyrománia Pártjának - sorai között ott található Fur Gyula Iuliu is - a Vatra pártjának, a Román Nemzeti Egység Pártjának eloretörése volt, akit meglepett a bukott Verdet-féle kommunista párt sikere. A Nemzeti Liberális Párt, akinek elnökét, Cimpeanut, 1990 májusában az RMDSZ is támogatta, aki sürgosen hátat fordított a magyaroknak, ellenben felkérte Mihály exkirályt a pártelnöki székben, nem érte el a parlamentbe bekerüléshez szükséges 3 -ot. (A párt csak 1993. oszén vonta le a tanulságot, és távolította el a realitásokat felmérni képtelen Cimpenaut). Sokan nem értették, miért szenvedett vereséget a Demokratikus Konvenció, amelynek népszeru vezéralakja. az RMDSZ minden reménységével ellentétben, csak felületes, és nem konkrét ígéretet tett a nemzetiségi kérdés megoldására, s amely - míg Iliescu a Regátban - Erdélyben szerezte szavazatai jelentos részét. Az történt ugyanis, hogy a román nacionalizmus gyozött, és az állítólagos „magyar diverzival” szemben a kizárólag ennek a kivédésére, megsemmisítésére és megakadályozására létrehozott párt, a Románok Nemzeti Egységpártja aratta le - vette el a DK elol - a szavazatokat szintén Erdélyben. Összegezve: 1992 szeptemberében az Iliescu nevével fényjelzett pártnomenklatúra, a korábban törvényen kívül helyezett, mert Szocialista Munka Pártja nevet felvetet kommunista párt és a szélsoséges erdélyi és más jobboldali nacionalisták gyoztek. Ugyanakkor majdnem ugyanilyen erot képviselnek a reformkommunisták, technokraták, vagy nyugatbarátok, Petre Romannal az élen. (Ellenük 1993 második negyedétol vette kezdetét egy össztuzként jelentkezo korrupcióellenes színben feltüntetett lajstromukat gazdagon dokumentált, a médiákban megszelloztetett kampány, amelybol azonban semmi elvi indíttatást nem lehet kiolvasni.) A választásokon az RMDSZ kb. 150,000-rel kapott kevesebb szavazatot. A kettészakadt NMF és a RNEP eloretörése miatt a negyedik helyre szorult vissza a parlamentben, ahová 27 képviseloje és 13 szenátora jutott be. Az RMDSZ mint "ernyo a magyar társadalom felett" platformok, pártok

Az, hogy az RMDSZ nem egységes szervezet, kiderült az I. Kongresszusokon 1990 áprilisában és a II. kongresszuson 1191 májusában. A magyar értelmiség körében Romániában Szocs Gézát túlzottan nyugatiasnak és liberálisnak tartják. Domokos Gézát reformkommunistának, illetve általános volt az a

191

véleménye, hogy az RMDSZ-t a reformkommunisták uralják. Egyesek csak kulturális anatómiát igényelnének a magyarságnak, mások közigazgatási önkormányzatot is, harmadikként idonként jelt ad magáról egy csoport - ereje nem tisztázott - aki önálló székely pátot akarnak létrehozni. Az RMDSZ Országos Elnöksége és a Küldöttek Országos Tanácsa 1992 március 28-29-én gyulést tartott Nagyváradon. A politikai t estület elhatározta az alapszabály módosítását és a kongresszusra való felkészülést. Kijelentették: a romániai magyarok több mint ezer éve élnek ezen a tájon¸ a csángókkal együtt Románia állampolgárai közé tartoznak, de mint közösséget, államalkotó tényezonek tekinti magát, és amelyet többségi nemzettel egyenlo jogok illetnek meg. Természetes, hogy önmagát ezen kívül a magyar nemzet részének tekinti, ezen az alapon kívánja a kapcsolattartás teljes szabadságát magának. Az RMDSZ Országos Elnöksége Kolozsváron április 9-10. között megtartotta soron ülését. Meghallgatták a platformbizottság jelentését. Megállapították, hogy a bejegyzett platformok céljai megegyeznek az RMDSZ céljaival, és hogy a különbözo muhelyek növelik a szövetség munkájának eredményességét. Borbély Imre képviselo szerint az RMDSZ-en belül alapvetoen két irányzat van: 1/ akik a nemzeti kérdést leszukítik az egyé szabad fejlodésére, 2/ akik közösségi jogokat kívánnak biztosítani. Ezen kívül - ezúttal nem a platformokról volt szó - baloldali, liberális, mérsékelt és radikális szervezodés tapasztalható. Továbbá, Borbély Imre országgyulési képviselo szerint az erdélyi magyarság olyan helyzetben van, mint az összmagyarság a reformkorban: ld. az magyar nyelv betiltása, a közügyekben, a nemzeti kultúra háttérbe szorítása, az értelmiség asszimilációja és elvándorlása, óriási gazdasági viszamaradottság. A kiutat a keresztény alapon nyugvó nemzeti liberalizmus adná, azaz a nyugati keresztény hit, a nemzeti tudatápolás, a szabadságeszme és a liberális dimenzió, és az RMDSZ-ben tömörülo politikai irányzatok egysége.” Május 26-án tette közzé Romániai Magyar Szó az Erdélyi Magyar Kezdeményezés Bizottsága május 1-i levelét, amelyben felsorolták azokat az ügyeket, amelyek alkalmával bünteto eljárások indultak magyarok ellen. Javasolták, hogy az olyan buneseteket, amelyeknek politikai-etnikai és nemzetiségi vonzatai vannak, egy nem kizárólag románokból álló bizottság tárgyaljon le, beleértve a katonai bíróságokat is. Az RMDSZ csíki bovített választmányi ülésén fogadták el egy hónappal késobb azt a határozatot, hogy nemzetközi fórumok elé árják a közel 50 kisebbségellenes ítéletet. A nyár közepén két esemény kavarta fel a közvéleményt. 1./ Július 7-én hirdettek ítéletet az 1990. marosvásárhelyi márciusi események letartóztatottjaival kapcsolatban. Az RMDSZ úgy ítélte meg, hogy Cseresnyés Pált és társait - kizárólag cigány és magyar nemzetiségueket - "a magyar lakosság önvédelmi küzdelmében” való részvétele miatt igazságtalanul ítélték 10 évre és közel egymillió lej kártérítésre, a Maros Megyei Törvényszék, a Btk. 20. paragrafus (1) bekezdés, a 174. paragrafus (1) és (2) bekezdés, a 176.

192

paragrafus (1) bekezdés a.) pontja, a (2) bekezdés, a 21. paragrafus, a 74. paragrafus (1) bekezdés a.) pontja, a 78. paragrafus lapján. 2./ A "Har-Kov” Margita és Kovászna székely megyék románságának panaszaival foglalkozott jelentés folytatásának lehet tekinteni, hogy Pataki Imrét, Hargita megye prefektusát - 1989. december 22-én viselte e tisztséget - melynek lakossága 85 %-a magyar, a 389-es miniszterelnöki rendelet július 21-én leváltotta. Megrázó tömegtüntetésre került sor Csíkszeredán emiatt, Borbály Erno provokációnak minosítette a kormány részérol, aláhúzta: nem a román prefektus személye ellen van kifogásuk, hanem azért, mert itt nem lehet magyar prefektus. Javaslat született: ha a kormány figyelmen kívül hagyja a magyarság óhaját - hogy legyen magyar a prefektus Hargita és Kovászna megyében -, a magyarok augusztus 1-tol viseljenek sárga csillagot. A Háromszéki és Csíki Magyar Demokrata Szövetség tiszteletbeli elnökeként Tokés László kertelés nélkül mutatott rá: Ceausescu még ügyelt a látszatokra, Iliescu ereje tudatában demagógiával és cinizmusával provokálja a magyarságot. Ami történt az a román demokrácia elleni merénylet is. Stolojan miniszterelnök ragaszkodott a döntéshez és átmenetileg úgy oldotta meg a problémát, hogy két - egy román és egy magyar - prefektust nevezetet ki. Köztudott, a prefektusnak igen nagy hatalma van, jogában áll a tanácsosok, polgármesterek határozatait felülvizsgálni és megváltoztatni. Ennyiben az is a romániai közélet szépséghibájának tekintheto. Ekkor a magyartársadalom még elégedett volt a soraiban mutatkozó változásokkal, vélemények kikristályosodásával, csoportok körül kialakult erokkel. Abban egyetértenek: a magyarság, mint közösség, entitás = hagyomány, kultúra, nemzeti tudat, nyelv, történelem egysége. Ennek az entitásnak a kifejezoje politikai és más síkon az RMDSZ, illetve az RMDSZ kell legyen a jövoben mindenképp, mert létét csak ez igazolja. El kell kerülje, hogy diktatúrát gyakoroljon a magyarság felé és tolerálnia kell a keretein belüli ellenzékiséget. (ld. Markó Bélát, Maros megye szenátorát.) Lényegében úgy kell viszonyuljon a Romániában élo magyarsághoz, mint egy ernyo, átkarolja, védelmet nyújt, de velük együtt váltogatja helyét, irányát, ha úgy kívántatik, megturi az eltéro véleményének egyideju elofordulását.

Az RMDSZ belso önrendelkezéstol az autonómiáig Az RMDSZ Ideiglenes Intézo Bizottsága 1989. december 16-án hozta nyilvánosságra, hogy a szervezet az önrendelkezést úgy tekinti, mint a civil társadalom (pl. intézmények, kórházak, egyetemek, városok , területek önkormányzata) és mint a nemzeti egyenjogúság alapját. A dokumentumot az a Domokos Géza írta alá, aki részint rossza beidegzodésbol és megszokott lojalitásból minden lépés elott a román fél arcát, szándékát fürkészte: vajon mit fog hozzá szólni? Részint meglepodve és megriadva attól a román nacionalizmustól, amely vulkánként sisteregve, prüszkölve, és magasra szökve tört felszínre, elfogadta, hogy minden autonomistatörekvés a románság érdekei ellen való, és a legkövetkezetesebb ellenzoje lett.

193

Ezért is jelentkezett az RMDSZ utolsóként a romániai magyarság önrendelkezését kidolgozó tervezetével, holott az erdélyi magyar, székely és szász társadalmi közösségeket a 13. századtól a társadalmi autonómiák, önkormányzatok léte jellemezte, tehát itt lett volna a legtermészetesebb, és magától értheto. Megtetozte a VMDK az 1992. áprilisában nyilvánosságra hozott hármas autonómiát magábanfoglaló tervezete; a szlovákiai magyarság is elobb tuzte zászlajára a "önrendelkezést a nemzetnek, önigazgatást a nemzetiségeknek"! programját, nem szólva a kárpátaljai magyarságnak a Kárpátalja különleges körzetre, illetve a beregszászi autonómiára vonatkozó követelését. 1991. októberében a nagy rendorségi készültség közepette megtartott Agyagfalvi megemlékezésen még sikerült román részrol kiátkozni Katona Ádámot, mert szólni mert a székely kormányzatról és hazai magyar kortársai elhatárolták magukat tole. Borbély Imre RMDSZ képviselo, az 1992-es választási kampány idején emlékeztette nagy nyomatékkal a magyar társadalmat, hogy meg kell tegye az elokészületeket az autonómiára. Az Erdélyi Magyar Kezdeményezés nemcsak a hét székely megye életérol elmozdított prefektusok ügyét tette szóvá augusztus elso napjaiban, hanem az helyi önkormányzatok ügyét is napirendre kívánta tuzni. Budapesten 1992. augusztus 19-21 között a Magyarok III. Világkongresszusának eseményei zajlottak, amikor a Románia Mare címu szélsoséges lap 21-én közzé tette román nyelven az RMDSZ autonómia tervét. Az RMDSZ részérol a Küldöttek Országos Tanácsa (KOT) Kolozsváron tartott soros összejövetele után 1992. október 25-én Nyilatkozatot” tett közzé a nemzeti kérdésrol Ebben kifejezésre juttatták azon meggyozodésüket: véget kell vetni a magyar nemzetre káros önfeladási gyakorlatnak, annak, amely során a nemzeti célkituzéseket alárendelték a demokratiziálódási folyamatnak. Ennek ugyan ez idáig semmi értelme nem volt - tehetjük hozzá - hiszen a román demokráciának nem ez képezte, képezi akadályát, hanem a történelmi tapasztalat hiánya. Kijelentették: életbevágó volt az RMDSZ politikájában az új prioritások” leszögezése, és a magyar nemzeti közösség létére, jövojére nézve elengedhetetlen; a belso önrendelkezési jog alapján, az önkormányzatnak, mint célnak a megfogalmazása, illetve - a késobbiekben - a nemzeti kisebbségi törvény és az autonómia-koncepció kidolgozása. A KOT tanácskozása, a Szent Mihály templomban ünnepélyes eskütétellel ért véget, midon az RMDSZ, és az romániai magyar társadalom vezetoi megfogadták, hogy „hu magyarként szolgálni fogom népemet, mely bizalmával felhatalmazott, hogy érdekeit képviseljem, harcoljak teljes egyenjogúságáért, közösségi jogaiért és szabadságáért, küzdjek fennmaradásáért, amelynek egyetlen szilárd biztosítéka a belso. önrendelkezés.

194

Az elvi nyilatkozatnak, melynek tartalmát Borbély Imre úgy magyarázta, ahogy az önrendelkezés a saját ügyek intézése érdekében szerzett joggal, elso lépésként a kulturális autonómia, egy magyar tanács és a személyi kataszter alakítása, majd a közigazgatási-területi önkormányzat létrehozása, óriási visszhangja volt. Iliescu elnök a nemzetállamra hivatkozott, ara, hogy Románia a legdemokratikusabb nemzetiségi politikát folytató állam; a szenátus és a képviseloház megszavazta: tuzzék napirendre, ítéljék el az RMDSZ-nyilatkozatot a román sajtó és a parlamenti nyilatkozatok Budapestrol irányított nyílt diverzióról, az RMDSZ hazaárulásáról, irredentizmusáról szóltak; a liberálisok bukott vezetoje, Cimpeanu arról beszélt, hogy o elore látta a magyarok árulását, Petre Roman az egységes román állam elleni merényletrol, a Polgári szövetség Pártjának Kolozsvári szervezetében elojogokról; Ioan Govra, az RNEP vezetoje szerint a magyarok kezdték mindig az ellenségeskedést, sot magyar terrorról, aberrációról is szól. A Tineretul Liber cikkírója nem kevesebbet állított, mint azt, hogy Magyarország - míg korábban Ukrajnában - jelenleg Oroszországban keres támaszt revíziós törekvéseihez, amelyet a szomszédos országok magyarságának autonómia követelése vezet be. Mind román, mind magyar részrol sokan meg voltak gyozodve: az RMDSZ radikalizálódása Tokés László református püspöknek köszönheto; s hogy hamarosan elkerülhetetlen lesz a szakadás az RMDSZ legfelsobb vezeto köreiben. Sajnálatos, hogy a kolozsvári Szabadság nevu napilap november folyamán helyt adott a magyar politikusok és közéleti személyiségek Tokés Lászlót elítélo cikkeinek, ebben többek között azt vetették a szemére - mint az egykori képviselo Eckstein - Kovács Péter - hogy nem kelletet volna a belso autonómiával provokálni a románokat¸ hanem Iliescu elnökek kellett volna átadni egy, a legsürgosebb problémákat tartalmazó csomagtervet. 1933 január közepén Tokés László nyílt levelében úgy értelmezte, hogy 1992 november óta akciósorozat indult ellene és az RMDSZ egyes vezetoi ellen, melynek mindenekelott a Szabadság címu kolozsvári lap adott helyet, de a Román Szabad Európa rádió, és magánleveleknek álcázott propaganda iratok is társultak ehhez. Cs. Gyímesi Éva a belso demokrácia hiányáért Tokés Lászlót, Szocs Gézát és Borbély Imrét tette felelosség, ezzel társult a román ellenzékhez, amely hármukat Magyarország titkos ügynökeiként tartja számon. Bányai Péter nacionalistáknak nevezte a radikálisokat” a Románia Liberában, és rovásukra írja, hogy ez a csoport kényszerítette ki közösségi autonómiáról szóló Kolozsvári Nyilatkozatot”. És innen már csak egy lépés Gyimesi Éva vádja, mely szerint ok azok, akik elosegítik a román fasizmus eloretörését”.

Az RMDSZ III. kongresszusa. Brassó, 1993. január 15-17. Románia legfobb gondja 1993. elso felében: imageját javítani, minden áron, hogy feltétlenül elnyerje az ET-tagságot; az RMDSZ-é pedig a problémák tisztázása, az egység, ezáltal a magyar egység megorzése és az autonómia-koncepció kidolgozása. A szervezetet 327 hazai küldött képviselte, ebbol 209-

195

en megyei és területi szervezeteket, 104-en az elnökséget képviselték., de több száz hazai és külföldi meghívott jelenléte járult hozzá a kongresszus protokolláris jellegéhez. Jelen voltak a kormány, a parlament, az Európai Tanács, a Szocialista internacionálé, a különbözo - konzervatív, kereszténydemokrata - pártok nemzetközi képviseloi, 27 bukaresti nagykövetség, 100-nál több újságíró, a Magyarok Világszövetsége, a Határokon Túli Magyarok Hivatalának, a parlamenti pártok, az erdélyi szervezetek vezetoi. Kevés kivételtol eltekintve a román sajtó mérsékelt hangon tudósított, és a román demokráciával együttmuködni kívánó irányzat gyozelmét remélték. Így Constantinescu, aki magyarországi útját szakította meg, Coposu, aki a kulturális autonómia alapján állt, természetesen nem veszélyezteti az állam egységét. Domokos Géza felszólalása egybeesett ezzel: a romániai magyarságnak két nemzetben kell gondolkodni, a magyar nemzetben, amelynek része, és a románban, akivel együtt él. Tokés László, aki visszalépett az elnöki jelöléstol, 6 javaslatot terjesztett elo. amelyet egyhangúan fogadtak el. Ezek a következok: Az RMDSZ az 1989-es forradalom, a rendszerváltás mellett kötelezte el magát. Irányadónak tekinti a temesvári nyilatkozat 8-as pontját. A tiszteletbeli elnök kezdeményezte egy gazdasági tanács felállítását. Ez utóbbi indítvány szerint az RMDSZ az USA kongresszusához fordult és kezdeményezte a legnagyobb kedvezmény megadását Romániának, bár tudatában olt annak, hogy Románia nem tett eleget az ehhez szükséges feltételeknek. Tokés László beszédében aláhúzta: csak szavakban van szó demokratizálódásról, privatizációról, alkotmányos és sajtószabadságról, azonban a valóságban a visszarendezodés, a hatalom átmentése, a régi struktúrák továbbélése tapasztalható mindenütt. Az új rendszer nem törekszik arra, hogy az 1989-es forradalom áldozatainak gyilkosait megkeresse; az egykori antiszemitizmust magyarellenesség váltotta fel. Ezen kívül - ahogy mondotta 15-i beszédében Tokés: „Az Iliescu elnök nevével fémjelzett bunpártoló rendszer áldemokratikus, posztkommunista kormányzat mind a mai napig elmulasztotta a forradalmi-társadalmi-politikai igazságtételt. Márpedig enélkül szó sem lehet tényleges rendszerváltásról, forradalmi megújulásról¸ új alapokról induló demokratikus fejlodésrol. Igazgságtétel és erkölcsi megújulás nélkül a rendszer a múltban és önmagában marad, a diktatúrától megnyomorított társadalom pedig továbbra is a rezsim fogságában vergodik. A képletet leegyszerusítve, országunk valamennyi jelenkori átmeneti nyomorúsága egyenes ágon erre a politikai-társadalmi tényállásra vezetheto vissza. Nem remélhetjük a gazdasági válság leküzdését addig, amíg a régi struktúrákat konzerváló, kiváltságaikat és hatalmukat átmento régi rendszer hívei görcsösen orzik pozícióikat. Amíg szájukban a privatizáció, piacgazdaság és gazdasági jóvátétel mero demagógia. Nem beszélhetünk jogállamról és demokráciáról mindaddig amíg a kommunista jogfosztás hajdani képviseloi hangoskodnak a parlamentben, jelen vannak a kormányzatban, és bitorolják az igazságszolgáltatás kulcspozícióit, s még azt a kevés demokratikus törvényt s magát az Alkotmányt is szabotálják, melyeket a ’89-es változások végül is kikényszerítettek.

196

Nem lesz addig pluralizmus, társadalmi megbékélés és stabilitás, kiegyensúlyozott civil társadalom, amíg a titkosrendorség keltette bizalmatlanság és megfélemlítés, a kommunista típusú félrevezeto tömegmanipuláció továbbra is tudatlanságban és megosztottságban tartja az társadalmat. Ide tartozik az, a fasizmus határát súroló, az egész országra kiterjedt intolerancia, idegengyulölet, kisebbség- illetve magyarellenesség és éledo antiszemitizmus is, melyek gerjesztése, vagy legalábbis hallgatólagos, de cselekvo támogatása által a jelenlegi rezsim politikai tokét kovácsol magának, ezáltal terelvén el a figyelmet a társadalom valós gondjairól és keresvén támogatást a szélsoséges jobb és baloldali nacionalisták körében. A szélsoséges román nacionalizmus végso soron románellenes, Románia nemzetközi megítélését rontja. A kétoldalú kerekasztalmegbeszélés mellett szállt síkra; a szövetségtol pedig a reális út, valós lehetoséget és politikai alternatíva megtalálását várja el. Az autonómiával kapcsolatban a következo szöveg került a határozati pontok közé: történelmi és földrajzi sajátosságokat tekintetbe véve, a romániai magyar nemzeti kisebbség számára a helyi és regionális önigazgatást, a személyis kulturális autonómiát tekintjük irányadónak és követendonek. A személyi autonómia kiterjed identitásának megorzése céljából, a kultúra egészére, az anyanyelv használatára, a vallásra, az oktatásra, a társadalmi szervezodésre és az információáramlásra. Az RMDSZ III. kongresszusán megválasztott új vezetoség: Elnök: Markó Béla; tiszteletbeli elnök: Tokés László, Országos vezetoszerveit a Képviselok Tanácsából állították össze. Egyfelol Tokés kijelentése - miszerint Romániában egyfajta etnikai tisztogatás folyik” - másfelol az állítólagos Kohl-Gorbacsov 1990-es, a térséget új érdekszférákra osztó paktuma okozta akadályok ellenére, és annak ellenére, hogy a magyarság Romániában sorozatos provokációnak volt kivéve¸ a történelmi körülmények mégis kedvezni látszottak az RMDSZ-ben az önfeladást képviselok az un. „mérsékeltek” háttérbeszorításának. S annak ellenére, hogy sokan már sírba látták alászállni az RMDSZ-t, és amit újabban a körülmények hatalma és a magyarság résérol jövo igények miatt fel kellett vállaljon - az elokészületeknek is köszönhetoen sikerült kidolgozni egy mérsékelt, túlzásoktól mentes, de nemzetközi alapokmányokkal is dokumentált tervezetet, közben egyik ET delegáció a másikat követte az országban. Strasbourgan május közepén meghallgatták az un. ”Konig-jelentést.” Friedrich Konig, aki Funartól így nyilatkozott: intolerancia és kifejezetten nacionalista magatartás jellemzi, a Románia ET tagságával kapcsolatos jelentésében nyomatékkal húzta alá: Románia biztosítékokat kell adjon hogy elfogadják a kisebbségi törvényt és biztosítsák az anyanyelvu oktatást, beleértve a Bólyai Egyetemmel. Max von der Stoel, volt holland diplomata az EEBÉ kisebbségi ügyekkel foglalkozó fobiztosa az országot járva láthatta, hogy nemcsak Tiraszpolban

197

folyik politikai per románok ellen, hanem Romániában magyarok és cigányok ellen, a nyelvhasználatuk korlátozott, pályákat elzárnak elolük - ld. HM, KM, BM - tehát megbízhatatlannak tartják oket. Ezt egészíti ki, hogy - konstatálta a fobiztos - Székelyföldön még inkább megnott a rendorség létszáma, ráadásul a túlkapásaikat nem büntetik - joggal beszélnek Kovásznán rendori terrorról. Mindezek ellenére, és annak ellenére, hogy Románia még annyit sem ígért mint Szlovákia, Csehország és Szlovákia felvétele után Románia is zöld utat kapott. Rövid vita után, a közgyulés plénuma megszavazta: ajánlani fogja, hogy vegyék fel Romániát az ET teljes jogú tagjai sorába. A román delegáció örömmel állapította meg: lám, egyre több külföldi támogatója igazolja: a kisebbségi kérdés az európai normák szerint rendezte. Az RMDSZ Szövetségi Képviseloinek Tanácsa 1993. november 14-én fogadta el Marosvásárhelyen és terjesztette fel a nemzeti kisebbségekrol és autonóm közösségekrol” szóló törvénytervezetet, amelynek három fejezete 63 szakaszt tartalmaz. Az I. Általános fejezet 12 szakasza a következoket tartalmazza: Megállapítja az autonóm közösség fogalmát, mely szerint az a kisebbség, amely sajátelhatározásából, a belso önrendelkezés elve alapján ez az autonómia különbözo formáiban nyilvánul meg - gyakorolja jogait, valamint azt, hogy ez bármely nemzeti kisebbség elidegeníthetetlen joga, hogy önmagát autonóm közösségként határozza meg és ezáltal oket, mint államalkotó tényezoket megilleti az egyéni kisebbségi jogokon alapuló személyi autonómia, és a helyi önigazgatási és regionális autonómia. Az 5. szakassz komondja: a személyi autonómiával rendelkezo közösséget önigazgatási, valamint az ehhez kapcsolódó döntési és végrehajtási jog illeti meg az oktatásban, a kultúra, a közélet, a társadalmi tevékenység és a tájékoztatás terén. 6. szakasz azonban a közigazgatási egységekben, amelyekben az egy nemzeti kisebbséghez, vagy autonóm közösséghez tartozó személyek többségben vannak, a helyi önigazgatási autonómiát és ezek társulásaiban a területi alapon muködo regionális autonómiát gyakorolhatják”, és az illeto kisebbség anyanyelvét hivatalos nyelvként is használhatja. A 7 szakasz biztosítja, hogy a közigazgatási egységek és választó kerültek határainak megvonásával figyelembe kell venni a kisebbségek és autonóm közösségek települési viszonyait. (A Magyar Népi Szövetség 1946-os nemzetiségi törvénytervezte szerint: a 65 % nemzeti kisebbségek által lakott területeknek biztosítani kell a területek egyesülését.) 8. szakassz: azokban a közigazgatási egységekben, ahol a nemzeti kisebbség és autonóm közösség számbeli kisebbségben van, önazonosságát érinto kérdésekben korlátozott vétójog illeti meg.

198

A fejezet foglalkozik még a szabad kapcsolattartással azokkal az országokkal, amelyekhez etnikai, vallási, nyelvi, kulturális kapcsolatok fuzodnek, a hátrányos megkülönböztetés, az asszimilációs politika, a hagyományos történetileg kialakult területek népességének megváltoztatásának, a ki- és áttelepítések, a történeti, kulturális muemlékek megsemmisítésének tiltásával: és aláhúzza: a kisebbségek közjogi alanyisággal rendelkezo intézményeit az állam anyagilag támogatja, de egyéb források - alapítványok, adományok, stb. - is rendelkezésre állnak. A II. fejezet 13-59-ig terjedo szakasz a nemzeti kisebbségek és autonóm közösségek általános jogaival foglalkozik. Az egyéni kissebbségi jogok körbe tartozik: a nemzeti önazonossághoz, a kettos vagy többes kötodéshez valójog; a névelemzés tiltása, az anyanyelv szabad használata, a magán-, közéletben, a közigazgatásban, bíróságokon, saját egyesületek, szervezetek, pártok, oktatási rendszer, az anyanyelv, történelem ápolása, vallás gyakorlása, nem kormányzati nemzetközi szervezetekben valórészvétel, személyi adatainak védelme, a család és utónév választás, a cégtábla, felíratok, tájékoztatók, egyházi és polgári szertartások családi ünnepek anyanyelvhasználata. B. a nemzeti kisebbségek és autonóm közösségek közösségi jogait a következok: a hagyományok orzésének, az identitás megválasztásának joga; jog az önálló jogi és politikai alanyisághoz, a belso önrendelkezéshez, az összazonosságuk szabad érvényesítéséhez a különbözo autonómiák révén, az akadálymentes külföldi kapcsolatokhoz, a közszolgálati rádió és televíziós musorkérdéshez, ha közösségi jogaikban sérelem éri oket, fordulhassanak jogorvoslásért az állami szervekhez, illetve nemzetközi fórumokhoz, ahol a lakosság %-át teszik ki, használhassák a helységnevek, intézmények, utcák, stb. neveit anyanyelvükön. A 24-25. szakasz az állami költségvetésbol való részesedéssel, illetve a nemzeti vallási ünnepek megtartásával, nemzeti jelvényeik használatával foglalkozik. A C. pont a nyelvhasználattal kapcsolatos kívánalmakat foglalja össze, amely tartalmazza az anyanyelven való oktatás-képzés jogát, állami intézményekben, valamennyi szinten, ezen kívül a természetes személyek, egyházak, stb. jogát oktatási intézmények alapítása céljából, az állam garantálja az anyanyelvu óvodai, elemek, középfokú, szakmai, felsofokú posztgraduális oktatást és tudományos címek anyanyelven való megszerzésének jogát; ott, ahol nincs meg az eloírt tanulók száma, ott 4 tanuló esetén indíthassanak elemi és középfokú csoportokat, 7 tanuló esetén foiskolai csoportot; az állam, illetve a helyi közigazgatási szervek tartják fenn az állami és egyházi oktatási intézeteket és hozzájárulnak a magán tanintézetek költségeihez is; a nemzeti kisebbségeknek joguk van az anyanemzet történelmének ismeretéhez saját tanfelügyeloséghez az állam ismerje el a külföldi diplomát, a többségi nemzet ismerje meg a kisebbség kultúráját, történelmét. A közmuvelodésben, a tudományos életben, könyvkiadásban részesüljenek egyenloelbánásban. Különleges alkalmakkor a parlamentben is használhassák

199

nyelvüket; azokat a közigazgatási egységeket, ahol a lakosság 10 %-át teszik ki, minosítsék két vagy többnyelvunek. Itt használhassák nyelvüket, szóban és írásban, a közületek, utcák legyenek két- vagy többnyelvuek, a nyomtatványokat, rendeleteket adják ki nyelvükön, a jegyzokönyveiket vezethessék anyanyelvükön, és anyanyelvu, vagy a nyelvüket jól ismero risztviseloket alkalmazzanak. (Ezt egyébként valamennyi, 1948 után születet román alkotmány biztosította.) Jelentos a törvénytervezetben, hogy nemcsak az igazságszolgáltatásban, bírói eljárásban, gazdasági életben igényli a nyelvhasználatot szóban és írásban, hanem az egészségügyben és a hadseregben, bár ez utóbbi esetében az magánbeszélgetésrol és a magánlevelezésrol van csak szó: (Többen kifogásolják, hogy nem kötötték ki a tervezet szerkesztoi-szerzoi: a nemzetiségi katonák kapjanak az általuk lakott régióban kiképzést. A II. fejet D. pontja a személyi autonómiával kapcsolatos tudnivalókat foglalja össze. Kimondja: a magjukat autonóm közösségként meghatározó nemzeti kisebbségeknek joguk van a személyi autonómiához; e keretében a közösséget az oktatás, kultúra, társadalmi és szociális tevékenység terén önigazgatási és végrehajtási jog illeti meg; az autonóm közösségnek joga van saját tisztségviseloit megválasztani, és önkormányzatára vonatkozó Statumot kidolgozni. A E és F. pont, a Sajátos státusú helyi önkormányzatokat, illetve a regionális autonómiával foglalkozik, és a következoket fogalmazza meg: E. Sajátos státusú helyi önkormányzatok 54. szakasz: Azok a közigazgatási egységek, ahol valamely nemzeti kisebbség és autonóm közösség a lakosság számához viszonyítva számbelitöbbségben van, a helyi önigazgatási autonómia alapján törvényben szabályzottan sajátos státust kaphatnak és hivatalos nyelvként az illeto nemzeti kisebbség és autonóm közösség anyanyelvét is használhatják. 55. szakasz: A sajátos státusú önkormányzatokban a román nemzethez tartozó személyek, illetve a más kisebbségekhez tartozó személyek részvételének lehetoségét biztosítani kell. 56. szakasz: A sajátos státusú önkormányzatok hatásköre a helyi önkormányzatok Európai Chartájának rendelkezései az irányadók. F. Regionális autonómia 57. szakasz: A sajátos státusú önkormányzatok társulása a helyi önigazgatási autonómia alapján biztosított. 58. szakasz: A regionális autonómia alapján létrejött önkormányzati társulásokban az autonóm közösség hivatalos nyelvként anyanyelvét is használhatja.

200

59. szakasz: A regionális autonómiát gyakorló autonóm közösség maga határozza meg önkormányzatának szervezeti és muködési szabályzatát. A III. Záró rendelkezések címet viselo fejezetbol a legfontosabb az a passzus, amely az 1945 után a nemzeti kisebbségektol elvett vagyonok, könyvtárak, levéltárak visszaszolgáltatásáról szól.

Helyzetjelentés Erdélybôl (1994. május-június)

Éppen úgy, ahogyan 1945-46-ban pártállásra való tekintet nélkül román kommunista, szociáldemokrata, parasztpárti és liberális politikusok véleménye tökéletesen azonos volt abban, hogy Magyarországnak egy négyzetméternyi, egy községnyi területet sem lehet átengedni, ugyanúgy napjainkban a liberális, kormánypárti, Romania Mare-beli vagy parasztpárti politikusok egyaránt azon örömüknek adtak hangot, hogy a Magyar Szocialista Párt gyôzelmével olyan kormány alakult Magyarországon, amely hajlandó a magyar-román alapszerzôdést aláírni. "Románia megmenekült!", "Románia fellélegezhet!" - írta a Romania Libera és az Evenimentul Zilei. Ovidiu Gherman, a Szociális Demokrácia Románia Pártja, a Román Szenátus elnöke reményét fejezte ki, hogy az aláírásra még az év vége elôtt sor kerül. Mások - így Coposu is (aki szerint az ország lakosságának 35 %-a szeretné visszaállítani a királyságot) 1995-re teszi az aláírást. Teodor Melescanu külügyminiszter a Vocea Romaniei nevu kormánylapnak adott nyilatkozatában június legelején azt állította, hogy Bukarest már e hónapban fel akarja újítani a tárgyalásokat az alapszerzôdésrôl, hogy az EBEÉ budapesti értekezlete elôtt alá lehessen írni; s szerinte 1995 februárjában ez meg is fog történni. A magyarországi román nagykövet szintén azt hangsúlyozta: a magyar fél a korábbiaknál nagyobb készséget mutat arra, hogy a tárgyalásokon a felek véleménye megegyezzen. Az alapszerzôdés szövegének 80 %-a (?) nemcsak ki van dolgozva, de a felek magukra nézve elfogadhatónak tartják. Amiben nincs egyetértés, az a fennmaradó 20 %, amely a határok megváltoztathatatlanságával és a kisebbségi kérdéssel foglalkozik. Könnyu kikövetkeztetni az elmúlt 75 év román politikájának ismeretében, hogy mi érdekli a román felet. Természetesen nem a kisebbségi kérdés rendezése, például egy kisebbségi/nemzetiségi törvény kodifikálása, hanem a határok sérthetetlensége, a határklauzula. Az államfôi szóvivôi értekezleten, június 3-án jellemzô módon - utalva arra, hogy Romániának a szomszédaival szemben még vannak/lennének területi követelései - a következô hangzott el: Romániát a Ribbentrop-Molotov paktum ugyan jelentôs területeitôl fosztotta meg, azonban békés szándékát bizonyítandó elfogadja az így kialakult, de számára hátrányos helyzetet. Az ET két képviselôje, Friedrich König és Gunnar Jansson, akiknek az a feladata, hogy félévenként megvizsgálják, Románia miként teljesíti az ET tagsága felvételekor, 1993. októberben vállalt kötelezettségeket, 1994. március

201

27-30. között látogatást tett Romániában. Jelentéseiket az Adevarul május 19-i száma tette közzé. Ebben örvendetesnek találták, hogy a parlament április 18-án ratifikálta az emberi jogok európai konvencióját, de további ajánlásokat tettek. Eszerint Romániának csatlakozni kellene az ET kiváltságairól és mentelmeirôl szóló egyezményhez, az önkormányzati Európai Chartához és a regionális és kisebbségi nyelvek Európai Chartájához; további tekintettel az elmarasztalt romániai börtönviszonyokra, a tortúráról és büntetésrôl, valamint a megalázó és embertelen bánásmódról szóló egyezményhez. Nem találták kielégítônek a független igazságszolgáltatással, a jogállamisággal kapcsolatos helyzetet; hogy a rendôrség még mindig katonai rendszer szerint van megszervezve; kifogásolták a telefonlehallgatásokat, s hogy a SRI nem egy politikailag felelôs minisztériumnak van alárendelve, hanem a parlament egyik különbizottságának. Továbbá azt is kifogásolták, hogy az államosított javak visszaadása vonatkozásában nincs elôrelépés, s hogy az akaratukon kívül a második világháború idején idegen hadseregben szolgálatot teljesítôket kizárták a veterán törvénybôl. Az ET-küldöttek jelentésében hosszú fejezet foglalkozott a kisebbségek helyzetével. A magyarság helyzete nem javult - olvasható -, Kolozsvár prefektusa újabb megkülönböztetô intézkedést vezetett be; a parlament nem fogadta el a kisebbségi törvényt; a tanügyi törvény nincs összhangban az 1201-es ajánlással, az emberi jogi konvencióhoz javasolt kisebbségi-jogi jegyzôkönyvvel (a történelmet és földrajzot nem tanítják a kisebbségek nyelvén); a két- és háromnyelvu feliratok eltávolítása szintén ellentétes ezzel. König és Jansson megemlítették a szakmai és orvosi anyanyelvu oktatás visszafejlesztését, s azt, hogy a 89-es és 90-es marosvásárhelyi eseményekkel kapcsolatban csak magyarok vannak még börtönben, s hogy kizárólag az ortodox egyház kapta vissza a vagyonát, a többi, így a magyar egyházak nem. (Melescanu a kifogásokkal szemben ígérte a kolozsvári magyar konzulátus, újabb határátkelôhelyek megnyitását, a határilleték eltörlését). Egyébként De Hoop Scheffer nagykövet, az EBEÉ kisebbségi fôbiztosa is azért kereste fel május végén Románia több nagyvárosában a politikai és társadalmi szervezeteket, hogy a kisebbségi és oktatási törvénytervezetekrôl tájékozódjon. A párizsi Európai Stabilitási Konferencián - 1994. május 26-27. - a jószándékot leszámítva lényeges elôrelépés nem történt. Nemcsak a magyar külügyminiszternek okozott csalódást az ún. Balladur-terv - amely visszalépés a Carrington-tervhez képest -, hanem a Romániában - tágabb értelemben: a határokon kívül élô magyarság körében; mert: 1./ nem tekintették ôket tárgyalópartnernek, s jelenlétüket mellôzhetônek vélték; 2./ nem döntöttek egy kötelezô érvényu kisebbségi kódexrôl; 3./ Magyarország számára azt jelentené, mintha harmadszor is elveszítette volna a háborút - azaz egy vesztes békekötéssel érne fel.

202

Az ET-jelentés közzététele, az Európai Stabilitási Konferencia - tehát május utolsó hete - óta Erdély különbözô városából, Nagyváradról, Kolozsvárról, Marosvásárhelyrôl, Csíkszeredáról érkezô magyarellenes, a magyarokat bántó vagy érintô intézkedések azt bizonyítják, hogy összehangolt - megtervezett - eseménysorozatról, pontosabban provokációról van szó. Nem lehet másnak, mint provokációnak tekinteni, hogy: 1./ Nagyváradon elôször Tôkés püspöki kinevezését vonta kétségbe a Tinerama, majd ugyanez a lap a magyar titkosszolgálat, a KGB, a CIA ügynöke után a Securitate ügynökének nevezte Tôkés László püspököt; 2./ Kolozsváron ásatások megindításáról döntöttek az illetékesek a Szent Mihály templom környékén; 3./ Marosvásárhelyen Antonescu szobrának; 4./ Csíkszeredán ortodox püspöki rezidencia felállítását vették tervbe. Ezen provokációk célja nem lehet más, mint hogy: Erdély több pontján az etnikum közötti feszültségek, etnikum közötti konfliktussá alakuljanak át, egy, a Kis-Jugoszláviában kialakult polgárháborús helyzet jöjjön létre, és akárcsak onnan a magyarságot - mivel az az utolsó, nagy számú szervezett, s ráadásul államalkotó nemzetiség - Romániából is tömeges eltávozásra kényszerítsék. (A háttértanulmányt a szerzô 1994. június végén zárta le, amikor a dolgok ilyen jellegu értelmezése - értékelése - az etnikumok közötti konfliktussal kapcsolatban - még nem volt általános. Az ellenzéki Romania Libera július 8-i száma azonban már pontosan ugyanezt fogalmazta meg.) Nagyvárad: A König-Jansson jelentés közzétételével egyidôben indította meg - ezúttal a Tinerama lap - Tôkés László ellen a támadást, annak alapján, hogy Higyed István lugosi parókus lelkész levélben kérte Victor Opaschi elnöki tanácsost: mutassa meg Tôkés püspöki kinevezésérôl szóló dokumentumot. Higyed lelkész akcióját, amellyel megkérdôjelezte hogy Tôkés "valódi püspök" lenne, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület Püspöki Hivatala "belsô diverziónak" minôsítette. Ezt követôen egy magyar származású Securitate tisztre hivatkozva jelent meg a Tinerama hetilap 1994. június 10-16-i számában "Tôkés László a Securitáté informátora" címu írás, Ioan Itu tollából. Lényegében hasonló írás már napvilágot látott 1990. december 14-én és december 15-én a Renasterea Banateana és az Azi címu lapokban, majd a Phoenix 1991. május 21-i számában, éppen akkor, amikor Magureanu, a román titkosszolgálat feje látogatást tett a nagyváradi püspöki palotában. Ezúttal - azaz a június 10-16-i számban - egy faximilét is közöltek annak bizonyítékára, hogy Tôkés már fiatal korában elszegôdött a Szeku informátorának. Június 12-én, vasárnap két és fél órás musorában a hasonló nevu rádióadásban Max Banus, a SZER román adásának munkatársa azt fejtegette, hogy Tôkés kettôs ügynöki mivoltához nem fér kétség. A Temesvári Református Egyházközség Presbiterium június 5-i állásfoglalása szerint: az egyházkerület presbitériumai választották meg Tôkés Lászlót lelkésznek és püspöknek egyaránt; azóta említett hivatal - és a romániai

203

magyarság - egyaránt mint a vezetôjére, példaképére tekint. Ezzel szemben dr. Tunyogi Cs. Gyula azt állítja, mivel a választás négyéves ciklusa 1994. május 6-án lejárt, Tôkés már nem tekinthetô püspöknek. Romániában ma sokan vannak - így Gazda József is -, akik rendkívül kártékony jelenségnek tartják, hogy a román hivatalosokon kívül, az RMDSZ vagy/és a magyarság vezetô értelmiségének némelyike a Tôkés-i "radikális" politizálást elhibázottnak tartják, tôle - és másoktól - a rugalmasságot, a mérsékletet, a román érzékenységre való odafigyelést kérik számon. Mindkét irányzatnak egyébként a Romániai Magyar Szó-ban biztosították a nyilvánosságot, mint ahogy Tôkés Lászlónak is, aki június 21-i nyilatkozatában jegyezte meg: bizonyos körök úgy szeretnék beállítani, mintha az országban két Securitate-ügynök lenne: a KDNPP elnöke, (a királypárti) Corneliu Coposu, valamint ô, Tôkés László. El kell fogadni - hangoztatják mértéktartó romániai magyar körök -, hogy igaz Tôkés érvelése: nem arról van szó, hogy tisztújítás elôtt áll a négyéves ciklus elteltével a református egyház, sokkal inkább arról, hogy a vádaskodások és rágalmazások részei annak a folyamatos és egyre szélesedô propagandakampánynak, melyet a hatalomban kommunista és nacionalista erôk - pontosítva: szélsôséges nacionalista erôk, akik megközelítôen a román törvényhozás felét teszik ki - az újjászervezett és otthon valamint külföldön reaktivizált román titkosszolgálat igénybevételével folytatnak a romániai demokratikus megújulás, a demokratikus (román) és kisebbségi pártok és szervezetek, valamint ezek élenjáró képviselôi ellen. (Ellenôrizetlen, de feltehetôen hiteles az az információ, mely szerint a reaktivizált titkos kapcsolatok - ügynökök - tevékenységének fô iránya Magyarország.) Olyan körülmény ismeretében pedig, amely azt bizonyítja, hogy Tôkés László egyszemélyben is képes húzóerôt gyakorolni és döntéshozatalba "hozni" az RMDSZ-t - szintén követelésére fogadták például el 1992 novemberében a "belsô autonómia-koncepciót", utolsóként a határontúli magyar pártok és szervezetek közül - nem lehet csodálkozni, hogy a rágalmazások és támadások középpontjában áll. Marosvásárhely: A Romániai Magyar Szó szerint újabb politikai és etnikai diverzió veszélye fenyeget Marosvásárhelyen. Az is általános vélemény, hogy a háttérbôl azok biztattak az Antonescu-szobor felállítására, akik a "fekete márciusi" eseményeket elôkészítették. A Háborús Veteránok Szövetségének Ion Antonescu nevet viselô Maros megyei szervezete 241/1993-as folyamodványában azt kérte, hogy az önkényesen Antonescu sétánynak átkeresztelt egykori Bethlen Gábor sétányon elhelyezhesse a marsall 1.20 méteres bronz mellszobrát - Antonescunak, aki részt vett Budapest megszállásában 1919-ben, egyébként semmilyen köze nem volt a városhoz - egy 1.90 méter magas talapzaton. Ezután a hivatalos jóváhagyás hiányában, a megyei és városi tanács, valamint az RMDSZ tiltakozása ellenére hozzákezdtek a szoborállításhoz.

204

A polgármesteri hivatal illegális építkezés kezdeményezéséért bírsággal sújtotta a Veteránok Szövetségét. Bár a végzést Calin Gheorghe alpolgármester írta alá, Nagy Gyôzô polgármestert vádolják az építkezés leállítása miatt. A Veteránok Szövetsége feljelentésére a helyi bíróság a következô határozatot hozta: "Ion Antonescu marsall - fiind reabilitat = mivel rehabilitálták, lévén rehabilitálva - egyike a legnagyobb hadvezéreknek és politikusoknak, akinek az adott helyzetben sikerült meggátolnia Románia idegen hadseregek általi elfoglalását; megpróbálta kivonni az országot abból a háborúból, melybe belerángatták Kelet-Európában és ellenszegült a zsidók koncentrációs haláltáborokba való deportálásának. Azokat, akik megakadályozzák a marsall mellszobrának felállítását, úgy kell tekinteni, mint nemzet- és országidegenek. Marosvásárhely Ion Antonescu országának része, ahol megérdemli, hogy mellszobrot állítsanak neki, amiben a felperes szövetség iparkodik." (A határozat szövege - az eljárás minôsítését leszámítva - több ponton nem felel meg a valóságnak. Antonescu 400.000 zsidó és 600.000 román katona halálában marasztalható el ugyanis.) Székelyföldön az utóbbi idôben, mint például az egykori Sepsi szék több helységében a megválasztott helyi hatóságok visszahelyezték az 50-es években eltávolított kétnyelvu (magyar, román) táblákat és feliratokat. Az RMDSZ Maros megyei elnökségének feljegyzése (lsd. a mellékelt dokumentumot) azt bizonyítja, hogy nem csak Szlovákiában dúl a háború a feliratok körül. Kolozsvár: támadás a Mátyás-szobor ellen

Gheorghe Funar polgármester kifogyhatatlan az ötletekben. Abból az alkalomból, hogy 75 év telt el amióta Kolozsváron a magyar egyetem összes épületét kártérítés nélkül elvette a román hatalom, azaz "75 éves a román tannyelvu oktatás", azt javasolta, hogy a Babes-Bolyai helyett az egyetem az Universitatea Daciei Superioare nevet vegye fel. Az egyetemi tanács tiltakozása miatt kénytelen volt egyelôre ezen ötlete megvalósításától elállni. A Muemlékvédelmi Bizottság engedélye nélkül bontották le a Lupa Capitolina szobrot, illetve tiltására állították fel a Memorandista-emlékmuvet a Fôtéren. A 17 méter magas szobor felállítása alkalmat adott a Raul Sorbannak újabb kirohanására, aki a magyargyulöletét már régen bebizonyította. Ezúttal nemcsak az RMDSZ-t, hanem Göncz Árpádot is midôn célbavette kijelentette: mindaddig szükség lesz a román nemzeti gondolat térhódítására, amíg a magyarok a románok egysége ellen törnek. Funar azon szándékát, hogy a város történelmi középpontjáról elszállíttassa Mátyás király szobrát a római kori régészeti feltárások, illetve kiállítás miatt azonban ennél is súlyosabban ítélték Erdélyben.

205

Az Interetnikai Dialógus Egyesület nevében dr. Octavian Buracu ezt olyan "provokációnak" minôsítette, amely Erdély "békéjét", az ország stabilitását veszélyezteti. A következô következtetést lehet levonni Funar ezen újabb ötletébôl: 1. Közismert, hogy az eddigi régészeti feltárások azt bizonyították, hogy a római kori és a magyar honfoglaláskori leletek között semmi olyan lelet nem maradt fenn Romániában, amely a dákórómai nép kontinitására utalt volna, arra, hogy a mai román nép a dákok és a rómaiak egyenes leszármazottai lennének. Tehát a római kori leletek keresésének nem csak az az oka, hogy ismét bizonyítani akarják: mivel a román nép él kétezer éve Erdélyben, mint autochton ôslakosság, ôt illeti meg történeti jognál fogva Erdély. (Hiszen ezen az alapon az egykori Római Birodalom helyén születô államok Nagy-Britanniától Észak-Afrikáig, Spanyolországtól Magyarországon át az Al-Dunáig, mint a rómaiak leszármazottjának kellene tekintsék magukat.) 2. A Fôtéren történô ásatások, melyek a római katolikus templom körül folynának, óhatatlanul veszélyeztetnék magát a templomot is, alapzatába, épületében károkat okozhatnak. 3. E törekvések - a római kontinuitás bizonyítása, és a város központja magyar történeti jellegének tönkretétele - szolgálják a rejtett célt - amint arról már történt említés, és amely nem maradt rejtve sem magyarok, sem józanul gondolkodó románok elôtt -: a magyarellenes vagy/és magyar-román konfliktus kiprovokálását. Az események bármely megközelítésébôl csak ezt tudjuk levonni. Ami a Mathias Rex elleni támadás eseménytörténetét illeti: 1994. június 18-án az RMDSZ Szövetségi Egyeztetô Tanácsa a következô állásfoglalást tette közzé: "1994. június 18-án az RMDSZ Szövetségi Egyeztetô Tanácsának részvevôi az alábbi állásfoglalást teszik közzé: Kolozsvár a szélsôséges, xenofób, nemzeti identitásunk eltörlésére szövetkezett erôk és a másságturô, európai demokratikus szellemiség csatájának városává vált. A polgármester által exponált nacionalizmus, amely nem riad vissza a kultúrbarbarizmustól, az etnikumok közötti viszály szításától, az akár sorozatos törvénysértésektôl sem, újabb támadást készített elô a Mathias Rex szoborcsoport, valamint Kolozsvár esztétikai és építészeti szempontból európai híru fôtere ellen. Bizonyítatlan, tudományosan nem igazolt feltevésekre alapozva felásatja kincses városunk fôterét, és ezzel a manipuláló politikát takaró ürüggyel veszélyezteti az Európa elsô öt lovasszobra közé tartozó, egyetemes értéku, nemzeti közkincsünket képezô Fadrusz János-alkotást.

206

A feltárások tervét nem a tudományosság szabja meg, hanem a Mátyás-szobor topográfiája. A római város központja nem a Mátyás-szobor alatt található. A tervezett ásatások nyilvánvalóan újabb ürügyet kívánnak szolgáltatni a város jellegzetes arculatának megváltoztatására, a Mátyás-szobor eltávolítására." 22-én, szerdán az ôrtálló tüntetés déli féltizenkettôkor vette kezdetét nemzetközi sajtóértekezlettel. Fenyegetôzését, miszerint a polgármester az engedély nélküli tüntetést karhatalommal oszlatja szét, nem váltotta be. A sajtóértekezleten egyébként a romániai magyarság felelôs tényezôin kívül mint Jakubinyi György erdélyi római katolikus esperes,Trepfli József nagyváradi római katolikus megyéspüspök, Reizer Pál szatmári római katolikus megyéspüspök, Csiha Kálmán, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke, Tôkés László, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke, Erdô János, az Unitárius Egyház fôjegyzôje, Kiss Béla, az Evangélikus Egyház fôjegyzôje, az RMDSZ vezetôje, jelen volt a román demokrata ellenzék több képviselôje, Octavian C. Buracu, Doin Cornea, Liliana Bacu. A régészeti feltárást vezetôk ezután hol kivonultak, hol visszavonultak. A Muemléki Felügyelôség és a helyi szervezetek az ellenállás, a nemzetközi visszhang láttán különféléket nyilatkoztak. Többek között azt, hogy nem volt tudomásuk az ásatások körülményeirôl, amellyel kapcsolatban olyan jogi probléma is felmerült, hogy a kijelölt terület a katolikus egyház tulajdonában van. A hivatalos szervek beavatatlanságát a mellékletek cáfolják. Romániában is és Magyarországon is sokan vannak, akik szerint a magyarok (és bizonyos román körök) eltúlozzák, és sajátos magyar nemzeti sérelemnek tüntetik fel, ami napjainkban Kolozsváron a Mátyás-szobor körül zajlik. Hogy mennyire nem így van, mennyire nem arról van szó, hogy megkezdenek egy bizonyos régészeti ásatást, vagy sem, arra elég emlékeztetni romániai magyar (és bizonyos román körök) azon meggyôzôdésére, hogy Kolozsváron a román szélsôségek azt próbálják felmérni: meddig mehetnek el; meddig turi el a nemzetközi közvélemény - amely a délszláv válság idején is elodázta, elodázza a határozott fellépést, a polgárháborút a tömeggyilkosságok ellen - a beláthatatlan végu destabilizációs provokációkat. (Régészeti szakemberek is azt állítják, hogy a római kori Napoca központja nem a Fôtéren, hanem a Szent Mihály templomtól északra terült el; az bizonyított viszont, hogy a belváros alatt XI-XII. századi magyar középkori temetô sírjai találhatók.) Konklúzió: Az elmúlt másfél hónap eseményei is egyértelmuen azt bizonyítják: az ET-tagsággal Románia újabb helyzeti elônybe került. Többen sajnálatosnak tartják, hogy 1./ ezt a feltételek betartása elôtt megelôlegezték Romániának;

207

2./ a magyar kormány képviselôje nem vétózta meg; 3./ ezúttal nemcsak a kisebbségek kerültek hátrányosabb helyzetbe, de maga az Európa Tanács is veszített tekintélyébôl, s jó úton halad ahhoz, hogy egyike legyen a hasonló látszatszervezeteknek. Románia viszont 1./ egyre kevésbé hajlandó adni a látszatra; 2./ a nemzeti kisebbségek diszkriminációja fokozódik; 3./ és kormány-, állami-, azaz valamennyi hivatalos szinten hallgatólagosan támogatják az etnikumok közötti összeütközést kiprovokáló szélsôségeket. A nyilvánosság elôtt tett nyilatkozatok egyikébôl-másikából kitetszik a romániai magyarság aggodalma: hogy a magyar-román alapszerzôdés aláírása után ugyanolyan helyzet alakul ki, mint 1958-ban, a szovjet csapatok romániai kivonulása után. A szovjet hatalom jelenléte addig fékezôen hatott a soviniszta román kisebbségi politikára; hiszen azután szunt meg az önálló Bolyai Magyar Tudományegyetem, szorult vissza az anyanyelvu oktatás - Gheorghiu - Dej 10 évet adott a magyar iskolák felszámolására -, tuntek el a magyar és német nyelvu feliratok, magyartalanították (és zsidótlanították) a HM-et, BM-et és a KM-et, vezették be a zárt városok rendszerét, és bizonyos foglalkoztatottsági kategóriákban országosan is 10 %-ban szabták meg, hogy mennyi kisebbségit alkalmazhatnak. Emlékeztetni kell arra, hogy Románia a XIX-XX. század folyamán szinte egyetlen nemzetközi vagy kétoldalú szerzôdést sem tartott be. A magyar külügyi levéltárak, a pártarchívumok a dokumentumok százait tartalmazzák, amelyekbôl kitetszik: a megkötött, aláírt kulturális, vízügyi, kereskedelmi stb. szerzôdéseket magyar relációban 1947. óta nem tartja be a román fél; és ez a tény vita tárgyát képezte Rákosi és Gheorghiu-Dej idején éppúgy, mint Kádár és Ceausescu idején. Különösen érvényes ez - szinte kínálja magát - egy olyan ún. alapszerzôdés esetében, amely: 1./ olyan politikai aktus, amely a két ország új típusú kapcsolatrendszerét lenne hivatva demonstrálni; 2./ betartására nincsenek meg a garanciák; 3./ mivel két ország között köttetett meg, egy harmadik ország vagy szervezet nem kötelezheti a szerzôdést megszegô felet a betartásra; 4./ még ha tartalmaz olyan kitételeket, hogy megszegése esetén a Hágai Bírósághoz, az ENSZ-hez vagy más szervezethez lehet fordulni, ez végeláthatatlan, lezáratlan és eredménytelen jogvitát von maga után. Tehát: ha Románia a határklauzula ellenében ígéretet is tesz egy kisebbségi törvény elfogadására, illetve általában: egy kisebbségbarát politikára, semmi sem garantálja annak betartását. Ez az egyik érv ellene, tudniillik hogy semmiféle haszna nem származna belôle a magyarságnak. A másik érv - és ez is felmerül a lehetôségek között -: a romániai fejlôdés nem tekinthetô lezárt folyamatnak. Elképzelhetô egyfajta föderatizálódás, régiók leválása, mások egyesülése. Akkor egy új történelmi helyzetben érvényét veszítik a korábbi szerzôdések.

208

Ha Magyarország nem írja alá az alapszerzôdést, akkor újabb bizonyítékot szolgáltat arra, hogy Horthy, Rákosi, Kádár, Antall, Göncz "lenacionalistázását" a jelenlegi magyar vezetôk rágalmazása kövesse, viszont marad némi eszköz a kezében, amivel a másik fél álláspontját módosíthatja, "zsarolhatja" bizonyos kérdésekben. Ha Magyarország olyan szándékkal akarja aláírni az alapszerzôdést, hogy 1./ bizonyítsa, állandónak tekinti a határokat (amelynek megvonásánál sem 1920-ban, sem 1946-ban nem vették figyelembe az etnikai elvet) és/vagy hogy 2./ segítsen a határon kívül élô magyarokon, szándékát nem éri el, mert lesznek akik ezután is megkérdôjelezik ôszinteségét, és Romániában szabad teret biztosítanak a kisebbség-ellenes politikának. Nyerni tehát nem nyer vele semmit. Erre példa épp a magyar-ukrán szerzôdés, amelynek kisebbségpolitikai vonatkozását esze ágában sem volt betartani az ukrán kormánynak; 3./ A határokon kívül élô magyarság azt érzi majd: az anyaország lemondott róluk, és ez esetleg meggondolatlan lépést válthat ki részükrôl. (Ez különösen a székelyekre vonatkozik, akikben egyrészt él még az autonómia emlékezete, másrészt a Székelyföld tele van fegyverraktárakkal (a hadsereg és a VATRA tulajdonát képezik); végül; maguknak a székelyeknek is vannak titkos fegyvereik.) Nem tekinthetô szórvány jelenségnek az a vélekedés, hogy az alapszerzôdés aláírására a 3,5 millió határon kívül élô magyarok megkérdezése nélkül szándékoznak sort keríteni. 4./ A nemzeti gondolattal, nemzeti politikával kapcsolatos román mentalitás ugyanis rendkívül egyszeru és világos: igazi hazafi az, aki azt hirdeti, azért harcol, hogy az összes románlakta területek egyesüljenek, függetlenül attól, hogy ott volt valaha román hatalom, valamilyen román államiság, mint a XVIII. századi Besszarábiában, vagy nem, mint például Erdélyben, ahol csak 1918 óta lehet román államról beszélni. Nem hazafi, tehát nemzetáruló viszont az, aki azt nem fogadja el. Ezt a sémát alkalmazzák azután másokra is. Tehát: igazi magyar (egyébként is szerintük minden magyar született nacionalista, ez alól nem mentesül az új magyar kormány sem) revizionista, tehát Erdélyt akarja. Ellenkezôje (talán) meg sem fordul bennük. Így magyar részrôl minden állítás, amely ezzel ellentétes - hogy ti. Magyarország elfogadja a jelenlegi határokat, nincs szándéka sem békés, sem másmilyen módon a Felvidék, Délvidék, Kárpátalja és Erdély magyarlakta területét vagy ezen régiók egészét visszakövetelni -, a románok számára hihetetlen. Minden ilyen kijelentés mögött valami sanda szándékot, titkos tárgyalásokat, diplomáciai manôvereket vélnek és saját politikájukat is ehhez az elképzelésekhez, feltételezésekhez igazítják. Akármelyik utat válassza is a felelôs magyar kormány, mindenképpen vesztes lesz. Rövidtávon legalábbis. Hosszútávon azonban mind az anyanemzet, mind a nemzetrészek érdekében arra kellene törekednie, hogy a szükségest és a lehetségest közelítse egymáshoz.

209

A szerzôdésszegés kronológiája Nemcsak a történész, de a politikus, jelen esetben a magyar politika irányítóinak tanulságos, hogy Romániát, mint hagyományos nótórius "szerzôdésszegôt" ismeri a nemzetközi diplomáciai élet. Minden állítást, amely eltér a megszokottól - tehát meghökkentô vagy hihetetlen - bizonyítani illik. A szerzôdésszegés magyar vonatkozású eseménytörténetét négy fejezetre - korra lehet osztani: 1/ A török hódoltság kora A XIV-XVIII. században mind a két török megszállás alatt álló román vajdaság, mind az erdélyi románok támogatták a törökök erdélyi betöréseit, alkalmasint jelentéseikben tájékoztattak a helyzetrôl, alkalmasint a török seregekkel együtt pusztították a magyar és szász lakosságot, annak ellenére, hogy a magyar állammal kötött szerzôdésük alapján, annak vazallusai voltak. (A magyar királyság támogatta államalapításukat.) 2/ Az osztrák megszállás idején A XVIII-XX. század elején a románságot sikeresen használták fel a magyar szabadságtörekvésekkel szemben, az osztrák helytartó fogalmazta meg 1791-ben: "ha netán (magyar) nemesi felkelés törne ki, a román parasztság borzalmas lázadással a kormány iránti huségre kényszerítené a magyar nemességet. "Az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc után Erdélyben, ahol az uralkodó komoly anyagi támogatást nyújtott a román egyháznak, jelentôs számú román tisztviselôi kart neveznek ki. Cuza román uralkodó tárgyalásairól a magyar emigrációval egy közös Habsburg-ellenes fellépésrôl hamar kiderült, hogy irreális, mivel a román fél érdekei mást kívántak. 1883-ban Románia csatlakozott a Hármasszövetséghez, kijelentette egyúttal, hogy a Monarchiával szemben nincsenek területi követelései, holott a Nagy-Románia gondolata már az 1830-as években megfogalmazódott; 1860-ban Erdélyrôl mint román földrôl beszéltek, és csaknem egyidôben a Hármasszövetséghez való csatlakozással, hivatalosan is megalakult a román irredenta mozgalom, amely Kulturális Liga néven tevékenykedett egészen a háború kitöréséig otthon és külföldön egyaránt, s azáltal, hogy jelentôs állami költségvetési támogatást kapott, nagyarányú írásos és egyéb propaganda tevékenységet tudott folytatni, ügyüknek nyugat-európai tudósokat és politikusokat nyertek meg, és irodájuk volt valamennyi nagy egyetemi városban. Hasonló tevékenységet fejtett ki az Irredenta Románia nevu szervezet, illetve az egész Erdélyt behálózó Astra. 1895-tôl a Monarchiával szövetségi viszonyban álló Romániában az irredentizmust, azaz a románlakta területek egyesítését az állampolitika szintjére emelték. 1908-ban a magyar miniszterelnök éppúgy figyelmen kívül hagyta a Székelyföldrôl érkezô hírszerzôi jelentést és figyelmeztetést, hogy a Besztercérôl, Csíkszeredáról és Marosvásárhelyrôl katonai egységeket kell átirányítani a Keleti-Kárpátokhoz, mint 1916 augusztusában azt, hogy román betörés várható Erdélyben. (1916 augusztus 17-én Románia titkos békét kötött, amely jelenlegi határainál nagyobb területeket ígért, ha: 1/ belép Németország és a Monarchia ellen a háborúba; 2/ nem köt különbékét, augusztus 27-én a román katonaság lerohanta Erdélyt, december 6-án azonban a Központi Hatalmak sikeres ellentámadása következtében elfoglalták Bukarestet és 1918-

210

ban különbékét kötött Románia Németországgal és a Monarchiával. 3/ 1919. december 9-én, Románia, amely augusztus eleje óta résztvett Magyarország megszállásában (és kirablásában) aláírta a nemzetközi érvényu kisebbségi szerzôdést, amely a következô lényeges cikkelyeket tartalmazta: 2.c.: "A román kormány kötelezi magát, hogy az ország minden lakosának születési, állampolgársági, nyelvi, faji vagy vallási különbség nélkül az élet és a szabadság teljes védelmét biztosítja. 8.c.: ...Egyetlen román állampolgár sem korlátozható bármely nyelv szabad használatában... 11.c.: Románia hozzájárul ahhoz, hogy az erdélyi székely és szász közületeknek a román állan ellenôrzése mellett vallási és tanügyi kérdésekben helyi önkormányzatot engedélyezzen." 3/ A két világháború között, kezdve az 1923-as alkotmánnyal, Románia a kisebbségi szerzôdés valamennyi cikkelyét megszegte. 1938 májusában azonban a szlovák elszakadási törekvések a Magyarország fegyverkezési egyenjogúságának és általában: a magyar kisebbség autonómia törekvései felerôsödése, a vitás területi kérdések rendezésével kapcsolatos nemzetközi diplomáciai sürgetések által meghatározott körülmények között, a külföldnek szólóan, s anélkül, hogy valóban törvényerôre emelték volna Romániában, Kisebbségi Statutum néven kisebbségi törvényt jelentettek meg. 4/ 1945-ben szintén a külföldnek szólóan és a magyarság megnyerésére adták ki a Nemzetiségi Statutumot, amely több lényeges ponton visszalépést jelentett az 1938-ashoz viszonyítva. A béketárgyalások valamint a Román Kommunista Párt és a román történelmi, polgári pártokkal folytatott hatalmi harca, Groza álkoalíciós kormánya idején, azaz 1945-1947-ben a Magyar Népi Szövetséget (az RMDSZ elôdjét) elismerték a Romániában élô magyarság érdekképviseleti szervének, biztosította évszázados gazdasági, társadalmi, tudományos intézményei, iskolái (7 felsôfokú tanintézet, egyetem és fôiskola muködött Erdélyben!) szövetkezete, pénzintézetei muködését, ígéretet tett a székelyföldi autonómia létrehozására (saját magyar közigazgatással, csendôrséggel, nemzeti jelvények használatával), kidolgoztatott egy új kisebbségi törvényt. A párizsi béketárgyalások (1947. február 10.) román sikerei - a szovjet-román fegyverszüneti szerzôdés 1944 szeptember 14-én még nyitvahagyta Erdély (vagy egy része) hovatartozásának kérdését! - valamint az 1946 novemberi választásokon a baloldal sikerei után (Mihály király szerint egyszeruen kicserélték a történelmi pártokra /a liberális és parasztpártra/ és a baloldalra leadott szavazatokat) megkezdôdött az ún. "teljes egyenjogúságon alapuló" kisebbségi politika leépülése. A megkötött kulturális egyezményt, a kölcsönös barátsági és együttmuködési szerzôdést (1948. január 24.) a román fél azóta sem tartja be. Amint az a Külügyminisztérium és a Párttörténeti (ma Politikatörténeti) Intézet Levéltárainak anyagából kitetszik: 1949 óta - napjainkkal bezárólag - a legfelsôbb állami (és párt) találkozókon, a különbözô szakbizottságokban Magyarország állandóan kénytelen visszatérni, hogy Románia nem tartja be a kulturális, vízügyi, kereskedelmi, társadalombiztosítási, nyugdíjas stb. egyezményeket, holott arra jó néhányszor írásbeli ígéretet tett. Ez vonatkozik a két ország között lezáratlan kárpótlási, kártérítési ügyekre. (1945-ben zár alá

211

vették a magyar állampolgárok, a magyar állam, illetve Magyarországra menekült román állampolgárok vagyonának egy részét.) Bár 1956. december 3-án az ENSZ-ben azt nyilatkozták: Románia betartja a politikai menedékjogra vonatkozó nemzetközi szabályokat, ezt sem tartotta be. 1968-ban a VSZ öt tagállamának Csehszlovákiai bevonulása után, egy a nemzetiségi politika ürügyén hasonló beavatkozást elkerülendô Nicolae Ceausescu több, látszatengedmény megtételére kényszerült. Ez addig tartott, amíg átalakította katonai doktrínáját és a totális védelemre rendezkedett be. Az 1989. decemberi fordulat után az új rezsim képviselôi ígéretet tettek: a Nemzetiségi Minisztérium felállítására (1920-1953 között létezett valamilyen formában), új kisebbségi törvény kidolgozására, és általában az addigi diszkriminatív, asszimilációs kisebbségi politika felszámolására. Románia mindezidáig ezeket az ígéreteket sem teljesítette. Az új román alkotmány megismételte, hogy Románia nemzetállam (azaz kétségbevonta a nemzeti kisebbségek létét); visszautasította a kisebbségi törvényt (már három változata is létezik), az új oktatási törvény pedig visszalépést jelent a Ceausescu-korszakhoz viszonyítva is.

A román belpolitika aktualitásai (1996 nyara)

1. Az SRI helyzete Az SRI és igazgatója Virgil Magureanu körül 1996 nyarán nagy a csönd. A sajtó mindössze 3-4 alkalommal foglalkozott vele. A bankbotrány alkalmával jegyezték meg, hogy Iliescu alenökkel együtt érdekeltsége van a Jegybanknál - utalva ezzel az összeférhetetlenségre. Június 20-án Virgil Magureanu, a Román Hírszerzô Szolgálat igazgatója - saját kérésére - megjelent a parlament két háza elôtt, de beszédében semmi újat nem mondott, illetve semmit sem magyarázott meg azok közül a botrányok közül, amelyek az utóbbi hónapokban az SRI háza táján elôfordultak. Természetesen kitartott amellett, hogy a szolgálat soha nem végzett semmilyen illegális tevékenységet - elsôsorban a telefonlehallgatásokról van szó-, s hogy ez különben sem lett volna lehetséges, mivel parlamenti ellenôrzés alatt áll. (Utóbbi magyarázat egyáltalán nem állja meg a helyét, mivel más sokszor bebizonyosodott, hogy az SRI-t felügyelô parlamenti bizottság valójában nem képes betekintést nyerni a szolgálat ügyeibe, másrészt a bizottságban is többségben vannak a kormánypárti honatyák, akiknek nem is érdeke, hogy bármi törvénytelenséget rábizonyítsanak az SRIr-e. A politikusok és újságírók telefonbeszélgetéseinek lehallgatását az SRI-bôl menesztett Bucur százados nyakába varrta Magureanu, mondván, hogy az a Romania Mare Párt illegális információs struktúráiba épült bele, amely "paramilitáris" elvek alapján dolgozik. Ugyanide sorolt két másik volt SRI-tisztet, bizonyos Ilie Merce-t, és Toma Nastase-t. A kazetta-botrány Maguareanu szerint egy színjáték volt, az SRI lejáratása céljával. A parlamenti ellenôrzô bizottság tagjai közül egyesek nyíltan, mások burkoltan arra kérték fel

212

Maguareanut, hogy mondjon le, "egy elviselhetetlenné vált helyzet megoldása érdekében". A Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt bizottsági tagja azzal magyarázta a kérését, hogy az SRI törvénytelen tevékenységekben vesz részt, s ezért Maguareanu is felelôs: cigarettacsempészés, az ellenôrzô bizottság félretájékoztatása, politikai rendôrségként való muködés, annak lehetôvé tétele, hogy más titkosszolgálatok lejárassák az RHSZ-t. A bizottság elnöke Vasile Vacaru szenátor védelmére kelt Maguareanunak, kijelentve, hogy a szolgálaton belül "nincs káosz, csupán bizonyos rendellenességek". Vacaru szerint Maguareanu problémája az, hogy el kell döntenie: az RHSZ igazgatója akar-e maradni, avagy politikai pályára lép. Ebbôl az következik, hogy könnyen elôfordulhat, hogy Maguareanu valahol az RTDP legmagasabb köreiben köt ki az ôszi választások elôtt, és ott hagyja az SRI-t, ahol ázsiója mindenképpen csökkenôben van. Ha az igazgató belép a vezetô kormánypártba minden bizonnyal fel fogja használni a birtokában lévô információkat az ellenzék ellen, s úgy is hasznára lehet az Iliescu-féle pártnak, hogy latba veti komoly szaktudását a diverziók terén - írja a román sajtó. Nicolae Ulieru, a Román Hírszerzô Szolgálat szóvivôje július folyamán kijelentette, hogy a szolgálat idônként bizalmas jellegu információkat szolgáltat a sajtónak, olyan esetekben, ha a hivatalos csatornákon történô közlés nem hozza meg a várt eredményeket. Ulieru úr elmondta, hogy ezeket az információkat fôleg a leginkább olvasott és szavahihetôségükrôl ismert újságokhoz juttatják el, ezek azonban különbözô lapok lehetnek. Ezt a módszert egyébként gyakran használják a titkosszolgálatok mindenütt a világon. Hozzátette, hogy az a módszer azon alapszik, hogy a közvélemény idônként jobban odafigyel a meg nem nevezett források közlésére, mint a hivatalos állásfoglalásokra. Ulieru úr szerint ez a legfôképpen a román közvéleményre jellemzô, mert a román társadalom nagy része politikailag analfabéta. Az "SRI szakértô" Ziua egy külföldi üzletember és Magureanu kapcsolatának járt utána, és közölt írást. Heinrich Schorsch Romániában született és a 70-es években, mint népi német Németországban telepedett meg. 1989 elôtt különbözô külkereskedelmi vállalatokkal állt kapcsolatban, így a Romenergoval és a Foreximmel. Ismeretsége Magureanuval ebbôl az idôbôl való. Magureanu fia, Marian amerikai tanulmányútját is ô rendezte el állítólag. Schorsch ma a Román Nemzeti Bank Egyetlen érmeszállítója, az SRI igazgatójának, egy bizonyos Pop úrnak a nagybányai üdítôgyárát is ô mentette meg a csôdtôl. 2.. Helyhatósági választások. (Elsô forduló. 1996. június 6. Második forduló június 16.) Romániában a helyhatósági választásokra úgy tekintenek, mint a november 3-i parlamenti és elnöki választások fôpróbájára. Az ország lakosságának több mint 60%-a az ellenzékre voksolt, amely így 1 millióval több szavazatot kapott.

213

Ebbol az ellenzék azt a következtetést vonja le, hogy egy jó ellenzéki tömörülés és együttmuködés esetében legyôzhetik a kormánykoaliciót.

A választási procedura, melynek során a különbözô pártok tanácsosi listáira, illetve a polgármester jelöltekre szavazhattak,az ország lakosságának a rendszerrôl alkotott véleményének hu tükre. A jogosultak igen nagy, közel 50%-a távolmaradt. A részvételi arány 56,5%-os volt. A tapasztalat szerint a megyei pártlistán szereplô nevek többsége ismeretlen volt nemcsak a kisebb településeken, de a nagyvárosokban és a megyei központokban is. Az országban 17.737.425 szavazásra jogosult állampolgár közül 10.016.932 szavazott a megyei tanácsosi listákra. Ennek alapján állította Constantinescu a DK vezetô politikusa, hogy az ellenzék megnyerte a választásokat.

Emil Constantinescu optimista nyilatkozata ellenére úgy tunik a kisebb pártok, így az RMDSZ dönthetik el a novemberi választásokat, ugyanis a DK és a Szociáldemokrata Unió együtt nem tudná legyôzni a kormánykoaliciót.

3. Az RMDSZ a választások után

A Szövetségi Képviselôk Tanácsa június 22-23-i sepsiszentgyörgyi ülésén egyrészt kiértékelhették a helyhatósági választások tapasztalatait. Az RMDSZ egyelôre találgat, hogy miért rendült meg több helyen a bizalom (korábban Markó ezt nem ismerte el), amit abban is kifejezésre juttat, hogy a kolozsvári magyarok kisebb arányban mentek el szavazni, mint a románok; Csíkszeredán és Kézdivásárhelyen az RMDSZ polgármester-jelöltjei a szavazatok kis hányadát kapták meg; Hargita megyében 14 településen maradt alul a függetlenekkel szemben; Szatmár megyében 5 magyart választottak meg polgármesternek, akik a román pártok színeiben indultak. Ismét szóba került, hogy miként muködik az RMDSZ? Mint politikai párt vagy mint ellenzéki képviseleti szervezet?

Súlyos bírálatok érik az RMDSZ-t, más magyar pártok (pl. a Romániai Kereszténydemokrata Párt) és tömörülések részérôl az elharapódzott klikkszellem, a parlamenti képviselôk alkalmatlansága, korrumpálhatósága miatt.

A klikkesedést különösen élesen vetette fel Fodor Sándor író: szerinte a különbözô platformokhoz, frakciókhoz tartozókat - röviden egységbontókat - az RMDSZ tagságának 1 %-a ha támogatja. A népszerutlenség okának a szervezeten belüli marakodást és a tisztázatlan anyagi visszaélésekben leli fel.

Nem használt az RMDSZ népszeruségének 1./ Markó és Tôkés ellentéte; 2./ hogy féltek elszámoltatni Szôcs Gézát; - a román sajtó Szôcsöt „Erdély Berlusconijá”-nak nevezi - 3./ hogy elnökjelöltet állított; 4./ s ez a személy nem más, mint Frunda György.

Az SZKP július 13-14-i ülése Kolozsváron az RMDSZ elnökjelöltjérôl döntött. (Funar a magyar-magyar találkozó után kérte azok kiutasítását az országból, akik részt vettek ezen, illetve az SZKT tagjainak letartóztatását.)

214

75:12 arányban, 8 tartózkodás mellett a román kormány tagjaival az RMDSZ tudta nélkül tárgyaló Frunda Györgyöt jelölték, aki reményeit fejezte ki, hogy több szavazatot kap - a többi kisebbség és a románság egy része révén - mint a romániai magyarság összessége. Kijelentette: a másik fordulóban a kapott szavazatokat a kisebbségi kérdés megoldását felölelô román demokrata elnökjelöltjének adják át. Frunda és a hozzá közel álló liberális (SZDSZ-es beállítottságú) kör (Buchwald Péter, Fey László stb.) kifejezetten erénynek tartja, hogy Frunda programja nem kisebbségi problémákkal foglalkozik kizárólag, hanem országos alternatívákat nyújt. Ennek kifejezett célja: a román választók megnyerése. (Emlékeztetôül: Kolozsváron a románok inkább Funarra szavaztak, mint az RMDSZ román polgármesterjelöltjeire.)

Az RMDSZ elnökjelôltjeként Smaranda Enache neve korábban épp úgy elhangzott, mint az emigrációban élô Paul Goma íróé, vagy Gabriel Ardreescue, a „22” címu folyóirat ideologúsáé. Markó Béla szerint az elnökjelölés ténye és a személy kiválasztása beleillenek a szövetség eddigi politikájába. Tôkés elvi különbséget lát közte és a Frunda-csoport koncepciója, stílusa között. Önmagát, mint a magyar nemzeti közösség alanyi jogán álló autonóm, öntörvényu magyar politizálás híveinek vallja, mivel szerinte Frunda azokhoz tartozik, akik a hagyományos, többségi nemzethez igazodó kompromisszumra mindig kész politikát gyakorolják. A kormányba való bekerülésnek ára van: a program és célok részleges feladása az átmeneti elônyökért.

Tôkés László Frunda elôéletére hivatkozott, amikor elnökjelöltségét ellenezte, Székely István ügyvezetô elnökség szakértôje tanulmányában fejtette ki ellenvetéseit. Abból indul ki, hogy a román közvélemény az RMDSZ-t, a Nagy-Románia Párttal és a RNEP-tal együtt szélsôségesnek tartja. A két szélsô pólus megteremtésének célja Iliescu körül kialakítani„a mosolygós centrumot”, a stabilitás centrumát.

Székely elmélete: a román választást három kérdés foglalkoztatja: az infláció,a munkanélküliség és az életszínvonal. Bármilyen jó programja is legyen az RMDSZ-nek, a választó tudja, hogy ezek megoldása nem rajta múlik.

Meg kell még említeni az Erdély Magyar Kezdeményezés, székelyudvarhelyi vezetôjének, Katona Ádámnak a véleményét - többek között - Frundáról. Egy korábbi cikke szerinte nem csak az egykori a pártapparátushoz, nomenklatúrához tartozó RMDSZ- képviselôktôl kell megszabadulni, hanem azoktól is, akik személyükben, vagy családi kapcsolataik révén távol állnak a magyarságtól.

Augusztus 15-én alakult meg Frunda kampánystábja: Takács Csaba Verestóy Attilát (erdélyi források szerint a securitate ügynöke volt) kampánymenedzserré, Niculescu Antalt kampányfônökké nevezte ki.

Július 20-án a román kormánypárt dokumentumot tett közzé, az RMDSZ-nek címezve. Ebben választ várt arra kérdésre -: elfogadja-e teljességgel a román alkotmányt; felhagy-e a Hargita-Kovászna megye megbízottjainak bojkottjával; tisztázza-e viszonyát a magyar kormánnyal olyan körülmények között, hogy a „belsô RMDSZ-parlament” ülésein rendszeresen jelen van annak képviselôje; Frunda György Románia elnöke szeretne lenni, vagy csak a Székelyföldé,

215

amelynek autónomiája kikiáltására sor került egy debreceni magyar diaszpóra-találkozón.

Mindezek után az SZDRP nyilatkozata leszögezi: a dialógus hívei nem kívánnak nacionalista témát érinteni a kampányban, de szükségesnek látják a komoly figyelmeztetést.

Természetesen nagy visszhangja volt a SZKT határozatának. Funar szerint Frunda Erdély elnöke akar lenni. Laurentiu Ulici, az Írószövetség elnöke véleménye elgondolkoztató: „Az RMDSZ-nek joga van elnökjelöltet állítani, ez beleillik a demokrácia játékszabályaiba. Csak egy kissé elsiették a dolgot, mert: (1.) Az ellenzék képviselôitôl veszik el azt a 6-7 százaléknyi szavazatot, ami sorsdöntô lehet. (2.) Kisebbségi jelölt ajánlása az államfôi székbe ellenkezik a román hagyománnyal, s talán nem most lenne az ideje megváltoztatni a szokást, a beidegzôdéseket. (3.) Kedvezôtlen körülmény, hogy a budapesti nyilatkozat után kerül sor erre az elnökjelölt állításra, amit máris kihasználtak a hatalom szónokai.”

4. A korrupció hazájában

Ion Diaconescu, a Kereszténydemokrata Paraszt Párt elnöke szerint a neokommunista vezetés a korrupcióval jegyezte el magát. Júliusban látott napvilágot a román belügyminisztérium által összeállított un. „Taracila-lista”. Ez több mint háromszáz olyan bunügyet sorol fel, melyben az okozott kár minden egyes esetben, legalább 50 millió lej volt (= 2,5 millió forint) - ennyivel rövidítették meg az államot. A feljelentésekrôl készült ügyiratok vagy el sem jutnak a bíróságokhoz(!) vagy felmentik az illetôket, megfelelô csúszópénz ellenében.

Silviu Brucan, az egykori kommunista párt nagy öregje hat csatornát vélt felismerni, amelyen a köz- és állami vagyon magánkézbe kerül:

1. direktokrácia 2. az RKP KB Politikai Végrehajtó Bizottsága 3. az export-import ügylet 4. a diaspora 5. salf-made-men 6. és a banki szakértôk. Részletezve: 1./ X igazgatója egy vállalatnak, és közvetve vagy közvetlenül tulajdonosa egy Kft-nek. Az elôbbi az utóbbin keresztül adja el termékeit, illetve szerzi be a nyersanyagot, az utóbbi javára. 2./AZ RKP KB PVB tagja vagyonát és kapcsolatait rokonaira hagyja. 3./ Az 1989-ben muködô 46 külker vállaltotot privatizálták.

4./ Az emigrációból haza tért személy vállalat alapításba fog, és fedezetlen kölcsönöket vesz fel.

216

5./ A jó gazdasági szakember, aki kihasználja az összes (adó, vámmentesség) kedvezményt.

6./ Banktisztviselô, akitôl a kölcsönök függnek és aki maga is bankárrá lesz.

Brucan tanulmányából kitunik, hogy mindezek az 1989. decemberi választást követô átmeneti idôszak termékei, amikor a nomenklatura elsô, második és harmadik vonalbeli emberei kihasználták, hogy a régi törvények már nem az újak még nem nuködtek.

Utóbbihoz kapcsolódik a július elejei bankbotrány, a Credit Banc és a Dacia Felix Banc botránya. A Dacia Felix Banc tündöklése nem volt hosszú életu. A kolozsvári székhelyu bankra a RNEF vezére, a polgármester tette rá a kezét, mely elôtt e bank, majd a Caritas révén a kisbefektetôk átvágásával, sikkasztással jutottak milliárdokhoz. Pontosabban 90 milliárd lejjel nem tudnak elszámolni.

Pár hónappal a csôd szélén álló bankot a Központi Jegybank 1000 milliárd lejjel támogatta meg, hogy ki tudják elégíteni a befektetôket. (A médiák már szóvá tették, hogy Iliescu elnök és Virgil Magureanu, az SRI igazgatója hogyan egyezteti össze hivatalát azzal , hogy mindketten a Jegybanknál érdekeltek.)

Magyar (romániai és magyarországi) szempontból talán ennél izgalmasabb az , hogy a Dacia Felix, amely több üzletet, szolgáltatóházat kiebrudalt, hogy beletelepedhessen - így Kolozsváron az Egyetemi Könyvesbolt helységeit megvásárolva, a könyvesbolt a Fôtéren kb. 8-10 bodegába költözött - mivel az erdélyi és székelyföldi fiókjai révén szándékozott felszámolni mindent, amit csak lehetett Erdélyben (földet, házat, üzletet) és amely magyar tulajdonban lévô Kft-re is rá akarta tenni a kezét. Mivel köztudott, hogy a bankok tulajdonosai a volt nomenklatura és a volt securitate, figyelemre méltó a bankoknak ez a törekvése.

Augusztus közepén a kormány két tagjának lecserélésével a kormány választási esélyeit szeretné javítani. Nem véletlen, hogy errôl a hír az augusztus eleji közvélemény-kutatás nyilvánosságra hozatalát követôen került sor. Pozíciójában maradt viszont Viorel Hrebenciuc, a RTDP kormányfôtitkára, bár számtalan korrupciós botrányba keveredett.

Az Evenimentul Zilei kiegészítô, konkrét információkat fuzött a Taracila-jelentéshez. 1990-1994 között két milliárd dollár tunt el nyomtalanul az országból. 1989-92 között az évi költségvetés végrehajtását senki sem ellenôrizte. A számvevôszék adatai szerint a vegyesvállalatok 86%-a sértette meg a vonatkozó törvényt. Továbbá: az Országos Privatizációs Ügynökség irányítása alatt a magánosítások nagyrésze törvénytelen volt: jelentôsen alulértékelték például az eladandó vállalatot (300%-kal); részletfizetések zajlottak kamatmentesen; ingyen kerültek (?) földek és épületek külföldi partnerek birtokába. Rengeteg adócsalás történt, törvénytelen könyvelés, a vonatkozó dokumentumok eltuntek. Nem lehet csodálkozni, ha állandóan nô a költségvetési hiány - írja az EZ.

217

5. Általános politikai helyzetkép

Az igyekezet ellenére külföldön Románia megítélése rossz. A Le Monde cikke szerint Bukarest a piszok, a fertô városa, ahol a kóbor kutyák és patkányok szaladgálnak az utcán. Visszatért a szegények betegsége, a tuberkolózis, magas a halálozási arány (23,9 ezrelék), alacsony a várható élettartam (66 év a férfiaknál). Az év elsô felérôl készített hivatalos, szaktárcai jelentések sem festenek rózsás képet. Az 1996. júniusi kereskedelmi mérleg negatív értékkel zárult, jelentette be a Kereskedelmi Miniszter. A 353,4 millió dolláros deficit részben a 151,1 millió dolláros kôolaj-importnak tudható be, másrészt pedig a kivitel csökkenésének. Bár a behozatal az év elsô négy hónapjában összességében csökkent, egyes termékeknél - elsôsorban energiahordozók és alapanyagok esetében - nôtt. Június elején a Kereskedelmi, az Ipari, a Mezôgazdasági és Élelmezési, valamint a Pénzügy-minisztérium embereibôl álló bizottság elemezte a helyzetet, és azonosították az annak kialakulását okozó rendelleneségek egy részét. Például idén nem valósult meg a tervezet mezôgazdasági export, ráadásul a nagy forgalmi értéku ipari cikkek kivitele is elmaradt a várakozásoktól. Az állami költségvetést csak április végén fogadták el, ezért megkésett az export finanszírozása is. Hiányosak a kivitelt garantáló pénzforrások. Ezért kormány- illetve kereskedelmi minisztériumi szintu korlátozásokat vezettek be a vámmentesen behozható termékekre; megerôsítik a román vámilleték-rendszert: különös figyelemmel követik, mely termékek nagy mennyiségben történô behozatala okozhat nehézségeket a hazai termelôknek. A három nagy román bank, amely komoly valutatranzakciókkal is foglalkozik - a Bancorex, a Kereskedelmi Bank és a Román Fejlesztési Bank - bejelentette, hogy június végén a lej/dollár árfolyam át lépi a 3000-es „pszichológiai küszöböt”. Az egyik bank igazgatója az Adevarulnak elmondta: szerinte a Nemzetközi Valutaalap képviselôinek jelenléte okozta, hogy egy dollárért már több mint 3000 lejt kell fizetni hivatalosan, mivel az IMF nagyon negatívan értékelte azt, hogy Bukarest úgymond befagyasztotta a hivatalos árfolyamot, s így nagy különbség keletkezett a hivatalos és a valutabeváltók által használt árfolyam között. Februárban az IMF megakadályozta egy 70 millió dolláros hitelrészlet Románia általi felvételét, a bankközi piacon korábban tapasztalt rendellenességek miatt. Az Adevarul szerint a Világbank ultimátumot adott a bukaresti kormánynak: ha június 20-ig nem emeli az energiaárakat, megszakítja Románia finaszírozását. Eddig a futôanyagok árát a tél elmúltával igazították a valutaárfolyamhoz, de az idén, mivel tavasszal helyhatósági választásokra készülôdött a hatalom - ez elmaradt. A közben lezajlott indokolatlan import tovább rontotta a kereskedelmi mérleget. A dollár megdrágulása - pontosabban a lej további romlása - növelte a kôolajkitermelési ágazat veszteségeit, ezzel tovább terhelte a költségvetést. Világbanki elemzés az is, hogy 1995-ben a GDP növekedése 7%-os volt.

218

A Vacaroiu-kormány alatt egyébként az elektromos energia ára 12-szer, a metángáz köbmétere 17-szer, a hôenergia ára 21-szer magasabb, mint 1992-ben míg a minimálbérek a 4 év alatt csak nyolcszorosára nottek. Az Adevarul elemzése szerint a kormány kemény és kockázatos lépés elôtt áll, ami az áremelést illeti. Világos, hogy a mostani áremelés tovább fogja rontani a lakosság nagy részének amúgy sem jó életszínvonalát, a kockázat pedig abban áll, hogy ez elôre nem látható társadalmi feszültségek kirobbanásához vezethet. Az Adevarul napilap szerint az év végéig félmillió román veszti el munkahelyét. Az információ forrásaként a kormányt jelöli meg. Hivatalos adatok szerint Romániában jelenleg 11.235 millió fô az aktív munkaerô. A helyhatósági választások idejére a munkanélküliségi ráta 7,7 százalékosra csökkent, ami 862.736 munkanélkülit jelent. Európában az átmenet állapotában lévô államok közül csak Csehországban jobb a helyzet, mint Romániában. Bulgáriában és Magyarországon 11 százalékot meghaladó a munkanélküliség mértéke, Szlovákiában 13, Lengyelországban pedig 15 százalékos. Ezek az adatok több mint egy éve változatlanok. A román miniszterelnök betartotta a munkanélküliség csökkenésére vonatkozó ígéretét, legalábbis részben. Egymillió új munkahelyet ígért, s csak az utóbbi 5 hónapban 150 ezret teremtett - legalábbis ennyivel kevesebb a munkanélküli, mint az év elején. Csakhogy a derulátás korai: a kormány év végére 12 százalékos munkanélküliségi rátát jósol, tehát 1,35 millió embernek lesz hol dolgoznia. Mivel jelenleg már 862.736-an vannak ebben a helyzetben, mintegy félmillióan kerülnek utcára az év hátralevô részében. Hogy mi lesz az 500.000 elbocsátott sorsa, mibôl sikerül számukra munkanélküli-segélyt biztosítani? E kérdésekre egyelôre lehetetlen válaszolni. A tavalyi statisztikák szerint az iparban dolgoznak a legtöbben, a második helyezett ágazat az építôipar, de az is 4,5-ször kevesebb munkahelyet biztosít, mint az ipar. Inkább idénymunkásoknak biztosít keresetet, akárcsak a harmadik helyezett mezôgazdaság. Enyhén nôtt az oktatásban, a pénzintézetekben és a közigazgatásban tevékenykedôk száma, ez a bürokráciát erôsíti. Hanyatlik a szállítás és az egészségügy. Ez utóbbi jelenség különösen aggodalmakat okozó. Különösen akkor, amikor kiderül: alapvetô gyógyszerekben is hiány mutatkozik. Nem véletlen tehát, ha az emberek kimennek az utcára. Június végén az Országos Szakszervezeti Tömb több mint 3000 tagja tüntetett Bukarestben a kormány csôdöt eredményezô gazdaságpolitikája ellen. A résztvevôk az ellen tiltakoztak, hogy a Vacaroiu-kabinet és a jelenlegi hatalmi politikai-osztály támogatja a korrupciót, a párhuzamos gazdaságot, az illojális konkurenciát és a feketemunkát.

DEMOKRATIKUS KONVENCIÓ

(DK, románul CDR)

1.660.406

219

Romániai Társadalmi Demokrácia

Pártja (RTDP; PDSR)

1.384.757

Szociáldemokrata Unió (SZDU,

USD)

957.925

Romániai Magyarok Demokrata

Szövetsége (RMDSZ, UDMR)

602.561

Román Nemzeti Egységpárt (RNEP,

PUNR)

462.393

Szocialista Munkapárt (SZMP,

PSM)

441.431

Nagy-Románia Párt (NRP, PRM) 345.801

Román Demokrata Agrárpárt

(RDAP, PDAR)

273.353

Polgári Szövetség Pártja (PSZP,

PAC)

272.401

Liberális Párt 1993 (LP`93, PL`93) 239.940

Szocialista Párt (SZP, PS) 193.547

Román Környezetvédô Mozgalom

(RKM, MER)

180.225

A második forduló után kivéve a függetlenek eredményeit, a pártok sorrendje

nem változott.

DK 1.667.177 19,53%

RTDP 1.390.180 16,28%

SZDU 962.474 11,27%

RMDSZ 602.474 7,06%

RNEP 464.471 5,40%

SZMP 439.648 5,15%

NRP 344.042 4,03

függetlenek 303.459 3,55%

RDAP 273.252 3,20%

220

PSZP 270.209 3,16%

RTDP jól járt-e azzal, hogy Iliescu szeptember elején megszakította az együttmuködést - kiebrudalta a kormányból - Funar pártjával, a RNEP-vel, amely félmillió szavazatot, 5,40%-ot jelentett neki.

A polgármester-választás során, 2742 helyt töltöttek be. A pártok sorrendje a következô:

RTDP 26,4% 868 fô

DK 20,6% 320 fô

SZDU 16,1% 447 fô

PSZP+LP`93 8,3%

SZMP 7,3%

RNEP 6,5%

RMDSZ 6,5% 139 fô

RDAP 4,9%

NRP 3,3%

A DK mindenekelôtt a nagyvárosokban és a megyeszékhelyeken gyôzött. Bukarestben Victor Ciorbea szakszervezeti vezetô legyôzte Ilie Nastase világhíru teniszezôt, aki Iliescu pártjának színeiben indult. Egy kisebbségi (DK + SZDU + RMDSZ + PSZP + LP`93) ellenzéki koalíció gyôzelme esetén 1996. novemberében az ô jelöltjük állíthatná fel az új kormányt.

Ami az egyes pártok szereplését illeti, a RTDP-ja ezúttal is a földmuvestársadalmat sorakoztatta fel maga mögött, annak tulajdoníthatóan, hogy 1990-ben Iliescu elsô legfontosabb intézkedése volt a termelôszövetkezetek és állami gazdálkodás - kollektívák - felszámolása és a földosztás. A Párt presztizsvesztesége nyilvánvaló. Az sem segített, hogy 1996-ban szinte minden közhivatalnokot, gazdasági vezetôt bekényszerítettek a RTDP-be.

A „neonazionalkommunista” Vacaroiu-kormány sürgos gazdasági-szociális intézkedéseit egyszeruen „szemfényvesztés”-nek tartják. A valóságos helyzet az, hogy (választási megfontolásból) szubvenciónált állami nagyipar a csôd szélén áll, a bankok szintén; a mezôgazdaságot is az adófizetôk pénzébôl támogatják. A koalíciós kormánynak nem sikerült az ipar átszervezése; az áremelkedés láncreakció szeruen söpör végig, a szegénységi szint alatt élôk száma emelkedik; emelkedett az üzemanyag ára, a lej értéke pedig csökkent. Ezzel szemben a korrupció állami szinten virágzik, nyíltan folyik az üzérkedés, csempészés.

221

A Demokratikus Konvenció szereplése jelentôs. A belsô ellentétek, mindennek elôtt a két régi történelmi párt utódjának, a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpártnak és a Nemzeti Liberális Pártnak a rivalizálása esetleg a DK széteséséhez is vezethet.

Nem meglepô, Ilie Verdet, Ceausescu volt miniszterelnöke pártjának, a Szocialista Munkapárt helyzetének javulása. Ennek egyszeru a magyarázata: a romló szociális körülmények, másrészt bizonyos nosztalgia a múlt rendszer iránt.

A Szociáldemokrata Unió elôretörése, mindenekelôtt a Demokrata Párt elnökének, Petre Romannak köszönhetô, de hozzájárult a párt jó személyi összetétele (közgazdászok, stb), Roman nemzetközi elismertsége és a reálisnak tunô szociáldemokrata hagyományokat ôrzô és gazdasági-társadalmi reformokat felmutató programja.

A Román Demokrata Párt, mind a RTDP riválisa mondható, mivel a falvak népe támogatja, mind a RNEP-nak, mivel Erdélyben kapta a szavazatok nem elhanyagolható részét.

A Funar-féle RNEP-t változatlanul erdélyi párnak kell tekinteni, mint ahogyan a Nagy-Románia Pártot is a Kárpátokon túli román szélsôségesek pártjának, annak ellenére, hogy Erdélyben valamivel több szavazatot kapott, mint 1992-ben. Az RMDSZ 1992-ben 784.375 , 1996 júniusában 602.561 szavazatot kapott, tehát 181.814-gyel kevesebbet. A bizalom helyileg leginkább Kolozsváron rendült meg az RMDSZ-ben, 15-20-ezerre tehetô azoknak a magyaroknak a száma, akik egyszeruen nem mentek el szavazni. Ezzel tulajdonképpen megerôsítették Funar pozícióját annál is inkább, mivel a románok egy része azért szavazott Funarra, mivel az RMDSZ a DK jelöltjét támogatta! A távolmaradás oka valószínusíthetôen az, hogy az RMDSZ nem indított saját magyar jelöltet, s arra szólította fel Kolozsvár kb. 20 %-os magyarságát, hogy a DK jelöltjére szavazzon.

A román külpolitika

Június 1-jével Románia a Közép-Európai Kezdeményezés teljes jogú tagja lett. Melescanu ebbôl az alkalomból mondta: országa Közép-európai státusából következik, hogy összekötô akar lenni a balkáni, Fekete-tengeri, a Kaukázusi és a Keleti (FÁK) régiókal. Ezt követôen a parlament két házának közös ülésén határozatot hoztak arról, hogy felhívást intéznek a 16 NATO-tagállamhoz Románia teljes jogú tagságának támogatása végett. Tines védelmi miniszter a rossz image megváltoztatása egy Közinformációs minisztérium felállítására tett javaslatot. (Ezzel egyidôben jelent meg a Le Monde-ban egy Romániát sötét színben bemutató írás) A román külpolitikában új orientációk is tapasztalhatók, amennyiben rendkívül fontosak tartják a jó román-német kapcsolatokat, amelynek részint külpolitikai - támogatás az euroatlanti csatlakozáshoz - részint gazdasági indítékai vannak.

222

Június végén került sor Iliescunak a német részrôl több ízben elmarasztalt németországi látogatására. Magy Iliescu elnök mondotta, hogy a vendéglátó államot „legfobb partneré”-nek, és „Európa elsô számú gazdasági hatalmá”-nak tartja Románia. Roman Herzog szövetségi elnök megnyugtatta Iliescut: a német vezetés Romániát Európához tartozónak tekinti. A román elnök itt is elmondta: Magyarországot és Romániát egyszerre kell felvenni, mert a rendsorolás ellentétek kiélezôdéséhez vezet. Különbözô együttmuködési szerzôdések aláírására is sor került (együttmuködés a szervezett bunözés ellen különös tekintettel a román bunbandák elszaporodására Németországban): Hiszen kijelentette: számít a német szakemberekre a bankrendszer fejlesztése terén. Az aláírt gazdasági együttmuködésrôl szóló szerzôdésen kívül beruházási, védelmi és a fuvarozással kapcsolatos dokumentumok aláírására is sor került. Münchenben a román elnök találkozott a romániai számos németországi képviselôivel, akik kérték a kisajátított ... javak visszaadását. (Emlékeztetôül: a német-román alapszerzôdés biztosítja Németország számára a védôhatalmi státust, azaz a beleszólást a romániai német kisebbségekkel kapcsolatos román politikára. A Román Fejlesztési Ügynökség május végi jelentése szerint egyébként eddig összesen 1,784 millió dollárnyi külföldi tôke jött be az országba - ez 189,1 millió dollárral több, mint az év elején. A befektetett tôkemennyiség szempontjából Németország vezet 170 millióval, majd Dél-Korea következik 159,1 millióval, Olaszország 148,1 millióval, az USA 144,4 millióval, Franciaország 132,9 millióval és Hollandia 132,3 millióval. A külföldi befektetések egyébként 1995-ben 1,101 milliárd dollárt tettek ki, ez kevesebb mint ami Magyarországon és Lengyelországban befektettek a távközlés és szállítási rendszer hiánya miatt. Ion Iliescu elnök minden alkalmat megragad, hogy figyelmeztessen annak a következményeire, ha különbséget tesznek a közép- és kelet-európai államok között integrációs törekvéseiket illetôen. Tette ezt a Kelet-Európa országaival foglalkozó salzburgi csúcsértekezleten is. Második visszatérô motívum külföldi és hazai beszédeiben, hogy Magyarországra kisebbségi jogok tiszteletben tartását követeli, maga azonban nem tesz meg semmit, így a magyarországi kisebbségnek nincs képviselôjük Budapesten a parlamentben (a kisebbségi szervezetek, valamint az egyházak képviselet Magyarországon is többen szorgalmazzák, jogosan), a nemzetiségeket nem tanítják anyanyelvükön. Ez nem igaz, az óvodáktól az egyetemig lehetôségük van az anyanyelvük tanítására. (Az viszont nem volt szerencsés lépés a magyar illetékesek részérôl, hogy tanuló hiány miatt akarnák bezárni kisebbségi tannyelvu iskolákat, mint a szlovák és román tanszékek egyeztetése, vagy egyesítési szándéka) A harmadik, hogy az autonómia után a magyarok le akarnak szakadni Romániától.

223

Tom Lantos, aki 1991-ben Kolozsváron követelte a Bolyay Egyetem megnyitását, betartotta Iliescunak szavát, és kiállt a Romániának adandó legnagyobb kereskedelmi kedvezmény megadása mellett. Mámos László viszont a kongresszusi meghallgatáson felsorolta, hogy az Iliescu - .... nem tartotta be az aláírt EBEÉ koppenhágai egyezményben a Párizsi Marthában, az Európai Tanács emberjogi és kisebbségjogi konvenciójában, és 1201-es ajánlásban foglaltakat, melyek közül a leglényegesebbek: egy kisebbségi törvény elfogadása, egy kisebbségügyi minisztérium felállítása, az anyanyelvu oktatás minden fokon, a nemzeti és egyházi közösségek, és a magánvagyonok visszaadása. Melescanu külügyminiszter Washingtonban azzal érvelt, hogy Románia katonai doktrinája a NATO-hoz való tartozás gondolatán alapul. A román diplomáciai és politikai elit jól vizsgázott július közepén Melescanu látogatása után. Az Egyesült Államok képviselôháza 333 szavazattal 87 ellenében jóváhagyta ezt a törvényt, amely állandó jelleggel megadta Romániának a legnagyobb kereskedelmi egyezményt. Úgy ítélték meg: jelentôs gazdasági reformok mentek végbe, beleértve az árliberalizálást, a szubvenciók eltörlését és a privatizációt. Egyúttal felszólították Romániát folytassa a reformokat is rendezze vitás kérdéseit szomszédaival, Ukrajnával és Magyarországgal. David Fundenburknak, egykori romániai nagykövetnek Románia gazdasági és politikai szakértôk egy jelentôs részéhez hasonlóan - nincs ilyen jó véleménye, mint a hivatalos amerikai. Szerinte az egyetlen kelet-európai ország, amely nem választott a kommunista múlttal elhatárolódó demokratikus kormány, komoly emberjogi problémák is vannak, lehallgatják a telefonokat és nem adják vissza a kommunizmus által elkobzott jogokat. A dokumentum klauzulája egy fontos feltételt tartalmaz - a legnagyobb kereskedelmi kedvezményt Románia kapta és nem egy párt vagy az elnök - azaz nem használhatják fel a választási kampányban. Mivel Románia ezt a klauzulát figyelmen kívül hagyta több amerikai képviselô, így Cristopher Smith és Frah Wolt levelet intézett Clinton elnökhöz és a kedvezmény visszavonását javasolta. Ezt követôen született meg az amerikai tervezet, mely szerint a NATO-t rövidesen három országgal: Lengyelországgal, Csehországgal és Magyarországgal fogják kibôvíteni. Georghe Tinca védelmi miniszter elsôk között volt, akiknek megkondította a vészharangot, amiatt az aggodalma miatt, hogy Románia nem került be a NATO-ba. Szerinte a három legnagyobb bizonytalansági tényezô Románia számára: a keleti helyzet bizonytalansága (ld. Oroszország, Ukrajna helyzetét), a románellenesség és a magyar irredentizmus. A budapesti magyar lobby állandó veszélyt jelent, s az, hogy Románia magyarság-politikai szervezetéhez akar beilleszkedni az országba, szintén befolyásolja a védelmi stratégiát. Csak ezekután említi a szélsôségeket, a szervezett bunözést, a kábítószer-kereskedelmet és terrorizmust. Tinca kihangsúlyozza: ha országa nem kerül be a NATO-ba, akkor is következetesen Nyugat felé orientálódik. E kijelentése is bizonyítja - többek között -, hogy háttérbe szorult Romániában az orosz-barát politika, illetve az az

224

irányzat, mely szerint Románia mindig is az orosz/szovjet érdekszféra útjába esett, a jövôjét is ez lesz. Tinca román hadsereg 1995-ös helyzetének bemutatásakor jelentette ki: fejleszteni akarják az orosz-román katonai kapcsolatokat, hogy ezzel is bebizonyítsák: Románia NATO-integrációja nem irányul Oroszország ellen. Nem mindenki vallotta azt, amit a román védelmi miniszter. Ezt azt jelenti, hogy más NATO-ellenes hangok is megszólalnak. A román Kommunista Párt oszlopos tagja, Dumitru Tinu szerint a budapesti Nyilatkozat Jugoszlávia felbomlására emlékezteti; Budapest titokban háborúra készül, „Nekünk pedig nincs jogunk úgy tenni, mintha nem látnánk a dolgok súlyosságát és nem szabad kicsinyíteni azokat. A NATO-val, vagy nélküle a nemzeti érveket, az egységes nemzetállam megvédése fölötte van a konjunkturális megoldásoknak.” Tinu Melescanut is kioktatja, aminek lényege: ne a NATO-ba való bekerüléssel, hanem az ország védelmi erejének növelésével törôdjön. Melescanu ezzel szemben a román diplomáciai testület július 30-31-i elemzô értekezletén aláhúzta, az elkövetkezô hónapok román diplomáciájának az euroatlanti integrációs sikereire kell irányulnia. Ezt szolgálja az a tisztogatás - a testület „felfrissítése” -, amely augusztus szeptemberében vette kezdetét a külügyben. Melescanu sikerként könyvelte el, hogy a találkozó után Párizsban fogadta Alain Juppé miniszterlnök, aki támogatásáról biztosította Romániát.

Választások Romániában - lehetôség a rendszerváltásra

Közép- és Kelet-Európa politikai térképének vizsgálata a jobboldali, jobbközép, konzervatív pártok elôrenyomulásáról tanúskodik: Észtországban, Litvániában, Csehországban, Szlovéniában, Horvátországban, újabban Romániában. Ugyanis 1989 óta Romániában elsô alkalommal nyílt lehetôség a rendszerváltásra: a szélsô baloldallal és jobboldallal szövetkezett posztkommunisták bukása után a kereszténydemokrata jobbközép, illetve a szociáldemokrata koalíció gyôzelmével.

A november 3-i választások alkalmával 17.253.093 személy járult a 42 szavazókörzetben, a 15.117 szavazóhelyiségben az urnák elé. 44 pártra, öt tömörülésre és 10-nél több nemzetiségi szervezet képviselôire szavazhattak. Ennek eredményeként a Romániai Demokratikus Konvenció (DK) a 143 szenátusi helybôl 53-at, a 253 képviselôi mandátumából 122-t mondhat a magáénak.

225

A Demokratikus Konvenció listáján a következô pártok jutottak mandátumhoz:

Szenáto

r

Képvise

lô

Keresztény Demokrata

Nemzeti Parasztpárt

27 82

Nemzeti Liberális Párt 16 25

Nemzeti Liberális Párt

Demokratikus Konvenció

5 5

Románia Alternatívájának

Pártja

3 3

Román Ökologista Párt 1 5

Román Ökologista Föderáció 1 1

(53) (122)

További mandátumokhoz jutott pártok:

Szenáto

r

Képvise

lô

Szocialista Demokrácia

Romániai Pártja

41 102

Demokrata Párt 22 43

RMDSZ 11 25

Nagy-Románia Párt 8

Román Nemzeti Egységpárt 7

Nem Magyar Kisebbségek 15 8

Román Szociáldemokrata 1 10

226

Párt

Szociáldemokrata Unió

(Demokrata Párt + RSZDP)

23 53

Pártok az új román parlamentben

1. sz. melléklet

Szenátorok száma: 143 tag (ebbôl 64 új)

Képviselôk száma: 343 tag (ebbôl 223 új)

Szenát

us

Képviselô-ház

h

e

l

y

% h

e

l

y

%

Demokratikus

Konvenció

5

3

3

7

.

0

6

1

2

2

35.57

Szociális Dem.

Romániai Pártja

4

1

2

8

.

0

7

9

1

26.53

Szociáldemokrata Unió 2

3

1

6

.

0

8

5

3

15.45

227

RMDSZ 1

1

7

.

6

9

2

3

7.29

Nagy-Románia Párt 8 5

.

5

9

1

9

5.54

Román Nemzeti

Egységpárt

7 4

.

9

0

1

8

5.25

Egyéb 1

5

4.37

A pártokra leadott szavazatok

Szenátus Képviselôház

szavaz

at

% szavaz

at

%

CD 3 772

084

30.70 3 692

321

30.1

7

SZDR

P

2.836.

011

23.08 2.633

.60

21.5

2

SZDU 1.617.

384

13.16 1.582.

231

12.9

3

RMD

SZ

837.7

60

6.82 812.6

28

6.64

NRP 558.0

26

4.54 545.4

30

4.46

RNEP 518.9 4.22 533.3 4.36

228

62 48

egyéb 2.147.

444

17.48 2.437.

928

19.9

2

összes

en

12.28

7.671

A DK-t Corneliu Coposu hozta létre, elsô elnöke is ô volt, majd 1992-ben adta át a posztot Constantinescunak. Mint jobbközép és kereszténydemokrata formáció gazdaságpolitikája is azt a szellemet tükrözi, - ami a liberális reformokat, - privatizációt, - gazdasági szerkezetváltást, - veszteséges nagy vállalatok bezárását, - az adócsökkentést, - olcsó hitelt, - vállalkozások támogatását, - szociális védelmet illeti. A kormánypogramból is kitetszik: nincs kisebbségi politikai elképzelése. A DK azonban nem párt, hanem pártok és mozgalmak laza szövetsége; ami alkotmányjogi abszurdítás, hogy nem egy párt nyerte meg a választásokat, hanem egy laza pártszövetség. Legjelentôsebb számban és tekintélyben közülük a DK-t életrehívó Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt. A KDNPP az egykori Parasztpárt utódjának vallja magát, amely egyesült a Kereszténydemokrata Párttal. Meghatározó személyisége volt Iluiu Maniu közeli munkatársa az erdélyi Corneliu Coposu, aki több mint másfél évtizedet töltött el Románia börtöneiben. A párt a román nemzeti állam doktrínáját vallja magáénak: késznek mutatkozik a kisebbségek anyanyelvu oktatását támogatni. (kulturális autonómia), de a területi autonómiát elutasítja. A kisebbségi kérdés megoldásának kulcsát az államélet decentralizációjában véli felfedezni. A párt jelenlegi elnöke: Ion Diaconescu, Coposu közeli munka- és börtöntársa. Közvetlenül a választások után már bizonyos volt, hogy a KDNPP a legesélyesebb arra, hogy jelöltje legyen az új román miniszterelnök. A KDNPP fôtitkára, Radu Vasile az elsô forduló után azt nyilatkozta, hogy az új kormányt a Konvenció, a SzDU és az RMDSZ részvételével kell létrehozni. Ekkor ô és Ulm Spineanu volt az esedékes miniszterelnökjelölt. Mígnem november 19-én bejelentették, hogy a bukaresti polgármester, a Coposu köréhez tartozó erdélyi 42 éves, Kolozsváron végzett jogász, Victor Ciorbea lesz Románia új miniszterelnöke. Kinevezésére azután kerülhet sor, miután Consantinescu letette az esküt, amelyre valószinusíthetôen az 1918. December 1-i Gyulafehérvári Nemzetgyulés ünnepségsorozat elôtt kerül sor. ( Ezen a napon mondották ki Erdély egyesülését Romániával Gyulafehérváron az erdélyi románok, még a béketárgyalások elôtt)

229

Abból a ténybôl, hogy 1996-ra a nemzeti parasztpárt rendezte sorait, úgyszintén abból hogy a sok kis liberális párt egyesült, ki lehet következtetni, hogy egyfajta jogfolytonosságra törekszenek az 1938 elôtti monarchista, kétkamarás Romániával. A DK több tagpártja: a Nemzeti Liberális Párt (16-25 hely) vezetôje: Mircea Ionescu Quintus, alelnöke: Viorel Catarama üzletember; a Nemzeti Liberális Párt-Demokratikus Konvenció (5-5 hely) elnöke: Nicolae Cerveni ügyvéd; a Petre Roman vezette Szociáldemokrata Unió (23-53), amelyet nemrégen vettek fel a Szocialista Internacionáléba. Ez két részbôl áll. A kis létszámú, de nagy szociáldemokrata hagyományokkal rendelkezô pártból, és az Iliescu pártjából kiváló Demokrata Pártból. A PER középjobb (1+5) irányzatú környezetvédô párt; a DK többi tagja nem pártjellegu szervezet, mint például a Polgári Szövetség sem.

Románia új elnökének politikai mozgástere

Emil Constantinescu mondhatni fölényes gyôzelmet aratott. Egyértelmuen az erdélyieknek köszönhetôen a szavazatok összeszámlálása a következô eseményeket mutatta ki: Emil Constantinescura szavaztak: 7.057.905 = 54,41% Ion Iliescura szavaztak: 5.914.579 = 45,59% Ion Iliescu valóságosan hisztérikusan követelte, hogy ôt válasszák meg, mert ha nem az RMDSZ elszakítja Erdélyt, visszajönnek a földbirtokosok és visszaveszik a földeket (1992-ben ugyanezzel az érvvel nyerte el a parasztság és az un. „parasztbárók” bizalmát), végsô soron visszajön a király. Ami szabálytalanság tapasztalható volt, az mind Iliescu és pártja javát szolgálta. Nyomtatási hiba a szavazócédulákon (1 helyett 1000) ezres nagyságrendu elônyhöz jutatta. Például Teodor Maghiar, a nagyváradi egyetem rektora családja nevében 5-5 voksot adott le. Az RMDSZ kb. 800.000 szavazatot „szállított” Constantinescunak. Csak példaképpen érdemes megemlíteni, hogy a 86%-ban magyarlakta Hargita megyében a 220.976 szavazatból 201.577-et Constantinescu kapott meg. Akárcsak 1992-ben, Constantinescu a legtöbb szavazatot a felsôfokú végzetséguektôl, a munkásoktól és a 35 évnél fiatalabb választóktól kapta. Az is egyértelmu, hogy az erdélyi, parliumi székely megyékbôl Szatmár, Máramaros, Beszterce-Naszod, valamint a Kárpátokon túlról Galati, Prahova, Konstanca megyékbôl és Bukarestben kapta.

(2. sz. melléklet)

A tárcák elosztásával kapcsolatban olyan hírek jelentek meg, hogy: A KDNPP a miniszterelnöki poszt mellett a

230

belügyi mezôgazdasági távközlési helyi igazgatási kormányfôtitkári tisztségek várományosa. A Szociáldemokrata Unió a külügyi nemzetvédelmi szállításügyi környezetvédelmi népjóléti tárcákat kapják. Iliescu ugyan veszített, de ha az államapparátus lecserélése nem történik meg, amely a volt pártapparátus, szekuritate struktúráival van telítve, akkor Constantinescunak és Ciorbeanak - elôbbi hangsúlyozta: „nem fog tisztogatni” - komoly gondjai lehetnek. Az sem válik elônyükre, hogy Constantinescu besszarábiai Ciorbea (Csorba?) pedig erdélyi román. (?) A történelmi tapasztalat az - ld. az erdélyi Nemzeti Parasztpárt rövidéletu kormányát a két világháború között - hogy a regáti románság nem sokáig turi román testvéreit a Kárpátokon túlról a kormányrúdnál. A DK változatlanul a Nyugatra nyitás mellett foglalt állást. Értékelôk szerint ennek az a hátránya, hogy a Nemzetközi Valutaalap intenzív romániai megjelenésével sorra bezárják a veszteséges mamutvállalatokat, és kb. 5 millió ember kerül utcára, akiket a mezôgazdaság sem tud felszívni. Ez pedig könnyen okozhatja majd a kormány bukást, és elôrehozott választásokkal esetleg a posztkommunisták visszatérését. nak abból a nyilatkozatából, hogy románia közveítô akar lenni a Balkán és Közép-Európa között, s hogy mindenekelött Csehországgal, Magyarországgal, Lengyelországgal, Horvátországgal akarja kapcsolatait szorosabbra fuzni kitetszik, hogy a parasztpárt, pontosabban Maniu 1930-as eggyüttmukôdési-terve tért vissza, aki akkor a német és a szovjet befoylás erôsödésével szemben kisérelte meg említett országok szövetségét létrehozni. Ma Contantinescu az orosz befolyással szemben szeretné biztosítani országa függetlenségét. Az elnök mozgásterét nemcsak a gazdasági jellegu problémák határozzák meg. Constantinescunak a következôkkel kell számolni: egyfelôl Romániában három politikai formáció határozza meg a belpolitikai életet: 1/ a nemzeti paraszt párt; 2/ a liberális párt; 3/ a Szociális Demokrácia Romániai Pártja - azaz a posztkommunisták - utóbbi egyébként ma a erôsebb párt Másfelôl: az állami, gazdasági stb. élet egésze utóbbiak kezén van. Constantinescu a választási hadjárat finisében ezért nyitott a hadsereg felé,

231

illetve ezért lett Ciorbea a miniszterelnök, aki korábban szakszervezeti vezetô volt. Tehát a szakszervezeti mozgalommal kisérlik meg ellensúlyozni a helyén maradt strutúrákat. Nem kizárt továbbá az sem, hogy az említett három párt - a SzDRP egy csoportja - paktumot köt, hasonlót amilyent Antall József kötött. Ellenkezô esetben a kormány muködôképtelenné válik, következtében az ország lebénúl, megbukik a kormány. Ennek tudatában van Emil Constantinescu is, annak, hogy önnálóságának, mozgásterének határai vannak, és amint azt a Roman- Constantinescu paktum esetében történt, majd még igen sokszor kényszerul kompromisszumra poltikai ellenfeleivel. Ezért törekszik arra, hogy bizonyos veszélyforrást kikapcsoljon átmenetileg - ilyen a kisebbségi kérdés nyugvópontra helyezéseinek szándéka is. Amirôl a titkos és nyilt tárgyalások folynak az RMDSZ-szel, ugyanis: mint a kisebbségi minisztérium, konzulátusok, magyar egyetem, részvétel a kormányban semmi új nincs. Kisebbségi államtitkárság, alminisztérium, Nemzetiségi Minsztérium 1920-1953 között minidg volt Romániában; konzulátusok 1988-ig; magyar miniszter, helyettes államtitkárok is mindig voltak 1931-1989 között. 1989 decemberében egyébként az elôzô kormány minderre már irásos fogadalmat tett. Az RMDSZ mint kormánytényezô A DK elnöke, Románia jövendô elnöke ugyan azt nyilatkozta, hogy nem kötöttek semmiféle titkos paktumot az RMDSZ-szel, bizalmas információk szerint igenis létetik ez a paktum (bár nem jelent semmit hiszen Románia nemzetközi szerzôdéseket sem tartott be), mely szerint három miniszteri és több államtitkári posztot kap az RMDSZ a kormányban. Az RMDSZ esetleges kormányba történô bekerülése kellô riadalmat váltott ki. A kormány két vezetô lapja, a Dimineata és a Vocea Romaniei elôl jár az állampolgárok izgatásában. A Dimineata (Reggel) szerint a magyar szélsôségesek, úgymint Tôkés László, Markó Béla, Csurka István nemcsak Erdélyt akarják, hanem a román politikai életet is befolyásolni akarják; amint a Vocea Romaniu írta: az RMDSZ az iskolákat "románellenes tuzfészkekké" változtatták és helyi magyar harci sejteket, valójában terrorista csoportokat " hoznak létre. A Vatra Romaneasca nyílt levélben szólította fel Constantinescut és Romant, hogy határolják el magukat az RMDSZ abszurd követeléseitôl. Említettek az autonómia - koncepcióra utaltak. Csakhogy az RMDSZ kormányzati pozíciók elérése érdekében feladni látszik e koncepcióját - emlékeztetnek sokan Erdélyben. Míg mások szerint nagyobb beleszólási joguk lesz a magyarlakta területeken a közigazgatásba, illetve a magyarságot érintô törvényalkotásba.

232

November 20-i, szintén bizalmas forrásból származó információ szerint a három miniszteri ajánlat egyre csökkent, viszont kb. 10-12 prefektusi és alprefektusi helyet kapna meg az RMDSZ nem szabad elfeledni azt azonban, hogy a 6-i parlamenti és kormányalkotási egyezmény aláírásakor Roman és Constantinescu mellôzték az RMDSz-t. Ezidáig bizonyos az, hogy túlértékelte magát az RMDSZ - hogy ti. ô lesz a mérleg nyelve, ô dönti el, hogy jobbközépre vagy balra tartson a kormány és Románia . Ugyanis a két egymással nem túlzottan szimpatizáló Constantinescu és Roman szövetségkötésével a két formáció elnyerte a mandátumok többségét, s szinte nem is lenne szükség arra, hogy az RMDSZ-t is bevegyék a koalícióba. Ennek ellenére Markó Béla még mindig azt hangoztatja, hogy az RMDSZ a mérleg nyelve, és a román kormánynak elengedhetetlenül szüksége lesz az RMDSZ támogatására. A hivatalos statisztikák szerint 1,6 millió magyar él Romániában - ebbôl kb. 1,2 millió volt jogosult a választásokra. November 3-án 812.653 illetve 836.790 személy élt szavazati jogával.

Megyei elosztás szerint részletezve az RMDSZ-re adott szavazatok

Meg

yék

(*)

Képviselôház Szenátus Államelnök

(elsô

fordulóban)

1992 1996 1992 1996 1996 %

Arad 25.2

30

21.5

43

26.5

02

22.5

33

18.2

50

6,6

Biha

r

85.2

21

80.8

31

88.2

36

82.1

57

68.7

67

19,5

Bras

só

28.3

93

28.3

31

24.9

10

31.3

00

26.7

08

7,1

Harg

ita

163.

835

171.

758

161.

161

177.

113

171.

907

-

Kolo

zs

74.2

16

72.6

33

74.6

84

74.1

81

68.0

31

15,4

Kov

ászn

a

94.8

81

96.5

85

96.6

57

98.0

41

96.7

71

69,2

233

Mar

os

132.

871

138.

562

136.

390

142.

779

133.

536

36,2

Szat

már

62.2

67

59.9

31

69.3

92

65.9

18

54.3

77

26,1

Szilá

gy

31.8

00

35.4

33

32.0

31

34.9

77

32.2

08

20,9

Össz

esen

811.

290

812.

653

831.

169

839.

790

761.

705

6,0

Az RMDSZ a magyarlakta területeken kívül Vasluiban, Prahova köolajvidéken, Brailában és Constantában 1000-1000, Suceavaban és Giurgiuban 300-300 szavazatott kapott. A Magyar Szabaddemokrata Párt 14.000 szavazatot kapott ez 0,01%-ot jelent a képviselôházban 0,12 szavazatot a szenátusban. Borbély Imre Hargita megyében 2000, a Székely Ifjak Fóruma 2152 szavazatot kapott.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) választási eredményei (1996. november 3.)

RMDSZ elnökjelölt: Frunda György 6,02%

RMDSZ a szenátusban 6,81%

RMDSZ a képviselôházban 6,64%

Míg az 1992-es választások idején 27 képviselôje és 12 szenátora került be a román parlamentbe, 1996-ban ez a szám 25-re illetve 11-re csökkent.

Szenátorok

Csapó József Bihar megye agrármérnök

Eckstein Kovács

Péter

Kolozs megye jogász

Kozsokár Gábor Kovászna jogász

Puskás Bálint Zoltán Kovászna jogász

Lôrinczi Gyula Giurgiu matematikus

234

Hajdu Menyhért

Gábor

Hargita jogász

Verestóy Attila Hargita vegyészmérnök

Markó Béla Maros megye tanár

Frunda György Maros megye jogász

Szabó Károly Ferenc Szatmár megye mérnök

Seres Dénes Szilágy jogász

235

Képviselôk

Tokay György Arad megye jogász

Szilágyi Zsolt Bihar megye politológus

Rákóczi Lajos Bihar megye tanár

Székely Ervin Bihar megye jogász

Kovács Csaba Tibor Brassó megye jogász

Kónya Hamar Sándor Kolozs megye filozófus

Mátis Jenô Kolozs megye mérnök, közgazdász

Birtalan Ákos Kovászna megye közgazdász

Tamás Sándor Kovászna megye jogász

Márton Árpád Ferenc Kovászna megye színész

Nagy István Hargita megye kohómérnök

Ráduly Róbert Hargita megye egyetemi hallgató

Asztalos Ferenc Hargita megye tanár

Antal István Hargita megye mérnök

Becsek Gazda Dezsô Hargita megye tanár

Böndi Gyöngyike Máramaros megye közgazdász

Kelemen Attila Maros megye állatorvos

Kerekes Károly Maros megye jogász

Kakassy Sándor Maros megye fogorvos

Elek Barna Maros megye állatorvos

Varga Attila Szatmár megye jogász

Pécsi Ferenc Szatmár megye közgazdász

Vida Gyula Szilágy megye jogász

Bárányi Ferenc Temes megye orvos

Vajda Ferenc Tulcea megye fényképész

A nemzeti kisebbségek parlamenti képviselete

236

Romániai Zsidó Közösségek Föderációja Dorei Dorian

Török Demokrata Szövetség Febri Osman

Romániai Bolgárok Bratstvo Közössége Florea Simion

Romániai Görög Szövetség Gherasim Gazi

Romániai „Lengyelek Dom Polski” Szövetsége Johan-Peter

Babis

Romániai Szlovákok és Csehek Demokratikus

Szövetsége

Josif Panes

Romániai Olasz Közösség Marilena Tomov

Romániai Török-Muzulmán Tatárok Demokratikus

Szövetsége

Nusflet Saganai

Romák Pártja Madalin Voicu

Romániai Albánok Kulturális Szövetsége Oana Manolescu

Szerbek és Horvátok Demokratikus Szövetsége Slavomir

Gvozdenovici

Romániai Örmények Szövetsége Varujan

Pambuccian

Romániai Ukránok Szövetsége Vichentie

Nicolaiciuc

Romániai Németek Demokratikus Fóruma Werner Horst

Brucek

A Romániai Lipovánok Közösségek Sevastian

Fenoghen

RMDSZ (25 képviselô és 11 szenátor)