16
Jó ütemben halad a felújítás A tanévkezdésre elkészül az Árpád Fejedelem Álta- lános Iskola megújult tor- nacsarnoka. Szeptember 1-jén évnyitóval egybekötött átadó- ünnepség lesz, s ezzel egyidejű- leg az új elemi iskola rendezett (pormentesített) udvarát is bir- tokba vehetik a nebulók. Utóbbi nagyrészt az önkormányzat tá- mogatásával, valamint az iskola és a szülők összefogásával való- sul meg. A Pharos 95 Kft. bon- tott, használt műfűvel és díj- mentes munkavégzéssel segíti a kivitelezést. XXIII. évfolyam 7. szám 2012. július DUNAVARSÁNY ÖNKORMÁNYZATÁNAK HIVATALOS LAPJA Műfüves pálya épül a DTE telephelyén Legkésőbb jövő tavaszra elkészül az a műfüves focipálya, amelynek pénzügyi fedezetét az Országos Pályaépítési Program keretén belül nyerte el a város. A pálya felépítésére előreláthatóan idén ősszel, de legkésőbb 2013. június 30-áig kerül sor.

DUNAVARSÁNY ÖNKORMÁNYZATÁNAK HIVATALOS LAPJA … · XXIII. évfolyam 7. szám Dunavarsányi Napló 3 Tisztelt Dunavarsányi Polgárok! Bár a nyár felén túl vagyunk már, fontosnak

  • Upload
    others

  • View
    0

  • Download
    0

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: DUNAVARSÁNY ÖNKORMÁNYZATÁNAK HIVATALOS LAPJA … · XXIII. évfolyam 7. szám Dunavarsányi Napló 3 Tisztelt Dunavarsányi Polgárok! Bár a nyár felén túl vagyunk már, fontosnak

Jó ütemben halada felújítás Atanévkezdésre elkészül

az Árpád Fejedelem Álta-lános Iskola megújult tor-

nacsarnoka. Szeptember 1-jénévnyitóval egybekötött átadó-ünnepség lesz, s ezzel egyidejű-leg az új elemi iskola rendezett(pormentesített) udvarát is bir-tokba vehetik a nebulók. Utóbbinagyrészt az önkormányzat tá-mogatásával, valamint az iskolaés a szülők összefogásával való-sul meg. A Pharos 95 Kft. bon-tott, használt műfűvel és díj-mentes munkavégzéssel segíti akivitelezést.

XXIII. évfolyam 7. szám 2012. júliusDUNAVARSÁNY ÖNKORMÁNYZATÁNAK HIVATALOS LAPJA

Műfüves pálya épül a DTE telephelyénLegkésőbb jövő tavaszra elkészül az a műfüves focipálya, amelynek pénzügyi fedezetét az OrszágosPályaépítési Program keretén belül nyerte el a város. A pálya felépítésére előreláthatóan idén ősszel,de legkésőbb 2013. június 30-áig kerül sor.

Page 2: DUNAVARSÁNY ÖNKORMÁNYZATÁNAK HIVATALOS LAPJA … · XXIII. évfolyam 7. szám Dunavarsányi Napló 3 Tisztelt Dunavarsányi Polgárok! Bár a nyár felén túl vagyunk már, fontosnak

Dunavarsányi Napló XXIII. évfolyam 7. szám2

A képviselő-testület az épített környezet alakításáról és védel-méről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 9. §-ában biztosított vé-leményezési jogkörében eljáró államigazgatási szervek és egyébérdekeltek véleményének kikérésével a 114/2010. (IX. 14.) számúhatározatával jóváhagyott településszerkezeti tervet a NaprózsaLakópark területére vonatkozóan a határozat melléklete, az1:4000 méretarányú TSZT-1 tervszámú tervlap szerint módosítja.

A képviselő-testület Dunavarsány város közigazgatási terü-letére vonatkozó, a 114/2010. (IX. 14.) számú Kt. határozattaljóváhagyott Dunavarsány Város Településszerkezeti Tervét a0113/6 hrsz.-ú ingatlan – Petőfi horgásztó – területére vonat-kozóan a határozat melléklete, az M=1:4000 méretarányúTSZT-módosítás – Petőfi-horgásztó megnevezésű tervlap sze-rint módosítja, illetve Dunavarsány Város Településszerkeze-ti Tervének jelmagyarázata beépítésre szánt területek oszlopátaz 1. számú melléklet jelmagyarázatával egészíti ki.

A testület a 114/2010. (IX. 14.) számú határozattal jóváha-gyott Dunavarsány Településszerkezeti Terve Leírását azalábbiak szerint módosítja:

a) A Leírás 5. pontjának (4) bekezdése (a beépítésre szántterület szintterület-sűrűségéről) „f) rekreációs horgász te-rület 0,2” ponttal egészül ki.

b) A Leírás 10. pontja (a különleges beépítésre szánt terüle-tekről) „(10) Különleges rekreációs horgász (Kreho) te-rület a volt bányatavak horgászfunkciójú hasznosításátbiztosítja.” bekezdéssel egészül ki.

Rendeletek: A képviselő-testület megalkotta Dunavarsány város közigaz-

gatási területének HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁRÓL szó-ló 11/2001. (X. 09.) önkormányzati rendeletének módosításárólszóló 16/2012. (VII. 06.). önkormányzati rendelet, valamint a

Dunavarsány város közigazgatási területének HELYI ÉPÍ-TÉSI SZABÁLYZATÁRÓL szóló 11/2001. (X. 09.) önkor-mányzati rendeletének módosításáról szóló 17/2012. (VII.06.). önkormányzati rendeletet.

A rendeletek megtekinthetők awww.dunavarsany.hu honlapon.

Jelentkezési lehetõség a családi napközibe

AMagyar Máltai Szeretetszolgálat családi napközijénekBambi és Törpike csoportjába dunavarsányi, dolgozószülőknek várjuk 2 éves gyermekeit.

Kérjük, látogassa meg a városunk központjában működőotthonos, gyermek centrikus intézményünket.Jelentkezés személyesen 2012 augusztus 1-jétől 17-éig, ésszeptember 3-ától 9 és 16 óra között.Cím: Kossuth Lajos utca - Arany János utca sarok.

Véghné Komáromi Márta

HÍREK AZ ÁLLÁSKERESŐ KLUBRÓL

ASzenior Álláskereső Klub tagjai közül sokan elmentek Ráckevére, azÁLLÁSBÖRZÉRE június 21-én, és örömmel írhatjuk, hogy többen,köztük egy majosházi és egy taksonyi lakos talált azonnal munkát.

E mellett megtartottuk a szokásos klubfoglalkozásunkat is június 26-ánDunavarsányban. Megint sokan jöttek és válogattak a közreadott leg-frissebb álláslistából.A következő foglalkozásunk augusztus utolsó keddjén 14 órától lesz.Szeptemberben tervezzük újraindítani az ingyenes kezdő angol okta-tást, valamint folytatódik a számítógépes tanfolyam is.

Mindenkit szeretettel vár a klubvezetőség nevében: Dr. Gligor János

TESTÜLETIHATÁROZATOK– 2012. július 5-ei rendkívüli ülés –

Búcsúzik a gyógyszerészKedves Dunavarsányiak!

1992. június 6-án nyitottam meg a dunavarsányi Angyal Patikát. Azelmúlt 20 évben a hét 7 napjából 6-ot a gyógyszertárban töltöttem. Meg-ismertem és megszerettem az itt élő embereket, igyekeztem tudomásomszerint szolgálni és segíteni kicsiken és nagyokon. Ez az írás köszönetaz elmúlt 20 évért és azért, mert 70 éves lettem, így befejeztem az aktívpályafutásomat.

Szeretném megfordítani a bibliai menetrendet illetve örökséget úgy, hogy1 napi munka után most már 6 napi pihenés következzen.Tehát mindenképpen egy kicsit vissza kell fogni magam. Egészségesen pró-bálok élni, hiszen ha tudtam volna, hogy ilyen sokáig élek, jobban vigyáz-tam volna magamra. De egészségesen élni Márai Sándor szerint azt jelen-ti, hogy tisztességesen és igazságosan élni.

Boldog II. János Pál pápának van egy szép gondolata. Azt mondta, hogyaz emlékezés az egyetlen olyan paradicsom, amiből nem űzetünk ki soha.Ezek alapján én paradicsomi állapotban vagyok, amit annak köszönhe-tek, hogy az elmúlt éveket Önökkel/Veletek közösen tölthettem el szere-tetben, sikerekben, néha veszteségekben is. És ha követtem is el hibákat,lelkiismeretemet nem nagyon kell megterhelnem.

De azt hiszem, az a legbölcsebb, ha követem Victor Hugo gondolatát:„Próbálj úgy élni, hogy ne vegyék észre ott, ahol vagy, de nagyon hiányoz-zál onnan, ahonnan elmentél.”

Hálával és szeretettel gondolok az itt töltött évekre, hónapokra, napokra,és az itt élő emberekre.

Dr. Mándoki Péter szakgyógyszerész

Az ÁNTSZ tájékoztatása szerint a dr. Mándoki Péter vezetteAngyal Gyógyszertár működtetési joga 2012. július 31-énmegszűnik. Értesítjük a Tisztelt Lakosságot, hogy pár hét szünet utána gyógyszertár helyét a Piroska Patika Kft. veszi át azonosszolgáltatással.

Szerk.

Page 3: DUNAVARSÁNY ÖNKORMÁNYZATÁNAK HIVATALOS LAPJA … · XXIII. évfolyam 7. szám Dunavarsányi Napló 3 Tisztelt Dunavarsányi Polgárok! Bár a nyár felén túl vagyunk már, fontosnak

Dunavarsányi Napló 3XXIII. évfolyam 7. szám

Tisztelt Dunavarsányi Polgárok!Bár a nyár felén túl vagyunk már, fontosnak érzem, hogy

júniusi gazdag programjaink kapcsán hálás köszönetetmondjak munkatársainknak, az intézményeinknek, civil

szervezeteinknek és külső segítőinknek egyaránt. Úgy gondo-lom, az idei Dunavarsányi Napok rendezvénysorozata bőven adokot arra, hogy sikerről beszéljünk.

Forró júniusi napon gazdagodtunk egy új térrel, parkkal, aPolgármesteri Hivatallal szemben. Felemelő kulturális program,mélyen szántó okos gondolatok és áldást kérő szép szavak kísé-retében vette át azt a város. Vigyázzunk rá, óvjuk mindannyian,hogy sokáig örülhessünk neki s akkor is vonzó legyen, amikormár a megnőtt fák hathatós árnyékot adnak.

Hálásak lehetünk egy másik térért is, amely egy másik helyszí-nen várja a legkisebbeket szüleikkel együtt. A Közösségi Házkertjében kialakított önkormányzati tulajdonú játszótér újabbgyöngyszeme városunknak. Remélem, hogy a most ott játszado-zóknak a gyermekei is élvezni fogják még e modern felszerelése-ket. Csak rajtunk, a gyermekeken és a szülőkön múlik, hogy az ér-tékes beruházás sokáig örvendeztesse városunk apraját, nagyját.

További, kevésbé látványos munkálatok is folyamatban van-nak. A tornacsarnok padlózata és környezete az évnyitóra elké-szül, és az alsó tagozatos épület udvara is új külsőt kap a szep-temberi iskolakezdésre. Ezek a beruházások is fontosak, hogy ajövendő nemzedéke minél jobb körülmények között váljon fel-nőtté.

A fiatalság kapcsán kell beszámolnom arról az örömteli hírrőlis, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetségnél sikeres pályázaton

vettünk részt, amelynek köszönhetően legkésőbb a jövő év tava-szán egy új műfüves pályával gazdagodik városunk.

Mándoki Péter gyógyszerész úr nyugdíjba vonulása okán ide-iglenesen bezár a patika az Árpád utcában. Átmeneti időszakrólvan szó, az új bérlő néhány hét múlva folytatja a gyógyszertárműködtetését. A gyógyszerész úr több mint 2 évtizedes szolgá-latát ezúton is köszönöm. Aktív pihenéséhez áldást és békessé-get kívánok.

Kis R. Sándor plébános úr ebben az évben üli lelkészi szolgá-latának 25 éves évfordulóját, amelyhez gratulációmat ezúton iskifejezem.

Két intézményünk vezetőjének a megbízatása lejárt. A WeöresSándor Óvoda új vezetője szeptember 1-jétől az eddigi helyet-tes, Szűcs Zoltánné lesz. Az intézmény korábbi vezetője, BarátiIldikó Szigetszentmiklóson folytatja hivatásának gyakorlását,amelyhez sok sikert kívánunk. Dunavarsányi munkáját pedighálás szívvel köszönjük. Szűcs Zoltánné kinevezéséhez gratulá-lunk, szolgálatához sok erőt és jó egészséget kívánunk, ahogyZezula Tibornak is, aki továbbra is az Erkel Ferenc AlapfokúMűvészetoktatási Intézmény vezetője marad.

Ezer éves államiságunk és az ez évben is megtermett új ke-nyérért való hálaadásunk ünnepe, augusztus 20-a közeleg. Vala-mennyi dunavarsányi polgárt tisztelettel és szeretettel hívok ésvárok állami ünnepünk dunavarsányi rendezvényeire. Hajrá Du-navarsány!

Bóna Zoltánpolgármester

Júniusban két vadonatúj játszótér épült Dunavarsányban.Kisvarsányban, a Soli Deo Gloria Közösségi Ház udvaránmár hetek óta élvezhetik a kisgyermekes családok az önkor-

mányzat tulajdonában álló létesítményt, a Naprózsa lakóparkbanpedig július 1-jén vehették birtokba a családok a játszóteret.Utóbbi a Naprózsa Alapítvány közreműködésével, az önkor-mányzat anyagi támogatásával épült. A Naprózsa Alapítványcélja, hogy a lakópark életminőségét javítsa. Első célkitűzés ajátszótér létrehozása volt, melyben egyelőre 4 db játék van, de a

helyiek bíznak abban, hogy tovább tudják fejleszteni azt. A ját-szótér 1.500.000 Ft-ból épült, melyből 200.000 Ft a civil támo-gatás, 1.000.000 Ft az önkormányzati hozzájárulás, 300.000 Ft-tal pedig a Dunavarsány 2000 Kft. támogatta a beruházást. A ját-szótérhez a területet szintén a Dunavarsány 2000 Kft.-től kaptaaz Alapítvány. Számtalan munka társadalmi összefogásban, aNaprózsa lakóparkban élők közreműködésével valósult meg(pl.: kerítés, területrendezés stb.).

Szilvay Balázs

Új játszóterekkel gyarapodott városunk

Játszótér a Habitat utcában

Játszótér a Naprózsa lakóparkban

Page 4: DUNAVARSÁNY ÖNKORMÁNYZATÁNAK HIVATALOS LAPJA … · XXIII. évfolyam 7. szám Dunavarsányi Napló 3 Tisztelt Dunavarsányi Polgárok! Bár a nyár felén túl vagyunk már, fontosnak

Dunavarsányi Napló XXIII. évfolyam 7. szám4

Új vezetôje van az óvodánakSzűcs Zoltánné július óta irányítja a Weöres Sándor

Napköziotthonos Óvodát, miután a képviselő-testületaugusztus 1-jétől 5 évre intézményvezetőnek választotta.

Emese születése óta él Dunavarsányban, és kisgyermekkorátabban az óvodában töltötte, amelyet most irányít. 13 éve dol-gozik az intézményben. 2007-ben kezdte el a másoddiplomásképzést, ahol fejlesztő és pedagógusi szakvizsgát is tett. Az el-múlt 4 esztendőben vezető helyettesi beosztásban dolgozott azóvodában, most pedig elsőszámú vezetőként folytathatja amunkát. A pozícióváltásban – elmondása szerint – a gyerme-kektől való elválás volt a legnehezebb, hiszen a jövőben teljesmunkaidejét az óvoda vezetésének kell szentelnie.

Szűcs Zoltánné egyaránt hálás mind a képviselőknek, minda nevelőtestületnek, mind pedig a szülőknek azért, hogy egyemberként támogatták a megválasztását.

Jövőbeni tervei között szerepel az óvodabál újraindítása és ajátszóházak megtartása. Mindkét épület esetében (Nagyvar-sány, Kisvarsány) szeretné rendbe tetetni az udvart; elsőkéntbiztonságosabbá tenné a hinták alatti részt gumilapok lehelye-zésével, majd parkosítás révén pormentesítené a játszótereket.

Kívánunk munkájához sok sikert, jó egészséget és Istenáldását!

Szilvay Balázs

Kedves Dunavarsányi Polgárok! Azért írom így, mert több oldal tele len-

ne a nevekkel, akiket szeretnék megszólí-tani. Az elmúlt öt évet az Önök WeöresSándor óvodájában töltöttem óvodaveze-tőként. Ez az öt év nem múlik el nyomta-lanul. Kezdő vezetőként voltak nehézsé-gek benne, de voltak örömök és sikerekegyaránt. Hála a sok segítő embernek, azutóbbiból több jutott nekem. Ha megbo-csátják, szeretnék elsősorban köszönetetmondani az óvoda összes dolgozójának,

akik végig támogatták, segítették munká-mat. Egy nagyon jó csapatot ismertemmeg bennük. Szeretnék kiemelten köszö-netet mondani, az óvoda szülői közössé-gének. Állítom, nem volt olyan kérésem,amire nemet mondtak volna. Úgy gondo-lom, hogy felsorolás nélkül is tudjukmindannyian, mennyi mindent értünk elegyütt. Most azt gondolhatják, hogy ak-kor miért mentem el ennyi sikeres évután. Kaptam egy régóta várt lehetőséget,hogy lakhelyemen dolgozhatom egy

most, újonnan induló óvodában. Szerin-tem ennek senki nem tudna ellenállni.Persze az „építkezést” itt is elölről kellkezdenem. Bízom benne, hogy itt is segí-tik majd a munkámat. A végén ugyan, denem utolsósorban szeretném megköszön-ni a város vezetőségének a bizalmát, és azösszes intézmény támogatását. Az utó-domnak, Szűcs Zoltánnénak, sikerekbengazdag, nagyon boldog éveket kívánok.

Üdvözlettel:Baráti Ildikó

Megrendülten vettük tudomásula hírt, hogy elhunyt PetőfiSándorné, a szeretett tanító,

kedves kollégánk.Liza néni – ahogy a varsányiak ismerik – 1932. február 17-én szüle-

tett Budapesten. Az elemi és polgári iskolát Dunaharasztin végezte,majd a budapesti IX. kerületi Állami Leánylíceum és Tanítóképző Inté-zetben folytatta tanulmányait. Azt követően az általános iskolai tanító-jelölti gyakorlóévet a ráckevei általános iskolában töltötte. A gyakor-lóév leteltével a tanítóképzőben sikeres tanítóképzői érettségi és tanító-képesítő vizsgát tett. 1951. szeptember 1-jén nevezték ki az akkordunavarsányi 2. sz. iskolának nevezett nagyvarsányi iskolához, ahol1988-ig, nyugállományba vonulásáig dolgozott. Mint vezető tanítóm az1-4. osztályból összevont tanulócsoportot tanította hosszú éveken át.

Liza néni nemcsak az iskolához kötődött ezer szállal, hanem a tele-pülés életében is fontos feladatokat vállalt. Tagja volt a községi ta-nácsnak, az egészségügyi bizottságnak, volt ifjúságvédelmi megbízott,valamint a helyi vöröskereszt elnöke.

A tanulók, a tanárok és a szülők körében egyaránt nagy tiszteletnekés megbecsülésnek örvendett. Liza néni a nagyvarsányi oktatás emble-matikus alakja volt. Példaértékű elhivatottsággal végzett munkájáért1972-ben elnyerte az Oktatásügy Kiváló Dolgozója kitüntető címet.

Ez a nyár már csak ilyen. Szomorú emlékezésekre kényszeríti azembert. Az előző nekrológ végére még nem került pont, mikor újabb

fájdalmas hír érkezett. Elhunyt szere-tett tanárunk, kollégánk, Illés Ilonatanárnő.

Ica néni 1934. december 29-én született Tolnán. Mire iskolás korbaért, családja Dunavarsányba költözött, így az általános iskolát itt vé-gezte el. 1949-ben a budapesti IX. kerületi Állami Leánylíceum és Ta-nítóképző Intézet növendéke lett, ahol 1953-ban érettségizett. Azt köve-tően az általános iskolai tanítójelölti gyakorlóévet a dunavarsányi is-kolában töltötte. 1954-ben, a gyakorlóév leteltével a tanítóképzőbensikeres tanítóképesítő vizsgát tett, és tanítói oklevelet kapott. Pályáját1954-ben a délegyházi iskolában kezdte el. Kilenc év elteltével a duna-varsányi általános iskolába került, ahol az alsó tagozatosokat tanítot-ta. Munka mellett 1972-ben tanári oklevelet szerzett földrajz szakon.

Mindig példaértékű elhivatottsággal és fegyelmezettséggel végeztemunkáját, s szervezte a diákok életét. Tiszteletreméltó gyermekszerete-tét és munkabírását több nemzedék megtapasztalhatta.

Két rendkívüli embertől búcsúzunk. Liza néni és Ica néni példás em-beri becsülettel, tisztességgel, valamint szakmai alázattal és szeretettelvégzett munkájával évtizedeken keresztül követendő mintát szolgálta-tott a felnövekvő pedagógus generációk számára.

Emléküket örökre megőrizzük. Nyugodjanak békében!Vas Zoltánné

igazgatóÁrpád Fejedelem Általános Iskola

Elmentek a tanítók

Page 5: DUNAVARSÁNY ÖNKORMÁNYZATÁNAK HIVATALOS LAPJA … · XXIII. évfolyam 7. szám Dunavarsányi Napló 3 Tisztelt Dunavarsányi Polgárok! Bár a nyár felén túl vagyunk már, fontosnak

Dunavarsányi Napló 5XXIII. évfolyam 7. szám

A térségi televízióban, aDunaMédiá ban már áp-rilis óta megtekinthetjük a városunk civil, kulturálisés közéleti eseményeiről készült műsorokat.

Akinek otthonában aPR Telekom a kábelté-vés szolgáltató, az a

C10-es csatornára hangolva kapcsolódhat be az adásba, aholcsütörtökönként 19 órakor látható a településünk életéről ké-szült friss műsor, amit utána – a következő heti friss adásig –naponta többször is megismétel a csatorna.

Aki nem a PR Telekom há-lózatán van, vagy visszaakarja nézni a korábbi műso-

rokat, az megteheti a www.duna-media.hu oldalon a dunavarsá-nyi rovatban, ahol az április óta elkészült valamennyi produkciófent van. Köztük a Dunavarsányi Napok csaknem teljes prog-ramja, a Varsányi ’56-osok terének átadó ünnepsége, és mégszámtalan eseményről készült érdekes beszámoló.

Nézzük a rólunk szóló műsorokat a tévében, böngésszük ahonlapot, és kísérjük figyelemmel akár az internetről is az élőadást, hiszen a korszerű technikai fejlesztésnek köszönhetőenkábeles elérés híján is betekinthetünk a térség életébe.

Szilvay Balázs

A Szigetszentmiklóson élő Ladányi Patrícia például az egyik kereskedel-mi televízió tehetségkutató versenyét is megjárta, az őt követő ZámbóKrisztiánt – aki Dunavarsányban lakik – pedig azt hiszem, senkinek semkell bemutatni; fergeteges hangulatot varázsolt a nagysátorba, és dinami-kus színpadi produkciójával igencsak lázba hozta a közönséget.

A hangulatot tovább fokozta Annamary latinos dalaival, majd Dabi Tiborés az Edison Band rock koncertjét hallgathattuk meg. A Sziget Színház ki-fejezetten erre az alkalomra összeállított műsorral kedveskedett, a Para-

limpiára készülő erőemelő bajnok, SasSándor pedig a közönség több tagját ismegtáncoltatta a színpadon. Igazi látvá-nyosság volt az M&M Táncsport Egye-sület fiataljainak neonfényes bemutató-ja, majd a willpoweres lányok és fiúkhip-hop és break tánca. A közel három-órás műsort Dj Mohared (Veress Attila,a Lakihegy Rádió zenei szerkesztője)retro diszkója zárta.

A városnapok idei kínálata ebben iskülönleges volt; sikerült rendhagyó pro-dukciókat, új tehetségeket a színpadra„varázsolni”.

Szilvay Balázs

A Lakihegy Rádió és a térség hangjai

Június 9-én a Dunavarsányi Napok keretében mutatta be a vá-rosunkban is jól fogható helyi rádió a térség hangjait. Az adóolyan tehetségeket igyekezett összeválogatni és elhozni erre

a napra, akik a Csepel-szigeten és a ráckevei kistérségben élnek,s akik már elindultak az országos karrier felé.

Zámbó Krisztián

Nézzük vissza magunkat!

Sziget Színház

Dabi Tibor Edison BandDj MoharedSas Sándor

Ladányi Patrícia

Page 6: DUNAVARSÁNY ÖNKORMÁNYZATÁNAK HIVATALOS LAPJA … · XXIII. évfolyam 7. szám Dunavarsányi Napló 3 Tisztelt Dunavarsányi Polgárok! Bár a nyár felén túl vagyunk már, fontosnak

Dunavarsányi Napló XXIII. évfolyam 7. szám6

A forgatókönyve ezeknek a közös nya-ralásoknak évről-évre ugyanaz, csak agyerekek változnak, de azért mindig vanegy-két esemény, ami csak az adott évhezköthető. Már a június 24-ei indulás is atervezettnél később történt, mert néhányszülő „elfelejtette” kihozni fiát, lányát aművelődési házhoz. Mi nem hagytukannyiban, és mindenkiért külön autóment, aki fel volt írva. Így sikerült a nagyrohanásban a két iskolás mellé harmadik,óvodás testvérüket is „becsomagolni”.Soha nem nyaraltattunk még ilyen kicsigyereket.

A további programok nagyjából a ter-vek szerint alakultak, bár a hétfői esőt éshideget szívesen kihagytuk volna. A va-sárnapi kánikulai strandolást mindenkiönfeledten élvezte, a kellemes meleg víz-ből csak este lehetett kirimánkodni min-denkit. Még a banyák által mázsaszámösszehordott sütemények, ropik, kekszek,chipsek és üdítők elfogyasztására semvolt idő kijönni a medence szélére. Azevangélikus vendégházban mi felnőttekelkészítettük a vacsorát, és reményked-tünk, hogy gyermekeinket a nap és a víz

úgy lefárasz-totta, hogy el-alszanak, minta tej. Perszemagunkból in-dultunk ki, ésmint mindenévben, most isa mi elfáradá-sunkkal egye-nes aránybannőtt a gyerekekenergiája. Fan-tasztikus ötlet-

tár van a tarsolyukban, amellyel minketéjszakába nyúlóan ébren tudnak tartani.

Másnap, reggeli után nagy sétát tettünka helyi horgásztóhoz, csapatjátékokat ját-szottunk, ahol a győztesek jutalom csoki-kat nyerhettek. Visszafelé csavart fagyitnyaltunk mindenki örömére. Ebéd utánirány újra a strand, ahol most rajtunk kí-vül csak az úszómestert láttuk, őt is mele-gítőben és esőkabátban. Mint már emlí-tettem, ez a délután nem a melegről és anapozásról szólt. Persze ez minket csep-pet sem zavart, önfeledten uraltuk az ösz-

szes medencét. Nem kis aggodalom voltrajtunk, nehogy beteg legyen valaki.Mindenféle szemcsepp, torokgyógyszer,lázcsillapító alkalmazásával és az esősfürdőzés utáni kötelező ágyba bújássalmegúsztuk a napot nagyobb bajok nélkül.

Az utolsó napra jól összerázódott a csa-pat, a délelőtti program hajvágással, ját-szással telt. Délutánra kegyes lett hoz-

zánk az idő, és a fürdő zárásáig varsányigyereket a medence szélén nem nagyonlehetett látni, legfeljebb azt az egyet, akimindent elkövetett azért, hogy a strandelsősegélyt nyújtó dolgozójával megis-merkedhessen. Mivel egyszer minden vé-get ér, ez a pár nap is gyorsan eltelt.

Visszatérve a szállásunkra, már vártakbennünket azok, akik vállalták a gyere-kek és kísérőik Albertirsára és vissza,Dunavarsányba történő szállítását sajátautójukkal. Ezúton is szeretnék köszöne-tet mondani a L.A.K. nevében ezért, ésminden felajánlásért, amellyel hozzájá-rultak a gyerekek gondtalan nyaralásá-hoz. Felelősségteljes, fárasztó munkamindig ennyi gyerek nyaraltatása. Azt hi-szem, minden évben elmondjuk, hogy ezvolt az utolsó. Aztán eltelik egy kis idő,beszélgetünk, emlékezünk, visszaidézzüka sztorikat, nézzük a fotókat és örülünk,hogy ismét felejthetetlen nyaralást tud-tunk biztosítani azoknak a gyermekek-nek, akiknek erre nincs másképp lehető-ségük. Így hát viszontlátásra Albertirsa2013-ban!

Gergőné Varga Tünde

Idén ismét AlbertirsaAdunavarsányi Lányok Asszonyok Klubja az idén is

elvitt 29 rászoruló gyermeket nyaralni Albertir-sára. Három napot töltöttek el velünk teljes ellá-

tással, strandolással, apró meglepetésekkel tűzdelve, aKlub költségén, az iskolával egyeztetett névsor alapján.

Idén ismét Albertirsa

Page 7: DUNAVARSÁNY ÖNKORMÁNYZATÁNAK HIVATALOS LAPJA … · XXIII. évfolyam 7. szám Dunavarsányi Napló 3 Tisztelt Dunavarsányi Polgárok! Bár a nyár felén túl vagyunk már, fontosnak

Dunavarsányi Napló 7XXIII. évfolyam 7. szám

A Tánccsoport az évek során országosismertségre tett szert, a csapat szerepelttöbbek között Taksonyban és Dunaha-rasztin, Tökölön, Kiskunlacházán, Berke-nyén és Kocséron, Szigethalmon és Szi-getszentmiklóson, Délegyházán, Bösztör-pusztán, valamint Visegrádon. Szívesentettek eleget határainkon túli meghívások-nak is. Testvérvárosi kapcsolat keretébenévente nagy sikerrel léptek fel Gemmin-genben és környékén, valamint 2004 nya-rán kéthetes olaszországi fesztiválon vet-tek részt, ahol minden nap más községbenmutatták meg tudásukat, öregbítve ezzelDunavarsány és a Tánccsoport jó hírét.

Rövid kihagyás után a DunavarsányiSvábok Egyesületének fiatal tagjai ve-zetésével a Tánccsoport az ifjúságot isbevonva 2010 elején ismét megkezdteműködését. 2010 októberében a nagy-varsányi iskolában is megkezdődött arendszeres táncoktatás. A gyerekek ki-sebb-nagyobb nehézségek árán heti egyalkalommal, Kronome Zsófia vezetésé-vel próbálják elsajátítani a tánclépése-ket, koreográfiákat.

A 20 éves fennállást 2012. június 8-án,a Dunavarsányi Napok rendezvénysoro-zat keretein belül sváb sördélutánnal ün-nepeltük. A műsort Bóna Zoltán Polgár-mester Úr beszéde nyitotta meg, aki atánc hagyományőrző és közösségformálószerepére hívta fel a figyelmet, és kívánta Tánccsoportnak további sokszor 20, si-kerekben gazdag esztendőt. Német test-

vérvárosunk, Gem-mingen jókívánságaita delegáció vezetője,Jochen Romig adta átaz ünnepelteknek.

Az ünnepséget fellé-péssel megtisztelte aDunaharaszti és a Tak-sonyi Svábtánc Cso-port mellett a nagyvar-sányi óvodások és is-kolások csoportja. Ajubileum alkalmábólNagyvarsány régi ésjelenlegi táncos leányai egy közös pro-dukció erejéig ismét összeálltak, és Há-romugrós című „lánytáncukkal” nagy si-kert arattak. A fellépők sorát az ünnepel-tek zárták, akik erre az alkalomra négy,leginkább „pattogós” és hangulatos tán-cukkal készültek. Az est igazi sváboshangulatáról a taksonyi Heimatklang Ze-nekar gondoskodott, akik a fellépő tánc-csoportok műsoraiban is közreműködtek.

Ahogy Tóth Ferenc, a Tánccsoport ve-zetője – az ünnepi torta felszelését meg-előzően – tette szóban, most írásban is kö-szönetünket fejezzük ki azoknak, akik amúltban és a jelenben odaadó munkájuk-kal segítettek, segítenek bennünket. Kö-szönet a táncoktatás segítéséért Tiefen-beck Lászlónénak, a hajfonásokért Bö-csödiné Tóth Zsuzsannának, TóthIstvánnénak és Vanka Józsefnének, azönzetlen fuvarokért Nagy Tibornak, vala-

mint rendezvényeinken való segítségükértKreisz Csabának és Schuszter Istvánnak.

Külön köszönet Tiefenbeck Lászlónak,Dunavarsány Város Német NemzetiségiÖnkormányzata valamint a DunavarsányiSvábok Egyesülete elnökének, a Tánc-csoport egykori vezetőjének sokévi kitar-tó munkájáért, melynek eredményekép-pen a megalakulás után 20 évvel mégfennáll Nagyvarsány Tánccsoportja.

Már mi is tapasztaljuk, hogy egy kö-zösséggel foglalkozni, azt összetartani ésirányítani nem mindig probléma- és konf-liktusmentes. Ennek ellenére az előttünkjárók példája alapján hisszük, hogy érde-mes. És ami ezen hitünkben megerősítbennünket, az ennek a júniusi péntek dél-utánnak a hangulata és sikere, valamintaz Önök tapsa. Köszönet érte!

Schuszter BernadettTánccsoport tag

20 éves a Dunavarsányi Svábtánc Csoport

Asváb tánchagyományok felelevenítésének ötlete már 1990-ben, Kiss Csabáné – akko-ri nagyvarsányi tanító – kezdeményezése alapján indult meg. Kezdetben az iskolásgyerekek szülei szerepeltek 1-1 meghatározó alkalmon, majd a fiatalok bevonásával

folyamatosan alakultak át szervezett tánc-csoporttá. Így 1992-ben megalakult a Duna-varsányi Svábtánc Csoport.

Page 8: DUNAVARSÁNY ÖNKORMÁNYZATÁNAK HIVATALOS LAPJA … · XXIII. évfolyam 7. szám Dunavarsányi Napló 3 Tisztelt Dunavarsányi Polgárok! Bár a nyár felén túl vagyunk már, fontosnak

Dunavarsányi Napló XXII. évfolyam 6. szám8

1997. április 14-én döntött úgy néhányférfiú, hogy kórust alkot, mert hiányátéreztük községünk rendezvényein az„acélhangnak”. Akkor még csak CsehákIzolda tudta, milyen felelősségteljes vál-lalkozás lesz ez. Végzős volt az ELTEkarnagyképző szakán, Ő lett az alapító,vezető karnagyunk. Mindenki vizsgázottnála: botladozva énekeltük a magunk ál-tal választott népdalt vagy magyar nótát.Nagyokat nevettünk egymáson és ma-gunkon. A kórus neve is ebben a hangu-latban született: Kantátika.

Hamarosan rá kellett jönnünk, hogynem magunkat minősítjük, hanem a kö-zönség minősít minket. A heti próba álta-lunk választott kötelezettség lett. A kar-nagyot nem csak oktatónak, hanem fe-gyelmezőnek is el kellett fogadni. Az„egót” el kellett nyomni a közösség érde-kében. Pénzügyi terhet kellett felvállalni.Időbeosztásunkban elsődlegessé vált:mikor van próba, vagy előadás. A türe-lem nemcsak a karnagy erénye volt, mi-enkké is kellett, hogy váljon. Társaságibeszélgetéseinkben száműzni kellettmegosztó (főképpen politikai) témákat.

Túl soknak tűnik? Nem. Mert cserébesok olyan dolgot kaptunk, amit csak

ilyen módon szerezhettünk be. Egymásiránti barátságot, magunk megfegyelme-zését, a problémák közös orvoslását. Azéneklés bensőséges érzését, a közös sikeráltal szerzett esetenként eufórikus han-gulatot. Olykor hallgatni a vastapsot, éslátni boldogsággal teli arcokat velünkszemben, és tudni, hogy mi voltunk en-nek előidézői.

Jubileumi hangversenyünket 2012. jú-nius 9-én tartottuk a római katolikustemplomban. Karnagyunk, Langer Dóraa helyszínhez illően elsősorban egyházikórusművekkel készített fel minket. Azest műsorát meghívott előadóként meg-tisztelte a Dunavarsányi Népdalkör, aMollissima Női Kar, és a MicroMusicavonósnégyes. Az előadás során a férfikó-rust előző karnagyaink is vezényelték:Csehák Izolda, Csonó Ildikó, GeránéCzifra Orsolya.

A jelenlévő hallgatóság visszajelzéseszerint az előadás méltó volt a városna-pok kulturális programjához, a KantátikaFérfikar 15 éves működéséhez.

Köszönetünket fejezzük ki Kis R. Sándorplébános úrnak, hogy lehetőséget bizto-sított a templomban a jubileumi hang-verseny megrendezésére. Köszönetteltartozunk minden szereplőnek, jelenlévőhallgatóknak. Hálánkat fejezzük kiazoknak, akik anyagi vagy tárgyi segít-séggel járultak hozzá működésünkhöz.Nevesítve: Dunavarsány Város Ön-kormányzata, Barócsy György, HirbikFerenc, Liptai Sándor, Dr. Riebl Antal,Szolnoki Ferenc, Végh Gábor.

A Kantátika Férfikar jubileumi műso-rában résztvevő tagok felállási rendszerint - tenor: László Ákos, SkobrákFerenc, Molnár Antal, Nagy Béla, NagyFerenc, bariton: Könözsi Péter, PappJózsef, Papp Tibor, Pittnauer Vencel,basszus: ifj. Skobrák Ferenc, SzolnokiFerenc, Lovász Zoltán, Bakos András,Szücs József.

Lovász Zoltán

15 éves a KANTÁTIKA FÉRFIKAR

Milyen nagy lelkesedéssel énekelhettek volna velünk ajubileumi hangversenyen Ők is: Papp Antal, MártonyiLászló, Mekler László! 15 év! Volt, akiket elszólított

közülünk a kérlelhetetlen IDŐ, ugyanakkor lehetőséget isadott fiatal énekesek beilleszkedésére.

Jubileumi koncert a katolikus templom felépülésének 75. évfordulóján 2011-ben

Page 9: DUNAVARSÁNY ÖNKORMÁNYZATÁNAK HIVATALOS LAPJA … · XXIII. évfolyam 7. szám Dunavarsányi Napló 3 Tisztelt Dunavarsányi Polgárok! Bár a nyár felén túl vagyunk már, fontosnak

Dunavarsányi Napló 9XXII. évfolyam 6. szám

Ahelyszínválasztás nem volt vé-letlen, hiszen a Kórusnak vandunavarsányi kötődése is: Papp

József, a Kantátika Férfikar baritonja,több mint egy éve a Kamarakórusnak istagja, valamint a helyi Férfikórusunkegykori karnagya, és a Kantátikát majdegy évtizedig dirigáló Csonó Ildikó is –altként – erősíti a budapesti kórust.

Várakozással tekintettünk a koncertelé, mert a „hírek” arról szóltak, hogyegy olyan énekkar ad koncertet váro-sunkban, amelyet a legjobb kortárs hazaizeneszerzők műveinek bemutatására kér-nek fel; akik ha elindulnak nemzetköziversenyen, általában az első díjat hozzákel, a Zeneakadémia karnagyfelvételivizsgáin pedig rendszeres közreműköd-nek. A Vass Lajos Kamarakórus a duna-varsányi koncert előtti hetekben Ausztri-ában (Kornbergben és Grazban) adott 3nagy sikerű telt házas koncertet, majdBudapesten, a Duna palotában szinténzsúfolt nézőtér előtt léptek fel japánénekkarokkal közösen.

A Soli Deo Gloria Közösségi Házbanelőször régizenét hallhattunk, felcsendül-tek Monteverdi, Arcadelt, Morley, Benett,Rossini, Mendellsohn darabjai, majd aszünet után kizárólag magyar zeneszer-zők műveit szólaltatták meg. Természete-sen Kodály Zoltán és Bartók Béla dalaikihagyhatatlanok egy ilyen esten, de akortárs zeneszerzők is helyet kaptak,úgy, mint Ligeti György, Bárdos Lajos,Kocsár Miklós vagy éppen Orbán György.

A Kórus és a közönség hamar „egy-másra talált”, Somos Csaba, a VLKKkarnagya minden dal előtt röviden beszélta felcsendülő műről, a zeneszerzők életé-

ről, vagy éppen arról, hogy az adott dal-hoz milyen élmény fűzi a kórust. A régi-zene mellett romantikus dalok, népdalfel-dolgozások, kortárs művek hangzottak el,s a végén egy könnyűzenei feldolgozástis hallhattunk a Vass Lajos Kamarakórustagjaitól. Műfajokban változatos, külön-leges élményt nyújtó, magas színvonalúműsornak lehettünk tanúi – többször zú-gó vastaps zárt le egy-egy művet.

Amikor elérkeztünk a koncert másodikrészének a közepéhez, egy csodálatosmeglepetés részesei lehettünk. A karnagyszínpadra szólította a dunavarsányi Gyer-mekkórus egyik tagját, Fejes Nórát. Bár-dos: Tábortűznél c. műve előtt Nórika azazonos dallamra íródott Kis kece lányomc. dalt énekelte, majd a Kórus folytatta,és Fejes Nórival a soraiban énekelte:„Szellő zúg távol…” Hát…kevés szemmaradt szárazon. A legmeglepőbb talánaz volt az egészben, hogy Fejes Nóra 13évesen úgy énekelt, mintha mindig is aKamarakórus tagja lett volna. Ez a „kis

közjáték” egyébként a Kamarakórusnakis meglepetés volt, csak Somos Csaba tu-dott a „dologról”. És, hogy mennyire tet-szett a „kis meglepi” a Kórusnak, álljonitt egy e-mail részlet, amit Papp József-nek küldött az egyik kórustársa a koncertmásnapján: „…köszönjük az egész duna-varsányi közönségnek, a barátaitoknak,annak a sok-sok embernek, aki idejét,munkáját áldozta azért, hogy mi jól érez-zük magukat; csak azzal tudtuk valame-lyest meghálálni, hogy igyekeztünk szé-pen énekelni. Aztán jött Nórika, és leéne-kelt minket...”

Reméljük, a koncerten való közöséneklés olyan úton indíthatja el ezt a kis„énekes palántát”, amelynek végén egy-szer egy ilyen fantasztikus kórus várja.Mindenesetre Somos Csaba másnap tele-fonban nyomatékosan felhívta Papp Jó-zsef figyelmét: „a Kislánynak külön gra-tulálj a nevemben!”

A koncert vége a kölcsönös ajándéko-zásoké volt. A budapesti kórus nem feled-kezett meg az idén szintén jubileumát ün-neplő Kantátika Férfikarról sem, és 15.születésnapjukra ajándékkal kedvesked-tek városunk énekkarának. De a mieink iskészültek, a Kamarakórus egy nagyonszép korondi vázát kapott 10. születés-napjára László Annamária műhelyéből.

A koncert befejeztével Somos Csabamindenkit meginvitált egy koccintásra,

így a nézők együtt ünne-pelhettek a kórustagokkal.Reméljük, nem utoljáratették ezt itt, Dunavar-sányban!

A szervezők külön kö-szönetüket fejezik ki a So-li Deo Gloria KözösségiHáz vezetésének, hogyhelyet biztosítottak a kon-certhez, az ABS II. Kft.-nek a fantasztikus vendég-látásért, és valamennyicégnek, magánszemély-nek, akik a koncerthezanyagilag vagy munká-

jukkal hozzájárultak!

A koncert támogatói voltak:Nemzeti Erőforrás Minisztérium, Te-

rületi Művelődési Intézmények Egyesü-lete, Vasas Szakszervezeti Szövetség,Nemzeti Kulturális Alap, Hunnia FructKft., Gammavox Kft., V.B. Fox Kft.,Energy-Zol Kft., Pappínó Bt., Tilla VirágBt., Liptai Húsüzem, Bakos Pékség, SoliDeo Gloria Kht., T-Busz Kft., ABS II.Kft., Surányi Tibor (fotó), TRITONSECURITY.

Kantátika Férfikar

Somos Csaba karnagy gratulál Fejes Nórának

Egy koncert margójára2012. június 16-án „Válogatás a kórusirodalom legszebb a capel-la műveiből” címmel, koncertet adott Dunavarsányban a budapes-ti Vass Lajos Kamarakórus, amely idén ünnepelte fennállásának10. évfordulóját, és ez alkalomból ünnepi koncertsorozatot tartott,melynek utolsó állomása Dunavarsány volt.

Page 10: DUNAVARSÁNY ÖNKORMÁNYZATÁNAK HIVATALOS LAPJA … · XXIII. évfolyam 7. szám Dunavarsányi Napló 3 Tisztelt Dunavarsányi Polgárok! Bár a nyár felén túl vagyunk már, fontosnak

Dunavarsányi Napló XXIII. évfolyam 7. szám10

Megalakult a Karitasz dunavarsányi csoportja

Mi szükség van városunkban a MáltaiSzeretetszolgálat mellett még egy, hasonlócéllal működő csoportra? A célok nem tel-jesen azonosak. A „karitasz” szó jelentéseemberszeretet, a diakonia = szolgálat, va-gyis vallási alapú szeretetszolgálat.

A Karitasz legfőbb feladata az idősek, amagukra maradott emberek, bajbajutottak se-gítése, felkutatása, lelki vigasztalás, támasznyújtása. A lélek gondozása, mert nemcsak„kenyérrel él az ember” - noha ez sem mellé-kes a krízishelyzetbe került családoknál.

Sokszor fontosabb az elvesztett hitetvisszaadni, a megkeseredett emberek arcáramosolyt csalni, az ökölbe szorított kezeketimára kulcsolni, mint ebédet vagy csoma-got vinni. Talán ez a legnagyobb dolog avégelszámolás felé közeledő idős emberekéletében. Ennek legfőbb mozgatóereje aszeretet. Az önkéntesek személyes szeretetejusson el a rászorulókhoz, ami XVI. Bene-dek pápa „Deus caritas est…” kezdetű en-ciklikájának fő gondolata. Eszerint az egy-háznak, mint közösségnek is gyakorolniakell a szeretetet. Ez viszont megköveteli,hogy a szeretetnek meglegyenek a szerve-zetei ahhoz, hogy a közösségi szolgálatotrendezetten tudja végezni.

A Karitasz egyszerre mozgalom és intéz-mény. Mozgalom, mert önkéntesek dolgoz-nak benne, intézmény, mert a KatolikusEgyház hivatalos segélyszervezeteként amunkához szükséges keretet adja meg. Ere-dete visszavezethető az őskeresztény egyház-közösségek életéhez, ahol – Jézus Krisztuspéldáját követve – átszőtte életüket az eleset-tek megsegítése.

Hazánkban a szervezett karitasz kialaku-lását először Prohászka Ottokár sürgette aXX. sz. elején. 1914-ben meg is alakult RottNándor vezetésével – noha ez segélyakcióvolt az I. világháborúba hadba vonultak csa-ládjainak. Működésük az l950-es, 60-asévekig tartott, mivel az egyházi szervezete-ket, rendeket ekkor az állam feloszlatta.

Az 1989-es kelet-német menekültáradatfelkarolására újra beindult a spontán szer-veződés, és a Püspöki Konferencia a rend-szerváltás után elhatározta, hogy ujjászer-vezi a karitaszt. Frank Miklós, München-ben élő atyát bízta meg ezzel, aki aplébániai csoportok felállítását szorgalmaz-ta. 1991. jún. 14-én Magyar Karitasz néven

jegyezte be a Fővárosi Bíróság egyházi jogiszemélyként. Ezzel Magyarország is bekap-csolódott a nemzetközi hálózatba, a világ166 országához csatlakozva.

Kijelölték feladataikat is, melyeket az életegy-egy szomorú eseménnyel állandóan bő-vít. Szociális, egészségügyi intézmények, se-gélyszervezetek működtetése, segélyakciók(helyi, nemzetközi), árvízi segítségnyújtás,katasztrófáknál segítés (Srí Lanka), a káro-sultak lakhatási feltételeinek megteremtése.

A püspöki konferencia a Magyar Karitasznevét 2001-ben Katolikus Karitaszra vál-toztatta. Ekkor vette át Nagy Károly atya azországos irányítást. (Beregi árvíznél szociá-lis, természetbeni, lelki támogatás.) 2008-tól Écsy Gábor atya a vezető. 2009-ben krí-zisprogramot dolgoztak ki a válsághelyzet-be jutott családoknak. 2010-ben a Haitiföldrengés mellett Borsod megyében az ár-víznél a napi segítség után 500 otthon lak-hatóvá tételét vállalták. A vörösiszap ka-tasztrófánál 1000 önkéntes segédkezett(kármentesítés, takarítás, étkeztetés, csalá-dok lelki támogatása, 80 család ingóságá-nak pótlása, 40 új melléképület építése).

A Karitasz célja és feladata a szegények,a rászorulók és a bajbajutottak megsegíté-se. Ez a – most megalakult – helyi kis cso-port még nem rendelkezik szétosztható ja-vakkal, de várják azokat a jelentkezőket,akik – elfogadva ezen alapelveket – mun-kájukkal, adományaikkal, szeretetükkeltagjaik sorába lépnek, és vállalják ezt a ne-mes, lélekemelő szolgálatot.

Eddig sem tétlenkedtek: már 2 személy-nek segítettek munkát találni, kisebb ado-mányokat juttattak el rászorulóknak, köz-ben lázasan keresték a lehetőséget, hol ta-lálnának megfelelő helyet irodának.Rövidesen meglelték az Arany János utcá-ban lévő kis üzlethelyiséget – a valamikoriBAZÁR-t –, amit a tulajdonos – GyarmathyÉva – erőt, fáradtságot, pénzt nem kímélvefelújíttatott. Március 17-én Kis R. Sándorés Szakállas Lajos felszentelték az épületet.A közös imádság után Pillár Károlyné kö-szöntötte a megjelent tagokat, vendégeket.Ismertette a Karitasz-mozgalom lényegét, shogy miért érezték fontosnak Dunavarsány-ban egy ilyen szervezet létrehozását. Beszá-molt eddig végzett tevékenységükről, ésörömmel újságolta, hány családnak tudtak

már segíteni. Beszélt terveikről és példaké-pükről, Teréz Anyáról, majd köszöntötteDr. Gyurcsán Csabánét, a megyei Karitaszvezetőjét, aki néhány mondatban üdvözölteezt a kezdeményezést, és ígéretet tett a cso-port támogatására is.

Dunavarsány Város Önkormányzata ré-széről Gergőné Varga Tünde alpolgármes-ter asszony örömmel nyugtázta a szervezetmegalakulását. Elmondta, milyen nagy fela -datot vállaltak ezek az „önkéntesek”, mek-kora terhet segítenek enyhíteni, amely a la-kosság – egyre nagyobb – részéről, s egyretöbbször jelentkezik. Méltányolta azt azerőfeszítést, amit a katolikus és más egyhá-zak tesznek a karitatív feladatok ellátásánaksegítésében. Ígéretet tett arra, hogy az Ön-kormányzat – ahogy eddig is – lehetőségei-hez mérten támogatja ezt a szervezetet is.Jó munkát, kitartást kívánt a tagoknak.

Az ünnepség kedves színfoltja volt, amikorbejelentették a „XXIII. János Pápa KaritaszEmlékplakett” megalapítását, melyet átnyúj-tottak az eddigi karitatív munkásságuk elis-meréseként a váci (megyei) Karitasz szerve-zetnek, Dunavarsány Város Önkormányzatá-nak, s a Magyar Máltai Szeretetszolgálathelyi szervezetének. Terveik szerint ezt min-den évben odaítélik annak, aki a legtöbbet te-szi a Karitasz eszmék megvalósításáért.

A jeles eseményen részt vettek és éne-kükkel, gitárzenéjükkel felejthetetlen pilla-natokat szereztek a hallgatóságnak a helyikatolikus fiatalokból, gyerekekből és szüleik -ből alakult zenekar tagjai. Köszönjük! A be-fejező imádság után szeretetvendégségrehívták a résztvevőket, ami kötetlen beszél-getéssel zárult. Kérjük Isten áldását áldoza-tos munkájukra!

A vezetőség kérése a lakosság, a vállal-kozók és az intézmények felé, hogy a fe-leslegessé vált ruhaneműt, cipőt, bútort,tartós élelmiszereket juttassák el az AranyJános utca 36. sz. alatti irodába pénteken-ként 17 és 19 óra között.

Ne feledjék, a kicsi is számít! Legyen azegy kiló liszt, cukor, krumpli vagy egy üveglekvár, hiszen kétszer ad, ki gyorsan ad.

A begyűjtött javakat szombatonként 9 és11 óra között osztják szét a rászorulóknak.Nem csak anyagi segítségért lehet jönni azirodába, hanem várjuk azokat is, akik csu-pán néhány jó szóra, tanácsra, vagy egy kisközös imára vágynak.

Létrehoztak egy lelki segélyvonalat,amely péntekenként este 7 órától éjfélig vár-ja azok hívását, akik valamilyen krízishely-zetbe kerültek, és nem látják a kivezető utat;lelki tanácsra, segítségre vágynak.

A lelki segélyszolgálat telefonszáma:06/70 514-1414. (A hívás ára normál mo-biltarifás.)

Tóthné Bíró Katalin

Decemberben Kis R. Sándor és Szakállas Lajos apostolkodásá-val Dunavarsányban megalakult a Katolikus Egyház KaritaszPest megyei szervezetének helyi csoportja: XXIII. János Pápa

Karitasz Szervezet néven. Vezetője: Pillár Károlyné (Cser Zsóka).Mindenki tagja lehet korra, nemre, vallásra való tekintet nélkül, akielfogadja a Karitász alapgondolatát, önkéntesként munkát vállal aszervezetben.

Page 11: DUNAVARSÁNY ÖNKORMÁNYZATÁNAK HIVATALOS LAPJA … · XXIII. évfolyam 7. szám Dunavarsányi Napló 3 Tisztelt Dunavarsányi Polgárok! Bár a nyár felén túl vagyunk már, fontosnak

XXIII. évfolyam 6. szám Dunavarsányi Napló 11

JUBILEUMI EZÜSTMISE

25 évvel ezelőtt szentelték pappá Kis R.Sándort Egerben. Szentelése után – 1987-ben – került Dunavarsányba káplánként Fel-földi Bertalan Atya mellé. (A kispapokat –felszentelésük után – általában 4 éves káplá-ni szolgálatra helyezi ki a püspök valamelyikplébániára a helyi pap mellé.)

Felföldi Atya halála után (1990. júl. 4.) KisR. Sándort nevezik ki a dunavarsányi plébá-nia élére l990. szeptember l6-ától. Átveszi a3 falu papi szolgálatát, lelki életének vezeté-sét, a hittanórákat, temetéseket s mindazt,ami egy plébános feladata, s emellett folytat-ja a Délegyházán tervezett templom építésé-nek szervezését.

Az első jelképes „kapavágás” 1991. május11-én történt meg. Közel egy évtizedes kitar-tó munka árán sikerült a templomot megépí-teni, melyet „Magyarok Nagyasszonya” név-re szenteltek fel 2000. szeptember 30-án.2003-ban a templom harangjainak megáldásais megtörtént. Közben Dunavarsányban semállt meg az élet! 1991-ben Fonódi Sándor fel-ajánlásából a templom külső tatarozására, be-kerítésére, kertjének szépítésére került sor.

1992-ben történik XXIII. János pápa szob-rának felavatása, mely szintén Fonódi Sándornagylelkű adománya.

1994-ben Fonódi Úr jóvoltából a templombelsejét is átrenoválták - márvány padlózat, aszentély teljes átépítése, új padok fűtéssel,festés, a régi képek, mennyezeti festményekfelújítása - és új, elektromos orgonát kaptunka régi harmónium helyett. A felújítás idején aszentmiséket az udvaron tartotta Sándor Atyaa gesztenyefák alatt.

Számos egyházi szervezet létrehozásábanapostolkodott Kis R. Sándor. Nagyvarsány-ban megalakul a helyi „Kolping-család” (ke-resztény fiatalok, családok szervezete).

1996-ban megalakul a Máltai Szeretet-szolgálat Dunavarsányi Csoportja, 2002-bena Mária Légió, 2003-ban megépítik a temp-lomkertben a kis lurdesi-kápolnát, 2004-benkiállítást szerveznek a „Váci püspökök cí-merei”-ből,

2011-ben a kisvarsányi templom felszen-telésének 75 éves jubileumára egyhetes ün-nepségsorozatot rendeztek, a katolikus plé-bánia és közösségi ház ünnepélyes alapkőletétele is megtörténik, és szintén ez évbensikerül felújítani a nagyvarsányi templomot,majd megalakul a Karitasz dunavarsányicsoportja.

Számos keresztet állítottak a környékenSándor Atya patronálásával: Nagyvarsány-

ban 2, Kisvarsányban 1, Délegyházán 7darabot.

Sorolhatnánk még a 25 év eseményeit:éveken keresztül a hittantáborokat, a gitárosifjúsági és diákmiséket, a katolikus hangver-senyeket, a katolikus jótékonysági bálokat,ifjúsági találkozókat (taisei-fiatalok fogadá-sa, Dunamenti Régiósok Találkozója), azÖkumenikus-Imaheteket, a hitoktatás óra-rendbe történő bevezetését, az évenkénti ki-rándulásokat, zarándoklatok szervezését, ve-zetését.

A felsorolás közel sem teljes. Nem is lehet,hiszen 25 év majdnem egy fél emberöltő.

Mit is mondhatnánk az ünnepi köszöntők,jókívánságok után? Kívánunk a katolikus hí-vek és városunk lakói nevében erőt, egészsé-get, Istenünk támogató kegyelmét továbbiüdvözítő munkásságodra!

Tóthné Bíró Katalin

A Dunavarsányi Napló – Olvasói nevé-ben – ezúton köszönti Kis R. Sándorkatolikus plébánost, és kéri Isten áldá-sát közösséget építő szolgálatára.

2012. június 24-én délután ismét ünnepi szentmisére hívott akisvarsányi templom harangja. Nem kisebb eseményre, minta katolikus plébános jubileumi „Ezüstmiséjére”.

„Bemutatom néked a dicséret áldozatát,és az Úr nevét hívom segítségül.

Megadom az Úrnak, amit fogadtam,Egész népének színe előtt.”

115. Zsoltár

kérdezi Tamási Áron és meg is válaszolja az-zal, hogy „valahol otthon legyünk benne”.Otthon lenni azt jelenti, biztonságban lenni,hazai pályán lenni. Ott lenni, ahol ura vagyoka helyzetnek, ahol biztonságban vagyok, aholtudom a feladatomat, és végre is hajtom azt.

Elmondhatjuk-e, hogy otthon vagyunk amagunk kis világában? Nem uralkodik-e elrajtunk sokszor az az érzés, hogy nem talál-juk a helyünket a világban? Mert újabb ésújabb meglepetések érnek azáltal, hogy a vi-lág nem olyan, mint amilyennek elképzeltük.Meglepetések sorozatát kell átélni őszülő fej-jel is, mert olyanok történnek körülöttünk,amelyeket alig akarunk elhinni. Otthon tu-dunk lenni abban a világban vajon, ahol sokminden olyan idegen, ahol sok minden más,mint ahogy tanultuk, mint ahogy gondoljuk,mint ahogy reméljük, mint ahogy eddig tud-tuk? És ennél az élménynél van még rosz-szabb is. Nevezetesen az, hogy olykor nemcsak a világ okoz meglepetést, hanem mi ma-gunk is magunknak. Nem ismerünk magunk-ra. Tényleg ilyenek vagyunk? – gondoljukegy-egy józan őszinte pillanatunkban. Sok-

szor nem érezzük otthon magunkat a világ-ban, mert rájövünk arra, hogy nem ismerjükigazán sem magunkat, sem a világunkat.

Pál apostol ezt az érzést azzal magyarázza,hogy az ember istenismeret nélkül, istentudatnélkül nem ismerheti igazán sem a világot,sem önmagát. Az efezusiakhoz írt levelébenerről így ír: „… hogy a Krisztus lakjék szíve-tekben a hit által, a szeretetben meggyöke-rezve és megalapozva képesek legyetek fel-fogni minden szenttel együtt: mi a szélességés hosszúság, magasság és mélység: és ígymegismerjétek Krisztusnak minden ismeretetmeghaladó szeretetét, hogy teljességre jussa-tok, az Isten mindent átfogó teljességéig.”(Ef 3,17-19) A hitismeret, Krisztus szereteté-nek elfogadása adja az önismeretet, és adja avilág igazi lényegének, mélységének és ma-gasságának, nem csak a felszínének az isme-retét is.

Az ember akkor lesz otthon a világban, haismeri annak Teremtőjét és Megváltóját. Haismeri a teremtő és megváltó Isten jóakaratát,bűnbocsánatát, és a bűnbocsánat fényébenlátja igazán a maga gyarlóságát is. Koordiná-

tarendszerre van szükségünk, amelynek for-mája nem csak a matematikában, hanem a hitvilágában is kereszt alakú. Krisztus kereszt-jének az ölelésében találja meg az ember amaga helyét ebben a világban, s látja meg azértelmét mind a világnak, mind pedig sajátlétének.

A földi otthonunkat sem tudjuk csak a fel-színre építeni. Egy kicsit a mélyre kell ásniaz alappal, hogy aztán egy kicsit a magasbaemelkedjenek a falak, és fedelet tartsanak afejünk fölé. Az emberi léleknek is a teremtésmélységéről és a megváltás magasságáról va-ló hit ismerete adja azt a biztonságot, amely-ben önmagát is el tudja helyezni és itt, az idő-ben, a horizontális világban megtalálja a fel-adatát, a megelégedettségét és a boldogságát.Egyébként csak illúziókat kerget és kudarcotterem.

A mindenható Isten mindannyiunknak fel-kínálja azt a hitismeretet, amely által TamásiÁron kérdése és válasza nem csak irodalmiszólam, hanem személyes, boldogító élmé-nyünkké is lesz.

A Presbitérium

MI VÉGRE VAGYUNK A VILÁGON?

Page 12: DUNAVARSÁNY ÖNKORMÁNYZATÁNAK HIVATALOS LAPJA … · XXIII. évfolyam 7. szám Dunavarsányi Napló 3 Tisztelt Dunavarsányi Polgárok! Bár a nyár felén túl vagyunk már, fontosnak

12 Dunavarsányi Napló XXIII. évfolyam 7. szám

KULTÚR-lapok4Fenyő Piknik

2012. szeptember 8., Petőfi Művelődési Ház és Könyvtár

Éppen 105 éve, hogyAdy Endre Duna-varsányban megírta

A fekete zongora című korszakalko-tó versét. Az eseményről szeptem-ber 8-án jó borokkal, zenével, vers-sel emlékeznek meg a Petőfi Műve-lődési Ház által szervezett 4FenyőPiknik résztvevői. No és azzal, hogyMagyarországon először próbálnakAdy Endre szája íze szerint főzni.

Ady Endre italozási szokásaival ren-geteg feljegyzés, visszaemlékezés, ta-nulmány foglalkozik. Érdekes, keveseb-ben akarták eddig tudni, hogy mi voltAdy kedvenc étele. Mi akartuk, és megis tudtuk: a lencse. Ezért először teszünkkísérletet arra, hogy szabad téren lencsésételeket készítsünk – árulta el Kerék-

gyártó György, a szeptember 8-án máso-dik alkalommal megrendezendő 4FenyőPiknik ötletgazdája.

Egyre többen tudják Dunavarsányban,hogy 100 évvel ezelőtt komoly irodalmi,szellemi élet zajlott a nagyvarsányi Vé-szi-kúriában. Olyan nagyságok fordul-tak meg itt, mint Molnár Ferenc, CsáthGéza, Kosztlányi Dezső, Bíró Lajosvagy éppen Ady Endre. A 4Fenyő Piknikszervezői ezt a hangulatot szeretnékvisszacsenni azzal, hogy helyi és az or-szág más területeiről érkező zenészeket,színészeket, képzőművészeket hívnakmeg. Koncertek, előadások, performan-szok, kiállításmegnyitók váltják egy-mást. A közönség ingyenesen látogathat-ja a programokat, és közben – ahogy egy

ilyen eseményhez illik – folyikaz evés-ivás. Tavaly fröccstörté-nelmet írt a piknik: itt mutatták

be a 4Fenyő Fröccsöt, más néven Ady-fröccsöt, amiből idén is lesz kóstoló,idén pedig a főzés kerül előtérbe.

A 105. évforduló adta az ötletet, hogymeghirdessük a „hozd el Adydat, meg-mondom, ki vagy” elnevezésű progra-mot. Ezen az estén bárki elmondhatjavagy elszavalhatja közönség előtt a ked-venc Ady versét, vagy akár többet is –mondta Pál Orsolya, a Petőfi Művelődé-si Ház igazgatója.

A program a művelődési ház előtt kez-dődik 15 órakor szabadtéri főzéssel, 18órakor kerül sor a hivatalos megnyitóraés egy kiállítás megnyitására. Az este 19órától a Bakterház Pizzéria teraszánfolytatódik.

Idén is ingyenes minden program!

Ady Endre szája íze

SZABADTÉR15.00 – 17.00 Mit evett Ady, és mit eszünk mi, avagy fősze-repben a lencse – Ady Endre szája íze szerint főz két gasztro-szerző: Huszár Orsolya, a Csipke és Fazék szerkesztője, író-ja és Gábor bácsi HH, a Heti Téma gasztronómiai sorozatá-nak társszerzője, egyben az est házigazdája.

17.00 – 18.00 Relax, szabadulás a bográcsfüstös ruhától, köz-ben az úri közönség mulat.

18.00 Szlama László és a Kék Nefelejcs Zenekar koncertje aművelődési ház lépcsőjén.

KIÁLLÍTÓTEREM18.15 László Sarolta festőművész kiállításának megnyitójaLászló Sarolta és Nagy Zopán költő performanszával.

18.45 Az előtérben koccintás 4Fenyő fröccsel (rövidebb nevénAdy-fröccs), majd átvonulás a Bakterház Pizzériába.

BAKTERHÁZ PIZZÉRIA19.00 Gábor bácsi HH köszöntője. Indul a Mutasd meg Adydat,megmondom, ki vagy program: az est folyamán bárki elszaval-hatja vagy felolvashatja kedvenc Ady-versét a közönség előtt.

19.30 Ady totó Gábor bácsi HH vezetésével.

20.15 Mit evett Ady Endre, és mit ettünk mi? – beszámolóa főzős délután tapasztalatairól és hihetetlenül magvas kultu-rális konzekvenciáiról, azaz vidám talk-show a két gasztro-szerzővel (a kérdező: Kerékgyártó György).

21.00 Közös invenciónak túrós a háta – VILÁGPREMIER A4FENYŐ PIKNIKEN: Tóth Péter zeneszerző és Bali Cecíliazenepedagógus először adja elő azt a rövid zongoraművet,amelyet Tóth Péter kezdeményezésére tréfás kedvű komponis-ták a Facebookon ötleteltek ki.

21.30 – 22.15 Bornemissza Ádám blues koncertje.

22.30 A hivatalos program zárásaként Gábor bácsi HH ve-zényletével megpróbáljuk együtt elszavalni Ady: A feketezongora című versét.

22.40 Evés-ivás, míg a gazda ki nem ver.

Page 13: DUNAVARSÁNY ÖNKORMÁNYZATÁNAK HIVATALOS LAPJA … · XXIII. évfolyam 7. szám Dunavarsányi Napló 3 Tisztelt Dunavarsányi Polgárok! Bár a nyár felén túl vagyunk már, fontosnak

Dunavarsányi Napló 13XXIII. évfolyam 7. szám

KULTÚR-lapokVásárok a művelődési házban

08.01. Látásvizsgálat 15-18-ig08.03. Vegyes vásár 9-12-ig08.06. Vegyes vásár 9-12-ig08.10. Vegyes vásár 9-12-ig08.13. Vegyes vásár 9-12-ig08.16. Vegyes vásár 9-12-ig

Page 14: DUNAVARSÁNY ÖNKORMÁNYZATÁNAK HIVATALOS LAPJA … · XXIII. évfolyam 7. szám Dunavarsányi Napló 3 Tisztelt Dunavarsányi Polgárok! Bár a nyár felén túl vagyunk már, fontosnak

Dunavarsányi Napló XXIII. évfolyam 7. szám14

A „12 – EGY TUCAT”CÍMŰ VETÉLKEDŐ JÚLIUS HAVI KÉRDÉSEI

Tekintettel arra, hogy a hónap végén megkezdődött a világ sportolóinak négyévenkénti nemes versengése, a kérdésektúlnyomó része az OLIMPIÁKKAL foglalkozik.

- 1 -A Palicsi-tó mellett 1880-tól megrendezett sportversenye-ket akár a „magyar előolimpiáknak” is nevezhetjük. Létre-hozásuk, megrendezésük egy jómódú szabadkai testvér-párnak és unokatestvérüknek köszönhető. NEVÜK?

- 2 -Az 1882-es palicsi játékok legnagyobb sikere az úgyneve-zett „GO AS YOU PLEASE” verseny volt. A verseny aSzabadka-Palics közötti táv oda-vissza való megtételét je-lentette, melyben mindenki – férfiak, nők, gyermekek –részt vehetett. MILYEN MÓDON, MILYEN FORMÁ-BAN KELLETT AZ ADOTT TÁVOT MEGTENNI, LE-KÜZDENI?

- 3 -A közeljövőben ünnepelhetnénk az 1860. július 17-énNagybecskereken született sportszervező, pedagógus, tan-ügyi író, humanista békeharcos, az újkori olimpiai játékokatkezdeményező és elindító, a Nemzetközi Olimpiai Bizott-ság alapító tagjának, a Magyar Olimpiai Bizottság alapítótitkárának 152. születésnapját. A SPORTEMBER NEVE?

- 4 -A „magyar delfin”, akinek az útlevele Guttman Alfréd névreszólt, az 1896-os Olimpián megnyerte a 100 és 1200 méteresúszószámot, és ezzel ő lett az Olimpia legsikeresebb magyarversenyzője. MILYEN NÉVEN ISMERJÜK ŐT MA?

- 5 -Az első Olimpia első versenyszámában a magyar SzokolyAlajos szerepelt sikeresen úgy, hogy a döntőben megsze-rezte a HARMADIK helyet. MILYEN SPORTÁGBANÉRTE EL EZT A SIKERT ?

- 6 -Az első – az 1896-os – Olimpián a kis létszámú magyar csa-pat a várakozáson felül teljesített, és a szerzett érmek alap-ján a nemzetek közötti versenyben a ? helyen végzett. MI-LYEN SZÁM HIÁNYZIK A KÉRDŐJEL HELYÉRŐL ?

- 7 –Az 1900-ban Párizsban megrendezett Olimpián a magyarcsapat és az Olimpia egyik legnagyobb sikerét a diszkoszta világon elsőként forgó mozgással dobó magyar atlétaaratta. A 36,04 méteres dobás egyben Európa csúcs is lett.AZ ATLÉTA ÉS SPORTEGYESÜLETÉNEK NEVE?

- 8 -Az 1912-es Olimpián a gerelyhajításban bronzérmet elérőmagyar versenyző a polgári életben lelkészként szolgált,és a hívek miatt kénytelen volt álnéven versenyezni. MIVOLT AZ EREDETI NEVE, ÉS MI VOLT A NEVEVERSENYZŐKÉNT ?

- 9 -1936 februárjában – Garmisch-Partenkirchenben – két de-monstrációs sportfajta is szerepelt a versenyen. Az egyik azúgynevezett „Jégkoronghajítás”, míg a másik a „Katonaijárőrözés”. Ez utóbbi ezen az elven, de más néven ma isolimpiai sportág. MI ENNEK A SPORTFAJTÁNAK,SPORTÁGNAK A MAI MEGFELELŐJE, A MAI NEVE?

- 10 -Az Olimpia – kezdetben sokat vitatott – logója miatt Irántiltakozást, és az Olimpiától való távolmaradását jelentet-te be, mert érvelése szerint ezt az „alkotást” akár zionnakis lehet olvasni. Panaszát benyújtotta a Nemzetközi Olim-piai Bizottságnak, melyben a logót - ? – minősítette. MIAZ A SZÓ, AMI HIÁNYZIK AZ IDÉZETT SZÖVEG-BŐL, ÉS AMELY SZÓ ELLEN IRÁN A SZAVÁT FELE -MELTE?

A közelmúltban jelent meg a „Régi Szavak Szótára” címűkönyv. A július havi kérdések befejezéseként ebből akönyvből idézünk.

- 11 -Mit jelent a JUHÁZIK szó?a) VIDÁMAN ÉNEKEL, KIÁLTOZIK, TÁNCOL.b) FELINDULT EMBER VAGY ÁLLAT HARAGJA, IN-

DULATA SZELIDÜL, CSILLAPODIK.c) JUHTEJBŐL SAJTOT, GOMOLYÁT KÉSZÍT.

- 12 -Mit jelent a LOMBÁR szó?a) FALU, TELEPÜLÉS HATÁRÁBAN LÉVŐ MEZŐ-

GAZDASÁGI TELEPHELY, ELSŐSORBAN A HASZ -NÁLATON KÍVÜLI GÉPEK TÁROLÁSÁRA.

b) ÁRNYAS HELYEN ÁLLÓ LUGAS, FILAGÓRIA,esetleg KOCSMA KERTHELYISÉGE.

c) NAGY, SZÉTÁLLÓ, KIFELÉ HAJLÓ SZARV, vagyAZ ILYEN SZARVÚ SZARVASMARHA.

Page 15: DUNAVARSÁNY ÖNKORMÁNYZATÁNAK HIVATALOS LAPJA … · XXIII. évfolyam 7. szám Dunavarsányi Napló 3 Tisztelt Dunavarsányi Polgárok! Bár a nyár felén túl vagyunk már, fontosnak

Dunavarsányi Napló 15XXIII. évfolyam 7. szám

ORVOSI ÜGYELETDelta Országos MentõszolgálatEgészségház fsz. 36. 06/24 472-010Hétköznap: 18.00-7.00Munkaszüneti és ünnepnapokon: folyamatosan.FELNÕTT HÁZIORVOSOKDr. Kun László háziorvos 06/70 382-3662Egészségház fsz. 32.rendelési idõben 06/24 483-124Rendelés: H, K: 7.30-11; Sz: 13-16;

Cs, P: 7.30-11Erõspusztán: Cs: 13-14Dr. Schäffer Mihály háziorvos 06/70 382-3663Egészségház I. em. 54.

Rendelés: H, Sz, P: 8-12; K, Cs: 13-17Dr. Békássy Szabolcs háziorvos 06/70 337-3339Egészségház I. em. 51.rendelési idõben 06/24 521-125 Rendelés: H: 17-19; K: 9-13; Sz: 13-17;

Cs: 9-13; P: 11-15Dr. Kováts Lajos háziorvos 06/20 921-2860Petõfi lakótelep 4.rendelési idõben 06/24 534-575Rendelés: H: 17-19; K: 8-10; Sz: 13-15;

Cs, P: 13-15GYERMEKORVOSOKDr. Czúth Ildikó Egészségház fsz. 3.rendelési idõben 06/24 473-054Rendelés: H, Cs, P: 9-12; K: 14-17; Sz: 11-13Dr. Váczi János Vörösmarty u. 45.rendelési idõben 06/24 473-327Rendelés: H: 15-18; K: 9-12; Sz, Cs: 15-18;

P: 14-17VÉDÕNÕI SZOLGÁLAT

Vízhányó Anita védőnőEgészségház fsz. 12. 06/24 521-121, 06/20 266-5109Tanácsadás várandós anyák részére: H: 14-16Csecsemő, gyermek, ifjúsági tanácsadás: K: 10-12Kovácsné Zelenka Ágnes védőnőEgészségház fsz. 12. 06/24 521-121, 06/20 266-4652Tanácsadás várandós anyák részére: Sz: 14-16Csecsemő, gyermek, ifjúsági tanácsadás: P: 10-12Fonyóné Tóth Cecília védőnőPetőfi ltp. 4. 06/24 534-575, 06/20 266-4332Tanácsadás várandós anyák részére: Sz: 10-11Csecsemő, gyermek, ifjúsági tanácsadás: Sz: 11-12Egészségház fsz. 12. 06/24 521-121Tanácsadás várandós anyák részére: Cs: 9-10Csecsemő, gyermek, ifjúsági tanácsadás: Cs: 10-11Ráczné Géczi Krisztina területi és iskolavédőnőÁrpád u. 12. iskolaorvosi rendelő 06/70 339-8787Egészségház fsz. 12. 06/24 521-121Tanácsadás várandós anyák részére: Cs: 13-15Csecsemő, gyermek, ifjúsági tanácsadás: Sz: 9-11FOGORVOSI RENDELőKVörösmarty u. 51. 06/24 483-213Dr. Csúz Antal és Dr. Fejes ZsuzsannaFogszabályzás: Dr. Róth József Nagyvarsány, Petőfi ltp. 4. 06/24 534-576Dr. Fejes ZsuzsannaAngyal Patika Gyógyszertár 06/24 534-450Kincsem Gyógyszertár 06/24 534-350Szakorvosi Rendelõintézet, Gyártelep

06/24 406-010, 06/24 406-012, 06/24 406-014Weöres Sándor Napköziotthonos Óvo da

06/24 472-464Árpád Fejedelem Ált. Iskola 06/24 511-150Erkel Ferenc Mûvészeti Iskola 06/24 534-505Gyermekjóléti és Családsegítõ Szolgálat

06/24 483-352Magányos Idôseket Segítô Alapítvány

06/24 486-023Okmányiroda-Dunaharaszti

06/24 531-480, 06/24 531-481Önkéntes Tûzoltó Egyesület 06/30 987-2850Petõfi Mûvelõdési Ház 06/24 534-250Polgármesteri Hivatal 06/24 521-040Polgárõrség Közbiztonsági iroda 06/24 483-279Rendõrség Körzeti Megbízott

06/20 489-6753, 06/24 518-680Közterület-felügyelõkDoktor János: 06/70 938-2905Grajczár László: 06/70 708-6804Mezõõr - Schipek Sándor: 06/70 382-3660Posta 06/24 620-994Nyitva tartás H: 8-18; K: 8-14; Sz-P: 8-16;DTV Zrt. (víz- és szennyvízszolgáltatás)

06/24 483-116Dunavarsányi Víziközmû Társulat 06/24 483-292Közvilágítás hibabejelentés 06/40 980-030Gyertyaláng Kegyeleti Kft. 06/30 378-5116Református Egyházközség 06/24 484-452Római Katolikus Plébánia 06/24 472-017Ráckvei Földhivatal 06/24 519-300, 519-310

Fax: 06/24 519-301

Közérdekû telefonszámokVárosgazdálkodási Kft. (24) 655-982 E-mail: [email protected]

Du na var sá nyi Nap lóDu na var sány Ön kor mány za -

tá nak hi va ta los lap ja

* * *Ki ad ja:

Du na var sány Ön kor mány za ta

* * *Fe le lõs ki adó:

Dr. Szilágyi Ákos Andor

* * *Fõszer kesz tõ:

Dr. Szil vay Ba lázs06/70 453-4528

vagy 06/20 515-0582

Ké szült:az Ex-Kop Nyom da ipa ri Bt.

gon do zá sá ban.

* * *Nyt sz:

B/PHF 1125/P/93

* * *Meg je le nik ha von ta.

* * *Ára:

in gye ne sen kap jáka vá ros la kói.

Következõ lapzárta:2012. augusztus 10.

* * *Cikkeket várunk a

szil vay.bal [email protected] cí men.

* * *Csak név vel el lá tott,

köz érdekû írást te szünk köz zé.* * *

Hirdetésfeladás:a Polgármesteri HivatalPénzügyi Osztályán06/24 521-066

ISSN 2060-2812 (Nyomtatott) * ISSN 2063-0964 (Online)

HelyesbítésElőző lapszámunkban sajnos tévesen jelent meg a polgárrá fogadott újszülöttekközött Lehotzky Bálint neve. A pontatlanságért a család szíves elnézését kérjük.

Szüreti felvonulásAz idei szüreti felvonulás és mulatságszeptember 22-én, szombaton lesz.

A program keretében kerül átadásraa Habitat utcában épült játszótér is.

2012. április, május, júniushónapban születettek névsora

Zupka Istvánné élt 86 évetHidegföldi Józsefné élt 76 évetNagy Mátyás élt 76 évetJózsa Vilmos élt 70 évetMolnár Lajos Rezső élt 65 évetFazekas Györgyné élt 61 évetLehoczki Gyuláné élt 88 évetSzabó Béla élt 88 évetdr. Németh Lászlóné élt 78 évetFarkasné Zeke Rozália élt 76 évetKálmán Imre élt 73 évet

2012. április, május, júniushónapban elhunytak névsora

Nagy Dorka Jázmin április 27.

Bene Gellért Ádám május 7.

Zsüle Amira Gerda május 16.

Halász Gergő Bendegúz május 17.

Suta Adrienn június 4.

Suta László június 4.

Lukács Máté június 7.

Paczkó Dominik június 9.

Sponga Alex Márkó június 11.

Ferencsik Tibor június 15.

2012. május, június hónapban házasságot kötöttek

Szabó Norbert - Zsoldos GyöngyiVörös Attila - Dorkó Mónika

Fenyvesi Zoltán - Jóri TerézMendei Levente - Pál Anikó

Fábián-Nagy Nándor - Szmolka Ágnes

Page 16: DUNAVARSÁNY ÖNKORMÁNYZATÁNAK HIVATALOS LAPJA … · XXIII. évfolyam 7. szám Dunavarsányi Napló 3 Tisztelt Dunavarsányi Polgárok! Bár a nyár felén túl vagyunk már, fontosnak

Dunavarsányi Napló XXIII. évfolyam 2. szám16

MEGHÍVÓ

Dunavarsány Város Önkormányzata szeretettel meghívja Önt és kedves Családját

a 2012. augusztus 20-án, hétfo n 11.45-kor tartandó

Szent István napi ünnepségre Helyszín: Dunavarsány, Ho sök tere

Program:9.00 Ünnepi Szentmise a kisvarsányi római katolikus templomban10.00 Ünnepi Hálaadó Istentisztelet a református templomban11.00 Ünnepi Szentmise a nagyvarsányi katolikus templomban

11.45 Ünnepi megemlékezésBeszédet mond Bóna Zoltán polgármester

Közremu ködik a Peto fi Mu velo dési Ház és Könyvtár Népdalkörés Citera Együttese Sebestyén Attila, a Dunavarsányi ErdélyiekKözhasznú Egyesületének tagja.

Az új kenyeret Dr. Bóna Zoltán református lelkészés Kis R. Sándor katolikus plébános szenteli meg.

Mindenkit szeretettel várunk!