110
A Kormány ……/2009.(….) Korm. rendelete az egészségügyi területet érintő nem-konvencionális eljárásokról Az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény (a továbbiakban: Eütv.) 247.§-a (1) bekezdésének h) pontjában kapott felhatalmazás alapján – az Alkotmány 35. § (1) bekezdés b) pontjában foglalt jogkörében eljárva – a Kormány a következőket rendeli el: 1.§ E rendelet hatálya az Eütv. 104. §-ában meghatározott nem-konvencionális eljárásokra, az azok körébe tartozó tevékenységekre, továbbá a tevékenységet végző személyekre terjed ki. 2.§ (1) Egyetemi szintű egészségügyi alapképzésben szakképzettséget szerzett szakorvos, szakfogorvos, szakgyógyszerész – az egészségügyi felsőfokú szakirányú szakképzést végző intézmény (a továbbiakban: intézmény) által szervezett képzés keretében – vizsgaköteles tanfolyam eredményes elvégzését követően végezhet nem- konvencionális tevékenységet, kizárólag a vizsga letételét igazoló bizonyítványban feltüntetett területen. (2) Az (1) bekezdés hatálya alá nem tartozó felsőfokú végzettséggel rendelkező, valamint a középiskolai végzettséggel rendelkező személy, az adott nem konvencionális tevékenység végzésére jogosító, egészségügyi alapismereteket is oktató, – vizsgaköteles

EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTER - Jogalkotás.hu · Web viewfigyelembe venni az alapvető szubsztanciákat (testösszetevőket), ezen belül elsősorban az energiafajtákat és azok funkcióit

  • Upload
    others

  • View
    1

  • Download
    0

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTER - Jogalkotás.hu · Web viewfigyelembe venni az alapvető szubsztanciákat (testösszetevőket), ezen belül elsősorban az energiafajtákat és azok funkcióit

A Kormány

……/2009.(….) Korm. rendelete

az egészségügyi területet érintő nem-konvencionális eljárásokról

Az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény (a továbbiakban: Eütv.) 247.§-a (1) bekezdésének h) pontjában kapott felhatalmazás alapján – az Alkotmány 35. § (1) bekezdés b) pontjában foglalt jogkörében eljárva – a Kormány a következőket rendeli el:

1.§

E rendelet hatálya az Eütv. 104. §-ában meghatározott nem-konvencionális eljárásokra, az azok körébe tartozó tevékenységekre, továbbá a tevékenységet végző személyekre terjed ki.

2.§

(1) Egyetemi szintű egészségügyi alapképzésben szakképzettséget szerzett szakorvos, szakfogorvos, szakgyógyszerész – az egészségügyi felsőfokú szakirányú szakképzést végző intézmény (a továbbiakban: intézmény) által szervezett képzés keretében – vizsgaköteles tanfolyam eredményes elvégzését követően végezhet nem-konvencionális tevékenységet, kizárólag a vizsga letételét igazoló bizonyítványban feltüntetett területen.

(2) Az (1) bekezdés hatálya alá nem tartozó felsőfokú végzettséggel rendelkező, valamint a középiskolai végzettséggel rendelkező személy, az adott nem konvencionális tevékenység végzésére jogosító, – egészségügyi alapismereteket is oktató, – vizsgaköteles tanfolyam eredményes elvégzését követően végezhet nem-konvencionális tevékenységet, kizárólag a vizsga letételét igazoló bizonyítványban feltüntetett területen. Az egészségügyi alapismeretek modul alól a külön jogszabályban meghatározott esetekben felmentés adható.

3. §

(1) A 2. § (1) bekezdése szerinti tanfolyamot az intézmény – az általa oktatott tudományterületnek megfelelő – nem-konvencionális tevékenységek vonatkozásában szervezhet. A vizsga lefolytatása az intézmény feladata.

(2) A 2.§ (2) bekezdés szerinti tanfolyamot – a külön jogszabály szerinti – engedéllyel rendelkező képzőhely, továbbá az intézmény is szervezhet.

Page 2: EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTER - Jogalkotás.hu · Web viewfigyelembe venni az alapvető szubsztanciákat (testösszetevőket), ezen belül elsősorban az energiafajtákat és azok funkcióit

(3) A 2. § (2) bekezdése szerinti vizsgát az Egészségügyi Szakképző és Továbbképző Intézet – a (4) bekezdésben foglalt kivétellel – folytatja le.

(4) Az intézmény folytatja le a vizsgát, ha 2. § (2) bekezdése szerinti tanfolyamot szervez.

4. §

Az eredményes vizsgát tevő

a) 2. § (1) bekezdése szerinti személy a nem konvencionális medicina orvosa, fogorvosa, illetve a homeopata gyógyszerész,b) 2. § (2) bekezdése szerinti személy a természetgyógyász

elnevezés használatára jogosult.

5. §

(1) A nem-konvencionális tevékenység gyakorlása során a beteg előzetes orvosi vizsgálatától csak a külön jogszabályban meghatározottak szerint lehet eltekinteni.

(2) Kizárólag az e rendelet alapján gyakorolt és a külön jogszabályban felsorolt tevékenységekre alkalmazható a nem-konvencionális megjelölés.

6. §

Ez a rendelet 2009. március 30-án lép hatályba, egyidejűleg hatályát veszti a természetgyógyászati tevékenységről szóló a 40/1997. (III. 5.) Korm. rendelet, továbbá az azt módosító 110/1998. (VI. 3.) Korm. rendelet.

2

Page 3: EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTER - Jogalkotás.hu · Web viewfigyelembe venni az alapvető szubsztanciákat (testösszetevőket), ezen belül elsősorban az energiafajtákat és azok funkcióit

Az egészségügyi miniszter

…./2009. (…..) EüM rendelete

az egészségügyi területet érintő nem-konvencionális eljárások gyakorlásának egyes kérdéseiről

Az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény (a továbbiakban: Eütv.) 247. §-ának (4) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, továbbá az egészségügyi miniszter feladat- és hatásköréről szóló 161/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. §-ának a) pontjában megállapított feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el:

1. §

Az Eütv. 104. §-a szerinti nem-konvencionális eljárások körébe tartozó tevékenységeket (a továbbiakban: nem-konvencionális tevékenységek) és elnevezésüket, továbbá e tevékenységek végzésére jogosult személyek körét az 1. számú melléklet tartalmazza.

2.§

A nem konvencionális medicina orvosa megválaszthatja, hogy azok közül a nem-konvencionális tevékenységek közül, amelyek elvégzésére jogosult, melyiket alkalmazza kiegészítő, és melyiket helyettesítő gyógymódként. Amennyiben a tevékenység megkezdése előtt szakorvosi vizsgálat is szükséges, azt a tevékenységet alkalmazni kívánó komplementer medicina orvosa is elvégezheti, ha rendelkezik olyan szakorvosi képesítéssel, amely feljogosítja a beteg szakorvosi vizsgálatára és ellátására.

3. §

(1) A kezelőorvos vagy a beteg kezdeményezésére, a tevékenység végzésére képesített természetgyógyász – képzettségének megfelelő területen – részt vehet a beteg ellátásában. Amennyiben a természetgyógyász bevonását a kezelőorvos kezdeményezi, ehhez a beteg beleegyezése szükséges.

(2) Amennyiben a természetgyógyász bevonása a kezelésbe a beteg kezdeményezésére történik, a kezelőorvos – szükség szerint – felhívja a beteg figyelmét a konvencionális gyógyító eljárások abbahagyásának lehetséges következményeire.

3

Page 4: EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTER - Jogalkotás.hu · Web viewfigyelembe venni az alapvető szubsztanciákat (testösszetevőket), ezen belül elsősorban az energiafajtákat és azok funkcióit

(3) A természetgyógyász a nem-konvencionális tevékenységet képzettségének megfelelően – a (4) bekezdésben foglalt kivétellel – előzetes orvosi vizsgálat, illetve ellátás után, vagy az orvosi ellátással párhuzamosan, a beteg rendszeres orvosi ellenőrzése mellett végezheti. A természetgyógyász a kezelőorvos által rendelt terápiát nem módosíthatja, és a kezelés alatt álló beteg esetén köteles konzultálni a kezelőorvossal.

(4) A természetgyógyász a nem-konvencionális tevékenységet abban az esetben végezheti önállóan és előzetes orvosi vizsgálat nélkül, ha a tevékenységet igénybe vevő panaszmentes, és a nem-konvencionális tevékenységet kizárólag életmódjavító céllal veszi igénybe. Amennyiben a természetgyógyász a betegség gyanúját észleli, a betegnek javasolja orvos felkeresését.

(5) A természetgyógyász speciális állapotfelmérést és kezelési tervet készít, amely az egészségügyi dokumentáció része.

(6) A természetgyógyász nem végezhet invazív beavatkozást, kivéve a fülakupunktúrás addiktológiai kezelést.

4. §

A homeopata gyógyszerész a gyógyszertárban a homeopátiás szabályok szerint gyógyszert készíthet és vény nélkül kiadható homeopátiás készítményekkel kapcsolatosan terápiás felvilágosítást adhat.

5. §

A nem-konvencionális tevékenység végzése során, a külön jogszabályban meghatározott keretek közötta) az Országos Gyógyszerészeti Intézet (a továbbiakban: OGYI), illetve az Európai Bizottság által forgalomba hozatalra engedélyezett gyógyszer;b) az OGYI által külön jogszabály alapján nyilvántartásba vett, gyógyszernek nem minősülő gyógyhatású anyag vagy készítmény;c) a külön jogszabály alapján az OGYI által esetileg engedélyezett készítmény;d) az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézetnek – külön jogszabály alapján – bejelentett különleges élelmiszer;e) a külön jogszabály alapján minősített gyógynövény-drog;f) a külön jogszabály szerinti feltételeknek megfelelő orvostechnikai eszköz

használható.6.§

A természetgyógyász által végezhető tevékenységek vizsgáit az Egészségügyi Szakképző és Továbbképző Intézet (a továbbiakban: ETI) felnőttképzés keretében szervezi.

4

Page 5: EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTER - Jogalkotás.hu · Web viewfigyelembe venni az alapvető szubsztanciákat (testösszetevőket), ezen belül elsősorban az energiafajtákat és azok funkcióit

7. §

(1) Az 1. számú mellékletben megjelölt nem-konvencionális tevékenységeknél a szakmai vizsgára jelentkezés általános feltétele – a (2) bekezdésben megjelölt kivétellel – középiskolai végzettség.

(2) Az 1. számú mellékletben megjelölt életmód-tanácsadó és terapeuta természetgyógyász tevékenység esetében a szakmai vizsgára jelentkezés feltétele felsőfokú végzettség.

8. §

(1) A természetgyógyász által végezhető tevékenységek végzéséhez szükséges vizsgakövetelményeket a 2. számú melléklet 3.pontja tartalmazza. A vizsgakövetelményeknek megfelelő oktatást legalább 5 napos – az ETI által kiadott szakmai keretprogram alapján szervezett – képzés keretében kell teljesíteni.

(2) A természetgyógyászati alapismeretek vizsgára felkészítő képzés óraszáma 100 óra, az egészségügyi alapismeretek vizsgára felkészítő képzés óraszáma 150 óra.

(3) A természetgyógyászati alapismeretek vizsga alól felmentés nem adható. (4) Az egészségügyi alapismeretek vizsga alóli mentesség feltételei a

szakirányú felsőfokú végzettség és szakképzettség, egészségügyi felsőoktatás keretében megszerzett szakképesítés, illetve OKJ szerinti szakképesítés.

(5) A vizsgák írásbeli, szóbeli és gyakorlati vizsgákból állnak.

(6) A természetgyógyászati tevékenységek végzéséhez szükséges szakmai minimum-feltételeket külön jogszabály határozza meg.

9. §

(1) A természetgyógyász által végezhető tevékenységek képzésére szóló képzési engedélyt az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat illetékes regionális intézete (a továbbiakban: regionális intézet) adja ki és nyilvántartja a kiadott engedélyeket. Az engedélyezési eljárás során a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény rendelkezéseit kell alkalmazni.

(2) A 3. számú melléklet szerinti képzési engedély nem tagadható meg attól aki,

a) a 4. számú melléklet szerinti, a képzéshez szükséges személyi és tárgyi feltételeknek megfelel,

b) az engedélyezési eljárás külön jogszabály szerinti díját igazoltan megfizette,

5

Page 6: EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTER - Jogalkotás.hu · Web viewfigyelembe venni az alapvető szubsztanciákat (testösszetevőket), ezen belül elsősorban az energiafajtákat és azok funkcióit

c) a teljes képzési szolgáltatásra vonatkozó, az 5. számú mellékletben előírt, írásos tájékoztatót és a vállalkozási feltételeit a regionális intézetnek bemutatta, valamint

d) a 11. §. (1) bekezdésének b) pontja szerinti képzési keretprogramnak való megfelelésről az ETI – 11. § (4) bekezdése szerinti – Bizottsága által kiadott igazolást bemutatta.

(3) A képzőhelynek a – jogszabályi változások miatt – szükséges módosításokat a vállalkozási feltételeken és az írásos tájékoztatón – ha jogszabály másként nem rendelkezik – a jogszabály hatálybalépését követő 30 napon belül át kell vezetnie.

(4) A képzési engedély érvényességének időtartama 4 év.

(5) A képzőhelynek az engedély szerinti teljes képzési szolgáltatás feltételeit folyamatosan biztosítania kell.

(6) A teljes képzési szolgáltatás felelőse a képzési engedéllyel rendelkező, a szolgáltatást igénybevevővel szerződéses jogviszonyban álló képzőhely.

(7) A képzőhely a képzést igénybevevőt köteles az általa végzett teljes képzési szolgáltatás és a vizsgára bocsátás feltételeiről tájékoztatni.

10.§

(1) Ha a képzőhely az e rendeletben meghatározott rendelkezéseknek nem tesz eleget, a regionális intézet az általa kiadott, 9. § (1) bekezdés szerinti képzési engedélyt részben vagy egészben felfüggeszti vagy visszavonja.

(2) A regionális intézet a képzési engedélyt legfeljebb 6 hónapi időtartamra részben vagy egészben felfüggeszti, ha a képzőhely az adott képzési tevékenység engedélyezésére vonatkozó feltételeket nem teljesíti.

(3) A regionális intézet a képzési engedélyt visszavonja, haa) a képzőhely a (2) bekezdés alapján megjelölt határidőig a felfüggesztő

határozatban meghatározott feltételeknek nem tesz eleget,b) a képzőhely a képzési tevékenység gyakorlására vonatkozó előírásokat

megszegte,c) a képzőhely – az (5) bekezdésben meghatározott bejelentés nélkül – egy évet

meghaladóan szünetelteti a képzési tevékenységét.

(4) A képzési engedélynek a (3) bekezdés a)-b) pontjai és az (5) bekezdés alapján történő visszavonása után az érintett képzőhely részére két évig újabb képzési engedély nem adható.

6

Page 7: EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTER - Jogalkotás.hu · Web viewfigyelembe venni az alapvető szubsztanciákat (testösszetevőket), ezen belül elsősorban az energiafajtákat és azok funkcióit

(5) A képzőhely a regionális intézetnek tett előzetes írásbeli bejelentés alapján a képzési tevékenységét legfeljebb kétévi időtartamra szüneteltetheti. A bejelentést a képzés szüneteltetése előtt legalább 30 nappal kell megtenni.

11. §

(1) Az ETI

a) vezeti a természetgyógyászokat vizsgáztató személyek névjegyzékét (a továbbiakban: névjegyzék), és lefolytatja a (2) bekezdés szerinti pályáztatást,

b) elkészíti a természetgyógyász képzettségek központi keretprogramját,

c) igazolást ad ki a b) pont szerinti keretprogramnak történő megfelelésről.

(2) A névjegyzékbe történő bejegyzésre pályázni lehet a tárgyév szeptember 15-éig. A pályázati feltételeket az egészségügyi miniszter az Egészségügyi Közlönyben közleményben teszi közzé.

(3) Az (1) bekezdés b) pontja szerinti központi keretprogramot az egészségügyi miniszter hagyja jóvá.

(4) Az (1) bekezdés c) pontja szerinti igazolás kiadása az ETI-ben működő Bizottság feladata. A Bizottság tagjait az egészségügyi miniszter kéri fel.

(5) Amennyiben külön jogszabály szerint az ETI végzi a vizsgáztatást, akkor a vizsgabizottság tagjait és elnökét a Bizottság kéri fel, a névjegyzékben szereplő személyek közül.

(6) Az ETI az általa vizsgáztatott személyekről nyilvántartást vezet.

12. §

(1) Ez a rendelet 2009. március 30-án lép hatályba, ezzel egyidejűleg hatályát veszti a természetgyógyászati tevékenység gyakorlásának egyes kérdéseiről szóló 11/1997. (V. 28.) NM rendelet (a továbbiakban: r.), valamint az azt módosító 24/1998. (VI. 17.) NM rendelet, továbbá a 75/1999. (XII. 28.) EüM rendelet.

(2) A névjegyzékbe történő bejegyzésre vonatkozó pályázatot első alkalommal e rendelet hatálybalépését követő 30 napon belül ki kell írni.

(3) Az ETI a központi keretprogramokat e rendelet hatálybalépését követő 120 napon belül készíti el.

7

Page 8: EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTER - Jogalkotás.hu · Web viewfigyelembe venni az alapvető szubsztanciákat (testösszetevőket), ezen belül elsősorban az energiafajtákat és azok funkcióit

(4) A 11. § (4) bekezdése szerinti Bizottság tagjait az egészségügyi miniszter e rendelet hatálybalépéstől számított 90 napon belül kéri fel.

(5) Az e rendelet hatálya alá tartozó képzéseket végző szerveknek a képzési engedély kiadását a rendelet hatálybalépését követő 150 napon belül kell kérelmezni.

(6) Az r. 1. számú melléklete

a) 1. pontjának negyedik francia bekezdése szerinti minden egyéb nem-konvencionális eljárás vagy módszer,

b) 3. pontja b) alpontjának második francia bekezdése szerinti bioenergiát alkalmazó módszerekalkalmazása esetében a tevékenység nem-konvencionális eljárásként 2009. június 30-ig folytatható.

(7) E rendelet hatálybalépésével egyidejűleg az r.1. számú melléklete

a) 1. pontja második francia bekezdése szerinti hagyományos kínai orvoslás tevékenység végzésére kiadott engedély a hagyományos kínai orvoslás és azon alapuló egyéb technikák (akupunktúra, orálakupunktúra),

b) 3. pontja a) alpontjának második francia bekezdése szerinti alternatív mozgás- és masszázsterápiák tevékenység végzésére kiadott engedély a keleti mozgás- és masszázsterápia

tevékenység végzésére jogosít.

(8) E rendelet hatálybalépésével egyidejűleg az r. 1. számú melléklete

a) 3. pontja a) alpontjának harmadik francia bekezdése szerinti életmód-tanácsadás és terápia tevékenység az e rendelet szerinti életmód-tanácsadás és terápia tevékenység végzésére jogosít azzal, hogy a tevékenység végzőjének a reflexológia, akupresszúra, keleti mozgás- és masszázsterápia, fitoterápia képesítések közül, két választott képesítést 2011.december 31-éig,

b) 3. pontja b) alpontjának első francia bekezdése szerinti alternatív fizioterápiás módszerek tevékenység végzésére kiadott engedély az e rendelet szerinti kiegészítő fizioterápiás módszerek tevékenység végzésére jogosít azzal, hogy a tevékenység végzőjének a gyógy- vagy sportmasszőr képesítést 2011. december 31-éig

meg kell szereznie.

8

Page 9: EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTER - Jogalkotás.hu · Web viewfigyelembe venni az alapvető szubsztanciákat (testösszetevőket), ezen belül elsősorban az energiafajtákat és azok funkcióit

1. számú melléklet a……./2009. (…) EüM rendelethez

Nem-konvencionális tevékenységek

1. Szakorvos, szakfogorvos által végezhető tevékenységek és elnevezésük

- Ayurvedikus orvoslásMegnevezése: ayurvedikus módszereket alkalmazó orvos

- Hagyományos kínai orvoslás és azon alapuló egyéb technikák (akupunktúra)

Megnevezése: hagyományos kínai orvoslás orvosa - Homeopátia (klinikai és klasszikus)

Megnevezése: homeopata orvos - Manuálterápiás eljárások

Megnevezése: manuálterapeuta orvos - Neurálterápiás módszerek

Megnevezése: neurálterapeuta orvos

2. Gyógyszerész által végezhető tevékenységek és elnevezésük- Homeopátia Megnevezése: homeopata gyógyszerész

3. Természetgyógyász által végezhető tevékenységek - Akupresszúra

Megnevezése: akupresszőr természetgyógyász - Életmód tanácsadás és terápia

Megnevezése: életmód tanácsadó és terapeuta természetgyógyász - Fitoterápia

Megnevezése: fitoterapeuta természetgyógyász - Fülakupunktúrás addiktológia

Megnevezése: fülakupunktúrás addiktológus természetgyógyász - Keleti mozgás- és masszázsterápia

Megnevezése: keleti mozgás és masszázsterapeuta természetgyógyász - Kiegészítő fizioterápiás módszerek

Megnevezése: kiegészítő fizioterapeuta természetgyógyász - Kineziológia Megnevezése: kineziológus természetgyógyász - Reflexológia Megnevezése: reflexológus természetgyógyász - Szemtréning eljárások

Megnevezése: szemtréner természetgyógyász

9

Page 10: EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTER - Jogalkotás.hu · Web viewfigyelembe venni az alapvető szubsztanciákat (testösszetevőket), ezen belül elsősorban az energiafajtákat és azok funkcióit

2. számú melléklet a…./2009 (….) EüM rendelethez

Természetgyógyász tevékenységek végzésének vizsgakövetelményei

1. A természetgyógyászati alapismeretek képzési tananyaga

Természetgyógyászati propedeutikaA természetgyógyászat története, filozófiai alapjai:

- védikus filozófia, ayurvédikus orvoslás,- taoista filozófia, hagyományos kínai orvoslás,- buddhista filozófia, hagyományos tibeti orvoslás,- a modern európai természetgyógyászat filozófiai és történeti gyökerei,- a magyar népgyógyászat filozófiai vonatkozásai és története,- zöldmozgalmak,- az egyes gyógyító eljárásokhoz és kapcsolódó gondolkodásmódok

A természetgyógyászat energetikai alapismeretei:- filozófiai megközelítések - a bioinformatikai alapok,- definíciók,- az élő szervezet normális belső energiarendszerének természettudományos és

tradicionális megközelítései,- energiaáramlás a testen belül (kínai és indiai szemlélet),- energiamező az emberi test körül - a természetgyógyászati gyógymódok energetikai alapjai

A természetgyógyászatban használatos alapvető definíciók:- a természetgyógyászat és szinonimái (orvosi, jogi, tartalmi definíciók),- a természetgyógyászat meghatározó jegyei,- a természetgyógyászat felosztása (klasszikus, modern, tradicionális),- egészség - betegség, - holisztika

A természetgyógyászat makrostruktúrája:- az ember egészségét befolyásoló külső és belső tényezők,- a természetgyógyászat helye a betegellátásban,- a természetgyógyászat felosztása és kapcsolódása a mai orvostudomány egyes

módszereihez,- a természetgyógyászat, a pszichológia és az orvostudomány határterületein megjelent

módszerek.

A természetgyógyászat helye a mai orvostudományban és az egészségügyben:- kompetenciahatárok, szakmai egyeztetések,- oktatás, továbbképzés,

A megelőzés, gyógyítás és rehabilitáció természetgyógyászati módjai:- a nem konvencionális gyógyítás helye, szerepe a megelőzés, a gyógyítás és a

rehabilitáció terén,- a természetgyógyászati módszerek értékelése, besorolása, bizonyítottsága,

10

Page 11: EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTER - Jogalkotás.hu · Web viewfigyelembe venni az alapvető szubsztanciákat (testösszetevőket), ezen belül elsősorban az energiafajtákat és azok funkcióit

- a természetes gyógymódok alkalmazásának színterei.

A gyógyító és a szolgáltatást igénybevevő(beteg) kapcsolata:- A természetgyógyász személye, magatartása

Alapmódszerek a természetgyógyászatbana). Életmód terápia:

- az egészséges életmód alapelvei,- a hatékony egészséges életmódra nevelés alapelvei,- az életmódhoz tanácsot adó személy hitelességének kérdései,- az életmódváltás pszichológiai háttere,- az életmódra nevelés színterei,- az egészséges életmódra nevelés módszerei.

b). Természetgyógyászati táplálkozástan és dietetika:- a táplálkozás biokémiája,- a természetgyógyászati táplálkozásterápiákról általában, - a vegetárius étkezés értékelése,- a hagyományos és modern táplálkozási rendszerek (ayurvédikus, mazdaznan, Are

Waerland rendszere, makrobiotika, a Shelton/Diamond-rendszer, a Hay-féle választódiéta, az Oláh Andor-féle táplálkozási rendszer)

- természetgyógyászati diéták, kúrák (Gerson-diéta, Buchinger-Lützner-féle léböjt, Schrott-kúra, Mayr-kúra)

- a táplálkozási zavarok következményei,- táplálkozási anamnézis,- ételallergia,- a természetgyógyászati diéták, kúrák indikációi, ellenjavallatai, veszélyei.

c). Természetgyógyászati víz- és természeti elemterápiák:- a fizioterápia és a természetgyógyászati elemterápiák kapcsolata,- a természetgyógyászati elemterápiák élettani és biokémiai értékelése,- geoterápia,- helioterápia, nappótló készülékek,- szauna és egyéb forrókamrák,- légfürdő, légzésgyakorlatok, légzésterápia,- a Kneipp-féle vízgyógyászatról általában,- a Kneipp-féle vízgyógyászat alkalmazásának alapelvei,- a Kneipp-módszerek hatása, javallatai, ellenjavallatai, technikái (lemosások,

leöntések, pakolások, zuhanyok, speciális Kneipp-módszerek, félfürdők, fürdők)- szauna,- szolárium,- klímaterápia,- hazánk gyógyvizei és jelentőségük.

d). Fitoterápia:- a fitoterápia alapjai (története, az oki-tüneti kezelés megfontolása a terápia során,

receptúra képzés)- a fitoterápia klinikuma (immunstimuláns, tápcsatornára ható gyógynövények;

bőrbetegségek gyógynövénykezelése, húgyúti betegségek gyógynövényei, légúti betegségek gyógynövényei, nyugtató hatású gyógynövények, keringési betegségek gyógynövénykezelése)

11

Page 12: EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTER - Jogalkotás.hu · Web viewfigyelembe venni az alapvető szubsztanciákat (testösszetevőket), ezen belül elsősorban az energiafajtákat és azok funkcióit

- apiterápia,- aromaterápia,- gyógynövények alkalmazása gyógyszerforma szerint,- a gyógynövények begyűjtése és kezelése során követendő legfontosabb szabályok.

e).Természetgyógyászati mozgás és mozgatás terápiák:- A hagyományos és a természetgyógyászati mechanoterápiák élettani alapjai- Do-in- Shiatsu - Jógaterápia- Qigong- Waitankung- Meir-Schneider komplex rendszere- Légzésterápia- Akupresszúra- Thai masszázs- Yumeiho - Kötőszöveti masszázs- Láb- és kézreflexológia- Feldenkrais módszer- Alexander módszer- Fül-reflexológia- Gyógylovaglás- Jogging, túrázás, úszás.

Hagyományos távol-keleti gyógyászat

Ayurvédikusgyógyászat- filozófiai áttekintés, életmód,- prevenció,- ayurvédikus orvosi szakmák,- kezelési módszerek.

Hagyományos kínai medicina- gondolkodási rendszer, yin-yang egyensúly,- mozgásrendszer, - táplálkozástan,- gyógynövényhasználat,- masszázs.

Hagyományos népi gyógyászat

- A népgyógyászat közös jellemzői- Európán kívüli népek gyógyászata- Európai népek gyógyászata- A magyar népi orvoslás története, gondolkodásmódja, jelentős gyűjtései, gyűjtői

Modern természetgyógyászati módszerek:

a). Homeopátia- története, fejlődése- alapelvei (hasonlósági szabály, potenciálás, gyógyszervizsgálat),- homeopátiás anamnézis (különleges fogalmak, gyógyszertalálás, hierarchizálás,

12

Page 13: EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTER - Jogalkotás.hu · Web viewfigyelembe venni az alapvető szubsztanciákat (testösszetevőket), ezen belül elsősorban az energiafajtákat és azok funkcióit

repertorizáció),- gyógyulás homeopátiával,- miazma-tan a homeopátiában,- irányzatok a homeopátiában,- tudományos igazolhatósága, előnyei, lehetőségei, korlátai, határai.

b). Manuális terápia, kiropraktika, oszteopátia- története, tárgya, alapfogalmak,- funkcionális ízületi blokk (FIB) kórélettana,- a manuális medicina diagnosztikai és terápiás kapcsolódása,- javallatai és ellenjavallatai,- a gerinc és a belső szervek kapcsolatai,- prevenció,- veszélyei, a terapeuta képzettsége.

c). Kineziológia- "Touch for Health",- Edukineziológia,- Three in One Concept".

d). Mikro- és makroterületek ingerterápiái - akupunktúra rendszerek- Ingerforrások szerinti felosztás (elektromos áram, mágneses tér, lézer terápia, hideg-

és hőterápia, köpölyözés, moxa, injekciós technikák)- Akupunktúra rendszerek (hagyományos kínai testakupunktúra, mikrorendszerek)- Akupunktúra a prevencióban.

e). Neurálterápia (Huneke-féle)- története, elméleti háttere (az alaprendszerrel való kapcsolata, szegment-regulációs

komplexum, vegetatív idegi hálózat),- alapfogalmai (zavarómező, góc, "szekunden fenomén" – másodpercjelenség-,

infiltráció, gelózisok, miogelózisok, trigger pontok),- kezelési módok (quaddli, infiltráció, ganglionkezelés, kezelési programok),- javallat, ellenjavallat- eszközei, a kezeléshez használt anyagok tulajdonságai.

f). Növényterápiák (hatóanyagelvű fitoterápián kívüli használati módok)- alacsony potenciájú, növényi alapanyagú homeopátiás szerek,- Bach-virágterápia,- népi gyógynövényhasználat,- kínai gyógynövényhasználat,- ayurvédikus gyógynövényhasználat.

A környezeti tényezők hatása az egészségre- Károsító környezeti hatások- Az egészséges környezet kialakításának lehetőségei- Környezeti ártalmak csökkentése életmóddal

Természetgyógyászati állapotfelmérő módszerek:- Kapcsolat a szokásos orvosi diagnosztika és a nem orvosi természetgyógyászati

állapotfelmérő vizsgálatok között- Anamnézis a természetgyógyászatban- A mikrorendszerek diagnosztikai értékelése (az akupunkturás pont jellemzői,

mikroakupunktúrás rendszerek; az arc reflexológiai vizsgálata, a fül reflexológiai vizsgálata, láb-diagnosztika, a nyelv reflexológiai vizsgálata, az orr reflexológiai

13

Page 14: EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTER - Jogalkotás.hu · Web viewfigyelembe venni az alapvető szubsztanciákat (testösszetevőket), ezen belül elsősorban az energiafajtákat és azok funkcióit

vizsgálata, a szájüreg és a szájüregi képletek reflexológiai vizsgálata, iriszdiagnosztika, hasi diagnosztika, a Mayr-féle vizsgálat)

- Műszeres vizsgálatok a természetgyógyászatban:- Voll-féle elektroakupunktúrás vizsgálat, Schimmel-teszt, Ryodoraku vizsgálat,

dekódermérés, termovíziós diagnosztika, regulációs termográfia, VEGA teszt- A manuális medicina diagnosztikája- Kineziológiai vizsgálat- Bioenergetikai vizsgálat: műszeres vizsgálatok, emberi érzékelés értékelése,

változások a szervezet normális bioenergiamezőiben és áramlásaiban, tradicionális távolkeleti módszerek az energiaváltozások felderítésére, testi-lelki állapotok, betegségek, élethelyzetek jellegzetes energetikai hatása.

- A pulzus kínai és indiai rendszerű vizsgálata- Laboratóriumi vizsgálatok a természetgyógyászatban.

Társszakmák a természetgyógyászatban:

Pszichológiai alapismeretek - a pszichológia ágazatai (személyiséglélektan, fejlődéslélektan, szociálpszichológia,

klinikai pszichológia, egészségpszichológia)- iskolák és terápiás irányzatok (transzperszonális pszichológia, humanisztikus

irányzatok, relaxációs módszerek, imaginatív és szimbólumterápiák)

Fizioterápia - Balneológia- Gyógytorna- Gyógymasszázs- Elektroterápia- Dietetika- Nyirokdrenázs

A természetgyógyászati klinikum alapjai- Szív- és érrendszeri betegségek- Gasztroenterológiai betegségek- Légzőrendszeri betegségek- Természetgyógyászati urológiai betegségek- Központi idegrendszer betegségeinek terápiája- Anyagcsere-betegségek- Bőrgyógyászati betegségek- Biológiai daganatkezelés- Gyermekgyógyászati betegségek- Szemészeti betegségek- Füll-orr-gégészeti betegségek- Nőgyógyászati betegségek.- Pszichoterápiás eljárások

A természetgyógyászati alapismeretek írásbeli vizsga.

A vizsgázók a tananyag tartalma alapján összeállított 100 pont értékű feladatlapot oldanak meg. A feladatok egyenkénti értékelését követően az összesített pontszám adja a feladatlap

14

Page 15: EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTER - Jogalkotás.hu · Web viewfigyelembe venni az alapvető szubsztanciákat (testösszetevőket), ezen belül elsősorban az energiafajtákat és azok funkcióit

végső eredményét a következők szerint: o-5o% elégtelen (1), 51-60 % elégséges (2), 61-74 % közepes (3), 75-84% jó (4), 85-100% jeles (5). Az eredmény egyben a vizsga eredménye.

2. Egészségügyi alapismeretek képzési tananyaga Anatómiai alapismeretek- A mozgásrendszer (a csontokról általában, részletes csonttan, ízületek, általános izomtan, részletes izomtan)- A keringés szervrendszere (a vér jellemzői, vércsoport-meghatározás; a szív anatómiája, az erek anatómiája, vérkörök)- A légzőrendszer anatómiája- Az emésztőrendszer anatómiája (felső, középső és alsó szakasza; anyagcsere)- A kiválasztó rendszer anatómiája- A nemi szervek anatómiája- A neuroendokrin rendszer anatómiája- Az idegrendszer feladata, felosztása- Az agyvelő és gerincvelő anatómiája, működése- Az érzékszervek anatómiája (szem, fül, bőr, szaglás, ízlelés)

Élettani alapismeretek- A szív élettana- Az erek élettana- A vérkeringést befolyásoló tényezők- A vérnyomást befolyásoló tényezők- A mozgás, izomműködés élettana- A légző-rendszer élettana- A légzést befolyásoló tényezők, a légzés hatása az energiaellátásra- Az emésztőrendszer élettana- Az emésztést befolyásoló tényezők, a táplálkozás hatása az energiaellátásra- A kiválasztást befolyásoló tényezők- A nemi szervek élettana- A szexualitást befolyásoló tényezők- A neuroendokrin szervek élettana- Az idegélettani alapfogalmak- A magasabb idegműködés szerepe- Az érzékszervek élettana- Az immunrendszer szerepe- A hőreguláció

Kórtani alapismeretek- A betegség etológiája (élettelen kórokozók, élő kórokozók)- Általános kórtan (a betegség szakaszai és kimenetele; a szervezet válaszreakciói; a szövetek kóros elváltozásai; gyulladások; daganatok)-Részletes kórtan (a keringés szervrendszere: a vér kórtana, a szív kórtana, az erek kórtana, centrális és perifériás keringési elégtelenség, magas vérnyomás, alacsony vérnyomás, perifériás keringési zavarok; a légzőrendszer kórtana: fulladás, mint tünet lehetséges okai; az emésztőrendszer és emésztőmirigyek, az epeutak kórtana, funkcionális és organikus kórképek; a kiválasztó rendszer kórtana; a neuroendokrin rendszer kórtana; az anyagcsere kórtana; az idegrendszer betegségeinek csoportosítása: az agynyomás fokozódás tünetei, az

15

Page 16: EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTER - Jogalkotás.hu · Web viewfigyelembe venni az alapvető szubsztanciákat (testösszetevőket), ezen belül elsősorban az energiafajtákat és azok funkcióit

eszméletvesztés kórélettana, főbb pszichiátriai kórképek; daganatos betegségek; fertőző betegségek; betegségek)

Klinikai alapismeretek- Szív- és érrendszeri betegségek- Gasztroenterológiai betegségek- Szemészeti betegségek- Bőrgyógyászati betegségek- Pszichiátriai betegségek- Fül-orr-gégészeti betegségek- Daganatos betegségek- Endokrin rendszer betegségei- Anyagcsere-betegségek- Urológiai betegségek- Nőgyógyászati betegségek- Légúti betegségek- Sebészeti betegségek

Elsősegélynyújtási alapismeretek- Az elsősegélynyújtás fogalma és szabályai- A mentőláda felszerelése, az elsősegélynyújtás eszközei- Az életjelenségek vizsgálata: a halál jelei- A reanimáció- Teendők eszméletvesztés esetén- A sebek fogalma, fajtái- Az elsődleges sebellátás- A kötözés szabályai- Testtáji kötések- A vérzés fogalma, típusai- Elsődleges vérzéscsillapítás- Törés, ficam, rándulás fogalma és jellemzői- Elsősegélynyújtási feladatok- Teendők áramütés, villámcsapás és sugárkárosodás esetén- Az Országos Mentőszolgálat feladatai- A mentőkocsi típusai és felszereltségük- A mentő hívása, teendő a megérkezésig- A sérültek elhelyezése a baleset színhelyén- Elsősegélynyújtási feladatok tömeges baleset esetén

A természetgyógyászati szemléletmód biokémiai, élettani, kórélettani alapjai:- Az élet szerveződése (a biomolekulák, szupramolekuláris komplexek, sejtszervecskék – sejtorganellumok -, a sejt, a sejt és közvetlen környezete (mikromiliő), a szövet, a szerv, a szervrendszer, a szervezet, a szervezet és környezete)- A regulációs medicina biokémiai alapjai: az alaprendszer fogalma, felépítése, szerepe; az alaprendszer kóros működése és az azt kiváltó tényezők; a szervezet kompenzációs mechanizmusai; az alapreguláció fogalma, a regulációs folyamatok a természetgyógyászatban; a "multidimenzionális folyamatok" és a "nyitott rendszer" paradigma; terápiás akadályok, biológiai zavarómezők, gócok.

Az egészségügyi alapismeretek írásbeli vizsga értékelése:

16

Page 17: EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTER - Jogalkotás.hu · Web viewfigyelembe venni az alapvető szubsztanciákat (testösszetevőket), ezen belül elsősorban az energiafajtákat és azok funkcióit

- írásbeli vizsgarész: a vizsgázók a tananyag tartalma alapján összeállított 100 pont értékű feladatlapot oldanak meg. A feladatok egyenkénti értékelését követően az összesített pontszám adja a feladatlap végső eredményét a következők szerint: o-5o% elégtelen (1), 51-60 % elégséges(2) 61-74 % közepes (3) 75-84% jó (4) 85-100% jeles(5).

- szóbeli vizsgarész: a vizsgázó a keretprogramban meghatározott, a tananyagtartalmát felölelő kérdéssor alapján ad számot tudásáról. A vizsgateljesítmény értékelése 1-5-ig terjedő érdemjegy.

Az egészségügyi alapismeretek vizsga minősítését az írásbeli és szóbeli vizsga átlagolt eredménye alapján kell meghatározni, középérték esetén a szóbeli vizsgaeredményhez kell igazítani.

3. A r. 1. sz. mellékletében foglalt – természetgyógyász által végezhető tevékenységek végzésére jogosító - szakképzettségek szakmai vizsga tananyag tartalma és a záróvizsgák követelményei a következők:

AKUPRESSZURA

A képzettség gyakorlójának megnevezése: akupresszőr

1. A képzés formája, záróvizsga tanúsítványaA képzés formája: iskolarendszeren kívüli felnőttképzésA záróvizsgák alapján a képzésben részesült „Szakmai tanúsítvány”-t kap.Elméleti képzés óraszáma: 100 óraSzakmai gyakorlat: 200 óra oktatóhelyi gyakorlati idő szakképzett akupresszőr mellett.

2. A képzettség munkaterülete Nem konvencionális, gyógyító és életminőségjavító természetgyógyászati tevékenység.

A munkaterület általános szakmai leírása: Az akupresszőr tevékenysége a hagyományos kínai orvoslás tudományán és ezen belül elsősorban az akupunktúrás pontok és vezetékek ismeretén alapul. Az akupresszőr az akupunktúrás pontokat vizsgálja és ujjnyomással, valamint egyéb fizikai (moxa, köpöly, fül- és testgyertya) hatással és külön szakmai képzés elvégzése után lágylézer, mágneses tér alkalmazásával kezeli. Az akupresszőr tevékenységét önállóan végzi az alábbi területeken:- az egészségügyi-, szociális-, kulturális-, sport-, oktatási-nevelési ellátó rendszer intézményeiben,- a rekreációban,- a gyógy idegen-forgalomban, - a magánpraxisban- a csoportpraxisban

17

Page 18: EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTER - Jogalkotás.hu · Web viewfigyelembe venni az alapvető szubsztanciákat (testösszetevőket), ezen belül elsősorban az energiafajtákat és azok funkcióit

3. A képzés szakmai követelményei     A foglalkozás gyakorlása során előforduló legfontosabb feladatcsoportok, feladatok

A. alapfeladatok:1. Természetgyógyász pontban foglaltakon kívül- a hagyományos kínai orvoslás szabályai szerint anamnézist vesz fel és

állapotfelmérést végez.- akupresszúrás kezelési tervet állít fel.- akupresszúrás, moxa-, köpöly-, test-  és fülgyertya, laser és mágneses kezeléseket

végez (ez utóbbiakat kizárólag speciális minősített képzés elvégzése után )

B. speciális feladatok Az akupresszőr munkája során legyen képes

- életmódi tájékoztatásra, étrendi és fitoterápiás tanácsadásra- a szolgáltatást igénybe vevő részére az önmasszázs technikáját megtanítani, hogy

önmagán alkalmazzaA hagyományos kínai filozófia alapján legyen képes

- alkalmazni tevékenysége során az öt elem tanát, a Yin és Yang egyensúly alapelveit- megkülönböztetni a betegségek okait a nyugati, illetve a kínai orvoslás szerint és

felállítani a szakterületének megfelelő diagnózist- ismerni a kínai szervfunkciókat- figyelembe venni az alapvető szubsztanciákat (testösszetevőket), ezen belül elsősorban

az energiafajtákat és azok funkcióit- a gyakorlatban bemutatni, jellemezni a tizenkét szabályos és a két középvonalban futó

meridiánt- megnevezni és bemutatni a további hat, különleges meridiánt- ismerni a kínai pulzusdiagnosztikát

Az anamnézis felvétel, az állapotfelmérés és az akupresszúrás kezelési terv készítésével kapcsolatban legyen képes

- az egyéni és családi anamnézist felvenni és rendszerezni- a beteget a hagyományos kínai orvosi gondolkodás szerint kikérdezni, a panaszait

értelmezni- alkalmazni a diagnózis felállítása szempontjából fontos pontokat (Mu, háti Shu

pontok)A pontok és masszázstechnikák vonatkozásában az akupresszőr legyen képes

- az 1. sz. kiegészítésben meghatározott pontok kínai nevét és azok magyar jelentését ismerni

- a 2. sz. kiegészítésben meghatározott pontokat felismerni, alkalmazni

18

Page 19: EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTER - Jogalkotás.hu · Web viewfigyelembe venni az alapvető szubsztanciákat (testösszetevőket), ezen belül elsősorban az energiafajtákat és azok funkcióit

- csoportosítani a hagyományos kínai orvoslás elmélete szerinti fontos pont-típusokat (háti Shu – elülső Mu, Luo, Yuan, Xi és antik Shu, stb.)

- meghatározni a fül akupresszúrás pontjainak helyét, indikációit és alkalmazni masszázstechnikáit

- a pontkiválasztás szabályait ismerni- indokolni az adott pontválasztást- ismerni és alkalmazni a masszázstechnika fő javallatait és ellenjavallatait- alkalmazni a különböző fülkagyló-kezelési technikákat- elvégezni  a serkentés és csillapítás masszázstechnikáit- felismerni a masszírozás során kialakult, túlingerlésből adódó mellékhatásokat- alkalmazni a gyermekkori szempanaszokat megelőző nyomáspontokat- kezelni a frissítő, nyugtató, relaxáló pontokat és azok kezelési technikáit- kozmetikai célú akupresszúrát végezni- elsősegélyt nyújtani az akupresszúrás SOS pontokon- kezelni a lázcsillapító pontokat- kezelni az immunrendszer funkcióját serkentő pontokat- kezelni a test és fül fájdalomcsillapító pontjait- alkalmazni a fogfájás kezelési pontjait- a vízhajtó pontokat kezelni- a különböző típusú fejfájásokat kezelni- kezelni a test és a fül pontjait testsúly-csökkentés céljából- a funkcionális szívpanaszokat kezelni - a magas, illetve alacsony vérnyomás kezelési pontjait kezelni- a funkcionális légzőszervi panaszokat kezelni- az asztmás tüneteket befolyásoló pontokat kezelni- kezelni az allergiaellenes pontokat a fülön és a testen- kezelni az egyes szervrendszerek (szív és ér-, légző-, emésztő, ideg-, hormon-,

méregtelenítés/kiválasztás-, mozgás-, érzékszerv-, ivarszervek) kiegyensúlyozására, ill. az ezekben jelentkező egyensúlyvesztés kezelésére szolgáló pontokat

- a memória-javító pontokat alkalmazni- ismerni és alkalmazni a drog- és szenvedélybetegségek fül- és testpontjait- az ágybavizelés kezelésének pontjait alkalmazni- ismerni a terhes nők kezelésének javallatait és ellenjavallatait- használni és megtanítani a tejelválasztás serkentésére alkalmas pontokat

Az akupresszúrához is kapcsolódó hagyományos és modern ingerterápiák, kiegészítő állapotfelmérő módszerek/eszközök területén az akupresszőr legyen képes

- alkalmazni a moxafajtákat és kezelési módszereket

19

Page 20: EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTER - Jogalkotás.hu · Web viewfigyelembe venni az alapvető szubsztanciákat (testösszetevőket), ezen belül elsősorban az energiafajtákat és azok funkcióit

- alkalmazni a köpölyözési technikákat, ismerni a moxa és a köpöly alkalmazásának ellenjavallatait

- biztonságosan alkalmazni a fül- és testgyertyázás módszereit, ismerni a fül- és testgyertyázás veszélyeit

4. Külön minősített képzés alapján alkalmazhatja- az akupunktúrás pontok mérési módszereire forgalomba hozott fizikai

mérőmódszereket (Voll) és műszeres energetikai állapotfelmérő műszereket- a lágylézer, valamint a mágneses ingerterápiát;- a Penzel-féle akupont masszázst

5. Szakmai vizsgára történő jelentkezés feltételei:

a) 100 óra időtartamú szakmai elméleti képzés, eredményes oktatóhelyi vizsgával történő lezárása, annak igazolásab) 200 óra oktatóhelyi gyakorlat szakképzett akupresszőr mellett, a gyakorlat eredményes oktatóhelyi vizsgával történő lezárása, annak igazolása

A gyakorlat teljesítése során kiemelt feladat: anamnézis felvétel, állapotfelmérés (fizikális és műszeres), kezelési terv készítése, az akupresszúrás kezelés, egyéb ingerterápiák (moxa, köpöly, fülgyertya), dokumentáció készítése.

6. A vizsga követelményei

Az elméleti vizsga:Az elméleti vizsga követelménye 3. A. B. pontban foglalt követelményekkel megegyezik.

- az írásbeli vizsgarészen központilag összeállított, 100 pont értékű feladatlapot oldanak meg a vizsgázók

- a szóbeli vizsgarészen az alábbi témakörökből kell a vizsgázónak kérdéseket megválaszolni:

- a kínai filozófia prevenció-szemlélete- az öt elem tana- a Yin és Yang alapfogalmai- a betegségek okai a kínai orvoslás szerint- kínai szervfunkciók, állományok (testösszetevők)- az energia fajtái és funkciói- a kínai szerv-óra- a betegségek kínai diagnózisának meghatározása- műszeres diagnózis a hagyományos kínai orvoslásban, ennek értelmezése és

alkalmazása- a Zang és Fu szervek, funkciói, kórtana, és diagnosztikája- a 12+2 meridián rendszer lefutása, kórtana és pontdiagnosztikája- a felső-, alsó végtag meridián-párjai- a különleges hat meridián

20

Page 21: EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTER - Jogalkotás.hu · Web viewfigyelembe venni az alapvető szubsztanciákat (testösszetevőket), ezen belül elsősorban az energiafajtákat és azok funkcióit

- a kínai masszázs alapelvei, kezelési technikák- a masszázs hatékonyságának alapjai- önmasszázs, - fülmasszázs- moxa, köpöly, fülgyertya

A szóbeli vizsga konkrét kérdéssorát a keretprogram melléklete tartalmazza.

A gyakorlati vizsgaA gyakorlati vizsga feladatai:

- pont és meridián felismerése és felrajzolása- adott diagnózisú beteg

- kikérdezése a kínai orvosi gondolkodás szerint- a panaszok értelmezése- akupresszúra kezelési terv készítése- a szükséges kezelési technikák megválasztása és kivitelezése

- masszázstechnikák bemutatása- fülakupunktúrás pont és masszázstechnikájának bemutatása egy adott betegség esetén- kiegészítő hagyományos ingerterápiák használata (moxa, köpöly, fülgyertya)

1. sz. kiegészítőPontok kínai neve és magyar jelentéseTüdő

T-7 Lieque VillámlásVastagbél

Vab-4 Hegu Találkozás völgyeyomor

Gyomor 36 Zusanli Lábi Három Cun (Li)Lép

L-6 Sanyinjiao három-yin-találkozásaSzív

Sz-7 Shenmen Lélek kapu

21

Page 22: EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTER - Jogalkotás.hu · Web viewfigyelembe venni az alapvető szubsztanciákat (testösszetevőket), ezen belül elsősorban az energiafajtákat és azok funkcióit

Vékonybél

- - -Húgyhólyag

H-20 Pi shu a Lép Shu pontjaH-23 Shen shu a Vese Shu pontjaH-40 Weizhong Hajlati középH-60 Kun lun (Hegység neve)

VeseVese-3 Tai xi Nagy vízfolyás

Szívburok

SzB-6 Neiguan Belső átjáró

Hármas melegítőHM-5 Weiguan Külső árjáró

EpehólyagEH-20 Feng chi Szél Tava

Máj

M-3 Taichong Nagy csomópont

Kormányzó

Kor-4 Ming men Élet kapuKor-20 Bai hui “Száz” találkozás

BefogadóBef-6 Qi hai a Qi tengere

2. sz. kiegészítés

A meghatározott fontos pontok

Tüdő: 1,5,7,9,10,11

Vastagbél: 4,10,11,15,20

Gyomor: 2,4,18,25,36,40

Lép: 3,4,6,9,10,

22

Page 23: EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTER - Jogalkotás.hu · Web viewfigyelembe venni az alapvető szubsztanciákat (testösszetevőket), ezen belül elsősorban az energiafajtákat és azok funkcióit

Szív: 3,7,8,9

Vékonybél: 1,3,4,6,9,18

Húgyhólyag: 1,2,10,11,12,13,15,17,18,19,20,21,23,25,40,57,60,62, 67

Vese: 1,3,7

Szívburok: 3,4,6,7,8

Hármas melegítő: 3,5,14

Epehólyag: 14,20,21,29,30,31,34,37,40,41

Máj: 3,13

Befogadó: 4,6,8,9,12,14,17,22,24

Kormányzó: 1,4,12,14,16,20,26

Extra: Ying Tang, Tai Yang, Yu Yao, Jia Ji, He Ding, Lan Wei Xue, Xin Daxi Xue („nikotin” pont)

A fülakupresszúra pontjai

1. Az elülső és felső fülkagyló-területen: Fülközép, Végbél (végbélnyílás, aranyér), Fülcsúcs, Máj-yang, Kézujjak, Szél forrása, Csukló, Könyök, Lábujjak, Sarok, Boka, Térd, Csípő, Ágyék- és Hátcsigolyák, Far. Ülőideg, Szimpatikus, Shenmen, Középszárny, Belső nemi szervek, Nyombél, Vékonybél, Vastagbél, Máj, Hasnyálmirigy, Epehólyag, Vese, Húgyvezeték, Húgyhólyag, Csónakszöglet, Csónakközép.

2. Az elülső és alsó fülkagyló-területen: Nyak- és Hátcsigolyák, Külső fül, Külső orr, Szomjúság, Éhség, Fülcsap csúcs,Mellékvese, Látás-1, Endokrin, Antitrágusz csúcsa, Antitrágusz szélének közepe, Kéregalatti, Petefészek, Látás-2, Fog, Nyelv, Állkapocs, Szem, Belső fül, Arc, Mandula, Szív, Tüdő, Légcső, Lép, Hármas Melegítő, Száj, Nyelőcső, Gyomor, Váll, Kulccsont, Pajzsmirigy-1.

3. A hátsó fülkagyló-területen: Felső fülgyökér, Fül-bolygóideg gyökér, Alsó fülgyökér, Hátulsó barázda, Szív a fülháton, Lép a fülháton, Máj a fülháton, Tüdő a fülháton, Vese a fülháton.

A gyakorlati vizsga konkrét feladatát a szakmai vizsgát szervező intézmény állítja össze és a vizsgabizottság elnöke hagyja jóvá.

6. A szakmai záróvizsga értékelése

Elméleti vizsga:

- az írásbeli vizsgarészen a szakmai követelmények alapján központilag összeállított, 100 pont értékű feladatlapot oldanak meg a vizsgázók. A feladatok egyenkénti értékelését követően az összesített

23

Page 24: EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTER - Jogalkotás.hu · Web viewfigyelembe venni az alapvető szubsztanciákat (testösszetevőket), ezen belül elsősorban az energiafajtákat és azok funkcióit

pontszám adja a feladatlap végső eredményét a következők szerint: o-5o% elégtelen (1), 51-60 % elégséges(2) 61-74 % közepes (3) 75-84% jó (4) 85-100% jeles(5) érdemjegy.

- a szóbeli vizsgarészen a vizsgázó III/3. pontban foglalt követelmények 1-1 témakörökben – a központilag kiadott keretprogram mellékletében meghatározott - kérdéssor alapján ad számot a tudásáról. A vizsgateljesítmény értékelése 1-5-ig terjedő érdemjegy.

Az elméleti vizsga végső osztályzatát az írásbeli és szóbeli vizsga átlagolt eredménye (érdemjegye) alapján kell meghatározni, középérték esetén a szóbeli vizsgaeredményhez kell igazítani.

Gyakorlati vizsga: A vizsgázó munkájának értékelése során pontrendszer alkalmazható. A részfeladatonként adható pontszámot, valamint a megszerezhető összesített pontszámot és az értékelő táblázatot a képzettség központi keretprogramjának melléklete tartalmazza. A vizsgázó összesített pontszámnak megfelelő, 1-5 ig terjedő osztályzat alapján kell megállapítani a gyakorlati vizsga végső osztályzatát.

A szakmai vizsga végső eredménye:

a) elméleti vizsga: „ jól megfelelt”(4-5-ig terjedő osztályzat )„megfelelt „ ( 2-3-ig terjedő osztályzat)„ nem felet meg” (1-es osztályzat)

b) gyakorlati vizsga: „ jól megfelelt”(4-5-ig terjedő osztályzat )„megfelelt „ ( 2-3-ig terjedő osztályzat)„ nem felel meg” (1-es osztályzat)

Bármely vizsga elégtelen a szakmai vizsga végső eredménye is elégtelen.Javító vizsgán csak az elégtelenre minősített vizsgarészt kell megismételni.

A szakmai záróvizsga a teljes szakmai ismeretanyagot átfogja, ezért a vizsga egyes részei alól felmentés nem adható ki.

ÉLETMÓD- TANÁCSADÁS ÉS TERÁPIA

A képzettség gyakorlójának megnevezése: életmód- tanácsadó és terapeuta

1. A képzés formája, záróvizsga tanúsítványaA képzés formája: iskolarendszeren kívüli felnőttképzésA záróvizsgák alapján a képzésben részesült: „Szakmai tanúsítvány”-t kapElméleti képzés: 200 óra *Szakmai gyakorlat:

-30 óra erre a feladatra minősített nem konvencionális medicina orvosi rendelőben- 2 alkalommal 1-1-hetes életmódtáborban való asszisztálás szakképzett életmód tanácsadó és terapeuta mellett -30 óra minősített életmód tanácsadó rendelőben, és életmód klubban- egy éves saját élményű tapasztalatról esettanulmány készítése

24

Page 25: EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTER - Jogalkotás.hu · Web viewfigyelembe venni az alapvető szubsztanciákat (testösszetevőket), ezen belül elsősorban az energiafajtákat és azok funkcióit

Szakdolgozat készítése

*A szakmai keretprogramban meghatározott modulok/tantárgyak követelménye alól –a tananyagtartalmak összehasonlítása alapján –kérelemre a képzést szervező intézmény vezetője felmentést adhat. Megegyező tananyagtartalmak esetében a felmentést meg kell adni.

2. A képzettség munkaterületeFelsőfokú végzettséggel végezhető nem konvencionális gyógyító és életminőségjavító természetgyógyászati tevékenység. Az életmód tanácsadás és terápia, eszköz nélküli (egyéni vagy csoportos) tevékenység.

A munkaterület rövid jellemző leírása:

Az életmód-tanácsadó és terapeuta élmény centrikus módszer együttes alkalmazásával segíti a szolgáltatást igénybevevőt életmódjának átalakításában - a civilizációs betegségek, a testi-lelki ártalmak csökkentése, vagy kiküszöbölése, az egészsége megőrzése vagy helyreállítása érdekében.

Az életmódot átalakítani tudó valamennyi természetgyógyászati ágban (távol-keleti mozgásoktatás, egészséges táplálkozás, rendterápia, természetes masszázsoktatás, gyógynövényismeret, hidroterápia, helyes légzéstechnikák) jártassággal rendelkezik, ismeri a mentálhigiéné alapelveit és mindezeket együttesen alkalmazza a szolgáltatást igénybevevők életmódjának átalakítása érdekében.

Az életmód-tanácsadó a szabadidő kultúrált, tartalmas eltöltése terén primer prevenciós feladatokat lát el az egészségügyi, szociális, művelődési, oktatási-nevelési ellátórendszer intézményeiben, valamint csoportpraxisban és magánpraxisban. Az egészségügyi ellátórendszerben elvégzi a betegellátás és gondozás során hiányterületet képező egészségfejlesztési, egészségnevelési feladatokat. Továbbá feladatokat láthat el az egészségturizmus, a gyógy-idegenforgalom és wellness területén is.

3.A képzés szakmai követelményei

A foglalkozás gyakorlása során előforduló legfontosabb feladatcsoportok, feladatok

A. alapfeladatok 1.Természetgyógyászat pontban foglaltakon kívül- egészségnevelési, pszichológiai, természetgyógyászati, környezetvédelemi és

szociológiai ismeretek alkalmazása - életmódtábor szervezése és vezetése

B. speciális feladatok - célzott beszélgetés, meghallgatás, anamnézis készítés- előadástartás, vita vezetése, szeminárium vezetése- a szemléltetés alapvető módszereinek, eszközeinek alkalmazása- készségfejlesztő tréningcsoportban való közreműködés arra kiképzett csoportvezető

mellett - esetmegbeszélő csoport vezetésében való közreműködés arra kiképzett csoportvezető

mellett

25

Page 26: EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTER - Jogalkotás.hu · Web viewfigyelembe venni az alapvető szubsztanciákat (testösszetevőket), ezen belül elsősorban az energiafajtákat és azok funkcióit

- szükség esetén mozgás- és mozgatásterápia elvégzése, csoportos foglalkozás esetén szakszerű bemutatása és vezetése

- gyógynövények gyűjtése és meghatározása- az egészségmegőrző táplálkozás ismertetése és gyakorlati - bemutatása- a víz- és a természeti elemterápiák ismertetése és gyakorlati bemutatása- szükség esetén reflexzóna terápia, akupresszúra vagy keleti mozgás- és

masszázsterápia alkalmazása - méregtelenítő terápiák ismertetése - közösségszervezés- kulturális animáció- túravezetés- szabadidő menedzselés

Az életmód- tanácsadó és terapeuta munkája során legyen képes

a.) a tanácsadás területén- összeállítani az anamnézis és az észlelt elváltozások alapján a szolgáltatást

igénybevevő számára egy pontokba szedett egyénre szabott életmódi programjavaslatot

- meghatározni az előírt életmódi program megtanításához szükséges kezelések illetve konzultációk számát, időrendjét, módszerét

- tovább küldeni a szükséges orvosi, pszichológiai, pszichoterápiás, természetgyógyászati vizsgálatokra és kezelésekre

b.) az alkalmazható módszerek, eljárások területén- beszámolni röviden a természetgyógyászat, egészségfejlesztés, egészségnevelés,

egészségmegőrzés legfontosabb elméleti kérdéseiről- felismerni 50 gyógynövényt, ismertetni alkalmazásukat- vezetni gyógynövény-felismerő túrát - bemutatni, illetve oktatni legalább két (dinamikus, illetve statikus) mozgásformát,

valamilyen egész-test masszázst- bemutatni relaxációs technikát - vezetni "bölcsességfórumot", másokat véleményük kifejtésére inspirálni- vezetni rövid jógameditációt - vezetni légzésgyakorlatot - átadni ismereteket az életmód szociológiai és egészségügyi vonatkozásairól- vezetni kiscsoport-foglalkozásokat arra kiképzett terapeuta mellett - kezelni a csoportdinamikai jelenségeket- felsorolni a kiscsoportokban feldolgozható életmódváltási problémákat- szervezni és vezetni életmód-tábort

c.) a különböző korcsoportok számára tartandó előadások területén- egészséges életmódra irányítani a hallgatóság figyelmét - az életkori sajátosságokat figyelembe véve munkáját megtervezni- előkészíteni a tanácsadási tevékenységet- alkalmazni a szemléltetés alapvető módszereit és eszközeit- alkalmazni a segítségadás, ösztönzés módszereit

26

Page 27: EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTER - Jogalkotás.hu · Web viewfigyelembe venni az alapvető szubsztanciákat (testösszetevőket), ezen belül elsősorban az energiafajtákat és azok funkcióit

- alkalmazni a pozitív magatartásformák, modellek közvetítésének direkt módszereit: elbeszélés, tények, jelenségek bemutatása, személyes modell nyújtás

- alkalmazni a pozitív visszajelzés, értékelés módszereit - logikus, tematikus rendszerben felépíteni az egészséges életmód és a

természetgyógyászat témájába tartozó előadás menetét- gyermekek figyelmét az egészséges életmód témáival lekötni

d.) a problémahelyzetekben való segítségnyújtás területén- empátiás meghallgatásra- a szükségleteit és lehetőségeit felismerni, megfogalmazni, közvetíteni- a szolgáltatást igénybevevőt - szükség szerint- egyéb szakemberhez irányítani

e.) a meggyőzés, véleményformálás területén- saját példájával modellt nyújtani az egészséges életmód gyakorlására- holisztikusan, rendszerszemléletűen, teljességre törekvően, pozitívan gondolkodni- nyitottságot tanúsítani az eltérő szemléletű és gondolkodású emberek, filozófiai

irányzatok és a transzcendencia felé, valamint a saját nemzeti hagyományok és más nemzetek hagyományai iránt

- tájékozódni a filozófiában és a határtudományokban,a humán és mélyökológiában- integrálni a test-lélek-szellem között- ökumenikus szemléletet kialakítani- az egyes korosztályok jellemzőit figyelembe véve logikusan érvelni a természetes,

egészséges életmód mellett

f.) a konzultációban és a team munkában való részvétel területén- saját kompetencia határait betartani és ismerni az együttműködő szakemberek

kompetenciahatárait, feladatait- az együttműködő szakembert írásban informálni a végzett munkáról, felhívni figyelmét a

kezelés/tanácsadás kulcskérdéseire

g.) az egészségfejlesztés, egészségnevelés területén- alkalmazni a pedagógiai, andragógiai, pszichológiai, természetgyógyászati,

környezetvédelmi és szociológiai ismereteket

h.) a környezetvédelem területén- környezetbarát életmódot követni és ezt másoknak átadni (megtanítani)- ismerni a ránk ható globális környezeti és kozmikus hatásokat- ismerni a családi, a munkahelyi és a hobby körülmények változtatási lehetőségeit

i.) a természetgyógyászati módszerek, eljárások területén

a bioenergetika területén- az energia, a sugárzások szerepének és működésének megértésére

a légzésterápia területén- a légzés jelentőségének megértésére- felhívni a figyelmet a légzőgyakorlatok végzéséhez szükséges megfelelő körülményekre- a légzőtechnikák bemutatására és tanítására

-természetes légzés

27

Page 28: EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTER - Jogalkotás.hu · Web viewfigyelembe venni az alapvető szubsztanciákat (testösszetevőket), ezen belül elsősorban az energiafajtákat és azok funkcióit

-teljes jógalégzés-egyéb jógalégzések-torziós légzés-rebirthing

a mozgás-, mozgatásterápiák területén- bemutatni és tanítani egy távol-keleti mozgás és energetikai sorozatot (waitankung, do in,

tai chi chuan, qigong, jóga ászanák, csakragyakorlatok)- bemutatni és tanítani egy távol-keleti masszázsrendszert (thai masszázs, indiai masszázs,

yumeiho masszázs, shiatsu masszázs)- bemutatni és tanítani egy nyugati mozgástechnikát (callenetics, társastánc, sport

rekreációs módszerek, Alexander módszer, Feldenkrais módszer, túravezetés)

a fitoterápia területén- a hazai flóra leggyakoribb vadon élő és termesztett gyógynövényeinek felismerésére- megtanítani a hatásukat, mellékhatásukat, elkészítési és felhasználási módjaikat- szükség esetén kiválasztani a megfelelő gyógynövénykészítményt a szolgáltatást

igénybevevő adott állapotának megfelelően legyen az gyógyhatású készítmény vagy táplálék-kiegészítő készítmény

a kiegészítő fizioterápia területén- a levegőkúra végzését- a nap és fénykúrákat, a forrókamrák használatát- az otthon végezhető vízkúrákat- az iszapkúrákat

a megújító (rejuvenáló) kúrák területén- a lelki megújulás lehetséges módszereit- a rövid böjtöt- a tisztítókúrákat- a kiválasztó-szervek stimulálásának módjait: bőr, vese, belek, belek, izületek, izom, epe-,

máj, nyirok, szív és érrendszer, testüregek tisztítását

a táplálkozás területén- teljes értékű táplálkozást folytatni és az előnyeit tanítani - értelmezni a táplálék összetétele és energetikai minősége közötti összefüggéseket - megtanítani a természetgyógyászati dietétika alkalmazását - alkalmazni a különböző konyhatechnikai eljárásokat - bemutatni a táplálék elfogyasztás körülményeinek módjait - természetgyógyászati szempontból értékelni az ipari élelmiszereket

j.) a személyiségfejlesztés és önismeret területén- önismeretét folyamatosan fejleszteni, mélyíteni- szupervízión, önismereti csoportban részt venni - rendelkezni az önkorrekció képességével - személyiségével és megjelenésével pozitív mintául szolgálni

(mentes legyen mindenféle káros függőségtől mint a dohányzás, alkohol, drog, gyógyszer, játékszenvedély)

k.) a pszichológia és mentálhigiéné területén

28

Page 29: EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTER - Jogalkotás.hu · Web viewfigyelembe venni az alapvető szubsztanciákat (testösszetevőket), ezen belül elsősorban az energiafajtákat és azok funkcióit

- megfogalmazni néhány fő pszichológia ág - egészségpszichológia, személyiséglélektan, fejlődéslélektan, gyermeklélektan, geronto-pszichológia, szociálpszichológia - lényegét

- ismertetni a lényegét a szexuális kultúra taoista és tantrikus irányzatainak - ismertetni a főbb pszichoterápiás módszereket (egyéni és csoportterápiás módszerek) - meghatározni a neurózis és pszichózis fogalmát - felismerni a főbb lelki betegsége lényeges tüneteit - ismerni az elhárító mechanizmusokat: elfojtás, indulatáttétel, racionalizálás, projekció,

azonosulás, regresszió - megfogalmazni a humanisztikus pszichológia lényegét - ismerni a pszichoszomatikus betegségeket - leírni az eustressz és a distressz fogalmát és élettani folyamatait - jellemezni a jellegzetes személyiségtipológiák közül legalább kettőt: enneagram,

homeopátiás személyiségképek, dosa típusok, asztrológiai típusok, hippokráteszi típusok, jungi típusok

- meghatározni a lelki egészség fogalmát - ismerni a lelki, szellemi „méregtelenítés”-t - alapszinten ismerni a relaxációs és a meditációs módszereket - felismerni a szenvedélybetegségek jeleit és jellemző tüneteit - ismerni a szenvedélybetegeket segítő hálózatokat- felsorolni a hitélet főbb intézményeit, ismerni azok mentálhigiénés szerepét, a szekták

karaktereit, módszereit, működését

l.) az életmód tábor szervezés és közösségvezetés területén- életmódtábort megszervezni, levezetni - közösséget szervezni- szabadidőt menedzselni - „bölcsességfórumot” vezetni - rövid túravezetést végezni- előadást tartani az egészséges életmód valamely kérdéséről(táplálkozás, mozgás, drog,

alkohol, dohányzás)- légzésgyakorlatot vezetni- ismerni az életmódtanácsadás szintereit - kulturális animációt végezni, művészeti élményt nyújtó programokat szervezni - a struktúrált csoport-gyakorlatok közül hármat alkalmazni: ráhangoló-, interaktív- és

zárógyakorlatok

m.) a pedagógia és andragógia területén- az előadói készségét fejleszteni (didaktika, retorika) - a korosztályi sajátosságoknak megfelelő nevelési elveket alkalmazni - a felnőttképzés alapjait ismerni - oktatástechnikai eszközöket alkalmazni - a tanulási-tanítási folyamatot ellenőrizni, értékelni

n.) az egészségfejlesztés és egészségnevelés területén - a WHO egészség megőrzési programját az alkalmazás szintjén ismerni - a hazai egészségnevelési intézmények programjaihoz kapcsolódni – kiemelten a

Népegészségügyi Programhoz- a prevenció költségvetési forrásait ismerni - az életmód-marketinget felhasználni

29

Page 30: EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTER - Jogalkotás.hu · Web viewfigyelembe venni az alapvető szubsztanciákat (testösszetevőket), ezen belül elsősorban az energiafajtákat és azok funkcióit

- a korosztályi egészségmagatartási sajátságokat felismerni: típusos korosztályi jelenségek a gyermek-, serdülő-, fiatal-, felnőtt korban

- egészségfejlesztési előadásokat tartani: drog, alkohol, dohányzás, AIDS, közlekedés, környezetvédelem és egyéb témakörökben

o.) a wellness területén - a wellness és spa nemzetközi alapelveit programjait, projektjeit megismerni és

alkalmazni - saját életmódját a wellness szellemiségének megfelelően alakítani, vagy azt

másoknak megtanítani: felelősség saját életéért, a környezetért, aktív életmód, táplálkozás, relaxáció, a szépségápolás túlzásoktól mentes gyakorlata

- a wellness és fitness közötti különbséget ismerni - a személyi edzésmódszereket ismerni - az egyéni fizikális teljesítőképességet mérni és annak megfelelő mozgásprogramot

összeállítani - a wellness életmód kialakításának egészségi korlátait felismerni

4. A feladat elvégzéséhez kapcsolódó speciális biztonsági megfontolások

-az egyes természetgyógyászati szakmák (fitoterápia, mozgás- és masszázsterápiák, légzőgyakorlatok, táplálkozásterápia) alkalmazása esetén betartja az adott szakmára jellemző biztonsági megfontolásokat- csoporttréninget csak arra kiképzett szakember felügyelete mellett, illetőleg arra külön

képzés alapján vezethet

5. A szakmai vizsga követelményei

5.l. A szakmai vizsgára jelentkezés feltételei: (az alábbi feltételek együttes megléte)a) iskolai végzettség: felsőoktatási intézményben megszerzett oklevélb) előzetes szakmai képzettségek közül kettőnek a megléte: reflexológia, akupresszura, keleti mozgás- és masszázsterápia, fitoterápiac) természetgyógyászati alapismeretek modul elvégzése, eredményes oktatóhelyi vizsgával történő lezárása, annak igazolásad) egészségügyi alapismeretek modul elvégzése, eredményes oktatóhelyi vizsgával történő lezárása, annak igazolása e) 200 óra időtartamú életmód tanácsadó és terapeuta elméleti képzés, eredményes oktatóhelyi vizsgával történő lezárása és annak igazolásaf) oktatóhelyi gyakorlat: gyakorlati képzés eredményes oktatóhelyi vizsgával történő lezárása és annak igazolása az alábbiak szerint:

-30 óra erre a feladatra minősítettnem konvencionális orvosi rendelőben- 2 alkalommal 1-1 hetes életmódtáborban történő asszisztálás képzett életmód tanácsadó mellett -30 óra minősített életmód tanácsadó rendelőben, és életmód klubban

- egy éves saját élményű tapasztalatról esettanulmány készítéseg) szakdolgozat készítése és leadásah) betöltött 24 életév.

5.2. A vizsga követelményei

30

Page 31: EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTER - Jogalkotás.hu · Web viewfigyelembe venni az alapvető szubsztanciákat (testösszetevőket), ezen belül elsősorban az energiafajtákat és azok funkcióit

A speciális feladatok ellátásához szükséges elméleti és gyakorlati ismeretek.

Elméleti ismeretek:

Természetgyógyászat

- a természetgyógyászat definíciói, története, filozófiai alapjai - a természetgyógyászat biokémiai- élettani, biológiai alapjai - a regulációs medicina alapjai - a természetgyógyászat energetikai alapjai - a pszichoimmunológia alapjai - a természetgyógyászat makrostruktúrája - a természetgyógyászat helye a mai egészségügyben - a természetgyógyászat szerepe a megelőzésben, a gyógyitásban, a

rehabilitációban - az antropozófus orvoslás - a biológiai fogorvoslás - a véroxigenizációs terápiák alapjai - a homeopátia alapjai - a manuális medicina alapjai - a kineziológia alapjai - a méregtelenítő terápiák - mikrobiológiai terápiák - hagyományos kinai orvoslás - neurálterápia - növényterápiák - áyurvédikus orvoslás - tibeti medicina - hagyományos népi gyógyászat - természetgyógyászati állapotfelmérő módszerek - a holisztika fogalma, főbb megjelenési formái)- táplálkozás-terápia

o zsírok szerepeo szénnhidrátok szerepeo fehérjék szerepeo ásványi anyagok szerepeo vitaminok szerepe az egészséges táplálkozásbano ételallergiao a táplálkozás módjao elterjedt táplálkozásmódok értékeléseo gyógyitó növényi táplálékok

- légzésterápia- mozgásterápia- lazításterápia- fitoterápia- hidro-, balneo- és klímaterápia- masszázsterápia

Pszichológia, szociálpszichológia, egészségpszichológia

31

Page 32: EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTER - Jogalkotás.hu · Web viewfigyelembe venni az alapvető szubsztanciákat (testösszetevőket), ezen belül elsősorban az energiafajtákat és azok funkcióit

- Ön- és társismereti csoport célja, szerkezete, működési módja, vezetése- Kommunikációs készségfejlesztés: a közvetlen emberi kommunikáció modellje,

csatornái, fejlesztési módjai- Személyiség lélektan: a személyiség fogalma, szerkezete, dinamikája- Szociálpszichológia – csoportlélektan: a csoport fogalma, szerkezete, fejlődése- Az egészségpszichológia alapkérdései- A változás pszichológiája: a változással szembeni ellenállások és kezelésük- A személyiségfejlesztés alapelvei és főbb módszerei- Az életmód szociológia fontosabb elméleti tételei és adatai- A szabadidő szociológiája és pszichológiája: a szabadidő fogalma, funkciói, formái- Pályaszocializáció: az életmód tanácsadó személyi alkalmasságának főbb

követelményei- A kiégés jelei, megelőzése, szupervíziója

Egészségfejlesztés, egészségnevelés, pedagógia, andragógia

- A WHO aktuális koncepciói, a hazai egészségfejlesztés intézményrendszere, aktuális programok

- A médiák szerepe az egészségfejlesztésben- korosztályi egészségmagatartási sajátságok - környezetegészség - andragógiai alapismeretek - „az élethosszig tartó tanulás” modellje - az oktatástechnikai eszközök használata - ellenőrzés, értékelés - előadói módszerek

Klinikum- komplex kezelési terv (a megadott beteg tünetegyüttesének és funkciózavának értékelése, és részére életmód tanácsadás és terápia összeállítása).

Gyakorlati követelmények:-anamnézis felvétel-egy keleti és egy nyugati légzésgyakorlat bemutatása -demonstrálás és foglalkozásvezetés-gyógynövény-felismerő túra vezetése, gyógynövények felismerése és alkalmazásának tanítása-egy távolkeleti mozgás és energetikai sorozat bemutatása -egy távolkeleti masszázs kivitelezése -három jóga ászana bemutatása -egy csakra gyakorlat bemutatása -5 gyógynövény felismerése, hatásuk, elkészítési és felhasználhatósági területük bemutatása -egy étrend bemutatása és javaslattétel az elkészítésére -terápiás környezet kialakítása -egy európai dinamikus mozgásforma oktatásának demonstrálása-"bölcsességfórum" vezetésének demonstrálása.-valamely relaxációs és egy meditációs technika oktatásának demonstrálása.-önismereti csoport vezetésében való közreműködés.-rövid túravezetés.

32

Page 33: EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTER - Jogalkotás.hu · Web viewfigyelembe venni az alapvető szubsztanciákat (testösszetevőket), ezen belül elsősorban az energiafajtákat és azok funkcióit

-egészséges konyha a gyakorlatban-táborvezetés és szervezés.-strukturált csoportgyakorlatok irányítása.-tanácsadó munka dokumentálása.-rövid előadás az egészséges életmód valamely elméleti kérdéséről

táplálkozásmozgásdrogalkoholdohányzáslégzés

Szakmai elméleti vizsgaa) Írásbeli vizsgarészen az előző témakörök szakmai követelményei alapján összeállított nyílt és zárt rendszerű kérdésekből álló, 100 pont értékű feladatlapot oldanak meg a vizsgázók. b) Szóbeli vizsgarészen az előzőekben meghatározott szakmai követelmények egészét felölelő témakörökben kell 1- 1 témakört érintő kérdést megválaszolni a vizsgázónak. A szóbeli vizsga konkrét kérdéssorát a képzettség központilag kiadott szakmai keretprogramjának melléklete tartalmazza. c) Szakdolgozat megvédése a szóbeli vizsgán történik.A szakdolgozat lehet a témába illő tudományos munka, vagy egy megvalósítás alatt álló, vagy tervezett projekt leírása. A szakdolgozat feleljen meg a képzettség munkaterületében és céljaiban megfogalmazott elveknek, formailag és tartalmilag pedig a szakdolgozatok általános szabályainak. A szakdolgozat témája építsen a képzés során elsajátított ismeretekre, és reális, a vizsgázó számára rendelkezésre álló alapokról induljon ki. A szakdolgozat szakmai és formai elemeit a keretprogram melléklete tartalmazza.

Gyakorlati vizsga az alábbi vizsgafeladatokból tevődik össze: A gyakorlati vizsga 3 napos életmódtábor formájában zajlik, melynek szervezése és lebonyolítása a a vizsgát szervező intézmény feladata. A gyakorlati követelményekben meghatározott témakörök alapján a gyakorlati tételeket a vizsgát szervező intézmény készíti el. A vizsgázók a húzott tételeknek megfelelő „szereposztásban” végzik a feladatokat.

6. A szakmai záróvizsga értékelése

Elméleti vizsga:

- az írásbeli vizsgarészen a szakmai követelmények alapján központilag összeállított, 100 pont értékű feladatlapot oldanak meg a vizsgázók. A feladatok egyenkénti értékelését követően az összesített pontszám adja a feladatlap végső eredményét a következők szerint: o-5o% elégtelen (1), 51-60 % elégséges(2) 61-74 % közepes (3) 75-84% jó (4) 85-100% jeles(5) érdemjegy.-a szóbeli vizsgarészen a vizsgázó a követelmények témaköreiben – a központi szakmai keretprogram mellékletében meghatározott - kérdéssor alapján ad számot a tudásáról. A vizsgateljesítmény értékelése 1-5-ig terjedő érdemjegy.- a választott témáról írt szakdolgozatot 1-5-ig terjedő érdemjeggyel értékeli a szakmai konzulens, végső osztályzatát a vizsgabizottság elnöke hagyja jóvá. A szóbeli vizsga végső eredményének alakításakor figyelembe kell venni a szakdolgozat osztályzatát. A szóbeli vizsgán a vizsgázó teljesítménye alapján 1-5 –ig terjedő osztályzatot kap.A szakdolgozat értékelésének szempontjait a központilag kiadott szakmai keretprogram külön fejezete tartalmazza.

33

Page 34: EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTER - Jogalkotás.hu · Web viewfigyelembe venni az alapvető szubsztanciákat (testösszetevőket), ezen belül elsősorban az energiafajtákat és azok funkcióit

Az elméleti vizsga végső osztályzatát az írásbeli és szóbeli vizsgarész átlagolt eredménye (osztályzata) alapján kell meghatározni, középérték esetén a szóbeli vizsga eredményhez kell igazítani. Gyakorlati vizsga: A vizsgázó munkájának értékelése során pontrendszer alkalmazható. A részfeladatonként adható pontszámot, valamint a megszerezhető összesített pontszámot és az értékelő táblázatot a képzettség központilag kiadott szakmai keretprogramjának melléklete tartalmazza. A vizsgázó összesített pontszámnak megfelelő, 1-5 ig terjedő osztályzat alapján kell megállapítani a gyakorlati vizsga végső osztályzatát.

A szakmai vizsga végső eredménye:

a) elméleti vizsga: „ jól megfelelt”(4-5-ig terjedő osztályzat )„megfelelt „ ( 2-3-ig terjedő osztályzat)„ nem felet meg” (1-es osztályzat)

b)gyakorlati vizsga: „ jól megfelelt”(4-5-ig terjedő osztályzat )„megfelelt „ ( 2-3-ig terjedő osztályzat)„ nem felet meg” (1-es osztályzat)

Bármely vizsga elégtelen a szakmai vizsga végső eredménye is elégtelen.Javító vizsgán csak az elégtelenre minősített vizsgarészt kell megismételni.

A szakmai záróvizsga a teljes szakmai ismeretanyagot átfogja, ezért a vizsga egyes részei alól felmentés nem adható.

A szakmai záróvizsga egyéb kérdéseiben a keretprogram vonatkozó előírásai, valamint a vizsgát szervező intézmény vizsgaszabályzata az irányadó az alábbi kiegészítésekkel:

Külön képzéssel megszerezhető tudásanyag alapján alkalmazható tevékenységek nem tartoznak a szakmai képzés követelményébe és nem terjed ki a szakmai vizsgakövetelményre amelyek a következők:- akupunktúrás pontok mérési módszerei - fizikai mérőmódszerek (Voll) - műszeres energetikai állapotfelmérő módszerek, - wellness és spa programjai, projektjei, gyakorlata,- lágylézer kezelések, - mágneses ingerterápiák

34

Page 35: EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTER - Jogalkotás.hu · Web viewfigyelembe venni az alapvető szubsztanciákat (testösszetevőket), ezen belül elsősorban az energiafajtákat és azok funkcióit

FITOTERÁPIA

A képzettség gyakorlójának megnevezése: fitoterapeuta

1. A képzés formája, záróvizsga tanúsítványaA képzés formája: iskolarendszeren kívüli felnőttképzésA záróvizsgák alapján a képzésben részesült „Szakmai tanúsítványt” –t kapElméleti képzés minimum óraszáma:100 óraSzakmai gyakorlat a következők szerint: gyógynövény felismerő túra, 3 esettanulmány 2500-7500 karakter terjedelemben (1-3 oldal), amelyekben szerepel 1-1 beteg teljes anamnézise, a javasolt gyógyteák, kezelési módok, valamint a receptúra összeállításának és a gyógytermék ajánlásának indokolása. (Az esettanulmány elkészítéséhez bármilyen segítség igénybe vehető: szakkönyvek, oktatók, konzulens orvos, egyéb).

2. A képzettség munkaterülete

A munkaterület rövid, jellemző leírása:A képzettség középfokú végzettséggel (érettségivel) végezhető nem konvencionális gyógyító, életminőségjavító természetgyógyászati tevékenység, A fitoterapeuta szakmai ismereteit, az egészségmegőrzés, életmódjavítás és a rehabilitáció területén alkalmazza. A betegellátás területén, orvosi kezelés mellett ad kiegészítő tanácsokat és állít össze receptúrákat. Munkáját egészségügyi intézményekben, természetgyógyászati rendelőkben, magánpraxisban végzi. Tanácsot ad gyógynövények, gyógyító növények (fűszerek, ételek), gyógynövénykészítmények, és egyéb fitoterápiás szerek (aromák, méhtermékek stb.) fogyasztásához, alkalmazásához.

3. A képzés szakmai követelményei

A foglalkozás gyakorlása során előforduló legfontosabb feladatcsoportok, feladatok

A. alapfeladatok1.Természetgyógyász pontban foglaltakon kívül

- kezelési terv, egyénre szabott gyógynövény receptúra összeállítása- a fitoterápiás szerek használatához megfelelő alkalmazási ismereteket nyújtása ( gyógynövények, gyógytermékek helyes alkalmazásnak módja, időtartama stb.)

B. speciális feladatokA fitoterapeuta munkája során legyen képes

35

Page 36: EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTER - Jogalkotás.hu · Web viewfigyelembe venni az alapvető szubsztanciákat (testösszetevőket), ezen belül elsősorban az energiafajtákat és azok funkcióit

- egyénre szabott oki és tüneti kezelést adó terápiás tervet úgy felállítani, hogy az a szinergia törvénynek megfeleljen

- megnyerni a beteg bizalmát, továbbá cselekvésre ösztönözni őt, felkelteni az igényt egészséges életmód és életminőség javítása iránt

- felhasználni a gyógynövények hatóanyagairól szerzett ismereteit, és eszerint összeállítani a receptúrát, figyelembe véve a gyógynövények egymásra gyakorolt hatásait, keverhetőségüket

- a hatóanyagokat optimális formában kinyerni a növényekből (forrázat, főzet, macerátum stb.), és felhasználásukat megtanítani a páciensnek

- fitoterápiás módszereket alkalmazni különböző betegségek esetén (pl. légúti betegségek, nőgyógyászati betegségek stb.)

- 55 gyógynövényt felismerni és ismertetni, jellemző külső bélyegeik, és gyakorlati alkalmazásuk szerint

4. A feladat elvégzéséhez kapcsolódó speciális biztonsági előírások:

A fitoterapauta, minden általa alkalmazott módszer, receptúra, és gyógytermék indikációit, kontraindikációit pontosan ismerje. Munkavégzése során ügyeljen az alkalmazási szabályok pontos betartására, és erre páciense figyelmét is hívja fel. Különös gonddal járjon el az aromaterápia és az apiterápia (méhméreg, propolisz) alkalmazásakor. A gyógyteák, kivonatok (stb.) készítésekor mindig a lehető legtisztább anyagokat használja fel. Ha nem tud meggyőződni a gyógytermék megfelelő tisztaságáról, akkor ne alkalmazza azt. Kétes tisztaságú, pl. szennyezett gyógytea felhasználása szigorúan tilos. Új termékek bevezetése és alkalmazása előtt körültekintően vizsgálja meg az indikációs és kontarindikációs területeket, és kizárólag olyan gyógyterméket, gyógyító krémet, gyógyteát stb. alkalmazzon, amit jól ismer. Információit megbízható forrásból gyűjtse, ahol lehet, személyesen is tapasztalja meg a gyógytermék alkalmazásának hatásait.

5. A szakmai vizsga követelményei

5. 1. A szakmai vizsgára jelentkezés feltételei:

a) 100 óra időtartamú szakmai elméleti képzés, eredményes oktatóhelyi vizsgával történő lezárása, annak igazolásab) Szakmai gyakorlat a következők szerint: gyógynövény felismerő túra, 3 esettanulmány 2500-7500 karakter terjedelemben (1-3 oldal), amelyekben szerepel 1-1 beteg teljes anamnézise, a javasolt gyógyteák alkalmazása, kezelési módok, valamint a receptúra összeállításának és a gyógytermék ajánlásának indokolása, (az esettanulmány elkészítéséhez bármely segítség igénybe vehető: szakkönyvek, oktatók, konzulens orvos, egyéb), és azok igazolása.

5..2.A vizsga követelményei

a) Elméleti vizsga:Az elméleti vizsga követelménye 3. A. B. pontban foglalt követelményekkel megegyezik.

Témakörei:

36

Page 37: EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTER - Jogalkotás.hu · Web viewfigyelembe venni az alapvető szubsztanciákat (testösszetevőket), ezen belül elsősorban az energiafajtákat és azok funkcióit

A szóbeli vizsga három részből áll, amelyek a következők:

1. A fitoterápia általános ismeretei2. A fitoterápia hatóanyag szerinti ismeretei3. A fitoterápiás módszerek alkalmazása az egyes betegségeknél

A szóbeli vizsga során a fenti tantárgyak témaköreiből kell kérdéseket megválaszolni.

A fitoterápia általános ismeretei- A fitoterápia története- A gyógynövények jellemzői, felosztása- Oki és tüneti kezelés a fitoterápiában- A receptúra képzésének szabályai a fitoterápiában- A gyógynövények ellenjavallatai és mellékhatásai- Apiterápia fogalma, apiterápiás alap termékek ismeretetése.- Az apiterápia javallatai és ellenjavallatai- A gyógynövények alkalmazási módjai (forrázat, főzet, áztatás, teák, borogatások,

lemosások stb.)- Az aromaterápia módszerei, az illóolajok általános jellemzői, hatásai.- Gyógyító fűszernövények, gyógyító gombák.- Gyógyító tápláléknövények – és gyógyító levek: búzafű lé, aloe vera gél, homoktövis ital. - A gyógynövények gyűjtésének, kezelésének alapszabályai- Életkori és élettani állapot szerinti javallatok és ellenjavallatok a fitoterápiában.- Anamnézis készítés szabályai, dokumentációs feladatok.- Egyénre szabott terápiás terv készítése, javallatok összeállítása.

A fitoterápia hatóanyag szerinti ismeretei

- Alkaloidok jellemzése, és fő felhasználási területeik a fitoterápiában. Alkaloid tartalmú drogok ismertetése.

- Glikozidok jellemzése, és fő felhasználási területeik a fitoterápiában. Glikozid tartalmú drogok ismertetése.

- Csípős anyagok jellemzése, és fő felhasználási területeik a fitoterápiában. Csípős anyag tartalmú drogok ismertetése.

- Az illóolajok jellemzése, és fő felhasználási területeik a fitoterápiában. Az illóolaj tartalmú drogok ismertetése.

- A keserűanyagok jellemzése, és fő felhasználási területeik a fitoterápiában. Keserű anyag tartalmú drogok ismertetése.

- Szaponinok jellemzése, és fő felhasználási területeik a fitoterápiában. Szaponin tartalmú drogok ismertetése.

- Szénhidrátok jellemzése, és fő felhasználási területeik a fitoterápiában. Szénhidrát tartalmú drogok ismertetése.

- Cserzőanyagok jellemzése, és fő felhasználási területeik a fitoterápiában. Cserzőanyag tartalmú drogok ismertetése.

- Szerves sav, és a kovasav jellemzése, fő felhasználási területük a fitoterápiában. Szerves savat és kovasavat tartalmazó drogok ismertetése.

- Festékanyagok jellemzése és fő felhasználási területeik a fitoterápiában. Festékanyag tartalmú drogok ismertetése.

37

Page 38: EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTER - Jogalkotás.hu · Web viewfigyelembe venni az alapvető szubsztanciákat (testösszetevőket), ezen belül elsősorban az energiafajtákat és azok funkcióit

- Vitamin és ásványi anyagok fő felhasználási területe a fitoterápiában. Ásványi anyagokat, és vitaminokat tartalmazó drogok ismertetése.

- Zsíros olajok jellemzése és fő felhasználási területeik a fitoterápiában.

A fitoterápiás módszerek alkalmazása az egyes betegségeknél

- Légúti betegségek kezelésének fitoterápiás lehetőségei. Köhögéscsillapító, hurutoldó, gyulladáscsökkentő, lázcsillapító, immunerősítő gyógynövények.

- Emésztést javító gyógynövények. Étvágytalanság kezelésének fitoterápiás lehetőségei.- Gyomor- és bélnyálkahártya gyulladás kezelésének fitoterápiás lehetőségei.- Hasmenés kezelésének fitoterápiás lehetőségei.- Hashajtó hatású gyógynövények, a székrekedés kezelésének fitoterápiás lehetőségei.- Máj- és epe működését befolyásoló gyógynövények. A máj- és az epe működését javító

fitoterápiás módszerek.- A hasnyálmirigy működését befolyásoló gyógynövények és a cukorbetegség fitoterápiás

kezelése.- Vizelethajtó, húgyúti fertőtlenítő gyógynövények. Vesekő betegségeknél alkalmazható

fitoterápiás módszerek.- Prosztata bántalmak kezelésének fitoterápiás lehetőségei.- Idegrendszerre ható (nyugtató és hangulatjavító) gyógynövények, gyógykészítmények,

apiterápiás szerek stb.- Szív- és érrendszeri betegségek kezelésének fitoterápiás lehetőségei.- Reuma és egyéb izületi bántalmak kezelésének fitoterápiás lehetőségei.- Nőgyógyászat gyógynövényei. Várandósság, szoptatás esetén alkalmazható

gyógynövények. - Nőgyógyászati problémák (menstruációs problémák, fehérfolyás, klimax stb.) kezelésének

fitoterápiás lehetőségei.- Bőrbetegségek kezelésének fitoterápiás lehetőségei.- Az egészséges testsúly kialakításának fitoterápiás lehetőségei. Fogyó- és hízókúrák

fitoterápiás támogatása.- Immunerősítő és adaptogén hatású gyógynövények, gyógykészítmények.

- a szóbeli vizsgán az előzőekben meghatározott témakörökből kell a vizsgázónak kérdéseket megválaszolni. A szóbeli vizsga konkrét kérdéssorát a keretprogram melléklete tartalmazza.

b) Gyakorlati vizsga

A gyakorlati vizsga feladatai:

A gyakorlati vizsga megkezdéséhez szükséges a korábban elkészített 3 esettanulmány bemutatása.

A vizsgafeladat összetevői: Gyógynövény felismerése képről. A képen látható növény gyűjtésének módja, a gyűjtés optimális ideje. A növény drogjának felhasználási módja, javallatai, ellenjavallatai. A vizsgázó a következő 55 gyógynövény közül húz 1 képet:Akácvirág, Apróbojtorján, Aranyvessző, Benedekfű, Bodza, Boróka, Búzavirág, BorsmentaCickafark, Citromfű, Csipkerózsa, Diófa, Édesgyökér, Ezerjófű, Farkasalma, Fehér árvacsalán

38

Page 39: EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTER - Jogalkotás.hu · Web viewfigyelembe venni az alapvető szubsztanciákat (testösszetevőket), ezen belül elsősorban az energiafajtákat és azok funkcióit

Fehér fagyöngy, Fehér mályva, Fekete nadálytő, Galagonya, Gyermekláncfű, Hársfa, Homoktövis, Kakukkfű, Kamilla, Kasvirág, Kisvirágú fűzikefű, Komló, Kökény, Körömvirág, Kutyabenge, Mezei katáng, Lándzsás útifű, Len, Levendula, Macskagyökér, Máriatövis, Martilapu, Mezei zsurló, Nagy bojtorján, Nagy csalán, Nyírfa, Orbáncfű, Orvosi kálmos, Orvosi somkóró, Orvosi zsálya, Palástfű, Pásztortáska, Pettyegetett tüdőfű, Szeder, Szúrós gyöngyajak, Szöszös ökörfarkkóró, Tarack, Tölgyfa, Vérehulló fecskefű

Apiterápia és aromaterápiaA vizsgázó egy apiterápiás, és egy aromaterápiás terméket ismertet, különös hangsúlyt fektetve a termék alkalmazásának szabályaira, indikációkra és kontraindikációkra. Méhtermékek: méz, lépes méz, virágpor, méhviasz, propolisz, méhkenyér, méhméreg, méhpempő.Aromák: ánizs, bazsalikom, bergamott, boróka, borsmenta, citrom, citromfű, édeskömény, erdei fenyő, eukaliptusz, fahéj, kakukkfű, kamilla, kömény, levendula, narancsvirág, orvosi zsálya, rozmaring, szantálfa, szegfűszeg, teafa.

Fitoterápiás kezelési terv összeállítása konkrét anamnézis alapján

A gyakorlati vizsga konkrét feladatát a szakmai vizsgát szervező intézmény állítja össze és a vizsgabizottság elnöke hagyja jóvá.

5.3. A szakmai záróvizsga értékelése

Elméleti vizsga:

- a szóbeli vizsgán a vizsgázó 3.A.B. valamint a 5.2..a), b) pont, elméleti követelményeiben foglalt témakörökből – a központi keretprogram mellékletében - meghatározott kérdéssor alapján ad számot a tudásáról. A vizsgateljesítmény értékelése 1-5-ig terjedő osztályzat.

Gyakorlati vizsga: A vizsgázó munkájának értékelése során pontrendszer alkalmazható. A részfeladatonként adható pontszámot, valamint a megszerezhető összpontszámot és az értékelő táblázatot a képzettség központi szakmai keretprogramjának melléklete tartalmazza. Az esettanulmányokra adott érdemjegyeket a szakmai gyakorlati vizsga osztályzatában kell figyelembe venni.

A vizsgázó összesített pontszámnak megfelelő, 1-5 ig terjedő osztályzat alapján állapítja meg a gyakorlati vizsga végső osztályzatát.

A szakmai vizsga végső eredménye:

c) elméleti vizsga: „ jól megfelelt”(4-5-ig terjedő osztályzat )„megfelelt „( 2-3-ig terjedő osztályzat)„nem felet meg” (1-es osztályzat)

d) gyakorlati vizsga: „ jól megfelelt”(4-5-ig terjedő osztályzat )„megfelelt „ ( 2-3-ig terjedő osztályzat)„nem felet meg” (1-es osztályzat)

Bármely vizsga elégtelen a szakmai vizsga végső eredménye is elégtelen.Javító vizsgán csak az elégtelenre minősített vizsgarészt kell megismételni.

39

Page 40: EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTER - Jogalkotás.hu · Web viewfigyelembe venni az alapvető szubsztanciákat (testösszetevőket), ezen belül elsősorban az energiafajtákat és azok funkcióit

A szakmai záróvizsga a teljes szakmai ismeretanyagot átfogja, ezért a vizsga egyes részei alól felmentés nem adható ki.

A szakmai záróvizsga egyéb kérdéseiben a keretprogram vonatkozó előírásai, valamint a vizsgát szervező intézmény vizsgaszabályzata az irányadó.

FÜLAKUPUNKTÚRÁS ADDIKTOLÓGIA

A képzettség gyakorlójának megnevezése: fülakupunktúrás addiktológus

1.A képzés formája, záróvizsga tanúsítványa

A képzés formája: iskolarendszeren kívüli felnőttképzésA záróvizsgák alapján a képzésben részesült „Szakmai tanúsítvány”-t kap.Elméleti képzés minimum óraszáma:100 óraSzakmai gyakorlat: 20 óra helyszíne: működő intézményben (támasz központ, ahol az addiktológiai tevékenységet NADA programmal is kiegészítik) szakképzett fülakupunktúrás addiktológus felügyelete mellett.

2. A képzettség munkaterülete

A munkaterület rövid, jellemző leírása:A szakterület középfokú végzettséggel, érettségivel végezhető nem konvencionális gyógyító és életminőségjavító természetgyógyászati tevékenység.A fülakupunktúrás addiktológia a szerfüggő és a nem szerfüggő szenvedélybetegségek ellátási területe, amely kizárólag addiktológiai célból - folyamatos orvosi ellenőrzés mellett - alkalmazható. A fülakupunktúrás addiktológus fülakupunktúrás detoxifikáló kezelést, méregtelenítést végez.A fülakupunkturás beavatkozás, mely a fülkagyló 5 speciális pontjának (szimpatikus, Shen –men, máj, tüdő, vese pontok) megszúrásával hozzájárul a szervezet vegetatív megvonási tüneteinek csökkentéséhez (szimpatikus, shen-men pont) és a méregtelenítő folyamatok elősegítéséhez (máj, tüdő, vese pont)A kezelésre 2-3 hétig naponta, majd 2-3x hetente kerül sor optimális esetben komplex szenvedélybeteg ellátási rendszerben, orvosi indikáció alapján, szakmai felügyelet mellett.

3. A képzés szakmai követelményei

A foglalkozás gyakorlása során előforduló legfontosabb feladatcsoportok, feladatok

A. alapfeladatokMegegyezik az 1.Természetgyógyász pontban foglaltakkal

B. speciális feladatok

A fülakupunktúrás addiktológus munkája során legyen képes

- fülakupunktúrás detoxifikáló kezelés végzésére,- a szenvedélybetegekkel való kapcsolat kialakítása, tájékozódás a beteg aktuális

állapotáról, megfelelő dokumentáció vezetése, alapszintű tanácsadásra,

40

Page 41: EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTER - Jogalkotás.hu · Web viewfigyelembe venni az alapvető szubsztanciákat (testösszetevőket), ezen belül elsősorban az energiafajtákat és azok funkcióit

- a szenvedélybetegek komplex pszicho-szociális ellátásában történő részvételre, a szolgáltatást igénybevevő -saját kompetencia határainak betartásával - szükség esetén szakellátásba, egyéb természet gyógyászati ellátásba és önsegítő csoportba történő irányítására

- az adott területen működő egészségügyi, természetgyógyász és szociális munkatársakkal történő együttműködésre.

- megfelelő segítő kapcsolat kialakítására a kezelést igénylő szenvedélybetegekkel és hozzátartozóikkal

- addiktológiai és fülakupunktúrás addiktológiai ismeretei alapján a kezelési programot megtervezni

- a fülakupunktúrás addiktológiai kezelést a higiénés előírások betartásával elvégezni, kezelés során a szenvedélybeteg állapotát folyamatosan megfigyelni, az esetleges mellékhatásokat felismerni, ellátni

- a kezelés eredménytelensége illetve a beteg problémáinak összetettsége esetén megfelelő szakellátásba irányítani.

- alapszintű addiktológiai tanácsadást, tájékoztatást nyújtani.

4. A feladat elvégzéséhez kapcsolódó speciális biztonsági megfontolásokA fülakupunktúrás addiktológai kezelés során rendkívül fontos a megfelelő aszepszis és antiszepszis higiénés szabályok betartása. A kezelést végző személy legyen folyamatos és rendszeres munkakapcsolatban a szenvedélybeteg ellátást végző egészségügyi és szociális ellátó rendszer szakembereivel.Legyen tájékozott, és készség szintjén legyen felkészült a fülakupunktúrás beavatkozás során esetlegesen fellépő mellékhatások kivédésére, elhárítására.

5. A szakmai vizsgára jelentkezés feltételei:

a) 100 óra időtartamú szakmai elméleti képzés, eredményes oktatóhelyi vizsgával történő lezárása, annak igazolásab) Szakmai gyakorlat : 20 óra szakmai gyakorlat eredményes oktatóhelyi vizsgával történő lezárása, annak igazolása

5.1. A vizsga követelményei

a) Elméleti vizsga:Az elméleti vizsga követelménye megegyezik a 3. A. B. pontban foglalt követelményekkel, valamint a következők:

- addikció, mint világszerte az egyik legsúlyosabb közegészségügyi probléma- akupunktúrás eljárás lényege, alkalmazásának lehetőségei- akupunktúra és az akudetox rövid története- fülakupunktúra felfedezése és kidolgozása- akudetox koncepció lényege, alkalmazási területe- akudetox kezelés előnyei.

- akudetox és az egyéb akupunktúrás kezelések közötti különbségek- szenvedélybetegségek- álmatlanság, alvászavarok- gyógyszermérgezések

- alkoholizmus: betegségfogalom és következményei

41

Page 42: EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTER - Jogalkotás.hu · Web viewfigyelembe venni az alapvető szubsztanciákat (testösszetevőket), ezen belül elsősorban az energiafajtákat és azok funkcióit

- egyéb drogfüggőségek, a drogok eltérő hatásmechanizmusai- a kínai orvoslás alapfogalmai,

I. az egészség és betegségfogalom, - a keringéselméletből kiinduló - holisztikus megfogalmazása,

az egyéb akupunktúrás megközelítések: 12+2 kínai meridián és néhány fontos test-pont (helyük és indikációik),

II. a qi, a yin-yang fogalompár és a jing fogalmaa biztonságos akupunktúrás kezelés irányelvei

III.a kínai pulzusdiagnosztika alapjaia kezelési program megtervezése.

- a szóbeli vizsgarészen az előzőekben meghatározott témakörökből kell a vizsgázónak kérdéseket megválaszolni. A szóbeli vizsga konkrét kérdéssorát a keretprogram melléklete tartalmazza. - az írásbeli vizsgarészen a 3. A. B. pontban foglalt követelmények és az 5.2.2 a) pontban meghatározott témakörökből összeállított 100 pont értékű feladatlapot kell a vizsgázónak megoldani.

b) Gyakorlati vizsga

A gyakorlati vizsga feladatai: kezelési program megtervezése, kezelés elvégzése, dokumentálása.A gyakorlati vizsga konkrét feladatát a szakmai vizsgát szervező intézmény állítja össze és a vizsgabizottság elnöke hagyja jóvá.

5.2. A szakmai záróvizsga értékelése

Elméleti vizsga:

- a szóbeli vizsgarészen a vizsgázó a 3.A.B., valamint az 5.2.. a), b) pont, elméleti követelményeiben foglalt témakörökből – a keretprogram mellékletében - meghatározott kérdéssor alapján ad számot a tudásáról. A vizsgateljesítmény értékelése 1-5-ig terjedő érdemjegy.

- az írásbeli vizsgarészen a szakmai követelmények alapján központilag összeállított, 100 pont értékű feladatlapot oldanak meg a vizsgázók. A feladatok egyenkénti értékelését követően az összesített pontszám adja a feladatlap végső eredményét a következők szerint: o-5o% elégtelen (1), 51-60 % elégséges(2) 61-74 % közepes (3) 75-84% jó (4) 85-100% jeles(5) érdemjegy.

Az elméleti vizsga végső osztályzatát az írásbeli és szóbeli vizsga átlagolt eredménye (érdemjegye) alapján kell meghatározni, középérték esetén a szóbeli vizsga eredményéhez kell igazítani.

Gyakorlati vizsga: A vizsgázó munkájának értékelése során pontrendszer alkalmazható. A részfeladatonként adható pontszámot, valamint a megszerezhető összesített pontszámot és az értékelő táblázatot a képzettség központi keretprogramjának melléklete tartalmazza..

42

Page 43: EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTER - Jogalkotás.hu · Web viewfigyelembe venni az alapvető szubsztanciákat (testösszetevőket), ezen belül elsősorban az energiafajtákat és azok funkcióit

A vizsgázó összesített pontszámnak megfelelő, 1-5 ig terjedő osztályzat alapján kell megállapítani a gyakorlati vizsga végső osztályzatát.

A szakmai vizsga végső eredménye:

e) elméleti vizsga: „ jól megfelelt”(4-5-ig terjedő osztályzat )„megfelelt „ ( 2-3-ig terjedő osztályzat)„ nem felet meg” (1-es osztályzat)

f) gyakorlati vizsga: „ jól megfelelt”(4-5-ig terjedő osztályzat )„megfelelt „ ( 2-3-ig terjedő osztályzat)„ nem felet meg” (1-es osztályzat)

Bármely vizsga elégtelen a szakmai vizsga végső eredménye is elégtelen.Javító vizsgán csak az elégtelenre minősített vizsgarészt kell megismételni.

A szakmai záróvizsga a teljes szakmai ismeretanyagot átfogja, ezért a vizsga egyes részei alól felmentés nem adható ki.

A szakmai záróvizsga egyéb kérdéseiben a központi szakmai keretprogram vonatkozó előírásai, valamint a vizsgát szervező intézmény vizsgaszabályzata az irányadó.

KELETI MOZGÁS- ÉS MASSZÁZSTERÁPIA

A képzettség gyakorlójának megnevezése: keleti mozgás- és masszázsterapeuta

1. A képzés formája, záróvizsga tanúsítványaA képzés formája: iskolarendszeren kívüli felnőttképzésA záróvizsgák alapján a képzésben részesült „Szakmai tanúsítvány”-t kap Elméleti képzés óraszáma: 200 óra

Szakmai gyakorlat: 100 óra oktatóhelyi gyakorlat szakképzett mozgás és masszázsterapeuta mellett.

20 óra nem konvencionális medicina orvosi rendelőben.

2. A képzettség munkaterülete

A munkaterület rövid, jellemző leírása:A képzettség középfokú végzettséggel (érettségivel) végezhető nem konvencionális gyógyító és életminőségjavító természetgyógyászati tevékenység. A keleti mozgás- és masszázsterapeuta segíti a szolgáltatást igénybe vevő személyt az egészség megőrzésében, a betegségek megelőzésében, az életminőség javításában, a betegségek gyógyításában, az öngyógyítás folyamatában, a betegség mögött álló problémák feltárásában, a rehabilitációban. Felhasználja a keleti gyógyító módszerek hátterében álló filozófiai, élettani és terápiás alapelveket, a keleti és egyes modern mozgás-, légzés- és masszázsterápiákat, valamint a hozzájuk tartozó relaxációs és stressz csökkentő módszereket, pszichológiai, kommunikációs és pedagógiai ismereteit.A szolgáltatást igénybe vevők kórtörténetének és aktuális egészségi állapotának megismerése után kezelési tervet készít, megbeszéli a kiválasztott módszerek alkalmazásának feltételeit, várható hatásait. Kezeli a megfelelő masszázsterápiával, illetve betanítja a szükséges

43

Page 44: EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTER - Jogalkotás.hu · Web viewfigyelembe venni az alapvető szubsztanciákat (testösszetevőket), ezen belül elsősorban az energiafajtákat és azok funkcióit

mozgás-, légzés-, valamint relaxációs és stressz csökkentő technikákat. Folyamatosan figyelemmel kíséri állapotváltozásait, illetve ellenőrzi a megtanított technikák helyes és rendszeres végrehajtását. Támogatja és szakmai tanácsokkal látja el a kiegyensúlyozott és egészséges életmód kialakításában.

Tevékenységét végezheti egyéni vagy csoportos ellátásban a következő helyszíneken:Egészségügyi, szociális, oktatási, gazdasági, művelődési és sport intézményekben, a gyógy-idegenforgalomban, magánpraxisban, az ápolásban és az otthoni betegellátásban.A keleti mozgás- és masszázsterapeuta képzettség nem jogosít gyógytornász munkakör ellátására (betöltésére).

3. A Képzés szakmai követelményei

A foglalkozás gyakorlása során előforduló legfontosabb feladatcsoportok, feladatok

A. alapfeladatok

- Anamnézist vesz fel - figyelembe véve a beteg által hozott diagnózist vagy zárójelentést - és természetgyógyászati állapotfelmérést végez.- Ismeri az általa végzett tevékenység kontraindikációit - Kompetencia határainak betartásával és a szolgáltatást igénybevevővel történő egyeztetés alapján megállapítja, hogy nem konvencionális gyógyító, vagy pedig preventív, életminőség-javító szolgáltatásra van-e szüksége. További tevékenységeit ennek megfelelően végzi. - Kezelési tervet készít, amelynek alkalmazási feltételeit és várható hatásait a szolgáltatást igénybe vevő személlyel ismerteti. A kezelési tervet a szolgáltatást igénybevevő állapotának megfelelően a kezelések során szükség szerint módosítja vagy kiegészíti.

B. speciális feladatok

A mozgás és masszázsterapeuta munkája során képes

- A szakma szabályai szerint elvégezni a szükséges masszázskezeléseket, illetve betanítani, majd folyamatosan korrigálni, fejleszteni a kiválasztott mozgás- és légzésgyakorlatokat.- Szükség esetén – pl. otthon is végezhető egyszerűbb masszázstechnikák, vagy a gyakorlatokhoz való asszisztálás céljából – a szolgáltatást igénybevevő környezetét is bevonni a kezelésbe, vagy csoportot szervezni a kiválasztott technikák oktatásához.- Kommunikációs, pszichológiai, illetve pedagógiai alapismeretei felhasználásával kezelni a gyakorlatok elsajátítása során felmerülő tanulási nehézségeket. Szakmai tanácsokkal, vagy szakirodalom ajánlásával segíteni a szolgáltatást igénybe vevő személyt egészségügyi ismereteinek bővítésében, és az egészséges életmód kialakításában.

A feladatok elvégzéséhez szükséges speciális ismeretek, készségekB/1.) A szakterülethez szorosan kapcsolódó egészségügyi ismeretek területén:Ismerje:- a mozgásszerv-rendszer aktív és passzív működését- a biomechanikai alapfogalmakat- a gerinc és izületvédelem elméletét és gyakorlatát- a mozgásszerv- rendszer leggyakoribb kóros elváltozásait

44

Page 45: EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTER - Jogalkotás.hu · Web viewfigyelembe venni az alapvető szubsztanciákat (testösszetevőket), ezen belül elsősorban az energiafajtákat és azok funkcióit

- a kezelés során a páciensen fellépő vegetatív tüneteket- a légzés élettani mutatóit, a légzés idegrendszeri szabályozásátLegyen képes:- az orvos által felállított diagnózist, valamint az alapvető laboratóriumi leleteket értelmezni.

B/2.) A tradicionális filozófiák területén:Ismerje a távol-keleti filozófiák lényegét:

taoizmus hinduizmus buddhizmusLegyen képes: szintetizálni többféle paradigma között

B/3.) A speciális szakmai ismeretek területén

Ismerje: a 12+2 fő energiacsatornát a háti Shu pontokat az alarm (Mu) pontokat az energiacsatornák kezdő- és végpontjait a következő harmonizáló és immunerősítő pontokat: V-3, LH-6, GY-36, Véb-3, Vb-4,

Szb-6, Vb-11, T-7. az elsősegélynyújtásra alkalmas akupresszúrás pontokat: T-8, Sz-9, H-60, V-1, Szb-6,

Korm-26 a pránavezetékek, csakrák, szenek, marmapontok helyét, működését és gyakorlati

jelentőségét a keleti mozgás- és masszázsterápiák alkalmazásának abszolút és relatív kontraindikációit.Legyen képes: megérteni és a gyakorlatban alkalmazni a yin-yang alapelvet és a csi szabad áramlását

biztosító módszereket a szakmára jellemző állapotfelmérést végezni felismerni az ellátott/beteg terhelhetőségét megtervezni személyre szabottan a kezelést kiválasztani az egyén állapotának megfelelő kezelést és gyakorlatot, megtervezni a

különböző módszerek kombinációit felkészíteni az ellátottat/beteget az esetleges mellékhatásokra az általa felállított kezelési tervhez illeszkedő életmód tanácsokat adni

B/4.) Az állapotfelmérés területénLegyen képes- megtekintés, tapintás, kikérdezés, valamint a páciens kezelés közbeni visszajelzései

alapján feltérképezni az energiahiányos ill. energiával túltelített testrészeket, energiapályákat,

- a gyakorlatban alkalmazni az általa választott masszázsrendszerben működő állapotfelmérési lehetőségeket:

- alarm (Mu) pontok - háti Shu pontok- a kéz- és lábujjak elváltozásai- a test különböző részein jelentkező aszimmetriák

45

Page 46: EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTER - Jogalkotás.hu · Web viewfigyelembe venni az alapvető szubsztanciákat (testösszetevőket), ezen belül elsősorban az energiafajtákat és azok funkcióit

- a csípő és a lábak helyzete- hara diagnosztika

B/5.) A mozgásoktatás területén:Ismerje:- a mozgás élettani és pszichés hatásait- a fontosabb biomechanikai alapfogalmakatLegyen képes: az egyes korosztályok számára komplex gyakorlatokat összeállítani felismerni a mozgásra alkalmatlan állapotokat a gerinc és izületvédelem alkalmazására ismerni az egyes mozgásgyakorlatok ellenjavallatait az egyes gyakorlatokat az ellátott/beteg állapota szerint módosítani felismerni és kezelni a gyakorlás során fellépő mellékhatásokat (negatív tünetek) az alábbiakban felsorolt mozgásrendszerek közül egy rendszert értelmezni, valamint a

gyakorlati alkalmazás és a betanítás szintjén kivitelezni:Tai csi csuan

Csi KungDo inJóga- terápiás céllal a fenti mozgásrendszerek mindegyikéből egyes gyakorlatokat alkalmazni

B/6.) A masszázsterápia területénIsmerje:- a masszázs élettani és pszichés hatásait- a masszázs illetve az egyes masszázsfogások indikációit és kontraindikációitlegyen képes: felismerni a masszázsra alkalmatlan állapotot az alábbiakban felsorolt masszázsrendszerek közül egyet az alkalmazás szintjén, a többit

az ismeret szintjén tudni: kínai masszázst indiai (ayurvédikus) masszázst yumeiho masszázst tradicionális thai masszázst shiatsu masszázst- külön képzéssel megszerezehető tudásanyag alapján ismerni és alkalmazni a Penzel-

féle akupont-masszázst ( minősített képzés alapján ).

B/7.) A légzésterápia területénIsmerje:- a légzésterápiák hatásmechanizmusát- az egyes légzőgyakorlatok indikációit és kontraindikációit- a légzésterápia és az alábbi tényezők összefüggéseit

légzés - energetikalégzés – tudatállapotlégzés – mozgáslégzés – mozgatás

46

Page 47: EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTER - Jogalkotás.hu · Web viewfigyelembe venni az alapvető szubsztanciákat (testösszetevőket), ezen belül elsősorban az energiafajtákat és azok funkcióit

légzés- testtartás légzés-méregtelenítés

Legyen képes- a hozzáfordulónak/betegének légzőgyakorlatokat bemutatni és megtanítani.

B/8. Külön képzés alapján legyen képes a keleti mozgás- és masszázsterápiákhoz is kapcsolódó hagyományos és modern ingerterápiák, kiegészítő állapotfelmérő módszerek/eszközök területén a keleti mozgás- és masszázsterapeuta

- ismerni és alkalmazni az akupunktúrás pontok mérési módszereit; biztonságosan alkalmazni a fizikai mérőmódszereket (Voll) és műszeres energetikai állapotfelmérő módszereket

- alkalmazni a lágylézer, valamint a mágneses ingerterápiát .

4. A feladat elvégzéséhez kapcsolódó speciális biztonsági megfontolásoka keleti mozgás- és masszázsterapeuta nem alkalmazhat manipulációs fogásokkal járó technikákat

5. Szakmai vizsgára jelentkezés feltételei:

a) 200 óra időtartamú szakmai elméleti képzés, eredményes oktatóhelyi vizsgával történő lezárása, annak igazolása

b) Szakmai gyakorlat: 100 óra oktatóhelyi gyakorlat szakképzett mozgás és masszázsterapeuta mellett, annak igazolása

20 óra nem konvencionális medicina orvosi rendelőben, annak igazolása.

6. A vizsga követelményei

Az elméleti vizsga:Az elméleti vizsga követelménye 3. A. B. pontban foglalt követelményekkel megegyezik.

Témakörei:a.) A keleti mozgás- és masszázsterápiák filozófiai háttere

taoizmus- a tao fogalma- a kínai természetszemlélet

- a yin-yang elmélet - az Öt Elem tana - a hagyományos kínai orvoslás emberképe, egészség- és betegségképe

buddhizmus- a buddhizmus alaptételei (a Négy Nemes Igazság, a Nemes Nyolcas Ösvény, a

reinkarnáció tana)- a négy főbűn, mint a betegségek gyökere- a zen buddhizmus főbb tanításai és gyakorlati útja

47

Page 48: EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTER - Jogalkotás.hu · Web viewfigyelembe venni az alapvető szubsztanciákat (testösszetevőket), ezen belül elsősorban az energiafajtákat és azok funkcióit

hinduizmus- dharma, karma tan, reinkarnáció tan - az ajurvédikus orvoslás emberképe, egészségképe, betegségképe

b.) A keleti mozgás és masszázsterápiák speciális fogalmai - a csi fogalma, fajtái, funkciói

- a meridián rendszer alapjai- a kínai szervóra- a prána fogalma, pránavezetékek- csakrák és marmapontok- a szen pályák

c.) A szakterülethez szorosan kapcsolódó egészségügyi és klinikai ismeretek

- A mozgatórendszer aktív és passzív működése, terhelhetősége- Biomechanikai alapfogalmak - Gerinc és izületvédelem- A mozgásszerv-rendszer leggyakoribb patológiás elváltozásai- A fontosabb mozgásszervi betegségek orvosi diagnózisának megértése- Keleti mozgás- és masszázsterápiával kezelhető betegségek,

betegségcsoportok- A mozgás, masszázs és légzésterápiák relatív és abszolút kontraindikációi- A légzés élettani mutatói és idegrendszeri szabályozása- Állapotfelmérő módszerek a keleti mozgás- és masszázsterapeuta praxisban- Higiénés szabályok alkalmazása

d.) Az egyes keleti mozgás-, masszázs-, és légzésterápiák ismertetése

- A taicsi csuan filozófiai háttere, alapelvei, élettani hatásai. A gyakorlás külső és belső feltételei. Fontosabb iskolák, irányzatok.

- A csikung filozófiai háttere, alapelvei, élettani hatásai. A gyakorlás külső és belső feltételei. Fontosabb iskolák, irányzatok.

- A jóga filozófiai háttere, alapelvei, élettani hatásai. A gyakorlás külső és belső feltételei. Fontosabb iskolák, irányzatok.

- A do in filozófiai háttere, alapelvei, élettani hatásai. A gyakorlás külső és belső feltételei.

- A mozgásgyakorlás során fellépő pozitív és negatív tünetek- A mozgásgyakorlatok összeállításának szabályai (életkor, egészségi és

edzettségi állapot figyelembe vétele)- A tradícionális thai masszázs története, elméleti háttere, élettani hatásai - A kínai masszázs története, elméleti háttere, élettani hatásai- Az indiai (ayurvédikus) masszázs története, elméleti háttere, élettani

hatásai. - A shiatsu masszázs története, elméleti háttere, élettani hatásai. - A yumeiho masszázs története, elméleti háttere, élettani hatásai. - A masszázs intenzitásának és dinamikájának megválasztása- A masszázs során, vagy a kezelések után fellépő pozitív és negatív tünetek- A keleti légzőgyakorlatok elméleti háttere, élettani hatásai

48

Page 49: EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTER - Jogalkotás.hu · Web viewfigyelembe venni az alapvető szubsztanciákat (testösszetevőket), ezen belül elsősorban az energiafajtákat és azok funkcióit

- A légzés és az energiaáramlás összefüggései- Pránajáma gyakorlatok: teljes jógalégzés, váltott orrlyukú légzés, uddzsái,

bhásztrika, kapalabhati, tisztító légzés, idegerősítő légzés, jogendra légzés, zümmögő légzés, hűtő légzés.

- Kínai légzéstechnikák: buddhista és taoista (magzati) légzés

- az írásbeli vizsgán központilag összeállított, 100 pont értékű feladatlapot oldanak meg a vizsgázók az előzőekben meghatározott témakörökből.

- a szóbeli vizsgán az előzőekben meghatározott témakörökből kell a vizsgázónak kérdéseket megválaszolni, amelyek mindegyikében szerepel a mozgásgyakorlatokra, masszázstecnikákra, légzéstechnikákra és a klinikumra vonatkozó kérdés. A szóbeli vizsga konkrét kérdéssorát a keretprogram melléklete tartalmazza.

Gyakorlati vizsga

A gyakorlati vizsga feladatai:Mozgásrendszerek

1. A vizsgázó rendelkezzen az alábbiakban részletezett jártassággal a keleti mozgásrendszerek (taicsi csuan, csikung, jóga, do in) egyikéből.

CsikungA vizsgázó ismerjen a bemutatás, az értelmezés és a betanítás szintjén egy komplett gyakorlatsort az alábbiakban felsorolt, vagy egyéb Wai Dan iskolák közül:- Waitankung- 8 Brokáttekercs (Ba Duan Jin)- Taicsi csikung- Csun Juan csikung- Da Mo ökölgyakorlatai- Nyitott tenyér csikung- Az öt állat gyakorlatai (Wu Qin Xi)

Legyen képes legalább 3-3 csikung gyakorlatot bemutatni az egyes szervrendszerek (szív és ér-, légző-, emésztő, ideg-, hormon-, méregtelenítés/kiválasztás-, mozgás-, érzékszerv-, ivarszervrendszer)kiegyensúlyozására, ill. az ezekben jelentkező panaszok kezelésére.

Taicsi csuan

A vizsgázó ismerjen a bemutatás, az értelmezés és a betanítás szintjén egy komplett gyakorlatsort a négy fő iskola (Chen, Yang, Wu, Sun) gyakorlatsorainak egyikéből.Legyen tisztában az általa bemutatott gyakorlatsor egészségügyi hatásaival és alkalmazhatóságával.

Jóga

A vizsgázó legyen képes- bemutatni és értelmezni a „Napüdvözlet”, az „Öt tibeti”, vagy egy egyéb komplex jóga

gyakorlatsort („Khatu pranam”)

49

Page 50: EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTER - Jogalkotás.hu · Web viewfigyelembe venni az alapvető szubsztanciákat (testösszetevőket), ezen belül elsősorban az energiafajtákat és azok funkcióit

- bemutatni és értelmezni legalább 5-5 ászanát a főbb szervrendszerek (szív-ér, légző, emésztő, méregtelenítő/kiválasztó, ideg, hormon, érzékszerv, ivar) kiegyensúlyozására és kezelésére

- ismertetni az egyes ászanák élettani, pszichés és az energiarendszerre (pránavezetékek, csakrák) kifejtett hatását

Do in

A vizsgázó legyen képes- bemutatni legalább 50, a test egészére (fej, nyak, törzs, végtagok) kiterjedő gyakorlatot a

do in öngyógyító rendszeréből- ismertetni a fenti gyakorlatoknak az egyes szervekre, szervrendszerekre, valamint az

energiarendszerre kifejtett egészségvédő, kiegyensúlyozó hatását.

2. Az általa kiválasztott mozgásrendszerben bemutatott jártasságon túl a vizsgázó ismerjen legalább másik két tradicionális mozgásrendszerből is 5-5 gyakorlatot, és képes legyen alkalmazni az egyes szervek/szervrendszerek kezelésére.

Masszázsterápiák

- ayurvédikus masszázs- kínai masszázs- shiatsu masszázs- thai masszázs- yumeiho masszázs

A gyakorlati vizsga konkrét feladatát a szakmai vizsgát szervező intézmény állítja össze és a vizsgabizottság elnöke hagyja jóvá.

6.1. A szakmai záróvizsga értékelése

Elméleti vizsga:

- az írásbeli vizsgán a szakmai követelmények alapján központilag összeállított, 100 pont értékű feladatlapot oldanak meg a vizsgázók. A feladatok egyenkénti értékelését követően az összesített pontszám adja a feladatlap végső eredményét a következők szerint: o-5o% elégtelen (1), 51-60 % elégséges(2) 61-74 % közepes (3) 75-84% jó (4) 85-100% jeles(5) érdemjegy.

- a szóbeli vizsgán a vizsgázó III/3. pontban foglalt követelmények 1-1 témakörben – a központi szakmai keretprogram mellékletében meghatározott - kérdéssor alapján ad számot a tudásáról. A vizsgateljesítmény értékelése 1-5-ig terjedő érdemjegy.

Az elméleti vizsga végső osztályzatát az írásbeli és szóbeli vizsga átlagolt eredménye (érdemjegye) alapján kell meghatározni, középérték esetén a szóbeli vizsgaeredményhez kell igazítani.

Gyakorlati vizsga: A vizsgázó munkájának értékelése során pontrendszer alkalmazható. A részfeladatonként adható pontszámot, valamint a megszerezhető összpontszámot és az értékelő táblázatot a

50

Page 51: EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTER - Jogalkotás.hu · Web viewfigyelembe venni az alapvető szubsztanciákat (testösszetevőket), ezen belül elsősorban az energiafajtákat és azok funkcióit

keretprogram melléklete tartalmazza. A vizsgabizottság értékeli, hogy a vizsgázó készség szinten tudja-e a felsorolt masszázsrendszerek valamelyikét, képes-e bemutatni az általa választott masszázsrendszerre jellemző sajátos technikákat, ismeri-e azok specifikus és szisztémás hatásait. Képes-e összeállítani megadott tünet együttessel, funkciózavarral rendelkező beteg számára mozgás-masszázs-, és légzésterápiás elemeket egyaránt tartalmazó komplex kezelési tervet. A vizsgázó összesített pontszámnak megfelelő, 1-5 ig terjedő osztályzat alapján állapítja meg a gyakorlati vizsga végső osztályzatát.

A szakmai vizsga végső eredménye:

g) elméleti vizsga: „ jól megfelelt”(4-5-ig terjedő osztályzat )„megfelelt „ ( 2-3-ig terjedő osztályzat)„nem felet meg” (1-es osztályzat)

h) gyakorlati vizsga: „jól megfelelt”(4-5-ig terjedő osztályzat )„megfelelt „ ( 2-3-ig terjedő osztályzat)„nem felet meg” (1-es osztályzat)

Bármely vizsga elégtelen a szakmai vizsga végső eredménye is elégtelen.Javító vizsgán csak az elégtelenre minősített vizsgarészt kell megismételni.A szakmai záróvizsga a teljes szakmai ismeretanyagot átfogja, ezért a vizsga egyes részei alól felmentés nem adható ki.

A szakmai záróvizsga egyéb kérdéseiben a központi keretprogram vonatkozó előírásai, valamint a vizsgát szervező intézmény vizsgaszabályzata az irányadó.

Vizsgát tenni nem kell a külön képzés alapján megszerzett tudásanyagból.

KIEGÉSZÍTŐ FIZIOTERÁPIÁS MÓDSZEREK

A képzettség gyakorlójának megnevezése: kiegészítő módszereket alkalmazó fizioterapeuta

1. A képzés formája, záróvizsga tanúsítványaA képzés formája: iskolarendszeren kívüli felnőttképzés A záróvizsgák alapján a képzésben részesült „Szakmai tanúsítvány”-t kap.Elméleti képzés minimum óraszáma: 100 óraSzakmai gyakorlat: 200 óra szakképzett kiegészítő módszereket alkalmazó fizioterapeuta mellett.

2. A képzettség munkaterületeA munkaterület jellemző leírása:A szakterület középfokú végzettséggel (érettségivel) végezhető nem konvencionális gyógyító és életminőségjavító természetgyógyászati tevékenység.

51

Page 52: EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTER - Jogalkotás.hu · Web viewfigyelembe venni az alapvető szubsztanciákat (testösszetevőket), ezen belül elsősorban az energiafajtákat és azok funkcióit

A kiegészítő módszereket alkalmazó fizioterápiás ismeretekkel rendelkező személy olyan kiegészítő fizioterápiás, főként hidroterápiás eljárásokat, hidegvíz kezeléseket alkalmaz (lemosás, zuhany, pakolás rész- és egészfürdő),amelyeket a szokásos fizioterápiás kezelések során nem, vagy csak ritkán alkalmaznak (pl. Kneipp, Szvedana, Vamana, Bhasti, Naszja), valamint átadja az ezekkel kapcsolatos életmódi elveket, mozgásterápiát, masszázst és gyógynövényeket alkalmaz. Ezen eljárások elsősorban a német nyelvterületen honos, valamint az ayurvédikus gyógyászat kapcsán gyakorolt vízterápiás módszerekhez kapcsolódnak, de magukba foglalják az un. biometeorológia bizonyos megfontolásait is.

Alkalmazási terület: egészségügyi, szociális ellátásban, magánpraxisban, idegenforgalomban, (wellness hotelek) területén.

3. A képzés szakmai követelményei:

A foglalkozás gyakorlása során előforduló legfontosabb feladatcsoportok, feladatok

A. alapfeladatok-anamnézis felvétel-állapotfelmérés-kezelési terv készítés-kezelés-dokumentáció készítés-a hidroterápiás módszerek gyakorlati kivitelezése- a hidroterápiás módszerek betanítása

B. speciális feladatoka kiegészítő módszereket alkalmazó fizioterapeuta munkája során legyen képes

- a szakmával kapcsolatos életmódi tanácsot adni, - szemlétes előadásmóddal elmagyarázni a paciens alkalmazható eljárások

elméleti hátterének ismereteit- ismerni és alkalmazni az ajurvédikus fizioterápiás módszerek kivitelezését- elvégezni a kiegészítő fizioterápiás, hidroterápiás eljárásokat, kezeléseket

- betanítani paciensét a terápiás módszerek kivitelezésére a következők szerint:

Lemosások:o Felsőtest,o Alsőtesto Teljes testo Has

Leöntések:o térd -hidego Váltott- (hideg/meleg)térdo Comb- hideg

52

Page 53: EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTER - Jogalkotás.hu · Web viewfigyelembe venni az alapvető szubsztanciákat (testösszetevőket), ezen belül elsősorban az energiafajtákat és azok funkcióit

o Comb (meleg/hideg)o Lumbal- forró o Nyaki-forróo Kar-hidego Kar váltott(hideg/meleg)o Villámzuhany

Pólyák:o Pólyák segédanyagaio Lábszárpólyao Nedves harisnyao Ágyékpólyao Mellkaspólya (hideg/meleg)o Nyaki pólya-hideg

Pakolások:o Szénazsáko Túrópakoláso Gőzkompresszo Szívkompresszo Hasi pakolás (hideg/meleg)

Fejgőzölés

Speciális módszerek:Félfürdők, fürdők:

o Fürdőadalékoko Karfürdő(hideg,melegedő,váltakozó hideg/meleg)o Lábfürdő (hideg, melegedő váltakozó hideg/meleg)o Ülőfürdő (hideg, melegedő váltakozó hideg/meleg)o Hideg félfürdőo Meleg háromnegyed fürdőo Meleg teljesfürdőo Hideg leöntések meleg fürdők után

SzaunaÚszás, mint terápiaHelyes zuhanyzásrólForró whirpool

A tevékenység végzéséhez szükséges ismeretek:- A szakmával kapcsolatos életmódi tanácsok, - az alkalmazható kiegészítő fizioterápiás eljárások elmélete - az ajurvédikus fizioterápiás módszerek kivételezésének módjai- a kiegészítő fizioterápiás, hidroterápiás eljárások, kezelések- a szolgáltatást igénybevevőt betanítani a terápiás módszerek kivitelezésére - a kiegészító fizioterápia élettani és biokémiai értékelése- a vízgyógyászat története

53

Page 54: EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTER - Jogalkotás.hu · Web viewfigyelembe venni az alapvető szubsztanciákat (testösszetevőket), ezen belül elsősorban az energiafajtákat és azok funkcióit

- a kiegészítő fizioterápiás vízgyógyászat alkalmazásának alapelvei- a kiegészítő fizioterápiás módszerek terápiás, preventív és kényeztető

funkciója, ellenjavallatai- a környezetében előforduló leggyakoribb kémiai károsító tényezők- az időjárás élő szervezetre gyakorolt alapvető hatása- a légfürdő, légzésgyakorlatok, légzésterápia lényege- a kiegészítő fizioterápiás módszerek lényege, javallatait ellenjavallatait

technikája.

4. A szakmai vizsgára jelentkezés feltételeia) szakmai előképzettség: gyógy v. sport masszőri szakképesítés, vagy

okleveles gyógytornász végzettségb) 100 óra időtartamú szakmai elméleti képzés, eredményes oktatóhelyi vizsgával történő lezárása, annak igazolásac) Szakmai gyakorlat: 200 óra oktatóhelyi gyakorlat szakképzett fizioterapeuta mellett ( A gyakorlat feladatai: anamnézis felvétel, állapotfelmérés, kezelési terv készítés, kezelések, dokumentáció készítés és 20.000- 25.000 karakter (8-10 gépelt oldal) terjedelmű esettanulmány készítése), eredményes oktatóhelyi vizsgával történő lezárása, azok igazolása

5. A vizsga követelményei

Az elméleti vizsga:Az elméleti vizsga követelménye 3. A. B. pontban foglalt követelményekkel megegyezik.

Témakörei:- A fizioterápia, a természetgyógyászat és a kiegészítő fizioterápia

kapcsolata- A kiegészítő fizioterápia élettani és biokémiai értékelése- A vízgyógyászat története, mai gyakorlata- Kiegészítő fizioterápiás gyógyászat 5 pillére- Kiegészítő fizioterápiás vízgyógyászat alkalmazásának alapelvei- Légfürdő, légzésgyakorlatok, légzésterápia- Szolárium- Klimaterápia- Hazánk gyógyvizei és jelentőségük- Gyógynövények, aromák alkalmazása a vízkezelések kapcsán- A wellnessben elterjedt kiegészítő fizioterápiás technikák értékelése- A masszázs élettani szerepe- Biometeorológia meghatározása, élettani hatások fajtái- A kedvezőtlen meteorológiai hatások kivédésének, csökkentésének

technikái- A környezetünkben előforduló anyagok hatása az emberi szervezetre- Az épített környezet és az egészség- Az ajurvéda legfontosabb kiegészítrő fizioterápiás technikáinak értékelése- Kiegészítő fizioterápiás módszerek hatása, javallatai, ellenjavallata,

technikája

54

Page 55: EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTER - Jogalkotás.hu · Web viewfigyelembe venni az alapvető szubsztanciákat (testösszetevőket), ezen belül elsősorban az energiafajtákat és azok funkcióit

Lemosások:o Felsőtest,o Alsőtesto Teljes testo Has

Leöntések:o térd -hidego Váltott- (hideg/meleg)térdo Comb- hideg o Comb (meleg/hideg)o Lumbal- forró o Nyaki-forróo Kar-hidego Kar váltott(hideg/meleg)o Villámzuhany

Pólyák:o Pólyák segédanyagaio Lábszárpólyao Nedves harisnyao Ágyékpólyao Mellkaspólya (hideg/meleg)o Nyaki pólya-hideg

Pakolások:o Szénazsáko Túrópakoláso Gőzkompresszo Szívkompresszo Hasi pakolás (hideg/meleg)

Fejgőzölés

Speciális módszerek:Félfürdők, fürdők:

o Fürdőadalékoko Karfürdő(hideg,melegedő,váltakozó hideg/meleg)o Lábfürdő (hideg, melegedő váltakozó hideg/meleg)o Ülőfürdő (hideg, melegedő váltakozó hideg/meleg)o Hideg félfürdőo Meleg háromnegyed fürdőo Meleg teljesfürdőo Hideg leöntések meleg fürdők után

SzaunaÚszás, mint terápia

55

Page 56: EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTER - Jogalkotás.hu · Web viewfigyelembe venni az alapvető szubsztanciákat (testösszetevőket), ezen belül elsősorban az energiafajtákat és azok funkcióit

Helyes zuhanyzásrólForró whirpool

- az írásbeli vizsgán központilag összeállított, 100 pont értékű feladatlapot oldanak meg a vizsgázók az előzőekben meghatározott témakörökből.

- a szóbeli vizsgán az előzőekben meghatározott témakörökből kell a vizsgázónak kérdéseket megválaszolni. A szóbeli vizsga konkrét kérdéssorát a keretprogram melléklete tartalmazza.

Gyakorlati vizsga

A gyakorlati vizsga feladata:Egy anamnézissel meghatározott beteg részére alternatív fizioterápiás program összeállítása, kivitelezése, szakszerű dokumentálása.A gyakorlati vizsga konkrét feladatát a szakmai vizsgát szervező intézmény állítja össze és a vizsgabizottság elnöke hagyja jóvá.

5.1. A szakmai záróvizsga értékelése

Elméleti vizsga:

- az írásbeli vizsgarészen a szakmai követelmények alapján központilag összeállított, 100 pont értékű feladatlapot oldanak meg a vizsgázók. A feladatok egyenkénti értékelését követően az összesített pontszám adja a feladatlap végső eredményét a következők szerint: o-5o% elégtelen (1), 51-60 % elégséges(2) 61-74 % közepes (3) 75-84% jó (4) 85-100% jeles(5) érdemjegy.

- a szóbeli vizsgarészen a vizsgázó 3.A.B. valamint a 4.2. pont, elméleti követelményeiben foglalt 1-1 témakörben – a központi keretprogram mellékletében - meghatározott kérdéssor alapján ad számot a tudásáról. A vizsgateljesítmény értékelése 1-5-ig terjedő érdemjegy.

Az elméleti vizsga végső osztályzatát az írásbeli és szóbeli vizsga átlagolt eredménye (érdemjegye) alapján kell meghatározni, középérték esetén a szóbeli vizsgaeredményhez kell igazítani.

Gyakorlati vizsga: A vizsgázó munkájának értékelése során pontrendszer alkalmazható. A részfeladatonként adható pontszámot, valamint a megszerezhető összpontszámot és az értékelő táblázatot a képzettség központi keretprogramjának melléklete tartalmazza. A vizsgabizottság értékeli a beteg részére összeállított komplementer fizioterápiás programot, annak kivitelezését és szakszerű dokumentálását.A vizsgázó összesített pontszámnak megfelelő, 1-5 ig terjedő osztályzat alapján állapítja meg a gyakorlati vizsga végső osztályzatát.

A szakmai vizsga végső eredménye:

i) elméleti vizsga: „ jól megfelelt”(4-5-ig terjedő osztályzat )„megfelelt „ ( 2-3-ig terjedő osztályzat)„ nem felet meg” (1-es osztályzat)

j) gyakorlati vizsga: „ jól megfelelt”(4-5-ig terjedő osztályzat )

56

Page 57: EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTER - Jogalkotás.hu · Web viewfigyelembe venni az alapvető szubsztanciákat (testösszetevőket), ezen belül elsősorban az energiafajtákat és azok funkcióit

„megfelelt „ ( 2-3-ig terjedő osztályzat)„ nem felet meg” (1-es osztályzat)

Bármely vizsga elégtelen a szakmai vizsga végső eredménye is elégtelen.Javító vizsgán csak az elégtelenre minősített vizsgarészt kell megismételni.

A szakmai záróvizsga a teljes szakmai ismeretanyagot átfogja, ezért a vizsga egyes részei alól felmentés nem adható ki.

A szakmai záróvizsga egyéb kérdéseiben a keretprogram vonatkozó előírásai, valamint a vizsgát szervező intézmény vizsgaszabályzata az irányadó.

KINEZIOLÓGIA

A képzettség gyakorlójának megnevezése: kineziológus

1.A képzés formája, záróvizsga tanúsítványaA képzés formája: iskolarendszeren kívüli felnőttképzés

A záróvizsgák alapján a képzésben részesült „Szakmai tanúsítvány”-t kapElméleti képzés: 100 óra

Szakmai gyakorlat: 140 óra szakképzett kineziológus felügyelete mellett.

2.A képzettség munkaterületeA szakterület felsőfokú végzettséghez kötött nem konvencionális gyógyító és életminőségjavító természetgyógyászati tevékenység.A kineziológus tevékenységét magánpraxisban, vagy csoportpraxisban végzi egészségügyi-, szociális-, kultúrális-, sport-, oktatási-nevelési területen, gyógy-idegenforgalomban, rekreációban.

A munkaterület rövid, jellemző leirása:A kineziológia olyan rendszerspecifikus szakterület, amely saját fogalom-, eljárás- és szabályozási rendszerrel működik és speciális módszereket és eljárásokat alkalmaz (izomtesztelés, mint biofeedback). Az egyes kineziológiai szakágak létrehozásának és alkalmazásának célja: pedagógiai, egészségügyi, a testi és lelki egészségvédelmet célzó, közérzetjavító, illetve személyiségfejlesztő jellegű, amelynek speciális képzési rendje van.A kineziológus segíti a szolgáltatást igénybe vevőt az egészség megőrzésében, a stresszhelyzetek kezelésében, a betegségek megelőzésében, az öngyógyítás folyamatában, a betegségek mögött álló problémák feltárásában, a rehabilitációban, készségeinek, képességeinek, személyiségének fejlesztésében.

3. A képzés szakmai követelményei

A foglalkozás gyakorlása során előforduló legfontosabb feladatcsoportok, feladatok

A. alapfeladatok

1.Természetgyógyász pontban foglaltakon kívül

- célzott (feltáró) beszélgetés, empátiás meghallgatás

57

Page 58: EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTER - Jogalkotás.hu · Web viewfigyelembe venni az alapvető szubsztanciákat (testösszetevőket), ezen belül elsősorban az energiafajtákat és azok funkcióit

- kompetencia határainak betartásával és a szolgáltatást igénybevevővel történő egyeztetés alapján megállapítja, hogy a hozzá fordulónak nem konvencionális gyógyító beavatkozásra, vagy életminőség-javító célú szolgáltatásra van-e szüksége. (További tevékenységét ennek megfelelően végzi).

- kineziológiai kezelés elvégzése: a jelenbeli probléma hátterének feltárása, a testi-érzelmi-lelki-energetikai blokkok feloldása, a képességek és készségek stresszmentesítése

- a szakmához tartozó kezelési és egészségmegőrző módszerek alkalmazása- szükség esetén a beteg környezetének bevonása a kezelésbe - segítő kapcsolat kialakítása és fenntartása - tanácsadás- problémamegoldás kritikus élethelyzetekben, konfliktuskezelés- meggyőzés, véleményformálás

B. speciális feladatok

- anamnézist felvenni, kineziológiai gondolkodás szerint kikérdezni a beteget, a panaszokat értelmezni

- felvilágosítani a beteget a kineziológia hatásmechanizmusáról- tudatosítani a betegben az aktív részvétel fontosságát és felkelteni a gyógyulásába

vetett hitét, növelni önbizalmát- non-verbális jelzésein keresztül is felismerni a beteg terhelhetőségét- elősegíteni a beteg személyiségének egészséges fejlődését- kineziológiai szempontból állapotfelmérést végezni és azt értelmezni- elvégezni a kineziológiai kezelést - különböző életkorú betegeket kezelni- felismerni tevékenysége határait- felismerni az elhárítómechanizmusokat (elfojtás, indulatáttétel, projekció, azonosulás,

regresszió stb.)- ismerni a pszichoszomatikus betegségek lényegét- ismerni az eustressz és a distressz fogalmát és élettani folyamatait- kezelni az érzelmeket, konfliktusokat és indulatokat- bizalmat kelteni és biztonságot sugárzó légkört kialakítani- motiválni és érzelmileg támogatni a beteget, eloszlatni tévhiteit, vagy túlzott elvárásait- alkalmazni bizonyos relaxációs technikákat- a terápia határait betartani

A feladatok elvégzéséhez szükséges ismeretekÁltalános kineziológia - a kineziológiai története, kialakulása - a kineziológia élettani alapjai - az egyes kineziológiai rendszerek általános és közös jellemzése

Jogszabály-ismeret, etika - a szakterületre vonatkozó jogszabályok, előírások- egészségügyi és természetgyógyászati etika

58

Page 59: EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTER - Jogalkotás.hu · Web viewfigyelembe venni az alapvető szubsztanciákat (testösszetevőket), ezen belül elsősorban az energiafajtákat és azok funkcióit

- szakterületi etika

Pszichológia- személyiséglélektan - krízislélektan - pszichoszomatika- kommunikáció - a segítő kapcsolat pszichológiája- kompetenciahatárok- relaxációs technikák

Tematikus kineziológia A tematikus kineziológia szakmai képzéskövetelménye az alábbiak szerint teljesítendő:- A típusú gyakorlati vizsga esetén: One Brain I-IV. képzések B típusú gyakorlati vizsga esetén: Touch for Health I-IV. képzések és Brain Gym I-II. képzések

4. Szakmai vizsgára jelentkezés feltételeia) iskolai végzettség: felsőfokú iskolai végzettség

b) 100 óra időtartamú szakmai elméleti képzés, eredményes oktatóhelyi vizsgával történő lezárása, annak igazolása a következők szerint:

A tipusú gyakorlati vizsga esetén: záróvizsga a One Brain I-II., majd a III-IV. képzések után az adott képzések tananyagából

B típusú gyakorlati vizsga esetén: záróvizsga a Touch for Health I-II., majd III-IV. képzéseket követően az adott képzések tananyagából, valamint a Brain Gym I-II. képzéseket követően az adott képzések tananyagából.

c) 140 óra igazolt oktatóhelyi gyakorlat az alábbiak szerint:a./ a szakmai képzéseket követően az oktatóhelyen, az oktatóhelyi záróvizsgákat megelőző oktatóhelyi gyakorlat,b./ az oktatóhelyen letöltött szakmai gyakorlat, mely elsősorban a képzéseket oktató melletti asszisztensi gyakorlatot jelent c./ szakképzett kineziológus mellett teljesített szakmai gyakorlat

a./ A szakmai képzéseket követő, záróvizsgákat megelőző oktatóhelyi gyakorlat:

A típusú gyakorlati vizsga esetén:- a One Brain I-II. képzések után 3 nap oktatóhelyi gyakorlat (majd záróvizsga az I-II. képzések anyagából)- a One Brain III-IV. képzések után 3 nap oktatóhelyi gyakorlat (majd záróvizsga a III-IV. képzések anyagából)

B típusú gyakorlati vizsga esetén:

59

Page 60: EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTER - Jogalkotás.hu · Web viewfigyelembe venni az alapvető szubsztanciákat (testösszetevőket), ezen belül elsősorban az energiafajtákat és azok funkcióit

- a Touch for Health I-II. képzések után 2 nap oktatóhelyi gyakorlat (majd záróvizsga az I-II. képzések anyagából) - a Touch for Health III-IV. képzéseket követően 2 nap oktatóhelyi gyakorlat (majd záróvizsga az III-IV. képzéseket anyagából), - a Brain Gym I-II. képzéseket követően 2 nap oktatóhelyi gyakorlat (majd záróvizsga az I-II. képzések anyagából)Az oktatóhelyi gyakorlati idő leöltése és az oktatóhelyi záróvizsga azon az oktatóhelyen teljesítendő, ahol a hallgató az adott képzéseket elvégezte, kötelező időtartama 6 nap.A kineziológia oktató melletti asszisztensi gyakorlat azon az oktatóhelyen teljesítendő, ahol a hallgató az adott képzéseket elvégezte, és abból a kineziológiai szakágból, amelyből vizsgázni kíván.Szakképezett kineziológus mellett teljesített szakmai gyakorlati idő: 2 hét5. A vizsga követelményeiElméleti vizsga követelménye megegyezik a 3.A.B. pontban foglaltakkal. Az írásbeli vizsgarészen az alábbi témakörökből kell 100 pont értékű feladatlapot megoldani a vizsgázónak:

- a tárgyi, technikai és higiéniai feltételek biztosítása a folyamatos és biztonságos működéshez

- a kommunikációs, pszichológiai és pedagógiai fogalmak és alapelvek alkalmazása- dokumentációs szabályok betartása - a kineziológia fogalma, kialakulásának története - az egészség háromszöge a kineziológiában - a kineziológia fiziológiai és energetikai háttere, története, kineziológiai irányzatok - a stressz hatása az emberi szervezetre - tipikus életkori krízisek- stresszoldó kineziológiai technikák és hatásaik - a kineziológiai kezelésen kívül alkalmazható egyszerű stresszoldási technikák- önkezelő kineziológiai gyakorlatok és hatásuk. - mozgásrendszeri deformitások okai kineziológiai szempontból - az integrált agyműködés, a jobb és bal agyfélteke feladatai - keresztmozgás/homolaterális mozgás hatása, jelentősége - a dyslexia a kineziológia fogalomrendszerében- tanulási nehézségek korrigálása kineziológiai módszerekkel - képességfejlesztő kineziológiai gyakorlatok - energetikai kiegyensúlyozás a kineziológiában. - a helyes izomtesztelés feltételei, lehetséges tesztelési hibák- anamnézis a kineziológiában- a gyermekkorú páciens kezelésének sajátosságai- kompetenciahatárok - érzelmi stresszoldási technikák- a megerősítés fogalma, jelentősége- a környezet szerepe a kezelés során- higiéniás előírások - kompetenciahatárok - jogszabályok és etikai normák ismerete, alkalmazása- titoktartási kötelezettség- etikai felelősség

60

Page 61: EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTER - Jogalkotás.hu · Web viewfigyelembe venni az alapvető szubsztanciákat (testösszetevőket), ezen belül elsősorban az energiafajtákat és azok funkcióit

- dokumentációs kötelezettség

Szóbeli vizsgarészen a vizsgázó az alábbi témakörökből válaszol meg kérdéseket:( a szóbeli vizsga kérdéseit a keretprogram tartalmazza)

- a kineziológus működési területei, feladatai, a kineziológiai kezelés és elméleti háttere- a kezelés előkészítése, megtervezése (eszközök, módszerek); terápiás környezet- a segítő kapcsolat kialakítása és fenntartása; célzott beszélgetés, empátiás

meghallgatás, véleményformálás - szakszerű tájékozódás a beteg/ ellátott meglévő dokumentációjában - a kineziológiai anamnézis készítésének elvei- pszichoszomatika és szomatopszichika- a szolgáltatást igénybe vevő szükségleteinek és lehetőségeinek felismerése, tisztázása- életkori sajátosságok jelentősége a kineziológiai kezelés során- kineziológiai állapotfelmérés- kineziológiai kezelés elvégzése: a jelenbeli probléma érzelmi-energetikai hátterének

feltárása, az érzelmi-lelki-energetikai blokkok feloldása- a beteg által alkalmazható eljárások bemutatása és betanítása- a szakmához tartozó kezelési és egészségmegőrző módszerek alkalmazása- módszerek a szolgáltatást igénybe vevő személy környezetének kezelésbe való

bevonására- tanácsadás- kineziológiai technikák bemutatása, megtanítása, irányítása- kommunikációs módszerek - elhárítómechanizmusok- problémahelyzetek és megoldási stratégiák; konfliktuskezelés; motiváció- relaxációs technikák - információátadás, meggyőzés, az ösztönzés alapvető módszerei és eszközei- pozitív magatartásformák, modellek - ellenőrzés, értékelés - a kineziológiai kezelés dokumentálása- problémamegoldás kritikus élethelyzetekben, konfliktuskezelés- meggyőzés, véleményformálás- team munkában együttműködés és konzultáció

Gyakorlati vizsgaA vizsgázó választása szerint az alábbi kineziológiai alaprendszerekből tehet gyakorlati vizsgát:- A típusú gyakorlati vizsga:One Brain kineziológiai rendszer: ebben az esetben a vizsgához a következő szakmai képzések elvégzése kötelező: One Brain I-IV. képzések

- B típusú gyakorlati vizsga: Touch for Health és Brain Gym kineziológiai rendszerek: ebben az esetben a vizsgához a következő szakmai képzések elvégzése kötelező: Touch for Health I-IV. képzések és Brain Gym I-II. képzések

1. A vizsgafeladat összetevői A típusú gyakorlati vizsga esetén:

A One Brain kineziológiai rendszer I-IV. képzési követelményrendszere alapján- az izmok elhelyezkedése, tesztelése, előtesztek- általános szakterületi gyakorlati ismeretek

61

Page 62: EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTER - Jogalkotás.hu · Web viewfigyelembe venni az alapvető szubsztanciákat (testösszetevőket), ezen belül elsősorban az energiafajtákat és azok funkcióit

- kineziológiai korrekciók, technikák azaz:

- az izmok elhelyezkedése, tesztelése, előtesztek- a One Brain kineziológiai kezelés folyamatának felépítése és menete, technikája- korregresszió a kineziológia fogalomrendszerében- az időnyomozás fogalma, technikája, az időnyomozást igénylő korrekciók- jövőprogresszió- a megerősítés fogalma, jelentősége - érzelmi stresszoldási technikák. - az ujjtartásokhoz rendelt korrekciós területek, az alapszintű és haladó korrekciók- információtárolási módok.- az alkat/funkciós vizsgálat, jellegzetességi területek, típusok - a testi jellegzetességekben kódolt kommunikációs és kapcsolatbeli problémák- speciális alkat/funkciós fogalmak- stresszfokozatok- viselkedési Barométer

2. A vizsgafeladat összetevői B típusú gyakorlati vizsga esetén:

A Touch for Health kineziológiai rendszer I-IV. képzései és a Brain Gym kineziológiai rendszer I-II. követelményrendszere alapján

- az izmok elhelyezkedése, tesztelése, előtesztek- általános szakterületi gyakorlati ismeretek- kineziológiai korrekciók, technikák - a 12+2 fő meridiánhoz tartozó izmok feladata és elhelyezkedése, tesztelési pozíciók,

tesztelés, megerősítési technikák- az orsósejt mechanizmus, a Golgi-apparátus.- tiszta izomteszt, áramkör-lokalizáció, reaktivitás- az energetikai megerősítés lehetőségei (NV., NL. területek és meridiánok kezelése)- a korrekciók hatékonyságának ellenőrzése, energiakiegyenlítési technikák - a Touch for Health kezelés folyamatának felépítése és menete, technikája- meridiánóra, az öt elem egyensúlyának szabályai: Sheng-ciklus, Ko-ciklus, az öt elem

balansz, a Yin/Yang egységes rendszere- pulzusteszt- tibeti energianyolcas- vészhelyzet-pontok - fájdalomcsillapítás - akupunktúrás pontok- erősítés és nyugtatás a Sheng ill. Ko ciklusnak megfelelően - a látás, hallás, írás, olvasás és testmozgás energetikai kiegyenlítése- a Dennison-féle laterális behangolás- 3 dimenziós behangolás- Brain Gym gyakorlatok: középvonal-keresztezés, nyújtás, energetizálás- a Brain Gym kezelés folyamatának felépítése és menete, technikája. - lateralitás-dimenzió, a lateralitást segítő gyakorlatok, központosítás- dimenzió, fókusz-

dimenzió- a képességek kiterjesztésének balansza- tanulási képességek fejlesztése a Brain Gym segítségével

Elméleti vizsga:

62

Page 63: EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTER - Jogalkotás.hu · Web viewfigyelembe venni az alapvető szubsztanciákat (testösszetevőket), ezen belül elsősorban az energiafajtákat és azok funkcióit

- az írásbeli vizsgarészen a szakmai követelmények alapján központilag összeállított, 100 pont értékű feladatlapot oldanak meg a vizsgázók. A feladatok egyenkénti értékelését követően az összesített pontszám adja a feladatlap végső eredményét a következők szerint: o-5o% elégtelen (1), 51-60 % elégséges(2) 61-74 % közepes (3) 75-84% jó (4) 85-100% jeles(5) érdemjegy.

- a szóbeli vizsgarészen a vizsgázó III/3. pontban foglalt követelmények 1-1 témakörökben – a központi keretprogram mellékletében meghatározott - kérdéssor alapján ad számot a tudásáról. A vizsgateljesítmény értékelése 1-5-ig terjedő érdemjegy.

Az elméleti vizsga végső osztályzatát az írásbeli és szóbeli vizsga átlagolt eredménye (érdemjegye) alapján kell meghatározni, középérték esetén a szóbeli vizsgaeredményhez kell igazítani.

Gyakorlati vizsga: A vizsgázó munkájának értékelése során pontrendszer alkalmazható. A részfeladatonként adható pontszámot, valamint a megszerezhető összpontszámot és az értékelő táblázatot a képzettség központi szakmai keretprogramjának melléklete tartalmazza. A vizsgázó összesített pontszámnak megfelelő, 1-5 ig terjedő osztályzat alapján állapítja meg a gyakorlati vizsga végső osztályzatát.

A szakmai vizsga végső eredménye:

k) elméleti vizsga: „ jól megfelelt”(4-5-ig terjedő osztályzat )„megfelelt „ ( 2-3-ig terjedő osztályzat)„ nem felet meg” (1-es osztályzat)

l) gyakorlati vizsga: „ jól megfelelt”(4-5-ig terjedő osztályzat )„megfelelt „ ( 2-3-ig terjedő osztályzat)„ nem felet meg” (1-es osztályzat)

Bármely vizsga elégtelen a szakmai vizsga végső eredménye is elégtelen.Javító vizsgán csak az elégtelenre minősített vizsgarészt kell megismételni.

A szakmai záróvizsga a teljes szakmai ismeretanyagot átfogja, ezért a vizsga egyes részei alól felmentés nem adható ki.

A szakmai záróvizsga egyéb kérdéseiben a keretprogram vonatkozó előírásai, valamint a vizsgát szervező intézmény vizsgaszabályzata az irányadó az alábbi kiegészítésekkel:

Bármely vizsga sikeres teljesítése esetén a vizsgázó ugyanazon „Szakmai tanúsítvány”t kapja, megkülönböztető jelzés nélkül.

Külön képzéssel megszerezhető tudásanyag alapján alkalmazható tevékenységek nem tartoznak a szakmai képzés követelményébe és nem terjednek ki a szakmai vizsgakövetelményekre amelyek a következők:

- az akupunktúrás pontok mérési módszerei, - fizikai mérőmódszerek (Voll)

63

Page 64: EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTER - Jogalkotás.hu · Web viewfigyelembe venni az alapvető szubsztanciákat (testösszetevőket), ezen belül elsősorban az energiafajtákat és azok funkcióit

- műszeres energetikai állapotfelmérő módszerek a lágylézer, - mágneses ingerterápiák- test és fülgyertya,- inframoxa

REFLEXZÓNA TERÁPIA

A szakmai képzettség gyakorlójának megnevezése: reflexológus

1. A képzés formája, záróvizsga tanúsítványaA képzés formája: iskolarendszeren kívüli felnőttképzésA záróvizsgák alapján a képzésben részesülő „Szakmai tanúsítvány”-t kap.Elméleti képzés minimum óraszáma: 120 óra Szakmai gyakorlat: 60 óra oktatóhelyi gyakorlat szakképzett reflexológus mellett. 20 óranem konvencionális medicina orvosi rendelőben.

2. A képzett munkaterülete

A munkaterület jellemző leírása:Középfokú végzettséggel (érettségivel) végezhető nem konvencionális gyógyító és életmódjavító természetgyógyászati tevékenység.A reflexológus egészségügyi és szociális intézményekben, orvosi rendelőkben, otthoni betegellátásban, szanatóriumokban, szállodákban, magánpraxisban és egyéb szolgáltatásban a láb és a kéz reflexzónáit pontmasszázzsal a kézujjak felhasználásával kezeli. Tájékozódik a beteg kórtörténetéről, majd elkészíti a kezelési térképet, illetve a masszázstervet. A reflexológus meghatározza a kezelés menetét, a kezelendő zónák fontossági sorrendjét, egy-egy kezelés alkalmával a masszírozandó zónák számát, a kezelés időtartamát, a masszírozás erősségét, a kezelés ritmusát, valamint a kezelések gyakoriságát. A reflexológus önállóan, a kezelési terv alapján végzi a kezeléseket. Ismeri a kezelés közben fellépő reakciókat, az esetleges kellemetlen mellék- és utóhatásokat, ismeri ezek kivédésének lehetőségeit, és képes a reakciók figyelembevételével a masszázsterv módosítására. Felvilágosítja a beteget a kezelés alatti és utáni reakciókról, megmagyarázza azokat. Elkészíti a beteg számára az otthoni kezeléshez szükséges kezelési térképet, s ellátja a megfelelő tanácsokkal.Biztosítja az utógondozás lehetőségét.

3. A képzés szakmai követelményei

  A foglalkozás gyakorlása során előforduló legfontosabb feladatcsoportok, feladatok

A. alapfeladatokAz 1. Természetgyógyász pontban foglaltakon túl

- munkájával kapcsolatos fertőtlenítő eljárásokat alkalmaz, és betartja a higiénés előírásokat. - tanácsot ad, és szükség esetén betanítja az otthoni masszázsfeladatokat.- a szakma szabályai szerint reflexmasszázst végez. - holisztikus szemlélettel végzi tevékenységét- alkalmazza az anatómiai, élettani, kórélettani alapismereteit

64

Page 65: EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTER - Jogalkotás.hu · Web viewfigyelembe venni az alapvető szubsztanciákat (testösszetevőket), ezen belül elsősorban az energiafajtákat és azok funkcióit

- értelmezi a környezeti- és fronthatásokat- alapvető életmódbeli tanácsokat ad- önmagát is kezelni, és egészséges állapotot fenntartani ahhoz, hogy másokat kezelni tudjon- munkáját eredményesen tervezni, szervezni, végrehajtani- felismerni a kompetenciahatárait- egyénre szabott terápiás tervet készíteni, és a változásokat követni- egyénre szabott masszázstechnikát alkalmazni- szükség szerinti elsősegélyt nyújtani- az azonnali, késleltetett és elhúzódó reakciókat felismerni, és erre felkészíteni a beteget- megkülönböztetni a természetes reakciókat esetleges más betegségek tüneteitől- elkerülni a felesleges fájdalmakat- ismerni a kezelés hatásmechanizmusát és annak hátterét, és erről kellő mértékben tájékoztatni a beteget- házi betegellátó csoportban (is) tevékenykedni

B. speciális feladatok

A foglalkozás gyakorlása során legyen képes

A szolgáltatást igénybevevővel való kapcsolat területén :- a beteget egyéniségének, befogadó képességének megfelelően tájékoztatni.- tudatosítani a betegben az aktív részvétel fontosságát, és felkelteni a gyógyulásba vetett hitét, növelni önbizalmát- javaslataival elősegíteni a beteg személyiségének egészséges fejlődését- különböző korú betegeket kezelni- felismerni tevékenysége határait

Az anamnézis felvételével és az állapotfelméréssel kapcsolatban:- meghallgatni a beteget, megfelelő módon vezetni és irányítani a beszélgetést- egyéni családi és szociális anamnézist felvenni- az anamnézis és az állapotfelmérés adatait egybevetni- orvosi és egyéb más kezelésekről tájékozódni, a terápiás tervet, ezeket figyelembe vételével elkészíteni - a szükséges dokumentációt elkészíteni

A kéz és láb reflexzónái területén:-elméleti tudását tevékenysége során alkalmazni-értékelni az észlelt elváltozásokat -felismerni a zónák helyét, és az egyéni variációkat- a láb vagy kéz zónatérképét elkészíteni-elkülöníteni a láb zónáiban fellelhető elváltozásokat a statikai hibáktól és a rossz cipő okozta

elváltozásoktól -elkülöníteni a láb vagy kéz reflexzónáiban az értékelhető elváltozásokat, az egyéb,

mechanikai igénybevétel következtében kialakult elváltozásoktól.

A zónák kezelése területén:- alkalmazni a láb vagy kéz reflexzónák pontmasszázsát - tapintással érzékelni és vizsgálni a zónák elváltozásait

65

Page 66: EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTER - Jogalkotás.hu · Web viewfigyelembe venni az alapvető szubsztanciákat (testösszetevőket), ezen belül elsősorban az energiafajtákat és azok funkcióit

- a bemelegítő, harmonizáló, relaxáló, és levezető masszázsprogramot kivitelezni- méregtelenítő masszázsprogramot kivitelezni- alkalmazni a különböző masszázsfogásokat- az optimális kezelési sorrendet meghatározni- a kezelés optimális időtartamát meghatározni- a masszázs erősségét a beteg állapotához igazítani- a kezelés során kialakult változásokat felismerni

A reflexológiához is kapcsolódó hagyományos és modern ingerterápiák, kiegészítő állapotfelmérő módszerek/eszközök területén

- alkalmazni a moxafajtákat és kezelési módszereket- alkalmazni a köpölyözési technikákat, ismerni a moxa és a köpöly alkalmazásának

ellenjavallatait- alkalmazni a fül- és testgyertyázás módszereit, ismerni a fül- és testgyertyázás

veszélyeit4. Szakmai vizsgára jelentkezés feltételei

a) 120 óra időtartamú szakmai elméleti képzés, eredményes oktatóhelyi vizsgával történő lezárása, annak igazolása a következők szerint:

b) 80 óra igazolt oktatóhelyi gyakorlat (anamnézis felvétel, állapotfelmérés, kezelési terv készítése, kezelés, dokumentáció készítése) eredményes oktatóhelyi vizsgával történő lezárása, annak igazolása a következők szerint :

60 óra oktatóhelyi gyakorlat szakképzett reflexológus mellett. 20 óra nem konvencionális medicina orvosi rendelőben.Esettanulmány 7500-12.500 karakter ( 3-5 gépelt oldal) terjedelemben, amely tartalmazza: egy beteg teljes anamnézisét, a javasolt kezelési módokat, és a beteg követését legalább 5 kezelésen keresztül.

5.A vizsga követelményeiElméleti vizsga követelménye megegyezik a 3.A.B. pontban foglaltakkal. Az írásbeli vizsgarészen a 3.A.B. pontban foglalt követelmények témaköreiből összeállított 100 pont értékű feladatlapot kell a vizsgázónak megoldani.

Szóbeli vizsgarészen a vizsgázó az alábbi témakörökből válaszol meg kérdéseket:( a szóbeli vizsga kérdéseit a képzettség központilag kiadott szakmai keretprogramja tartalmazza)

Reflexológiai alapismeretekHolisztika és reflexológia.Energetika és reflexológia.A reflexológia fogalma, történeti áttekintése.A reflexológia magyarországi kialakulásának folyamata, képviselői.A reflexológia nemzetközi és magyar szakirodalmának áttekintése, értékelése.A reflexológia és az orvostudomány kapcsolata.

66

Page 67: EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTER - Jogalkotás.hu · Web viewfigyelembe venni az alapvető szubsztanciákat (testösszetevőket), ezen belül elsősorban az energiafajtákat és azok funkcióit

A reflexológia helye a magyarországi természetgyógyászati módszerek rendszerében.A reflexológiai kezelések során használt mikroterületek alapvető ismeretei: kéz, láb.A reflexológus rendelő működésének feltételei, felszerelése. Higiénés rendszabályok.Elsősegélynyújtási alapismeretek a reflexológiai praxisban.A helyes életmód a reflexológus életvitelében.A helytelen életmód, és a káros szenvedélyek hatása az emberi testre.

Reflexológiai alapelvek, kompetencia határok- A reflexológia hatásmechanizmusának elméletei.- A reflexológia élettani hatásai: idegrendszeri hatás, hormonegyensúlyt teremtő hatás,

vérkeringést szabályozó hatás, nyirokkeringést szabályozó hatás, méregtelenítő, anyagcsere szabályozó hatás, relaxáló hatás, fájdalomcsillapító hatás.

- A reflexológia abszolút, és relatív kontraindikációi.- A reflexmasszázs azonnali és későbbi hatásai.- A reflexológus felelőssége.- A reflexológus kompetenciája.- A reflexológus kapcsolata más egészségügyi dolgozókkal: háziorvos, konzulens orvos,

reflexológus kollégák, más természetgyógyászati ág képviselőivel.- A szakma tapasztalati eredményei (újabb kutatási, tudományos eredmények, cikkek,

publikációk).- A reflexológus magatartása, egészségét védő módszerek.- A reflexológus energetikai és jogi védelme.

Állapotfelmérés alapelvei és módszerei- A láb és a kéz - A láb és a kéz reflexzónák elhelyezkedésének alapelvei.- Elváltozások a lábon, a kézen.

- Az egyes kórképek reflexzónában megjelenő képletei.- A betegségek lelki okairól általánosságban.

- A betegségek lelki okai: méregtelenítő funkciók, szállító funkciók, központi irányítási funkciók, életminőséget javító funkciók vonatkozásában.

- A mikrorendszerek ismereteinek felhasználása az állapotfelmérés folyamatában.- A dokumentáció, a páciens követése.- A kezelési terv elkészítésének elméleti ismeretei.- Az esettanulmány elkészítésének módszerei.

Reflexterületek masszázstecnikák, maszázsprogramok- Az egészséges láb és kéz kritériumai, reflexterületei.- Az egészséges láb megőrzésének módjai.- A láb előkészítése a kezeléshez. A láb előkészítésénél használható anyagok, eszközök.- A láb és kéz kezelésének módjai.- A masszázsfogások elméleti tudnivalói.- A masszázs sorrendje.- A masszázs iránya, erőssége, időtartama.- Partnermasszázs, önmasszázs előnyei, hátrányai.- Bemelegítő levezető, relaxáló masszázsprogram.- Méregtelenítő, immunstimuláló, harmonizáló masszázsprogram.

67

Page 68: EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTER - Jogalkotás.hu · Web viewfigyelembe venni az alapvető szubsztanciákat (testösszetevőket), ezen belül elsősorban az energiafajtákat és azok funkcióit

Reflexológiai klinikum- A kiválasztó rendszer betegségeinek reflexológiai kezelése.- Az emésztőrendszer betegségeinek reflexológiai kezelése - A légzőrendszer betegségeinek reflexológiai kezelése - A nyirok betegségeinek reflexológiai kezelése - A vérkeringési rendszerek betegségeinek reflexológiai kezelése - Az agy és idegrendszer betegségeinek reflexológiai kezelése - A hormonrendszer betegségeinek reflexológiai kezelése - Az érzékszervek betegségeinek reflexológiai kezelése- A nemi szervrendszer betegségeinek reflexológiai kezelése - A mozgásszervrendszer betegségeinek reflexológiai kezelése - A geriátriai betegségek reflexológiai kezelése - A onkológiai betegségek reflexológiai vonatkozásai

Gyakorlati vizsga

Gyakorlati vizsga konkrét feladatát a szakmai vizsgát szervező intézmény állítja össze és a vizsgabizottság elnöke hagyja jóvá

A gyakorlati vizsga javasolt feladatai:- állapotfelmérési térkép és kezelési térkép készítése- bemelegítő és levezető masszázs- a különböző szervrendszerek zónáinak masszírozása: kiválasztó rendszer, vérkeringés és

nyirokkeringési, agy és idegrendszer, hormonrendszer, érzékszervek, nemi szervrendszer, mozgás szervrendszer zónáinak masszírozása

- az anyagcserét befolyásoló zónák masszírozása - immunstimuláló, méregtelenítő masszázsprogram- harmonizáló, relaxáló maszázsprogram- masszázs lehetősége terhesség esetén, felkészítés a szülésre, szoptatásra- masszázsprogram férfi és női klimax esetén- masszázs programok csontritkulás fejfájás és szédülés esetén.

5.1. A szakmai záróvizsga értékelése

Elméleti vizsga:

- az írásbeli vizsgarészen a szakmai követelmények alapján központilag összeállított, 100 pont értékű feladatlapot oldanak meg a vizsgázók. A feladatok egyenkénti értékelését követően az összesített pontszám adja a feladatlap végső eredményét a következők szerint: o-5o% elégtelen (1), 51-60 % elégséges(2) 61-74 % közepes (3) 75-84% jó (4) 85-100% jeles(5) érdemjegy.

- a szóbeli vizsgarészen a vizsgázó III/3. pontban foglalt követelmények 1-1 témakörökben – a központi keretprogram mellékletében meghatározott - kérdéssor alapján ad számot a tudásáról.

A vizsgateljesítmény értékelése 1-5-ig terjedő érdemjegy.

Az elméleti vizsga végső osztályzatát az írásbeli és szóbeli vizsga átlagolt eredménye (érdemjegye) alapján kell meghatározni, középérték esetén a szóbeli vizsgaeredményhez kell igazítani.

68

Page 69: EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTER - Jogalkotás.hu · Web viewfigyelembe venni az alapvető szubsztanciákat (testösszetevőket), ezen belül elsősorban az energiafajtákat és azok funkcióit

Gyakorlati vizsga: A vizsgázó munkájának értékelése során pontrendszer alkalmazható. A részfeladatonként adható pontszámot, valamint a megszerezhető összpontszámot és az értékelő táblázatot a képzettség központi keretprogramjának melléklete tartalmazza. A vizsgázó összesített pontszámnak megfelelő, 1-5 ig terjedő osztályzat alapján állapítja meg a gyakorlati vizsga végső osztályzatát.

A szakmai vizsga végső eredménye:

elméleti vizsga: „ jól megfelelt”(4-5-ig terjedő osztályzat )„megfelelt „ ( 2-3-ig terjedő osztályzat)„ nem felet meg” (1-es osztályzat)

gyakorlati vizsga: „ jól megfelelt”(4-5-ig terjedő osztályzat )„megfelelt „ ( 2-3-ig terjedő osztályzat)„ nem felet meg” (1-es osztályzat)

Bármely vizsga elégtelen a szakmai vizsga végső eredménye is elégtelen.Javító vizsgán csak az elégtelenre minősített vizsgarészt kell megismételni.

A szakmai záróvizsga a teljes szakmai ismeretanyagot átfogja, ezért a vizsga egyes részei alól felmentés nem adható.

A szakmai záróvizsga egyéb kérdéseiben a keretprogram vonatkozó előírásai, valamint a vizsgát szervező intézmény vizsgaszabályzata az irányadó az alábbi kiegészítésekkel:

Külön képzéssel megszerezhető tudásanyag alapján ismerni és alkalmazni- akupunktúrás pontok mérési módszereit; - a fizikai mérőmódszereket (Voll) és műszeres energetikai állapotfelmérő módszereket.- a lágylézer, valamint a mágneses ingerterápiát

A külön képzéssel megszerezhető tudásanyag nem tartozik a szakmai képzés követelményébe és a szakmai vizsgakövetelménybe.

SZEMTRÉNING ELJÁRÁSOK

A képzettség gyakorlójának megnevezése: szemtréner

1. A képzés formája, záróvizsga tanúsítványaA képzés formája: iskolarendszeren kívüli felnőttképzésA záróvizsgák alapján képzésben részesült „Szakmai tanúsítvány”-t kapElméleti képzés: 100 óra.Szakmai gyakorlat: 200 óra szakképzett szemtréner mellett.

2. A képzettség munkaterületeA szakterület középfokú végzettséggel (érettségivel) végezhető nem konvencionális gyógyító és életminőség javító természetgyógyászati tevékenység.

69

Page 70: EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTER - Jogalkotás.hu · Web viewfigyelembe venni az alapvető szubsztanciákat (testösszetevőket), ezen belül elsősorban az energiafajtákat és azok funkcióit

A munkaterület rövid, jellemző leírása:A látást tehermentesítő életmód és életviteli korrekciók összessége. A szemtréner ismeri az íriszen kialakult funkcionális egyensúlyzavart, mint reflextérképet; és ennek felhasználásával állítja be a maradék látás élességét, és alkalmazza a javító módszereket (életmód, akupresszúra). Részt vesz a prevencióban a képernyők, a technika látást károsító hatásainak kivédésében (Bates módszer).

3. A képzés szakmai követelményei A foglalkozás gyakorlása során előforduló legfontosabb feladatcsoportok, feladatok

A. alapfeladatok- anamnézis, szemészeti anamnézis- szemtükör alkalmazása a szem törőközegének átvilágítása- visus tábla értékelése

B. speciális feladatok

A szemtréner munkája során legyen képes- az egyetemes szemtréning gyakorlatok végzésére

- Bates módszer- Schneider módszer- Koplakov módszer- Akupresszúra szemre ható területei

- az alapvető életmód és életviteli tanácsadásra - szürke hályog esetén - zöld hályog esetén- retinopathia diabetica esetén- angiopathia hypertonica esetén- anyagcsere betegségek szemtüneteinek kezelésében- neuro-ophtalmologia esetében (pseudo tu. cerebri)- amaurosis

- az iskoláskori szemhibák, látászavarok, fáradt szemizmok pihentető és alkalmazkodó képességét erősítő gyakorlatok végzésére, gyakoroltatására - a képernyő előtti munkavégzés szemre károsító hatásának felismerésére, és prevenciós gyakorlatok végzésére, gyakoroltatására- a progrediáló látásromlás lassítására a szemorvossal együttműködve- a legegyszerűbb optikai látáshibák kiszűrésére (myopia, hypermetropia,

presbiopia)- a szemtükörrel átvilágítani a szem törőközegeit- a maróanyagok és idegentestek okozta sérülés elsősegélynyújtására- az akupresszúrás és masszázstechnikák bemutatására, a szem funkcionális

köreinek erősítése érdekében- a meridiánok szemreható pontjainak akupresszúrás kezelésére

(máj 3, epe 37, epe 20, vastagbél 4)- felismerni a fül, a talp, a tenyér, az arc reflextérképén a szemre

vonatkozó reflex területeket - értékelni a szemüveg és a kontaktlencse fontosságát - megérteni a szembetegségek legfontosabb orvosi leleteit és a „nil

nocere” elv betartását tiszteletben tartani

70

Page 71: EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTER - Jogalkotás.hu · Web viewfigyelembe venni az alapvető szubsztanciákat (testösszetevőket), ezen belül elsősorban az energiafajtákat és azok funkcióit

4.Szakmai vizsgára jelentkezés feltételei: a) 100 óra időtartamú szakmai elméleti képzés, eredményes oktatóhelyi

vizsgával történő lezárása, annak igazolásab) Szakmai gyakorlat: 200 óra oktatóhelyi gyakorlat szakképzett szemtréner

mellett.

4.1. A vizsga követelményei

Az elméleti vizsga:

Elméleti vizsga követelménye megegyezik a 3.A.B. pontban foglaltakkal. Az írásbeli vizsgarészen a 3.A.B. pontban foglalt követelmények témaköreiből összeállított 100 pont értékű feladatlapot kell a vizsgázónak megoldani.Szóbeli vizsgarészen a vizsgázó az alábbi témakörökből válaszol meg kérdéseket:( a szóbeli vizsga kérdéseit a képzettség keretprogramja tartalmazza)

A szóbeli vizsga kiemelt témakörei:a.) a szem anatómiája és élettanab.) a látás optikája és optikai látáshibákc.) tréningprogramok

- Bates- Schneider- Koplakov

d.) táplálkozástan, fitoterápia a szembetegségek esetébene.) hatások, mellékhatások, utóhatások ismertetése

Gyakorlati vizsga

Gyakorlati vizsga konkrét feladatát a szakmai vizsgát szervező intézmény állítja össze és a vizsgabizottság elnöke hagyja jóvá

A gyakorlati vizsga javasolt feladatai:- Egy megadott anamnézis és diagnózis értékelése a szemtréner szemszögéből- Állapotfelmérés

- visus mérés- szem törőközeg átvilágítás- színlátás vizsgálat

- Kezelési terv készítése - az adott gyakorlatok bemutatása- Dokumentáció

4.2. A szakmai záróvizsga értékelése

Elméleti vizsga:

- az írásbeli vizsgarészen a szakmai követelmények alapján központilag összeállított, 100 pont értékű feladatlapot oldanak meg a vizsgázók. A feladatok egyenkénti értékelését követően az összesített pontszám adja a feladatlap végső eredményét a következők szerint: o-5o% elégtelen (1), 51-60 % elégséges(2) 61-74 % közepes (3) 75-84% jó (4) 85-100% jeles(5) érdemjegy.

71

Page 72: EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTER - Jogalkotás.hu · Web viewfigyelembe venni az alapvető szubsztanciákat (testösszetevőket), ezen belül elsősorban az energiafajtákat és azok funkcióit

- a szóbeli vizsgarészen a vizsgázó a 3. A. B. pontban foglalt követelmények 1-1 témakörökben – a központi keretprogram mellékletében meghatározott - kérdéssor alapján ad számot a tudásáról.

A vizsgateljesítmény értékelése 1-5-ig terjedő érdemjegy.

Az elméleti vizsga végső osztályzatát az írásbeli és szóbeli vizsga átlagolt eredménye (érdemjegye) alapján kell meghatározni, középérték esetén a szóbeli vizsgaeredményhez kell igazítani.

Gyakorlati vizsga: A vizsgázó munkájának értékelése során pontrendszer alkalmazható. A részfeladatonként adható pontszámot, valamint a megszerezhető összpontszámot és az értékelő táblázatot a képzettség keretprogramjának melléklete tartalmazza. A vizsgázó összesített pontszámnak megfelelő, 1-5 ig terjedő osztályzat alapján állapítja meg a gyakorlati vizsga* végső osztályzatát.

A szakmai vizsga végső eredménye:

elméleti vizsga: „ jól megfelelt”(4-5-ig terjedő osztályzat )„megfelelt „ ( 2-3-ig terjedő osztályzat)„ nem felet meg” (1-es osztályzat)

gyakorlati vizsga: „ jól megfelelt”(4-5-ig terjedő osztályzat )„megfelelt „ ( 2-3-ig terjedő osztályzat)„ nem felet meg” (1-es osztályzat)

Bármely vizsga elégtelen a szakmai vizsga végső eredménye is elégtelen.Javító vizsgán csak az elégtelenre minősített vizsgarészt kell megismételni.

*Elégtelen a vizsgázó gyakorlati osztályzata, amennyiben nem ismeri a Visus táblát, az optikai látáshibákat és a legfontosabb szembetegségeket.

A szakmai záróvizsga a teljes szakmai ismeretanyagot átfogja, ezért a vizsga egyes részei alól felmentés nem adható.

A szakmai záróvizsga egyéb kérdéseiben a keretprogram vonatkozó előírásai, valamint a vizsgát szervező intézmény vizsgaszabályzata az irányadó

72

Page 73: EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTER - Jogalkotás.hu · Web viewfigyelembe venni az alapvető szubsztanciákat (testösszetevőket), ezen belül elsősorban az energiafajtákat és azok funkcióit

3. számú melléklet a ....../2009. (...) EüM rendelethez

A képzési engedély tartalma

1. Az engedélyező hatóság megnevezése2. Az engedély száma3. Az engedélyes megnevezése, székhelye, telephelye, az egyéni vállalkozó azonosító adatai4. A képzőhely vezető neve5. A tanfolyami képzésért felelős személy neve6. Az engedélyes működési területe7. Az engedélyezett tevékenység meghatározása8. Az engedély érvényessége9. Korlátozások10. A kibocsátás kelte11. Az engedély kiadására jogosult személy aláírása12. Az engedélyező hatóság bélyegzőlenyomata

73

Page 74: EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTER - Jogalkotás.hu · Web viewfigyelembe venni az alapvető szubsztanciákat (testösszetevőket), ezen belül elsősorban az energiafajtákat és azok funkcióit

4. számú melléklet a ..../2009. (...) EüM rendelethez

A képzésre vonatkozó követelmények

1. Helyi képzési programA képzőhelynek a 2. számú mellékletben, valamint a központi keretprogramokban meghatározottak alapján helyi képzési programot kell készítenie.1.1 A helyi képzési program tartalmazza:

a) a képzés során megszerezhető kompetenciát,b) a képzésbe való bekapcsolódás és részvétel feltételeit,c) a tervezett képzési időt,d) képzés módszereit,e) a tananyag egységeit (moduljait, azok tananyagát),f) a maximális csoportlétszámot,g) a képzésben részt vevő teljesítményét értékelő rendszer, valamint a záróvizsga tanúsítvány megszerzésének leírásáth) a képzésről, illetve a képzés egyes moduljainak elvégzéséről szóló igazolás kiadásának feltételeit,i) a képzési program végrehajtásához szükséges személyi és tárgyi feltételeket , ezek biztosításának módjátj) egyéb feltételeket és információkat (a gyakorlóhelyekkel történő megállapodásokat, felnőttképzési szerződés mintát, igazolások és tanulmányi könyv mintáit)

1. 2 Elméleti képzés és demonstrációs gyakorlat moduljainak az oktatási programja tartalmazza:a) a modul tanításának célját,b) a belépési feltételeket,c) a követelményeket a program elvégzése után,d) a tananyagot (a tantárgy elméleti és demonstrációs gyakorlati óraszámát), oktatandó tananyagot, oktatási módszereket,e) az értékelés módját és követelményét,f) az eszközjegyzéket,g) az irodalomjegyzéket. 1. 3 Gyakorlati képzés moduljainak programja tartalmazza:a) a gyakorlat célját,b) a gyakorlat megszervezésének helyszínét, a csoport létszámot, gyakoroltatás módszereit, igazolás módját,c) a belépési feltételeket,d) a követelményeket a program elvégzése után (kompetencia szint elérése),e) a tevékenységeket,f) a munkaprogramot,g) az értékelés módját és követelményét,

74

Page 75: EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTER - Jogalkotás.hu · Web viewfigyelembe venni az alapvető szubsztanciákat (testösszetevőket), ezen belül elsősorban az energiafajtákat és azok funkcióit

h) az eszközjegyzéket,i) az irodalomjegyzéket.

1.4. A minősített képzőhelyek oktatóinak képesítési előírása:

A képzésért felelős vezető végzettsége:- felsőfokú pedagógiai, vagy- felsőfokú iskolai végzettség és legalább 3 éves oktatói, pedagógiai gyakorlat, vagy- oktatói tevékenység végzésére jogosító okirat, amely legalább 3 éves felnőttképzési gyakorlatot igazol

Oktatói végzettség:

Elméleti oktatás-felsőfokú végzettség, legalább 3 éves szakirányú tevékenység, oktatói jártasság (legalább két szakmai referencia alapján) Egészségügyi modul: egészségügyi felsőfokú alapvégzettség; Természetgyógyászati alapismeretek modul: felsőfokú alapvégzettség, valamint legalább 3 bármely nem-konvencionális képzettség. Szakmai speciális modul: felsőfokú alapvégzettség, a képzésnek megfelelő szakmai képesítés terén legalább 3 éves oktatói gyakorlat, ( legalább két szakmai referencia alapján) Távoktatás esetén tutori tevékenységre kiképzett oktatói végzettség (igazolás alapján) Gyakorlati képzés:szakirányú végzettség, legalább 3 év szakirányú szakmai gyakorlat, érvényes működési nyilvántartás, - minősített, felkészítő gyakorlatvezetői továbbképzésen való részvétel

1. 5. Oktatóterem (elméleti és demonstrációs gyakorlati képzés esetén) felszerelése

1.5.1. Elméleti oktatóterem felszerelése:-hallgatói asztalok, székek (a képzési programban meghatározott csoportlétszám figyelembevételével)- oktatói asztal és szék (1-1-db) -tábla oktatótermenként 1 db- ruhatároló, fogas (csoportlétszám alapján)- szeméttároló helységenként 1 db1.5.2. Demonstrációs gyakorlati képzőhelyek felszerelésére az egyes szakmaterületek specifikuma tekintetében a külön jogszabályban meghatározottak figyelembe vételével.1.5.3. Egyéb, a képzési tervben szereplő programok megvalósításához szükséges eszközök, felszerelések tárgyi feltételei. (Pl. távoktatás esetén a kapcsolattartáshoz, e-mail, honlap, stb.)

75

Page 76: EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTER - Jogalkotás.hu · Web viewfigyelembe venni az alapvető szubsztanciákat (testösszetevőket), ezen belül elsősorban az energiafajtákat és azok funkcióit

1. 6. Gyakorlati képzés helye

Gyakorlati képzés a nem-konvencionális (orvosi és természetgyógyászati) rendelőben és a képzés szakmai programjában, meghatározott gyakorló területen szervezhető. Amennyiben a képző intézmény nem rendelkezik a gyakorlati oktatásnak az előzőekben meghatározott feltételeivel, ebben az esetben a gyakorlóterülettel történő együttműködési megállapodás útján köteles a képzésben résztvevő számára megfelelő gyakorlóhelyet biztosítani. A megállapodásban kell rögzíteni a gyakorlat során alkalmazott dokumentumok használatát (munkanaplót, jelenléti ív vezetését, teljesítmények mérőeszközeit ezek értékelését, gyakorlatok igazolását).

1.7. Életmódtábor szervezésének feltételei: Életmódtábor helyszíne és körülményei:- rendelkezzen a bentlakás feltételeivel (a szükséges engedélyekkel),- rendelkezzen az elméleti és gyakorlati oktatáshoz szükséges helyiséggel, - rendelkezzen a szabadtéri foglalkozásoknak megfelelő természeti környezettel.Személyi feltételek:Táborvezető végzettsége:- életmód tanácsadó- és terapeuta képesítés, érvényes működési engedély, valamint 5 éves szakirányú gyakorlat és- minősített, felkészítő életmódtábor vezetői tanfolyam, vagy minősített felkészítő gyakorlatvezetői tanfolyam Oktató végzettsége:- életmód tanácsadó- és terapeuta végzettség és legalább 3 éves gyakorlat.

2. A program elvégzését igazoló okirat

E rendelet 1. számú mellékletében meghatározott szakmai képzettségekre kiadott” Szakmai tanúsítvány” az alábbi adatokat tartalmazza:- záróvizsgát szervező intézmény által megállapított törzsszám, - név, (születési név is)- anyja neve,- a záróvizsgát szervező intézmény megnevezése,-szakmai képzettség megnevezése (e rendelet. 1. számú. mellékletében meghatározott szakmai képzettségek),- képző intézmény megnevezése, minősítési száma,- a záróvizsga eredménye,- záróvizsga dátuma,- a záróvizsgát szervező intézmény felelős vezetőjének aláírása,- a záróvizsga elnökének aláírása,- pecsét helye.

76