Egy paraszt és egy kuruzsló  

– Ugyan, uram, nem itt lakik az a híres orvos, ki olly sok csodagyógyítást visz véghez?

– Itt, jó barátom; jól jár kelmed. Én vagyok.

– Az én falumban, ide nem messze, olly sokat beszélnek az úr felől, hogy különben is dolgom levén a városban, el nem mulaszthattam, az úrhoz beszólanom.

– Már az igaz, hogy sok volt közületek kezem alatt; ti, tudom, hogy megemlegettek. – Hogy van a nagy Gergő, kinek múlt télen szeme fájt? használta-e a szemvizet, mellyet adtam neki?

– Biz ő az egyik szemére megvakult, kedves doktor úr, de a másikra, úgy hiszi, jobban lát, mióta a szemvíz elfogyott.

– Hát a kövér Istók, ki zúzást kapott a jobb lábán, használta-e gyakran az én puhító és oszlató borogatásaimat?

– Oh, az én Istók bátyám fris és jó színben van; csak kár, hogy sántít szegény, és mankón jár. Ezerszer köszönteti doctor úrnak, hogy őt egészen fel nem zsugorította, vagy hogy lábát le nem vette.

– Hát Jancsi felesége, kinek fagysérvei és tyúkszemei voltak, nemde, hamar meggyógyította őt tapaszom?

– Mindig imádkozik a doktor úrért, hogy őt ollyan hamar meggyógyítá. Nem feküdt tovább három hónapnál, s ezt is csak azért, mivel gyúladás jött a bajhoz.

– Mondja meg neki kelmed, hogy ha fene esik a sebbe, jőjön hozzám, majd bekötöm, a vadhúst pokolkővel leégetem, s a sebre enyhítő írt teszek, melly fájdalmait eloszlatja.

– El nem felejtem, uram.

– Úgy, épen most jut eszembe: hát fiacskája, kinek rángása s hasmenése volt, meggyógyult?

– Nem szenved többé.

– Tehát az én poraim használtak?

– Igen nagyon, doctor úr; csak az a kár, hogy mindnyáját be nem vehette; a tizenötödiknél meghalt szegény. Az Úr Isten magához akarta őt venni, s elvette.

– Helyesen gondolkodik kelmed, jó barátom. Nagyobb erő ellen nincs orvosság. De hagyjuk ezt. Kelmed bizonyosan kérdezősködni jött baja iránt. Hát halljuk, mi baja (mi lelte)? kehes, bővérű, tüdősorvas, aszkóros, vízkóros, borongó kelmed?

– Nem értem az urat.

– Mi bántja? lábköszvény, rüh, vérhas, aszkór, nyilalás, süly, dugulás, gyomorgörcs, görvély, aranyér? a váltó, folytonos, harmad-, vagy negyednapos, gonoszindulatú, kanyaró, rohasztó láz (hideg)? üdült vagy ragadós nyavalyában szenved?

– Mentsen a jó isten!

– Halljuk, mije fáj? mája, lépe, melle, tüdeje, veséje, bele? Nem érez valami felszivárgó savanyúságot, gyomorrágást, bőrnyilalást? vagy talán idegbajok, gutaütés, nehéz-kór (nehézség), őrültség kerülgetik? Az orvosnak mindent meg kell vallani.

– Egészen elrémít az úr.

– Nem kell félni. Látja itt ezeket a katulyákat kelmed?

– Látom.

– Ezekben van orvosság (gyógyszer) minden kigondolható, legmakacsabb, legtüzesebb, legrögzöttebb, sőt még azon nyavalyák ellen is, melyek gyógyíthatatlanoknak tartatnak. Szagolja ked ezt a balzsamot: ez több mint ezer növénynek s gyökérnek kivonatja, lelke, mellyeket a Szent Gellért (v. 'Gothárd) hegyén én magam szedtem. Vágja le ked az ujját, essék le a fáról s törje ki lábát, nyakát vagy amijét tetszik, – ezzel a balsammal mindenen segítek (kifogok).

– Köszönöm igen szépen; semmi kedvem hozzá.

– Legyen halálán ked; haljon meg, ha akar: ezzel a balsammal újra fölélesztem.

– Lehetséges-e ez?

– Kérdezze csak ked azokat a városiakat, kik kezem alatt voltak.

– Ezek, uram, nem fognak felelni, igen jó okokból. Bocsásson meg az úr, hogy háborgattam. Nekem hál istennek semmi bajom, s csak azt akartam tudni, igaz-e, mit az emberek mondanak.

– S mit mondanak?

– Azt, hogy az úr egy tudatlan kuruzsló. Isten az úrral.

 

Csató Pál: Magyar és német beszélgetések, 1834. 208–213. l.