2
Hirdetések - május 3.-án, Anyáknapi istentisztelet keretében gyermekeink ünnepi műsorral köszöntötték az édesanyákat - május 14.-én Krisztus mennybemenetelének napján áldozócsütörtöki istentiszteletet tartottunk. - május 24.-én Pünkösd ünnepe alkalmából híveink az Úr szent asztala elé járulhattak. Az ünnepet megelőző hétköznapokon esténként bűnbánati istentiszteleteket tartottunk. - június 20-án kísértük utolsó útjára özv. Simon Sándorné Nagy Zsuzsánna testvérünket, akit a teremtő Isten életének 87 évében szólított magához. Isten adjon Szentlelke által vigasztalást gyászolói számára. - július 19.-én kereszteltük meg Nagy Rozália Rebeka nevű leánygyermekét. Az Úr áldja meg a gyermeket, és adja, hogy legyen örömére övéinek, gyarapodására anyaszentegyházunknak! - július 27 31 között került megrendezésre gyülekezetünkben a Vakációs gyermekbibliahét. Az ezt követő vasárnap a gyermekek templomi istentisztelet keretében adtak számot a tanultakról, énekeikkel megörvendeztetve gyülekezetünket. - augusztus 22.-én a Köröstarcsai Református Egyház testvéri meghívásának eleget téve tettünk eleget, amikor az ottani templomban az Újkenyér és az Államalapítás ünnepén vettünk részt. - augusztus 25.-én, Újkenyér ünnepe alkalmából az úri szent vacsora kiosztására került sor gyülekezetünkben, minekelőtte az azt megelőző napokban bűnbánati istentiszteleteket tartottunk. - augusztus 27.-én kísértük el utolsó földi útjára Köteles Ferenc testvérünket, akit az Isten életének 82. esztendejében hívott magához. A mindenható örök Isten vigasztalja meg őt gyászoló testvéreinket is. - augusztus 28.-án a Körösközi Magyarajkú Fiatalok hatodik Sporttalálkozóját szerveztük, mely alkalommal templomunkban ifjúsági istentisztelet tartatott Deák Bálint, simonyifalvi evangélikus lelkipásztor igehirdetésével. Konfirmációs oktatás kezdődik Ezúton értesítem gyülekezetünk tagjait, hogy minden év szeptember hónapjában konfirmációi oktatásra lehet jelentkezni. A hatodik vagy hetedik osztályt kezdő gyermekek szülei személyesen jelezzék gyermekeik konfirmálásra vonatkozó jelentkezését. A konfirmálásra való előkészítés 2015 októberében kezdődik és 2017 tavaszáig tart, vagyis egyházunk törvényeinek megfelelően kétéves. A konfirmálás református hitünkről való vallástétel, ezért az konfirmálhat, aki: - két évig az előkészítő órákon (indokolatlan hiányzások nélkül) részt vesz - a Heidelbergi Káté és Énekeskönyvünk felhagyott anyahát elsajátítja - minden vasárnap, valamint alkalmanként hétköznapokon is az (iskolai időn kívül tartandó) istentiszteleteket látogatja Egyházközségi választások elé Hároméves ciklus végéhez, vagy talán, a kezdetéhez érkeztünk azáltal, hogy az idén egyházkerületi szinten a gyülekezeteink Presbitériumot újítanak. Ennek okán szeretném felhívni Egyházközségünk figyelmét is arra, hogy mennyire fontos megmaradásunk érdekében felelős személyeket választani közösségünk élére. Egyrészt felhívnám a figyelmet – tanévkezdés alkalmával is - Reményik Sándor örökérvényű tanácsára: „Ne hagyjátok a templomot, a templomot, s az iskolát!”. Valóban, egyre fogyó közösségünknek ereje Vadászon még ebben a két intézményben van: gyermekeink nevelése és hitünk, anyanyelvünk vállalása adhat még reménységet megmaradásunkra nézve. Mindkettő veszélyben van! Mi tettük ezt ilyenné: elkényelmesedtünk, megszoktuk, hogy mindent készen kapunk. Ha nem így lenne, zúgolódunk egy kicsit, aztán beletörődve elfogadjuk az új helyzetet. Most azonban nincs helye a megalkuvásnak: cselekedni kell! Rajtunk áll, hogy milyen lesz közösségünk, egyházunk, milyen irányvonalat vesz fejlődésünk, vagy hanyatlásunk. Az elmúlt időszakban egymásra mutogattunk, mikor kérdezték, hogy kik a felelősök sorsunk alakulásáért. Most magunk dönthetünk a felől, kik fognak bennünket képviselni közösségi szinten. Mert úgy gondolom, hogy első lépésben saját magunk vagyunk felelősek sorsunk alakulásáért. Ezért hívok minden egyházfenntartó személyt választára. Presbitériumot választunk, olyan személyeket, akiket magunk is ismerünk. Tudjuk, mennyit képesek, mennyit akarnak tenni egyházunkért, közösségünkért, értünk. Ők fognak őrködni lelki javaink felett, mint amilyen féltve őrzött kincsünk hitünk és anyanyelvünk. Sajnos, lassan eljön az idő, amikor már otthonainkon kívül, csak a templomban halljuk szüleink nyelvét nem mindegy, hogy lesz-e ki szólja, lesz-e ki hallgassa.

eklezsia28

Embed Size (px)

DESCRIPTION

gyülekezeti lap

Citation preview

Page 1: eklezsia28

Hirdetések

- május 3.-án, Anyáknapi istentisztelet keretében gyermekeink ünnepi műsorral

köszöntötték az édesanyákat

- május 14.-én Krisztus mennybemenetelének napján áldozócsütörtöki istentiszteletet

tartottunk.

- május 24.-én Pünkösd ünnepe alkalmából híveink az Úr szent asztala elé járulhattak.

Az ünnepet megelőző hétköznapokon esténként bűnbánati istentiszteleteket tartottunk.

- június 20-án kísértük utolsó útjára özv. Simon Sándorné Nagy Zsuzsánna

testvérünket, akit a teremtő Isten életének 87 évében szólított magához. Isten adjon Szentlelke

által vigasztalást gyászolói számára.

- július 19.-én kereszteltük meg Nagy Rozália Rebeka nevű leánygyermekét. Az Úr

áldja meg a gyermeket, és adja, hogy legyen örömére övéinek, gyarapodására

anyaszentegyházunknak!

- július 27 – 31 között került megrendezésre gyülekezetünkben a Vakációs

gyermekbibliahét. Az ezt követő vasárnap a gyermekek templomi istentisztelet keretében

adtak számot a tanultakról, énekeikkel megörvendeztetve gyülekezetünket.

- augusztus 22.-én a Köröstarcsai Református Egyház testvéri meghívásának eleget

téve tettünk eleget, amikor az ottani templomban az Újkenyér és az Államalapítás ünnepén

vettünk részt.

- augusztus 25.-én, Újkenyér ünnepe alkalmából az úri szent vacsora kiosztására került

sor gyülekezetünkben, minekelőtte az azt megelőző napokban bűnbánati istentiszteleteket

tartottunk.

- augusztus 27.-én kísértük el utolsó földi útjára Köteles Ferenc testvérünket, akit az

Isten életének 82. esztendejében hívott magához. A mindenható örök Isten vigasztalja meg őt

gyászoló testvéreinket is.

- augusztus 28.-án a Körösközi Magyarajkú Fiatalok hatodik Sporttalálkozóját

szerveztük, mely alkalommal templomunkban ifjúsági istentisztelet tartatott Deák Bálint,

simonyifalvi evangélikus lelkipásztor igehirdetésével.

Konfirmációs oktatás kezdődik

Ezúton értesítem gyülekezetünk tagjait, hogy minden év szeptember hónapjában konfirmációi

oktatásra lehet jelentkezni. A hatodik vagy hetedik osztályt kezdő gyermekek szülei

személyesen jelezzék gyermekeik konfirmálásra vonatkozó jelentkezését. A konfirmálásra való

előkészítés 2015 októberében kezdődik és 2017 tavaszáig tart, vagyis egyházunk törvényeinek

megfelelően kétéves. A konfirmálás református hitünkről való vallástétel, ezért az

konfirmálhat, aki: - két évig az előkészítő órákon (indokolatlan hiányzások nélkül) részt vesz

- a Heidelbergi Káté és Énekeskönyvünk felhagyott anyahát elsajátítja

- minden vasárnap, valamint alkalmanként hétköznapokon is az (iskolai időn kívül

tartandó) istentiszteleteket látogatja

Egyházközségi választások elé

Hároméves ciklus végéhez, vagy talán, a kezdetéhez

érkeztünk azáltal, hogy az idén egyházkerületi szinten a

gyülekezeteink Presbitériumot újítanak. Ennek okán

szeretném felhívni Egyházközségünk figyelmét is arra, hogy

mennyire fontos megmaradásunk érdekében felelős

személyeket választani közösségünk élére.

Egyrészt felhívnám a figyelmet – tanévkezdés alkalmával

is - Reményik Sándor örökérvényű tanácsára: „Ne hagyjátok

a templomot, a templomot, s az iskolát!”. Valóban, egyre

fogyó közösségünknek ereje Vadászon még ebben a két

intézményben van: gyermekeink nevelése és hitünk,

anyanyelvünk vállalása adhat még reménységet

megmaradásunkra nézve. Mindkettő veszélyben van! Mi

tettük ezt ilyenné: elkényelmesedtünk, megszoktuk, hogy

mindent készen kapunk. Ha nem így lenne, zúgolódunk egy

kicsit, aztán beletörődve elfogadjuk az új helyzetet.

Most azonban nincs helye a megalkuvásnak: cselekedni

kell! Rajtunk áll, hogy milyen lesz közösségünk, egyházunk,

milyen irányvonalat vesz fejlődésünk, vagy hanyatlásunk.

Az elmúlt időszakban egymásra mutogattunk, mikor

kérdezték, hogy kik a felelősök sorsunk alakulásáért. Most

magunk dönthetünk a felől, kik fognak bennünket képviselni

közösségi szinten. Mert úgy gondolom, hogy első lépésben

saját magunk vagyunk felelősek sorsunk alakulásáért.

Ezért hívok minden egyházfenntartó személyt választára.

Presbitériumot választunk, olyan személyeket, akiket

magunk is ismerünk. Tudjuk, mennyit képesek, mennyit

akarnak tenni egyházunkért, közösségünkért, értünk. Ők

fognak őrködni lelki javaink felett, mint amilyen féltve őrzött

kincsünk hitünk és anyanyelvünk. Sajnos, lassan eljön az

idő, amikor már otthonainkon kívül, csak a templomban

halljuk szüleink nyelvét – nem mindegy, hogy lesz-e ki

szólja, lesz-e ki hallgassa.

Page 2: eklezsia28

Szemelvények a választási szabályzatból

I. Általános rendelkezések

1. szakasz: a. Egyházközségi szinten az egyház minden választó tagjának biztosítja a

lelkiismerete szerint való jelölést. Férj-feleség, szülő-gyerek, testvérek, együttes

jelölése esetén a jelöltek közül az egyiknek vissza kell lépnie.

b. A titkos szavazás biztosítani kívánja a választók teljes lelkiismereti szabadságát.

2. szakasz: Egyházi tisztségekre általánosan jelölhetők azok a választói névjegyzékbe

felvett, 25. életévüket betöltött, köztiszteletben álló, tiszta erkölcsű, egyházi

szolgálatra alkalmas, konfirmált egyháztagok, akiknek családi élete kifogástalan, az

istentiszteleteket rendszeresen látogatják, úrvacsorával rendszeresen élnek és az

egyházi jogszabályokat tiszteletben tartják.

II. EGYHÁZKÖZSÉGI JELÖLÉSEK ÉS VÁLASZTÁSOK

5. szakasz: Minden egyháztag jelölhet, aki a választók névjegyzékében szerepel.

6. szakasz: Minden presbiter, gondnok, főgondnok újraválasztható.

7. szakasz: Presbiteri tisztségre az egyházközségi jelölő közgyűlés jelöl, melyet a

megelőző két vasárnapon istentiszteletek alkalmával hirdetnek ki.

Bizottság feladata a jelöltek választhatóságának megállapítása, valamint a jelöltek

ellen beérkező panaszok kivizsgálása és a jelölés menete rendjén a jelölőcédulák

kiosztása.

8. szakasz: A tisztségekre való jelölés az egyházközség pecsétjével ellátott

jelölőcédulákkal történik. A jelölőcédulákra a jelölt nevének, foglalkozásának és/vagy

lakcímének feltüntetése szükséges.

10. szakasz: A jelölő közgyűlésre a kijelölt napon, a vasárnapi istentiszteletet

követően kerül sor, oly módon, hogy a templomból kivonuló gyülekezet az erre a célra

előkészített urnákba helyezi jelölőcéduláját, a választott ügyintéző bizottság

felügyelete mellett. Minden szavazásra jogosult csak egy jelölőcédulát helyezhet el.

A jelölést követően a számlálóbizottság összeállítja a jelöltek névsorát, foglalkozásuk

és/vagy lakcímük megjelölésével, a jelölések számának megfelelően, csökkenő

sorrendben, és még aznap a templom kapujára közszemlére kifüggeszti.

A lelkipásztor, a jelölő közgyűlés alkalmával, felhívja a választók figyelmét arra, hogy

a jelöltekkel szemben kifogással élhetnek, melyet a jelölő közgyűlést követő három

napon belül írásban nyújthatnak be a lelkipásztori hivatalba. A soron következő

istentiszteleten a hirdetés rendjén ismerteti a jelöltek névsorát.

A panaszok elbírálása az ügyintéző bizottság hatáskörébe tartozik.

12. szakasz: A jelölő közgyűlést követő harmadik vasárnapi istentiszteleten történik a

jelöltek gyülekezet előtti megkérdezése és bemutatása, valamint a választó közgyűlés

második ízben való meghirdetése. A jelöltek kézjegyükkel igazolják vállalásukat.

Amennyiben valamelyik jelölt nem tud megjelenni, írásban juttatja el nyilatkozatát

arra vonatkozóan, hogy megválasztása esetén vállalja-e a presbiteri tisztséget. Aki

semmilyen módon nem nyilatkozik, kizárja magát a jelöltek sorából.

13. szakasz: A presbiterválasztó közgyűlésre a megkérdezés utáni vasárnap kerül sor.

Az ügyintéző bizottság tagjai szétosztják a választók között a választólapokat, melyek

a presbiterjelöltek végleges névsorát tartalmazzák. Ellenőrzik, hogy csak a választásra

jogosultak szavazhassanak.

A választók a választottaik neve elé egy-egy plusz (+) jelet tesznek. Minden választó

annyi nevet jelölhet meg, ahány jelöltet a presbiteri tisztségre méltónak tart, de nem

többet mint a megválasztandó presbiterek száma.

A templomból kivonuló gyülekezet urnába helyezi az összehajtott szavazólapokat. A

bizottság tagjai őrködnek a választók jogosultsága felett.

A szavazást követően a szavazatszámláló bizottság azonnal munkához lát. A

megválasztottakról névsort készít a kapott szavazatok csökkenő sorrendjében, a

közgyűlésen meghirdetett és a Kánon által meghatározott számban. Az utolsó helyre

azonos szavazatszámmal kerülő presbiterek, illetve pótpresbiterek között a

számlálóbizottság sorshúzással helyben dönt.

A választás eredményét 24 órán belül közzé kell tenni. A közzétételtől számított 15

nap a fellebbezési határidő. Az újonnan megválasztott presbitérium a fellebbezési idő

lejárta után 3 napon belül megtartja első ülését, melyen saját kebeléből titkos

szavazással megválasztja az egyházközség főgondnokát és/vagy gondnokát.

A presbiter

A presbiter az egyházközség lelki, szellemi és anyagi ügyeinek intézésében, az

egyházi önkormányzat gyakorlásában és az egyházi fegyelem fenntartásában

közreműködő egyházközségi tisztségviselő. A presbitereket az egyházközség

választójogosult tagjai a választhatóság jogával bíró, köztiszteletben álló, 25.

életévüket betöltött egyháztagok közül választják, akik az istentiszteleteken

rendszeresen részt vesznek, úrvacsorával rendszeresen élnek, az egyház munkáiban

közreműködnek, az egyház rendtartásait és jogszabályait tiszteletben tartják és tisztes

családi életet élnek.

Kötelességei:

- őrködik az igehirdetés, a vallástanítás és a gyülekezetépítés jó rendje fölött;

- támogatja a lelkipásztort minden irányban egyházvédő és egyházépítő munkájában;

- részt vesz a presbitérium gyűlésein, tanácskozásain és mindenfajta presbiteri

továbbképzőn;

- közreműködik a presbitérium bizottságaiban, s megbízatások esetén azok

teljesítésében eljár;

- buzdítja az egyházközség tagjait az egyház iránti kötelességeik teljesítésére, a

híveket szeretettel figyelmezteti Isten törvényeinek megtartására

- rendszeresen látogatja az egyházközségnek felügyeletére bízott tagjait

- mind magán-, mind családi életében az egyház iránti törhetetlen ragaszkodásával,

tisztes magaviseletével, az istentiszteleten való buzgó részvétellel, a

sákramentumokkal való éléssel az egyháztagok előtt példát mutat.

A presbiter az egyházközségtől fizetést nem kap, tisztsége Isten és a közösség iránti

szolgálat.