…elrejtett szavak

…elrejtett szavak

Komáromi János versei

Paks2010.

© Komáromi János

© Grafika: Komáromi Anna

ISBN 978-963-08-0908-5

Kiadta: Info-Szponzor Kft., Paks, 2010

Nyomdai előkészítés: Komáromi JánosNyomta és kötötte: Séd Nyomda Kft.

Felelős vezető: Katona Szilvia

Tartalomjegyzék

A Sors nem beszél

belém mar.........................................................11. oldaljóslatok..............................................................14. oldaljáték....................................................................15. oldalitt........................................................................16. oldallépések...............................................................17. oldallevél és gyökér..................................................18. oldalfényben..............................................................19. oldalamikor édes volt...............................................21. oldaltekercsek............................................................23. oldalmellém ült.........................................................23. oldalkopik..................................................................25. oldalaszfalton............................................................26. oldalmenjünk............................................................27. oldalmásik életben....................................................28. oldalrepülsz...............................................................29. oldaltűlevelek............................................................31. oldalmicsoda út.........................................................33. oldalperceink.............................................................35. oldalsötét madár.......................................................38. oldalnézd csak!..........................................................40. oldalvégítélet.............................................................41. oldal

5

Elnémult szavak

kérdések?..........................................................43. oldallődörögve..........................................................44. oldalégő szavak.........................................................45. oldalegyszer szép......................................................45. oldalbeledőltem........................................................47. oldalanziksz...............................................................48. oldalfonalak...............................................................49. oldalhúrokon csúszkál.............................................49. oldalhol voltál...........................................................51. oldalárnyék-ember...................................................52. oldalkövön ült...........................................................53. oldalmennyi láng......................................................54. oldalmarkomba fogtam...........................................55. oldalmerre lovam?....................................................57. oldalmost pattan.......................................................58. oldalmit mesél...........................................................60. oldalmondd csak.......................................................61. oldalmert a szavak…................................................62. oldalperzselt határban.............................................63. oldalne sírjatok..........................................................64. oldalnagyvárosi éjszaka...........................................65. oldaltalán már...........................................................66. oldalsűrű éjszaka .....................................................67. oldalsikátorokban.....................................................68. oldalugyan minek.....................................................69. oldalszavaim nincsenek...........................................70. oldal

6

Nem kell a szó

csillag-bársony.................................................72. oldalég........................................................................73. oldalesti tó..................................................................74. oldalészak erdőben...................................................75. oldalelsötétül.............................................................75. oldaléj-szaka..............................................................77. oldalesti kertek..........................................................78. oldalhajszál-kép........................................................80. oldalHiggy nekem....................................................81. oldallátom..................................................................83. oldalmelletted............................................................84. oldalmellőled.............................................................85. oldalmulandó............................................................85. oldalmintha fütty......................................................87. oldalpárnán................................................................87. oldalmint fákba.........................................................89. oldalölelésed..............................................................90. oldalszelíden..............................................................91. oldalvagy...................................................................92. oldalbársony-kék......................................................93. oldalegyedül-csend..................................................93. oldalvan ilyen............................................................94. oldalújra és újra.........................................................95. oldal

7

Teremtő szavak

az alkotásért......................................................97. oldalamikor...............................................................98. oldalfénysötét..........................................................100. oldalítélkezni...........................................................101. oldalírunk................................................................102. oldalhullottak..........................................................103. oldalharmónia.........................................................104. oldalkörbe-körbe.....................................................106. oldalkipp-kopp.......................................................107. oldalkéne..................................................................109. oldalmegjöttem.......................................................112. oldalnem kettő........................................................113. oldalromlatlan.........................................................114. oldalszoríts…...........................................................115. oldalNapra nézek...................................................117. oldalmegvan még?.................................................118. oldalszólni................................................................120. oldalmit jelent..........................................................122. oldalrajz....................................................................123. oldaltavaszi..............................................................124. oldalvagyok.............................................................126. oldalNap-Hold........................................................127. oldalEgyből a Kettő................................................128. oldalhát itt…............................................................129. oldalfurcsa éj............................................................130. oldalvan néhány.....................................................131. oldaltalán.................................................................131. oldalvannak betűim...............................................133. oldal

8

Vágyak űznekaz élet tánca....................................................137. oldalasztalomnál.....................................................138. oldalezer életem......................................................140. oldalfáradt utcák.....................................................141. oldalfelpattan..........................................................142. oldalegyre csak........................................................144. oldalha indulnom kell............................................146. oldaléjszakák vére..................................................148. oldalholdégésben....................................................149. oldalkell....................................................................151. oldalláttalak.............................................................152. oldalkicsit tombolni................................................152. oldalmelegít és éget................................................155. oldalkérdések régen...............................................156. oldalkerestelek........................................................158. oldalhasadt álom.....................................................159. oldalmintha hangok…...........................................161. oldalütni kell...........................................................162. oldalmint pillangószárnyak..................................163. oldalsimíts................................................................165. oldalmert tavasz volt..............................................166. oldalmicsoda őrült..................................................168. oldalmár megint......................................................170. oldalmég most….....................................................172. oldaltanulj meg.......................................................173. oldalnem lehet félig................................................175. oldalahogy…...........................................................177. oldalbőrödön...........................................................178. oldalparazsat marokra….......................................179. oldalboldognak látszani….....................................181. oldalmost én............................................................182. oldalmég dolgod van.............................................183. oldalpillák................................................................185. oldalVágyam a Vágyad..........................................186. oldal

9

A Sors nem beszél

10

belém mar

belém martak a sorokgyakran marcangolt széta szavak mögé bújt gondolatés ha a hang már el is szaladtott maradt mindigaz a megfoghatatlan fájdalomamiről nem tudni pontosan hol van…de fáj nagyonátjárteljesen átitatmint valami templomi áhítatcsak zeng ott belülés nem menekülaz érzésaz észhiába állsz vagy mészmégis veled marad a gyötrelema versek pedig nem enyhítikcsak növelik a kíntírni folyton a tegnapitamit már annyiszor olvasottminden versbolondaki épp az én soraimra kíváncsivalahol el kéne hagynieldobnielásniazt a késztetést

11

ami tollat ragadni hajtvagy billentyűket püfölnicsak elköszönni tőleegyszerűencsendbenahogyan indultamamikor előre lökötta teremtés ökleés nem kérdezte senki: Jössz-e?csak itt voltam hirtelenordító idegenkapálódzva menekültem volnade már ide kötötta Sors köldökzsinórjavissza már nem vezetett útmegkezdtem hát a háborúta világgalönmagam ellende mindig ott volt az a fájdalombár gyakran mormoltamés hazudtam magamnak: Hogy nem…ez nem is azén nem vállalom…de eltagadni nem lehetetthiszen egyedül éltemott dohogott a szívbenzakatolt agyambanfolyton csalódtam magambanamikor minden tervem szétzúztáksaját félelmeim

12

a belémáltalam épített gátaknéha pedig megleptek a szavaklecsaptak rám ha nem figyeltemés verseket hallott a lelkemés aztán egyszerre belém martak a sorokha nem írok…meghaloka sok meg nem született vers sír most isegyre csak zokogés én nem merengek a dolgomonhiszen tudomhogy írnom kellfelszakadnak a gátakújra és újra rám találnaka megszületést sóvárgó versekés rángatják görcsbe forduló kezemde vége nem lesz sohavégtelen versek sora vár mégrám várnak…de ha egyszer mégiselfogy majd az írni valómegszületik minden megszületni akaróvége lesz a körforgásnakmeglátom majd akkorhogy az összes vers tévedéshogy az Egész is túl kevésakkor végre nem lesz több újjászületés

13

jóslatoksima volt az este, szétszórva hevertek a zajokrám ragadtak évek elhervadt csendjeinehezen virágoztak ki a távoli illatok

a nappalról itt felejtett fény még arcodon megültmielőtt a végtelen-sötétbe zuhantam volnalelkem fáradtan hozzád menekült

talán meghallottad hervadó vágyam utolsó jaj szavátsápadt bőröd mint tűnő látomás fénylett felés színezni kezdte az éjszakát

mennydörögve hasadtak fel az égbolt fátylairémisztőn fortyogott a Világmindent átjárt az érzés: most más lett valami

a lesben álló csendben már nem volt szükség a szavakramégis versek születtek szüntelenmintha a sorokból bármi is maradna

egységgé forrt össze ami rész volt eddig csupántiszta és egyszerű lett a lét…

lassú égés lángjai csaptak felkörül ölelt kavargó jóslat-óceánerről beszéltek hát a régi versek:

…ha egyszer majd rám talál…

14

játék

játszani érdekesjátszani jójátszik a dallamjátszik a szó

játszik a csendbena szemvillanásjátszik az éjbena megcsillanás

játszik velem a reggelegészen esteligjátszik velem az életegészen síromig

játszik a hópehelyorromra huppanjátszik a napsugárvíztükrén csillan

játszik a falevélporba hullni jójátszik a virág isa tavasszal bomló

játszani éltetőjátszani kelljátszik az álomma nem kelek fel

játszik az órajátszik a percjátszik a félszjátszik a mersz

játékot játszom énjátékom Te legyéljátékod élvezzemjátékosat tegyél

játék a majáték a holnap isjáték a múltjáték a létem is

komoly játékotvidáman játszanikeménynek lennisohasem ártani

végig játszaniaz egész életetjátszani addigamíg csak lehet

játszani nevetvejátszani sírvajátszani örökkéahogy meg van írva

15

itt

cserepeken alszik még az éjcsak aludj Kedves és remélj

a hajnal jön és felragyog majd a Nap isvelünk lesz egyszer a Ma és a Holnap is

vándorló csillagként izzik fel evilági létünkszáz év, nem több, amit üstökösként itt élünk

kerítés oszlopokra ül a holdfénymisztikus dalokat dúdol az éjfél

egyik dal éppen olyan, mint a másikdallamok közt hitünk lassan elvásik

de ha álmainkban együtt, egymásnak dúdolunkminden földi gáton, hidd el Kedves, átjutunk

víz lusta tükrén hullámok nyújtóznakűzött szenvedélyeink újra kisimulnak

holt függönyök vetnek árnyat a néma szobáranem gondolhatunk ma sem másra csak egymásra

végtelen ciklusok fénykarjain újramegtalálhattalakmár együtt kell maradnunk Kedves, el nem bocsátalak

16

lépésekmennyi lépés kellhogy itt maradjkörbe-körbe kell járnihogy semmit ne haladj

üvölteni kellhogy csend legyen végrepoklot megjárnihogy feljuthass az égbe

csukott szemmel lehetvalóságot látnicsak nem-keresvelehet találni

lépteid hozzádvisszavezetnekel sem hagytak sohamégis megkerestek

áldottak lépteidha sehova sem mentéláldott minden óramíg meg nem születtél

ébredned kell mosteljött a Te idődmost kezdődik hidd elboldogabb jövőd

17

levél és gyökér

merrevajon merre

merre visz a szélki tudja mirőlki tudja miért

ki tudja kinek beszélsusog a levél és repülne márde konokul hallgat a gyökér

és a Fa szilárdan áll

honnanvajon honnan

honnan jön a szélki tudja mivel

ki tudja meddigki tudja minek zenél

repül a levél oly boldogan szállde konokul kúszik a gyökér

és a Fa szilárdan áll

hovavajon hova

hova ér a szélki tudja mikorki tudja milyen

ki tudja mi lesz a célzuhan a levél nem repíti szárny

de konokul földben a gyökérés a Fa szilárdan áll

18

hol járvajon hol jár

hol jár most a szélki tudja merreki tudja megint

ki tudja kivel beszélporlad a levél új földet táplálde konokul él még a gyökér

és a Fa szilárdan áll

fénybenegyedül állt a fénybena sugár elvakítottahunyorgott, hiszen fájt nagyonde a fejét el nem fordította

egyenesen nézett fela várakozó fénybebelül már reszketettde nem mutatta, hogy félne

erősnek akart látszania sok remegő közöttmegmutatni mindenkinektöbbé már nem üldözött

csak nézte a fényttudta már nem bírja sokáigde inkább így pusztul elahogy élt idáig

19

büszkén és felemelt fejjelnem bánva semmitminden tette önmaga voltnem bántott senkit

nem tudta most mi várjaa fény az arcába martnem tudta még meddig bírjade mozdulatlan maradt

ha mennie kell, hát indulnem félt már semmitőla fényben álltkicsit eltávolodott már mindentől

egyedül állt ottahogyan életében már annyiszoregyedül várt ottmost úgy hallotta valaki szól

belőle lebegtek elő a szavakmint egyszerű dallamokkiáltani akarthiszen a Fény is én vagyok

szavai elhaltak bennefeloldódott minden emberi amit magával hozotta kavargó fény-dallamok közöttlassan Ő is Fénnyé változott

20

amikor édes volt

amikor édes volt a pillanatlassacskán minden elmaradttele tömött városok és házakelhazudott valóság és vágyak

amikor felültem az ágyambanfekete volt minden nem láthattamhogy az égboltra fel volt írva:Nézd a Világot fordítva!

amikor ott álltam a vízpartonnapfény csillámlott minden hullámonmadarak szálltak és most már tudomnem láttam át a hullámokon

amikor felültem az ágyambanfekete volt minden nem láthattamhogy az égboltra fel volt írva:Nézd a Világot fordítva!

amikor fejjel mentem a falnakfelgyorsulva minden kanyarnaknem értettem miért sírnak a lányokha minden éjjel hazatalálok

amikor felültem az ágyambanfekete volt minden nem láthattamhogy az égboltra fel volt írva:Nézd a Világot fordítva!

21

amikor árnyékomba beléptemnem emlékeztem többé, hogy éltemelvesztek az évek magambanezért is voltam mindig zavarban

amikor felültem az ágyambanfekete volt minden nem láthattamhogy az égboltra fel volt írva:Nézd a Világot fordítva!

amikor halványult a fényességlábaim a földet kerestékhangokba szorult minden ürességsötétek a nappalok, mint az esték

amikor felültem az ágyambanfekete volt minden nem láthattamhogy az égboltra fel volt írva:Nézd a Világot fordítva!

amikor édes az a pillanatvalami mindig megmaradfellobban és megint újra égaz a szenvedély, ami bennem élt

amikor felültem az ágyambanfekete volt minden nem láthattamhogy az égboltra fel volt írva:Nézd a Világot fordítva!

22

tekercsek

színes tintákkal írtak tekercseketagyunkba az évekragyogni látszottak akkorde mind-mind sötét lett

valahány tekercs-évszárad, porlik, romlikaz összetekert időfátyolként szétfoszlik

titkos betű-jelek értelmétki tudja ma márismétlődik mindenaz óra körbe jár

szánalmas tudásunklélek nélkülia „miérteket”csak az értelem keresi

mellém ültmellém ült az ágyra…azt hittem örökre ott maradhideget hozottés jeges szavakat mondott nekemúgy szorítottaa szívem szinte kihagyottegy-egy ütemet

23

zaklatottá vált a ritmusmint valami ősi üzenet

mellém ült az ágyra…csak félve néztem ráde így is láttamsötét voltés mégis árnyékot vetettcsak beszéltés semmitsemmit nem kérdezett

mellém ült az ágyra…dermedt csendbujkált a szavai közöttnem tudom miértvalahogy mégis elvarázsoltlenyűgözött ahogy a mozdulatlantestre ráborultaz éjszakába fordult este

mellém ült az ágyra…hirtelen eltűnni látszottláttam mögötte az ajtóta szekrényt és a kabátotlassan eloszlotta hangja is távolabbról csengettfeloldódtak a körvonalakreggel azt gondoltam:éji alak, csak álmodtalak

24

kopik

koptat az idő, a napok a percekelkopnak bennünk az izmok, a sejtek

elkopik a test, porlik az Egészőrizem mégis létem lényegét

lélek-látomásaim még itt surrognak bennemtudtam amit lehetett és ha kellett mentem

nem könnyű álmok töltötték meg éjszakáim sötéttelnem együgyű vágyak csordogáltak testemben a vérrel

lelkem marta láthatatlan kétségsötét-fekete lett az áttetsző fehérség

felragyogtak megtett lépéseimmögöttem lángoltak nyomaim

kopott az Út és kopott a lábammentem előre a Célt pedig nem is láttam

Úton voltam és ott is maradtamaz Út tekeredik, kanyarog alattam

csak a hit vezet, a remény, hogy érkezemcsak amikor megyek, akkor érzem, hogy létezem

25

aszfalton

nyári vándorokat izzadt az aszfaltragadt a láb és forró volt a szélbőrömre rajzolta a nyaratsimogató fűszál-remény

molnárka futott a vízenhűvös-lágy habokban lebegtemfenntartott és ringatott a tóa semmibe születtem

titok-fuvallattal üzent a Sors:nincsen vége még az útnaklevágott fűszálak sorbanárokba szénaként borultak

este lett és hűs harmatátszéjjelszórta mind a réthallgattam mindig-magánybana felharsanó csillag-zenét

aszott-magányba fúltak a napoklépteim a semmibe vezettekvigaszt nyújthatott volna, ha tudomhogy akkor is Téged követlek

26

menjünk

na csak menjünkitt már minekújra megintbúcsú kinek

lábat emelnilépés jön vigyázzfejet csak fel-felmi vár ne lásd

úton előreárnyékok vetődnekköveket rúgvaarcélek erősek

na csak menjünkott majd más leszelhinni jóörök vágy ez

fordul az útúgy hívják kanyarén egyenesengöröngyös talaj

süpped a földnehéz a lépésjáratlan útsok ezer kérdés

na csak menjünkvalami célthomok helyettnemes acélt

messze mindenmilyen nagy semminem is érdemessehova menni

meg kéne állnisemmit nem érhozzám jön egyszerkergetett cél

27

másik életbenegy másik életben…– ki tudja hányban – már találkoztunkde homályban maradminden részlet eltűntcsak a bizonyosság maradthogy egyszer együtt éltünk

egy másik életbenegyütt a harcbanés a békébenegymás lelkét keressükazóta minden arcbansötétben és a fényekbenmintha folyton egymást kergetnénk

egy másik életben már elárultálvagy talán éppen megmentettönfeláldozásodvagy mindkettő igazmár nem tudomazt tudom csupánhogy ott voltunk egymás oldalánéleteken átvégig éltünk már mindentjókat és rosszakatvajon melyik következikmost rövidebb lesz vagy hosszabbaz idő mit együtt tölthetünkés a világ meddig bírja nélkülünk

28

repülsz

repülsz…a város elmaradvizes háztetők szállnaka lábaid alatt

repülsz…oly könnyű most a léteső folyikarcodon szerteszét

milyen könnyűés milyen nehézolyan természetesez az egész

milyen szépés milyen csúnyaannyira érthetőés mégis furcsa

repülsz…karjaid kitárvaszárnyalni születtélerre a világra

repülsz…odalenn ajtók és ablakokegy alak felnéz, de látodnem én vagyok

29

milyen álom eztalán az enyémcsak felébredni kérlekne engedj még!

milyen magasanszinte szédülökpedig ebben az álombannem is én repülök

repülsz…utcák futnak szét alattadkábult álmaidbanmár mindet láthattad

repülsz…suhanni olyan jólevegőben úszniezüst léghajó

milyen valódiés milyen keserűamilyen hihetetlenolyan egyszerű

milyen csönd van ittmintha halott lenneminden amit életnek hittéla semmibe veszne

repülsz…egyszerre sötét lettha nem látodelveszted az egészet

30

repülsz…még néhány percre csakkell még valamihogy életben maradj…repültél…ez volt életed csodájazuhanni születtélerre a világra

tűlevelekfelhasadt tűlevelek zöld illatátrejtegeti védőn a téljégburok üveg-csillogásaszínekről regélégre vetít zöld és sárga csíkokatminden sor végén az élet lángja hívogatahol földre ér ez a smaragd-szivárványott magok éledneklevelek sarjadnakgyökerek bújnak a mélybeés ágak nyújtóznak a magasbahogy legyen erő tavaszrahogy az újjáéledő megtestesülhessenhogy a bilincs széttörhessentűlevél párnákon alszikott szunnyad a bizalommint szúrós aloma nyugalom mégis átlenga kínzóan-simogató avaron

31

és úgy történik ahogy akaroma friss zöld nedvekmindent befednekmindenütt emelkedni kezd a földaz újjászületésre újra rátalálaz ismét megtermékenyült halálfelemelkedik a mélybe zuhantélni kezd ismét az „elsuhant”szárba szökken újraismét életre hívja a reményeket

esélyeket kínálhogy most talán…majd örökkémert úgy kell, hogy legyena halál völgyébenés ott fent a hegyenahol az áldozati oltár már készen állcsak egy kis tűzre várés valami húsrahogy loboghassanak újraa könyörgés lángjaide most isteni szózatot nem hallaniés a gyermek torkán a kés már mozdulcsigolyán csikordul az éléletet áldozni az éltértcsúcsokon felhasadt torokbóltűlevelekre ömlik a vérembert ölni az emberért…ez nem lehet isteni cél

32

micsoda útmicsoda út ez!szinte suhannak a fákmicsoda út ezszáguld a nagyvilágsurrogó képekennézd ott mi vagyunkfülünkbe énekli a szélegyre zúgja a mi dalunk

micsoda út ez!szinte elrepülolyan mint az életzajlik cefetülamott meg nézdkisfiúként szaladokkezemben egy szál virágamit majd neked adok

micsoda út ez!imént még a jövőm voltmost meg emlékként rakomelrohant múltamhozkamasz fiú vagyokbátortalan félszegmindig arra vágytamhogy csókodtól legyek részeg

micsoda út ez!hová visz vajonnemhogy a végét

33

de még az irányát sem láthatommost meg reszketeg őszkéntfogom a kezedszorítalaknehogy elveszítselek

micsoda út ez!és micsoda kanyarokmár azt sem tudom néhavajon az úton vagyok?ott meg épp sírokés vigaszt nem ad senkimilyen sokat is kellettegyedül menni

micsoda út ez!mintha körbe mennékez az én utam?vagy én vagyok a vendég?ez itt egy boldog percnéhány volt belőleillanó örömmenni kellett folyton előre

micsoda út ez!vége sincs talánfut körbe-körbesemmit nem számít élet és haláléppen test vagyoknemrég csak lélek voltamannyira megállnék márolyan sokat kóboroltam

34

perceinkéjperceit a szűken mért időnekszétszórni oly könnyűs míg hajnal fényeszemünkbe néz álmokat keresveránk talála felismerés keservehogy ez az időis hiába volt miénknem értettükhogyan kéne és miképppedig mindig megtalálta délután hiteés az est bizonysága ishogy másként lesz mostmásként megint…másként lesz…már ma!hasztalan nem múlik majda sötétemlékeket gyűjtünkés nem adjuk egy csókértaz üdvösségetde hiába kérjük magunktólaz önmegtartóztatástnem tudjuk megtagadni sohaa szárnyalásta pillanatnyi repülés örömétamit senki nem ért igazánha nincs…

35

még mi semde nincs senki semaki boldog lehetne nélkülemert amíg tart nem is számít semmimegszűnik a vágyés megszűnik az álommegszűnik a vanés a lennicsak az a fehér lebegés maradaz a fékevesztett mozdulatlan öröma fénnyé válás érzéseamikor az ember minden érzékeugyan azt éli átamit leírnimegfognimeglátnimeghallani nem tudcsak éreznicsak biztosnak lennicsak ennyi…csak a Mindende ha végeugyan ki érti mi voltés miért volt jónem értjük és intjük magunklegközelebb jobbha józanok maradunkés hasznosan töltjükszűken mért időnkminden kis szeletétadjuk oda a lehetért

36

ezt a megfoghatatlan Semmitaz értelem legyen úrés ne az ösztönde belül mindig tudjukhogy ha újra feltámad a vágyakkor újra elveszik a józanságés ismét megtaláljukvalódi önmagunkés tudjukhogy valójában azok vagyunkakikről nem tudjuk mi hajtja őketés hová tartanakmikor érkeznekés meddig vannak útonszám nélküli biléta lebega vágyainkhoz kapott kulcsonnéha minden zárat kinyitmáskor egyikbe sem illikszomorúan állunk az ajtók előttés nem látjukhogy mind nyitva vanés mindegyik mögött önmagunkhát nem mindegyhogy ott vagy itt vagyunk?és amikor ostobán tárt lelkünkbőlszétfolyt márminden nekünk mért időakkor nézzünk előrede nem a jövőbea múltba látunk majd

37

emlékektanulságokeldobott órákszűkre-szabott álmokés fogadalmakhogyha újra kezdhetnénk…és észre sem vesszükmár indul is újra a körés majd ismét meggyötörhogy ugyanazokat a hibákatkövetjük el újra meg újraszámtalan életből sem tanulvakörforgásunk rabságés éljük egyforma életeinkmint órán a mutatókcsak körbe-körbefolyton ismétlődveÖrökkön-örökre

sötét madár

éjszaka madarat láttamaz az éj az övé voltsötét szárnyak csapkodtak köröttemsunyin lesett rám a Hold

madár csőrében csillagot szorítottkönyörgő hangját véltem hallanicsillag vére cseppent kezemrebennem is meghasadt valami

38

madár karmai a szemembe vájtakláttam mégis foszlott tollaithideg szemében közöny csillogottholnapra kereste a tegnapit

harcolni kezdtem velevijjogva karmolt és tépettszét akart rombolni velem együttminden létező egészet

húsomba vágtak csőre és a karmokkiáltásom mégsem lehetett hallanimár a földön feküdtünk, de szorítottamvégül engedtem szárnyalni

csillag cafatok fénylettek köröttemhalványan derengett már a fájdalomott hevertem én is tépetten, töröttenmégis elöntött a szánalom

sebekkel borított kezeimösszegyűjtötték a sápadt fényeketvéres leheletemmel tapasztottamújra egésszé a részeket

az az éjszaka véget érta madarat nem láttam azótacsak szívemben él a fájdalomamikor éjjel felnézek a Holdra

39

nézd csak!nézd csak!látod ahogy aszott ereikkelkopár fák szövik be az eget?látod ahogy kicsorbult jajszavaikatőrizgetik az öregek?látod az összegyűrt fecni-reményeketaz idő, hogy söpri szét?látod ráfonódni testedrea szenvedélyek igézetét?

nézd csak!láss önmagad mögéahol elhagyott jövődárván maradva múlttá zsugorodiklásd az emlék-pókhálókat szövőtláss önmagad eléahol a holnapok és a jelenkéreg-szorosan rád záródikpáncéllá válik, mint var a seben

nézd csak!elsuhant napjaink édeskés nyálka-örömeihogyan száradnak ki a valóság fényében

nézd csak!a megszokás-ördöge most rabolja el az életeta türelem-angyalának szelíd-mosolyú képében

nézd csak!még nem késő lépned és folytatnod az utazástha most indulsz önmagadhoz visszatalálsz

40

végítélet

csillan a vér – vöröslőn cseppensikolyom hal el – a feltámadt csendben

ártatlanok nincsenek – csak bűntelenek talánmilliárd halál vár – a végítélet hajnalán

forró könnyek – hideg folyókká dagadnakközönyös fülek – süketek maradnak

kiszáradt szemekben – alvadt hamu a lángaz élet megcsömörlött – reménytelenség vár ránk

kiáltás alig van – csak nyöszörög a fájdalommeghalni még nem lehet – nincsen oly hatalom

tégy úgy mégis kérlek – mintha élni szeretnélúgy nézz rám – mintha engem keresnél

a végítélet hajnalán – senki nem menekülheta viselős élet is – csak halált szülhet

semmivel ne törődj – már nem idegen a fájdalomminden üvöltésen túl – Te csak halld az én dalom

végül a végítélet is – csak kezdet lesz csupánha néhány lélek egymást ölelve hal – egymásra talál

új mindenség születik – ha a létező megsemmisülbelőlünk készül a jövő – lelkünk anyaggá lényegül

41

Elnémult szavak

42

kérdések?

felszáll és épp úgy zuhanrepül és egy helyben állmár elbújt, hogy látható legyenkeresd majd megtalál

ki tudja mit és miértki tudja mikor és holki érti mit mond mikor hallgatki Ő ha ép nincsen sehol

volt egyszer, nem lesz sosemelmúlt a tél és a nyársötété vált fénytől a nappalszétrebbent a héja-pár

ki látta ha nem is voltki látta alvó tüzétki félti a harsogó csöndetki érzi elszállt füstjét

valami semmit őrizvalóság szül majd csodáthaláltól feleszmél az életmegyek most Tőled – Hozzád

43

lődörögve

lődörögvecsak a séta viszinduláskorvártam valakit

elmaradt márszándék és reményelszórva mársok szép költemény

egy-egy lépésdadogó utamegy-egy válaszkérdést sem tudtam

nézd csak velemhogy billeg a tájmegállni kellmegyek újra már

kapaszkodnivén fatörzsekbemeghajolnia gerinc gyenge

törjön inkábbén nem is bánomeltűnök majdmint vizes lábnyom

Isten hagyottvérben tapodvaitt felejtettmár nem is tudja

lődörögvebillegő világtört gerincűegyenes csodák

arcra buknide jó megoldásmegpihennikell egy kis botlás

lődörögvea nap véget érez a világmár csak ennyit ér

44

égő szavak

elnémult szavak égnek a számbanléptem eltéved az éji homálybankihunyt a fény, mit eddig követtemelárult nagyon hiába szerettem

kiáltás szövi át éjszakám ajtóitrám a csillagok szeme sem világítábrándok árnyai osonnak mögöttemsuttogva azt kérdik: Már megjöttem?

sötétségem csendbe zuhant álomegykedvű nyugalmam egyre csodálomhazugságaim átlépem az éjbenszavak susognak feltámadó szélben

messzire jutottam, közel vagyok hozzámszirom nem maradt a hervadó rózsánszülető szavak égnek a számbanhalvány sugár éled az éji homályban

egyszer szép

egyszer szép volt minden hajnalegyszer összedőlt robajjalegyszer virágzott az álomcsókod elszáradt a számon

45

nézd csak ezt a várostnézd milyen csendesen pihegnézd csak ezt az utcátnyomomban lohol, liheg

lehullt már a sötét lepellehullt már az éjszakalehullt már a hazug álarcmegszólít a vér szava

hallgasd csillagok ritmusáthallgasd, neked üzennekhallgasd a szitáló álmokatmost újjászületnek

megérted talán, amit mondanékmegérted, bár csendem béklyóba kötmegérted ha sohasem mondom elott üvölt a némaság mögött

néha lelassult az éneknéha elcsúszott a dallamnéha bicsaklott a létezésén meg itt ragadtam

egyszer szép volt minden hajnalegyszer össze dőlt robajjalegyszer virágzott az álomcsókod elszáradt a számon

46

beledőltem

beledőltem a csendes némaságbarám fagyott régi tüzek lángjapattanó szikrák álmaim elvittékha őszinte voltam sehol nem szerették

büszkén tartottam konok kun fejemtiszta maradt mindig hittel telt szívemarcom gyakran rejtettem maskarák mögéreméltem, nem kell így tennem örökké

fiókba-bújt sorok őrizgették kínjaimmeg kellett volna érezni néma szavaimsóváran zengtek bennem szunnyadó daloksenki sem értette mit is akarok

értékeim nem a szokványost követtékértelmem becsülték, de sosem szíveltéknem mondtam senkinek mi fáj valóbanjobb volt hallgatni, túl sokat csalódtam

beledőltem igaz létem árnyékábamenekültem csenddel óvó félhomálybaaz utolsó parázs még pislákolt bennema fény felé indult, de én nem követtem

47

anziksz

egy asztalnál éppena magány a székenkortyol és körül nézpár órája vár máregy táska a lábnálEsz-t fog a vak zenész

most nyílik az ajtóa helyzet az pont jóa pincér félre állbelép egy árnyalakazt súgja vártalakhangok a zongorán

lengő-sárga fényekfel-fel nyögő székeklöttyen az olcsó sörszeme már fátyolosbeszél egy „túl-okos”jöhetne még egy kör

elnyeli szürke füstarany volt, ma ezüstfalakon gyűrt plakátszédelgő józanságsavanykás valóságárulja önmagát

egyforma emberekhazudott életektorkokból krákogáselromlott életekkisiklott emberekkocsmai szárnyalás

48

fonalaklombjukat földbe rejtik most a fáklassan visszaszivárognak a könnyekösszegyűrt lepedő lett a világhegyek fölé magasodnak a völgyek

reccsen fájdalmasan a nyelvdióhéjakból pattannak ki a szavakminden csontossá vált kéreg mögöttzsugorított, kiszáradt emberi agyak

égre meredő barna pókhálókéntlustán vékonyodik el az életragacsos fonalak földhöz rögzítenekpedig zuhannék neki a fénynek

taszít a gravitációlábam alá lassan ég kerülangyalként akartam élni eddig…most halni szeretnék emberül

húrokon csúszkálhúrokon csúszkálrobban szét a lámpa fényfüstből fon hurkokathangokra kígyózó éjsavanykáskesernyésálomölő sikátorokbólszűrődik át a homály

49

szürke szoba ablaküvegérekenődik tegnapi órákrothadt gyümölcsepatkányszagú szél szaladégig nyúló fáradtolaj-feketeházak között

ennyi egy élethát ennyi egy életcsoda, hogy még élekkikacagnak a fényekde én nem félekde én még félekha ennyi egy élet

sötétben szikrát nyel a füstköhög az unalomba vart világés röhögve csorog reánkmint érett gyümölcs levea tudás igazi velejeés megvilágosodik

minden sötétségés eltűnika reszketve előbújó kétségmálladozó hajnali ködfalkéntoszlik szét a könnyes önsajnálatmindenkit elér a végsőaz utolsó bírálatítélkezik saját időnkitt és mostés véglegesen

50

hol voltál

hol voltál?mikor lüktetni kezdett lelkemben a jelmit belém égettek valaha régenmár nem emlékszem mikorazóta is a kín sodor és taszigálannyira állnékde mindig mennem kellegyre tovább és továbbde a fájdalom nem hagy már alább

hol voltál?mikor láthatatlan könnyekbe fúltak a napokamikor már nem értettemmiért is vagyokcsak az üresség töltötte ki létezésem tereitláthattad volnahogy a kétségbeesés naponta leterít

hol voltál?mikor száradt levélként porlottak szét az álmaimrepültem volnade kopaszonbénán lógtak szárnyaimbotorkáltam csupánbár rohannom kellett volnanéha úgy hallottammintha a vágy még hozzám szólna

51

hol voltál?mikor csukott ajtók között vergődtemés ha felálltam ismindig újracsendben eldőltemés támaszt nem találtamhiába kerestemnem volt boldog hajnalomés nem volt nyugodt estem

hol voltál?

árnyék-embersebeit őrzi a szélgörcsös álmait holdfény takarjanéha magában beszélsápadt fejét napsugár csókolja

ott él csicsergő-reggelekreszketeg csendjébenmardosó éhséggel gyomrábanvágy-űrrel a lelkében

testén az idő árkaiés a mindennapok mocskakarjában ölelések nyomaiszívében az emlékek pokla

52

kövön ültzavartan ült egy kövönaz utca körbe szaladtasemmit nem tudott arrólhogy a Föld forog alatta

lecsuklott néha a fejea sapkája előtte hevertvolt benne már néhány kisfröccsés talán némi kevert

csuklott álmábanidőnként fel-fel nézettmár nagyon untaés nem is értette az egészet

vágyai nem voltak többéa Sors arcába véste az éveketmindig csak a földet néztenem látta régen a kék eget

mindig eljött a reggelés mindig újra este lettnem számított az időitt már semmit nem keresett

ott ül most is a kövönaz utca körbe szaladjasenki nem veszi észrehogy ezt a Földet már elhagyta

53

mennyi láng

hogy lobog az égrea sok fényes csóvalángkörben állokfelcsapés ropog a nótapattog a gally-ritmusés susog mára levél-kíséretfeldübörögnek hirtelenaz ág-láng hangszereka fődallam bőrömbe éga húsom is árasztja a zenéténekelnem kéneez a dallam most az én zenémbelül harsog is a dalde nem mozog már a szájés a sistergő nyelv is megzavara vérem és a csontom istűzben égelillantak az apró szőrszálaka bőr redői elhamvadtaknyoma sincs márujjaimon a lenyomatnakami valami isteni nyilvántartást sejtetettés azonosított minden elkészült egyedetmost egyformává váloklángoló test vagyok csupánelhamvad létezésem

54

emberi koronámtűzglóriára cserélemaz izmok is mind lángra kapnakés serceg már a csontvelőszenesedett testemből az utolsóharmónia-témák kúsznak előcsak egy elszenesedett kupacőrzi múltamathová lett vajon a sok-sok áloma terveka gondolatoka jó szándékokés a gonosz tettekaz érzésekhová lettekamikor anyagaimtűzzé lettekés a tűzaz most merre vanha megtalálom hamvasztó lángjaimtalán még összerakhatom magam…

markomba fogtammarkomba fogtam a Telethideg volt és már sötétedettkaromon végigfutottaka dermesztő fehér virágokhópelyhek hullottak bőrömreés a húsomba fúródtak jégszilánkok

55

megfagyott feszültségeimmozdulatlan dühökké váltakmozdulatlan lendülettelakartam nekimenni a Világnak

szorosan tartottamszorítottam a Teletőriztemápoltama melengető hideget

jeges páncélt növesztett rámmögé nem láthatott senkinem eresztettemés fogva tartottmár nem tudtam létezni

megdermedt markombanpislákolt még az életde valahogy egész lelkembenfagyos Tél lett

markomba fogtam a Teletnem éreztem már a hidegetátfontak a jégvirágokés ereimmé váltakszívembe jéghideg vizetpumpáltak

azóta várom az olvadásta Tavasz érkezésétmarkomban a Téllelvárom a Tűz éledését

56

merre lovam?

merre lovam?merre menjünk?egyre sír az ég felettünk

menjünk Gazdámcsak előrehazajutunk egy-kettőre

merre lovam?hol lesz tanyánk?vár-e még valaki reánk?

várnak Gazdámnem feledtekszeretnek még, kik szerettek

merre lovam?merre az út?vesztett békék, nyert háborúk…

béke van márkedves Gazdámviszlek én, csak simulj hozzám

merre lovam?merre járunk?haladunk vagy körbe járunk?

kedves Gazdámkörbe járunkmégis jó útra találunk

57

merre lovam?meddig megyünk?bírja még elgyötört testünk?

bírja Gazdámeltűr mindentel nem árul soha minket

merre lovam?miért vagy velem?nincs már hitem, se kenyerem

kedves Gazdámnem hagylak elnem vagyok én „hitvány ember”

merre lovam?hová viszel?vége lesz már ha leteszel…

nem teszlek lekedves Gazdámutol nem érhet a halál

most pattanmost pattan szét éppenmost pattan szét úgy érzemelfekszik előttemelnyúlik hosszansemmit nem vittemsemmit nem hoztam

58

holnap már valaki más zenélholnap már azt hallgatodvalaki más játssza akkor majda kedvenc dalod

most reped meg éppenmost reped meg úgy érzemszétgurul köröttemcsörömpöl hosszansemmit nem hittemsemmit nem tudtam

holnap már valaki más verselholnap már azt olvasodvalaki más írja akkor majdtitkolt gondolatod

most szakad fel éppenmost szakad fel úgy érzemrövid az életünkazt éljük hosszansemmit nem kértemsemmit nem mondtam

holnap már valaki más áll ittholnap már azt láthatodvalaki más kapja akkor majdminden csodálatod

59

mit mesél

mit mesél ma megintszáguldó förgeteglépnék egyre feljebbde most még nem lehet

utamra dőlnek rámeghajló házsoroktócsákba gyűlt a fénymegcsillan, rám ragyog

mit akarsz most velemitt fekszem meztelenszét bontott szívemenegy sóhaj ott pihen

meglebben valaholhallom is, hogy hogyanrám kéne várniade már tovább rohan

sikoltó fém szilánkfúródik mélyebbreolyan jó is volnaha néha tévedne

mocsár felett lebegénekel egy lidércóvatosan szeressvigyázz, hogy meg ne érts

60

mondd csak

mondd csak mi leszha elfogy majd az álomúj álmokat álmodnilesz még valóságom?

lesz-e majd ki újrakezemet fogja és vezetvelem jönátölel és kérdés nélkülegyszerűen szeret

mondd csak mi leszha fuldoklik majd küszködő létemküzdelmek nyomait viselemvörös sebeim csak lassan gyógyulnakés már nincs hely egy újabbnak

lesz-e majd ki újraletörli rólam a vérta verejtéket és a könnyeketés rólam írja majda legszentebb könyveket?

mondd csak mi leszha már önmagamra nézni sem bírokamikor nevetni szeretnékakkor is csak sírok

61

kegyelmet nem kéreka szánalom feldühítcsak motyogom a szereteteltitkolt szavait

lesz-e majd ki újrarám talál bárhova bújok ismellém ül és sír velemgyengébb lesz mint énhogy újra erőm legyen

mondd csak mi leszha elfogy majd a valóságúj csodákat szülnielég lesz a jóság?

mert a szavak…

mert a szavak…már semmit nem érneksemmit nem adnakés semmit nem kérnek

léteznek csupánmagukban állnakhogyan is lennénekhasznára a világnak

62

perzselt határban

perzselt határbanporzik a délbúza közt vártalakde nem jöttél

arcomat lepte begabona-poratudtam hiábaTe nem jössz soha

feküdtem hátamonbúza köröttemkönnycsepp gördült lemiattad jöttem

földre hulltak ottcsillámló gyöngyeimakkor fogytak elutolsó könnyeim

perzselt határbansó száradt arcomonmit is reméltemmég ma sem tudom

megéreztem akkora hirtelen magánytvégtelen ürességdélben rám talált

63

eltűnt a búzaés eltűnt a délcsak a kék ég voltés mindenütt én

valahol ott fentkéklő magánybanegy percre talánangyallá váltam

ne sírjatokne sírjatokne sírjatok ha már nem leszekne hulljanak a könnyekazt nagyon utálnám

ne szánjatokne szánjatok ha már nem leszekne sajnáljátok az éveketazt ki nem állnám

legyetek boldogoklegyen mosolygós az arcotokörüljetekhogy ismertetekhogy végre pihenhetekés ha jól végeztem ami a dolgom volt…talánemlékszik majd valaki…reám

64

nagyvárosi éjszaka

sűrű párákba burkol az éjszakavizes kabátomnak hideg a gallérjaviszem magammal a sárga lámpa-fényt

nem tudom ma hova csalnak a léptekjönnek utánam élveteg képekszíneket látok, főleg feketét

sarkon befordul alattam az utcabatyuba kötve egy hajléktalan cuccaegész élete csak ennyit ér

kutya-nyomok festik csíkosra a járdátsenki nem keres szemetének ládátmocskos jelent cserélünk el a holnapért

közömbös arcokon elalszik a nappalébren maradtam, pedig nem is akartamez az élet halálos mérgezés

fölém hajolnak sötét-szívű ablakokmély-fekete kapualj előttem oldalogmegint indulás, de hol a megérkezés

egyforma lépések, egyforma utakonmagam az éjnek büszkén mutatommögöttem már elveszett az idő

semmit nem akarok ettől az éjtőlhalványul a fény a sötéttőla múlt kiköp és elnyel a jövő

65

talán már

talán már nem kéne írniennyi szó már épp elégtalán most kéne sírniamíg fáj az emlékezés

talán nem is születtek versekcsak őszinte mondatoktalán elmegyek majd egyszerde most még itt vagyok

itt vagyok a csendbe rejtett hangbanén vagyok a visszhangzó szobaitt vagyok a sötétbe fúlt fénybenén vagyok a lélek mosolya

itt vagyok az álmok mögé rejtveén vagyok az öntudatlan sóhajitt vagyok a földre terítveén vagyok a be nem vallott óhaj

talán már vége lehetneennyi most már épp elégtalán ha senki nem kérdeznesoha meg nem felelnék

talán születnek még versekvagy csak őszinte mondatoktalán többé nem keresekhisz várnak feladatok

66

sűrű éjszaka

sűrű párákba burkol az éjszakamint kötél érint ingem nyirkos nyakaviszem magammal a sárga lámpa-fényt

nem tudom ma hova csalnak a léptekjönnek velem bódult hangok és képekéj-árnyait mosolyom riasztja szét

nyelvemre csomót köt egy ismerős dallamfátyol borul szememre zavaros álombankövek peremén botlik a hajnali szél

földhöz lapuló árnyákokba bújik a koppanásjön utánam egy érzés vagy talán valami máscsak néhány álmos kertkapu gőgicsél

világítanak utánam a cipőtalp-nyomokszelíd-vad vagyok, gyáva-bátor és konokészrevétlen megyek és észrevétlen jöttem

előttem fallá tömörödik a sűrű éjszakafeltárul láthatatlan a titkok ajtajaés tompa puffanással bezárul mögöttem

67

sikátorokban

sikátorokban macskakőkövek között a fű se nő

eldúdolt dalaimatszél fütyülifelparcellázott jókedvemetbánat öleli

sodrott fűszálhullik az utca kövéreszél táncoltatjavalami lágy kocsmazenére

csak néhány fordulóennyi egy életmég el sem kezdődöttés máris „kész lett”

sivár és kietlenminden fagyos sikátorcsillagokkal szőttott fent az éjszakai sátor

csapzott patkányokkutatnak emlékmorzsák között(r)égi büszkeségünkúgy eltűnt nem is köszönt

68

szomorú kormos könnyekethullatnak a málladozó házfalakvalamikor még a sikátorban isangyalnak láttalak

ugyan minek

ugyan minek az énekasztalok és székekközött a józanságsem talál mostansághelyet magának

folyton megtörik az útjövő is lehet a múltegyre előre lépekmégis néha visszaérekígy rám találnak

ugyan minek az énekreszketnek a szépekfestett szempilláinem lehet rátalálniaz elveszettre

körbe és újra elölrőlmessziről és közelrőlkeresés ez az élet iselkúszik ez az ének isa végtelenbe

69

ugyan minek az éneksötétbe fúlnak a fényekfakuló sárga pászmáikiszáradt kutak káváicsendet ásítanak

fütyülöm mégis ezt a daltvalahol hozzám ragadtcsak jönne már egy nőaki örülne egy szédelgőfurcsa alaknak

szavaim nincsenek

szavaim nincsenekmár mind Nektek adtamdalaim elhaltakmind eldúdoltam

simogatásaim érdessé váltakpillantásaim néha Rád találtaksóhajom néha szívedet érintettede az érzéseket senki nem értette

szavaim nincsenekmind széjjel szórtamma szánalmas vagyokde akkor boldog voltam

70

Nem kell a szó

71

csillag-bársony

csillag-bársony felettempuha lélek-takaróolvadt tócsákban feküdniaz volna csak a jó

nem tudni semmit arrólami mindig körbe veszéjjel-nappal arra menniahová Te vezetsz

csillag-bársony mosolyomnem rejteni többé eléj-sötétbe oldódninapsugár jöttével

hordozott napi létemnem lenne többé keresztéppen úgy lehetnék boldogahogyan Te szeretsz

csillag-bársony alattamsóhajom hazatalález itt hétköznapi életmindennapi halál

72

égmert égnek a földön az égenlángok közt vergődik a tűzfejvesztett vágyakcsókok a szájbancsüggeszti ágait a parti fűz

tavaszt-hajtó fények az égenparázsló víztükör arcomba nézkéz belemerülvízcsepp-kék zuhan-gördülhideg csíkja a bőrömön ég

parázs lüktetések nyoma az égenellobban a gőgös világimbolygó csodaszőtt légből-pagodaszámban édes az akácvirág

felhő-fehér zsarátok az égenfüst-szürkével rajzol a létüresség ragyoga semmi kavarogfények hevernek szanaszét

kék-nyugalom ömlik az égenhalálig létező égi-rendtudással telítmajd elandalítörökké válik a csend

73

esti tóIsten bajszát látod éppenfelnézel az égrefelhő mögött az árnyékbanmintha gyertya égne

sátorozzunk csillagfénybena Föld hűvös kert csakrám mosolyog fecske röptema rosszkedvem elhagy

csónakomba parti füzeklombjukat lógatjákvállamra ült vágyódásokdalomat hallgatják

ringatózó esti csendbenelhalkul a jajszómegfeszülő víz-tükörrelalszik már a kék tó

bajusz-szálból csend születikennyi elég máramintha minden boldog percünkvalósággá válna

halvány fényét megőriztehullám taraj villanIsten alszik és az álmató felszínén csillan

74

észak erdőben

észak erdőbenderengő páraéji homálybólnyirkos csend maradt

sudár fák tövénhullt levél porladtopog az időéjjel itt ragadt

távolból dob szólmég a tűz lobognéhány fordulása tánc megakad

éledő árnyamlebben hirtelenágon eltűnika szív megszakad

derengő életlélek utazástávol létezőrejtőzőt kutat

Nappal visszatértestembe újraárny-lelkem lebbenmás utat mutat

észak erdőbenreggeli fényekszememben lobogcsillag-tűz nyoma

sudár fák tövénúj lélek jár márrégi testembenvan az otthona

elsötétül

itt van hát megint az estelesben állt egész nap az éjlassan ért ide a bestede már sötétebb a fény

75

eltűnik álmatag-magasbana távoli horizonthazatér most lassanaz utolsó csendes kolomp

üres már a széles folyóhullámok szuszognak rajtacsobbanásokkal nem ijesztaz én folyóm nem olyan fajta

messzi álmokat sodorfélelmes-bölcs nyugalommalsúlyos titkokat sorolegyhangú mormoló-unalommal

még a parton ülök szikla-szék alattammár mindenki haza értén mégis itt maradtam

határaink lassan elmosódnakmeddig a folyó és meddig éna hullámok lelkemben locsognakmegtörnek létem peremén

ott ülök saját partomonhömpölygő hullámaim érzeméjsötét ég táncol arcomona folyó lett a vérem

ereimben morajlik a távolhűvös mélység nyílik meg bennemott vagyok lent a mélybennem kell tovább keresnem

76

ez az éj egyé olvasztjaa Nagy Folyót és engemhányszor éreztem márhogy elfolyni lenne kedvem

még mintha a parton ülnékott maradt test-sziluettemde a hajnal már nem talála folyóval messzire mentem

éj-szakacsöppen a csapés összerezzennéhány morzsa az asztalon

vinne az éjmár messze innenvissza hozna rőt hajnalon

szellő suhana függöny lebbenágyamon didergő álmom

levél hullikaz árnya rebbenjárdákon vizes a lábnyom

sötét neszezfekszem a csendbenárnyak nőnek a kőfalon

77

ezüst Hold gyúlpadlóra döbbengurul a holtsápadt ballon

paplan szuszogálomba hökkensunyin követni próbálom

reszket a testpucér-melegbenéjszakai alabástrom

eljön mindigsírok rekedtenlelkem az éjnek kitárom

és megszólalébred felettemringató dal egy gitáron

esti kertek

esti kertek árnyéka kúszik a földönaz egész ép olyan, mint egy börtöna nappal még nem múlikvissza-vissza lopódzika szürkévé halványuló fénybeahol az alkony zárja ketrecébeés a sötét érkezik megint

78

megjelenik mint egy reprintmint egy újabb kiadásmint ha nem is létezne máscsak ez az örök körforgásez az esti látomás

esti kertek illata bódítezzel ugyan már nem hódítmint réges-régen, amikor bimbók bomoltakamikor a szirmok hamvasak voltakragyogott és illatozott minden zugakáprázattá olvadt egybe ezernyi virágbugazöld tengerben lebegtekmind a többi színekitt sárga, ott vörösamott egy-egy fehér szigetizzott a sok-sok szín-parázsnapfényben nyíló fény-varázs

esti kertek csendes imákat zümmögnekpuhán-meleg dalokkal bűvölnekelőcsalnak titok-rejtő árnyakata sötét karjaivá növesztik az ágakatcsend-mozdulásait az alvó időnekőrzik az elmúlást a jövőneksurranó nesz-pillanatokszirom-percekké válnaklevél-órák rezdülnek rendszertelenmonoton ritmust adva a világnak

79

hajszál-kép

hajszál-szövésű néma ködberajzoltam rólad egy képeteltűnőst, remegőst, nyirkosatolyan savanykás-fehéret

hajszál-erein múló napoknakközös pillanat éledpercnyi örömeink dobognaknem hervadnak a képek

hajszál-szín szellő simogatillatot őriz az árnyéksuhan a folyó mellettemde én itt megállnék

hajszál-erővel kötöz meg szavadhazug torokra ráégelőször vág, azután szakadsemmit egy világért

hajszál-lebegés a gondolatkenj ide egy kis kéketne játszd a morcosatképzelj rólam valami szépet

hajszál-röptét könnyű álomnakszembogár bensőmbe révedmosoly suhan át a szobánamikor tőlem azt kéred

80

hajszál-vékony a határtalanvéressé válik a játékszállj le mellém a földreördögi tett, de angyali szándék

hajszál-szövetek beborítanaknem üvöltök már csodákértfelismerés szüli meg nyugalmamatnem adok életet halálért

Higgy nekem

Higgy nekem Kedves,most virág vagyok.Hajolj csak hozzámérezd az illatot.

Gyenge száram meg ne törd,óvatos legyél.Egy virágnak fontosminden kis levél.

Higgy nekem Kedves,most meg szél vagyok.Ne bújj előlemhallgasd meg dalom.

Futásomat meg ne törd,óvatos legyél.Csak szabadon élhetek…mert ilyen a szél.

81

Higgy nekem Kedves,most napfény vagyok.Homlokodra lángolócsillagot csókolok.

Sugaramat meg ne tördóvatos legyél.Míg egyenes a napsugárcsakis addig él.

Higgy nekem Kedves,most mosoly vagyok.Ott ülök vidámanlágy-tüzű ajkadon.

Jó kedvemet meg ne tördóvatos legyél.Egy mosolyból fakadminden csöpp remény.

Higgy nekem Kedves,most könnycsepp vagyok.Lassan legördülökmárvány arcodon.

Tisztaságom meg ne tördóvatos legyél.Boldogsággal fizetekminden könnyedért.

Higgy nekem Kedves,ez most én vagyok.Nem hordom máraz ósdi álarcot.

82

Életemet meg ne tördóvatos legyél.Míg önmagam vagyoklelkem csak addig él.

látomlátom ahogy hullámzik a lélegzetfel és le mozdul a fényszinte csak piheg most a pillanatlábujjhegyen alszik a remény

az éjszaka derengő csendjébenrezzenéstelen béke vesz körüllátom az ablakon átahogy ezernyi csillag az égre ül

milyen üres ez a végtelenés milyen véges a szívdobbanásszabálytalan a ritmusmint félrevert harang-kondulás

fel-fel zokog valaholárván maradt üstökösök hívó szavafülembe lágyan süvöltik:indulnod kell már haza…

csak fekszem továbbéjszakai fényekkel takarózomnem érdekel mit akarnakén már a Semmibe burkolódzom

83

melletted

melletted ébredeka reggel ránk találhomályba rejtőzika szekrény a falnál

álmos-bús bútorokalszanak a falakegy perce Téged isálmodni láttalak

megnyíló ajkadonkilebbent egy sóhajasztalon reggelipirítós, tea, vaj

látom az illatotfelfelé tekeregaz édes-forró lémár benned bizsereg

roppan a harapásszádon morzsa maradlassacskán teljesenösszeszeded magad

fonódó tekintetajtóban ölelésmosolygó fél szavakbúcsú vagy üdvözlés

84

mellőled

szálló por voltam csupánelőttedcsak ábrándképeim voltakfelőled

de ragyogó-új hitet kaptamtetőledmikor már nem menekültemelőled

enyém már minden értékbelőlednincs az a vihar mi elsodornamellőled

mulandó

mulandó minden örökfelhasadnak a körök

sarkok és élekkarcolnak, vágnakneki csapdosnaka zokogó világnak

rozsdás dobogásátelalvó szívekneksüket fülek halljákgyűlölnek, szeretnek

85

sistereg a könnycseppforró-vágyú testenhajnal-virág hervadfülledt nyári esten

rózsa szirma rebbenmielőtt hullanavérvörös szirom-cseppszomjas föld-szavanna

halandó álmainkromlandó testünkbensiratni kéne tánde táncra perdültem

árnyakkal fordulokélet-láng átkarolmár nem rohan az örömnéha csak bandukol

örök a mulandóa körök összeforrnaknincs elmúlásés nincsen holnap

minden örvénylika változás véglegesszeress amíg lehetcsak ez a lényeges

86

mintha fütty

mintha fütty szólna megintmintha hallanám újraahogy hívnak a srácokahogy harsan a nóta

nyári nap hevébenporba ég az árnyékaz ifjúság visszanézés egy kicsit vár még

fűcsomók közötta föld cserepesvalóság mezőkönengem már ne keress

de ha felharsan a füttyelmélázva mégis eljövökés itt talállak Téged is tudomTe is átlépsz majda már-nem-lehet gátakon

párnán

fejem alatt szuszog a párnavalami álomban engem is várnaa ciha meg a tollakma nem megyek, majd talán holnap

87

ma nyitott szemekkel bámulomaz éjszaka sötét foltjaithajnalban meg hogy mit hagy ittmarad-e még nappalra valamia döbbent némaságbólha már a „belső-csillag” világolés ontja rám a fénytakkor vesztek el minden reménythogy valaha valamit lássakezért kell éjjel megkeresniazokat a pislákoló fényeketamik életben tartják a lényegetés a csendbena némaságbana sötét éjszakábanmegmarad számunkra a reményha párna-álomba nem szédülünkés túlélünk még néhány napotébren várjuk a holnapotés a holnaputánt isés talán többé el sem vásikés megvéd majd a sötét burokamit az éjszakától koldulokvagy a sötétségtől ellopokhogy elfedjenhogy betakarjonhogy többé mást ne akarjoncsak boldoggá tegyenvalósággá vált képzeletem

88

mint fákba

mint fákba álmodott évekúgy ölel körül a jelenne mond nekem, hogy félekhisz nem is vagy velem

a kéreg már hámlani kezdettleveleken foltok csúfoskodnakazért is szembe a szélnekfricskát mutatni a kornak

erősen tart még a törzsha kívül már meg is kopottáramlik még az erekben a nedvha nem is úgy mint szokott

rügyeknek és virágoknakmost is van helyeintegetni csillagoknakaz ágaknak még van ereje

mint fákba vésett betűkúgy marad meg az emlékezetpillanataink idő-keselyűkde óv a boldogság-vértezet

89

ölelésed

ölelésed furcsa vászonbetakar és körbeveszölelésed tiszta vászontest-vonallal képet fest

fájdalmastsíróstbánatostszínesetszépetboldogot

ölelésed ezüst vászonsimogat és eltakarölelésed arany vászonandalít és felkavar

ringatósápolósálmodósandalgóssuttogósdúdolós

ölelésed csillag vászonsötét mélység-ragyogásölelésed érzés-vászonbújj alá és rám találsz

90

szelíden

mint csónak reng vízen – szelídentörik – ha vihar…reccsen

mint szavak a szájban – szelídennehéz – ha néma…lenyelt

mint fájdalom a szívben – szelídensajog – ha hazug…hasad

mint könnyek a szemben – szelídencsordul – ha közöny…apad

mint érintés a bőrön – szelídenéget – ha emlék…megunt

mint ölelés a karban – szelídenmegfojt – ha játszott…elmúlt

mint levél a szélben – szelídenszakad – ha tombol…zuhan

mint az álom nappal – szelídentűnik – ha ébren…suhan

91

mint lélek a testben – szelídenelhagy – ha szabad…anyag

mint emberben Isten – szelídensír – ha ismer…marad

vagyTéged őriz minden kőa büszke falakbanrólad mesél minden árnyékszázezer alakban

Veled álmodik az éjérted ébred a hajnalFöldet kerül a szélutánad nyargal

csendbe rajzoltak a fényekamikor eljöttélnem születtél sohamindig is léteztél

rám vártál örökkéés én is kerestelekmégis alig vettem észrehogy végre megleltelek

92

bársony-kékcsobban a víztó tükre rezzenmás zaj nincs isvégtelen csendben

mazsola-csillagokmélyen az égena semmi sötétlikmélybársony-kéken

alvó madárszárnya nem rebbenlebeg éppenkristály egekben

feszített mozdulatsiklik a fényenalul a víz csillogmélybársony-kéken

madár álomalszik egy emberígy lesz boldogrepülni nem mer

időtlen időbenlebegni égensuhanó gondolatmélybársony-kéken

egyedül-csendegyedül álltam ott a csenddelketten néztük a sok sárga csillagotahogy egyre halványodtakés beleolvadtak a hajnali ég puha-fehér párnájábakicsit megrázkódtamingem alá bújt be hideg-nyirkos karjaival a hajnali szélszólni akartamde a csendhez csak bolond beszélígy hát hallgattam tovább...és fáztam

93

van ilyenvan ami vadés van ami keserűpedig az egésznagyon egyszerű

van ami szelídés van ami édeshidd el az életnem olyan rémes

látod, hogy sárgapedig lehet, hogy zöldlátod, hogy aranypedig lehet, hogy föld

nehéz szárnyakonfehér tollakhallgatnak folytonsohasem szólnak

tiszta és melegtakarj be édesa végtelen néhalehet véges

sót a cukorhozészre sem venniszórni teábakrumplira tenni

a lélek is „egyen”kell néha csend isjól esik a zűrzavarde kell néha rend is

érints meg néhahagyd, hogy jó legyencsak puhánmint felhő a hegyen

csak egy hógolyó kellhogy lavina legyenelindul lassankövetelő kezem

keresztül az útonjobbra-balra nézecsettel festa vak zenész

csikorgó kanyarbanmeghasadt álomhirtelen elnémulta zenekar a bálon

van valahol béke isvan legyőzött háborúvan felhőtlen örömde ez olyan szomorú

Látod, hogy jó ígypedig lehet, hogy végelátod, hogy fehérfesd feketére

94

újra és újra

gyengült a ritmuselszakadt az álomnem lehet vége mégmég újra várom

ernyedt valóságvagy csak a képzeletitt vagyok mellettedtávol-lélegzet

csizmák a padlónodakint fúj a szélhajnali derengésálmos lámpa fény

gyűrött hajszálakközös a takaróegymásba olvadniújra akaró

reggeli imalihegő-aléltanhűvös pillantásmeleg karodban

falon az időkoppan a mutatótétova érintésszándék-kutató

éled az ösztöna reggel eltűnikforró kavargásbanminden megszűnik

végtelen örömidőtlen vágyakbanhányszor kerestelekreggel-ágyakban

95

Teremtő szavak

96

az alkotásért

az én Istenem a Teremtésaz Alkotás magahiába kísért ma is a Földöna Pusztítás Angyala

mit létre hoztak emberi kezekcsodálni kelltisztelni aztebből nem engedek!

lehet vér áztatta a születő műveketlehet könny mosta tisztára az alkotásttalán szenvedés volt a munkatalán kényszer csak, mi alkotni késztetettde ha így volt isne bántsátok az emberi-műveket

inkább leborulni kell alázattalés csodálni vagy siratni akára szenvedő alkotótde nem lehet nem tisztelnimit az ember alkotott

pusztítani könnyűrombolni sekély élvezetde mennyi fáradtságamikor alkotni emeled a kezedet

97

a szellem ereje vezet mióta csak létezünkteremtenünk kellmást nem tehetünkalkotni folyton ez a Sorsunkezért váltunk emberréés ezért voltunk azokakik voltunk

születésünkkela Végtelent tápláltuka csodát kerestük mindigde sehol nem találtuk

saját életünkbena teremtés az egyetlen isteniezért adatott meg nekünk isúj életet teremteni

amikor

amikor a nappal árnyait már észre sem vesszükamikor az éjszaka fényeit öröknek hisszükamikor felhangzik bennem is a dallamamikor megöl, de kell, hogy újra halljam

amikor vállamra röppen a pillanatamikor előttem áll ami elmaradtamikor korcs-szárnyú angyalok születnekamikor a holtak élőket temetnek

98

amikor remegő tócsává válik a létemamikor tudom, hogy eddig nem éltemamikor a sebeknek felhasadni kellamikor csak az szerethet, aki mer

amikor az űr rám vár megintamikor az idő végesnek tekintamikor hiszem, amit eddig csak tudtamamikor hirtelen önmagam felé fordultam

amikor elindulnak felém a hírnökökamikor maradok, de mégis költözökamikor egyetlen leszek és aratokamikor elveszek, pedig nem adhatok

amikor a hurok már megfeszülamikor dobog még legbelülamikor a csend örvénye megnyílikamikor elébem kísérik

amikor ítéletet mondanom kellamikor mégsem égetem elamikor önmagam leszek áldozattáamikor az üdvösség válik kárhozattá

amikor más már nincs, csak én vagyokamikor minden világot itt hagyokamikor megsemmisül az örökké valóakkor születik újjá a mindenható

99

fénysötét

lobbanása lázba hozzamind az alvó fényeketa sötétséget visszaűzioda, honnan vétetett

egyesülnek, elnyelődnekegymás nélkül egy sem élmit tudnánk a sötétségrőlha nem ragyogna néha fény

mért örülnénk hajnalpírnakha mindig látnánk színeketnem érzi az étel ízétki soha meg nem éhezett

nyugodt percnek nem örülhetha lelke nem volt zaklatottnem érzi a szavak súlyátaki mindig szólhatott

ellentétek egységébőláll össze az életünkhalál nélkül nem értenénkmily csoda, hogy élhetünk

100

ítélkezni

zengő érc döntött falakatde Jerikó mégis megmaradtki bűnös? ki bűntelen?ezt kérded szüntelen

nem számít…hidd el!bárki is ámítne hiddhogy ítélhetszörüljhogy itt élhetszés sárból gyúrt testedlélek járja átés Isten lehelete úgy tekintmint otthonátmicsoda gőgaz mi ítélni késztetmi jó és mi rosszeldönteni nem a Te részed

segíts ha kell!bátoríts!és senkit el ne tántorítsha ártani nem akarha kérvagy ölel a kar

101

szavaddal ne üss!simogass!tolladdal ne csakszavakat írogass

bántani könnyűde miért tennédjobb lenne ha megértenédmit mondmit akaraki tollával a papírba mar

ha ítélet mondás nélkül mégsem bírodazt javaslom ne keress másokatítéld meg inkább bátran…önnön magad!

írunk

verseket írunk egyre-másrahisszük azt, hogy jó nekünkbetűkbe sírjuk álmainkúgy élünk, ahogy szeretünk

szavaink védőn óvjukmindenütt közhírré tesszüktitkaink kikiabáljukhogy jó ez így?…azt hisszük

102

hullottakkéretlen hullottakkoppantak egymás utánmint héjukból fordult gesztenyékmint azok a meseszépfriss barna huppanásokahogy felugranak majd vissza hullnakés gurulnak továbbpattogva ugrálva egymás utánés billegve elfekszenek végülés mindegyik a saját csendjébe szédülhullottak kéretlencsak dobogtak továbbmint eső zuhogásasötétbe záruló utcábanmagányos szétfröccsenésekközös tócsákbanés a hullámzó víztükör-csodákesti fényeket ringató felszínénhol a Mindennel egyesül az Énmegtalálják újra Önmagukakiknek nem volt addig otthonukkéretlen hullottakés elleptek lassana kérdések és a válaszoka „vagyok” és a „hol vagyok?”csodák és megnyugvásokelvesztések és rátalálásoka pillanatokba zárt időtéppen csak felnyitottammég alig „voltam”és máris közel a „nem vagyok”minden versemben születek és meghalok

103

harmónianekem is dalolnom illeneés talán a felborult egyensúlyhelyre billenneha szólna a hangomés teljes lenne ismét a Harmóniaaminek nem is lett volna szabad elmúlniaelhallgatnom sem kellett volnatalán sohacsak zengeni az éneketbiztatni az ifjakat és a véneket:hisz olyan szép az életedhát ne keseregjne hiddhogy elfeledkezik róladkinek érdeme ha jól vagyés az is ha rosszul mennek a dolgaidmiért hiszedhogy már senki nem segít…valami ilyet súgna a dalhiába dübörögne köröttünk a Zajahogy rohannak a törtetőkahogy nyögnek a szenvedőkmindent elnyomna a Szent Harmóniaaz Életek Énekeamit nekem is dalolnom illenede hallgatoknem tudom mit is mondhatokhiszen hallok márés látok is néhaés mintha a Harmónianem őszintén szólna

104

mintha néha hamisan csengenevalahogy eltorzult ez a régi-régi dalvalahogy már nem jót akar aki énekelvagy aki dalokat írvagy talán csak zavarjahogy mindig valaki sírhogy nem olyan lett a Nagy Műamilyennek alkotni akarta a Megálmodóbár ki tudja…talán csak elromlott ez a szerkezettalán csak elkopott néhány alkatrészmondjuk a lelkiismeretvagy talán az emberség foszladozott szétés lehet megérne egy esszét az ismi lett a hittel és az igaz szóvalkifogyott a tiszteletés eltűnt valahol az isami a legfontosabb: a szeretet…

talán mégis dalolnom kellenetalán az segíteneha valóban tisztán dalolnámigaz dalomattalán akkor eljutna mások szívéig is a dalamit mindenki a lelkében hallés talán minden szívbőlpontosabb ritmusok fakadnánakés megtisztulnának az elkoszolódott kerekeksimán futna ismét a szerkezetönmagától megjavulna talánami az idők folyamán tönkre mentha visszatérne belénk a szeretet…

105

körbe-körbe

valahol a vég véget érvalahol kezdődik a kezdetvalami mindig elkísérvalami átírja a tervet

fordul a készülő spirálmás oldalát mutatja a múltnem tudja senki rá mi várrégi tudásunk már elavult

az elsuttogott imák és a varázsigékegyszerre haltak elaz üvöltő fájdalom és a gyönyöregyszerre éledt fel

nincsenek mindent tudó könyveknincsenek varázs-mondatoksoha nem volt ennél könnyebbsoha nem volt még, hogy itt vagyok

táplálja vég a kezdetetgyönyör forrása a fájdalomaz Egy elpusztít ezreketaz újjászületést újra vállalom

valahol a kör véget érvalahol a végtelen az origóvalami fekete volt, most fehérvalami örök most lett mulandó

106

kipp-kopp

kipp-kopp kövekentávozik és követem

kipp-kopp követemelment pedig szeretem

lebben-libben lélek árnyakörülöttem fények lányaelragad hajnali táncomleomlik hazudott sáncom

kipp-kopp csendtörőmaradj velem érkező

kipp-kopp érkezőne légy hamis szerető

egyszer voltam születő Napmásszor játszottam a Holdatálmodtam, hogy felébredekelaludtam újra Veled

kipp-kopp keresemtalán soha nem lelem

107

kipp-kopp nem lelemmégis mindig követem

édessé lesz keserűségszabaddá tesz hazug hűségsorsot fordít akaratommit akarok mind megkapom

kipp-kopp életemminden napját élvezem

kipp-kopp élvezemtöbb ez mint a szerelem

ismét körbe kunkorodikspirál karja szaporodikössze kötve vég és kezdetátéltem már több mint ezret

kipp-kopp elég voltfolyton újra elsodort

kipp-kopp elsodortminden új kör sorsom volt

ennyi elég megérkeztemminden elsimul köröttemmár félelmek nélkül élekörök beteljesülések

108

kénecsak egy hangcsak egy szócsak egy dallamkéne végre valamihogy újra halljam

szunnyadó hangokporba hullott tervekhazuggá vált szavakúj életre kelnek

keresem az erőtami élni követeltannyi élettel ezelőttami küldöttami hajszolt:Menj tovább!Várni foglak ha visszatérsz.Remélem diadalokról mesélszde ha mégsemhát azt se bánd……most visszatérnék márde oly kevés amit megtanultamoly kevés ahányszor a porba hulltam

csak néha sújtott gaz és igaz átokoly kevésszer voltamhűtelen hozzátok

109

alig volt, hogy jutalmat kaptamnem is kell! – mondtamde mindig boldogan elfogadtam

alig volt, hogy marasztaltakés bár úgyis indulnom kellettolyan boldogan hallgattam

szem-harmatban ha csillant az árnyamcsak mosolyogtamde jólesett, hogy vágynak utánam

éreztelek bármerre jártamlábam messzi utakat koptatottRád mégsem találtam

ha egyedül voltam vagy bánat értlelkemben hozzád szóltam mindigha nem volt senki, aki megért

képzeletben hozzád menekültemmint gyermek játékba merültenés feloldozásomat meg is kaptamcserébe semmit nem adtam

büszke voltam néha mégisúgy éreztemminden kincsem eléd szórtam én is

ha mosolyom önzetlenül kaptadvagy ha repültél öntudatlanpillangószárnyaid gyakran kötöttem gúzsbaa kötél gyengéden vágott a húsba

110

és vergődni sem nagyon akartálhiába fájta rabom maradtál

tenyerem nyitottam és szabaddá tettelekamikor akartamakkor öleltelek

megszólaltak bennema rejtett dallamoknem azt tettem amit akarok

az ösztönöm vezetett már újraeljutottam a ráción túlraszabaddá általad lettemés Te boldog-rab lettélakivel bármit megtehettem

most még egy hang kéneegyetlen szóhalkan kúszó dallamakarom, hogy újra megszülessenhogy újra halljam

két létből fonódókanyargó élet-énekléted feszüljön az enyémnek

egykor összetört egészek egyesüljenekszétszakadt összetartozókmegint eggyé legyenek

111

megjöttemsok-sok élet már mögöttemmindig mentem, most megjöttemitt vagyokitt vagyok és nem hiszemhogy itt hagyok bármit ishisz nem megyek továbbmár nem várok több csodátmár egyszerű lett minden bennemmegtettem amit megtehettemmost vállalomés viszem a vállamona sorsomat amit kovácsoltammagamnak megálmodtammost elhiszemhogy ilyen az életemés ismét létezemmost nem temet be titkok poramindennapi lett a csodama már szó se kellszó nélkül felemela célba ért várakozása beteljesült vágyakozásés ha botlik a ritmusvagy csuklik a dallamtudom mindigén akartamhogy így legyenmert lehet mulandó szerelemés lehet az is, hogy örök…a Sorsnak mindentmúltat, jelent és jövőt is…köszönök

112

nem kettő

nem két világ vagyunkTe adszÉn elveszekkettévált lélekbőlegyé majd így leszek

anyag és lélek vagyunk mi kettenköszönöm, hogy benned is élhettembenned dobolt létezésem ritmusabennem dalolt létezésed himnusza

nem két világ vagyunkTe táplálszÉn éltetlekazok voltunk eddig akik két testben élhettek

két egész test és két fél lélekketten lesz egésszé az életkét dobbanás azonos ritmusbanegyetlen dal azonos szólamban

nem két világ vagyunkTe érzedÉn tudomkóborló életektalálkoztak a közös úton

113

romlatlanlángolt már éppenfákon az égenkeleti szélnek vérvörös tüze

izzó ecsettelkönnyű kezekkelfestett a vágyak romlatlan szüze

ébredt a vérbenlobbant a szélbenörök törvénynek élet ösztöne

porlott a régihullott az égiledől szentnek hazudott börtöne

világosság gyúltsötétség elmúlttisztán láthatott mindenki szeme

ragyogott a létrégi börtönétjárta újra szabadság szelleme

szikár romokonszáraz homokonszáll az égő áldozat füst-jele

gyarló lélekértvétkes angyalérta földi lét romlatlan embere

114

szoríts…szoríts erősenén is szorítalaknem kíméllekösszeroppantalak

nem külön létezünkegyek vagyunk mi kettenosztozunk az akaratonés a tetten

légy falevél a szélbenengeddhogy sodorjalak

legyél szunnyadó parázsengeddhogy felszítsalak

légy nedv-terhes felhőamiből hűsítő esőtfakasztok

legyél érett szőlő szemeamiből édes nedűtkortyolok

szoríts erősenaz idő elszaladha gondolkodszsemmi nem marad

115

nem kell a legjobbra várnia jövő még nem jön elminden perc meghalami nem ölel

légy csillag az éjbenengeddhogy kioltsalak

legyél holdfény-varázsengeddhogy csodáljalak

légy süvítve zuhanó kőmegtarthatlak magamnakelkaptalak

legyél csintalan gondolatmegteremtettelek magamnakmegálmodtalak

szoríts erősenén is szorítalakne bánj semmitmindig vártalak

nem kell többé sírnoda múlt már nem tűnik elmindig velem maradszha emlékezel

116

Napra nézek

Napra nézek, fel az égrefelhők fölé, fel a kékbetágra nyílnak hunyt szemeimátölelnek szerelmeim

kalapomra virág tűzvefeldobom majd, fel a tűzbehadd lobogjon, lánggal égjenhadd pezsdüljön fel a vérem

sötét-vörös lángok fölöttsötét-szürke ég mennydörögvillám villan fénye vakítma is ölelek valakit

Holdat látok ég sötétjéncsillag lánya lett az enyémfektetem puha párnámraott nem hagyom óraszámra

süvölt a szél, nekem támadirigyli tán a párnámatnem a párnám, azt ki fekszikpaplanom alatt melegszik

csizmámmal az éjbe lépekszétrebben sok rút kísértetelmentem a fénylő Napértreggelre a fény ide ért

117

Napra nézek, fénye vakítnapsugara szívet hasítlüktető vér földre csöppenelmúlt élet szertefröccsen

új ég alatt, új virágokúj remények, új világokúj szemekkel, újra látokúj utakon, újra járok

megvan még?mondd!megvan még a hited?amiről régen azt hitted örök…megvan még az a tűz ami hajtott?az a láng ami égetettami vitt és soha nem kérdezettsodortés Te olyan tehetetlen voltál…

mondd!miért hagytad, hogy így legyen?miért nem küzdöttél magadért…az életedérthogy azt tehesd amit Te akarszés ne azt ami jönamit hoz az Idővagy a Sorsvagy mit tudom én minek nevezted

118

ami fogta a kezedetés vezetettvagy inkább csak húzott magávalés Te hagytad…

„Mit tehetnék?” kérdezted magadtólés vártála válaszra talánés jött?megkaptad?ugyan!…és most isnem így teszel?nem ugyan azt éled?csak várszcsak remélszés hol van az Élet!?

mondd!nem érzed az űrt?ami kitölti napjaid…nem érzed, hogy tenni kellenemondd nem érted?csak Te tehetsz ellenecsak Te tehetsz értehogy az elfolyó Időbe valamit írjhogy nyomod maradjonés ne sorvadjon hiábaa szív!a Lélek!

…hát nem érzed!?

119

szólni

robbanni kénekavarni nagy vihartelfújni minden álmotcsinálni valóság-zivatart

dörögni fellegekbenvillámokat földre szórniáztatni földre hullt könnyekkelés egyet sem szólni

vagy mégis inkábbkinyitni a szavak szelepételmondani a világnakmi bántja az ember-gyerekét

szavakat formálnimint ahogy a pék kiflit csinálés remélnihogy valaki figyel majd rám

megmutatni őszinténmi forr belülna hát… ez az…ami ritkán sikerül

a szavak nem úgy viselkednekmint a tésztanem oly engedelmesekés akad köztük léha

120

némelyik értelmétmindenki másként halljanem úgy érti a hallgatóahogy a „mondó” akarja

így gyakran sebezegy simogatási szándékharagot szülhet a szómit békítőnek szánnék

érthető és félreérthetőminden kimondott és leírt betűsemmi nem olyan világos mint a Napés nem oly egyszerű

mégis szólni kellmert a szavaktól csak a csend mond többetha közölni akarunk valamithát töltsük meg szavakkal a csöndet

ha szerető szívvel hallgatjákamit átadni akarunkmegértés nélkülbiztosan nem maradunk

azután ha már szó-formába öntveminden érzés és gondolatátadhattunk mindentami lelkünkben fogant

érezni fogjukmennyivel könnyebb az életünkha kimondatlan terhekettovább már nem viszünk

121

a pusztító robbanás helyettkiderül majd felettünk az égés ehhez a változáshoznéhány őszinte szó elég

mit jelent

mit jelent?ha nem látom a jelentha fatörzsek mögé bújik el a Napha túl sokáig szunnyad a mag a homok alatt

mit jelent?amikor sötét lesz idebentamikor vakká válik az időamikor valahogy múlttá válik a jövő

mit jelent?ha nem lépek előreha felcsendül az a szomorú dalha a földre taszít minden diadal

mit jelent?amikor kétségbeesés szorítja kezemetamikor elszárad a szó a szájbanamikor a lemondás uralkodik a vágyban

…csak tudnám mit jelent…

122

rajzcsodákat rajzolni…csak ceruza kelllehet puha vagy félkeménycsak ne kopjon gyorsan el

ide egy boldog napoda egy apró csodaolyan szép legyen a képamilyen még nem volt soha

csak vázlat legyencsak az érzéseketcsempéssze szívedbea rajzoló

csak egy-egy képetcsak valóság-szépetsúlytalan boldogságotrajzolni jó

futnak a vonalakceruza-életnem is hazudhatszennél szebb képet

felfelé a szájszegletmosolyt csak gyorsanegy könnyű mozdulatboldoggá rajzoltam

123

itt meg egy szívnézd vidáman doboglám milyen egyszerű mindenrajzolni jó dolog

jöhet a lélekcsak rajzolni szépetangyalok sóhajátvégtelen kéket

de mégsem ilyenvalami megint hibádzikvalami a lélekbőlmindig hiányzik

próbálom sokadszorújra meg újramíg végül…nincs már ceruza

tavaszikoppan a fénybenaz árnyak alólfellobog újra az élet

zsendül a fűbena lombok alólcsattan fel újra az ének

124

pattannak rügyekzizzennek szárnyakszirmok közt édes a hajlék

méz-színű láng égsugarát ontjafelhőkön habzik a tajték

rózsaszín esőtemető bársony búcsúdalt szitál a télnek

ujjong a gyermekszíve dörömböllábával futnak a rétek

vízen feszülőgyűrött fény-szálakalattuk a folyó fecseg

hullám felszínénlép a molnárkamillió békaszáj brekeg

festik a fecskékégbolt azúrjátbajuszt rajzolnak a szélnek

boldog emberekablakuk nyitjákmár többé sohasem félnek

125

vagyok

változó világbanállandó vagyokaz örök életbennaponta meghalok

végtelen mindenségegyetlen véges pontja én leszekgáttalan szabadságbancsak amit szabad azt teszek

fényben sötét pontkeserűségben „Jó napot!”belső mosoly egy álmos reggelenérkező hajó a búcsúzó tengeren

vidám kedvben bánatos hallgatásúttalan úton pihenő állomáshalrajban az egyetlen aranybólmegérkezettek között az, ki még barangol

édes csókok után keserű utóízrohanó folyóban egy csepp állóvízszivárvány ívében angyal sikolyamennydörgő felhők mögött az ördög mosolya

gyönyörben a rejtőző fájdalomsegítő szándékban megalázó szánalomölelésekben érkezés és elválászuhanásokban az örök szárnyalás

126

mindent-tudásban kétkedő kérdésekbizonyosságban bizonytalan érzésekuralkodásban gyengéd figyelembüntetésben a végtelen kegyelem

Nap-Hold

Nap fivérem merre járszhogy rám soha nem találszHold nővérem merre hálszengem hozzád meddig vársz

kereslek én körbe járvaismétlődésekbe zárvasosem hálok – sosem állokegyre csak utánad vágyok

Nap fivérem meddig érszminden úton csak remélszHold nővérem merre sírszhaló hangon meddig hívsz

várok örök létezésbennem mártózom kétkedésbensosem múlok – sosem halokérted újra feltámadok

127

Egyből a Kettő

csend – és oszló félhomálya szó – még némán álldogálhalk koppanással érkezik a szélfoszló homályból születik a Fény

Egy – valaha volt a MindenKettő – különváltEgy lett az Egyben

míg ellentétek harmóniát alkotnakeltűnik mit ellenségnek alkottakilleszkedik az egymáshoz nem valóközeledik a más irányba haladó

Egy – ma egysége megszakadtKettő – különváltde egysége megmaradt

saját köreim spirállá hajlanakaz egyik karon már egyszer láttalak

körök metszik egymástés megszűnnek külön léteznispirálkarok fonódnak egybeés megtanulnak szó nélkül ölelni

amikor a Kettő ismét Egyé egyesülaz Univerzum emberi vágya teljesül

128

hát itt…

hát itt vagyunkhát itt leszünkezen az anyaghalmazonélünk és létezünk

értelmünk bár végeshisszük a végtelentkergetjük a ragyogástféljük a fénytelent

kívánunk mindentés elszórjuk kincseinkvétkeink rejtettekhazugak dicsfényeink

szánalmas életünköröknek gondoljukhalandó testünketlelkünkre gomboljuk

hát itt voltunkhát itt leszünkmajd angyalok álmábanélünk és létezünk

129

furcsa éj

elrettentő éjszakánakmegnyugtató bús dalaméla csendben hűs köd-alkonyfurcsán igaz kacaja

csupa fehér máló falakcsukódó zöld ablakokfordítva zúg a harang ismegkötözött mondatok

susognak a lombok közötttalán csak én hallhatomfütyörészni lenne kedvemhogy ne féljek oly nagyon

hirtelen a sápadt Hold islángolni kezd felettemnémán izzik fel a lelkemminden régit feledtem

elillannak kihűlt vágyakúj tüzeket gyújtanékfurcsán sötét éjszakábancsak én világítanék

mégis mozdulatlan csendbenhalnak el a sóhajokhullt könnyeim jéggé válnaktalán nem is itt vagyok

130

van néhány

van néhány dal a szívembenés néhány árva hang isvan néhány vers a lelkembenés néhány árva szó is

ha minden árva hangomdallá változhatnaha minden árva szavamversekké olvadna

akkor többé sohasem dalolnéknem volna már kinekakkor többé sohasem verselnéknem volna már minek

de amíg árva szavakés hangok vannak bennemaddig szól még a dalés írom a versem

talán

talán ha lenneés benne éntalán ha menneamerre én

131

talán ha jönnemár vártam rátalán ha lépnevalahová

egyszerre máskéntmúlna a napegyszerre fájnaha simogat

egyszerre szólnakkedves szavakegyszerre múlnaminden harag

csupán egy lépésfelém vezetcsupán egy érzéskezem s kezed

csupán egy némamozdulatomcsupán a vágyamelaltatom

sírtam már értednem tagadomsírtam ha féltélnem mutatom

132

sírtam ha égettnem mondhatomsírtam ha vágyamletagadom

olvasod versemreményem élláthatod lelkemez vagyok én

szavakba záromengem és tégedszavakban őrzömazt ami élet

vannak betűim

vannak betűimelmondani mi lakik a bőr alatta csontok mögöttmilyen a gondolat

milyen érzések raktak fészketkoponyámtól a talpamighogy ne félj tőlükez majd megtanít

133

vannak betűimelmondhatom mi ég bennemmi az a láng bennedvagy bárkibenakit érzések járnak átés nem csak árnyékátőrzi a fényneknem csak kitömött bábjaegy Isteni Lénynek

vannak betűimbeszélni ahhoz aki egyedül szenvedés jár az útonelmondani azt ami jobbá teszi ŐtTéged és Engem isés tudomnem elveszítvagy letaszítinkább felemel minden szó

vannak betűimszólni hozzádigaz és szép szavakatvagy kegyetlenül hazugokathiszen tudom énmi fáj és miértmi lelkesítmitől virágzik a mosolymitől reszket testedben a lélekmi az amitől Ördöggévagy Angyallá változol

134

vannak betűimsorba rakni a világotfűzni mondatokká a teremtett anyagotrendbe szedni sok rendetlen gondolatotés felfokoznivagy csitítani az érzéseketbölcs szavakkal kísérniaz ostoba lépéseketés megmagyarázni… mindig mindentaz erényeketés a vétkeket

vannak betűimde használni őket nem tudomannyira akarom pedighogy elmondjam az érzéseima vágyaimmeg a sok okosés szép gondolatotde rossz sorrendbe rakomazt a néhány betűmetés mást jelent gyakran a mondatommást mondmint amit üzenni szeretnékés így hogyan is érthetnék…

…pedig vannak betűim

135

Vágyak űznek

136

az élet tánca

pattog a tűznézed a lángotdobban a szívjárod a táncot

messzire viszmonoton ritmusegyre csak hívcsábít a rítus

láncára fűzérzékek lángjamagával rántvágyaid tánca

vér lobbanér dobbanszikra tánccsókodban

fordul márbódul mármától újélet vár

parázsbanláttalakhevültenvártalak

zsarát volthamu letttáncoltunkönfeledt

hajnali szélhamuval játszikéji lángoknyoma sem látszik

tova tűnt mindvarázsló mondathajnali fényálmokat oszlat

mégis a szívőrzi a ritmustnem feledisoha a rítust

emlékethordozunknem szabadbotlanunk

varázs szóttanultunktitkokatsuttogtunk

137

doboknakritmusaitt lüktetbennünk

ha újradobbannakismét kellmennünk

felbukkan mégfeléled újraősi élettűz-lángba bújva

szikra táncokvonzanak egyrefüst varázslatbéklyó szívedre

bábú a testritmus a lélekmost születikújra az élet

asztalomnál

itt ülök asztalomnálesti fény rajzol homlokomra éj-sötét ábrákatmotozás hallikmintha lelkek járnának

bent fakó árnyékokodakint markolható a sötétegy béka szaggatott dalba kezdaz ablakomban ülő Holdnakláthatóan tetszik ez

138

kezemben ceruzámírnám a sorokat megintde elakad a betűelszökik a gondolatelfogni nem egyszerű

nézem a sík lapotgondolat nélküli semmi csupánmégis mennyi mindet rejtegetnekem kell feltárnoma végtelen lehetőségeket

most mesterműveket írhatnéktollamban ott az erőszőhetnék okos sorokatmennydörgő intelmeketvagy őszinte vallomásokat

de csak egyszerűközhely-szavakat formálaz alkotónak indult pillantmert Nélküleda teleírt lap is üres marad

asztalomnál ülöka sötét teljesen elborítelrejti esti versemetnéhány sutára sikerült sor szerelem-üzenet

139

ezer életemsimuló vágyamemberré váltamezer életembennem lobog

ősök álmaitálmodom ma isezer életemszíve dobog

fakó szárnyakonTurul tollakonezer életemminden sikoly

kelő Nap ragyoghideg Hold vagyokezer életemcsak egy mosoly

zúgó kék folyóvérem lángolóezer életemegyet sem ér

hibát alkotokcsodát dúdolokezer életemcsak egy remény

csörrenő bilincsszabadságom nincsezer életemanyag-fogoly

szárnyaló lélekreménye éltetezer életemfelhő gomoly

sugdosott szavakűző indulatezer életemkísért ma még

rejtett vágyaimkínzó máglyáinezer életemhamvadva ég

nem kell rejtenemmeg kell szeretnemezer életemrút árnyait

szabadság felécsak ez vezetnéezer életemláng szárnyait

140

fáradt utcák

fáradt utcákkopott falakelmúlt az éjnem láttalak

sáros utakonlépteid kutatom

fakó lámpafényvergődő évekégő torkokbólfeltörő ének

poros utakonfoszló nyomokon

fáradt utcákhalkuló léptekéji társaimhozzád kísértek

sötét utakonfények a padon

fakó sóhajtásrossz kapuk csendjetekintet fagyotta kilincsekre

téves utakonmúltam siratom

fáradt utcáksanda ablakoknem tudom mármerre is vagyok

égi utakonpoklom kutatom

141

felpattan

felpattan hunyt szememfekete köd alattvirágot hajt a csönda szél tovább szalad

csikordul egy levélhullámot gyűr a tófelhangzik valaholhajnali altató

sikolt a láthatárösszetört látomáslebukó napkorongelvérző vallomás

ne higgy nekem, ha űzlek egyre messzebbvalahol őriznek igaz szavakatte vagy a vég és én voltam a kezdetmáglyák olvasztják a fagyos ajkakat

megcsörren bennem isvalami érzelemnem tudom milyen aztalán csak képzelem

ellobbant tűz-hamuszitál a fej felettszázezer árulófeszít meg bűntelent

142

dárda szúr keresztüllelógnak karjaimsötétbe fordulnakszürkülő napjaim

ne higgy nekem, ha űzlek egyre messzebbszavak szövik sűrűvé a fátylakatigaz dallá válnak a hazug versekelégetni nem lehet a vágyakat

felhasad ragyogónkék-fehér látomásnem a vég kísértegy újabb állomás

kezemre arcomatbetakar a folyómegáll szívem feletta Rád kilőtt golyó

sámánok hangja hívdob szó él helyettemelmenni nem tudtamhát vissza térhettem

ne higgy nekem, ha űzlek egyre messzebbamikor körbe érsz rám találsz újrakiáltásoddal szülöd meg a csendemjajdul a két lélek, két testbe bújva

143

felsír egy újszülöttfelfeslő csend-brokáthallom ahogy Istenmegtörli homlokát

sárba ragadt diókeménnyé fagy a hitröppenő gondolatde ez már nem segít

fénylő csík az utcacsukódik napra éjoszlopra mászott felkigyúló sárga kéj

ne higgy nekem, ha űzlek egyre messzebbvéget ér hamar ami nem kezdődhet szemed megkeresi csukódó szemempáros-tekintet örökké rejtőzhet

egyre csakegyre csak egyremegy fel a hegyrelátni szeretnelátni szeretneléptei lassúkmár alig bírjacsak szíve hajtjacsak vágya hívja

144

vissza-visszanézlépése nehézújra elindulújra elindula lent eltűnt mártorka kiszáradtérzi a vágyatfű között ágyat

egyre csak egyrenem áll meg mégsetudni szeretnetudni szeretneködbe borultancsúcsot nem látnimindig csak mennisoha nem állni

felemelt fejjelfelfelé egyremegy fel a hegyremegy fel a hegyresoha nem ér felsoha nem láthatűzi a vágyathiába fárad

145

ha indulnom kell

csak bennem zeng folyton a dalcsak én tudom mit is akarha szól a dallam már indulnom kellsoha többé nem érhetsz el

hát szoríts erősenszoríts magadhozérezd még itt vagyok!

hát simulj karombaringass álombaérzem, hogy akarod!

csak bennünk zeng most már a dalcsak mi tudjuk mit is akarha szól a dallam már indulnom kellsoha többé ne eressz el

hát szoríts erősenszoríts magadhozérezd még itt vagyok!

hát simulj karombaringass álombaérzem, hogy akarod!

146

ez az élet volt az álmomez a világ a hazámezt a jövőt nem találomezt a múltat elhagynám

csak bennem ég folyton a tűzcsak én tudom merre űzha szól a dallam már indulnom kellsoha többé nem érhetsz el

hát szoríts erősenszoríts magadhozérezd még itt vagyok!

hát simulj karombaringass álombaérzem, hogy akarod!

csak bennünk lobognak a lángokcsak mi tudjuk: érted kiáltokha szól a dallam már indulnom kellsoha többé ne eressz el

hát szoríts erősenszoríts magadhozérezd még itt vagyok!

hát simulj karombaringass álombaérzem, hogy akarod!

147

éjszakák vére

éjszakák vére folythajnalok falárasötétlő nappalokvérvörös halála

elpattantak a védőburkokvédtelen lett az életleborultam a folyópartonott ahol Te kérted

nedvesek voltak a köveka folyó elmosta a szánalmakattiszteld a testek vágyaita lelkek szabadon szárnyaljanak

felrobbantak a locsogó habokrám kiáltották az idő ráncaitTéged láttalak a víz felettjártad a kínok táncait

nem mert felkelni a Napvisszabukott menedéket keresvenem volt már senki másaki még mindig szeretne

parázsló szemeim perzselték arcodathalott vágyaid lüktetni kezdtektudtad már nem csak a Vég vagyokde én vagyok a Kezdet

148

karjaim széttártamhogy befogadjalakmint látomás tűntél elamikor magamba olvasztottalak

kiegészült hirtelenami eddig csonka volthangtalan sistergéssel egyesülta Nap és a Hold

a pillanat végtelenné tágultmi eddig kezdet volt, az most lezárultmegszűntek a fények, az árnyakha nem kereslek, akkor is megtalállak

holdégésbenholdégésbennaptűzlángbanparázshamuktűz-zsarátban

elhamvadó látomásbólszületésünk égi mámorfeltámadó viharszelekélteken át követtelek

alig tudtam amit kellettsosem láttam amit rejtettmikor végre megtaláltamsoha többé nem is vártam

149

szaladtam mint őrült léleknem tudhattam meddig élekelmaradt lassan a testemtöbbé már nem is kerestem

sárcsillámokégi-poklokkézen járokmár nem botlok

múltat hamvaszt égő lelkemláng-tüzemen megmelegszemmosolyogva én gyújtottamhogy lobogjon magam raktam

messzire süt máglya-világfüst illatú tűzláng-virágzsarát röppen a Világralángban áll az, ki meglátja

minden valóság elporlikhamuként a földre hullikfőnix-vágyunk újra élesztholnapra a Világ kész lesz

napparázsbanhold-hidegbenszárnyaid köztmegmelegszem

150

kell

Téged az alázat tesz boldoggáaz engedelmesség felemelha teszed amit tenned kelljutalmat az nem érdemel

kell a gyönyörés kell a gyengédségedkell a csókés kell az ölelésed

alázatod uraddá teszengedelmességed büntetni tanítha teszed amit tenned kelltörődésed elandalít

kell a melegségés kell az érintésedkell a kéjés kell a szenvedésed

karjaimban elbújszés megtalálsz engem iskarjaid közöttlehetek akár gyenge is

kell a mindenségés kell, hogy semmi lehessekkell a semmiés kell, hogy valakit szeressek

151

láttalaksovány álmokat üldözutcákon forgolódó árnyalakhajnalok fényében gyakranhúsod nélkül láttalak

meztelennekamilyenek csak az ősi csontok tudnak lenniamikor a mohó földi vágyakbólmár nem maradt semmi

tüzes simítású érintéseinklefoszlottak a fakó csontokrólmint a jelen fájdalmaicsodásnak hitt múltunkról

nem volt hová rejtőznöd előlemvakító-fehéren csillant meg igaz valóságodmegértettem…hogy miért az alkonyt várod

kicsit tombolni

csak kicsit tombolni engedjne tarts vissza és ne ijedj meg

csak kicsit tépáz meg viharomcsak kicsit tombolokhadd legyen úgy, ahogy akarom

152

tombolnom kellkérlek értsd megtombolnom kellhát ne kérjedhogy szelíd legyekés gyengéd szeretőarra is lesz még elég időde ma tombolni kellveszett öntudatlanösztön hajtottanlankadatlannem szánni meg az esdeklőketnem hallgatni a megértőketelsöpörni minden képzelt gátatkiélni minden elhazudott vágyat

csak kicsit tombolni engedjne védekezz és ne ijedj meg

csak kicsit szolgáld az álmaimcsak kicsit tombolokhadd égessenek a lángjaim

tombolnom kellkérlek hidd eltombolnom kellteljes szívvelcsak úgy lehetőszintén és vadulahogy a gyerek sírni tanulmég tombolni kell

153

elengedni szorongó félelmeketösszetörni a bezárt éveketvigyázni lépteketa hozzád vezető útoncsak nevetni a múltonélvezni a jelen gyönyörétszabadon engedni a tombolás dühét

csak kicsit tombolni engedjne kérj semmit és ne ijedj meg

csak kicsit bízz még bennemcsak kicsit tomboloktudom ezt kell tennem

tombolnom kellmaradj és érezdtombolnom kellfelgyújtom a véredtüzemben vergődszcsodállak élvezetteláldozatoddal a menybe vezetsz fel

most tombolni kelljelened szétszakítomtested vágyammal tele íroma gyönyörbe taszítomminden régi megsemmisül bennedmost újjá kell születnedtombolásom talán még féledde látod már születő fényed

154

melegít és éget

melegít és égetelhamvaszt és éltetsimogat és kínozmegkötöz és oldozegyet jelent ha kettőre gondolunkmegyünk előre megállni nem fogunk

felperzsel mindenta körülöttünk lobogó tűzizzó ösztönünkminden sötét árnyat elűz

elmegyünk amikor érkezünkszinte eltűnünk amikor létezünk

*

ha utamon találkozunk vigyázzfelgyújtom régi énedetmegszűnik akaratodbenned mindenütt csak Én leszek

szélvész sodor az úton előrebelőled kapok majd új erőre

tűzvihar leszek szívedben égő zsarátfellobbantom ábrándos álmaid parazsátelfojtani többé nem tudoda tüzet, ami fellobog

155

vöröslő nyomaim elgyötört testedenlágyan csókolsz és én élvezem

elolvad minden régi páncélnem félsz többé a fájdalomtólhálás vagy minden új láncértnem kérsz többé a szánalombólóvatos szenvedély soha nem létezettláng nélkül lobogni nem lehet

sikoltva köszöntöd Önmagadtested minden kínt elfogadkönnycseppekben csillan meg a gyönyörlelked Rád talál és üdvözöl

*elégni kell!ha újjászületni akarunklángolni fájdalommal és alázattalkülönben földi testünkből a Lélek sohasem szabadul

kérdések régenamikor felhőt hozott az éji szélakkor a sarokban a székfélve ereszkedett térdreszekrényben a kabátokreszketve bújtak egymáshoznaftalin szagban emlékeztek a fényre

156

és miközben a neszekcsenddé olvadtak összeüvöltve kérdeztem a némaságtól:Tényleg eljössz-e?

amikor bágyadtan lógó függöny lebbenta hanyagul nyitva felejtettlomha ablakszárnyak mögöttés az összegyűrt paplan megizzadtcsupaszon reszketőölelésekre emlékező combjaim között

az álmok akkor valaholmás szobákban jártakcsak halkan suttogtam:Nagyon kívánlak…

amikor hold-sugár kúszott az ágy aláés a porcsomók odébb gurultaklopakodva-növő sanda közönnyela falakról árnyak nőttek fölémhogy betakarják vonító hitemetfájdalommá őrölt reménnyel

fogaim közül elő-szivárogtakszakadt fátyolként a szavakbennem visszhangzott a felismerés:Már régóta vártalak!

157

kerestelek

kerestem arcodatminden hópehelybenszitakötő szárnyakoncsak azt kerestem

kerestem tekintetedkelő Nap örömbenHold-ezüstjébencsak azt kerestem

kerestem vigaszodha zokogva sírtamnem értem ma semnélküled hogy bírtam

kerestem megnyugvástfájdalmat ha hívtamsebeim égetteknélküled nem bírtam

kerestem illatodvirágok kelyhébenméz-csordulásbancsak azt kerestem

kerestem mosolyodcsengő nevetésbenvidámságok mögöttcsak azt kerestem

158

kerestem lelkedetsötét önmagambanbánatom legmélyénsoha nem találtam

kerestem szavadatlemondó magánybanegyedül utamonsoha nem találtam

kerestem magamatnélküled nem leltemkettészelt életemeggyé nem tehettem

kerestem jövőmetmúltamat se tudtamnem láttam utamatde feléd fordultam

hasadt álom

hasadt padlók réseibeneltűnt minden riadt álomketté szelt a létezésvázában virágzik magányom

árvára kiáltott szavaimmég árnyékot sem vetnekfényesre súrolt emlékeimmég engem is elfelednek

159

a vágyak kiszáradtakcsont-kemény a csendegykor gyógyírt-simítottakmost emlékük csörgetem

mint bálon a surranó szoknyákúgy forogtak és pörögtekmost mint száraz levelek a viharbanúgy sodródnak és úgy zörögnek

hasadt égbolt réseinszivárog el mennyországomkétségbeesett szavakkalmegőrizni próbálom

áthatol rajtam az időmintha ott se lennékelfolyik kezeimbőlmegfakult emlék

folyton új hitetnem lehet találnia megérkezés titkaújra és újra felállni

soha nem lesz egészami egyszer összetörtnem válik gyönyörréami lelket gyötört

hasadt álmok közöttmégis új remények fakadnakegy vagyok én isszakíts le magadnak

160

mintha hangok…

mintha hangok hullnának rámmintha mesélne az éjmintha gyengéd érintés kísérneés vad szenvedély

mintha hangokat hallanékmintha szítanád a vágyatmintha a levegő zihálvahagyná el a szádat

mintha meleg fény simogatnamintha épp érintenélmintha karjaimba hullnálés úgy ölelnél

mintha vörös tűz lobbannamintha tested égetné a lángmintha rándulna az izomés reszketne a szád

mintha itt lenne a távolmintha fénylene az éjmintha fagyban simogatnáarcom a nyári szél

mintha most történnemintha éppen éreznémmintha örökké élnemert soha nem feledném

161

ütni kell

van az úgy, hogy ütni kellnagyot és könyörtelenhogy a lélek is bele sajduljonütni kell a szívem helyettha a kamrákból már elfolyt a véramikor az aszott gépezetlüktetni már képtelenés rendetlen redőkbenzubog alá a kétségbeesés

nem!nem tévedéstalán jellemhibaez a belső késztetésde ütni kellhogy a tehetetlenség meg ne öljönhogy az élet össze ne dőljönés agyon ne nyomjon a bánatmeg ne fojtsonaz elhazudott keserűségés szét ne szakasszon a kiáltásamit ordítanék utánad

olyankor ütni kellhogy kicsit könnyebb legyenfelszakadjon minden régi hegemés tisztuljon meg a sebhogy gyógyulni tudjonegyszer majd valamikor…

162

ütni kellhogy élni tudjakütnihogy feledni tudjam a múltatés építeni újra a jövőt…ezért…

van az úgy, hogy ütni kellnagyot és könyörtelenhogy a lélek is bele sajduljonütni kell a szívem helyett…és minden ütést érezni amikor célba ér…saját magamon

mint pillangószárnyakmint pillangószárnyakúgy érintelekúgy haladok végig nyakad kecses íveincsak lágyan és éterinszinte csak a gondolatommalmintha csak álmombanmintha csak a felhőkön túl léteznénka csókot is csak lehelem bőrödreselymes rétre a virágokatpuha csókokés lehelet könnyű gondolatez most csupán lebegésaz érzések lágy szellője emelhullámzik a haja hasés a kebel

163

mint pillangószárnyakúgy hagyok nyomokat rajtadnéhány szemcse hímporborzongató érintés csupáncsípőd emeledmég röpülnél továbblágy ringásodmost nem álomba szenderítérzed a bőrödön perzselő leheletemcsókjaim ezreittitkos utakat jár végigbeszéd helyett most a nyelvemegy rab-angyalvonagló élvezeténekminden zamatát megízleltem

mint pillangószárnyakolyan halkan verődnek összea combok és az ajkakalélt energiákvágyat már nem kavarnakbár még lüktet a testde csendesül már a lélegzésmegpihen a lélekkielégült érzéslassul a ritmuselhal testedben a dallamszabad és boldog voltálrepültél ahogy én akartam…

164

simíts

simíts csak végigkicsit vadulha felkel a Napbealkonyul

minden érintésmeleg sugárnem tudhatom mégholnap mi vár

egyszer gyengédenmáskor vadulegyszer csak itt fentmáskor alul

néznek a szemeksóhajt a szájegyszer rab legyélmáskor meg szállj

nehéz reggelekmocsár az ágynyújtózó füzekfelbukó nyár

ne hidd, hogy elmúltcsak most jön elcsicsergő szörnyekhozzák közel

hallod csikordulfogon a máza mennybe repítés megaláz

séta az égena fák fölöttvölgyként mélyednihegyek között

fekete tegnapzöld a jelenfehér a holnapmaradj velem

zárj ki másokatcsak én vagyokminden elmúlikén maradok

szelíden lépdeljmost láb a kézfejet előrehátra ne nézz

valaha féltélönmagadtólelveszett lényedelbarangol

165

szorítsd marokramegérkezettnem bánthat senkifelvértezett

sikoly az álomreszket a szájboldoggá tesz márbárhogy is fáj

kicsorbult bánatkönnycsepp kövönelmegy és megjönnem is köszön

lábnyom előttedezt kell kövesdszív dobbanásokezt kell szeresd

csak néhány esküés árulásporladó éveknincs változás

egyenként együttnéha különkúszik az árnyéklent a füvön

köveken járnimeztelen talpsemmit sem számítmég meddig tart

kereszt az életvinni továbbmúló valóságvilág-szobád

mert tavasz volt

mert tavasz volt akkor ismikor virágait bontotta az éledő mezőés a halványkék égről áttetszőmadárdalos fény szitáltmert tavasz volt akkor is…de igazán Tavasz csak akkor lettmikor tekinteted rám talált

166

mert tavasz volt akkor ismikor apró bársony-szirmok hullottakés fehér vagy rózsaszín illatokba borultakujjongó fák százezreimert tavasz volt akkor is…de igazán Tavasz csak akkor lettmikor rám találtak ujjad érintései

mert tavasz volt akkor ismikor bódultan ittuk az új Nap sugarátés a hideg tél-páncélon ragyogott átaz ébredő élet örömemert tavasz volt akkor is…de igazán Tavasz csak akkor lettmikor rám talált szerelmed gyönyöre

mert tavasz volt akkor ismikor a földekre zöld szőnyeg borultés az égből langyos eső hulltmiközben minden az életről meséltmert tavasz volt akkor is…de igazán Tavasz csak akkor lettmikor együtt öleltük az estét

mert tavasz lesz akkor ismikor már emlékünk is elhalés létünk annyi sem lesz mint egy sóhajami a semmiben rezegmert tavasz lesz akkor is…de igazán Tavasz csak akkor leszha az öröklétben együtt éled velem

167

micsoda őrültmicsoda őrült érzésez nem is a kérdésde nem is a válaszugyan ne fárassz

mit kéne még tennem?tán szentté kéne lennem?micsoda őrült ideacsak add gyorsan ide avágyott boldog szavakatmond! de ne csak az igazat

mosolyogj egy hamis világbannem baj ha kicsit ziláltana lényeg, hogy szeretetre méltóthazudjon a lényed és mondj két szótolyan édesen ostobátés tégy velük nagy csodát

hiszen csak szavakra várnakmind csak körbe járnakegyszerre hisznek és hazudnakegyszerre másnak és maguknak

mennyire kéne a boldogságmennyire üres a Mennyországsokuk útja arra vittde az unalom megőrjítés menni kell továbblenni egyre ostobább

168

ha tettél egy lépést előremeg is állhatsz egyelőrenem is kell tovább mennielég róla csak mesélnihogy nehéz az út és a küzdelemmennyi a szenvedés és gyötrelem

megértést találhat minden „szóban-szenvedő”minden hazudott kálváriára akad bőven vevőcsak hadd könnyezzenek a szemekfacsarodjanak össze a szívek

milyen jó is azt hallanihogy másnak kell majd meghalniés hogy a sötét-mancsú kárhozatmohón egyre más után kutatcsak ülni és hallgatni a rémmeséketígy képzelik a legtöbben az egészet

csak képzeletben élni az életet…azért ez is élvezetbár az érzés mintha nem lenne egészen pontosde ez nem is olyan fontosigaz a gyönyör nem a csillagokig emelde a láng legalább nem éget el

micsoda őrült érzésez nem is a kérdésde nem is a válaszugyan ne fárassz

169

mit kéne még tennemhogy hagyj végre mennemamikor vágyaim veszélyes útjain jároktudom talán vissza már nem is találokinkább indulj el Te ishogy ha tévelyegnék legyen társam is

már megint

már megint suttogni fogokmár megint csak halkan dúdoloktudod…azt az ismert dallamotazt ami elandalítamitől úgy megbizseregmindened ott belülahová a lélek meneküla hétköznapok hidege előlami minden istenit megölebben a furcsavérrel működő testbenés csak keresel hiábamint kanál a híg levesbenvalami finomabb falat után kutatszvalami élmény neked is járés amíg kívül közönyt mutatszbenned az állati ösztön csak vár

170

már megint csak suttogokmár megint a dallamotazt amit ismerszamit annyira szeretsz hallaniami könnyet csal a szemedbemert valahogy olyan szép…ki tudja mitőlde minden régit összetörés csak árad végtelendúdold, csak dúdold velemnem kell a régi biztonságodazt én adom majdnem kell a régi megszokásodazt felgyújtom majdnem kell a régi szemérmedazt megtöröm majdaz kell, hogy tested elégjenazt élvezed majd

már suttogok megintmár a dallamot alig hallodmár csak görcsösen markolodaz éppen elsuhanó józan észutolsó foszlányaitde hiába már nem segítoly távol már mindenés oly közel a messzeségcsak most ízlelted meg a gyönyörtés hidd el nincsen vége mégmagammal ragadtalakmenekülni nem is akartálszabaddá lehetszmert az áldozatom maradtál

171

még most…

még most meneküljha bírsz mégmost meneküljha félsz méghát mire várszcsak fuss!

még most rohanj ela vágytólmost rohanj ela mátóltöbbé ne várjmár rám!

bármit remélhetünkmár nincsen életünkcsak együtt élhetünkezt tudnod kell!

bárhogy reszkethetünkés bármit kérhetünkmások már nem leszünkígy fogadj el!

még most meneküljha jobb úgymost meneküljbolondulvissza ne nézzcsak fuss!

még most rejtőzz elelőlemmost rejtőzz elelőledés ne találjmár rám!

bármin nevethetünkmi úgyis elveszünkmert lobog már tüzünkaz éget el!

de talán felejtünkegymásra nem nézünkkialszik szerelmünkmond: felejts el!

még most meneküljértsd meg mármost meneküljérted fájaz én szívemcsak fuss!

még most elbújhatsznem látlakmost elbújhatszörökreés ne gondoljmár rám!

172

bármit érezhetünkbárhogy menekülünkszerelem bilincsünknem enged el!

bár mindent megteszünkoly távol elmegyünkde kísér végzetünkaz pusztít el!

még most meneküljha bírsz mégmost meneküljha félsz méghát mire várszcsak fuss!

még most rohanj ela vágytólmost rohanj ela mátóltöbbé ne várjmár rám!

tanulj meg

tanulj meg szeretni engemtanulj meg elmerülnibennem

tanulj meg örülniés bánnitanulj meg érezniés fájni

nem maradhatszaki eddig voltálnem maradhatszmert rám találtál

173

vállaltál engemés bennem sorsodatvállaltál gyönyörtés birtokló álmokat

tanulj meg szeretniígy istanulj meg maradniha szállsz is

tanulj meg várniegy életet értemtanulj meg adniha nem is kértem

nem éghetsz ellángolnod kell örökkénem szenvedhetszkínod váljon gyönyörré

nem élhetsz máskéntcsak ahogy képzelemnem lehetsz szentbűnhődj, ha én vétkezem

tanulj meg szeretnisajgó sebekkeltanulj meg nevetnisíró szemekkel

tanulj meg érteniláss át a csendementanulj meg tisztelnilegyek Én… a Szerelem

174

nem lehet féligsemmit sem érha félig vagy csak áldozatel kell égned egészenát kell élnedfeltétel nélküliodaadó alázatodattúl minden szenvedésensötétségből szülni mega megváltó fénytszigorú rendben lelni mega bilincstelen szabadságotbensőd legmélyéről szakadjon fel a sóhajjárja át egész testedés jusson el a lelkedig

semmit sem érha félig adod át magadel kell dobnod mindent mi óvelhagyni minden lelki menedékedne legyen hová húzódnodne legyen már semmidamit megtagadhatnálvédtelenül állj elémés várjvárd, hogy én döntsek arrólmilyen legyen az örömmilyen legyen a szárnyaláshogy hová és meddig repüljne féljnem hagylak egyedül

175

semmit sem érha félig hiszel csak nekemel kell pusztítanodminden kétségedetminden kérdésedre választ én adokahogy rád nézekahogy érintelektudnod kella Minden én vagyoknem létezhetsz most máshogycsak ahogy én akaromnem lehet más oltalmad és büntetésedcsak a két karomha teljesen egyé válsz velemcsak akkor tudod meg mi a szerelem

semmit sem érha félig vagy csak az enyémteljesen akarlaknélkülem már csak félig éljminden gondolatod én vagyokminden vágyadat én adomminden tettedet én vezetemminden szavadat nekem mondodminden lélegzeted engem éltetminden sóhajod felém szállminden könnyed értem hullikminden élvezeted az én gyönyöröm

…és mégis…ezután isTe maradsz a Mindenem

176

ahogy…ahogy hátra hajolt…azok az ívekemlékszemmost is érzemhogy siklott tenyerem a bőréna kezemben tartottambár nem teljesen pőrénde a lelke meztelen voltvétkeit rég levetetteés nem vett fel álszent mosolyt helyette

ahogy előre borult…azok a lankákemlékszemmost is érzemsejtjeim Őt akartákmegismerni minden titkátkezemben tartani a testétfeledni nappalt és estétvezetni az önmegvalósítás útjainfeltöltődni a gyönyör rejtélyes kútjain

ahogy kezemhez simult…azok a rezdülésekemlékszemmost is érzemén suttogtam testére a taktustereiben a vér átvette a ritmustharmóniába olvadtak a lüktető mozdulatokahogy én akartam csak úgy mozdulhatottés olyan magasra repítette a képzeletahonnan zuhanni is élvezet

177

ahogy elém omolt…azok a csókokemlékszemmost is érzemtisztán dőltek le ostoba emberi határokszégyenlősen bújtak el az egykori álmokősi ösztönök törtek előegyetlen pillanatban feltárult a jövőtestén át a lelkéhez engedetthatalmat adott az Utak felett

bőrödön

ujjaid vezesd végig bőrödönmintha én tennémmintha én keresnémazokat a pontokatahol ki-be áramlik a lélekahol ködbe borulnak a fényekahol eltűnik a valóságés az álom is…

vezesd végig ujjaid bőrödönmintha én tennémmintha én keresnémazokat a pontokatahol lélegzeted elakadahol a mélységek emelkednekahol a vég lesz a kezdetés gyorsul az idő…

178

bőrödön vezesd végig ujjaidmintha én tennémmintha én keresnémazokat a pontokatahol a test több mint a lélekahol lüktetni kezd az életahol eltűnnek a határokés az örvény magába ránt…

végig vezesd ujjaid bőrödönmintha én tennémmintha én keresnémazokat a pontokatahol meghalsz és megtagadszahol feloldódsz és megszületszahol kitágult lényed szétterülés végül csendesen megpihensz…

parazsat marokra

parazsat marokraszorítani erősenazt írták a falra:szeretni hozzád szegődtem

hittel élnia hitetlenek életétnem csak érzem de tudom is:nem jött el a vége még

179

tekintet rezzenetlenoldalra nem néznicsak menni egyre előreígy lehet visszatérni

lépések a talpak aláfeltekeredik az útbékét nem lehet találniha megölöd a háborút

nehéz-semmi létünkvonszolni szárnyszegettenmarkomban volt a Boldogság Madarade mosolyogva elengedtem

magadra hagyott szabadoncsak sivár magányod van veledboldog rabságra vágysztedd hát gúzsba a kezed

lelked nem hagyhatodlebegni a semmibenkösd szorosan hozzámjárjon mindig velem

mennyi mosolyt fakasztaz alázatos fájdalomvirággá válik minden tüskegyönyörhöz vivő utadon

180

álszentekkel ki törődiksemmit nem tudnak a boldogságrólmilyen békés a lélekamikor a test már lángol

létezhetsz velemamikor megengedema mennybe repítelekmert én megtehetem

boldognak látszani

eleven képkéntmozdul az éjmost feküdj nyugodtansemmit ne remélj

sötét van én tudomés valahol zajlik az életfáradt szíved eldugodén adom az enyémet

látlak Tégedpárnák közé rejtett arcodonlegördülő könnyek közéfélve egy mosoly oson

talán már az áloma múltba révedőtalán már a jövőa feledést érlelő

valami mozdulsötét árny az ablakonbús dalt játszikhideg szél az ágakon

olyan ez az éjmint a tegnapinehéz lesz majd holnapboldognak látszani

181

most én

ereszkedj elém s ne nézz most rámszerelmes szavakat nem súg a számkemény vagyok és büszke is nagyonhogy szabad légy én nem hagyhatom

tested féktelen vágyaim szolgálja amit parancsolok csak azt kívánjaenyém minden perced és gondolatodnincs is saját vágyad és akaratod

most én vagyok csupán ami létezikaz Urad aki jutalmaz és ítélkezikmost ez a perc ez csak rólam szólelrabollak tegnaptól és holnaptól

velem törődj külön ne is létezzélmindig is csupán miattam léteztélmost rabom vagy hiszen így akarommost nem oltalmazni fog két karom

ösztöneink irányítanak már csupánvágyunk nem kiállt józan ész utánőrült szenvedélyt játszunk kettenértem szolgálj szenvedj helyettem

a „most” mindörökké tartson velemörök rabom légy úgy légy kedvesemha már teljesíted minden akaratomcserébe végtelen boldogságod adom

182

még dolgod van

neked még dolgod vanmég szeretned kellerre vártam örökkémost nem tehetedhogy ölelés nélkülhagyod éhes karjaimszorításuk új érzésekre megtanítmegtanít szeretni újrasok-sok évet a semmibe rúgvaéledtek fel a mélybe taszított vágyakpedig nem is tudtamhogy megveszek utánadTe sem álmodtál rólamédes-mézes álmokatés nem vártad tehetetlenszerelem-korbácsomat

de most még dolgod vanmég szeretned kellnem önmagadmindig csak engema találkozások nincsenek hiábaa sors véletlenül senkihez se járnaTe értem születtélén Téged vártalakcsak nem tudta egyikünk semhogy az az árnyalakaki helyettünk járt a világbanrejteget valakit magában

183

aki elbújtféltés azt hitteteljesen elveszettúgy éreztehogy idegenvégül inkább nem mutatta magátne lássák a valódi lélek bánatátde egymás közelébe érvefelébredtek az elveszett-alvó lelkeka rejtőző vágyakés az eltemetett életekújra helyet követeltekha más lélek uraljamás lesz a test isugyan az az égde más a hajnalés más az est is

most hát még dolgod vanúgy kell szeretned engemhogy ne vegyem észreha megöregszemne változzon a boldog kábulatlegyen olyan mindigmint az első szerelmi ámulatne csak álmodjamde mindig érezzemhogy amire vágyomazt mind megtehetem

184

korlátaimat rombold le helyettemkorlátlannak lenni mindig szerettemamikor éppen vágyaim tombolnaklégy olyanamilyennek gondollakamikor vágyaim gyengédekakkor a tieid is az enyémek

neked még dolgod van velemmeg kell tanulnod milyen a szerelemamikor olyan…ahogyan én szeretem

pilláka pillák összeérnekhomlok a homlokonmint amikor napsugársimít a dombokon

sóhajok szűrődnekpórustól pórusigeltart a pillanatalkonytól hajnalig

ajkak réseibőltűzforró leheleta teremtés tüzeépp ilyen lehetett

185

örök pillanat ezitt van és visszatérkörforgásba zuhantunkéletet az életért

szembogaraidbana végtelent látomírisz-szövedékedbőlépítem világom

Vágyam a Vágyad

hajadba túrok és keményen markolomszemeidben a Vágy tüzeit lobbantom

érzed ahogy perzsel?kipirul tőle a bőrödduzzad az ajkad…füledbe súgom a vágyamhogy a testedben „halljad”

csókolsz mert a csókodat kívánomível a tested mert én csodálom

érzed a kezem?beleborzong a bőrödnyílik a szád…engedelmes tested játék karjaimbanégő-vörös vágyat rajzolok Rád

186

már nem a gyengéd érintést kívánoda vad és kegyetlen szenvedélyt várod

érzed ahogy semmivé válsz?elszakadsz önmagadtól…könnyű felhőként lebeg a testedmost megérted végrehogy ezt az érzést kerested

nincs már akaratodahogy én akarom Te is úgy akarod

nincs más vágyad, mint engem szolgálninincs más boldogság, mint boldognak látni

bármit tehetek márhiszen most Veled vagyokbármit kívánhatokTe meg nem tagadod

bennem élsz csupáncsak velem létezelnem fájdalomés nem alázat amit élvezel

nem értheti máscsak mi és a Létezés magaha van Lélekez az együttlét a hajnala

187

Ez a harmadik…

Bizony, immár a harmadik verseskötetemet tartja a kezében az olvasó. Az első 2007 tavaszán jelent meg, a második pedig még ugyanannak az évnek a karácsonyára látott napvilágot. Azóta hosszabb szünet volt. No, nem tétlenkedtem, csak a saját kötet kiadása váratott magára.

Mivel az első két kötetemben elég részletesen bemutatkoztam, így azt gondoltam, hogy most ezt mellőzöm.

Első köteteim elkészülte után könyveket szerkesztettem és írtam. 2008 óta minden karácsonyra megjelentettem a Verselő Antológia aktuális kötetét, amiben a mai magyar amatőr irodalom képviselőinek az írásai olvashatók. Első két kötetem megjelenésekor átéltem azt az élményt, amit sajnos kevés író-ember élhet át. Azt, amikor egy igényes megjelenésű, időtálló kiadványban láthatom viszont az írásaimat. Rendkívüli, megható, felemelő érzés. Arra gondoltam, hogy jó lenne ezt minél több embernek átélnie és úgy döntöttem, hogy segítek ebben nekik. Örömmel mondhatom el, hogy az elképzelésemet siker koronázta. Az első kiadvány 2008. december elején megjelent és a visszajelzések azt igazolták, hogy sikerült megvalósítani a céljaimat. Valóban örömet okoztak a kötetek a szerzőknek és azoknak, akikhez a szerzők továbbították őket. Ez az első kötet (Verselő Antológia 2008) 200 oldal terjedelmű volt, míg a következő kettő (Verselő Antológia 2009, Verselő Antológia 2010) már meghaladta a 400 oldalt. Azt tervezem, hogy a sorozatot addig folytatom, amíg lesz elegendő energiám a munkák elvégzésére, vagyis még sokáig.

2010-ben megjelent még egy könyvem. Címe: ATOM és ENERGIA. A tudományos ismeretterjesztő kiadvány első része atomról, energiáról, az energia helyzetről, a megoldási lehetőségekről szól. A második része pedig egy nagy terjedelmű adatbázis, amelyben áttekintem az energia felfedezésének és felhasználásának kronológiai történetét, enciklopédia-szerűen végigveszem a legfontosabb fogalmakat, lexikonszerűen

188

ismertetem azokat a személyeket, akiknek ehhez, az emberiség számára oly fontos történethez közük volt.

Természetesen Paks városának honlapját sem hanyagoltam el. Továbbra is igyekszem pontosan, gyorsan tájékoztatni az oldal látogatóit.

…de térjünk vissza a versekhez! Azt gondolom, azt nem kell részleteznem, hogy miért éreztem szükségét az újabb kötetnek. Verseim az eltelt évek alatt is születtek és a korábbiakból sem fért mindegyik az előző két kötetbe. Különösen, hogy mindkettő úgynevezett tematikus kiadvány volt. Az elsőben a szerelemmel kapcsolatos verseimből válogattam, a második az útkeresés, úton-levés, megérkezés verseiből szemezgetett. Ez, a harmadik kötet, az előzőekhez képest talán kevésbé tematikus. A vezérfonal, amire a verseket felfűztem, a szavakkal kapcsolatos. Főként a ki nem mondott szavakkal, illetőleg azokkal az érzésekkel, gondolatokkal, amiket szavakkal nem mondunk el, nem szavak útján fogunk fel, mert a szavak ehhez nem megfelelőek, szegényesek. Érdekes módon, valahogy a versekben mégis minden meg tud jelenni, mintha léteznének olyan szavak is, amelyekről nem is tudunk, amelyek valahol ott vannak a leírt, az olvasott szavak mögé rejtve. Ezek az "…elrejtett szavak", ezekről szól ez a kötet.

Kívánok kellemes, hasznos és elgondolkodtató, de legfőképpen önmagunkhoz visszavezető olvasást. Hadd köszönjek el azzal, amivel kezdeni szoktam:

Boldog napokat kívánok Mindenkinek!

Üdvözlettel: koma (Komáromi János)

Honlapom: http://www.verselo.gportal.hu

189

A kötet megjelenését támogatták:

Paksi Atomerőmű Zrt.http://www.npp.hu

Kópis és Társa Kft.http://www.kopiskft.hu

Partner Kft.http://www.partnerpaks.hu

DC Dunakom Kft.http://www.dunakom.hu

Járfás Tamás

190

191

192