Ér hangja 2016 március

Embed Size (px)

Citation preview

  • 8/19/2019 Ér hangja 2016 március

    1/8

    Istentisztelettel nyitott·k megm·rcius 13-·n az 1848ñ1849-esforradalomra Ès szabads·gharc-ra mutatÛ esemÈnysort, amely kÈt nap m˙lva tov·bb folytatÛ-dott. ‹nnepi ruh·ba ˆltˆzˆttenszapor·ztak a reform·tus temp-lom felÈ a hÌvek, mikˆzben amagasban bimbamok vittÈk a hÌ-

     vogatÛ ¸zenetet. A tÈl ut·n sarja-dÛ zˆld az Èlet igenlÈsÈvel tˆltˆt-te meg a lelkeket, a termÈszetl·tv·nya a felt·mad·s remÈnysÈ-gÈt vetÌtette elı. Ebbe belefÈr ahÌvı ember vil·gnÈzete Èpp˙gy,mint a nemzeti sors jobbra for-dul·s·ban valÛ bizakod·s. Ko-k·rd·kba шltˆzˆttenî mÈg akezdı Ènek is fennkˆltebbenhatott, Èrzelmek hull·ma csapÛ-dott az Èvsz·zados falakon.

    R·kosi Jenı esperes Luk·csevangÈlium·bÛl vette az alapigÈt.ÑJÈzus meg·llt Ès sÌrt Jeruzs·lem

    fˆlˆtt, mert nem a nÈp pillanatnyi·llapot·ra tekintett, hanem l·ttaannak jˆvıbeli sors·t. Ma is van-nak sÌrÛk, de sir·nkozÛk is. MÌg asir·nkozÛk m·sokban a hib·t ke-resve ˆnmagukat sajn·ltatj·k, ad-dig a sÌrÛk m·sok f·jdalm·t ·t-Èrezve hajlandÛk cselekedni,ak·r Èlet¸k ·r·n is. Ilyenek voltaka forradalom Ès szabads·gharchısei isî ñ fogalmazott. Az espe-

    res hozz·tette, a m˙lton nem tu-dunk v·ltoztatni, a jelen¸nkˆnigen, ˆsszefog·ssal, egysÈgben,de nem sir·nkozva. A templomiegy¸ttlÈt sor·n MÈsz·ros IbolyaÈs Kincses Bal·zs szavalata kel-tette az ¸nnepi hangulatot, vala-mint a Halleluja egyh·zi kÛrusszolg·lt a jelenlÈvıknek.

    Mit jelent ma a szabads·g?

     Az istentiszteletet kˆvetıen a he-lyi m˚velıdÈsi h·z elıtt, PetıfiS·ndor emlÈkt·bl·j·n·l folyta-tÛdtak az ¸nnepi esemÈnyek. JÛ-kora tˆmeg verıdˆtt ˆssze a hir-telen csÌpısen szelesre v·ltottidıj·r·s ellenÈre. A kab·tgondo-lÛs hidegben elsıkÈnt BÈres Csa-ba polg·rmester szÛlt az egybe-gy˚ltekhez, aki a magyar tˆrtÈ-nelem tal·n legb·trabb napj·nak

    nevezte 1848. m·rcius 15-Èt,ugyanakkor feltette a kÈrdÈst: va-lÛban tudjuk-e, mi a szabads·g?Mit jelentett a forradalombanharcolÛk sz·m·ra, a sok-sok fia-talnak Ès ˆregnek, akik csal·djai-kat h·trahagyva kÈszek voltakÈlet¸ket adni a szabads·gÈrt? …smit jelent nek¸nk, ma Èlı utÛ-doknak? Tal·n azt, hogy tÌzfÈlekenyÈr, harminc televÌziÛs csa-

    torna kˆz¸l v·laszthatunk? Ma-naps·g kritiz·lhatunk b·rmit,ami nem a sz·junk Ìze szerint ala-

    kul. Ez lenne a szabads·g? Vagy,hogy elmehet¸nk k¸lfˆldre,Nyugatra, b·rhova, ahol tÌz, sz·z,

     vagy ezer eurÛval tˆbbet Èr¸nk? A szabads·g mindenekelıtt kˆ-telessÈg csal·dunk, nemzet¸nk,az emberisÈg felÈ, hogy a bısÈgkosar·bÛl egyar·nt vehessenmindenki, a jognak asztal·tÛl nelegyen elutasÌtva senki. ‹nneplÈ-s¸nk akkor lesz ıszinte, ha ·t-Èrezz¸k ezt a felelıssÈget, ÈsadÛss·gunkat, amellyel 1848ñ49hıseinek tartozunk. Fogjunk

     vÈgre ˆssze Ès Èlj¸nk ˙gy, hogy ne legyen hi·bavalÛ akkori szent·ldozatuk ñ z·rta gondolatait apolg·rmester.

    Magyarorsz·g bukaresti nagy-kˆvetsÈgÈnek kÈpviseletÈbenNagy K·roly Zolt·n elsı beosz-tott tan·csos Orb·n Viktor ma-gyar miniszterelnˆk ¸nnepi ¸ze-netÈt olvasta fel, amelynek z·rÛgondolat·t Ìgy fogalmazta meg:ÑMa is megragadunk minden le-hetısÈget, hogy elÈrj¸k: senki se

     vitathassa nemzeti szimbÛluma-inkat, senki se kÈrdıjelezhessemeg alkotm·nyos jogainkat, sen-

    ki se vehesse el tıl¸nk iskol·in-kat, Ès senki se sorozhassa be, Èsk¸ldhesse idegen h·bor˙ba fia-

    inkat. ⁄gy akarjuk szolg·lni amagyar szabads·g Ès megmara-d·s ¸gyÈt, ahogy a m·rciusi ifjak-tÛl tanultuk: egy szÌvvel, egy lÈ-lekkel, egy akarattal.î A miniszterelnˆki ¸zenet felol-

     vas·s·t kˆvetıen P·sztor S·n-dor, az RMDSZ Bihar megyei ta-n·cselnˆkjelˆltje lÈpett mikrofonelÈ, aki szerint m·rcius 15-e ˆrˆkkihÌv·s, elÈnk ·llÌtott mÈrce,hogy merre vitt¸k kˆzˆssÈg¸nksors·t. Kicsik voltunk, vagy mer-t¸nk nagyot ·lmodni Ès csele-kedni, mint ahogy azt 168 Èvvelezelıtt tettÈk? ÑElıdeink kijelˆl-tek sz·munkra egy utat, amely mutatja, hogy milyen ir·nyba ha-

    ladjunk, mely ÈrtÈkek mellettkell ki·llnunk. Mindannyiunk fe-lelıssÈge, hogy ezt a szellemiˆrˆksÈget tov·bbvigy¸k Ès ·tad-juk a jˆvı nemzedÈknekî ñ fo-galmazott P·sztor.

    Kult˙rm˚sorÈs f·kly·s felvonul·s

     A m˚velıdÈsi h·z elıtti esemÈ-nyen a SzÈkelyhÌdi FÈrfikÛrus

    mellett a Csokalyi FÈrfikÛrus isfellÈpett, a Petıfi S·ndor ElmÈle-ti LÌceum di·kjai pedig verses-ze-

    nÈs irodalmi m˚sort mutattak be.Nemzeti ¸nnepeinken mindig je-len lÈvı шrˆkˆs vÈn magyarî,SzabÛ JÛzsef ez˙ttal a SzÛzat otszavalta el a tıle megszokottmÈly ·tÈlÈssel, majd pedig meg-koszor˙zt·k Petıfi emlÈkt·bl·j·t. A szabadtÈri rendezvÈny ut·n a

    m˙zeum aul·j·ban a Tihanyi V·ndorszÌnpad m˚vÈszei terem-tettek felejthetetlen estet. A szÈkelyhÌdi megemlÈkezÈs

    ezzel mÈg nem Èrt vÈget, hiszm·rcius 15-Èt f·kly·s felvonul·sz·rta. Ekkor a kˆzponti parkbanlÈvı turulmadaras emlÈkm˚nÈlCsuka JÛzsef alpolg·rmester kˆ-szˆntˆtte a f·kly·kkal felvÈrte-

    zett kˆzel 150 fıs tˆmeget, majdrendezett felvonul·s keretÈben a v·ros kˆzÈpiskol·j·ig zar·ndo-kolt a tˆmeg, ahol v·ros ifj˙s·g·-nak nevÈben BÈldi Valentin ÈsG·bor MercÈdesz koszor żt·kmeg Petıfi S·ndor szobr·t.

    D. Mészáros Elek 

    VII. évfolyam,3. (74.) szám2016. március

    2

    4 5

    GasztronÛmiai versengÈsLÈtavÈrtesen

    2 SzÈkelyhÌdi gyızelem a szalonnafesztiv·lon

    7 Ahonnan a gy¸mˆlcsasztalra ker¸l 

    ÷nkorm·nyzati besz·molÛ

    A forradalom máig ható üzeneteSzÈkelyhÌdon Ès a hozz· tartozÛ falvakban egyar·nt ¸nnepeltek m·rcius 15-Èn

    Ünnepi köszöntoÑMert ˙gy szerette Isten a vil·got, hogy egysz¸lˆtt fi·t 

    adta, hogy mindaz, aki ıbenne hisz, el ne vesszen, ha- 

    nem ˆrˆk Èlete legyen. Mert nem azÈrt k¸ldte Isten a Fi- ˙t a vil·gba, hogy elÌtÈlje a vil·got, hanem, hogy ¸dvˆ- z¸ljˆn ·ltala a vil·g.î (J·nos evangÈliuma)

    Kedves szÈkelyhÌdiak!Z˚rzavaros Èlet¸nkben mÈg mindig jelen van a szÈth˙-z·s, a harag Ès sokszor sajnos a gy˚lˆlet is. A H˙svÈt

    k¸szˆbÈn e sok negatÌvummal ·tszıtt vil·gban megkell, hogy ·lljunk Ès el kell gondolkodjunk azon, hogy 

     JÈzus Krisztus a mi b˚neinkÈrt ·ldozta fel mag·t a ke-reszten. A h˙svÈt a keresztÈnysÈg legnagyobb ¸nnepe,

    mely a nagybˆjt kezdetÈn arra figyelmeztet benn¸nketami a hamvazkod·skor is elhangzik: ÑemlÈkezzÈl em-ber, hogy porbÛl vagy Ès porr· leszelî. Mi, emberek,mindannyian esendıek vagyunk. Senki sem tˆkÈletes,de tˆrekedhet¸nk arra, hogy szebbÈ, jobb· tegy¸k egy-m·s hÈtkˆznapjait Ès ¸nnepeit. Ha egym·st tisztelveprÛb·lunk egy¸tt Èlni, ha megÈrtÈssel Ès megbecs¸lÈs-

    sel fordulunk embert·rsaink felÈ, akkor egy¸tt kˆzˆsenegy szebb, boldogabb Ès bar·ts·gosabb lÈgkˆrt tudunkteremteni ̇ gy a hÈtkˆznapokban, mint legnagyobb ̧ n-nepeinken.

    KÌv·njuk, hogy mindannyian akarjunk Ès tudjunk egy-m·s megÈrtÈsÈre Ès megbecs¸lÈsÈre tˆrekedni, hogy mÈltÛkÈppen Èlhess¸k meg Krisztus felt·mad·s·t! A fenti gondolatok jegyÈben kÌv·nunk v·rosunk vala-

    mennyi lakÛj·nak ·ldott, szent h˙svÈtot.Béres Csaba polg·rmester

    Csuka József alpolg·rmester

    ´́

     Tov·bbi m·rcius 15-iÌr·saink a 3. oldalon

    ‹nneplı tˆmeg SzÈkelyhÌd fıterÈn a magyar nemzeti ¸nnep alkalm·bÛl szervezett megemlÈkezÈsen 

    Felvonul·sra kÈszen a ZÛlyomi D·vid-cserkÈszcsapat 

    Kovári Krisztián´́

    Tiponut Tibor ¸

    www.erhangja.ro

  • 8/19/2019 Ér hangja 2016 március

    2/8

    2 2016.március jegyzet 

    BecsszóZsenge gyermekkorom idejÈn, amikor mÈg nem hevÌtett a kamaszkori v·gy,a l·nyok ir·nti udvarl·sunk megle- hetısen saj·tos volt. GyˆngÈd Èrzel- meink kifejezÈsekÈnt leggyakrabban copfhuzig·l·st alkalmaztunk. De az is elıfordult, hogy a kiszemelt szÈp- sÈgnek a vonalzÛj·t, kˆrzıjÈt akartuk megszerezni. Ak·r dulakod·s ·r·n is. Az, hogy az Èpp t·bl·hoz igyekvı Dulcine·nkat miÈrt akartuk min- den·ron elg·ncsolni tiszta szerel- m¸nk bizonyÌt·sakÈnt, ˆrˆk rejtÈly marad sz·momra. ValÛszÌn˚leg a genetikai kÛd gÈpezete akadozott mÈg alig bimbÛzÛ test¸nkben.

    EmlÈkszem, hÛnapokat v·rtam a beteljes¸lı szerelemre kitartÛ h˚sÈg- 

    gel, mert biztos praktik·t aj·nlottak a kiszemelt le·nyka viszontszerelmÈ- nek elnyerÈsÈre. A fondorlatos mÛ- don megszerzett hajsz·lat kellett el- ·snom az eresz al·, aminek elrohad- t·val a remÈlt kapcsolat lÈtrejˆtt vol- na. Nem maradt m·s dolgom, mint naponta foh·szkodni esıÈrt, hogy a nedves fˆldben mielıbb megsemmi- s¸ljˆn szerelm¸nk egyetlen akad·- lya. NÈha ki·stam, mert t¸relem dol- g·ban nem ·lltam valami jÛl, de egy idı ut·n r· kellett jˆnnˆm f·jÛ szÌv- vel, hogy a hajsz·l nem akar porlad- ni, kˆvetkezÈskÈppen a kiszemelt kis- l·ny sem pazarolt r·m tˆbb figyel- met, mint annak elıtte.

    HasonlÛ komolys·ggal intÈzt¸k fÈr- 

     fias ¸gyeinket is. PecsÈtes papÌrunk nem lÈvÈn, amivel hitelt Èrdemlıen igazoltuk volna sz·ndÈkainkat, sza- vaink komolys·g·t, saj·tos mÛdon tett¸k mindezt. A szÌnes ¸vegdarab- ok, form·s kavicsok ad·svÈtelÈnÈl a tulajdonjog Ès a minısÈg bizonyÌt·- s·ra elegendı volt a becs¸letszÛ. A hÌreket, saj·tos gyermeki pletyk·kat mind a becs¸letszÛval hitelesÌtett¸k.A bar·ts·gok is a becs¸letszÛ kimon- d·s·val v·ltak ˆrˆk ÈrvÈny˚vÈ. MÈg csak fel sem vetıdˆtt benn¸nk a kÈ- tely, hogy ·tvernek benn¸nket. Mert a becs¸letszÛ, az mindennÈl fonto- sabb volt, aki azt elvesztette, azt kikˆ- zˆsÌtettÈk, hitelvesztettÈ v·lt. Mert a kimondott szÛnak hatalma, tekintÈ- 

    lye volt. Egyenes t¸kre volt az ember- nek, a jellemnek, Ès a t·rsak sz·mon- kÈrÈsÈnÈl sokkal fontosabb volt a lel- kiismeret szava, ami mindig figyel- meztetett. Õgy l·ttuk ezt gyermekfejjel,ellesve a felnıttektıl, akik kÈrges te- nyÈrbe csapva, becs¸letszÛval meg-  pecsÈtelve kˆtˆttÈk meg ¸zleteiket.Azt·n m·r jˆhetett b·rki tˆbbet ÌgÈr- ve az elad·sra sz·nt malacÈrt, lÛÈrt vagy gabon·Èrt. Hi·ba tette, mert a becs¸letszÛ kˆtelezett.

    Ma m·r szinte nem is halljuk e kife-  jezÈst, gyermekeink az Èlet ut·nz·sa kˆzben valÛs·gshow-szt·rokkÈnt,akciÛfilmhısˆkkÈnt Èlik meg magu- kat. A becs¸letszÛ t·voli fogalomm· degrad·lÛdott, ak·rcsak az ·ltala 

    hordozott erkˆlcsi norm·k java rÈsze.A lelkiismeret megkopott, nincs m·r  fennhatÛs·ga a kimondott szÛ fˆlˆtt.…s ezÈrt mindannyian felelısek va- gyunk, csak Èppen nem v·llalunk fe- lelıssÈget mindannyian.

    D. Mészáros Elek 

    Kokovai L·szlÛ neve ismerısen cseng SzÈkelyhÌdon, ·m egy gaszt-roversenynek kˆszˆnhetıen most m·r Kolozsv·rott is emlegetik

     v·rosunk szak·cs·t. ErdÈly szÌvÈben Kolozsv·ron tal·lhatÛ az Er-dÈly expÛ elnevezÈs˚ ki·llÌtÛcsarnok, melyben hagyom·nyos ter-mÈkek v·s·r·t Ès azon bel¸l szalonnafesztiv·lt rendeztek febru·r

     vÈgÈn. Igen k¸lˆnleges hagyom·nyosh˙s·ruval ezen az expÛn vettrÈszt a Kokovai csal·d. Standjuk nagyon nÈpszer˚nek bizonyult,nemcsak a l·togatÛk Ès a v·s·rlÛk kˆrÈben nyerte el mindenki tet-szÈsÈt, hanem a szakmai zs˚ri is a szÈkelyhÌdi ·rut tal·lta a legere-detibbnek, a legfinomabbnak. A verseny elsı dÌj·t bezsebelı Koko-

     vai L·szlÛ minısÈgi tradicion·lis h˙s·rut ñ karajt, tarj·t, kolb·szt,sÛs-, paprik·s- Ès cs·sz·rszalonn·t, sonk·t, kˆrmˆt ñ, mindent amiszem s sz·jnak ingere bemutatott szÈpen dekor·lt standj·n.

    Maga a versenykiÌr·s csak szalonn·kra vonatkozott. A szakÈrtısz˚ri k¸llem, Ìz Ès elkÈszÌtÈsi mÛd szempontjai alapj·n v·lasztotta kia gyıztes szalonn·t. A gyıztes szalonna egy kaiser minısÈg˚, hatal-mas, 11,7 kg ˆsszs˙ly˙ t·bla legkiv·lÛbb rÈszÈbıl valÛ volt. Rom·-nia tˆbb pontj·bÛl Èrkeztek versenyzık a szalonnafesztiv·lra. A ve-

    tÈlyt·rsak Èrdeklıdtek v·rosunk fia sÛz·si Ès f¸stˆlÈsi technik·j·rÛl.Kokovai L·szlÛ Èvek hossz˙ tapasztalat·t tudhatja a h·ta mˆgˆtt,nek¸nk is el·rulta, hogy mitıl lesz Ñnyerıî egy disznÛ. A sz·razsÛ-z·s mindig a h˙s mÈretÈtıl Ès az idıj·r·stÛl f¸gg. Mivel mostans·gnincsenek kemÈny, hideg teleink, ezÈrt ez a f·zis ak·r nÈgy-hat hÈ-tig is tarthat. Ezt kˆveti a f¸stˆlÈs, melyet a legjobb kemÈny tˆlgyf·-

     val vÈgezni, ·m a csod·latos szÌn Ès k¸lˆnleges aroma titka a sz·rÌ-tott vadcseresznyefa f¸stjÈben rejlik. Ezek ut·n m·r csak egy jÛ szel-lıs helyen fel kell aggatni a megf¸stˆlt termÈkeket, hogy szÈpen ki-sz·radhassanak, megszikkadhassanak. ¡m ahhoz, hogy ilyen ÌnycsiklandÛ termÈkek kÈsz¸ljenek, m·r

    a lev·gandÛ sertÈs kiv·laszt·s·n·l is oda kell figyelni. KokovaiL·szlÛ kiz·rÛlag szÈkelyhÌdi kistermelıktıl v·s·rol sertÈst, mÈg-pedig olyat, amely hagyom·nyos paraszttart·sban, gabon·konnıtt. Itt van a nyakunkon a H˙svÈt, a sonk·k igazi dˆmpingje.KokÛ elvbıl nem kÈszÌt termÈkeibıl ipari mennyisÈget, Ìgy prÛ-b·lja megtartani az egyedisÈget. ¡m ha egy kis k¸lˆnlegessÈgre

     v·gynak, keressÈk b·tran! Hisz egy Ìzletes katon·ravalÛ mindig

    rejtızkˆdik a kamr·j·ban. Azt hiszem abban mindannyian egyetÈrt ņk, hogy ilyen az igazidisznÛs·g, melynek l·tt·n beindul mindannyiunk pavlovi reflexe.

     A l·tv·ny csod·latos, az illat fensÈges, az Ìzvil·g kimondhatatlan.Mit nek¸nk paleo Ès egyÈb divatos Ètrend, a magyar ember a ha-gyom·nyos magyar gasztronÛmiai szok·sokat Ès fortÈlyokat kˆvet-

     ve a legfinomabb Èteleket kÈpes elı·llÌtani.Fekete Katalin

    ÑA magyar nÈphagyom·ny a p·link·t szÌv-erısÌtınek tartja. Az elm˙lt Èvtizedben tˆbbmint sz·z kutat·s igazolta, hogy a nÈpigyÛgy·szat nem tÈved: nemcsak a vˆrˆsbor,hanem a tˆmÈny italok, a p·link·k is vÈdika szÌvet ñ de csak mÈrtÈkkel fogyasztva!î-tudtuk meg dr. Vajda M·ria Kis magyar p·- linkatˆrtÈnet cÌm˚ elıad·s·bÛl, m·rcius 12-Èn a szomszÈdos lÈtavÈrtesi Rozsnyai Gy˚j-temÈny nemzeti napj·n. Az idÈn ˆtˆdik al-kalommal megrendezett, kˆzel egÈsz naposrendezvÈny ˙jbÛl tˆbbfÈle programmal erı-sÌtette a magyar szÌveket, illetve megprÛb·l-ta a m·rcius 15-i ¸nnepet egy picit kˆzelebbhozni a mai rohanÛ emberekhez. A nemzetinap (nem hi·ba) legnÈpszer˚bb program-pontja m·r dÈlelıtt kezdetÈt vette, amikor ismegÈrkezett az V. LÈtavÈrtesi P·linkaver-seny zs˚rije (Gˆnczi K·roly elnˆk, MuhariZolt·n, Orosz Attila, Preku Gyula, SimonL·szlÛ, Zilai Zolt·n). Akiknek a nap folya-m·n nem is tudom, hogy irigylÈsre mÈltÛdolguk volt, vagy ink·bb nehÈz dolguk, hi-szen 57 fÈle Ñt¸zes vizetî kellett megkÛstol-niuk Ès ÈrtÈkelni¸k. A kˆrnyÈkbeli telep¸lÈ-sekrıl, termÈszetesen LÈtavÈrtesrıl, Kokad-rÛl, SzÈkelyhÌdrÛl, BihardiÛszegrıl, Csoka-lyrÛl, de a mÈlt·n hÌres Panyol·rÛl is Èrkez-tek p·linkanevezÈsek. A dÈlut·n folyam·nLovassy Gyˆrgy 2009-ben kidolgozott 20pontos magyarp·linka-bÌr·lati rendszeralapj·n arany-, ez¸st-, bronzminısÌtÈsekethÈt kategÛri·ban hirdettek, ahol 25 arany-

    minısÌtÈs tal·lt gazd·ra. Gˆnczi K·roly, azs˚ri elnˆke nagyon pozitÌvan nyilatkozottaz idei p·linkanevezÈsek minısÈgÈrıl Ès to-

     v·bbi p·rlatok fızÈsÈre biztatta a jelenlÈvı-ket. A szÈkelyhÌdi nevezık kˆz¸l KarancsiBÈla kˆszmÈte-, Hasznosi S·ndor tˆrkˆly-,Heged˚s Istv·n kajszibarack-p·link·ja ka-pott aranyminısÌtÈst, de nem volt hi·ny 

    ez¸stminısÌtı oklevÈlbıl sem, hiszen Csuka JÛzsef alma- Ès kajszbarack-p·link·j·val,Czapp ¡rp·d ıszibarack-p·link·j·val Èrde-melte ki. MÌg Nagy Botond birs- Ès kajszi-barack-p·link·val, BÈres Csaba eper-, Ko-kovai L·szlÛ kˆrtep·link·val bronzminısÌ-tÈst szerzett. Gratul·lunk nekik. A p·linkaversennyel egyidıben zajlott a

    IV. LÈtavÈrtesi H·zikal·cs- Ès Kolb·szver-seny, melyre idÈn rekordsz·m˙ nevezı kˆ-z¸l elsı helyezett lett a hegykˆzszentmik-lÛsi Ol·h AnikÛ vir·gform·j˙, omlÛs kal·-csa, illetve k¸lˆndÌjban rÈszes¸lt KokovaiL·szlÛ finom sertÈskolb·sza. A dÈlut·n folyam·n a kisebbeknek is ked-

     veztek a szervezık, hisz kÈzm˚ves-foglal-

    koz·son vehettek rÈszt, ahol PappnÈ GyıriT¸nde ÛvodapedagÛgus vezetÈsÈvel egy k¸lˆnleges, a husz·rok ruh·j·rÛl ismeretestechnik·val, zsinÛroz·ssal kÈszÌthettek cs·-kÛt, p·rt·t, kÈpeslapot. A rendezvÈny ¸nnepi vacsor·val z·rult a

     vÈrtesi reform·tus egyh·zkˆzsÈg szeretet-h·z·nak ebÈdlıjÈben Piros, fehÈr, zˆld cÌ-

    m˚ forradalmi m˚sorral lÈptek fel a lÈta- vÈrtesi VillongÛ T·ncegy¸ttes tagjai, sza- valtak az Irinyi ¡ltal·nos Iskola tanulÛi, Ki teszik a sz˚rÈt  cÌmmel jelenetet l·thattukaz Aranyos KomÈdi·kok di·kszÌnj·tszÛcsoport elıad·s·ban, valamint zenÈlt aHuza-Vona Banda.

    Kõvári Emese 

    Pálinkák, kalácsok,

    kolbászok versenye A lÈtavÈrtesi megmÈrettetÈsre Bihar megyÈbıl is Èrkeztek nevezÈsek 

    Székelyhídi Erdély legfinomabb szalonnája

    A Rozsnyai Gy j̊temÈnyben nemzeti szÌn˚ cs·kÛt, kok·rd·t Ès kÈpeslapot kÈszÌtettek 

    KˆzÈpen Kokovai L·szlÛ, kezÈben a dÌjnyertes szalonn·val 

    Kovári Krisztián´́

  • 8/19/2019 Ér hangja 2016 március

    3/8

    32016.március

     A hagyom·nyokhoz hÌven idÈn ismÈltÛkÈppen emlÈkeztek nagy nem-zeti ¸nnep¸nkre …rkˆbˆlk˙ton. Az¸nnepet megelızı hetekben az isko-la di·kjai izgalommal kÈsz¸ltek errea napra. Kok·rd·t, z·szlÛkat kÈszÌtet-tek, valamint a forradalom husz·rez-redeinek ruh·it ˆrˆkÌtettÈk meg raj-zokon. Az ¸nnepi megemlÈkezÈs aziskola udvar·n ·llÌtott szabads·gkop-jaf·n·l, illetve a Vasv·ri-szoborn·lkezdıdˆtt. Az Èvek sor·n R·kÛcziLajos tan·r h·rom emlÈkm˚vet is ·l-lÌttatott a í48-as szabads·gharc tiszte-letÈre. Itt elhangzott ¸nnepi beszÈdÈ-ben elmondta, hogy a szabads·gsze-retet a magyar nÈp gÈnjeibe kÛdolÛ-dott kitˆrˆlhetetlen¸l a tˆrtÈnelem

     viharos sz·zadaiban. A szoborn·lˆssze·llÌtott ¸nnepi m˚sort Kov·csLaura tanÌtÛnı Ès Herman Csaba ta-n·r ·llÌtotta ˆssze. Katona Nikolett,Dienes D·niel, Botos Bettina Ès Cor-

    nel Diana alkalomhoz illı szavalataitettÈk ¸nnepÈlyesebbÈ a megemlÈ-kezÈst. Forradalmi Ès toborzÛ dalo-kat Ènekeltek az iskolai di·kjai Ès ta-n·rai, majd a Kossuth-nÛta kˆzˆsÈneklÈse z·rta az emlÈkm˚nÈl zajlottmegemlÈkezÈst. A di·kok ezut·n egy Hortob·gyrÛl, illetve a csikÛs Èsp·sztorÈletrıl kÈsz¸lt dokumentum-filmet tekintettek meg, e bizonys·-gul, hogy a magyar puszta mindig isa vÈgtelen szabads·g szimbÛluma

     volt a magyarok sz·m·ra. A di·kok ezek ut·n a lovard·ba tet-

    tek l·togat·st, ahol ¡d·m Andrea lo- vas oktatÛ tartott bemutatÛval egybe-kˆtˆtt elıad·st az egykori husz·rlo-

     vak kikÈpzÈsÈrıl. A di·kok kiprÛb·l-hatt·k a lovak fˆlnyergelÈsÈnek tu-dom·ny·t, valamint a b·trabbak nye-regbe ¸lhettek Ès lÛh·trÛl idÈzhettÈkaz egykori harcok emlÈkÈt.

    Kovács Laura tanÌtÛnı

    …rolasziban m·rcius 13-·n, vas·r-nap, a dÈlut·ni istentisztelet keretÈ-ben emlÈkeztek meg a jelenlÈvık az1848ñ1849-es forradalomrÛl Ès sza-bads·gharcrÛl. A templomban FutÛ Ferencz lelki-

    p·sztor szavai emlÈkeztettek minketarra, hogy egy nÈp Ès nemzet vol-tunk Ès vagyunk ma is, ezt mÈltÛkÈp-pen kell meg¸nnepeln¸nk. Minden

    Èvben ezen a napon a vil·g b·rmely rÈszÈn elı magyar nemzetisÈg˚ em-ber szÌvÈben fellobban a hazaszere-tet l·ngja, esz¸nkbe jutnak azok,akik meghozt·k a legnagyobb ·ldo-zatot, Èlet ķet adt·k a haz·Èrt. Az ̧ nnepi istentisztelet ut·n a jelen-

    lÈvık a templomkertben lÈvı kopja-fa mellett folytatt·k az ¸nnepsÈget.Karancsi BÈla, …rolaszi tan·csosa Pe-tıfi S·ndor KÈt orsz·g ˆlelkezÈse  cÌ-m˚ kˆltemÈnyÈbıl olvasott fel egy 

    rÈszletet. Ezt kˆvetıen az Èrolaszi if-j˙s·g ÈnekszÛval folytatta az ¸nnep-lÈst, majd SzÈles D·vid Ès BartaDominik di·kok szavalat·t hallgat-hatt·k meg az egybegy˚ltek. VÈg¸l,de nem utolsÛ sorban a falu lelki-p·sztora Petıfi S·ndor Magyar va- gyok cÌm˚ versÈvel kÈsz¸lt ezen al-kalomra. A megemlÈkezÈsen min-den jelenlÈvı kok·rd·t viselt, ame-

    lyet az …rolaszi NıszˆvetsÈg kÈszÌtettÈs aj·ndÈkozott az egybegy˚lteknek. Az ¸nnepsÈg a kopjafa megkoszo-

    r˙z·s·val z·rult. Koszor˙t helyezettel az Èrolaszi reform·tus egyh·zkˆz-sÈg rÈszÈrıl Komsa Tibor fıgond-nok. A helyi RMDSZ-t Karancsi BÈlatan·csos Ès Komsa CecÌlia elnˆkkÈpviselte. A Magyar Polg·ri P·rt(MPP) nevÈben KÈcz Lajos helyezettel koszor˙t.

    Aszalós Evelin

     A csokalyi reform·tus temp-lomban tˆbb mint sz·z emberhallgatta a ForrÛ Csaba helyilelkÈsz ·ltal hirdetett igÈt. J·-nos evangÈlium·nak 15. rÈszÈ-bıl szÛlt az idÈzet: ÑEz az Èn  parancsolatom, hogy szeressÈ- tek egym·st, a mikÈppen Èn szerettelek titeket. Nincsen sen- kiben nagyobb szeretet ann·l,mintha valaki ÈletÈt adja az ı bar·taiÈrt. Ti az Èn bar·taim vagytok, ha azokat cselekszi- tek, a miket Èn parancsolok nÈktek.î Innen jutottunk el ah-hoz a h·rom fogalomhoz,amely szorosan kapcsolÛdik

    az 1848ñ49-es forradalomhozÈs sajnos m·ra egyre ink·bbdivatjam˙ltt· v·lik: a nemzet-tudathoz, a hazaszeretethez Èsaz ˆnfel·ldoz·shoz. Az ige-hirdetÈs ut·n a gy¸lekezet ifj˙-s·gi csoportj·nak tagjai mutat-t·k be dalos, verses ¸nnepim˚sorukat, majd a templomo-z·st a Himnusz ÈneklÈse z·rta.Innen a templomkertbe sÈt·l-tak ki az megemlÈkezık, aholmeghallgatt·k elıbb BÈresCsaba, SzÈkelyhÌd v·ros pol-g·rmesterÈnek, majd ErdıdiEndre gˆrˆg katolikus tiszte-lendınek az ¸nnepi beszÈdÈt.

    Ezt kˆvette a csokalyi fÈrfikÛ-rus (kÈp¸nkˆn)  rˆvid m˚sora,akik katonadalokkal kÈsz¸ltekaz ¸nnepre. VÈg¸l a szok·soskoszor˙z·s kˆvetkezett, idı-rendi sorrendben a polg·r-mesteri hivatal, a csokalyi re-form·tus Ès gˆrˆg katolikusegyh·zkˆzsÈg, a helyi RMDSZ,a Pro Csokaly Egyes¸let, a tˆr-tÈnelmi vitÈzi rend Ès a helyireform·tus gy¸lekezet ifj˙s·gicsoport kÈpviselıi hajtottakfıt a szabads·g harcosai elıtt.

     A m˚sort aSzÛzat kˆzˆs Ènek-lÈse z·rta.

    Juhász György 

    Sokan mondj·k, hogy a nemzeti ¸nnepeink vesztes szabads·gharcokhoz kapcsolÛdnak, Èsmi magyarok hajlamosak vagyunk a b˙skomor-s·gra, a cs¸ggedÈsre. …n mÈgis ˙gy gondolom,hogy rajtunk ·ll, hogy mire haszn·ljuk a tˆrtÈ-

    nelmi emlÈkezet¸nket, ahogy Bedı Imre, egy internetes kˆzˆssÈg alapÌtÛja mondja: ÑM·rcius15-e nem a d¸h Ès az elkeseredettsÈg, hanem ab·tors·g Ès a kˆzˆs jˆvıÈrt v·llalt egyÈni ·ldo-zathozatal ¸nnepe. Nem a meddı beszÈdet, ha-nem a jˆvıÈpÌtı cselekvÈst pÈld·zza.î

    Õgy emlÈkezt¸nk Nagyk·gy·n a m·rciusi if-jakra, akik Èlet¸k fel·ldoz·sa rÈvÈn teremtettÈkmeg nek¸nk a jˆvıt. A forradalmukat levertÈk,de az ·ldozathozatal nem volt hi·bavalÛ, hiszenolyan eszmÈkÈrt harcoltak, melyek mai t·rsadal-munk alapj·t kÈpezik.

    Nagyk·gyai ¸nneplÈs¸nk istentisztelettel kez-dıdˆtt, majd szavalatot Ès a fiatalok ÈnekÈt hall-gathattuk meg. Ezt kˆvetıen megkoszor˙ztuk ahısˆk tiszteltÈre ·llÌtott emlÈkm˚vet, majd nem-zeti im·nk ÈneklÈsÈvel z·rtuk alkalmunkat.

    K¸lˆnleges dolog, hogy a forradalom nagy szemÈlyisÈgei kˆz¸l sokan, akik a cs·sz·r ellenl·zadtak, Èlet¸kkel egy nagyobb Urat szolg·l-tak, hiszen pÈld·ul a tizenh·rom aradi vÈrtan˙egyike, Kiss Ernı t·bornok hal·la elıtt azÈrtim·dkozott, hogy a jˆvı ifj˙s·g·nak szÌveKrisztusÈ legyen, Ès merjenek Èlni a haz·jukÈrt.RemÈlj¸k, hogy im·ds·ga meghallgattatott Èsilyen, Krisztusnak odasz·nt, nemzet¸nket ÈpÌtıemberek lehet ņk mi is Ès a kˆvetkezı nemze-dÈkek is.

    Bán Alpár lelkip·sztor

    Méltóságteljes megemlékezésekM·rcius 15-e a magyar nemzet szabads·gszeretetÈt, szabads·g ut·ni

     v·gy·t fejezi ki. Ezen a napon a vil·g magyars·ga ki-ki a maga mÛdj·n ¸nnepel. Csokaly, …rkˆbˆlk˙t, …rolaszi, HegykˆzszentmiklÛs ÈsNagyk·gya lakoss·ga is mÈltÛkÈppen emlÈkezett a nemzeti ¸nnepen.

     Az 1848ñ1849-es szabads·gharc ki-tˆrÈsÈre emlÈkezt¸nk a hegykˆz-szentmiklÛsi reform·tus temp-lomban vas·rnap, m·rcius 13-·n adÈlelıtti istentiszteleten. ¡rus L·sz-

    lÛ lelkip·sztor a Zsolt·rok kˆnyvÈ- bıl olvasta az igÈt a 122. zsolt·r 7ñ8. versÈbıl. Magyar·zat·ban a lelkÈszkifejtette, sok zar·ndok Èneket is-mer¸nk, ez a zsolt·r a megÈrkezÈsÈneke. Ezen a vas·rnapon ¸nnepregy¸lekezt¸nk. RÈgen a zsidÛk tud-t·k, igaz·n csak a jeruzs·lemi temp-lomban lehet tisztelni az Urat. Az istentisztelet vÈgÈn a helyi

    Toldy ¡ltal·nos Iskola tˆbb mintharminc di·kja ¸nnepi m˚sortadott elı. Tisztelettel Ès al·zattalszavalt·k a Petıfi S·ndor, FelekiS·ndor, Uray S·ndor, Simon Istv·n,

     Vˆrˆsmarty Mih·ly, PÛsa Lajos,BlaskÛ M·ria, VietÛrisz JÛzsef kˆl-tık verseit. Kˆzben a gyerekek

    Kossuth-nÛt·kat Ènekeltek. Fel-hangzott a Fˆl, fˆl vitÈzek, Kossuth Lajos azt ¸zente, Kossuth Lajos t·- bor·ban, Husz·rgyerek, husz·r- gyerek kezdet˚ dal. VÈgezet¸lnemzeti im·nkkal, a Himnussz alz·rult az ¸nnepi istentisztelet.

    Béres Angéla 

    Iskol·nkban idÈn kicsit m·skÈpp, rendha-gyÛ mÛdon akartuk meg¸nnepelni 1848.m·rcius 15-Èt. Mocs·r IrÈn tˆrtÈnelem sza-kos tan·rnı foglalkoz·sokat tartott a kÈt

    Ûvod·s csoport, illetve a kisiskol·sok (I., II.,IV. oszt·lyosok) rÈszÈre. A foglalkoz·s valÛ-j·ban egy elıre megrendezett, de soha elnem prÛb·lt szÌndarabnak is tekinthetı, dr·-mapedagÛgiai j·tÈk volt, melynek sor·n a ta-n·rnı az adott koroszt·ly szintjÈn kˆzelebb

     vitte a gyermekekhez a husz·rÈlet mozzana-tait, beszÈlt az 1848-as forradalom kitˆrÈsÈ-nek kˆr¸lmÈnyeirıl, a szabads·gharc helyi

     vonatkoz·sairÛl. A tan·rnı kifejtette, hogy ahazafias nevelÈst Èrdemes m·r ilyen kicsikorban elkezdeni, amikor az ˆnfeledt j·tÈkhevÈben a kisgyerek megtapasztalhatja a

    bajt·rsiass·g, az ˆsszetartoz·s, a kˆzˆssÈgiÈrzÈs, a haz·Èrt valÛ tenni akar·s ˆrˆmÈt,ami alapul szolg·lhat a kÈsıbbi egÈszsÈgesnemzeti ÈrzÈs kialakul·s·hoz. A foglalkoz·skÈt rÈszbıl ·llt: elmÈleti Ès gyakorlati rÈsz-bıl. A fogalmak elmagyar·z·sa ut·n kˆvet-kezett a kÈzm˚ves-foglalkoz·s. Az Ûvod·ban elj·tszott·k a katon·k tobor-

    z·s·t, a gyerekek voltak a husz·rok kik lova-

    ik h·t·n indultak a csat·ba. Megtanult·k a vezÈnylÈst, a tisztelgÈst, a kisdobos, a k¸rtˆsszerepÈt, gyakorolt·k a menetelÈst. B¸szkÈnlengettÈk a szabads·gharc z·szlaj·t, forgat-

    t·k a papÌrkardot, vertÈk a csˆrgıdobot...Kossuth Lajos azt ¸zente hangzott az Ènek, afi˙k papÌrbÛl kÈsz¸lt cs·kÛban t·ncolt·k atoborzÛt, a l·nyok b¸szkÈn viseltÈk a p·rt·t.

     A gyerekek j·tszottak Ès ·tÈltÈk a j·tÈk ˆrˆ-mÈt, mag·val ragadta ıket a kˆzˆssÈgi Èr-zÈs, a tenni akar·s lend¸lete. JÛ volt l·tni acsillogÛ szemeket. A tevÈkenysÈg rˆgzÌtÈse-kÈnt nemzetiszÌn˚ papÌrmad·rk·t kÈszÌtet-tek, amiket hurkap·lc·kra t˚zve haza is vi-hettek egy kis ¸nnepi hangulatot csempÈsz-

     ve ez·ltal otthonaikba is. Az elemi oszt·-lyokban ink·bb az elmÈletre ker¸lt a hang-s˙ly, kevesebb idı jutott a j·tÈkra, de ott is

     volt menetelÈs, husz·rˆltˆztetÈs, szÌnezÈs,z·szlÛkÈszÌtÈs, kÈzimunk·z·s. Mindenkiazonnal fejÈre akarta tenni a husz·rcs·kÛt Èskarddal a kezÈben pÛzolni a helyben kÈszÌ-

    tett fotÛkon. Kossuth-nÛt·kat Ènekeltek, Ès aNemzeti dal  nÈh·ny sor·t is megtanult·kegy¸tt szavalni, szÌv¸kre helyezett kÈzzel. A forradalom idejÈn a katon·k ˆnkÈnt

    mentek a csat·ba a haz·Èrt, a mi szabads·-gunkÈrt is harcoltak, a mi feladatunk mÈltÛnemlÈkezni cselekedeteikre.

    Kovári Krisztián´́

  • 8/19/2019 Ér hangja 2016 március

    4/8

    4 2016.március

     A t·mogat·sokat a minisztÈriumok ·ltalkiÌrt p·ly·zatokbÛl, mint a region·lis fej-lesztÈsi alapokbÛl, illetve az eurÛpai uniÛskiÌr·sokbÛl szerezt¸k meg. ElmondhatÛ,hogy megyei szinten a nem megyei jog˙

     v·rosok kˆz¸l tal·n SzÈkelyhÌdon futottegyszerre a legtˆbb projekt. Ezeknek sz·-mos megvalÛsÌt·st kˆszˆnhet¸nk. Sajnos

     vannak fÈlben maradt p·ly·zatok is, me-lyeknek rajtunk kÌv¸l·llÛ okokbÛl le·llt afinanszÌroz·sa, illetve van olyan p·ly·za-tunk, mely m·r nyert, szerzıdÈst is kˆtˆt-t¸nk r·, de vÈg¸l nem kaptunk pÈnzt a ki-

     vitelezÈsre. Az RMDSZ parlamenti frakciÛ-j·n·l SzÈkelyhÌd v·ros polg·rmesterekÈntszemÈlyesen kezdemÈnyeztem, hogy akˆvetkezı parlamenti idıszakban tegye-nek lÈpÈseket, hogy vÈgre befejezhess¸kaz Èvek Ûta f¸ggıben lÈvı projekteket.

    De sok olyan sikeres p·ly·zataink is voltSzÈkelyhÌdon Ès a hozz· csatolt falvakbanamelyet siker¸lt befejezni. Tˆbb helyenj·rd·t ˆntˆtt¸nk vagy fel˙jÌtottuk a m·rmeglÈvıket. Utakat aszfaltoztunk, ivÛvÌz-kutakat f˙rtunk.

     JÛ kezekbe ker¸lt a kastÈly is! A DÈvaiSzent Ferenc AlapÌtv·ny Ègisze alatt aGyermek JÈzus-otthon m˚kˆdik benne,Ìgy sz·mos gyerek otthon·ul szolg·l az is-mÈt benÈpes¸lt szÈkelyhÌdi Stubenberg-kastÈly. Az Èp¸let hivatalos bÈrleti szerzı-

    dÈsÈt 2010. j˙lius 30-·n Ìrt·k al· a v·rosiˆnkorm·nyzat Ès az alapÌtv·ny kÈp- viselıi. Ezzel siker¸lt megmenteni a kas-tÈlyt az enyÈszettıl, ugyanakkor igazi ka-ritatÌv cÈlt is t·mogatunk.

    B¸szkÈk vagyunk arra is, hogy a BiharMegyei Munkaerı-foglalkoztat·si ‹gy-nˆksÈg (AJOFM Bihor) margittai rÈs-zlegÈvel kˆzˆsen a szÈkelyhÌdi pol-g·rmesteri hivatal 2015 tavasz·n tˆbbfÈ-le akkredit·lt ·tkÈpzı kurzust tudott in-dÌtani. ÷sszesen nÈgy oszt·ly indult,amelyekben mezıgazdas·gi gÈpkezelı,cipıfelsırÈsz-kÈszÌtı Ès varrodai dolgo-zÛkat kÈpezt¸nk. A kÈpzÈsek tematik·-ja ˙gy volt felÈpÌtve, hogy a kÈpzÈs fele-fele ar·nyban tartalmazott elmÈleti Èsgyakorlati oktat·st. A kÈpzÈs idejÈre a

    munkanÈlk¸liek egy eurÛpai uniÛs p·-ly·zatnak kˆszˆnhetıen 1500 lejesanyagi t·mogat·sban is rÈszes¸ltek, ter-mÈszetesen csak sikeres vizsga esetÈn.Ezzel ˙j lehetısÈghez jutattunk tˆbbmint sz·z csal·dot, hogy legal·bb azegyik csal·dtag munk·t tal·ljon az ˙jszakm·j·val. A mai vil·gban megfelelı

    szakkÈpzettsÈg nÈlk¸l szinte lehetetlenmunk·t tal·lni, ezÈrt minden lehetısÈ-get meg kell becs¸lni.

    Civil szervezetek  Az elm˙lt nÈgy Èv sor·n t·mogattuk ameglÈvı civil szervezeteket Ès b·torÌtot-tuk a falvakban Èlıket, hogy valamennyitelep¸lÈsen hozz·k lÈtre a saj·t civil szer-

     vezeteiket. Minden Èvben p·ly·zati lehe-tısÈget biztosÌtottunk a civileknek Ès le-hetısÈgeinkhez mÈrten t·mogattuk az ar-ra Èrdemes projekteket.

    TermÈszetesen fontos volt sz·munkraegyh·zaink t·mogat·sa is. Ez kÈtfÈlekÈp-pen valÛsult meg. EgyrÈszt kaptak cÈlir·-nyos normatÌv t·mogat·sokat, m·srÈsztpedig sz·mukra is biztosÌtottunk p·ly·zatilehetısÈgeket.

    Polg·rmesterkÈnt igyekeztem a lehetılegszorosabb kapcsolatot ·polni a lakos-s·ggal, amennyire csak idım engedte, afogadÛÛr·kon kÌv¸l is meghallgattammindenkinek a panasz·t Ès kollÈg·immalegy¸tt igyekezt¸nk segÌtsÈget ny˙jtani

    minden olyan esetben, amikor csak lehet-sÈges volt. Rendszeresen szervezt¸nk la-koss·gi fÛrumokat, illetve falugy˚lÈseket,ahol mindenkit meghallgattunk.

    Folytat·sra v·raz elterelı ˙t Nagy remÈnyekkel indultunk a tavalyi Èv-nek, azt·n valahogy ˙gy gondoltuk, hacsak a felÈt meg tudjuk valÛsÌtani, akkor isˆr¸lni fogunk. …pp ott tartunk, hogy az

    ˆsszes ÌgÈrt projekt kˆr¸lbel¸l fele lettmeg. Ez sajnos a gazdas·gi helyzetnektudhatÛ, de igaz·bÛl vÈve olyan projek-t¸nk, ami elkezdıdˆtt Ès valamikor nincsr· esÈly befejezni, nincsen. A tervek sze-rint be kellett volna fejezıdjˆn december-ben az elker¸lı ˙t is. Sajnos az Orsz·gos

     AutÛp·lya- Ès Kˆz˙tkezelı T·rsas·g(CNADR) miatt nem siker¸lt tartani a ha-t·ridıt. Az elker¸lı ˙t kˆr¸lbel¸l 60 sz·za-lÈkban be van fejezve. Ezt a munk·latot˙jra fogj·k kˆzbeszerzÈsi elj·r·son ke-reszt¸l licit·ltatni Ès remÈnyeink szerint2016-ban egy ˙j kivitelezı megkezdi afennmaradt 40 sz·zalÈk befejezÈsÈt.

    Meg˙jul a szakkˆzÈpiskola  A nagyk·gyai iskola fel j̇Ìt·sa Ûri·si erıfe-

    szÌtÈseket igÈnybe vÈve, 2015 vÈgÈre 90sz·zalÈkban elkÈsz¸lt, ami nagy ˆrˆm sz·-munkra. A maradÈk 10 sz·zalÈkot elırel·t-hatÛan idÈn fejezi be a kivitelezı. Teh·t aziskol·t ·t fogjuk tudni adni. Ez egy nagyonnagy horderej˚ tˆrtÈnet, hiszen az elkˆvet-kezendı 20ñ30 Èvben ehhez az iskol·hoznem kell hozz·ny˙lni. FelszerelÈst kellmÈg v·s·rolni, de szerkezetileg nagyon jÛlesz. Amellett, hogy minden Èp¸let fel˙jÌt·-son ment ·t, a tornatermet is beleÈrtve, ˙jÈp¸letek, terek is lÈtes¸ltek, mint a tan·riszolg·lati lak·s, kÈzilabda- Ès foci- vagy te-niszp·lya. A kÈsedelem ellenÈre ez azegyik legnagyobb megvalÛsÌt·sunk.

    Biomassza-erım˚ 

    Ès hulladÈk·trakÛSzintÈn b¸szkÈnek kell lenn¸nk arra, hogy a Bihar Megyei Tan·cs, v·rosunk Ès Bihar-diÛszeg ˆnkorm·nyzata lÈtrehozott egy egy¸ttm˚kˆdÈsi meg·llapod·s keretÈbenegy ˆnkorm·nyzatok kˆzˆtti gazdas·gi

    egyes¸letet, mely megnyert egy fejlesztÈst,amit SzÈkelyhÌdra siker¸lt lobbizni. A bio-massza-erım˚ Èp¸l. Ez az erım˚ fogjaSzÈkelyhÌd ˆsszes ·llami intÈzmÈnyÈnek·ramell·t·s·t, illetve a kˆzvil·gÌt·st bizto-sÌtani. Ennek kˆszˆnhetıen jelentıs

    pÈnzˆsszeget tudunk megspÛrolni, egy˙t-tal munkahelyeket is teremtett¸nk, arrÛlnem is beszÈlve, hogy besz·llÌtÛkÈnt sokgazda sz·m·ra biztosÌt kereseti lehetısÈ-get a biomassza¸zem, mert a kˆrnyÈkbeligazd·ktÛl fogjuk besz·llÌtani azokat azalapanyagokat, amelyek sz¸ksÈgesek abiog·z elı·llÌt·s·hoz. A hulladÈk·trakodÛ ·llom·s ÈpÌtÈse is

    folyamatban van. Itt szeretnÈm felhÌvni a

    figyelmet hogy ez nem szemÈtt·rozÛ lesz,nem Bihar megye hulladÈk-lerakodÛ ·llo-m·sa! Itt csak egy ·trakodÛ ·llom·s lesz,behozz·k a szemetet a kˆrnyÈkrıl, ̂ t Ûr·-n·l tov·bb nem marad SzÈkelyhÌdon ahulladÈk, csak ˆsszeprÈselik, kontÈnerbenyomj·k Ès viszik is tov·bb. Az ·trakÛ ·l-lom·snak kˆszˆnhetıen olcsÛbb Ès gyor-sabb lesz a szemÈt elsz·llÌt·sa a rÈgiÛbÛl aNagyv·rad melletti t·rolÛba. Ugyanenneka projektnek a keretÈben vÈglegesen fel-sz·moljuk Ès kˆrnyezetkÌmÈlı mÛdon le-fedj¸k majd a rÈgi telepet. Ez a kÈt projektis 2016-ban fejezıdik be. Ezzel a projekt-tel is munkahelyeket fogunk teremteni ahelyi lakosok sz·m·ra. Aszfaltoztunk a SzÌkon Ès a H·zhelyen, a

    kˆzpontban a kˆzeljˆvıben fogunk. RÈgi

    adÛs·got prÛb·lunk ezzel tˆrleszteni, hi-szen erre ÌgÈretet tett¸nk a falugy˚lÈseksor·n. Az az igazs·g, hogy a nagyk·gyaiiskola fel˙jÌt·sa minden ˆnkorm·nyzatierıforr·st felemÈsztett, emiatt nem tud-tunk a tervezett ¸temben haladni vele, dedolgozunk rajta, hogy minÈl hamarabb betudjuk fejezni a munk·latokat.

    Önkormányzati beszámolóK¸zdelmes, de sikeres nÈgy Èven van t˙l a szÈkelyhÌdi ˆnkorm·nyzat. Egy gaz-das·gilag nagyon nehÈz idıszakban igyekezt¸nk a lehetı legtˆbb p·ly·zatipÈnzt megszerezni SzÈkelyhÌdnak, sok sikeres p·ly·zatunk volt ñ mondta el la-punknak BÈres Csaba polg·rmester Ès Csuka JÛzsef alpolg·rmester.

    Az aszfaltoz·ssal SzÌk v·rosrÈsz lakÛinak rÈgi v·gya teljes¸l 

    Majdnem teljesen kÈsz a nagyk·gyai szakkˆzÈpiskola kollÈgiuma 

    A gazdanapon gy˚jtˆtt szeretet Ìzei a megye gyermekotthonainak lakÛihoz jutottak el 

     fotók: Kovári Krisztián´́

  • 8/19/2019 Ér hangja 2016 március

    5/8

    52016.márciusSikeres beruh·z·sok 

     Ami mÈg pozitÌv Ès fontos sz·munkra,hogy ·tadtunk nÈgy ˙gynevezett nappaliszoci·lis kˆzpontot, ahol a h·tr·nyos hely-zet˚ gyerekeknek programokat biztosÌt aDiakÛnia KeresztyÈn AlapÌtv·ny. Nagyk·-gy·n, HegykˆzszentmiklÛson, CsokalyonÈs …rkˆbˆlk˙ton ahol iskola ut·ni prog-ramban tanulhatnak a nehÈz szoci·lishelyzetben lÈvı magyar, rom·n Ès romagyerekek. Ez nÈgy olyan program, amittˆbb Èven kereszt¸l koordin·lt az ˆnkor-m·nyzat. Voltak olyan beruh·z·sok is SzÈkelyhÌ-

    don, amiket siker¸lt befejezni. ElkÈsz¸lt akÛrh·z, Ès ennek kˆszˆnhetıen elindultSzÈkelyhÌdon az ingyenes kÛrh·zi ell·t·s.

     A biztosÌt·ssal rendelkezık, illetve a gyer-mekek Ès a nyugdÌjasok sz·m·ra ingye-nes a szÌv-, bel- Ès gyerekgyÛgy·szat itthelyben, a v·rosunkban. Havonta h·rom-sz·z beteg kezelÈsÈt tudj·k megoldani itthelyben. Nem kell betegen hossz˙ kilo-mÈtereket utazni, elÈg egy k¸ldıpapÌr ah·ziorvostÛl.

    ElkÈsz¸lt a j·rda a kˆzpont egyik oldal·n.⁄gy gondolom ez egy sikeres projekt volt,mÈg akkor is, ha nem tudtuk egyszerre azegÈsz kˆzpontot l·tv·nyosan fel˙jÌtani.

     AprÛ, de biztos lÈpÈsekkel haladunk. A kˆzeljˆvıben tov·bb fogjuk fejleszteni

    a piacot, bıvÌteni fogjuk az ottani szolg·l-tat·sokat, mert a piac is nagyon fontos azˆnkorm·nyzat sz·m·ra. Saj·t ıstermelı-ink ·rusÌtanak itt a saj·t telep¸lÈs¸nk la-kosai sz·m·ra. ⁄j piaci szab·lyzatot kel-lett lÈtrehozni, melytıl pozitÌv v·ltoz·st

     v·runk.…rkˆbˆlk˙ton siker¸lt befejezni a lako-

    dalmas h·zat. Ez egy nagyon fontos meg- valÛsÌt·s volt ezen a telep¸lÈsen, hisz Ève-ken kereszt¸l nem volt hol tarts·k az effÈ-le csal·di esemÈnyeket, ¸nnepsÈgeket. El-

    kÈsz¸lt az Èrolaszi kˆzˆssÈgi h·z ÈpÌtÈsiterve Ès folyamatban van a kivitelezÈsmegkezdÈse. Csokalyon siker¸lt ivÛvÌzku-tat f˙rni, amibıl a lakosok m·r hordj·k atiszta, jÛ minısÈg˚ ivÛvizet. Jelen pillanat-ban Nagyk·gy·n folynak hasonlÛ munk·-latok. Nem maradhat ki a felsorol·sbÛl,hogy siker¸lt aszfaltozzunk Hegykˆz-szentmiklÛson Ès Nagyk·gy·n is. Ezekmind-mind olyan projektek, amelyek piciaprÛ lÈpÈssel, de gazdagabb· Ès szebbÈtettÈk a szÈkelyhÌdiak Ès a hozz· kapcsolttelep¸lÈseken Èlık ÈletÈt, Èletkˆr¸lmÈ-nyeit, mindennapjait.

    Tudjuk, hogy vannak mÈg problÈm·k.Tudjuk, hogy pÈld·ul a szÈkelyhÌdi PetıfiS·ndor ElmÈleti LÌceum felÈ gondok van-nak az ˙t minısÈgÈvel, Ès ki kell javÌtani.Sajnos erre is a kevÈs kˆltsÈgvetÈs miattnem ker¸lt mÈg sor, de igyeksz¸nk ezt is

    megoldani. Az inkub·torh·z is egyre kihaszn·ltabb. Az eddig ott tevÈkenykedı cÈgek mellettmost egy komolyabb befektetı vette bÈr-be szinte a teljes szabad kapacit·st, autÛ-szerelı m˚helyt nyit benne. Nem titok,hogy ez a befektetı DubajbÛl Èrkezett Èsez a m˚hely csak a kezdet. A kˆzeljˆvı-

    ben tˆbb nagy projektet kÌv·n elindÌtaniSzÈkelyhÌd ter¸letÈn.

    Megfelelıbb kˆr¸lmÈnyek sportolÛinknak Kˆzel sz·zÈves m˙ltja van a szÈkelyhÌdilabdar˙g·snak. Ennek szellemÈben fej-lesztett¸k a szÈkelyhÌdi futballkult˙r·t is.⁄j labdar˙gÛp·lya Èp¸lt a rÈgi mellÈ,hogy a jˆvı idÈnytıl kezdıdıen focist·-ink ˙j, korszer˚ lÈtesÌtmÈnyben fogadhas-s·k a szurkolÛkat, a nÈzıket. Ez is egy na-gyon fontos projekt, hiszen a fiatalokatsportra, mozg·sra kell nevelni, hogy ne asz·mÌtÛgÈp elıtt tˆltsÈk el a szabadidej¸-ket. Az ˙j p·lya elkÈsz¸ltÈvel tˆbben ÈstˆbbfÈle sportot ˚zhetnek a telep¸lÈsen.

     V·rosi park lÈtes¸lt MegÈpÌtett¸k a v·rosi parkot is, amivelˆsszekˆtˆtt¸k az iskol·t a kˆzponttal. En-nek kˆszˆnhetıen nem kell s·rban gyalo-golni vagy sˆtÈtben botork·lni az ott kˆz-lekedıknek. Sajnos szomor˙ tÈny, hogy apadokat, kuk·kat, a j·tszÛtÈri j·tÈkokattˆbbszˆr megrong·lt·k, ˆsszetˆrtÈk, acsemetÈket kicib·lt·k vagy ellopt·k, de aparki l·mp·k bur·i Ès a vil·gÌtÛtestek istˆbbszˆr voltak vand·l kezek ·ldozatai.Mi mindannyiszor kijavÌtottuk Ès rendbe-tett¸k, amit tˆnkretettek. ⁄j csemetÈket¸ltett¸nk, megjavÌtottuk vagy kicserÈlt¸k,

    amit ˆsszetˆrtek, pÛtoltuk a l·m-pabur·kat, hogy akik szeretnek aparkban sÈt·lni, vagy sˆtÈtedÈsut·n ott kˆzlekednek jÛl ÈrezzÈk

    magukat.Ez mind sz·munkra fontos, a la-koss·g sz·m·ra pedig ÈrtÈkes ÈsjÛl l·thatÛ eredmÈny.

    Rangos kultur·lisesemÈnyek a v·rosban2015 decemberÈben ˆtˆdik alka-lommal rendezte meg a szÈkely-hÌdi ˆnkorm·nyzat a kar·csonyi

     v·s·rt, ami ˙gy gondolom min-denkÈpp egy jelentıs szÌnfolt a v·ros Èle-tÈben. Nagyon nehÈz volt megszervezni,mert rohanÛ vil·gunkban utolsÛ percigdolgoztunk decemberben is, nagyon so-kan mÈg Szenteste is. Az elm˙lt idıszak-ban Èrkezett pozitÌv visszajelzÈsek alap-

    j·n ˙gy gondolom, mÈgiscsak Èrdemeskar·csonyi v·s·rt csin·lni. Minden Èvbenigyeksz¸nk mÈg szebbÈ, mÈg szÌnesebbÈtenni a v·s·rt, szÌv¸nket Ès lelk¸nket isfelkÈszÌtve az ̧ nnepre. Ezen bel¸l az Èr-mellÈki magyar gazd·k v·s·r·t is meg-szervezt¸k SzÈkelyhÌdon, ahol a rÈgiÛbÛlhozott termÈkek ker¸ltek bemutat·sra. A

    Bihar megyei RMDSZ stratÈgi·j·ban isszerepel egy olyan terv, hogy kialakÌt-sunk egy ÈrmellÈki brandet, mint ahogy SzÈkelyfˆldˆn a szÈkely termÈkeknek

     van. Annyira tudatosak kell legy¸nk,hogy ha van …rkeser˚ben egy vÌztˆltı ·l-lom·s, akkor annak a vizÈt fogyasszuk,ha pÈld·ul Szentjobbon vagy SzentimrÈn

    palackozz·k a bort, akkor igyuk ezeket aborokat, ha v·rosunkban s¸tnek kenye-ret, akkor egy¸k a szÈkelyhÌdi kenyeretÈs mÈg folytathatn·nk sok·ig.

    Megszervezt¸nk sz·mos tˆbb Ève futÛ,hagyom·nyos kultur·lis programot: ma-gyar kult˙ra napi jÛtÈkonys·gi b·lt, …r-mellÈki borversenyt, SzÈkelyhÌdi V·ros-napokat, az …rmellÈki ’sz rendezvÈnyeit,kÛrustal·lkozÛt. EmlÈkezt¸nk nagy kˆltı-inkre, meg¸nnepelt¸k nemzeti ¸nnepein-

    ket. A Petıfi S·ndor ElmÈleti LÌceummal,

    a Pro SzÈkelyhÌd Egyeş lettel, az RMDSZ-szel, a tˆrtÈnelmi egyh·zainkkal kˆzˆsentˆbb szÌnvonalas kˆzˆssÈgÈpÌtı rendez-

     vÈnyt szervezt¸nk.

    2016 ñ ˙j kezdet,

     ˙j kihÌv·sok S˚r˚ programmal Ès sok munk·val indulta 2016-os Èv is. Nyolcadikalkalommal tar-tottunk magyar kult˙ra napi jÛtÈkonys·gib·lt SzÈkelyhÌdon, melyre m·r napokkalelıtte elfogyott az ˆsszes belÈpıjegy. Elı-szˆr a Gyermek JÈzus Otthon lakÛi kˆ-szˆntˆttÈk Ènek¸kkel a sz¸letÈsnapj·t ¸n-neplı Bˆjte Csab·t, majd begˆrd¸lt a sz¸-letÈsnapi torta is. A b·li kˆzˆnsÈget kˆ-szˆntˆtte tˆbbek kˆzˆtt G·l Kinga eurÛpaiparlamenti kÈpviselı, az EurÛpai NÈpp·rtalelnˆke, a jÛtÈkonys·gi b·l fıvÈdnˆke,Bˆjte Csaba ferences rendi szerzetes ÈsBirÛ Roz·lia szen·tor. A kÈpzım˚vÈszek·ltal felaj·nlott alkot·sok ·rverÈsÈn ˆssze-sen 13 m˚ ker¸lt kalap·cs al·.

    B¸szkÈk vagyunk r·, hogy SzÈkelyhÌdkisv·ros lÈtÈre igazi mÈdiacentrumm·

     v·lt. 2009 decemberÈben indult ˙tj·ra az…r hangja havilap, majd 2013. j˙nius 19-Èn kezdett sug·rozni az azÛta is rendkÌv¸lnÈpszer˚ …r Tv. 2016. febru·r 15-tıl pedigbeindult a kor·bban kÌsÈrleti jelleggel m·rm˚kˆdı szÈkelyhÌdi R·diÛ …r.

     Az idı javul·s·val a szÈkelyhÌdi ˆnkor-m·nyzat munkat·rsai a szoci·lis munk·-sokkal egy¸tt elkezdtÈk a tavaszi nagyta-karÌt·st Ès az illeg·lis szemÈtlerakÛ helyekfelsz·mol·s·t. Elısẑ r a v·ros utc·in gy˚j-tˆttÈk a szemetet a szoci·lis t·mogat·sbanrÈszes¸lık, majd a hozz·tartozÛ telep¸lÈ-seken szedtÈk a szemetet Ès megkezdtÈkfelsz·molni az illeg·lis szemÈtlerakÛ pon-tokat. Ez az akciÛ mÈg folyamatban van.

    Febru·rban rendezţ k a XXII. …rmellÈki

    Borversenyt a v·rosi vendÈglıben SzÈ-kelyhÌdon a v·ros ˆnkorm·nyzata, a ProSzÈkelyhÌd Egyes¸let, valamint a helyiszılısgazd·k szervezÈsÈben. Valameny-nyi zs˚ritag elismerÈssel szÛlt a rendez-

     vÈnyrıl Ès az elÈrt eredmÈnyekrıl. Ezt bi-zonyÌtja a tÈny, hogy a 144 bormint·bÛl51 Èrt el aranyÈrmes minısÌtÈst, 51 ez¸st-Èrmes lett Ès 30 bronzÈrmet kapott. A ver-senyen ˆsszesen 24 telep¸lÈs bor·szaineveztek boraikkal.

    NemrÈg j·rt telep¸lÈs¸nkˆn a borsiszÈkhely˚ Bihari Helyi AkciÛcsoport,mely azÈrt jˆtt lÈtre, hogy p·ly·zatok ˙t-j·n segÌtse a hat·r menti kistÈrsÈgek hosz-sz˙ t·v˙ fejlesztÈsÈt. Besz·moltak az ed-digi vidÈkfejlesztÈsi (leader) programokeredmÈnyeirıl. Ugyanakkor felmÈrtÈk a

    helyi igÈnyeket, sz¸ksÈgleteket, hogy az˙j p·ly·zati kiÌr·sok a valÛs igÈnyeknekfeleljenek meg.

    Tele vagyunk tervekkel Ès 2016-banis teljes erıbedob·ssal folytatjuk a mun-k·t.

    Béres Csaba polg·rmesterCsuka József alpolg·rmester

    A SzabÛ ÷dˆn kÈpviselı (balra) ·ltal kezdemÈnyezett gazdanap rÈsztvevıinek kˆszˆntÈse 

    A Stubenberg- kastÈly megmenek¸lt az enyÈszettıl 

    Nemsok·ra ·tadj·k a biomassza-erım˚vet 

    PÛtolj·k a csemetÈket a v·rosi parkban 

  • 8/19/2019 Ér hangja 2016 március

    6/8

       K

      ó  p  é

    6 2016.márciusSziasztok

    Pajtikák!Itt a tavasz, a r¸gyfakasztÛ nap-s¸tÈs, a mad·rcsicsergÈs, s a f¸ligÈrı mosoly Èvszaka. RemÈlemNektek is jÛ kedvetek van. …nmajd kiugrom a bırˆmbıl. KÈp-zeljÈtek m·r megvettem a h˙s-

     vÈti locsolÛkˆlnimet. Alig v·rom,hogy felkeressem hˆlgyismerı-seimet Ès jÛ alaposan megˆn-tˆzzem ıket. Ugye fi˙k Ti iskÈsz¸ltˆk a h˙svÈtra? Kedvesl·nyok! Tudnotok kell, hogy Ènim·dom a csokitoj·st, de nagyonnagyra ÈrtÈkelem, ha saj·t kez˚-leg festett hÌmestoj·st kapok alocsol·sÈrt. A fi˙knak sok hÌmes-toj·st, a l·nyoknak, hogy minÈlszebben vir·gozzanak sok-soklocsolÛt kÌv·nok.

     ¡m a nagy h˙svÈti kÈsz¸lıdÈskˆzepette el ne felejtsetek en-gem! Tov·bbra is v·rom verseit-eket, rajzaitokat, tˆrtÈneteiteket.

     A kˆvetkezı tÈma a vicces, bo-hÛk·s bolondok napja, azaz·prilis elseje lesz.

    MÛk·s rajzaitokat, Ìr·saitokat am˙zeum Èp¸letÈben tal·lhatÛ …rHangja szerkesztısÈgbe, naponta8 Ès 14 Ûra kˆzˆtt vagy a kopea- [email protected] e-mail cÌmrelegkÈsıbb ·prilis 20-ig  v·rom.

     Az alkot·sokra, Ìr·sokra minden-kÈpp t¸ntessÈtek fel neveteket,Èletkorotokat Ès elÈrhetısÈgete-ket. Alkossatok szÈpeket! Cup-pantalak benneteket :)

    Kópé 

     A tavaszA tavasz egy szÈp Èvszak,a pitypangok most nyÌlnak.A gyermekl·ncf˚ s·rga,mint a Nap sug·ra.

    Varga Patrícia,IV. B oszt·ly (SzÈkelyhÌd)

    Itt a tavaszElkˆszˆn a hideg tÈl,Ès a tavasz ˙jra kÈl.A fecskÈk is megÈrkeztek  fÈszek ÈpÌtÈsbe kezdtek.

    Varró Krisztián Fábián,IV. B oszt·ly (SzÈkelyhÌd)

     A v·rva v·rt,gyˆny r̂˚ tavasz

     VÈgre megÈrkezett a v·rva v·rtÈvszak, a tavasz. ’ csod·s dol-gokat tesz a nˆvÈnyvil·ggal, az·llatokkal, sıt mÈg az embereketis jobb kedvre fakasztja a jÛ me-leg naps¸tÈs Ès a l·gy szellı. Atavasz elıcsalogatja a szebbnÈl-szebb vir·gokat a fˆldbıl: aziboly·t, a hÛvir·got Ès mÈg sokm·s vir·got. De ·m ı nemcsakegyszer˚ hÈtkˆznapokat hozmag·val. Ott vannak az ¸nne-pek a H˙svÈt, a nınap vagy ak·raz any·k napja Ès persze mÈgsok m·s vil·gnap. Ezt a sok szÈp¸nnepet mind ı, a tavasz hozzael nek¸nk. A gyˆnyˆr˚ tavasz ezt mind

    egybegy˚jti Ès minden Èvben el-hozza sz·munkra.

    Dienes Fruzsina,IV. B oszt·ly (SzÈkelyhÌd)

     Tavaszi versTavasszal szÈp vir·gok nyÌlnak,a madarak tˆbbet csipognak.HazatÈr a szÈp gÛlyamad·r,elkezdıdik a fÈszekrak·s.

    Venczel Panna,II. C oszt·ly (SzÈkelyhÌd)

     A tavasz ÈbredÈseElolvad a tÈli hÛ  Jˆhet, jˆhet tavaszanyÛ! KinyÌlik a hÛvir·g,÷r¸l neki a vil·g! 

    Pop Kinga,II. C oszt·ly (SzÈkelyhÌd)

     Jˆn a tavasz Jˆn a tavasz, s¸t a nap boldogok a gyerekek.

    Elkergett¸k a telet,÷r¸ljetek gyerekek! 

    Csorba Kristóf,II C. oszt·ly (SzÈkelyhÌd)

     A pitypangPitypang a nevem,Èlıhelyem rÈteken.A gyermekek kedvelnek Gyermekl·ncf˚kÈnt ismernek.

    Az emberek is szeretnek,s ha r·m f˙jnak a gyerekek 

    magvaimon jÛt nevetnek mert ejtıernyıkÈnt repkednek.

    Kádár Tamás IV. B oszt·ly (SzÈkelyhÌd)

    ÷rˆmmel mondhatjuk el, hogy mi is, kˆ-zel 660-an Ìzlelgett¸k, kicsik Ès nagyok,Tam·si saj·tos nyelvi vil·g·t. TavalyhozhasonlÛan, a szÈkelyhÌdi v·rosi kˆnyvt·rkezdemÈnyezÈsÈre, v·rosunk is bekap-csolÛdott a maratonba. Nemcsak SzÈkely-hÌd, de a kˆrnyezı telep¸lÈsek iskol·i isrÈszt vettek a felolvas·sban (Csokaly,Nagyk·gya, …rkeser˚ Ès Kereki). A nagy szÈkely ÌrÛ hal·l·nak 50. Èvfor-

    dulÛj·ra emlÈkezve febru·r vÈgÈn Tam·-si ¡ron m˚vei szÛlaltak meg sz·mos hely-szÌnen a vil·gban, intÈzmÈnyekben, ott-hon, csal·dban vagy egyed¸l. A maratonifelolvas·s fı szervezıje idÈn is a csÌksze-redai K·joni J·nos Megyei Kˆnyvt·r volt. Az idei felolvas·s mÈrlege 9 orsz·g, 38

    542 felolvasÛ, 178 telep¸lÈsen, 262 in-

    tÈzmÈny Ès szervezet. Õme egy, a nem-zetkˆzi visszhangbÛl: ÑTam·si sz·rnya-kat adott, hogy tˆbb ezer kilomÈterre re-p¸lj¸nk Ès onnan kitekints¸nk a Mada-rasi Hargita erdÈlyi Ès csÌki oldal·ra.Megl·thassuk az utakon dˆcˆgı szeke-ret a ªgomb·s szÈkellyeĺ a bakon, az Oltpartj·ra odafagyott ˆrdˆgˆt s mint fris-sÌtı forr·svizet IvÛn·l ˙gy Ìzlelgess¸ka szÈkely nyelvj·r·st. Kˆsẑ nj¸k, hogy 

    rÈszt vehett¸nk.î (Ferencz ¡gnes,Br¸sszeli Magyar H·z) A maraton rÈsztvevıinek sz·ma idÈn is

    bizonyÌtja, hogy ez az orsz·ghat·rokon·tÌvelı rendezvÈny egyetemes ÈrtÈkeketkˆzvetÌt, ·ltala tov·bbadhattuk ismÈt azolvas·s szeretetÈt.

    Kerekes Terézia kˆnyvt·ros

    Több tízezren olvastuk Tamási Áron muveit a felolvasómaratonon

    Az olvasÛmaratonon rÈszt vevı di·kok kˆnyvjelzıket kaptak 

     A tavasz a legjobb Èvszak  Amikor a tavasz elj n̂, akkor minden ˙jj·Èled. A mezıket kizˆldÌti, amadarakat visszahÌvja. A hÛvir·gok kib˙jnak a fˆld alÛl, amikor meg-Èrkezik a tavasz. Tavasszal minden m·s, minden megtelik Èlettel , anap sugaraival, a madarak csiripelÈsÈvel, a gyermekek kacaj·val,amint a kˆzeli parkban j·tszanak. …lettel telik meg a v·ros. EzÈrt sze-retem a tavaszt.

    Szabó Ildikó-Katalin, IV. B oszt·ly (SzÈkelyhÌd)

     A tavasz egy csod·latos Èvszak 

    Tavasszal kir¸gyeznek a f·k, visszatÈrnek a madarak, kivir·-goznak a vir·gok, s¸t a nap, zˆl-d¸l a f˚ Ès a gyerekek is j·tsza-nak. A jÛ idı feldobja az emberek

    lelkÈt Ès ink·bb kint szorgoskod-nak minthogy bent a h·zban ̧ lje-nek. Tavasszal elkezdıdnek akerti Ès a sz·ntÛfˆldi munk·la-tok. A tavaszt mindenki szereti,mert akkor kezdıdik el minden.

    Boros István, IV. B oszt·ly (SzÈkelyhÌd)

     A gyermekl·ncf˚ Minden tavasszal szÈpen kinyÌlok,SzÈp s·rga kalapban virulok,A mÈhecskÈknek enni adok,Az emberek arc·ra mosolyt csalok.

    Ha nem j t̂tÈl volna r·, Èn a pitypang vagyok,

    De a gyermekl·ncf˚ nÈvre is hallgatok,A kˆrnyezetben m·r rÈgÛta ott vagyok,…s ha nem szakÌtanak le, mÈg sok·ig maradok.

    Béres Attila, IV. B oszt·ly (SzÈkelyhÌd)

    …desany·mnak …desany·m ˙gy szeretlek,mindent megtennÈk Èrted! …desany·m, ˙gy szeretlek mindig tÈged ˆlelnÈlek! 

    Szabó Anna,II. C oszt·ly (SzÈkelyhÌd)

    HÛvir·gNagyon szÈp a hÛvir·g.Csupa ˆrˆm a vil·g! Ott rep¸l egy kismad·r,FehÈr, mint a hÛvir·g! 

    Árus Hunor,II. C oszt·ly (SzÈkelyhÌd)

    Tóth Erik, I. C oszt·ly (SzÈkelyhÌd)

    Dienes Fruzsina,IV. B o. (SzÈkelyhÌd)

    Hendre Erik-Roland II. B oszt·ly (SzÈkelyhÌd)

    Bokor Nimród István, II. B oszt·ly (SzÈkelyhÌd)

    Magyar Denisza, I. C oszt·ly (SzÈkelyhÌd)

    ´́

  • 8/19/2019 Ér hangja 2016 március

    7/8

    72016.márciusAhonnan a gyümölcs asztalra kerül Az Èrolaszi KÈcz Attila agr·rmÈrnˆk szerint a baracktermesztÈsnek biztos piaca vanSzÈkelyhÌdat elhagyva, mÈgmielıtt beÈrnÈnk …rolasziba,a macskakˆves ˙t mellettidomboldalon tal·lhatÛ KÈcz

     Attila birtoka. Sok munk·val,kitart·ssal irigylÈsre mÈltÛgy¸mˆlcsˆst telepÌtett sz¸lı-faluja peremÈn.

    Nagy fakapu ·llja utamat, ven-dÈgl·tÛm sÌruh·ban, bakancs-ban, jÛl bebugyol·lva ÈrkezikelÈm. Pedig a sok esıs nap ut·n,

     vÈgre kellemesen s¸t a nap. MintkÈsıbb kider¸l, nem rizikÛzhat,hogy megf·zzon, sok a munka,eljˆtt a metszÈs ideje. Csak nÈ-h·ny fotÛ erejÈig szabadÌtja kimag·t a vastag fejfedıbıl.

    Sokat v·rtam erre a tal·lkoz·sra,az egym·ssal Ès az idıjÛsokkal

     valÛ egyeztetÈs ut·n vÈgre sike-r¸lt. A sok esınek alig van nÈminyoma a fasorok kˆzˆtt, itt-ottmÈg ragad a talaj, de jÛl lehet m·rbÛkl·szni a fakoron·k alatt. Azesıvel nincs is semmi baj, minÈltˆbb ann·l jobb, a nedvessÈg Ìgy lejut az alsÛbb gyˆkerekig, vi-szont a korai viszonylagos me-legnek mÈg lehet h·tul¸tıje ñ so-rolja KÈcz Attila mikˆzben a bir-tok m·sik fert·ly·n ·llÛ h·zhozigyeksz¸nk. Saj·t kÈszÌtÈs˚ alma-levet sz¸rcsˆlget¸nk, mikˆzben˙js¸tet˚ ismeretsÈg¸nk tisztelet-kˆreit rÛjuk.

     A harminchÈt Èves fiatalember…rolasziban sz¸letett, de jelenlegkÈtlakinak mondhatÛ, hisz holszatm·ri otthonukban, hol pediga gy¸mˆlcsˆsben lakik csal·dj·-

     val. Falusi gyerek lÈvÈn, nem ·llttıle t·vol a mezıgazd·lkod·s,Ìgy sz·m·ra termÈszetes mÛdonagr·rmÈrnˆknek tanult. Kolozs-

     v·ri egyetemi Èvei alatt ismerke-dett meg behatÛbban a gy¸-mˆlcstermesztÈssel. Kˆzben azagr·rdiploma mellÈ a kataszterimÈrnˆk kÈpesÌtÈst is megszerez-

    te. NÈh·ny Èvet fˆldmÈrıkÈntdolgozott, manaps·g viszont m·ra maga ura. FelesÈgÈvel, Enikı-

     vel az egyetemen ismerkedettmeg, ı is szakmabÈli, mÈrnˆk-asszony. A felesÈg rÈvÈn ker¸ltekSzatm·rnÈmetibe, ott ÈpÌtettekh·zat, jÛl Èrzik magukat. Nagyv·-radot t˙lzs˙foltnak, zajosnak tart-ja Attila, szerinte Szatm·r meghit-tebb hangulat˙ v·ros. Idıkˆzbena csal·d is gyarapodott, TÌmea l·-nyuk tÌzÈves, ¡gota nyolceszten-dıs. Leg˙jabb jˆvevÈny a kisle-

    gÈny, ¡ron, ı imm·r h·rom hÛ-napot betˆltˆtt. A felesÈgÈvel kˆ-zˆsen vezetik a farmot, vÈgzik akÈtkezi Ès az adminisztr·ciÛsmunk·t. Most egy ideig kettıj¸khelyett dolgozik a h·z ura, mivelp·rja ¡ronka nevelÈsÈvel van el-foglalva.

     Vonatoz·s kˆzbenis lehet m˚velıdniGyakran ing·znia kell Szatm·r Èsa birtok kˆzˆtt, de ennek elınyei

    is vannak. Tˆbbnyire vonattaljˆn-megy, Ìgy legal·bb jut idejeutaz·s kˆzben az olvas·sra. M·s-kÈnt ezt nem tehetnÈ meg ñ hangzik az optimista magyar·zat.

    M·r egyetemi Èvei alatt kacÈr-kodott gy¸mˆlcsf·k olt·s·val, Ìgy miut·n 2003-ban papÌrt is kapotttud·s·rÛl, m·r csak ismereteinekÑfinomÌt·s·raî volt sz¸ksÈg. NÈmipiackutat·st is vÈgeztek mielıttbelev·gtak a gy¸mˆlcsˆs lÈtreho-z·s·ba. ⁄gy vÈltÈk, amivel a leg-tˆbb veszıdÈs van, ami a legkÈ-

    nyesebb idıj·r·sra, k·rtevıkre Èsegyben a legeladhatÛbb is, azzalkevesen mernek foglalkozni. Ed-dig nem is volt gondjuk az ÈrtÈ-kesÌtÈssel, a v·radi nagybani pia-con adtak t˙l portÈk·jukon. EzÈrtesett a v·laszt·suk az ıszibarack-ra Ès a kajszira. A dombos ter¸letis viszonylag megfelelı volt, hisza vˆlgyek, fagyÈrzÈkenysÈg¸kok·n nem kedveznek e kÈt fajt·-nak. Siker¸lt egym·s mellett lÈvıfˆldparcell·kat megv·s·rolniuk,Ìgy egy ˆsszef¸ggı nÈgyhekt·ros

    ter¸letre tettek szert. 2006-bankezdıdˆtt a nagy munka, a tele-pÌtÈs. H·rom Èv m˙lt·n megmu-tatkoztak az elsı termÈsek, hÈt-nyolcÈves koruktÛl v·lnak telje-sen termıvÈ az el¸ltetett cseme-tÈk. …letkoruk 20ñ25 Èvben sac-colhatÛ meg. Persze ez nemaranyszab·ly. Attila mutatja is,hol foghÌjas az ¸ltetvÈny, a beteg-sÈgek ellen nem kˆnny˚ vÈde-kezni. A legmeg·talkodottabbkˆz¸l¸k a monÌlia nev˚ gomb·sbetegsÈg, amely nemcsak vir·g-z·skor t·mad, de a leveleket ismegfertızi, mÈg a gy¸mˆlcsbenis k·rt tesz. Sok·ig nem Èrtette, mi-Èrt nem tud ellen¸k hatÈkonyanfellÈpni. Nyugati technolÛgi·t al-kalmazva, a lemetszett ·gakat be-ledar·lta a talajba, ahogyan a fej-lett orsz·gokban szok·s. A lemet-szett, beteg ·gak a talajba maguk-kal vittÈk a fertızÈseket, ahol agomb·k nyugodtan szaporodtak.Nyugati ·llamokban annyi vegy-szert kiszÛrnak a gy¸mˆlcsˆsˆk-ben, hogy sim·n alkalmazhatÛez a mÛdszer, de a KÈcz csal·digyekszik a minim·lis mennyisÈ-g˚ permetezÈst vÈgezni. AzÛtametszÈs ut·n rak·sba hordj·k alev·gott rÈszeket, majd elÈgetik.

    Duzzadtak a r¸gyek,sietni kell a metszÈssel 

    TerepszemlÈt tartunk. Az ·gakonm·r megduzzadtak a r¸gyek,kezdeni kell a metszÈst. FÈlelem-mel teszik, hisz egy nem v·rt fagy elviheti a termÈst. A ter¸letetm·sfÈl hekt·r kajszival ¸ltettÈkbe, kÈthekt·rnyi az ıszibarackoster¸let, mÌg a fennmaradÛ rÈszencseresznye, szılı, alma tal·lhatÛ.B·r haszn·lnak vegyszereket, in-tenzÌv termelÈsnek mÈgsem ne-

     vezhetı, amit vÈgeznek. PÈlda-kÈnt emlÌti a gazda, hogy mÌgeset¸kben tÌz tonna a maxim·li-

    san elÈrhetı hekt·ronkÈnti ter-mÈshozam, addig a nyugati or-sz·gokban az agyont·pozottgy¸mˆlcsˆsˆkben ak·r negyventonna termÈs·tlag is elÈrhetı. Az egyik szegletben ny·rfacse-

    metÈk v·rnak ki¸ltetÈsre, vanegy jÛkora l·pos parcell·juk, aztsz·ndÈkoznak be¸ltetni vele. In-nen m·r csak egy lÈpÈs, hogy megtudjam, a gy¸mˆlcsˆs mel-lett szabadfˆldi gabonatermesz-tÈssel is foglalkoznak, bı nyolc-

     van hekt·ron, aminek egy rÈszÈtbÈrlik. A gabonatermesztÈs azÈrtjÛ dolog, mert minden Èvben hoznÈmi jˆvedelmet, ha m·s nem,de legal·bb a ter¸letalap˙ t·mo-gat·s megmarad. Viszont a gy¸-mˆlcsˆs nagy befektetÈst igÈ-nyel, Ès hossz˙ Èvekbe telik, mÌghasznot hoz.

    M·r indulÛban vagyok, amikorcsak kikÌv·nkozik belılem, hogy elmondjam, mennyi veszıdÈsem

     van a kajszikkal. Nincs is jobb akajszilekv·rn·l, ·llÌtja a felesÈ-gem, de Èvek Ûta nem siker¸lhossz˙ t·von ÑmeghonosÌtanomîezt az Ìzletes gy¸mˆlcsˆt termıfafajt·t. Pedig a kertem is dom-bos. A csemetÈket honnan v·s·-rolta? ñ hangzik el a diagnÛzismeg·llapÌt·s·ra szolg·lÛ kÈrdÈs.H·t nagyv·radi szupermarketek-bıl, v·laszolom gyan˙tlanul. Ez abaj, hisz a vidÈk¸nkˆn t·jidegen,

    betegsÈgekre fogÈkony, tˆbbnyi-re olasz eredet˚ oltv·nyokrÛl vanszÛ. Nem beszÈlve, hogy t·rol·-suk sem megfelelı, mire a ker-tekbe ker¸lnek, jobb·ra kisz·rad-nak, Ìgy csekÈly a megragad·siesÈly¸k. Vannak fiatal oltv·nya-im, jˆvıre ki¸ltethetıek lesznek,majd abbÛl adok Èn ˆnnek ñ ÌgÈ-ri meg b˙cs˙zÛul KÈcz Attila.Szav·n fogom, h·tha a felesÈgemis bÈkÈn hagy, ha kajszilekv·r ke-r¸l a palacsint·ba.

    D. Mészáros Elek 

     A h˙svÈt a legrÈgibb keresztÈny ¸nnep Èsegy˙ttal a legjelentısebb is az egyh·zi Èv¸nnepeinek sor·ban. Az ̧ nnep magyar el-nevezÈse az azt megelızı negyvennapibˆjti idıszak h˙smentes ÈtkezÈsÈvel f¸ggˆssze: ekkor vehettek ismÈt h˙st maguk-hoz a bˆjtˆlık. M·r a Krisztus ut·ni elsısz·zadokban is ¸nnepeltÈk, de csak 325-ben a niceai zsinaton rˆgzÌtettÈk az idı-pontj·t a tavaszi napÈjegyenlısÈget kˆve-tı elsı holdtˆlte ut·ni vas·rnapra. MozgÛ¸nnepkÈnt idıpontja mindig m·skorraesik, Ès ez hat·rozza meg az ·ldozÛcs¸tˆr-tˆk, a p¸nkˆsd Ès az ˙rnapja idejÈt. Krisz-tusnak meg kellett halnia Ès fel kellett t·-madnia ahhoz, hogy beteljesÌtse a kar·cso-nyi j·szol ÌgÈretÈt. ¡m mint minden egyh·-

    zi ¸nnephez, ehhez is sz·mos nÈphagyo-m·ny kˆtıdik, kˆz¸l¸k nem egy mÈg akeresztÈnysÈg elıtti korbÛl sz·rmazik.

    Kˆrmenet, hat·rker¸lÈs A rÛmai katolikusok kˆrÈben elterjedt anagyszombat esti, a felt·mad·st megjelenÌ-tı kˆrmenet. A h˙svÈti hagyom·nyok sze-

    rint rÈgen egyes helyeken ¸nnep hajnal·nker¸lt sor egy falut vÈgigj·rÛ kˆrmenetre,az ˙gynevezett JÈzus keresÈsÈre vagy szentsÌr-keresÈsre, ahol a hat·r menti ke-reszteket vÈgigj·rva, a legt·volabbin·lmegtal·lt·k a (kor·bban odarejtett) temp-lomi Krisztus-szobrot, melyet azt·n diadal-menetben vittek vissza a templomba. Ez-zel az egyh·zi szok·ssal f¸gghet ˆssze ah˙svÈti hat·rker¸lÈs, mellyel a gonoszt Èsa veszedelmet tartott·k t·vol a falutÛl Ès ahozz· tartozÛ fˆldektıl.

    Locsolkod·s, szimbÛlumok  A h˙svÈti hagyom·nyok kˆz̧ l tal·n legis-mertebb a h˙svÈthÈtfıi locsol·s, ami a tel-jes magyar nyelvter¸leten elterjedt szok·s:

    a fi˙k, fÈrfiak locsolÛversek kÌsÈretÈbenmegˆntˆzik a l·nyokat, asszonyokat, me-lyÈrt cserÈbe ñ fıleg a gyerekek ñ hÌmestoj·st, illetve manaps·g s¸temÈnyt vagy pÈnzt kapnak. Ez a szok·s igencsak ̇ j, aligsz·z Èvre tekint vissza, ·m a friss k˙tvÌzzel

     valÛ locsol·s rÈgi eredet ,̊ egÈszsÈg- ÈstermÈkenysÈgvar·zslÛ szerepet tˆltˆtt be.

     A legısibb h˙svÈti jelkÈp a b·r·ny . Ere-dete a Bibli· ban keresendı. Az Ûtesta-mentumi zsidÛk az ⁄r parancs·ra egyÈveshib·tlan b·r·nyt ·ldoztak, s annak vÈrÈvelbekentÈk az ajtÛfÈlf·t, hogy elker¸lje ıketaz ⁄r haragja. A h˙svÈti b·r·ny JÈzust isjelkÈpezi. A Bibli· ban Krisztus elıkÈpe

     volt az a b·r·ny, amelyet a zsidÛk Egyip-tombÛl valÛ kimenetel¸k alkalm·val ettek,Ès amelyet nap mint nap fel·ldoztak a jeru-zs·lemi templom olt·r·n. Az ⁄jtestamen- tum ban JÈzus Krisztus az emberisÈg v·lt-s·g·ra jˆtt a fˆldre: ÑKrisztus a mi b·-r·nyunk, aki meg·ldoztatott Èrett¸nkî. A h˙svÈti ny˙l  vagy h˙svÈti nyuszi, a

    h˙svÈt ¸nnephez kˆtıdı figura, a Miku-l·shoz hasonlÛan a gyermekfolklÛr rÈsze:

    a gyermekek Ñhisznekî a h˙svÈti ny˙lban,amely tavasszal, ·ltal·ban h˙svÈtkor titok-ban, mint a Mikul·s, aj·ndÈkot hoz nekik.

     A h˙svÈti ny˙l egyes forr·sok szerint a XVI. sz·zadi NÈmetorsz·gban v·lt a ke-resztÈny ¸nnepkˆr rÈszÈvÈ, itt kÈszÌtettÈkaz elsı kos·rfÈszket Ès kÈsıbb az elsıÈdessÈgbıl kÈsz¸lt nyulat. Franciaorsz·g-

    ban Ès Belgiumban a toj·sokat nem a h˙s- vÈti ny˙lhoz kˆtik, hanem azt mondj·k: a

    h˙svÈti harangok pottyantj·k le ıket. A keresztÈny kult˙rkˆrben elterjedt szo-k·s a h˙svÈti nyulat ·br·zolÛ kÈpeslapokk¸ldÈse. H˙svÈt elıtt az ·ruh·zakban sl·-gertermÈk a szÌnesbe csomagolt csokol·-dÈny˙l, -toj·s Ès a pl¸ssnyulak. Magyarnyelvter¸leten a locsolÛversek gyakoriszereplıje. A toj·s Ès a ny˙l is ısi termÈ-kenysÈgi szimbÛlumok: mivel a nyulaknagyon sok utÛdot nevelnek fel, a tavaszinapfordulÛ idejÈn a fˆld megnˆvekvı ter-mÈkenysÈge jelkÈpÈnek tartott·k ıket. A  barka bolyhos vir·gainak k¸lˆnleges

    gyÛgyerıt tulajdonÌtottak a rÈgiek. Ha acsal·di t˚zhelybe dobt·k, megÛvta a h·zata bajoktÛl, lenyelve pedig gyÛgyszerkÈntelmulasztotta a torokf·j·st. A toj·s, a belıle kikelı mad·rral, a sÌrj·-

    bÛl felt·madÛ Krisztust is jelkÈpezi, amel-lett, hogy a termÈkenysÈg ısi jelkÈpe is. AtÈli idıszak ut·ni elsı toj·sok Èppen h˙s-

     vÈt idejÈre estek, valÛszÌn̊ leg ezzel f¸ggˆssze, hogy az emberek a tavasz ÈrkezÈsefeletti ˆrˆm¸ket a toj·sok kifestÈsÈvel,hÌmzÈsÈvel fejeztÈk ki.

    Ér hangja 

    Húsvét – Jézus Krisztus feltámadásának ünnepe

    Modern, elektromos ollÛval vÈgzi a metszÈst KÈcz Attila 

  • 8/19/2019 Ér hangja 2016 március

    8/8

    8 2016.március

     A kiadv·ny megjelenÈsÈt  t·mogatta:

    SzÈkelyhÌd V·rosPolg·rmesteri

    Hivatala Fıszerkesztı: D. MÈsz·ros Elek ï Lapszerkesztı: Fekete KatalinMunkat·rsak: AszalÛs Evelin, BÈres AngÈla, BÌrÛ Orsolya, Heged̊ sIstv·n, Juh·sz Gyˆrgy, Kıv·ri Emese, Kıv·ri Kriszti·n, Tiponu˛ Tibor Arculat Ès t r̂delÈs: Ferencz Csaba-LeventeSzerkesztısÈg elÈrhetısÈge:417435 S„cueni pia˛a Libert„˛ii nr. 1e-mail: [email protected], honlap: www.erhangja.ro 

    2 6 89 6 7 2

    3 19 4 7 2

    2 1 4 94 9 5 3

    6 48 9 4 7

    1 7 6 4

    48 1 27 6 8 1

    3 1 5 88 1 2

    1 77 4 3

    3 1 9 71 9 2 5

    8 2 3 6

    5

    Su

    doku

    Helyezze el a 9×9 nÈgyzetbıl ·llÛ nagy nÈgyzetbe a sz·mokat 1-tıl9-ig ̇ gy, hogy egy tetszıleges sorban, oszlopban Ès a kilenc 3×3-asnÈgyzetben mindegyik sz·m csup·n egyszer forduljon elı.

    SzÈkelyhÌd Ès kˆrnyÈke havilapja.Kiadja Ès ingyenesen terjesztiaz …r Hangja Egyes¸let.Felelıs kiadÛ: BÈres CsabaNyom·s: Europrint Kft., Nagyv·rad

     Az …r tv minden pÈntekeneste 20 Ûrai kezdettel 

    a www.erhangja.ro/tv honlapon ˙j ad·ssal 

     jelentkezik,amely keddenkÈnt 

    este 20 Ûr·tÛl megtekinthetı a Briximp

    k·belszolg·ltatÛaprÛhirdetÈsi csatorn·j·nis. NÈzzenek benn¸nket!

    R·diÛ …r  ñ a f¸ledig Èr!Nemek harca 

     ñ igenek bÈkÈjeÈs csajos parti,

    pizsama nÈlk¸l,ZsÌrbansportol·s,Digit·lis arat·s,

    no, meg…l¸nk-halunk a filmekÈrt! 

    R·diÛ …r ñ a szÌvedig Èr!

    erhangja.ro/radio 

     A Facebook ona R·diÛ …r oldalon!

    Hallgass, ha jÛt akarsz!

    KÈt fordulÛ van mÈg h·tra, a SzÈkelyhÌdiMini Bajnokok Lig·ja teremlabdar˙gÛ-baj-noks·gbÛl. Amit az elejÈn sejteni lehetett,az m·ra beigazolÛdott, Kiskereki Ès …r-adony kˆzt fog eldılni a bajnoki cÌm sorsa.Kereki Èvek Ûta prÛb·lja megszerezni azelsı helyet, most lÈpÈselınyben is van acsapat, ezt a bajnoks·got m·r csak ık buk-hatj·k el. ⁄gy l·tszik, hogy siker¸l Èlni¸k

    azzal a lehetısÈggel, hogy a csokalyiak Èsa diÛszegiek az idÈn t·vol maradtak Ès

     vÈgre bejˆn a minden Èvben j̇ j·tÈkosok acsapatban elv is. Nekik kˆszˆnhetıen azidÈn igazi megyei Ñszt·rfocist·katî is l·that-tak az Èrdeklıdık, p·ly·ra lÈpett a Victo-ri·ban tˆbbek kˆzˆtt: M„d„lin Popa, SzÈ-les Tibor, R„zvan F„rcu˛a Ès Dobondi Le-

     vente is, de egy rom·n v·logatott kapust istestkˆzelbıl l·thattak a nÈzık, Vlad GheteszemÈlyÈben. Ami a tˆbbi csapatot illeti, mÈg re·lisan

    h·romnak van esÈlye a kÈpzeletbeli dobo-gÛ legalsÛ fok·ra ·llni, ık Tarcsa, Csan·losÈs az Aladinok. A Kan-¡szok minden bi-zonnyal az eddigi legjobb eredmÈny¸ketÈrhetik el, a T˚zoltÛk pedig tal·n az eddigilegrosszabbat. VÈgre az Olaszi-Kereszt˙r

    kˆzˆs csapat is szerzett jÛ nÈh·ny pontot,

     Adony Ès SemjÈn is jÛ benyom·st keltett.…rkeser˚ a vÈgÈre elfogyott, a Nemzetek

     Vil·goss·g·ban pedig nagyon jÛ j·tÈkoso-kat ismerhett¸nk meg, csapatban viszont

     van mÈg hova fejlıdni¸k. KÈt fordulÛval a vÈge elıtt csak egy nagyon fontos kÈrdÈsmaradt: ki lesz a harmadik?

    J. Gy.

    IdÈn is a Final Four, azaz a kupanÈgyesdˆntıje vetett vÈget a lÈ-tavÈrtesi bajnoks·gnak. A Cso-kalyi Interstecs idÈn sem vallottszÈgyent, ˙gy a bajnoks·grÛl,mint a kup·rÛl Èremmel tÈrhe-tett haza.

    Mindˆssze tizenkÈt csapat v·-gott neki a bajnoks·gnak, amisajnos a pontvad·szat nÈpszer˚-sÈgÈt is jelzi. Az elızı Èvekbengyakran elıfordult, hogy tˆbbmint harmincan, h·rom oszt·ly-ban versengtek a vÈgsı helyezÈ-sekÈrt. Ami szintÈn a hanyatl·s je-leit mutatja, hogy ez Èvben kÈtcsapatot is kiz·rtak a szervezık,

    mivel nem jelentek meg a mÈrkı-zÈseken Ès tˆbbektıl is pontokat

     vontak le. A csokalyiak m·r me-net kˆzben eldˆntˆttÈk, hogy azidei Èv lesz az utolsÛ LÈtavÈrtesenÈs mindent megtettek azÈrt, hogy szÈpen b˙cs˙zzanak. Ez tˆbbÈkevÈsbÈ siker¸lt is. A bajnoks·g-ban a kilenc lej·tszott meccs¸k-bıl (a kÈt kiz·rt csapat eredmÈ-nyeit tˆrˆltÈk), hatot megnyertek,egy dˆntetlent j·tszottak Ès kÈt-szer vesztesen hagyt·k el a j·tÈk-teret. A bajnok Paptam·sitÛl csak1-0-ra kaptak ki, m·sik veresÈg¸-ket pedig a m·sodik helyezettDiÛszegtıl szenvedtÈk el. GÛl-

    ar·nyuk is impoz·ns (45-19), ezidÈn bronzÈrmet Èrt. Ami a kup·t illeti, a sorsol·s

    nem igen kedvezett a csokalyifi˙knak. Az egyenes kiesÈsesrendszerben kiemeltkÈnt a m·-sodik fordulÛban lÈptek p·ly·ra,ahol tal·n a legnehezebb ellenfe-let kapt·k a TorpedÛk szemÈlyÈ-ben. A bajnoks·gbeli szoros 3-2-re megnyert meccs ut·n, a csoka-lyiak hengereltek, esÈlyt sem ad-tak a pocsalyiaknak. A z·rÛnapon kÈt meccset j·t-

    szottak a fi˙k, elıbb az elıdˆntı-ben az a Paptam·si kˆvetkezett,amelyik sz·z sz·zalÈkos teljesÌt-mÈnnyel nyerte meg a bajnoks·-got. Az Interstecs igen rˆvid kis-paddal Èrkezett a nÈgyesdˆntıre,mindˆssze ketten ¸ltek bevetÈsrekÈszen. Ann·l nagyobb volt az el-sz·nts·guk, az idei Èv tal·n leg-jobb j·tÈk·val rukkoltak elı.

     Ak·r az elsı fÈlidıben eldˆnthet-tÈk volna a meccset, viszont sike-r¸lt szinte a lehetetlent is kihagy-niuk, mikˆzben Paptam·si egy pontr˙g·sbÛl betal·lt, 0-1-gyel

     vonulhattak az l̂tˆzıbe. A m·so-dik j·tÈkrÈsz kˆzepÈn azt·n ˙gy l·tszott, hogy hi·ba a jÛ j·tÈk,odalesz a dˆntı, hiszen Sz˚cs Ti-bort m·sodik s·rga lappal ki·llÌ-tott·k, emberh·tr·nyba ker¸lt azInterstecs. Tal·n a tam·siak is el-hittÈk, hogy megnyertÈk a mecs-cset, kÈnyelmessÈ v·ltak, ember-elınyben sem tudtak igaz·nhelyzetbe ker¸lni. Nem ˙gy acsokalyiak, nÈgyen az ˆt ellen ismindent megtettek az egyenlÌtÈ-sÈrt. HÈt perccel a vÈge elıttPapp Sanyi elıbb b¸ntetıbılegyenlÌtett, majd nÈh·ny percrer· kapuf·t fejelt, a vÈge elıtt kÈtperccel pedig a kapussal szem-ben ·llva hagyott ki Ûri·si helyze-

    tet. Jˆhettek a b¸ntetık, ahol acsokalyiak h·rombÛl h·rmat lıt-tek be, a tam·siak az utolsÛt elhi-b·zt·k, Ìgy nem maradt esÈly¸k adupl·z·sra. Csokaly sokak meg-lepetÈsÈre a dˆntıbe jutott. A m·sik ·gon DiÛszeg nyerte az

    elıdˆntıt, egy laza 6-1-es gyıze-lemmel, kipihenten, teljes keret-tel jutottak ide. M·r a mÈrkızÈselejÈn l·tszott, hogy itt csak ıknyerhettek, a csokalyiakbÛl min-dent kivett az elızı mÈrkızÈs.Ugye a piros lap miatt mindˆsszehatan maradtak a dˆntıre, r·ad·-sul Nagy Boti sÈr¸lÈst is ̂ sszesze-dett. Ezut·n csak a tisztes helyt·l-l·s maradhatott a cÈl. DiÛszegmindenfÈle megerıltetÈs nÈlk¸lsim·n gyızˆtt, a csokalyiaknakmaradt a tudat, hogy idÈn Tam·-sit csak ık vertÈk meg Ès azÈrt azez¸st is szÈpen csillog.

    Juhász György 

    Harmadikok lettek a csokalyiakLÈtavÈrtesen befejezıdˆtt a v·rosi teremlabdar˙gÛ-bajnoks·g

    A Kiskereki Victoria az élre állt

     A bajnoks·gban Ès a kup·ban rÈsztvevı csapat nÈvsora:

     Juh·sz Gyˆrgy, P·l Erik(kapusok) ñ Boros J·nos, Nagy Botond,Ol·h RÛbert, P·l RÛbert, Papp N·ndor, Papp S·ndor, SasCristopher (ıt v·lasztott·k a bajnoks·g legjobb j·tÈkos·nak!),Sz˚cs Tibor, Vadkerti N·ndor.

     Az ·ll·s tÌz fordulÛ ut·n1. Kereki 10 9 1 0 62-22 28

    2. …radony 10 9 0 1 79-40 27

    3. Tarcsa 10 7 1 2 43-23 22

    4. Aladinok 10 6 1 3 54-32 19

    5. Cenalos City 10 5 3 2 55-38 186. Kan-¡szok 10 5 1 4 42-29 16

    7. Adony 10 5 1 4 53-45 16

    8. Pompierii 11 4 2 5 40-31 14

    9. SemjÈn 10 4 2 4 33-29 14

    10. Olaszi-Kereszt˙r 10 3 0 7 34-59 9

    11. Keser˚ 11 2 0 9 28-68 5

    12. Nemzetek V. 10 1 0 9 37-78 3

    13. V·radi Ifiak 10 0 0 10 0-60 0

    EredmÈnyek: 8. fordulÛ: V·radi IfiakñKereki 0-6, SemjÈnñTarcsa 1-2, Pompieriiñ  Adony 4-5, Keser ñ̊Olaszi-Kereszt˙r 4-2, Nemzetek Vil·goss·gañKan-¡szok 4-7, Aladi-nokñ…radony 3-5, Csan·los ·llt. 9. fordulÛ: AdonyñKeser˚ 7-2, Olaszi-Kereszt˙rñNem-zetek Vil·goss·ga 7-2, KerekiñPompierii 4-0, Kan-¡szokñAladinok 1-4, TarcsañCsan·los2-2, …radonyñSemjÈn 5-3, a V·radi Ifiak ·llt. 10. fordulÛ:  AladinokñOlaszi-Kereszṫ r7-3, Nemzetek Vil·goss·gañAdony 1-10, Keser˚ñKereki 0-6, Csan·nosñ…radony 1-12,SemjÈnñKan-¡szok 0-5, PompieriiñV·radi Ifiak 6-0, Tarcsa ·llt. 11. fordulÛ: SemjÈnñ 

     Adony 1-1, TarcsañKan-¡szok 5-2, AladinokñKereki 4-5, Keser˚ñPompierii 0-6, Csan·-losñOlaszi-Kereszt˙r 14-4, Nemzetek Vil·goss·gañV·radi Ifiak 6-0, …radony ·llt.

    archív felvétel