12
Március 15. – a fogyasztók jogainak világnapja A panaszok kétharmada a szolgáltatókra vonatkozik Egyre nagyobb méreteket ölt az internetes vásárlás, évente 30 százalékkal nő az online tranzakciók száma, ezért az Országos Fo- gyasztóvédelmi Hatóság rendelkezése értel- mében a fogyasztóvédelmi világnap alkalmával a felügyelők idén azt szeretnék tu- datosítani a vásárlókban, milyen jogaik van- nak abban az esetben, ha virtuális boltból szereznek be termékeket. Mindezekről, illetve a Maros Megyei Fogyasztóvédelmi Hivatal te- vékenységéről beszélgettünk Marcela Achim főfelügyelő-helyettessel. – Havonta hány panasz érkezik a Maros megyei fo- gyasztóvédőkhöz? – Idén januárban például 205 panaszt regisztráltunk, amiből 149-et oldottunk meg, 15 alaptalannak bizo- nyult. Februárban 176 bejelentés érkezett, 124-et ol- dottunk meg, 51 megoldatlan maradt. Fontos leszögezni, hogy a megoldatlan panasz nem azt jelenti, hogy a fogyasztónak nincsen igaza, több ok áll annak a hátterében, hogy félreteszünk egy panaszt. Március 10-én érdekes, színes előadás hangzott el az erdélyi arisztokráciának az 1848–49-es forradalom előkészítésében és a szabadságharcban vállalt szerepéről, továbbá pályájuk alakulásáról 1849 után. Kálmán Attila történész 26 arisztokrata arcképét mutatta be. Bár különböző politikai nézeteket val- lottak – az ókonzervatívtól a konzervatívon, a mérsékelt li- berálison át a vadliberálisig –, a reformok szükségességével valamennyien egyetértettek, csakhogy a konzervatívok a bi- rodalom keretén belül, forradalmi megmozdulás nélkül kép- zelték el a változásokat. Sokuk számára a forradalom személyes tragédiát jelentett, mivel kü- lönböző nézetű családtagok álltak szemben egymással. Voltak közöttük politikusok, akik a reformok előkészítésében vállaltak szerepet, és az er- délyi országgyűlés megszűnése után Budapestre távoztak, ahol hangjukat kevésbé hallatták. 1848 közepétől az arisztokrata tisztek, katonák kerül- tek előtérbe, akik részt vettek a szabadságharc küzdelmeiben, egyesek hadvezérként, mások egyszerű honvédként. Sorsuk a forradalom leverése után a fogság, a vagyonelkobzás, a rangvesztésre ítélés, a külföldre me- nekülés volt. Akiknek sikerült kivárniuk, amnesztiában részesültek, és újra politikai, közigazgatási szerepet vállalhattak. Gróf Mikes Kelemen, Közéleti sorsforduló Az, ami és ahogyan manapság törté- nik, abban gyökerezik, hogy a sokat emlegetett jogállamiság elveinek egyetlen kormányzat sem volt képes érvényt szerezni. ____________4. A torboszlói fűszerpaprika A torboszlói Nagy Zoltán fűszerpapri- kája tavaly Németországba is eljutott. A gazdálkodó és felesége, Piroska három éve próbálkozott meg az ízle- tes fűszer előállításával, termékük töb- bek között egy nyárádszeredai vendéglőben is kapható. ____________6. ASA: Nem minden (mérkőzés) papsajt! Az ASA elvesztette első mérkőzését az 1. ligás labdarúgó-bajnokság alsó- házi rájátszásában. A marosvásárhelyi alakulat Medgyesen kapott ki, hétfőn kora este, kétgólos sikerével a Gaz Metan első idei diadalát ünnepelhette. ____________9. A márciusi üzenet Megértették a kor szavát, és az eszméikért mindenáron kiálltak egységben azok az ifjak, akikre ma emlékezünk a 169 éve kirobbant forradalom kapcsán. Példájuk ma is ér- vényes, hiszen közel három évtizeddel a legutóbbi rend- szerváltás után az Erdélyben élő magyar nemzetrésznek még mindig alapvető jogokért kell küzdenie. Több szempontból is egyedülálló volt ez a forradalom, hiszen a polgári demokrácia alapjait nem a polgárság, hanem a nemesség rakta le a reformkor évtizedeiben, ez a vetés szökkent szárba a népek tavaszán. De míg a vén kon- tinensen végigsöprő forradalmi hullámot jórészt az Euró- pát megrázó gazdasági válság táplálta, a magyar forradalmi eszme jóval mélyebben gyökerezett. És aligha- nem ezért is győzött, kétszeresen is. Ugyan az első felelős magyar kormány megalakulását követően, az áprilisi tör- vények elismerése után a nagyhatalmak a szabadságharcot még vérbe tudták fojtani, de a későbbi kiegyezés során lé- nyegében győzelemre jutottak a magyar forradalom esz- méi. Persze, viták annak a generációnak a nagyjai között is voltak, és a végeredményhez ugyancsak szükség volt a kedvező nagypolitikai csillagállásra is, de az eszme mel- letti egységes fellépés, majd a katonai vereséget követő (Folytatás a 3. oldalon) 1848. március 15-e Pesten. Ismeretlen szerző festménye Forrás: wikimedia 2017. március 15., szerda LXIX. évfolyam 61. (19550.) sz. Ára: 2 lej (előfizetőknek 0,88 lej) (Folytatás az 5. oldalon) (Folytatás a 2. oldalon) Menyhárt Borbála Bodolai Gyöngyi Benedek István Erdélyi grófok, bárók a politikában és a harctéren Sikerek és tragédiák

Erdélyi grófok, bárók a politikában és a harctéren Sikerek és …¡rcius 15... · 2018-10-09 · Március 15. – a fogyasztók jogainak világnapja A panaszok kétharmada

  • Upload
    others

  • View
    0

  • Download
    0

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: Erdélyi grófok, bárók a politikában és a harctéren Sikerek és …¡rcius 15... · 2018-10-09 · Március 15. – a fogyasztók jogainak világnapja A panaszok kétharmada

Március 15. – a fogyasztók jogainak világnapja

A panaszok kétharmada a szolgáltatókra vonatkozikEgyre nagyobb méreteket ölt az internetesvásárlás, évente 30 százalékkal nő az onlinetranzakciók száma, ezért az Országos Fo-gyasztóvédelmi Hatóság rendelkezése értel-mében a fogyasztóvédelmi világnapalkalmával a felügyelők idén azt szeretnék tu-datosítani a vásárlókban, milyen jogaik van-nak abban az esetben, ha virtuális boltbólszereznek be termékeket. Mindezekről, illetvea Maros Megyei Fogyasztóvédelmi Hivatal te-vékenységéről beszélgettünk Marcela Achim főfelügyelő-helyettessel.

– Havonta hány panasz érkezik a Maros megyei fo-gyasztóvédőkhöz?

– Idén januárban például 205 panaszt regisztráltunk,amiből 149-et oldottunk meg, 15 alaptalannak bizo-nyult. Februárban 176 bejelentés érkezett, 124-et ol-dottunk meg, 51 megoldatlan maradt. Fontosleszögezni, hogy a megoldatlan panasz nem azt jelenti,hogy a fogyasztónak nincsen igaza, több ok áll annaka hátterében, hogy félreteszünk egy panaszt.

Március 10-én érdekes, színes előadás hangzott el az erdélyiarisztokráciának az 1848–49-es forradalom előkészítésébenés a szabadságharcban vállalt szerepéről, továbbá pályájukalakulásáról 1849 után. Kálmán Attila történész 26 arisztokrataarcképét mutatta be. Bár különböző politikai nézeteket val-lottak – az ókonzervatívtól a konzervatívon, a mérsékelt li-berálison át a vadliberálisig –, a reformok szükségességévelvalamennyien egyetértettek, csakhogy a konzervatívok a bi-rodalom keretén belül, forradalmi megmozdulás nélkül kép-zelték el a változásokat.

Sokuk számára a forradalom személyes tragédiát jelentett, mivel kü-lönböző nézetű családtagok álltak szemben egymással. Voltak közöttükpolitikusok, akik a reformok előkészítésében vállaltak szerepet, és az er-délyi országgyűlés megszűnése után Budapestre távoztak, ahol hangjukatkevésbé hallatták. 1848 közepétől az arisztokrata tisztek, katonák kerül-tek előtérbe, akik részt vettek a szabadságharc küzdelmeiben, egyesekhadvezérként, mások egyszerű honvédként. Sorsuk a forradalom leveréseután a fogság, a vagyonelkobzás, a rangvesztésre ítélés, a külföldre me-nekülés volt. Akiknek sikerült kivárniuk, amnesztiában részesültek, ésújra politikai, közigazgatási szerepet vállalhattak. Gróf Mikes Kelemen,

Közéleti sorsfordulóAz, ami és ahogyan manapság törté-nik, abban gyökerezik, hogy a sokatemlegetett jogállamiság elveinekegyetlen kormányzat sem volt képesérvényt szerezni.____________4.A torboszlói fűszerpaprika A torboszlói Nagy Zoltán fűszerpapri-kája tavaly Németországba is eljutott.A gazdálkodó és felesége, Piroskahárom éve próbálkozott meg az ízle-tes fűszer előállításával, termékük töb-bek között egy nyárádszeredaivendéglőben is kapható.____________6.ASA: Nem minden(mérkőzés) papsajt!Az ASA elvesztette első mérkőzésétaz 1. ligás labdarúgó-bajnokság alsó-házi rájátszásában. A marosvásárhelyialakulat Medgyesen kapott ki, hétfőnkora este, kétgólos sikerével a GazMetan első idei diadalát ünnepelhette. ____________9.

A márciusi üzenetMegértették a kor szavát, és az eszméikért mindenáron

kiálltak egységben azok az ifjak, akikre ma emlékezünk a169 éve kirobbant forradalom kapcsán. Példájuk ma is ér-vényes, hiszen közel három évtizeddel a legutóbbi rend-szerváltás után az Erdélyben élő magyar nemzetrésznekmég mindig alapvető jogokért kell küzdenie.

Több szempontból is egyedülálló volt ez a forradalom,hiszen a polgári demokrácia alapjait nem a polgárság,hanem a nemesség rakta le a reformkor évtizedeiben, ez avetés szökkent szárba a népek tavaszán. De míg a vén kon-tinensen végigsöprő forradalmi hullámot jórészt az Euró-pát megrázó gazdasági válság táplálta, a magyarforradalmi eszme jóval mélyebben gyökerezett. És aligha-nem ezért is győzött, kétszeresen is. Ugyan az első felelősmagyar kormány megalakulását követően, az áprilisi tör-vények elismerése után a nagyhatalmak a szabadságharcotmég vérbe tudták fojtani, de a későbbi kiegyezés során lé-nyegében győzelemre jutottak a magyar forradalom esz-méi. Persze, viták annak a generációnak a nagyjai közöttis voltak, és a végeredményhez ugyancsak szükség volt akedvező nagypolitikai csillagállásra is, de az eszme mel-letti egységes fellépés, majd a katonai vereséget követő

(Folytatás a 3. oldalon)

1848. március 15-e Pesten. Ismeretlen szerző festménye Forrás: wikimedia

2017. március 15., szerda LXIX. évfolyam 61. (19550.) sz. Ára: 2 lej (előfizetőknek 0,88 lej)

(Folytatás az 5. oldalon)

(Folytatás a 2. oldalon)

Menyhárt Borbála

Bodolai Gyöngyi

Benedek István

Erdélyi grófok, bárók a politikában és a harctéren

Sikerek és tragédiák

Page 2: Erdélyi grófok, bárók a politikában és a harctéren Sikerek és …¡rcius 15... · 2018-10-09 · Március 15. – a fogyasztók jogainak világnapja A panaszok kétharmada

Például az, aki hozzánk fordult,nem adta meg az adatait, és a törvényértelmében ezekkel nem foglalkozunk.Továbbá azokkal sem, amelyekben apanaszhoz nem csatolják az iratokat,amelyek bizonyítják a vásárlást, vagyhogy az adott szolgáltatásra szerző-dése van az illetőnek. Nem tisztessé-ges, hogy szóbeszéd után induljunk elkivizsgálni egy ügyet. Továbbá van-nak olyan panaszok, amelyeket másintézményekhez irányítottunk át, pél-dául a biztosításokat felügyelő ható-sághoz vagy a szerencsejátékokatfelügyelő országos hivatalhoz. A tulaj-donosi társulásokra vonatkozó beje-lentéseket a polgármesteri hivatalhoztovábbítjuk, mert nem tartozik a hatás-körünkbe. Egy kivétel van, amikor atársulás elnöke a lakástulajdonosokképviselőjeként panaszt tesz egycégre, amely bizonyos szolgáltatástnyújtott nekik. Például a tömbházathőszigetelték. Két-három ilyen ese-tünk volt az előző években. Amikoregészségügyi szolgáltatásokra tesznekpanaszt, azt az orvosok kollégiumáhoztovábbítjuk, mert ez sem tartozik a ha-táskörünkbe.

– Mely területekre vonatkoznaktöbbnyire a panaszok?

– 60-70 százalékuk a különféleszolgáltatásokra vonatkozik, értem itta mobiltelefon, internet-, gáz-, áram-szolgáltatást. Az esetek nagy részébenaz ügyfelek a számlázási mód, illetvea szerződésben szereplő feltételekmiatt érzik magukat becsapva. Példáula mobiltelefon-szolgáltató a vásárló-nak kecsegtető ajánlatokat kínál, haszerződést köt vele, jelképes összegértkap telefont. Megkötik a szerződést,de amikor kezdenek érkezni havonta aszámlák, akkor esetleg már nem tűnikolyan vonzónak, az ügyfél sokallja azösszeget, és nem szeretné tovább fenn-tartani a szerződést. Sok a panasz pél-dául a gyenge jelre, a térerő hiányára,és a szolgáltató nem hajlandó felbon-tani a szerződést, annak ellenére, hogya fogyasztó úgy érzi, nem kötelesolyan szolgáltatásért fizetni, amivelnem elégedett. Ilyenkor fordulnakhozzánk. De amit nem tudnak a fo-gyasztók, mivel sajnos, mielőtt aláír-nák a szerződést, nem tanulmányozzákalaposan, az az, hogy ha szerződéskö-téskor kedvezményben vagy különféleajándékokban részesülnek, de utólagfel szeretnék bontani a szerződést mégannak lejárta előtt, ezeket az ajándéko-kat ki kell fizetni.

Továbbá a fogyasztók nagy része atúlzásnak tartott számlák miatt tesz pa-naszt, vagy előfordult, hogy egy úgy-nevezett pay-pointnál fizette ki valakia számlát, ennek ellenére levágták aszolgáltatást.

Ugyanakkor arra is van példa, hogykedvező ajánlatokkal próbálnakügyfeleket toborozni a kábeltévé-szol-gáltatók, az ügyfél felmondja a régiszolgáltatónál a szerződést, de az újszolgáltató egy-két hónap alatt semszereli be a kábeltévét. Viszont a szer-ződésben egyértelműen fel volt tün-tetve, hogy a beszerelés 90 naponbelül kell megtörténjen, tehát a fo-gyasztó ugyan időközben szolgáltatás

nélkül maradt, de a szolgáltató nemszegett szerződést.

A bankszektorra hónapok óta nemérkezett panasz, elvétve van egy-kéteset, de már nincs szó szerződésbelivisszaélésekről.

– Az idei tematika az online vásár-lás. Ezen a téren milyen hiányos-ságokkal szembesülhet afogyasztó?

– A világnap alkalmából idén orszá-gos szinten ez a tematika, ugyanisegyre elterjedtebb az online vásárlás,egyes statisztikák szerint országszerteötezer online bolt működik, ezek for-galma 2016-ban elérte az 1,8 milliárdeurót, ami 30 százalékos növekedéstjelent az előző évhez viszonyítva. Astatisztikák szerint ezen a téren a napiforgalom 500 millió euró, és ez kizá-rólag a termékvásárlásra vonatkozik,nincsenek benne például az onlinejegyvásárlások, számlafizetések, il-letve a különféle utazások befizetése.Leggyakoribb probléma az internetesvásárlás terén, hogy késve érkeznek atermékek, vagy nem azt küldik el, amitaz illető megrendelt. Vagy a visszakül-dött áru esetén késve utalják vissza avásárlónak a kifizetett összeget. Ami-kor a virtuális bolt adminisztrátoranem küldi vissza a pénzt 14 naponbelül, akkor bírságra számíthat. A 14napot attól kezdve kell számítani, ami-kor a bolt értesült róla, hogy a vásárlónem kívánja megtartani a terméket.

Fontos tudni, hogy az online boltokhonlapján kötelező módon fel kell le-gyen tüntetve, hogy 14 naptári naponbelül a vásárló visszaküldheti a termé-ket anélkül, hogy ennek okát meg kel-lene indokolnia. A rendelkezéshátterében az az elgondolás áll, hogyha betérünk egy üzletbe, lehetőségünkvan kipróbálni a terméket, felpróbálni,meggyőződni minőségéről. Az onlinetérben ezt nem tehetjük meg, tehátsosem tudjuk, mit kapunk. Abban azesetben, ha a honlapon, ahol vásáro-lunk, nincsen feltüntetve, hogy a vá-sárló 14 nap alatt visszaküldheti aterméket, akkor ez a határidő további12 hónappal meghosszabbodik.

Előfordul továbbá, hogy megron-gált csomagot, árut kap kézhez a vá-sárló, ezekben az esetekben aszállítócéget, futárszolgálatot vonjukfelelősségre.

A futárszolgálat költségeit vissza-

küldés esetén általában a vásárló kellállja, ám fedezheti a bolt is, ahonnanrendelt, viszont ezt az információt isfel kell tüntetni a honlapon. A hozzánkérkező panaszok 5 százalékát teszik kiaz online vásárlásra vonatkozók, álta-lában a vevő először az eladóhoz for-dul, és megegyeznek.

– Az utóbbi években közzétett sta-tisztikák alapján egyre kevesebbazon esetek száma, amikor élelmi-szertermékek minőségét kifogásol-ják a fogyasztók…

– Ez így van, a panaszok 1-3%-avonatkozik élelmiszertermékekre.Abban a pillanatban, amikor ilyen jel-legű bejelentés érkezik, azonnal ki-szállunk a helyszínre, és ellenőrizzük,hogy megalapozott-e a kifogás. Tavalypéldául volt egy emlékezetes esetünk,megkeresett egy úr, és közölte, hogyegy vendéglőben olyan pizzát vittek kineki, ami nyüves gombával volt meg-szórva. A vendég kérte, hogy csoma-golják be a pizzát, majd ezzel és anyugtával érkezett hozzánk.

– Habár az élelmiszerek minőségeterén ritkábbak a hiányosságok, anagyáruházakban a pénztárhozérve gyakran szembesül azzal a vá-sárló, hogy megpróbálják be-csapni…

– A bevásárlóközpontokban a leg-gyakoribb probléma, hogy nem egye-zik a polcokra kifüggesztett ár azzal,ami a pénztárgép kijelzőjén jelenikmeg. Néha panasz alapján, de sokesetben találomra próbáljuk kiszűrniezeket az eseteket, de lehetetlen min-dent ellenőrizni. Félrevezető reklám-nak számít, amikor ki van függesztveegy előnyös ár az adott termékre, apénztárnál viszont a vevő jóval többetfizet, és ha visszamegy a polchoz,látja, hogy parányi, szinte nem is lát-ható betűkkel oda van írva, hogy pél-dául ha kettőt veszel, a másodiktermékre vonatkozik a kedvezmény.Ilyen esetben le lehet fényképezni azárcímkét, és panaszt tenni. Ugyanak-kor a kedvezményes áron kínált, ösz-szecsomagolt termékek esetén akereskedő köteles darabszámra isárulni az adott árut, hogy a vásárló ki-számíthassa, valóban kap-e kedvez-ményt. A fogyasztók bármikorbizalommal fordulhatnak hozzánk, a0265/254-625-ös telefonszámon egyfelügyelő válaszol, és tanácsot ad vá-sárlóknak, kereskedőknek egyaránt.

Zárul a beiratkozás első szakaszaMárcius 16-án, csütörtökön zárul az ősszel előkészítő osz-tályt kezdő gyermekek iskolába íratásának első szakasza.A felvett gyermekek jegyzékét, az üresen maradt helyekszámát, illetve a be nem íratott gyermekek névsorát már-cius 22–23-án teszik közzé a tanintézetekben és a tanfel-ügyelőség honlapján. A beiratkozás első szakaszábólkimaradt gyermekek szülei március 24–30. között tölthetikki az iratkozási formanyomtatványokat. A beiskolázott kis-diákok végleges névsorát április 6-án függesztik ki a tan-intézeteknél. A megoldatlan helyzeteket április 7–13.között orvosolja a megyei tanfelügyelőség.

Dr. Pongrácz Antal-vívóemlék-verseny

Március 18-án, szombaton rendezik meg Marosvásárhe-lyen a Dr. Pongrácz Antal-vívóemlékversenyt. A város egy-kori kiváló sportembere emlékére szervezett torna délelőtt10 órakor kezdődik a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógy-szerészeti Egyetem róla elnevezett sportcsarnokában. Dr.Pongrácz Antal ifjúsági világbajnok, háromszoros olimpiaigyőztes, illetve számos bel- és külföldi verseny győztesevolt másfél évtizeden át. A marosvásárhelyi egyetem sport-klubja vívószakosztályának elnökeként meghatározó sze-repe volt a fiatal, tehetséges amatőr sportolókképzésében, versenyeken való részvételének támogatá-sában.

Pokorny László fogadóórájaDr. Pokorny László megyei tanácsos március 16-án, csü-törtökön délelőtt 10 órától tart fogadóórát a holtmarosi kul-túrotthonban szociális és környezetvédelmi kérdésekben.

Szimfonikus hangversenySzimfonikus hangversenyre kerül sor március 16-án, csü-törtökön este 7 órakor a Kultúrpalota nagytermében. Ve-zényel Shinya Ozaki, hegedűn játszik: Florin Croitoru. Ahangversenyre a 22-es számú bérletek érvényesek.

A Moby Dick a Jazz ClubbanA soproni Moby Dick, a magyar rockzene élvonalánakmeghatározó együttese március 19-én, vasárnap este 7órai kezdettel a marosvásárhelyi Sinaia/Sörház utcai JazzClubban koncertezik. Meghívottak: a Black Diamond és aGuerillas.

Póra Zoli és a Stone Hill – gyerekkoncert

Hova megy a vonatom? címmel újabb gyerekkoncertrekerül sor a marosvásárhelyi Jazz Clubban. A gyermekeketés felnőtt kísérőiket Póra Zoli és a Stone Hill zenekar szó-rakoztatja március 23-án, jövő hét csütörtökén délután 6órától. Az előadás idején a Painting You arcfestéssel leszjelen, a koncert után pedig egyórás gyerekbuli kezdődikDömével.

Hírszerkesztő: Nagy Székely Ildikó

Ma KRISTÓF, holnap HENRIETTA napja. HENRIETTA: a Henrik nőiváltozata több nyelvben. Ger-mán eredetű, jelentése: körülke-rített birtokán uralkodó.

15., szerdaA Nap kel

6 óra 36 perckor, lenyugszik

18 óra 27 perckor. Az év 74. napja,

hátravan 291 nap.

ELŐFIZETÉS A SZERKESZTŐSÉGBEN IS!Elfogadunk előfizetést lapunkra a következő

hónapra a Népújság szerkesztőségében: Marosvásárhely, Dózsa György utca 9. szám,

2. emelet, 57-es iroda. Borbély Ernő, naponta 8-14 óraközött, szombat – vasárnap zárva.

Tel. 0742-828-647

Marcela Achim főfelügyelő-helyettes Fotó: Menyhárt Borbála

2 NÉPÚJSÁG _______________________________________________ HÍREK – TUDÓSÍTÁSOK _______________________________________ 2017. március 15., szerda

VALUTAÁRFOLYAMBNR – 2017. március 14.

1 EUR 4,55151 USD 4,2783

100 HUF 1,45851 g ARANY 165,5038

IDŐJÁRÁSVáltozó időHőmérséklet:max. 120Cmin. 10C

Megyei hírek

(Folytatás az 1. oldalról)A panaszok kétharmada a szolgáltatókra vonatkozik

Csütörtökön, március 16-án a Creactivity Kids Clubban interaktív zenés foglalkozás 1–3 éves gyere-keknek sok játékkal, versikével és mesével.

Időpont: 10.30 óra. Helyszín: Rózsák tere 16. szám. Ára 15 lej. Az élménydús zenei hallásfejlesztő tevékenység időtartama 40 perc, ami kiegészül 20 perc játszóházas tevékeny-

séggel is. A részvételhez regisztráció szükséges a 0740-647-575-ös telefonszámon, mert a helyek száma korlátozott.Lovász Ágota és a Creactivity csapata élő zenével és minőségi ütőshangszerekkel várja Önöket és gyerekeiket!

Page 3: Erdélyi grófok, bárók a politikában és a harctéren Sikerek és …¡rcius 15... · 2018-10-09 · Március 15. – a fogyasztók jogainak világnapja A panaszok kétharmada

2017. március 15., szerda _______________________________________ HÍREK – TUDÓSÍTÁSOK _____________________________________________ NÉPÚJSÁG 3

Nagyköveti látogatásra időzítetttiltakozás

A svájci Ameropa cégcsoport által birtokolt Azomu-reş mintegy 20 alkalmazottja gyűlt össze kedden aprefektúra épülete elé, hogy tiltakozzon a vállalatáltal folyósított alacsony bérek miatt. A tiltakozó ak-ciót Urs Herren, Svájc bukaresti nagykövete látoga-tására időzítették. „A nagykövet tudomásáraszeretnénk hozni, hogy a svájci tulajdonú vállalatsemmibe veszi az alkalmazottakat, nem ad legalábbannyi fizetésemelést, mint amennyit az állami szfé-rában adnak (…), így nem csoda, hogy hiány vanképzett munkaerőből. Nem értik meg, hogy ha nemfektetnek be a munkaerőbe, akkor hiába ruháznakbe modern gépekbe (…), mert nem lesz aki ezeketműködtesse” – nyilatkozta az Agerpres hírügynök-ségnek Maria Dăndărău, a Frăţia szakszervezetiszövetség Maros megyei vezetője. A szakszervezetibizalmi szerint az alkalmazottak 80 százalékánakbére az országos minimálbér alá csökkenne, ha le-vonnák belőlük az alapbérbe beépített pótlékokat.Maria Dăndărău közölte: éppen most tárgyalják újraa kollektív munkaszerződést, amelyben a szakszer-vezet az országos minimálbér növekedésének meg-felelő 16 százalékos emelést kér, a vállalat ezzelszemben 3 százalékot ajánl. (Agerpres)

Csökkentenék a zsúfolt börtönök rabjainak büntetését

A túlzsúfolt börtönökben raboskodó elítéltek bünte-tésének lerövidítéséről fogadott el törvénytervezetethétfőn a szenátus. Minden elítéltnek, akit olyanközös cellában tartanak fogva, ahol nem jut legalábbnégy négyzetméter egy rabra, harmincnaponkénthárom nappal rövidülne a büntetése, amennyiben atervezetet ugyanebben a formában erősíti majd mega képviselőház is. A könnyítés nem vonatkozikazokra, akiknek már kárpótlást ítélt meg az ember-telen fogvatartási körülményekért az Emberi JogokEmberi Bírósága (EJEB). A szenátus elvetette azRMDSZ módosító indítványát, amely különbségettett volna az erőszakos és erőszak nélkül elkövetettbűncselekményekért elítéltek között. A Dacian Cio-loş vezette szakértői kormány által tavaly kidolgozotttervezetet kisebb módosításokkal, csaknem egyhan-gúlag (egyetlen ellenszavazattal) fogadta el a parla-ment felsőháza. (MTI)

Emelik a roncsprogram ökobónuszát

Daniel Constantin környezetvédelmi miniszter beje-lentette kedden Nagyszebenben, hogy a kormány1.500 lejről 2.500 lejre emeli a roncsprogram kere-tében nyújtott úgynevezett ökobónusz értékét, amelyazoknak a vásárlóknak jár, akik öreg gépkocsijukatkörnyezetkímélő, vegyes meghajtású (hibrid) gépko-csira cserélik. „A voucherek ára továbbra is 6.500 lejlesz, amely egy 2.500 lej értékű környezetvédelmibónusszal pótolható fel” – mondta el sajtóértekezle-tén Constantin. Daniel Constantin szerint a roncs-program a „közeljövőben” indul, de pontos dátumotnem mondott, hogy „ne befolyásolja a piacot”.(Agerpres)

Elutasította a szenátus a CNCDfelszámolását célzó tervezetet

Döntő házként elutasította kedden a szenátus azt atörvénykezdeményezését, amelynek értelmébenmegszűnt volna az Országos DiszkriminációellenesTanács (CNCD). 101 szenátor támogatta szavaza-tával a szenátus jogi, emberjogi, illetve esélyegyen-lőségi bizottságának a tervezettel kapcsolatoskedvezőtlen véleményezését. A képviselőház feb-ruár 28-án hallgatólagosan fogadta el a tervezetet.(Agerpres)

közel két évtizeden át mutatott kitartás nélkül ez nemvalósulhatott volna meg.

A koruk feladatait teljes felelősséggel vállaló márci-usi ifjak mai közéletbeli követőinek is jócskán van fel-adat mi mellett kiállni, hiszen ama forradalminak hittdecemberi történések óta már nem két, de közel háromévtized telt el, és még mindig nem érezhetjük teljesenhazánknak ezt az országot, ha Petőfi értelmezésévelélünk: „haza csak ott van, hol jog is van”. Sem nemze-tiségi viszonylatban, sem olyan alapjogok viszonylatá-ban, mint az anyanyelvhez vagy az oktatáshoz valójogok. Ami pedig az egységes kiállást illeti, jó volnalátni, hogy a magyar összefogás nemcsak választási esz-tendőben működik, hanem a voksszámláló éveket köve-tően is, amikor rá kell szolgálni a választói bizalomra.Mert noha az elődök körében sem volt teljes az egyetér-tés, az ő soraikban a forradalom eszméinek lehető leg-jobb szolgálatáról folyt vita, nem egymással, hanem azelnyomó nagyhatalommal harcoltak a nemzet jogaiért.Kitartóan, következetesen. Ez a követésre méltó hagya-tékuk a mai márciusi ifjak számára.

A márciusi üzenet(Folytatás az 1. oldalról)

Ország – világ

A The Wall Street Journal címűamerikai üzleti lap szerint DonaldTrump elnök kibővítette a Köz-ponti Hírszerző Ügynökség (CIA)jogkörét, lehetővé téve számára,hogy dróntámadásokat is indít-hasson feltételezett terroristákellen.

A lap hétfőn meg nem nevezett kor-mányzati tisztségviselőkre hivatkozvaközölte az információt. Értékelése sze-rint ez jelentős változás Barack Obamaelőző elnök politikájához képest, amelykorlátok közé szorította a CIA paramili-táris tevékenységét. Korábban ugyanis ahírszerző ügynökség nem, csakis a vé-delmi minisztérium, a Pentagon hajtha-tott végre dróncsapásokat aterrorizmussal gyanúsítottak ellen.

A The Wall Street Journal információitsem a védelmi minisztérium, sem a CIAnem kívánta kommentálni. A lap megje-gyezte: nem világos, hogy a CIA új jog-körei pontosan mire és mely térségekre

terjednek ki. A lap szerint ezzel a döntés-sel megszakad az az együttműködés,amely Barack Obama elnöksége idejénalakult ki a CIA és a Pentagon között. Egyakorlat szerint a CIA drónokat és máshírszerzői eszközöket használt a feltéte-lezett terroristák helyének beazonosítá-sához, majd ezt követően a Pentagonrendelte el és hajtotta végre a katonaicsapásmérést. Így likvidálták amerikaidrónok segítségével 2016-ban Pakisztán-ban például Manszúr mollát, a szélsősé-ges tálibok Omár molla halála utánmegválasztott új vezetőjét.

Donald Trump korábban többször je-lezte, hogy szeretné felgyorsítani az Isz-lám Állam terrorszervezet és másterroristacsoportok elleni harcot. Ezért –írja a The Wall Street Journal – az elnökmár februárban megadta a CIA-nak a fel-hatalmazást dróntámadások végrehajtá-sára. Akkor Észak-Szíriábanlégicsapásban megölték az al-Kaidanéhai vezére, Oszama bin Laden vejét,

Abu Hani al-Maszrit. A tényt a védelmiminisztérium be is jelentette – teszihozzá a lap –, azt azonban nem közölték,hogy a légicsapást a CIA hajtotta végre.

Az Egyesült Államok a New Yorkotés Washingtont 2001. szeptember 11-énért terrortámadásokat követő évekbenkezdett rakétákkal felszerelt, pilóta nél-küli harci gépeket használni szélsősége-sek meggyilkolására. A tengerentúlidrónbevetések George W. Bush elnökidején kezdődtek, és az Obama-kormánykibővítette ezeket a támadásokat.

A program bírálói szerint a célzottdróncsapások valójában a dzsihadistaszervezetek erősödését és fegyveres tá-madásaik terjedését eredményezik világ-szerte. Az amerikai kormány tavalyjúliusban elismerte, hogy dróncsapásainem szándékoltan 116 civil áldozatot kö-veteltek olyan országokban, amelyekkelaz Egyesült Államok nem áll háborúban.(MTI)

Trump elnök felhatalmazta a CIA-t dróntámadások indítására?

A transzatlanti kapcsolatok szem-pontjából elengedhetetlen, hogy aNATO tagállamai tovább növeljékvédelmi kiadásaikat – hangsú-lyozta Jens Stoltenberg, a szövetségfőtitkára hétfőn Brüsszelben. A fő-titkár egyúttal nyugalomra intettea szövetség két tagállamát, Hol-landiát és Törökországot, amelyekközött diplomáciai feszültség ala-kult ki az elmúlt napokban.

A NATO tagállamai 2014-ben vállal-ták, hogy 2024-ig bruttó hazai termékük(GDP) legalább 2 százalékára emelik vé-delmi kiadásaikat. Ezt a szintet azonbantavaly mindössze öt ország – az EgyesültÁllamok, Nagy-Britannia, Lengyelor-szág, Görögország és Észtország – érteel. „Idén meg kell kettőznünk az erőfe-szítéseinket. Ez elengedhetetlen ahhoz,hogy a szövetségünk alapját képező transzatlanti kapocs szilárd maradjon” –fogalmazott Stoltenberg a katonai szer-vezet 2016-os évértékelő jelentésénekbemutatásakor.

A NATO friss helyzetértékelése sze-rint a tagországok többségében emelked-tek tavaly a védelmi kiadások, ezazonban még mindig messze van az újamerikai kormányzat által megköveteltszinttől.

A dokumentumból kiderült, miközbenaz Egyesült Államok a szövetség GDP-jének „mindössze” 46 százalékát adja,még mindig az amerikai katonai kiadá-sok teszik ki a NATO-országok összesí-tett védelmi költségvetésének 68,2százalékát. Ezt Nagy-Britannia követi6,7, Franciaország 5,6 és Németország5,1 százalékkal.

Stoltenberg szerint mindazonáltal for-dulópontot jelent, hogy a szövetség 28tagállama közül 23-ban nőttek tavaly avédelmi kiadások. Az előző évhez képest2016-ban 3,8 százalékkal, körülbelül tíz-milliárd dollárral emelkedett a tagorszá-gok összesített katonai költségvetése.

A főtitkár „reális elvárásnak” neveztea védelmi költségvetéseknek a GDP 2százalékára emelését. Kiemelte, „ebbeminden tagállam a legmagasabb szintenegyezett bele”, valamint üdvözölte, hogyLettország, Litvánia és Románia közelítaz elvárt szinthez. Az észak-atlanti szö-vetség jelentése szerint Magyarország aGDP 1,02 százalékát fordította védelmicélokra 2016-ban, ami nagyjából 353milliárd forintnak felelt meg a 2015-ös316 milliárd után. Magyarország katonaikiadásai a NATO 892 milliárd dollárosösszköltségvetésének valamivel többmint 0,1 százalékát tették ki tavaly.

Donald Trump amerikai elnök, aki ko-rábban a NATO költségvetésének, azamerikai hozzájárulásnak az újratárgya-lását helyezte kilátásba, nemrégiben kö-zölte: még az év végéig „valódielőrelépést” vár a szövetségesek védelmikiadásainak emelésében. Trump még azelnökválasztási kampány során úgy nyi-latkozott, orosz agresszió esetén csakazoknak a NATO-országoknak a védel-méhez nyújtana segítséget, amelyek tel-jesítették szövetségesi kötelezett-ségeiket. Hétfői sajtótájékoztatóján Stol-tenberg az értékelés bemutatása mellettHollandiát és Törökországot is nyuga-lomra intette. „A vita a demokrácia kö-zéppontjában áll, de a kölcsönös tiszteletis (…) Arra biztatnám a feleket, hogymutassanak tiszteletet egymás iránt, le-gyenek higgadtak és tegyenek megfon-tolt intézkedéseket” – jelentette ki.

A két ország közötti diplomáciai pen-geváltást az okozta, hogy a holland ható-ságok a hét végén két török minisztert ismegakadályoztak abban, hogy kampány-rendezvényeken vegyenek részt Hollan-diában. Mindkét miniszter az elnökirendszer bevezetéséről döntő április 16-i török népszavazással kapcsolatos ren-dezvényen szeretett volna részt venni.(MTI)

Elengedhetetlen a védelmi kiadások további növelése Európában

A londoni parlament felső kama-rája, a Lordok Háza módosításoknélkül véglegesítette hétfőn azt akormányzati határozattervezetet,amelynek törvényhozási elfoga-dása a brit legfelsőbb bíróság ja-nuári döntése alapján szükségesa brit EU-tagság megszűnéséhezvezető folyamat hivatalos elindí-tásához.

A felsőház hétfő éjjeli végszavazásá-val véget ért a többhetes parlamenti el-járás, és ezután Theresa Mayminiszterelnök a Lisszaboni Szerződés50. cikkelye alapján bármikor hivatalosértesítést küldhet Brüsszelnek arról,hogy az Egyesült Királyság ki akar lépniaz Európai Unióból.

Az 50. cikkely szabályozza – és akti-válása hivatalosan elindítja – a kilépésifolyamatot, kétévi időtávlatot meghatá-rozva az EU-tagság megszűnésének fel-tételeiről szóló tárgyalásokra.

Az előzetes értesülések arról szóltak,hogy Theresa May akár ezen a héten be-jelentheti az 50. cikkely aktiválását, de aDowning Street hétfőn ezt kizárta. A mi-niszterelnöki hivatal szóvivője szerint akormányfő várhatóan március utolsó he-tében küld értesítést az EU-nak a kilépésifolyamat elindításáról.

A brit törvényhozás alsóháza a múlthónapban már módosítások nélkül elfo-

gadta az 50. cikkely aktiválására felha-talmazást adó törvénytervezetet, amelyezután a felső kamara elé került. A Lor-dok Háza két olyan módosítást fűzött atervezethez, amelyeket a kormány nemkívánt belefoglalni a törvénybe. Azegyik felsőházi módosítás a Nagy-Bri-tanniában élő külföldi EU-állampolgá-rok jogainak garantálására szólította fela kormányt, a másik pedig arra, hogy azEurópai Unióval a kilépés feltételeirőlkötendő majdani megállapodást terjesszejóváhagyásra a parlament elé.

A kormány ezekkel a szándékokkalegyetért, és jelezte is, hogy a kilépési tár-gyalások lehető legkorábbi szakaszábanmegállapodást szeretne elérni a Nagy-Britanniában élő külföldi EU-állampol-gárok jogainak garantálásáról, és azt is,hogy ha sikerül a tárgyalássorozat végénegyezségre jutni az EU-tagság megszű-nésének feltételeiről, a megállapodást aparlament elé terjeszti, még azelőtt, hogyaz egyezményt az Európai Parlament ésaz EU-tagországok törvényhozásai meg-tárgyalnák.

Theresa May miniszterelnök ugyan-akkor azt elvetette, hogy ezekben a kér-désekben a brit törvényhozás előremegkösse a kormány kezét. Londonemellett az Európai Unióban maradó or-szágokkal viszonossági alapon egyez-ségre akar jutni az ott élő britek

jogosultságainak viszonos garantálásárólis.

Mivel a Lordok Háza által elfogadottkét módosítást az alsóház hétfőn érvény-telenítette, a tervezet még hétfő estevisszakerült a felső kamara elé, amelyrövid tárgyalás után maga is a korábbanáltala elfogadott módosítások nélkül, azeredeti szöveggel véglegesítette a Lisz-szaboni Szerződés 50. cikkelyének akti-válására felhatalmazást adó törvényt.

A kilépési folyamat elindításáról tar-tott parlamenti vitasorozat nem szerepelta kormány eredeti menetrendjében. The-resa May korábbi hivatalos álláspontjaszerint a cikkely aktiválása az ő szemé-lyes döntési jogkörébe tartozik, és e dön-téséhez nem kell előzetes parlamentijóváhagyás.

A legfelsőbb bíróság január végén ho-zott jogerős végzésében azonban a kor-mányfő álláspontjával ellentétesvéleményre jutott, megerősítve az elsőfokon eljáró londoni felsőbíróság tavalynovemberi döntését. A felsőbíróság elémagánszemélyek terjesztették be a kor-mány álláspontját megtámadó keresetet,és az elsőfokú bírói fórum a kereset be-terjesztőinek adott igazat, kimondva,hogy a parlament szuverén jogköre azEU-tagságot megszüntető folyamat el-kezdésének előzetes jóváhagyása. (MTI)

Megkapta a brit kormány a parlamenti felhatalmazásta kilépési folyamat elindításához

Page 4: Erdélyi grófok, bárók a politikában és a harctéren Sikerek és …¡rcius 15... · 2018-10-09 · Március 15. – a fogyasztók jogainak világnapja A panaszok kétharmada

Alig van halvány kétségem afe-lől, hogy Codruţa Kövesit, a Kor-rupcióellenes Ügyészség (DNA)vezető ügyészét és Augustin Lazărfőállamügyészt lépre csalták!Olyasmivel, ami például a DNAgyakorlatában „műfaji” sajátosság-nak számít, hiszen a hivatali vissza-élésnek nevezett vád sűrűnelőfordul. Mára ugyan tisztázódnilátszik, hogy ez csak abban az eset-ben áll meg a lábán, ha törvénysér-téssel párosul. Amit most CodruţaKövesin számonkérnek, az többmint törvényszegés – egyenesen al-kotmánysértés.

Az persze nyugtalanító lehet,hogy a romániai közállapotokbancsak ilyen „lépre csalásos” módonlehet szabadulni a kényelmetlennévált emberektől. Mert erről lehetszó. S az sincs igazán rendben, ha aközéletben zajló események fordu-latai azt sugallják, van/lehet valaholegy, az ismeretlenség homályábanmeghúzódó olyan társaság, amelyalkalomadtán, mondjam így, „hely-reigazítási” feladatokat lát el. Ami,nem nehéz belátni, a diktatúrák sa-játja. Azt azonban, amiben mi majdhárom évtizede tévelygünk, jósze-rivel demokráciának mondják, aholaz egészséges nyilvánosságnak

kell/kellene érvényre juttatnia a tár-sadalom működését egyensúlybantartó szabályokat. Ettől messze ál-lunk.

Az, ami és ahogyan manapságtörténik, abban gyökerezik, hogy asokat emlegetett jogállamiság elve-inek egyetlen kormányzat sem voltképes érvényt szerezni. Tegyemmindjárt hozzá, valójában nem isakart, hiszen legfontosabb törekvé-sük rendre arra irányult, hogy befo-lyásukat kiterjesszék, magyaránhatalmukat hosszú távra bebetonoz-zák. Ez ugyan nem sikerült, de azsem, hogy megteremtsék a hatalmiágak önálló és hatékony működésé-nek tényleges garanciáit. Így masem azt tapasztalhatjuk, hogy ezeka jogállami rendszer egymást kiegé-szítő, segítő, ellenőrző elemei,hanem a politikai hatalmi harc esz-közei. Ebből a zavaros miliőből ke-letkezhettek a politika közvetlenérdekeit kiszolgáló, mondhatni, fel-mérhetetlen károkat okozó műkö-dési zavarok.

Most úgy tűnik, összeálltak azemlített „kiigazítás” külső és belsőfeltételei, ami akkor is előrelépésszerintem, ha pillanatnyilag a„csőbe húzás” módszere látszik cél-szerűnek. Csak így lehet elkerülni,hogy Klaus Johannisnak ne essenbántódása. A rövid magyarázat az

lehet, hogy az elnök érinthetetlen-sége „külső” feltételként fogalma-zódhatott meg, noha őt is felelősségterheli mindazért, ami a bűnüldözésés igazságszolgáltatás terén történtés történik ma is. Ezentúl az állam-elnök, feltűnő hatalmi ambícióinakelérésében, esetenként kénytelenvolt elnézni, hogy kétesnek mond-ható eszközökkel is segítsék. Ami a

le- meg elkötelezettség sajátos meg-nyilvánulásaihoz vezetett, kiala-kítva a „róka fogta csuka” névenismert, Klaus Johannis számára,mondjam így, egyértelműen egész-ségtelen viszonyt. A „kiigazítók”joggal gondolhatták, hogy a társa-dalmi stabilitás érdekében az elnö-köt egyelőre meg kell óvni azelkerülhetetlen változás/változtatáskövetkezményeitől. Ehhez kellett amifelénk eredetinek mondható„csőbe húzási” stratégia és a végre-hajtás – nemkülönben kifinomult –módszere. Az eseményeket tehátolyan irányba kellett terelni, aholezek már nem hozhatók közvetlenkapcsolatba az elnökkel, s az érin-tetteknek is az a jól felfogott érdeke,hogy a „szálak” ne kuszálódjanakössze. Még nem tudható, hogy ezelkerülhető-e…

Az egyik legérdekesebb kérdésszámomra, hogy vajon ki és mimódon vette rá Codruţa Kövesit,hogy vizsgálatot rendeljen el az el-híresült 13-as sürgősségi kormány-rendelet születési körülményeinek akiderítésére. Ezzel lépett ugyanisóvatlanul a szerintem tudatosanneki állított csapdába. S következetta kormányzati tisztviselők ellen „hi-vatali visszaélés” címén indítottnyomozás, amivel aztán maga aDNA követte el ugyanezt, midőn avégrehajtó hatalom a kormányzatműködésébe avatkozott. A „hivata-liból” így vált – sétáltak tovább be-fele a csapdába –alkotmányellenessé az eljárásuk,amit az Alkotmánybíróság kimerítőindoklásában meg is állapított.

Az ügy újabb felvonásaként, azelmúlt hét végén, az igazságügy-miniszter egyértelmű állásfoglalá-sából megtudhattuk, hogy most mára kormányzat is lépéskényszerbenvan. Az elkezdődött folyamat le-egyszerűsítése lenne, ha az állam-ügyész és a DNA vezető ügyésze aminiszter által észszerűnek mondottlemondásukkal vennék tudomásul,hogy ügyészi karrierjük helyrehoz-hatatlan törést szenvedett. S feltehe-tően további sorsuk sem leszfelhőtlen. Azt, ami volt és ahogyanvolt, aligha lehet a mostani hivatalivisszaélés egyszerű beismerésévelmeg nem történtté tenni.

Bár minden világos, sőt, egyér-telmű, a továbbiakat homály fedi.Az érintettek nem mutatnak hajlan-dóságot a lemondásra, pedig mostmár aligha úszhatják meg. A mi-niszter sem sieti el. S bár a közvé-lemény türelmetlen, időhúzássaltaktikázik: a kérdés legtöbb kéthe-tes „tanulmányozását” helyezte ki-látásba akkor, amikor alig maradttanulmányozni való. Az elnöknapok óta hallgat. (Most kedd 12óra, s ha az írás megjelenéséig meg-szólal, akkor az alábbiak megfelelőáthangolásra szorulnak. A konklú-zió azonban marad.) A hallgatásegyik magyarázata az lehet, hogy afeltevésem helytálló. Az sem kizártazonban, hogy a seregnyi tanácso-sával együtt tanácstalan, hiszenszínt kell vallania: mi legyen a kö-vetkezménye annak, ha magasrangú köztisztviselő alkotmánysér-tést követ el? Azt csak nem állít-hatja, hogy az Alkotmánybíróságmegállapításai tévesek. Akkor semmondhat ilyent, ha alkotmánybíró-sági kegyeltje önleleplezőnek szá-mító, ún. „különvéleménnyel” álltelő… Precedenst teremtő döntéstkell hoznia, ami vitathatatlanul kö-zéleti sorsfordulónak számít, mesz-szemenő, belátható és be nemlátható következményekkel. Ehhezmár államférfiúi bátorság és böl-csesség kell.

4 NÉPÚJSÁG _____________________________________________________ AKTUÁLIS _____________________________________________ 2017. március 15., szerda

Az iskolában tanultuk és mind-annyian olvastuk Jókai Mór A kő-szívű ember fiai című regényét.Ennek első fejezetében Baradlaynéa teljhatalmú és tisztelt férj, illetveatya halálos ágyánál szegül szembeférje végakaratával, és döntéséhezcsatlakozik három fiuk is. A családa magyar forradalom és szabadság-harc oldalára áll úgy, hogy mindenadott volt a jóléthez: a vagyon és afiúk ígéretes politikai karrierje. Miállhatott a nehéz és szokatlan döntésmögött? Miért tették kockára a csa-lád és saját maguk egzisztenciáját,jövőjét?

1848-ban vagyunk, amikor Eu-rópa tavasza, a népek ébredése el-érte Magyarországot, a magyarnemzetet is. Olyan érzéseket ger-jesztett, amelyek átjárták a magyartársadalom egészét, a földművestőlaz egyházi képviselőig, az arisztok-ratától a polgárig. Sokan sokféle-képpen képzelték el a magyarságjövőjét, a parasztság szabadulniakart a jobbágyi sorstól, az arisztok-rácia meg szerette volna őrizni azelőjogait, a polgárság emancipáci-óra vágyott, a székelység pedig ra-gaszkodott volna a régi előjogaihoz.A nemzet nagyjai is vitában voltakegymással. Kossuth, a nyughatat-lan, radikális eszközöket sürgetett.Széchenyi, a hídember, apró lépé-sekkel kívánta jobbá tenni a magyarnemzet sorsát. És íme, mindezek el-lenére, eljött az idő, amikor kiala-kult egy közös nevező, egy közösérzés, amely egy táborba sodortmindenkit: a nemzeti érzés, egy újszolidaritási forma. A nemzet egé-szének boldogulása érdekében min-denki lemondott valamiről, aszékelyek és az arisztokrácia az elő-

jogaik egy részéről, a földművesekés a polgárok követeléseik egy ré-széről. És nemcsak lemondtak,hanem adtak is a forradalomnak:katonákat, orvosokat, harangot azágyúhoz, életek tízezreit. A már em-lített Baradlay család a három fiútés a nők háttérmunkáját adta a for-radalomhoz.

Sokszor elgondolkodom, hogyma, amikor a fogyasztói világbanéljük életünket, jobb autóra, márká-sabb ruhákra, okosabb telefonra,minél egzotikusabb kirándulásokravágyunk szüntelen, létezik-e egyolyan közös ügy, ami egy táborbahozna össze minket, amiért képeseklennénk áldozatot hozni? Az elmúlthónapok, évek itthoni kihívásaisokszor megkívánnák ezt, említhet-ném példaként a koronkai iskolaiügyét, vagy a marosvásárhelyiRómai Katolikus Líceum ügyét.Annak ellenére, hogy mindkét eset-ben akadtak kárörvendők és ujjalmutogatók, mindkét esetben kiala-kult a közösségi összefogás széppéldája.

A modern magyar nemzet szüle-tését ünnepeljük március 15-én,amelynek fegyveres részét legyőz-ték, de később, a kiegyezés után tö-rekvései többsége megvalósult,lényegében győzött. És azért is győ-zött, mert ekkor született meg a mo-dern magyar nemzet, amely a 20.század kegyetlen történései ellenéreis él, létezik. Igaz, hogy nincs olyannap, hogy ne kelljen megvívni sajátkis küzdelmünket, de ez a küzdelemcsak megerősít, összeforraszt min-ket. Most, március 15-én azt üzen-jük mindenkinek, hogy tíz, húsz,ötven, száz év múlva is itt szeret-nénk, és itt is fogunk ünnepelni MI,a gyerekeink, az unokáink békében,egymás és más iránti tisztelettel.

A küzdelem megerősítNovák Csaba Zoltán szenátor

Közéleti sorsforduló

Ünnepeljünk együtt a magyar szabadság napján!

A Maros megyei és marosvásárhelyi RMDSZ által az 1848–49-es sza-badságharc és forradalom emlékére szervezett ünnepség március 15-én,ma 16 órakor a Postaréten, a Székely vértanúk emlékművénél kezdődik.Az eseményen Magyarország kormánya részéről Soltész Miklós egyháziés civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár, illetve Péter Ferenc,a Maros Megyei Tanács elnöke mond ünnepi beszédet. A kulturális műsorés az ünnepi beszédek után koszorúzásra kerül sor.

18 órakor a Könyv és gyertya ünnepi gálával folytatódik a rendezvény-sorozat a Kultúrpalota nagytermében. Ez alkalommal átadják a Könyv ésGyertya díjat, fellép a Tiberius Quartet és Ritziu Ilka Krisztina színmű-vésznő. A gálát a neves magyarországi előadó, Herczku Ágnes és a Bandakoncertje zárja. A belépés díjtalan.

A Maros megyei RMDSZ sajtóirodája

Makkai János

Az oktatási rendszer elma-radt a mindennapok realitá-sától, nem veszi figyelembe amunkaerőpiaci szükséglete-ket, ezek a hiányosságokpedig rendkívül negatívanbefolyásolják a fiatalok jövő-jét, hiszen az ifjak nem kap-nak alapinformációkat sem agazdaságról, kereskedelem-ről, vagy a piacok működésé-ről – mutatott rá a tanügyirendszer elmaradottságáraWinkler Gyula csütörtökönBrüsszelben, ahol A kereske-delem szerepe az európaitársadalomban címmel meg-szervezett beszélgetésenvett részt.

„Mit tudnak valójában fiatalja-ink a gazdaságról, a kereskedelem-ről, a vállalkozói szellemről? Maaz úgynevezett alternatív tényekhamar eljutnak hozzuk, és ők eze-ket a gazdaság, a kereskedelem, aglobális kapcsolatok valóságakéntérzékelik” – hívta fel a figyelmetaz EP-képviselő. Véleménye sze-rint az oktatási rendszerek kudar-cot vallottak, nem ismertetik mega diákokkal a gazdaság működésé-

nek alapjait sem, ezért a fiatalokatkönnyen manipulálhatják az Eu-rópa-ellenes, populista kampá-nyokkal, amelyek főleg aközösségi médián keresztül futnak.„Ilyen értelemben nem is az a fon-tos, hogy ki áll a kampányok mö-gött, vagy hogy mi a célja. Viszontma a globalizáció és kereskedelema bűnbak minden probléma eseté-ben, mert ezeket teljesen egyolda-lúan, kizárólag úgy mutatják be,mint a nagyvállalatok profithozóeszközeit, mellyel megfojtják azállamokat” – magyarázta, hozzá-téve, hogy ebben az új realitásbanaz üzleti szférának aktívabb szere-pet kell vállalni, hogy megismer-tessék a globális kereskedelemelőnyeit, valamint felhívják a fi-gyelmet, hogy az utóbbi évtizedek-ben tapasztalt fejlődés, a többmillió munkahely fenntartása, azolcsóbb, jó minőségű termékek ésszolgáltatások jelenléte a piaconnagyrészt a nemzetközi kereskede-lemnek köszönhető.

Abból kiindulva, hogy a protek-cionizmus, elszigetelődés káros atársadalomra nézve, az EP-képvi-

selő rámutatott, hogy hatékony vá-laszt jelentene erre a problémára aziskolai programok modernizálása,tájékoztató kampányokra, európaiszintű szakmai képzésekre, tovább-képzésekre van szükség. WinklerGyula megemlítette a fiatal vállal-kozóknak szóló Erasmus progra-mot, amely részvételi lehetőségetnyújt szakmai tapasztalatcseréken,szakmai gyakorlatokon a tagálla-mokban. Az Európai Néppárt kép-viselőcsoportja ennek aprogramnak a kiemelt támogatója,hangsúlyozta a képviselő, kie-melve, hogy jelenleg az Erasmus –fiatal vállalkozóknak programköltségvetésének növelését kérik aBizottságtól, hogy minél többenvehessenek részt fizetett szakmaigyakorlaton európai vállalatoknál.

A kereskedelem szerepe az eu-rópai társadalomban címmel meg-tartott beszélgetés része volt azAmCham EU által szervezett Transzatlanti hét programsorozat-nak, amelyen a tagállamok kétol-dalú kereskedelmi kamaráinakképviselői vettek részt. (közlemény)

Az oktatás elmaradt a mindennapok valóságától

Hagyományos tavaszi turnéjáraindul a Maros MűvészegyüttesMagyarországra. Március 15–23.között nyolc előadásra kerül sor,négy alkalommal fogják színpadravinni a Szép Palkó című mesejáté-kot, Varga János rendezésében, ésszintén négy alkalommal a Mostmúlik szomorú-vidám játékotKönczei Árpád rendezésében.

Az első előadás a Szép Palkó me-sejátékkal lesz március 16-án a za-laegerszegi Keresztury DezsőVárosi Művelődési Központban,ezzel is erősítve a testvérvárosi kap-

csolatot Zalaegerszeggel. Gyálon azArany János Közösségi Ház és Vá-rosi Könyvtárban március 17-én és18-án három alkalommal is fellép aMaros Művészegyüttes. Az AranyJános Közösségi Ház és VárosiKönyvtár szervezői szerint a tavalya Közház eddigi történetének legsi-keresebb előadásán tapsolhattakazok, akik március 12-én ellátogat-tak a Szép piros hajnalban című elő-adásra, egy nappal korábban a Jánosvitézre. A következő színhely Mag-lód, március 19-én a Magházbanismét a Most múlik előadással lépfel az együttes. Hétfőn a Maglódtól

300 kilométerre fekvő Zalalövőnfolytatódik a turné, a „Salla” Műve-lődési Központ és Könyvtárban aSzép Palkó című mesejátékot mu-tatják be táncosaink a helyi gyere-keknek. Március 21-én acelldömölki Kemenesaljai Művelő-dési Központ és Könyvtár fogadja aMaros Művészegyüttest, amely aváros kulturális életének meghatá-rozó intézménye, és évről évre szí-vesen látja az előadásainkat. Végülmárcius 22-én a társulat visszatérZalalövőre, itt zárul a turné a Mostmúlik előadással, mellyel a felnőttközönségnek mutatkozik be.

Tavaszi turnén a művészegyüttesBarabási Attila-Csaba igazgató

Magyarnóta-gálaA marosvásárhelyi Kéknefelejcs magyarnóta-tár-

sulat és a Marosvásárhelyi Rádió Szól a nóta rovataszervezésében március 19-én, vasárnap 18 órai kez-dettel a marosvásárhelyi Kultúrpalota nagytermébenmagyarnóta-gálára kerül sor Cseh Judit, az erdélyi

magyar nóta nagyasszonya tiszteletére, halálának har-madik évfordulója alkalmából. Közreműködnek aKéknefelejcs magyarnóta-társulat művészei: KoósÉva, Gáborné Csiszér Anna, Gyárfás Kinga, BíróÉva, Ábrám Tibor, dr. Buta Árpád Attila, Gyárfás Ist-ván, Kádár Barna Zsolt, Bányai Márton. Kísér: JakabAttila és népi zenekara.

Page 5: Erdélyi grófok, bárók a politikában és a harctéren Sikerek és …¡rcius 15... · 2018-10-09 · Március 15. – a fogyasztók jogainak világnapja A panaszok kétharmada

aki a Kossuth önkéntes csapat szervezője,majd a Mátyás huszárezred parancsnoka,később dandárparancsnok volt Bem seregé-ben, 1849. január 21-én hősi halált haltNagyszeben ostrománál. Gr. EsterházyKálmán, aki szintén a Mátyás huszárezred-ben volt őrmester, majd hadnagy, Nagysze-ben ostrománál a fél karját veszítette el. Akiegyezés után viszont országgyűlési kép-viselő, a felsőház tagja, Kolozs megye fő-ispánja lett. A politikában

De térjünk vissza a politikusokra. Id.gróf Bethlen János az előadó szerint a re-formkor legfontosabb és legérdekesebbalakja volt, aki Erdély egyesülését a Habs-burg-birodalom keretén belül, forradalomnélkül, az uralkodó engedélyével látta meg-valósíthatónak. A forradalom kitörésénekhírére a liberális és konzervatív arisztokra-ták közös programot dolgoztak ki Kolozs-váron, amelynek az országgyűlésösszehívása, az unió, az alkotmányos mo-narchia, közteherviselés, törvény előttiegyenlőség, sajtószabadság voltak a legfon-tosabb pontjai. Báró Jósika Samut az 1846-os kolozsvári országgyűlésen választottákErdély udvari kancellárjává. A forradalomkitörése, Erdély Magyarországgal valóegyesítése után lemondott kancellári tiszt-ségéről és visszavonult. A Bach-korszakidején országgyűlési képviselőként bátranfelszólalt az uralkodó rendszer tévedéseiellen, majd tudományos tevékenységénekszentelte idejét. Nagy érdeme, hogy a MikóImre iránti barátságból testvérével, br. Jó-sika Lajossal együtt jelentős anyagi támo-gatást nyújtott az alakuló ErdélyiMúzeumnak.

Báró Wesselényi Miklósnak, akit a re-formkor jelentős személyiségének isme-rünk, érdekes szerepe volt a forradalomban.Saját birtokán a jobbágyfelszabadítást márkorábban megvalósította, eltörölte a dézs-mát és a robotot, és a földesúri önkényes-kedés ellen foglalt állást, de nem értettegyet a parasztság által indított küzdelem-mel. Gróf Teleki József egyik alapító tagjaa Magyar Tudományos Akadémiának, amia Teleki család közadományából indult. Amérsékelt konzervatív nézeteket valló gróf1844-től Erdély kormányzója volt. 1848-ban összehívta az országgyűlést, ahol nemakadályozta a liberális ellenzék működését,engedélyezte az erdélyi románoknak a ba-lázsfalvi gyűlés összehívását, ahol kimond-ták az unióval való szembefordulást. Aforradalom után visszatért tudományosmunkájához. Báró Kemény Dénes, aki a1848-as pesti országgyűlésen Alsó-Fehérvármegye képviselője volt, kiállt az uniómellett, szerepet vállalt a Batthyány-kor-mányban, majd az Országos HonvédelmiBizottmányban. Gróf Teleki Domokos, akiKüküllő vármegye képviselőjeként vett

részt a pesti országgyűlésben, mérsékeltenliberális politikusként fontosnak tartotta aromán–magyar viszony rendezését, és sze-repet vállalt a székely katonaság megnyug-tatásában a határőrség megtartása kapcsán.Hamar kivonult a politikai életből, és ger-nyeszegi kastélyában történelmi tanulmá-nyainak szentelte életét, tagja volt atudományos akadémiának. Gróf MikóImre, 1848-ban Erdély helyettes kormány-zója, elvállalta az agyagfalvi országgyűléselnöki tisztségét, hogy meggátolja a fölös-leges vérontást. 1848-ben Bécsbe utazott,ahol házi őrizetbe vették, és 1849-ben sza-badult. Későbbi szerepe Erdély kulturáliséletében, az Erdélyi Múzeum megalapítá-sában közismert. Gróf Teleki László báróJósika Miklóssal együtt Kossuth híve volt.Teleki László, aki a Védegylet és a NemzetiKör elnöki tisztségét töltötte be, Kossuthköveteként járt Bécsben és Párizsban, aholmegbízatását nem ismerték el. 1849-benMagyarországot föderatív államként kép-zelte el, ennek érdekében Bălcescuval tár-gyalt, aktív szerepet vállalva azemigrációban. A korszak színes egyéniségebáró Nopcsa László. 1848-ban az erdélyiországgyűlés képviselője, majd részt vett arománok balázsfalvi gyűlésén, ahol a csá-szárhoz menesztett biztosság alelnökénekválasztották. Az unió szentesítése után el-hagyta a román küldöttséget, és a magyarkormánynak ajánlotta fel hazafias szolgá-latát. A harctéren

Az arisztokrácia képviselőinek egy részehadvezérként küzdötte végig a szabadság-harcot, és olyan is volt, aki közhonvédnekállt be. Köztük említhetjük a Petőfit ésSzendrey Júliát vendégül látó gr. TelekiSándort, aki Nagybecskereken harcolt aszerbek ellen, majd később lett őrnagy, ez-redes, az erdélyi hadsereg felügyelője. Azaradi fogságból sikerült kimenekülnie, stöbb országon át tartó útja során eljutottJersey-szigetére, ahol Victor Hugo barátjalett. Harcolt a Garibaldi-mozgalomban és18 évi száműzetés után került vissza Ma-gyarországra, ahol a Kisfaludy és a PetőfiTársaság tagja volt.

Gróf Teleki Ádám honvéd tábornokkénta drávai sereg főparancsnoki tisztségét töl-tötte be, s bár 1848 végén kilépett a hon-védségből, ’49-ben rangvesztésre ítélték.Gr. Gyulai Ferenc az osztrák haditengeré-szet parancsnoka volt 1848-ban, ’49-benosztrák hadügyminiszter, aki a császár ol-dalán vett részt a győri csatában. Báró Ke-mény Farkas 1848-ban a Torda megyeinemzetőrség őrnagya, később ezredeskénta gyulafehérvári ostromsereg, majd a ko-lozsvári hadosztály parancsnoka volt, har-colt az érchegységi felkelők ellen és azorosz támadás során Kolozsváron. GrófBethlen Gergely a 15. Mátyás huszárezredszervezője és parancsnoka, az erdélyi sereg

lovassági parancsnoka, később ezredesvolt. Kolozsvár feladásától Nagyszeben be-vételéig végigharcolta az erdélyi hadjáratot.Görgey seregéhez csatlakozva Világosnálkapitulált. Aradon hadbíróság elé állították,majd 1849-ben szabadon engedték. Későbbkülföldre menekült, és tovább harcolt azitáliai magyar légióban, a szárd királyi had-seregben, a poroszországi magyar légióban.1867-ben kapott amnesztiát és térhetetthaza. Gróf Lázár Dénes 1848 októberétől amarosszéki dandár, később a nemzetőrségparancsnoka volt. Harcolt az oroszok ellenés Komáromban tette le a fegyvert. A fehér-egyházi Haller grófok a segesvári csatábanvaló részvétel mellett, amelyben Józsefegyszerű honvédként, Ferenc Segesvár pa-rancsnokaként vett rész, a későbbiekbenPetőfi elestének helye és körülményei fel-kutatásában tevékenykedtek. Haller Ferenclánya, Lujza nevéhez fűződik a tömegsírfölötti turulmadaras emlékmű felállíttatása.

Végül a szabadságharc színes egyénisé-géről, John Pagetről kell szólnunk, akit aszerelem hozott Erdély földjére, ahol teljesmértékben erdélyi magyar lett. Aranyos-gyéresen vásárolt birtokot és hozott létremintagazdaságot, s közben könyvet írt Er-délyről, Magyarországról. 1848-ban Bemszárnysegédje lett, és a harcokról az angolsajtónak küldött beszámolókat. Többek kö-zött Nagyenyed feldúlásáról is, ahol kiscsapatával a menekülő magyarok védel-mére kelt. A szabadságharc után feleségé-vel Angliába menekült, ahonnan 1855-bentért vissza aranyosgyéresi kastélyába, aholújjászervezte a gazdaságát. Alapítója voltaz Erdélyi Gazdasági Egyletnek és tevé-keny híve az Erdélyi Unitárius Egyháznak.

Említhetnénk még neveket az adatokbangazdag előadásból, de talán ennyi is elégahhoz, hogy képet alkossunk az arisztokrá-cia szerepéről az 1848–49-es események-ben.

Összességében pedig elmondhatjuk,hogy kellemes délutánt tölthettek a maros-vásárhelyi Római Katolikus Teológiai Lí-ceum diákjainak és tanárainak társaságábanmindazok, akik a Női Akadémia meghívá-sára pénteken ellátogattak a Deus Provide-bit Házba. Az ünnepre való hangolódáskénta Női Akadémia képviselői a hagyományoskokárda készítésének technikájára oktattákaz érdeklődő gyermekeket, fiatalokat.

Kálmán Attila előadását megelőzőenpedig a Római Katolikus Teológiai Líceumdiákjai verses-zenés összeállítással köszön-tötték március 15-ét. Az elhangzott verse-ket Brandner Emőke magyartanárnőválogatta, a kórust Gyárfás Kinga zeneta-nárnő vezette. Ha százszor is szavalták már,ez alkalommal nem lehetett meghatódásnélkül hallgatni Reményik Sándor intését,ami a helyzetet tükröző drámaisággal hang-zott el a műsor végén: „Ne hagyjátok atemplomot,/ A templomot s az iskolát”.

Szürke szemüvege mögül mintha sze-lídebb lenne a világ. Komolyan,

mosoly nélkül néz mindenkire, szemébőlmégis melegség árad. A 89 éves Piroskanéni egy éve él a nyárádmagyarósi öregott-honban, bár úgy érzi, sokkal kevesebb időtelt el beköltözése óta.

Az ajtónyitásra érdeklődve emeli fel tekin-tetét.

– Isten áldja meg, igazgató úr – köszöntiaz intézményvezetőt, aztán hellyel kínál aszépen megvetett ágyon. Ő – mint aki sej-tette, hogy látogatója lesz – már korábbanelhelyezkedett a fal melletti széken, érintés-nyire a fehér éjjeliszekrénytől. Színes fotóksorakoznak rajta, műanyag dobozban író-szer, ezüstpapíron csokoládédarab.

– Megírtam a leveleket. Tudja, a gyerme-keimnek. Holnap jön a fiam, és postára tesziaz összeset – magyarázza a fehér hajú asz-szony, aztán már mutatja is a nagy, gömbö-lyű betűkkel megcímzett borítékokat. Későbbkérésemre mesélni kezd.

– Harminchat évet tanítottam Nyárád-szentlászlón. Az egykori diákjaim közülsokan a mai napig keresnek, hívnak. Elem-legetik, mi mindenre megtanítottam őket.Nemcsak írni, olvasni, hanem arra is, hogyhogyan kell társaságban viselkedni. Kolozs-

váron végeztem a tanítóképzőt, utána egybőla Nyárádmentére kerültem.

– Odavalósi is tetszik lenni? – szóltamközbe.

– Székelydályai vagyok. Ott nevelt felédesanyám engem és a testvéreimet, egye-dül, segítség nélkül. Tudja, egyéves koromramegözvegyült. Na, dehogy szavamat ne fe-lejtsem, engem isegész életembengyermekek vettekkörül. Szerettem isőket, nem tettem soha különbséget gazdagés szegény között. Az elődöm csúnyán bánta roma tanítványokkal, csak úgy hívta őket,hogy „te büdös cigány”. Amikor aztán oda-kerültem a helyére, az egész közösség kíván-csi volt, hogy én is ugyanazt a viselkedéstfolytatom-e. Iskolakezdéskor rendeztem egykis műsort a gyerekekkel, el is jött megnézniaz egész falu. Emlékszem, először az állat-orvos fia mondta el a szerepét. Amikor be-fejezte a verset, megsimogattam az arcát, ésazt mondtam neki: ügyes vagy, kicsi fiam,légy ezután is jó, hogy büszke legyen rád azédesapád. Rögtön utána egy cigány fiú, Ru-

pika következett. Őt is ugyanúgy dicsértemés biztattam a mondanivalója végén. Demeg is volt a jutalma ennek a hozzáállásnak.A cigány gyermekek is szót fogadtak nekem,tanulásból, munkából, mindenből kivették őkis a részüket, ahogy a többiek. Sok színda-rabot és táncot tanítottam a diákjaimnak.

Még a csűrdöngölőtis eljártam velük.Mulatságok alkal-mával mindig figyel-tem, hogy kiüldögél, és vittem

magammal táncolni. Még az öregasszonyo-kat is megpörgettem, hogy ne búslakodjanakmagukban. Miután eljöttem a faluból, aztmondogatták az emberek, hogy az énekeket,verseket is elvittem magammal.

– A nyugdíjas évek elejéről mire emlékszikleginkább? – kérdeztem.

– Nem sokra. Mostanában nagyon felejtek– jegyezte meg elgondolkozva, aztán en-gedte, hogy családjára terelődjön a szó. Elő-ször képzőművész fiáról mesélt. Veletalálkozik a legsűrűbben, és nagyon büszkerá – mondta, aztán azt is elárulta, hogy amásik fia is igen fontos, megbecsült ember,

két lánya közül pedig az egyik Németország-ban, a másik Debrecenben él.

– Nem hiányzik a kinti élet? – fűztem to-vább a kérdések sorát.

– Én itt is jól megvagyok. Mindenki ked-ves velem, teszi a dolgát, én sem tudnámjobban.

– Mivel telik egy napja?– Sok a dolgom, az biztos. Van, amikor

már reggel 7 órakor felkelek. Gondolkozom,aztán megírom a leveleket. Minden hétenírok, többször is. Aztán gyakran előveszema fényképeimet, elnézegetem őket. Magánakis megmutatom – derült fel az arca, miköz-ben a fotóköteg után nyúlt. – Itt vannak mindaz unokák, dédunokák. Nézze. Nem szépek?

Az öreg ujjak boldogan siklottak végig afoglyul ejtett idő mozaikdarabjain. Fehérköpenyes nő lépett a helyiségbe, úgy érez-tem, indulnom kell. Mielőtt elköszöntem, Pi-roska néni az otthonban rendezett nőnapiünnepségről mesélt. Egy prímás is eljötthozzájuk – újságolta –, és az ő kérésére aSzékely indulót is elhúzta. „Árva magyarnakszülettem…” – zendült meg hirtelen beszél-getőtársam hangja. Pár pillanatig mintha akézzel fogható és láthatatlan emlékek helyettújra a szentlászlói gyermeksereg vette volnakörül. Közöttük az állatorvos szép arcú fiaés a borzas Rupika.

2017. március 15., szerda ________________________________________ KULTÚRA – KÖZÉLET _______________________________________________ NÉPÚJSÁG 5

Mindennapi levelek

(Folytatás az 1. oldalról)

Sikerek és tragédiák Világsztárok a Virtuózokzsűrijében

Április hetedikétől újra indul a Virtuózok ko-molyzenei tehetségkutató műsor a Duna csator-nán. Péntek esténként Miklósa Erika Kossuth- ésLiszt Ferenc-díjas operaénekesnő, Batta AndrásErkel Ferenc-díjas zenetörténész és KesselyákGergely Liszt Ferenc-díjas karmester mellett kétúj zsűritaggal is találkozhatnak majd a műsornézői. A Liszt Ferenc-díjas világhírű csellóművészVárdai István és a szintén világhírű Balázs JánosLiszt Ferenc-díjas zongoraművész előtt bizonyít-hatnak majd a versenyzők, ismét három korcso-portban.

A Virtuózok új évada április 7-én kezdődik afelvezető műsorral. Utána április 14-től mindenkorcsoportban válogatóműsort rendeznek, ame-lyekből korcsoportonként kilenc-kilenc versenyzőjut a középdöntőbe. A tinik, kicsik, majd a nagyokközépdöntőiből három-három versenyző jut amájus 21-i döntőbe, ahol a korcsoportok győzte-seit hirdetik ki, a június 2-i fináléban pedig az ab-szolút nyertes születik meg.

Az idei széria műsorvezetői Bősze Ádám ésKoltay Anna lesznek.

Az MTVA sikeres komolyzenei műsoránakcélja, hogy minél szélesebb körben ismertesse ésszerettesse meg a klasszikus zenét, és fiatal ko-molyzenei tehetségeket fedezzen fel. (közlemény)

A Teleki Oktatási KözpontbanTovábbképző tanároknak

Április 7–9. és május 19–21. között hazaimagyar tannyelvű intézményekben dol-gozó általános és középiskolai tanárokszámára szerveznek továbbképző progra-mokat Szovátán. Jelentkezni március 31-éig lehet.

A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségé-nek Teleki Oktatási és Módszertani Központja azEmberi Erőforrások Minisztériuma támogatásávalszervez évközi továbbképzőket, ezekre március31-éig lehet jelentkezni. A helyek száma korláto-zott, a beiratkozási sorrendet veszik figyelembe.Az áprilisi és májusi továbbképzők témái: a tör-ténelem segédtudományainak mint a helytörténetés kulturális örökség forrásainak hasznosítása atanórai munkában, nem csak történelem szakos ta-nárok számára. A továbbképzőkre jelentkezőkmindkét képzési egységen részt kell vegyenek. Azelőadások, foglalkozások, gyakorlati tevékenysé-gek hétvégenként zajlanak, két szakaszban. A tan-folyam végén a résztvevők számára tanúsítványtállítanak ki, a képzés akkreditálása folyamatbanvan a Babes–Bolyai Tudományegyetemen. Hely-szín: a Szováta, Rózsák útja 147. sz. alatti TelekiOktatási Központ, Péterfy Emília-terem.

Szállás és étkezés a Teleki Oktatási Központ-ban, a program teljes költségét pályázati alapbólbiztosítják, a résztvevők számára az ellátás ingye-nes, az útiköltséget a képzésre jelentkezők állják.Jelentkezési határidő március 31. Jelentkezni on-line, az RMPSZ honlapján lehet:http://rmpsz.ro/hu/sa1/32/index. (sz.p.p.)

Page 6: Erdélyi grófok, bárók a politikában és a harctéren Sikerek és …¡rcius 15... · 2018-10-09 · Március 15. – a fogyasztók jogainak világnapja A panaszok kétharmada

Egy székelyföldi üzletláncot,illetve vendéglátóegységeketláttak volna el termékeikkela nyárádmagyarósi gazdák,ha a helyi önkormányzat ta-valyi kezdeményezése meg-valósul. Összefogás hiá-nyában az elképzelésbőlsemmi sem lett, olyan terme-lőt azonban találni a község-ben, aki már évek óta valóraváltotta a tervet.

A torboszlói Nagy Zoltán fű-szerpaprikája tavaly Németor-szágba is eljutott. A gazdálkodó ésfelesége, Piroska három éve pró-bálkozott meg az ízletes fűszer elő-állításával, termékük többek közöttegy nyárádszeredai vendéglőben iskapható.

– Tíz–tizenöt árnyi terü-leten vetjük el a magot,amit a Kecskeméti Kísér-leti Állomás nagybányaifiókjától szoktunk ren-delni. Nagyobb területen istermelhetnénk, de a pap-rika szárítása elég körül-ményes, nagyobbmennyiség esetén egy ko-molyabb szárítóra lenneszükségünk – magyaráztaa házaspár beszélgetésünkelején, majd Zoltán azt iselmondta, hogy Magyaror-szágon sörösdobozokbólkészítenek levegőmelegí-tőt, az internetről meg istanulható a módszer, és azelkövetkezőkben ők is kiszeretnék próbálni.

– A feleségem korábbanszakácsnőként dolgozottabban a nyárádszeredaivendéglőben, amely vevő

lett a termékünkre – folytatta agazdálkodó. – Egy székelytompaihentes is a klienseink közé tarto-zik, de Erdőszentgyörgyre, Csík-szeredába, Udvarhelyre, Zilahra,sőt még Konstancára is került a fű-szerpaprikánkból. A múlt évben 30kilót vittek el Németországba, ezjelentősen lendített az üzleten. Üz-letlánccal nem próbálkoztunk.

A házaspár egyetértett abban,hogy ezelőtt három évvel rekord-mennyiségű volt a termés, akkoregy tőn 25 paprika is nőtt. A tavalyazonban elég korán jött a fagy, ígya vártnál tíz zsákkal kevesebb pap-rikájuk lett. Az évi össztermeléstaz előállított porban mérik, ezrendszerint 80–100 kiló.

A család kétféle paszulyt –nagyszemű fehéret és tarkát – is

termeszt, két és fél hektár területenpedig gabonát: búzát, kukoricát,zabot. Zoltán négy gyümölcsöst istelepített, idén pedig egy nagyobbterületet krumplival készül be-vetni.

– A legmunkásabb mind közül afűszerpaprika – jegyezték megvendéglátóink, aztán azt is hozzá-tették, hogy a paprika felfűzéserengeteg türelmet, odafigyeléstigényel, a végeredmény azonbanmindig boldoggá, elégedetté tesziőket.

– Ezt csak szeretettel lehet csi-nálni – vonta le a következtetést agazda, aki feleségével a napokbanlát neki az idei paprikamag elveté-sének, és reményei szerint – akár-csak tavalyelőtt – idén sem kellmajd vegyszereznie a termést.

Szerkesztette: Benedek István

A vártnál jóval kisebb mértékbennövekedett az euróövezet ipari ter-melése januárban.

Az Európai Unió statisztikai hi-vatala (Eurostat) által kedden kia-dott jelentés szerint januárbanszezonális kiigazítással 0,9 száza-lékkal bővült az euróövezet 19 tag-államának ipari termelése az előzőhónaphoz képest, éves összevetés-ben pedig 0,6 százalékra rúgott anövekedési ütem. Elemzők jóvalerősebb adatokat vártak, havi szin-ten 0,9 százalékos, éves összevetés-ben pedig 2,0 százalékosnövekedésre számítottak.

Az Európai Unió 28 tagállamá-ban decemberhez képest 0,5 száza-lékkal, tavaly januárhoz képestpedig 1,3 százalékkal növekedett azipari termelés.

Decemberben az euróövezetbenéves összehasonlításban 2,5 száza-lékkal növekedett, havi szinten vi-szont 1,2 százalékkal csökkent azipari termelés, míg az Európai Uni-óban 3,3 százalékos éves növeke-dést, illetve havi szinten 0,7százalékos visszaesést mértek.

Januárban havi összevetésben alegnagyobb mértékben Írországbannőtt az ipari termelés, 3,4 százalék-kal, Németországban 3,3 százalék-kal, Görögországban pedig 2,5százalékkal. A legnagyobb csökke-nés Horvátországban volt, 6,8 szá-zalékos, Dániában 4,6 százalékos,Bulgáriában 3,9 százalékos.

Az egy évvel korábbihoz képestjúliusban a legnagyobb mértékbenLitvánia ipari termelése nőtt, 8,4százalékkal. Görögországban 7,4

százalék, Észtországban pedig 6,7százalék volt a növekedés. A leg-rosszabb adat Írországé, 8,6 száza-lékos zsugorodással, majd Bulgáriakövetkezik 1,2 százalékos, illetveLuxembourg 0,9 százalékos csök-kenéssel.

Rendeltetés szerinti bontásban alegnagyobb mértékben, 2,8 száza-lékkal a beruházási javak termelésenőtt az euróövezetben januárban azelőző havihoz képest, az energiater-melés pedig 1,9 százalékkal bővült.A tartós fogyasztási javak előállí-tása 0,4 százalékkal, a további fel-dolgozásra szánt termékek gyártásaugyancsak 0,4 százalékkal esett vissza. Az EU-ban a beruházásijavak előállítása 2,4 százalékkal, azenergiatermelés pedig 1,5 százalék-kal növekedett, míg a félkész ter-mékek előállítása 0,4 százalékkal, atartós fogyasztási cikkeké pedig 0,9százalékkal zsugorodott.

Az egy évvel korábbihoz képestaz euróövezetben a beruházásijavak előállítása 0,8 százalékkal, anem tartós fogyasztási cikkek ter-melése pedig 2,6 százalékkal csök-kent, miközben az energiatermelés6,9 százalékkal, a tartós fogyasztásicikkek termelése 1,5 százalékkal, aköztes termékeké pedig 0,8 száza-lékkal növekedett. Az EU-ban azenergiatermelés 5,6 százalékkal ug-rott meg, a tőkejavak termelése 0,8százalékkal, a tartós fogyasztásicikkek előállítása 2,0 százalékkal, afélkész termékeké pedig 1,7 száza-lékkal nőtt, míg a nem tartós fo-gyasztási cikkek termelése 2,2százalékkal csökkent. (MTI)

A vártnál kevésbé nőtt az euróövezet ipari termelése

A kötelező gépjármű-felelős-ségbiztosítási (RCA) piac sta-bilizálása érdekében, abiztosítási díjak korlátozásá-nak lejárta után, a PénzügyFelügyeleti Hatóság (ASF) be-vezetné a „magas kockázatúügyfél” fogalmát.

A hatóság közleménye szerint„magas kockázatú ügyfél” eseté-ben, amikor a biztosítási díj megha-lad egy adott értéket, a belga és azosztrák rendszer mintájára, lehető-ség volna a biztosítók egyesületé-hez fordulni, amely megállapíthatnáa magas kockázat díjtarifáját.

Az ASF ugyancsak az RCA-piacstabilizálása érdekében referencia-tarifákat dolgoz ki, és ez ügyben aVilágbank biztosítási matematiku-

sainak szolgáltatásait veszi igénybe– jelentették be.

Egy másik fontos célkitűzésük,hogy széles körű tájékoztatási kam-pányt szervezzenek a biztosításipiac átalakulásáról.

Az ASF projektje az azonnali in-tézkedések mellett megteremtené abiztosítási piacnak a következő 12évre vonatkozó fejlődési kereteit.

2016-ban a román biztosítási pi-acot a kötelező felelősségbiztosítá-sok válsága uralta, amelyet aszállítók robbantottak ki a biztosí-tási díjak exponenciális növekedé-sének okán. A kormány eztkövetően, november 18-i kezdettel,egy kormányrendelettel hat hónaprakorlátozta a biztosítási díjak felsőhatárát. (Agerpres)

Tovább szabályozná a felügyeleta biztosítási piacot

6 NÉPÚJSÁG _____________________________________________________ GAZDASÁG _____________________________________________ 2017. március 15., szerda

Nagy Székely Ildikó

Nyárádmenti ízek térhódításaA torboszlói fűszerpaprika

Fel fog bomlani az euróöve-zet egy évtizeden belül, hanem történik gyökeres válto-zás – mondta Deák Dániel, aNézőpont Intézet elemzőjeaz M1 aktuális csatorna mű-sorában vasárnap.

Az uniós tagállamok vezetőinekmúlt heti csúcstalálkozóján a többiközött Németország, Franciaor-szág, Olaszország és Spanyolor-szág is a többsebességes Európagondolatát támogatta. Ennek kap-csán az elemző úgy fogalmazott: afrancia vagy az olasz folyamatokazt mutatják, hogy a túl szoros in-

tegráció éppen ezeknek az orszá-goknak a gazdaságára hatott a leginkább negatívan, a szorosabbintegráció éppen nekik ártana.

A szakértő szerint kérdés, hogyjelenlegi formájában meg tud-emaradni az euróövezet, és a tagál-lamok – például Görögország –bent tudnak-e maradni a zónában.

A többsebességes Európáról be-szélő tagállamok nem mérték fel akockázati tényezőket – jelezteDeák Dániel, hangsúlyozva, hogya szorosabb integráció egyértel-műen a német gazdasági érdekek-nek felel meg.

A német uniós biztos néhányhéttel ezelőtti beszédére utalva azelemző elmondta, hogy az EurópaiUnión belül kialakított támogatásirendszer, a kohéziós politika első-sorban nem a leszakadó tagálla-moknak segített, hanem a németgazdaságot pörgette fel. A németvállalkozások megjelentek Kelet-,illetve Dél-Európában, ahol a tá-mogatási rendszernek köszönhe-tően jelentős forrásokhoz jutottak,és a kereskedelempolitikán keresz-tül is a német vállalkozások jártaka legjobban – vélekedett Deák Dá-niel. (MTI)

Változás nélkül felbomolhat az euróövezet

Újból a szenátus elé került azRMDSZ azon törvényterve-zete, amely a bajba jutott in-gatlanhitelesek lakásprob-lémájára nyújthat megol-dást, oly módon, hogy a helyiönkormányzatoknak lehe-tővé tenné az elárverezett la-kások megvásárlását, illetvebérbeadását az addigi tulaj-donosoknak.

„A parlament tavaly november-ben fogadta el először az RMDSZáltal kidolgozott jogszabályterve-zetet. A jogszabályt azonban KlausJohannis államfő tavaly december-ben visszaküldte a parlamentnekfelülvizsgálatra” – fogalmazottCseke Attila, az RMDSZ szenátusifrakciójának vezetője azt követően,hogy múlt hétfőn a jogszabályismét a szenátus plénuma elé ke-rült.

Az államfő kérésének részlege-sen helyt adott a közigazgatási bi-

zottság, majd ezt követően a szená-tus plénuma. Az RMDSZ olyanmódosításokat javasolt, amelyekegyértelműsítik a szakmai értelme-zéseket. „Az államfő kérésére esz-közölt egyik módosítás pontosítja,hogy kik és melyik pillanattól tehe-tik le kérésüket a helyi önkormány-zathoz ezekre a lakásokra.Tisztázódott a jogszabálytervezet-ben, hogy azon személyek adhatjákle kérésüket, akiket az ingatlan-végrehajtás során már kilakoltattaka hitelből vásárolt otthonukból. Azállamfő arra is utalt, hogy szüksé-ges lenne a törvényben egy konkrétrendelkezés, amely kimondja, hogyaz önkormányzatok árverésen leg-több 100 négyzetméteres ingatla-nokat vásárolhatnak a bajba jutotthitelesek segítése céljából, hiszenegy 2008-tól hatályos előírás tiltjaa helyi önkormányzatoknak, hogylakást vásároljanak. A jogszabály

az említett módosításokkal kerül aképviselőház asztalára, amely dön-téshozó a kérdésben” – fogalma-zott Cseke.

A szenátor szerint azért indokolta kezdeményezés, mert sok családnem tudja fizetni ingatlanhitelét, ésők az érvényben lévő jogszabályokértelmében nem jogosultak szociá-lis lakásokra. Ugyanakkor az is is-mert tény, hogy a lakásprob-lémákkal küzdő személyek elsőútja segítségnyújtás tárgyában ahelyi önkormányzathoz vezet. Azárverés során megvásárolt ingatla-nok az önkormányzat tulajdonátképezik majd, és tilos eladni eze-ket. A lakásokat 5 évre adhatjákbérbe a volt tulajdonosoknak, delehetőség lesz a szerződés meg-hosszabbítására. A lakbér értékenem haladhatja meg a család havinettó jövedelmének 10 százalékát.(közlemény)

Újból a szenátus előtt a bedőlt ingatlan-hiteleseket segítő RMDSZ-es törvénytervezet

Page 7: Erdélyi grófok, bárók a politikában és a harctéren Sikerek és …¡rcius 15... · 2018-10-09 · Március 15. – a fogyasztók jogainak világnapja A panaszok kétharmada

„…s ha az ősi Református Kollé-gium nem adott volna semmi mástErdélynek s a nagyvilágnak, csak akét Bolyait, az einsteini világképalapjait, a nem euklideszi geomet-riát, akkor is tisztelettel kelleneelőtte fejet hajtanunk.” (Dr. CsihaKálmán református püspök)

460 évvel ezelőtt, a reformációhajnalán születik Marosvásárhelyena Református Kollégium, a rene-szánsz, a humanizmus iskolakon-cepciójára építve. Már 1556-ban aKolozsváron tartott országgyűlésenelhatározzák, hogy Marosvásárhe-lyen a Ferenc-rendiek elhagyott ott-honában iskolát alapítanak,azonban a határozat végrehajtásáracsak egy évvel később kerül sor,amikor is Izabella királyné átengedia marosvásárhelyi klastromot.Ugyanebben az évben már jövedel-met is biztosít a királyné az iskolaszámára, de ez nem fedezi az iskolafenntartását. Annak ellenére, hogyfennállásának első éveiben az intéz-mény még nem különösen tekinté-lyes, iskolamesterei már ekkorbeírják nevüket a magyar művelő-déstörténetbe. Az iskola első háromrektora a wittenbergi egyetemenvégzett, igen művelt ember. Az elsőismert iskolamester Tordai Ádám,az 1569-i váradi hitviták tevékenyrésztvevője. Laskói Csókás Pétermár sokkal ismertebb személyiség.Valamennyi tantárgyat valószínűlegegymaga tanított, mintegy tíz nyel-ven beszélt, előadásait nyomtatás-ban is megjelentette 1581-benBrassóban, Valentin Wagner segít-ségével Speculum exilii (Száműze-tésnek tükre) címmel. Leg-jelentősebb alkotása a Calepinus-féle tizenegy nyelvű szótár (1585)magyar szókészletének összeállí-tása. Elsőként szerez polgárjogot amagyar nyelvnek az európai nyel-vek között. Laskói Csókás Péterbena partikula szellemiségének egyikmegalapozóját kell tekinteni.

1593-ban a partikula rektora Ba-ranyai Decsi Czimor János lesz,akit európai értelemben koránakegyik legműveltebb emberének tar-tottak. Mivel 9 évig áll az iskolaélén, ő lesz az első rektor, akinekmegfelelő időszak áll a rendelkezé-sére, hogy műveltségét, tudomá-nyos tevékenységét az iskola, aváros javára gyümölcsöztesse.Megjegyzendő az iskola élén eltöl-tött évek számát illetően, hogy ezmár nagy teljesítménynek számí-tott, hiszen az iskola első 161 évé-ben a rektorok 45%-a csak egy évet,64%-a legfeljebb 1–3 évet bírt ki aziskola élén. Az iskola első 35 igaz-gatója közül 23 cserélte fel a tanárihivatást a papi státusra, ami arrautal, hogy az utóbbi hivatás na-gyobb társadalmi tekintéllyel ésjobb javadalmazással járhatott.

A XVI. századi iskola épülete avártemplom melletti épületben mű-ködött. Mai helyére azután került,hogy Basta hadai a XVII. századelején feldúlták a várat, aminek kö-

vetkeztében az iskola kénytelen voltátköltözni a szomszédos dombra.

Baranyai Decsi Czimor János ha-lála után (1601) húsz évig csak na-gyon keveset lehet tudni az iskolaéletéről. 1615-ben Bethlen Gáborerdélyi fejedelem évi jövedelmetbiztosít az iskolának, sőt végrende-letében külön kitér a marosvásárhe-lyi partikula tanárainak ésdiákjainak a jövőjére. 1620-ban aziskola rektori székébe Böjthi VeresGáspár kerül, aki Bethlen Gábortörténetírója volt. Az őt követőhárom évtizedből ismét kevés adatmaradt fenn az iskola életéből.1650-ben Csulai György püspökajándékként egy „anyakönyvet” ada partikulának. A könyv tartalmazzaaz iskola első anyakönyvét 1653-tól1715-ig, a rektorok, osztálytanítók,szeniorok, kontraszkribák nevét, aziskola törvényeit, az osztályok fel-sorolását, a tanrendeket, az iskolá-nak adományozott, illetve az egytételben vásárolt könyvek katalógu-sát 1650-től 1689-ig. Ennek azanyakönyvnek köszönhetően a

XVII. századból a partikula 24 rek-torát ismerjük, valamennyi képzett,tudós férfi. A legtöbbjük külföldiegyetemeken végzett, de ebben akorszakban kerül az iskola élére azelső olyan rektor, aki tanulmányaita marosvásárhelyi iskolában kezdteAbafáji P. András (1661) személyé-ben. Az akkori zavaros időkbennégy hónapon át rektora az iskolá-nak, mivel a török támadás miatt aziskola szétoszlik, és a tanítás nyolchónapon át szünetel, amikor az újrektornak, Apáczai tanítványának,Fogarasi Mátyásnak sikerül ismételindítania az oktatást. Az ő veze-tése határkő a partikula történeté-ben. Mint Apáczai egyiklegkedveltebb tanítványa, győze-lemre juttatja a marosvásárhelyi is-kolában nagy mesterénekszellemiségét. Újjászervezi a parti-kula egész oktatási-nevelési rend-szerét. Megvalósítja a maros-vásárhelyi skólában a szervezettosztályonkénti tanítást. Beköszöntőbeszédében már megfogalmazza,hogy egyedül nem képes tanítani aziskola valamennyi tanulóját, ezértsegédekre, kollaborátorokra vanszüksége, akiket saját maga képezki. Mindezen intézkedések követ-keztében jut el oda az iskola, hogyidővel az értelmes tanulók tanítjáka kisebbeknek a különböző tantár-gyakat, mint például a latint, etimo-lógiát, szintaxist, poézist, retorikát,hébert, görögöt. Fogarasi rektorságaidejéből maradtak fenn az első írá-sos emlékek a partikula osztálybe-

osztásáról. Innen tudjuk, hogy négyosztállyal működik az iskola: 1. ru-dimenta, 2. etimológia, 3. szintak-tika és poétika, 4. retorika, logika ésteológia. Fogarasi idejéből maradránk az iskola első órarendje is: a ta-nítás kezdése, befejezése, a dél-előtti-délutáni tevékenységekidőbeli elosztása osztályonként.Megtudjuk azt, hogy a rudimenta és

az etimológia osztályokban a tanításreggel 7 órakor kezdődött, a poétikaosztályokban a téli napokban akárreggel 5 órakor, a felsőbb osztá-lyokban pedig 8 órakor. A heti óra-szám a diákoknak 34-36 óra volt.

Fogarasi munkásságának kö-szönhetően az iskola diákságának alétszáma fokozatosan növekedik.Ezt bizonyítják azok a tények, hogyutódai közül egy rektor sem tud le-mondani a kollaborátorokról, sőtegyesek nagyszámú csapattal dol-goznak.

A XVII. század végéig az iskolaún. schola particula volt, azaz alávolt rendelve egy nagyobb, rango-sabbnak tekintett kollégiumnak,amely hol a kolozsvári, hol a gyu-lafehérvári volt, s amely előírta szá-mára a megtanítandó tananyagot, skinevezte tanárait. A partikula tör-

vényeit nagyon alaposan kidolgoz-ták, a hétköznapi élet és a társa-dalmi érintkezés minden alkalmáraelőírták a diák kötelességeit és a tör-vényt áthágók büntetéseit. A törvé-nyek ismeretéhez és betartásáhozkapcsolódik a subscribálás, ami egyolyan diákszokás volt, amely évszá-zadokig fennmaradt református kol-légiumaink életében. A hatodikosztály végén a vizsgát sikerrel ki-állók ünnepélyes keretek közöttírták be nevüket az iskola ősi anya-könyvébe, az intézmény törvényei-nek aláírása által azok megtartásárakötelezve magukat. A subscribáltdiákokat az „úr” megszólítás illettemeg, joguk volt dohányozni és sé-tapálcát hordani. A subscribálásijegyzőkönyvek majdnem teljesség-

gel megmaradtak, azért is fontosak,mert feltüntetik az iskola diákjainakszületési évét, helyét és származá-sát.

A Rákóczi-szabadságharc esemé-nyei sem kerülték el a partikulaéletét. A diákok közül többen is Rá-kóczi zászlaja alá állnak. 1707-benKis-Éri György második rektori te-vékenységének kezdetén majdnemüres iskolát talál: 9 diák! Hétévirektorsága alatt 47 tanulót sikerültoboroznia, annak ellenére, hogyegyedül küzd mindenért. Egyik ba-rátjának írt levelében a következő-ket panaszolja: „…csaknemegyedül szolgálok, mert a város uraimég egy ujjni fát, egy szem búzát,egy csepp bort nem adtak!”. A ne-hézségeket még tetőzi az 1709-espestisjárvány, amikor az iskolátkénytelenek bezárni, a tanulókat el-

menekítik a városból. Kis-ÉriGyörgy nevéhez fűződik a partikulakönyvtárának első rendszeres cím-tára is. 1766-ig ez a címtár a könyv-tár egyetlen katalógusa, és 200könyvet számlál össze.

A partikula rektorainak neve Kö-peczi Mihállyal zárul. 1718-től kez-dődően egy új korszak kezdődik aziskola életében.

*Szemelvények a partikula törvényeiből

I.Ezen tanulótársaságunk minden

polgárától és alapítványosától éppúgy, mint az idegenektől komolyanmegkívánjuk, hogy mindenek előttistennek tartozó kegyességre emlé-kezvén, mindig és mindenütt úgy in-tézzék életöket és cselekedetüket,hogy isten tiszteletét és dicsőségétmindig magok előtt tartsák: „Min-deneket az isten dicsőségére mivel-jenek” 1. Kor. X. 31. és: „Ugyfényljék a ti világosságtok az em-berek előtt, hogy dicsőítsék a timennyei atyátokat.” Mat. V. 16.

II.Isten és emberek iránti kötelessé-

gét pedig ki-ki az egyházi ünnepé-lyes gyűlésen – egyháziszertartásokon – az egyházban tar-tani szokott szent beszédek, zsoltá-rok és istenes énekek éneklése,reggeli és estvéli könyörgések, te-metésre járások, nyilvános előadá-sok (leckék) alkalmával nyilvánítsa,mindezen gyűlések célja Isten di-csősége és dicsőítése lévén.

V.De külső társalgásunk is pá-

lyánknak megfelelő legyen, azazjámbor, tiszteletre méltó, szerény ésszeplőtlen mindenütt, főként pedigvároson, hol erkölcsünknek és tár-salgásunknak annyi bírálója van,amennyi szemlélője. Arra tehát min-denki szorgalmasan vigyázzon,hogy könnyelmű, haszontalan sza-vakkal és tagjártatásokkal magát ésrendjét mások előtt meg ne gya-lázza. Különösen pedig a tanulásrarendelt órákon, mind a reggelieken,mind a délutániakon az iskola kü-szöbén ki ne menjen, a városon sza-naszét ne kószáljon, a piacon nesétálgasson, hogy lássák: magán-házakhoz ne járogasson, kiváltkép-pen pedig az éjjeli órákon az iskolafalain kívül ne kóboroljon: hogy arosszra való alkalom kikerülésévelbecsületünk meg legyen óva a gya-nútól, s tanulásunk sikeresebbenhaladhasson előre.

Összeállította: Ötvös József lelkipásztor

Erdélyben a magyar felekezeti okatásnak történelmi jelentősége ésévszázados hagyománya volt. Az első iskolákat az egyházak alapították,és sokáig kizárólag ők foglalkoztak tanítással. Az állami oktatás csupán1873 után kezdődött meg, de az állami iskoláknak ekkor is csak kisegítőszerepük volt a felekezeti oktatás mellett. 1919 után a felekezeti iskolákkiemelkedő szerepet játszottak az anyanyelvi oktatásban, hiszen Erdélykülönböző nemzetiségű lakossága vallás szerint is jellegzetesen elkü-lönült egymástól. Így az egyházi iskolák nem csupán magas oktatásiszínvonaluk miatt voltak fontosak, ők képezték a nemzeti nevelés bázisátis. (Hetven év, Budapest, 1990)

2017. március 15., szerda ____________________________________________ REFORMÁCIÓ __________________________________________________ NÉPÚJSÁG 7

Az iskola alapítására emlékeztető bronztábla a Gótikus teremben

Baranyai Decsi Czimor János rektor emléktáblája a Vártemplom falán

Fotó: Nagy Tibor

Benedek Zsolt

500 éves a reformációA református Schola Particula

Page 8: Erdélyi grófok, bárók a politikában és a harctéren Sikerek és …¡rcius 15... · 2018-10-09 · Március 15. – a fogyasztók jogainak világnapja A panaszok kétharmada

Csütörtökön, március 16-án10–19 óra között a Marosvá-sárhelyi Nemzeti Színház elő-csarnokában állásbörzétszerveznek, melyre minden-kit várnak.

Március 7–április 13. közötttöbb romániai nagyvárosban – Ko-lozsvár, Marosvásárhely, Nagyvá-rad, Jászvásár, Nagyszeben, Brassó–, valamint a moldovai Kisinyov-ban megszervezett esemény egyikújdonsága, hogy a jelentkezőkethelyben tesztelik (Speed Challengeés Instant Interview). Várják mind-azokat, akik állást szeretnének vál-toztatni, az első állásukatmegtalálni, de azokat is, akik elé-gedettek jelenlegi állásukkal éscsak ismerkedni akarnak, új kap-csolatokat szeretnének kialakítaniszakmai téren. Állásajánlatok,szakmai gyakorlatok és gyakornokiprogramok, interaktív versenyek,valamint karriertanácsadás fogadjaaz érdeklődőket.

Amint a szervezők közlemé-nyükben hangsúlyozták, a vállala-tok egyre érdekeltebbek abban,hogy már az első állásinterjútólkedve teszteljék a jelentkezőket,aminek a haszna vitathatatlan,

ugyanis már az első pillanatoktólkezdve kiderülhet, hogy az illetőalkalmas-e a meghirdetett állás be-töltésére vagy sem, ezen felülpedig a jelentkező ismeretei, szak-mai tapasztalatai is könnyen beazo-nosíthatók. A képességekfelmérésében nyújt segítséget azállásbörze, amelynek keretében avállalatok képviselői néhány óraalatt több tíz vagy akár száz érdek-lődőt tesztelhetnek a különböző te-vékenységi területeken. „Két évvelezelőtt alkalmaztuk először azidőre végzett Speed Challengemegmérettetést: 2015-ben progra-mozó villámversenyekkel indítot-tunk számítástechnikai területen.Nagy sikernek örvendtek ezek azalkalmak, népszerűségüket tapasz-talva ma is szervezünk ilyeneket.Tavaly óta a fordítási tevékenysé-gekre is kiterjesztettük a progra-mot, ezáltal helyben tesztelhetik ajelentkezőket mindazok, akik ide-gen nyelveket beszélőket toboroz-nak. Tavasztól újabb területeketvonunk be, így mérnöki, számviteliés autóipari megmérettetéseket isszervezünk” – nyilatkozta CorinaBrânduşan, az állásbörze PR-me-nedzsere. A Speed Challenge meg-

mérettetések mellett a vállalatokállásbörze-workshopokat és szemi-náriumokat is szervezhetnek.Állásinterjú – mire figyel a munkaadó?

Az állásbörze szervezői és a HRSummit által tavaly októberben ésnovemberben végzett felmérés sze-rint a szakmai tapasztalat és a ké-pességek jelentik a legfontosabbszempontokat, ezekre figyelnek leginkább az állásinterjú során amunkaadók. A vizsgálatba romá-niai viszonylatban fontos vállala-tok képviselői kapcsolódtak be. Amegkérdezettek 39 százaléka úgynyilatkozott, a jelentkezők szakmaitapasztalatát részesítik előnyben.38 százalékuk az illető szakterüle-ten szükséges képességekre helyezia hangsúlyt, 20 százalékuk pedig amagatartásukra, az interjúhoz valóhozzáállásukra alapoz. A vizsgá-latba bevont személyek két száza-léka számára a provokatívkérdésekre való gyors válaszadás amérvadó. További részletek awww.targuldecariere.ro honlaponolvashatók. (pálosy)

Az előző részben a munkaszer-ződéssel alkalmazott szülők külön-bőző szabadságtípusairól írtunk. Atörvény a következő szabdságokatvalamint az ezekhez tartozó illet-ményeket szabályozza: anyaságiszülési szabadság (concediu de ma-ternitate), terhességi prevenciósszabadság (risc maternal), apaságiszabadság (concediu paternal),gyermeknevelési szabadság (con-cediu de creştere al copilului),örökbefogadási akkomodációs sza-badság (concediu de acomodareoferit celor care adoptă), gyermek-gondozási szabadság (concediupentru îngrijirea copilului bolnav),a kiskorú orvosi rutinvizsgálatai-hoz szükséges szabadnapok (zilelibere pentru controlul medical derutină al copilului).

Ezekből elemzésünkben a kö-vetkező az úgynevezett apaságiszabadság (concediu paternal). Ezta szabadságfajtát az 1999. évi 210.sz. törvény szabályozza. Ennek ér-telmében az apának is joga van azújszülött gondozása érdekében sza-badnapok igénybevételére, vala-mint bizonyos esetekben az ezzeljáró illetményhez is.

Az apasági szabadság ideje 5munkanap, amennyiben pedig azapa a társadalombiztosítási rend-szerben biztosított státusszal ren-delkezik, akkor az apaságiszabadság ideje alatt jogosult azapasági illetményre is. Ezt az illet-ményt a munkaadó fizetésalapjábólfolyósítják, mértéke megegyezikaz apa fizetésének az apasági sza-badság idejével arányosított részé-vel.

Amennyiben az újszülött édes-apja újszülött-, gyermeknevelésiképzésben (curs de puericultură)vett részt és erről tanúsító oklevél-lel rendelkezik, az apasági szabad-ság tíz munkanappal meg-hosszabbodik, vagyis az apa össze-

sen tizenöt napra lesz jogosult. Haaz édesanya a szülés közben elha-lálozik, a szülés közben vagy aszoptatási szabadság alatt az apa azanya által fel nem használt, fel nemhasználhatott szabadságnapok ked-vezményezettje is lesz.

A törvény értelmében az apaságiszabadságot kérésre folyósítják azújszülött születését követő nyolchétben annak születési bizonyítvá-nya (certificat de naştere) alapján.

A legfontosabb gyermekneve-léssel kapcsolatos szülői szabadságazonban a tulajdonképpeni gyer-meknevelési szabadság (concediude creştere al copilului) hiszenennek van mind a gyerek neveléseszempontjából, mind a szülőkanyagi helyzetének és munkavég-zésének szempontjából a legna-gyobb jelentősége.

Nem annyira ismert és gyakoridolog, de a gyermeknevelési sza-badságról tudni kell, hogy azt bár-melyik szülő kérheti, amint erről agyermeknevelési szabadságot sza-bályozó, 2010. évi 111 sürgősségikormányrendelet rendelkezik.

A gyermeknevelési szabadságalatt a szülőt megilleti a gyermek-nevelési illetmény (indemnizaţie decreştere a copilului), valamint attólfüggően, hogy mennyi idő után térvissza dolgozni, bizonyos mértékűmunkavégzési-visszatérési illet-ményre is jogosulhat (stimulent deinserţie).

A gyermeknevelési illetményigénybevételének feltételei a kö-vetkezők: az illető szülő 12 hóna-pig adózott jövedelemmelrendelkezzék. Az adózott jövede-lem nemcsak fizetés (salariu) lehet,hanem minden, a fizetéssel a tör-vény szerint egyenértékű jövede-lem, vagy független szabad-foglalkozású tevékenységből szár-mazó jövedelem (venituri din acti-vităţi independente – pl. ügyvéditevékenységből származó jövede-lem), mezőgazdasági tevékenység-ből származó jövedelem,erdőgazdálkodásból vagy halászati

tevékenységből származó jövede-lem (venituri din activităţi agricole,silvicultură sau pescicultură).

Ugyancsak a gyermeknevelésiilletményt megalapozó jövedelem-nek számít az a periódus, ameddigaz illető szülő munkanélküli-se-gélyre volt jogosult (somaj), beteg-szabadságon volt (concediumedical), mozgássérülti nyugdíj-ban részesült (pensie de invalidi-tate), vagy fizetés nélküligyermeknevelési szabadságon volt(concediu fără plată pentru creşte-rea copilului).

A jövedelmet a kiskorú születé-sét megelőző két évben kell meg-valósítani, tehát ez alatt az idő alattkell a 12 hónapos adózott jövedel-met befizetni. A szülők, akik agyermeknevelési illetménytigénybe szeretnék venni, lehetnekromán állampolgárok, idegen ál-lampolgárok vagy akár hazátlanokis (apatrizi), a kikötés csak a szülőklakhelyére vagy tartózkodási helyére vonatkozik (domiciliu/re-şedinţă), amely Románia területénkell legyen, és természetesenegyütt kell lakjanak azon kiskorú-akkal, akik után az illetménytigénylik. Az is természetes, de egy-ben törvényes feltétel is, hogy aszülőknek a kiskorú nevelésévelkell foglalkozniuk.

A gyermeknevelési illetménymértéke a fentebb említett 12 hónapnettó jövedelmi átlagának 85%-a,és nem lehet kevesebb, mint az or-szágos bruttó minimálbér 85%-a,vagyis jelenleg 1232,5 lej, ugyanisa bruttó minimálbér 1450 lej.

Azok a szülők, akik a gyermek-nevelési szabadság maximális ide-jét nem használják fel, éshamarabb visszatérnek dolgozni, agyermeknevelési illetmény mini-mumának 50%-ával egyenlő ér-tékű havi úgynevezett visszatérésiilletményre (stimulent de inserţie)jogosultak. Ennek értéke februártól616,25 lej/hó, de áprilistől 650lej/hónap lesz.

(Folytatjuk)

Szülők – munkahely – szabadságok– kiskorú nevelése (II.)

Gogolák H. Csongor ügyvé[email protected]

8 NÉPÚJSÁG _____________________________________________________ KÖZÉRDEK _____________________________________________2017. március 15., szerda

Szerkeszti: Szer Pálosy Piroska

Fotó: Iszlai Anna (archív)

Szülőföldön magyarul programAutomatikus bankszámlanyitás

Március 17-ig, péntekig fo-gadják az igényléseket a Szü-lőföldön magyarul program2016/2017-es évének pályá-zatait, a leadási határidőegyre rövidebb, ezért a Szülő-földön magyarul program ko-ordinátora a határidőbetartására szeretné ösztö-nözni az igénylőket, ugyanak-kor pontosításokkal is szolgálaz OTP-bankszámlákat ille-tően.

Amint Ady-Kovács-FerencziNoémi programkoordinátor hangsú-lyozta, a pályázati irodában mármegkezdődött a feldolgozás, na-ponta több ezer igénylés érkezik, afeladott pályázat elfogadásának fel-tétele az, hogy a postai bélyegző dá-tuma március 17-e legyen.

Felhívják az új igénylők figyel-mét, hogy amennyiben nincs ésnem is volt soha OTP-bankszámlá-juk, nem kell nyitniuk. Amennyibena támogatást megítélik számukra,az OTP Bank automatikusan bank-számlát nyit és bankkártyát állítmajd ki a nevükre, és értesítést fog-

nak kapni, hogy hol és mikor vehe-tik át. Ugyanakkor mindenkit arrakérnek, hogy amennyiben többgyermek után igénylik a támoga-tást, minden gyermeket egy igény-lőlapra tüntessenek fel, és aztegyazon borítékban küldjék a mel-lékletekkel együtt.

Ha valaki véletlenül kifelejt egydokumentumot az igénylési cso-magból, és észreveszi a mulasztásta hiánypótlások időszaka előtt, aztelküldheti a pályázati iroda címére,a borítékra azonban feltétlenül rákell írni: Hiánypótlás.

Bármilyen kérdéssel a pályázatiirodához kell fordulni a 0266/244-450-es telefonszámon. Figyelembevéve, hogy az igénylések teljes fel-dolgozottságára csak hónapokmúlva lehet számítani, arra a kér-désre, hogy megérkezett-e a pályá-zat, az iroda munkatársai nemtudnak válaszolni, de bármilyenmás kérdésre útbaigazítással szol-gálnak – hangsúlyozta a Szülőföl-dön magyarul program-koordinátora, Ady-Kovács-Fe-renczi Noémi. (Szer P.)

Állásbörze több erdélyi városbanMarosvásárhelyen csütörtökön

Támogatás zöldségtermesztőknekÜvegházi paradicsom

A Mezőgazdasági és Vidékfej-lesztési Minisztérium egyikintézkedése ebben az évben aparadicsomot üvegházakban,fóliasátorban termesztők tá-mogatása, valamint a románparadicsom népszerűsítése akülföldről behozott termékek-kel szemben.

A Paradicsom 2017 program amegyei mezőgazdasági igazgatósá-gok keretében zajlik, és egyszerű,konkrét, rugalmas és biztos támo-gatási forma – áll a mezőgazdaságiigazgatóság közleményében. Aprogramban azok a gazdák, akiküvegházban vagy fóliasátorban1000 négyzetméteren paradicsomottermesztenek, nyolc évig 3000eurós kormánytámogatásra pályáz-hatnak évente. A feltétel az, hogy1000 négyzetméteres zárt területennégyzetméterenként 2 kg paradi-csomot termesszenek, és okiratok-kal bizonyítsák, hogy éventelegkevesebb 2000 kg-ot értékesíte-nek, legyenek bejegyezve a mező-gazdasági nyilvántartóba, ésbizonyítsák a január–május, vala-mint a november–december 20. kö-zötti terménymennyiségértékesítését.

Maros megyében a program ko-ordinátora Guşatu Ileana mérnök, a

mezőgazdasági igazgatóság veze-tője. Amint Gagatan Liliana prog-ramfelelőstől megtudtuk, anépszerűsítő kampány eredménye-ként eddig 57 támogatási kérést ik-tattak a nyilvántartóba.

Lakó Zoltán vajdaszentiványizöldségtermesztő, mezőgazdaságiszakember – egyike azoknak, akiktámogatási igénylésüket benyújtot-ták – 4000 négyzetméteren termesztzöldséget, melyből 1.300 négyzet-méter zárt terület. Mint kifejtette,nyolc éve foglalkozik zöldségter-mesztéssel, maga állítja elő a vető-magot és a palántákat is. Aparadicsomtermesztés támogatásátcélzó programot elérhetőnek találja,mint hangsúlyozta, a többi támoga-tási programhoz viszonyítva az igé-nyelt dokumentumok egyszerű-ségének köszönhetően a kisgazdál-kodók is bátran igényelhetik ezt azállami támogatási formát.

Február 24-én a mezőgazdaságiminiszter, Petre Daea Maros me-gyei terepszemlén is tájékozódott aparadicsomtámogatási programmenetéről, a helyi mezőgazdaságitermelők támogatási formák irántiérdeklődéséről – tájékoztatott Zavilla Victoria, a Maros MegyeiMezőgazdasági Igazgatóság mér-nöke. (szer p.)

Page 9: Erdélyi grófok, bárók a politikában és a harctéren Sikerek és …¡rcius 15... · 2018-10-09 · Március 15. – a fogyasztók jogainak világnapja A panaszok kétharmada

Igen élvezetes volt a Manchester City és a Monaco első összecsapása, a fordulatos, gólgazdagmérkőzés után remélhetően hasonló folytatásban lesz részünk a ma esti, hercegségi vissza-vágón is. Fotó: Sports Illustrated

2017. március 15., szerda _______________________________________________ SPORT ______________________________________________________ NÉPÚJSÁG 9

Egyértelműen a házigazdák vol-tak az esélyesek a Székelyudvarhe-lyi FK és Marosvásárhelyi City’usközötti teremlabdarúgó bajnokimérkőzésen, azonban a City’usezen a meccsen is megpróbálta alegjobb tudása szerint felvenni aküzdelmet a nagyobb játékerőt kép-viselő ellenféllel, mint ahogyantette Temesvár és Déva ellen is. Ne-hezítette a dolgát, hogy egyetlen lé-giósa, aki még maradt, Duque sárgalapos eltiltás miatt nem játszhatott,Ţipău pedig sérülés miatt nem tart-hatott a csapattal. Az első félidőbenmég sikerült úgy-ahogy ezen túl-lépni, a marosvásárhelyi csapat 1-0-ra és 2-1-re vezetett, azonban aházigazdák nagyon gyorsan egyen-lítettek, majd átvették a vezetést ésa félidő végére döntően elhúztak. Amásodik félidőben a City’us, hanem is adta fel, de már nem tudottugyanolyan lelkesedéssel küzdeni,

így elszenvedte eddigi legnagyobbarányú vereségét a bajnokságban.Az is egyértelmű a Székelyudvar-helyi FK elleni találkozókat köve-tően, hogy az udvarhelyiek stílusafekszik a legkevésbé a marosvásár-

helyi fiataloknak, az FK az egyetlencsapat a mezőnyben, amely kétszeris kilenc gólt lőtt a City’usnak.

A mérkőzésen a City’us ugyanazta taktikát alkalmazta, mint Dévaellen. Az első perctől lehozták a ka-

pust, amikor támadtak, és ez mind-járt az 1. percben gólt eredménye-zett Togan révén. Csakhogy JakabZoltánt, az FK edzőjét már nemlepte meg ez a taktika. Mánya a 4.percben egyenlített. Csala távoli lö-vésével ismét a City’us kerültelőnybe, de csak rövid ideig, hiszSzőcs László ismét betalált. Bár afolytatásban Cătinean hatalmas bra-vúrokat mutatott be, szünetig csakaz FK lőtt újabb gólokat, és – mintemlítettük – szünet utánra elfogyotta marosvásárhelyi csapat lendületeis.

A City’us az alapszakasz utolsófordulójában a Galaci Unitedet fo-gadja, ezt a találkozót március 27-én vagy 28-án játsszák. Azeredmény nem befolyásolhatja amarosvásárhelyi csapat helyezéséta rájátszás előtt, a 6. helyen zárjákaz alapszakaszt. Addig azonban ajövő hét végén a Románia-kupa né-gyesdöntőjét rendezik Temesváron.A március 20-án, hétfőn 20 órátólrendezett második elődöntőben aCity’us ellenfele a házigazda Infor-matica lesz.

Kassai Viktor vezeti a Roma–Lyon EL-nyolcaddöntő visszavágóját

Kassai Viktor vezeti az AS Roma és az Olympique Lyon labdarúgó Eu-rópa-liga nyolcaddöntő visszavágóját. Az európai szövetség (UEFA) hon-lapján olvasható bíróküldés szerint Kassai munkáját Ring György és TóthVencel segítik, az alapvonalon Bognár Tamás és Farkas Ádám áll majd,míg a negyedik játékvezető Berettyán Péter lesz. A nyolcaddöntő egyiklegizgalmasabbnak ígérkező visszavágójának első meccsét a francia csa-pat nyerte 4-2-re.

Bátor játékot vár március 25-énPortugáliában, az Európa-bajnok el-leni világbajnoki selejtezőn BerndStorck, a magyar labdarúgó-váloga-tott szövetségi kapitánya. „Termé-szetesen vannak elképzeléseim, detanulmányozzuk még a korábbimérkőzéseinket, és ha kell, akkorváltoztatunk. Bízom benne, hogyminden tudásunkat fel tudjuk hasz-nálni, amelyet az elmúlt másfélévben együtt megszereztünk” –mondta a tréner a telki edzőköz-pontban tartott sajtótájékoztatón. Anémet szakember elmondta, márönmagában az a tény is „izgalmas”,hogy az Európa-bajnok otthonábanléphet pályára csapata, ráadásulazzal a tudattal, hogy múlt nyáron afranciaországi Eb-n 3-3-as döntet-lent játszott a két együttes.

A múlt héten állampolgári esküttett Vinícius Paulo hangsúlyozta,tisztában van vele, hogy újonckéntneki sokkal többet kell dolgoznia,mint másoknak, de „szupermoti-váltnak” érzi magát. „Nagyon kü-lönleges hét van mögöttem,megkaptam a magyar állampolgár-

ságot, ezt a hétvégén pedig egy gól-lal sikerült megkoronáznom. Óriásidolog és hatalmas megtiszteltetés,ha egy ország befogad, és szeretné,hogy válogatott legyél” – nyilat-kozta a brazil születésű belső védő,aki szerint nem számít, hogy elsőmeccsén akár a négyszeres arany-labdás Cristiano Ronaldóval isszembekerülhet majd. „Ő a világegyik legjobbja, de ilyenkor nemezzel kell foglalkozni, hanem asaját dolgoddal, és azzal, amit azedződ kér tőled. Az, hogy ilyen já-tékos van az ellenfél csapatában,talán még keményebb és nagyobbkoncentrációra készteti a futballis-tát” – tette hozzá a Videoton labda-rúgója, aki mint mondta, már tanulmagyarul, de egyelőre tolmács se-gítségével nyilatkozik.

A magyarok négy forduló utánhét ponttal a harmadik helyen áll-nak a százszázalékos svájciak és akilenc ponttal második portugálokmögött. Ha Storck csapata győz azEurópa-bajnok otthonában, akkorelőlép a pótselejtezőt érő másodikhelyre, vereség esetén viszont márötpontos hátrányba kerül.

Bernd Storck bátor játékot vár Lisszabonban

Az Atlético Madrid – Bayer Leverkusen és az AS Monaco – Manches-ter City párharcok visszavágóival zárul ma a labdarúgó Bajnokok Ligájanyolcaddöntője.

Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, visszavágók:* Atlético Madrid (spanyol) – Bayer Leverkusen (német) (az első mér-

kőzésen: 4-2, TV: DolceSport 2)* AS Monaco (francia) – Manchester City (angol) (3-5, TV: DolceSport

1, Szlovák 1)Mindkét mérkőzés ma 21.45 órakor kezdődik.

Az ASA elvesztette első mérkő-zését az 1. ligás labdarúgó-bajnok-ság alsóházi rájátszásában. Amarosvásárhelyi alakulat Medgye-sen kapott ki, hétfőn kora este, két-gólos sikerével a Gaz Metan elsőidei diadalát ünnepelhette. A talál-kozón bemutatkozott a friss igazo-lás Gorobsov, akinekmarosvásárhelyi szerződtetésérőlhétfői lapszámunkban hírt adtunk,az argentin középpályás azonbanegyelőre nem tudott sorsfordítóprodukcióval előrukkolni. Feketepontos ugyanakkor a csapat ka-pusa, Papp is, aki eddigi jó teljesít-ményének emlékére fátylat vetvecsúnya hibát követett el a hajrában,amelyet kihasználva ellenfelükgyakorlatilag bebiztosította győzel-mét.

A medgyesi mérkőzésen első-ként a házigazdák korábbi gólzsák-jának, Llullakunak a pótlásáraérkezett Sikorski került helyzetbe:Rougalas rossz passzát elcsípvemár Pappon is túljutott a házigaz-dák bal szélsője, de kissé kisodró-dott, és az oldalhálóba lőtt (a 7.percben). A továbbiakban is a ven-déglátók játszottak irányító szerep-ben, értelemszerűen övék volt akövetkező jelentősebb gólszerzésilehetőség is: a jobb szélen nekiló-dult Munteanu váratlanul lövésreszánta el magát, a labda kevésselelkerülte a kaput (24.). Egy perccelkésőbb viszont már a másik olda-lon „rezgett a léc”, és Andre ha-sonló próbálkozása kis híján célt isért: Greab kapus kiejtette kezéből alabdát, amely azonban mégsem gu-rult át a gólvonalon, mert a hálóőrmég időben utánakapott, és elcsípte(25.). Ez volt amúgy a marosvásár-helyiek egyetlen valamirevalóhelyzete az első félidőben, de aszünetig a házigazdák is csupánegyetlen gólszerzési lehetőségethoztak még össze: a már említettSikorski fordulatból mellé lőtt(45.).

A pihenő után mintegy negyedó-rát maradt a döntetlen állás a tabel-lán, aztán egy szabadrúgásnálMunteanu taktikusan az ASA-ssorfal mögé állt, majd lecsapott ahárom játékos közötti résen lepat-tanó labdára, és a lövést hárítanipróbáló Papp lába között a hálóbatovábbított: 1-0 (63.). A marosvá-sárhelyieknek meglehetett volna azesélyük az egyenlítésre, hiszen a83. percben, Nicoliţă bal oldaliszögletét követően Trtovac kézzelpattintotta le a labdát, ám Cojocarujátékvezető nem fújta be a büntetőt.(A bíró ezzel a döntésével követke-

zetesnek bizonyult, hiszen hasonlókörülmények között a másik kapu-nál sem adott tizenegyest, még 0-0-s állásnál, a 60. percben, amikora Lupu lövésébe bevetődő Velayoskézzel hárított.) A Sziget utcaiaknem adták fel a küzdelmet, de azeddig sokat dicsért Papp kapus bő-dületes hibát vétett az első hosszab-bításpercben, és ezzel elejét vette aláthatóan rohamra berendezkedettmarosvásárhelyi legénység továbbipróbálkozásainak: az ASA hálóőre

utolsó emberként előre próbáltívelni, de rosszul találta el a labdát,amely az ellenfélhez került, a vil-lámgyorsan kontrázó házigazdákpedig Sikorski révén megszereztéka biztos győzelmet jelentő másodiktalálatot: 2-0 (90+1.).

A következő fordulóban az ASAa Concordia Chiajnát fogadja(szombaton 19 órai kezdettel), míga Medgyes a Botoşani FC-t látjavendégül. (F.A.)

ASA: Nem minden (mérkőzés) papsajt!

Bálint Zsombor

Egy félidőt tartott ki a City’us Székelyudvarhelyen

Egy a medgyesi támadások közül: a marosvásárhelyiek csak az első félidőben állták ered-ményesen a házigazdák rohamait. Fotó: GSP

Ranglista1. Déva 19 14 4 1 104-32 462. Galac 18 14 2 2 73-34 443. Székelyudvarhely 19 13 3 3 118-56 424. Temesvár 18 12 4 2 92-33 405. Călăraşi 19 12 0 7 70-50 366. City’us 19 9 3 7 74-68 307. Jászvásár 19 8 2 9 65-67 268. Sepsiszentgyörgy19 4 1 14 58-101 139. Resicabánya 19 4 1 14 42-97 1310. Kolozsvár 20 2 1 17 39-115 711. Kézdivásárhely 19 1 1 17 27-109 4

Felsőházi ranglista1. FCSB 1 1 0 0 2-0 272. Viitorul 1 0 1 0 0-0 273. Craiova 1 0 1 0 0-0 234. Astra 1 0 1 0 0-0 235. Dinamo 1 0 1 0 0-0 226. CFR 1 0 0 1 0-2 22

Alsóházi tabella1. Medgyes 1 1 0 0 2-0 232. Jászvásár 1 1 0 0 3-1 183. Voluntari 1 0 1 0 1-1 164. Botoşani 1 0 0 1 1-2 165. Chiajna 1 0 0 1 1-3 136. Pandurii 1 0 1 0 1-1 117. Poli ACS 1 1 0 0 2-1 108. ASA 1 0 0 1 0-2 6

JegyzőkönyvLabdarúgó 1. liga, alsóházi rájátszás, 1. forduló: Medgyesi Gaz

Metan – Marosvásárhelyi ASA 2-0 (0-0)Medgyes, Gaz Metan stadion, 1000 néző. Vezette: Ad. Cojocaru

(Galac). Partjelzők: Timár R. (Margitta), Al. Vodă (Gyulafehérvár).Gólszerzők: Al. Munteanu (63.), Sikorski (90+1.).Sárga lap: Rugasevici (52.), Trtovac (56.), Al. Munteanu (88.), illetve

Mendy (49.), G. Mureşan (90+3.).Gaz Metan: Greab – Creţu, Trtovac, R. Zaharia, Rugasevici – Tahar,

Bic – Petre (46. Lupu, 80. Buzean), Munteanu, Buziuc (59. Danci) – Si-korski.

ASA: Papp – Velayos, Rougalas, M. Constantin Mendy – Balgiu (66.Ciolacu), Mureşan, Andre (46. Gorobsov) – Nicoliţă, Bâtfoi, Sin (80. C.Rus).

Eddig nem közölt eredmények a labdarúgó 1. liga rájátszásának 1.fordulójából: felsőház: Bukaresti FCSB – Kolozsvári CFR 2-0, Kons-tancai Viitorul – Bukaresti Dinamo 0-0.

JegyzőkönyvTeremlabdarúgó 1. liga, 21. forduló: Székelyudvarhelyi FK – Maros-

vásárhelyi City’us 9-2 (5-2)Székelyudvarhely, sportcsarnok, 1000 néző. Vezette: Daniel Decă

(Brăila), Georgian Ionescu (Buzău). Tartalék: Bálint Attila (Székelyud-varhely). Ellenőr: Vasile Donţu (Galac).

Gólszerzők: Mánya (4., 11., 35.), Szőcs László (6., 36.), Szőcs Loránd(8.), Szécsi (19.), Biró (35.), Klein (38.), illetve Togan (1.), Csala (5.).

Székelyudvarhelyi FK: Grigoraş (Klein) – Szőcs László, Mánya, Szé-csi, Biró (Miklós, Szőcs Loránd, Mihály, Miklós, Tifán, Hadnagy, Gálfi,Boda).

City’us: Cătinean – Küsmödi, Csala, Covaci, Togan (Tamás, Kiss,Dobai, Pop, Iszlai).

A teremlabdarúgó 1. liga 21. fordulójának további eredményei: Du-nărea Călăraşi – Kolozsvári Clujana 8-3, Dévai Autobergamo – Jászvá-sári Poli 3-0, Resicabányai Munkás – Sepsiszentgyörgyi Sepsi SIC 5-3.A Galaci United – Temesvári Informatica mérkőzés lapzárta után feje-ződött be. A Kézdivásárhelyi SE állt.

Bajnokok Ligája: A mai program

Page 10: Erdélyi grófok, bárók a politikában és a harctéren Sikerek és …¡rcius 15... · 2018-10-09 · Március 15. – a fogyasztók jogainak világnapja A panaszok kétharmada

ADÁSVÉTEL – BÉRBEADÁS

ELADÓ lucernamag. Tel. 0742-461-959. (59669-I)

ELADÓK méhcsaládok. Tel. 0745-386-089. (59748-I)

KIADÓ hosszú távra 4 szobás, I.emeleti tömbházlakás a Víkend ésa November 7. piac mellett (2 fürdő,konyha, ruhatároló). A lakás búto-rozatlan, de kérésre bebútorozzuk.Tel. 0744-850-656. (sz.-I)

ELVESZETT

ELVESZTETTEM Kománcsik Ilona névreszóló személyi igazolványomat.Semmisnek nyilvánítom. (59728)

ELVESZTETTEM Vetési Barna Iuliunévre szóló autóbuszbérletemet.Semmisnek nyilvánítom. (59736)

MINDENFÉLE

ÜZLETTÁRSAT vagy MUNKÁTKERESEK turizmusban (hotel, pan-zió) vagy közélelmezésben 20 évgyakorlattal külföldön. 40 éveshölgy vagyok, angol-, román- ésmagyarnyelv-ismerettel. Tel. 0744-975-055. (59725-I)

ÉJSZAKAI felügyeletre ápolót kere-sünk idős, beteg férfi mellé. Tel.0754-028-894. (sz.-I)

FÉMSZERKEZETI MUNKÁT válla-lok: kapu, garázsajtó, ablakrács stb.Tel. 0744-966-747. (18476)

KÉSZÍTÜNK, szerelünk: külső mű-anyag redőnyöket, szalagfüggönyö-ket, harmonikaajtókat, termopánPVC-nyílászárókat, szúnyogháló-kat. Tel. 0744-121-714, 0265/218-321. (59714)

MEGEMLÉKEZÉS

Fájó szívvel emlékezünkmárcius 15-én id. CSEKEPÉTERRE halálának 5.évfordulóján. Emléke legyenáldott, nyugalma csendes! Fia,menye és unokái. (59690-I)

„Köszönjük neked, Uram,hogy ő a miénk volt, és az ismarad, mert aki szeretteiszívében él, az nem hal meg,csak távol marad.”(Szent Ágoston)Kegyelettel és tisztelettel em-lékezünk a bálintfalviMÉSZÁROS GYÖRGYRE halá-lának harmadik évfordulóján.Emlékét őrzi leánya, fia,menye, veje, három unokája,testvére és annak családja.Sírját a szeretet és hála virágaiborítják. Emléke legyen áldott,nyugalma csendes! (59511)

Kegyelettel és fájdalommalemlékezünk március 15-énBUSTYA ISTVÁNRA halálának12. évfordulóján. Felejthetet-len, szép emlékét szeretettelőrizzük. Felesége, fia, menyeés unokája. (59613-I)

„Itt állok én a lét magasán,Lelkem napfényes álmival;Alattam sír a kárhozott szél,Alattam tombol a vihar.”Szomorú szívvel és lelkünk-ben örök fájdalommal emlé-keztetünk március 15-éndrága gyermekünkre és a jótestvérre, MARTON JÓZSEF-RE, aki már 19 éve, a nagymárciusi ünnep közepette, olyfiatalon, tragikus elmúlásávalnehéz bánatot hagyott ránk.Szép emlékét szívünkbenőrizzük mindörökre. Bánatosszülei és testvére. (59676-I)

Fájó szívvel emlékezünkmárcius 15-ére, amikoreltávozott szerettei körébőldrága édesanyánk,SCHNEIDER KLÁRA szül.ZÖLD KLÁRA (Baba),halálának 16. éfvordulóján.Emlékét őrzik fiai: Jocó ésmenye, Kinga, Lacika ésbarátnője, Mónika. Emlékelegyen áldott és nyugalmacsendes! (59696)

Szomorúan emlékezünkmárcius 15-én id. CSEKEPÉTER újfalusi lakosrahalálának 5. évfordulóján.Nyugalma fölött őrködjönszeretetünk. Emlékét örökreőrzi felesége, Katalin éscsaládja. (59735-I)

ELHALÁLOZÁS

Fájó szívvel tudatjuk, hogy aszeretett férj, édesapa, após,nagytata, dédnagytata, rokon,az erdőcsinádi születésű

SZÉKELY SÁNDOR nagyernyei lakos életének 80.évében hosszú szenvedés utáncsendesen megpihent. Drágahalottunk temetése március 15-én 13 órakor lesz a nagyernyeiravatalozóból. Emléke legyenáldott, nyugalma csendes!

A gyászoló család. (59726-I)

Mély fájdalommal a szívünkbentudatjuk, hogy a szeretett gyer-mek, férj, édesapa, nagytata,testvér,

HUSARU NECULAE életének 66. évében hosszú ésnehéz szenvedés után elhunyt.Temetése 2017. március 15-én13 órakor lesz a Jeddi úti teme-tőben. Isten nyugtassa béké-ben!

A gyászoló család. (59729-I)

Mély fájdalommal tudatjuk,hogy a nagyon szeretett férj,édesapa, após, nagytata, déd-tata, barát, szomszéd, rokon ésismerős,

id. NAGY LÁSZLÓ életének 86., házasságának 61.évében csendesen megpihent.Temetése 2017. március 16-án,csütörtökön 14 órakor lesz amarosszentgyörgyi (községi) újkatolikus temetőben, a reformá-tus ravatalozóból. Emléke le-gyen áldott, nyugalma csendes!

Búcsúznak tőle felesége, fiai,leánya és azok családja,

unokái. (59740-I)

Megrendült szívvel tudatjuk,hogy a szeretett gyermek, apa,testvér, nagytata,

BARTHA MIHÁLY szerető szíve életének 53. évé-ben megpihent. Végső búcsúz-tatására március 15-én 11órakor kerül sor a marosszent-györgyi temetőben.

Emlékét őrzi édesanyja, Rozi,gyermekei: Misike és Hilda,

testvérei: Rozi és Ildikó, valamint családjuk. (59743-I)

Fájó szívvel tudatjuk, hogy2017. március 14-én elhunyt

MÁTHÉ DINA. Temetése március 16-án 13 óra-kor lesz a Jeddi úti temetőben.

A gyászoló család. (59747-I)

RÉSZVÉTNYILVÁNÍTÁS

Őszinte részvétünket ésegyüttérzésünket fejezzük ki agyászoló családnak szeretettévfolyamtársunk, FÜZI MIHÁLYelhunyta alkalmából. Nyu-godjon békében! Tatár Irén ésVass Rozália. (59732)

GONDNOKSÁG HÁZTÁJI KERTÉSZETBEN, OTTLAKÁS-SAL! Háztáji kertészet felügyelete Kibéd mellett. Hosszú távra lakástbiztosítunk jó körülmények között, szép természeti környezetben. Bé-rezés megegyezés alapján. Nyugdíjas házaspár előnyben. Tel. 0749-831-984. (59593)

NÉMETORSZÁGBA keresünk RAKTÁRI DOLGOZÓKAT, TARGONCÁST, VILLANYSZERELŐT, ÉPÍTŐIPARI MUNKÁSTminimális németnyelv-tudással. Más lehetőségek is vannak. Tel. 0741-388-605, [email protected] (59519-I)

A VILA BRAN CLUB (Törcsvár, Brassó) alkalmaz gyakorlott SZA-KÁCSOT. Tel. 0722-268-866. (59483)

A TIMKO PÉKSÉG ELADÓLÁNYOKAT alkalmaz. Az önéletraj-zokat a Bodoni utca 83. szám alá lehet benyújtani. (18710-I)

FRANCIA CÉG BÚTORFÉNYEZŐ MŰHELYÉBE készre dolgo-zásra alkalmaz SZAKKÉPZETT SZEMÉLYEKET. Ingyenes szállítást,étkezési jegyeket és kedvező fizetést ajánlunk. Tel. 0748-111-797,0748-111-796. (18707-I)

A CURIE PUB PIZZÁZÓBA alkalmazunk PINCÉRLÁNYOKAT ésBÁROSLÁNYOKAT. Tel. 0771-652-673. (59719-I)

FOGTECHNIKUST alkalmazunk. Tel. 0740-666-544. (18701-I)

BUCSINON TALÁLHATÓ VENDÉGHÁZBA HÁZVEZETŐT ke-resünk, házaspárok előnyben. Tel. 0745-696-055. (18706-I)

ALKALMAZUNK SZAKÁCSOT, SEGÉDSZAKÁCSOT, MOSO-GATÓT. Tel. 0745-696-055. (18706-I)

MAGYARORSZÁGRA keresünk dolgozni akaró, megbízható höl-gyeket és urakat hosszú távra, könnyebb és nehezebb BETANÍTOTTMUNKÁRA (műanyag és fém alkatrészek gyártása, összeszerelése).Amit elvárunk: betöltött 18. életév, minimum 8 osztály, a magyar nyelvnagyon jó ismerete szóban és írásban is. Amit kínálunk: versenyképesfizetés, egyéni teljesítménybónusz, ingyenes kiutaztatás Magyaror-szágra, ingyenes szállás 2-3 ágyas szobákban és ingyenes munkábajárás autóbusszal. Érdeklődni a 0755-067-687, 0742-010-263-as tele-fonszámon. (59537)

AUTÓBUSZVEZETŐKET keresünk Nyugat-Magyarország terüle-tére. Kiemelt bérezés, egyéni bónuszrendszer, ingyenes szállás és uta-zás! Kezdők jelentkezését is várjuk, betanítással! A magyar nyelvismerete kötelező! Érdeklődni a 00-40-753-102-268, 00-40-753-102-290 telefonszámon. (59537)

ÉPÍTKEZÉSBE MUNKÁSOKAT keresünk. Tel. 0740-789-236.(59733-I)

Szolgáltatás – Üzleti ajánlat

Szomorú szívvel emlékezemfeleségemre, BOKOR IRMÁRAhalálának 5. évfordulóján. Örökkészívemben őrzöm szép emlékét.Bánatos férje, Gyuri, két fia,Gyurika és Ivánka, valamint háromunokája. Nyugodjon békében!(59667)

10 NÉPÚJSÁG ___________________________________________ KÖZLEMÉNY – HIRDETÉS ______________________________________ 2017. március 15., szerda

A hirdetési rovatban megjelentközlemények,

reklámok tartalmáért a hirdetésfeladó

vállalja a felelősséget!

Marosszentgyörgyi irodánkba alkalmazunk MENEDZSERASZ-SZISZTENST részidős (4 órás) foglalkoztatással. Célzott tevékeny-ségi kör: ügyfélszolgálat, kapcsolattartás, számlázás, előkönyvelés,közbeszerzési, munkaügyi és adminisztrációs teendők.

Alapvető elvárások: középfokú vagy felsőfokú közgazdasági vagyjogi végzettség, társalgási szintű angolnyelv-tudás, gépkocsivezetőijogosítvány és számítógép-kezelési ismeretek. Önéletrajz küldhető [email protected] címre.

Page 11: Erdélyi grófok, bárók a politikában és a harctéren Sikerek és …¡rcius 15... · 2018-10-09 · Március 15. – a fogyasztók jogainak világnapja A panaszok kétharmada

2017. március 15., szerda _______________________________________ INTERJÚ – KÖZLEMÉNY___________________________________________ NÉPÚJSÁG 11

Marosvásárhely municípium versenyvizsgával felvesz

egy munkást a közterület-kezelő igazgatóság alárendeltségébetartozó kutyamenhelyre

Az állást olyan jelentkezők tölthetik be, akik eleget tesznek a 2011.évi, utólagosan módosított és kiegészített 286-os kormányhatározattalelfogadott keretszabályzat 3-as cikkelyében előírtaknak.

Sajátos követelmények:– középfokú vagy általános iskolai végzettség– B kategóriás jogosítvány– alapismeretek kutyákkal való munka terénA versenyvizsgát a polgármesteri hivatal Győzelem tér 3. szám

alatti székhelyén tartják, az alábbiak szerint:– 2017. március 29-én 12 óra – a dossziék benyújtásának határ-

ideje– 2017. április 6-án 10 óra – fizikai alkalmasságot felmérő vizsga

– kizáró jellegű – 2017. április 8-án 10 óra – gyakorlati vizsga.A meghallgatás időpontját később közöljük. A beiratkozáshoz szükséges iratok és a könyvészet listája a

www.tirgumures.ro weboldalon tanulmányozható. Bővebb tájékoztatás a 0265/268-330-as telefonszám 110-es mellék-

állomásán vagy a székhelyen: Győzelem tér 3. szám, 87-es iroda.Dr. Dorin Florea polgármester

MAROS MEGYEI TANÁCS

A Maros Megyei Tanács elnökének

2017. március 14-i 77-es számú rendelete

a Maros Megyei Tanács rendkívüli ülésének összehívásáról 2017. március 16-án 13 órára

A Maros Megyei Tanács elnöke,

az utólag módosított és kiegészített, majd újraközölt, a helyi köz-igazgatásra vonatkozó 2001. évi 215-ös számú törvény 94. cikkelyé-nek 2), 3), 5), 7) és 8) bekezdése, valamint 106. cikkelyének 1)bekezdése értelmében

elrendeli:

Egyetlen szakasz: A Maros Megyei Tanácsot rendkívüli ülésre hívjaössze 2017. március 16-án 13 órára, a közigazgatási palota nagy-termébe, a következő

napirenddel:

1. Határozattervezet bizonyos műszaki-gazdasági dokumentációkés az ezekhez tartozó műszaki-gazdasági mutatókjóváhagyásáról/időszerűsítéséről.2. Kérdések, felszólalások, válaszok, vélemények.

Péter Ferenc elnök Ellenjegyzi: Paul Cosma jegyző

K: A közelmúltban az AQUA-SERV új fizetési lehetőségeketvezetett be a víz- és csatornadíjkiegyenlítésére. Melyek ezek?

V: Mivel az AQUASERV Rt.ügyfélorientált cég, mindegyre pró-bálja könnyíteni a számlák kifize-tési módját is.

Ezt a célt szolgálják a kiterjedthálózattal rendelkező PayPoint,Mobile Distribution és Payzone fi-zetési szolgáltatókkal kötött part-nerségek is. Az ügyfelekegyszerűen és gyorsan fizethetik kia számláikat a PayPoint sárga vala-mint a Payzone és az Egy-kettő(Un-doi) fizetési központ logójávalellátott üzletekben.

A számlán levő vonalkód leolva-sása után a fizetés készpénzzel tör-ténik, az eladó nyugtát bocsát ki,amely a tranzakció minden részletét(a dátumot, a kifizetett összeget, akifizetés helyét, valamint a szolgál-tató nevét) tartalmazza. A fizetésnem feltételezi valamely termékmegvásárlását az üzletből, nincse-nek illetékek, a tranzakciók ingye-

nesek. Ezen fizetési mód mindenügyfél által igénybe vehető.

Egy másik, relatív új fizetési le-hetőség a cég honlapján történőbankkártyás fizetés az AquaOnlinefiók segítségével.

Mindezek mellett az ügyfelekrendelkezésére állnak a hagyomá-nyos fizetési eszközök is:

– készpénzfizetés a cég pénztára-inál, a Román Fejlesztési Bank ki-rendeltségeinél, valamint aTransilvania bank Facturel bankau-tomata hálózatán keresztül. A vi-déki ügyfelek a postai alegységekpénztárablakainál vagy a postások-nál is kifizethetik a vízdíjat

– bankkártyával történő fizetés acég pénztárainál

– hagyományos, valamint elekt-ronikus banki átutalással való fize-tés

– automatikus elszámolás azügyfél folyószámlájáról

K: Mennyi idő áll az ügyfelekrendelkezésére a számlák kifize-tésére?

V: A számlák fizetési határideje15 naptári nap a kiállítástól szá-mítva, ezentúl még van egy 30napos türelmi idő, tehát a számla ki-állításától összesen 45 nap áll azügyfelek rendelkezésére. A türelmiidőben kifizetett számlákért nemszámolódik késedelmi kamat, a tü-relmi idő utáni befizetéssel ügyfe-leink fizetési késedelembekerülnek, amiért napi 0,02% kése-delmi kamatot számolunk fel a tör-vényes szabályozásoknakmegfelelően. A késedelmi kamatota 15 napos fizetési határidő utánielső naptól kezdve számítjuk, vagyis a számla kiállításától számí-tott 16. naptól.

K: Mi történik abban az eset-ben, ha az ügyfél nem kapja mega számlát?

V: A vállalat honlapján lehetőségvan a már említett AquaOnline fióklétrehozására, amelynek segítségé-vel az ügyfél hozzáfér a számlávalkapcsolatos információkhoz, meg-nézheti és letöltheti a számláit.

K: Mennyi az ügyfelek által fel-halmozott adósságok értéke?

V: A jelenlegi behajtandó adós-ság 3 hónapi ivóvíztermelés értéké-nek felel meg.

Hangsúlyozni szeretnénk, hogyaz AQUASERV Rt. egyetlen jöve-delemforrását a fogyasztók által el-használt és kifizetett víz- éscsatornaszolgáltatás ellenértéke ké-pezi. Egy fogyasztócsoporttól benem hajtott összeg mintegy 300.000jól fizető fogyasztó kiszolgálásátveszélyeztetheti.

Ugyanakkor nagyon fontos, hogymindenki megértse – nem csakazok a fogyasztók, akik napirendenvannak a számlák kifizetésével –,hogy a víz- és csatornaszolgáltatástki kell fizetni, ugyanúgy, mint bár-mely más árucikket vagy más köz-

műszolgáltatást. Függetlenül attól,hogy víz-, gáz- vagy elektromos-energia-szolgáltatásról beszélünk, aszámlákat fizetni kell, különben aza nemkívánatos helyzet állhat elő,hogy az illető szolgáltatást felfüg-gesztik.

K: Milyen lépéseket tesznek azadósságok behajtása érdeké-ben?

V: Fizetési felszólításokat kül-dünk azoknak a fogyasztóknak,akik a számla határidejétől eltelt 30napon belül nem fizetik ki annak el-lenértékét. A vízszolgáltatás felfüg-gesztése következik azonfogyasztók esetében, akik a felszó-lítás kézbesítésétől számított 15naptári napon belül nem reagálnaka felszólításra. Ha ezek az extrémlépések sem hozzák meg a kívánthatást, az illető fogyasztót beperel-jük.

A tulajdonosi társulások esetébenlétezik néhány külön lépés, amit vé-gigjárunk:

• levélben informáljuk a Prefek-tusi Intézményt, az érintett területiadminisztratív egységet és a Köz-egészségügyi Igazgatóságot a szol-gáltatás készülő felfüggesztéséről;

• hirdetéseket küldünk a helyi új-ságoknak és rádióknak, amelyekbenértesítjük a lakótársulásokat a ké-szülő vízlezárásról;

• megjelentetjük a vállalat hon-lapján azon tulajdonosi társulásoklistáját, amelyeknél esedékes a szol-gáltatás felfüggesztése.

A rosszul fizető fogyasztók megkell értsék, hogy az ivóvíz-szolgál-tatást az állam nem támogatja, éscsak az részesülhet vízellátásban,aki fizet érte. Az AQUASERV Rt.nem szolgáltat többféle vizet: a jólfizetőknek, akiknek a számlakifize-tés 15 nap után esedékes, és a rosz-szul fizetőknek, akiknek a számlakifizetése egy vagy öt év után ese-dékes, vagy talán sohasem. A rend-szer nem teszi lehetővé, hogy azörökkévalóságig várjunk szolgálta-

tásunk ellenértékének a kifizetésére.Jó lenne, ha a fogyasztóink fontos-sági sorrendet állítanának fel, mivelsok adósunk bizony olyan személy,aki jó anyagi háttérrel rendelkezik,de a számlák kifizetését nem tartjafontosnak.

Úgy gondoljuk, hogy a tulajdo-nosi társulások által felhalmozottadósságok sokszor a rossz admi-nisztráció következményei. A tulaj-donosi társulásokba tömörülttulajdonosok joga és egyben köte-lessége is a vezetőség munkájánakellenőrzése.

K: Abban az esetben, ha a fo-gyasztó kifizeti a hátralékait,mennyi időn belül számíthat avíz visszakötésére, és mennyibekerül ez a szolgáltatás?

V: A vízszolgáltatás újraindításaa fizetési kötelezettségek teljesítéseután három munkanapon belül tör-ténik. Ugyanakkor ki kell fizetni a95,20 lejes visszakötési díjat.

K: Mi történik, ha a fogyasztópillanatnyilag fizetésképtelen?

V: Ebben az esetben részletfize-tést kérhet. A részletfizetési meg-egyezés feltételezi, hogy az illetőfogyasztó havonta fizeti az aktuálisszámlájat, valamint a kialkudottrészleteket a határidő lejártáig.

A részletekre felosztott összegértaz eredeti számla fizetési határide-jének lejárta után kamatot számo-lunk fel. A kamat értéke a ki nemfizetett összeg 0,02%-a mindennaptári napra. A kamatot a fizetésimegegyezés után kiállított számláktartalmazzák.

A fizetési megegyezés záradéka-inak be nem tartása az egyezségegyoldalú felbontását vonja magaután. Ugyanakkor a rosszul fizetőfogyasztó számíthat a vízszolgálta-tás felfüggesztésére és az adósságperes úton történő behajtására. Ter-mészetesen az ilyen fogyasztóvalnem kötünk újabb fizetési egyezsé-get. (X)

A vízért is fizetni kell!Beszélgetés Raluca Maiorral, az Aquaserv Rt. fejlesztési igazgatójával

Raluca Maior

Page 12: Erdélyi grófok, bárók a politikában és a harctéren Sikerek és …¡rcius 15... · 2018-10-09 · Március 15. – a fogyasztók jogainak világnapja A panaszok kétharmada

12 NÉPÚJSÁG ___________________________________________________ REKLÁM ______________________________________________ 2017. március 15., szerda