Fényháló Spirituális Magazin 2016 Február

FÉNYHÁLÓ Spirituális Magazin

Kedves Olvasó! 2016. II / 34. szám

Szeretettel köszöntelek a Fényháló Spirituális Magazin februári számával, melynek témája:

Az álruhás Áldás.

Biztos mindannyian tapasztaltuk már, hogy egyes események, történések, esetleg emberek

úgy érkeztek az életünkbe, hogy első pillantásra akár nem mindig tűnt áldásosnak

a felbukkanásuk.

S mégis, végül bizonyossá vált számunkra, hogy a velük

kapcsolatos kihívások mellett, milyen csodás ajándékokat

hoztak számunkra. Erről szeretnénk most Veletek

megosztani gondolatainkat, kérlek fogadjátok szeretettel.

Répa Fatime

Az álruhás Áldás

A fény és öröm útján....

Kérdésed van?

E-mail: [email protected]

Iratkozz fel a hírlevélre, hogy minden hónapban

megjelenjen postafiókodban a Fényháló legújabb

száma!

Ha kedvet kaptál a belső munkára, egyéni

konzultációra, a következő oldalon találod

elérhetőségeinket; illetve írhatsz nekünk a fenti

e-mail címre is.

mailto:[email protected]?subject=feliratkozás%20


A FÉNYHÁLÓ lelkes csapata:

Kammerer Edina Bliss

Spirituális Életmód Tanácsadó

Minősített Jógaoktató

Holisztikus gyógyító

www.blissragyogas.hu

Hlács Erika

Nia és

Pilates oktató

Wellness és Life Coach

www.niaerika.com

Lakó Erika

Szélasszony

Gyógyító

[email protected]

FÉNYSZÖVŐK

„Elmondani csak akkor

lehet valamit, ha le is

tesszük a terhét annak,

amit elmondunk.”

Herta Müller

http://www.blissragyogas.hu

http://www.blissragyogas.hu

mailto:Www.blissragyogas.hu

mailto:[email protected]

http://www.citatum.hu/szerzo/Herta_Muller


Juhász Judith

Meselótusz Manufaktúra

Lipovszki Viktória

Aromaterapeuta

Botanikai parfümkészítő

Répa Fatime

Szerkesztő

FÉNYSZÖVŐK

„Elmondani csak akkor

lehet valamit, ha le is

tesszük a terhét annak,

amit elmondunk.”

Herta Müller

http://www.citatum.hu/szerzo/Herta_Muller


Számos tapasztalatomból adódóan bizton’ állíthatom, hogy az Áldás sokszor valóban

álruhát ölt. Hogy miért? Úgy gondolom, hogy leginkább azért, mert mi, emberek

általában a kellemes és jó élményeket (természetünknél fogva) mindig és korlátlanul

képesek vagyunk befogadni, hisz’ mindannyian a boldogság megélésére

törekszünk :) .... de mi a helyzet azokkal a feladatokkal és kihívásokkal, amik által

tanulhatunk, fejlődhetünk, tágíthatjuk a látószögünket? Hisz’ ezekben is ott rejlik

a boldogságunk megtalálásának lehetősége!

Tudom, tudom.... Talán már elcsépelt mondásnak tűnik, hogy minden éremnek két oldala

van.... De mégis! Akár egy hétköznapi szituációban, egy nehezebb élethelyzetben is

a dolgok mindkét oldalát meglátni, hatalmas segítséget és áldást jelenthet. A kellemetlen

érzések, tapasztalatok ugyanúgy jelen vannak az életünkben, mint a boldogságot

jelentőek, hogy fogalmunk legyen a másik oldalon megjelenő, ellenkező aspektusról is;

hogy ezáltal minden nap, minden pillanatban a számunkra lehető legjobb döntést

hozhassuk. Ezért gondolom azt, hogy mikor egy nehezebb helyzetben érezzük magunkat,

vagy egy döntés előtt állunk, pont akkor van lehetőségünk arra, hogy számtalan oldalról,

szemszögből megvizsgálhassuk az adott helyzetet, felmérve saját erőnket (ne adj’ Isten

még plusz erőket mozgósítva magunkban), mélyen magunkba nézve, hogy a számunkra

lehető legjobb megoldást válasszuk.

És még egy közhelynek tűnő gondolat: „Visszatekintve már látom, hogy mi volt

az értelme”.... Mikor visszatekintünk az életünkben egy-egy ilyen feladatra, amit

sikeresen megoldottunk, látni fogjuk a nehézségeket, de látni fogjuk azt a rengeteg

tapasztalatot is, amit a segítségével „begyűjtöttünk”, s ezáltal erősebbek, magabiztosabbak

lettünk, mert minden helyzet, minden ember tanít magunkról (is), aminél szebb,

és áldásosabb ajándékot nem is kaphatnánk az élettől.

KÖSZÖNTŐ


Mindig, mikor felismerem, hogy álruhában érkezik az életembe valami, arra gondolok,

hogy nem vagyok egyedül az adott helyzetben. Mert olyan—véleményem szerint—

nincs, hogy valami csak és kifejezetten rám legyen hatással. Egy adott szituációban

elképzelhető, hogy pont én érkezem álruhában egy másik ember életébe—amit ugyan még

mindketten nehezen élünk meg az adott pillanatban—, de ha megszületik a felismerés

a szívünkben, akkor már könnyebb lesz mindenki számára a lehető legjobb megoldást

megtalálni, és végül a rossz érzés helyét átveheti a megértés és elfogadás, ami önmagát

tekintve is egy áldás az életben.

Bíztatni szeretnék mindenkit, hogy nézzen

az álruha mögé, hallgasson a szívére, és fogadja

el az „ajándékokat”, amik onnan érkeznek :)

Répa Fatime

KÖSZÖNTŐ


Erről a témáról rögtön egy mese ugrott be, amit sok szeretettel osztanék meg Veletek!

Nem szeretnék most semmi többet ezzel kapcsolatban leírni, csak élvezzük a varázslatos

bölcsességét és tanítását.

„Élt egyszer egy öreg földműves, aki a földjein sok-sok éven át dolgozott. Egy napon a lova

megszökött. A szomszédjai sajnálkoztak az esemény miatt.

“ Milyen balszerencse!” - mondták sajnálkozva, amire az öreg csak így válaszolt -

“Majd meglátjuk.”

A következő nap reggelén, mindenki meglepetésére a ló visszatért, három vadló

társaságában. “Milyen csodálatos!” - mondták a szomszédok elbűvölve a történtektől.

Az öreg válaszolt - “Majd meglátjuk.”

Egy nappal később, a földműves fia megpróbálta az egyik vadlovat megülni. Az ledobta,

és a fiú eltörte a lábát. A szomszédok ismét eljöttek, hogy kifejezzék együttérzésüket, amiért

megint balszerencse érte a családot. “Majd meglátjuk” - mondta az öreg földműves

tisztelettudóan.

A következő napon katonatisztek jöttek a faluba, hogy fiatalembereket toborozzanak

a soraikba. Az öreg földműves fiát alkalmatlannak találták, köszönhetően a törött lábának.

A szomszédok hátba veregették az öreget, hogy milyen szerencsés, hogy a fiát nem vitték el

katonának. “Majd meglátjuk.” - ez volt az összes mondanivalója az öregnek.”



Ne ítéljük meg előre egy eseményről, hogy jó

vagy rossz, hanem hagyjuk, folyjék az élet a

medrében és éljünk a jelenben.

„Hagyjuk a dolgokat megtörténni, ahelyett

hogy előidézzük a történéseket.”

Csodálatos szép napot kívánok Mindenkinek!

Lipovszki Viktória



A változás éve

Áldás többféle módon is érkezhet hozzánk.

Betoppanhat az életünkbe úgy, hogy azonnal felfedi

valódi arcát, de elég gyakran álruhában érkezik.

Néha a legnagyobb válság, probléma hozza el az igazi

ajándékot számunkra. Sokszor halljuk, hogy a rosszat

követi a jó, csak amikor benne vagyunk egy helyzetben,

akkor ezt nehezen hisszük el.

A tavalyi évemben többször is megjelent az álruhás áldás. Örülök, hogy már elég gyorsan

felfedezem a nehéz helyzetekben rejlő lehetőségeket. Volt idő, amikor ilyen szituációkban

elkezdtem sajnálni magam ahelyett, hogy arra figyeltem volna, hogy mit akar tanítani

nekem az az eset.

A 2015-ös évem egy komoly diagnózissal és a munkám elvesztésével kezdődött. Mivel már

előző évben elvesztettem a volt páromat és a vállalkozásomat, így akár össze is omolhattam

volna. Ehelyett megerősödtem, de nem is akárhogyan. Megtapasztaltam azt, hogy minél

nagyobb a válság, annál több ajándékot is tartogat számunkra, ha elfogadjuk és megértjük

az üzenetét.

Biztos furcsán hangzik, hogy hálás vagyok a betegségemnek, de őszintén így érzek, mert

felhívta a figyelmemet arra, hogy nem becsültem eléggé ezt a testet, amelyet a lelkem

az otthonául választott. Nem az igényeire figyeltem, hanem folyamatos megfelelési

kényszerben éltem.



Mindenki véleménye fontosabb volt számomra, mint az, hogy mi tesz engem valóban

boldoggá. Amikor megértettem, hogy miért is történt mindez, elhatároztam, hogy

a gyógyulásommal kapcsolatban nem fog érdekelni mások véleménye, csak a szívemre

fogok hallgatni. Szerencsém volt, mert a gyermekeim és a legközelebbi barátaim elfogadták

a döntésemet és nem próbálták saját félelmüket rám nyomni (mint ahogy tették ezt elég

sokan, akik szerencsére távol álltak tőlem).

Nagyon hálás vagyok Nekik is a megértésért,

az elfogadásért és a támogatásért. Így én a szívemre

hallgatva az alternatív utat választottam és azóta is

folyamatosan azért teszek, hogy az egészségem újra

visszatérjen és a szervezetem ismét harmóniába

kerüljön.

A munkahelyem elvesztése már csak hab volt a tortán. Azt már az első pillanatban éreztem,

hogy ez a szituáció hozza el az igazi szabadságot számomra. Tudtam már évek óta, hogy

nem a helyemen vagyok, de meggyőztem magam arról, hogy a biztos, stabil jövedelmet

nem szabad feladni. Arra megint nem figyeltem, hogy mi lenne a szívem vágya.

Ha én gyáva voltam lépni, akkor megoldódott másképp’ a helyzetem.

A munkahelyemről nem sírva, hanem boldogan léptem ki egy szebb jövő felé.

Hogy átgondoljam a helyzetemet és jobban magamra figyeljek, elmentem külföldre.

De ott már (a biztonság és az életszínvonal ellenére) csak addig maradtam, amíg

összeszedtem magam és meg nem értettem, hogy nekem itthon van dolgom.



Csomagoltam hát és jöttem haza, felépíteni és élni

egy olyan életet, ami a szívem vágya. Az már

egyértelmű, hogy az elkövetkező időszakom

a gyógyításról fog szólni. Mivel hiába kísértenek

meg különféle ajánlatok, amelyek biztosabb

jövedelmet kínálnak, most már nagyon gyorsan

jönnek a jelek, hogy már megint nem

az életfeladatomat, hanem a könnyebb utat

választom.

(Ébredés)

Be kell valljam, hogy ha meg is erősödtem, néha azért meg-megingok, hisz’ emberből

vagyok. Gyakran választom a könnyebb, egyszerűbbnek tűnő utat, de viszonylag hamar

észreveszem és megértem, hogy ha valami rossz történik, az nem ellenem, hanem értem

van; annak ellenére, ha ez elsőre nem is úgy tűnik. Az év eleji események ellenére a tavalyi

év volt életem talán legszabadabb éve, tele élményekkel, utazásokkal, meghatározó

találkozásokkal. Rengeteg felismerést hozott számomra ez az időszak, amelyekért nagyon

hálás vagyok.

Még mielőtt az a vád érne, hogy komoly betegség esetén mindenkinek az alternatív

gyógymódokat ajánlom, szeretném leszögezni, hogy soha nem tennék olyat, hogy valakit

megpróbálnék lebeszélni a szíve szerint választott kezelési módokról, hiszen mindenki

szívében ott a válasz, csak meg kell keresni. Én egy dolgot tudok tenni, hogy a hozzám

fordulók mellé állok és támogatom őket abban, hogy bárhogy is döntöttek, legyen erejük

és kitartásuk végig menni a választott úton.



Február 4-én volt a Rákellenes Világnap, amikor elég sok csodás gyógyulásról olvashattunk.

Volt, aki a hagyományos kezelési módoktól, volt, aki az alternatív megoldásoktól gyógyult

meg, és olyan is volt, aki igénybe vette mindkét lehetőséget.

Abban viszont biztos vagyok, hogy ezek

a sorstársaim mélyen magukba néztek és a szívük

szerint döntöttek; naponta tettek és tesznek

az egészségükért. Nagy örömmel olvastam ezeket

a cikkeket, mert azt láttam, hogy egyre többen

veszik kezükbe az egészségük és a sorsuk

irányítását, és nem bábként élik az életüket.

(Főnix)

Lakó Erika, Szélasszony

Az Ébredés és a Főnix című kép – Lendvay Katalin selyem álma



Bevezetőim egy ideje rendre arról szólnak, mennyire aktuális a szerkesztőnk által

hónapról-hónapra választott téma az életemben.

Most éppen azért, mert olyan átalakulásban lubickolok magam is, melyben egyre inkább

belátok az álruhák alá és észreveszem az Áldás kiragyogó fényét az engem ért

szituációkban.

Nagyon régóta dolgozom rajta és vallom teljes hittel, hogy életem történései értem vannak,

számomra van üzenetük, sőt belőlem fakadnak. S mindenért, ami általam, körülöttem,

velem és úgy általában történik, felelősséggel tartozom. Azt hiszem, nagyjából ez volt

a tudati megértés sorrendje is bennem.

Barátaimnak gyakran szoktam idézni ennek a folyamatnak a kapcsán az alábbi poénba

faragott bölcseletet, pont a mélyén megbúvó tanulság miatt:

Mi a különbség az elmélet és a gyakorlat között? Hát, elméletben semmi,

node gyakorlatban… :)

Mert egyrészt: én ugyan magamévá tettem elméletben mindazt, ami nyomán egyértelmű

számomra, hogy minden Isten csapásának érzékelt megnyilvánulást az Ég kegyelméből

én húztam magamra a tanulás-tapasztalás szándékával.

Node másrészt: ahogy a gyakorlatban belekerülök egy-egy inkriminált szituációba, tud ám

jönni csípőből a föntre küldött interpelláció és nem mindig könnyű az Áldást megtalálni,

pont az én szám íze szerint felépített álruhája mögött.

Többször, sőt sokszor kellett nekifussak ugyanannak a történetnek, míg valahol, szinte

észrevétlen fordult át az egész igazi megértésbe.



Tudom, hogy most nem hálanaplót írok, de mégis megkerülhetetlenül ide tartozik, mennyire

hálás vagyok magamnak azért, hogy beleirányítottam magam újra és újra ugyanannak

a tapasztalásnak a különböző vetületeibe, sőt egymás után a különféle tanulási helyzetekbe.

Mert ez tette lehetővé, hogy elérjek abba a kegyelmi állapotba, ahonnét így tudok írni erről

a témáról.

Nem kizárva, hogy másoknál minden szinten minden egyszerre fordul át, szeretném

elmondani – biztatásnak szánva a velem divatozó többieknek, kik centiről-centire engedik

el rögzült mintáikat, amiktől nem látnak: minden lépéssel könnyebb.

Néha úgy, hogy az idő kevesebb, ami alatt az új

tapasztalásban rejlő nekem szóló ajándékot

meglátom.

Néha úgy, hogy nem fáj annyira az eddig a pontig

vezető út, mint korábban.

S igen, néha úgy, hogy éppen csak hanyatt lökött

a sarkon beforduló tanítás mikor meglátom

feje(m) fölött a glóriát.

Mert valahogy úgy van, hogy minden esetben,

amikor teljesen átégettem magamon az adott

kihívást, beépül a rendszerembe „valahol”

„valami”, ami a többi földrengéses helyzetben

belülről megtámaszt; tudatosan vagy akár

tudattalanul működve a háttérben.



Ahogy írom mindezeket, teljesen össze is rezegtem ezzel az érzéssel magamban.

Most egészen és tökéletesen tisztában vagyok vele, hogy minden áldás.

S hogy megszemélyesítsem a könnyebb vizualizáció kedvéért: általunk neki választott

álruhája alatt mindegyikük tágra nyitott szívvel várja, hogy fölfedezzük és magunkhoz

öleljük.

Hálás vagyok, hogy megírhattam mindezt, mert nagyon hasznos lesz újraolvasni, amikor

következő kis barátom a felismerés játékába hív és nekem az a sapka csúszik a szívemre,

amitől pont ott épp’ nem látok semmit. S ahogy ez a társas fel van pörögve mostanában,

a következő felvonás, úgy érzem, hamarosan várható.

JudithJuhasz

Meselótusz Manufaktúra



Abban az áldásban volt részem, hogy egy hónapot itthon tölthettem. Igazából üzleti célból

jöttem, így az első két hetem szinte csak a munkáról szólt. Egyik megbeszélésről mentem

a másikra. Közben próbáltam felvenni az itthoni időjárás kihívásait.

Majd amikor megjött a párom két héttel ezelőtt, megálltam és azt mondtam: elég - állj meg

és lásd, élvezd az itthont. Az elmúlt időszak már a család melegéről, kedves baráti

találkozókról és az élet apró örömeiről szólt.

Majd jött egy érzés, hogy dehát én nem ezért jöttem

haza?! Rám tört egy érzés, hogy nem teljesítettem,

amit szerettem volna. Kicsit átjárt a szomorúság

érzése. De hagytam, hogy a dolgok menjenek

a maguk irányába.

Pár nappal ezelőtt, egyik este megérkeztek azonban a megfelelő gondolatok ezzel a témával

kapcsolatban. Visszatekintettem az elmúlt pár hétre és észrevettem benne a sok áldást,

ami végigkísért. Igaz nem azon az ajtón jött be ahol én vártam, de ennek ellenére ott állt

mellettem és arra várt, hogy felismerjem. Ő volt az. Az álruhás áldás. A tanulás, a lehetőség

a fejlődésre. Rájöttem a legszebb áldásra, ami megadatott. A családdal töltött meghitt

beszélgetések, jóízű nevetések, finom közös ebédek. A párommal töltött közös idő távol

az otthonunktól. Feltöltött minket, kikapcsolt és a fókuszunkat egymásra helyezte

finoman-gyengéden. A hétvégi tanfolyam, ahol mélyíthettem tudásom, új embereket

ismerhettem meg és utazhattam Lilith történetével. A fantasztikus Nia workshopra,

ahol együtt táncolhattam lélektársaimmal.



Így visszatekintve megláthattam azt a sok ajándékot, amit az élet adott nekem az elmúlt

időszakban. Egyben meg is tanított arra, hogy ne legyenek előre megírt terveim, hisz’

az élet sokkal bölcsebb nálam és sokkal jobban tudja, hogy mire van szükségem.

Engedjem el az elvárásaimat és engedjem be az univerzum áldásait, amik néha álruhában

érkeznek. Csak legyek jelen, nyitott szívvel, befogadással azzal kapcsolatban, hogy semmi

nem történhetne jobban, mint ahogy történik. Hála az élet minden percéért, amit itt veletek

tölthetek és minden apró örömért, amit itt veletek megoszthatok.

Szeressétek magatok, engedjétek be a fényt,

az álruhás áldást, és élvezzétek az élet minden

apró örömét terv és elvárás nélkül.

Ölelés

Era



Mostanában nagyon sokat gondolkodom az árnyékszemélyiségünkről, az ösztöneinkről,

a rosszabbik oldalunkról. Arról, amit el akarunk nyomni magunkban. Nemcsak azért,

mert nem akarjuk, hogy lássák mások, de azért sem, hogy mi magunk se lássuk.

Több filmet is megihletett már a bennünk lévő ösztönvilág, sokféle ábrázolásban.

Ott van pl. az Arany iránytű, amiben mindenki mellett ott áll a “daimon”-ja, ami olyan állati

formát ölt, ami a leginkább jellemző ránk (http://www.okcupid.com/tests/the-golden-

compass-daemon-test). Vagy ott van pl. A szépség és a szörnyeteg, amelyet számtalan

módon feldolgoztak már, aminek éppen az az üzenete, ha elfogadjuk a rossz oldalunkat,

akkor lelünk békére és önszeretetre. De említhettem volna Lilith alakját is, aki minden

nőben ott van, s aki uralja a női árnyékot, s minél inkább eltaszítjuk őt magunktól, annál

kevésbé találjuk a nőiességünkben az erőt.

Talán érdekes, hogy az álruhás áldásról éppen a tudatalattink mélye, az általunk eltakart

belső világunk feszültsége jut eszembe, de amennyi kihívás van ebben, legalább annyi

ajándék is. Saját tapasztalatból tudom, hogy mennyi energiát emészt fel, amikor próbáljuk

elnyomni az ösztönös részünket, amikor próbálunk helyt állni egy olyan képben,

amit mások alkottak rólunk, de nem teljesen mi vagyunk. Egyértelmű, hogy szinte senki

nem akarja, hogy bárki lássa a rosszabbik arcát, de csak akkor lehetünk szabadok,

ha merjük kiengedni a belső ketrecből az “ösztönállatunkat”. Ettől nem leszünk rögtön

rosszak, vagy gonoszak, ettől esendőek leszünk inkább, emberiek.

Nem vagyunk tökéletesek, mert emberek vagyunk. Nem az a dolgunk, hogy soha

ne hibázzunk, hanem inkább az, hogy tanuljunk ezekből a hibákból, hogy legyen

tapasztalásunk.



A bennünk lévő ösztönlény túlélni akar mindenáron. Ez nem baj. Vegyük a fáradtságot

és ismerjük meg. Tudjuk meg, hogy mitől gerjed haragra, és hogy mitől nyugszik meg.

Tudjuk meg, hogy mivel tápláljuk a haragját és mivel vesszük el annak intenzitását.

Tudjuk meg, hogy milyen érzelmek nyomják be azt a gombot, amikor automatikusan

bekapcsol, és védekezni vagy támadni akar. Tudjuk meg, hogy mi az a határ, amit nem

szabad átlépnünk, amitől már rombolni kezd visszavonhatatlanul bennünk. Ezek az áldásai

az ösztönvilágunkban tett utazásunknak.

Minden válasz bennünk van az összes kérdésünkre, ezért tanuljunk meg kérdezni.

Tanuljunk meg saját magunkból olvasni, mint egy könyvben. Olvassunk a sorok között.

Az ösztönös cselekedeteink elárulnak. Figyeljünk magunkat, hogy bizonyos helyzetekben

hogyan viselkedünk, mitől félünk, mi rémiszt meg? A félelemink nem azért vannak,

hogy örökre riogassanak bennünket, és hogy növeljék a pulzusszámunkat. A félelmeink

azért vannak, hogy tanítsanak bennünket, hogy ráirányítsák valamire a figyelmünket,

ami még a sötétben van.

Bírálattal, elfordulással és szeretetlenséggel

nem tudjuk a bennünk lévő árnyékokat

megszelidíteni. Könnyebb, ha találunk valakit,

aki elfogad bennünket a hibáinkkal együtt,

aki ismeri ezt az oldalunkat, és akinek

a szeretetén keresztül közel tudunk jutni

magunkhoz.



De ha nincs egy ilyen ember az életünkben, akkor nekünk kell megszeretni

ezt az ösztönlényt. Higgyük el, hogy ez a folyamat egy igazi álruhás áldás. Mert talán

először ijesztő, ám mégis szabadságot hoz számunkra. Ez nemcsak egy klisé, de az igazság

valóban felszabadít. Ahhoz, hogy szabaddá váljunk, fel kell szabadítanunk azt a részünket,

amely a tudatunk legmélyén szabadon garázdálkodik, s ami az energiánkat használja el,

vagy ha úgy tetszik emészti fel azáltal, hogy folyamatos reakciót vár tőlünk. Ez a részünk,

ami folyton érzelmi reakciókra késztet bennünket az emlékeink által átélt reakciók hatására,

de tehetünk azért, hogy a tudatosság fényébe emeljük és megszelidítsük.

Nem az a cél, hogy csak a fényt lássuk, hanem az, hogy egyensúlyba hozzuk magunkban

a fényt és az árnyékot, és hogy a fényt válasszuk. Akkor tudjuk igazán a fényt választani,

ha tudjuk, hogy miért akarjuk azt élni. Az nem elég jó válasz, hogy azért mert jók akarunk

lenni. Tudnunk kell, miért akarunk jók lenni. Mi ellenében? Minél akarunk jobbak lenni?

A szándékainkban vannak a válaszaink, s a szándékainkat megelőzi egy emlék,

egy tapasztalás, ami vagy aktiválja az ösztönös reakciónkat, vagy már tudatosabban látjuk

az adott helyzetet. Minél többet tudunk meg magunkról, annál könnyebbé és egyszerűbbé

válik az életünk.

A bennünk lévő ösztönlény nem gonosz, hacsak

nem azzá tesszük, de ez a mi felelősségünk.

Mindig van választásunk, mindig választhatjuk

a benne lévő erőt, az áldást is.

Kammerer Edina Bliss


Documents

Fényháló Spirituális Magazin 2016 Február