12
A születésnapi köszöntésről a 9. oldalon olvashatnak bővebben. Őrhalom község független lapja XIV. évfolyam 1. szám 2015. április 1. Tisztelt Őrhalmiak, kedves testvérek! A nagyböjti szent időben Jézus Krisztus szenvedésére, meg- váltó kereszthalálára emlékeztünk. És a Húsvéti ünnep- körben is lelki szemeink előtt a halál és élet kettőssége lebeg. Olyan téma, ami nagyon is érint, és foglalkoztat min- ket. Szenvedés és halál nélkül ugyanis nincs feltámadás. Krisztus szenvedése és halála elsősorban azt hirdeti szá- munkra, hogy mennyire fontos az élet! Az életnek, az emberi létnek azonban csak akkor van ér- telme, ha össze van kapcsolva a forrással, az élet szerzőjé- vel: Istennel. A kapocs pedig nem más, mint a végtelen szeretet. És valójában ez az ember iránti isteni szeretet a magyarázata az egész szenvedés- történetnek. Nagyböjt titka, és Húsvét üzenete ez: Isten meghalt érted! Isten feltámadt érted! Így és ennyire szeret! „Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint aki életét adja barátaiért!” (Jn 15,13) És milyen szép, hogy ezt a szeretet hagyta ránk végrendeletként is az utolsó va- csorán: Szeressétek egymást, ahogy én szerettelek benneteket! Szeressetek fel- tétel nélkül. Önzetlenül. Igazán. Nem méricskélve, hanem önfeláldozón. Sajnálatos tapasztalat, hogy a mai világ- ban mindenki csak uralkodni akar. Vá- laszként Jézus elkezdett szolgálni. Megmutatta nekünk embereknek, hogyan kell egymást szeretettel szolgálni. Az Isten nagycsütörtökön példát adott rá, hogyan kell megmosnunk egymás lábát. Nem egymás fejét, hanem egymás lábát. Sze- retettel. A végtelen Isten példát adott alázatból, és elment a végső- kig, hogy lehetőséget adjon nekünk a szabadulásra. Az igazi, tartalmas, boldog életre! Ezt tárja elénk a Nagyhét li- turgiája, amikor az Egyház hitünk legfontosabb eseményeit eleveníti fel. Talán úgy is fogalmazhatunk, hogy a Húsvéti misztérium nem más, mint az Egyház szíve, középpontja, hitünk legbelső magja. Éppen ezért nagyon fontos, hogy a hívő ember a Nagyhét legszentebb napjait jól felkészülve élje át. Az Egyház min- den esztendőben lepergeti előttünk ezt a szent misztériu- mot, hogy még inkább megszeressük, és bensőleg megismerjük azt a Krisztust, aki életét adta értünk. Nehezen tudom elképzelni, hogy egész szívével Jézus Krisz- tushoz tartozna az, aki nem vesz részt a szent három nap liturgiáján. Mert Krisztus Urunk számára fontos ez a hét. Biztos, hogy velünk együtt újra átéli minden esztendőben. De ha nem fogadjuk el kezéből szent testét a nagycsütör- töki utolsó vacsorán, ha nem állunk ott nagypénteken a ke- resztje alatt, és nem ünnepeljük meg a feltámadását, akkor csak névleg, vagy még úgy sem vagyunk a tanítványai. Talán első hallásra kemény szavak ezek, de úgy gondolom, hogy ebben az őrült világban, amikor - tőlünk nem is olyan messze - keresztényeket fejeznek le, nagyon komolyan kell vennünk Krisztushoz való tartozásunkat, és a belé vetett hitünket. Komolyan kell vennünk az Ő tanítását, és a ke- reszténységet, mint életformát. Kereszténynek lenni, nem hobbi, hanem életforma. Ezért Isten tudatos döntést és elköteleződést vár. A helyzet komoly- sága megkívánja az elköteleződés komolyságát is. Már kétezer éve megmondta az Úr: aki követni akar engem, vegye fel keresztjét mindennap, és úgy kövessen! Jól tudjuk, hogy a kereszt olykor nehéz. És Krisztus útja ma is a kereszt útja. Azonban a komor és véres kereszt számunkra már ragyogó remény. Mert hisszük, hogy lesz általa Valaki, aki a mi sírunkról is elhengeríti a követ! A keresztút végén az új élet reménye, és a feltámadás jutalma várja a hűségeseket. Húsvét ünnepe: győzelmi ünnep. Jézus Krisz- tus győzelmi ünnepe! És a mi győzelmi ünne- pünk! A mai napon örömmel kell rádöbbennünk, hogy Húsvét népe, és a feltáma- dás tanúi vagyunk. Húsvét ünnepe kiemel a szür- keségből, a megszokásból, és új reményt, életet ad. Nem maradhatunk a sírjainkban. Ezentúl az odafent valókat kell keresnünk. Húsvét az élet és a szeretet győzelmének napja! „Ébredj, aki alszol, támadj fel a halálból és Krisztus rád ra- gyog!” /Ef 5,14/ A feltámadt Krisztus örömével és szeretetével kívá- nom, hogy legyen áldott, békés, boldog, szent Húsvétja minden őrhalmi családnak. Berci atya Nagyheti szertartások és Húsvéti miserend: Április 02. – Nagycsütörtöki szentmise: 18 30 Április 03. – Nagypénteki szertartás: 18 30 Április 04. – Nagyszombati szentmise körmenettel: 18 00 (Hozzunk magunkkal gyertyát!) Április 05. – Húsvétvasárnap ünnepi szentmise: 10 30 Április 06. – Húsvéthétfő ünnepi szentmise: 10 30 Községünk minden lakójának áldott szép húsvéti ünnepeket kíván Őrhalom Község Önkormányzata nevében: Farkas Egon polgármester

fl V1 2á1.orhalom.hu/letoltesek/ujsag/orhalmi_ujsag_2015_1.pdfRichárd személyére esett a választás. Az új munkakört 2015. március 9-től tölti be. •Március hónapban Önkormányza-tunk

  • Upload
    others

  • View
    0

  • Download
    0

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: fl V1 2á1.orhalom.hu/letoltesek/ujsag/orhalmi_ujsag_2015_1.pdfRichárd személyére esett a választás. Az új munkakört 2015. március 9-től tölti be. •Március hónapban Önkormányza-tunk

A 100 esztendős Ilonka nénit o�honában köszöntö��k .

A születésnapi köszöntésről a 9. oldalon olvashatnak

bővebben.

Őrhalom község független lapja XIV. évfolyam 1. szám 2015. április 1.

Őrhalmi Újság

Tisztelt Őrhalmiak, kedves testvérek!A nagyböjti szent időben Jézus Krisztus szenvedésére, meg-váltó kereszthalálára emlékeztünk. És a Húsvéti ünnep-körben is lelki szemeink előtt a halál és élet kettősségelebeg. Olyan téma, ami nagyon is érint, és foglalkoztat min-ket. Szenvedés és halál nélkül ugyanis nincs feltámadás.Krisztus szenvedése és halála elsősorban azt hirdeti szá-munkra, hogy mennyire fontos az élet! Az életnek, az emberi létnek azonban csak akkor van ér-telme, ha össze van kapcsolva a forrással, az élet szerzőjé-vel: Istennel. A kapocs pedig nem más, mint a végtelenszeretet. És valójában ez az ember iránti isteniszeretet a magyarázata az egész szenvedés-történetnek. Nagyböjt titka, és Húsvét üzenete ez:Isten meghalt érted! Isten feltámadtérted! Így és ennyire szeret! „Nagyobbszeretete senkinek sincs annál, mintaki életét adja barátaiért!” (Jn 15,13) Ésmilyen szép, hogy ezt a szeretet hagytaránk végrendeletként is az utolsó va-csorán: Szeressétek egymást, ahogy énszerettelek benneteket! Szeressetek fel-tétel nélkül. Önzetlenül. Igazán. Nemméricskélve, hanem önfeláldozón. Sajnálatos tapasztalat, hogy a mai világ-ban mindenki csak uralkodni akar. Vá-laszként Jézus elkezdett szolgálni.Megmutatta nekünk embereknek, hogyankell egymást szeretettel szolgálni. Az Istennagycsütörtökön példát adott rá, hogyan kell megmosnunkegymás lábát. Nem egymás fejét, hanem egymás lábát. Sze-retettel. A végtelen Isten példát adott alázatból, és elment a végső-kig, hogy lehetőséget adjon nekünk a szabadulásra. Azigazi, tartalmas, boldog életre! Ezt tárja elénk a Nagyhét li-turgiája, amikor az Egyház hitünk legfontosabb eseményeiteleveníti fel. Talán úgy is fogalmazhatunk, hogy a Húsvétimisztérium nem más, mint az Egyház szíve, középpontja,hitünk legbelső magja. Éppen ezért nagyon fontos, hogy a hívő ember a Nagyhétlegszentebb napjait jól felkészülve élje át. Az Egyház min-den esztendőben lepergeti előttünk ezt a szent misztériu-mot, hogy még inkább megszeressük, és bensőlegmegismerjük azt a Krisztust, aki életét adta értünk.Nehezen tudom elképzelni, hogy egész szívével Jézus Krisz-tushoz tartozna az, aki nem vesz részt a szent három nap

liturgiáján. Mert Krisztus Urunk számára fontos ez a hét.Biztos, hogy velünk együtt újra átéli minden esztendőben.De ha nem fogadjuk el kezéből szent testét a nagycsütör-töki utolsó vacsorán, ha nem állunk ott nagypénteken a ke-resztje alatt, és nem ünnepeljük meg a feltámadását, akkorcsak névleg, vagy még úgy sem vagyunk a tanítványai.Talán első hallásra kemény szavak ezek, de úgy gondolom,hogy ebben az őrült világban, amikor - tőlünk nem is olyanmessze - keresztényeket fejeznek le, nagyon komolyan kellvennünk Krisztushoz való tartozásunkat, és a belé vetetthitünket. Komolyan kell vennünk az Ő tanítását, és a ke-

reszténységet, mint életformát. Kereszténynek lenni,nem hobbi, hanem életforma. Ezért Isten tudatos

döntést és elköteleződést vár. A helyzet komoly-sága megkívánja az elköteleződés komolyságátis.Már kétezer éve megmondta az Úr: aki követniakar engem, vegye fel keresztjét mindennap, ésúgy kövessen! Jól tudjuk, hogy a kereszt olykornehéz. És Krisztus útja ma is a kereszt útja.Azonban a komor és véres kereszt számunkramár ragyogó remény. Mert hisszük, hogy leszáltala Valaki, aki a mi sírunkról is elhengerítia követ! A keresztút végén az új élet reménye,és a feltámadás jutalma várja a hűségeseket.Húsvét ünnepe: győzelmi ünnep. Jézus Krisz-tus győzelmi ünnepe! És a mi győzelmi ünne-

pünk! A mai napon örömmel kellrádöbbennünk, hogy Húsvét népe, és a feltáma-

dás tanúi vagyunk. Húsvét ünnepe kiemel a szür-keségből, a megszokásból, és új reményt, életet ad. Nem

maradhatunk a sírjainkban. Ezentúl az odafent valókat kellkeresnünk. Húsvét az élet és a szeretet győzelmének napja!„Ébredj, aki alszol, támadj fel a halálból és Krisztus rád ra-gyog!” /Ef 5,14/

A feltámadt Krisztus örömével és szeretetével kívá-nom, hogy legyen áldott, békés, boldog,

szent Húsvétja minden őrhalmi családnak.Berci atya

Nagyheti szertartások és Húsvéti miserend:Április 02. – Nagycsütörtöki szentmise: 1830

Április 03. – Nagypénteki szertartás: 1830

Április 04. – Nagyszombati szentmise körmenettel: 1800

(Hozzunk magunkkal gyertyát!)Április 05. – Húsvétvasárnap ünnepi szentmise: 1030

Április 06. – Húsvéthétfő ünnepi szentmise: 1030

Községünk minden lakójának áldott szép húsvéti ünnepeket kíván

Őrhalom Község Önkormányzata nevében:

Farkas Egon polgármester

H ú s v é t ü z e n e t e

Page 2: fl V1 2á1.orhalom.hu/letoltesek/ujsag/orhalmi_ujsag_2015_1.pdfRichárd személyére esett a választás. Az új munkakört 2015. március 9-től tölti be. •Március hónapban Önkormányza-tunk

•Január 5-én véradás volt közsé-günkben. Köszönet a megjelent 22véradónak!•Őrhalom Község Önkormányzataimmár harmadik alkalommal sikeresenpályázott a Belügyminisztérium szoci-ális tűzifa-támogatási pályázatán, a

támogatásiösszegbőlés az ön-kormány-z a t iö n e r ő b ő lidén 26erdei m3

tűzifát si-került meg-vásárolni.

A tüzelő Őrhalomba szállítását, éskülön-külön háztartásokhoz történőszállítását is az Önkormányzat finan-szírozta. Településünkön 62 háztar-tásba, háztartásonként 0,42 m3 erdeikeményfa jutott. Az Önkormányzatennyivel tudott hozzájárulni az errevonatkozó törvényben előírt jogosult-sági körbe tartozók fűtési gondjainakenyhítéséhez.•2014decem-ber 1-jétől aM u n k a ü g y iKözpont szer-vezésében, az„Újra tanulok”T Á M O P - o sprogram ke-retében kony-hai kisegítő éstelepülési kar-bantartó tanfolyamok indultak tele-pülésünkön. A két képzésen 15-15 fővett részt. (A konyhai kisegítők képzé-séről külön cikket olvashatnak a 3. ol-dalon.)•Őrhalom Község Önkormányzata feb-ruár 7-én, immár második alakalom-mal Farsangi TeremlabdarúgóTornát rendezett az Őrhalmi JózsefAttila Általános Iskola tornatermében.(Az eseményről készült beszámolót a12. oldalon olvashatják.)•Önkormányzatunk hidegaszfalto-zással kisebb út- és járda hibákat ja-vítatott ki a téli időszakban a temetőmelletti járdán, és több utcában is. Ahidegaszfaltból kisebb mennyiség rak-tározásra került, az esetleges későbbihibák javításához.•A temetőben a nagy méretű kuká-kat az Aradi út felőli oldalra helyeztékát. Ez úton is felhívjuk a lakosság fi-gyelmét, hogy fokozottan ügyeljeneka temető rendjére, és csak az arra ki-jelölt helyre szállítsák el a hulladékot.Továbbá, felhívjuk a romos, életveszé-lyes állapotban lévő síremlékek hozzá-tartozóit, gondozóit, hogy legyenekkedvesek haladéktalanul megszüntetnia balesetveszélyes állapotokat.

•Az 1848-49-es szabadságharc emlé-kére települési megemlékezést szer-veztünk. A programról készültösszeállítást a 6-7. oldalon olvashatják.•Március 15-én az ipolyvarbói kistér-ségi nemzeti ünnepségen ŐrhalomKözség Önkormányzata nevébenKanyó Jánosés OroszJános ön-kormányzatiképviselőkhelyezték ela megemlé-kezés ko-s z o r ú j á tE r d é l y iJános hon-véd sírjánál.•Tisztelettelkérjük köz-ségünk la-kóit, hogy aszelekt ívhulladéktárolókat legyenek kedve-sek rendeltetésszerűen használni! •A Milleniumi emlékparkban a kis fa-kerítés a tél során lebontásra került,helyére új vaskerítés készül önkor-mányzatunk műhelyében. A park újzászlókat kapott. A tavaly cserélt tex-tíliákat a téli időjárás erősen megron-gálta.•Önkormányzatunk Start Munka-programon belül belvízelvezetőárkok tisztítására, helyreállításáranyert támogatást, 6 fő közfoglalkoz-tatott alkalmazására. A 11 hónaponát tartó foglalkoztatás április 1-jénkezdődik. Kitisztítják a hidak alattiátereszeket, az árkokat megfelelőmélységűre, és szélességűre ássák.Ezért kérjük a lakókat, hogy a házukelőtt végzett munkálatok során le-gyenek türelemmel, és pozitív, segí-tőkész hozzáállásukkal támogassák,ne akadályozzák a dolgozók munká-ját.•Önkormányzatunk állást hirdetetttelepülés karbantartó munkakörbetöltésére. A 6 pályázó közül, OláhRichárd személyére esett a választás.Az új munkakört 2015. március 9-tőltölti be.•Március hónapban Önkormányza-tunk használt Ford Transit típusú, 9személyes kisbuszt vásárolt., a kiö-regedett Hyundai helyére, melyjármű értékesítésre kerül.•Őrhalom Község Önkormányzata iscsatlakozott a kárpátaljai magyarokmegsegítésére a Magyar KatolikusPüspöki Konferencia által szervezettországos gyűjtéshez.•A Nemzeti Művelődési Intézet Nóg-rád Megyei Irodája, a munkaügyiközponttal közösen egy fő kulturálisközfoglalkoztatottat közvetített kiÖnkormányzatunkhoz, aki 11 hóna-pon keresztül látja el a rábízott fel-adatokat.

ÖNKORMÁNYZAT2

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK EBOLTÁS Az ebek veszettség elleni

kötelező oltása ŐrhalombanAlkotmány utca és a Rákóczi út keresztező-dése: 2015. május 8-án, pénteken 16.00 órá-tól 17.30 óráig.Polgármesteri Hivatal előtt (Rákóczi út 1.):2015. május 9-én, szombaton 8.00 órától9.30 óráig.A 164/2008. (XII.20.) FVM rendelet, illetvea MÁOK szabályzat szerinti „KisállatEgészségügyi Könyv”-et mindenki hozzamagával.Az eboltás díja: 3.500 Ft, mely tartalmazzaaz oltást, a féregtelenítő tablettákat és a re-gisztrációs díjat.Veszettség ellen csak mikrochip-pel ellá-tott ebek olthatók.Lehetőséget biztosítunk a mikrochip beülte-tés elvégzésére az oltás helyszínén az oltás-sal egyidejűleg. Mikrochip ára 3.500 Ft.Az újonnan kiadott vagy elveszett oltásikönyvek pótlása díjköteles, ára: 500 Ft/db.A mikrochip beültetése és a veszettség ellenioltás kötelező, a mikrochip nélküli, illetve azoltatlan ebek tulajdonosaival szemben sza-bálysértési bírság kerül kiszabásra.

Tájékoztató ügyfélfogadásról

A Nógrád Megyei Kormányhivatal Balas-sagyarmati Járási Hivatala tájékoztatja alakosságot, hogy 2015. március 1. nap-jától ügyfélfogadást az alábbiak szerinttart Őrhalomban: hétfő: 8.00 – 12.00 ésszerda: 13.00 – 16.30.A Járási Hivatal hatáskörébe tartozóügycsoportok: aktív korúak ellátása, köz-gyógyellátás, ápolási díj, egészségügyiszolgáltatás, időskorúak járadéka, hadi-gondozottak ellátásával kapcsolatos ügyek.Ügyintéző: Csernyikné Kanyó ÉvaTel:: 06-35-370-001, 06-35-505-965

Ebzárlat és legeltetési tilalom

Az alábbiakban a Nógrád Megyei Kor-mányhivatal Balassagyarmati Járási Hi-vatal Járási Állategészségügyi ésÉlelmiszer-ellenőrző Hivatalától dr.Barna Róbert járási főállatorvos határo-zatából idézünk:„A Balassagyarmati és Rétsági Járás te-rületén lévő valamennyi település köz-igazgatási területére rókák veszettségelleni orális immunizálása miatt 2015.március 31-től 2015. április 21-ig terjedőidőszakra ebzárlatot és legeltetési tilal-mat rendelek el.Indoklás: A Földművelésügyi Miniszté-rium döntése értelmében Nógrád megyeterületén 2015. március 31-től 2015. áp-rilis 21-ig terjedő időszakban ragadozóemlősök veszettség elleni orális immuni-zálására kerül sor.”(A határozat teljes szövege megtalálhatóa hirdetőkön és településünk honlapján.)

Page 3: fl V1 2á1.orhalom.hu/letoltesek/ujsag/orhalmi_ujsag_2015_1.pdfRichárd személyére esett a választás. Az új munkakört 2015. március 9-től tölti be. •Március hónapban Önkormányza-tunk

ÖNKORMÁNYZAT 3

R ö v i d b e m u t a t k o z á s

Bárányné Márton Melinda vagyok, 1987 óta élek Szécsényben férjemmel és felnőtt fiammal.Középiskolai tanulmányaimat a Salgótarjáni Madách Imre Építőipari szakközépiskola magasépítőszakán végeztem, ahol 1983-ban érettségi vizsgát tettem. 1997-ben a Salgótarjáni Kós Károly Építő-ipari Műszaki Szakközépiskolában megszereztem a magasépítő technikusi minősítést. 2007. júniusá-ban államvizsgáztam a Budapesti Corvinus Egyetem Közigazgatás-tudományi karán,igazgatásszervező szakon, majd 2008-ban a sikeres nyelvvizsgát követően megszereztem a diplomát.A középiskolai tanulmányaim befejezését követően a Szécsényi II. Rákóczi Ferenc Mezőgazdasági Ter-melőszövetkezetben dolgoztam az építőipari ágazat műszaki előkészítőjeként. 1993. márciusában

Szécsény Város Polgármesteri Hivatalának Műszaki Osztályán kezdtem el dolgozni, vagyonkezelő munkakörben, majd a Műszaki Osztályosztályvezető helyettese lettem. 2010. tavaszától a Hivatal aljegyzőjeként, 2011. októberétől megbízott, majd kinevezett jegyzőként dol-goztam Szécsény Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatalában. 2013-tól a Rimóc - Nógrádmegyer települések Közös ÖnkormányzatiHivatalában, a települések aljegyzőjeként dolgoztam, majd megpályáztam az Őrhalom – Csitár - Iliny – Hugyag települések jegyzői ál-láspályázatát. Az álláspályázat elbírálását követően 2015. januárjától Őrhalom – Csitár - Iliny – Hugyag települések jegyzőjeként vezetemaz Őrhalmi Közös Önkormányzati Hivatalt. Huszonkét éve dolgozom a közigazgatásban, szeretném, hogy ez alatt az idő alatt megszer-zett tudásom és tapasztalatom, a településen élők közigazgatási ügyeinek intézésében, az Őrhalmi Közös Önkormányzati Hivatal veze-tésében, a lakosság, valamint Őrhalom– Csitár - Iliny – Hugyag települések önkormányzatainak képviselő-testületeinek megelégedésére

szolgálna, mert legjobb tudásom szerint szeretném a „Faluim” érdekeit képviselni. Bárányné Márton Melinda jegyző

Konyhai kisegítő tanfolyam Őrhalomban2014. december 1-jével a Munkaügyi Központ szervezésében, az „Újra tanulok” TÁMOP-os program keretében - OKJ szakképzettséget adó - konyhai kisegítő tanfolyam indultŐrhalomban.A képzésben résztvevők többsége foglalkoztatást helyettesítő támogatásban részesülőszemély, illetve regisztrált álláskereső volt. Az oktatás helyszíneit az önkormányzat biz-tosította a képző intézménnyel kötött megállapodás szerint.A tanfolyamot 14 nő és 1 férfi kezdte meg. Az oktatás első részében az elméleti tárgya-kat tanulták meg a hallgatók, majd a modulzáró vizsgák után a gyakorlati oktatás kez-dődött. Feladat volt: házitészták gyúrása, levesek, főzelékek, mártások, köretek, saláták,

illetve komplett menük elkészí-tése. Napról-napra ízletesebbételek készültek, melyről alkal-manként a hivatal dolgozói ismeggyőződhettek. 2015. március 6-án a helyi óvoda konyháján, 5 tagú bizottság előtt ahallgatók záróvizsgát tettek. Minden vizsgázó tételt húzott, és 180 perc alatt kellett elké-szíteni a tételben szereplő ételféleségeket. A vizsgabizottság elnöke a nap végén elégedet-ten nyilatkozott a vizsgázók felkészültségéről, a vizsga helyszínéről, a szervezésről, és azoktatók munkájáról.A tanfolyam sikeresen zárult. A résztvevők élményekkel teli hónapokat élhettek át, mely-nek során megtanulhatták a különböző konyhai fogalmakat, technológiákat, recepteket,és gyakorlatban kipróbálhatták az általuk korábban ismeretlen ételféleségek elkészítését.A beszélgetések során a tanulók mindegyike pozitívan nyilatkozott a közösen végzett mun-káról, a csoportról, és rendkívül fontosnak tartotta, hogy a mindennapokban is hasznosí-tani tudja az itt megszerzett tudást. Gyalog Ella és Szolikné Bogdány Mónika oktatók

Page 4: fl V1 2á1.orhalom.hu/letoltesek/ujsag/orhalmi_ujsag_2015_1.pdfRichárd személyére esett a választás. Az új munkakört 2015. március 9-től tölti be. •Március hónapban Önkormányza-tunk

I N T É Z M É N Y E I N K4

J Ó Z S E F A T T I L A Á L T A L Á N O S I S K O L A H Í R E I

Januártól Húsvétig az Őrhalmi József Attila Általános Iskolában

Januárban az iskolások megkapták a félévi ér-tesítőt. Sokan örülhettek az eredményeknek, demindenkinek van javítani valója magatartásbólis, meg a tantárgyakból is. A Farsangi bálunk jó hangulatban telt, örültünk asok szülőnek, akik elkísérték gyermekeiket, kö-szönjük a segítséget az Őrhalomért Egyesületnek.Vendégünk volt Oláh József feleségével és avarsányi zeneiskolásokkal. A cigány kultúrábólmutattak be autentikus mesét és táncot, a diákokpedig hangszeres tudásukról tettek tanúbizony-ságot.

A szentendrei skanzenből, múzeum pedagógu-sok tartottak órát iskolánkban. Búzát őröltek, alisztből tésztát gyúrtak, kenyeret sütöttek diákja-inkkal közösen. Megtudtuk, hogyan éltek az em-berek régen. Március 15-ét megünnepeltük iskolánkban ésegy műsorszámmal a falusi ünnepségen is résztvettünk. A rendőrség kábítószer-ellenes és közlekedés-biztonsági előadást tartott diákjainknak. Szé-csényben és Balassagyarmaton színházielődadást tekintettek meg kisiskolásaink. Han-

gosolvasási versenyen vett részt Jónás KamillaBarázné Takács Ágnes tanítónő kíséretébenSalgótarjánban. Lakatos Tamásné (Györgyi tanító néni) lebilin-cselő nyílt tanítási órát tartott az első osztályban,a nagy csoportos óvódások szülei számára. Horváth Bertalan plébános atyával keresztútonvettünk részt, ahol a diákok elevenítették meg astációkat. Az egészséges táplálkozás népszerűsítése kap-csán, négy héten át zöldségeket kapnak tanulóink. Részt veszünk egy pályázaton, amit ha elnye-rünk, akkor a szülőkkel, diákokkal közösen egy

esztergomi kiránduláson fogunk részt venni.

Parkosítani tudjuk az udvart. Létrehozunk egy is-kolakertet, napközis tábort szervezünk a szün-időre, furulya – és úszásoktatásba kezdünk,öko-táborba utazunk. Legyen hozzá szerencsénk! Szeretettel várjuk a leendő első osztályosokatiskolánkba a teljes körzetből.

Békés, boldog húsvéti ünnepeket kívánok:

Bozsonyik János intézményvezető

F ELH ÍVÁ SAz általános iskolába történő beíratásraÉrtesítjük az érintett szülőket, hogy a2015/2016. tanévre történő általános iskolai be-íratásokra az alábbi időpontokban kerül sor:2015. április 16. (csütörtök) 8.00 - 19.00 óráig2015. április 17. (péntek) 8.00 - 18.00 óráigTanköteles gyermekét a szülő köteles a lakóhelye,ennek hiányában tartózkodási helye szerinti ille-tékes, vagy a választott iskola első évfolyamárabeíratni.Az első évfolyamra történő beíratáskor a gyermekszemélyazonosítására alkalmas, a gyermek nevérekiállított személyi azonosító és a lakcímet igazolóhatósági igazolványt, a közös szülői felügyeletijog gyakorlásáról szóló nyilatkozatot és az isko-lába lépéshez szükséges fejlettség elérését tanúsítóigazolást kell bemutatni.A felvételről első fokon az iskola igazgatója dönt,elutasítás esetén a Klebelsberg IntézményfenntartóKözpont Balassagyarmati Tankerületének igaz-gatója hivatott a felülbírálati kérelmet elbírálni.A Nógrád Megyei Kormányhivatal által megha-tározott beiskolázási körzetek alapján az iskolák-hoz tartozó települések az alábbiak:1., Őrhalmi József Attila Általános Iskola –2671 Őrhalom, Rákóczi út 33. : Őrhalom – Csi-tár – Iliny – Hugyag.2., A településeken a gyógypedagógiai nevelési-oktatási feladatokat ellátó intézmény: NógrádMegyei Pedagógiai Szakszolgálat Balassagyar-mati Tagintézménye, 2660 Balassagyarmat,Patvarci út 2.

Selmeczi Zoltán tankerületi igazgató nevében Bozsonyik János igazgató

A napfogyatkozást néztük

Nyílt tanítási óra

Oláh József és a kis zenészek

Kenyeret dagasztottunk

Búzát őrültünk

Március 15-ei műsor

Page 5: fl V1 2á1.orhalom.hu/letoltesek/ujsag/orhalmi_ujsag_2015_1.pdfRichárd személyére esett a választás. Az új munkakört 2015. március 9-től tölti be. •Március hónapban Önkormányza-tunk

I N T É Z M É N Y E I N K 5

Óv o d á n k h í r e i

Január 5-én minden gyermek, a családi körben eltöltött ün-nepek után sok-sok élménnyel tért vissza óvodánkba.A karácsonyi ünnepek előtt, december 19-én elkészültek acsoport új gyermekasztalai, mely a szülők és a támogatók ön-zetlen segítsége által valósultak meg! Ettől a naptól kezdve íz-léses bútorokkal berendezett teremben tölthetik napjaikat azőrhalmi óvodások.Február 6-án délután 16.30 órai kezdettel tartottuk óvodánkFARSANGI BÁLJÁT a Művelődési házban. A gyerekek már na-gyon várták, hogy jelmezeiket bemutathassák. Volt zene, tánc,tombola és még fánkot is ehettünk melyet Szolik Istvánné, Rózsinéni sütött. Március 5-én meseelő-a d á skeretében ag y e r e k e kmegnézhet-ték: A kiska-k a sgyémánt fél-krajcárja c.mesét.12-én reg-gel 8 órátólnyílt napot tartottunk óvodánk tornatermében, ahol a nagycso-portosok részvételével bemutattuk a mozgáskotta tornaszeradta fejlesztési lehetőségeket. Az összes gyermek szülőjebüszkén nézte, hogy milyen ügyesen végzik a különböző ne-hézségű feladatokat.Ezen a délelőttön, fogászati szűrővizsgálaton voltunk Balas-sagyarmaton a nagycsoportosokkal.

Március 13-ánaz Önkormány-zat által szerve-zett nemzetiünnepen, kisműsorral ked-veskedtünk amegjelent ven-dégeknek.20-án a rész-leges napfogyat-kozást mi is megtudtuk mutatni agyermekeknek egy speciális szemüvegenkeresztül, mely nagy élmény volt a részükre.Húsvét előtti két hétben az ünnepre ké-

szülünk, locsolóverset tanulunk, tojást festünk, kidíszítjük azóvodát, hogy ünnepi hangulatot teremtsünk.Őrhalom Község Önkormányzata a fenntartásába működőŐrhalmi Óvoda és a Csitári Tagóvoda beiratkozási rendjét a2015/2016-os nevelési évre vonatkozóan az alábbiak szerinthatározza meg: Beiratkozás időpontja: 2015. április 23. (csütörtök)

8.00-17.00-ig2015. április 24 (péntek) 8.00-16.00-igBeiratkozás helye: Őrhalmi Óvoda ( 2671 Őrhalom, Kossuth út 10.)

Húsvét ünnepe alkalmából a lá-

nyoknak sok locsolót, a fiúknak

sok-sok piros tojást kívánok az

óvoda minden dolgozója nevében

Pilisiné Varga Anna mb. óvodavezető

Page 6: fl V1 2á1.orhalom.hu/letoltesek/ujsag/orhalmi_ujsag_2015_1.pdfRichárd személyére esett a választás. Az új munkakört 2015. március 9-től tölti be. •Március hónapban Önkormányza-tunk

M Á R C I U S 1 5 - E I M E G E M L É K E Z É S6

2015. március 13-án, ŐrhalomKözség Önkormányzata az 1848-49-es magyar forradalom és sza-badságharc évfordulója alkalmábólünnepi műsort szervezett a Műve-lődési házban. Ez idáig iskolánkban, óvodánkban,illetve a közeli Ipolyvarbón vehet-tünk részt március 15-ei megemlé-kezéseken. Önkormányzatunkidén úgy gondolta, hogy közsé-günkben is lehetne egy megemlé-kezést szervezni, ahol településünkkisebb-nagyobb szervezetei, intéz-ményei színvonalas műsorukkaltiszteleghetnének a forradalomhősei előtt.

Az első alkalommal megszervezett ünnepi műsorra érkező vendégeket Nagy Tamás és Szolik Dávid huszár ruhában fogadták.A rendezvényt Rados Zsófia népdalcsokorral nyitotta meg. A programban közreműködtek iskolánk diákjai, akik látványos,zenés előadással emlékeztek, melyet Barázné Takács Ágnes tanárnő tanított be. Óvodánk gyermekei verses összeállítással ké-szültek az óvó nénik segítségével. A Nyugdíjas Klub tagjai - Bozány Istvánné és Hevér Istvánné – videóklippekkel színesítettverseket adtak elő. Vendégeink voltak László Péter és a Tormay Cecile Irodalmi és Történelmi Társaság tagjai is, akik versekkelemlékeztek. A Gyöngyösbokréta Hagyományőrző Kör kis táncosai, Takács Bernadett néptáncoktató koreografálásával külön,erre az alkalomra készült táncot mutattak be. Ünnepi műsorunkat a szécsényi Palóc néptánccsoport három, Őrhalomhoz kö-tődő hölgy tagja zárta - Huszár Kriszta, Sándor Éva és a már tiszteletbeli őrhalmivá fogadott Takács Bernadett - akik üvegestáncot adtak elő. Végezetül közösen elénekeltük a Himnuszt.A műsort - az őrhalmi népviseletbe öltözött - Bóta Bettina és Fábián Nikolett konferálta. Hangosítást Csernyík Róbert végezte.A műsor után Önkormányzatunk egy kis frissítővel és Szolikné Bogdány Mónika által sütött pogácsával várta a jelenlévőket.Vendégeinknek ez úton is köszönjük a részvételt, a fellépőknek a színvonalas műsorokat, reméljük, jövőre ugyanígy, együtttudunk emlékezni 1848-49 hőseire!Az alábbiakban Farkas Egon polgármester úr, a rendezvényen elhangzott ünnepi beszédét közöljük:

„ Tisztelt Ünneplő Közösség!Nagy tisztelettel és szeretettel köszön-tök mindenkit, aki összegyűlt az őrhalmikultúrházban együtt ünnepelni hazánknemzeti ünnepén.Külön is köszöntöm Ipolyvarbó polgár-mesterét, Fagyas Marcelt, valamintBárányné Márton Melinda jegyző asz-szonyt, a képviselőket, az oktatási in-tézmények vezetőit és a kedvesgyerekeket.A korábbi években, az iskolában és azóvodában tartottunk megemlékezéseketezen a napon, idén viszont elhatároz-tuk, hogy közösen, együtt az egész fa-luval szeretnénk megünnepelni az1848-49-es forradalom és szabadság-harc 167. évfordulóját.A beszédemet követő műsorban a részt-vevők föl fogják idézni azokat a törté-nelmi eseményeket és azokat a hősöket,amelyekre, és akikre ma emlékezünk.

Page 7: fl V1 2á1.orhalom.hu/letoltesek/ujsag/orhalmi_ujsag_2015_1.pdfRichárd személyére esett a választás. Az új munkakört 2015. március 9-től tölti be. •Március hónapban Önkormányza-tunk

Ezért az események fölidézése helyett, kérem, engedjék meg nekem, hogyarra a kérdésre keressem a választ, hogy mit üzen nekünk ma élő őrhalmi-aknak, (így, több mint 150 év távlatából) a forradalmi ifjak bátorsága és aszabadságharcban kiontott hősi vér.„Legyen béke, szabadság és egyetértés.” – ez a felszólítás vezeti be az 1848.március 15-i pesti forradalom híres 12 pontját.„Rabok legyünk, vagy szabadok, ez a kérdés válasszatok!” teszi föl egye-

nesen a kérdést Petőfi Sándor a Nemzeti Dalban.Talán sokak számára, különösen a fiatalabb generációnak, már távolinaktűnhet a szabadság versben megfogalmazott eszméje. Hála Istennek olyankorszakban élhetünk, amikor a szabadság értékei: a nemzeti függetlenség,az emberi jogok, a demokrácia olyan természetes környezete életünknek,mint az egészséges ivóvíz, vagy az elektromos áram. Éppen ezért, míg a hi-ányukat nem tapasztaljuk, talán az értéküket sem érezzük igazán.Egy héttel ezelőtt Varga István képviselő úr az egyik internetes közösségiportálon megosztott egy régi fotót. A kép 1944-45 telén készülhetett Balas-sagyarmaton, ott ahol ma a főút nagy körforgalma található. A fényképenegy orosz katona látható, amint irányítja a forgalmat, mögötte pedig egy út-jelző tábla, amely Budapest, ill. Őrhalom és Losonc felé mutatja az utat. Atábla „érdekessége”, hogy nem csak magyarul, de cirill betűkkel orosz nyel-ven is olvasható rajta a felirat. Mivel az orosz ábc-ben nincs ö-betű, ezért va-lahogy úgy ejthették falunk nevét az orosz katonák, hogy: „Jorhalom”. Ezt atáblát még édesapám is láthatta a saját szemével.A német megszállás alól felszabadító oroszok még több mint40 évig maradtak hazánkban az említett fénykép elkészülteután. Amikor általános iskolába és gimnáziumba jártam, szá-momra még az orosz nyelv tanulása volt kötelező. Akkoribanszabad külföldi utazásra csak alig volt lehetőség. Moszkvá-ból irányították az országot, demokratikus választások szóbasem kerülhettek.Őrhalom határában, az Ipoly partján, az ipolyvarbói templomalatt, áll egy kereszt. A trianoni emlékhelyünk. Arra emlé-keztet minket, hogy a vesztes világháború után a nagyhatal-mak erőszakosan átrajzolták Magyarország határát.Mindössze 1 km-re tőlünk, az Ipoly folyónál húzták meg a ha-tárvonalat. Akkoriban a Csehek számára még ennyi sem voltelég, hanem az Ipolyon áttörve be akarták kebelezni Balas-sagyarmatot és a környező falvakat. Csak a balassagyar-mati és a környező településeken élő emberek hősiességén múlott az,hogy a mai fiataloknak nem szlovák könyvekből kell tanulniuk az iskolá-ban, ahogyan az Ipoly másik oldalán.Az 1989-es rendszerváltás óta Magyarország végre szabad és függetlenország. Bár tengernyi gonddal küzdünk, de a sorsunkat már magunk ala-kíthatjuk. A mai napon azokra a hősökre emlékezünk, akik történelmünksorán oly sokszor, így 1848-49-ben, 1919-ben, és 1956-ban is bátorsá-gukkal, önfeláldozásukkal és vérükkel kivívták számunkra a szabadságot.Azonban nem elég csupán csak emlékezni, ünnepségeket tartani, mert ahősök kiontott vére kötelez minket arra, hogy jól éljünk az elnyert sza-badsággal. Történelmi felelősség nyugszik rajtunk és ma történelmi lehe-tőség áll előttünk. Most lehet és kell tovább építeni Szent István országát.Most lehet alkalmunk szülőfalunkat, Őrhalmot fejleszteni, szépíteni azért,hogy a ma itt élő embereknek és majd a következő nemzedéknek jobbéletkörülményeket biztosítsunk. Ki tudja, mikor kínálkozik ismét lehetőségszámunkra arra, hogy templomunkat tovább szépítsük, hogy tornater-münket, sporttelepünket tovább korszerűsítsük, hogy megújíthassuk azorvosi rendelőt és az iskolát, hogy nagyszabású közösségépítő progra-mokat szervezzünk? Mindezeket csak összefogással, erőinket egységbefogva lehetünk képesek megvalósítani. Olyan világban élünk, ahol az erő-forrásokért keményen meg kell küzdeni, versenyezni kell másokkal, mástelepülésekkel is. Aki gyenge, akinek szétaprózódik az energiája, azvégleg lemarad a versenyben, veszíteni fog.Ahogy a magyar történelem során oly sokszor voltak zsarnok orszá-gok, idegen leigázó hatalmak, akikkel meg kellett harcolni a szabad-ságunkért, úgy ma is komoly akadályok állnak a fejlődés, gyarapodásútjába. Ezúttal nem külső hatalmak, hanem inkább belső ellenség, amagyarságot évszázadok óta kínzó nyavalya súlyt minket. Nem lehe-tünk sikeresek, nem fogunk előbbre jutni, ha nem tudjuk legyőzni ko-runk Jellasics báróját: a széthúzást, meg kell fékeznünk a köztünk élőWindisgratzet: a gyűlölködést, és el kell fojtanunk Haynau rémural-mát: a mindent tönkretevő irigységet. Tartozunk annyival a hősöknek,akikre ma emlékezünk, hogy jól éljünk a nekünk kijutott szabadság-gal és erőinket egységbe fonva, maradandó értéket teremtsünk a maélő, és az utánunk következő nemzedékeknek.Tisztel Ünneplők! Legyen tisztelet a bátraknak, a hősöknek! Legyenbéke, szabadság és egyetértés közöttünk! Köszönöm a figyelmüket! ”

F.A.(A képeket Sümegi Tamás készítette)

M Á R C I U S 1 5 - E I M E G E M L É K E Z É S 7

Page 8: fl V1 2á1.orhalom.hu/letoltesek/ujsag/orhalmi_ujsag_2015_1.pdfRichárd személyére esett a választás. Az új munkakört 2015. március 9-től tölti be. •Március hónapban Önkormányza-tunk

KÖZÖSSÉGEINK8

Hosszú évek óta az egyik legnagyobb előrelépést fogja jelenteni közsé-günk közbiztonságának javítása terén a tervezett térfigyelő kamerarend-szer első ütemének kiépítése, amelynek megvalósítására településünkönkormányzata nyert állami támogatást a közelmúltban, és amelynek üze-meltetésében a polgárőrség is részt kíván vállalni. Az éjjel-nappal folya-matosan felvett képeket a rendszer eltárolja és megőrzi, így akésőbbiekben azt a rendőrség munkatársai bármikor visszanézhetik. Atérfigyelő kamerarendszer létrehozásával, a néhány évvel ezelőtti „mély-pont” után remélhetőleg tartósan tovább javul majd a közbiztonság köz-ségünkben, amelynek érdekében településünk önkormányzata, arendőrség és a polgárőrség újabb pályázati források bekapcsolásával kí-vánja tovább bővíteni a rendszert azért, hogy az így kiépülő hálózat le-fedje majd az egész falut.A Belügyminisztérium és az Országos Polgárőr Szövetség által meghir-detett, úgynevezett „250 X 100 Közbiztonsági mintaprogram” keretén belülkapott támogatásból gyakorlatilag megvalósult az Őrhalom és TérségePolgárőrség rendszeresen közterületi szolgálatot ellátó tagjainak az új for-maruhával történő ellátásának első üteme, amelynek során új, szabvá-nyos fehér és mélykék színű pólóinget, baseball-sapkát és tavaszi-őszidzsekit kaptak a polgárőrök. A fejlesztés következő lépéseként várhatóanaz új, egységes láthatósági mellények és majd a tél beállta előtt a télidzsekik beszerzésére kerül sor.A téli időszakban kiemelt figyelmet fordítottak a polgárőrök településünkkülterületének az ellenőrzésére, amelynek eredményeként sikerült szá-mottevő mértékben visszaszorítani a falopásokat, amelyhez jelentős mér-tékben hozzájárult a vonatkozó büntető jogszabályoknak és azokalkalmazásának a látható szigorítása is. Ezen kívül az egyesület tagjaitöbb rendezvény biztosításában is részt vettek az elmúlt időszakban, mintpéldául a szilveszteri bál, vagy éppen a március 15-i ünnepség.Az eddigi eredmények alapján beváltotta a hozzá fűzött reményeket a pol-gárőrség keretein belül működő önkéntes tűzoltó szolgálat szakosztállyászervezése, amellyel jelentősen javult az önkéntes tűzoltók riaszthatóságiaránya, amit jól bizonyít az elmúlt hetek sorozatos bozóttüzeinél végzettbeavatkozások száma. Külön is figyelemre méltó, hogy ezek közül több al-kalommal önállóan, a hivatásos tűzoltóság közreműködése nélkül szá-molták fel a tűzesetet az önkéntes tűzoltók nem csak Őrhalomban, hanemHugyagon és Balassagyarmaton is. Az egyesület nagy figyelmet fordítarra, hogy önkéntes tűzoltó szolgálatot csak az lásson el, aki az ehhezszükséges legalább alapfokú képzettséggel rendelkezik, ezért az idén isrészt vesz két tagja a Balassagyarmaton jelenleg folyó önkéntes tűzoltóalaptanfolyamon. Ennek sikeres elvégzése után a szakosztály valamennyitagja rendelkezni fog a szükséges képzettséggel, akik közül hét fő ma-gasabb szakirányú végzettsége és gyakorlata alapján jogosult önálló be-avatkozás irányítására is, ezen kívül pedig két újabb tag szerezte meg azegyesület IFA típusú gépjárműfecskendőjének vezetéséhez szükséges„C”-kategóriás gépjárművezetői engedélyt és a megkülönböztető jelzé-sek (kékfény és sziréna) használatára jogosító, úgynevezett „PÁV-I.” mi-nősítést. -RP-

Tisztelt Őrhalmi Lakosok!A húsvéti ünnepek időszakában az ellenőrzések a közúti forgalom segí-tése mellett alapvetően az ittasan közlekedők kiszűrésére irányulnak, deaz intézkedő rendőrök a passzív biztonsági eszközök használatát is szá-mon kérik majd.A Húsvét a családi összejövetelek és a vendéglátások időszaka. Ezekbena napokban valósággal útra kel az ország s így néhány napra a közútiforgalom megszokott sűrűsége hirtelen a többszörösére nő.A húsvéti közlekedés az átlagosnál jóval nagyobb veszélyt jelent a köz-lekedőkre nézve. A közúti forgalom jelentős megnövekedése már alap-vetően fokozott odafigyelést igényel, melyhez hozzájárul a húsvétiünnepek sajnálatos velejárója, az ittas járművezetések magas száma.A tradicionális locsolkodás mellett a rokoni és baráti találkozók is gyak-ran együtt járnak szeszesital-fogyasztással. Ennek hatása sajnos a köz-úti közlekedésre is kiterjed, ugyanis ilyenkor az átlagosnál is többazoknak a gépjárművezetőknek a száma, akik felelőtlenségből, vagy tév-hitből szeszesital fogyasztást követően ülnek a kormány mögé. Kérjük a gyermekeket, a kerékpárral és a gépjárművel érkezőket ne kí-nálják alkohollal!Az ittas vezetés napjaink egyik legnagyobb közlekedésbiztonsági prob-lémája, melyet az uniós terminológia úgy említ, mint “a közutak máso-dik legfőbb gyilkosa”. Az ittas járművezetők kiszűrése Magyarországonis prioritást élvez a közlekedésbiztonsági intézkedések sorában. Az ittas

járművezetés számának csökkenésében jelentős szerep tulajdonítható a2008. év januárban ismételten bevezetett “zéró tolerancia” elvének, melyalapján a rendőr a helyszínen veszi el a vezetői engedélyt ittas vezetésgyanúja esetén, függetlenül az alkoholfogyasztás mértékétől.A kialakult tévhitekkel ellentétben már egy pohár szeszesital-fogyasztásis számít, ugyanis az alkohol kis mennyiségben is olyan élettani hatáso-kat vált ki (észlelési idő növekedése, reflexek tompulása, szemmozgatóizmok lassulása stb.), melyek a biztonságos közlekedéssel nem egyez-tethetők össze.Kérjük a tisztelt gépjárművezetőket, hogy a húsvéti ünnepek során méginkább tanúsítsanak önmérsékletet, s szeszesital fogyasztását követőensoha ne vegyenek részt a közúti forgalomban! Egy józan gondolattal sokkellemetlen pillanattól és jelentős kiadástól kímélheti meg magát az, akiúgy dönt, hogy betartja a szabályokat, vezetés előtt és közben nem fo-gyaszt alkoholt. A csoportok részére jó megoldásként ajánljuk, hogy je-löljenek ki maguk közül egy olyan járművezetőt, aki nem fogyasztalkoholt, s épségben szállítja az adott helyszínekre, majd azt követőenhaza a társaság tagjait.A gépjárműforgalom mellett, nagyobb számban és csoportokban is köz-lekednek a közutakon kerékpárosok és gyalogosok. Kiemelt figyelem-mel és kellő oldaltávolságot tartva, ha szükséges, a sebességetcsökkentve kerüljük el a közutakon esti szürkületben és az éjszakai órák-ban közlekedő gyalogosokat, egy nyomon haladó járműveket!A láthatósági mellény lakott területen kívül kötelező a kerékpárral ésgyalogosan közlekedők számára. Csodálatos húsvéti ajándék a kerék-pár, de a kötelező felszerelések beszerzéséről se feledkezzünk meg!Hasznos ajándék lehet a kerékpáros védő- és láthatóságot szolgáló fel-szerelések mellett a fejvédő sisak.Kérjük közreműködésüket, hogy a Húsvét mindenki számára valódiünnep legyen! Továbbra is érvényes az aranyszabály: Mindenkit Haza-várnak!! Végezetül egy gondolat: Ne csak Húsvét napján ne üljünk volánmögé ittasan!Kellemes ünnepeket és balesetmentes közlekedést kíván az őrhalmiKörzeti Megbízott Csoport: Valah Zsolt r.zászlós és Urbán Gáborr.törzsőrmester! A cikk írója: Valah Zsolt r.zászlós

Tisztelt olvasók! Egyesületünk ez évi munkásságát a március 28- ára ki-tűzött közgyűléssel kezdte meg. Itt a jó idő, kezdetét veszi az idei horgász szezon, és egyre több embermegy ki a szabadba akár csak sétálni is. Sajnos az elmúlt évek tapasz-talatai azt mutatják, hogy sokan szemetelnek, így idén is megrendezésrekerül egyesületünknél a Környezetvédelmi nap, amit április 25- én reggel8 órától tartunk a Kövecses tavon. Ez úton kérek mindenkit, hogy minéltöbben jelenjünk meg, így biztosítva a szebb környezetet. A Környezetvédelmi napot követi egyesületünk házi horgászversenye, amimájus 9- én kerül megrendezésre, amelyre minden tagunkat és kedvescsaládját szeretettel várunk.Zárásképpen szeretnék mindenkinek halfogásban gazdag jó horgászatotkívánni. Görbüljön a bot! Kertész Attila Tamás

Őrhalom-i Horgászegyesület elnöke

A Sport Egyesület vezetősége 2015. február 6-án tartotta ülését. Fő témaaz egyesület körüli problémák voltak: ilyenek az anyagi helyzet, mérkő-zések helyszínére történő utazás, sportöltőző és sportpálya karbantar-tása, edző kérdése. Olyan embereket keresünk a csapat köré, akiktevőlegesen is részt tudnának vállalni az egyesület életében, vagy akáranyagi eszközökkel is tudnák támogatni az egyesületet. Az önkormányzatelfogadott költségvetésében támogatta az Őrhalom Sport Egyesület te-vékenységét.Megköszönöm mindenki munkáját, aki a csapat bárminemű segítésébenszerepet vállalt ez idáig is. Baranyi Zsolt elnök

Őrhalom-i Horgász Egyesület hírei

SPORTEGYESÜLET HÍREISPORTEGYESÜLET HÍREI

SZOLGÁLUNK ÉS VÉDÜNK

Biztonságunk érdekében

MEGHÍVÓ

Nemzetközi Ifjúsági Találkozóra 2015 június20-án az őrhalmi Kaparó Büfé udvarán.

Minden fiatalt és örök ifjút szeretettel várnak:a szervezők.

Page 9: fl V1 2á1.orhalom.hu/letoltesek/ujsag/orhalmi_ujsag_2015_1.pdfRichárd személyére esett a választás. Az új munkakört 2015. március 9-től tölti be. •Március hónapban Önkormányza-tunk

ESEMÉNY 9

Őrhalom Község Önkormányzata otthoná-ban köszöntötte a 100 éves Hegedűs Ig-nácnét, akit ajándékkosárral, virággal ésŐrhalom címerével díszített csészével aján-dékozott meg Farkas Egon polgármester ésKanyó János önkormányzati képviselő. Az ünneplők csapatához csatlakozott azŐrhalomért Egyesület elnöke Farkas And-rea is, aki az egyesület nevében köszöntöttea település 100 éves lakóját.

Ilonka néni 1915. február 1-jén született Őrhalomban. Egészéletében keményen dolgozott, elmondása szerint még 92 éveskorában is felszedte a krumplit. 37 éve megözvegyült, fiával és

menyével él együtt. Mamár nem mozdul kiotthonról, néhány ro-kona, ismerőse rend-szeresen látogatja.Mindent tud, ami a fa-luban történik. Naprakész a helyi esemé-nyekből, mindenkitismer, szívesen érdek-lődik. Hálát adva az égnek,elmondta, hogy fizikaiállapota a korához ké-

pest jó, hiszen önellátó, igaz főzni már a család főz rá. Mindenétkezést közösen töltenek el. Reggelizés után olvasgat, majd aközösen elfogyasztott ebéd után imádkozik, a nap hátralévő ré-szében televíziót néz. Elmondása szerint nagyon jó helye van,mindene megvan, szeretettel gondoskodnak róla. Heti rend-szerességgel látogatja őt unokája és családja. Büszkén meséltkét dédunokájáról. Korát meghazudtoló szellemi frissességgel és humorérzékkelrendelkező Ilonka néni nagy örömmel, a családtagok pedig szí-ves vendéglátással fogadták a köszöntőket. FA

EGÉSZSÉGSAROKKedves olvasó!A hosszú téli esték után végre megnyúlnak anapok, javul a kinti hőmérséklet, és egyretöbb időt tölthetünk a szabadban. A nap-fényben aktív mozgással töltött órák rendkí-vül fontosak. Mint a testi, mint a lelkiegészségünknek a naponta kétszer 30 percaktív mozgás nélkülözhetetlen. Ezt az időttöltsük fizikai aktivitással (séta, futás, bicik-lizés), lehetőleg a napfényen, legalábbis frisslevegőn. Az izületek, az izmok, a szív és atüdő, sőt minden "porcikánk" felfrissül. Azagyi keringés is fokozódik, szellemi műkö-déseink tisztulnak, kiegyensúlyozottabbakleszünk. Egészségünkhöz nélkülözhetetlen,hogy a lelkivilágunk is letisztuljon, meg-nyugodjon. Ha ebben a napi kétszer 30 perc-ben nemcsak kalandoznak a gondolataink,hanem imádsággal, meditációval gazdagít-juk az időt, érezhetően megváltozunk. Ha afent említett gyakorlatokat elkezdjük, rend-szeresen végezzük napi szinten, akkor élet-ünk részévé válik, és megtapasztalhatjuk azévezredek óta élő megfigyelést: ÉP TESTBEN ÉP LÉLEK

Dr.Gúth Csaba háziorvos

Húsvéti szabályok és veszélyekA húsvét a rokonlátogatások, a vendégeske-dés ideje. Ilyenkor fokozottan törekedni kella higiénés konyhai alapszabályok betartá-sára. A nyers húst, baromfit az összes többiélelmiszertől elkülönítve (külön csomagolva)vigyük haza és a hűtőben is figyeljünk arra,hogy ne érintkezhessenek más élelmiszerek-

kel. A termékeket az előírt hőmérsékleten éskörülmények között tároljuk, a hűtőszekrényhőmérséklete 0-5 C között legyen. A zöld-séget, gyümölcsöt alaposan mossuk meg.Fontos, hogy tiszta konyhában, tiszta eszkö-zökkel dolgozzunk. A nyers hús szeletelésé-hez tartsunk külön vágódeszkát és kést. Ahússal érintkezett eszközöket (vágódeszka,kés) azonnal mossuk el meleg, mosogató-szeres vízben. Az ételkészítés egyes fázisaiközött mindig mossunk kezet! A tojásos,húsos ételeket alaposan süssük-főzzük át! Amaradék ételt minél hamarabb hűtsük le,mert néhány órányi szobahőmérsékletenvaló tárolás már veszélyes lehet. Az ételek elkészítése során figyeljünk oda,az alapanyagok frissességére. A tojás fris-sességét otthon ellenőrizzük vízbemerítés-sel. A z állott tojás a vízen lebeg, a friss tojáslesüllyed. A tojásokat csak egyenként fel-törve és ellenőrizve használjuk fel. A főtt to-jást legfeljebb egy napig tároljuk hűtésnélkül, és minél előbb fogyasszuk el. Asonka tárolása attól függ, hogy milyet vet-tünk. A hagyományos nyers füstölt sonkátnem kell, és nem is javasolt hűtőszekrény-ben tárolni. Lassú tűzön kell főzni, általábanannyi órán át, ahány kg-os. Az alapos főzésbiztonságossá is teszi, az esetleges baktéri-umokat is elpusztítja. Főzés után viszont amaradékot már hűteni kell. A sonkafőzés,ételkészítés során ügyeljenek arra, hogy agyermekek az edényt ne érhessék el, ne rán-gassák magukra! Elkerülhetjük így a forrá-zás, égés lehetőségét. Húsvét ünnepe további veszélye a mértékte-len alkoholfogyasztás. Míg a kis mennyiségűalkohol elfogyasztása után kellemesen érez-zük magunkat, élénkebben gondolkodunk,aktívabbak, vidámabbak vagyunk. Ha viszonttovább folytatjuk az ivást, a tompító hatások

felerősödnek. Ilyenkor csökken a reakció-készség, a mozgás kontrollálása, nehezebbvisszatartani a vizeletet, ezért gyakran kellkimenni a vécére. Minimális mennyiségűszeszesital fogyasztása is kizárja a járműve-zetés lehetőségét. Vezessenek józanul és amegnövekedő forgalom miatt különösenóvatosan! A locsolkodás kapcsán a gyermek-eket TILOS alkohollal kínálni, hiszen szá-mukra a kis mennyiségben fogyasztottalkohol is már mérgező lehet! A húsvéti locsolkodás évszázados hagyo-mány, mely veszélyekkel járhat. A hideg víz-zel vagy a parfümmel, kölnivel valólocsolkodás sok kellemetlen percet okozhat. Nagymamáink idejében a locsolkodás nem aklasszikus parfümös értelemben vett szokástjelentette, hanem a kútról húzott, hidegvizes vödörrel történő változatát. A legények az időjárásra való tekintet nélkülöntötték le a lányokat, ami magában rejtetteegy kellemetlen meghűlés veszélyeit. Perszema is akad, olyan humoros hangulatban lévőúriember, akik szerint a hölgyeket szódás-szifonnal vagy vízzel teli vödörrel lelocsolni.Arra viszont nem gondol senki, hogy milyenkönnyen lehet így tüdőgyulladást kapni, haaz illető lány nem tud elég gyorsan megszá-rítkozni. A parfümök is veszélyesek lehetnek.A parfümök rengeteg allergén anyagszárma-zékot tartalmaznak, melyek a bőrrel érint-kezve piros, viszkető kiütéseket és irritációtokozhatnak, sőt, rosszabb esetben komo-lyabb tünetekkel is járhat. Ez akkor veszé-lyes, ha valaki már lejárt szavatosságúparfümmel érkezik locsolkodni, mert ilyen-kor az illatanyagok szerkezete, állaga ésszaga is megváltozik, ami további irritációtokozhat. Ha belemegy a szembe, akkor vér-aláfutásossá válik és begyullad.

Varga Mónika védőnő

100. születésnapján köszöntöttük Ilonka nénit

Page 10: fl V1 2á1.orhalom.hu/letoltesek/ujsag/orhalmi_ujsag_2015_1.pdfRichárd személyére esett a választás. Az új munkakört 2015. március 9-től tölti be. •Március hónapban Önkormányza-tunk

NAPJAINK10

- Január 31-én három, (Bóta Bettina, Rados Zsófia és Pilisi Ba-lázs) eredeti népviseletbe öltözött, őrhalmi fiatal fogadta aPalócbál vendégeit a balassagyarmati Vármegyeházán. Ez útonis köszönjük Nagy Jánosné Magdus néni és Marton JánosnéJuliska néni segítségét! Ugyanezen a napon Hűvösi Csaba fo-tóművész készített képeket a népviseletes fiatalokról, a Ha-gyományőrző teremben, a megyei népviseleteket bemutatókönyvéhez.- Február 14-én, a salgótarjáni mérnökbálban segítkezett a ta-valyi Palócország szépe: Rados Zsófia és az őrhalmi leány vi-seltbe öltözött Csernyík Éva, a sztárvendég Joshi Bharatnak.

- A március 13-án megrendezett községi Március 15-ei megemlékezésen fellépteka Hagyományőrző Kör kis táncosai is, a külön erre az alkalomra, Takács Bernadettáltal koreografált műsorszámmal.- Március 15-én a hagyományőrzők Ipolyvarbón emlékeztek meg az 1848-49-es sza-badságharc hőseire. Az őrhalmiakat Rados Zsófia képviselte, aki népdalcsokrotadott elő. Az ünnepi műsort a már hagyománnyá vált, fáklyás felvonulás követte. - Március 28-án az ipolyvarbói Fagyas Róbert fotós, számítógépes grafikus húsvétifényképeket készített a népviseletbe öltözött fiatalokról.

Az őrhalmi Gyöngyösbokréta Hagyományőrző Kör nevében áldott húsvéti ünnepeket kívánok az Őrhalmi Újság minden kedves olvasójának!

F.A.

Május közepén (máj.15-16.) lengyelországi zarándoklatra me-gyünk. Egy-egy ilyen esemény nagyon jó alkalom a lelki tölteke-zésre, megújulásra. Kérem, hogy elsősorban azok jelentkezzenek,akik ezzel a szándékkal jönnének. Jelentkezni a sekrestyében, KanyóGézánál lehet. A zarándoklat részleteit a későbbiekben hirdetem.Hálás szívvel köszönöm településünk lakóinak a kárpátaljai ma-gyar testvéreink számára gyűjtött adományt. Ezt a templomi gyűj-téssel együtt továbbítottuk a püspökségre. Isten fizesse megbőségesen nagylelkűségeteket! Miközben adakozunk, és segítünk,ne feledjük Jézus szavait: „…éhes voltam és ennem adtatok… Bi-zony mondom nektek, amit e legkisebb testvéreim közül eggyel istettetek, velem tettétek!”Az elsőáldozás idén is Úrnapján (június 07.) lesz délelőtt 11 óra-kor. A bérmálás pedig május 31-én 11 órakor. Szeretettel várok min-denkit a közös ünneplésre. Továbbá kérem azokat a szülőket, akikszeretnék, hogy gyermekük jövőre elsőáldozó legyen, még idénmájus végéig jelentkezzenek nálam! Ugyanis az elmúlt évek sajná-latos lemorzsolódása miatt szükséges egy komolyabb előkészület aszentség vételére. Köszönöm a megértésüket!Egyházi adóval kapcsolatos változások:Bizonyos változások léptek életbe az egyházi adóval kapcsolatosan2015. január 01-jétől. Az egyházi adó összege természetesen marad

4000 Ft/fő/év. Azonban kérem, hogy a már önálló keresettel rendel-kező, fiatal felnőttek is támogassák egyházukat anyagilag, és eztérezzék lelkiismereti kötelességüknek. Isten fizesse meg!Továbbá kérem, hogy a különféle szentség-kiszolgáltatások előtt acsaládok az esetlegesen elmaradt egyházi adót az alábbiak szerintrendezzék:- ha valaki a keresztelést, elsőáldozást, vagy bérmálást megelőzőévben nem támogatta anyagilag egyházát, annak lelkiismereti kö-telessége ezt visszamenőleg kiegyenlíteni. És az aktuális évet is ren-dezni.- Házasságkötés esetén csak az aktuális év egyházi adójának befi-zetését kérem.- Temetés esetén pedig, amennyiben jelentős az elmaradás, öt évrevisszamenőleg szükséges az anyagiak rendezése.A fentiek bevezetése az igazságosság miatt vált szükségessé. Mertgondoljunk csak bele, hogy valóban nem lenne igazságos, ha va-laki, aki semmivel sem támogatja az egyházát, ugyanazt a „szol-gáltatást” kapja, mint az, aki ezt éveken keresztül lelkiismeretesen,rendszeresen megteszi.A szentség-kiszolgáltatások időpontját az egyházi adó rendezéseután áll módomban egyeztetni. Hálás szívvel köszönöm a megértéstés a pozitív hozzáállást! Berci atya

E g y h á z i h í r e k

H A G Y O M Á N Y Ő R Z Ő H Í R C S O K O R

Fotó: Fagyas Róbert

Fotó: Fagyas Róbert

Page 11: fl V1 2á1.orhalom.hu/letoltesek/ujsag/orhalmi_ujsag_2015_1.pdfRichárd személyére esett a választás. Az új munkakört 2015. március 9-től tölti be. •Március hónapban Önkormányza-tunk

Egyesületünk a tavalyi évet a szilveszteri bál megszervezé-sével zárta. Az általános iskola tornatermében rendkívül jóhangulatban búcsúztattuk az óévet.Az ünnepek elmúltával az egyesület tagjai lebontották a dísz-kivilágítást a Szent István kápolnáról.Egyesületünk elnöke otthonában köszöntötte községünk100 éves lakóját, Hegedűs Ignácnét. Ilonka néni 1915. feb-ruár 1-jén született Őrhalomban.A második alkalommal megrendezett Farsangi Teremfocitegyesületünk ajándéktárgyakkal támogatta.Február 11-én egyesületünk megtartotta éves közgyűlését,amelyen ..új taggal bővült szervezetünk.Február 15-én, vasárnap délután Jelmezes Farsangi Mulat-ságot szerveztünk településünk gyermekeinek és szüleiknek.

Tisztelt Őrhalmiak!Örömmel írok arról, hogy 2015. január 14-én, 25 fővel megalakult közsé-günkben a Nyugdíjas Klub. Jelenleg 27-en járunk a foglalkozásokra. A voltIdősek Othona épületében kaptunk lehetőséget az összejövetelekre. Soksegítséget kapunk az Önkormányzatól, Polgármester Úrtól, egyes dolgo-zók részéről is, amit köszönünk és továbbra is számítunk rájuk.Hogy mit is csinálunk it? Beszélgetünk, történeteket mesélünk, újság-cikkeket olvasunk fel, kedvenc receptjeinket osztjuk meg egymással, kár-tyázunk, közben teázunk, nassolunk. Színházlátogatáson is részt vetünk,(s tervezzük más alkalmakkor is), tornázunk, havonta egyszer megün-nepeljük a hónap névnaposait. Megtartotuk a farsangot is, amikor fán-kot sütötünk, Nőnapra pogácsát lészítetünk magunknak. Klubunk kéttagja részt vet a települési március 15-ei megemlékezésen. Havontavan hagyományőrző napunk, amikor régi fényképeket nézegetünk, régiszokásokat elevenítünk fel. Nem rég vendégünk volt dr.Gúth Csaba há-

ziorvos, aki a strok-ról tartot előadást. Még nagyon az elején vagyunk,sokfélét tervezünk, sok elképzelésünk van programjainkat illetően, re-méljük, hogy meg is tudjuk valósítani. A közeljövőben vendégünk leszSzepes István gyógymasszőr és Kalmár Alíz gyógytornász, akik a moz-gásvédelemről fognak tájékoztatást adni.Remélem, hogy nem csak én látom úgy, hogy tagjaink jól érzik magukat,szívesen járnak a Klubba. Aki szeretne velünk tartani, szívesen látjukszerda délutánonként 14 órától 17 óráig!

Boldog Húsvéi Ünnepeket kíván a klub nevében: Hevér Istvánné

KÖZÖSSÉGEINK 11

Ő R H A L O M É R T E G Y E S Ü L E T H Í R E I

N y u g d í j a s K l u b h í r e i

A délután táncházzal kezdődött, majd a Kerek Perec Egylet farsangizenés műsorával folytatódott. A jelmezes felvonuláson a gyermekekbemutatták ötletes és vidám jelmezeiket, majd minden beöltözöttgyermek kapott egy tábla csokit, sőt az első három, legkreatívabb éslegmunkaigényesebb jelmez viselője külön társasjáték díjazásban isrészesült. A farsangi mulatságon ügyességi játékok, csillámtetoválás,zene, tánc, mókázás várta a gyermekeket és szüleiket. A résztvevőketa jelmezbe öltözött szervezők, Ilonka néni által sütött farsangi fánk-kal és finom teával vendégelték meg. A településünk intézményeiben megszervezett farsangi rendezvé-nyeket egyesületünk tombolatárgyakkal és édességekkel támogatta.

Önkormányzatunk a március 12-ei testületi ülésen elfo-gadott 2015. évi költségvetésében 100.000 forinttal tá-mogatja az Őrhalomért Egyesület éves tevékenységét.Március 15-én az ipolyvarbói kistérségi nemzeti ünnep-ségen egyesületünk is elhelyezte a megemlékezés koszo-rúját Erdélyi János honvéd sírjánál.Március 29-én, virágvasárnap Húsvéti kézműves műhelytszerveztünk a Polgármesteri Hivatal rendezvény termé-ben, ahol kézműves foglalkozás, tojásfestés, nyuszi simogatás,a r c f e s t é s

várta az érdeklődőket. A program vendégevolt Ferenczi Éva Mária tojáspatkoló kéz-műves is. A délután folyamán közreműköd-tek: Jakus Juli, helyi pedagógusok és a Nyug-díjas Klub tagjai.Egyesületünk rendezvényeire sok-sok sze-retettel várjuk településünk valamennyi maiés egykori lakóját és a távolabbról érkező-ket egyaránt! Mint ahogyan várjuk pártolókjelentkezését is, akik részt vállalva egyesü-letünk munkájából, segíteni tudják és akar-ják civil szervezetünk tevékenységét.

Az Őrhalomért Egyesület nevében ál-dott, szép húsvéti ünnepeket kíván:Farkas Andrea egyesületi elnök

Névnapozás A nyugdíjas klub tagjai

Doktor úr előadása

Page 12: fl V1 2á1.orhalom.hu/letoltesek/ujsag/orhalmi_ujsag_2015_1.pdfRichárd személyére esett a választás. Az új munkakört 2015. március 9-től tölti be. •Március hónapban Önkormányza-tunk

A két első helyezésért járó serleget Farkas Egonpolgármester úr ajánlotta fel. Az önkormányzat,és néhány helyi civil szervezet támogatásánakköszönhetően minden csapat részesült valami-lyen jutalmazásban, sőt különdíjak is születtek.Legjobb női játékos: Kalmár Petra, legjobb férfijátékos: Nagy Gergő, legjobb védőjátékos: PéterKristóf, gólkirály: Kmetti Flórián, legidősebb já-tékos: Nagy Mihály.A sportszerű mérkőzések jó hangulatban, a szü-netek barátságos légkörben teltek el. A tavalyévben, civil kezdeményezésre, önkormányzati tá-

mogatással életre hívott program, idén még nagyobb sikert aratott, mint az első évben. Egy kistelepülésen fontos szerepe van a közösségépítés erejének, és az önkormányzat, mint a falu mozgatórugója, lényeges szerepet vállal abban,

hogy az élet minden területén, így a sport területén is felkarolja a közösségépítést. Errenagyon jó példa ez a rendezvény, ahol futballt kedvelő lányok és fiúk, fiatalok és idő-sebbek egyaránt jól érezhetik magukat egy kis közösség, jól megszervezett program-ján. A résztvevőknek ez úton is köszönjük az aktív jelenlétet, a rendezvénytámogatóinak a segítséget, Baráz Lászlónak és Varga Józsefnek a szervezői munkát. FA

RENDEZVÉNY12

Őrhalmi Újság * Őrhalom község független lapja * XIV. évfolyam 1. szám * Megjelenik negyedévente* Szerkesztőség: Őrhalom Község Polgármesteri Hivatala 2671 Őrhalom Rákóczi út 1. Tel.: 35/370-001, FAX: 35/570-013 * Felelős kiadó: Farkas Egon polgármester * Ingyenes kiadvány * Készült: Őrhalom Polgármesteri Hivatal 2671 Őrhalom Rákóczi út 1.*Szerk.: Csernyik RóbertAz újság színesben a www.orhalom.hu weboldalon tekinthető meg.

Őrhalom Község Önkormányzata idén, immármásodik alakalommal Farsangi Teremlabda-rúgó Tornát rendezett az Őrhalmi József AttilaÁltalános Iskola tornatermében. Előzetes je-lentkezés alapján 2 női és 6 férfi csapat re-gisztrált a versenyre. A mérkőzéseket KalmárPetra és Bozány István vezette. Az egész naposrendezvényen a vendéglátó önkormányzat arésztvevőket tízóraival és ebéddel várta, mely-ről nem maradhatott le a finom farsangi desz-szert, a szalagos, lekváros fánk sem, melyetSzolikné Rózsi néni és Baranyiné Ilonka nénikészítettek.

A legnépszerűbb mérkőzés a Lányok – Asz-szonyok csapatainak összecsapása volt, me-lyen a Lányok kerekedtek felül. (A nőifocisták szerdánként a tornateremben edze-nek, trénerük Baráz László segítségével.) Aférfi csapatok közül a Dixi Csirke elnevezésűformáció bizonyult a legjobbnak. Másodikhelyezést ért el a (Ro)-konok csapata, har-madikok lettek a tavalyi aranyérmesek azŐrhalom FC. játékosai. A további három csa-pat tagjai a jelenlegi Őrhalmi SE. ifjúságicsapatának játékosaiból kerültek ki.

I I . F A R S A N G I K U P AI I . F A R S A N G I K U P A

1.hely Dixi Csirke csapata

2.hely (Ro)-konok csapata 3.hely Őrhalom FC.

Lányok és asszonyok csapatai és trénerük Baráz László

Az ünnepélyes megnyitóFiatal focistáink