Upload
others
View
0
Download
0
Embed Size (px)
Citation preview
2014 Házi TDK konferencia
EREDMÉNYHIRDETÉS
Füredi Nóra
Kupó Péter
Porpáczi Adél
Tigyi Bettina
Tényi Dalma
Dr. Grama László
Dr. Sipos Katalin
Dr. Horváth Györgyi
Dr. Molnár Tihamér
Dr. Nagy Ákos
Dr. Polgár Beáta
Dr. Balogh Péter
Czulák Szilvia
Kovács Judit
Szervezők:
Kedves Díjazottak!
A most megrendezett illetve a következő Házi TDK Konferencián helyezést
elérő hallgatók közül kerülnek ki azok a tanulók, akiket a 2015 tavaszán
megrendezésre kerülő Országos Tudományos Diákköri Konferenciára delegál
a TDK Bizottság. Mivel a PTE ÁOK megadott számú hallgatót regisztrálhat az
OTDK-ra, a következő Házi TDK Konferencia eredményétől válik függővé, hogy a
most helyezést elért tanulók közül hány fő képviselheti egyetemünket. Ennek
értelmében a most megrendezésre került Házi TDK Konferencián az I. és II.
helyezést elért hallgatók biztosan delegáltak, míg a III. helyezést elért tanulók a
következő Házi TDK Konferencia eredményének függvényében lesznek
regisztrálva a 2015-ös Országos Tudományos Diákköri Konferenciára.
Biokémia, Mikrobiológia, Immunológia / Biochemistry, Microbiology,
Immunology
•Dr. Ludány Andrea, egyetemi tanár, Laboratóriumi Medicina Intézet (elnök)
•Dr. Berente Zoltán, egyetemi docens, Biokémiai és Orvosi Kémiai Intézet
•Dr. Debreczeni Balázs, egyetemi docens, Biokémiai és Orvosi Kémiai Intézet
•Dr. Kerényi Mónika, egyetemi adjunktus, Orvosi Mikrobiológiai és Immunitástani
Intézet
•Dr. Simon Diána, egyetemi adjunktus, Immunológiai és Biotechnológiai Intézet
Biokémia, Mikrobiológia, Immunológia/Biochemistry, Microbiology, Immunology
II. díj
Dombóvári Péter Biokémiai és Orvosi Kémiai Intézet
A cyclophilin D szerepe a tüdő gyulladásos folyamataiban
Témavezető: Dr Veres Balázs, Antus Csenge
I. díj
Kugyelka Réka Immunológiai és Biotechnológiai Intézet
A T sejt képzés helyreállításának vizsgálata ZAP-70 deficiens egerekben
Témavezető: Dr. Boldizsár Ferenc
Egészségtudományok (Epidemiológia, Prevenció, Ápolás)/Health
sciences (Epidemiology, Prevention, Nursing)
•Dr. Molnár F. Tamás, Műveleti Medicina Tanszék (elnök)
•Dr. Farkas Róbert, Onkoterápiás Intézet
•Dr. Gyöngyi Zoltán, Orvosi Népegészségtani Intézet
•Dr. Péterfi Zoltán, I.sz. Belgyógyászati Klinika
•Dr. Szomor Árpád, I.sz. Belgyógyászati Klinika
I. díj
Csizek Zsófia, Fülöp Diána, Budai Anna Élettani Intézet
Statikus és dinamikus sztereotesztek alkalmazása óvodáskorú gyerekek látásszűrésében
Témavezetők: Dr. Nemes Vanda, Dr. Mikó-Baráth Eszter, Dr. Jandó Gábor
II. díj
Király Hedvig, Gergics Marin Kórélettani és Gerontológiai Intézet
Az időskori szarkopénia előfordulása Baranya megyei szociális otthonokban, megelőzésének lehetőségei
Témavezetők: Dr. Soós Szilvia, Dr. Takács Katalin
Egészségtudományok (Epidemiológia, Prevenció, Ápolás)/Health sciences (Epidemiology,
Prevention, Nursing)
Élettan, Kórélettan / Physiology, Pathophysiology
•Dr. Garai János, Kórélettani és Gerontológiai Intézet (elnök)
•Dr. Balaskó Márta, Kórélettani és Gerontológiai Intézet
•Dr. Hernádi István, TTK Biológiai Intézet
•Dr. Jandó Gábor, Élettani Intézet
•Dr. László Kristóf, Élettani Intézet
Élettan, Kórélettan/Physiology, Pathophysiology
II. díj
Szabó Ádám, Berente Eszter, Gubik Ágnes Élettani Intézet
A ventrális pallidum D2 dopamin receptorainak szerepe a motivációs és a memóriakonszolidációs folyamatokban
Témavezetők: Dr. Péczely László, Dr. Ollmann Tamás, Dr. Lénárd László
I. díj
Harmouche Ahmed, Czigler András, Fülöp Diána, Csizek Zsófia, Juhász Petra. Élettani Intézet
Mobiltechnológia használata a prevencióban- visus vizsgálat android eszközökön
Témavezetők: Dr. Jandó Gábor, Dr. Nemes Vanda
II. díj
Tolnai Marina, Stalzer Anna Farmakológiai és Farmakoterápiai Intézet, PTE KK Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika
Állatmodell a bronchopulmonalis dysplasia (BPD) vizsgálatára
Témavezetők: Dr. Helyes Zsuzsanna, Dr. Ertl Tibor
II. díj
Horváth Ádám Farmakológiai és Farmakoterápiai Intézet
A Tranziens Receptor Potenciál Ankyrin 1 (TRPA1) ioncsatorna szerepének vizsgálata akut és krónikus gyulladás
egérmodelljeiben
Témavezetők: Dr. Helyes Zsuzsanna, Tékus Valéria
II. díj
Aubrecht Bianka, Béres Szabolcs Kórélettani és Gerontológiai Intézet
A centralis melanocortin rendszer és a neuropeptid Y aktivitásának vizsgálata spontán hypertenzív patkányok
táplálékfelvételének szabályozásában
Témavezetők: Dr. Pétervári Erika, Füredi Nóra
Élettan, Kórélettan/Physiology, Pathophysiology
III. díj
Vass Réka Anna, Kovács Anna, Sántik Luca Anatómiai Intézet, Kórélettani és Gerontológiai Intézet
Makrofág migráció inhibitor faktor és hipofízis adenilát-cikláz aktiváló polipeptid vizsgálata anyatej mintákban
Témavezetők: Dr. Tamás Andrea, Dr. Garai János
III. díj
Varga Eszter, Rimai Tamás Kórélettani és Gerontológiai Intézet
Leptin és tápláltsági állapot: centrális szabályozási eltérések a korfüggő elhízás és sarcopenia kialakulásában
Témavezetők: Dr. Balaskó Márta, Dr. Rostás Ildikó
III. díj
Balla Péter, Péter Attila Kórélettani és Gerontológiai Intézet
Alarin – egy új katabolikus neuropeptid?
Témavezetők: Dr. Pétervári Erika, Dr. Mikó Alexandra
III. díj
Kolláth Dóra Immunológiai és Biotechnológiai Intézet
Az Nkx2-3 homeobox gén szerepe a lép stressz-hemopoézis stromális szabályozásában
Témavezető: Dr. Balogh Péter
III. díj
Nagy Péter, Varga Eszter Kórélettani és Gerontológiai Intézet
Centrális alpha-melanocita stimuláló hormon (alpha-MSH) és neuropeptid Y (NPY) érzékenység változása az életkor
függvényében hím és nőstény patkányokban
Témavezető: Dr. Soós Szilvia
Farmakológia / Pharmacology
•Dr. Barthó Loránd, Farmakológiai és Farmakoterápiai Intézet (elnök)
•Dr. Horváth Györgyi, Farmakognóziai Tanszék
•Dr. Márk László, Biokémiai és Orvosi Kémiai Intézet
•Dr. Pozsgai Gábor, Farmakológiai és Farmakoterápiai Intézet
•Dr. Zupkó István, SzTE, Gyógyszerhatástani Intézet
Farmakológia/Pharmacology
I. díj
Gubányi Tímea, Hunyady Ágnes Farmakológiai és Farmakoterápiai Intézet
A hemokinin-1 és a P-anyag szerepe akut fájdalom egérmodelljeiben
Témavezetők: Dr. Hajna Zsófia, Dr. Helyes Zsuzsanna
Fogorvostudományok / Dentistry
•Dr. Varga Gábor, SE Orálbiológiai Tanszék (elnök)
•Dr. Bán Ágnes, Fogászati és Szájsebészeti Klinika
•Dr. Nagy Ákos, Fogászati és Szájsebészeti Klinika
•Dr. Szabó Árpád, Fogászati és Szájsebészeti Klinika
•Dr. Szalma József, Fogászati és Szájsebészeti Klinika
Fogorvostudományok / Dentistry
I. díj
Tordai Bálint Fogászati és Szájsebészeti Klinika
Frakturált endodonciai műszerek eltávolításának gyakorlata Klinikánkon
Témavezető: Dr. Krajczár Károly
I. díj
Udvarácz Lilla Fogászati és Szájsebészeti Klinika
A különböző típusú kerámiák felületkezelési módjai
Témavezető: Dr. Lempel Edina
II. díj
Konstantin Georg Bleuel Fogászati és Szájsebészeti Klinika
Predictive factors for perforation of the maxillary antrum during upper wisdom tooth removal
Témavezető: Dr. Szalma József
Gyógyszerésztudományok / Pharmaceutical sciences
•Dr. Pethő Gábor, Farmakológiai és Farmakoterápiai Intézet (elnök)
•Dr. Börzsei Rita, Gyógyszertechnológiai és Biofarmáciai Intézet
•Dr. Fittler András, Gyógyszerészeti Intézet
•Dr. Huber Imre, Gyógyszerészi Kémiai Intézet
•Dr. Miskei György, Gyógyszerészi Biotechnológia Tanszék
I. díj
Milad Ghorbani Gyógyszerészi Kémiai Intézet
Synthesis and in vitro antiproliferative activity of dipyridopyrimidinone derivatives
Témavezető: Dr. Imre Huber
II. díj
Vincze Patricia Farmakológiai és Farmakoterápiai Intézet
A kapszaicin-érzékeny peptiderg érző idegsejtek protektív szerepe krónikus stressz-okozta fokozott
fájdalomreakcióban egérmodellben
Témavezető: Dr. Helyes Zsuzsanna
Gyógyszerésztudományok / Pharmaceutical sciences
Konzervatív klinikai orvostudomány I. (Csecsemő és
Gyermekgyógyászat, Nephrológia, Pulmonológia, Kardiológia, Szülészet és
Nőgyógyászat) / Conservative clinical medicine I (Neonatology and
Pediatrics, Nephrology, Pulmonology, Cardiology, Gynecology and
Obstetrics)
•Dr. Ertl Tibor, Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika (elnök)
•Dr. Erhardt Éva, Gyermekgyógyászati Klinika
•Dr. Kovács Tibor, II. sz. Belgyógyászati Klinika és Nephrológiai Centrum
•Dr. Molnár Tihamér, Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Intézet
Konzervatív klinikai orvostudomány I. (Csecsemő és Gyermekgyógyászat, Nephrológia,
Pulmonológia, Kardiológia, Szülészet és Nőgyógyászat)/ Conservative clinical medicine I
(Neonatology and Pediatrics, Nephrology, Pulmonology, Cardiology, Gynecology and Obstetrics)
II. díj
Nyitrai Levente Szívgyógyászati Klinika
A GSM-mobiltelefon besugárzás növeli a szívritmus variabilitást egészséges fiatalokban 1:1 belégzés/kilégzés
arány mellett
Témavezető: Dr. Hejjel László
I. díj
Kupó Péter Szívgyógyászati Klinika
Kombinált trombocita aggregáció gátló kezelés hatékonyságának mérése
Témavezető: Dr. Komócsi András
II. díj
Belák Márk, Kalinics Péter, Szöllősi Regő, Kis Gergely, Springman Fanni Kórélettani és Gerontológiai Intézet
Az acetilszalicilsav, ellentétben a metamizollal dózis-függő kontrakciót vált ki izolált patkány karotisz artériákon
Témavezetők: Dr. Koller Ákos, Dr. Vámos Zoltán, Dr. Cséplő Péter
III. díj
Szabó Zsófia Eszter Anatómiai Intézet
Hogyan hat a prenatális dohányzás a patkányok korai idegrendszeri fejlődésére?
Témavezetők: Dr Mammel Barbara, Dr Kvárik Tímea, Dr Kiss Péter, Dr Reglődi Dóra
III. díj
Mayer Georgina Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika
HFO lélegeztetés helye a koraszülöttek respirációs kezelésében
Témavezetők: Dr. Funke Simone, Dr. Ertl Tibor
Konzervatív klinikai orvostudomány II. és III. (Neurológia, Pszichiátria,
Gasztroenterológia, Endokrinológia, Laboratóriumi diagnosztika, Képalkotó
diagnosztika, Nukleáris medicina, Sugárterápia,Reumatológia, Infektológia,
Hematológia, Onkológia, Bőrgyógyászat) / Conservative clinical medicine II & III
(Neurology, Psychiatry, Gastroenterology, Endocrinology, Laboratory diagnostics,
Imaging diagnostics, Nuclear medicine, Radiation therapy, Rheumatology, Infectology,
Hematology, Oncology, Dermatology)
•Dr. Zámbó Katalin, Nukleáris Medicina Intézet (elnök)
•Dr. Halmosi Róbert, I.sz. Belgyógyászati Klinika
•Dr. Nagy Tamás, Laboratóriumi Medicina Intézet
•Dr. Szabó Imre, I.sz. Belgyógyászati Klinika
•Dr. Szapáry László, Neurológiai Klinika
Konzervatív klinikai orvostudomány II. és III. (Neurológia, Pszichiátria, Gasztroenterológia,
Endokrinológia, Laboratóriumi diagnosztika, Képalkotó diagnosztika, Nukleáris medicina, Sugárterápia; Reumatológia,
Infektológia, Klinikai Immunológia, Hematológia, Onkológia, Bőrgyógyászat)/Conservative clinical medicine II
and III (Neurology, Psychiatry, Gastroenterology, Endocrinology, Laboratory diagnostics, Imaging diagnostics,
Nuclear medicine, Radiation therapy; Rheumatology, Infectology, Clinical Immunology, Hematology, Oncology,
Dermatology)
II. díj
Husz Viktória Nukleáris Medicina Intézet
Kvantitatív értékelési módszerek az In-111- Octreoscan vizsgálatoknál
Témavezetők: Dr. Zámbó Katalin, Dr. Schmidt Erzsébet
I. díj
Hódos Brigitta Pathológiai Intézet
Ph-negatív citogenetikai aberrációk krónikus myeloid leukémiában
Témavezető: Dr. Kajtár Béla
II. díj
Brichter Nóra Onkoterápiás Intézet
Doxycyclin sugárérzékenyítő hatásának vizsgálata humán sejtvonalakon
Témavezető: Dr. Boronkai Árpád
Konzervatív klinikai orvostudomány II. és III. (Neurológia, Pszichiátria, Gasztroenterológia,
Endokrinológia, Laboratóriumi diagnosztika, Képalkotó diagnosztika, Nukleáris medicina, Sugárterápia; Reumatológia,
Infektológia, Klinikai Immunológia, Hematológia, Onkológia, Bőrgyógyászat)/Conservative clinical medicine II
and III (Neurology, Psychiatry, Gastroenterology, Endocrinology, Laboratory diagnostics, Imaging diagnostics,
Nuclear medicine, Radiation therapy; Rheumatology, Infectology, Clinical Immunology, Hematology, Oncology,
Dermatology)
III. díj
Somogyi Katalin, Husz Viktória Nukleáris Medicina Intézet
A kvantitatív analízis jelentősége 123I-MIBG szcintigráfiánál
Témavezetők: Dr. Zámbó Katalin, Dr. Schmidt Erzsébet
III. díj
Karádi Zsófia Nozomi Anatómiai Intézet
Mangán-kontrasztos MRI (MEMRI) patkánymodellben: Látható-e az ingergazdag környezet központi
idegrendszeri hatása?
Témavezetők: Dr. Tóth Arnold, Dr. Horváth Gábor
III. díj
Tényi Dalma Neurológiai Klinika
Ritka epilepsziás rohamjelenségek
Témavezetők: Dr. Janszky József, Dr. Gyimesi Csilla
Operatív klinikai orvostudomány I. (Mellkas és hasi sebészet,
Szívsebészet, Urológia, Kísérletes sebészet) / Operative clinical
medicine I (Thoracic and abdominal surgery, Heart surgery, Urology,
Experimental surgery)
•Dr. Kelemen Dezső, Sebészeti Klinika (elnök)
•Dr. Beöthe Tamás, Urológiai Klinika
•Dr. Juhász Zsolt, Gyermekgyógyászati Klinika
•Dr. Papp Róbert, Sebészeti Klinika
•Dr. Pytel Ákos, Urológiai Klinika
Operatív klinikai orvostudomány I. (Mellkas és hasi sebészet, Szívsebészet, Urológia, Kísérletes sebészet)/
Operative clinical medicine I (Thoracic and abdominal surgery, Heart surgery, Urology, Experimental surgery)
I. díj
Palkovics András Sebészeti Klinika
Hogyan befolyásolja a sebészeti gyakorlatban alkalmazott vágó-coaguláló eszközök hatékonyságát a
thrombocyta aggregatio gátló kezelés?
Témavezető: Dr. Papp András
II. díj
Petrovics Laura és Sárvári Katalin Sebészeti Oktató és Kutató Intézet
A pre- és posztkondicionálás szerepe a pneumoperitoneum által kiváltott iszkémia-reperfúzió indukálta oxidatív
stressz kivédésében
Témavezető: Dr. Veres Gyöngyvér Tünde
Operatív klinikai orvostudomány II. és III. (Szülészet és Nőgyógyászat,
Bőrgyógyászat, Traumatológia, Ortopédia, Idegsebészet, Szemészet, Fül-
Orr- Gégészet, Plasztikai sebészet, Aneszteziológia és intenzív terápia,
Sürgősségi betegellátás) / Operative clinical medicine II & III (Gynecology
and Obstetrics, Dermatology, Traumatology, Orthopaedics, Neurosurgery,
Ophthalmology, Oto-rhino-laryngeology, Plastic surgery, Anaesthesiology
and intensive therapy, Emergency medicine)
•Dr. Verzár Zsófia, Sürgősségi Orvostani Tanszék (elnök)
•Dr. Kasza Gábor, Érsebészeti Tanszék
•Dr. Szíjártó Zsuzsanna, Szemészeti Klinika
•Dr. Vajda Péter, Gyermekgyógyászati Klinika
•Dr. Vermes Csaba, Mozgásszervi Sebészeti Intézet Ortopédiai Klinikai Tanszék
Operatív klinikai orvostudomány II. (Szülészet és Nőgyógyászat, Bőrgyógyászat, Traumatológia,
Ortopédia, Idegsebészet, Szemészet, Fül-Orr- Gégészet, Plasztikai Sebészet)/ Operative clinical medicine II
(Gynecology and Obstetrics, Dermatology, Traumatology, Orthopaedics, Neurosurgery, Ophthalmology,
Oto-rhino-laryngeology, Plastic surgery)
II. díj
Környei Bálint Soma Idegsebészeti Klinika
A szuszceptibilitás súlyozott képalkotás (SWI) háromdimenziós rekonstrukcióban atípusos morfológiájú
fehérállományi léziókra hívja fel a figyelmet koponyasérülésben
Témavezetők: Dr. Tóth Arnold, Dr. Schwarcz Attila
I. díj
Kovács Patrícia Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Intézet és II. sz. Belgyógyászati Klinika
Vizelet és szérum para-, meta-, és orto-tirozinszintjének vizsgálata égett és szeptikus betegekben
Témavezetők: Dr. Csontos Csaba, Dr. Wittmann István
Patológia, Anatómia, Hisztológia, Morfológia, Igazságügyi Orvostan
/ Pathology, Anatomy, Histology, Morphology, Forensic medicine
•Dr. Reglődi Dóra, Anatómiai Intézet (elnök)
•Dr. Ábrahám Hajnalka, Központi Elektronmikroszkópos Laboratórium
•Dr. Gaszner Balázs, Anatómiai Intézet
•Dr. Kálmán Endre, Pathológiai Intézet
•Dr. Porpáczy Zoltán, Igazságügyi és Orvostani Intézet
Patológia, Anatómia, Hisztológia, Morfológia, Igazságügyi Orvostan/Pathology, Anatomy,
Histology, Morphology, Forensic medicine
I. díj
Kovács László Ákos, Gaszner Tamás, Bodnár Gabriella Anatómiai Intézet
A nucleus interstitialis striae terminalis corticotropin releasing factor tartalmának funkcionális és morfológiai
vizsgálata a depresszió három találat elméletén alapuló egérmodellben
Témavezető: Dr. Gaszner Balázs
II. díj
Gaszner Tamás Anatómiai Intézet
A terápiarezisztens hangulatzavarok állatmodelljének nyomában
Témavezető: Dr. Gaszner Balázs
III. díj
Jüngling Adél, Karádi Zsófia Nozomi, Farkas Dorottya Csilla, Novográdecz Gergely Anatómiai Intézet
A korai ingergazdag környezet neuroprotektív hatásának vizsgálata patkány Parkinson-kór modellben
Témavezetők: Dr. Tamás Andrea. Dr. Horváth Gábor
Sejtbiológia, Molekuláris biológia, Fejlődésbiológia, Genetika,
Bioinformatika, Genomika, Biofizika / Molecular biology,
Developmental biology, Genetics, Bioinformatics, Genomics, Cell biology,
Biophysics
•Dr. Berki Tímea, Immunológiai és Biotechnológiai Intézet (elnök)
•Dr. Boldizsár Ferenc, Immunológiai és Biotechnológiai Intézet
•Dr. Grama László, Biofizikai Intézet
•Dr. ifj. Kellermayer Miklós, SE Biofizikai Intézet
Sejtbiológia, Molekuláris biológia, Fejlődésbiológia, Genetika, Bioinformatika, Genomika,
Biofizika / Molecular biology, Developmental biology, Genetics, Bioinformatics, Genomics, Cell
biology, Biophysics
I. díj
Czigler András, Harmouche Ahmed, Fülöp Diána, Csizek Zsófia, Juhász Petra Élettani Intézet
Mobil számítástechnikai eszközök használata gyermekek amblyopia szűrésében
Témavezetők: Dr. Nemes Vanda, Dr. Jandó Gábor
II. díj
Telek Elek Biofizika Intézet
Az I-BAR domén szerepe a sejtnyúlványok létrehozásában
Témavezető: Dr. Visegrády Balázs
III. díj
Nádasdi Gergő Orvosi Biológiai Intézet
Stressz hatások indukálta apoptózis kivédése PC12 sejtekben
Témavezető: Varga Judit
Különdíjak/Special Awards
Klinikai Immunológia különdíja / Special Award of Clinical Immunology
Varga Lilla I.sz. Belgyógyászati Klinika
Az autoimmun thyreoditis és az infertilitás kapcsolata
Témavezető: Dr. Mezősi Emese
Elméleti Immunológia különdíja / Special Award of Theoretical Immunology
Kugyelka Réka Immunológiai és Biotechnológiai Intézet
A T sejt képzés helyreállításának vizsgálata ZAP-70 deficiens egerekben
Témavezető: Dr. Boldizsár Ferenc
MLDT különdíja / Special Award of MLDT
Kovács Patrícia Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Intézet és II. sz. Belgyógyászati Klinika
Vizelet és szérum para-, meta-, és orto-tirozinszintjének vizsgálata égett és szeptikus betegekben
Témavezetők: Dr. Csontos Csaba, Dr. Wittmann István
CSAKOSZ különdíja / Special award of CSAKOSZ
Király Hedvig, Gergics Marin Kórélettani és Gerontológiai Intézet
Az időskori szarkopénia előfordulása Baranya megyei szociális otthonokban, megelőzésének lehetőségei
Témavezetők: Dr. Soós Szilvia, Dr. Takács Katalin
BioMarker különdíja / Special award of BioMarker
Dombóvári Péter Biokémiai és Orvosi Kémiai Intézet
A cyclophilin D szerepe a tüdő gyulladásos folyamataiban
Témavezető: Dr Veres Balázs, Antus Csenge
Különdíjak / Special Awards
Németh Árpád díj a legjobb előadásért / Németh Árpád Award for the Best Presentation
Kovács László Ákos, Gaszner Tamás, Bodnár Gabriella Anatómiai Intézet
A nucleus interstitialis striae terminalis corticotropin releasing factor tartalmának funkcionális és morfológiai
vizsgálata a depresszió három találat elméletén alapuló egérmodellben
Témavezető: Dr. Gaszner Balázs
Aki szeretné megtekinteni pontozólapjait, az legkésőbb május 31-ig jelentkezzen
TIGYI BETTINÁNÁL ([email protected]) időpont-egyeztetés céljából.
/
If you would like to see the evaluation of your presentation please contact BETTINA
TIGYI ([email protected]) for prior appointment.