12
/9. oldal /11. oldal Jubiláló Szederke Közélet, közérdek, közterület Szárnyaszegetten Hirtelen jött csend Álmosan indult a január, csendben, kávéval. Még csak most kezd- jük újra megszokni egymást - gondoltuk, s így szinte észrevétlenül vissza is tért belénk a lelkesedés. Jött a február, vele a nagy neve- tések, aztán kitavaszodott: elhozta magával a pezsgést, a vidám- ságot, a barátságérzést. A nyár változással jött, megannyi bohókás élménnyel: forrósággal, egymást hideg vízzel locsolással, kacagós viháncolással. Megfiatalodva vágtunk neki az ősznek, együtt róttuk az utcákat, újra felfedezve a város szépségeit. Játszótéri történetek, egy-egy ut- casarkon egy nosztalgikus sóhaj, ez volt az október. És megérkezett a tél is. Energiával telve talált minket, s mi nem hazudtoltuk meg magunkat: visítva-hangoskodva, játékosan küzdve búcsúztunk. Már nem álmosan, de megittunk egy kávét a hirtelen jött csendben, aztán jól megnéztük egymást. Átmenetileg búcsúzunk csak, hisz jön a folytatás. Ezért szeretlek, Pontvadászat! Fodor Petronella /3. oldal Az általános iskolák egyesített kórusa. Tiszaújváros hetilapja 2015. december 10. XXXIII. évfolyam, 50. szám Ünnepi énekszó A Tiszaújvárosi Mecénás Közalapítvány szervezésében decem- ber 8-án rendezték meg a római katolikus templomban a hagyo- mányos adventi hangversenyt. A műsorban fellépett a Tiszaújvárosi Általános Iskola és Alap- fokú Művészeti Iskola, a Kazinczy Ferenc Református Általá- nos Iskola és a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola egyesített kórusa, továbbá a Tiszaújvárosi Eötvös József Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium, valamint a karve- zetők kórusa. A hangversenyről felvételt készített a Tisza TV, me- lyet december 16-án láthatnak a nézők. Adventi kórushangverseny Mikulástól karácsonyig Ajándék minden gyermeknek Advent második hete is ese- ménydúsan telt városunkban. A Mikulástól karácsonyig programsorozat pénteki rendezvényén a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola diákjai, a Kisbocskor Néptáncegyüttes és a Tiszavi- rág Idősek Klubja lépett színpadra. Vasárnap, a második adventi gyertya meg- gyújtása után aztán megérkezett a várva-várt Mikulás is. Előbb az egyházak képviselői köszöntötték az ünneplőket, majd Pintácsi Viktória gyermekműsora következett. - Nagyszerű az itteni közönség - mondta a fellépés után Viktória -, a gyerekek na- gyon aktívan részt vettek az egész műsor- ban. Ez nagyon jó érzés, hiszen attól jó egy gyermekműsor, ha a gyerekek átélik az egészet, és ez itt megvalósult. A műsor alatt egyre többen gyülekeztek a téren, várva a Mikulást, aki teli puttony- nyal, krampuszai kíséretében érkezett. - A tiszaújvárosi gyerekek mindig nagyon jól viselkednek - mondta a nagyszakállú lapunk- nak -, ezért jövök el hozzájuk minden évben. Sokan készültek már érkezésére, így Hanna is, aki elmondta: a csizmáját már megtisz- tította, ki is tette az ablakba, reggelre kapott is egy csomagot a Mikulástól. A Városház- téren több száz gyerek gyűlt össze, va- lamennyiüket megajándékozta a Mikulás egy-egy csomaggal. Az adventi programok pénteken délután négy órától folytatódnak a Városházté- ren, ekkor az óvodások és az állami ál- talános iskola diákjai lépnek majd szín- padra. Megérkezett a várva-várt Mikulás. Pintácsi Viktória Hivatali munkarend Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy 2015. december 12-e (szombat) munkanap. A Polgármesteri Hivatalban az ügyfélfo- gadás 8 órától 12 óráig tart. 2015. december 23-án (szerdán) 12 óráig lesz nyitva a hivatal, az ügyfélfogadás 8 órától 12 óráig tart. A 2015. december 24-ei (csütörtöki) pihenőnapon a Polgár- mesteri Hivatal zárva tart. Tiszaújvárosi Polgármesteri Hivatal Vetélkedő gyerekeknek Suliverseny a tévében Idén is összecsaptak a sulicsapatok. Az állami és a keresztény ál- talános iskolák diákjai városi felnőtt „celebekkel” (Lovas Attila, Macz János, Márkus Balázs, Pocsai Csaba) megerősítve teljesí- tették a rájuk rótt sport- és ügyességi feladatokat a Sportcentrum játékcsarnokában. Hol parókában és napszemüvegben, hol óriás gumicsizmában és mazsorett pom-pommal a kezükben küzdötték be magukat a célba a vidám vetélkedőn, melyet a Tisza TV ren- dezett a gyerekeknek. A versenyről felvétel is készült, melyet a december 30-ai óévbúcsúztató adásban láthatnak a nézők. Adománygyűjtések Adományokat gyűjt a Vöröskereszt Tiszaújvárosi Területi Szervezete. December 11-én (péntek) 16.00 órától már hagyományosnak ne- vezhető jótékonysági vásárát tartja a szervezet az Arany Holló étterem teraszán. December 11-én és12-én 10.00-től 18.00 óráig tartós élelmiszert és pénzadományokat várnak a vöröskeresztes aktivisták a TESCO áruházban. December 12-én érkezik váro- sunkba a Coca-Cola Karácsonyi Karaván a Bethlen Gábor úti parkolóba, itt 16.00-tól 19.00 óráig tartós élelmiszert, játékot és mesekönyvet gyűjt a Vöröskereszt.

Hivatali munkarend Adventi kórushangverseny · 2015.december3. Aktuális 3.oldal Szociálpolitikaifórum Szociális ellátások, esélyegyenlőség Aszociálisellátórendszervál-tozásairól,

  • Upload
    others

  • View
    4

  • Download
    0

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: Hivatali munkarend Adventi kórushangverseny · 2015.december3. Aktuális 3.oldal Szociálpolitikaifórum Szociális ellátások, esélyegyenlőség Aszociálisellátórendszervál-tozásairól,

/9. oldal /11. oldal

JubilálóSzederke

Közélet, közérdek,közterület Szárnyaszegetten

Hirtelen jött csendÁlmosan indult a január, csendben, kávéval. Még csak most kezd-jük újra megszokni egymást - gondoltuk, s így szinte észrevétlenülvissza is tért belénk a lelkesedés. Jött a február, vele a nagy neve-tések, aztán kitavaszodott: elhozta magával a pezsgést, a vidám-ságot, a barátságérzést.A nyár változással jött, megannyi bohókás élménnyel: forrósággal,egymást hideg vízzel locsolással, kacagós viháncolással.Megfiatalodva vágtunk neki az ősznek, együtt róttuk az utcákat,újra felfedezve a város szépségeit. Játszótéri történetek, egy-egy ut-casarkon egy nosztalgikus sóhaj, ez volt az október.És megérkezett a tél is. Energiával telve talált minket, s mi nemhazudtoltuk meg magunkat: visítva-hangoskodva, játékosanküzdve búcsúztunk. Már nem álmosan, de megittunk egy kávét ahirtelen jött csendben, aztán jól megnéztük egymást. Átmenetilegbúcsúzunk csak, hisz jön a folytatás.Ezért szeretlek, Pontvadászat!

Fodor Petronella

/3. oldal

Az általános iskolák egyesített kórusa.

Tiszaújváros hetilapja 2015. december 10. XXXIII. évfolyam, 50. szám

Ünnepi énekszó

A Tiszaújvárosi Mecénás Közalapítvány szervezésében decem-ber 8-án rendezték meg a római katolikus templomban a hagyo-mányos adventi hangversenyt.A műsorban fellépett a Tiszaújvárosi Általános Iskola és Alap-fokú Művészeti Iskola, a Kazinczy Ferenc Református Általá-

nos Iskola és a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus ÁltalánosIskola egyesített kórusa, továbbá a Tiszaújvárosi Eötvös JózsefGimnázium, Szakközépiskola és Kollégium, valamint a karve-zetők kórusa. A hangversenyről felvételt készített a Tisza TV, me-lyet december 16-án láthatnak a nézők.

Adventi kórushangverseny

Mikulástól karácsonyig

Ajándék minden gyermeknekAdvent második hete is ese-ménydúsan telt városunkban.

A Mikulástól karácsonyig programsorozatpénteki rendezvényén a Tiszaújvárosi SzentIstván Katolikus Általános Iskola diákjai, aKisbocskor Néptáncegyüttes és a Tiszavi-rág Idősek Klubja lépett színpadra.Vasárnap, a második adventi gyertya meg-gyújtása után aztán megérkezett a várva-vártMikulás is. Előbb az egyházak képviselőiköszöntötték az ünneplőket, majd PintácsiViktória gyermekműsora következett.

- Nagyszerű az itteni közönség - mondtaa fellépés után Viktória -, a gyerekek na-gyon aktívan részt vettek az egész műsor-ban. Ez nagyon jó érzés, hiszen attól jóegy gyermekműsor, ha a gyerekek átélikaz egészet, és ez itt megvalósult.A műsor alatt egyre többen gyülekeztek atéren, várva a Mikulást, aki teli puttony-nyal, krampuszai kíséretében érkezett.-Atiszaújvárosi gyerekek mindig nagyon jólviselkednek - mondta a nagyszakállú lapunk-nak -, ezért jövök el hozzájuk minden évben.

Sokan készültek már érkezésére, így Hannais, aki elmondta: a csizmáját már megtisz-tította, ki is tette az ablakba, reggelre kapottis egy csomagot a Mikulástól. AVárosház-téren több száz gyerek gyűlt össze, va-lamennyiüket megajándékozta a Mikulásegy-egy csomaggal.Az adventi programok pénteken délutánnégy órától folytatódnak a Városházté-ren, ekkor az óvodások és az állami ál-talános iskola diákjai lépnek majd szín-padra.

Megérkezett a várva-várt Mikulás.

Pintácsi Viktória

Hivatali munkarendTájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy 2015. december 12-e(szombat) munkanap. A Polgármesteri Hivatalban az ügyfélfo-gadás 8 órától 12 óráig tart.2015. december 23-án (szerdán) 12 óráig lesz nyitva a hivatal,az ügyfélfogadás 8 órától 12 óráig tart.A 2015. december 24-ei (csütörtöki) pihenőnapon a Polgár-mesteri Hivatal zárva tart.

Tiszaújvárosi Polgármesteri Hivatal

Vetélkedő gyerekeknek

Suliverseny a tévében

Idén is összecsaptak a sulicsapatok. Az állami és a keresztény ál-talános iskolák diákjai városi felnőtt „celebekkel” (Lovas Attila,Macz János, Márkus Balázs, Pocsai Csaba) megerősítve teljesí-tették a rájuk rótt sport- és ügyességi feladatokat a Sportcentrumjátékcsarnokában. Hol parókában és napszemüvegben, hol óriásgumicsizmában és mazsorett pom-pommal a kezükben küzdöttékbe magukat a célba a vidám vetélkedőn, melyet a Tisza TV ren-dezett a gyerekeknek. A versenyről felvétel is készült, melyet adecember 30-ai óévbúcsúztató adásban láthatnak a nézők.

AdománygyűjtésekAdományokat gyűjt a Vöröskereszt TiszaújvárosiTerületi Szervezete.

December 11-én (péntek) 16.00 órától már hagyományosnak ne-vezhető jótékonysági vásárát tartja a szervezet az Arany Hollóétterem teraszán. December 11-én és12-én 10.00-től 18.00 óráigtartós élelmiszert és pénzadományokat várnak a vöröskeresztesaktivisták a TESCO áruházban. December 12-én érkezik váro-sunkba a Coca-Cola Karácsonyi Karaván a Bethlen Gábor útiparkolóba, itt 16.00-tól 19.00 óráig tartós élelmiszert, játékot ésmesekönyvet gyűjt a Vöröskereszt.

Page 2: Hivatali munkarend Adventi kórushangverseny · 2015.december3. Aktuális 3.oldal Szociálpolitikaifórum Szociális ellátások, esélyegyenlőség Aszociálisellátórendszervál-tozásairól,

Tiszaújvárosi Krónika l Főszerkesztő: Radácsi Zsuzsa l Olvasószerkesztő: Ferenczi László l Tördelőszerkesztő: Fodor Petronella l Szerkesztőség: 3580Tiszaújváros, Szent István út 16. l Telefon: 49/341-844, 341-755 l Fax: 49/341-852 l E-mail: [email protected] l Kiadó: Tiszaújváros Önkormányzata l Hir-detésfelvétel: Tiszaújvárosi Krónika szerkesztősége l Terjesztés: Russmedia Kft. Helyi elosztó: 70/341-89-22 l Felelős kiadó: dr. Juhos Szabolcs jegyző l Nyom-dai munkák: Russmedia Kft. Debrecen l Felelős vezető: Dubóczki Tibor l ISSN 1417-8133

2. oldal 2015. december 10.Sokféle

Egyházi hírekRómai katolikusKedves testvérek! Az adventi hajnali misék keddtől-péntekigreggel 6 órakor kezdődnek a templomban, mise előtt ¾ 6-tólgyóntatás lesz. A szentmise után elimádkozzuk az örvendetesrózsafüzért. Szombaton 17:30-kor, vasárnap 11:00 órakor lesza szentmise templomunkban.

GörögkatolikusCsütörtökön 8:00 Szent Liturgia. Szombaton 17:00 vecsernye.Vasárnap 8:30 Szent Liturgia Nagycsécsen, 10:00 Sajószögeden(Dragos Tamás atya). Tiszaújvárosban 9:45 utrenye, 11:00Szent Liturgia. Hétfőn 17:00 vecsernye. Kedden 8.00 Szent Li-turgia.„Bármit teszünk, akár imádkozunk, akár tanácsot adunk, akártanítunk, szeretettel tegyük! Szeretet nélkül az ima nem használ,a tanács sebet ejt, a javaslat árt. A testvéri szeretet felkészít ben-nünket arra, hogy jobban szeressük Krisztust.” (Áthoszi SzentPorfíriosz atya)

ReformátusCsütörtökön: 17:00 bibliaóra. Vasárnap Tiszaszederkényben10:00 órától, Tiszaújvárosban 11:00 órától lesz istentisztelet. A16:00 órai alkalom elmarad. A városban a délelőtti istentiszte-let ideje alatt az imaházban gyermek istentiszteletet tartunk.

JóEzzel a rejtvénnyel folytatódik decem-

beri sorozatunk. A megfejtéseket a

hónap végén egyben várjuk, e-mailben

a [email protected] címre, vagy postai

úton a 3580 Tiszaújváros, Szent István

út 16. címre.

Gyógyszertári ügyelet„A gyógyszertári ügyelet feladata a SÜRGŐS szükség miattjelentkező betegek ellátása.” Tiszaújvárosban a gyógyszertáriügyeleti/készenléti szolgálatot december 13-ig (vasárnapig)az Arany Sas Gyógyszertár (Bethlen G. u. 17., tel.: 49/540-688), majd december 14-től (hétfőtől) a Tisza Gyógyszertár(Örösi út 1/A., tel.: +3620/400-1952) látja el.A telefonos készenléti szolgálat a legtovább nyitva tartógyógyszertár zárása után kezdődik és tart másnap reggel 8óráig. Rendelkezésre állás 30 percen belül.Vasárnap és ünnepnapokon az ügyeletes gyógyszertár 8-19 óraközött zárt ajtók mellett szolgálja ki a betegeket.Gyógyszertárak nyitvatartása:

Hétköznap Szombat VasárnapArany Sas Gyógyszertár 8-18 8-14 -Borostyán Gyógyszertár 7.30-17 8-12 -Remény Gyógyszertár 8-17 8-17 -Tisza Gyógyszertár 8-20 8-20 -

Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal,akik ismerték és szerették, hogy

SISKÓ BALÁZSéletének 85. évében elhunyt. Temetése 2015. december

10-én (csütörtök) 14.30 órakor lesz a sajószögedi VárosiTemetőben.

A gyászoló család

Mérhetetlen fájdalommal tudatjuk mindazokkal,akik ismerték és szerették, hogy

DOBÁR ZSOLT

aki szerető Férj, drága Édesapa és Nagypapa volt,december 4-én váratlanul örökre elaludt.

Gyászolja Őt felesége, gyermekei és unokája

Orvosi ügyeletAz orvosi ügyelet hívószáma hétköznap délután 17 órától

másnap reggel 8 óráig, illetve pénteken 17 órától hétfő reg-gel 8 óráig, valamint az ünnepek alatt: 06-46/477-104.

Gombaszezon után

Mezei szegfűtől téli fülőkéigSorozatunk utolsó részébennéhány gombafajjal és azokszedési, illetve elkészítési mód-jával ismertetjük meg olvasó-inkat.

A mezei szegfűgomba jól ismert, mezőkön,legelőkön, trágyázott helyeken növő ehetőfaj. Határozóbélyege kis mérete mellett az,hogy többedmagával nő, lemezei ritkánállók, és váltogatják egymást: a rövid lemezmellett hosszú lemez van, majd megintrövid lemez következik. Érdemes a szárazpéldányokat is felszedni, mivel vízbe tévevisszanyerik eredeti állagukat. Szedése spe-ciális; érdemes a kalapot „belecsípni” a ko-sárba, és a tönköt már a helyszínen eldobni.Nem kell előfőzni. Vagy azonnal használ-juk fel, vagy fagyasszuk le. Rántottába,gombapörköltbe vagy levesbe kiváló.A gyapjas tintagomba füves területekenbukkan fel. A fehér gombát jellegzetes,csaknem hengeres alakjáról már messzi-ről felismerni. Idővel azonban elkezd ké-külni, majd tintához hasonló cseppekválnak ki belőle (ebben az állapotábanmár ne szedjük le), végül teljesen elfolyó-sodik. Feltételesen ehető, alkohollal együttmérgező, ami azt jelenti, hogy a gomba fo-gyasztása előtt és után 2-3 órával ne fo-gyasszunk alkoholt, mivel a gombábanlévő koprin akadályozza az alkohol le-bontását. Érdemes azonnal felhasználni,például rántottában.A sárga gévagomba többnyire idős fűzfá-kat támad meg. Feltűnő sárgás-pirosas szí-

néről. 10-15 kilós példányokat is megfi-gyelhetünk a fűzfák tetején. Fiatal korábanehető, amíg lédús és puha, viszont a ke-mény, szívós példányokat kerüljük. A fo-gyasztható darabokat szeleteljük fel, majda rántott húshoz hasonlóan süssük ki.A nagy őzlábgomba erdőink és mezőinkgyakori faja. Kiterülő, púpos és mogyoróil-latú kalapjáról (eső hatására eltűnhet), il-letve őzlábhoz hasonló mintázatú tönkjérőlismerszik meg. A homokos talajt nagyonkedveli. Gyűrűje mozgatható, amit már ahelyszínen el lehet fogyasztani. Ha nemázott el nagyon, akkor érdemes bepanírozniés kisütni, de ki is lehet szárítani sütőbenvagy aszalógépben, miután darabokra tép-kedtük. Az aszalványokat ezután kávédará-lóval őröljük porrá, és ételek ízesítésérehasználjuk fel. Kiváltképp ezt érdemes tennia nagy őzlábgomba testvérével, a piruló őz-lábgombával, amely vágásra, sérülésre vö-

rösödik, és nem annyira finom, mint a párja.A gyűrűs tuskógomba (szentmihálygomba,potypinka) ősszel nő fakorhadékon, cso-portosan. Tönkjén gyűrű van, alatta a tönkenyhén szőrözött. Feltételesen ehető, mivelnyersen mérgező. 15-20 percig minden-képpen főzni-sütni kell. Egyébiránt nagyonfinom, fagyasztani is jól lehet.A júdásfülgombát többnyire bodzán talál-juk, szinte egész évben. Nyersen érdemeselropogtatni. Különösebb íze nincs, vi-szont fogyasztása feltétlenül javallott,mivel véralvadásgátló hatása miatt fontosgyógygombaként tartjuk számon. Jól fa-gyasztható, kiolvadva visszanyeri eredetiállagát.A kéttűs fenyőket kedveli az őszi ízletesrizike (ehető), amely narancssárga színé-ről és zöld tejnedvéről könnyen felismer-hető, illetve a szemcsésnyelű fenyőtinóru(ehető), amelynek termőrétegét csövek al-kotják (szivacsos), és nem lemezek. A ka-lapbőre nyálkás, ezért elkészítés előtt aztmindenképpen húzzuk le. Finom, gyü-mölcsös illatú, előfőzés nélkül fogyaszt-ható és fagyasztható.A téli fülőke csakis télen nő, többnyire el-halt fűzfák csonkjain. Narancssárga, ka-lapja kissé nyálkás, enyhén halszagú, amitelkészítés után elveszít. Más fajjal nemlehet összetéveszteni. Kiváló étkezési gom-ba, immunrendszer erősítő és rákelleneshatását már többször bizonyították.

Dr. Kákóczki Balázsgomba szakellenőr

Baleseta zebrán

November 28-án közlekedési baleset történt aLévay út 194. szám előtti gyalogos átkelőhe-lyen. Egy személygépkocsi a zebrán két sze-mélyt ütött el, egyiküknek 8 napon túl gyó-gyuló sérülése keletkezett. A járművezető abalesetet megelőzően szeszes italt nem fo-gyasztott. Az ügyben nyomozást rendeltek el,és a büntetőeljárás szabályai szerint vizsgál-ják a baleset körülményeit.

(Forrás: Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság)

A gyapjas tintagomba alkohollal együttmérgező.

A Tiszaújvárosi Polgármesteri Hivatal felhívja a közterületen el-helyezett reklámtáblák tulajdonosait, hogy a közterülethasználatimegállapodásban rögzítettek szerint az engedély érvényessége2015. december 31-én lejár. Az engedély meghosszabbítását, amegállapodás lejárta előtt 15 nappal a Polgármesteri Hivatalbanírásban kell kérni.Amennyiben a tábla tulajdonosa a közterülethasználatra vonat-kozó igényét a továbbiakban is fenntartja, a kérelmet haladékta-lanul be kell nyújtania.Csak esztétikus és felújított táblák kihe-lyezésére van lehetőség!Felhívjuk az érintettek figyelmét, hogy amennyiben a kérelembenyújtásának a megadott határidőig nem tesznek eleget és amegállapodás érvényét veszti, kötelesek az eredeti állapotot hely-reállítani, melynek elmulasztása esetén a Polgármesteri Hivatalaz engedélyes költségére a helyreállítást előzetes értesítés nélkülelvégezteti.

Tiszaújvárosi Polgármesteri Hivatal

Reklámtáblák engedélyezése

Page 3: Hivatali munkarend Adventi kórushangverseny · 2015.december3. Aktuális 3.oldal Szociálpolitikaifórum Szociális ellátások, esélyegyenlőség Aszociálisellátórendszervál-tozásairól,

3. oldal2015. december 3. AktuálisSzociálpolitikai fórum

Szociális ellátások, esélyegyenlőségA szociális ellátórendszer vál-tozásairól, illetve az esélye-gyenlőségi programról adtaktájékoztatást az önkormány-zat illetékesei a minap rende-zett szociálpolitikai fórumon.

- Hagyomány már, hogy minden év de-cemberében tartunk egy fórumot, ahovámeghívjuk partnereinket, a civil szervezete-ket, az állami szerveket, és megbeszéljük aszociális ellátórendszerben történteket, a vál-tozásokat - mondta dr. Fülöp György alpol-gármester. - Tanácskozásunk egyik témájama is ez. A másik újszerű dolog. Van Tisza-újvárosnak egy esélyegyenlőségi prog-ramja, az ennek végrehajtása érdekében tettintézkedésekről is beszámolunk, és meg-beszéljük a jövő évi terveket. Ez azért na-gyon fontos, mert sok-sok európai unióspályázatnak ez a program, illetve az ehhezkapcsolódó intézkedési terv elengedhetet-len feltétele.A szociális ellátórendszert érintő változá-sokról Simon Adrienn, az Intézményfelü-gyeleti, Szociális és Sport Osztály osz-tályvezető-helyettese adott tájékoztatást.

Szociális ellátások

- A szociális tárgyú jogszabályváltozásokmiatt 2015. március 1-jétől a szociális el-látórendszer jelentősen átalakult - mondta.- A jegyzői hatáskörben lévő aktív korúakellátása - foglalkoztatást helyettesítő tá-mogatás, rendszeres szociális segély - a já-rási hivatal hatáskörébe került. Az aktív

korúak ellátása keretében márciustól a já-rási hivatal kétféle ellátási típust állapíthatmeg, a foglalkoztatást helyettesítő támo-gatást, valamint az egészségkárosodási ésgyermekfelügyeleti támogatást. Szinténmárcius 1-jétől a lakásfenntartási támoga-tásra, az adósságkezelési szolgáltatásra, améltányossági közgyógyellátásra, illetvea méltányossági ápolási díjra vonatkozószabályok kikerültek a szociális törvény-ből. E célokra az önkormányzatoknak te-lepülési támogatás nyújtására van lehe-tőségük, az önkormányzati segély helyettpedig - kötelező ellátásként - a rendkívülitelepülési támogatás lépett be.A módosítások következtében új helyirendeletet fogadott el a képviselő-testület.Ennek előkészítése során arra törekedteka Polgármesteri Hivatal munkatársai, hogya jogszabályváltozások alapvetően ne be-folyásolják a támogatottak körét és a tá-mogatás mértékét. Az elmúlt időszak ta-pasztalatai alapján elmondható, hogy azönkormányzat a jogszabályváltozásokatmegelőzően nyújtott támogatásokat jelen-leg is a korábbi színvonalon biztosítja, ígya módosítások nem érintették kedvezőtle-nül a rászorultakat. A kötelező támogatás-ként nyújtott rendkívüli települési támo-gatás létfenntartást veszélyeztető, egyediélethelyzetekben, betegség esetén, halál-

eset bekövetkeztekor, illetve gyermekekhátrányos helyzetének javítása céljábólnyújt anyagi segítséget. Az önként vállalttelepülési támogatások a lakhatási feltéte-lek megőrzését, a közszolgáltatási díjakrendezését, illetve a tartósan betegek ápo-lását szolgálják.A jogszabályok módosítása a gyermekvé-delmi ellátásokat is érintette, az óvodázta-tási támogatás megszűnt, mivel 3 éveskortól bevezették az óvodakötelezettség.2015. július 1-jétől az első lakáshoz jutókpénzügyi támogatásában is jelentős mó-dosításokat vezettek be.- A város demográfiai helyzetének javí-tása, a Tiszaújvárosban dolgozó, illetve ahosszú távú jövőjüket a városban tervezőfiatalok letelepedésének és családalapítá-sának a segítése érdekében a képviselő-testület döntött a vissza nem térítendőtámogatás visszaállításáról - mondta azosztályvezető-helyettes. - Annak érdeké-ben, hogy a támogatásában az első lakás-tulajdonukat Tiszaújvárosban megszereznikívánók minél szélesebb körben részesül-hessenek, a támogatás jogosultsági érték-határa egyedül élő esetén 171.000 forintra(142.500 forintról), családos esetén142.500 forintra (114.000 forintról) emel-kedett. Tekintettel arra, hogy a családala-pítás, illetve az első lakás megvásárlásá-nak időpontja egyre inkább kitolódik, a tá-mogatás igénybevételének feltételekéntmeghatározott 35. életév 40. életévre e-melkedett. A visszatérítendő támogatásmaximális összegét 750 ezer forintban, avissza nem térítendő támogatás maximálisösszegét 500 ezer forintban határozta mega képviselő-testület.2015 szeptemberében az év végi támoga-tásoknál is kedvező döntést hozott a kép-viselő-testület. Családosok esetén a támo-gatás egy főre jutó havi jövedelemhatára114.000 forintról 128.250 forintra, egye-dül élők vagy egyedülállók esetén 142.500forintról 156.750 forintra, a gyermekescsaládok év végi támogatása esetébenpedig 57.000 forintról 71.250 forintraemelkedett.

Esélyegyenlőségi program

Tiszaújváros Települési EsélyegyenlőségiProgramjáról és intézkedési tervéről Bor-za Mariann, igazgatási munkatárs beszélta fórumon.- Tiszaújváros önkormányzatának öt évreszóló esélyegyenlőségi programját 2012-ben fogadta el a képviselő-testület, ennekfelülvizsgálata és módosítása 2015 júniu-sában történt - mondta. - A helyi esély-egyenlőségi programban helyzetelemzéstkell készíteni a hátrányos helyzetű társa-dalmi csoportok - különös tekintettel anők, a mélyszegénységben élők, romák, afogyatékkal élő személyek, valamint agyermekek és idősek csoportjára - okta-

tási, lakhatási, foglalkoztatási, egészség-ügyi és szociális helyzetéről, illetve ahelyzetelemzésen alapuló intézkedésitervben meg kell határozni a feltárt prob-lémák komplex kezelése érdekében szük-séges intézkedéseket. A helyzetelem-zésben meghatároztuk a településen élőhátrányos helyzetű társadalmi csoportokteljes lakossághoz viszonyított képzett-ségi, lakhatási, foglalkoztatási, egészségi,szociális és területi mutatóit, illetve aváros esélyegyenlőségi problémáit. Aproblémák beazonosítása érdekében elsőlépésben adatgyűjtést végeztünk egyrésztaz egységesen rendelkezésre álló statisz-tikai mutatók, másrészt a helyi szerveze-tek adatszolgáltatásai alapján. Az adatok-ból kiindulva elvégeztük a helyzetelem-zést, melyben beazonosítottuk a hátrányoshelyzetű társadalmi csoportok problémáit.Ezt követte az Esély program intézkedésiterve, mely a feltárt problémák komplexkezelését szolgáló intézkedéseket tartal-mazza.- Melyek ezek?- Az első, hogy az év első harmadában a vé-dett célcsoportoknál adatgyűjtést végzünk.Megkeressük az érintett szerveket az ágazatiés célcsoport információk összehangolása,illetve a lehetséges beavatkozások tervezé-sének elősegítése érdekében. Másodikkéntemlíthetem, hogy Tiszaújváros önkormány-zata, valamint az önkormányzat intézményeiés gazdasági társaságai folyamatosan élneka közfoglalkoztatás lehetőségével és a jövő-ben is benyújtják pályázataikat a Tiszaújvá-rosi Járási Hivatal Foglalkoztatási Osz-tályához .A harmadik intézkedési terület aTelepülési egészségvédelmi/életviteli prog-ram támogatása. A város lakosságánakegészségvédelme érdekében Tiszaújvárosnagy hangsúlyt fektet a programban foglal-tak megvalósulására, különös tekintettel azidőskorúak és gyermekek támogatásáraegészségvédelmi szempontból is.ATiszaúj-városi Humánszolgáltató Központ Család-és Gyermekjóléti Szolgálatának az életviteli,családi-kapcsolati, lelki- és gyermeknevelésitanácsadása folyamatosan működik, s erre ajövőben is fokozott igény jelentkezhet.Tiszaújvárosban a gyermekszegénység nemigazán mérhető, viszont a nevelési-oktatásiintézményekben a más településekről érkezőgyermekeknél már érzékelhető jelenség. APolgármesteri Hivatal információt kér a Szo-ciálpolitikai Kerekasztal tagjaitól, olyan civilszervezetekről, melyek a gyermekszegény-ség leküzdése érdekében tevékenykednek,annak érdekében, hogy a programok helyiszinten hatékonyan és összehangoltan mű-ködjenek. Végezetül a szolgáltatásokhozvaló hozzáférés javítását kell megemlíte-nem. Településünkön az akadálymentesítésés az infokommunikácós hozzáférés mégnem teljes, a cél a már megkezdett akadály-mentesítés folytatása és teljes körűvé tétele aközintézményekben.

F.L.

A fórum résztvevői.

Simon Adrienn

Zöld és gyors - mi az?

Közélet, közérdek,közterület

Tiszaújváros önkormányzata számos lehetőségetbiztosít, ahol a városlakók megoszthatják észrevé-teleiket, bejelentéseket tehetnek. Ilyen fórum aközterületi SOS hívószám, valamint a zöld szám is.

A közterületi SOS hívószám, ahogy neve is jelzi, olyan esetekbejelentésére szolgál, melyek azonnali intézkedést igényelnek.A hívások a Városgazda Kft. telephelyére futnak be. A legtöbbesetben illegális hulladéklerakás, leszakadt ágak, kóbor vagy el-hullott állatok miatt telefonálnak a városlakók. Évszakokra jel-lemző bejelentés típusok is vannak, télen a lehulló csapadék,ősszel a falevelek miatt telefonálnak gyakrabban. A 2013 óta mű-ködő számra az első évben 102, tavaly 136, idén eddig 73 hívásérkezett.- A napközbeni hívásra rögtön reagálunk - mondta KerékgyártóIstván, a cég ügyvezetője. - Ha balesetveszély van, akkor azt el-hárítjuk, vagy a végleges megoldásig kibójázzuk, például a csa-tornafedelek beszakadásánál. Éjszaka is üzemel az SOS tele-fonszám, ilyenkor a kollégák készenlétben vannak, és ha szük-séges, ugyancsak kimennek elhárítani a balesetveszélyt.A másik közérdekű telefonszám a sokak által ismert zöld szám.Ez 2003 óta hívható. Üzenetrögzítő tárolja a bejelentéseket, ész-revételeket. Idén január 1. és november 30. között közel 800 be-jelentés érkezett különböző fórumokon keresztül az önkormány-zathoz, ebből mintegy 500 a zöld számon. A bejelentések 90%-a a városüzemeltetést érinti. Az önkormányzat hatáskörébe tar-tozó bejelentésekre igyekeznek minél hamarabb, de legkésőbb30 napon belül reagálni. Vannak azonban olyan esetek, amelyeknem az önkormányzathoz vagy intézményeihez tartoznak. Azügyintézők ilyenkor továbbítják azt az illetékesekhez.- Minden bejelentést megvizsgálunk - mondja dr. Juhos Szabolcsjegyző. - Amelyik elérhetőséget tartalmaz - ez a hívások mint-egy fele - válaszolunk is a bejelentőnek. Nyilván a névtelen be-jelentőknek elérhetőség hiányában nem áll módunkban vála-szolni, de ettől függetlenül ugyanúgy kezeljük azokat is, ugyan-úgy megtesszük a szükséges lépéseket.A két telefonszám mellett további lehetőségek vannak a lakosságszámára az észrevételek megfogalmazására. Erre szolgálnak aképviselői fogadóórák, a polgármesteri hivatal e-mail címe, aközmeghallgatások, a Tisza TV havonta jelentkező polgármes-teri fogadóórája, a polgármester, alpolgármester és jegyző haviszemélyes fogadóórája, ügyfélfogadása, illetve lapunk is fogadjaa kérdéseket, véleményeket, javaslatokat.

Adventi kegyelem

Vasárnap is nyitva

2015. március 15-én új időszámítás kezdődött vásárlási szoká-sainkban. Az addigi „szabad a vásár vasárnapot” felváltotta a va-sárnapi kényszerpihenő. Az adventi időszakban azonban újranyitott boltokkal találkozhatunk. Advent első vasárnapján a vá-sárlók közül sokan megfogalmazták, hogy „fáj” a vasárnapizárvatartás, de azzal elégedettek voltak, hogy legalább az ünne-pek előtt egész héten tudnak vásárolni. Arra azonban érdemesodafigyelni, hogy az üzletek általában nem a „normál” nyitva-tartási idejüket követik.

Szabad a vásár vasárnap is, adventi ,,kegyelemben” részesültek azüzletek.

Idén 73 hívás érkezett az SOS számra.

Page 4: Hivatali munkarend Adventi kórushangverseny · 2015.december3. Aktuális 3.oldal Szociálpolitikaifórum Szociális ellátások, esélyegyenlőség Aszociálisellátórendszervál-tozásairól,

4. oldal 2015. december 10.Önkormányzat/Közlemények

Értesítjüka Tisztelt Lakosságot, hogy

TÓTH SÁNDORkompenzációs listán mandátumot

szerzett képviselő2015. december 16-án (szerdán)

16.00 órától 18.00 óráigfogadóórát tart.

Helye: Polgármesteri Hivatalföldszinti képviselői szoba.

Polgármesteri Hivatal

Közterületi SOS hívószámA Tiszaújvárosi Városgazda Nonprofit Kft. a közterületekentörtént, azonnali beavatkozást igénylő, rendkívüli események

bejelentésére szolgáló telefonszámot működtet.A 49/540-508-as „Közterületi SOS” hívószámra beérkező hí-

vásokat, amennyiben a diszpécser hibaelhárítást végez,üzenetrögzítő rögzíti.

Zöld számA polgármesteri hivatal tájékoztatja a Tisztelt Lakosságot, hogya 06-80/ 200-839-es telefonszámon lehetőség van közérdekű

problémák bejelentésére. A hívás ingyenes. A telefon üzenetrög-zítős, a nap 24 órájában hívható. A rögzített bejelentések alapján a

Polgármesteri Hivatal megteszi a szükséges intézkedéseket.

Muzeológus állásA Derkovits Kulturális Központ pályázatot hirdet 1 fő muzeoló-gus munkakör betöltésére, 3 hónap próbaidő kikötésével, hatá-rozott időre szóló kinevezéssel.Munkaköri feladatok: a Helytörténeti Gyűjtemény kezelése, ku-tatómunka végzése, publikációk készítése, múzeumpedagógiaifoglalkozások tartása.Pályázati feltételek:- egyetemi történész és/vagy muzeológus végzettség- büntetlen előélet- egészségügyi alkalmasságA pályázat elbírálásánál előnyt jelent:- pedagógiai végzettség- múzeumpedagógiai képzettség/tapasztalat- muzeális intézményben szerzett gyakorlatAz illetmény megállapítására és a juttatásokra a „Közalkalma-zottak jogállásáról szóló” 1992. évi XXXIII. törvény rendelke-zései az irányadóak.A pályázathoz benyújtandó iratok:- iskolai végzettséget igazoló oklevél másolata- szakmai önéletrajzA pályázat benyújtásának határideje: 2015. december 23.A pályázat elbírálásának határideje: 2015. december 29.Az állás 2016. január 4-től tölthető be.Érdeklődni Tompáné Mészáros Hedvig általános igazgatóhe-lyettesnél a [email protected] e-mail címen, a 70/383-26-53-as telefonszámon, illetve személyesen a Hamvas Béla VárosiKönyvtárban lehet.A pályázatokat az alábbi címre kérjük benyújtani:Derkovits Kulturális KözpontMátyás Zoltán igazgató3580 Tiszaújváros, Széchenyi u. 2.A borítékon kérjük a munkakör nevét feltüntetni.

Mátyás Zoltán igazgatóÁrverési hirdetmény

Használt gépek értékesítéseTiszaújváros Város Önkormányzata értékesítésremeghirdeti a tulajdonában lévő használt eszkö-zöket.Licit induló összege (alapár): a táblázatban fel-tüntetett bruttó árak.Az árverésen való részvétel feltételei:- határidőben beadott jelentkezési lap,- személyesen legalább egy alkalommal a gépekmegtekintése,- az árverésen való személyes részvétel vagy apályázó törvényesen meghatalmazott képviselő-jének jelenléte.A gépek megtekinthetők: 2015. december 11.(péntek) 10-12 óra között a Tiszaújvárosi Város-gazda Nonprofit Kft. telephelyén (Tiszaújváros,Tisza út 2/E.)Jelentkezési lapok benyújtási határideje: 2015.december 15-én 12.00 óráig a Tiszaújvárosi Pol-gármesteri Hivatal 214-es irodájában Fehér-Jós-vai Anita pénzügyi munkatársnál.Licit lépcső: 1.000.- Ft, vagy annak egész számútöbbszöröse.Árverés ideje, helye: 2015. december 16-án 10.00óra a Tiszaújvárosi Polgármesteri Hivatal 3. eme-leti tárgyalójában.

Tiszaújváros Város Önkormányzata

Ssz. Megnevezés, fontosabb adatok,műszaki állapot

Kikiáltási ár(bruttó)

Egyébinformáció

1.

Faipari szalagfűrész Plovdiv BU-801- gép magassága: 250 cm

- súlya: 950 kg- asztallap mérete: 120*90

- munkaasztal magassága: 95 cm, billenthető- hasznos vágási szélesség 79 cm, magasság: 50 cm

- átlagos állapotú- gyártási éve:1972, bolgár gyártmány- öntvény váz+kerék, alsó lapvezetésű

- 3 KW-os fékes villanymotorral.

175.000.- Ft

2.

Oszlopos fúrógép CORDIA HS-35-VG- évjárat: nem ismert

- MT3 orsó- tokmány hosszúság 160 mm- külön hűtőfolyadék tartály

- gyorsszorítós tokmány elektromágneses kuplung(ez a funkció nem működőképes, javításra szorul).

99.000.- Ft

3.

Eszterga EAN 340*750- gyártási év: 1980

- csak faipari munkára alkalmas- nagyobb felújítást igényel

- gép helyszükséglete: 1750*710*1200 mm- súlya: 900 kg

- max. áramfelvétele: 4,3 A- max teljesítménye: 1,5 Kw.

145.000- Ft

3 fázisszükségesaz üzemel-tetéséhez.

Szabad a vásárA tiszaújvárosi Tisza úti piac és vásár nyitvatartási ideje:2015. december 11-én 07.00 – 16.00 óráig2015. december 18-án 07.00 – 16.00 óráig

Tiszaújvárosi Városgazda Nonprofit Kft. üzemeltető

Lezárják a parkolótTájékoztatjuk Tiszaújváros lakosságát, hogy december 11-én14 órától december 13-án 7 óráig a Bethlen G. úti nagy par-koló rendezvény miatt le lesz zárva. Kérjük szíves megérté-süket és türelmüket!

Tiszaújvárosi Polgármesteri Hivatal

Pályázati felhívás

Civil szervezetek támogatásaA Tiszaújvárosi Polgármesteri Hivatal tájé-koztatja az egyesületeket, civil szervezeteket,hogy Tiszaújváros Város ÖnkormányzatánakKépviselő-testülete pályázatot hirdet azegyesületek, civil szervezetek számára.Felhívjuk a Tisztelt Pályázók figyelmét,hogy a közpénzekből nyújtott támogatá-sok átláthatósága érdekében a 2007. éviCLXXXI. törvény alapján minden pályá-zat esetében az összeférhetetlenségről, il-letve érintettségről nyilatkozni kell. Anyilatkozat kitöltése minden pályázat ese-tén kötelező, annak elmulasztása a pályá-zat érvénytelenségét vonja maga után. Anyilatkozatot a pályázati adatlap tartal-mazza.Amennyiben a 2007. évi CLXXXI tör-vény 8. § (1) bekezdése alapján az érin-tettség fennáll, úgy „Közzétételi kérelmet”is kötelezően csatolni kell a pályázathoz.A nyilatkozat és a közzétételi kérelemnyomtatvány letölthető a http://ugyfelter-minal.tiszaujvaros.hu honlapról, illetveszemélyesen átvehető ügyfélfogadási idő-ben a Tiszaújvárosi Polgármesteri HivatalÜgyféltájékoztatóján, valamint Intézmény-felügyeleti, Szociális és Sport Osztályán.Tájékoztatjuk továbbá arról, hogy a pá-lyázatban leírt és a pályázati eljárásban ke-letkező adatok közérdekű adatoknak mi-nősülnek, a pályázat meghatározott ada-tait közzéteszik a Kormány által meghatá-rozott www.kozpenzpalyazat.gov.hu köz-ponti portálon.A pályázat célja:A pályázat az egyesületek, civil szerveze-tek 2016. január 1. és 2016. december 31.közötti rendezvényeit támogatja, valamintaz érintett szervezetek 2016. évi működésiköltségeihez kíván hozzájárulni.Pályázhatnak:- egyesületek, vagy más civil szervezetek,melyeket az illetékes törvényszék tiszaúj-városi székhellyel bejegyzett és Tiszaúj-városban működnek,- országos, regionális, megyei civil szer-vezetek helyi szervezetei.Nem részesülhet támogatásban:- az a szervezet, amely az önkormányzatsporttámogatási alapjából, az önkormány-zat által létesített közalapítványtól azonospályázati céllal támogatásban részesült,- önkormányzati fenntartású költségvetésiszerv,- azok a szervezetek, melyek az előző évitámogatással a megállapodásban foglaltakszerint szabályszerűen nem számoltak el,- azok a szervezetek, amelyek a pályázat-

tal együtt - a pályázati felhívás mellékle-tében található - a pályázó szervezet be-mutatására szolgáló civil adatlapot nemnyújtják be.Támogatott célok:• önszerveződő közösségek alakulása, mű-ködése, amelyek tevékenységi köre segítibizonyos önkormányzati feladatok átvál-lalását,• olyan rendezvények megvalósítása, ame-lyek szakmai célokon túl a város hírnevé-nek erősítését szolgálják,• művészeti értékű városi kiadványok tá-mogatása,• közművelődés területén alkotó folyama-tok támogatása,• nemzetközi együttműködés támogatása,• külföldi tanulmányutak, szakmai konfe-renciák támogatása,• egészséges életmód elterjesztésére ösz-tönző akciók,• életesélyek növelésének támogatása.Aképviselő-testület 3300-4/2008. 164/Ökth.3./pontjának döntése alapján a pályázatbanmegjelölt cél módosítására nincs lehetőség.A támogatás formája, támogatható ki-adások:A támogatás formája:A támogatás a pályázó 2016. január 1. és2016. december 31. között megvalósuló,a támogatott célok között részletezett te-vékenységének gyakorlásához, program-jának megvalósításához nyújt egyszeri,előre folyósított, vissza nem térítendő tá-mogatást, elszámolási kötelezettséggel.Támogatható kiadások:A pályázati lapon szereplő költségvetés ki-adási tételei, amelyek az adott programmegvalósításához, a működéshez igazol-hatóan kapcsolódnak.Működési költségek:- irodabérlet, rezsi, kommunikáció,- bér és járulékai, tiszteletdíj,- szakértői költségek,- utazási költségek,- szállás, étkezés,- anyag-, eszközbeszerzés.Nem támogatható: beruházás, reprezentá-ció.A pályázat benyújtásához önrész vállalásanem kötelező.A pályázatok benyújtásának módja,helye és határideje:A benyújtás módja:A pályázatok kizárólag a TiszaújvárosiPolgármesteri Hivatal által erre a célra ki-adott pályázati adatlapon, papíralaponnyújthatók be.

A pályázati adatlapnak tartalmaznia kell apályázó nevét, címét, a pályázat célját, atervezett program, illetve tevékenységrészletes leírását, a programhoz szükségesanyagi támogatás mértékét, részletes költ-ségvetést, a szervezet fizetési számlaszá-mát, adószámát, programban lebonyolítószakemberek nevét.Igazolást a törvényszéki bejegyzésről (be-jegyzés másolata a pályázó vagy a lebo-nyolító részéről).A pályázónak nyilatkoznia kell arról, hogyrészesült-e már támogatásban TiszaújvárosVáros Önkormányzata Képviselő-testüle-tétől, illetve önkormányzati alapítványtól,közalapítványtól. Továbbá arról, hogy van-e jelenleg folyamatban pályázata tiszaúj-városi önkormányzati közalapítványnál,alapítványnál.Minden esetben kérjük megjelölni a pá-lyázati projektért felelős kapcsolattartószemély nevét, elérhetőségét.Kérjük, hogy a program részletes leírásátmaximum 1 oldal terjedelemben csatolják.Pályázati dokumentáció beszerzése:A pályázati kiírás, pályázati adatlap, illetvea pályázó szervezet bemutatását tartalmazóformanyomtatvány (civil adatlap) letölt-hető a http://ugyfelterminal.tiszaujvaros.huhonlapról, illetve személyesen átvehetőügyfélfogadási időben a Tiszaújvárosi Pol-gármesteri Hivatal Ügyféltájékoztatóján,valamint Intézményfelügyeleti, Szociálisés Sport Osztályán.A benyújtás helye:A pályázatokat postai úton (3580 Tiszaúj-város, Bethlen Gábor út 7.), vagy szemé-lyesen a Tiszaújvárosi PolgármesteriHivatal Ügyféltájékoztatóján, valamint In-tézményfelügyeleti, Szociális és SportOsztályán lehet benyújtani ügyfélfogadásiidőben.A benyújtás határideje:2016. február 5.A pályázat elbírálása:A benyújtott pályázatokról a képviselő-testület 2016. évi márciusi ülésén dönt.A pályázókkal Tiszaújváros Város Önkor-mányzata támogatási megállapodást köt,melyben meghatározzák a támogatás ösz-szegét, a felhasználás célját és határidejét,az elszámolás módját és határidejét.A pályázattal kapcsolatban az alábbi tele-fonszámokon kérhető információ:- Tiszaújvárosi Polgármesteri Hivatal In-tézményfelügyeleti, Szociális és Sport Osz-tály: 548-032, 548-066

Fáklyázás leszTisztelt Lakosok!A MOL Petrolkémia Zrt. üzemeinek ütemezett karbantartásimunkálatai 2015. december 13-21. között lesznek. Ebben az idő-szakban az Olefin-1 és a PE-1 üzemek tervezett karbantartásimunkálatait végezzük, ami az üzemek leállásával jár.A leállás és a visszaindulás időszakában intenzív fáklyázási te-vékenység lesz, melynek során nem várható koromképződés,azonban esetenként erős hang- és fényhatással járhat.A művelet a lakosságot nem veszélyezteti, a keletkezett füst-gázok összetétele az egészségre nem ártalmas.Környékünk lakóitól a nyugalmuk esetleges megzavarása miattezúton is elnézést kérünk, megértésüket köszönjük!

MOLPetrolkémia Zrt.

Page 5: Hivatali munkarend Adventi kórushangverseny · 2015.december3. Aktuális 3.oldal Szociálpolitikaifórum Szociális ellátások, esélyegyenlőség Aszociálisellátórendszervál-tozásairól,

5. oldal2015. december 10. Közlemények

Intézményünk 2014. szeptember 1-jétől szakmailag újra önál-lóan működik. Műszaki középiskolaként elkötelezettek va-gyunk a természettudományos és műszaki tantárgyak magasszintű oktatása és a tudásalapú társadalom kiépítésének szolgá-lata mellett. A gazdaság világa iránt érdeklődőknek ügyviteliképzésünk nyújt lehetőséget prosperatív szakmaszerzésre. Cé-lunk, hogy a szakképzésben résztvevő tanulók a diákévek utána munka világában és/vagy a felsőoktatásban alkalmazható tu-dással és kompetenciákkal lépjenek ki az intézmény falai közül.Az új szakképzési rendszer minden itt tanuló diák számára le-hetőséget ad az érettségi megszerzésére is.

Intézményünk adatai:Név: Szerencsi SzC Brassai Sámuel Szakképző IskolájaCím: Tiszaújváros 3580 Rózsa út 10.Honlap: www.brassai-tiszaujvaros.hue-mail: [email protected].: 06-49-542-180OM azonosító: 203 055

Az intézmény általános felvételi eljárást hirdet, felvételi vizsgátnem tartunk, a rangsor kialakítása az 5., 6., 7. év végi és a 8.félévi eredmények átlaga alapján történik.

Tájékoztató tanulmányi ösztöndíjról,tanulószerződésről

A Kormány minden évben meghatározza azon szakmákat, ame-lyekre a fenntartó korlátozás nélkül beiskolázhat, költségvetésihozzájárulásra korlátozás nélkül jogosult, valamint azokat a hi-ányszakmákat, amelyekben tanuló diákok tanulmányi ösztön-díjra jogosultak. (hiányszakma)A 2016/2017. tanévre vonatkozóan ezeket a keretszámokat a297/2015. (X. 13.) kormányrendelet tartalmazza. A tanulmányiösztöndíj mértékét a 328/2009. (XII.29.) kormányrendelet ha-tározza meg. A cél a hiány-szakképesítések körében tanuló, elsőszakképesítés megszerzésére irányuló, nappali rendszerű kép-zésben részt vevő tanulók támogatása.Az ösztöndíj mértéke az első szakképzési évfolyam első félé-vében tanulónként egységesen 10 000 Ft/hó.Az első szakképzési évfolyam második félévétől kezdődően, ésa további félévekben, ha a tanulmányi átlageredménya) 2,51 és 3,0 között van, az ösztöndíj mértéke 10 000 Ft/hó;b) 3,01 és 3,5 között van, az ösztöndíj mértéke 15 000 Ft/hó;c) 3,51 és 4,0 között van, az ösztöndíj mértéke 20 000 Ft/hó;d) 4,01 és 4,5 között van, az ösztöndíj mértéke 25 000 Ft/hó;e) 4,51 és 5,0 között van, az ösztöndíj mértéke 30 000 Ft/hó.

A július és augusztus hónapokra folyósított ösztöndíj mértékemegegyezik a tanév második félévében folyósított ösztöndíjmértékével.Az iskolákban folyó támogatott képzések, illetve hiányszakmákfeltüntetve a tagozatoknál.Szintvizsga sikeres megszerzése után, a 9. évfolyam összefüggőszakmai gyakorlattól kezdve lehetősége van a tanulónak, hogytanulószerződéssel az iskolán kívül (cégnél) teljesítse gyakor-lati képzését, így további pénzbeli juttatásokat kaphat.A tanulószerződés alapján kifizetett pénzbeli juttatás havi mér-téke a Szakmai és vizsgakövetelményekben meghatározott el-méleti és gyakorlati képzési idő arányát veszi figyelembe.Ez 70% esetén a mindenkori minimálbér 15%- nak az 1,2-sze-rese. (2015-ben nettó: 15 404 Ft)60% esetén a mindenkori minimálbér 15%- nak 1,1-szerese.(2015-ben nettó: 14 120 Ft)50% esetén a mindenkori minimálbér 15%- a (2015-ben nettó:12 836 Ft)

Képzési rendszerünk

Szakgimnázium(régi szakközépiskolai rendszer)9.-12. évfolyamon a tanulók a szakmai érettségi vizsgára ké-szülnek, valamint ágazati szakmai képzésben is részesülnek. Azérettségit követően indul az egy évfolyamos szakképzés. Arangsor kialakítása az 5., 6. ,7. év végi és a 8. félévi eredmé-nyek átlaga alapján történik.Az oktatott szakmák részletes képzési szakmai programja elér-hető iskolánk honlapjáról.

1.Villamosipar és elektronika ágazat, elektrotechnika-elektro-nika szakmacsoport, Tagozatkód: 0224 évfolyamos, 1 osztály, 34 fő.Szakgimnáziumi kerettanterv, idegen nyelv az angol. A szak-képzési évfolyamok után tervezett kimenet az elektronikaitechnikus szakképesítés megszerzése.(OKJ-szám: 54 523 02)

2.Informatika ágazat, informatika szakmacsoport, Tagozatkód:020

4 évfolyamos, 1 osztály, 34 fő.Szakgimnáziumi kerettanterv, idegen nyelv az angol, a szak-képzési évfolyamok után tervezett kimenet a műszaki infor-matikus szakképesítés megszerzése.(OKJ-szám: 54-481-05)

3. Gépészet ágazat, gépészet szakmacsoport, Tagozatkód: 0194 évfolyamos, 1 osztály, 34 fő.Szakgimnáziumi kerettanterv, idegen nyelv az angol vagy anémet, a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet agépgyártástechnológiai technikus szakképesítés megszerzése.(OKJ-szám: 54 521 03).

4. Ügyvitel ágazat, ügyvitel szakmacsoport, Tagozatkód: 0214 évfolyamos, 1 osztály, 34 fő.Szakgimnáziumi kerettanterv, idegen nyelv az angol, a szak-képzési évfolyamok után tervezett kimenet az ügyviteli titkárszakképesítés megszerzése. (OKJ-szám: 54 346 02).Pályaalkalmassági követelmény: az angol nyelv értékeléseés minősítése alóli felmentés kizáró ok. Egyéb követelménynincs.

Szakközépiskola(régi szakmunkás/szakiskolai rendszer)A nyolcadikos tanulók közül azok, akik elsősorban szakmaitudás megszerzése miatt iratkoznak be szakképző intézménybe,3 szakképzési évfolyam elvégzésével, tehát 17 éves korukraszakmát szerezhetnek. A szakmai vizsga letételét követően atanuló két év alatt készülhet fel az érettségi vizsgára. A rang-sor kialakítása az 5., 6., 7. év végi és a 8. félévi eredmények át-laga alapján történik. A szakközépiskolai képzésekre valófelvétel feltétele, az egészségügyi alkalmassági követelmé-nyeknek a jelentkező megfeleljen. Az erre vonatkozó orvosiszakvéleményeket a beiratkozáskor be kell mutatni. (Intézmé-nyünk nem szervez egészségügyi vizsgálatot.) Az oktatott szak-mák részletes képzési szakmai programja elérhető iskolánkhonlapjáról.

1. Műszaki szakterület, elektrotechnika-elektronika szakma-csoport, Tagozatkód: 0383 évfolyamos képzés, 1 osztály, 28 fő.Szakközépiskolai kerettanterv, idegen nyelv az angol, a szak-képzési évfolyamok és a szakmai és vizsgakövetelmények tel-jesítése után tervezett kimenet a villanyszerelő szakképesítésmegszerzése. (OKJ-szám: 34 522 04) Hiányszakma!

2. Műszaki szakterület, gépészet szakmacsoport, Tagozatkód:0363 évfolyamos képzés, 1 osztály, 28 fő.Szakközépiskolai kerettanterv, idegen nyelv a német, a szak-képzési évfolyamok és a szakmai és vizsgakövetelmények tel-jesítése után tervezett kimenet az ipari gépész szakképesítésmegszerzése. (OKJ-szám: 34 521 04) Hiányszakma!

3. Műszaki szakterület, gépészet szakmacsoport, Tagozatkód:0373 évfolyamos képzés, 1 osztály, 28 fő.Szakközépiskolai kerettanterv, idegen nyelv a német, a szak-képzési évfolyamok és a szakmai és vizsgakövetelmények tel-jesítése után tervezett kimenet a központi fűtés- és gázhálózatrendszerszerelő szakképesítés megszerzése.(OKJ-szám: 34 582 09)

4. Műszaki szakterület, gépészet szakmacsoport, Tagozatkód:0353 évfolyamos képzés, 1 osztály, 28 fő.Szakközépiskolai kerettanterv, idegen nyelv a német, a szak-képzési évfolyamok és a szakmai és vizsgakövetelmények tel-jesítése után tervezett kimenet a hegesztő szakképesítésmegszerzése.(OKJ-szám: 34 521 06) Hiányszakma!

Nyílt napok

- December 15-ig minden munkanapon 9-12 óra között tudunkfogadni csoportokat vagy egyéni érdeklődőket. Előzetes egyez-tetés nem szükséges, viszont minden előre jelzett látogatásiszándékot szívesen fogadunk a 06-49-542-180-as telefonszá-mon, vagy a [email protected] e-mail címen.- Előzetes bejelentkezés alapján egy-egy csoportnak intézmé-nyünkben kihelyezett technika órát is tartunk, amely alatt a 8.osztályos diákok kipróbálhatják az egyszerűbb munkafogásokatazon szakmákban, melyek iránt érdeklődnek.További információk a Brassaiban folyó képzésekről:www.brassai-tiszaujvaros.hu

Jakab Dénes mb. igazgató

Brassai TiszaújvárosFelvételi tájékoztató a 2016/2017. tanévre 8. osztályosok számára

ATiszaújvárosi Eötvös József Gimnázium,Szakközépiskola és Kollégium

felvételi tájékoztatója a 2016/2017. tanévreAz intézményOM azonosítója: 029265

Gimnázium1. Hat évfolyamos, 1 osztály, 34 fő.Tagozatkód: 001

A hat évfolyamos gimnázium esetében nem tartunk felvételivizsgát, a rangsor kialakítása az 5. év végi és a 6. félévi ta-nulmányi eredmények átlaga alapján történik.

2. Négy évfolyamos, általános tantervű, 1 osztály, 34 fő.Tagozatkód: 002A felvétel a tanulmányi eredmények, valamint a magyar nyelvés a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapjántörténik. A felvételi pontszámba 50%-ban az 5., 6., 7. év végiés a 8. félévi tanulmányi eredmények átlaga, 25-25%-ban akét központi írásbeli eredménye számít.

3. Négy évfolyamos, emelt matematika, 0,5 osztály, 17 fő.Tagozatkód: 003

A felvétel a tanulmányi eredmények és a matematika központiírásbeli vizsga eredménye alapján történik. A felvételi pont-számba 50%-ban az 5., 6., 7. év végi és a 8. félévi tanulmányieredmények átlaga, 50%-ban a központi matematika írásbelieredménye számít.

4. Négy évfolyamos, emelt informatika, 0,5 osztály, 17 fő.Tagozatkód: 004

A felvétel a tanulmányi eredmények és a matematika központiírásbeli vizsga eredménye alapján történik. A felvételi pont-számba 50%-ban az 5., 6., 7. év végi és a 8. félévi tanulmányieredmények átlaga, 50%-ban a központi matematika írásbelieredménye számít.

5. 1+4 évfolyamos angol nyelvi előkészítő osztály, 1 osztály,34 fő. Tagozatkód: 005

Intézményünk a nyelvi előkészítő osztály esetében szóbelivizsgát is szervez angol nyelvből. A felvétel a tanulmányieredmények, a szóbeli vizsga, valamint a magyar nyelv és amatematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján törté-nik. A felvételi pontszámba 25%-ban az 5., 6., 7. év végi és a8. félévi tanulmányi eredmények átlaga, 25%-ban a szóbelivizsga, 25-25%-ban a két központi írásbeli eredménye számít.

Szakgimnázium

1. Négy évfolyamos, közgazdaság ágazat, 1 osztály, 34 fő.Tagozatkód: 011

A felvétel a tanulmányi eredmények és a magyar nyelv és amatematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján törté-nik. A felvételi pontszámba 50%-ban az 5., 6., 7. év végi és a8. félévi tanulmányi eredmények átlaga, 25-25%-ban a kétközponti írásbeli eredménye számít.

Tájékoztató a központi írásbeli vizsgárólAz írásbeli vizsga ideje: 2016. január 16. 10:00.Helye: Tiszaújvárosi Eötvös József Gimnázium, Szakközép-iskola és Kollégium (Tiszaújváros, Munkácsy M. út 13.).A hat évfolyamos gimnáziumi osztály esetében intézményünknem szervez felvételi vizsgát. Az ide történő jelentkezés ese-tén a tanuló vagy a szülője a jelentkezést a központilag kiadottjelentkezési lapon közvetlenül is megküldheti intézményünk-nek. Ezzel egyidejűleg a tanulói adatlapot közvetlenül kellmegküldenie a Felvételi Központnak (9001 Győr, Pf. 694.)2016. február 12-ig.

Tájékoztató az angol szóbeli vizsgárólA nyelvi előkészítő évfolyamra jelentkezők számára angolnyelvi szóbeli felvételit is tartunk.A szóbeli vizsga ideje: 2016. február 20. 9:00.Helye: Tiszaújvárosi Eötvös József Gimnázium, Szakközép-iskola és Kollégium (Tiszaújváros, Munkácsy M. út 13.), I.emelet.A szóbeli vizsga egy motivációs beszélgetésből áll, melynektémakörei megtekinthetőek honlapunkon (http://www.eotvos-tuj.sulinet.hu), a Beiskolázás 2016/17 menüpont alatt.

Pogonyi-Simon Editintézményvezető

Page 6: Hivatali munkarend Adventi kórushangverseny · 2015.december3. Aktuális 3.oldal Szociálpolitikaifórum Szociális ellátások, esélyegyenlőség Aszociálisellátórendszervál-tozásairól,

6. oldal 2015. december 10.Mindenes

FenyőparkolóA Polgármesteri Hivatal tájékoztatja a Tisztelt Lakosságot, hogyfenyőfaárusítás céljára - az előző évekhez hasonlóan - a BethlenGábor úti nagy parkoló Rózsa út felé eső részét jelöltük ki. A le-zárás időtartama: december 10-én 07:00-tól december 24-én 16óráig tart. Kérjük az ott parkoló gépjárművek tulajdonosait, hogya fent körülhatárolt területet hagyják szabadon!Az árusítással járó esetleges kényelmetlenségekért kérjük szívesmegértésüket és türelmüket!

Tiszaújvárosi Polgármesteri Hivatal

KözleményOrszágos Egészségügyi Információs Központ

Felhívjuk a Tisztelt Lakosság figyelmét, hogy a Betegút Egye-sület egészségesek és betegek részére információs központottesz elérhetővé a jobb tájékozódás és a gyógyulási folyamatmeggyorsítása érdekében. Az adatbázisokon kívül személyreszabott tanácsadást is biztosítunk, valamint jogsegély szol-gáltatást is ellátunk. Az információs központ iránytű az egész-ségügyi ellátó rendszerben történő eligazodá[email protected]ám: 70-884-5879, 0-389-4178

Első lakáshoz jutókpénzügyi támogatása

Tiszaújváros Város Önkormányzata Képviselő-testületének azelső lakáshoz jutók pénzügyi támogatásáról szóló 17/2015.(VI.01.) önkormányzati rendelete alapján a 5. bírálati időszak-ban (2015. október 1. - 2015. november 30.) az alábbi kérelme-zők részesülnek első lakáshoz jutók pénzügyi támogatásában.

Név

A vissza-térítendőtámogatásösszege

E Ft

A visszanem térí-

tendő támo-gatás

összege E Ft

Vásárolt ingatlan címe

Dudás Gábor 750 500 Dózsa Gy. út 38.

Fekete András 700 450 Verebély L. út 1. 2/2.

Czerva Norbert 600 350 Barcsay J. tér 1. 4/2.

Molnár Gábor 600 350 Bartók B. út 6. 7/4.

Juhász Vendel 550 300 Munkácsy M. út 22. 1/8.

Juhász Márk 400 200 Bolyai J. köz 2. Fsz. 5.

Megállapítottösszeg 3 600 2 150

Maradvány 19 450 13 900

Bráz Györgypolgármester

Lakossági tájékoztató

Katasztrófavédelmiügyfélfogadás

Értesítjük a Tisztelt Lakosságot, hogy Kovács Katalin c. tű.zls. Tiszaújváros Járás katasztrófavédelmi megbízottja szer-dai napokon 13.00 órától 15.00 óráig ügyfélfogadást tart. Azügyfélfogadás helye: Polgármesteri Hivatal földszinti képvi-selői szoba.Az ügyfélfogadás előzetes telefonos egyeztetés alapján törté-nik, az alábbi telefonszámokon: 49/341-244, 20/226-6532.

Tiszaújvárosi Katasztrófavédelmi Kirendeltség

Csütörtöki töri

Egyre fogy a magyarIsmét a történelemé volt a fő-szerep a Tiszaszederkényi Mű-velődési Házban. Ezúttal aKárpát-medence népesedésé-ről tartott előadást LukácsÁrpád középiskolai történe-lemtanár.

A csütörtöki töri új évadának harmadikelőadásán a Kárpát-medence népesedésiviszonyait mutatta be Lukács tanár úr, ahonfoglalástól egészen napjainkig. Luk-ács Árpád a sorozat előző évadában azészak-erdélyi hadjárattal foglalkozott,most kedvenc témáját hozta Szederkény-be. Az előadás öt kulcsfontosságú pontra,a magyar történelem öt demográfiai ka-tasztrófájára épült. Ezek: a tatárjárás, atörök kor, Trianon, a II. világháború, ésvégül napjaink demográfiai katasztrófája.- Ez utóbbi azt jelenti, - emelte ki az elő-adó - hogy 1981 óta folyamatosan fogyMagyarország lakossága, mely egy, a fej-lődő országokra jellemző természetes fo-gyás. Sokan úgy gondolják, hogy ez egy

visszafordíthatatlan folyamat és az elkö-vetkező 50 évben akár 1-3 millió fővelcsökkenhet Magyarország népessége. Ezta jelenséget sokan tartják demográfiai ka-tasztrófának, mely kiegészül a migrációsfolyamattal, a ki- és bevándorlással.

A Csütörtöki töri jövőre tér vissza - akkoris péntekenként. Január 15-én Kiss Zoltánközépiskolai történelemtanár újabb játsz-ható történelemórát tart, melyen a lovag-kor csatáit mutatja be.

Lukács tanár úr kedvenc témájáról tartott előadást.

Modellbörze

Építs gépet és repülj!Rádió távirányítású modellekbemutatója, kiállítása és vá-sára volt a hétvégén az Eöt-vös középiskolában. A Bor-sodi RC Modell Fórum ötö-dik alkalommal rendezte megév végi nemzetközi találkozó-ját.

A Nemzetközi RC Modell és Makett Bör-ze már nem újdonság városunkban. Évekóta ilyenkor, december tájékán elözönlikaz Eötvös tornatermét a rádió távirányí-tású autók, helikopterek, vonatok. Az ese-mény ugyan börze, de nem csak vásárolnilehetett, ki is próbálhattunk egyes model-leket. Aki nem akart kockáztatni, annakegy szimulátor szoba is a rendelkezéséreállt. Egyéb programmal is várták a látoga-tókat. Az egyiket kifejezetten gyerekeknekszervezték: hungarocell lemezekből lehe-tett repülőgépet építeni, s azt kipróbálni.A látványos és szórakoztató programokontúl a börze a találkozásról és a szakmai be-szélgetésekről is szólt.- Népszerű a börze, sokan eljönnek ilyen-

kor, évről-évre növekszik a látogatók és akiállítók száma, egyre távolabbról, még ahatárainkon túlról is érkeznek modellezők- mondja Krajcz Attila, a Borsodi RC Mo-dell Fórum vezetője. - Minden évben meg-próbáljuk még színesebbé tenni a ren-

dezvényt, ez persze sokszor nagy fejtöréstokoz. Idén például elfogadták a meghívásta Miskolci Vasút Modellező Egyesülettagjai is, s ez tovább bővítette a „reperto-árt”.

Ezúttal is nagy volt az érdeklődés.

Iskolánk idén ünnepli 40. születésnapját.Ebből az alkalomból szeptember 17-e ótaszámos eseménynek lehettünk boldog részt-vevői. Legutóbb az Úr 2015. évének de-cember havának 2. napján „Mátyás, azigazságos” címmel rendeztünk az alsós gye-rekeknek egy olyan vetélkedőt, ahol mostkivételesen a mi 8/1-es Mátyásunk - UrgyánMilán - nem álruhában, hanem teljes királyi

pompában jelent meg az ő kedves feleségé-vel, az ugyancsak 8/1-es Ládi Adriennel.A jó hangulatot a sok-sok játékos feladatteljesítése csak fokozta, az izgalmakatpedig a zsűri- Tankó Lászlóné, Marika néni és TarjániFanni 8/1-es tanuló - döntése mellett a ki-rály szókimondó igazságtétele okozta.A csapatok tagjai bebizonyították, hogy na-

gyon sok ismeretük van iskolánk névadó-járól. A hírvivők pillanatok alatt leadták aző jellemző tulajdonságait a kincses ládába,majd elkészült a fekete sereg katonáinaksodronyinge. Az egérrágta pergamen semfogott ki a versenyzőkön, a hiányzó szava-kat szempillantás alatt beírva könnyen tud-tak mesélni a corvinákról, kódexekről,miniatúrákról, iniciálékról.A nyomozós feladatban számos mese ésmonda ismerete került elő, a budai vásár-ban pedig az árusítási joggal rendelkezőkofák „árulhatták” a karsornyát, a szere-dást, a szakajtót, a csobolyót, nem úgy,mint az a szerencsétlenül járt parasztasz-szony, akinek az almái és körtéi elgurul-tak. Szerencsénkre a kis elsősök hamarösszeszedték még azokat is, amelyek a„plafonra gurultak”. Ez idő alatt a máso-dikosok az „igazmondó” erdejében, mintfővadászok rengeteg állatot lőttek, hogy erangos nap végére ünnepi lakoma készül-hessen. Itt tudtuk meg azt is, hogy a királya hagymát frissen sütve és fonnyasztvakedvelte leginkább.Mindannyian nagyon jól éreztük magun-kat a diákönkormányzat által szponzoráltdélutánon.

Tompa Klára és Czár Judit Biankaa vetélkedő szervezői és lebonyolítói

Tanárok, diákok közösen énekelve várják a karácsonyt az Eötvösgimnáziumban, ahol hagyomány már a gyertyagyújtás. Az ad-venti várakozás jegyében dalokkal, versekkel, karácsonyi gon-dolatokkal hangolódnak rá az ünnepekre a tanulók.

Vetélkedő a Hunyadiban

Az igazságos Mátyás

A királyi pár.

Advent a középiskolában

Közös gyertyagyújtás

Page 7: Hivatali munkarend Adventi kórushangverseny · 2015.december3. Aktuális 3.oldal Szociálpolitikaifórum Szociális ellátások, esélyegyenlőség Aszociálisellátórendszervál-tozásairól,

7. oldal2015. december 10. MindenesTájékoztató az Eötvösben

Miért jó franciát tanulni?December 3-án a DebreceniEgyetem Francia Tanszéké-nek képviselői tartottak to-vábbtanulási tájékoztatót azEötvösben francia nyelvet ta-nuló gimnazistáknak.

A délutáni időpont ellenére népes közön-ség várta az előadókat. A tájékoztatóra el-jött a tanszék vezetője, dr. Tegyey Gab-riella és elhozta két tanítványát, egy alap-képzéses és egy mesterképzéses egyete-mistát, hogy az érdeklődő eötvösös diákokelső kézből kapjanak választ kérdéseikre.Mint megtudhatták, az osztott képzés mel-lett visszatért az egyetemre az osztatlan ta-nárképzés is. Új lehetőségként a diákok máralapképzésben specializálódhatnak: választ-hatják a gazdasági szakfordítói vagy a me-diterrán szakirányt, melynek keretébenolaszul vagy spanyolul tanulhatnak. Mester-képzésben tolmács és szakfordító képzésbenrészesülhetnek.ADebreceni Egyetem Fran-cia Tanszéke számos francia egyetemmel állkapcsolatban, így ösztöndíjakra is pályáz-hatnak az itt tanulók.Miért is jó franciát tanulni az egyetemen?

Mindkét egyetemistától gyakorlatias választkaptak tanulóink: könnyen el lehet vele he-lyezkedni, már egyetemistaként is kereset-tek a francia nyelvet beszélők. A tanáripályafutás mellett tolmács, fordító, újságíróvagy multinacionális cég munkatársai is le-hetnek az itt végzettek.

A diákok az előadást követően meggyő-ződtek arról, hogy francia nyelvtudással iskomoly lehetőségekhez lehet jutni a mun-ka világában.

Pogonyi-Simon Editintézményvezető

A franciával jól lehet boldogulni a munka világában is.

[email protected]

Egy héten át színesben az EötvösHogyan tudjuk színesíteni középiskolásnapjainkat? Jókedvvel, zenével, tánccal,étellel, itallal? Nem rossz megoldás, deszínt vinni az életünkbe úgy is lehetne,hogy befestjük a bőrünket fehérre, feke-tére, sárgára, barnára és más színekre,vagy a „kültakarónkat” színesítjük, amitruhának nevezünk. A gimnázium diákön-kormányzata volt ebben a segítségünkre,mert meghirdette a színes beöltözős hetetnovember 23-27. között.A9.K osztály komolyan vette a felhívást, hi-szen a naponta megjelölt színekben, csíkok-ban, kockákban, ünnepélyes ruhákbanpompázott az egész társaság. A hétfő a sakknapja volt, vagyis a fekete-fehér öltözet vi-selése volt a feladat. Kedden a vonalas, amilehetett vízszintes vagy függőleges, esetleg akettő keveréke.Aharmadik nap a zöld napjavolt, az egyik szünetben szívet formáztunk,így a környezettudatosság fontosságát is ki-fejeztük. Ezzel tanárok és diákok együttesenvettek részt a „Hét és félmilliárdos kérdés”című országos környezetvédelmi versenyharmadik fordulójában. Csütörtökön rámoz-dultunk a sportra, a ruhánknak is ezt kelletttükröznie. Pénteken pedig megmutattuk,

hogy egy elegáns helyen is meg tudnánk je-lenni. Nagyon jó lehetőség volt ez a téma-hét az összekovácsolódásra, és azt isbebizonyítottuk, hogy ha odatesszük ma-gunkat, akkor képesek vagyunk a győze-lemre.Osztályunk mellett kiválóan teljesített

még a 9.Ny, a 11.H osztály, valamint a13.K is. Jutalmunk finom sütemény volt.Köszönjük az újabb programot a színeshetet szervező tanárainknak, LuteránnéTóth Ágota, Szilágyi Szilvia és BarabásKatalin tanárnőknek.

Sallai Nóra és Sallai Petra 9.K

A zöld napon szívet formáltak a diákok.

December 3-án rendhagyó koncert hangjaicsendültek fel a tiszaújvárosi reformátustemplomban. A zeneiskola kazinczys nö-vendékei adtak hangversenyt az iskola kö-zössége előtt.A negyvenperces műsor alatt a legifjab-

baktól kezdve a nyolcadikosokig mindenkorosztály képviseltette magát egy-egyszínvonalas darab előadásával. Nem csakkomolyzenei műveket adtak elő diákjaink,hanem magyar és orosz népdalt, magyartáncot, és egy könnyedebb hangvételű szá-mot is. A kis, és persze nagyobb művészekzongorán, furulyán, trombitán, fuvolán ésmarimbán játszottak, valamint a koncertvégén a zeneiskola kazinczys kamara-együttese is bemutatkozott. A darabok kö-zött Somogyiné Sándor Dóra tagintéz-mény-vezető asszony konferált, és mutattabe a zeneszámokat és a felkészítő zeneta-nárokat. Jó alkalom volt ez a rendezvényarra, hogy más oldalról is megismerjük ta-nítványainkat, hiszen ez a fajta művészetitevékenység nem mutatkozik meg osz-tálytermi keretek között. A tanulók figye-

lemmel hallgatták társaik bemutatkozóműsorát. Ezúton szeretném megköszönnimindazoknak az áldásos tevékenységét,akik hozzájárultak a koncert sikeres lebo-

nyolításához és diákjaink tehetségének ki-bontakoztatásához.

Dorony Attilánéigazgató

[email protected]

Kazinczys növendékkoncert a templomban

Marimbán Magyar Balázs Márton játszott.

Page 8: Hivatali munkarend Adventi kórushangverseny · 2015.december3. Aktuális 3.oldal Szociálpolitikaifórum Szociális ellátások, esélyegyenlőség Aszociálisellátórendszervál-tozásairól,

8. oldal 2015. december 10.Hirdetés/Rendezvények

A Trans-Sped Kft.

RENDSZERKEZELŐ ÉSANYAGÁTVEVŐ-KIADÓ-TARGONCAVEZETŐ

munkatársakat kerestiszaújvárosi telephelyére.

Fő feladatok:-kiszerelő gépsorok üzemeltetése-pneumatikus szállítórendszer üzemeltetése, illetve-a raktárba érkező anyagok szakszerű átvétele, betáro-lása, nyilvántartásba vétele-a raktárból kivételezendő anyagok szakszerű kikészí-tése, kiadása, bizonylatolása-gépi rakodás villástargoncávalElvárások:-NKH vezetőüléses targonca jogosítvány-OKJ könnyű-, vagy nehézgépkezelő bizonyítvány-számítógép kezelői jártasság-megbízható, precíz munkavégzési képességElőnyt jelent:- középfokú végzettség- jártasság targoncával végzett anyagmozgatásban- rendszerkezelői gyakorlatMunkarend:- heti 40 órás, több műszakos munkarendben (4 műszak,folytonos 2 műszak)

A pályázatokat a [email protected] e-mail címrevárjuk.

A DTT Kft.KARBANTARTÓmunkatársat keres

tiszaújvárosi telephelyre.

Fő feladatok:-a kiszerelő gépsorok karbantartása, hibaelhárítás-pneumatikus szállítórendszer karbantartása, hiba-elhárításElvárások:-irányítástechnikai műszerész végzettség (techni-kus végzettség előny)-3-5 év szakmai tapasztalat-pneumatikus munkahengerek, rendszerek ismerete-felhasználói szintű számítástechnikai ismeretek-B kategóriás jogosítványElőnyt jelent:-PLC ismeretekMunkarend: állandó délelőttösA pályázatokat a [email protected] e-mailcímre várjuk.

Gépkezelő állásA RotaPack Zrt. gépkezelőt keres nagy teljesítményű, meleg-üzemű, számítógép vezérelt,

automata műanyag-feldolgozó gépeihez.

ELVÁRÁSAINK:

- érettségi (minimum szakmunkás képesítés)- számítógépes alapismeretek,

- képesség a pontos, precíz munkavégzésre,- jó fizikum,

- munkarend: 3x12 óra munka, majd 3 nap pihenő

Jelentkezni lehet önéletrajzzal a [email protected] e-mail címen.Jelentkezési határidő: 2015. december 22.

A MOL Petrolkémia Zrt. TELEPHELYÉN MŰKÖDŐ TAGHLEEF INDUSTRIES KFT.PÁLYÁZATOT HIRDET

CONTROLLERmunkakör betöltésére

A munkakör betöltésének feltételei:- felsőfokú szakirányú iskolai végzettség- tárgyalóképes angol nyelvtudás- mérlegképes könyvelői képesítés- számítógépkezelői ismeret- B. kategóriás jogosítványElőnyt jelent:- pénzügyi, illetve controlling területen szerzett szakmai tapasztalat- SAP-FI, SAP-CO modulok ismerete- hatékony problémamegoldás- csapatmunkában hatékony részvétel- Tiszaújváros, illetve vonzáskörzetében lévő lakóhelyMunkavégzés helye: MOL Petrolkémia Zrt. Ipartelep Tiszaújváros

A fényképpel ellátott magyar, illetve angol nyelvű szakmai önéletrajzokat az alábbi címre kérjük el-juttatni 2015. december 18-ig:

Taghleef Industries Kft.3581 Tiszaújváros, Pf. 259.

Szénásiné Virág Évahumánpolitikai vezető

Tel.: 06 49 888-407E-mail: [email protected]

SPORTCENTRUM USZODAÜNNEPI NYITVATARTÁSA

2015. DEC. 12. 06.00-08.0018.00-21.00

2015. DEC. 13. 15.00-20.002015. DEC. 24-25-26. ZÁRVADEC. 31-JAN. 01. ZÁRVAA többi napon a megszokott nyitvatartás szerintüzemel az uszoda!Kellemes Ünnepeket és Boldog Új Évet kívá-nunk!

TiszaújvárosiSport-Park

Nonprofit Kft.

A Tiszaújvárosi Sport-Park Nonprofit Kft.2016. január 1-jétől bérleti üzemeltetésre meghirdeti a tulajdonában álló, Tiszaújvárosi Sport-

centrumban található 2 db büfét1. büfé: 83,12 m2, alapterületű folyamatos üzemelésű ún. „sportolói büfé

2. büfé: 128,34 m2 alapterületű esetenkénti üzemelésű ún. „rendezvény büfé”A büfék helye: 3580 Tiszaújváros, Teleki Blanka út 6.

Benyújtási határidő: 2015. december 18.A pályázattal kapcsolatos további írásbeli információk (pályázat tartalma, szerződéses kötele-zettségek, elbírálás szempontjai, csatolandó dokumentumok) az alábbi elérhetőségeken kérhe-

tőek:• személyesen a Tiszaújvárosi Sportcentrumban (3580 Tiszaújváros, Teleki Blanka út 6.)

•a [email protected] e-mail címen• tel.: 49/542- 030

Page 9: Hivatali munkarend Adventi kórushangverseny · 2015.december3. Aktuális 3.oldal Szociálpolitikaifórum Szociális ellátások, esélyegyenlőség Aszociálisellátórendszervál-tozásairól,

9. oldal2015. december 10. Kultúra

A Tisza TV műsoraDecember 10., csütörtök

9:00 Héthatár: Közérdekű hívószámok - Karácsonyi készülő-dés - Szeretetakciók - Sulivetélkedő - RC modellezők - 20 évesa Szederke - Vasárnapi nyitvatartás -9:15 Hétről-Hétre magazinműsor: Adventi hangverseny - Mi-kulástól karácsonyig - Szilveszteri előzetes - Sport(A műsor a szerdai adás ismétlése)

December 16., szerda18:00 Héthatár: Katasztrófavédelem - Mikulástól karácsonyig- Adománygyűjtések - Szederkényi gyertyagyújtás - Sport18:15 Hétről-Hétre magazinműsor: Az adventi hangversenyközvetítése felvételről

December 17., csütörtök9:00 A szerdai adás ismétlése

December 22., kedd10:00 A képviselő-testület ülésének közvetítése

A Derkovits KulturálisKözpont programja

Derkovits Kulturális Központ„Derkó Minigaléria”: Kapczár Klára amatőr képzőművész

kiállítása.Helyszín: félemelet. Látogatható: 2016. január 7-ig.

Hamvas BélaVárosi KönyvtárDecember 11. (péntek) 17.00 óra: Természetjárók „Nyár-idéző” sorozata:Szicília. Előadó: Simon Péter. Helyszín: a könyvtár előadó-terme.December 15. (kedd) 14.00 óra: Úton a tudatosságban - aPozitív Gondolkodásúak Klubjának összejövetele. Helyszín:a könyvtár előadóterme.

Tiszaszederkényi FiókkönyvtárDecember 15. (kedd) 16.00 óra:Amigurumi kedvelőkklubja. A foglalkozást koordinálja: Zádeczkiné Vígh Edit.Eszközöket - fonalat, horgolótűt - mindenki magának bizto-sít. Bárki, bármikor bekapcsolódhat!

Városi KiállítóteremÉvszakok bemutatása a foltvarrásban. A Tiszavirág FoltvarróKör kiállítása.Látogatható december 19-ig.

Gyerekkoromban, amikor megkértek, hogy kép-zeljem el a jövőt és rajzoljam le, társaimmal együttrepülő autókat, ultramodern épületeket, és perszefelhőkarcolókat rajzoltam. Ez utóbbi nem csak agyermeki fantázia szüleménye volt, az 1970-esévekben gombamód szaporodtak a 10-11 emele-tes társasházak. Mint arról a Borsodi Vegyész be-számolt, 1970. december 10-én Leninváros semmaradt ki a „szórásból”.„A leendő városközpont helyén - a 3. sz. ÁltalánosIskola szomszédságában - már felépült egy négy-emeletes lakóház, melyet a hagyományos blokkosépítési mód helyett házgyári termékekből szereltekössze.”Emellett másik kettő alapozása már kész volt, a ne-gyediket pedig éppen tervezték a cikk szerint. Ámegy ennél is nagyobb beruházást is megemlít aBorsodi Vegyész.„A tervek szerint a városközpontban három tíz-szintes épület is helyet kap. Az alapok már elké-szültek. Úgy tervezik, hogy a három toronyházföldszinti részén különböző szolgáltató egységek,üzletek lesznek.”Ekkoriban az egész város pezsgett, és nem csak aTVK-s műszakváltások idején. Volt ahol falaztak,máshol alapoztak, megint máshol az alaphoz szük-séges földmunkát végezték. Összességében ekko-

riban még Leninváros kevésbé lehetett „város”,mint inkább egy hatalmas építkezés.„A II-es szomszédsági egység (a második tízezreslélekszámú városrész - szerk.) A tömbjének elsőütemében szintén folynak az előkészületek. Jelen-leg az úgynevezett gyűjtő utakat építik a kivitele-zők.”A jövő héten ismét szemlézgetünk!

borza

Toronyházak45 éve történt

20 éves a Szederke

Szenvedély, tanulás, közösségHúsz év kézműves munkái lát-hatók azon a kiállításon, amelya Tiszaszederkényi Művelő-dési Házban nyílt meg.

A jubiláló Szederke DíszítőművészetiSzakkör különleges tárlattal készült. Gyűj-teményük elsősorban a magyar népi hím-zéskultúrába ad betekintést.Vasalnak, tűznek, igazítanak. Saját kiállí-tásukat rendezik be a Szederke Díszítő-művészeti Szakkör tagjai. Ez a látványfogadott minket gyűjteményük megnyitá-sának reggelén. Lelkes tagok, szorgos ke-zek gondoskodtak arról, hogy a paravá-nokra felkerüljenek a hímzett terítők, kö-tények, mások a tárlókban elhelyezettgyöngyből készült alkotásokat rendezget-ték.- Ezeket is mi csináltuk, nagyon sokféle afelhasználási lehetősége a gyöngynek -mondja Bányai Lajosné, a Szederke Dí-szítőművészeti Szakkör tagja. - Lehet gyö-nyörű ékszereket, nyakláncokat, fülbe-valókat készíteni, apró figurákat, de mégkokárdát is fűztünk belőle. Aprólékosmunka ez, de a szívünknek kedves, mind-annyian szeretjük csinálni, ezért vagyunkitt.Annak idején Szabados Lajosné Terike in-dította ezt a kört a művelődési ház fono-tékájában. Halála után is egyben maradt acsapat, vezetőjük Füredi Zsuzsa lett. Je-

lenleg 11 tagja van a csoportnak, köztükrégiek és újonnan csatlakozottak is. Lu-kács Gyuláné nyugdíjba vonulása után lé-pett be a Szederkébe.- Mindig is szerettem az efféle kézmű-veskedést, csak a munka mellett nem ju-tott rá soha elég időm. Aktív pályafutásombefejeztével azonban egyből jöttem a lá-nyokhoz, hogy kiéljem szenvedélyemet,hogy tanulhassak, és hogy egy jó társa-ságban lehessek - meséli kötényvasalásközben.Művészet, hobbi, tanulás, közös élmény

egy jó társaságban. Sok mindent ad ez aközösség. Bárkit kérdezek, mindenki eztmondja. Füredi Zsuzsa, a szakkör vezetőjeis a csapat összetartására a legbüszkébb.- A közösség a legfontosabb ereje ennek aszakkörnek - mondja Zsuzsa. - Az asszo-nyok összetartása, egymás támogatása, se-gítése példaértékű. Az újonnan belépőketis mindig tanítgatják, ez egy jelentős értékúgy gondolom. Most is együtt rendezzükbe a jubileumi tárlatot, azt a gyűjteményt,amely az elmúlt 20 évet mutatja be, mind-azt, amit készítettünk, amiben örömünketleltük. Ezek a nénik gyermekkorukban is-kolában, nagyszülőktől tanultak meg hí-mezni, aztán amikor dolgoztak, meggyereket neveltek, nem volt idejük arra,hogy ezt gyakorolják. Amikor elmenteknyugdíjba és jelentkezett ennek a tevé-kenységnek a hiánya, beiratkoztak hoz-zánk, hogy újra kézműveskedhessenek,hogy feleleveníthessék tudásukat. A szak-kör alapja a népi hímzés. Itt kötöttségekvannak és fontos szabályok, amiket bekell, hogy tartsunk ahhoz, hogy a népi kul-túrát hűen továbbörökítsük.A hímzések tárháza kimeríthetetlen, hi-szen nagyon gazdag a Kárpát-medencenépi kultúrája. Hogy mindezt felderítsékés tanuljanak, minden évben rendeznekszakmai kirándulásokat és kiállításokat isgyakran látogatnak.

berta

Bányai Lajosné rendezi a szívének kedves gyöngyöket.

A Szederke közössége.

Page 10: Hivatali munkarend Adventi kórushangverseny · 2015.december3. Aktuális 3.oldal Szociálpolitikaifórum Szociális ellátások, esélyegyenlőség Aszociálisellátórendszervál-tozásairól,

10. oldal 2015. december 10.Rendezvények/Hirdetés

Page 11: Hivatali munkarend Adventi kórushangverseny · 2015.december3. Aktuális 3.oldal Szociálpolitikaifórum Szociális ellátások, esélyegyenlőség Aszociálisellátórendszervál-tozásairól,

A csapat. Álló sor: Új Zsuzsa, Nagy Anita, Béres Zoltán szakosz-tályvezető, Kovács Ágnes, Bagdi Beáta, Bagdi Ágnes, Béke Éva.Ülnek: Varga Zsanett, Tóth Judit, Kiss Vivien, Rónai Alíz, SepsiÁgnes, Bozsik Adrienn

11. oldal2015. december 10. Sport

A Sportcentrum eseményeiDecember 11. péntek

Sakk13.00 Mikulás Kupa utánpótlás toborzó

Zászlósterem, Súlyemelő versenyteremDecember 13. vasárnap

Úszás08.00 Mikulás úszóverseny a TVK Mali Triatlon Klub szer-vezésében Uszoda

Asztalitenisz

Ellenfelek nélkülÚjabb két fordulót és két győzelmet tudhat maga mögött a TSCmásodik számú asztalitenisz csapata a megyei bajnokság „A”csoportjában. A gárdát nem izzasztották meg az ellenfelek, mertsem a Holcim, sem a Dédestapolcsány nem jelent meg a mérkő-zésen, így mindkétszer 18-0-s eredménnyel győztek a hazaiak.

Kézilabda

Elfogytak a végére

A harmadik helyen zárta az őszt a TiszaújvárosiSC női kézilabda csapata a megyei bajnokságban.Bár az utolsó forduló előtt akár még az elsőség iselérhető volt, sajnos a Mezőkeresztest nem sikerültlegyőzni.

Tiszaújvárosi SC - Mezőkeresztes 13-25TSC: Kovács, Rónai (2), Bagdi Á (2), Bagdi B, Nagy (4), Béke,Sepsi cserék: Tóth, Varga (2), Kiss (2), Új (1), BozsikA Mezőkeresztes az őszi elsőségért jött Tiszaújvárosba, ezt erő-sítette a mintegy 40 fős, sportszerű szurkológárda is, amely a csa-pattal érkezett. Lányaink tisztességgel küzdöttek, de ezen a naponez nem volt elegendő, a vendégek az elejétől a végéig kezükbentartották az irányítást, és magabiztos győzelmet arattak.A lányok ezzel a vereséggel a bajnokság harmadik helyén zártákaz őszi szezont, mert a MEAFC csapatával együtt 14-14 pontotszereztek, de a gólkülönbsége jobb a miskolci alakulatnak.Béres Zoltán, szakosztályvezető: Kevesen, 12-en vagyunk és azegyik meghatározó játékosom megsérült. Ettől függetlenül vé-dekezésben sem voltunk a toppon, az ellenfél lehozott az NBI/B-ből három játékost, akik megvertek minket. A végére csendbenelfogytunk. Összességében jó évet zártunk, volt sok szép győze-lem, de jövőre ettől több kell.Póta Domitilla, edző: Két nap nem aludtam a mérkőzés miatt,sok a sérült és nem jöttünk el teljes létszámban. Reménykedtem,hogy győzni fogunk, de ekkora gólkülönbségre nem számítot-tam.

Kosárlabda

Madár szárnyalt, nem a PhoenixNem sikerült legyőzni aSalgótarjánt hazai pályán azNBI/B-s kosárlabda bajnok-ság legutóbbi fordulójában.Bár a fiúk védekezésben jólteljesítettek, a pontszerzésmost nem úgy alakult, ahogyazt a találkozót megelőzőenreméltük.

Tiszaújvárosi Termálfürdő PhoenixKK – Konecranes-Salgótarjáni KSE:

57-69 (5-19, 16-17, 19-20, 17-13).Tiszaújváros, 450 néző. Játékvezetők:Borgula György, Kapusi Gábor, MészárosBalázs.Tiszaújvárosi Termálfürdő-Phoenix KK:Czura (10), Varga Á. (14/3), Benőcs (-),Pongrácz (4), Kovács Z. (5), Csere: Ko-vács B. (-), Osnach (11/3), Mohay (11),Vida (2), Oláh (-).Konecranes-Salgótarjáni KSE: Szabó P.(9/3), Dániel P. (-), Madár (30/27), Oluic(2), Tutus (-). Csere: Varga M. (6), Schéda(-), Helmeczi (13), Pável (5/3), Béres (4).Rosszul indult a mérkőzés, majdnem a ha-todik percig kellett várni az első hazai pon-tokra. Mohay találata sem hozta meg akívánt áttörést, bár a Phoenix rendre ki-dolgozta a támadásokat, a befejezésben va-lami mindig hibádzott, így az elsőnegyedet 19-5 re hozta a Salgótarján. Amásodik negyedben már kiegyenlített küz-delem folyt, és a fordulás után sem volt apontok tekintetében jelentős különbség akét csapat között, ennek ellenére az utolsónegyedre 16 pontos előnnyel érkeztek apályára a vendégek. A fiúk láthatóan nemadták fel, ám nem tudtak fogást találni a

Czigler-fiúkon, és végül a vendégek 12pontos győzelmet arattak.A Salgótarján ezzel a győzelmével átvettea bajnokságban a vezetést, míg a Phoenixegy helyet rontva az ötödik pozícióbólvárja a folytatást.Brunyánszky István, vezetőedző: A Miku-lás most nekünk a puttonyban nem hozottgyőzelmet elvitte a Madár. Jó, harcos vé-dekezést mutatott be mindkét csapat, misajnos nem tudtunk felülkerekedni táma-dásban önmagunkon. Gratulálok a küzdenitudó Phoenixnek, ez is egy tanulságos mér-kőzés volt. A bajnokságban véleményemszerint nekünk is ott a helyünk, ahová aSalgótarján tart.Czigler László, vezetőedző: Az volt a ter-vünk, hogy a védekezésbe nagyon nagyenergiát fektetünk, és ezt az első pillanattólkezdve meg is tudtuk valósítani. Ennek, va-

lamint Madár András támadásban nyújtottextra teljesítményének köszönhetően amérkőzés nagy részében biztosan őriztüktíz pont fölötti előnyünket. Komoly veze-tésünk birtokában ugyan a végjátékban ki-csit könnyelművé váltunk és butafaultokkal magunkra húztuk a hazaiakat,ám különösebb veszély így sem fenyegettegyőzelmünket.

Utánpótlás diadal

A nagycsapatotok mérkőzését megelőzőenaz U20-as gárdák összecsapása okozottnémi vigaszt a hazai szurkolóknak. APhoenix utánpótlás ugyanis több mintnegyvenpontos diadalt aratott. Tiszaújvá-rosi Termálfürdő Phoenix KK - Konecra-nes-Salgótarjáni KSE 83-42

A Salgótarján bekerítette, majd leterítette a Phoenixet.

Labdarúgás

Jó és rossz bronzmeccsekLosoncon, illetve Hajdúná-náson vettek részt teremtor-nán a TFCT labdarúgó pa-lántái és egy bronzéremmel,illetve egy negyedik hellyeltértek haza.

Losoncon a 2004-es korosztály lépett pá-lyára és a 10 csapatos torna 3. helyét sze-rezte meg.Csoportmérkőzések:1. FC Banik - TFCT 2-6 G: Ferencsik B.(3), Illés D, Kundrák A, Tarnóczi B2. MFK Detva - TFCT 0-8 G: Illés D (2),Tarnóczi B (2), Ferencsik B, Hártó P, IllésR, Papp M.3. Losonc - TFCT 3-2 G: Illés D, Fe-rencsik B.4. L. Kosice - TFCT 2-2 G: Ferencsik B(2).A III. helyért: FAM Poprad - TFCT 2-5 G:Ferencsik B (2), Illés D, Papp M, Hornyák K.

Végeredmény:1. MSK Rimavska Sobota2. SK Novohrad Lucenec3. TFC Tiszaújváros4. FAM Poprad5. FK Slovan Levice6. FC Lokomotíva Kosice7. Kazincbarcika8. MFK Detva9. Salgótarján10. FC Banik Velky KrtisKurucz Gábor, edző: A tízcsapatos me-zőnyben elért harmadik helyezésünk di-cséretes. Sajnos csak a csoportelsők játsz-hattak döntőt, amit mi a hazai Losonc el-leni mérkőzésen elbuktunk. A fiúkkalmegbeszéltük, hogy magunkban keressüka hibákat, hiszen ha csak a helyzeteinkfelét berúgjuk, akkor ezt a mérkőzéstnyerni kellett volna. A bronzmérkőzésennagyon jó játék volt, amit külön köszönökjátékosaimnak.

Az U9-esek Hajdúnánáson vettek résztegy 12 csapatos tornán, ahol a 4. helyetszerezték meg.Eredmények:TFCT - Debreceni Olasz Focisuli 5-3 G:Derzsényi (3), Kovács M, KapitányTFCT - Hajdúszoboszló 5-2 G: Derzsényi(2), Pásztor Z (2), KapitányTFCT - DVSC 0-4TFCT - DVTK 1-3 G: KapitányRémiás Róbert, edző: Négy hármas cso-portba sorsolták a csapatokat, a csoportel-sők jutottak az elődöntőbe. Ez nekünksikerült, és a tornát toronymagasan meg-nyerő Debreceni Focisulival találkoztunk,ahol 4-0-ás vereséget szenvedtünk. Követ-kezett a bronzmeccs, amit katasztrofálishelyzetkihasználásunk miatt elvesztettünka Diósgyőr ellen. Összességében gratulá-lok a srácoknak az eredményhez.

Véget ért a„Nyitott kapuk” szabadidősport ren-dezvénysorozat Pontvadászata.

Minden hónapban egy-egy szombat délelőtt játékos sportverse-nyeken, mérkőzéseken találkoztak az amatőr csapatok. Asztali-tenisz, teremlabdarúgás, tollaslabda, mixröpi, kosárra dobó ver-seny, streetball, vízilabda, strandkézilabda, strandfoci, játékosúszás, várostúra, kézilabda, floorball szerepelt a palettán.Az összesített pontok alapján: I.: Buli Team. A csapat mindentagja 1-1 db 10 alkalmas uszodabérlet tulajdonosa lett. II.: SCGrund. A csapat minden tagja 1-1 db bérletet kap a TermálfürdőFC Tiszaújváros 2016. évi tavaszi hazai bajnoki mérkőzéseire.III.: Nekünk 8. A csapat minden tagja 1-1 db bérletet kap a Ti-szaújvárosi Termálfürdő-Phoenix KK 2016. évi tavaszi hazai baj-noki mérkőzéseire.Minden nevezett csapattag, aki legalább egy eseményen részt vett1- 1 db nyereményszelvényt kapott. A három tárgyjutalom ki-sorsolása a Sportgálán lesz.

Le a kalappal!

Mikulás-futás a város körülMikulás-sapkás futók lepték elTiszaújváros utcáit szombaton.Mintegy harmincan vettek résztaz idén már második alkalom-mal rendezett Mikulás-futáson,ahol az amatőr sportolók a vá-rost futották körbe. A mintegy4,5 km-es távot együtt teljesí-tették a résztvevők, hiszen eznem verseny volt, hanem egyközös futóünnep. A célban zsí-ros kenyér, forralt bor és kará-csonyi édességek várták a távotteljesítőket, akik egy emlékla-pot is átvehettek.

Szabadidősport

Pontvadászat

Page 12: Hivatali munkarend Adventi kórushangverseny · 2015.december3. Aktuális 3.oldal Szociálpolitikaifórum Szociális ellátások, esélyegyenlőség Aszociálisellátórendszervál-tozásairól,

12. oldal 2015. december 10.Rendezvények