13
Oldalszám: 1. oldal Verzió: IWOWWE SCRIPT 2013.04.005 BEMUTATÓ SCRIPT AZ IWOWWE KEZDŐ PREZENTÁCIÓJÁHOZ SZERETETTEL KÖSZÖNTELEK! Kérlek, engedd meg, hogy segítsem az üzleted építését azzal, hogy készítettem számodra egy részletes bemutató anyagot a KMD iWowWe kezdőknek szóló (iWowWe_HU_201304v02) üzleti prezentációjához. Ebben az anyagban részletesen leírom Neked azt, hogy egy-egy bemutatód során MIT IS MONDJ EL AZ AKTUÁLIS DIÁKNÁL KÍSÉRŐ SZÖVEGKÉNT Te, mint előadó. (Köszöntő képernyő) SLIDE.01 Szeretettel köszöntelek {A TE NEVED} vagyok, ma én leszek ennek a bemutatónak az előadója, kérlek, engedd meg, hogy tegeződjünk. Miért is vagyunk ma itt? A Te ismerősöd, vagy a barátod, aki most ide meghívott, Ő rajtam keresztül szeretne eljuttatni Hozzád egy nagyon fontos üzleti információt. Ő már abszolút meg van győződve arról, hogy Ti közösen fel tudnátok építeni egy olyan online vállalkozást, melyben Ő óriási fantáziát lát, és már most biztos abban, hogy ez a lehetőség Téged is érdekelni fog. Meggyőződésem, hogy nagyon érdekes és hasznos információkat fogsz most hallani, és bízom benne, hogy Te magad is látni fogod, az iWowWe 2013 egyik legkiemelkedőbb vállalata, mely páratlan lehetőséget kínál ma mindenkinek, így Neked is a jövedelemszerzésre. Most egy kb 20-30 perces bemutatót fogsz látni, mely után kérdéseiddel bátran fordulj a meghívódhoz, hisz Ő már biztos abban, hogy élete legjobb lehetőségét találta meg.

I wowwe bemutato script v2013.04.005(1)

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: I wowwe bemutato script v2013.04.005(1)

Oldalszám: 1. oldal

Verzió: IWOWWE SCRIPT 2013.04.005

BEMUTATÓ SCRIPT AZ IWOWWE KEZDŐ PREZENTÁCIÓJÁHOZ

SZERETETTEL KÖSZÖNTELEK! Kérlek, engedd meg, hogy segítsem az üzleted építését azzal, hogy készítettem számodra egy részletes bemutató anyagot a KMD iWowWe kezdőknek szóló (iWowWe_HU_201304v02) üzleti prezentációjához. Ebben az anyagban részletesen leírom Neked azt, hogy egy-egy bemutatód során MIT IS MONDJ EL AZ

AKTUÁLIS DIÁKNÁL KÍSÉRŐ SZÖVEGKÉNT Te, mint előadó.

(Köszöntő képernyő) SLIDE.01

Szeretettel köszöntelek {A TE NEVED} vagyok, ma én leszek ennek a bemutatónak az előadója, kérlek, engedd meg, hogy tegeződjünk.

Miért is vagyunk ma itt? A Te ismerősöd, vagy a barátod, aki most ide meghívott, Ő rajtam keresztül

szeretne eljuttatni Hozzád egy nagyon fontos üzleti információt.

Ő már abszolút meg van győződve arról, hogy Ti közösen fel tudnátok építeni egy olyan online vállalkozást, melyben Ő óriási fantáziát lát, és már most biztos abban, hogy ez a lehetőség Téged is érdekelni fog.

Meggyőződésem, hogy nagyon érdekes és hasznos információkat fogsz most hallani, és bízom benne, hogy Te magad is látni fogod, az iWowWe 2013 egyik legkiemelkedőbb vállalata, mely páratlan lehetőséget kínál ma mindenkinek, így Neked is a jövedelemszerzésre.

Most egy kb 20-30 perces bemutatót fogsz látni, mely után kérdéseiddel bátran fordulj a meghívódhoz, hisz Ő már biztos abban, hogy élete legjobb lehetőségét

találta meg.

Page 2: I wowwe bemutato script v2013.04.005(1)

Oldalszám: 2. oldal

Verzió: IWOWWE SCRIPT 2013.04.005

(Ha ma annyi pénzed és időd lenne…) SLIDE.02

Mielőtt bemutatom Neked a vállalatot és a lehetőséget, hadd tegyek fel Neked egy érdekes kérdést: mihez kezdenél most, ha annyi pénzed és

szabadidőd lehetne, amennyit csak szeretnél?

Megvalósítanád az álmaidat? Valóra váltanád

mindazt, amit korábban elterveztél, vagy teljesen mással foglalkoznál?

Milyen házban élnél? Milyen autóval járnál? Milyen órát hordanál? Gyermekeid

milyen iskolába járnának? Milyen orvosi ellátásban lenne részed?

Gyermekkorodban biztosan voltak álmaid, vajon ezek az álmok megvannak még?

Pontosan tudom, hogy ma nagyon sok magyar család egy igazi lehetőséget keres az életéhez. Több millió ember Magyarországon ma igenis szeretne kitörni, szeretne kimozdulni az átlagos hétköznapokból, igenis szeretne több pénzt keresni.

És igenis szükségük van egy igazi lehetőségre, ahogy Neked is, hisz ezért vagy itt

most velem.

De vajon mi a valóság?

(A valóság teljesen más) SLIDE.03

A valóság sajnos teljesen más.

Stressz, munkanélküliség, alacsony jövedelem, lakáshitel, magas rezsi, nehézkes életkörülmények, feszültség, infláció, eladósodás, kihívások nélküli hétköznapok…

Pedig Te is, csak egy picivel szeretnél többet keresni. Csak annyit, hogy biztonsággal ki tudd fizetni a megélhetésed, a rezsiket, a számláidat, azaz a

mindennapi szükségleteidet.

Mit gondolsz, miért lehet érdekes a számodra a Network Marketing?

Neked is vannak álmaid, vágyaid, melyeket szeretnél elérni, de vannak bizony szükségleteid, melyekhez egy stabil, megbízható forrást keresel: egy olyan forrást,

Page 3: I wowwe bemutato script v2013.04.005(1)

Oldalszám: 3. oldal

Verzió: IWOWWE SCRIPT 2013.04.005

egy olyan eszközt, melynek segítségével Neked is lehet egy igazi B-terved az életre! Mely segítségével fellélegezhetsz, és így nem kell felélned az utolsó pénzügyi tartalékaidat, minden hónapban! Gondolj csak bele, hogy ma hányan élnek

hónapról hónapra, vagy akár napról napra…

Pontosan tudom, hogy Neked is több pénzre lenne szükséged, mint amennyi most a rendelkezésedre áll. Viszont pontosan tudom azt is, hogy Neked már van

elképzelésed és célod a jövődet illetően.

Konkrét, határozott célok, hogy Neked ebből a jelenlegi helyzetből már eleged van!

A meghívód az iWowWe-ban már megtalálta a megfelelő forrást és eszközt, melynek segítségével Ő már elindította a saját B-tervét, és most őszintén örülök

annak, hogy Te is vele tartasz!

Gondolj csak bele, mi lenne, ha nem lennél kitéve a gazdaság változásainak, mi lenne, ha nem lennél kitéve a főnököd vagy a vállalkozásod kénye-kedvének… ha nem lennél kitéve a devizahitel folyamatos változásainak, ha…

Ha Te irányíthatnád valóban az életedet, és nem csak „bejárnál valahová dolgozni”, hogy legyen jövedelmed?

(Az iWowWe vállalata) SLIDE.04

A WowWe egy 2007-ben alakult, nagyon tőkeerős, DSA minősített etikus és megbízható vállalat, melyet 2OO7-ben alapítottak, és mára már több mint 2 000 nagy vállalati ügyfele (American Expressz,

Johnson&Johnson, WellsFargo, vagy akár a Ford és a

United Airlines, stb.), és közel 60.000 felhasználója van a világ 100 országából.

A WowWe abszolút stabil és tartozásmentes, igen jelentős pénzügyi és IT erőforrással.

Szolgáltatási területe a videó kommunikáció, azaz egy olyan technológia mely az elmúlt pár évben közel 20-szoros árbevételt produkált a világon. Ennek a piacnak természetesen aktív szereplője a Skype, a YouTube, vagy a Vimeo is, melyeket Te is biztosan ismersz. Óriási fejlődés ez az elmúlt évekre, pedig ez az iparág még csak gyerekcipőben jár.

Page 4: I wowwe bemutato script v2013.04.005(1)

Oldalszám: 4. oldal

Verzió: IWOWWE SCRIPT 2013.04.005

Gondolj csak bele, hogy a videó kommunikáció mindössze 2007 környékén indult útjára, és mint láthatod: 2010-ig alig 5 milliárd dollár, 2012-ben pedig már 100 milliárd dollár árbevételt produkált. És várhatóan a következő 2-3 évben ez a

fejlődés közel 300%-os további növekedést fog eredményezni!

Az iWowWe sikeresen pozícionálta magát úgy, hogy ennek a nagyon gyorsan növekvő piacnak az 1%-át vagy akár még annál is nagyobb részét megkaparintsa – mint vezető videó kommunikációs fejlesztő, és ez által gyorsan túllépje idén a pár milliárd dolláros éves forgalmat.

A cég Network Marketing útján értékesíti a termékeit, egy különleges ajánlói program segítségével, nagyon komoly jövedelmet fizetve Neked azért, hogy ajánld

és használd a termékeket.

Egy nagyon könnyen kezelhető kommunikációs eszköztárat kínál számodra, melyhez nincs szükséged semmilyen szoftverre vagy speciális vizsgára, mindössze egy böngészőre a számítógépeden, webkamerára és mikrofonra.

Egy valóban percek alatt használható prémium kategóriás termékcsomagról beszélünk, ahol a legfőbb cél, hogy ajánlói programja segítségével Te is minél

gyorsabban biztos és stabil jövedelmet szerezhess!

(Két év és megváltozik a kommunikáció) SLIDE.05

A becslések szerint az elkövetkezendő 2 évben jelentősen meg fog változni a világ kommunikációja. Ennek természetesen része a következő évek 300%-os növekedése is, hisz ma havonta pl közel 36 milliárd videót néznek meg az Internetezők, szerte a világon!

De minden egyes pillanatban közel 30 millióan hasznának Skype-ot, vagy pl. percenként 300.000-en lépnek be csak a FaceBook oldalukra. Elképesztő nagy számok ezek!

A WowWe-nak jelentős része lesz ebben a változásban, hisz Te is – biztos vagyok benne, hogy ma sokkal gyorsabban megnézel bármilyen videót az Interneten, mint sima szöveges anyagot. De gondolj csak bele, hogy ma már az összes mobilkészüléken, a táblagépeken vagy akár a TV készülékeken is elérhető az Internet, a YouTube, vagy akár a Skype.

Page 5: I wowwe bemutato script v2013.04.005(1)

Oldalszám: 5. oldal

Verzió: IWOWWE SCRIPT 2013.04.005

Biztos Te is emlékszel még arra, hogy annak idején hányan nevettünk azokon a bizonyos táska nagyságú mobilkészülékeken, ma pedig nézz csak szét: nem az a

kérdés, hogy Neked van-e mobiltelefonod, hanem az, hogy hány darab!

Ugyan ez lesz a helyzet a videó kommunikációval is, hisz mind-mind időt, pénzt és

rengeteg energiát takarít meg – Neked is, és mindenkinek!

(Stabil háttér, tulajdonosok) SLIDE.06

Nagyon fontos, hogy már most tudd, az iWowWe vállalata mögött stabil tulajdonosi háttér található, és mi ebben a tekintetben is magasan kiemelkedőek vagyunk.

A cég tulajdonosa – akit itt látsz középen, Bill Starkey, aki több mint 30 éves marketing és üzletfejlesztési tapasztalattal rendelkező TOP-vezető. Bill Starkey abszolút IT szakember, akinek így megfelelő rálátása van a termékek fejlesztésére, bevezetésére, illetve arra, hogy merre is tart maga az Internetes fejlődés.

A WowWe 2011-ig kifejezetten csak vállalatoknak és nagyvállalatoknak dolgozott, ezt követően nyitott a világpiacra egy különleges ajánlói program segítségével. Ezzel elindított egy abszolút világméretű terjeszkedést, olyan befektetőkkel, mint Dick Conrad és Rod Canion. Mindkét úrnak hatalmas érdekeltségeik vannak a világ legnagyobb informatikai és IT vállalataiban, mint a Hewlett Packard, a DELL vagy a

Compaq. De ezek nevei biztosan számodra is ismerősek.

A WowWe vállalata számos üzleti nagydíj nyertese a világban, és a DSA, azaz a Direkt Értékesítők Szervezetének is a tagja.

De mit is jelent a DSA?

Ez az egyik legrangosabb Network Marketing elismerés, mely szervezetnek olyan

nagyok a tagjai, mint az Amway, az AVON, a NuSkin, vagy akár a Herbalife.

Mit is jelent ez a Te szempontodból…? Mindenképpen megbízhatóságot, garanciát, stabilitást, korrekt üzleti működést, és megfelelő pénzügyi és etikai hátteret ahhoz, hogy bátran csatlakozhass az iWowWe nagyszerű üzletéhez.

Page 6: I wowwe bemutato script v2013.04.005(1)

Oldalszám: 6. oldal

Verzió: IWOWWE SCRIPT 2013.04.005

(Ha egy kép ezer szót ér…) SLIDE.07

Az iWowWe egyik legdinamikusabban fejlődő terméke a videóemail, mint szolgáltatás. Ez egy egyszerű és kifejezetten szórakoztató alkalmazás.

Egy gombnyomással be lehet egy videót játszani. Egy másik kattintással több ezer sablon közül

választhatsz, amellyel a felvett anyagot multimédiás üdvözlőlappá alakíthatod.

Vagy akár saját sablonokat is készíthetsz fényképeidből, vagy az Internetről letöltött fotók segítségével. Családi, baráti, stb. eseményeket tudsz az élmény

teljességével megosztani.

Mit gondolsz? Egy születésnapi jókívánság esetén a címzetted pár sornak örülne jobban, vagy esetleg egy személyre szabott, a Te személyeddel, gondolataiddal, humoroddal egyszerűen, pillanatok alatt elkészített kis videónak?

Mindenképpen az utóbbi, igaz? De egyébként egy érdekes statisztika, hogy a világ teljes Internetező felhasználójának – jól figyelj! – mindössze csak az 5%-a szeret olvasni.

Az összes többi a videót részesíti előnyben… Elgondolkodtató, nem?

Magánszemélyként a videóemaileket tökéletesen tudod használni kapcsolatépítésre, üzletépítésre, jókívánságokra vagy akár egy-egy meghökkentő

vagy humoros videó továbbküldésére.

Üzleti viszonylatban a videó email létfontosságú! Marketinges kutatások kimutatták, hogy a szöveges emailek mindössze 1%-a kerül megválaszolásra, míg a videó emailek több mint 10%-os választ produkálnak. Éppen emiatt kiváló

marketing eszköz!

Gondolj csak bele, hogy egy személyes videóban mennyivel hatékonyabban tudsz

kommunikálni, mennyivel egyedibben!

Nem kell unalmas akciós hírleveleket írogatnod, hanem lehetőséged van mától személyesen bemutatni a vállalkozásodat, a termékeidet. Óriási hatékonysága pont abban rejlik, amire tervezték: ugyanis személyesen Te magad mutathatsz be

mindent!

Page 7: I wowwe bemutato script v2013.04.005(1)

Oldalszám: 7. oldal

Verzió: IWOWWE SCRIPT 2013.04.005

Vállalkozóként, cégvezetőként ez a termék kiválóan használható marketingcélokra: ügyfélkapcsolat ápolására, új termékek bevezetésére, új és leendő ügyfelek

megszólítására vagy akár kintlévőség kezelésére is.

(Akár személyes, akár üzleti használatra) SLIDE.08

Az iWowWe vállalatunk másik nagy termékcsoportja a videókonferencia és broadcasting, azaz élő

közvetítések rendszere.

Kezdetben ezt a terméket arra tervezték, hogy megkönnyítsék az üzleti együttműködést.

Alkalmazása kiválóan működött a vállalatoknál, hisz rengeteg időt spórolt meg

mindenkinek a termék használata.

A tapasztalatok bebizonyították, hogy számos személyes alkalmazásra is lehetőséget biztosít a termék. Például, üzleti partnerek elkezdték kihasználni annak a lehetőségét, hogy egyszerre 12 ember tudjon élő videó kommunikációban tárgyalást lefolytatni.

Gondolj csak bele, nem kell elutaznod sehová, csak egy laptopra vagy egy asztali

gépre van szükséged és teljes értékű prezentáción vagy oktatáson vehetsz részt!

Például most is, hisz Te valószínűleg teljesen más városban vagy jelen pillanatban, mint számos más vendégem, aki éppen ezt az előadást hallgatja.

Míg a Skype-on akár 30 millió ember is van egyidejűleg bejelentkezve, általában kétszemélyes videó beszélgetésekben, az iWowWe ezt a lehetőséget a következő szintre emeli, ahol akár 500 felhasználó nézheti 5 különböző videó kamera

egyidejű adását.

A Skype „egy-az-eggyel” kommunikációt kínál, míg az iWowWe „egy-a-sokkal - vagy

inkább sokakkal” megoldást kínálja. Az iWowWe konferencia és broadcast platformja nem csak egy új Internetes kütyü; ez egy komplex, biztonságos,

kommunikációs rendszer, amelyhez fogható nem lelhető ma fel a piacon.

Ezek az un. videó-konferenciatermek tökéletesen alkalmazhatóak előadásra, tréningre, hálózat- és csapatépítésre, és szinte bármilyen online módon megoldható oktatásra vagy távképzésre.

Page 8: I wowwe bemutato script v2013.04.005(1)

Oldalszám: 8. oldal

Verzió: IWOWWE SCRIPT 2013.04.005

(Mit gondolsz, miért jó ez neked?) SLIDE.09

Teljesen jogos most a kérdésed, hogy „ez mind szép és

jó, de vajon miért lesz ez jó neked”?

Ugye a bemutatón már említettem, hogy az iWowWe egy különleges ajánlói programmal dolgozik, mely kapcsán komoly jövedelmet fizet Neked azért, ha a

termékeit ajánlod és használod.

Hogyan profitálhatsz Te is ebből az iparágból? Ugye azért elgondolkodtató, hogy az elmúlt évek 20-szoros fejlődése most egy további, 300%-os fejlődés előtt áll, ami

azért nem elhanyagolható.

Hogyan tudnád Te ebből kivenni a részed? A kérdésed most teljesen jogos…

Szerintem azt már biztosan Te is már látod, hogy a videó kommunikációé a jövő, e felöl semmi kétségem. Szerintem azt is maximálisan látod, hogy a mobilkommunikáció (mobiltelefonok, táblagépek stb.) óriási robbanás előtt áll, hisz egyre inkább minden kommunikáció áttevődik az Internetre. Egyszerűen csak azért, mert sokkal olcsóbb, mint pl. a hagyományos GSM hálózatokon való beszélgetés.

Ebben a fejlődésedben most Neked is részed lehet!

Ugyanis az iWowWe prémium kategóriás termékei mögé egy különlegesen felépített ajánlói programot is kidolgozott, melynek segítségével Te most valódi jövedelemben részesülhetsz. Ugye ez az a B-terv, amiről beszéltem Neked az elején.

Ennek a lényege az, hogyha Te elégedett vagy a WowWe-val és a termékekkel és ezt Te továbbajánlod, akkor az iWowWe ezért hajlandó nagyon komolyan fizetni. Magyarán a vállalatunk hajlandó Neked fizetni azért, hogy Te terjeszted a szolgáltatását.

És itt most csak egy dolgon kell elgondolkodnod:

Mit gondolsz, van mindössze 2 olyan ismerősöd, akik plusz bevételi forrást keresnek? Vagy akik szeretnének könnyebben élni, egzotikus helyekre utazni, vagy akiknek a termékek és a szolgáltatások lennének nagyon hasznosak? Akár a

vállalkozásukban, akár a hétköznapokban.

Page 9: I wowwe bemutato script v2013.04.005(1)

Oldalszám: 9. oldal

Verzió: IWOWWE SCRIPT 2013.04.005

Ha a válaszod most egyértelműen igen, akkor nézzük is meg, hogy hogyan működik

ez az ajánlói program.

(Az iWowWe ajánlói programja) SLIDE.10

Ha a FaceBook fizetne az ismerőseim után, akik szintén aktív FaceBook felhasználók, már milliomos lennék. Gondolj csak bele, van több olyan oldalam, amit több ezren ismernek és van olyan, amit több

tízezren.

Ha a kapcsolataim értéket képviselnének, ma rengeteg pénzt tudnék keresni a FaceBook segítségével, hisz a FaceBook értéke több tízmilliárd dollár ma.

De sajnos nem fizet. Egy centet sem.

A WowWe maximálisan tiszteletben tartja a Te kapcsolataidat. Ugyanis az iWowWe nem költ dollármilliókat reklámra és méregdrága marketingre,

egyszerűen Ő Neked fizet azért, hogy a termékeit és a szolgáltatását tovább ajánld.

Hogyan jut el a WowWe akkor pl. a felhasználókhoz, azaz a cégvezetőkhöz, a

vállalkozókhoz?

Általad!

Lehet, hogy Te ma csak olyan embereket ismersz, akik egyszerűen több pénzt szeretnének keresni. Lehet, hogy nem ismersz vállalkozókat, vagy cégvezetőket,, viszont a Te ismerősöd, vagy ő ismerőse igen… sőt, akár többet is!

A WowWe ajánlói programja ezt a nagyszerű kapcsolati hálót használja ki arra, hogy Neked jövedelmet fizessen. Méghozzá búsás jövedelmet, akár folyamatosan,

hónapról hónapra, egyre többet.

„Mégis mennyit lehet ezzel keresni?” Kérdezheted most, teljesen jogosan…

Page 10: I wowwe bemutato script v2013.04.005(1)

Oldalszám: 10. oldal

Verzió: IWOWWE SCRIPT 2013.04.005

(A saját pénzügyi terved) SLIDE.11

Ez a pénzügyi terv, amit most látsz kifejezetten az iWowWe vállalata által működtetett kompenzációs terv, azaz az ajánlói program alapján került

kiszámolásra.

Azaz, hogy Te is pontosan lásd milyen azonnali és

rövid, illetve középtávú bevételekre tudsz szert tenni.

Először is természetesen ennek az üzletnek is van egy úgynevezett indulási költsége, ez pontosan 195 USD, azaz kb 40.000 Ft. A havi aktivitási díj, mely természetesen jutalékra is jogosít, mindössze 25 USD, kb. 4800 Ft. Ez amolyan

üzletfenntartási díj, ami a hagyományos vállalkozásokkal szemben elenyésző.

Tehát kb 45.000 Ft-ból azonnal el tudsz indítani egy olyan online vállalkozást, amit 4.800 Ft-ból fent is tudsz tartani. Azért ez mindenképpen elgondolkodtató, hisz Magyarországon semmilyen vállalkozást ebből az összegből nem lehet elindítani és

fenntartani.

Természetesen ezt a vállalkozást nem kell szó szerint venned, hisz nem igényel semmilyen előképzettséget vagy vállalkozói igazolványt. Ezért én leginkább

üzletnek szeretem hívni, és nem vállalkozásnak.

Egyrészt otthonról is nagyon kényelmesen működtethető, másrészt egy számítógép vagy laptop előtt ülve Te akár nemzetközi üzletet is felépíthetsz, mindössze az Internet segítségével.

Az iWowWe üzletének népszerűsítésében nincsenek határok, bármikor csatlakoztathatsz az üzletedhez a világ bármely más pontján élő barátot, vagy

ismerőst és természetesen Ő is megteheti ugyanezt.

Abban a pillanatban, ahogy 2 barátod, ismerősöd igent mond a Te ajánlatodra – és mondjuk ez a Te indulásodtól számított 30 napon belül megtörténik, megtérül a teljes kezdeti költséged. Mindössze 2 személyesen szponzorált új csapattaggal.

Akkor most hogy is van ez? Lássuk még egyszer…

Az indulási költséged a WowWe üzletében 220 USD, mely természetesen már tartalmazza az első hónap aktivitásának a díját. Ha az indulásod követően az első 30 napban csatlakoztatsz 2 barátot, ismerőst, akik szintén megteszik ugyanezt, azaz hogy csatlakoztatnak 2-2 saját csapattagot, a jövedelmed azonnal 275 USD.

Page 11: I wowwe bemutato script v2013.04.005(1)

Oldalszám: 11. oldal

Verzió: IWOWWE SCRIPT 2013.04.005

Azaz Te 30 nap alatt visszakerested a teljes befizetett összeget és már pluszban vagy. És természetesen minden további jövedelmed mellett, Neked már csak a

minimális havi 25 dolláros aktivitási díjjal kell számolni.

Bármennyit is keresel a jövőben!

És az amit most a dia bal oldalán látsz: ezzel a havi szintű duplázódással, csak azzal, hogy mindenki erre a 2 saját csapattagra fókuszál, Neked – azaz Tőled kiindulva - egy év alatt egy 2046 fős saját csapatod lehet, mely jól látod: képes

25.000 dolláros jövedelmet produkálni Neked.

Pedig Te csak 2 saját csapattagot hoztál be ebbe az üzletbe! Csak kettőt! … és ugye ők is megtalálják a saját kis 2-2 fős csapatukat, így alakul ki egy év alatt ez a 2046

fős létszám, Tőled kiindulva.

Ettől a ponttól kezdve számíthatsz egy rendszeres, havi jövedelemre, mely nem kevesebb, mint 5000 dollár, ezt a dia jobb oldalán látod. Ez a Te passzív jövedelmed a befektetett munkád után, mely főleg az alattad lévő csapat havi

aktivitásának a díjából származik.

Ez jóval több, mint 1 millió Forint havonta! Passzív jövedelemként!

Én azt gondolom, hogy a WowWe 2013 legjobb kompenzációs tervét alkotta meg ezzel a jövedelemszinttel, hisz óriási lehetőség ma számodra az, hogy banki

felsővezetői jövedelemszintet tudsz elérni, mindössze egy év alatt.

Természetesen itt is kell dolgozni, de szerintem Te már most azt is látod, hogy bőségesen van miért. Hisz ez az összes jövedelem, amit itt látsz több mint

ötvenszerese egy átlag magyar fizetésnek!

Ezek után mit gondolsz? Van mindössze két olyan barátod, vagy ismerősöd, aki vagy szeretne plusz jövedelmet keresni, vagy szívesen használná a termékeket és a szolgáltatást? Szerintem biztosan van.

Remélem, hogy már most Te is akkora potenciált látsz ebben az üzletben, mint a meghívód, hisz Ő már látta ezt a prezentációt, ezért is annyira lelkes most.

Gondolj csak bele, hogy mekkora lehetőség nyílik meg számodra ekkora jövedelem mellett?

Mit gondolsz? Ugyan abban a házban laknál, mint most, ugyan azt az autót

vezetnéd, mint most? Ugyan úgy élnél, mint most? Én nem hiszem.

Page 12: I wowwe bemutato script v2013.04.005(1)

Oldalszám: 12. oldal

Verzió: IWOWWE SCRIPT 2013.04.005

Az iWowWe-val egy sokkal jobb, minőségibb, szabadabb életed lehet Neked és a

családodnak.

(Akik már elérték az álmaikat) SLIDE.12

Kérlek, engedd meg, hogy a mai prezentációm befejezéseként számos vezetőnk közül bemutassak Neked 3 nagyszerű embert. Ők azok, akik már elérték az álmaikat, és sokkal-sokkal többet keresnek, mint

amit az előbbi dián láttál.

Hatalmas csapattal rendelkeznek mindannyian a WowWe-ban, pedig ők is annak idején pontosan úgy indultak el az üzletben, mint ahogyan most Te: 195 USD

egyszeri csatlakozási díjjal, és havi 25 dollár aktivitási díjjal.

Ők azok, akik már milliomosok ebben az üzletben és elérték mindazt, amit annak

idején megálmodtak maguknak.

Természetesen a mai napig sokat dolgoznak az üzletükön, segítik a vezetőiket, a kezdőket és a teljes csapatukat pontosan azért, hogy ma bárki – akár Te is elérhesse az álmait!

Juhász Attila a mi felsővezetőnk, Ő az, aki behozta Magyarországra az iWowWe üzletét és itthon elindította ezt a videó kommunikációs Network Marketing modellt.

(Mit kell most tenned) SLIDE.13

Nos, hálásan köszönöm a figyelmed és azt, hogy most ezt a pár percet, közel fél órát rám szántad. Remélem, hogy a bevezetőmnek megfelelően számos újdonsággal gazdagodtál. És köszönöm a

meghívódnak, hogy ma itt lehettél Velem.

Mit kell most Tenned? Ha szimpatikus számodra ez az ajánlat, hozz bátran egy

kockázatmentes gyors döntést és csatlakozz a WowWe-hoz most.

Ha tetszik Neked az üzlet, látsz benne perspektívát, bátran használd ki ezt a

nagyszerű lehetőséget, hisz nem véletlen az sem, hogy most itt vagy.

Page 13: I wowwe bemutato script v2013.04.005(1)

Oldalszám: 13. oldal

Verzió: IWOWWE SCRIPT 2013.04.005

Azt gondolom, hogy a mai világban ez egy óriási lehetőség ahhoz, hogy kilépj a mindennapokból és felépíts magadnak egy biztos hátteret, mely független az

ország helyzetétől, független a bankoktól, a főnöködtől vagy a vállalkozásodtól.

Fontos tudnod, hogy nagyon komoly háttértámogatásunk van számodra, ezért nem fogsz magadra maradni az üzletben, mindenben segítünk Neked. Nagyon részletes képzési programunk segítségével látni fogod, hogy egyszerű, bárki által könnyedén

elsajátítható lépésekkel, milyen nagyszerű üzlet is építhető a WowWe-ban.

Búcsúzóul hadd mutassak még Neked egy kis videót, mely az Internet 1 percét mutatja be és ez által egy kicsit betekintést is nyersz a WowWe-ba. Beszélgess bátran a meghívóddal, kérdezd az üzletről, a termékekről, kérd, hogy mutassa meg

a Képzési Programot, mindenben segíteni fog Neked.

Máris jön a videó, még egyszer köszönöm a figyelmed, nagyon szép estét Neked, {A

TE NEVED} voltam.

Budapest, 2013. április NAGYON SIKERES ÜZLETÉPÍTÉST KÍVÁNOK NEKED!

………………………………………………………

Elek Tamás KMD THE NETWORK

MAGYARORSZÁG iWowWe Divízió Vezető

NEVEZD MEG, NE ADD EL, NE VÁLTOZTASD! Ezt a Képzési Programot szabadon felhasználhatod a saját iWowWe üzleted építésére, de kérlek, tartsd maximálisan tiszteletben azt, hogy ez a KMD BELSŐ KÉPZÉSI RENDSZERÉNEK A RÉSZE! Ezt a Képzési Programot csapattagjaidnak nem adhatod pénzért, nem módosíthatod, és kereskedelmi célokra sem használhatod fel részeit vagy egészét.