Upload
others
View
7
Download
0
Embed Size (px)
Citation preview
Kedves Fuvolás Diákok és Tanárok, Szülők, kedves Vendégeink!
Szeretettel köszöntöm Önöket Szentendrén az 1. „Nyitni-Kék” Országos Fuvolaversenyen.
A nemes versengésnek keresve sem találhattak volna találóbb nevet, hisz Szabó Lőrinc derűs, tavaszköszöntő versének kis fuvolása fütyülve, vidáman zengi be a természet ébredését:
„Nyitni kék, fütyüli, nyitni kék, szívnek és tavasznak nyílni kék!”
Kinyíltak a mi ajtóink is az ország minden részéből érkező fiatalok és tanáraik előtt, és bizonyosan a szívünk is kinyílik majd a csodálatos zene hallatán. Szentendre a művészek, művészetek városaként ismert, és külön öröm számomra, hogy a zeneművészet képviselői a mi városunkban versengenek, itt mérik össze tudásukat. Büszkén vállaltuk a házigazda szerepet, mert a céllal egyetértünk, mi is támogatjuk a fiatal tehetségek felkarolását, a szakma tapasztalatcseréjét a muzsika tiszteletének jegyében. Amikor gyermekkoromban sok éven át tanultam zongorázni, megtapasztaltam, hogy milyen figyelemre, fegyelemre tanít a zene, és ismerem azt az örömöt is, amit a kottából elővarázsolt dallamok adnak. Kívánom, hogy a városunkban töltött napok igazán szép emlékként maradjanak meg Önökben az elért eredményektől teljesen függetlenül, a nyitott szívű tavaszi közös zenélésnek köszönhetően.
Verseghi-Nagy Miklós polgármester
Korcsoportok:
Mini korcsoport: 2005. június 1. után, 1. korcsoport: 2004. június 1. és 2005. május 31 között 2. korcsoport: 2003. június 1. és 2004. május 31. között 3. korcsoport: 2002. június 1. és 2003. május 31. között 4. korcsoport: 2001. június 1. és 2002. május 31. között 5. korcsoport: 1999. június 1. és 2001. május 31. között 6. korcsoport: 1994. április 21. és 1999. május 31. között született tanulók.
Korábban szakiskolai vagy főiskolai tanulmányokat folytatott zeneiskolások, ezen intézmények előkészítő tanfolyamain tanulók nem indulhatnak a versenyen.
Műsoridő:
Mini korcsoport: maximum 5 perc 1. korcsoport: maximum 6 perc 2. korcsoport: maximum 7 perc 3. és 4. korcsoport: maximum 8 perc 5. és 6. korcsoport: maximum 10 perc
A verseny kötelező anyaga:
Mini korcsoport: Bántai-Kovács: Válogatott etűdök fuvolára I. kötet, 10-es etűd (EMB Z.8591)
1. korcsoport: Bántai-Kovács: Válogatott etűdök fuvolára I. kötet, 8-as etűd (EMB Z.8591)
2. korcsoport: Bántai-Kovács: Válogatott etűdök fuvolára I. kötet, 39-es etűd (EMB Z.8591)
3. korcsoport: Bántai-Kovács: Válogatott etűdök fuvolára I. kötet, 61-es etűd (EMB Z.8591)
4. korcsoport: Bántai-Kovács: Válogatott etűdök fuvolára II. kötet, 8-as etűd (EMB Z.8592)
5. korcsoport: Bántai-Kovács: Válogatott etűdök fuvolára II. kötet, 36-os etűd (EMB Z.8592)
6. korcsoport: Bántai-Kovács: Válogatott etűdök fuvolára II. kötet, 43-as etűd (EMB Z.8592)
A bíráló bizottság tagjai Dratsay Ákos - fuvolaművész, tanár
A kecskeméti Kodály Zoltán Szakközépiskola fuvolatanára, a kecskeméti Bach Együttes vezetője. Kortárs magyar művek előadásáért három alkalommal részesült Artisjus-díjban, megkapta a MAOE Weiner Leó Zenepedagógiai Díját és Kecskemét város Kodály-díját.
Herczegh Mária - fuvolaművész, tanár Szaktanácsadó, a nevéhez fűződik az alapfokú művészetoktatási intézmények követelményrendszerének fuvola szakra való kidolgozása és átdolgozása. A budapesti fuvolatanárok munkaközösségének vezetője. Óbuda kiváló pedagógusa, a Magyar Fuvolás Társaság Jeney-díjasa, a Magyar Köztársaság Ezüst Érdemrend Keresztjének tulajdonosa.
Dr. Becsky Gáborné Gacsó Annamária - fuvolaművész, tanár A Debreceni Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola és Zeneiskola, valamint Debreceni Konzervatórium gyakorlatvezető nyugdíjas tanára. Jeney Zoltán-díj, Artisjus-díj, Debrecen Város Kiváló Pedagógusa-díj tulajdonosa. A mai napig a Debreceni Lyra Zenekar és a Flautando Fuvola Kvartett tagja.
Götzné Vass Mária - fuvolaművész, tanár
A Magyar Állami Operaház művésze, a Szent István Király Zeneművészeti Szakközépiskola fuvolatanára.
Dratsayné Berényi Bea – fuvolaművész, tanár
A kecskeméti Kodály Iskola tanára. Megkapta Kecskemét Megyei Jogú Város Kodály-díját 2008-ban, 2012-ben Artisjus-díjban részesült.
Dr. Oross Veronika - fuvolaművész, egyetemi adjunktus
2012-óta a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen tanára. A Concordia Fúvósötös tagjaként több nemzetközi díjat nyert. A MÁV Szimfonikus Zenekar szólófuvolása, közreműködik a Liszt Ferenc Kamarazenekarban.
Felkészítő tanárok: Adriányi Pálné Arnóthné Papp Ildikó Bacskó Éva Bajánné Babics Nóra Baksay Ildikó Bálintné Farkas Kitti Bálintné Horváth Erika Bana Dóra Baranyi Zsanett Barsi Botond Ákos Barth István Belej Ferencné Bendzsák Anita Bene Péter Bereginé Kundráth Klára Beyer Viola Katalin Bihary Virág Borzsák Kamilla Botrágyiné Virágh Orsolya Buda Adrienn Czepf József Czifra Gergely Czillahó Katalin Csaby Balázs Csáki Judit Cseri Gyöngyi Csikotáné Erdei Eleonóra Csuhainé Zbiskó Izabella Dénes Gabriella Dr. Solti Ambrusné dr. Somodiné Somogyvári Csilla Ella Beatrix Emmer Anita Farády Katalin Farkas Sára Fazekas-Tatár Csilla Ferenczi Anikó Fogolyán Kristóf
Gáspár Éva Gázserné Horváth Anna Gerber Zsófia Geszti Emőke Gombár Anikó Gordos Éva Greksa László Gyürü Veronika Hajas Szilárd Hallgató-Barkaszi Andrea Haszonné Nepp Ivett Hetyeiné Lugosi Johanna Hikisch Zoltán Hortobágyiné Pók Szilvia Horváth Lilla Hotzi Enikő Huszár Eszter Jelenik Krisztián Jobbágy Bianka Juhászné Bodrogközy Eszter Juhászné Matus Johanna Jutasi Miklós Kanta Gabriella Kanyó András Karacs Mónika Karacs Mónika Karácsony Erika Karmanóczki Attila Kathi Ferencné Kiss Beáta Kissné Martin Orsolya Klimászné Varga Zsófia Kohánné Stekly Anikó Komeszné Tamás Judit Kornacker Gyuláné Kovács Kira Kovács Sára Valéria Kozma Renáta
Kozmitsné Tomor Ibolya Krum Enikő Kugyelka Orsolya Kulin Krisztina Kun Veronika Kutas Dominika Laárné Szaniszló Éva Lakatos Péterné Lakatos Veronika Lázár Gáspár Lőrinczné Csizmadia Katalin Lukács Krisztina Makkos Kinga Makó Rita Márfi Eszter Markóné Szalai Gyöngyvér Márkus Kata Marosné Kovács Tünde Matkócsik Ilona Matuz Gergely Menyhárt Mária Munkácsi Ádám Murányi Eleonóra Nagy István Nagy Katalin Nagyné Bosnyákovics Beáta Németh Hajnalka Nyakas István Orbán Boglárka Petrus Bölöni Júlia Páll Dénes Pallagi Teréz Pápista Andrea Papp-Csővári Dóra Viktória Patkósné Dobos Irén Petrovics Anna Pfaff Erika Pócz Ildikó Réfi Katalin
Reményi Ágnes Révész Eszter Scholz Melinda Soltész Károlyné Soltiné Samu Zsuzsanna Stefánné Kelemen Judit Stuber Zoltán Szabó Ágnes Szabó Mónika Szabó Réka Szalisznyó Emília Szarvas Anna Székely Katalin Szijjártó-Szabó Zsuzsanna Szonda Gabriella Szőnyeiné Pataki Márta Szrnkáné Deme Irén Szűcsné Vajda Réka Takács-Horváth Erzsébet Tamásyné Szegedi Sarolta Tarjániné Csoma Cseperke Tarpai Mónika Tóth Ágnes Mária Tóth Rita Tóthné Ágoston Viktória Tótin István Török-Papp Tímea Turjay Rita Vályi Nagy Tamásné Vámosi-Nagy Zsuzsa Varga Endre Vargáné Korchma Fruzsina Vaszlik Kálmán Vígh Krisztina Vincze Tünde Vincze Viktória Wiltner Ágnes Zalaha Gyöngyi Zsíros Réka
A verseny programja
Kérjük, hogy megérkezéskor regisztráljanak a zeneiskola irodájában! Mindkét napon 700 - 1800 óra között.
1. helyszín: Vujicsics Tihamér Alapfokú Művészeti Iskola
2000 Szentendre, Duna korzó 16.
Zsűri: Herczegh Mária, Dr. Becsky Gáborné Gacsó Annamária, Dratsayné Berényi Bea
Április 22. Péntek
9.30-11.15 Mini 1. csoport 11.30-13.05 Mini 2. csoport
Ebédszünet
14.00-15.35 Mini 3. csoport 16.00-17.40 Mini 4. csoport 18.00-20.00 II. korcsoport 1. csoport
Április 23. Szombat
9.00-10.50 II. korcsoport 2. csoport 11.15-13.20 II. korcsoport 3. csoport
Ebédszünet
14.30-16.00 II. korcsoport 4. csoport 16.15-17.50 IV. korcsoport 1. csoport 18.15-19.50 IV. korcsoport 2. csoport
2. helyszín: Városháza Díszterem
2000 Szentendre, Városház tér 3.
Zsűri: Dratsay Ákos, Götzné Vass Mária, Dr. Oross Veronika Április 22. péntek
9.30-11.30 V. korcsoport 1. csoport 11.45-13.55 V. korcsoport 2. csoport
Ebédszünet
15.00-16.00 V. korcsoport 3. csoport 16.15-17.40 I. korcsoport 1. csoport 18.00-20.00 I. korcsoport 2. csoport
Április 23. szombat
9.00-9.55 I. korcsoport 3. csoport 10.10-11.10 I. korcsoport 4. csoport 11.25-13.00 III. korcsoport 1. csoport
Ebédszünet
14.00-15.35 III. korcsoport 2. csoport 15.50-17.35 III. korcsoport 3. csoport 17.50-19.00 VI. korcsoport 1. csoport 19.10-20.40 VI. korcsoport 2. csoport
Április 24. vasárnap
11.00-14.00 Ünnepélyes gála hangverseny, díjkiosztó és szakmai fórum Helyszín: Városháza Díszterme
Április 22. péntek Zeneiskola 9.30 - 11.15 Mini 1. csoport
1. Deák Jára Maja 2005.10.01.
Karai: Dal anyámnak Zk.: Arató Ágnes
2. Nagy Petra Lili 2006.02.24. J.S.Bach: Menüett (g-moll) Zk.: Arató Ágnes
3. Balog Júlia 2008.06.07. Purcell: Canzonet Zk.: Balog Péter
4. Bauer Blanka 2005.07.21. Mozart: Allegretto Zk.: Szelcsányi Ágnes Anna
5. Erdész Boróka 2006.08.03. Mozart: Papageno belépője Zk.: Karczub Eleonóra
6. Erdős Emma 2005.10.28. Wedgwood: The Mango Walk jamaicai népzene Zk.: Molnárné Skrobinec Okszána
7. Farkas Gréta 2005.09.30. Gosett: Gavotte Zk.: Karczub Eleonóra
8. Forró Szinta 2005.09.03. Purcell: Air Zk.: Tóth Ingrid
9. Gál Hanna 2005.10.16. Bach: g-moll Menüett Zk.: Muhi Veronika
10. Hegedüs Sámuel 2005.10.13. Händel: Largo a Xerxes c. operából Zk.: Fehér Nóra
11. Horváth Terézia 2005.10.14. G. Haydn: Arietta Zk.: Piltzné Varga Judit
12. Horvát-Karajz Júlia 2006.12.04. Purcell: Air Zk.: Vetésiné Magyar Éva
13. Kéri Gréta 2005.08.04. Purcell: Air Zk.: Muhi Veronika
14. Koós Panna 2007.03.28. Chr.W.Gluck: Boldog lelkek tánca Zk.: Valentiny Gábor
15. Szegő Sarolta 2006.06.01. Gossec: Gavotte Zk.: Muhi Veronika
16. Tamaska Noémi 2005.07.25. Bach: Menüett Zk.: Szakács István
17. Vaszil Borbála 2006.05.18. J.B. Lully: Kis dal Zk.: Tóth Ingrid
18. Walton Lili 2006.10.22. W.A. Mozart: Allegro Zk.: Valentiny Gábor
19. Kolozsi Dominika 2005.06.30. Telemann: Vivace Zk.: Ferenczy Beáta
20. Heye Anna 2005.08.02. Hook: Minuetto Zk.: Németh Csaba
21. Komócsi Dorka 2005.07.13. Haydn: Kistánc Zk.: Németh Csaba
11.30 - 13.05 Mini 2. csoport 1. Töreki Anna 2006.02.10.
Mozart: Bagatelle Zk.: Halász Zsuzsanna
2. Bartos Enikő 2007.06.23.
Bach: Musette Zk.: Bagi Annamária
3. Bella Fanni 2005.07.14. Baklanova: Körtánc Zk.: Koszorús Imola Dalma
4. Buzási Ilona Zsófia 2006.06.10.
J.S Bach: Musette Zk.: Pál Anikó
5. Czupy Hanna Katalin 2006.10.20. Daróczi-Bárdos: Népdalcsokor Zk.: Bódás Zsuzsanna
6. Csizmadia Réka 2005.07.02. Beethoven: Menüett Zk.: Dóra Hajnalka
7. Csókás Bianka Annabell 2005.06.08. Beethoven: Skót tánc Zk.: Nagy Zsóka
8. Csontos Csenge Barbara 2006.03.24 Beethoven: Skót tánc Zk.: Koscsóné Nagy Anita
9. Demeter Balázs 2005.12.28. Hook: Minuetto Zk.: Málnai József
10. Huray Hanna 2006.04.01. Grecsanyinov: Alkonyatban, Tréfa Zk.: Thiago Bertoldi
11. Kovács Panna Borbála 2007.02.21. Kuhlau: Menüett Zk.: Dóra Hajnalka
12. Magyar Petra 2006.08.30. Haydn: Arietta Zk.: Málnai József
13. Miklós Borbála 2006.09.06. Kocsár: Saltus Hungaricus III. IV. V. Zk.: Békefi Laura
14. Nánási Péter László 2006.08.05. Bogár: Rondó Zk.: Fliszár Vivien
15. Naszvadi Borbála 2005.09.30. Kocsár: Saltus Hungaricus I. II. Zk.: Berchy József
16. Ördög Panna Anikó 2006.04.18. Baklanova: Körtánc Zk.: Dóra Hajnalka
17. Putz Zsófia 2005.12.17. Corelli: Gavotte Zk.: Almann Gergő András
18. Szilvágyi Mária 2005.09.26. Pergolési: Arietta Zk.: Almann Gergő András
14.00 - 15.35 Mini 3. csoport 1. Balázs Ádám 2006.06.10.
Sailor's Hornpipe (Skót trad.) Varga-Babos: Tücsöktánc Zk.: Babos Judit
2. Borza Eszter Virág 2005.08.24. Beethoven: Ecossaise Zk.: Bakos Irina
3. Csorvási Fanni 2005.09.29. Sosztakovics: Sharmanka Zk.: Tóth Erika
4. Csuka Gréta 2006.04.18. Mozart: Papageno belépője Zk.: Nagy Dávid
5. Farkas Kamilla Hanna 2005.09.19 Baklanova: Körtánc Zk.: Nagy Dávid
6. Fehér Inez Éva 2005.08.16. Haydn: Szerenád Zk.: Szepessy Katalin
7. Frankó Csenge 2006.09.04. W. A. Mozart: Papageno belépője Zk.: Simon György
8. István Ajsa 2008.02.02. Dujick: Aria voor Peter Zk.: Istvánné Nyári Krisztina
9. Kálmán Dorka Villő 2005.11.10. Bartók: Este a székelyeknél Zk.: Dulichár Gábor
10. Kanta Nóra 2006.02.25. Petrovics: Éva szívem...Miért küldött... Zk.: Tóth Judit
11. Márkus Luca 2005.09.29. W.A. Mozart: Papageno belépője Zk.: H. Eisenbeck Ágota
12. Mászlai Dóra 2006.01.15. Bogár István: Kanásztánc Zk.: Dulichár Gábor
13. Mórocz Milla 2006.03.18. Grecsanyinov: Tréfa Zk.: Istvánné Nyári Krisztina
14. Sipos Luca 2005.06.01. Hartmann: Románc Zk.: Molnár Orsolya
15. Szabó Hanna Szilvia 2005.09.05. Bogár István: Kanásztánc Zk.: Magyar Gabriella
16. Szabó Liliána Viktória 2005.10.01. Rameau: Tambourin Zk.: Nagy Dávid
17. Szimon Kristóf Mátyás 2007.01.19. Beethoven: Skót tánc Zk.: Dankó József
18. Tallián Orsolya 2007.02.26. Baklanova: Körtánc Zk.: Istvánné Nyári Krisztina
19. Tóth Anna Alma 2007.04.09. Purcell: Air Zk.: Scheich Viktória
16.00 - 17.40 Mini 4. csoport 1. Csapó Gréta Hilda 2007.03.20.
G.F.Handel: Bourée Zk.: Gaál Natália
2. Csernei Fanni 2005.08.23. Kocsár: Saltus Hungaricus I. II. Zk.: Tatai Judit
3. Dóra Hanna Enikő 2006.09.25. Mozart: Papageno belépője Zk.: Balogh Ildikó
4. Jajecnik Lili 2005.08.30. J.Ph. Rameau: Rigaudon Zk.: László Hajnalka
5. Karancsi Karolina 2006.05.02. Baklanova: Mazurka Zk.: Balogh Ildikó
6. Kiss Hanga 2006.09.25. Bach: Menuett a h-moll szvitből Zk.: Boross Szilvia
7. Kovács Kinga 2006.04.22. Grecsanyinov: Tréfa Zk.: Dudits Irén
8. Ollé Lenke 2006.09.13. Kodály : Gyermektáncok 9,10. Zk.: László Éva
9. Őri Eszter 2006.02.02. J.S.Bach: Menüett (h-moll szvit) Zk.: László Hajnalka
10. Petruska Lujza Johanna 2006.07.11. Baklanova: Mazurka Zk.: Balogh Ildikó
11. Szabó Luca Dorottya 2006.11.24. Beethoven: Air écossais téma, 3. var. Zk.: Szalókyné Uhrner Judit
12. Bella Fanni 2005.07.14.
Baklanova: Körtánc Zk.: Koszorús Imola Dalma
13. Tóth Zsófia 2005.06.08. Händel: Bourrée Zk.: M. Gilice Teréz
14. Török Hanna 2006.05.13. William Babell: Matróztánc Zk.: Homicskóné Szalóky Ildikó
15. Varga Orsolya 2005.08.09. Bartók B.: Két népdal Zk.: Tóth Judit
16. Valachi Mandula 2005.12.19.
J.S.Bach: Musette Zk.: Juhász Ágnes
18.00 - 20.00 II. korcsoport 1. csoport 1. Simon Boglárka 2003.11.25.
Bartók B.: Tót legények tánca Zk.: Gereta Natalia
2. Adamcsek Fanni 2004.02.11. Corelli: Sarabande Zk.: Tóth Ingrid
3. Bede Borbála 2003.12.03.
Pergolesi: Siciliano Zk.: Szalókyné Uhrner Judit
4. Fekete Sarolta 2004.02.23. Bellinzani: F-dúr szonáta I. IV. Zk.: Szalókyné Uhrner Judit
5. Hodos Anna 2003.08.10. Karai J.: Groteszk tánc Zk.: Arató Ágnes
6. Horváth Lívia 2003.10.06. J.P.Rameau: La Livri Zk.: Karczub Eleonóra
7. Horváth Zsófia Márta 2004.01.29. Bartók: Este a székelyeknél Zk.: Hoffer Katalin
8. Hudák Réka Csilla 2003.12.05. Bach: Menüett Zk.: Németh Csaba
9. Kasoly Csenge Anna 2004.04.13. Gluck: Melódia Zk.: Németh Csaba
10. Kovács Boglárka 2004.02.14. Járdányi Szonatina III.t. Zk.: Juhász Ágnes
11. Sárándi Petra 2004.02.10. Hasse: Tambourin Zk.: Tatai Judit
12. Stier Adrienn 2003.12.17.
Telemann: F-dúr szonáta II. I. Zk.: Tomanicska Natália
13. Szalay Eszter Emma 2004.01.11. Sosztakovics: Keringő mese Zk.: M. Gilice Teréz
14. Székely Emma Júlia 2003.09.12. Járdányi: Szonatina I. II. Zk.: Pál Anikó
15. Holló Eszter Panka 2004.04.07.
Sinisalo: 3 miniatür II. III. Zk.: Nyikesné Boross Anett
Április 23. szombat Zeneiskola 9.00-10.50 II. korcsoport 2. csoport
1. Félegyházi Anna 2004.05.20.
Telemann: Vivace Zk.: Miczinger Ilona
2. Gyurkovics Domonkos 2003.09.04. Haydn: Andante Zk.: Szelcsányi Ágnes Anna
3. Marton Sára 2004.03.08. Vivaldi: G-dúr koncert II. III. Zk.: Miczinger Ilona
4. Mester Enikő Gréta 2003.07.17. Járdányi Pál: Szonatina I. Zk.: Radnainé Puer Judit
5. Pintér Adrienn 2003.10.02. Hadzsijev: Kis rondó Zk.: Gereta Natalia
6. Regenhart Dorottya Lili 2004.03.22 . Schickhardt: Ária és vivace Zk.: Sagyebó Ferenc
7. Solti Bettina 2003.11.25. Hartmann: Romanza Zk.: Leszkovszki Albin
8. Szőke Borbála 2004.05.11. Balázs Árpád: Szvit Zk.: Kiss Csaba
9. Verseghy-Nagy Emma 2003.06.19. Bogár: Rondó Zk.: Szalókyné Uhrner Judit
10. Ruttkay Kloé Meredisz 2003.08.31. Kuhlau: Menüett Zk.: P. Kozma Anikó
11. Puszta Zsófia 2004.02.04. Bogár: Kanásztánc Zk.: Mezei Pál
12. Bata Lívia Teréz 2003.12.03. Londonderry Air (trad) Zk.: Rácz-Bordás Laura
13. Borza Szabolcs 2003.09.24. Bogár István: Kanásztánc Zk.: Mezei Pál
14. Drexler Anna 2003.10.16. Mozart:Papageno belépője Zk.: Mezei Pál
15. Magos Luca 2003.11.19. Telemann: Vivace Zk.: Demeter-Dobosy Lilla
11.15 - 13.20 II. korcsoport 3. csoport 1. Csanády Helga 2003.11.26.
Gossec: Tambourin Zk.: Magyarné Szenáky Tünde
2. Csizmazia Villő Mária 2003.12.10. Händel: F-dúr szonáta Siciliano és Giga Zk.: Csizmaziáné Mali Katalin
3. Hézser Tünde 2004.02.24. Szervánszky: Szonatina II. I. Zk.: Lejtényi Ágnes
4. Huszár Zsófia Eszter 2004.03.27. Sally Adams: Sixed and Sevens Zk.: Tamási Jolán
5. Kozma Zsófia 2003.12.04. Bartók Béla: Ürögi kanásztánc Zk.: Papp Gyula
6. Köveskúti Hanna 2003.11.17. Balázs Árpád: Burlesca Zk.: Csontos József Attila
7. Lóki Ráhel 2003.08.19. Szervánszky: Szonatina I. Zk.: Várfalvi-Fodor Éva
8. Nagy Kolos 2003.11.14. Ibert: A kis fehér csacsi Zk.: Dankó József
9. Németh Flóra 2004.02.13. Schmitz: Das Mausefest Zk.: Koszorús Imola Dalma
10. Schroth Kinga 2003.10.26. Hadzsijev: Rondino Zk.: Tamási Jolán
11. Sepsi Anna 2004.02.10. J.N. Hummel: Tánc Zk.: Magyar Gabriella
12. Svanyova Letícia 2003.11.14. Bogár: Rondo Zk.: Gyöngyössy-Szabó Viktor Gábor
13. Szirmai Bernadett 2003.11.09. Járdányi Pál: Szonatina I. Zk.: Nagyné Halla Judit
14. Szuchonszky Hanna 2004.04.09. Gossec: Gavotte Zk.: Balogh Ildikó
15. Tóth Lídia 2004.11.04. Telemann: F-dúr szonáta I. Zk.: Fedorcsák Katalin
16. Varga Anna 2004.03.11. Sosztakovics: Tréfás keringő Zk.: Óriás Imréné
17. Czeba Angelika 2003.10.22. Händel: Siciliano és Giga Zk.: Nagy Dávid
14.30-16.00 II. korcsoport 4. csoport 1. Baráth Fanni Flóra 2003.07.05.
Bogár: Rondo Zk.: Gyöngyössy-Szabó Viktor Gábor
2. Gulics Amina Flóra 2004.04.07. Mozart: Menüett Zk.: Bereczné Deme Judit
3. Héty Emese 2003.12.11. Somos András: Törpetánc Zk.: Ficsor Erika
4. Horváth Zoé 2003.09.22. Debussy: A kis néger Zk.: László Hajnalka
5. Köteles Csilla 2003.07.29. Vinci: Sonata I-II. Zk.: Fliszár Vivien
6. Márk Viktória 2003.10.22. Leonardo Vinci: D-Dúr szonáta I-II. Zk.: Halász Zsuzsanna
7. Molnár Fanni 2003.06.09. Járdányi: Szonatina II. III. Zk.: Kovács Levente
8. Nánási Ádám 2003.12.18. Bartók: Három csíkmegyei népdal Zk.: Fliszár Vivien
9. Szennai Rebeka Mária 2003.12.28. Bach: Andantino Zk.: Balogh Ildikó
10. Barta Lili Panna 2003.06.03. Kocsár Miklós: Saltus Hungaricus Zk.: Krezmer Gerda
11. K. Nagy Zsófi 2003.09.26. Gluck: Tánc (Iphigenia Auliszban) Zk.: Zádor Mariann
12. Szűcs Kata 2003.10.07. Balassa: Intermezzo Zk.: Nagy Gerda
16.15-17.50 IV. korcsoport 1. csoport 1. Pálfai Mirjam Eszter 2002.02.16.
Somos: Scherzo Zk.: Gereta Natalia
2. Dávid Kitti 2001.09.23. Marcello: e-moll szonáta III. II. Zk.: Bónácz Judit
3. Erdélyi Zsófia Réka 2001.06.29. Sárközi : Sonata de camara II. III. Zk.: Fliszár Vivien
4. Gál Panna 2002.01.30. Telemann: f-moll szonáta III-IV. Zk.: Fedorcsák Katalin
5. Hardon Réka 2002.03.25. Mező: Szvit II. III. IV. Zk.: Fedorcsák Katalin
6. Horváth Borbála 2002.04.14. Donizetti: Szonáta Zk.: Nagy Dávid
7. Kecskés Emese 2001.09.14. Podelszkij: Humoresque Zk.: Tóth Erika
8. Kiss Viktória Eszter 2001.07.30. Szervánszky: Szonatina II. III. Zk.: Balogh Ildikó
9. Pete Fruzsina 2002.05.07. Rössler-Rosetti: D-Dúr Concerto III. Zk.: Fliszár Vivien
10. Réti Eszter Boglárka 2001.09.28. Vivaldi: D-dúr fuvolaverseny II. I. Zk.: Hacheleva Ludmilla
11. Szlanka Júlia Anna 2001.08.02. Händel: a-moll szonáta III. IV. Zk.: Papp Gyula
12. Szűcs Luca 2002.05.13. Karai: Groteszk tánc Zk.: Várfalvi-Fodor Éva
13. Török Angelika 2001.11.28. Járdányi: Szonatina II. III. Zk.: Nagy Dávid
18.15-19.50 IV. korcsoport 2. csoport
1. Andrássy Blanka 2001.06.14.
Händel: g-moll szonáta I. II. Zk.: Dudits Irén
2. Druzsin Barnabás 2001.11.04. Járdányi: Szonatina II. III. Zk.: Papp Gyula
3. Fancsali Liza 2001.10.29. Sinisalo: 3 Miniature Zk.: Szelcsányi Ágnes Anna
4. Gál Ráchel 2002.01.08. Járdányi Szonatina II-III. Zk.: Leszkovszki Albin
5. Hegyi Csenge Zsófia 2001.07.19. Telemann: Menuett Zk.: Hoffer Katalin
6. Májer Hanna Lili 2001.12.23. Marcello: Sonate II. Op.2. no.2.
IV. tétel (Allegro) Zk.: Kürtösi Zsolt
7. Molnár Júlia 2002.05.01. Hacsaturján: Keringő Zk.: Barsi Botond Ákos
8. Nádai Tamara 2002.05.16. Karai J.: Hóvariációk Zk.: Berchy József
9. Rajkai Eszter 2001.10.26.
Bogár: Rondó Zk.: Mezei Pál
10. Vadas Soma Tardos 2001.07.29. Szervánszky: Szonatina I. Zk.: Liebe Nóra
11. Váncsa Anna 2002.04.15. Karai: Groteszk tánc Zk.: Bogár Zsófia
Április 22. péntek Városháza 9.30-11.30 V. korcsoport 1. csoport
1. Árki Lili Katalin 2001.05.16.
Rózsavölgyi: Magyar tánc - Posta síp Zk.: Ferenczy Beáta
2. Kistóka Berta 2001.05.25. Händel: g-moll szonáta I. IV. Zk.: Németh Csaba
3. Böcker Fruzsina 1999.09.03. Donizetti: Szonáta Zk.: Mészáros Pálma
4. Ekker Dóra 2000.11.05. Karai: Groteszk tánc Zk.: dr. Szabó Barna
5. Fodor Eszter 1999.10.05. Mozart: C-dúr Andante Zk.: Szekeres László
6. Karkus Fanni Dominika 1999.10.08. J.Ibert: Entr'act Zk.: Mészáros Pálma
7. Mertl Enikő 1999.07.16. Poulenc: Szonáta I. Zk.: Jencsik Zsuzsa
8. Saiban Laura Rebeka 2001.03.26. Debussy: A kis néger Zk.: Hoffer Katalin
9. Sturcz Valentina 2000.10.24. Georges Hüe: Fantázia Zk.: Bogár Zsófia
10. Szénásy Zsófia 2000.02.02. Járdányi: Szonatina II. III. Zk.: Szalókyné Uhrner Judit
11. Ulicska Sára Kata 2000.06.08. Mozart: Adagio D-dúr fuvolakvartettből Zk.: Hegedüs-Gönczy Katalin
12. Horváth Kamilla 2000.08.23. G.F. Händel: a-moll szonáta I-II tétel Zk.: Arató Ágnes
11.45-13.55 V. korcsoport 2. csoport
1. Batta Eszter 1999.11.04. C.Ph.E. Bach: d-moll fuvolaverseny I. Zk.: Fedorcsák Katalin
2. Csontos Anna 2000.10.19. Karai: Groteszk tánc Zk.: Óriás Imréné
3. Gőz Anett 2001.03.08. Gaubert: Madrigál Zk.: Gincsai Beáta
4. Gyimesi Felícia Gréta 2000.02.09. Hajdú Mihály: Magyar pásztordalok I. Zk.: Nagy Dávid
5. K. Szabó Maja 2001.02.07. Händel: C-dúr szonáta III. IV. Zk.: Dulichár Gábor
6. Keszei Johanna 2000.10.24. Enescu: Cantabile et Presto Zk.: Dombi Géza
7. Kistamás Anna 1999.10.04. Ibert: Entr'acte Zk.: Dankó József
8. Koncz Réka 2001.05.01. Telemann: D-dúr Concerto II.tétel Zk.: Nagy Gerda
9. Pálinkás Eszter Ágnes 2001.05.09 Aljabjev: Csalogány Zk.: Tótin Katalin
10. Tordai Dorottya 2000.07.25. J.s Bach: g moll szonáta I. tétel Zk.: Gincsai Beáta
11. Tótin Szilvia 1999.12.22. G. Enesco: Cantabile et Presto Zk.: Tótin Katalin
12. Valter Liza Eszter 2000.02.08. Sinisalo 3 Miniature Zk.: Dankó József
13. Szabó Fanni 1999.08.23. Kuhlau: Bevezetés és rondó Zk.: Halász Zsuzsanna
15.00-16.00 V. korcsoport 3. csoport 1. Aubrecht Laura 2000.04.05.
Händel: G-dúr szonáta I-II. Zk.: Balogh Ildikó
2. Germán Nikolett 2001.05.10. Karai: Groteszk tánc Zk.: Tatai Judit
3. Hera Szilvia Zsóka 2001.01.28. Sinisalo: 3 Miniature Zk.: Gyöngyössy-Szabó Viktor Gábor
4. Koncz Luca 2000.10.09. Bartók Béla: Három csíkmegyei népdal Zk.: Bagi Annamária
5. Tóth Melinda 1999.07.13. Sinisalo: 3 Miniature II. III. Zk.: Bakos Irina
6. Tucker Lea 2000.12.25. Zempléni László: Valse Zk.: Práda Sándorné
16.15-17.40 I. korcsoport 1. csoport 1. Szeszler Ábel 2004.07.09.
Purcell: Air Zk.: Jakab Emőke
2. Baráth Emőke 2005.04.03. Szelényi: Előjáték és rondino Zk.: Bagi Annamária
3. Ézsöl Fanni 2004.07.09. Vivaldi: Allemanda Zk.: Almann Gergő András
4. Füzér Zsuzsanna 2004.09.14. Hadzsijev: Rondino Zk.: Bakos Irina
5. Hetyei Zsolt 2005.05.07.
Bogár I.: Kanásztánc Zk.: H. Eisenbeck Ágota
6. Hörömpő Zsófia 2004.11.15. Mozart: Papageno belépője Zk.: Nagy Zsóka
7. Kupcsik Anna 2005.05.30. Ch. W. Gluck: Boldog lelkek tánca Zk.: Tóth Ingrid
8. Lászlóffy Eszter 2004.10.01. Járdányi: Sonatina II.-III. tétel Zk.: Dr. Nemes- Nagyné Dudás Veronika
9. Markal Eszter 2004.11.11. G. Ph. Telemann: Menuet I és Menuet II. Zk.: Babos Judit
10. Nagy Beáta 2004.08.18. Hasse: Tambourin Zk.: Tomanicska Natália
11. Oszvald Johanna Sára 2005.01.14. Gossec: Tamburin Zk.: Bódás Zsuzsanna
12. Perei Nóra 2005.04.29. Arcangelo Corelli: Sarabande Zk.: Horváthné Tadics Viktória
18.00-20.00 I. korcsoport 2. csoport 1. Bazsó Réka 2005.02.23.
Gossec: Tamburin Zk.: Nyikesné Boross Anett
2. Bencsik Zsófia 2005.04.05. Szervanszky E.: Szonatina, II. III. Zk.: Thiago Bertoldi
3. Csévi Sára 2005.04.13. Baklanova: Körtánc Zk.: Majtényi Eszter
4. Csutak Tilda 2004.06.29. Debussy : A kis pásztor Kodály: Gyermekdal Zk.: László Éva
5. Ecseri Csenge 2004.10.12. Bogár István: Rondó Zk.: Kántor Zsolt
6. El-Assaf Terézia 2004.11.18. Mozart: Varázsfuvola részlet Zk.: Rácz Zoltánné
7. Fajt Viktória 2004.06.26. Telemann: Menüett Zk.: Práda Sándorné
8. Gurzó Gyöngyi 2005.04.30. Dolzsikov: Szvit I. Bölcsődal II. Polka Zk.: Bogár Zsófia
9. Helmle Borbála Mária 2005.07.16 Borsódy: Hol háltál…Ha Dunárul… Zk.: Gaál Natália
10. Hortobágyi Luca 2005.04.07. Járdányi: Sonatina II. III. tétel Zk.: Thiago Bertoldi
11. Horváth Katalin 2004.08.21. Mozart: Tamino áriája a Varázsfuvolából Zk.: Dudicsné Gergely Erika
12. Horvát-Karajz Viktória 2004.11.25. Hartmann: Románc Zk.: Vetésiné Magyar Éva
13. Jóni Krisztina 2004.11.30. Giovanni Battista Pergolesi: Siciliana Zk.: Kleineiselné Radóczi Mónika
14. Kása-Gál Natasa 2004.07.02. Pauer: Capriccio Zk.: Thiago Bertoldi
15. Lak Réka Kinga 2005.03.15. Telemann: Menuett Zk.: Homicskóné Szalóky Ildikó
16. Soós Réka 2004.09.13.
Lully: Gavotte Zk.: Homicskóné Szalóky Ildikó
17. Tóth Emma Alíz 2004.09.24.
Mozart: Tamino áriája a Varázsfuvolából Zk.: Szakács István
Április 23. szombat Városháza 9.00-9.55 I. korcsoport 3. csoport
1. Nyuzó Zsófia 2004.11.15.
Seiber Mátyás: Foxtrott, Slow Fox, Walzer Zk.: P. Kozma Anikó
2. Szabó Villő 2005.03.30. Babell: Matróztánc Zk.: Mezei Pál
3. Szmolenszky Maja 2004.06.23. Gossec: Gavotte Zk.: Demeter-Dobosy Lilla
4. Szöllősy Vágó Emese 2004.10.14. Pascal Proust: Prelude és Charleston Zk.: P. Kozma Anikó
5. Barta Laura Éva 2004.06.30. Weiner: Rókatánc Zk.: Gyöngyössy-Szabó Viktor Gábor
6. Kali Anna Lilla 2005.04.02. Hasse: Tambourin Zk.: Polyákné Györe Éva
7. Sepsi Réka 2004.06.13. Bogár: Kanász tánc Zk.: Ferenczy Beáta
8. Véró Fanni 2005.04.01. Járdányi: Szonatina II. III. Zk.: Horváth Lilian
10.10-11.10 I. korcsoport 4. csoport 1. Borsi Blanka 2004.08.13.
Karai: Groteszk tánc Zk.: Nagy Dávid
2. Bánszki Enikő Eszter 2004.11.08. Telemann: Vivace (F-dúr) Zk.: Hacheleva Ludmilla
3. Elek Lili Fanni 2004.07.28. Gossec: Gavotte Zk.: Ficsor Erika
4. Erdélyi Virág Csenge 2004.06.15. Mozart: Andante Zk.: Bereczné Deme Judit
5. Gass Eszter 2005.03.29. D. Sosztakovics: Tréfás keringő Zk.: Nagy Albertné
6. Holozsai Eszter 2004.06.11. Karai: Groteszk tánc Zk.: Sári Gergő
7. Selyem Dominik 2005.05.29. Hummel: Tánc Zk.: Rácz-Bordás Laura
8. Somodi Rebeka 2005.03.08. Grecsanyinov: Tréfa (A bohóc) Csupor László átirata Zk.: Boleman Kata
9. Tasi Zsanett 2005.03.25. Szelényi: Cirkuszban Zk.: Kovács Anita
10. Tóth Blanka 2005.02.15. Sinisalo 3 Miniature Zk.: Sári Gergő
11.25-13.00 III. korcsoport 1. csoport 1. Sass Emília Mária 2003.04.07.
Sinisalo: 3 miniature II. III. Zk.: Szalókyné Uhrner Judit
2. Balogh Emese 2003.02.06. Járdányi: Szonatina II. III. Zk.: László Hajnalka
3. Elter Luca 2002.10.11. Vivaldi: F-Dúr Siciliano és Allemande Zk.: Gaál Natália
4. Eperjesi Jonatán 2003.04.11. Kocsár Saltus Hungaricus Zk.: Balina Gyula
5. Hegedüs Dóra 2002.09.11. Telemann: F-dúr szonáta Largo és Vivace Zk.: Szekeres László
6. Juhász Anna 2003.05.01. Beethoven: Rolling Penny Zk.: Nagy Éva Cecilia
7. Kákonyi Éva 2003.02.05. Händel: F-Dúr Siciliano és Giga Zk.: Gaál Natália
8. Kovencz Lilla 2003.01.15. Kocsár: Saltus Hungaricus Zk.: Mezei Pál
9. Matastik Emma 2002.06.20. Balázs Árpád: Suite III. Zk.: Mezei Pál
10. Matastik Laura 2002.06.20. Telemann: F-dúr szonáta I. II. Zk.: Mezei Pál
11. Partos Dorka Éva 2002.07.02. Járdányi: Szonatina III. Zk.: Málnai József
14.00-15.35 III. korcsoport 2. csoport 1. Szabó Luca 2003.01.09.
Bogár: Rondó Zk.: Krezmer Gerda
2. Heiler Szonja 2002.06.14. Webber: Mulberry Cottage Zk.: Nagy Gerda
3. Arnóczki Áron 2002.10.06. Hajdú: Magyar pásztordalok III. Zk.: Simon György
4. Fehérvári Anna 2002.08.01. Bogár István: Rondó Zk.: Fenyvesi-Hilbert Henriett
5. Hambalkó Eszter 2002.11.07. György Simonffy és Pál Vincze: The Dream of Potiphar's Wife Zk.: Dankó József
6. Hégely Nóra 2003.02.16. Hajdu: Magyar pásztordalok I. Zk.: Molnár Orsolya
7. Holpár Anna 2002.06.30. Eben: Sonatine Semplice I. Zk.: Bódás Zsuzsanna
8. Kocsi Réka 2003.02.16. Bach: Siciliano Esz-dúr szonáta II. Zk.: Molnár Orsolya
9. Nagyfi Noémi 2003.02.04. Hasse: G-Dúr szonáta II-III. tétel Zk.: Koszorús Imola Dalma
10. Szabó Hanna 2002.07.15. Dávid Gyula: Szonáta I. Zk.: Horváth Andrea
11. Szücs Ábel Csombor 2002.11.27. G. J. Schmitz: Bata Tuga szentélye Zk.: Koszorús Imola Dalma
12. Pénzes Petra 2003.03.11. Weiner L. Rókatánc Zk.: Zádor Mariann
15.50-17.35 III. korcsoport 3. csoport 1. Asztalos Noémi 2002.09.10.
Pucihar: Flute at Play 2.6. tétel Zk.: Mészáros Pálma
2. Duka Katalin 2002.12.31. Weiner:Rókatánc Zk.: Szelcsányi Ágnes Anna
3. Héjj-Csizmazia Kincső 2002.07.10. Bach: Siciliano Zk.: Lengyel Andrea
4. Kálmán Eszter 2002.12.02. Vivaldi: G-dúr concerto op.10. No.4. Largo és Allegro Zk.: Szekeres László
5. Kaposi Gergő 2003.02.16. Farkas Ferenc: Régi magyar táncok I. II. Zk.: Dudits Irén
6. Nagy Zsófi Panni 2002.12.08. Vanhal: Szonáta II. Lakatos Orsolya: Játék Zk.: Sagyebó Ferenc
7. Novák Nanda 2003.05.02. Gedike: Tánc Zk.: Taraszova Brigitta
8. Orosz Katalin 2003.04.17. Weiner:Rókatánc Zk.: Almann Gergő András
9. Tóth Barbara Kinga 2003.04.06. Hartmann: Románc Zk.: Radnainé Puer Judit
10. Tóth Luca 2003.03.30. Bartók: Három csíkmegyei népdal Zk.: Bóna Ilona
11. Vészi Réka 2002.10.20. Telemann: F-Dúr szonáta II-III. Zk.: Scheich Viktória
12. Zsély Dóra 2002.06.08. Farkas Ferenc: Régi magyar táncok II.-III. Zk.: Szakács István
13. Mészáros Katalin 2002.07.27. G. B. Pergolesi: Arietta Zk.: Tóth Judit
17.50-19.00 VI. korcsoport 1. csoport
1. Erdélyi Hanga 1994.10.10.
Poulenc: Szonáta III. tétel Zk.: P. Kozma Anikó
2. Horváth Dóra 1997.07.13. Jacques Ibert: Concerto I. tétel Zk.: Taraszova Brigitta
3. Kora Karina 1998.06.30. Farkas Ferenc: Bihari román táncok Zk.: Békefi Laura
4. Madarász Eszter 1999.01.26. Taktakishvili: Szonáta II. Zk.: Bódás Zsuzsanna
5. Magyar Evelin 1997.11.26. Poulenc: Szonáta I. tétel Zk.: Simon György
6. Tardy Katalin 1999.04.07. Rutter: Antique Suite III-VI. Zk.: Rigó Dániel
19.10-20.40 VI. korcsoport 2. csoport 1. Major Júlia 1998.10.09.
Farkas: Bihari román táncok Zk.: Bódás Zsuzsanna
2. Molnár Júlia 1998.08.11. Quantz: G-Dúr Fuvolaverseny II.III. tétel Zk.: Thiago Bertoldi
3. Nagy Renáta 1995.05.04. J. Rodrigo : Fantázia (II. Espanoleta) Zk.: Perneczky Zsolt
4. Novák Csilla 1998.05.17. Pierre Camus: Chanson et Badinerie Zk.: P. Kozma Anikó
5. Szabó Orsolya 1995.07.08. Bach: C-dúr szonáta Zk.: Demeter-Dobosy Lilla
6. Székelyi Fruzsina 1998.03.07. F. Kuhlau: Bevezetés és rondo Zk.: Sagyebó Ferenc
7. Zsáry Eszter 1997.09.15. Bach: Arioso Zk.: Hegedüs-Gönczy Katalin
8. Körmöczy Laura 1998.11.09. Mozart: Andante Zk.: Mészáros Pálma
A verseny fővédnöke: Verseghi-Nagy Miklós
Szentendre Város polgármestere
A verseny szervezője: Vujicsics Tihamér AMI
2000 Szentendre, Dunakorzó 16. Telefon, fax:06-26/785-162
e-mail:[email protected]
A verseny helyszínei: Vujicsics Tihamér Alapfokú Művészeti Iskola
2000 Szentendre, Dunakorzó 16.
Városháza 2000 Szentendre, Városház tér 3.
XX. JUBILEUMI ORSZÁGOS FUVOLÁS
TÁBOR és FESZTIVÁL
Fővédnök: Dr. Hoppál Péter Kultúráért Felelős Államtitkár
BÓLY
2016. június 26-tól július 03-ig
Információ: Bólyi Általános Iskola 7754 Bóly, Rákóczi u. 2.
Tel.: 69/868-120 Fax: 69/369-369 www.altisk.boly.hu
Jegyzeteim: