Upload
others
View
0
Download
0
Embed Size (px)
Citation preview
1
Kenéstechnikai megoldások az ipari alkalmazásokra
2
TOTAL, a nemzetközi energetikai csoport A TOTAL ma az összes leányvállalatával és kapcsolódó cégével a világon az ötödik helyen álló bejegyzett nemzetközi integrált olajcsoport. (tőzsdei jegyzések alapján számított vállalati alaptőke szerint dollárban 2011. december 31-én). Öt földrészen folytatja tevékenységét, mintegy 96.000 alkalmazottal. Tevékenységei lefedik az olaj- és gázipari folyamatok teljességét: kőolaj és földgáz kutatás, kitermelés és termelés (LNG), nyers kőolaj és kőolajtermékek finomítása, elosztása, kereskedelme és tengeri szállítása. A TOTAL vegyipari tevékenységet is folytat (alapanyagok, műtrágyák és petrolkémia), különleges termékeket is gyárt az ipar és a kiskereskedelem számára (gumi-feldolgozás, ragasztók, gyanták, galvántechnika). A TOTAL az energetika jövőjére is gondol, elkötelezte magát a megújuló energiaforrások (napenergia, biomassza, atomenergia) felhasználása és a második generációs bio üzemanyagokkal kapcsolatos fejlesztések iránt. A Csoport célja, hogy minden szakmai területen megfeleljen a kihívásoknak, ami a fenntartható fejlődést, a természeti erőforrások újrahasznosítását, az „ökológiai lábnyom” csökkentését, a tevékenységeit befogadó országok kultúrájához való alkalmazkodást, és általánosságban a társadalommal folytatott párbeszédet illeti. Növelje termelékenységét A TOTAL Lubrifiants kötelezettségvállalásai Termékek célzott felhasználásra Valamennyi ipari szegmens sajátos üzemelési körülményeket jelent. Az ipari folyamatok jó ismerőjeként a TOTAL Lubrifiants olyan kenőolajokat és zsírokat fejlesztett ki, amelyeket tökéletesen megfelelnek a termelési igényeknek. A TOTAL Lubrifiants jelen van a következő szektorokban: acélipar, vegyipar, energetikai ipar, fémmegmunkáló ipar, autógyártás és autóalkatrész gyártás, kohászat, építőipari alapanyaggyártás, papíripar, mezőgazdasági gépgyártás és élelmiszeripar. Innovatív termékek Az innováció a TOTAL Lubrifiants számára kiemelt jelentőséggel bír, több kutatóközpont, benne számos vegyész- és gépészmérnök, valamint kenéstechnikai szakember segíti a munkát. A konstruktőrökkel fenntartott szoros kapcsolat lehetővé teszi, hogy kifejlesszék és teszteljék a holnap termékeit az Ön berendezéseinek optimális teljesítménye és legnagyobb védelme érdekében. Biztonságos és környezetbarát termékek A TOTAL Lubrifiants elkötelezett a biztonság, az egészségvédelem és a környezetvédelem mellett. A kutató-fejlesztő műhelyekben már az új termékek megalkotásakor olyan paramétereket vesznek figyelembe, amelyekkel a mérgezési kockázatokat és az illékony szerves összetevő (VOC) kibocsátást csökkenteni lehet, amelyek elősegítik a termékek környezetben való lebomlását, újrafelhasználását vagy ártalmatlanítását. Nagy hozzáadott értékkel bíró szolgáltatások Foglalkozunk a kenés, a karbantartás és az üzemben lévő kenőanyagok, folyadékok laboratóriumi elemzéseinek ésszerűsítésével és megszervezésével, valamint a dolgozók képzésével: olyan, magas szintű tanácsadásban és vevőszolgálati szolgáltatásokban részesítjük Önt, amelyekkel optimalizálhatja kenési műveleteit. Közelség és rugalmasság Igényeire – legyenek akár különösek is – helyi kereskedelmi csapatunk talál megoldást. Mindez kiegészül teljes vertikumú nemzetközi szervezetünk (finomítóink, kenőanyag-keverőüzemeink és kiterjedt ellátási láncolatunk) által kínált gyors és pontos kiszolgálással.
A TOTAL Lubrifiants ISO 9001:2008 és ISO/TS 16949:2009 minősítéssel rendelkezik. A háromévente megújított tanúsítvány a hosszú távú elkötelezettség záloga.
3
TÁRGYMUTATÓ termékek és szolgáltatások TÁRGYMUTATÓ felhasználási területek
AERO HYDROFLO Élelmiszeripar Kemény anyagok fűrészelése
AEROGEAR ISOVOLTINE Légkompresszorok Hőközlő rendszerek
AEROHYDRAULIC JARYTHERM Légtisztítás Hidraulika rendszerek
AEROPROTECTIVE KASSILA Gázkompresszorok Biológiailag lebomló folyadékok
AEROTURBINE LACTUCA Hajtóművek Színezés
ALTIS LICAL Zsírok Tűzálló folyadékok
ANAC LISSOLFIX Hőközlő rendszerek Magas hőmérséklet és nyomás
AXA LUBRILAM Magas hőmérsékletű lánc Alacsony hőmérséklet
AZOLLA LUNARIA Hidraulika rendszerek Működés közbeni olaj elemzések
AZOLLA NET HC LYRAN Fém alakítás Szigetelő olajok
BIOADHESIVE PLUS MARSON Hűtőkompresszorok Fémmegmunkálás
BIOFLUSH MARTOL Hengerlő olajok Alumínium csomagoló gyártás
BIOHYDRAN MISOLA Speciális termékek Vágás: vágó olajok
BIOMERKAN MOLDOL Vákuum szivattyúk Vágás: vízben oldódó folyadékok
BIO OG PLUS MULTIS Fehér olajok és vazelinek Vágás és kenés: többcélú olajok
BIOMULTIS MULTIS COMLEX Növényi olajok Adalékok
BIOPRESLIA NATERIA Fém alakítás Szikraforgácsoló olajok
BLUE CONCENTRATE NEVASTANE Légkompresszorok Köszörű és csiszoló olajok
CALORIS ORITES Fagyállók és hűtőfolyadékok Szerszámgép olajok
CARTER OSIRIS Repülés Mikrokenő olajok
CERAN PARATEX Biológiailag lebomló kenőanyagok Előkenők
CIRKAN PLANETELF Elasztomer formaleválasztók Védő olajok
CLEANER PÉNEUMA Hajtóművek Edző olajok
CONTRAM PRESLIA Zsírok Hengerlő olajok
COOLELF PV 100 Szigetelő olajok Mozgó alkatrészek
COPAL SERADE Hidraulika rendszerek Cirkulációs olajok
CORTIS SERIOLA Fémmegmunkálás-Mikrokenés Cirkulációs olajok papíripari gépek
CYL SOLUBLE CHECK Oldószerek és zsírtalanítók Lánckenő olajok magas hőmérsékletre
DACNIS SPECIS Textil Olajok gőzgépek hengereihez
DETERFIX SPIRIT Turbinák Pneumatika rendszerek
DIEL STATERMIC Motor és alkatrész tisztítás Feldolgozó olajok
DISOLA TEXINOL Diesel motorok készenléti egységek Hűtőgép kompresszorok
DRASTA TIG XP5 Elasztomer formaleválasztás Karbantartási és kenési szofter
DROSERA TIXO Gázkompresszorok Textil
EBOTEC TORILIS Gáz motorok Fonás
ELECTROFIX TRAINING Hajtóművek Kötés-szabászat
EMETAN TROYSHIELD Ásványi olajok Nem szőtt és vágott szál feldolgozás
EQUIVIS VALONA Speciális olajok Szővés, felvetés,
ETIRELF VULSOL Szintetikus olajok Színezés, kikészítés, mosás
FINADET WT SUPRA Zsírok Képzés
FINAROL Automata kenőberendezések Turbinák
FINATUROL Biológiai lebonthatóság Vákuum szivattyúk
FINAVESTAN Alumínium komplex Fehér olajok és vazelinek
GLACELF Kalcium Szulfonát komplex
GRANITCUT Lítium komplex
GREASYMAT Lítium kalcium
GROTAN NSF H1 élelmiszerrel véletlenszerűen érintkezhető
HYDRANSAFE Poliurea
Speciális zsírok
6
Repülés DUGATTYÚS REPÜLŐGÉP MOTOROK KENŐANYAGAI
TERMÉK ALKALMAZÁSOK SAE FOKOZAT
SPECIFIKÁCIÓK
AERO 80 Tiszta ásványolaj-alapú kenőanyag szokásos körülmények között üzemeltetett dugattyús motorokhoz.
Veterán gépek kenőanyaga ( I. és II. világháborús repülőgépek)
40 FRANCE: AIR 3560/D US, UK: SAE J 1966
AERO 100 50
AERO 120 60 US: SAE J 1966
AERO D 80 Hamumentes, diszpergens, egyfokozatú ásványolaj, szigorú és nagyon szigorú feltételek között működő dugattyús motorokhoz.
40 FRANCE: AIR 3570 US, UK: SAE J 1899
AERO D 100 50
AERO D 120 60
AERO XPD 80 Új generációs, hamumentes, diszpergens, egyfokozatú ásványi kenőolajok, kifejezetten nagyértékű dugattyús repülőgépmotorokhoz kifejlesztve, megnövelt kopás és korróziógátló tulajdonságokkal.
Ezek az olajok optimális arányban tartalmazzák a TEXTRON Lycoming LW 16702-nek megfelelő kopásgátló adalékot.
40 FRANCE: AIR 3570 US, UK: SAE J 1899 FAA jóváhagyás AD 80-04-03R2 b.1 AVCO LYCOMING (301F) jóváhagyás
AERO XPD 100 50
AERO XPD 120 60
AERO DM 15W-50 Hamumentes, diszpergens, többfokozatú ásványolaj, szigorú és nagyon szigorú feltételek között működő dugattyús motorokhoz.
Egész évben és bármilyen éghajlaton használható.
Ezek az olajok optimális arányban tartalmazzák a TEXTRON Lycoming LW 16702-nek megfelelő kopásgátló adalékot.
15W-50 Francia Légierő jóváhagyás (no30330 STPA/MA) SAE J 1899 FAA jóváhagyás AD 80-04-03R2 b.1. bekezdés AVCO LYCOMING (301F) and TELEDYNE CONTINENTAL (MHS-24) jóváhagyás.
AERO DM 20W-60 20W-60 SAE J 1899 megfelel az FAA AD 80-04-03R2 b.1.bekezdés FAA előírásoknak megfelel a 301F AVCO LYCOMING specifikációnak
TURBINAMOTOROK KENŐANYAGAI
TERMÉK ALKALMAZÁSOK Viszkozitás* SPECIFIKÁCIÓK
AEROTURBINE 331 Ásványi olaj repülőgépek turbinamotorjainak kenésére.
Csapágyak és hajtóművekhez.
15 FRANCE: AIR 3515/B Iss.3 UK: DEF-STAN 91-99 Iss. 2 Joint Service Designation: OM-11 NATO code: O-135 Turbomeca jóváhagyás
AEROTURBINE 921 65 FRANCE: AIR 3512/A Iss.2 UK: DEF-STAN 91-97 Iss. 1 Joint Service Designation: OM-71 NATO code: O-138 Turbomeca jóváhagyás
HAJTÓMŰ OLAJOK
TERMÉK ALKALMAZÁSOK Viszkozitás* SPECIFIKÁCIÓK
AEROGEAR 823 Ásványi olaj nagy igénybevételnek kitett hajtóművekhez, mint pl helikopter hajtóművek.
65 FRANCE: DCSEA 255/A US: MIL-PRF-6086E (közép fokozat) UK: DEF STAN 91-112/1 Joint Service Designation: OEP-70 NATO code: O-155 EUROCOPTER jóváhagyás
AEROGEAR 1032 Ásványi olaj nagyigénybevételnek kitett hajtóművekhez, mint a pl a legújabb fejlesztésű Eurocopter helikopterek hajtóművéhez
60 US: MIL-PRF-6086E (közép fokozat) UK: DTD 581 C fokozat OEP-70 Joint Service Designatioin: OEP-70 NATO code: O-155 EUROCOPTER jóváhagyás
7
HIDRAULIKA OLAJOK
TERMÉK ALKALMAZÁSOK Viszkozitás* SPECIFIKÁCIÓK
AEROHYDRAULIC 520 Ásványi olaj
nagy nyomás alatt,
alacsony és rendkívül alacsony hőmérsékleten működő hidraulikus rendszerekhez
14 FRANCE: DCSEA 415/A (H-520) US: MIL-PRF-5606H UK: DEF STAN 91-48/1, standard fokozat Joint Service Designation: OM-18 NATO code: H-520
MOTORVÉDŐ KENŐANYAGOK
TERMÉK ALKALMAZÁSOK Viszkozitás* SPECIFIKÁCIÓK
AEROPROTECTIVE 219
Ásványi olaj a dugattyús motorok belső védelmére.
- FRANCE: AIR 1503/B type A UK: DEF STAN 91-40/2, standard fokozat Joint Service Designation: PX-27 NATO code: C-615
Ez a termék lista nem teljes. Amennyiben bővebb információra lenne szüksége a szintetikus turbinamotor kenőanyagokkal, hidraulika folyadékokkal és zsírokkal kapcsolatban, kérjük forduljon hozzánk bizalommal. *Tipikus kinematikai viszkozitás 40 oC –on mm2/s-ban
8
Hidraulika rendszerek A TOTAL hidraulika olajok megfelelnek a nemzetközi szabvány előírásoknak és a gyártók műszaki specifikációinak. Az ISO 6743-4 a különböző típusú hidraulika olajokat osztályokba sorolja. A mi termékskálánk a következő teljesítményszinteknek felelnek meg:
AZOLLA: HM teljesítményszintű. Ásványi alapú, jó stabilitással rendelkezik az oxidációval szemben, és az eszközök korrózió és kopás elleni védelmét biztosítja.
EQUIVIS és HYDROFLO: HV teljesítményszintű. HM teljesítményszint, amely magas viszkozitási indexszel egészül ki, hogy a folyadékot széles hőmérsékleti tartományban lehessen használni, és az alacsony hőmérsékleten való indítás is lehetővé váljék.
BIOHYDRAN: HETG, HEES teljesítményszintű. Biológiailag lebontható folyadékok, amelyeket érzékeny természeti területeken dolgozó berendezések számára ajánlanak, annak érdekében, hogy csökkentsék a környezetszennyezés mértékét, ha véletlenül kikerülne a kenőanyag a természetbe.
HYDRANSAFE: HFA, HFC, HFD teljesítményszintű. Speciálisan kifejlesztett folyadékok, hogy szivárgás esetén a tűz kialakulásának és elterjedésének kockázatát csökkentsük.
A NEVASTANE termékcsaládot kifejezetten az élelmiszeripar, és az ahhoz kapcsolódó csomagolóanyag-gyártás számára fejlesztették ki. A gyógyszeriparban és a kozmetikai iparban is használják. Minden NEVASTANE termék NSF H1 jóváhagyással rendelkezik, és alkalmas az élelmiszerekkel való véletlenszerű érintkezésre. Elkerülhetetlen a használatuk magas szintű higiéniai követelmények esetén, és lehetővé teszik a HACCP követelményeknek való megfelelést. Magas teljesítményszintű termékek, amelyek védik a berendezéseket és meghosszabbítják az élettartamukat, a termelési lánc biztonságossá tétele mellett. A NEVASTANE hidraulika folyadékok HM és HV teljesítményszinttel kaphatók.
HM HIDRAULIKA FOLYADÉKOK: MAGAS HŐMÉRSÉKLETRE ÉS NYOMÁSRA
TERMÉK ALKALMAZÁSOK SPECIÁLIS ELŐNYÖK ISO VG SPECIFIKÁCIÓK
AZOLLA ZS Magas hőmérsékleti és nyomási körülmények között üzemelő hidraulika rendszerekhez
Csapágyakhoz és különböző szerkezetekhez
Fokozottan védi az eszközöket a kopás- és a korróziógátló tulajdonságai révén. Jó hőállóság és fokozott oxidációállóság, ami a folyadéknak hosszú élettartamot biztosít és megakadályozza a lerakódásokat. Jól szűrhető még víz jelenlétében is.
10-től 150-ig ISO 11158 HM • DIN 51524-2 HLP Eaton I-286S, M-2950S • Denison HF0, HF1, HF2
AZOLLA AF A lerakódás képződésre különösen érzékeny és/vagy magas hőmérsékleten és nyomáson üzemelő hidraulika rendszerekhez.
Csapágyakhoz és különböző szerkezetekhez
A lerakódások kiküszöbölése a hamumentes adalékoknak köszönhetően. Nagyon jó kopásgátló teljesítmény és hőállóság. Nagyon jól szűrhető üzem közben, még víz jelenlétében is. Megnövelt olajcsere periódus. TOST érték = 4000 óra.
22-től 100-ig ISO 11158 HM • DIN 51524-2 HLP Eaton I-286S, M-2950S • • Denison HF0, HF1, HF2
AZOLLA DZF Minden hidraulika rendszerhez, különösen azokhoz, amelyeknél a víz jelenléte elkerülhetetlen és a vízleeresztés nem lehetséges
Különböző szerkezetekhez, amelyek szélsőséges nyomási körülmények között üzemelnek
Kiváló hidrolitikus stabilitás a hamumentes adalékoknak köszönhetően. Tisztító folyadék, amely megakadályozza a lerakódásokat a hidraulika körökben. Fokozott nagy igénybevételt álló (EP) tulajdonságok.
10 -től 68-ig ISO 11158 HM • ISO 12925 CKC •
DIN 51524-2 HLPD Müller Weingarten • MAN N698 HLPD
AZOLLA AL Alumínium, rozsdamentes acél vagy réz hengerlő gépsorok hidraulika rendszereihez.
Szintetikus olaj, amely nem hagy foltot a hengerelt fémen a hidraulika rendszer szivárgása esetén sem. A lerakódások képződésének csökkenése. Korrózióvédelem még víz jelenlétében is.
15-től 68-ig
-
AZOLLA VTR Erőátviteli rendszerekhez és hidrodinamikus tengelykapcsolókhoz.
Speciálisan turbó hajtóművek, Voith Turbo váltóművek számára fejlesztették ki.
Detergens és diszpergens adalékolású folyadék, amely csökkenti a lerakódásokat. Nagyon jó terhelésállóság (FZG>12) és kopás elleni védelem. Jó hőállóság. Nagyon alacsony fokú habzás.
32 ISO 6743-4 HM • DIN 51524 HLPD Voith Turbo • SNCF
NEVASTANE AW Élelmiszeripari, mostoha körülmények között üzemelő hidraulika rendszerekhez, HACCP pontokhoz.
Nagyon jól védi a berendezéseket. Az eszközök élettartamának meghosszabbítása. Jól keverhető ásványi folyadékokkal.
22-től 68-ig NSF H1 • Kóser • Halal ISO 6743-4 HM • ISO 21469
9
HV HIDRAULIKA FOLYADÉKOK: ALACSONY HŐMÉRSÉKLETRE
TERMÉK ALKALMAZÁSOK SPECIÁLIS ELŐNYÖK ISO VG SPECIFIKÁCIÓK
EQUIVIS ZS Szabad téren és nagy hőmérsékleti különbségek között üzemelő gépekhez: közüzemi munkák, kőbányák, anyagmozgatás.
Hidegindítás -20°C-ig.
Megnövelt olajcsere periódus a nagyon jó hőállóságnak és az oxidációállóságnak köszönhetően. Nagyon jól szűrhető még víz jelenlétében is.
15-től 100-ig ISO 11158 HV • DIN 51524-3 HVLP Vickers • Cincinnati-Milacron P68, P69, P70
EQUIVIS AF Nagyon alacsony hőmérsékleten üzemelő hidraulika rendszerekhez, -30°C-ig.
Megnövelt olajcsere periódus. Kiváló nyírásstabilitás.
32-46-68 ISO 11158 HV DIN 51524 HVLP
EQUIVIS HE
Nagyon magas hőmérsékleten és nagy nyomás alatt üzemelő hidraulika rendszerekhez.
Kültéren működő hidraulika rendszerekhez.
Az energia megtakarítás 5%-kal növekszik. Megnövelt olajcsere periódus, köszönhetően a nagyon jó hőálló és az oxidációálló tulajdonságoknak. Kiemelkedő nyíró stabilitás Jó szűrhetőség
32-46-68 ISO 11158 HV •DIN 51524-3 HVLP • DENSION HF0
EQUIVIS XV Nagyon alacsony hőmérsékleten üzemelő hidraulika rendszerekhez, -30°C-ig.
Az eszközök kiváló védelme a >250 viszkozitási indexnek köszönhetően, ami biztosítja a kavitációs jelenség csökkentését a hidraulika körök indításakor és megfelelő olajfilm vastagságának fenntartását magas olajhőmérséklet esetén.
32 46
-
EQUIVIS XLT Szélsőségesen alacsony hőmérsékleten üzemelő hidraulika rendszerekhez, -40°C-ig.
Megnövelt védelem a 350-es viszkozitási indexnek köszönhetően. Megakadályozza a lerakódások képződését a hamumentes adalékoknak köszönhetően. Jó szűrhetőség még víz jelenlétében is. A folyadék hosszú élettartama a nagyon magas oxidációs stabilitásnak köszönhetően. TOST érték = 4000 óra.
15-22-32
-
HYDROFLO CT Kültéren üzemelő hidraulikus rendszerekhez Az eszközök fokozott védelme és teljesítménye. Megnövelt olajcsere periódus. Kék szín, amely lehetővé teszi a hidraulika kör esetleges szivárgásainak észlelését.
46 DIN 51524-3 HVLP Poclain • Denison HF0, HF1, HF2
NEVASTANE SH Élelmiszeripari minőségű, alacsony hőmérsékleten üzemelő hidraulika rendszerekhez
Magas teljesítményszintű termék a 100% szintetikus összetételnek köszönhetően. A berendezések kiváló védelme. Megnövelt olajcsere periódus.
32-től 100-ig
NSF H1 • Kóser • Halal ISO 6743-4 HV • ISO 21469
NSF H1, élelmiszerrel való véletlenszerű érintkezésre
10
BIOLÓGIAILAG LEBOMLÓ HIDRAULIKA FOLYADÉKOK
TERMÉK MINŐSÉG ALKALMAZÁSOK SPECIÁLIS ELŐNYÖK ISO VG SPECIFIKÁCIÓK
BIOHYDRAN FG Biológiailag lebomló Növényi alapú észter olaj, élelmiszerekkel véletlenszerűen érintkezhet.
Kültéren üzemelő hidraulikus rendszerekhez.
Felhasználási hőmérséklet: -20°C és +70°C között.:
Fokozott eszközvédelem és eszközhatékonyság .
Kiváló kopásgátló tulajdonságok.
46
NSF H1 ISO 15380 HETG
BIOHYDRAN TMP Biológiailag lebomló Szintetikus észterolaj
Kültéren üzemelő hidraulikus rendszerekhez.
Felhasználási hőmérséklet: -20°C és +80°C között.:
Kiváló védelem a kopás és a korrózió ellen.
Eszközvédelem és eszközhatékonyság.
Keverhetőség ásványi olajokkal.
32-től 100-ig
ISO 15380 HEES Európai Öko-címke Swedish Standard SS 15 54 34
BIOHYDRAN SE Biológiailag lebomló Telített szintetikus észterolaj
Kültéren üzemelő hidraulikus rendszerekhez.
A felhasználási hőmérséklet meghaladhatja a +80°C-ot.
A fokozott hőállóságnak köszönhetően megnöveli az olajcsere periódust.
Kiválóan összeférhető a tömítőanyagokkal.
32-46-68
ISO 15380 HEES Európai Öko-címke Swedish Standard SS 15 54 34 DENISON HF1, HF2, HF6 Sauer Danfoss
TŰZÁLLÓ HIDRAULIKA FOLYADÉKOK
TERMÉK MINŐSÉG ALKALMAZÁSOK SPECIÁLIS ELŐNYÖK ISO VG SPECIFIKÁCIÓK
HYDRANSAFE HFA E3 Vízben oldható koncentrátum
Meleg sajtolók és olyan rendszerek számára, amelyek alacsony viszkozitású vizes folyadékot igényelnek.
Felhasználási hőmérséklet: +5°C és +55°C között.
Stabil tűzálló emulziót kapunk. Jó szűrhetőség. Jól ellenáll a baktériumok szaporodásának.
-
ISO 6743-4 HFAE • ISO 12922
HYDRANSAFE HFA S5 Vízben oldható szintetikus koncentrátum
Meleg sajtolók és olyan rendszerek számára, amelyek alacsony viszkozitású vizes folyadékot igényelnek.
Felhasználási hőmérséklet: +5°C és +55°C között.
Stabil tűzálló emulziót kapunk . Kiváló szűrhetőség. Nagyon jól ellenáll a baktériumok szaporodásának.
-
ISO 6743-4 HFAS • ISO 12922
HYDRANSAFE HFC 146
Azonnal használható
Felhasználási hőmérséklet: -20°C és +60°C között.
Tűzálló folyadék, amely nagy arányban tartalmaz vizet. Alacsony hőmérsékleten való indításhoz is megfelel.
46
ISO 6743-4 HFC • Danieli• Müller Weingarten
Biológiailag lebontható
11
TERMÉK MINŐSÉG ALKALMAZÁSOK SPECIÁLIS ELŐNYÖK ISO VG SPECIFIKÁCIÓK
HYDRANSAFE HFDU Azonnal használható
Ajánlott a környezetbe való kijutás kockázata esetén.
Felhasználási hőmérséklet: -10°C és +70°C között folyamatosan, +120°C-ig esetenként.
Kiváló tűzállóság. Maximális biológiai lebomlás (OECD 301B). Kiváló kopásgátló tulajdonságok. Ásványi olajokkal keverhető.
46 68
ISO 6743-4 HFDU Factory Mutual • Danieli
HYDRANSAFE HFDU LC 168
Azonnal használható
Felhasználási hőmérséklet: -10°C és +70°C között folyamatosan, +120°C-ig esetenként.
Kiváló tűzállóság. Kiváló kopásgátló tulajdonságok.
68
ISO 6743-4 HFDU
HYDRANSAFE FRS Azonnal használható
Felhasználási hőmérséklet: -10°C és +70°C között folyamatosan, +150°C-ig esetenként.
Kiváló tűzállóság. Lerakódások megakadályozása. Jó korrózióvédelem.
32 46
ISO 6743-4 HFDR • ISO 12922
SZERVÍZ TERMÉKEK AZOLLA NET HC: Rendszertisztító adalék, amelyet olajcsere előtt kell a hidraulikaolajhoz önteni, a hidraulikus rendszerek tisztítása céljából BLUE CONCENTRATE: Kék színezék a hidraulika, és más ásványi kenőanyagokhoz, a szivárgások helyének beazonosítása céljából. BIOFLUSH 22: Mosó, öblítőolaj, ásványi olajról biolebontható termékre való átálláshoz
Biológiailag lebontható
NSF H1, élelmiszerrel való véletlenszerű érintkezésre
12
Ipari hajtóműolajok
A CARTER, KASSILLA és NEVASTANE olajok az ipari hajtóművek kenésére szolgálnak. A hajtóműolaj kiválasztásához számos szempontot figyelembe kell venni:
A hajtómű típusát: méretek, a fogazás kialakítása, a súrlódási tényező, a fordulatszám csökkentés mértéke, nyitott vagy zárt kivitel.
A működés körülményeit: a terheléstől, a rázkódástól és a lökésszerű terheléstől függően, a kopásgátló tulajdonságok és nagy terhelés álló (EP) szint alapján kell a megfelelő kenőanyagot kiválasztani.
Az üzem közbeni olajhőmérsékletet: nagyon alacsony hőmérséklet, közepes hőmérséklet +20°C és +80°C között, magas hőmérséklet +80°C fölött, valamint szélsőségesen magas hőmérséklet +120°C fölött.
A hajtómű környezetének lehetséges hatását a kenőanyagra: bizonyos olajok fokozott korrózióvédő hatással rendelkeznek, a folyadéknak a nedvesség, a por és más anyagok okozta korrózióból adódó élettartam-csökkenési kockázata elkerülésére.
A kenőanyag lehetséges hatását a hajtómű környezetére szivárgás esetén: a biológiai lebomlás fokának, az élelmiszerekkel való véletlenszerű érintkezésnek és a foltot nem hagyó olaj használatának követelményei (pl. alumínium hengermű).
A környezet lehetséges hatását a kenőanyagra, azaz a nedvesség, por v. egyéb szennyeződések esetleges korróziót elősegítő ill. olajélettartam csökkentő hatását, erre megoldás lehet néhány termék növelt korróziógátló tulajdonsága
A karbantartás körülményeit: a szintetikus folyadék jó működési biztonság mellett hosszú olajcsere periódust tesz lehetővé, amivel jelentős karbantartási költség-megtakarítás érhető el. A NEVASTANE termékcsaládot kifejezetten az élelmiszeripar, és az ahhoz kapcsolódó csomagolóanyag-gyártás számára fejlesztették ki. A gyógyszeriparban és a kozmetikai iparban is használják. Minden NEVASTANE termék NSF H1 jóváhagyással rendelkezik, és alkalmas az élelmiszerekkel való véletlenszerű érintkezésre. Elkerülhetetlen a használatuk magas szintű higiéniai követelmények esetén, és lehetővé teszik a HACCP követelményeknek való megfelelést. Magas teljesítményszintű termékek, amelyek védik a berendezéseket és meghosszabbítják az élettartamukat, a termelési lánc biztonságossá tétele mellett.
ÁSVÁNYI HAJTÓMŰOLAJOK
TERMÉK MINŐSÉG ALKALMAZÁSOK SPECIÁLIS ELŐNYÖK ISO VG SPECIFIKÁCIÓK
CARTER ST Ásványi Ipari hajtóművek, nagy terhelésnek kitett csapágyak közepes hőmérsékleten.
Kiváló védelmet nyújt a fogaskereknek és csapágyaknak a nagy igénybevételt álló (EP) teljesítménynek köszönhetően. Jó korrózióvédelem.
150-től 680-ig ISO 12925-1 CKC • DIN 51517-3 CLP
CARTER EP 68-1000 Ásványi Ipari hajtóművek, erős terhelésnek kitett csapágyak magas hőmérsékleten.
Megnövelt olajcsere periódus. Jó védelem a mikropitting típusú kopás ellen.
68-tól 1000-ig
ISO 12925-1 CKD • DIN 51517-3 CLP • AGMA 9005-E02 EP U. S. Steel 224 • Flender
NEVASTANE EP Élelmiszeripari, fehérolaj
Hajtóművek, fogaskerék-szivattyúk, láncok, szállítópályák.
Magas szintű védelem nagy terhelés alatt. Széleskörűen alkalmazható.
100-tól 1000-ig
NSF H1 • Kóser • Halal ISO 6743-6 CKC • ISO 21469
CARTER XEP Prémium ásványi Erős terhelésnek kitett hajtóművek, magas hőmérsékleten és nehéz körülmények között.
Szélerőmű hajtóművek.
Megnövelt olajcsere periódus a nagyon jó hőállóságnak köszönhetően. Fokozott korrózióvédelem. A csapágyak nagyon jó védelme. A fogazatok kiváló védelme a mikropitting ellen.
150-től 680-ig ISO 12925-1 CKD • DIN 51517-3 CLP • AGMA 9005-E02 EP U. S. Steel 224 • FAG • Flender
KASSILLA GMP Ásványi Nagyon nagy terhelésnek és ismételt lökésszerű terhelésnek kitett ipari hajtóművek.
Mostoha körülmények között is alkalmazható: cementgyártás, acélipar, bányászat, őrlőművek.
Nagyon jó hőállóság. Fokozott védelem a korrózió és a mikropitting ellen. Grafitot és molibdén-diszulfidot tartalmaz.
150-től 1000-ig
ISO 12925-1 CKD • DIN 51517-3 CLP • AGMA 9005-E02 EP
13
SZINTETIKUS HAJTÓMŰ OLAJOK
TERMÉK MINŐSÉG ALKALMAZÁSOK SPECIÁLIS ELŐNYÖK ISO VG SPECIFIKÁCIÓK
CARTER SH Szintetikus PAO Hajtóművek, amelyek nagyon erős terhelésnek vannak kitéve, magas hőmérsékleten és nehéz körülmények között.
Szélerőmű hajtóművek.
Kiváló védelem a korrózió, a kopás és a mikropitting ellen. Megnövelt olajcsere periódusok a kiváló hőállóságnak köszönhetően. Szabadban is használható, a nagyon alacsony folyáspontnak köszönhetően.
150-től 1000-ig
ISO 12925-1 CKD • DIN 51517-3 CLP Flender • FAG • SKF
CARTER BIO Szintetikus észter
Olyan hajtóművekhez, amelyeknél fennáll a kockázat, hogy a kenőanyag kijut a környezetbe.
Biológiailag lebontható termék. Nagyon jó nyomás álló (EP), kopásgátló és korrózióvédő tulajdonság. Jó oxidációállóság.
68-től 460-ig
Megfelelőségek: ISO 12925-1 CKD • DIN 51517-3 CLP
CARTER SY Szintetikus PAG Nagy súrlódású ipari erőátviteli rendszerek.
Homlok és csigakerekes hajtóművek.
Nagyon magas hőmérsékletnek kitett hajtóművek.
Nem keverhető az ásványi olajokkal és bizonyos szintetikus kenőanyagokkal sem.
Fokozott nyomás álló (EP) tulajdonságok. Nagyon jó hőállóság, jó korrózióvédelem. Nagyon alacsony fokú habzás.
150-től 680-ig
ISO 12925-1 CKD/CKT • DIN 51517-3 CLP
NEVASTANE XSH Szintetikus PAO Mostoha hőmérsékleti körülmények és nagy terhelés.
Fordulatszám csökkentők, vezetősín, sikló- és gördülőcsapágyak.
A berendezések kiváló védelme. Megnövelt olajcsere periódus. Az eszközök élettartamának meghosszabbítása.
150-tól 460-ig
NSF H1 • Kóser • Halal ISO 6743-6 CKC • ISO 21469
NEVASTANE SY Szintetikus PAG Mostoha hőmérsékleti körülmények és nagy terhelés.
Sütőláncok, szállítópályák, zárógépek, csigakerekes hajtóművek.
Nem keverhető az ásványi olajokkal és bizonyos szintetikus kenőanyagokkal sem.
Fokozott nagy igénybevételt álló (EP) tulajdonságok. Nagyon jó hőállóság. Jó korrózióvédelem.
220 320 460
NSF H1
NSF H1, élelmiszerrel való véletlenszerű érintkezésre Biológiailag lebomló
14
SPECIÁLIS OLAJOK
TERMÉK MINŐSÉG ALKALMAZÁSOK SPECIÁLIS ELŐNYÖK ISO VG SPECIFIKÁCIÓK
CARTER EP 1500, 2200, 3000
Félszintetikus Lassú fogaskerekes hajtóművek.
Különösen kemenceboltozatokhoz és zúzókerekekhez.
Nagy terhelési kapacitás a kiváló nagy igénybevételt álló (EP) és kopásgátló tulajdonságoknak köszönhetően. Védelem a lökésszerű terhelés és a korrózió ellen.
1500 2200 3000
ISO 12925 CKC • DIN 51517-3 CLP (1500-as fokozat) • AGMA 9005-E2, NF-F19-809
CARTER MS 100 Nagyon magas viszkozitású bitumen alapú
Nyitott vagy kültéri hajtóművek. Fokozott nyomás álló (EP) tulajdonságok. Kiváló tapadás. Víztaszítás és korrózióvédelem.
6800
ISO 6743-6 CKJ
CARTER ENS 400 CARTER ENS/EP 700
Nagyon magas viszkozitású bitumen alapú
Kültéri, vagy nem tömített zárt hajtóművekhez, amelyek fordulatszáma alacsony.
Nyitott fogazások, vezetősín.
Kábelek és fémláncok kenése.
Szobahőmérsékleten is használható a viszkozitást csökkentő oldószernek köszönhetően. A CARTER ENS/EP 700 sprayként is kapható.
Az oldószermentes kenőanyag tipikus kin. viszkozitása 100°C-
on: 400 és 700mm2/s
ENS 400 : ISO 6743-6 CKH-DIL ENS/EP 700 : ISO 6743-6 CKJ-DIL
CARTER ALS Nem hagy foltot Alumínium hengermű gépsor zárt hajtóművei.
Homlokkerekes hajtóművek, csapágyak, tengelykapcsolók, csigakerekes hajtóművek.
Nem hagy foltot az alumíniumon. Kiválóan védi a megkent alkatrészeket. Korrózióvédelem még víz jelenlétében is.
220 460
-
Kompresszorok és pneumatikus eszközök
HŰTŐKOMPRESSZOROK A hűtőrendszer típusától függően a LUNARIA és PLANETELF termékeket úgy fejlesztették ki, hogy sokféle, különböző felhasználási körülménynek megfeleljenek. Minden esetben jó kenőképességgel rendelkeznek, és biztosítják az alábbiakat:
Jó kopásgátlás és habzásgátlás.
Alacsony szintű lerakódás-képződés.
Kiváló hő- és kémiai stabilitás.
A kenőanyag visszajutása a kompresszorhoz.
TERMÉK MINŐSÉG ALKALMAZÁSOK SPECIÁLIS ELŐNYÖK VISZKOZITÁS* SPECIFIKÁCIÓK
LUNARIA EFL Szintetikus polialkilén-glikol (PAG), kapszulában
CO2-t használó közlekedési klímaberendezésekhez, hőszivattyúkhoz és ipari hűtőrendszerekhez.
Speciálisan a CO2 alkalmazásokhoz
46-tól 68-ig
ISO 6743-3 DRF
LUNARIA FR Nafténes ásványi CFC-t, HCFC-t és NH3 hűtőközeget használó hűtőkompresszorokhoz.
Hőmérséklet az elpárologtatóban> -15°C-ig
32-től 100-ig
ISO 6743-3 DRA/DRE APV • Bock • Bitzer • Gram • Carrier • Grasso •Howden • J & E Hall • Sabroe • York
NSF H1, élelmiszerrel való véletlenszerű érintkezésre
15
TERMÉK MINŐSÉG ALKALMAZÁSOK SPECIÁLIS ELŐNYÖK VISZKOZITÁS* SPECIFIKÁCIÓK
LUNARIA NH Hidrokrakkolt ásványi Ammóniagázt (NH3) használó hűtőkompresszorokhoz.
Hőmérséklet az elpárologtatóban> -30°C-ig
46 68
ISO 6743-3 DRA APV • Gram • Bock • J & E Hall • Grasso • Howden • Sabroe • York
LUNARIA SH Szintetikus PAO Ammóniagázt (NH3) használó hűtőkompresszorokhoz.
Hőmérséklet az elpárologtatóban> -50°C-ig
46 68
NSF H1 ISO 6743-3 DRA APV • Gram • Bock • J & E Hall • Grasso • Howden •Sabroe • York
LUNARIA SK Szintetikus alkilbenzol CFC vagy HCFC hűtőfolyadékot használó hűtőkompresszorokhoz.
Hőmérséklet az elpárologtatóban> -60°C-ig a használt fokozatoktól és gázoktól függően.
55-től 150-ig ISO 6743-3 DRE APV • Bitzer • Bock • Sabroe • York • RefComp
PLANETELF ACD Szintetikus POE HFC hűtőfolyadékokat használó hűtőkompresszorokhoz.
Hőmérséklet az elpárologtatóban> -60°C-ig
32-től 220-ig
ISO 6743-3 DRD Aerzen • Bock • Frascold • Grasso • Howden •Sabroe • Sulzer • York
PLANETELF PAG 244 F Szintetikus PAG R134-a közeggel üzemelő személygépkocsi légkondicionálók kompresszoraihoz (mobil kompresszor)
Jó kompatibilitás és keverhetőség az R-134a közeggel. A speciális csomagolás korlátozza a víz felvételét.
53 ISO 6743-3DRD FORD (Visteon)
PLANETELF PAG 488 Szintetikus PAG R134-a közeggel üzemelő személygépkocsi légkondicionálók kompresszoraihoz (telepített)
130 ISO 6743-3 DRD General Motors (Delphi GM Harrisson)
PLANETELF PAG SP 20 Szintetikus PAG R134-a közeggel üzemelő személygépkocsi légkondicionálók kompresszoraihoz (fix elmozdulás), SANDEN kompresszorokhoz: mint pl. SD5H14, SD7H10, SD7H13. SD7H15/HD, SD7H15/SHD)
100 ISO 6743-3 DRD Sanden
16
GÁZKOMPRESSZOROK A DACNIS LPG és ORITES olajok a gázkompresszorok és hiperkompresszorok munkahengereinek kenésére szolgálnak. A DACNIS LPG megfelel a szénhidrogén gázok sűrítésével kapcsolatos követelményeknek, beleértve a hűtőkompresszorban való alkalmazást is. Az ORITES TN 32 turbina minőségű ásványi olaj, amely alkalmas az ammóniaszintézisnél használatos turbókompresszorok kenésére is. Az ORITES DS, TW és EDA termékeket speciálisan a hiperkompresszorok munkahengereihez fejlesztették ki, és megfelelnek a polimer-gyártási előírásoknak.
Ezeket a fehér olajakból és PAG szintetikus olajokból előállított termékeket a következők jellemzik:
Kiváló lemosó teljesítményszint és kopásgátló tulajdonság.
Biztosítják az alkatrészek hosszú élettartamát.
Nagyon jól viselkednek nagy nyomás alatt.
Nagyon jól szivattyúzhatóak.
TERMÉK MINŐSÉG ALKALMAZÁSOK SPECIÁLIS ELŐNYÖK VISZKOZITÁS* SPECIFIKÁCIÓK
DACNIS LPG 150 Szintetikus PAG Szénhidrogén gáz kompresszorok.
Nem oldódik szénhidrogén gázokban. Kiváló kémiai stabilitás.
150 ISO 6743-3 : DGC Sulzer-Burckhardt • Howden • Aerzen
ORITES TN 32 Ásványi Ammóniaszintézisnél használt turbókompresszorok.
Kitűnő oxidációs stabilitás és légelváló tulajdonság. Az ammóniával kémiailag semleges, így megakadályozza a lerakódás képződést. Összeférhető a tömítésekkel
32 Dresser-Rand • Thermodyn • Creusot-Loire • Rateau
ORITES DS 125 Szintetikus PAG Gázkompresszorok munkahengerei.
Nem oldódik szénhidrogén gázokban.
125 ISO 6743-3 : DGC Sulzer-Burckhardt
ORITES DS 270 Szintetikus PAG Hiperkompresszorok munkahengerei, LDPE polietilén gyártáshoz.
Kiváló kenőképesség. 270 NSF H1 ISO 6743-3 : DGC • EU 2002/72/EC Burckhardt Compression ORITES TW 220: ISO 21469 jóváhagyott ORITES EDA 220: ISO 21469 jóváhagyott
ORITES DS 270 X Hiperkompresszorok munkahengerei, LDPE polietilén és EVA gyártáshoz.
Korrózióvédelem. Kiváló kenőképesség.
ORITES TW 220 Fehérolaj Hiperkompresszorok munkahengerei, LDPE polietilén gyártáshoz.
Kiváló kenőképesség. 220
ORITES TW 220 X Hiperkompresszorok munkahengerei, LDPE polietilén és EVA gyártáshoz.
Korrózióvédelem. Kiváló kenőképesség.
ORITES EDA 220 Hiperkompresszorok munkahengerei
EDA gyártáshoz.
Kiváló kenőképesség.
*Tipikus kinematikai viszkozitás 40°C-on mm2/s-ban LÉGKOMPRESSZOROK
17
A DACNIS termékcsaládot a légkompresszorok hatékonyságának optimalizálására, a konstruktőrök igényeinek megfelelően alkották meg.
Normális működési körülmények között 2000 és 8000 óra közötti olajcsere periódus.
Kopásgátlás és korrózióvédelem.
Még magas hőmérsékleten sincs kokszosodás.
Hatékony olaj / levegő, illetve az olaj / kondenzátum szétválasztás. A NEVASTANE termékcsaládot kifejezetten az élelmiszeripar, és az ahhoz kapcsolódó csomagolóanyag-gyártás számára fejlesztették ki. A gyógyszeriparban és a kozmetikai iparban is használják. Minden NEVASTANE termék NSF H1 jóváhagyással rendelkezik, és alkalmas az élelmiszerekkel való véletlenszerű érintkezésre. Elkerülhetetlen a használatuk magas szintű higiéniai követelmények esetén, és lehetővé teszik a HACCP követelményeknek való megfelelést. Nagy teljesítményű termékek, amelyek védik a berendezéseket és meghosszabbítják az élettartamukat, a termelési lánc biztonságossá tétele mellett.
TERMÉK MINŐSÉG ALKALMAZÁSOK SPECIÁLIS ELŐNYÖK ISO VG SPECIFIKÁCIÓK
DACNIS Ásványi Dugattyús és csavarkompresszorokhoz.
2000 órás olajcsere periódus. 32-től 150-ig
32-től 68-ig : ISO 6743-3 DAG • ISO DP 6521 100-as és 150-es fokozat : ISO 6743-3 DAB • DIN 51 506 VDL Bauer • CompAir • Dresser-Rand • Sauer & Sohn •Sulzer Burckhardt…
DACNIS LD Hidrokrakkolt ásványi
Csavarkompresszorokhoz. 4000 órás olajcsere periódus. Alacsony folyáspont.
32-től 68-ig
ISO 6743-3 DAH • ISO DP 6521 • DIN 51 506 VDL Atlas Copco • CompAir • Hydrovane • Dresser-Rand…
DACNIS SH Szintetikus PAO Csavarkompresszorokhoz. 8000 órás olajcsere periódus. Nagyon alacsony folyáspont.
32-től 100-ig
ISO 6743-3 DAJ • ISO DP 6521 Atlas Copco • CompAir • Hydrovane • Dresser-Rand…
DACNIS SE Szintetikus észter
Nagy nyomáson működő dugattyús kompresszorokhoz, csavarkompresszorokhoz és turbókompresszorokhoz.
Magas fokú hőállóság. Alacsony folyáspont.
46-tól 100-ig
ISO 6743-3 DAJ • DIN 51 506 VDL Atlas Copco • Bauer • CompAir • Dresser-Rand • Sauer & Sohn • Tanabe…
NEVASTANE SH Szintetikus PAO Légkompresszorokhoz.
Megfelel az élelmiszeripari szigorú követelményeknek is.
A berendezések nagyon magas szintű védelme, még mostoha körülmények között is.
32-től 100-ig NSF H1 • Kóser • Halal ISO 6743-6 CKC • ISO 6743-4 HV • ISO 21469
VÁKUUMSZIVATTYÚ A PV 100 olajok dugattyús és forgólapátos vákuumszivattyúk kenéséhez egyaránt alkalmasak. A tartós teljesítményt a folyadék tulajdonságai garantálják.
Kisebb kenőanyag fogyasztás az alacsony fokú illékonyságnak köszönhetően.
A szivattyúk vákuumhatárának elérése, amelyet a kenőanyag alacsony gőztelítettségi nyomása biztosít.
Állandó tömítettség, köszönhetően annak, hogy a viszkozitás csak gyengén változik az olaj teljes használati időtartama alatt.
A termék gyakorlatilag nem romlik meg, mivel kiváló az oxidációállósága.
TERMÉK MINŐSÉG ALKALMAZÁSOK SPECIÁLIS ELŐNYÖK VISZKOZITÁS* SPECIFIKÁCIÓK
PV 100 Ásványi Vákuumszivattyúkhoz
Semleges gázokhoz
-
125 ISO 6743-3 DVC
PV 100 PLUS Ásványi Vákuumszivattyúkhoz
Nedves levegőhöz is
-
125 ISO 6743-3 DVC
PV SH 100 Félszintetikus Dugattyús és forgólapátos vákuumszivattyúkhoz
Savas vagy maró gázokhoz
Alkalmas élelmiszerrel való véletlenszerű érintkezésre.
100
NSF H1 ISO 6743-3 DVD
18
PNEUMATIKUS RENDSZEREK A PNEUMA olajok garantálják a pneumatikus eszközök teljesítményét, és lehetővé teszik a kenőanyag fogyasztás csökkentését.
Kiváló ellenállás a lökésszerű terhelésnek a nagy igénybevételt álló (EP) adalékoknak köszönhetően és nagyon jó kopásgátlás.
Víztaszító és rozsdásodás gátló tulajdonság.
Jó tapadó és ragadó képesség, amellyel elkerülhető az olajköd képződés.
TERMÉK MINŐSÉG ALKALMAZÁSOK SPECIÁLIS ELŐNYÖK VISZKOZITÁS* SPECIFIKÁCIÓK
PNEUMA Ásványi Pneumatikus fúrógépekhez: lökésszerű terhelésnek kitett pneumatikus eszközökhöz, gépsor kenésekhez, ködkenés fúrókalapácsokhoz.
Használható zárt légtérben: tárnákban, alagutakban.
46-tól 150-ig
ISO 6743-11 P
PNEUMA SY Szintetikus Zajcsökkentett, lökésszerű terhelésnek kitett pneumatikus eszközökhöz.
Fagymentes. Nagyon alacsony hőmérsékleten is használható.
17
-
*Tipikus kinematikai viszkozitás 40°C-on mm2/s-ban
NSF H1, élelmiszerrel való véletlenszerű érintkezésre
19
Turbinák és gázmotorok TURBINÁK
A PRESLIA olajokat víz-, gőz- és gázturbinák, valamint kombinált ciklusú turbinák kenésére fejlesztették ki. Kifejlesztésük hosszú tapasztalat eredménye és a konstruktőrök legszigorúbb elvárásainak is megfelelnek.
Kiváló oxidációállóság, amely lehetővé teszi az olajcsere periódus megnövelését.
Nem habzik, jó légelváló és vízelváló tulajdonságokkal rendelkezik, ami biztosítja a turbinák megfelelő működését.
Kopásgátló és nagy igénybevételt álló (EP) adalékokat tartalmaz, amelyek lehetővé teszik a fogaskerekek számára a nagy terhelés elviselését.
TERMÉK MINŐSÉG FŐ ALKALMAZÁSOK SPECIÁLIS ELŐNYÖK ISO VG SPECIFIKÁCIÓK
PRESLIA Ásványi Vízturbinák
Gőzturbinák
Gázturbinák
Centrifugál kompresszorok
Nem habzik és jó lég- és vízelválási tulajdonsága van. Kiváló oxidációállóság.
32-től 100-ig
ISO 6743-5 THA/THE/TSA/TSE/TGA/TGB/TGE/TGSB ISO 8068 (ISO VG 32 & 46) – DIN 51515 (ISO VG 32 & 46) ASTM D 4304 typel & II – JIS K- 2213 típus 2 w/add – GB 11120-89 L-TSA Alstom HTGD 90117 ALSTOM HYDRO HTWT 600050 • General Electric GEK 28143B, GEK, 32568G, GEK 27070, GEK 46506E • MAN Diesel & Turbo SPD 10000494596 • Siemens TLV 901304, TLV 901305 • Solar ES 9-224W Class II
PRESLIA GT Hidrokrakkolt ásványi Gőzturbinák
Gázturbinák
Kombinált ciklusú turbinák
Oxidációállóság, fokozott kopásgátló és nagy igénybevételt álló (EP) tulajdonságok. Növelt olajcsere periódus.
32 46
ISO 6743-5 TSA/TSE/TGA/TGB/TGE/TGSB/TGSE ISO 8068 – DIN 51515 - ASTM D 4304 típus I & II – JIS K- 2213 típus 2 w/add – GB 11120-89 L-TSA Alstom HTGD 90117 • General Electric GEK 28143B, GEK, 107395A, GEK 101941A GEK 27070, GEK 46506E • MAN Turbo SPD 10000494596 • Siemens TLV 901304 • TLV 901305 Skoda turbiny Plzen •Solar ES 9-224W Class II
PRESLIA SE JET Szintetikus észter Aero-derivatív turbinák Kiváló hőállóság, magas hőmérsékleten is.
25
MIL-PRF-23699F Allison Rolls Royce (USA) • General Electric • Rolls Royce (UK) • Turbomeca
BiOPreslia HT Szintetikus, telített észterolaj
Vízerőművek turbinái és hidraulikus egységei
Nem habzik és kiváló lég- és vízelválási tulajdonsága van. Kiváló oxidációállóság. Biolebontható.
22-től 100-ig
www.total.com/en/total-ecosolutions
20
GÁZMOTOROK
A NATERIA kenőanyagok olyan detergens (tisztító hatású) kenőolajok gázmotorok és motorkompresszorok számára, amelyek mindenféle tüzelőanyaggal üzemelnek, a földgáztól a magas kéntartalmú biogázokig. A NATERIA kenőolajok fejlesztése hosszú tapasztalat eredménye, a konstruktőrök elvárásainak is megfelel, a motorok magas szintű védelmét biztosítja.
Megnövelt olajcsere periódus a jelentős bázikus tartaléknak köszönhetően.
Hőállóság, oxidáció- és nitráció állóság
Jelentős kopásgátló és korrózióvédő tulajdonságok.
Detergens és diszpergens (tisztító-tisztántartó) hatás, amelyekkel csökkenti a lerakódás képződést.
TERMÉK MINŐSÉG ALKALMAZÁSOK SPECIÁLIS ELŐNYÖK SAE FOKOZAT
SPECIFIKÁCIÓK
NATERIA MH Ásványi Hamutartalom: < 0,5% TBN: 5,5
Földgáz üzemű motorokhoz, amelyek lehetnek kogenerációs egységgel kapcsoltak is.
„Hosszú élettartamú” olaj. Kompatibilis a katalizátorokkal.
40
GE-JENBACHER : TI 1000-1109, Caterpillar: 3500 sorozat• MWM (DEUTZ): szulfáthamu <0.5 % • Perkins: 4000 • Waukesha: APG 2000/ 3000 • Wärtsilä: 220 SG • MDE: 28XX, 30XX • MTU: földgáz
NATERIA MP Ásványi Hamutartalom: < 0,5% TBN: 5,5
Földgáz üzemű motorokhoz, amelyek szigorú körülmények között üzemelnek.
„Különlegesen hosszú élettartamú” olaj. Kiváló teljesítmény, szigorú feltételek mellett is.
40 MWM (Deutz): szulfát-hamu 0.5 - 1.0 % • ROLLS-ROYCE: KG & BV-G • MTU: biogáz
NATERIA X 405 Szintetikus Hamutartalom: < 0,5% TBN: 5,2
Mostoha körülmények között üzemelő földgáz üzemű motorok.
„Különlegesen hosszú élettartamú” olaj. Növelt teljesítmény köszönhetően a nagyon alacsony lerakódás képződésnek a hőcserélő csövein.
40 Wärtsilä : 220 SG, 25 SG, 28 SG, 34 SG, 32 DF, 50 DF, • Waukesha : APG 2000/3000
NATERIA MJ Ásványi Hamutartalom: < 1% TBN: 8,8
Földgáz- és biogáz üzemű motorok: szennyvíztisztító állomás, hígtrágya kezelés, hulladéklerakók….
„Hosszú élettartamú” olaj. Fokozott tisztító hatás.
40 MDE: 28XX, 30XX • MAN 3721-2: minden modell • MWM (Deutz): szulfát-hamu 0.5 - 1.0 % • MTU: biogáz
NATERIA ML 406 Ásványi Hamutartalom: < 1% TBN: 6,1
Ellenőrzött H2S tartalmú biogáz üzemű motorok.
„Hosszú élettartamú” olaj. A gázban található savas összetevők semlegesítése.
40
GE Jenbacher : Technical Instruction 1000-1109
NATERIA V Ásványi, hamumentes 2 ütemű és 4 ütemű gáz üzemű motorok és motorkompresszorok.
Kompatibilis a katalizátorokkal. 40 MIL-L-2104A Clark • Cooper-Bessemer • Ingersoll-Rand KVS
ELEKTROMOS SEGÉD-ÁRAMFEJLESZTŐK
TERMÉK MINŐSÉG ALKALMAZÁSOK SPECIÁLIS ELŐNYÖK SAE FOKOZAT
SPECIFIKÁCIÓK
DISOLA SGS Ásványi, detergens adalékolású
Elektromos segéd-áramfejlesztők: kórházak, atomerőművek, kitermelő üzemek.
Sürgősségi indítás biztonságosan és teljes kapacitáson. A motor kiváló belső védelme az állási időszakokban a korrózióvédő adalékoknak köszönhetően.
40 MIL-L-2104 C • MIL-L-21260 C EDF PMUC
*Tipikus kinematikai viszkozitás 40°C-on mm2/s-ban
21
FELDOLGOZÓ OLAJOK ÉS GYÁRTÁSI SEGÉDANYAGOK ELASZTOMEREK LEVÁLASZTÓ OLAJAI A MOLDOL R termékeket kifejezetten elasztomerek leválasztására fejlesztették ki. A megfelelő terméknek összeférhetőnek kell lennie az elasztomer anyagával.
TERMÉK MINŐSÉG ALKALMAZÁS SPECIÁLIS ELŐNYÖK VISZKOZITÁS* KOMPATIBILITÁS AZ ELASZTOMEREKKEL
MOLDOL RW 4926 Szintetikus, vízben lemosható folyadék
Üreges elasztomer tárgyak leválasztása.
Autóipari speciális alkalmazás: alakos csövek leválasztása
Biológiailag lebontható, több mint 90%-ban (CEC-L-33T82). Teljesen szagtalan.
225
EPDM • PEC • PVC / Nitrile • FKM (Viton) • CR Neoprene • ECO • Vamac® • EVA
MOLDOL R 30413 Szintetikus PAG, vízben lemosható folyadék
Üreges elasztomer tárgyak leválasztása.
Autóipari speciális alkalmazás: alakos csövek leválasztása
PAG alapú 680 EPDM kénezett • PVC / Nitrile • CR Neoprene
MOLDOL RW 4949 Szintetikus, vízben lemosható gél
Biológiailag lebontható, több mint 90%-ban (CEC-L-33T82). Teljesen szagtalan.
-
EPDM • PEC • PVC / Nitrile • FKM (Viton) • VMQ (szilikon) • CR Neoprene • Vamac® • EVA
Feldolgozási és járulékos termékek HŐKÖZLŐ FOLYADÉKOK
A SERIOLA és JARYTHERM hőközlő folyadékok széles körben alkalmazhatóak: lakóhelyiségek és ipari célú helyiségek fűtése, gyártási folyamatok a cementiparban, papíriparban, vegyiparban, műanyag feldolgozásban és létesítmények hűtő-fűtő rendszereiben. Akár ásványi, akár szintetikus alapúak, a SERIOLA és JARYTHERM termékeket a következők jellemzik:
Kiváló hőstabilitás, ami megelőzi a korom- és lerakódás képződést.
Fokozott hőcserélő kapacitás, amely energia megtakarítást tesz lehetővé, és lecsökkenti a létesítmények temperálásának idejét.
Hosszú használati idő a termék minőségének romlása nélkül, egészen +350°C üzemi hőmérsékletig.
TERMÉK MINŐSÉG ALKALMAZÁS SPECIÁLIS ELŐNYÖK VISZKOZITÁS* SPECIFIKÁCIÓK
SERIOLA 320 Inhibitált ásványi Nyitott körök, az olaj érintkezik levegővel. Üzemi hőmérséklet +250°C alatt. Nagy viszkozitás.
310
ISO 6743-12 L-QA
SERIOLA QA 46 Inhibitált ásványi Nyitott körök, az olaj érintkezik levegővel. Üzemi hőmérséklet +250°C alatt.
46
ISO 6743-12 L-QA
SERIOLA 1510 Ásványi Zárt körök, az olaj nem érintkezik levegővel Üzemi hőmérséklet +310°C alatt (+330°C az olajfilm).
31
ISO 6743-12 L-QC
SERIOLA ETA Ásványi Zárt körök, az olaj nem érintkezik levegővel Üzemi hőmérséklet +310°C alatt (+350°C az olajfilm).
32 100
ISO 6743-12 L-QC
NEVASTANE HTF Fehérolaj Zárt körök, ahol nincs érintkezés levegővel
Számos élelmiszeripari gyártási folyamat: főzés, autoklávok, reaktorok, sütők, sajtolók és öntőformák.
Üzemi hőmérséklet +310°C alatt (+330°C az olajfilm).
32
NSF H1 ISO 6743-12 L-QC • ISO 21469 Halal, Kóser
SERIOLA DTH Szintetikus detergens
Hőközlő körök meleg tisztítása. Keverhető az ásványi alapú hőközlő folyadékokkal.
Üzemi hőmérséklet körülbelül +270°C alatt. Nagyon magas hőstabilitás.
25
JARYTHERM DBT Szintetikus
Zárt körök, nincs kapcsolat levegővel.
Fő alkalmazások a vegyiparban és a műanyag feldolgozó iparban.
Üzemi hőmérséklet 0°C és +350°C között (+370°C az olajfilm).
19
ISO 6743-12 L-QD
JARYTHERM BT 06 Szintetikus
Zárt körök, nincs érintkezés levegővel.
Főleg olyan berendezések számára, ahol hűtő-fűtő rendszer működik.
Üzemi hőmérséklet -30°C és +280°C között. +350°C alatt a nyomás alatti körökben.
4
ISO 6743-12 L-QE
22
FELDOLGOZÓ OLAJOK ÉS GYÁRTÁSI SEGÉDANYAGOK FEHÉR OLAJOK ÉS VAZELINEK A FINAVESTAN fehérolajok nagyon erős finomítási folyamatok – egyebek mellet nagynyomású hidrogénezés - eredményei, ezért nagyon nagy tisztaságúak. Gyógyászati tisztaságú olajok, amelyek a gyógyszeripari, a kozmetikai ipari és az élelmiszeripari követelményeknek is megfelelnek az érvényes nemzeti jogszabályok szerint. A LYRAN termékek technikai, nagy tisztaságú fehérolajok. Számos, nem élelmiszeripari alkalmazásnak megfelelnek kenőanyagként, lágyítóként vagy összetevőként.
TERMÉK MINŐSÉG ALKALMAZÁS SPECIÁLIS ELŐNYÖK VISZKOZITÁS* SPECIFIKÁCIÓK
FINAVESTAN A 50 B Gyógyászati fehérolaj
A következő felhasználásokra - Gyógyszeripar: vivőanyag, - kozmetikai ipar: alapanyag, - műanyagipar: PS és egyéb polimerek lágyítója, az élelmiszerrel érintkező csomagolóanyag gyártáshoz, - élelmiszeripar: az érvényben lévő jogszabályoknak megfelelően.
Nagyon nagy tisztaságú. Szagtalan, íztelen, színtelen. Sem ként, sem aromás szénhidrogént nem tartalmaz.
7,5
Ezeknek az olajoknak a használata függ az adott országban érvényben lévő törvényi szabályozásoktól. Európai Gyógyszerkönyv, folyékony paraffinok (utolsó kiadás) Amerikai Gyógyszerkönyv, ásványi olaj (utolsó kiadás) USA FDA: 21 CFR 178.878 és 21 CFR 178.3620 (a), ásványi fehérolaj. NSF 3H
FINAVESTAN A 80 B 15
FINAVESTAN A 100 B 23
FINAVESTAN A 180 B 29
FINAVESTAN A 210 B 40
FINAVESTAN A 360 B 70
FINAVESTAN A 520 B 100
LYRAN C 80 B Technikai fehérolaj
Technológiai olaj vagy alapanyag: - kis szerkezetek kenéséhez, - műanyag-, gumi- és növényvédő szerek gyártásához, - összetevő tintához és textilolajokhoz.
Nagyon nagy tisztaságú. Szagtalan, íztelen, színtelen. Sem ként, sem aromás szénhidrogént nem tartalmaz.
15 FDA, 21 CFR 178-3620 (b)
EMETAN M Gyógyászati vazelin
Főleg a kozmetikai és a gyógyszeriparban szolgál kenőanyagként vagy alapanyagként.
Nagyon nagy tisztaságú. Szagtalan, íztelen.
Ezeknek a vazelineknek a használata függ az adott országban érvényben lévő törvényi szabályozásoktól. Csak az EMETAN M : az Európai, Francia, Német és Amerikai Gyógyszerkönyv engedélyezte.
EMETAN T Vazelin
NSF H1, élelmiszerrel való véletlenszerű érintkezésre
23
NÖVÉNYI OLAJOK AZ ÉLELMISZERIPAR SZÁMÁRA A FINATUROL olajokat kifejezetten az ipari tésztagyártás és a sütőipar számára fejlesztették ki. Összetételük 100%-ban növényi, GMO- és állati eredetű összetevő mentesek. Csak Európában elérhetőek.
TERMÉK MINŐSÉG ALKALMAZÁS SPECIÁLIS ELŐNYÖK VISZKOZITÁS* SPECIFIKÁCIÓK
FINATUROL K2 100% növényi eredetű Nem tartalmaz állati eredetű összetevőt,GMO mentes
Ipari tésztagyártás és sütőipar: tésztaosztó gépek és kenyérszeletelők
Gazdaságos növényi olaj.
35 NSF 3H A DGCCRF (Franciaország) által jóváhagyott élelmiszeripari segédanyag.
FINATUROL D Magas teljesítményszintű termék. Csökkentett olajfogyasztás. A lerakódások képződésének csökkenése.
35
FINATUROL HT Ipari tésztagyártás és sütőipar: magas hőmérsékleten használható élelmiszer formaleválasztó olaj.
Kevesebb termékfogyasztás. Semleges illatú és ízű, nem befolyásolja a sütőipari termékek ízét és/vagy illatát. Könnyű kezelhetőség.
100
*Tipikus kinematikai viszkozitás 40°C-on mm2/s-ban
PROCESS OLAJOK ÉS GYÁRTÁSI SEGÉDANYAGOK PROCESS OLAJOK
TERMÉK MINŐSÉG ALKALMAZÁS SPECIÁLIS ELŐNYÖK VISZKOZITÁS* SPECIFIKÁCIÓK
TORILIS Tiszta ásványi Feldolgozó olajok különböző iparágak számára: gumiipar, műanyag ipar, textilipar (lágyító), bőrkikészítés, nyomtatófesték.
Összeragadást és porosodást gátló szer.
Természetesen magas viszkozitási index. Tökéletesen alkalmas keverékek készítéséhez.
32-től 500-Ig
-
TORILIS HC Hidrokrakkolt ásványi
Nagyon magas viszkozitási index. Fokozott tisztaság a standard ásványi olajok vonatkozásában: alacsonyabb kén és aromás összetétel. Magas minőségű olaj: jobb oxidációállóság és magasabb termikus stabilitás.
14 -
MAKROEMULZIÓ KEMÉNY ANYAGOK FŰRÉSZELÉSÉHEZ
TERMÉK MINŐSÉG ALKALMAZÁS SPECIÁLIS ELŐNYÖK VISZKOZITÁS* SPECIFIKÁCIÓK
GRANITCUT 5000 Vízben oldható ásványi alapú koncentrátum
Márvány, kerámia, gránit vágása gyémánttartalmú vágótárcsával, -kábellel, -dróttal, és gránittömbök mintavételi fúrásai.
Használati arány: 2%. 15 ISO-L-MAB
*Tipikus kinematikai viszkozitás 40°C-on mm2/s-ban
NSF H1, élelmiszerrel való véletlenszerű érintkezésre NSF H3, élelmiszerrel való állandó érintkezésre
24
Mozgó alkatrészek CIRKULÁCIÓS GÉPOLAJOK A CIRKAN, CORTIS és MISOLA cirkulációs olajok az ipari gépek különböző berendezéseinek központi kenését szolgálják: csapágyak, hajtóművek, stb. A TOTAL széles termékskálát ajánl, a tiszta ásványi olajtól, amely az alacsony terhelésű, közepes hőmérsékleten működő rendszerekhez való, egészen a legfejlettebb termékekig, amelyeket a legmostohább működési körülményekhez fejlesztettek ki. Az összes alábbi folyadékot az ISO 6743-4 és ISO 6743-6 szabványok teljesítményszintjeinek és viszkozitási fokozatainak megfelelő besorolással jelöltük.
TERMÉK ALKALMAZÁSOK SPECIÁLIS ELŐNYÖK ISO VG SPECIFIKÁCIÓK
CIRKAN C Veszteséges és merüléses kenési rendszerekhez, mozgó alkatrészek, csuklók, csapágyak, láncok számára.
Nagyon erősen finomított, paraffinos ásványi olaj. Természetesen magas viszkozitási index.
32-től 320-ig
ISO 6743-4 HH • ISO 6743-1 AN
CIRKAN RO Hőmérsékleti kötöttségeknek kitett szerkezetek és hidraulika rendszerek.
Az eszközök korrózióvédelme. Jó oxidációállóság.
32-től 460-ig
ISO 6743-4 HL • ISO 6743-6 CKB • DIN 51517-2 CL • DIN 51524-1 HL • AGMA 9005-E2 RO
CIRKAN ZS Szigorú hőmérsékleti és terhelési viszonyoknak kitett szerkezetek és hidraulika rendszerek.
Nagyon jó kopásgátló és korrózióvédő tulajdonságok. Nagy terhelésű eszközök növelt szintű védelme. Jó oxidáció tűrés.
220 320
ISO 6743-6 CKB • ISO 12925-1 CKB
CORTIS MS Jó kopásgátló tulajdonságokat igénylő különböző hajtóművek, mozgó alkatrészek, mechanikai rendszerek számára.
Morgoil típusú hidrodinamikai csapágyakhoz, BGV és ESS Danieli csapágyakhoz.
Nagyon jó kopás- és korróziógátló tulajdonságok. Nagy terhelésű eszközök növelt szintű védelme. Hamumentes adalékok, amelyek csökkentik a lerakódás képződést. Kiváló vízelváló képesség.
100-tól 680-ig
ISO 6743-4 HM • ISO 12925-1 CKC Danieli® Standard • Morgoil® Lubricant • Morgoil® Advanced Lubricant
25
CIRKULÁCIÓS OLAJOK PAPÍRIPARI GÉPEK SZÁMÁRA A MISOLA olajokat kifejezetten a papíripar számára fejlesztették ki.
TERMÉK MINŐSÉG ALKALMAZÁSOK SPECIÁLIS ELŐNYÖK ISO VG SPECIFIKÁCIÓK
MISOLA AFH Hamumentes ásványi
Meleg és nedves közegben működő csapágyak és hajtóművek.
Kiváló hő- és oxidációállóság. Fokozott kopásgátló hatás. Kiváló korrózióvédelem. Hamumentes adalékok, amelyek csökkentik a lerakódás képződést.
150 220
ISO 12925-1 CKD Voith VN 108 • FAG FE8 PM
MISOLA ASC Hamumentes ásványi
Magas hőmérsékletnek és nagy terhelésnek kitett eszközök.
Nedves és meleg környezetben működő csapágyak és hajtóművek.
A papíripari gépek nedves és száraz részei.
Ajánlott akkor, ha a terhelés alatt lévő hajtóművek kenési kör részei.
Kiváló terhelésállóság. Megnövelt olajcsere periódus a nagyon jó hő- és oxidációállóságnak köszönhetően. Nagyon jó korrózióvédelem, amely a folyamatnál használt savas víz jelenlétében is igazolt. Hamumentes adalékok, amelyek csökkentik a lerakódás képződést.
100-tól 320-ig
ISO 12925-1 CKD Voith • Metso • SKF • FAG
MISOLA MAP Hamumentes félszintetikus
Sikló- és gördülő csapágyak, közepesen terhelt, jelentős hőmérsékleti kötöttségekkel működő hajtóművek.
A papíripari gépek szárító hengereinek csapágyai.
Változó löketű munkahengerekkel működő hidraulika rendszerek.
Kiváló hőállóság +130°C-ig. Kiváló korrózióvédelem. A hamumentes adalékok csökkentik a lerakódás képződést. Kiemelkedően hosszú olajélettartam.
150-től 460-ig
ISO 6743-4 HL • ISO 12925-1 CKB SKF Rollen Test
MISOLA MAP SH Hamumentes szintetikus PAO
Sikló- és gördülő csapágyak, közepesen terhelt, jelentős hőmérsékleti kötöttségekkel működő hajtóművek.
A papíripari gépek szárító hengereinek csapágyai.
Jelentős hőmérsékleti kötöttségeket is kibír. Kiváló kopásgátlás és korrózióvédelem. A hamumentes adalékok csökkentik a lerakódás képződést. Kiemelkedően hosszú olajélettartam.
150-től 460-ig ISO 12925-1 CKS Voith VN108 • Metso • SKF Rollen Test • FAG FE8 PM
26
Mozgó alkatrészek LÁNCKENŐ OLAJOK MAGAS HŐMÉRSÉKLETRE
TERMÉK ALKALMAZÁSOK SPECIÁLIS ELŐNYÖK VISZKOZITÁS* SPECIFIKÁCIÓK
CORTIS SHT 200 Folyamatos kenési rendszerek.
Mozgó alkatrészek, görgőláncok, görgők, szállítópályák, kemencében, szárítókamrában működő vezérlőpályák.
Üveggyártásban használt szerkezetek.
Folyamatos meleg sajtolók szállítóláncai.
Szintetikus bázisú, a nagyon magas hőmérsékleten képződő oxidációs lerakódásokat csökkenti. Kopásgátló képesség, amely még nagyon magas hőmérsékleten is biztosított. A folyamatosan +240°C-on működő szerkezetek kenését is lehetővé teszi.
200
-
CORTIS XHT Folyamatos kenési rendszerek.
Mozgó alkatrészek, görgőláncok, görgők, szállítópályák, kemencében, szárítókamrában működő vezérlőpályák.
Forgácslap gyártósorok láncai
Üveggyártásban használt szerkezetek.
Folyamatos meleg sajtolók szállítóláncai.
Szintetikus kenőanyag folyamatosan működő kenőrendszerekhez, +280°C hőmérsékletig. Nagyon alacsony illékonyságának és oxidációgátló képességének köszönhetően csökkenti a fogyasztást.
68 245 320
-
NEVASTANE CHAIN OIL XT
Élelmiszeripari, nagyon magas hőmérsékleten működő folyamatos kenési rendszerekhez, szállítópályákhoz
Nagy terheléssel és nagy hőmérsékleten, az élelmiszeriparban működő kenési rendszerekhez, ahol a HACCP felmérés szerint az élelmiszerekkel történő véletlen érintkezés előfordulhat
Szintetikus kenőanyag folyamatos kenőrendszerekhez, ahol a hőmérséklet elérheti a 240°C-t. Kiválóan ellenáll a baktériumok szaporodásának ill. a nedvesség behatolásának.
220
NSF H1
OLAJOK GŐZGÉPEK MUNKAHENGEREIHEZ
TERMÉK MINŐSÉG ALKALMAZÁSOK SPECIÁLIS ELŐNYÖK ISO VG SPECIFIKÁCIÓK
CYL Ásványi, zsírosító adalékot nem tartalmazó
Gőzgépek munkahengereihez Nagyon erősen finomított bázisolajok. Magas viszkozitási index.
460 680
1000
ISO 6743-99 Z
CYL C Ásványi, zsírosított 460 680
ISO 6743-99 Z
NSF H1, élelmiszerrel való véletlenszerű érintkezésre
27
SPECIÁLIS TERMÉKEK AZ ÉLELMISZERIPAR SZÁMÁRA A NEVASTANE termékcsaládot kifejezetten az élelmiszeripar, és az ahhoz kapcsolódó csomagolóanyag-gyártás számára fejlesztették ki. A gyógyszeriparban és a kozmetikai iparban is használják. (NSF®) Minden NEVASTANE termék NSF H1 jóváhagyással rendelkezik, és alkalmas az élelmiszerekkel való véletlenszerű érintkezésre. Elkerülhetetlen a használatuk magas szintű higiéniai követelmények esetén, és lehetővé teszik a HACCP követelményeknek való megfelelést. Magas teljesítményszintű termékek, amelyek védik a berendezéseket és meghosszabbítják az élettartamukat, a termelési lánc biztonságossá tétele mellett.
TERMÉK MINŐSÉG ALKALMAZÁS SPECIÁLIS ELŐNYÖK SPECIFIKÁCIÓK
NEVASTANE LUBE AEROSOL
Többfunkciós, tapadó olajspray Kisméretű, napi kenési igényű mechanizmusok
Szállítópályák és -szalagok
Csomagológépek
Felhasználható: -20°C tól +150°C-ig. Kiváló vízállóság, tapadóképesség, jól ellenáll víznek, gőznek, gyenge savaknak, lúgoknak.
NSF H1
NEVASTANE GREASE AEROSOL
Vízálló, tapadó zsírspray Szigorú körülmények között működő élelmiszeripari alkatrészek kenésére: csapágyak, pántok, rugók, peremek, pályák, szerszámok
Felhasználható: -20°C tól +150°C-ig. Kiváló víz- és gőzállóság, tapadóképesség fémfelületekhez, ellenáll a mosószereknek.
NSF H1
NEVASTANE SILICONE SAFEGUARD
Magas viszkozitású szilikon olajból álló spray
Csúszást segítő szer és kenőanyag. -40°C és +200°C között használható. Szigetelő, rozsda- és korróziógátló. Szagtalan, színtelen és nem zsíros.
NSF H1 Kosher
NEVASTANE FLUSH OIL
Alacsony viszkozitású tisztító és öblítő folyadék
Kenési szerkezetek és cirkulációs körök.
Ideális hagyományos kenőanyagról NSF H1 kenőanyagra való áttéréshez.
Kiváló oldóképesség. A lerakódások és szennyeződések eltávolítása. Viszkozitás: 9,5 mm2/s
NSF H1 Kosher, Halal ISO 21469
NEVASTANE SDO Cukor oldó olaj Tisztán (ezt ajánljuk) vagy higított formában való alkalmazásra:
megakadályozza a cukor felgyülemlését a gépalkatrészeken
feloldja a termelési területeken felgyülemlett cukrot.
A karbantartási és a leállásokból adódó költségek csökkenése. Fehér szagtalan folyadék. Kiváló vízkőmentesítő teljesítmény
NSF H1 Kosher
*Tipikus kinematikai viszkozitás 40°C-on mm2/s-ban
NSF H1, élelmiszerrel való véletlenszerű érintkezésre
28
SZIGETELŐ OLAJ
TERMÉK MINŐSÉG ALKALMAZÁS SPECIÁLIS ELŐNYÖK VISZKOZITÁS SPECIFIKÁCIÓK
ISOVOLTINE II Nafténes ásványi (nem inhibitált)
Transzformátorok, megszakítók, védőkapcsolók/ mágneses kapcsolók, és minden nagyfeszültségű berendezésekhez.
Magas szigetelő képesség. Nagyon jól ellenáll az oxidációnak, ami hosszú élettartamot biztosít. Kiváló hűtési tulajdonságok.
10 IEC 60296:2003
ISOVOLTINE II T Nafténes ásványi ( nyomokban inhibitált)
Transzformátorok, megszakítók, védőkapcsolók/ mágneses kapcsolók, és minden nagyfeszültségű berendezéshez.
Magas szigetelő képesség. Nyomokban inhibítort tartalmaz, ami javítja az oxidációgátló tulajdonságot. Kiváló hűtési tulajdonságok.
8,2 IEC 60296 Type T • ASTM D 3487 Type I • JIS C 2320 Type I
ISOVOLTINE II X Nafténes ásványi, inhibitált Transzformátorok, megszakítók, védőkapcsolók/ mágneses kapcsolók, és minden nagyfeszültségű berendezéshez..
Magas szigetelő képesség. Inhibítort tartalmaz, ami megnövelt oxidációállóságot biztosít. Kiváló hűtési tulajdonságok.
10 IEC 60296:I. típus
ISOVOLTINE II T X Nafténes ásványi (inhibitált) Transzformátorok, megszakítók, védőkapcsolók/ mágneses kapcsolók, és minden nagyfeszültségű berendezéshez.
Magas szigetelő képesség. Inhibítort tartalmaz, ami megnövelt oxidációállóságot biztosít. Kiváló hűtési tulajdonságok.
8,4 IEC 60296 (2012) Type I • ASTM D 3487 Type II • JIS C 2320: CLASS 1, CLASS IA, IIA
ISOVOLTINE BIO Szintetikus észter Transzformátorok,
Erősen ajánlott, ahol korlátozott a vízszennyeződés és a tűzveszély
Biolebontható. Kiváló tűzállóság. Nem jelent veszélyt a természetes vizekre.
22 IEC 61099 • IEC 61100 - K3 OECD 301B • NWG
*Tipikus kinematikai viszkozitás 40°C-on mm2/s-ban
29
Speciális termékek – FAGYÁLLÓ FOLYADÉKOK ÉS HŰTŐ-FŰTŐ FOLYADÉKOK
A COOLELF termékek készrekevert hűtő folyadékok. A GLACELF fagyálló folyadékok koncentrátumok, ioncserélt vízzel kell keverni. A TOTAL hűtő-fűtő folyadékok védik a motorokat a fagyástól, túlmelegedéstől, és védik továbbá a hűtő-fűtő körök fém alkatrészeit a korrózió ellen.
A szerves típusú adalékoknak köszönhetően megnövelt teljesítményszint.
Hosszú élettartam.
A korrózióvédő tulajdonságokat teljesen megőrzi, mivel az adalékokat nem használja el.
Nem képződnek a hőátadó képességet rontó lerakódások.
TERMÉK MINŐSÉG ALKALMAZÁS SPECIÁLIS ELŐNYÖK FAGY ELLENI VÉDELEM
SPECIFIKÁCIÓK
COOLELF SUPRA Készrekevert hűtőfolyadék
Minden méretű gázmotor és ipari dízel motor.
Hosszú élettartam. -26 °C AFNOR NF R 15-601 • ASTM D 3306, D 4656, D 4985 • BS 6580 • SAE J 1034 MWM (Deutz) • GE Jenbacher • Rolls-Royce • MTU
GLACELF SUPRA Koncentrált fagyálló folyadék -20 °C-tól -69 °C-ig a higítási aránytól függően
COOLELF CHP SUPRA
Készrekevert hűtőfolyadék
Ajánlott kapcsolt energiatermelésű erőművekhez olyan földrajzi területen, ahol a -7oC fagyállóság elegendő.
Hosszú élettartam. Nagyobb hőátadás.
-7 °C AFNOR NF R 15-601 • ASTM D 3306, D 4985 • BS 6580, BS 5117 • SAE J 1034 MWM (Deutz) • GE Jenbacher
GLACELF CHP SUPRA
Koncentrált fagyálló folyadék -7 °C-tól -15 °C-ig a higítási aránytól függően
COOLELF SUPRA GF NP
Hűtő-fűtő folyadék Készrekevert
A nukleáris erőművek segéd áramfejlesztőinek motorjai.
Ajánlott a hideg égövben.
Hosszú élettartam. Nagyobb fagyvédelem.
-37 °C AFNOR NF R 15-601 • ASTM D 3306, D 4656, D 4985, D 5345 • BS 6580, BS 5117 • SAE J 1034 EDF PMUC • MTU
COOLELF MPG SUPRA
Készrekevert hűtőfolyadék
Élelmiszer- és gyógyszeripar, kapcsolt energiatermelésű létesítmények: meleg- és hőátadó körök.
Mono-propilén-glikol alapú termék. -26 °C
AFNOR NF R 15-601 • ASTM D 4656 • Wärtsilä • BS 6580
GLACELF MPG SUPRA
Koncentrált fagyálló folyadék -17 °C-tól -38 °C-ig a higítási aránytól függően
AFNOR NF R 15-601 • ASTM D 3306
WT SUPRA Adalékkoncentrátum vizes cirkulációs körökhöz: speciális szerves korrózióvédő és kavitáció gátló inhibitorokkal
Fagyvédelmet nem igénylő ipari dízel motorok és gázmotorok.
Hosszú élettartamú védelem korrózió és kavitáció ellen. Optimális hőátadóképesség Környezetet nem szennyező összetevők.
-
MWM (Deutz) • Wärtsilä • Rolls-Royce: Bergen
NEVASTANE ANTIFREEZE
Mono-propilén-glikol (MPG) alapú fagyálló folyadék
Élelmiszeripari hűtőkörökhöz: italok, fagylaltok, fagyasztott áruk
Fagyállóság: -15 °C-tól -40 °C-ig. függően a hígítástól. Kiemelkedően védi a hűtőkörben előforduló fémeket és ötvözeteket a korróziótól.
NSF HT1
30
Speciális termékek - OLDÓSZEREK ÉS ZSÍRTALANÍTÓK A FINASOL termékek zsíroldók motorok és különböző anyagú alkatrészek tisztítására. A tulajdonságaik lehetővé teszik a zsírok eltávolítását és az oldhatatlan összetevők leválasztását anélkül, hogy a tisztított elemek minőségének ártanának. A FINADET tisztítószerek termelési területek tisztítására szolgálnak az élelmiszeriparban, valamint minden típusú erős szennyeződés eltávolítására használatosak.
TERMÉK MINŐSÉG ALKALMAZÁS SPECIÁLIS ELŐNYÖK SŰRŰSÉG** SPECIFIKÁCIÓK
ZSÍRTALANÍTÓK
FINASOL BAC Gyors elpárolgású zsíroldó Gépipari zsírtalanítás: megmunkált alkatrészek, alvázak, szerszámgépek külső burkolata, csapágyak, fogaskerekek, szűrők, öntőformák.
Összeszerelés előtti felületkezelés.
Gyors elpárolgás. Minden fémmel, a műanyagok és elasztomerek többségével összeférhető.
785
-
FINASOL HD Speciális, szénhidrogén alapú, vízben oldható zsíroldó
Mindenféle motor tisztítása: autó, teherautó, hajó.
A műanyagok és elasztomerek többségével összeférhető.
805
-
FINASOL FPI Szintetikus szénhidrogén Benzolmentes Aromás vegyület mentes
Zsíroldó és tisztítószer az élelmiszeripar, gépipari alkatrészek, szerszámgépek alváza, csapágyak, fogaskerekek, szűrők, láncok számára.
Szagtalan. Összeférhető a fémekkel, az üveggel, a kerámiákkal, a kompozit anyagokkal, a szerves oldószerekre nem érzékeny, hőre lágyuló vagy hőre keményedő műanyagokkal.
742
NSF K1
FINASOL MF Vízben oldható zsíroldó Több célra használható. Elősegíti az olajos szennyeződések teljes feloldását és a vízben nem oldódó összetevők leválását.
809
-
FINASOL BIO Tisztán vagy hígítva használható zsírtalanító,100% növényi alapú. Illékony szénhidrogén (VOC) mentes
Minden típusú motor tisztításához, eltávolítja az üzemanyagot, gyantás részeket, bitument; padozat tisztítására is
Szagtalan, biolebontható és nem mérgező. Összeférhető a tömítőanyagokkal és műanyagokkal.
855 Nagymértékben biolebontható, OECD 301 B teszt szerint Teljes mértékben biolebontható, OECD 302 C teszt szerint
DETERGENSEK
FINADET MF Tisztítószer koncentrátum Nehéz tisztítás: fém alkatrészek, műanyag alkatrészek, szállítópályák, tartályok, karosszériák, kefegépek, mosógépek, padozat.
Nagyon aktív minden típusú szennyeződéssel szemben: olajok, zsírok, gyanták, kenőzsírok, szervetlen szennyeződések, …
1089
-
FINADET FPI Speciális élelmiszeripari tisztítószer
Zsíroldó és tisztítószer az élelmiszeripar számára: fém alkatrészek vagy műanyag alkatrészek, élelmiszer-szállításra szolgáló járművek.
Megfelel az élelmiszeripari követelményeknek.
1086
NSF A1 Mentol illatú
FINADET SW Különleges, ipari mosók detergense
Alkatrészek zsírtalanítása ipari mosó berendezésekben
Habmentes, automata gépekhez. 1062 -
CLEANER F & V Tisztító adalék Tisztító adalék bármilyen típusú rendszerhez: hidraulika, hajtómű, papíripari gép, hőközlő
Erős tisztító és diszpergáló tulajdonságok. Ajánlott lakkosodás (varnish) eltávolítására
52 (F) 173 (V)
-
**sűrűség, 25 °C-on, kg/m3
31
Textilipar A PETRONAPTHE - a TOTAL textiliparra szakosodott leányvállalata- teljes textilipari segédanyag és olaj termékskálával, biztosítja a berendezések hatékony működését, valamint minden egyes lépésnél a cérna és szövetgyártás minőségét. A PETRONAPTHE termékek kifejlesztésekor speciális csapatunk szorosan együttműködött a textilipari gyártókkal és a textilipari berendezéseket gyártókkal, azzal a céllal, hogy a termékek megfeleljenek a textilipar kenési igényeinek a legkülönbözőbb ágazatokban, pl. személygépkocsi, padló, ruházat, bútor stb. Minden PETRONAPTHE termék megfelel a REACH előírásoknak, mentesek minden SVHC összetevőtől (különösen nagy kockázatot jelentő), mint például az alkilfenol etoxilátok Cérnázás (sodrás, bevonás, texturálás, csévélés)
TERMÉK ALKALMAZÁSOK SPECIÁLIS ELŐNYÖK VISZKOZITÁS (20°C) MINŐSÉG
LISSOLFIX APZX 1500 A csévélőolaj a fonalak nagysebességű átalakításához javasolt. Megfelel a közepestől a magas szintetikus szál tartalmú fonalakhoz, vagy a természetes szálakhoz. • Megfelel bevonatos elasztánhoz. • Megfelel festett cérnákhoz. • Használatos tekercseléshez, sodráshoz, bevonatoláshoz és szintén az ATY (levegő szövésű fonal) vagy DTY (Szálszövésű fonal) gyártási folyamatához. • Nem ajánlott polypropilénhez.
Magasszintű leszóródás gátlás (AP) és antisztatikus képesség (AS) Erős hatása van a színtartósságra. Könnyen kimosható.
38-42 cSt Ásványi
LISSOLFIX APZX 1350 A csévélőolaj mely elsősorban a többszálú finomfonalak nagysebességű sodrásához lett fejlesztve (Polyamid 6 & 66 vagy poliészter) • Megfelel bevonatos elasztánhoz, és a műselyem műszálakhoz (festett vagy nyersfehér) újratekercseléséhez. • Megfelel DTY (Szálszövésű fonal) tekercseléséhez. • Nem ajánlott polypropilénhez.
Növeli a finom műselyemszálak közti tapadást. Nem váltja ki a polyamid oxidációját amikor a szálat fény vagy hőkezelés éri. Magasszintű leszóródás állóság (AP) és jó antisztatikus képesség (AS) Könnyen kimosható Végleges lebomlás (>60%) megfelelve az OECD 301-B előírásnak.
21-26 cSt Félszintetikus
LISSOLFIX APZ 222 A csévélőolaj a fonalak nagysebességű átalakításához javasolt szintetikus (poliamid, poliészter), és mesterséges és természetes szálak átalakításához. • Használatos tekercseléshez, sodráshoz, bevonatolásához és szintén az ATY (levegő szövésű fonal) vagy DTY (Szálszövésű fonal) gyártási folyamatához. Kimondottan megfelel polypropilén fonalakhoz (PP).
Magasszintű leszóródás gátlás (AP) és antisztatikus képesség (AS) Nagyon alacsony csúszási együtthatót biztosít. Könnyen kimosható Végleges lebomlás (>60%) megfelelve az OECD 301-B előírásnak.
28-33 cSt Szintetikus
LISSOLFIX APZ 2270 A csévélőolaj a fonalak közepes és nagysebességű mesterséges vagy természetes fonalak átalakításához. javasolt. • Megfelel bevonatos elasztánhoz. • Megfelel DTY (Szálszövésű fonal) tekercseléséhez.
Erős hatása van a színtartósságra. Magasszintű leszóródás gátlás (AP) Könnyen kimosható
28-31 cSt Ásványi
LISSOLFIX APZ 2030 A csévélőolaj a nyers fehér poliészter nagysebességű átalakításához, és szintén megfelel poliamidhez. • Megfelel DTY (Szálszövésű fonal) tekercseléséhez
Leszóródás gátlás (AP) és antisztatikus (AS) Jó kimoshatóság
26,5-29,5 cSt Ásványi
LISSOLFIX APZ 2090 A csévélőolaj a nyers fehér poliészter nagysebességű átalakításához. • Megfelel DTY (Szálszövésű fonal) tekercseléséhez
Leszóródás gátlás (AP) és antisztatikus (AS) mosható
28-31 cSt Ásványi
32
Kötés és szabászat
TERMÉK ALKALMAZÁSOK SPECIÁLIS ELŐNYÖK ISO VG MINŐSÉG
TIXO SLIDE Kötőgépolaj kör és síkkötőgépek tűinek kenéséhez
Alkalmas nyers fehér vagy színezett kötött anyaghoz pl: polyészter, polyamide, pamut, gyapjú stb és keverékekhez.
Nagyon magas elasztán tartalma miatt különösen alkalmas egészségügyi cikkekhez (harisnya, zokni)
Ajánlott mosatlan cikkekhez
Megfelel síkkötőgépekhez vagy varrógépek kenéséhez.
Ajánlott a fonógép gyűrűk és szálvezetők kenéséhez.
Magas mechanikai teljesítmény Kíváló összeférhetőség a kötőgép festésével, műanyagokkal és tömítésekkel Színtelen szagtalan Magas oxidációállóság
22 32 46 62 68
Ásványi
TIXO STAINLESS Kötőgépolaj a nagy és kis átmérőjű kötőgépekben használt tűk kenéséhez kötöttárú, ruhanemű, bútorszövet és autókárpit gyártó gépeknél.
Alkalmas szintetikus, mesterséges, természetes,és kevert kötött szövetekhez, festett vagy nyersfehér fonalakhoz egyaránt.
Megfelel elasztán tartalmú kötött szövetekhez.
Különösen alkalmas mosás után festés előtti folyamatban
Könnyen eltávolítható mosófürdőben. Vízben oldódó kenőanyag csúcs mechanikai tulajdonságokkal. Semleges a gép festésével, műanyagokkal és tömítésekkel Színtelen szagtalan Magas oxidációállóság
22 32 46
Ásványi
Nem szőtt és gyapjú szálak folymataihoz (kötés, kártolás, fésülés)
TERMÉK ALKALMAZÁSOK SPECIÁLIS ELŐNYÖK VISZKOZITÁS (20°C) MINŐSÉG
ELECTROFIX NT 4820 Antisztatikus kenőanyag varrásra és kártolásra fejlesztve minden fajta anyag esetében. Használható önmagában, vagy adalékként előkenésre.
Jó antisztatikus és kenési képesség - Szintetikus
ELECTROFIX PPA 982 Antisztatikus kenőanyag polipropilén szálak kötésére fal és padlóburkolók gyártásánál (300 gr/m2-től) Megfelel poliészter szálak (PES) kötéséhez.
Jó antisztatikus és kenési képesség - Szintetikus
ELECTROFIX NT 75 Antisztatikus kenőanyag fonaltükrösítésre és kötésre poliészter, polimaid, ploipropilén és gyapjúval vagy jutarosttal kevert szálaknál. Használható természetes és szintetikus szálak tépésénél.
Nemzsíros vízben oldható kenőanyag ásványi olaj nélkül.
140-180 cSt Szintetikus
TEXINOL CP 209 Kártoló és fésülő kenőanyag keresztbeszőtt gyapjú, fésúsgyapjúfonal és kasmír szálakhoz. Megfelel gyapjú és szintetikus kevertszálak felfésülős fonásához.
Nemzsíros vízben oldható kenőanyag ásványi olaj nélkül.
140-180 cSt Szintetikus
TEXINOL FX 3093 Kártoló és fésülő kenőanyag gyapjú és arylic, poliamid, poliészter, viszkóz vagy pamut keverékhez. Szintén jól használható textílanyagok tépésénél amelyek állati vagy növényi eredetűek, használt tiszta vagy kevert gyártmányok akril, poliamid, poliészter vagy mesterséges szálakból.
Könnyű higítani Szórni a szálakra.
54-62 cSt Ásványi
33
TERMÉK ALKALMAZÁSOK SPECIÁLIS ELŐNYÖK VISZKOZITÁS (20°C) MINŐSÉG
TEXINOL FPC 3153 Kártoló és fonó kenőanyag gyapjú, kasmír, poliészter, akril és ezek keverékeihez, elsősorban kötő és fonógépek véghasználatánál.
Elsősorban a fonál/acél súrlódási tényezőjének csökkentésére fejlesztve anélkül, hogy megváltoztatná a szál belső tapadóképességét.
Félszintetikus
ELECTROFIX FP 37 Antiszatikus adalék fésűsfonal és gyapjú fonáshoz. Nemszőtt anyagokhoz Onállóan, vagy adalékként használható.
Magas antisztatikus teljesítmény Vízben oldható.
Félszintetikus
Szövés, felvetés, felhengerlés
TERMÉK ALKALMAZÁSOK SPECIÁLIS ELŐNYÖK VISZKOZITÁS (20°C) MINŐSÉG
PARATEX 404 Csavaró kenőanyag fonatokhoz (gyapjú, pamut, len és keverékeikhez vagy finomszálú (DTY ATY) folyamatos szálak hoz (festett vagy nyersfehér). Megfelel elasztén tartalmú fonalakhoz.
Vízben oldható termék. Nagyobb belső tapadást ad. Csökkenti a fonatok bolyhosodását Erősen javítja a csúszási együtthatót. Csökkenti a statikus feltöltődést Igazán könnyen kimosható Hideg alkalmazási folyamatok Végleges lebomlás (>60%) megfelelve az OECD 301-B előírásnak.
85-115 Szintetikus
PARATEX ENC 51 Z Túl olajozó termék az elvetemedett szálak szintetikus kalibráló adalékához (viniles, akrilos oldható poliészter)
Kémiailag semleges a legtöbb írező hatóanyaggal.
36-41 Ásványi
PARATEX 5300 APZX Felvető kenőanyag fonatolt árú (szintetikus, pamut, gyapjú, viszkóz, kermel) nyers-fehér vagy festett és ezek keverékeihez. Elasztánhoz is megfelel.
Javítja a csúszási képességet Jó antiszatikus teljesítmény
37-42 Ásványi
Festés, kikészítés, mosás
TERMÉK ALKALMAZÁSOK SPECIÁLIS ELŐNYÖK VISZKOZITÁS (20°C) MINŐSÉG
DETERFIX TB 660 Z Öblítő fürdő (vagy festés után) kenőanyag a folyamatos vagy szakaszos fonalak, amelyek poliészter, akril, gyapjú és ezek keverékeiből készültek. Elsősorban alkalmazható autoklávokban a festet cérna csévetartóknál. Segíti a csévetartók használhatóságát a kötő és fonó folyamatokban. Alkalmazási folyamat: 25oC-50oC, pH 4-4,5
Szintetikus
DETERFIX TB 6800 Z Ásványi
DETERFIX TB 6153 Félszintetikus
DETERFIX HE 656 ˂ 200 cSt Szintetikus
DETERFIX CR 677 ˂ 200 cSt Szintetikus
34
Fémmegmunkálás A TOTAL a fémmegmunkáló olajok teljes skáláját ajánlja Önnek. Mivel ezek a termékek egyszerre biztosítják a megmunkálás jó minőségét és a termelési költségek csökkentését, az Ön versenyképességét növelik. A folyadékok kifejlesztése olyan szerszámgépek teszteléséből született, amelyeket műszerekkel szereltek fel a vágási igénybevétel és a szerszámok elhasználódásának mérésére, a megmunkálás teljesítményének optimalizálása céljából. A fejlesztés eredményeképpen a folyadékok csökkentik az energiafogyasztást és meghosszabbítják a szerszámok élettartamát. Az egészségvédelem, a biztonság és a környezetvédelem a TOTAL számára elsőrendű fontosságú.
A termékek összetétele megfelel az érvényes jogszabályoknak, és kényelmesebb használatot biztosít a dolgozók számára.
Egészségvédelmi, biztonsági és környezetvédelmi témában képzéseket kínálunk az alkalmazandó szabályokról és a mesterfogásokról. VÁGÓOLAJOK A VALONA olajok magas teljesítményszintet garantálnak az alacsony igénybevételűtől a nagyon nagy igénybevételű megmunkálásig. Nagyon magas teljesítményszintjük mellett klórmentesek is, így környezetbarát termékek.
Nagyon jó felületminőség, magas szintű mérettűrésnek való megfelelés.
A vágó szerszámok élettartamának meghosszabbítása.
Minimumra szorítják a selejt miatti költségeket.
Kényelmes használat a dolgozók számára. A VALONA HC vágó olajok teljes sorozata hidrokrakkolt bázis olajból készült. Szintelen, szagtalan olajok, melyek munkaegészségügyi szempontból nem kifogásolhatóak. A magas szintű kémiai tulajdonságaik biztosítják az alacsony illékonyságot és kiváló termikus oxidációs stabilitást, melyek minimalizálják az olajköd képződést és az olajfogyasztást, így a versenyképes termékekhez képest is felhasználhatóságuk meghosszabbodik. A termékek teljesítményszintjét 1000-től 9000-ig növekvő számmal jelezzük, a név mögötti növekvő szám egyre nagyobb megmunkálási teljesítményt jelöl.
TERMÉK FÉMEK ALKALMAZÁSOK SPECIÁLIS ELŐNYÖK VISZKOZITÁS* SPECIFIKÁCIÓK
VÁGÓOLAJOK NAGY IGÉNYBEVÉTELHEZ
VALONA MS 5009 HC Vastartalmú és nem vastartalmú
Rézötvözetek, alumíniumötvözetek, alacsony és közepes széntartalmú acélok precíziós esztergálása és fúrása
Kiváló hűtőhatás. 9
ISO-L-MHE
VALONA MS 5020 HC Rézötvözetek, alumíniumötvözetek, acélok , (kemény és rozsdamentes) precíziós esztergálása és megmunkálási műveletei
Többcélú termék 21
VÁGÓOLAJOK NAGYON NAGY IGÉNYBEVÉTELHEZ
VALONA MS 7009 HC Vastartalmú és nem vastartalmú
Acélok megmunkálása a nagyon nagy széntartalmú acélokig, különleges- és hőálló acélok megmunkálása.
Nagyon jó hatékonyság széleskörű alkalmazásokban, beleértve az orvosi műszergyártást és a repülőgépgyártást.
10 ISO-L-MHE VALONA MS 7023 HC 23
VALONA MS 7116 HC Ajánlott titán megmunkálásához. 16
VALONA ST 9013 HC Vastartalmú ötvözött és rozsdamentes acélok mélyfúrása, furatesztergálása, metszés és gyalulás, üregelés nagy sebességgel (VG 13), kis sebességgel (VG 37).
Prémium termékek a legnehezebb alkalmazásokra optimalizálva.
13 ISO-L-MHF
VALONA ST 9122 HC 20
VALONA ST 9037 HC 42
VALONA BR 9015 HC Vastartalmú és alumínium
Nagy sebességű üregelés erősen ötvözött acélokon és minden nehéz megmunkálási művelet.
Különlegesen jó felületminőség az üregelésnél.
15
ISO-L-MHF
35
*Tipikus kinematikai viszkozitás 40°C-on mm2/s-ban Fémmegmunkálás °°°VÁGÓOLAJOK
TERMÉK FÉMEK ALKALMAZÁSOK SPECIÁLIS ELŐNYÖK VISZKOZITÁS* SPECIFIKÁCIÓK
VÁGÓOLAJOK KÖSZÖRÜLÉSHEZ ÉS CSISZOLÁSHOZ
VALONA GR 3000 HC Vastartalmú és nem vastartalmú
Nagy széntartalmú acélok hónolása, csiszolása, szuperfiniselése
Gazdaságos termék. Szagtalan, átlátszó. Kis illékonyságú.
3 ISO-L-MHA
VALONA GR 7000 HC Köszörülés Köszörülési műveletekre optimalizálva. 7 12
ISO-L-MHF
VALONA GR 9000 HC Szerszámél köszörülés 11 18
ISO-L-MHB
VÁGÓOLAJOK MIKRO-KENÉSHEZ
VALONA MQL 3028 Vastartalmú és nem vastartalmú
Mikrokenés.
Különösen alkalmas a marási (lyukfúrási), menetvágási és -fúrási, ill. fűrészelési műveletekhez.
Nyom nélkül elpárolog, nem hagy foltot. A használt kenőanyagok mennyiségének nagyon nagymértékű csökkenése. Az újrahasznosítási költségek megszűnése. Jobb forgács visszanyerés. Tisztább gépek és műhelyek.
28
ISO-L-MHB
VALONA MQL 3046 Vastartalmú és nem vastartalmú
Mikrokenés.
Különösen alkalmas a marási (lyukfúrási), menetvágási és -fúrási ill. fűrészelési műveletekhez.
Növényolaj alapú termék. A használt kenőanyagok mennyiségének nagyon nagymértékű csökkenése. Az újrahasznosítási költségek megszűnése. Jobb forgács visszanyerés. Tisztább gépek és műhelyek.
46
ISO-L-MHB
VALONA MQL 5035 Vastartalmú és nem vastartalmú
Mikrokenés.
High-tech alkalmazások.
Alkalmas azokra, amikre a VALONA MQL 3046, plusz a nagy széntartalmú acélok és nagyon nagy széntartalmú acélok, rozsdamentes acélok, titán és tantál ötvözetek nagyon nehéz megmunkálására.
A használt kenőanyagok mennyiségének nagyon nagymértékű csökkenése. Az újrahasznosítási költségek megszűnése. Jobb forgács visszanyerés. Tisztább gépek és műhelyek.
35 ISO-L-MHE
VÁGÓOLAJOK ÜVEG MEGMUNKÁLÁSÁHOZ
VALONA GLASSCUT Üveg Üveg megmunkálásához Különlegesen jó felületminőség Folyékony,alacsony viszkozitású termék, amely kis kihordást eredményez. Hosszú szerszámélettartamot garantál.
2,4 ISO-L-MHB
TÖBB CÉLRA HASZNÁLHATÓ OLAJOK VÁGÁSHOZ ÉS KENÉSHEZ
VALONA MS 3040 HC Vastartalmú és nem vastartalmú
Vágási műveletekhez és szerszámgépek kenéséhez
Ajánlott jól megmunkálható acélokhoz és alacsony széntartalmú acélokhoz.
40 ISO-L-MHE
VALONA MS 5032 HC Rozsdamentes acélokhoz. 32
VALONA MS 7046 HC Nagyon nehéz alkalmazásokra kifejlesztve, hőálló acélokhoz és titánhoz, menetfúráshoz is.
46
36
VÍZZEL KEVERHETŐ HŰTŐ-KENŐ FOLYADÉKOK A TOTAL a vízben oldódó folyadékok széles skáláját kínálja: makro-emulziókat a LACTUCA termékekkel, mikro-emulziókat a SPIRIT termékekkel, szintetikus folyadékokat a VULSOL termékekkel. A dolgozók egészségvédelme és biztonsága érdekében minden folyadék megfelel a veszélyes termékekről szóló 1999/45/CE vagy a BPD 98/8/CE nemzetközi szabályozásnak. Így, ezek a termékek formaldehid-, klór-(egyet kivéve), nitrit- és dietanol-amin mentesek, illetve mentesek a HSE (egészség, biztonság, környezet) szempontból kockázatos egyéb anyagoktól is. Mindezeken túl, az TOTAL vezető szerepet tölt be a fémmegmunkáló termékek bórmentes formulázásában, megelőző intézkedésként elsősorban annak tudatában, hogy a bórsav és annak sói a REACH besorolásban az „SVHC” (Nagyon nagy kockázatot jelentő vegyületek) kategóriába kerültek, amelyet vélhetően további szigorítások követhetnek. A vízzel keverhető folyadékok elkészítéséhez biológiai és fizikai-kémiai szempontokból tiszta és jó minőségű vizet javasolunk felhasználni. Összetételük biztosítja a megmunkálás jó színvonalát minden típusú fémre és minden nehézségű műveletre.
Csökkenti a vágóerőt, ezért a szerszámok hosszabb élettartama és a megmunkált darabok jobb felületminősége érhető el.
A megmunkált darabokat és gépeket védi a korrózió ellen.
Jól ellenáll baktériumok, gomba és élesztő szaporodásának.
Nem habzó és gyakorlatilag szagtalan termék a kényelmes használat érdekében.
Stabilitás a használatban, ami nagyon megnöveli a termékek használati élettartamát.
TERMÉK FÉMEK ALKALMAZÁSOK SPECIÁLIS ELŐNYÖK HSE SPECIFIKÁCIÓK
MAKRO-EMULZIÓK
LACTUCA LT 3000 Nem vastartalmú és kis széntartalmú acél
Jól megmunkálható sárgaréz, rézötvözetek, finom szénacélok klasszikus megmunkálása.
Gazdaságos összetétel. Nem hagy foltot a réztartalmú fémeken.
Bórmentes ISO-L-MAA
LACTUCA MSF 5200 Vastartalmú és nem vastartalmú
Sokoldalú termék, valamennyi fémtípushoz. Kiváló fűrészeléshez.
Többcélú, hosszú élettartamú termék, Bórmentes ISO-L-MAA
LACTUCA WBF 9400 Vastartalmú és nem vastartalmú
Csúcsszínvonalú termék, valamennyi fémhez, nagyon nehéz megmunkálásokhoz: fűrészelés, üregelés, mángorlás, mélyfúrás stb.
Prémium termék. Meghosszabbítja a szerszámok élettartamát.
Glikol-éter mentes ISO-L MAD
LACTUCA MU 68 Vastartalmú és nem vastartalmú
„Sztenderd” makroemulzió, klasszikus megmunkálásokhoz, tisztán – olajként – használható szánkenő-, hidraulika és hajtóműolajként is.
Prémium termék. Egyetlen termék minden alkalmazásra.
Bórmentes ISO-L MAB • szánkenőolaj: ISO VG 68
FÉLSZINTETIKUS, MIKRO-EMULZIÓK
SPIRIT WBF 3400 Vastartalmúhoz és nem vastartalmúhoz, öntöttvas és kis széntartalmú acélok megmunkálására kiváló.
Lágy fémek klasszikus megmunkálásához, köszörüléséhez
Gazdaságos összetétel. Tiszta gépek a tisztító hatásnak köszönhetően.
Bór- és glikol-éter mentes
ISO-L-MAE
SPIRIT WBA 5600 Vastartalmúhoz és nem vastartalmúhoz, sárga fémekhez kiválóan, de minden fémhez alkalmas.
Valamennyi fémtípus klasszikus megmunkálásához és köszörüléséhez. Ideális többcélú termék, különösen sárga fémek megmunkálásához, ahol fokozott HSE követelményeket állítanak.
Egyetlen termék széles körű alkalmazásra, a színesfémek hatékony megmunkálását teszi lehetővé, fokozott HSE követelmények mellett.
Bór-, amin és baktericid mentes
ISO-L MAE
37
TERMÉK FÉMEK ALKALMAZÁSOK SPECIÁLIS ELŐNYÖK HSE SPECIFIKÁCIÓK
SPIRIT WBF 7200
Vastartalmú és nem vastartalmú, titán és alumínium
Vezető termék, valamennyi fémtípushoz, hatékony nehéz megmunkálásokhoz is
Magas műszaki színvonalú termék, nehéz megmunkálásokhoz, a vágóerő csökkentését eredményezi
Bórmentes ISO-L MAF
SZINTETIKUS, VÍZBEN OLDHATÓ FOLYADÉKOK
VULSOL MSF 5200 Vastartalmú Köszörülés, például: hengergörgők
Nedvesítő, hűtő és tisztító hatás a megmunkált darabok kiváló felületminősége érdekében.
Bórmentes ISO-L MAG
VULSOL WBF 7219 Vastartalmú és nem vastartalmú, titánhoz is megfelelő
Nehéz és nagyon nehéz megmunkáláshoz és köszörüléshez.
Hosszú élettartamú folyadék, fokozott HSE feltételekhez is. Köszörüléshez és nehéz megmunkáláshoz is. Víztiszta folyadék, az átlátható munkafeltételek érdekében.
Bór- és izo-tiazolin mentes
ISO-L MAH
VULSOL GLASSCUT Optikai üvegek és műanyagok
Optikai üvegek és számos optikai műanyag megmunkáláshoz és köszörüléshez.
Különlegesen jó felületminőség Víztiszta folyadék, az átlátható munkafeltételek érdekében.
Bórmentes ISO-L MAH
38
KEZELÉSI ADALÉKOK HŰTŐ-VÁGÓ EMULZIÓKHOZ A SERADE termékcsalád a hűtő-vágó emulziók állapotjavítását szolgáló adalékok családja. Az ajánlások alapján, a megfelelő időben és mennyiségben való használatával a megfelelő emulzió állapot visszaállítható, ezáltal meghosszabbítható a folyadék élettartama, és biztosítható a felhasználásnak megfelelő optimális állapot.
Adalék funkcio TERMÉK MEGMUNKÁLT FÉM
ALKALMAZÁSOK SPECIÁLIS ELŐNYÖK
Habzásgátló SERADE AFM EMULSION
Vastartalmú és nem vastartalmú
Habzásgátló adalék: Hatékonyan megszünteti a folyadék habzását. Csak az alábbi termékekhez javasoljuk használatát: LACTUCA; SPIRIT
Csökkenti az alkalmazás során keletkező habot (magas nyomású szórófejek, folyamatos áramlás a gépben)
Habzásgátló SERADE AFM SYNTHETIC
Vastartalmú és nem vastartalmú
Habzásgátló adalék: Hatékonyan megszünteti a folyadék habzását. Csak az alábbi termékekhez javasoljuk használatát: VULSOL
Vízkeménység növelő
SERADE WQ PLUS Vastartalmú és nem vastartalmú
Vízminőség javító adalék: Habzás csökkentést érhetünk el használatával túl lágyított víz esetén. Figyelmeztetés: Az adalék élettartama behatárolt!
Vízkeménységet növeli.
Vízkeménység csökkentő
SERADE WQ MINUS Vastartalmú és nem vastartalmú
Vízminőség javító adalék: Megakadályozza a fehér kiválások képződését nagyon kemény víz esetén
Csökkenti a víz keménységét.
pH csökkentő SERADE WQ BUFFER
Vastartalmú és nem vastartalmú
Vízminőség javító adalék: Megállítja a pH érték csökkenését. Növeli a pH értéket, aminek hatására javul a korróziógátló képesség és a termék biológiai stabilitása.
Korrózióvédő képességet javító
SERADE AC FERROUS
Vastartalmú és nem vastartalmú
Korrózió védő képességet fokozó adalék: Fokozza az emulzió korrózióvédő képességét a megmunkált nem vas fémek esetén.
Növeli az emulzió korrózió védő képességét vasfémek esetén
Korrózióvédő képességet javító
SERADE AC NON FERROUS
Vasat nem tartalmazó fémekhez
Korrózió védő képességet fokozó adalék: Fokozza az emulzió korrózióvédő képességét a megmunkált vasat nem tartalmazó fémek esetén.
Növeli az emulzió korrózióvédő képességét vasat nem tartalmazó fémek esetén
Kopásgátló adalék
SERADE AW EMULSION
Vastartalmú és nem vastartalmú
Kopásgátló képesség javító adalék: Csökkenti a súrlódásból adódó szerszámkopásokat Csak LACTUCA és SPIRIT termékekhez ajánlott.
Kopásgátló adalék a szerszámélettartamok növelésére, és a jobb felületminőség biztosítására.
Kopásgátló adalék
SERADE AW SYNTHETIC
Vastartalmú és nem vastartalmú
Kopásgátló képesség javító adalék: Csökkenti a súrlódásból adódó szerszámkopásokat Csak VULSOL termékekhez ajánlott.
Emulgátor SERADE STAB EMULSION
Vastartalmú és nem vastartalmú
Emulzió stabilizáló adalék: Csak LACTUCA és SPIRIT termékekhez ajánlott, erős olajos vagy kenőzsír okozta szennyeződés esetén (gyakori idegenolaj szennyeződés esetén)
Stabilizálja az emulziót, optimalizálja az olaj-víz diszperziót.
Demulgátor SERADE STAB SYNTHETIC
Vastartalmú és nem vastartalmú
Valós oldatokat stabilizáló adalék: Csak a VULSOL termékekhez ajánlott, erős olajos vagy kenőzsír okozta szennyeződés esetén (gyakori idegenolaj szennyeződés esetén)
Fokozza az oldat és idegenolaj (zsír) szétválását. Megbontja az olajos emulziót.
LACTUCA; SPIRIT
VULSOL UNIVERZÁLIS
39
Fémmegmunkálás
SAJTOLÓ OLAJOK A MARTOL termékcsalád a vastartalmú és nem vastartalmú fémek képlékeny hidegalakítási műveleteinek kenését szolgálja: mélyhúzás, hajlítás, kivágás, nyújtás, huzalgyártás, a használt terméktől függően. A felhasználók egészsége és a környezet óvásának érdekében ezen olajok összetétele (a Martol EP és a Martol EV 45 kivételével) klórmentes. A termékek egészségügyi és környezetvédelmi szempontú jellemzőit a táblázatok HSE oszlopában részletezzük. A MARTOL olajok nagyon magas szintű kenést és termelékenység növekedést biztosítanak.
A sajtolt darabok jó felületminősége.
Karbantartási leállások számának csökkenése. Jó korrózióvédő tulajdonságok; Jó eltávolíthatóság.
TERMÉK FÉMEK ALKALMAZÁSOK SPECIÁLIS ELŐNYÖK HSE VISZKOZITÁS* SPECIFIKÁCIÓK
OLAJOK KÖZEPES ÉS NEHÉZ KÉPLÉKENYALAKÍTÁSHOZ – KLÓRMENTES TERMÉKEK
MARTOL AL Nem vastartalmú Mélyhúzás, dróthúzás és csőhúzás
Alumíniumhoz optimalizálva. Klórmentes 60 150
MARTOL 20 CF Vastartalmú és alumíniumötvözetek
Kivágás, hajlítás, csőhúzás stb., 2 mm-nél kisebb vastagság.
Kiváló kenőképesség Klórmentes
20
ISO-L-MHF
MARTOL 230 CF Kis és közepes széntartalmú acélok kivágása, hidegsajtolása, 2 mm-nél kisebb vastagság.
Kiváló kopásgátló és EP tulajdonságok a képlékeny alakításhoz
Klórmentes 230
ISO-L-MHF
OLAJOK A LEGNEHEZEBB KÉPLÉKENYALAKÍTÁSHOZ – KLÓRMENTES TERMÉKEK
TERMÉK FÉMEK ALKALMAZÁSOK SPECIÁLIS ELŐNYÖK HSE VISZKOZITÁS* SPECIFIKÁCIÓK
MARTOL EP CF Vas és alumínium
Nehéz acélok és rozsdamentes acélok alakítási műveletekhez: mélyhúzás, rúdhúzás hidegzömítés
Rendkívül jó EP tulajdonságok a legnehezebb megmunkálási műveletekhez. A sokféle viszkozitása miatt alkalmas mindenfajta mértani forma kialakításához és különböző fémvastagsághoz.
Klórmentes 5 65
100 235 405
ISO-L-MHF
OLAJOK A LEGNEHEZEBB KÉPLÉKENYALAKÍTÁSHOZ – KLÓRTARTALMÚ TERMÉKEK
MARTOL EP Vastartalmú és rozsdamentes acélok
Keményacélok és rozsdamentes acélok nagy igénybevételű alakítási műveleteihez
Hosszú láncú klór parafinokkal adalékolt, nem rákkeltő megfelel az EU 67/548 rendeletnek, ellentétben egyéb a piacon elérhető termékekkel.
Klórtartalmú 79 180
ISO-L-MHF
ELPÁROLGÓ TERMÉKEK
TERMÉK FÉMEK ALKALMAZÁSOK SPECIÁLIS ELŐNYÖK HSE VISZKOZITÁS* SPECIFIKÁCIÓK
MARTO EV 10 CF Vastartalmú és nem vastartalmú
Könnyű kivágási és mélyhúzási műveletek.
0,2 és 0,5 mm közötti vastagság.
Szagtalan. Kiváló terülésű.
Klór- és kénmentes
2,2-20 °C-on
ISO-L-MHB
MARTOL EV 40 CF Acél és alumínium lemezek kivágása, mélyhúzása
1 mm-nél kisebb vastagság.
Színtelen és szagtalan. Adalékolt összetétel a nagyobb igénybevételű mélyhúzási műveletekhez
Klórmentes 2,05 - 20 °C-on ISO-L-MHC
MARTOL EV 45 Nagyobb igénybevételű Kevés maradék. Klórtartalmú 2,8 - 20 °C-on ISO-L-MHF
40
kivágási és mélyhúzási műveletekhez.
Acél és alumínium lemezek kivágása, mélyhúzása
1 mm-nél kisebb vastagság.
MARTOL LVG 15 CF Nem vastartalmú Finom mélyhúzás-kivágás.
0,3 mm-nél kisebb vastagság.
Az alumíniumon nem hagy foltot. A maradék olaj eltávolítása hőhatással. Kiváló terülési képesség. Szagtalan.
Klórmentes Kénmentes Aromás összetevő mentes
2,1 - 20 °C-on
ISO-L-MHB
MARTOL LVG 25 CF Vastartalmú és nem vastartalmú
Könnyű és közepesen nehéz mélyhúzási műveletek.
2 mm-nél kisebb vastagság.
Klórmentes 2,3 - 20 °C-on
VOC MENTES ELPÁROLGÓ TERMÉKEK
MARTOL EV 10 AQ Alumínium, acél és rozsdamentes acél
Alacsony keménységű lemezek könnyű megmunkálási műveleteihez
VOC mentes termék, magas lobbanásponttal, a jobb levegő minőségért és a biztonságosabb munkahelyért.
VOC mentes Klórmentes
3,8 – 20 °C-on
MARTOL LVG 25 AQ Vékony lemezek könnyű megmunkálási műveleteihez, szükséges termikus zsírtalanításhoz
VOC mentes termék, magas lobbanásponttal, a jobb levegő minőségért és a biztonságosabb munkahelyért. Különösen ajánlott a később összeszerelt megmunkált alkatrészek rézforrasztásához
4,5 – 20 °C-on
OLAJOK KÉPLÉKENYALAKÍTÁSHOZ – ÉLELMISZERIPARI FELHASZNÁLÁSRA
TERMÉK FÉMEK ALKALMAZÁSOK SPECIÁLIS ELŐNYÖK HSE VISZKOZITÁS* SPECIFIKÁCIÓK
OLAJOK KÉPLÉKENYALAKÍTÁSHOZ – ÉLELMISZERIPARI FELHASZNÁLÁSRA
MARTOL FMO 3 CF Alumínium Élelmiszeripari csomagolások gyártása: mélyhúzás és az alumíniumszalagok előkenése.
Jól ellenáll az avasodásnak, a teljesítő képesség növekszik a viszkozitással.
Növényi alapanyagok és oldószer, INS H1 jóváhagyás
3 ISO-L-MHB FDA 21 CFR 178.3570 and FDA 178.3910
MARTOL FMO CF Alumínium Élelmiszeripari csomagolás Összetételében az NSF 3H észter alkalmassá teszi az élelmiszerekkel történő véletlenszerű érintkezésre.
15 75
235
41
OLAJOK KÉPLÉKENYALAKÍTÁSHOZ – SZINTETIKUS TERMÉKEK – ÁSVÁNYOLAJ MENTESEK
MARTOL SY 900 CF Réz és nem vastartalmú ötvözetek
Rézötvözetek rúd- és profilhúzása
Jól nedvesít és csekély lerakódást hagy, a viszkozitása (teljesítő-képessége) beállítható max. 15% víz előzetes adalékolásával.
Ásványiolaj mentes
860
MARTOL SPIROLL SE Acél és rozsdamentes acél, titán, inconel
Csavargyártás: menetmángorlással
Növeli a szerszám élettartamot, kiváló menetprofil érhető el. Nem tartalmaz grafitot, tiszta marad a munkakörnyezet.
Ásványiolaj mentes
68 100
VÍZBEN OLDÓDÓ OLAJOK KÉPLÉKENY ALAKÍTÁSHOZ
MARTOL SOLUBLE ST Nagy széntartalmú acélok és alumínium ötvözetek
Mélyhúzás.
Kivágás.
Lehetővé teszi a kenési szint szükség szerinti beállítását. A műhelyben a kenés ésszerűsítése. Jól tűri a kemény vizet.
Klór- és formaldehid mentes
52
ISO-L-MAD
MARTOL SOLUBLE 130 Vastartalmúak és rozsdamentes acél
Acélszalagok nehéz mélyhúzása.
Acéllemezek sajtolása és kivágása.
Klór- és formaldehid mentes
130
ISO-L-MAD
MARTOL SOLUBLE CU Rézötvözetek, pl. sárgaréz stb.
Réz- és ötvözeteinek húzása Formaldehid mentes
ISO-L-MAD
42
HENGERLŐ OLAJ A LUBRILAM termékcsalád alumínium hideghengerlésére szolgál és az alkalmazások széles területét lefedi, a nagyoló műveletektől a finiselésig. A LUBRILAM olajok megfelelnek nemzetközi specifikációknak, és számos előnnyel járnak:
Jó hengerlő képesség; A lepárlási tartomány a felhasználási igényekhez igazíthat; Nagy oxidációállóság; Jól oldja az adalékokat; Nem hagy foltot az alumíniumon.
Aromás összetevői nincsenek (kivéve az S 24 L fokozatot) a környezet és a felhasználók egészségének védelme érdekében.
TERMÉK FÉMEK ALKALMAZÁSOK SPECIÁLIS ELŐNYÖK VISZKOZITÁS* SPECIFIKÁCIÓK
HENGERLŐ TERMÉKEK
LUBRILAM S 20 L Alumínium Hengerlő olaj a nagyon vékony lemezek szétválasztásához.
Megakadályozza a lemezek összeragadását. Enyhe szag.
1,4 - 20 °C-on
Megfelel a FDA CFR 178.3910 követelményeinek LUBRILAM S 23 L Hengerlő olaj félfiniselő és finiselő
műveletekhez.
Jó hengerlő képesség. 2,7 - 20 °C-on
LUBRILAM S 31 L Szűken vágott párlatból készülő termék, lemezek hengerlő olaja félfiniselő és finiselő műveletekhez.
Alacsony elpárolgási veszteség. Energia megtakarítás az hőkezelési műveletek során.
2,8 - 20 °C-on 1,9 - 40 °C-on
LUBRILAM S 40 L Hengerlő olaj előkészítő műveletekhez Jó hengerlő képesség, enyhe szag. Nagyon nagy hőstabilitás és UV stabilitás.
3,5 - 20 °C-on 2,3 - 40 °C-on
LUBRILAM S 41 L Oxidációgátló adalékkal készült hengerlő olaj
Jó hengerlő képesség, enyhe szag. Nagyon nagy hőstabilitás és UV stabilitás. Hosszú élettartamú termék.
3,5 - 20 °C-on 2,3 - 40 °C-on
LUBRILAM S 60 L Hengerlő olaj előkészítő műveletekhez Jó hengerlő képesség, enyhe szag. Nagyon nagy hőstabilitás és UV stabilitás.
11 - 20 °C-on 6,0 - 40 °C-on
LUBRILAM S 61 L Oxidációgátló adalékkal készült hengerlő olaj koncentrátum a hengerlő olaj kenhetőségének növelésére.
Jó hengerlő képesség, enyhe szag. Nagyon nagy hőstabilitás és UV stabilitás. Hosszú élettartamú termék.Könnyű kezelhetőség.
6,3 - 40 °C-on
ADALÉK KONCENTRÁTUMOK
LUBRILAM C3 Alumínium Alkohol típusú teljesítményadalék koncentrátum a hengerlő olaj kenhetőségének növelésére.
Beoldódást segítő hatású. Megkönnyíti a felhasználást. INS H1
7,7 - 20 °C-on Megfelel a FDA CFR 178.3910 FDA 21 CFR 178.3570 követelményeinek LUBRILAM C6 Észter típusú teljesítményadalék
koncentrátum a hengerelt felület egyenletességének növelésére.
2,3 - 40 °C-on
LUBRILAM C10 Oxidációgátló teljesítményadalék koncentrátum a hengerlő olaj élettartamának növelésére.
2,7 - 40 °C-on
TERMÉKEK LÉGSZŰRÉSHEZ
LUBRILAM CLEANER
Alumínium Légtisztító olaj. Jó oxidációállóság. Jó oldószermegkötő képesség.
30,6 - 40 °C-on AIRPURE rendszerek
LUBRILAM CLEANER H1
Alumínium Légtisztító olaj. Jó oxidációállóság. Jó oldószermegkötő képesség. Megfelel élelmiszerekkel történő véletlenszerű érintkezéshez
29,8 - (40 °C-on)
AIRPURE rendszerek Megfelel a FDA 21 CFR 178.3570 követelményeinek; NSF H1
*Tipikus kinematikai viszkozitás 40°C-on mm2/s-ban, ellenkező jelölés hiányában
43
Fémmegmunkálás EDZŐOLAJOK és EDZŐ FOLYADÉKOK A DRASTA edzőolajok megfelelnek minden típusú hőkezelési igénynek és mindenfajta berendezés kialakításnak. Az oxidációnak különlegesen ellenálló bázisolajokból összeállított DRASTA olajok lehetővé teszik, hogy az alkatrészek mechanikus tulajdonságait kisebb költséghatékonyan javítsuk. EDZŐOLAJOK
TERMÉK KEZELÉS TÍPUSA ALKALMAZÁSOK SPECIÁLIS ELŐNYÖK HŰTŐKÉPESSÉG VMAX
VISZKOZITÁS* SPECIFIKÁCIÓK
DRASTA C 1000 Hidegedzés Jól edzhető acélok hőkezelése.
Cementált vagy karbonitridált acélok edzése.
Jó oxidációállóság és magas lobbanáspont.
53,3 °C/s 488 °C-on
16 ISO-L-UHB • ISO-L-UHA
DRASTA C 1500 Hidegedzés Jól edzhető acélok hőkezelése.
Cementált vagy karbonitridált acélok edzése.
Kiváló oxidációállóság és magas lobbanáspont. Kis illékonyság.
55,8 °C/s 506 °C-on
20 ISO-L-UHB
DRASTA C 5000 Félgyors hidegedzés Közepesen és jól edzhető acélok hőkezelése.
Több célra használható termék. Termék megtakarítás a jó lecsepegési képességnek köszönhetően.
76,7 °C/s 553 °C-on
21,5 ISO-L-UHB
DRASTA C 7000 Gyors hidegedzés Alacsony edzhetőségű olajok hőkezelése.
97,5 °C/s 602 °C-on
23 ISO-L-UHB
DRASTA M 7000 Félmeleg edzés Jól edzhető acélok hőkezeléséhez.
Cementált vagy karbonitridált acélok edzése.
Az időben stabil visszahűlési teljesítmény. Hideg és meleg edzést is lehetővé tesz.
84 °C/s 632 °C-on (olajfürdő 100 °C-on)
43
ISO-L-UHD
DRASTA H 5000 Félgyors meleg edzés Jól edzhető acélok hőkezelése.
Cementált vagy karbonitridált acélok edzése.
Olyan alkatrészek edzése, ahol el akarjuk kerülni a deformációt, repedést.
Az időben stabil visszahűlési teljesítmény. Termék megtakarítás a jó lecsepegési képességnek köszönhetően.
67 °C/s 624 °C-on (olajfürdő 100 °C-on)
122 ISO-L-UHF
DRASTA H 7000 Félgyors meleg edzés 84 °C/s 653 °C-on (olajfürdő 100 °C-on)
134
44
VÍZBEN OLDHATÓ EDZŐ FOLYADÉKOK
TERMÉK KEZELÉS TÍPUSA ALKALMAZÁSOK SPECIÁLIS ELŐNYÖK HŰTŐKÉPESSÉG VMAX
VISZKOZITÁS* SPECIFIKÁCIÓK
DRASTA SY 300 Indukciós edzés indukciós edzés acél szerkezetek edzése ötvözött acélok edzése speciális ötvözetek edzése színesfém ötvözetek edzése
lehűlési sebesség beállítható egyenletes keménység, stabil lehűlési sebesség, megszünteti a tűz veszélyét és a füst képződését, tiszta edzett darabok nyerése
Lépjen kapcsolatba ipari kenőanyag területi képviselőjével.
DRASTA SY 600 Hidegedzés, kádban kovácsolt acél alkatrészek edzése, könnyűfémből öntött alkatrészek edzése, szerszámok edzése, mozgó elemek edzése, stb…
Nem gyúlékony edzőfürdő Jó baktériumálló képesség. Rozsda-gátló tulajdonság. Nem mérgező (nem tartalmaz nitritet, fenolt, klórt).
Lépjen kapcsolatba ipari kenőanyag területi képviselőjével.
KORRÓZIÓVÉDŐ OLAJOK Az OSYRIS olajok azon alkatrészek védelmét szolgálják, amelyeknél fennáll a korrózió kockázata a tárolás és a szállítás ideje alatt. Minden vastartalmú fémnél alkalmazhatóak az öntvényektől az ötvözött acélokig. Minden OSYRIS termék felvihető mártással, szórással és ecseteléssel. Oldószerekkel és lúgokkal egyaránt eltávolíthatóak. A TOTAL a korrózióvédő olajok széles skáláját kínálja a filmréteg típusa szerint.
A filmréteg minősége és vastagsága: olajos, viaszos vagy oldószeres.
A védelem időtartama: műveletközi védelem vízlepergető hatással vagy hosszabb időtartamra szóló korrózióvédelem.
TERMÉK FILMRÉTEG MINŐSÉGE
A VÉDELEM IDŐTARTAMA SPECIÁLIS ELŐNYÖK SPECIFIKÁCIÓK
OSYRIS Y 1000 Olajos 6 hónapnál kevesebb Könnyű eltávolítás. ISO-L-RC
OSYRIS Y 3000 6 hónapnál kevesebb Fokozott korrózióvédő tulajdonságok. ISO-L-RD
OSYRIS DWX 1000
Olajos az oldószer elpárolgása után
csak fémfelületek tisztítására Gazdaságos termék a lemezek mosására és vízmentesítésére. ISO-L-RBB
OSYRIS DWX 3000
Viaszos 6-8 hónap Gyors szárítás. Könnyen eltávolítható filmréteg.
ISO-L-REE
OSYRIS DWY 4000
Viaszos 6-8 hónap Magas lobbanáspont a tűzesetek kockázatának csökkentése érdekében. ISO-L-REE
OSYRIS DWX 5000
Olajos az oldószer elpárolgása után
8-12 hónap Gyors száradás. Könnyen eltávolítható filmréteg.
ISO-L-REE
OSYRIS DWY 6000
Viaszos 8-12 hónap Magas lobbanáspont a tűzesetek kockázatának csökkentése érdekében. ISO-L-REE
OSYRIS DWX 9000
Viaszos 18 hónapon túl Magas teljesítményszintű termék.
ISO-L-REE
OSYRIS X 9100 Lakkréteg az oldószer elpárolgása után
18 hónapon túl Magas teljesítményszintű termék.
ISO-L-RFF
OSYRIS DWL LO Olajos az oldószer elpárolgása után
6-8 hónap Szagtalan oldószer.. ISO-L- REE
45
ELŐKENŐ ANYAGOK
TERMÉK FILMRÉTEG MINŐSÉGE
ALKALMAZÁSOK SPECIÁLIS ELŐNYÖK VISZKOZITÁS* SPECIFIKÁCIÓK
FINAROL B 5746 Olajos Acél és elektrogalvanizált acél lemezek könnyű alakítása és korrózióvédelme.
Az autógyártás és az acélipar számára kifejlesztett többcélú termék.
9,75
ISO-L-RC
SZERSZÁMGÉPEK KENÉSE A DROSERA termékcsalád a szerszámgépek kenésére szolgál. A rendelkezésre álló különböző viszkozitási fokozatok lehetővé teszik a mechanikus alkatrészek széles skálájának kenését:
Nagyon gyors orsók (2-es viszkozitási fokozat) és gyors orsók (5-22-es viszkozitási fokozat).
Hidraulika rendszerek (32-es és 46-os viszkozitási fokozat).
Hajtóművek, vízszintes és függőleges szánvezetékek (68-220-es viszkozitási fokozat). A DROSERA olajok a következő előnyöket kínálják:
Több célú felhasználás, nagyon nagy igénybevételt álló (EP) teljesítmény, akadozó csúszást gátló (anti stick-slip) tulajdonság, alacsony súrlódási tényező.
TERMÉK ALKALMAZÁSOK SPECIÁLIS ELŐNYÖK VISZKOZITÁS* SPECIFIKÁCIÓK
DROSERA MS Több célra használható termékcsalád szerszámgépek minden alkatrészére a kenőanyag viszkozitásától függően: hidraulika, szánkenés, fogaskerekek, orsók, előtoló művek, hajtóművek.
Széleskörű alkalmazás. 2-től 220-ig
Viszkozitási fokozattól függően: ISO 6743-2 : FD 2-5-10-15-22 • ISO 6743-4 : HG 32-46 • ISO 6743-13 : GA 68-100-150-220 • DIN 51502 Part 3 : CGLP 46-68-100-150-220 • Cincinnati-Milacron : P-65, P-62, P-47, P-50, P-53, P-45
DROSERA HXE 68 Szánkenő olaj műgyanta bevonatú szánok kenéséhez is, valamint előtoló művek, hajtóművek kenésére.
Kompatibilis a vágóolajokkal, még a vizes bázisúakkal is. Nagyon jó tapadási képesség.
68 ISO 6743-13 : GB 68 • DIN 51524 Part 2 : HLP 68 • DIN 51517 Part 3 : CLP 68 • DIN 51502 : CGLP 68 • AFNOR E 60203 HM 68, HG 68, G 68 • CETOP RP 91H, HM 68 Cincinnati-Milacron : P-47
DROSERA HXE 220 Kompatibilis a vágóolajokkal, még a vizes bázisúakkal is. Nagyon jó tapadási képesség.
220
ISO 6743-13 : GB 220 • DIN 51502 Part 3 : CGLP 220 • AFNOR E 60203 G 220 Cincinnati-Milacron : P-50
SZIKRAFORGÁCSOLÓ OLAJOK A DIEL termékcsalád termékei különösen alkalmasak a szikraforgácsolási folyamathoz.
Szűk lepárlási tartomány.
Aromás összetevő mentes.
Magas lobbanáspont.
Kiváló oxidációállóság. A DIEL szikraforgácsoló folyadékok megfelelnek az európai direktíváknak a szerves illékony összetevőkkel (VOC) kapcsolatban. Ezen termékek használata hozzájárul a folyamatos fejlődéshez az egészségvédelem, a biztonság és a környezetvédelem területén.
TERMÉK ALKALMAZÁSOK SPECIÁLIS ELŐNYÖK VISZKOZITÁS* SPECIFIKÁCIÓK
DIEL MS 5000 Nagyoló, félfiniselő műveletekhez. Folyékony termék. 3,9 ISO-L-MHA
DIEL MS 7000 Félfiniselő és finiselő műveletekhez összetett formáknál és pontos méretezésnél.
Nagyon folyékony termék, ami megkönnyíti a fémrészecskék eltávolítását.
2,4
ISO-L-MHA
*Tipikus kinematikai viszkozitás 40°C-on mm2/s-ban ** Tipikus sűrűség 25°C-on kg/m3-ben
46
KENŐZSÍROK A TOTAL a kenőzsírok nagyon széles választékát kínálja minden típusú alkalmazásra különböző területeken: a nehéziparban (cementgyártás, acélipar, …), az élelmiszeriparban, a papírgyártásban, de ugyanúgy közüzemi munkáknál, a szállítmányozásban, a mezőgazdaságban, a tengerészetben… A TOTAL kenőzsírokat családokba lehet sorolni, a kenőzsír sűrítő típusától függően. A sűrítő típusa meghatározza a zsírok alaptulajdonságait, úgymint többcélú alkalmazhatóság, vízállóság, hőállóság, tapadó képesség… Minden családon belül a zsírokat alkalmazási területük, illetve speciális tulajdonságaik alapján osztályoztuk. LÍTIUM/KALCIUM ZSÍROK A MULTIS és LICAL lítium/kalcium zsírok több célra használhatók, egyesítik a hőállóságot, a vízállóságot, a szivattyúzhatóságot, valamint a terhelésállóságot, amely megfelelő adalékolás esetén kiváló lehet. Ebből adódóan a MULTIS és LICAL zsírok többcélúak, így segítenek ésszerűsíteni a készleteket és csökkenteni a karbantartási költségeket.
TERMÉK ALKALMAZÁS SPECIÁLIS ELŐNYÖK NLGI FOKOZAT
SZAPPAN TÍPUSA
FELHASZNÁLÁSI HŐMÉRSÉKLET
BÁZISOLAJ VISZKOZITÁS*
SPECIFIKÁCIÓK
ISO 6743 DIN 51502
MULTIS 2 Több célra használható zsír, általános kenéshez.
Keverhető a legtöbb szokványos szappan sűrítővel.
2
Li / Ca - 25 °C-tól +120 °C-ig
120 L-XBCEA 2 K2K-25
MULTIS 3 3 Li / Ca -20 °C-tól +120 °C-ig
120 L-XBCDA 3 K3K-20
MULTIS EP 000
Zsír központi kenési rendszerekhez, zárt hajtóművekhez.
A megkent alkatrészek élettartamának meghosszabbodása a kenési réteg kiváló tartósságának köszönhetően.
000
Li / Ca -30 °C-tól +100 °C-ig
150 L-XCBEB 000
GP000G-30
MULTIS EP 00 00 Li / Ca -30 °C-tól +100 °C-ig
150 L-XCBEB 00 GP00G-30
MULTIS EP 0 0 Li / Ca -25 °C-tól +120 °C-ig
150 L-XBCEB 0 MP0K-30
MULTIS EP 1 Több célra használható, nagy igénybevételt álló (EP) kenőzsír, minden nagy terhelésű szerkezet kenéséhez.
Lehetővé teszi a készletek ésszerűsítését és a karbantartási műveletek egyszerűsítését.
1
Li / Ca -30 °C-tól +120 °C-ig
150 L-XBCEB 1 KP1K-30
MULTIS EP 2 2 Li / Ca -25 °C-tól +120 °C-ig
150 L-XBCEB 2 KP2K-25
MULTIS EP 3 3 Li / Ca -20 °C-tól +120 °C-ig
150 L-XBCEB 3 KP3K-20
LICAL EP 2 Nagy igénybevételt álló (EP), több célra használható kenő-zsír minden jellegű alkalmazáshoz, ahol a zsír gyakran érintkezik vízzel: csuklók, csapágyak, szorítógyűrűk, fogaskerekek
vízálló
Lehetővé teszi a készletek ésszerűsítését és a karbantartási műveletek egyszerűsítését.
2
Li / Ca -25 °C-tól +130 °C-ig
190 L-X-BDHB 2 KP2K-25
MULTIS MS 2 Nagy igénybevételt álló (EP), több célra használható zsír lökésszerű terheléshez és vibrációs alkalmazásokhoz.
Szilárd adalékok hozzáadása, ami az alkatrészek élettartamának jelentős meghosszabbodását teszi lehetővé. Esetleges túlhevülés esetén a MoS2 jelenléte nagyfokú kenést biztosít,
2
Li / Ca / MoS2
-25 °C-tól +130 °C-ig
150 L-XBCEB 2 MPF2K-25
47
meggátolja a beragadást.
TERMÉK ALKALMAZÁS SPECIÁLIS ELŐNYÖK NLGI FOKOZAT
SZAPPAN TÍPUSA
FELHASZNÁLÁSI HŐMÉRSÉKLET
BÁZISOLAJ VISZKOZITÁS*
SPECIFIKÁCIÓK
LICAL MS 2 Nagy igénybevételt álló (EP), több célra használható zsír, 3% MoS2 tartalommal
Lökésszerű és vibrációs terheléshez, szennyezett környezetben (víz, por) is jól használható.
Kiválóan ellenáll a nagy és lökésszerű terhelésnek, kiválóan tapad a fémfelületekhez.
2
Li / Ca /MoS2
-20 °C-tól +120 °C-ig
210 L- XBCHB 2 KPF2K-20
MULTIS XHV 00
Nagy igénybevételt álló (EP), több célra használható kenőzsír nagy terhelésű alkalmazásokhoz, ahol kicsi a sebesség, és a vizes kimosás kockázata fennáll.
Kiváló tapadás, amely lehetővé teszi a karbantartási és leállási idők csökkentését.
00
Li / Ca -20 °C-tól +100 °C-ig
500 L-XBBHB 00 KP00H-20
MULTIS XHV 2 Nagy igénybevételt álló (EP), több célra használható zsír nagyon nagy terhelésű alkalmazásokhoz, ahol kicsi a sebesség, és a vízkimosás kockázata fennáll.
Különösen ajánlott a kamionok királycsap kenéséhez.
2
Li / Ca -20 °C-tól +120 °C-ig
1300 L-XBCHB 2 KP2K-20
MULTIS ZS 000
Nagy igénybevételt álló (EP), több célú szintetikus kenőzsír központi kenőrend-szerekhez, ahol NLGI 00/000 van előírva
Tipikusan jármű alvázak, kamionok vagy erőgépek központi kenési rendszereihez.
Kiválóan szivattyúzható alacsony hőmérsékleten is. MAN • Willy Vogel • MB
00 / 000
Li / Ca -45 °C-tól +120 °C-ig
42 L-XECFB 00/000 • MP00/000K-45
MULTIS XLT 2 Nagyon magas teljesítményszintű szintetikus PAO zsír, nagyon nagy sebességű és/vagy alacsony hőmérsékletű alkalmazásokhoz.
Megkönnyíti a nagyon alacsony hőmérsékleten való indítást. Összeférhető a műanyagokkal. Lehetővé teszi nagyon nagy sebességfaktorok elérését.
2
Li / Ca -60 °C-tól +120 °C-ig
18 L-XECEA 2 K2K-60
*A bázisolaj tipikus kinematikai viszkozitása 40°C-on mm2/s-ban
48
Zsírok LÍTIUM KOMPLEX ZSÍROK A MULTIS COMPLEX lítium komplex zsírok magas teljesítményszintű termékek. Hőálló tulajdonságaik határozattan magasabbak a lítium/kalcium zsírokénál. A MULTIS COMPLEX zsírokat jó mechanikai stabilitás és kiváló olajelválási stabilitás jellemzi.
TERMÉK ALKALMAZÁS SPECIÁLIS ELŐNYÖK NLGI FOKOZAT
SZAPPAN TÍPUSA
FELHASZNÁLÁSI HŐMÉRSÉKLET
BÁZISOLAJ VISZKOZITÁS*
SPECIFIKÁCIÓK
ISO 6743-9 DIN 51502
MULTIS COMPLEX EP 2
Nagy igénybevételt álló (EP), magas hőmérsékletet és nagy sebességet tűrő, több célra használható zsír.
Kerékcsapágyakhoz, gördülő- és siklócsapágyakhoz, tömítésekhez…
Lehetővé teszi a készletek ésszerűsítését és a karbantartási műveletek egyszerűsítését. Kiváló mechanikai- és hőstabilitás.
2
Li komplex
-20 °C-tól +160 °C-ig
165
L-XBEHB 2 KP2P-20
MULTIS COMPLEX EP 3
3
Li komplex
-20 °C-tól +160 °C-ig 165 L-XBEHB 3 KP3N-20
MULTIS COMPLEX HV 2
Nagy igénybevételt álló (EP), több célra használható zsír nagy terhelésű alkalmazásokra, magas hőmérséklethez és nagy sebességhez.
Kerékcsapágyakhoz, gördülő- és siklócsapágyakhoz, tömítésekhez…
2
Li komplex
-30 °C-tól +160 °C-ig 340 L-XBEHB 2 KP2P-30
MULTIS COMPLEX HV 2 Moly
Nagy igénybevételtálló (EP) zsír nagyon jelentős terhelésű alkalmazásokra, magas hőmérséklethez és nagy sebességhez.
A fém alkatrészek védelme még nagyon nagy terhelésnél is, a szilárd adalékok (MoS2) hozzáadásának köszönhetően.
2
Li komplex /
MoS2
-30 °C-tól +160 °C-ig 340 L-XBEHB 2 KPF2P-30
MULTIS COMPLEX XHV 2 Moly
Nagy igénybevételt álló (EP) zsír nagyon jelentős terhelésű alkalmazásokra, 3% MoS2 tartalommal.
Használata különösen ajánlott a bányaiparban nagy terhelésre, magas hőmérsékletre
Kiváló nagy/lökésszerű terhelésállóságú, nagyon jó hő- és vízállóságú. Jól tűri a hőmérséklet változásokat és a szennyeződéseket. Megnöveli a kenési időszakot
2
Li komplex / MoS2
-20 °C-tól +160 °C-ig 800 L-XBEHB 2 KPF2P-20
49
TERMÉK ALKALMAZÁS SPECIÁLIS ELŐNYÖK NLGI FOKOZAT
SZAPPAN TÍPUSA
FELHASZNÁLÁSI HŐMÉRSÉKLET
BÁZISOLAJ VISZKOZITÁS*
SPECIFIKÁCIÓK
ISO 6743-9 DIN 51502
MULTIS COMPLEX SHD 00
Nagyon nagy teljesítményű, szintetikus PAO zsír alacsony vagy mérsékelt sebességű alkalmazásokhoz széles hőmérsékleti tartományban és erős terheléshez.
Megfelel olyan hajtóművekhez, ahol a fél-folyékony zsírok nem biztosítanának megfelelő újrakenési időközöket.
Alacsony súrlódási együttható, ami energia megtakarításhoz és a csapágyak élettartamának megnöveléséhez vezet. Működés alacsony hőmérsékleten.
00
Li komplex -50 °C-tól +160 °C-ig
460 L-XEEHB 00 KP00P-50
MULTIS COMPLEX SHD 32
Nagyon nagy teljesítményű szintetikus PAO zsír közepes vagy nagy terhelésű alkalmazásokhoz, széles hőmérséklet tartományban.
Nagyon alacsony hőmérsékleten működő csapágyakhoz ajánlott.
2
Li komplex -50 °C-tól +160 °C-ig
32 L-XEEHB 2 KP2P-50
MULTIS COMPLEX SHD 100
Nagyon nagy teljesítményű szintetikus PAO zsír közepes vagy nagy terhelésű alkalmazásokhoz, széles hőmérséklet tartományban.
Villamos motorok csapágyaihoz ajánlott.
2
Li komplex -50 °C-tól +160 °C-ig
100 L-XEEHB 2 KP2P-50
MULTIS COMPLEX SHD 220
Nagyon nagy teljesítményű szintetikus PAO zsír kis vagy mérsékelt sebességű alkalmazásokhoz, széles hőmérsékleti tartományban és erős terheléshez.
Ajánlott a papírgyártásban a nedves préshengerek kenéséhez …
2
Li komplex -40 °C-tól +160 °C-ig
220 L-XDEHB 2 KP2P-40
MULTIS COMPLEX SHD 460
Nagyon nagy teljesítményű, szintetikus PAO zsír kis vagy mérsékelt sebességű alkalmazásokhoz, széles hőmérsékleti tartományban és erős terheléshez.
Ajánlott a papírgyártásban a nedves préshengerek kenéséhez …
1/2
Li komplex -40 °C-tól +160 °C-ig
460 L-XDEHB 1/2 KP1/2P-40
50
ALUMÍNIUM KOMPLEX ZSÍROK A COPAL alumínium komplex zsírokat kiváló tapadás jellemzi a fémfelületeken. Az alumínium komplex jellegből adódóan nagyon ellenállóak a vízkimosásnak nyomás alatt (szabványosított víz-permet teszt). Figyelem: az alumínium komplex zsírok nem összeférhetőek más típusú zsírokkal.
TERMÉK ALKALMAZÁS SPECIÁLIS ELŐNYÖK NLGI FOKOZAT
SZAPPAN TÍPUSA
FELHASZNÁLÁSI HŐMÉRSÉKLET
BÁZISOLAJ VISZKOZITÁS*
SPECIFIKÁCIÓK
ISO 6743-9 DIN 51502
COPAL EP 00 Nagy igénybevételt álló (EP), magas hőmérsékletet tűrő és nagy tapadású, több célra használható zsír magas hőmérséklethez.
Megfelel lökésszerű terhelésnek kitett csapágyakhoz, sajtológépekhez, futó darukhoz.
Kiváló tapadási képesség a fémfelületeken.
00
Al komplex -20 °C-tól +150 °C-ig
165 L-XBDEB 00
KP00N-20
COPAL EP 2 Nagy igénybevételt álló(EP), több célra használható, nagy tapadású zsír magas hőmérséklethez.
Megfelel lökésszerű terhelésnek kitett csapágyakhoz, sajtológépekhez, futó darukhoz.
Jó tapadási képesség a fémfelületeken.
2
Al komplex -20 °C-tól +150 °C-ig
165 L-XBDEB 2 KP2N-20
COPAL MS 2 Nagy igénybevételt álló (EP), több célra használható, nagy tapadású zsír erős terheléshez és magas hőmérséklethez.
Határkenéshez is megfelelő
Jó tapadási képesség a fémfelületeken. Az alkatrészek élettartamának meghosszab-bítása még mostoha körülmények között is, a szilárd adalékok hozzáadásának köszönhetően. Esetleges túlhevülés esetén a MoS2
jelenléte nagyfokú kenést biztosít, meggátolja a beragadást.
2
Al komplex / MoS2
-20 °C-tól +150 °C-ig
165 L-XBDEB 2 KPF2N-20
COPAL GEP 0 Nagy igénybevételt álló (EP), nagyon nagy tapadású zsír erős terheléshez és magas hőmérséklethez.
Jó tapadási képesség a fémfelületeken. Az alkatrészek védelme még nagyon erős terhelésnél is, a szilárd adalékok hozzáadásának
0
Al komplex / Grafit
-20 °C-tól +150 °C-ig
750 L-XBDHB 0 OGPF0N-20
51
Nyitott hajtóművek, -fogaskoszorú kenése, különösen bejáratáskor.
köszönhetően.
COPAL OGL 0 Nagy igénybevételt álló (EP), nagyon nagy tapadású zsír erős terheléshez és magas hőmérséklethez.
Cementgyártás: őrlőgép és égetőkemence nyitott fogaskerék meghajtása, fogaskoszorú kenése. Cukorgyártás: nádcukor őrlőmalmainak nyitott fogaskerekei.
Jó tapadási képesség a fémfelületeken. A kettős szilárd adalék hozzáadása alacsony súrlódási együtthatót és jelentős energia-megtakarítást jelent, az alkatrészek kopásának csökkenését eredményezi Nagyon jó vízállóság.
0/00
Al komplex / MoS2 / Grafit
-20 °C-tól +150 °C-ig
> 1000 L- XBDHB 0/00
OGPFON-20
COPAL OGL 2 Nagy igénybevételt álló (EP), nagyon nagy tapadású zsír erős terheléshez és magas hőmérséklethez.
Speciálisan olyan nyitott fogaskerekek kenéséhez fejlesztették ki, ahol NLGI 2 fokozatú zsír a követelmény.
2
Al komplex / MoS2 / Grafit
-15 °C-tól +150 °C-ig
>1000 L-XBDHB 2 OGPF2N-15
COPAL SPRAY
Szilárd kenőanyag adalékokat tartalmazó zsír. Csuklókhoz, nyitott fogaskerék meghajtásokhoz és kábelekhez.
Mindenfajta felületen, ahol helyi felvitel szükséges
1
Al komplex / Grafit
-30 °C-tól +120 °C-ig
- szórópalack
52
POLIUREA SŰRÍTŐVEL KÉSZÜLT KENŐZSÍROK Az ALTIS poliurea zsírok olyan prémium termékek, amelyeket különösen a magas hőmérsékletű és nagy sebességű alkalmazásokhoz használnak. A poliurea sűrítő olyan különleges minőséget kölcsönöz a zsírnak, hogy nagy nyomásnál és sebességnél folyékonnyá válik, nyugalmi helyzetben pedig visszatér eredeti „gél” állapotába. Következésképp az ALTIS zsírok különösen alkalmasak a hosszú időtartamú vagy élethosszig tartó kenésre.
TERMÉK ALKALMAZÁS SPECIÁLIS ELŐNYÖK NLGI FOKOZAT
SŰRÍTŐ TÍPUSA
FELHASZNÁLÁSI HŐMÉRSÉKLET
BÁZISOLAJ VISZKOZITÁS*
SPECIFIKÁCIÓK
ISO 6743-9 DIN 51502
ALTIS EM 2 Több célra használható zsír magas hőmérséklethez és nagy sebességhez.
Tipikusan elektromotorok csapágyaihoz.
A rezgés csökkentése. Hosszú utánkenési periódust tesz lehetővé.
2 Poliurea -20 °C-tól +180 °C-ig 110 L-XBFEA 2 K2PR-20
ALTIS MV 2 Több célra használható zsír magas hőmérséklethez, nagy sebességhez, és közepes vagy nagy terheléshez.
Tipikusan ventillátorok csapágyaihoz, görgős csapágyakhoz és vezérlőművekhez a papírgyártás száraz szakaszaiban.
Alkalmazható szakaszos működésnél. Hosszú utánkenési periódust tesz lehetővé.
2 Poliurea -20 °C-tól +160 °C-ig 160 L-XBEEB 2 KP2P-20
ALTIS SH 2 Széles hőmérsékleti tartományban használható nagyon nagy teljesítményű szintetikus zsír.
Speciálisan az élethosszig tartó kenéseknél az első feltöltéshez kifejlesztve.
A rezgés csökkentése. Energia-megtakarítás. Széles hőmérsékleti tartományban nagy sebesség elérését teszi lehetővé.
2
Poliurea -40 °C-tól +180 °C-ig 80 L-XDFEB 2 KP2R-40
ALTIS HV 1 Nagy igénybevételt álló (EP), nagyon nagy tapadású zsír erős terheléshez és magas hőmérséklethez.
A folyamatos öntés és a pellet készítés első szakaszának préseihez.
1
Poliurea -20 °C-tól +180 °C-ig 500 L-XDFEB 2 KP2R-20
*A bázisolaj tipikus kinematikai viszkozitása 40°C-on mm2/s-ban
53
Zsírok KÁLCIUM-SZULFONÁT KOMPLEX ZSÍROK A CERAN kalcium-szulfonát komplex zsírok olyan high-tech termékek, amelyeket a TOTAL évek óta fejleszt. A kalcium-szulfonát komplex zsírok gyártása igazi szakmai hozzáértést igényel, így érjük el a CERAN termékek kivételes teljesítményszintjét.
Rendkívüli kopásállósági és terhelésálló tulajdonságok.
Kiválóan ellenáll a víznek, ami lehetővé teszi bizonyos esetekben akár a 40%-os víztartalom melletti működést is, a zsír teljesítményromlása nélkül.
Kiváló mechanikai stabilitás és nyírásállóság.
Jól tűri az alacsony hőmérsékletet.
Nagyon jól ellenáll az oxidációnak és a korróziónak.
TERMÉK ALKALMAZÁS SPECIÁLIS ELŐNYÖK NLGI FOKOZAT
SZAPPAN TÍPUSA
FELHASZNÁLÁSI HŐMÉRSÉKLET
HDB VISZKOZITÁS*
SPECIFIKÁCIÓK
ISO 6743-9 DIN 51502
CERAN XM 100
Többcélú, nagy igénybevételt álló (EP), vízálló kenőzsír.
Ajánlott a papíriparban nagy sebes-ségű üzemeléshez.
Közlekedési felhasználásban nagyteljesítményű járművek és erőgépek kenésére
„ÚJ GENERÁCIÓS” kalcium-szulfonát komplex kenőzsír. Kiváló vízállóság- és korróziógátló tulajdonság. Megfelel nagy sebességű üzemeléshez.
1/2 Ca-szulfonát komplex
-30 °C-tól +160 °C-ig
100 L-XCDIB 1/2
KP1/2N-30
CERAN XM 220
Többcélú, nagy igénybevételt álló (EP), vízálló kenőzsír.
Nagy- és lökésszerű terhelésekhez, mostoha üzemelési körülményekhez (víz, por, magas hőmérséklet)
Megfelelő folyamatos öntősorok és acélpari meleghengerművek ill. papír-gyártás nedves és száraz szakaszaihoz (nemezelő hengerek)
„ÚJ GENERÁCIÓS” kalcium-szulfonát komplex kenőzsír. Kiváló vízállóság- és korróziógátló tulajdonság. Egyszerűsíti a készletgazdálkodást.
1/2 Ca-szulfonát komplex
-30 °C-tól +180 °C-ig
220 L-XBFIB 1/2
KP1/2R-30
CERAN XM 220 MOLY
Többcélú, vízálló kenőzsír 5% MoS2
tartalommal.
A bányaiparban, meleg szakaszokban használatos berendezésekhez.
Lökésszerű terhelésekhez, mostoha üzemelési körülményekhez (víz, por, magas hőmérséklet)
„ÚJ GENERÁCIÓS” kalcium-szulfonát komplex kenőzsír. Kiváló vízállóság- és korróziógátló tulajdonság.
1/2 Ca-szulfonát komplex
-30 °C-tól +180 °C-ig
220 L-XBFIB 1/2
KP1/2R-30
CERAN XM 460
Többcélú, nagy igénybevételt álló (EP), vízálló kenőzsír.
Nagy- és lökésszerű terhelésekhez, mostoha üzemelési körülményekhez (víz, por, magas hőmérséklet)
Megfelelő acél- és papíripari gyártó-sorokhoz, keményfa pelletprésekhez ill. mostoha üzemelési körülményekhez
„ÚJ GENERÁCIÓS” kalcium-szulfonát komplex kenőzsír. Kiváló vízállóság- és korróziógátló tulajdonság.
1/2 Ca-szulfonát komplex
-25 °C-tól +180 °C-ig
460 L-XBFIB 1/2
KP1/2R-25
54
TERMÉK ALKALMAZÁS SPECIÁLIS ELŐNYÖK NLGI FOKOZAT
SZAPPAN TÍPUSA
FELHASZNÁLÁSI HŐMÉRSÉKLET
HDB VISZKOZITÁS*
SPECIFIKÁCIÓK
CERAN XM 720
Többcélú, nagy igénybevételt álló (EP), vízálló kenőzsír.
Nagy- és lökésszerű terhelésekhez, mostoha üzemelési körülményekhez (víz, por, magas hőmérséklet)
Kifejezetten az acélipar nagy terhelésű, mostoha üzemelési körülményekhez.
„ÚJ GENERÁCIÓS” kalcium-szulfonát komplex kenőzsír. Kiváló mechanikai- és hőállóság ill. antioxidáns és korróziógátló tulajdonságok.
1/2 Ca-szulfonát komplex
-25 °C-tól +180 °C-ig
720 L-XBFIB 1/2
KP1/2R-25
CERAN XS 80 Teljesen szintetikus, nagy igénybevételt álló (EP) kenőzsír.
Ipari felhasználásokra, széles hőmérséklet-tartományban (-55 °C-tól +180 °C-ig).
Megfelelő nagy sebességű alkalmazásokhoz „ÚJ GENERÁCIÓS”
kalcium-szulfonát komplex kenőzsír. Megfelelő alacsony hőmérsékletekre. Kiváló vízállóságú. hosszú élettartamú, csökkenthető a zsírfelhasználás
1/2 Ca-szulfonát komplex
-55 °C-tól +180 °C-ig
80 L-XEFIB 1/2
KP1/2R-55
CERAN XS 320
Teljesen szintetikus, nagy igénybevételt álló (EP), kenőzsír.
Ipari felhasználásokra, széles hőmérséklet-tartományban (-40 °C-tól +180 °C-ig).
Kiváló kenőképesség, mostoha üzemelési körülményekhez, nagy terheléshez fejlesztve.
1/2 Ca-szulfonát komplex
-40 °C-tól +180 °C-ig
320 L-XEFIB 1/2
KP1/2R-40
CERAN XS 40 MOLY
Teljesen szintetikus, nagy igénybevételt álló (EP), kenőzsír, 5% MoS2 tartalommal.
Extrém alacsony hőmérsékletekhez, bányászati felhasználáshoz
Nyitott, csapággyal egybeépített fogaskoszorúkhoz
1/2 Ca-szulfonát komplex
-60 °C-tól +180 °C-ig
40 L-XEFIB 1/2
KP1/2R-60
CERAN CA Jó tapadású, nagy igénybevételt álló (EP) félfolyékony zsír. Fémkábelekhez, sínekhez, csörlőkhöz, láncokhoz.
Az erős terhelésnek kitett szerkezetek élettartamának meghosszabbítása. Nincs észrevehető állagromlás a vízzel való érintkezés esetén.
0
Ca-szulfonát komplex
-25 °C-tól +150 °C-Ig
325 L-XBDIB 0 OGPON-25
CERAN AD PLUS
Nagyon jó tapadású, nagy igénybevételt álló (EP), mostoha körülmények között is alkalmazható zsír.
Fémkábelekhez, sínekhez, csörlőkhöz, kötéldobokhoz, nyitott fogaskerekekhez és láncokhoz.
Ajánlott cementgyártáshoz, bányákban, kőbányákban, kitermelő üzemekben.
0/1
Ca-szulfonát komplex
-20 °C-tól +150 °C-Ig
> 1700 L-XBDIB 0 OGPON-20
55
TERMÉK ALKALMAZÁS SPECIÁLIS ELŐNYÖK NLGI FOKOZAT
SZAPPAN TÍPUSA
FELHASZNÁLÁSI HŐMÉRSÉKLET
HDB VISZKOZITÁS*
SPECIFIKÁCIÓK
CERAN ST 2 Nagyon jó tapadású, nagy igénybevételt álló (EP), víz jelenlétében, magas hőmérsékleten és nagy terhelésnél is alkalmazható zsír.
Változatos felhasználási lehetőségek az iparban (csévézőgép, hengermű) és kitermelő üzemekben (kábelek, fogaskerekek).
A kenési időközök meghosszabbítása. Nincs észrevehető állagromlás a vízzel való érintkezés esetén.
2
Ca-szulfonát komplex
-25 °C-tól +180 °C-Ig
180 L-XBFIB 2 KP2R-25
CERAN GEP Jó tapadású, nagy igénybevételt álló (EP), magas hőmérsékleten és nagy terhelésnél is alkalmazható zsír.
Hajtóművekhez és erőátviteli rendszerekhez.
(Nád-)cukor őrlő malmok nyitott fogaskerekes hajtóműveihez.
Szilárd adalékok hozzáadása és jó tapadó képesség, ami az alkatrészek élettartamának jelentős meghosszabbodását eredményezi.
0
Ca-szulfonát komplex /
Grafit
-25 °C-tól +180 °C-Ig
695 L-XBFHB 0 OGPF0R-25
CERAN MS Több célra használható, nagy igénybevételt álló (EP) zsír, amely nagy terhelésnél és nagyon magas hőmérsékletnél is alkalmazható, még lökésszerű terhelés és rezgés kockázata esetén is.
Szilárd adalékok hozzáadása, ami az alkatrészek élettartamának jelentős meghosszabbodását eredményezi.
1/2
Ca-szulfonát komplex /
MoS2
-20 °C-tól +180 °C-ig
650 L-XBFHB 1/2
KPF1/2R-20
*A bázisolaj tipikus kinematikai viszkozitása 40°C-on mm2/s-ban
56
Zsírok SPECIÁLIS ZSÍROK
TERMÉK ALKALMAZÁS SPECIÁLIS ELŐNYÖK NLGI FOKOZAT
SŰRÍTŐ TÍPUSA
FELHASZNÁLÁSI HŐMÉRSÉKLET
BÁZISOLAJ VISZKOZITÁS*
SPECIFIKÁCIÓK
ISO 6743-9 DIN 51502
CALORIS 23 Magas hőmérsékletnél és kis sebességnél alkalmazható zsír.
Ellenáll a savas vagy lúgos közegnek.
2/3
Bentonit -15 °C-tól +160 °C-ig 500 L-XAEAA 2/3
M2/3P-15
CALORIS MS 23
Magas hőmérsékletnél, kis sebességnél, erős terhelésnél és lökésszerű terhelés kockázatánál alkalmazható zsír.
Szilárd adalékok hozzáadása, ami az alkatrészek élettartamának meghosszabbodását eredményezi. Ellenáll a savas vagy lúgos közegnek.
2/3
Bentonit / MoS2
-15 °C-tól +160 °C-ig 500 L-XAEAB 2/3
MF2/3P-15
MARSON SY 00
Erős terhelésnél alkalmazható szintetikus PAG zsír.
Csigakerekes hajtóművek, zárt fogaskerekes hajtóművek vagy beépített zárt szerkezetek.
A súrlódási együttható jelentős csökkentése. Bizonyos esetekben élethosszig tartó kenést biztosít.
00
Li -35 °C-tól +130 °C-ig 145 L-XCCEB 00
GPGPOOK-35
MARSON SY 2 Erős terhelésnél alkalmazható szintetikus PAG zsír.
Olyan alkalmazásokhoz, ahol az olaj érintkezhet folyékony szénhidrogénekkel.
Ellenáll a szénhidrogének okozta kimosásnak.
2
Li -40 °C-tól +120 °C-ig 145 L-XCCEB 2 GPGPOOK-40
SPECIS CU Összehegedés elleni zsír csavarmenetes illesztésekhez, mostoha korróziós körülmények esetére, mint például vízgőz, kipufogó gáz.
A nedves közegben vagy vizes környezetben működő alkatrészek szétszedésének megkönnyítése. Az összehegedés megelőzése.
1
Bentonit / réz -20 °C-tól +300 °C-ig 500 L-XBGBB 1 MPF1U-20
SPECIS B 4851/2
Előfeszített vasbeton elemek fém részeinek kenése és védelme.
Elektromos kábelek szigetelő kenése.
Védelem a korrózió ellen még nedves közegben és tengervíz jelenlétében is. Megfelel az XP A 35-037 követelménynek.
2/3
Li -15 °C-tól +120 °C-ig 100 L-XBCFA 2-3
K2/3K-15
AXA GA 3 Különösen a vegyiparban működő autoklávok, nyomás alatt vagy vákuumban működő reaktorok tömítő betéteihez való zsír.
Az eszközök élettartamának meghosszabbítása. Hozzájárul a berendezések tömítettségéhez. NSF H1
3 Ca 0 °C-tól +100 °C-ig 69 L-XABGA 3 K3G 0
57
TERMÉK ALKALMAZÁS SPECIÁLIS ELŐNYÖK NLGI FOKOZAT
SŰRÍTŐ TÍPUSA
FELHASZNÁLÁSI HŐMÉRSÉKLET
BÁZISOLAJ VISZKOZITÁS*
SPECIFIKÁCIÓK
STATERMIC XHT
Fluoros összetevő alapú speciális zsír nagyon magas hőmérsékletre, közepes vagy erős terheléshez.
A legtöbb műanyag és fém súrlódási együtthatójának csökkentése. A megkent alkatrészek élettartamának meghosszabbítása.
2
Fluor -25 °C-tól +250 °C-ig 147 L-XBGDB 2 KFKP2U-25
STATERMIC NR
Fluoros összetevő alapú speciális zsír magas hőmérsékletre, ellenáll az erős savaknak, a halogén összetevőknek, az alkoholoknak, az oxidáló szereknek és a sugárzásoknak.
A megkent alkatrészek védelme még savak, alkoholok, halogén elemek, oxidáló szerek vagy sugárzások jelenlétében is. NSF H1
2
Fluor -25 °C-tól +250 °C-ig 375 NSF H1 L-XBGDB 2
KFKP2U-25
BIOLÓGIAILAG LEBOMLÓ ZSÍROK
TERMÉK ALKALMAZÁS SPECIÁLIS ELŐNYÖK NLGI FOKOZAT
SZAPPAN TÍPUSA
FELHASZNÁLÁSI HŐMÉRSÉKLET
BÁZISOLAJ VISZKOZITÁS*
SPECIFIKÁCIÓK
ISO 6743-9 DIN 51502
BIOMULTIS EP 2
Biológiailag lebontható, többcélú, EP zsír
Erős igénybevételű kenési helyekre
Kiválóan ellenáll a vizes kimosásnak. max. biolebonthatóság (>60%) az OECD előírásoknak megfelelően, környezetbarát zsír
2 Li -30 °C-tól +140 °C-ig 150 L-XCEEB 2 KP2K-30
BIOMERKAN RS
Biológiailag lebontható, víznek ellenálló zsír.
Ajánlott a tengerészet és a mezőgazdaság számára.
Ellenáll a vízkimosásnak. Megfelel a „BLUE ANGEL” előírásoknak n°11273. max. biolebonthatóság (>60%) az OECD előírásoknak megfelelően
3 Ca -20 °C-tól +90 °C-ig 32 L-XBBEA 3 ME3E-20
BIOADHESIVE PLUS
Biológiailag lebontható, nagy tapadóképességű, víznek ellenálló zsír.
Ajánlott a tengerészet és az ipar számára.
Szemes (gall-) láncok kenésére
Nem oldható vízben, így nagymértékben ellenáll a vizes kimosásnak. Kiváló korrózióvédő tulajdonságú, még tengervíz jelenlétében is. max. biolebonthatóság (>60%) az OECD előírásoknak megfelelően, környezetbarát zsír
1 Ca -20 °C-tól +90 °C-ig 320 L-XBBIA 1 ME1E-20
58
TERMÉK ALKALMAZÁS SPECIÁLIS ELŐNYÖK NLGI FOKOZAT
SZAPPAN TÍPUSA
FELHASZNÁLÁSI HŐMÉRSÉKLET
BÁZISOLAJ VISZKOZITÁS*
SPECIFIKÁCIÓK
BIO OG PLUS Nagy tapadóképességű biológiailag lebontható EP zsír
Javasolt nyitott hajtóművekhez
Ajánlott a tengerészetben és az iparban.
Speciális összetételének köszönhetően a tengeri környezetbe kikerülése minimális max. biolebonthatóság (>60%) az OECD előírásoknak megfelelően, ellenáll a vízkimosásnak, kiváló korróziógátló tulajdonságok még tengervíz jelenlétében is
0/1 Ca -20 °C-tól +90 °C-ig 750 L-XBBIB0/1 OGE0/1E-20
*A bázisolaj tipikus kinematikai viszkozitása 40°C-on mm2/s-ban
NSF H1, élelmiszerrel való véletlenszerű érintkezésre Biológiailag lebomló
59
Zsírok NSF H1 JÓVÁHAGYÁSSAL RENDELKEZŐ ZSÍROK AZ ÉLELMISZERIPAR SZÁMÁRA A NEVASTANE és AXA GR1 zsírok NSF H1 jóváhagyással rendelkeznek, mivel alkalmasak az élelmiszerekkel való véletlenszerű érintkezésre. Elkerülhetetlen a használatuk magas szintű higiéniai követelmények esetén. Nagy teljesítményű zsírok, amelyek védik a berendezéseket és meghosszabbítják az élettartamukat, a termelési lánc biztonságossá tétele mellett. A NEVASTANE termékcsaládot kifejezetten az élelmiszeripar, és az ahhoz kapcsolódó csomagolóanyag-gyártás számára fejlesztették ki. A gyógyszeriparban és a kozmetikai iparban is használják.
TERMÉK ALKALMAZÁS SPECIÁLIS ELŐNYÖK
NLGI FOKOZAT
SZAPPAN TÍPUSA
FELHASZNÁLÁSI HŐMÉRSÉKLET
BÁZISOLAJ VISZK.*
SPECIFIKÁCIÓK
ISO 6743-9 DIN 51502
AXA GR1 Több célra használható, nagy nyomásálló (EP) zsír.
Csapágyakhoz és csuklókhoz.
Védelem a korrózió ellen még víz jelenlétében is. Meghosszabbítja az eszközök élettartamát. NSF H1
1/2 Ca komplex
-20 °C-tól +150 °C-ig
150 L-XBDIB 1/2 KP1/2N-20
NSF H1
NEVASTANE XMF 00 Több célra használható zsír, amely nagy és közepes sebességnél alkalmazható az élelmiszeriparban.
Központi kenéshez, palackozó berendezésekhez, csúszó és egyéb csapágyakhoz.
Az eszközök élettartamának meghosszabbítása. Kiváló védelem a korrózió ellen. Jól ellenáll a víznek. NSF H1 , Kóser, Halal ISO 21469
00
Al komplex -20 °C-tól +150 °C-ig
105 L-XBDFA00 K00N-20 NSF H1 • Kóser • Halal ISO 21469 NEVASTANE XMF 0 0 L-XBDFA0 K0N-20
NEVASTANE XMF 1 1 L-XBDFB1 KP1N-20
NEVASTANE XMF 2 2 L-XBDFB2 KP2N-20
NEVASTANE HD2T Több célra használható, nagy nyomás álló (EP) és kopásgátló zsír.
peremező gépekhez, palackozó gépekhez, betakarító gépekhez, és minden nagy terhelésű csapágyhoz.
Nagyon jó tapadó képesség a fémen. Kiváló védelem a korrózió ellen. Ellenáll a vízkimosásnak NSF H1, Kóser Halal ISO 21469
2
Al komplex -20 °C-tól +150 °C-ig
130 L-XBDHB 2 KP2N-20 NSF H1 • Kóser • Halal ISO 21469
60
TERMÉK ALKALMAZÁS SPECIÁLIS ELŐNYÖK
NLGI FOKOZAT
SZAPPAN TÍPUSA
FELHASZNÁLÁSI HŐMÉRSÉKLET
BÁZISOLAJ VISZK.*
SPECIFIKÁCIÓK
ISO 6743-9 DIN 51502
NEVASTANE XS 80 Teljesen szintetikus, prémium, EP kenőzsír
Nagy sebessé-gekhez, nagy terheléshez, nagyon széles hőmérséklet tartományban
Granulátum présekhez (pellettálás).
Nagyon alacsony hőmérsékletekhez. Kiválóan ellenáll a víznek. Csökkenti a zsírfogyasztást (hosszú élettartamú). NSF H1 ISO 21469
1/2
Ca-szulfonát komplex
-55 °C-tól +180 °C-ig
80 L-XEFFB1/2 KP1/2R-55
NSF H1 ISO 21469
NEVASTANE XS 220 Nagyteljesítményű többcélú szintetikus zsír az agrár élelmiszeriparban nehéz üzemi körülmények között működő berendezésekhez
Széles hőmérsékleti tartomány Kiválóan ellenáll a víznek Csökkenti a zsírfogyasztást (hosszú élettartamú). NSF H1 ISO 21469
1/2 Ca-szulfonát komplex
-40 °C-tól +180 °C-ig
220 L-XDDIB1/2 KP1/2R-40
NSF H1 ISO 21469
NEVASTANE XS 320 Teljesen szintetikus, prémium, EP kenőzsír
Kis-és közepes sebességekhez, nagy terhelés esetén is kiváló kenőképességű.
Granulátum présekhez. (pellettálás).
Nagyon alacsony hőmérsékletekhez. Kiválóan ellenáll a víznek. Csökkenti a zsírfogyasztást (hosszú élettartamú).
1/2
Ca-szulfonát komplex
-40 °C-tól +180 °C-ig
320 L-XDFFB1/2 KP1/2R-40
NSF H1 ISO 21469
61
AUTOMATA KENŐBERENDEZÉSEK
TERMÉK ALKALMAZÁS SPECIÁLIS ELŐNYÖK NLGI FOKOZAT
SŰRÍTŐ TÍPUSA
FELHASZNÁLÁSI HŐMÉRSÉKLET
BÁZISOLAJ VISZKOZITÁS*
SPECIFIKÁCIÓK
ISO 6743-9 DIN 51502
GREASYMAT indító csomag (automata kenő-berendezés)
Elektro-mechanikus működtetésű (egy kenési pontot szolgál ki, újratölthető)
10 bar-os működési nyomás
Akár 2m-re is elhelyezhető a kenési ponttól. Időprogramozás: 1, 3, 6 és 12 hónap. ATEX jóváhagyással.
Használható: 240 ccm3-es utántöltő egységekkel az alábbi kenőzsírokkal töltve: CERAN XM 220, CERAN FG, NEVASTANE XS 80 és ALTIS SH2.
GREASYMAT REFILL (utántöltő) ALTIS SH 2
Széles hőmérsékleti tartományban használható nagyon nagy teljesítményű szintetikus zsír.
Kifejezetten az ipari ventillátorok és villamos motorok kenéséhez, GREASYMAT automata kenő-berendezésben
Önműködő megoldások távoli ill. nehezen megközelíthető zsírkenésű pontok újrakenéséhez, megválasztható gyakorisággal
2
Poliurea -40 °C-tól +180 °C-ig
80 L-XDFEB 2 KP2R-40
GREASYMAT REFILL (utántöltő) CERAN XM 220
Többcélú, nagy igénybevételt álló (EP), vízálló kenőzsír.
Ajánlott szállítóláncok és -vezetékek kenéséhez, GREASYMAT automata kenő-berendezésben
1/2 „ÚJ GENERÁCIÓS” Ca-szulfonát
komplex
-30 °C-tól +180 °C-ig
220 LXBFIB1/2 KP1/2R-30
GREASYMAT REFILL (utántöltő) NEVASTANE XS 80
Teljesen szintetikus, prémium, EP kenőzsír
Nagy sebességekhez, nagy terheléshez, nagyon széles hőmérséklet tartományban
Ajánlott az élelmiszeriparban és/vagy nagyon alacsony hőmérsékletekhez, GREASYMAT automata kenő-berendezésben
Nagyon alacsony hőmérsékletekhez. Kiválóan ellenáll a víznek. NSF H1
1/2
Ca-szulfonát komplex
-55 °C-tól +180 °C-ig
80 L-XEFFB1/2 KP1/2R-55
*A bázisolaj tipikus kinematikai viszkozitása 40°C-on mm2/s-ban
NSF H1, élelmiszerrel való véletlenszerű érintkezésre
62
Mellékletek MŰSZAKI INFORMÁCIÓ A kinematikai viszkozitás mértéke Az SI rendszerben a kinematikai viszkozitást mm2/s-ban mérjük. ISO VG Az ISO VG nemzetközi besorolás lehetővé teszi az olajok besorolását a viszkozitásuk alapján. Az ISO VG fokozat egy szabványosított érték, amely megfelel a 40°C-on mért kinematikai viszkozitásnak, mm2/s-ban mérjük, és a szabvány határozza meg a viszkozitási fokozat minimális és maximális értékét. Kenőanyagok ISO besorolása viszkozitási osztály szerint (ISO 3448 szabvány)
ISO viszkozitási besorolás
A 40 °C-on mm2/s-ben mért kinematikai viszkozitás értékének középértéke
Kinematikai viszkozitási tartomány 40°C-on mm2/s-ben
Minimális Maximális ISO VG 2 2,2 1.98 2.42
ISO VG 3 3,2 2.88 3.52
ISO VG 5 4,6 4.14 5.06
ISO VG 7 6,8 6.12 7.48
ISO VG 10 10 9 11
ISO VG 15 15 13.5 16.5
ISO VG 22 22 19.8 24.2
ISO VG 32 32 28.8 35.2
ISO VG 46 46 41.4 50.6
ISO VG 68 68 61.2 74.8
ISO VG 100 100 90 110
ISO VG 150 150 135 165
ISO VG 220 220 198 242
ISO VG 320 320 288 352
ISO VG 460 460 414 506
ISO VG 680 680 612 748
ISO VG 1000
1000 900 1100
ISO VG 1500
1500 1350 1650
ISO VG 2200
2200 1980 2420
ISO VG 3200
3200 2880 3520
NLGI fokozat Az NLGI fokozat (NLGI: National Lubricating Grease Institute) a zsírok állagát (konzisztenciáját) jelöli. A besorolás a 25°C-on, törés után mért penetráció alapján történik.
NLGI fokozat 25°C-on mért penetráció (tizedmilliméterben mérve), törés után
000 445 - 475
00 400 - 430
0 355 - 385
1 310 - 340
2 265 - 295
3 220 - 250
63
Rövidítések EP: Extreme Pressure, nagy igénybevételt álló, erős kopás- és hegedésgátló tulajdonság HACCP: Hazard Analysis and Critical Control Point. Veszélyelemzés és kritikus ellenőrző pontok - az élelmiszeriparban használatos kockázatelemzési módszer. HSE: Egészségvédelem, biztonság, környezetvédelem. FZG: Forschung fur ZahnradGetriebe. A kenőanyagok terhelés állóságának (EP tulajdonság) értékelési módszere, ISO 14635 szabvány. PAG: poli-alkilén-glikolok PAO: poli-alfa-olefinek POE: poli-észterek TOST: Turbine Oil Stability Test. A turbina olajok oxidációs stabilitásának tesztje, ASTM D943 szabvány. TÁROLÁS, BIZTONSÁG, EGÉSZSÉGVÉDELEM, KÖRNYEZETVÉDELEM Ajánlások a raktározással kapcsolatban 1 . Fagymentes helyen kell tárolni a termékeket. A vízzel keverhető termékeket pedig 5°C és 40°C között. 2. A nagyhordókat és kishordókat fektetve kell tárolni, a nyílásokkal vízszintesen (9 óra és 3 óra állása), hogy a tömítések kiszáradását és a levegő bejutását elkerüljük. 3. A csomagolásokat raklapon kell tárolni, hogy a talajjal való érintkezést elkerüljük. Évente egyszer fejre kell állítani a csomagolásokat, hogy beolajozzuk a csomagolóanyag belül száraz falait. 4. Ha az 1. és 2. ajánlást nem lehet betartani, akkor a hordókat a fejükre állítva, nyílással lefelé kell tárolni. SOHA NEM SZABAD TELE CSOMAGOLÁSOKAT A SZABAD ÉG ALATT ÁLLÍTVA, NYÍLÁSSAL FELFELÉ TÁROLNI! Ajánlások a felhasználással kapcsolatban 5. FIFO módszer alkalmazása: first in, first out, az először betárolt terméket kell először kitárolni. 6. A csomagoláson fel kell tüntetni a kinyitás időpontját. 7. Le kell törölgetni a nyílások környékét. 8. Minden használat után vissza kell zárni a csomagolást. Biztonság és egészségvédelem A kenőanyagok döntő többsége nem gyúlékony szobahőmérsékleten. Ennek ellenére távol kell tartani:
- az oxidáló, korrozív vagy gyúlékony anyagoktól: klór, oxigén, savak, lúgok, oldószerek…, - a forró vagy izzó felületektől, - az elektromos csatlakozóktól/érintkezőktől.
A biztonsági adatlapok elérhetők a következő internetes honlapon:www.total.hu
Környezetvédelem A tárolási területeket úgy kell kialakítani, hogy véletlen szivárgás esetén az anyagokat könnyen össze lehessen gyűjteni (szivattyúzás, felitatás), nehogy kijussanak a természeti környezetbe. Kármentő használata ajánlott vagy kötelező az érvényes helyi szabályozástól függően.