2017. ősz 3

A 17. század a békekötések évszá-zada volt. Akkor kötötték meg többek között a vesztfáliai (1648),

a pireneusi (1659), az aacheni (1668), a

nijmegeni (1678/79), a rijswijki (1697) és a karlócai (1699) békét. Az évszázad során alakultak ki a mai modern diplomáciára jellemző formai, protokolláris szabályok

Az európai hatalmi egyensúly kialakulásaaz 1697-es rijswijki béke során

Kovács Zsolt

A 17. század a békekötések korszaka volt: akkor írták alá az Európa későbbi sorsát alapvetően meghatározó békék többségét. De mérföldkőnek tekinthető az európai diplomáciai kapcso-latok fejlődésében is. Akkoriban jöttek létre a mai modern diplomácia alapjai: kialakultak a tárgyalások formai, protokolláris keretei, megalapították az első diplomataképző intézménye-ket, s több nagyjelentőségű alapmű is született. Tanulmányomban e folyamatokat mutatom be, az 1697-es rijswijki béke alapján. E megállapodással ért véget a francia egyeduralom: XIV. Lajosnak Elzászon kívül minden újraegyesített területről le kellett mondania, míg a császár elismert minden újraegyesítést Elzászon belül, így végső soron elfogadta a felső-rajnai határt. Rijswijk után, a francia egyeduralom megszűnésével egy többpólusú hatalmi egyensúly ala-kult ki Európában, hiszen a Habsburg Monarchia fokozatosan nagyhatalommá vált, Anglia pedig III. Vilmos alatt egyre jelentősebb súlyt kezdett jelenteni a kontinensen, ami a 18. szá-zadra teljesedett ki. A Habsburg–francia hatalmi egyensúly megtartásán így Anglia őrködött.

The 17th century was the century of peace-conclusions. At this time, several peace-treaties (such as the peace of Westphalia, of the Pyrenees, of Aachen, of Nijmegen, of Rijswijk, of Karloca and later of Utrecht) were concluded, which influenced the political future of Europe. The 17th century can also be considered a decisive period concerning the development of European diplomatic relations. During this period, the bases for our age of modern diplomacy was formed. The formal rules of diplomatic negotiations and protocols were established, the first diplomat training-institutions were founded, and several important basic works about diplomacy were published. My study is the illustration of this process through the peace of Rijswijk. The French hegemony was over by the Peace of Rijswijk. Louis XIV had to renounce all reunited territories beyond Alsace, while the Emperor acknowledged all reunited territories within Alsace, this way he accepted the Upper-Rhine border. The Peace of Rijswijk is of great importance because by ceasing the French hegemony, a multiple balance of power evolved in Europe. The Habsburg Monarchy gradually became a great power, under the rule of William III. (William of Orange) of England progressively became a more important power in Europe, which was fully accomplished by the 18th century. England guarded over the maintenance of the Habsburg–French balance of power.

* * *

4 Külügyi Szemle

Kovács Zsolt

is – ma is érdemes tanulmányozni az ak-koriban létrejött híres francia diplomá-ciai iskola legjelentősebb képviselőinek munkáit, célkitűzéseit.

Az 1697-es riswijki béke példáján ke-resztül nagyon jól nyomon lehet követni a 17. századi békekötések általános jel-lemzőit, fordulatait – szinte általános mo-dellnek tekinthető. Ezért annak ismerte-tésével szeretném bemutatni a modern diplomácia kialakulásának folyamatát. Riswijk azért is tarthat számot külön ér-deklődésre, mert azon a békekötésen jött létre első ízben az európai hatalmak erő-egyensúlya.

Nagyhatalmi törekvések a rijswijki béke előtt;a kilencéves háború

Franciaország újraegyesítési politikája

Az 1678/79-ben megkötött nijmegeni békeszerződésekkel XIV. Lajos (1643–1715) még nem érkezett el sikerei csú-csához. 1679-ben megkezdte a hírhedt újraegyesítéseit (reuniók), amelyek során különböző jogi csűrés-csavarásokkal, de háborús cselekmények nélkül tágította ki Franciaország határait, számos biro-dalmi rend rovására (a Trieri Érsekségtől kezdve Lotaringián és Elzászon keresz-tül egészen Mömpelgardig és Franche-Comtéig). Elzász teljes területére kiter-jesztette a fennhatóságát. Mindehhez társult Strasbourg birtokbavétele, 1681. szeptember 30-án. Ugyanazon a napon – a mantovai herceg egyetértésével – francia

csapatok szállták meg a Pó folyónál fek-vő Casale erődjét. A francia kézre került erődítmény állandó fenyegetést jelentett a spanyolok uralta Milánóra és a Savoyai-ház fejedelemségére, Piemontra.

A Napkirály csapatai még abban az év-ben elfoglalták a spanyol–németalföldi Charleroi-t és Dinant-t, továbbá majdnem egész Luxemburgot is. Így a nijmegeni békét követő években a Német-római Birodalom és Itália a francia uralkodó lábai előtt hevert. A leghatalmasabb né-met fejedelmek a befolyása alatt álltak. Brandenburg, Szászország, Bajorország, a Pfalzi Választófejedelemség, Mainz, Köln, Trier pedig fenyegetve érezte ma-gát a francia hatalmi övezet közelsége miatt. Spanyolország – megalázott ál-lapotában – tehetetlen volt; Angliában II. Károly a parlament és a nép francia-ellenes hangulata ellenére újra meg újra visszatért támogatójához, XIV. Lajoshoz; Lengyelország szintén francia befolyás alatt állt. A Napkirály támogatta a csá-szár elleni magyar felkelőket (előbb a Wesselényi-összeesküvést, később a ku-rucokat), a Portát pedig arra akarta rá-venni, hogy támadják meg Bécset.1

Szövetségkötések Franciaország ellen; az augsburgi szövetség létrejötte (1686)

Azonban I. Lipótnak (1657–1705) a törö-kök elleni sikerei (1683–1688) révén fo-kozatosan megszűnt a hatalmas francia túlsúly Európában. XIV. Lajos egyed-uralma, amely pedig még a regensburgi fegyverszünet (1684) idején is igen szilárd-nak tűnt, alapjaiban kezdett megrendülni.

2017. ősz 5

Az európai hatalmi egyensúly kialakulása

II. Miksa Emánuel bajor választófejede-lem (1662–1726) átállt a császár oldalára, akinek később győzedelmes hadvezére és a veje is lett.2 Szászország is Bécshez kez-dett közeledni, ugyanis III. János György szász választófejedelem (1647–1691) az apja, II. János György (1613–1680) halála után, 1680-ban Lipót oldalára állt.3 Csak Frigyes Vilmos brandenburgi választófe-jedelem (1620–1688) újította meg (1681 végén) a szövetséget Franciaországgal,4 azonban 1686-ban ő is Lipóthoz csatla-kozott.5

A franciaellenes hangulatot jól tük-rözte az augsburgi szövetség létrejötte.6 A Franciaország elleni védekezésre hi-vatkozva 1686. július 9-én megalakított szövetség tagjai a császár mellett a spa-nyol és a svéd uralkodó, a bajor válasz-tófejedelem, a Bajor, a Frank és a Felső-rajnai birodalmi körzet képviselői, továb-bá a westerweldi, a pfalzi és a holstein-gottorpi fejedelem, valamint az ottani rendek küldöttei voltak. Később még több birodalmi rend is csatlakozott hoz-zájuk, majd Savoya és a tengeri hatalmak (Anglia, Hollandia) belépésével az úgy-nevezett Nagy Szövetséggé bővültek.7

Franciaország külpolitikai céljai

Franciaország stratégiai mérlegeléseiben a Habsburgok mindig is központi szere-pet játszottak. A Napkirály idejében már közel kétszáz esztendeje a mindenek fölé rendelt külpolitikai cél az országot be-kerítő Habsburg-gyűrű elleni harc volt. Ennek során az osztrák–spanyol kapocs további zárását kellett megakadályozni,

majd nekilátni annak felbontásához. Franciaország a Habsburg-hatalomnak elsősorban a Német-római Birodalom-ban, másodsorban pedig Észak-Itáliában való további kiterjesztésétől tartott.8

XIV. Lajos és legfontosabb külpoliti-kai tanácsadói számára a Habsburg-ház jelentette potenciális fenyegetésnek alap-vető jelentősége volt, amely ellen min-denképpen védekezni kellett. Az „állan-dó ellenség” képét (inimité permanente) alátámasztotta Franciaország és a Német-római Birodalom kereken kétszáz éves történelmi múltja. A Napkirály kijelen-tette: „Egyik fél sem tud felemelkedni a másik fél hanyatlása nélkül.” A két állam-férfi-bíboros, Armand Jean du Plessis de Richelieu (1585–1642) és Jules Mazarin (1602–1661) által előnyben részesített békés térnyerés (pénétration pacifique) külpolitikája helyébe egy túlnyomórészt háborús, hatalmi politika lépett. XIV. La-jos konfrontatívabb politikájának célja a nagyobb területi nyereség volt: nemcsak az északi és keleti határok kiépítése, ha-nem azok előretolása is. Ily módon akarta biztosítani Párizst és a francia törzsterü-leteket egy esetleges invázió ellen.

A francia biztonsági törekvés és az el-sősorban abból adódó konfrontációs poli-tika is erőteljesebbé vált, amikor a Bour-bonok és Habsburgok közötti hagyomá-nyos ellentétekhez (1679 után) a fran-cia–angol szembenállás is hozzáadódott. A Franciaország elleni új koalíció már 1668-ban, a devolúciós háború folyamán kirajzolódott, az Anglia, Hollandia és Svédország közötti hármas szövetséggel.

6 Külügyi Szemle

Kovács Zsolt

A külpolitika területén XIV. Lajosnak nem volt hosszú távra kiható programja vagy terve (grand dessein), inkább meg-vizsgálta a mindenkori politikai konstellá-ciókban rejlő lehetőségeket és az azokból következő lehetséges lépéseket, hogy azo-kat Franciaország érdekében tegye meg. Mindvégig arra törekedett, hogy a francia-ellenes koalíciókat már csírájában elfojtsa, vagy ha ez már nem volt lehetséges, meg-előző katonai akciókkal szétzúzza.

A Napkirály uralkodásának éveit Mazarin halála után a hírnév és dicső-ség megszerzésére való törekvés jelle-mezte. Azonban személyes hírneve és dicsősége a legszorosabb kapcsolatban állt Franciaország hatalmával és jólé-tével. Az államrezon kortárs maximája határozta meg XIV. Lajos cselekvéseit, akit Isten és Franciaország iránt érzett mély kötelesség- és felelősségtudat is jellemzett.9 A király és akkori legfon-tosabb tanácsadója, François-Michel le Tellier, azaz Louvois márki (1641–1691) arra törekedett, hogy a német államok fe-nyegetése révén I. Lipótot nyomás alá he-lyezzék, s egyidejűleg a törököket is egy Bécs elleni támadásra biztatták. A ter-vük az volt, hogy a császárt kétfrontos harcra kényszerítik, hogy a Német-római Birodalom kénytelen legyen békét kötni és az újraegyesítéseket elismerni, hogy így Franciaország több oldalról biztosítva legyen.10

Már az 1680-as évek elejétől kezdve építették azt a francia erődrendszert, amely Dunkerque-től Besançonig ter-jedt, és áthaladt a következő helységeken is: Dunkerque, Valenciennes, Maubeuge,

Mézières, Metz, Saarlouis, Homburg, Bitch, Pfalzburg, Strasbourg. A kiépítése a neves francia hadmérnök, Sébastien Le Prestre, azaz Vauban márki (1633–1707) nevéhez fűződik, aki a korszerű erőd-építészet minden elemét felhasználta. A meghódításuk után az erődrendszer-hez tartozott a stratégiailag nagyon fontos Luxemburg, továbbá Belfort, Hüningen, Breisach, Freiburg, Fort Louis, Mont Royal és Landau is. Mivel így az északi határok biztosítottak voltak, csak Felső- és Alsó-Elzász felől állt fenn a né-met fenyegetettség. A francia hadsereg létszáma a regensburgi fegyverszünet utáni időszakban százötvenezer fő volt, de háború esetén több mint a duplájára is növekedhetett.11

A francia diplomácia irányítóia 17. század második felében

Az 1690-es években jelentős változások történtek a francia külpolitika irányításá-ban. Louvois 1691-es, váratlan halála után XIV. Lajos megkísérelte az Államtanács orientációját megváltoztatni, és minden hibát az elhunyt miniszter nyakába akart varrni. Kijelentette, hogy a továbbiakban mérsékeltebb és a kompromisszumok-ra jobban hajló politikát kell folytatni. Ezért visszahívta az Államtanácsba az 1679-ben kegyvesztetté vált Simon Arnauld de Pomponne külügyi államtit-kárt (1618–1699), és államminiszternek a pénzügyeket és a kereskedelmet irányító Jean-Baptiste Colbert (1619–1683) vejét, Paul de Beauvillier herceget (1648–1714) nevezte ki.

2017. ősz 7

Az európai hatalmi egyensúly kialakulása

Pomponne korábban Svédországban volt nagykövet,12 majd 1672-ben Hugues de Lionne külügyi államtitkár (1611–1671) utódaként nevezték ki állammi-niszternek és államtitkárnak, s a legké-nyesebb ügyek intézését bízták rá. Azon-ban 1679-ben a Louvois és Colbert által szőtt intrika áldozatává vált – ők ugyanis a Különleges Ügyek Osztályának élére a sa-ját emberüket akarták állítani. A nijmegeni békekötés után Pomponne kegyvesztett lett, eltávolították az Államtanácsból. Ugyanakkor államminiszter maradt, és ez megkönnyítette a visszatérését Louvois halála után.

Pomponne bukása kedvezett az új-raegyesítési politikának, mivel a he-lyére került Charles François Colbert de Croissy (1629–1696)13 a nemzetközi kapcsolatokban ugyanazt a keménységet képviselte és tanúsította, mint Louvois. Ezzel a francia diplomácia addigi stílusát jelentősen megváltoztatta. Az újraegyesí-tések egyik fő célja az északi határ jobb védelme volt: hogy egy Lotaringia és Champagne ellen irányuló invázió min-den kockázatát ki lehessen védeni. 1675 után Louvois és Vauban meggyőzte XIV. Lajost, hogy egy alapvetően védekező stratégiát folytasson. Ez a gyakorlatban a flandriai és a lotaringiai határok vé-delmét jelentette. Míg a francia–német-alföldi határt az erődökből álló, úgyne-vezett „vasgyűrű” rendszer (ceinture de fer) kiválóan biztosította, a határvédelem északkeleten sokkal nehezebbnek bizo-nyult. Colbert 1683-ban bekövetkezett halála után Louvois a minisztertanács tényleges vezetőjeként cselekedhetett.

Franciaország külpolitikáját azokban az években tagadhatatlanul ő irányította.

Louvois halála (1691) után XIV. Lajos azonnal korrigálni akarta a francia kül-politikát, hogy megmutassa a világnak, kizárólag az elhunyt miniszter a felelős a múltban elkövetett erőszakos cselekmé-nyekért, hiszen ő, a király már eleve egy mérsékelt külpolitikára törekedett. Ez volt az oka Beauvillier kinevezésének és Pomponne visszahívásának is. Az utóbbi ismét az uralkodó teljes bizalmát élvezte, ráadásul Croissy is támogatta – ezt a fran-cia hadvezetés megváltozott magatartása indokolta. A rijswijki béketárgyalások idején már Pomponne volt a francia kül-politika egyedüli felelőse, mivel Croissy 1696. július 27-én meghalt, és fia, Jean-Baptiste Colbert de Torcy márki (1665–1746) az apósa, a külpolitikai ügyekben illetékes államtitkár, Pomponne kontroll-ja alatt állt. Croissy fiának és Pomponne leányának házassága a király ötlete volt, aki így akarta a két családot összebékí-teni és a fiatal Colbertet a hivatalára elő-készíteni. Így az ifjabb Colbert levelezett a diplomatákkal, és idegen követeket is fogadott apósa jelenlétében.14

A kilencéves háború

XIV. Lajos 1688 nyarának végén háború-ra szánta el magát. Hadvezérei augusztus 30-án elkészítették a hadjárat tervét, s szeptember közepére végleges formá-ba is öntötték azt. Az offenzíva fő célja Philippsburg meghódítása volt. Ezzel kezdetét vette a kilencéves háború.

8 Külügyi Szemle

Kovács Zsolt

A különböző szerzők által pfalzi örö-kösödési háborúnak, az augsburgi liga háborújának vagy Vilmos király há-borújának is nevezett hadviselés15 főbb színtereit a Felső-Rajna-vidék, Spanyol Németalföld, Itália (Savoya, Piemont) és Katalónia jelentette, de számtalan tengeri csata zajlott az érintett országok körüli vizeken, illetve partjainál is. Franciaor-szág háromszázezer katonával kezdte meg a Louvois által megálmodott több-frontos hadjáratot, abban a reményben, hogy a „villámháborúval” hamarosan győzelmet arat. Reményeiben azonban csalatkoznia kellett.16

A sokáig elhúzódó háború utolsó évei-ben már XIV. Lajos és a vele szemben fel-sorakozott szövetségesek is egyre inkább hajlottak a békekötésre. A Napkirály megváltozott magatartásának az alapja az a sok nehézség volt, amelyen Francia-ország az 1690-es években – gazdasági és katonai vonatkozásban egyaránt – ke-resztülment. Az 1693–1694-es gazdasági válságot megsínylette a lakosság életszín-vonala és jóléte. További okot jelentett a franciák békülési vágyára a „spanyol örökség” kérdésében17 folytatott kompro-misszumos politika. Ráadásul figyelem-be kellett venni az európai erőegyensúly alakulását is: többek között Anglia szo-ros kapcsolatát Hollandiával. III. Oráni-ai Vilmos (1650–1702) ugyanis 1672-től Hollandia helytartója volt, így amikor az 1688-as „dicsőséges forradalom”18 után elfoglalta az angol trónt, mindkét ország uralkodója lett. A császári csapatok és a Szent Liga hadseregeinek a törökök elle-ni sikerei pedig a Habsburg-ház hatalmát

erősítették Közép-Európában. Idővel a francia Magas Tanács is elfogadta a ki-rály engedményekre való készségét.19

A felek a békekongresszus helyszínével kapcsolatban hosszú vitákat folytattak: minden ország a maga számára kedvező fekvésű várost ajánlott. Végül Hága, pon-tosabban annak egyik elővárosa, Rijswijk mellett döntöttek. A konferencia helyszí-néül pedig a Nieuwburg-ház nevű palota szolgált, amelyet Jacob van Campen épí-tész (1596–1657) tervezett Frigyes Hen-rik fejedelem számára.20 Ebben tehát a bécsi udvar engedett Franciaország és a tengeri hatalmak kívánságának.21 Közve-títőnek pedig a svéd Nils Lillieroot bárót (1635–1705)22 választották.

A rijswijki békekongresszus

A császárt a béketárgyaláson Dominik Andreas von Kaunitz (1655–1705),23 Heinrich Johann Franz von Stratmann gróf (1662–1707)24 és Johann Friedrich von Seilern (1645/46–1715)25 képviselte. XIV. Lajos diplomatái a következők vol-tak: François de Callières (1645–1717),26 Louis de Verjus, Crécy grófja (1629–1709)27 és Nicolas-Auguste de Harlay de Bonneuil, Cély grófja (1644–1704).28 A spanyol vezető tárgyaló Don Fernando Bernardo de Quiros (1644–1709)29 és Louis Alexander Scockaert, Tirimont grófja (1644–1725)30 volt. Angliából Tho-mas Herbert, Pembroke grófja (1656–1733), Edward Villiers, Jersey grófja (1656–1711) és Sir Joseph Williamson (1633–1701) érkezett, míg a hollandok követe Everard van Weede van Dijkveld

2017. ősz 9

Az európai hatalmi egyensúly kialakulása

(1626–1702) és Willem van Haren (1626–1708) volt. Az ő pályafutásukból levon-ható a kor diplomatáira jellemző általá-nos életút: nemesi származás, ifjúkorban külföldi utazások (Kavalierstour), nyelv-tanulás, külföldi egyetem, majd valami-lyen fejedelem vagy uralkodó szolgálatá-ba lépés. Attól kezdve a karrierjük már sínen volt.

Kaunitz, Stratmann és Seilern sze-mélyében a császár olyan, előzőleg már többször bizonyított diplomatákat küldött Rijswijkbe, akik rendelkeztek a béketár-gyalások sikeres megvívásához szüksé-gesek kompetenciákkal is. Kaunitz saját tapasztalatból ismerte a háború előtti és alatti szövetségi hadipolitikát és a császár szövetségi politikáját. Stratmann tisztá-ban volt Hollandia belső viszonyaival, apjától pedig számos, addig ismeretlen részletet tudott meg a Nagy Szövetség létrejöttének körülményeiről és a megkö-téséről szóló szerződés titkos cikkelyéről. Seilern a birodalmi jog kiváló szakértője volt, és regensburgi tapasztalatai révén jól tudott bánni a birodalmi rendekkel, megértette azok problémáit, ráadásul már a nijmegeni békekonferencián is ott volt, így kellő információval rendelkezett arról, mennyi nehézséget és csapdát rejt-het egy ilyen békekongresszus.

A császári követek hetente egyszer vagy kétszer küldtek jelentést Bécsbe: a béketárgyalások fontosabb szakaszaiban gyakrabban, rendszerint a szerdánként és szombatonként folytatott megbeszé-lések után. E jelentések három, egymás-tól jól elkülönülő típusba sorolhatók. Az elsőbe tartoztak a császárnak címzett,

a titkár által írt beszámolók (relatio combinata), amelyeket mind a három követ aláírt. Ezek a hivatalos jelentései-ket tartalmazták, amelyben beszámoltak a császárnak a tárgyalások menetéről, a különmegbízásokról, a kongresszus han-gulatáról, az ott elhangzott vélemények-ről.

A második típust szintén a császárnak címezték, és a titkár írta, de csak Kaunitz látta el kézjegyével (relatio separata). Ezek az ő kiegészítéseit tartalmazták, időnként pedig azokat az eseményeket is-mertette, amelyek a relatio combinata meg-írása óta történtek. A harmadik kategóriát Kaunitz Franz Ulrich von Kinskynek (1634–1699)31 szóló, saját kezűleg írt je-lentései alkották (relatio privata). Ez utóbbi két típus tehát kettős jelentés: az egyik a Kaunitz által aláírt példány (separata), a másik pedig a bizalmas le-vele (privata), a császárnak szóló levél nem aláírt másolatával. A Kinskynek írt levelekkel Kaunitz minden valószínűség szerint azt akarta elérni, hogy azokat a címzett ténylegesen megkapja. A számos jelentésből az is kiderül, hogy Stratmann és Seilern szintén folytatott a cseh kan-cellárral levelezést.32

A rijswijki békekongresszuson részt vett francia meghatalmazottak instrukci-ójának bevezetését Arnauld de Pomponne külügyi államtitkár írta:

A háború folytatása Franciaország számára kevesebb hátránnyal járna, mint ellenségei számára. A Királyság még mindig képes arra, hogy hosz-szabb háborút vívjon, azonban Őfel-sége a kereszténység általános béké-je és nyugalma érdekében bizonyos

10 Külügyi Szemle

Kovács Zsolt

erődítményeket hajlandó visszaszol-gáltatni a szövetségeseknek, elke-rülve ezzel a még bizonyosan több évig tartó hiábavaló vérontást, mivel a szövetségeseknek nincs elegendő erejük ahhoz, hogy ezeket az erődít-ményeket bevegyék. Őfelsége tartós békét akar, és alattvalói nyugalmát és hasznát mindenek fölé helyezi. Ezért Őfelsége hajlandó feláldozni saját ér-dekeit és előnyeit, hogy a szövetsége-sekkel békét tudjon kötni, amely béke a háború folytatása esetén nem való-sulhatna meg.33

A békekonferencia helyszíne

Pontosan meghatározták, hogy milyen követelményeknek kell megfelelnie a bé-ketárgyalások helyszínéül szolgáló épü-letnek, és mit kell a diplomaták rendel-kezésére bocsátani. Ezek az előírások a következők voltak:• A termet, amelyben a békeszerződést

majd aláírják, zöld posztóval kell be-vonni, és értékes festményekkel kell felékesíteni. (1. pont)

• Egy szobát a magas rangú szövet-séges követek részére berendezni, amelyben el kell helyezni egy nagy asztalt, zöld terítővel letakarva, az asztalon pedig rendelkezésükre kell bocsátani megfelelő mennyiségű író-szerszámot és papírt. (2. pont)

• Még egy szobát fel kell szerelni a szövetséges követek részére, székek-kel ellátva, de asztal ne legyen ben-ne. (3. pont)

• Két szobára van szükség a francia követek számára. (4–5. pont)

• Két dolgozószoba a közvetítők részé-re, ahol a szövetséges hatalmakkal tudnak beszélni. (6. pont)

• Két másik dolgozószoba a közvetí-tők részére, ahol a francia követekkel tudnak tárgyalni. (7. pont)

• Egy szoba a közvetítők részére, amely-be állítsanak be egy asztalt, ugyancsak zöld terítővel letakarva. (8. pont)34

A békekonferencia megnyitása

A rijswijki béketárgyalások két szakasz-ra különültek: az úgynevezett előtárgya-lásokra, amelyek 1697. február elejétől május elejéig tartottak, illetve a tulajdon-képpeni békekongresszusra, amely május 9-től a békeszerződések szeptember 20-i, illetve október 30-i aláírásáig terjedt – azaz mindent összevetve, az egész folya-mat nyolc és fél hónapig húzódott. Ezek-hez még hozzá lehet számolni a kilenc-éves háború alatti titkos béketárgyaláso-kat, továbbá a lille-i határmegállapítási konferenciát (1698/99).35

A kongresszus első heteiben partta-lan vitákat folytattak a protokollról és a ceremóniákról, ezért sok idő ment ve-szendőbe. Szó volt például a megszólítás kérdéséről, a díszhintók megérkezésének sorrendjéről, vagy éppen arról, hogy ki léphet be a tárgyalóterembe a követekkel együtt. Egy ízben például egy kéménnyel kapcsolatban is problémák merültek fel, amely túlságosan is a franciák oldala felé hajlott. De ugyanígy vitáztak az asztalok körüli ülésrendről is. Az angolok alkal-manként azt javasolták, hogy e protokol-láris vitákat kockavetéssel oldják meg.

2017. ősz 11

Az európai hatalmi egyensúly kialakulása

További gondot jelentett, hogy mivel a franciák nem folytathattak közvetlen megbeszéléseket az angol követekkel – mivel III. Vilmost XIV. Lajos akkor még nem ismerte el törvényes angol ki-rálynak –, Lillierootnak kellett közve-títőként fellépnie. Neki kellett ügyelnie arra is, hogy a francia és a császári kö-vetek más-más ajtón keresztül menjenek be a konferenciaterembe, és ugyanolyan lépésben, egyszerre érjenek oda az előre kijelölt székükhöz. Május 15-én a csá-száriak nem akartak a franciákkal kezet rázni, mivel szerintük azt már az első engedményként lehetett volna értékelni.36

A béketárgyalásokra vonatkozóprotokolláris szabályok

• A követeknek és a meghatalmazot-taknak engedélyezzük, hogy tetszé-sük szerinti látogatásokat és viszont-látogatásokat tehessenek, amennyi-ben azok száma nincs megszabva, és nincs kedvezőtlen következménye. Az újonnan érkezőknek a béketár-gyalásokon való legitimizálásához látogatást kell tenniük a közvetítőnél, és be kell mutatniuk a felhatalmazá-sukról szóló megbízólevelüket. Ezt követően a jelen levő követeknek és meghatalmazottaknak a nevét ismer-tetni kell, mielőtt megjelennének az ülés helyszínén… (1. pont)

• A követurak és a meghatalmazottak kisszámú nemessel és egy vagy leg-feljebb két apróddal, néhány lakájjal és csupán egyetlen hintóval – mely-ben ők maguk utaznak – jelenjenek

meg a béketárgyalások helyszíne előtt, még akkor is, ha kíséretüknek több hintóra lenne szüksége. Ennek a rendszabálynak az a célja, hogy el-kerüljük a kis helyen bekövetkező tu-multuózus jeleneteket. A kíséretnek a zűrzavar és egyéb problémák meg-előzése végett az épület előcsarnoká-ban kell maradnia. Lehetőség szerint ugyanilyen kis létszámú kísérettel je-lenjenek meg egyéb nyilvános helye-ken, úgymint színi és balettelőadáso-kon, fogadókban… (2. pont)

• A hintóknak és az egész menet-nek megparancsoljuk, hogy minden igyekezetükkel azon legyenek, hogy egymással a legudvariasabban visel-kedjenek, és szükség szerint segítsék egymást… (3. pont)

• A császári és a szövetséges köve-teknek és meghatalmazottaknak a béketárgyalások helyszínéül szol-gáló épület előcsarnokának Hága felé néző oldalán kell belépniük, és az azon az oldalon levő lépcsősor mentén kell a szobájukba vonulni-uk. A Legkeresztényibb Király kö-veteinek pedig a nemrég készült át-járókon és ajtókon keresztül kell át-haladniuk, melyek Delft felé néznek, és a szobájukba vezető lépcsőket kell használniuk. A közvetítő viszont a középütt elhelyezkedő átjárókat és ajtókat használja, és a főlépcsőn vo-nul a szobájába… (5. pont)

• Amennyiben két hintó egy olyan szűk helyen találkozik össze, ahol egyszerre nem tudnak áthaladni, ak-kor a hajtóknak a magasabb rangút

12 Külügyi Szemle

Kovács Zsolt

kell előreengedniük, hogy az össze-ütközést elkerüljék, és egymást ne akadályozzák… (6. pont)

• Az eddigi szokások szerint a mindkét oldalon sétálók a nekik jobbra eső ol-dalon haladnak az utcákon, rangjuk-nak és méltóságuknak megfelelően lassú, nyugodt tempóban… (7. pont)

• Az apródok, a lakájok, valamint mindazok, akik libériát viselnek, sem kardot, sem tőrt, sem lőfegyvert – legyen bármilyen kicsi és elrejtett is –, sem bárminemű egyéb fegy-vert nem viselhetnek sem a város-ban, sem a sétahelyeken, sem pedig Rijswijk felé utazva. Az apródok, ha nekik úgy tetszik, könnyű lovagló-pálcát tarthatnak maguknál. Egyéb-iránt a fentiekben felsoroltaknak az uruk engedélye nélkül szigorúan ti-los az épületen kívül tartózkodniuk. Amennyiben ezeket a rendelkezése-ket nem tartják be, súlyos büntetést von maga után, és uruk elbocsátja őket a szolgálatból… (8. pont)

• Abban az esetben, ha valaki a köve-tek vagy a meghatalmazottak lakhe-lyére betör, és abban vagy a hintóik-ban kárt tesz, a követ vagy a meg-hatalmazott a saját jogán, amint azt jónak látja, a tettest megbüntetheti. Ha valakit a követ vagy a szolgálója tetten ér, vagy ha az illető a közren-det megzavarná, vagy akár a hintót, akár a kíséretet megkárosítja, a követ a tettest elfogathatja és fogva tarthat-ja mindaddig, amíg a tettes urát vagy patrónusát a bűncselekményről nem értesítik; amit pedig haladéktalanul

meg kell tenni, és – a tettes urának döntésétől függően – a követ a tettest vagy maga záratja el, vagy átadja őt az urának. (9. pont)37

A békekötés ezt követő lépéseként a szövetséges hatalmak – országonként – a franciák tudomására hozták a követelése-iket. Június végéig az összes szövetséges állam képviselője átnyújtotta a követelé-seit a francia megbízottaknak.

XIV. Lajos diplomatái egy pillanatig sem gondoltak arra, hogy a császár köve-teléseit teljesítsék, aki a vesztfáliai béke helyreállítását kívánta elérni, a nürnbergi recessus szerint, és az újraegyesített te-rületek visszaadását ki akarta terjeszteni az elzászi területekre is, továbbá az 1624-es állapotnak megfelelően vissza kívánta kapni Lotaringiát. Ezekről a pontokról a franciák nem is akartak tárgyalni. A hol-landok eközben megkísérelték rávenni a bécsi udvart, hogy engedjen a követelése-iből, III. Vilmosnak pedig nem hagyták, hogy különbékét kössön, amelynek révén XIV. Lajos elismerte volna őt Anglia királyaként. Spanyolország követelései azonban Hollandiát egyre inkább eltávo-lították a császártól. A franciák emellett igyekeztek kihasználni Bécs politikai döntéshozói mechanizmusának a lassú-ságát is.38

Franciaország katonai helyzete az 1697. évi nyári hadjárat során nagy-mértékben javult. Ath kapitulációjának napján a Katolikus Király, azaz a spa-nyol uralkodó azt üzente Quirosnak, hogy helyezkedjen mérsékeltebb állás-pontra, és akár egy fegyverszünetbe is

2017. ősz 13

Az európai hatalmi egyensúly kialakulása

belemehet. A szövetségesek soraiban a harctéri helyzetük romlása miatt eluralko-dott a pesszimizmus, ráadásul a franciák már Barcelonát fenyegették. A szövetsé-gesek el akarták kerülni, hogy a város is Ath sorsára jusson, illetve hogy a fran-ciák egészen Brüsszelig nyomuljanak előre. Egy gyors békekötéssel akarták a további súlyos veszteségeket elkerülni.39

Bécs és Versailles programja kibékít-hetetlenül feszült szembe egymásnak. A császár visszakövetelte Strasbourgot és Freiburgot a korabeli, Lotaringiát pe-dig az 1624-es állapotának megfelelően; emellett a Sundgauban és Elzászban a münsteri békeszerződés (1648) óta tör-tént minden francia jogbitorlás megszün-tetése, valamint Breisach, Philippsburg, Hagenau, Weißenburg és Landau visz-szaadása szerepelt a követelései között. A franciák, akik egyre inkább a „nagy-lelkű győztes” szerepében tüntették fel magukat, a vesztfáliai béke helyett egy-értelműen a nijmegenit tekintették tár-gyalási alapnak. Strasbourgot az 1681-es állapotnak megfelelően adták volna át (status occupationis), illetve helyette Freiburgot, Breisachot, Inselfortot és a rajnai sáncokat, Philippsburgot, Kehlt, Fort Louis-t, Hüningent, Mont Royalt és Trarbachot kínálták fel, erődítési tilalom mellett.40

Miután Barcelonát augusztus 11-én elfoglalták a franciák, Madridban a leg-teljesebb zavarodottság mutatkozott, a rijswijki spanyol nagykövet azonnal megkapta az utasítást, miszerint minden-áron meg kell kötni a békét.41

Úgy tűnt, a harctéri események más irányba terelik a béketárgyalások addigi menetét. Ez természetes folyamat volt a kora újkori háborúk során, hiszen mind-egyik hadban álló fél az utolsó pillanatok-ban is igyekezett valamilyen győzelmet kicsikarni, hogy általa jobb kiindulási pozíciót szerezzen a béketárgyalásokon, illetve – mint Rijswijk esetében is – a harci cselekmények gyakran a tárgyalá-sok megkezdése után is folytatódtak.

A császár időközben teljesen elszige-telődött. A franciák minden egyes nap-pal fennhéjázóbbá és ridegebbé váltak. A császári követek nem kaptak újabb uta-sításokat: Bécsben a spanyolországi hely-zetet és a tengeri hatalmak magatartását továbbra is kedvezőnek ítélték, és fenn-tartották a régi követeléseket. Azonban XIV. Lajos ekkor már hajthatatlan volt. Kinyilvánította, hogy Strasbourgnak és a Rajna vidékének francia fennhatóság alatt kell maradnia. Ennek fejében fel-ajánlotta a Német-római Birodalomnak Kehlt és Philippsburgot, illetve magának a császárnak Freiburgot és Breisachot, Spanyolországnak pedig Barcelona és Luxemburg visszaadását. Spanyolország felé XIV. Lajos a spanyol örökösödésre való tekintettel, jól felfogott érdekeitől vezérelve gyakorolt nagylelkűséget: az ottani közhangulatot Franciaország párt-jára kívánta fordítani.42

A békeszerződések aláírása

A béketárgyalások jegyzőkönyvében az aláírást megelőző napról, szeptember 19-éről (csütörtök) mindössze az a bejegyzés

14 Külügyi Szemle

Kovács Zsolt

található, hogy „miután a császári követ-ség, valamint a jelen levő szövetséges küldöttek, teljhatalmú megbízottak és az először jelen levő würzburgi hercegi teljhatalmú megbízott, von Tastung órá-kon át hiába várakoztak a közvetítő úrra, mivel ő az Egyesült Tartományok kül-dötteivel folytatott megbeszéléseket, és már késő este volt, visszatértek a szállá-sukra”.43 Látszólag tehát semmi jele nem volt annak, hogy másnap aláírják a két-oldalú békeszerződéseket. Mindenesetre a Theatrum Europaeum leírása szerint ezt szeptember 20-án, pénteken, az éjje-li órákban – a Német-római Birodalom képviselői kivételével44 – sietve megtet-ték, ezzel is mintegy jelezve, hogy minél gyorsabban túl akartak lenni az egészen, jól tudván, hogy úgyis csak átmeneti jel-legű békéről lehet szó, mert a döntő szót hamarosan ismét a fegyverek mondják ki. A francia–spanyol megállapodás 38, a francia–angol 16, a francia–holland 22 (és külön 45 cikkely a kereskedelemről és a hajózásról), a francia–császári pedig 60 pontból áll.

A Német-római Birodalomés Franciaország közötti békeszerződés

A két nagytapasztalatú svéd diploma-ta, Nils Lillieroot és Carl Bonde (1648–1699) október 29-én éjjel 11 és 1 óra között, amikor a követségek a szerződés szövegének egybevetésére gyülekeztek, elhagyta a béketárgyalások helyszínét. Hágába utaztak a szállásukra, mivel úgy érezték, nem tanácsos, hogy továbbra is jelen legyenek, és még kevésbé tartották

volna szerencsésnek, hogy a szerződést ők maguk is aláírják. A svéd követség egyetlen képviselőjeként a követségi tit-kár, Carl Gustaf von Friesendorff (1663–1715) maradt a helyszínen.

Röviddel azután, hogy Lillieroot és Bonde elhagyta a Nieuwburg-házat, kez-detüket vették a szerződés aláírásának előkészületei. A Német-római Birodalom és Franciaország követei a közvetítők termében írták alá a békeszerződést, két csoportban: először a császáriak, majd a franciák. Ezután kinyitották a szom-szédos terem ajtaját, ahol a többi követ várakozott, a pecséteket odavitték, és a szerződésszövegeket mindazoknak oda-adták, akik alá kívánták írni azt. Abban a pillanatban, amikor a császári és a fran-cia követek is aláírták a békeszerződést, és felkeltek a helyükről, Friesendorff mind a két félnek átadta a svéd tiltako-zóirat egy-egy példányát. Ezt követően, megfelelő idő elteltével, a mainzi követ-nek, Melchior Friedrich Schönbornnak (1644–1717)45 is átnyújtott egy példányt.

A császár és a francia uralkodó közöt-ti békeszerződést végül is a katolikus birodalmi rendek is aláírták, továbbá az evangélikus birodalmi rendek közül Hannover, Württemberg, Frankfurt és a Sváb birodalmi körzet. A nem csatlako-zó 14 birodalmi rend másnap egy tilta-kozást írt a békeszerződés ellen, amelyet minden aláíró félnek át akartak adni. Az aláírással kormányaik állásfoglalására vártak, egészen annak határidejéig, 1697. december elejéig. Franciaország kijelen-tette, hogy mindazokat a rendeket, ame-lyek a határidő lejártáig sem írják alá a

2017. ősz 15

Az európai hatalmi egyensúly kialakulása

békét, ellenségnek nyilvánítja. A francia követek azt is kinyilvánították, hogy szá-mukra a tiltakozások közömbösek, azo-kat figyelmen kívül hagyják, csak a szer-ződések aláírása érdekli őket.46

A Habsburg–francia békeszerződés szövegét a Theatrum Europaeum – a többi békeszerződéshez és hivatalos ok-mányhoz hasonlóan – az eredeti doku-mentumnak megfelelően, pontról pontra közli. A szerződés legfontosabb pontjai a következők:• A jelen békekötés alapjának a veszt-

fáliai és a nijmegeni békeszerződése-ket kell tekinteni. (3. pont)

• Minden, Franciaország által a jelen-legi háború során újraegyesített terü-letet – Elzászon kívül – semmisnek kell nyilvánítani, de a római katoli-kus vallást meg kell hagyni a jelenle-gi állapotában. (4. pont)

• A franciák lerombolják a trarbachi várat, Mont Royal, Kernburg és Ebernburg erődítményét, de a hely-ségeket vissza kell adniuk jogos ura-iknak. (15. pont)

• Strasbourg a Francia Koronáé lesz, de lakossága számára biztosítani kell, hogy – vagyonukkal együtt – egy éven belül ott telepedhessenek le, ahol akarnak. (17. pont)

• A Legkeresztényibb Király a ratifi-kációt követően harminc napon belül visszaszolgáltatja ő császári fensé-gének és a Birodalomnak az általa épített, a Rajna jobb oldalán fekvő Kehler-sáncot, annak minden joga-ival és függőségeivel együtt. A Pil-ler-sáncot, valamint a Rajna menti és

a Rajna szigetein levő összes sáncot pedig mihelyt lehetséges, de legké-sőbb a következő hónapban a saját költségére a földdel teszi egyenlővé, és soha nem építi újjá azokat. (18. pont)

• Freiburgot, a Csillag-sáncokat és a Lecken mellett fekvő falvakat, Metzhausent és Kirchzartot átru-házzák a császárra. Hasonlóképpen Breisach városát – a híd lerombolása mellett –, valamint Philippsburgot és erődítményét. (19–22. pont)

• Hasonlóképpen vissza kell szolgál-tatni a Rajna jobb oldalán, a Fort Louis-val szemben levő sáncokat, azonban maga az erődítmény és a sziget a Legkeresztényibb Királyé marad, míg a lerombolt sáncok terü-letét a badeni őrgrófnak kell vissza-adni. A hídnak a szigetről a lerombo-landó sáncokhoz vezető részét szin-tén le kell rombolni, és soha többé nem szabad azt újjáépíteni. (24. pont)

• A lotaringiai hercegnek visszaadják a tartományát és Nancy városát, de az erődítményeket fel kell számolni, akárcsak Bitch és Homburg várát. Az említett hercegségben minden újra-egyesítés érvénytelen. Franciaország viszont Longwy mellett megtartja Saarlouis-t is, ezért a herceg számára egy azzal egyenértékű helyet kell fel-kínálni. (29. pont)

• A hercegnek pedig biztosítania kell a franciák számára a hercegségén ke-resztül történő szabad átjárást. (34. pont)47

16 Külügyi Szemle

Kovács Zsolt

A rijswijki béke értékelése

A Német-római Birodalom és Franciaor-szág közötti vita „ékköve”, Strasbourg vé-gül is az utóbbinál maradt, s mellette még tíz birodalmi város is. Az újraegyesített területeket Franciaországnak Elzász ki-vételével kellett csak visszaadnia, továb-bá megtartotta Saarlouis-t, Saarburgot és Pfalzburgot, valamint Metz utcái közül néhányat, viszont lemondott Mont Royal-ról és Saarprovinzról. A rajnai határ ügyét Franciaország kívánsága szerint rendez-ték, bár Kehl – amelyet Vauban 1694-ben csak a legrosszabb esetben akart vissza-adni – és Philippsburg a Német-római Bi-rodalomhoz került, Freiburg és Breisach pedig – Strasbourgért egyenértékű he-lyekként – a császárnak jutott.

Ugyanakkor Fort de la Pille-t és a töb-bi, Strasbourg és Kehl között a Rajnánál vagy a folyó szigetein emelt erődítményt, amelyek megsemmisítését a francia ki-rály elrendelte, soha többé nem volt sza-bad újjáépíteni. A király feláldozta a Raj-na jobb partján, Fort Louis-tól kezdődően fekvő védműveket, azonban maga az erőd és a sziget Franciaországnál maradt, így a franciák tulajdonképpen a a folyó mind-két partját az ellenőrzésük alatt tudták tartani. XIV. Lajos elérte a Rajna-híd, va-lamint Philippsburg bal parti sáncainak, az új városnak és Breisach védműveinek a lerombolását és újjáépítésük tilalmát is.

Franciaország viszont kötelezte magát Hüningen, Ebernburg és Kirn vissza-adására, továbbá lemondott Bitschről és Homburgról, ezzel pedig a Landauval való összeköttetésről. Ezt a lehetőséget

a továbbiakban a Moselle megyei Marsal biztosította, amely 1663 óta fontos tá-maszpontot jelentett a Metzből Elzászba vezető katonai útvonalon. A Napkirály nevét viselő Saarlouis, valamint Landau kiemelkedően fontos szerepet töltött be Franciaország határvédelmében: mint-egy külső kaput alkottak a Közép-Rajna vidéke és Alsó-Mosel felé, amelyet szük-ség esetén nyitni és zárni tudtak.48

Franciaország a rijswijki békeszerző-désben a lehető legtöbbet el kívánta érni az elzászi határ védelme érdekében, így a Rajna képezte természetes határból a francia diplomaták a tárgyalások során semmit nem adhattak fel. A megkötött egyezmény megszilárdította Franciaor-szág uralmát Elzász fölött. Vauban stra-tégiai céljait elérték: habár visszaadták a hídfőket a Rajna jobb partján, ennek viszonylag csekély jelentősége volt,49 hi-szen a Rajnán gyakorlatilag nem lehetett átkelni, és így Elzász védelme lényege-sen könnyebbé vált.

Az eredmények igazolták Franciaor-szág stratégiai felfogásának a változását és a rendkívül ügyes, különböző alterna-tívákkal operáló tárgyalási módját. Míg Richelieu a Német-római Birodalomba és Itáliába vezető „behatolási kapukat” akart létrehozni, amelyeken keresztül gyorsan tudták a szövetségeseket támo-gatni, addig XIV. Lajos és Vauban 1675 óta előnyben részesítette egy erős „so-rompó” (barrier) kiépítését. Ez a véde-lem mellett azt a célt is szolgálta, hogy Franciaország szabad kezet kaphasson a tengeri hatalmakkal folytatott harcá-hoz.50

2017. ősz 17

Az európai hatalmi egyensúly kialakulása

A császárnak tehát az a célja, hogy a franciák Elzászt az 1648-as állapotnak megfelelően adják vissza, és a vesztfáliai békének ellentmondó újraegyesített terü-letekről mondjanak le, nem valósult meg, hiszen azok csak az Elzászon kívüli régi-ók visszaadását fogadták el. Megállapít-hatjuk, hogy mindkét félnek jelentős en-gedményeket kellett tennie ugyan, de lé-nyeges eredményeket is elértek a háború elején kitűzött céljaik közül. XIV. Lajos-nak fel kellett adnia eredeti követelését, hogy a császár tartósnak és véglegesnek ismerje el a regensburgi fegyverszünetet. Hasonló elismerést jelentett volna az ösz-szes újraegyesített terület francia kézen maradása, ami I. Lipótnak alig észreve-hető veszteséget jelentett volna. A király a Felső-Rajna vidékét határterületnek tekintette, s ezzel az 1648 óta vitatott problémát, hogy Elzászon belül mely te-rületek tartoznak Franciaországhoz, vég-legesen és tartósan rendezte.51

A rijswijki béke eredményeit a Német-római Birodalom szempontjából sem szabad alábecsülni, hiszen XIV. Lajos nem érte el fő követelését, a regensbur-gi fegyverszünet végleges békévé alakí-tását. A Rajna jobb partja megszabadult Európa legnagyobb katonai erejétől, és a francia felső-rajnai front is érezhető-en meggyengült. Breisach elvesztését XIV. Lajosnak Neubreisach felépítésé-vel kellett kompenzálnia. A Mosel-híd kicsúszott a francia király ellenőrzése alól. Bár Saarlouis, Longwy, Stenay, Montmédy, Diedenhofen és Metz védte Lotaringiát, de az Ardennek előtti, Ber-gen–Charleroi–Namur jelentette „zár”

elveszett a franciák számára. Franciaor-szág azonban még mindig elegendő erő-dített hellyel rendelkezett ahhoz, hogy az Alsó-Maas felől védve érezze magát, és mindennél értékesebb volt számára Strasbourg és egész Elzász megtartása.52 Mindenképpen hangsúlyozandó, hogy ez volt az első eset, hogy XIV. Lajos meghó-dított területeket adott vissza, és egy há-borút kompromisszummal fejezett be.53

A rijswijki béke pontjai jól mutatják, hogy a francia diplomácia – a korábbi tárgyalásokkal ellentétben – az aláírás felgyorsítása érdekében készen állt a jelentősebb engedményekre is. Ez egy-értelműen a francia magatartás meg-változását jelzi, amely már a kilencéves háború alatt is érezhető volt. Franciaor-szág már a konfliktus első éveiben meg-kísérelte „szétrobbantani” azt a hatalmas szövetséget, amely ellene létrejött. Elő-ször Észak-Európa protestáns fejedelme-it próbálta megnyerni annak érdekében, hogy egy úgynevezett harmadik pártot építsenek ki. E kísérlet meghiúsulása után különbéke megkötésére törekedtek Savoyával, végül pedig – ahogyan azt a nijmegeni béketárgyalások előtt is tették – Hollandiát próbálták kivonni az ellenük felállt koalícióból.54

Az európai hatalmi egyensúly kialakulása

Az európai hegemónia elérésére törekvő francia nagyhatalmi politika visszaszo-rulásával, a Habsburg Monarchia nagy-hatalommá emelkedésével és Anglia

18 Külügyi Szemle

Kovács Zsolt

politikai súlyának növekedésével világo-san kezdett kirajzolódni egy többpólusú európai hatalmi rendszer. Rijswijk ál-lamtörténeti szempontból éppen azért is jelentős, mert azzal valósult meg55 az eu-rópai hatalmak – már az 1670-es évektől gyakran tárgyalt és propagált – egyensú-lyának (balance of power) az elve.56

A 17. század kezdetéig az európai ál-lamrendszer lényegében bipoláris volt, a Habsburg- és Valois- (majd Bourbon-) család dualizmusán és antagonizmu-sán alapult. Franciaország és a Casa de Austria volt a két vezető és orientáló hatalom, vagyis egymással versengtek, és a többi állam – pro és kontra – hozzá-juk igazodott. E két vezető nagyhatalom mellé a század első évtizedeiben kezdett felnőni még néhány állam, kifejezett hatalmi ambíciókkal. Az új középhatal-makhoz vagy másodrendű hatalmakhoz tartozott a gazdaság és kereskedelem területén rendkívül dinamikusan fejlő-dő Hollandia, továbbá Svédország, Len-gyelország–Litvánia. Ezek a (természe-tesen csupán európai súlyukat tekintve) másodrendű hatalmak csak nagyon kor-látozott szerepet játszottak, azonban ha-tásukra megindult a bipoláris rendszer multipoláris irányba történő fejlődése.57

A latin aequilibrium szóból eredő „egyensúly” kifejezés Németországban a 16. század előtt fel sem bukkant, és csak a 17. században nyert nagyobb jelentősé-get. A balance szó – amelynek magja a latin köznyelvből származik – sokkal ré-gebben meggyökerezett a politikai nyelv-ben: már a 12. században megtalálható volt a francia, a 13. századtól pedig az

angol nyelvhasználatban. A 15. századtól kezdve a német nyelvben is megjelent, azonban a 18. században előtérbe került Gleichgewicht kifejezés miatt később rit-kábban használták.

A „hatalmi egyensúly modellje” a 16. századtól kezdve, a klasszikus politikai történetírók – például Niccolò Machiavel-li (1469–1527) és Francesco Guicciardini (1483–1540) – munkái révén, lépésről lé-pésre teret nyert Európában, és nemcsak a politikában, hanem olyan, egymástól teljesen eltérő és szerteágazó területeken, mint például ökonómia, a csillagászat, a művészetek, az orvostudomány vagy ép-pen a táplálkozástudomány.

A „hatalmi egyensúly” (balance) a 18. századi állampolitikának és a politikai publicisztikának, valamint a lassan kiala-kuló államközi kapcsolatok elméletének az egyik kulcsfogalmává vált. Nem vé-letlen, hogy a század elején a nemzetkö-zi jogi posztulátum értelmében használt „egyensúly” fogalma először az állam-közi szerződésekben bukkant fel. A kor szerzői egymástól egészen eltérő állás-pontot képviseltek a hatalmi egyensúlyi politika célját illetően.

Egyik oldalon álltak azok a vélekedé-sek, miszerint a béke megőrzése lehetsé-ges a komplex diplomácia eszközeivel. A másik vélemény képviselői – élükön Charles-Irénée Castel de Saint-Pierre abbéval (1658–1743) – azt hangsúlyoz-ták, hogy a hatalmi egyensúly fenntar-tása háború nélkül nem megvalósítható. Nicolaus Hieronymus Gundling hallei jogász és történész (1671–1729) 1714-ben úgy vélte, hogy az egyensúly fenntartása

2017. ősz 19

Az európai hatalmi egyensúly kialakulása

érdekében vívott háborúk jogos és legi-tim intézkedéseknek számítanak, és az egyensúlypolitika, illetve az egyensúly fenntartása háború nélkül nem képzelhe-tő el. Ludwig Martin Kahle (1712–1775) az 1744-ben, Göttingenben megjelent írá-sában azt emelte ki, hogy minden európai állam kötelessége a hatalmi egyensúly fenntartására való törekvés. Jean-Jacques Rousseau (1712–1778), aki 1761-ben újra-publikálta Saint-Pierre Projet pour rendre la paix perpétuelle en Europe című írá-sát, a hatalmi egyensúly elméletét telje-sen elvetette, és helyette egy európai szö-vetség létrehozását követelte.58

A fogalmat az európai államrendszer kialakításának normájaként a kor poli-tikai szereplői 1697-től kezdték elfogad-ni. A hatalmi egyensúly elve vezérelte a tengeri hatalmakat a békefeltételeik XIV. Lajossal szembeni érvényesítésekor is. III. Vilmos politikája a Habsburg Mo-narchia és Franciaország egyensúlyban tartására irányult, illetve annak a tenge-ri hatalmak révén történő ellenőrzésére. A hatalmi egyensúlyra az igazi veszélyt ugyanis XIV. Lajos és I. Lipót egymással rivalizáló politikája jelentette, amelynek hátterében a spanyol örökösödés kérdése állt.59

Az angoloknak az európai hatalmi egyensúlyra vonatkozó elve Európa álla-mainak a kapcsolatrendszerében egészen az első világháborúig érvényre jutott, azonban a kizárólag e földrészre korláto-zása teret engedett a más világrészeken területszerzés helyett egyre inkább a gaz-dasági lehetőségek tőkés jellegű kiakná-zásában érdekelt angol fejlődésnek.60

A rijswijki békekötés során érezhető volt, hogy a hatalmak mindenáron arra törekednek, hogy a kilencéves háborút gyorsan lezárják, és egy olyan problémá-nak a számukra kedvező megoldásához gyűjthessenek erőt, amely már akkor a levegőben lógott – ez pedig a korábban már többször említett spanyol örökösö-dés kérdése volt. A rijswijki béke révén a többpólusú európai hatalmi egyensúly megszilárdult, és a fenntartásán Anglia őrködött.61 A tárgyalófelek szeme előtt viszont már kétségtelenül az utód nél-küli, fogyatékos és nagybeteg II. Károly (1661–1700) közelgő halála után megüre-sedő spanyol trón képe lebegett, és annak betöltéséhez igyekeztek maguknak minél jobb pozíciót kiharcolni. Gyakorlatilag a békekötés az újabb nagyszabású konflik-tusra való felkészülés kezdete volt.62

A rijswijki béke fegyverszünetként való értékelését mi sem igazolja jobban, mint hogy a megkötése után négy évvel Euró-pa nagy része ismét lángban állt. Ennyit értek a követek meghatalmazásaiban, a különböző dokumentumokban, a béke-szerződések végső szövegében megfo-galmazott frázisok! Hiszen azok még ar-ról szóltak, hogy mindenkinek a leghőbb vágya egy egyetemes, örökérvényű béke és barátság megteremtése, a múltban tör-tént sérelmek elfelejtése, a keresztény vér értelmetlen ontásának megakadályozása, az országok, tartományok pusztulásának véget vetése…

20 Külügyi Szemle

Kovács Zsolt

ügyi államtitkár és miniszter Croissyről lásd: Jean-Christian Petitfils: Louis XIV. Paris: Perrin, 2002. 739. o.

14 Jean Bérenger: „Die Politik Frankreich bei den Rijswijker Verhandlungen”. In: Der Friede von Rijswijk…, 108–110. o.

15 Hahner Péter: A régi rend alkonya. Egyetemes történet 1648-1815. Budapest 2006. 106. o.

16 Bérenger: i. m. 106. o.17 Az ún. „spanyol örökség” kérdése a 17. szá-

zad második felének európai eseményeit dön-tően meghatározta. IV. Fülöp spanyol király (1621–1665) halálát követően az utóda fia, II. Károly (1665–1700) lett, aki gyenge egészségi állapota miatt képtelen volt utódnemzésre, és halálával kihalt a Habsburgok spanyol ága. A megüresedett spanyol trónra az osztrák Habsburgok és a franciák egyaránt „rokoni alapon” pályáztak (XIV. Lajos első felesége, Mária Terézia ugyanis IV. Fülöp lánya volt). A két nagyhatalom közötti konfliktus 1701-ben a spanyol örökösödési háborúba torkol-lott. A spanyol trónt végül XIV. Lajos unoká-ja, Anjou hercege foglalta el, aki V. Fülöp né-ven (1683–1746) 1700-tól haláláig uralkodott.

18 II. Jakab abszolutista módszerei miatt és val-lási okokból is szembekerült alattvalóival, ezért a parlament üresnek nyilvánította a trónt, és vejének, Orániai Vilmosnak ajánlot-ták fel a koronát. Jakab elmenekült, Vilmos pedig csapataival bevonult Londonba. Ez a vérontás nélküli királycsere volt a „dicsősé-ges forradalom”.

19 Bérenger: i. m. 105. o.20 A rijswijki palota 1634–1644 között épült,

Friedrich Heinrich von Oranien (1584–1647) megbízásából, aki 1625-tól haláláig Német-alföld helytartója volt. Werner Buchholz: „Zwischen Glanz und Ohnmacht. Schweden als Vermittler des Friedens von Rijswijk”. In: Der Friede von Rijswijk…, 223. o. A palotát 1783-ban lebontották. Reginald de Schryver: „Spanien, die Spanischen-Niederlande und das Fürstbistum Lüttich während der Friedenskonferenz von Rijswijk”. In: Der Friede von Rijswijk…, 189. o.

21 Redlich: i. m. 371. o.

Jegyzetek

1 Oswald Redlich: Weltmacht des Barock. Österreich in der Zeit Kaiser Leopolds I. Bécs: R. M. Rohrer, 1961. 156–157. o.

2 Uo. 324–325. o. 3 Harm Klueting: „Das Reich und Österreich

1648–1740”. In: Sacrum Imperium. Das Reich und Österreich 996–1806 (szerk. Wilhelm Brauneder és Lothar Höbelt). Bécs–München–Berlin: Amalthea, 1996. 211. o.

4 Uo. 5 Kurt von Raumer: Die Zerstörung der Pfalz

von 1689. München: R. Oldenbourg, 1982. 35. o. 6 Redlich: i. m. 325. o. 7 Michael Maurer: „Europa nach den

Friedensschlüssen von Ryswijk 1697 und Karlowitz”. In: Großer Historischer Weltatlas. Dritter Teil. Neuzeit. Erläuterungen (szerk. Ernst Walter Zeeden). München: Bayerischer Schulbuch Verlag, 1984. 171–172. o.

8 Jörg Ulbert: „Die österreichischen Habsburger in bourbonischer Sicht am Vorabend des Spanischen Erbfolgekriegs”. In: Bourbon–Habsburg–Oranien. Konkurrierende Modelle im dynastischen Europa um 1700 (szerk. Christoph Kampmann, Katharina Krause, Eva-Bettina Krebs és Anuschka Tischer). Köln–Weimar–Bécs: Böhlau, 2008. 242. o.

9 Klaus Malettke: „Der Friede von Rijswijk (1697) im Kontext der Mächtepolitik und der Entwicklung des europäischen Staatensystems”. In: Der Friede von Rijswijk 1697 (szerk. Heinz Duchhardt, Matthias Schnettger és Martin Vogt). Mainz: Verlag Philipp von Zabern, 1998. 5–7. o.

10 Redlich: i. m. 326. o.11 Raumer: i. m. 47–49. o.12 Pomponne 1666. február 20. és 1668. július

15., majd 1671. augusztus 29. és szeptember 30. között volt Franciaország stockholmi nagykövete. Ludwig Bittner – Lothar Groß (szerk.): Repertorium der diplomatischen Vertreter aller Länder seit dem Westfälischen Frieden (1648). I. Band (1648–1715). Berlin: G. Stalling, 1936. 234. o.

13 Az intendáns, diplomata, államtanácsos, kül-

2017. ősz 21

Az európai hatalmi egyensúly kialakulása

22 Lillieroot korábban Párizsban volt nagykövet, akit franciaellenes érzelmei és a tengeri hatal-mak (Anglia, Hollandia) felé húzó magatartá-sa miatt állítottak új posztjára. Buchholz: i. m. 229. o.

23 Kaunitz morva nemesi családból származott. A korábbi császári kamarás 1682-től a Bécs és München közötti diplomáciai kapcsolato-kért volt felelős, amelyek az 1686. évi augs-burgi szövetséghez vezettek. Az 1687-ben a Titkos Tanács tagjává kinevezett Kaunitz Londonban, 1687/88-ban Kölnben, 1688/89-ben Münchenben, 1694-től 1697-ig pedig Há-gában volt követ. Ott lett a rijswijki császári delegáció tagja. 1696-ban birodalmi alkan-cellári kinevezést is kapott (a funkciót 1698-tól töltötte be). Stefan Sienell: Die Geheime Konferenz unter Kaiser Leopold I. Personelle Strukturen und Methoden zur politischen Entscheidungsfindung am Wiener Hof. Frank-furt am Main, Berlin, Bern, Bruxelles, New York, Oxford és Bécs: Peter Lang, 2001. 198–199. o.

24 Stratmann apja osztrák udvari kancellár és diplomata volt, aki részt vett a nijmegeni bé-ketárgyalásokon is. Lásd: Sienell: i. m. 129. o. Az ifjú Stratmann 1693-tól Hágában volt császári követ, és a rijswijki kongresszust kö-vetően, 1698-ig is ott maradt. Közben élénk levelezést folytatott apjával és korának szá-mos jelentős államférfijával. Christine Roll: „Im Schatten der spanischen Erbfolge? Zur kaiserlichen Politik auf dem Kongress von Rijswijk”. In: Der Friede von Rijswijk…, 75. o.

25 Seilern egy heidelbergi kelmefestő fia volt, akire áttérése miatt a protestánsok bizal-matlanul tekintettek. A tanult, éles elmé-jű, a német birodalmi jogban jártas jogász a császári főtárgyaló, Kinsky bizalmasa és titkáraként részt vett a nijmegeni béketár-gyaláson is. Lásd: Redlich: i. m. 371. o. Azt követően két évig Madridban dolgozott kö-vetségi titkárként. 1688 és 1702 között a Re-gensburgi Birodalmi Gyűlésben császári konkomisszáriusként működött. Onnan küld-te a császár harmadik követként Rijswijkbe. Seilern volt a megteremtője az összetett Habs-burg örökösödési rendnek, beleértve a Prag-matica Sanctiót is. Roll: i. m. 75–76. o.

26 Callières, a cherbourgi kormányzó fia két szerencsétlen kimenetelű megbízatás után Savoya bajorországi követe lett. 1689-ben, egy XIV. Lajosról írt dicshimnuszáért a Fran-cia Akadémia tagja lett. Diplomáciai tevé-kenységének csúcspontját a rijswijki béketár-gyalás jelentette: első számú meghatalmazott volt, s már a megelőző titkos megbeszélések aktív résztvevője is. Mivel nem volt családja, vagyona nagy részét Párizs szegényeire hagy-ta. Fő műve a rijswijki béketárgyalásokon szerzett tapasztalataira épülő, 1716-ban írt, Az uralkodókkal való tárgyalás módjáról (De la manière de négocier avec les souverains) című könyve, amely a 18. század diplomáciai kézi-könyvévé vált. Lásd: „François de Callières”. Wikipedia, https://en.wikipedia.org/wiki/Fran%C3%A7ois_de_Calli%C3%A8res. A letöltés ideje: 2009. január 26.

27 Crécy gróf előbb államtanácsos, majd 1679-ben a Francia Akadémia tagja lett. A rijswijki béketárgyalásokon a francia küldöttség máso-dik számú teljhatalmú megbízottja volt. „Lou-is de Verjus”. Wikipedia, https://en.wikipedia.org/wiki/Louis_de_Verjus. A letöltés ideje: 2009. január 26.

28 A harmadik számú francia tárgyaló, Harlay-Bonneuil francia államtanácsos és diplomata, Louis Boucherat (1616–1699) államkancellár veje volt. Lásd: Der Friede von Rijswijk…, 326. o.; François Bluche: Louis XIV. Oxford: Basil Blackwell, 1990. 1004. o.; Bérenger: i. m. 104. o.; Petitfils: i. m. 734. o. Harlay-Bonneuil élénk levelezést folytatott Louis Phélypeaux tengerészeti államtitkárral az af-rikai (Szenegál és Guinea) és az indiai fran-cia kereskedelmi ügynökségekre, valamint a kanadai francia érdekeltségekre vonatkozó-an. www.diplomatie.gouv.fr. A letöltés ideje: 2009. január 27.

29 De Quiros spanyol diplomata, korábban Há-gában volt követ. Barcelona elestéig a radiká-lis spanyol álláspontot képviselte. 1696. ok-tóber végén nevezték ki a békekongresszusra első meghatalmazott követnek. De Schryver: i. m. 184–185. o.

30 Tirimont, egy spanyol-németalföldi állam-férfi, a brüsszeli Államtanács tagja volt a

22 Külügyi Szemle

Kovács Zsolt

rijswijki második követ. Lásd: Der Friede von Rijswijk…, 330. o. (Szinte hagyománnyá vált, hogy a spanyol–francia béketárgyaláso-kon egy dél-németalföldi tagja is volt a spa-nyol tárgyaló delegációnak.) Tirimont pontos naplót vezetett a béketárgyalásokról, amely-ből kiderül, hogy az utolsó háborús évben, 1697-ben a spanyol követeket a tengeri hatal-mak követei cserbenhagyták, míg nekik min-denben támogatniuk kellett őket. Feljegyezte, hogy a franciák a béketárgyalásokon végig halogató taktikát folytattak. De Schryver: i. m. 185–188. o.

31 Kinsky cseh nemesi családból származott. I. Lipót jóvoltából előbb kamarás, majd a Biro-dalmi Udvari Tanács tagja lett (1658–1663). 1664-ben varsói nagykövet, később cseh al-kancellár, királyi helytartó és a cseh Fellebb-viteli Bíróság elnöke is volt. 1676-ban császá-ri követként részt vett a nijmegeni béketár-gyalásokon. 1679-től a Titkos Tanács tagja, 1683-tól haláláig cseh kancellár volt. Sienell: i. m. 190–191. o.

32 Roll: i. m. 77–79. o.33 Bérenger: i. m. 94–95. o.34 Theatrum Europaeum (a továbbiakban: TE).

I–XXI. (1214–1234). HM HIM Hadtörténeti Múzeum Könyvgyűjteménye. XV., 149. o.

35 De Schryver: i. m. 185. o.36 Uo. 188–189. o.37 TE XV., 159. o.38 Heinrich Ritter Srbik: Wien und Versailles

1692–1697. Zur Geschichte von Straßburg, Elzaß und Lothringen. München: F. Bruckmann Verlag, 1944. 297. o.

39 De Schryver: i. m. 190–191. o.40 Srbik: i. m. 297–298. o.41 Redlich: i. m. 372. o.42 Uo. 372–373. o.43 Az 1697. szeptember 19-i jegyzőkönyv.

Österreischer Staatsarchiv, Haus-, Hof- und Staatsarchiv, Wien (a továbbiakban HHStA). HHStA MEA Friedensakten 80., fol. 45.

44 A császáriak csak október 30-án írták alá.

45 A két mainzi követ, Schönborn és Ignaz An-ton Otten 1697. május 9. és október 30. között tartózkodott Rijswijkben, majd Schönborn december 1-jén érkezett meg Bécsbe. Bittner–Groß (szerk.): i. m. 31. o.

46 Buchholz: i. m. 250–251. o.47 TE XV., 211–224. o.48 Srbik: i. m. 302–303. o.49 Vauban ezeket a következőképpen értékel-

te: „Breisach jelentősebbé vált, mint valaha, Kehl semlegesítette a Strasbourgnál levő Rajna-hídat, és Philippsburg volt az egyet-len kapu, amely Németországba vezetett.” Strasbourgnak 1681 után, a Vauban építtette citadellájával lényeges szerep jutott Elzász és Franciaország védelmében. Bérenger: i. m. 96–97. o.

50 Uo.51 Malettke: i. m. 30–31. o.52 Srbik: i. m. 303–304. o.53 Roll: i. m. 52–53. o.54 Uo. 100–101. o.55 Malettke: i. m. 40. o.56 Uo. 39–40. o.57 Uo. 35. o.58 Heinz Duchhardt: Balance of Power und

Pentarchie. Internationale Beziehungen 1700–1785. Paderborn, München, Bécs és Zü-rich: Schöningh, 1997. 11–17. o.

59 Malettke: i. m. 40–45. o.60 Kalmár János: „A spanyol örökösödési há-

ború (1701–1714)”. In: A kora újkor története (szerk. Poór János). Budapest: Osiris, 2009. 79. o.

61 Az európai hatalmi egyensúly már az évszá-zadváltás előtt kialakult, és véglegesen az utrechti békével (1713) vált az európai állam-rendszer alapjává. Malettke: i. m. 111. o.

62 „A rijswijki béke csak rövid időre zárta le a háborút, mivel a horizonton már megjelentek a következő nagy háború vészterhes felhői a spanyol Habsburg-ház hagyatékáért”. Srbik: i. m. 316. o.