Kedves Közönségünk!

2013-ban a Magyar Költészet Napját egy különleges kísérlettel ünnepeltük meg.

Versíró pályázatot hirdettünk az Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház Corvin Galériájában kifüggesztett kiállítás képeire, amelyek a Közép-Európa Táncszínház előadásainak pillanatait megragadó fotósok munkái.

Ennek a kísérletnek az eredménye: több mint 80 alkotótól közel százhúsz vers, amely az internet távolságokat áthidaló képességének köszönhetően határokon átívelve nemzetközivé lett.

A beérkezett versekből készült az az ünnepi műsor, amelyet április 11-én este a Corvin Galériában hallhattak a megjelentek.

Az összművészet jegyében a verseket színészek és zenészek közreműködésével élővé varázsoltuk a galéria színpadán.

2013. április 11-én este a Magyar Költészet Napját a zene, tánc, fotó/képzőművészet, színház találkozásával tettük emlékezetessé.

Ezt az estet szeretnénk megőrizni ezzel a kiadvánnyal, melyet fogadjanak szeretettel!

Örömteli lapozgatást kívánok!

Szabó Csilla igazgató 2013. április 11. Budapest, Mátyásföld A Magyar Költészet Napján a verseket előadta:

Lehel Kata és Czakó Roland

a zenei aláfestést biztosította:

Kálmán László zongoraművész és Vaszta Pál a doboknál

Bege Nóra: Szindbád Dombi Tinódy László: Szindbád éneke Dombok, lankák, vonalak. folyton hozzád vonzanak. Rejtett igék és táncok, selymed ívén az álmok. Lebeg már az öntudat, messze száll a csönd alatt. Árnyak, fények játszanak, vágynak, téged áldanak. **************************************** KÁNTOR ZSOLT: Szindbád Valaki lakik ebben a testben eleven A lélegzése finom sóhaja jó illatú Nem zavarja az öröm se a bú Tiszta artisztikum még nincs benne szenny Minden mozdulatát bevonja a csend Akár a magzat aki hasba rúg Nézése nyomot hagy érzékeimen Lelke mélyén mégis óriási a súly Zokog és haldoklik tehát hinni tanul – Albatrosz fönt és kőszikla alul *******************************************

Komáromi Ivett: Árnyék Egyenes a hátam, kecses, táncos lábam Holdból szõtt ruhámban állok a homályban. Arcom a magasban, elõttem az árnyak szüntelen csodaszép álom táncot járnak. Köröttem, ahogy forognak, se nem látnak, se nem hallanak... ****************************************** Kun Kincső: Holdfény-tánc A fény ezüstös derengése beterítette a termet, Csodafolyóba fürdetve a nőt, s magába temetve. Ő csak állt ott, szótlan, mozdulatlan, s kecsesen, Kezét teste mellé ejtve, majd ismét táncolni kezdett. Régi múltja feléledt, keringett vele a teremben, Szétzúzta a régi láncot, s ő csak táncolt, táncolt önfeledten. Fehér ruhája izzott a fényben, fekete hajára hálót szőtt, S a világosság csak nőttön nőtt, glóriába fonva őt, Életre keltve táncában a múltat s jövendőt. ******************************************* L. Maria Grey: Egy szerető fájdalma… Ma is csendes a szoba, Bejárja Magányom fájdalma. Hiányzol… Az óra már hatot üt Te sehol nem vagy Ma sem jössz? Hiányzol… Mikor itt vagy. Tudom Érzem, hogy szeretsz, Hisz minden pillanatban Vágyakozva ölelsz. Hiányzol… Nem kell más nekem A lakás sötét és hideg, Ülök egymagam Csendesen,

Hisz minden rideg. Hiányzol… Tudom, majd elmúlik, Hisz minden múlandó. A szerelem, A vágy, Az érzelem, S a búcsúszó. Hiányzol… ****************************************** Nagy-Gulyka Brigitta: A Nő Mint az árnyék ezüstbe öntve, Áll kecses szoborrá dermedve. A fény mellén megtörve Halad a végtelenbe. S mintha ez volna szíve dobbanása, Felé hajlik még egyszer, utoljára. ******************************************** Varga Katalin: Tánc, dallam, szökellés Izmaim megfeszülnek, hangok harsanni készülnek. Kezdődik az előadás, koncentrálás, fényvarázs. Táncom nyelvén szólok hozzád, megérte a gyakorlás. Hajladozok lágy zenére, szívemnek ütemére. Harmóniában a testem, most benne van a lelkem. Itt nem kellenek a szavak, beszél sok mozdulat. Csak a zene, csak a tánc, mozdulatokban a románc Tánc, dallam, szökellés, szavak nélkül, önkifejezés. Alázat a művészetnek, csoda az embereknek. ******************************************** Répa Ádám: Fátylad a hajnal Fátylad a hajnal, Szürke menyasszony Szárnyaid alatt megalszom - S köszönt a lét új nappal: Ismeretlen az ismeretlent Hajad fodrai létem - Hullámai körbeölelnek, S nem érzem magam öregnek: Veled valamit az egekre véstem, Az utókor eldönti, mily tökéletlent. ********************************************

Tódor Angelika: Hófehér Különös félhomály, fény hatja be szolidan. S körvonalat alkot rajt minden foton részecske. Hófehér ruháját, melyet hómolekulák szőhettek, áll s nézi árnyéka képét. Hűs vizű patak tiszta ruhája, s áll egymaga a világban. ******************************************** Sanyó Hajnalka: LEÁNYOS ATTITŰD Kabócás nyár-kertek dúskeblű üdesége, ki bujaságát oly módon rejti el, akár a szűz leány érése hajnalán. Húsos virágai szorosan illeszkednek egymáshoz mint a feszes comb, mely arra vár,hogy szétbontsa ama hozzáértô kéz: mely kéz betölti legnemesebb küldetését. Telt rózsái tiszta fehérben, egyre csalogatnak ki a kert végibe, hogy mielöbb leszakajtsák, a földtôl, elválasszák. ******************************************** Miller Éva: Szabad lélek, ki most útra kel itt hagyva maga mögött mindent, Szabad sors, ki büszkén vállalja a kihívásokkal teli új életet. Maga mögött hagyja kit szeretett és ki által szeretve volt, Hogy megtalálja ami lelkéből kihunyt. A felkelő nappal új hajnal virrad, a zengő madarak érkezésével eljön a tavasz. Soha nem feledi mit maga mögött hagyott, de ettől a perctől kezdve szeme előtt csak a jövő ragyog. ******************************************** Tóth Tamás Sándor: Keserű kéj Habzó ser, füles pohárban… Mint megannyi nőt is, inni kell. Keblek, csípő, díszruhában. Túl sok a hanzli, kevés a ser. ******************************************** Csider Sándor: Fehér utakon…

Fehér utakon jössz, fehér nap fényében érkezel meg hozzám, társam és szerelmem. Arcodat nem látom, köddé válsz ölemben, éjjé, fénnyé tűnünk magányos mindketten. Életünkkel játszott Sátán és az Isten, hívtak, csábítottak színekkel szórt kertben, szerettünk, gyűlöltünk bűnösen és szenten. Magasokban járunk, mély barlangi csendben. Két szál rózsa repül felhőknek méhében, otthont hol találnak? Földön-e vagy égen? ___________________________________________________________________

Bocsi Krisztián: &Echo

Bajzikné Panni: Tánc

Lelked öröm-harmóniája a tánc. Pilleszárnya követi rezdülésed. Nem számít más csak az élmény,

mikor magad fölé szállva, mozdulataid

mámorrá válva, a lelked kilép önmagából.

Súlytalanok a gondolatok, nincs más, csak a pillanat

varázsa, a lenyűgöző! A hangok vonzása játszik

testhúrodon, s repít színes álomvonatán,

a Világ végtelen fonatán. *************************************** Berczeli Ágnes: &Echo ablakunk alatt árnyalak mondd, meddig kéne várjalak üresen hagytad az ágyad a csönd hallgatásba bágyad megáll a mozgás, aggasztó tikkadó hőség, fullasztó semmi más: dudaszó, füttyszó elfogy a minden e csendben válaszom visszhangja rendben két élű tükör, teremben ****************************************

Pávay Balázs: ATMA mikor elválnak útjaink minden energia kiáramlik egy késöbbi egyesülés felé. minden titkunk feltárul egyszer s a múlton önmagán nincs mit sajnálnunk. a napsugárban elvész minden forma s új alakot ölt a vágy, múltunk minden hajnalon elég. a fényt ápoljuk itt a szívünkben a sötét univerzum eme eldugott szegletén **************************************** Horenka Erika: Árnyékok? Mit látok eme képen, két férfi és nő táncol éppen. Két oldalt a férfiak, jobbra dölnek hajlékonyan, lábukig szallagban. A két nő középen, napsárga jelmezben. Árnyék és a fény játéka ez, viszhangja egy jelenetnek. **************************************** Babrik Alexandra: Hands fognám a kezed. nem vagy egyedül, még ha úgy is érzed, néha, talán találkozunk, ha a sorsunk úgy van írva. kezet, kézbe bújtatva, sohasem sírva, nem csak kezünk, lelkünket is összekapcsolva. várok... **************************************** Horváth Gábor István: Taníts meg táncolni Taníts meg jól táncolni, kérlek, én is vágyom már ki a fényre. Ellesem mindazt, amit csak tudsz, szívem mindig a tánchoz húz. Látod, tudok már spiccen állni ! Anyukám beíratott, de én akartam, hogy balerina legyek,ez az utam. Sokat kell még tükör előtt állnom,

ha mellém állsz, valóság lesz az álom. Taníts meg táncolni, egyszer meghálálom ! __________________________________________________________________________

Koncz Zsuzsa: &Echo Asha Frendon: TÁNC Rávetül a fény az izzó szenvedélyre, magasba szökken a láb, megfeszült izmok és lágy mozdulatok keveréke a tánc. Kinyíló vágyak, röppenő árnyak… múló délibáb… Ott vagyok benne, érzem, hogy lüktet, dübörög, vágtat, éltet, feloldoz… Magamban őrzöm vad ritmusát. **************************************** Vancsó Papp Judit: Fehér vénusz Finomra csiszolt fehér kő arannyal szőtt ruhában feszül. Tépd le a rongyot! Hisz e hó test mintája oly tökéletes! Kőláb, s kemény kar. Mily lágyan ér a földre, s kéz légbe simul.

**************************************** Mermező Géza: Prózavers A kép az ötödik dimenzió: mozdulathoz képest halál, halálhoz képest öröklét. Fényhez mérve árnyak árnya, de ihletet sugárzó sötétség. Mikor lesve rád kattint az élet, sosem látott grimaszmosolyt örökít meg sava, lúgja. Szépség és szörnyeteg mozdul benned, és vak hárfák szakadt húrja. **************************************** Cseh László: keresni Miért mozdulnak kezeim másképp a valóban, mint itt benn lelkemben? Mennyi fura érthetetlen tájék tolul össze bennem, s még kérdezzem? Nem. Apró lépésekkel összekötöm múltam, bánatom, és hogy elvesszen, keresve táncolom át örömöm, hogy otthonra találjak testemben. **************************************** Gáspár Andrea: Egy-egy tekintetben, egy-egy arckifejezésben, egy-egy mozdulatban, más-más érzelem van. **************************************** Rába Ildikó Mariann két test hangja eggyé forrhat a táncban ha céljuk közös _________________________________________________________________________

Tóth Balázs Zoltán: 99 perc Katona Kata: Táncszínház A habfehér… az elmosódott… a fényre-árnyra épülő… esendő testek visszhangja kél egymásban – kiszolgáltatottan: ha te így – én úgy! Felel az izzás, a feláldozás és tán a halál is az életre… Fanatizál, beléd mar, te is ott mozogsz szenvedéllyel a színpadon és szenvedsz velük, mint kínpadon végtelen szerelemmel ****************************************** Seprenyi István: Hinta Árnyékod mozdítja a fényt Keresztül az elgondoláson Megmunkált mozdulatsorok Lépkednek a földi világon Beszélj tánccal, meghallom én amit lábak, kezek mondogatnak Szememmel hallak, látványod álmomé' Hintája vagyok a gondolatnak ******************************************

Kupeczik Éva: 99 perc Robbanó lendülettel törtük át falainkat, azokat, mely csak szenvedés hozománya. Perceken keresztül, csend átható fellege Tört meg minket, fulladó lelkeket. Kitörni vágytuk, gyászos kendőket leejtve már Suttogásból ordítani, mint maga a sátán Képkockákon peregtek le magányos évek, Mit sem segítve már az utolsó 99 perc. _____________________________________________________________________________

Frank Yvette: Barbárok Forgách Kinga: Önátadás Tombol, mállik, kiszakad a lélek, Harsog, csattan, üzeni, hogy élek. Izzadt árnyék kavarog az éjben, Szótlan kiáltás habzik a mélyben. Barbár ima ez, Lobogó kép, Becsukott szemmel, Zuhogó vég. ****************************************** Geréb János: Táncod * Görcsbe oldott kínja a táncnak Csipke habosan fröccsen szemembe, S feszülő inad kínja a láncnak Súlyával oldja szökkenésedet Táncolsz…

Nyögve őrlöd mozdulatod, Nekem üzened indulatod. Szenvedsz… De én csak repülni látlak…

***************************************** Kerner Mariann: Elhagyatva… … most is foszforeszkál alvó szememen, Ringat pokolba elégett, hamis szerelem. Az az egy, amiért érdemes volt halni, Rejtegetett apró kincsem elébe szórni. De nincsen már álmom, mit eltékozoljak, Nincsen párom, kiért ködön át szaladjak. Nem lobbantanak fel a mámoros vágyak, Kik szerelmünk nyarán málna ízzé váltak. Ma már szerelmet nem ismer szomorú szám, Csak a gondolat üvölt egyre: iszonyúan fáj… ********************************************** Mészáros László: Nézd Csillagok fáklyáin ég a pillanat. Káprázat ágyásán öntözött virág Állandó szirmain vet inget bíbor alkonyat... Káprázat sziklevelén harmatlik a Világ. S közöny bölcsőin, ringva dönt falat Pöttyös szoknyán pirult, gondos némaság. ********************************************* Pálfi Regina: Keservben, remegve… egy álom törik össze. Lüktet a szív, a hajnal hozzád hív. Haldokló fény, a végzet elér. Látványt, nem látván, oly fáradt ármány. A lepel lehull, valami ott benn elvesz, Összetör, elér a végzet. Egy álom, mely most odavan, Csak roskad, haldoklik… A fény immár, végleg elkerüli. A végzet eléri, elveszi végleg. Lebénítja, valami csendes lesz. Néma csend, és egy élet vége… ******************************************

Róna J. László: Tatárszentgyörgy Nem sejtik odabenn, a halál lesben áll, ágyban, vagy udvaron biztosan megtalál. Üvegből tűz üzen, immár minden lángol, máglyában ropogó háztető világol. Kiöntött ürgeként keresik az utat – a puska… a puska háromszor felugat. Apa és fia, ki alig volt öt éves, lábuk megrogyik, egész testük véres. A gonoszt elnyelte a zord éji sötét – halottak a földön, kérdés, mindez miért? ******************************************* Tóthárpád Ferenc: MINDENT AKAROK Mindent akarok, s csak a semmi a részem!? Istent keresem, meg a részt az egészen: mert ott van a Minden a csepp-kicsi részben, és általa lesz az enyém csak egészen! ******************************************* Dr. Mangó Gabriella (K-M-G): Barbárok kutyáktól marva üvöltöm ki magamból az embert a szikrát, mi belőlem maradt, mit Isten nem vert cafatokra tépem a nyelvem mely még altatót dalolva forog s őrült mosollyal kergeti számban a húsomból tépett falatot hogy ne legyek több én sem ******************************************* Szakács Barbara: Kín mennyit bírsz? Mennyit bírsz még? Csontig hatol a fájdalom. Magad lettél a kín bennem. Elvesztem. ******************************************* Kis Róbert:

feszíti tested a sötét! lelked elhagyott, lassan! kitisztul ereidben! a lét öröklétre térne, Ős anyai ösztönökkel új életet adva neked: mindegyes cseppjében tisztán élj! ******************************************* Pénzes Szandra: "Barbárok" Egy erőltetett sóhaj, közeleg a végzet, feketeség vár rád, már árnyékot csepegtet. Édesen hullik, vértől ázott öledbe, míg bele nem veszik egy sötét verembe. Halál, zászló lebeg, megvágott oldaladon, utoljára tört meg az égi fogadalom. Színt ölt néma szád, lassan kihűl a tested, majd kezeddel ajkad, vérvörösre fested. _________________________________________________________________________

Kenyeres Csilla: Ketten Bacskai Nóra: Zene Lüktet a szívem, dobban a vér. Lázas az érzet, a zene ma él. Száll a magasba, nem kötheti gát. Hogy fellobbantsa újra szavát. Több mint egy álom, több mint az élet. Reszket a légkör, torz, kusza képek. Sóhaja csendül, tébolya vár. A dal szava hívott, ó gyere már! *************************************** Bali Nikolett:

láttam önt tágra zárt tükrömben osonni - homályos, keserű maszat volt csupán; bágyadtzöld üveglapra sóhajtott mezítelen közöny.

****************************************

Deák Richárd: Nyolcsoros Kajtat a vágy, ősi ösztön támad, Viharrá nő a csendes szél, Kutyák ugatnak, csaholnak, szárad a vér a kezemen, s Ő fél. Remegő felhők a sötét égen. Apró veréb az avarban. Cikázó sikoly, öröm a kézben. Ismét egyedül, magamban. ****************************************** Dobosi Valéria: Az elfeledett színésznő kirakatba rakták az évek s ráhúztak rozsdás redőnyvasat, a ruhája széle becsípve, rongyosra tépve,jaj, ottmaradt, ráncaiba könnyű port szitált púdere fölé a sok-sok év, amit titkolt,tagadott,de már senkise kérdezi,hogy miért? karcsú derekát fűző fogja erős-gyengéd férfikéz helyett, fogai közt darabka torta megkeseredett szájízzé lett, márványmosolya mögött a múlt rivaldafénye rég megfakult…. ******************************************** Kokasné G. Gabriella: Rohan az élet mellettem, de én bátran megállítom. A körhintáról leszállok, s gondolkodom. Nézem kibontott szárnyaim, melyben az erek az időtől megfeszülnek, kinyújtom a végtelen felé a vágyaim, s utat nyitok a térnek, s neked, hogy lásd az idő homokszemeit, hogy érezd a világ erőit. Állítsd meg te is az időt, nyújtsd ki te is a kezedet és ragadd magadhoz a végtelent! ********************************************* Komán Zsombor: visszavonul a bemutatkozásból félszegen fehér-fekete árnyékával

és lekapcsolja a villanyt. porszagúan egyhangú mozdulat lenne ha látnám: vérpezsdítő mágia. látást csempész titkon megmaradva elmúlásnak. ******************************************** Krátki Katalin: Ketten Egy kar, egy kéz. S a homályban, egy másik? Netán, árnyképe önmagának? Mély vágyakozással, az egymásra találásnak? Csont a csontból, test a testből. „Asszonyember legyen a neve, mert férfiemberből vétetett.” Fentről hangzott-e kijelentés, a mozdulat azonban lent történt. Így a nő küldetése: örökre alárendeltetett. Ketten - együtt, szövetségre lépve, Ez, az Igazság célja. S ennél mélyebb értelmének forrása : A Valóság felismerése. ************************************************ Kun Flóra: Telhetetlen mélység Mindenütt sötétség honol, Kecses, fehér kezed látom. Nyújtsd felém, megragadom s elmúlik a fájdalom, mely idáig égetett. Ketten együtt, kéz a kézben így a sötét, már nem ér el. Kontraszt, mámor és a kéj ennyi nekem nem elég mert szívem telhetetlen. ************************************************ Bischofné Hesinger Katalin: Ketten Árnyék és valóság: egyek vagyunk mi mégis. Hányszor tagadtalak, tanúm rá az ég is, de nem tágítasz. Ellenben ütemre úszik szívem az örömben, hogy létezésed igazol, s egyszer, ha elhagy a fény, velem veszel, mert nem győzhetsz ellenem hiába kísérsz a legelső perctől. Hát őrizz kegyelemből! Hirdess, ám ne fecsegj! Maradj mögöttem, ahogy jó szolgához illő.

Tilli Zsuzsanna: Érzékek játéka, mozgó műalkotás Árnyék vagy érintés? Élő napfogyatkozás Támaszért kiáltó kar - Két fél, egy egész - Könyörögtem, de ha zivatar jön Csak a sóhaj marad, s ernyed a kéz ************************************************ Pallai Károly: KEZEMMEL BECÉZLEK mondd, mégis hány ismeretlenesek mondataid? kettőnk árnyjátéka közben nyugodtan megülnek a széltében kiterített, bús évek leplei. dereng valami fakult fényképként elmosódott, kigombolt felejtés. a testünkkel, mozdulatainkkal alkotunk, s így játszva merül feledésbe a lét vaskos testének fonákja. és egyszer csak felcsattan egy áldozattalan, könnyelmű nevetés. kezemmel becézlek. bőrödön gellert kap a fény pillanatnyi tétlensége, mint megsokszorozott, kontúr nélküli egzisztencia. és egyre kevesebb a nyelv, mely el tudja hitetni a megfosztottságról tanúskodó, meggyötört nyelvtanokat, a koffeinmentes feltámadást. egyedül ez lüktet még, ez a mozdulataid nyomán megszemélyesített, pepita arany. ahogy beleolvadsz a térbe, én napfelkelteként, vagy visszavonuló holdként tartom kezem, hogy totem, vagy kőbe vésett emlék maradjon tested lángolása után. örök szerelemzálog. ************************************************ Víg Réka: Ketten 1. Egyetlen csendre Váltott szavam Te vagy és Hallgatom: „Vagyunk!” 2. Voltam egyedül. Kezem a semmit simította. Trapézok ingázása szédített. Artisták táncával babonáztam az eget. Elfeledett szeretők csókjait lehelték ajkam. Ígéret voltam, mit mindenki megszegett. Aztán lettünk ketten. Kezed kezemet simította. Belém fogóztál és repültünk a horizonton. S nem akartam mást, csak táncolni ajkadon, a Csókon. ************************************************ Ligeti Éva: Ketten

Őrült iramban lépésre, lépés, kitér előle kecses mozdulat, keze szárnyra kél, utána néz, és suhog körötte könnyed fordulat. Párja párducként ugrása készen, izma megfeszül, magasba lendül, teste virtuóz, nem tartja féken, kócos révület arcára vetül. _________________________________________________________________________

Katkó Tamás: A csodálatos mandarin Dett Liliána: A csodálatos mandarin Feszület kínjait izzadt inak visszhangja váltja, míg ősi szerelmek bűnei izzanak fel a narancs-éjben. Testnek test felel, lágy atomok harmóniája zeng, s mind mesélik az örökkévalót, a régit, mit csak ember képes alkotni, az emberfelettit. ****************************************** Dobó Georgina: Egy árny csupán. Más nincsen. Oszlopok, alakok, síri nász. Vágy, hogy életre keljek, Hogy életre keltsem a napot, s a fényt. Egy alak dereng a szürke ködben. Sötétség. Fényt! ******************************************** Fehér Angéla: Ember Ki megbénultan, s reménytelen Magányodba burkolózva

Állsz életed sötét, Komor s rideg színpadán. Mint megáradt patakként, Folyó könnyeid között. Észre sem vevéd hátadnál árnyékként Szerényen várakozó esélyt. Rád vár ő türelmesen, Hogy tégy egy lépést felé, S betöltsd végre, a néked Szánt tágas életteret. ******************************************** Tóth Csilla: Kiment az Éj a kertbe, s hogy ne féljen oly nagyon, meggyújtott néhány szentjánosbogarat. Én még csuknám a szemem magamra, de idebent ébredni kell, túl nagy a csend, és túl nagy a fény. A fal mellett árnyék, ki magán merengve csodára vár még az Én szigetén. ******************************************** Sorki Dala Andor: A nagy vörös oszlop Kimerevített kép, mint egy álom – látomás. Nagy vörös oszlop ! – parancsára osztódik a tér. A fény; bilincsben, – a szerepköre más; embert rejteni-mutatni, vissza-visszatér. Hatalmas üresen kongó, titkos csarnokok; világos négyszögben apró alak körvonala mozdul, úgy nézem én is egyedül, nagyon egyedül vagyok. De a sötétségben felsejlő valaki, ott, az oszlopon túl. Micsoda kontraszt: az egyik ember találkozik velem, a másik rejtőzik. Hogy hívják; barát vagy félelem? ******************************************** Vane Romilda: Magamat mutatja a fény, mögöttem egy bátorító árnyalak; A világosság szülötte Ő, s a feketében ezernyi árnyalat (-Én) A legfényesebb színpad közepén sem vagyok egyedül: fényben, sötétben - kendőzetlenül; nesztelen oson mögém.

Magamat mutatja a fény. ********************************************

Verrasztó Tibor:

Az árnyékom is távolságot tart tőlem.

Téged utánoz? _________________________________________________________________________

Lékó Tamás: Aréna D. Szilveszter Péter: Aréna Csenevész erő, mely téged hajt, Nem lehet tőled elég vad. Hidd el bátran gyenge az ember, Milliók ellen ha vonulni kell. ************************************** Kádár Valéria: Szenved(ély) Karjaidban minden oly könnyű volt, kéjben izzó szerelmes táncot jártunk, libbent a szárnyam, önzon akartalak, örökké, csak csókolni húsodba marva, vadul és szenvedélyesen. Mosollyal búcsúztál, arcodon közöny ragyogása észrevétlen mérget leheltél ajkamra, szívem ezer késszúrással sebezve, vérben áztatva hagytad itt árván maradt, őrült szerelmes lényemet, a rideg padlóba olvadva. ************************************** Kocsán László: Becsapott Angyal Kábult, boldog hazugságokat búgva , álltál felhőszakadék szélen mögém, játszva tollaimmal, mintha simogatnál, markoltál kegyetlen ernyedt szárnyaimba, lábad erejét érezve hátamon, szakadt belém nyers ősfájdalom. Görcsbe meredt, tépázott testtel, pucéran vágódtam világi porondra, itt vagy, jössz, érzem gúnyos lépteid,

sajgó, lüktető hátsebeimmel, hogy undorban érlelt becstelen vágyad, saját földi poklodban beváltsad. Ha élsz, ha vagy, ha létezel mindenható, kérlek, ne engedj ebbe belehalnom, csak izzadt bűzét kell tűrnöm, míg forgat alázva és nyög, és liheg, tudom ki vagy, de bármit teszel velem: Angyal vagyok! Angyal maradok! ***************************************** Lavati Bettina: Halk zene szól Tied voltam mindenestül, láttad lelkem csupaszon, és nem kaptam mást emlékül mint fájdalom,s ez táncot jár bennem akár egy szélmalom. Itt fekszem a földön kiterülve, minden porcikámban kín honol, de a bánat tengerében elmerülve egyszer csak halk zene szól. Felbukok hát egy hullám hátára, kitisztítom a szívem tőled tisztára. ***************************************** Rhorer Viktor: Karcok régen vad hullámokat szültem düh szülte ős-erőmmel játszva a gyengéket az Elysium felé űztem magányom sok vihart kavart tébollyal csaptam le bárkire hogy félelmem elmúljon vele - a szívem ezernyi kín halált akart megkövültem a sok harc alatt most tűröm, hogy rám véssenek szenvedő lelkek penge éles karcokat *****************************************

Vargáné Szente Erika: Lélektánc A lélek mozdulatai istenek és sátánok közt, vágy, szeretet,

szenvedély nélküli üres homály kínoz a valóság határán. Hová tűnt a zene varázslatos utazása, mágia, hit, cselekedet

térben és időben? -Hát most kell, felállj!-

Mert felszabadít a ritmus dübörgő szelleme, s a lábak költészete tűzzé forr össze!

A végtelen időnek suhanó árnyai kíntól rogynak, s mégis - diadalmasan felkiáltasz! -

Mert talpadat ütemre hívja, s lüktető véreddel hajolsz, mint az orgona ága. ****************************************** Zentai Eta: A nimfa Menekülő erdei nimfa Szökellő eleven szobor Karjai szárnyak lebegése Mozdulatában zene szól Csípőjén ritmusok feszülnek Spárgában úszik karcsú lába Földre igézi egy faun Kísértő, édes furulyája Avar nyoszolyán elpihen Sötét szemében félelem. ****************************************** Ferencz Evelin: Fogoly Sötét árny, mely mélységbe taszít, Gúzsba kötve lelkem lágy dallamát. Hagysz e újra elevenen elszökkenni, Áttáncolni lankák lágy domborulatát? Szűz bíborban bármim neked adom, Szavam sosem volt illékony igazság. Ám ha kevélyen kalitkába zársz, Úgy Nemeszisz ostora ordítson rád! ******************************************

Tóka Judit: Elveszett remény!

Ember, ki önmagát vesztette, hogy ki volt ő, régen feledte. Kinek teste már feladta a csatát, de a lelke még megélne ezer csodát. Mikor a tudati gondolkodás elveszett, az ego győz mindenek felett.

A lélek ordít „Én itt vagyok még.”Harcolj! Küzdj! Az életedért! De a test némán tűr, reményt feladva, a lélek könnyezik a múltat siratva.

A szemek, melyek egykor fényesen ragyogtak, távolba merengnek, mosolytól megfosztva. Dobban a szív, halk sóhaj száll, a lélek már rég messze, messze jár.

Halhatatlan ő, legyőzni nem lehet, a test felett uralkodhat az ego, és az érzelem. ******************************************

Miczki Gábor: Homorítás Tested csak izmok munkálkodását nyújtja, mozgalmas helyzet ****************************************** Hajzer Angelika: Téboly Bonyolult lelki gubancok Akaszkodnak gyenge szívemre. Az őrület a messzeségbe kerget; S TE? Nem vagy velem. Szemem előtt zűrzavar kavarog, Sikoly visszhangzik fülemben. Úgy érzem, lassan megtébolyodom; S TE? Nem vagy már velem. ******************************************

Lennert Móger Tímea: Tört(ÉN)et

A történet mond Test súlya alatt feltört padló Szín, pad, ruhátlan árnyék

Hajlongó flamingó padlótfog Lábikra, nyúl, fog Parázsige: ülj le

Leül, színpad repül a föld Alá ellentmondani a gravitáció törvényének

Mondom, padlótfog a lélek, A nő férfierő

****************************************** Dittrich Panka: Ha fáj Már nem tudva kettőnk szív-zaján vajon milyen a csend, ha érted vétkezem hova érkezem. Általad rabolt hajnalon miért a tánc, mely egybeolvaszt veled, mert tombolsz, s mert nem engedsz. Ám de most mélyben előtted heverve, céltalant keresve, szenvedélyt nyelve, végre engedj, hagyj, s örökre menj el. Nincs tánc, nincs már dalunk a holnapon szívem függönyét némán elhúzom. ******************************************

Tekse József: Mozdulatlan fehérben Mintha álmodtam volna, s az álom fénykarjába emelt, fehér ruhád ráncai közt, velem a néma idő perelt. Meg állt a mozdulat, hajad válladon megpihen, körbe leng a fény, mozdulatlan fehérben. ****************************************** Kovács Lilla: Aréna Dobognak a fények, mint fekete arany a földben. Ha felszakítod elvakít, ha nem éred megőrjít. Egybeolvadsz az árnyaddal, mint kegyelem a vágyaddal: égeti bőröd, ahogy húsodba vág a gyönyör,melyet óvva kerülvén, mit sem sejtve rádmar, kegyelmet nem ismerve. S aztán fejben kitisztulva, elfeküdnél, mint egy letaszított bálvány. Befejezést várnál, de a pillanatok lassú múltát csak a tetteid pehelysúlya tehetné megváltássá, ahogy a csillagok fénye kelméd selymén haza talál. ****************************************** Ceglédi Jana: Ringatás Csak ne hagy magamra ebben a magányos csendben, Csak ölelj át és ringass engem. Ringass engem, Egyre ringass, Úgy hogy sikoltson minden csillag; Könnyük földet áldjon, áztasson! Úgy ringass, tarts Hogy a világ áltasson; Elhiggyek minden csodát, jellemet, Elhiggyem az ember szeret, Nem öl inkább elfeled. Ringass, ringass, kérlek! Ringass egyre gyorsabban... ! Forogjon minden világ De álljon a gondolat. Ringass, míg el nem ájulok vagy öklendezni, Hányni nem kezdek, Ringass, rázz kegyetlen! Mintha csak mi lennénk ketten, Ebben a végtelen egyetemben! Ne ringass tovább. Hideg hó ölel magához. Arcomra ér, megpihen majd elemtől - elemként Megolvadok és elválok. Zuhanok. És remélem lesz vége, és gyötörni fog a csattanás.

Remélném a fájdalmat; Édes utána a ringatás. ****************************************** Kurmai-Ráti Szilvia: A föld vonzereje, A ravasz kerítő Feszít magára. Rám fekszik a Fény, S belém lopózik. Napot hazudik a fülembe. Az aljas. Felocsúdok és Árnyék Dob rám fekete leplet. ****************************************** Pivarnyik Anikó: Csak néhány perc még, míg ellobban bennem a halál, S új, őrült táncba nem kezd az élet Talán a legjobban ettől félek… Keresztről letépett izmaim Mozdulj-parancsot súgnak, Engedek, nem tudom miért Utánam lenn mi marad: A véres sárban angyal lenyomat

+++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++ Várfalvy Emőke (egy kép – egy versszak) 1. Karcsúság az éjben A Hold-homály alakodra hűvös ködöt láncol, A fény a sötétséggel halk léptekkel táncol, Hajadba álmot sző a rezzenő est bája, Fejeden az éjnek ezüst koronája, Gyönyörű vagy. 2. Ember-kicsinység Tétova óriások lesik kicsinységünk, Botladozva járunk, a sötétségbe lépünk, Lelkünkben visszhangzik a csend nagy óceánja, Az apró emberlélek picinyke csodája, Nagyok leszünk! 3. Hiszem, hogy járok Istenem, oly jó volna újra lábra állnom, Segítő kezedre újra rátalálnom, Gyenge nő vagyok csak, hiányollak Téged, Mond, Uram, ez tényleg az egyetlen élet? Hiszek benned! 4. A távolságon túl Hatalmas a távol, rövid még a léptem, Kapkodok, sietek, oda kell ma érnem, Lábam gyenge eszköz, elfogy mind az erő, Messzelépő cipőm, honnan vegyem elő? Sietek Hozzád!

5. Üvöltő veszteség Lelkemből kiált a bezárt vad Teérted, Nincs erőm már többé megmenteni Téged, Elszáll most a lélek, a hangnak csend az ura, Némaságba zár a tébolynak alkonya, Elvesztelek, tudom. 6. A visszatérés Gyere vissza hozzám, a kapu nyitva maradt, Hagyd hátra, mi gonosz, régi önmagadat, Puha lábbal lépj az álom otthonába, Ahol beteg testem megváltásod várja. Oldozz fel! 7. Mindennapi kísértések A férfi szótlan állt, az óra lassan pörgött, Büszkén elé állt az isten-arcú ördög, Hatalom és pénz lesz a lelkednek ára, Nem lehet embernek, ennél több a vágya, Kárhozz el! 8. Ígéret a temető kapuján A vágy kínnal tölt meg, a kín teletölt vággyal, Nem harcol a tudat a kényszerű magánnyal, Győzelemre jutok, messze még a reggel, Testem hamvaiból, hófehéren kel fel. Feltámadok holnap!