Kiss – Csepregi

Korok, bútorok

Kolibri könyvek

Móra Könyvkiadó

Írta: Kiss Éva

Rajzolta: Csepregi Sándor

A borítót Szabó Árpád tervezte

© Kiss Éva, 1988

A legrégibb bútor valószínűleg egy darab kő vagy egy kidőlt fa tör-zse volt, amelyre az ősember leült pihenni. A természetben talált tárgyakat azonban többi eszközeihez hasonlóan fokozatosan finomí-totta, alakította, míg végül létrehozta a test arányainak és a pihenés igényének legmegfelelőbb formákat. A fejlődés magasabb fokát je-lentette, amikor fadarabok, ágak összeillesztésével megpróbálta kör-nyezetét még célszerűbben berendezni és használati tárgyainak kö-rét bővíteni.

Mindezek csupán feltevések, hiszen az őskorból alig maradt fenn tárgyi emlék. Az azonban bizonyos, hogy a civilizáció fejlődése során mind a bútorkészítési eljárások, mind a bútortípusok köre egyre bővült, gazdagodott. Ezt a fejlődéstörténetet bemutatni azon-ban igen nagy vállalkozás lenne. Könyvünk csupán a kiragadott példák segítségével próbálja érzékeltetni, milyen volt az emberek bútorzata, az otthon kultúrája a különböző korokban, hogyan alakultak ki a legfontosabb bútortípusok, és hogyan fejlődtek azok a technikák, amelyeket az évszázadok asztalosmesterei alkalmaztak.

Az ismertetés Egyiptommal kezdődik, mert ennek az ókori birodalomnak a kultúrája hatott leginkább az antik görögségre s annak révén Európa fejlődésére – a bútor készítés terén is. Egyéb-ként azonban csak a legfontosabb európai stílusjegyek bemutatására van lehetőségünk. Könyvünkben nemcsak a szűkebb értelemben vett bútorok szerepelnek, hanem a lakás felszereléséhez, meg-hittségéhez hozzájáruló kiegészítők, ún. kisbútorok is: tükrök, lábas órák, asztali órák, állványok stb. Tervezőik ötletességét, harmóniára törekvésüket csodálhatjuk meg e kisebb tárgyakon is.

3

Egyiptom. A famegmunkálás sokféle technikája, az ehhez szükséges szerszámok és a legfontosabb bútortípusok – sok más tudományhoz és mesterséghez hasonlóan – már az ókori Egyiptomban kialakultak.

Az egyszerű, józan szerkezetű bútorok összeépítésénél csapszege-ket használtak, a felületeket simára csiszolták, majd élénk színekkel, síkszerű díszítésekkel festették. Az ünnepélyes alkalmakon használt drága bútorokat gyakran elefántcsont, fajansz vagy különböző fák-ból készült berakásokkal, sőt aranylemez borítással is ellátták. De készítettek párnázott bútorokat is, ami már a kárpitozás kezdeti fo-kát jelenti.

Bravúros formaalakítást és igényes megmunkálást mutat az az i. e. 1350-ből származó papi trónus (2), amely Tutanhamon fáraónak az 1920-as években feltárt sírjából került elő. Az X alakú, összecsuk-ható széklábak ívesen kialakított ülőlapot tartanak. Ehhez síkszerű háttámla csatlakozik, melyet az ülőrésszel íves összekötő kapcsol egybe. Az egész trónus gazdagon festett és berakásos ornamentiká-val díszített.

Tutanhamon összecsukható tábori ágya (4-5) arról tanúskodik, hogy az egyiptomiak a szépség és az ünnepélyesség szempontja mellett a józanságot és a gyakorlatiasságot is szem előtt tartották. Az összecsukható bútor könnyen szállítható, használaton kívül egy-szerűen tárolható. Az ágy formailag már a mai fekhelyek kialakítá-sát idézi. Párna helyett olykor fejtámaszt (1) használtak. A célszerű alakítási mód példája az a ládika (3) is, melynek felső lapja középen nyitható. Hasábos lábai viszonylag magasak, a díszítés a láda alsó peremén fut körbe. Az ókori formát a XX. század elején több kis tá-roló bútor megismétli.

4 1. tábla →

1. tábla

Görögország (i. e. VIII–I. század). Az ógörög bútorművesség tár-gyait csupán vázafestmények vagy domborműves ábrázolások alap-ján ismerjük, de ezekből is következtethetünk asztalosmestereik tu-dására és a görögök életmódjára.

Az ülőbútorok egyik típusa az ünnepi vagy vallási ceremóniát szolgáló trónszék. Az archaikus kori domborműves ábrázolásról is-mert trónuson (1) a félistenként tisztelt halottak ülnek, előttük a hozzátartozók áldozatot mutatnak be. A magas háttámlájú, merev tartást biztosító karosszék lábai állatláb formájúra vannak kifaragva. A hátsó láb a palmettaszerű dísszel záródó, egyenes háttámlában folytatódik. A kartámasz vízszintes, a szék merevsége, méretezése inkább a szertartás ünnepélyességét és nem a kényelmet szolgálja. Azt azonban leolvashatjuk róla, hogy felépítése már alapvetően azo-nos az évszázadokkal későbbi karosszékek szerkezetével, és hogy az archaikus kor bútorkészítői jól értettek a faragáshoz és az esztergá-láshoz.

A görög ülőbútor másik fontos típusa a klismos (2), amely a mi támlás székeink korai elődje. Az ábrázolásokból úgy tűnik, hogy fő-leg nők használták. Könnyedebb bútor, jobban igazodik az emberi formákhoz, s készítői arra törekedtek, hogy kényelmes legyen.

Igen fontos bútortípus a heverő (3). A görögök fekve ettek, ittak, társalogtak. A heverő magas, oszlopszerű vagy esztergált lábakon nyugvó fekhely, fejrészénél megemelt támasszal. Előtte állt a jóval alacsonyabb asztal, amelynek olyasféle szerepe volt, mint a mai zsúrasztaloknak. Ezen tartották az ételt, italt, majd a lakoma után becsúsztatták a heverő alá, vagy kivitték. Gyakori volt a háromlábú kerek asztal is.

A görögök harmóniára és nyugalomra törekvő szemlélete a kör-nyezet tárgyainak alakításában is megnyilvánult.

6 2. tábla →

2. tábla

Róma (i. e. VI–V. század). A rómaiak valóságérzéke, józansága a hel-lén örökségből kényelmes otthonkultúrát fejlesztett ki, ugyanakkor gazdagságuk, világhódító álmokat dédelgető szemléletük jobban megkövetelte a díszítést, a luxust. A sokféle forrásból merített for-makincset pompakedvelő ízlésüknek megfelelően dolgozták át. Tár-gyaik azonban mindig magas színvonalú kézműveskultúráról árul-kodnak. Az étkezéshez használt asztal (2-3) náluk is könnyen mozgatható, többnyire kerek és háromlábú, de akad négyzetes és összecsukható is. A lábakat gyakran – mint azt a Pompejiből elő-került bronzasztal is mutatja – állatlábakból képezték ki, ezek fölött keleti kultúrákból átvett motívumok, szfinxek helyezkednek el. Ezek tartják a kerek lapot, alatta a lábakat indákból alakított összekötők rögzítik a középpontban elhelyezkedő függőleges, orsószerű taghoz, ezzel biztosítva a szilárdságot. Az asztalka arról tanúskodik, hogy az antik mesterek jól értettek a fémmegmunkáláshoz is.

A rómaiak az ülőbútorok többféle típusát ismerték, kezdve a gye-reketető széktől a fonott székekig (4), amelyeknek csak márványutó-da maradt fenn. A kárpitozást még nem alkalmazták, a kényelmet az ülőkére helyezett párna szolgálta. A rómaiak is heverőn (1) étkez-tek, mely már nem olyan magas, mint a görögöké volt. Ezt a nyug-ágyhoz hasonló fekhelyet gazdag párnázattal tették kényelmesebbé. Tégla alakú fakeretét négy esztergált láb tartotta, melyeket a keske-nyebb végeken összekötő léc tartott össze. Az esztergált elemeken kívül a római bútorokon felfedezhetjük, hogy asztalosmestereik többféle, finomabb szerszámot is alkalmaztak. Pliniustól tudjuk, hogy a rómaiak famegmunkálási technikája igen fejlett volt, a plasz-tikus díszítések mellett a fémberakáshoz és sokféle más díszítőeljá-ráshoz is értettek.

8 3. tábla →

3. tábla

Kora középkor (IX–XII. század). Az ókori kultúrák után bizonyos hanyatlást tapasztalhatunk a kora középkori bútorművességben. A formák elszegényedtek, a megmunkálás durvább lett. A bútorokat deszkából, pallókból építették fel, vaspántokkal fogták össze, mivel a fejlettebb technikák feledésbe merültek.

A formai visszaesés egyik oka az volt, hogy a középkor embere sokat hadakozott, használati tárgyait, sőt szerszámait is jórészt maga állította elő. Az ókori kereskedelem és az azzal kapcsolatos pénzgazdálkodás elsorvadt.

A román kori bútorművességet jól jellemzi az a nehéz, esztergált rudakból felépített, XII. századi karosszék (1), amely ma Angliában a herefordi katedrálisban látható. A csupa függőleges és vízszintes elemből összeállított, trónusszerű ülőalkalmatosság nyomát sem mutatja a kényelemnek. A merev, egyenes háttámla és a kartáma-szok egyaránt az ünnepélyes tartást biztosítják, a székforma nem al-kalmazkodik a test alakjához.

A széklábakat vízszintes merevítők rögzítik, s ezeknek, valamint az ülésnek a közét függőleges, esztergált rudacskákkal töltötték ki. A díszítőszerep mellett ez a zárt alsó rész a székben ülő személy lábá-nak elhelyezését is meghatározta, csupán az ünnepélyesség és nem a pihenés céljait szolgálta.

A legrégibb tárolóbútor a láda (3), amelynek számtalan formája alakult ki az évezredek során. A középkori ácsolt láda – a magyar népművészetben a XX. századig megmaradt – viszonylag magas lá-bakon áll. E lábak, azaz sarokpillérek bevésett árkolásába csúsztatják az elő- és oldallap pallóit, amelyeket csapok tartanak össze. A fedő-lap nyeregtetőszerűen felmagasodó. Az egész felületet egyszerű fes-tett, bekarcolt inda- és geometrikus díszítés borítja. A tárolóbútorok másik típusa a korai szekrény (2). Ez szintén ácsolt szerkezetű, lapja-it kovácsoltvas pántok tartják össze.

10 4. tábla →

4. tábla

Gótika (XII–XVI. század). A XII. században a keresztes háborúk kö-vetkeztében fellendült a kereskedelem. Ez kedvezett a városok és az ipar fejlődésének. A termékeket már nem házilag állították elő, ha-nem munkamegosztás alakult ki. A kézművesek büszkék voltak mesterségükre, sőt védték annak színvonalát is, ezért hozták létre a céheket. A katedrálisok korában harmonikus megjelenésű lakóháza-kat építettek. A jómódú polgárok bútorzata azonban továbbra is egyszerű maradt.

Tárolásra elsősorban a ládát használták. Minőségét és formáját meghatározta az egyik legfontosabb asztalosszerkezetnek, a keret-betétlapos megoldásnak az alkalmazása, amelynek az a lényege, hogy deszkából keretet állítanak össze, majd ennek a belsejében lévő vájatába enyvezés nélkül illesztik be a vékonyabb deszkából készült betétlapot. Így, ha a faanyag tágul vagy zsugorodik, a bútor ol-dallapjaiban nem következik be méretmódosulás. Elterjedéséhez hozzájárult a fűrészmalom 1320 körüli feltalálása, amelynek segítsé-gével több deszka jutott a műhelyekbe, s lehetővé vált a bútorok tö-meges előállítása.

A tiroli szekrény ajtóin (1) jól látható ez a szerkezet. A keske-nyebb oldalára állított ládából gyakran kettőt egymás fölé helyeztek. Fokozatosan alakult ki az egy-, majd két- vagy többajtós szekrény, amelyet lapos faragással díszítettek. 1/a ábránk a míves zárat mutat-ja.

A ládaszerű ülőalkalmatosság (2) elő- és oldallapjain a gótika legjellegzetesebb ornamense, a hajtogatott pergamenmotívum látha-tó, melyet profilgyaluval alakítottak ki.

A gótika korában sokféle asztal született. Jellegzetes az a bakon álló típus, amelynek lehúzható lapja alatt mély rekesz, a fiók elődje található. Ennek a rekesznek a deszkafalai, az asztal ún. kávájának egész felülete laposfaragással készült indafonatos díszítéssel van borítva (3).

12 5. tábla →

5. tábla

A reneszánsz Itáliában (XV–XVII. század). Az itáliai városokban a virágzó kereskedelem következtében egyre nagyobb gazdagság hal-mozódott fel. Az önmaga erejében és tudásában bízó polgár újra fel-fedezte az embert, és a középkor túlvilág felé forduló szemlélete he-lyett humánus, azaz emberi értékeket keresett. Ezt találta meg az ókori művészek alkotásaiban is, amelyek nagy számban maradtak fenn Itáliában. A reneszánsz szó – ahogyan az új kultúrát nevezték – újjászületést jelent. Az újjászületés pedig nem csupán az antik esz-mék felélesztésére, hanem a személyiség szabadabb kibontakozására is vonatkozott. A művészek is több figyelmet fordítottak a világi szükségletekre. A bútorzat ekkor lett szabadon álló, mozgatható, az asztalosság ekkor fejlődött művészetté.

Az ülőbútoroknak többféle típusa alakult ki. Az ókortól ismert ollós karosszék (4) tovább él. A hét párhuzamos, ívesen hajló, léc-bordából kialakított láb ollós szerkezetet alkot, amely a nyomott dí-szítésű, bőrrel bevont háttámla felemelésekor összecsukható. A re-neszánsz ollós szék egész Európában elterjedt, Firenzében Savonarola-, Németországban Luther-széknek nevezték.

A még meglehetősen merev tartást követelő karosszék (3) egy-szerű formákból van felépítve. Lábait szántalpszerű merevítő köti össze, a háttámla két felső sarkát egy-egy faragott, aranyozott akan-tuszlevél díszíti. Újdonság, hogy már kárpitozott s ezért lényegesen kényelmesebb román kori elődjénél.

Tárolásra továbbra is közkedvelt bútortípus maradt a láda (1-2), amely különböző méretekben készült, s faragott és berakásos techni-kával díszítették, sőt előfordult festés vagy aranyozott stukkódíszítés is. A leggyakrabban alkalmazott reneszánsz díszítőmotívumok – az akantuszlevél, palmetta, gyöngysor, levélsorok – szintén az antik művészet újraélesztése nyomán alakultak ki.

14 6. tábla →

6. tábla

A reneszánsz Nyugat-Európában. A XVI–XVII. században itáliai hatásra egész Európában elterjedt a reneszánsz művészet. Az épüle-tekhez hasonlóan a bútorokra is jellemző a vízszintes tagolás, ezt profillécekkel, párkányokkal hangsúlyozzák. A függőleges osztások-nál szintén az építészettől kölcsönzött díszítéseket: oszlopokat, kari-atidákat, díszes konzolokat alkalmaznak.

A pihenésre, alvásra szolgáló ágy (1) még mindig mennyezetes volt. Ez a forma talán a fokozott védettség érzetét keltette. A német szekrény (2) még híven őrzi az építészeti részleteket. Felső párkánya és a szinteket elválasztó vízszintes tagolás a szerkezetet is hangsú-lyozza. A faragott elemeken kívül felfedezhetjük rajta a reneszánsz új bútordíszítő eljárását, az intarziát. Ez úgy készül, hogy a tömör fába különböző fákból vagy más anyagokból mintákat raknak be. A bútoroknak szebb, nemesebb külsőt ad a furnérozás is, amelynek lé-nyege, hogy az alapot képező ún. vakfát vékony, nemesebb, szép raj-zolatú falemezzel borítják be.

Az ülőbútorok legelterjedtebb típusa Nyugat-Európában is az a komoly, merev tartást biztosító széktípus (3), amelynek ülése és hát-támlája többnyire bőr, egyenes lábakon áll, vízszintes kartámaszok-kal. Díszítése esztergált vagy faragott, olykor aranyozott részletek-kel.

Külön említést érdemel az ülőbútorok bőrhuzatainak díszítése. A sötét, rendszerint barna alapra aranyozott, ornamentális díszt pré-seltek, a háttámla középmezőjében olykor a tulajdonos címere látha-tó.

16 7. tábla →

7. tábla

A reneszánsz Magyarországon. Hazánkba a reneszánsz igen korán, már a XV. században, Mátyás király uralkodásának idején eljutott. Közismert, hogy a művelt uralkodó örömmel fogadott tudósokat, művészeket az udvarába, itáliai kapcsolatai nagyon jók voltak. Így a magyar reneszánsz művészet formakincse erős rokonságot mutat az itáliaival, s virágzásának csak a török hódítás vetett véget.

Itáliai példák nyomán terjedtek el nálunk is az esztergált lábú ki-sebb vagy nagyobb asztalok (1), amelyeknek egyszerű állványzatára meglehetősen vastag lapot helyeztek el. Elég gyakori volt az asztal-lap alatti kávában kialakított egy vagy két fiók esztergált húzó-gombbal.

Olasz előképekre vezethető vissza, de egész Európában elterjedt az a támlás szék-típus (2), amelynek hasábos lábai egyszerű, tégla-lap alakú deszka ülőlapot tartanak. A hátsó lábak a magas háttámlá-ban folytatódnak, ezt egy-egy faragott akantuszleveles dísz zárja. A háttámla párhuzamosan felfelé futó két pillérét két vízszintes, levél-díszekkel faragott heveder köti össze. Az így kialakított mezőkben szintén alkalmazták az intarziadíszítést. Az elülső lábak merevítése hasonló a háttámláéhoz. Az intarziadíszítés jellegzetes motívuma az ún. „olasz korsó”, amelyből szimmetrikusan, de mégsem mereven nőnek ki a különböző fákból berakott színes virágok (3).

Az itáliai reneszánsz bútorművesség alakította ki a nálunk is igen elterjedt ládapadot (4), „cassapancát”, amely egyidejűleg szolgálta a tárolás és a pihenés célját. A tulajdonképpeni ládát két vaskos oldal-fal fogja közre, elöl jellegzetes, figurális reneszánsz faragás látható. Az egyszerű, keretbetétlapos szerkezetű háttámla felső szegélyezése az antik művészetből átvett, ún. „fogsoros” díszítéssel zárul.

18 8. tábla →

8. tábla

Barokk (XVII–XVIII. század). Míg a reneszánsz az önálló egyénisé-gek, a nagy kezdeményezők kora volt, addig a barokk a központi ha-talmak megerősödésének korszaka. Ennek megfelelően a művészet is erőt, méltóságot és tekintélyt sugárzott. A barokk is a klasszikus formakincsre támaszkodik, de a reneszánsz nyugodt, logikus épít-kezését mozgalmas formák, súlyos tömegek, dús plasztikájú díszít-mények, kiugró profilú (oldalnézetű) párkányok váltják fel. Az ülő-bútorok könnyedebbek lettek, mivel az ülőpadokat és a háttámlákat egyre gyakrabban nádazták. A magas háttámlájú, nádazott angol szék (2) elülső lábai már ívesek, dúsan faragottak, s állatkarmokban végződnek. A lábakat áttört, bonyolult kagyló- és levéldíszekből ki-alakított íves merevítő fogja össze. A háttámla középső, nádazott ré-szét indákból képzett, áttört faragás szegélyezi. Felül a támlát két cí-mert tartó oroszlán, valamint leveles indadíszekből álló faragás koronázza. A megmunkálás finomsága teljes összhangban van a szék karcsúságával és könnyedségével.

A kétajtós szekrény (1) hatalmas tömegével a barokk tárolóbúto-rok korai típusa. Jellegzetesek a nagy pogácsalábak, a kiugró alsó és még erősebben kiálló felső párkányok. Az ajtókat hatalmas oszlopok fogják közre. A felső párkány középső részén dúsan faragott orom-zat magasodik fel. A szekrény még őrzi a reneszánszban kialakult építészeti jelleget, de felülete sokkal mozgalmasabb.

A bútorkészítők azonban soha nem feledkeztek meg a gyakorlati szempontokról: arról, hogy egy-egy bútornak nemcsak szépnek, de-koratívnak, hanem hasznosnak is kell lennie. A praktikus angolok alakították ki azt a mai napig használatos összecsukható, ún. „lepke-asztalt” (3), amelynek kerek lapja a lábak derékszögben való elmoz-dításakor kétoldalt függőlegesen lecsapódik.

20 9. tábla →

9. tábla

A barokk Franciaországban. A francia barokkot az uralkodókról királystílusoknak is szokás nevezni. XIV. és XV. Lajos kora esik egy-be a barokk stílus virágzásával. Ebben az időszakban kiváló bútor-művesek dolgoztak az udvar és az előkelők számára. A legjelentő-sebb mesterek egyike André Charles Boulle (1642–1732) volt, akinek nevéhez reprezentatív díszítőeljárás kialakítása is fűződik. A „Boulle-technika” (1) lényege, hogy a bútor felületén az ébenfa fur-nért teknőc, ón, aranyozott sárgaréz, elefántcsont és más anyagok-ból készült berakásokkal díszítette. Az így készült bútorok a luxus és a pompa megtestesítői. Nem csoda, hogy 1679-ben Boulle lett a Louvre műhelyeinek vezetője, és az általa felfedezett technikát még a XIX. században is alkalmazták.

Az íróasztal (3) a barokkban kialakított forma. A felépítmény nélküli, sima lap a XVIII. században lesz igazán kedvelt forma. Íves lábait gazdagon borítják a sárgaréz veretek és berakások. A lábak csigás végződését teljesen elfedi az aranyozott réz akantuszlevéldísz. A díszítmények az asztal konstrukcióját hangsúlyozzák, és színbeli, formai gazdagságát növelik.

A sárospataki várban látható az a fejedelmi pompával kiképzett kabinetszekrény (2), amelyet XIV. Lajos, a Napkirály ajándékozott II. Rákóczi Ferencnek. A kabinetszekrény a XVI. században kialakult díszbútor. Asztalszerű állványon áll, s lehajtható lapja vagy kinyit-ható ajtói mögött sok-sok kis fiók bújik meg. Ezt is gyakran készítet-ték ébenfából, és teknőc-, elefántcsont, sőt féldrágakő berakásokkal díszítették.

Díszítőtechnika a marketéria is, amely különböző furnérok és más anyagok összeállításával sajátosan szép festői hatást hoz létre a bútorfelületen. Ellentétben az intarziával, amely a tömör fába való berakást jelenti, a marketéria tulajdonképpen egy „puzzle” a bútor-felületen. A Boulle-technika esetében is marketériáról van szó.

22 10. tábla →

10. tábla

A barokk Magyarországon. A hazai barokk bútorok fegyelmezet-tebb formákat, nem annyira pompát, inkább keresetlenséget és köz-vetlenséget mutatnak.

Az úrvölgyi templomból származik az a nagyméretű kétajtós fe-nyőfa szekrény (1), amelynek lemetszett elülső sarkain hatalmas csavart oszlopok helyezkednek el, felső párkánya pedig gazdag, át-tört inda- és levéldíszekből álló faragványos oromzatot tart. A moz-galmas függőleges és vízszintes tagolás, a sokféle plasztikai elem a barokk gazdagságot és pompaszeretetet fejezi ki, míg az egyszerű anyag, a tömör fenyőfa a magyar barokk őszintébb, puritán voltára jellemző. Az óriási szekrény hat esztergályozott pogácsalábon nyug-szik. A monumentális méretek szintén fenséget és méltóságot sugá-roznak.

Az ülőbútorok egyre kényelmesebbé válnak. A magyar bútoro-kon is gyakori a nádazás (3), amely levegős, könnyed hatást kelt.

Az ívesen alakított háttámlák és kartámaszok az emberi test formáihoz igazodnak. A lábak legtöbbször ívesek, sőt olykor csiga-vonalban végződnek. Gyakori a faragott kagyló, csiga (voluta), pal-metta, akantusz és különböző levélmotívumokból álló díszítés. Az ülőbútorok csoportosításából a barokk korban terjednek el az ún. ülőgarnitúrák.

A sárospataki Rákóczi-várban kiállított karosszék (2) tömör fából készült, gazdag gyöngyház berakással. A barokk lendületességét egészen a bizarr formákig fokozza első lábainak íves, volutás kikép-zésével, kartámaszainak szeszélyes, csigás végződésével. A karosszék az ünnepélyesség és a játékosság, a díszítettség és a kényelemszere-tet sajátos keveréke.

24 11. tábla →

11. tábla

Rokokó, a XVIII. század közepe. A késői barokk a formákat egyre játékosabbá, mozgalmasabbá oldja. A lendületes ívek, a bonyolult rajzú kontúrok teljesen átalakítják a korai barokk idején még súlyos, méltóságot sugárzó bútorokat. A díszítés aszimmetrikus, gyakori a nyugtalan, tarajokkal gazdagított kagylómotívum, az ún. „rocaille”, mely névadója is az új stílusnak.

A padlón álló lábasórák (2) is a XVIII. századtól használatosak, s az óraszerkezetet kivéve ezeket is asztalosok készítették. A finom asztalosmunkával kialakított felületeket gazdag marketériával és aranyozott bronzveretekkel díszítették.

A XVIII. század második felében kialakult tárolóbútorok, a ko-módok (1) a rokokó korában magas, íves lábakon álltak, rendszerint kétfiókosak voltak, s nemcsak oldalfalaik, hanem a bútor egész felü-lete is ívelt vonalú. A faragás helyét az aranyozott bronzrátétek foglalják el. Furnérozás helyett a komódok felületét színes, virágos ágakat, lepkéket, madarakat, sőt tájképeket ábrázoló lakkfestéssel borították. A bemutatott komódon csupán a lábak és a bútor felső széle van paliszandercsíkkal szegélyezett rózsafa furnérral borítva.

Magyarországon a rokokónak a francia udvari stílustól eltérő, szerényebb, polgáriasabb változata alakult ki. Nálunk is jellegzetes díszbútor a komód, az íróasztal és a kabinetszekrény kombináció-jából kialakult írószekrény (3). Gyakoriak a keményfából faragott példányok, melyek olcsóbbak voltak az intarziával díszítetteknél. Középső részén a ferde síkú írólap lehajtható, mögötte titkos zárral működő kis fiókok bújnak meg. Az íves záródású felépítményben fi-ókokkal övezett ajtót találunk. Ezt a XVIII. században kialakult tí-pust szokták tabernákulumos írószekrénynek is nevezni, mivel for-mai előképe az egyházi célra használt tabernákulum volt (taberna-culum: szentségház).

26 12. tábla →

12. tábla

Angol bútor a XVIII. században. A rokokó Európában a francia udvarból sugárzott szét, és mindenütt főúri, ünnepélyes stílus ma-radt, ha voltak szerényebb megnyilvánulásai is.

Angliában az európai kontinenstől eltérően a bútorművesség jó-zanabb irányba fejlődött. Ennek oka a korábban lezajlott polgári for-radalom, a demokratikusabb életforma kialakulása lehetett. Angliá-ban a polgárias lakberendezés megszületésének tekinthetjük ezt a korszakot. Az önálló és tiszta formák megteremtése elsősorban Tho-mas Chippendale (1718-1779) tervező és műbútorasztalos érdeme, aki sok-sok máig használatos bútorformát alakított ki. 1754-ben mintakönyvet jelentetett meg, amely nagymértékben elősegítette hatásának elterjedését. A szék, a legegyszerűbb ülőbútor modern formája az ő nevéhez fűződik. Az ülőlapok simák, trapéz alakúak, laposan kárpitozottak. A lábak hasábosak és egyenesek, olykor hosz-szanti vájatok, ún. kanellurák futnak rajtuk végig. A háttámlák igen változatosak, általában áttörtek, faragottak, középen függőleges he-gedűkontúrt adó fonadékokból kialakított támasszal.

A karosszékek (2-3) is hasonlóan egyszerű, funkcionális felépíté-sűek. Ezeknél is általános a hasábos lábforma, a kartámaszok egye-nesek. Mind a karos-, mind a támlás széknél gyakori a geometrikus idomokból kialakított, kínaias rácsminta. Ugyancsak keleties jellegű a londoni Victoria and Albert Múzeum birtokában lévő, Chippen-dale modorában készült mennyezetes ágy (1).

Időálló és igen népszerű típus volt az ún. Windsor-szék (2) is, amely a XVIII. század fordulóján alakult ki. A kissé kimélyített ülő-lap négy, rendszerint esztergált lábra került. Az ülőlaphoz pálciká-kon nyugvó, középen, hátul felmagasodó hát-, illetve kartámasz csatlakozott. Gyártása a mai napig folyik a világ minden táján. A korszak angol bútorai csaknem kizárólag tömör fából, az importált mahagóniból készültek, ezért a bútortörténetben mint „mahagony period”-ot, azaz mahagóni időszakot emlegetik.

28 13. tábla →

13. tábla

A klasszicizmus Franciaországban (XVIII. század vége, XIX. szá-zad eleje). Franciaországban a stílus kialakulása XVI. Lajos (1774–1789) uralkodásának idejére esik. A rokokó szertelen játékosságának ellenhatásaként megindult a bútorformák egyszerűsödése, a díszít-ményeket is a görög, illetve a római ornamentika elemeiből válogat-ják. Ismét elterjed a meander, a füzér, a rozetta és az akantusz. A bú-torok kivitelezése mind finomabb lesz, s a korábbi díszbútorok helyét lassan a gyakorlati célokat szolgáló, polgárias formák, típusok váltják fel, amelyekbe természetesen igyekeztek átvinni a rokokó báját is. Az új stílus tulajdonképpen nem XVI. Lajos trónra lépésével kezdődött, hiszen az antik formák szeretete már a király híres ked-vesének, Madame Pompadournak a környezetében meghonosodott, aki maga köré gyűjtötte a kor művészeit, és lelkesen nyomon kísérte az akkoriban megindult római ásatásokat. Még életében „à la Pom-padour”-nak nevezték el a klasszicista formákat.

De Párizs a XVIII. században nemcsak az uralkodók és szép asz-szonyok városa volt, hanem Voltaire és Rousseau hazája, az enciklo-pédista tudomány és a felvilágosodás bölcsője is. Mindez magyaráz-za az új stílus józanságát, logikáját és a szerkezetek átgondolt tisztaságát. A korszak a levelezésnek, a memoárirodalomnak és a naplóírásnak a kora, így érthető, hogy az íróasztalok és a szekre-terek – a lehajtható írólapú szekrények (1) – jelentős helyet kaptak berendezőművészetében. Hengeres feltolható tetővel zárul az ekkor divatossá vált Zylinder-bureau (3), melynek elülső oldalán még bőrrel borított, kihúzható írólap is található. A korábban íves lábakat karcsú, magas, lefelé keskenyedő, rendszerint kanellurozott lábak váltják fel. A díszítés, az aranyozott bronz vagy rézbetétek a szerkezeti felépítést hangsúlyozzák.

Az ülőbútorok (2) faváza gyakran aranyozott. Szintén a karcsú, egyenes lábak és a derékszögű összeépítések jellemzőek rájuk. A kartámaszok és háttámlák kárpitozottak, az üléseket kiemelhető pár-nák teszik kényelmessé.

30 14. tábla →

14. tábla

Angol klasszicizmus (XVIII. század vége). Az angol klasszicista la-kásberendező művészetet három nagy bútortervező neve fémjelzi.

Robert Adam bútorai sok rokonságot mutatnak a XVI. Lajos-stí-lussal. Chippendaléhoz hasonlóan Adam is mintakönyvet adott ki 1776-ban. Bútorai tiszta, világos felépítésűek, az antik díszítőeleme-ket következetesen használja. Tükörkeretét (2) logikus építésmódja és díszítésének puritán volta teszi igen elegánssá. Hasonlóan egysze-rű felépítésű a központi lábon álló ovális asztal is (4), amely az ele-gáns és kényelmes ülőbútorok méltó társa.

George Heeplewhite működésének virágkora az 1775-1786 közötti időszakra esik. Bútorai elegánsak, könnyedek, de kevésbé szigorúak, mint az Adam-bútorok. Ülőbútorainál (3) folytatta a Chippendale által megkezdett logikus, funkcionális stílust, csupán a részletformák finomabbak és lágyabbak. Jellegzetesek ovális, pajzs vagy urna ala-kú, áttört háttámlái, melyekben lant-, füzér- vagy indadíszekből ki-faragott középrész foglal helyet. Bútorai egyre dísztelenebbek lesz-nek, szépségüket finomra alakított felületük anyaga adja meg.

Thomas Sheraton bútoraira a mintakönyvek tanúsága szerint az egyenes vonal és a tiszta szerkezet a jellemző. Sok új forma megho-nosítása fűződik a nevéhez, de igazi érdeme a könnyedség és a rész-letek finomsága. Írószekrénye (1) eltér a kontinensen ismert típusoktól. Alsó része kétajtós, az ajtók fölött fiók, lecsapható írólap-pal. Felületén finom, ovális vagy kerek díszítmények, ún. medalion-berakások tűnnek fel görögös alakokkal, füzérdíszítéssel.

Sheraton nevével lezárult az angol bútorművesség virágkora, amely egész Európában megalapozta a célszerű, józan és elegáns polgári lakásművészetet.

32 15. tábla →

15. tábla

A kora klasszicizmus Magyarországon. Hazánkban a klassziciz-musnak mértéktartó, polgárias változata alakult ki. Virágzása II. Jó-zsef (1780–90) uralkodásának idejére esett. A füzérdíszekről és a pa-rókás osztrák hivatalnokok hajviseletéről nálunk copfstílusnak is szokták nevezni. A szerkezetek egyre könnyebbek lettek, a bútorok felépítésében az ésszerűség és célszerűség jutott szerephez.

Számos nagy, kétajtós ruhásszekrény (1) maradt fenn. Többnyire tömör fából készültek, berakásokkal és faragott ornamentikával dí-szítettek. Barokk jelleget őriz még a kiugró, erősen tagozott párkány, a két, lemetszett elülső sarok. A berakások jórészt geometrikusak: rombuszokból, téglákból alakítottak.

Tárolásra gyakran használtak még két- vagy többfiókos komódo-kat (2), melyek viszonylag magas, hasábos lábakon álltak. Díszítésük egyszerű, geometrikus vagy füzérszerű ornamentika. A komódok te-tejére gyakran állítottak asztaliórákat vagy gyertyatartókat.

Az ülőbútorok (3) szerkezeti felépítése is egyre ésszerűbb. Lefelé keskenyedő hasábos lábakon négyzetes vagy trapéz alakú ülőlapok helyezkednek el nádazva vagy lapos kárpitozással. A háttámlák át-törtek, egyenes záródásúak, s léces, gótizáló vagy lant alakú és geo-metrikus tagokkal vannak kitöltve.

A kora klasszicista magyar bútorművesség mértéktartó eleganci-áját a hazai viszonyok által megkövetelt takarékosság és a mintala-pok nyomán gyorsan terjedő angol bútorművesség hatása is szeren-csésen befolyásolta.

34 16. tábla →

16. tábla

Empire (1800–1820). Az empire stílus a nevét Bonaparte Napóleon-ról kapta, aki császárságát (empire, imperátor) az ókor császárainak nagyságához mérte. A művészet – és ezen belül a bútorművesség – nem ebben a korszakban fordult először az antik előképekhez, de ta-lán először történt meg, hogy a forma és a díszítés nem tudott szer-ves egységet alkotni. Görög, római, egyiptomi eredetű oszlopokat, konzolokat helyeztek el a bútorokon, a felületeket pedig szfinxekkel, griffekkel, szárnyas oroszlánokkal, kígyókkal, girlandokkal díszítet-ték (2). Ezek a figurális elemek készülhettek aranyozott bronzból – mint pl. komódunkon (5) –, fából vagy gipszmasszából. Az empire a királystílusokhoz hasonlóan ünnepélyes, de olykor kissé hivalkodó ízlést is tükröz.

A XVIII. században kialakult konzolasztal (1) – a tükör alá helyezett félasztal – a XIX. században is tovább él. A falhoz simuló, alsó részén is tükrös állványt aranyozott bronzfüzérek, -csillagok, -maszkok díszítik gazdagon. Lapját állatkarmos lábakban végződő szárnyas női alakok tartják.

Szfinxek és az antik ornamentika elemeivel díszített állvány tartják a gyertyákkal megvilágított állótükröt (4), amely szintén divatos volt ebben a korban.

Az empire új bútortípusa a gondolaszerű, íves végződésű heverő (3), amelyet Madame Recamier-ről neveztek el, s mind a mai napig tévesen használják ezt az elnevezést mindenféle kárpitozott fekvőal-kalmatosságra. A napóleoni császárság híres és művelt szépasszo-nyát Jacques Louis David és tanítványa, François Pascal Simon Gérard is megfestette ezen a pamlagon. Az empire bútorok – talán szertelenül díszített voltuk miatt – általában nehézkesek, bonyo-lultak. Az előző korok finom és kacér eleganciájának, kényelem-szeretetének helyébe most a hatalmat sugárzó színpadiasság lép.

36 17. tábla →

17. tábla

Az empire Ausztriában és Magyarországon. A napóleoni császár-ság pompát és pátoszt sugárzó stílusának a Habsburg Birodalmon belül egyszerűbb, polgáriasabb változata terjedt el. A bútorformák megőrzik a klasszicizmus szigorát, felépítésük világos, az antik ele-mekkel való díszítés legtöbbször igen mértéktartó.

Az írószekrény (1), az ún. „secretaire” igen gyakori. A felvilágo-sodás és a nyelvújítás korának nemesi értelmiségi környezetében az írás és a levelezés hangsúlyos szerepet kapott. Az alsó fiókos vagy olykor kétajtós rész fölött lehajtható írólapot találunk, amely mögött számtalan kis fiók és rekesz bújik meg, középen tükrös hátfalú fül-kével. Tetején gyakori a kisebb épületszerű oromzat. Gyakori a pél-dánkon is látható urna alakú típus. A világítást reprezentatív ter-mekben gyakran kandeláberek (2) szolgáltatták. Ezek a nagyméretű, díszes állványok egy vagy több gyertya elhelyezésére voltak alkal-masak.

Nyugat-Európából terjedt el a „munkaasztal”, amely a XIX. szá-zadban nálunk is kedveltté vált a kézimunkázó nők között. A varró-asztalok különleges típusa a golyóbisasztal (3) vagy glóbuszasztalka. Már 1806-ból ismerjük a debreceni Kornis Gábor asztalos rajzát, ezt több bécsi és közép-európai példa követi. A gömb felső részének egyik fele hátratolható, s így hozzáférhető a kis rekeszekkel, fiókok-kal teli belső rész, amely fonalak, varróeszközök tárolására szolgál. Az asztalka technikai megoldása és harmonikus felépítése egyaránt csodálatra méltó.

Az ülőbútorok szintén angolosan egyszerűek. Kolozsvárról szár-mazik az az ülőgarnitúra, amelynek karosszékei (4) félkörös, nyitott esernyőre emlékeztető lappal záródnak. A lapok közepén bőségsza-ru, belőle sugarasan kalászokat kibocsátó kígyó bújik ki. A faberaká-sok és rézveretek mellett a tusfestés az empire kedvelt díszítőeljárá-sa.

A bronzdíszítmények a bécsi és a magyar bútorokon soha nem túlzsúfoltak. A tiszta asztalosszerkezetek, építészeti elemek jellem-zők rájuk.

38 18. tábla →

18. tábla

Biedermeier (1815–1850). A német „bieder” szó jelentése egyszerű, szerény, jámbor, a Meier pedig az egyik leggyakoribb német család-név. A napóleoni háborúk után bizony egész Európát a szerény Me-ier urak, a biedermeier meghonosítói lakták, akik otthonukat takaré-kos, de kedélyes kényelemszeretettel rendezték be. A XIX. századi polgárság hozta tehát létre a biedermeiert, amelyben egyre inkább a célszerűség határozta meg a bútorformákat. Magyarországon a re-formkorban, főként a kisnemesi kúriákban terjedt el.

A kisméretű női íróasztalokon (1) gyakran felépítmény látható, amelyben néhány fiók bújik meg. Előfordul nyitott vagy rolós válto-zata is. A lábak finom ívűek vagy esztergályozott oszlopok.

Az üveges szekrény, a vitrin (2) szintén jellegzetes bútora a kor-nak, ha nem is biedermeier találmány. A XVIII. században a mű-gyűjtés megindulása alakította ki ezt a típust, amely a kisebb tár-gyak tárolására és mutogatására egyaránt szolgál. A XIX. század első felében azonban egyetlen polgári otthonból sem hiányozhatott, s már nem is annyira műkincseket tartottak benne, mint családi ereklyéket, kegyeletből megőrzött emlékeket. Általában könnyű, üveges szekrények ezek, egy- vagy kétajtós megoldással.

A legtöbb változatosságot az ülőbútorok (3) nyújtják. A lábak többnyire szögletesek, elvékonyodóak. Az áttört háttámláknak külö-nösen sok változata van. Alul karcsúak, felül kiszélesedőek, legyező- vagy piskóta alakú, olykor pedig egyszerű vízszintes deszka hátla-pokkal.

Ebben az időszakban az asztalosipar óriási fellendülésnek indult. 1828-ban Pesten 83 asztalosmester dolgozott 178 inassal. A kor leg-nevesebb pesti asztalosa Steindl Ferenc, aki 40-50 legénnyel dolgo-zott. Az ő műhelye készítette az első dunai gőzhajók berendezését is.

40 19. tábla →

19. tábla

Romantika, neobarokk és neorokokó (1830–1860). 1830 táján a la-kásberendezésbe fokozatosan visszatérnek a játékosabb elemek, az ívesen hajló lábak, a gazdagabb díszítés. A már korábban feltűnt neogótikus formák a késői barokk és a rokokó szeszélyességével ke-verednek. A bukásra ítélt forradalmak korában a múlt felé fordulás vigaszt, kárpótlást jelentett. A régi dicsőség keresése, a pompa szere-tete megihlette a művészek romantikus képzeletét. De a múlt felidé-zése megfelelt az európai uralkodóházak restaurációs törekvéseinek is. Franciaországban ezért Lajos Fülöpről, a polgárkirályról Louis Phillippe-nek, Angliában pedig Viktória királynőről early Viktória-stílusnak nevezték el.

A kényelem, az otthon meghittsége továbbra is lényeges szem-pont maradt a lakberendezésben. Honoré Balzac francia regényíró talált fel egy új formájú pihenőszéket (1), amelyet róla neveztek el. Az alacsony, íves lábakon nyugvó, kárpitozott ülőfelületet hosszá-ban megnyújtották, s így a lábak számára is kényelmes támasz alakult ki. A szintén kárpitozott háttámla enyhén hátradől, a kar-támaszok is párnázottak, s jobb oldalon a test vonalát követve, a bútor hosszának háromnegyedéig párnázott támasz húzódik. Így a bútor fekvésre és ülésre egyaránt alkalmas.

Szinte valamennyi bútorforma hullámzóvá válik, megszűnnek a nyugodt mértani formák. Elterjednek az íves lábakon álló kis asztal-kák és állványok (2), amelyek könyvek, vázák tartójául szolgálnak. A falakon feltűnnek a képszerű, aranyozott keretbe foglalt órák (3). Az asztalok (4) többsége ovális és íves, ún. cabriol-lábakon nyugszik. Az asztallapok alatti kávák is lendületes ívekkel csatlakoznak a lá-bakhoz. A kiszélesedő részeken faragott ovális díszek, kagyló-, vi-rág- vagy gyümölcsmotívumok tűnnek fel.

A neobarokk és a neorokokó formák néha alig térnek el a bieder-meiertől, csupán kényelmesebbek, és több rajtuk a faragott díszítés.

42 20. tábla →

20. tábla

Historizmus (XIX. század második fele). A XIX. század közepén a technikai fejlődés hatalmas iramban felgyorsult, a polgárság a társa-dalom vezető osztálya lett. Az újonnan létrejött kereskedő- és nagy-iparos réteg ritkán rendelkezett egyéni ízléssel, de vállalkozó kedve nagy volt. A gyárak tömegcikkeket termeltek, a kézművesipar ne-mes hagyományai elsorvadtak. Az új termelési mód sokáig nem ta-lálta meg egyéni hangját. A szervetlenül alkalmazott díszítések elta-karták az új szerkezeti megoldásokat.

A művészetben a múlt értékeinek feltámasztására törekedtek. A romantika még csak a régi korhangulat felidézését tűzte ki célul, a historizmus azonban kívülről, a díszítésmódból, a külső jegyekből indult ki. Elterjedtek a reneszánsz homlokzatokat idéző szekrények, a gótikus templomi padokra emlékeztető karosszékek, szobrokat, vá-zákat tartó állványok (1).

A nagypolgári hölgyek napjai a XIX. században is romantikus sóvárgással, napló- és levélírással, flörtökkel teltek, ha szerényebb keretek között is, mint a XVIII. századi udvarhölgyeké. A kicsiny, kecses, magas lábakon álló női íróasztalok (2) a gáláns rokokó által alakított formában éltek tovább. A faliórák (3) többnyire reneszánsz jellegű faragásokkal voltak díszítve.

Az 1896-i Millenneumi Kiállítás királyi fogadóhelyisége számára készült az az Alpár Ignác által tervezett karosszék (4), amelyen a re-neszánsz stíluselemek mellett a gótika, sőt a román művészet jegyeit is megtaláljuk. Hasonlóan gótizáló a könnyed, nádazott támlásszék (5).

A méltóságot, tekintélyt sugárzó bútorok vagy a félhomályos, rojtos-bojtos kacér női környezet egyaránt az elmúlt korok életmód-ját idézi.

44 21. tábla →

21. tábla

A sorozattermelés kezdetei a XIX. században. 1830 körül a né-metországi Boppardban egy Michael Thonet nevű asztalosmester ér-dekes kísérleteket folytatott. A fát gőzben meghajlította, és bútoral-katrészeket készített belőle. 1842-ben Metternich herceg egy koblenzi kiállításon találkozott munkáival, és a mestert Bécsbe hív-ta, ahová az népes családjával együtt át is költözött. A 40-es évek végén már nem csupán egyes elemeket, hanem az egész bútort hajlí-tott technológiával állította elő.

Thonet találmánya forradalmasította a bútorgyártást. Az általa kikísérletezett eljárás ugyanis alkalmas volt arra, hogy a bútorokat nagy sorozatban állítsa elő. Már 1850-ben a bécsi Café Daum szá-mára hajlított támlás székeket (3) gyártott. Ugyanebből a típusból azonnal 400 darabot rendeltek a pesti Angol Királynő számára. A hajlított fából készült bútor kevés anyagot igényel, hihetetlenül szi-lárd, teherbíró, könnyű, és szétszerelve alkatrészei könnyen szállít-hatók. Thonet a technológiáját állandóan tökéletesítette, termékeivel folyamatosan részt vett az egymást követő világkiállításokon, óriási sikerrel. Üzemét még életében öt fiára ruházta át, amelyből Gebrü-der Thonet néven hamarosan világcég lett. Jogutódja még ma is mű-ködik Bécsben, és szállít az egész világnak.

Nr 14-es széke (1-2), melyet 1859-ben alakított ki, már a véglete-kig leegyszerűsített forma volt. Könnyű, teherbíró, jól szállítható, tetszetős bútor, a második világháborúig 40 millió példányt gyártot-tak belőle. Készítették nádazva (4) és különböző mintázatú préselt lemez ülőlapokkal is, a háttámláknak pedig számtalan változata lé-tezik.

A Thonet cég különböző bútortípusokat gyártott. Fogasokat, asz-talokat, színházi zsöllyéket és minden elképzelhető célra szánt bú-tort, még kórházi hordszéket is. Legszámottevőbb versenytársuk a hajlítottbútor-gyártás területén a Josef und Jacob Kohn cég volt. Az ő gyártmányuk az elegáns, 1900-ban készült hintaszék (5), amely a fahajlítás technológiájának bravúros alkalmazása.

46 22. tábla →

22. tábla

A sorozattermelés kezdetei és az ipari formatervezés úttörői . A XIX. századi technikai fellendülés a kézművesség leáldozását vonta maga után. A gépi előállítás viszont sorozattermelést követelt, hi-szen a gyártó számára csak akkor kifizetődő a bútor, ha sok készül belőle, s ez jó a fogyasztónak is, mert olcsóbban juthat hozzá. A ter-melő már nem kézműves, hanem tőkés és üzletember. Közötte és a vevő között szükség van egy harmadik személyre is, a tervezőre, aki ügyel a használhatóságra, a gazdaságosságra és arra, hogy a termék tetszetős legyen. Michael Thonet és a hajlítottbútor-gyárak munkája nyomán megindult a bútorok sorozattermelése. Így készültek a bu-dapesti Zeneakadémia zsöllyéi is (4). De már korábban is történtek kísérletek korszerű, olcsó bútor készítésére. Az angol asztalosmeste-rek a XVII–XVIII. századtól kezdve fokozatosan olyan bútorformá-kat alakítottak ki, melyeknek legnagyobb része két-háromszáz év után sem tűnik idejétmúltnak.

Az angol befolyás érezhető Van de Velde (1863–1957) munkáiban is, aki főleg Belgiumban dolgozott. Konstruktív felépítésű, nemes fákból kivitelezett karosszékét (1) sok példányban állították elő, és ő is gyakran elhelyezte saját tervezésű villáiba. A kárpitozott ülőlap és háttámla huzatát Johan Thorn Prikker holland festő tervezte japán előképek hatására. Az ívek és csúcsok találkozásából kialakított tex-tilminta kiválóan harmonizál Van de Velde bútorépítési módjával.

Otto Wagner (1841–1918) a bécsi Postatakarék-pénztár építésénél annak berendezését is megtervezte. Karosszéke (2), amelyet a mai napig is használnak a helyszínen, a funkcionális bútortervezés felül-múlhatatlan eredménye.

Joseph Hoffmann (1870–1956) szintén Bécsben, a Cabaret Fleder-maus berendezéséhez tervezett ugyancsak igen egyszerű, jó konst-rukciójú, sorozatban gyártható székeket (3).

Az angol mesterek, valamint a bécsi építész-formatervezők hajlí-tottbútor-gyárakkal karöltve megteremtették a modern, nagyüzemi bútortervezés alapjait.

48 23. tábla →

23. tábla

A francia art nouveau (1900 körül). A historizmus után a század-forduló fiatal művészei új, önálló úton igyekeztek a kor igényeinek megfelelő stílust teremteni a művészet minden területén. A múltért való rajongás ellenhatásaként az antik hagyomány teljes elvetését, a múlttal való szembehelyezkedést vallották. Az újat kereső és lénye-gében azonos célú mozgalmaknak minden országban más nevet ad-tak. Így született meg Ausztriában a 90-es években a szecesszió, Né-metországban a jugendstíl, Franciaországban az art nouveau. A fényűzést kedvelő, szeszélyes és olykor szélsőségekre hajlamos Fran-ciaországban az art nouveau növényi ornamentikától burjánzó, aszimmetrikus formákat kedvelő, hullámzó indákból kialakított tár-gyakat hozott létre, amelyeknek nagy hatásuk volt egész Európában. Ezt elősegítette az 1900-ban megrendezett Párizsi Világkiállítás, ahol számtalan ország legkiválóbbjai szerepeltek alkotásaikkal. Emil Gal-lé (1846–1904) itt mutatta be asztalkáját (1), amint azt a lapján lévő felirat is hirdeti. Az asztalka két, vízszintes lapra támaszkodó, karcsú lábát gesztenyelevelekből álló, áttört, faragott díszű rács köti össze, lapját is gesztenyeleveles marketéria díszíti. A művész tehát egyedül a természetből vett motívumokat stilizálja. Eugéne Gaillard (1834–1887) támlás székét (2) ugyancsak a Párizsi Világkiállításon állítot-ták ki, és itt vásárolta meg azt 1900-ban az Iparművészeti Múzeum értő igazgatója, Radisics Jenő. Valamivel kevésbé légies Gallé asztal-kájánál, de átlós merevítőjével, a kényelmet szolgáló alakításmódjá-val jelentős lépést tett a funkcionalizmus felé. Charles Plumet és Sel-mersheim párizsi iparművészeti boltjából származik az a toalettasz-talka és szék (3), amely a francia art nouveau kiemelkedő szépségű darabja. Az egzotikus padukfából készült bútor rendkívül karcsú és könnyed. Ívei finomak, felépítése logikus. Díszítésül csak a fiókok rézveretei szolgálnak. Szépségét anyaga és a forma eleganciája adja.

50 24. tábla →

24. tábla

Az angol hatás és a bécsi szecesszió. A modern iparművészet böl-csőjének sokan az 1888 és 1890 közötti Angliát tekintik. Itt jutottak el leghamarabb a felismeréshez, hogy a jövő felé vezető útnak az egyszerű formájú, célszerű tárgyból kell kiindulnia. Az angoloknak segítségére volt ebben az a gazdag hagyomány, amely Chippendale óta a bútorok megformálásánál legfőbb szempontnak a jó használ-hatóságot és nem a pompás díszítményeket tartotta. Az angol ízlés a szigetország zárt világában a kontinens szeszélyes divatirányzataitól függetlenül fejlődött. Így jöttek létre azok a még kézműves alapokon nyugvó iparművészeti műhelyek, amelyek közül legjelentősebb a Morris Company volt Londonban. Ők ismerték fel először a tervező személyének és a megmunkálás igényességének jelentőségét.

London mellett a skóciai Glasgow volt a másik igen fontos köz-pont, amely a XIX. századi formakultúrának ösztönzést adott. Az itt dolgozó művészcsoport Charles Rennie Mackintosh (1868-1928) ve-zetésével a világos színeket, az egyenes vonalat (1-2), a finom, stili-zált, szimbolikus díszítést, a nagy sík felületből felépített konstruktív formát részesítette előnyben. A csoport tagjai 1901-ben Bécsben a szecesszió művészeivel együtt állítottak ki, majd ezt követően részt vettek a budapesti Iparművészeti Múzeum Brit Iparművészeti Kiállí-tásán is. A geometrikus stílusok mindkét ország formakultúrájának alakulására erős hatással voltak. Wilhelm Schmidt fehér szekrénye (3) és Josef Hoffmann széke (4) egyaránt a skót művészek világos szerkesztésének és visszafogott eleganciájának hatását mutatja.

A bécsi szecesszió a kézműves technológia igényes, hagyomá-nyos alkalmazásától, a különleges, egyedi daraboktól eljutott a mind technológiailag, mind formailag legelőremutatóbb sorozattermékek előállításáig. A tervezők joggal tekinthetők a mai értelemben vett formatervezés úttörőinek.

52 25. tábla →

25. tábla

Magyar szecesszió. A századforduló magyar bútorművességének fejlődését az angol és bécsi hatások döntően befolyásolták. Ebben a földrajzi és a történelmi okokon kívül nagy szerepe volt annak is, hogy a geometrikus, fegyelmezett formák, az ornamentika visszafo-gottsága éppúgy kapcsolatba hozhatók a bécsi vagy a glasgow-i mű-vészek munkáival, mint a népművészettel. A magyar művészek pe-dig a századfordulón önálló nemzeti stílus kialakítására törekedtek. Gyűjtőutakra indultak a falvakba, tanulmányozták a népi kultúrát. A népművészet józansága, az egyszerű, racionális megoldások jól megfértek a bécsi konstruktív szellemű tárgyformáló törekvésekkel.

Thoroczkai Wiegand Ede (1870-1945) 1903-ban készült ebédlő-szekrénye (1) egyszerű hasábos formájával ezt a fegyelmet tükrözi. A díszítés kevés, de nemes anyagokból, ezüstberakásokból, rózsa- és cédrusmarketériából áll. Tehát a míves megmunkálás, a tükrök és csiszolt üvegek alkalmazása teszi igényessé a látszólag egyszerűen megformált bútort.

Az 1910-es évek elején Kozma Lajos (1885-1948) építész tervezte a budapesti Rózsavölgyi zeneműbolt berendezését, amelyet azóta sajnos lebontottak. Az ide készült karosszék (2) hasábos lábaival, át-tört háttámlájával XVIII. századi angol előképekre utal. A háttámlá-ban lévő stilizált növényi díszítményekből kialakított míves faragás jól mutatja azt a kettős rokonságot, amely Kozma munkáit a magyar népművészethez és a bécsi mesterek műveihez kapcsolja.

Faragó Ödön (1869-1935) virágállványa (3) szintén a konstruktív, felesleges elemeket mellőző bútoralakítás példája. A hasábos lécek, egyszerű, kör alakú polcok alkalmazásával a felépítésben is érvénye-sül a geometria szigora. A világos és sötét fák ellentéte, a berakásos díszítés mértani elemei mind a puritán magyar szecesszió előremu-tató törekvéseit példázzák.

54 26. tábla →

26. tábla

A XX. század bútora. A technika felgyorsult fejlődése megnövelte a termelési lehetőségeket. Ennek szellemében a haladó művészek ra-dikális újításokat követeltek minden területen. Ezt végletekig menő formai egyszerűsítéssel, a szerkezet, a konstrukció fokozott hangsú-lyozásával kívánták elérni.

Az ülőbútor fogalmának újraértékelése terén a holland Gerrit Thomas Rietveld (1888–1964) tette meg a döntő lépést, amikor az 1910-es évek végén megalkotta piros-kék székét (1), amelyet nem is széknek, hanem „üléshez való eszköznek” tekintett. A tartószerkezet tömör, négyzetes keresztmetszetű, függőleges és vízszintes rudakból álló konstrukció, amelyben az egyes elemek egymás méreteinek a többszörösei. A szerkezetet sehol sem rejti el, mindenütt nyomon követhető a felépítés menete. Ezt a hatást csak fokozta a tiszta, har-sány színekkel.

A formai egyszerűsödés és a tiszta konstrukció útján a következő nagy állomást a csővázas szék megjelenése jelentette. Ez anyagából adódóan maximálisan tartós, és sorozatban is gyártható. A magyar származású Breuer Marcel (1902–1981) tervezte 1925-ben az elsőt, az ún. „Wassily”-széket (2). Ezekkel a székekkel tulajdonképpen a hasz-nálati tárgyak tervezése teljesen új útra lépett: a tetszetősség igénye háttérbe szorult, és helyét a hasznosság és gazdaságosság köve-telménye foglalta el. Ugyanakkor az egyszerű szerkezetek a tervezők számára rendkívül bonyolult statikai feladatot jelentettek. A „szép-lelkű” művészkézműves mellett így fokozatosan kialakul a tervező új típusa, akinek munkája közelebb áll a mérnökéhez. Megszületett a formatervezés.

A bútorgyártásban vadonatúj anyagok jelennek meg. Az acélcső mellett az alumíniumot és a különböző műanyagokat is felhasznál-ják (3).

56 27. tábla →

27. tábla

Napjaink bútora. „A ház voltaképpen egy lakógép. Fürdő, nap, hi-deg víz, meleg víz, tetszés szerinti hőmérséklet, higiénia, arányok al-kotta szépség. A karosszék voltaképpen ülőgép ...” – írta századunk egyik legnagyobb építésze, Le Corbusier, még a húszas években. Gondolata a nyolcvanas években is időszerű.

A modern technika lehetőségeinek felhasználásával tervezők, tervezőcsoportok tanulmányozzák az emberi test arányait és az üléssel kapcsolatos követelményeket. A különféle munkáknál és a pihenés különböző módjainál többféle testhelyzetet veszünk fel. A korszerű munkaszék valóban ülőgép (1-2). Magasságán állítani, hát-támlájának dőlésszögén változtatni lehet.

Korábban is felhasználtak fémet bútorok készítésére. Ma a váz-szerkezet mellett üléseket, háttámlákat (3) vagy asztallapokat is gyártanak belőle.

A modern formatervezés úttörői azt tartották, hogy ami célszerű, az szép is. Ma már nem mindent találunk szépnek, ami meghatáro-zott szükségletet elégít ki. A mai környezetnek – a hasznosság és a kényelem mellett – harmóniát is árasztania kell.

A végleges, korszerű formák kialakítása kísérletezés eredménye. Korunk, a XX. század második fele a művészet minden területén a forrongás állapotában van. Már nem törekedünk a mindenáron való újra; a tervezők szeme előtt nem az a cél lebeg, hogy olyat alkossa-nak, „ami még nem volt”. Olyan környezet kialakítása a cél, amely a múlt értékeinek felhasználásával és a modern eredmények alkalma-zásával az ember minél jobb közérzetét szolgálja.

Ebben a kísérletező munkában azonban a tervezőművész oldalán valamennyien részt veszünk. Minél kulturáltabb a fogyasztó, a kö-zönség, annál több lelkesítő feladatot talál a szép és jó tárgyak ter-vezője.

58 28. tábla →

28. tábla

Új törekvések a XX. századi formatervezésben. Az 1920-as évek-ben fellépő modern tervezők formai tisztaságot, célszerűséget sugár-zó tárgyai puritán környezetet teremtettek. Az, hogy tömeggyártás-ra van szükség, a második világháború után már nem volt kétséges. A már klasszikusnak számító modern formatervezéssel szemben a gyorsan változó világban új igények merültek fel. A csak a célszerű-séget szem előtt tartó és olykor bizony valóban uniformizált terve-zés ellenhatásaként az ötvenes-hatvanas években merész kísérlete-zés kezdődött a tárgyalkotásban. Az újító törekvéseket nagymértékben segítették az új anyagok, amelyeket a hagyományo-sak mellett a bútorgyártásban is alkalmazni kezdtek. Ide tartoznak elsősorban a műanyagok, ezek alakíthatósága a legváltozatosabb, sokszor bizarr formákat eredményez. A különböző PVC-alapanyagú színes bútorok mellett megjelennek az átlátszó, esetleg acélcsővel kombinált plexibútorok is.

A használhatóság azonban továbbra is fontos szempont, amint azt az 1968-as milánói Triennálén megjelent, a „lakás céljára progra-mozható rendszer” is mutatja. Ez többféle rendeltetésre alkalmas, görgőkre szerelt elemek együtteséből áll, és „bármely időbeli és tér-beli szituációhoz alkalmazható”. A tervezésben szerephez jut a szá-mítógép is. A létrejött tárgy sok esetben mindennek látszik, csak épp bútornak nem.

A tömegesen gyártott bútorok mellett – mintegy reakcióképpen – újra szerephez jut a kézművesség is. Magas technikai színvonalon, méregdrága anyagok felhasználásával teljesen újszerű, szokatlan tárgyak születnek, melyek az egyediséget és mívességet akarják szembeállítani az emberi környezet uniformizálásával.

60 29. tábla →

29. tábla

TartalomjegyzékEgyiptom.................................................................................................4Görögország............................................................................................6Róma........................................................................................................8Kora középkor.......................................................................................10Gótika.....................................................................................................12A reneszánsz Itáliában........................................................................14A reneszánsz Nyugat-Európában.....................................................16A reneszánsz Magyarországon..........................................................18Barokk....................................................................................................20A barokk Franciaországban...............................................................22A barokk Magyarországon.................................................................24Rokokó...................................................................................................26Angol bútor a XVIII. században.......................................................28A klasszicizmus Franciaországban...................................................30Angol klasszicizmus............................................................................32A kora klasszicizmus Magyarországon...........................................34Empire....................................................................................................36Az empire Ausztriában és Magyarországon...................................38Biedermeier...........................................................................................40Romantika, neobarokk és neorokokó...............................................42Historizmus...........................................................................................44A sorozattermelés kezdetei a XIX. században................................46A sorozattermelés kezdetei és az ipari formatervezés úttörői....48A francia art nouveau.........................................................................50Az angol hatás és a bécsi szecesszió.................................................52Magyar szecesszió................................................................................54A XX. század bútora............................................................................56Napjaink bútora...................................................................................58Új törekvések a XX. századi formatervezésben.............................60

HU ISSN 0133-9591

ISBN 963 11 6135 8

Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó, Budapest Felelős kiadó: Sziládi János igazgató Kossuth Nyomda (88.0158), Budapest, 1988 Felelős vezető: Bede István vezérigazgató Felelős szerkesztő: Karádi Ilona Szakmailag ellenőrizte: Batári FerencMűszaki vezető: Szakálos MihályKépszerkesztő: Árva Ilona Műszaki szerkesztő: Supp Emilné Terjedelem: 2,76 (A/5) ív. IF 6167