4
K K RESZ LUB Ötcsillagos Bírságmegelõzés MAGAZIN Kizárólag klubtagoknak! 2014. december megjelenik havonta Kedves Kreszklub Tag! Petõ Attila A Kreszprofesszor A 2014. decemberi Kreszklub Magazin tartalma: Városi sebességek 50 felett. Értelmezzük az értelmezhetetlent. 2015-tõl új rendszerû KRESZ vizsga. Te tudtad ezt? Miért jó egy Kreszklub Prémium tagnak? KRESZ feladvány egy táblagépért. Gyere velünk a KRESZ kalandos világába, harcoljunk együtt a közlekedési bírságok ellen! Immár harmadik magazinunkat olvashatod, és csak reménykedni tudok abban, hogy rendszeres látogatója vagy az oldalainknak. Külön köszönet azoknak, akik kérdéseikkel, felvetéseikkel, elküldött fényképeikkel színesíteni tudják cikkeinket. Komoly eredménynek tartjuk, hogy nem egyszer sikerült abban segíteni, hogy egy-egy jogtalanul kiszabott büntetést eltöröltek az illetékes hatóságok, illetve a helyes szabályértelmezéseknek köszönhetõen eleve nem kerültetek nagyobb bajba az utakon. Igazából 2015-ben is ez lenne a célunk, avagy mondhatom azt is, hogy töretlenül folytatjuk azt a tervet, hogy akik a Kreszklub tagjai, azok szabályosabban, biztonságosabban és nem utolsósorban bírságmentesen közlekedjenek. Erre emelem a képletes pezsgõspoharat, de természetesen azok, akik jármûvet vezetnek, szigorúan csak gyerekpezsgõt ihatnak! BUÉK!

Kreszklub Magazin December

Embed Size (px)

DESCRIPTION

2014

Citation preview

Page 1: Kreszklub Magazin December

K KRESZ LUBÖtcsillagos Bírságmegelõzés

MAGAZINKizárólag klubtagoknak!

2014. decembermegjelenik havonta

Kedves Kreszklub Tag!

Petõ AttilaA Kreszprofesszor

A 2014. decemberi Kreszklub Magazin tartalma:

Városi sebességek 50 felett.

Értelmezzük az értelmezhetetlent.

2015-tõl új rendszerû KRESZ vizsga.

Te tudtad ezt?

Miért jó egy Kreszklub Prémium tagnak?

KRESZ feladvány egy táblagépért.

Gyere velünk a KRESZ kalandos világába, harcoljunk együtt a közlekedési bírságok ellen!

Immár harmadik magazinunkat olvashatod, és csak reménykedni tudok abban, hogy rendszeres látogatója vagy az oldalainknak.

Külön köszönet azoknak, akik kérdéseikkel, felvetéseikkel, elküldött fényképeikkel színesíteni tudják cikkeinket.

Komoly eredménynek tartjuk, hogy nem egyszer sikerült abban segíteni, hogy egy-egy jogtalanul kiszabott büntetést eltöröltek az illetékes hatóságok, illetve a helyes szabályértelmezéseknek köszönhetõen eleve nem kerültetek nagyobb bajba az utakon.

Igazából 2015-ben is ez lenne a célunk, avagy mondhatom azt is, hogy töretlenülfolytatjuk azt a tervet, hogy akik a Kreszklub tagjai, azok szabályosabban, biztonságosabban és nem utolsósorban bírságmentesen közlekedjenek.

Erre emelem a képletes pezsgõspoharat, de természetesen azok, akik jármûvet vezetnek, szigorúan csak gyerekpezsgõt ihatnak!

BUÉK!

Page 2: Kreszklub Magazin December

Városi sebességek 50 km/óra felett

Te tudtad ezt?Te tudtad ezt?Hogy több, mint két éve megváltozott a kapukijáróban történõ parkolás szabálya?

A régi szabályzás alapján a saját házunk kijárata elé sem állhattunk be. Most viszont az ingatlannal rendelkezni jogosulthozzájárulásával ezt megtehetjük. Azaz a saját tulajdonunk elõtt semmi akadálya annak, hogy éjszakára ott hagyjuk az autónkat, más helyen pedig engedéllyel tehetjük ezt meg.

A szabályból az is következik, hogy a hatóságok automatikusan nem büntetnek meg senkit, aki például garázs elõttparkol, hiszen az csak akkor szabálytalan, ha ténylegesen akadályoz egy éppen ki vagy beálló jármûvet.

Az új szabály így szól:

Sok városi úton találkozhatunk olyan sebességkorlátozó táblával, amely nemhogy szigorítaná a megengedett sebességértéket, hanem egyenesen arra buzdítja a jármûvezetõket, hogy gyorsabban is közlekedhetnek.

Hiszen mindenki tudja, hogy lakott területen belül a gépjármûvekre vonatkozó megengedett legnagyobb sebesség 50 km/óra. (Egyébként arra már csak kevesen emlékezhetnek, hogy 1993-ig 60km/óra volt ez az érték.)

Akkor hogyan lehet az, hogy egy sebességkorlátozó jelzõtábla ennél magasabb értéket mutat?

Úgy, hogy a KRESZ alaplogikája szerint a közúti jelzõtáblák módosítják a leírt szabályt, azaz, ahol ilyen jelzést látunk, ott a táblán mutatott érték lesz a mérvadó. Még abban az esetben is, ha ez az érték nem szigorít, hanem éppen, hogy megengedi a magasabb sebességértéket.

Tehát a képen látható helyen 50 km/óra helyett maximum 80km/óra sebességgel közlekedhetnek a

Azonban sokan nem tudják, hogy nem minden jármûre vonatkozik ez az engedmény!

Ha a „Sebességkorlátozás” jelzõtábla lakott területen 50 km/óránál, lakott területen kívül 90 km/óránál nagyobb sebességet jelez, személygépkocsival, motorkerékpárral és a 3500 kg megengedett legnagyobb össztömeget meg nem haladó gépkocsival legfeljebb a jelzõtáblán megjelölt sebességgel szabad közlekedni.”

A KRESZ külön kiemeli, hogy:

motorkerékpárok

személygépkocsik

3500 kg alatti kisteherautók és kisbuszok

Azaz nagyobb tehergépkocsival, autóbusszal és egyéb nem gépjármûvel – pl. traktor, segédmotor, lassú jármû – csak a szabályban leírt maximális megengedett sebességgel közlekedhetünk!

Mivel a soron következõ útkeresztezõdés feloldja a táblákat ezért láthatjuk azt, hogy a keresztezõdések után azokat újra és újra megismétlik, illetve ha ezt mégsem tennék, akkor figyelni kell, mert ebben az esetben már csak 50 km/óra sebeséggel közlekedhetünk!

Érdekességképpen megemlíteném, hogy a forgalomszervezési szabályzások alapján lakott területen belül maximum 80 km/óra értéket lehet engedélyezni, tehát ennél magasabb sebességgel sehol nem közlekedhetünk.

EEE

Tilos várakozni, ahol a jármû az útmenti ingatlanra való behajtást vagy az onnan történõ kihajtást - az ingatlannal rendelkezni jogosult hozzájárulása nélkül - akadályozza;

Page 3: Kreszklub Magazin December

Értelmezzük az értelmezhetetlent!

Küldj nekünk Te is képet értelmezhetetlennek tûnõ helyzetrõl, segítünk megfejteni!

KRESZ vizsga 2015

Sajnos nincs igazuk!

A képen látható közúti jelzõtábla ugyanis nem egyezik meg a hagyományos parkoló táblával.

A budapesti Hegedû utcában rendre büntetik az autósokat, õk pedig jóhiszemûen azzal védekeznek, hogy hogyan lehetne tilosban parkolni egy parkoló tábla után?

A "Várakozóhely" jelzés valóban azt jelenti, hogy a tábla utáni területen kijelölt parkolóhelyeket alakítottak ki.

Ez a feltétel pedig a legtöbb nagyvárosban az, hogy a parkolásért fizetni kell. Ahogy ez a kiegészítõ táblán látszik is.

Az adott helyen álló jármûvekre az utca elején elhelyezett megállni tilos tábla érvényes, amit egyébként a sárga útburkolati jellel is megerõsítenek.

Ugyanúgy a megállási és várakozási szabályokat és tilalmakat figyelembe kell venni, mint máshol. Azonban, ha szabályos helyen várakozunk, akkor ezért fizetni is kell a meghatározott feltételeknek megfelelõen.

Tehát fizetõs övezetekben sem várakozhatunk akárhol.

A „Várakozási övezet (zóna) tábla viszont azt jelzi, hogy az úton a várakozás a „Várakozási övezet (zóna) vége” jelzõtábláig a várakozás feltételekhez kötött.

Alapjaiban változik meg a jogosítványt szerzõk vizsgáztatása 2015. januártól.Lecserélik a közel 40 éves kérdéseket és képeket.

Viszlát piros Dacia!

(Ezeket a fotókat valamikor a hetvenes évek végén készítették.)

Múlt

Jövõ

Ennek mostantól vége, a következõ évtõl sokkal alaposabb felkészülés szükséges a sikeres vizsga letételéhez. Igaz, hogy maga a vizsga formája nem fog változni, tehát továbbra is számítógépen kell 55 kérdésre válaszolni a, b vagy c felelet kiválasztásával, de maga a kérdésbank jelentõsen átalakul.

Sokkal több feladat közül generálja a program az adott vizsga kérdéssorát, és bõvül a képes ábrák száma is. Sõt a következõ öt évben fokozatosan átváltanak a korszerû megjelenítési lehetõségekre, azaz az életbõl kiválasztott fényképekkel és videókkal találhatják majd magukat szembe azok, akik a jövõben vizsgázni szeretnének.

Való igaz, hogy rohanó világunkban évek óta tapasztalható az a tendencia, hogy a fiatal jogosítványszerzõk érdemi, logikus tanulás helyett bemagolták a teszt kérdéseket.

Így a vizsga igaz, hogy sikerült, de a közúton késõbb nem tudták sem felismerni, sem alkalmazni a legfontosabb KRESZ szabályokat.

Page 4: Kreszklub Magazin December

Egyrészt, amit elõre is nagyon köszönünk, támogatod ezt az országban egyedülálló kezdeményezést, hogy naprakész lehetsz a közlekedési szabályokból!Másrészt pedig egy minimális díjért - évi 2000 forint – cserébe a következõ szolgáltatásokkal gazdagodhatsz:

K KRESZ LUBÖtcsillagos Bírságmegelõzés

7+1 ok arra, hogy miért LEGYÉL AZONNAL Prémium KRESZ-klub tag!

?MAGAZIN

Megküldjük számodra a legújabb KRESZ könyvet, amit a Kreszprofesszor írt.

Azonnal értesülni fogsz a KRESZ szabályok változásairól.

Folyamatosan elküldjük Neked a havonta megjelenõ KRESZ magazin számait.

Kérdezhetsz és tanácsot kérhetsz a Kreszprofesszortól.

Tagja lehetsz a KRESZ kommandónak.

Ingyenes belépés a Kreszklub rendezvényeire, élõben is felthetsz kérdéseket.

Értékes ajándékokért részt vehetsz a Kreszklub játékain, vetélkedõin.

JJJJJJJ

Prémium tagságra jelentkezés

Akik helyesen válaszolnak a következõ KRESZ kérdésekre, azok között kisorsolunk egy táblagépet.E havi kérdéseinket az új vizsgakérdések közül válogattuk ki!

Feladvány egy táblagépért!Feladvány egy táblagépért!

A helyes megoldásokat január10-ig lehet elküldeni a cí[email protected]

1. Aki a közúti közlekedésben részt vesz, ...

a) befolyásolhatja a közúti ellenõrzés eredményét

b) megzavarhatja a hatósági ellenõrzést

c) használhat közúti ellenõrzést elõre jelzõ eszközöket

2.

a)

b) elfogyott a fékfolyadék

c) valószínûleg a fékbetétek elkoptak

Ha fékezés közben fémes, súrlódó hangot hallunk, akkor...

túl nagy erõvel fékeztünk

3. Az ábrán látható útkeresztezõdésben

melyik jármû haladhat tovább elsõként?

a) Az 'A' jelû

b) A 'B' jelû

c) A 'C' jelû

A kérdések és képek jogtulajdonosa az E-Educatio Zrt.