Kuliffay Hanna - A Szasszanida ezüst a Szkíták kincse 2003

2013.06.24. www.empiriamagazin.com/Jelenido/skitak kincse.htm

www.empiriamagazin.com/Jelenido/skitak kincse.htm 1/8

EMPIRIA Magazin

Kuliffay Hanna

SZASZANIDA EZÜST A SZKÍTÁKKINCSE?

Jegyzetek egy washingtoni kiállítás kapcsán

I. rész

© 2008-2011. Minden jog fenntartva.

Érdekes lenne tudni, vajon milyen mértékben ismert Magyarországon, akárértelmiségi körökben is, Arszakész és Artavaszdész neve? Vagy ha magas szintenorganizált, nagyhírű birodalmakat kellene felsorolni, vajon hányadikként ugrana bea pártusoké, ha egyáltalán? És ha be is ugrana, hányan tudnánk akárkronológiailag, akár geográfiailag pontosan beilleszteni a világrendbe a nagy PártusBirodalmat? Ex oriente, lux – mondták a régiek. Emlékezteti még valaki is agyerekeket Európa közepén az ókori keletről jövő fényre?

Azt, hogy Arszakész (Arsaces) a nagyhírűArszakida dinasztia alapítója, mígArtavaszdész (Artavasdes) fél millenniummalkésőbb az utolsó pártus uralkodó volt,amerikai és nyugat-európai szemszögbőlnézve lehet az orientalizmus érdektelenrészadatának tekinteni, az egyetemesvilágtörténelem szempontjából viszont nemérdektelenebb, mint mondjuk a görögvárosállamok agyonelemzett egymás elleniacsarkodása – a magyarság számára pedigsokkal fontosabb. Kép: A Sackler galéria pártus kori ezüst rhütonjai közül ez azidőszámítás előtti utolsó v agy közv etlen utána köv etkezőév századból v aló, bámész tekintetű oroszlán figurás alegszebb, annak ellenére, hogy megkopott, több helyen is sérültés restaurált. Az i.e. I. századból egy hasonlóképpenszőlőlev elekkel díszített elefántcsont rhütont találtak Nisaásatása során (mai Türkmenisztán területén), ésegy képünkhöz hasonló oroszlános rhütont találtak a régészekaz Oxus templom feltárása során.

A pártus-szkíták magas fokú szervezettségreés társadalmi kooperációra, sikeresdiplomáciára, zseniális harcmodorra,önellátó fegyvergyártásra és magasszínvonalú fémfeldolgozásra épülő, közel ötévszázadot átívelő birodalma szándékos

kitartással és méltatlanul mellőzött, mint ahogy gazdag múltjáról tanúskodó, hajdani fénykorátidéző művészeti öröksége is. Lehet persze tiltakozni a „tendenciózus” szó miatt, mint ahogyáltalánosságban lehet tagadni magát az akadémiai szubjektivitást vagy a történelmi ésművészettörténeti eurocentrizmust is. Ugyanígy lehet fenyegető hangnemben az egy idő óta pejoratív értelemben használt revizionizmussal vádolni azokat a történészeket,archeológusokat és publicistákat, akik szerint újra kellene értékelni Ázsia és Afrika kulturálishagyatékát, a világ-civilizációt formáló hatását és szerepét. Tagadás és fenyegetés azonbannem változtatnak a tényen, hogy számos régi kultúra aláértékelt vagy jogtalanul kisajátított,számos nép, etnikum, hajdani neves királyság, sőt birodalom pedig hiányzik a történelemkönyvek lapjairól. Ennek a negligálásnak következtében az archeológiai ásatásokat finanszírozó intézményekés társaságok, a múzeumok, profi műgyűjtők és a média érdeklődési köréből is kimaradnak.Jobbik esetben csak különcnek tartották még a múlt század kezdetén is azokat, akik abúsás profitot ígérő francia impresszionisták, Chelsea porcelánok vagy carrarai márványmadonnák helyett tibeti bronz harangokat, ékírásos agyagtáblácskákat vagy éppenszaszanida ezüstöt gyűjtöttek. Nem véletlen tehát, hogy a világhírű Smithonian Múzeumok láncolatának egyedülálló ázsiaigyűjteménye csak két rendkívüli (megszállottnak is mondható) magánember általadományozott gyűjteményen alapszik, és az ebből való válogatásnak Washingtonban otthontadó, 1987-ben avatott Arthur M. Sackler Galéria is egyikük bőkezű anyagi támogatásávaljött létre.



Charles Lang Freer, a XIX. század közepén született detroiti gazdag üzletember ésautodidakta műértő túllépve a korabeli, főleg európai értékekre koncentráló divaton,amelynek korábban maga is hódolt, 1887-ben adta ázsiai és távol-keleti műtárgyakgyűjtésére a fejét. Halálakor, 1919-ben csak 4 éves volt az az Arthur M. Sackler, aki azonosszenvedélynek hódolva 1982-ben majdnem ezer ázsiai darabból álló gyűjteménytadományozott a Smithonian Múzeumok láncolatának. A kettőjüknek köszönhető, hogy a kevésséismert iráni, afganisztáni (baktriai) és pártusfém- és ötvösművészet csodálatos

reprezentánsai ma láthatók a Sacklergalériában, amelynek megtekintésére a világminden tájáról utaznak kutatók és mű- értőkWashingtonba, mivel a hagyatéki szerződésértelmében a műtárgyak nem kölcsönözhetők kimás múzeumoknak, és csak külön engedéllyelpublikálhatók.

(Kép: Arthur M. Sackler Gallery of Art, Washington D. C.)

A fenti területek előkelőségének művészi színvonalú használati edényei, dísztárgyai éskegytárgyai az egyszerűség kedvéért összefoglalva Szaszanida ezüstökként váltak ismertté,és a szakma három történelmileg meghatározott időszakból származtatja őket: azAkhamenid, (i.e. 550 - i.e. 331) a Pártus, (i.e. 312 – i.sz. 224) valamint a Szaszanidaperiódusból (i.sz. 224 - 651). A volt Perzsa Birodalom Nagy Sándor hódításait követően került a görög Szeleukuszok(Seleucusok) uralma alá, majd az i.e. III. század közepén a pártus királyság alapítója, I.Arszakész kezére, aki visszahódította, és birodalommá ötvözte az eredetileg Akhmenidbirodalomként felölelt hatalmas területeket. Utódai azonban állandó feszültségben ésösszeütközésben voltak a nagy Római Birodalommal. „Carrhae csatája és Crassus (rómaihadvezér, K. H) végzete után két és fél évszázadon keresztül az Arsacid nevezetű pártusdinasztia uralkodott keleten és a Rómaiak nyugaton, közrevéve az Örmények országát ésSzíriát. A kelet és nyugat közötti határvonal a pillanatnyi erőviszonyoknak megfelelőenállandóan változott.”(*1) Az i.e. II. században kialakult Kelet- és Nyugat-Ázsiát, illetve Kínát és a Földközi-tengertösszekötő Selyem út egy jelentős része generációkon keresztül pártus kontroll alá tartozott,ami messze kiható gazdasági fellendülést eredményezett. A kereskedelmi vámokból,tarifákból és a vazallusok adóiból jelentős hasznot húzó, katonailag is megerősödött PártusBirodalom hódításai következtében hosszú távon Irán, Mezopotámia és Afganisztán döntőrészének egyesített ura lett az Eufrátesztől egészen az Oxus (Amú Darja) bal partján húzódósztyeppékig. Az i.e. 90-es évek táján a kiváló koncepciójú államférfi, II. Mitridátesz (Mithridates) közvetveaz örmény (urartui) királyságot is bekebelezte, egyenrangú félként szerződést kötött a kínaicsászárral, és tovább bővítette befolyását Kis-Ázsiában, még az Eufrátesztől nyugatra is.Volt idő, mikor a pártusok birodalma 18 vazallusa felett gyakorolt hatalmat. Kulturális értékeiés hatása viszont szakszerű feltárási munkálatok híján, valamint szakmai idegenkedéssel ésakadémiai előítéletekkel küszködve még szinte ismeretlen a világban. A BETELJESÜLT ÉLET VIRÁGA A művészettörténet által összevontan szeleukida-pártus időszaknak nevezett évszázadokbólszármazó kiállítási darabok közül művészileg a legjelentősebb az a hivatalosan pártus időkredatált csodálatos szív alakú, színarany, apró horgas kapcsokkal ruhára, övre, fejfedőrevarrható díszítő elem, amelyen két fiatal vadkan les ki óvatosan az erdő sűrűjéből. A pillanatrögzítése és realitása, a komplex design, a nemes anyag értő kezelése egyszerűenlenyűgöző. Az életszerűség rendkívüli hatását a szkíta művész három dimenzió kialakításávalés az átfedéses technika mesteri alkalmazásával érte el. (Kép A1)



Képek: A1 és A2

A magas fokú művészi és mesterségbeli tudást igénylő háromdimenziós ábrázolásmód azegyik jellemzője a legnemesebb szkíta-pártus dísztárgyaknak, mint ahogy nem jellemzi aperzsákat. Ennek ellenére a kiállítás másik három dimenziós ritkaságát, egy előkelő férfimellképét ábrázoló ezüst medalion-tányért (Kép A2) a tárló adatkártyája és az elérhetőszakirodalom a szaszanida tárgyak közé sorolja. Ann C. Gunter és Paul Jett, a SmithonianIntézet szakértői azonban katalógusukban megemlítik, (Ancient Iranian Metalwork), hogy azezüst dísztányért elsőként elemző szakértő, Richard Frye a pártus periódusnak tulajdonította,és ezt csak egy későbbi kutató változtatta át „korai szaszanidára”. Az itt látható kép sajnálatos módon nem képes visszaadni a medalion portré megkapóandrámai plasztikusságát, az öntött-ezüst fej utólagos, aprólékos cizellálása, valamint a feketebitumen és aranyozott ezüst kontrasztja keltette intenzív esztétikai hatást, és így alighaérzékelhető, miért is számít vesztesnek az a kultúra, amelytől megtagadják. Gunter és Jettsaját bevallása szerint konkrét lelőhely ismerete, tehát rétegvizsgálat lehetősége nélkül „abizonyosság gyenge lábakon áll bármilyen emléktárgy bármilyen közegbe valóbesorolásánál” – különösen, mikor szinte egymásba folyó időszakokról van szó, mint a későipártus, poszt-pártus és korai szaszanida korok esetében. Ennek tulajdonítható – bár így ismegdöbbentő –, hogy Frye eredeti megítélését a medalion tányér pártus kultúrából valószármazásáról mára sikerült teljesen kiiktatni a szakirodalomból. Így lett és lesz a jövőben isnem egyszer perzsa kincs a szkíta kincsből, szaszanida kulturális érdem a pártuséból. A kiállítás másik szaszanidának ítélt darabja – ahol a látogatót kételyek gyötrik a vitrinismertető kártyájának felirata láttán – egy VI.-VII. századinak saccolt, megkopott ezüst tányér(Kép B.1), amelynek részletes ismertetésében Gunter és Jett meglehetősen felszínesnekbizonyultak. A szerzők leírásukban egy „kehelyszerű konténerből vagy alapból” kinövő,ágaskodó hegyi kecskék által közrevett, szőlőindával befuttatott tányérról értekeznek. Acsupán „indás fának” nyilvánított életfa azonban nem konténerből, hanem egy Szíriában,Mezopotámiában és Iránban honos dús porzójú pipacs-tulipánból (Papover glaucum) hajtki(*2). Ez asszociálható leginkább Hathor, a legrégibb Teremtő istennő Nílus völgyiszimbólumával, a lótuszvirággal: mindkettő az életadás és az élet folyamatossága, amegtermékenyülés és szaporodás jelképei voltak már a legősibb, történelem előtti időkben. Az életfa tetején, sokat mondó üzenetként (amelyet ugyan Gutter és Jett antennái nem vettek)egy elnyílt pipacs-tulipán látható – a hervadással járó beteljesült élet virága –, közepén pediga funkciójukat vesztett porzók előterében az Istennő bíztatásaként, mintegy a megújulás ésörök élet ígéreteként a jellegzetes hármas levél szimbólum vehető ki.(*2) A tányér ezáltal azIstennő hármasságának – lány-anya-öregasszony – kinyilatkoztatása és egyben a születés-termékenység-halál utáni megújulás ciklikusságának reprezentáns darabja.



Képek ebben a sorrendben: B.2, B.1 (kiállítási darab) és B.3

B.2: A Hathor istennő jellegzetes (omega-szerű) hajv iseletét ésnapkorongos fejdíszét v iselő ugariti Anat istenasszony szoptatja a

királyt, akárcsak a szikomor fában megtestesülő Nut istennő szoptattaOziriszt. B.1: Ezüst tányér - az élet folytonosságát biztosító Istennőt

szimbolizáló életfa. B.3: A Nílus v ölgyéből elszármazó "sokemlőjű" (*6)efezoszi Artemisz istennő (Anatólia) a földi megélhetést biztosító,

v adállománya rév én is tápláló erejét jeleníti meg.

Gutter és Jett elismerésére szolgáljon, hogy megjegyzik a fontos tényt: a tányér (B.1) a maganemében „egyedülálló”, és még hasonló jellegűt is csak kettőt jegyeznek a szakmában.(Abból az egyik a szkíta kincsek világközpontjában, az Ermitázsban található.) Nem véletlen,hogy ez a tányér kivételes ritkaság. Az i.e. 2400 körüli időszakban a sztyeppékről áradóindo-európai népek gén variációjuk és bátor elszántságuk mellett új vallásokat is vittekmagukkal: a fiatal hódító istenek, illetve a mindenható atya imádatát. A geográfiaiterjeszkedés során az ősi és a bevándorló teológiák összeolvadtak, majd évezredek soránfokozatosan, törzsekként és fejedelemségekként, körzetenként, városállamokként ésbirodalmakként megküzdve a férfi istenek kiszorították az istennőket – írja Merlin StoneMikor az Isten asszony volt (When God was a Woman) című rendkívüli jelentőségűkönyvében. A hatalmi harc kíméletlen volt. A legfőbb Istennőt lefokozták, háttérbe szorították,megcsúfolták, de közel három évezred kellett, míg a férfi istenű vallások – mithraizmus,zoroasztrizmus, judaizmus, kereszténység – végleg ki tudták törölni a lelkekből. Templomait,szentélyeit lerombolták, papságát és híveit kiirtották, kegytárgyait összetörték vagybeolvasztották. Ami a „pogányság”, tehát az ősvallások kegytárgyaiból túlélt, mint a Sacklergaléria tányérja is, az leginkább a véletlennek tulajdonítható, vagy az idegen szimbolizmusiránti ignoranciával magyarázható. Az életfa legkorábbi ábrázolása (mint az Oziriszt táplálóis) az egyiptomi fügefa, a Ficus sicomorus, de később egyéb fák is sorra kerültek, mint adatolyapálma, a tulipánfa vagy a klasszikus görögöknél Héra istennő arany almafája. A szíristennő, Atargatis legfontosabb szimbólumai a fa és a földalatti mélységek (a pokol)titkainak ismerője, a kígyó voltak. Az egyiptomi Hathor istennőt, vagyis Kobra istenasszonyt,a Teremtő Bölcsesség istennőjét Sicomorus istennőnek is hívták.(*3) A fekete Hathor istennőt, az asszonyok protektorát mint teremtő-oltalmazó Föld-anyát a Nílusvölgyétől eltávolodva többek között "Byblos Nagyasszonyának" nevezték; Kánaánban Tyreés Sidon környékén Ashtoreth (Asherah, Attoret), Szíriában Atargatis, Ugaritban Anath (képB.2), Júdeában(*4) pedig Astart néven imádták. Arábiában Attar-anya, Iránban és azörményeknél, szkítáknál Anahita, míg a görögöknél Artemis néven hódoltak neki. (kép B.3és *6) Egy ciprusi felirat Anathot Athénával azonosítja, míg az időszámítás előtti V. századzsidósága Anath néven (bibliai írásokban Asheraként) Jahve alkotótársának ésasszonyának tekintette. (David P. Silverman ezt a jelenséget – Ízisz és Hathor széleskörűhódolatát – az "egyiptomi imperializmussal" és az "istenek transzportálhatóságával"indokolta.)

A Gosztonyi-féle szumir (sumér) etimológiai szótár elemzése szerint az Asan vagyis Istennőszó, a fentiek változata, a Ba-Dug-Asan, Bo-Dog-Asszony (Boldog-Istenasszony)kompozícióban maradt fenn. Az eredetileg az isteneket és a csillagos eget is teremtőIstennőt, a Föld-anyát – aki bölcsessége révén magát a túlélést (az emberi, növényi és állatitermékenységet) biztosította – csak sokkal később, pusztán politikai, vagyis hatalmimeggondolásból asszociálták a kígyóval vagy sárkánnyal szimbolizált, bűnösnek nyilvánítotttudati felismeréssel, illetve csábító gonoszsággal.

A szumir (sumér) pantheon istennő menifesztációinak – Nammu, aki „megszülte az eget ésa földet”, ugyanakkor „anyja az isteneknek”, és Nin-khursag anyaistennő, aki az embertteremtette – legelterjedtebb szimbolikus megjelenítési formája volt a (mindig szimmetrikuselrendezésben, profil nézetben felé forduló és ágaskodó) kőszáli kecskék, gazellák, zergék,szarvasok vagy madarak által kétfelől közrefogott életfa, amelynek túlélő ábrázolásait ma



múzeumok, magángyűjtemények, néhány művészeti album és szakkönyvőrzi pótolhatatlan kincsként az utókor számára. A Sackler galéria ritkaságszámba menő ezüst tányérja azért is kivételesdarab, mert a Teremtő Istennőnek egy szintén ősi szimbóluma, abölcsességet (és egyben az éltető talajvizeket) megjelenítő kígyó isszerepel rajta. (Akárcsak némely egyiptomi és elámi ábrázolásokon aszikomor fára illetve datolyapálmára tekeredve.) Az életfa gilos mintávalhajt ki a tulipánból majd szökik szárba, és indás ágai az elnyílt tulipán kétoldalán, az Istennő ázsiai kedvencei, a pávatyúkok mellett stilizáltkígyófejben végződnek. Bár Gutter és Jett a kiállítás rendezőivel egyetértésben szaszanidánaktartják az életfás tányért, a szimbólumok és egyéb jellegzetességei révén sokkal inkább lenne illeszthető a szumir hagyományú pártus kultúrkörbe. Az szólhat még nyomatékos érvként a szkíta-pártus eredet mellett, hogy egy – művészi kidolgozásában magasabb szintű – szkíta Istennőábrázolása során (jobboldali képünk) az asszonyalak alteste egyelegánsan hurkolt gilos motívumban és annak befejezéseképpenkígyófejekben végződik: mindkét esetben a kígyó az eredeti bölcsesség

és a megújulás jelképeként szerves része a legfőbb Istennőnek. HA KÜLÖNLEGES, HA EGYEDI, AKKOR SZASZANIDA?

A Sackler galéria ázsiai kiállításának szinte jelképekéntlegismertebb darabja egy ezüst gazella rhüton (ivókürt), amely képrőlcsak oldalnézetből ismert, legérdekesebb díszítő eleme viszont hátulnézetből látható: a körbefutó, szelíd állatokkal díszes fríz közepénugyanis egy stilizált tulipánban végződő, oldalágait visszametszettéletfa látható. (Kép C.1) Magát a stilizált tulipánt három azonosméretű nyárfalevél alkotja, amelyek közül a középső aranyozott. Azarany nyárfalevél a halál feletti győzelem szimbólumaként szerepelt a4500 éves mezopotámiai király sírokban, ahol nyakláncra fűzve vagy

koszorúszerű hajdíszként ékesítette és óvta a másvilági útjára induló Shu-bad királynőt.(Képünk balra) A múzeumi ismertető szerint „a gazella rhüton különleges iráni formáját tekintve ritkaságszámba megy a szaszanida periódus ezüst edényei között”. Ismét egy poszt-pártuskorabelinek ítélt (III.-IV. század), bevallottan rendkívüli darab, amely sehogy sem illik azismert, jellegében egymáshoz hasonló iráni ezüst tárgyak körébe. És ha „különleges irániformája” is lenne, vajon miért dekorálja egy idegen kultúra idegen szimbolikája, amely mégcsak nem is hasonlít a perzsák szent fájához? Egy leginkább a realitás talaján álló művészettörténeti értékelés szerint a rhüton „nem-iráni művészeti forrás által befolyásolt, ésez a művészeti forrás valószínűleg Baktria.” Ázsia komplex történelmének valamelyest értőismerőjének kell lenni, hogy ez az állítás a szkíta szó elhangzása nélkül kellő súllyal bírjon –három felkiáltójellel. Ugyanis a ritkaság, különlegesség és a baktriai szkíta hatásbeismerése egy napon ráébresztheti a szakembereket a besorolás újraértékelésénekszükségességére.

Kép: C.1 - a híres ezüst gazella rhüton oldalnézetből

Gunter és Jett saját információja szerint a rövid gazella-rhütonhoz (C.1) hasonlót az Uralhegység nyugati részén találtak, és még érdekesebb, hogy „egy nagyon hasonló késő-pártuskerámia rhütonra akadtak Babilonban”. Ebből is arra következtethetünk, hogy az u. n. késő-pártus időszakot nyilván egy poszt-pártus periódus követett, amely hosszú évtizedek soránbirodalmon belüli kölcsönhatások és kívülről a Selyem út forgalmának köszönhetően görög,



indiai, bizánci hatás következtében fokozatosan egyre eklektikusabbá vált, és ezt nevezi atörténelmi időrendhez ragaszkodva a szakirodalom következetesen kora-szaszanidának. Aköztudatban és ismeretterjesztésben (de számos szakkönyvben is) viszont a szaszanidamegnevezés alatt egyszerűen iránit értenek. Ehhez kapcsolódó érdekesség, hogy a Sackler galéria kiállításán van egy eddig(tudtommal) sehol nem publikált ezüst tányér, ahol centrálisan elhelyezve, egy 7 csúcsúvilághegyen két aranyozott szárnyas ló áll, amelyek a gazella rhüton dekorációjához hasonlóan egy félig nyílt tulipánt vesznek közre, és a vitrin előtt gyönyörködő nem kismeglepetésére a két szélső ezüst sziromlevél közötti harmadik ebben az esetben isaranyozott. Ráadásul a körbefutó indás dekoráció levelei között az Istennő korai időkbőlszármazó termékenység jelképei, tömör szőlőfürtök láthatók. (Az ezüst tányéron, B1-es kép,is látható egy pár fürt a virágok és levelek között.) A tárló ismertetése szerint a szárnyas lovakkal dekorált tányér szintén „szokatlan” aszaszanida ezüstök között. Szokatlan és ritka, de miért? – kérdezhetnénk. Talán mert akorábbi pártus időkből származik? Esetleg mert más kultúrából származóként a többit megkellett semmisíteni? Vagy mivel jellegében és szimbolikájában idegen és érthetetlen, nemszívesen és csak korlátozott számban másolták? (Bár az ilyen jellegű tányér múzeumiritkaság, és eddig pénz és igény híján céltudatosan senki sem kutatott hasonló után, a pártusföldrétegekben azonban nyilván százával vannak régen halott papnők sírjaiban és az Istennőlerombolt vagy leégetett szentélyeinek betemetett kincseskamráiban.) Bár a katalógus írói általánosítva megemlítik, hogy az iráni uralkodók udvari ezüstműveseigyakran folyamodtak inspirációért másokhoz – szkíta, bizánci, hellén és indiai kollégáikhoz–, de mások szerint is innen-onnan importált és "szerzett" edényekről vették át éskombinálták (sokszor művészien) környezetük dekorációs elemeit, jelképeit és motívumait.Mikor azonban konkrétan egy-egy szaszanida korabeli tárgy értékelésére kerül sor, errőlmindenki elfelejtkezik: a megkülönböztető jellegzetességeket, a más kultúra jegyeit nememlítik, sőt egyes tárgyak idegen műhelyekből való származását is hanyag eleganciávalfigyelmen kívül hagyva a végén mindent, ami fénylik egy kalap alá, a bűvös szaszanidakalap alá vesznek. Nem vitatott, hogy az i.e. III. század elején uralomra jutó Szaszanida dinasztia birodalmában– amely a VII. század közepéig bezárólag magába foglalta a mai Iránt, Irakot ésAfganisztánt –, jellegzetes, keletiesen gazdag ornamentikájú luxus használati eszközöket,kultikus edényeket és dekoratív emléktárgyakat készítettek. Ezek a kezdeti időszakbanelsősorban udvari használatra, majd később az uralkodó osztály számára és export célokrais készített, gyakran aranyozott ezüst korsók, tálak, tányérok népszerűségük révén igényesvevőkörre találtak Kínában, Indiában, Anatóliában és egyes mediterrán országokban is. Azonban kelendősége és elterjedt volta ellenére sem helyénvaló minden múzeumnakfelajánlott, vagy iráni régiségkereskedők közvetítésével vásárolt ezüst tányért és aranyozottrhütont a Szaszanida uralkodók asztali edényének nyilvánítani. Az általánosítás kételye merül fel Gunter és Jett azon elemzésénél is, mikor a perzsaAchaemenid-kor "innovációjának" tulajdonítják azokat a rhütonokat, amelyeknek ivókürtje azállat törzsétől megtörve, szögben folytatódik, mivel az i.e. VI. század közepén alapulóAchaemenid birodalom idején ilyen formájú rhütonok máshol is léteztek.

Képek: D.1 és D.2

Egy nyilvánvaló és talán a legkorábbi példa erre a Louvre dél-mezopotámiai anyagában azelámi korból (i.e. 1800) a szumir (sumér) civilizáció által jelentősen befolyásolt Susavárosából származó bronzszögekkel rögzített mészkő tál (D.1), amely három zergét ábrázolómegtört rhütonszerű lábon áll. Az egyik jereváni múzeumban pedig az Urartu (örmény)birodalomból származó nehéz, 1600 grammos, 20 cm. magas ezüst lófejű rhütont őriznek(Kép D.2), amely mestermunka a maga nemében, amellett, hogy az i.e. VII-V. századipéldája a jellegzetes, művészien formába zárt szkíta állat stílusnak. Ez a nemesen egyszerű,fegyelmezett vonalvezetésű példány az öncélú dekorálás helyett a sörény stilizált és az



izomzat naturalisztikus kidolgozására koncentrált. Hasonló formatervezésű rhütonok láthatókaz i.e. VIII. századi asszír paloták reliefjeinek ünnepi jelenetein is, tehát évszázadokkalmegelőzve a Perzsa birodalom szögben megtört rhütonjait. Ebben az időben az asszírokkapcsolatban álltak a szkítákkal: „Partatua, a szkíták királya az asszírok nagyhatalmúszövetségese volt”(*5), ennek megfelelően a kétoldalú kulturális kölcsönhatás, majd az Iránfelé való közvetítés nyugodtan feltételezhető. Az ázsiai sztyeppék uralkodóinak és arisztokráciájának gazdagságát, fejlett művészi érzékétés luxus igényét bizonyítják többek között a washingtoni kiállítás tárlói. A népvándorlásoksorán hatalmas „barbár” területeken magas színvonalú, örök értékű finom-kézműiparvirágzott, amelynek feltárása és szélesebb körű megismertetése az egyetemes kultúrát isgazdagíthatja.

(Folytatás a júliusi számban A sztereotipizálás kudarca címmel)

*1 „Alexander térhódítása Közép-Ázsiában új nevet hoz a történelembe: a Pártusokét, egy nyilas hegyi fajt,

amelynek végzete, hogy kb. egy évszázaddal később fontos szerepet játsszon a történelemben és aBaktriaiakat, akik a tevék homokos vidékéről (Kizil Kum sivatag az Oxus jobb partján, K. H.) származtak. Úgytűnt, (Alexander) mindenhol árja nyelven beszélő népekbe ütközött.” (H. G Wells: The outline of History, NewYork, 1920)

*2 A virágból való virágzás az élet folytonosságát érzékelteti és jelképezi. Hasonló vertikális jellegű ábrázoló

módszerre hívja fel a figyelmet Jankovics Marcell A fa mitológiája című könyvében: ”A népművészetrejellemző, hogy eltérő tér- és időbeli állapotokat összevontan fejez ki. Így ’virágfái’ nemcsak Napbólsarjadhatnak, de Napot is ’virágzanak’.”

*3 A szikomornak nevezett egyiptomi fügefát az ókori Egyiptomban a Föld-anyaként tisztelt Hathor és az

égboltot megtestesítő Nut istennő alaki megjelenésének tekintették, szentnek tartott gyümölcsét pedig a halálután bekövetkező túlvilági élet biztosítékának tartották.

*4 A Biblia szerint Bölcs Salamon, aki körülbelül i.e. 960-922 között élt, a helyi istenek mellett a Szidoniai

Ashtoreth híve volt.

*5 Vladimir Loukonine-Anatoli Ivanov: Lost treasures of Persia, 1996

*6 Az i. e. V. században készült (római) szobor másolat modern elemzői szerint az "emlők" valójában az

Istennőnek évente áldozott szent bikák preparált heréi egy vastag, míves lánchoz rögzítve. Ezt alátámasztanilátszik, hogy míg az istennő sötétbőrű, még a ruhájából kilátszó lábfeje is, a bimbó nélküli(!) emlőszerűségekviszont elütően világos színűek. A Kis-Ázsiában leginkább népszerű ősi afrikai istennők, Ízisz és Hathor,tehén istennők voltak, akiknek a megújulási és termékenységi ceremóniák során áldozták fel a bika istent.

2003. június

© 2008-2011. Minden jog fenntartva. BIBLIOGRÁFIA Magyar nyelvű források: Bíró Lajos: A magyar régmúlt titkai – Budapest, 1999. Magyar Ház kiadó.Bobula Ida: A magyar nép eredete - 1966-ban jelent meg angolul. Magyar kiadás Budapesten 2000-ben. Anahita-Ninti kiadó.Jankovics Marcell: A fa mitológiája – Budapest, 1998. Csokonai kiadó.Képes Géza: Kőbe vésett eposzok – A magyar őstörténet nyomai – Budapest, 1982. Helikon kiadó.Tábori László: Egy alig ismert ókori világbirodalom: Párthia - Bp. 2003. Magyar őstörténeti kutatóés kiadó.Télfy János - Magyarok őstörténete - Pest, 1863. Fakszimile, Anahita-Ninti Bt. Kiadó.Varga Csaba: JEL JEL JEL avagy az ABC 30.000 éves története. Budapest, 2002. Fríg Kft.Zajti Ferenc: Magyar évezredek - Budapest, 1999. Magyar Ház kiadó. Angol nyelvű források: Collon, Dominique: Ancient Near Eastern Art. Berkeley-Los Angeles, 1995. University of CaliforniaPress.Groushko, Mike: Treasure. Lost, Found & Undiscovered. Philadelphia, 1990. Running Press.Gunter, C. Ann & Jett, Paul : Ancient Iranian Metalwork. Washington D.C. 1992. SmithonianInstitution.Harris, Stephen l. Harris - Platzner Gloria: Classical Mythology - Images and Insights. CaliforniaState University, Sacramento, 1998. Mayfield Publishing Company,Herodotus: The Histories. USA, 1998. Oxford University Press.Janson, H. W.: History of Art. 1913. (First edition: USA, 1962.) Revised and expanded edition by: Anthony F. Janson. Englwood Cliffs, New Jersey,1969. Prentice Hall, Inc.Loukonine, Vladimir & Ivanov, Anatoli : Lost treasures of Persia. Washington D.C. 1996. MagePublishers.Mackey, Sandra: The Iranians - Persia, Islam and the Soul of a Nation. New York - London, 1996.Penguin Books.Potts, Timothy: Civilization - Ancient Treasures from the British Museum. Australia, 1990. AustralianNational Gallery.Soudavar, Abolala : The Aura of Kings. Costa Mesa, California, 2003. Mazda Publishers, Inc.Silverman, David P.: Divinity and Deities in Ancient Egypt. Cornell University PressThompson, E. A.: The Huns. England, 1948. (Original title: A History of Attila and the Huns) Paperback:USA 1999. Blackwell Publishers.

http://www.empiriamagazin.com/Jelenido/A%20Sztereotipiz%C3%A1l%C3%A1s%20Kudarca.htm



Mysterious Places. Edited: Jennifer Westwood. USA, 1997. Barnes & Noble.Mythology. Illustrated Encyclopedia. Editor: Richard Cavendish. UK, 1992. US edition - New York,1993: Barnes & Nobles.The Penguin Encyclopedia of Ancient Civilization. Ed: Arthur Cotterrel. London, 1980. Penguinbooks.Scythian Gold. Editor: Ellen D. Reeder. USA, 2000. Harry N. Abrams, Inc. Publishers.Wonders of the Ancient World. National Geographic Atlas of Archeology. Washington, D.C. 1994.National Geographic Society. Addenda: Crassus received Syria as his province, which promised to be an inexhaustible source of wealth. It would havebeen had he not also sought military glory and crossed the Euphrates in an attempt to conquer Parthia.Crassus was reportedly the richest man in Rome, and attacked Parthia not only because of its great wealth,but because of a desire to match the military exploits of his two major rivals, Pompey the Great and JuliusCaesar, and indeed those of Alexander the Great. We are told that the King of Armenia offered Crassus theaid of some forty-thousand troops on the condition that Crassus invade through Armenia that the king couldprovide for his troops. Crassus refused, and invaded across the Euphrates. His legions were defeated atCarrhae (modern Harran in Turkey) in 53 BC by a numerically inferior Parthian force composed mainly ofarmoured heavy cavalry and horse archers. Crassus' legions were unable to maneuver as swiftly as theiropponents, and remained in the testudo formation. Crassus was captured, and reportedly forced to drinkmolten gold, ironic as he was the richest man in Rome, he was then executed.

The second and third centuries also saw a widespread interest in bulls' testicles. Men and women alikeoffered these choice parts in private and public ceremonies, which are known from their Latininscriptions. From 160 A.D. onwards, they are known to have been connected with the cult of Cybele,the Great Mother. Robin Lane Fox: Pagans and Christians. 1989)

I.e. 250-től i.sz. 226-ig áll fenn a Római Birodalommal összevethető méretű ésjelentőségű pártus világbirodalom Kis-Ázsiától Indiáig. A pártusok papjait - akárcsak amagyarokét - mágusoknak hívják. Fölötte a szkíta alán birodalom, tőle keletre az "ázsiaihunok" nyugati birodalma. Ázsia túlnyomó része még hun uralom alatt áll. (GrandpierreK. Endre: Attila és a hunok. IV. fejezet, 1.: Attila uralkodásának történelmi előzményei.2006)

(Hanna egyéb társadalmi és kulturális témájú írásai az EMPIRIA Magazin Mindenféleérdekesség rovatában olvashatók, politikai elemzései és washingtoni tudósításai pedig a

Jelenidő rovatban.) Amennyiben kérdése vagy hozzászólása lenne a cikkhez, írjonHannának: [email protected]

VISSZA az EMPIRIA Magazin Jelenidő rovatának címjegyzékéhez

VISSZA az EMPIRIA Magazin nyitólapjára

http://www.empiriamagazin.com/Miszcellanea/miszlinks.htm

http://www.empiriamagazin.com/Jelenido/JELENIDOLINKS.htm

mailto:[email protected]


http://www.empiriamagazin.com/index.htm

2013.06.24. www.empiriamagazin.com/Jelenido/A Sztereotipizálás Kudarca.htm

www.empiriamagazin.com/Jelenido/A Sztereotipizálás Kudarca.htm 1/15

EMPIRIA Magazin – © 2003-2012. Minden jogfenntartva

Kuliffay Hanna

A SZTEREOTIPIZÁLÁSKUDARCA

Jegyzetek egy washingtoni kiállításkapcsán

(A „SZASZANIDA EZÜST A SZKÍTÁK KINCSE?" című esszé II.

része)

(Szkíta pártadísz, i.e. V. század – Ermitázs)

Ha nem ismerjük a régi brit bölcseletet, miszerint

„Too far East is West” – a túl messzi kelet a nyugat –

akkor ma is könnyen áldozatul eshetünk a XVIII–XIX.

századi kolonializmussal párhuzamosaneluralkodó, de a XX. századra is rátenyerelő,rasszizmussal árnyalt, akadémiai tekintélytisztelettelátitatott, ortodoxiába merevült hellén-centrikusszemléletnek, amely a kultúra bölcsőjénekGörögföldet tekintve semmibe veszi az ősi Nílus-völgyi és az ázsiai kultúrák szikrát csiholó, lángotszító szerepét. Ezeket a kulturális gyökerekettagadva a politikai motivációkkal fűszerezett modernkultúrtörténeti elemzések (néha ókori elfogultságraalapozottan) egyes népeket és kultúrákat magasabbpolcra, míg másokat alacsonyabbra helyeztek, vagyéppen valami süllyesztő félébe. A kialakított alá- és

fölérendeltségi viszony végleges. Kétségbe vonása

http://www.empiriamagazin.com/Jelenido/skitak%20kincse.htm




vagy kritikája még senkinek sem kövezte ki aHírnévhez vezető útját.

„Itt lép be a zsurnaliszta” – írja Richard Poe, rendkívülijelentőségű tanulmánykötete, a Fekete szikra – Fehérláng bevezetőjében. Ebben a Szókratész-i mindenrenyitott tudásvágyat hiányolja az egyes humánszakterületekre nehezedő ortodoxia ellenében. „Nekünkmegvan az a sajátos privilégiumunk, hogy egyikszakembertől a másikhoz fordulhatunk, bármilyen kérdéstfeltehetünk, és abból bármilyen ésszerű következtetéstlevonhatunk. Módunkban áll a konvencionális szakértőkvéleményét kiegyensúlyozni az ellenvéleménytképviselőkével. És ami a legfontosabb, ha a disszidenselmélet hihetőbb a hivatalosnál, minden megtorlástól valófélelem nélkül nyugodtan figyelembe ajánlhatjuk.” Majdhozzáteszi: ”Rövidre fogva a zsurnaliszták a józan ítélethangjai”. Ebből korántsem következik azonban, hogy csak úgyölünkbe csöppennek a lehetőségek, az elismerésről és asikerről nem is beszélve. Számos témában az újirányzatokra, felfedezésekre és kutatási eredményekrealapozott ismeretterjesztő cikkek éppen olyan nehezenpublikálhatók, mint amilyen nehezen elfogadtathatók akára legmegalapozottabb, tárgyi dokumentumokkal isalátámasztott revizionális tudományos munkák. Nem

véletlenül. Llewelyn Powys azt írta 1930-ban, hogy avilágon semmi sem olyan nehéz, mint az értelem

megszabadítása az elfogultság és előítéletek béklyóitól.Tudományos vagy babonás, valójában egyre megy. Leszámítva a piaci igény hiányát sem hálás feladat azidőszámítást megelőző és követő évszázadok Nyugat- ésKözép-Ázsiájáról írni, mivel kevés és elég megbízhatatlana ránk maradt forrásanyag: egyes népekről éskultúrájukról ironikus módon csak az ellenségeikbeszámolójából maradt ránk információ. Akik nemhagytak maguk után írott emlékeket, azok ki lettekszolgáltatva a kortárs történészek, majd rajtuk keresztül azutókor ítéletének. Valójában a régészet és aművészettörténet feladata igazolni vagy cáfolni a koraiírott emlékeket, pótolni bizonyos hiányosságokat. Enneknagyrészt eleget is tesznek, azonban mint tudjuk ez aszakterület sem tekinthető politikától és tekintélytisztelettőlmentesnek. A rabszíjra soha nem fűzött, a Római birodalommal issikerrel szembeszálló, az asszírokat, örményeket, babilóniaiakat, médeket és perzsákat legyőző, I.Psammetichus fáraót pedig hatalmas váltságdíj fizetésérekötelező szkítákról, akárcsak az ó-iráni területekenbirodalmat alapító pártusokról vagy őszinte csodálattalszólnak a krónikások(*1), vagy (mint a rómaiak esetébenis) gyűlölettel vegyes féltékenységgel. Mintha az utóbbiaklennének többen. De még azon kevesek is, akik elismerik e szerteágazó,rendkívüli tehetségű népek, törzsszövetségek katonai ésdiplomáciai nagyságát, birodalomszervező és -irányító



készségét, valamint fegyverkészítő szaktudását, mégazok is csak ritkán hajlandók elismerni magas fokúművészetét, műértését, fejlett absztrakciós készségét,gazdag hagyományait, valamint a nemesfémeket

megmunkáló szakmai tehetségét.

„A mi nagy szerencsénk, hogy ezek a vad, színes, nagyivóbarbárok imádták a nemesfém dekorációt, hogygazdagok voltak az ilyen nemesfémekben és hogy jóízlésük volt, minek következtében kiváló görögmesterembereket béreltek fel a(z aranyuk)megmunkálására” írta E. V. Cernenko szkítákról írtkönyvének előszavában a szerkesztő, Martin Windrow. (Kép: Szkíta királyi nyakékek, Dél-Szibéria, Tuva. Fotó: SisseBrimberg, National Geographic)

Nyugati leírásokban többnyire úgy tűnik, hogy az ún. „állat

stílus” – amelyet az orosz szakemberek konkrétabb megfogalmazásban „szkíta-szibériai állat stílusnak”

neveznek – csupán állati motívumokat felhasználódekoráció, amit magas színvonalú alkalmazása miattviszont a szakirodalom minden igyekezetével megpróbála görögöknek vagy a perzsáknak tulajdonítani. „Ezeknek (a nomádok által könnyen szállíthatótárgyaknak) nemcsak az ékszerekhez hasonlóan zsúfoltdíszítő jellege közös, hanem az ‘állatstílusként’ ismertformai megoldása is” írja az 1990-ben negyedszerrekiadott A művészet története című többkötetes művébenAnthony F. Janson, majd hozzáteszi: „És úgy tűnik, ennekaz állatstílusnak az egyik forrása az ősi Irán.”(*2) A

mások által fennen hirdetett „forrás”, mert mi is lenne más,Hellasz földje, illetve a Baktriába betelepedettmakedónok.

A SZTEREOTIPIZÁLÁS KUDARCA Valójában évszázadokig senki sem volt hajlandó még



csak feltételezni se a „barbár” szkítákról, hogykézműveseik nemcsak díszes lószerszámokat ésfegyvereket készítettek, de művészi értékű fejedelmiékszereket és ruhadíszeket, kultikus edényeket éstárgyakat is. A XIX. századi angol történész, George

Rawlinson kissé leegyszerűsítő véleménye szerint aPártus birodalom bukásának egyik oka volt, hogy apártusok nem voltak elég civilizáltak a kifinomult izlésű,magas művészi igényű irániakhoz viszonyítva. (Talán nemrosszmájú a kérdés, vajon mikor is fedezték felszupremációjukat, mivel hogy röpkének nem mondható 5évszázad idejéig mégis csak tudomásul vették a pártusuralmat?) Egy nemrégen Tuvaköztársaságban (Dél-Szibéria) feltárt fejedelmikurgánban talált 57 ezerdarabos arany leletnyakékei, karkötői,övcsatjai, fejdíszei, gyűrűiés gyöngyei alaposanrácáfoltak a Rawlinson-féle lekicsinylővéleményre. A mongolhatár közelében, Arzhan és Turan között élő és temetkezőlovas népnek 27 évszázaddal ezelőtt nem lehettek görögvagy iráni kapcsolatai, és nem létezett állandó településsehol még a távoli környékeken sem, ahol felbéreltidegen kézművesek rendszeresen dolgozhattak volna azuralkodói réteg megrendelésére. Nem maradt hátra máslehetőség, mint annak beismerése, hogy a nomád szkítákaranyművesei teljesen önállóan jutottak a művésziteljesítmény csúcsára.(*3)

(Homlokpántra illeszthető fejdísz, Tuva, i.e. VII. század. Sisse

Blimberg felvétele)

A feltárásban résztvevő Anatoli Nagler, a berlini Német

Archeológiai Intézet munkatársa szerint a kurgánleletekmegmunkálása a létező legmagasabb színvonalú.

„Ezek az emberek kiváló kézműiparosok voltak,ami új fénybe helyezi a szkíta életmódmegítélését. Megdönti a sztereotipizáló beállítást,miszerint a szkíták csupán vad lovasok ésharcosok voltak, akik vándorlás közbenpusztították a többi népeket. (A leletek szerint)ugyanis magas színvonalú kulturális fejlettséggelrendelkeztek.”

Szentségtörően forradalmi megállapítás, de hogy ettől aszkíták általános megítélése széles körben megváltozna,ezért egy lyukas kalapot sem érdemes fogadásraajánlani. Lehetetlen még csak elképzelni is, hogypéldául a British Museum tárlójában a fordított Omegaalakot idéző híres ékszer „Perzsa griff karkötő” feliratátmaholnap hivatalosan szkíta vagy szaka griff karkötőrecserélnék, annak ellenére, hogy a párját ritkító, nagyrészt

szaka ékszerekből álló baktriai Oxus kincsek része volt.(Ezen baktriai temetkezés ideje a pártus időkre, i.e. 180-



ra tehető.)

TimothyPotts, a

National

Gallery ofVictoriaigazgatójaszerint a

mesterműnek számító karkötő az „akhamenid géniusz”terméke (i.e. 550-331), amely „jellegében a nomádszkíták hatását tükrözi”. Potts nyilván nem gondolt rá, vagynem tudta, hogy az általa csak szkíta „hatásnak” vélt,

szemet gyönyörködtető látszat mögött több is lehet – egyősi titok rejtőzhet. Pedig az Omega jel vagy formaévezredekre visszamenőleg a sumér (szumír) pantheonNagyasszonya, a termékenységet és termést biztosító,anyát és csecsemőt oltalmazó Baba (Bau) istennőszimbóluma volt, akinek tisztelete idővel a kultúra többijelenségeivel együtt terjedt az eurázsiai sztyeppék ésszavannák irányába. (Perzsának elkönyvelt szkíta-szaka griff karkötő az Oxuskincsekből. British Museum)

„A griffeknek messze nyúló ősisége vanMezopotámiában,” írja Potts, „de ezeknek az állatoknak abarbár vadsága és intenzitása, valamint a részletek, minta szarvak végének megvastagodása és a színeskőberakás a közép-ázsiai pusztákon száguldó nomád

szkíták művészeti hatását tükrözi.” Csak a szkíták hatását

tükrözi, vagyis mindent összevetve Potts szerint perzsaés nem szkíta. Nyilván azzal a tudományosnak éppen nem

mondható mentegetőzéssel, végül is ki hallott már barbárgéniuszról?

Az i.e. V–III. században az Altaj vidékén virágzó,vertikálisan nomád (nyáron a hegyekben legeltető, majd a

völgyekben telelő) pazyryk (pazirik, pazaryk) kultúranyomai a Tuva kincsekhez hasonlóan ékes cáfolata Pottsés mások felfogásának, mivel aligha vitathatóbizonyítékként szolgál, hogy a zsenialítás bárhol, elzárt és

nyugati mércével mérve civilizálatlan – maradandó

építészet nélküli, esetleg írástudatlan közösségekben – iskibontakozhat. Egy 2500 évvel ezelőtt szkíta módra épített, rablók általmegrongált kurgánba beszivárgó víz télen megfagyott, ésteljes épségben őrzött meg egyébként nagyon ritkántúlélő értékeket, többek között a mezopotámiai és szkítahagyományok fából faragott, illetve egy nyeregtakarón



színes filcrátéttel megörökített szimbolizmusát – a jótjelképező szelíd szarvas illetve kőszáli kecske áldozatulesését a gonosznak, a stilizáltan ábrázolt mitikusragadozó griffnek.(*4)

Az amerikai

mondás szerint ha

valami úgy totyog,

mint egy kacsa ésúgy hápog, mint

egy kacsa, akkor

az a valami egy

kacsa. Kivéve aszkíták esetében.Hogy az altaji

pazyryk példánálmaradjunk,szkítának

elkönyvelt népcsoportokkal geográfiai közelségben ésazonos kultúrkörbe való tartozása ellenére – azonos(lovas nomád) életforma, azonos temetkezési szokások,beleértve a legsajátosabbat, a lóáldozatot is, közöstradíciók és azonos elemeket tartalmazó mitológia,azonos szintű művészi igényesség és közösenalkalmazott kifejezésformák – az amerikai National

Geographic Society kiadásában megjelent Az antik világcsodái című atlasz mégis azt írja: „Senki sem tudja,valójában kicsodák. Számos tudós egyszerűen altajitörzsekként kategorizálja a pazyrykokat.”

(Kép: Altáji (pazyryk) fafaragás – mitikus griff, csőrében elejtettszarvas fejjel)

Bár a szakirodalom tömve van ellentmondásokkal, ésnéha „senki sem tud” vagy akar még nyilvánvalókövetkeztetéseket se levonni, a tudós Zajti Ferencazonban számos téren segít az eligazodásban. Nálaolvashatjuk, hogy a bizánciak szerint az altáji népeket,mint a turkokat is valamikor szakáknak nevezték,ugyanakkor azt is, hogy a perzsák az ókori szakákat nemmaguk fajta iráni, hanem tatár népnek tekintették.Hérodotosz azt mondja, a perzsák minden szkítátszakának hívtak. Ugyanakkor Tábori László Párthia címűkitűnő válogatása számos cikkünk szempontjából jelentősmegállapítást közölve többek között idézi R. N. Frye1984-ben közreadott, Zajtival egyező szakvéleményét,miszerint a pártusok közép-ázsiai török népekkel valórokoni kapcsolata mellett „az ural-altaji rokonság nemcáfolható”.

PÁRTUS EREDETŰ SZASZANIDÁK? Dr. Tábori maga pedig azt állítja, hogy „a szaszanidák ispártus eredetűek voltak, bár nem Arszakidák”, és ez amegállapítása különös jelentőséggel bír azok számára,akiknek módjában volt látni a washingtoni kiállítást.



A Sackler galéria összefoglaló nevén Szaszanidaezüstökként ismert kiállítási anyagának egyik lenyűgöző,kompozíciójában, hatásában, finom kidolgozásában ésdimenzionált ábrázolási módjában egyaránt magávalragadó, de egyben a legrejtélyesebb darabja ugyanisegy vaddisznókra vadászó lovas uralkodót ábrázoló,gazdagon aranyozott tányér, amely a szakemberekvéleménye szerint II. Sápur (Shapur, i. sz. 307-379)szaszanida uralkodóról készült. A híres dinasztia másodikkirálya azonban – a kiállítás magyar látogatóinak nem kismeglepetésére – mintha nem iráninak, hanem pártusnakhinné, vagy próbálná eladni magát. A nagy kérdés, hogy miért? Miért ábrázoltatná magát egyállítólagos iráni király vagy herceg legyőzött ellenségehajviseletével, ruházatában és fegyverével? Személyiségzavarral állunk szemben? Rajongásból következőönfeladásig menő azonosulással? Valamiféle (trükkös?)politikai meggondolással? Vagy a szent-pétervári

Stroganov gróf hajdani gyűjteményéből 1934-ben aSackler galériába került ezüst tányér nem is II. Sápurtábrázolja? Esetleg II. Sápurt ábrázolja, de Táborimegállapítására építve a Sápurok nem irániak, hanempártusok voltak – elszánt vetélytársak egy másikdinasztiából?

Kevesen tudják, hogy a szabott ruházat, mint olyan szkítaeredetű: a lovagláshoz előnyös térdtől bővülő szárú, atérdhajlattól bokáig rojtozással vagy szőrmével díszítettnadrág, a medáliás mellszíj és a díszcsatos övvelderékban összefogott térdig érő tunika a sztyeppeiuralkodók sajátságos viselete volt, akárcsak a rövidszárúcsizma, vagy a bokánál befűzött cipő. Még ha az irániudvarban meg is honosodott volna ez a vadászatra ispraktikus öltözék, (mint ahogy szkíta közvetítésselnépszerű lett Szíria-Palesztina egyes részein) a haját



azért csináltathatta volna másképpen az uralkodó, mint aszkíta érmekről és szobrokról jellegzetességként ismertkét oldalra fésült, pomponszerűen vágott-bodrozott stílus.

II. Sápurként azonosított vadászó (hódító?) király (III.-IV. század)

Ami még furcsább és elgondolkoztatóbb, hogy Sápúrkirály idegen öltözékén és hajviseletén kívül idegenfegyverrel is vadászott, méghozzá a pártusoknál hatalmijelvényként is szereplő híres szkíta íjjal, amelyet azarsakida pénzérméken a legendás hírű I. Arsak is tart(ajánl az isteneknek?) kinyújtott kezében.

A Stroganov-tányérként ismert lelet azonban a felsoroltkételyeket ébresztő és magyarázatot kívánó furcsaságokellenére sem számít egyedi darabnak. Több múzeum isőrzi a szaszanida uralkodók udvari műhelyében, Bishapurvárosában gyártott ezüst dísztányérokat, amelyeken aszaszanida időbeli királyok és hercegek a világleghíresebb lovasai és íjászai, a szkíta uralkodókmintájára lóhátról vadásztak. Még olyan III. századiábrázolás is akad köztük, ahol az uralkodó a sok éveskiképzést igénylő, nehezen elsajátítható szkíta-huntaktikával a száguldó lóról visszafordulva ejti el a vadat, azidegennek nehezen kezelhető szkíta íj segítségével. Bakú történelmi múzeumában például van egy hasonló(bár elég gyengén sikerült, meglehetősen ügyetlenkompozíciójú és vésetű) vadászó- vagy győzelmi tányér,amelyen a szakmai vélemény szerint az Örmények nagy

királya címet viselő Narseh herceg látható, I. Sápur fia,aki lovaglás közben szkíta-hun módra íjával hátrafelécélozva próbálja másodszorra is eltalálni az őt üldöző,szeme közt már egyszer meglőtt kőszáli kecskét. Mintegy kontrasztként ehhez a kompozíciójában ügyetlenbakúi tányérhoz, az Ermitázs „a szaszanidamesterművek” egyik kivételesen szép példányát, „atipikus késői szaszanida művészet jellegzetes darabját”

őrzi, amelyen II. Sápur szintén „pártus fordulással célozmeg egy oroszlánt”, írják Vladimir Loukonine és AnatoliIvanov Perzsia elveszett kincsei című könyvükben, amelyaz Ermitázs ázsiai anyagát mutatja be. Szkíta íj, szkíta ló,

szkíta katonai kiképzést bizonyító pártus fordulás – lehetezeket a részleteket egy kézlegyintéssel elintézni? Ez az Ermitázsban őrzött, a szaszanida fémművességremekének tartott, 1927-ben Oroszföldön talált aranyozottezüst tányér bizonyos szempontokból más királyi

dísztányérokhoz hasonló – galoppozó nemes paripa, kéttámadó vadállat, kardos, bőgatyás, pártus-hun módranyilazó koronás lovas – drámai hatású technikaimegoldásában mégis a Stroganov-féle Sápur-tányérhozáll a legközelebb, mivel mindkettő három dimenziós.Lényeges megjegyezni, hogy ezzel a drámai hatású,kombináltan szobor- és dombormű jellegűábrázolásmóddal mai napig sem találkoztak a régészekiráni készítésű tárgyakon.

A gazdag anyagú Sackler-galéria kiállításán összesen



csak három darab három dimenziós tárgy látható, és nemvéletlenül mindegyik „egyedi különlegességnek”, értsd

másnak, tehát nem a szaszanida udvari műhely sorozat-termékének ítélt: az egyik a cikkünk I. részébenbemutatott fiatal vadkanokat ábrázoló színarany ruhadísz,

amelyhez hasonló – nem véletlenül – az Oxus kincsekközött található. A másik a szintén az I. részbenbemutatott ezüstmedailonos tányér és harmadik amajdnem félprofilban ábrázolt ("két-harmados ábrázolásimód"), rendkívül szuggesztív tekintetű, karizmatikusegyéniséget ábrázoló Stroganov-féle tányér. Az utóbbin amedailonos tányérhoz hasonlóan az öntött darabokutólagos applikációja – a szoborszerűen kiképzett fej és aparipa jobb mellső lába –, valamint a tegez, a vaddisznókagyarai és fülei, és a paripa palmettás szerszámdíszeinek trébelése (kidomborítása) együttesen váltanakki izgalmas térhatást. A bravúros technikai megoldásazonban, mint említettük, nem jellemezte a szaszanidákkorabeli centralizált birodalmi művészetét. A Stroganov-tányér a pártus kulturális hagyomány egy másikjellegzetességét is őrzi: az átfedéses megjelenítést. A lóívelt nyaka fedi a lovas bal karját, jobb mellső lába éspatája pedig a szökellő vaddisznó farát.

Ann Gunter és Paul Jett az Ősi iráni fémmunkák címűkatalógusukban azt írják, hogy a művészettörténészek egysziklavéseten látható, hasonlóan gerezdekre osztott gömbalakú koronadísz alapján azonosították be II. Sápurként aStroganov-tényér lovasát – nyilván nem sokat töprengveállítólagos iráni származása és a pártus-szkítamegjelenítés ellentmondásossága felett. (Arra a kérdésre,ki viselt még koronája felső részeként ilyen gerezdekreosztott gömböt, később visszatérünk.) A koronatermészetesen döntő jelentőségű az uralkodókbeazonosításánál, de erre támaszkodva kétségesséválhatnak egyéb korábbi feltételezések, mint például aszármazás, a faji, etnikai vagy klánbeli hovatartozás.Jelen esetben felmerül a kérdés, állítható-e továbbra isminden bizonyossággal, hogy a szaszanida uralkodók(mind) irániak voltak?

(Jellegzetesen "szkíta szarvú" szárnyas oroszlánt ábrázoló hajlított

gyűrűfelnagyított részlete, i.e. V. század - Ermitázs)



Erre vonatkozólag az iráni származású Abolala Soudavaridén megjelent tudományos jellegű könyvében azolvasható (The Aura of Kings), hogy I. Sapur fia, Narsehherceg addig nem tudott hatalomra jutni, míg ki nem vártaa bátyja Hormizd, majd a vitéz Bahrámok uralmánakvégét, illetve nyilván türelmét vesztve III. Bahrámotfegyveresen távolította el a trónról. Soudavar azt írja, alegyőzött III. Bahrám a szakák királya volt, aki csak 4hónapig tudta megtartani apja és nagyapja trónját. (ABahrámok 273 és 302 között uralkodtak) A királylistátnézegetve viszont az derül ki, hogy a szaka Bahrámokcsak háttérbe szorultak, de nem tüntek el végleg Iránpolitikai életéből. Egy IV. Bahrám uralkodott 388-399között, majd egy V. Bahrám 420-438 között – aki egyezüst tányér tanúsága szerint nap és hold kombinációjúkoronát viselt! – és utolsóként egy VI. Bahrám 590-591-igvolt hatalmon.

A NAP ÉS HOLD FIVÉREI Mint említettük, homályosak azok az időszámítás körüliés azt követő ázsiai évszázadok, nem vehetők ki tisztán ahatalomért folytatott harcok és szereplőik, ráadásul anyugati tudósok nemigen hajlandók a keletiek kutatásieredményeit a sajátjukkal összevetni, ami óhatatlanulrányomja bélyegét az egyelőre foghíjas, szokszorellentmondásos eredményekre. (Soudavar könyvébenmegemlíti, némely nyugaton kialakult, Iránnal kapcsolatostévedés például egyszerű fordítási hiba következménye.)

A

Sackler galériában egy vert és vésett, VII. századinak ítéltszaszanida tányéron szintén egy szkíta öltözéket viselő,lovaglócsizmás, gondosan nyírt szakállú és szkítahajviseletű uralkodó látható, amint korábban máshol ishasonlóképpen ábrázolt pártus uralkodók lezserenkönyöklő pozitúrájában hatalmi szimbólumokat vesz át akontyos vagy pomponos fejdíszt viselő Anahita istennőtől.



Az uralkodó koronája Gunter és Jett szerint annyiraegyedi, hogy „semmilyen szaszanida uralkodókoronájával nem azonosítható”. Ők ezzel amegállapítással meg is elégedtek, és elkerülték annakfelvetését, hogy kik is vallották magukat a Nap és a Holdfivéreinek vagy fiainak – bár majdnem lehetetlen, hogy netudták volna, számos közép-ázsiai vagy onnanelszármazott uralkodói dinasztia az egyiptomiakhozhasonlóan kozmikus ősőktől származtatta elődeit. A tudósEugene Wilhelm a pártusokról szóló könyvében azt írta,"Nemzeti vallásuk a természeti elemek, elsősorban a napés a hold imádata felé inklinálódott." (Egy “Nap és Hold fivérei” közül származó uralkodó. VII. század.Soudavar szerint ezen a dísztányéron Anahita istenasszonyszemélyesen jutalmazza a királyt.)

A kettős fejedelmi ülőalkalmatosság alatt látható kos-vagy muflonfej véset egyik értelmezője szerint a királyivadászat alanya(?), egy másik szerint vallási jelkép.Gunter és Jett szerint viszont általánosságba véve azuralkodói dicsőség és hősiesség szimbóluma. Hm.Akárcsak az a 3 vaddisznófej, amelyek a hasonló témájú

baltimori Walters Művészeti Galéria tányérjánsorakoznak ugyanígy a tányér aljára vésetten? Nemvalószínűbb, hogy nemzetségi vagy klán szimbólumok?

Annál is inkább, mert éppen a megkülönböztetés illetveilletve azonosítás jeleként pecsétnyomókon isszerepeltek. A vaddisznó a besenyők totem állata volt, a farkas atürköké, a hunoké a sólyom vagy sas, az ugoroké amedve és a szarvas, a kusánoké viszont éppen a muflon,vagy kőszáli kecske amelynek szarvait uralkodójukkoronájába illesztve is viselte. Az Ermitázsban őrzöttegyik ezüst tányér ábrázolja a vadászó Warahranherceget, aki 390-420-ig uralta a szaszanidák általidőközben birtokba vett Kusán (Kushan) királyságot.



(A vadászó kusáni uralkodó, Varahran. 390-420)

A kombinált kusáni korona rendkívüli érdekességeszámunkra, hogy a szarvak felett egy pontosan olyanvertikális vésetekkel gerezdekre osztott gömb van (afelvétel a véseteket nem adja ki), mint amilyen II. Sápur ésa hozzá zsánerre nagyon hasonlító, pártus öltözékű éshajviseletű I. Jazdagird (Yazdagird) koronájának felsőtartozéka. (Jazdagird koronájának alsó részénugyanakkor, a homloka felett egy félholdat visel.) Így aztán

csak még ellentmondásosabbá válik – vagy egyre inkábbmegvilágosodik? – kit is ábrázolhat az a rendkívüliszépségű és hatású ezüst tányér Washingtonban, amelyetStroganov-tányérként ismer a történelmet, művészetet ésművészettörténetet kedvelő világ.

*1 „És egy távoli nemzetet szabadítok rátok Izrael háza! - mondja

az Úr. Egy legyőzhetetlen, régi nemzetet, amelynek nem ismered anyelvét, és nem érted a beszédét. Tegze olyan, mint a nyitott sír, smindannyian hősök.” írja Jeremiás próféta csodálattal vegyesbabonás félelemmel a Jeruzsálemet fenyegető szkíta veszélykapcsán.

*2 A Pártus birodalmat teljesen figyelmen kívül hagyva, vagy nem is

tudva róla Janson azt írja, hogy az Akhaemenid és a Szaszanidaperiódusok közötti “500 évig a Perzsa birodalom görög és rómaidominálás alatt állt”. Dominique Collon Az ősi közel-keletiművészet című könyvében (University of California Press, Berkely-Los Angeles, 1995) pedig azt írja, “A pártusok Közép-Ázsiából érkezett iráni nomádok voltak . . . “ Soudavar véleménye szerint "Aszkíták a perzsákhoz és médekhez hasonlóan iráni törzs, amelyragaszkodott Mithrába vetett hitéhez, amit valószínűleg toborzóharci kiáltásként használt a Dáriusz centralizáló törekvései ellenifelkelése során." A tájékozottabb vagy talán elfogulatlanabb Altheimszerint viszont „A pártusok és uralkodó házuk, az Arsakidák, Iránszámára mindig is az idegen uralom képviselőinek számítottak,csakúgy, mint Nagy Sándor és utódai . . .” Az ő véleményéttámasztja alá - az önmagával is ellentmondásba kerülő - Soudavar,az addendában eredetiben közölt idézettel, amely elismeri, hogy aszaszanidák nem tartották magukat a pártusok utódainak, ésigyekeztek még az emléküket is kitörölni az iráni históriákból.

*3 A Tuva-lelet nem az első bizonyíték egy (feltehetőleg) szakadár

közösség művészi és technológiai bravúrjára. Az ún. Lurisztáni-bronzok is kitűnően bizonyítják, művészileg magas színvonalúfémművesség jöhetett létre távol a városoktól, fél nomád hegylakókkörében. A szkítákkal szoros kapcsolatot tartó, minden valószínűségszerint rokonságban is levő mesteremberek közössége többnyiremegrendelésre dolgozott, ha kellett elámi vagy asszír stílusban is,de mindvégig megtartva saját komplex, sumér hatásokat megőrzőművészetét. Loukonin és Ivanov szerint a korlátozott számú ásatásileletekből is nyilvánvaló, hogy a lurisztáni fémművesek többévezredes tradícióval és tapasztalattal rendelkeztek a fémötvözés,fegyverkészítés és bizonyos lószerszámok öntése terén,amelyekkel különböző származású és igényű megrendelőket láttakel . . .

*4 A pazyryk uralkodók hasábfából épített, szkíta elemekkel

mintázott gyapjú szőnyegekkel bélelt kurgánokba temetkeztek, ésértékeik mellett gazdagon felszerszámozott lovaikat, sokszor ahalotti szekerüket is magukkal vitték a hitük szerinti másvilágba.

2003. július

(A cikk I. része Szaszanida ezüst a Szkíták kincse?címmel jelent meg júniusban)




© 2003-20112. Minden jog fenntartva.

Addenda:

Idézet a bevezető gondolat alátámasztására: "By instituting a state

ideology that considered the rule of its predecessors as Ahrimanic,the Sasanians almost maneged to eclipse the Parthians from theIranian memory of history. Similarly, the Achaemenid stateideology, which promoted Ahura-Mazda at the expense of thedeities whom the Medes revered, almost obliterated the memory

of the Median Empire and blurred the origins of an Iranian kinglyideology, which began to take form under the Medes, mostprobably through the agency of Elamite scribes." (AbolalaSoudavar: The Aura of kings, 2003)

ST. PETERSBURG, Jan. 8 -- Russian scholars from the StateHermitage Museum have concluded that a discovery of Scythian goldin a Siberian grave last summer is the earliest of its kind ever foundand that it predates Greek influence. The find is leading to a changein how scholars view the supposed barbaric, nomadic tribes thatonce roamed the Eurasian steppes. The dig near Kyzyl, the capitalof the Siberian republic of Tuva, revealed almost 5,000 decorativegold pieces -- earrings, pendants and beads -- that adorned thebodies of a Scythian man and woman, presumably royalty, anddated from the fifth or sixth centuries B.C. In addition to the gold,which weighed almost 44 pounds, the archaeologists discovereditems made of iron, turquoise, amber and wood."There are many great works of art , figures of animals, necklaces,pins with animals carved into a golden surface," said Dr. MikhailPiotrovsky, director of the Hermitage Museum. "It is an encyclopediaof Scythian animal art because you have all the animals whichroamed the region, such as panther, lions, camels, deer, etc. This isthe original Scythian style, from the Altai region, which eventuallycame to the Black Sea region and finally in contact with ancientGreece, and it resembles almost an Art Nouveau style."Russian and German archaeologists excavated a Scythian burialmound on a grassy plain that locals have long called the Valley ofthe Kings because of the large number of burial mounds of Scythianand other ancient nomadic royalty.The fierce nomadic Scythian tribes roamed the Eurasian steppe,from the northern borders of China to the Black Sea region, in theseventh to third centuries B.C. In the fifth and fourth centuries B.C.they interacted with the ancient Greeks who had colonized the BlackSea region, which is now in Ukraine and southern Russia. Notsurprisingly ancient Greek influence was evident in Scythian goldpreviously discovered, but the recent find dates from before contactwith the Greeks and from the heart of Siberia where, scholars say,contact with outsiders can almost be excluded. Research on theTuva burial mound, known as Arzhan 2, began in 1998, and to theamazement of scholars the grave was discovered to be untouched,though failed attempts by grave robbers to locate the burial chamberwere evident on the sprawling, 185-foot-long, 5-foot-high mound.(Scythian Gold From Siberia Said to Predate the Greeks. The NewYork Times. 2002)

BIBLIOGRÁFIA

Magyar nyelvű források:

Bíró Lajos: A magyar régmúlt titkai. Budapest, 1999. Magyar Ház kiadó.



Dr. Bobula Ida: A magyar nép eredete. 1966-ban jelentmeg angolul. Magyar kiadás Budapesten 2000-ben.Anahita-Ninti kiadó.Jankovics Marcell: A fa mitológiája. Budapest, 1998.Csokonai kiadó.Képes Géza: Kőbe vésett eposzok – A magyarőstörténet nyomai. Budapest, 1982. Helikon kiadó.Tábori László: Egy alig ismert ókori világbirodalom:Párthia. Budapest, 2003. Magyar őstörténeti kutató éskiadó.Télfy János: Magyarok őstörténete. Pest, 1863. Fakszimile, Anahita-Ninti Bt. Kiadó.Varga Csaba: JEL JEL JEL avagy az ABC 30.000 évestörténete. Budapest, 2002. Fríg Kft.Zajti Ferenc: Magyar évezredek. Budapest, 1999.Magyar Ház kiadó.

Angol nyelvű források:

Collon, Dominique: Ancient Near Eastern Art. Berkeley-Los Angeles, 1995. University of California Press.

Groushko, Mike: Treasure. Lost, Found &Undiscovered. Philadelphia, 1990. Running Press.Gunter, C. Ann & Jett, Paul : Ancient Iranian Metalwork.Washington D.C. 1992. Smithonian Institution.Herodotus: The Histories. USA, 1998. Oxford UniversityPress.

Janson, H. W.: History of Art. 1913. (First edition: USA,1962.) Revised and expanded edition by: Anthony F.Janson. Englwood Cliffs, New Jersey,1969. Prentice Hall,Inc.

Loukonine, Vladimir & Ivanov, Anatoli : Lost treasures ofPersia. Washington D.C. 1996. Mage Publishers.

Mackey, Sandra: The Iranians – Persia, Islam and the

Soul of a Nation. New York – London, 1996. Penguin

Books.

Potts, Timothy: Civilization – Ancient Treasures from the

British Museum. Australia, 1990. Australian NationalGallery.Soudavar, Abolala: The Aura of Kings. Costa Mesa,California, 2003. Mazda Publishers, Inc.Thompson, E. A.: The Huns. England, 1948. (Originaltitle: A History of Attila and the Huns) Paperback: USA1999. Blackwell Publishers.Mysterious Places. Edited: Jennifer Westwood. USA,1997. Barnes & Noble.Mythology. Illustrated Encyclopedia. Editor: RichardCavendish. UK edition 1992. US edition New York, 1993:Barnes & Nobles.

The Penguin Encyclopedia of Ancient Civilization. Ed:Arthur Cotterrel. London, 1980. Penguin books.Scythian Gold. Editor: Ellen D. Reeder. USA, 2000. Harry N. Abrams, Inc. Publishers.Wonders of the Ancient World. National GeographicAtlas of Archeology. Washington, D.C. 1994. NationalGeographic Society.



(Hanna egyéb, társadalmi és kulturális témájú írásai

az EMPIRIA Magazin Mindenféle érdekességrovatában olvashatók, politikai elemzései és

washingtoni tudósításai pedig a Jelenidő rovatban.) Amennyiben kérdése vagy hozzászólása lenne acikkhez, írjon Hannának:[email protected]

VISSZA az EMPIRIA Magazin Jelenidő rovatánakcímjegyzékéhezVISSZA az EMPIRIA Magazin nyitólapjára

http://www.empiriamagazin.com/Miszcellanea/miszlinks.htm


mailto:[email protected]


http://www.empiriamagazin.com/index.htm

Documents

Kuliffay Hanna - A Szasszanida ezüst a Szkíták kincse 2003