7
LELLEI ÚJSÁG 2015. május 8. XXIX. évfolyam, 5. szám Balotonlelle város lapja A tartalomból: A Föld Napját ünnepelték az általános iskolások faül- tetéssel, környezettudatos- sági próbákkal és ügyességi versenyekkel. (Folytatás a 4. oldalon) „Agysebészet - Misztikum és Valóság” A Városi Vöröskereszt szer- vezésében, a Művelődési Ház vendége Dr. Büki And- rás, a Pécsi Idegsebészeti Klinika Igazgatója volt, aki „Agysebészet- Misztikum és Valóság” címmel tartott előadást. (Továbbiak az 5. oldalon) 150 kerékpáros lepte el a Kishegyet, ahol a 24. Kishegy Kupa MTB versenyen bizo- nyították rátermettségüket a kijelölt távokon. (Folytatás a 10. oldalon) Megnyitotta kapuit az Afrika Múzeum a felújított Művelődési Házban. A nyílt na- pon az érdeklődők minden újdonságot megtekinthettek a megújult komplexumban. (Folytatás a 8. oldalon) Tavaszi programok az óvodában Mozgalmas, eseményekkel teli áprilist zártak városunk óvodásai és óvónői, meg- érkezett a húsvéti nyuszi, voltak bábszínházban, jel- eskedtek a balatonföldvári váltóversenyen. (Folytatás a 6. oldalon) Kishegy Kupa MTB Verseny Balatonlelle

LELLEI ÚJSÁG - Balatonlelle · LELLEI ÚJSÁG Balotonlelle város lapja XXIX. évfolyam, 5. szám 2015. május 8. A tartalomból: A Föld Napját ünnepelték az általános iskolások

  • Upload
    others

  • View
    1

  • Download
    0

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: LELLEI ÚJSÁG - Balatonlelle · LELLEI ÚJSÁG Balotonlelle város lapja XXIX. évfolyam, 5. szám 2015. május 8. A tartalomból: A Föld Napját ünnepelték az általános iskolások

LELLEI ÚJSÁG2015. május 8.XXIX. évfolyam, 5. számBalotonlelle város lapja

A tartalomból:A Föld Napját ünnepelték az általános iskolások faül-tetéssel, környezettudatos-sági próbákkal és ügyességi versenyekkel.

(Folytatás a 4. oldalon)

„Agysebészet - Misztikum és Valóság”

A Városi Vöröskereszt szer-vezésében, a Művelődési Ház vendége Dr. Büki And-rás, a Pécsi Idegsebészeti Klinika Igazgatója volt, aki „Agysebészet- Misztikum és Valóság” címmel tartott előadást.

(Továbbiak az 5. oldalon)

150 kerékpáros lepte el a Kishegyet, ahol a 24. Kishegy Kupa MTB versenyen bizo-nyították rátermettségüket a kijelölt távokon.

(Folytatás a 10. oldalon)

Megnyitotta kapuit az Afrika Múzeum a felújított Művelődési Házban. A nyílt na-pon az érdeklődők minden újdonságot megtekinthettek a megújult komplexumban.

(Folytatás a 8. oldalon)

Tavaszi programok az óvodában

Mozgalmas, eseményekkel teli áprilist zártak városunk óvodásai és óvónői, meg-érkezett a húsvéti nyuszi, voltak bábszínházban, jel-eskedtek a balatonföldvári váltóversenyen.

(Folytatás a 6. oldalon)

Kishegy Kupa MTB Verseny Balatonlelle

Page 2: LELLEI ÚJSÁG - Balatonlelle · LELLEI ÚJSÁG Balotonlelle város lapja XXIX. évfolyam, 5. szám 2015. május 8. A tartalomból: A Föld Napját ünnepelték az általános iskolások

3Közélet2 Közélet

MeghívóBalatonlelle Város önkormányzatának Képviselő-testülete soros ülését 2015. május 28-án (csütörtökön) 15

órai kezdettel tartja a városháza dísztermében, melyre tisztelettel várunk minden érdeklődőt:

Főbb napirendi pontok:

1. Beszámoló Balatonlelle város közbiztonsági helyzetéről.

2. A Polgárőrség beszámolója a városban végzett tevékenységéről

3. Tájékoztató az idegenforgalmi szezonra való felkészülésről.

4. Az Alapszolgáltatási Központ gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak ellátásáról készített átfogó értékelésének megtárgyalása.

Lellei Újság - Impresszum:

Szerkeszti: a szerkesztőbizottság Főszerkesztő: Tóth András Kiadja: RMedia Szerkesztőség: Gyenesdiás Kereskedők útja 4-6. Nyomdai Munkák:Schneider Nyomda Kft.,5700 Gyula, Károlyi Mihály utca 7.Felelős vezető: Schneider JánosMegrendelés száma: LEÚ: 04/2015Megjelenik 2600 példánybanISSN: 1217-4645

Az első napirendi pont beszámoló volt az előző testületi ülés óta eltelt időben a lejárt határidejű határoza-toknak a végrehajtásáról, a testület elfogadta a beszámolót.

A következő napirendben a két ülés közötti polgármesteri tevékenység-ről szóló beszámolót fogadták el a képviselők.

A harmadik napirendi pont a 2014. évi költségvetési rendeletnek a mó-dosítása volt, melyet megszavazták a képviselők.

A következő, négyes tárgyalandó téma beszámoló volt az önkormány-zat 2014. év költségvetésének vég-rehajtásáról. Kenéz István polgár-mester elmondta, hogy rendkívül jó gazdasági évet zártak tavaly, hiszen év végére 229 millió forint maradt a költségvetésben, ezzel az összeggel tudták megkezdeni a 2015-ös esz-tendőt. A költségvetési beszámolót, valamint a zárszámadási rendeletet is megszavazta a testület.

A következő pont javaslat volt Ba-latonlelle város képviselő-testületé-nek köztisztaságról szóló 23/2008.XII.19-es önkormányzati rendele-tének a módosításáról. A polgár-mester elmondta, hogy a szabadtéri tűzgyújtásokkal kapcsolatosan eddig az országos rendelet alapján készült el a helyi rendelet. A lakosok közül sokan jelezték, hogy amikor a zöld hulladék nem kerül elszállításra a téli hónapokban, akkor valamilyen lehetőséget találjon az testület arra, hogy az ingatlanok körül keletkező zöld hulladékot el tudják égetni.

Ezért a kormányhivatallal és a ka-tasztrófavédelemmel történt egyez-tetés után a Balatonlelle város kép-viselő-testülete olyan módosítást eszközölt a rendeletben, hogy októ-ber 15-e és április 15-e között tűz-gyújtási lehetőség van, mindenkinek a saját területén belül. A tűzgyújtási tevékenység úgy végezhető, hogy a tevékenységet végző a környezetét és a szomszédait ne zavarja. A köz-tisztasági rendelet módosítását meg-szavazták a képviselők.

Az 6. napirendben tárgyalták a 2014. évi belső ellenőrzésekről és a megtett intézkedésekről szóló beszá-molót, amit a testület elfogadott.

A hetes pont beszámoló volt a pol-gármesteri hivatal 2014. évi tevé-kenységéről, egyhangúlag szavazták meg a napirendet.

A 8. pont a 2015-2016-os nevelé-si évben indítható óvodai csoportok számának meghatározása volt. A törvényi szabályozás szerint ez a lét-szám Balatonlellén 150 óvodást je-lent és hat csoportot működtetnek. A határozati javaslatot elfogadták.

A kilencedik Napirend a 2015. évi nemzetközi kapcsolatok meghatáro-zása volt, ahol az éves tervről dön-töttek igen szavazataikkal a képvi-selők.

A tizedik témában a Balatonlelle Körzeti Szociális Alapszolgáltatási társulási megállapodásának az elfo-gadásáról tárgyalták, amely hét tele-pülést érint. 2015. január elsejétől a GESZ mint szervezet megszűnt, ezt a feladatot a polgármesteri hivatal vette át, ezért módosítottak a társulá-

si megállapodást, melyet elfogadott a képviselő-testület.

A Somogy Megyei Pedagógiai Szakszolgálat hozzájáruló nyilat-kozat kérelmet nyújtott be a telep-helyüket érintő alapdokumentumok módosításához, amit a 11. napirend-ben megszavaztak a képviselők.

Egyhangú döntést hoztak a 12. na-pirendi pontban, mely a rendezvény-park és környékének a felújításáról szólt.

Szintén kilenc igen szavazatot kapott a 13. napirend, mely vízika-landpark létesítését teszi lehetővé a Napfény strandon.

A következő pont a balatonlellei rendezvénypark 2015. évi program-naptárának és előzetes költségveté-sének jóváhagyása volt. Két héttel korábban, mint az előző években, jú-nius 12-én kezdődnek a programok és két héttel hosszabbodik a szezon, mivel augusztus 30-án lesz az utol-só rendezvény. A 2015. június 12-14 között, és június 19-21 között meg-rendezésre kerülő rendezvényekhez kapcsolódó kirakodóvásárok közte-rületi bérleti díjának mértékét egy-ségesen 1000 forint/m2/nap árban határozták meg. A rendezvények közötti 2015. június 15-18 között és június 22-25 közötti hétköznapi időszakban a vásározók térítésmen-tesen vehetik igénybe a közterületet. A 2015. június 26 és 2015. augusz-tus 29-e közötti rendezvényeken és a hétköznapokon a közterületi bérleti díj mértékét a következőképp hatá-rozta meg a testület: kereskedelmi tevékenység esetén 2000 Ft./m2/

nap, vendéglátói, meleg-konyhai, büfé tevékenység esetén 3000 Ft./m2/nap. A rendezvénypark program-ját egyhangúlag, a kirakodó vásárok közterületi bérlési lehetőségével kapcsolatos határozati javaslatot nyolc igen, egy nem szavazattal fo-gadták el a képviselők.

A 15. pont a Segítő Kezek Alapít-vány kérelme volt, egyhangú támo-gatást kapott a határozati javaslat.

A következő napirendi pont az ál-talános iskola igazgatói pályázatá-nak a véleményezése volt. Egyetlen pályázat érkezett, melyet az elmúlt öt évben igazgatóként dolgozó Mi-seta Zoltán nyújtott be, a pályázatát támogatta a képviselő-testület.

A 17-es napirend a háziorvosi rendelő felújításához a kivitelező meghatározása volt. A polgármes-ter elmondta, hogy pályázaton 60 millió forintit nyert az önkormány-zat a rendelő felújításához, melyet szeptember végéig be kell fejezni. A napirenddel kapcsolatban döntést nem kellett hozni, a témát rendkívüli testületi üléseken tárgyalják meg.

A 18. napirendi pont tájékoztató volt a polgármester által átruházott hatáskörökről, a pontot egyhangú-lag szavazták meg a képviselők.

A 19. téma Balatonlelle város és in-tézményei által benyújtott pályáza-tokról, valamint az önkormányzatot érintő pályázati lehetőségekről szólt, a határozati javaslatot kilenc igen szavazattal fogadták el a képviselők.

Az utolsó napirend felvilágosítá-sokról, kérdésekről, tájékoztatások-ról és további ügyekről szólt.

Döntések a Képviselő-testületi ülésenMájus 1-je városunkban

Indul a szezon!Az időjárás bár még a bolondos

áprilist idézte, sokan kilátogattak a Rendezvényparkba a Városi Majá-lisra.

Balatonlellén minden évben emb-lematikus a május elseje, mert ezzel veszi kezdetét a Rendezvénypark működése – fogalmazta meg Hart-mann Zoltán, a Művelődési Ház igazgatója. A majális a város szá-mára a tavaszi nyitány, ahol meg-mutatkoznak a helyi és környékbeli művészeti csoportok, a közönség pe-dig minden évben megtapasztalhatja milyen sokat fejlődtek a fellépők a tavalyi évhez képest. A programban szerepel néptánc, jazz balett, artista produkció – tehát igen széles a reper-toár. Az est fénypontja Kullai Tímea a Megasztár című műsor énekese, ezt követően pedig retro disco zárja majd a programot. – tudtuk meg az intézmény igazgatójától.

A fellépők produkciói között sem unatkoztak a nézők:

A produkciókon kívül immáron hatodik alkalommal gazdagítja a programsorozatot a MOL Marché csapata. A gyermekeket kreatív fog-lalkoztatókkal, játszóházzal várják. A Coca Cola csapata is jelen van, akik sok-sok ügyességi játékkal ér-keztek ebben az évben is. Természe-tesen idén is megkóstolhatják az ér-deklődők a legkiválóbb Balatonlellei borokat is – mondta az igazgató.

A Majálisra látogatók a Trial egy-kerekű bemutató alatt izgalmas pil-lanatokat éltek át, de a Best Dog

kutyaiskola bemutatója alatt hasznos tanácsokat is kaphattak a négylábú kedvencekkel kapcsolatban. Szerecz Kornél, az iskola vezetője a követ-kezőképpen foglalta össze a látotta-kat: - Engedelmességi és ügyességi bemutatóval készült fel a mai napra a kutyaiskola, amellyel az alapokat szerettük volna igazából bemutatni. Természetesen itt már nem alapkép-zettségű kutyák vannak jelen, hanem megfelelően képzett, engedelmes vizsgával rendelkező kutyusokat hoztunk. A szocializáció a lényege, hogyan tudunk egy ragadozót beil-

leszteni az embe-ri társadalomba. Ugyanis nyilván való, hogy nekik kell beilleszkedni, és nem nekünk. Ezért elengedhe-tetlen, hogy a ku-tyákat megfelelő módon és meg-felelő mértékben képezzük, ugyan-is maguktól - ahogy a gyerekek

sem - találják ki a megfelelő visel-kedési módot. A kutyáknak a termé-szetben kétfajta megoldásuk van a konfliktus kezelésére: a támadás és a megfutamodás. Nekünk embereknek természetesen minden élethelyzetre többfajta megoldásunk van. Ezeket

azért tanítjuk meg a kutyáknak, hogy bárhova elvihessük őket, jól érez-hessük magunkat velük, kulturáltan, mellettünk legyenek, lábhoz simul-janak, és tulajdonképpen megfelelő tagjai legyenek bármilyen család-nak. A nézők tippeket kaphattak tő-lünk, láthatták, hogy egy semmilyen képzettségben nem részesült négy hónapos kutyus milyen szertelen, és milyen, ha egy kiképzett kutyával sétálhatunk. A Best Dog kutyaiskola a legnagyobb múltú kutyaiskola itt Somogyban, sokrétű kiképzést kí-nálunk.

A gyermekeket az ugráló várak és a kutyusok mellett leginkább a kreatív foglalkozások érdekelték: Gipszfes-tés, arcfestés és a csillámtetoválás a sláger – monda el kérdésünkre Csá-nyi Anikó, a Szivárványvilág prog-ram munkatársa.

A színpadon többek mellett az ETÜD jazz balett előadását és a Lel-le Néptáncegyüttes műsorát is meg-csodálhatták a programra látogatók.

Az est fénypontja Kullai Tímea koncertje volt. Az énekesnő fellépé-se előtt válaszolt kérdéseinkre:

Milyen műsorral készült a mai estére?

A balatonlellei koncert az idén az első szabadtéri fellépésem, ezzel in-dul a szezon. Másfél órás programot, a nyolcvanas évek és mai angol nyel-vű slágereket hoztam el a nézőknek.

Mi jut eszébe a Balatonról?

A víz, a strandolás és az, hogy nagyon jó itt lenni. A Balatonhoz nincs olyan ember, akinek ne lenne valamilyen kötődése. Azt mondtam a kollégámnak az ide vezető úton, hogy már az rengeteg energiát ad az embernek, hogy tudja, a Balatonhoz utazik. Nagyon szeretek a Balaton mellett lenni, Rák a csillagjegyem, a lételemem a víz.

Mikor hallhatjuk a saját dalait, hol láthatja a közönség legköze-lebb?

Hamarosan megjelenik egy négy számot tartalmazó EP, amiről az első számhoz már el is készült a vi-deoklip, de még zajlanak az utómun-kálatok. Júniusban több fellépésem is lesz, és remélem, a kislemez meg-jelenése után még több helyen talál-kozhatom majd a közönséggel.

A Balatonlellei Irmapusztán is majá-lisoztak, az IKSZT közöségi házban tartották a rendezvényt.

Page 3: LELLEI ÚJSÁG - Balatonlelle · LELLEI ÚJSÁG Balotonlelle város lapja XXIX. évfolyam, 5. szám 2015. május 8. A tartalomból: A Föld Napját ünnepelték az általános iskolások

5Közélet4 Közélet

Az általános iskola a föld napja alkalmából szervezett egy öt állomásos versenyt az alsó tagozatos gyerekeknek. A feladatok között termésfelisme-rés, ügyességi és környezettudatossági próbák is voltak. A program csúcsa az utolsó feladat volt, melyet a gyerekek közösen vittek véghez: egy fát ültettek az iskola udvarában.

- A föld megóvása érdekében különféle játékos feladatokat oldottak meg a gyerekek. Védett állatokról szóló totót töltöttek ki, egy másik feladatban a ház körül- és a vadon élő állatokat hasonlították össze különféle csoportosí-tások alapján. Voltak ügyességi játékok ahol a célba dobást gyakorolták, de bekötött szemmel ismertek fel terméseket, növényeket és részt vettek egy kirakó játékon. A záró feladatuk egy faültetés volt, amin az egész alsó ta-gozat részt vett. Az iskola felső tagozatosai sem maradtak megoldanivaló nélkül, nekik egy hét feladatból álló csomagot állítottak össze, melyek közt

hasonlóan az alsósokéhoz nagy számban szerepeltek a környezettudatosság-gal kapcsolatos kérdések, feladatkörök. A gyerekeknek például hulladékból kellett valamilyen hasznos dolgot, tárgyat készíteniük- közölte Véginé Kiss Éva igazgatóhelyettes.

A Kishegyi Hegyszépítő Tár-saság és a Hegyközség közösen szervezett önkéntes szemétgyűjtést Balatonlellén. Az akció fő célja a környezet karbantartása és meg-tisztítása, emellett egy-egy ilyen megmozdulás közösségépítő sze-repet is betölt a városban.

Ez a már évek óta működő kez-deményezés eleinte a helyi étte-rem-, és pincetulajdonosok közös, baráti akciójának indult, mára már egy nagyobb baráti közösség alakult ki a jó cél érdekében.

- Fontosnak tartjuk azt, hogy a Kishegyet tisztán tartsuk. Nagyon sok vendég látogat ide, közkedvelt hely a Kishegy, és úgy gondoltuk, ezzel mi csak segíteni tudunk, hogy Balatonlellének legyen egy ilyen helye, ami igazából szép, és a természet is ezt kívánja- mondja Fárbás Anett, a Hegyszépítő Társa-ság gazdasági titkára.

- A Hegyszépítő Társaság fela-data a Kishegy, ebben a Tóthegyi, illetve az Öreghegyi rész, és a Csengőskeresztig a bejövő út meg-tisztítása.

Balatonlelle, és a környező tele-pülések lakóit is próbálták felhívá-sukkal aktivizálni a szervezők.

-Például Boglárról is vannak itt, de igazából azokat vártuk, akiknek egy kicsit is szívügyük a Kishegy, illetve szeretnek ide feljönni, mert ez nem is a nagyobb munkáról szól, hanem egy jó kis közösségről.

Tódor Jánost barátai hívták meg az eseményre.

-Kitűnő dolognak tartom, hogy egy ilyen szép tavaszi napon tisztá-ba tegyük a környezetünket, ami itt a Kishegyen van, mert ez egy gyö-nyörű, csodálatos természeti jelen-ség- osztja meg velünk gondolatait.

-Még a szezon elején vagyunk, ezért nem volt olyan nagyon sok a szemét, de azért volt, most már a második zsákkal szedjük össze.

A szemétgyűjtésen kívül fontos feladat a Kishegy bevezető útján elhelyezkedő fasor száraz, az útra behajló, ezáltal a közlekedést aka-dályozó ágainak levágása is.

-A szemétszedés feladatát sajnos nagyon sűrűn el kell látni, mert az folyamatosan termelődik, a favá-gást néhány évente elég, az nem nő olyan gyorsan. Még lényegé-ben ez talán sosem volt csinálva, én legalábbis nem emlékszem rá. Nem is idős-hozzáteszem- ez a fa-sor- fogalmaz Vermes László, aki barátaival vállalkozott a munka elvégzésére.

Schmidt Fanni, fiatal kora ellené-re is fontosnak tartja az ehhez ha-sonló megmozdulásokat.

-Találtunk sörös dobozokat, fó-liákat, tejes dobozt. Múltkor még bicikligumit is biciklivázzal együtt, úgyhogy mindent talál ilyenkor az ember, kincseket is akár - mondja.

- Összejön a család, a bará-tok, akik itt vannak a Kishegyen, akiknek pincéjük van, vagy van valamilyen érdekük abban, hogy széppé tegyük a Kishegyet, és sze-rintem ez fontos.

- Közösségépítésnek volt tervez-ve a legelején, hogy összejöjjenek az itteni borászok, szőlészek, és akik csak szeretnek ide kijárni, szeretik a természetet. Ez igazá-ból ezért is indult, hogy együtt le-gyünk.

A Városi Vöröskereszt min-den évben szervez ingyenes szűréseket, és emellett meg-hívnak egy előadót is a vá-rosba.

- Az idei évben Dr. Büki András-ra esett a választásunk, hiszen ő egy nemzetközileg és országosan is elismert ideggyógyász professzor, és balatonlellei kötődése van, hi-szen gyermekéveit, illetve ifjúkorát itt töltötte, innét indult el a pályá-ra, anyukája azóta is itt él - tudtuk

meg Szentesné Szekér Piroskától, a Városi Vöröskereszt vezetőségének tagjától.

Dr. Büki András előadásával azt próbálta bemutatni, hogy az ideg-sebészetet ugyan misztikum lengi körül, ám semmiben sem tér el az orvoslás egyéb területeitől. Ezt a nézőpontot igyekszik közérthető formában a hallgatóság elé tárni. Mint egy híres idegsebészt idézve elmondta, nem szép dolog, hogy egy szakember, tudván mekkora miszti-kum veszi körül ezt a területet, hak-nizik a médiában a „csodálatossá-gát” hirdetve. Ő sem szeretne ebbe a sorba beállni, így ez az este, ennek a meghívásnak az elfogadása is a szü-lőhelyének szólt. De hogy valójában mitől is ennyire misztikus ez a terü-let, nehéz megfogalmazni.

- Azt gondolom, az a misztikus, hogy az emberi agy a legösszetet-tebb szervünk. Tulajdonképpen az egyedfejlődésnek a legmagasabb szintjén álló lénynek a legössze-tettebb szerve, egy iszonyatosan

komplex számítógép. Persze nem ilyen egyszerű ez a dolog, de való-színűleg ez az oka, hogy egy roppant komplex, ám pici szervről van szó, a szervezetünknek a leginkább luxusz-szinten ellátott szervéről. Talán ezért is lengi körül egy kicsit a misztikum - mondta Dr. Büki András.

- Fontos lenne megértenünk az emberi agy működését, és amik át-törésnek tekinthetők, elsősorban ar-ról fognak szólni, hogy apró iparos munkával megszervezve a betegeink ellátásában óriási javulást tudjunk elérni. Nem hiszem, hogy az elkö-vetkezendő 10-15 évben drámai nagy áttörésre számíthatunk.

Előbb- utóbb, talán egy 15-20 éven belül a gerincvelősérültek kezelésé-re komoly előrelépések lesznek. Én mindig azt mondom a fiatal gerinc-velő-sérültjeimnek, a legfontosabb, hogy az izmaikat épen tartsák, az ízületeiket mozgásképesen tartsák, ezzel tudjuk azt elérni, hogy ha va-lamikor egyszer végre sikerül ke-zelni ezeket a problémákat, akkor egy ép izomzatot, ízületeket kapjon az a „csodaszer”, ami majd ezt gyó-gyítani fogja - ha lesz ilyen valaha - fogalmazott a professzor a jövőben várható áttörésekről.

Herczeg Henrietta

Dr. Büki András professzor előadása

„Agysebészet- Misztikum és Valóság”

Önkéntes szemétgyűjtés Balatonlellén

Dr. Büki András

„A Földet nem szüleinktől örököltünk, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.”

A föld napja

…álmomban disszidáltam. Fiatalabbak azt sem tudják, mit takar a kifejezés. Ez abból is látszik, hogy a szövegszerkesztőm nem érti a szót. Nos, hát a dolog az ország illegális elhagyását jelenti. Az én időmben három dolog foglalkoztatta a fel-serdült ifjúságot. Hogyan veszítsük el az ártatlan-ságunkat, mivel lehetne megúszni a néphadsere-get, és miképpen kellene lepattanni innen. Az első akadályt simán vettem, hogy hogyan, az maradjon Tekla és az titkom.

A második probléma megoldásán mire elkezd-tem volna törni a fejemet, már keki színben pom-páztam. Mivel 18 éves koromban eléggé nehe-zen kezelhető voltam, apám úgy látta jónak, ha fegyelemre szoktat. Erre a legalkalmasabbnak a fegyveres szolgálatot látta és bevetve minden is-meretségét, landoltam a BM Határőrség kötelékei között. Ez abban az időben, az én származásom-mal, a befolyással való igen erőteljes visszaéléssel volt csak lehetséges. Hosszú, de szórakoztató 27 hónap volt, és csakugyan nem minden tanulság nélkül való.

Leszerelés után aztán olyan munkám lett, amivel körbejártam az országot. Ez egy Pesten felcsepe-redett fiatalember számára sokkoló meglepetések-kel szolgált. Egyrészt megtanultam, mi mindent tud nyújtani a természet, mint olyan. Másrészről kiderült, hogy az egyszerűnek mondott emberek fejében sokkal több a gondolat, mint azt sugallják még most is.

Aztán kiderült, hogy a világ nem csak a nagy-körút által határolt terület. Megtanultam, hogy mire a kenyér elkészül, sok ember megizzad, és a rántott-hús sem az étteremben születik. Rájöt-tem, hogy mi a különbség a város és a falu között. A város ugyebár emberek lakó és munkahelye, a falu pedig egy közösség. Mindenki tud minden-kiről mindent. Ez csak azt sokkolja, akinek túl nagydarab vaj van a fején.

A kis dolgokat ugyanis megbocsátja a közösség, a nagy disznóságoktól azonban visszatartja az imposztort a falu szája. Másrészről viszont nem hagyják a gyengét elesni, szóval és tettel megse-

gítik egymást. Falun nincsenek a földre szegezett üres tekintetek. Ha végigmész az utcán, mindenki megnéz. Látják, milyen lábbal keltél, és tudják, hogy van-e kedved most éppen beszélgetni. Ha nincs, békén hagynak, de ha látják az arcodon a nyitottságot, hatalmasakat lehet társalogni.

Mit lehet, kötelező! Otthagytam hát a várost, és most itt élek B-n, egy falu széli házban. Szépen berendezkedtem, körbe vettem magam olyan hol-mikkal, amiket szeretek. Megpattantam, ha nem is Belgiumba, vagy Amerikába.

A városban nem jártam 12 éve, és nem is hiány-zik. Disszidáltam. Most én vagyok a helyi csapat vezérszurkolója, és ha lehet egy apró tanácsom, meneküljetek ti is, ameddig még van hova.

Ligeti Gábor (2003)

Emlékezzünk Ligeti Gáborra egyik fabulájával!Egészségügyi szűrés

a Művelődési Házban

- Évek óta megrendezzük a Balatonlellei Vöröskereszttel ezt az ingyenes vizsgálati na-pot. - közölte Szentesné Szekér Piroska, a Városi Vöröskereszt vezetőségének tagja. - Általá-ban szabadtéren szoktuk tarta-ni verőfényes napsütésben, de most sajnos az időjárás közbe-szólt, ezért szabadtéren csak az ifjúsági vöröskeresztesek tart-ják az újraélesztési bemutatót, a méréseket pedig a Művelődési Házban zárt helyen rendeztük meg. A szakemberek vérnyo-mást-, vérkoleszterin szintet mértek, és vércukorszint vizs-gálatot folytattak.

- Az emberek többsége nem megy szívesen orvoshoz, csak akkor, ha már valami baj van, ide viszont szívesebben eljön-nek. Mindenki kap egy kiér-tékelést a vizsgálati eredmé-nyekről, ha problémát észlelünk valakinél, akkor javasoljuk, hogy feltétlenül jelentkezzen a háziorvosnál, de sokan pozitív visszajelzést is kapnak az álla-potukról, hogy minden rendben van.

- A vizsgálatoknál a környék-beli orvosok mellett dolgozó asszisztensek segítenek nekünk. A szűrésre elsősorban az idő-sebb korosztály jön el. - tette hozzá Szentesné Szekér Piros-ka.

Page 4: LELLEI ÚJSÁG - Balatonlelle · LELLEI ÚJSÁG Balotonlelle város lapja XXIX. évfolyam, 5. szám 2015. május 8. A tartalomból: A Föld Napját ünnepelték az általános iskolások

7Kultúra6 Kultúra

A kéthavonta megrendezésre ke-rülő játszóházat a könyvtár szer-vezi gyerekeknek, a program ke-retein belül a kicsik valamilyen kézműves dekorációkészítést sa-játíthatnak el játékos formában. A legutóbbi eseményen a gyerekek szalvéta képeket készíthettek, a téma a tavasz volt.

Gyermekszínház volt a művelődési házban. A Pécsi Bóbita Bábszín-házból érkező társulat a Zimmezum nevű műsorszámot hozta el a balatonlellei óvodások számára. A díjnyertes előadás lényege, hogy a gyerekeket interaktív módon bevonják a játékos, verses mesevilágba, ahol a produkció elején csupán nézik s a végén közösen játszanak a színfalak között. Városunk óvodásai örömmel vettek részt a szórakoz-tató rendezvényen.

Április hava teles-teli volt jeles napokkal, ér-dekes programokkal. Amilyen változatosnak és szeszélyesnek mutatkozott az időjárás, olyan változatosak voltak a programok is.

Elsőként a húsvéti nyuszit várhatták izgatottan a gyerekek. Minden csoport a maga módján ké-szült az ünnepre. Kedves, tarka-barka díszek ké-szültek különféle technikákkal, süteménytésztá-ból formákat szúrtak ki a gyerekek, az udvaron pedig lelkesen készítették a nyuszi „fészkét”. A jutalom pedig idén sem maradt el, hiszen meg-teltek ajándékkal. Néhány szülő jóvoltából most is megsimogathattuk az aranyos, selymes szőrű kis nyulakat, akik hősiesen viselték a tapoga-tó-néha markolászó- kis kezeket.

A Bóbita Bábszínház előadásában, kedves ki-csiknek szóló előadást láthattunk Zimmezumm! címmel, a megújult művelődési házban. A szín-pompás, igényes díszlet, az élő zene (hegedű), lekötötte a legkisebbek figyelmét is. Persze még inkább növelte a hangulatot, hogy ki is lehetett próbálni ezeket a kellékeket. A műsor után vi-dáman indultak vissza a csoportok az óvodába.

Ebben a hónapban került megrendezésre óvo-dánkban már hagyománnyá vált szülők-nevelők bálja. Annak érdekében, hogy minden remekül sikerüljön, a szülők és óvodánk dolgozói ren-geteget munkálkodtak. Az előkészületeknek meg lett a gyümölcse, hiszen sokan eljöttek a mulatságba és a hangulatból következtetve min-denki jól érezte magát. Az ízletes vacsora után Kismráv Istvánné (Barbi néni) óvodavezető kö-szöntötte a jelenlévőket, majd ezt követte a vár-va-várt műsor.

Több csoportban is készültek a szülők rövid, zenés műsorral (Csiga, Halacska, Süni, Pillan-gó), amire nem sajnálva az időt, hónapokig pró-báltak. Teremtettek is remek hangulatot, amiről a továbbiakban Kállay Zoltán és Bizsók Lász-ló Virgil gondoskodott, akik elvállalták, hogy minden ellenszolgáltatás nélkül biztosítják a táncolni vágyóknak a talpalávalót. Aki pedig nem kívánt táncolni az étterem földszinti részén beszélgethetett és izgulhatott, hogy nyert e tom-bolán. Minden támogatónak nagyon köszönjük a felajánlását, segítségét.

Ha Balatonföldvár nevét halljuk az számunk-ra egyet jelent a sporttal. Immár több mint tíz éve rendezik meg a környékbeli óvodáknak ezt a sportrendezvényt, amit ebben az évben a Föld napján rendeztek meg. Természetesen a sor és váltóversenyek feladatai, kellékei is ehhez a té-mához kapcsolódtak. Óvodánkat a Katica cso-port képviselte, akik remekül állták a sarat és tettek bennünket nagyon büszkévé.

Sós Krisztina óvónő

A Polgári Esték ren-dezvénysorozat kere-tében „Beszélgetés a hitről, hivatásról, a mai kor keresztényül-dözéseiről” címmel ezúttal Lőrincz Sándor író, újságíró volt a Ke-resztény Értelmiségek Szövetségének vendé-ge a Badalik Bertalan Közösségi Házban.

Kiss Jenő plébános kiemel-te, hogy ez a rendezvény volt az első az új Badalik Berta-lan Közösségi Házban, ami-nek ezután is fontos szerepet szánnak majd. Az év közbeni gyermekeknek és felnőttek-nek szóló programok mellet szeretnének helyet teremteni hátrányos helyzetű vagy fia-talok és gyermekek számára a nyaralásra, az emeleten hittan táborok, lelki gyakor-latok megtartására.

Miután a zsúfolásig meg-telt közösségi ház kiürült, és az utolsó dedikálás és olvasói kérés is elhangzott, Lőrincz Sándor válaszolt kérdéseinkre.

Mit hallhattak az itt a je-lenlévők ma este?

- Hitről és hivatásról be-széltünk, arról a hitről, ami Istenhez fűz bennünket, a Jenő atyát és engem is, va-lamint az, hogy miként van jelen életünkben a jó és a rossz, miként szórja szét vagy próbálja meg szét-szórni a diabolosz (sátán, szerk.) a mi életünket vagy kapcsolatainkat, a reménye-inket és a vágyainkat. Arról beszéltem, hogy az élő Isten munkatársának a lehető leg-magasztosabb dolog ennek megfelelni, nagyon nagy alázattal, nagyon nagy szere-tettel és hittel lehet csak kép-viselni Isten országát. Igaz, Ferenc pápánk azt mondta, hogy az egyház az nem té-rítéssel, hanem vonzással növelhető. Én hiszem, hogy ha valahol karizmatikus plé-bánosok vannak, ha valahol szent őrülettel rendelkező világi hívek segítik ezeket a plébánosokat és a hívek kö-zösségét, akkor annak ered-ménye lesz. Tudjuk jól, hogy az egyház, a magyar egyház soha nem siette el a lépteit, így van ez most is, és nagyon igaz Balázs Béla püspök atya mondása, akiről nemrég egy beszélgető könyvet készí-tettem, hogy “az igazi rend-szerváltás akkor történik

majd meg Magyarországon, ha a jobboldal és a baloldal is egyaránt megtér”. Igen, mert akkor tényleg Isten or-szágát építjük. Addig nem.

Mi az üzenet, amit át sze-retett volna adni a jelenlé-vőknek?

- Azt hiszem, hogy nagyon kellenek azok az esték, az olyan esték, mint amit itt a Balatonlellei Keresztény Értelmiségiek Szövetsége szervezett. Amikor egy órá-ra, másfél órára megáll az ember, eldobja a mobiltele-fonját, kikapcsol, és próbál koncentrálni arra, amit hall. Jenő atyával azt szerettük

volna, hogy Isten örömhírét adjuk át és tegyük mindezt úgy, hogy személyes élmé-nyek alapján ő a papi múltjá-val kapcsolatban, én a világi hívatásommal kapcsolatban, újságíróként, íróként miként tudok Isten tollnoka lenni. Én Istennek vagyok a bér-tollnoka, ezt jó értelemben kell érteni, miként vált való-ra, hogy az elmúlt harminc évben tizenhét kötetem je-lent meg és egyikből sem hi-ányzik a Jóisten. Nem azért mert bizonyítanom kell, hiszen a teremtő az nekem adott egyfajta talentumot az íráshoz. Rajtam csak át-folyik a kegyelem, rajtam csak átfolyik, amit Isten akar üzenni ennek a világnak. Na-gyon sok fontos üzenet vesz minket körül és nagyon sok üzenetet juttat el Isten olya-nok szájából, amikre érde-mes figyelni, akiknek szavuk van. Nem mindegy hogy az átlagember ezt észreve-szi-e. Vajon szeizmográfként van-e jelen a mindennapok-ban, vagy pedig eltunyul, abban a kellemes pocsolyá-ban, amiben jó fetrengeni. Keresztény ember ezt nem teheti. A keresztény embert azért keresztelték meg, hogy ne csak higgye, hirdesse is Isten országát. Nekünk ez a dolgunk.

A program címe is azt su-gallta, hogy a közelmúlt szo-morú eseményei hozták létre ezt a mai alkalmat. Mennyi-re vehető észre, hogy egyre nagyobb üldözöttsége van a keresztény embernek?

Bátor keresztények kelle-nek. A hitemért engem sen-ki nem támadott, jóllehet már én is kaptam üzeneteket hogy velem az a baj, hogy én mindent a keresztény ol-dalról, keresztény szemmel próbálom megközelíteni. Én meg megüzentem, hogy én erre büszke vagyok. Jóllehet ez nem mentség arra, ami a világban történik. Ilyenkor aktív közreműködés kell, imával, gondolattal, szóval és cselekedettel kell az ellen tenni, hogy a keresztényül-dözés alább hagyjon. Ha az ember otthon gyertya fényé-ben és az otthoni csendjé-ben elmond egy imát, azért hogy legyen ott az üldözött keresztényekkel is az Isten, hogy segítse őket, gyámo-lítsa őket, mentse meg őket a vértanúhaláltól, akkor tet-tünk már valamit tevőlege-sen is Isten országáért és a keresztényüldözésben szen-vedőkért.

Tamás Andrea

Polgári Esték ismeretterjesztő előadásTavaszi programok az óvodában

Gyermekszínház: Zimmezum J á t s z ó h á z a k ö n y v t á r b a n

Page 5: LELLEI ÚJSÁG - Balatonlelle · LELLEI ÚJSÁG Balotonlelle város lapja XXIX. évfolyam, 5. szám 2015. május 8. A tartalomból: A Föld Napját ünnepelték az általános iskolások

9Sport8 Kultúra

Ellátogattunk a Lelle Fitness és Küzdősport Egyesülethez, ahol Farkas József ökölvívó edzővel beszélgettünk a boksz-ról és a klubban folyó munkáról.

- Nyolc éve foglalkozunk ver-senyszerűen ezzel a sportággal, tíz éve kezdtük. Azóta Magyarország élvonalába sikerült kormányozni a csapatot. - tudtuk meg Farkas Jó-zseftől.

- Több válogatott versenyzőnk van, Európa bajnoki érmesünk. Minden gyermekre büszke vagyok, hiszen mindenkinek más eredmény a siker. Petrovics Mátyás Magyar bajnoki címe, illetve Európa bajno-ki bronzérme is jelentős, de az ösz-szes eredmény fontos számunkra. - hangsúlyozta az ökölvívó edző.

- Mikor kezdtünk annak idején először a felnőttek részéről volt érdeklődés a boksz iránt, később csatlakoztak a gyerekek. A sport-águnk kívülről megítélve sokkal durvább, mint amilyen valóban. Ez egy egyéni sportág, másképp kell és lehet benne érvényesülni, mint a csapatsportágakban. Szerintem en-nél szebb és férfiasabb dolog nincs, mint amikor két férfi a szabályok adta keretek között megküzd egy-mással. Emellett egy nagyon őszin-te sportágról van szó, ezt a gyere-kek is tudják tanúsítani, akik ebbe beleraknak munkát, azt a sportág vissza is adja nekik.

- A balatonlellei emberek is örül-nek már, hogy itt vagyunk. Az ele-jén egy kicsit elutasítóak voltak, most már ez nem jellemző. Egyre többen állítanak meg az utcán,

hiszen egyre több gyerek kapcso-lódik be ebbe a sportágba, egyre több helyi gyerekről van szó. Az ő szüleik, nagyszüleik, rokonaik, is-merőseik érdeklődnek, hogy hogy dolgozunk, hogy van a gyerek, mit csinál.

- Sikerünk titka talán abban van, hogy egy kicsit másképp dolgo-zunk, mint az ország más pontjain

lévő klubok. Mi egy kisebb klub vagyunk, bár a 34 fő létszám ennek ellentmond. Inkább azt monda-nám, hogy nálunk családiasabb ez a dolog. Nálunk egy teljesen más kapcsolat van az edző és a spor-toló között, mint egy patinás régi nagy klubban. Az álmom az, hogy egy olimpikont kineveljünk ebben a klubban. - mondta Farkas József.

Balatonbogláron rendezték a Megyei Aquatlon Döntőt, me-lyen a Lazac Úszóiskola tizen-egy fővel vett részt.

- Az aquatlon sportág, mint isme-retes úszásból és futásból áll. A tel-jesített időeredményeket összeadják és így hirdetnek eredményt. Büszke vagyok rá, hogy hét óvodás is részt vett a versenyen, kiknek nagy része gyors úszásban teljesítette az előírt 25 m-es távot, ami kiváló teljesít-ménynek számít. - büszkélkedett Cser Zsolt úszásoktató. - Az úszást a 200 m-es futás követte, amit a téli időszakban nem tudtunk gyakorol-ni, de a viszonylag rövid táv miatt könnyen teljesíthető volt. A legkiválóbb futó Silimon Zsombor volt, aki úszni is csak nemrég kezdett el, a távot hátúszásban teljesítette. - tette hozzá a tréner.

- Összességében az úszó teljesítményekkel maximálisan elégedett va-gyok. Az óvodás korúak kiváló teljesítménye annak is köszönhető, hogy a Lazac Úszóiskolában a kezdőkkel kis létszámú, 2-3 fős csoportban fog-lalkozom, így rövid idő alatt tanulnak meg szabályosan úszni. - mondta Cser Zsolt.

A fiú csapat összesítésben II. helye-zést ért el. Tagjai: Kenyeres Dávid, Koléner Simon (5 és fél éves) és Si-limon Zsombor.

A leány csapat I. helyezett lett. Tag-jai: Mészáros Szonja (5 és fél éves), Strázsai Alina, Kalász Norina és Szegedi Lizetta.

A lányok egyéniben is remekeltek, egyéni összetettben I. helyezést ért el Strázsai Alina, II. lett Kalász No-rina, a III. helyet pedig Mészáros Szonja szerezte meg. Mindannyian gyors úszásban teljesítették az úszó távot.

A 3-4. osztályos leányoknál sajnos nem értek el eredményt, mivel az egyik tanuló feladni kényszerült a 800 m-es futótávot.

Kiemelkedő volt Jakabfi Blanka úszóteljesítménye 1:22-t úszott 100 m-en.

A 2. osztályos fiúknál Csiszár Szilárd a középmezőnyben végzett, de úszásból szintén kiváló teljesítményt nyújtott, 39 mp alatt úszta le az 50 m-es távot.

Kiváló eredmények a Megyei Aquatlon Döntőn

Interjú Farkas Józseffel az ökölvívásról, a küzdésről és a sikerekről

Magyarország élvonalába tartoznak

Színes programokkal várták az érdeklődőket április 19-én a Művelődési Házban. A látogatók tárlatveze-téssel egybekötötten megnézhették a megújult Afrika Múzeumot, megismerhették az új tereket, élvezhették a színes produkciókat és részt vehettek egy helyszínbe-járáson is Kenéz István polgármester úr és Hartmann Zoltán, a Művelődési Ház igazgatójának vezetésével.

Kenéz István elmondta, hogy a 470 millió forintos beruházással egy teljesen felújított, átalakított, 21. századnak megfelelő kulturális köz-ponttal találkozhatnak a látogatók, amely minden igényt maximálisan kielégít. Remélhetőleg a látogatottság a nagyszabású koncerteknek, előadásoknak köszönhetően megsokszorozódik majd az előző évekhez képest, és a nyári szezonban a Művelődési Ház a Szabadtéri Színpaddal együtt , azaz a Balatonlellei Kultúrpark a déli parton a legkedveltebb szórakozási lehetőség lesz.

A felújított terekben helyet ka-pott egy kreatív játszóház is, ahol a Könyvtár munkatársai színes afrikai mintákat, állatokat hajto-gattak, ragasztottak a gyerekek-kel.

A színpadon ezalatt változatos programok váltották egymást. Az ETÜD táncegyüttes több produk-cióval is készült erre a kiemelt eseményre. Antal Ró-bert táncpedagógus elmondta, hogy a jeles alkalomra egy teljesen új tánccal is készül-tek, ami a Szabadság c. produkció volt. Ki-emelte, hogy a csoport szeretné felvenni a kapcsolatot testvérvá-rosi vagy más külföldi csoportokkal, hogy a most megújult Művelődési Házban táborokat, összejöveteleket szervezhessenek.

A Lelle Néptánc cso-port szilárdsági és so-mogyi táncokkal szóra-koztatta a közönséget. Kérdésünkre Nagy Edit a tánccsoport vezetője azt mondta, hogy a csoport nagyon ürül a Művelő-dési Ház felújításának. A próbák így szebb környe-zetben, jobb hangulatban telnek.

Hartmann Zoltán, a mű-velődési központ vezetője úgy fogalmazott: - Azt gondolom, hogy a mai nyílt nap nagyon jól si-került. Ez a program egy országos rendezvényso-rozat részeként valósult meg, amelyben olyan be-ruházások vehettek részt, amelyek Európai Uniós támogatással valósultak meg. Az Afrika Múzeum új köntösben, 21. századi eszközökkel gazdagodva, új helyszínen mutatkozhat be. A kiállítás mellett Művelődési Ház egésze is megújult. Azt hiszem, a legnagyobb sikert a helyszínbejárás során az új Szabadtéri Színpad jelentette, ahol a látogatók maguk is a több mint 250 négyzetméteres színpadra léphettek és megérezhették egy pillanatra a Szabadtéri Színpad egyedülálló varázsát.

A helyszínbejáráson az igazgató elmondta, hogy a nyári szezonban pénteken és szombaton a nagykoncerteké lesz a főszerep. A teljesség igénye nélkül fellép majd az Apostol, a Ghymes, a Magna Cum Laude, Kovács Kati, Charlie, Bereczki Zoltán, az Edda, a Bikini és még sokan mások, illetve az is kiderült, hogy nem csak hétvégén, hanem hétköznap is nagyszabású programokkal várják majd a látogatókat.

- A hétköznap Balatonlellén a színház jegyében telik majd. A Balaton parton, illetve országos szinten is kevés az ilyen színvonalas, minden igényt kielégítő szabadtéri színházi produkciók megrendezésére alkal-mas helyszín. Ízelítőül néhány példa a nyári repertoárból: Hegedűs a háztetőn, Padlás, Sose halunk meg, A dzsungel könyve, és további nyári sikerdarab kerül megrendezésre minden héten, tervezetten keddtől egé-szen a csütörtökig. - tette hozzá Hartmann Zoltán.

Megnyitották a kapukat

Page 6: LELLEI ÚJSÁG - Balatonlelle · LELLEI ÚJSÁG Balotonlelle város lapja XXIX. évfolyam, 5. szám 2015. május 8. A tartalomból: A Föld Napját ünnepelték az általános iskolások

11Hirdetmény10 Sport

Szinte nyári melegben került megrendezésre a Kishegy Kupa ke-rékpárverseny. Amíg a versenyzők a hegyekben tekertek, család-tagjaik sem unatkoztak. A Mozdulj! Lellei Diáksport Egyesület a legkisebbeket akadálypályával várta, a felnőtteknek pedig zenével gondoskodtak a jó hangulatról.

Szabó György a Kerékpáros szakosztály vezetője elmondta, hogy a tavaszi megmérettetésen résztvevők száma eléri a 150 főt, és már országos hírűvé nőtte ki magát az immáron 24. alkalommal megrendezett verseny. A kerék-párosok az ország minden részéről érkeztek: Mosonmagyaróvár, Szolnok, Veszprém, Pécs, Szeged Kecskemét, Tatabánya, Zalaegerszeg Kiemelte: minden korosztályt szívesen látnak, hiszen az óvodásokat az ügyességi pá-lyával várják, az általános iskolás korosztály kipróbálhatja a hegyi kerékpá-rozást is 5-10 km távon, a felnőtt korosztály pedig választhat a 20, 40, 60 km távokból.

A kerékpáros verseny látogatóit egy családi piknik hangulata fogadta. A DSE a versenyzőket és a családta-gokat is megvendégelte malaczsí-ros kenyérrel és egy finom ebéddel. Balogh István a diáksport egyesület elnöke elmondta, hogy a Kishegy Kupa folyamatosan fejlődött egy ilyen nagy versennyé, hiszen az első versenyen négy versenyző állt cél-hoz 2002-ben.

BALATONLELLEI PROGRAMOK - 2015. MÁJUS - JÚNIUSA csillaggal jelölt rendezvények ingyenesen látogathatók!

Május 31. (vasárnap) 15.00 óra *Városi Gyermeknap - családi programok a szabadtéri színpadon

Június 12-14. (péntek-vasárnap) *Nyárköszöntő 2015 - zenés műsorok a rendezvényparkban

Június 12. (péntek) 21.00 óraMagna Cum Laude koncert a szabadtéri színpadon

KIÁLLÍTÓHELYEK

Afrika Múzeum (Balatonlelle, Kossuth u. 2.)Afrikai trófea- és folklórkiállításGróf Somssich Pongrácz és Soltész István gyűjteménye

Városi Művelődési Ház (Balatonlelle, Kossuth u. 2.)Magyar–lengyel testvérvárosok - Trojan Marian Józef kisgrafikái *

Kapoli Múzeum és Galéria (Balatonlelle, Kossuth u. 35.)Átmenetileg zárva tart!

A műsorváltoztatás jogát az intézmény fenntartja!

Részletes programkínálat folyamatosan a muvhaz.balatonlelle.hu honlapon.

A Balatonlellei Városüzemeltetési Szervezet felvételre keres határozott idejű szerződéssel munkatársakat

a Napfény strandra pénztáros, jegykezelő, medenceőr/csúszdafelügyelő, úszómester, gépész munkakörbe.

A közalkalmazotti jogviszony időtartama:Határozott idejű 2015. júniustól 2015. augusztusig tartó közalkalmazotti jogviszony.

Foglalkoztatás jellege: Teljes munkaidő

A munkavégzés helye:Napfény strand – Somogy megye, 8638 Balatonlelle, Napospart u. 3.

Illetmény és juttatások:Az illetmény megállapítására és a juttatásokra a „Közalkalmazottak jogállásáról szóló” 1992. évi XXXIII. törvény rendelkezései az irányadók.

Jelentkezési feltétetlek: ■ magyar állampolgárság, ■ büntetlen előélet, ■ cselekvőképesség, ■ úszómesterek esetében úszómesteri vagy uszodamesteri vizsga, ■ gépész esetében középfokú iskolai végzettség és alapfokú szakirányú végzettség vagy szakmunkás végzettség: vízműkezelő, vízforgató gépész.

A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások: ■ szakmai önéletrajz, ■ képesítést igazoló okirat másolatai, ■ személyes adatok másolatai, ■ nyilatkozat büntetlen előéletről, ■ sikeres pályázat esetén 90 napnál nem régebbi hatósági erkölcsi bizonyítvány

A munkakör betölthetőségének időpontja:A munkakörök megbeszélés szerint tölthetők be.

Jelentkezés határideje: 2015. május 29.

A jelentkezéseket a Balatonlellei Városüzemeltetési Szervezet Balatonlelle, Petőfi u. 2. szám alatti titkárságán (12-es iroda) lehet leadni.

További információkkal kapcsolatban érdeklődni a +36-85/550 105-ös telefonszámon lehet.

FOTÓPÁLYÁZATI FELHÍVÁS!

A „Balatonlelle és környéke, ahogyan mi látjuk”címmel tizenharmadik éve hirdetünk pályázatot.

Kérjük a fotózás kedvelőit, hogy gyűjtsék a képeket, melyekből kiál-lítást rendezünk a Városi Könyvtárban.

A pályázatok május hónapban adhatók le a Városi Könyvtárban(Balatonlelle, Kossuth L. u. 4.)

információ:Városi Könyvtár

(85/554-124)

Balatonlellei Városi Művelődési Ház és Könyvtár8638 Balatonlelle, Kossuth u. 2. • Tel: 85/554-128 Fax: 85/554-124Web: muvhaz.balatonlelle.hu • E-mail: [email protected]

Gyermek5 km:1. Kovács Boldizsár /Veszprém2. Zana Ákos Attila /Balatonlelle3. holtversenyben

Székely Áron és Csöröncsics Barna-bás /Balatonlelle

10 km:1. Gugyella Dávid /Veszprém2. Hegedűs Csaba /Veszprém3. Hebling Márton /Veszprém

Férfi20 km:1. Takács Balázs /Veszprém2. Zábráczki Zoltán /Tatabánya 3. Zoboki Péter /VeszprémNői20 km:1. Léránt Lívia /Nagykanizsa2. Szekér Adrienn /ZK SE3. Kiss Kata /Balatonalmádi

50 év felettiek20 km:1. Farkas György /Nagykanizsa2. Tar Imre /Balatonlelle

Férfi40 km:1. Becker János /VKE Nelson2. Horváth Sándor /ZK SE3. Molnár Farkas Gergő /Budapest

Női40 km:1. Surán Mónika /Meditech Budapest2. Endlein Viktória /Budapest3. Szentgyörgyi Kitti /Kaposvár

Férfi60 km:1. Búr Zsolt /Budapest,2. Naszódi Zsolt /Kaposvár3. Molnár János /Kaposvár

Női60km:1. Havanyecz Emese /ZK SE

50 év felettiek60 km:1. Kardos Tibor /Pécs

Kishegy Kupa MTB Verseny Balatonlelle

SOMOGY TAKARÉK SZÖVETKEZET | BALATONLELLE, MÓRA FERENC U. 5. | 85/554-339

A 2015. június 30. napjáig befogadott hiteligénylések esetén: Folyósítási díj:0 Ft Értékbecslés díja: Egy ingatlanra vonatkozóan 0 Ft Tulajdoni lap lehívásának díja: Egy ingatlanra vonatkozóan 0 Ft Közjegyzői okirat díja: 0 Ft Jelzálogbejegyzés díja: Jogszabály rendelkezések alapján 0 Ft

Takarék Kiváltó Hitel főbb kondíciói: Kölcsön összege: 2-30 millió Ft Futamidő: 3-25 év

Lakáscélú hitel: 3 havi BUBOR+2,50-3,75%, THM: 4,65-5,98% Szabad hitel: 3 havi BUBOR+3,50-4,75%,THM: 5,71-7,05%

A Takarék Kiváltó Hitel részletes feltételei megtalálhatók a vonatkozó Általános Szerződési Szabályokban, Üzletszabályzatban, illetve Hirdetményben, amelyeket a Somogy Takarék kirendeltségeiben és honlapján érhet el. További, részletes információért forduljon munkatársainkhoz! A tájékoztatás nem teljes körű és nem minősü l ajánlattételnek. A 3 havi BUBOR jelenleg 1,90%. A hitelbírálat jogát fenntartjuk.

ÖNNEK MEGÉRNÉ KIVÁLTANI? NÉZZEN BE BALATONLELLEI KIRENDELTSÉGÜNKBE!

Cserélje le kedvezőtlen banki jelzálog hitelét Takarék Kiváltó Hitelre segítségünkkel!

Eredmények

Page 7: LELLEI ÚJSÁG - Balatonlelle · LELLEI ÚJSÁG Balotonlelle város lapja XXIX. évfolyam, 5. szám 2015. május 8. A tartalomból: A Föld Napját ünnepelték az általános iskolások

12 Kaleidoszkóp

TAVASZI FELÚJÍTÁS KEDVEZMÉNYES ÁRON!

Nyitva: hétfő-csütörtök, 9-15 óráig, péntek, 9-13 óráig. Balatonlelle, Vágóhíd u. 1. (bejárat a Temető utca felől)

Kerítések, korlátok, fémszerkezetek, gépjárművek,mezőgazdasági gépek, hajók stb. felújítása.

Korrózióvédő alapozó 1.160,-Ft/kg,egyrétegű alapozó és fedőfesték 1.580,-Ft/kg.

Az árak az ÁFA-t nem tartalmazzák.

Keresse akciós termékeinket üzletünkben!

Balatonlelle, Rákóczi u. 124.Tel: +36-30-9720-503

Rendelési idő:H-K, CS-P: 1700-1830

SZ: 0800-0900

Állatorvosi rendelő Dr. Mészáros LászlóVeszettség elleni oltás AKCIÓ 2015. 05. 31 -ig 4000.- Ft/kutya

a rendelőben és háznál is, féreghajtóval együtt.• Oltási könyv 300.- Ft/db• Chippelés 3500.- Ft,háznál és rendelőben• Belgyógyászati, szülészeti, sebészeti ellátás, ivartalanítások, műtétek• UH és labordiagnosztika helyben, oltások

- A teljesítménytúrázók társasága ‘91-ben ala-kult. A túra egy előre meghatározott útvonalon vezet, teljesítmény túrázásra bárki jelentkezhet, aki érez magában erőt. - mondta Krecskó Tímea teljesítménytúrázó. - Vannak kisebb és hosszabb távok, természetesen annak idején én is kisebb távokkal kezdtem 10 km-el, és aztán fokozato-san növeltem ezeket a távokat, a leghosszabb táv amit eddig mentem az 65 km volt. - tette hozzá a sportoló. - Ezt egyhuzamban?- Igen, a 65 km-t azt most utoljára március

21-én gyalogoltuk le a Vértesben és a Gerecse részen 13 óra alatt sikerült teljesíteni. Minden túrán megvan az adott idő, hogy mikor indul

a túra, általában reggel korán 6-7 között indul. Adnak rá szintidőt egy 40 km 10 óra, 50 km 12 óra. Ahogy fejlődsz a teljesítmény túra során úgy csökken a szintidőd is, tehát szintidőn belül meg tudod csinálni a túrát.- Én tavaly áprilisban kezdtem ezt az egészet. A

párom motivált és adott erőt, hogy ezt végig csi-náljam, év végéig bezárólag legyalogoltam 820 km-t, amiért ezüstéremmel minősítettek.-Hogyan kell készülni, egyáltalán igényel

e valamilyen akár lelki készülődést egy ilyen túra?- A hosszabb távok igen én úgy gondolom.

Természetesen minden túrára edzeni kell folya-matosan. Egy évben beszélhetünk 52 hétről én abból tavaly 34 hétvégét túráztam, attól függ a felkészülés, hogy a következő túra milyen hosz-szú lesz, mondjuk ha 40 km-es túrára megyek akkor előtte megpróbálok egy 30-km-t megcsi-nálni, hogy fizikailag fel legyek készülve. Min-den túra más, reggel amikor elindul a túra akkor kapsz egy itinert, egy térképet amin különböző ellenőrző pontok vannak feltüntetve. Az elle-nőrző pontokon vagy személyek vannak akik pecsételnek az itinerbe, vagy pedig írnod kell. - Milyen volt az első túrád, mit éreztél a végén?- Az első túra egy rövidebb távú volt aminek

a neve Cinege. Hamarosan megint megyek rá, de most majd a 40-es távját fogom megcsinálni. Ez Siófokról indul és zamárdiban ér véget. A fi-

ammal és az egyik ismerősömmel voltunk ezen a túrán tavaly én nagyon jól éreztem magamat.- Ez a túrázás össze is hozhat emberekkel, let-

tek olyan barátok, kapcsolatok melyeket csak ennek köszönhetsz?- Igen természetesen, van egy állandó csopor-

tunk, nagyon jó barátokat és túratársakat talál-tam az ő személyükben. Az ország minden ré-széről vagyunk összesen heten, ketten nők és öten férfiak. - Fizikailag mennyire megterhelő ez a sport-

ág?Az első túra után -úgy mondom, hogy nem

vagyok azaz izomlázas fajta-, de volt egy kis izomláz.- Ha ajánlani kéne, akkor miért éppen ezt

ajánlanád, miért pont a gyaloglás?-Nagyon sok helyre eljutunk ezáltal, Magyaror-

szág nagyon szép, erdőben vagy kint a sík vidé-ken jár az ember, és ez kikapcsolódás. Jó lenni a friss levegőn. Van amikor egyedül jó túrázni, van amikor a társasággal, engem abszolút kikap-csol, felüdülök tőle.- Mik a jövőbeni tervek, mire készülsz most?- Úgy néz ki ebben az évben is sok túra lesz.

Idén már túl vagyok a tizenegyediken. A tervek: szeretnék megcsinálni ebben az évben összesen 1000 km-t remélem, hogy össze is fog jönni, nagyon szeretném ha nem is ebben az évben de jövőre az első 100 km-es túrámat megcsinálni.

A teljesítménytúrázó

Megyei Elsősegélynyújtó VersenyÁprilisban került megrendezésre a Megyei Elsősegélynyújtó Verseny Kaposváron, amin iskolánk csapata is részt vett. Csapatkapitány Vendel Patrik, a gárda tagjai pedig Parragi Rebeka, Novák Bence, Herbstsommer Krisztián és Martinka Gréta voltak.

A diákoknak a megmérettetésen sokféle baleseti helyszínen kellett helyt-állniuk. Egy autóbaleset során az autó roncsai közül kellett kimenteniük a sérülteket, kémia órán történt savmérgezés és elektromos áram okozta sérülés áldozatait kellett ellátniuk. Újraélesztési ismereteikről is számot adtak iskolánk tanulói félautomata defibrillátor használatával. Nehéz és izgalmas nap volt számukra. A megyei verseny második helye-zését érték el a gyerekek. Gratulálunk nekik!

Szentesné Szekér Piroska