1.Teher tétel - ADÓVITA AMERIKÁBAN

Véget érhet az adómentes internetes vásárlás időszaka az USA-ban, ahol már az Amazon is beadta a derekát.

A kaliforniaiak számára szeptembertől megdrágul a rendelés az USA és a világ legnagyobb internetes áruházától, az Amazontól. Egy tavaly kötött alku értelmében ugyanis szombattól az Amazon felszámítja azt a fogyasztási adót, amit akkor kellene fizetniük, ha valamely fizikailag létező áruházban vennék meg a terméket. Különösen a szórakoztatóelektronikai és számítástechnikai cikkeket forgalmazó láncok, mint például a Best Buy, üdvözlik a lépést. Számukra ugyanis – főleg a nagy értékű készülékek esetén – versenyhátrányt jelent, hogy az egységes, országos szintű általános forgalmi adót (áfát) nem alkalmazó USA-ban az online megrendelést leadóknak sok esetben nem kell leróniuk a szövetségi államok, városok, illetve kisebb önkormányzatok által meghatározott, jellemzően 5–9 százalék közötti fogyasztási adót.

A kiskereskedelmi anomáliát az USA legfelső bíróságának egy 1992-es ítélete okozza, amely az alkotmánynak az országon belüli szabad kereskedelmet rögzítő passzusára hivatkozva megtiltotta, hogy az egyes szövetségi államok fogyasztási adót szedjenek be olyan termékek után, amelyeket lakóik más szövetségi államban működő cégtől rendeltek. Amikor a döntés született, még csak a marginális szerepet játszó csomagküldő szolgálatokra vonatkozott, az eltelt két évtizedben azonban nagyra nőtt az online kereskedelem. Az évente nagyjából 4 ezermilliárd dolláros amerikai kiskereskedelmi forgalomból az idén az előrejelzések szerint több mint 220 milliárd a neten keresztül bonyolódhat, tetemes adóbevételtől fosztva meg a súlyos adósságokkal küzdő szövetségi államokat. Az internetes vásárlás előretörése hozzájárult ahhoz, hogy az amerikaiak tavaly átlagosan 4,27 százalék fogyasztási adót fizettek a vásárlásaik után, 1967 óta a legkevesebbet, s a teher messze elmarad az 1973-as 5,18 százalékos csúcstól – ami persze a két számjegyű áfához szokott európaiaknak még mindig csak álom.

A kép ugyanakkor nem fekete-fehér. Az alapszabály az USA-ban az internet korában az, hogy akkor nem kell fogyasztási adót fizetni, ha az eladó fizikailag – üzlet vagy logisztikai bázis révén – nincs jelen a vevő államában. A húsz legnagyobb online kereskedőből 18 azonban olyan áruházlánc – mint a Wal-Mart vagy a Target –, illetve cég (például az Apple), amelynek az USA legtöbb vagy mindegyik államában van üzlete, emiatt világhálós rendelésnél is felszámítja azt a fogyasztási adót, amit a vevő állama kiszab. Igaz, a maradék kettő egyike az 1995-ben könyvkereskedőként indult, de ma már a nagy képernyős tévétől a hétköznapi szükségleti cikkekig mindent kínáló, évi 48 milliárd dolláros forgalmú Amazon, amely mögött a többiek eltörpülnek.

Öt szövetségi államban a fizikai áruházakban való vásárláson sincs teher, Alaszkában, Delaware-ben, Montanában, New Hampshire-ben és Oregonban mindenki a polcokon látható nettó árat egyenlíti ki a pénztárnál. A többi állam csaknem mindegyikében ugyanakkor létezik az a szabály, hogy lakóiknak az adómentes ötök területén vagy az interneten keresztül vásárolt termékek után, ha nem is a fogyasztási, de az ezzel általában megegyező úgynevezett használati adót be kellene fizetniük a közös kasszába. Ezt azonban senki nem kényszeríti ki, és elenyésző az önkéntes szabálykövetők száma.

A Tennesseei Egyetem számítása szerint az idén több mint 11 milliárd dollár adótól esnek így el az államok, amelyek az ezredforduló óta egyre nagyobb nyomást fejtettek ki a washingtoni kongresszusra, hogy hozzon törvényt az online kereskedelem megadóztatásáról. Ezt ugyanis a legfelső bíróság döntése szövetségi szinten nem zárta ki, a megoldást a washingtoni törvényhozásra bízta, ahol azonban mindmáig nem sikerült megegyezni a kérdésben. Az egyik tábor az internetes gazdaságnak adott halálos döfésnek minősíti a fogyasztási adó beszedésének kiterjesztését, a másik pedig a nemcsak a nagy áruházláncokat, de a kis üzleteket is sújtó tisztességtelen versenyhátránynak tartja az online rendelés bármilyen adómentességét. A vitában szemben álló felek nem párthovatartozás szerint oszlanak meg, hanem azon az alapon, hogy államuknak, illetve választókerületüknek melyik megoldás az érdeke.

Jóllehet a kongresszusi és elnökválasztás miatt az idén aligha fogadják el az adóemelésként beállítható törvényjavaslatokat, a szenátusban és a képviselőházban is megszületett a fogyasztási adót az internetes vásárlásokra kiterjesztő jogszabály tervezete. A két változat problémája ugyanaz: milyen adókulcsot kelljen felszámítania a világhálós kereskedőnek. Egyáltalán nem mindegy ugyanis, hogy pontosan hol lakik a megrendelő. Jelenleg az USA-ban az államok és különböző szintű önkormányzatok eltérő, az adott lakhelyen egymásra épülő adókulcsai miatt az eladónak több mint 9 ezer tarifa között kell eligazodnia attól függően, hogy hol a szállítási célpont, s mi a termék, mert van állam, ahol például a ruha és az alapvető

élelmiszer adómentes, másutt pedig nem. A washingtoni törvényalkotók ezért előfeltételül szabják egy egyszerűbb rendszer megvalósítását, ami civódáshoz vezethet az államok, illetve a fogyasztási adót egyfajta helyi adóként kezelő városok, önkormányzatok között.

Sokak meglepetésére az online vásárlás fogyasztási adójának szövetségi szintű bevezetése melletti kampány élharcosa lett az Amazon, amely évekig ellenezte az ötletet. Mi több, Kalifornia már a hatodik állam, ahol a seattle-i székhelyű cég – amely a közelmúltig csak hazai terepén, Washington államban számított fel adót a vásárlások után – begyűjti és továbbítja a fogyasztási adót. Már így tesz Texasban, Kansasben, Kentuckyban, New Yorkban és Észak-Dakotában, 2013 júliusában pedig megszűnik a New Jerseyben lakók megrendeléseinek adómentessége is.

Az Amazon ugyanis azzal kalkulál, hogy az online kereskedelem kedvezményezettsége rövidesen így is, úgy is megszűnik, és gőzerővel építi logisztikai központjait a nagyobb városok környékén. Ezzel, fizikai jelenléte miatt, ki kell vetnie az adót, ám üzleti elképzelései szerint a szűkülő árelőnyt az egynapos házhoz szállítás kényelmének mind elterjedtebbé tételével ellensúlyozza majd. Ezért nemcsak raktárbázisokat épít – tavaly 4,6 milliárd dollárt költött e célra –, hanem csomagmegőrzőkre emlékeztető szekrényeket helyez el olyan üzletekben (drogériákban, éjjel-nappali élelmiszerboltokban), amelyeket vevői hazafelé útba ejthetnek. S az e-mailben elküldött jelszóval nyitható ajtó mögött megtalálhatják az akár aznap délelőtt megrendelt, kisebb méretű csomagjaikat.

NAGY GÁBOR

2.Sok kicsi tönkremegy - SPANYOL TARTOMÁNYOK PÉNZÜGYI GONDJAI

Spanyolország pénzügyi végzetét fegyelmezetlenül gazdálkodó, eladósodott autonóm tartományai okozhatják, közülük Andalúzia már a negyedik, amelyik Madrid segítségét kérte.

Nincs sok ok az örömre Katalóniában. A Barcelona futballcsapata eddig veretlen ugyan a bajnokságban, de az ősi rivális Real Madriddal szemben elbukta a szezon eleji, kétmérkőzéses Szuper Kupát. A fővárosi visszavágón elszenvedett múlt heti vereség előtt egy nappal pedig a tartomány ötmilliárd eurós segítséget kért a madridi kormány által az országrészek kisegítésére létrehozott alapból, miután a pénzpiacokról már nem tudja ésszerű feltételekkel finanszírozni hitelfelvételét. A spanyol GDP csaknem ötödét termelő katalánoknak az idén mintegy 6 milliárd eurónyi kötvényük jár le, az adósságállományuk pedig 42 milliárdra hízott.

Nem Katalónia az első tartomány, amely a madridi kasszához járul. A 18 milliárd eurós segélyalapból – bár az még formálisan nem működik – Valencia már 3,5 milliárdot, Murcia pedig 700 milliót kért. Hétfőn pedig negyedikként Andalúzia jelentkezett be egymilliárd euróra, Valencia pedig 4,5 milliárdra emelheti igényét. A központi alapba 6 milliárd eurót ad az állami lottótársaság, a többit a madridi pénzügyminisztérium állja. Kérdés azonban, elég lesz-e a pénz, hiszen a 17 spanyol autonóm tartomány összesen 145 milliárd euró adósságot halmozott fel, amiből az idén 36 milliárdot kell visszafizetni.

A segítségért cserébe Mariano Rajoy néppárti kormánya költségvetési szigort kér, azt, hogy a tartományok idei hiánya ne haladja meg a GDP 1,5 százalékát. A katalánok elutasítják azonban, hogy újabb szigorításokat erőltessenek rájuk, mondván, ők csak a saját pénzüket kérik vissza, hiszen a közös kassza nettó befizetői. A Portugália gazdaságának megfelelő teljesítményű tartomány a GDP-jének a 9 százalékát, 18 milliárd eurót utal át Madridnak, amiből a kormány az ország szegényebb régióit támogatja. A katalán nacionalisták hasonló jogokat szeretnének, mint baszk társaik. Az 1978-as alkotmány – és az annak nyomán hozott törvények – értelmében a legnagyobb önállósággal Spanyolországon belül Katalónia és Baszkföld bír, ám az utóbbi tartomány szélesebb adókivetési jogokkal rendelkezik, ezért pénzügyi helyzete sokkal stabilabb, és egy főre vetítve nyolcadannyit fizet a madridi kalapba, mint Katalónia.

A gazdasági válság kezelése kiélezte a központ és a tartományok viszonyát, utóbbiak szerint ugyanis az autonómiájukat mindig is sokalló konzervatív Néppárt most a krízist kihasználva akarja szűkíteni a mozgásterüket. A tartományok a közkiadások 40 százalékát állják, ők fizetik például az egészségügyet és az oktatást. Luis de Guindos gazdasági miniszter hangsúlyozta, hogy segítenek, de számon kérik a költségvetési előírások teljesítését is, ami nem lesz egyszerű: a Fedea spanyol gazdasági kutatóintézet előrejelzése szerint a tartományok összesített deficitje az idén a GDP 2,2 százaléka lesz az elvárt 1,5 helyett. Persze úgy nehéz kiadást lefaragni, ha minden központi kívánalom láttán politikai beavatkozást kiáltanak, még akkor is, amikor a Rajoy-kormány az illegális bevándorlók egészségügyi ellátásának ingyenességét szeretné megszüntetni, kivéve a terhes nőket, a gyerekeket és a sürgős eseteket.

A regionális autonómia szélesítése a Franco-diktatúra utáni korszak stabilitásának záloga volt, de egyes értékelések szerint a militáns baszk és a békésebb katalán szeparatizmus leszerelése mellett felemás eredményeket hozott. Baszkföld, Katalónia, Galicia és Andalúzia megtalálta a helyét, de több tartományban a megkapott önállóság s a vele járó pénzügyi szabadság segítségével helyi politikusok sütögették a pecsenyéjüket. Ezt pedig a kormányzó Néppárt elég nehezen kérheti számon az ellenzékbe szorult szocialistákon, mert 11 tartományt az ő emberei irányítanak.

A hirtelen jött gazdagságból finanszírozott nagy infrastrukturális beruházásokat sok helyen inkább a büszkeség és a presztízs ihlette, mint a gazdasági megfontolás. Elrettentő példaként emlegetik az 1,2 milliárd eurós tartozást felhalmozó, ötmilliós Valencia tartományban az azonos nevű városhoz közel található Castellón repülőteret. A befolyásos helyi politikus, a néppárti Carlos Fabra által szorgalmazott légikikötő 150 millió euróból épült meg, s másfél éve hivatalosan át is adták, de üresen áll, még egyetlen menetrendszerű repülőgépet sem fogadott, mert a kifutópályáit nem építették elég hosszúra.

A tartományi főváros, Valencia mellett, Llíriában 26 millió euróból 120 ágyat és hat hipermodern műtőt tartalmazó kórházat húztak fel, melynek már három éve betegeket kellene ellátnia, helyette biztonsági őrök vigyázzák. Nem véletlen, hogy az EU-ban a görög után a második legmagasabb, 24,6 százalékos országos átlagot is meghaladó, 27 százalékos munkanélküliséggel küzdő Valencia kért először segítséget Madridtól. A tartományban található a Spanyolország-szerte vevőre váró 800 ezer új ingatlan csaknem negyede, és a megingott Bankia pénzintézetbe olvasztott – magukat a kipukkant ingatlanlufi finanszírozásában elspekuláló – regionális takarékpénztárak egyik legnagyobbika. De a könnyű hitelek éveiben minden régió elgaloppírozta magát, így épült az utóbbi években Spanyolországban 5 ezer kilométer autópálya, létesült 48 repülőtér – amelyek közül csak 11 nyereséges –, és lett hosszabb a gyorsvasúti hálózat, mint Franciaországban.

Már tavaly is a tartományok pénzügyi fegyelmezetlenségét okolták azért, hogy Spanyolország költségvetési hiánya a GDP 8,9 százalékára duzzadt, és az idén ismét ők hiúsíthatják meg, hogy a deficitet 6,3 százalékra sikerüljön leszorítani, amit Madrid a 100 milliárd eurós bankmentő EU-csomag fejében vállalt. A cél elérését persze az is fenyegeti, hogy mélyül a spanyol recesszió, a második negyedévben a gazdaság teljesítménye már 1,3 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól. A kormányzati kiadások éves szinten 3, a lakosságiak 2,2 százalékkal estek, és júliusban az Európai Központi Bank (EKB) adatai szerint minden korábbinál több, 74 milliárd euró, a GDP 5 százaléka áramlott külföldre a bankbetétekből.

Ilyen körülmények között egyre többek szerint Spanyolország aligha ússza meg, hogy a bankmentő csomagon felül általános segítséget kérjen az eurózóna válságalapjától. Ezt Rajoy – aki ősszel előrehozott regionális választás elé néz politikai hátországában, Galiciában, valamint Baszkföldön – kétségbeesetten igyekszik elkerülni, nehogy a krízis súlyosbodása elsodorja a kormányát. Bízik a 65 milliárd eurós megszorítás hatásában – ennek részeként szeptember 1-jétől megemelték az áfát –, és abban, hogy az EKB a németek ellenállását legyűrve úgy dönt, piaci intervencióval tartja féken a spanyol és az olasz államkötvények hozamát.

GÁL KRISZTIÁN

3.A világ nem elég - KATAR KÜLFÖLDI BEFEKTETÉSEI

Csendes befektetőből hangadó tulajdonossá vált a Qatar Investment Authority, amely az emirátus gázbevételeit fialtatja.

Amikor egy lézershow keretében Hamad bin Dzsaber al-Tani katari kormányfő és András herceg, II. Erzsébet brit uralkodó kisebbik fia a nyáron Londonban felavatta Európa legmagasabb épületét, a 72 emeletes, meredek piramis alakú Shardot (Szilánkot), az öbölbeli emirátus jelképesen is a csúcsra került nemzetközi befektetőként. A felhőkarcoló építése a gazdasági válság miatt félbemaradt volna, ha nem száll be Katar, amely így 95 százalékos részesedést szerzett a máris London egyik új ikonjának tekintett impozáns épületben. Az arab monarchia állami bevételeit kezelő Qatar Investment Authority (QIA) stratégiája is átalakulóban van: az eddig passzív befektető kezd beleszólni az üzleti ügyekbe. Például meghiúsíthatja a Glencore svájci nyersanyag-kereskedő és a szintén svájci bejegyzésű Xstrata bányatársaság 65 milliárd dolláros megafúzióját.

A QIA alapkezelő egyik befektetési szárnya, a Qatar Holding (QH) 12 százalékos részesedést szedett össze a Xstratában, mióta a Glencore februárban megtette vételi ajánlatát. A Xstratában 34 százalékos részt birtokló Glencore után a második legnagyobb tulajdonossá vált katari alap kevesli, hogy minden részvényéért 2,8 újat kap, ehelyett 3,25-öt követel. Egyelőre a svájci és a katari fél is megmakacsolta magát – ha nem sikerül megállapodni a fúzióról szóló részvényesi szavazásokig, akkor oda az üzlet. A QH állítólag folytatja a Xstrata részvényeinek felvásárlását, és 25 százalékos részesedésig meg sem áll, hogy stratégiai pakettje legyen.

Az agresszívebb terjeszkedés az utóbbi három év bevásárlásainak következménye, a QIA vagyona gyorsabban nő, mint öbölbeli társaié. Az alapkezelő – ingatlanfejlesztő vállalatán, a Qatari Diaron keresztül – az utóbbi egy évben 3,5 milliárd euró elköltésével az egyik legnagyobb befektetővé vált az európai ingatlanpiacon, ahol 2007 óta összesen 5,7 milliárd euróért vásárolt. A főként Londonra és Párizsra összpontosító holding vásárlási listája imponáló. A Delancey brit ingatlanfejlesztővel közösen több mint 550 millió fontért vette meg a kelet-londoni olimpiai falut, ahol lakóházakat alakít ki. De az övé a Chelsea Barracks – a kaszárnyákból az utolsó katona 2008-ban távozott, a 3 milliárd fontos rehabilitációs tervet tavaly jelentették be –, a képviselet elköltözésével birtokba veszi az amerikai nagykövetségnek is otthont adó Grosvenor Square-t, és megvásárolja a Songbird Estates 28 százalékát, utóbbi a Canary Wharf pénzügyi központ többségi tulajdonosa.

A katari alap kiskereskedelmi részesedései közé tartozik a brit Sainsbury szupermarketlánc 26 százalékos pakettje, melynek 2007-es megszerzése még nagy port kavart londoni befektetői körökben. A híres Harrods áruház 2010-es másfél milliárd fontos megvásárlása már nem okozott meglepetést, viszont jelezte, hogy a QIA érdeklődik a luxusmárkák iránt. Idén júliusban pedig bejelentették, hogy Harrods néven felső kategóriás globális szállodaláncot kívánnak létrehozni; az első három egységet Londonban, Kuala Lumpurban és Szardínia szigetén nyitják meg. Részesedésük van a katariaknak a több mint 60 luxusmárkát forgalmazó francia LVMH-ban és a Tiffany's amerikai ékszerüzletben is. Előfordul, hogy valamit nem az alapkezelő vásárol meg: a katari királyi család – a Mayhoola befektetési társaságon keresztül – nemrég állítólag 600 millió euróért megszerezte a Valentino olasz divatházat.

Nem kizárólag luxusmárkákat vásárol azonban a QIA. A múlt hónapban jelentették be, hogy 1,4 milliárd dollárért 20 százalékos részesedést vesz a BAA brit repülőtér-működtető cégben a spanyol Ferrovialtól és annak két partnerétől. Elterjedt a hír, hogy a Royal Dutch Shell holland–brit olajcég papírjaiból is gyűjtögetett – de a bejelentési kötelezettséget jelentő 3 százaléknál kevesebbet –, és hasonló nagyságú pakettel rendelkezik a francia Totalban. Katar ipari érdekeltségeinek egyik zászlóshajója a német Siemens, amelyben az állami Doha Insurance Company (DIC) részesedése az idén meghaladta a 3 százalékot. A Volkswagen német autógyárban birtokolt 17 százaléknyi részvénye pedig két igazgatósági széket jelent a QIA számára. Az alap – más arab befektetőkhöz hasonlóan – a focihoz is kedvet kapott: tavaly megvette a Paris St.-Germain francia futballklub 70 százalékát, és a nyáron költséges erősítésbe fogott, megszerezte például az olasz AC Milantól a svéd válogatott csatárt, Zlatan Ibrahimovicot.

Európa iránti bizalmát jelzi, hogy 500 millió euró tőkét pumpált az adósság sújtotta második és harmadik legnagyobb görög bank egyesüléséből létrejött Eurobank EFG-be, melyben 17 százalékos részesedése lesz. A QIA pénzügyi befektetései sorában jelentős a Credit Suisse svájci bank 6 százaléka és a Londoni Értéktőzsde (LSE) 15 százaléka. A Kína felé fordulást erősítette a Citic Capital Holdings alapkezelőben a minap megszerzett 20 százalék, s 3 milliárd dollárért az Agricultural Bank of China pénzintézetbe is bevásárolta magát a hongkongi tőzsdén keresztül. Katar az

idén kérte a pekingi hatóságokat, hogy további 5 milliárd dollárt fektethessen be kínai részvényekbe és kötvényekbe, ez a hivatalosan engedélyezett felső határ ötszöröse lenne.

A katariak befektetési stratégiája az, hogy nincs stratégia – mondják a QIA háza táján –, hacsak az nem, hogy az arab tavasz ügyeibe markánsan beleszóló vagy például a szír ellenzéket támogató Hamad bin Khalifa al-Tani emír növelhesse politikai befolyását (HVG, 2012. április 28.). Míg korábban főként titokban, a bejelentési kötelezettséget el nem érő mértékben és köztes cégeken keresztül ruháztak be, addig az utóbbi pár évben egyre nyíltabban jelennek meg az üzleti életben. De a pontos összegek és tulajdonosi arányok sokszor ismeretlenek, a QIA nem számol be eredményeiről. Portfóliója becslések szerint több mint 100 milliárd dollár, ami évi 30 milliárddal gyarapodhat. A közel százezer dolláros egy főre eső GDP-vel a világ leggazdagabb országának számító, 1,7 millió lakosú – de közülük csak negyedmillióan állampolgárok – Katar gazdasági növekedése évi 3 százalékosra lassult, de a tervezett új gázkitermelő és -feldolgozó beruházások 2015-ös újraindulásával ismét szárnyalhat, és a bevásárlólista tovább bővülhet.

KERESZTES IMRE

4.Leépítkezés - HULLÁMVÖLGYBEN A VIETNAMI GAZDASÁG

Súlyos hitelválság alakult ki a kommunista párt uralta Vietnamban, miután az állami vállalatok nagyot buktak az ingatlanspekuláción.

Az építkezés az első emeletnél leállt. Téglakupacok, rozsdásodó vasrudak emlékeztetnek csak a vietnami gazdasági élet centrumában, a hétmillió lakosú Ho Si Minh-város (egykor Saigon) központjában arra, hogy a méregdrága ingatlanra valaha Saigon Residence elnevezésű felső kategóriás lakóparkot álmodtak. A területet biztonsági őrök vigyázzák, de csak azért, mert a tulajdonosok – menteni, ami még menthető – a csődbe ment vállalkozás helyén fizetőparkolót alakítottak ki, ahol százával állnak a motorok, biciklik és az autók az elhagyatott betonfalak árnyékában. A látvány nem egyedi, a vietnami nagyvárosokban egyre gyakoribb a félbehagyott építkezés, az ingatlanpiaci válság a délkelet-ázsiai gazdaságot is elérte, jóllehet az utóbbi években épp ez az ágazat volt a növekedés motorja.

A vietnami befektetők, magáncégek, csakúgy, mint a politikai kapcsolataikat latba vető állami vállalatok, számolatlanul vették fel az olcsó hiteleket. A pénzt az ingatlanpiacba fektették, hajógyár, áramszolgáltató, kikötőüzemeltető mind lakópark építésébe fogott, de sokszor csak spekulációs céllal vásároltak fel telkeket, felhajtva az árakat. A hitelezés olyannyira elszabadult, hogy a lakossági és vállalati tartozások már 2010-ben a GDP 125 százalékára rúgtak. Az ingatlanspekulációban élenjáró két állami konglomerátum, a legnagyobb hajógyár, a Vinashin és a kikötőket működtető Vinalines a tartozásai miatt a csőd szélére került.

A száz legnagyobb állami vállalat immár az egész ország éves gazdasági teljesítményének feléhez közelítő, 50 milliárd dollárnyi adóssághegy súlya alatt nyög. A világgazdasági válság következtében elszabadult Vietnamban az infláció, az Ázsiában leggyorsabb, 23 százalékos áremelkedés letörésére a jegybank tavaly sorozatos kamatemeléseket hajtott végre, ily módon a hitelezés alaposan megdrágult. Az intézkedést az ingatlanpiac szenvedte meg a leginkább, nemcsak a beruházások álltak le, de a túlkínálat miatt a bérleti díjak is meredeken zuhantak, kitermelhetetlenné téve a törlesztőrészleteket. Az infláció mindenesetre 6,9 százalékra mérséklődött, ami lehetővé tette, hogy a jegybank idén júniusra 12 százalékra vigye vissza az alapkamatot.

Az egyeduralkodóként kormányzó kommunista párt több vezető politikusa a helyzetet nemrég az 1997-es ázsiai pénzügyi válsághoz mérhetőnek nevezte. A másfél évtizeddel ezelőttihez hasonlóan meredeken emelkedik a befagyott hitelek aránya, ami már az összes kölcsön tíz százaléka, szemben az év eleji 6 százalékkal. A 42 vietnami bankból legalább 17 képtelen a biztonságos működéshez szükséges, nemzetközileg elfogadott tőkemegfelelési mutató teljesítésére. A hitelválság hatása tovagyűrűzik a gazdaságban: a vállalati nyereségek zuhanása miatt kevesebb az adóbevétel, így az önkormányzatok halasztani vagy leállítani kényszerültek beruházásaikat. Ho Si Minh-város például egy évvel későbbre, 2016-ra tolta ki első metróvonalának az átadását.

A lassulás jeleit mutatja a gazdaság. Az utóbbi évtized átlagosan 7 százalékos, és még tavaly is 5,9 százalékos növekedésével szemben Nguyen Tan Dung kormányfő szerint sikernek könyvelhető el az idei 5,6 százalékos bővülés. Ha egyáltalán lesz ennyi az első félévi 4,4 százalékos teljesítmény után. A bizonytalan környezet a külföldi befektetőket is eltántorítja: az első félévben, 2011 azonos időszakához képest, csaknem 30 százalékkal kevesebb, 8 milliárd dollárnyi tőke érkezett az országba. A lakossági fogyasztás is visszaesett, a szupermarketek forgalmuk 20-30 százalékos zuhanásáról számoltak be.

Politikai következményei is vannak a válságnak. A 4,4 milliárd dollárnak megfelelő adósságot felhalmozó Vinashin nyolc vezetőjét hűtlen kezelés vádjával leültették, az állami hajógyár volt elnöke húsz év börtönt kapott. Nem sok jóra számíthat a Vinalines hat, ítéletre váró egykori vezetője sem. A kormány pedig olyan törvényjavaslatot készül a parlament elé vinni, amelyben előírná, hogy az állami vállalatok 2015-ig számolják fel az alaptevékenységükhöz nem illő üzleteiket.

Az államfő, Truong Tan Sang kemény szavakkal ostorozta a nem hatékonyan működő állami vállalatokat, a párt egyes csoportjainak megengedhetetlen életvitelét, ami mérhetetlen ideológiai és erkölcsi romláshoz vezetett. A politikai elit körében elharapódzott a nepotizmus, egyre több befolyásos pártkáder helyezte el gyerekeit állami vállalatok vezető posztjára. Bejárta a vietnami sajtót az a kép, amelyen az állami építőipari vállalat, a Vinaconex élére áprilisban

kinevezett, mindössze 24 éves To Linh Huong – a politikai bizottság egyik tagjának a lánya – rózsaszín ruhában, magas sarkú cipőben ellátogat kíséretével egy építkezésre.

A magánszféra sem marad ki az elszámoltatásból, különösen a vezető politikusokhoz, az egymással rivalizáló, reformpárti kormányfőhöz, illetve a keményvonalas államfőhöz kötődő üzletembereknek lehet félnivalójuk. Nem kizárt, hogy ennek esett áldozatul néhány hete az egyik leggazdagabb üzletember, az 1981-ben Magyarországon is tanult Nguyen Duc Kien, a vietnami Asia Commercial Bank (ACB) alapítója és 5 százalékos tulajdonosa. Kien – akit illegális üzleti tevékenység gyanújával tartóztattak le – a kormányfő, Nguyen Tan Dung sikeres pénzügyi vállalkozást működtető lányával állt üzleti kapcsolatban. A kommunista párt által uralt parlamentbe első üzletemberként a bátyjával együtt beválasztott Dang Thi Hoangot arra hivatkozva fosztották meg a mandátumától, hogy eltitkolta válását a férjétől, s elmulasztott párttagdíjat fizetni, de a valódi ok az lehetett, hogy az államfő emberének tartották.

5.Megkopott koronák - AZ EURÓPAI MONARCHIÁK ÉS A KÖZTEHERVISELÉS

Nem használt az európai uralkodók népszerűségének a gazdasági válság. Több koronás fő is költségcsökkentésbe kezdett.

A királyi családok élete sem mindig fenékig tejföl. A napokban András yorki herceg vállalta, hogy – egy jótékonysági akció részeként – hegymászó-felszerelést öltsön és leereszkedjen a 310 méter magas londoni Shard felhőkarcoló tetejéről. A művelet sikeres volt: az 52 éves, és az 1982-es falklandi háborúban pilótaként szolgált herceg sértetlenül túlélte a kalandot, és közben 290 ezer font támogatást gyűjtött a brit haditengerészet egyik alapítványának.

A bátorságról tanúskodó akcióra már csak azért is szükség volt, hogy jóvátegye komoly visszhangot kiváltó baklövéseit. A trónöröklési sorban negyedik helyen álló herceg májusban II. Erzsébet brit királynő személyi helikopterén repült egy Londontól másfél órai autózásra lévő vacsorára, s így száz font helyett több mint ezret költött el az adófizetők pénzéből. Néhány nappal később pedig egy indiai nyomortelepre – a Gettómilliomos című film egyik forgatási helyszínére – látogatott el, s a magángép, valamint a helyi brit rezidencia helyett igénybe vett szállodai szoba 80 ezer fontba került.

II. Erzsébet kisebbik fiúunokája, Harry herceg is megfordult a közelmúltban a bulvárlapok címlapján: az időközben afganisztáni bevetésre vezényelt fiatalemberről – akinek állomáshelyét a múlt héten rögtön tűz alá vették a tálibok – egy Las Vegas-i bulin készültek meztelen képek. Sokan azonban inkább akkor kezdtek háborogni, amikor kiderült, Harryre dorbézolása alatt is közpénzből fizetett biztonsági őrök tucatjai vigyáztak.

Az uralkodócsaládok tagjainak költekezése nem csak Nagy-Britanniában egyre fontosabb téma. Spanyolországban a korábban kikezdhetetlen népszerűségnek örvendő I. János Károly feje fölött is gyülekeznek a viharfelhők. Az 1975-ben trónra került, 73 éves király először azzal lőtt bakot, hogy miközben arról beszélt, álmatlan éjszakái voltak a spanyol fiatalokat sújtó munkanélküliség miatt, titokban méregdrága botswanai elefántvadászatra utazott. A közvélemény-kutatások szerint a spanyolok kétharmada a szafariügyben már megbocsátott a királynak, ám a háromnegyedük ennek ellenére azt szeretné, ha a jövőben János Károly és a királyi család átláthatóbb életet élne. A transzparencia iránti igény azért is növekszik, mert változatlanul nincs vége annak az eljárásnak, amelynek azt kellene kiderítenie, hogy a király veje, Inaki Urdangarin valóban személyes célokra használta-e fel az alapítványába befizetett pénzek egy részét.

A nyugat-európai uralkodóházak önkéntes kiadáscsökkentéssel igyekeznek részt venni a közös teherviselésben. János Károly nemrég önként lemondott az államtól kapott fizetése 7 százalékáról, augusztusban pedig kihagyta szokásos vakációját az uralkodói jachton. A trónra lépésének idén hatvanadik évfordulóját ünneplő II. Erzsébet is takarékoskodik: csökkentette a paloták díszkivilágítását, befagyasztotta az udvari alkalmazottak fizetését, és elhalasztotta több rezidenciája felújítását. Belgiumban – amikor kitört a botrány, mert a törvény szerint három százalékkal megemelték a királyi család apanázsát – II. Albert bejelentette, a következő két évben saját zsebből is hozzájárul a kiadásokhoz, és ezzel félmillió eurót spórol meg az államkasszának. Hasonlóan döntött Beatrix holland királynő is, aki közölte, a védelmi minisztérium helyett maga fizet az uralkodói jacht fenntartásáért.

Svédországban, ahol a többi skandináv országhoz hasonlóan viszonylag jól teljesít a gazdaság, a királyi család férfi tagjainak erkölcseivel akad baj. A trónon ülő XVI. Károly Gusztávról 2010 végén jelent meg az az életrajz, amely sorozatos hűtlenséggel és kétes alvilági kapcsolatokkal vádolta meg. Most pedig fiáról, a 33 éves Károly Fülöpről mondják, hogy playboy életmódot él, és nem törődik hercegi kötelezettségeivel. Legutóbb Cannes-ban keveredett verekedésbe, állítólag barátnőjét, Szófiát védte. Az ifjú hölgy egyébként maga sem él visszafogott életet, meztelen képei bejárták a skandináv sajtót. Míg ő önként pózolt a kameráknak, a legújabb bulvárszenzáció áldozatáról, a brit trónöröklési sorban második Vilmos herceg nejéről, Katalinról lesifotósok készítettek félmeztelen felvételeket, amelyeket előbb a francia Closer, majd az olasz Chi bulvármagazin hozott le, mindkettő Silvio Berlusconi volt olasz miniszterelnök médiabirodalmához tartozik.

A svéd király uralkodóhoz méltatlannak tartott életmódja egy rejtélyes művészt is megihletett: hónapokon át senki sem tudta, hogyan került forgalomba az a néhány kipreparált egykoronás, amelyre a XVI. Károly Gusztáv, Svédország királya felirat helyett a „Férfi prostituált király” szöveg került. A minap Karl Fredrik Mattsson néven bemutatkozó

művész egy stockholmi sajtókonferencián bejelentette, ő készítette az érméket, s amikor megkérdezték, miért tette, közölte: nem hiszi, hogy egy művésznek magyarázgatnia kellene alkotásait.

NÉMETH ANDRÁS

6.Nyugatra tart - FIZETÉSEK AUSZTRIÁBAN

Ausztriában az ország nyugati csücskében élő férfiak keresnek a legjobban. A külföldi, köztük a magyar munkavállalóknak a törvény csak a minimálbért garantálja.

A tabutémák közé tartoznak a fizetések Ausztriában is, a Der Standard című napilap felmérése szerint a munkavállalók 36 százaléka senkinek sem árulja el, hogy mennyit keres (van, ahol ez az alkalmazási kritériumok között is szerepel), további 32 százalék pedig legfeljebb a legközelebbi kollégájával osztja meg e titkát. Az osztrák televízió minapi tízfős villáminterjújában csupán egyetlen nő vallotta be a keresményét, a többiek döbbenten utasították vissza a riporter tolakodó kérdését; volt, aki az adóhivatal kíváncsiságától tartott, volt, aki embertársai irigységétől.

Ezért is csemegézhetnek azon a részletes listán, amelyet a társadalombiztosítási központ állított össze és a Neue Kronen Zeitung című napilap ismertetett. Az összesítésből megtudható, mekkora a bruttó átlagfizetés korcsoportok, tartományok, a két fő munkavállalói kategória (munkások és szellemi alkalmazottak), illetve nemek szerint. Az átlagba beleszámították a kisebb adóval terhelt 13. és a 14. havi fizetést, illetve az extra pénzbeni juttatásokat, s így egy, akár az ország térképére is vetíthető kereseti mozaik állt elő.

Az osztrák férfi munkavállalóknak tavaly átlagosan 2645 euró volt a bruttó havi keresete, női társaiknak 1785 euró jutott. A legtöbbnek az Ausztria nyugati csücskén, a terület és népesség tekintetében is a második legkisebb tartományban, Vorarlbergben élő férfi alkalmazottak örülhettek, az ő átlaguk 3904 euró volt. Ebből 2327 eurót kaptak kézhez, a különbségből 705 eurót tesznek ki a társadalombiztosítási levonások, 872 eurót pedig a jövedelemadó. Az alkalmazott nők fizetése 2011-ben Bécsben volt a legmagasabb, átlagosan bruttó 2391 euró, ami nettóban 1613 euró.

A „kékgalléros” munkásférfiak fizetése Felső-Ausztriában érte el a csúcsot, bruttó 2497 euróval, a nőknek Vorarlbergben fizették a legmagasabb átlagot, 1594 eurót. A legrosszabbul a magyar határ menti Burgenland munkavállalói jártak, méghozzá valamennyi kategóriában: a férfi alkalmazottak az adó- és társadalombiztosítási terhek levonása előtt 3060 eurót kerestek, a nők 1783-at, a munkásoknak 2067, illetve 1290 euró járt. Ami a nemek közti különbséget illeti, az adatok alapján Ausztriában a férfi–női kereseti olló 30 év felett nyílik egyre nagyobbra. Az életkor más módon is szerepet játszik a fizetések rétegződésében. A kereset az osztrákok többségénél az 55–59. év között tetőzik, a nyugdíjkorhatárhoz – ami a férfiaknál 65, a nőknél 60 év – közeledve egyre vékonyabb a boríték. Sokan 50–54 év között vannak a jövedelmi csúcson, de a férfiaknál, illetve a nőknél is előfordul, hogy a 45–49 éves korban elért javadalmazás után már lefelé vezet az út. Sokat számít az alkalmazó cég iránt mutatott hűség, az egy helyen letöltött évek gyarapodása gyorsíthatja a béremelést.

Az iparági adatokból tudni lehet azt is, hogy a termelő szektor többet fizet, mint a szolgáltatás, a legjobb pénzt az energiaágazatban lehet kapni, ezt követi a bank és biztosítás, majd az informatika és kommunikáció következik. A legrosszabbul a szálloda- és a vendéglátóiparban lehet keresni. Vitatéma a jövedelmi olló is. Az osztrák alkancellár, a külügyminiszteri tisztet is betöltő néppárti vezető, Michael Spindelegger a minap adott hangot annak a kívánságának, hogy a menedzseri fizetések legfeljebb a hússzorosai legyenek a minimálbérnek. A valóság ettől igencsak eltér, nem ritka a 40–48-szoros különbség, ami még az állami nagyvállalatok csúcsán is előfordul. A topmenedzserekét a felsőfokú végzettségűek javadalmazása követi, az utóbbi csoporton belül viszont jócskán elmaradnak a pedagógusok, akik a kategória átlagának 58–65 százalékával kénytelenek beérni. Ugyanez az arány az EU egészében 78–88 százalék – Magyarországon viszont a pedagógusok csupán a 45–55 százalékát kapják a felsőfokú végzettségűek átlagkeresetének.

A 2011 májusában teljesen megnyílt osztrák munkaerőpiacon az EU-ban 2004-ben belépett keleti tagországok – köztük Magyarország – vendégmunkásainak az osztrákokéval megegyező bért kellene kapniuk. A bécsi parlament ugyanis a nyitással egy időben törvényt hozott arról, hogy a külföldiek foglalkoztatásánál is az osztrák kollektív szerződés előírásait kell követni. A rendelkezés a szolgáltatásokra is kiterjed, így ha például egy magyar cég küldi Ausztriába embereit, rájuk is az osztrák javadalmazási szabályok vonatkoznak. Ez azonban csak a minimálbér esetében kötelező, az e fölötti összeg kifizetéséről nem rendelkezik a törvény. Kivált az építőiparban jelent ez komoly gondot, ahol a minimálbérre átlagosan még ugyanekkora összegű extra pénz rakódik rá.

A bécsi munkaügyi minisztérium adatai szerint a liberalizáció óta körülbelül 28–31 ezren érkeztek munkát vállalni Keletről, felerészben magyarok, a többiek döntően szlovákok és lengyelek. Az új vendégmunkások zöme az átlagosnál rosszabbul fizető Burgenlandban, Alsó-Ausztriában és Bécsben talált magának munkát, a magyarok négyötöde ingázik.

A szabályok betartatása, az úgynevezett bérdömping elleni harc a pénzügyőrök, a betegpénztárak és az építőipari szakszervezetek feladata. Rudolf Hundstorfer munkaügyi miniszter közlése szerint a nyitás első évében összesen 31 ezer ellenőrzést hajtottak végre, 526 cégnél merült fel az „alulfizetés” gyanúja, 75 százalékuk külföldi vállalkozás volt. Bár a miniszter szerint a szabályszegés viszonylag ritka, az építőipari kamarák – elsősorban a burgenlandi – sürgetik a kontroll erősítését, főleg a magyar vállalatokkal szemben. A zöldek pedig a parlamentben kezdeményezték a dömpingtörvény módosítását, felemlegetve, hogy mindmáig nincs megoldva a büntetések behajtása külföldről. Ráadásul a hatóságok csak a társadalombiztosítási illetékekre és az adókra vadásznak, a csonka fizetést kapóknak egyénileg kell perelniük munkáltatóikat.

Elterjedt a kettős könyvelés. Az ellenőröknek a munkaadók mintaszerű fizetési papírokat mutatnak be, amiknek azonban kevés közük van a valósághoz. Sőt gyakran nem is adják át ezeket az iratokat, a hiányukért kiszabott büntetés ugyanis sokkal kisebb, mint a bérdömping haszna. A munkaügyi felügyelők – akiknek a számát 2016-ra a jelenlegi 450-ről 800 főre emelik – egy ideje már hétvégén is végezhetnek váratlan ellenőrzéseket. És működik már az építőipari adatbank, ahová bevezetnek minden olyan céget, amelyik 5 napnál tovább tartó munkát végez. Eddig egyetlenegyszer szabták ki a legsúlyosabb büntetést, amikor egy évre kitiltottak Ausztriából egy lengyel építőcéget.

FÖLDVÁRI ZSUZSA / BÉCS

7.Tantétel - BEINDULT A DIÁKHITEL2

A jogosultak közel harmada felvette a fizetős felsőoktatási képzésben tanulók által igénybe vehető Diákhitel2-t a minap lezárult első igénylési időszakban.

Népszerű a Diákhitel2 a fizetős egyetemi-főiskolai helyek gólyái körében: a szeptember 17-én lezárult első igénylési periódusban már hét és fél ezren igényelték a képzési díjra költhető kölcsönt. Az önköltséges és állami részösztöndíjas hallgatók számára elérhető konstrukció keretében csaknem 1,7 milliárd forintnyi hiteligénylés érkezett be a Diákhitel Központ Zrt.-hez (DK), nagyjából minden harmadik jogosult élt a hitelfelvétel lehetőségével.

Érthető a rendszer népszerűsége, miután a mostani tanévtől drasztikusan csökkent az állami finanszírozású hallgatói helyek száma, saját zsebből ugyanis sokan nem tudták vállalni képzésük anyagi terheit. A diákok többsége 250 ezer forint körüli összeget vett fel, vagyis az igénylők jellemzően ekkora tandíjat kénytelenek fizetni szemeszterenként. Még szembetűnőbb, hogy az évtizedes múltra visszatekintő „alap”-diákhitelt is alig valamivel többen, 8200-an kérték újonnan ebben a félévben, vagyis a Diákhitel2 az új igénylések között már indulásakor elődjével azonos nagyságrendet képvisel. A diákok többsége azonban tart a túlzott eladósodástól: egyszerre mindkét hitelfajtát csak 1450 elsős vette fel az összesen több mint 15 ezer új DK-ügyfélből. A legtöbb kérelem az ország keleti megyéiből, valamint a Dél-Dunántúlról érkezett, míg a legenyhébb érdeklődés Vas, Veszprém és Győr-Moson-Sopron megyében volt. Szakonkénti bontásban a legtöbb, 115 hiteles, a Budapesti Gazdasági Főiskola pénzügy és számviteli szakára jár.

Ha a kvázi tandíj bevezetésével nem is, a Diákhitel2 feltételeivel jól jártak a hallgatók. Kamata ugyanis mindössze 2 százalék, ami a régi verzió 8 százalékos kamatához képest is rendkívül alacsony, nemhogy a piacon elérhető hiteltermékekhez képest, ráadásul nem szükséges hozzá sem kezes, sem fedezet. Emellett a forintalap miatt nincs árfolyamkockázat, és semmilyen egyéb költség, például folyósítási jutalék vagy hitelbírálati díj sem rakódik a kamatra. Utóbbi egyébként fel sem merülhetne, hiszen a folyósítás automatikus, a DK csak azt vizsgálja, hogy a hallgató beiratkozott-e felsőoktatási intézménybe, illetve nem áll-e fenn a folyósítást kizáró körülmény, például a 35. életév betöltése vagy korábbi törlesztési elmaradás. A visszafizetést pedig – az alapkonstrukcióhoz hasonlóan – csak a tanulmányok befejeztét vagy a 35. életév betöltését követően kell megkezdeni. További kedvezmény, hogy a gyermekvállalással kapcsolatos élethelyzetekben a terhességi-gyermekágyi segélyre, gyedre, gyesre jogosultak kérhetik a törlesztési kötelezettség szüneteltetését, de ugyanezt megtehetik a rokkantsági nyugdíjra, rokkantsági járadékra, baleseti rokkantsági nyugdíjra jogosultak, illetve akik 35. életévük betöltése előtt újra hallgatói jogviszonyt létesítenek. Az egyéb okból fizetési nehézségbe kerülők pedig legfeljebb 24 hónapos időtartamra kérhetik törlesztőrészletük mérséklését.

A törlesztőrészletek meghatározása is ügyfélbarátnak mondható, mivel az összeg fix, az első két évben a minimálbér – azt követően az adós két évvel korábbi nettó keresete – 4–11 százaléka lesz, a felvett összeg függvényében, sávosan növekvő mértékben. A hagyományos diákhitel törlesztőrészlete (az említett jövedelmek 6 százaléka) nem változik, így a majdani havi kötelezettség mindkét hitelfajta felvétele esetén, a legnagyobb összegű tartozásnál is maximum a két évvel korábbi jövedelem 17 százaléka lehet.

A Diákhitel2 csak tandíjra költhető, és trükközni sem lehet vele, mert a DK egyenesen az egyetemnek-főiskolának utalja át a pénzt. A szigorúan kötött felhasználás velejárója, hogy az igénylésnek nincs összeghatára, a hiteles pontosan annyit kap, amennyi a tandíja. A DK szerint 250 ezer forintot meghaladó igényléssel csak elvétve találkoztak, az ennél drágább intézmények finanszírozási igényét ugyanis jellemzően csak a tehetős családok vállalják, az ő gyerekeik pedig nem jelennek meg a hiteligénylők között.

Valakinek azonban fizetnie kell a kedvező kamatért. E terheket a költségvetés viseli, vagyis közvetve az adófizetők, mivel a pénzpiaci hitelforrások 8–10 százalékos költsége és a felszámított kamat különbözetét az állam állja. Az új finanszírozási rendszer bevezetése kapcsán emiatt érte a legtöbb kritika a kormányt. Valóban abszurd ugyanis, hogy a hallgatók is többet fizetnek tanulmányaikért, mint eddig, miközben az államnak is többe fog kerülni a felsőoktatás, hiszen a kamattámogatás költsége minden várakozás szerint meghaladja majd a költségvetésben az egyetemeken megspórolt tételt. Bugár Csaba, a DK vezérigazgatója szerint viszont a növekvő állami kiadások akár a felsőoktatásnak juttatott pluszforrásként is értelmezhetők. Akárhogy is, a diákhitelezési rendszer eddig legbüszkébben emlegetett vonása, hogy az államnak nem kerül pénzébe, biztosan megdől. A DK finanszírozása egyébként biztos

alapokon áll, az idei évre tervezett 23 milliárd forintos hallgatói törlesztéssel szemben mindössze 22 milliárdos új folyósítás áll, ráadásul a saját bevételeken túl az Európai Beruházási Bank hitelkerete és a kötvénykibocsátás is forrásul szolgálhat.

KOVÁCS KÁROLY

8.Béráldozat - KÖZMUNKA MINDENEKFELETT

Segélyplafont vezetne be a kormány, mondván, így majd munkára bírja a rászorulókat. Pedig ma már az önkormányzatoknál is egyre kevesebb az állás, amit csak lehet, közmunkásokkal végeztetnek el – éhbérért.

„Te is lehetsz közmunkás!” Ez a szlogenjük a szakszervezetbe tömörülő közfoglalkoztatottaknak, akik főképp a kormányváltás előtti 60 ezer forintos bérüket kérnék vissza a jelenlegi, 47 ezer forintos nyolcórás fizetés helyett. Az állástalan pályakezdőkre vonatkozó egyéves korlátot pedig – vagyis azt az időt, ameddig nem jelentkezhetnek közmunkára – szeretnék négy hónapra csökkenteni. Bár már több mint 3 ezren beléptek az érdekképviseletbe annak július végi megalakulása óta, a legtöbben egyelőre titkolják tagságukat, s nem közmunkás barátaik közvetítésével leveleznek egymással. Jellemzően két hónapig tartó, napi hatórás, havi 35 ezer forintot hozó munkájukat féltik, amely feljogosítja őket arra, hogy további tíz hónapig megkapják a 22,8 ezer forintos, foglalkoztatást helyettesítő támogatást. „Ha semmi nem változik a segélyezési rendszerben, ezen a télen sokan éhen fagyunk” – kesergett egyikük sajátos kifejezéssel a HVG-nek.

A rendszer változik ugyan, de egyáltalán nem nekik kedvező irányba: a kormány éppen hogy maximálná a kifizethető segélyeket, 20 milliárd forintot spórolva rajtuk. „Már ma is alig van olyan önkormányzat, amelyik hathatós segítséget tud nyújtani a rászorulóknak” – értetlenkedett a tervezet miatt a HVG-nek Vécsi István, a Bodrogközben fekvő Ricse település polgármestere, aki szokatlan módon munkáltatóként állt a Közmunkások Szakszervezete élére. Az állástalanok, különböző jogcímeken, aligha tudnak havi 50-60 ezer forintnál többet összegyűjteni. A legnagyobb összegű támogatás a rendszeres szociális segély, ezt már tavaly maximálták: nem haladhatja meg a közfoglalkoztatási bér 90 százalékát, azaz nettó 42 ezer forintot. Ráadásul családonként csak egyvalaki igényelheti, ahogyan a 22,8 ezer forintos, foglalkoztatást helyettesítő támogatást is. A közmunkával megkereshető 47 ezer forintnál lényegében csak azok az állástalanok kapnak többet, akik ápolási díjban is részesülnek, vagyis tartósan beteg vagy fogyatékos családtagjukról gondoskodnak. A szigor eredményeként szinte tömegessé vált az a jelenség, hogy a házaspár egyik tagja más településre jelentkezik át, noha a formális különélés miatt elveszítik a majdani özvegyi nyugdíjra való jogosultságukat.

Teljes képtelenségnek tartják önkormányzati szakértők azt a kormányzati ötletet, hogy a helyhatóságok a jövőben nem is segélyt, hanem átmeneti kölcsönt nyújtanának a bajba jutottaknak. Ez egyrészt kegyetlen, másrészt végiggondolatlan törekvés: az önkormányzatok adósságállománya e nélkül is ezermilliárd forint felett van, és munkalehetőség híján kérdéses, milyen forrásból tudnák visszafizetni a hitelt a rászorulók. Ami pedig az ő jövőjüket illeti: ha évi két hónapig dolgoznak napi hat órában, akkor nyolc évre van szükségük, hogy egyévnyi nyugdíjjogosultságot szerezzenek.

A közmunkások száma még a részmunkaidősre váltott foglalkoztatással is csak az idén, a kormányváltás után két évvel érte el a Fidesz által ellenzékben még sokat szapult Út a munkába program 100 ezres foglalkoztatási szintjét. Márpedig jövőre 300 ezer közmunkásnak kell lennie – adta parancsba a kormányfő. E foglalkoztatási forma azonban azért is terjed, mivel az eladósodott önkormányzatok, ahol csak lehet, egyre inkább közmunkásokkal végeztetik el feladataikat. Erre rásegített, hogy a közfoglalkoztatásról szóló törvény szövegét tavaly sután fogalmazták meg. Félreérthető, hogy az önkormányzati feladatok ellátására is vonatkozik-e az a kitétel, mely szerint nem alkalmazhatók közmunkások azokban a munkakörökben, amelyekre a törvény közalkalmazotti jogviszonyt ír elő, vagy csak „a kormány által meghatározott közösségi célok megvalósítását elősegítő feladatok” esetében érvényes ez a megszorítás.

Szinte mindennapos történet, hogy aki a közfoglalkoztatottak ügyeit adminisztrálja, maga is közmunkás. Az ő bérüknek csak a 30 százaléka terheli a települést, 70 százalékát a központi költségvetés állja. Sőt a tavaly nyár végén beindult Start mintaprogramok költségeit teljesen a Belügyminisztérium fizeti. A műfaj annyira népszerűvé vált, hogy kormányzati utasításra a Központi Statisztikai Hivatal megbízásából közmunkások rögzítik a tavalyi népszámlálás adatait is.

Legutóbb Hódmezővásárhelyről terjedt el a sajtóban, hogy önkormányzati dolgozóit sorra közmunkásokra cserélte le. A júniusig Lázár János vezette város cáfolta, hogy köztisztviselőket vagy közalkalmazottakat bocsátott volna el. Mint mondták, az idén mindössze 10 állás szűnt meg a polgármesteri hivatalban. „Jelenleg a nyertes pályázatok eredményeként az önkormányzat 526 közfoglalkoztatottat alkalmaz 6–8 órában, önálló jogi személyiségű gazdasági társaságai és további intézményei pedig 155 főnek adnak munkát. A gazdasági társaságoknál foglalkoztatottak a

munkatörvénykönyv hatálya alá tartoznak, tehát a városi cégeknél nincs közalkalmazotti, illetve köztisztviselői foglalkoztatás” – válaszolta a HVG kérdésére Korsós Ágnes jegyző. Például előfordulhat, hogy a városi uszodát korábban kiszervezett dolgozók takarították, ám mára közmunkások léptek a helyükre – a minimálbérnél alacsonyabb fizetésért. A helyiek tudni vélik, hogy a munkát részben ugyanazok végzik el, mint azelőtt. „A Hód-Fürdő Kft. által üzemeltetett strandfürdő és uszoda esetében a takarítási feladatokat részben közfoglalkoztatás keretében alkalmazott dolgozók, részben saját munkavállalók, részben pedig külső vállalkozás látja el” – magyarázta Korsós.

Hasonló helyzet állhat elő Baján, ahol a város kommunális cége szabadult meg a nyáron 40 dolgozótól. „Még a felmondási időnket töltöttük, amikor megjelentek a cégnél a közmunkások” – mesélte a HVG-nek Ikotits Ferenc, aki kőműves szakmájával 81 ezer forintot vitt haza négy éven át, mielőtt a kezébe nyomták a felmondását – az utcán. „Decemberben kapom az utolsó havi álláskeresési járadékot, télen mihez kezd magával egy kőműves? Nincs sok munkalehetőség a környéken, kénytelen leszek elmenni közmunkásnak a régi munkahelyemre 47 ezer forintért” – fakadt ki a HVG-nek.

„Ismeretségi köröm 90 százaléka közmunkásként dolgozik” – utalt a munkaerő-piaci realitásokra a HVG-nek Axman Angéla, a Közmunkások Szakszervezetének egyik társelnöke, aki – porcelánfestői végzettséggel, 12 évi varrodai munka után – maga is nyolc évig volt közfoglalkoztatott Ricsén. Most munkát kapott a kistérségi alapszolgáltatási központban, de úgy látja, a helyiek többsége számára az egyetlen lehetőség valóban a közmunka. „A térségben van olyan közfoglalkoztatott is, aki egyetlen munkahelyen dolgozott 35 évig” – utasítja el Vécsi István polgármester is azt a sztereotípiát, mely szerint a közmunkások zöme sosem dolgozott életében.

A közmunkások nyomorúságából mindenesetre az ellenzéki pártok is megpróbálnak politikai tőkét kovácsolni. Nyakó István MSZP-s politikus, aki a téli éhségmenetet is patronálta, azonnal az érdekképviselet élére állt. „Bejegyzési kérelmünket már augusztus elején beadtuk, ám mindeddig nem kaptunk választ” – érzékeltette az érdekképviselet reménytelen helyzetét a HVG-nek. Az LMP pedig a napokban az önkormányzati bizottsághoz tartozó ellenőrző albizottság felállítását kezdeményezte, amely megvizsgálná a közalkalmazottak közmunkásra váltásának ügyét. Bár jogszabály írja elő, hogy minden bizottságnak létre kell hoznia egy albizottságot, amely a törvények végrehajtását ellenőrzi, mind ez idáig egyetlen honatyának sem tűnt fel, hogy két éve nincs ilyen.

G. TÓTH ILDA

9.Gyengítő kurzus - AZ MNB-KAMATCSÖKKENTÉSEK HATÁSA

A kereskedelmi bankok nem tartják reálisnak azt a kormányzati víziót, mely szerint kamatcsökkentéssel élénkíthető a gazdaság. A monetáris lazítás inkább az infláció gyorsulását és a forint gyengülését okozhatja.

Veszélyes útra téved a jegybank a mostani kamatvágással – jelentették ki a HVG-nek a legnagyobb magyarországi hitelintézet, az OTP Bank elemzői. Szerintük a monetáris lazítással a Magyar Nemzeti Bank azt üzeni a piacnak, hajlandó elfogadni a magasabb inflációt is, ezzel pedig kockáztatja, hogy nőnek a pénzromlással kapcsolatos várakozások. Márpedig ördögi kör alakulhat ki, ha a piac magasabb inflációra számít. Ennek hatására középtávon emelkedhet a hosszabb távú állampapírok hozama, gyengülhet a forint, ezek nyomán tovább nőhet a fogyasztói árindex, ami továbbra is magasan tarthatja a várakozásokat.

E forgatókönyv megvalósulása több szempontból is káros lehet. Ha a fundamentumokhoz és az ezekből levezethető kockázatokhoz mérve kevés kamattartalmuk van a forintban denominált eszközöknek, akkor egy globális kockázatkerülő hangulatban Magyarország még inkább rizikóssá válhat, ha a magyar eszközök erőteljes eladói nyomás alá kerülnek. Ez jelentősen megemelheti az ország stabilitási kockázatát. Ráadásul a jegybank monetáris tanácsa könnyen beleeshet abba a hibába, hogy „elaltatja” a pozitív nemzetközi környezet, és túl sokat vág a kamaton, ami – ha fordul a globális hangulat – pillanatok alatt jelentős forintgyengülést okozhat. Akkor pedig már csak súlyos költségek árán sikerülhet megállítani a zuhanást. Ezt a Járai Zsigmond vezette MNB 2003 végén éppúgy 3 százalékpontos kamatemeléssel tudta csak megtenni, mint a – kormánypárti monetáristanács-tagok által az idei augusztusi és szeptemberi kamatcsökkentéseknél leszavazott – mostani jegybanki vezetés 2008 októberében, az akkor kirobbant válság szorításában.

A kamatcsökkentés nem tudja élénkíteni a gazdaságot a jelenlegi körülmények között, pláne egy ilyen kismértékű lépés – véli Suppán Gergely, a minap közel 40 százalékban államosított Takarékbank elemzője. Szerinte ahhoz még így is túl magasak a forintkamatok, hogy érdemi hitelkeresletet generáljanak. Ötszázalékos alapkamatnál már élénkülne a lakossági jelzálog-hitelezés – vélekedik a K&H Bank, mely betéteinél október 1-jétől érvényesítette a kamatcsökkentést. E pénzintézet szerint az 5 százalékos irányadó ráta a vállalati hitelezésben is hozhatna valamelyes javulást. A bankrendszer vesztesége, a rendkívül gyenge hitelkereslet és az ezek miatt lanyhuló verseny következtében azonban kétséges, hogy az alacsonyabb alapkamat átgyűrűzik-e a hitelkamatokba – állítják az OTP-nél. De még ha át is gyűrűzik, a meglévő hitelek forintkamatterheinek csökkenése kevésbé lendítheti fel a fogyasztási és beruházási keresletet, hiszen e hitelek jelentős része devizaalapú.

Az alacsonyabb kamat legfeljebb vállalatok keresletét növelhetné új forinthitelek iránt. A háztartások ugyanis – eladósodottságuk, a munkanélküliségtől való félelmük, romló jövedelmi helyzetük és a mindezekkel kapcsolatos borús kilátásaik miatt – manapság inkább félretesznek, mint költenek. Ráadásul az, hogy a hazai bankok hiteleinek összege még mindig jelentősen meghaladja a betétekét, akadályozza, hogy érdemi hitelkiáramlás induljon. Ahhoz, hogy a hitelállomány csökkenése megálljon, Suppánék számításai szerint a betétállomány 2000 milliárd forintos növelésére lenne szükség. Márpedig még az idei agresszív kormányzati lakossági állampapír-vásárlási kampány is csak 329 milliárd forintnyi megtakarítást vonzott kilenc hónap alatt, ráadásul egy részét nem is a párnacihából, hanem más megtakarítási formákból. Az alacsonyabb jegybanki kamatok miatt lejjebb szálló bankbetéti kamatok pedig még kevésbé ösztönözhetik a lakosságot a betételhelyezésre.

A kamatcsökkentés nem orvosolja a bankok rosszhitel-állományának problémáját, nem javítja érdemben a vállalatok hitelképességét és a bankok hitelezési hajlandóságát. A magyar gazdaságot ugyan nem lehet összehasonlítani a csehvel, de figyelmeztető, hogy az utóbbi szintén recesszióban van, noha az alapkamatot, negyed százalékponttal, 0,25 százalékra csökkentették. Vagyis a laza monetáris politika ott sem képes a gazdaság élénkítésére – igaz, a recesszió szerkezete némileg más Csehországban, mivel ott a fogyasztás erőteljesebben csökken, mint a beruházások, a hitelezés pedig minimálisan növekszik.

A piacok megkérdőjelezik az MNB kamatcsökkentésének hitelességét, így a lépés még emelheti is a hosszú távú hozamokat. Ez azonban eddig nem következett be. Ha a kamatcsökkentés képes alacsonyabb szintre lenyomni a hazai hozamokat és pénzpiaci kamatokat, az elvileg némi segítséget adhat a forintban eladósodottaknak. A múlt csütörtöki 12 hónapos diszkontkincstárjegy-aukció azt jelzi, hogy az állam kamatkiadásai kissé mérséklődhetnek, javítva az államháztartás pozícióját, illetve az adósságpálya fenntarthatóságát. Ám e hatás az államadósság viszonylag hosszú lejárata miatt csak évek múlva jelentkezhet – figyelmeztet Bebesy Dániel, a Budapest Alapkezelő

portfóliómenedzsere. Ráadásul az állam finanszírozási költségét nem kizárólag a jegybanki alapkamat mértéke határozza meg. Szerinte a gazdaságpolitikából fakadó bizonytalanságok nagyobb hátrányt jelentenek, mint a kamatszint.

Az alacsonyabb forintkamat lélegzetvételnyi enyhülést hozhat a forintban eladósodott vállalatoknak és háztartásoknak, csökkentve a törlesztőrészleteket, ezzel javítva a hitelek és a betétek arányát. Ám a kamatvágás hirtelen forintgyengülést is okozhat, amit a továbbra is jelentős arányt képviselő devizahitelesek megszenvednek, s a magasabb törlesztőrészletek a fogyasztást is visszavethetik. A rendkívül magas devizaeladósodottság a vállalatok, az állam és az önkormányzatok keresletét is visszafoghatja. Ez pedig bőven ellensúlyozhatja azt, ha a kamatcsökkentés miatt gyengülő forintárfolyam hatására az export növekedése többletjövedelmet hoz. Ráadásul az export élénkülése is kétséges, hiszen ez még rövid távon is függ a konjunktúra állapotától és a kivitel szerkezetétől. Márpedig a magyar export jelentős része olyan feldolgozóipari termék, amit külföldi cégek állítanak elő – mint például az Audi és a Mercedes –, ezek kivitelének mértéke pedig nem függ az árfolyamtól.

CSABAI KÁROLY

10.Van miből - UNORTODOX SVÉD MODELL

Az Európa-szerte tapasztalt megszorításokkal szembemenetelve adót csökkent és gazdaságot élénkít Svédország.

Az adósságválság az eurózóna gondja – mondogathatják Stockholmban, ahol a jobbközép kormány arra készül, hogy a jövő évi költségvetésben gazdaságélénkítő intézkedések sorát szerepeltesse, miközben az EU más részein egymást követik a megszorítások. A kabinet jövőre 23 milliárd koronát (1 svéd korona = 33 forint) szán a lassulóban lévő gazdaság felpörgetésére. A pénz kétharmada a társasági adó 26,3-ról 22 százalékra mérséklése révén a cégeknél maradó összeg, négymilliárdot a kutatás-fejlesztés állami támogatására fordítanak, majd 2016-ig további 7,5 milliárdot. Főleg az orvosi kutatásokat szorgalmazzák, a cél a svédek élettartamának meghosszabbítása és a legsúlyosabb betegségek leküzdése.

A korábban éppen elrettentő adókulcsai okán emlegetett Svédország a cégek számára – nyugat-európai mércével – valóságos adóparadicsommá válik, hiszen a 22 százalékos tarifa már kevesebb a 23,5 százalékos EU-átlagnál. A jobbközép liberális Mérsékelt Párt vezetőjeként 2006 óta kormányzó Fredrik Reinfeldt kabinetje korábban a személyi jövedelemadó kulcsait is lefaragta, enyhítette az alacsonyabb keresetűek terheit, de csökkentette a vagyonadót is, és megkezdte a nyugdíjasok visszaterelését a munkába (HVG, 2012. március 17.). Most a kisvállalkozói szféra van soron, a kormány 200 ezer koronáig terjedő adókedvezményt kínál azoknak, akik új beruházást kezdenek. A programra 800 millió koronát tesznek félre, de csak akkor indítják el, ha az ötletre Brüsszel is áldását adja.

A kabinet szerint az intézkedések legalább fél százalékponttal járulnak hozzá a GDP növekedéséhez, ami így jövőre 2,7 százalék lehet. Az élénkítésre szükség is van, hiszen a tavalyi 3,7 százalék után az idén legfeljebb 1,6 százalékos bővülés várható, és az egészségesnek tartott, 3-4 százalékos ütemet a legjobb esetben is csak 2014-re sikerül elérni. A növekedés lassulásának fő oka, hogy az európai pénzügyi válság miatt visszaesett az export, főként Spanyolország és Olaszország importál jóval kevesebb svéd árut. A költségvetési expanzió a hiányt a duplájára emeli, de a deficit a GDP 0,3 helyett így is csak 0,6 százaléka lesz, ami az EU-n belül irigylésre méltó. Nem áll meg az államadósság GDP-hez mért arányának mérséklődése sem, a mutató tavaly 38,4 százalék volt, idén 37,7, jövőre pedig 36,9 százalék lesz.

Bár Reinfeldtnek nemcsak a svéd export fellendítése a célja, hanem a foglalkoztatás további növelése is, az ellenzék azt veti a négypárti kormánykoalíció szemére, hogy a költségvetés összeállításakor leginkább arra gondolt, hogy megnyerje a 2014-es választást. „Anders Borg pénzügyminiszter nem a gazdasági, hanem a választási ciklusokból indul ki” – mondta a parlamenti vitában az ellenzéki zöldek képviselője, Per Bolund. Az ugyancsak ellenzékben lévő szociáldemokraták gazdaságpolitikai szóvivője, Magdalena Andersson szerint pedig túl optimisták a növekedésre, illetve munkahelyteremtésre vonatkozó kormányzati becslések. „Borg párhuzamos univerzumban él, a valóság helyett a reményekről szól a költségvetés” – kötött bele a tervezetbe.

A szakszervezeti vezetők „elfogadhatatlannak és erkölcstelennek” nevezték a büdzsét, mert az szerintük nem ad elég pénzt a munkanélküliek és a betegek támogatására. Az üzleti élet képviselői viszont üdvözölték a Financial Times brit pénzügyi napilap által Európa legjobb pénzügyminiszterének megválasztott Borg költségvetési tervezetét. „Több reformra van szükség az ipar versenyképességének növeléséhez, s a kormány most tett néhány lépést a helyes irányba” – vélekedett Urban Backström, a svéd vállalkozói szövetség elnöke.

Az eddigi reformok eredményeként a svédek ismét egyre többet dolgoznak. A Reinfeldt-kormány hivatalba lépése óta egy órával nőtt az alkalmazottak által tényleges munkával töltött idő, tavaly elérte a heti 26,2 órát, ami két évtizedes csúcs. A munkanélküliség azonban a vártnál lassabban csökken: a kormány szerint a jelenleg 7,6 százalékos mutató 2015-re 5,5 százalékra esik, ám független szakértők nem ilyen optimisták, szerintük az állástalanok aránya legfeljebb fél százalékponttal mérséklődik a következő három évben.

A jóléti állam mintájának tartott Svédország esetében még mindig szokatlannak tűnik a szabadpiaci elvek beépítése a gazdaságpolitikába, ám vannak, akik szerint Reinfeldt csak visszavitte az országot arra az útra, ahonnan letért. Svédország gazdasági sikereinek semmi közük nincs a jóléti államhoz, inkább arra adnak nagyszerű példát, hogyan működhet jól a piacgazdaság – vallja a Svédországban élő, iráni kurd származású Nirma Sanandaji közgazdász. A brit Institute of Economic Affairs nevű kutatóintézet által közzétett tanulmányában hangsúlyozta: Svédország már az

előtt egyenlőségen alapuló és kevés társadalmi problémával küszködő ország volt, hogy a szociáldemokraták az 1960-as és 1970-es években kiterjesztették a jóléti állam szolgáltatásait. „1975-ben Svédország a negyedik helyen állt a világban az egy főre jutó GDP tekintetében, a két évtizedig tartó adóemelés és kiadásnövelés után viszont a 14. helyre esett vissza. A jóléti állam évtizedeiben a növekedés lassúbb volt, mint korábban. Ha megmaradt volna a korábbi trend, Svédország az USA-nál is gazdagabb lenne” – áll a tanulmányban, amely szerint a gondoskodó állam el is kényelmesítette a svédeket. Egy nemzetközi felmérés szerint 1980-ban még a svédek 82 százaléka vélte úgy, hogy nem szabad elfogadni olyan juttatást, amit nem érdemelnek meg, az arány az ezredforduló utánra 55 százalékra csökkent.

NÉMETH ANDRÁS

11.Messze még az eleje - A VÁLSÁG NEGYEDIK ÉVE

Magyarország GDP-je az idén közel öt százalékkal elmarad a 2008-astól – feltéve, hogy ezt az évet egyszázalékos csökkenéssel megússza. Érdemi növekedésre a közeli jövőben sem lehet számítani.

Nagy a tétje annak, miképp vélekedik az Európai Bizottság a magyar gazdaság jövő évi teljesítményéről. A lapzártánk után, november 7-én publikálandó jelentésből kiviláglik, hihetőnek tekintik-e az uniós szakértők, hogy a Matolcsy György által bejelentett, összességében 770 milliárd forintot meghaladó megszorítócsomagok elégségesek az államháztartás hiányának a GDP 3 százaléka alatt tartásához. Ha nem, akkor – az uniós nyelvezetet idézve – újabb erőfeszítéseket kell tenni a túlzott hiány megfékezésére. No és annak érdekében is, hogy az Európai Unió kohéziós alapjaiból folyósítandó támogatás felfüggesztése vagy megvonása fel se merülhessen.

Az érem másik oldala, hogy a pénzvilágra kirótt közterhek további emelése, az üzleti szférát fenyegető közműadó és még néhány hasonló tétel tovább rontja a magyar gazdaság amúgy is katasztrofális növekedési esélyeit. Vagyis az ezek bevetésével végrehajtandó költségvetési kiigazítás csaknem többet árt, mint használ. Bár a magyar kormány a jövő évi büdzsé tervezetében 1,6 százalékos, majd a munkahelyvédelmi akcióterv meghirdetése után 2 százalékos növekedést jövendölt 2013-ra, az unió az előzetes jelzések szerint a felét is sokallja.

A magyar gazdaságban rejlő növekedési lehetőségek ugyanis kimerültek, ebből adódóan hosszú évekbe telik, míg a főbb mutatók ismét elérhetik a válság előtti szintjüket. A GKI Gazdaságkutató Zrt. legutóbbi kitekintése szerint 2014-ben a GDP a 2006. évi értéket éri el, ezen belül a fogyasztás a 11 évvel ezelőttire, a beruházás a 14 évvel korábbira áll be. Az ma már tényként kezelendő, hogy összehasonlító árakon a GDP a válság negyedik évében még bő öt százalékkal elmarad a kitörése évében regisztrálttól (2008-ban a GDP még 0,9 százalékkal bővült, holott a termelés az év utolsó két hónapjában már összeomlott). Bár a folyó áras GDP négy év alatt, az idei esztendő végéig 26 543 milliárdról 29 041 milliárdra nő – feltéve, hogy a kormány októberben Brüsszelnek megküldött prognózisa igazolódik –, a gyarapodás inflációs természetű, vagyis csupán látszólagos.

Nemzetközi mércével, az uniós közös valuta alkalmazásával is nyilvánvaló az elmaradás. A 2008-as 105,5 milliárd eurós magyarországi GDP a brutális visszaesést hozó 2009-es esztendőben 91,4 milliárdra zuhant. Igaz, ez a forint árfolyamváltozásának is következménye: 2008-ban egy euró – átlagosan és kerekítve – 252 forintot, egy évvel később 280 forintot ért. Az idei folyó áras GDP a gyorsuló infláció jóvoltából és a feltehetőleg valamelyest felülbecsült, 285 forintos átlagos árfolyammal kalkulálva 101,9 milliárd eurónak felelhet meg. Vagyis euróban kifejezve még az aktuális forintárszinten és -árfolyamon mért GDP is jócskán alatta marad a 2008-asnak. „Európai” nézőpontból a forint gyengülése nem csupán a devizaadósok terheit növeli, hanem a magyar GDP-t is leértékeli – és ellenkezőleg, az erősödő forint, azonkívül, hogy sokat könnyít a devizaadósok helyzetén, a magyar gazdaságot fejlettebbnek, az uniós átlaghoz közeledőnek mutatja.

A növekedési esélyeket tekintve különösen aggasztó, hogy a beruházások zsugorodása jóval drasztikusabb, mint a háztartások fogyasztásának csökkenése. Ez egyrészt annyit tesz, hogy 2008 óta a növekedést kizárólag az export húzta, s amint annak bővülése megtorpant, beköszöntött az újabb recesszió, másrészt pedig azt jelenti, hogy az elmúlt négy évben erőteljes átcsoportosítás történt a „jövő” rovására. A beruházások GDP-hez viszonyított aránya 2008-ban még alulról súrolta a 19 százalékot, és a kormány a 2011. áprilisi konvergenciaprogramban a 22 százalékos rátát célozta meg. Ezzel szemben a ráta tavaly már alig haladta meg a 15 százalékot, és az idén biztosan nem lesz javulás. A versenyszféra invesztíciói 2011-ben 3,7 százalékkal bővültek ugyan, ám az idén már ezen a területen is visszaesés következhet be, a költségvetési szférában pedig valósággal összeomlottak a beruházások: az első negyedévben ötödével, a másodikban 27 százalékkal maradtak el az egy évvel korábbitól.

A súlyos beruházási dekonjunktúrának több oka van. Az egymást érő költségvetési megszorítások következtében a közszférában szinte leálltak a fejlesztések, csupán uniós támogatású programok futnak, ám a pénzek lehívása lassan megy. Az üzleti szférát a stabilitás és a jogbiztonság együttes hiánya, súlyos bizalmi válság jellemzi, a pénzügyi szektort és a prosperáló területeket pedig valósággal letaglózták a különadók; nincs távlat, és nincs hitel sem.

Az ipari termelés az export felfutása következtében közelít a válság előtti szinthez, a mezőgazdaság viszont jócskán elmarad tőle; bár ezt árnyalja, hogy a bázisévnek tekintett 2008-ban kifejezetten jól teljesített, 2011-ben úgyszintén, az idén viszont a kedvezőtlen időjárás miatt gyengén. A kiskereskedelmi forgalom a háztartások reáljövedelem-

csökkenéséhez igazodik. A keresetek vásárlóereje viszont már csaknem eléri a négy évvel korábbi szintet – de csak átlagosan, mert az arányok durván megváltoztak. A júniustól augusztusig terjedő időszakban a (háromhavi) átlagos nettó kereset a nemzetgazdaságban a 2008-as 359,3 ezer forintról, nagyjából 18 százalékkal, 426,5 ezerre nőtt, ugyanezen idő alatt a fogyasztói árak 20 százalékot valamelyest meghaladó mértékben emelkedtek. Csakhogy míg a vállalkozói szférában a nettó kereset négy év alatt 26 százalékkal ugrott meg, vagyis reálértékben is javult, a közszférában dolgozók reálkeresete 15 százalékkal csökkent.

Ma a versenyszférában dolgozók javadalmazása magasabb, mint a közalkalmazottaké, négy éve még fordítva volt. Egyébiránt az sem tekinthető egészségesnek, ha a munkaerőpiac kockázatosabb terepén nem lehet olyan jövedelmet elérni, mint a stabilabb – vagy annak tekintett – közszférában. A versenyszféra akkori átlagát lefelé húzta a minimálbéren bejelentett munkavállalók népes serege, ma pedig a közszféra átlagos nettó kereseteit torzítja, hogy idetartoznak az éhbérért munkába állított közmunkások. A kereseti arányok elmúlt négy évben bekövetkezett változásainak egyéb, az értelmezést megnehezítő okai is vannak. A nettó keresetek alakulását például 2010 óta alapvetően befolyásolta az egykulcsos személyi jövedelemadóra való átállás módja, az a körülmény – főleg a versenyszférában –, hogy az adójóváírás megszüntetését a kormány a minimálbér erőltetett emelésével és más módon is kompenzálta. A közszféra kereseteit pedig lehúzta, hogy 2009 óta nincs 13. havi juttatás, és vagy teljes bérstop, vagy bértömegstop volt és van érvényben. Feltehetőleg 2014-ig így is lesz. Ellenben a foglalkoztatottak száma már meghaladja a válság előttit, a teljes népességhez viszonyított aránya még nőtt is. A képet azonban igencsak lerontja, hogy a 2012. július–szeptemberi időszakban 130 ezerrel több munkanélküli volt, mint négy évvel korábban.

FARKAS ZOLTÁN

12.Stabilitás mindenekfelett - MONETÁRIS POLITIKA VÁLSÁG IDEJÉN

A kiszámítható üzleti környezethez a jegybank az árstabilitás elérésével és fenntartásával tud hozzájárulni. A megtakarítások zavartalan áramlását a produktív beruházások felé pedig a pénzügyi stabilitás biztosításával tudja segíteni – írja cikkében az MNB elnöke.

A Magyar Nemzeti Bank fő felelőssége az alacsony inflációs környezet, azaz az árstabilitás elérése és fenntartása. Ezzel nominális horgonyt adunk a gazdaságnak, ami csökkenti az üzleti környezet bizonytalanságát, kiszámíthatóbbá, könnyebben tervezhetővé teszi a jövőt. E célt – sok más országhoz hasonlóan – az inflációs célkövetés rendszerével próbáljuk elérni. Mivel az árstabilitás egy középtávú koncepció, az inflációs célkövetés nem feltétlenül jelenti azt, hogy az infláció minden egyes időpontban pontosan megegyezik az inflációs cél mértékével. A gazdaságot érő különböző – például keresleti – típusú sokkok közül néhányra szinte kötelessége reagálni a jegybanknak. Azonban vannak olyanok is – például az áfaemelések –, amelyek a középtávú inflációs kilátásokat nem veszélyeztetik, ezért ellensúlyozásuk szükségtelen reálgazdasági áldozattal járna. Fontos ugyanakkor, hogy az átmenetinek tartott sokkok esetében is felmerülhetnek – a bérezésen és a későbbi árazási döntéseken keresztül – továbbgyűrűző, úgynevezett másodkörös hatások, amelyekre a monetáris politikának kiemelten kell figyelnie, hiszen ezek már a középtávú kilátásokat is érintik.

A fentiek jól tükrözik azt a széles körű konszenzust, ami az elmúlt évek pénzügyi válsága előtt jellemezte a fejlett világ és számos feltörekvő ország jegybankjainak monetáris politikáját. Nagy kérdés, hogy változott-e a konszenzus a válság fényében, mást gondolunk-e most a jegybank alapvető feladatáról. Ha a kérdést úgy tesszük fel, hogy továbbra is az árstabilitás legyen-e a jegybank elsődleges célja, a válasz egyértelmű igen. Abban viszont már kevésbé lehetünk biztosak, hogy ha az árstabilitás középtávon garantáltnak látszik, akkor monetáris politikai döntéshozóként nyugodtan hátradőlhetünk a karosszékünkben.

A válság egyik legfontosabb tanulsága a jegybankok számára, hogy az árstabilitás szükséges, de nem minden esetben elégséges feltétel a gazdaság egészének széles értelemben vett stabilitásához, kiegyensúlyozott növekedéséhez. Számos ország példáján keresztül megtanulhattuk, hogy alacsony inflációs környezet mellett is felépülhetnek olyan egyensúlytalanságok, amelyek később drámai mértékű alkalmazkodást követelnek. Az egyensúlytalanságok kialakulását, illetve az ezt követő alkalmazkodást több tényező mozgathatja, ezek közül a pénzügyi közvetítőrendszer működése az, amire a jegybank leginkább hatással tud lenni. A pénzügyi közvetítőrendszer egyik sajátossága az úgynevezett prociklikusság: jó időkben többet és bátrabban hitelezve erősíti a fellendülést, rossz időkben pedig a hitelezés visszafogásával mélyítheti a recessziót. Más intézmények mellett a jegybanknak is feladata, hogy lehetőségeihez mérten mind a fellendülés, mind a visszaesés időszakában tompítsa a pénzügyi közvetítőrendszer prociklikusságát. A hagyományos eszközök mellett fellendülés esetén a makroprudenciális, azaz a bankok rendszerszintű viselkedését befolyásoló szabályozással, visszaesés esetén pedig likviditás nyújtásával, a nem megfelelően működő piaci szegmensek megtámasztásával és más, nem konvencionális eszközökkel tud közbelépni.

Szintén a válság tanulsága, hogy a jegybank lépései – legyen szó akár a hagyományos kamatpolitikáról, akár más, nem konvencionális eszközökről – kevésbé hatásosak akkor, ha a vállalatok, a háztartások és a bankok is arra törekszenek, hogy a válság előtti felívelő szakaszban felhalmozott, utólag túlzott mértékűnek bizonyult adósságállományukat leépítsék. Ilyenkor a vállalatok csökkentik a külső forrásbevonást, és kevesebbet ruháznak be, a háztartások kevesebbet fogyasztanak, a bankrendszer pedig visszafogja hitelezését. Ebben a környezetben pedig a jegybankok monetáris lazítása vagy likviditásnyújtó intézkedései kevésbé tudnak hatékony segítséget nyújtani.

A magyar gazdaságpolitikának a többi, válság sújtotta országhoz képest még inkább korlátozott a mozgástere. A költségvetési politika a régiós összehasonlításban magas államadósság és a válság előtti időszakot jellemző deficithajlama miatt nem volt, és jelenleg sincs abban a helyzetben, hogy érdemi élénkítéssel segítse a kilábalást. A monetáris politikát pedig egyebek közt az korlátozza, hogy az infláció a válság és a gyenge keresleti környezet ellenére sem csökkent az inflációs célnak megfelelő szintre. További korlát, hogy a magyar háztartások jelentős hányada devizában adósodott el. Ezért a válság akut szakaszában a monetáris politikának kiemelt figyelmet kellett fordítania arra, hogy e devizakitettség ne veszélyeztesse a pénzügyi közvetítőrendszer egészének működését, és ne okozzon a tapasztaltnál is súlyosabb gazdasági visszaesést.

Az akut szakaszt követően e kockázatok mérséklődtek ugyan, de a devizaadósság továbbra is számottevő. Így pedig a jegybank a monetáris kondíciók lazításával – kamatcsökkentéssel – kevéssé tudja élénkíteni a gazdaságot, hiszen a

monetáris lazításból következő árfolyamgyengülés – változatlan kockázati megítélés mellett – tovább rontja a devizahitellel rendelkező, amúgy is alkalmazkodásra kényszerülő háztartások helyzetét. Ahogy már szóba került, Magyarországon a válság kitörése után a recesszió és a gyenge belső kereslet ellenére sem mérséklődött az infláció. A különböző nyersanyagársokkok és kormányzati intézkedések hatásai jó magyarázattal szolgálhatnak a tartósan magas inflációra. Ha e hatásoktól megtisztítjuk a fogyasztóiár-indexet, és az alapfolyamatokat vizsgáljuk, kedvezőbb kép rajzolódik ki. Azonban még ez sem egy olyan országra utal, ahol a gazdaság ciklikus pozíciója drámai mértékben negatív lenne, vagyis az aktuális kibocsátás jelentősen elmaradna a potenciálistól.

Ez az ellentmondás két, egymást nem kizáró magyarázattal oldható fel. Elképzelhető, hogy a jegybank azon döntése, miszerint a múltban az átmenetinek tekinthető árszintemelő sokkokra a túlzott reálgazdasági áldozat elkerülése okán nem reagált, az inflációs várakozások fokozatos emelkedéséhez vezetett, az inflációs cél horgonyszerepe gyengült. Az sem zárható ki azonban, hogy az inflációs alapfolyamatok azért nem mutatnak látványos csökkenést, mert a hazai gazdaság potenciális növekedési üteme alacsonyabb a korábban vártnál.

A növekedési lehetőségeinket meghatározó tényezők vizsgálata arra utal, hogy növekedési forrásaink elapadtak; tartósan csökken az új kapacitásokat kiépítő beruházások mennyisége, visszaesett a termelékenység, a munkapiaci folyamatok pedig önmagukban nem növelik számottevő mértékben a potenciális kibocsátást. Magyarország esetében a válság hatásán túl országspecifikus tényezők is hozzájárulhattak a potenciális kibocsátás gyengüléséhez. A beruházások visszaesésében a bankrendszer hitelezési aktivitását visszafogó intézkedések, valamint a makrogazdasági és intézményi környezet bizonytalansága is szerepet játszhattak.

A munkapiaci aktivitást növelő reformok hatását ellensúlyozhatja, hogy a munkaerő-kereslet gyorsabban tolódik el a képzettek irányába, mint amilyen gyorsan a népesség átlagos iskolázottsága változik. Az alacsonyabb képzettségű munkaerő foglalkoztatásának költsége pedig a kormányzati intézkedések nyomán emelkedik, a munkaerő mobilitása alacsony. Ebbe az irányba mutat az aktív munkapiaci programokra – például átképzésekre – fordított kiadások alacsony szintje és hatékonysága is. A termelékenység bővülését pedig a magyar gazdaság nemzetközi összevetésben alacsony innovációs képessége és az elmaradó beruházások következtében kieső technológiaátvétel foghatja vissza.

Tehet-e valamit a jegybank a hosszú távú növekedés élénkítése érdekében? A hagyományos bölcsesség szerint a jegybank alapvetően a reálgazdaság ciklikus folyamatait tudja befolyásolni, tartósan csak a gazdaság nominális pályájára képes hatni. Annyiban tud hatni a potenciális kibocsátásra, amennyiben az üzleti környezet kiszámíthatóságát és stabilitását elő tudja segíteni.

SIMOR ANDRÁS

13. Magyar vándor - Hol érdemes külföldön dolgozni?Minden ötödik magyar felnőtt tervezi a külföldi letelepedést. Minden tizedik végzős mérnök megszervezte már a külföldi munkavállalását. A külhonban dolgozni szándékozóknak immár a román és a bolgár konkurenciával is versenyezniük kell. Orvosi, egészségügyi, műszaki diplomával egy-két nap alatt lehet külföldi munkát találni. Az informatikusok nem csak mennek, jönnek is.

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter eddig sem az aggodalmaskodó természetéről volt híres. Nemrégiben egyenesen azt nyilatkozta, hogy felesleges aggódni az elvándorlás miatt. Álláspontja szerint a magyar nemzetstratégia szempontjából nézve áldásos, ha sok fiatal vág neki Európának. „Nagyon nagy előnyünk származik a jövőben abból, hogy vállalkozó a magyar, tengerre száll, kimegy Angliába, Németországba, Franciaországba. Éveket kint vannak, majd tudást, tőkét hoznak haza, esetleg egy angol lányt vagy fiút – és igen, bővülünk, nyerünk” – fejtette ki álláspontját. A miniszter optimizmusát nem könnyű osztani, hiszen egyelőre csak az elvándorlás jelei mutatkoznak.  

Nagy Péter franciákat vitt Oroszországba, Mátyás király olaszokat Buda várába, IV. Béla a tatárjárás után svábokat telepített az országba – lehetne még sorolni a történelemből a példákat. Persze régen könnyebb volt hatalmi szóval megoldani a demográfiai és munkaerő-piaci problémákat. Manapság a munkaerő szabad áramlásának jelszavát a zászlajára tűző Európai Unióban szabad a vásár.

Ágazati csapásokA Manpower munkaerő-közvetítő és tanácsadó felmérése szerint az idén a negyedik negyedévben négy iparágban

terveznek jelentősebb létszámbővítést a munkáltatók. Leginkább a gyártás, termelés, valamint a szállítmányozás,

raktározás és kommunikációs szektorban vannak a munkaerőpiac élénkülésére utaló jelek. Az építőipar és a

mezőgazdaság továbbra is pang. Negyedéves összehasonlításban azonban az építőiparban javult a felvételi

hajlandóság, és létszámot bővítettek a közműszolgáltatók is. A kereskedelem és a mezőgazdaság, valamint a

szállítmányozás, raktározás és a kommunikációs szektor munkaerő-kereslete viszont jelentősen esett. A negyedik

negyedévben a nemzetközi hangulat, az európai munkaerő-piaci helyzet nem túl biztató. Ennek hátterében az indiai,

a kínai és a brazil gazdaság növekedésének megakadása állhat. Csökken a kereslet az európai termékek és

szolgáltatások iránt. A legpesszimistábbak a görög, az olasz, a finn, az ír, a spanyol és a holland munkaadók.

Hasonló a helyzet a cseh, a lengyel és a szlovák piacon is. Romániában és Szlovéniában viszont kedvezőbbre

fordult a helyzet. Nagy-Britanniában annak ellenére javult valamelyest a munkaerő-felvételi hajlandóság, hogy a

visszatérő recesszió elmélyülésének jelei mutatkoznak.

ODA-VISSZAAz EU-ban valóságos népvándorlás tapasztalható. A szakképzett munkaerő egyfelől Dél-Európából s az unió újonnan csatlakozott 10 országából a Benelux és a skandináv államokba áramlik, amelyek szinte korlátlan felvevőpiacot biztosítanak a magas szakmai színvonalat képviselő, nyelveket beszélő munkavállalóknak. Másfelől a volt szocialista országok között is tapasztalható mozgás. A románok például nagy számban keresnek munkát Lengyelországban. Nyelvtudás és képzettség nélkül viszont esély sincs munkát találni. Az EU-hoz 2004-ben s azt követően csatlakozott országok polgárai közül továbbra is legkevésbé a magyarok és a csehek mobilak, míg a legnagyobb arányban a lengyelek, a románok és a bolgárok hajlandók munkavállalási céllal más országban letelepedni. Új jelenségként megfigyelhető, hogy a 2000-es években nyugatra vándorolt lengyelek újabban visszatérnek hazájukba.

A fiatalokban persze nagyobb a vállalkozó kedv – ahogy erre Matolcsy miniszter is utalt. A legnehezebb helyzetben a pályakezdők és az 50-en felüli generáció tagjai vannak. „A húszas, harmincas korosztály azért küzd, hogy bekerüljön a munkaerőpiacra, míg a negyvenesek, ötvenesek azért, hogy visszakerüljenek oda” – nyilatkozta a Figyelőnek Pataki Károly, a Trenkwalder International AG igazgatótanácsi tagja, a társaság kelet-közép-európai régiójának vezetője. A cég humánerőforrás-szolgáltatással, munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozik, 19 országban összesen 350 irodája van.

Arra vonatkozóan pontos adatok nincsenek, hogy Magyarországról hányan vándorolnak ki munkavállalás céljából. Az érintettek ugyanis nemigen tesznek eleget bejelentési kötelezettségüknek. A németországi regisztrációk szerint a 2008-as válság óta évente több 10 ezer magyar érkezik Németországba. Hasonló nagyságrendben vesznek nyilvántartásba magyar munkavállalókat Nagy-Britanniában is. A Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet (GVI) az internetes keresések alapján rajzolt trendeket arra vonatkozóan, hogyan alakult a külföldi munkaalkalmak iránti érdeklődés. Nemrégiben közzétett tanulmányában a GVI a Google-kereséseket elemezte. A kutatók abból indultak ki, hogy a kiutazást internetes tájékozódás előzi meg, ezért a kivándorlási hajlandóság trendjei tükröződnek az internetes keresési kifejezések gyakoriságában. Ehhez a legnagyobb kereső, a Google Trends alkalmazását használták, amely a kifejezések lekérdezésének gyakoriságát mutatja. 

ITTHON EGYRE NEHEZEBBA kutatók azt állapították meg, hogy 2010 vége óta megélénkült az érdeklődés a külföldi munkalehetőségek iránt, mégpedig leginkább Nógrádban, Tolnában és Komárom-Esztergom megyében. A legtöbben Ausztriára, Németországra és Angliára kerestek rá. Kiugró érdeklődés jellemezte 2012 elejét. A mérések szerint a nyugati országrészben élők inkább az osztrák lehetőségeket kutatták. A németországi elhelyezkedés iránt a Komárom-Esztergom és Tolna megyeiek érdeklődtek, míg Angliát a keleti országrészben élők tekintették célországnak. Viszonylag sokan kerestek rá francia, olasz, svéd és amerikai lehetőségekre is. A GVI mérése megerősítette a Tárki idei kutatását, amely szerint a migrációs potenciál 2012-ben 20 éves csúcsra került; immár minden ötödik magyar felnőtt tervezi a külföldi letelepedést. 

Munkaerőt keresnek

Az európai recessziós veszélyek ellenére az autóipar, úgy tűnik, száguld – legalábbis az EU által készített munkaerő-

piaci felmérés szerint. Ennek alapján gyűjtöttük össze a közeljövő legnagyobb álláslehetőségeit.

■ A jaguar Land Rover angliai gyárában 1100 fős bővítést terveznek, miután a cég eladásai csaknem 20 százalékkal

emelkedtek az idei első fél évben a tavalyi azonos időszakhoz képest. Az Iveco teherautó-gyártó, amely a FIAT

tulajdonában van, 1200 fős bővítést tervez madridi és valladolidi gyáraiban 2016 végéig. Az idén 600 főt vesznek fel.

■ A Continental Automotive romániai gyára 2013 áprilisáig 550 ember felvételét tervezi. Az Alstom lengyelországi

gyára Chorzówban 500 főt alkalmazna jövő márciusig. A BMW-nek luxusüléseket és belső berendezéseket beszállító

Automotive Leather Company 500 fővel indítja el júniusban bulgáriai üzemét.

■ Jól hasít az informatika is. A francia Ausy szoftver- és tanácsadó cég az idei év végéig 1200 alkalmazott, főleg

mérnökök felvételét tervezi különböző franciaországi telephelyeken. A szintén francia OVH 500 embert alkalmazna,

míg az adatközpontokat üzemeltető Gravelines hat új létesítményébe keres szakembereket. A főleg utazásszervezői

tevékenységéről ismert Amadeus 400 fővel bővítene, ők is főleg mérnököket keresnek.

■ Magyar szemmel nézve talán nem kínál annyira vonzó lehetőséget, mindenesetre feltűnő, hogy Romániában

mekkora a munkaerő-kereslet. Az említett autóipari bővítések mellett a Cora például csaknem 1000 embert vesz fel

két új áruházába. Az Inditex, a Zara és több más ismert ruházati cikk gyártója 400 főt keres 18 újonnan nyíló

üzletébe. Akik hozzánk jönnek dolgozni

Pataki Károly szerint nem igaz, hogy a magyar fiatalok többsége eleve a külföldben gondolkodik, és csakis ott képzeli el karrierjét. „Az első kérdésük az, hogy van-e itthon lehetőség, ha nincs, akkor kerül szóba B tervként a külföldi munkavállalás” – hallottuk. S még csak a fizetés sem annyira döntő, a magyar munkavállalók számára fontosabb a család, a barátok közelsége, az anyanyelvi közeg. „Akkor szánják rá magukat a költözésre, ha egzisztenciálisan ellehetetlenülnek, s tartósan nem kapnak a képzettségüknek, szakértelmüknek megfelelő állást” – mondta. 

Az itthoni elhelyezkedés azonban egyre nehezebb. Az álláskeresési idő 16-18 hónapra hosszabbodott meg. Ráadásul felértékelődött a tapasztalat szerepe, ezért a pályakezdők csak nehezen tudják beindítani karrierjüket. E korosztály tagjai akkor is elfogadják az állásajánlatot, ha az nem felel meg a képzettségüknek, vagy nincsenek szakirányú tapasztalataik; gyorsak, rugalmasak, mert tisztában vannak azzal, hogy valahol kezdeni kell. S ha nem itthon, hát próbálkoznak idegenben.

„Orvosi, egészségügyi, műszaki diplomával egy-két napon belül bárkit el tudunk helyezni külföldön, emellett keresettek az ipari szakmunkások, mérnökök, IT-szakemberek. Az egyedüli kérdés, hogy rendelkezik-e a jelölt megfelelő nyelvtudással” – mondta Pataki Károly, aki szerint recesszió idején azok az országok tudják sikerrel leszorítani a munkanélküliséget, amelyeknek kellően rugalmas a munkaerő-piaci szabályozása. 

A fejlett nyugat- és észak-európai országokban nem tesznek különbséget a munkavállalók származása alapján, nem számít, ki melyik államból jön, ugyanis óriási gazdasági igény mutatkozik a szakképzett munkaerő iránt. Ezért is növekedett meg Németországban újabban a román és bolgár bevándorlók száma, s Norvégia is feloldott minden korlátot. A spanyolok, a portugálok, a görögök egyforma eséllyel versenyeznek a magyar, a lengyel, a román, a bolgár munkavállalókkal, a piacon egyedül a rátermettség, a tudás, a nyelvismeret dönt. 

Akik hozzánk jönnek dolgozni

Magyar vagyok, nem turista – adja tudtául a pesti romkocsmák közönségének Boris Pigeot, aki immár 8 hónapja él

Magyarországon. A nyugat-franciaországi fiút a Sziget Fesztivál vonzotta először Magyarországra. Második

látogatása után pedig úgy döntött, hogy itt szeretne letelepedni. Budapestről irányítja IT-vállalkozását is. Véleménye

szerint cégét gyorsabban tudja Európa e szegletéből felvirágoztatni, mint ha azt szülőhazájából tenné. A hazai

internetsebesség a többszöröse a franciának, miközben az ára a töredéke annak. A megélhetési költségek is

vonzóbbak nálunk. Napi néhány órás munkával is megkeres havi 1000 eurót, ugyanennyiből hazájában éppen hogy

csak meglenne. Budapesten játszva futja a 60 ezres pesti belvárosi albérletre és szórakozásra is bőven.

Boris egyre több barátja döntött és dönt úgy, hogy Magyarországra költözik. Az olcsóbb megélhetés, a nagyobb

közbiztonság és a hiányzó internetes letöltési „cenzúra” is sokat nyom a latban. (Egy Franciaországban két éve

hatályba lépett törvény háromlépcsős figyelmeztetési-büntetési rendszert vezetett be az illegális letöltőkkel szemben.

A kiszabható tetemes pénzbírság mellett a tilosban járót akár két év börtönnel is sújthatják.) Sok francia dolgozik az

IBM-nél vagy a Liligo utazási témájú keresőmotornál, ahol a havi 1200-1500 euró körüli bérükkel jellemzően

elégedettek. Akad köztük, aki saját gourmet webboltot alapított, és bordeaux-i termékeket árul Magyarországon.

Olyan is van, aki magyar barátnőjével együtt költözött Budapestre, és mint fogalmaz, élete munkáját találta meg az

egyik hazai startup cégnél. A magyarországi szakmai kihívások vetekszenek a szilícium-völgybeliekkel – állítja

Halácsy Péter, a Prezi társalapítója. Mint mondja, náluk is több külföldi dolgozik. Budapest izgalmas hely, remek a

szakmai közösség, szívesen jönnek ide a külföldi informatikusok. Halácsy Péter szerint a kis hazai vállalkozások sok

esetben érdekesebb, progresszívebb környezetet nyújtanak, mint a magát „túlnőtt” Google vagy Yahoo!. Izgalmas

szakmai alternatívákat kell mutatniuk a hazai cégeknek – véli. Akkor a jó szakemberek nem mennek el, vagy akár

haza is jönnek. Ám egy dolgot látni kell: a magyarországi informatikai cégek jó része még mindig feketén fizet.

Márpedig aki dolgozott nyugati, kiszámítható és hófehér viszonyok között, az ugyanezt hazatérte után itthon is

elvárja.

INFORMATIKA KÍVÜL-BELÜL Slágerszakmának számít az informatika. A várakozások szerint Magyarországon is tovább nő a kereslet az olyan szoftverfejlesztők és mérnökök iránt, akik jól beszélnek legalább egy idegen nyelvet. A pénzügyi és számviteli területeken is egyre keresettebb a speciális szaktudás. Nyelvet tanulni is megéri, a több idegen nyelvet magas szinten beszélők is válogathatnak a lehetőségek között. Budapest kedvelt karrierállomás a külföldi IT-szakemberek számára (lásd a keretest). Magyar kollégáik közül mégis egyre több pályakezdő mérnök és informatikus hagyja el az országot. Egy közelmúltban publikált felmérés szerint minden tizedik végzős mérnök megszervezte már külföldi munkavállalását. Hasonló a helyzet az informatikusokkal is. „Míg az elmúlt években a tőlünk távozó kollégák csupán töredéke folytatta külföldön karrierjét, addig ma csaknem mindegyikük” – mondta lapunknak Vinnai Balázs, az IND Kft. ügyvezetője, az Informatikai Vállalkozások Szövetségének (IVSZ) innovációs és szoftverfejlesztési alelnöke. A pályakezdők közül is mind többen kezdenek külföldön, jóllehet érdemi bérkülönbségek e szakmában nincsenek. Akik mennek, elsősorban a bizonytalan gazdasági környezet okán indulnak útnak. 

Márpedig az infokommunikáció húzóágazat a magyarországi iparágakon belül, amelyet ráadásul a válság is viszonylag kevéssé érintett. A hazai informatikai képzés még mindig a világ élvonalában van, a megszerzett szaktudás ugyanakkor külföldön is könnyen hasznosítható. Vinnai Balázs lehetőséget lát abban, hogy a nagy nemzetközi cégek a 2000-es évek eleji hatalmas, Ázsiába irányuló kiszervezési hullám után most már mindinkább visszahoznák a folyamatos egyeztetést igénylő fejlesztési feladatokat. Az indiai munkaerőpiac még ma is olcsó, ám az ottani szervezeti kultúra lényegesen kevesebb rugalmasságot képes kezelni, mint ami ma az elvárás lenne. Rövidülnek az átfutási idők, egy-egy folyamaton belül számos korrekcióra lehet szükség. A gyakori változást, változtatást – amit nyugaton a projekt magától értetődő jellemzőjeként tartanak számon – a

keleti munkakultúra nem tolerálja. Ismét Kelet-Európában keresgélnének tehát a nagyvállalatok, s ez Magyarország számára is lehetőségeket rejt magában. 

A Budapesten az idén érettségizett Gábor ősz elejétől Svájcban tanul hotel, turizmusmenedzsment szakon. A közép-svájci főiskolába helybe jönnek az ötcsillagos szállodák HR-esei, s állásinterjúkon tesztelik a hallgatókat. Aki tetszik, azt viszik magukkal gyakorlatra, az Egyesült Államokba, Angliába, Spanyolországba, Dubajba. Már a főiskolai-egyetemi évek alatt is dolgoznak, nem csekély fizetésért. Gábort és társait azonban nem csak a pénz motiválja. A nemzetközi környezet, az, hogy az előadások nyelve angol, s mellette ragad rájuk a német és a francia nyelv, önmagában vonzó. „Ma Luzern, holnap Madrid, holnapután London, előttünk a világ” – mondják. 

A szállodaszakmában külföldön dolgozóknak persze könnyű, nincs gondjuk sem a lakhatásra, sem az étkezésre. Márpedig főleg az előbbi költség az, amit nagyon alaposan célszerű előre feltérképezni egy külföldi munkavállalásnál. Táblázatunkban a megélhetési költségeket hasonlítottuk össze a világ néhány nagyvárosában. Észak-Európa, Svájc, London és Párizs életveszélyesen drága lehet ebből a szempontból. Németország és Olaszország már vállalhatóbbnak tűnik, a dél-európai államokban pedig még jobb a helyzet. A külföldre készülőket könnyen elcsábítja egy egyszerű kalkuláció. Kiszámolják, hogy az ott ajánlott bér mennyi forintban. Az így kapott, általában a magyar átlagfizetés többszörösének számító összegnél azonban célszerű a megélhetési költségeket is figyelembe venni. Táblázatunk utolsó oszlopa abban igazít el, hogy az adott városban, országban megkereshető átlagfizetésnek mekkora ott helyben a vásárlóereje.

A megélhetési költségeken túl az adó kérdése is fontos szempont. Pusztán abból kiindulva, hogy hol mekkora az adóelvonás, egy jól képzett szakembernek, akinek a bruttó fizetése nem mutat nagy eltéréseket, bárhol alkalmazzák, elvileg Új-Zélandra kellene menekülnie, és Belgiumnak vagy Németországnak még a környékére sem szabadna települnie. Az OECD hivatalos statisztikájából (lásd a térképen) azonban értelemszerűen nem vonhatók le ilyen egyértelmű következtetések. A valóság ennél sokrétűbb. Anyagi megfontolás tárgya lehet például az is, hogy a sarcot beszedő állam milyen szolgáltatásokat nyújt cserébe. 

ÁLLAMI SZINTEN SZINTE MINDENAz OECD listáján Magyarország előkelő helyen szerepel, de a közelében számos olyan állam található, amely

messze jobb közszolgáltatásokat nyújt, miközben arányaiban ugyanannyit von el a fizetésből. A skandináv államokban nem példa nélküli, hogy a gyerekek oktatásáért, az iskolába járásért, az ebédért, a tanszerekért semmit sem kell fizetni. Tandíjat még a doktori képzésért sem kérhet az iskola. Vagy például az sem elhanyagolható, ha egy állam támogatni tudja a adóbevételeiből a legújabb gyógyszereket, és nem szükséges a családnak eladnia a házát, ha egy életmentő terápiát kell jórészt zsebből finanszíroznia. Spórolást jelenthet, ha a nagy állami ellátórendszerekben a megfelelő szolgáltatás elérése érdekében nem kell állandóan csúszópénzt adni, vagy előnyös lehet, ha viszonylag tisztességes alapnyugdíjra jó eséllyel számíthat az alkalmazott. Adott esetben sokat könnyíthet valaki anyagi helyzetén az is, ha a tömegközlekedés pontos, gyors és tiszta, és nem annyiba kerül egy havibérlet, mint ha a munkába járó alkalmazott havonta 19 napon megvenné a teljes árú jegyeket oda-vissza, mint ahogy az ma Magyarországra jellemző. A jó közszolgáltatást felmutató államokban egy vidéki családnak sem kell azért aggódnia, hogy a helyi iskolában nem kap megfelelő képzést a gyerek, vagyis nem kell távolra hurcolnia egy jobb iskola kedvéért, és magántanárt fogadnia.

14. Újabb csapás a növekedésre a Matolcsy-csomag 2.0A legújabb kormányzati megszorító csomagban az a legrosszabb, hogy tovább rontja Magyar-ország potenciális növekedési kilátásait.

Két héten belül két megszorító csomag - ezzel valószínűleg tényleg beírja magát a közgazdaságtani tankönyvekbe vagy a rekordok könyvébe Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter. Felix Baumgartner sztratoszféraugrása apró fodorrá lesz a történelem folyójában, de a futószalagon érkező magyar kiigazító csomagokat még unokáink is nyögni fogják. Az állítás annál is inkább igaz, mert ezek folyamatosan csökkentik a magyar gazdaság potenciális növekedési ütemét. Erre tesz rá még egy lapáttal a nemzetgazdasági miniszter által a múlt héten bejelentett csomag. Különösen durva hatása lehet a pénzügyi szervezetek különadójának, magyarul a bankadó változatlan formában való megtartásának. A kormány korábban határozott ígéretet tett arra, hogy 2013-tól a pénzintézetek extra sarcát megfelezi.

Uniós reagálásPénteki lapzártánk idején jelentette be a miniszterelnök, hogy az Európai Bizottság már reagált is a magyar kiigazító csomagra. „Már majdnem elég" - tolmácsolta az EU véleményét Orbán Viktor. A kormányfő közölte, hogy most már az uniótól várja a számot, mondják meg ők, hogy mennyivel kell javítani a jövő évi költségvetés egyenlegét. „Bankadót emelünk, közművagyonadót emelünk, energiaadót emelünk, az online szerencsejáték adóztatását pedig bevezetjük" - mondta a kormányfő, hozzátéve, hogy szerinte „csak kicsi korrekcióra lesz szükség". Brüsszel valószínűleg két dolgot kifogásolt. Egyrészt a megszorítások csökkentik a gazdasági növekedést, és így a várttól elmaradhatnak a bevételek. Másrészt bizonytalan lehetett az adóbeszedés hatékonyságának javításából várt többlet.

A múltban megfigyelhető volt, hogy a feltörekvő országok többségében a válságok lecsengése után általában egy-két éven belül beindul a gazdasági bővülés. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a hitelezés a krízis utáni második évben kezd el növekedni. Magyarországon azonban a 2008-as válság után négy évvel is meredeken esik a hitelállomány. Ha így folytatódik, nemhogy két, de négy-öt éven belül sem fordul meg ez a trend. Így már gyakorlatilag a hitelezés nélküli gazdaságban - most éppen recesszióban - vagyunk. Ha így folytatódik, akkor továbbra sem lesz gazdasági növekedés, mivel a hitelezés tartós csökkenése megakadályozza azt (Mikor lesz itt növekedés? - Figyelő, 2012/22. szám).

SZORÍTÁSBANA bankadó fenntartása rontja a beruházási hajlandóságot és növeli az inflációt - ráadásul egyértelmű jelzés arra nézve, hogy a kormány nem akar megállapodni az IMF-fel. A nemzetközi szervezet többször is hangsúlyozta, hogy ellenzi a bankadót, és sürgette annak mielőbbi kivezetését. A vártnál is jobban visszaeső beruházások, a lakossági fogyasztás csökkenése, még lassabb export- és importbővülés, a korábban prognosztizáltnál magasabb munkanélküliségi ráta mind-mind következménye a mostani kiigazításnak (lásd a kormány makrogazdasági várakozásairól szóló táblázatot). Nehéz mindezt nem megszorító csomagként látni. A kabinet jól láthatóan számol is saját intézkedéseinek a gazdasági növekedést visszafogó hatásával.

Arról megoszlanak az elemzői vélemények, hogy a második Matolcsy-csomag elegendő lesz-e az első csomagban 2,2-ről 2,7 százalékra növelt GDP-arányos államháztartási hiánycél tartásához. Még olyan vélemény is előfordul, amely szerint a második pakk túllőtt a célon, és szándékosan tartalékol többletforrásokat a választások előtti osztogatáshoz. Egy olyan intézkedéssorozat esetében, ahol a gazdaság kifehérítéséből első körben 120 milliárddal, a másodikban pedig további 60-nal számol a kormány, ennek nincs túl nagy valószínűsége. (Az intézkedésekről és azok költségvetési hatásáról lásd a táblázatot.)NEM ELÉGA második csomagra azért volt szükség, mert az EU nem fogadta el az elsőt. Brüsszel nem látta biztosítottnak a hiánycél tartását, többek között az előbb említetthez hasonló, légből kapott bevételi improvizációk miatt 3,9 százalékos hiányt prognosztizált 2013-ra. Ehhez képest a második intézkedéssorozatba is kerültek meglehetősen izzadságszagú bevételnövelési ötletek. Ha ugyanis az unió nem hiszi el, hogy tartani tudjuk a hiányt, nem vesz ki minket a túlzottdeficit-eljárás alól, és bebukhatjuk az EU-s támogatások egy részét. A bőre szabott csomag így inkább arról szólhat, hogy még a bevételi bizonytalanságokkal együtt is meggyőzze a brüsszeli bürokratákat.

Az unió politikai döntést hozott, amikor bevonta a túlzottdeficit-eljárás alá Magyarországot. Ugyanígy politikai döntéssel ki is vonhat minket ez alól. Az azonban egészen biztosan nem tetszik majd Brüsszelben, hogy a magyar kiigazító csomagok túlnyomó része a bevételek növelésére épít, csak sokkal kisebb részben a kiadások tartós, fenntartható csökkentésére. Ez a mostani intézkedésekre is igaz. A bankadó fenntartása és a vezeték- és csatornahálózatra kivetett közműadó, valamint a tranzakciós illeték emelése mind ebbe az irányba mutat. A strukturális kiadáscsökkentésekkel továbbra is adós a kormány.Ennyi negatívum mellett felvetődik a kérdés, hogy miként tud a forint mégis erős maradni. A magyar fizetőeszköz kurzusa pénteki lapzártánk idején 276 körül járt az euróval szemben. Ez egyértelműen a viszonylag kedvező külföldi tőkepiaci hangulat miatt van. Ezt kihasználva a magyar kormány ellavírozhat a 2014-es választásokig IMF-megállapodás nélkül. Feltehető az is, hogy a jegybank monetáris tanácsa folytatja kamatcsökkentéseit egészen addig, míg a forint meg nem közelíti a 300-as szintet az euróval szemben. Ha mindez a jövő év második felében, a választási felkészülés jegyében fogant költségvetési osztogatással is együtt jár, a magyarországi befektetések jócskán veszthetnek vonzerejükből. Főleg, ha az eurózóna válsága is éppen egy reménytelenebb fázisba ér. Egy vészesebb forintgyengülés rákényszerítheti a kormányt az IMF-megállapodásra.

Reméljük, hogy addig nem kell további Matolcsy-csomagokról írnunk.

Csomagolók

Bokros-csomag (1995) 

- 8 százalékos importvámpótlék az energiahordozókon kívül minden árura

- a forint egyszeri, 9 százalékos leértékelése, a forint havi 1,9 százalékos úgynevezett csúszó leértékelésének

bevezetése

- a vámpótlék és a leértékelés következtében felpörgött az infláció, jelentős reálbércsökkenést okozva a dolgozók

széles tömegeinek

- bérkorlát bevezetése a költségvetési szektorban

- létszámcsökkentés és tandíj a felsőoktatásban

- a gyermekvállalási támogatások szűkítése

- a csomag egyes rendelkezéseit az Alkotmánybíróság megsemmisítette, egyes becslések szerint a 170 milliárdos

csomagból körülbelül 40 milliárd forint esett így ki

Gyurcsány-csomag (2008) 

- béremelési és prémiumstop a közszférában, 13. havi juttatások eltörlése

- az új nyugdíjasoknak nem jár a 13. havi nyugdíj, a már nyugdíjban lévőknek legfeljebb 80 ezer forint

- a 2009-re előirányzott adócsökkentési program elhalasztva

- kiadáscsökkentések a 2008-as költségvetésben

- 25,1 milliárd dollár készenléti hitelkeret az IMF-től, az EU-tól és a Világbanktól

- 600 milliárd forintos bankmentő csomag, ha szükséges

Bajnai-csomag (2009)

- a közszféra béreinek befagyasztása

- a nyugdíjkorhatár emelésének előre hozása, a 13. havi nyugdíj eltörlése

- 10 százalékos táppénzcsökkentés, a családi pótlék két évig jár

- a lakástámogatások felfüggesztése

- a gáz-, a távhő- és a tömegközlekedési támogatások csökkentése

- 20-ról 25 százalékra nő az áfa

- általános értékalapú ingatlanadó bevezetése

15. Van-e kiút az adósságválságból?Lapunk megjelenésének napján vitatják meg az EU vezetői a gazdasági és pénzügyi unió Herman Van Rompuy európai tanácsi elnök nevéhez köthető forgatókönyvét. Az integráció mélyítésétől azonban jelenleg irtóznak a kormányok, s ezen az idei Nobel-békedíj elnyerése aligha változtat.

Egy demoralizáló és egy lelkesítő üzenetet is kapott múlt héten a válságkezeléssel bajlódó Európai Unió és a tizenhét tagú valutaövezet. A rossz hír, hogy az egyik legnagyobb hitelminősítő intézet, a Standard & Poor’s viszonylag hosszú szünet után újra lerontotta Spanyolország adósbesorolását, tovább gyengítve Madrid pozícióit az adósságválság elleni küzdelemben. A pozitív szenzáció, hogy az idén váratlanul az EU-nak ítélték oda a Nobel-békedíjat. 

A leminősítés ugyan rövid távon elkerülhetetlenül károkat okoz, ám hosszú távon erős nyomás alá helyezi az európai kormányokat, hogy ne szabotálják el az euró és az EU fennmaradásához szükséges létfontosságú reformokat. 

Ami pedig a békedíjat illeti, nem titok, hogy az Európai Unió már hosszú évek óta rajta volt az oslói bizottság listáján. Abban, hogy az idén végre rá esett a választás, nyilvánvalóan szerepet játszott az a félelem, hogy a válság hatására fokozatosan szétesik az európai integráció, és egy páratlanul hosszú békés időszak után Európa ismét instabil térséggé válik.

Az EU a közgazdasági Nobel-díjat már aligha érdemelné ki eddigi válságkezeléséért. Az Európa előtt álló kihívás abban foglalható össze, hogy a jelenlegi békaperspektívából kitörve képes lesz-e újra békeperspektívát kínálni. 

HITELESSÉGI TESZTA Nobel-békedíj odaítélésének és a közelmúltbeli spanyol leminősítésnek ezért az az üzenete, hogy a status quo nem elég, rövid, közép- és hosszú távon többet kell tenni az egységes valuta megmentéséért. Megint közeleg az igazság pillanata, amikor az euróövezetnek és az EU egészének a következő hetekben újabb döntéseket kell hoznia a görög pénzügyi mentőcsomag sorsáról, egy esetleges újabb spanyol mentőövről és a jelenleg félkész állapotban lévő gazdasági és pénzügyi unió befejezésének menetrendjéről.  

A mélyebb integráció forgatókönyvének elfogadása hitelességi teszt lesz az egész unió számára, mert olyan intézkedéseket feltételez, amelyek révén a valutaövezet visszaszerezheti a befektetők bizalmát, és végre kievickélhet az adósságválságból. A terv főbb elemeit taglaló időközi jelentést csütörtökön, lapszámunk megjelenését követően vitatják meg az Európai Unió vezetői. Az előjelekből azonban már látszik, hogy hiába ért egyet lényegében mindenki azzal, hogy a gazdasági és pénzügyi unió kiteljesítése a záloga a valutaunió túlélésének, a szükséges lépések mibenlétéről és sorrendjéről a tagállamok között továbbra is nézetkülönbségek vannak. A gondokat tetézi, hogy az integráció további mélyítése a nemzeti pénzügyi, költségvetési, gazdasági és politikai szuverenitás olyan fokú átruházását előfeltételezné, amelynek felvállalásától a kormányok idegenkednek, vagy egyenesen irtóznak a jelenlegi, inkább Európa-ellenes politikai hangulatban. 

EURÓPAI KINCSTÁREzt a megtorpanást tükrözi a Herman Van Rompuy európai tanácsi elnök által készített időközi jelentés is, amely a csökkentett ambíciók dacára a Figyelőnek nyilatkozó diplomaták szerint így is „forradalmian új elemeket” tartalmaz. Az egyelőre csak vázlatos terv továbbra is abból indul ki, hogy a teljes körű gazdasági és pénzügyi unióhoz vezető legalább egy évtizedes út első stádiumának az egységes pénzügyi keretnek, közkeletű nevén a bankuniónak kell lenni (a részleteket lásd külön).

A gazdasági és pénzügyi unió forgatókönyve

I. Bankunió– Egységes bankfelügyeleti mechanizmus

Ellenőrző jogosítványai egy-két éven belül akár az eurózóna mind a 6000 hitelintézetére kiterjedhetnek. A hitelező

országok szemében ez lesz a minimálisan szükséges garancia arra, hogy az adósságmegosztás (másokkal

szembeni pénzügyi szolidaritás) bármilyen formájába beleegyezzenek. Ez lesz az előfeltétele annak, hogy az állandó

válságkezelő alap, az Európai Stabilitási Mechanizmus a jövőben közvetlenül feltőkésíthessen valutaövezeti

bankokat anélkül, hogy a költségek az érintett tagországok hiányát és államadósságát szaporítanák. Ha ez

megvalósul, sikerül megtörni azt az ördögi kört, ami a szuverén adósság és a bankok között alakult ki, és ami

folyamatosan táplálja az adósságválságot. 

– Közös európai bankszanálási hatóság és alap és közös európai betétbiztosítási rendszer

Megvalósulása esetén nem lenne értelme átvinni a megtakarításokat egy másik, biztonságosabb országba, mert

bankcsődök vagy fizetési nehézségek esetén egy európai rendszer állna jót értük. Addig azonban még számos

teendő van, hiszen jelenleg még nemzeti bankszanálási alapok sem működnek minden tagállamban, márpedig ezek

hiányában az európai pénzügyi szolidaritásról sincs értelme beszélni. 

– Egységes banki szabályozás az EU egészében (tőkekövetelmények)

II. Egységes költségvetési keretszakasz: a költségvetési politikák ex ante koordinációja a tagállamok között

szakasz: egy embrionális valutaövezeti költségvetés (konjunktúraalap és szerkezeti reformokra ösztönző alap)

szakasz: teljesen egységes költségvetési keret kincstárral 

III. Egységes gazdaságpolitikai keret– A gazdaságpolitikai koordináció további reformja

– A tagállamok és az EU közötti speciális szerződések segítségével a versenyképesség javítását célzó szerkezeti

reformok előmozdítása

– A makroprudenciális politika megerősítése

IV. Demokratikus legitimitás és elszámoltathatóság– A nemzeti hatáskörök európai szintre történő fokozott átruházása megköveteli az európai demokratikus és

ellenőrző struktúrák, főleg az Európai Parlament jogosítványainak erősítését. 

– A demokratikus legitimitás és a társadalmi támogatottság megszerzése szükségessé teszi a nemzeti parlamentek

nagyobb fokú bekapcsolását az európai folyamatokba. A bankunióval egyidejűleg ugyanakkor az egységes

költségvetési és gazdaságpolitikai keret fokozatos létrehozása felé is el kell indulni, hiszen csak úgy válnának mindenki – a hitelezők és a hitelezettek – számára nyilvánvalóvá és kézzelfoghatóvá a szorosabb integráció előnyei. Herman Van Rompuy környezetében elismerik, hogy a kormányoknak jelenleg nem fűlik a foguk az újabb költségvetési hatáskörök feladásához, azokon túl, amelyeket az utóbbi időben elfogadtak, illetve jelenleg is tárgyalnak, és amelyek már így is korábban elképzelhetetlen mértékű fiskális és gazdaságpolitikai koordinációt hoznak létre a valutaövezetben. Másfelől Németország, ahol jövő szeptemberben parlamenti választásokat tartanak, ebben a pillanatban hallani sem akar az eurókötvények bevezetéséről. 

Mivel azonban valutaunió hosszú távon nem létezhet valamiféle központi költségvetés nélkül, Van Rompuy

dolgozata nyíltan felveti egy külön bejáratú, csak az eurózóna céljait szolgáló „költségvetési kapacitás” létrehozásának lehetőségét, amelyet alapvetően két célra használhatnának. Egyfelől konjunktúraalapként, az országokat aszimmetrikusan érő külső sokkhatások enyhítésére; másfelől a versenyképesség javítását célzó szerkezeti reformok ösztönzésére. Arról is szó van, hogy az eurózóna tagjai külön szerződést kötnének az uniós intézményekkel. Ebben korlátozott időtartamú és összegű pénzügyi támogatásért cserébe vállalnák a számukra megfogalmazott országspecifikus ajánlások végrehajtását. 

Az elképzelés mindenki számára tartogathat előnyöket. A németeknek azért, mert kiváltaná az eurókötvényeket, az eurózóna déli perifériájának pedig azért, mert a keretből szükség esetén támogatáshoz juthatnának, még mielőtt az utolsó mentsvárhoz, az Európai Stabilitási Mechanizmushoz kellene fordulniuk pénzügyi mentőövért, amit természetesen kemény feltételekhez kötnek. 

KÉRDŐJELEKA valutaövezet válságkezelési terveiben több olyan elem is van, ami alátámasztja a magyar külügyminiszter és

mások aggodalmait. 

Az euróövezet külön bejáratú büdzséjeKérdés, nem kíván-e versenyt támasztani az EU27 éppen tárgyalás alatt álló közös keretköltségvetésének. Egyesek

– nem csak az eurózónán belül – ugyanis jó néven vennék, ha a többéves pénzügyi keret csökkentése révén

megtakarított pénzből finanszíroznák a valutaövezet saját, bár eltérő funkciókat szolgáló kiadásait. Nagy-Britannia

például kifejezetten rokonszenvesnek találja azt az ötletet, hogy külön költségvetése legyen a jelenleg tizenhét tagú

eurózónának és külön a kívül maradó tíz országnak. Ez a megközelítés azonban nem vesz tudomást arról, hogy a

britektől és a dánoktól eltérően a többi kívülálló országnak egy napon be kell vezetnie az eurót, vagyis az ő

szempontjukból egyáltalán nem mindegy, hogy „belül” milyen megoldásokat alkalmaznak. 

Egységes bankfelügyeleti mechanizmusA probléma gyökere az lehet, hogy a rendszerhez elvileg a valutaövezeten kívüli országok is csatlakozhatnak.

Kedvező elmozdulás, hogy a csütörtökön az uniós vezetők elé kerülő időközi jelentés a bizottság eredeti javaslatától

eltérően már az esetlegesen csatlakozó külsős országok esetében is a jogok és a kötelezettségek egyensúlyáról

beszél. Ez előrevetíti azt, hogy bankrendszerüket nem éri hátrány amiatt, hogy egyelőre nem tagjai a

valutaövezetnek. Ez már biztató jel, bár egyesek szerint ez sem elég. Nicolas Verón, a Bruegel intézet vezető

szakértője szerint éppen arra lenne szükség, hogy az eurón kívüli országokra ne vonatkozzanak teljesen ugyanazok

a kötelezettségek, amelyek a közös pénzt használókra. A jelentés ugyanakkor nem hagy kétséget afelől, hogy a

tagállamoknak és a piacoknak mézesmadzagként belengetett költségvetési kapacitásból a nagy menetelés végére egy immár teljesen integrált költségvetési keretben egy európai kincstárnak kell majd kinőnie, jól körülhatárolt funkciókkal. 

A valutaövezeten belül folyó válságkezelés ugyanakkor felvet néhány komoly dilemmát (lásd a Kérdőjelek című írást). Miközben az egységes valutában osztozó országok érthető és jogos igénye az egyedi megoldások keresése, hogyan lehet például gondoskodni arról, hogy ezek a törekvések ne keresztezzék az eurózónán kívüli országok és az egységes piac érdekeit? Martonyi János magyar külügyminiszter a napokban egy brüsszeli konferencián rámutatott: a kétsebességes Európa már jó ideje realitás, és – mivel ideiglenes állapotot tükröz – nem jelent kockázatot. Ám egy tartós, az EU-n belüli intézmények duplikálásához vezető „kétszintű Európa” már komoly veszélyeket hordoz, például az egységes piac potenciális kettészakításával. 

16. Van, aki töményen szereti - Válságkezelés északon és délenA balti országok állampolgárai a közelmúltban olyan brutális gyógykezelésben részesültek, ami déli sorstársaiknak csupán rémálmukban jön elő. Ám Lettország immár az unió legdinamikusabban növekvő gazdasága, és a valutaunióba készül. 

Vajon segítene egymás jobb megértésében, ha egy jó magaviseletű északi ország miniszterelnöke néhány hétre egy az árral úszó déli partnerállam vezetőjének szerepébe kerülne, és a funkcióval járó minden teher az ő vállát nyomná? Valószínűleg sohasem tudjuk meg a választ, ám az észt pénzügyminiszternek minap a London School of Economicsban tartott beszéde a napnál is világosabbá tette azt, hogy északról nézve mennyivel másképp festenek a dolgok, mint odalent a forrongó délen. Jürgen Ligi szerint ugyanis a görögök még mindig jobban élnek, mint amit megengedhetnének maguknak, és ami eddig a hellénekkel történt, annak semmi köze az igazi megszorításokhoz. A korábbi életszínvonalának közel 30 százalékát az elmúlt két évben elvesztő és egyre nagyobb adóprés alatt nyögő átlag görögöt persze aligha vigasztalja, hogy a padlóról bámulatosan rövid idő alatt felálló balti országokban az emberek többsége még mindig csak a töredékéből él annak, amit egy végsőkig kétségbeesett spanyol vagy hellén havonta megkeres. 

BELSŐ LEÉRTÉKELÉSA 2004-es uniós csatlakozást követően a szédítő tempóban szárnyaló, túlfűtötté váló balti gazdaságok 2008 tájékán, a világgazdasági krízis kezdetén nagyon mélyre zuhantak. Az észt GDP 2009-ben éves szinten 14 százalékkal zsugorodott, míg Lettországban 2008 és 2010 között 25 százalékkal csökkent a hazai össztermék. „Lettország lesz a következő Argentína” – jelentette ki még 2009-ben Paul Krugman a kicsiny, kétmilliós ország elkerülhetetlen államcsődjét jósolva. Az ünnepelt Nobel-díjas amerikai közgazdász azonban tévedett: Riga három évvel később, példátlan mértékű, a GDP több mint 17 százalékának megfelelő kiigazítás után feltápászkodott a padlóról, és jelenleg az EU legdinamikusabban növekvő gazdaságával büszkélkedhet. 

Jóllehet sokan egy lyukas fillért sem adtak volna a sikerért, amikor az Európai Parlamentből a miniszterelnöki posztra 2009-ben hazatérő fiatal Valdis Dombrovskis a lett valuta, a lat árfolyamának leértékelése helyett a nehezebbnek és sokkal fájdalmasabbnak látszó megoldást, a belső leértékelést választotta a pénzügyi stabilitás és az elvesztett versenyképesség helyreállítására. A helyes stratégia megválasztása a Rigának összesen 7,5 milliárd eurós pénzügyi mentőövet dobó IMF-et és az Európai Bizottságot is szembefordította egymással. 

A valutaalap ugyanis Brüsszeltől eltérően a külső leértékelést forszírozta, attól tartva, hogy a másik módszer hosszú távra recesszióba taszíthatja az országot, és a krízis előtt még 17 százalék körüli államadósság a GDP-arányosan 90-100 százalékos szintig meg sem áll. A lett miniszterelnök – akit a lakosság számára rövid távon nagyobb lemondással járó válságkezelés dacára azóta újraválasztottak – a Figyelőnek adott interjúban azzal a megfontolással magyarázta a döntést, hogy a kicsi és nyitott, valutájának árfolyamát már régen az euróhoz rögzítő balti állam csak ideig-óráig járt volna jól a lat leértékelésével és az így visszanyert versenyképességgel.

BRUTÁLIS KIIGAZÍTÁSDombrovskis és a kormány tagjainak szeme előtt a pénzügyi stabilitás minél rövidebb időn belül való visszaszerzésének célja lebegett, ehhez ugyanakkor csak drasztikus megszorításokon keresztül vezetett az út. Az eredmény látszólag őt igazolta, hiszen Lettország 2011 végén lezárta az EU–IMF-programot (a 7,5 milliárd eurós kölcsönkeretnek csak 60 százalékát használták fel), visszatért a tőkepiacokra, és három év recesszió után tavaly már 5,5 százalékos növekedést produkált. 

Egy a balti államok erőfeszítéseit már évek óta figyelemmel kísérő brüsszeli szakértő szerint ugyanakkor ezért a választásért (nem csak a letteknél) nagy árat kellett fizetni, ami a GDP negyedének és a munkahelyek közel ötödének elvesztésében, drasztikus életszínvonal-esésben és tömeges, egyes becslések szerint 200-300 ezer főt érintő kivándorlásban nyilvánult meg. Darvas Zsolt úgy véli, hogy a nemzeti valuta leértékelésével talán kisebb társadalmi áldozatok árán lehetett volna talpra állítani az ország gazdaságát, és a pénzügyi stabilitás érdekeit is jobban szolgálta volna ez a módszer. A Bruegel Intézet kutatója ezért a válságkezelés sikerességéért inkább egy másik északi államnak, Izlandnak adná a pálmát, amely szerinte a bankrendszer teljes összeomlása miatt jóval nagyobb sokkhatáson ment keresztül, a külső leértékelésre épülő stratégiával mégis eredményesen és kisebb társadalmi áldozatokkal birkózott meg vele. 

A drasztikusabb, de gyorsabb megoldásra szavazó rigai kormány azonban valószínűleg jól ismerte a lett néplelket. A brutális, a GDP durván 18 százalékának megfelelő költségvetési kiigazítás dacára néhány, még 2009 elején sorra került utcai demonstrációtól eltekintve a helyi lakosság csendes belenyugvással fogadta a megszorításokat. Mindez élesen elüt a valutaövezet déli perifériáján tapasztalható és napról napra erősödni látszó társadalmi elégedetlenségtől. „Természetesen ennek köze van a nemzeti karakterünkhöz is” – ismerte el a Figyelőnek Ilze Juhansone, Lettország EU-hoz akkreditált állandó képviselője. 

Egy déli ország inkognitóban nyilatkozó diplomatája más oldalról közelítette meg a kérdést. „Arrafelé a tömény szeszt jobban szeretik, mifelénk pedig a hígabb italokat. Valószínűleg ugyanígy van ez a válságkezeléssel is” – mondta félig-meddig tréfálkozva. 

IRÁNY A VALUTAUNIÓA lett nagykövet szerint a kormány a válság társadalmi következményeinek az enyhítésére, a szociális partnerekkel való párbeszédre is nagy hangsúlyt helyezett, és a bankokkal is tárgyaltak arról, hogyan tudnák átütemezni a lakosság által felvett jelzáloghitelek egy részét. Mindazonáltal a szociális érzékenység és az őszinte beszéd mellett egyéb tényezők is hozzájárulhattak a társadalmi béke megőrzéséhez. A közalkalmazottak bérének első hallásra ijesztő, harmadával történő egyszeri csökkentése után ugyanis a bérek szakértők szerint lényegében a 2007-es szintre estek vissza. Vagyis a balti ország polgárai nem élvezhették túl sokáig az ottani

viszonylatban magas béreket, mielőtt beütött a mennykő. 

A gazdaság túlfűtöttségéhez elvezető anomáliák a balti államokban rövidebb idő alatt alakultak ki, az ezekből létrejövő buborékok pedig túl hamar kipukkadtak ahhoz, hogy az ottani társadalom nagyon beleszokjon a jóba. A dél-európai országok társadalma ezzel szemben jóval hosszabb ideig élt jobban annál, mint ami a lehetőségei alapján indokolt lett volna. Következtetésképp a déliek veszítenivalója is nagyobb, és számukra a lemondás is nehezebb, mint északon, ahol ugyancsak bűnbe estek, de a jelek szerint végre tudták hajtani a szükséges korrekciókat. Ebben könnyebbséget jelentett a kicsiny méret, hiszen egy kétmilliós országot sokkal egyszerűbb új vágányra helyezni, mint mondjuk egy Spanyolország méretű negyvenmilliósat. 

Elemzők szerint a külső körülmények is a bátor balti reformerek kezére játszottak, hiszen 2009-ben és 2010-ben hagyományos felvevőpiacaik – a német, a svéd és a lengyel – jó passzban voltak, biztos keresletet kínálva az újrainduló lett exporthoz. A külső környezet jelenleg kevésbé látszik kegyesnek az adósságválság hálójába került déli tagállamokhoz, amelyek saját nemzeti fizetőeszköz hiányában, kényszerűen kizárólag a belső leértékeléssel, vagyis az árak, a bérek és a munkaerőköltségek kiigazítása révén tudják csak visszanyerni versenyképességüket Németországgal és más északi partnerekkel szemben. 

Lettország eközben nem áll meg, és még az eurózónát sújtó válság sem vette el a kedvét attól, hogy 2014. január 1-jén megcélozza a belépést a valutaunióba, követve a 2012-ben csatlakozott Észtországot. „Természetesen éberen figyeljük, mi történik az eurózónában, de stabilnak érezzük magunkat, és úgy ítéljük meg, hogy képesek vagyunk csatlakozni” – szögezte le a balti ország brüsszeli állandó képviselője a Figyelőnek. 

17. Túlélés az államosítás idején: Alámerülnek – Kibekkelik?A gazdaság egyre több szektorára telepszik rá az állam, háttérbe vagy egyenesen kiszorítva a magánbefektetőket. Néhányan feladják a harcot, és kivonulnak az országból, mások összeszorított foggal abban reménykednek, hogy idővel enyhül a nyomás. Annak viszont valószínűleg maga kormány sem örül, hogy egyre több cég az államtól várja a megmentést.

Külföldön volt Illés Zoltán környezetügyért felelős államtitkár szeptember 10-én, így nem kellett megnyomnia az igen gombot a számára oly fontos hulladéktörvény végszavazásának elhalasztásáról. A kormánytöbbség így is meghatározatlan időre elnapolta a kérdést, egyelőre tehát reménykedhetnek az ágazat külföldi befektetői, akiket a jogszabálytervezet kisebbségi tulajdonosi szerepbe kényszerítene.

Más szektorok szereplői ennyire sem mondhatják magukat szerencsésnek. Orbán Viktor a 2010-es választásokat megelőzően sem rejtette véka alá, hogy az állam erőteljes gazdasági szerepvállalásában hisz, de arra, ami a választási győzelmet követte, nem számítottak sem az elemzők, sem a gazdaság szereplői. Az állam szisztematikusan elkezdte növelni befolyását, és mára a termelő és a kizárólag a versenypiac számára szolgáltató ágazatokat leszámítva kétféle szektor van: ahol már kiterjesztette befolyását és ahol erre készül. Sőt, a Rába felvásárlásával már a gépiparban is megjelent.

BELHARCOK NYOMÁNAz étkezési utalványok piacán a teljes átvétel mellett döntött a kormány. Kezdetben úgy tűnt, nem bolygatja a három francia szolgáltató által uralt, kétszázmilliárdos, széles marzsot lehetővé tévő szektort, majd az látszott valószínűnek, hogy az állami Magyar Posta kebelén létrehozott Posta Paletta révén intéz kihívást. A kétharmad azonban lehetővé tett ennél egy sokkal drasztikusabb megoldást, amivel kihúzta a francia tulajdonú cégek alól a szőnyeget: idén januártól már csak az állami Nemzeti Üdülési Szolgálat (NÜSZ) Kft. által kibocsátott Erzsébet-utalvány adható a legnagyobb adókedvezménnyel.

Ez a forgatókönyv is mutatja, hogy a kormányzati stratégia időnként belharcok nyomán alakul, nem mindig tudatosan halad a teljes államosítás felé. Ez esetben a végeredmény a NÜSZ-t toló Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, illetve a Magyar Postának új piacot kereső Nemzeti Fejlesztési Minisztérium csatájában alakul ki. Bár a kormány és a Magyar Posta többször bizonygatta lapunknak, hogy nem vesznek kárba a Posta Paletta létrehozására fordított erőforrások, az biztos, hogy nem egy teljesen marginális piaci szereplő létrehozása volt a jövőkép.

A francia cégek viszonylag csendben, de minden lehetséges fórumon lobbiztak, végül mégis elbuktak. A következmény: saját bevallásuk szerint is drámai, 80-90 százalékos forgalomvesztést szenvedtek el. Nem véletlen, hogy a kormányközeli Magyar Nemzet már több alkalommal is a közelgő kivonulásukról írt, bár ezt a cégek eddig mindig cáfolták.

A lapunknak küldött válaszok alapján úgy tűnik, a három vállalat közül a korábbi piacvezető Sodexo úszta meg eddig a legkisebb, 80 százalékos visszaeséssel. A cég hangsúlyozta, ügyfelei között maradtak több ezer főt foglalkoztató szervezetek is. Segít az is, hogy a klasszikus dolgozói juttatásokon kívül van egy másik üzletáguk, amely a vásárlók és a viszonteladó partnerek ösztönzésében segít. A kivonulással legutóbb hírbe hozott La Chéque Déjeuner Kft.-nek 90 százalékos forgalomcsökkenést kellett elkönyvelni az év eddigi időszakában. A cég kiemelte, nem csupán étkezési utalványokat forgalmaz, hanem egyéb cafeteriajuttatásokkal is foglalkozik. A több mint 80 százalékkal visszaeső Edenred pedig állandó beváltóhelyi akciókkal igyekszik talpon maradni. A fővárosi munkaügyi központtól kapott adatok szerint az utóbbi cég 80, a La Chéque Déjeuner 41, a Sodexo Pass Hungária Kft. 30 embertől vált meg csoportos létszámleépítés keretében.

ÁLLAMI GERINCLátványosan igyekszik tulajdonosi pozíciókat szerezni a magyar állam a távközlésben is. A terjeszkedést az Orbán-kormány gyakorlatilag a nulláról kezdte, mivel a kilencvenes évek közepén a legfőbb vagyonelemnek számító Matávot (mai nevén Magyar Telekomot) privatizálták, a később beinduló mobiltávközlésben pedig már nem szerzett tartósan állásokat az állam.

Háttérbeszélgetéseink alapján az a kép bontakozik ki: a jelenlegi kurzust leginkább az zavarja, hogy a jövő szempontjából meghatározó ágazatban nincs a kezében infrastruktúra, amelyet tulajdonosi pozícióból irányíthatna. Egy modern távközlési hálózatra a jövőben számos kulcsfontosságú állami közszolgáltatást lehet, sőt kell építeni. Ilyenek lehetnek az egészségügyi nyilvántartások és szolgáltatások, az adórendszer kezelése, hivatali ügyintézések, vagyis minden, ami elektronikussá tehető.

A szemléletbeli különbség abban van, hogy míg a korábbi kormányok megfelelőnek tartották a piacról megvásárolni az ehhez szükséges távközlési háttérkapacitást, a jelenlegi kormány házon belül épít magának hálózatot, és lehetőleg mindent ezen akar futtatni. Ha például jön a jövőben az elektronikus TAJ kártya, annak távközlési és infokommunikációs hátterét nem kell a piaci szereplőktől megvenni. E szemlélet esetleges előnyei egyértelműek, ám hátrányokban is bővelkedik. Nagyon magas kezdeti befektetés kell hozzá, és a piaci viszonyok is torzulhatnak, de a jelek szerint ezek nem akadályozzák a megvalósítást.

A lépések következetesek és egyértelműek. Míg korábban a Magyar Telekom gerinchálózatát bérelték a kormányzati és közigazgatási intézmények közötti kommunikációra, idén januártól már az állami tulajdonú Magyar Villamos Művek (MVM) hálózata szolgálja ki ezeket az igényeket. A mobiltávközlésre jól használható, még szabad frekvenciakészletet megpróbálták egy állami mobiltársaság (MPVI) indítására felhasználni, egyelőre sikertelenül. Ebben is részt vett az MVM, hiszen rendelkezik a fent említett országos vezetékes gerinchálózattal, amely minden ilyen szolgáltatás alapjául szolgál.

A mobilos portfóliót egészítette volna ki a nemrég a Magyar Telekomtól közel 20 milliárd forintért megvásárolt Pro-M Zrt., amely a készenléti szervek mobilrendszerét üzemelteti. Mivel az MPVI beindításában a szakhatóság gyerekes jogi hibákat vétett, és az ötlet meghiúsult, a mobilágban egyelőre csak a készenléti szervek kommunikációja maradt. Közel sem biztos azonban, hogy az állami mobilt temetni kell, elvileg semmi sem szab gátat annak, hogy egy új eljárásban az MPVI megint nyerjen, és jókora késéssel ugyan, de elinduljon. Az épülő nemzeti holding szakmai központja egyébként a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt., amely nem más, mint az egykori Kopint-Datorg átnevezett utódja.

A piacon az MPVI tervezett indulása miatt teljes volt a bizonytalanság, és ez meg is maradt, mert egyelőre nem lehet tudni, hogy a fiaskó után milyen stratégiai elképzelések születnek az állami döntéshozóknál. Egy nagy konglomerátumot pusztán az állami szereplőktől érkező megrendelések nem lesznek képesek nyereségesen eltartani. Ahhoz tehát, hogy ez a terjeszkedés megtérüljön, idővel a nem állami piacon is jelentősebb bevételeket kellene generálni. Ez nagyon nehéz feladat lesz, annál is inkább, mert a piac mérete 2008 óta közel 10 százalékkal zuhant, és kismértékben ugyan, de évről évre tovább csökken. A vezetékes mellett most már a mobiltelefonálás összesített forgalma is apad. A piacon így a kivárás jellemző, eddig senki sem vonult ki, de már van olyan szakember, aki néhány éves távlatban elképzelhetőnek tartja, hogy az egyik mai fajsúlyos szereplő bedobja a törülközőt.

NEHÉZ ÉS TŐKEIGÉNYESA bankszektorban ennél konkrétabb hírek röppennek fel időnként kivonulási tervekről, az állam tulajdonszerzésével párban. A bajor kézben lévő MKB esetében már úgy tűnt, közeli a megállapodás, de aztán elhalt a történet. De miért akar egyáltalán az állam magyar, magyarabb bankrendszert? Pozitív megközelítéssel

azért, hogy a bankok elkötelezettsége erősebb legyen Magyarország iránt. Egy másik megközelítés szerint az amúgy is lelkes szabadságharcos kormányt zavarja, hogy idegen tulajdonú pénzügyi entitások markában vannak a magyar cégek, a lakosság, az önkormányzatok, és ezt a hatalmat kontrollálni, mérsékelni szeretné.

Bár a bankrendszer függőségét a külföldtől valóban érdemes lehet csökkenteni, az elemzők mindig arra is figyelmeztetnek, hogy attól még nem lesz jó bankrendszerünk, ha a mai szereplőket gyepáljuk. Építkezni is kell, ami nehéz és tőkeigényes, a jól működő bankok megkívánta reputációt sem lehet egyik napról a másikra megszerezni.

A sokféle sejtetés, a nagyobb arányban magyar bankrendszer miniszterelnöki belengetése, az agrárbank ötlete mellett eddig az egyetlen konkrétum, hogy hamarosan az MFB-é lehet a német Deutsche Zentral-Genossenschaftsbank (DZ Bank) 38,5 százalékos TakarékBank-pakettje. Az állami vásárlási szándékról elsőként lapunk számolt be (Az MFB bevásárol a Takarékbankba? – Figyelő, 2011/51. szám). Azóta már a TakarékBankot többségében birtokló takarékszövetkezetek közgyűlési jóváhagyása is megérkezett, hamarosan pecsét kerülhet a megállapodásra.

Orbán Viktor miniszterelnök korábban azt mondta, hogy a TakarékBankban való állami szerepvállalás egy átfogó hadművelet része, ezért elsősorban kisebb magyar tulajdonú kereskedelmi bankok – Széchenyi Bank, Gránit Bank – kapcsán szokott felerősödni a találgatás, vajon beszáll-e az állam, hogy ezzel a magyar lakosság és a magyar kkv-k intenzívebb hitelezését segítse.

A kritikusok szerint azonban a tulajdonos kiléte másodlagos, ha egy hitelintézet racionálisan dönt, akkor magánbankként ugyanúgy hitelez, mint államiként. Az állami bankok veszélye pedig mindig ugyanaz: sokféle, a nyilvánosság előtt rejtve tartható baráti finanszírozás, pártérdekek, fejlesztési támogatásba csomagolt helyzetbe hozás jellemzi az ilyen házakat. Ami biztos, akármilyen folyamatok is indulnak meg, a mai, 90 százalékban külföldiek által birtokolt hazai hitelintézeti rendszer ismeretében irreálisan távoli a felerészben magyar bankszektor. A magán-hitelintézeteknek eddig nem is a nagyobb állami szerepvállalás, hanem elsősorban a különadó és a végtörlesztés fájt.

SZÁZMILLIÁRDOS NAGYSÁGRENDA bankrendszer mellett a kormány másik kedvenc célpontja az energetika. Ehhez az ágazathoz köthető az eddigi legnagyobb akvizíció is, a Mol 21,2 százalékának megvásárlása az orosz Szurgutnyeftyegaztól, amelybe jó 500 milliárd forintot ölt a kabinet. Ezzel azonos nagyságrendű művelet lehet az E.ON gázüzletágának megvásárlása. Kérdés persze, miért akarja kivásárolni a német céget a földgáz-nagykereskedelemből és -tárolásból, hiszen mindkét tevékenység tarifáit a kormány határozza meg ma is, tulajdonosként azonban ezek költségei, fejlesztési, felújítási terhei is a nyakába szakadnának.

Megértem a frusztrációt, amit a magyarországi energiaipari cégek privatizációja okoz, különösen a gázüzletben – mondja ugyanakkor Kaderják Péter, a Regionális Energiagazdasági Kutatóközpont (REKK) vezetője. Emlékeztet, a magyarországi gázipar a Molban történő ismételt állami tulajdonszerzésig gyakorlatilag teljes egészében magánkézben volt, beleértve a Gazprommal meglévő, hosszú távú importszerződést is. A mindenkori kormánynak nem volt beleszólási lehetősége a kontraktusba, de még csak a részleteit sem ismerheti meg, miközben ez a 2015-ben lejáró megállapodás alapvetően befolyásolja a magyarországi gázárakat.

Iparági körökben ezzel kapcsolatban megjegyzik, a háztartások tarifái többnyire köszönő viszonyban sem voltak az elmúlt években a tényleges importköltségekkel, és ez így van jelenleg is. A REKK vezetője úgy véli, a gázüzletben indokolható lehet az ismételt állami tulajdonszerzés, ahogyan az energiaszolgáltatás más területein is, hiszen jó néhány európai országban, például Ausztriában, közösségi tulajdonban vannak például a távhőszolgáltatók. Szerinte ezzel együtt sem indokolja semmi, hogy a kormány a nyakába vegye a három év

múlva lejáró gázimportszerződést.

Annak sem látja értelmét, hogy az állam megvásárolja a Bakonyi Erőművet, amelynek már nincsenek sem szerződései, sem értékes termelőkapacitásai. Más elemzők is úgy látják, amennyiben valóban csak a Mal Zrt. hőellátása érdekében szállna be az állam az erőműtársaságba több tízmilliárd forintért, úgy ezt sokkal kisebb költséggel, gőzfejlesztő kazánok beállításával meg lehetne oldani.

Ez az üzlet is azt igazolja több elemző szerint, hogy az állam energiaipari terjeszkedésének kizárólag politikai okai vannak. Ehhez képest viszont igen költséges lépésekről van szó. Ha lesz E.ON-üzlet, az is százmilliárdos nagyságrendű összeget emészt majd fel, miközben nem láthatók az érdemi eredmények.

A nonprofit energiaszolgáltatás ötletét (lásd a keretes cikkben) piaci körökben gyakran kapcsolják össze az E.ON-üzlettel. Egyes elemzők szerint nem kizárt, hogy ennek értékét kívánják leszorítani a nonprofit tervvel, vagyis a kormány alkupozícióját igyekszik javítani. Mindenesetre a német fél a hírek szerint boldogan túladna érdekeltségén, ha a 0,8–1,2 milliárd euró közé saccolt vételár felső részéhez közelítő összeget kapna.

FRANCIÁSAN TÁVOZNAKA Suez Environnement vízüzletágánál viszont szinte már biztosan nem maradt más hátra, mint a csomagolás. A magyarországi menedzsment lényegében ezt vezényli le az elkövetkező hónapokban – értesült a Figyelő a francia szakmai befektetőhöz közel álló forrásból. Így – számításba véve a cafeteria-bizniszben érdekelt cégeket is – ironikus módon azok a francia vállalatok az állami és önkormányzati tulajdonlás előtérbe kerülésének legnagyobb vesztesei, amelyek hazájában a legerősebb az állam gazdasági szerepe Nyugat-Európán belül. Magyarországi árbevétel-kiesésük alsó hangon is 30 milliárd forint. 

A Suez informátoraink szerint mérsékelten elégedett a Budapesttel kötött megállapodással, hiszen Pécs után elveszítette legnagyobb szolgáltatási területét, a fővárost is, s ezzel kiszorult a magyar vízpiacról. A pécsi kiebrudalást követően azonban járhatott volna rosszabbul is, a 15,1 milliárd forintos vételár a Fővárosi Vízművek Zrt. 25 százalékos részesedéséért kifejezetten előnyös ahhoz képest, hogy a pécsi tulajdonrészéért pereskednie kell.

A Suez elleni harc három lépcsőben történt. A Pécsi Vízmű Zrt.-ben 48,05 százalékos tulajdonjoggal rendelkezett, ám az önkormányzat felmondta a szerződést. 2009 októberében egy éjszaka váratlanul megszállták a Pécsi Vízmű épületét az önkormányzat által kirendelt őrző-védők, ahova a régi menedzsment tagjai többé be sem tehették a lábukat. Az ügy jelenleg a Bécsi Választott Bíróság előtt van. A Suez 8-10 milliárd forintot szeretne kapni, a város ezzel szemben 2-3 milliárd forint kompenzálást tart reálisnak. Forrásaink szerint most arról folyik vita, hogy egyáltalán a Bécsi Választott Bíróság illetékes-e az ügyben.

Második lépésként a Suez leánycégének, a Degrémont-nak kellett távoznia a Budapesti Központi Szennyvíztisztító Telep Kft.-ből 2011 őszén. A francia cég a Csepel 2005 FH Konzorcium révén – a szektor- és honfitárs Veoliával közösen – birtokolt 49,85 százalékos részesedését és a hozzá kapcsolódó irányítási jogokat adta el a fővárosnak, az eredeti ötvenmillió forintos vételárért, plusz a szerződés szerinti osztalékért. A kiszorítási folyamat a Fővárosi Vízmű Zrt.-ből való kivásárlással fejeződött be. A Fővárosi Önkormányzat 15,1 milliárd forintért vette meg a Suez és a német RWE 25 százalékos tulajdonosi részesedését. Mivel lapunk informátorai szerint a franciák nagyjából elégedettek az ügylettel, nem bolygatják majd nemzetközi színtéren a magyar kormány hozzáállását. Már csak azért sem, mert Párizs után Berlinben, Nagy-Britanniában, Olaszországban is éppen visszaállamosítások zajlanak a szektorban, tehát illeszkedik a nemzetközi trendbe az erőforrások nemzeti kézbe vétele. „A magyar imázsnak mindazonáltal nem tesz jót a tulajdon és a szerződések szentsége elvének felrúgása, riasztóan hat a külföldi befektetők számára” – hallottuk.

A hazai vízpiacon már csak egy jelentős multi van, a Veolia, amely a Szegedi Vízmű Zrt.-ben 49 százalékkal, a Fővárosi Csatornázási Művek (FCSM) Zrt.-ben 25 százalékkal van jelen, a német Berlinwasserrel egy konzorciumban. A Veolia együttműködési megállapodások keretében Salgótarjánban, valamint Érden és térségükben végez víz- és szennyvízszolgáltatást, s az Aquazala Közszolgáltató Koncessziós Kft. révén a Fővárosi Csatornázási Művekkel együtt üzemeltet Nyugat-Magyarország területén vízi közműveket.

Az idén életbe lépett ágazati törvény értelmében a jövőben csak állami és önkormányzati tulajdonban lévő társaságok lehetnek szolgáltatók, de a beruházásvédelmi egyezmények alá eső cégek kitölthetik a szerződésükből hátralévő időt. Ez vonatkozik a Veoliára is, a főváros ugyanakkor mérlegeli az FCSM külföldi tulajdonrészének kivásárlását. Kerestük ezzel kapcsolatban a Veoliát, ám lapzártánkig nem érkezett válasz a kérdéseinkre.

A hallgatás egyébként jellemző a kormányzat által fenyegetett befektetőkre, és ritkán ugyan, de esetenként eredményre vezet. A magánnyugdíjpénztárak kvázi államosítása után a kormány erősen fontolgatta az autópálya-üzemeltetők kivásárlását az M5-ös és az M6-os sztrádák szerződéseiből. Az egyik érintett cég vezetői név nélkül beszéltek erről a Figyelőnek, de még így is minden szót alaposan megfontoltak, többször módosítottak. A taktika végül bevált, hiszen azóta forrás hiányában ügyük lekerült a napirendről.

BUSZGYÁRTÓ TERVEKA Rába megvásárlásának viszont jóformán semmilyen előzménye nem volt, és az eddigi sorba is nehéz beilleszteni, hiszen gyártó vállalatról van szó. Az elemzők azóta is értetlenül állnak a történtek előtt, amely legfeljebb politikai üzenetnek lehet jó, hiszen a cég nyereségessége alacsony, és külföldi felvásárlás sem fenyegetett. A tőzsdén jegyzett vállalat közel 77 százalékát a tavalyi nyilvános ajánlatot követően idén tavasszal vásárolta vissza az állam, összesen 8,1 milliárd forintért.

A tulajdonosváltás keltette hullámok nagyok voltak, de lassan letisztulnak a viszonyok (Állami álmok álmodói – Figyelő, 2012/28. szám). A stratégia nem módosul, csak hangsúlyosabb elemként jelenik meg a buszgyártás. A Rába kisszériás, egyedi buszokat építhet, saját, minőségi futóműveit is felhasználva. A kérdés azonban nemcsak az, hogy az állami közlekedési cégek vesznek-e eleget belőle, hanem az is, tudják-e preferálni a magyar gyártókat, és a bankok finanszírozzák-e kisszériás, hitelfedezetnek aligha alkalmas járművek beszerzését. Ráadásul, ha a Rába elviszi majd a limitált hazai megrendeléseket, az az utolsó szög lehet az így is vészjeleket küldő, küszködve, de még működő gyártók, a Kravtex és a NABI koporsójába.

Az állam határaiAz állam terjeszkedésével párhuzamosan egyre több vállalat szalad a kormányhoz segítségért. Még akkor is, ha az

eddigi tapasztalatok finoman szólva is vegyesek. A Malév megmentése nem sikerült, és jelen pillanatban úgy tűnik, a

bajba került két élelmiszer-ipari cég, a Gyulai Húskombinát Zrt., valamint a Kapuvári Hús Zrt. sem számíthat erős

szóbeli támogatásnál többre. A jelek szerint kifejezetten rossz ómen, ha a kormány egy vállalatot stratégiailag kiemelt

jelentőségű gazdálkodó szervezetté nyilvánít. Ennek alapján joggal aggódnak a katasztrófa és 135 milliárdos bírság

sújtotta Mal Zrt. dolgozói, hiszen ez a cég is megkapta ezt a státust, amely elvileg nagyobb védettséget jelent a csőd

ellen. Persze lehet, hogy az ajkai társaság sorsa jóra fordul, elvégre ezzel a céllal venné meg az állami tulajdonú

Magyar Villamos Művek a Mal gőzellátását biztosító Bakonyi Erőművet, amelynek 1,5 milliárddal tartozik a Mal. A

Dunaferrnél szintén erősen bíznak a kormányzati segítségben. Ami az állam mindenhatóságában hívők számára

kudarc, öröm azoknak, akik kedvezőbb helyzetbe kerülnek azáltal, hogy időnként még szabadon mozog a piac

láthatatlan keze. „Évekig küzdöttem tisztességes, kemény versenyben azért, hogy az elavult üzemeket rosszul

működtető, veszteséges cégeket legyűrjem, és megszerezzem a piacukat. Erre most az általam befizetett

adóforintokból újra feltámasztja őket az állam. Kezdhetem elölről, ez nonszensz, ebbe én is tönkremegyek!” –

hitetlenkedett név nélkül az egyik húsipari szereplő, amikor még úgy volt, hogy a kormányzat kisegíti a csőd szélén

lévő versenytársait.DominóhatásKülönösen a cafeteria-rendszer esetében figyelhető meg, hogy ha az állam kárpótolni igyekszik néhány pórul járt

szereplőt, akkor azzal csak szétteríti a kedvezőtlen hatásokat. Az étkezési utalványok kvázi államosításával nemcsak

a francia cégek, hanem a cafeteriakártyák kibocsátói, köztük az OTP is rosszul járt. A pénzintézetet szektortársaival

együtt a kormány egy sor más intézkedése is sújtotta, de legalább az ágazat monopóliumot kapott az üdülési csekket

felváltó SZÉP kártya kibocsátására, amelyre végül az OTP mellett az MKB és a K&H vállalkozott. Ezzel viszont

rosszul jártak a cafeteriapiac kisebb szereplői, például az egészségpénztárak, hiszen míg korábban náluk lehetett

rekreációra költeni, ez átkerült a SZÉP kártyára. Ennek nyomán a szektorban megindult a konszolidáció, a talpon

maradtak pedig például úgy tudnak alkalmazkodni, ha ők maguk is pénzforgalmi szolgáltatóvá válnak, és így már

kibocsáthatnak SZÉP kártyát. Annál is inkább, mert az Európai Unió kötelezettségszegési eljárást folytat

Magyarország ellen a cafeteria-rendszer átalakítása miatt, és a kormány rákényszerülhet, hogy enyhítse a

kibocsátás feltételeit.

Nonprofit tervekMegszűnne az egyetemes energiaszolgáltatás vesztesége – általában ezzel a lakonikus mondattal kommentálják,

szigorúan név nélkül az energiaipari társaságok vezetői a kormány nonprofit energiaszolgáltatásra vonatkozó ötletét.

A helyzet ugyanis az, hogy a háztartások és bizonyos önkormányzati, állami intézmények ellátása ma veszteséget

termel a szolgáltatóknak. Amennyiben a nonprofit nullszaldóst jelent, ez eltűnik. Csakhogy nem tudni, mit jelent, mert

ezt egyelőre egy kormányzati illetékes sem fejtette ki. Az energiaszolgáltatás a nemzetgazdaság egyik leginkább

tőkeintenzív ágazata, ahol az áraknak nemcsak a változó kiadásokat, de a tőkeköltségeket is fedezniük kell,

máskülönben nem lesznek beruházások, fejlesztések, veszélybe kerül a jövőbeni ellátásbiztonság. Drucker György

energiaipari szakértő attól tart, hogy a nonprofit energiaszolgáltatás felvetése voltaképpen a kommunikációs

előkészítése annak, hogy a villamosenergia-ipari hálózati tarifákat is ugyanúgy visszavágják, mint azt a gáziparban

tették, szinte lenullázva ezzel a megtérülést. Ez egyértelműen az infrastruktúra lassú leépülésének kezdete volna,

hiszen a banki kamatoknál alacsonyabb megtérülés mellett aligha várható el a külföldi tulajdonosoktól, hogy a

hálózatok felújításába, fejlesztésébe további összegeket fektessenek.Evés közbenNoha a kormány már jó pár ágazatban kiterjesztette befolyását, semmi sem utal fékezésre, sőt. Év elején született

meg az a törvénytervezet, amely szerint a lakosság hulladékának szállítását és kezelését csak állami vagy

önkormányzati többségű cég végezheti, amelyben a menedzsmentjogokat is előbbiek birtokolják. Ezzel gyakorlatilag

kiszorítanák az itt működő osztrák és német érdekeltségű, az utóbbi években intenzíven növekvő szolgáltatókat. Ez a

szabályozás még csak-csak védhető lenne Brüsszelben, a sokmilliárdos költséggel, uniós támogatásokkal kialakított

regionális hulladéklerakók üzemeltetéséből azonban aligha lehet őket úgy kiszorítani – illetve csak tetemes

kompenzáció ellenében –, hogy az ne sértse a beruházásvédelmi egyezményeket. Az ágazat szereplői itt is az uniós

nyomásgyakorlás és a csendes lobbizás kombinációjában bíznak, és azt legalább elérték, hogy az idén nem lépett

életbe a törvény, és a január 1-jei bevezetés is egyre bizonytalanabb. A hulladékkezelés más részterületén működő

cégek sem lehetnek nyugodtak, hiszen a kormányzati nyilatkozatok szerint többségében vagy egészében az állam

magához vonná a fém- és az építési hulladékok begyűjtését is. A tankönyvkiadás piacán szintén az állami

monopólium irányba mutatnak a folyamatok, arról pedig már törvény is született, hogy a közszolgáltatások díját

mobillal csak a létrehozandó nemzeti mobilfizetési szervezeten keresztül lehet kiegyenlíteni. Az is biztos, hogy

füstölnivalóhoz egy év múlva már csak a kormány által kiosztott koncessziókat birtokló nemzeti dohányboltokban

lehet hozzájutni.A legnagyobb költségű projektek510 milliárd forint (1,88 milliárd euró) A Mol 21,2 százaléka Eladó: Szurgutnyeftyegaz

19,9 milliárd forint Pro-M Zrt. (vészhívó rendszer) Eladó: Magyar Telekom

15,1 milliárd forint A Fővárosi Vízművek 25 százaléka Eladó: Suez/RWE Vevő: Fővárosi Önkormányzat

8,1 milliárd forint A Rába 76,8 százaléka Eladó: magyar befektetők és a malajziai DRB-Hicom

2 milliárd forint A Resti Zrt. 85,6 százaléka Eladó: Lázár és Fiai Kft., Resdan Invest Kft., Kiron Invest Kft.További jelentős potenciális kiadások

300 milliárd forint Az E.ON gázüzletágának becsült ára

65 milliárd forint Az állami mobilcég hálózatépítési költsége

50 milliárd forint A mobilcég indulása utáni legrosszabb év veszteségeAz államosítás mérlegen

BankrendszerElőny: erősebb pénzintézeti elköteleződés az ország iránt

Hátrány: óriási tőkeigény, potenciális veszély a könnyelmű hitelezés, főként kormányközeli cégeknek

CafeteriaElőny: az államnál marad az étkezési utalványok sokmilliárdos profitja

Hátrány: kiesik a kiszorult társaságok által fizetett adó, uniós kötelezettségszegési eljárás

EnergetikaElőny: jobb kormányzati informáltság és érdekérvényesítés, a Mol esetében osztalékfizetés

Hátrány: óriási a fejlesztések tőkeigénye, a gázellátás veszteséges lehet

Járműgyártás (Rába)Előny: a kormány piacot teremthet a hazai gyártású buszoknak

Hátrány: lassulhat a döntéshozatal és az innováció folyamata

TávközlésElőny: saját, állami hálózaton vezethetők be az elektronikus közszolgáltatások

Hátrány: óriási beruházási igény, potenciálisan folyamatos veszteség a mobilszegmensben

VíziközműElőny: menedzsmentdíjak, az osztalék teljesen az országban marad, új pályázati lehetőségek nyílnak meg

Hátrány: a kivásárlás anyagi terhei, gyengülhet a hatékonyság

18. Izlandi unortodoxia: a csődtől az euró feléHazánkban az unortodox gazdaságpolitika ellenségeként azonosítják az IMF-et, de a nem hagyományos ötletekre megfelelő indoklás mellett mégis vevő a New York-i szervezet. Ráadásul pont ők javasoltak a fejlett gazdaságok esetében példátlan szabályozást.

A 2008-as pénzügyi válság igen keményen érintette a mindössze 300 ezres lakosú Izlandot. A 2001-ben megkezdett banki liberalizációt követően a helyi három vezető pénzintézet (Landsbanki, Kaupthing, Glitnir) közül kettőt privatizáltak 2003-ban. Ezek aztán nagyon alacsony fedezet mellett óriási hitelezésbe kezdtek, a válság előestéjén már a magánszektor az éves jövedelmének ötszörösével adósodott el, ez még az Egyesült Államokban sem volt magasabb 140 százaléknál. Tovább tetőzte a problémákat, hogy a hitelek 90 százalékát devizában vagy inflációhoz kötött kötvényekben nyújtották. 2006-ban megpróbálta a kormányzat és a jegybank a gazdaság túlhevülését megállítani, mégpedig az alapkamat emelésével. A bankok külföldi betétesek becsábításával szerettek volna fedezetet szerezni hiteleikhez, olcsó internetbankolási szolgáltatásokat indítva. 

Áramlott a tőke az országba, 2007 végére már 125 milliárd eurós eszközt kezeltek a hitelintézetek a csupán 14,5 milliárd eurós GDP-jű országban. A jegybank a hitelek következtében megugró fogyasztás és infláció miatt már 14 százalékra emelte az alapkamatot, és az óriási kamatelőny által tovább áramlott a tőke. Ennek hatására felértékelődött a nemzeti valuta, ám tovább folytatódott a carry trade, azaz az alacsony kamatú devizában felvett euróhitelből lekötött magas kamatozású koronabetétek felhalmozása. Ezek a spekulatív forró pénzek már a GDP 40 százalékát tették ki. A felülértékelt izlandi korona viszont az ország versenyképességét erodálta. A kormány megpróbálkozott a bankmentéssel és az euró árfolyamának rögzítésével, de jelentős monetáris tartalékok hiányában a pánik gyorsan bedöntötte az országot. Az izlandi korona értékének 50 százalékát veszítette el néhány hónap alatt, majd 2008 októberében gyakorlatilag összeomlott az árfolyam. A szabad valutakereskedelmet megszüntették, és azóta csak jegybanki aukciókon lehet külföldi valutához jutni.

A korábban a pénzügyi liberalizáció élharcosának számító ország ezzel egy olyan megoldást választott, ami a mai modern gazdaságokban elképzelhetetlen: gyakorlatilag minden külföldre irányuló pénzügyi tranzakcióhoz jegybanki jóváhagyás kell. Ha egy izlandi külföldre utazna, csak maximum 2000 eurót kaphat utanként, ez a szocializmusból lehet ismerős számunkra. Bár a helyi jegybank a forró pénzek adóztatására hajlott volna, az IMF meggyőzte, hogy minden tőkemozgást, a ki- és befele történő utalásokat is keményen kontrollálják. A valutaalap ráadásul abba is belement, hogy a vesztes befektetőket ne kompenzálják, akiknek 90 százaléka külföldi volt, és a korlátozások miatt maradék pénzükhöz sem tudnak hozzájutni. 

Miért javasolt ilyen megoldást a pénzügyi szabadságot propagáló intézmény? Elemzők szerint egyszerűen nem volt felkészülve a szervezet, hogy fejlett országoknak nyújtson segítséget a válsághelyzetben, és ezért választottak ilyen drasztikus megoldást. Másrészt az óriási bankbetétállományok visszafizetése elképzelhetetlen lett volna gyenge árfolyamok mellett. Ezért még 2012 márciusában is szigorítottak a 2008 októbere óta élő szabályokon, hogy biztosan megakadályozzák, hogy a külföldi betétesek más devizára váltsák lejáró bankbetéteiket és kamataikat. Erre egy jó darabig nem is lesz esélyük, ugyanis 2015 végéig tervezik fenntartani a rendszert. Az unortodoxia a befektetőknek is tetszhet. 

Ezt például az mutatja, hogy a Fitch Rating azzal az indoklással javította az ország adósbesorolását, hogy a kérdéses intézkedések beváltották a várakozásokat. A gazdaság meglepően gyorsan magára talált, 2,8 százalékos növekedést várnak erre az évre, ez magasabb a neoliberális éltanuló Észt- és Lettország teljesítményénél. Paul Krugman Nobel-díjas közgazdász szerint a kis ország példa lehet az európai periféria államainak, mivel úgy sikerült a pénzcsapok leállításával lábra állnia, hogy a válságba került országok közül a legnagyobb növekedést érte el. Ehhez a veszteségeket a magánbefektetőkkel fizettették meg, de elengedhetetlen volt a 2,1 milliárd dolláros IMF-segítség is. A program végigvitelének az is az ára volt, hogy a kormányzat csak az idén térhetett vissza a piaci finanszírozáshoz.

Az unortodoxiának azonban megvan az ára: Jon Danielsson és Ragnar Arnason közgazdász úgy becsüli, hogy az intézkedések a GDP egy százalékát is felemésztik évente, főként amiatt, mivel a helyi cégek külpiaci lehetőségeit korlátozzák. Kisebb elmozdulás már látszik a szigorú politikában. Olyan szabályok bevezetését tervezik, amelyek adókkal sújtanák a spekulatív tőke mozgását, nem engedélyeznék külföldi eszközök terhére a belföldi személyek számára nyújtott hiteleket, és tiltanák a nyugdíjalapoknak a külföldi befektetéseket a tőkepiac fokozatos nyitása mellett. Egy szeptember végén napvilágot látott jegybanki tanulmány pedig keresi a kiutat a jelenlegi helyzetből, felvetve a korona árfolyamának euróhoz rögzítését, vagy az euró bevezetését mint optimális megoldást. Tanulságként megfogalmazható, hogy még az IMF által támogatott unortodoxia is az euróhoz vezet.

19. Mindent bele - Az európai és amerikai pénzpumpa hatásai

Az EKB óvatosabban, a Fed mindent beleadva próbál segíteni a gazdaságon. Utóbbit ráadásul belekeverték az elnökválasztási kampányba is. A közép-európai régió jól jár a globális mentőakció által a világra zúdított pénzzel.

A világ két legnagyobb jegybankja, a Federal Reserve (Fed) és az Európai Központi Bank (EKB) egyaránt csatasorba állította a nehéztüzérséget. Néhány év múltán a gazdaságtörténészek eldöntik, hogy az idei szeptember a világgazdaság fordulópontja volt, vagy az utolsó szög a jegybankok mindenhatóságába vetett hit koporsójába.

A két központi bank nyugtató injekciói hatására megnőtt az érdeklődés a kockázatosabb befektetési eszközök, így a magyar értékpapírok iránt is. A Fed olcsó pénzzel próbálja majd meg lendületesebb növekedésre ösztönözni az amerikai gazdaságot, az EKB pedig az eurózóna válságára kínál tüneti kezelést. Az eurózónában a kockázatvállalási hajlandóságot javította az is, hogy a német alkotmánybíróság nem kaszálta el az ország részvételét az eurózóna mentőalapjában. Az euró erősödött, a dollár gyengült a Fed pénteki bejelentése nyomán, ez önmagában is átrendezheti a globális befektetési erőviszonyokat. 

Ben Bernanke, az intézmény kormányzója  pénteken bejelentette, hogy a Fed addig vásárol kötvényeket, amíg szilárd lábakon nem áll az amerikai gazdasági növekedés. A jegybank eszközvásárlási programjának ez immár a harmadik hulláma lesz 2008 óta. Az igazi nagy újdonság a tegnapi bejelentésben az, hogy a Fed mennyiségi limit nélkül vásárol, annyit, amennyit jónak lát. Egyelőre havi 40 milliárd dollár értékű jelzáloglevél a mennyiség. Az intézmény így 85 milliárd dollár értékben vásárol hosszú lejáratú értékpapírokat. Ebből 40 milliárd a most bejelentett intézkedés, 45 milliárd pedig az ez év decemberig tartó második élénkítési hullám hatása. 

FRISS PÉNZA Fed közölte azt is, hogy 2015 közepéig fenntartja a zéró kamat politikát. Piaci eszközök vásárlására éppen azért van szükség, mert a jegybank nem tudja már tovább csökkenteni a kamatait. Így olcsón pénzhez juttatni a gazdaságot ezen a módon már nem képes. A bankóprést viszont be tudja indítani, így kötvényvásárlások révén pumpál pénzt a gazdaságba. 

Az amerikai központi bank korábbi hasonló akciói nyomán a részvények, az árupiaci termékek, az ingatlanok és a kockázatosabb országok államkötvényei iránt is megnőtt a kereslet. Ennek két, egymással összefüggő oka van. Az egyik az, hogy a Fed megvásárolja az amerikai bankoktól azok jelzálogkötvényeit, s az így kapott pénzt aztán kockázatosabb piacokon fektetik be. A másik ok pedig az, hogy a legkevésbé kockázatosnak számító amerikai államkötvények hozama továbbra is nagyon alacsony szinten marad. Így a befektetők kénytelenek nagyobb rizikójú termékekbe fektetni annak érdekében, hogy legalább az inflációt ne bukják el invesztícióikon.

A Fed első, 2008 novemberében indított hasonló akciója alatt a világ fejlett országai részvénypiacainak alakulását követő MSCI World Index 39 százalékkal emelkedett. A második hullámot az amerikai jegybank 2010 augusztusában jelentette be, ám ténylegesen csak az év novemberében kezdődött el. Ennek során a mutató 24 százalékkal szaladt fel.

A feltörekvő országok részvénypiacai még ennél is jobban jártak. Az MSCI Emerging Market Index az első Fed-élénkítés során megduplázódott, a másodiknál csaknem 20 százalékkal lőtt ki. Jellemző volt az is, hogy az úgynevezett ciklikus részvények, amelyek a gazdasági fellendülés idején jól teljesítenek, jobban drágultak, mint az úgynevezett defenzív papírok. Előbbiekbe tartoznak például az autógyártók, a bányarészvények, az ipari papírok, a kiskereskedelem és az elektronikai cégek. Utóbbiba a szolgáltatók, a telekomtársaságok, a gyógyszeripari vállalatok és az élelmiszeripar. Válság idején általában ez utóbbiak stabilabban tartják az árfolyamukat, gyógyszer és élelmiszer szükséges, fűteni kell télen, és a telefonról is nehezen mond le az ember.

A pénteken bejelentett amerikai élénkítés az árupiacokat is felpezsdíti. Ennek hátterében a dollár gyengülése áll az euró ellenében. Az első Fed-akció idején a zöldhasú 7,1, a második során 9 százalékkal gyengült az euróval szemben. A dollár gyengülése általában az árupiaci termékek áremelkedését hozza magával. Főleg a dollárban jegyzett energiahordozók drágulnak, de az ipari és a nemesfémek árfolyama is felszökhet. Az ezüst ára például 70, illetve 88 százalékkal ugrott meg a korábbi Fed-akciók nyomán. A friss pénz az ingatlanárakat is megsegítheti, legalábbis az Egyesült Államokban, hisz a Fed ezúttal nem

amerikai államkötvényeket, hanem jelzálogleveleket vásárol. A hosszú lejáratú lakásvásárlási hitelek kamatai így alacsonyan maradhatnak, és ez élénkítheti az ingatlanpiacot.

LÉLEKTANI HATÁSA tőkepiacok örömét persze a makroközgazdászok gyorsan el tudják rontani. A Fed kifelejtette a puncsostálból a narancslevet, így abba tömény alkohol került – fogalmazta meg egyikük. Így garantált a másnaposság. A központi bank ugyanis nem szabott sem időbeli, sem pedig mennyiségi határt a laza monetáris politikának. Ez két dolgot jelenthet. Egyrészt bízik abban, hogy kezelni tudja a pénzbőség nyomán támadó inflációt. Másrészt nem zavarja majd, ha az infláció akár csak átmenetileg, de megugrik. A Fed már az idén is átlépett egy korábban nehezen elképzelhető határt azzal, hogy közölte: a nulla kamat politikáját 2014-ig biztosan folytatja. A két korábbi kötvényvásárlási program kevésnek bizonyult ahhoz, hogy kirángassa az amerikai gazdaság szekerét a kátyúból. Most a hangsúly a korlátlan szócskán van. Annyi pénzt nyomtatnak, amennyi szükséges és addig, amíg szükséges. A Fed megtette, amit vártak tőle, úgy tűnik, bevállalja a magasabb inflációt a gyorsabb gazdasági növekedés érdekében. A jegybank áprilisban még 2,4–2,9 százalékos gazdasági növekedést várt az idei évre, szeptemberre ez 1,7–2 százalékra csökkent.

A korlátlan beavatkozásnak azonban mindig van, kell, hogy legyen lélektani ereje is. A pókerben egy all-innél mindig elgondolkodik a többi játékos, s ha nagy a tét, háromszor is meggondolja, hogy elfogadja-e az emelést. A Fed esetében persze nem szerencsejátékról van szó, viszont a lélektani hatás itt is fontos. A piacok elhiszik, hogy tényleg annyi pénzt ad, amennyi kell, addig, amíg kell. Ilyen értelemben vett hitelességi probléma nincs az amerikai központi banknál. Azzal kapcsolatban azonban már komolyabb aggodalmak vetődnek fel, hogy képes lesz-e a Fed véghezvinni ezt a politikát. Ősszel elnökválasztások lesznek az Egyesült Államokban, s a demokrata Obama elnök republikánus ellenzéke rendszeresen keményen támadja a Fedet. Mitt Romney, a republikánusok elnökjelöltje már közölte is, hogy ha hatalomra kerül, nem támogatja Bernanke 2014-ben lejáró mandátumának meghosszabbítását. Obama valószínűleg nem kockáztat, és még akkor sem áll majd ki nyilvánosan Bernanke mellett, ha meg akarja tartani.  

A Fed elnöke utalt is erre a monetáris élénkítést bejelentő beszédében. A döntés erős többséggel született meg, a Fed tisztségviselői támogatják azt követően is, ha „személyi változásokra kerül sor” – fogalmazott. A republikánusok támadásai persze inkább Obamának szólnak, mintsem Ben Bernanke személyének. „A Fed akciója újabb bizonyíték arra, hogy Obama gazdaságpolitikája nem működik. Mi jólétet teremtünk, nem pedig bankjegyeket nyomtatunk” – mondta Lanhee Chen, Mitt Romney kampányfőnöke egy rendezvényen. Az amerikai munkanélküliségi ráta utoljára 2009 januárjában volt a lélektani határnak számító 8 százalékos szint alatt.

A konzervatívok közül sokan gondolják, hogy a Fed túlságosan is nagy hangsúlyt fektet mandátumának a munkanélküliséget érintő részére. Az amerikai jegybank egyaránt felelős az inflációért és a gazdasági növekedésért. A kritikusok szerint a túlságosan alacsonyan tartott kamatszint csak arra jó, hogy a kormány gond nélkül finanszírozza a felduzzadt államháztartási hiányt, s ezzel elszívja a gazdaság elől a fejlődéshez szükséges forrásokat. Azzal a jelenlegi retorika nem foglalkozik, hogy mi van akkor, ha a Fed sikerrel jár. Ha a munkanélküliség csökken, azt úgyis az akkori kormány gazdaságpolitikai sikereként könyvelik majd el.

Ez lenne a kilábalás? Az amerikai háztartások jövedelmének középértéke a nagy recesszió után, 2009–2011-ben majdhogynem ugyanannyival, 4,1 százalékkal csökkent, mint a 2007–2009 közötti időszakban – közölte az amerikai Census Bureau. Igazán nehéz ezt a gazdasági kilábalás jelének tekinteni. Ráadásul a háztartások jövedelme szempontjából az elmúlt 40 év visszaesés utáni éveiben most a legrosszabb a helyzet. Arra volt már példa, hogy recessziót követő években csökkent a jövedelem, de az nem volt ekkora mértékű. Az amerikai háztartások rosszul érezhetik magukat amiatt is, hogy az 1999-ben mért csaknem 55 ezer dolláros jövedelmi középértéket azóta sem sikerült elérni. Akkor ért véget az 1990-es évek rekordhosszúságú gazdasági növekedése. Egy a Pew Research Center által készített felmérés szerint míg az elmúlt négy évben az amerikaiak durván negyede tartotta magát az alsó közép-, illetve az az alatti rétegekbe tartozónak, mára ez az arány egyharmadra emelkedett.EKB-hatásokAz EKB kötvényvásárlási programjának bejelentése után jókorát estek az országkockázatot mutató CDS-felárak Európában. Az Erste Bank elemzése alapján készült összeállításunkban a régió államait tekintjük át.Magyarország: az 5 éves kötvények CDS-felára 380-400 bázispont körül mozog, ez még mindig 100-150 bázisponttal magasabb, mint 2011 tavaszán, nyarán. A referenciaként szolgáló német 10 éves kötvényhez képest a magyar papírok 200 bázisponttal magasabb hozammal forognak. Ha a külső környezet továbbra is kedvező marad, és a kormány érdemi haladást ér el az IMF-fel folytatott tárgyalásokon, a kockázati felár tovább csökkenhet. Tartósan alacsony felárakhoz azonban az is szükséges lenne, hogy az államadósság tartósan csökkenő pályára álljon.Lengyelország: a lengyel CDS-felárak legnagyobb esése Mario Draghi EKB-elnök kötvényvásárlási programot bejelentő beszéde nyomán következett be. A jelenlegi 100 bázispont körüli értéket az Erste Bank közgazdászai fenntarthatónak ítélik meg. Persze csak abban az esetben, ha az eurózóna adósságválsága a megnyugtató végkifejlet felé halad.Szlovákia: a nyár folyamán jelentősen mérséklődött az ország kockázata. A helyi adósságkezelő likviditási helyzete jó, köszönhetően az ország átlagosnál jobb gazdasági növekedési kilátásainak. Az 5 éves szlovák állampapírok CDS-felára lapzártánkkor 160 bázispont körül ingadozott, ez hosszabb távon is megmaradhat.Csehország: a 92 bázispontos CDS-felár mindössze 40-nel haladja meg a német szintet. Elemzők szerint a következő hónapokban, negyedévekben ez kissé emelkedhet.Románia: a 319 bázispontos CDS-felár reálisnak tekinthető, a befektetők tisztában vannak az ország kockázataival.Ukrajna: 800-ról 670 bázispontra esett az ukrán CDS-felár. Ez azonban a várakozások szerint emelkedik a következő hónapokban, mert a hrivnya valószínűleg gyengül a főbb devizákkal szemben. Az elértéktelenedő fizetőeszköz 1000 bázispont fölé hajthatja fel a CDS-felárakat.Horvátország: a CDS-felárak csökkenése tükrözi immár a kedvező külső környezetet. Ha ehhez a belső tényezők is felzárkóznak, akkor a nemzetközi hitelminősítők jobb besorolást adhatnak a horvát államadósságnak.

Ilyen mértékű finomhangolásra a befektetők szerint nincs szükség

20. Keveset számít a Magyarország leminősítéseA BB-kategórián belül mindegy az előjel, ezért mérsékelt a hatása a leminősítésnek a piacon. A rengeteg külföldi forrás viszont nem a gazdaságpolitika miatt jött Magyarországra. A magyarországi hosszú távú államadósságot szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt sorolta át a Moody’s a bóvli kategóriába 15 év után, majd a hitelminősítőt néhány héttel később az S&P és a Fitch is követte. A befektetésre nem ajánlott kategória azonban a jelek szerint csak egy rövidebb átmeneti időszakra vette el a befektetők kedvét a magyarországi hitelpapíroktól.

Sosem volt még korábban ilyen rossz a magyar államadósság besorolása az Standard & Poor’s hitelminősítőnél, mint a múlt péntek óta, ennek ellenére a piacon alig látszik valami a leértékelésből. „Sok intézményi befektetőnél nem tesznek különbséget a BB és a BB+ besorolás között, csak a BB és a BBB között, ez a finomhangolás már szükségtelen ahhoz képest, hogy milyen gyorsan változik a világ” – magyarázza Orbán Gábor, az Aegon Magyarország Befektetési Alapkezelő kötvényüzletág-vezetője. A BBB még befektetésre ajánlott kategóriának minősül, a BB pedig már bóvlinak, az előjelektől függetlenül.

Az állampapírhozamokra ezért csak mérsékelten hatott tegnap a leminősítés híre. A friss referenciahozamok mindössze 2-8 bázisponttal emelkedtek péntek óta, a tízéves forint államkötvények hozama még mindig 7 százalék alatt van, a 15 éves hitelpapíré is éppen hogy csak átlépte a 7 százalékot.A magyarországi hosszú távú államadósságot szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt sorolta át a Moody’s a bóvli kategóriába 15 év után, majd a hitelminősítőt néhány héttel később az S&P és a Fitch is követte. A befektetésre nem ajánlott kategória azonban a jelek szerint csak egy rövidebb átmeneti időszakra vette el a befektetők kedvét a magyarországi hitelpapíroktól. Jelenleg is történelmi csúcson van a külföldi befektetők állampapír-állománya. Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) friss adatai szerint 4940,3 milliárd forintnyi forint állampapír van a külföldiek kezében, ez csaknem 1200 milliárddal több a tavaly november végi szintnél.

A szakemberek szerint viszont egyáltalán nem az itteni gazdaságpolitikának köszönhető, hogy, ami miatt ideáramlott a rengeteg külföldi tőke. „Az idei esztendő annak az éve, amikor a feltörekvő piaci kötvények teljes polgárjogot nyertek a befektetési piacok világában. Ezek az eszközök most már nem számítanak kuriózumnak vagy egzotikumnak” – magyarázza Orbán. A magyarországi állampapírok is ennek a trendnek a haszonélvezői, ennek köszönhető, hogy rendkívül erős évet tudhat maga mögött az állampapírpiacunk. Duronelly Péter , a Budapest Alapkezelő befektetési igazgatója szerint az idén ez a folyamat már így is marad, azt viszont, hogy jövőre mi várható, még nem lehet tudni.

Határt szabhat a kamatvágásnakA leminősítés persze negatívan hathat a piaci hangulatra, és akár a kamatvágási ciklusnak is határt szabhat. Ma délután viszont valószínűleg még tovább folytatódik a kamatvágás. „a pénteki leminősítést követően nem volt érdemi mozgás a hazai piacon, továbbra is stabilak a magyar eszközök, így tovább folytatódhat a jegybanki lazítás” – nyilatkozta horváth istván, a k&h alapkezelő befektetési igazgatója, rajta kívül duronelly, és orbán is vágást vár a mai kamatdöntő ülésen.Szerző: világgazdaság - herman bernadett