16
2010. JÚNIUS 5. ÉVFOLYAM, 6. SZÁM A tartalomból Gyermeknap Közgyűlés 3. oldal Az ÖDKE FB beszámo- lója 5. oldal Az Áprilyból jelentjük… 6. oldal Szuper hétvége 7. oldal Óvodai hírek 8. oldal Egyesületi hírek 9. oldal Árad a Duna Képviselő-testületi ülés 10. oldal Cseh János az év erdé- sze Gazdaszemmel 11. oldal A Malom-patak 12. oldal Hitélet 14. oldal A víz az úr NOVÁK LAJOS Május 15-én ránk szakadt az ég. Szerencsére ez az özönvízzel járó meteorológiai jelenség orszá- gunkban és Dömösön is ritkán fordul elő, legutóbb éppen tizen- egy éve. Sajnos akkor is és most is nagy károkat okozott. A korábbi esőzések által teljesen átitatott földre eső csapa- dékot egyszerűen nem volt képes beszívni a talaj. A nagy mennyi- ségű víz igen gyorsan elérte a falut és két helyen kritikus hely- zetet teremtett. A Szuha-patak a Joe söröző- nél, a Komlós-völgyben össze- gyűlt víz pedig a Táncsics utca végében lépett ki medréből, ön- tötte el az utcákat, és folyt be a házakba. Természetesen a legna- gyobb, mintegy tizennégy négy- zetkilométernyi vízgyűjtő terület- tel rendelkező Szőkeforrás-völgy- ben gyűlt össze a legtöbb víz, így a Malom-patak mentén okozta a legnagyobb károkat az esőzés. A magánházak veszélyezte- tettsége miatt volt nagyon kritikus a helyzet a Szuha-patak esetében. A szűk átereszek nagyon gyorsan eltömődtek, ami után már csak az úttesten átbukva tudott folyni a víz a hordalékával együtt. A Dó- zsa György utca lejtéséből adódó- an a víz egy része nem tért vissza a medrébe, hanem a falu közepe felé a Kossuth Lajos útra ömlött. Tulajdonképpen itt a Kos- suth Lajos úton, a Duna felőli lakóházakat veszélyeztette leg- jobban, itt okozta a legtöbb kárt is az áradás. A Táncsics Mihály utcában is a magánházakat veszélyeztette a víz, több telekre, illetve néhány helyiségbe is befolyt a hordalék. Köszönöm mindazok segít- ségét, akik a veszély észlelése után rögtön cselekedtek, és lezár- ták a Dózsa György utca alsó szakaszát, megmentve ezzel a Kossuth Lajos út közepének lakó- it a nagyobb károktól, és azoknak a segítségét is köszönöm, akik megpróbálták a Táncsics utcában menteni a menthetőt. Külön köszönöm a DMRV Zrt. munkatársainak segítségét, hiszen nélkülük, illetve az eszkö- zeik nélkül nem lehetett volna megfékezni az áradatot. A Malom-patakban olyan rettentő mennyiségű víz hullám- zott, hogy csak a tehetetlenség nyomasztó érzése mellett lehetett figyelni a rombolást. Itt csak hinni, s bízni lehe- tett. Figyelni azt, hogy a kiszámít- hatatlan erő milyen irányt vesz, melyik oldalon végzi fáradhatat- lan romboló munkáját. M ájus a legszebb hónap, szoktuk mondani némi elfogultsággal. A természet ébredése után ilyenkor teljesedik ki minden. Nagy örömünkre a növények virágba borulnak, a madarak szerelmesen csivitelnek, és minden élőlény reménytelinek látja a világot. A májusi eső aranyat ér, tartja a közmondás, ami bizonyára így is van, hiszen őseink alapos megfigyelései sok-sok generáció tapasz- talatai alapján születtek. A megfigyelések és a tapasztalatok között bizonyára voltak olykor nagy esőzések is, az ember azonban az átla- gosat szokta természetesnek venni, és ez így is van rendjén. A magyar nyelv kivételesen szép leíró volta itt is tetten érhető, hiszen természetesnek mondjuk azt, ami a természet rendje szerint való, és nem természetesnek illetve természetellenesnek nevezzük azt, ami különös, ritka esemény. [A VÍZ AZ ÚR] folytatás a 4. oldalon

M A víz az úr - jamk.hueltömődtek, ami után már csak az úttesten átbukva tudott folyni a víz a hordalékával együtt. A Dó-zsa György utca lejtéséből adódó-an a víz

  • Upload
    others

  • View
    0

  • Download
    0

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: M A víz az úr - jamk.hueltömődtek, ami után már csak az úttesten átbukva tudott folyni a víz a hordalékával együtt. A Dó-zsa György utca lejtéséből adódó-an a víz

2010. JÚNIUS 5. ÉVFOLYAM, 6. SZÁM

A tartalomból

– Gyermeknap – Közgyűlés 3. oldal

– Az ÖDKE FB beszámo-lója 5. oldal

– Az Áprilyból jelentjük… 6. oldal

– Szuper hétvége 7. oldal

– Óvodai hírek 8. oldal

– Egyesületi hírek 9. oldal

– Árad a Duna – Képviselő-testületi ülés

10. oldal

– Cseh János az év erdé-sze

– Gazdaszemmel 11. oldal

– A Malom-patak 12. oldal

– Hitélet 14. oldal

A víz az úr

NOVÁK LAJOS

Május 15-én ránk szakadt az

ég.

Szerencsére ez az özönvízzel

járó meteorológiai jelenség orszá-

gunkban és Dömösön is ritkán

fordul elő, legutóbb éppen tizen-

egy éve. Sajnos akkor is és most

is nagy károkat okozott.

A korábbi esőzések által

teljesen átitatott földre eső csapa-

dékot egyszerűen nem volt képes

beszívni a talaj. A nagy mennyi-

ségű víz igen gyorsan elérte a

falut és két helyen kritikus hely-

zetet teremtett.

A Szuha-patak a Joe söröző-

nél, a Komlós-völgyben össze-

gyűlt víz pedig a Táncsics utca

végében lépett ki medréből, ön-

tötte el az utcákat, és folyt be a

házakba.

Természetesen a legna-

gyobb, mintegy tizennégy négy-

zetkilométernyi vízgyűjtő terület-

tel rendelkező Szőkeforrás-völgy-

ben gyűlt össze a legtöbb víz, így

a Malom-patak mentén okozta a

legnagyobb károkat az esőzés.

A magánházak veszélyezte-

tettsége miatt volt nagyon kritikus

a helyzet a Szuha-patak esetében.

A szűk átereszek nagyon gyorsan

eltömődtek, ami után már csak az

úttesten átbukva tudott folyni a

víz a hordalékával együtt. A Dó-

zsa György utca lejtéséből adódó-

an a víz egy része nem tért vissza

a medrébe, hanem a falu közepe

felé a Kossuth Lajos útra ömlött.

Tulajdonképpen itt a Kos-

suth Lajos úton, a Duna felőli

lakóházakat veszélyeztette leg-

jobban, itt okozta a legtöbb kárt is

az áradás.

A Táncsics Mihály utcában

is a magánházakat veszélyeztette

a víz, több telekre, illetve néhány

helyiségbe is befolyt a hordalék.

Köszönöm mindazok segít-

ségét, akik a veszély észlelése

után rögtön cselekedtek, és lezár-

ták a Dózsa György utca alsó

szakaszát, megmentve ezzel a

Kossuth Lajos út közepének lakó-

it a nagyobb károktól, és azoknak

a segítségét is köszönöm, akik

megpróbálták a Táncsics utcában

menteni a menthetőt.

Külön köszönöm a DMRV

Zrt. munkatársainak segítségét,

hiszen nélkülük, illetve az eszkö-

zeik nélkül nem lehetett volna

megfékezni az áradatot.

A Malom-patakban olyan

rettentő mennyiségű víz hullám-

zott, hogy csak a tehetetlenség

nyomasztó érzése mellett lehetett

figyelni a rombolást.

Itt csak hinni, s bízni lehe-

tett. Figyelni azt, hogy a kiszámít-

hatatlan erő milyen irányt vesz,

melyik oldalon végzi fáradhatat-

lan romboló munkáját.

M ájus a legszebb hónap, szoktuk mondani némi elfogultsággal.

A természet ébredése után ilyenkor teljesedik ki minden. Nagy

örömünkre a növények virágba borulnak, a madarak szerelmesen

csivitelnek, és minden élőlény reménytelinek látja a világot.

A májusi eső aranyat ér, tartja a közmondás, ami bizonyára így

is van, hiszen őseink alapos megfigyelései sok-sok generáció tapasz-

talatai alapján születtek. A megfigyelések és a tapasztalatok között

bizonyára voltak olykor nagy esőzések is, az ember azonban az átla-

gosat szokta természetesnek venni, és ez így is van rendjén.

A magyar nyelv kivételesen szép leíró volta itt is tetten érhető,

hiszen természetesnek mondjuk azt, ami a természet rendje szerint

való, és nem természetesnek illetve természetellenesnek nevezzük azt,

ami különös, ritka esemény.

[A VÍZ AZ ÚR]

folytatás a 4. oldalon

Page 2: M A víz az úr - jamk.hueltömődtek, ami után már csak az úttesten átbukva tudott folyni a víz a hordalékával együtt. A Dó-zsa György utca lejtéséből adódó-an a víz

2 Dömösi Élet 2010. június

Page 3: M A víz az úr - jamk.hueltömődtek, ami után már csak az úttesten átbukva tudott folyni a víz a hordalékával együtt. A Dó-zsa György utca lejtéséből adódó-an a víz

2010. június Dömösi Élet 3

Családi gyermeknap a Duna-parton TAKÁCSNÉ GYENES ILDIKÓ

M ájus utolsó vasárnapja

minden évben a gyereke-

ké! A gyermekeké, akik a jövőt

jelentik az egyes családoknak és a

társadalomnak is. Minden nép,

kultúra továbbélése azon múlik,

miként neveli fel gyermekeit,

milyen értékeket és tudást ad át a

következő nemzedéknek, milyen

mértékben tiszteli a gyermeki

éveket.

Azt hiszem a vasárnapi

Gyermeknap itt Dömösön nagy-

szerűen sikerült, még akkor is, ha

a végét elmosta az eső.

Mi kell egy sikeres gyerek-

napi rendezvényhez? Boldog

gyerek!

A gyermekek boldogságához

pedig a legegyszerűbb dolgok

kellenek, vagyis, a szülei legye-

nek vele, tele legyen a pocakja,

színes, vidám környezet vegye őt

körül.

Óriási örömömre szolgált,

hogy nagyon sok család elfogadta

a meghívást és a család apraja-

nagyja lejött a Duna-partra, ott

pedig sikerült sok érdekes és

színes elfoglaltságot nyújtani

mindenkinek. A kézműves pa-

doknál pólófestés, virágfüzér

készítés, papírkép és fényképtartó

készítés folyt.

A pólók kifestése, egyedivé

rajzolása a felnőtteket is újra

gyermekké varázsolta, volt olyan

is ahol a család vagy a barátok

közös munkájával készült el a

mű. Az ugráló várak mindig telt

házzal üzemeltek, kisebbek, na-

gyobbak ficánkoltak együtt hatal-

masakat kacagva a játék hevében.

Van-e az önfeledt gyermeki

kacagásnál szebb muzsika!?

A sorban állást is vállalva

kúsztak fel a mászófalon, leküzd-

ve saját félelmüket és a magassá-

got egyszerre, rettenetesen ügye-

sen. Célba dobtak, íjászkodtak,

ügyeskedtek, s ha az eső nem szól

közbe, dömösi bajnokot is hirdet-

hettünk volna. A kisebbek a me-

semondó sátornál hallgattak meg

egy-egy mesét, verset, s már sza-

ladtak is tovább!

No és hová is szaladt a sok

gyerek? Hát palacsintát enni! S a

végén még paprikás krumpli is

került a tányérokba azoknak, akik

nem ijedtek meg az esőtől. S a

hab a tortán, hogy a dunai hajóká-

zás sem maradt el, több fiatal

hajóskapitány mutatta be „tudá-

sát” a többieknek.

S persze mindez nem sike-

rülhetett volna a felnőttek össze-

fogása nélkül! Nagyon nagy kö-

szönet illeti a kézműveskedőket,

Balázs Mártát, Pauluszné Annát,

Bakóné Andreát; a mesemondó

sátrat elkészítő Vanekné Anikót;

a mesélő Lencsés Ági nénit és

Szilágyi Gábort; a mászófal sze-

relésében egész nap tevékenyke-

dő ifj. Paulusz Józsefet, Szilassy

Istvánt, Takács Dénest és Takács

Mártont; a 450 db palacsintát

elkészítő Csehiné Barbarát, Gírné

Annamáriát, Dányiné Líviát, Kun

Emmát, Sztrapatiné Mariettát,

Alscherné Évát; a finom paprikás

krumplit főző Pauluszné Irén

nénit és Paulusz Józsi bácsit és a

főzőalkalmatosságért Vogel Ri-

chárdot; a hajósélményekért és a

technikai feltételek biztosításáért

Szalay Balázst! (A szerkesztő

megjegyzése: És nem utolsósor-

ban köszönet illeti a szervezőt,

Takácsné Gyenes Ildikót, aki

nélkül ez az egész nem jött volna

létre. Köszönjük!)

SZILÁGYI GÁBOR

M ájus 7-én közgyűlést tartott

az Összefogás Dömösért

Közhasznú Egyesület. a közgyű-

lésen az egyesület húsz tagja

jelent meg.

A közgyűlés először elfo-

gadta az elnökség 2009. évi be-

számolóját, majd a 2009. évi

egyszerűsített éves beszámolót, a

2009. évi közhasznúsági jelentést,

a számviteli politika bemutatását

és a felügyelő bizottság 2009. évi

beszámolóját.

Ezt a tisztújítás követte. A

közgyűlés a következő három

évre újraválasztotta az egyesület

elnökségét: az elnök Takácsné

Gyenes Ildikó, az alelnökök ifj.

Paulusz József és Szilágyi Gábor

lettek. Pénztárosnak ismét Majer

Dénesnét választották meg.

A közgyűlés ezt követően

elfogadta a számviteli politikát, a

pénzkezelési szabályzatot, a

számlarendet és a befektetési

szabályzatot.

Ezután az alapszabály módo-

sítására került sor. A közgyűlés

az egyesület célja és feladatai

részt a nevelés és oktatás, képes-

ségfejlesztés, ismeretterjesztés

tevékenységi körrel, továbbá a

következő szöveggel egészítette

ki:

„Az Egyesületnek a Prépost-

hegyi kilátó megépítésével az a

célja, hogy az ide látogató turis-

ták számára a maga teljességében

bemutathassa a Dunakanyar táji,

természeti szépségeit, adottságait.

A kilátót megépülése után min-

denki anyagi ellenszolgáltatás

nélkül veheti igénybe.

Az Egyesület a Prépost-

hegyi kilátó megépítésével az

elkövetkező generációk számára

is szeretne örömet szerezni.”

Végül a közgyűlés úgy hatá-

rozott, hogy a 2011. évben nem

választja az alanyi adómentessé-

get, hanem az általános szabályok

szerint jár el.

Ezután a közgyűlés véget

ért.

Beszámoló az Összefogás Dömösért

Közhasznú Egyesület

közgyűléséről

Page 4: M A víz az úr - jamk.hueltömődtek, ami után már csak az úttesten átbukva tudott folyni a víz a hordalékával együtt. A Dó-zsa György utca lejtéséből adódó-an a víz

4 Dömösi Élet 2010. június

A víz az úr… - folytatás az 1. oldalról

A felső szakaszon kezdte,

iszonyú mennyiségű hordalékot

összehordva elmosta az aszfaltút

egy szakaszát, majd átrendezve az

egész völgyet kibontotta az egy-

kori dömösi kisvasút töltését és

felszínre hozta elődeink alapos

munkáját, a faragott kőfalat, ami

ki tudja hány nagyvizet bírt ki

eddig. Lentebb egy villanyoszlo-

pot kidöntve több száz köbméte-

res hordalékkúpot emelt, amelyen

áttörve kezdte meg a belterületi

szakasz rombolását.

A község vagyonát érintő

legnagyobb károk ezután követ-

keznek, hiszen a víz elmosott egy

fa- és egy betonhidat, megrongálta

a szennyvíz rendszer műtárgyait,

és nyolc helyen, mintegy kétszáz-

ötven méter hosszúságban, nagy-

mértékben károsította a patakme-

der kővel kirakott oldalfalát.

Sajnos a Szőkeforrás étterem

mellett lévő híd egyik pillérét

annyira alámosta, hogy az bebu-

kott a mederbe, a meder alatt

húzódó vízvezetéket pedig elsza-

kította.

A 11-es főúttól a Dunáig

terjedő szakaszon az első nagy

víztömeg szétmosta a partoldalt,

éppen megállva az út szélénél és

a kertek oszlopainál, majd a las-

suló vízfolyás több ezer köbméter

hordalékkal feltöltötte a medret

egészen a Dunáig, új „útra” kény-

szerítve a Malom-patakot.

Petőfi Sándor lelkét egészen

más, nemzetféltő és szabadságot

remélő gondolat bolygatta 1848.

március végén, amikor a Föltáma-

dott a tenger című költeményét és

benne az alábbi sorokat a papírra

vetette:

„Tombold ki, te özönvíz,

Tombold ki magadat,

Mutasd mélységes medred,

S dobáld a fellegekre

Bőszült tajtékodat;

Jegyezd vele az égre

Örök tanúságúl:

Habár fölűl a gálya,

S alúl a víznek árja,

Azért a víz az úr!”

Ma nekünk persze ennél

prózaibb a dolgunk, de azért nem

baj, ha levonjuk a tanulságokat és

elismerjük, hogy nem lehet bün-

tetlenül korlátozni a víz útját,

nem lehet büntetlenül szűkíteni a

patak medrét, nem lehet büntetle-

nül beépíteni, befedni egy vízfo-

lyást.

A vonatkozó rendelkezések

szerint az önkormányzatnak öt

nap állt a rendelkezésére a károk

felmérésére és azok bejelentésére.

Természetesen ezek csak becsült

adatok lehettek, hiszen a részletes

szakértői felméréshez több idő

szükséges. Ez a munka is elkez-

dődött, részletesen lebontva a

különböző káreseményekre.

Összességében a patakme-

der, hidak, közművek, közutak

becsült helyreállítási értéke öt-

venötmillió forint. A szakértői

költségszámítások majd pontosít-

ják ezeket, de körülbelül ezzel

kell számolnunk.

Ebből pedig az következik,

hogy 16,5 millió forint saját for-

rást, önrészt kell előteremtenünk,

hiszen a vis-maior pályázaton

még a pozitív elbírálás esetén is

csak a helyreállítási összegnek a

hetven százalékát kapja meg az

önkormányzat.

Ebből látható, mekkora kár

érte a községet, hiszen a helyreál-

lítás szükséges, de nem a fejlő-

dést szolgálja. Számtalan példát

lehetne sorolni, hogy például

ilyen sok pénzből mennyi fejlesz-

tést lehetne megvalósítani például

az utcákban, a faluházban, a

sportpálya esetében.

Persze most nincs idő bán-

kódni, menni kell előre, el kell

készíteni a pályázatot két héten

belül.

Az teljesen nyilvánvaló,

hogy Dömösön a teljes vízrende-

zés elvégzése a milliárdos költsé-

gek miatt ma csak vágyálom, de

azért egy-két megoldáson érde-

mes elgondolkodni.

A Joe-sörözőnél lévő szűk

keresztmetszetű átereszeket kivál-

tását nagy teherbírású híddal a

több tízmilliós költség miatt nem

tudjuk megvalósítani. De veszély-

elhárításként javasolni fogom a

képviselőtestületnek, hogy fontol-

juk meg a Dózsa György utca

vízterelő kőfallal történő lezárását

az Álmos-herceg utca vonalában,

s ezzel a következő rendkívüli

helyzetben tereljük vissza az

átbukó vizet a medrébe, egyben

akadályozzuk meg a víz beáram-

lását a falu közepe felé.

Ez a megoldás ugyan egy

zsákutcát eredményez, talán ké-

nyelmetlen is lesz az ott lakók-

nak, de több tucat ház biztonsá-

gát, vagyonvédelmét oldhatja

meg.

Page 5: M A víz az úr - jamk.hueltömődtek, ami után már csak az úttesten átbukva tudott folyni a víz a hordalékával együtt. A Dó-zsa György utca lejtéséből adódó-an a víz

2010. június Dömösi Élet 5

Ezen kívül persze még

számtalan teendőnk van a Dobo-

gókői, a Béla király, a Királykúti

utca esetében is.

A szükséges veszély-elhárí-

tási munkákat elvégezzük, a hely-

reállítási munkákat azonban csak

a vis-maior pályázat támogatásá-

val tudjuk elvégezni. A döntésho-

zatal ütemét ismerve vélhetően

ősszel.

Július 3-án újra ránk szakadt

az ég, és újra védekeznünk kel-

lett.

Szerencsére a korábban ki-

tisztított átereszek, a Joe-nál és a

Komlós völgynél nem tömődtek

el, így „csak” a Malom patak alsó

részénél, kellett megvédeni a

magánházakat, illetve a kempin-

get.

Ez a szakasz viszont igen

nagy erőfeszítéseket igényelt az

ott dolgozó mintegy 30 embertől.

Vízben, sárban állva hordták,

adogatták a homokzsákokat, hogy

a kerítés mellett sikerüljön megál-

lítani az áradatot, és megmene-

küljenek a lakóházak.

Sikerült.

Köszönet az önkénteseknek,

a berendelt, polgári védelemre

kijelölt dömösieknek, a DMRV

teljes dömösi csapatának, a köz-

munkásoknak és persze az önkor-

mányzat dolgozóinak.

Most pedig jön a Duna ára-

dása, de erről majd később.

BALÁZS MÁRTA

F elügyelő bizottságunk 2009.

évben az alapszabály módosí-

tással jött létre, három taggal.

Balázs Márta elnökkel és Csehi

Istvánné, valamint Hollósné Varga

Ilona tagokkal. A bizottság 2009.

december 22-én ülésezett. A bi-

zottság határozatképes volt, mert

mindhárom tag részt vett az ülé-

sen. Az ülésen elfogadásra került a

bizottság ügyrendje, 2010. évi

munkatervünk, valamint az egye-

sület befektetési szabályzata.

Ülésünket az ügyrend vala-

mint az alapszabályban foglaltak

alapján tartottuk meg.

Az egyesület alapszabály

szerinti vizsgálata szervei szerint:

Elnökség: A felügyelő bi-

zottság elnöke tanácskozási jog-

gal vett részt az elnökség ülésein,

ahol eljárási kérdésekben tett

észrevételeket az elnökség felé.

Indítványozta a határozatok szö-

vegezésének fontosságát, határo-

zatok nyilvántartásának rendjét,

iratokba való betekintés jogát.

Az elnökség ülései az alap-

szabályban meghatározott módon

kerültek összehívásra, írásbeli

meghívó alapján. Valamennyi

elnökségi ülés határozatképes

volt, mert a megválasztott 3 tiszt-

ségviselő jelen volt. Az üléseken

elhangzottakról jegyzőkönyv

készült, a jegyzőkönyvek pedig

valamennyi döntésüket tartalmaz-

ták. A döntések nyilvántartása

részletes. A jegyzőkönyvekbe

valamint az iratokba való betekin-

tési jogot az elnök biztosítja.

Közgyűlés: A közgyűlés a

2009. évben két alkalommal ke-

rült összehívásra, mindkét alka-

lommal határozatképes volt. A

közgyűlés összehívása az alapsza-

bályban rögzítettek szerint tör-

tént. A közgyűlés a második alka-

lommal nem volt határozatképes,

de az alapszabály szerint megis-

mételt közgyűlés a meghívóban

közölt napirendi pontok körében

a jelenlévők számára tekintet

nélkül határozatképes volt. A

közgyűléseken a meghívó szerinti

napirendi pontok tárgyalása tör-

tént. Azokban minden esetben a

közgyűlés meghozta a határoza-

tát. A közgyűlésen felkért jegyző-

könyvvezetők a jegyzőkönyveket

elkészítették a közgyűlés határo-

zatait pontosan rögzítették. A

közgyűlési határozatok nyilván-

tartása pontos. A közgyűléseken

tagfelvétel történt. A tagok felvé-

teléről az érintettek írásban lettek

értesítve.

Mind az elnökség, mind

pedig a közgyűlés működését

vizsgálva megállapítható, hogy

közhasznú működésük az irány-

adó jogszabályok alapján történt,

egyetlen alkalommal sem kellett a

felügyelő bizottságnak az intézke-

désre jogosult vezető szervet

tájékoztatni és annak összehívását

kezdeményezni. Törvényességi

indítvánnyal nem élt.

Az egyesület gazdálkodásá-

nak a vizsgálata:

Az egyesület a 2009. évben

finanszírozási gonddal nem küz-

dött bár az igaz, hogy fő bevétele

nem a saját tevékenységéből szár-

mazó volt, hanem a támogatók

által adományozott volt.

Az egyesület működésére a

takarékos gazdálkodás volt jel-

lemző a 2009. évben. A pénzügyi

-bizonylati fegyelem betartásával

történtek a pénzeszközök kifizeté-

sei, illetve bevételezései. A na-

gyobb összegű támogatások bevé-

telezése minden esetben támoga-

tási szerződés alapján történt,

melyet az egyesület elkülönített

pénzeszközként kezel. A támoga-

tások elszámolása minden esetben

megtörtént a támogatott összegről

az egyesület az igazolásokat ha-

táridőre megküldte a támogatók-

nak. Az ÖDKE által nyújtott

támogatások minden esetben

írásbeli kérelemre történek. A

kérésekről az elnökség határozott.

Az egyszeri kisösszegű támogatá-

sok kifizetése megtörtént, melye-

ket pénztárbizonylatok igazolnak.

Minimális volt az egyesület

működési költsége. A legfőbb

kiadásai az egyesületnek a Dömö-

si Élet nyomdaköltsége és a ren-

dezvények finanszírozása volt.

2009. évben összesen 120.000,-Ft

támogatásban részesítette a Szi-

várvány Óvodát, a Magyarok

Keresztje alkalmából rendezett

ünnepséget, valamint a Római

Katolikus plébániát, zongora

felújítás végett.

Összességében az egyesület

közhasznú tevékenységét, illetve

gazdálkodását az alapszabályában

meghatározottak alapján folytatta

a 2009. évben. Működése során

jogszabályt nem sértett.

Az Összefogás Dömösért Közhasznú Egyesület Felügyelő Bizottságának

2009. évi beszámolója

Page 6: M A víz az úr - jamk.hueltömődtek, ami után már csak az úttesten átbukva tudott folyni a víz a hordalékával együtt. A Dó-zsa György utca lejtéséből adódó-an a víz

6 Dömösi Élet 2010. június

Az Áprilyból jelentjük…

BOZÓKI MARIANNA

M ájus a legszelídebb hónap-

ja az évnek – a mi isko-

lánkba is kedves arcával tekintett

be. Az első vasárnapon gyerme-

keink az édesanyákat, nagyma-

mákat, keresztanyákat köszöntöt-

ték – tanítóik segítettek nekik a

felkészülésben. Harmadikosaink

ellátogattak a Mogyoró-hegyre,

az Idősek Otthonába is, hogy a

családjuktól távol élő édesanyák-

nak is mosolyt varázsolhassanak

az arcára kedves műsorukkal,

ajándékaikkal. Kisorosziban a

teljes alsó tagozat együtt készült a

bensőséges anyák napi műsorra.

Az ünnepi alkalmak sora

folytatódott a következő vasárna-

pon, amikor is elsőáldozóink

tettek ünnepélyes keretek közt

fogadalmat, s járultak első ízben

szent áldozáshoz. A meghitt per-

ceket a kis elsőáldozók megven-

dégelése zárta a plébánián.

Az év végének közeledtét

több kisebb-nagyobb zenei ünnep

is jelezte, hiszen zenész növendé-

keink letették év végi vizsgáikat,

megtartották tanszaki koncertjei-

ket, amelyeknek keretein belül

tanáraik növelték a nap ünnepisé-

gét összegzésükkel, s szolid meg-

vendégeléssel. A legfelemelőbb a

zenei ünnepek sorában a római

katolikus templomban tartott

évzáró koncert volt, amely Kalász

István tisztelendő úr méltató sza-

vaival zárult május utolsó napján.

Bár a tanév még tart (s zenésze-

ink is csak a koncertek sorát zár-

ták le, a zenei nevelés még fo-

lyik), megkezdődött a következő

tanév előkészítése, s június köze-

péig befejeződik a felvételi idő-

szak. A zeneiskola munkájának

elismerését jelzi, hogy évről évre

emelkedik a növendékek száma, s

a növekedésnek csak a pénzügyi

lehetőségek szabnak határt –

jelenleg is vannak „várólistás”

növendékeink. Az idei évet 72

tanulóval nyitottuk, s 71 diák

teljesítette az alapfokú művészeti

iskolai követelményeket az elő-

képző és alapfok évfolyamain.

Intézményünkben a lemorzsoló-

dás tehát igen csekély – jelzi

diákjaink kitartását (annak ellené-

re, hogy néhány növendék szor-

galma hagy némi kívánnivalót

maga után), s tanáraik ösztönző

tevékenységét is. Fontosnak tar-

tom kiemelni Csereklye Dóra

művészeti igazgató helyettes

pontos és alapos tervező-szervező

munkáját, amelynek köszönhető-

en a művészeti élet iskolánkban

nagyobb zökkenők nélkül, nyuga-

lomban folyt egész évben.

A Magyar László Tornacsar-

nok adott helyt május közepén a

Dunakanyar Kulturális Sereg-

szemle gálájának, ahol – a telepü-

lési válogatókon túljutva – isko-

lánk tanulói is részt vettek: a

német nemzetiségi tánccsoport

(vezetőjük Bene Éva), Mészáros

Péter, a dunabogdányi aerobic

csoport tagjaként Petrányi Stella

valamint judósok (vezetőjük Rácz

Gábor) színvonalasan szerepeltek

a rendezvényen. A kisoroszi tag-

intézmény gyermekei is kitettek

magukért, hiszen mesemondás-

ban, musicalben és modern tán-

cokban is jeleskedtek.

A hónap nagy erőpróbája

volt az újjászerveződött szülői

munkaközösség és az iskola ne-

velőtestületének összefogásával

létrejött gyermeknapi rendezvény.

A rendezvény kettős célt szolgált:

egyrészt valódi örömforrást kí-

vánt nyújtani a gyerekeknek –

kicsiknek és nagyoknak egyaránt

– amellett, hogy a családok szá-

mára is helyet és időt biztosítson

a találkozásra, ami már magában

is nagy mutatványnak számít.

Másrészt az iskolai játszótér

ügyét magukénak érezve anyagi-

lag is próbáltak a szülők is segíte-

ni.

A rendezvény mindkét

szempontból sikeresnek bizo-

nyult. A gyerekek apraja és nagy-

ja nagy örömmel válogatott a

számtalan program között, és

kedves szavakkal, vidáman nevet-

ve köszönte a színes programot.

Anyagi szempontból is eredmé-

nyes volt a rendezvény, hiszen

közel 150 ezer forinttal bővültek

lehetőségeink a játszótér létreho-

zására. Örömünkre a legutóbbi

képviselő-testületi ülésen döntés

született arról is, hogy kb. 360

ezer forintos önkormányzati tá-

mogatással létrejöhet a játszótér-

hez szükséges, biztonságos gumi-

téglával borított alap.

Örömmel és büszkeséggel

számolhatunk be tanulóink sport-

eredményeiről is. Focista lánya-

ink a körzeti fordulóból tovább-

jutva a megyei döntőben harma-

dik helyezést értek el (holtver-

senyben, a gyengébb gólarány

miatt csúsztak le a második hely-

ről). Május közepén Szokolyán is

részt vettek a lányok a Sportmajá-

lison, ahol nyolc csapat közül

második helyet szereztek. A fiúk

ennél még tovább szárnyalhattak,

hiszen a Magyar Gyermek Labda-

rúgó Szövetség által szervezett

bajnoki tornán indulva a megyei

fordulón is túljutottak, s az orszá-

gos döntőben vannak – ez már

magában is jelentős lépés, hozzon

bármilyen folytatást a jövő. A

végső megmérettetésre június 11-

13. között kerül sor – hajrá fiúk!

Nemcsak labdarúgásban

értünk el remek sikereket. A hó

közepén Szentendrén megrende-

zett körzeti atlétikaversenyen,

ahol kategóriánként 5-6 iskola 6

fős csapatai küzdöttek egymással,

szintén érmeket gyűjtöttek ver-

senyzőink. A felsősöknél

Szedlacsek Bence ért el kiemel-

kedő eredményt (két számban

második, kettőben pedig harma-

dik lett), a fiú csapat összetett 3.

helyezéséhez erősen hozzájárul-

va. Bár felsős lányaink egyéni

teljesítménye nem volt kiemelke-

dő, mégis a középmezőnyben

végeztek. A 3-4. osztályosok

csapatversenyében a fiú és a le-

ány csapat is második helyezést

ért el (a lányok 1347 pontot gyűj-

töttek, 3 ponttal maradtak le

mindössze a győztes házigazdák-

tól). Milyen jó is, hogy a sok

munka ellenére éppen időben

elkészült Schüszterl Károly veze-

tésével a távolugró gödör felújítá-

sa, biztosan ez is hozzájárult ah-

hoz, hogy kiemelkedő teljesít-

ményt nyújtott távolugrásban

Lendvai Flóra (1. hely), Papp-

Korona Rita (2.), Schandl Béla

(1.). Kislabdahajításban Lénárd

Dávid (3.) jeleskedett. Az egyéni

összetett verseny is a visegrádi

lányok sikerét hozta, hiszen első

lett Lendvai Flóra, második

Pfeifer Bianka. A fiúk legeredmé-

nyesebbje, Schandl Béla bronzér-

mesként távozott. Ennyi siker

után feltétlenül meg kell említe-

nünk a gyerekeket egész évben

felkészítő, a hétvégi és a délutáni

szabadidőt is feláldozó kollégá-

kat: Paulusz Józsefet, Demeter

Bálintot és Szendrői Lajost

(utóbbi bár nem a tantestület

tagja, de a gyermekek tanórán

kívüli életében komoly szerepet

játszó edző, akinek munkáját,

csakúgy mint kollégáinkét, na-

gyon köszönjük).

Fontosnak tartjuk tanulóink

mentális és egészségtudatos neve-

lését is, s kiemelt feladatunk,

hogy a bizonyos szempontból

leginkább veszélyeztetett korosz-

tályt külső előadók és helyszínek

bevonásával is felkészítsük a

környező világ kihívásaira. A 7-8.

Page 7: M A víz az úr - jamk.hueltömődtek, ami után már csak az úttesten átbukva tudott folyni a víz a hordalékával együtt. A Dó-zsa György utca lejtéséből adódó-an a víz

2010. június Dömösi Élet 7

osztály, osztályfőnöke (Hábel

József és Demeter Bálint) vezeté-

sével, a hónap elején Budapesten,

a Maffia Múzeumban járt, ahol

drogprevenciós előadáson kapott

sokszínű, élvezetes, és ugyanak-

kor szakmai szempontból is kivá-

ló tájékoztatást. A nyolcadikosok

körébe egy másik alkalommal

biológiatanáruk, Veres Judit meg-

hívta Gombos Mónika pszicholó-

gust, aki az idegrendszerről és

annak energetikájáról, az agyfél-

tekék működéséről, a tanulási

képességek fejlesztéséről, a tanu-

lás módszereiről tartott hasznos

előadást. Búcsúzó osztályunknak

adott hasznos útravalókat a fog-

ápolással és a szájhigiéniával

kapcsolatosan Dr. Tóth Mária

fogorvos is, aki egész évben pél-

damutató lelkiismeretességgel

végzi prevenciós és korrekciós

munkáját iskolánkban. Lezárult

májusban Dr. Balázs Mária isko-

laorvos és Baloghné Jutka védőnő

vezetésével az iskolások szűrése,

egészségügyi vizsgálata, oltása.

Többletterhet magukra vállalva

olyan évfolyamok vizsgálatát is

elvégezték, amelyet jogszabály

nem ír elő számukra. Úgy gondo-

lom, hogy – többszörös összefo-

gással, sok szervezéssel, egyezte-

téssel – egészségvédelmi szem-

pontból is sokat tettünk gyerme-

keinkért.

Tanulóink életében fontos

változás, hogy májusban két és

fél hétre munkába állt az új isko-

labusz. Petőcz László autóbusz-

vezetővel rendszeresen konzultál-

va, igyekeztünk kellő gondosság-

gal előkészíteni az utazást bejáró-

ink biztonsága érdekében. A gye-

rekek nagy örömmel vették bir-

tokba az autóbuszt, s örömünket

fokozta, hogy a májusi és júniusi

tanulmányi kirándulások költsé-

geit is jelentősen csökkentette a

felkínált térítésmentes utazás.

Köszönjük a fenntartó önkor-

mányzat gyermek- és családbarát

felajánlását.

Egyéb – nem kevésbé fontos

– programjaink között megemlí-

tem a harmadikosok látogatását

Szűcs Sándor mester úrnál, akinél

a papírmerítés fortélyaival ismer-

kedtek; a kisoroszi kisiskolások

mogyoróhegyi vízbiológiai kirán-

dulását és a Halápi-lovardában

tett látogatását; Budai Zsuzsanna

német nemzetiségi tanító példás

bemutató tanítását a tagintézmény

1.-3. összevont osztályában és a

nyelvi munkaközösség ezt követő

megbeszélését; a május 26-án

lezajlott országos kompetencia-

mérést, amely az intézményünkbe

látogató minőségbiztosító szak-

emberek véleménye szerint pon-

tosan, körültekintően, jól szerve-

zetten zajlott le.

Ez a hónap is eredményesen,

programokban gazdagon telt. Az

előttünk álló időszakra esőmen-

tes, derűs napokat kívánok, s a

tanévzáróra (június 17-én, szer-

dán 5 órától) boldog búcsúzást!

SCHEILINÉ SZABÓ JUDIT

E z a hétvége – május 27. és

30. között – igazán nagy és

emlékezetes élmény volt szülő és

gyerek számára egyaránt. Május

27-én volt szerencsém a dömösi

Szivárvány Óvodával, az Ovi

Napok keretén belül – mint szülői

kíséret – Budapestre utazni a

Bárka Színházba egy igen érde-

kes foglalkozásra. Nagyon szim-

patikus színészek vártak minket,

és bár késtünk egy kicsit a nagy

budapesti dugó miatt, még meg-

várták, amíg a gyerekeket meg-

reggeliztettük, csoportokat alkot-

tunk egy-egy vezetővel, és elin-

dult a nagy kaland. Kiválasztottuk

a szereplőket (akik persze a gye-

rekek voltak), a szereplőkre egy

rövid történetet találtunk ki, jel-

mezeket kerestünk minden sze-

replőnek, a színház sminkesei a

szerepnek megfelelően kifestették

a gyerekeket.

Hihetetlen jól néztek ki,

nagyon élvezték, volt, aki teljesen

beleélte magát a szerepbe, például

Hoffmann Fruzsina tökéletes

Csipkerózsika királylány volt.

Úgy mászkált föl-le, mintha tény-

leg ő lenne Csipkerózsika. Men-

tünk próbálni a darabunkat és

végül a többi csapattal együtt

mindenki előadta a saját darabját

a többiek előtt. Két iskolás csa-

pattal voltunk együtt, de az ovisa-

ink sokkal ügyesebbek voltak az

iskolásoknál (nem vagyok elfo-

gult). Nagyon sok élménnyel

tértünk haza. Biztos vagyok ben-

ne, volt miről mesélni a gyere-

keknek.

Május 28-án, pénteken jóté-

konysági ovidélután volt. A vál-

lalkozó szellemű anyukák – köz-

tük én is édesanyámmal – kézmű-

ves foglalkozást tartottak. Sláger

volt az arcfestés húgommal Dani-

Szabó Eszterrel, volt papírbárány

készítés, papírcsiga és tészta ék-

szerek gyártása, papírpillangók

fonalra sorakoztatva és fonal-

pompon készítés. Jobbnál jobb

alkotások kerültek ki a szülők és

a gyerekek keze alól. Volt ugráló

vár kettő is, büfé finom sütemé-

nyekkel és szendvicsekkel, és a

nap fénypontja a sétakocsikázás

lovas kocsival. Még a tombolahú-

zást is el kellett tolni egy kicsit,

hogy mindenki visszaérjen a ko-

csikázásból. A tombolán már-már

bundának látszott, hogy egy apu-

ka nyolc ajándékot vitt el. Utólag

kiderült, hogy tíz tombolajegyet

vett. A gyerekek megint nagyon

jól érezték magukat.

Május 29. szombat: A viseg-

rádi Áprily Lajos Általános Iskola

jótékonysági családi napot szer-

vezett. Az iskola új játszótérre

gyűjt. Ott aztán volt minden:

büfé, süti, szörp és nagyon finom

babgulyás. Volt kézműves foglal-

kozás, volt arcfestés, henna, ren-

geteg sportverseny közül választ-

hattak a gyerekek. Volt meseelő-

adás és zene is. Ismét jól érezte

magát apró, kicsi és nagy egy-

aránt.

Május 30. vasárnap: Gye-

reknap Dömösön a Duna-parton,

amit az Összefogás Dömösért

Közhasznú Egyesület szervezett.

Mivel egész hétvégére esőt

mondtak a meteorológusok és

eddig minden nap – hála Istennek

– sütött a nap, félő volt, hogy

aznap esni fog. Egész jól indult a

nap. Igaz, a nap nem sütött, de az

eső sem esett. Az igazi nagy szám

a pólófestés volt. Sorbanállás volt

a pólókért, minden gyerek pólót

szeretett volna festeni. A kicsik

bezzeg! A két ugráló vár telis-tele

volt apróságokkal. Saját fiamból

kiindulva, aki legalább egy órán

keresztül a várakban ugrált, biztos

vagyok benne, hogy ha egy szülő

a kicsi gyerekét kereste, nyugodt

lehetett, ott megtalálta. Kézműves

foglalkozások: díszített papír

képkeret, drótból üzenettartó,

színes papírból és zseníliadrótból

lepke, virágfüzérek szalaggal és

gyönggyel.

A nagyobb gyerekek és per-

sze a bátrabb kicsik próbatétele a

falmászás volt. Aki teljesítette az

nyalókát érdemelt. Volt három-

próba is, nagy érdeklődéssel. Az

önkéntes anyukák palacsintát

sütöttek, amit a gyerekek folya-

matosan fogyasztottak. Később

paprikás krumpli is volt. Aztán

bekövetkezett, ami még várhatott

volna estig, Többszöri ijesztgetés

után akkora eső jött, hogy a társa-

ság nagy része – aki autóval jött –

hazamenekült. Akik kitartóak

voltak, még hajókázni is elmehet-

tek. A hétvége tehát eseménydús

volt, jobbnál jobb programokkal.

Mindannyian nagyon jól éreztük

magunkat. Köszönjük ezt a szép

hétvégét minden szervezőnek!

Szuper hétvége

Page 8: M A víz az úr - jamk.hueltömődtek, ami után már csak az úttesten átbukva tudott folyni a víz a hordalékával együtt. A Dó-zsa György utca lejtéséből adódó-an a víz

8 Dömösi Élet 2010. június

A Szivárvány Óvoda hírei HULMAN EDIT

N agyon mozgalmas időszak

áll a dömösi ovisok mögött.

A teljesség igénye nélkül szeret-

nék néhányat megosztani Önök-

kel.

Befejeződött az idei óvodai

évre az úszásoktatás. Nagyon

szerencsésnek érzem magam,

mert pár óra kivételével szinte

minden alakalommal sikerült

kísérőként részt vennem a foglal-

kozásokon. Azt kell mondanom,

hogy a gyerekek minden percét

élvezték ezeknek a szerda délelőt-

töknek. Kezdve a buszos utazás-

tól az úszáson át a jól megérde-

melt falatozásig. Minden gyerek

nagyot fejlődött az első alkalom-

hoz képest és ez nem csak az

oktatók érdeme, olyan fegyelem-

mel és precizitással követték az

utasításokat, hogy azt még a fel-

nőttek is megirigyelhetnék. Ez-

úton szeretném megköszönni az

óvó néniknek és dadusoknak,

hogy szabadidejüket feláldozva

lehetővé teszik minden évben

gyerekeinket az úszásoktatáson

való részvételt.

Minden évben az óvodai év

vége felé egy „nagy kirándulá-

son” vehetnek részt ovisaink.

Tavaly a veresegyházi Maci-

parkban jártak, idén pedig a buda-

pesti Bárka Színház Meseláda

című interaktív mesejátékán ve-

hettek részt gyerekeink. Nem

hagyományos színházi előadásról

van szó, a gyerekek aktívan részt

vettek, mintha írók, színészek,

díszlettervezők, jelmeztervezők

és rendezők lettek volna. Az

egész színházi élet kitárult előt-

tük, betekinthettek a kulisszák

mögé. 10-12 gyerekből álló cso-

portokat egy-egy színész-segítő

végigvitte egy darab színpadra

állításának folyamatán. Először is

kitaláltak egy történetet, kiosztot-

ták a szerepeket, utána elkészítet-

ték a díszletet és a jelmezeket,

próbáltak és ezután felállhattak az

igazi színpadra és előadhatták

saját kis darabjukat. Végül, mint

az igazi színészek a premier után

a büfében hatalmas „bulit” tartot-

tak. A színház melletti hatalmas

parkban jóízűen megebédeltek és

jót futkostak a szép napsütéses

időben. A hazafelé vezető úton

csak pár pici gyereket nyomott el

az álom, a többiek izgatottan

csivitelve osztották meg egymás-

sal az izgalmas eseményeket. A

sofőr bácsi jóvoltából még a busz

mikrofonjába is énekelhetett,

akinek volt kedve hozzá. Minden

kis „előadást” hatalmas taps kö-

vetett. Igazán élményekben gaz-

dag, tartalmas nap volt ez ovisa-

ink számára.

Péntek délután került sor a

jótékonysági családi délutánra.

Minden gyerek már reggeltől

lázban égett, alig bírták kivárni a

délutánt. Még az időjárás is mel-

lénk állt, a szép napsütéses dél-

utánon minden gyerek talált ma-

gának szórakozási lehetőséget.

Volt ugrálóvár, különböző kéz-

műves foglalkozások, arcfestés,

lovas kocsizás, tombola, zsákba-

macska és büfé is. Az óvodáso-

kon és szüleiken kívül idén sok

falubeli is eljött, aminek nagyon

örültünk. Talán egy kicsit bepil-

lanthattak az óvoda nagyszerű

légkörébe. A hangulat nagyon jó

volt, azt hiszem, mindent elmond,

hogy az eredetileg 18 óráig tartó

rendezvényről 20 órakor távoztak

az utolsó vendégek. A tombolá-

ból, zsákbamacskából és a büfé-

ből befolyt bevételből az óvoda

udvari játékait szeretnék bővíteni.

Gyerekeink nevében mindenki-

nek nagyon-nagyon köszönjük

hozzájárulásukat! Külön köszönet

a szülői munkaközösség tagjai-

nak, a kézműves foglalkozásokat

és a büfét vezető anyukáknak

segítő munkájukért!

Page 9: M A víz az úr - jamk.hueltömődtek, ami után már csak az úttesten átbukva tudott folyni a víz a hordalékával együtt. A Dó-zsa György utca lejtéséből adódó-an a víz

2010. június Dömösi Élet 9

TAKÁCSNÉ GYENES ILDIKÓ

A 2009-es évben két közgyű-

lésünk és négy elnökségi

ülésünk volt, az egyesület köz-

hasznú státuszt szerzett.

A Dömösi Élet 2009-ben is

változatlan minőségben megjelent.

Ez a pártatlan tájékoztatás szem-

pontjából továbbra is nagyon fon-

tos, hiszen megjelentetünk minden

olyan cikket, beszámolót, észrevé-

telt, ami a falu életében történt

eseményekről tudósít. Ezúton is

szeretném megköszönni a szer-

kesztőbizottság, kiemelten Szi-

lágyi Gábor elkötelezett munkáját.

A tavalyi évben is négy alka-

lommal szerveztünk színházláto-

gatást, jó darabokat, élvezetes

előadásokat láthattak a résztve-

vők, kényelmes utazással a külön

busznak köszönhetően, igaz a

falusiak érdeklődése nagyon meg-

csappant, így 2010-ben a gyere-

kek színházlátogatására helyez-

zük a főhangsúlyt.

A Verses estek keretében két

alkalommal (Énekek éneke és

Faludy est) élvezhettük a költé-

szet gyöngyszemeit.

A Frissítő keretében Balogh

Kálmán és Kovács Ferenc kon-

certjét, Lovász Irén népdalénekes

adventi előadói estjét hallgathat-

tuk meg, a Borvirág zenekar pe-

dig mulatós, bordalos estet hozott

Dömösre.

Tavaly a Falunap programja-

inak megszervezésében és lebo-

nyolításában is nagyrészt tagjaink

jeleskedtek, s a kétnapos program

óriási sikerrel zárult. Ez a siker

magasra emelte előttünk is a lé-

cet, hogy a 2010-es program is

méltó legyen az előbbihez.

Beszámoló az Összefogás Dömösért Köz-hasznú Egyesület 2009. évi munkájáról

Ügyészségi törvényességi vizsgálat

az Összefogás Dömösért

Közhasznú Egyesületnél

TAKÁCSNÉ GYENES ILDIKÓ

A z egyesületek törvényes

működését az ügyészségek

hivatottak ellenőrizni. Tavasszal

az Esztergomi Városi Ügyészsé-

gen Egyesületünk is sorra került.

A 2008-2009. év valamennyi hiva-

talos iratát, szerződésektől a jegy-

zőkönyveken át mindent be kellett

küldeni. A vizsgálat eredményét

május 7-én kaptuk kézhez.

Munkánkat minősíti, hogy

összesen három apró hibát talál-

tak. Két esetben „egyebek” napi-

rendi pontban vettünk fel két

tagot, ami szabálytalan; egy eset-

ben pedig az elnökségi ülésre a

meghívó nem az előírt tíz nappal

hamarabb került a meghívottak-

hoz, hanem csak kilenccel. Az

ügyészség jelzéssel élt, és kérte

az intézkedésekről a beszámolót,

amit azóta már teljesítettünk is.

Gyermekprogramjaink to-

vábbra is talán a legsikeresebbek.

Kézműves délelőttjeinken sok

gyerek és szülő vesz részt, s nem

csak a jó alapanyagokból szép

alkotások készítése a fontos eze-

ken a délelőttökön, hanem a kö-

zösségformálás is. Gyereknapi

rendezvényünkön tavaly a tűzol-

tók voltak a vendégeink óriási

sikerrel, még ha az időjárás nem

is volt hozzánk kegyes.

Egyesületünk jóvoltából

négy dömösi gyermek vett rész

egy hetes nyári vakáción, foci és

kajak táborban.

A Mikulás bácsi a Méhek

előadását hozta a gyerekeknek

ajándékul.

Tavaly is szedtünk szemetet

és fát is ültettünk, ami nagyon

szépen fejlődik a patak melletti

parkban.

Anyagi támogatást is nyúj-

tottunk több kérésre. Az ovisok-

nak nyújtott támogatás eredmé-

nyeként tizenhét-tizennyolc gye-

rek járt úszásoktatásra. A Magya-

rok keresztje ünnepség megrende-

zését is támogattuk, és a plébániá-

nak is segítettünk zongorájuk

felújításában.

Természetesen nemzeti ün-

nepeink méltó megünneplésében

is rész vállaltunk.

Ismét programokban gazdag

évet tudhatunk magunk mögött,

bár a gazdasági válság hatásai

nálunk is megjelentek, természe-

tes a pénztelenségből adódó elke-

seredettség, azért mégsem pa-

naszkodhatunk.

Szeretném megköszönni

mindazok munkáját, segítségét,

akik e nehéz év programjaiban

részt vettek!

SCHEILI SÁRA JUDIT

E gyszer a róka elment sétálni,

és ott találkozott a farkassal.

Megkérdezte Ruditól:

– Elmegyünk sétálni?

– Igen, de hova? – válaszol-

ta Rudi.

– Az öreg kúthoz! – mondta

Pufi.

– Menjünk haza pakolni, és

utána találkozzunk itt! – kiáltotta.

– Jó. Szia. – felelte Pufi.

Később találkoztak, és el is

indultak. Közben sokat beszélget-

tek.

Megérkeztek, de közben be

is esteledett. Ott elaludtak, és

reggel arra ébredtek, hogy valami

zajong a fejük felett. Egy harkály

volt a fán. Hirtelen leejtette a

csőréből a sajtot és hatalmas locs-

csanással a kútban landolt.

Gyorsan a farkas bemászott

érte, és amikor kiért, három részre

osztották és vidáman megették.

A róka meg a farkas

Page 10: M A víz az úr - jamk.hueltömődtek, ami után már csak az úttesten átbukva tudott folyni a víz a hordalékával együtt. A Dó-zsa György utca lejtéséből adódó-an a víz

10 Dömösi Élet 2010. június

Képviselő-testületi ülés dióhéjban

SZILÁGYI GÁBOR

M ájusban két alkalommal

ülésezett a képviselő-

testület. Először 10-én ültek össze

a képviselők, a következő ülésre

pedig 27-én került sor.

A május 10-i ülésnek három

napirendi pontja volt:

1. A Majer István Nevelési

Tanácsadó, Logopédiai és Gyer-

mekjóléti Szolgálat megszüntetése

– Esztergom város önkormányza-

ta meg kívánja szüntetni a fent

említett közös fenntartásban mű-

ködő intézményt, mert annak

feladatait át akarják adni a

Montágh Imre Óvoda, Általános

Iskola és Speciális Szakiskola

részére. Ehhez kérik Dömös ön-

kormányzatának hozzájárulását.

A képviselő-testület három igen

és három tartózkodás szavazattal

megadta a hozzájárulást.

2. A 602 hrsz-ú önkormány-

zati tulajdonú sziklafal Királykúti

u. 31-33. számú ingatlanok mö-

götti részének helyreállításának

ismételt megvitatása – A képvise-

lő-testület ismét megvitatta a

sziklafal veszélyelhárításának

módjait a tulajdonosok bevonásá-

val. Arról született megállapodás,

hogy támfal épüljön a sziklafal

elé, ami védelmet nyújt a lehulló

kövek ellen. Az önkormányzat

tervet készíttet, és részletes ár-

ajánlatot kér a kivitelezéshez.

3. Egyebek – Nem volt hoz-

zászólás.

Ezt követően a polgármester

az ülést bezárta.

A május 27-i ülésnek hat

napirendi pontja volt:

1. A Majer István Nevelési

Tanácsadó, Logopédiai és Gyer-

mekjóléti Szolgálat megszünteté-

sének ismételt megvitatása –Az

előző testületi ülésen döntés szü-

letett a fenti intézmény megszün-

tetéséről. Azonban a döntéshez

nem lett volna elég az egyszerű

többség, azt minősített többséggel

kell megszavazni. Ezért a képvi-

selő-testület megismételte a sza-

vazást, és hat igen szavazattal,

kettő tartózkodás mellett minősí-

tett többségi szavazással hozzájá-

rult az intézmény megszüntetésé-

hez.

2. A 34/1994.(VII. 25.) szá-

mú határozat (Hamerszki Ferenc

önkormányzati tulajdonú ingat-

lanrész vásárlása) módosítása és

kiegészítése – Hamerszki Ferenc

1994-ben megvásárolt az önkor-

mányzattól egy a telkével határos

ingatlanrészt. A földhivatal azon-

ban hiánypótlásra szólította fel

Hamerszki Ferenc ügyvédjét, aki

ezt nem teljesítette, ezért a tulaj-

donjogot nem jegyezték be. Ah-

hoz, hogy a földhivatal a tulaj-

donjogot bejegyezze, szükség van

a fenti határozat módosítására és

kiegészítésére. A képviselő-

testület módosította a határozatot.

3. Az Áprily Lajos Általános

Iskola és Alapfokú Művészetokta-

tási Intézmény alapító okiratának

ismételt módosítása – Az alapító

okirat módosítása az iskola típus

szerinti besorolásának és képvise-

letének változása, a zeneoktatás

kiegészülése (szaxofon, kamara-

zene), a Kisoroszi tagiskola tanu-

lólétszám-módosulása és a bé-

lyegző változása miatt vált szük-

ségessé. A képviselő-testület

hozzájárult a módosításhoz.

4. Átfogó értékelés a gyer-

mekjóléti- és gyermekvédelmi

feladatok ellátásáról a gyermekek

védelméről és a gyámügyi igaz-

gatásról szóló 1997. évi XXXI.

törvény alapján – A képviselő-

testület elfogadta az értékelést.

5. Kompok, révek pályáza-

ton való részvétel – A képviselő-

testület felhatalmazta a polgár-

mestert a rév üzemeltetése céljá-

ból az Ankerkette Kft-vel köten-

dő üzemeltetési szerződés aláírá-

sára. A képviselő-testület úgy

döntött, hogy indul a pályázaton,

a pályázati önrészt megállapodás

alapján az Ankerkette Kft. fizeti.

6. Egyebek

– A polgármester beszá-

molt a patakok áradása által oko-

zott károkról, a védekezésről és

tervezett helyreállításról. A képvi-

selők egyetértettek többek között

abban, hogy a Szuha patakban az

Álmos herceg utca torkolatában

levő átereszt meg kellene szüntet-

ni, a Joe kocsma teraszának el-

bontása árán is helyre kellene

állítani az eredeti patakmedret, az

utat pedig hídon kellene átvezetni

a patak fölött. Ezzel elkerülhető

lenne, hogy a patak vize és horda-

léka a Kis közön át lefolyva el-

árassza a Kossuth Lajos útnak a

református templom és a Petőfi

tér közé eső szakaszát és az ottani

házakat, udvarokat. A patakmed-

reket amennyire lehet, helyre kell

állítani, a víz szabad lefolyását

lehetővé kell tenni, mert a termé-

szet rendjébe nem lehet büntetle-

nül beleavatkozni.

– A visegrádi önkormány-

zat iskolabuszt vásárolt, és az idei

próbaüzem után a következő tan-

évtől az szállítja az iskolába és

haza a gyerekeket.

– Megjött az állami főépí-

tész válasza a rendezési tervre.

Csak néhány észrevételt tett, a

rendezési terv lényegében zöld

utat kapott.

Ezt követően a polgármester

az ülést bezárta.

Árad

a Duna

Page 11: M A víz az úr - jamk.hueltömődtek, ami után már csak az úttesten átbukva tudott folyni a víz a hordalékával együtt. A Dó-zsa György utca lejtéséből adódó-an a víz

2010. június Dömösi Élet 11

Gazdaszemmel

PÁLMAI JÓZSEF

A legutóbbi testületi ülésen

egyetértés volt abban, hogy

amíg a patakmedreket pótló csö-

veket nem veszik ki a földből,

amelyeket területnyerés céljából

helyeztek be az Álmos herceg út

torkolatánál és a Béla király úton

a kilencvenes években, nos,

mindaddig veszélyeztetve vannak

a Kossuth Lajos út mély szaka-

szai s még néhány utca házai. És

nem kérünk több vizet udvaraink-

ba, művelt kertjeinkbe, sarat a

házfalainkra. Éppen elég kárt

okoz a monszunossá vált időjárás

külterületi szántóinkon.

A megtett intézkedésekről is

beszélni kell a közeli közmeghall-

gatáson, nem szabad sokáig várni

a Szőkeforrás völgyének rendezé-

sével sem, a Mélúton okozott 20-

25 cm-es gödröket pedig már ki

kellett volna javítani két hét alatt.

Jó volna, ha a felső falu csapa-

dékvizének jelentős része nem a

Mélúton jönne le elmosva a repe-

dezett burkolatot, s a torkolatnál

murvára épített aszfalt utat, me-

lyet aztán összelapátoltak a Len-

gyel-platzon. S vajon a Csaja vize

miért a református temető felőli

úton zubogott le két napon át?

Utcabeli Sztancsik Bandi

már többször szólt a hivatalban a

temetőföljárónál levő hibás köz-

világítás miatt az utóbbi fél év-

ben, jó volna, ha ez az emlékezte-

tő néhány sor volna az utolsó

kérés az intézkedés érdekében.

Köszönjük, hogy Bandi lenyírta a

füvet a temetőföljáróban, de sze-

retném, ha a jövőben ezt az ön-

kormányzat oldaná meg.

Azt is meg kellene oldani,

hogy ha ilyen katasztrofális hely-

zet történne a faluban, a képvise-

lők értesítsék egymást, a közmun-

kásokat, s azokat a dömösieket,

akik szívesen segítenének dömösi

barátaiknak, ismerőseiknek a 30-

40 cm-es iszap járdáról történő

ellapátolásában, vagy a homok-

zsákolásban másnap reggel négy

óráig – köszönet érte.

Nagyszerű, hogy elkészült a

Promenád lépcsője, még egyszer

köszönöm. De remélem, remél-

jük, hogy nem kell négy évet

várni arra, hogy az egykori

Félhídnál a szakszerűtlenül behe-

lyezett cementcsöveket kiszedjék.

Mert, mint ahogyan fentebb ír-

tam, ennek a belvíznek az okozó-

ja az is volt. Annak ellenére, hogy

mi dömösiek tudhatjuk, hogy ha

egy álló hétig szakadatlanul esik

az eső, akkor valami történni fog

nem csak itt, de máshol is az

országban. s mint ahogyan Tóth

Kálmán mondta, egészen biztosan

akadna helyi vállalkozó is, aki

értesítés esetén segítene a kataszt-

rófa-elhárításban.

Örvendetes, hogy ez évtől

Dömösön is megemlékeznek a

trianoni békediktátum évforduló-

járól. Ha a Promenád második

világháborús táblája előtt állunk,

akkor látjuk, hogy még egy tábla

van alatta, amire az van írva,

hogy NEM, NEM, SOHA! Az

íráson kalapácsnyomok valami-

lyen jelentéktelen elvtárs jóvoltá-

ból. Restelleni való volt, amikor a

kilencvenes években kétszer is itt

járt felvidéki, kurta szoknyás

bényieket leszlovákozta valaki.

Az áttelepült erdélyieket olykor

még ma is lerománozzák, akár

csak megcsúfolják a kárpátaljaia-

kat vagy a délvidékieket. Próbál-

juk csak átélni a helyzetüket.

Értékeljük azt, hogy a Parlament

első döntésével lényegében lélek-

ben egyesült nemzetünk.

Készül a Faluház, ami ne-

kem csak iskola, s hiszem, hogy

egyszer eredeti rendeltetése sze-

rint fog működni, addig pedig a

közösséget kell szolgálnia, aho-

gyan azt Tóth Kálmán vállalkozó

sürgette a fiatalság érdekében.

Bizony jó lett volna, ha hiva-

talból valaki eddig is odafigyelt

volna a ravatalozó tetejére, s nem

ázott volna be. A fölső buszmeg-

álló tetejére is rá kellene valamit

dobni, hogy ne kelljen alatta eser-

nyő.

S még a jeles napok követ-

keznek:

Június 15. Vida napja, a

nyári napforduló jeles napja. A

gazdasági növények befejezték

növekedésüket, s megkezdődik az

érés időszaka. Erre az időre már

kifejlődnek a rákok és a halak is.

Termésjósló nap.

Június 24. Keresztelő Szent

János napja, népiesen nyári vagy

virágos Szent János, általában

azonban csak Szent Iván napja.

Szokásaira tűzrakás, átugrás,

szentiváni ének, tűzkarikázás

jellemző.

Június 29. Péter-Pál napja.

A halászéletben Szent Péter kö-

szöntésének napja, mert Szent

Péter a halászok védőszentje.

Ekkor szakad meg a búza töve, s

kezdi a sárgulást. Az aratás kez-

dőnapja.

Július 2. Sarlós Boldogasz-

szony napja, mivel ez a nap az

aratás idejére esik, nálunk a többi

Mária-ünneptől a „Sarlós” jelző-

vel különböztették meg. Gyógyító

erőt tulajdonítottak az e napon

szedett gyógynövényeknek.

Július 5. Sarolta. Úgy tart-

ják, ha ezen a napon esik, elpusz-

tul a diótermés.

Július 13. Margit napja, a

megfigyelés szerint vihart hoz.

Cseh János az év erdésze MÜLLER SZABOLCS

A Pilisi Parkerdő Zrt. kollektí-

vája 2010-ben Cseh János-

nak ítélte oda az Év Erdésze díjat.

A díj átadására április 27-én meg-

rendezett huszonötödik, jubileumi

erdészeti szakmai verseny – jelö-

lőverseny – alkalmából került sor.

Cseh János erdészcsaládba

született. Gyermekkorát édesapja

kerületében, Esztergom - Búbánat

-völgyben töltötte. Apja nyomdo-

kaiba lépve az erdész hivatást

választotta, és Sopronban erdész-

technikusi végzettséget szerzett.

1964 óta áll folyamatosan a Pilisi

Parkerdő Zrt. és annak jogelődje

alkalmazásában.

Az első évben beosztott

erdészként, majd a katonaévek

letöltése után kerületvezető er-

dészként dolgozott. 1975-ben

Horváth Miklós, akkori erdészet-

vezető, az erdőművelési előadói

munkakör ellátásával bízta meg,

amelyet egészen 1993-ig végzett.

Ekkor saját kérésére a Körtvé-

lyesi kerület vezetői teendőit

bízták rá. 2000-ben Brandhuber

Ádám erdészetvezető visszahívta

az íróasztal mellé, és 2005-ig

ismét erdőművelőként tevékeny-

kedett. Jelenleg nyugdíjasként

segíti az erdészet munkáját.

Cseh János erdőművelés

iránti érdeklődése példaértékű.

Különleges érzékkel figyeli meg

az erdő életének törvényszerűsé-

geit. Erdőművelési előadóként is

a tő melletti erdészek gondossá-

gával viseli szívén az erdősítések

fejlődését. Az elmúlt közel öt

évtized alatt felhalmozott szakmai

tapasztalatára minden kollégánk

bátran támaszkodhat. Szinte min-

den szakmai kérdésre tud a múlt-

ból egy példát hozni, van egy

története, amelyet szívesen meg-

oszt hallgatóságával. Hozzáértő

és odaadó munkájával jelentősen

hozzájárult az elmúlt évtizedek

szakmai sikereihez.

Page 12: M A víz az úr - jamk.hueltömődtek, ami után már csak az úttesten átbukva tudott folyni a víz a hordalékával együtt. A Dó-zsa György utca lejtéséből adódó-an a víz

12 Dömösi Élet 2010. június

A Malom-patak CSEPI KÁLMÁN

E zen tanulmány megírására

már régóta készülök, de

most szomorú aktualitást ad írá-

somnak patakunk májusi 15-16-i

pusztító áradása.

Nyolc-kilenc éves koromban

éltem át először a patak áradását,

úgy 1954-ben. A patak vízhoza-

ma a mostaninak körülbelül há-

romszorosa volt, amire abból a

tényből lehet következtetni, hogy

akkor a vízszint a Királykúti út 47

-tel szemközti nagyhíd alatt kö-

rülbelül tíz centiméterre volt.

Ennek ellenére a faluban kár nem

keletkezett.

A széles és jól ápolt, legelő-

nek is használt ártérben a patak

évente kétszer, vagy éppen két-

évente egyszer változtatta medrét.

Mi az oka annak, hogy pata-

kunk egyre pusztítóbb fenyegetett-

ségbe hozza a falut?

Nézzük meg a Vasárnapi

Újság 1866. december 9-i számá-

ban a községről szóló tudósítás-

ban megjelent fametszetet. A

képen jól felismerhető, hogy a

Királykúti utca patak felőli házso-

ra még nem épült fel.

A kép bekarikázott részén

látható, hogy patakmeder körülbe-

lül 30-40 méter széles lehetett, míg

szintje az utcaszint alatt 2-3 méter

lehetett. A patakfolyás éppen a

meder túlsó oldalán van, ahol a

kép szerint két asszony mos.

Hasonló patakmedreket lehet

még ma is találni Tirol és a Feke-

teerdő völgyeiben, ahol a medret

köves hordalék borítja. A medret a

természet alakította ki évezredek-

kel ezelőtt, és olyan szélességet

teremtett, amely alkalmas a hóol-

vadáskor, vagy felhőszakadáskor

keletkezett víztömeg biztonságos

levezetésére. Mit jelent itt a biz-

tonságos szó? Azt jelenti, hogy a

meder földtani jellemzői nem

változnak, azaz nem változik sem

a meder szélessége, sem a meder

mélysége, sem a medret kitöltő

hordalék összetétele, miközben a

levezetendő csúcs-vízmennyiség a

nyugalmi vízmennyiség több ezer-

szeresére is nőhet. Nos, ezt az

utóbbi tényezőt nem mi, hanem

Péter határozza meg.

Visszatérve a Malompatak-

hoz megállapítható, hogy a meder

arculata az 1860 körüli állapothoz

képest hidrológiai szempontból

jelentősen megváltozott mind-

amellett, hogy a meder csúcs-

vízterhelése feltehetőleg azonos

maradt. A Közép-Dunántúli me-

dence huszadik századi bányásza-

tának fenntartása következtében

előállt vízlerablás révén a nyugal-

mi állapotú terhelés jelentősen

csökkent, ami „csak” a patak

biológiai rendszerét tette tönkre.

Mi változott meg? És ezek-

nek milyen következményei van-

nak? A következményt könnyebb

felmérni, mert ez kézzelfogható.

Az okokat nehezebb elfogadni,

mert ezek spekulatívak.

Tény, hogy a múlt embere

ápolta a patakmedret. A befolyó

árkokba, mint Simon-völgy, a

Lukács-árok, Szőkeforrás-völgye

kőfogókat építettek, amelyekkel

többé-kevésbé meggátolták a

nagyobb kövek legörgetését, a víz

folyását időnként megakasztották,

miáltal csökkentették a hordalék-

lehordást. Ennek hiánya óriási

mennyiségű kő és főképpen hor-

daléklehordást eredményezett.

Kezdjük az elmélkedést a

patak felső folyásától, a faluba

történő belépéséig.

A Malom-patak völgyében a

múlt embere nem engedte meg,

hogy fák gátolják a megduzzadt

patakban lejövő nagyobb kövek

lesodrását, a meder maradék ré-

szén a „cseresi fordulóig” legelő

volt, a völgy nem volt „eldzsun-

gelesedve”. Gyerekkoromban a

patak az ápolt ártérben kétévente

egyszer, vagy éppen évente két-

szer változtatta folyómedrét, hol

tíz méterrel idébb, vagy odébb.

Mi történik ma? A völgyet

az 1960-as évektől nem ápolják, a

benőtt fák életkora egész ponto-

san ötven év. Az azt megelőző

időben a fenntarthatóságot éppen

az jelentette, hogy amennyi hor-

dalékot hozott a patak, annyit el is

vitt, tehát dinamikus egyensúly

állt fenn. Ma a nagyobb köveket a

patak már nem hozza le, mert

ebben a bedőlt fák hosszában, az

oldalt benőtt fák szélességben

akadályozzák meg. A befolyások-

nál pl. Simon-völgy a nagy kövek

lezúdulásával a lefolyást elduga-

szolják, és így „tenger” keletke-

zik, a folyás lelassul, a könnyű

hordalék lerakódik, a legköny-

nyebb hordalék a vízzel együtt

lerohan, kikezdve minden útjába

álló kanyart, akadályt. A helyze-

tet még nehezíti az a tény, hogy a

folyás aktív medre az utóbbi öt-

ven évben nem változott, mert a

legutolsó mederszélet a fák két

oldalról lezárják,

A 3-4 méter széles meder

pedig csak egyre mélyül. A vala-

mikori nagyvizek mondjuk 30

méter szélességben 2 méter ma-

gasan úgy 60 négyzetméter ke-

resztmetszetben folytak. Ma ez

5x3, azaz 15 négyzetméteren

körülbelül ötször nagyobb sebes-

séggel áramlik, feltéve, ha a me-

der esése ezt a sebességet létre

tudja hozni. Az esés ezt a sebes-

séget általában nem biztosítja,

viszont a lefolyó vízmennyiség

adott.

Az áramlás matematikai

modelljének elemzése helyett

belátható, hogy ez a körülbelül

ötszörös sebességnövekedés nem

állhat elő, következésképp a víz

kilép a medréből, de még mindig

nagy sebességgel áramlik, pusz-

títva a folyás két oldalán elhe-

lyezkedő műtárgyakat.

Minél keskenyebb az áram-

lás, annál nagyobb sebességű, és

annál pusztítóbb. A hidro-erózió

(vizes talajrombolás) következté-

ben a meder egyre mélyül, és

minél mélyebb, annál keskenyebb

lesz a folyás keresztmetszete, az

áramlási sebessége megnő, és a

kihordás annál erősebb lesz.

A rendszertelenül lemereve-

dett utolsó meder kanyargós. A

kanyarok útjában álló tárgyakat a

víz könyörtelenül elmossa. A

közutat az alámosások pusztítják.

A pusztítást nem a nagy kövek

végzik, mert ezeket a bedőlt fák

nagyrészt felfogják, hanem éppen

ellenkezőleg, a nagysebességű

könnyű hordalék bombázása. A

vasúti töltést védő több tíz mázsás

beton blokkokat a nagysebességű

víz kimosta, és mint könnyű gyu-

fásdobozt, úgy vitte magával. Az

út védelmét biztosító jó minőségű

vasúti alapzatot is kikezdte a víz

olyan helyeken, ahol a benőtt fák

által kikényszerített bal kanyarból

rázúduló víz direkt bombázza az

alapzatot. (Lásd: a vízmű alatt, és

egyebütt.)

Ma a Keserűs felőli oldalra

ráforduló patak a turistautat játszi

könnyedséggel morzsolja fel, a

hegyoldalt pedig „felfalja”.

Az így is rossz állapotú me-

der mesterséges szűkítése parko-

lóval, kerttel, kerítéskitolással,

földmunkagépes mélyítése tovább

rontja az így is kritikus helyzetet.

Félek, hogy hiányzik az illetékes

szakhatóság felügyelete.

A meder beszűkülése, és az

ennek következtében előállt elmé-

lyülésének következménye a

törökkori malmot hajtó kispatak

eltűnése, ami éppenséggel egybe-

esik a völgy ápolatlanságának 60

évvel ezelőtti kezdetével.

Mint ismeretes ezt a patak-

ágat a Bognár-féle háznál válasz-

tották le a főágról. Ez végigfolyt a

Királykúti utcán, kishalakkal volt

teli, és Panni néniék telkén át

lement a malomhoz, majd Vitéz

Lajcsi bácsiék telekhatára mentén

érkezett a Dunára. Mára a Bognár

háznál 2-3 métert süllyedt a me-

der, így a víz magától többé nem

jön fel. A felső folyáson, azaz a

nagyhídig bekövetkezett károk

mindegyike, úgymint az utak, a

villanyoszlopok, a kertoldal le-

szakadása egyértelműen a fent

vázolt mechanizmus következmé-

nye.

Ha megnézik a meder álla-

potát a Lukács árok felett, ott még

vannak nagy kövek. A kápolna

alatt már szinte egyet sem találni.

A felső folyásra a beszűkülés,

mélyülés, nagy sebességű áramlás

kevés hordalék hozatala, annál

nagyobb hordalékelhordás jellem-

ző.

Page 13: M A víz az úr - jamk.hueltömődtek, ami után már csak az úttesten átbukva tudott folyni a víz a hordalékával együtt. A Dó-zsa György utca lejtéséből adódó-an a víz

2010. június Dömösi Élet 13

Helyreigazítás

Újságunk előző számában a

szerkesztő figyelmetlensége miatt

tévesen jelent meg Marton Ró-

bertné neve, amiért szíves elné-

zést kérünk.

A középső folyás a Nagyhíd-

tól a 11-es úti hídig terjed.

Itt is a használható meder

beszűkülése okozza a legégetőbb

problémát. A beszűkülést a patak

mentén lakók területnyerése

okozta a természet rovására. A

vasútvonalon is túli területfogla-

lások, a telekhatárok kitolásával

kialakított kanyarok okozzák a

beszűkülést, és mélyülést. A felső

folyás rendbetételének híján itt

nem is beszélhetünk állapotmeg-

őrzésről, mert ide már csak köny-

nyű hordalék érkezik. A hordalék

összetétele a Forgótól a Kápolná-

ig azonos, tehát kilencven száza-

lékban kétkilós vekninél kisebb

kövekből, és rengeteg finom tör-

melékből áll.

A törmelék irdatlan sebes-

séggel szakítja fel a (hibás kon-

cepció alapján épített) betonbé-

lést. A patak megregulázása kes-

kenyítéssel, mélyítéssel nevetsé-

ges vállalkozás. Éppen ennek az

ellenkezője lenne kívánatos. A

természet úgyis visszaveszi azt,

ami neki jár.

A középső folyáson a patak

egyenes folyását gátló létesítmé-

nyeket a patak meg fogja semmi-

síteni, legyen az épület, vagy csak

kertnövelő feltöltés. Addig, amíg

a víznek nem biztosítunk egye-

nes, széles, sekély, lassú, azaz

kis, és egyenletes sebességű lefo-

lyást, a meder egyensúlyi állapota

nem biztosítható. Egyensúly alatt

értendő, hogy annyit és azt visz,

amennyit, és amit hoz. A mai

állapot szerint a patak jelentősen

több szilárd anyagot visz, mint

hoz.

Az alsó folyás a 11-es műút-

tól a forgóig terjed. Látható, hogy

a Dunára leérkező patak lelassul.

A hordalék nem tartalmaz

nagytömegű nagy mozgási ener-

giájú köveket, a lassuló víz összes

hordalékát lerakja.

Ez a könnyű hordalékhegy,

illetve feltöltődés egyre feljebb

terjed, fenyegetve az alsósori

házakat, a Depó helyén létesült

kempinget, részben direkt el-

árasztással, részben pedig talajve-

zetéses, távolabbra vezető, a víz-

záró réteg feletti szivárgással.

Rosszabb esetben ez a torlódás

akár több száz méterre felfelé is

terjedhet.

Összefoglalva látható, hogy

a lejövő vízmennyiség által

igénybe vehető aktív meder

amennyiben keskeny, úgy elhor-

dásról, amennyiben széles, a le-

lassuló víz miatt lerakódásról

beszélhetünk.

A cél, egyenletes esésű,

egyenletes szélességű, és csúcs-

terhelés esetén is fenntartható

egyensúlyi áramlási állapot létre-

hozása.

Mindennek elsődleges felté-

tele az igénybe vehető ártér kielé-

gítő szélessége.

A patak csúcs-vízhozamának

megfelelő szélességet , ahogy a

múlt embere, úgy én is minimum

25-30 méterre becslem, holott a

felső folyáson ennél jelentősen

nagyobb szélesség is indokolt

lehet a nagymennyiségű nagymé-

retű kő torlódási veszély nélküli

fogadása miatt.

A rehabilitáció legfontosabb

elemei:

A patakmeder fáktól való

megtisztítása a nagyhídtól leg-

alább a Lukács-árokig, a fenti

mederszakasz planírozása 40-50

méter szélességben. A meder

újratöltődését biztosító kőfogók

létrehozása legalább a Lukács-

árokig, egyenesen futó új meder

kijelölése, nem több mint fél

méteres mélységben. Kőfogók

kiépítése a Simon-völgyben, és a

Lukács-árokban, a valamikori

vasútvonalat, azaz a mai utat

védő kőblokkok újraépítése. A

meder feltöltődését követően a

kispatak leválasztása a Bognár-

ház tájékán, ezen patak folyásá-

nak kialakítása az eredeti vona-

lon. Az alsó mederszakaszon a

vasútvonal teljes szélességében

történő szabaddá tétele, belső

oldalán 1,5-2 méter széles szol-

galmi sávval, és a patak felőli

oldalán 50 méterenként védő

beton blokkok beépítése. A meder

teljes szélességű planírozása. Ez

az intézkedés ráadásul lehetővé

tenné a kisvasút jövőbeli beindí-

tását.

Az alsó mederszakaszt 25-30

méter szélességben a vasútvonal

mentén egyenesen kell kialakíta-

ni, a meder lebetonozása teljesen

fölösleges, mert a fenék szabályo-

zott feltöltődése ezt helyettesíti,

míg az oldalak megerősítése,

hálós védelmű lebetonozása vi-

szont hasznos lehet. Műtárgyak,

épületek, parkok, kert, liget, és

egyéb feltöltés létesítése, az ártér-

ben, a mederben végzett földmun-

kák csak az illetékes szakigazga-

tási szervek engedélyével és fel-

ügyeletével legyen lehetséges. A

víz lefolyását gátló, és dugók

kialakulásához vezető keskeny

műtárgyakat, hidakat el kell távo-

lítani, ennek hiányában azt a víz

úgyis elmossa.

Az háború előtti időkben a

kisebb hidak két rönk közé rögzí-

tett deszkából álltak, amelyet

drótkötéllel kötöttek ki, és az ár

elmúltával azt egyszerűen vissza-

húzták a helyére.

A 10 cm-nél nagyobb „víz-

eséseket” beleértve a 11-es műút

alatti, és az úttörőtábornál lévő

lépcsőt ki kell küszöbölni abból a

célból, hogy az évezredes ősho-

nos halak visszatérhessenek a

patakba. Ezek a halak: (a háború

előtt) pisztráng, kövi csík, kövi

márna, domolykó, fenékjáró kül-

lő, menyhal. Gyerekkoromban a

patak még bővelkedett halban,

rákban, kecskebékában, sőt vízi-

siklóban. A kövi csíkok ősszel

még most is ott lapulnak a Forgón

a kövek alatt, és még ötven év

után sem akarják tudomásul ven-

ni, hogy a ma embere így bánik

velük.

Ajánlom ezt az írást az Ön-

kormányzat, az Erdőgazdaság, és

az illetékes szakhatóság figyelmé-

be. Ha teljes rehabilitációra nincs

is kilátás, a legszükségesebbek

megtételére mégis vállalkoznunk

kell.

Murphy szerint ha egy baj

bekövetkezhet, az be is fog követ-

kezni.

Szeretném, ha a Malom-

patak, vagy ha úgy tetszik a Sző-

keforrás-völgye, mint régen, úgy

ma is ápolt lenne. Ott egy példás

biológiai rendszer alakulhatna ki,

tele rákokkal, siklóval és halak-

kal, a Királykúti utcában újra

folyna a kispatak, lenne igazi

erdei tanösvény, lennének kultu-

rált turistafogadó létesítményeink.

És szeretném ha községünk to-

vábbra is az ország egyik gyöngy-

szeme lenne. Aminthogy az is!

Page 14: M A víz az úr - jamk.hueltömődtek, ami után már csak az úttesten átbukva tudott folyni a víz a hordalékával együtt. A Dó-zsa György utca lejtéséből adódó-an a víz

14 Dömösi Élet 2010. június

Szivárvány

Erőművek, erők, erőviszonyok

KÁLMÁN ANTAL ATYA

S zombaton Budapestre men-

tem autóval. A rakparton

átpillantottam a túlsó partra, és

egy szivárványt láttam a parla-

ment felett. Megható látvány volt,

egy szimbolikus jelentőségű pilla-

natban. Ez az égi jelenség nem

sokkal az új kormány eskütétele

után jelent meg. Azonnal eszem-

be jutott a Szentírásból Noé törté-

nete, amikor a vízözön után a

szivárvány jelent meg az égen,

amely az Istennel kötött szövetsé-

get jelezte, vagyis soha többé

nem lesz vízözön.

Az égi tünemény szemlélé-

sében elmerülve két gondolat

jutott eszembe. Az egyik, hogy a

szivárvány az esőből jön létre.

Negyvennapi esőzés után ez a jel

– bár közben süt a nap, mégis

elég ijesztő. Megint esik az eső,

bár a vizek még alig apadtak le,

és alig van száraz talaj, ahova az

emberek a lábukat helyezhetik.

A másik gondolat az embe-

rek helyzete volt. Nem sok túlélő

maradt a vízözön után, és akik

meghaltak, megérdemelték a

sorsukat, hiszen csaltak, hazud-

tak, házasságot törtek, loptak,

gyilkoltak. Bár most is ott van a

szivárvány az égbolton, de ez

még nem biztosít bennünket,

hogy az emberek többé már nem

fognak lopni és csalni, házasságot

törni. Noé idejében egyszerűbb

volt a helyzet, minden gonosz

ember meghalt. Mennyivel köny-

nyebb a jót tenni, ha nincsenek

gonoszok körülöttünk, akik el-

rontják, elszívják az energiáinkat,

vagy nem hagynak bennünket

tevékenykedni. Ott volt a szivár-

vány, és minden rossz emberrel

végzett a vízözön. A mi helyze-

tünk más. Itt látjuk a szivárványt,

és a rossz emberek élnek. Moso-

lyognak, mintha mi sem történt

volna.

Mi a feladatunk? Mit kell

tennünk, hogy ez a szivárvány a

békét jelezze? Be kellene fejezni

az Isten művét, vagyis nekünk

kellene végeznünk a gonosz em-

berekkel? Így többé nem árthat-

nak, nem keseríthetik meg az

életünket.

Ez kemény feladat, de a sort

önmagunkkal kell kezdenünk.

Másokban mindig könnyű meg-

látni, hogy miben hibáztak, miben

vétettek a szeretet vagy más tör-

vény ellen, de saját magunk hibáit

alig látjuk. Jó lenne felfedezni

saját bűneinket, és ha tényleg

mindegyiktől megszabadultunk,

akkor jöhet a többi ember – mi-

lyen szép lenne a világ, ha szent-

életű emberek mondanák meg

nekünk, hogy miben követtünk el

hibát, mit kellene másképpen

tennünk!

Egy történet szerint egy

tanító a bölcsességért imádkozott.

A Mindenható meghallgatta a

kérését, és megadta neki a Böl-

csesség lelkét. Attól kezdve ön-

magában csak a rosszat látta, a

másikban csak a jót.

Egy szivárványt láttam Dö-

mös felett…

DOBOS KÁROLY

M ostanában gyakorta halljuk

a hírekben, hogy a Vértesi

Erőmű ráfizetéses, és be akarják

zárni. Sok pro és kontra vélemény

hangzik el, s oly véleményt is

kihallottam, hogy nem a termelés,

hanem a megkötött üzleti mani-

pulációk okozzák a deficitet. A

magamfajta honpolgár ugyan nem

tudja eldönteni, hogy valójában

kinek is van igaza. Azoknak-e

akik csupán a gazdaságosság

vizsgálatával foglalkoznak, vagy

azoknak, akik a több ezer mun-

kásember megélhetéséért emelik

fel szavukat.

Valóban a széntüzelésű hő-

erőművek sokkal drágábban állít-

ják elő az elektromos áramot, és a

széndioxid kibocsátásuk sokkal

nagyobb, mint a paksi atomerő-

műé.

Az interneten közölt adatok

szerint Magyarország éves áram-

ellátásához 19 tonna uránium

(U235) hasadása szükséges. Ezt a

teljesítményt hőerőművekben 47

millió tonna szén elégetésével

érhetnénk el. Jól érzékelhető,

hogy 2,5 milliószor több anyagot

kell megmozgatni. Micsoda ener-

gia 19 tonnában!

Ugyanakkor találtam ilyen

számot is, hogy a dohányzás az

átlagéletkort 2000 nappal, a szén-

erőmű 20 nappal, az atomerőmű

0,04 nappal rövidíti meg káros

anyag kibocsátása miatt.

Itt élünk a Duna partján és

évtizedek óta szenvedjük a vízi

erőmű feletti vita következmé-

nyeit, pedig a Duna így is úgy is

folyik lefelé, és bizony termelhet-

né már az áramot ingyen, mint a

szlovákoknak. Húzzuk a rövideb-

bet, mint ahogyan 90 éve is a

trianoni békediktátum óta. Az

erőviszonyok úgy alakultak a

történelem folyamán, hogy mi

húztuk a rövidebbet, és országunk

kétharmadát lemetélték. Mintha

valakinek kezét lábát levagdos-

sák! Majd csak elpusztul! – gon-

dolattal. Nem így történt!

Megmaradtunk! Megmarad-

tunk, mert az erőviszonyok alaku-

lásába beleszólt a mennyei Erő.

Röviden úgy tudom érthető-

vé tenni, ahogy nekem kisiskolás

koromban megtanították ezt a kis

dalocskát:

„Ezer esztendeje annak,

hogy a magyarok itt laknak. Most

akarják, most akarják kiirtani, de

az Isten, a Jó Isten nem engedi!”

Hát igen! Ő a legnagyobb

Erő, aki itt munkálkodik, és tervei

szerint viszi előre a világminden-

séget, s benne a mi kis Földgo-

lyónkat, rajta Hazánkat és benne

az én és a Te életedet is, kedves

olvasó. Ő az erő, a szeretet és a

józanság Lelke. Aki velünk van,

és marad a világ végezetéig –

ígérete szerint. Az első pünkösd-

kor érkezett hozzánk, és azóta

segít vígasztal, tanácsot ad azok-

nak, akik Őt keresik, és hittel

kérik. Olyan hatalmas ereje van,

hogy meg tudja változtatni az

emberek életét. A gonoszt jóvá

tudja tenni, hogy jó gyümölcsöket

teremjenek. Melyek ezek? Szere-

tet, öröm, békesség, türelem,

szívesség, jóság, hűség, szelídség,

mértékletesség.

A szentíráson keresztül szól

biztatása most is nemzetünk sors-

fordulása idejében egész népünk-

höz és közvetlenül Hozzád és

hozzám:

„Ne félj, mert én veled va-

gyok, ne csüggedj, mert én vagyok

Istened, megerősítelek, sőt megse-

gítlek, és igazságom jobbjával

támogatlak.” (Ézsaiás:41:10)

„Aki melletted él, annak könnyű a hűség.

Aki hozzád elér, mindent elér!

Miért vágyna másra, ki téged átölelhet,

Miért menne máshoz, ha melletted lehet.

Aki Teérted él, még a felhőt se bánja,

Mert a nap sugarát nálad találja.

Jó, hogy énnekem jutott ez a boldog állapot,

Aki melletted él, az én vagyok.”

(Fényes Sz. - Szenes I.)

Page 15: M A víz az úr - jamk.hueltömődtek, ami után már csak az úttesten átbukva tudott folyni a víz a hordalékával együtt. A Dó-zsa György utca lejtéséből adódó-an a víz

2010. június Dömösi Élet 15

Gumiszerelés, centrírozás, javítás Visegrádon 06 20 661 7803

[email protected]

Dömösi Élet Kiadja: az Összefogás Dömösért Közhasznú Egyesület

Felelős kiadó: Takácsné Gyenes Ildikó Felelős szerkesztő: Szilágyi Gábor

Szerkesztőség: Pauluszné Tóth Anna, Vanekné Vakán Anikó Fotók: Herman Jenő, Hulman Edit, ifj. Paulusz József, Szilágyi Gergely

A szerkesztőség címe: 2027 Dömös, Táncsics M. u. 10. Telefon: 20-579-7829; E-mail: [email protected]

Készült az MS Mester Kft. nyomdájában, 500 példányban Ingyenes kiadvány. Eng.sz.: 2.9/595-1/2006

Az újság összes eddig megjelent száma a www.domos.hu internetes oldalon olvasható.

Várjuk olvasóink írásait!

Aki úgy érzi, hogy közérdeklődésre számot tartó mondanivaló-ja, javaslata, kérdése van, írja le, és küldje el nekünk.

Bárkitől elfogadunk cikket, ha az közlésre alkalmas, még akkor is, ha mondandójával nem mindenben értünk egyet. Ilyen módon kívánunk fórumot biztosítani a különböző véleményeknek.

A beküldött írásokat nem változtatjuk meg, csak az esetleges nyelvi, illetve helyesírási hibákat javítjuk ki. Nem közlünk rasszista, kirekesztő, gyűlöletkeltésre alkalmas, a jó ízlést és az alapvető embe-ri jogokat sértő vagy trágár, stb. írásokat.

Kéziratot nem őrzünk meg, és nem küldünk vissza.

Page 16: M A víz az úr - jamk.hueltömődtek, ami után már csak az úttesten átbukva tudott folyni a víz a hordalékával együtt. A Dó-zsa György utca lejtéséből adódó-an a víz

16 Dömösi Élet 2010. június