RIPPL-RÓNAI JÓZSEF, ÍRTA DR. LÁZÁR BÉLA.

Kétszer nyúlt végzetes hatással a magyar közönség a művészet sorsának intézésébe, egyszer — a hatvanas években — azzal, hogy mibe se vette s másodszor — a kilencvenes években — azzal, hogy agyonpártfogolta. A hatvanas években, amikor a jó sors a kiváló tehetségek egész sorával ajándékozott meg bennünket, művészeinknek élethalálküzdelmet kellett vívníok a közönség közönyével, ebben sokan elpusztultak vagy külföldre menekül-tek ; a kilencvenes években a közönség érdeklődése felébredt ugyan, de ízlése még a tör-téneti píkturánál tartott és a művészek — kik korszerűekké lettek, mert nagy részük kül-földön fejlődött — a művészietlen feladatokba vagy belepusztultak vagy meddő viaskodások áldozataivá lettek. Kevésnek adott a sors olyan lelki erőt, mellyel aztán a mostoha külső körülményeknek ellent tudott volna állani. E kevesek közé tartozik Rippl-Rónai József.

Most, hogy fejlődése egy ú j fordulójához érkezett — s mindjárt megjegyzem — ahhoz, ahol teljes harmóniában lelki hajlamaival felépítheti a maga egyéni stílusát, ezt a fejlődés-menetet áttekinteni a legérdekfeszítőbb regény olvasásánál is izgatóbb. Visszatükröződik benne az egész modern művészet fejlődése. N e m az a fejlődési sor, amely a felületen lebegett, mindenki észrevehette s impresszionizmus, pleínaír, optikai egység s más hasonló jelszavakba foglalható, hanem az, mely ott zajlott le a mélységekben, látatlanul, a művészi öntudat rejtekhelyein s csak hatásában, eredményeiben, a fel-feltörő magavallomásokban, naplójegyzetekben, néha diadalkíáltásként, máskor szaggatott zokogásban nyilatkozott meg. Csupa ellentétnek látszott s talán maga a művész sem volt mindig tisztában belső él-ményeinek uralkodó jellegével, d e ő s z i n t e v o l t , ösztöne, képzelete, érzése parancs-szavára hallgatott és ellentmondásain nem tépelődött, mert tudta, hogy belső hatalmak kormányozzák s ezek ellen cselekedni neki meg nem adatott. Rippl-Rónai József művészi fejlődése lélektani rejtély volt mindnyájunk előtt, önmaga előtt is sokáig s megértéséhez csak a legújabb stíluskereső törekvésekbe való elmélyedés vezetett. S egyszerre nyilvános lett, hogy mi az a titokzatos erő, mely Rippl-Rónai művészetét táplálta s tüstént meg-magyarázta a látszólagos ellentéteket : a pillanatnyi mozgáslehetőségek keresőjét, a percig-való jelenségek megfigyelőjét, az elillanó szín és fényhatások kutatóját , a madárszárnyakkal jelenségről jelenségre szállót (impresszionista törekvés), amint erős kontúrba fogott dekoratív színfoltokkal keresi mindazt, ami az élet mozgalmaiból kiemel, a lelki nyugtalanságot elfojtja s csöndes, vihartalan, harmonikus hangulatokat vált ki éppen azzal a szépséges környezetegységgel, melybe mindent, bútort, falat, könyvet, ablakot, szőnyeget, üveget, mindent egybefoglal (antíímpresszíonista törekvés). A két törekvés ellentétessége azonnal szertefoszlik, ha megkeressük a képzeletstruktúrájának alapját kitevő a b s t r a k c i ó r a v a l ó h a j l a m á t , melynek a természet csak anyag s mely arra képesíti, hogy e talán túlságosan is gazdag anyag elemeivel szabadon bánhasson, összefoglaljon, egyszerűsítsen, elmellőzön, hangsúlyozzon, de sohse másoljon, részletezzen, halmozzon, ellenkezőleg abstraháljon, megformáljon és az így kiformált képzeleti képekkel építsen, alakítson, kap-csoljon s ez az egységes haj lam tükröződjék vissza minden művészeti alkotásán, magába olvasztva az ellenkező törekvés elemeit is.

Fejlődése megmagyarázza ezt. I.

Vegyészí pályára készülés közben, egy robbanás az egyetem laboratóriumában elveszi a kedvét a kémiától és nevelőnek megy gróf Zichy Ödönhöz, akinek két fiát taní-totta, velük utazik és él, szebbnél-szebb természetben, Altaussee-ban, künn a fehérmegyei pusztán, később Kalksburgban, miközben ő maga mindinkább festői hivatásának öntuda-tára ébred. Ez időből írja h a z a : „ H a a festés nem volna, talán már rég megszöktem volna". Vágyik festőakadémíára, miközben egy Kalksburgban élő festőnél órákat vesz.

81 Rippl-Rónai

József

Magyar Iparművészet.

82 Rippl-Rónai Az Í883. év karácsonyi szünetét egészen művészi álmadozásnak szenteli, A grófnő ekkor József festékdobozzal és egy, az olajfestésről szóló könyvvel lepi meg, amit nagy örömmel újságol

haza. Aztán hirtelen határoz. Í884 január közepe körül már Münchenben van, februárban felveszik az akadémiára és május végén már sikerekről számolhat be.

Itt, Münchenben veti meg művészete komoly alapjait. Főleg Herterích tanítványa, aki igaz szeretettel foglalkozott vele. Egyszer nagy meglepetéssel hallja, hogy egyik aktját megnézve, így szól hozzá mestere :

— Igen jó, de törölje le és rajzolja meg újra. Megtette kétszer, megtette négyszer, de mikor már tízedszer is ugyanazt a modellt,

ugyanazon mozdulatban kellett megrajzolnia, türelmetlenül kiáltott fel: — De kérem, mester, hiszen én ezt már kívülről tudom. — Éppen ezt akarom. Tanuljon meg sokat, mindent kívülről, hogy aztán szabadon

festhessen. Ez a mondás elhatározó befolyással volt egész életére. Münchenben ezídétt bűvös

hatással volt mindenkire, főleg egy magyar művésznövendékre, Munkácsy Mihály káp-rázatos sikere. 1886-ban már vágyik hozzá Párísba. Megtanulta a Munkácsy-féle festést s csak ösztöndíjra vár, hogy a mester közelébe juthasson. Í887 februárjában megkapja az ösztöndíjat és rövid idő múlva ott van Párisban Munkácsy oldalán, aki igen szívélyesen fogadja, műtermében helyet jelöl ki a számára, képeit eladja, ad neki másolni valót, hogy pénzmaghoz juttassa, szóval szinte családjába fogadja. Rippl-Rónai azonban mihamar felocsúdott e szeretet zsongító hatásából. Öntudatra ébresztette Párís, a sok művészi hatás, mely reá zúdult, amelyekben kezdett különböztetni s mihamar észrevette, mely út az, amelyen eljuthat — önmagához.

Mialatt Munkácsy a Courbet-hatás alatt egységes tónusharmóníában — kissé élén-kebb színelemekből — teremtette meg a maga plasztikus hatásra törekvő, formát szerető és megőrző művészetét, melynek bársonyos kolorítja, lágy, puha fénye és szonóríkus össz-hangja belelopta magát mindenek szívébe, mellette mind erőteljesebben kifejlődött az optikai benyomások momentán egységének visszaadására törekvő impresszionista művészet, mely előbb csak világos színharmóniát keresett, később a napfényben úszó tájban a ref-lexekből kialakuló formákat kutatta, mind színesebb, ragyogóbb, tisztán atmoszférikus hatásokat számbavevő kolorittal. Az impresszionista művészet mellett azonban egy harmadik — lappangó — de élő művészi irány is fejlődésnek indult, mely dekoratív szempontokat, nagy egybefoglalásokat, a percig való hatások helyett a lényegesnek kiemelését hangoztatta. Rippl-Rónai ebből merítette ihletét, mert ez felelt meg lelke belső szükségletének. Az impresszionista mesterek teljes semmibevevése már lehetetlen volt. Magára Munkácsyra is hatottak és e hatás alatt kezdte felfrissíteni palettáját, keresni a momentán optikai hatásokat, bár nem elhatározó módon, Rippl-Rónai sem vált termé-szetbe elmerülő impresszionista soha s csak annyiban hatott rá, amennyiben japán hatás alatt, dekoratív elemeket olvasztottak magukba az impresszionisták is. Rippl-Rónai köré-ben más — összefoglaló — szemmel nézték a világot és olyan formalátást kerestek, mely kiemel, egységbe foglal, összefog s nem mint az impresszionistáké, szétbont, felold, formát szétszaggat, hogy aztán újra, minden formát reflexekből rakjon mozaikszerüleg össze. Gauguin volt ez elveknek leghangosabb hirdetője s a klasszikus mesterekre és Puvis de Chavannes-ra, Cézanne-ra hivatkozva harcot üzent a még félig elismert impresszionizmusnak. Pont-Avon, ez a kis bretagne-í tengerparti falu volt a fészke s íme 1889 szeptemberében ott találjuk már Rippl-Rónait is, mindjobban öntudatra ébredve.

E művészi törekvések egyben mindnyájan megegyeztek? az akadémikus művészet elítélésében. S Munkácsyt ide számították. Rippl-Rónai válaszútra került. Szerette a mestert, de mínderősebben kialakuló ízlése, belső érzése messze elvezették annak művészetétől. Micsoda viharok zajlottak le a lelkében ! J890-ben még Colpachon másolja ugyan a mester egyik szalonképét, de lelkében már nincs vele, megindult a magakeresés útján, önálló, eredeti, a maga embere akar lenni, hogy a maga érzéseit új formába önthesse. Ezt ekor-

8 3

beli leveleiben minduntalan olvashatjuk. Csak azt nem tudja még, mely út vezeti el Rippl-Rónai önmagához. József

II.

1892 tavaszán kiállítást rendez Párísban, hogy bemutassa fejlődése első eredményeit. Az osztrák-magyar nagykövetség palotájának, a Hotel Gallíéra-nak egy kerti házában mutatkozik be, általános figyelmet keltve. Mecénásai akadnak és barátai, hason érzésűek nagy számban s noha a fiatal francia kritika mellette van, mindez idehaza hatástalan marad. A millennium idején, de jóval utóbb is — mint E m l é k e z é s e i-ben írja — „kínevetés, agyonkrítízálás, soha semmi díj vagy elismerés, mindig csak mellőzés, vissza-utasítás" volt a része. Pedig mindent elkövet, hogy megértesse magát, kiállítást rendez a József-körúton, a Royal szállóban, a Merkur palotában, míg végre Í906 telén a Könyves Kálmánnál megjön a nem várt siker. Huszonkét esztendős művészi kísérletezést, búvárko-dást, fejlődést mutathatott itt be. Mi a lényege e művészeti fejlődésnek?

Egy nagyon érdekes jelenségre kell itt rámutatnunk — egy a művészettörténetben szinte páratlan jelenségre.

Rippl-Rónai József művészeti hitvallásában impresszionistának jelezte önmagát s ő maga és hívei is mind azt hitték, hogy impresszionista, a futó benyomások vísszaadója. „Mint valami színes naplóban örökítette meg a festő mindazt, ami figyelmét megkapta." (Petrovích Elek dr. írta a M ű v é s z e t - b e n VI. 107). Mintegy „az élet gyorsírójaként" kapja le a benyomásokat, a motívum felfedezése és képpé való átszűrése nem kerül neki „sok fáradságába", alla príma és egy ülésre fejezi be műveit, rajongva hirdeti az „egy-szerre való festés" jogosultságát, ami akkor igaz, ha csak azt az impressziót adja vissza, ami megkapta, meghatotta, képzeletét felgyújtotta, ami által rákényszeríttetett az egyszerűsítésre, a lényeges kikeresésére, nem komponál, — ő maga gúnyosan írja, hogy Munkácsy mellett „még komponált" (Emlékezések p. Í4) — de azt adja,garnit a természet-ben meglátott. Francia és magyar jóindulatú bírálóí mindnyájan megegyeznek abban, hogy formalátását ímpresszíonísztíkusnak vallják. O maga egész dicshimnuszt ír arról (Emlékezések p. Í53), hogy mennyi újat adott az impresszionista festés a világnak !

Pedig Rippl-Rónait képzeletének a struktúrája egyenesen antí-ímpresszíonísta művésszé kényszerítette.

Velencében éreztem meg legelőbb, mikor egyszer elkísértem a Grand canalé-ra fes-tését látni. Nézte, nézte a motívumát s hírtelen bele-fogott a festésbe. Egyenesen színekkel. Nem a fény-ben változó, mozgó, eleven, röpke színhangulatokat leste el, hanem a motívum színétől független szín-rendszert, a saját maga színeit rakta vásznára. Abban a harmóniában, melyet festményén megtalált, mégis volt valami Velence hangulatából, nem az, amelyik ott élt, rezgett, csillogott előttem, hanem az, amely ott lappangott a művész szívében, ott ragyogott a szemé-ben, kész színlátásban, egy élet és természet fölött álló valóságban.

Igen, Rippl-Rónai tiszta abstrakt képzeletű művész, akinek a természet csak anyag, mely hozzájárulhat a belső képei kialakításához, de nem a közvetlen termé-szetbenyomások élményei gyújtják fel képzeletét, hanem az a szellemi kép, melyet képzelete teremt, alakít, átgyúr, fokoz, újraalkot, egyszerűsít, mely arra kény-szeríti, hogy el-elhagyjon, a természet igen sok rész-letétől elvonatkozzon, hogy mindent kompozícióihoz LEVÉLBÉLYEG- PROJET POUR

idomítson, hogy azt festhesse, rajzolhassa, alakíthassa, T E R V . TIMBRE POSTALE.

j*

84 — Rippl-Rónai ami benne van, ami lelkében kiformálódott, előzetesen, mielőtt még a megfestéshez József hozzákezdett volna. „Ritkán fogtam még azonnal festéshez, ezt a tisztán lélekbeli munka,

a tanulmányozás előzi meg, leggyakrabban minden rajzolgatás nélkül, de néha rajzolga-tással, a dolgoknak már papíroson való keresésével, mindaddig, míg kívülről tudom, látom, milyen lesz a kép. Amikor a pemzlít kezembe fogom, akkor a modell már csak mint emlékezetem vagy impresszióm (helyesebben: belső képem, vízióm) támogatója, az esetleges tévedéseknek korrektora szerepel. Lassú folyamat e z . .

Rippl-Rónai e vallomása (Emlékezések p. 59) adja kezünkbe képzelete, művészete megértésének a kulcsát. Itt rokona Székely Bertalannak, rokona Cézanne-nak, rokona Greco-nak, Michel Angelónak, vissza a gótikáig, a bizánci mozaíkfestőkíg, az egész abstrakt-képzeletű művészi fejlődési soron át a primitiv művészet egyik soráig, mely meg-teremtette a germán állatornamentikát, a mór arabeszket s melynek megvan a maga külön esztétikája, a konkrét természetvisszaadással ellentétes ideált szolgáló, az, melyet elvont érzések táplálnak, mely eszmei kifejezésre törekszik, dekoratív célokat szolgál, alapja minden iparművészeti munkának, mert nem akar kitörni a díszítendő felületből, hanem megmarad az adott síkon belül.

Most egyszerre megérthetjük Rippl-Rónai minden bízarréríáját, minden különcködé-sét, minden eltérését kora művészeti mozgalmaitól, noha magába olvasztott ő igen sokat a kor és környezet hatásaként, de csak azt, ami vele affinitásban volt és csak annyit, amennyivel segíthette, fokozhatta, táplálhatta képzelete parancsszavára kialakuló művészetét, így alakul ki minden igazi művészi egyéniség, a maga belső énjének megfelelő a tradíció és kora olyan elemeinek egybeolvasztásából, amelyek táplálják képzeletét. A felületes szemlélő rendesen csak azt látja, ami közös benne másokkal. Pedig a lényeges az, ami elválasztja a többitől.

Az impresszionista művészettel — akkor még elnyomott, semmibevett, kigúnyolt törekvéssel — talán csak belső szimpátiák, a közös sors kapcsolta őt össze, de lénye-gében ellentéte maradt mindenha. Az impresszionista, egy Monet például, kiment a természetbe, egy darab egyszerű, három szénakazlas tájba és figyelte, mint alakul át a szín és fényjáték óráról-órára, mint ragyognak fel újabbnál újabb reflexek és teremtik meg az egyre változó szín- és fényhatásokat. Itt elemzés, belemélyedés, térképzésre való törekvés, konkrét meglátások, részletbe és mélybe való hatolás a művészeti eljárás. Mily távol áll ez Rippl-Rónai érzésvilágától ! Öt a világ mint képzeleti képeit szolgáló emlék-képanyag érdekli csupán. Öt nem a futó benyomások és azok halmozása érdeklik, ő a világot egészben, viszonylataiban és jellemző formáiban, tömegeível és azok egyen-súlyozásával fogta fel s ezt az így kíépített, átgyúrt természetet, mint f e l ü l e t e t d í s z í t ő c é l j a i n a k a n y a g á t ábrázolta. Tehát stíluskereső. Visszavezetett ugyan mindent — művészete első korszakában — a m o z g á s r a , de azt a vonalat kereste meg, az egyetlen egyet, mely a jellegző mozgás illúzióját felkelteni tudta. A kövező, ásó, házbontó mun-kást, a cséplő, favágó, szőllőművelő, csónakázó, korcsolyázó, kuglizó, kártyázó, fürdőző alakokat, a mosó, stoppoló, hímző, répaszedő, szalmahordó, marakodó, kezére dülő, kalitkát tartó, fésülködő, varrógépére hajló asszonyt a legegyszerűbb mozdulatban, a leg-egyénibb pillanatban ábrázolta, kitűnő érzékkel a kiadatlan mozdulatok titkai iránt, úgy hogy művészi alkotásaínak összege telten telve sok gyöngyszemmel, a kifejező mozdulatok bájával, egyedül való, eredeti megösmerésekkel. De mindez nem természethalmozás, — ellenkezőleg, csupa kihagyás, elvonatkozás, kiemelés. Itt közel került a gyermekrajzok és a primitív népek művészetének naiv szépségeihez. Mi ezek jellegzője? A gyermek és a primitív művészet nem gazdag emlékképben, csak a szemlélet alapján kialakult képzeleti képeket ábrázolja. A szemléletére pedig csak a feltűnően jellegzetes hat. így kerül a képzeleti képébe néhány jellegző vonás és ebből épül fel a primitív művészet. Minthogy Rippl-Rónai is a jellegzetest keresi és csakis azokra szorítkozik, a rokonság önkényt elő-áll. Innen egyszerűsége, innen naivitása, művészetének két fő alapsajátossága.

Ugyanazon tulajdonságok kapcsolják össze D e g a s művészetével és némely japán

85 fametszővel, helyesebben azzal, ami japán hatás Degas-nál is. Degas is onnét tanulta, mifcép Rippl-Rónai lehet a jellegzetes mozgást visszaadni, t . í. sugalló erőben, vázlatosan, felkeltve bennünk József a felcsigázott kíváncsiságot, mely a hiányzót kítaláltatja, aszimetríkus térkitöltésekkel, véletlen átvágásokkal, csoportok szeszélyes elhelyezésével, a látókörnek a kép felső szélére való helyezésével, amit T o u l o u s e - L a u t r e c még vírtnózabbá fokozott, groteszk hatásokkal keverve. Rippl-Rónainál ezek a formák csak eszközök, hogy a kikutatott mozgáslehetőségeket, melyekel nem optikai, de szellemi hatásokat akart elérni, a jelleg-zetesnek felösmert mozdulatokat kifejezhesse.

Hogy ezt a jellegzetest kikereshesse, bele kellett mélyednie tárgyába, meg kellett azt tanulnia, mielőtt képzeletében átgyúrhatná. Rippl-Rónaiban rendkívül mélyen gyökeredzik például az otthon szeretete. Szüleihez írt levelein ez véges-végig keresztülhangzík. Egy 1889. szeptember 24-én írt levele valóságos dicshimnusza a családi életnek. Ez vezette őt az otthon berendezésének problémáihoz, az íntéríeur-alakítás titkai kutatásához, hogy meleggé, egyszerűvé, meghitté, közvetlenné tegyen minden tárgyat, mely őt körülveszi. Ez az ő alapelve. Mikor egyik öccse megházasodott, szerény otthona berendezéséhez ilyen tanácsokkal szolgált neki : „ A szobákat nagyon világos színben, majdnem fehéren festesd be, ez a legkedvesebb és legfinomabb. Én ha helyzetedben volnék, a legegyszerűbb konyhabútorzattal érném be, t. i. mindent a fa természetes színében, gyalult fából, semmi cifraság. így aztán olcsóbb módon is be lehet rendezkedni igen művésziesen és igen ízlésesen. Egy virágos parasztkendőt hanyagul odavetve a k a n a p é r a . . . Minden szobában egy-egy nagyobb medvebőrt a fö ld re . . . Az ablakokon patyolatfehér földig érő függönyt, mint azt a klastromokban látni, a legolcsóbb anyagból. A falakon minden falra egy kis — jól kiválasztott — képet tennék, — nem többet. A f ő : örökösen betartani a harmóniát egymással rokon s z í n e k k e l . . M i k o r aztán Kaposvárra hazatelepszik, meg-valósítja álmait. Egy fehérre meszelt földszintes házba költözik. Nagy padkás búbos kemence terpeszkedett a kis konyhában. A falakon, konyhaeszközök között, egy-egy japán rajz, angol fametszet kacérkodott. Jobbról-balról alacsony szobák, sárgára, rózsaszínűre, fehérre meszelve, itt egy nagy, széles asztal, zöld fotelek, szürkestráfos dívány, amott széles francia ágy, kokett toílettasztal. Leven-dulaillat terjengett mindenütt, a legkülönösebb hangulatokat teremtve. Most már megérthet-jük, hogy mennyire szüksége volt minderre, mert ez táplálta képzeletét, mert meg kellett szoknia e tárgyakat, hogy kiemel-hesse belőlük a jellegzetest, egyetlenegy vonalba sűrítve adhassa vissza az érzését kifejező döntően fontos formát, míntahogy a helíotrópban sűrítve van száz meg száz napraforgó minden illata.

Itt aztán egy ú j reveláció fogadta. A megszokott környezetben új színharmóniá-kat élt át, szemlélve a ' legszűkebb családi kört, apját, anyját, amint szundítanak a nagy stráfos díványon, rokonait, barátainak moz-gását, Píacsek bácsit, amint magafeledten pípálgat, olvas, szundikál, felesége mando-linon játszik, a karácsonyfán égnek a gyer-tyák, mind egy-egy kiemelt, kialakított szín-harmónia, de erősebb, fokozott színekben, észrevéve, hogy az intérieur zárt világításában, mint a finoman csiszolt gyémánt a villanyfény"

86 Rippl-Rónai ben, tüzet fognak a szinek. Intérieur képeiben Vuillard-os színegyszerűsítések keletkeztek, de Józset egészen más alapon és más célzattal. Vuíllard finom színelemző, ki benyomásait szétbontja,

míg csak új árnyalatra nem talál s mindent elhagy, ami az új színárnyalatot hatásában zavarná. Rippl-Rónai nem az intérieur mélységét adja szubtilis színekben, ő inkább a test képzetét adja a térben, zárt vonalakba szorítva, azokkal vágva ki a testeket a térből, betöltve azokat tüzes színekkel, síkszerű marad, egyedül az összefoglaló harmóniára ügyelve. Végső eredményében újra azt l á t juk : éppen ellentétje Vuíllardnak. Amaz szín-árnyalat-raffínéríákat keres, ez dekoratív színharmóniákat. Csak az egyszerűsítésben rokonok.

Művészetének abstrakt jellege nyilatkozik meg spírítualísztikus erejében is, melytől belső tűzben égnek a lelki elemet visszatükröző arcképei, főleg női fejei, amint a magára-hagyottság pillanatában sejtelmesen felvillan az arcon egy-egy vágy, gyönyörsóvárgás, mélázás, töprengés, tanakodás, sejtelem, amikor titkos lényük kiül arcukra: a kokott hivatásos mosolya vagy a vérszegény nő élet utáni vágyakodása. Csak annyi formát láttat, amennyi a vízíószerűleg felbukkanó belső kép megsejtetésére elegendő, minden másra fátyolt borít, vagy elmellőz, azelőtt beborította féltónusokból szőtt pókhálófinomságú fátyollal, mely ott játszott, el-eltűnt a kontúrok között, félhomályba olvadva, remegve, titokzatosan, újabban megnyilatkozik a feltüzesített színekben, kigyulladva, belső tűzben égve.

így csak a természet fölött szuverén uralkodó művész — a céljaival tisztában lévő, az eszközeit kénye-kedve szerint váltogató — dolgozik. Ez odakapcsolja őt a nagy abstrakt művészek sorába.

III.

Tavaly télen beszélte nekem — újra felragyogó szemmel — Maurice Denis, mint rohant be társuk Seruzíer Í889 táján egy szép tavaszí napon a Julienba, magával hozva Gauguin egy tájképét, mely fellármázta egész belsejét s ugyanilyen hatással volt az Maillolra, a szobrászra, aki akkor festőnek készült, később az egész Vuillard társaságra, mindnyájan tanultak belőle, ha a legtöbben meg is maradtak impresszionistáknak.

Rippl-Rónai, láttuk, már 1889 óta hallott Gauguinről, Pont-Avonban, de ösmerte főleg annak mestereit, Puvis de Chavannes-t, később Cézannet is. Puvis-vel és Cézanne-nal, kik már akkor megették kenyerük javát, közelebbi érintkezésbe nem lépett. Puvís-t meg-látogatta ugyan, megmutatta neki rokonszellemű dolgait, Cézanne-nal is beszélgetett később egy ízben, de Gauguínnal [1894 körül ösmerkedett meg, noha már í889-ben — mint egy í907-ben kelt levelében írta volt nekem — Pont-Avonban hallott róla és elveiről, s igen érdekelte is őt a divatos irányoktól oly eltérő művészi meggyőződése. Később a Maillol-Vuíllard körben mindjobban megösmerte annak színtetikus törekvéseit, mert „Maíllol sokat beszélt róla, valósággal istenítette, a legnagyobbnak tartotta, vele volt a legközelebbi rokonságban. Denis és Cottet is szerették és követték. Gauguin azonban nem sokat törődött velük s elment Tahitiba".

Elveinek hatása elementáris volt, főleg a hason képzeletstruktúrájuak körében. Ezek közé tartozott Rippl-Rónai is.

A Revue Blanche szerkesztője, Nathanson volt az elsők egyike, aki főleg az í892-iki kiállítás óta érdeklődni kezdett Rippl-Rónai és barátainak művészi törekvései iránt és többek között közölte rajzait is. Még Munkácsy mellett tért át Rippl-Rónai újra a rajzos alapra s erre épitette fel a maga formavilágát, a müncheni rajztanulmányok folytatásaként, új művészi hitvallása szellemében. „Az ágyban fekvő nő", „A kuglizok", „Maíllol arcképe" mind a lényeges vonal jelzése csupán. Ehhez nehezen jut. „Nagyon sokáig vajúdik bennem tárgyam megoldási módja", mondja (Emlékezések p. 38) s igen érdekes meghallgatni azt is, hogy min évődik magában, mialatt tárgya megoldási módján töpreng ? „ A kuglizok" történetét mondja el (Emlékezések p. 52), amint Neuílly környékén öreg kuglizó urakat s főleg azok m o z g á s á t figyelte, mint tömegmozgást, az öregesen szürke tájhangulatban. Ez az „eszme". Ennek kifejezésére elhatározta : ködös, téli levegőt fest,

— 87 színtelen harmóniát. „Minek ide a sok festék ? Hiszen a szürke vászonra szénnel rajzolt Rippl-Rónai „vázlat" már oly közel áll a természetnek ehhez a hangulatához, hogy itt-ott néhány József kabátnak vagy fának kissé elütő színét jelző vékony festékfolt már kiadja az egész hangulatot minden karakterísztíkumával. Most csak igen vékony festékkel le kell kötni a rajzot a vászonra: nem baj, sőt úgy hat természetesnek, ha maga a rajz is mindenütt kilátszik alóla. Készen vagyunk."

így csak az abstrakcíós képzeletstruktúrájú művész gondolkozik! Az eszme lényegét kifejező vonalak hangsúlyozásával beéri. Neki a kifejező mozgás

ereje és intenzitása a kívánatos cél, amelyhez csak a kontúr juttat, a mozgásvezető kontúr, amely kíszakítja a formákat a térből, de össze is tartja őket. A kontúr itt a lényeg. A szín ezt csak kíegészíthetí, fokozhatja, segíthetí, de nem élhet külön életet. Itt elsősorban a japán hatásra kell gondolnunk. E korban mindenkire hatott a japán művészet, de mindenki mást olvasott ki belőle. Rippl-Rónainál a színfelfogását befolyásolta. Eleinte a kevés szín és az erős kontúr egymást kiegészítő harmóniájában, szürke alaptónusra visszavezetett színabstrakcíóiban, tájképeiben és arcképharmóniáíban egyaránt. Ö r e g -a n y á m c. műve ilyen kevés színre visszavezetett nagy egység. A dohányszínű ruhában ülő, kiaszott öreg úrnő, magára hagyottan, kialudt tekintettel, befelé fordított szemmel néz maga elé, az öregség szomorúságának néhány elhaló h a n g j a . . . Később a kontúrok közé fogott színek tüzét élesztette, de sohasem abból indult ki s ha újabban eljutott a tiszta, meg nem tört alapszínekhez, ezek ís mindig csak a kifejezést szolgáló vonalak hatását fokozzák.

A dekoratív szempontokat tájképeiben is érvényesíti. Megkeresi azt az alaphangulatot, melyből kisugárzik a tá j lelke s azt a színharmóniát, mely a hangulattal korrespondeál. A föld, az ég, a fa és emberek : puszta színelemek, mind e harmónia szolgálatába állítva. A szélhajszolta bodor felhő formája neki csak egy szürke színfolt, a természet egy nagy i m p r e s s i o n d'e n s e m b 1 e, ahol abstrahálhat a részletektől, sok millió apró színreflexről, mint a japánok s csak a nagy, az egyszerűsített formákból kialakuló alaphangulatot igyekszik kihozni a téli fehérségből, mely körülöleli az árva két kazalt vagy a narancs-sárgába omló felhők visszasugárzó színéből ; mindmegannyi a természetből kiemelt szinhangulat. Ennek megéreztetésére találta ki technikáját.

H a sokáig tusakodik is magával a formamegtalálás keresése közben, a lelkében felbukkanó kép visszaadása aztán gyors munka. Nem Courbet vagy Franz Hals szenve-delmes ecsetvezetéséről van itt szó — ezek ellenkezőleg az első benyomás szűzi erejét akarják megőrizni — ami Manet-nál már dogma lesz, — Rippl-Rónainak már fejben kész a képe, kiformált, kialakított, minden részletében felfogott, még mielőtt a vászonhoz nyúl. így tehát minden részletében egyforma kézírással, végig egyenletesen festhet, egyszerre, egy ültében, mert előre látja az eredményt. Ez a technika közel áll a freskóhoz, igen egyéni, nem való másnak, csak neki, mert megfelel organikus sajátságaínak. Dogma, mérték nem lehet soha.

Ez a technika áldozatokkal jár, elsősorban a halk tónusok feladásával s így egyoldalú eljárás, — csakis dekoratív feladatokat lehet vele egyenértékűen megoldani, különösen legújabb műveihez illik, amikor — új kaposvári házában letelepedve — tüzes színabstrakcíók megteremtésére törekedik s ehhez ihletül erős színekkel, a skarlátvörös zsályával, a krómsárga cyníákkal, a píros muskátlival, a hófehér liliomokkal vette körül magát, szobája falain is égnek a színek, bútorai ís színben tündökölnek, mert újabb dekoratív színharmóniáihoz ezeket a tiszta, harsogó, kimondottan teljes színeket keresi össze. Van ennek mélyebben fekvő pszichológiai oka?

Ezek után nem meglepő, ha Rippl-Rónai művészetében íparművészetet s benne magában a dekoratív feladatokra született, képzelete parancsszavára azzá fejlődött, par ecellence m ű í p a r í t e r v e z ő t látjuk. Ö maga ís hirdeti : ,,szerintem a tervező főkelléke, hogy előbb művész legyen, aztán fogjon műíparí tárgyak megoldásához." Rippl-Rónai már művészi pályája kezdetén foglalkozott a díszítőművészetekkel, müncheni iskoláztatása idején rajzolt az Ü s t ö k ö s b e s Párísban, hogy elindult a maga útján, a modern ipar-

88 Rippl-Rónai művészeti mozgalom kezdetein ott állott az első sorban, a Mars-mezei új Szalon kezdői József közt, később a Bíng-körben is, azok között, akik az igazi modern iparművészeti alko-

tásokat megkezdették. A hímzésre Maillot buzdította, kí már ez időben foglalkozott hímzéstervezésekkel. „Amikor meglátta dekoratív rajzaimat — írta volt nekem í907-ben a művész — meglepetten kiáltott fel az ő spanyolos francia akcentusával: Ezekből a legszebb hímzéseket lehetne csinálni !" Ez időben még jóformán senki sem foglalkozott alkalmazott művészettel.

A rajzai alapján készült hímzések és szövött falíszőnyegek feltűnést ís keltettek a Mars-mezei új Szalonban, melynek mihamar s o c í e t a í r e-jévé ís választották s nem sokkal utóbb egy nagyarányú megbízást ís kapott, gróf Andrássy Tivadartól, egy teljes ebédlőberendezésre, melynek nagy ambícióval felelt meg. De a kivitelnél leküzdhetetlen nehézségei támadtak, az iparosok nem értették meg célzatait, amint ezt igen érdekesen írja le Emlékezéseiben (p. 60). De a bútortervezés mellett az iparművészet sok egyéb formájának is élt ő ezalatt. Barátja, Píctaírn Knowles édes anyja Wiesbadenben lakott és az ott tett látogatások alkalmával csinálta pehelykönnyű üvegjeit s tervezte később tányérdíszeít, üvegfestményeit, plakátjait, líthografíáít, meghívóit, könyvdíszeít, csupa műíparí munkát, melyek festészeti fejlődésével harmóniában, végre ís falfestésí vágyódásban csúcsosod-tak kí. Művészeti fejlődésével, festőmeggyőződésével teljesen harmonizál iparművészeti stílje, nem hogy ellentét volna köztük, mint a legtöbb festőből letört iparművésznél, de egyenesen eggyé vált nála minden, egy alapfelfogásból alakul kí minden vonala, minden színkom-binációja, csak az illető anyag — a selyemszál, a líthografíaí kő, az üvegmozaik vagy a porcellán — természetéhez átídomítva. Egy régebbi levelének egy darabját, melyben a lithografálásról szól, annak igazolásául idézzük, mint hirdette ő mindig az anyag természe-tének számításba vevését, hogy a maga stíljét ahhoz alkalmazhassa: „Szó sincs róla, a líthografálás mai célja a dekoratív hatás ; elérhetőnek képzeljük ezt azzal, amit az anyag kínál. Persze, a közönség ezt még nem hiszi el, mert inkább a munka befejezettsége érdekli, semmint a mű reveláló e r e j e . . . " Amit az anyag k í n á l . . . Rippl-Rónai ezt lázas érdeklődéssel leste mindig. Alkalmam volt megfigyelni líthografálás közben, mikor a kőre rajzolt tervezetet más-más színű papíron próbálgatta, keresve egyre, melyik az a szín-egység, amely legjobban közelítí meg a lelkében élő belső képet ? E belső képhez igazodik nála minden. Az Andrássy-ebédlő berendezésében ís egy elvont ideális hangulat megtes-tesítésére törekedett és ennek rendelt alá mindent, a supraporta megtört formáit és a nagy ovális asztal nyugodalmas egyszerűségét, a nemes ízlést hangsúlyozva benne, a kandalló vonalában és az ablaküveg finom színátszürődésében egyaránt. Az Ernst-múzeum számára ablaküveget tervezett, hogy annak hangulata megtörje a lépcsőfeljáró hideg márványhatását, káprázatos színekkel, melyek égjenek, ragyogjanak és tüzeljenek szinte misztikus fényben. Ehhez kereste össze az elvont színeket, kikereste a palettáján és egymásmellé rakta őket, hogy tüzes szimfóniában felragyogjanak. Hogy eltávolodott ő itt már a természetleírástól ! A hímzéseinél ís mily grandiózusán egyéni módon vezeti a selyemszál hajlását, keresi kí színeik harmóniáját s most, hogy murális hajlamai újból felébredtek, hiszen eddig ís csak a mostoha külső körülmények nyomták el, egész művészete az abstrakt falfestésben, ez igazi iparművészetben, érte el tetőpontját a monumentalitásig fejlesztve.

így kapcsolódik nála minden egybe. A báli meghívótól a megfestendő paloták faldíszéíg. O is, mint egykor Marées, egész életén át, minden művészeti gyakorlatával arra készült, hogyha eljő az elhívó szózat, a megbízás falképekre készen találja. Mozaikban, vagy freskóban, mindegy, csak faldíszben fejezhesse kí álmait, ídylljeit, kacagó életkedvét, melyet ragyogó színeí szimbolizálnak : sárgája, zöldje és vöröse — melyeket erős pántokkal fognak körül alakjait térből kivágó kontúrjai, ezzel a legfantasztikusabb, a leggondosabb arabeszkjátékot teremtve meg, egy külön világot jelentve világokat kifejező műveiben. Új szépséget adva a tüzes színek szépségei mellett, a derült életérzést, a művész mai életritmusát, bámulatosan őszintén szimbolizáló, kifejező, alakító harmóniákban. • • • •

89 Rippl-Rónai

József

5 7 .

5 7 . ' H Í M Z É S . V Ö R Ö S R U H Á S F I A T A L NŐ K E Z É B E N T U L I P Á N T T A R T . (2V2 M É T E R M A G A S ) .

B R O D E R I E „ P O I N T D E H O N G R I E " . F E M M E E N R O U G E , T E N A N T U N E

T U L I P E D A N S L A MAIN. (2 M È T R E E T ' / s ) .

Magyar Iparművészet. 2

90 Rippl-Rónai József

5 8 . S Z Í N E S A B L A K S Z Í N E S T E R V R A J Z A 58 . P R O J E T D E V I T R A I L P O U R L A S A L L E A Z A N D R Á S S Y - E B É D L Ő H Ö Z . À M A N G E R DU C O M T E A N D R Á S S Y .

5 9 . A B L A K , T I F F A N Y - Ü V E G E K B Ő L 12 • - M É T E R .

5 9 . F E N Ê T R E , D E V E R R E S T I F F A N Y , 12 M. C A R R É .

60 . H Í M Z E T T F R I Z . 60. F R I S E B R O D É E .

92 Rippl-Rónai József

62.

62. P O H Á R S Z É K MAHAGONI F Á B Ó L , B U F F E T E N ACAJOU O R N É D ' A P P L I Q U E S O X I D Á L T B R O N Z V E R E T T E L . E N B R O N Z E OXYDÉ.

K É S Z Í T E T T E T H É K E N D R E .

93 Rippl-Rónai József

6 3 . KIS P O H Á R S Z É K P E T I T B U F F E T E N A C A J O U O R N É O X I D Á L T B R O N Z V E R E T E K K E L . K É S Z Í T E T T E T H É K E N D R E . D ' A P P L I Q U E S E N B R O N Z E O X Y D É .

59.

6 4 . T Á N Y É R . A S S I E T T E .

94 Rippl-Rónai József

65 .

65 . H Í M Z E T T E L L E N Z Ő B R O D E R I E .

S T I L I Z Á L T NAGY V Ö R Ö S R Ó Z S Á K . P A R A V E N T G R O S S R O S E S R O U G E S .

66. 66 . F É N Y E Z E T T M A H A G O N I A S Z T A L T A B L E O V A L E , A Z A N D R Á S S Y - E B É D L Ő B Ő L . ACAJOU.

K É S Z Í T E T T E T H É K E N D R E .

95 Rippl-Rónai József

6 7 .

6 7 . K A N D A L L Ó . ( K E R A M I A M A H A G O N I F O G L A L A T B A N . )

A N D R Á S S Y - E B É D L Ő B Ő L .

C H E M I N É E A C A J O U E T C É R A M I Q U E .

96 Rippl-Rónai József

ars IIÍ»'

m 68 . NAGY G O B E L I N N E K V Á Z L A T O S T E R V E .

68. P R O J E T P O U R U N E G R A N D E T A P I S S E R I E H I S T O R I Q U E .

kC .-XV 4 Éà*

69 . 70 .

69 . MAJOLIKA T Á N Y É R . A S S I E T T E . 70. MAJOLIKA T Á N Y É R . A S S I E T T E .

7 3 .

7 3 . M A J O L I K A T Á N Y É R . A S S I E T T E .

7 2 . 72 . M A J O L I K A T Á N Y É R . A S S I E T T E .

Magyar Iparművészet. 3

98 Rippl-Rónai József

7 4 .

•»•Hl̂ *.-- • . s

7 4 . T E R V R A J Z S Z Í N E S A B L A K H O Z . D E S S I N P O U R V I T R A I L .

99 Rippl-Rónai

József

75. 7 5 . G O B E L I N N E K K É S Z Í T E T T O L A J F E S T É S Ü T E R V . P R O J E T P O U R T A P I S S E R I E .

7 6 . E G Y N A G Y F A L F E S T M É N Y N E K V Á Z L A T A . 7 6 . P R O J E T P O U R G R A N D P A N N E A U D É C O R A T I F .

3*

ÍOO Rippl-Rónai József

7 7 .

7 7 . „ L E S V I E R G E S " B I B L I O F I L M U N K Á N A K B O R Í T É K A . C O U V E R T U R E D E L U X E „ L E S V I E R G E S " .

78 .

7 8 . „ L E S V I E R G E S " - H E Z EGYIK Í K Ő N Y O M A T .

P O U R „ L E S V I E R G E S " L I T H O G R A P H I E .

<'nugrc dam un Univers tie j'oie

s ith/intée. •' Uangereur mirage I

Qu'est-ce qu'elle fera i/uimtl elle eun-

froutera ennui te la rie aeer len lier'*?

' ' Elle sera eaaiiiie relie qui il rutila

riere nettle ilnnn une He, eue erst la

nier t/tti /lu/le tltinn le blaue i len pit afin.

Le,s' l lert/rs, /aie len innom'

brnblrn ehetains. non/ arrivées /iris

tien beulte tir Inen, nil peiifleal Im fruits

lie rie. He mull eel/en qui renle-

tent fltttin la Xti/ure e! ne Irimreitl

7 9 . K É T L A P A V I E R G E S K Ö N Y V B Ő L . BING P Á R I S I K I A D Á S A .

D E U X P A G E S ' D U L I V R E D E S V I E R G E S .

É D I T É P A R S . BING À P A R I S .