Dr. Papp Attila - archivum.kanizsaujsag.hu · néhány napot az isztriai vörös csillagok felku-tatására. Elindulok majd Rijekából, és a 66-os, régi tengerparti út mentén

Dr. Papp Attila

Azok az isztriai vörös csillagok

A kötetNagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata

támogatásával jelent meg.

A szerző kutatómunkáját a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának Alkotmányjogi Tanszéke

támogatta.

Írta és szerkesztette:Dr. Papp Attila

Borító, tördelés, tipográfia: Hársfalvi Tímea

A kötet kereskedelmi forgalomba nem hozható.

Kiadó:Szerzői magánkiadás

Nyomda:Kanizsa Rehab Nonprofit Kft.

Ügyvezető: Lérántné Mátés Valéria

Készült: 100 példányban

ISBN 978-963-12-7669-5

Nagykanizsa, 2016. december

AZOK AZ ISZTRIAI VÖRÖS CSILLAGOK6

NAGYKANIZSA – AZ ADRIA KAPUJA

AZOK AZ ISZTRIAI VÖRÖS CSILLAGOK 7

És így az Isztriáé is. A dél-zalai város –köszönhetően a mellett elfutó autópálya aszfalt-csíkjának és a több irányból érkező vasút sín-párjainak – egyrészt a horvát főváros, Zágrábés a legnagyobb horvátországi kikötő, Rijekafelé, másrészt pedig a trieszti tengeri dokkok ésaz észak-olasz térség irányába jelent kaput aZala megyébe, keleti irányból érkezőnek. Ezértnem gondolom elpocsékolt tintának, ha néhánymondatban megismerheti a Tisztelt Olvasó szü-lővárosomat, Nagyka nizsát.

A város rövid bemutatására DénesSándort, Nagykanizsa város polgármeste-rét kértem fel.

NAGY ÁLMOK – NAGY LEHETŐSÉGEK – NAGYKANIZSA

Érdemes megismerni Nagykanizsát, a tavakés vízfolyások mellett, a kies dombok köztelnyúló toszkán hangulatú várost, amit már arómaiak korában utak kereszteztek, és amitelőször IV. Béla 1245-ben Knysa néven említmeg. A dél-nyugat magyarországi, horvát-szlo-vén határhoz közeli, az Adria és Észak-Olaszország irányába nyitott Kanizsát az M7-

es autópályán könnyen elérheti, hogy a mégfelfedezetlen, így vadregényes és értékekbenbővelkedő Mura Régiót e polgári városból kiin-dulva kalandozza be bakancsban, rafting csó-nakban vagy nyeregben ülve a kijelölt kerék-párutak hálózatán. A fesztiválokban gazdagváros számos értéket rejt, mert bár a hajdaneurópai hírűvé vált középkori várat Lipót csá-szár lebontatta, annak téglái tovább élnek aváros épületeiben, templomában. Nagy -kanizsa jelenlegi arculatának és identitásánakalapját ez az örökség és a XIX-XX. századfor-duló polgárosodó időszakának értékei adják,

mivel ekkor teljesedett ki a város kereskedel-me, ipara és kulturális élete. Ebből adódik,hogy Nagykanizsa a térség, a Mura Régiókereskedelmi és kulturális központja, és törté-nelmet sugalló utcái, zöld terei és parkjai emúlt gazdag örökségének lenyomatai. Kiválóés egyedi gasztronómiával rendelkező étter-mei, kávézói nyüzsgése kiegészíti az aktív ésa falusi turizmus szolgáltatásaiban gazdagvidék zöld nyugalmát.

KANIZSA FELFEDEZÉSE

A város felfedezésére induló turistának első-ként a közelmúltban teljesen megújított ésrekonstruált Fő úton és Erzsébet téren érde-mes elidőznie, amelyet a névadó Erzsébetkirálynő karcsú márványszobra, a barokk stílu-


sú Szentháromság-szoborcsoport ékesít. Agyönyörűen felújított Erzsébet téren a kanizsa-iak által talán a legkedveltebb a Testvárosokkútja, amelyen Nagykanizsa tizenegy testvér-városának neve olvasható, és a zenepavilon,amely remek helyszíne a város különböző kul-turális rendezvényeinek. A legújabb szenzációpedig a várost védő fal cölöprendszerének egynemrég feltárt része, amelyet művészi kialakí-tású városmakett mutat be az érdeklődőknek.Kanizsa egykori, európai jelentőségű váránakdicsőségét ma már csak az 1996-ban felállítottVárkapu-emlékmű idézi fel. A várat osztrákutasításra lebontották, anyagát széthordták,

később a helyét is beépítették. Azért ne hagy-juk ki a monumentális alkotást, a várkapu előtt

a vár leghíresebb törökverő kapitánya, ThúryGyörgy mellszobra fogadja a látogatókat. Akitmélyebben érdekel a magyar történelem, láto-gasson el az 1848-as emlékparkba, aVasemberház udvarán látható az aradi tragé-dia vértanúinak emlékhelye, Batthyány Lajosminiszterelnök mellszobrával együtt. A város-néző program következő és minden bizonnyal

emlékezetes állomása az alsóvárosi templomés ferences kolostor. Ez a város legértékesebbműemléke, 1702–1714 között épült a lerom-bolt vár tégláiból, köveiből a ferences rendiszerzetesek számára. A barokk templom éskolostor számos különleges egyházi és művé-szi értékkel rendelkezik.

KÉT KERÉKEN A JÖVŐ FELÉ

Mivel Nagykanizsa a Mura Régió fővárosa,fontos pillér a térség turizmusa. Bicikli utakhálózzák be a vidéket, bevonzva az ide érke-zőket, akik a falusi turizmus és a borturizmusértékeit is megismerhetik ezáltal. A határmen-tén és azon átnyúlva több száz kilométernyibicikli út került kijelölésre és megépítésre,összekötve településeket és országokat, ter-

mészeti és kulturális értékeket. És a Csó -nakázó-tó is lehetőséghez jutott, mivel egykerékpáros látogatóközpont és egy nemzetkö-zi futamok megrendezésére jogosuló XCOversenypálya is elkészült itt.

ÉLIÁS, TÓBIÁS, EGY TÁL DÖDÖLLE…

Megy a gőzős, megy a gőzős… a KanizsaiVásárra. A műdal létrejöttét a híres század elejivásár ihlette, amely számos rendezvény alap-

koncepciója is: a város főterének, az egykoripiactérnek az eredeti történeti funkciójába valóvisszaállítása, és az utcaművészekkel éshagyományőrző produkciókkal a múltbelivásári forgatag hangulatának visszaidézése, apolgári miliő megelevenítése.

Ennek a szemléletnek, a hagyomány és amodernitás ötvözetének szimbóluma a város-ban az országos hírű Kanizsai Bor és DödölleFesztivál. A kedvelt krumplis étel, annak sok-színű elkészítése és felhasználása méltánérdemel egy kétnapos fesztivált az ősz kezde-tén, idén szeptember 9-10-én. Hiszen Nagy -kanizsa a Dödölle fővárosa, és jó eséllyelpályázik arra, hogy rövidesen bekerüljön aMagyar Értéktárba, és Hungarikummá váljon. Akulturális programokkal tarkított gasztronómiaifesztiválon profi és amatőr főzőcsapatok mér-hetik össze kulináris jártasságukat a dödölle ésmás népi ételek elkészítésében. 2006-ban és2013-ban Guinness rekordok is születettek:2500 adag dödölle egy üstben való elkészíté-sével és a 24 órás főzés-sütéssel.

Dénes SándorNagykanizsa Megyei Jogú Város

polgármestere

9AZOK AZ ISZTRIAI VÖRÖS CSILLAGOK


ISZTRIA


A városunktól, Nagykanizsától mindössze300 kilométerre fekvő hatalmas félsziget azelmúlt években vált egyre ismertebbé amagyarok, így a nagykanizsaiak körében is.Nem tudnék csodálatosabb látványt magamelé képzelni, mint amikor Zágráb mellett elau-tózva, majd Károlyvárost (Karlovac) is elhagy-va, még mintegy órányi autózás, és nem mel-lesleg a Dinári-hegység égbe szökő csúcsai-nak leküzdése után végre megpillantja azember az Adriát. Talán csak a Balaton látványapótolja ezt az érzést, főként nekünk, kanizsai-aknak, mikor otthonról „kiugrunk a Balcsira”,és Balatonmária előtt meglátjuk a mi csodála-tos tavunkat…

Amikor a szemünk elé tárul Fiume (Rijeka)látványa és az Isztria keleti része, az embermár érzi, tudja, hogy megérkezett, itt a tenger,a csodálatos, azúrkék Kvarner-öböl.

Szemközt az Učka hegylánca tölti ki mindjobban a látóteret, amely hegynek a tetejére –

a Vojak csúcsra (1401 m) – még 1911-ben, azOsztrák-Magyar Monarchia idején építettekegy kilátótornyot, amely az első világháborúalatt, az osztrák-magyar hadsereg és haditen-gerészet katonai megfigyelő állásaként szol-gált.

Miközben alattunk kirajzolódik Fiume – balratekintve megpillanthatjuk a Krk és a Cres szi-geteket is –, és a szemünk előtt láthatóvá válikaz Isztria észak-keleti kapujának egyikgyöngyszeme, Abbázia (Opatija), bizonyárasok magyarnak eszébe ötlik, hogy 100 éve eza vidék még a Magyar Királyság része volt…

Nekem az Isztria mindig is a tökéletes, festőiszépséget jelentette. Rijeka és vidéke, de azegész Isztria – félsziget egyszerűen csodálatos.A sziklás partvidék, a szép öblök, a csodálatosszorosok és kis fjordok méltán kelhetnek ver-

senyre bármely görög, olasz vagy spanyol ten-gerparttal. Én minden magyar polgártársamnakjó szívvel ajánlom, hogy ha megteheti, az Isztriátválassza kikapcsolódása, nyaralása helyszíné-ül. Autóval, vonattal illetve autóbusszal is köny-nyen, gyorsan és nem mellesleg olcsón elérhe-tő. Ha az érdeklődő utánakeres a „világhálón”,szembesülhet vele, hogy az isztriai árak – pél-dául az ételeké, vagy az apartmanoké és egyéb


szállásoké – lényegesen olcsóbbak, mint mond-juk a krétai vagy ciprusi fizetnivalók. És mígRijeka három, addig az Isztria „fővárosa”, ésegyben legtávolabbi, legdélebbi csücske, aKamenjak-foknál fekvő Pula (Pola) is mindösszenégyórás, kényelmes autózás után elérhető amagyar határtól, sőt, utóbbi város még repülő-térrel is rendelkezik. Amúgy ez a kikötőváros1914-ben még az Osztrák – Magyar Monarchiatengeri kikötője volt, csakúgy, mint Fiume.

A 2000-es évek elejétől nem múlhatott elnyár anélkül, hogy végig ne sétáltam volnaPula óvárosán. Néhány évvel ezelőtt – aligha-nem 2011-ben, miközben ismét Pulát igyekez-tem elérni a mediterrán nyári forróságban –éppen a feltűnő, vörös csillag okán álltam megelőször az Isztria kebelében rejtőzködő, Rašabányászfalucska határában. Kicsit elszégyell-tem magam: legalább két éve már, hogy feltűntnekem ez az emlékmű, de jogtörténész mivol-tommal mit sem törődve, mindig „hanyatt-hom-lok” igyekszem elérni a hűs adriai habokat,még annyi megállást sem parancsolva

magamnak, hogy megnézzem, kinek, minek isállítottak itt mementót.

Miközben rácsodálkoztam a szépen rendbentartott, vörös csillagos emlékműre, és a fény-képezőgépemért nyúltam, szentül elhatároz-tam: jövőre úgy fogok érkezni, hogy rászánoknéhány napot az isztriai vörös csillagok felku-tatására. Elindulok majd Rijekából, és a 66-os,régi tengerparti út mentén haladva egészen aLimski-fjordig, Rovinj városáig megyek, ésmegörökítem a II. világháború partizánme-mentóit az Isztrián. Így is történt…


A VÖRÖS CSILLAG


A vörös csillag alapvetően a baloldaliak, akommunisták jelképe volt, illetve azzá vált azelmúlt 100 évben. Minden országban mástjelent, más múltat takar, másként emlékeznekrá vissza az emberek. Az értelmező szótárszerint: „kommunista: lat el. I. a kommunistapárt tagja, a marxizmus-leninizmus híve, akommunizmus megvalósításáért küzdő em -ber” – „kommunizmus: lat el. 1. a szocializmusfelépítése utáni, osztály nélküli gazdaságirendszer, amelynek alapelve: ’mindenkiképességei szerint, mindenkinek szükségleteiszerint’.”1 „szocializmus: lat el. 1. a termelésieszközök társadalmi tulajdonán és a kizsák-mányolás megszüntetésén alapuló állami éstársadalmi rendszer, amelyben az elosztás azegyén munkájának mennyisége és minőségeszerint történik, a kommunizmus első szaka-sza; 2. az ezért küzdő forradalmi munkásmoz-galom, ennek elmélete; 3. rég. a szélesebbtömegek, az alsóbb rétegek anyagi viszonyai-nak megjavítására irányuló, tisztázatlan elvialapokon álló törekvések összefoglaló neve.”2

Tehát az eszme szép, persze ma már tudjuk,megvalósíthatatlan, mert sajnos életképtelen.Magyarországon a jelkép a Tanács köz társasághónapjai alatt tűnt fel először, persze már akkoris az emberi hatalomvágy, az önkényeskedésszennyezte be, amely állapot Horthy után,negyedszázaddal később ugyancsak folytató-dott. Pedig a második világháború után jelent-hetett volna valamit, valami mást, nekünk is,éppúgy, mint déli szomszédjainknak. Ugyanis adélszláv utódállamokban, főként az idősebbekkörében mind a vörös csillag, mind pedig Titomarsall még ma is nagy tiszteletnek örvend. Éshogy nálunk miért nem tölthet be valamilyenpozitív szerepet a vörös csillag?

Az okokat kezdhetjük keresni már KunBéláéknál, a Tanácsköztársaság vörös terrorjaidején, ugyanis nálunk az ötágú jelképhez min-dig valamilyen negatív előjelű, erőszakos cse-lekmény társult. Miért – kérdezhetné most azolvasó – létezik pozitív előjelű erőszakos cse-lekmény is? Véleményem szerint igen, példáulegy népnek a megszállói ellen folytatott felsza-badító harca tekinthető ilyennek. Kitűnő példaerre a jugoszláv partizán alakja és küzdelmei.

Azonban hazánkban Horthy fehérterrorja,majd az azt követő negyedszázad, ami HorthyMiklós uralkodását jellemezte, és amiMagyarországot „a hárommillió koldus orszá-gává” tette – majd pedig a második világhábo-rú poklába taszította –, alapjaiban gátolta megazt, hogy feltűnhessen a magyar partizánalakja. Sajnos hazánkban csak rendkívül kis-mértékű volt a náci megszállókkal szembenkifejtett ellenállás, azonban nem így történt eza Balkánon, ahol magyarok ezrei harcoltakTito hadseregében, sőt, egész csapattestekjöttek létre vörös csillagos magyar lobogóalatt. Ilyen volt például a Jugoszláv Nép -felszabadító Hadsereg „Petőfi Sándor” 15.dandárja. A dandár a szentistváni és bere-mendi erdőkben tartotta a frontvonalat 1945tavaszán. A Petőfi-dandár még a Vajdaságbanalakult meg, 1944. december 31. napján:1200 magyar alkotta, a parancsnokuk pedigKis Ferenc partizán százados volt, akiBolmány község visszafoglalása közben halthősi halált, 1945. március 21. napján. Amagyar dandár vörös csillagos magyar nem-zeti zászló alatt harcolhatott. Egyébként Titomarsall az első, zászlóalj erősségű magyarpartizáncsoportot még 1943 nyarán hoztalétre Szlavóniában.

Aztán felszabadult hazánk a német megszál-lás rabigájából, de a vörös csillag ismét idegenlett a magyarnak…


Hogy miért? Azért, mert nekünk volt egyRákosi Mátyásunk, aki a vörös csillagot arrahasználta fel, hogy diktátorává váljon azországnak. Százak végezték a bitófán, ezrekettelepítettek ki addigi lakóhelyükről, százezrek-nek tették tönkre az életét, sokaknak végleg,helyrehozhatatlanul. Aztán jött Kádár János,aki korábban maga is Rákosi diktatúrájánakáldozata volt. Amikor Rákosi 1956 júliusánakvégén kénytelen volt elhagyni az országot –hogy soha többé ne léphessen magyar földre–, nagy lehetőség előtt állt hazánk. Az ember-ek igyekeztek ezt kihasználni, és 1956 őszén,két hétig úgy is tűnt, hogy sikerülni fog. AztánKádár elkövette élete legnagyobb hibáját,mikor segítette vérbe fojtani a magyar forrada-lommá szélesedő népfelkelést. Ő szintén avörös ötágút használta fel arra, hogy megka-parintsa a hatalmat, nem csoda hát, hogy azemberek hazánkban nem jó szívvel tekinteneke jelképre. Persze Kádár és Rákosi között nemlehet egyenlőségjelet tenni, hiszen a szocializ-mus évtizedeiben újjáépült a második világhá-borúban lerombolt Magyarország. A magyaroklassan-lassan ugyan, de megtanultak a Kádár-rendszerben élni, még úgy is, hogy az ember-ek nagy többsége számára evidenciává éselfogadottá vált ez az egypártrendszer, még-hozzá a maga megkötöttségével és szabályai-val együtt. Sokan szerették, megszerették,sokan nosztalgiával gondolnak vissza rá minda mai napig.

Hiszen az 1970-es évekre a rommá lőttMagyarország ismét teljesen felépült, minden-kinek volt munkája, volt valamiféle egzisztenci-ája, nem kellett félni a holnaptól, lehetett előretervezni, volt mit enni, volt hol lakni, nyaranta a„SZOT-üdülők” boldognak tűnő proletárcsalá-

dok tízezreivel teltek meg a Balaton mellett.Mára mi maradt ebből? A munkásság akkor,ott, úgy érezhette, hogy figyelnek rá, a munka-nélküliség, a hajléktalanság ismeretlen volt. Amunkásemberek olcsón, fillérekért jutott azenergiahordozókhoz, a kenyérhez, vízhez, tej-hez, húshoz. Nem jelentett gondot még a sze-gényebbek számára sem a gyerekek iskoláz-tatása és egy valamiféle életpályára állítása,hála a „szociális hálónak”, az ingyen tanköny-veknek és az ingyenes, mindenki számárahozzáférhető, magas színvonalú oktatásnak. Aszegénység, mélyszegénység és éhezésismeretlen, az „összkomfortos élet” viszontmegszokott fogalommá vált, a közbiztonságpedig biztos alapokon nyugodott, még úgy is,hogy ennek megteremtésébe néha-néha aMunkásőrség is besegített. Gombamód nőttekki a földből a „szocialista típusú” lakótelepek,és aki ott nem jutott lakáshoz, az bizton találtameg a helyét valamelyik munkásszállón. Azegyszerű gyári munkás is reális eséllyel vásá-rolhatott egy kis hétvégi telket és hozzá egyautót, amivel oda kijárhatott: a Trabantok,Wartburgok, Zsigulik és Skodák az 1980-asévek végére „elözönlötték” az ország útjait.Akinek pedig nem volt autója, az igénybevehette a szintén a „népgazdasági való(tlan) -sághoz igazított” tömegközlekedést. Ezeket azérdemeket, eredményeket nem lehet elvenniKádár Jánostól.

Persze az emberek nem tudták – de nem isnagyon érdekelte őket, talán csak az értelmi-séget – hogy mi zajlik a színfalak mögött. Egy„puha” diktatúra működött egy kemény cenzú-rával vegyítve, miközben az ország adósság-csapdába került: egyre jobban eladósodtunk,miközben igyekezett a rendszer fenntartani a„munkásság álmát és államát”. Nem akartákaz emberek észrevenni, hogy ez a társadalmiés főként gazdasági berendezkedés (modell,ha úgy tetszik) nem életképes. Nem érdekelteőket, hiszen az egyszerű „prolik” milliói semmi


mást nem akartak, és semmi mást nem akar-nak talán ma sem, mint élni, megélni. Haapránként is, de előbbre jutni. Ezt megkaptákKádártól és a Kádár-rendszertől, aki ezt azegyszerű népi igényt brilliánsan ismerte fel, éselégítette ki, miközben egyre több hitelt kény-szerült felvenni a rendszer működtetéséhez.Nagyszerűen működött tehát a római császá-rok egyszerű, de jól bevált hatalommegtartótaktikája – a „kenyeret és mulatságot” („panemet circenses”) a népnek, hogy csöndbenmaradjon és elviselje a diktatúrát, a zsarnok-ságot – 2 ezer év múltán is. Valóban, míg elnem jött az 1989-es rendszerváltással a kese-rű ébredés, addig tényleg a kelet-európai szo-cialista blokk „legvidámabb barakkja” vol-tunk…

Meglepő lehet a magyar utazó számára,de nemcsak Szerbiában, hanem Horvát -ország ban is találkozhatunk mind a mainapig – gondozott – vörös csillagos partizán-vagy éppen Tito-emlékművekkel. Josip BrozTito más volt, mint Kádár és Rákosi. Afasiszta megszállás alatt a felszabadításimozgalom élére állt, és 1945-re partizánjaimár mindenütt a németeket üldözték, aháború utolsó napjaiban pedig a szerbekmár Trieszt utcáin masíroztak. Persze aháború végén Jugoszláviában is volt meg-torlás, a megszállókkal kollaborálókkal épp-oly kegyetlenül bántak el, mint tették aztEurópa más országaiban is. És azt is be kellismerni, hogy Tito Jugoszláviájában a máso-dik világháború után a vörös csillag ellensé-geinek ugyanúgy létesültek munkalágerek,mint hazánkban, például Recsken. De az1940-es évek végére az is világossá vált,hogy Tito valami mást akar, mint a környező„szocialista tömb” országai. Hogy egypárt-rendszer volt Jugosz láviában is, az nemvitás, de mintha Tito tényleg az emberekfejével gondolkodott volna. Nem akart vas-függönyt, nem akarta a délszláv állam pol-gárainak minden lépését szabályozni kénye-kedve szerint, nem akarta mindenáron aszovjetbarátságot, hanem akarta inkábbelsősorban is a jugoszlávok boldogulását.Egy többnemzetiségű országot sikerült úgyösszefognia, hogy az emberek jól éreztékmagukat benne. Nem is került sor forrada-lomra, nekik nem volt ’56-uk. Másként isgondolnak vissza az emberek ezért Titóra,mást jelent náluk emiatt a vörös csillag, ésnemcsak Szerbiában, de például Horvát -országban is.

1 Bakos Ferenc: Idegen szavak és kifejezések szótára. Akadémiai Kiadó, Budapest 1989. 441. o.2 Bakos Ferenc: i. m. 816. o.


EGY ÉVSZÁZADA TÖRTÉNTFIUMÉBAN...


Amikor az I. világháború teljes katonai kudar-ca, a monarchia népeinek nemzeti törekvései,felszabadulási mozgalmai, és az általánosháborúellenesség az Osztrák – MagyarMonarchia felbomlásához vezetett, akkortájt,1918. október 5. napján a zágrábi, október 14-én pedig a prágai helyőrség nyílt lázadása törtki. Minden nemzeti kissebség alapvető célja azOsztrák-Magyar Monarchiától való elszaka-dás, és a nemzeti függetlenség kivívása lett.1918. október 23-án a Magyar Királyság terü-letén is nyílt lázadás tört ki, amikoris éppen aFiuméban állomásozó 79. gyalogezred (hor-vát) fegyveres felkelést robbantott ki, meg-szállta a várost, a magyar királyi adminisztráci-ót elűzte, és kimondta Fiume csatlakozását azönálló, független Horvátországhoz.

Már 1918. október 23. napján a Fiumarán túliSušakról, az ott gyakorlatozó Jellasics ezred-beli katonákkal együtt sok sušaki jött át horvátzászlók alatt a Fiumara hídján Rijekába, avelük fraternizáló katonák laktanyájába, aholkitűzték a horvát zászlókat. Istvanovič tábor-szernagy, városparancsnok, alpesi vadászokat

küldött a rendbontás felszámolására, de azo-kat a horvát katonák, és a népfelkelők lefegy-verezték. Ezt követően hangoskodva kivonul-tak a laktanyából, s először az útjukba esőrendőr őrszobát dúlták fel, megölve illetve fog-ságba ejtve a szolgálatban lévő rendőröket,majd a városi törvényszék épületéhez tódul-tak, hogy oda behatolva az ott lévő rabokatszabadon engedjék. Ennek során az egészépületet feldúlták, kifosztották, az ablakokonkeresztül mindent az utcára dobáltak.

Mielőtt a szomszédságban lévő kormányzó-sági palotára került volna a sor, azt egy, a pol-gári iskolában pihenő magyar géppuskás-osz-tag, Teslič százados parancsára megszállta,és védelemre rendezkedett be. A helyőrségiparancsnok a rendőrség és a magyar katonáksegítségével vetett véget a lázadásnak, visz-szakényszerítve a laktanyába, majd ott lefegy-verezve a horvát katonákat.

Másnap teherautókon a Punto Francoba,majd onnan hajón Pulába szállították a láza-dókat. 1918. október 28-án Istvanovič, a pol-gármester útján, falragaszokon hirdette ki,hogy a közrend fenntartását a katonaság vetteát. Kevés eredménnyel, mert este Lucich sor-hajókapitány, és Teslič százados jelentették aKormányzóságon, hogy a rendelkezésükreálló katonai erő nem elegendő a város rendjé-


nek helyreállítására. Wekerle miniszterelnök ahelyzetre való tekintettel a fiumei kormányzótBudapestre rendelte. Az állami rendőrség errefeladta hivatali helyiségeit, s a zömük a várostis elhagyta. A Zágrábban, 1918. október 29-énmegalakult Horvát Nemzeti Tanács kimondtaHorvátország elszakadását Magyarországtól.

Ennek hatására a Tanács fiumei bizottságatüntetést szervezett, Fiumének Horvátország -hoz való csatlakozását követelve. A főkéntkatonákból álló, fiumei, horvát és szerb zász-lók alatt tömörülő sokaság a kormányzóságipalota elé vonult, hogy bevonja a palota ormánlengő magyar lobogót, s felhúzza helyette ahorvátot. Miután ez megtörtént, a városonvégigvonulva elkezdték a többi közintézmé-nyen lévő zászlókat is lecserélni, majd a vas-útállomás magyar zászlóit és feliratait vertékle, s egyben meg is szállták azt.

Jékelfalussy Zoltán fiumei kormányzó azesemények hatására családjával együttelhagyta Fiumét, s Pestre utazott. Vele együtta palota magyar őrsége is elvonult. A kor-mányzói teendőket a továbbiakban a HorvátNemzeti Tanács tagja, Lenaz Richárd ügyvédvette át. A városban rekedt magyar polgárokérdekeinek a képviseletével Egán Lajos mér-nök, a Tengerészeti Hatóság osztályvezetőjelett megbízva Jékelfalussy által. Még e napestéjén (29-én) az olaszok is megalakították

képviseleti szervezetüket, a Fiumei OlaszNemzeti Tanácsot, Grossich Antal kórházi főor-vos vezetésével, aki azonnal bejelentette aHorvát Nemzeti Tanácsnak, hogy a városHorvátországhoz csatolását csak fenntartássalés ideiglenes jelleggel veszi tudomásul,ugyanis a város végleges sorsáról a békekon-ferencia kell, hogy határozzon. OssoinachAndrás fiumei országgyűlési képviselő eköz-ben visszaadta mandátumát. 1918. október30-án Zágrábból megérkezett a hivatalos kül-döttség a város átvételére, s Rajčevič népbiz-tos beköltözött a kormányzósági palotába.

Erre a Consiglio Nazionale kiáltványbanjelentette be, hogy ők az anyaországgal,Olaszországgal való egyesülést támogatják, sa délszláv megszállást csak ideiglenesnektekintik. Antonio Vio polgármester, azonosulvaa kiáltvánnyal, átadta azt Rajčevičnek, mire anépbiztos kijelentette, hogy Fiume hovatarto-zásának kérdését a Szerb-Horvát-Szlovénállam már megoldottnak tekinti. Eközben ahorvát bán elrendelte az ostromállapotot avárosban. A fiumei olaszok erre követeketmenesztettek a határon túlra, hogy a rendhelyreállítása végett behívják a kikötőbe azolasz flotta egységeit.

Küldetésük sikerrel járt. 1918. november 4-én reggel befutott a kikötőbe az F. STOCCO,majd a SIRTARI torpedóvadász, fedélzetén


Rainer admirálissal. Az olasz lakosság aConsiglio Nazionale vezetésével lelkesenüdvözölte az érkező hajókat és az admirálist.Nem sokkal később megérkezett az EMMA-NUELE FILIBERTO sorhajó is és a MáriaTerézia-móló mellé állt be. Rainer a tiszteleté-re kivonult városatyáknak kijelentette, hogy azolasz király nevében érkezett és minden erővelmeg fogja védeni az olasz lakosság ésOlaszország érdekeit.

Ennek szellemében az olasz flotta egységei akövetkező két napban elfoglalták az isztriai par-tokat, Abbáziát és Zárát is, nem törődve adélszlávok heves tiltakozásával. Időközben aváros háromfős küldöttsége Velencében felke-reste az ott tartózkodó olasz királyt és bejelen-tette a város abbéli szándékát, hogy a függetlenFiume Olaszországhoz kíván csatlakozni.November 11-én a FRANCESCO FERRUCCIOis befutott a kikötőbe, és az EMMANUELLEFILIBERTO mellett kötött ki. Ugyanekkor érkez-tek a városba a Károlyi-kormány Svájcba tartóküldöttei is, akik igyekeztek tájékozódni az újvárosi hatóságoknál. Látogatást tettek az olaszflotta parancsnokánál is, aki felsőbb engedéllyel– egyéb közlekedési lehetőség híján – egy tor-pedónaszádon Olaszországba vitette őket,ahonnan Bernbe utaztak tovább.

A fiumei horvát-olasz-magyar kérdést azolasz csapatok bevonulása oldotta meg. 1918.

november 17-én Drenova felől megszállták avárost, autókon, s kerékpárokon érkezve,ágyúkat s géppuskákat vontatva. A korábbanérkezett SAN MARCO csapatszállítóról pediga kikötő környékét szállták meg, a Whiteheadgyárban lévő rádióállomással egyetemben. Avárosból tömegesen menekültek a frissenbetelepült horvátok és szerbek Sušakra és atávolabbi városokba. Estére a szláv katonaságis elvonult a városból Sušak felé. A horvátoktartva a további olasz előnyomulástól, felszed-ték a síneket is, így Fiume és Buccari-Bakarközött megszűnt a vasúti közlekedés. Donderosorhajókapitány, az EMMANUELE FILIBERTOparancsnoka, átvette a Tengerészeti Hatóságvezetését és eltávolította a horvát főispánt, dr.Lenazt a kormányzói palotából.

Az olaszok ezután igyekeztek a teljes köz-igazgatást is átvenni, illetve felügyelni.Ugyanekkor az Antant is megkezdte bevonulá-sát Fiumébe. Beérkezett a kikötőbe az ISRA-EL nevű amerikai torpedóvadász és a DORT-MONTH brit cirkáló. 1918. november 24-énfrancia, zömében annamita gyarmati katona-ság vonult be a városba. Ezzel teljes lett azantant megszállás.

Az olasz járőrök mellett megjelentek a városutcáin a brit, amerikai és francia katonák is. Amegszállással némileg javult a város élelmi-szer ellátása. Az Antant megszállás a


Tengerészeti Akadémiát is érintette. Az intézet-be 400 angol katonát szállásoltak be 25-énreggel, s az igazgató magánlakása és a szer-tárak kivételével valamennyi helyiséget lefog-lalták. Az Antant erők bevonulása nem zavar-tatta az olaszokat abban, hogy a várost saját-

juknak tekintsék. November 28-án Cagni olasztábornok látogatott a városba, kit nagy ünnep-léssel fogadtak a helyi és a bevonult olaszok.A tábornok szónoklatában kijelentette: „Ez a miföldünk és az is marad!”. Ez aztán egészen1945-ig igaz is volt.


EKÖZBEN A KÁRPÁT-MEDENCÉBEN


Ide még megjegyzem, hogy nem melles-leg a fiumei események voltak azok, ame-lyek valósággal elsöpörték Magyar -országon a Wekerle-kormányt, miközbenaz éppen megszülető Szerb–Horvát– Szl o -vén Királyság csapatai, a francia Arméed’Orient hadosztályaival előrenyomulva,megkezdték Magyarország déli területeinekmegszállását. Már november elsején elér-ték a Száva – Duna vonalát, és továbbha-ladtak észak felé. Két hét múlva, 1918.november 13-án a szerbek Morava hadosz-tálya Újvidéknél átkelt a Dunán, és meg-szállta Zombort, Szabadkát és Baját. ADrina hadosztály Eszéknél kelt át a Dráván,és november 15-én bevonult Pécsre. Egy-egy szerb drinai század bevonult Mohácsraés Barcsra is. A Duna hadosztály a Bá -nátban nyomult előre, és megszálltaLugost, Versecet, Nagykikindát, Temesvárt,Resicabányát és Nagybecskereket. A Dunahadosztály lovassága előrenyomult Lippá -ra, Aradra, Nagy szentmiklósra és Szőregre.

Ugyanakkor a budapesti antantmisszió, Vixfrancia alezredes vezetésével, egy Párizsbólérkezett utasításra hivatkozva már december3-án Szlovákia azonnali kiürítését követelte akormánytól, és engedélyt adott a

Csehszlovák Köztársaság csapatainak, hogya Dunától és az Ipolytól északra fekvő terüle-teket egészen az Ung folyóig megszállják.December közepére a csehszlovákok már aVág és a Nyitra völgyében jártak. 1918. dec-ember 23-án az újabb Vix jegyzék már a„szlovák föld történelmi határait” jelölte ki,Beneš hatékony közreműködésével (ez ahatárvonal a következő volt: a Duna az Ipolytorkolatáig, az Ipoly Rimaszombatig,Rimaszombattól egyenes vonalban az Ungfolyó torkolatáig, valamint az Ung folyásaUzsokig). A magyar csapatoknak haladékta-lanul ki kellett üríteni e területeket.Egyidejűleg a Román Királyság hadserege isengedélyt kapott, hogy átlépje a Marost, ésmegkezdje az előrenyomulást egy új, jóvalnyugatabbra fekvő demarkációs vonal irá-nyába.

Eközben a vidék forrongott. Támadásokérték a kereskedők boltjait, a nagybirtoko-sok magtárait, kastélyait, kúriáit. Detámadások értek állami alkalmazottakat,jegyzőket, sőt, csendőrőrsöket is. A lázon-gó tömegekkel szemben a karhatalommegpróbált fellépni. Zala megye főispánjapéldául 1918. november 25-ig statáriálisúton 50 embert végeztetett ki. Egyrekomolyabb gondokkal küzdött a háborúvalamúgyis tönkretett magyar gazdaság is.Hiány volt úgyszólván minden nyers-anyagban. A külföldi szénszállítmányokelakadása megbénulással fenyegette aközlekedést, az ipari termelést. A gyárakegy részének leállása, a hadiipari leállás-átállás következtében egyre növekvőmunkanélküliség lépett fel.


Az 1918. évi termés minden addiginál gyen-gébbnek bizonyult. A lakás, az élelmiszerek, aruha, a tüzelő hiánya a tél beálltával egyre drá-maibb helyzeteket produkált. Növelte a bajokata frontról hazatérő katonák tömegei helyzeté-nek megoldatlansága. 1918 decemberénekközepéig mintegy 1,2 millió (!) magyar bakaszerelt le, elhelyezésük, munkába állításuk azadott viszonyok között csak részben volt lehet-séges. Az ország központi részeit, elsősorbanBudapestet, 1918 végén és 1919 elején mindnagyobb számban lepték el az elszakadóbanlevő területekről érkező magyar menekültek. Amenekülők – nagyrészt állami tisztviselők –segélyt, elhelyezkedést, fizetésük, nyugdíjukfolyósítását követelték.

A kormány a gazdasági nehézségeken, átfo-gó terv hiányában rögtönözött intézkedésekkelpróbált segíteni, persze kevés eredménnyel. Atőkések, a földbirtokosok a kormányt tehetet-

lennek tartották, sokallották a dolgozóknak tettpolitikai és gazdasági engedményeket, vala-mint Károlyi Mihályt és a kormányt okolták azantantbarát politika kudarcáért is. A dolgozókugyanakkor kevesellték a kormány intézkedé-seit, és követeléseiknek mindinkább önerejük-ből próbáltak érvényt szerezni. 1918-1919 for-dulóján gyárfoglaló mozgalom bontakozott ki,több nagyüzem a munkások ellenőrzése alákerült, napirenden voltak a sztrájkok.

A délszlávok eközben, 1918 decemberéneka végén megszállták a Muraközt is. 1919.január 10. napján elfoglalták a Mura hídjait, éshídfőket létesítettek a túlparton, sőt, egy-egyszakasznyi erősségű osztaguk bevonultMuraszombatra, Alsólendvára és Mura ke -resztúrra is. Nagykanizsáról és Szom bat -helyről magyar csapatok indultak a Murához.Murakeresztúrra, Letenyére és Muraszom -batra egy-egy század, Alsólendvára pedig kétgyalog és egy géppuskás század vonult be.Muraszombatnál fegyveres harc robbant ki, atöbbi községből a délszlávok harc nélkül kivo-nultak. Mivel ekkortájt a Bánátban is feszültévált a helyzet a területet egyaránt magánakkövetelő románok és délszlávok között, a fran-ciák gyorsan döntöttek, és bevonultak a tér-ségbe. 1919. január 2-án a franciák megszáll-ták Szegedet és Aradot is, a következő hetek-ben Szeged, Arad és Újvidék körzetébe kettő,Temesvár, Lugos és Versec körzetébe pedigegy hadosztályt telepítettek. Az eseményekvégkép elsöpörték Magyarország területi sért-hetetlenségének illúzióit…


NÉHÁNY GONDOLAT A DÉLSZLÁV HŐSÖKRŐL...


Az elkövetkező évtizedek történései ma márvilágosak. Tanácsköztársaság, vörös, majdfehérterror. Eztán jött Horthy a lován, Trianon amaga igazságtalanságával, Magyarországmegcsonkításával, majd elkezdtünk talpraállni, gazdaságilag megerősödni. Aztán érke-zett Gömbös és vele az egyre jobban megerő-södő fasizmus. Hitler az ezeréves HarmadikBirodalomról álmodozva nekünk is visszaadtaaz ezeréves Magyar Királyság egykori határai-nak illúzióit néhány évre – a bécsi döntésekkel–, de persze azért, mert a germán diktátor min-dent és mindenkit uralni akart: a világ beleszé-dült hát a második világháború poklába…

De volt egy kis ország Európa szívében,amely nem hagyta magát. Nem ijedt meg sema magyaroktól, sem az olaszoktól, de még azakkor mindenhatónak tűnő hitleri, náci katonai

gépezettől sem. Ez az ország a délszlávokállama volt, déli szomszédunk, Jugoszlávia(1929-től nevezték így, addig Szerb–Hor -vát–Szlo vén Királyság). 1977-es születésű-ként én még emlékszem a gyermekkori,jugoszláviai, csáktornyai kirándulásokra (odalegalább mehettünk), ami nekem az édessé-gek és a játékfegyverek Mekkáját, míg szüle-imnek a külföldet, a „Vegeta” és a „Pepito”(puncsrum) varázsát jelentette…

Nem a magyarok és az egyéb fasiszta meg-szálló csapatok jugoszláviai rémtetteiről aka-rok most beszélni. Nem a meggyalázottmagyar-jugoszláv „örök barátsági” szerződés-ről, és úgyszintén nem az 1942. januári „hidegnapok” –ról, Novi Sad (Újvidék) borzalmairól,ahol a magyar karhatalom, de elsősorban a

csendőrök és a folyamőrök majd 4000 szerbetés zsidót öltek a Dunába. Nem beszélek mosta szerb partizánbosszúról sem, aminek leg-alább 30 ezer ártatlan magyar esett áldozatul1944 őszén, és amikortól mindenki megtanultafélni a „szerbek bosszúját”, ezt az amúgybarátságos és vendégszerető népet.

Mondom persze ezt elfogultsággal, hiszenapai nagyanyám szerb származású volt. Nemkutatom most azt sem, miért nem lépett akkor,


ott, 1942 januárjának „hideg napjaiban” közbea Horthy-rezsim. Emberöltők teltek már elazóta, és generációk fognak még felnőni éselmenni, mire ismét valódi barátja lehet egy-másnak szerb és magyar. Most nem erről sze-retnék a továbbiakban a Tisztelt Olvasónakmesélni, hanem a Balkán hegyeiről és Titómarsall hős katonáiról.

Azokról a partizánokról, akik a végén kiűztékJugoszláviából a fasiszta megszállókat. Enneka harcnak volt a szerves része Isztria népénekhősi küzdelme, és ezt a harcot jelzik, hirdetik –azért, hogy mindenki emlékezzen rá – mind amai napig az isztriai vörös csillagok is.

1941. április 17-én, Belgrádban írták alá atizenegy napos jugoszláv ellenállásnak végetvető fegyverszünetet, a német és magyarhadigépezettel nyílt harcban nem boldogulha-tott a délszláv állam. Az újonnan létrehozott,usztasák vezette Független Horvát Állam nácibábállamként működött, míg Bosznia-Her -cegovina, Szlovénia és Szerbia egyes részeihorvát, magyar és német, míg az ország többirésze olasz és bolgár megszállás alá került. Anémetek számára váratlan, 2 hetes jugoszlá-viai ellenállás a későbbiek során rendkívülhasznosnak bizonyult a szovjetek számára,ugyanis jelentős náci erőket kötött le, lelassí-totta a görögországi offenzíva előkészítését,és ami a legfontosabb volt – mint az utólag

kiderült –, 6 héttel odázta el a Szovjetunió elle-ni, náci Barbarossa hadműveletet, ami pedig akésőbbiekben Hitler számára végzetesnekbizonyult, csakúgy, mint a Balkán partizánjai.

Tito az okkupáció kezdetekor Zágrábban volt.1941. április 15-én megalapította a KatonaiBizottságot, és közzétette, hogy elérkezett azidő a kapitalizmus felszámolására. Hamarosankiadták a Májusi Nyilatkozatot is, amely nyíltellenállásra szólította fel a délszláv embereket.Amikor a hitleri Harmadik Biro dalom 1941. júni-us 22. napján megtámadta a Szovjetuniót, Titoösszehívta a Központi Bizottságot, és megala-pították a Jugoszláv Nemzeti Felszabadító ésPartizánosztagot (Narodnooslobodilačkih i par-tizanskih odreda Jugoslavije – NOPOJ).Elrendelte a teljes mozgósítást és meghirdettea fegyveres partizánharcot. Az 1941-esévszám később Jugoszlávia címerében ismegjelent, csakúgy, mint az 1804. évé is, amipedig az első jelentős szerb felkelés éve volt atörök megszállók ellen.


1941. július 7-én kezdték meg a jugoszláv par-tizánok a fegyveres harcot a megszállók és segí-tőik ellen, Bela Crkvában. Tevékenységük németmegtorlásokat (tömeggyilkosságokat) provokált:egyes helyeken a nácik minden megölt németért100, minden sebesültért pedig 50 délszláv civiltvégeztek ki, így próbálták elejét venni a partizá-nakcióknak, Tito fejére pedig maga Hitler tűzött kiszázezer német birodalmi márka vérdíjat (arany-ban). Tito később ezt írta: „Hitler parancsnokaikénytelenek voltak harmincnyolc nappal elhalasz-tani az Oroszország elleni támadást. Ennekkövetkeztében minden kilencedik jugoszláv életétvesztette az ellenség elleni harcban.”

Tito 1941. szeptember 19-én találkozott acsetnikvezér Draža Mihajlovićcsal, de ez atalálkozó még eredménytelenül zárult. Majd1941. október 27-én ismét találkoztak és ekkormár megállapodtak arról, hogy közösen lépnekfel a megszállók ellen. De a következő évek-ben a csetnikek és a partizánok mind jobbaneltávolodtak egymástól, mígnem 1943 végéremár nyílt ellenségeskedés folyt közöttük. A fel-szabadított területeken Tito partizánjai a polgá-ri kormányzat feladatainak ellátására népbi-zottságokat hoztak létre.

Tito volt a legfőbb vezetője az ANVOJ-nak(Jugoszláv Népfelszabadító AntifasisztaTanács) is, amely 1942. november 26-ánBihaćon, 1943. november 29-én pedig Jajcé -

ban ülésezett. Elsősorban ezeken a tanácsko-zásokon született meg az ország háború utánitársadalmi berendezkedésének a terve.

1942. december 4-én, miközben azország nagyobbik része még mindig a ten-gelyhatalmak megszállása alatt állt, Titokinevezte az ideiglenes jugoszláv kormányt.A németeknek háromszor is sikerült igazánközel férkőzni Titóhoz, aki azonban mindhá-rom alkalommal bravúrosan szökött meg anáci csapatok elől: először az 1943-banlezajlott „Fall Weiss” offenzíva során, majdaz azt követő „Schwarz” hadműveletben,ahol 1943. június 9-én meg is sebesült, és alegenda szerint, életét csak kutyája önfelál-

dozása mentette meg. Végül pedig 1944.május 25-én, amikor éppen csak sikerültmegúsznia a drvari főhadiszállásuk ellenvezetett német „Rösselsprung” hadművele-tet.


A Balkánon az 1943-as év tavasza tekinthető aháború fordulópontjának. Ekkor a partizánok kétjelentős, nyílt ütközetben is helytálltak, illetve tulaj-donképpen győztesként kerültek ki azokból. Azegyik csata a Neretva-völgyében zajlott le mégtélvíz idején, míg 1943. május 15-én került sor aSutjeska-völgyi csatára. Ez a két ütközet elsősor-ban azért volt jelentős, mert nyílt csatában állthelyt a német reguláris erőkkel szemben aJugoszláv Népfelszabadító Hadsereg, ami jelen-tősen megnövelte a partizánok önbizalmát éstekintélyét is, valamint új lendületet adott a tobor-zásoknak, illetve a lakosság is egyre nagyobbbizalommal támogatta Tito csapatait eztán.

Csak hogy érzékeltessem, a Sutjeskánál anémet 118. vadászhadosztály, a 369. légióshadosztály, az I. hegyivadász hadosztály, aBrandenburg vegyes-ezred, és a Prinz EugenSS-hadosztály az olaszok Alpesi-, Velence- ésFerrara-hadosztályaival, és bolgár csapatokkalpróbálta megsemmisíteni Tito seregét. Közel120 ezer megszálló katona akart végleg leszá-molni egy nyílt csatában a Tito által vezetett,körülbelül 20-30 ezer fős partizánsereggel:sikertelenül… Összehasonlításként elmondha-tó, hogy míg 1941-ben 60-70 ezren voltak akommunista partizánok szerte a Balkánon,addig 1943-ban már közel 300 ezren. A parti-zánokat a szövetségesek légi úton jelentősmértékben támogatták, az akciókat Sir FitzroyMaclean dandártábornok vezette.

Tito kezdetben többször is vitába keveredett azangol és amerikai összekötő tisztekkel Sztálinhozfűződő szoros kapcsolata miatt, azonban az1943. november 28-án megtartott teheráni konfe-rencia mégis Tito számára hozott politikai győzel-met, ugyanis az angolok eldöntötték, hogy DražaMihajlović csetnik vezér további támogatásahelyett a kommunista partizánokat fogják segítenia jövőben. A kormányfők (Churchill – Roosevelt –Sztálin) első ülése 1943. november 28. napjánvolt, a második november 29-én, a harmadiknovember 30-án, míg a negyedik ülés és azeztán, közösen kiadott Közlemény pedig 1943.december 1. napjára esett. Már a teheráni döntés

másnapján sor került az AVNOJ második tanács-kozására is, ahol megszületett a döntés, melyszerint Jugoszlávia szövetségi állam lett. Atanácskozást Tito vezette, akinek a „Jugoszláviamarsallja” címet adományozták és az országminiszterelnökévé választották meg. Ezzel vettekezdetét egyébként a személyi kultusz sajátosdélszláv folyamata is.


Tito 1944. január 7-én a németek fokozódótámadásai miatt elhagyta Jajcét és Drvarbaköltözött. Innen a német rajtaütés elől, május25-én szovjet repülővel Bariba, majd onnanangol hajóval Visre utazott. 1944. június 14. és16. között találkozott Šubašićcsel, a horvátfasisztaellenes politikussal, és megszületett aTito-Šubašić paktum. Tito 1944. augusztus 12-én, az olasz fronton találkozott előszörWinston Churchill-lel. Ezen a megbeszélésena háború utáni Jugoszlávia volt a legfontosabbtéma, de egyezség nem született. Churchilllegszívesebben visszaállította volna a monar-chiát, Tito pedig inkább egy szövetségi államotképzelt el. Tito 1944. szeptember 21-énRománián keresztül Moszkvába utazott.Útközben – még Romániában – találkozottBulgária képviselőivel, Blagojevvel, Todorovvalés Terpesevvel. A megbeszélés elsősorban aháborúra terjedt ki, de szóba került Macedóniaháború utáni helyzete is. Még ugyanezen anapon megérkezett Moszkvába, ahol másnapmaga Sztálin fogadta. A szovjet vezetővel foly-tatott megbeszélésen kitértek a JugoszlávKommunista Párt és a Szovjet KommunistaPárt kapcsolatára is, a segítségnyújtásra ésszovjet katonák Jugoszláviában történő állo-másoztatására.

1944. november 2-án Tito megegyezettŠubašićcsel az új, közös, koalíciós kormányfelállításáról (Šubašić először miniszterelnöklett 1945 márciusáig, majd pedig – Tito mellett– külügyminiszterré nevezték ki 1945 októbe-réig). 1945. március 7-én Belgrádban megala-

kították a Demokratikus Föderatív Jugoszláviakormányát, melynek élére már Tito került. Ápri-lis 5-én Tito megállapodást írt alá a Szov -jetunió hadvezetésével „szovjet csapatokjugoszláv területeken történő ideiglenes állo-másoztatásáról”.

Az 1944 októberében Jugoszláviába érkezőVörös Hadsereg segítségével a partizánok fel-szabadították Belgrádot, majd 1945 áprilisá-ban Szarajevót, így végül győztesen kerültekki a népfelszabadító háborúból, és bátor tette-ik máig legendásak a délszlávok között, szá-mos emlékművet is felállítottak tiszteletükre.Az 1944 végi Tito-Šubašić megállapodás alap-ján Tito vezetésével 1945. március 7-én jöttlétre az ideiglenes kormány, majd a novembe-ri, kommunista győzelmet hozó választásokután az Alkotmányozó Nemzetgyűlés kikiáltot-ta a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaságot.Elfogadták az ország első alkotmányát, Titopedig miniszterelnök és külügyminiszter lettegyben. Nekilátott az erős hadsereg és hír-szerzés (UDBA) megszervezésének, elsősor-ban is megelőzendő a náci kollaboránsok és acsetnikek esetleges revans-akcióit.

1946 októberében az Alojzije Stepinacérsekre – a nácikkal való együttműködés éserőszakos térítés miatt – kirótt tizenhat évesbörtönbüntetés kapcsán a Vatikán kiközösítet-


te Titót és a jugoszláv kormányt. Közben Titonemcsak a nyugattal, de Sztálinnal is össze-veszett, és így vette kezdetét a sajátos, demégis kommunista jugoszláv államépítés. Tito,aki egyik atyja volt az „el nem kötelezett orszá-gok” mozgalmának, 1980. május 4. napján haltmeg Ljubljanában. Halála után egy évtizeddelvéres polgárháború vette kezdetét Jugosz -láviában, aminek eredményeként születettmeg aztán az önálló Szerbia, Horvátország,Szlovénia és Bosznia-Hercegovina, az 1990-es évek közepén.

Egy évtizeddel később ismét fegyverekszóltak a Balkánon: az eredetileg Dél-Szerbiában fekvő, Montenegróval (CrnaGora), Albániával és Macedóniával határosKoszovó a 2000-es évek vége felé – nemzet-

közi segítséggel és elismeréssel – elszakadtSzerbiától, és kinyilvánította függetlenségét,amit a szerb állam a mai napig nem ismert el.Ennek is köszönhető, hogy az albán többsé-gű Koszovó északi részén, ahol viszont szerbtöbbség lakik, máig sem nyugodtak meg akedélyek.


PARTIZÁNOK, CSETNIKEK,USZTASÁK

A Délvidék 1941-es visszacsatolása utánnéhány hónappal egész Jugoszlávia terüle-tén megerősödött a szervezett partizántevé-

kenység. Csak érdekesség gyanánt közlöm,hogy a partizánakció jelent valamilyen ügyérdekében kifejtett egyéni kezdeményezéstis, míg a partizán szó jelentése egyrészt: „fr,kat az ellenség által megszállt területen fegy-veres ellenállást kifejtő harcos”, másrészt: „ol> ném, tört alabárdra emlékeztető, széles,lándzsaszerű heggyel bíró szúrófegyver”.3

Először Szerbiá ban, majd Boszniában,Montenegróban, és végül Horvátországban isfellángoltak a rajtaütésszerű harcok. Későbbközponti parancsra a kommunista partizánokkezdtek beszivárogni a magyarok megszálltaBácskába, és a németek ellenőrzése alattálló Bánátba is.


3 Bakos Ferenc: i. m. 631. o.


CSETNIKEK


Jószerivel a partizánharcmodor szerint harcoltak,

de nem voltak partizánok (a szó klasszikus értelme

szerint) a királypárti, nacionalista szerb fegyvere-

sek, a csetnikek. A csetnik szónak több jelentése is

van, de mindig a szerbekhez köthető, királypárti,

azaz nem kommunista, szerb nacionalista és általá-

ban reguláris alakulat tagját jelöli:

„csetnik (a szerb četa, 'csapat' szóból): szabadcsa-pat tagja – 1. A török hódoltság idején rablóbandáktagjait nevezték csetniknek. – 2. A 19. században acsetnikek a törökök ellen lázadó bolgár v. macedónfölkelők (komitácsik) szerb ellenfelei, akik az összesszerbek által (is) lakott területek szerb uralom alattiegyesítését követelték. – 3. A 20. sz. elején Belgrádbanalakultak az első hivatalos csetnik szervezetek. A bol-gárokkal és a törökkel való ellenségeskedést csoport-jaik egymás elleni támadásai tarkították. Az 1912.október-novemberi és az 1913. június-augusztusiBalkán-háborúk és az I. világháború résztvevői.Harcmodorukat átvette az I. világháború kirobbantá-sáért felelős „Fekete kéz” szerb titkos társaság, mely-nek főnöke, Dragutin Dimitrijević 1912 őszénMacedóniában szervezett csetnik egységet. – 4. 1918után a délszláv királyság paraszt-népőrsége. – 5.1941. április: a német megszállás után a polgáriemigráns kormányt támogató, angolbarát, de 1942-től a megszállókkal is megegyezést kereső, a kommu-nisták ellen is harcoló Draža Mihajlović egységeinekneve. 1944-től a brit támogatást fokozatosan elvesz-tették, azt a kommunista partizánok kapták. A kommu-nista „Népi Felszabadító Hadsereg” 1944-45: irtóhadjáratban szervezetüket szétverte, 1946: Mihaj -lovićot kivégezték. – 6. 1990: a kommunista

Jugoszlávia fölbomlásakor a független állammá lettHorvátország, Bosznia és Hercegovina szerbek (is)lakta területeinek Szerbiához csatolásáért a szerbhaderő támogatásával harcoló szerb szabadcsapatoktagjai.”4 Lásd még: „csetnik, szerb–hor vát, a második

világháború idején Szerbiában működő ellenforradal-mi szervezet tagja”.5

Már a középkor zord balkáni hegyei között is har-

coltak a török megszállók ellen szerb szabadcsapa-

tok, akiket csetnéknek (četne) neveztek, innen kap-

ták aztán a későbbi nevüket a szerb nacionalista

egységek is. Jellegzetes, fekete színű, halálfejes

zászlójukat a „A királyért és a hazáért - Szabadságvagy halál” felirat díszítette. Tehát a német-magyar

megszállás után az emigráns polgári jugoszláv kor-

mányt támogató, tisztán szerbekből (szerb naciona-

listákból) álló, királypárti, angolbarát, de 1942-től a

fasiszta megszállókkal is megegyezést kereső, köz-

ben a kommunisták ellen is harcoló Draža

Mihajlović „csetnikvezér” egységeinek az elneve-

zése volt a csetnik.6

4 http://lexikon.katolikus.hu/C/csetnik.html (2016.11.15) Lásd még a témakörről: Šehić, Nusret: Četnistvo u Bosni iHercegovini (1918-41). Sarajevo, 1971. illetve Borković, Milan: Kontrarevolucija u Srbiji. 1941-44. Beograd, 1979.5 Bakos Ferenc: i. m. 156. o.6 Itt ajánlok a Tisztelt Olvasó figyelmébe egy, a „Beszélő online” internetes oldalon megjelent írást, kommentálás nélkül,mégis azzal, hogy a „csetnik” szó a magyarságban – sajnos – mindigis valamiféle félelemkeltő (félelmetes) szónakszámított. Legalábbis véleményem szerint, amit néha, némelyek bizony politikai célokra, hangulatkeltésre is igyekeztekfelhasználni, a múltban csakúgy, mint jelenünkben is. Ajánlom tehát mindenkinek a Beszélő, 4. évfolyam, 35. számának:„CSETNIK JELVÉNY, CSETNIKEK? című cikkét, Lásztity Péter, a Szerb Demokratikus Szövetség alelnöke írását.http://beszelo.c3.hu/cikkek/csetnik-jelveny-csetnikek (2016. 11. 15.)


PARTIZÁNOK


A klasszikus, „jugoszláv partizánoknak” ahorvát-stájer határvidékről származó JosipBroz Tito (elsősorban szerb, valamint – főleg aháború vége felé – horvát és szlovén) kommu-nista katonái, a Jugoszláv NépfelszabadítóHadsereg tagjai számítottak. Tito partizánjaiközött „mindenféle” náció (úgymint szerbek,horvátok, szlovének, bosnyákok, magyarokstb.), többféle vallású tagjai is megtalálhatókvoltak, hiszen a partizánok elsősorban a kom-munizmus eszméje alatt szövetkeztek és har-coltak. Jelvényük az elmaradhatatlan, sapkáratűzött vörös csillag volt. Tito 1941. július 4.napja óta vezette a felkelést.

Ennek tulajdonképpeni kiindulópontja éskiváltója Bosznia – Hercegovina volt, ahol akatolikus horvát usztasa-mozgalom tömegeskivégzéseket hajtott végre a szerb pravoszlá-vok körében. Ennek oka pedig a horvátok terv-

szerű etnikai tisztogatása volt, ugyanis olyanterületeket is megszálltak (Bosznia-Herce -govinát, valamint tisztán szerb ajkú területe-ket), és a létrehozott új államukhoz csatoltak,amely messze túlhaladt a korábbi horvát terü-leteken, és etnikailag sem lehetett Horvát -országhoz csatolni, ugyanis szerb többség éltott. Ezért, az etnikai kép megváltoztatásáértkezdtek aztán a horvátok tisztogatásba.

Erre fel 1941. június 21. és 22. napjainzavargások törtek ki szerte Horvátországban(a megszállt Szerbiában már a német-magyar bevonulástól fogva nem volt nyuga-lom, eleinte a csetnikek, majd később aszerveződő partizánok akciói miatt), majdpedig színre lépett a kommunista Tito, akipersze partizánjainak zömét a szerbek közül

toborozta. Oly eredményes vezetést tanúsí-tott, hogy 1941 novemberére Délkelet –Szerbia nagy része a jugoszláv partizánokellenőrzése alá került. 1942 tavaszára máregész Szerbia területe és a bosnyák hegyekis veszélyessé váltak a megszállók számá-ra, jóformán sehol sem érezhették magukatbiztonságban az orvlövészektől, szabotá-zsoktól, rajtaütésektől. A „csapj oda és fussel” harcmodor felettébb hatásosnak bizo-nyult a szerb lakosság aktív támogatásávalkombinálva. Ehhez még azt is hozzá kellszámítani, hogy ekkortájt mind a csetnikek,mind pedig a partizánok csak a német-magyar-olasz megszállókat támadták, a köz-tük lévő ellentét igazából csak 1943-ra váltegyértelműen, harci érintkezésekben is lát-hatóvá.


Hitler egyértelműen és kertelés nélkül jelen-tette ki dr. Mile Budak újonnan kinevezett hor-vát követ bemutatkozó látogatásán az ÚjBirodalmi Kancellárián, 1942. február 14. nap-ján: „Szerbiában most már a lehető legbrutáli-

sabban fog eljárni a felkelők ellen. Vége a gla-székesztyűs bánásmódnak. A szándékunkellenére megvívott harc után mint győztesekmindent megtettünk, hogy megkönnyítsük aszerbeknek a beilleszkedést az európai arcvo-nalba. Sohasem sértettük, sohasem aláztukmeg őket, de ez az úri bánásmód semmit semhasznált. Most majd minden eszközzel nyugal-mat teremtünk. Orvlövészeket nem tűrünkmeg. Az országra következő szenvedésért ésínségért azok lesznek felelősek, akik nemakartak észhez térni. A német hadvezérek és anémet katonák nem kedvelik ezt a lázadókelleni harcot, de belátják, hogy szükséges, ésmindent meg fognak tenni, hogy kíméletlenülés hamar befejezzék.”7

1942 őszére mindenhol fellángoltak a har-cok, úgymint Szerbiában, Bosznia-Herceg -ovinában, Szlavóniában, a montenegrói vége-ken és a Fruska Gorában is. A hegyvidéki tere-pen nehézkesen felvonuló, elsősorban nagy,reguláris hadseregekhez és nem partizánharc-

modorhoz szokott olasz és német csapatokszinte sehol sem tudtak csapást mérni a parti-zánokra. A horvát erők mégúgyse voltak képe-sek ellenállni, és ez brutalitást váltott ki belőlük

a helyi lakossággal szemben, akiket általábanegy kalap alá véve, mind partizánbarátoknaktekintettek, ami persze ismét csak olaj volt atűzre. Montenegróból egymás után érkeztek apartizánezredek, a szerb patrióták pedig ahelyi lakosság között bujtogattak. 1943 márci-usában zajlott le a híres neretvai csata.

Ekkorra már a jugoszláv partizánok annyiramegerősödtek, hogy nyílt harcra, „klasszikus”ütközetre is képesek voltak a megszállókkal.Nehézfegyverzettel és tüzérséggel is rendel-keztek, valamint többségük kezében ekkormár géppisztoly volt. A partizánok keményen

verekedtek, és a harc igazi döntést nem hozottugyan, azonban a német-olasz egységek nemtudták a jugoszláv partizánsereg erejét meg-törni: nem sikerült őket sem bekeríteni, sempedig megadásra kényszeríteni.

Mint már az előbb jeleztem, ekkortájt (1943eleje) kezdtek el a német és olasz csapatok„barátkozni” a csetnikekkel, fegyverrel és fel-szereléssel látva el őket, cserébe a békéért,illetve a partizánok elleni harcért. Ez a helyzetutóbb néha a visszájára fordult, ugyanis példá-ul Roatta, az 1942 januárja óta Dalmáciábanállomásozó 2. olasz hadsereg főparancsnoka1942 őszén kénytelen volt segítséget kérni azáltala korábban felfegyverzett csetnikek elleniharchoz. A csetnikek ugyanis – az olasz meg-


szálló csapatokkal kötött megállapodás alap-ján – Horvátország olasz zónájában előbbmegszakították a kapcsolatot a csetnikvezérMihajlović-al a fegyverekért és felszerelésértcserébe, utóbb azonban mégis kapcsolatbaléptek vele, majd rátámadtak az olaszokra.Siegfried Kasche zágrábi német követ úgy jel-lemezte a kialakult helyzetet, hogy „az olaszokfőleg a falvakban ülnek, a falvakon kívül pedighagyják, hogy a csetnikek és a partizánok aztcsináljanak, amit akarnak. Emellett az ott mégnagy számban található zsidók egy húron pen-dülnek a partizánokkal, ők a hírvivőik.”8

A német-csetnik barátkozásnak elsősorbannagypolitikai okai voltak, hiszen vezetőjük,Draža Mihajlović elkezdte a megegyezés lehe-tőségeit keresni a megszállókkal, viszont emi-att Churchill támogatását elvesztette, aki pedigvégképp Tito pártjára állt. De a tengelyhatal-mak minden erőfeszítése hiábavalónak bizo-nyult, hiszen mind emberanyag utánpótlás,mind pedig angol fegyver és felszerelés is jutottbőven Titóhoz. 1942 – 1943 fordulóján a néme-tek nagyszabású akciót indítottak Tito partizá-nezredeinek felszámolására. Ekkor is megmu-tatkozott, hogy a partizánok ellen nagy, regulá-ris hadosztályok bevetése nem vezethet ered-ményre. Rövid ideig normalizálódott a németekhelyzete, de 1943 nyarára már ismét, újult erő-vel tombolt a partizánháború, súlyos összecsa-pásokra került sor, például Her cegovinában, deZágráb környékén és a szlovén határvidéken isújra megjelentek Tito csapatai.

A szlovén helyzet oly mértékben vált veszé-lyessé, hogy a kommunista partizánok még ahatáros német birodalmi területekre is be-betörtek. Ezért az SS Birodalmi Vezetője(Himmler) a teljes szlovén határszakasz hosz-szában szögesdrót akadályokat és SS-rendőriőrállomásokat állítatott fel.9 A kiemelten fontosZágráb-Belgrád vasútvonal biztosítása szinténkomoly nehézségekbe ütközött. Legalább 20partizán robbantóbrigád működött a környé-

ken, és gyakran kezdtek akciókba a csetnikekis. A németek és az usztasa a vasútvonal mel-letti falvak lakosságából szedtek túszokat,majd ezeket – ismételt robbantás esetén –kivégezték. Természetesen ennek ismét csaknegatív hatása volt, ugyanis még jobbannövelte a helybeliek partizánokkal való szim-patizálását és összejátszását.

Egyébiránt az orosz fronton a magyarok ishasonlóan jártak, például Putivlnál. A putivli par-tizánakció kiváltó oka az volt, hogy a magyartábori csendőrség és a velük együtt vonuló had-táp alakulatok szinte kifosztották Putivl közsé-get. Erre fel a falu – addig békésnek és barátsá-gosnak tűnő – lakossága csatlakozott a partizá-nok rajtaütéséhez, és a támadó partizánok előlPutivlba visszahátráló magyar utász századbanaz elrejtett fegyvereikkel valóságos mészárlást

vittek véghez.10 Ez a fajta partizánharcmodordívott horvát területeken is. Az adott településlakossága az éppen beérkező németeket vagyaz usztasát szinte kitörő örömmel és lelkese-déssel, szívélyesen fogadta. Majd a távozásuk-kor előszedték az elrejtett fegyvereket, és foly-tatták a partizánharcot. Ez a harcmodor nagy-szerűen bevált a II. világháború óta eltelt évtize-dekben is. Így főként Vietnamban, Irakban vagyAfganisztánban harcoltak így eredményesen amegszálló, reguláris csapatok ellen a helybeliek.

1943 májusára éjszakai személyforgalmatmár egyáltalán nem tudtak a Zágráb-Belgrád


vasútvonalon lebonyolítani, és a teherforgalomis sok kárt szenvedett, így az éjszakai szállításáltalában szünetelt. De a rajtaütések nappal isállandóak voltak. Ez nem mindig robbantásbannyilvánult meg, sokszor csak végiggéppuskáz-ták az elhaladó szerelvényeket a partizánok. Azilyen támadások ellen pedig szinte lehetetlenvolt védekezni. 1944 tavaszára a helyzet egészHorvátországban általánosan rosszra fordult. A

partizánok folyamatosan támadták az ipariberendezéseket és a közlekedést, elvitték vagymegsemmisítették a termést és a mezőgazda-sági gépeket, óriási károkat okozva ezzel.Egész térségek kerültek ekkor már Tito ellenőr-zése alá, miközben a csetnikek is tevékenyked-tek. A horvát vezetés amnesztiarendelettel pró-bálkozott a békében hazatérő partizánok eseté-ben, de ennek csak kevés hatása mutatkozott.

Ekkor már olyan groteszk jelenetek is előfor-dultak, hogy egy egész boszniai muzulmánhadosztály – az ún. „horvát hegyidandár” – azútba indítása után megszökött. Azon a vidé-ken, ekkortájt csak a főként fanatikus uszta-sákból szervezett, német tisztek által vezetett,bosnyák SS-hadosztály volt hadra foghatóállapotban. A horvát vezetésnek gazdaságiszempontok miatt is katasztrófa-közeli volt ahelyzete, ugyanis a németek 1944 nyaráramár nem voltak abban a helyzetben, hogy bár-milyen módon fizethessenek a horvát fáért,szénért és egyéb ásványi anyagokért. Maga

Hitler tanácsolta azt a horvát vezetésnek, hogyne nagyon befolyásoltassák magukat elavultgazdasági szemlélettel, mérlegkészítésselvagy aranyfedezet–kérdésekkel. UgyanisNémetország nem nézheti a dolgokat pusztángazdasági szemszögből, mert élethalálharcotvív, és ezt Horvátországért is teszi.11

A németek hatalommal raboltak mindenütt,amire szükségük volt, persze ezzel megintcsak a partizánok malmára hajtották a vizet.Maga Perics horvát külügyminiszter panaszko-

dott arról Hitlernek, hogy a német csapatok tel-jesen indokolatlanul eszközölnek megtorláso-kat egyes falvak, községek közösségei ellen.Így például az ő falujában is teljesen indokolat-lanul lőttek agyon a németek 7 parasztembert,és minden házat kifosztottak, köztük még az ősaját házát is. Még bútorokat és fehérneműketis vittek magukkal a német egységek.12

7 Hitler hatvannyolc tárgyalása 1939 – 1944. Hitler Adolf tárgyalásai kelet – európai államférfiakkal. Első és második kötet.Sajtó alá rendezte Ránki György. Tények és Tanúk sorozat, Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1983. I. kötet. 371 – 372. o.8 Lásd Hitler és a Poglavnik, dr. Ante Pavelić megbeszélésén elhangzottakat a „Werwolf” vezéri főhadiszálláson, 1942.szeptember 24-én. Jelen volt még Joachim von Ribbentrop német birodalmi külügyminiszter, Keitel vezértábornagy,Edmund Glaise von Horstenau tábornok (a német hadsereg teljhatalmú tábornoka Horvátországban), Hewel, valamintKasche követek. Lásd ezt: Hitler hatvannyolc tárgyalása 1939 – 1944. i. m. II. kötet. 7 – 20. o. Egyébiránt, a II. világhá-ború alatt Mostar és Raguza számított igazi „zsidóközpontnak”.9 Hitler hatvannyolc tárgyalása 1939 – 1944. i. m. II. kötet. 128. o.10 Lásd ezt: Hadtörténeti Levéltár HM. Eln. 13.0/71889/1942. sz. – Beadvány a honvédelmi miniszternek a hadműveletiterületen elkövetett visszaélésekről.11 Hitler hatvannyolc tárgyalása 1939 – 1944. i. m. II. kötet. 234. o.12 Lásd ezt: Hitler hatvannyolc tárgyalása 1939 – 1944. i. m. II. kötet. 232 – 233. o. Az 1944. év tavaszának horvátországihelyzetét jól szemlélteti a Hitler és Mandics horvát miniszterelnök megbeszéléséről készített feljegyzés a klessheimi kas-télyban, 1944. március 1. napján. Jelen volt még ekkor a német birodalmi külügyminiszter, Perics horvát külügyminiszter ésKeitel vezértábornagy is. Részletesen lásd: Hitler hatvannyolc tárgyalása 1939 – 1944. i. m. II. kötet. 225 – 234. o.


AZ USZTASA ÉS A DOMOBRANCOK


Horvátország területén pedig ott voltak teháta párttagokból álló, fasiszta ideológiai alaponszerveződött – szintén nem partizán – horvátnacionalista félkatonai szervezet, az usztasa13

emberei.

Ezek a regulárisnak nevezhető horvát had-sereggel, vagyis a horvát véderővel, a népfel-kelő honvédséggel, azaz a domobrancokkal

együtt harcoltak. Ezekből egy ezred a németekoldalán még az oroszok elleni hadjáratban isrészt vett, és egészen Sztálingrádig hatolt – anémet 100. vadászhadosztály kötelékébenharcolt az utolsó, megmaradt zászlóalja –,ahol aztán 1942 végén teljesen szétverte aszovjet hadsereg a sztálingrádi csatában.14

A domobranc a német „Landwehr”-hezhasonlítható szervezet volt, ami a Pavelić-rezsim fő támaszát adta, de harcértékük álta-lában alacsony, a felszerelésük pedig még azusztasákénál is rosszabb volt. Sokszor nem

rendelkeztek köpenyekkel, bakancsokkal, éspokróc vagy csizma sem jutott minden egy-ségnek, de a legsúlyosabb hiányosságok agyalogsági fegyverek terén mutatkoztak meg:például az oly fontos vasútvonal-biztosítástellátó horvát vasútőrség a legkülönbözőbbféle, elavult puskákkal volt felszerelve.

Dr. Ante Pavelić, a Poglavnik15, a másodikvilágháború idején a tengelybarát FüggetlenHorvát Államot (Nezavisna Država Hrvatska)alapította meg 1941 áprilisában. SzladkoKvaternik, a volt Osztrák – Magyar Monarchiavezérkari ezredese, Ante Pavelics helyettese,hadügyminiszter, német segítséggel kiáltotta kia független horvát államot 1941. április 10-én,

majd Pavelics 2 nappal később lett Hor -vátország vezetője. Az így létrehozott horvátbábállam megalakulása után felmerült a gon-dolat, hogy az állam élére királyt válasszanak.1941 májusában az olasz Aimone, spoletóiherceget II. Tomiszláv néven királynak is jelöl-ték, ő azonban nem foglalta el a horvát trónt.16

A Poglavnik vezetésével elsősorban az usz-tasa, de néha a domobranc alakulatok iskegyetlenül gyilkolták elsősorban a partizáno-kat, csetnikeket, szerb származásúakat és azortodox szerb-horvátokat, de nem kímélték azsidókat, cigányokat sem.17 Az oroszok köze-


ledtével azonban itt is megbomlott az amúgysem sziklaszilárd egység. A román átállás utána horvát értelmiség, köztük a kormány kéttagja is szervezkedésbe kezdett, céljuk nagy-jából ugyanaz volt, mint HorthyéknakMagyarországon, tudniillik, hogy az angolokmég a szovjet csapatok előtt érjék el a horvátterületeket. A szervezkedők, akik valószínűlegkapcsolatban álltak a régi Radics-féle párttal (akorábbi horvát parasztpárt, amely 1941 előtt –Macsek vezetésével – a legfontosabb politikaipárt volt Horvátországban), megpróbálták akompromisszumra rábeszélni a Poglavnikot,valamint arra is, hogy oszlassa fel az usztasát,amely tulajdonképpen egy párthadsereg, ésamellyel az angolok nem fognak szóba állni.

De a horvát értelmiségiek saját hazájukbanugyanannyi sikerrel jártak, mint a magyarKormányzó és klikkje magyar földön. A kétszervezkedő kormánytagot, Vokics hadügymi-nisztert és Lorkovics korábbi külügyminisztert1944. szeptember 1. napján kizárták a kor-

mányból, majd pedig mindkettejüket hadbíró-ság elé állították, és internálták. Az értelmisé-giek többsége elmenekült, és beállt Tito parti-zánjai közé. 1944 őszének folyamán ez a ten-dencia folytatódott, a kiábrándult horvát értel-miség – mivel mással nem tudta – a kommu-nistákkal kereste a kapcsolatot. Ugyanis a tisz-ta szerb csetnikekhez horvát nemzetiségűegyén nem állt, nem állhatott be.

A bolgár fordulattal még súlyosabb helyzetállt elő. A beszivárgó bolgár kommunisták óriá-si propagandát fejtettek ki a horvát területeken,ami odáig terjedt, hogy már az a hír járta, hogyZágráb elesett és Pavelićet elfogták. Ennekhatására óriási partizántevékenység indultmeg, szabotázscselekmények százai követ-keztek, a közlekedés teljesen megbénult.Majd’ minden közlekedési útvonalat lezártak

vagy eltorlaszoltak, és persze ismét a vasútvo-nal szenvedte a legnagyobb károkat, hiszenvolt olyan vonal, ahol egyetlen kilométerenbelül kilencven aknát robbantottak fel.

Erre a zágrábi fasiszta vezetés vérdíjjal pró-bálkozott megállítani ezt a veszélyes tendenci-át: 50 ezer kuna jutalmat tűztek ki minden fel-lelt aknáért. Ezzel párhuzamosan a domobran-coknál is a teljes züllés jelei mutatkoztak,egyes alakulatok egyszerűen hazamentek,vagy átálltak a partizánokhoz. Ezért volt olyfontos a Poglavniknak az usztasa sereg. 1944nyarán-őszén mind a csetnikek, mind pedig


Tito partizánjai harcban álltak horvát földönmind a németekkel, mind az usztasával és adomobrancokkal, mind pedig egymással is.

A horvát nemzetiségű partizánoknak azágrábi vezetés ismét amnesztiát ajánlott,így egy kis részük hazatért, de a többség

a hegyekben, erdőkben maradt, az angollégi utánpótlásnak köszönhetően pedigezek igen jól fel voltak fegyverezve. APoglavnik az 1944 őszén, Horvátországterületén harcoló partizánok számát 50ezer körülire tette, ehhez azonban azt ismeg kell jegyezni, hogy az egyre brutáli-sabban fellépő usztasa miatt a vidékiemberek szinte mindegyike a partizánok-kal szimpatizált már ekkoriban, a felaján-lott vérdíjaknak egyre kevesebb hatásavolt.

Tito törzse ekkorra már ismét teljesen kié-pült, és a partizánvezér magas szintűen korri-gálta a különböző partizáncsapatok tevékeny-ségét és mozgását, éppen ezért a különbözőpartizánegységek szinte teljesen összehangol-tan – és nem mellesleg nagyon eredményesen– harcoltak.18

Efféle szervezetséggel csak orosz földönlehetett találkozni. A helyzet annyira súlyosvolt, hogy még a fő vasútvonalak (Zágráb –Sernon illetve Brod – Szarajevó – Mosztár –Raguza) időszakonkénti biztosítását semlehetett szavatolni. Ezért a horvát erők jórészét lekötötte a vasútvonalak ellenőrzése,például Banja Lukáról el kellett vezényelni ateljes ott állomásozó horvát erőket, akiketaztán mind vasútvédelemre osztottak be.Képzeljük el, egy-egy vasútvonalon, 10-20méterenként állt 1-1 járőrpár. Eközben acsetnikekkel olykor-olykor együttműködőnémetek19, és a válogatás nélkül gyilkolóusztasák miatt a horvát emberek tömege-sen álltak be a kommunista partizánok sora-iba.

Így a bőséges angol és helybeli fegyver-,élelmiszer- és felszerelés-utánpótlás miattTito partizánjait már nem lehetett többélegyőzni, az usztasa mind a fegyverzet, minda felszerelés, mind pedig az emberanyagtekintetében hátrányba került, sőt, ekkor mára németek sem tudtak segíteni.20 Még Hitleris azon a véleményen volt a Poglavnikkal tar-tott utolsó megbeszélésén (1944. szeptem-ber 18.), hogy „őt szükségtelen bárkinek is, acsetnikek részéről fenyegető veszélyrefigyelmeztetnie, a helyzet azonban sajnosmégis az, hogy Ó-Szerbia területén a csetni-kek a németek ellen harcolnának, ha nemhagynák őket a kommunisták ellen harcol-ni.”21


Ez a helyzet persze sem az usztasának,sem a domobrancoknak, sem pedig a kislétszámú horvát muzulmán közösségneknem tetszett. De a németeket ez nem érde-kelte: Hermann Neubacher, a német kül-ügyminiszter különmegbízottja már 1943szeptemberétől próbálta egy új délkelet-európai politikával a németek számára azÓ-Szerbia területén lévő lakosságot meg-nyerni.22 Viszont ez a taktika is hibádzott,ugyanis az általános tendencia az volt, hogyamint az oroszok megjelentek valamelycsetnikek által ellenőrzött területen, ott acsetnik katonák azonnal melléjük álltak, ésrátámadtak az addig „szövetséges” néme-tekre.

A német hadianyag segítségre az usztasá-nak igazán nagy szüksége a háború vége felélett volna, ugyanis 1944 őszére mintegy 10ezer főnyi usztasadandár egyetlen lövést semtudott már leadni a lőszer teljes hiánya miatt, apartizánok pedig a főváros közvetlen környé-kén is megjelentek, a Zágráb melletti falvak

lakosságától támogatva. Ekkorra Horvát -ország területén 3 horvát „légiós hadosztály”és egy gyaloghadosztály, valamint a német 7.„Prinz Eugen” hadosztály és egy németvadászhadosztály próbálta fenntartani a ren-det az usztasa segítségével, egyre kevesebbsikerrel.

A horvátok többsége 1944 nyarára máráltalában ellenségesen viselkedett a fasisztahorvát állam katonai erejével szemben.Kivált azután, hogy a németek 1944 tava-szán felállítottak és bevetettek egy ukrán

területekről toborzott fehérkozák-hadosztálytis, amely még a Poglavnik megfogalmazásaszerint is „szörnyű gyötrelem” a horvát nép-nek.23 Ugyanis, a kozákok kegyetlenebbekvoltak és jobban fosztogattak az ellenőrzé-sük alatt tartott horvát településeken, mint azusztasa, vagy a partizánok, de még a csetni-keket is túlszárnyalták.

A németek által végrehajtott utolsó nagy offen-zívában, a magyar földön, 1945 tavaszán meg-indított „Tavaszi Ébredés” fedőnevű hadművelet-ben is szerepet kapott 2 fehérkozák-ezred ebből


a hadosztályból.24 Ilyen önkéntes, „idegenlégiós”SS hadosztályokat azonban nemcsak kozákok-ból, hanem vallonokból, flamandokból, norvé-gokból, hollandokból, franciákból, sőt, magya-rokból is hoztak létre a németek.

Mindezen előbb felvázolt okok miatt, az önál-ló horvát állam egyre kétségbeejtőbb helyzetevolt a témája Hitler és a Poglavnik utolsó meg-beszélésének a „Wolfsschanze” főhadiszállá-son, 1944. szeptember 18. napján. Ekkor jelenvoltak még a birodalmi külügyminiszter, aztánKeitel vezértábornagy, illetve dr. Alajbegovicshorvát külügyminiszter és Gruics altábornagyis.25

Pavelić 1945. április 15-én menekült elHorvátországból. Először osztrák területre(Murau környékére) szökött, majd onnétOlaszországba, ahol Rómában bujdosott.Gyanítható, hogy ebben egyes vatikáni sze-mélyek is segítették. Jugoszlávia teljes fel-szabadítása 1945 májusában fejeződött be, aháború alatt a Poglavnik usztasái mintegy600 ezer szerb, 30 ezer zsidó és nagyjábólugyanennyi cigány embert26 gyilkoltak meg a„szabad és önálló horvát állam” jelszava alatt.A Poglavnik Rómából fél év múlva – hamispapírokkal – Argentínába szökött. Az emigrá-cióban ismét szervezkedni kezdet, és így avolt vezér hollétéről a jugoszláv titkosszolgá-lat is tudomást szerzett. 1957. április 9-énmegpróbálták meggyilkolni, de csak súlyossérüléseket okoztak neki, életben maradt. Amegrendült egészségű Pavelić a biztonságo-sabb Spanyolor szágban telepedett le a táma-dás után, és ott is halt meg 1959. december28-án, Madridban.

13 ustaša = felkelés – Lásd még a jelentésére: „usztasa, szerb–horvát, a hitleristákkal együttműködő fasiszta katonaiszervezet Horvátországban a német megszállás és a horvát fasizmus alatt” Bakos Ferenc: i. m. 881. o.14 Lásd: Hitler hatvannyolc tárgyalása 1939 – 1944. i. m. II. kötet. 466. o.15 „poglavnik, szerb–horvát, az önálló állammá alakult Horvátország fasiszta államfőjének címe azután, hogyJugoszláviát a tengelyhatalmak 1941-ben felosztották” Bakos Ferenc: i. m. 663. o.16 Lásd: Hitler hatvannyolc tárgyalása 1939 – 1944. i. m. II. kötet. 417. o.17 Már 1941 őszén felállították az első usztasa koncentrációs tábort Jasenovacban, ahol aztán a háború végéig többszázezer embert végeztek ki rendkívül brutális módon a horvát nacionalisták.18 1944. május 25. napján egy erős német egység ütött rajta Tito drvari főhadiszállásán, és a legendás partizánvezérmajdnem rajtavesztett. A támadás után Lissa szigetén építette ki új harcálláspontját. Tito eztán előszeretettel tartózkodotta nehezen megközelíthető és bejárható dalmát szigeteken.19 Például Banja Lukán élelemmel és fegyverrel látták el a csetnik harcosokat, akik cserébe csak a kommunista par-tizánok ellen harcoltak.20 Az usztasának már a háború elejétől fogva, folyamatos fegyver és lőszerellátási problémái voltak.21 Lásd: Hitler hatvannyolc tárgyalása 1939 – 1944. II. kötet. i. m. 382. o.22 Lásd ezt: Hitler hatvannyolc tárgyalása 1939 – 1944. II. kötet. i. m. 467. o.23 Hitler hatvannyolc tárgyalása 1939 – 1944. II. kötet. i. m. 384. o.24 A Valpovonál támadásba lendülő németeknek Mohács elfoglalása volt a célja, de ezt már nem tudták elérni. A szem-ben álló jugoszláv partizánok (a jugoszláv 3. hadsereg) ugyanis keményen küzdöttek, így a német támadás elakadt (ittharcolt a Jugoszláv Népfelszabadító Hadsereg 15. „Petőfi Sándor” dandárja is, a szentistváni és beremendi erdőktérségében). A németek erre – 1945. március 11. és 17. között – megerősítették hídfőállásukat, így a jugoszlávok nehézhelyzetbe kerültek, és hátrálni kényszerültek. Drávaszabolcsról azonban beérkezett egy szovjet hadosztály (a szovjet133. lövész hadtest állományából) 1945. március 18. napján a partizánok megsegítésére, és ez eldöntötte a némettámadás további sorsát is. A német XCI. hadtestparancsnokság két nap múlva megkezdte a drávai hídfő kiürítését, amit1945. március 22. napjára be is fejezett, és ezzel itt is visszaállt az offenzívát megelőző hadi helyzet. Ide jegyezném mégmeg, hogy itt eredetileg a félelmetes hírű 15. SS lovashadtest kozákjairól volt szó.25 Ezt bővebben lásd: Hitler hatvannyolc tárgyalása 1939 – 1944. II. kötet. i. m. 368 – 387. o.26 Közel 29 ezer embert.


HANDZSÁR


A kiváltképp hegyes-völgyes, partizánháborúfolytatására abszolút ideális Boszniában pedigaz előbb említetteken kívül muzulmán bosnyákszabadcsapatok is tevékenykedtek, ők első-sorban vallási alapon szerveződve, ez miattgyakran kerülve összetűzésbe hol a csetnikek-kel, hol a kommunista partizánokkal, hol pediga horvátokkal, amit persze a németek messze-menően kihasználtak a saját érdekeiknekmegfelelően.

Például a Palesztinát megszállva tartó angolokmiatt a nácikkal kollaboráló Mohammad HadzsAmin al-Huszeini emigráns jeruzsálemi mufti aktí-van együttműködött – egy független Palesztinaígéretéért – a németekkel abban, hogy muzulmánkatonákat toborozzanak a Balkánra, elsősorban apartizánok elleni harcra. Miután Huszeini áldásátadta egy németek által irányított muzulmán had-sereg megszervezésére, 1943-ban személyesenis Bosz niába érkezett, ahol az ügy érdekében agi-tált, és sikerült is meggyőznie néhány fontos helyi,iszlám vallási vezetőt, hogy egy bosnyák Waffen-SS hadosztály felállítása a muszlim érdekeket alegmesszebbmenőkig szolgálja.

Az eztán felállított, nagyjából 20 ezer fős,önálló bosnyák reguláris SS-hadosztály a„Handzsár” nevet kapta, a muzulmán SS kato-nák pedig náci sasos és halálfejes fezt, vala-mint német SS egyenruhát viseltek, és szigo-rúan betartották az iszlám vallási szokásokatés előírásokat.


A SKANDERBEG


Albániában szintén működtek kommunistapartizánok, de ott a németek szintén létre tud-ták hozni ellenükben az elsősorban koszovóialbánokból toborzott, 21. számú Waffen SS

Hegyi Hadosztályt, azaz a „Skanderbeg”-et.Ennek az albán nemzetiségű önkéntesekbőlszerveződött, reguláris, szintén muszlim SSalakulatnak a tagjai jó helyismerettel rendel-keztek mind az albán, mind pedig a bosnyákhegyvidéken.

1944 márciusában állítottákfel a németek, csak a Balkánontevékenykedett, és elsősorbanpartizánvadászatra specializá-lódott. A hadosztályt teljesennem sikerült feltölteni, és a

súlyos veszteségek, valamint a gyakori dezer-tálások miatt csak mintegy fél évig tevékeny-kedett. A hadosztály jelvénye a kétfejű feketealbán sas volt.

VÉGÜL TITO PARTIZÁNJAI GYŐZEDELMESKEDTEK…

Ezek az imént említett szláv partizáncsopor-tok tehát nem csak a német – olasz – magyarmegszállókkal, hanem egymással is harcoltak,és általában paramilitáris alakulatok voltak.Ezek közül a háború végén Tito katonái, a par-

tizánok kerültek ki győztessen. A szerb kom-munisták még az ugyancsak szerb csetnikegységeket is teljesen felszámolták, DražaMihajlovićot pedig elfogták és 1946-ban kivé-gezték.


A KRISTÁLYTISZTA VÍZ, AZ OLÍVA, A SZARVASGOMBA ÉS A JÓ BOROK FÉLSZIGETE


Ami a különleges az Isztrián: az érintetlenkörnyezet és az éghajlat. Az Adriába mélyenbenyúló félszigeten mediterrán klíma uralko-dik, nyáron gyakran kúszik 35 fok fölé a hőmé-rő higanyszála, míg a tenger hőmérséklete 24-25 fokos.

Persze, elsősorban ezért, a hűsítő habokértkeresik fel sokan a sziklás, betonozott és kavi-csos strandjait, de ennél jóval több a látnivaló.Az Opatijából Pula irányába induló tengerpartiút fölé magasodó Učka hegylánca akár egytöbbnaposra tervezett hegymászás, de egykerékpártúra helyszíne is lehet.

A hegy tetejéről csodálatos panoráma nyílikaz egész Kvarner-öbölre, míg az innen min-

tegy 100 kilométerre, a félsziget túloldalánnyújtózkodó Limski-fjord szintén kedvez azextrém sportok szerelmeseinek. Ha pedigvalaki ókori fillingre vágyik, és „csak” fotózniszeretne, akkor szintén az Isztria a megfelelőhelyszín, hiszen már a rómaiak egyik legked-veltebb úti célja volt. Megannyi, az ókorbólránk maradt látnivalója van, az egyik legismer-tebb a pulai amfiteátrum és az Augustus-temp-lom.

Bár a félsziget belsejébe ma már az Učkagyomrába fúrt, majd hat kilométeres alagútonés az azt követő autópályán keresztül is ellehet jutni, de én mindig az Opatijából indulótengerparti utat választom. A hajdani Abbáziakis utcácskáin sétálgatva a Monarchia-korabe-li „boldog békeidők” hangulata keveredik azolasz kisvárosok nyüzsgő életérzésével.

A Rijekától északnyugati irányban, közvet-lenül a kikötőváros mellett fekvő Voloskohalászfalucska után, tulajdonképpen Opa -tijából induló, 12 kilométer hosszúLungomare tengerparti sétányon egészen azIka után következő, egyébként még szinténaz olaszos hangulatot idéző Lovranig el lehetgyalogolni.


RIJEKA


Rijekáról annyit feltétlen érdemes megem-líteni, hogy Horvátország harmadik legna-gyobb városa, illetve szintén a legnagyobbtengeri kikötője: közel 200 ezer ember lakja.Egy rendkívül forgalmas, és pezsgő életér-zéstől átitatott, tengeri kikötőváros. Főbb lát-nivalói, amelyeket legalább egyszer az élet-ben, feltétlenül meg kell nézni, a következők:

A Trsat-hegy a maga pompás erődjével, avilágháborús emlékművek, a városkapu óra-tornya, a városháza, a Római-kapu, a Dóm,a Sveti-Vid templom, a Nemzeti Múzeum ésa Csodatévő Szűzanya-templom. Persze akikötő, illetve a hatalmas és élettől nyüzsgőhalpiac is tartogat meglepetést, látni- ésennivalókat az utazónak.

Rijekában megtekintésre a város németmegszállás alóli felszabadításának 10. évfor-dulója27 alkalmából emelt „Felszabadulás”emlékművet – „Spomenik oslobodjenja” –ajánlom.

27 1955. május 3.


AZ ISZTRIAI SZIKLÁS PARTVIDÉK


Mielőtt sorra venném az Isztria délkeleti part-vidékének számos partizán-mementóját, száll-junk vissza egy kicsit az autóba, és – legalábbgondolatban – suhanjunk végig a 66-os útmentén. Nekem hiába az évtizednyi „ismert-

ség” és szíveslátás, minden évben, újból ésújból olyan csodás a panoráma, hogy muszájrendre megállnom útközben. Lábaim előtt terülel az egész Kvarner-öböl.

Ha visszatekintünk, Rijeka pompás látványatárul a szemünk elé, míg fölöttünk hegycsú-csok és sziklaormok tornyosulnak, mellettünkpedig az Adria hullámai nyaldossák a meredeksziklapartot.

A Kvarner-öböl vizét megannyi hajó és kompszeli, utóbbiak az Isztriához közelebb esőCres, valamint az az mögött fekvő Krk szige-tekre szállítják szinte folyamatosan a turistá-kat.

Isztria kebelébe érve, amit feltétlenül ki kellpróbálni, azok a hangulatos kis horvát étter-mek. Ami mindig kapható és isztriai: az olíva, aszarvasgomba és a jóféle, isztriai fehérbor, a

malvázia. Az emberek kedvesek, és a horvá-ton kívül sokan az olaszt is beszélik. Sőt, Pulakikötővárosában az olaszt hivatalos nyelvkéntis elismerték. Az Isztria fővárosa romlatlan ter-mészeti szépségeiről, és szelíd türkizkék ten-geréről ismert. Strandjai még adriai viszonylat-ban is rendkívül tiszták, és jól felszereltek.

Pula ezenfelül gazdag történelmi örökségek-kel rendelkezik, például a teljes valójábanpompázó római amfiteátrummal, a 23 ezerember befogadására képes, mészkőbőlkészült arénával, amelyet az 1. században

építettek. De érdemes megnézni a Sergiusdiadalívet, azaz a Kr.e. 31-ben épültAranykaput is, ami szinte bejáratként szolgálPula óvárosának szűk utcáiba.

Ugyanez a mediterrán, ókori, olaszos érzésvár minket a várostól északra fekvőFažanában és Rovinjban, sőt, utóbbi a szikla-falmászás szerelmeseit is várja. Egy, a város-tól délre elterülő sziklás partszakasz ideális afalmászásra.

Érdemes leküzdeni a sokszor függőleges fal-darabokat, hiszen a tetejükre felérve a végte-

len tenger tárul a szemünk elé. Sokan ezért alátványért járnak vissza az Isztriára. Nem törikmeg a kilátást a szigetek, mint Horvátországdéli részén: előttünk a határtalan Adria…



AZOK A CSODÁLATOS ISZTRIAIBOROK


Férfiember a félsziget alapos tanulmányozá-sa közben nem hagyhatja ki (szó, illetve ízlelésnélkül) az Isztria borkultúrájának és borászatá-

nak szemrevételezését. E rövidke írás legyenmementója a kitűnő isztriai boroknak és ter-melő borászaiknak…

Horvátországot a bortermelés szempontjábólkét régióra oszthatjuk: a kontinentális, és azAdria menti borvidékekre. Az Adria menti borvi-déket északról délre haladva a következőtájegységekre lehet tagolni: Isztria, horvátTengermellék, Észak-Dalmácia, Dalmát Zagora,Közép-Dalmácia és Dél-Dalmácia. Az Isztria abortermelés szempontjából Nyugat-, Központ-,illetve Kelet-isztriai borvidékekre tagolódik.

A mintegy negyedmilliós lakossággal bíróIsztria félszigetén az 1990-es évek derekánakgazdasági és turisztikai „megújulása” utánkapott egyre nagyobb szerepet a félsziget gaz-daságában és turizmusában – az olívaültetvé-nyeken és a szarvasgombán kívül – a borá-szat. Az egyre jelentősebb állami támogatás-sal bíró ágazat egy évtizeddel később – a2000-es évek derekára – szinte húzóágazattá,a turisztika egyik legfontosabb „társává”, „pár-jává” nőtte ki magát. A 2008-as gazdasági

világválság előtt az Isztrián már közel százcsaládi borászat működött, amelyek mind-mind kiváló nedűt termeltek.

Ha valaki a 2000-es évek közepén, Rijekábóla majd 6 kilométer hosszú Učka-alagútonkeresztül indult a félsziget belsejébe, annak azUčka-hegyének gyomrából kiérve egy hatalmasplakát tűnhetett fel: „Isztria, a jó borok vidéke”.

Isztria a borai jelentős részét az idegenforgalmarévén értékesíti. A jó minőséggel párosuló, kivá-ló turisztikai elgondolásoknak köszönhetően azisztriai borok több mint a felét helyben – étter-mekben, szállodákban, borpincékben –, a turist-áknak étékesítik. Nem nehéz, hiszen már azezredforduló tájékán kiváló, nemzetközi klasszi-sú borok készültek errefelé: Matošević chardon-nay Anima (1999 és 2000), Coronicina Granmalvasia (2002) és Kozlović Santa Lucia (2002).

Ha az isztriai borokat vesszük mustrára, akkormindjárt a legelején fontos leszögezni:

Horvátország két kiváló őshonos szőlőfajtával isrendelkezik, amelyek közül az egyik isztriai: a„mali plavac” rendre klasszikus ízvilágú borokatterem, míg a „félsziget borát” adó, „isztriai mal-vázia” szintén méltán hozott világhírnevet azAdria egyik gyöngyszemét jelentő félszigetnek.

A félszigeten a következő szőlőfajtákbólkészítenek borokat: Cabernet sauvignon ésfranc, Chardonnay, Hrvatica, Istarska malvazi-ja, Merlot, Momjanski muškat, Bijeli pinot, Sivipinot, Sauvignon blanc és végül, de nem utol-sósorban a Teran. A Hrvatica hajdanán Umagtelepülés egyik legnépszerűbb bora volt, mígaz Istarska malvazija jelenkorunk legfontosabbisztriai szőlőfajtája. A Momjanski muškat –ot azIsztria nyugati felében termesztik, és elsősor-ban fehér desszertborokat, de chardonnayt iskészítenek belőle. A Sauvignon blanc aMuraközben volt nagyon sikeres, de a 2000-esévek elején, az Isztrián is megjelent, míg aTeran a félsziget legjelentősebb vörös-fajtája.

Mielőtt hozzáfognánk az Isztria szőlőlankái-nak megismeréséhez, fontos leszögezni: a fél-sziget keleti csücske már a horvát Tengermellékborvidékéhez tartozik. Itt tulajdonképpen azOpatijától Plominig terjedő, vékony, de termé-keny tengerparti sávot – a 66-os út környezetét– kell érteni. Kiválóak a klimatikus adottságai,habár a talaj sziklás: rengeteg napsütés éri ezta részt, amelyet a hegyoldalak és az alant húzó-dó Kvarner-öböl azúrkék vize még fel is erősít.A Tengermellék – ami Opatijától egészenÉszak-Dalmáciáig terjed – talán legjelentősebb

borvidéke a Krk-sziget. Érdekesség, hogy a szi-get híres Frajona borászata szőlőültetvényeineknagyobb része Nyugat-Isztrián található. Aborászat a számos helyi žlahtina egyikét – egykitűnő száraz fehérbort –, valamint egy ezen aborfajtán alapuló pezsgőt is készít. Az isztriaiszőlőiből a Frajona malváziát és merlotot is állítelő, amely utóbbi bort barikban érlelnek.

AZ ISZTRIAI MALVÁZIA ÉS EGYÉB FAJSÚLYOS

SZŐLŐTŐKÉK

A malvázia, amit „ősidők” óta műveltek már afélszigeten, a polgárháború utáni gazdasági ésturisztikai megújulás borászati értelemben vettlegfontosabb fajtája volt: az Isztria szimbo-likus, megkülönböztető jegyévé, az isztriaiidentitás és életérzés egyik legfontosabbrészévé vált. Az isztriai borászok olyannyirafontosnak gondolták ezt, hogy 2005 tavaszán,

Rovinjban, a malváziával foglalkozó nem -zetközi kongresszust rendeztek. Ekkora márközel 10 hektáron termesztették a kiváló,szomjoltó nedűt.

Az isztriai borkészítés egyik legkiemel -kedőbb borásza Ivica Matošević. Forra -dalmasította a félsziget borászatát: elsőkéntvezette be egyes fehérboroknál a barrikolást,ragaszkodott a hideg erjesztéshez és aminőség javára az alacsony hozamhoz.Matoševićnek közel 10 hektáros szőlője van aPazin felett magasodó, kiváló fekvésű Brdon.

Nemzetközi hírnevet a 2000-es évjáratú,barikolt Anima chardonnay fehérborávalszerzett, ami a franciaországi Chardonnay



világbajnokságon ezüstérmet szerzett. Alenyűgöző Limski fjord felett megbúvó Krunčičifalucskában lévő Matošević-borászat fő pro-duktuma az akácfahordóban érlelődő „Albamalvázia”, amely fehérbor citrusos, akácos ésmandulás jegyeket is hordoz. Matoševićugyanakkor teranból és merlotból készít jóminőségű vörösborokat.

Gianfranco Kozlovićot talán az egyik legjobbisztriai fehérbor termelőjeként kell megem-líteni. A 2001-es évjáratú Santa Lucia malváz-iája az egyik legjobb horvát fehérbor lett, sár-gabarackos és körtés illatkompozíciójával.Maga, a „Santa Lucia” a horvát-szlovén határközelében fekvő, belső-isztriai Buje városkátkörülölelő szőlőültetvények neve. Kozlovićpompás, Momjanski muškat, azaz fehérmuskotályból készült, szőlő és méz illatúfélédes bort is termel. Kozlović már a 2000-esévek derekán mintegy 100 ezer palack bortkészített, feltétlen megemlítendő, hírnevesborász.

A Nyugat-isztriai, Umaghoz közeli Korenikafalucskában termelő Moreno Coronica

borászat legkiemelkedőbb bora az isztriaimalvázia. A Coronica a következő borokkalfoglalkozik elsősorban: a nem barrikoltmalváziákkal, a teránokkal és merlotokkal,valamint a Gran terán és Gran malváziaborokkal, amelyek egy jó időt a barrikolt

hordókban töltenek. Persze meg kell említeni a2000-es évek elején megjelent cabernet sauvi-gnont is, amely az Isztrián előállított vörös-borok egyik legjobbika.

A Nyugat-isztriai Vižinada falucskában élő,közel 10 hektáron gazdálkodó Pilato család afehér pinot-ok szakértője. ezen kívül chardon-nayt és malváziát is készít jó minőségben: azágrábi „Vinovita” borvásáron például a 2001-es chardonnay fehérboruk első helyezést ért el.

A Nyugat-isztriai Savudrijában termelő,Moreno Degrassi borászat termelése a kékszőlőfajtákon alapul. Cabernet franc-ja éssauvignon-ja európai hírű, míg a fehérChardonnay Fermé-je a roston sült halételekspeciális kísérője.

Marjan Arman is a Nyugat-Isztrián kezdettgazdálkodni 5 hektáron, a 2000-es évek elején.Kiváló fehérborokat termel: malváziája a zágrábi

„Vinovitán” első helyezést ért el, míg a muskotá-lyos desszertbora a ljubljanai borvásáron szerzettérmet. Itt érdemes talán még megemlíteni aZlatna vala Chardonnay-t, amely egy elegáns,virágos bor, ami kiválóan passzol a nyers vagy főttrákokhoz, homárokhoz, illetve sziklahalhoz.

A poreči Dordano Peršurić az egyik leg -nevesebb horvát pezsgőgyártó. Legismertebbpezsgőfajtája a Misal, ami malváziából, pinotnoirból és chardonnayból készül. A „PeršurićMisal” nevű pezsgő egy szépen gyöngyöző,kellemes savakkal rendelkező ital, míg a MisalRose egy kissé édeskés aromával bír. A MisalPrestige pedig méltán lehet vetélytársa a legn-evesebb habzó borok előállítóinak.

Marino Markežić a Nyugat-isztriai Momjanlankáin megbúvó Kremenje falucskábanüzemeltet egy patinás éttermet, amely a szarvas-gomba szerelmeseinek paradicsoma: kora nyártólkezdve szolgálnak fel itt fekete szarvasgombát,


valamint fehér szarvasgombával készült ételeketis. Markežić 2004 tavaszán jelent meg előszörsaját boraival a piacon: a Kabolával, egy fehérmomjani muskotállyal, valamint készít még

„Kabola Markežić” címkével piacra dobott malváz-iát, illetve egy hosszú utóízű szürke pinotot is.

A poreči Agrolaguna mintegy 300 hektáron ter-mesztett szőlőjével az egyik legnagyobb isztriaiborászat, amely először használt barrikolást.Cabernet sauvignon és merlot fajtájú vörösboraimeghatározóak, azonban minőségükben nem kell-hetnek versenyre az isztriai családi borászatokkal.

Az Ortonero borászat szövetkezetéből kik-erülő nedűk tulajdonképpen a Brtoniglia nevűtelepülésről származó márkák, amelyet azolasz T.E.A. vállalata, valamint a Rijekai OlaszSzövetség is aktívan támogat. Az „Ortonero”címkével ellátott borok tulajdonképpen helyiszőlősgazdák termékei, amelyek aszövetkezet borászataiban készülnek. Aszövetkezet egyik fő terméke a malváziábólkészített száraz pezsgő, illetve az „Otium Colide Verteneglio”, szintén malváziából készítettfehérbor.

„Slava palom borcu!” – „Gloria al com-pagno caduto!” – „Dicsőség az elesettharcosnak!”

OPATIJA


Induljunk hát el Opatijából az Isztria-félszigetdéli csúcsán fekvő Pula kikötővárosába – majdtovább Rovinjba – az Isztria délkeleti partvidé-két követő, festői szépségű tájakat is átszelőE751-es (a legendás 66-os) úton.

Rögtön Opatija és Ičići határán, majd Ičićifőutcáján, és néhány kilométerrel odébb, Ika-ban is találhatunk gyönyörűen megmunkált ésgondozott partizán-emlékműveket, amelyek aJugoszláv Népfelszabadító Hadseregnek, illet-ve az ártatlanul lemészároltaknak állítanakemléket.

Az opatijai emlékmű egy szépen gondozott,kis parkban áll. A robosztus márványtábla akövetkező gondolatokat hirdeti:

„Erős oszlopunk, a dicső nemzeti felszabadí-tási hadseregünk megérkezése előtt, a németmegszállók – látva a végső összeomlást – 37fasisztaellenes katona felett kitöltötték tehetet-len dühüket. A megkínzott, és itt elesett fog-lyok, kiket 1945. április 04-én ebbe a gödörbevetettek 22 ismeretlennel együtt: Češić Milan

15. VI. 1924. Krasica; Dubrović Mirko 27. XI.1919. Rukavac; Počkaj Franjo 8. XI. 1900.Sušak; Kinkela Tomo 11. III. 1911. Bregina;Rukavina Ante 12. XI. 1899. Karlobag; PrešićFeliks 20. II. 1894. Marsell; Grižinić Janko 17.I. 1923. Zagrad; Osojak Vinko 30. X. 1924.Rukavac; Šandaj Emil 26. II. 1915. MošićDraga; Kovačić Božo 27. VII. 1901. Jelenj;Matković Ivan 19. X. 1907. Sušak; RakićSmiljana 12. XI. 1927. Sušak; Špirin IngVasilije 12. II. 1898. Kijev; Matković Cvetan 2.IX. 1906. Sušak; Kalčić Ferdinand 6. IV. 1892.Lovr Draga.

Ezt az emléktálát a Nemzeti FelszabadításiHáborús Katonai Szövetség és Opatija városaemelte, sokáig emlékezve az elesett áldozatokra,a haza szabadságáért örökké emlékezve rájuk!”

A tábla alján még néhány, itt elesett partizánnevét is felsorolták, megörökítve őket az utó-kornak:

„Kovačić Ivana Božidar szül. 25. XII. 1926.Jelenj; Šimac Mihe Stjepan szül. 11. II. 1927.Jelenj; Rudnić Bartola Stanko szül. 31. VII.1905. Podkilavac; Maganja Ivana Šimun szül.28. X. 1898. Podkilavac.”


IČIĆI


Továbbindulunk, és nem sokkal később már Ičićiolaszos hangulatot idéző főutcácskáját rójuk, mikor

egymástól néhány száz méterre két emlékkő, kétpartizán-mementó is őrzi a főutca nyugalmát.

Az első Koric Antonnak állít emléket:„A fasiszta fenevad bestiális módon

felakasztotta fiatal kommunista harcosunkKORIC ANTON

Poljanában született 1922. december 28-ánA nemzet köszönettel tartozik

a felejthetetlen harcosnak és mindörökre megőrzi emlékezetében.

Örök dicsőség.”

A másik emlékmű pedig a fasiszta terroráldozatai előtt tiszteleg:

„A NOB-ban elesett katonák és a fasisztaterror áldozatainak 1941-től 1945-ig.

Az emlékművet Icici hálás nemzete emelte1961. augusztus 27.”

A NOB rövidítés jelentése: „NarodnoOslobodilacki Borba”, azaz „NemzetiFelszabadítási Harc”


IKA


Alighogy továbbindulunk, és Ičićin áthaladvabeérünk Ikaba, a tengerparti sétány mellett állegy újabb emlékmű. A faragott kőkockák ismétegy márványtáblát ölelnek körül, mellyen a

vörös csillag alatt egy puskát és egy babérko-szorút fektettek egymásra, mellette pedig azemlékező szöveg olvasható:

„Fasiszta bűnözők kezeitől ifjúságuk virág-ában elesettekre. Örökre emlékezve, halhatat-lanságukért tesz nekik köszönetet a nemzet,emelve ezt az emlékművet, hogy századokigtanúskodjon arról, mit tettek és adtak drágahazájuk szabadságáért. 1959. 7. 27. IKA”

Ez a mementó hatalmas fenyőfák ölelé-sében áll, tíz méterre innen az Adria hullá-mai csapódnak a parti szikláknak, mígkörülbelül kéttucatnyi kilométerre Rijekatoronyházai magasodnak: Pazar ez a kör-nyezet, a kilátás. Volt úgy, hogy leültemegy padra, és órákig gyönyörködtem a lát-ványban…

Ezek a mementók a tengerparti sétány mel-lett állnak, és jól megközelíthetőek. E sétányon– a Lungomare-n – kisebb megszakításokkalugyan, de tulajdonképpen Opatijából egészenaz Ika után következő, egyébként még szinténaz olasz kisvárosok hangulatát idéző Lovranigel lehet gyalogolni. Érdemes megemlíteni, hogyegy évszázaddal ezelőtt még villamossal ismeg lehetett tenni a Rijeka – Lovran távolsá-got.

A környéken a második világháború alatterős partizántevékenység folyt, akkoriban mégcsak ez az egy út – a 66-os – vezetett a félszi-get belsejébe, illetve Pula felé.


MOŠĆENIČKA DRAGA


Ahogy a Tito marsallról elnevezett utcánkeresztül elhagyjuk Lovrant, búcsút intünk atucatnyi kilométer hosszú tengerparti sétány-nak, és az olaszos kisvárosi hangulatnak is.Mediterrán fenyvesek által szegélyezett, szik-lás partvidék mellett suhanunk keresztül, majdbeérkezünk Medvejába, a Rijekától 16 kilomé-terre, egy kis öbölben megbújó falucskába.

A település mindig is egy aprócska halászfaluvolt. Napjainkban is, alig 200 állandó lakosa van,

nyaranta mégis további százak érkeznek idepihenni. Amúgy a település látnivalókkal nemigazán kecsegtet, azaz dehogynem: a gyönyörűtengerparton és a buja, mediterrán növényzeturalta hegyoldalakon a csendes nyugalomravágyó mindig megtalálhatja a számítását…

A következő falucska már MošćeničkaDraga. A település kinézetét a mai napig azegykori osztrák-magyar fennhatóság határoz-za meg: hasonlít az opatijai részekhez. A kör-nyék kiépülése is a Monarchiának köszönhető,

hamar a tehetős magyar és osztrák polgároküdülőhelyévé vált. Az arisztokraták az öbölészaki oldalára kezdtek építkezni, majd ahogyelfogyott a hely az egész domboldalt és a ten-gerpartot is beépítették.

Mošćenička Draga partizánemlékművét,mely a strand végén, a 66-os út mellett talál-ható, csak 2015-ben fedeztem fel, addig rend-re elkerülte e figyelmemet. A településre 1945.április 25. napján értek be a partizánok. A har-coknak és az áldozatoknak állítottak örökemléket a környék hálás lakói.

„A NOB (Nemzeti Felszabadító Harc –Narodno Oslobodilacka Borba) elesett katoná-inak és a fasiszta terror áldozatainak emlékére1941 – 1945.

Az elesett katonák:

Armanda Vinko, Bradičić Dušan, BradičićIvan, Brubnjak Milan, Detan Romano, IvančićIvan, Jedreškić Andrija, Lazarić Franjo, KalčićIvan, Lazarić Franjo, Lazarić Josip, MarkovićIvan, Martinčić Leo, Milanović Milan,Mrakovčić Ljubomir, Rosović Anton, RubinićFranjo, Rubinić Ivan, Rubinić Milan, RudanMarija, Rudan Ivan, Sandalj Anton, SandaljMario, Sandalj Stjepan, Sandalj Milan, SenčićAlbino, Šepić Ivan, Škalamera Ivan, ŠintićŠanto, Škalamera Stanislav, Velčić Ivan,Valentin Šanto, Velčić Vladimir.

A fasiszta terror áldozatai:Bradičić Konrad, Car Josip, Kalčić

Ferdinand, Nagel Anton, Mohović Vjekoslav,Negrić Ivan, Peršić Nereo, Rubinić Špiro,Sandalj Fani, Šepić Milan, Šintić Albert, Škala-mera Franjo, Valentin Šanto

Ezen a helyen lőttek le 7 hazafit, kiknek nevenem ismert.

Mošćenička Draga, 1987. július 27.A környék népe”


A PLOMINI-ÖBÖL ÉS KÖRNYÉKE


Az Isztria délkeleti partvidéke, a partmellékfölé tornyosuló sziklák és hegyek a partizán-harcmodornak igazán kedveztek, nem csodatehát, hogy rendszeresen ütöttek rajta a partizá-nok az úton tovahaladó német és olasz konvojo-kon. Persze, miközben e sorokat írom, partizá-nokat már nem, de szépet és természetest mégmindig láthatunk, ha megállunk egy picit a 66-osút mentén kialakított számos pihenő egyikénél.

Lábaink előtt terül el az egész Kvarner-öböl.Tudom, hogy egyszer már leírtam, de mostújból felhívom a Tisztelt Olvasó figyelmét: haarrafelé jár, álljon meg és tekintsen vissza:Rijeka pompás látványa el fogja varázsolni. Azutazó fölött tornyosuló hegycsúcsok, sziklaor-mok, és a szinte „karnyújtásnyira”, a meredek,sziklás partot nyaldosó adriai hullámok össz-képe szerintem egy művészt is megihletnének.

A Kvarner-öböl vizében fürdőző, azIsztriához közelebb eső Cres, valamint az azmögött fekvő Krk szigetek látványa pedig még-oly megkapó: tökéletesen illeszkedik a hamisí-tatlan horvát, adriai panorámába.

Ha Plomin előtt elhagyjuk a főutat, akkor min-tegy 3 km hosszú, néhol szerpentines úton kanya-roghatunk le a tengerpartra, Brestovába. Itt van akikötője annak a kompnak, mely átviszi a turistákataz átellenben lévő Cres szigetére – Porozinába –,a Vela Vrata (Nagy Kapu) szoroson át.

A tengerparti úton továbbindulva nemsokáelérünk egy impozáns öblöt, ami közel 5 kilo-méternyire nyúlik be a félsziget belsejébe, ésitt az utazó is elköszön a partvidéktől, mikor a66-os utat követve elindul az Isztria kebelébe.Mivel ide nem messze van Labin városa, ezértén ezt a szorost a „labini-fjordnak” neveztemel, de persze ez csak az én „meghatározá-

som”. Igazából a Boljunčica kifolyásánál fekvőPlomin települést illene itt megemlíteni, a kisfalu a hegyoldalba építve „felügyeli” a környé-ket.

A faluból, s az utána lévő útszakaszról cso-dálatos kilátás nyílik a Plominski-kanalnaknevezett öbölre, mely 3-4 km hosszan nyúlikbe a szárazföldbe, s folyótorkolat is egyben.Plomin a hegyoldalba épült kis falucska, van

pár régi háza, sőt, egy egész jó étterme is. Akiéppen megéhezik, annak itt érdemes megáll-nia. Tengeri halat ajánlok és hozzá jófajta iszt-riai fehérbort: jöhet egy pohár „malvazia istars-ka”. A plomini kisvendéglő pontosan azt a hor-

vát hangulatot adja vissza, amelyet korábbanemlítettem.


A mintegy négy kilométer hosszú Plomini-öböl északnyugati végében, a Boljunčica-patak torkolatánál egy hatalmas hőerőműképe zavarja meg az isztriai táj szépségét.

Itt, az ókorban a rómaiak Fianona településeállt, mely Rómával együtt tűnt el a történelemsüllyesztőjében. A hajók kikötésére és hor-gonyzására kiválóan alkalmas, elfeledettfalucska a kora középkorban települt be újra.Fontos kereskedelmi, áruforgalmi csomópont-tá vált, 1945-ig állandó hajójárat kötötte összeFiuméval, Cressel és Lošinjjal. A településlakói elsősorban a halászattal keresték akenyerüket, majd a közelben szenet találtak.Erre alapozva építették fel a második világhá-ború után a Plomin I., az ezredfordulón pedig aPlomin II. hőerőművet, mely a környékbelilakosságnak új munkalehetőséget teremtett. Akis falu lakossága olyan száz – kétszáz főkörül van jelenleg. Azért írtam róla pár monda-tot, mert jellemzően az isztriai falucskák képétés életérzését formázza.

A gyönyörű öblöt magunk mögött hagyva,eltűnik a szemünk elől az Adria is, és körülbe-

lül 10 kilométert kell kanyarognunk komolyhegyi terepen, hogy beérjünk Labinba. A Zalamegyei Zalakarosnál nem sokkal nagyobbméretű és lakosságszámú kisvárosba, rögtönfeltűnik az óvárosi része, amely egy dombon

helyezkedik el. A városban több épület isveszélybe került a 2000-es évek elején,ugyanis a rašai bányák tárnái beérnek Labinalá, így több épület is megsüllyedt. Milyen lát-nivalókat érdemes megnézni? A Szűz Máriatemplomot, a Praetori palotát, és a Flórián-kaput mindenképpen, de ami valóban kihagy-hatatlan, az a Labinból délnyugati iránybaninduló, keskeny úton elérhető Rabac halászfa-

lucskája: mindössze 5 kilométert kell megten-ni, hogy eljuthassunk az Adria partjának emeálomszép üdülőhelyére.

Labin régi negyede a városfalakon belül állóközépkori és a velencei korszakból származóutcákból áll: ismét olaszos hangulat kerítihatalmába az embert. A partizánvezér Titorólelnevezett téren áll a 19. századi Városháza,egy 17. századi bástya és egy loggia, még1550-ből. A római és középkori látnivalókonkívül egy szénbánya életnagyságú rekonstruk-cióját is megnézhetjük a településen, hiszenLabin volt Horvátország legfontosabbbányászvárosa az 1999-es bezárásáig.

Történelmi érdekesség, hogy 1921-ben,mikor még olasz fennhatóság alatt állt Isztria,az Olaszországban egyre erősödő fasizmuselleni tiltakozásképpen 2000 bányász létre-hozta a Labini Köztársaságot. A szocialistaminiállam azonban csak egy hónapig létezett.A bányászok aktívan vették ki részüket amásodik világháború partizánharcaiból is.


RAŠA


Labint már a városközpont elérése előttelhagyjuk, jobbra visz minket az útjelző tábla.Egy utcácska néhány háza mellett kell csakelhaladnunk, és ismét sziklák között, egy hegyiszerpentinhez hasonló úton találjuk magunkat.Itt kell megjegyeznem, hogy az Isztrián baran-golva igazán nem lehet panaszunk a megfele-lő számú és minőségű útjelző táblák miatt: azutazó egyszerűen és kényelmesen eltalálhat akitűzött uticéljához.

Ez a vidék már az isztriai partizánharcokcentrumába esik, éppen csak körül kell tekin-tenünk, hogy ezt megértsük. Mindenfelé sűrű

erdővel benőtt hegyeket és völgyeket látha-tunk, ami ugye partizánharchoz ideális…

Néhány kilométer csak, hogy elérjük a parti-zánjairól híres bányászfalut. Erősen kanyar-gós úton ereszkedünk lefelé, egyik oldalonmagas sziklafal, az út másik oldalán viszontszédítő meredély. Raša bányászfalucska előttbukkanunk ismét egy vörös csillagos, szépenrendben tartott emlékműre, amelyet az út mel-lett láthatunk, mintegy 200 méterre egy eldu-gott kis vízeséstől. Ez az a partizánmementó,amely először feltűnt nekem néhány éve, és

amely miatt elkezdtem a partizánok és emlék-műveik utáni isztriai kutakodásomat. Itt jegy-

zem meg, hogy Raša környékén találhatóHorvátország legnagyobb barnakőszén-lelő-helye is.

Az emlékmű Tito labini és rašai partizánjai-nak állít emléket, a környéken, 1943. szeptem-ber 13. napján lezajlott – a németekkel vívott –ütközet apropójából. Az emlékmű felirata:

„Azokért, akik a híres K.P.J. és partizánvezér Tito irányítása alatt ezen a napon meg-


mutatták a világnak hősiességüket. 1943.szeptember 13. napján csatlakozva a szabad-ságért a német hódítók elleni küzdelemhez, 43labinai bányász és hős partizán adta életét.

Az emlékművet állította: Szabad HősökSzervezete Raša”

A bányászfaluba beérkezve erősen lassítanikell, ugyanis az egész település egy hegyol-dalba épült tulajdonképpen. Rašaban további

két emlékműre lelhetünk, közvetlen a 66-os útmellett. Az egyik az ismert helyi partizánvezér-nek, Batelić Ivannak, azaz becenevénMatének állít örök mementót:

„Ezen a helyen halt meg 1944. február 29-én az Isztriai Zászlóalj

csapatainak megbízottjaBATELIC IVAN – MATE

egy bányász Francici településrőlaz ország fasiszta megszállástól

felszabadításának harcábanKatonai Szövetség RASA”

Az emléktábla is arról tanúskodik, hogy Rašabányászfalucska – már csak hegyvidéki termé-szeti adottságai, és „makacs” bányászai miattis – a második világháború isztriai népfelsza-badító harcainak jelentős színhelye és csata-tere volt…

A másik mementó néhány lövész nevét emlí-ti meg:

„A Hősök emlékére N.O.R. Blašković DusanuGregorovic PetpuKocijanćić Antunu – apaKocijanćić Antunu – fiaObrijetan FerdinanduLövészek, 1943. október 9.

Katonai Szövetség N.O.R.Raša önkormányzata”A „N.O.R.” rövidítése itt – „Narodno Oslobodilacki Raša”

Látható, hogy legyen az egy gazdagabb ésnagyobb fürdőváros, vagy egy eldugott kisbányászfalucska, a hőseit mind egyformán tiszteli,és mind meg is emlékeznek róluk: méltósággal…

A falu a Raša-folyó mellékvizének, a Krapan-pataknak a völgyében fekszik. A bányászatmár a 17. században megindult a környéken.

Az osztrák uralom idején, a 19. század végénés a 20. század elején, az éves szénkitermelés– ezerötszáz bányász munkájával – majd 100ezer tonnát tett ki. Az első világháború utáni idő-szakban, amikor az egész Isztria olasz fennha-tóság alá került, a bányák környéke még jobbankiépült, és a település 1936-ra már 7 ezerbányász igényeit elégítette ki. Ekkortájt az évesszénkitermelés 750 ezer tonna körüli volt. Rašaa második világháború előtt két településrészből


állt, az egyiket a bányászok, a másikat pedig atisztviselők lakták. A két rész között egy köz-ponti tér jelentette az összekötő kapcsot. Aházakon kívül kiszolgáló létesítmények, iskola,óvoda, posta, kávéház, étterem, szálloda, bolt,mozi, kórház és sportpálya is létesült, sőt mégegy nyitott úszómedencét is építettek.

Kiépítették a teljes infrastruktúrát: vízvezeték-kel, csatornahálózattal, közvilágítással, aszfalto-zott úthálózattal és a főbb létesítmények számá-ra meleg vizes ellátással is. Különös figyelmetszenteltek a főtér kialakításának, melynek főépítménye a Szent Borbála templom.

A második világégés előtt néhány évvel meg-alakult az új Raša község, mely a település, sőt,az egész térség számára oly fontos folyó utánkapta a nevét. A második világháború után ajugoszláv közigazgatás az önálló Raša községetLabin városához csatolta, önállóságát csak a füg-

getlen horvát államtól – 1991 után – kapta vissza.A 2011. évben magának a falunak 1444, a kör-nyéknek körülbelül kétszer ennyi lakosa volt.

Nem messze, mintegy 10 kilométerre innen, Pulairányába – Barban felé – továbbhaladva, az egyik,sűrű erdővel borított hegy tetején kis tisztásra lehe-tünk figyelmesek, ahol – az útról is jól láthatóan – aTITO feliratot rakták ki vakítóan fehér kövekből.Mindez történik a második évezred második évtize-dének közepén, Horvátországban…

A Raša-folyó hídjától – a folyó torkolata min-tegy 13-14 km hosszú, és közel fél kilométer

széles fjordot vágott ki magának – egy kanyar-gós és meredek szerpentin visz fel egy hegy-gerincre, amelynek a mási oldalán már Barbanvár minket a látnivalóival.

A nagyjából 200-300 fővel büszkélkedő –többségük szőlőtermesztésből, borászatból

és állattartásból él – Barbanban középkorifalakat és toronymaradványokat is találha-tunk, igazi látványossága azonban a SzentMiklós templom és a hozzáépített harangto-rony.


BARBAN


Átutazunk Barbanon, és lassan-lassan leé-rünk a hegyek aljába is: ismét síkra vált a tájlátképe. Ha valaki „nyitott szemmel” igyekszik

elérni Pula hűsítő habjait, az nem csak a hősi-esen küzdő partizánok emlékköveit vesziészre, hanem az egyre-másra felbukkanószőlő-, és olivaültetvényeket is.

Pula felé továbbindulva – tehát már Barbantelhagyva – újabb, monumentálisnak is nevez-hető partizánemlékmű áll az út jobb oldalán,

terebélyes fák alatt, csendes kis pihenőt bizto-sítva az utazónak. Itt 3 darab, egyenként kétembernél is magasabb és ölesebb márvány-tábla örökít meg többszáz nevet, akik a kör-nyéken, illetve az Isztrián folyó partizánharcok-ban vesztették életüket:

„Hálával és dicsőséggel emlékezünk a II.világháborúban elhunyt katonákra és a fasiz-mus áldozataira, a Győzelem Napja alkalmá-ból. 2009. május 9. Barban.”

„A harcosok emlékére emelte BarbanštineSutivanca és Balići” – vésték a másik táblára,a sokszáz név alá.

Az emlékhelyen látható egy régebbi kő is,amelyen a felirat jórészt megkopott, de a mégéppen maradt részekből a következő emléke-ző szöveg olvasható ki (nem tudtam kiderítenia pontos évszámot, csak az 1960 a biztos, dehogy pontosan melyik év, az kérdéses):

„Legyenek emlékezetünkben fénylő, felejt-hetetlen ikonjai Barbastina és a fasizmusvéres áldozatainak hősies harcosai, akikönzetlenül adták életüket Istria szabadságáért,hazájukért, 1941-1945 Jugoslavia nemzeti for-radalmában.

Barbastina hálás népe 196 július 27.”


Ez alatt a felirat alatt olvasható egy máso-dik szövegrész, amely sajnos még KocsisJudit nyomozónő – a kötet végén köszönömmeg neki a horvát nyelvű emlékművek szak-szerű lefordítását – számára is értelmezhe-tetlen volt. Pedig próbálkoztam, és akkurátu-san leírtam egy pappírra, de olyannyira hiá-nyos, hogy nem lefordítható. Azért másolombe ide, mert úgy gondolom, hogy ezzel telje-sebb lesz a könyvem. Valószínű, hogy az újépítésű emléktáblák felsorolt neveit összegzinéhány mondatban: erre utalhat a 700-asszám is.

„Barbanština j nob dala 700 boraca od ojihje 27 poginul.

vaj spom n ne a podsjeti stovreme-no vako a na tri teška u oba s jmcima, ko su se odig ali n ovompog ulo 6 aših Dr. gova.”


PRODOL


Ismét csak néhány kilométer – itt, az Isztriakebelén egymást érik a kis települések –, ésProdol községbe érve, szinte a falu közepénegy újabb, ötágú csillagos, obeliszkes emlék-műre lelünk, amit a prodoli partizánok emléké-re és dicsőségére emeltek, rajta az elesetthősök neve is fel van sorolva. Figyeljük meg,hogy a település három családjáról van szótulajdonképpen, és a legfiatalabb áldozat1933-ban született, tehát a háború idején 10éves volt csupán:

„PALIM BORCIMA I ZRTVAMA FASISTIC-KOC TERORA U NARODNOJ REVOLUCIJI1941-1945 PODIZE OVAJ SPOMENIK U ZNAKZAHVALNOSTI NAROD SELA PRODOL

ZENZEROVIC ANTON 1911 ZENZEROVIC ZELJKO 1933ZENZEROVIC IVAN 1916 ZENZEROVIC GABRIEL 1903ZENZEROVIC ANTON 1912 ZENZEROVIC ANA 1926ZENZEROVIC IVAN 1912 ZENZEROVIC MARIJA 1921ZENZEROVIC RAFAEL 1926 TADE IVANKA 1895ZENZEROVIC VALENTIN 1923

TADE IVAN 1928ZENZEROVIC JOSIP 1919 SKABIC JOSIP 1927ZENZEROVIC IVAN 1896 SKABIC IVAN 1908ZENZEROVIC IVAN 1896 SKABIC ROKO 1912ZENZEROVIC IVAN 1883 SKABIC MIHO 1915PERUSKO RUDI 1914

PRODOL 15. V. 1957.”

„A nemzeti forradalomban elesett katonák ésa fasiszta terror áldozatai 1941-1945. Azemlékművet a köszönet jegyében Prodol falulakosai emelték (…)

Prodol, 1957. május 15.”

Miközben az obeliszket fényképeztem 2012nyarán, a szemben lévő kocsmából néhányidősebb falubeli jött oda hozzám, és kérdőennéztek rám. Szerény német és szerb tudás-ommal, no meg kézzel-lábbal igyekeztemelmagyarázni, hogy a partizánokat kutatom. Avállamat megveregetve tessékeltek be a kocs-mába, és büszkén mutatták meg a talponálló„dicsőségfalát”. A keretes képről az egyenru-hás Tito marsall nézett le rám…


Ma is élénken él az emlékezetemben a tör-ténet, hiszen a prodoliak nagyon kedvesek vol-tak velem, jókedv sugárzott róluk, láthatóanélvezték a „közösségi” életet, nem úgy, mint

honfitársaim, akik mostanság nagyon is hiá-nyában vannak a mosolynak. Amint a mellék-elt fotókból is láthatja a Tisztelt Olvasó, az obe-

liszket 2014 júliusában teljesen felújítva talál-tam, így újra a fényképezőgépért nyúltam.


A PRODOL ÉS MARČANA KÖZÖTTI ÚTON…


Prodolt elhagyva, de még Marčana előttismét két emlékmű következik. Az egyik Prodolhatárától néhány száz méterre áll közvetlen azút szélén, az emlékkő már megszürkült, rajta afelirat is nehezen olvasható, de a kis facseme-te árnyékában álló mementó környékét becsü-letesen lekaszálták, hogy a fű ne lephesse be.

„A NOB alatt Istria nácifasiszta megszállásá-nak ezen a helyén 1943. 10. 28. napján alakultmeg a Puláért Kotarski NOO nemzeti kormány,a nemzetből kinőtt kortárs szervezet, kinek főfeladata volt segíteni a NOV-nak a megszállókkiutasítását és létrehozni az új társaságok és aszocializmus kapcsolatát.

1973. XI. 29.SUBNOR egyesület Pula”

NOB – Narodno Oslobodilacki Borba, azazNemzeti Felszabadítási Harc

NOO – Narodno Oslobodilacki Odbor, azazNemzeti Felszabadítási Bizottság

Ismét továbbindulunk Pula felé, és nemmegyünk még 15 kilométert sem, mikor mármessziről észrevesszük a még szinténMarčana előtt található, másik márvány-emléktáblát, a 66-os út bal szélén. Ezt egy,még ma is szinte hófehér márványból elkészí-tett, nagyobb kőre helyezték, a tetejére pedigegy ötágú, vasból készített vörös csillagothegesztettek. Érdemes jól megnézni a kivég-zett partizánok életkorát is…

Az emlékmű tanúsága szerint:

„Ezen a helyen 1944. XI. 5-én a fasisztákáltal agyonlőtt antifasiszta harcosok: ŠegotaIvan Pok. Martina – S. Šegotići 67; ŠegotaMate Pok. Martina S. Šegotići 72; Šegota Ivan

Pok. Mate – S. Šegotići 44; Šegota Roko Pok.Klementa – S. Šegotići 65; Šegota Josip Pok.Jakova – S. Šegotići 64; Šegota Josip Pok.Mate – S. Šegotići 68; Šegota Ivan Pok. Ivana– S. Šegotići 64; Peruško Anton Pok. Grge – S.Šegotići 55; Peruško Josip Pok. Josipa – S.Šegotići 45; Peruško Grgo Pok. Josipa – S.Šegotići 39; Rumac Josip Pok. Jakova – S.Kavran 48.

A szabadságért és az életért harcoltak.A Pulai harcokban elesett bajtársak emléké-

re emelt emléktábla.1950. VII. 27.”


PULA


PULA - VERUDELA

Innen már nincs messze Pula, Marčanát ésLoborikát elhagyva megérkezünk az Isztriafővárosába. Pula számos látnivalót tartogat:én először mindig Verudela felé veszem az

irányt. Ez a városrésznek mondható területtulajdonképpen egy lóhere-formájú félszige-tecske, Pula központjától mintegy 5 kilométer-re, az Adria partján terül el.

Gyönyörű, csipkés partszakaszai, kristály-tiszta, kék vize egyedülálló természeti szépségnemcsak Európában, de azthiszem, az egészvilágon is.

Egy gyalogsétány vezet körbe a fehérenvakító sziklák övezte félszigetecskén, amely-nek a csúcsán a határtalan tenger tárul a sze-meink elé: ha átlátnánk a túlpartra, az olasz„csizmára”, akkor a miniállam, San Marinomagas várfalai sejlenének fel szemközt, atávoli messzeségben…

PULA – GORTANOVA-ÖBÖL

Ha ezen a gyalogsétányon északi iránybaindulunk tovább, akkor a verudelai partsza-kasztól mintegy két kilométerre, a Gortanova-öbölben, a Lungomare tengerparti úton egymai szavakkal akár „nonfiguratívnak” is nevez-hető emlékműre lelünk. A mementó a kis öbölnévadójának állít emléket:

„Emlékezzünk, és ne felejtsük, hogy ehelyen, 1929. 10. 17. napján a fasiszták lelőt-ték Vladimir Gortant, ki jelképe volt az ellenál-lásnak és a harcoknak, a nemzetnek és a tár-sadalmi szabadságnak.”

Vladimir Gortan 1904-ben született…De a Gortanova-öbölben nem csak emlék-

művet, türkizkék vizet, hanem, bármily hihetet-len, fókát is láthatunk. A földközi-tengeri barát-fókák egynémely példánya rendszeresen beú-


szik a Pula környéki vizekre, strandokra. Ritka,és szigorúan védett fajról van szó: itt, az öböl-ben is különösen figyelnek rájuk.

A parton szolgálatot teljesítő vízimentők azAdria hűs habjaiból kikászálódó, és a hullámzótengervíz által évezredek alatt simára csiszolt,öklömnyi kövekből álló kavicságyra napoznikifeküdt állatot rögtön körülkerítik egy kis kor-donnal, hogy a turisták nehogy megzavarják anyugalmát. Fenséges látvány…

PULA - ÓVÁROS

Sétáljunk be Pula központjába, annak is azóvárosi negyedébe. Itt a nagy, tengerjáró hajókszámára épült központi kikötő partján, a rómaikori amfiteátrumtól nem messze találhatunk

egy második világháborús emlékművet, amiszintén a fasiszták ellen az Isztrián vívott har-coknak állít örök emléket:

„A nemzet felszabadulásáért küzdők és afasizmus áldozatai, 1941 – 1945. Istria Népe”– áll az emlékművön, amelyre minden évben –május 9-én, a „Győzelem Napján” – egy vöröscsillagot formázó, vörös virágokból álló koszo-rút helyeznek. A fűzér Horvátország (piros-

fehér-kék), illetve a volt Jugoszlávia (kék-fehér-piros) nemzetiszínű szalagjaival vanátkötve, és általában még a nyár közepén isüdén pompázik. Az emlékmű mellett pedig ahorvát trikolór, valamint Pula és az Isztria lobo-góin kívül Olaszország zászlaját is fújdogálja aszél.


A szobrok mögött 2014-ben, egy gyönyörűenelrendezett, kis parkot találtam, ott, ahol akorábbi években még csak egy kis parkocskazöldellő pázsitja virított nyaranként. Az új szo-borparkban Isztria, a horvát nép és Ju gosz -

lávia nagyjai kaptak helyet: a bronzalakokatJosip Broz Tito vezeti…

Tavaly nyáron, az Uljanik-hajógyár környé-kén sétálgatva vettem észre egy emléktáblát.Az első világháború végének eseményéreemlékező, fekete márványtáblát azért idézeme kötet lapjaira, mert akkortájt Pula még azOsztrák-Magyar Monarchia része volt.

„1918. 01. 22. napján a fegyvergyár dolgozóinagy sztrájkot kezdtek a nehéz körülményekközött élők helyzetének javításáért és a háborúbefejezéséért. Az emlékezés jegyében ezen

eseményre – amelynek teljes része volt a mun-kásosztály általános küzdelme a kapitalistakizsákmányolás ellen – emelte ezt az emlékmű-vet az „Uljanik” gyár hajóépítő munkacsoportja.

Pula, 1959. 05. 18.”

PULA – ÉSZAKI VÁROSRÉSZ

Ha a kikötőtől északi irányba, Fažana ésRovinj felé indulunk tovább, akkor aVodnjanska cesta és a Fažanska utcák keresz-teződésében találhatunk még egy obeliszkes,vörös csillagos emlékművet, ami pedig olaszés szláv nyelven is hirdeti a partizánok dicső-ségét, szintén felsorolva a helyszínen elesettolasz és jugoszláv emberek, partizánok neveit:

„A nácik által megölt elvtársak tiszteletére.”– hirdeti az emlékkő, amelyen az elesettekéletkora is fel van tüntetve. Csupa fiatalember…

„Belic Antun 44; Belic Mate 51; Bozac Ivo 23;Braico Antonio 22; Callia Cosimo 42; CapocelliVincenzo 18; Coatto Dott. Angelo 30; CossaraGiovanni 23; De Stefano Orazio 43; DrusettaGiuseppe 37; Sladogna Giuseppe 45; LecceseAmerigo 22; Poropat Virgilio 21; Ricci Pietro20; Spigic Giuseppe 33; Starcic Franjo 16;Stendardi Giuseppe 24; Tankovic Benit 19;Toffano Vincenzo 23; Cvek Antun 43; ZaccaiMario 35”


VODNJAN


Ahogy kiérünk Pulából, és északi iránybaindulva megteszünk néhány kilométert, érde-mes ismét megállni, és visszatekinteni: Pulafenséges látványa tárul a szemünk elé a nyárinapsütésben és forróságban.

Vodnjan mindössze 8 kilométerre fekszikPulától, és a határában egy vakítóan fehér par-tizánmementó található: olaszoknak állít emlé-ket, akik itt estek el az isztriai harcok alatt, amásodik világháború idején. Az emlékmű köz-vetlenül a főút mellett áll, egy szőlőültetvényelőtt magasodik, és sajnos nehezen megköze-líthető a nagy gépjárműforgalom miatt. Havalaki mégis megnézné közelebbről is, érde-mes körültekintőnek lennie.

MERCANTINO da VERONACAENAZZO TOMMASO da VALLEZORZETTI BRUNO da ROVIGNO

SINCICH GIOVANNI da ROVIGNOBOSSI GIOVANNI “TANCONI GIUSEPPE “BIONDI TULLIO “CHERIN GIUSEPPE “MARANGON NICOLO “BORME GIORGIO “CURTO SERGIO “SBISA GIUSEPPE “

e 4 IGNOTI “

QUI’ CADDERO SOTTO PIOMBONAZIFASCISTA

16 COMBATTENTIPER LA LIBERTÁaddi 13 sett. 1943.1. MAGGIO 1946

DIGNANO1. SVIBNJA 1946

VODNJANOBNOVLJEN – RINNOVATO

1996

Az emlékmű – amelyet 1946. május 1. nap-ján emeltek, és 1996-ban újítottak fel – annaka 16 olasz és olasz származású partizánnakállít emléket, akik itt, Vodnjan előtt estek el1943. szeptember 13-án. Az itt elesett olaszok– akik közül 4 máig is ismeretlenül maradthalva a csatatéren – Veronából, Valleból ésRovinjból valók voltak, és életüket adták Isztriaszabadságáért…

Az emlékmű alján olaszul és szlávul is felvan tüntetve az emlékkő állításának és felújí-tásának időpontjai: 1946. május 1. napja, illet-ve az 1996. esztendő.

Ha Pulát elhagyva Rovinj felé indulunk, mamár több útvonalat is választhatunk. Én mindigVodnjan, majd Bale felé indulok el. Ugyanis,így végig, mintegy mérföldnyi távolságra van


tőlem – balkéz felől – az Adria, és útközben ismeg-megállok bizony a gyönyörű látványért.

Mielőtt elérjük Bale-t, egy hatalmas kereszt-re leszünk figyelmesek az út mentén. Ha nemis figyelünk rá, akkor is fel fog tűnni, ugyanis

olyannyira impozáns: legalább 10 métermagas, hatalmas alkotmány, mely Isten dicső-ségét – és Isztria vallásosságát – hirdeti.

Mikor először kikászálódtam a gépkocsiból,hogy jobban is szemügyre vegyem, egy furcsakis kőházikót találtam mellette.

Nagyobb terméskövekből építették össze,láthatóan úgy, hogy habarcsot vagy egyéb

más kötőanyagot sem használtak hozzá.Közelebb mentem, és akkor láttam, hogy ez

egy „kažun”: afféle út menti, jellemzően isztriaimenedékhely, természetes kőből – általábanterméskőből – építve, amely általában kerekalakú, és kúpos, lépcsőzetes alakban vanmegépítve.

Ilyen menedékeket az Adria partvidéke men-tén sok helyütt lehet látni: az ókorban és méga középkorban is lakóhelyként szolgáltak,majd pedig a mezőgazdasági eszközök tárolá-sára, illetve pásztoroknak, juhászoknak viharelőli menedékként tettek jó szolgálatot – minda mai napig…

A kis tengerparti, kanyargós úton néhánykilométer múlva is akad látnivaló. Kokuletovicaelőtt, körülbelül kilométernyi távolságban lel-tem egy gyönyörűen rendben tartott olivaültet-vényre. Azért gondoltam – legalább képeken –bemutatni, mert bizony mégoly jellemző azIsztria gazdaságára, gazdálkodására.

Az oliva olyan, mint a szarvasgomba vagy apompás fehérbor, a malvázia: isztriai… Azültetvények a horvát térségre jól jellemző,vöröses színű földben gyökereznek, és zöldel-ve nőnek a mediterrán klímának és a gondosgazdakezeknek is köszönhetően, burjánzóan.


KOKULETOVICA


Rovinj északi irányban, huszonegynehánykilométerre fekszik az Isztria fővárosától, demielőtt láthatóvá válna óvárosának kiemelke-dő, egyedi tornya, a figyelmes utazó még egypartizán mementóra lelhet. Kokuletovica-t(Cocaletto) elhagyva, az út bal oldalán lán-dzsás levelű, mediterrán növények árnyéká-ban bújik meg az emlékkő.

„Dicsőség az elesett harcosnak – "AldoRismondo" – A Rovinji Katonai Szövetség ésGro munkásai – Rovinj” hirdeti a márványtáblafelirata, amelyen ismét központi szerepetkapott a vörös csillag, és amely mementóismét csak szépen gondozott és ápolt formátmutat.

Rovinj innen már csak néhány perc, és mégjavában az olasz származású partizánról –Aldo Rismondo – morfondírozik az utazó,mikor máris célba érkezik az óvárosáról –annak egyedi tornyáról – is híres Rovinjba. Azthiszem, megállapíthatjuk, hogy valamiért azIsztrián csak nem akar elvásni az a vörös csil-lag…


ROVINJ


Rovinj és környéke rengeteg látnivalót tarto-gat. Tengerparti, elhagyatott bunkert, valahatalán egy római hadvezér, vagy gazdag rab-szolga-kereskedő nyári rezidenciájának nehézmárványtetőzetét tartó oszlopsort, sziklamá-szók paradicsomául szolgáló, szinte függőle-ges gránitfalakat, középkori, olaszos hangula-tú, kanyargós utcácskákat, a nyílt tenger feléásítozó, középkori, partvédő ágyút, és ami anyaralni vágyónak talán a legfontosabb: a cso-dálatos Adriát.

A partizánokkal kezdeném, bár Rovinj azemlékművön kívül jóval több látnivalóval szol-gál. Az óváros fölé magasodó toronytól északiirányba indulunk, és néhány utcácskávalodább, egy zöldség, gyümölcs és halpiac,valamint kikötő helyszínéül is szolgáló, hatal-mas tér majdhogynem közepén, a tengertőlnéhány méterre magasodik a monumentális,faragott márványtábla. Tényleg hatalmas,körülbelül öt méter széles, és négy embernél ismagasabb. Előtte egy szintén márvány, szar-kofághoz hasonlatos kőkocka található: ez akét emlékmű pedig egy közel száz négyzet-méteres márványplaccon helyezkedik el. Aszarkofágra a következő feliratot vésték: „Azelesett katonák és a fasiszta terror áldozatai,1956.”

A márványplacc előtt két mellszobor látható.Akiknek az emlékére állították: PINO BUDICIN(1911 – 1944) és MATTEO BENUSSI CIO

(1906 – 1951). „Nemzeti hősök”, hirdeti a fel-irat… A két partizán az óváros irányába, akörülbelül 10 méterre álló „Barátság fájára”tekint. A fa alatt egy rusztikus, szépen faragott,homokszínű márványtáblára olasz és horvátnyelven is felvésték, hogy felette a délszláv ésaz olasz barátság jelképe gyanánt ültetett faad árnyékot az érdeklődőnek:

„DRVO PRIJATELJSTVAL' ALBERO DELL' AMICIZIARovinj Rovingo Adria1982. 4. 17.”

Csak néhány gondolatot engedjen még mega Tisztelt Olvasó Rovinjról. A tulajdonképpenivárosmag két, egy kis félszigeten (egykori szi-geten) emelkedő dombon fekszik. A városszíve, a Szent Eufémia-templom a 30 métermagas Montén magaslik. A város fejlődése és

kereskedő- valamint pezsgő életű kikötővéválása a Velencei Köztársaság uralma idejénindult meg. Az Adria víztükrét évszázadokon áturaló „Adria királynője” megadta a látszólagosszabadságot, de fenntartotta a jogot a városi


elöljáró — a podeszta — jelölésére, és az őilletékessége pedig az egyházi, politikai, igaz-gatási, kereskedelmi és más ügyekre egyarántkiterjedt. Rovinjnak csak korlátozott önállóságjutott, ennek ellenére folyamatosan nőtt azáruforgalom, újabb és újabb kereskedőcsalá-dok költöztek ide, mely a településnek márhatározott városi jelleget is adott. A halászokés földművesek mellett megjelentek a kézmű-vesek és a tengerészek: Rovinj a középkoriIsztria legforgalmasabb, legnagyobb kikötőjelett.

Mikor a Földközi-tenger uralmáért Velenceháborúba keveredett a Ligur-tenger partjait fel-ügyelő itáliai városállammal, Genovával, akkora genovai hajóhad – 1379-ben – egészenRovinjig hatolt az Adrián, és lerombolta azt.Majd a középkor folyamán a várost néhadélszláv kalózok is fosztogatták, ennek ellené-re kedvelt letelepedési célpontja volt a térség-

nek. Rovinj ezt nem csak az egyre virágzókereskedelmének, hanem fekvésének isköszönhette: ugyanis az Isztriát a középkor-ban többször pusztították járványok – köztük alegfélelmetesebb, a pestis (fekete halál) is –,de a kedvező éghajlatú Rovinjt ezek jórésztmegkímélték.

A város lakosságszáma ugrásszerűen meg-nőtt a középkor végére. Elsősorban a törökök

balkáni hódítása elől menekültek ide görögök,bosnyákok, albánok és délszlávok, de Itáliaészaki részéről is számos betelepülő érkezett.Míg 1595-ben 2800 lakossal rendelkezett,addig az 1650-es évek közepére a duplájáranőtt ez a szám, majd száz évvel később, a 18.század végén már közel 15 ezer ember mond-hatta lakhelyének Rovinjt.

A kikötőváros isztriai vezető szerepét akkorvesztette el, amikor a Habsburgok Fiuménekés Triesztnek is szabad kikötővárosi rangotadományoztak28, ennek ellenére Rovinjtovábbra is jelentős hajózási és halászati köz-pont maradt. A városmagot alkotó kis sziget ésa szárazföld között húzódó csatornán előszörhidat építettek, majd 1763-ban a csatorna fel-töltésével ezt is megszüntették: ekkor váltRovinj szigetből félszigetté. Mivel lakóit szigo-rú adóelőírások sújtották, ezért a 18. századvégén Rovinj lett a csempészet és a hatalomelleni lázadások legjelentősebb isztriai fész-ke.29 A Velencei Köztársaság 1797. évi buká-sával egy rövid osztrák uralom következett1805-ig, majd Napóleon hatalmának hanyatlá-sával, 1813-tól ismét visszatértek aHabsburgok. Rovinj városi rangját 1821-benerősítették meg, majd 1825 és 1860 között azIsztriai Tartomány részévé vált.

Mikor az Isztria önálló őrgrófsági státusztkapott30, akkor Rovinj járási székhellyé lett. Azosztrák fennhatóság elsősorban ipari fejlődésthozott: 1876-ban begördült az első vonatKanfanar felől, amely vasútvonalat 1966-banszüntette meg a jugoszláv közigazgatás. Az elsővilágháború után, 1920 és 1943 között olasz ura-lom, majd a taljánok kapitulációját követő kétévben német megszállás következett. A partizá-nok 1945 májusában már felszabadították avárost, de csak a második világháborút lezáró

párizsi békekonferencia ítélte végérvényesenJugoszláviának, csakúgy, mint az egész Isztriát.Az 1990-es évek elején dúló délszláv polgárhá-ború után az Isztria nagy része Horvátországélett, de az északnyugati csücskének egy közel 20kilométeres – Sečovljetől az olasz Triesztig terje-dő – tengerparti szakaszát Szlovénia birtokolja: ahorvát-szlovén tengerparti határsávjának végle-ges kijelölése a mai napig vita tárgya a két országközött.

Rengeteget lehetne írni még az Isztriáról, éspersze Rovinjról is. A Gradski tér előtti kikötő-

ről a mólókkal, ahol halászhajók, vitorlásjach-tok, motorcsónakok és bárkák megszámlálha-tatlan árbócerdeje fogadja az ideérkezőt. Akikötővel szemben a parttól alig pár százméterre zöldell a Szent Katalin sziget, deRovinj területéhez további 18 kisebb-nagyobbsziget tartozik.31 Igazából szerintem erremondják, hogy „ezt látni kell”. Mert valóbanmeg kell néznie egyszer az embernek. És minta tanulmány elején említettem, egy átlagosmagyar állampolgárnak érdemes lenne leg-alább egyszer a nyári, balatoni nyaraláshelyett az Isztriát felkeresnie. Higgyék el, amit

látni fognak, még annál is szebb, mint amitigyekeztem visszaadni e könyv lapjain.

Megvallom őszintén: én az Isztria megannyilátványossága közül talán a végeláthatatlan,megnyugtató, kék tenger látványáért járok visz-sza évről-évre, immár lassan másfél évtizede.Leülök egy sziklaoromra, és csak nézem, bámu-lom a végtelennek tűnő, égszínkék tengert…

Nemrég egy kiállítás megnyitóján jártam aNagykanizsai Járásbíróságon.32 A Zalaeger -szegi Törvényszék tárlatot megnyitó elnöke,dr. Sorok Norbert33 idézett egy gondolatot:„Alkotni annyit jelent, hogy a másikat odaállít-juk, ahol úgy látja a világot, ahogyan kívánjuk,nem pedig azt, hogy új világot kínálunk neki.”Abban reménykedem, hogy ezzel a kötetem-mel sikerült valami maradandót alkotni.Alkotni, azaz odaállítani és úgy, olyannak lát-tatni az Isztriát az Olvasóval, ahogy azt szeret-tem volna: csodálatosnak…



28 171929 Ilyen lázadást kellett elfojtani 1767-ben, 1769-ben, 1774-ben és 1780-ban is.30 1861. február 26.31 Csak néhány gondolatot róluk. A város déli részével szemben, közvetlenül a part előtt fekszik a Szent Katalin-sziget(Otok Sveta Katarina). A sziget már a bronzkorban is lakott volt, de fásítása és beépítése egy lengyel grófnak köszön-hető: Korwin Milewski 1910-ben vásárolta meg, és egy gyönyörű magán-nyaralóhelyet varázsolt belőle. A sziget külö-nösen gazdag növényekben, mintegy 450 egyed számolható meg rajta. A Rovinjhoz tartozó szigetek legnagyobbika avárosközponttól 3 km-re, délre fekvő Szent András-sziget (Otočić Sveti Andrija), melyet másképpen „Vörös szigetnek”(Crveni otok) is neveznek. A szomszédos, déli irányban elterülő Maškin-szigettel egy töltés köti össze. Ma a szigetenüzemel a három csillagos Istra szálló a turisták pihenését szolgáló minden kényelemmel felszerelve. Az egykoriHueterott-kastély is a szállodához tartozik, étterem, bár és múzeum van benne. Rovinj központjától 4 km-re, a SzentAndrás-szigettől 1 km-re, délre fekszik a Szent János-sziget (Otok Sveti Ivan), vagy, ahogy a helyiek mondják: „SanGiovanni”. Ez a sziget is ősidők óta lakott, ma a Szent János-templom található rajta. A sziget közelében, délnyugatrafekvő Sveti Ivan na Pučini szigeten világítótorony áll, mely már 150 éve segíti a tengerészeket helyzetük meghatározá-sában. Említésre méltó még a Szent Katalin-szigettől nyugatra fekvő, parányi Banjol-sziget is, melyen egy nagy barlangtalálható, amely azonban, legnagyobb részt víz alatt áll. A sziget majdnem teljesen kopár, csak néhol borítja a sziklákközt spontán kikelt mediterrán növényzet, főként fenyő.32 http://www.kanizsaujsag.hu/kereses/index.php?m=200&ckid=34723 (2016. 12. 27.)33 http://zaol.hu/hirek/birosagi-csapatmunka-az-uj-elnok-szivugye-a-fiatalsag-nevelese-1658655 (2016. 12. 27.)



UTÓSZÓ HELYETT...


Nem lenne teljes a kötet, ha nem hívnám fela Tisztelt Olvasó figyelmét: ha teheti, ne álljonmeg Rovinjban, hiszen a partizánok sem tet-

ték. A második világháború végén, 1945.május elejére sikerült teljesen felszabadítani ajugoszláv partizánoknak az Isztriát. Első egy-ségeik május első napján érték el Trieszt kül-városi részeit.

Hogy mit érdemes még megnézni az Isztriaészaknyugati partszakaszán? Például aRovinjtól északi irányba található Limski-fjor-dot. Az öböl környéke természetvédelmi terü-let, fokozottan ügyelnek rá a horvát hatóságok.Rovinj városközpontjától északra, körülbelül 5

kilométert kell megtennünk a Limski-öbölmeredek partjáig.

A mára tengeri rezervátummá minősítettfjord 9 kilométer hosszan nyúlik be a száraz-föld belsejébe: a legszélesebb pontja pedigeléri a 600 métert, mélysége akár a 30 métertis. Meredek falait, melyek helyenként 100méter magasságig is felnyúlnak, mészkőbar-langok lyuggatják át.

A környék sok éttermében kapható a fjord-ban tenyésztett osztriga és kagyló. A fjordbabeljebb érve vízen úszó kagyló és halnevelőtelepeket is láthatunk. A csatorna túloldalánmég vagy 100 kilométer hosszan fut az Isztria

északnyugati része. Az itt található kisvárosokmind-mind elsőszámú turistacélpontok.Nyaranta ez a vidék csak úgy nyüzsög, pezsegaz élettől.

A Limski-fjord északi csücskénél fekvőVrsarból indulva áthaladunk a ma már mind a

turizmusból élő településeken – Poreč, Črvar,Novigrad, Lovrečica –, hogy hatvanegynéhánykilométer megtétele után megérkezzünkUmagba. Onnan még 50 kilométer, hogy aszlovéniai partszakaszon és a szlovén kikötő-városon, Koperen keresztülverekedve magun-kat, beérjünk Olaszországba, Triesztbe.



Itt, a könyv végén szeretném megköszönni KocsisJudit1 nyomozónőnek, a Zala Megyei Rendőr-főka-pitányság rendőrtisztjének éveken át segítő, fordítómunkáját, aki nélkül nem tudtam volna a horvát nyel-

vű emlékművek igazi valóságát visszaadni. Szinténköszönet illeti két kiváló oktatómat, dr. Tilk Péter

(PhD) és dr. Kocsis Miklós (PhD) tanár urakat, atanulmány elkészítéséhez nyújtott segítségükért,javaslataikért, illetve, a bizony nem egy esetbenmegnyilvánuló, építő jellegű kritikájukért is.

Nem hagyhatom szó nélkül a kötetet a való-ságnak megjelenítő tördelő-szerkesztő, HársfalviTímea munkáját sem. Sok éve dolgozunk már

együtt. Egy humoros epizód vele. Mikor „ráöm-lesztettem” a Kanizsa Hetilap online felületén2015. április 15. napján megjelent – eme kötetfőpróbájának szánt – „Gondolatok és képek egytanulmány építőköveihez, avagy, „Azok az isztriaivörös csillagok…” című tanulmányomat, vagyszáz fotó kíséretében, hogy ugyan, „szerkesszemár fel” a Hetilap online oldalára, végignézte azelé rakott, tényleg nem kis munkát, és csakennyit mondott: „Miért nem tudsz te bikinis csajo-kat fényképezni, mint más normális férfi?”

Még néhány gondolatot szeretnék megjegyeznia fotókról. A könyv első részében, a partizánokról,csetnikekről, az usztasáról készített fotók archív fel-vételek. Az Isztriáról, illetve az egyes isztriai váro-sokról, településekről és falvacskákról készített fel-vételek egy jó része saját fotózás eredménye,kisebb részben pedig, a világhálón is fellelhető,vagy barátoktól, ismerősöktől kapott felvételekethasználtam a könyv elkészítéséhez. A célirányosfotózást, fényképezést a 2011. évben kezdtem el.A kötet partizánemlékművekről és mementókrólmegemlékező részében szereplő fotókat pedigegytől-egyig én készítettem, és meglehetősenbüszke is vagyok erre a munkára. Mert munka voltez, kutatás, és ennek örök emléke marad ekönyv…

1 http://zaol.hu/cimlapon/nagykanizsai-rendor-az-adriai-tenger-partjan-1402698 (2016. 12. 10.)


A tanulmány megírása közben felhasznált, fontosabb művek, mint forrásmunkák a következőek voltak:

Dr. Papp Attila: Ügyészség, Népügyészség, 20. század. Magánkiadás,Nagykanizsa, 2012.; Dr. Papp Attila: Elvásik a vörös csillag? Nem mindenütt… Az ötágú jelkép és a par-tizánok nyomában az Isztrián. Kanizsa Hetilap, Jegyzet, 2012. augusztus 10.(www.kanizsaujsag.hu); Dr. Papp Attila: Azok az isztriai vörös csillagok… Az ötágú jelkép és a partizánoknyomában az Isztrián. ArsKép. Kanizsai Antológia 14. Irodalmi, művészeti, kul-turális kiadvány. Kiadja Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata.Nagykanizsa, 2013.; Dr. Papp Attila: Az őszirózsától a vöröscsillagig. Zalai Hírlap, 2014. január 03.; Dr. Papp Attila: Azok az isztriai vörös csillagok… Zalai Hírlap, 2014. június 24.; Dr. Papp Attila: Kitekintő: Azok a csodálatos isztriai borok. Kanizsa Hetilap, Szóról– Szóra, 2014. augusztus 17. (www.kanizsaujsag.hu); Dr. Papp Attila: Több mint isztriai nyaralás. Zalai Hírlap, 2014. szeptember 13.; Dr. Papp Attila: Kitekintő: Életmódváltás, vagy csak egyszerű kikapcsolódás azIsztria egyik gyöngyszemében. Kanizsa Hetilap, Szóról – Szóra, 2014. szeptem-ber 21. (www.kanizsaujsag.hu); Dr. Papp Attila: A turizmusra építő borvidék. Zalai Hírlap, 2014. szeptember 30.; Dr. Papp Attila: A mediterrán gyöngyszem. Zalai Hírlap, 2014. október 08.; Dr. Papp Attila: Dózsa parasztjaitól a 'Hideg Napokig' – Jogi tanulmányok egyvárosi hetilapban. Kanizsa Újság Kft. Nagykanizsa, 2014.; Dr. Papp Attila: Gondolatok és képek egy tanulmány építőköveihez, avagy, „Azokaz isztriai vörös csillagok…” Kanizsa Hetilap, Szóról – Szóra, 2015. április 15.(www.kanizsaujsag.hu); Dr. Papp Attila: SZILÁNKOK a magyar történelem lapjairól. Kanizsa Újság Kft.Nagykanizsa, 2015.

Documents

Dr. Papp Attila - archivum.kanizsaujsag.hu · néhány napot az isztriai vörös csillagok felku-tatására. Elindulok majd Rijekából, és a 66-os, régi tengerparti út mentén