32
MAGYAR KÖZLÖNY 227. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2017. december 27., szerda Tartalomjegyzék 455/2017. (XII. 27.) Korm. rendelet A világörökség védelmével összefüggésben a magyar államot megillető elővásárlási jog gyakorlásának szabályairól 36266 2057/2017. (XII. 27.) Korm. határozat Az egyes csepeli és soroksári fejlesztések megvalósításához szükséges források biztosításáról 38094 2058/2017. (XII. 27.) Korm. határozat Az önkormányzatok adósságot keletkeztető, valamint kezesség-, illetve garanciavállalásra vonatkozó ügyleteihez történő 2017. novemberi és decemberi előzetes kormányzati hozzájárulásról 38095 2059/2017. (XII. 27.) Korm. határozat A kormányzati szektorba nem sorolt, 100%-os önkormányzati tulajdonban álló gazdasági társaságok adósságot keletkeztető ügyleteihez történő 2017. novemberi és decemberi előzetes kormányzati hozzájárulásról 38099 2060/2017. (XII. 27.) Korm. határozat Az egyes kulturális célú támogatások forrásszükségletének biztosításáról 38101 2061/2017. (XII. 27.) Korm. határozat Egyes határon túli szervezetek részére nyújtott támogatásokról 38103 2062/2017. (XII. 27.) Korm. határozat Az egyes egyházi célú támogatások forrásszükségletének biztosításáról 38105 2063/2017. (XII. 27.) Korm. határozat Az egyes civil és egyéb szervezetek támogatása forrásszükségletének biztosításáról 38107 2064/2017. (XII. 27.) Korm. határozat Az egyes sportcélú támogatások forrásszükségletének biztosításáról 38108 2065/2017. (XII. 27.) Korm. határozat Egyes sportinfrastruktúra-fejlesztési, turisztikai és egyéb kiemelt beruházások forrásszükségletének biztosításáról 38109 2066/2017. (XII. 27.) Korm. határozat Egyes oktatási, szociális, családügyi és egészségügyi fejlesztések támogatása forrásszükségletének biztosításáról 38112 2067/2017. (XII. 27.) Korm. határozat Fejezeti stabilitási tartalék előirányzat felhasználásáról, fejezetek közötti és fejezeten belüli előirányzat-átcsoportosításról, a 2016. évi költségvetési maradványok egy részének felhasználásáról 38113

MAGYAR KÖZLÖNY · a kulturális örökség védelméért felelős miniszter 7 Pécs (Sopianae) ókeresztény temetője helyszín a kulturális örökség védelméért felelős

  • Upload
    others

  • View
    1

  • Download
    0

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: MAGYAR KÖZLÖNY · a kulturális örökség védelméért felelős miniszter 7 Pécs (Sopianae) ókeresztény temetője helyszín a kulturális örökség védelméért felelős

MAGYAR KÖZLÖNY 227. szám

M A G YA R O R S Z Á G H I VATA L O S L A PJ A 2017. december 27., szerda

Tartalomjegyzék

455/2017. (XII. 27.) Korm. rendelet A világörökség védelmével összefüggésben a magyar államot megillető elővásárlási jog gyakorlásának szabályairól 36266

2057/2017. (XII. 27.) Korm. határozat Az egyes csepeli és soroksári fejlesztések megvalósításához szükséges források biztosításáról 38094

2058/2017. (XII. 27.) Korm. határozat Az önkormányzatok adósságot keletkeztető, valamint kezesség-, illetve garanciavállalásra vonatkozó ügyleteihez történő 2017. novemberi és decemberi előzetes kormányzati hozzájárulásról 38095

2059/2017. (XII. 27.) Korm. határozat A kormányzati szektorba nem sorolt, 100%-os önkormányzati tulajdonban álló gazdasági társaságok adósságot keletkeztető ügyleteihez történő 2017. novemberi és decemberi előzetes kormányzati hozzájárulásról 38099

2060/2017. (XII. 27.) Korm. határozat Az egyes kulturális célú támogatások forrásszükségletének biztosításáról 38101

2061/2017. (XII. 27.) Korm. határozat Egyes határon túli szervezetek részére nyújtott támogatásokról 38103

2062/2017. (XII. 27.) Korm. határozat Az egyes egyházi célú támogatások forrásszükségletének biztosításáról 38105

2063/2017. (XII. 27.) Korm. határozat Az egyes civil és egyéb szervezetek támogatása forrásszükségletének biztosításáról 38107

2064/2017. (XII. 27.) Korm. határozat Az egyes sportcélú támogatások forrásszükségletének biztosításáról 38108

2065/2017. (XII. 27.) Korm. határozat Egyes sportinfrastruktúra-fejlesztési, turisztikai és egyéb kiemelt beruházások forrásszükségletének biztosításáról 38109

2066/2017. (XII. 27.) Korm. határozat Egyes oktatási, szociális, családügyi és egészségügyi fejlesztések támogatása forrásszükségletének biztosításáról 38112

2067/2017. (XII. 27.) Korm. határozat Fejezeti stabilitási tartalék előirányzat felhasználásáról, fejezetek közötti és fejezeten belüli előirányzat-átcsoportosításról, a 2016. évi költségvetési maradványok egy részének felhasználásáról 38113

Page 2: MAGYAR KÖZLÖNY · a kulturális örökség védelméért felelős miniszter 7 Pécs (Sopianae) ókeresztény temetője helyszín a kulturális örökség védelméért felelős

36266 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2017. évi 227. szám

III. Kormányrendeletek

A Kormány 455/2017. (XII. 27.) Korm. rendeletea világörökség védelmével összefüggésben a magyar államot megillető elővásárlási jog gyakorlásának szabályairól

A Kormány a  világörökségről szóló 2011. évi LXXVII. törvény 14.  § (1)  bekezdés f )  pontjában kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1. § A rendelet hatálya a világörökségről szóló 2011. évi LXXVII. törvény (a továbbiakban: Vötv.) alapján a magyar államot megillető elővásárlási jog gyakorlását biztosító eljárásban érintett személyekre és szervezetekre terjed ki.

2. § (1) A Vötv. alapján világörökségi helyszínen található ingatlanok felsorolását az 1. melléklet tartalmazza. (2) Az  1.  mellékletben felsorolt ingatlanok – valamint ezen ingatlanokból a  későbbiek folyamán telekalakítási eljárás

során kialakult ingatlanok és egyéb önálló ingatlanok – vonatkozásában a Vötv. 6/A. §-a alapján fennálló, a magyar államot megillető elővásárlási jog ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzése érdekébena) a  kulturális örökség védelme körében fennálló elővásárlási jog esetén a  kulturális örökség elemeinek

közhiteles hatósági nyilvántartását vezető hatóság,b) a természetvédelem körében fennálló elővásárlási jog esetén a természetvédelmi hatóság[az a)–b) alpontban felsorolt hatóságok a továbbiakban együtt: Hatóság] keresi meg az ingatlanügyi hatóságot.

(3) A Hatóság az elővásárlási jog ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzése érdekében haladéktalanul, de legkésőbb az elővásárlási jog törvényi feltételeinek létrejöttétől számított 8 napon belül megkeresi az ingatlanügyi hatóságot.

3. § (1) A  magyar állam elővásárlási jogát a  2.  mellékletben felsorolt világörökségi helyszínek vonatkozásában az  ott meghatározott feladatkör szerinti miniszter (a továbbiakban: miniszter) gyakorolja.

(2) Az  elővásárlási jog gyakorlása során az  ingatlan fekvési helye szerint illetékes fővárosi és megyei kormányhivatal (a továbbiakban: elővásárlási jog gyakorlásában közreműködő szerv) közreműködik.

(3) Az  elővásárlási jog gyakorlására felhívó nyilatkozatot (a  továbbiakban: megkeresés) az  elővásárlási jog gyakorlásában közreműködő szervhez, de a miniszternek címezve kell benyújtani.

(4) Az  elővásárlási jog gyakorlásában közreműködő szerv vezetője haladéktalanul elektronikusan rövid úton és egyidejűleg postai úton felterjeszti a megkeresést a miniszterhez.

4. § (1) A tulajdonos vagy a képviseletében eljáró személy (a továbbiakban együtt: tulajdonos) a megkeresést – saját eladási ajánlataként – írásban, postai úton közli a 3. melléklet szerinti adattartalommal.

(2) A megkereséshez a tulajdonos csatoljaa) az adásvételre vonatkozó lényeges elemeket tartalmazó vételi szándéknyilatkozatot,b) a vételi ajánlatot tett harmadik személy és a tulajdonos által jóváhagyott, az adásvételre vonatkozó lényeges

elemeket tartalmazó szerződéstervezetet vagyc) a szerződést.

5. § (1) Az  elővásárlási jog gyakorlásáról szóló nyilatkozatot a  miniszter a  megkeresés elővásárlási jog gyakorlásában közreműködő szervhez történő megérkezésétől számított nyolc napon belül teszi meg az  (5)  bekezdésben meghatározott módon.

(2) Az (1) bekezdésben megjelölt határidőnél rövidebb nyilatkozattételi határidőt a tulajdonos nem köthet ki. (3) A  megkeresés megérkezettnek minősül az  elővásárlási jog gyakorlásában közreműködő szerv központi

iktatórendszerében történő érkeztetéssel. (4) Ha a  miniszter a  nyilatkozatra nyitva álló határidőben nem teszi meg az  elővásárlási jog gyakorlásáról szóló

nyilatkozatot, azt az elővásárlási jog gyakorlásáról való lemondásnak kell tekinteni.

Page 3: MAGYAR KÖZLÖNY · a kulturális örökség védelméért felelős miniszter 7 Pécs (Sopianae) ókeresztény temetője helyszín a kulturális örökség védelméért felelős

M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2017. évi 227. szám 36267

(5) A miniszter az elővásárlási jog gyakorlásáról szóló nyilatkozatot az (1) bekezdésben meghatározott határidőn belül rövid úton – a 3. melléklet szerinti elektronikus levélcímére –, valamint írásban postai úton közli a tulajdonossal.

6. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

Orbán Viktor s. k., miniszterelnök

1. melléklet a 455/2017. (XII. 27.) Korm. rendelethez*

* A Korm. rendelet 1. melléklete jelen Magyar Közlöny mellékleteként, az MK_17_227_455Korm_rend_1mell.pdf fájlnév alatt található. A Korm. rendelet ezen része jelen Magyar Közlöny 36268-tól 38092-ig oldalait képezi.

Page 4: MAGYAR KÖZLÖNY · a kulturális örökség védelméért felelős miniszter 7 Pécs (Sopianae) ókeresztény temetője helyszín a kulturális örökség védelméért felelős

M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2017. évi 227. szám 38093

2. melléklet a 455/2017. (XII. 27.) Korm. rendelethez

Az egyes világörökségi helyszínen található ingatlanok esetében a világörökség védelmének érdekében elővásárlási jogot gyakorló miniszter

A B

Világörökségi helyszín megnevezése Az elővásárlási jog gyakorlására jogosult miniszter

1 Az Aggteleki-karszt és a Szlovák-karszt barlangjai helyszín a természet védelméért felelős miniszter

2Budapest – a Duna-partok, a Budai Várnegyed és az Andrássy út helyszín

a kulturális örökség védelméért felelős miniszter

3 Fertő / Neusiedlersee kultúrtáj helyszín a természet védelméért felelős miniszter

4 Hollókő ófalu és környezete helyszína kulturális örökség védelméért felelős miniszter

5 Hortobágyi Nemzeti Park – a Puszta helyszín a természet védelméért felelős miniszter

6Az ezeréves Pannonhalmi Bencés Főapátság és természeti környezete helyszín

a kulturális örökség védelméért felelős miniszter

7 Pécs (Sopianae) ókeresztény temetője helyszína kulturális örökség védelméért felelős miniszter

8 Tokaj-hegyaljai történelmi borvidék kultúrtáj helyszína kulturális örökség védelméért felelős miniszter

3. melléklet a 455/2017. (XII. 27.) Korm. rendelethez

A megkeresés tartalmi követelményei

1. A tulajdonos (eladó) és képviseletében eljáró személy adatai:1.1. a természetes személy

a) személyazonosító adatai,b) lakcíme, elektronikus és postai értesítési címe;

1.2. a gazdálkodó vagy egyéb szervezeta) megnevezése,b) székhelye,c) képviseletében eljáró személy családi és utóneve, képviselői minősége, lakcíme, elektronikus és

postai értesítési címe. 2. Az adásvételi szerződés tárgyát képező ingatlanra vonatkozó adatok:

a) a település neve,b) az ingatlan

ba) helyrajzi száma,bb) területnagysága,bc) művelési ága,

c) az átruházással érintett tulajdoni hányad. 3. A tulajdonos nyilatkozata arról, hogy a megkeresésben feltüntetett adatok a valóságnak megfelelnek.

Page 5: MAGYAR KÖZLÖNY · a kulturális örökség védelméért felelős miniszter 7 Pécs (Sopianae) ókeresztény temetője helyszín a kulturális örökség védelméért felelős

38094 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2017. évi 227. szám

IX. Határozatok Tára

A Kormány 2057/2017. (XII. 27.) Korm. határozataaz egyes csepeli és soroksári fejlesztések megvalósításához szükséges források biztosításáról

A Kormány 1. egyetért

a) a csepeli Jedlik Ányos Gimnázium teljes körű felújításával,b) a Soroksári Rendőrkapitányság épületének kialakításával, valamintc) a Soroksár-Újtelepi Fatimai Szűzanya tiszteletére épült Szent István Király Plébániatemplom plébániája és

zarándokháza befejező munkálatainak megvalósításával; 2. egyetért azzal, hogy az  emberi erőforrások minisztere − Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzatának

(a  továbbiakban: Önkormányzat) mint a  felújítás megvalósítójának támogatási kérelme alapján − a  Jedlik Ányos Gimnázium teljes körű felújításához 5 000 000 000 forint összegű költségvetési támogatás biztosítására, a  költségvetési támogatás felhasználására és elszámolásának részletes feltételei meghatározására az Önkormányzattal támogatási szerződést kössön, vagy részére támogatói okiratot adjon ki;

Felelős: emberi erőforrások minisztereHatáridő: 2018. február 28.

3. felhívja a  nemzetgazdasági minisztert, hogy − az  emberi erőforrások minisztere bevonásával − gondoskodjon a 2. pontban meghatározott költségvetési támogatás biztosításához szükséges költségvetési kiadási előirányzatnak a központi költségvetés XX. Emberi Erőforrások Minisztériuma fejezetében történő rendelkezésre állásáról;

Felelős: nemzetgazdasági miniszterHatáridő: a felmerülés ütemében

4. felhívja a  belügyminisztert, hogy gondoskodjon a  Soroksári Rendőrkapitányság épületének kialakításához szükséges intézkedések megtételéről;

Felelős: belügyminiszterHatáridő: 2018. december 31.

5. felhívja a  nemzetgazdasági minisztert, hogy – a  belügyminiszter bevonásával – gondoskodjon a  Soroksári Rendőrkapitányság épületének kialakításához szükséges, 1 000 000 000 forint összegű költségvetési kiadási előirányzatnak a központi költségvetés XIV. Belügyminisztérium fejezetében történő rendelkezésre állásáról;

Felelős: nemzetgazdasági miniszterHatáridő: a felmerülés ütemében

6. egyetért azzal, hogy az  emberi erőforrások minisztere − az  Esztergom-Budapesti Főegyházmegye mint a  Soroksár-Újtelepi Fatimai Szűzanya tiszteletére épült Szent István Király Plébániatemplom plébánia és zarándokház befejező munkálatai megvalósítójának támogatási kérelme alapján − a  Soroksár-Újtelepi Fatimai Szűzanya tiszteletére épült Szent István Király Plébániatemplom plébániája és zarándokháza befejező munkálatainak költségeire 394 405 104 forint összegű költségvetési támogatás biztosítására, a  költségvetési támogatás felhasználására és elszámolásának részletes feltételei meghatározására az  Esztergom-Budapesti Főegyházmegyével támogatási szerződést kössön, vagy részére támogatói okiratot adjon ki;

Felelős: emberi erőforrások minisztereHatáridő: 2018. január 31.

7. felhívja a  nemzetgazdasági minisztert, hogy − az  emberi erőforrások minisztere bevonásával − gondoskodjon a 6. pontban meghatározott költségvetési támogatás biztosításához szükséges költségvetési kiadási előirányzatnak a központi költségvetés XX. Emberi Erőforrások Minisztériuma fejezetében történő rendelkezésre állásáról.

Felelős: nemzetgazdasági miniszterHatáridő: a felmerülés ütemében

Orbán Viktor s. k., miniszterelnök

Page 6: MAGYAR KÖZLÖNY · a kulturális örökség védelméért felelős miniszter 7 Pécs (Sopianae) ókeresztény temetője helyszín a kulturális örökség védelméért felelős

M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2017. évi 227. szám 38095

A Kormány 2058/2017. (XII. 27.) Korm. határozataaz önkormányzatok adósságot keletkeztető, valamint kezesség-, illetve garanciavállalásra vonatkozó ügyleteihez történő 2017. novemberi és decemberi előzetes kormányzati hozzájárulásról

A Kormány a  Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló 2011.  évi CXCIV.  törvény 10.  § (1)  bekezdése alapján, tekintettel az  adósságot keletkeztető ügyletekhez történő hozzájárulás részletes szabályairól szóló 353/2011. (XII. 30.) Korm. rendeletben foglaltakra, a következő határozatot hozza:

A Kormány az ügyletekről az 1. mellékletben foglaltak szerint dönt, az engedélyezett ügyletek 2017. évben történő megkötéséhez az a)–c) pontban foglalt kiegészítő feltételekkel járul hozzá:a) az önkormányzat az  1.  melléklet szerint engedélyezett ügyletértékek teljes összegétől lefelé eltérhet,

ha ez nem okozza ezen értékek valamelyikének növekedését egyik évben sem;b) az önkormányzat egy adott év végéig legfeljebb akkora összegű adósságot keletkeztethet az ügyletből, mint

amekkora az 1. melléklet szerint az ügyletből az adott év végéig keletkező kumulált adósságösszeg;c) fejlesztési célú ügylet esetében az ügyletet csak az 1. mellékletben szereplő fejlesztésekre lehet fordítani.

Orbán Viktor s. k., miniszterelnök

Page 7: MAGYAR KÖZLÖNY · a kulturális örökség védelméért felelős miniszter 7 Pécs (Sopianae) ókeresztény temetője helyszín a kulturális örökség védelméért felelős

38096 M

AG

YA

R K

ÖZ

NY

• 2017. évi 227. szám

1. melléklet a 2058/2017. (XII. 27.) Korm. határozathoz

hat. melléklet

Oldal 1

2017. 2018. 2019. 2020-tól összesen

1 AJAK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 1 HUF fejlesztés Hitel 11 10 206 000 14.2. Nem köznevelési intézményhez kapcsolódó sportlétesítmények létrehozása, fejlesztése, fűtés- és világítási rendszer korszerűsítése 10 206 000 10 206 000 Igen 10 206 000 0 0 0

2 APAJ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 1 HUF fejlesztés Hitel 12 31 000 000 17.12. Egyéb, törvény által az önkormányzatok számára előírt feladatok teljesítéséhez szükséges infrastrukturális beruházások 31 000 000 31 000 000 Igen 31 000 000 0 0 0

3. BALSA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 1 HUF fejlesztés Hitel 5 11 500 000 - - - - - 2 800 000 8 700 000 0 0

3.1. 1 4.1. Kulturális célú beruházások 1 000 000 1 000 000 Igen

3.2. 23.5. Étkeztetést biztosító konyha kialakítása, fejlesztése, felújítása, a fűtés- és világítási rendszer korszerűsítése 6 000 000 6 000 000 Igen

3.3. 3 7.1. Közutak, hidak építése, felújítása 1 000 000 1 000 000 Igen

3.4. 4 4.1. Kulturális célú beruházások 2 400 000 2 400 000 Igen

3.5. 57.12. Egyéb, törvény által az önkormányzatok számára előírt feladatok teljesítéséhez szükséges infrastrukturális beruházások 1 100 000 1 100 000 Igen

4. BEREMEND NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 1 HUF fejlesztés Hitel 5 142 000 000 14.4. Komplex közösségi terek létrehozása, fejlesztése, a fűtés- és világítási rendszer korszerűsítése 142 000 000 142 000 000 Igen 0 142 000 000 0 0

5. CSERKESZŐLŐ KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT 1 HUF fejlesztés Hitel 13 800 000 000 1 7.9. Települési turisztikai fejlesztés 800 000 000 800 000 000 Igen 0 800 000 000 0 0

6. CSETÉNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 1 HUF fejlesztés Hitel 11 450 000 000 1 7.11. Ipari park létesítéssel, bővítéssel összefüggő fejlesztés 450 000 000 Nem 0 0 0

7. DÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 1 HUF fejlesztés Hitel 16 100 000 000 1 4.1. Kulturális célú beruházások 100 000 000 100 000 000 Igen 0 100 000 000 0 0

8. FEHÉRGYARMAT VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 1 HUF fejlesztés Hitel 6 44 664 000 1 2.7. Tanuszoda és kapcsolódó vizesblokk építése 44 664 000 44 664 000 Igen 44 664 000 0 0 0

9. FEHÉRGYARMAT VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2 HUF fejlesztés Hitel 6 18 500 000 2 7.6. Egyéb rendezési tervekhez kapcsolódó infrastrukturális beruházások 18 500 000 18 500 000 Igen 18 500 000 0 0 0

10. FÜZÉR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 1 HUF fejlesztés Kölcsön 4 30 000 000 1 7.9. Települési turisztikai fejlesztés 30 000 000 30 000 000 Igen 30 000 000 0 0 0

11. GYÖNGYÖS VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT 1 HUF fejlesztés Kölcsön 10 300 000 000 1 7.6. Egyéb rendezési tervekhez kapcsolódó infrastrukturális beruházások 300 000 000 300 000 000 Igen 300 000 000 0 0 0

12. GYÖNGYÖS VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT 2 HUF adósságmegújításKezesség-, illetve garanciavállalás 11 970 000 000 - - 970 000 000 970 000 000 Igen 0 0 0 0

13. HAJDÚBÖSZÖRMÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 1 HUF fejlesztés Kölcsön 11 27 805 376 12.1. Óvoda építése, bővítése, műszaki felújítása és rekonstrukciója, a fűtés- és világítási rendszer korszerűsítése 27 805 376 27 805 376 Igen 27 805 376 0 0 0

14. HAJDÚBÖSZÖRMÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2 HUF fejlesztés Kölcsön 11 39 017 000 24.2. Nem köznevelési intézményhez kapcsolódó sportlétesítmények létrehozása, fejlesztése, fűtés- és világítási rendszer korszerűsítése 39 017 000 39 017 000 Igen 39 017 000 0 0 0

15. HAJDÚBÖSZÖRMÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 3 HUF fejlesztés Kölcsön 11 150 000 000 37.12. Egyéb, törvény által az önkormányzatok számára előírt feladatok teljesítéséhez szükséges infrastrukturális beruházások 150 000 000 150 000 000 Igen 150 000 000 0 0 0

16. HAJDÚBÖSZÖRMÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 4 HUF fejlesztés Kölcsön 11 29 673 189 47.12. Egyéb, törvény által az önkormányzatok számára előírt feladatok teljesítéséhez szükséges infrastrukturális beruházások 29 673 189 29 673 189 Igen 29 673 189 0 0 0

17. HAJDÚBÖSZÖRMÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 5 HUF fejlesztés Kölcsön 11 23 900 000 57.12. Egyéb, törvény által az önkormányzatok számára előírt feladatok teljesítéséhez szükséges infrastrukturális beruházások 23 900 000 23 900 000 Igen 23 900 000 0 0 0

18. HAJDÚBÖSZÖRMÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 6 HUF fejlesztés Kölcsön 11 22 236 000 64.4. Komplex közösségi terek létrehozása, fejlesztése, a fűtés- és világítási rendszer korszerűsítése 22 236 000 22 236 000 Igen 22 236 000 0 0 0

19. IZSÁK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 1 HUF fejlesztés Hitel 11 80 000 000 17.5. Egyéb (nem köznevelési, szociális, kulturális és sportcélú) önkormányzati tulajdonú létesítmények felújítása, fejlesztés, valamint a fűtés- és világítási rendszer korszerűsítése 80 000 000 80 000 000 Igen 80 000 000 0 0 0

20. JÁSZBERÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT 1 HUF fejlesztés Hitel 21 4 000 000 000 - - - - - 0 4 000 000 000 0 0

20.1. 17.12. Egyéb, törvény által az önkormányzatok számára előírt feladatok teljesítéséhez szükséges infrastrukturális beruházások 600 000 000 600 000 000 Igen

20.2. 2 7.1. Közutak, hidak építése, felújítása 800 000 000 800 000 000 Igen

20.3. 3 7.1. Közutak, hidak építése, felújítása 200 000 000 200 000 000 Igen

20.4. 44.3. Az aktív turizmus és a szabadidősport infrastrukturális feltételrendszerének fejlesztését szolgáló beruházások 100 000 000 100 000 000 Igen

20.5. 5 1.2. Szennyvízelvezetési és szennyvíztisztítási beruházások 500 000 000 500 000 000 Igen

20.6. 6 1.3. Csapadékvíz-elvezetést szolgáló beruházások 1 000 000 000 1 000 000 000 Igen

20.7. 72.1. Óvoda építése, bővítése, műszaki felújítása és rekonstrukciója, a fűtés- és világítási rendszer korszerűsítése 200 000 000 200 000 000 Igen

20.8. 8 2.2. Egyéb, nem óvodai feladatot ellátó köznevelési intézmények építése, bővítése 250 000 000 250 000 000 Igen

20.9. 9 2.2. Egyéb, nem óvodai feladatot ellátó köznevelési intézmények építése, bővítése 250 000 000 250 000 000 Igen

20.10. 10 1.5. Árvíz és belvíz elleni védekezéshez kapcsolódó beruházások 100 000 000 100 000 000 Igen

21. KARANCSSÁG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 1 HUF fejlesztés Hitel 11 10 000 000 1 7.1. Közutak, hidak építése, felújítása 10 000 000 Nem 0 0 0

Ügylet keletkeztetésének ütemezése keletkeztetett adósság nagysága szerint (Ft)

1. melléklet a …/2017. (…) Korm. határozathoz

Sor

szám

Önkormányzat neve

Ügylet adatai Fejlesztés adatai

Kormány által engedélyezett

fejlesztéshez kapcsolódó ügyletérték

Kormány az ügylethez/fejlesztéshez hozzájárul (Igen, Nem, Részben)

Jóváhagyott ügylet adatai

Ügy

let s

orsz

áma

Dev

izan

em

Ügylet célja

Ügy

let t

ípus

a

Futa

mid

eje

(év)

Értéke (Ft)

Fejle

szté

s so

rszá

ma

Fejlesztés céljaFejlesztési célhoz az

ügylet mekkora értékkel járul hozzá

Page 8: MAGYAR KÖZLÖNY · a kulturális örökség védelméért felelős miniszter 7 Pécs (Sopianae) ókeresztény temetője helyszín a kulturális örökség védelméért felelős

MA

GY

AR

ZL

ÖN

Y • 2017. évi 227. szám

38097

hat. melléklet

Oldal 2

22. KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 1 HUF fejlesztés Hitel 16 300 000 000 14.4. Komplex közösségi terek létrehozása, fejlesztése, a fűtés- és világítási rendszer korszerűsítése 300 000 000 300 000 000 Igen 0 300 000 000 0 0

23. KOMÁROM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 1 HUF fejlesztés Kölcsön 11 278 772 528 1 4.1. Kulturális célú beruházások 278 772 528 278 772 528 Igen 0 230 606 896 48 165 632 0

24. KOMÁROM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2 HUF fejlesztés Kölcsön 11 174 248 480 27.5. Egyéb (nem köznevelési, szociális, kulturális és sportcélú) önkormányzati tulajdonú létesítmények felújítása, fejlesztés, valamint a fűtés- és világítási rendszer korszerűsítése 174 248 480 174 248 480 Igen 0 174 248 480 0 0

25. KOMÁROM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 3 HUF fejlesztés Kölcsön 11 1 666 667 3 4.5. Egyéb kulturális és sportcélú beruházások 1 666 667 1 666 667 Igen 0 1 666 667 0 0

26. KOMÁROM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 4 HUF fejlesztés Kölcsön 11 3 113 124 4 4.5. Egyéb kulturális és sportcélú beruházások 3 113 124 3 113 124 Igen 0 3 113 124 0 0

27. KOMÁROM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 5 HUF fejlesztés Kölcsön 11 11 035 446 5 7.1. Közutak, hidak építése, felújítása 11 035 446 11 035 446 Igen 0 11 035 446 0 0

28. KOMÁROM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 6 HUF fejlesztés Kölcsön 11 4 418 330 64.3. Az aktív turizmus és a szabadidősport infrastrukturális feltételrendszerének fejlesztését szolgáló beruházások 4 418 330 4 418 330 Igen 0 4 418 330 0 0

29. KOMÁROM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 7 HUF fejlesztés Kölcsön 11 550 795 77.5. Egyéb (nem köznevelési, szociális, kulturális és sportcélú) önkormányzati tulajdonú létesítmények felújítása, fejlesztés, valamint a fűtés- és világítási rendszer korszerűsítése 550 795 550 795 Igen 0 550 795 0 0

30. KOMÁROM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 8 HUF fejlesztés Kölcsön 11 59 073 444 84.4. Komplex közösségi terek létrehozása, fejlesztése, a fűtés- és világítási rendszer korszerűsítése 59 073 444 59 073 444 Igen 0 29 536 722 29 536 722 0

31. KOMÁROM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 9 HUF fejlesztés Kölcsön 11 80 621 186 9 7.11. Ipari park létesítéssel, bővítéssel összefüggő fejlesztés 80 621 186 80 621 186 Igen 0 13 323 540 67 297 646 0

32. KOMÁROM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 10 HUF fejlesztés Kölcsön 11 1 500 000 10 3.4. Szociális, gyermekjóléti feladatok ellátáshoz szükséges gépjármű beszerzés, felújítás, csere 1 500 000 1 500 000 Igen 0 1 500 000 0 0

33. KONDORFA KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT 1 HUF fejlesztés Hitel 11 14 100 000 14.4. Komplex közösségi terek létrehozása, fejlesztése, a fűtés- és világítási rendszer korszerűsítése 14 100 000 14 100 000 Igen 14 100 000 0 0 0

34. KONDORFA KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT 2 HUF fejlesztés Hitel 11 2 000 000 2 7.1. Közutak, hidak építése, felújítása 2 000 000 2 000 000 Igen 2 000 000 0 0 0

35. MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 1 HUF fejlesztés Hitel 11 130 000 000 1 7.1. Közutak, hidak építése, felújítása 130 000 000 130 000 000 Igen 130 000 000 0 0 0

36. MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 1 HUF fejlesztés Hitel 12 303 786 451 - - - - - 303 786 451 0 0 0

36.1. 3 1.5. Árvíz és belvíz elleni védekezéshez kapcsolódó beruházások 4 544 113 4 544 113 Igen

36.2. 9 7.1. Közutak, hidak építése, felújítása 90 630 120 90 630 120 Igen

36.3. 127.5. Egyéb (nem köznevelési, szociális, kulturális és sportcélú) önkormányzati tulajdonú létesítmények felújítása, fejlesztés, valamint a fűtés- és világítási rendszer korszerűsítése 74 416 830 74 416 830 Igen

36.4. 13 7.7. Város- és település-rehabilitáció 59 319 000 59 319 000 Igen

36.5. 14 7.9. Települési turisztikai fejlesztés 10 090 388 10 090 388 Igen

36.6. 157.12. Egyéb, törvény által az önkormányzatok számára előírt feladatok teljesítéséhez szükséges infrastrukturális beruházások 64 786 000 64 786 000 Igen

37. MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2 HUF fejlesztés Hitel 12 678 556 646 - - - 678 556 646 0 0 0

37.1. 2 1.3. Csapadékvíz-elvezetést szolgáló beruházások 110 192 000 110 192 000 Igen

37.2. 3 1.5. Árvíz és belvíz elleni védekezéshez kapcsolódó beruházások 164 234 438 164 234 438 Igen

37.3. 42.1. Óvoda építése, bővítése, műszaki felújítása és rekonstrukciója, a fűtés- és világítási rendszer korszerűsítése 30 084 146 30 084 146 Igen

37.4. 52.3. Egyéb, nem óvodai feladatot ellátó köznevelési intézmények – új férőhely kialakítását nem eredményező – felújítása, a fűtés- és világítási rendszer korszerűsítése 21 650 000 21 650 000 Igen

37.5. 8

6.2. Önkormányzati információs és infokommunikációs rendszerek (alkalmazói rendszerek, hardver, szoftver, hálózati és kommunikációs eszközök) létrehozásához szükséges beruházások finanszírozása 79 353 562 79 353 562 Igen

37.6. 9 7.1. Közutak, hidak építése, felújítása 64 516 500 64 516 500 Igen

37.7. 127.5. Egyéb (nem köznevelési, szociális, kulturális és sportcélú) önkormányzati tulajdonú létesítmények felújítása, fejlesztés, valamint a fűtés- és világítási rendszer korszerűsítése 30 411 000 30 411 000 Igen

37.8. 14 7.9. Települési turisztikai fejlesztés 15 043 000 15 043 000 Igen

37.9. 157.12. Egyéb, törvény által az önkormányzatok számára előírt feladatok teljesítéséhez szükséges infrastrukturális beruházások 163 072 000 163 072 000 Igen

38. MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 3 HUF fejlesztés Hitel 12 412 972 469 - - - 412 972 469 0 0 0

38.1. 8

6.2. Önkormányzati információs és infokommunikációs rendszerek (alkalmazói rendszerek, hardver, szoftver, hálózati és kommunikációs eszközök) létrehozásához szükséges beruházások finanszírozása 52 646 995 52 646 995 Igen

38.2. 14 7.9. Települési turisztikai fejlesztés 188 309 474 188 309 474 Igen

38.3. 157.12. Egyéb, törvény által az önkormányzatok számára előírt feladatok teljesítéséhez szükséges infrastrukturális beruházások 172 016 000 172 016 000 Igen

39. MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 4 HUF fejlesztés Hitel 12 1 212 541 032 - - - 1 212 541 032 0 0 0

39.1. 3 1.5. Árvíz és belvíz elleni védekezéshez kapcsolódó beruházások 34 033 000 34 033 000 Igen

39.2. 6 1.2. Szennyvízelvezetési és szennyvíztisztítási beruházások 20 000 000 20 000 000 Igen

39.3. 74.2. Nem köznevelési intézményhez kapcsolódó sportlétesítmények létrehozása, fejlesztése, fűtés- és világítási rendszer korszerűsítése 10 000 000 10 000 000 Igen

39.4. 8

6.2. Önkormányzati információs és infokommunikációs rendszerek (alkalmazói rendszerek, hardver, szoftver, hálózati és kommunikációs eszközök) létrehozásához szükséges beruházások finanszírozása 49 742 199 49 742 199 Igen

39.5. 9 7.1. Közutak, hidak építése, felújítása 57 501 000 57 501 000 Igen

Page 9: MAGYAR KÖZLÖNY · a kulturális örökség védelméért felelős miniszter 7 Pécs (Sopianae) ókeresztény temetője helyszín a kulturális örökség védelméért felelős

38098 M

AG

YA

R K

ÖZ

NY

• 2017. évi 227. szám

hat. melléklet

Oldal 3

39.6. 10 7.3. Közbiztonság növelését szolgáló fejlesztések 5 732 129 5 732 129 Igen

39.7. 11 7.4. Igazgatási, hatósági feladatokhoz kapcsolódó fejlesztések 5 000 000 5 000 000 Igen

39.8. 127.5. Egyéb (nem köznevelési, szociális, kulturális és sportcélú) önkormányzati tulajdonú létesítmények felújítása, fejlesztés, valamint a fűtés- és világítási rendszer korszerűsítése 138 771 000 138 771 000 Igen

39.9. 13 7.7. Város- és település-rehabilitáció 450 751 301 450 751 301 Igen

39.10. 14 7.9. Települési turisztikai fejlesztés 19 242 353 19 242 353 Igen

39.11. 157.12. Egyéb, törvény által az önkormányzatok számára előírt feladatok teljesítéséhez szükséges infrastrukturális beruházások 421 768 050 421 768 050 Igen

40. MOGYORÓD NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 1 HUF fejlesztés Hitel 11 265 000 000 265 000 000

40.1. 17.12. Egyéb, törvény által az önkormányzatok számára előírt feladatok teljesítéséhez szükséges infrastrukturális beruházások 6 350 000 6 350 000 Igen 0 0 0

40.2. 27.12. Egyéb, törvény által az önkormányzatok számára előírt feladatok teljesítéséhez szükséges infrastrukturális beruházások 2 540 000 2 540 000 Igen 0 0 0

40.3. 3 7.1. Közutak, hidak építése, felújítása 11 000 000 11 000 000 Igen 0 0 0

40.4. 47.12. Egyéb, törvény által az önkormányzatok számára előírt feladatok teljesítéséhez szükséges infrastrukturális beruházások 5 000 000 5 000 000 Igen 0 0 0

40.5. 57.12. Egyéb, törvény által az önkormányzatok számára előírt feladatok teljesítéséhez szükséges infrastrukturális beruházások 2 000 000 2 000 000 Igen 0 0 0

40.6. 67.12. Egyéb, törvény által az önkormányzatok számára előírt feladatok teljesítéséhez szükséges infrastrukturális beruházások 21 025 352 21 025 352 Igen 0 0 0

40.7. 7

5.1. A kistérségi egészségházak kialakítása, önkormányzati háziorvosi, házi gyermekorvosi, fogorvosi rendelők fejlesztése, felújítása, tárgyi eszköz beszerzés, valamint a fűtés- és világítási rendszer korszerűsítése 5 184 648 5 184 648 Igen 0 0 0

40.8. 8 7.4. Igazgatási, hatósági feladatokhoz kapcsolódó fejlesztések 2 000 000 2 000 000 Igen 0 0 0

40.9. 97.12. Egyéb, törvény által az önkormányzatok számára előírt feladatok teljesítéséhez szükséges infrastrukturális beruházások 16 900 000 16 900 000 Igen 0 0 0

40.10. 10 7.1. Közutak, hidak építése, felújítása 13 000 000 13 000 000 Igen 0 0 0

40.11. 11

5.1. A kistérségi egészségházak kialakítása, önkormányzati háziorvosi, házi gyermekorvosi, fogorvosi rendelők fejlesztése, felújítása, tárgyi eszköz beszerzés, valamint a fűtés- és világítási rendszer korszerűsítése 180 000 000 180 000 000 Igen 0 0 0

41. MOGYORÓD NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 2 HUF fejlesztés Hitel 11 180 000 000 12 4.1. Kulturális célú beruházások 180 000 000 180 000 000 Igen 180 000 000 0 0 0

42. NAGYKÁLLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 1 HUF adósságmegújításHalasztott fizetés, részletfizetés 4 248 026 934 1

7.12. Egyéb, törvény által az önkormányzatok számára előírt feladatok teljesítéséhez szükséges infrastrukturális beruházások 248 026 934 Nem 0 0 0

43. NAGYKÁLLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2 HUF fejlesztés Hitel 5 200 000 000 27.12. Egyéb, törvény által az önkormányzatok számára előírt feladatok teljesítéséhez szükséges infrastrukturális beruházások 200 000 000 200 000 000 Igen 200 000 000 0 0 0

44. PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT 1 HUF fejlesztés Hitel 11 60 000 000 1 2.7. Tanuszoda és kapcsolódó vizesblokk építése 60 000 000 60 000 000 Igen 60 000 000 0 0 0

45. POLGÁRDI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 1 HUF fejlesztés Hitel 11 100 000 000 12.1. Óvoda építése, bővítése, műszaki felújítása és rekonstrukciója, a fűtés- és világítási rendszer korszerűsítése 100 000 000 100 000 000 Igen 0 100 000 000 0 0

46. SZARVAS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 1 HUF fejlesztés Hitel 11 312 525 347 - - - - - 0 281 272 812 31 252 535 0

46.1. 17.12. Egyéb, törvény által az önkormányzatok számára előírt feladatok teljesítéséhez szükséges infrastrukturális beruházások 53 205 605 53 205 605 Igen

46.2. 2 4.1. Kulturális célú beruházások 82 931 191 82 931 191 Igen

46.3. 35.3. Önkormányzati járóbeteg szakrendelők és szakrendelő-intézetek, szűrőállomások, gondozók fejlesztése, valamint a fűtés- és világítási rendszer korszerűsítése 45 244 123 45 244 123 Igen

46.4. 47.12. Egyéb, törvény által az önkormányzatok számára előírt feladatok teljesítéséhez szükséges infrastrukturális beruházások 131 144 428 131 144 428 Igen

47. VÉGEGYHÁZA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 1 HUF -Kezesség-, illetve garanciavállalás 2 3 900 000 - - - - Nem 0 0 0 0

Page 10: MAGYAR KÖZLÖNY · a kulturális örökség védelméért felelős miniszter 7 Pécs (Sopianae) ókeresztény temetője helyszín a kulturális örökség védelméért felelős

M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2017. évi 227. szám 38099

A Kormány 2059/2017. (XII. 27.) Korm. határozataa kormányzati szektorba nem sorolt, 100%-os önkormányzati tulajdonban álló gazdasági társaságok adósságot keletkeztető ügyleteihez történő 2017. novemberi és decemberi előzetes kormányzati hozzájárulásról

A Kormány a  Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló 2011. évi CXCIV. törvény 10/E.  §-a alapján, tekintettel az  adósságot keletkeztető ügyletekhez történő hozzájárulás részletes szabályairól szóló 353/2011. (XII. 30.) Korm. rendeletben foglaltakra, a következő határozatot hozza:

A Kormány az ügyletekről az 1. mellékletben foglaltak szerint dönt, az engedélyezett ügyletek 2017. évben történő megkötéséhez az a)–c) pontban foglalt kiegészítő feltételekkel járul hozzá:a) a gazdasági társaság az 1. melléklet szerint engedélyezett ügyletértékek teljes összegétől lefelé eltérhet, ha

ez nem okozza ezen értékek valamelyikének növekedését egyik évben sem;b) a gazdasági társaság egy adott év végéig legfeljebb akkora összegű adósságot keletkeztethet az ügyletből,

mint amekkora az 1. melléklet szerint az ügyletből az adott év végéig keletkező kumulált adósságösszeg;c) fejlesztési célú ügylet esetében a hitelt csak az 1. mellékletben szereplő fejlesztésekre lehet fordítani.

Orbán Viktor s. k., miniszterelnök

Page 11: MAGYAR KÖZLÖNY · a kulturális örökség védelméért felelős miniszter 7 Pécs (Sopianae) ókeresztény temetője helyszín a kulturális örökség védelméért felelős

38100 M

AG

YA

R K

ÖZ

NY

• 2017. évi 227. szám

1. melléklet a 2059/2017. (XII. 27.) Korm. határozathoz

2017 2018 2019 2020-tól összesen

1. GYÖNGYÖS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA

Gyöngyös-Sportcsarnok Ingatlanhasznosító Kft. 1 HUF adósságmegújítás hitel 10 970 000 000 - 970 000 000 Igen 970 000 000 - - -

2. ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA Újfehértour Kft. 1 HUF fejlesztés hitel 7 6 000 000 7.12. Egyéb, törvény által az önkormányzatok számára előírt feladatok

teljesítéséhez szükséges infrastrukturális beruházások 6 000 000 Igen 6 000 000 - - -

Sor

szám

Önkormányzat neve

Ügylet adatai

Kormány által engedélyezett

fejlesztéshez kapcsolódó ügyletérték

Ügy

let s

orsz

áma

Dev

izan

em

Ügylet célja

Ügy

let t

ípus

a

Futa

mid

eje

(év)

Kérelemmel érintett gazdasági társaság neve

Ügylet keletkeztetésének ütemezése (az ügylet devizanemében) keletkeztetett adósság nagysága szerint

Jóváhagyott ügylet adatai

Értéke Fejlesztés célja

Kormány az ügylethez/

fejlesztéshez hozzájárul (Igen, Nem, Részben)

Page 12: MAGYAR KÖZLÖNY · a kulturális örökség védelméért felelős miniszter 7 Pécs (Sopianae) ókeresztény temetője helyszín a kulturális örökség védelméért felelős

M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2017. évi 227. szám 38101

A Kormány 2060/2017. (XII. 27.) Korm. határozataaz egyes kulturális célú támogatások forrásszükségletének biztosításáról

A Kormány 1. egyetért az  1.  melléklet szerinti kulturális célú támogatások megvalósításával, ezért az  államháztartásról szóló

törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 101/A.  § hatálya alá tartozó támogatást nyújt az  1.  mellékletben meghatározott célokra a  mellékletben nevesített kedvezményezettek részére, az  ott meghatározott összegben;

2. felhívja az  emberi erőforrások miniszterét és a  nemzetgazdasági minisztert, hogy az  1.  pontban meghatározott feladathoz szükséges 7 924 500 000 forint összegű költségvetési forrást a 2017. évben biztosítsák;

Felelős:  emberi erőforrások minisztere nemzetgazdasági miniszterHatáridő:  azonnal

3. felhívja az  emberi erőforrások miniszterét, hogy az  1.  pont szerinti kulturális célú támogatások megvalósítása érdekében tegye meg a szükséges intézkedéseketa)  az 1. mellékletben megjelölt kedvezményezett szervezetekkel a támogatási jogviszony létrehozása, valamintb)  a költségvetési támogatások egy összegben történő kifizetéseiránt.

Felelős:  emberi erőforrások minisztereHatáridő:  2017. december 31.

Orbán Viktor s. k., miniszterelnök

1. melléklet a 2060/2017. (XII. 27.) Korm. határozathoz

A támogatási cél/fejlesztés

megnevezése

A támogatás célja A támogatás összege (Ft) Kedvezményezett

kulturális célú támogatásokNemzeti Színház épületének felújítása

2 000 000 000NMI Művelődési Intézet Nonprofit Közhasznú Kft.

kulturális célú támogatások média program támogatása 1 450 000 000 Erdélyi Médiatér Egyesület

kulturális célú támogatásokElőretolt helyőrség íróakadémia támogatása

1 400 000 000Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft.

kulturális célú támogatásokSzervátiusz Jenő és Szervátiusz Tibor életművének gondozása

360 000 000NMI Művelődési Intézet Nonprofit Közhasznú Kft.

kulturális célú támogatásokA miskolci Bartók Plusz Operafesztivál megvalósítása

300 000 000NMI Művelődési Intézet Nonprofit Közhasznú Kft.

kulturális célú támogatásokMűködési többlettámogatás (MÜPA)

300 000 000NMI Művelődési Intézet Nonprofit Közhasznú Kft.

kulturális célú támogatásokNemzetközi zenei versenyek megvalósítása

240 000 000NMI Művelődési Intézet Nonprofit Közhasznú Kft.

kulturális célú támogatások Kodály Múzeum fejlesztése 211 000 000NMI Művelődési Intézet Nonprofit Közhasznú Kft.

kulturális célú támogatásokMűködési többlettámogatás (Orfeo Zenekar és Purcell Kórus)

190 000 000Sysart Kft. Orfeo Zenei Alapítvány

Page 13: MAGYAR KÖZLÖNY · a kulturális örökség védelméért felelős miniszter 7 Pécs (Sopianae) ókeresztény temetője helyszín a kulturális örökség védelméért felelős

38102 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2017. évi 227. szám

kulturális célú támogatásokCsoóri Sándor életművének gondozása

150 000 000

Violino Talentum Tehetséggondozó és Kulturális Szolgáltató Betéti Társaság

kulturális célú támogatásokSzokolay Sándor életművének gondozása

100 000 000 Legend Art Kft.

kulturális célú támogatásokMűködési többlettámogatás előadó-művészeti feladatok (Pesti Magyar Színház)

100 000 000NMI Művelődési Intézet Nonprofit Közhasznú Kft.

kulturális célú támogatásokKistelepülési- és ifjúsági zenei koncertek támogatása

60 000 000NMI Művelődési Intézet Nonprofit Közhasznú Kft.

kulturális célú támogatások Programok megvalósítása 50 000 000 Magyar Írószövetség

kulturális célú támogatásokNemzetközi Cirkuszfesztivál programjának megvalósítása

50 000 000NMI Művelődési Intézet Nonprofit Közhasznú Kft.

kulturális célú támogatások

Eladó-művészeti programok megvalósítása (Magyarkanizsai Udvari Kamaraszínház)

40 000 000Magyarkanizsai Udvari Kamaraszínház Nonprofit Kft.

kulturális célú támogatásokMűködési többlettámogatás (TIT Tudományos Ismeretterjesztő Társulat)

30 000 000TIT Tudományos Ismeretterjesztő Társulat

kulturális célú támogatásokMűködés, eladó-művészeti programok megvalósítása

8 500 000Mandala Dalszínház Közhasznú Egyesület

kulturális célú támogatások Kurultáj megvalósítása 300 000 000Magyar-Turán Közhasznú Alapítvány

kulturális célú támogatások

Működési többlettámogatás előadó-művészeti feladatok (Magyar Nemzeti Filharmonikus Zenekar, Énekkar és Kottatár Nonprofit Kft.)

250 000 000NMI Művelődési Intézet Nonprofit Közhasznú Kft.

kulturális célú támogatásokKaczynski-szobor megvalósítás

128 000 000NMI Művelődési Intézet Nonprofit Közhasznú Kft.

kulturális célú támogatásokMűködési többlettámogatás (Honvéd Együttes)

75 000 000NMI Művelődési Intézet Nonprofit Közhasznú Kft.

kulturális célú támogatásokPopieluszko-szobor megvalósítás

50 000 000NMI Művelődési Intézet Nonprofit Közhasznú Kft.

kulturális célú támogatásokFür Lajos Művelődési Központ felújítására többlettámogatás

37 000 000NMI Művelődési Intézet Nonprofit Közhasznú Kft.

kulturális célú támogatásokZuglói Filharmónia művészeti tevékenységének támogatása

25 000 000NMI Művelődési Intézet Nonprofit Közhasznú Kft.

kulturális célú támogatásokVáci Dunakanyar Színház épületének felújítása

20 000 000NMI Művelődési Intézet Nonprofit Közhasznú Kft.

Page 14: MAGYAR KÖZLÖNY · a kulturális örökség védelméért felelős miniszter 7 Pécs (Sopianae) ókeresztény temetője helyszín a kulturális örökség védelméért felelős

M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2017. évi 227. szám 38103

A Kormány 2061/2017. (XII. 27.) Korm. határozataegyes határon túli szervezetek részére nyújtott támogatásokról

A Kormány 1. egyetért az  1.  mellékletben felsorolt szervezetek (a továbbiakban: Kedvezményezettek) programjainak,

célkitűzéseinek, ingatlanberuházásainak és -fejlesztéseinek, eszközbeszerzéseinek megvalósításával, illetve működésének támogatásával;

2. felhívja a  Kormány nemzetpolitikáért felelős tagját, hogy az  1.  pont szerinti támogatások biztosítása érdekében – a  Bethlen Gábor Alap irányításáért felelős Bizottság közreműködésével – a  Kedvezményezettek részére, az  1.  mellékletben meghatározott támogatási célokra és összegekben, mindösszesen 33  395  167  000 forint összegben nyújtson – az  államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 101/A. §-a hatálya alá tartozó – költségvetési támogatást;

Felelős: a Kormány nemzetpolitikáért felelős tagjaHatáridő: azonnal

3. felhívja a  Kormány nemzetpolitikáért felelős tagját, hogy a  2.  pontban meghatározottak szerint tegye meg a szükséges intézkedéseketa) a Kedvezményezettekkel a támogatási jogviszony létrehozása, valamintb) a költségvetési támogatások egy összegben, támogatási előlegként történő kifizetéseérdekében.

Felelős: a Kormány nemzetpolitikáért felelős tagjaHatáridő: azonnal

Orbán Viktor s. k., miniszterelnök

1. melléklet a 2061/2017. (XII. 27.) Korm. határozathoz

A B C D

Sorszám A támogatási cél/fejlesztés megnevezése KedvezményezettIgényelt összeg

(Ft)

1.erdélyi szervezet programjainak, célkitűzéseinek, ingatlan beruházásainak, eszközbeszerzéseinek, működésének támogatása

Erdélyi Református Egyházkerület

26 780 000 000

2.erdélyi szervezet programjainak, célkitűzéseinek, ingatlan beruházásainak, eszközbeszerzéseinek, működésének támogatása

Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség

1 500 000 000

3.erdélyi szervezet programjainak, célkitűzéseinek, ingatlan beruházásainak, eszközbeszerzéseinek, működésének támogatása

Mens Sana Alapítvány 810 000 000

4.erdélyi szervezet programjainak, célkitűzéseinek, működésének támogatása

Szigligeti Tanoda Egyesület

130 000 000

5.erdélyi szervezet programjainak, célkitűzéseinek, működésének támogatása

PROSCENIUM Alapítvány

130 000 000

6.erdélyi szervezet programjainak, célkitűzéseinek, működésének támogatása

Jókainé Laborfalvi Róza Alapítvány

170 000 000

7.erdélyi szervezet programjainak, célkitűzéseinek, működésének támogatása

Kortina Egyesület 130 000 000

8.erdélyi szervezet programjainak, célkitűzéseinek, működésének támogatása

Figura Kulturális Egyesület

70 000 000

Page 15: MAGYAR KÖZLÖNY · a kulturális örökség védelméért felelős miniszter 7 Pécs (Sopianae) ókeresztény temetője helyszín a kulturális örökség védelméért felelős

38104 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2017. évi 227. szám

A B C D

Sorszám A támogatási cél/fejlesztés megnevezése KedvezményezettIgényelt összeg

(Ft)

9.erdélyi szervezet programjainak, célkitűzéseinek, működésének támogatása

Pro Theatrum Alapítvány

70 000 000

10.erdélyi szervezet programjainak, célkitűzéseinek, működésének támogatása

„VÍGADÓ” Kulturális Alapítvány

20 000 000

11.erdélyi szervezet programjainak, célkitűzéseinek, ingatlan beruházásainak, eszközbeszerzéseinek, működésének támogatása

Székelyvarság Sí- és Túraközpont Egyesület

420 000 000

12.erdélyi szervezet programjainak, célkitűzéseinek, ingatlan beruházásainak, eszközbeszerzéseinek, működésének támogatása

Romániai Evangélikus Lutheránus Egyház

250 000 000

13.kárpátaljai szervezet programjainak, célkitűzéseinek, ingatlan beruházásainak, eszközbeszerzéseinek, működésének támogatása

Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség

340 000 000

14.felvidéki szervezet programjainak, célkitűzéseinek, ingatlan beruházásainak, eszközbeszerzéseinek, működésének támogatása

Komáromi Római Katolikus Plébániahivatal

200 000 000

15.erdélyi szervezet programjainak, célkitűzéseinek, ingatlan beruházásainak, eszközbeszerzéseinek, működésének támogatása

Székelyvarság Önkormányzata

30 000 000

16.kárpátaljai szervezet programjainak, célkitűzéseinek, ingatlan beruházásainak, eszközbeszerzéseinek, működésének támogatása

Kárpátaljai Magyar Főiskoláért

Jótékonysági Alapítvány

2 000 000 000

17.kárpátaljai szervezet programjainak, célkitűzéseinek, ingatlan beruházásainak, eszközbeszerzéseinek, működésének támogatása

Kárpátaljai Magyar Főiskoláért

Jótékonysági Alapítvány

200 000 000

18.felvidéki szervezet programjainak, célkitűzéseinek, ingatlan beruházásainak, eszközbeszerzéseinek, működésének támogatása

Római Katolikus Egyház – Alistáli

plébánia25 000 000

19.erdélyi szervezet programjainak, célkitűzéseinek, ingatlan beruházásainak, eszközbeszerzéseinek, működésének támogatása

Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség

40 000 000

20.erdélyi szervezet programjainak, célkitűzéseinek, ingatlan beruházásainak, eszközbeszerzéseinek, működésének támogatása

Csíkszentmihályi Római Katolikus

Plébánia80 167 000

Page 16: MAGYAR KÖZLÖNY · a kulturális örökség védelméért felelős miniszter 7 Pécs (Sopianae) ókeresztény temetője helyszín a kulturális örökség védelméért felelős

M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2017. évi 227. szám 38105

A Kormány 2062/2017. (XII. 27.) Korm. határozataaz egyes egyházi célú támogatások forrásszükségletének biztosításáról

A Kormány 1. egyetért az  1.  melléklet szerint az  egyes egyházi célú támogatások megvalósításával, ezért az  államháztartásról

szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 101/A. § hatálya alá tartozó támogatást nyújt az  1.  mellékletben meghatározott célokra az  abban nevesített kedvezményezettek részére, az  ott meghatározott összegben;

2. felhívja az  emberi erőforrások miniszterét és a  nemzetgazdasági minisztert, hogy az  1.  pontban meghatározott feladathoz szükséges 88 224 777 450 forint összegű költségvetési forrást a 2017. évben biztosítsák;

Felelős: emberi erőforrások minisztere nemzetgazdasági miniszterHatáridő: azonnal

3. felhívja az emberi erőforrások miniszterét, hogy az 1. pont szerinti, az egyes egyházi célú támogatások érdekében tegye meg a szükséges intézkedéseketa) az 1. mellékletben megjelölt kedvezményezett szervezetekkel a támogatási jogviszony létrehozása, valamintb) a költségvetési támogatások egy összegben történő kifizetéseiránt.

Felelős: emberi erőforrások minisztereHatáridő: 2017. december 31.

Orbán Viktor s. k., miniszterelnök

1. melléklet a 2062/2017. (XII. 27.) Korm. határozathoz

A B C D

1.A támogatási cél, fejlesztés

megnevezéseA támogatás célja A támogatás összege (Ft) Kedvezményezett

2.Egyházi célú támogatások

fejlesztési támogatás 40 000 000A Szent Kereszt és Opus Dei

Prelaturája

3.Egyházi célú támogatások

fejlesztési támogatás 230 000 000Árpád-házi Szent Margitról nevezett

Szent Domonkos Rendi Nővérek Apostoli Kongregációja

4.Egyházi célú támogatások

fejlesztési támogatás 450 000 000 Boldogasszony Iskolanővérek

5.Egyházi célú támogatások

fejlesztési támogatás 1 000 000 000Ciszterci Rend Zirc-Pilis-Pásztó-

Szentgotthárd Egyesített Apátsága Zirc

6.Egyházi célú támogatások

fejlesztési és hitel kiváltási támogatás

6 400 000 000 Don Bosco Szalézi Társasága

7.Egyházi célú támogatások

fejlesztési támogatás 12 380 000 000Dunamelléki Református

Egyházkerület

8.Egyházi célú támogatások

fejlesztési támogatás 4 070 000 000 Dunántúli Református Egyházkerület

9.Egyházi célú támogatások

fejlesztési támogatás 450 000 000Egységes Magyarországi Izraelita

Hitközség (Statusquo Ante)

10.Egyházi célú támogatások

fejlesztési támogatás 468 000 000Esztergom-Budapesti

Főegyházmegye

Page 17: MAGYAR KÖZLÖNY · a kulturális örökség védelméért felelős miniszter 7 Pécs (Sopianae) ókeresztény temetője helyszín a kulturális örökség védelméért felelős

38106 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2017. évi 227. szám

11.Egyházi célú támogatások

fejlesztési támogatás 1 200 000 000Isteni Megváltóról Nevezett Nővérek

Kongregációja Magyar Tartomány

12.Egyházi célú támogatások

fejlesztési támogatás 20 000 000 Isteni Szeretet Leányai Kongregációja

13.Egyházi célú támogatások

fejlesztési támogatás 5 740 000 000Jézus Társasága Magyarországi

Rendtartománya

14.Egyházi célú támogatások

fejlesztési támogatás 50 000 000 Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye

15.Egyházi célú támogatások

fejlesztési támogatás 25 000 000 Kaposvári Egyházmegye

16.Egyházi célú támogatások

fejlesztési támogatás 871 000 000 Konventuális Ferences Minorita Rend

17.Egyházi célú támogatások

fejlesztési támogatás 400 000 000 Magyarországi Baptista Egyház

18.Egyházi célú támogatások

fejlesztési támogatás 910 000 000 Magyarországi Evangélikus Egyház

19.Egyházi célú támogatások

fejlesztési támogatás 30 750 000 000 Magyarországi Református Egyház

20.Egyházi célú támogatások

fejlesztési támogatás 350 000 000Magyarországi Sajátjogú

Metropolitai Egyház

21.Egyházi célú támogatások

fejlesztési támogatás 8 200 000 000 Pázmány Péter Katolikus Egyetem

22.Egyházi célú támogatások

fejlesztési támogatás 2 000 000 000 Pécsi Egyházmegye

23.Egyházi célú támogatások

fejlesztési támogatás 350 000 000 Szombathelyi Egyházmegye

24.Egyházi célú támogatások

fejlesztési támogatás 5 200 000 000Tiszáninneni Református

Egyházkerület

25.Egyházi célú támogatások

fejlesztési támogatás 5 700 880 000 Tiszántúli Református Egyházkerület

26.Egyházi célú támogatások

fejlesztési támogatás 202 400 000 Váci Egyházmegye

27.Egyházi célú támogatások

fejlesztési támogatás 227 895 450 Veszprémi Főegyházmegye

28.Egyházi célú támogatások

működési támogatás 532 602 000 Tiszántúli Református Egyházkerület

29.Egyházi célú támogatások

program támogatás 7 000 000Magyarországi Autonóm Orthodox

Izraelita Hitközség

Page 18: MAGYAR KÖZLÖNY · a kulturális örökség védelméért felelős miniszter 7 Pécs (Sopianae) ókeresztény temetője helyszín a kulturális örökség védelméért felelős

M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2017. évi 227. szám 38107

A Kormány 2063/2017. (XII. 27.) Korm. határozataaz egyes civil és egyéb szervezetek támogatása forrásszükségletének biztosításáról

A Kormány 1. egyetért az  1.  melléklet szerinti egyes civil és egyéb szervezetek támogatása megvalósításával, ezért

az  államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 101/A.  § hatálya alá tartozó támogatást nyújt az  1.  mellékletben meghatározott célokra, az  1.  mellékletben nevesített kedvezményezettek részére, az ott meghatározott összegben;

2. felhívja az  emberi erőforrások miniszterét és a  nemzetgazdasági minisztert, hogy gondoskodjanak az  1.  pontban meghatározott feladathoz szükséges 1 010 165 000 forint összegű költségvetési forrás 2017. évi biztosításáról;

Felelős: emberi erőforrások minisztere nemzetgazdasági miniszterHatáridő: azonnal

3. felhívja az  emberi erőforrások miniszterét, hogy az  1.  pont szerinti egyes civil és egyéb szervezetek támogatása érdekében tegye meg a szükséges intézkedéseketa) az 1. mellékletben megjelölt kedvezményezett szervezetekkel a támogatási jogviszony létrehozása, valamintb) a költségvetési támogatások egy összegben történő kifizetéseiránt.

Felelős: emberi erőforrások minisztereHatáridő: 2017. december 31.

Orbán Viktor s. k., miniszterelnök

1. melléklet a 2063/2017. (XII. 27.) Korm. határozathoz

A B C D

1.A támogatási cél/fejlesztés

megnevezéseA támogatás célja

A támogatás

összege (forint)Kedvezményezett

2.civil és egyéb szervezetek

támogatása

Tájékoztató kampány, valamint az észak-kelet magyarországi

pénzügyi és gazdasági edukációs ismeretterjesztő program

folytatása a fiatalok pénzügyi tudatosságának fejlődése

érdekében

820 000 000OTP Fáy András

Alapítvány

3.civil és egyéb szervezetek

támogatásaMűködési és program támogatás 100 000 000 Kommentár Alapítvány

4.civil és egyéb szervezetek

támogatásaMűködési támogatás (Clio Intézet) 69 000 000

NMI Művelődési Intézet Nonprofit Közhasznú Kft.

5.civil és egyéb szervezetek

támogatása

Családi bölcsődék működtetése, családi- és gyermekprogramok,

táboroztatás szervezése, tanácsadás

21 165 000Széna Egyesület

a Családokért

Page 19: MAGYAR KÖZLÖNY · a kulturális örökség védelméért felelős miniszter 7 Pécs (Sopianae) ókeresztény temetője helyszín a kulturális örökség védelméért felelős

38108 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2017. évi 227. szám

A Kormány 2064/2017. (XII. 27.) Korm. határozataaz egyes sportcélú támogatások forrásszükségletének biztosításáról

A Kormány 1. egyetért az  1.  melléklet szerinti sportcélú állami támogatási célokkal, ezért – az  államháztartásról szóló törvény

végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 101/A.  § hatálya alá tartozó – támogatást nyújt az 1. mellékletben meghatározott kedvezményezettek részére, az ott meghatározott összegben;

2. felhívja az  emberi erőforrások miniszterét és a  nemzetgazdasági minisztert, hogy az  1.  pontban meghatározott feladathoz szükséges 6 346 000 000 forint összegű költségvetési forrást a 2017. évben biztosítsák;

Felelős: emberi erőforrások minisztere nemzetgazdasági miniszter

Határidő: azonnal 3. felhívja az emberi erőforrások miniszterét, hogy az 1. pont szerinti sportcélú támogatások megvalósítása érdekében

tegye meg a szükséges intézkedéseketa) az 1. mellékletben megjelölt kedvezményezett szervezetekkel a támogatási jogviszony létrehozása, valamintb) a költségvetési támogatások egy összegben történő kifizetéseiránt.

Felelős: emberi erőforrások minisztereHatáridő: 2017. december 31.

Orbán Viktor s. k., miniszterelnök

1. melléklet a 2064/2017. (XII. 27.) Korm. határozathoz

A B C D E

1A támogatási cél/fejlesztés

megnevezéseA támogatás célja A támogatás összege (Ft) Kedvezményezett

2 sportcélú támogatások

Női kézilabda final four, női junior világbajnokság, korosztályos magyar női válogatottak mérkőzései és női nemzeti bajnokság rendezésének támogatása

2 000 000 000Magyar Kézilabda

Szövetség

3 sportcélú támogatásokVáci Reménység Egyesület által használt atlétika pálya

fejlesztése774 000 000 Váci Reménység Egyesület

4 sportcélú támogatásokErdélyi Madárfészek

Godako Ökölvívó Akadémia beruházás megvalósítása

452 000 000Magyar Ökölvívó

Szakszövetség

5 sportcélú támogatásokNagy Béla-program

támogatása100 000 000

Magyar Sportújságírók Szövetsége

6 sportcélú támogatásokAz Év Sportolója Gála

megrendezése20 000 000

Magyar Sportújságírók Szövetsége

7 sportcélú támogatások

Magyar Kézilabda Szövetség sportszakmai- és fejlesztési feladatai és azok

megvalósításához szükséges költségek

3 000 000 000Magyar Kézilabda

Szövetség

Page 20: MAGYAR KÖZLÖNY · a kulturális örökség védelméért felelős miniszter 7 Pécs (Sopianae) ókeresztény temetője helyszín a kulturális örökség védelméért felelős

M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2017. évi 227. szám 38109

A Kormány 2065/2017. (XII. 27.) Korm. határozataegyes sportinfrastruktúra-fejlesztési, turisztikai és egyéb kiemelt beruházások forrásszükségletének biztosításáról

A Kormány 1. egyetért az  1.  melléklet szerinti sportinfrastruktúra-fejlesztési, turisztikai és egyéb kiemelt fejlesztési beruházások

megvalósításával, ezért az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 101/A.  § hatálya alá tartozó támogatást nyújt az  1.  mellékletben meghatározott célokra, az  1.  mellékletben nevesített kedvezményezettek részére, az ott meghatározott összegben;

2. felhívja a  nemzeti fejlesztési minisztert és a  nemzetgazdasági minisztert, hogy a  fejlesztésekhez szükséges költségvetési forrásokat a 2017. évben biztosítsák;

Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter nemzetgazdasági miniszter

Határidő: azonnal 3. felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket

a) az  1.  mellékletben megjelölt kedvezményezett szervezetekkel a  támogatási jogviszony létrehozása érdekében, valamint

b) a  költségvetési támogatások egy összegben történő kifizetése érdekében az  1.  mellékletben megjelölt kedvezményezettek részére.Felelős: nemzeti fejlesztési miniszterHatáridő: azonnal

Orbán Viktor s. k., miniszterelnök

1. melléklet a 2065/2017. (XII. 27.) Korm. határozathoz

Sor-

számA fejlesztés megnevezése A támogatás célja

A támogatás összege

(Ft)Kedvezményezett

1.Temesvári Pelbárt Ferences Gimnázium és Kollégium épületének fejlesztése

Temesvári Pelbárt Ferences Gimnázium és Kollégium épületeinek fejlesztése, bővítése

2 500 000 000Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány

2.Kárpát-medencei speciális elhelyezési központ kialakítása

Idősek és rászorulók elhelyezését biztosító speciális központ kialakítása

2 500 000 000Határok Nélküli

Gyógyításért Nonprofit Kft.

3.Közép-európai lovasakadémia és termálvizes lórehabilitációs központ kialakítása

Lovasakadémia és termálvizes lórehabilitációs központ kialakítása Kisvárdában

2 200 000 000Magyar Lovassport

Szövetség

4.A magyar divat- és designipar fejlesztéséhez kapcsolódó feladatok támogatása

A magyar divat- és designipar fejlesztéséhez kapcsolódó feladatok támogatása

2 000 000 000Magyar Turisztikai

Ügynökség

5.A hazai gasztronómia és az ehhez kapcsolódó turizmus fejlesztése

A hazai gasztronómia, bor és az ehhez kapcsolódó turizmus fejlesztése

1 838 904 133Magyar Turisztikai

Ügynökség

6. Békéscsabai Röplabda AkadémiaBékéscsabai Röplabda Akadémia támogatása

1 878 000 000Magyar Röplabda

Szövetség

7.Ferencvárosi Torna Club fejlesztéseinek támogatása

Ferencvárosi Torna Club fejlesztéseinek támogatása

1 000 000 000 Ferencvárosi Torna Club

8. Nyíregyházi uszoda építéseNyíregyháza új uszoda építésének támogatása

750 000 000 AQUA Sport Egyesület

Page 21: MAGYAR KÖZLÖNY · a kulturális örökség védelméért felelős miniszter 7 Pécs (Sopianae) ókeresztény temetője helyszín a kulturális örökség védelméért felelős

38110 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2017. évi 227. szám

Sor-

számA fejlesztés megnevezése A támogatás célja

A támogatás összege

(Ft)Kedvezményezett

9.Kisvárdai Labdarúgó Akadémia fejlesztése

A Kisvárdai Labdarúgó Akadémia támogatása

700 000 000VÁRDA Sport Egyesület

Kisvárda

10.Budapesti Honvéd Sportegyesület fejlesztéseinek támogatása

Budapesti Honvéd Sportegyesület fejlesztési programjának támogatása

696 500 000Budapesti Honvéd

Sportegyesület

11.Székelyudvarhelyi Kézilabda Akadémia

A Székelyudvarhelyi Kézilabda Akadémia támogatása

441 000 000Magyar Kézilabda

Szövetség

12.Városmajori Teniszklub fejlesztése

Városmajori Teniszklub fejlesztése 407 000 000Magyar Testgyakorlók

Köre Budapest

13.Karcag Kincse élmény- és gasztronómiai park kialakítása

Karcag Kincse élmény- és gasztronómiai park kialakítása

400 000 000Magyar Turisztikai

Ügynökség

14. Kisvárdai Kézilabda AkadémiaA Kisvárdai Kézilabda Akadémia támogatása

250 000 000Kisvárdai Kézilabda Club

Sportegyesület

15. Rétközi TeniszakadémiaA Rétközi Teniszakadémia támogatása

250 000 000Kárpát-medencei Teniszakadémia

Nonprofit Kft.

16.Röplabda Szövetség fejlesztéseinek támogatása

Röplabda Szövetség fejlesztéseinek támogatása

150 000 000Magyar Röplabda

Szövetség

17.Szabolcsi Jégsport Egyesület jégpályaépítés támogatása

Szabolcsi Jégsport Egyesület jégpályaépítésének támogatása

145 000 000Szabolcsi Jégsport

Egyesület

18.Tiszafüredi sportfejlesztések támogatása

Lipcsey Elemér Sporttelep és a városi sportcsarnok fejlesztésének támogatása

66 000 000Tiszafüred Városi Sportegyesület

19.Kiskunhalasi birkózócsarnok fejlesztése

A Kiskunhalasi sportcsarnok és küzdősportterem felújítása

61 000 000 Magyar Birkózó Szövetség

20.Farkaslaka – Sportbázis modernizálása

Farkaslaka – Sportbázis modernizálása

30 000 000Magyar Labdarúgó

Szövetség

21.Kézilabda Munkacsarnok-fejlesztési Program

Kézilabda Munkacsarnok-fejlesztési Program többlettámogatása

1 700 000 000 Nemzeti Sportközpontok

22.Belváros-Lipótváros Sportközpont és Tanuszoda

Belváros-Lipótváros Sportközpont és Tanuszoda építése

1 500 000 000Budapest Főváros

V. kerület Önkormányzata

23. Kisvárda városfejlesztésInfrastruktúra fejlesztés, ingatlanvásárlás- és fejlesztés, küzdősportok házának kialakítása

800 000 000Kisvárda Város

Önkormányzata

24.A dorogi Buzánszky Jenő Stadion rekonstrukciója

A dorogi Buzánszky Jenő Stadion rekonstrukciója

685 000 000Dorog Város

Önkormányzata

25.Nemzeti Kézilabda Akadémia fejlesztése

Nemzeti Kézilabda Akadémia – Balatonboglár fejlesztésének támogatása

410 600 000 Nemzeti Sportközpontok

26.Dél-Pesti utánpótlás-nevelési centrum támogatása tárgyú beruházás többletforrás igénye

Dél-Pesti utánpótlás-nevelési centrum támogatása tárgyú beruházás többletforrás igénye

300 000 000 Nemzeti Sportközpontok

27.Óbudai Árpád Gimnázium tornaterem kialakítása

Óbudai Árpád Gimnázium tornaterem kialakítása

157 000 000 Nemzeti Sportközpontok

Page 22: MAGYAR KÖZLÖNY · a kulturális örökség védelméért felelős miniszter 7 Pécs (Sopianae) ókeresztény temetője helyszín a kulturális örökség védelméért felelős

M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2017. évi 227. szám 38111

Sor-

számA fejlesztés megnevezése A támogatás célja

A támogatás összege

(Ft)Kedvezményezett

28.

Szatmárnémeti 10-es számú Általános Iskola rekortán borítású multifunkcionális sportpálya fejlesztése

Szatmárnémeti 10-es számú Általános Iskola rekortán borítású multifunkcionális sportpálya fejlesztése

30 800 000Magyar Labdarúgó

Szövetség

29. Csíkszereda Sport AkadémiaA Csíkszereda Sport Akadémia támogatása

500 000 000Magyar Labdarúgó

Szövetség

30.Sepsiszentgyörgy Sport Akadémia

A Sepsiszentgyörgy Sport Akadémia támogatása

1 000 000 000Magyar Labdarúgó

Szövetség

31. Eszék Sport AkadémiaAz Eszék Sport Akadémia támogatása

1 000 000 000Magyar Labdarúgó

Szövetség

32. Dunaszerdahely Sport AkadémiaA Dunaszerdahely Sport Akadémia Támogatása

1 100 000 000Magyar Labdarúgó

Szövetség

33.Diósgyőri labdarúgó utánpótlás nevelés támogatása

Diósgyőri labdarúgó utánpótlás nevelés támogatása

280 000 000Magyar Labdarúgó

Szövetség

34.Délvidék Sport Akadémia támogatási program

A Délvidék Sport Akadémia támogatása

1 500 000 000Magyar Labdarúgó

Szövetség

35. Lendva Sport AkadémiaA Lendva Sport Akadémia támogatása

1 300 000 000Magyar Labdarúgó

Szövetség

36. Munkácsi Labdarúgó AkadémiaA Munkácsi Labdarúgó Akadémia támogatása

1 650 000 000Magyar Labdarúgó

Szövetség

37. Révkomárom Sport AkadémiaA Révkomárom Sport Akadémia támogatása

140 000 000Magyar Labdarúgó

Szövetség

38.A Hévíz-Balaton Airport támogatása

A regionális repülőtér támogatása 100 000 000 Hévíz-Balaton Airport Kft.

39. Debreceni Repülőtér támogatása A regionális repülőtér támogatása 236 000 000AIRPORT-DEBRECEN

Repülőtér-üzemeltető Kft.

40. Nyíregyházi Stadion beruházásNyíregyháza Megyei Jogú Városban egy új 8000 fős stadion megvalósítása

10 326 400 000 Nemzeti Sportközpontok

41.

A szentendrei Ferences Gimnázium tornacsarnok-építéséhez szükséges kiegészítő forrás biztosítása

A szentendrei Ferences Gimnázium tornacsarnok-építéséhez szükséges kiegészítő forrás biztosítása

654 000 000Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány

42.Balaton-felvidéki Lovas- és Lovasíjászközpont fejlesztés

Balaton-felvidéki Lovas- és Lovasíjászközpont fejlesztés

226 000 000Kassai Lovasíjász Iskola

Szmrecsányi Törzs

43.Erdélyi magyar sport és ifjúsági együttműködés fejlesztése

Erdélyi magyar sport és ifjúsági együttműködés fejlesztése

40 000 000Kolozsvári Iskola

Alapítvány

44.Magyar Evezős Szövetség fejlesztéseinek támogatása

A Magyar Evezős Szövetség fejlesztéseinek támogatása

1 000 000 000 Magyar Evezős Szövetség

45.Budafóka XXII. Sportegyesület fejlesztésének támogatása

Budafóka XXII. Sportegyesület fejlesztésének támogatása

600 000 000Budafóka XXII. Sportegyesület

46.Zalaegerszegi Torna Egylet fejlesztésének támogatása

Zalaegerszegi Torna Egylet fejlesztésének támogatása

800 000 000Magyar Labdarúgó

Szövetség

47.Mogyoród FC fejlesztésének támogatása

Mogyoród FC fejlesztésének támogatása

100 000 000Magyar Labdarúgó

Szövetség

48.Alsózsolcai Közösségi Sport Club fejlesztésének támogatása

Alsózsolcai Közösségi Sport Club fejlesztésének támogatása

40 000 000Magyar Labdarúgó

Szövetség

49. Fradiváros II. ütem Fradiváros II. ütem 15 000 000 000 Ferencvárosi Torna Club

Page 23: MAGYAR KÖZLÖNY · a kulturális örökség védelméért felelős miniszter 7 Pécs (Sopianae) ókeresztény temetője helyszín a kulturális örökség védelméért felelős

38112 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2017. évi 227. szám

Sor-

számA fejlesztés megnevezése A támogatás célja

A támogatás összege

(Ft)Kedvezményezett

50.Káptalanfüredi gyermek- és utánpótlás tábor fejlesztése

Káptalanfüredi gyermek- és utánpótlás tábor fejlesztése

2 200 000 000Budapest Főváros

VIII. kerület Önkormányzata

51.Pannon Információbiztonsági Központ létrehozása

Pannon Információbiztonsági Központ létrehozása

800 000 000Pannon Térség Fejlesztéséért Nonprofit Kft.

A Kormány 2066/2017. (XII. 27.) Korm. határozataegyes oktatási, szociális, családügyi és egészségügyi fejlesztések támogatása forrásszükségletének biztosításáról

A Kormány 1. egyetért az  1.  melléklet szerinti egyes oktatási, szociális, családügyi és egészségügyi fejlesztések támogatása

megvalósításával, ezért az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 101/A. § hatálya alá tartozó támogatást nyújt az 1. mellékletben meghatározott célokra a mellékletben nevesített kedvezményezettek részére, az ott meghatározott összegben;

2. felhívja az  emberi erőforrások miniszterét és a  nemzetgazdasági minisztert, hogy az  1.  pontban meghatározott feladathoz szükséges 8 853 000 000 forint összegű költségvetési forrást a 2017. évben biztosítsák;

Felelős:  emberi erőforrások minisztere nemzetgazdasági miniszterHatáridő:  azonnal

3. felhívja az  emberi erőforrások miniszterét, hogy az  1.  pont szerinti egyes oktatási, szociális, családügyi és egészségügyi fejlesztések támogatása érdekében tegye meg a szükséges intézkedéseketa)  az 1. mellékletben megjelölt kedvezményezett szervezetekkel a támogatási jogviszony létrehozása, valamintb)  a költségvetési támogatások egy összegben történő kifizetéseiránt.

Felelős:  emberi erőforrások minisztereHatáridő:  2017. december 31.

Orbán Viktor s. k., miniszterelnök

1. melléklet a 2066/2017. (XII. 27.) Korm. határozathoz

A B C D E

1.A támogatási cél/fejlesztés

megnevezéseA támogatás célja

A támogatás összege

(Ft)Kedvezményezett

2.egészségügyi fejlesztések támogatása

MR-készülék beszerzése 500 000 000Heim Pál Gyermekkórház Fejlesztéséért Alapítvány

3.oktatási fejlesztések támogatása

Önálló épületbe költözés támogatása

300 000 000Széchenyi István Szakkollégium Alapítvány

4.családügyi fejlesztések támogatása

A Budapesti Korai Fejlesztő Központ épületének korszerűsítése, felújítása

400 000 000Korai Fejlesztő Központot Támogató Alapítvány

Page 24: MAGYAR KÖZLÖNY · a kulturális örökség védelméért felelős miniszter 7 Pécs (Sopianae) ókeresztény temetője helyszín a kulturális örökség védelméért felelős

M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2017. évi 227. szám 38113

5.szociális fejlesztések támogatása

Magyar Ökumenikus Segélyszervezet szolgáltatásfejlesztés, intézményfelújítás és -létrehozás

653 000 000Magyar Ökumenikus Segélyszervezet

6.oktatási fejlesztések támogatása

Dél-pesti Tankerületi Központ fenntartásában lévő Jedlik Ányos Gimnázium felújítása

5 000 000 000Budapest XXI. kerület Csepel Önkormányzat

7.egészségügyi fejlesztések támogatása

Kórházi ágyak cseréje 450 000 000Szent János Kórház és Észak-Budai Egyesített Kórházak

8.oktatási fejlesztések támogatása

Gandhi Gimnázium kollégiumépületének felújítása

50 000 000Gandhi Gimnázium Közhasznú Nonprofit Kft.

9.egészségügyi célú támogatások

fejlesztési támogatás 1 500 000 000 Betegápoló Irgalmasrend

A Kormány 2067/2017. (XII. 27.) Korm. határozatafejezeti stabilitási tartalék előirányzat felhasználásáról, fejezetek közötti és fejezeten belüli előirányzat-átcsoportosításról, a 2016. évi költségvetési maradványok egy részének felhasználásáról

A Kormány 1. a Magyarország 2017. évi központi költségvetéséről szóló 2016. évi XC. törvény (a továbbiakban: Kvtv.) 12.  §

(1)  bekezdés a)  pontjában biztosított jogkörében elrendeli a  Kvtv. 1.  melléklet LXXII. Egészségbiztosítási Alap fejezet, 2. Egészségbiztosítási ellátások kiadásai cím, 3. Természetbeni ellátások alcím, 4. Gyógyszertámogatás jogcímcsoport, 1. Gyógyszertámogatás kiadásai jogcím előirányzatának terhére 1 400 000 000 forint egyszeri átcsoportosítását a Kvtv. 1. melléklet LXXII. Egészségbiztosítási Alap fejezet, 2. Egészségbiztosítási ellátások kiadásai cím, 5. Gyógyászati segédeszköz támogatás jogcímcsoport, 3. Egyéb gyógyászati segédeszköz támogatás jogcím előirányzatának javára, az 1. melléklet szerint;

Felelős: nemzetgazdasági miniszter emberi erőforrások minisztereHatáridő: azonnal

2. az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a  továbbiakban: Áht.) 33.  § (2)  bekezdésében biztosított jogkörében eljárva a Kvtv. 1. melléklet XV. Nemzetgazdasági Minisztérium fejezet, 25. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, 5. Belgazdasági feladatok alcím, 11. Irinyi terv végrehajtása jogcímcsoport, 2. Beszállítói-fejlesztési Program jogcím terhére 3 600 000 000 forint egyszeri átcsoportosítását rendeli el a  XX. Emberi Erőforrások Minisztériuma fejezet, 20. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, 25. Felújítások központi támogatása, egyéb fejlesztési támogatások alcím, 2. Köznevelési intézmények felújítása, beruházása jogcímcsoport javára, az 1. melléklet szerint;

Felelős: nemzetgazdasági miniszter emberi erőforrások minisztereHatáridő: azonnal

3. a Kvtv. 19. § (6) bekezdésében biztosított jogkörében eljárva 620 000 000 forint egyszeri átcsoportosítását rendeli el a 2. melléklet szerint;

Felelős: nemzetgazdasági miniszter emberi erőforrások minisztereHatáridő: azonnal

4. az államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szervek és fejezeti kezelésű előirányzatok 2016. évi költségvetési maradványának felhasználásáról szóló 1621/2017. (IX. 7.) Korm. határozatban megállapított 2016. évi, további intézkedésig fel nem használható kötelezettségvállalással nem terhelt költségvetési maradványokból az  államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet (a  továbbiakban: Ávr.) 152.  § (5)  bekezdésében biztosított jogkörében eljárva engedélyezi az  I. Országgyűlés fejezetnél keletkezett

Page 25: MAGYAR KÖZLÖNY · a kulturális örökség védelméért felelős miniszter 7 Pécs (Sopianae) ókeresztény temetője helyszín a kulturális örökség védelméért felelős

38114 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2017. évi 227. szám

571 463 581 forint, az  I. Országgyűlés fejezet 5. Közbeszerzési Hatóság címnél keletkezett 629 637 814 forint, az I. Országgyűlés fejezet 23. Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal címnél keletkezett 95 964 805 forint, a  VI. Bíróságok fejezetnél keletkezett 140 210 842 forint, a  X. Igazságügyi Minisztérium fejezetnél keletkezett 134  120  000 forint, a  XI. Miniszterelnökség fejezet 31. Kormányzati Ellenőrzési Hivatal címnél keletkezett 38  589  511  forint, a  XIV. Belügyminisztérium fejezetnél keletkezett 30 568 485 forint, a  XXXI. Központi Statisztikai Hivatal fejezetnél keletkezett 6 492 768 forint, a  XXXIV. Magyar Művészeti Akadémia fejezetnél keletkezett 5 143 561 forint és a XXXV. Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal fejezetnél keletkezett 41 467 335 forint felhasználását;

5. a 2016. évi költségvetési maradványok egy részének felhasználásáról szóló 2000/2017. (XII. 21.) Korm. határozatban megállapított 2016. évi, további intézkedésig fel nem használható kötelezettségvállalással terhelt, azonban meghiúsulás miatt kötelezettségvállalással nem terheltté vált költségvetési maradványokból az  Ávr. 153.  §-ában biztosított jogkörében eljárva engedélyezi az I. Országgyűlés fejezet 5. Közbeszerzési Hatóság címnél keletkezett 18 407 120 forint, az  I. Országgyűlés fejezet 22. Egyenlő Bánásmód Hatóság címnél keletkezett 447 082 forint, az  I. Országgyűlés fejezet 23. Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal címnél keletkezett 62 730 949 forint, a  II. Köztársasági Elnökség fejezetnél keletkezett 413 385 forint, a  III. Alkotmánybíróság fejezetnél keletkezett 774 669 forint, a  IV. Alapvető Jogok Biztosának Hivatala fejezetnél keletkezett 16 065 forint, a VI. Bíróságok fejezetnél keletkezett 73 638 100 forint, a  X.  Igazságügyi Minisztérium fejezetnél keletkezett 366 951 641 forint, a  XI. Miniszterelnökség fejezetnél keletkezett 62 710 355 forint, a  XIII. Honvédelmi Minisztérium fejezetnél keletkezett 1 500 000 forint, a  XIV. Belügyminisztérium fejezetnél keletkezett 38 561 717 forint, a XV. Nemzetgazdasági Minisztérium fejezetnél keletkezett 43 357 190 forint, a  XVIII. Külgazdasági és Külügyminisztérium fejezetnél keletkezett 101 133 927 forint, a  XIX. Uniós Fejlesztések fejezetnél keletkezett 6 064 250 000 forint, a XXI. Miniszterelnöki Kabinetiroda fejezetnél keletkezett 29 432 573 forint, a  XXXI.  Központi Statisztikai Hivatal fejezetnél keletkezett 26 347 634 forint, a  XXXIII. Magyar Tudományos Akadémia fejezetnél keletkezett 4 006 347 forint, a XXXIV. Magyar Művészeti Akadémia fejezetnél keletkezett 25 497 454 forint és a XXXV. Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal fejezetnél keletkezett 14 859 340 forint felhasználását;

6. az Áht. 33. § (2) bekezdésében biztosított jogkörében eljárva a 3. melléklet szerinti átcsoportosítást rendeli el;Felelős: nemzetgazdasági miniszterHatáridő: azonnal

7. egyetért a  Kárpátalján, a  Kárpátaljai Magyar Vállalkozók Szövetsége (a  továbbiakban: Kedvezményezett) által a kárpátaljai magyar gazdák támogatása céljából megvalósítandó „Vetőmagot a gazdáknak” program folytatásával (a  továbbiakban: Támogatási cél), és ennek végrehajtása érdekében felhívja a  Kormány nemzetpolitikáért felelős tagját, hogy a  Támogatási cél megvalósítása érdekében a  Bethlen Gábor Alap irányításáért felelős Bizottság közreműködésével a  Kedvezményezett részére a  Támogatási célra, 200 000 000 forint összegben nyújtson vissza nem térítendő költségvetési támogatást és intézkedjen a költségvetési támogatás támogatói okirattal, támogatási előlegként, egy összegben történő kifizetése érdekében.

Felelős: a Kormány nemzetpolitikáért felelős tagjaHatáridő: azonnal

Orbán Viktor s. k., miniszterelnök

Page 26: MAGYAR KÖZLÖNY · a kulturális örökség védelméért felelős miniszter 7 Pécs (Sopianae) ókeresztény temetője helyszín a kulturális örökség védelméért felelős

MA

GY

AR

ZL

ÖN

Y • 2017. évi 227. szám

38115

1. melléklet a 2067/2017. (XII. 27.) Korm. határozathoz

XV. Nemzetgazdasági MinisztériumXX. Emberi Erőforrások MinisztériumaLXXII. Egészségbiztosítási Alap

forintbanFejezet Cím Alcím Jog- Jog- Kiemelt Fejezet Cím Alcím Jog- Jogcím K I A D Á S O K A módosítás jogcíme Módosítás A módosításszám szám szám cím cím előir. név név név cím név (+/-) következő

csop. szám szám csop. Kiemelt előirányzat évre szám név neve áthúzódó

hatásaXV. Nemzetgazdasági Minisztérium

25 Fejezeti kezelésű előirányzatok5 Belgazdasági feladatok

11 Irinyi terv végrehajtása368417 2 Beszállítói-fejlesztési Program

K5 Egyéb működési célú kiadások -3 600 000 000XX. Emberi Erőforrások Minisztériuma

20 Fejezeti kezelésű előirányzatok25 Felújítások központi támogatása, egyéb fejlesztési támogatások

374373 2 Köznevelési intézmények felújítása, beruházásaK8 Egyéb felhalmozási célú kiadások 3 600 000 000

LXXII. Egészségbiztosítási Alap2 Egészségbiztosítási ellátások kiadásai

34 Gyógyszertámogatás

212548 1 Gyógyszertámogatás kiadásaiK5 Egyéb működési célú kiadások -1 400 000 000

5 Gyógyászati segédeszköz támogatás252556 3 Egyéb gyógyászati segédeszköz támogatás

K5 Egyéb működési célú kiadások 1 400 000 000

forintbanFejezet Cím Alcím Jog- Jog- Kiemelt Fejezet Cím Alcím Jog- Jogcím B E V É T E L A módosítás jogcíme Módosítás A módosításszám szám szám cím cím előir. név név név cím név (+/-) következő

csop. szám szám csop. Kiemelt előirányzat évre szám név neve áthúzódó

hatása

forintbanFejezet Cím Alcím Jog- Jog- Kiemelt Fejezet Cím Alcím Jog- Jogcím T Á M O G A T Á S A módosítás jogcíme Módosítás A módosításszám szám szám cím cím előir. név név név cím név (+/-) következő

csop. szám szám csop. Kiemelt előirányzat évre szám név neve áthúzódó

hatásaXV. Nemzetgazdasági Minisztérium

25 Fejezeti kezelésű előirányzatok5 Belgazdasági feladatok

11 Irinyi terv végrehajtása368417 2 Beszállítói-fejlesztési Program -3 600 000 000

XX. Emberi Erőforrások Minisztériuma20 Fejezeti kezelésű előirányzatok

25 Felújítások központi támogatása, egyéb fejlesztési támogatások374373 2 Köznevelési intézmények felújítása, beruházása 3 600 000 000

Foglalkoztatottak létszáma (fő) - időszakra

A támogatás folyósítása/zárolása (módosítása +/-) Összesen I. n.év II. n.év III. n.év IV. n.évFejezetet irányító szerv időarányosÁllami Számvevőszék teljesítményarányos Magyar Államkincstár egyéb: azonnal 5 000 000 000 5 000 000 000Nemzetgazdasági Minisztérium* Az összetartozó előirányzat-változásokat (+/-) egymást követően kell szerepeltetni.

1 példány

ADATLAP A KÖLTSÉGVETÉSI ELŐIRÁNYZATOK MÓDOSÍTÁSÁRA a Kormány hatáskörébenKöltségvetési év: 2017.

A módosítást elrendelő jogszabály/ határozat száma

Államház-tartási egyedi

azonosító

Az előirányzatmódosítás érvényessége: a.) a költségvetési évben egyszeri jellegű

1 példány

Az előirányzatmódosítás érvényessége: a.) a költségvetési évben egyszeri jellegű

Államház-tartási egyedi

azonosító

Természetbeni ellátások

2 példány

A módosítást elrendelő jogszabály/ határozat száma

A módosítást elrendelő jogszabály/ határozat száma

Az adatlap 5 példányban töltendő ki1 példány

Államház-tartási egyedi

azonosító

Az előirányzatmódosítás érvényessége: a.) a költségvetési évben egyszeri jellegű

Page 27: MAGYAR KÖZLÖNY · a kulturális örökség védelméért felelős miniszter 7 Pécs (Sopianae) ókeresztény temetője helyszín a kulturális örökség védelméért felelős

38116 M

AG

YA

R K

ÖZ

NY

• 2017. évi 227. szám

2. melléklet a 2067/2017. (XII. 27.) Korm. határozathoz

XX. Emberi Erőforrások Minisztériuma

forintban

Fejezet Cím Alcím Jog- Jog- Kiemelt Fejezet Cím Alcím Jog- Jog- K I A D Á S O K A módosítás jogcíme Módosítás A módosításszám szám szám cím cím előir. név név név cím cím (+/-) következő

csop. szám szám csop. név Kiemelt előirányzat évre szám név neve áthúzódó

hatásaXX. Emberi Erőforrások Minisztériuma

20 Fejezeti kezelésű előirányzatok53 Üldözött keresztények segítésének feladatai

367228 2 Intervenciós Támogatási KeretK5 Egyéb működési célú kiadások 620 000 000

352195 63 Fejezeti stabilitási tartalékK5 Egyéb működési célú kiadások -620 000 000

Az előirányzatmódosítás érvényessége: a.) a költségvetési évben egyszeri jellegű forintban

Fejezet Cím Alcím Jog- Jog- Kiemelt Fejezet Cím Alcím Jog- Jog- B E V É T E L A módosítás jogcíme Módosítás A módosításszám szám szám cím cím előir. név név név cím cím (+/-) következő

csop. szám szám csop. név Kiemelt előirányzat évre szám név neve áthúzódó

hatása

Az előirányzatmódosítás érvényessége: a.) a költségvetési évben egyszeri jellegű

forintbanFejezet Cím Alcím Jog- Jog- Kiemelt Fejezet Cím Alcím Jog- Jog- T Á M O G A T Á S A módosítás jogcíme Módosítás A módosításszám szám szám cím cím előir. név név név cím cím (+/-) következő

csop. szám szám csop. név Kiemelt előirányzat évre szám név neve áthúzódó

hatásaXX. Emberi Erőforrások Minisztériuma

20 Fejezeti kezelésű előirányzatok53 Üldözött keresztények segítésének feladatai

367228 2 Intervenciós Támogatási Keret 620 000 000352195 63 Fejezeti stabilitási tartalék -620 000 000

Az előirányzatmódosítás érvényessége: a.) a költségvetési évben egyszeri jellegű

A támogatás folyósítása/zárolása (módosítása +/-) Összesen I.n.év II. n.év III.n.év IV.n.évFejezet időarányosÁllami Számvevőszék teljesítményarányos Magyar Államkincstár egyéb: azonnal 620 000 000 620 000 000Nemzetgazdasági Minisztérium* Az összetartozó előirányzat-változásokat (+/-) egymást követően kell szerepeltetni.

2 példány1 példány

Az adatlap 5 példányban töltendő ki1 példány1 példány

A módosítást elrendelő jogszabály/ határozat száma

A módosítást elrendelő jogszabály/ határozat száma

Államház-tartási egyedi

azonosító

Államház-tartási egyedi

azonosító

ADATLAP A KÖLTSÉGVETÉSI ELŐIRÁNYZATOK MÓDOSÍTÁSÁRA a Kormány hatáskörébenKöltségvetési év: 2017.

A módosítást elrendelő jogszabály/ határozat száma

Államház-tartási egyedi

azonosító

Page 28: MAGYAR KÖZLÖNY · a kulturális örökség védelméért felelős miniszter 7 Pécs (Sopianae) ókeresztény temetője helyszín a kulturális örökség védelméért felelős

MA

GY

AR

ZL

ÖN

Y • 2017. évi 227. szám

38117

3. melléklet a 2067/2017. (XII. 27.) Korm. határozathoz

Fejezet-szám Címszám Alcím-

szám

Jogcím-csoport szám

Jogcím-szám

Kiemelt előirányzat szám Fejezet név Cím név Alcím név Jogcím-

csoport név Jogcím név Kiemelt előirányzat neve Átcsoportosítás (+/-)

I. Országgyűlés1 Országgyűlés Hivatala

1 Országgyűlés hivatali szerveiK5 Egyéb működési célú kiadások -571 463 581

5 Közbeszerzési Hatóság1 Közbeszerzési Hatóság

K5 Egyéb működési célú kiadások -648 044 93422 Egyenlő Bánásmód Hatóság

1 Egyenlő Bánásmód HatóságK5 Egyéb működési célú kiadások -447 082

23 Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal1 Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal

K5 Egyéb működési célú kiadások -158 695 754II. Köztársasági Elnökség

1 Köztársasági Elnöki HivatalK5 Egyéb működési célú kiadások -413 385

III. Alkotmánybíróság1 Alkotmánybíróság

K5 Egyéb működési célú kiadások -774 669IV. Alapvető Jogok Biztosának Hivatala

1 Alapvető Jogok Biztosának HivatalaK5 Egyéb működési célú kiadások -16 065

VI. Bíróságok1 Bíróságok

K5 Egyéb működési célú kiadások -185 030 3703 Fejezeti kezelésű előirányzatok

5 Fejezeti egyensúlybiztosítási tartalékK5 Egyéb működési célú kiadások -28 818 572

X. Igazságügyi Minisztérium1 Igazságügyi Minisztérium igazgatása

K5 Egyéb működési célú kiadások -500 494 65120 Fejezeti kezelésű előirányzatok

2 Célelőirányzatok1 IM felügyelete alá tartozó szervezetek és szakmai programok támogatása

K5 Egyéb működési célú kiadások -76 9353 IM társadalom- és szakpolitikai célkitűzéseinek megvalósítása

K5 Egyéb működési célú kiadások -290 64227 Nemzetközi kötelezettségek teljesítése

K5 Egyéb működési célú kiadások -209 413

A 2016. évi költségvetési maradványok átcsoportosítása

Page 29: MAGYAR KÖZLÖNY · a kulturális örökség védelméért felelős miniszter 7 Pécs (Sopianae) ókeresztény temetője helyszín a kulturális örökség védelméért felelős

38118 M

AG

YA

R K

ÖZ

NY

• 2017. évi 227. szám

Fejezet-szám Címszám Alcím-

szám

Jogcím-csoport szám

Jogcím-szám

Kiemelt előirányzat szám Fejezet név Cím név Alcím név Jogcím-

csoport név Jogcím név Kiemelt előirányzat neve Átcsoportosítás (+/-)

A 2016. évi költségvetési maradványok átcsoportosítása

XI. Miniszterelnökség2 Információs Hivatal

K5 Egyéb működési célú kiadások -18 511 47912 Fővárosi, megyei kormányhivatalok és járási kormányhivatalok

K5 Egyéb működési célú kiadások -35 521 10218 Felsőbbfokú Tanulmányok Intézete

K5 Egyéb működési célú kiadások -925 60030 Fejezeti kezelésű előirányzatok

1 Célelőirányzatok6 Nemzeti Sírkerthez és Emlékhelyekhez kapcsolódó kiadások

K5 Egyéb működési célú kiadások -1 083 01756 Holokauszt emlékévvel kapcsolatos kiemelt projektek támogatása

K5 Egyéb működési célú kiadások -62 2933 Határon túli magyarok programjainak támogatása

1 Nemzetpolitikai tevékenység támogatásaK5 Egyéb működési célú kiadások -6 606 864

31 Kormányzati Ellenőrzési Hivatal1 Kormányzati Ellenőrzési Hivatal

K5 Egyéb működési célú kiadások -38 589 511XIII. Honvédelmi Minisztérium

8 Fejezeti kezelésű előirányzatok2 Ágazati célelőirányzatok

3 Honvédelem érdekében tevékenykedő civil szervezetek és érdekképviseleti szervek támogatása6 Honvédelem érdekében tevékenykedő civil szervezetek pályázati támogatása

K5 Egyéb működési célú kiadások -1 500 000XIV. Belügyminisztérium

1 Belügyminisztérium igazgatásaK5 Egyéb működési célú kiadások -32 135 728

8 Alkotmányvédelmi HivatalK5 Egyéb működési célú kiadások -6 229 067

10 Terrorelhárítási Információs és Bűnügyi Elemző KözpontK5 Egyéb működési célú kiadások -4 398 071

20 Fejezeti kezelésű előirányzatok

Page 30: MAGYAR KÖZLÖNY · a kulturális örökség védelméért felelős miniszter 7 Pécs (Sopianae) ókeresztény temetője helyszín a kulturális örökség védelméért felelős

MA

GY

AR

ZL

ÖN

Y • 2017. évi 227. szám

38119

Fejezet-szám Címszám Alcím-

szám

Jogcím-csoport szám

Jogcím-szám

Kiemelt előirányzat szám Fejezet név Cím név Alcím név Jogcím-

csoport név Jogcím név Kiemelt előirányzat neve Átcsoportosítás (+/-)

A 2016. évi költségvetési maradványok átcsoportosítása

1 Ágazati célfeladatok49 Vízkárelhárítási művek fenntartása

K5 Egyéb működési célú kiadások -11 044 46751 Vízügyi feladatok támogatása

K5 Egyéb működési célú kiadások -9 807 11319 A Nemzeti Bűnmegelőzési Stratégia feladatrendszerének támogatása

K5 Egyéb működési célú kiadások -5 515 756XV. Nemzetgazdasági Minisztérium

8 Magyar ÁllamkincstárK5 Egyéb működési célú kiadások -43 357 190

XVII. Nemzeti Fejlesztési Minisztérium20 Fejezeti kezelésű előirányzatok

32 Közlekedési ágazati programok3 Útdíj rendszerek működtetése

B1 Működési célú támogatások államháztartáson belülről 2 564 444 25038 Egyéb feladatok

3 Kormányzati szakpolitikai feladatokB1 Működési célú támogatások államháztartáson belülről 1 400 000 000

4 Egyetemes postai szolgáltató méltánytalan többletterhének megtérítéseB1 Működési célú támogatások államháztartáson belülről 4 664 250 000

XVIII. Külgazdasági és Külügyminisztérium2 Külképviseletek igazgatása

K5 Egyéb működési célú kiadások -101 133 927XIX. Uniós Fejlesztések

2 Fejezeti kezelésű előirányzatok4 Nemzeti Stratégiai Referenciakeret

19 Környezet és Energia Operatív ProgramK5 Egyéb működési célú kiadások -6 064 250 000

XXI. Miniszterelnöki Kabinetiroda1 Miniszterelnöki Kabinetiroda

K5 Egyéb működési célú kiadások -12 668 00520 Fejezeti kezelésű előirányzatok

1 Célelőirányzatok7 MK felügyelete alá tartozó szervezetek és szakmai programok támogatása

K5 Egyéb működési célú kiadások -16 764 568XXXI. Központi Statisztikai Hivatal

1 Központi Statisztikai HivatalK5 Egyéb működési célú kiadások -32 838 066

4 KSH KönyvtárK5 Egyéb működési célú kiadások -110

6 Fejezeti kezelésű előirányzatok1 Statisztikai Elemző Központ Korlátolt Felelősségű Társaság támogatása

K5 Egyéb működési célú kiadások -2 226

Page 31: MAGYAR KÖZLÖNY · a kulturális örökség védelméért felelős miniszter 7 Pécs (Sopianae) ókeresztény temetője helyszín a kulturális örökség védelméért felelős

38120 M

AG

YA

R K

ÖZ

NY

• 2017. évi 227. szám

Fejezet-szám Címszám Alcím-

szám

Jogcím-csoport szám

Jogcím-szám

Kiemelt előirányzat szám Fejezet név Cím név Alcím név Jogcím-

csoport név Jogcím név Kiemelt előirányzat neve Átcsoportosítás (+/-)

A 2016. évi költségvetési maradványok átcsoportosítása

XXXIII. Magyar Tudományos Akadémia1 MTA Titkárság Igazgatása, tiszteletdíjak

K5 Egyéb működési célú kiadások -3 650 0006 Fejezeti kezelésű előirányzatok

3 Tudományos könyv- és folyóirat-kiadás támogatásaK5 Egyéb működési célú kiadások -356 347

XXXIV. Magyar Művészeti Akadémia1 MMA Titkársága

1 MMA Titkárság Igazgatása, köztestületi feladatokK5 Egyéb működési célú kiadások -16 559 902

3 MMA KutatóintézetK5 Egyéb működési célú kiadások -7 455 295

4 Fejezeti kezelésű előirányzatok2 Magyar Művészetek Háza programok

K5 Egyéb működési célú kiadások -800 6437 Pályázati alapok

K5 Egyéb működési célú kiadások -4 397 55711 Gazdasági társaságok által ellátott kulturális feladatok támogatása

K5 Egyéb működési célú kiadások -1 427 09113 Nemzeti Szalon programjai

K5 Egyéb működési célú kiadások -527XXXV. Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal

1 NKFI HivatalK5 Egyéb működési célú kiadások -56 326 675

Page 32: MAGYAR KÖZLÖNY · a kulturális örökség védelméért felelős miniszter 7 Pécs (Sopianae) ókeresztény temetője helyszín a kulturális örökség védelméért felelős

A Magyar Közlönyt az Igazságügyi Minisztérium szerkeszti.A szerkesztésért felelős: dr. Salgó László Péter.A szerkesztőség címe: Budapest V., Kossuth tér 4.A Magyar Közlöny hiteles tartalma elektronikus dokumentumként a http://www.magyarkozlony.hu honlapon érhető el.A Magyar Közlöny oldalhű másolatát papíron kiadja a Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó.Felelős kiadó: Köves Béla ügyvezető.