12
2008. 008. 008. 008. 008. december december december december december X. évfolyam X. évfolyam X. évfolyam X. évfolyam X. évfolyam 12 12 12 12 12. szám . szám . szám . szám . szám A Magyar Közlekedés szaklap szer- vezésében a fenti címmel konferenciát tar- tottak, amelynek fõ célja volt, hogy a le- hetõ legszélesebb körben összehozza a magyar vasút szereplõit egy szakmai be- mutatkozásra és véleménycserére. Európai Uniós tagságunk óta jelen- tõs átrendezõdés ment végbe a vasút te- rületén. A hagyományos két vasúti társa- ság, a MÁV Zrt. és a GySEV Zrt. egy- részt jelentõsen megváltozott – különö- sen elmondható ez a MÁV Zrt.-re –, másrészt a MÁV Zrt.-bõl kiváló társa- ságok mellett jelentõs számban alakul- tak új vasúti vállalkozások. Magyarország közlekedési infrast- ruktúra fejlesztési tervében 2007. és 2013. között, amíg a vasúti szektorra 550Mrd forint jut, addig a közútra 860 Mrd fo- rint, és így volt a prioritás az elmúlt más- fél évtizedben is. Ahhoz, hogy a közút és a vasút versenyfeltételei közeledhesse- nek egymáshoz, Dr Berényi János, a Magyar Vasúti Egyesülés elnök-vezér- igazgatója a következõ teendõket fogal- mazta meg: • Használatarányos útdíj beveze- tése 2009-ben • A közút által okozott társadalmi költségek (externáliák) legalább rész- beni beépítése az autópálya díjakba (EU ajánlás: 4-5 eurocent/tkm) • A közúttal legalább azonos mér- tékû infrastruktúra-fejlesztés • Arányos és igazságos igazgatási, hatósági díjrendszer • A pályahasználati díj legalább 20%-os csökkentése • A közszolgáltatási szerzõdések hosszú távra történõ megkötése a ter- vezhetõség, kiszámíthatóság érdekében mind a személyszállítás, mind az infrast- ruktúra finanszírozás vonatkozásában. A konferencia intenzív programjában még további tizennégy elõadás hangzott el. A teljesség igénye nélkül néhány fon- tos irányelv, fejlesztés: Európai közlekedés és vasútpolitika Az Európai Bizottság által 2001-ben ki- adott Fehér Könyvben megfogalmazott egy új, fenntartható közlekedési stratégiát: A használó fizet elv: a közlekedési infrastruktúrát használók az általuk okozott terheléssel arányos mértékben térítsék meg az infrastruktúra üzemel- tetésének és fenntartásának költségeit (pl. vasúti pályahasználati díjak, haszná- lat-arányos autópályadíjak) A szennyezõ fizet elv: az egyes köz- lekedési technológiák üzemeltetõi fizessék meg az általuk okozott káros környezeti hatások korábban az adófizetõk összes- sége által viselt költségeit(pl. emisszió-ke- reskedelmi rendszer, eurovignette szabá- lyozás) Utas jogok, infrastruktúra-haszná- lók jogainak definiálása: az egyes közös- ségi közlekedési nemeket igénybe vevõ utasok jogainak, és egyben az adott köz- lekedési alágazat kötelezettségeinek, jog- szabályban történõ rögzítése. (Légi uta- sok jogai 2005. vasúti utasjogok 2007, ha- józási utasok jogai: 2009-re várható, autó- buszos utasok jogai: tervezet még nem is- mert, autópálya használók jogai: tervezet még nem ismert) A vasúti szolgáltatások minõségé- nek javítása: – a határ-átlépés könnyítése a kölcsö- nös átjárhatóságot szolgáló mûszaki szab- ványokon, vagy pl.a mozdonyvezetõi en- gedélyek, vasúti jármûvek regisztrációjá- nak és honosításának EU-n belül kölcsö- nös elismerésén keresztül, – liberalizáció és verseny bevezetése (vasúti áruszállítás 2006. óta, határ-átlépõ vasúti személyszállítás 2010-tõl, belföldi személyszállítás: idõpont még nem ismert), – finanszírozás kiszámíthatóvá tétele (sokéves infrastruktúra-mûködési szerzõ- dések, illetve közszolgáltatásiként végzett személyszállítási szerzõdések rendszere). Magyar Vasút 2008 Magyar Vasút 2008 (folytatás a 2. oldalon)

Magyar Vasút 2008Magyar Vasút 200812. szám A Magyar Közlekedés szaklap szer-vezésében a fenti címmel konferenciát tar-tottak, amelynek fõ célja volt, hogy a le-hetõ legszélesebb

  • Upload
    others

  • View
    0

  • Download
    0

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: Magyar Vasút 2008Magyar Vasút 200812. szám A Magyar Közlekedés szaklap szer-vezésében a fenti címmel konferenciát tar-tottak, amelynek fõ célja volt, hogy a le-hetõ legszélesebb

HÉZAG NÉLKÜL2008. december

22222008. 008. 008. 008. 008. decemberdecemberdecemberdecemberdecemberX. évfolyamX. évfolyamX. évfolyamX. évfolyamX. évfolyam

1212121212. szám. szám. szám. szám. szám

A Magyar Közlekedés szaklap szer-vezésében a fenti címmel konferenciát tar-tottak, amelynek fõ célja volt, hogy a le-hetõ legszélesebb körben összehozza amagyar vasút szereplõit egy szakmai be-mutatkozásra és véleménycserére.

Európai Uniós tagságunk óta jelen-tõs átrendezõdés ment végbe a vasút te-rületén. A hagyományos két vasúti társa-ság, a MÁV Zrt. és a GySEV Zrt. egy-részt jelentõsen megváltozott – különö-sen elmondható ez a MÁV Zrt.-re –,másrészt a MÁV Zrt.-bõl kiváló társa-ságok mellett jelentõs számban alakul-tak új vasúti vállalkozások.

Magyarország közlekedési infrast-ruktúra fejlesztési tervében 2007. és 2013.között, amíg a vasúti szektorra 550Mrdforint jut, addig a közútra 860 Mrd fo-rint, és így volt a prioritás az elmúlt más-fél évtizedben is. Ahhoz, hogy a közút ésa vasút versenyfeltételei közeledhesse-nek egymáshoz, Dr Berényi János, aMagyar Vasúti Egyesülés elnök-vezér-igazgatója a következõ teendõket fogal-mazta meg:

• Használatarányos útdíj beveze-tése 2009-ben

• A közút által okozott társadalmiköltségek (externáliák) legalább rész-beni beépítése az autópálya díjakba(EU ajánlás: 4-5 eurocent/tkm)

• A közúttal legalább azonos mér-tékû infrastruktúra-fejlesztés

• Arányos és igazságos igazgatási,hatósági díjrendszer

• A pályahasználati díj legalább20%-os csökkentése

• A közszolgáltatási szerzõdésekhosszú távra történõ megkötése a ter-vezhetõség, kiszámíthatóság érdekébenmind a személyszállítás, mind az infrast-ruktúra finanszírozás vonatkozásában.

A konferencia intenzív programjábanmég további tizennégy elõadás hangzottel. A teljesség igénye nélkül néhány fon-tos irányelv, fejlesztés:

Európai közlekedés ésvasútpolitika

Az Európai Bizottság által 2001-ben ki-adott Fehér Könyvben megfogalmazott egyúj, fenntartható közlekedési stratégiát:

• A használó fizet elv: a közlekedésiinfrastruktúrát használók az általukokozott terheléssel arányos mértékbentérítsék meg az infrastruktúra üzemel-tetésének és fenntartásának költségeit(pl. vasúti pályahasználati díjak, haszná-lat-arányos autópályadíjak)

• A szennyezõ fizet elv: az egyes köz-lekedési technológiák üzemeltetõi fizessékmeg az általuk okozott káros környezetihatások korábban az adófizetõk összes-sége által viselt költségeit(pl. emisszió-ke-reskedelmi rendszer, eurovignette szabá-lyozás)

• Utas jogok, infrastruktúra-haszná-lók jogainak definiálása: az egyes közös-ségi közlekedési nemeket igénybe vevõutasok jogainak, és egyben az adott köz-lekedési alágazat kötelezettségeinek, jog-szabályban történõ rögzítése. (Légi uta-sok jogai 2005. vasúti utasjogok 2007, ha-józási utasok jogai: 2009-re várható, autó-buszos utasok jogai: tervezet még nem is-mert, autópálya használók jogai: tervezetmég nem ismert)

A vasúti szolgáltatások minõségé-nek javítása:

– a határ-átlépés könnyítése a kölcsö-nös átjárhatóságot szolgáló mûszaki szab-ványokon, vagy pl.a mozdonyvezetõi en-gedélyek, vasúti jármûvek regisztrációjá-nak és honosításának EU-n belül kölcsö-nös elismerésén keresztül,

– liberalizáció és verseny bevezetése(vasúti áruszállítás 2006. óta, határ-átlépõvasúti személyszállítás 2010-tõl, belföldiszemélyszállítás: idõpont még nem ismert),

– finanszírozás kiszámíthatóvá tétele(sokéves infrastruktúra-mûködési szerzõ-dések, illetve közszolgáltatásiként végzettszemélyszállítási szerzõdések rendszere).

Magyar Vasút 2008Magyar Vasút 2008

(folytatás a 2. oldalon)

Page 2: Magyar Vasút 2008Magyar Vasút 200812. szám A Magyar Közlekedés szaklap szer-vezésében a fenti címmel konferenciát tar-tottak, amelynek fõ célja volt, hogy a le-hetõ legszélesebb

HÉZAG NÉLKÜL 2008. december2

A vasúti infrastruktúra fejlesztése:– a transz-európai vasúti hálózat

(TENT-T) definiálása– dedikált áruszállítási korridorok lét-

rehozása,– az EU közlekedési infrastruktúra-

fejlesztéshez adott támogatásaiból leg-alább 50% vasútra költésére vonatkozóelõírás,

– az egyéb közlekedési infrastruktú-ra használatáért beszedett díjakból kötött-pályás fejlesztések keresztfinanszírozásá-nak engedélyezése.

A Fehér Könyv végrehajtása folya-matban van, az elmúlt évek során egyesországokban már csökkent a vasút piac-veszteségének trendje (összességében nõa vasúti áruszállítás volumene), javult avasúti szolgáltatások színvonala és haté-konysága. A különféle közlekedésialágazatok együttmûködése új európaiközlekedési rendszert hozhat létre, amelykorszerû technológiák alkalmazása eseténjobban tudja a vasúti közlekedés elõnyeitkihasználni.

MÁV Csoport terv

Heinczinger István vezérigazgató úregy nagyívû tervben mutatta be a MÁVátalakítás folyamatát, a MÁV Csoporttáalakulás tervét:

A MÁV Csoport kapcsolatrendsze-rének mértékadó szereplõi:

• KHEM: a tulajdonosi jogok gyakor-lója és a közszolgáltatások megrendelõje,

• PM: a közszolgáltatások finanszíro-zója.

• MNV:a kincstári vagyon használat-ba adója.

• NKH: piacfelügyelet, piacszabályo-zást és üzemi szabályozást ellátó.

•NIF: infrastruktúra fejlesztõ,•VPE: kapacitás elosztó

1. ábra: A MÁV Csoport értéklánc alapúszerkezeti felépítése

2. ábra: A szerzõdés alapú finanszírozás (PHD = pályahasználati díj)

E tekintetben alapvetõ a Pályavasútmûködésének fenntarthatóságát biztosítóVasúti pályahálózat-mûködtetési szerzõdésés a MÁV-START tevékenységét biztosítóKözszolgáltatási szerzõdés. Mindkettõnekalapvetõ lényege a mûködési költségek ki-egyenlítése és nem a veszteség finanszíro-zás, ahogy ez tévesen az utóbbi évek köz-tudatába került. Ahhoz, hogy ezek a szer-zõdések korrekt alapokon mûködhesse-nek fontos, hogy egyrészt a tulajdonos ha-tározza meg világosan elvárásait, másrészta mûködtetõ (szolgáltató) átlátható költ-ségrendszerrel és versenyképes szolgálta-tásokkal rendelkezzen.

Vasúti tenderek, hazaifejlesztéspolitika

A világ vasúti piacán a legnagyobbmûködési potenciállal Európa rendelke-zik Ázsiát is figyelembe véve. Nyugat-Eu-rópai tenderekben a személyszállítás terü-letén egy kissé csökken a növekedés, de2020-ig 1,1%-os teljesítmény növekedéstbecsülnek, míg az áruszállítás teljesítményé-re 1,7%-os teljesítmény növekedés várha-tó. A magyarországi prognózis szerint aszemélyszállításban nem számolnak telje-sítmény növekedéssel, viszont az áruszállí-tásban 4,1%-os növekedést prognosztizál-nak. Ez utóbbinál a kedvezõ földrajzi fek-vésünk kihasználtságát veszik alapul.

Elõnyére van a vasút versenyképes-ségének, hogy a közút költségei jobbannövekednek, a zsúfoltság okozta várako-zási idõk és az üzemanyag fogyasztásábólszármazó költségek is növekednek.

Ugyancsak kedvezõen hat az inter-modalitás fejlesztése mind a személyszállí-tásban, mind az árufuvarozásban. Az elõb-binél számos példa van a városi és elõváro-si forgalom összekapcsolására vasúti tech-nikával, az utóbbinál pedig az intermodális

logisztikai csomópontok nyújtanak avasutaknak újabb perspektívát a szállí-tási láncban.

A hazánkban a kiépítési sebességgelközlekedésre a magyar vasúti hálózatnakcsak 62%-a alkalmas. A vasúti szektor stra-tégiai területei: az elõvárosi személyfor-galom, az Intercity forgalom és teherfor-galom.

Elõvárosi forgalmú vasúti pályákon2020-ig el kell érni a 120-160 km/h pálya-sebességet és a 98%-os menetrendszerû-séget. Az Intercity vonatoknál kereske-delmi átlagsebességként a 130 km/h-t tû-zik ki célul 2020-ra, míg menetrendszerû-ségnél ugyancsak a 98%-ot.

Teherforgalomban minõségi elvárása nemzetközi korridorokon, hogy a ke-reskedelmi átlagsebesség 2013-ra érje el a60 km/h-t. 2020-ra a páneurópai korrido-rokon a pályák tengelyterhelésének el kellérnie a 225 kN-t.

A vasúti szabályozásokról elhangzott,hogy a Vasúti törvény módosítása a Par-lament elõtt van, tovább javítják a joghar-monizációt a képzés és vizsgáztatási terü-leten, valamint a közszolgáltatások finan-szírozása tekintetében.

A vasút versenyképességének növe-lése érdekében 2009. közepétõl várhatóaz úthasználattal arányos díjfizetés beve-zetése.

NIF vasútépítési program

2014-ig várhatóan megvalósuló beru-házások:

• 120-as vasútvonalon:Békéscsabáigbezárólag a korszerûsítés és Budapest-Békéscsaba ETCS2,

• 100-as vasútvonalon: Kisújszállásiga korszerûsítés, valamint az ETCS2 kiépí-tése,

A MÁV Csoport tagjainak mûködését, az egyes szolgáltatások kezelhetõségét ésfinanszírozását kétoldalú szerzõdéseken keresztül lehet megvalósítani (megrendelõ-teljesítõ viszony). Ennek lényegét jelentõ szerzõdés alapú finanszírozását az alábbiábra mutatja:

(folytatás a 1. oldalról...)

(folytatás a 3. oldalon)

Page 3: Magyar Vasút 2008Magyar Vasút 200812. szám A Magyar Közlekedés szaklap szer-vezésében a fenti címmel konferenciát tar-tottak, amelynek fõ célja volt, hogy a le-hetõ legszélesebb

HÉZAG NÉLKÜL2008. december 3

• 30-as vasútvonalon: Székesfehérvá-rig bezárólag a korszerûsítés, valamintETCS2 kiépítése,

• 25-ös vasútvonalon: az ETCS2 ki-építése,

• 10-es vasútvonalon:villamosítás éskisebb pályakorrekció,

• 2-es vonalon: korszerûsítés,• GSM-R mobil telefonrendszer épí-

tés (meghatározott nemzetközi korrido-rok mentén),

• 15-ös vasútvonal: korszerûsítés• A záhonyi átrakó körzet egyes sza-

kaszainak korszerûsítése.

A vasúthálózat korszerûsítésére for-dított költségekbõl – az ezredfordulói év18-20 Mrd forintjához képest – most 40Mrd jut e célra, majd várhatóan a csúcs2011-2012 lesz, amikor több mint 130 Mrdforint értékben valósulhat meg a fejlesz-tés évente.

VÉT HÍREKVÉT HÍREKMint az már évek óta megszokott, az

év végével feszült légkörben zajlanak azülések a Vasúti Érdekegyeztetõ Tárgya-lásokon (VÉT). A feszültség növeléséheza szokásos körülményeken túl hozzájárul,hogy a munkáltató mindig jelentõs idõké-sedelemmel nyújtja át javaslatait, valaminta VDSZSZ a tárgyalások szétverésére azidõ húzására irányuló magatartása.

Nem nehéz megjósolni, hogy ameny-nyiben egyes résztvevõk tárgyalási mód-szereiben nem áll be változás a 2009-esév nem a megállapodások értékelésével,hanem egy rég nem látott konfliktussalindul.

Tárgyalások a KollektívSzerzõdésrõl.

Az év végéig hatályban lévõ Kollek-tív Szerzõdés megújításáról a tárgyalásokcsak november 19-én indulhattak el 16órakor, miután a VDSZSZ elhagyta a tár-gyalótermet.

Ezt megelõzõen a napirend elõtti bot-rányos felszólalások idõhúzó taktikájával,parttalan viták provokálásával, mondva-csinált problémákkal, sikerrel akadályoz-ta meg az érdemi kérdések megtárgyalá-sát.

(Volt ott minden: Vita arról, hogy aKollektív Szerzõdés új-e, vagy a jelenlegimódosítása, hogy keret kollektív szerzõ-dés köttessen néhány (igaz jelentõsebb)MÁV csoporthoz történõ társaságra, vagycsak a MÁV Zrt-re vonatkozzon, hogy kiírja alá és ki ne, hogy csak a legfontosab-bakat említsük.

Miután a résztvevõk közül többenkifejtették, hogy az új KSz., vagy módosí-tott KSz. problémát az idõ majd megold-ja, hiszen januárban csak új köthetõ, hogykeret kollektív szerzõdést a magyar mun-kajog (Mt.) nem ismer, valamint, hogy azaláíráshoz elõbb meg kellene a javaslato-kat tárgyalni, a VDSZSZ kivonult a tár-gyalásról.)

A VDSZSZ mûsora mellett a mun-káltatói javaslatok sem arattak osztatlansikert. Annak ellenére, hogy a MÁV Zrt.vezetése elõzetesen hangsúlyozta, hogynem áll szándékában a vasutas vívmányokcsorbítása, az átadott javaslatok közül ki-vételnek számít a jelenlegi mértékek meg-õrzése. Csökkenteni akarnak a mûszak-pótlékon kívül szinte minden pótlék-ele-met (túlóra, készenléti díj, stb) és a mun-kaidõ-felhasználás szabályozása terén isnagyobb rugalmasságot igényelnek ma-guknak.

A KSz tárgyalások tehát a VDSZSZnélkül folynak, ahol a szakszervezetek – aPVDSz-el együtt – pontról pontra halad-va utasítják vissza a munkáltató jövede-lemcsökkentõ próbálkozásait és élnek újjavaslatokkal.

A PVDSz a tárgyalások során idõrõl-idõre kifejti, hogy nem járul hozzá ellen-tételezés nélküli munkaidõ-növeléshez, ésnem hagyja csorbítani a vasutas jövedel-mek részét képezõ pótlékrendszert.

A béremelésrõl ismegkezdõdött(?) a tárgyalás.

A munkáltató december 15-ig nemvallott színt a 2009 évi bérek tekintetében.A béremelési javaslat megtételének elha-lasztására az OÉT (Országos Érdekegyez-tetõ Tanács) tárgyalások elhúzódása, va-lamint a VDSZSZ tárgyalási taktikája szol-gál ürügyként.

A PVDSz álláspontja szerint a hivat-kozások – különösen a munkáltatóé –nem elfogadható. A bértárgyalást min-denképpen le kell bonyolítani, hiszen kö-zéptávú megállapodás rendezi azt az ese-tet is, ha nincs országos bérajánlás.

A VDSZSZ magatartását pedigszomorú megértéssel szemléljük. Tipi-kus példája ez annak, hogy nehéz an-nak a jövõrõl tárgyalni, aki a múlt lezá-rására sem képes. ( A VDSZSZ nemírta alá a 2008. évi bérmegállapodástsem)

A kormány örömmel üdvözölt volnaegy olyan minimálbér-megállapodást, amely a 69 ezer –76 500 forint közötti sávközepe környékén születne meg, vala-mint elképzelhetõnek tart egy 3-6 százalé-kos béremelkedési sávot, 4,5 százalékosközépérték mellett. A december 13-ánmegszületett megállapodás végül 71 500-Ft/hó minimálbért és 3-5 százalékos bér-ajánlást rögzít. Mindez azt jelenti, hogy avasúti bérnövekedésrõl szóló tárgyalás mi-nimum 4 százalékról indul.

Eredménytelenmenetrendi egyeztetés

Sok munkavállaló fordult szakszer-vezetünkhöz az új, 2008/2009-es me-netrenddel kapcsolatban. Elsõsorbanmunkába járási, illetve a munkábóltörténõ hazautazási körülményeik várha-tó nehezülését sérelmezték. A szakszer-

(folytatás a 4. oldalon)

(folytatás a 2. oldalról)

Tárgyalás aminisztériumban

A Vasúti Egyeztetõ Bizottság (VEB)

keretében 2008. december 3-án ülésezteka minisztérium képviselõi és a reprezenta-tív vasutas szakszervezetek.

Az ülésen az egyes vasúti utazási ked-vezményekrõl szóló miniszteri rendelet ter-vezetrõl (menetkedvezmények), a vasútiközlekedés biztonságával összefüggõ mun-kaköröket betöltõ munkavállalók képzé-sének és vizsgáztatásának szabályairól szólóminiszteri rendelet tervezetrõl a velük szem-ben támasztott egészségügyi követelmé-nyekrõl és az egészségügyi vizsgálat feltét-eleirõl szóló Kormányrendelet tervezetrõltörtént egyeztetés.

A találkozó módot adott arra is, hogya szakszervezetek kifejtsék álláspontjukata vasúti menetrend, az utazási körülményekés az utasforgalom összefüggéseirõl, a 2008/2009. évi menetrend problémáiról. APVDSz és a többi szakszervezet is észrevé-telezte, hogy a korábbi gyakorlattól elté-rõen csak utólagosan tehettek észrevéte-leket, így számos munkavállaló számáramegnehezedett a munkábajárás.

A minisztérium képviselõi beszámol-tak a 2009. évi közszolgáltatási szerzõdé-sekrõl és a MÁV csoportra kiadott tulaj-donosi elvárásokról.

Itt hangzott el – az általános szakszer-vezeti felháborodást kiváltó – minisztériu-mi elvárás, hogy a MÁV Zrt. személyi jel-legû kiadásait 2009-ben nem növelheti job-ban 1,8 százaléknál.

Mindezt – egyébként tévesen – egyesszakszervezetek úgy értelmezték, hogyennyi lehet a 2009-es bérnövelési százalék.

Enzsöl Róbert

Page 4: Magyar Vasút 2008Magyar Vasút 200812. szám A Magyar Közlekedés szaklap szer-vezésében a fenti címmel konferenciát tar-tottak, amelynek fõ célja volt, hogy a le-hetõ legszélesebb

HÉZAG NÉLKÜL 2008. december4

vezetek a VÉT ülésen – napirend elõtt –tették szóvá, hogy ez évben még formáli-san sem teljesítette a MÁV, hogy a szak-szervezetek véleményét kikérje a menet-rendi tervezetrõl. A felszólamlások és asokasodó munkavállalói észrevételekeredményeként került sor november 26-án konzultációra a MÁV-START Zrt. ésaz érdekképviseletek között.

A konzultáción a START képviselõ-je a 2008. december 14-én életbe lépõ me-netrenddel kapcsolatban a következõk-rõl adott tájékoztatást:

• az új menetrend elõkészítése a nem-zetközi egyeztetésekkel, már 2007-benmegkezdõdött,

• a menetrend elõkészítése során aKözlekedési Minisztériummal folyamatosegyeztetés történt,

• a tulajdonos a menetrenddel szem-ben az alábbi igényeket fogalmazta meg:

– a mellékvonalakon a jelenlegi szol-gáltatási szint fenntartása,

– a dunántúli vonalakon az utasfor-galom függvényében az ütemes menetrendbevezetése.

A fenti minisztériumi igényeknek

megfelelõen, a MÁV-START Zrt. 2008.április közepére elkészítette a menetrendtervezetet, amely kb. 6%-os, mintegy 6millió vonat km kínálatnövekedést tar-talmazott.

A miniszter ez év júliusában bejelen-tette, hogy a tervezetben szereplõ telje-sítmény többletet nem tudja finanszíroz-ni a minisztérium, és az új elvárása az volt,hogy változatlan vonat km teljesítményigénybevétellel készüljön egy újabb ter-vezet úgy, hogy a Dunántúlon az indo-kolt vonalakon kerüljön bevezetésre azütemes menetrend, a keleti országrész-ben kihasználatlan vonatok terhére.

A fenti elvárásoknak való megfele-lés érdekében: elsõsorban a csúcsidõn kí-vüli, a hétvégi, a tanítási szünet alatti, ésaz év végi napok vonatainak korlátozá-sával teremtette meg a lehetõségét - anyugati országrész egyes vonalain - azütemes menetrend bevezetésének.

Ez a tervezet is elõterjesztésre ke-rült a minisztérium felé, ahol a szükségesegyeztetéseket 2008. november 19-ig le-folytatták, és 2008. november 25-én jó-váhagyták a benyújtott menetrendet.

A családi pótlékot 2008. áprilishónaptól, a munkáltatónál bejelentettállandó lakcím szerint illetékes Ma-gyar Államkincstár Regionális Igazga-tóságai folyósítják. A beiskolázási se-gély igényléséhez szükséges családipótlék igazolást, a lakhely szerint ille-tékes Regionális Igazgatóságtól lehetbeszerezni. A Regionális Igazgatósá-gok címei megtalálhatóak a

www.allamkincstar.gov.hu honlapon.Az igazolás kizárólag írásban igényel-hetõ a Regionális Igazgatóságtól a sze-mélyes adatok és az igénylés okánakmegjelölésével. Az alábbi igazolásigénylési minta összeállításával próbá-lunk segítséget nyújtani tagjainknak,amit az adatok kitöltése és az aláírásután lehet beküldeni az illetékes Re-gionális Igazgatóságnak:

Információk a PÖKKÖPbeiskolázási segély igényléséhez

Tisztelt Magyar Államkincstár Regionális Igazgatóság!

Ezúton kérem, hogy küldjenek részemre egy igazolást a családi pótlékfolyósításáról a gyermekeim nevének feltüntetésével. Az igazolásra a Pré-mium Önkéntes Kölcsönös Kiegészítõ Önsegélyezõ Pénztárnál igényelhe-tõ beiskolázási segély miatt van szükségem.

Adataim:Név:Születési hely, idõ:Lakcím:Társadalombiztosítási Azonosító Jel (TAJ szám):Adóazonosító jel:

Segítségüket elõre és ezúton is köszönöm!

……………………........................

hu.morzsák• Az erõ igazság nélkül erõ-

szak, az igazság erõ nélkül tehe-tetlenség.

• A tévedés híd a tapasztalat-lanság és a tudás között.

• A káromkodás kompro-misszum a menekülés és a küzdésközött.

• Az életben a valódi bizton-ság nem más, mint az élet bizony-talanságának élvezete.

• Az óvatosság az önzés bizal-mas ügynöke.

A hó-nap kérdése

– Apa, mi lesz karácsonykor afa alatt? – Parketta, kisfiam.

(folytatás a 3. oldalról...)Mindezek alapján majdhogynem

szó szerint azt jelentették be, hogy ész-revételeinkkel, javaslatainkkal elkés-tünk, a felelõsség a minisztériumot ter-heli, sõt többé-kevésbé kifejezésre jut-tatták, hogy a menetrend nem a vasuta-soknak készül.

A szakszervezeti oldalon megnyil-vánuló komoly felháborodás pusztánannyi eredményre vezetett, hogy ígére-tet kaptunk az észrevételek lehetõségszerinti figyelembe vételére az 1. sz. me-netrend-módosítás elkészítése során.

Enzsöl Róbert érdekvédelmi alelnök

Pénzügyiszolgáltatás

Hívd Sziklási Vincét a

06-30/430-8360-astelefonszámon.

Webcím: www.peksz.atw.hu

Page 5: Magyar Vasút 2008Magyar Vasút 200812. szám A Magyar Közlekedés szaklap szer-vezésében a fenti címmel konferenciát tar-tottak, amelynek fõ célja volt, hogy a le-hetõ legszélesebb

HÉZAG NÉLKÜL2008. december 5

A tervek szerint a vágányzári tervezéssel kapcsolatos fel-

adatok ellátásának összefogása szükségessé teszik a Pályaléte-sítményi Fõosztályon belül új szervezeti egység és szervezeti ké-pesség kialakítását. A létrejövõ Mûszaki elõkészítõ osztály fõfeladata a hálózati középtávú-, éves vágányzári tervezés és jóvá-hagyás, a monitoring rendszer kidolgozása, mûködtetése lesz,átveszi az egyes szakterületek éves vágányzári tervezéssel össze-függõ feladatait.

A Pályalétesítményi Fõosztályhoz tartozó Technológiai osz-tály neve a jobb kezelhetõség érdekében Pályalétesítményi tech-nológiai osztályra módosul.

A Pályavasúti területi központ pályalétesítményi szervezetei át-alakításra kerülnek. A Területi központ szervezeti hierarchiájábana köztes irányítási szint megszûnik. Így a mérnöki szakaszok eddigellátott feladatait a Fõpályamesteri szakaszokból megalakuló Pá-lyafenntartási szakaszmérnökségek és a Pályalétesítményi alosz-tályok veszik át. A felügyeleti tevékenység, a mûszaki tervezés ésaz egyéb végrehajtó mérnöki feladatok a Pályafenntartási szakasz-mérnökségekre kerülnek. A mérnöki szakaszok irányítási felada-tait, munkafolyamatba épített ellenõrzéseket a Pályalétesítményialosztályok veszik át.

A Pályalétesítményi osztály szervezetén belül az alosztályoknevei megváltoznak. A Pályalétesítményi alosztály új megnevezé-se Pályafenntartási alosztály lesz, a Mérnöki létesítményi alosz-tály elnevezése Híd- és alépítményi alosztályra változik, a Pálya-és mérnöki létesítményi karbantartási alosztály nevePályakarbantartási alosztályra módosul.

Szervezetmódosítási elképzelések aPályavasúton

A Pályavasút üzletág szervezeti egységeinek számszerû változá-sait az alábbi táblázat mutatja be.

Pályafenntartási és hidász szakaszmérnökségek feladataiaz alábbiak szerint kerülnek meghatározásra:

1. Pályalétesítmények és eszközök felügyeleti tevékeny-ségének utasítások szerinti ellátása.

2. A felügyeleti tevékenység megállapításai alapján javas-lattétel a gondozási, karbantartási és felújítási munkákra.

3. A saját felelõsségi körében végzett felügyeleti tevékeny-ség során megállapított hiányosságok miatti forgalmi korlátozá-sok bevezetése.

4. Az üzembe helyezések, forgalomba helyezések elõttimérnöki szintû vizsgálatok Eszközök nyilvántartása, adatszol-gáltatás végzése.

5. Pálya és tartozékainak gondozása. 6. Karbantartási munkák (hiba- és zavarelhárítás, terve-

zett nem tervezhetõ karbantartás) elvégzése. 7. Karbantartási beruházási munka esetén munkaterü-

let biztosítása. 8. Zavarelhárítási feladatok elvégzése. 9. Diagnosztikai mérési eredmények elemzése, avulási

folyamat követése.10. Eszközszükséglet felmérése, beszerzési és selejtezési

javaslat készítése.11. Közremûködés:

• rendkívüli küldemények közlekedtetésében.• hatósági ügyekben.• szakmai oktatásban.• a mûszaki tervek véleményezésében.• a bekövetkezett rendkívüli események helyreállítá- sában.• balesetek vizsgálatában.• a szakmai statisztikai rendszer mûködtetésében.

12. Szükséges erõforrások (eszköz, munkaerõ, anyag, szol-gáltatás) biztosítása.

13. Helyi kapcsolattartás és együttmûködés más üzletágak-kal.

14. Társüzletági szolgáltatások operatív igénybevétele.15. Hatáskörébe utalt ellenõrzések végzése.16. A szakaszmérnökség tevékenységével kapcsolatos

mûszaki és üzleti adminisztráció végzése.Szentgyörgyi Mihály

PML alelnök

A szervezeti változás eredményeképpen a pályalétesítményiszakterülethez kapcsolódó szervezeti egységek száma összessé-gében 19 egységgel csökken. A munkaköri rendszerre gyakorolthatás tekintetében a Pályavasút üzletág irányítási szervezeti egy-ségeinek változása nem eredményez változást.

PÖKKÖPFelvilágosítás munkanapokon

900 és 1400 között az alábbi telefonszámokon:06-37/344-880 (fax/üz.rögzítõ)

vasútüzemi: 02+23-52; 02+23-95 (fax/üz.rögzítõ)www.pokkop.hu

A Területi központok esetében a szakaszmérnökség kiala-kításával a szakaszmérnökség vezetõ munkakör kialakításra ke-rül a jelenlegi szakaszmérnök munkakör alapján.

A fõpályamester és a vezetõmérnök munkakörök feladataiés a munkaköri kapcsolataik jellemzõi azonban módosulhatnaka szervezeti változások következtében.

2008.10.31-i állapot 2009.01.01-i tervezetSzakaszmérnökség (fõpályamesteri szakasz) 90 83Hidász szakasz 8 10Pályalétesítményi mérn. szakasz 18 0Pályalétesítményi alosztály 8 12Pályakarbantartási alosztály 6 6Mérnöki létesítményi alosztály 1 1Pályalétesítményi osztály 6 6ÖSSZESEN 137 118

A hó-nap esete

Józsi bácsi felmutatja a vonatjegy-ét a kalauznak, mire az így reagál:

– De hiszen ez egy gyerekjegy!– Na, látja, most derül ki, hogy mi-

lyen nagy késésben van ez a vonat!

Page 6: Magyar Vasút 2008Magyar Vasút 200812. szám A Magyar Közlekedés szaklap szer-vezésében a fenti címmel konferenciát tar-tottak, amelynek fõ célja volt, hogy a le-hetõ legszélesebb

HÉZAG NÉLKÜL 2008. december6

Feltételekkel, de jóváhagyta az Euró-pai Bizottság a MÁV Cargo felvásárlását –jelentette be az uniós végrehajtó testületBrüsszelben.

A feltétel, hogy a vevõ, az osztrák RailCargo Austria cég “kötelezettséget vállal aGySEV-hez fûzõdõ szerkezeti kapcsolata-inak felszámolására és szerzõdéses kapcso-latainak felülvizsgálatára”. Az így “módo-sított ügylet nem fogja jelentõsen korlátoznia hatékony versenyt az Európai Gazdasá-gi Térségben (EGT) vagy annak bármelyjelentõs részén” - áll a döntésrõl kiadottközleményben.

A Rail Cargo Austria AG (RCA) és aGySEV Zrt. konzorciuma 102,5 milliárdforintos ajánlatával nyerte a pályázatot.Az osztrák cég már jelezte, hogy a GySEVnélkül is fenntartja szándékát.

Az RCA és a MÁV Cargo tevékeny-sége egyaránt a vasúti teherszállításra és aszállítmányozási szolgáltatásokra terjed ki- emlékeztetett az uniós bizottság. AGySEV tevékenysége ehhez képest “azAusztria és Magyarország területére kiter-jedõ vasúti személyszállítást és teherfuva-rozást foglalja magában, különös tekintet-

tel a határokon átnyúló vasúti teherszállí-tásra”.

A bizottság megállapította, hogy a ter-vezett ügylet eredeti bejelentés szerinti vég-rehajtása “súlyos versenyjogi problémákatvetne fel”, mivel az ügylet következtében“eltûnne az RCA legközelebbi potenciálisversenytársa a magyar vasúti teherszállítá-si piacról, illetve a MÁV Cargóé az ausztri-ai piacról”. A kapcsolatok felszámolásarévén Brüsszel szerint “a GySEV megerõ-södhet mint független piaci szereplõ és azösszefonódás révén létrejött új gazdaságiegység versenytársa”.

A vasúti teherszállítás piacainak 2007-ben végbement teljes liberalizációja ellené-re e piacokat továbbra is a korlátozott ver-seny és a határokon átnyúló vasúti teher-szállítást illetõen együttmûködõ erõs ha-gyományos szereplõk jelenléte jellemzi -emlékeztetett a testület.

Tudatában vagyok annak, hogy a vál-lalkozások úgy tekintik, ez az ügylet igenjelentõs az érintett teherszállítási piacok fej-lesztésére irányuló képességeik javításaszempontjából - nyilatkozta Neelie Kroesversenyjogi biztos a közlemény szerint. -

Jóváhagyta Brüsszel a MÁV Cargo felvásárlásátMinden, a fogyasztókra nézve pozitív lé-pést üdvözlök, és nagy örömömre szolgál,hogy sikerült gyorsan megoldást találnunkminden olyan versenyjogi problémára,amely ebben az ügyben aggályosnak tûnt.

Az osztrák és a magyar kormány – aGySEV fõ részvényeseiként – biztosítanifogja, hogy az összefonódás révén létrejöttvállalkozáshoz fûzõdõ összes szerkezetikapcsolat felszámolásra kerüljön, illetvehogy az osztrák állam befolyása a GySEVvasúti teherszállítási tevékenységére kor-látozott maradjon. E kötelezettségvállalá-sok piaci tesztelését követõen a bizottság“arra a következtetésre jutott, hogy azokolyan életképes intézkedések, amelyek al-kalmasak a bizottsági vizsgálat során a ver-seny tekintetében felmerült aggályok el-oszlatására”.

Felvásárlási, összeolvadási kérésekesetében az ügyleteket vizsgálni kötelesBrüsszel általában pozitív döntéseket hoz.Ehhez a kérések kevesebb, mint 5 százalé-ka esetében elmélyült vizsgálat kell, a teljeselutasítás pedig a gyakorlatban szinte nemlétezõ kategória az eddigi tapasztalatok sze-rint.

Erobi

OOOOOLLLLLVVVVVASÓIASÓIASÓIASÓIASÓI LLLLLEVÉLEVÉLEVÉLEVÉLEVÉL

A Nyílt Vonal múlt havi számábanmegjelent – sorozat indítónak szánt – Kecs-kére káposztát c. írás megszületése még aMonorierdõi baleset elõtt történt, s en-nek fényében aktualitása felértékelõdik.

A z ott feszegetett kérdések és dilem-mák létjogosultsága a legsúlyosabb mó-don került igazolásra, emberi életek árán.Sajnos, Õk már nincsenek itt, pedig min-denkit haza várnak,Õket is haza várták.Mindenkinek gondolkoznia kellene ezen,s érdemben tenni, hogy ne következze-nek be hasonló események, mert ennek alehetõsége nagyon-nagyon jelen van. En-gedtessék meg, hogy elõször egy pozití-vumról írjak. A Vez. Ig. Úr azon utasítá-sát szeretném itt megemlíteni, mely a biz-tosító berendezési mûszerészek számárakötelezõ jelleggel írja elõ a forgalmi vizsgameglétét, illetve annak megszerzését.Rendkívül fontosnak és alapvetõ dolog-nak tartom, hogy a forgalom lebonyolítá-sával közvetlen kapcsolatban lévõ embe-rek – saját jól felfogott érdekükben is –egy számon kért és számon kérhetõ olyanismeret halmaz birtokában legyenek,melynek alapján döntéseik, közléseik ok-okozati összefüggéseivel teljes mértékbentisztában vannak, valamint ténykedésüklehetséges hatásait – a társ szolgálatok te-

elõírásokat tartalmazza. A vágányzár so-rán nincs biztosítva a bizt.ber. szakszolgá-lat részére az az idõ mely a vágányzári tech-nológiából, TB1 , E101, F2, munka és bal-eset védelmi utasításokból adódik. Az atény,hogy a szabálytalan munkavégzés,munkaszervezés következtében eseten-ként - pl. Pécs környéki vágányzárak ese-te – jelentõs vonat késések adódnak, kö-zel sem jelent akkora kárt, mintha emberiegészségben, életben keletkezne kár. Aszakmát értõ és ismerõk számára nem kellmagyarázni a különbözõ(villamosítottvonalak) földelések,vágányfojtó transz-formátorok, sín csatlakozásainak meg-bontásakor jelentkezõ veszélyek meg-létét és az ilyen esetekben alkalmazandóeljárásokat, jó lenne idõben tenni valamit,mert az utasítások nem azért vannak , hogyilyen-olyan szinten felrúgjuk õket, hanemazért, hogy minden szinten betartsuk ésbetartassuk azokat.

Mert mindenkit haza várnak. BBDoki.

kintetében is – maradék-talanul ismerik és ennektudatában végzik munkájukat.

Más. Sajnos a mindennapok világaszámos súlyos szabálytalanságot, anomá-liát hordoz. A bizt.ber. szakszolgálat egyigazi infrastruktúra szolgáltató része avasútnak. Jelenléte és fontossága, az irán-ta való szükségesség általában csak a „baj-ban” jelentkezik, de akkor elképesztõmértékben és az iránta tanúsított elvárá-sok általában az „azonnaltól” a„rögtönig” terjednek. A szakszolgálategyik nehezen kezelhetõ feladata a külön-bözõ vágányzárak lebonyolítása, ezen be-lül is a gépláncos pályamunkák során fel-merülõ emberi erõforrás , valamint az eset-leges létszám pótlás során jelentkezõ hely-ismeret hiány és esetenként a nem kellõszakismeretbõl adódó szakmai problé-mák. Általában a vágányzárakat tervezikés a tervezés szintjébe tartozik az elõzetesegyeztetés, mind az elvégzendõ munkamennyisége, mind a hozzá szükséges idõ,munkaeszköz és szükséges létszám tekin-tetében egyaránt.

A gyakorlat – sajnos – azt igazolja,hogy számos esetben figyelmen kívül hagy-nak több utasítást és rendelkezést, me-lyek a vágányzárak során alkalmazandó

A hó-nap bölcsessége

JÖN A FARKAS!! – avagy mi szóltunk

„A beszéd képességeemberi kiváltság, a hall-gatni tudás emberi kivá-lóság.”

(Akhilleusz Tatiosz)

Page 7: Magyar Vasút 2008Magyar Vasút 200812. szám A Magyar Közlekedés szaklap szer-vezésében a fenti címmel konferenciát tar-tottak, amelynek fõ célja volt, hogy a le-hetõ legszélesebb

HÉZAG NÉLKÜL2008. december 7

Kedves Munkatársaink!

A pénzügyi válság már jelenleg is érezteti hatását hazánk-ban, ami várhatóan még jobban megnehezíti életünket a követ-kezõ években. A kialakult helyzet különösen indokolttá teszi,hogy gondoskodjunk önmagunk és családunk anyagi biztonsá-

Prémium Önkéntes Kölcsönös Kiegészítõ Önsegélyezõ Pénztár3000 Hatvan, Gárdonyi Géza u. 2.

Tel.: 02/23-52, tel./fax: 02/23-95, tel./fax: 37/344-880 • Internet: www.pokkop.hu

A PÖKKÖP tagdíj több éve változatlanul 4.500 Ft/hó, ami évesszinten csupán 54.000 Ft a VBKJ keretbõl.Az egységes tagdíjon felüli többletbefizetés, valamint a Pénztá-

A táblázatból jól látható, hogy a pénztártagok már így istöbb pénzt tudnak felvenni a Pénztárból, mint amennyit befizet-tek (fõként akkor, ha a munkáltató fizeti helyettük a VBKJkeretbõl a tagdíjat), pedig a táblázatban még nem is szerepel-nek az olyan elõre nem tervezhetõ kiadások, mint pl.: egy halál-eset, egy esetleges munkaképesség csökkenés vagy rokkantságbekövetkezése és hogy ne csak a rosszról beszéljünk, gyermek-áldás esetén is fizet a PÖKKÖP.

gáról. A válság miatt még fontosabb szerepet kap az öngon-doskodás, így a felelõsségteljes VBKJ választás valamennyiünkérdeke. A felmerülõ nehézségek áthidalásában segít a PÖKKÖP,a MÁV-nál az egyetlen szolidaritási elven mûködõ Pénztár, ami-nek tagjai a szolidaritási alapból nyújtott segélyeken kívül még aszámlájuk egyéni részérõl is vehetnek fel segélyt.

Egy pénztártagunk példáján keresztül szeretnénk bemutatni, hogyan lehet a Pénztárból felvenni a befizetett tagdíjnál jóval nagyobbösszeget:

A PÖKKÖP szolgáltatásai:

De hogyan is juthatok a pénzemhez?

runkhoz az adóhatóság által átutalt adókedvezmények 100%-aa pénztártag egyéni számlájának egyéni részére kerül, tehát az,egy az egyben felvehetõ.

KEDVES MUNKATÁRSUNK!

Partnerek vagyunk a gondjai megoldásában!Öngondoskodását segítjük!Kiegészítjük jövedelmét!Képzett munkatársaink mindig rendelkezésére állnak!Önért dolgozunk!Pénztárunk választása 2009-ben is a siker garanciája!

Page 8: Magyar Vasút 2008Magyar Vasút 200812. szám A Magyar Közlekedés szaklap szer-vezésében a fenti címmel konferenciát tar-tottak, amelynek fõ célja volt, hogy a le-hetõ legszélesebb

HÉZAG NÉLKÜL 2008. december

Rövid hírek • Rövid hírek • Rövid hírekEgy bérlettel utazhatunk a

BKV, a MÁV és a Volánjáratain Budapesten

Januártól Budapest közigazgatási ha-tárán belül a BKV-bérlettel a MÁV és aVolán járatain is lehet majd utazni - közöl-te a Városháza kommunikációs igazgatója.

A Fõpolgármesteri Kabinet egyetér-tett azzal, hogy az új egységes budapestibérlet bevezetésérõl szóló javaslat mégnovemberben a Fõvárosi Közgyûlés elékerüljön. A városvezetés támogatta azt,hogy új bérlettípus váltsa fel a jelenlegi vo-nalas BKV-bérletet, s az elsõdlegesen azagglomeráció és a fõváros között közleke-dõk számára árusított budapesti egyesítettbérletet.

Az igazgató tájékoztatása szerint az újegységes bérlet bevezetéséhez várhatóan930 millió forint fõvárosi önkormányzatiés 1,8 milliárd forint állami kompenzációralesz szükség.

Az egységes budapesti bérlet beveze-tése után a fõvároson belül mintegy 120kilométernyi vasúti szakaszon és számosVolán-járaton is használhatják a budapes-tiek a közösségi közlekedést. Ezáltal több-letköltség nélkül utazhatnak számos vidé-ki célállomásra is, például Ceglédre, Szé-kesfehérvárra vagy Szentendrére. A jövõévi BKV-tarifákról még novemberben tár-gyalt a fõváros vezetése.

A BKV vezetése által benyújtott 7,9százalékos tarifaemelési javaslat szerint8.900 forintba kerülne az úgynevezett dol-gozói bérlet. Arról még zajlik az egyezte-tés, hogy az új egységes budapesti bérletbevezetése kapcsán az utasoktól igényeltegyszázaléknyi tehervállalás, felár belefér-e ebbe a bérletárba, vagy ennyivel meg-emelik annak az összegét.

Több milliót spórol a MÁV:hogy csinálják?

A MÁV-nál több millió forintot spó-rolnak meg azzal, hogy leszerelték a fény-sorompókat és a karos sorompókat azo-kon a szakaszokon, amelyeken már nincsszemélyszállítás.

Tavaly 14 mellékvonalon állították lea személyforgalmat. Ezeken most az átjá-rók elõtt a tehervonatok megállnak, és aszerelvényekrõl leszálló jelzõõrök megál-lítják a közúti forgalmat, amíg a vonat át-halad.

A Dél-Alföldön 19 helyen szereltékle a sorompókat. Ezek a berendezésekigen költségesek: sokba kerül az üzem-ben tartásuk, az áram, a biztonsági felül-vizsgálatuk, illetve a lopásokkal, rongá-

lásokkal járó kiadások - mondta a Füg-getlen Hírügynökségnek Fehér László, aMÁV Zrt. mûszaki szakértõje. Egy-egyilyen sorompó leszerelésével évente kö-rülbelül félmillió forintot spórol a MÁV.Az érintett átjáróknál sárga figyelmezte-tõ tábla és KRESZ-tábla is jelzi a válto-zást. A KRESZ-szabályok azonban nemváltoztak. Az átjáró megközelítésévelkapcsolatos sebességhatárokat, vagyisbelterületen a 30, külterületen a 40 km-es óránkénti sebességet itt is be kell tar-tani - mondta Dobókõi György, a Nem-zeti Közlekedési Hatóság régiós igazga-tóhelyettese.

Bár az érintett 14 vonalon személy-szállítás már nincs, havonta egy-két alka-lommal tehervonatok azért közlekednek,jelzõõrökkel együtt, akik a vasúti átjárók-nál leszállnak a vonatról, megállítják aközúti forgalmat, majd miután a szerel-vény továbbment, az autósok is továbbhajthatnak.

Ha ezeken a vonalakon újraindulnakésõbb a személyszállítás, azonnal visszakell szerelni a sorompókat.

Az új menetrend…A december közepén életbe lépõ új

MÁV menetrend szerint nem állnak mega gyorsvonatok Újszászon, ami nemcsaka Szolnok melletti kisvárosban, hanem az

Alsó-Jászság többi településein élõk kö-rében is elégedetlenséget váltott ki.Molnár Péter, Újszász polgármestere azMTI-nek elmondta: a döntés váratlanulérte a várost, mert évek óta lobbiztak azért,hogy a Budapest-Békéscsaba-Lökösházavonalon a fõváros vagy a gyógyfürdõjérõlhíres Gyula vasúton a lehetõ legrövidebbidõn belül elérhetõ legyen. Törekvéseik-nek köszönhetõen 2008-ban már kellõszámú gyorsvonatra lehetett felszállniÚjszászon, és az emberek a következõévre is ezzel számoltak. Ha azonban ígymarad a menetrend, akkor például Bu-dapestre 30-40 perccel hosszabb lesz amenetidõ. Miután az Alsó-Jászságbóljónéhányan járnak a fõvárosba dolgozni,az ingázóknak ez nem kis bosszúságot je-lent.

A Vas megyei Gencsapátiban aláírás-gyûjtés kezdõdött a MÁV rugalmas me-netrendjének bevezetése ellen, mivel a rit-kábban járó vonatokkal sokan nem tud-ják elérni a munkakezdést, illetve a napiiskolakezdést .

A Szombathely-Kõszeg vonalon azeddigi menetrend szerint 75 percenkéntérkezett vonat az állomásokra, most ez azidõ 120 percre bõvült. “A munkába já-róknak ezért vagy egy órával korábbankell elindulniuk, vagy lekésik a munka-kezdést” - panaszkodott Bodorkós Fe-renc.

hív6sz!A gyorsabb és rugalmasabb ügyintézés érdekében ismételten közöljük a

tisztségviselõink – közvetlen! – telefonszámait:

KÖZPONTI TELEFONSZÁMAINK:Enzsöl Róbert érdekvédelmi társelnök 01+45-86Nagy Miklós szervezeti és gazdálkodási társelnök 01+11-69Járási Kinga gazdasági alelnök 01+81-94Szentgyörgyi Mihály PML alelnök (fax/üzenetrögz.) 01+86-52Hegedûs István TEB alelnök 02+10-98 és 01+46-29Káré István TEB referens 01+83-91Tislér Gábor forgalmi alelnök 05+61-12Kanzler Ferenc szervezési referens 01+41-23Dr. Laboda József jogtanácsos 01+81-95Fehérné Ragcsák Andrea irodavezetõ (üzemi tel./fax/üz.rögz.) 01+81-94

Matáv automata fax 06+1-273-1335városi fax/üzenetrögzítõ 06+1-511-8194

TERÜLETI KÉPVISELÕINK TELEFONSZÁMAIBudapest Boros Sándor 02+51-88 / fax/üz.rögz: 02+51-88

Vas István 02+22-62 / fax/üz.rögz: 02+22-62Debrecen: Papp Zoltán 03+42-01 / fax/üz.rögz: 03+42-15

Horváth Imre 03+93-78 / fax/üz.rögz: 03+29-73Miskolc Osztermann József 04+17-49 / fax/üz.rögz: 04+17-49

Kolozsvári Sándor 04+31-83 fax/üz.rögz: 04+31-83Pécs Walter János 05+21-64 / fax/üz.rögz: 05+21-64

Puszpán János 05+12-24 / fax: 05+21-64Tislér Gábor 05+61-12 / fax/üz.rögz: 05+61-12

Szeged Dani Erika 06+20-60 / fax: 06+20-60Dobák Zoltán 06+42-95 / fax: 06+42-85

Szombathely Hanzmann Károly 07+22-85 / fax/üz.rögz: 07+22-18Záhony Lippai Tibor 03+30-22 / fax: 03+30-22

E-mail cím: [email protected] vagy [email protected]

8

Page 9: Magyar Vasút 2008Magyar Vasút 200812. szám A Magyar Közlekedés szaklap szer-vezésében a fenti címmel konferenciát tar-tottak, amelynek fõ célja volt, hogy a le-hetõ legszélesebb

HÉZAG NÉLKÜL2008. december 9

Volna…A Pályavasúti Dolgozók Szakszerve-

zete 2000-ben azzal a céllal alapította megaz „Alapítvány a Pályavasutasokért” el-nevezésû alapítványt, hogy a nehéz élet-helyzetbe került vasutas munkavállalókatsegíteni tudja.

Az ország, a vállalat gazdasági és szo-ciális helyzetébõl fakadóan azonban egy-re több munkavállaló kerül egyre nehe-zebb élethelyzetbe, ezáltal az alapítvány-hoz is egyre több kérelem érkezik.

Fontos kiemelni, hogy az alapítvány-nak egyetlen bevételi forrása van, melycsupán a személyi jövedelemadó egy szá-

zalékának felajánlásaiból adódik össze, te-hát minden vasutas munkavállalónak odakéne figyelni az adóbevallás elkészítése-kor, hogy mirõl is nyilatkozik!

Éves szinten egy korlátozott összegáll a Kuratórium rendelkezésére, hogy azt„szétossza” a rászorulók körében.

Az alapítvánnyal szemben viszont aPÖKKÖP egy szolidaritás elvén mûködõvagyonközösség. A nehéz és váratlan élet-helyzetekben akkor is segítséget nyújt, hafolyamatos tagdíjfizetés mellett, a tagnaka segély folyósításához nincs fedezet azegyéni számlája egyéni részén. És ez fon-

Íme néhány példa:

A fenti példák egyértelmûen bizonyítják, hogy az alapítvány „sze-rény” összegû esetleges segélyezése helyett, a PÖKKÖP segélyrend-szere és a PVDSz biztosítása mennyivel magasabb összeget nyújtottvolna. Fõleg akkor, amikor a legnagyobb szükség lett volna rá!

tos! Ezt csak az tudja, aki bajba került.A PÖKKÖP tagságon kívül az öngon-

doskodás további lehetõsége, a PVDSzáltal a tagjai számára kínált baleset és élet-biztosítás is! (Bõvebben lapunk utolsó ol-dalán)

Az Alapítvány Kuratóriumához érke-zett kérelmek között rengeteg olyan ne-héz élethelyzetbe került munkavállaló van,aki ha a PÖKKÖP-nek, vagy éppen a biz-tosításnak is tagja lett volna (!) – az ala-pítvány szerény anyagi segítségén kívül –akkor ennyi, vagy annyi pénzt kaphatottvolna (!):

1.„Édesapám temetési költsége (négyszázezer forint) melyet

családom viselt, sajnos nagyon nehéz helyzetbe hozott minket.Iker családot nevelünk, a beiskolázás elõtt hitel felvételére kény-szerültem. …”

PÖKKÖP segély:Beiskolázási segély (2 gyermekre): 20 000 FtTemetési segély: 100 000 Ft

Összesen: 120 000 Ft

2.„… Két beteg gyermeket nevelek, iskolába járatok. Kikül-

dött az E-On egy 61.000 Ft-os számlát amit ha a megadott idõrenem fizetek ki kikapcsolják az áramot. …”

PÖKKÖP segély:Ápolási segély: 10 000 FtBeiskolázási segély (2 gyermekre): 20 000 FtGyógyszer segély: 16 200 Ft

Összesen: 46 200 Ft

3.„Hosszas gondolkodás után (miután ilyen még nem tör-

tént velem) végül úgy döntöttem , hogy megírom Önökneksegélykérelmemet. … egy rutin ellenõrzõ vizsgálaton rosszin-dulatú daganatot diagnosztizáltak nálam… táppénzen vagyok,két mûtétem volt… . Utána 6 db kemoterápiás kezelés (28 napkórház) és 25 db sugárkezelésem volt…”

PÖKKÖP segély:Betegségi segély: 15 000 FtKórházi segély : 28 000 FtGyógyszer segély: 16 200 Ft

Összesen: 59 200 Ft

Biztosítás:„A” csomag „B” csomag

Kritikus betegségek 100 000 Ft 100 000 Ft

Pénzét másra költse, mint az utca fûtésre!Tudta, hogy háza ajtóinak, ablakainak réseit összeadva egy focilabda

méretû lyukat is kiadhatnak?Svéd bemarásos ablakszigeteléssel:

• 15-20% -kal kisebb lesz fûtésszámlálja• Télen melegebb (2-5°C), nyáron hûvösebb lesz a háza• Jóval csendesebb lesz otthona, mivel az ablakszigetelés kiváló hangszigetelõ• Emellett nem engedi be házába többé a port, homokot így kevesebbet kell

takarítania• Nem lesz többé huzatos a lakás• Egy átlagos ház szigetelése 20-40.000 ft• A jelenlegi gázárak mellettez kevesebb,mint 1 év alatt megtérül• A beépített anyagra 7 év garanciát vállalunk• Festéskor kiszedhetõ• Évtizedek óta alkalmazott svéd szilikon technológia

NE AZ UTCÁT FÛTSE, HÁZÁT SZIGETELJE!Egyeztessen idõpontot, MOST!

Érd.: 06-70/40-50-481

A hó-nap vicce

Két macska ül a házte-tõn.Megszólal azegyik:– Te mit kérszkarácsonyra?Mire a másik:– Jó sok kismacskát.Megszólal a másik:– És te?– Én is sok kis macskát.Megszólal hátul a kandúr:– Hahó, megjött a Mikulás!

Page 10: Magyar Vasút 2008Magyar Vasút 200812. szám A Magyar Közlekedés szaklap szer-vezésében a fenti címmel konferenciát tar-tottak, amelynek fõ célja volt, hogy a le-hetõ legszélesebb

HÉZAG NÉLKÜL 2008. december1010

Mottó: Jog-seg-élj-vele!„§”

§Decemberi számunkban a kollek-

tív szerzõdésre (a továbbiakban: KSz)annak megkötésre-módosítására stb.vonatkozó munkajogi szabályozásba(Mt. 30-41/A.§) adunk betekintést,amelynek különös aktualitását adja az akörülmény, hogy a MÁV Zrt.-nél 2008.december 31. napján lejár hatályos kol-lektív szerzõdés. A munkáltató és amunkavállalók képviseletét ellátó szak-szervezetek közötti tárgyalások e tekin-tetben immár meg is kezdõdtek illetvefolyamatban vannak. Ez okból úgy vé-lem az sem haszontalan, hogy tagjainkaz irányadó jogi szabályozásról is infor-mációval rendelkezhessenek mindaköz-ben, amikor a PVDSZ részérõl – ha-gyományainknak megfelelõen – a tár-gyalások állásról, és várható kimenete-lérõl megkapják az aktuális és a szüksé-ges tájékoztatásokat.

A kollektív szerzõdés kötésére jo-gosultak köre:

Kollektív szerzõdést egyrészrõl amunkáltató, munkáltatói érdekképviseletiszervezet másrészrõl a szakszervezet vagyszakszervezetek köthetik meg. Nem kö-telezõ ilyen formában egyezségre lépni, dea törvény sokhelyütt csak minimumokatállapít meg és a munkavállalók tekinteté-ben az általánoshoz képest kedvezõbbszabályok kikötése is elérhetõ ilyen mó-don. Ezért mindenképpen célszerûneklátszik egzakt módon tisztázni a munkavi-szonyból származó jogokat és kötelezett-ségeket, ezek gyakorlásának, illetve telje-sítésének módját, az ezzel kapcsolatos el-járás rendjét, valamint az azt megkötõ fe-lek közötti kapcsolatrendszert.

Minden munkáltatónál csak egy kol-lektív szerzõdés köthetõ, amely hatálybalépése után - szakszervezeti hovatartozás-tól függetlenül - valamennyi, a munkálta-tónál munkaviszonyban álló dolgozórakötelezõ elõírásokat tartalmaz. A kollek-tív szerzõdés visszamenõleges hatálya amunkavállaló kárára nem érvényesülhet,azaz a már megkötött munkaszerzõdés azúj - kollektív - megállapodás következté-ben nem válhat terhesebbé.

A kollektív szerzõdés megkötéséreirányuló tárgyaláson a munkáltatónálképviselettel rendelkezõ valamennyi szak-szervezet részt vehet, részvétele eseténviszont - a tárgyalások eredményességeérdekében - köteles együttmûködni. Akollektív szerzõdés megkötésére, illetvemódosítására irányuló tárgyalási javasla-tot egyik fél sem utasíthatja vissza, illetvea munkáltató csak abban az esetben nem,ha a tárgyalási ajánlatot reprezentatív szak-szervezet teszi.

A kollektív szerzõdést kötõ szak-szervezet:

Lényeges követelmény a szerzõdéstaláíró szakszervezettel, illetve munkálta-tói érdekképviseleti szervvel szemben,hogy érdekképviseleti tevékenységében akollektív szerzõdést kötõ másik féltõl füg-getlen legyen. A munkáltatói érdekkép-viseleti szervezet kollektívszerzõdés-kötésijogosultságához szükséges az is, hogy tag-jai felhatalmazzák a szerzõdéskötésre. Amegmérettetés az üzemi tanácsi választá-sokon történik, az itt elért eredmény leszmérvadó a szerzõdéskötési megbízás oda-ítélésében.

Ha a munkáltatónál csak egy szak-szervezet mûködik, magától értetõdik,hogy kollektív szerzõdést ez a szervezetkötheti meg. A munkavállalói támogatásmértékét azonban itt sem szabad figyel-men kívül hagyni. Az imént említett jogo-sultság ugyanis csak akkor illeti meg azegyedüli érdekképviseleti szervezetet, hajelöltjei az üzemi tanácsi választáson a le-adott szavazatoknak több mint a felét meg-szerezték. Amennyiben ezt az eredménytnem tudták elérni, akkor csak a tárgyalá-sok lefolytatását vállalhatják, az elfogadás-ról pedig a munkavállalók szavazássaldöntenek. A voksolás érvényességi felté-tele, hogy azon az üzemi tanácsi választás-ra jogosult munkavállalók - vagyis vala-mennyi, a munkáltatóval munkaviszony-ban álló munkavállaló - több mint felerészt vegyen Abban az esetben, ha a mun-káltatónál több szakszervezet is mûködikés közöttük a kollektív szerzõdés tartal-mát tekintve véleményeltérés nincs, kö-zösen írhatják alá a megállapodást, felté-ve, hogy az üzemi tanácsi választáson azáltaluk állított jelöltek együttesen 50 %-osnál nagyobb támogatást kaptak. Ellen-kezõ esetben szintén a munkavállalók sza-vazata dönt.A reprezentatív szakszervezet:

Amikor valamennyi - a munkáltatónálképviselettel rendelkezõ és aláírásra jogo-sult - szakszervezet közös álláspontot nemtud kialakítani, akkor közülük a reprezen-tatív érdekképviseleti szervek fogadhatjákel a munkavállalók nevében a KSz-t.

Reprezentatívnak ebben a megfogal-mazásban azt a szakszervezetet kell tekin-teni,

1. amelynek a munkáltató azonos foglal-kozási csoporthoz (szakmához) tartozó mun-kavállalóinak legalább a kétharmada tagja;

2. amelynek jelöltjei az üzemi tanácsi vá-lasztáson - ha több tanácsot választottak, ak-kor valamennyin együttesen - a leadott szava-zatoknak legalább a tíz százalékát megszerez-ték.

Elõfordulhat, hogy a reprezentatívszakszervezetek sem tudnak egymással

vagy a munkáltatóval egyezségre jutni,ilyenkor a legtöbb munkavállaló által tá-mogatott reprezentatív szakszervezet -amelyiknek az üzemi tanács választásonleadott szavazatoknak legalább a 65 %-ajutott - képviselheti a megállapodás rögzí-tésekor a dolgozókat.

Ha és amennyiben zûrzavar támad afelek között abban a kérdésben, hogy kijogosult a KSz-t aláírni, akkor bármelyikszervezet, amelyiknek a kollektív szerzõ-dés megkötése érdekében áll, keresettelfordulhat a munkaügyi bírósághoz, hogy- nemperes eljárásban - döntsön a vitatottkollektív szerzõdés kötési jogról, amintarra mint ismeretes a PVDSZ vonatkozá-sában is sor kellet, hogy kerüljön.

A kollektív szerzõdést a szerzõdõ fe-lek a megkötést követõ 30 napon belülnyilvántartásba vétel érdekében kötele-sek együttesen bejelenteni a foglalkozta-táspolitikáért felelõs miniszternek.A kollektív szerzõdés hatálya:

A kollektív szerzõdés - ha azt nemterjesztik ki az ágazatra (alágazatra) - akihirdetéssel lép hatályba. A munkáltatóköteles elõsegíteni, hogy a kollektív szer-zõdést a munkavállalók megismerjék. Akollektív szerzõdés hatálya - eltérõ ren-delkezés hiányában - kiterjed arra a mun-káltatóra, amelyik a kollektív szerzõdéstkötötte vagy a szerzõdés megkötése ide-jén a megállapodásra lépõ munkáltatói ér-dekképviseleti szervezet tagja volt. Annakellenére, hogy a tagok felhatalmazásaszükséges ahhoz, hogy a munkáltatói ér-dekképviseleti szerv kollektív szerzõdéstkössön, és az érdekképviseleti szervheztartozás önmagában is azt eredményezi,hogy az érdekképviselet tagjára a megál-lapodás kötelezõ elõírásokat tartalmaz, atörvény azt is elõírja, hogy ebben az eset-ben a kollektív szerzõdésnek rendelkez-nie kell arról, hogy hatálya a munkáltatókmekkora körére terjed ki. Kevésbé talá-nyos az a szabály, amely kimondja, hogy amunkáltatói érdekképviseleti szervhezutóbb csatlakozó tagnál is alkalmazandóa belépés elõtt kötött és még hatályoskollektív szerzõdés, ha ahhoz az újdon-sült belépõnél képviselettel rendelkezõtagok hozzájárulnak.

A munkáltató vagy a szakszervezetjogutód nélküli megszûnésével a kollek-tív szerzõdés hatályát veszti. Ha a megál-lapodást több munkáltató, illetve munkál-tatói érdekképviseleti szervezet vagy többszakszervezet kötötte, a szerzõdés csakvalamennyi munkáltató, illetve szakszer-vezet jogutód nélküli megszûnése eseténveszíti hatályát. A jogutódlás - azaz egyszervezet jogutód melletti megszûnése - akollektív szerzõdés hatályára nincs kiha-tással.

Page 11: Magyar Vasút 2008Magyar Vasút 200812. szám A Magyar Közlekedés szaklap szer-vezésében a fenti címmel konferenciát tar-tottak, amelynek fõ célja volt, hogy a le-hetõ legszélesebb

HÉZAG NÉLKÜL2008. december

§11

Nem terjed ki a kollektív szerzõdéshatálya a munkáltató vezetõjére és helyet-tesére.Kollektív szerzõdés módosítása:

Elsõsorban azok a szervezetek kez-deményezhetik és hagyhatják jóvá a vál-toztatást, amelyek az eredeti megállapo-dáshoz hasonlóan új szerzõdés kötéséreis jogosultak lennének. A kollektív szer-zõdésben rögzített megállapodás megvál-toztatása céljából a szerzõdés hatályossá-ga ideje alatt szervezett sztrájk jogellenes.A kollektív szerzõdés felmondása:

A kollektív szerzõdést - eltérõ megál-lapodás hiányában - bármelyik szerzõdõfél három hónapos határidõvel felmond-hatja, kivéve a megállapodás megkötésé-tõl számított elsõ hat hónapot, amikor ezta jogát egyik partner sem gyakorolhatja.A szerzõdés megszûnését a szerzõdõkbármelyike egyoldalú nyilatkozatával el-érheti, ahhoz a partnernek sem jóváha-gyása, sem beleegyezése nem szükséges,és a felmondási idõ leteltével a megálla-podásból eredõ jogok és kötelezettségeka jövõre nézve megszûnnek. Az a tény,hogy a kollektív szerzõdést több szakszer-vezet vagy több munkáltató, illetve mun-káltatói érdekképviseleti szervezet együt-tesen kötötte, még nem ok arra, hogy aszerzõdésbõl bármelyikük is ne léphetneki szabadon. Ilyenkor a felmondás követ-keztében a megállapodás csak annál amunkáltatónál veszíti hatályát, amelyiknélvalamelyik szerzõdõ fél a kontraktus meg-szûnését kívánta. Ha az újabb üzemi taná-csi választáson elért eredmények alapjánolyan szakszervezet is jogosult lenne kol-lektív szerzõdést kötni, amelyik a hatályosmegállapodás jóváhagyásában még nemvehetett részt, akkor ez a szervezet a szer-zõdõ partnerekhez hasonlóan gyakorol-hatja a felmondás jogát.

A kollektív szerzõdés1. módosítását,2. felmondását,3. hatályának a változását,4. a hatályának megszûnését a szer-

zõdõ felek együttesen kötelesek bejelenteni afoglalkoztatáspolitikáért felelõs miniszternek.

Az 1) és 3) pontjában elõírt bejelenté-si kötelezettség teljesítésével egyidejûleg atöbb munkáltatóra kiterjedõ hatályú kol-lektív szerzõdésnek a szerzõdést kötõ fe-lek eredeti aláírásával ellátott példányát aminisztériumban letétbe kell helyezni.

Ágazati hatály:Ha a KSz-t olyan munkáltatói érdek-

képviseleti szerv köti, amelyik taglétszá-mánál, gazdasági jelentõségénél, illetve afoglalkoztatottak számánál fogva az adotthatályossági körben a legjelentõsebb (rep-rezentatív munkáltatói érdekképviseletiszervezet), mégpedig azzal a szakszervezet-tel, amelyik taglétszámánál, illetve a mun-kavállalók általi támogatottságánál fogva aszabály alkalmazási területén a legfonto-sabb (ágazati szintû reprezentatív szakszer-

vezet), akkor közös kérelmükre a minisz-ter a hivatalos lapban (Szociális és Munka-ügyi Közlöny) határozattal az egész ága-zatra (alágazatra) kiterjesztheti a megálla-podásukat vagy annak egy részét. A mi-niszter döntésének megváltoztatását a kol-lektív szerzõdés hatálya alá tartozó ágazat-ban mûködõ bármelyik szakszervezet, il-letve munkáltatói érdekképviseleti szerve-zet vagy munkáltató kérheti a székhelyeszerint illetékes bíróságtól.

Ezzel szemben a MÁV Zrt.-nél folyótárgyalások keretében a VDSZSZ részé-rõl felvetett ún. keret kollektív szerzõdésmegkötési igény, azaz, hogy a MÁV vál-laltcsoportra vonatkozóan egy kollektívszerzõdés megkötésre kerüljön sor, jogiszempontból nem megalapozott. Mertamint az a fentiekbõl is kitûnik valamennyiönálló cégnek, mint munkáltatónak csaka saját munkavállalói vonatkozásában vankollektív szerzõdés kötési jogosultsága.

Amint a bevezetõben említésre ke-rült a MÁV Zártkörûen Mûködõ Rész-vénytársaságnál december hó folyamánmegkezdõdtek a lejáró kollektív szerzõ-déssel kapcsolatos tárgyalások. E tárgya-lások irányulhatnak elsõsorban új KSzmegkötésére, annál is inkább mert a ko-rábbiakban születetett kollektív szerzõdésmég a „nagy MÁV-ra „ készült. Végsõsoron azonban, ha a tárgyaló felek nemtudnak megegyezésre jutni értelemszerû-en felmerülhet az is, hogy a jelenlegi KSzhatályának – valamely idõpontig történõ– kitolására kerüljön sor, amely megoldásnem lenne példanélküli a MÁV KSz-ekeddigi történetében.

Ugyanakkor arról is szólni kell, hogyaz az eset is bekövetkezhet – nem csakelméletben – hogy a szerzõdõ felek meg-egyezése hiányában sem új sem pedigmódosított hatályú KSz aláírására nemkerül sor. Ez esetben a munkáltató nyil-vánvalóan az egyoldalúan bevezethetõ ún.Munkaügyi Szabályzat kiadása útján foly-tatná tovább a munkáltatást a MÁV-nál.Ez azonban sem az általános „munkabé-ke” fenntartását, sem pedig a konkrétmunkáltatást nem segíti elõ. Mert vannakolyan esetek pl.: osztott munkaidõ stb.amit a munkáltató csak a KSz felhatalma-zása alapján vezethet be, de a munkavál-lalókat érintõen is vannak olyan eddigi ésa jövõben elérhetõ vívmányok, amelyekmegõrzéséhez a mindenkori KSz megkö-tésén keresztül vezet az út.

Általánosságban is elmondható tehát,hogy a szerzõdõ feleket – mint eddig is –most is különös felelõsség terheli e tár-gyalások során, ahol mindenkor a mun-kavállalók érdekeit kell szemelõt tartani-uk, amelyek adott esetben a megfelelõkompromisszum késséget is feltételezik.Ebben a körben az egyéni szerepek/szem-pontok érvényesüléshez is csak a kollek-tív érdekegyeztetés útján kellene, hogy ve-zessen az út! Dr. Jog Ász

06-30/496-0299

November 29-én demonstráltak, janu-ár 12-én azonban már sztrájkolhatnak is aközintézmények dolgozói. Így próbáljákmegõrizni 13. havi illetményüket, tiltakoz-va a közszférában tervezett bér-befagyasz-tás ellen.

Úgy tûnik, leginkább a közintézmé-nyek dolgozói érzik úgy, hogy elegük van amegszorításokból. Az ellen is ágáltak ugyan,hogy évek óta az elbocsátástól kell retteg-niük, jövõre viszont már - a rendszerválto-zás óta elõször - a fizetésük is csökken.Néhány hete még csak demonstrációt hir-dettek a mintegy 790 ezer „közszolga” ér-dekeit képviselõ szakszervezetek, ma mártényként kezelik, hogy ha a kormány nemmond le a bérük befagyasztásáról, illetve a13. havi illetményük felfüggesztésérõl, ja-nuár 12-én sztrájkkal adnak nyomatékottiltakozásuknak. A napokban ugyan egyez-tettek az egységes közszolgálati sztrájkbi-zottság és a kormány képviselõi, az egyez-ség még csak nem is körvonalazódott. Var-ga Lászlótól, a sztrájkbizottság elnöke el-mondta: a kormány mutatott ugyan kész-séget az esetleges kompenzációra azok kö-rében, akiknek havi bruttó fizetése nemhaladja meg éves szinten a 139 ezer forin-tot, ezt azonban kevésnek tartják. (Ebbe akörbe a közszféra dolgozóinak csaknem60 százaléka tartozik.)

A sztrájkbizottság ugyan a hónap ele-jén azt kezdeményezte, hogy a hat orszá-gos konföderáció közösen demonstráljon,mára azonban kiderült, hogy az akcióbantevõlegesen jórészt csak közszolgák vonul-nak az utcára. A társszövetségek azt jelez-ték, hogy szolidárisak a közszféra munka-vállalóival. A Ligához tartozó Fegyveresekés Rendvédelmi Dolgozók ÉrdekvédelmiSzövetsége is ott volt a demonstráción, csak-úgy, mint a Fõvárosi Tûzoltók FüggetlenSzakszervezete. A tûzoltók szakszervezet-ének tagjai jelezték: a sztrájkbizottság ja-nuár 12-ére jelzett munkabeszüntetéséhezugyan nem csatlakoznak - sztrájkra ugyan-is a törvény szerint nincs joguk -, a tünteté-sen azonban egyenruhában jelentek meg,mivel a szolgálati ruházatuk használatáhoznem kell engedélyt kérni. Az elõrejelzésekszerint sztrájkolnak viszont a közhivatal-okban, egészségügyi intézményekben, is-kolákban, közmûvelõdési intézményekbenés a bölcsõdékben. Utóbbiak szakszerve-zetének vezetõje, Szûcs Viktória frissenkészült felmérésükkel indokolta sztrájkhaj-landóságukat. Abból kiderül, hogy – a ve-zetõk bérét nem számolva – a bölcsõdeidolgozók átlagosan bruttó 107 ezer forin-tot keresnek idén, amelybõl nettó 77 720forintot visznek haza. A szakdolgozók fi-zetése ennél némileg több, de az sem ha-ladja meg a nettó 85 ezer forintot.

erobi

Forrong a közszféra

Page 12: Magyar Vasút 2008Magyar Vasút 200812. szám A Magyar Közlekedés szaklap szer-vezésében a fenti címmel konferenciát tar-tottak, amelynek fõ célja volt, hogy a le-hetõ legszélesebb

HÉZAG NÉLKÜL 2008. december12

A Pályavasúti Dolgozók Szakszervezetének havi lapja – Kiadja a Pályavasúti Dolgozók Szak-szervezete – Felelõs kiadó és fõszerkesztõ: Nagy Miklós (tel.: 01+11-69)

Tervezõszerkesztõ: Györgyné Pekár Éva, – Szerkesztõség: 1142 Bp. Teleki Blanka u. 15-17.Telefon/fax/üz.rögzítõ: 06-1/511-8194, vasútüzemi tel./fax/üz.rögzítõ: 01+81-94, E-mail: [email protected], és [email protected],

Internet: www.pvdsz.hu, www.pokkop.hu – Meg nem rendelt kéziratokat nem õrzünk meg és nem küldünk vissza, az anyagok rövidítésének jogát fenntartjuk!Nyomás: B.V.B. Nyomda Eger, Fadrusz u. 4. Tel.: 36/518-413

Az alapítvány célja, hogy az – amúgy is nehézanyagi körülmények között élõ – pályavasúti munkavál-lalókat a rendkívüli élethelyzetekben támogassa!

Az alapítvány támogatásáért elsõsorban PVDSztagok pályázhatnak.

Az alapítvány kuratóriuma három havonként tartottülésein bírálja el a beérkezett kérelmeket, pályázatokat.

Alapítvány a Pályavasutasokért Mottó: „Aki kapni akar,tanuljon meg adni!”

Lao-Ce

Az alapítvány számlaszáma: OTP Bank Zrt. 11706016-20803599Cím: 1142 Bp., Teleki Blanka u. 15-17. – Tel./fax/üz.rögzítõ: 06-1/511-8194; vasútüzemi: tel./fax/üz.rögzítõ: 01+81-94

A benyújtott pályázatnak az alábbiakat kell tartalmaznia:– a kérelmezõ adatait– a kérelem rövid indoklását, valamint az indoklást alá-

támasztó dokumentumokat– a munkáltató kereseti igazolását (házas- illetve élettárs

kereset igazolását is!)– az igényelt összeget– a gyermek(ek) születési anyakönyvi kivonatának fénymá-

solata, vagy iskolalátogatási bizonyítvány

A Pályavasúti Dolgozók Szakszervezete (PVDSz) 2000-ben megalapította, az „Alapítvány a Pályavasutasokért” alapítványt.

• Életbiztosítás 600.000 Ft 1.000.000 Ftbármely okból bekövetkezõ halál esetén

• Baleseti halál 500.000 Ft 1.000.000 Ftesetén plusz!

• Baleseti rokkantság 1.000.000 Ft 1.500.000 Ftmár 1%-tól 100%-ig arányosan

• Baleseti csonttörés 20.000 Ft 20.000 Ftcsonttörés, csontrepedés esetén

• Baleseti égés 20.000 Ft 20.000 Ftlegalább II.fokú, a testfelület min. 5%-ára kiterjedõ égés esetén

• Baleseti múlékony sérülés 10.000 Ft 10.000 Ft28 napot meghaladó baleseti táppénz esetén

• Baleseti kórházi napi térítés 2.000 Ft 2.000 Ftlegalább 5 nap elérése után - az 1-50 nap között - naponta

• Baleseti mûtét 100.000 Ft 100.000 Ftesetén, súlyossági fok szerint, a biztosítási összeg 50-200 %-a

• Kritikus betegségek bekövetkezése 100.000 Ft 100.000 Ftesetén, szívinfarktus, rákos megbetegedés, agyi érkatasztrófa,koszorúér áthidalási mûtét (by-pass), szervátültetés, veseelégtelenség

TÉGED IS ÉRHET BALESET!Széleskörû szolgáltatás rendkívül alacsony díjért! A PVDSz tagok részére!

“A” csomag “B” csomag 600 Ft/hó 800 Ft/hó

SZOLGÁLTATÁSOK RÁADÁS!RÁADÁS!RÁADÁS!RÁADÁS!RÁADÁS!Ezen kívül a szakszerve-

zetünk általlétrehozott alapítvány aMunka törvénykönyve

166.§-a,valamint a MÁV Zrt.

Kollektív Szerzõdésének80.§-ban foglaltak alap-

ján megtéríti aPVDSz-tagok kártérítési

kötelezettségét,amennyiben a munkálta-

tó eljárás keretében kártérítési összeget álla-

pít meg és szab ki.

BÕVEBB FELVILÁGOSÍTÁST a PVDSz01+81-94 és a 01+11-69-es telefonszámain lehet kérni és kapni, hétköznap 09 - 13 óra között.

BELÉPÉSI FELTÉTELEK:- PVDSz tagsági viszony- a tag rendelkezzen lakossági folyószámlával- a belépési korhatár 18 éves kortól 60 éves korig terjed, kivéve

aki nyugellátásban–illetve nyugdíjszerû ellátásban–részesül

EGYÉB TUDNIVALÓK:- ez egy csomag, 9 db szolgáltatással- belépés után azonnal indul a biztosítási védelem

(kivéve a kritikus betegségeknél, ugyanis ott 3 hónapvárakozási idõ)

- családtag is beléphet

- a biztosítás kiterjed a munkaidõre, illetve azon kívül a nap 24órájára, és a világ országaira

- a belépés rendkívül egyszerû, hiszen nem kell több helyen is„ügyintézni”, ugyanis a PVDSz mindent elintéz

- a kárrendezés is a PVDSz-en keresztül történik- a kifizetett biztosítási összegek teljes mértékben adó és

járulékmentesek- a kifizetett biztosítási összegeket saját címre vagy folyószám-

lára utalja a biztosító- az éves befizetett összegrõl adóigazolást adunk, amely

csökkenti a tag adóalapját- folyamatos biztosítási díjfizetés szükséges a biztosítás

fenntartása érdekében