KISBAN Eszter 1989 Népi kultúra, közkultúra, jelkép: a gulyás,

pörkölt, paprikás. MTA Néprajzi Kutatócso-port. Budapest

1997 Kalács. In: Magyar Néprajz IV Életmód (főszerk.: PALÁDI-KOVÁCS Attila). 519-525. Budapest

KLIGMANN Gall 1999 Cäluf. Symbolic Transformation in Romanian

Ritual. Romanian Cultural Foundation. Bu-charest

KOCSI Márta-CSOMOR Lajos 1982 Festett bútorok a Székelyföldön.

Népművelődési Propaganda iroda. Buda-pest

KÓSA-SZÁNTHÓ Vilma 1997 A gyimesi csángók táplálkozásáról. In: A táp-

lálkozáskultúra változatai a 18-20. században (szerk.: ROMSICS Imre-KISBÁN Eszter). Viski Károly Múzeum. 183-204. Kalocsa

KÓS Károly 1972 A vargyasi festett bútor. Kolozsvár

KÖNCZEI Csilla 2009 Kulturális identitás, rítus és reprezentáció a

Brassó megyei Háromfaluban. A borica. Kri-za János Néprajzi Társaság. Kolozsvár

KRAUSS, Irene 1999 Der König der Kuchen - der Baumkuchen.

Chronik bildschöner Backwerke. Hugo Matthaes Druckerei und Verlag. 184-205. Stuttgart

LAKÓ Elemér (szerk.) 1983 Bornemisza Anna szakácskönyve 1680-ból.

Bukarest MAKAY Piroska-BŐDI Erzsébet

2001 Kürtőskalács. In: Hagyományok, ízek, régi-ók l- l l . (szerk.: FARNADI Éva). Agrármarketing Centrum - Föld-művelődésügyi és Vidékfejelsztési Minisz-térium. Budapest

MARTIN György 1977 Az új magyar táncstílus jegyei és kialakulása.

Ethnographia LXXXVII I . 3 1-48. MIHÁLY János (szerk.)

201 I Jelképek a Székelyföldön. Hargita Megye Hagyományőrző Forrásközpont-Udvar-helyszék Kulturális Egyesület. Csíkszereda

NIEDERMÜLLER Péter 1989 Paraszti kultúra, városi kultúra, nemzeti kul-

túra: antropológiai megjegyzések. Janus VI. 1. 75-86.

1991 A magyar folklór szövegbázisának megkonst-ruálása a 19. században. In: Népi kultúra és nemzettudat. Tanulmánygyűjtemény (szerk.: HOFER Tamás). Magyarságkutató Intézet. 15-23. Budapest

ORBÁN Balázs 1868 Székelyföld leírása történelmi, régészeti, ter-

mészetrajzi s népismei szempontból I. Pest POZSONY Ferenc

2009 Székely Gates in Symbolic Fields. In: Passa-geways (ed.: Gábor VARGYAS). From Hungarian Ethnography to European Ethnology. L' Harmattan - PTE Néprajz és Kulturális Antropológia Tanszék. 255-290. Budapest

ROSSELLI Giovanni 1517 Opera noua chiamata Epulario quale tracta

il modo de cucinare ogni carne, vcelli, pesci, de ogni sorté. Niccolo Zoppino e Vincenzo di Paolo. Venezia

SCHRAM Ferenc 1961 Összefüggések az úri és a népi konyha kö-

zött. Ethnographia LXXII. 2. 266-277. 1964 Simái Kristóf kéziratos szakácskönyve. Eth-

nographia LXXV 4. 578-598. SEBESTYÉN Adrienné

2005 „Erdélybe utazni más". A magyar turisztikai irodalom Erdély-képe. In: Erdély-(de)konst-rukciók (szerk.: FEISCHMIDT Margit). Néprajzi Múzeum-PTE Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszék. 51-68. Budapest-Pécs

SÜTŐ Levente-BALI János 2002 Sírjelből magyarságszimbólum. Kopjafa-revi-

val Erdélyben a '80-as évek közepétől napja-inkig. In: A nemzet antropológiája. Hofer Tamás köszöntése (szerk.: A. GERGELY András). 277-286. Budapest

SZABÓ T Attila 1950 Kürtöskalács, kürtőskalács. Magyar Nyelv

XLVI. 3. 269-271. SZABÓ T Attila (szerk.)

1971 Kürtöskalács, kürtőskalács. A szó és az em-ber. Válogatott tanulmányok, cikkek. 354-360. Bukarest

1995 Erdélyi Szótörténeti Tár VII. Budapest-Ko-lozsvár

SZÁDECZKY Lajos (szerk.) 1903 Báró Apor Péter verses művei és levelei

(1676-1752). Budapest SZENTIMREI Judit

1958 Székely festékesek. A fényképeket Kulin Miklós készítette. (Népművészeti Füzetek) Bukarest

SZŐCSNÉ GAZDA Enikő 2010 Erdélyi kályhák és kályhacsempék. Budapest

TÓFALVI Zoltán 1996 A sóvidéki fazekasság. Marosvásárhely

ZIUAHY Ágnes 1892 Valódi magyar szakács könyv. Budapest

165

Ferenc Pozsony

SEKLER CHIMNEY-CAKE

The historical roots of this special kind of cake can be traced back to the ancient Greeks, Romans as well as the me-dieval Germans. Until the end of the 20"' century Saxons liv-ing in Transylvania, especial those living in the neighbourhood of Háromszék on the occasion of weddings would make a lo-cal variation of the cake that consisted of sheets. Variations, possibly related to the Sekler chimney-cake are still popular at present day in German, Moravian, Check, Slovakian, Pol-ish, Lithuanian, Swedish and French communities. According to sources it seems probable that the cake known as Sekler chimney-cake spread from the west, from German commu-nities to the Hungarian language area. The characteristic Sek-ler castor sugar coated festive cake, sprinkled with ground walnuts started to spread in the 19th century. This light sweet bread made from raised (yeast) dough became popular in Transylvania from the 17th century, where it was mainly the festive cake of the elite, but from the beginning of the 18th century it became common with lower classes, too.

Baked in open furnaces in Seklerland villages, or on em-ber in fireplaces for different family occasions or calendar festivities the chimney cake was still baked in the 20th cen-tury. In other parts of the Hungarian language area, because of a faster and earlier rise of the middle classes and later in accordance with modernization, the chimney cake was re-placed mainly with tarts originating f rom the middle classes of towns.

After 1968 it also spread to Romanian areas outside Seklerland to tourist areas on the seaside and in the moun-tains. After the change of regime in 1989 it became an im-portant, symbolic cake of popular local festivals. At present the chimney-cake is not only a Transylvanian symbol, but it has become a symbol of the whole Hungarian nation, it is a central element of Sekler and Hungarian identity. This rural gastronomic tradition preserved in village communities has gradually found its way back to the elite, and after 2004 to the pan-European culture, too.

Ferenc Pozsony

SZEKLER BAUMSTRIEZEL

Die Geschichte der Baumstriezel geht bis zu den al-ten Griechen und dem Römischen Reich zurück, aber wi r finden seine Spuren auch in dem mittelalterl ichen Deutschland. Die Siebenbürger Sachsen - besonders in der Nähe von Háromszék - haben die aus Blättern zu-sammengestellte Form der örtlichen Variante vorzüglich bei Hochzeiten zubereitet. Die Varianten dieser Back-ware der Szekler sind auch heutzutage beliebt in deut-schen, mährischen, tschechischen, slowakischen, polni-schen, schwedischen und französischen Gemeinschaften. Gemäß der Quellen kam der Baumstriezel im ungari-schen Sprachraum aus deutschem Gebiet. Das festliche Gebäck der Szekler mi t Zuckerglasur und meistens auch mit Nüssen hat sich nur am Ende des 19. Jahrhunderts verbreitet. Seit dem 17. Jahrhundert ist dieses aus Hefe-teig zubereitete Kuchen in Siebenbürgen einheimisch. Zuerst war der Baumstriezel nur im Kreis der Elite ver-

breitet aber am Anfang des 18. Jahrhunderts war das Ge-bäck schon in allen Gesellschaftsschichten bekannt und beliebt.

Im Szeklerland haben die Menschen noch im Laufe des 20. Jahrhunderts für Familienfeste bei der Glut des offenen Backofens Baumstriezel gebacken. Im anderen Gebiete des ungarischen Sprachraums wurde der Baum-striezel durch Torten verdrängt.

Nach 1968 wurde das Gebäck auch in anderen Teilen Rumänien bekannt, und nach dem Regimewechsel avan-cierte es zu einem symbolischen Kuchen populäre ört l i -che Feierlichkeiten. Der Baumstriezel ist heutzutage nicht nur ein Wahrzeichen der Szekler, sondern auch ein zentrales Element der Szekler und ungarische Identität. Diese gastronomische Tradition, die in den Dörfern auf-bewahrt wurde, kam zuerst ins Leben der Elite und nach 2004 in die gesamteuropäische Kultur zurück.

166

Búzás Miklós-Vass Erika

A MEZOSEG NEPI EPITESZETE ES LAKASKULTURAJA A SZABADTÉRI NÉPRAJZI MÚZEUM FELMÉRŐ

TÁBORÁNAK TÜKRÉBEN

„A haza középpontján: Kolozsvár, Torda, Vásárhely, Ré-gen, Dézs, Szamosújvár városok között egy 50-60 négyzet mérföld kopár vidék terül el; óriás hegycsúcs vagy erdő nem nyúlik el felette, egész ellentéte a többi vidéknek, s mégis annyi bizarr szépség benne. Egy hánykódó tengert képzelje-nek olvasóim, melynek hullámait fűtől zöldellő végtelen hegyoldalak képezik, míg alant a völgyben nádas tavak tük-rei ragyognak. Sehol egy fa, csak egypár vetett erdő; a faluk völgyekbe vonták magukat, csak a rajtok fekvő füstköd gya-níttatja létöket; semmi életjel, csak egy-egy messze-messze feltűnő szántó vagy pásztortalannak látszó juh-nyáj tűnik fel órák után. Sehol egy pont, melyen a szem megnyughatna. Városa egy sincs, falvait oláhok lakják, gyümölcsfák nélkül, föld-házakkal, szalma-födelekkel, nád-kertelésekkel. Csak

itt ott emelkedik ki egy-egy udvarház, oly idegenszerüleg, mint a magyar Írásban a nagy betű. S mind a mellett e rideg vidéknek is meg van saját szépsége... A hegyoldalakon dús gabona, aranykalász, s lóhátas embert elfedő tengeri, kövér nyáj. Út eddig nem hasitá át, mert köve, fája nincs. Az itte-ni nép egész világa a legközelebbi városig, minden tudománya az ekeszarváig, minden művészete a furulyáig terjede. A polgárosodással mit sem gondoltak, útjok csak a falukat köté egybe, a városokat csak gabona-piaczul tekin-ték... Tavai s lomhán folyó patakai teszik minden vízbe// szépségét, mert nagyobb folyója nincs. S mégis e tavak ellen az itteni birtokosok irtó háborút inditának. A lecsapolás né-hány szekér szénáért, itt a sok miveletlen heverő fóld e gyöngye ellen, naponta foly."'

I. kép. Mezőségi tájkép (DEIM Péter felvétele, 201 I)

I. KŐVÁRI László 1853. 255-256.

167

2. kép. Ördöngösfüzesi utcasor bivalyokkal (VASS Erika felvétele, 2006)

KŐVÁRI László 1853-ban keletkezett leírása jól tükrözi a Mezőség több évszázadra visszanyúló fő jellemvonásait. A Kis- és Nagy-Szamos, a Sajó, a Maros és az Aranyos között i kb. 6000 km2 területű erdőt len dombság kisfalvas táj, mintegy 300 településsel, melyek közül egyedül Szék-nek volt négyezernél több lakosa. A városoktól távol eső, archaikus közeget nem véletlenül nevezte 1923-ban MAK-KAI Sándor Holttengernek. A terület gazdasági jelentőségét a só és a fö ldművelés adta, és Erdély fő éléstárának számított . A szászok a 12. század második felében, a ro-mánok pedig a 13. században telepedtek le. Az évszázadok folyamán tatárok, kunok, tö rökök , császári zsoldosok, moldvai vajdák betörései és járványok, éhínségek pusztították a vidéket, ami kedvezőtlenül ér intet te a lakosságot, elsősorban a völgyekben, a hadi utak mentén élő magyarokat. A történelmi folyamatok miatt a települé-sek jórészt román-magyar, északkeleti peremén pedig ro-mán-magyar-szász vegyes lakosságúak voltak,2 ám napja-inkra ez az arány a szászok elvándorlása és az asszimiláció miatt egyre inkább a románok javára nő. A korábbi időszakban az együttélés és a magyar nyelvű iskola követ-keztében a románok is tudtak többé-kevésbé magyarul (egy szépkenyerűszentmártoni adatközlőnk szerint „ . . . a románok is úgy beszélnek magyarul, hogy nem tudja az em-ber, hogy magyar vagy román."), ám a fiatalabb generációk-ra ez már nem érvényes.

Egy 1837-ből származó leírás a Doboka vármegyéhez ta r tozo t t települések ( többek közöt t az általunk felkere-sett Buza, Gyeke, Gyulatelke, Noszoly, Szék, Szépkenyerűszentmárton) te rmékeny fö ld jét dicsérte, ahol gabona és szőlő is terem. Mindegyik település ve-gyes lakosságú volt: református magyarok és görög kato-likus, illetve Gyeke esetében or todox románok éltek ott . Búzán április 24-én országos juhvásárt tartottak.3 A Mezőség gazdasági állapotát jól jellemzi az 1887-ből szár-mazó leírás: „ A b i r tok megoszlás megyénkben felette nagy, s e szerint a művelés alatt lévő fö ld terü le t legna-gyobb részét paraszt-b i r tokok képezik. 30 községben 3060 birtokosból 1-3 holdas 36%-ot , 3 - 1 0 holdas 70%-ot képez, míg 100-500 holdas alig 4 0 % - o t teszi. Népünk ragaszkodik az ősi megszokot t rendszerhez, bir tokát öröklés alkalmával fo lyton aprózza."4

A Mezőségen először 2006-ban, a leendő Erdély épü-letegyüttes koncepciójának kialakításakor kutattunk. KÓS Károly írása alapján indultunk útnak, és az alábbi telepü-lésekre jutot tunk el: Boncnyíres, Cege, Gyeke, Gyulatel-ke, Katona, Melegföldvár, Ördöngösfüzes, Szék, Válaszút, Vasasszentiván, Visa.5 A kutatást elsősorban KÓS Károly munkássága alapján kezdtük el, aki 1945-től végzett te repmunká t a terü leten, amelyről részletes képet tár t elénk kétkötetes monográfiájában.6 A Mezőség népi épí-tészeti kutatásában KÓS Károly mellett GILYÉN Nándort

2. GILYÉN Nándor 2005. 7 10.; KÓS Károly 2000 II. 9-10.; LÁSZLÓ Gyula 1944. 44.; VARGA Sándor 201 Ib. 14-23. 3. H O D O R Károly 1837. 743. 4. KÁDÁRJózsef-SZEMMÁRYJózsef 1887. 26. 5. VASS Erika-BUZÁS Miklós 2007. 232-235. 6. KÓS Károly 20001. 12.

168

kell megemlíteni, aki 1997-2004 között igyekezett feltérképezni a mezőségi településeken fellelhető népi építészeti emlékeket.7

2010-ben felmérőtábor keretében8 tértünk vissza a Mezőségre, ezen a Múzeum munkatársai közül a szerzőkön kívül BÁLINT János és BERECZKI Ibolya vet-tek részt. A Debreceni Tudományegyetem néprajz sza-kos hallgatói közül ARANYOS Sándor és T Ó T H Zsuzsanna, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem építész hallgatói közül pedig BAKAITY Aliz, BORS Eszter, GULYÁS Gábor Gergely, KOVÁCS Orso-lya, MAKKOS Veronika, MÉSZÁROS János és O L Á H Já-nos segítették a munkánkat. Ezúton mondunk köszöne-tet KALLÓS Zoltánnak és a KALLÓS Zoltán Alapítvány munkatársainak, különösen BALÁZS-BÉCSI Gyöngyinek és FERENCZI Eszternek a kutatáshoz nyújtott segítsé-gért. A Válaszúton kialakított Múzeum értékes tárháza többek között a mezőségi tárgyi kultúrának.

Tanulmányunkban a 2010. évi felmérőtábor tapaszta-latait tárjuk az Olvasók elé. A mezőségi felmérések elsődleges célja az volt, hogy megalapozza a Szabadtéri Néprajzi Múzeum Erdély épületegyüttesében kialakítan-dó portát és építményeit. Feladatunk kettős volt : egy-részt az építészetileg bemutatható, ma már archaikumnak tekintendő, a Múzeum korábbi, 1850-1910-es éveket bemutató koncepciójához illeszkedő épületeket igyekeztünk megismerni, másrészt a gyűjtés során szembesültünk a még elérhető hagyományokkal, élettörténetekkel, és így a néprajzos által kutatható és berendezéssel, élettel megtölthető telek kialakításához szükséges adatok összegyűjtésére kerülhetett sor. Mun-kánk során Búzában, Gyulatelkén, Magyarpalatkán, Ma-gyarszováton, Noszolyban, Szépkenyerűszentmártonban és Visán mértünk fel lakóépületeket, nyári konyhákat, csűröket, ólakat, kukoricagórékat és gabonást. Az építészek három fős csoportba osztva naponta egy-egy portát mértek fel. Egy-egy csoporthoz néprajzkutató is társult, aki a ház tulajdonosával vagy a környéken élőkkel készített interjút. A felmérések, interjúk és fényképek a Szabadtéri Néprajzi Múzeum Népi Építészeti Archívu-mába kerültek.

Az épületek egy része 2010-ben már lakatlanul állt, il-letve olyan is volt, amit tulajdonosa nyaralóként használt. Olyan személlyel is találkoztunk, aki fiatalon Hunyad me-gyébe költözött , az ottani szénbányászat jó fizetést biz-tosított számára, és nyugdíjasan tavasztól őszig tartózkodik az ősi telken, de csak a nyári konyhát hasz-nálja, a régi ház felújítása, fenntartása egyedül meghalad-ná erejét. Más helyen a család újabb, korszerűbb házat épített az 1960-as években, a régi ház pedig elhagyatottan áll. A lakott épületekről jobbára elmondha-tó, hogy azért maradtak meg ebben az állapotban, mert gazdáik anyagi lehetősége nem engedte meg a fejlesztést (egy esetben a család egy régi házat bontott el eredeti helyén, majd az anyagokat újrahasznosították az új házuk

építésekor, így jutván ingyen faanyaghoz). Emiatt sokan szégyellték előttünk otthonukat, pedig az o t t látott kör-nyezet, tárgyi világ és az interjúk során feltárult életmód nagyon sok értékes adattal szolgált számunkra, melyek elősegítik a leendő múzeumi porta felépítését és beren-dezését. Emellett egyéni életutakba is beleláttunk, példá-ul egy visai asszony elmesélte, hogy a magyar világ idején ők Magyarországhoz tartoztak, udvarlója viszont a Ro-mániához tartozó Magyarszovátról szökött át.

A modernizációs folyamatok természetesen a Mezőséget sem kerülték el, ami a házak berendezésére, technikai ellátottságára is kihatott. A fiatalok zöme az 1960-as évek óta a környékbeli városokban, az utóbbi időben pedig külföldön próbál szerencsét, de ennek be-mutatása külön tanulmányt érdemelne.

A felmérőtábor települései közé tudatosan nem tet-tük be Széket, mely a sóbányászatnak köszönhetően év-századokon keresztül kiváltságos város volt, szemben a Mezőség jobbágyfalvaival. Szék lakosai mentalitásukban máig őrzik egykori rangjukat, ami a népi építészetre és la-káskultúrára is kihat. A modernizáció és a hagyományokhoz ragaszkodás kettőssége jellemzi a települést. A lakosok jelentős része dolgozott vagy dol-gozik Budapesten, vagy árusít Magyarországon viseleti darabokat, ugyanakkor ragaszkodnak egykori hagyomá-nyos öltözetük egyes darabjaihoz, ami identitásuk kifejezője is. Ez a kettősség jellemzi azt az újabb építésű emeletes házat is, ahol 2006-ban jártunk: az 1987-ben férjhez ment asszonynak az emeleten kialakított, búto-rokkal, textíliákkal gazdagon berendezett tiszta-, vagyis sziki szobájának egyik eleme az asszony édesanyjától megmaradt ágy, amit az asszony 1987-ben festett át saját nevére. Mivel Szék a magyar népi kultúra szempontjából is jelentős szereppel bír, a 2006 óta eltelt időben az épü-letegyüttes telepítési koncepcióját a bemutatási idő előrébb csúszásával egy háromhelyiséges széki házzal bővítettük, mintegy az eredeti tervünkben szereplő, a Mezőség falvait reprezentáló archaikus telek kiegészítőjeként.

A felmérések előtt még nem döntöt tük el, hogy a leendő mezőségi lakóházzal a ritkaságnak számító szikra-fogós, kemencés-pitvaros típust mutatjuk be, vagy egy 1910-es években épült, tornácos épületet. A felmérések alapján számunkra a legszimpatikusabb az archaikus ki-alakítású noszolyi lakóépület, melyben jelenleg egy magyar ősökkel is rendelkező, idős román férfi lakik. Ezáltal az épület lehetőséget nyújt a román etnikum épü-letegyüttesen belüli megjelenítésére is.

A magyarok, románok, szászok és cigányok együttéléséről így írt KOS Károly: „A Mezőség a román és magyar nép, sőt északkeleti peremén még a telepes szász s az egyes faluvégeken meghúzódó cigány etnikum közös szülőföldje. Mint ilyen, nyilvánvaló, hogy a »mezőségi« sajátosság alig érthető meg, ha ezt nem vesszük tudomá-sul. .. az összefüggéseket is kereső kutató korán felismeri,

7. GILYÉN Nándor 1999. I 19-146.; 2005. 8. A tanulmány a K72428 (Erdély néprajzi képe a 19-20. században. Alapkutatás a Szabadtéri Néprajzi Múzeum Erdély tájegységéhez) és a K105556 (Tradíció

és modernizáció Erdély néprajzi képének változásában a 19-21. században. Alapkutatás folytatása a Szabadtéri Néprajzi Múzeum Erdély épületegyütteséhez) számú OTKA kutatások keretében született.

169

« , _ _ ^ S j f t S S P * t S J 3 ^ f e s f e ^ m > w j£ í

3. kép. Román család gabonása, Gyulatelke

(VASS Erika felvétele, 2006)

hogy - dacára a nyelvi különbségeknek és különböző egyhá-zakhoz való tartozásnak, valamint annak, hogy mindenik et-nikum rendelkezik a maga sajátosságaival, és hogy az újabb kor egyes történeti eseményei, külső-felső uszítások több íz-ben is szembeállították egymással a nemzetiségeket - a közös szülőföldön, sokszázados sorsközösségben osztozva, együttélve, a népi kultúra széles területein mélyreható in-teretnikus kapcsolatok, kölcsönhatások jelei mutatkoznak... a szoros egymás mellett és együttélés mélyreható kapcsola-tokat teremtett. Igy pl. ugyanazon mester egyaránt készített »magyaros« és »romános« kivitelezésű termékeket, az öltö-zet terén pedig hovatovább már csak fáziskülönbséget talá-lunk a románok és magyarok viseletében."' KOS Károly megállapítása érvényes az építészetre is, a falvakban élő magyarok és románok nemzetiségüktől függetlenül ha-sonló alapanyagokkal, módszerekkel épí tkeztek, eltérés inkább csak az anyagiak függvényében alakult ki, illetve a lakberendezésben a vallási különbségek szembetűnőek: az o r t odox és görög katolikus románok otthonaiban gya-koriak a szentképek, míg a református magyarok o t thonai puritánabbak, ezekben elsődlegesen családi fényképek, református naptárak díszítik a falakat. Gyula-te lkén egy román család gabonásán az oromzatba fűrészelt kereszt is jelezte a tulajdonosok felekezetét.

A bú to roka t magyarok és románok is ugyanannál a személynél rendelték meg, vagy ugyanabban a vásárban vették, nem volt köztük különbség. A magyar identitás a nemzeti színek használatában fejeződött ki, amit magyar

4. kép. Román férfi otthonának részlete szentképekkel, Noszoly 154. sz. (VASS Erika felvétele, 2010)

p » y « k j f c i

JLT HOL HIT OTT SZERETET. % \ 1 J ? HOL HIT OTT SZERETET. V * $? HOL SZERETET OTT B É K É I N ®

*3%HOL BÉKE. OTT RLDR8. HOL RLDRS. OTT HSTEH

I ^ H O L 3 S T E N , * ! % SÜTÖTT SZÜKSÉG, NINCSEN, » \

D E Z M É R B ' " ' . ÍRÉN, ^ M t Z É

5. kép. 1963-ban készített házi áldás. Magyarpalatka (DEIM Péter felvétele, 201 I)

és román adatközlőink is megemlítet tek. A házak színét tekintve a románoknál egyöntetűen a kék szín dominált , a magyarok körében adatközlőink elmondása szer int népszerű volt a fehér, kékből pedig a világos, fehérrel ke-vert kék szín (mi többségében i lyeneket találtunk), míg a románoké általában sötétebb kék vol t . Egy buzai asszony egyszer megpróbálkozott kék színű házának zöld színűre meszelésével, de az nagyon e lü tö t t a megszokot tó l : „olyan csúnya vol t a házam, hogy le is meszeltük." A zöld szín inkább a szőttesek készítésekor került e lő térbe a magyarok körében. A minták hasonlóak voltak a romá-noknál is, csak a zöld és piros szín használatában vo l t a

9. KOS Károly 2000 I. 18-19.

170

6. kép. Zöld alapon piros rózsákkal díszített terítő, 7. kép. Pitvar szikrafogóval (cserénnyel) és a kemence a Szépkenyerűszentmárton 79. sz. (VASS Erika felvétele, 2010) ráépített tűzhellyel, Noszoly 154. sz.

(VASS Erika felvétele, 2010)

különbség, a románok körében - ahogyan arra Noszo-lyon láttunk szép példákat - a sárga és kék színek voltak meghatározóak.

A klasszikus besorolás szerint a Mezőség a keleti ma-gyar házterület része, melyet a korai időkben egyhelyisé-ges,10 majd fokozatosan eresszel bővülő alaprajzi elrende-zés jel lemzett. Ebben az egy helyiségben vol t a lakó-, és főleg téli időben a főző- és a sütőfunkció is. A házfejlődési elméletek arra mutatnak, hogy az egy helyiség előt t elhe-lyezett, eredet i leg nyitott , de fedet t eresz fokozatosan épült be. Eleinte csak a szél támadta oldalon helyeztek el zárt falat, majd később általánossá vált a két oldalon zárt, csak az udvar felől nyitott elrendezés. Erre az átmeneti ál-lapotra jó példát találhatunk a közeli Borsa völgyében a Vargha László által dokumentál t Csomafája 102-es lakóépületben." Ez a késői példa azt mutatja, ahogy az egy helyiségen belül elhelyezkedett a lakófunkció, és téli időben a főzés céljára is létesítettek helyet, az eresz pedig elsősorban tároló feladatokat látott el.

A későbbiek során a Mezőségen ez az eresz mindhá-rom oldalról bezáródott , de a ház (szoba) bejárata továbbra is az (idővel pi tvarrá alakult) ereszből nyílt. BARABÁS Jenő az erdélyi házterületet két részre osztotta, ennek elsődleges alapja a füstelvezetés megol-dása volt. Míg a Székely-medencében és vonzáskörzeté-ben általános megoldás volt , hogy a házban elhelyezett tüzelő füstjét a födémen át a te tő térbe vezették, addig a

szamosi házterületen igazi füstelvezetésre szolgáló ké-mény nem alakult ki, a ház (lakószoba) tüzelő-berendezése az eresz falával határos elhelyezkedésű volt, és a füstöt a közös falon keresztül az eresz, később a pitvar, még később a konyha helyiségbe vezették. Feltételezhetjük, hogy a korai időkben a padlásolatlan pit-var helyiségben a füst szabadon szállt a te tő alá. Később elsősorban tűzvédelmi okokból az eresz (pitvar) hátsó ré-szét füstfogóval alakították ki, amely alkalmas vo l t arra, hogy a hirtelen felszállott szikráktól megóvja a gyúlékony fedés anyagát.

A cserény ( füstfogó, szikrafogó) általában egyszerű csonkakúp alakú szerkezet volt , a Mezőségen t ipikus megoldása a viszonylagos fa szegénység miatt a sövényfonás, melyet legalább a belső oldalon tapasztással láttak el. Ez az általánosnak mondható kéthelyiséges la-kóház a 20. század közepéig meghatározója vol t az épü-letek kialakításának. Használatát a sütő- és a lakófunkció megosztása jel lemezte: a pitvar hátsó részében kapot t helyet a kenyérsütő kemence, míg a szobában általában egy főzésre is alkalmas tüzelőberendezést helyeztek el. Ez a tüzelőberendezés KOS Károly rajzai alapján12 általá-ban padkára épí tet t , a szoba felől ny i to t t tűz tér re l rendelkező platniból (érc főzőlapból) állt, melyen főztek, illetve a szoba melegítése céljából alatta tüzeltek is. Az itt elhelyezkedő, viszonylag kis tűztér füstjét egy toronyba vezet ték be, amit gyakran a hőleadás gyorsítása céljából

10. A házfejlődési elméletek szerint a lakóház kiindulópontja az Árpád-korban az egyhelyiséges ház volt. KOS Károly történeti-néprajzi adatai ezt már nem támasztották alá. az 1765-ből származó adat is kéthelyiséges lakóházról tájékoztat. KOS Károly 2000 II. 123.

11. VARGHA László 1997. 236-239. ábra. 12. KÓS Károly 2000 II. 146. 12.. 14., 16. ábra. 147. 17.. 18, 20. ábra és 148. 22. ábra; Vö. SABJÁN Tibor 1999.221. 12. kép.

171

8. kép. Udvari főzőhely egykori csikótú'zhely maradványából, Gyulatelke (VASS Erika felvétele, 2006)

csempével raktak ki: i t t a füst leadta a hőmennyiség nagy részét, majd a torony tete jén elhelyezett ferde, időnként vízszintes kür tőn keresztül a pitvarba távozott .

A keleti magyar háztípus fejlődése során megfigyelhet-jük a kemence vándorlását. Míg talán a legkorábbi időben a kemence a lakószobában helyezkedett el, addig a fejlődés során az ereszbe, később önálló építményként a telekre került , sőt, a 20. század elejére önálló sütőházakat építettek eléje, mely gyakran a későbbiek során lakófunk-ciót is tartalmazó nyári konyhává alakult. A főzés helyszíne télen az egy fűtött lakóhelyiség volt, így tudtak spórolni a tüzelőanyaggal, nyáron pedig a pitvar és az udvar, ahol a szabadban főztek. A Mezőséget járva helyenként mi is ta-lálkoztunk még az udvaron kövekből, téglákból kialakított egyszerű főzőhelyekkel, illetve nyári konyhákkal.

KOS Károly az 1950-es években is csak elvétve talált hagyományos, szobában lévő épített takaréktűzhelyt a Mezőség területén, szobai kemencére utaló adattal nem is találkozott . A kemence általános helye a pitvar hátsó része vol t még akkor is, amikor megjelentek a háromhe-lyiséges lakóépületek és az épület középső helyisége fo-kozatosan konyhává alakult . (Megjegyezzük, hogy a Mezőségen kemence kifejezéssel i l letnek mindenféle tüzelő alkalmatosságot, amiben sütni lehet, így a csikótűzhelyt is, ha van tornya, de mi tanulmányunkban csak a sütőkemencét é r t jük alatta.)

A szoba-pi tvaros lakóház további funkcionális bővülését jelentette a tó'tés (széles eresz alatt

elhelyezkedő, általában megemelt , döngölt , tapasztot t rész), melyen a szobából kiszoruló táro ló funkciók kap-tak helyet (például gabonatárolás), hiszen az épület te tő tere a gomolygó füst miatt e r re alkalmatlan vol t . A 19-20. század fordulóján a széles ereszt gyakran a torná-cos megoldás vá l to t ta föl, de a tornác szélessége az ereszhez képest eleinte jelentősen nem vál tozot t , jel lemzően az épület két oldalán helyezték el, de láttunk példát egy- és háromoldalas megoldásokra is. Az 1920-as években épült lakóházaknál a tornácot legalább az épület közép részén igyekeztek kiszélesíteni, hogy munkavég-zésre is alkalmas, nagyobb teret kapjanak. Ezeken a ve-randás megoldásokon már megjelentek a fűrészelt oromdíszítések, melyek valószínűleg az általános ízlésvál-tozás következményei.

Tapasztalataink azt mutatják, hogy a Mezőség jelentős területén az igen tehetősek kivételével a 20. század má-sodik feléig megmaradt a kéthelyiséges lakóépület. (Szin-te az egész keleti nyelvterületen az egy lakóhelyiséges la-kóház mint alaptípus sokáig fennállt, valószínűleg a zord téli időjárás miatt a tüzelés tartot ta meg az egy lakott té r funkciót ilyen sokáig még a több szobás házak esetében is.) Ha a tárolási funkc iók ellátására új helyiségekre vo l t szükség, azt gyakran különálló kamraépület te l o ldot ták meg. 2006. évi te repmunkánk során egyik ördöngösfüzesi adatközlőnk abban magyarázta a társa-dalmi hierarchiát, hogy a módos személyek a kéthelyisé-ges házak belmagasságát megnövelték, de a lakás alapte-

172

9. kép. Talpas-vázas szerkezetű, kéthelyiséges ház töltésre építve. Gyulatelke (VASS Erika felvétele, 2006)

rülete megegyezett a szegényebb házakéval. Tisztaszoba kialakítása nem volt je l lemző a térségre, ebben egyedül Szék jelentett kivételt.

Harmadik helyiségként a gabona tárolására szolgáló kamara a 19. század végén jelent meg a tagosítások és a gabonakonjunktúra hatására.14 Ebből az időből, 1899-ből maradt fenn Szo lnok-Doboka vármegye néprajzára vonatkozó kérdőív. E szerint a vizsgált települések közül Noszolyban a lakószoba és a pitvar mellett ritkán találha-tó még egy kamra. Búzán szintén r i tka esetben fordul t elő kamra, és csak a jómódúak rendelkeztek két szobá-val. Az ördöngösfüzesi jelentés szerint egy szegény ember szalmával fedett, sövényből font, sárral tapasztott háza egy lakószobából és pi tvarból állt, minden mellék-épület nélkül. Egy közepes módú embernek a fából épült, náddal vagy zsúppal fedet t háza szintén egy lakószobából és pitvarból állt, ehhez 4 - 6 darab marhának való istálló, a házzal egyforma anyagból épült csűr és egy pár sertésre való ól tar tozot t . Egy gazdag parasztnak két szobából és pi tvarból álló, kőből vagy fából épült, zsindellyel vagy deszkával fedett háza volt , gabonással, 8 - 1 2 marhára va-ló istállóval, 4 - 6 sertésre való óllal, és málé góréval13. A feljegyzés jó adalék a falvak építészetére, bár a gazdasági szint szerinti elválást mereven kezeli, az élet nem vol t ilyen egységes, hiszen családok emelkedtek fel és süly-lyedtek le a gazdasági ranglétrán, és az építészetük lassan követ te a változást. A Noszolynál és Búzánál szereplő

házleírás pedig arra enged következtetn i , hogy a vályog kifejezést szalmával kevert földként érti, nem pedig a mai szóhasználat szerint.

A CSAJBÓK Csaba vezetésével 2005-ben készített ördöngösfüzesi felmérések15 is a kéthelyiséges lakóházak dominanciáját mutat ják egyetlen épület kivételével (376. sz.), ahol a felmérés idejére a korábban kéthelyiségesnek épült házat először egy külön nyíló kamrával hosszirányba bőví tet ték, majd a teljes hátsó homlokzaton leeresztett te tő alatt új tároló jellegű helyiségeket alakítottak ki.

A Mezőség kapcsán szólnunk kell a VARGHA László felmérései által részletesen dokumen tá l t " Borsa völgyéről , hiszen ez a Mezőséggel szomszédos terü le t egykor egységes házterület része vol t , de a kőbányászás megjelenésével önállósult. A fal anyaga itt kő, de az alap-rajzi elrendezés megegyezik a mezőségivei, a pitvar e lőterének padlásolatlanságára is találtunk példát. Ugyanakkor a kőműves szaktudás következtében a Bor-sa völgyében korábban megjelentek a technikai újítások, és a szamosi házterületen belül i t t a cserényt helyenként szabadkémény vál to t ta fel vesszőből font, tapasztott formában. Emellett erdős terü le t révén a magas te tő tovább megmaradt, mint a Mezőségen, ahol a faínség mi-att gyorsan elter jedt az alacsonyabb hajlás.

A 19. században a mezőségi gazdasági épületek je l lemző típusa vol t a módos gazdák udvarán a jármos csűr, mely a kézi cséplés korszakában a hónapokig elhú-

13. Kérdő-Ív Szolnok-Doboka megyének ethnológiai felvételére. Ethnológiai Adattár 2381. 1899. 14. KÓS Károly 2000 II. 124. 15. Szabadtéri Néprajzi Múzeum Magyar Népi Építészeti Archívum A-5363-66. 16. VARGHA László 1997.

173

I. rajz. Jármos szerkezetű (áthajtós) csűr 1890 körül. Mezőköbölkút. In: KÓS Károly 2000 II. 103.

zódó gabonacséplés helyszíne vol t . A jármos csűrök eltűnése a 19. század legvégén - 20. század elején megjelent cséplőgépekkel van összefüggésben,17 hiszen a gépek révén a cséplés ideje pár napra csökkent, és így a jármos csűr elvesztette addigi szerepét. A szamosi házterületre jellemző, az Al földtől és Székelyföldtől elvá-lasztó, tölgyfából készült jármos csűrök szép példáit örö-kítette meg GONYEY Sándor az 1941 -ben megjelent cik-kében.18 A széki felvételeken jól látszik, hogy az épülettí-pus akkorra már elveszítette gazdasági jelentőségét (ez a folyamat jel lemezhette némi időbeli késéssel a környék kisebb településeit is), de nem bontották el, hanem igye-keztek legalább tárolás céljára hasznosítani.

2. rajz. Istállóval kiegészült jármos szerkezetű pajtás csűr. Visa I 39. sz. (felmérték BAKAITY Aliz, BÁLI NT János,

MÉSZÁROS János, szerkesztette BÁLINT János)

A 19. században különálló pajtát készítettek a nagyál-latoknak, akkor a magyar fajta fehér marha vol t általánosan el ter jedt , mely igen erős ál latként alkalmas vol t szántásra, földmunkák végzésére, és jól bírta a hide-ge t . " Ezekre a jószágokra nem sok gondo t fordí tot tak, csupán 1880-90 körül kezdődött az almozás, 1900 körül pedig a marha takarítása. Nyáron és ősszel az utcán hálatták őket (ezzel is összefügg, hogy a marhapajtákat az udvar utca felőli részére építették), és a szegényebbek körében jel lemzők voltak a verempajták is.20

Az 1920-as években megkezdődött a pajta mögé épí-tett szénatartó résznek a takarmány és gazdasági eszközök, szekerek tárolására használt csűrré alakulása, és így a ko-

10. kép. Új típusú pajtás csűr náddal fedve, Gyulatelke (VASS Erika felvétele, 2010)

17. KÓS Károly 20001. 196 18. GÖNYEY Sándor 1941. 27-28. 19. KÓS Károly 2000 I. 65. 20. KÓS Károly 2000 I. 77.

174

I I. kép. Pajtás csűr, szélén egykor kukoricagóré állt, Magyarpalatka 328. sz. (DEIM Péter felvétele, 201 I)

rábban különálló pajták (istállók) és csűrök helyét átvették a csűrrel egybeépített pajták. Visán még felmértünk egy istállóval kiegészült jármos csűrt, de mire itt ez a típus ter-jedni kezdett volna, új szerkezet váltotta fel a jármost, mely KOS Károly szerint a szomszédos vidékek (Kalotaszeg, Szi-lágyság, Nyárád mente, Kis-Küküllő vidéke, Aranyosszék) valamelyikének fé/csűrjeivel tart rokonságot.21

A nagyállattartó pajta mellé a korábbihoz képest kisebb méretű, növényi anyagok (gabona, széna) és gaz-dasági eszközök tárolására szolgáló rész került, a já rmok (görbe oszlopok) elmaradtak, helyükre egyenes oszlopok kerül tek, sőt gyakran az istálló végéhez egy épületben hozzáépítették a kukoricagórét (törökbúzakast) is, amint

azt Magyarpalatkán tapasztaltuk. Az új típusú csűrnek né-hány jó állapotban megmaradt példányát sikerült fe lmérnünk, köztük kisebb méretű, nádfedeles darabot és nagyobb, cseréppel fedet tet , melyek kül lemükkel je-lezték tulajdonosuk gazdasági helyzetét.

Bár KOS Károly nem hozta összefüggésbe, de felté-telezzük, hogy az épületváltásban közrejátszott az 1918 utáni fajtaváltás, amikor a korábbi, többnyire r ideg tartás helyébe az istállózó állattartás került. Ekkor ugyanis az ál-lam és a Gazdasági Egylet által is szorgalmazott, jól tejelő nyugati piros svájcer és a sárga sz imentáli, továbbá a szegényparasztság felől te r jedő bivaly vál tot ta fel a ko-rábbi fehér marhát.22

A szárnyasok és disznók számára épített kisebb állat-tar tó épületeknél a ker te l t falú, szalmával vagy gazzal fedett típusok voltak jellemzőek. A zsilipéit technológiájú disznóól mint vásári te rmék jelent meg a fában szegény vi-déken. Az építkezéshez szükséges faanyagot a vasutak 1886-tól kezdődő kiépítése előtt vagy gyergyói tutajosok vit ték a Maroson, vagy a Gyalui-havasok alján fekvő Be-decs ácsai szállították a falvakba, vagy a Görgényi-havasok ácsai árusították a nagysármási és régeni vásárokban.23

Habár KOS Károly nem tér t ki a szamártartásra, te-reptapasztalatunk alapján fontos hangsúlyozni, hogy a 2000-es évek elején a kedvezőt len anyagi helyzet miatt sok helyütt a szamarat használják igavonó állatként.

Az általunk fe lmér t épületek a 19. század utolsó negyedétől a 20. század első negyedéig épülhet tek. Egyetlen helyen találkoztunk még a korábban a szamosi

3. rajz. Gyeke 21. sz. ház homlokzatai (felmérték: BORS Eszter, GULYÁS Gergely, BÚZÁS Miklós, szerkesztette: BÁLINT János)

21. KÓS Károly 2000 I. 77.; KÓS Károly 2000 II. 74. 22. KÓS Károly 2000 I. 63. 23. KÓS Károly 2000 II. 63.

175

JA+. X i ,

r*t,>£

•ríj' -• f ; > / K t rí v - . V . . V v; J ' ' ; i I ? ! I rírí; ' ! 1 ! rí.J

Lí-aoo

4. rajz. Gyeke 21. sz. lakóház alaprajza

(felmérték: BORS Eszter, GULYÁS Gergely, BÚZÁS Miklós, szerkesztette: BÁLINT János)

házterületre jellemző egyhelyiséges lakóház típussal: a Vi-sa 128. sz. lakóépület egyetlen helyiségét lakta a tulajdonos, melynek jelenlegi fűtését egy takaréktűzhely biztosította, és az egy szem lakóhelyiség előtt t o rnáco t alakítottak ki. A helyiseg méretei és az épület kialakítása azonban arra utal, hogy ez az épület korábban a te lken a háztól különállóan felépített kamrahelyiség szükséghasz-nálata volt.

A legarchaikusabb két épület a Noszoly 154. számú, i l letve a Gyeke 21. számú kéthelyiséges lakóház vol t . Ez a két épület még lepadlásolatlan pitvarral rendelkezik, a pitvar mögött mindket tőben megtalálható a kemence és a kemence fölött a szikrafogó berendezés. Mindkét épü-letnél a pitvarból nyílik az egyetlen lakószoba. Az épület mérete i és a jelenlegi tüzelőberendezés alapján feltételezhető, hogy míg a gyekei ház eredetileg is szobai tüzelővel épült, addig Noszoly esetében a főzés helye már a ház építésének korában is a pitvar hátsó terébe ke-rü l t a kemence mel lé. Ez a lakóház átmenetet képez a KOS Károly fogalomhasználatával a konyhás házak irá-nyába (ugyan még nincs lepadlásolva, de már itt a főzés).24

A további felmért épületek jel lemzően kéthelyiségesek,

többségük konyhás elrendezésű (vagyis sütőkemence nélküliek, lepadlásolt mennyezetűek), de találunk köztük két külön bejáratú helyiségből álló épületet is, ahol mind-két helyiség a tornácról nyílik. Ezek mellett f igyelmünket a módosabb, háromhelyiséges épületek sem kerül ték el, ilyen típusúak is bekerültek a válogatásunkba.

Az épületek külső megjelenése több helyen töltéses kialakítású, vagyis az épület körü l legalább a bejárati ol-dalon, de gyakran két oldalt is a csöpögő vonaláig fel töl tötték a külső terepet, melyet döngölt föld járófelü-lettel láttak el. Általában ennek tetejére helyezték a to r -nác talpgerendáját, a töltésoldalakra pedig gyakran mell-véddeszkázattal el látott , faoszlopos tornácot alakítottak ki. Több helyen megfigyelhettük, hogy ez a tornácszer-kezet utólag, a korábbi széles ereszes megoldás tovább-építésével jöt t létre.

Az épületek falazata nagyon vegyes képet mutat . Ez nemcsak az épület korával, hanem elhelyezkedésével, gazdasági szintjével is összefügg. A legarchaikusabbnak a favázas falrendszereket tar t juk, amikor a talpas-vázas szerkezet a régebb időkben elsősorban sövényfonásos k i tö l tő falazatot kapot t , később pedig kétoldali lécezés

24. KÓS Károly a kétsejtű (ház + pitvar) felépítést tartja korábbinak, a nagy gabonakonjunktúra idején jelent meg szerinte a harmadik helyiség, a kamra. A korábbi „füstös és hideg pitvar a kenyérsütés, a nyári sütés-főzés-mosás, esetleg más tárolás színhelye mennyezetpadolást és kis főzőkemencét kap, ez-zel lakható konyhává alakul." KÓS Károly 2000 II. 124.

176

12. kép. A noszolyi lakóház, Noszoly, 154. sz. (VASS Erika felvétele, 2010)

közé tömöt t földfalazatot. Aho l a helyi adottságok lehetővé tet ték, i l letve a fahiány kényszerítő ereje még korábban jelentkezett, már a 19. század végi épületeknél is megjelentek a vastag földfalazatok. Találkoztunk ver t falakkal, több alaprajz szabálytalan falkialakítása rako t t sárfalra utal, és különösen az 1930-as évek végén épült épületek építőanyaga jellemzően a vályogtégla lett.

A Mezőségen a 18. századi tetőszerkezetnek a ha-gyományos, kétoldal t kontyol t , 45 foknál meredekebb, egyszerű szarufás te tőke t téte lezhet jük fel, ám i lyenről még KOS Károly is csak elvétve közöl rajzokat. Napjainkra a te tők hajlásszöge 45 fok körülire vál tozott , ennek nyilván a már említett fahiány az oka, de azon túl a fedésanyagok megváltozása is közrejátszhatott.

A népi építészet általános gyakorlata szerint az építkezők a helyben fellelhető, lehető legolcsóbb anyag-használatra és legolcsóbb munkadíjra törekedtek. Az árat az is befolyásolta, hogy a nádfedés nagyobb hozzáértést igényelt, mint a szalmafedés. KOS Károly közlése szerint 1965-ben Gyekén egy ház vagy pajta szalmafedése 100 lej, míg ugyanezen épület nádfedése 200 lejbe került.25

Míg a gabonakonjunktúra e lőt t m in t elérhető, olcsó fe-désanyag általános lehetett a nád- és gazfedések alkalma-

zása, ezt különösen a lakóházak esetében felváltotta a ta-posot t szalmafedés, ami a kézi cséplés mel lék termékeként adot t vol t . Ez a cséplőgép alkalmazását követően újra visszaszorult (mivel a cséplőgép a szalmaszálat túl röv idre tör te, és ezzel alkal-matlanná te t te a fedésre való használatra), és a vízjárta helyeken a nád- és gyékényfedés került ismét előtérbe, a fe lmér t épületeink egy része pedig már valószínűleg az építés korában is eleve cserépfedés alá készült. A koráb-bi könnyebb fedések emlékét láthatjuk abban, hogy egyes épületeknél a szarufák távolsága viszonylag nagy, gyakran 120-130 centi körül i . Ezzel szemben a már cserepes épületek - igazodva a cserépléc bírásához - sűrű szaruzattal és sűrű födémgerendázattal készültek. Altalá-nos kialakítási módszer a szaruvéges tetőszerkezet . A szalmafedések visszaszorulásával párhuzamosan a t e t ő fo rma is megváltozott . Elsősorban az utcai oldalon csonkakontyos te tő fo rmák jelentek meg, sőt a mel léképületekrő l az 1940-es éveket követően a lakóházakra is átkerült az egyszerű nyeregtető.

A pitvar lepadlásolása után a keleti magyar nyelvterü-leten általános megoldásként a kémény nélküli füstelve-zetés alakult ki, melyet az általunk fe lmért épületek egy

25. KOS Károly 2000 II. 68.

177

13. kép. A szoba egy részlete, Noszoly, 154. sz. (VASS Erika felvétele, 2010)

részében már kéményessé alakítottak. Érdekes átmenet-ként megfigyeltük, hogy a kémény csak a tető alá vezeti a füstöt (például a későbbiekben ismertetendő buzai és magyarpalotkai házak esetében), és csupán az épületek nagyon kis részében találkozhatunk a héjaláson túlnyúló kéményszerkezettel. A két megmaradt hagyományos kemence egyszerű, kb. 40 cm magas padkára állított, csonkagúla alakú sárkemence, melyek falazatát valószínűleg vesszőfonásra tapasztották, és folyamatos tüzeléssel égették ki. Egy-két esetben a lakásból kikerülő kenyérsütő kemencét még megtaláltuk sütőház képében az udvaron, de jellemzőbb volt, hogy napjainkra a ke-mencéket elbontották, hiszen a bolti kenyér vásárlásával elvesztették funkciójukat. Szobai tüzelőberendezésként mindenütt különböző, elsősorban gyáripari takaréktűzhelyekkel találkoztunk. A KOS Károly által még bemutatott szobai épített takaréktűzhely nyomait egyes épületekben feltételezhetjük, de ilyet sajnos nem találtunk (csupán konyhait), ez csak a bontás során alkal-mazott falkutatás módszerével lenne igazolható.

A továbbiakban négy esettanulmányt mutatunk be. A felmérés egyik érdekessége az a nádfedelű, szoba (hóz)-pitvar elrendezésű noszolyi lakóépület, amelynek

pitvara még födém nélküli, csak az egyszerű kúpos ke-mence fölött alakítottak ki egy szikrafogót. Falszerkeze-te a talpas-vázas tornác szerkezeti kialakítás ellenére 50 cm vastag föld falazatú tömésfal, a tömési rétegek jól lát-szódtak a levert homlokzat alatt. Tetőszerkezete szaru-fás, kétoldalt kontyolt, a szaruk torokgerendával erősítettek. A jelenlegi nádtető az 1950-es évek elején készült, a családnak nem vol t anyagi lehetősége cseréptetőre cserélni. A tetőgerinc két végén egy-egy bá-dog vödör fogta össze a nádat, hogy azt a szél ne szedje szét, de már nagyon rossz állapotban van a tető, ezért kátránypapírral (bitumenes lemezzel) fedték be.

A házban lakó férfi 1929-ben született.26 A ház építé-sének pontos dátumát nem tudja, ő már így ismerte, valószínűleg nagyapja építhette. A ház első két oldala gye-rekkorában is ilyen kék volt, a hátsó falak pedig fehérre meszeltek. A család - ahogyan a falubeli többi román is -görög katolikus vallású volt, csak kényszerből lettek or-todoxok. A férfi apai dédnagyapja, Pál Sándor, magyar volt, de román lányt vett el. így fiuk félig magyar, félig ro-mán volt, unokájuk pedig már románnak vallotta magát. A faluban valamelyest mindenki tudot t magyarul, hiszen magyarok is éltek ott . A férfi a magyar időben, vagyis az

26. A férfivel készített interjú FERENCZI Eszter tolmácsolásának köszönhetően született meg.

178

14. kép. Szobabelső csikótűzhellyel, Noszoly 154. sz. (VASS Erika felvétele, 2010)

1940-es évek első felében leventeképzőbe is járt, o t t is sok magyar szót tanult meg.

A családnak csak két hold földje volt, azon kukoricát, búzát, lucernát termeszte t tek . A megélhetést a fö ldbi r tokosoknál lévő fö ldműves munka, később a kollektív jelentette. Szőlőjük nem volt , ünnepekre az egyik szomszédtól vettek bor t .

Tízen voltak testvérek (ő vol t a legkisebb), a szülőkkel együtt t izenket ten laktak ebben a I 3 nm-es szobában. Édesanyja Bődből származott, leendő férjével Kékesen, egy tavaszi vásár alkalmával rendezett táncmu-latságon ismerkedett meg. Édesanyja ládával, bútorokkal, ruhákkal, párnákkal é rkezet t az akkor i szokásnak megfelelően. A láda még a pitvarban, a kemence mellett áll. A testvérek közül a szülői házban a nőtlen férfi és egy hajadon leánytestvére maradtak, a szobában lévő kana-pét lánytestvére az 1940-es évek elején vásárolta. Télen a ház közepében, az asztal helyére ál l í tották fel a szövőszéket. A házban lévő textíl iák nagy részét az it t maradt, 1920-ban született lánytestvére készítette, főleg az 1940-es években.

Ennyi ember számára nem jutot t mindenkinek külön ágy, ezért egy ágyban többen aludtak, illetve volt, aki a ló-

27. KÓS Károly 2000 II. 73.

cán helyezkedett el, de olyanok is akadtak, akik egyszerűen a földre letett szalmazsákokon aludtak. Nyári időszakban e lő fordul t , hogy a tornácon szalmazsákon vagy a pajta padlásán, ahol a szénát tárolták, aludtak né-hányan. A férfi elmondása alapján ez a KOS Károly által verempajtának27 hívott építmények közé tartozhatott , de a nádfedelű, földfalú épületet már e lbontot ták, így az pontosan nem rekonstruálható.

A helyszűke miatt vetet t ágyuk nem volt , csak ünne-pekkor, például húsvétkor ve te t ték fel az egyik ágyat, a három-négy rend párna közöt t szőttesek és csipkével dí-szítettek is voltak. Mivel tisztaszoba nem volt, itt ravata-lozták fel a halottat. A lakodalomnak az időjárástól függően vagy ebben a szobában, vagy az udvaron vo l t a helye. Karácsonykor egy fenyőfaágat akasztottak a gerendán lévő szögre, és színes papírokat, csokoládét te t tek rá. A ruhák tárolására a szobai kanapé és a pitvar-béli láda szolgált, ez utóbbiban találhatók a nővére készí-tet te kézimunkák is. A kanalakat és villákat a váltott soros deszkafödém két gerendája között i lécen helyezték el.

Nyáron a pitvarbeli kemence főzőlapján főztek, télen pedig bent a szobai takaréktűzhelyen. A kemencét ke-nyér- és málésütésre, továbbá t ö l t ö t t káposzta és

179

cocoradá készítésére használták, ez utóbbi kenyértésztá-ból készül túróval töltve, és káposztalapira, azaz káposz-talevélre téve sütötték meg. Az ételt, így a kenyeret is a pitvarban tárolták, hogy friss levegőn legyen; télen pedig a szobában, hogy ne fagyjon meg. Karácsony e lő t t vol t a disznóvágás ideje. A disznót vagy valamelyik szomszéd-tól , vagy a kékesi, buzai vásárban vet ték meg, majd a

házon alól lévő ólban nevelték fel. A húst és a szalonnát a padláson füstölték és tárol ták. A tartósítás egyik módja-ként a húst megsütöt ték, és zsírban te t ték el nyárra egy cserépfazékba. Az étkezési célra szolgáló gabonát, málét (kukoricát) a padláson tárolták. Mivel a háznak nincs pin-céje, volt, hogy a savanyú káposztát tartalmazó hordókat valamelyik rokon pincéjében tartották.

5. rajz. A lakóház homlokzatai, Noszoly, 154. sz. (felmérte: BÁLINT János, MÉSZÁROS János, szerkesztette: BÁLINT János)

180

15. kép. Az ajtó mögötti sarok, Noszoly, 154. sz. (VASS Erika felvétele, 2010)

6. rajz. A lakóház kemencéjének és cserényének részletrajza, Noszoly, 154. sz. (felmérte: BÁLINT János, MÉSZÁROS János, szerkesztette: BÁLINT János)

181

7. rajz. Helyszínrajz, Noszoly, 154. sz. (felmérte: BÁLINT János, MÉSZÁROS János, szerkesztette:

BÁLI NT János)

Az idős ember elmondta, hogy kedden és szombaton nem vol t szabad begyújtani a kemencébe, kedden mosni se lehetett. Kenyeret ezért hétfőn vagy szerdán sütöttek. Bár pontos magyarázattal már nem tudot t szolgálni, em-lékezett olyan tör ténetre, miszerint egy 29 éves személy ünnepnapon szénát gyű j tö t t , és ezt követően hirtelen meghalt.

A vi l lanyt csak az 1990-es években vezet ték be. Korábban csak e lemmel működő rádiójuk vol t , és előfordul t , hogy azt a nővére kivi t te a határba, amikor mentek kapálni. Televíziót csak néhány éve, használtan kapott egy rokonától.

Saját kút nincs a te lken, az ivóvizet a t e m p l o m mel-letti kút ró l hordták, az állatoknak és a mosáshoz szüksé-ges vizet pedig egy közelebbi kútról. Az ivóvizet az asztal alatt, cserépkorsóban tárol ták. Miután a ruhákat o t thon hamulúgban kifőzték, az alsó kútra v i t ték el öblí teni. A mosakodáshoz lavórt használtak.

Az il lemhelyet mind a mai napig a ház háta mögöt t ka-paszkodófával oldják meg. A telken a család vagyoni helyzetének megfelelően egy kisméretű, nádazott falú szín áll, melynek egyik oldalán az oszlopok elhelyezkedése alapján egykor k isméretű kukor icagóré

1YUUOL UOh. 'CHVOK u* i-eo

sm.-résót wHLOkCP'Tük

8. rajz. A telek melléképületei, Noszoly, 154. sz. (felmérte: BÁLINT János, MÉSZÁROS János, szerkesztette: BÁLINT János)

182

16. kép. A falazott tyúkól a szabad tűzhellyel alkotja a szabadtéri konyhát, Noszoly 154. sz. (VASS Erika felvétele, 2010)

állt. Ezen kívül egy deszkákból összerótt, hullámpala fedésű tyúkól, egy boronafalas disznóól és egy újabb, lá-bakon álló, lécezett kukoricagóré található még a telken. A tyúkól külső falait a férfi edény- és kanálszárítóként használja, jó időben itt mosogat, ezáltal az udvar ezen ré-sze a konyha szerepét töl t i be. Ezt támasztja alá az a mellette lévő földön téglákból összerakott tűzhely, mely mentesíti a lakóépületet.

Buza településen egy átmeneti szerkezetű épületet dokumentálhattunk: a falból ki türemkedő gerendavégek alapján talpas-vázas szerkezetű, ugyanakkor a kifalazást már vessző nélkül készítették, csak sárfalat raktak, ezt tá-masztja alá a mért 40 cm falvastagság is, mert a 40 cm önhordó falként vékony, ahhoz 55-60 cm lenne a megfelelő, míg a tapasztott vesszőfonás 20-30 cm falat eredményez. A kétoldalt kontyolt nyeregtetős, eredeti-leg minden bizonnyal szoba-konyha beosztású házat, melynek egyik szobája, az első ház télen lakószobaként és konyhaként - nyáron tároló helyiségként funkcionál, má-sik szobája pedig, a hátulsó ház tisztaszoba. A szezonális szétválás és a ház viszonylagos kihasználatlanságának oka a nyári konyha, ahol a házban élő idős asszony tavasztól őszig él, hogy ezáltal is megkímélje a házat. Az első ház-

ban egy újabb csizmakályha található, a régebbit az asz-szony a nyári konyhába tette ki, ami annak a folyamatnak a mutatója, miszerint a nyári konyhát a már viseltes, de még használható tárgyakkal rendezik be. A nyári konyhában a csikótűzhely mellett egy palackos gázzal működő, két égőfejes főzőlap is található, ami lehetővé teszi, hogy nagy melegben a kisebb főzéseket ezen vé-gezze el.

Az asszony 1952-ben, 17 évesen jöt t ide férjhez. 1952 előtt minden bizonnyal volt egy nagyobb átépítés a ház életében, erre ugyan az asszony nem emlékszik, de az egyes épületelemek jelzik. A két helyiség azonos méretű, ami arra enged következtetni, hogy az első ház eredeti leg már nem pitvarnak, hanem konyhának épült (ez a pitvarral szemben már lepadlásolt, gyakran kemence nélküli helyiség, a főzés is helyet kap benne). Ekkor ennél a háznál valószínűleg - ha volt - az udvaron kapott helyet a kenyérsütő kemence, de téli-nyári lakás-ra még a szobát használták, és a pitvar konyha volt a munka és a nyári főzés helye. A felújítás során épülhetett fel a mostani oromfalas nyári konyha elődje, melyet az asszony és férje bontott le, majd építettek újat a helyére vályogtéglából. A nyári konyha tehette lehetővé az ere-

183

17. kép. A buzai lakóépület és nyári konyha, Buza 68. sz. (VASS Erika felvétele, 2010)

18. kép. A nyári konyha részlete, Buza 68. sz. (VASS Erika felvétele, 2010)

deti lakószobából a tisztaszoba kialakítását, deszkapadló lerakását, ezzel is növelve annak reprezentatív jellegét, hiszen a nyári konyha átvette a pitvarnak azon szerepét, miszerint o t t végezték el a kosszal járó házimunkákat (például mosás), és a pitvar lakószobává, illetve a téli időszakban a főzés helyévé alakult. A töltéses ház erede-ti leg csak széles ereszes lehetet t , amit utólag, valószínűleg a cseréptető felrakásakor támasztottak alá tornáccal, mer t a cserép okozta súlynövekedést már nem bírta volna el az épület. A padkára rakott , félgömb alakú kemence a nyári konyha háta mögé egy deszkákból készített féleresz (sütőház) alatt áll. A jelenlegi nyári konyhával egy időben épülhetet t , de az elődjei is i t t áll-hattak (általában a kemence élettartama 20-25 év).

Az asszony Katonából jö t t ide fér jhez. Falujában is akadt udvarlója, de a párválasztásnál szülei azért a leendő férjét ajánlották, mert neki volt háza, így nem kellett a lá-nyuk lakására és a berendezésre költeniük, elég volt a fiú-gyermekeket felkészíteni. A sármási vásárban beszerzett, ruhatárolásra is szolgáló kanapé az egyetlen bútordarab, amit az asszony férjhez jövetelekor magával hozot t (aki-nek volt módja, s/font is kapott) . Férjéék hárman voltak testvérek, közülük férje maradt a házban a szülőkkel.

184

9. rajz. Udvari homlokzat, Buza 68. sz. (felmérte: BÁLINT János, MÉSZÁROS János, OLÁH János, szerkesztette: MÉSZÁROS János)

j | SJ5 o.Qij, 0 50 ; 2JZ , ZÍC , 2J1 r

10. rajz. A lakóház alaprajza, Buza 68. sz. (felmérte: BÁLINT János, MÉSZÁROS János, OLÁH János, szerkesztette: MÉSZÁROS János)

1952-ben és az elkövetkező időszakban mindannyian egy 15 nm-es szobában aludtak (az asszony és a férje, an-nak szülei és három gyermek, kihasználva a láda tete jét és a padot is), itt állították fel tél időben a szövőszéket is. A munka egy részét a nyári konyhába te t ték át, így óvva

a tisztaszobát. A ház földpadlóját rendszeresen agyaggal kellett tapasztani, hogy szép legyen a felülete. Tapasztás után még a mezőrő l hozot t sárga agyagot rostáltak rá, ami felszívta a túlvizezést, és szép színt adott a talajnak. A fö ldpadlót a fiától kapott l inóleummal bor í to t ta le az

185

19. kép. Az első szoba részlete (VASS Erika felvétele, 2010)

asszony, mert így könnyebb takarítani, de azt rossz sza-gúnak tartja. Mindhárom gyermeke Tordán telepedett le, de egyik lánya Spanyolországba ment tovább a munkalehetőség miat t , ot t egy menzán főz.

Nagy feladatot jelentett a víz beszerzése. Csebrekben gyűjtötték az esővizet is, de az nem sokáig tartott. A réten lévő kútból kellett minden célra, többek között a jószágok itatására hordani a vizet, mosás alkalmával pedig a nyári konyhában forró hamulúgos vízzel kimosott ruhákat vit ték el a kúthoz kiöblíteni. A ház udvarán nem sikerült kutat ás-niuk, nagyon mélyen van a víz, de nemrég a falu végén lévő kútról bevezették a vizet, ami nagy könnyebbséget jelent az asszonynak. A ház előtt, néhány kőre helyezve egy kőlap je-lenti a „vizes b lokkot" : vízzel teli műanyag vödrök és zo-máncozott kézmosó tál helyezkedik el rajta.

Ma már az asszony is sajnálja, hogy f iatalon könnyelműen megszabadult a régi cserépedényektől, fe-kete kerámiától, és így csak a saját fiatalkori tárgyai veszik körül, mint például a falat díszítő korondi cserépedények, fazakak, melyeket a faluban árusító korondiaktól vásárolt. A pontos árukra nem emlékszik, csak arra, hogy gabonát adot t értük cserébe. Kivételt az anyósa ládája képez, mely az első szobában a saját és a lánya gúnyája ( többek közö t t ágynemű, kendők, abroszok) tárolására szolgál. Az asszony büszkén mutatta meg a saját szövésű tér í tő i t , párnáit, melyekhez maguk termesztették meg és dolgoz-ták fel a kendert. Az ágytakarókhoz, tér í tőkhöz szüksé-ges gyapjút pedig a saját juhaik (mindig volt 10-15 darab) adták, a mosott gyapjút Vajdakamarásra vit ték el a gépi gyapjúfésülőbe, majd ot thon maguk fonták meg. A város-ba köl tözött gyermekei számára is értéket jelent egy-egy régi tárgy, ezért néhányat (például a vetett ágyat) maguk-

kal v i t tek a városba. A lakásban természetesen az elekt-rif ikáció is nyomot hagyott. Az első házban az ajtó mögöt t i sarokban található a hűtőszekrény, melyet gyermekei tő l kapott ajándékba. Rajta áll a televízió, díszterítővel letakarva. A kanapé előtti asztalon gyapjúból szőtt, keresztszemes hímzéssel díszített ter í tő látható a könnyen t isztítható viaszos vászon alatt, így védve a ter í tő t . Az udvaron pedig tyúk i ta tóként egy t rak tor gu-miabroncs kivágott darabja áll.

A ház anyósa idejében is kék színű volt, és belül a szo-ba falai is kékek. A tisztaszobát nem lakták, csupán kü-lönleges alkalmakon használták. Igy például itt ravataloz-ták fel a halottat, illetve a tulajdonos lakodalmán három asztalt ál l í tottak fel a vendégek számára. A keresztelő utáni összejövetelt nyáron a ház előt t állt eperfa árnyé-kában rendezték, o t t nagyobb hely állt a rendelkezésük-re. A tisztaszobában állt egykor a vetet t ágy is, melynek párnái szintén az asszony keze nyomát dicsérték.

20. kép. A tyúkketrec a rezsnyicével (VASS Erika felvétele, 2010)

A telken a házon kívül csak a nyári konyha, egy zsilipéit falú disznóól és egy fonott, tapasztott falú, zsindellyel fedett ketrec, azaz tyúkól áll. A csűrt elbontották, amikor már nem tartottak állatokat, a disznóól pedig üresen áll. Korábban két tehenük, disznóik és egy bivalyuk is volt, továbbá tyú-kok, kacsák, libák és juhok (ez utóbbiakat nyárra odaadták a paki//árnak), de férje halála után egyedül nem győzte: „A fiam nem jön ide, a földet már nem dolgozza senki. Ott van egy csomó földünk, nem dolgozzák, nincs ki... a határ majd' pusz-ta, mert nincsenek a fiatalok. Akkor [fiatalkorában, a kollektivizálás előtt ] nem maradt abba' az időbe' egy csepp föld se." A ketrec melletti kézi malmon (rezsnyice) őröl ték egykor a törökbúzát puliszkának, de ma már csak a csirkéknek szánt gabonát őrl i rajta az asszony.

186

21. kép. A lakóház, Magyarpalatka 328. sz. (DEIM Péter felvétele, 201 I)

22. kép. A gabonás, Magyarpalatka 328. sz. (DEIM Péter felvétele, 201 I)

187

23. kép. A ház tulajdonosa, Magyarpalatka 328. sz. (DEIM Péter felvétele, 201 I)

A Mezőségen t ö b b helyütt eml í tet ték a kukoricalisztből sütött málét, ami nemcsak funkcionálisan helyettesítette a kenyeret , hanem kerek formájában is hasonlított rá: a törökbúzalisztet sűrű szitán megszitálták, este f o r r ó vízzel megforrázták, te t tek bele kovászt élesztővel, reggel káposztalapira, azaz káposztalevélre helyezve tették be az előzőleg felhevített kemencébe sül-ni. A málé különösen a beszolgáltatások idején volt gya-kori eledel, amikor csak annyi búzájuk maradt saját hasz-nálatra, hogy egy kis palacsintát vagy tésztát, laskát készítettek belőle, és kenyér helyett kukoricalisztből má-lét sütöt tek. Az asszony a málé egy általam addig nem is-mer t felhasználási mód já t említette: lány korában nem volt vasalójuk, ezért meleg kenyeret vagy málét te t tek a k i ter í te t t ruhadarabra, pontosabban az arra bor í to t t kendőre, ügyelve arra is, hogy a ruha ne legyen piszkos. Igy simították ki a ruhát.

A Magyarpalatkán fe lmért ház már lakatlanul áll, tulaj-donosa 1960-ban a szomszédba épített új lakóépületet, azóta csak a csűrt és a te lken különálló, zsilipéit deszka falazatú gabonást használja. A korábban háromhelyiséges, paticsfalú ház mindegyik nyílászárója eredeti, 1880-90 kö-rülire datálják az épületet. Mivel a harmadik helyiség igen keskeny, az építéskor valószínűleg szoba-pi tvar-kamra beosztású volt az épület, habár az 1933-ban született tu-lajdonos gyermekkorában már szobaként használták, nagy hoznak és kicsi hoznak nevezték. A kamra szobává

alakulása az építést követően, egy későbbi időpontban tö r tén t , és a gabonás megépültével állhat kapcsolatban, az vette át a kamra funkcióját. Az időpont nem ismert, de a falak arról árulkodnak, hogy utólag a teljes födémet megemelték mintegy 60 cm-rel. Ekkor megszüntették a korábbi széles ereszt és új tornácot létesítettek. A házat hátrafelé egy (talán a gabonás megépülte miatt) soha be nem fejezett helyiséggel bővítették, aminek a falazata már lécek (dorongok) közé tömöt t földfal, míg az erede-ti részé sövényfonás.

24. kép. A konyha részlete, Magyarpalatka 328. sz. (DEIM Péter felvétele, 201 I)

A pitvar kéménye a padlás fö lö t t fekvőkéményben folytatódik, melynek végén fém szikrafogót figyelhettünk meg. A füst a padláson szabadon ter jenget t , itt található két nagyobb méretű fonot t kas, amiket terménytárolásra használtak. A középső konyhában megvan az utolsó használt takaréktűzhely (rakott szerkezet csempézett toronnyal, benne sütővel), a szobaiakat már elbontották.

A ház fedése nád, tetőszerkezete kötőgerendás sza-rufás kialakítású, elöl csonkakontyol t , oromdeszkáiban csillag szellőzővel; hátul kontyol t kialakítású. A kontyok o rmára cserépfazekat helyeztek, melyekkel a nádkévék végét zárták le, hogy a kévézett nád ne vezesse be a vizet a te tőbe. A férf i azt hallotta, hogy régen, minden bizonnyal a födémemelés előtt, a pitvarban cserény vol t , ezen keresztül szállt a füst a padlásra, hiszen egykor a pitvarban főztek. A levágott disznóból készült ételeket a padláson, a felszálló füstben füstölték meg és tárolták. A födémemeléssel egy időben a kemencét és a cserényt el-bontot ták, és helyükre takaréktűzhelyt és az új padlásba vezető kéményt építettek.

Az 1933-ban született tulajdonos hallománybál tudja a fe lmenői tő l , hogy régebben a favázra és a sövényfonásra hordták fel a mezőrő l hozot t szivályos földből (sárga színű, kö tö t t agyag, tartósabb, mint a feke-te föld) készített sarat tapasztásként. Előbb lerakták az udvarra a földet, és megáztatták vízzel, majd állatokkal megtapostatták, hogy jól formázható legyen, és szalmá-val meghintet ték, hogy összetartsa a sarat. A tetőfedéshez szükséges nádat télen a befagyott széki tó -nál vágták. A házhoz hozzátoldott, de soha be nem feje-zet t kamra az alábbi módon készült: a házakhoz az

188

erdőből hoztak hosszú, vastag fákat talpgerendának; kifa-ragták, le fektet ték a fö ldre, és beleállították az oszlopokat. Az oszlopokat kétfelől összeszegezték vékonyabb lécekkel, és az előbb említett sárral betapasz-tot ták. Régebben csak tiszta mésszel fehérre meszelték a házakat, de gyermekkorából már ő is a kék színre em-lékszik kívül-belül egyaránt. Hangsúlyozta, hogy nem tel-jesen kék, hanem fehéres kék, ami az identitás szempont jából fontos jelző. A gabonást (különálló kam-rát) és a disznóólat rozsszalmával fedték be.

Az első szobában a faltól kb. 70 cm-re egy kemence, vagyis rakot t tűzhely toronnyal állt. Gyermekként télen a tűzhely mögö t t aludtak, de olyan meleg vol t , hogy csak kitakarózva tudtak aludni. M iko r leégett a fa, kihúzták a tűzhely előtt i padkára a parazsat, azon sütöt ték a kürtös kalácsot, esténként pedig ennél a világosságnál fontak az asszonyok. A kenyeret a nyári konyhában épített kemen-cében sütötték, egyszerre tíz kenyér is belefért. Az egész család a nagyszobában aludt, a kisszobában csak a bete-gek feküdtek, és ot t is vo l t csempézett takaréktűzhely. Az ágynak magas lábai vol tak, úgy vélték, hogy ha magasabban van a földtől, akkor melegebb van az ágyban. Csak a nagyapja használt saját ágyat, a kisebb gyermekek közül három-négy is egy ágyban aludt, az ágy mindkét vé-gén egy-két gyermek. A bú to rok (asztal, kanapé, láda) nem voltak festettek. A m i k o r ünnepekre készültek, po-rond dal (homokkal) és mésszel súrolták a bútorokat, hogy

szebb, tisztább színt adjanak nekik. Szekrényük nem volt, a ruhákat, ágyneműt a kanapéban tárol ták. Még most is megvan a faszegekkel falra akasztott, kék színű „stelázsi", azaz fali tálas, melyen a cseréptányérokat tárol ták, ezekből ették az ételt fakanállal.

A tulajdonos 1957-ben nősült, 1960-ban let t annyi pénzük az ál lattartásból, fö ldművelésből , hogy új ház építéséhez fogtak. Tégla vásárlását anyagiak hiánya mi-at t nem engedhet ték meg maguknak, ezér t ezt is szivályos sárból épí tet ték (az ebből készült épület mele-gebb, mint a tégla), min t a régi házat, de már villával rako t t sárfallal, rakot t kő alapra. Akkor iban ez vol t a di-vatos eljárás: há rom részben húzták fel a falakat, az egyes szakaszok közö t t meg kel le t t várni, hogy kiszá-radjon a fal. Egy-egy rész (kb. I méter ) felrakása után ásóval nyesték le egyenesre a falakat. Az ablakok és aj-t ó k helyét kihagyták, áthidalót t e t t ek a felső szélükre, úgy folytatták a munkát. A falak elkészültéhez egy nyár-ra vol t szükség, hogy a három rend ( réteg) közö t t mind ig legyen elegendő idő a falak kiszáradásához. Ősszel láttak neki a te tőszerkezetnek, mire beállt a hi-deg, már fedél alatt állt az épület. A ház műpala fedést kapott , a hozzá való anyagot Kolozsvárott szerezték be. Az építkezés kalákában zajlott, a hasonló korúak fogtak össze, és egymásnak segítettek a munkában. A beköl tö-zésre csak két év múlva kerü l t sor, amikor tel jesen kiszáradtak a falak.

25. kép. A lakóépület az udvar felől középen kiugró portikuszos tornáccal, Szépkenyerűszentmárton 79. sz. (VASS Erika felvétele, 2010)

189