Mózer Péter: Szociálpolitikai Jövő Időben

8/19/2019 Mózer Péter: Szociálpolitikai Jövő Időben

1/32


2/32

4 esély 2011/6

TANULMÁNYOK

rén keresztül maga is alakító ágens. Azt talán mondanunk sem kell, hogyez a jóléti intézményrendszer – nem függetlenül a társadalomtól és a tör-ténelmi hagyományoktól – értékekkel és ideológiai irányokkal átitato" struktúra.

Ha ilyen szemüvegen keresztül próbáljuk megérteni az elmúlt, b! két évtized szociálpolitikai történéseit, akkor elemezhet!vé válik a jólétiintézményrendszer – gazdaságpolitikai irányok – különböz! politikai ideológiákegymásba fonódó hármasa. (Ne feledjük, hogy a történelmi tradíciók,a kialakult társadalmi struktúra er!sen hatnak erre.) Írásomban a fentiszempontok érvényesítésére teszek kísérletet, azzal a leegyszer#sítésselélve, hogy a szociálpolitikán csak a kormányzati, az államháztartást érint! „jóléti redisztribúciót és annak eszközeit” (Ferge Zs. 1989:9) értem.

Úgy vélem, hogy ezzel az egyszer#sítéssel nem követek el végzetes

hibát, mivel túlzás nélkül állíthatjuk, hogy állam nélkül nincs szociálpoli-tika, hiszen a beavatkozás hatóköre sz#kebb megközelítésben (reziduálisállam) is egyes piaci kudarcok korrigálásáig tart. És ehhez állam kell!Tágabb megközelítésben az állami beavatkozás indoka: az információskudarcok (ezen belül az információs aszimmetriák) megléte, valamintolyan társadalompolitikai célok elérése, amelyeket piaci eszközökkelnem lehet kielégíteni (ez a közjavak köre). S ez is az állami beavatkozásmelle"i érveket er!síti.

A szociálpolitikára hat— tŽnyez!k: a nekirugaszkodás(az átmenet kŽrdŽse)

Témánk szempontjából az átmenet id!

szaka, kérdéskörére igen fontos. Ezért gondolom úgy, hogy szükséges hosszabban elid! zni e korszak társadalompoliti-kai folyamatainál, hiszen az i" kialakíto" ellátórendszer jelent! sen befolyásoltaaz ezt követ! id! szak társadalompolitikai döntéseit. Igaz, e hatás nem tekinthet! magától értet! d! nek, mivel az nem feltétlenül törvényszer# , hogy az indulásilyen hosszú id! szakra rányomja a bélyegét az intézményrendszerre, azonbanhazánkban ez történt, így indokoltnak tartom e kitüntete" szerep feltételezését.

Az átmenet id! szakában keletkeze" jogszabályi elvek (pl. foglalkoztatás, szegény-ség enyhítés területén) vagy a végig nem gondolt és végig nem vi" folyamatok(pl. egészségügy) azok, amelyek máig kísértenek. A másik érv, indok a hosszabbbemutatásra az, hogy – dacára a gazdasági nehézségeknek – e korszak volt azels! , olyan periódus, amelynek során egy új, az európai jóléti rezsimek tapaszta-lataira támaszkodó jóléti állam felépítésre nyílt lehet! ség, hiszen az állami intéz-ményrendszerek elsöpr! többsége széles kör# legitimációra támaszkodva alakult

át, vagy megpróbált átalakulni. Így a jöv! re nézve sem minden tanulság nélkülie korszak szociálpolitikai mozgásait tanulmányozni. A nyolcvanas évek végén, kilencvenes évek elején a magyarországi

társadalom óriási változásokat élt meg. Az átalakulás megváltozta"a atársadalom minden szeletének m#ködési elveit. Változo" a gazdaság, atársadalmi struktúra, az ideológiai, a politikai és a civil szféra. Természe-tesen változo" a jóléti rendszer, az állami redisztribúció iránya, mértékestb. is.

A változás-akarás legitimációs bázisa igen széles volt, hiszen az átala-


3/32

Mózer: Szociálpolitika jövő időben

esély 2011/6 5

kulás a tömegek egyetértésével, igenlésével történt. Még ha utólag el ismondhatjuk, hogy voltak illúziók, de az kétségtelen, hogy tulajdonkép-pen mindenki a politikai pluralizmus, a piacgazdaság kiépítését akarta.„A jöv!re vonatkozó nagy remények elsöpörték a régi rendszert, amelyKözép- és Kelet-Európában évtizedekig gátolta a fejl!dést és elnyomtaa szabadságot” – jegyzi meg az N. Barr – R. W. Harbison szerz!páros,majd az átalakítás céljait így összegezték: „(…) az életszínvonal emelése,f!ként egy nyugati típusú piacgazdaság meghonosítása révén, illetveaz egyéni szabadság növelése és az egyéni jogok védelme”. (Barr szerk.1995:19.) Ámde e lelkesedés igen hamar alábbhagyo" , hiszen az átmenetid!szaka egybeese" a gazdasági rendszer szétesésével. Elszabadult azinßáció, drasztikusan zsugorodo" a bru"ó nemzeti össztermék (GDP). Agazdasági átrendez!dés az állami bevételek visszaesésével, az államház-

tartási hiány növekedésével, valamint a foglalkoztato"sági szint jelent!sés gyors csökkenésével, a növekv! , tartóssá váló tömeges munkanélküli-séggel járt együ". A bérek, keresetek, szociális ellátások is sokat vesztet-tek az értékükb!l. Azaz egyidej#leg ható, de ellentétes irányú társadalmi,gazdasági kényszereknek lehe"ünk tanúi. A döntéshozatalban résztvev!knek szimultán módon kelle" szembenézniük egyfel!l a sz#kül! gazdasági mozgástér adta lehet!ségekkel, másfel!l a növekv! társadalmi

bizonytalansággal, amely az egyén szintjén a foglalkoztatási és szociális biztonság garanciáinak meggyengüléseként csapódo" le.

Úgy vélem, különösebb bizonyítás nélkül is hihet! , hogy a gazdaság- politika irányítói „ve"ék kezükbe” az ügyek intézését, hiszen az átmenetközponti kérdése – a politikai intézményrendszer átalakítása melle" – apiaci mechanizmusok kialakítása volt. Nemcsak azért, mert ennek mind agazdasági életben, mind a társadalomban már megvoltak az el!zményei,valamint a beágyazo"sága („második gazdaság”1), szellemi holdudvara,valamint há"érintézményei – köszönhet!en a 1968-as gazdasági reformfolyamatoknak –, hanem azért is, mert az átmenet központi kérdése atulajdonviszonyok átalakítása volt. Ennek központi eleme a privatizáció(vö. Andor L. 2010., Pi"i Z. 2010.). Az Antall-kormány gazdaságpolitikaiprogramjának f! prioritásai – részben követve a 1968-as reform-logikát,ill. folytatva a Németh kormány liberalizációs és deregulációs politiká-

ját – a privatizáció, a dereguláció, a liberalizáció, és a piacot szabályozólényeges jogszabályok meghozatala (ld. Kupa program) voltak.

„Mire 1989-ben a régió teljes politika destabilizációja bekövetkeze" , a magyar gaz-daságban már – a tulajdont leszámítva – lezajlo" vagy el! le" készítve szinte mindenolyan reform, amely az államszocialista tervgazdálkodás felszámolásához szükséges volt. Megváltozo" az adórendszer (az szja, az áfa és társasági adó bevezetése), megváltozo" a

bankrendszer (a három kereskedelmi bank létrehozásával), nagy lendüle"el elindult a dere- guláció és a külkereskedelem liberalizációja.” (Andor L.: 2010: 71-–72.)

1 „A társadalmilag (államilag) szerveze" termelésen és elosztáson kívül zajló tevékeny-ségek és jövedelem-átcsoportosulások alko"a ún. második gazdaság – különféle hézagosadatforrások tanúsága szerint – jóval nagyobb terjedelm# , semhogy marginális jelent!-ség#nek tekinthetnénk akár a lakossági jövedelmek di$erenciálódására, akár a dolgozókmunkahelyi magatartására stb., vagyis magának az „els!” gazdaságnak (a gazdaság szo-cialista szektorának) a m#ködésére gyakorolt hatása szempontjából. (Gábor R. I. – GalasiP. 1981:11–12.)


4/32

TANULMÁNYOK

6 esély 2011/6

Ebbe a privatizációs logikába illeszkedik a kárpótlás folyamata, vala-mint a tanácsi-önkormányzati lakások magánosítása is, hiszen a magáno-sításnak nemcsak gazdaságpolitikai céljai, hanem ideológiai megfontolá-sai és politikai szándékai is voltak, például hogy a vállalatok privatizáci-óját könnyebben fogadja el, valamint az átmenet terheit jobban viselje alakosság.

A szociálpolitika terültén két f! folyamatot lehet elkülöníteni. Az egyik folyamat az államháztartási rendszer átalakítása , melynek f! célkit#zését akövetkez!képpen lehet összefoglalni: a „1989–1990 tájékán a foganatosí-tandó reformok gyakorlati részletein egymással kés! bb késhegyig men! vitát folytató politikai er!k közö" teljes volt a nézetazonosság azt illet!en,hogy a gazdasági és társadalmi viszonyok mélyéig hatoló állami támoga-tások szocializmusból megörökölt rendszerének fenntartása veszélyesen

lefékezheti mind a piacgazdaság megteremtésére irányuló törekvéseket,mind a hatalomtól független, er!s civil társadalom kifejl!dését. Ezértegyöntet# em kiálltak amelle" , hogy a jóléti újraelosztás gyors és radikális átala-kítását a rendszerváltás kiemelt kérdéseként kell kezelni [kiemelés MP]. S!t,nemcsak e prioritási elv deklarálásában, hanem a változást sürget! okokel!sorolásában is nagy volt az egyetértés közö"ük.” (Szalai J. 2007:71–72.)A „jóléti újraelosztás gyors és radikális átalakításán” ez esetben az államiszerepvállalás csökkentésének igényét kell érteni. Az állami szerepválla-lás újragondolása egyrészt kényszer (költségvetési hiány), másrészt ide-ológiai kérdés, harmadrészt az új állami szerkezet kiépítéséhez köthet! (pl. helyi önkormányzatok megjelenése) szükségszer#ség volt. Nehézeldönteni, hogy e három hatás mennyiben és milyen er!sséggel alakíto"aa folyamatokat, de az mindenestre tény, hogy amit a parlamenti pártok ésszakért!ik akartak – a jóléti újraelosztás „államtalanítása” – csak részbensikerült, mivel az állami újraelosztás arányát, a jövedelemcentralizációmértékét nem sikerült mérsékelni. S!t, mindkét arány n!" (csak 1995után kezd el csökkeni). A jóléti közkiadások GDP-n belüli aránya semzsugorodo" érdemben, az id!szakra (1990–1994) jellemz! szintje 33–37százalék körüli, míg az újraelosztás aránya 56–60 százalék, a jövedelem-centralizáció mértéke pedig 52–55 százalék körül alakult.

Ami változo":– egyrészt mérsékl!dtek a jóléti ellátások folyó kiadásai;A bru"ó államadósság jelent!s szint# növekedésével és a GDP szintén

igen jelent!s zsugorodásával párhuzamosan – a munkanélküli ellátások,a táppénz, anyasági és ideiglenes rokkantsági ellátások és a jóléti szol-gáltatások forrásait ide nem számítva – minden területen (oktatás, egész-

ségügy, társadalombiztosítási és egyéb pénzbeli támogatások) csökkenésttapasztalhatunk. Ez egyben azt is jelenti, hogy a jóléti közkiadások bels! struktúrája módosult.

– másrészt az életszínvonalat meghatározó jövedelemszint is jelent!sreálérték vesztésen ment keresztül;

A munkajövedelmek aránya az összes jövedelmen belül fokozatosancsökkent, és ezzel párhuzamosan a társadalmi jövedelmek aránya n!".Míg 1989-ben az összes jövedelem valamivel több, mint kétharmadamunkajövedelem, addig 1991-ben már csak 66, 1994-ben 64 százaléka. Atársadalmi jövedelmek összjövedelmen belüli aránya 1989-ben 27, 1991-


5/32


esély 2011/6 7

ben 31, 1994-ben 33 százalék volt. E melle" a személyi jövedelemadórendszer változása következtében az adóterhek is növekedtek. Az átlagosadóterhelés 1988-as szintjér!l (14,5%) a kilencvenes évek elejére 18,1 szá-zalékra (1991), közepére 21,5 százalékra (1995) emelkede".

A vizsgált id!szakra jellemz! , hogy a munkaer!-piaci jövedelmek(ne"ó átlagkereset, minimálbér), a társadalombiztosítási és a szociálisellátások (nyugdíj, nyugdíjminimum, munkanélküli járadék), valaminta megélhetési minimumot kifejez! létminimum mutatói, trendjükettekintve jelent!s értékvesztésen mentek keresztül. A reálérték-vesztésegyes jövedelemforrásonként különböz!en alakult: legkisebb mértékbena ne"ó átlagkeresetek és a nyugdíjak, míg legnagyobb mértékben a segé-lyezési küszöbnek számító nyugdíjminimum veszte" értékéb!l;

– harmadrészt az államháztartás kiadási szerkezete megváltozo".

Az el! bbiekben elmondo" trendekhez hozzátartozik az ártámoga-tások, dotációk gyors és drasztikus elt#nése2 , valamint a munkanélküliellátás és a szociális és munkaügyi közszolgáltatások térnyerése, a lakás-támogatások kiadásainak csökkentése is. „A költségvetési politika meg-lehet!sen sikeres volt a fogyasztóknak és a termel! knek nyújto" támogatások (szubvenciók) csökkentésében. A támogatáscsökkentési program hatásáraa szubvenciók a GDP 13 százalékát meghaladó szintr!l 1991-re a GDP 7százalékára csökkent a lakástámogatásokkal együ" (World Bank, 1992)(…) az 1987–1991-es id!szakban, a szociális kiadások és a hagyományosközjavakra fordíto" állami támogatások növekedése lenyelte az ebb!l[vállalati szféra támogatásai] fakadó költségvetési megtakarításokat, nemtéve lehet!vé a közkiadások csökkentését.” (Semjén A. 1995:46.) E tekin-tetben az 1991 utáni id!szakban sem történt nagyfokú változás (1994-ig),mivel ebben az id!szakban a jóléti közkiadások a GDP-nek nagyjából aharmadát teszik ki.

A másik folyamat: a már említe" dotációk leépítése melle" egyrészt azúj típusú, jobban mondva elismert kockázatok kezelésére létrehozo" újellátórendszerek létrehozására (önkormányzati segélyezés, munkanélküliektámogatása, szociális és munkaügyi közszolgáltatások), másrészt a társa-dalombiztosítási, az oktatási, valamint az egészségügyi rendszer átalakítására issor került.

2 Igaz a folyamat nem a rendszerváltás „terméke”, az azt megel!z! években kezd!dö".


6/32

TANULMÁNYOK

8 esély 2011/6

1. ábra Az államháztartási jóléti közkiadások megoszlása (%)

0%

10%

20%

30%

40%

50%

60%

70%

80%

90%

100%

1990 1991 1992 1993 1994 1995

Oktatás Egészségügy

Lakásügyek, települési és kommunális szolgáltatások Nyugellátások, egyéb tb ellátások

Családi pótlékok és gyermekeknek járó juttatások Táppénz, anyasági vagy ideiglenes rokkantsági juttatások

Munk anélk ül i ellát ás ok Egy éb s zoc iális t ámogat ás ok

Jóléti szolgáltatások

Forrás: zárszámadási törvények (saját számítás)

El! bbi esetben az új ellátórendszer lassan és sok ellentmondássalterhelve épült ki. Az új jogszabályok els!sorban az aktív korban lév! állástalanok, valamint a szegénységben él!k támogatórendszerének sza-

bályozását tartalmazták. A munkanélküliek ellátását törvényi szinten 1989-t!l szabályozták, majd többszöri módosítás után az új jogszabályt 1991

februárjában fogadta el az Országgy#lés (1991. évi IV. törvény a foglal-koztatás el!segítésér!l és a munkanélküliek ellátásáról – Flt.). Ekkorramár nagyságrendileg közel 750–770 ezer munkavállaló veszte"e el azállását, amit 1991 és 1993 közö" további 700 ezer aktív korú „követe"”.Azaz e rendkívülien rövid periódusban közel 1,2 millió f! „hagyta el”a munkaer!piacot. Ezt a földcsuszamlásszer# változást az újraszabályo-zo" munkanélküli ellátórendszer képtelen volt kezelni, annál is inkább,mert – sok pozitívuma melle" – két dologban el!re bekódolta a feszült-ségeket. Egyfel!l az ellátások mértéke alacsony (pl. nem követi az inf-lációt), másfel!l a jogosultsági szabályok kizárnak számos nehéz hely-zetben lév! társadalmi csoportot. „Összességében tehát több tízezren, deesetleg százezren vagy többen is lehetnek azok, akik vagy kimaradnaka foglalkoztatási törvény által szabályozo" munkanélküli-ellátásokból,

vagy az ellátás a minimális létet sem biztosítja számunkra” – írja 1991- ben Ferge Zsuzsa (Ferge, 1991:123.) Másfel!l a törvény megvalósításáraszánt források is alulkalibráltak. Ahogy Ferge Zsuzsa megjegyzi, a ren-delkezésre álló források és intézményi kapacitások kb. kétszázalékosmunkanélküliség kezelésére elégségesek, miközben a kormányzati el!-rejelzés is öt-hét százalékos (Ferge, 1991.) Már ekkor is nagyon hiányzo" egy alsó védelmi szint kiépítése. Ezt hivato" biztosítani a foglalkozatásitörvényhez képest két év késéssel, a reálfolyamatokhoz képest minimumöt-nyolc éves késéssel megalkoto" szociális törvény (1993. évi III. törvénya szociális ellátásokról és a szociális igazgatásról – Szt.). A késedelem


7/32


esély 2011/6 9

melle" a másik kardinális probléma, hogy a törvény nem jogosultságo-kat állapít meg, hanem azzal, hogy nevesíti a pénzbeli ellátásokat és aszociális szolgáltatásokat, hozzáférési kereteket sorol fel, a pontos meg-határozást pedig a helyi önkormányzatokra bízza. Egyszóval: a törvénydiszkrecionális szabályozást érvényesít.

„A [törvényi] megfogalmazás elegánsan ravasz, egyidej# leg ad és visszavesz: megem-líti egyfel! l a »jogosultságot«, ami józan ésszel nem értelmezhet! máképp, mint valamire – ebben az esetben egy ellátásra – való jogként. Ám ugyanennek a mondatnak a folyta-tásában visszaveszi ezt az értelmezést, és egy feltételes módban álló igealak segítségével e jogot diszkrecionálisan érvényesíthet! vé fokozza le. Egyszer# bb le" volna úgy fogalmazni,ahogy a dolog valóságban m# ködik: a jogosultak egy része számára az állam és/vagy azönkormányzat valamilyen ellátást állapít meg.” (Horváth Á. 1995:262.)

A szociális törvény jogszabályként elfogado" els! verziója „megala-pozza” azt a máig ható problémát, hogy egyfel!l nem tudjuk pontosan,hogy mit is jelent a „szociális rászorultság” (pontosan kinek, milyen fel-tételekkel és mit kell nyújtani), másfel!l a törvény alulról nyito" , azaza helyi szint# szabályozás tekintetében az önkormányzatok igen nagyszabadsággal rendelkeznek. E két jelenség összhatásaként el!re tudható,de legalábbis sejthet! volt, hogy bizonyos körben ellátatlanságot és nagy-fokú bizonytalanságot visz a rendszerbe. Végül azt se felejtsük el, hogyaz elfogado" törvény forrás-szükségletét szintén alábecsülték.

A társadalmi, gazdasági és politikai változás a társadalombiztosításiellátásokat sem kímélte meg. A kérdést úgy tehetjük fel, hogy milyenszerepet szántak a társadalombiztosítási rendszernek a transzformációsválság során felszínre bukkanó társadalmi problémák kezelésére. Azintézményi-szabályozási változásokat sokrét#nek mondhatjuk. Az egyikszál a szervezeti-Þnanszírozási változásoké, ahol ún. proÞltisztítást haj-tanak végre. Ez tulajdonképpen az államháztartáson belüli forráscsere.Azaz a központi költségvetéshez került 1990-ben a családi pótlék, 1992-

ben a munkanélküliségi és politikai kárpótlási ellátások sora, 1993-bana temetési hozzájárulás, valamint 1995-ben az anyasági ellátások tétele,míg 1992-ben különvált a Nyugdíj- és az Egészségbiztosítási Alap3. Acél egyértelm#: az ekvivalencia-elv er! sítése. A biztosítási elv er!sítésénekszándéka és a valós folyamatok közö" egy ellentmondás feszült, jelesül,hogy – mint köztudo" – a munkaer!piacról kiszorult tömegek jelent!srészét a nyugdíjrendszer fogadta be, és nyújto" számukra valamilyenszint# egzisztenciát. Ez, valamint az a hagyomány, hogy a nyugdíjrend-szert 1990 el!" is gazdaságpolitikai eszközként használták, nem kedve-ze" az ekvivalencia-elv térnyerésének.

„Nagyjából a nyolcvanas évek elejét! l minden szakért! számára világos volt, hogya nyugdíjreform elkerülhetetlen. A kezdetekkor elméletileg keresetarányos, de a szokásosszolidarisztikus elemekkel m# köd! rendszer a nyolcvanas évekre á"ekinthetetlenül zava-rossá vált. Legalább két okból jórészt elveszte"e keresetarányos jellegét. Egyrészt a rend-szerb! l »kifelejte"ék« az árakhoz-bérekhez indexelést. Bár az in ßáció akkor kevésbé volt jelent! s, de a bérnövekedés mia" akár kétszeres vagy többszörös különbség is kialakulha-to" teljesen azonos munkaút után annak javára, aki 10–20 évvel kés! bb ment nyugdíjba.

3 Választások útján megalakultak az Alapokat felügyel! Önkormányzatok is.


8/32

TANULMÁNYOK

10 esély 2011/6

Másrészt a nyugdíjrendszert a költségvetés Þókjaként kezelték, s a kormány a nyugdíj sza-bályokat az éppen fellép! gazdasági kényszereknek megfelel! en, ötletszer# en alakíto"a. Anyugdíjcsökkentés észrevétlennek vélt, kedvelt módja az volt, hogy különböz! degresszívelemeket lépte"ek be a nyugdíjak megállapításánál.” (Ferge, 2000:341–342.)

A másik szál a nyugdíjemelési szabályoké . 1992-t!l törvény szabályozza anyugdíjak emelését. A törvény szerint évente kétszer kell a nyugdíjakatemelni (év eleje és év vége). Az emelés mértékét a bérekhez indexálták,igaz, ennek részletszabályait (az esedékes emelések mértékét, az emeléslegkisebb és legnagyobb összegét, a végrehajtás szabályait) törvényi fel-hatalmazás alapján a mindenkori kormányoknak rendeletben kelle"megállapítaniuk. 1992-ben és 1993-ban volt még egy harmadik emelésis. Ez az emelés a két „normális” emelés melle" di$erenciáltan érinte"ea különböz! nyugdíjas csoportokat. A di$erenciálás célja egyértelm#enaz volt, hogy a nyugdíjrendszer korábbi m#ködésének aránytalanságaitkezelje, így akadályozva meg az id!sebb nyugdíjasok nyugellátásánakelinßálódását.

A nyugdíjrendszer átalakítása , reformja is megkezd!dö" (harmadik szál).Az els! fontos dátum 1991, amikor országgy#lési határozatot hoztak aleend! nyugdíjrendszer struktúrájáról. Ez az elvi határozat egy többpil-lér# , fokozatosan emelked! nyugdíjkorhatárt magába foglaló, Þnanszí-rozási oldalról átlátható és a járulék-járadék kapcsolatát er!sít! nyug-díjrendszert képzelt el. A megvalósítás els! lépései közö" szerepelt azönkéntes alapon igénybe vehet! kiegészít! nyugdíj-megtakarítás (1993),amely változó mérték# és kör# adókedvezménnyel párosult. Majd –hosszú egyeztetés után – 1996-ban döntés születe" a korhatáremelésr!lis (egységes 62 év, amit 2009-re fokozatos emeléssel kelle" elérni). De

ezel!" , 1994-t!l ismét elindultak a reform munkálatok (az államháztar-tási reformbizo"ság keretén belül m#köd! jóléti albizo"ság). A reformels!dleges célja a nyugdíjrendszerben lév! értékvesztés megállítása és azaránytorzulások feloldása. Ma már tudjuk, hogy az 1991-ben megálmo-do" három pillér helye" más le" (és azóta az is semmivé vált).

A társadalmi-gazdasági változások a jóléti rendszer másik két nagyellátási rendszerét (egészségügy, oktatás) sem hagyták érintetlenül. For-rásoldalról nézve mind az egészségügy, mind az oktatás e korszak nagyvesztesei közé tartozik, mivel GDP arányosan az egészségügy részaránya6,5 százalékról (1990) 4,4 százalékra (1995), míg az oktatás 8,2 százalékról(1990) 5,2 százalékra (1995) zsugorodo".

Intézményi-szervezeti megközelítésb!l az egészségügyi rendszer vál-tozásait Orosz Éva így foglalja össze: „az 1989–1993 közö"i id!szakbanalapvet!en átalakultak az egészségügyi rendszer makro-struktúrájának

jellemz!i és kialakultak a jelenlegi struktúra f! összetev!i: a társada-lombiztosítási Þnanszírozás, a különböz! tulajdoni formák jogi egyen-rangúsága, a háziorvosi rendszer, a teljesítményÞnanszírozás. A m#kö-dési folyamatokat tekintve az átalakítás azonban egyoldalúan lesz#külta Þnanszírozási módszer átalakítására – amelynek a reméltnél kevésbé

jelentkeztek a pozitív hatásai, míg a vártnál lényegesen nagyobb er!vela negatív mellékhatásai. Az átfogó reform többi célkit#zése (pl. a min!-ségbiztosítási rendszer kialakítása, a szolgáltatók – pénzügyi és szakmai– ellen!rzési rendszerének kiépítése, az intézményi menedzsment auto-


9/32


esély 2011/6 11

nómiájának növelése) a megvalósításban nem kapo" tényleges Þgyelmet.(…) A reformokhoz nem álltak rendelkezésre pótlólagos források, más-részt a rendelkezésre álló források elosztását is jelent!s mértékben befo-lyásolták a spontán folyamatok – mindenekel!" a gazdasági liberalizá-ció és ennek nyomán a gyógyszerpiacon végbemen! változások.” (OroszÉva 2000:75.)

A közoktatás területén 1993-ban került sor átfogó törvényalkotásra,amely kialakíto"a, meghatározta a jelenleg m#köd! struktúra és Þnan-szírozási rendszer fundamentumait. A kialakíto" rendszer azonban kép-telen volt megbirkózni a társadalmi, gazdasági, munkaer!-piaci nyomá-sokkal, emelle" a különféle partikuláris-érdekek megjelenése, er!södéseés az állandósult forrássz#ke számtalan funkciózavar ered! jévé vált.Ennek a folyamatnak a f! hatását a következ!képpen lehet összegezni:

„az oktatási rendszer sokkal inkább konzerválja, s!t, bizonyos szegmens- ben maga is növeli az alsó társadalmi rétegek esélyhátrányát, s a legala-csonyabb iskolázo"ságú családi-társadalmi (etnikai) környezetb!l érke-z!knek vajmi kevés esélyük nyílik arra, hogy kurrens tudásjavak meg-szerzésével kitörhessenek megkülönböztete"en kedvez!tlen társadalmikörnyezetükb!l”. (Gazsó F. – Laki L. 2004:124.)

A szociálpolitikára hat— tŽnyez!k: a munkaer!piacŽs a jövedelmi viszonyok alakulása

Változások a munkaer! piacon

Az elmúlt, közel két évtizedben hazánkban a népesség száma összes-ségében 330 ezer f!vel csökkent, miközben a munkavállalási korúakémajdnem 50 ezer f!vel gyarapodo". Ebben szerepet játszo"ak egyfel!ldemográÞai folyamatok, másfel!l a nyugdíjkorhatár 62 évre emelése.

Az ismert gazdasági folyamatok következtében 1997-ig a foglalkozta-to"ak létszáma csökkent. A létszámvesztés – mint már említe"em – drasz-tikusan és gyorsan következe" be. 1997-t!l ez a folyamat megállt, és egyrövid növekedési szakasz után (1997–2000) a foglalkoztato"ak számaigen alacsony szinten stabilizálódo" , illetve a gazdasági válság idejeala" tovább romlo" (2009-ben 55,4% a [15–64 éves népességre számíto"]foglalkoztatási ráta).4 A legfrissebb adatok (2011. II. negyedév) szerint amagyarországi foglalkoztatási szint 55,8 százalék, amely mintegy 8 szá-zalékpon"al marad el az Unió (EU-27) átlagától.

A problémát tovább növeli, hogy az alacsony aktivitáshoz a munkaképe-sek magas inaktivitása társul. Az aktív korú gazdaságilag nem aktívak lét-száma, a KSH Munkaer!-felvétel adatai szerint, 1992-t!l 2004-ig – egy-kétévt!l eltekintve (pl. 1997–98; 2002–03) – folyamatosan emelkedik, majd2004-t!l lassan csökken, de még mindig 2 millió f! körül van.

Szociológiai értelemben a munkahely-vesztés és a tartós munkanélkülilét lényegesebb dimenziói közö" el!kel! helyen állnak a demográ Þai (nem,

4 KSH h"p://portal.ksh.hu/pls/ksh/docs/hun/x%p/idoszaki/pdf/valsag.pdf letöltve:2011.10.04.


10/32

TANULMÁNYOK

12 esély 2011/6

kor), valamint az iskolázo"sági okok. A KSH Munkaer!-felmérés adataialapján megállapítható, hogy a n!k foglalkoztato"sági helyzete kevésbéromlo" , mint a férÞaké, illetve jellemz! a Þatalok (24 éven aluliak) nagy-fokú inaktivitása (nem-tanuló, eltarto" , illetve munkanélküli), és azid!sebb korosztály munkaer!piacról való (végleges) kiszorulása. Aziskolázo"ság tekintetében pedig fordíto" korreláció Þgyelhet! meg:minél magasabb valakinek az iskolai végze"sége, annál kisebb esélyevan arra, hogy munkanélkülivé váljon. Az iskolázo"sági szint kitüntete" szerepét más kutatási adatok is igazolják. Az adatok alapján egyértelm# ,hogy a társadalmi pozíciót és ezzel együ" az életmin!séget meghatá-rozó dimenziók, valamint az iskolázo"sági mutató abban az értelembenkonzisztensek egymással, hogy ahol alacsony az iskolázo"sági szint, o" általában alacsony jövedelmi helyze"el, kedvez!tlen települési ado"-

ságokkal, rossz munkaer!-piaci státusszal, nagycsaláddal találkozunk.Ennek megfelel!en az esetek többségében az iskolai végze"ség egy sor,a társadalmi és munkaer!-piaci helyzet szempontjából jelent!s változóértékét is „magában hordozza”, amihez nyugodtan hozzátehetjük, hogya vagyon koncentrálódása vonatkozásában is els! helyen áll az iskolaivégze"ség és a foglalkozási pozíció.

A magyar foglalkoztatáspolitika legsúlyosabb problémája tehát az alacsony foglalkoztatás és a magas munkaképes-inaktivitás5 kombinációja. Esetünkben af! kérdés, hogy a nem-foglalkoztato"ak köre honnan rekrutálódo" , mivelaz e csoportba tartozók többsége elveszte" munkajövedelmét a jólétirendszerekb!l pótolja vissza. Az aktív korban lév! nem-foglalkoztato"a-kat két nagy csoportra bonthatjuk; a) inaktívakra (szül!i ellátást kapók,tanulók, nyugdíjasok, háztartásbeliek), és b) gazdaságilag aktívak közétartozó munkanélküliek csoportjára. Az els! csoportba tartozók számot-tev! részének vagy semmiféle kapcsolata nincs a munkaer!piaccal, vagymeglehet!sen lazák a köt!dései. A második csoportnak viszont a munka-er!piacon jelen lév! , munkára képes és munkára kész emberek a tagjai.

Megpróbáltuk követni, hogyan változo" azoknak a státusza, megélhe-tési lehet!ségei, akik kikerültek a foglalkoztato"ak közül. (2. ábra)

Az egész id!szakra jellemz! , hogy a munkavállalás korú nem foglal-koztato"ak létszáma igen magas, tendenciáját nézve növekszik, hiszenaz 1990 és 2009 közö"i id!szakban a nem-foglalkoztato"ak arányamajdnem 11 százalékpon"al, valamivel több, mint 950 ezer f!vel n!". Anegatív csúcs 1997-ben volt, ekkor a munkavállalási korú népesség munka-er! -kapacitásának kihasználatlansága 41 százalékra növekede". Azóta – kisebbhullámzásoktól eltekintve (2000–2001; 2003–2005) – ez az arány 2007-igcsökkent, majd ismét emelkede".

5 A teljes népesség mintegy 60 százaléka nincs jelen a munkaer!piacon. Az aktív korúak-nak pedig a harmada munkanélküli! Jelenleg tehát valamivel több mint 3,7 millió foglal-koztato"ra közel 6 millió inaktív és nem egészen 304 ezer álláskeres! jut.


11/32


esély 2011/6 13

2. ábra A nem-foglalkoztato! ak összetételének változása (ezer f " )

0

100

200

300

400

500

600

700

800

900

1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009

0

500

1 000

1 500

2 000

2 500

3 000

Nem-foglalkoztatottak Regisztrált munkanélküliek szülõi támogatás Tanulók Nyugdíjasok Egyéb inaktívak

Forrás: Munkaer!-piaci tükör, 2010 (MTA KTI, h"p://www.econ.core.hu)

A nem-foglalkoztato"ak összetételének változása szempontjából többfordulópontot is megjelölhetünk. A munkaer!-piaci köt!dés szempontjá-

ból fordulópontok az 1993-as és a 2004-es évek, mivel 1993 el!" , illetve2004 után a munkahelyüket elveszt! emberek többsége munkanélküli

le" , azaz a munkavállalási korúak nagyrészt még a munkaer!piaconmaradtak. A köztes id!szakban ez a tendencia megfordult, a munkanél-küliek aránya visszaese" , és zömük más inaktivitási státuszba került.

A jóléti ellátórendszert felülr!l nézve az egyik fordulópont az 1996–1998 közö"i id!szak. Addig mind a szül!i ellátást kapók (gyesen, gyedenlév!k, gyet-ben részesül!k), mind a tanulók, mind a nyugdíjasok, mind az„egyéb inaktívak” létszáma növekede" , ezen belül is leginkább az utóbbike"! létszáma ugro" meg. A kilencvenes évek vége után mind a négyinaktivitási státusz létszáma csökkent. Ezt követ!en a tanulók, valaminta szül!i ellátásban részesül!k száma el!ször stagnált, majd a tanulóké2005, a szül!i támogatásban részesül!ké 2008 után ismét emelkedésnekindult. Fokozatosan csökken! számban részesültek korhatár ala"i nyug-díjban, míg az „egyéb inaktívak” száma kisebb-nagyobb hullámzásokután, 2004–2007 közö" csökkent, majd ismét növekedésnek indult. Ezekvoltak a létszámváltozások.

Ha az inaktívak százalékos megoszlását nézzük, méghozzá úgy, hogycsak az els! és az utolsó néhány év megoszlása érdekel bennünket, akkora bels! arányokat tekintve nagyfokú stabilitást láthatunk. Ebben azesetben a regisztrált munkanélkülieknek, a szül!i támogatásban része-sül!knek és az „egyéb inaktívaknak” a nem-foglalkoztato"akon belülirészesedése alig változo" , míg a nyugdíjban részesül!ké csökkent. Nefelejtsük el, hogy eközben az egész sokaság, a nem foglalkoztato"ak lét-száma a korábbinak másfél-kétszeresére n!". (3. ábra)


12/32

TANULMÁNYOK

14 esély 2011/6

3. ábra Az aktív korú inaktívak összetételének változása (%)

0%

5%

10%

15%

20%

25%

30%

35%

40%

1990 1991 1992 1993 1994 1995 1994 1996 1997 1998 2000 2001 2002 2203 2004 2005 2006 2007 2008 2009

munkané lkül i szü lõ i e llátások tanulók nyugd íjasok egyéb inkat ív

Forrás: Munkaer!-piaci tükör, 2010 (MTA KTI, h"p://www.econ.core.hu)

Összességében megállapítható, hogy a rendszerváltás óta nagyon ala-csony az állástalanok álláskeresési aktivitása6 , amely az alacsony foglal-koztatási szint egyik kiváltó oka. Azt is láthatjuk, hogy 1993-ig a munka-helyüket elveszt! emberek számo"ev! része bent maradt a munkaer!pi-acon. Ezután a helyzet változo" , a munka nélkül lév!k dönt! hányadaelhagyta a munkaer!piacot. Az adatokból úgy t#nik, hogy ez a kilépéstartós, sok esetben végleges, mivel a szül!i ellátások melle" inkább az id! el!"i nyugdíjazás, illetve a háztartásba való visszatérés volt a jellemz!.

Intézményi oldalról ez azt jelenti, hogy a jóléti ellátórendszerre tartósés igen nagy mérték# nyomás nehezedik. Az id!szak elején a beáram-lás mind létszámát, mind arányát tekintve az új támogatórendszerben(munkanélküli ellátások) és az oktatási rendszerben volt a legjelent!sebb,de a nyugdíjrendszer szívóhatását is igazolják a számok. Már a korszakelején látható, hogy sok esetben találkozunk ellátatlanokkal, illetve csaksegélyb!l él!kkel. Ez a kör – az egész periódusra nézve – az aktív korúinaktívak mintegy ötöde, az induló létszám (1990) kb. 300 ezer f! , míg eza szám 2009-re jelent!sen, mintegy 230 ezerrel megemelkede" , közel 530ezerre duzzadt.

A munkaer!piacon bekövetkeze" szakadásokat a szociálpolitikai ellá-

tórendszer nem tudta mérsékelni. Ezek a szegmentumok, legalább háromrészre szakítják a munkaer!piacot, ahol a) egy sz#k réteget (els!sorbana közigazgatás fels! régiói; a transznacionális vállalatok és ennek kör-nyezete, illetve új típusú szakmák és szolgáltatások megjelenése) leszá-mítva b) a többség számára az alacsony életszínvonalat biztosító munkákmaradtak, ráadásul a régi biztonság nélkül. A harmadik terület [c)] agazdaság „ala"i rész”, amely f!ként a naturális gazdaságból, a fekete-

6 Álláskeresési aktivitásnak a regisztrált munkanélkülieknek a nem foglalkoztato"akon belüli arányát nevezzük.


13/32


14/32

TANULMÁNYOK

16 esély 2011/6

1. táblázat A jövedelemforrások részaránya az összjövedelemb" l

Munka- Társadalmi EgyŽb Összesenbru"—

Összesenne"—

J ö v e d e l e m1991 65,8 30,4 3,8 100,0 83,21999 69,6 29,0 1,4 100,0 80,92008 66,4 31,9 1,7 100,0 77,32009 65,9 32,3 1,7 100,0 77,5

Forrás: Szociális Statisztikai Évkönyv 2010, Jövedelmi helyzet (KSH, 2001/43.)

A jövedelem összetételben bekövetkeze" változások több, olykorellentétes el! jel# folyamat eredményei, melyben a gazdasági helyzet ala-kulásának, a munkaer!-piaci tendenciáknak és a szegénységnek, vala-mint a szociális ellátásokhoz való hozzáférésnek van f! szerepe.

A következ! , 4. ábra plasztikusan mutatja, hogy egyre nagyobb le" aszakadék a keresetek – társadalmi jövedelmek növekedési dinamikája közö":2000-ben a társadalombiztosítási kiadások nagy részét kitev! öregséginyugdíjak átlaga a 85 százalékát, a munkanélküliek ellátása a 95 százalé-kát, a szociális ellátások közül a rendszeres szociális segély pedig mind-össze az 55 százalékát érte az 1990. évi értéknek. A ne"ó átlagkeresetekesetében ez a szám 88 százalék. 2009-re a tendencia változik, mivel azátlagnyugdíjak és a munkanélküli ellátások növekedési üteme felgyor-sul, míg a rendszeres szociális segély (és az összes nyugdíjminimumhozkötö" ju"atás) reálértéke még mindig nem éri el az 1990. évi szintet. Atöbbi jövedelemtípus esetében a reáljövedelem 2001-re, a ne"ó átlagkere-set és a munkanélküli ellátások – leszámítva az 1990–1995 közö"i id!sza-kot – 2002-re, míg az átlagnyugdíj 2003-ra éri el az 1990. évi szintet. Vagyisaz a rendszerváltás kori cél, hogy a szabadság mellé életszínvonalbelinövekedés is társuljon, elmaradt, hiszen a munkajövedelem tekintetébenis b! 12 évet kelle" várni, hogy a reálérték növekedés visszahozza azinduló állapotot. Az évek folyamán a társadalombiztosítási ellátások és asegélyek közö" az ellátások értéke szerint óriási különbségek adódtak.

Nyilvánvaló, hogy a piacgazdasági átalakulásnak (transzformációsválság) nagy számú vesztese le" , egyre több családot érinte" az elszegé-nyedés, a jövedelemvesztés. Ezt mutatják az el!z!ekben említe" adatok,folyamatok, amelyek jövedelmekre gyakorolt hatása a jövedelmek szer-kezetének átrendez!désében (4. ábra), valamint a jövedelmi különbségek

szélesedésében érzékelhet! (2. táblázat).


15/32


esély 2011/6 17

4. ábra A ne! ó átlagkereset és az egyes jóléti ellátások, valaminttársadalmi minimumok reálértékének alakulása (1990 = 100)

0

20

40

60

80

100

120

140

1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009

nettó átlagkereset reáljövedelem

átlagnyugd íj (sa ját jogú ö regség i) rendsze res szoc segély ( jöv. pót ló támog .)

munkanélküli ellátás

Forrás: A ne"ó átlagkeresetek, rendszeres szociális segély (jövedelempótló támoga-tás) – KSH szociális évkönyvek; munkanélküli ellátás – Munkaer!-piaci tükör 2010.;öregségi nyugdíj-átlag – ONYF évkönyv 2010.; (saját számítás)

Tudjuk, hogy a jövedelmi egyenl!tlenség növekedése nem a rend-szerváltás terméke. A felmérések tanúsága szerint ugyan el!ször mér-sékl!dtek (a hatvanas évek elejét!l a nyolcvanas évek elejéig), majd az

ezt követ! korszakban, nagyjából a nyolcvanas évek elejét!l, n!"ek a jövedelmi egyenl!tlenségek. A rendszerváltás óta ez a szélesedési trendfeler!södö" , hiszen az 1982 után elinduló növekedés a rendszerváltásels! éveit!l felgyorsult, majd ez az igen gyors és intenzív tendencia akilencvenes évek vége felé inkább stagnált. „Nem kétséges [tehát], hogya közép-kelet-európai országokban a jövedelmi egyenl!tlenség és a sze-génység a rendszerváltás után megn!". Az egyenl!tlenségek növekedésea jövedelmek, a vagyoni viszonyok, az életesélyek, az életstílus területéna piacgazdaságra való á"érés várható következménye volt. A szegény-ség növekedése pedig a GDP jelent!s visszaesésének volt a szükségszer# következménye” – kezdi tanulmányát a Ferge Zsuzsa – Andorka Rudolf– Tóth István György szerz!hármas (1997:89.). Ezt támasztja alá a 5. ábrán

bemutato" adatsor is, ahol jól látható, hogy az elmúlt b! két évtized-

ben a jövedelmi pozíciók jelent!sen átalakultak, tendenciájukat tekintvenövekedtek. Az alsó jövedelmi sávban lév!k egyre távolabb kerültek afelül lév!kt!l. A mért legnagyobb távolság 2000-ben volt, de azóta semcsökkentek érdemben a jövedelemi távolságok.


16/32

TANULMÁNYOK

18 esély 2011/6

5. ábra Ekvivalens (e = 0,73) jövedelmek személyi eloszlása 1987 és 2009 közö! a jövedelem-eloszlás különböz" részeire érzékeny mutatók alapján

0,15

0,17

0,19

0,21

0,23

0,25

0,27

0,29

0,31

1987 1992 1996 2000 2003 2005 2007 2009

Gini -i ndex A(2)

Forrás: 1987: KSH Jövedelem-felvétel; 1992, 1996: MHP; 2001–2009 Tárki HáztartásMonitor (idézi: Tóth I. Gy. 2010:34.) Megjegyzés: Gini-idex a középs! sávra vagy az eloszlás két szélre szimmetrikusanérzékeny-mutató; A(2) index az alsó sávra érzékeny mutató

A relatív jövedelmi pozíció alakulását – természetszer#leg – számosegyéni, családtörténeti, valamint demográÞai – társadalmi – gazdaságihatás és tényez! befolyásolja, a magyarázó elméletek szerint azonban(idézi: Kolosi T. – Tóth I. Gy. – Keller T. 2008) a kulturális t!kének, amelyszorosan összekapcsolódik egyéb státusképz! javakkal, meghatározó aszerepe. „A vagyoni-jövedelmi helyzet a rendszerváltás id!szakábannövekv! mértékben kapcsolódo" össze a legfontosabb társadalmi-de-mográÞai változókkal. (…) A jövedelmi-vagyoni különbségek magyará-zatában egyre nagyobb mértékben játszik szerepet a társadalom tagja-inak iskolázo"sága.” (Kolosi T. – Tóth I. Gy. 2008:32.) Az iskolázo"ságiszint azonban nagyban behatárolja a munkaer!-piaci mozgásokat. Azaza kör bezárult! Az iskolai végze"ség er!s összefüggést mutat olyan,egyéb rétegz!dési kritériumokkal, mint a jövedelmi-vagyoni helyzet, a

munkamegosztásban betöltö" pozíció, amely viszont szoros kapcsolatban áll a családmére"el (gyerekek számával), a település nagyságával,lakásfelszereltséggel stb. Azaz a társadalmi pozíciót és ezzel együ" azéletmin!séget meghatározó dimenziók, valamint az iskolázo"ság abbanaz értelemben konzisztensek egymással, hogy ahol alacsony az iskolá-zo"sági szint, o" általában alacsony jövedelmi szin"el, rossz munkaer!-piaci státusszal (és lakáshelyze"el), valamint sok gyerekkel találkozunk.E hatások, együ" járások, mintázatok kialakulásáért els!sorban a piacimechanizmusokat tehetjük „felel!ssé”. Els!sorban azonban a társadalmi


17/32


esély 2011/6 19

rétegz!dés elemzése során fontos megjegyezni, hogy hazánkban „messzenemcsak a jövedelmi és vagyoni egyenl!tlenségek növekedésér!l vanszó. Miközben az életmin!ség egyik legfontosabb mutatója, a születéskorvárható éle"artam, az ország átlagát tekintve n! , a javulás csak a jobbhelyzet#ekre korlátozódik: a szegényebbek élete rövidül. Miközben aziskolázo"ság átlagos mutatói javulnak, rohamosan n! az iskolák közö"iés az iskolákon belüli szegregálódás. (…) A lakáshelyzet egészében javu-lóban van, de i" is érezhet! a távolságok növekedése. A víz-fürd!szobanélküli lakások 8 százalék körüli aránya évek óta nem változik. A szegényharmadnál ez az arány 20 százalék körüli. Folytatódik egyes régiók, kistérségek, zsákfaluk leszakadása egyfel!l, a településeken belüli lakóhelyiszegregáció, ge"ósodás másfel!l.” (Ferge, 2008:1.) Azaz nemcsak a társa-dalmi és gazdasági kváziintencionális folyamatok azok, amelyek növelik

az egyenl!tlenségeket, hanem a társadalompolitikai beavatkozásoknaksem sikerült e növekedést mérsékelni, s!t, sok esetben e beavatkozásoktovább élezték a meglév! egyenl!tlenségeket. Így a szociálpolitika számárakülönös fontossággal bír, hogy a jövedelem-eloszlás változása els! sorban minektulajdonítható.

A kérdésre nem adatható pontos válasz, mert rendkívül bonyo-lult, összete" problémával állunk szemben, ahol ráadásul a különböz! hatások eredményei ellentétesek is lehetnek, azaz a hatások bizonyosszint fele" kioldódhatnak. Amit logikai úton is könny# belátni, hogy a

jövedelemeloszlás mintázatára egyrészt a gazdasági változások, ezen belül f!ként a munkaer!-piaci mozgások (foglalkoztatási szint, jövedel-mek alakulása), másrészt az állami redisztribúciós politika (adópolitika,

jóléti transzferek) gyakorolnak hatást. A jövedelmi egyenl!tlenség nagy-ságát tehát a foglalkoztato"ság és a reáljövedelmek alakulása igen er!tel-

jes mértékben befolyásolják.A jövedelmek f! bb forrásainak – piaci jövedelmek, társadalombizto-

sítási ju"atások, szociális ellátások – bels! egyenl!tlenségének vizsgálataképet ad az állami újraelosztás mintázatának jellegzetességeir!l, arról,hogy melyik az a jövedelemtípus, amely leginkább felel!s az egyenl!t-lenségek növekedésért. A 2. táblázat adataiból látható, hogy az összes

jövedelmek – az évek közö"i hullámzást leszámítva – összességükbenalig változtak. Ezzel szemben trendjüket tekintve mind a társadalombiz-tosítási jövedelmek, mind a szociális transzferek hozzájárultak a jövedelmikülönbségek polarizációjához. Másképpen megfogalmazva: A jóléti transzfe-rek (szociális és társadalombiztosítási jövedelmek) csak részben tudták kompen-zálni a piaci jövedelmek egyenl! tlenséget növel! hatását, nem tudták megál-lítani a társadalom szétszakadását. A társadalombiztosítási jövedelmek

egyenl!tlenségei párhuzamosan a piaci és az összes jövedelmek egyen-l!tlenségi mutatóival 1992–1996 közö" növelték a jövedelmi különbsé-geket, s!t, a 2000–2003 közö"i id!szakban, amikor a piaci jövedelmekszerinti egyenl!tlenség csökkent, ám a jóléti transzferek Gini-együ"hatóinövekedtek.


18/32

TANULMÁNYOK

20 esély 2011/6

2. táblázat A háztartási jövedelmek egyenl" tlenségei, 1992–2007 (Gini-együ! hatók, %)

1992 1996 2000 2003 2005 2007Piaci és egyéb nem állami

jövedelem47,2 50,4 55,4 53,5 52,3 51,1

Szociális jövedelem 37,3 37,9 40,6 45,7 47,3 41,8Társadalombiztosítási jövedelem 31,8 37,9 37,1 39,1 36,1 38,2Összes ekvivalens imputált

jövedelem26,7 28,4 29,6 32,2 28,4 26,9

Forrás: Tárki, 2008:36., 1.7 táblázat

Az ellátások hatása a jövedelemeloszlásra

Mint általában, a kilencvenes évek hazai jövedelemeloszlása is baloldaliaszimmetrikus, vagyis jelent!s nagyságú népességcsoportok s#r#södteka jövedelemeloszlás alsóbb régióiban, a fels! sávokban viszont az átlag-nál jelent!sen magasabb jövedelm# , ám nem túl nagy létszámú csopor-tok „húzták szét” a mez!nyt. Ennek oka, hogy a skála alján lév! családokösszes jövedelmében nagyobb volt a társadalmi transzferek súlya, ame-lyeknek reálértéke – mint tudjuk – sokkal nagyobb mértékben csökkent,mint a kereseteké, valamint a piaci jövedelmeké. Jól látszik mindez, haazt vizsgáljuk, hogy az összes háztartási jövedelmeken belül az egyestámogatások miképpen oszlanak meg az összes jövedelem alapján deÞ-

niált népességcsoportok közö".A nyugdíjak rétegeloszlásában nem történtek jelent!sebb változások,els!sorban továbbra is a középs! jövedelmi tartományban lév!k része-sednek nagyobb arányban. Ez az eloszlás is meger!síti azt a tapasztalatot,hogy a nyugdíjak eloszlása egyenl! bb, mint a munkajövedelmeké vagymás jóléti transzferé. Ennek els!dleges oka, hogy a nyugdíjak esetébenegyrészt az indexálási szabályok, másrészt az egyes ellátások minimumaaz, amely, ha nem is magas színvonalon, de mégiscsak védelmet bizto-sít a nyugdíjasok számára. 2005 és 2007 közö" enyhe mozgás Þgyelhet! meg a fels! bb kvintilisek irányába, ami f!nként a degresszív nyugdíj-megállapítási módszerek átalakításának köszönhet!. Mindent egybevévea nyugdíjba-vonulási szabályok eredményeképpen a nyugdíjak közö"iegyenl! tlenség jelent! sen csökkent.

Ezzel szemben a munkanélküliek járadéka egyre inkább koncentrálódika jövedelemskála aljára, ill. fels! részére, hiszen míg 1992-ben a népességalsó ötödében él!k közel 24 százalékban részesedtek ebb!l az ellátásból,addigra ez a szám 2007-re 42 százalékra emelkede". Ezzel ellentétes ten-dencia, hogy 2005-t!l egyre inkább növekszik a fels! kvintilisben lév!krészesedése. E változásokat egyértelm#en a hozzáférési szabályok válto-zása generálja. Úgy t#nik, hogy a járadék „szétválasztja” az ellátásbanrészesül!ket, így módosítva a piaci folyamatok alakulását, hiszen a mun-kanélküli járadék megoszlási mintázatának változása egyfel!l meger!sítiazt a kutatási tapasztalatot, hogy a munkanélküliség jobban érinti azokat,


19/32


esély 2011/6 21

akiknek alacsony az iskolázo"sági szintje, amely az esetek dönt! száza-lékában determinálja a gyenge munkaer!-piaci kapcsolatot is. Másfel!l,hogy az álláskeresési támogatás szabályozójának változása – mintegy a

jogosultak harmadának esetében (2007) – betölti funkcióját, a megszoko" életszínvonal védelmét.

Az utóbbi években ennél is jelent!sebb változást tapasztalhatunk asegélyek esetében. Az alsó ötödbe több mint 18 százalékpon"al több ilyentípusú ellátás jut, és amíg a kilencvenes évek elején a támogatások 37százalékát a 2. ötödig ve"ék igénybe, addig a kétezres évek közepére -végére már 60% fölé emelkede" az e kategóriákba tartozók részesedése.Ezek az adatok is azt támasztják alá, hogy a segélyek célzo"sága számo"ev! mértékben javult, ami mögö" épp úgy állhat a jogosultsági kritériumrendszerszigorítása, mint a támogatások reálértékének elvesztése. Jövedelem-eloszlási

oldalról e két hatást nem tudjuk szétválasztani, de a rendelkezésünkreálló információk egyértelm#en jelzik, hogy mindkét hatásnak igen jelen-t!s szerepe van a megoszlási mintázat ilyen jelleg# alakulásában. Ugyan-akkor az is felt#n! , hogy a fels! ötödben lév!k is részesülnek ezekb!laz ellátásokból, alátámasztva azt a szakirodalom által már sokszor leírtmegállapítást, hogy a segélyek elbírálásakor használatos jövedelemiga-zolási eljárás használhatósága gyakran megkérd! jelezhet!.

3. táblázat Egyes jólét transzferek kumulált megoszlása a ht-ok fogyasztásiegységre jutó jövedelme alapján meghatározo! jövedelmi ötödökben (1991, 2007, %)

Munkanélküli járadék

0

10

20

30

40

50

60

70

80

90

100

1 2 3 4 5 6

Nyugdíj

0

10

20

30

40

50

60

70

80

90

100

1 2 3 4 5 6

szül!i támogatások

0

10

20

30

40

50

60

70

80

90

100

1 2 3 4 5 6

segélyek

0

10

20

30

40

50

60

70

80

90

100

1 2 3 4 5 6

– – – – 1992

––––– 2007

Forrás: Tárki, 2008:37, 1.8 táblázat


20/32

TANULMÁNYOK

22 esély 2011/6

A családi pótlék tekintetében az alsó két ötödbe es! népességre a támo-gatás nem egészen 32 százaléka juto" 1992-ben, és mintegy 55 százaléka2007-ben. Ez a népességen belül igen jelent!s eltolódást jelent az alsó

jövedelmi tartomány felé. A családi pótlék ilyen irányú megoszlása egyreinkább a segély típusú ellátásokéhoz hasonlít, pedig a családi pótlékuniverzális ellátás. Nézetem szerint az alsó szegmensbe való koncent-rálódásnak egyértelm# „felel!se” az ellátás jelent! s értékvesztése, amit nemtudo" „felülírni” a középs! harmadba (3. és 4. ötöd) tartozók jövedelemnöveke-dése. Ez a gyermekes családok jelent! s részének elszegényedését jelzi.

Összegzésül, a jóléti ellátások területén az elmúlt id!szakban jelent!sátrendez!dések Þgyelhet!k meg. A változásokból csak egy metszetetszeretnék kiemelni. A nyugdíj kivételével a vizsgált ellátások – annakellenére, hogy a hozzáférési szabályok elvileg eltér! módon határozzák

meg a támogatni kívánt kört – a népességen belüli eloszlásukat tekintveegyfelé tartanak, jelesül egyre inkább olyan a szerkezetük, mint a segé-lyeké. Ennek oka egyértelm#en a ju"atások alacsony és csökken! reálér-téke.

A szegénység alakulása

A szegénység jelenségének leírásával foglalkozó kutatások (Tárki MHP,Háztartás Monitor adatfelvételek) szerint a népességen belül a mért sze-génységi ráta trendje az elmúlt közel két évtizedben enyhén növekede" ,az 1992-es 11,9 százalékról 2009-re 14,9 százalékra n!"7. A szegénységbenél! k bels! összetételét, azaz a szegénység struktúráját nagyjából változatlan-

nak mondhatjuk , e tekintetben nagyfokú állandóságot tapasztalhatunk. Akilencvenes évek utáni id!szakra jellemz! , hogy a szegénység kockázatacsökken az életkor emelkedésével. Ezzel szemben a gyerekszám növe-kedésével emelkedik a szegénységbe kerülés esélye. Az adatokból azt isláthatjuk, hogy ha a szül!k legalább három vagy több gyereket nevelnek,és/vagy ha az egyik szül! hiányzik – jelent!sen megn! a szegénységbekerülés esélye. A feln!" korúak inaktivitása, és ezzel összefüggésbenaz alacsony iskolázo"sági szint az egyik legfontosabb olyan dimenziók,amelyek leginkább hatással vannak a szegénység kialakulására. Emelle" ,ha a szegénység arányait elemezzük, egyértelm# összefüggést (korrelá-ció) kapunk a település nagysága és a szegénység kiterjedtsége közö" is,hiszen „a szegénység Magyarországon rurális jelleg# , a szegények többmint fele (53%) községi lakos, miközben a teljes népesség csupán egyhar-mada lakik községben, falvakban”. (Gábos A. – Szivós P. 2010:74.) Egymásik metszetet is beemelve, a kistelepülésen szegénységben él! csa-ládok többsége vagy ge"ósodo" (etnikailag majdnem homogén), vagyetnikailag heterogén marginalizálódó térségekben lakik.

Az 4. táblázat adataiból mindenképpen fontos kiemelni a gazdaságiaktivitás szegénységre gyakorolt hatását. Látható, hogy a stabil munka-er!-piaci jelenlét ahhoz nélkülözhetetlen, hogy valaki elkerülje a szegény-

7 A szegénységi határt az OECD2-skálával számíto" ekvivalens háztartási mediánjövedelem60%-ában határozták meg.


21/32


esély 2011/6 23

séget, hiszen „azokban a háztartásokban, ahol minden munkaképes korúszemély a teljes évet végigdolgozta a szegénységi kockázat mindössze5-6 százaléka az átlagosnak, míg o" , ahol senki nem dolgozo" az elmúltévben, a szegénység kockázata az átlag két és félszerese. A szegénységikockázat szempontjából a törésvonal nem els!sorban a nulla munkain-tenzitású háztartásokban él!k és a többiek, hanem a 0,5-nél alacsonyabbmunkaintenzitású háztartásokban él!k, és az annál szorosabb munka-er!-piaci kapcsolódású háztartásokban él!k közö" húzódik.” (Gábos A.– Szivós P. 2010:63–64.)

4. táblázat A szegénységben él" k és a teljes népesség összetételéneknéhány demográ Þ ai és munkaer " -piaci jellemez" je (2009, %)

Teljes népesség Szegénységben él!kÉletkor18 év ala" 19 2818–64 év 65 6764 év fele" 17 5Összesen 100 100GyerekszámNincs gyerek 54 361 gyerek 20 192 gyerek 17 273 és több gyerek 9 18Összesen 100 100

Háztartás munkaintenzitása*

0 20 480,01–0,49 17 300,50 15 110,51–0,99 23 101 25 2Összesen 100 100TelepüléstípusBudapest 17 2Város 49 44Község 34 53Összesen 100 100

Forrás: Gábos A. – Szivós P. 2010, 7. táblázat* „Az EUROSTAT munkaintenzitás indikátora azt méri, hogy a munkaképes korú(18–64 éves) háztartástagok az elméletileg lehetséges egy éves id!keretb!l mennyit(hány napot) töltö"ek el foglalkoztato"ként (teljes, illetve részmunkaid! ben). Amunkaintenzitás mutatója a laekeni indikátorrendszer része.” (Gábos A. – Szivós P.2010:62.)

Ennek összhatásaként az elmúlt id! szak átalakulásának vesztesei egyértel-m# en azok, akik korábban az alacsony termelékenység# , mára versenyképtelennévált ipari és mez! gazdasági munkahelyeken dolgoztak, és nem találtak maguknak


22/32

TANULMÁNYOK

24 esély 2011/6

új munkát a megváltozo" munkaer! -piaci szerkezetben , hiszen nekik a piacirendszerb!l fakadó egyenl!tlenségekkel kelle" volna megbirkózniuk,amihez – a társadalompolitikai eszközrendszer eredménytelen m#ködésemia" – elégtelen segítséget kaptak. Ezért aztán a társadalmi távolságoklent (és fenn) társadalmi szakadékká mélyültek, és egyre inkább jelent!sa szegénységbe kerülés kockázata a munka nélkül lév!k, illetve alkalmimunkát végz!k, a képzetlenek, a romák, valamint az Észak- és Kelet-Magyarországon lakók és a vidéken él!k körében. A szegénységben él!kkörében mára kialakult egy olyan réteg, amely számára a társadalmiintegráció hathatós szociálpolitikai beavatkozás nélkül reménytelen.„Összességében tehát azt tapasztaljuk, hogy a megkérdeze"ek mintegyegytizede tartozik ahhoz az underclasshoz, amelyik a rendszerváltásid!szakában nagy részében (egy részük a teljes id!szakban) a munka-

er!piacról kiszorulva segélyekb!l él.” (Kolosi T. – Tóth I. Gy. – Keller T.2008:18.)

A szociálpolitikára hat— tŽnyez!k: az államháztartáson belülij—lŽti kiadások

A jóléti kiadások alakulása

Az európai államok többségében a jólétre fordíto" kiadások az összki-adásokon belül jelent!sek. Az EU országainak kormányai összességébenlegtöbbet egészségügyre, oktatásra, nyugdíjakra, valamint egyéb jólétiközszolgáltatásokra költenek. Nincs ez másképp Magyarországon sem,hiszen a vizsgált id!szak elején nagyságrendileg a GDP harmadát-negye-dét, míg az id!szak vége felé 25–28 százalékát8 költö"ük jóléti támoga-tásokra.

A változások értékelésénél azt is Þgyelembe kell venni, hogy az egész jóléti struktúráról beszélünk, melyb!l – természetesen eltér! mérték- ben és életkorban – gyakorlatilag mindenki részesül. Így az adatok nemteszik lehet!vé, hogy valamilyen célkit#zés, vagy jóléti rezsim irántielkötelez!dés (koncepció) szempontjából értékelhessük. Bármennyireis kérdéses azonban az adatok megbízhatósága és érvényessége, annakvizsgálatára alkalmasak az adatok, hogy a rendelkezésre álló források-

ból milyen arányban részesül egy-egy támogatási csoport, és hogy ezekaz id!k folyamán milyen pályát futo"ak be. A 6. ábra igen szemléletesenmutatja, hogy a jóléti ju"atások és a GDP alakulása trendjüket tekintve

eltér! utat jártak be. Miközben a GDP 1997-ig csökkent, majd ezután –leszámítva a 2008–2009-es éveket – folyamatosan b!vült, addig a jólétikiadások GDP-n belüli aránya – a kezdeti óriási értékvesztés után – csak1998-tól kezd b!vülni. Ezután kezd!dik az igazi „hullámvasút”, hiszen

8 Az EU által elfogado" módszertan (ESPROSS) szerint ennél jóval kevesebbet. Az ezzela módszertannal készült magyarországi adatok 2000–2007 közö" minden vizsgált évben jelent!sen elmaradtak az EU-27 átlagától (pl. az 2000-ben EU-átlag 25,4%, a magyar adat19,2%, vagy 2007-ben az EU-átlag 25,2%, a magyar adat 21,9%). Forrás: KSH Szociálisévkönyv 2010.


23/32


esély 2011/6 25

jelentékeny kiadás csökkenés után jelent!s, de igen rövid idej# (egy-kétév) növekedési ütem következik. Trendjüket tekintve összességében azelmúlt közel 20 évben a GDP évi átlagos b!vülése 1,15%, míg a jóléti jut-tatások évi átlagát tekintve 1,34 százalékos veszteséget könyvelhetünk el.

A vizsgált id!szakon belül a jóléti kiadások GDP-n belüli részarányaaz adatok szerint 1991-ben és 1993-ban volt a legmagasabb, míg 2000-benés 2001-ben volt a legkisebb.

6. ábra A jóléti kiadások GDP-n belüli aránya, valamint a GDP indexe és nagysága

-20

-10

0

10

20

30

40

50

1 9 9 0

1 9 9 1

1 9 9 2

1 9 9 3

1 9 9 4

1 9 9 5

1 9 9 6

1 9 9 7

1 9 9 8

1 9 9 9

2 0 0 0

2 0 0 1

2 0 0 2

2 0 0 3

2 0 0 4

2 0 0 5

2 0 0 6

2 0 0 7

2 0 0 8

2 0 0 9

0

5 000

10 000

15 000

20 000

25 000

30 000

jóléti kiadások GDP %-ában GDP index (%) GDP nagyság (mrd Ft)

Forrás: Költségvetési és zárszámadási törvények, KSH évkönyvek (saját számítás). Megjegyezés: A közölt adatokat nagyfokú óvatossággal kell kezelni, mert egyfel!l

maguk az értékek sem a legpontosabbak (adatgy# jtés technika, nem világos kategó-riák stb. mia"). Másfel!l az évek közö"i összehasonlítás kicsit körte-alma játék. Azazaz adatok bels! tartalmát illet!en elég jelent!s bizonytalansági faktorral kell számol-nunk (pl. a GDP számítás módszertana megváltozo" , az új módszertani adatok csak2000-t!l hozzáférhet!ek).

A továbbiakban gazdaságpolitikai periódusok9 szerint osztom fel a kor-szakot, így lehet!ség nyílik a jóléti rendszerek, valamint a GDP változá-sainak különböz! periódusokban történ! vizsgálatára. E módszer segít-ségével közelebb jutunk annak megértéséhez, hogy a politikai döntésekés a gazdasági korlátok milyen kapcsolatban állnak egymással.

Az els! id! szak 1990-t!l 1994-ig tart (transzformációs válság): ebben azöt évben a GDP több mint 16 százalékkal (évente átlagosan 3,2 százalék-kal) zsugorodo". A jóléti kiadások – bár 1991-ben és 1993-ban indexük

pozitív értéket mutato" – összességükben szintén mérsékl!dtek, az els! periódust tekintve évi 8,4 százalék volt a jóléti kiadások zsugorodása.A gazdasági visszaesés szempontjából legnehezebb az 1991-es év volt,

amikor a GDP 11,9 százalékkal le" kisebb. A jóléti kiadások szempont- jából a mélypont 1990 és 1992 volt, amikor az értékvesztés 10 százalékfele"i volt.

9 Tudom, hogy minden korszakolás egy kicsit önkényes, de ennél jobbat még nem talál-tak ki.


24/32

TANULMÁNYOK

26 esély 2011/6

A kormány cselekvési lehet!ségét tehát alapvet!en meghatároztaa már a nyolcvanas évek végén elinduló transzformációs visszaesés. Aperiódus gazdaságpolitikai intézkedéseinek leglényegesebb célkit#zéséta gyors intézményi lebontást, az új, piackonform szabályozást és ennekintézményrendszerének kiépítését tekinte"ék. E"!l várták a gazdaságimélyrepülés mérséklését, és a kilábalás gazdasági feltételrendszerénekmegteremtését. „Az átalakulás egyszerre volt drámai ütem# és kínosanlassú”– írja Pi"i Zoltán (2010:20.). Kínosan lassú, mert a kormányzatipolitikát kapkodás jellemezte, így a gazdaságpolitikai intézkedések fél-

bemaradtak. A drámai jelz! a társadalmi folyamatokra értend! , ami elke-rülhetetlen volt. Az átmenet els! négy évének legsokkolóbb jellemz! jea foglalkoztatás drasztikus és gyors csökkenése volt. Elméleti modellszerint (Köll! J. 2009.) a gyors intézményi lebontás, ha alacsony kész-

pénztámogatásokkal és magas összeg# (és min!ségi) szolgáltatásokkalpárosul, nagyobb esély van a gyors kilábalásra, a foglalkoztatás szintjé-nek emelésére. Az els! két feltétel teljesült, de a munkaügyi és szociá-lis közszolgáltatási intézményrendszer kiépítése és annak a feltételneka megteremtése, hogy min!ségi szint# ellátást nyújtson, elmaradt. Azátmentet tehát úgy kelle" volna menedzselni, hogy éppen akkor merül-tek ki az államháztartás forrásai, amikor nagy szükség le" volna rájuk,ráadásul a jóléti intézményi örökség súlyos bels! feszültségekt!l voltterhes, amit úgy kelle" kezelni, semlegesíteni, hogy közben a rendszertis át kelle" építeni. Ez – ha volt is rá akarat – nem sikerült. Ráadásul a

jóléti intézményrendszer újraszabályozásakor hiányoztak a hosszú távúprioritások. Ennek következtében máig ható diszfunkciók és feszültségpontoképültek be a rendszerbe. Az egyik, hogy a növekv! igénybevételt alacsonyszint# ellátással kombinálták, amelynek következménye, hogy a jólétiellátások többsége nem tud garantálni semmiféle megélhetési minimu-mot, így a szegénység elkerülését sem. Ez alól a társadalombiztosításiellátások közül az öregségi nyugdíjak, táppénz stb., azaz a valamilyenekvivalencia elvet tartalmazó ellátások kivételek. Bár ez is viszonyításkérdése, hiszen a kilencvenes években – a keresetekkel együ" – gyorsés mély reálértékvesztésen mentek keresztül. A másik örökség, hogy arégi és az új intézményrendszer, illetve az új intézményrendszerek közö" semmiféle szerves és intézményesíte" kapcsolat nem épült ki, azaz a

jóléti rendszer szé"öredeze" marad, ami jelent!sen csökkenti az eredmé-nyességét.

A második id! szak (stabilizáció) – amikor a gazdasági visszaesésmegállt, illetve némi élénkülés indult meg –, az 1995–1996-os éveket fogjaát: ebben a két évben a GDP összesen 2,8 százalékkal (évi átlagban 1,4

százalékban) n!". Csáki György szerint ezt a helyzetet alapvet!en a gaz-dasági kényszer jellemezte, amelyet 40+4+1 év gazdaságpolitikája idéze" el!. A transzformációs válság terheire rakódo" a gazdaság alacsony jöve-delemtermel! képessége, rossz nemzetközi versenyképessége, a szub-venciók megsz#nésének visszavet! hatása, a laza monetáris politika, azelhibázo" bank- és adósságkonszolidáció, a rossz kárpótlási szisztéma,a nemzetközi gazdasági szervezetek gyakran improduktív javaslatainakkritikátlan megvalósítása, s a Horn-kormány fantáziátlan gazdaságpoliti-kája (Csáki Gy. 1996.). Ekkor jö" a Bokros-csomag, amely a gazdaságbanalapvet! és pozitív fordulatot hajto" végre, de a jóléti rendszert – ideoló-


25/32


esély 2011/6 27

giai értelemben mindenképpen – maga alá gy#rte. Elég, ha csak a pénz- beli ellátások területén a di$erenciálatlanul érvényesíteni akart forrástesztalkalmazását, vagy az állam jóléti funkciójának megkérd! jelezését említ-

jük. Te"ek szintjén pedig elindultak azok a reform munkálatok, amelyekcélja a jóléti rendszerek privatizálása (egészségügy, nyugdíjrendszer). A

jóléti kiadások egyébként mindvégig zsugorodtak. Hiába javult tehát agazdaság teljesítménye, b!vültek az elosztható források, a jóléti terüle-tekre ebb!l nem juto". Így a tömeges állásvesztés magas munkanélküli-séggel és inaktivitással, növekv! szegénységgel párosult.

A GDP b!vülés tendenciája a harmadik szakaszban (fenntartható fejl!-dés szakasza – 1997–2000 közö") is folytatódik. A növekedési ütem éviátlaga majdnem eléri az 5 százalékot, összességében 19 százalék. Gazda-sági értelemben a rendszerváltás utáni húsz év legsikeresebb szakasza

ez, mivel a gazdasági növekedés melle" csökken az államadósság, mér-sékl!dik az inßáció. Igaz ez a gazdasági siker inkább köszönhet! néhányt!keer!s multinacionális cégnek, mintsem a gazdaság összteljesítményé-nek, valamint a privatizációs hullámnak, no meg a nyomo" bérszínvo-nalnak és az alulértékelt forintnak.

A gazdaság sebezhet!ségét jelezték a nemzetközi pénzügyi válságokhazai lecsapódásai is (1997–1998), valamint a „foghíjas” vállalati méret-struktúra: a magyar rendszerb!l hiányzik a foglalkoztatás-b!vülés és amunkaer!-gazdálkodás szempontjából ideális középméret, és elsöpr! akis- és nagyvállalkozások száma, ami csekély mértékben tud hozzájá-rulni a foglalkoztatás növeléséhez. Ráadásul a szerepl!k, kevés kivételt!leltekintve, tartós t!ke- és forráshiánnyal küzdenek.

„Többen rámuta"ak már – így például Szalai Erzsébet a »Morális krízis vagy rend-

szerválság?« cím# cikkében – arra: nem állja meg a helyét az a liberális sztereotípia,miszerint Magyarországon a magángazdaság rendben van, vagy lenne, csak az államiszféra betegeskedik (rátelepszik, elszívja t! le a forrásokat, általában véve minden gazdaságibaj okozója). A magyar mikrogazdaság – úgy, ahogy a rendszerváltás a maga tökéletlenmódján megalko"a – messze nem teljesít úgy, mint egy tankönyvi piacgazdaság, de mégúgy sem, ahogy az európai kapitalizmus mediterrán perifériája.” (Andor L. 2010:63.)

Nem növekede" a foglalkoztatás, mivel a foglalkoztatás növelése„a gazdasági növekedés forrásai közö" mindössze 4–6 százalékos volt(...), miközben 60–62 százalékos volt a pótlólagos források jelent!sége(mögö"e a külföldi befektet!k térnyerésével) és 34–36% közö"i a terme-lékenyég növekedésének következménye”. (Pi"i Z. 2010:26.) Azaz sem amunkaer!-piaci, sem a jóléti rendszer nem köve"e a gazdasági változá-sokat, és a nemzeti össztermékb!vülésb!l származó lehet!ségeket nem

(1997, 2000), vagy csak részben használta ki (1998, 1999). Azaz elszakadvaa reálfolyamatoktól a jóléti terület váltakozva hol b!vült, hol visszaese".Az 1997-ben létrehozo" , új nyugdíjrendszer alapelveiben eltért az

1991-es országgy#lési határoza"ól, megjelenik a magánpillér és ezzelegyü" az öngondoskodás, mint társadalompolitikai elv, amely – 1999után – keverede" a társadalmi státus és a teljesítményhez, vagyis a nemszükségletekhez köt!d! ellátások (Hills, J. 2001.) térnyerésével. Ez a

jóléti célú adókedvezmények bevezetésével, ezzel párhuzamosan a pénz- beli transzferek hozzáférési szabályainak egyre szigorúbb feltételekhezkötésével és a közmunka el!térbe helyezésével járt együ".


26/32

TANULMÁNYOK

28 esély 2011/6

A társadalmi rétegz!dés szempontjából nemcsak a jövedelmi di$eren-ciálódás növekszik, hanem más dimenzióban is növekedtek a társadalmitávolságok. A társadalmi hátrányok, a „rossz helyzetek” kialakulása mindtérbeli eloszlást, mind társadalmi rétegz!dést tekintve kumulálódtak.

A negyedik szakasz (letérés a fenntartható növekedési pályáról [2001–2007]) története más, mint az eddigi. A gazdaságpolitikai lépések nemadnak választ a hazai gazdaság bels! szerkezeti problémáira, ezért azeddigi növekedési ütem kifullad. S!t, az els! id!szak gazdaságpolitikáját– amelyet Þskális fegyelem jellemeze" – egyre inkább a politikai meg-fontolások írják felül, ennek következtében 2002-t!l ismét megugrik azállamháztartási hiány. 2006 tavaszán ismét több költségvetési konszolidá-cióra van szükség.

A rendszerváltás óta el!ször történik meg, hogy a jóléti kiadások

növekedési üteme meghaladja a nemzeti össztermék növekedési ütemét.2002-ben és 2006-ban ez a különbség valamivel több, mint 3,5-szeres,illetve majdnem 5-szörös. Két év vonatkozásában azonban ellenkez! ten-denciát is láthatunk, hiszen 2005-ben, valamint 2007-ben az el!z! ten-denciának épp a fordíto" ját látjuk. Ebben a két évben a támogatásoknövekedési üteme a GDP b!vülés üteménél sokkal lassabban növekede" ,s!t 2007-ben a jóléti kiadások értékvesztése 5% körüli volt. Ezek a hek-tikus hatások f!ként a nyugdíjrendszerben, valamint az egészségügyben

bekövetkeze" szabályok változásának következményei. A korszak másszempontból is unikális, mivel a két kormány eltér! társadalompolitikátkívánt megvalósítani.

„A [Fidesz] kormány döntéseivel és retorikájával egyaránt világossá te"e, hogy a Þatal, munkával rendelkez! és nem a legalacsonyabb jövedelm# gyermekes családokat

tekinti politikája f ! célcsoportjának. (…) A fenti csoport támogatására a kormány lényegesköltségvetési forrásokat biztosíto". Eközben a társadalom más rétegeit! l nagyobb öngon-doskodást követelt, s gyakran ellenszolgáltatást, külön teljesítményt is elvárt a jóval kisebbmérték# állami ju"atásokért cserébe.” (Lakner Z. 2005:16.)

Ezt jól illusztrálja a családtámogatási rendszer ellátásainak átalakításais. Ennek f! vonulata, hogy az ellátásokat egyszerre terjeszte"ék ki, ésértéküket a hozzáférés szerint di$erenciálták. Így a foglalkoztatáshozkötö" ellátások (családi adókedvezmény, gyed) összege rapszodikusanemelkede" , míg a demograntok és segélyek értéke nem, vagy mérsékel-ten. (5. táblázat)


27/32


esély 2011/6 29

5. táblázat Családtámogatásra fordíto! államháztartási források alakulása(induló év = 100%)

Hozzájutás Ellátás 1999 2000 2001 2002

Demogrant családi pótlék 100 94 86 81

Demogrant gyes – 100 90 85

Kvázi-biztosítás gyed – 100 144 173Forrásteszt kiegészít! családi

pótlék100 107 105 104

Foglalkozási státusz adókedvezmény 100 121 163 195

Forrás: Költségvetési (2001-2002) és zárszámadási (1999 és 2000) törvények, saját szá-

mítás

Mindez természetesen a „támogatási rendszer bels! struktúrájának jelent!s változásával járt együ" (…), a családi pótlék részaránya jelent!-sen csökkent, és ezzel párhuzamosan, mintegy ezt helye"esítve, a családiadókedvezmény egyre nagyobb teret nyert. Az adókedvezmény jelent!sfejlesztésével »megbillent« az ellátások közö"i bels! egyensúly: átalakultaz újraelosztás iránya; a csoportosan célzo" , így könnyen hozzáférhet! támogatási forma, a családi pótlék melle" egyre nagyobb súllyal jelenikmeg az adókedvezmény, melynek eléréséhez a családoknak munkavál-laló, piaci jövedelemmel rendelkez! szül!vel kell »rendelkezniük«.”(Darvas Á. – Mózer P. 2004:70.) Az adókedvezmény 2002-re már az összescsaládi támogatás 25 százalékát te"e ki.

A foglalkoztato"ak létszámb!vülése a 2001–2002-es években kissémegtorpant. Ez a visszaesés nem véletlen, hiszen ezekben az évekbenemelték föl jelent!sen a minimálbért. E"!l a lépéssoroza"ól az akkorikormányzat azt várta, hogy a munkaer!piac kínálati oldalán kedvez! hatásokat fog indukálni. „Látni kell azonban, hogy a kínálat-serkent! politika kockázatos: a segélyek csökkentése vagy a minimálbér emelésea piaci súrlódások növekedéséhez, a foglalkoztatás csökkenéséhez és aszegénység súlyosbodásához vezethet, ha alapvet!en keresleti okok vagymobilitási korlátok állnak az alacsony foglalkoztatási szint há"erében.”(Kertesi G. – Köll! J. 2004:299.)

A 2002-es kormányváltás után meghirdete" 100 napos programokattulajdonképpen kétfelé lehet csoportosítani. Az egyik rész az 50 százalé-kos béremelés és az ehhez kapcsolt adóteher-csökkentés, amely – f!kéntaz alacsony kereset# (minimálbér, illetve az ala"i bérek) munkavállaló-

kat vonatkozásban – növelte a munkavállalók ne"ó kereseteit.A másik, hogy szociálpolitikai eszközökkel egyes társadalmi csopor-tok (gyermekes családok, fogyatékos személyek, nyugdíjasok, ezen belülözvegyek) vagy társadalmilag elismert tevékenységek (pl. a gyermek-vállalás) kaptak nagyobb támogatást. A támogatások széles társadalmirétegeket, csoportokat céloztak meg. Ezen intézkedések hatásairól akko-riban ezt írtam: „A váltás tehát indokolt és a társadalom szerkezetét látvaszükségszer#. Azonban az eredmények értékéb!l sokat levon az a tény,hogy nem kezd!dö" el a jóléti rendszer strukturális problémáinak feltér-képezése és átalakítása. A jelenlegi rendszer egy alacsony hatékonyság-


28/32

TANULMÁNYOK

30 esély 2011/6

gal m#köd! , szerkezetében, logikájában szétese" jóléti rendszer, mivel erendszer struktúrái, bels! arányai felbomlo"ak. Az ellátások egymásraépítése, rendszerbe integrálása nem történt meg, jobbára csak a meglév! keretek közö"i kisebb-nagyobb korrekcióknak lehe"ünk tanúi. (…) AMedgyessy kormány szociálpolitikai támogatásainak mintegy 76 szá-zaléka egyszeri ju"atás (ha kivesszük az egyszeri nyugdíj-kiegészítést,akkor ez a szám 57%). (…) Az intézkedések összehangolása majdnemlehetetlen, és ez egy sor igazgatási kérdést vet fel. Strukturális elgondo-lás nélkül olyan módosítások is megtörtén(het)nek, melyek szakmailagnem megalapozo"ak, s így korrekciójuk a kés! bbiekben szükségesséválik/válhat. Ez az ellátások, valamint a jog biztonságát nagyban rontja.”(Mózer P. 2002:15–16.)

Az i" tárgyalt id!szakban a gazdasági hatások és társadalompolitikai

beavatkozások (gazdaságpolitika, adópolitika, szociálpolitika) következ-tében a foglalkoztato"ság szerény növekedésével párhuzamosan a jöve-delmek reálértékben is növekedtek. Fontos megjegyezni, hogy e hatásokmelle" nagyon lényeges az egyes háztartások jövedelemösszetételében

bekövetkeze" hatás is. Ennek iránya, hogy az ado" társadalmi csopor-tokon (életkor, településtípus, iskolázo"ság, foglalkoztato"sági szint, ill.ezek kombinációi) belüli egyenl!tlenség mértéke csökkent. Így az el!z!-ekben említe" hatások közös ered! je „jövedelmi egyenl!tlenségek kis-mérték# csökkenése els!sorban az alacsony jövedelm#eknek az átlagos-nál magasabb jövedelemdinamikájára, valamint a jövedelem szórásánakegyes a jövedelem eloszlás szélein elhelyezked! csoportokban mért csök-kenésére vezethet! vissza”. (Tóth I. Gy. 2006:23.)

A 2008 óta tartó szakasz. A küls! pénzügyi és gazdasági feltételrend-szer jelent!sen romlo". A pénzügyi, majd ebb!l fakadó gazdasági válságegyrészt az egyébként is rossz helyzetben lév! államháztartási pozíciókattovább ronto"a, másrészt emelkede" a munkanélküliség. A gazdaságinövekedés leállt, 2009-ben a GDP a rendszerváltás eleji-körüli értékbenzsugorodo". A gazdasági visszaesés következtében a jóléti kiadások el!-

jelüket tekintve hasonló utat jártak be, hiszen a jóléti kiadások értékükettekintve csökkentek, mivel a jóléti intézkedések területén gyakorlatilag a100 napos program lépéseinek visszavétele történt.

Az el!z!ekben azt lá"uk, hogy a gazdasági mozgások és a jóléti kiadá-sok változásai mennyire „jártak együ"”. Az adatokat szemlélve látható,hogy nehéz kapcsolatot találni e két rendszer (gazdaság, jólét) forrásainakmozgásában. Úgy t#nik, hogy a kormányok hajlamosak voltak arra, hogya jólét területén meghozo" döntéseik során „függetlenítsék magukat” agazdasági helyze"!l, hiszen már a kilencvenes évek elején bekövetkez!

jelent!s visszaesés után a nemzeti össztermék, valamint a jóléti kiadásoknövekedési trendjei nem azonos utat jártak be. A gazdaság hamarabb tértát növekedési pályára, ami ráadásul egyenletesebb, kiegyensúlyozo"abbvolt, mint a jóléti ju"atások alakulása. A jóléti kiadások a kilencvenesévek közepéig tartó jelent!s értékvesztés után egyenetlenül (választásiciklusok függvényében), azaz kiszámíthatatlanul b!vültek. Ez a cikli-kusság nem kedvez a jóléti rendszer stabilitásának, hiszen a növekedésiszakaszok (különösen igaz ez 2002-re és 2006-ra) fedezete nem állt fenn,így törvényszer# volt a visszaesés. A másik eset, amikor a növekedéslehet!sége ado" volt, de a b!vülés ala"a maradt a gazdasági növekedés


29/32


esély 2011/6 31

adta lehet!ségnek (1997, 2000). Ezek az „elszalaszto"” lehet!ségek külö-nösen „fájnak”, ha Þgyelembe vesszük a gazdasági válságok (1990, 1992,1995–96, 2009-t!l) során bekövetkeze" veszteségeket.

Ha az egyes ellátások trendjét nézzük, tipizálni lehet néhány trend-utat. Ezek a következ!k:

a) Stagnálás, majd növekedés-visszarendez! désAz egyik rendszer az oktatási rendszer , ahol az 1990-ben, majd 1995-

ben meghozo" döntések hatására jelent!s forrásvesztés, majd a 2005-ösforrásb!vítést leszámítva GDP arányosan a szinten tartás a jellemz!.Érdekes adalék, hogy miközben az oktatási szektor GDP-n belüli rész-arányát a stagnálás jellemzi, a területen nagyfokú expanzió (létszámnö-vekedés) következe" be.

A másik a nyugdíjrendszer. A változások i" is hasonlóak az oktatásirendszer esetében tapasztaltakhoz. A nyugdíjrendszer politikai kite"ségeigen jelent!s, hiszen választási ciklusokhoz igazodó növekedés-vissza-rendez!dés Þgyelhet! meg. Államháztartási szinten ez GDP arányosstagnálásként, enyhe csökkenésként realizálódo" , hiszen az igénybeve-v!k létszáma az évek folyamán csökkent.

b) A források rapszodikus csökkenéseEgészségügy. Az id!szak elején nagyjából a GDP 5,5 százalékát fordí-

to"uk állami egészségügyi kiadásokra. Ez a szám az id!szak végére 4,4százalékra csökkent. A mérsékl!dés különösen 1994/1995-re, valamint2006/2007-re volt jellemz!.

c) A források fokozatos csökkenése

Egyértelm#en k&elenthet! , hogy az elmúlt két évtized legnagyobbvesztese a családtámogatási rendszer , hiszen 1990-ben a GDP 4,9 százalékátfordíto"uk erre a támogatási körre. Az id! el!re haladtával a nemzetiösszterméken belüli hányad fokozatosan csökkent, mígnem 1997-t!l két-százalékos szint ala" realizálódo".

Az egyéb szociális támogatások (jellemz!en a pénzbeli ellátások köre ez)vonatkozásában is fokozatos csökkenést Þgyelhetünk meg. Ezen ellátásikör 1994-ig a GDP két százaléka fele"i részt tudhato" magának, mígezután 1% körüli részesedésre állt be.

d) Gyors növekedési id! szak, majd stagnálásA szociális és jóléti intézményi szolgáltatások tekintetében egy sajátos utat,

mozgást lehet feltérképezni. A rendszerváltás utáni id!szak elején ez a

terület alig kapo" forrást, hiszen nem, vagy alig voltak intézmények. Vál-tozást a szociális törvény hozo" , akkor – egy-két évre – a GDP-n belüliarány majdnem elérte a 3 százalékot. 1994-t!l azonban ez visszaese" 1%körüli értékre, és – leszámítva a 2006-os évet, amikor újabb rövididej#

b!vülést tapasztalha"unk – azóta is ezen a sz

Documents

Mózer Péter: Szociálpolitikai Jövő Időben