Nemzetközi gazdasági egyensúly

Szentes V. f.

• ANDREW KLIMAN – „A TŐKE ELPUSZTÍTÁSA” ÉS A JELENLEGI GAZDASÁGI VÁLSÁG

• Honlapon

Merkantilizmus• Nem kerül a figyelem középpontjába sem a

belső, sem külgazdasági egyensúly kérdése• A jelentős nemesfémtartalékokkal rendelkező

országok képesek tartósan is a merkantilista politikát folytató országoktól megvásárolt árukat nemesfémekkel megfizetni

• Nem törődtek az expanzív merkantilista külkereskedelmi politika nemzetközi gazdasági hatásaival

• Ez hogyan hat vissza majd az ország saját export lehetőségeire?

Fiziokraták• Nem csak elutasították a minden áron elérendő export

többlet merkantilista politikáját, hanem már figyelmet szenteltek a gazdasági egyensúly kérdésének.

• Az ország gazdagodásának útját az önellátás célját szolgáló hazai termelés növekedésében jelölte meg, de az egyensúlyi koncepció nem terjedt ki a külgazdasági vonatkozásokra,

• Az export csak a nélkülözhetetlen import fedezetének tekinthető és nem egy önmagában racionális cselekvésnek,

• Magától értetődő a külkereskedelmi mérleg egyensúlyának és a nemzetközi gazdaság egyensúlyának kérdése.

A klasszikus közgazdaságtan felfogása

• Láthatatlan kéz, Say-dogma, Smith-dogma• A belső egyensúlyt alátámasztó elméleti keret

részben kiterjed a nemzetközi szintre is, részben azzal ellentétes

• A kereslet kínálat szabad játéka biztosítja az egyensúly minden piacon

• Az összes nemzetgazdaság tökéletes egyensúlyban van, erre alapozódik a külgazdasági egyensúly is

• „Nincs határa a tőke alkalmazásának, ha megfelelő profitot hoz” (Ricardo)

A klasszikus közgazdaságtan felfogása

• A részpiacok egymással összefüggő mechanizmusa → „tökéletes egyensúly”

• A „termelési függvény” mechanizmusa – teljes foglalkoztatáshoz tartozó jövedelem

• Az áruk és a pénzmennyiség közötti viszonyt szabályozó mechanizmus

• A nominálbérek és az árak viszonyát szabályozó mechanizmus

• A munka piacán a kereslet kínálat egyensúlyát szabályozó mechanizmus

• A megtakarítás és a beruházás egyensúlyát biztosító mechanizmus

A klasszikus közgazdaságtan felfogása

• Az egyes nemzetgazdaságok egyensúlyban vannak, közöttük szabad kereskedelem folyik

• A belső és külső egyensúlyt egyszerre biztosítja az arany áramlása

• Ráadásul biztosítja a komparatív előnyökön alapuló munkamegosztást

• A folyamatok reverzibilisek• Kritika: tőkemozgások, pénz nem semleges,

aranypénz megszűnése, adósság válság• + Nem tökéletes egyensúly → mennyiségi

alkalmazkodás

8

Ha csak arany van a pénzforgalomban:

• az exportot külföldön arannyal fizetik meg, az aranyat az exportőr behozza az országba

• a külkereskedelmi deficit miatt arany áramlik ki az országból - csökken az arany mennyisége, esnek az árak;

• a külkereskedelmi többlet miatt arany áramlik be az országba, nő a forgalomban lévő arany - nőnek a hazai árak, vagyis:

• importár nő, exportár csökken egyensúly

9

2. Változat az aranystandard-rendszer• a belső pénz aranyérme - melyet a forgalomban

papiros-anyagú pénzhelyettesítők pótolnak, amit jegybank korlátlanul aranyra vált;

• korlátlanul szabad volt az arany kivitele és behozatala,

• korlátlanul szabad volt a pénzhelyettesítők kivitele és behozatala;

Kiindulás: Nagy-Britannia - 1717 (Sir Isaac Newton) mindenki átvette - hogy „hozzáférhessen” a brit áru-,

tőke- és pénzpiacokhoz!

10

Aranypont mechanizmus (váltóárfolyam)Ha az árfolyam > aranyparitás + arannyal

való fizetés egységköltsége az importért aranyban fizetnek;

Ha az árfolyam aranyparitás + arannyal való fizetés egységköltsége az exportért aranyban fizetnek a valuta kereslet/kínálatának változása miatt az árfolyam a két aranypont között

marad!

11

Kiviteli (felső) aranypont

Aranyparitás

Behozatali (alsó) aranypont

12

• A legalacsonyabb árfolyamot, amelyen túl már érdemes arannyal fizetni, kiviteli vagy felső aranypontnak nevezzük;

• A legmagasabb árfolyamot, amelyen túl már érdemes a hazai valutát külföldön aranyra váltani, behozatali vagy alsó aranypontnak nevezzük

Deficites fizetési mérleg mellett:az ország aranyat veszít - csökken a pénzmennyiség,

• erősödik az exportösztönzés és drágul az import,• a folyamat mindaddig tart, amíg nem áll helyre az

egyensúly (= meg nem szűnik a fizetési mérleghiány)

Neoklasszikusok• Belső egyensúly: teljes foglalkoztatás,

teljes kapacitás kihasználás (HO-modell előfeltevése)

• Az árfolyam automatikus alkalmazkodási mechanizmusa → külkereskedelmi egyensúly

• Kritika: tőkemozgástól eltekint, pénz semleges ↔ tétlen pénz, a pénz hitelpénz → a pénz endogén, kamatláb alkalmazkodás

Rugalmassági megközelítés• Az export és az import árfolyam-

rugalmasságától függ, hogy kialakul-e az egyensúly

• Marschall-Lerner feltétel:• Az export és import árfolyam-rugalmasságok

összege nagyobb egynél• A Kínálati rugalmasságok végtelenül nagyok• Kritika: az utóbbi irreális, az előbbi csak feltétel

Keynes - keynesiánusok• Nem teljes foglalkoztatás → jövedelmi alkalmazkodási

mechanizmus (abszorpciós megközelítés)• Pl. A ország deficites, B szufficites→ A-nak csökken, B-nek nő a nemzeti jövedelme → A-ban

import csökken, B-ben nő + az exportok ellenkezőleg → egyensúly

Kritika: valójában nincs ilyen automatizmus (nem garantált a jövedelmek megfelelő irányú változása) és ellentétes a teljes foglalkoztatásra való törekvéssel, Keynes nem így gondolta (ő az exportversenyt akarta elkerülni), negatíve is működhet („visszaverődés”) B exportja kiszorítja A termelését → jövedelem csökken → A importja csökken

+ az import jövedelemrugalmassága és exportmultiplikátorKérdés: Szabályozással elhárítható-e a válság?

Az import jövedelemrugalmassága és az exportmultiplikátor

• Ezek nagyságától függ, hogy lehetséges-e növekedés egyensúlyi külkereskedelem mellett.

• 1. ΔX= ΔIM mikor teljesül?• 2. Δ IM=m*ΔY• 3. ΔY= ΔX*k → ΔX= ΔY*1/k• → m*ΔY= ΔY*1/k → m=1/k• Ha az import jövedelem-rugalmasságaság =

export multiplikátor reciproka, egyensúly• Ezt mi biztosítaná, ráadásul több ország

esetében? – Keynesiánusok: gazdaságpolitika!

• „A nemzetközi gazdasági egyensúly sem válhat tökéletes egyensúllyá(kivéve a valamennyi nemzetgazdaságban kialakult, illetve állami szabályozással kialakított ‘tökéletes’ egyensúllyá szinkronizáltságának esetét) és semmilyen automatizmus nem biztosítja a szabályozatlan nemzeti piacgazdaságok közötti kapcsolatokban sem a ‘tökéletes’ egyensúlyt, sőt a kereskedelmi, illetve fizetési mérlegek kölcsönös kiegyenlítődését.” (Szentes 395. o.)

Problémák• Ciklusok szinkronizáltsága → a

világkereskedelem beszűkülése• Ha minden ország követi a jó receptet

érvényesülnek nemzetközi szinten a neoklasszikus tételek ↔ Balogh: „ a keynesi forradalom elvetélt, mielőtt még befolyásolhatta volna a doktrínát ezen az életbevágóan fontos területen.”

• A gazdaságpolitika a nemzetközi konkurencia eszközévé válhat

A neoliberális-monetarista elmélet

• Az állami beavatkozásoktól és bürokratikus szabályozásoktól mentes gazdasági viszonyok elvéhez való visszatérést jelenti

• Nincs külön fejlődéselmélet, minden országra érvényesek a szabadpiac neoklasszikus törvényei

• A fejletlenség oka a rossz gazdaságpolitika• A reálfolyamatok helyett inkább a pénzfolyamatokra és

monetáris viszonyokra koncentrál a szabadpiaci spontaneitást tartva ideálisnak.

• Fizetési mérleg monetarista elmélete, illetve monetáris egyensúlyi mechanizmus

• Az egyensúlytalanságokat a hibás gazdaságpolitikák okozzák → IMF recept

A monetáris egyensúlyi mechanizmus• Itt is feltétel a teljes foglalkoztatás• Az árfolyammozgás és a többi tényező változása a

fizetési mérleget állítja helyre• Rögzített árfolyam esetén is működik!• A ország deficites külkereskedelmi mérlege →

pénzkiáramlás → árszínvonal csökkenés és kamatláb növekedés → export nő, import csökken, tőkeexport csökken, tőkeimport nő → egyensúly

De:• 1. A külkereskedelmi mérleg nem biztos, hogy

egyensúlyba kerül, csak a fizetési mérleg• 2. A pénz nem semleges (kamatláb), de hosszú távon

igen

A fizetési mérleg monetarista elmélete

• Az ortodox monetarizmus harmadik összetevője.

• Először Johnson (1972) és Frenkel & Johnson (1976,1978) műveiben került kifejtésre. Fő következtetése: a fizetési mérleg monetáris jelenség, van automatizmus, amely egyensúlyba hozza.

),(/ ryfPM D • ahol y és r exogén módon adott

(munkanélküliség természetes rátája, illetve a nemzetközileg kialakult kamatlábszint miatt).

• a hazai hitelállomány (hitelpénz miatt) és a nemzetközi tartalékokkal összefüggő pénz (külföldiekkel szembeni követelés).

• Ha megnő a pénzállomány (D), a gazdasági szereplők a növekményt a keresletükhöz képest fölösnek tekintik, és külföldi árukra és értékpapírokra költik (nettó import nő, R csökken).

RDM S

Árfolyamelmélet• Rugalmas árfolyam esetén a fizetési mérleg

mindig egyensúlyban van. • Ha nő a pénzmennyiség, nő a hazai

árszínvonal, ami importtöbblet irányában fejt ki nyomást, túlkínálat lesz hazai valutából a nemzetközi pénzpiacokon, ezért az leértékelődik.

• Azon országok valutája értékelődik le, melyek (ceteris paribus) a reáljövedelmük növekedéséhez képest túl gyorsan növelik a pénzállományt, pénzpiaci túlkínálatot teremtenek.

Rögzített árfolyam esetén is működik• A leértékelődést megakadályozandó, a

monetáris hatóság kénytelen interveniálni és hazai valutát venni, csökkentve ezzel a pénzkínálatot.

• A fizetési mérleg tehát hosszabb távon automatikusan kiegyenlítődik, sőt a leértékelés is csak átmenetileg teheti aktívvá azt. D minden változása azonos mértékű, ellenkező előjelű változást okoz R-ben.

• A monetarizmusra érvényes elv: hosszú távon a stock változók határozzák meg a flow változók nagyságát.

The essence of the ‘monetary approach’ is most easily understood by reference to Walras’s Law as used in contemporary theory, according to which the sum of the excess demands for goods, securities, and money is identically zero, and an excess demand for or a supply of money must be matched by an excess supply or demand somewhere else in the market system. In a closed economy, since the aggregate quantities of goods, securities, and money are fixed, excess demands and supplies are ‘potential’ and not ‘actual,’ and must be eliminated by adjustment of the two relative prices, namely the prices, in terms of money, of goods (the price level) and of bonds (the interest rate). In an open economy, however, excess demands and supplies can be eliminated by net purchases or saks (more accurately exchanges, since by elementary bookkeeping principles the two sides of the balance of payments must balance when money flows are included) of goods or bonds for money in the international market. Since net international flows of bonds and money during a period alter the stocks initially available for the next period, full equilibrium is not reached until such net flows become zero (again noting that the analysis abstracts from economic growth). And such equilibrium will be reached, providing the conditions for stability and uniqueness of international monetary equilibrium are fulfilled - conditions which have nothing to do with the elasticities of (national) excess demands for and supplies of traded goods as functions of their real prices. (Johnson 1976)

Marx, marxisták• Az egyensúly súlyos egyensúlytalanságokon

keresztül jön létre = válságokon keresztül• 1. A munka és a tőke antagonizmusa → a

munka és tőke viszonya egyre inkább nemzetközivé vált, ami végső soron az újratermelés feltételeiben állandóan megújuló és mélyülő zavarokat, válságokat eredményez

• A tőke-munka viszony világméretűvé válása• Nemzetközi szinten érvényesek a törvények• Az abszolút elnyomorodás világ szinten

érvényesül

A marxi növekedéselmélet, azaz a tőkefelhalmozás problémája

• A munka termelékenységének változása milyen tartós változásokat idéz elő a tőke értékelemeiben, és ezen keresztül az újratermelés belső arányaiban.

• Ha a munka termelékenysége változatlan lenne. Ebben az esetben nem változna sem az állandó, sem a változó tőke értékének nagysága, ezért nem változna egymáshoz viszonyított arányuk sem.

• A tőke összetételének változatlansága esetén a tőke minden bővülése arányosan növelné a foglalkoztatást, az állandó tőke és a munkaerő bővülése arányos lenne a termelés bővülésével.

• Ha a termelékenység növekedését bekapcsoljuk, abból a tőkés termelési módra Marx szerint tipikusan jellemző, növekvő szerves összetétel melletti tőkefelhalmozás következik

Állandó és változó tőke• A munkaerőre kiadott tőkerészt Marx változó

tőkének nevezi, mivel a munkaerő használata során amellett, hogy megtermeli saját értékét értéktöbbletet hoz létre.

• Ezzel szemben a gépekre anyagokra kiadott tőkerészt állandó tőkének nevezi, mivel ez nem változtatja nagyságát, ezen tőkerész értéke egyszerűen átmegy a megtermelt áru értékébe.

• Az állandó és változó tőke megkülönböztetése nem azonos a közismert álló és forgó tőke megkülönböztetéssel. Míg az előbbi az értéktöbblet termelésében betöltött szerep alapján történik, az utóbbi aszerint, hogy az adott tőkerész értéke egy vagy több termelési folyamatban térül-e meg.

Az állandó és változó tőke arányát Marx a tőke összetételének nevezi és ennek három értelmezését különbözteti meg: Az érték szempontjából az állandó tőke értékének

arányát a változó tőke értékéhez képest a tőke értékösszetételének nevezi.

Naturálisan a tőke termelési eszközökre (épületek, gépek, anyagok stb.) és munkaerőre oszlik. Ezen elemeknek egymáshoz viszonyított aránya az ún. technikai összetétel.

A tőke értékösszetételét, amennyiben azt a technikai összetétel határozza meg, és annak változását tükrözi, Marx szerves összetételnek nevezi.

c/v növekedése• A munka termelékenységének növekedése a tőkés termelési

mód bázisán nem jelent mást, mint azt, hogy az eleven munka egyre nagyobb holt munka tömeget hoz mozgásba.

• Nő az alkalmazott termelési eszközök tömege, amelyet egy munkás adott idő alatt termékké változtat. A termelési eszközök tömegének ez a növekedése egyrészt eredménye, másrészt feltétele a munka növekvő termelékenységének.

• Eredménye, amennyiben megnövekszik az egységnyi idő alatt feldolgozott nyers- és segédanyagok mennyisége.

• Feltétele amennyiben az alkalmazott állótőke növekedésében testesül meg a technikai haladás. A technikai összetételnek ez a növekedése azonban tükröződik a tőke értékalkotó-részeiben, ezért az állandó tőkerész a változóhoz képest szükségszerűen növekszik.

A foglalkoztatás• A foglalkoztatásra nézve ez a következőt

jelenti: a tőke által foglalkoztatott munkásnépesség az alkalmazott össztőkéhez képest relatíve csökken, de a tőke abszolút tömegének a növekedése folytán abszolúte növekszik.

• Ebből következik, hogy „az össztőke növekvő haladványban történő felhalmozására van szükség ahhoz, hogy adott nagyságú pótlólagos munkáslétszámot szívhasson fel”(A tőke I. 589.o.)

Az „abszolút elnyomorodás” törvénye: „Minél nagyobb a társadalmi gazdagság, a funkcionáló tőke.

minél nagyobb növekedésének terjedelme és energiája, annál nagyobb az ipari tartaléksereg. A rendelkezésre álló munkaerőt ugyanazok az okok fejlesztik ki, mint a tőke terjeszkedési erejét. Az ipari tartaléksereg nagysága tehát a gazdaság potenciáival együtt nő. Minél nagyobb azonban a tartaléksereg a munkássereghez képest, annál tömegesebb a konszolidált túlnépesség, amelynek nyomora egyenes arányban áll munkagyötrelmével. Végül minél, nagyobb a munkásosztály lázárjainak rétege és az ipari tartaléksereg, annál nagyobb a hivatalos pauperizmus. Ez a tőkés felhalmozás abszolút, általános törvénye.”(A tőke I. 602.o.)

A társadalmasodó termelés és az egyénikisajátítás

• A világgazdaság szintjén úgy jelenik meg, mint az újratermelési folyamatok világméretű összefonódása és azok eredményeinek egyes nemzetgazdaságok, illetve a nemzetközi magántőke által történő kisajátítása.

A termelés és a fogyasztás ellentmondása

• Világgazdasági szinten megmutatkozó ellentmondása az exportorientált termelés és az egyenlőtlen nemzetközi jövedelemelosztás miatt lemaradó fizetőképes fogyasztás problémáját fejezi ki.

A termelés „kapun belüli” szervezettsége és a külső piaci anarchia

• A tőkés világcégek, a transznacionális társaságok és nemzetgazdaságok szervezettsége és a világpiaci anarchia közötti ellentéteként jelentkezik

• aminek eredménye a nemzetközi kereskedelem internalizálása

Újratermelési aránytalanságok

• Az újratermelési szektorok fejlődési lehetőségeinek aránytalan növekedéséből fakadó ellentmondás a tőkés világgazdaság ipari centruma és nyersterméktermelő perifériája közötti, a kölcsönösen piacot biztosító és megfelelően bővülő növekedést akadályozza.

Válság• A tőkés gazdaság "csak a létező tőke hasznothajtó

alkalmazásának megfelelő termelést visel el” (MEM 26/3. 109.o.) Az elégtelen kereslet, vagyis a válság oka a tőke értékesülési feltételeinek a szükségszerű, periodikus leromlása.

• A fő ok profitráta tendenciális esésének törvénye. A termelőerők fejlődése következtében szükségszerű az állandó tőkének a változónál gyorsabb növekedése. Marx szerint ez a változás azonban a munka változatlan, sőt növekvő kizsákmányolási foka mellett is az általános profitráta csökkenését eredményezi.

• A termelékenység növekedése eredményez túltermelést!

Válság

•  

Murray E. G. Smith: A VILÁGGAZDASÁGI VÁLSÁG OKAI ÉS KÖVETKEZMÉNYEIEGY MARXISTA-SZOCIALISTA ELEMZÉS• „A kapitalizmus nem a csökkenő

termelékenységnövekedési ráták miatt kerül válságba hanem azért, mert az egyre inkább globalizálódó tőkés gazdaság egészében nem termelnek, illetve nem realizálnak (bevételek formájában) elegendő többletértéket. S azért nem termelődik elég többletérték, mert az egyre termelékenyebb technológiák bevezetésének arányában csökken az élőmunkának mint „technikai-természeti inputnak” a termelési folyamathoz való hozzájárulása, márpedig a gazdaságot mint egészet tekintve a kizsákmányolható élőmunka marad minden új érték egyedüli forrása.”

Válság• Marx azt állítja, hogy az előbbi hatás az erősebb.

Ugyanis a tőkeösszetétel növekedését a termelékenység növekedése, vagyis a holtmunkának az élőmunkánál gyorsabb növekedése idézi elő. Az értéktöbblet azonban csak része az összes élőmunkának, ezért még ha a munkabér nullára csökkenne is, az általános relatív csökkenést nem akadályozhatja meg a kizsákmányolási ráta növekedése, legfeljebb időlegesen ellensúlyozhatja.

• "Minthogy az alkalmazott eleven munka tömege az általa mozgásba hozott tárgyiasult munka tömegéhez képest állandóan csökken, ezért ezen eleven munka meg nem fizetett értéktöbbletben megtestesülő részének is állandóan csökkenő arányban kell állnia az alkalmazott össztőke értékterjedelmével. Az értéktöbblet tömegének ez az aránya az alkalmazott össztőkéhez alkotja azonban a profitrátát, amelynek tehát állandóan esnie kell." (A tőke III. 204.o.)

Ellenható erők• Hogy a profitráta csökkenése nem folytonos esés,

hanem egy tendenciajellegű mozgás, az ellene ható erőkkel magyarázható. A különböző ellenható erők ezt a süllyedést részlegesen ellensúlyozzák, ezért a profitráta esését tendenciajellegűvé teszik. Marx szerint ezért "az általános profitráta tovahaladó süllyedő tendenciája tehát csupán a munka társadalmi termelőereje tovahaladó fejlődésének a tőkés termelési módra nézve sajátságos kifejezése".(A tőke III. 204.o.)

• Az ellenható erők közül az egyik a legjelentősebb a munka kizsákmányolási fokának a különböző módszerekkel /relatív és abszolút/ történő növelése. Ez a hatás - amely részben ugyanazon ok, a termelőerők fejlődésének a következménye – azonban, ahogy az előbb láttuk nem képes a profitráta csökkenését teljes egészében ellensúlyozni.

Abszolút és relatív értéktöbblet termelés• Az értéktöbblet nyilvánvalóan nő, ha a munkaerő értékének, tehát a

szükséges munkaidőnek a változatlansága mellett a munkanapot meghosszabbítják – abszolút értéktöbblet.

• Ez történhet nyíltan, vagy burkoltan a munkaintenzitás növelésével.• A relatív módszer a termelékenység növelése, amely a

munkások fogyasztásába bekerülő termékek, első sorban a létfenntartási javak értékének csökkentésén keresztül, magának a szükséges munkaidőnek a csökkenését eredményezi.

• Ez utóbbi Marx szerint nem közvetlen célja az egyes tőkésnek, hanem egy általános eredménye a technikai-technológiai fejlődésnek, azaz a termelékenység növekedésének.

• A termelékenység növekedése viszont minden egyes tőkésnek érdeke, mivel ha olyan újításokat vezet be, amelyek révén az adott terméket az uralkodó átlagnál, a társadalmilag aktuálisan szükségesnél kisebb ráfordítással képes megtermelni ún. külön értéktöbbletre tesz szert.

• A termelékenység általános növelésére való törekvés és a kényszer az elmaradóknál, végső soron így a munkaerő áru értékének csökkenéséhez, és ezen keresztül az értéktöbblet ráta növekedéséhez vezet.

Az ellenható erők: az állandó tőke elemeinek

olcsóbbodása • Ez ugyancsak a termelőerők fejlődésének az eredménye. Ez azt

jelenti, hogy az állandó tőke értéknagysága nem nő olyan mértékben, mint azoknak a termelési eszközöknek a tömege, amelyben megtestesül, ezért a profitráta csökkenését mérsékli. Marx szerint egyes esetekben még az is előfordulhat, hogy e hatás következtében az állandó tőke anyagi terjedelme nő, miközben értéke esik.

• A válságciklus szempontjából ennek a tényezőnek természetesen a többi ellenható erővel kombinálva döntő szerepe van. A válság ugyanis lényegében nem más, mint a meglévő tőke periodikus elértéktelenedése, és ezzel a profitráta helyreállítása.

• Lényeges, hogy Marxnál a profitrátának tendenciális eséséről van szó. A periodicitás, a tőke periodikus elértéktelenedéséből fakad. "Amikor Smith a profitráta esését a tőke fölös bőségéből magyarázza, akkor permanens hatásról van szó, és ez téves. Ezzel szemben átmeneti fölös bősége tőkének, túltermelés, válság - ez más. Permanens válságok nincsenek." (MEM 26/II. 464.o.)

Elértéktelenedés• A profitráta süllyedése a tőke növekvő szerves

összetétel melletti felhalmozásának az eredménye. Ha a termelő tőke elemeinek az olcsóbbodása ezt arányosan ellensúlyozná, tehát mondjuk a gépek számának a megduplázódása a gépek értékének a felére csökkenésével járna együtt, a profit rátája ceteris paribus változatlan maradna.

• A tőkés azonban termelési eszközeinek egy részét korábban vásárolta, miközben ezek értéke a termelékenység növekedése következtében csökkent. Ezért számára nem járható az az út, hogy tőkéjét leértékelje, hiszen ez veszteséggel járna. Tőkéjéért nemcsak profitot akar kapni, hanem befektetett tőkéjének értékét és az e feletti profitot. A leértékelés tehát beleütközik a magántulajdon korlátjába, vagyis az elértéktelenedés nem lehet harmonikus.

„A leglényegesebb zavar a tőke határhatékonyságának értelme és jelentősége körül azért keletkezett, mert nem vették észre, hogy a tőke határhatékonysága a tőke várható hozamától, nem pedig pusztán a folyó hozamától függ. Azzal illusztráljuk ezt a legjobban, hogy rámutatunk, milyen hatása van a tőke határhatékonyságára annak, ha a várakozás szerint megváltozik a termelés jövő költsége, és pedig akkor azt várják, hogy a változás a munkaköltség, vagyis a béregység megváltozásának az eredményeképpen, akár pedig azt, hogy a találmányok és az új technika eredményeképpen következik be. A ma gyártott felszerelés termékének a felszerelés élettartama alatt olyan termékekkel kell versenyezniük, amelyeket később - talán kisebb munkaköltséggel, vagy talán tökéletesebb technikával - gyártott felszereléssel állítanak elô, amely beéri termékeinek alacsonyabb árával is". (Keynes Általános elmélet 163. o.)

Hogyan megy végbe?• A döntő pont az, amikor a felhalmozásra váró tőke már nem

alkalmazható tőkés értelemben produktív módon, tehát a több tőke csak ugyanannyi, vagy esetleg kevesebb profitot hoz, mint a régi tőke. Ebben az esetben is kínálkozna megoldás, tudniillik a várakozás állapota, míg a régi tőke megtérül. A tőkések tehát egyenlőre várnának a befektetéssel, tőkéjüket parlagon hevertetnék, nem akarnák saját tőkéjüket elértékteleníteni. Itt lép be azonban a konkurencia, amely nem más, mint a magántulajdon megjelenési formája.

• "Világos azonban, hogy a régi tőkének ez a tényleges elértéktelenedése nem mehetne végbe harc nélkül, s a C pótlólagos tőke harc nélkül nem funkcionálhatna tőkeként. A profitráta nem a tőketúltermelés következtében fellépő konkurencia miatt süllyedne. Hanem fordítva, azért, mert a profitráta süllyedése és a tőketúltermelés ugyan azokból a körülményekből erednek, állna most be a konkurenciaharc. A már funkcionáló tőkések a C kezükben lévő részét többé-kevésbé parlagon hevertetnék ... A C új kezekben lévő része arra törekednék, hogy helyét a régi tőke rovására foglalja el."(A tőke III. 240.o.)

Veblen és Schumpeter• Marxtól függetlenül talán Veblen volt az aki ezt a legprecízebben fogalmazta

meg: "Az is nyilvánvalónak látszik, hogy az esetre alkalmazható egyetlen megoldás /kizárva a spekulatív üzleti fellendülést/ az érintett vállalatok alacsonyabb alapon történő újratőkésítése úgy, hogy ez megfeleljen a berendezés alacsonyabb termelési költségeinek, és csökkentett nyereségkapacitásának. De a fennálló, törvényszabta lehetőségek között az ilyen orvoslás nem alkalmazható". (Veblen: Az üzleti vállalkozás elmélete, KJK, l962. 145-l46. o.)

• Schumpeter és különösen nagy elődje, Veblen azok közé a teoretikusok közé tartozik, akik felismerték, hogy az ipari ciklus nem más, mint a tőkék periodikus elértéktelenedése, Schumpeter szavaival kreatív rombolás. E felismerés feltétele az, hogy a tőkés termelési folyamatot nem mint közvetlen használati érték termelő folyamatot fogjuk fel, hanem mint a dologiasult munkával, azaz értékkel való gazdálkodást. Veblen számára is a tőkés termelési folyamat kettős jellegének felismerése jelentette a kulcsot a "gépi folyamat" és az "üzleti folyamat" megkülönböztetése révén.

• Hogy az értékfolyamat szembe fordul a használati érték termeléssel és uralkodik rajta azt éppen a válság bizonyítja. "Akik az érték önállósulását puszta absztrakciónak tekintik, - jegyzi meg Marx - elfeledkeznek arról, hogy az ipari tőke mozgása nem más, mint ez az absztrakció in actu /működésében/.(A tőke II. 98. o.)

A lényeg• "Az ellentmondás egészen általánosan kifejezve

abban áll, hogy a tőkés termelési mód a termelőerők abszolút fejlesztésére irányuló tendenciát foglal magában, tekintet nélkül az értékre és a benne foglalt értéktöbbletre, s tekintet nélkül azokra a társadalmi viszonyokra, amelyek közepette a tőkés termelés végbemegy; másrészt viszont célja a létező tőkeérték fenntartása és a legnagyobb mértékben való értékesítése /az ennek az értéknek mind gyorsabb növelése/. Sajátos jellege arra irányul, hogy a meglévő tőkeértéket eszközül használja ennek az értéknek lehető legnagyobb értékesítéséhez. A módszerek, amely révén ezt eléri, magukban foglalják: a profitráta csökkenését, a meglévő tőke elértéktelenedését és a munka termelőerőinek a már megtermelt termelőerők rovására való fejlesztését.” (A tőke III. 237.o.)

A klasszikus ciklus módosulása• A monopolizáció alapvetően változtatja meg a válság

természetét. A kialakuló monopóliumok képesek a tőke elértéktelenedésének feltartóztatására. A felhalmozott pótlólagos tőke nem áramlik vissza az újratermelésbe, hanem részben külföldre áramlik és ezzel megteremti a lehetőségét a tőkekivitelnek, másrészt a spekulációba.

• A tőkekivitel felerősödésének alapvető oka az, hogy a C maguknál a monopóliumoknál jelenik meg és ezek nem használják arra, hogy saját tőkéjüket elértéktelenítsék.

• A spekuláció felduzzadása is ugyanezen ok miatt következik be: a tőke nem áramlik vissza az újratermelésbe, fokozva ezzel a kialakuló aránytalanságot, ami megnöveli a visszaesés mértékét.

"Emellett a konkurencia a belső piacon visszahúzódik a kartellek és trösztök elől, a külső piacot pedig védővámokkal korlátozzák, amelyekkel Angliát kivéve valamennyi ipari ország körülbástyázta magát. Ezek a védővámok pedig nem egyebek, mint előkészületek a végső, általános ipari hadjáratra, amelynek el kell dönteni, hogy kié legyen a világpiaci uralom. Így mindegyik elem, amely a régi válságok megismétlődése ellen hat, egy sokkal hatalmasabb eljövendő válság csíráját hordja magában." (A tőke III. 467. o.)

Az állam szerepe

• Az állami intézkedések, a keresletösztönző, a szociális feszültségeket enyhítő intézkedések szintén elhúzták a válságot.

• Az állam sem tudja magát kivonni a profitkorlát alól, legfeljebb a feszültséget más csatornákba vezeti (infláció, fizetési mérleg-hiány).

Ezért bukott meg a keynesianizmus!?

• A hetvenes évek közepének válsága óta több olyan fellendülést is láttunk már, amik a hitel, az adósság kiterjesztésén alapultak. Ebből az okból kifolyólag viszonylag rövidek és fönntarthatatlanok voltak mind.

• Az adósságállomány hirtelen fölfutása pedig visszatérő hitelválságokat okoztak, mint a harmadik világ országainak adósságválsága a korai nyolcvanas években, a takarékpénztárak válsága [savings and loan crisis], a kelet-ázsiai válság [1997], ami aztán átterjedt Oroszországra és Latin-Amerikára is a múlt évtized végén, a dot-com részvénypiaci buborék kipukkanása nem sokkal ez után, és most pedig az amerikai ingatlanpiaci válság, ami kirobbantotta a legsúlyosabb gazdasági krízist a Great Depression óta. (Kliman)

A mai válság

• „A politikai vezetők az eseményekre ugyanazzal a módszerrel reagálnak, mint eddig - csak ma sokkal, sokkal nagyobb adagokkal próbálkoznak. Az amerikai kormány hihetetlen mértékben növeli az államadósságot a ,,TARP"-mentőcsomagra és Obama élénkítő csomagjára stb. stb. Ha ezek a lépések sikerrel járnak, akkor a tőke megfelelő mértékű elpusztítása megint elmarad. De ha az írásunkban kifejtett elemzés helyes, akkor a siker következményei további relatív stagnálás és további adósságválságok lesznek, nem pedig egy fenntartható fellendülési pálya. Hogy még egyszer elismételjük: ha nem történik meg a tőke kellő mértékű elpusztítása, a profitráta nem tud visszatérni olyan szintre, a mi elégséges egy új boom beindításához. És elnézve az amerikai kormány óriási államadósság-növelő akcióit, a következő válság sokkal rosszabb lehet, mint a mostani. Így korántsem lehetetlen, hogy a következő pánikroham, ami megragadja a pénzügyi piacokat, még annál is súlyosabb lesz, mint amit most látunk és következményei is komolyabbak lehetnek.” (Andrew Kliman - A tőke elpusztítása és a jelenlegi gazdasági válság )

Az egyensúly kérdése Marxnál• Az alapkérdés az, hogy a kapitalizmus

keresletkorlátos gazdaság-e, amelyre az a jellemző, hogy a megtermelt termékeket nem tudják eladni az elégtelen fizetőképes kereslet miatt, vagy nem lehetséges általános túltermelés.

• A klasszikus közgazdászok - elsősorban Smith - tagadták a kereslethiányt és igyekeztek bizonyítani, hogy tisztán tőkés viszonyok között is lehetséges a társadalmi termék realizálása. Smith ezt azzal próbálta alátámasztani, hogy azt állította, hogy a teljes társadalmi termék jövedelmekre /kamat, földjáradék, munkabér/ oszlik.

A Smith-dogma bírálat"Hogyan lehetséges hát, hogy a munkás a munkabérével, a tőkés a profitjával, a földtulajdonos a járadékával megvásárolhat olyan árukat, amelyek mindegyike nemcsak e három alkotórész egyikét, hanem mindhármat tartalmazza, és hogyan lehetséges, hogy a munkabér, profit, járadék - tehát e három jövedelemforrás - értékösszege együttesen megvásárolhatja az e jövedelmek élvezőinek összfogyasztásába belekerülő árukat, amelyek a három érték-alkotórészén kívül még egy többlet érték-alkotórészt, tudniillik állandó tőkét is tartalmaznak?"A munka kettős jellegének meg nem értése maga után vonja az állandó és változó tőke meg nem különböztetését. Itt is erről van szó. Ez azt jelenti, "hogy nem értették meg, hogyan tartja fenn a munka, azáltal, hogy új értéket tesz hozzá, a régi értéket új formában, anélkül, hogy ezt az értéket újonnan termelné„A munka kettős jellegének fel nem ismerése ezen felül közvetlenül is hozzájárul a társadalmi termék és a nemzeti jövedelem összecseréléséhez, amennyiben "az évi össztermék tehát az év során kifejtett hasznos munka eredménye; de az évi termékértéknek csak egy részét hozták létre az év folyamán; ez a rész az évi érték-termék (szemben a termékértékkel – VL), amelyben az év folyamán folyósított munka összege jelentkezik”.

Az egyszerű újratermelés• Lehetséges-e tisztán tőkés gazdaságban a

társadalmi termék realizálása?• Marx az újratermelés egyensúlyának vizsgálatánál

feltételezi, hogy tisztán tőkés termelés van, tehát nincsenek olyan ún. harmadik személyek, akik plusz vásárlóerőt támasztanának a megtermelt termékek iránt

• A másik fontos elvonatkoztatás a külkereskedelem kikapcsolása

• A vizsgálatához a társadalmi termelést két nagy osztályra, a termelési eszközöket termelőkre (I.o.) és fogyasztási cikket termelőkre (II.o.) bontja. A termelési eszközöket csak a tőkések vásárolják, a fogyasztási cikkeket pedig a munkások és a tőkések együttesen.

Az I.o. osztály termelése három részre osztható: I.o. = cl + v1 + m1

ahol c1 a termelési eszközök termelésében elhasználódott állandó tőke. Marx itt az egyszerűség kedvéért felteszi, hogy az állandó tőke álló része, tehát a gépek, berendezések stb. teljes egészében elhasználódtak, tehát az egész tőkét meg kell újítani. A v1 a termelési eszközök termelésében a munkabérekre lekötött változó tőke, m1 pedig a munkások által termelt értéktöbblet.A II. osztályban ugyanez a hármas felosztás található a fogyasztási eszközök előállítására vonatkozóan.II.o. = c2 + v2 + m2

A kérdés most az, hogyan pótolják a két osztályban elfogyasztott tőkét, és hogyan fonódik ez össze az értéktöbbletnek és a munkabérnek az elfogyasztásával?A termelési eszközök termelésének megújításához c1 értéknagyságú új termelési eszköz, és v1 + m1 nagyságú fogyasztási cikk szükséges. Az I. osztály a maga számára c1 nagyságban előállít termelési eszközöket, de a fogyasztási cikkeket v1 + m1 nagyságban csak a II. osztályból szerezheti be. Tehát az I. osztály v1 + m1 értékben felkínálja az előállított termelési eszközöket, hogy cserébe fogyasztási cikket kapjon.A II. osztály megújulásához c2 nagyságú termelési eszközre és v2 + m2 nagyságú fogyasztási cikkre van szükség. A v2 + m2-t a II. osztály maga termeli, c2-t viszont csak az I. osztályból szerezheti be. Kínálata ezért c2 értékű fogyasztási cikk lesz, amelyért ugyanilyen értékben termelési esz közt keres.Ha a két osztály kereslete és kínálata értékben megegyezik, az újratermelés egyensúlyban van. Ezért az egyszerű újratermelés alapegyenlete: c2 = v1 + m1

Bővített újratermelés• Az újratermelés értékterjedelmének növekedéséhez

mindkét osztályban az értéktöbblet felhalmozása szükséges. Ebben az esetben az összes értéktöbblet három részre oszlik: mc az állandó tőke bővítésére szolgáló, mv a változó tőke bővítésére szolgáló rész és mk pedig a tőkések fogyasztása.

• A két osztály termelése így a következő lesz: • I.o. = c1 + v1 + mc1 + mv1 + mk1• II.o. = c2 + v2 + mc2 + mv2 + mk2• Az előző összefüggéseket tovább gondolva belátható,

hogy a bővített újratermelés egyensúlyának alapegyenlete a következő:

• c2 + mc2 = v1 + mv1 + mk1

Az újratermelés egyensúlya a termelés bővülése esetén azt bizonyítja, hogy lehetséges a társadalmi termék realizálása tőkés gazdaságban növekedés esetén is. A lehetőség azonban nem biztos, hogy valóság is. Mi történne például abban az esetben, ha valamilyen - akár külső - ok folytán a csere egyensúlyi feltételei nem teljesülnének? Ez azt vonná maga után, hogy az egyik osztály tőkései értéket szivattyúznának át a másik osztályból. Az egyik osztály profitja ezért nőne, a másiké pedig csökkenne. Ez viszont tőkeáramlást indukálna a magasabb profitot hozó ágazatokba, ami aztán szükségszerűen az egyenlőtlenség megszüntetésének irányába hatna.A tőkék konkurenciája így az aránytalanságok megszüntetése felé, tehát az egyensúly felé terelné a gazdaságot.De az, hogy az egyensúly csak aránytalanságokon keresztül valósul meg, magában foglalja mind a kiegyenlítő hatásokat, mind a válság lehetőségét!

A post-keynesiánus irányzat• A nemzetközi gazdaság növekvő egyensúlytalanságai

„Észak” és „Dél” viszonyában jelennek meg• Megkérdőjelezte a klasszikus nemzetközi gazdaságtan

tételeit és azok helyébe a kritikus, saját koncepcióját állította:

• Az elmélet alapja a kumulatív egyenlőtlenítődés irreverzibilis folyamatának tétele ↔ az egyensúlytalanságok reverzibilisek

• Ezt nem ellensúlyozza a cserearányok javulása, sőt azok romlanak a várakozások ellenére!

• Rámutatott a partnerek egyenlőtlenségére, az egyoldalú függés viszonyaira,

• A növekvő egyensúlytalanságok „magából a technikai haladás szerkezetéből származnak” (Balogh)

A post-keynesiánus irányzat• Számoltak a külkereskedelemnek egyes országokra

gyakorolt visszavető hatásával,• Megfogalmazták a gyengébb tárgyaló erejű elmaradott

országok általánosan romló tendenciáját, azaz a termelékenység növekedéséből származó előnyök fejlett országokba való transzferálódásának tételét,

• Utaltak a technológiatranszfer bizonyos esetekben az átvevő ország számára kedvezőtlen hatásaira,

• Rámutattak a tőke „perverz” áramlásának lehetőségére és a külföldi tőkeberuházások esetenkénti kedvezőtlen hatásaira.

• Felvetik a nemzetközi keynesiánus szabályozást

Az újbaloldali és neomarxista irányzatok

A hatvanas és a hetvenes években a világgazdaság egyenlőtlenségeinek és „kizsákmányoló” viszonyainak magyarázatára és megszüntetésük lehetséges módjának meghatározására születtek:

Nem elegendőek a reformok (cserearányok módosítása)!• A kizsákmányoló Északkal való szakítás (delinking- a hetvenes

években vált népszerűvé a Dél értelmiségei körében), Gunder Frank

• A világrendszer-szemléletnek a globalizálódás adott növekvő aktualitást

• A nemzetközi kereskedelem az eltérő bérszínvonalak miatt eleve egyensúlytalanságokat eredményez → egyenlőtlen fejlődés

• Strukturális deficit (importfüggőség és exportkényszer) problémája (Oscar Braun)

• Realizálási probléma egyre éleződik → összeomlás elméletek• A világ-kínálat és a jövedelemelosztás által meghatározott világ-

kereslet ellentmondása (Wallerstein)