NÉPZENEI ISMERETEK A magyar zene története szerves része a magyarság történetének. Zenénk fejlődése az ősidőktől kezdve párhuzamban állott társadalmi és kulturális fejlődésünkkel. A magyarság mindenkor a nép zenéjében ismerhette fel legrégibb életének egyenes folytatását, legmélyebb vonásainak megőrzőjét és fenntartóját. Az ázsiai örökség az ösztönös folyamatok állandó táplálója maradt, a tudatos európai műzenei törekvések pedig a tervszerű zenei fejlődés ösztönzői voltak. Zenetudományunk fő nehézsége az írott emlékek szórványos volta. Ezért zenénk tekintélyes részét a néphagyomány tartotta fenn. Nemcsak a népdalt őrizte meg, hanem benne megtalálható egész műzenei múltunk. Mi a népzene? Bartók: ”A népzene azon dallamok összessége, amelyek valamilyen emberi közösségnél kisebb, vagy nagyobb területen bizonyos ideig használatban voltak, mint a zenei ösztön spontán kifejezői. Vagyis olyan dallamok, amelyeket sokan és sokáig énekelnek. Szájhagyomány útján adja át egyik nemzedék a másiknak, számtalan változatban, de lényeges vonásaikat híven megőrizve.”

A NÉPDALGYŰJTÉS

A népdalok lejegyzésének, gyűjtésének fontosságát csak igen későn ismerték fel a 19-20. század fordulóján. Addig is voltak szórványos gyűjtések, lejegyzések, de számuk és tudományosságuk nem volt jelentős. Csokonai már 1803-ban írja: „Hallgassátok figyelemmel a danoló falusi leányt és a jámbor puttonost…”, Kölcsey pedig 1826-ban kimondja:” a való nemzeti poézis szikráit a köznépi dalokban kell nyomozni.” A feltáró munka azonban nem kezdődött meg. Pálóczi Horváth Ádám sem volt népdalgyűjtő, csak a maga dalismeretét foglalta írásba. Ó és új mintegy Ötödfélszáz énekeiben tarka keveredésben találhatók népdalok, műdalok, egyházi énekek, diákdalok és „ maga tsinálmánya”. (1813 ) Liszt Ferenc lehetett volna első népdalgyűjtőnk. 1838-ban írja:” Szándékom volt, hogy nekivágok Magyarország legpusztább vidékeinek, egyedül, gyalogszerrel, útizsákkal a hátamon.” Semmi sem lett belőle. Hol tarthatnánk ma, ha ő elvégezhette volna ezt a munkát? A 19. század gyűjtéseiből meg kell említeni Erdélyi János gyűjteményét, Kriza János, Színi Károly, vagy Arany János népdal lejegyzéseit. Európában elsők között Vikár Béla honosította meg a gyűjtés tudományos módszerét. 1895-től fonográffal örökítette meg a dalokat. Kodály Zoltán és Bartók Béla életüknek tekintélyes részét fordították a magyar népzene kutatására. A magyar népzene jellegzetességeit ők tárták fel. Kodály 1905-ben Mátyus-földön kezdett gyűjtő munkáját követte kettejük egész magyar nyelvterületre kiterjedő kutatása. Bartók mintegy 14000 magyar dallamot, Kodály több mint 30000 dallamot gyűjtött. Ezen kívül Bartók a szomszéd népek zenéjét is kutatta. Az első tudományos igényű összefoglalás Bartók Bélától származik. Műve „A magyar népdal” címmel 1924-ben látott napvilágot. Kodály Zoltán 1937-ben jelentette meg a „A magyar népzene” című tanulmányát, melyben a történetiséget, és a rokon népekkel való népzenei kapcsolatokat is összefoglalta. Munkájukhoz csatlakozott Lajtha László, Ádám Jenő, Domokos Péter Pál, Kerényi György stb. 1953-ban megalakult a Magyar Tudományos Akadémia Népzenekutató Csoportja, melynek feladata a népdalgyűjtés és a tudományos kutatás irányítása. Itt mintegy 250000 dallamot tartanak ma nyílván, mely világviszonylatban is egyedülálló. A közös munka eredménye az 1951-ben megjelent Magyar Népzene Tára első kötete. A mai napig létrejött 10 kötetben lát napvilágot rendszerezve a magyar népdalkincs. ( I-V. köte: tematikus

1

csoportosítás, VI-X. kötet dallamtípusok szerinti rendszerezés. I. Gyermekjátékok, II. Jeles napok, III. Lakodalom, IV. Párosítók, V. Siratók. ) A ma is élő kutatók közül Olsvai Imre és Kallós Zoltán nevét kell megemlíteni. Kecskemét és környékének népdalait Kálmán Lajos áldozatos munkája segítségével ismerhetjük meg.

A MAGYAR NÉPZENE RENDSZEREZÉSE A népdalok rendszerezésének fő szempontjai: I. A dallam jellegzetessége szerint – kötetlen és kötött szerkezetű dalok II. A néprajzi funkciójuk szerint – alkalomhoz kötött és alkalomhoz nem kötött dallamok III. A zenei nyelvjárások szerint – 5 dialektus

I. A dallam jellegzetessége szerint 1. Kötetlen szerkezetű dalok Nem alkotnak zárt formát, nincs valódi kezdetük és végük. Hangkészletük rendszerint ritkán éri el az oktávot. a) Ütempáros gyermekjátékdalok és jelesnapi szokásdalok

A legkisebb önálló formai egység itt nem a sor, hanem az ütempár ( motívum ) b) Siratók

A sirató kétségkívül az őskor terméke, egyedi ének, egyszemélyes rögtönzés terméke. Az elhunyt legközelebbi nőrokonainak kötelessége. Egyes feljegyzések említést tesznek hivatásos siratókról, akik ellenszolgáltatásért látják el feladatukat. Mint zenei műfaj egyetlen példája a prózai recitáló éneknek és szinte egyedüli tere a rögtönzésnek ( improvizáció ). Nincs lépéssel mérhető ritmusa, szabálytalan, ütemekbe nem osztható. / recitativo: énekbeszéd, olyan éneklés, amely ritmikájában pontosan követi a szöveget, dallamában pedig többé-kevésbé egy szinten mozog./ Lényeges sajátsága az ereszkedő tendencia. Hangnemileg igen változatosak, az ötfokúság mellett hétfokú fordulatokat is találunk. Előfordulnak kottával szinte kifejezhetetlen, fájdalom szülte hangmagasságok is.

c) Altatók, párosítók, hangszerutánzók 2. Kötött szerkezetű dallamok Zárt formájú, strófikus dalok. A magyar népzene túlnyomó többsége ilyen. Az A-B-C osztály elnevezés Bartók Béla kategorizálása. A-osztály: Régi stílus Keletkezésük a magyar őstörténet idejére és a honfoglalás környékére tehető. De később, a Kárpát-medencében is keletkeztek olyan dallamok, melyek ehhez a csoporthoz tartoznak.

2

Rétegei: a) Ereszkedő ötfokú dallamok

Régi népzenénk leggazdagabb rétege magasról ereszkedő, sok esetben részleges, vagy szabályos kvintváltó. Leginkább oktávon, vagy kvinten induló dallamokból áll. A tisztán, vagy alapjában ötfokú dallamok többsége lá végű. Kb. fele arányban kötetlen ( parlando, rubato ), illetve kötött ( tempo giusto ) előadásmóduak. A magyar nyelvterület minden részén megtalálhatók.

kvintváltás: ugyanazon dallam öt hanggal lejjebb, ill. feljebb való megismétlése parlando: elbeszélve, beszédszerűen rubato: szabadon, kötetlenül tempo giusto: feszesen, egyenletesen b) Zsoltár tipusú, pszalmodizáló dallamok

E dallamok legfőbb jellegzetessége a dó-ré-mi kezdet, a sűrű hangismétlés és a beszéd lejtését követő, nagy ugrásokat kerülő dallammozgás. A dó-ré-mi kezdet általában ötfokú hangsorrá egészül ki. A többség parlando, vagy rubato, de találunk tempo giusto előadásmódot is. Nagyrészt a magyar nyelvterület keleti harmadában fordulnak elő.

c) Sirató tipusu strófikus dallamok

Strófikus, ereszkedő dallamok, melyekben a sirató énekekre visszavezethető fordulatokat találhatunk. Ezek lehetnek parlando, rubato, vagy tempo giusto előadásmódúak. A magyar nyelvterület minden részén előfordulnak. Kimutatható hatásukat érzékeljük a 16.századi

históriás énekekben. B-osztály: Új stílus A jobbágyság kötelékéből szabaduló, feltörekvő parasztság a 19. század második felében -Bartók szavaival – „ zenei forradalmat” hajtott végre. Műzenei hatásokat asszimilálva sajátosan magyar, de a régi dallamstílusoknál modernebb, európaibb dallamvilágot hozott létre. Kialakulásában nyugat-európai hatás is szerepet játszott. Szövegeik, a szerelmi lírán kívül, főként a katonaéletet idézi. De ide tartoznak a változó életformára utaló dallamok is. ( summás-, bányász., munkásdalok ) Az MTA népzenei gyűjteményében számuk 60000 ezerre tehető. Egy-egy típus 200-300 község változatában is szerepel. Legfőbb jellemzőjük a visszatérő szerkezetű négysoros forma: a dallam első és negyedik sora lényegében azonos, a harmadik sor pedig mindig eltérő. A visszatérő szerkezet négy fő típusa: A A5 A5 A ez a típus áll legközelebb a régi stílushoz A A5 B A nyugat-európai dalformák átvétele A B B A jellegzetesen magyar alakulat A A B A a legkésőbb létrejövő típus Az új stílus a forma szempontjából nem olyan gazdag mint a régi. Hangkészlete és ritmikája ezzel szemben igen változatos. A tiszta ötfokúságtól – az átmenetek sokaságán át – a különféle diatónikus / hétfokú / hangsorokig nagy választékot találunk. Legnagyobb számban

-dór = ré végű ( lá sor fivel ) dallamokat találunk, de -eol = lá végű -mixolíd = szó végű -dúr = dó végű -fríg = mi végű dalok is vannak nagy számban.

3

A szótagszám a soronkénti 5-től egészen a soronkénti 25-ig terjedhet. Feltűnően egységes az új stílusú dalok zömének sorvégi ritmusa: Sajátossága a kötött, tempo giusto előadásmód. Ez jelenthet gyors táncos tempót, de lassabbat is. ( 60-110 ) A dallamok természetes velejárója a szöveghez alkalmazkodó ritmus, amely hűen követi a szótagok időtartamát. A stílus eleven életét a változatok nagy száma mutatja. A szájhagyomány soha sem egyetlen alakban, hanem a változatok sokaságában él. C-osztály: Vegyes osztály Azok a dalok tartoznak ide, melyek sem az új, sem a régi stílusba nem oszthatók be. Vagy a különböző korok műzenéjéből, vagy a környező népek zenéjéből kerültek a magyar hagyományba. Nem alkotnak összefüggő stílust. Formájuk, és egyéb jellemzőjük igen változatos. 1. Középkori, gregorián eredetű, kis ambitusú / hangterjedelmű / dalok 2. Középkori, európai világi dalok / Francia telepesektől, nemzetközi társastánc /

„A ballada elbeszélő költemény, amely megrázó, vagy tréfás történetet tömören, drámaian, szinte csak a szereplők szavaival ad elő. Ez a műfaj a középkor végén alakult ki észak-francia területen, és hozzánk a XIV. századtól kezdve került el francia telepesek révén. A magyarok több, már a honfoglalás előtt ismert témát is átdolgoztak az új műfaj szellemében.” ( Vargyas Lajos ) Epikai, mert elbeszél, lírai, mert dal, drámai, mert párbeszédre épül. Vargyas Lajos a magyar népballadák 6 csoportját különítette el: 1. Klasszikus balladák: a legrégibb, leggazdagabb réteg, családi és szerelmi témájúak,

jellemzőjük a sajátos jelképrendszer 2. Történelmi vonatkozású balladák: XVII_XVIII. századi katonaénekek, bújdosó és

rabballadák. 3. Lírai balladák: kevés cselekmény, inkább helyzetképek. 4. Strófaismétlő balladák: az ismétlés jó támasz az emlékezetnek, biztosítja a költői

hatást. 5. Betyárballadák és rabénekek: XIX. században létrejövő típus. Létező betyárok

cselekedeteit jeleníti meg, úgy hogy az útonálló, rabló személyét rokonszenves hősként ábrázolja.

6. Új balladák: a XIX. században keletkeztek. Helyi esetet mondanak el naturalista részletezéssel.

3. Jeles napok, népszokások dalainak egy része 4. A 16-17. században műzenei anyagból kiformálódott dalok

a) Egyházi népénekek c) A Rákóczi-dallamcsalád dalai

5. Szomszéd népek dalainak hatására létrejövő dallamok / germán és szláv zenéből átvett dalok /

II. Néprajzi funkciójuk szerint Alkalomhoz kötött dalok A régi falusi élet hagyományos rendjében bizonyos dalokat bizonyos időpontok, cselekmények, események kapcsán mindenképpen vagy nagy valószínűséggel énekeltek. Ilyen alkalmak voltak:

1) az emberi élet szakaszai és fordulói a születéstől a halálig gyermekjátékok, karikázók, párosítók, szőlőőrzők, summásdalok, katonadalok, lakodalmasok, altatók, siratók,

4

2) az esztendő ünnepei, jeles napjai A földművelő nép szoros kapcsolatban élt a természettel. Figyelte az évszakok, az időjárás változását, hiszen létfontosságú számára, hogy a gabonát időben vesse el, hogy arra eső essen, nap süssön, hogy az aratás jól sikerüljön, a jószágot a megfelelő időben hajtsa ki a legelőre, hogy családja és állatai egészségesek legyenek, és bőséges legyen a szaporulat. Mindezek kedvező alakulását természetfölötti erők bevonásával igyekezett biztosítani, ez a tény a jelesnapi szokások gyökere. A másik ugyancsak lényeges összetevő a kereszténység hatása. A keresztény egyház ünnepeiben évenként végigkíséri, mintegy megjeleníti Jézus életének fő mozzanatait, a megváltás történetét. A magyar nép jelesnapi szokásainak többsége a kereszténység felvétele után alakult ki, de a honfoglalás előtti, pogány maradványokat is tartalmaz. Gyakran az eredeti jelentés elhomályosodott, utólag másfajta értelmezés került a régebbi helyére. Az ünnepi szokások általános lefolyása a következő: bizonyos csoportok, iskolás fiúk, leányok, felnőtt fiatalok, házas emberek házról-házra járnak, eléneklik az ünnep dalait, melyekhez játékok, táncok, szimbolikus cselekmények is tartoznak, majd jókívánságukért adományban részesülnek. Néhány ünnepi szokás színhelye a falu utcája és a szabad természet. A köszöntők és jókívánságok ma alamizsnagyűjtésnek látszanak, régen azonban az évszakok fordulóira figyelmeztető, rituális társadalmi események voltak. „A jókívánság a civilizált embernek többnyire üres szó, a régi embernek szinte varázserejű érték lehetett, amit szívesen viszonzott tőle telhetően.” ( Kodály ) A népszokások dallamai történeti kialakulásuknak megfelelően rendkívül sokfélék. A pogány szövegek ütempáros, vagy más archaikus lazább szerkezetű dallamokhoz kapcsolódnak / talalaj, sárdózás, regősének / a keresztény tartalmúak pedig gyakran műzenei alkotások átvételei. Újesztendő – január 1. Hazánkban az esztendőt a középkorban karácsony napjától, december 25-től számították. A január 1-i évkezdet a XIII. Gergely pápa által 1582-ben megreformált naptár szerint lett általános. Ilyenkor ajándékokkal, verssel, dallal kívántak boldogságot az elkövetkező évre. Különböző hiedelmek is kapcsolódtak e naphoz. ( bőségvarázslás, gonosz hatalmak elűzése, időjóslás, szerelmi jóslás )A néphit szerint ami az év első napján történik, az az év során újre megismétlődik. Vízkereszt – január 6. A római egyház szertartása szerint e napon vizet és tömjént szenteltek, innen ered a magyar elnevezés. Ekkor zajlik a házszentelés. A pap sorba megszenteli a falu házait. A dramatikus Háromkirály-járás Gáspárt, Menyhértet és Boldizsárt személyesíti meg. A gyerekek sorba járják a házakat köszönteni. Jellegzetes viseletük a díszes papírsüveg. Fontos kellékük a kiugratható csillag, mely mutatja az utat Betlehembe. Farsang A farsang vízkereszt napjától hamvazószerdáig tart, de különösen ünnepélyes az előtte álló farsangvasárnap, farsanghétfő és húshagyó kedd ( farsang farka ), melyhez a hiedelmek zöme fűződik. Német hatás eredményeként kialakulása a középkorra tehető. A XV. század óta a királyi udvartól a városi polgárságig és a falu lakosságáig mindenütt farsangoltak. Legjellemzőbb eseménye a jelmezes-álarcos alakoskodás. Látványos a Mohácson lakó dél-szlávok „busójárása”. A gonoszűzés és a természetvarázslat is előfordul a szokás gyakorlatában.

5

Szent Balázs napja – február 3. / Balázsolás / Ez a népszokás elsősorban a magyar nyelvterület nyugati részén ismeretes. Szent Balázs püspök a gyermekek védőszentje volt, de a VI. századtól nevét a torokfájás gyógyítójaként emlegették.A legenda szerint egy öregasszony fiát, akinek halszálka akadt meg atorkán, imájával mentette meg a fulladástól. Emlékére alakult ki a torokfájás elkerüléséért könyörgő szokás, a balázsolás, vagy balázsáldás, melyet később az egyház is szertartásként gyakorolt. Adománygyűjtő, köszöntő szokás volt ez. Kezdetben a tanító is járta tanítványaival a falut, később már csak a fiúk jártak házról-házra. A kapott ajándékok a tanítót illették. Talalaj-vasárnap Farsang utolsó előtti vasárnapja a lányok vidám adománygyűjtő, köszöntő szokása. A magyar nyelvterület északi részére – Zobor vidékére jellemző. Az iskoláskorú leányok kora reggel házról házra járnak, s énekükért tojást, vagy pénzt kapnak. Az Ipoly-mentén „ lányok vasárnapjának” is nevezik: ezen a napon a lányok sorra járják a falut, kezükben nyársat tartanak és énekelnek. Kolbászt, szalonnát, tojást, miegymást kapnak – ebből mulatságot, bált rendeznek. Sárdó-vasárnap A farsang utlsó vasárnapjának elnevezése. Szintén az északi területre jellemző adománygyűjtő szokás, csak míg itt a legények és iskolás fiúk járják a házakat. Az összegyűjtött adományokat részben eladták, részben megették a 3 napos farsangi mulatság alatt. A sárdó és a talalaj szónak a szokás megjelölésén túl más jelentése nincs. Húshagyókedd A farsang és az egész tél elmúltát jelképezi ( farsangtemetés ). E napon a farsangi lakodalmas játékok közül a leglátványosabb a leánycsúfoló rönkhúzás, vagy tuskóhúzás: a házasságra érett, de farsangig férjhez nem ment leányhoz tuskót kötöztek, s azt bizonyos távolságra el kellett húznia. Hamvazószerda a farsangot követő nagyböjt kezdete – a katolikus egyháznál szigorú böjti nap. Neve onnan származik, hogy az őskeresztények vezeklésként hamut szórtak a fejükre. Szent Gergely napja – március 12. Nagy Szent Gergely pápa napja, a középkori iskolák, diákok patrónusának ünnepe. E szokás abban az iskolai ünnepségben gyökerezik, melyet IV. Gergely pápa 830-ban rendelt el elődje, Nagy Szent Gergely tiszteletére. Az iskolás gyerekek csapatostul járták a falut, és adományokat gyűjtöttek tanítójuknak. Régen ez a nap egybeesett az iskolaév kezdetével. Ez a népszokás országosan elterjedt volt, de élő gyakorlatát csak a Dunántúlon és a palóc vidékről gyűjtötték. Virágvasárnap – Kiszehajtás – Villőzés Virágvasárnap a keresztény egyház szerint a nagyhét első napja, amikor szentelt pálma-, illetve olajágakkal körmenetet tartanak Jézus Krisztus jeruzsálemi bevonulásának emlékére. Az enapon tartott téltemető – tavaszhirdető szokás elsősorban a magyar nyelvterület északi részére jellemző. A telet, a halált jelképező, női ruhába öltöztetett szalmabábút, a kiszét végigviszik a falun, majd a folyóba dobják, vagy elégetik. Ritkán fordult elő, hogy valamelyik menyecske, akitől ruhát kértek a kiszére, ne adott volna, mert a kiéneklést szégyennek tartották, hiszen a menyecske vagy a család fösvénységét is megbélyegezte. Mielőtt a kiszét bedobták a vízbe levezkőztették, arcukat a szalmával megdörzsölték, hogy ne legyenek szeplősek. A kiszehejtást mágikus rítusnak tartották, mely nemcsak a telet, hanem a halált, a betegséget is megszünteti. Ezután következett a villőzés: a lányok fűzfaágakat szedtek, s azokkal csapkodták a falu házainak ablakait, jelezve, hogy itt a tavasz.

6

Húsvét A kereszténység legnagyobb ünnepe. Jézus Krisztus feltámadása. Ekkor ér véget a 40 napig tartó böjt, a hústól való tartózkodás – innen származik az ünnep magyar elnevezése. Idejét 325-ben a niceai zsinat állapította meg. ( a tavaszi napéjegyenlőséget /márc. 21./ követő első holdtölte utáni vasárnap, a VIII. századtól vált általánossá. ) A húsvéti ünnepkör népünk hiedelemvilágában, szokásaiban igen jelentős volt. Egyrészt pogány eredetű tavaszváró, tavaszköszöntő, másrészt egyházi eredetű szokásokból áll. Két legnépszerűbb mozzanata, melyek a mai napig élnek falun és városon egyaránt: a locsolás és a tojásfestés. Régen a kútból húzott vízzel öntötték le a lányokat, ma már falun is szagos vízzel locsolnak. A vízzel való megtisztítás, megtisztulás elsősorban a fiatal, eladó lányokat illette. A locsolás tulajdonképpen termékenységvarázslás volt. A tojás szinte egész Európában és Ázsiában a termékenység jelképe. Erdélyben húsvéti szokás volt a kakas lövés: a fiúgyermekek, legények versenyző ügyességi próbája. Egyházi rítusból vált népszokássá a tűzszentelés, ételszentelés. A zöldágjárás egyházi megfelelője a barka, amelyet virágvasárnap szoktak megszentelni. A gonoszt, rosszat elűző zajcsapás a húsvéti ünnepkörben is megtalálható, egyházi eredetű formája a Pilátus-verés, a gyerekek játéka. A húsvétot követő úgynevezett fehérvasárnapon küldik a komatálat a keresztszülők a keresztgyerekeiknek, a kisebb lányok annak, akit barátnővé akarnak fogadni, de kaphatnak a lányok is kedvesüktől, a legények pedig a lányoktól.

Pünkösd A keresztény egyház egyik fő ünnepe. A II. századtól kezdve a Szentlélek eljövetelét ünnepli. A húsvétot követő 50. Napon kezdődik – neve is a görög pentekosztész=ötvenedik szóból származik. Legjellegzetesebb népszokásai: az ügyességi próbákkal egybekötött pünkösdi király választás, a pünkösdölés – lányok és fiúk énekes, táncos adománygyűjtő köszöntése, és a kislányok termékenységvarázslással egybekötött pünkösdi királyné – járása ( a Dunántúlon még ma is élő népszokás ). A pünkösd termésjósló, valamint időjósló nap is. Ekkor nem volt szabad egyes mezőgazdasági és házimunkákat ( kivált kenyérsütést ) végezni. Az ünnep természetes jelképei: a zöld ág és a rózsa ( pl. a pünkösdi királyné fejét általában rózsakoszorú díszíti ).

Szent Iván napja – június 24. A nyár szokásai között a legjelentősebb a szentiváni tűzgyújtás június 24-én, a nyári napforduló napján. A középkorban elsősorban az egyház ünnepe volt ( a katolikus egyházban a II. században alakult ki Keresztelő Szent János – más néven Szent Iván – tiszteletére ), de a XVI. századtól mint népszokásról emlékeznek meg forrásaink. Legtovább és legteljesebben a magyar nyelvterület észak-nyugati részén maradt meg. A fény, az élet és a szerelem ünnepén a falu határában rakott tűz mellett a falu népe ( meghatározott ülésrendben ) végigülte az éjszakát hosszú éneksorozatot énekeltek, lassú, szertartásos tánccal ünnepeltek. Az ének során a lányok, vagy legények a tüzet átugrálták, s az ugrás sikerének mágikus jelentőséget tulajdonítottak (pl. párosító szerep, férjhez menési jóslások ). Különböző hiedelmek – termés megóvása, szerelmi varázslások, jóslások, esővarázslás, tűzbe dobott gyümölcs gyógyító ereje – fűződnek e naphoz.

Aratás Az aratás szertartásos befejezése, az arató ünnep, ismeretes az egész magyar nyelvterületen. Ilyenkor az aratómunkások aratókoszorút kötöttek, és azt – kézben, rúdon, vagy fejre helyezve – ünnepélyes menetben vitték a gazda, vagy a földesúr portájára. A gazda megköszönte az aratást, étellel vendégelte az aratókat, és áldomást ittak. A vendégség gyakran tánccal végződött. Az aratás megkezdéséhez különböző tilalmak kapcsolódtak: nem kezdtek újholdkor, vagy ha halott volt a faluban.

7

Advent Advent ( a latin adventus=eljövetel szóból ered: az Úr érkezése ) a katolikus egyházi év része, a karácsonyi ünnepkör kezdete. András-naphoz ( november 30. ) legközelebb eső vasárnaptól december 24-ig tart. Eredete az V-VI. századig nyúlik vissza – mai formájában VII. Gergely pápa ( 1073-1086 ) rögzítette. Eleinte 3 napos böjttel volt összekötve. Az adventi időszak alatt tilos volt minden hangos szórakozás, lakodalmat, táncmulatságot nem tartottak. Szokás volt ilyenkor a gyerekek adventölése – kántálása: a köszöntök csoportosan házról házra járva karácsonyi énekeket énekeltek, majd megköszönve az adományokat, elbúcsúztak. Ezidőtájt a tanító az iskolás gyerekekkel minden családnak ostyát küldött, cserébe lisztet, babot, tojást küldtek neki, az ostyavivő gyerekek meg pénzt, almát kaptak. ( Az ostya a karácsonyi vacsorának, illetve a karácsonyböjti ebédnek fontos része volt – még gonoszűző erőt is tulajdonítottak neki. ) Ma is készítenek adventi koszorút, melyet fenyőágakból fonnak, négy gyertyája közül advent minden vasárnapján eggyel többet gyújtanak meg, miközben szent énekeket énekelnek. Luca napja – december 13. A decemberi asszonyi ünnepek közül hazánkban a legjelentősebb a Luca napja. A Gergely- féle naptárreform előtt (1582) ez volt az év legrövidebb napja. A név a latin lux (fény) szóval áll kapcsolatban. E naphoz rengeteg hiedelem kapcsolódott. Ilyenkor a lányoknak, asszonyoknak tilos volt dolgozniuk. Ekkor kezdtek hozzá a férfiak a Luca- szék készítéséhez, melyhez babonás történet fűződik: készítője minden egyes darabját más- más fából faragja ki, úgy, hogy épp karácsony estéjére legyen kész. Ekkor elmegy az éjféli misére, ráül, és meglátja a nagyszarvú boszorkányokat a templomban, de utána menekülnie kell haza, mert ha felismerik, széttépik őt. Ezért apró magvakat, pl. mákot kellett szétszórnia, amit a boszorkányok összeszedtek, így nem érték őt utol. Dél- Dunántúlon „kotyolni” , lucázni jártak: a gyerekek sorba járják a házakat és mondókákkal, énekekkel varázsoltak. A következő évre vonatkozó különböző jósló (termésjósló, időjósló, szerelmi jósló, haláljósló) szépség- és egészségvarázsló eljárások és szokások járták. Karácsony Jézus Krisztus születésének ünnepe. Rómában kezdték ünnepelni 325 körül. December 24., karácsony vigíliája / virrasztás / régen böjt nap volt. Ezért nevezik karácsony böjtjének, szenved estének.

1. Szentcsalád-járás Újabban elterjedt vallásos szokás. Szűz Mária és Szent József betlehemi szálláskeresését jeleníti meg. A karácsonyt megelőző 9 egymást követő estén a 9 összeállt család minden nap máshová vitte a szentcsalád képét. A kép előtt énekeltek és imádkoztak.

2. Betlehemes játékok

Lakodalom A házasságkötés szokáskörének legfontosabb eseménysorozata, amelynek keretében maga a házasságkötés megtörténik. Egyéb elnevezései: menyegző, nász, lagzi. Rendezői a → menyasszony és → vőlegény szülei (→ örömanya és örömapa, → búsanya, búsapa), akik a házasságkötés lebonyolításában segédkező → lakodalmi tisztségviselők gyakorlati támogatásával nagyarányú házi ünnepség keretében, mulatási lehetőséget és lakomák (→ lakodalmi étkezések) sorát nyújtva hajtják végre, ill. szervezik meg a házasságkötéssel kapcsolatos cselekményeket.

8

A lakodalom folyamán történnek meg a házasságkötésnek az egyház és – 1894 óta – az állam által előírt formaságai, az → esküvő és a polgári házasságkötés, továbbá a menyasszony átadása a vőlegénynek (→ menyasszonyvitel), befogadása a vőlegény családjába (→ menyasszony befogadása), az elhálás (→ menyasszonyfektetés) és ennek megtörténte után a menyasszony asszonnyá válásának formai kifejezése (→ menyecske, → kontyolás). Ezekhez járul a házasságkötéssel kapcsolatos anyagi természetű ügyek rendezése: a → hozomány átadása és átvétele (→ hozományvitel) s a menyasszony → násznépének az új menyecske állapotát szemrevételező látogatása. E cselekmények széles társadalmi ellenőrzését a két násznép mellett a megfigyelőként szinte folyamatosan jelen levő → hívatlanok biztosították.

A megelőző századokban a násznépek szerepe a védő-támogató kíséret biztosítása is volt, arra az esetre, ha a cselekmények folyamatában nézeteltérés vagy külső veszély miatt fennakadás lenne, mint ahogy a közelmúltbeli, sőt jelenkori lakodalomban is utal erre több bizalmatlanságot kifejező intézkedés (pl. kapuelzárás), erőszakos akadályozás (útelzárás) és a másik fél által kifejtett ellenállás leküzdése erőszakkal vagy diplomáciával (menyasszonyvitel). E fontos feladatokban igénybe vett násznép számára a mulatság és lakoma egyszersmind ellenszolgáltatás szolgálatukért. A múlt paraszti életformájában a lakodalom volt az egyik legjelentősebb mulatási alkalom. A lakodalom az azt rendező családok számára egyedülálló reprezentálási lehetőség. Ez alkalomból anyagi javaikat és társadalmi súlyukat a helyi társadalom érdeklődésének középpontjába állíthatták. Ez a kevésbé tehetőseket is arra csábította, hogy anyagi lehetőségeiket felülmúlva reprezentáljanak, gyakran létbiztonságuk rovására is.

A lakodalom megrendezésében a násznép tagjai, a családokhoz fűző kapcsolat mértékében fizikai munkával (→ csigacsinálás, → gazdasszony), ételekhez szükséges nyersanyag, kész ételek (főleg sütemények), → nászajándék és pénz (→ menyasszonytánc) ajándékozásával segítették a lakodalom rendezőit. A lakodalom folyamán történt meg a menyasszony és a vőlegény belépése a házasok körébe, amit formálisan is kifejeztek és elismertek a jelenlevők (→ menyasszony búcsúztatása, kontyolás). – A lakodalom folyamán a néphit szerint veszélyeztetett, átmeneti állapotban levő fiatal pár védelmére és jövendő szerencséjének biztosítására számtalan → mágikus eljárást hajtottak végre (pl. menyasszony befogadása). A lakodalom ma is virágzó szokás, amelyből lassan kimaradnak, elkopnak a korábban jogi jelentőségű, ill. mágikus és vallásos cselekmények, megmarad azonban mint reprezentációs lehetőség és mulatási, lakomázási alkalom, s fejlődik az ajándékozás szokása.

Formai megvalósításában egyre jelentősebb szerephez jutnak a városi kultúra (pl. fényképezkedés, vonulás autókon, kölcsönzői ruha stb.), → még: lakodalmi alakoskodás, → álmenyasszony, → lakodalmi díszek és jelvények, → házasságkötés étkezései, → hazai leányasszony, → hérész, → kásapénz, → kunkapitány, → lakodalmas ház, → lakodalmi gazda, → lakodalmi kalács, → lakodalmi konyha, → lakodalmi tűz, → lakodalmi mulatság, → násznagy, → nyoszolyóasszony, → nyoszolyólány, → pozovics, → tyúkverő, → asszonyavatás, → vőfély, → vőfélybot)

9

Népzenei dialektusok

Zenei nyelvjárások

A népzene nyelvének földrajzi jellegű tagolódására először a nyelvész, Vikár Béla figyelt fel a század elején: "A dallamok több zenei fő dialektushoz tartoznak, melyeken belül aldialektusokat vehetünk észre. Miként a nyelvi - beszélt - tájszólás földrajzilag sokszor egymástól messze eső területeken oszlik el, úgy vagyunk a zenei tájszólásokkal is. [.] A zenei tájszólás - vizsgálataim szerint - a mennyire ma hozzávetőleg vélhetjük, megfelelő a nyelvi tájszólásnak, olyannyira, hogy ettől el sem választható." ["Élő nyelvemlékek" (Bp. 1901)]

Bartók Béla

Bartók Béla az ő eredményeit hasznosítva, már határozottan kitűzi a magyar népzene főbb dialektusterületeinek határait: "Az egész magyarlakta terület négy zenedialektus-területre osztható fel:

I. a dunántúli ,

II. a felsőmagyarországi a Dunától és Tiszától északra,

III. a tiszavidéki vagy nagyalföldi és

III. az erdélyi (ideszámítva Bukovinát)

Megjegyzendő, hogy zenedialektusbeli eltérések csak az ún. régi stílus dallamanyagában észlelhetők, tehát ez a felosztás a dallamoknak csak erre a részére vonatkozik.

10

Négy zenedialektus-terület

E felsorolásból csak Moldva magyarlakta területei hiányoztak, ahonnan akkor még nem álltak rendelkezésére adatok. Domokos Pál Péter, Veress Sándor és Lükő Gábor gyűjtőmunkája nyomán azután egy ötödik ( moldvai ) dialektus-terület határai is kirajzolódtak.

Domokos Pál Péter

Népi hangszerek

A fentiekben vázolt hallásmódokból fakadó igényeket sokféle eredetű és típusú hangszer , illetve ezek együttese szolgálhatja ki. A tapasztalat azt mutatja, hogy nem egyszerűen a hangszerek adottságai szabták meg a velük előadható zene karakterét, hanem a mindenkori kívánalmak, a zenei hangzásigény alakította ki a használandó zeneszerszámok körét, és határozta meg azok lehetőségeit.

11

Tekerő csukva és nyitva

"Hogy mi népi , azt természetesen nem a primitívség szabja meg, hanem kizárólag annak alapján döntjük el, mennyire vert gyökeret, milyen szerepet tölt be a nép zenei életében, szokásaiban. A népi hangszer fogalma igen tág gyűjtőfogalom; beletartozhat minden hangszerfajta, ősi vagy újabb keletű, házi vagy gyári készítésű: a levélsípoktól a klarinétig, a köcsögdudától a nagybőgőig.

A magyar népi hangszer nem attól magyar, mintha csupán nálunk fordulna elő. A ma ismert hangszerfajták mind ősi gyökerűek és ugyancsak régóta váltak az emberiség közös tulajdonává. Mindenki örökölte, kapta, átvette valahonnan. Terjedésüknek még csak nyelvi akadály sem állt útjában. Egy-egy hangszer tehát olyan mértékben magyar, amilyen mértékben a mi népünk hagyományába is beépült. A legfontosabb magyar népi hangszerek - Sárosi Bálint csoportosítása szerint:

1. Idiofon (=önmagában hangzó) hangszerek: deszkadob, kereplők, facimbalom, kolomp, csengő, láncosbot, cirokhegedű.

2. Membranofon (=rezgésbehozott hártya révén megszólaló) hangszerek: dobok, köcsögdudafélék, fésűre szorított cigarettapapír, nádduda.

3. Chordofon (húros) hangszerek: citera, cimbalom, tambura, hegedű, tekerő, koboz, gardon.

4. Aerofon (= levegő rezgése révén megszólaló) hangszerek: levélsípok, harmonika, szájharmonika, fakürt, trombita, kanásztülök, furulyafélék (tilinkó, peremfurulyák, pánsíp v. nádimuzsika, lopótök-, illetve napraforgóduda, harántfurulya, cserépsípok, fűzfasíp, hatlukú furulya, hosszúfurulya, háromlukú nagyfurulya, kettősfurulya), nyelvsípok (nádsíp, töröksíp, tárogató, klarinét), duda, doromb.

Hangszeregyüttesek

I. Alkalmi csoportosulások (melyeknek nincs hagyomány által megszabott hangszerösszetételük és létszámuk), pl. citera-együttesek.

12

II. Állandó együttesek, melyeknek hosszabb hagyományban és nagyobb területen kialakult egységes karakterük van: meghatározott létszám, meghatározott hangszerek, valamint sajátos együttes játékstílus. Tagjai félhivatásos vagy hivatásos zenészek.

1. Hagyományos , de ma már nem jellemző társulások: hegedű-duda, klarinét-tekerő, klarinét-dob.

2. Egynemű hangszerekből álló együttesek: pl. az országszerte elterjedt vonós együttesek (hegedű-kontra-bőgő), az ország déli részén és a Duna mentén hallható tambura-zenekarok, rezesbandák).

3. Vegyes összeállítású együttesek (vonós-cimbalmos, vonós-pengetős, vonós-cimbalmos-fúvós kombinációk).

A közreműködő zenészek szerint két jellegzetes együttes-típust különböztetünk meg:

a) Cigányzenész együttesek. Hagyományosan hivatásos muzsikusokból állnak, akik mindig a megrendelők által kívánt zenét játsszák. A megrendelők lehetnek különféle etnikai vagy társadalmi osztályokhoz tartozó csoportok, akik a legkülönfélébb stílusbeli és repertoárbeli elvárásokkal léphetnek fel.

A zenekar összetétele a helyi igényeknek megfelelően alakul: hegedű-gardon, hegedű-cimbalom, hegedű-kontra, háromtagú vonószenekar (prím, kontra, bőgő). Az országszerte legtipikusabb felállás: vonószenekar, mely gyakran kiegészül cimbalommal, esetenként klarinéttal és csellóval is. Jellemző törekvésük a mindenkori piaci helyzethez (=divathoz) való gyors alkalmazkodás.

b) Parasztbandák (vagy magyar bandák). E rézfúvós illetve vonós-cimbalmos zenét játszó műkedvelő jellegű együttesek lényegében a cigány együtteseket utánozzák. Mivel nem hivatásos művelői a zenének, ezért a divatot kevésbé tudják követni, emiatt tehát hagyományosabban, "parasztosabban" játszanak azoknál.

Magyar Népzene Tára

A Kodály elgondolása szerint eltervezett, szótárszerű összkiadás elnevezése: A Magyar Népzene Tára. Első nyolc kötete 1951 és 1992 között jelent meg. Ebből öt a szokásdallamokat adta közre, a lírai- és táncdallamok Járdányi rendszere szerint kialakított típusainak közlését a VI. kötet kezdte meg.

13

Magyar Népzene Tára VI. kötet

I. Gyermekjátékok ( 1951 ) Szerk.: Kerényi György

II. Jeles napok (1953) Szerk.: Kerényi György

III. A-B. Lakodalom ( 1955-56) Szerk: Kiss Lajos

IV. Párosítók (1959) Szerk.: Kerényi György

V Siratók ( 1966) Szerk.: Kiss Lajos és Rajeczky Benjamin

VI. Népdaltípusok 1. (1973) Szerk: Járdányi Pál és Olsvai Imre

VII. Népdaltípusok 2. (1987) Szerk.: Olsvai Imre (Járdányi Pál rendszerében)

VIII. A-B. Népdaltípusok 3. (1992) Szerk.: Vargyas Lajos

(Főmunkatársak: Domokos Mária és Paksa Katalin)

IX. Népdaltípusok 4. (1995) Szerk.: Domokos Mária

X. Népdaltípusok 5. (1997) Szerk.: Paksa Katalin

14