Osho

A legnagyobb kihívás - Az arany jövő Original title: The Greatest Challenge: The Golden Future Copyright © Osho International Foundation. All rights reserved. Hungarian Edition © 2000 Leela Foundation. Hungarian Translation: Sw. Shivanando and Sw. Anand Arhat Published by arrangement with Osho International Foundation, Bahnhofstr. 52, 8001 Zürich, Switzerland. Cover photo is used with permission of Osho International Foundation. Fordította: Sw. Shivanando és Salek Zoltán Copyright © LEELA Alapítvány, 2000 Felelős kiadó: Salek Zoltán Tipográfia és borítóterv: Nadzsal Ida A nyomtatás és a kötés a debreceni nyomdászat több mint négy évszázados hagyományait őrző Alföldi Nyomda Rt. munkája Felelős vezető: György Géza vezérigazgató A nyomdai megrendelés törzsszáma: 95.49.01 Terjedelem: 7,5 (A/5) ív ISBN 963 03 8636 4

Tartalom Bevezető I. RÉSZ A problémákat már a gyökereiknél szüntessük meg! Van-e jövőnk? 13 Szabaduljunk meg a múlttól 15 Egymásra vagyunk utalva - ez az igazság 17 A nemzeti elkülönülés idejét múlta 22 Világkormány 25 Egy vallás van - az egyének világa 28 Papok és politikusok - a régi érdekszövetség 32 A sebek begyógyíthatók! 36 II. RÉSZ Látomás egy új emberiségről Mentokrácia - hatalom az értelmiség kezében 39 Felkészítés a hatalom gyakorlására. Meditáció - a változás kulcsa 45 A tudomány az alkotást szolgálja 53 Születésszabályozás és genetika 61 A halálhoz való jog 70 A család, mint olyan, elavult 73 Kisközösségek világa 78 Oktatás-nevelés: a teljességre való törekvés 83 Megtorlás vagy megértés: törvény vagy szeretet 89 Boldog emberiséget! 95 III. RÉSZ Az alkotó tudományok, művészetek és a tudatosság világakadémiája A legnagyobb egység 101 A test az ajtó 108 Az arany jövő 112 Forrásmutató 115 Osho beszél hozzánk, a tanítványaihoz. Ott ülünk előtte a földön, és figyeljük a mester arcát, aki néha nem mond semmit, csak a kezével gesztikulál, vagy felhúzza a szemöldökét. A mondatok között csönd... A néma mozdulatok fontos részét alkotják annak, amit tudatni akar velünk. A szavakból eredő megértés nem hatol mélyre, és az írott szöveg ennél is sekélyebb. A lényege annak, amit tudatni akar, az ő maga. E könyvet nem Osho írta; ezek a sorok csak töredékek abból, amit mondott. Egy író úgy építi fel munkáját, hogy az olvasó egységes képet kapjon róla. Ám ez nem egy könyv, hanem egy kiáltvány! Siv. Shivanando

Bevezető Ez a kis könyv - A legnagyobb kihívás: Az arany jövő - létében fenyegetett bolygónk intelligens embereihez szól, válaszként az ENSZ Környezeti és Fejlesztési Világbizottságának "Közös jövőnk" című beszámolójára, mely a Földünk jövőjét fenyegető lényeges problémákat feszegeti. Ebben a könyvben Osho egy másik oldaláról mutatkozik meg. Osho itt arról beszél, mit javasol az emberiség életben maradásáért; szól azokról a pszichológiai és társadalmi betegségekről, melyek - kívül és belül - megosztják az embereket és fenntartják az állandó viszálykodást és pártoskodást; körvonalazza azokat a lépéseket, melyek elkerülhetetlenek, ha még egyáltalán van esélyünk egy jobb jövőre - vagy hagyjuk, hogy egy aranyjövő lehetősége kicsússzon a kezünkből. Senki előtt nem lehet kétséges, hogy a túlélésünk egyáltalán nem biztos - mégsem történik semmi változás. Mindenki tudja, hogy gyermeteg konfliktusokban feláldozzuk a világegyetem legvirágzóbb bolygójának létét - mégsem történik semmi változás. A szakemberek mindenütt egyetértenek abban, hogy cselekvésre van szükség - mégsem történik semmi. Az óra pedig csak ketyeg csendesen... Szerte a világon mindenütt vannak művelt emberek - tudósok, művészek, költők, tanulók, üzletemberek, orvosok jogászok, fiatalok és idősek, híres emberek és névtelenek egyaránt. Igen, ezeknek az embereknek az egész világon észre kell venniük, miközben a tekintetük kitéved az ablakon, hogy a madarak mennyire magától értetődően viselkednek, milyen természetesek, ártatlanok - és el kell tűnődniük azon, hogy... A szó szoros értelmében mi a baj? Az anyák tekintete megpihen gyermekeiken, s közben azon tűnődnek, vajon mit tartogat számukra a jövő. A háttérben a világ minden rádió- és tévéállomása ontja a híreket, és mást se hallani, csak azt, hogy háború... éhínség... AIDS... vegyi fegyverek... lyuk az ózonpajzson... nukleáris fenyegetettség... a Föld légkörének felmelegedése... túlnépesedés... a trópusi erdők kiirtása... környezetszennyezés... végleg kipusztuló fajok... elsivatagosodó termőterületek... növekvő drogfogyasztás... erőszak... És ebben az a tragikus, hogy ha az intelligens emberek nem állítják meg ezt a folyamatot, akkor vajon ki fogja megtenni? A ma hatalmon lévők? Azok, akik jelenleg hasznot húznak ebből az őrült világból? Emberek, akik tudatosan vagy tudattalanul azokhoz az értékekhez ragaszkodnak, melyek miatt éppen hogy ilyen helyzetbe kerültünk? Most vagy soha. Eljött az idő, hogy az értelmiség felemelje szavát az ilyen ostobaságok ellen. Ebben a könyvben Osho felvázolja az alkotó tudományok, művészetek és a tudatosság világakadémiáját, amely egy gyakorlati lépés lehet ebbe az irányba. Csaknem bizonyos, hogy a valaha is olvasott legradikálisabb írást tartod a kezedben - ám gyökeres változásokhoz radikális megoldásokra van szükség. És nem arról van szó, hogy egyetértesz-e Oshóval vagy sem, hanem hogy van-e merszed legalábbis végiggondolni a javaslatait. Ha ezek az elképzelések eredendően hibásak, akkor erre könnyű lesz rámutatni, és a folyamat során mindannyian tanulunk. Ha azonban helyesek az elképzelések, akkor az értelmiségnek szerte a világon legyen bátorsága ezt kimondani. Lassan kifutunk az időből, minden veszélyben van, amit szeretünk, ezért nem elfogadható az a válasz, hogy nincs megoldás - hisz oly sok lehetőséget hagyunk kihasználatlanul. Ez a bolygó mindannyiunk öröksége. Akár nyerünk, akár veszítünk - csak egy Föld és egy emberiség van. A túlélés érdekében pedig minden követ meg kell mozgatnunk. Minden lehetőséget nyitottan, őszintén, előítéletek, a régi babonákhoz való ragaszkodás, elfogultság nélkül meg kell vizsgálnunk - igazából egyszerűen, tudományosan.

Osho látomása olyasmit mutat meg, mellyel sehol másutt nem találkozhatsz. Ha kiderül, hogy úgy veszítjük el ezt a bolygót, hogy alaposan megvizsgáltuk volna az összes előttünk álló lehetőséget, akkor a homo sapiens csak egy félreértés volt a világegyetemben. A szerkesztők I. RÉSZ A problémákat már a gyökereiknél szüntessük meg! Van-e jövőnk? Nagyon valószínű, már ami az életet illeti, hogy nem lesz jövő. Egyre közelebb érünk egy zsákutca végéhez. Szomorú dolog erre a tényre rádöbbenni, de ugyanakkor mégis csak jó felismerni, mert így esetleg még választhatunk egy másik utat. Amilyen irányban a dolgok most haladnak, csak egyvalami lehetséges - teljes pusztulás, globális öngyilkosság. És az egészben az a legaggasztóbb, hogy a világ értelmisége, a tudósok és filozófusok mindezekről a tényekről nem akarnak tudomást venni. Minden értelmes lénynek arra kellene törekednie, hogy a különböző érdekcsoportok ne pusztíthassák el ezt a bolygót. Meg kell menteni az embert, a világegyetem legnagyszerűbb teremtményét! Az ember négymillió év alatt fejlődött ki ezen a Földön. Ez óriási érték. És a lehetőség, a jövőben rejlő lehetőség még ennél is értékesebb. Ha tehetünk valamit a jövő érdekében, akkor azt most kell megtenni; különben a világegyetemből el fog tűnni a tudatosság legmagasabb foka. Ez nemcsak a Föld számára lenne veszteség, hanem az egész világegyetem számára is. Több millió év kellett ahhoz, hogy a tudatosság jelenlegi fokára eljussunk, ám nincs időnk kivárni, hogy a természet a maga lassú módján haladjon előre a fejlődésben. A természet nem siet, korlátlan idő áll a rendelkezésére; nekünk azonban nem. Nekünk csak tizenkét évünk van a huszadik század végéig. (A könyv alapjául szolgáló előadások a nyolcvanas évek második felében hangzottak el – a ford.) Az ENSZ legfrissebb beszámolója például, melyet a Környezeti és Fejlesztési Világbizottság készített "Közös jövőnk" címmel, felhívta a figyelmet egy "ésszerű fejlődésre", ami feltétlenül szükséges a bolygó megmentéséhez. "A jelen szükségleteit úgy kell kielégíteni, hogy a jövő erőforrásait ne használjuk fel" - állapítja meg a beszámoló, és azt is elismeri, hogy ha valamit tenni kell, akkor azt most kell megtenni, különben késő lesz. A következtetés helyes, a beszámoló azonban nem egyértelmű. Nem egyértelmű, mert nem szól arról, hogy mik az okai a jelenlegi problémáknak. Ha a jövőbeli problémákat valóban meg akarjuk oldani, akkor a problémák gyökereit a múltban kell keresnünk. Egész múltunk az, minden részletében, ami ezt a veszélyes helyzetet előidézte. Erről azonban senki nem beszél, mert a mai napig egyetlen generáció sem törődött soha a jövővel. Az ember évezredekig úgy élt, ahogy akart, és az idősebb nemzedék egyszerűen kényszerítette a fiatalabbat, hogy úgy éljen, mint ő. Ám ez így tovább már nem mehet. A változásnak most alapvetőnek kell lennie; az új nemzedékek már nem élhetnek úgy, ahogyan mi. Csak így nyílik lehetőség megváltoztatni a jövőt.

Szabaduljunk meg a múlttól Az alapvetőnek nevezett problémák, melyekkel ugyanez a beszámoló, a "Közös jövőnk" foglalkozik - az élelem biztosítása, a népességnövekedés és ezzel kapcsolatban az erőforrások rohamos csökkenése, a különböző állat- és növényfajok végleges kipusztulása a Földről és az ökológiai rendszer megbomlása, az ipari fejlődés és az ennek köszönhető környezetszennyeződés, a városiasodás problémái -, valójában csak egy kis szeletét képezik a teljes problémának. A beszámoló figyelmen kívül hagyja a valódi problémákat. Azt mondja, hogy a nemzeteknek együtt kell működniük, ám az okokat nem vizsgálja meg. Mi az oka a világ megosztottságának? Hol keressük a problémák gyökereit? A beszámoló megállapítja, hogy a gazdaság és a természeti környezet összefügg egymással, de mi a helyzet a múltnak elköteleződött különböző vallási és politikai érdekcsoportokkal, melyek a nemzetközi megosztottságot előidézik és fenntartják? Azt mondja, most kell tennünk azért, hogy megmentsük a jövőt, ez pedig azt jelenti, hogy ajelenlegi helyzetet a múlt idézte elő. Mi azonban még mindig görcsösen ragaszkodunk a múlthoz, a legkülönbözőbb módon. Ha a jövőért mi vagyunk a felelősek, ki a felelős miértünk? Mi a múlt "gyümölcse" vagyunk, és a múlt miatt szenvedünk. Nem mi idéztük elő ezeket a problémákat; a múltban élő emberek hozták őket létre. Ha tényleg megoldást akarunk találni a jövőre, fel kell ismernünk, hogy ezek a problémák a múltban gyökereznek. Ha csak a leveleit vágjuk le a fának, azzal semmi nem változik meg - ehhez a gyökereit kell elvágni. Abban a pillanatban azonban, amikor a gyökereknél kezded a munkát, bajban vagy, mert a gyökereknél a politikusokat találod, a gyökereknél a szervezett vallásokat találod, és az összes nemzetet - és persze a társadalom alapegységét, a családot, melyből az összes problémánk alapvetően ered. Ha a család mint alapegység megszűnik, akkor a társadalom, mint olyan, szintén megszűnik, ennek hatásaként pedig eltűnnek a nemzetek, megszűnik a fajok közötti megkülönböztetés, és eltűnnek a politikusok és a papok is; ezért ragaszkodnak ők annyira a házasság intézményéhez - mert számukra ez alapvető és szükséges ahhoz, hogy az embert nyomorúságban és elnyomásban tarthassák. Hogy más jövőnk legyen - mint amilyen, úgy tűnik, vár ránk -, el kell szakadnunk a múlttól. Úgy néz ki, mintha az ember csak a demokráciáért, a szocializmusért, a fasizmusért, a kommunizmusért, a hinduizmusért, a kereszténységért, a buddhizmusért, az iszlámért és az ilyen különböző izmusokért létezne. Pedig valójában minden az emberért kellene hogy legyen, és ha valami az ember ellen van, annak egyáltalán nem szabadna léteznie. Az emberiség egész múltja tele van ostoba ideológiákkal, melyekért emberek keresztes hadjáratokat vívtak, öltek, gyilkoltak, élő, eleven embereket égettek meg - de ugyanezért gyilkolnak ma is. Az elmúlt háromezer évben ötezer háború volt; mintha az élet csak harcról és pusztításról szólna, nem pedig arról, hogy valami újat hozzunk létre és örüljünk ennek, örüljünk a természet ajándékainak, élvezzük, hogy létezünk. Véget kell vetnünk ennek az egész őrületnek. Semmit nem tudunk megváltoztatni ezen a világon, ha nem látjuk tisztán a szenvedésünk okait, gyökereit, és ha nem vágjuk ki teljesen ezeket a gyökereket. Nincs fontosabb feladat, mint hogy az emberiség felismerje, hogy az életet eladta haszonért, a múltja cserbenhagyta, és nincs értelme tovább a múltat követni - ez öngyilkosság lenne. Minél előbb meg kell születnie egy új emberiségnek.

Egymásra vagyunk utalva - ez az igazság Az egész Földön mindenfelé folyamatosan pusztul a természeti környezet. Az élet azonban nem egymástól elszigetelt részekből áll; az ember sem létezhet önmagában - minden mindennel kapcsolatban van. Nap mint nap hallhatod ezt a két szót: függőség és függetlenség. Ám ezek csak szavak; a valóságban egyik sem létezik. A valóságban minden összefügg egymással. Mindannyian teljesen egymásra vagyunk utalva, nemcsak az egyik ember a másikra, nem csupán az egyik nemzet a másikra, hanem a fák és az emberek is, az állatok és a fák, a madarak és a Nap, a Hold és az óceánok is - minden szervesen összefügg és kapcsolatban van egymással. Azelőtt az ember soha nem gondolt arra, hogy minden, vele együtt, része a világegyetemnek. Azt hitték, hogy minden különálló, minden egymástól függetlenül létezik. Fel se merült bennük az a gondolat, hogy az ember és a fák kapcsolatban vannak egymással, és függnek is egymástól. Pedig az ember nem élhet fák nélkül, és a fáknak is szükségük van az ember jelenlétére. De már késő - százéves, kétszáz éves, sőt, még ezeréves fákat is elpusztítottak és kivágtak azért, hogy még több papír legyen mindenféle ostoba újsághoz, és senki nem volt tekintettel a következményekre. Ezeket a fákat pedig már nem lehet pótolni. Nepál a világ egyik legszegényebb országa, és nincs semmije, kivéve az örökkévaló Himaláját és a hatalmas erdőket, tele ősrégi fákkal. És mit tesz Nepál? Eladja az erdeit más országoknak. Ez az egyetlen árucikk, amit el tud adni. Az utóbbi harminc évben Nepál faállományának a fele eltűnt - az elkövetkező harminc évre pedig a Szovjetunió megvette a kitermelési jogokat a fennmaradó erdők nagy részére. És ma már persze nem a régi módon, kézifűrésszel és fejszével vágják ki a fákat, hanem a legmodernebb módszerekkel. Egyetlen nap alatt fák százai tűnnek el - és óriási területek válnak így pusztasággá. Ezek a fák gátolták a maguk természetes módján, hogy a Himalája folyói lezúduljanak a magasból; lelassították a víz folyását. Mire a víz elérte Bangladesh-t, a mennyisége pontosan annyi volt, amennyit a tenger be tudott fogadni. De mostanra azok a fák eltűntek - és a folyók olyan nagy erővel zúdulnak lefelé, hogy azt a rengeteg vizet a tenger nem képes elég gyorsan magába fogadni. És Bangladesh minden évben óriási árvizektől szenved, különös árvizektől: a folyók visszafelé folynak, mert a tenger nem képes befogadni a hegyekből lezúduló vizet. Az áradások elpusztítják Bangladesh-ben az összes termést. Bangladesh is végtelenül szegény, és ezekben az árvizekben ezrével pusztulnak az emberek és az állatok, és mennek tönkre a házak. És Bangladesh semmit nem tud tenni ez ellen. Meghaladja az erejét, hogy rábírja Nepált, ne vágják ki a fákat. Először is, ha Nepál le is állítaná a fakitermelést, a hibát már elkövették. Másodszor pedig, Nepál már le se tudja állítani a fák kivágását. Már eladta a fáit a következő harminc évre; a pénzt is felvette már, hogy életben maradhasson. Ez csak egy példa a sok közül, mert a világ számos térségében hasonló a helyzet. A világ trópusi erdei eltűnőben vannak, évente 18-20 millió hektárnyi fogy - ez akkora terület, mint Kalifornia fele, Kalifornia pedig az USA egyik legnagyobb állama. Az elkövetkező húsz-harminc évben az összes trópusi erdő el fog tűnni, és a következmények félelmetesek, mivel ezek az erdők állítják elő az oxigén jelentős részét, ami az élethez kell. Ezt a levegőt lélegezzük be. Ha ezek az erdők olyan gyors ütemben tűnnek el, mint ahogy az most zajlik, akkor az emberiség oxigén nélkül marad - honnan lesz majd akkor levegőnk? Másrészt pedig, a szén-dioxidot, amit kilélegzünk, ezek az erdők felhasználják. Ha ezek az erdők nem lennének... Már most is egyre több szén-dioxid halmozódik fel a légkörben, aminek a hatása a Földön mindenütt érzékelhető. A magas széndioxid-mennyiség miatt

emelkedik a légkör hőmérséklete folyamatosan - ez az üvegház-hatás -, és már több fokkal magasabb, mint azelőtt. Ha a hőmérséklet tovább emelkedik, ami nagyon valószínű, hiszen senki nem figyel erre - fákat vágnak ki tudatlanul, csupa haszontalan dologért; a fák nagy részéből újságpapír lesz, erre pedig értéktelen badarságot nyomtatnak, emiatt pusztítják az életet -, fennáll annak a lehetősége, hogy a Himalája hegycsúcsain az örök hó olvadni kezd, ami eddig még soha nem történt meg. Akkor az összes óceán vízszintje megemelkedik, és a part menti városok - például New York, London, San Francisco, Amszterdam, Bombay és Calcutta - víz alá kerülnek. Az elkövetkező tizenkét év alatt a világ népessége várhatóan 30-40 százalékkal gyarapodik, 5 milliárdról 7 milliárd emberre. Már önmagában ettől a népességnövekedéstől a világnak közel a felén dupla annyi vízre lesz szükség, ennyi ivóvíz pedig nincs. Nem beszélve az ennivalóról... Az ENSZ beszámolójában emellett az is szerepel, hogy világszerte évente hatmillió hektárnyi mezőgazdaságilag művelhető föld és legelő szikesedik el és válik pusztasággá, és évente húszmillió hektárnyi föld termőképessége csökken le nullára. Sok száz növény- és állatfaj pusztul ki minden évben - és ez a szám könnyen a többszörösére nőhet, ahogy fokozatosan eltűnnek az erdők és a füves területek. A fejlődő országokban évente másfél-kétmillió ember szenved heveny rovarirtószer-mérgezésben, és az ezzel összefüggő halálesetek száma évente tízezerre becsülhető. Ipari üzemeink sokféle gázt bocsátanak a levegőbe, amelyek egy különös jelenséggel ismertettek meg bennünket: ezek a gázok a levegőben felfelé szállnak, és elvékonyítják az ózonréteget. Az ózon az oxigén egy fajtája, amelyben három oxigénatom kötődik egymáshoz. Ez a védősáv a Földet kb. negyven-nyolcvan kilométer magasságban veszi körül. Ez az ózonréteg létfontosságú embernek, állatnak, növénynek egyaránt, mivel elnyeli a káros napsugárzást, és csak az éltető napsugarakat engedi át a Földre. A gyáraink és üzemeink által előállított gázok lyukakat idéztek elő ezen az ózonpajzson - és ezeken a lyukakon át a Napból káros sugárzás éri a Földet, ami okozhat bőrrákot, szembetegségeket, és sok mást is. Eddig még egyetlen kormány sem volt hajlandó mindent megtenni azért, hogy a veszélyes gázkibocsátás a minimálisra csökkenjen, és a tudósok megkísérelhessék pótolni az ózont, és feltöltsék az ózonlyukakat, melyeket mi magunk hoztunk létre tudatlanságból. Ez a Föld még soha nem volt ilyen beteg; sosem fenyegette ennyi új betegség. Ennek ellenére azonban, anyagi érdekek miatt, nem állítják le ezeket a gyárakat, és nem keresnek más lehetőségeket. Háborús célokra évente közel ezermilliárd dollárt költenek szerte a világon. Ezermilliárd dollárt költenek minden évben fegyverekre, miközben évente tizenötmillió ember hal meg alultápláltságban és különböző betegségekben. Minden percben harminc gyerek hal éhen vagy betegség elleni, egyébként nem drága oltások hiánya miatt, közben pedig percenként 1,3 millió dollárt költenek közpénzekből fegyverkezésre. Úgy látszik, az élet már nem érdekel bennünket; elhatároztuk, hogy öngyilkosságot követünk el. Az ember sosem volt ilyen öngyilkos kedvében - soha az egész történelem során. És ez az öngyilkosságnak egy vadonatúj formája, mert ez mindent magával ragad. Kétszázötven millió gyerek még sose járt iskolába. Egyetlen atomtengeralattjáró ára tizenhat millió iskoláskorú gyermek egyéves iskoláztatási költségét fedezhetné a fejlődő országokban. Már egyetlen egy tengeralattjáró! És tengeralattjárók százai cirkálnak a világtengereken - amerikaiak és oroszok is -, és minden tengeralattjárón annyi atomtöltet van, hogy robbanóerejük hatszor nagyobb, mint a II. Világháborúban használt összes fegyver

robbanóereje. Ez tömérdek pénz, amiből biztosíthattuk volna gyermekeink oktatását és élelmezését. De ez minket nem érdekel. Csak a fegyverek tökéletesítésén félmillió tudós dolgozik. Már több millió ember betegedett meg szerte a világon AIDS-ben - aminek nincs ellenszere. És ez az adat nem pontos, mert sok ország még nem tudja teljes biztonsággal megmondani, hogy lakosai közül hányan AIDS-esek - mert nincs rá lehetőségük, hogy kiderítsék -, például India. Az iszlám népesség körében biztosan nagyon sok ember szenved AIDS-ben, mert ott a homoszexualitás évezredek óta létezik. Mindenfelé annyira elburjánzott a szexuális perverzió, hogy ehhez képest Szodoma és Gomorra semmiségnek tűnik. Az évszázad végére, még nagyon szerény becslések szerint is, 100 millió ember betegszik meg AIDS-ben, ami olyan hatalmas szám, hogy ennyi beteget nem lesznek képesek a kórházak ellátni. A halál tehát sokféle formában közeleg a Földhöz. Azt szeretném megértetni, hogy ezek a problémák általánosan, az egész világra kiterjedő problémák, az országok, a nemzetek mégis magukban próbálják megoldani őket, erre azonban egyetlen nemzet sem képes egyedül. Nagy kihívásnak és óriási lehetőségnek tartom a mostani helyzetet. A nemzeteknek egyesülniük kellene egy világkormányban. A nemzeti elkülönülés idejétmúlta Igen, a nemzetek szerinti elkülönülés idejétmúlt dolog - a nemzetek mégis tovább léteznek, és ez jelenti a legnagyobb problémát. Ha a magasból nézünk le a Földre, madártávlatból, az a különös érzésünk támad, hogy itt mindenünk megvan - csak egy dolog hiányzik: az egységes emberiség és az emberiesség. Etiópiában például ezrek haltak éhen naponta, miközben Európában több millió dollár értékű élelmiszert szórtak a tengerbe. Ha egy kívülálló ezt látja, azt hiszi, és joggal, hogy az emberiség megőrült. Emberek ezrei halnak meg, közben pedig vaj- és más élelmiszerhegyeket öntenek a tengerbe. Ugyan, kit érdekel Etiópia? A Nyugatnak ott se kutyája, se macskája. A Nyugatnak az az érdeke, hogy megvédje a gazdaságát és fenntartsa a hatalmi helyzetét. Ha máshol közben éhen halnak, az az ő bajuk. Boldogan eladnák nekik, amire szükségük van, dehát nincsen pénzük. Ezért inkább megsemmisítik azt az élelmiszert, amely emberek ezreinek életét menthetné meg. A problémák világméretűek - ezért a megoldásoknak is ki kell terjedniük az egész világra. Teljesen világos számomra, hogy vannak dolgok, melyekre lehet, hogy valahol nincs szükség, másutt viszont létfontosságúak. Ha egy világkormány lenne, az átláthatná ennek a bolygónak az egész helyzetét, és oda csoportosíthatná az erőforrásokat, ahol szükség van rájuk. Egyetlen emberiség van, és ha arra gondolunk, hogy ugyanazon a bolygón élünk, akkor gazdasági rendszer is csak egy lehet. Nemrég, amikor Amerika elpusztította fölösleges élelmiszereit, csak a vízbedobás költsége dollármilliókra rúgott. Nem a megtermelése, hanem az elpusztítása: a tengerhez szállítás és beleszórás! És Amerikában közel harminc millió olyan ember él, aki éhezik, mert nincs elég pénze élelemre. Tehát nemcsak hogy másnak nem adnak belőle, de a saját állampolgáraiknak sem! Persze, a probléma bonyolultabb, mert ha a fölösleget ingyen odaadnák a harminc millió éhezőnek, akkor a többiek azt kérdeznék: Mi miért fizessünk az élelmiszerünkért, ha más ingyen eszik?" Az árak csökkennének, és a csökkenő árak miatt a farmereknek nem lenne érdekük, hogy termeljenek. Mi a dolog lényege? Nehogy megzavarják a piacot, inkább

harminc millió embert éhezni hagynak, és beledobálják a tengerbe a fölösleget, amit nem tudnak eladni. Érdekes, de Amerikában van harminc millió olyan ember is, aki túltápláltság miatt szenved. A tudomány és a megfelelő felvilágosítás valószínűleg teljeskörűen segíthetne ezen a problémán, nem olyan bonyolult dolog ez - lehet, hogy egy egyszerű sebészeti beavatkozással vagy hormonkezeléssel, terápiával megoldható lenne, és akkor az emberek kóros súlytöbblete megszűnne. Harminc millió ember beteg, mert túl sokat eszik, másik harminc millió ember pedig azért szenved, mert nem eszik eleget - hatvan millió emberen azonnal lehetne segíteni, ha egy kicsit is használnánk az eszünket. Ehhez azonban az kellene, hogy más szemszögből szemléljük a dolgokat, és a Földet egységes egésznek lássuk. A régi feltételekkel már nem lehet tovább élni, márpedig ezeknek köszönhetjük mostani helyzetünket. Megrögzött szokásaink, oktatási rendszereink és vallásaink hozták létre ezt a válsághelyzetet, amiben most vagyunk. Ez a globális öngyilkossági hajlam kultúránk, filozófiáink, vallásaink egyenes következménye. Különböző módon bár, de ezek juttattak el bennünket ide - mivel soha senki nem gondolt arra, hogy a világ egy Egység. Mindenkit csak a részletek érdekeltek, és senki nem törődött az egésszel. És ebben az öngyilkosságra készülődésben az a legveszélyesebb, hogy ez minden nemzetnél a háború és a győzelem nevében történik - és ez végtelenül gyermeteg és ostoba dolog. Az se különb, ahogy a nemzetek egy zászlónak nevezett szövetdarabot tisztelnek, amit ha valaki eltávolít a helyéről, akkor oda a nemzeti dicsőség és szabadság - a nemzeti zászló ezért hát sérthetetlen. Ez is az emberi korlátoltságot mutatja. A Föld osztatlan egész, ez egy egyszerű tény. Mi szükség van erre a sok államra? Azért, hogy emberek eljátszhassák hatalmi játszmáikat? Más oka nem lehet ennek. Miért fél Németország a bevándorlóktól, és miért ösztönzi a németeket, hogy több gyereket szüljenek, amikor a Föld haldoklik a túlnépesedéstől. Ha egy világkormány lenne, a népesség áttelepülhetne az egyik helyről egy másik helyre. Valahányszor a népesség fogyni kezd valahol, más nemzetek gyarapodó lakossága foglalhatná el a helyét. Ha egy kormánya lenne a világnak, ha nem lennének korlátozó államhatárok és szabadon lehetne mozogni útlevél, beutazási engedély és mindenféle ostoba feltétel nélkül, akkor a problémák is könnyebben orvosolhatók lennének. Világkormány A II. Világháború előtt a Népszövetséggel már történt egy kísérlet világkormány létrehozására, ám ez a kísérlet nem járt sikerrel. Nem oldott meg semmi problémát, vitákra viszont bőven adott alkalmat. A II. Világháború során aztán a Népszövetség teljesen hitelét vesztette. Persze, továbbra is szükség volt egy ilyen szervezetre, ezért kellett létrehozni az Egyesült Nemzetek Szervezetét, az ENSZ-et. Az ENSZ azonban ugyanúgy kudarc, mint annak idején a Népszövetség. Itt is csak vitatkoznak, mert tényleges hatalom nincs az ENSZ kezében. Semmit nem tehet, de úgy tűnik, mintha valami történne, mert a szócsaták nagy lendülettel zajlanak. Sikeres csak akkor lehetne, ha világkormánnyá válna. Ehhez pedig az kellene, hogy minden nemzet alárendelje a fegyveres erőit a világkormánynak. Ha pedig csak egy kormány van,

akkor az is biztos, hogy sem hadseregekre, sem fegyverekre nincs szükség. Ugyan, kivel háborúskodna, ha nincs ellenség? Most minden nagy országnak, mindegyik nagyhatalomnak annyi atomfegyvere van, hogy hetven ilyen Földet el lehetne velük pusztítani, most azonnal. Annyi atomfegyver van, hogy minden embert hetvenszer lehetne elpusztítani. És ha ez nem elég, harci gázokból is bőven van annyi, hogy a Föld élővilágát ötezerszer el lehessen pusztítani. Ennyire persze nincs szükség, hisz egyszer is elég - de a politikusok biztosra akarnak menni. A politikusok nem az igazi arcukat mutatják, csak egy álarcot. És nem azt mondják, amit gondolnak. A politikusok alapjában véve gyönge emberek - ezért van leküzdhetetlen hatalmi vágyuk. Érzik a gyöngeségüket, tehetetlenségüket, tele vannak kisebbrendűségi érzéssel, és ezt takargatják álarccal; az álarcuk alatt azonban nincs semmi, csak üresség, és ezt jól tudják. De ha ígéreteikkel meg tudják győzni a középszerű tömeget arról, hogy ők azok, akik megadhatják nekik, amit akarnak - akkor így kölcsönös megértésre jutnak egymással, alkut kötnek. A tömeg ad hatalmat nekik, mihelyt azonban megkaparintották a hatalmat, elfelejtik minden ígéretüket; különben pedig egy pillanatig se gondolták, hogy betartják őket. Az igazi arcukat csak akkor ismerheted meg, ha egyszer hatalomra jutottak. A politikusok nem mások, mint üres, felfuvalkodott hólyagok, rettentően nagy egóval, akik a bennük lévő ürességet hatalommal igyekeznek kitölteni. Kisebbrendűnek érzik magukat - és persze félnek ezt érezni. Azért törekednek óriási becsvággyal, hogy legyen belőlük valaki, hogy megfeledkezhessenek erről a kisebbrendűségi érzésről. A hatalom esélyt ad nekik erre: látják, hogy uralkodnak a tömegek fölött, és ez meggyőzi őket arról, hogy valakik, hogy különlegesek. És eszerint kezdenek el viselkedni. Visszaélnek a hatalmukkal. És ha már egyszer hatalomra jutottak, soha nem akarják elveszíteni ezt a hatalmat, mert tudat alatt tisztában vannak vele, hogy hatalom nélkül szembe kell nézniük a bennük lévő ürességgel, kisebbrendűségi érzésükkel, tehetetlenségükkel. És a hatalom ilyen emberek kezében van. Az ilyen hólyagok bármikor megnyomhatják a gombot, és végezhetnek az egész emberiséggel - a Föld minden élőlényével. Az ENSZ-et látszatjogokkal felruházott szervezetből igazi világkormánnyá kellene átalakítani, és minden nemzetnek alá kellene rendelnie a hadseregét és a fegyvereit. Ezután meg lehetne nézni, hogy milyen módon lehet a hadiipari technológiát békés, alkotó célokra felhasználni. A hadseregekből leszerelt több millió ember alkotó munkát végezhetne, és az a rengeteg tudós, akiket most a kormányok tartanak a hatalmukban, az ENSZ vezetése alatt egyesíthetnék erőiket. A mostani országok miniszterelnökei a világkormány tagjai lennének, és a világkormányhoz csatlakozó országok miniszterelnökei továbbra is hivatalban maradnának. Nem lenne valódi hatalmuk, mert fel se merülne olyasmi, hogy egy ország megtámadna egy másikat. Egyszerűen csak a saját országuk közlekedését, hírközlését stb. felügyelnék. Lehetséges, hogy néhány kormány nem akarja majd elfogadni a világkormányt; ezeket akkor teljesen el kell szigetelni, mintha nem is léteznének. Meg kell szakítani velük minden kapcsolatot, és semmiben sem vehetnének részt, mert talán így rá lehetne bírni őket a csatlakozásra. Nem állhatnak ellen a világkormánynak. Csatlakozniuk kell. És jobb, ha méltósággal teszik ezt. Lesz saját közigazgatásuk, saját karhatalmi erejük a belső ügyeik intézésére, de nem lesznek atomfegyvereket gyártó üzemeik, és nem lesz rá szükség, hogy milliókat tanítsanak emberölésre. A világkormány tagjai választják majd meg a világ elnökét. A világ elnöke azonban nem a világkormány tagjai közül fog kikerülni - neki kívülállónak kell lennie. Egy dologra azonban nagyon kell ügyelni a választáskor: ez az ember nem lehet politikus. Lehet költő, lehet festőművész, lehet misztikus, lehet táncművész, politikus azonban nem. Bármi lehet, kivéve

politikus. Ily módon megszűnik a politikai hatalom, amely a múltban az összes szenvedés forrása volt. A jövőben nem fordulhat elő, hogy az ENSZ-ben csak néhány országnak legyen vétójoga. Ez is hatalmi játszmára ad lehetőséget, és sok gondot okoz, hiszen egyetlen állam megvétózhatja a többség javaslatait. Ehelyett minden ország elnökének lenne szavazati joga, az országában található közép- és felsőfokú végzettségűek arányában. Ezzel megváltozik majd a teljes hatalmi struktúra a világon. A részletek kidolgozása ezek után már nagyon könnyen fog menni. Egy vallás van - az egyének világa A nacionalizmus után a legtöbb bajt a vallások jelentik, mert fennállásuk óta küzdenek, harcolnak egymással, gyűlöletet szítanak, gyilkolják egymást olyasmiért, ami senkit nem érdekel. A kereszténység volt az első olyan vallás, amely elhitette az emberekkel, hogy még egy háború is lehet vallásos. Nem sokára követték őket a mohamedánok, majd a többi vallás képviselői is, és azóta Isten nevében mészárolják egymást. Én azt mondom, hogy a háborúnak semmi köze a valláshoz. Egy háborút nem szentesíthet semmi, ezért a keresztes háború, dzsihad, szent háború mind vallásellenes! Ha egy háború lehet "szent", akkor ezek után mi az, ami szentségtelen? Vajon kit érdekel a papságon kívül Isten? Én még sose találkoztam senkivel, akit igazán érdekelt volna Isten. Ha az emberek választhatnak öt dollár és Isten között, akkor azzal kapják ki a kezedből a pénzt, hogy "ha van Isten, az megvár, most viszont jól jön ez az öt dollár." A papságot viszont nagyon is érdekli Isten, mert nekik ez üzlet, és minél többen hisznek Istenben, annál több a bevételük. A vallások tönkretették az emberi teljességet. Megosztották az embert - egymással szembenálló részekre szakították, ezek a részek pedig folyamatosan harcban állnak egymással. Skizofrénné tették az emberiséget; az emberek meghasonlottak önmagukkal. És ezt nagyon okosan és ravaszul csinálták: megtagadtatták veled természetes ösztöneidet, elítélték a testi vágyakat, a szexualitást pedig bűnös dolognak nevezték - és így saját magad ellen fordítottak. A vallások ellene vannak mindannak, amit élvezhetsz az életben. Az az érdekük, hogy boldogtalan légy, mert csak a boldogtalan embert lehet félrevezetni, ezért a földi béke, öröm és teljesség minden lehetőségét elzárják előled, nehogy megtaláld a mennyországot itt és most. Persze, mindezt elnyerheted a másvilágon, csak hallgass a papokra, tűrj és szenvedj, mert enélkül az a "másik világ" nem létezhet. Ha a szexuális életed például igazán teljes volna, ha boldog lennél, eszedbe se jutna Isten, hiszen ha az életed már most teljes, akkor nem kell máshol keresned a mennyországot. De ha a szexualitás elítélendő, bűnös dolog, ha sikerül elérni, hogy elfojtsd és bűntudatot érezz miatta - akkor a papok által kreált Isten örökké élhet. Ez az Isten pedig az emberi bűntudatból és boldogtalanságból merít energiát, ebből él, ez a tápláléka! A vallások azt tanítják, hogy nem részesülhetsz ebből a világból; eredendően bűnösnek születtél, csak büntetésből vagy itt, azért, hogy megbánd bűneidet. Így tudták csak megalkotni Istent, aki egy fantazmagória; így tudták megalkotni a mennyországot, amihez ragyogóan felhasználták az emberi kapzsiságot: ha jó leszel, ott mindent megkapsz; és így tudtak a pokol

meséjével dermesztő félelmet ébreszteni az emberi lelkekben. Ezek a mesék, persze, nagyon jól jövedelmeznek a papok számára. Egyetlen vallás sem fogadja el azt az egyszerű, természetes és tényszerű jelenséget, hogy az ember egységes egész - a test és a tudat együttese -, és hogy ettől a világtól nem különül el attól, ugyanúgy része, mint bármi más. Ide tartozunk, itt vannak a gyökereink, mint ahogy a fáké is. És a gyökér ugyanolyan fontos része a fának, mint a virág. Valójában gyökerek nélkül a fa nem is létezne. Ez a bolygó, ez a Föld a mi anyánk, ide tartozunk, és mindannyian innen kapjuk az éltető energiát. Ennek az energiának és mindennek a forrása egy, és a kapcsolat, ami mindent összefog, a szeretet. Ezért én ellene vagyok mindennemű szervezett vallásnak, és nem teszek közöttük különbséget azon egyszerű oknál fogva, hogy az igazságot nem lehet megszervezni, a szeretetet nem lehet intézményesíteni - ez nem politika. Ezek a vallások tömeget csinálnak az emberből, az embert tömeg-függővé teszik. Elveszik az egyéniségedet, megfosztanak a szabadság lehetőségétől, engedelmes birkát csinálnak belőled. Cserébe pedig nem adnak mást, mint értéktelen hiedelmeket, hitet. Mindenfajta hittel csak becsapod magadat. Ha hiszel, akkor nem kell kutatnod az ismeretlent, nem kell keresned, kísérletezned, nem kell felfedezned semmit. Ez az út nem könnyű, mert a kutatáshoz fel kell adnod régi meggyőződéseket, meg kell válnod rögzült szokásoktól, mindattól, ami a múltban rakódott rád, ami megakadályoz abban, hogy megismerd az igazságot, és felfedezd, hogy valójában ki vagy. A hiedelmek nem segítenek ebben, a vallások alapja pedig valamilyen hiedelem - valaki mondott valamit, amiről a többiek elfogadják, hogy úgy van -, és ez az, amit "hit"-nek nevezünk. Az igazsághoz a keresés vezet el, nem pedig a hit. Keresel valamit, kitartóan, amit nem ismersz, de ennek nincs köze a hiedelmekhez. Keresed a választ arra a megoldhatatlan kérdésre, hogy ki vagy te. Hogy elkerüld ezt a keresést, inkább elhiszed, amit mások mondanak, és a vallások ki is használják ezt a gyengeségedet: kész választ adnak minden kérdésedre. És, persze, kényelmes érzés elbújni a tömegben. Hatszáz millió katolikus van. Jóleső érzés ez. Hatszáz millió ember csak nem téved. Egymagad biztos nem vagy tévedhetetlen, de hatszáz millió ember nem tévedhet - gondolod -, azonban a többiek is mind ezt gondolják. Négyszáz millió hindu gondolja, hogy nekik van igazuk, és ugyanígy gondolják a mohamedánok, a buddhisták és a többi vallás képviselői is. Az élő vallást nem helyettesíthetik halott szervezetek. Krisztus, Buddha, Krishna tele volt élettel, a szervezett vallások azonban halottak. Az igazi vallásosságban a szív megnyílik, és csordultig van szeretettel, együttérzéssel és megértéssel minden élő iránt. Ehhez pedig nincs szükség semmilyen Szentírásra. Hiteles vallásossághoz nincs szükség prófétákra, megváltókra, templomokra, pápákra, papokra - mert a vallásosság a lélek virágzása. Ha a vallásosság elterjed a világon, akkor a szervezett vallások maguktól eltűnnek. Hatalmas áldás lesz ez az emberiségnek, amikor az ember egyszerűen csak ember lesz, nem pedig keresztény, mohamedán vagy hindu. A vallásosság mindig egyéni. A szíved nyitva áll, és belefér az egész világ. Csak ezután lehet béke, ami kizárja a félreértéseket. Ennek hiányában ott vannak ezek az élősdi vallások, melyek kihasználják az embereket, a vérüket szívják, elveszik a szabadságukat és arra kényszerítik őket, hogy higgyenek - a hiedelmek pedig csak butítják az embert. Azt szeretném, ha az egész világ vallásos lenne - és mindenki a saját szabad elhatározásából járná ezt az utat.

Tehát először a nemzeteknek kell eltűnniük, hogy a világ megmaradhasson. Nincs szükség egy Indiára, egy Angliára vagy egy Németországra. Másodsorban a szervezett vallásoknak kell eltűnniük. Elég egy emberiség. És elég egy vallásosság. Meditáció, igazság, szeretet, hitelesség, őszinteség - ezek olyan dolgok, amiknek nincs szükségük jelzőkre... hindu, keresztény, mohamedán, minek ez? Csak egyfajta vallásosság van - egy minőségi, ami nem lehet egy szervezett dolog. Abban a pillanatban, amikor létrejön egy szervezet, megjelenik az erőszak is, mivel lesznek más szervezetek, melyekkel ellentétben áll. Egyénekre van szükség, nem pedig szervezetekre. Persze, ez nem azt jelenti, hogy emberek, akiknek hasonló az érdeklődési körük, hasonló dolgoknak örülnek, ne jöhetnének össze egymással; csak szervezetekre, hierarchiákra, bürokráciára nincs szükség. Szóval, először a nemzeteknek kell eltűnniük, majd a szervezett vallásoknak; harmadsorban pedig olyan tudományra van szükség, amely teljesen az élet jobbá tételének, az értelemnek és alkotásnak szenteli magát - nem pedig a háborúnak és pusztításnak. Ez a három feltétel szükséges ahhoz, hogy az emberiség elkerülhesse a pusztulást, amibe a saját - vallási, politikai, társadalmi - vezetői viszik bele. Papok és politikusok - a régi érdekszövetség Ugyanez az ENSZ beszámoló - a "Közös jövőnk" - nem foglalkozik a problémák valódi gyökereivel, mert az nem tetszene a kormányainknak és vallási vezetőinknek. A beszámoló például megállapítja, hogy a gazdaság és a természeti környezet kapcsolatban van egymással, de vajon milyen kapcsolatban van egymással a vallás és a politika? Tudnod kell, hogy kik a valódi bűnözők. Az a probléma, hogy a valódi bűnözőkről azt gondolják, hogy nagy vezetők, a szentség és a tisztesség nagy szimbólumai. Le kell hogy rántsam a leplet ezekről az emberekről, merthogy a bajokat ők okozzák. Azt például nem nehéz megérteni, hogy politikusok számlájára sok rossz írható - háborúk, gyilkosságok, programok -, de amikor vallási vezetőkről van szó, akkor ez sokkal nehezebb, mert senki nem merészel felszólalni ellenük. Évszázadok óta köztiszteletnek örvendenek, és a tisztelet egyre csak nő irántuk. Számomra a legnehezebb feladat, hogy ráébresszelek: ezek az emberek - tudatosan vagy nem-tudatosan, de ez nem számít - hozták létre ezt a világot, nekik köszönhető a mostani helyzet. Amióta világ a világ, a politikusok és a papok folyamatosan együttműködnek, együtt dolgoznak, kéz a kézben. A politikus kezében van a világi hatalom, a pap kezében pedig a vallási hatalom. A politikus védi a papot, a pap áldását adja a politikusra - a tömegeket pedig kizsákmányolják, mindketten az ő vérüket szívják. A vallások minden valóságot nélkülöző hiedelmeikkel, a hittel butítanak, és gátolják az emberi gondolkodás fejlődését. A politikusok pedig azzal teszik tönkre az embert, hogy emberhez méltatlan életkörülményeket teremtenek számára, melyből egyedül csak a túlvilág lehet kiút. A papok és a politikusok hatalma a tömegek függőségben tartásától függ. Ennek pedig meg kell szűnnie. A tudománynak nem a halált és pusztítást kellene szolgálnia, hanem az életet és szeretetet, az ünneplést. Olyan helyzetben vagyunk, hogy vagy hagyjuk, hogy ezek a romlott politikusok és papok tönkretegyék az egész világot, elpusztítsák az emberiséget, vagy kivesszük a hatalmat a kezükből, és megosztjuk az emberek között.

Minden vallás ellenzi a fogamzásgátlást, és egyetlen kormány se veszi a bátorságot, hogy megmondja ezeknek a vallási vezetőknek, hogy ezzel olyan helyzetet teremtenek, amelynek túlszaporodás, éhség és nyomor a következménye. A világ negyven legszegényebb államában a gyermekek egyötöde meghal, mielőtt megérné az ötéves kort. A politikusok félnek erről beszélni, félnek kijelenteni, hogy helyeslik a fogamzásgátlást, a terhességmegszakítást, mert nem az a fontos számukra, hogyan élnek az emberek az országukban, hanem hogy meg ne bántsanak valakit. Az embereknek megvannak a maguk előítéletei, a politikusok azonban nem akarnak tenni az előítéletek ellen, mert szükségük van az emberek szavazataira. Higgyenek az emberek, amiben akarnak, amíg nekik adják a szavazataikat. Ha megsértenék az előítéleteiket, az emberek nem szavaznának rájuk. A népességrobbanás pedig óriási probléma. Az összes vallás azt tanítja, hogy "szolgáld a szegényeket", azonban egyetlen vallás sem hajlandó azt mondani, hogy "fogadd el a fogamzásgátlást, hogy így csökkenjen a népesség". A pápa ebbe a dologba is beleavatkozik. Nem engedi a fogamzásgátlás semmilyen formáját: azt mondja, hogy ez bűn, Isten ellen elkövetett bűn. De milyen Isten az, amelyik nem látja, hogy a Föld túlnépesedik? A politika, persze, a számokkal játszik. Hány római katolikus is van a Földön? - ez egy hatalmi tényező. Minél több a katolikus, annál nagyobb a hatalma a katolikus egyháznak, papságnak. Nem az emberi élet védelme érdekli őket, hanem hogy nőjön a hívők száma. A katolikus egyház rendre fogamzásgátlást ellenző állásfoglalásokat bocsájt ki a Vatikánból, azt hirdetve, hogy bűn a teherbeesés ellen védekezni, bűn a terhességmegszakításra gondolni, azt bátorítani vagyjogilag lehetővé tenni. Gondolod, hogy a magzatokért aggódnak? Nem, nem a magzatok érdeklik őket; amit tesznek, annak semmi köze sincs azokhoz a meg nem született emberi lényekhez. A saját érdekeiket védik, miközben azt is tökéletesen tudják, hogy ha nincs terhességmegszakítás, ha az emberek nem védekeznek a teherbeesés ellen, akkor a túlnépesedés az egész emberiség pusztulását okozza. És nem kell sok ahhoz, hogy ez bekövetkezzék. Ha nem történik változás, akkor tizenkét éven belül a Föld népessége olyan óriási lesz, hogy lehetetlenné válik az élet a Földön. A Vatikán éppen most intézett egy hosszú, százharminckilenc oldalas üzenetet az emberiséghez: "A terhességmegszakítás bűn; a fogamzásgátlás bűn." A Bibliában azonban sehol nincs szó arról, hogy a terhességmegszakítás bűn lenne. A Bibliában sehol nem említik, hogy a terhességmegszakítás bűn lenne, mert akkor még nemigen volt szükség terhességmegszakításra. Tíz gyerekből kilenc meghalt. Ez volt akkoriban a helyzet, és ez volt a helyzet Indiában is harminc-negyven évvel ezelőtt: tíz gyerekből csak egy maradt életben. Nem volt túl nagy a népesség, és a Föld még sok tartalékot rejtett magában. Most, még Indiában is - nem szólva a fejlett országokról -, csak egy gyerek hal meg tízből. Az orvostudomány pedig egyre több embert tart életben, a keresztény egyházak egyre újabb és újabb kórházakat nyitnak, gyógyszereket osztanak szét, ugyanakkor pedig elítélik a fogamzásgátlást, és olyan ostobaságokat hangoztatnak, hogy "a gyermek Isten ajándéka" - Teréz anya pedig kész imát mondani, a pápa pedig áldását adja rád... Még Oroszországért is aggódnak. Amerikában működik egy keresztény szervezet, amely Földalatti Evangelizmusnak hívja magát, és azt tartja elhivatottságának, hogy a kommunista országokban ingyen terjessze a Bibliát és ezzel együtt ezeket az ostobaságokat is, hogy a terhességmegszakítás bűn, a fogamzásgátlás bűn. Oroszországban ugyan nem gazdagok az emberek, de nincs éhínség sem. Legalább őket hagynák békén. Mivel a fogamzásgátlás eredményeként náluk nincs túlnépesedés, nincs éhínség. Ha tiltani fogják a fogamzásgátlást, a terhességmegszakítást, akkor Oroszország is

ugyanabba a helyzetbe kerül, mint Etiópia. Akkor aztán Teréz anya és a pápa nagyon boldog lesz. És akkor a földalatti evangélisták ott is nyíltan hirdethetik majd a vatikáni tanokat az éhező embereknek - remek lehetőség lesz, hogy római katolikus hitre térítsenek embereket. Ha egy nap ezen a Földön az emberi élet megszűnik a túlnépesedés miatt, akkor ezek az emberek lesznek a felelősek érte - akik ellenzik a születésszabályozást és a terhességmegszakítást. A népszaporulat csökkentése nélkül nincs lehetőség egy jobb életre ezen a Földön - csak szegénységre és korgó gyomorra. A sebek begyógyíthatók! .Bizonyos módon hasznos ez a krízis, mert választásra kényszerít: meghalni akarsz vagy egy új életet élni. A sebek begyógyíthatók; csak válj el a múlttól, szabadulj meg teljesen a múlt örökségétől, és kezdj új életet - mintha most lépnél első alkalommal erre a földre. Kezdj megbarátkozni a természettel - a természet nem az ellenséged, hanem a barátod -, és akkor a földi környezet hamarosan újra erőre kap. Nem olyan nehéz a Föld sebeit begyógyítani. A kivágott fák helyére sok-sok új fát kell ültetni. A tudomány segítségével ezek gyorsabban felnőhetnek, és dúsabb lombozatot nevelhetnek. Gátak segítségével megakadályozható, hogy a folyók elárasszák az olyan szegény országokat, mint Bangladesh. Aztán ez a víz elektromos energiát termelhetne, hogy világosság gyúlhasson a falvakban, és a hideg napokon ne fázzanak az emberek. Ez egy egyszerű dolog. A problémák egyáltalán nem bonyolultak. A valódi gondok azonban a problémák mögött rejtőznek. A nemzetek és a szervezett vallások mindent meg fognak tenni azért, hogy továbbra is fennmaradhassanak. Az egész világ elpusztulhat, ők felkészülten várják ezt, ám nem fogják "megadni magukat" egy világszervezetnek. Pedig a hadseregekre nincs szükség. Óriási pazarlás az a sok milliónyi ember, aki a hadseregekben szolgál. Nem csinálnak semmit. Csak akkor használják őket, amikor országon belül vagy egy másik országgal háború tör ki; békében semmi szükség rájuk. Egy világkormány lassan-lassan feloszlatná a hadseregeket... és a katonákból békés polgárok válnának. Alkotó művészetekre, gazdálkodásra, kertészkedésre lehetne tanítani őket. Sok mindenhez értenek. Olyan feladatokat is el tudnak látni, amit mások nem. Egy sereg katona például hihetetlen gyorsan fel tud építeni egy hidat, mintha csak gyakorlaton venne részt. Házakat építhetnének... Azt akarom, hogy mindenki tudja, hogy ha az emberiség nem tud békében élni, akkor el fog tűnni erről a bolygóról. II. RÉSZ Látomás egy új emberiségről Meritokrácia - hatalom az értelmiség kezében

Egy dolog teljesen bizonyos: a politikusok ideje lejárt. Túlságosan is jól végezték romboló, erőszakos munkájukat. Nem sok jóval biztathatom őket; minden egyes nappal egyre jobban közeledik számukra a vég. Ezért csak magukat okolhatják. Nekik kellettek a fegyverek, amik az egész Földet elpusztíthatják, és innen már nincs visszaút. Vagy háború lesz, a végső, amely halált jelent mindenre és mindenkire, vagy pedig teljesen megváltozik az emberi társadalom egészének felépítése. Ezt a változást hívom én "meritokráciá"-nak - érdemeken alapuló rendszernek. Hadd mondjak valamit - el kell felejtenünk azt a gondolatot, hogy minden ember, csak azért, mert már nagykorú, képes kiválasztani, hogy ki a megfelelő személy egy nemzet sorsának irányítására. Az életkor ebben nem lehet meghatározó tényező. Változtatnunk kell ezen, és ezzel mindennek az alapja megváltozik. Én azt javaslom, hogy csak az szavazhasson, aki legalább középfokú végzettséggel rendelkezik. Az életkor nem számít. A helyi önkormányzatok megválasztásakor is az érettségi legyen a szavazás előfeltétele. Ahhoz pedig, hogy valaki a választáson jelöltként indulhasson, egyetemi végzettség, de minimum főiskolai végzettség szükséges. Egy polgármesterjelöltnek minimálisan egyetemi doktorátussal kell rendelkeznie. Országos szintű választásokon a szavazóknak minimum főiskolai végzettségűeknek kell lenniük. A jelölteknek pedig egyetemi doktorátusi címmel kell rendelkezniük valamilyen tudományos, művészeti vagy kereskedelmi területen. A kormánytagoknál alapkövetelmény lenne a kitüntetéssel elvégzett bölcsészdoktori diploma, ami természetesen annál értékesebb, minél magasabb szintű kitüntetés társul hozzá. És bárkinek, aki a kormány tagja akar lenni, ismernie kell a szakterületét. A végzettségének összhangban kell lennie azzal a szakterülettel, amivel foglalkozni kíván. Így, ha valaki az oktatási tárcát akarja vezetni, akkor a végzettségének is ehhez kell igazodnia. A kormány tagjaira azok szavazhatnának, akiknek legalább doktorátusi címük van. A jelölteknek minimum a legmagasabb kitüntetéssel elvégzett doktorátusi címmel, valamint bölcsészdiplomával kell rendelkezniük. És az összes miniszternek a legmagasabb fokú végzettséggel kell rendelkeznie a maga szakterületén, amelyet miniszterként majd irányít. Ha például oktatási miniszter akar lenni, az országban a pedagógiából megszerezhető legmagasabb képesítéssel kell rendelkeznie; ha egészségügyi miniszter akar lenni, akkor az ezen a területen lehetséges legmagasabb képesítést kell megszereznie. Nem lehet állami szintű vezető az, aki nem a legmagasabb kitüntetéssel szerezte meg doktori címét. Minél magasabb a végzettsége - például doktorátusi cím a pedagógia valamelyik, egy vagy több területén -, annáljobb, mert ez sokkal inkább alkalmassá teszi az adott terület vezetésére. Az igazságügy-miniszternek minimum a legmagasabb kitüntetéssel elvégzett jogi doktorátussal kell rendelkeznie - ennél nem lehet alacsonyabb végzettsége, mivel az állam jogrendjét, az állampolgárok jogait kell védenie. A lehető legmagasabb fokozattal kell rendelkeznie, és mindent tudnia kell ajogról. A miniszterelnöknek a lehető legmagasabb fokozattal kell rendelkeznie: a legmagasabb kitüntetéssel elvégzett bölcsészdiploma doktori címmel vagy a politikai tudományok doktora, és legalább egy tiszteletbeli irodalomtudományi vagyjogi doktorátussal; a helyettesének ugyanígy, hiszen bármikor elnök lehet belőle. A köztársasági elnöknek legalább két bölcsészdoktori diplomával és egy tiszteletbeli irodalomtudományi vagyjogi doktori címmel kell rendelkeznie. Ezen a módon meg lehetne szüntetni a csőcselék uralmát, így pusztán az, hogy valaki elérte a nagykorúságot, nem jelentené automatikusan, hogy a választásokon szavazhat is. Egy kormány megválasztása nagy szakértelmet és rendkívüli tudást igénylő feladat.

Az, hogy valaki nagykorú, csupán azt jelenti, hogy biológiailag érett, és lehet, hogy képes gyereknemzésre vagy gyerekszülésre - ehhez nem kell szaktudás, ehhez nem szükséges műveltnek lenni; a biológia elég jól felkészít erre. De egy kormány megválasztásához, emberek kiválasztásához, akiknek hatalmuk lesz mindenki felett és akik döntenek majd ország-világ sorsáról, önmagában bizonyára nem lehet elegendő az, hogy valaki elmúlt tizennyolc éves... Ahogy idáig választottuk ezeket az embereket, az tiszta ostobaság. Javaslom, hogy az egyetemek és főiskolák - minden megyében vagy területi régióban - szervezzenek egy nagy találkozót, melyre meghívnák a rektorokat, dékánokat, az összes kiváló professzort, azokat a kimagasló értelmiségieket, akik nem tagjai az egyetemnek: festőket, művészeket, költőket, írókat, táncosokat, színészeket, zenészeket. A tehetség minden formája képviseltesse magát, minden olyan ember vegyen részt, aki már megmutatta rátermettségét - kivéve a politikusok. Meg kell hívni az összes Nobel-díjast - kivéve megint csak a politikusokat, mivel az utóbbi néhány évben politikusok is kaptak Nobeldíjat, ami persze csökkenti a Nobel-díj értékét. Tehát minden megye vagy területi régió választana egy küldöttséget a nemzetgyűlésbe, amely aztán részletesen kidolgozná, hogyan működhet a meritokrácia. A nemzetek jelöltjeiből ezután össze kellene hívni az egész világ egyetemeinek és értelmiségeinek egy nagy nemzetközi parlamentjét. Ez az első lenne a maga nemében, mivel a történelemben még nem volt példa arra, hogy a világ értelmisége összejöjjön és döntsön az emberiség sorsát illetően. Itt születne meg a világ első alkotmánya is. Ez nem amerikai alkotmány lenne, nem is indiai, nem is kínai - hanem egyszerűen az egész világ alkotmánya lenne. Nincs szükség országonként különböző törvényekre. Nincs erre szükség - az összes emberi lénynek ugyanazokra a törvényekre van szüksége. És egy világalkotmány nyilvánvaló kifejezése lenne annak, hogy többé nem a nemzetek a legfontosabbak. A nemzetek tovább működhetnek, de egyetlen nemzet sem lesz önálló hatalom. És ha a világ összes értelmiségije felsorakozik a világ tudósainak parlamentje mögé, akkor talán könnyebb lesz meggyőzni a hadseregek vezetőit is, hogy határolódjanak el a politikusoktól. Mert hát honnan van a politikusok hatalma? Mi adtuk nekik a hatalmat. Tehát vissza is vehetjük tőlük. Nem az ő hatalmuk, hanem a miénk. Csak meg kell találnunk a módját, hogy visszavegyük - odaadni nagyon könnyű volt, de visszavenni nehezebb. Most, amikor majd visszavesszük tőlük a hatalmat, a politikusok nem lesznek olyan mézesmázosak és ártatlanok, mint amikor a szavazatodat kérték tőled. Ez a mi hatalmunk, de addig ők fogják bitorolni, amíg a tömeg hatalmat ad a kezükbe; a tömeget pedig bármiről meg lehet győzni. Meg kell ezt tennie az értelmiségnek... Tudnod kell, hogy most, ha bármi történik az emberiséggel, akkor mindenki az értelmiséget fogja okolni: "Mit csináltok? Ezek az idióták készek lennének megsemmisíteni az emberiséget, és ti mit csináltok? Csak elégedetlenkedtek, morogtok, de semmit nem tesztek." És lassan kifutunk az időből. Ha egyszer úgy döntünk, hogy a szavazás nem születés adtajog, hanem olyan jog, amit ki kell érdemelned a tudásoddal... Látnod kell a különbséget: mindenkinek lehetősége van rá, hogy megszerezze, mindenkinek ugyanúgy van rá lehetősége, de nem születés adta joga; ehhez bizonyítanod kell. Ha egyszer a hatalom a tömegek kezéből az intelligens emberek kezébe kerül, akik tudják, mit tesznek, akkor valami csodálatosat hozhatunk létre. Ha olyasvalakiből lesz oktatási miniszter, aki egész életét annak szentelte, hogy tanítson, ha az oktatás minden módszere érdekli, ha tisztában van a pedagógia minden csínjával-bínjával, ismeri az összes, pedagógiával kapcsolatos elméletet, akkor minden valószínűsége megvan, hogy az a miniszter valami jót, értelmeset fog tenni. Javaslom, hogy a tömegről teljesen az egyedi minőségre helyezzük át a hangsúlyt.

Ne érts félre, nem vagyok az emberek ellen, a többség ellen. Valójában, ezeknek a politikusoknak a kezében, maguk az emberek tesznek önmaguknak rosszat. Én mindent, amit teszek, teljesen az emberekért teszem, és amit mondok, arról elmondható, hogy pontosan ugyanaz, mint amit a demokráciáról mondtak: az emberekért van, az emberek vezetésével valósul meg, az emberek hozzák létre - azon a részen kell csak egy kicsit változtatni, hogy milyen emberek vezetésével valósul meg... Ez az értelmiség az emberekért lesz, és a tömegeket fogja szolgálni. Ez olyan egyszerű. Az orvosok sem választási küzdelemben nyerik el állásukat. De bárki jelöltetheti magát, mert születés adta joga, az emberek pedig szavazhatnak... Mondjuk, ketten pályáznak meg egy sebészeti állást. Mi rossz van ebben? Hisz az emberek maguknak választanak: az emberekért, az emberek vezetésével, az emberek közül. Az egyiket megválasztják - aki azután sebész lesz -, mert a televízióbanjobban beszél,jó a megjelenése, és mindenkinekjó egészséget és hosszú életet ígér. Az illető azonban még mészárosnak is rossz, nemhogy sebésznek, de azért sebész akar lenni! Egy mészáros jobb lett volna; ő legalább tudja, hogyan kell vágni - szerencsére az orvosokat nem szavazással választjuk. Hát akkor hogy választhattok szavazással elnököt? Hogy választhattok szavazással képviselőket? Ugyanarra a pozícióra oly sok ember áhítozik, vágyakozik. És a leginkább nagyravágyók fognak a legjobban harcolni, ölni érte - bármit meg fognak tenni érte. Oly sok hatalmat adsz a hatalomra éhes emberek kezébe; te magad segíted őket hozzá, hogy becsaphassanak. Ez nem demokrácia. Ezek az emberek a demokrácia nevében csak kizsákmányolják a tömegeket. Ezért a politikusok és a papok nem vezethetik tovább az emberiséget; ki kell szórni őket régi-régi intézményeikből, és egy teljesen újfajta vezetőséget kell kialakítani. Csupán a megkülönböztetés kedvéért nevezem ezt az új rendszert meritokráciának, érdemeken alapuló rendszernek. Mi tekinthető érdemnek? Az, ha a többiek felemelkedését szolgálod. És ha egyszer elhatározod, hogy a politikusok helyett az értelmiség kezébe adod az irányítást, akkor minden lehetővé válik - nemcsak lehetővé, de egyszerűvé is. A meritokrácia teljesen átalakítja a társadalom szerkezetét, a kormányzati munka és az oktatás felépítését. Jól tudom, hogy ez nem könnyű feladat, sok küzdelemmel jár, azonban nem lehetetlen - különösen olyan helyzetben nem, amikor a pusztulásnak ez az egyetlen alternatívája. Felkészítés a hatalom gyakorlására. Meditáció - a változás kulcsa Az emberiség leendő vezetőit, akik hatalommal fognak rendelkezni, fel kell készíteni a hatalom helyes gyakorlására. Eddig még ilyen nem volt. Évezredeken keresztül senki nem kapott olyan felkészítést, amely lehetővé tette volna, hogy a hatalommal ne élhessen vissza. Pedig például a leendő ökölvívót sem lökik be csak úgy a szorítóba, hogy: "Gyerünk, akkor most boxolj!" Előbb tanulnia kell. Ha valaki vívó szeretne lenni, évekig kell tanulnia. Különben még azt se tudná, hogyan fogja a kezébe a kardot - enélkül pedig hogy vívhatna vele? Először azt tanulja meg, hogyan vegye elő, hogyan tartsa. Gyakorolnia kell. Ha valaki még sose vett hangszert a kezébe, akkor, ugye, nem várhatjuk el tőle, hogy azonnal Mozarthoz vagy Ravi Shankarhoz hasonló virtuozitással bánjon vele! Hiba, hogy erre nem gondoltunk.

Felkészítette valaki azokat az embereket, akik a hatalmat gyakorolják? Eszébe jutott már valakinek, hogy a hatalom helyes gyakorlásához bizonyos tulajdonságokra is szükség van - a színészi képességek nem okvetlenül megfelelők egy elnöki poszthoz -, mert máskülönben visszaélnek a kapott hatalommal? Persze, nem az ő hibájuk, hogy így alakult. Ezért azt javaslom, hogy a szaktárgyak mellett minden egyetemen és főiskolán még két további tanszék is legyen: egy meditációra előkészítő és egy meditációs tanszék. A meditációra előkészítő tanszék a régi, merev, viselkedésbeli beidegződések, személyiségfixációk, megrögzött előítéletek, negatív gondolkodási minták, hiedelmek felismertetésével és feloldásával foglalkozik - mindennek ezzel kell kezdődnie, minden továbblépésnek ez az alapja. A végzős hallgatóknak a diplomamunkájuk előtt először a meditációra előkészítő tanszéktől kell tanúsítványt kapniuk arról, hogy ez a felismerési folyamat megtörtént. Ez azt jelenti, hogy a hallgató már nem azonosul sem vallási, sem politikai, sem egyéb ideológiákkal, szerepekkel, és tudja, hogy ő kicsoda - tudja, hogy ő alapjában véve nem katolikus vagy protestáns vagy hindu vagy mohamedán vagy zsidó, nem is liberális vagy szocialista vagy konzervatív, nem is német vagy amerikai vagy akármi, aminek azelőtt gondolta vagy hitte magát. Megszűnt ez az azonosulás, mely minden baj okozója volt. Mert amikor ötven-hatvan év alatt valami szilárd meggyőződéssé válik benned, és valaki váratlanul azt mondja a meggyőződésedről, hogy ez az egész értelmetlen és egy nagy marhaság, akkor felhúzod magad és vérig leszel sértve, és védekezni kezdesz, mintha téged bántottak volna - mert azt gondolod, hogy hatvan éven át te voltál ostoba. De ha értelmes vagy, és van elég bátorságod meghallani, amit mondanak neked, akkor - bármilyen idős is vagy - adott számodra a lehetőség, hogy felébredj. Amit én tanítok, az nem más, mint a meggyőződéseid, hiedelmeid tudatosítása és feloldása. Ezt ne téveszd össze azzal, ami Kaliforniában New Age címszó alatt folyik; mert itt csak új hiedelmeket adnak a régiek helyébe. Emberek otthagyják a római katolikus egyházat, és valamilyen kis egyház, vallási gyülekezet, szekta tagja lesz belőlük - ez lenne a megtisztulás, az egyén felszabadítása? A szabadság azt jelenti, hogy nem automatikusan, a múltból örökölt minták szerint cselekszel, hanem érző, tudatos lényként; nem azonosulsz szerepekkel, faji, vallási, politikai, nemzeti vagy egyéb ideológiákkal... tudatában vagy, hogy itt vagy, magad vagy, teljesen egyedül; az vagy, aki vagy - egy egyén. És négy év elegendő ehhez. A dogmáktól és hiedelmektől való megszabaduláshoz nem is kell ennyi idő; heti pár óra négy éven keresztül, és megtisztulsz. És az oktatási intézménytől addig nem kapsz semmilyen szakirányú diplomát, amíg a meditációra előkészítő tanszék nem tanúsítja rólad, hogy megtisztultál: már nem cipelsz semmit a válladon a múltból, üres vagy. A meditációra előkészítő tanszék megtisztít a múlt minden szemetétől; ez az első lépés. Most talán elképzelhetetlennek tartod, hogy hit, eszmények és meggyőződések nélkül lehet boldogan élni, pedig lehet. Vagy inkább, csak így lehet boldogan élni! Az üres térbe azonban mindig beszűrődik valami; az ostobaságnak rengeteg formája van. Ha nem lépsz tovább, hamarosan azt veszed észre, hogy a szemét kezd megint felgyülemleni, és az ürességből fakadt csend és öröm nincs sehol. Ezért a következő lépés a meditáció. A második tanszék tehát meditációt tanít. Ez a meditáció nagyon egyszerű lesz. Az egyetemek, az értelmiség hajlamos túlbonyolítani a dolgokat, de itt most erre semmi szükség. A meditáció egyszerűen csak annyi lesz, hogy figyeled a légzésedet, minden nap egy órán keresztül. Csak ülsz csendben, és tanúként szemléled a fejedben felbukkanó gondolatokat, miközben tudatában vagy a légzésednek.

Semmi másra nincs szükség. Te csak egy szemtanú vagy, egy megfigyelő, aki az elmében zajló nyüzsgést figyeli - a semmiből felbukkanó gondolatokat, vágyakat, emlékeket, álmokat, fantáziákat. Ezek jönnek-mennek, mint bárányfelhők az égen, miközben te szenvtelenül szemléled őket, minden értékelés, ítélet nélkül. Nem azonosulsz velük; csak szemléled őket. Ha rájössz ennek az ízére, akkor látni fogod, hogy ez a világ legegyszerűbb dolga. Van néhány dolog, amiről ne feledkezz meg, ha meditációt végzel. Az első a nyugodt, ellazult állapot - ez nem küzdelem, nem verseny és nem koncentráció. A második az éberség - a szemtanúja vagy mindannak, ami történik benned. A harmadik pedig, hogy ezt nem bírálod és nem értékeled. Csak szemléled, mint a moziban. A test változik, a gondolatok változnak, az érzelmek változnak - de te, aki vagy, aki mindezt szemléli, mindig ugyanaz maradsz. Miközben ezt teszed, a gondolatok és érzelmek felhői lassan-lassan feloszlanak, és előbukkan a Nap, a végtelen kék ég, előbukkan lényed határtalan tisztasága - belekóstolsz, milyen túljutni a test, a gondolatok és az érzelmek kuszaságain. Ha egyszer ezt megízleled, akkor tudod, milyen a meditáció íze; a meditáció pedig béke, a meditáció öröm, a meditáció teljesség. A meditációra előkészítő tanszék tehát megtisztít és kiürít, a meditációs tanszék pedig megtanítja, hogy élvezd ezt a tisztaságot, frisseséget, ezt az űrt, ezt a határtalan semmit. S miközben élvezed, ráébredsz, hogy ez az űr egyáltalán nem üres - tele van örömmel. Kezdetben üresnek tűnt, mert a sok gond, a sok gondolat, a sok tisztátalanság eltűnt belőle, és ez az, amit először észrevettél. Olyan ez, mint a bútorokkal teli szoba: ebben laksz, és az évek során hozzászoktál ehhez a látványhoz; aztán egy nap üresen találod. "Jé, teljesen üres" - mondod. A szoba nem üres, egyszerűen csak megtisztult a régi dolgoktól. Az első alkalom, hogy tágassá vált, hogy kitágult benne a tér. Azelőtt zsúfolt volt, tele volt pakolva mindenféle limlommal; ez mind eltűnt, és most ott a tér. A meditáció során ezt az üres teret élvezed. És az élet egyik legnagyszerűbb pillanata, amikor belekóstolsz ebbe az ürességbe, egyedüllétbe, ebbe a végtelen, határtalan semmibe, és élvezetet találsz benne, mert ettől a pillanattól kezdve az egész életed meditatívvá válik. Ezalatt azt értem, hogy most tudsz igazán szeretni, nem alvajáróként éled az életed, hanem éberen, tele élettel, és elfogadod a dolgokat úgy, ahogy vannak. Bármit is teszel, azt most az egész lényed teszi, teljes odaadással, és nemcsak egy részed, és örömmel teszed - mert ebben a pillanatban nem létezik ennél nagyszerűbb dolog ezen a világon. Amikor így teszel valamit, ilyen intenzitással, ilyen szeretettel, ilyen tisztelettel, akkor az teljesen átformálja a lényedet. A meditáció teljesen átformál; ha nem ez történik veled, akkor az nem meditáció. A vallások persze a meditáció nevében végzik imádságaikat, amik nem mások, mint sirámok és vágyakozások. Az imádkozás nem segít önmagadat megtalálni, mert az imában az energia kifelé irányul, egy "másik" felé. Az imádkozástól nem leszel tudatosabb - maradsz ugyanaz, aki voltál. És persze a meditáció nevében használják ki az embereket a magukat tanítónak nevező hamis próféták. Nagyszerű üzlet kihasználni a tudatlan embereket. Meditációról beszélnek, és közben az elme fegyelmezését tanítják különböző összpontosítási gyakorlatokkal. A figyelem-összpontosítás az elme funkciója, és még erősebbé teszi az elmét - a meditáció pedig, röviden fogalmazva, nem más, mint elkülönülés az elmédtől. Vegyük például a transzcendentális meditációt, amely az állítólagos meditációk tipikus képviselője; ha az ember meditációra gondol, akkor többnyire ez jut az eszébe. A transzcendentális meditációban valamilyen szóra összpontosítasz, egy szent szóra, és ezt olyan gyorsan ismétled, ahogy csak tudod - míg el nem tűnik a szavak közti szünet. Ezzel szándékosan elaltatod az elmédet, és egy időre megszabadulsz a gondolatok okozta

feszültségtől; így természetszerűleg ellazulsz. Ez egy kellemes gyakorlat, és utána felfrissülve érzed magad. Nem vagyok ellene - de kérlek, ne hívd meditációnak, és ne hívd transzcendentálisnak; nem ezek a helyes szavak rá. Ez egy hipnotikus autoszuggesztió, és semmi egyéb. A meditáció alapvetően átformál, egy új ember születik meg, egy új tudatosság jelenik meg. Ezzel együtt eltűnik a félelem, a komolyság, a mohóság, a gyűlölet - semmivé válnak azok a sötét érzelmek és gondolatok, melyek időnek előtte megöregítenek, megbetegítenek és kivetkőznek önmagadból. A meditáció felemel, a magasba röpít. És akkor már senki nem tudja ostoba programokkal megtölteni a fejedet, senki ezen a világon. Ha a meditációs tanszéktől nem kapsz tanúsítványt, akkor nem kaphatod meg az egyetemi diplomádat sem. Csak akkor szerezhetsz diplomát, ha a meditációra előkészítő tanszék igazolja, hogy tiszta vagy, majd a meditációs tanszék kiáll érted, és ezt tanúsítja. Ez teljesen tőled függ - a tanúsítványt megszerezheted egy év alatt is, két év alatt is, három év alatt is, négy év alatt is. De négy évnek elegendőnek kell lennie. Egy tökkelütöttnek is rá kell jönnie arra, amire Buddha rájött, amire Lao-ce rájött, és amire én is rájöttem, ha négy évig minden nap leül csendben egy órára, és közben nem csinál semmit. Ez nem intelligencia kérdése, ehhez nem kell őstehetségnek, zseninek lenni. Ehhez csupán csak türelem kell. Tehát az egyetemi meditációs tanszéktől kapsz egy alapfokú meditációs képesítést, és ezután kaphatod meg a művészeti, kereskedelmi vagy tudományos szakirányú alapdiplomádat - előbb nem. És ez így folytatódik tovább. A középfokú meditációs végzettséghez egy további kétéves meditációs előkészítőn veszel részt, mert erre még mindig szükséged van. Ezek a folyamatok egymással párhuzamosan zajlanak: tisztítod magad, és meditálsz. Az egyik tanszék megtisztítja a teret, segít kiürülni, a másik pedig feltöltődni - de nem valamilyen dologgal, hanem egyfajta minőséggel. Ez a minőség az áldás, a szeretet, az együttérzés, az emelkedettség érzése, és mindez minden ok nélkül. Csak az, hogy élsz, lélegzel, elég bizonyíték arra, hogy nem véletlenül vagy a világon, és megérdemled mindazt az áldást, amit a mindenségtől kaphatsz. A létezés nélkülözhetetlen része vagy. Ha tovább folytatod egyetemi tanulmányaidat, akkor tovább folytatod a napi meditációkat is a meditációs tanszéken, és a szakirányú doktorátusi cím megszerzése előtt megszerzed a meditáció mestere fokozatot is. Ez a feltétele a doktorátusi címnek. És azt akarom, hogy ez a folyamat azután se maradjon abba. Ha további doktori címeket akarsz szerezni, akkor a "belső tudományokkal" is el kell töltened újabb négy évet; újabb négy évig kell járnod az előkészítő és a meditációs tanszékre. Amíg tanulsz, addig ez kötelező lesz, így amikor befejezed az egyetemi tanulmányaidat, nem egy szakbarbár hagyja el az egyetem kapuját, hanem olyan valaki, aki nemcsak a szakterületének jó ismerője, hanem meditatív is - nyugodt, boldog, békés, jó megfigyelő, éber és alkotó szellemű. Amitől azelőtt keresztény voltál, vagy hindu, vagy amerikai, vagy orosz, az már régen teljesen kiégett belőled; semmi nem maradt belőle. Nincs más út: csak ezen a módon lehet új szemléletű, értelmes emberekkel lecserélni a politikusokat. Most persze nem sokat tehet az értelmiség, mert még mindig a hatalmi politizálás kezében van. Tehát nem választható el egymástól a szakképzettség és a meditáció. A doktorátusi cím megszerzéséig a meditációban is kellőképpen elmélyülsz, s ez megfelelően felkészít a hatalom gyakorlására, oly módon, hogy a hatalom már nem részegíthet meg, így a tanulmányaid végeztével képessé válsz a tudásodat alkotó módon hasznosítani. A társadalom felépítésének átalakítása elég utópisztikusnak tűnik. Ugyan, ki tenné ezt meg? Hogy történhetne ez meg? Hogyan valósíthatnánk ezt meg?

Valóban utópisztikus, de azt kell megérteni, hogy ez az utópia egyben az utolsó lehetőség is. Olyan helyzetben vagyunk, hogy ha nem történik gyökeres változás, akkor ezt a világot a politikusok néhány éven belül pusztulásba sodorják. Akkor pedig választanod kell; és amikor halál és meditáció között kell választanod, azt gondolom, hogy inkább a meditációt fogod választani - nem pedig a halált. Ezt a nagy kihívást a politikusok állították az emberiség elé. Bizonyos módon köszönetet kell mondanunk ezeknek a bohócoknak. Ők húzták el az emberiség szekerét arra a pontra, ahol az emberiségnek döntenie kell: "Vagy életben maradunk, vagy továbbra is ezek a politikusok maradnak hatalmon - a kettő együtt nem lehetséges." A politikusokjuttattak el idáig. Ezért azt mondom, hogy az egyetemeknek most már merészebbeknek, bátrabbaknak kell lenniük; össze kell fogniuk, össze kell gyűjteniük a körülöttük lévő értelmiséget, és egységesen kell fellépniük - ami nem nehéz, mert az egész világon azt láttam, hogy az értelmes embereknek mindenhol ellenszenvesek ezek a politikai bohócok. De egyedül semmit nem tudnak tenni. Mit tehetnének egyedül? Sajnos, nem látják, hogy van más lehetőség is. Csodálkozom ezen, hiszen annyi, nagy presztízzsel rendelkező egyetem van. Például, ha Oxford elég bátor mert lenni ahhoz, hogy megtagadja a díszdoktorátusi címet Margaret Thatchertől, akkor az ilyen egyetem, mint Oxford - nagy presztízsű, régi egyetem, az egész világon elismerik -, miért ne kezdeményezhetné az értelmiség összefogását is? Miért ne válhatna Oxford az új hatalom, a világ értelmiségének központjává? Ha esetleg ez megtörténne, egy dolgot ne felejtsetek el: ne engedjétek be a papokat, a pápáról nem is beszélve, mert a vallási intézmények mindig is a politikai hatalom támogatói voltak. A vallás és a politika nagyon erősen kötődik egymáshoz; támogatják egymást. És oly hihetetlenül támogatják egymást, hogy az embernek megáll az esze. Az összes papot, püspököt és pápát ki kell zárni ebből; maradjanak csak otthon, mert semmi közük nincs ehhez. Ki kell zárnunk őket, mert meg akarunk tisztulni, meg akarunk szabadulni a régi beidegződésektől, a régi dogmáktól; ez az egyik legfontosabb dolog, amit meg kell tennünk, másként a világot nem lehet megmenteni. Amit kérek, az nem lehetetlen: csak egy nyolc évig tartó felkészülés szükséges hozzá, mely párhuzamosan zajlana a tanulmányaitokkal. Képzelj el egy olyan kormányt, melynek a tagjai meditálnak, és szeretettel teli és előítéletek nélküli emberek; képzeld csak el, hogy eltűnik a bürokrácia, eltűnik az alá-fölérendeltség - akkor az olyan dolgok, melyeket évekig tartott megoldani, most pillanatok alatt megoldódnának. A tudomány az alkotást szolgálja Próbálkoztunk a vallással, és kudarcot vallottunk vele. Megpróbálkoztunk a politikával is, és ezzel is kudarcot vallottunk. Most itt az idő, hogy megpróbálkozzunk a tudománnyal. Adnunk kell neki egy esélyt, mert az elmúlt háromszáz év alatt a tudomány többet fejlődött, mint az ember több százezer év alatt. Azt javaslom, hogy csak egy tudományos akadémia legyen a világon, és a tudósok, nemzeti hovatartozástól függetlenül, ezen belül egyesítsék erőiket; nincs szükség többé orosz tudósra, amerikai tudósra, hindu tudósra, keresztény tudósra - mert ez a múlt. A világ minden zsenije egy akadémiához tartozzék. A tudomány mára olyan összetetté vált, hogy egyetlen tudós sem képes egyedül megoldani a feladatokat. A jelenlegi rendszerben a politikusok támogatására van szükségük. A kutatások oly sok pénzt emésztenek fel, hogy erre csak a leggazdagabb államok tudnak elég pénzt

áldozni. Így a tudomány, önhibáján kívül, a politikusok kezébe került. Arra kap pénzt, ami a politikusok szempontjából hasznos. A tudomány ily módon az államérdeket szolgálja, legyen az az állam kommunista, kapitalista vagy fasiszta - és a tudósok ezért nem függetlenek a munkájukban, ők is a politikai gépezet részét alkotják. Csak kutatnak, új dolgokat fedeznek fel, és közben nincs beleszólásuk, hogy kutatási eredményeiket mire használják fel. A politikusok kezében van a döntés. Ha a kutatás olyan irányba halad, ami megfelel a politikai rendszer céljainak, akkor van rá pénz, ellenkező esetben nem támogatják. Két dolognak kell megváltoznia, hogy a jövőben ez ne így legyen: az első, hogy a tudomány nem irányulhat csak és kizárólag a tárgyi valóságra; nyitnia kell a tudat szubjektív világa felé is. A tudósok ne csak dolgokat tanulmányozzanak - hanem próbálják felfedezni önmagukat is- A tudósok még ma is tagadják az anyagon túli világ létezését. Ez egy abszurd, minden logikát nélkülöző és tudománytalan álláspont. Ezzel a tudósok teljesen egyenértékűvé válnak a dogmákra, hiedelmekre épülő vallásokkal. Míg ezek vakon hisznek egy olyan istenben, melyről semmit nem tudnak - addig a tudósok nem hisznek önmagukban. Elképesztő, hogy ez a hit milyen erős. Ha nincs benned tudatosság, ha nem vagy tudatában, hogy ki vagy, akkor ki az, aki az ismeretlent kutatja, ki az, aki felfedezi és megoldja az anyag, a természet és az élet rejtélyes titkait? A tudomány még most is majdnem hogy babonás módon viselkedik, régi, erős hiedelmek irányítják, és ezzel a vallást utánozza. Ha a tudósok nem nyílnak meg saját belső világuknak, akkor a tárgyi világot sem láthatják a maga teljességében; ezért amit találnak és felfedeznek, nem lehet teljes, csak részleges. A tudomány jelentősen megváltozik, ha a szubjektivitást is vizsgálata tárgyává teszi, akkor az összpontosítás mellett a meditáció módszereit is magáévá teszi. Az összpontosítás kifelé visz, kifelé irányul, és a tudomány igényli a figyelemnek ezt az erőteljes összpontosítását. A meditáció befelé visz, ehhez viszont túl kell jutni az elmén, bele kell menni a tökéletes csöndbe, teljesen föl kell oldódni a tiszta semmiben. Amíg a tudomány nem fogadja el a meditációt érvényes kutatási módszernek, addig a tudósok egyik szemüket csukva tartják, és így könnyen előfordulhat, hogy munkájukkal destruktív célokat szolgálnak. Ha azt hiszik, hogy a tudat csupán egyfajta anyagi megnyilvánulás, ha az anyagban hisznek, akkor halott dologban hisznek, és ezért nem számít nekik, mi történt Nagaszakiban, mi történt Hiroshimá-ban, és az se számít, ha esetleg az egész bolygó elpusztul. Nem számít semmi, hiszen ha számukra minden csak anyag, az emberek is, az állatok is, a természet is, akkor csak az anyag pusztul - számukra a tudat, mint olyan, nem létezik. Így nem tragédia, ami történik. A személyes felelősség együtt ébred a tudatossággal. És a tudósok csak akkor fognak fellázadni a politikusok ellen, ha meditáción keresztül tudatára ébrednek önmaguknak. Ez a második dolog, aminek meg kell változnia: a tudósoknak rá kell döbbenniük, hogy ők adják a politikusok kezébe a fegyvereket, és ezzel az emberiség jövője, egy új ember megszületésének lehetősége ellen cselekszenek. A saját gyermekeiknek tesznek ezzel rosszat, és ezért ők a felelősek. Eljött az ideje, hogy a tudósok megtanuljanak különbséget tenni, mi szolgálja az életet, és mi a pusztulást. A jó fizetés, pozíció, hírnév reményében nem cselekedhetnek tovább szolgalelkűen, robotok módjára, nem szolgálhatják a háborút és a pusztítást. A tudósoknak is forradalmárrá kell válniuk. Először el kell indulniuk a spirituális keresés, önmaguk felfedezése útján, majd ki kell állniuk önmagukért. A tudósoknak emlékezniük kell arra, hogy nem adhatják el magukat, s nem szolgálhatják a pusztulást - semmi pénzért. Nem hagyhatják tovább, hogy a politikusok az orruknál fogva vezessék őket. Nekik maguknak kell eldönteniük, mi használ a természetnek, mi teszi jobbá az életet, gyönyörűvé a létezést. És nyilvánosságra kell hozniuk, ha a politikusok olyasmire akarják rávenni őket, ami

nem az életet szolgálja. Meg kell tagadniuk a fegyverek, mérgek, romboló eszközök előállítását mindenhol, a Szovjetunióban, Amerikában, Kínában, az egész világon. A tudósoknak létre kell hozniuk a saját világszervezetüket, és együttesen kell eldönteniük, melyik kutatás hasznos az emberiség számára, és melyik nem. Ahogy egykoron a tudósok fellázadtak a vallási dogmák és diktátumok ellen, most újra fel kell lázadniuk - ezúttal a politikusok uralma ellen. A tudósoknak a saját lábukra kell állniuk, és egyértelműen vissza kell utasítaniuk mindenfajta kizsákmányolást. Most mindenütt kizsákmányolják őket, és ez nem mehet tovább. Nobel-díjat kapnak, elismerésben részesítik őket - és egy Nobel-díjért, az ilyen ostoba kitüntetésekért néha készek az ördöggel is lepaktálni. Nem viselkedhetnek ennyire gyermeteg módon. Ezek a díjak és kitüntetések, a különböző rangok és tekintélyt jelentő pozíciók csak játékszerek, és nem szolgálnak másra, mint hogy bolondítsák magukat velük, és még a legnagyobb tudósok is úgy viselkednek, mint akik eszüket vesztették. Pedig ha ég a ház, akkor nincs idő a játszadozásra - azonnal cselekedni kell! Szeretném, ha a művelt emberek az egész világon mindenütt felemelnék a szavukat azok ellen a tudósok ellen, akik a politikusok szolgálatában hadiipari technológiákon dolgoznak, vagy elősegítik a környezet szennyezését. Riadóztatni kell az embereket az ilyen tudósok ellen; nagyon veszélyes, amit ezek a tudósok tesznek, ezért meg kell törni a politikusokkal fennálló szövetségüket. A tudósokat rendkívüli módon ösztönözni kellene a meditációra. Csak a saját valóságuk egyre alaposabb megismerése vezetheti el őket ahhoz a felismeréshez, hogy az egyoldalú tudás milyen végtelenül veszélyes. Ehhez a felismeréshez a meditáció az eszköz. És ha a tudomány tudatossá válik, akkor itt, ez a világ lehet a paradicsom, a földi mennyország. A tudományt át kell hogy hassa a spiritualitás. A tudomány és a szellemi élet nem áll egymással szemben; amit eddig erről gondoltunk, az tévhit. A kettő kiegészíti egymást, és itt az idő ezt felismerni. A tudomány nem pazarolhatja minden energiáját a külvilágra, fel kell fedeznie belső világunk kincseit is. Óriási, még kihasználatlan lehetőségek rejlenek ebben. A tudomány sikeresen boncolgatja az anyag titkait, és arra is képes, hogy a tudat mélyére hatoljon. Ha ez megvalósul, óriási áldás, óriásijótétemény lesz az emberiség számára. Ezért, ahogy én látom, az új emberiség tudománya két, egymásra épülő, egymással szorosan együtt munkálkodó dimenzióból épül fel: az egyik a tárgyi valóságot kutatja, a másik pedig a tudat mélyére igyekszik hatolni. A tárgyi valóság kutatásának ez utóbbit kell szolgálnia; ezzel szükségtelenné válnak a vallások, hisz a tudomány ily módon teljesen kielégíti az ember minden szükségletét. Halála előtt Albert Einstein azt mondta: "Ha tudom, hogy életem munkájának gyümölcse az atombomba lesz, és a kutatási eredményeimet erre használják fel, akkor soha nem lettem volna fizikus. És ha még egyszer születnék, akkor kérlek, Istenem, nehogy fizikust csinálj belőlem, hanem inkább vízvezeték-szerelőt." Nem kétséges, hogy amit Einstein tett, az rendkívüli tehetségről tanúskodik, és párját ritkítja a világtörténelemben. Az anyagi világ egyik legnagyobb titkára derített fényt. Amit felfedezett, az valójában a titok egyik fele - hisz az atom olyasmi az anyag számára, mint a sejt az élő szervezetnek. Maghasadás során óriási energia szabadul fel - pusztán attól, hogy egy parányi atom a részecskéire bomlik. Az atomok nem láthatók szabad szemmel, és nincs olyan technikai eszköz sem, amely láthatóvá tehetné őket - csak következtetni lehet rájuk, csak a számításokban léteznek. Senki nem tudja pontosan megmondani, hogy valójában mi az az atom, és hol van. Való igaz, hogy leírták a tulajdonságait, ám ezek csak következtetések. De mivel a következtetések helyesnek tűnnek, ezért feltételezzük róla, hogy létezik - pedig sose látta még senki.

Ez a felfedezés mégis az emberi szellem, az alkotó, kereső ember egyik legnagyobb diadala. A titok másik felét az élő sejt rejti, és ezt valószínű sokkal nehezebb feladat lesz megérteni. De előbb-utóbb ez is sikerülni fog, és akkorjelenleg elképzelhetetlen lehetőségek válnak valóra. Ha megértjük a sejt működését, akkor módosíthatjuk is azt - meghosszabbíthatjuk az életkort, megnövelhetjük agyunk felvevőképességét, meggyógyíthatjuk a betegségeket, megváltoztathatjuk szemünk, hajunk színét, a testsúlyunkat, magasságunkat -, és részletekbe menően fogunk tudni minden mást is módosítani. Ha megismerjük az élő sejt minden titkát, akkor azután úgy módosíthatjuk, ahogy akarjuk. De ki tudja, nem élünk-e majd vissza ezzel a tudással ugyanúgy, ahogy az atom esetében tettük? Ha így folytatjuk, nagyon valószínű, hogy ez fog történni, mert a hatalmon lévők ezt az ismeretet is a saját céljaikra szeretnék felhasználni, és az embert a saját kényük-kedvük szerint akarják majd alakítani. És biztosan nem hagynak ki egy ilyen lehetőséget, hiszen ezer éve erre várnak. Számukra ez óriási lehetőség; az emberiség számára pedig óriási veszély. Ha egyszer a kezükbe veszik az ember programozását, akkor nem lesz többé forradalom, nem lesz többé engedetlenség, független gondolat, nem lesznek egyéniségek, problémás emberek, nem lesznek sztrájkok... Attól kezdve robot lesz az emberből. A múlt nem szól másról, mint hogy az emberek hogyan zsákmányolták ki egymást, miközben senki nem törődött a jövővel. A gondolkodásunk nem sokat változott azóta, hogy kijöttünk a barlangból, pedig egy teljesen más helyzetben élünk. A jelen problémáit azonban nem oldhatjuk meg a régi, idejétmúlt szokásokkal, mert ezek nem visznek előre. Ha a kísérleti eredményeket a politikusok vagy az állítólagos vallások fogják felhasználni, akkor abból semmi jó nem sül ki - mert ezek az emberek lényegüknél fogva nem tudnak mást tenni, csak olyasmit, ami természetellenes. De ha a kutatásokat egy nemzetközi tudományos akadémia irányítja - hangsúlyozom, hogy egy nemzetek fölött álló tudományos akadémia -, akkor az egy óriási, előremutató lépés lehet, és talán nem lesz természetellenes, sőt valószínű, hogy sokkal inkább összhangban lesz az evolúciós folyamatokkal. Ehhez viszont feltétlenül fel kell ébredni. A tudósoknak rá kell jönniük, milyen óriási felelősség nyugszik a vállukon, hisz csaknem isteni hatalom van a kezükben, amivel teremthetnek és ugyanakkor pusztíthatnak is. Nem szabad elfelejteniük, hogy elmúltak már azok a régi idők, amikor Galilei idejében magányos tudósokként otthonukban néhány palack és kémcső társaságában zavartalanul elegyíthették a különböző vegyszereket, végezhették kísérleteiket... Az az idő már elmúlt. Most elpusztíthatják az egész bolygót, vagy az életet olyan gyönyörűvé és paradicsomivá varázsolhatják áldásos tevékenységükkel, amilyennek az ember csak a mennyországot tudja elképzelni. Igen, ezen a földön minden lehetőség adott egy gyönyörű élethez. Néhány kisebb tudóscsoport már dolgozik is az élő sejt működésének megértésén. De senki nem hisz bennük. Japán létrehozott egy mesterséges szigetet, mert a nagy népsűrűség miatt viszonylag kevés az ipar rendelkezésére álló földterület, és az ipari fejlődésnek ily módon akar helyet biztosítani. Japán a világ egyik leggazdagabb országa, és több területre lenne szüksége. Régen másoktól vettek volna el területet; ezt most már nem tehetik meg. A harmadik világháborútól való félelem rettegéssel tölt el mindenkit. Japán ezért inkább egy tengeren úszó mesterséges szigetet hozott létre, ahol ipari kísérleteket akarnak végezni. Ha a sziget beválik, Japán több területet fog létrehozni, mint a jóisten hat nap alatt. A lehetőségek óriásiak, de csak akkor, ha a tudomány nem a halált és a pusztítást szolgálja. Úszó városok - micsoda lehetőség! Japán próbálkozik föld alatti városokkal is; miért kellene ragaszkodni a régi, felszíni módszerhez? Lehet élni a föld alatt is; lent nagyobb a csönd, létre lehet hozni egyfajta mesterséges világítást, meg lehet szűrni a levegőt. A tudomány képes lehet erre.

Városok a föld alatt, a tengereken, a tengerek mélyén, az űrben... Ha a tudomány irányt változtat, és a béke és az élet gazdagabbá tétele lesz a célja, nem pedig a politikusok hatalmi játszmáinak a kiszolgálása, akkor tömérdek alkotó energia szabadul fel. Ami most álomnak tűnik, valósággá válhat. Mindez csaknem bizonyos, hogy meg fog történni, mert a Föld lassan túlnépesedik. Már most ötmilliárd ember él a Földön, és 2010-re ez a szám csaknem megduplázódik. Tízmilliárd ember! Hogy lesz képes ez az évszázadok óta kizsákmányolt és kizsigerelt kis bolygó ennyi embert eltartani? És még ha ez a rémálom nem is válik valóra... akkor is újfajta növényeket, újfajta élelmiszereket kell majd előállítani, talán mesterséges élelmiszert. A Szovjetunióban már létrehoztak olyan gyümölcsöket, amikre a jóisten nem is gondolt a hat nap alatt. Ahogy állatokat is lehet keresztezni mesterségesen egymással, úgy újfajta fákat és gyümölcsfajtákat is elő lehet állítani, az ember számára eddig még ismeretlen ízekkel, tulajdonságokkal. Mindenkinek tudnia kell, hogy földi életterünk egyre súlyosabb állapotba kerül, és ezt a technikai fejlődés idézte elő- és az okozott károkat csak a tudomány segítségével lehet helyrehozni. Vegyük például az ózonréteg szennyeződését és elvékonyodását - ezt a tudomány eredményei idézték elő, és csakis a tudomány segítségével lehet megoldani. Olyan technológiai megoldásokat kell találni, melyek nem vékonyítják tovább az ózonréteget, és nem idéznek elő üvegházhatást. Ha ez nem sikerül, akkor le kell állítani a szennyező iparágakat, és valami mással kell felváltani a termékeiket. De ezt mind a tudománynak kell megoldania. Persze, értelmetlen dolog lenne elítélni a tudományt, mert nem magával a tudománnyal van a baj, hanem az alkalmazásával. A tudományos eredmények segítettek megnövelni a várható emberi életkort, betegségek gyógyítását tették lehetővé, és több millió csecsemő életét mentették meg... sokáig lehetne sorolni. És persze rengeteg találmány hever páncélszekrények mélyén eldugva - amiket bizonyos érdekcsoportok azért vásároltak meg a feltalálóiktól, hogy megakadályozzák további fejlesztésüket és a piacra kerülésüket. Az emberiség érdekeit szem előtt tartó világkormány esetén ilyesmi nem fordulhatna elő. A tudomány nagyon sokra képes, csak mi eddig még nem tudtunk élni a lehetőségeivel. Forradalmi átalakulásra van szükség. A tudósok egykor fellázadtak a vallás ellen - most a politikusokkal, a nacionalizmussal kell felvenniük a küzdelmet. Óriási a felelősségük. Az új emberiségnek szüksége van az önmagukért sikeresen kiálló tudósokra, mert az emberiség túlélése szempontjából a tudósok a legfontosabb emberek. Születésszabályozás és genetika A teljeskörű születésszabályozás bevezetése kikerülhetetlen. Tudományos szempontok alapján meg kell határozni, hány embert tud ez a bolygó kényelemben és bőségben eltartani. Olyan orvosi testületekre van szükség, melyek eldöntik, hány új ember születhet egy adott évben. Csak kevesek szülhetnek, és csak az egészségesek, és ez is csak mesterséges megtermékenyítés útján történhet, hogy a lehető legjobb hímivarsejt és petesejt találkozzék egymással. A fogamzásgátló tabletta a mai napig nem nyújt százszázalékos védelmet, pedig minden nap be kell venni. Ha csak egy nap véletlenül is kimarad, már fennáll a teherbeesés veszélye. A férj hirtelen hazajöhet, és váratlanul szeretkezni támad kedve - ez bármikor előfordulhat. Ugyan, ki gondol a szerelem váratlan pillanataiban a pirulára? Ilyenkor ott motoszkál a gondolat: "Csak nem leszek terhes egy alkalomtól!" A statisztika szerint egy férfi, átlagos szexuális élet mellett, legalább négyezer alkalommal szeretkezik élete során - ez az általános. Nem egy szexmániákusról beszélek, hanem egy

átlagférfiról, akinek van egy-két felesége és két-három szeretője. Ez a négyezer alkalom több milliárd születés lehetőségét hordozza magában. A természet igazán bőkezű. A több milliárdnyi spermából csak két vagy három gyermekjön a világra. Ezek a milliárdok azonban betölthetik a földet. Van már két újabbfajta fogamzásgátló tabletta is. Az első forradalmijelentőségű volt, mert megakadályozta a nők teherbe esését. Azelőtt az asszonyok élete nem állt másból, csak gyerekszülésből; egyik gyermek jött a másik után: folyamatosan terhesek voltak. Az életük olyan volt, akár egy fejőstehéné. Szóval, az első fajta tabletta megakadályozta a terhességet, de nem nyújtott százszázalékos védelmet. A második fajta tabletta még forradalmibb, mert be lehet venni közvetlenül szeretkezés után is. Az első fajtát minden nap szedni kellett; a második nagy előrelépés, mert most már nem kell aggódnod: bárkivel bármikor szeretkezhetsz, és utána beveszed a tablettát. A harmadik fajta fogamzásgátló tabletta kifejlesztése még folyamatban van, és ez mégjelentősebb: nem a nő, hanem a férfi veszi be. E három tablettával... így minden nem kívánt terhesség elkerülhető. A szexből gyönyörű játék lesz; megszabadul attól a tehertől, amit a múltban magával hordott. Ha az ember méltósággal, becsülettel, egészségesen és bőségben akar élni és létezni ezen a földön, akkor a népességnek csökkennie kell. A fogamzás eddig a véletlentől függött. A tudomány most már lehetővé teszi, hogy ez ne így legyen, és a jövőben a genetikai szabályozás a legfontosabb tudományággá válik majd. A vértranszfúziós állomásokhoz hasonlóan létre kellene hozni spermabankokat is. És a spermiumok mellett a petesejteket is ugyanúgy lehetne tárolni. Ha gyereket szeretnél, akkor az ondósejtjeidet a megfelelő laboratóriumban ellenőriztetheted, a laboratóriumnak pedig meg kell vizsgálnia, hogy a születendő gyermek ép és egészséges lesz-e, és melyik petesejt hozzá a legmegfelelőbb. Nem szükségszerű, hogy ez a feleségedé legyen; e kettő nem függ egymástól. Szeretheted a feleségedet, és a feleséged is szerethet téged, de miért kockáztatnátok beteg vagy testi hibás gyermek világra hozatalát? A szeretet nem jogosít erre, és a világnak sincs erre szüksége. Miért vennél ilyen terhet magadra, és miért terhelnéd ezzel az egész emberiséget? Ez felelőtlenség és esztelenség. Ha olyan gyermeket segítesz világra, aki öröklötten testi hibás, szellemi fogyatékos... Az ő gyermekei is ilyenek lesznek. Kinek hiányzik ez? Ez a világ már így is tele van idiótákkal. Az összes vallás ellenezni fogja, és még jobban fognak utálni engem - de sebaj, már megszoktam, egész életemben ellenem voltak -, én mégis azt javaslom, hogy minden férfinak, aki gyermeket akar, egy spermabankba kell beadnia a spermáját, és a megfelelő orvosi testületnek meg kell vizsgálnia, melyik a legjobb spermium és petesejt kombináció. A több millió spermium között biztosan vannak olyanok is, melyek olyan nagyszerű tudós tulajdonságait hordozzák magukban, mint Albert Einstein, olyan nagy muzsikusét, mint Yehudi Menuhin, olyan csodálatos táncosét, mint Nizsinszkij, olyan nagy filozófusét, mint Friedrich Nietzsche, és olyan nagyszerű regényíróét, mint Fjodor Dosztojevszkij. Ezeket el lehetne különíteni, és a szülők eldönthetnék, melyik tulajdonságot akarják. Ha egyszer fantasztikus gyémántok közül választhatsz, akkor ugyan miért ragaszkodnál a színes üveggyöngyökhöz? És ha te vagy az, aki választhat, akkor miért bíznád mindezt a véletlenre? Választhatsz egy Henry Fordot is, ha akarsz, aki hatalmas gazdagságot fog teremteni. A pénzcsinálás is művészet, csakúgy, mint bármi más; ennek is megvannak a maga géniuszai. Nem akárkiből lesz Henry Ford! Ha azt akarod, hogy a gyermekedből egy Gautama Buddha legyen, akkor azt a spermiumot kell keresned, amely a genetikai analízis szerint a leginkább magában hordozza a misztikussá

válás lehetőségét. A spermiumot aztán beültetik a petesejtbe, így nem kell egy tömegben versenyt futnia mindenféle más fickókkal. És miután a gyermekszülés már nem kapcsolódik a szexualitáshoz, a szülők számára a szex igazán öröm lesz. Nem társul hozzá felelősség, és nem hordoz többé magában veszélyeket. A legegészségesebb és a legtehetségesebb gyermek világra hozatalához a mesterséges megtermékenyítés az egyetlen lehetőség. El kell vetnünk azt a régi elképzelést, hogy: "Én vagyok az apa." A jövőben nem ezt fogod mondani, hanem hogy sikerült a legjobb gyereket kiválasztanod. Erre leszel majd büszke. Ehhez azonban egy újfajta felfogásra van szükség. Nem tudod, mit hordozol a génjeidben. Nem tudod, mi rejtőzik bennük, nem tudod, milyen lesz az a gyermek, akit szeretnél a világra hozni. Szereted a párodat, szerelmes vagy; ez gyönyörű. Tele vagy energiával, hajt a vágy; születés adta jogod, hogy szeress... de ez nem jelenti azt, hogy minden nőnek gyereket kell szülnie. Nem kell, hogy minden nő anya legyen, és nem kell, hogy minden férfi apa legyen. Gyermeket akarsz, és ha igazán szeretnél, akkor azt szeretnéd, hogy a legjobb legyen - egészséges és tehetséges. Ezért mit számít az, hogy melyik spermiumból és melyik petesejből jön létre, és melyik anyaméhben töltötte el a születése előtti időt? Hát nem az számít, hogy a gyermeked a lehető legegészségesebb és legtehetségesebb legyen? A gyermeket csak a születése pillanatától szabad emberi lénynek tekinteni - de ehhez szeretnék néhány gondolatot hozzáfűzni. Mi van akkor, ha a gyermek vakon vagy süketen születik, ha beszédhibával vagy bármi más súlyos testi rendellenességgel születik, és nem tehetünk érte semmit... Mivel senki életét nem lehet elvenni - az ostoba elvek miatt -, ennek a gyermeknek szenvednie kell, hetven évig, nyolcvan évig, amíg él. Muszály ennek így lennie? Miért kell szükségtelenül szenvedést előidézni? Ha a szülők is beleegyeznek ebbe, akkor a gyermeket ilyenkor örökre el kell altatni... És ebben nincs semmi rossz. Csak a test bomlik le alapvető elemeire; a lélek egy másik anyaméhben majd megint megfogan. Semmi nem pusztul el. Ha igazán szereted azt a gyereket, akkor nem akarhatod, hogy beteg testben, kínlódva és szenvedve élje le az életét. Ezért ha egy gyermek megszületik, és orvosi szempontból képtelen arra, hogy az életet a maga teljességében, minden érzékszervével, egészségesen élvezze, akkor jobb, ha elalszik, és valahol máshol születik meg, egy egészségesebb testben. A tudomány lassan megismeri a sejtekben zajló folyamatokat. Még csak a kezdetén tart ennek, de minden erejével erre kell összpontosítania. Ha már mindent tudunk a petesejt és a spermium működéséről, akkor nemcsak a népesség számát csökkenthetjük, hanem az emberi faj minőségét is hihetetlen mértékben megnövelhetjük. Fogalmunk sincs róla, hány géniuszt veszítünk el. A világ tele lehetne zsenikkel, tehetségesnél tehetségesebb emberekkel; ez csak rajtunk múlik. A múltban ez kizárólag a véletlenen múlt, de a jövőben ennek nem kell így lennie. Az egész földet isteni tehetséggel megáldott, egészséges emberek népesíthetnék be. Javaslom, hogy a világon mindenütt hozzanak létre olyan szervezeteket, melyek segítenek megértetni az emberekkel a genetikai programok működését. Az ember márjárt a Holdon, de a saját génjeiről alig tud még valamit. Nem nehéz kitalálni, miért van ez így. Különböző érdekcsoportok és a vallások veszélyben érzik magukat; tudják, ha egyszer a gének működése ismertté válik, akkor a világ teljesen meg fog változni - az új világban nem lesz számukra hely. A fő hangsúlyt arra kell helyeznünk, hogy hogyan lehet megváltoztatni a gének működését. Már tudunk valamit arról, hogy hogyan öröklődnek a különböző betegségek, milyen tényezők okozhatják az öregedést, mitől függ a bőr színe, a haj színe - de a legfontosabb, hogy hogyan változtathatunk ezeken. Lehet valaki például olyan tehetséges, mint egy Nobel-díjas tudós, miközben talán különböző betegségek gyötrik a testét. Nem tudja kibontakoztatni a

képességeit, ha a teste ebben nem támogatja - hacsak nem változtatunk a génjei működésén. Ha egyszer tudjuk, hogyan lehet ezt megtenni, ezernyi új lehetőség nyílik meg előttünk. Minden ember a legjobbat kaphatja majd mindenből. Senkinek nem kell majd fölöslegesen szenvednie. Nem lesz senki szellemileg elmaradott, testi fogyatékos, nyomorék, vak, csúnya - ezeken valószínűleg mind lehet majd változtatni. Ki lehet majd küszöbölni a bűnözői hajlamokat - nem lesznek politikusok, papok, gyilkosok, nem lesz nemi erőszak, durvaság. Vagy ha az ilyen emberek valamilyen különleges tulajdonsággal rendelkeznek, akkor lehet változtatni a génjeik működésén. Az erőszakra hajlamosító génrészt ki lehet cserélni, és ez egyszerűbb, mint arra tanítani az embereket, hogy ne legyenek agresszívak, ne lopjanak, ne ártsanak másoknak. A jövőben valószínű teljesen ki lehet majd küszöbölni az öregedést. Az ember a halála pillanatáig fiatalos maradhat. Tudományos számítások szerint az emberi test legalább háromszáz évig képes élni - csak helyes táplálkozásra, egészséges életkörülményekre és megfelelő környezeti feltételekre van szükség, és az ember háromszáz évig élhet. Elképzelni sem tudom, milyen kincseket adhatott volna még a világnak Gautama Buddha, Albert Einstein, Bertrand Russel, ha háromszáz évig élhetett volna. Ahogy most élünk, az tiszta pazarlás. Mire az emberek tanulttá, képzetté válnak, megöregszenek, és hetven éves koruk körül meghalnak. És az újak, akik megszületnek, teljesen képzetlenek, tanulatlanok. Mindent kezdhetünk velük elölről. Erre a felállásra sok mindent el lehet mondani, de azt nem, hogy túlságosan értelmes volna. Nyugdíjba küldjük azokat az embereket, akik tudnak valamit, és aztán olyan embereket kell alkalmaznunk, akik még nem tudnak semmit. Az én elképzelésem szerint meg kell hosszabbítani az emberek életét, és jelentősen korlátozni kell a születések számát. Csak akkor születhetne új gyerek, ha Bertrand Russell-hez hasonló nagyságokat kellene pótolnunk. És minden esélyünk meglesz erre, ha már ismerjük a gének működését, az összes lehetőséget - ha már tudjuk, hogyan lehet valakiből picassói képességekkel rendelkező festő vagy Rabindranath Tagore-féle költőgéniusz, ha már tudjuk, hogyan lehet az életkort előre megállapítani, hogyan lehet a betegségeket kiküszöbölni. Tehát, abszolút az a véleményem, hogy a születések számát erőteljesen korlátozni kell, a genetikai kutatásoknak és beavatkozásoknak pedig egy nemzetközi tudományos akadémia irányítása alá kell kerülniük. Ám tisztában vagyok vele, hogy a genetikai beavatkozást szinte mindenki ellenezni fogja. Szeretnélek emlékeztetni arra, hogy az emberiség életében eddig minden új, minden forradalmi lépés ellenkezést váltott ki, és kezdetben "természetellenesnek" bélyegezték. Minden új ellenállásba ütközik. Indiában például minden vallási vezető ellenzi a születésszabályozást, azzal az indokkal, hogy nem természetes. Szó sincs arról, hogy a genetikai beavatkozás természetes lenne. Megértem a félelmedet, de minden új dolog félelmet vált ki. Ha egyszer megszoksz valamit, akkor már eszedbe sem jut, hogy valamikor az is új volt. Tudtad, hogy az elektromos áram felfedezése után menynyire féltek az emberek a villanyégőtől? Ki tudja, hátha felrobban, és az egész ház leég tőle. Most már persze nem félsz. És tudom, hogy másfajta félelem is van benned a genetikával kapcsolatban: vajon kinek a kezében lesz, ki fogja ellenőrizni? Az orvostudománytól nem félsz, fel se merül benned, hogy ki ellenőrzi. Megbízol az orvosban, akit sokszor nem is ismersz; bízol benne, hogy nem fog megölni, becsapni, nem akarja, hogy minél tovább beteg légy. Az én elgondolásom egyszerű - létre kell hozni egy tudományos világakadémiát, melynek a genetika lesz a legfontosabb részlege. És bíznod kell a tudósokban - másképp nem megy. Vagy hagyod, hogy a természet vak erői irányítsanak, vagy bízol olyasvalakiben, aki legalább

egy kicsit tudatos, aki tisztában van a saját felelősségével. Amikor gyermeket nemzel, nem kérded, kiben bízzál, nem kérded, miért pont az a gyermek születik meg. Ilyenkor a vak biológiai erők működnek, és ez természetesen magától értetődő; de a tudós tevékenysége is magától értetődő. És bármit is hoz létre, annak sokkal nagyobb az értéke, mert tudatosságból fakad. Én minden diák számára kötelezővé akarom tenni a meditációt - bármit is tanul -, hogy a tudata egyre tisztább és tisztább legyen. Abból a tisztaságból születhet meg egy szép új világ. Azok a tudósok például, akik meditálnak is, biztosan nem fogják az atomenergiát pusztításra felhasználni. Ehelyett inkább azon dolgoznak, hogyan használják az atomenergiát, mondjuk, vonatok meghajtására, vagy hogyan használhatják a gyárakban, hogy ne legyen légszennyezés. Ugyanaz az atomenergia amivel pusztítani lehet, óriási segítségünkre is lehet. Újra és újra felvetődik a kérdés, és jogosan, hogy mi történne, ha a genetika alkalmazása olyan emberek kezébe kerülne, mint Ronald Reagan, és az ilyenek döntenék el, milyen emberekre van szükség, az ilyenek döntenének az emberiségjövője felől. Ez óriási veszély lenne. De amikor Ronald Reagan úgy döntött, hogy Charles Darwin elméletét nem taníthatják az iskolákban, akkor ebben nem láttál veszélyt. Amikor Truman elnök elhatározta, hogy ledobják az atombombát Hiroshimára és Nagaszakira, akkor eszedbe sem jutott, hogy jobb lenne, ha egyáltalán nem lennének politikusok, mert veszélyesek. Meg kell értened teljes egészében, mi az, amit javaslok. A tudomány minden területét át kell hogy hassa a meditáció. Ez mindenhol nagyon fontos, de sehol nem annyira, mint a genetikában, hiszen ez fogja meghatározni a jövő generációit, az új embert, az új világot. A genetikában különösképpen csak olyan tudósok dolgozhatnak, akik nagyon tisztán gondolkodnak, elmélyültek a csendben, és tele vannak szeretettel és bölcsességgel. Így amikor a jövőre gondolsz, nyugodt lehetsz, mert tudod, hogy a genetika tudatos emberek kezében van. Ezért fontos, hogy a meditációt az oktatás elengedhetetlen részévé tegyük. Máskülönben csak a gondok szaporodnának, és ezt megértem. Minden értelmes ember rögtön arra gondol, hogy mi lenne, ha a genetika egy Sztálin, egy Hitler, egy Mussolini kezébe kerülne, milyen sors várna akkor a világra? A jövő emberisége akkor biztosan rabszolgákból és idiótákból állna. De mit gondolsz, milyen emberek kezében vannak most a fegyverek? Az ilyenekében! Nukleáris fegyvereik vannak, és mégsem aggódsz, mégsem cselekszel. Minden nehézség nélkül megsemmisíthetnék az egész világot. Ennél többet már úgyse tehetnének! De a genetikát, és valójában a tudomány minden területét, meg lehetne szabadítani a politikusoktól. Egységes világkormánnyal, egységes oktatási rendszerrel meg lehetne gátolni, hogy a tudománnyal és a tudomány eredményeivel bárki is visszaélhessen. Olyan hatalmas lehetőségek ezek, hogy félre kellene tennünk félelmeinket, és nagyon körültekintően azon kellene munkálkodnunk, hogy a genetikát ne az emberiség ellen használják fel, hanem az emberiségért. Egyébként pedig, ha nem cselekszel, előbb-utóbb bekövetkezik, amitől félsz. A genetika fejlődését nem tudod megakadályozni. És nincs olyan hatalom, mely ne érdeklődne iránta. A félelem és a paranoia tehát nem segít. Cselekedni kell. Ha körültekintően járunk el - és világméretű tiltakozó mozgalmakkal elérhetjük, hogy legalább az olyan tudományok, mint a genetika, ne a politikusok, a nemzetek kezében legyenek, hanem a tudósok világközösségének kezében -, akkor a genetika segítségével egy aranyjövőt hozhatunk létre ezen a földön.

A halálhoz való jog Én támogatom az euthanáziát. A születéseket is szabályozzuk - a fogamzásgátlással, és így eldöntjük, hogy helyet akarunk-e adni egy új életnek -, ezért javaslom, hogy bizonyos esetekben lehessen választani a halált is. Pillanatnyilag ez még nagy tiltakozást vált ki szerte a világon. Még akkor sem engedik, ha az ember - elérve egy bizonyos kort, miután már nincsenek kötelezettségei és elégedetten tekint vissza az életére - önszántából akar meghalni, mert tehernek érzi a további életet; kényszerítik, hogy éljen, mert a törvény ellene van az öngyilkosságnak. Javaslom, hogy az átlagéletkor elérése után az ember szabadon kérhesse a megfelelő orvosi bizottságtól, hogy szabadítsák meg a testétől. Jogában álljon meghalni, ha nem akar tovább élni, ha már eleget élt. Megtett mindent, amit meg akart tenni, és most nem akar rákban vagy tuberkulózisban meghalni; egyszerűen csak egy könnyű halált akar. Minden kórházban létre kellene hozni egy speciális osztályt külön személyzettel, ahová az emberek elmehetnek, és nyugodt körülmények között, orvosi segítséggel, betegségek nélkül szépen meghalhatnak, ha így döntenek. Ha az orvosbizottság úgy gondolja, hogy az illető személy értékes a társadalom számára, ha nagyon fontos lenne, hogy még éljen, akkor kérhetik, hogy maradjon még egy kicsit. Persze, csak kivételesen és a legindokoltabb esetben tehetik ezt, ha az illető még nagyon sokat segíthetne az emberiségnek, másoknak. De még ezeknek az embereknek is joguk van meghalni, ha már nem akarnak tovább élni. Csak kérni lehet őket, és ha beleegyeznek, az nagyon jó; de ha azt mondják, hogy nem akarnak tovább élni, akkor azt gondolom, nekik is mindenjoguk megvan a halálhoz. Az érthető, ha egy gyereket meg akarnak menteni, de idős embereket? Idős embereket, akik már megették a kenyerükjavát, eleget éltek, szenvedtek, élvezték az életet, volt részük jóban és rosszban is... Eljött az idejük - hát hadd menjenek. Az orvosok viszont nem hagyhatják őket elmenni, mert ez törvénybe ütközik, és így bűnt követnének el. Továbbra is lélegeztetni kell őket, életben kell tartani őket, így haldoklókat vagy már csaknem halott embereket "mentenek meg". Már alig van bennük élet, és nem számít, hogy az orvosi beavatkozás nélkül maguktól meghalnának. Eddig még egy pápa se mondta, hogy ezeket az embereket hagyni kell szabadon meghalni. Pedig hát mi maradt a testükből? Az egyiknek a lába hiányzik, a másiknak a keze; van, akinek csak szívritmusszabályozóval működik a szíve, van, akinek a veséje mondta fel a szolgálatot, így gépek szűrik ki szervezetéből a káros anyagokat. Mi értelme van ennek? Mihez kezdenek ezek az emberek, még ha sikerül is ily módon egy darabig még életben tartani őket. Igaz, munkát adnak jó néhány embernek; de ez minden. Milyen életük van ezeknek az élőhalott embereknek? És mi örömöt lelhetnek mindabban, amit tesznek velük? Injekciókkal szurkálják őket. Ha nem tudnak aludni, altatókat adnak nekik. Ha nem elég frissek, akkor serkentőszereket kapnak. De miért? A hippokratészi eskü miatt? Pokolba Hippokratésszel! Szegénynek fogalma se volt róla, mi lesz ennek az eskünek a következménye. Orvosságok helyett olyasvalakire lenne szükség, aki elmélyült a meditációban, aki együtt lenne a haldoklóval, és megtanítaná meditálni. A halál az élet legértékesebb pillanata. Ilyenkor már nem gyógyszerre van szükség, hanem meditációra - arra, hogy a haldokló ellazuljon és békével hagyja el a testét. Minden kórháznak szüksége van meditációs vezetőkre, akik ugyanolyan fontosak, mint az orvosok. Eddig erre nem volt szükség, mert a kórházaknak csak egyetlen feladatuk volt: az élet megmentése. Most azonban még egy feladatuk lesz: meghalni is segíteniük kell az

embereknek. De csak az olyan ember tud segíteni, aki maga is félelem nélkül fog meghalni, aki, amikor itt az idő, boldogan és tökéletes nyugalomban képes megválni a testétől, mert tudja, hogy minden átmeneti, de az, aki a testben él, halhatatlan. Minden egyetemen lennie kell egy olyan tanszéknek, ahol meditációs technikákat tanítanak, hogy az emberek felkészülten fogadhassák a halált. Amikor eljön a halál ideje, akkor teljesen készek legyenek meghalni - örömmel és ünnepelve. Az öngyilkosság azonban most bűn, és amit itt mondok, azt úgy fogják magyarázni, hogy törvényellenes dolgokra tanítom az embereket. Engem viszont az igazság érdekel, nem pedig a törvény. Az igazság pedig az, hogy az életetek nincs egyensúlyban. És ennek nem kellene így lennie. Tehát azt javaslom, hogy amikor emberek leélték az életükjavát és arra vágynak, hogy meghaljanak, akkor a kórházak biztosítsanak ehhez megfelelő teret és lehetőséget. Nincs abban semmi különös, ha minden kórházban van egy olyan speciális osztály, ahol emberi módon, fájdalom nélkül, örömmel lehet meghalni. A család, mint olyan, elavult Az együttélő emberek új csoportosulási formáit kell kialakítani. Ezt én nem szeretném társadalomnak nevezni, csak hogy ne kavarjuk össze a szavak jelentését. Az új csoportosulást kommunának vagy kisközösségnek nevezem. Nem mindegy, hogyan hívjuk, és ez az elnevezés tükrözi a lényeget. Azt jelenti: ahol az emberek nemcsak együtt élnek, hanem bensőséges kapcsolatban is vannak egymással. Együtt élni az egy dolog - tesszük ezt most is. A kis- és nagyvárosokban emberek ezrei és milliói élnek együtt - de milyen együttlét ez? Az emberek még a saját szomszédaikat sem ismerik. Ugyanabban a háztömbben emberek százai élnek, akiknek fogalmuk sincs arról, ki a szomszéduk. Ez nem együttlét, mert nem ismerik egymást, nem alakult ki közöttük bensőséges kapcsolat. Ez egyszerűen csak tömeg, nem pedig közösség. Ezért én a társadalom szót az együttesség szóra szeretném lecserélni. A társadalom, mint olyan, bizonyos meghatározó alapelvekre épül, csak így létezhet. Ezektől meg kell válnunk, mert különben a társadalom nem fog eltűnni. A társadalom első és legfontosabb alapegysége a család. Ha a család megmarad olyannak, mint most, akkor a társadalom nem fog eltűnni, a vallások nem fognak eltűnni. Fennmarad a megosztottság, és nemjöhet létre egységes világ, egységes emberiség. A családból milliónyi probléma indul ki; ez az alapegység, amiből a nemzetek felépülnek, amire a vallási szervezetek építkeznek, ami az emberek közötti elkülönülés és faji megkülönböztetés fő hordozója. A család, minden dicsőítő és magasztos beszéd ellenére, boldogtalanná teszi az embert, a férfit éppúgy, mint a nőt. Nyugaton ma minden harmadik házasság válással végződik, miközben emberhez méltatlan jogi csatározások folynak a gyerekekért és a vagyonért. A világon az erőszakos bűncselekmények és gyilkosságok nagy részét családon belül követik el; a családtagok bántják egymást. A család alapszerkezete a birtoklásra épül: a feleség a férjhez tartozik, a férj tulajdona, a gyerekek pedig mindkettőjüké; abban a pillanatban azonban, amikor egy emberi lényt birtokolsz, elveszed a méltóságát, a szabadságát, tárggyá fokozod le, és ezzel emberi mivoltában teszed tönkre. Elveszel tőle mindent, ami szép, és köteléket teszel rá; ez a kötelék talán aranyból van - szárnyak helyett gyönyörűséges kalitkát adsz neki -, de a legszebb aranykalitka sem érhet fel az ég végtelenségével és szabadságával.

A család elválaszt a társadalom többi tagjától, mint ahogyan a nemzet is elválaszt más nemzetektől; ugyanaz a megosztási stratégia. Ha egyszer a család eltűnik, sok lelki szenvedés is eltűnik vele együtt; és ezzel a politikai őrültség nagy része is el fog tűnni. Így az első dolog az, hogy a kommunában nem lesznek családok. Ez világosan aztjelenti, hogy nem lesz házasság. És akkor talán hosszú idő óta először lesz lehetőségünk megtanulni, mi a szeretet. Csak a szeretet lehet az egyetlen rendező elv két emberi lény között. Ha úgy döntesz, hogy együtt élsz valakivel, akkor csak az öröm köthet össze benneteket. Es sose felejtsd el, hogy mint minden valódi dolog, az érzelmek is folyton változnak. Csak a nem valódi dolgok, a mű dolgok maradnak fenn sokáig. A házasság is fennmaradhat, de tartósságát a szeretet megölésével éri el. A házasság a szeretet sírján építi fel a házát. Természetesen nem várhatsz tőle mást, csak lelki gyötrelmeket, kínokat, szenvedést, kötöttségeket és az emberi spiritualitás teljes pusztulását. A kommuna olyan kisközösség lesz, ahol az emberek szabad elhatározásukból, bensőséges együttlétben vannak egymással. A gyerekek ehhez a kisközösséghez tartoznának, nem pedig a szülőkhöz. A szülők már eleget ártottak. Bármennyire is jó szándék vezeti őket, az eredmények elég csúfosak. Versenyszellemre, érvényesülésre, nagyravágyásra tanítják a gyerekeiket, ez pedig féltékenységet szül. Azt akarják, hogy a gyerekük gazdag és híres legyen, legyen belőle "valaki", szerezzen nevet magának, nekik pedig ezzel dicsőséget. Ez az oka aztán, hogy az egész élet nem áll másból, mint harcból és folytonos küzdelemből. Hová tűnik az öröm, a nevetés, a játék, a gyermeki nyitottság? Meghal, és élőhalottak verekszenek hatalomért, pénzért, pozícióért. Az élet pedig csatatérré válik. És ezért a szülőket terheli a felelősség. Tele voltak ambícióval, belefáradtak a küzdelembe, megkeseredtek, és most örökségük gyanánt továbbadják gyermekeiknek beteljesületlen vágyaikat, el nem ért céljaikat. És a fertőzés ily módon egyik generációról a másikra terjed. Meg kell védenünk a gyerekeket a múlttól. Ezért a gyerekeknek a kommunához kell tartozniuk. A gyerekek nem laknának együtt a szüleikkel, így a szülőknek kevésbé lenne lehetőségük beoltani őket a múltjukkal. A gyerekek persze nem lennének elzárva a szüleiktől, bármikor találkozhatnának velük, együtt tölthetnék a hétvégeket, de a gyerekek alapjában véve függetlenül nőnének fel. És a kommuna lenne felelős azért, hogy a gyerekek ne halljanak vallási dogmákról vagy politikai ideológiákról, nacionalizmusról, fajgyűlöletről, kasztrendszerről - olyasmiről, ami megosztja az embereket. Csak ily módon lehet szakítani a múlttal. Nagyszerű lenne, ha a gyerekek másképpen, ilyen szűrők nélkül tekintenének a világra. Lélektanilag veszélyes, ha valakinek egyetlen apja és egyetlen anyja van, mert ha a gyermek fiú, az apját kezdi utánozni, ha a gyermek lány, az anyját kezdi utánozni - és ebből jönnek a problémák. Az apa és az anya befolyásának csökkennie kell, és nagybácsiknak és nagynéniknek kell átvenni a helyüket. Annál jobb, minél több szerető nagynéni és nagybácsi van a gyerekek körül, mert így sokféle mintát látnak, több lehetőség közül választhatnak... az anya persze lehetne a legfőbb nagynéni, az apa pedig a legfőbb nagybácsi, de nem több ennél. Nem baj, ha a család, mint olyan, eltűnik. Sokkal boldogabbak az olyan gyerekek, akik ilyen közösségben nőnek fel. Ez nem egy fikció, ezt tapasztalatból tudom. Kísérleteztem ezzel, és roppant sikeresnek találtam. A gyerekek sokkal boldogabbak, mert sokkal szabadabbak. Nincsenek beléjük sulykolva szabályok, nem szabja meg nekik senki, hogy milyenek legyenek. Korábban válnak éretté, mert senki nem próbálja megkötni őket, így függetlenek maradnak. Senki se próbál rájuk erőltetni

megoldásokat, így meg kell tanulniuk, hogyan segítsenek magukon. Ettől érettebbek, tiszták és bizonyos módon erősek lesznek. És a családdal együtt el fognak tűnni a nemzetek is, mert a család a nemzet alapegysége. Ezért rendkívül boldog vagyok, amikor látom a családot eltűnni, mert tudom, hogy ezután a nemzetek következnek, majd hamarosan követik őket az állítólagos vallások is, mert a család az, ahol a gyerekek magukba szívják a vallást, a nemzetiséget és minden ilyen dolgot. A világot ne osszák meg különböző nemzetek és különböző vallások. Ha a gyerekek beléjük sulykolt szabályok nélkül, szabadon nőhetnek fel, ha eltűnik a család, akkor ugyan ki kényszerítené rájuk a kereszténységet, a hinduizmust? Most mindenki megpróbálja a másikra erőltetni az elképzeléseit. Ennek nem lehet más eredménye, csak szenvedés; nem csoda, hogy annyi az örömtelen és boldogtalan ember. Hát nem jobb, ha mindenki önmaga lehet, ha mindenkiben kibontakozhat, ami benne van, és nem azt kell tennie, amit mások elvárnak? Az élethez mindenki a maga módján járulhat hozzá a legjobban, hisz van, aki a zenéhez ért, van, aki gyönyörű képeket tud festeni, van, aki rímekkel tud örömet szerezni másoknak, van, aki abban éli ki a tehetségét, hogy szép és ízletes gyümölcsöket termel, és van, aki jobb utakat épít. Mindenkit hagyni kell, hogy valóra váltsa saját lehetőségeit. A kommunában mindenkinek meglesz a maga helye és szerepe, és az egymás iránti tisztelet teljesen magától értetődő lesz. Mindenki felszínre hozhatja a benne szunnyadó tehetséget, mert senki nem fog akadályt gördíteni elé; mindenki alkothat, mindenki keresheti és kutathatja az igazságot, mert az ember csak ily módon válhat egyre intelligensebbé. A keresés és kutatás a felfedező úton pengeélessé teszi az intelligenciát. Az ember eddig eltompultan élt, mert a világon minden vallás csupán egyetlen dologra helyezte a hangsúlyt: a hitre. A hit pedig megmérgezi az intelligenciát. Csak egy dolgot hangsúlyoztak mindig - a hitvallást. És a hitvallás megakadályoz minden növekedést. A hitre, a hitvallásra nem lesz semmi szükség. Az új ember kutatni, keresni, vizsgálódni fog; rendkívüli felfedezéseket tesz majd, a külső világban és önmagában egyaránt. A legszebb álmom, hogy egyszer minden emberi lényből felfedező lesz: egy Galilei, egy Kopernikusz, egy Kolumbusz a külső világban, és egy Gautama Buddha, egy Zarathustra, egy Chuang Tzu önmagában. Áldott lehet, akiben a külső és a belső világ kutatása nem válik szét, nem különül el. Ezért minden erőfeszítésemmel egy dologra összpontosítok: hogy az új ember, a "Zorba, a Buddha" létrejöhessen. A kommunában mindenkiben meglesz mindkét tulajdonság: Zorba tulajdonságai és Buddha tulajdonságai is - mindenkit rendkívül érdekelni fog a külső világ, és ugyanúgy fogja imádni önmaga felfedezését is. Aznap, amikor mindkettő egyszerre felébred benned, megszületik benned az új ember, és ez az új ember fogja megmenteni az emberiséget. A kommunában ezek az emberek fognak egymásra találni, ezek az emberek fogják egymást segíteni, és akkor ez a világ lehet a mennyország. Kisközösségek világa Ahogy én látom, az új világ a kommunák, a kisközösségek világa lesz. Ez azt jelenti, hogy nem lesznek nemzetek, nagyvárosok, nem lesznek egymástól elkülönülő családok - ehelyett az emberek kis közösségekben fognak élni szerte a földön, a sűrű erdőkben, a burjánzó zöld rengetegekben, hegyekben, szigeteken. Az ilyen működőképes közösség lehet ötezer, de

ötvenezer fős is. Legfeljebb ötvenezer fő, mert nagyobb létszám esetén már átláthatatlan egy közösség, és akkor megint szabályok és a törvények kellenek, visszajön a rendőrség, a bíróság, és akkor ezzel az összes régi bűnöző is visszatér. Ezekben a közösségekben az ambíció ismeretlen fogalom lesz, mert mindenkinek egyenlő lehetősége lesz a kibontakozásra. Ne feledd, ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy egyetértek Karl Marxszal. Én nem pártolom az egyenlősdit, mert az egyenlőséget nem lehet az emberekre erőltetni; ez pszichológiailag lehetetlen feladat - és amikor olyasmit teszel, ami nem természetes, az csak destruktív és mérgező hatású lehet. Nincs két egyforma ember, ezért az emberek nem lehetnek egyenlők egymással. Ám engem nagyon könnyen félre lehet érteni, ezért szeretném, ha nagyon világosan megértenéd az álláspontomat. Én nem mondom, hogy legyen egyenlőség, de azt se mondom, hogy ne legyen! Én csak azonos lehetőséget szeretnék adni mindenkinek, hogy kibontakozhasson, hogy önmaga lehessen. Vagyis, más szóval: minden egyén egyedi a maga módján. Így fel se merül az a kérdés, hogy ki egyenlő kivel, vagy ki kivel nem egyenlő, mert nincs két azonos egyén. Nem lehet őket összehasonlítani. Egy igazi kommuna - vagy ha akarod, a valódi kommunizmus - egyenlő lehetőséget biztosít mindenkinek a kibontakozásra, de elfogadja minden egyes egyén egyediségét- A kommuna azt jelenti, hogy minden energiánkkal és közös javainkkal segítünk egymásnak, hogy szabadon élhessünk és szabadon alkothassunk. A szólási és alkotói szabadságnak teljesnek és abszolútnak kell lennie. A tisztelet mindenkinek kijár, mert mindenki a mindenség egy egyedi megnyilvánulása, és ezt mindenkiben tisztelni kell; ez az, ami a tiszteletet megérdemli, nem pedig egy valamilyen ideálhoz való hasonlatosság. A kommuna mindenki alapvető szükségleteit ki kell hogy elégítse, és ahogy a közösség gazdagodik, minden tagja egyre nagyobb kényelemben és bőségben kell hogy éljen - nekem semmi kifogásom a kényelem és a bőség ellen. Nem vagyok szadista, és nem akarom, hogy az emberek valamilyen szép eszméért szenvedjenek. Semmi szükség erre. Nincs szükség áldozatokra a vallás vagy a szocializmus nevében; az önsanyargatás semmilyen formája nem vezet jóra. Azért születtél ide, hogy élj, és az életed olyan gyönyörű, békés és kényelmes legyen, amennyire csak lehet. Csak üdvözölni tudom azokat a találmányokat, melyek segítségével az emberek boldogabban, egészségesebben, hosszabb ideig élhetnek, amik többjátékosságot, örömöt visznek az életbe, amiktől az élet kevésbé lesz a bölcsőtől a sírig tartó szenvedések sorozata. Én gazdagságpárti vagyok - de úgy, hogy az egész közösség gazdagodjék. És ahogy gazdagodik a közösség, úgy gazdagodjék minden tagja is. Ellene vagyok a szegénységnek és a nélkülözésnek, és nem tartozom azok közé, akik istenítik. Nem hiszem, hogy van benne bármi magasztos is. A spirituális fejlődéshez egyáltalán nem kell szegénynek lenni; ez merő ostobaság. Sem a szegénység, sem a betegeskedés, sem az éhezés nem spirituális. Az persze igaz, hogy a szenvedés megedz, és sok erőt meríthetsz belőle. Egy közösségnek úgy kell élnie, hogy egyre gazdagabb legyen, egyre nagyobb bőségben éljen, és ez csak úgy lehetséges, ha nem születik túl sok gyermek, ha nem népesedik túl. Ahol túl sok a gyerek, ott óhatatlanul felüti fejét a szegénység, és megjelennek a koldusok és az árvák. És ha egyszer árvák vannak, akkor rögtön ott teremnek a Teréz anyák is, hogyjó katolikust faragjanak belőlük. A közösségek természetesen kapcsolatban lennének egymással, de nem lenne közöttük pénzforgalom. A pénznek meg kell szűnnie. Óriási károkat okoz az emberiségnek - itt az ideje, hogy búcsút mondjunk neki. Miért mondom ezt? Mert a pénz felhalmozható. És ha valamelyik közösség

ily módon gazdagabbá válik, mint a többi, akkor a játék kezdődik elölről -jön megint a szegénység és a gazdagság, az egész kapitalizmus nevű rémálom, a kasztok és a különböző társadalmi osztályok, és az uralkodás utáni vágy. Ha pedig gazdag vagy, uralmad alá hajthatod a többi közösséget. A pénz az ember ellensége. A közösségek cserekereskedelmet folytatnak majd egymással. Ha valamelyiknek valamiből a szükségesnél többje van, akkor ezt közli a többiekkel. Amelyik közösségnek van cserélnivalója, az kapcsolatba léphet velük, és barátként kicserélhetik a dolgaikat, alku és egymás kihasználása nélkül. A közösségek nem nőhetnek túl nagyra, mert a nagyság is veszélyes. Mindenki ismerjen mindenkit, ez legyen a mérce. Amint valamelyik közösség átlépi ezt a határt, osztódjon kétfelé. Amikor egy kommuna elég nagy lesz, két, különálló testvérközösségre válik, melyek testvérként búcsúznak el egymástól. Mély, szoros kapcsolatban maradnak egymással, és továbbra is megosztják az ötleteiket és a tudásukat - ez így természetes. Ez a természetes kapcsolat két ember, két közösség között. A birtoklásvágy, a nacionalizmus és a fanatizmus fel se merül bennük; nincs is miért fanatikusnak lenni, ha az okok megszűnnek. És nem lesz értelme a nemzetnek sem. Kis csoportban örömtelibb lehet az élet, hiszen a sok barát és a sok ismerős már önmagában is öröm. A kommunát én úgy képzelem el, hogy ott az emberek kisebb csoportokban élnek, melyek elég teret biztosítanak számukra, mégis bensőséges, szerető kapcsolat áll fenn közöttük. A gyermekekről az egész közösség gondoskodik, mindenki szükségleteiről, az orvosi ellátásról szintén a közösség gondoskodik. A kommuna egy nagy család, a családra a múltban és ma is jellemző visszásságok nélkül. Ez egy nyílt család, mely egészséges szervezetként él, és folyamatosan mozog és változik. A házasság és a válás, mint olyan, fel se merül az emberekben. Ha két ember együtt akar lenni, akkor minden további nélkül együtt lehetnek, és ha egy nap úgy döntenek, hogy már nem akarnak együtt lenni, akkor az is a legnagyobb rendben van. Ők döntöttek úgy, hogy együtt legyenek; az elválás is az ő döntésük. Választhatnak új barátot, vagy élhetnek egyedül. Mi értelme egy házasság béklyójának? Miért ne lehetne egy életben több életet is leélni? Miért ne tehetnénk gazdagabbá az életet? Miért kellene ragaszkodnia egy férfinak egy nőhöz, vagy egy nőnek egy férfihoz, ha ebből a kapcsolatból már nem fakad semmi jó? Persze, van olyan, hogy két ember annyira egymásra talál, olyan erős a szerelem, a szeretet és a megértés közöttük, hogy egész életükre együtt akarnak maradni... akkor természetesen tegyék ezt. De ha megnézzük, mi történik a világban, akkor teljesen világosan látható: az embereknek elegük van a családi kötelékekből, szabadok, függetlenek szeretnének lenni; a gyerekek úgyszintén - ezért lázadnak. A család ma az állandó harc és megalkuvás színtere. De a kommunában, ahol mindenki szabadon dönthet, nincs ilyen probléma. Bármikor búcsút mondhatsz a másiknak; ezzel a barátságotok nem szűnik meg. Persze, az elválás fájhat, de valami új kezdődhet el vele. Az élet így sokkal gazdagabb lehet; sok embert fogsz megismerni, férfiakat és nőket egyaránt. Minden férfinak és minden nőnek megvan a maga egyedi varázsa, és ezzel mindenki csak gazdagabb lehet. A kommunában szeretni és tisztelni fogják az öregeket. Ők a bölcsebbek, a tapasztaltabbak, és ezért sok segítséget, útmutatást adhatnak a fiatalabbaknak. Senkinek nem kell majd félnie az öregségtől. Az öregséget senki nem fogja visszataszító dolognak tartani, sokkal inkább valami méltóságteljesnek. Az út során a gyermek felnő, és elhagyja a gyermeki és ifjúkori bolondságait; összhangba kerül önmagával, és a gyerekkortól végzett meditáció csöndes, bölcs emberré formálja. Ezek a bölcs emberek fognak megtanítani meghalni - mert amikor ők meghalnak, mérhetetlen méltósággal és örömmel fognak meghalni. Ez lesz az utolsó ajándékuk a közösség számára.

Az egész világnak egyetlen emberiséggé kell válnia, amely csak gyakorlati okokból oszlik kis közösségekre. Nem lesz többé fanatizmus, fajgyűlölet, nacionalizmus - így először feledkezhetünk meg a háborúról is. Az életünk tiszta és őszinte lehet, beteljesült és örömtelijátékos, meditatív, kreatív, és minden férfi és minden nő egyenlő lehetőséggel bontakozhat ki és teljesedhet ki. Oktatás-nevelés: a teljességre való törekvés Az a fajta oktatási rendszer, ami ma meghatározó szerte a világon, se nem hatékony, se nem teljes, hanem rendkívül felületes. Mindössze arra készíti fel az embereket, hogy a mindennapi életben helytálljanak, ám az élet lényegébe nem ad semmilyen bepillantást. Ez a fajta oktatás nemcsak hogy hiányos, hanem - mivel a versengésen alapszik - ártalmas is. A versengés minden formája erőszakot hordoz magában, és olyan embereket nevel, akikből hiányzik a szeretet. Minden erőfeszítésük arra fog irányulni, hogy érvényesüljenek: nevet, hírnevet szerezzenek, mindenféle módon kiéljék a nagyravágyásukat - ehhez pedig, nyilvánvalóan, harcolniuk és ütközniük kell másokkal. Ez megöli az örömöt és megmérgezi a barátságot. Úgy tűnik, mintha az egész világon mindenki mindenkivel harcban állna. Az oktatás a mai napig célorientált: nem az a fontos, amit tanulsz; az a fontos, milyen eredményt érsz el a vizsgán, ami egy év múlva vagy ki tudja mikor lesz. Az oktatás számára a jövő a fontos - fontosabb ajelennél. A jövőért feláldozza a jelent. És aztán ez válik az életstílusoddá, és az életedet ennekjegyében alakítod tovább: mindig feláldozod a pillanatot olyasmiért, ami nincs is jelen. Ettől érzed azt a mérhetetlen ürességet az életedben. Én úgy látom, hogy az oktatásnak öt dimenziót kell átfognia. De mielőtt ebbe belekezdenék, néhány dolgot meg kell jegyeznem. Az egyik, hogy az oktatási rendszer nem tartalmazhat semmilyen vizsgát; ehelyett a tanároknak folyamatosan oda kell figyelniük a tanítványaikra, napról-napra figyelniük kell a fejlődésüket, és a tanulók egész éves munkája alapján döntenék el, hogy a tanítványaik továbbhaladhatnak-e vagy még egy kicsit maradniuk kell ugyanabban az osztályban. Senki sem bukhat meg, és senki sem mehet át - hisz csak arról van szó, hogy vannak, akik gyorsabban haladnak, és vannak, akik egy kicsit lassabban. A bukás sebet ejt a tanulón, és kisebbrendűségi érzést vált ki belőle; az érem másik oldala a siker, ami szintén nem előnyös, mert a beteges felsőbbrendűséget erősíti. Nem vagy sem alsóbbrendű, sem felsőbbrendű. Csupán önmagad vagy, és aki vagy, az nem összemérhető. Az oktatásban tehát nincs helye a vizsgának. Ha nincs vizsga, akkor a hangsúly a jövőről a jelenre helyeződik át. A lényeg mindig itt van, most, és az számít, mit teszel ebben a pillanatban, nem pedig az, hogy milyen választ adsz néhány kérdésre az év végén. Ezernyi dolgon mész keresztül egy év alatt, és mindegyik döntő fontosságú; ezért az oktatás nem lehet célorientált. A múltban rendkívül fontosak voltak a tanárok, de a jövőben meg fog változni a szerepük. Eddig joggal hihették, hogy mivel sikeres vizsgát tettek szaktárgyaikból, így mindent tudnak arról a bizonyos tárgyról. Ez a helyzet azonban megváltozott - és az egyik probléma az, hogy a helyzetek változnak, mi mégis úgy viselkedünk, mintha minden a régi lenne. A tudomány olyan gyors ütemben fejlődik, az információrobbanás olyan hihetetlen mértékű, hogy lehetetlen könyvben összefoglalni egy tudományterület minden eredményét, mert mire a könyv készen van, a benne foglaltak jó néhány része elavul, az új tények, új felfedezések miatt már nem helytálló. Ezért a tudomány most már időszakos folyóiratokban, újságcikkekben közli legfrissebb eredményeit, nem pedig könyvekben.

A tanárok húsz-harminc évvel ezelőtt szerezték ismereteiket. Ez alatt az idő alatt azonban minden megváltozott, a tanár pedig továbbra is azt ismétli, amit a múltban tanult. Eljárt felette az idő, és amit tanít, már nem korszerű. így abban az oktatási rendszerben, amiről én beszélek, nincs helye az ilyen tanárnak. A régimódi tanítás helyett útmutatásra van szükség, és, ugye, érted, mi a különbség: az új tanárok abban fognak segíteni, hogy az adott tárgyról szóló legfrissebb információkat a megfelelő helyen, a megfelelő könyvtárban megtaláld. A jövőben a számítógép jelentősége rendkívül megnő, és ez forradalmi változást eredményez majd. Teljesen idejétmúlt például, ahogyan most a tudás eljut a diákokhoz az oktatás során. Az oktatás nem szól másról, mint adatok emlékezetbe táplálásáról; és minél több dolgot gyömöszölünk bele a fejünkbe, az annál kevésbé marad tiszta. A számítógépek elterjedésével remek alkalom nyílik arra, hogy a diákok megszabaduljanak a sokféle információ emlékezetben tartásától, így az agyból nem válik porosodó könyvtár. A diákok hordhatnak magukkal kis számítógépet, amiben minden olyan információ benne lesz, amire bármelyik pillanatban szükségük lehet. Így nem szennyezik az elméjüket fölösleges információkkal, és meditatívabbak, tisztábbak lehetnek. A fejük most tele van zsúfolva szükségtelen szeméttel. A jövőben az oktatás a számítógép és a televízió köré fog épülni, mert amit látunk, azt könnyebben megjegyezzük, mint amit olvasunk vagy hallunk. A szem sokkal hatékonyabban veszi fel az információt, mint a fül vagy bármi más érzékszerv. Olvasás vagy előadás hallgatása közben könnyebben elfáradsz. De ha képszerű az anyag, az egészen más, úgy sokkal élvezetesebb. A földrajzot is jobban meg lehet tanulni színpompás képeken keresztül... A tanár csupán olyan vezető lesz, aki megmutatja a helyes csatornát, megmutatja, hogyan kell használni a számítógépet, és hol találhatja meg a tanuló a számára fontos ismereteket, a legfrissebb könyveket. A szerepe teljesen más lesz. Nem ismereteket közöl a diákokkal, hanem segít nekik megtalálni az aktuális információt, a legfrissebb információt. Munkakörének egész jellege megváltozik, csak útmutatást fog adni. Mint már említettem, az oktatást én öt dimenzióra osztom fel. Az első dimenzióba az információ átadása tartozik, mint a történelem, a földrajz és sok más olyan tantárgy, melyeket a televízión és a számítógépen keresztül remekül meg lehet tanulni. Hadd mondjak valamit a történelemmel kapcsolatban... gyökeresen meg kell változnia annak, amit erről tanítunk. A történelem most Dzsingisz kánból, Tamerlánból, Nadir sahból, Adolf Hitlerből és ezekhez hasonlókból áll. Ez nem a történelmünk, ezek a rémálmaink. Már a gondolat is felkavaró, hogy emberi lények ilyen kegyetlenek egymással. Gyermekeinket nem táplálhatjuk ilyen gondolatokkal és képekkel. A jövőben a történelem csak azokról a nagyságokról szólhat, akik valami szépet, gyönyörűt adtak az emberiségnek - Gautama Buddháról, Szókratészről, Lao-céről; a nagy misztikusokról, mint Jalaluddin Rumiról, Krishnamurtiról; a nagy költőkről, mint Walt Whitmanról, Omar Khájjámról; az irodalom nagy alakjairól, mint Lev Tolsztojról, Maxim Gorkijról, Fjodor Dosztojevszkijről, Rabindranath Tagoré-ről, Bashóról. Erre kell helyeznünk a hangsúlyt. Az örökségünkből a pozitív kiválóságokat kellene tanítanunk, és legfeljebb csak meg kellene említeni azokat az embereket, akik mostanáig történelmi nagyságoknak számítottak - mint például Adolf Hitler. Az ilyeneknek csak lábjegyzetben vagy mellékletben lehet helyük, és velük kapcsolatban világosan el kell magyarázni, hogy vagy őrültek voltak, vagy kisebbrendűségi komplexusban szenvedtek, vagy valamilyen más mentális rendellenesség következtében követték el tetteiket. A jövő nemzedékének tisztában kell lennie azzal, hogy az emberiség múltja mennyire sötét volt, és ez a sötétség nyomta rá a bélyegét az emberi cselekvésre - többé azonban ennek nincs helye.

Az első dimenzióba tartozik a nyelvtanulás is. A világon minden embernek legalább két nyelvet ismernie kell: az egyik az anyanyelve, a másik pedig az angol nyelv, ami a nemzetközi kommunikáció eszköze. A nyelveket is pontosabban lehetne televízión keresztül tanítani; a hangsúlyozást, a nyelvtant, mindent. Olyan légkört teremthetünk a világon, melyben mindenki együvé tartozónak érezheti magát. A nyelv összeköti az embereket, és el is választja őket. Most még nincs elfogadott nemzetközi nyelv, mert tele vagyunk előítéletekkel. Pedig az angol tökéletesen megfelel nemzetközi nyelvnek, mert a világon a legszélesebb körben ismerik és beszélik. A második dimenzióba tartozik a természettudományos tárgyak ismerete, ami rendkívül fontos, mivel ez a valóság egyik feléről szól, a külső valóságról. Ezeket is lehet tanítani televízió és számítógép segít ségével, de mivel ezek összetettebb tárgyak, szükség van hozzájuk némi útmutatásra is. A harmadik dimenzió jelenleg teljesen hiányzik az oktatásból; ez pedig az élet művészete. Az emberek meg vannak róla győződve, hogy tudják, mi a szeretet. Pedig nem tudják... És mire megtudják, már túl késő. A gyerekeket meg kell tanítani rá, hogy a haragjukat, gyűlöletüket, féltékenységüket hogyan alakíthassák át szeretetté, anélkül hogy elnyomnák azokat. Ennek a folyamatnak nagyon fontos eleme a humor. Amit oktatásnak nevezünk, az az embereket savanyúvá és komollyá teszi. És ha az életed egyharmadát egy egyetemen arra vesztegeted, hogy savanyúvá és komollyá válj, akkor az egész életed ilyen lesz; elfelejtesz nevetni - és aki elfeledkezik a nevetésről, aki nem tud nevetni, az élni sem tud. Ezért hát szeress, nevess és ismerkedj az élettel, az élet csodáival, rejtelmeivel... Halld meg a fán daloló madarakat, érezd, hogy a fák, a virágok és a csillagos égbolt mind-mind hozzád tartozik, a szívedben lakik. Ha ezt érzed, akkor a napkelte és a napnyugta nem csak egy rajtad kívülálló dolog lesz - benned is meg fog mozgatni valamit. Amíg az életet nem tanultad meg tisztelni és szeretni, addig önmagadat sem tudod tisztelni és szeretni. A harmadik dimenzió ezért az élet tiszteletére tanít... Hisz az emberek annyira nem tisztelik az életet. A negyedik dimenzió a művészeteké és a kreativitásé; ide tartozik a festészet, a zene, a kiváló mesterségbeli tudás, fazekasság, kőművesség - bármi, aminek köze van az alkotáshoz. Az alkotó tevékenység minden formáját lehetővé kell tenni, és a diákoknak meg kell adni a választási lehetőséget. Csak néhány dolog lenne kötelező: például egy nemzetközi nyelv ismerete, aztán hogy képes légy a megélhetésedről gondoskodni, és a művészet valamelyik formájának elsajátítása. A művészetek egész palettájáról választhatsz, és hogy mit alkotsz, az tőled függ. De amíg nem tanulod meg, hogyan hozz létre valamit, amíg nem válsz egy alkotó folyamat részévé, addig nem lehetsz szerves része az életnek, amely folyamatosan alkot. Az ötödik dimenzió pedig a meghalás művészete kell hogy legyen. Az ötödik dimenzióban kap helyet az összes meditáció. A meditáció segít ráébredni, hogy nincs halál, és segít ráébredni önnön halhatatlanságodra. Ez alapvető fontosságú, mert enélkül félelemben fogsz élni. Az elmúlás minden testet utolér egyszer; ezt senki sem kerülheti el. Megismered a meditáció különböző formáit: a zent, a taót, a jógát, a hasszidizmust; minden létező lehetőséget, melyről az oktatás eddig nem vett tudomást. Az új közösségekben ez az ötdimenziós oktatási rendszer teljeskörű oktatást és nevelést fog nyújtani. Én magam egyetemi tanár voltam, a filozófia professzora, de felmondtam és otthagytam az egyetemet. A felmondásomat azzal indokoltam, hogy amit csinálnak, az nem oktatás, hanem merő ostobaság; nem tanítanak meg semmit, ami lényeges lenne. Azonban ez a lényeget mellőző oktatási rendszer uralkodik a világon mindenütt - a Szovjetuniótól Amerikáig, nincs különbség. Csak ismeretek elszigetelt részeit adják tovább - hol marad a teljesség? Ebben az értelemben csaknem mindenki tanulatlan. Még azok számára is ismeretlen az élet számtalan területe, akik kimagasló tudományos fokozattal rendelkeznek.

Vannak, akik többet tudnak, vannak, akik kevesebbet - azonban mindenki tanulatlan, mert az oktatás mint egységes egész nem létezik sehol. Megtorlás vagy megértés: törvény vagy szeretet A jogrendszer nem egyéb, mint megtorlás a társadalom részéről - ezzel büntetik azokat, akik nem illeszkednek bele a rendszerbe. Szerintem a törvény nem az igazságot védi, hanem a tömegek által elfogadott normákat - akár igazságos, akár nem; ez nem számít. A törvény az egyén helyett a tömeget támogatja. Korlátozza az egyéni szabadságot, elnyomja az egyént, hogy minél kevésbé lehessen önmaga. A legfrissebb tudományos kutatások elég sokatmondóak: a bűnözők közel tíz százaléka nem tehető felelőssé a bűneiért genetikai eredetű, örökölt hajlamai miatt. Mint ahogy a vak ember sem felelős vakságáért, egy gyilkos sem okvetlenül felelős gyilkos hajlamaiért. Mindkettő ezzel születik - az egyik a vakságot, a másik a gyilkolásra való hajlamot örökli. Így hát most már megalapozott tudományos tény, hogy bármiért is büntetni valakit egyszerűen ostobaság. Olyan ez, mintha azért büntetnél valakit, mert tüdőbaja van, vagy azért zárnál börtönbe valakit, mert rákban szenved. A bűnözők pszichológiai és spirituális értelemben egyaránt beteg emberek. A kommunában, amiről beszélek, a bíróság nem jogszakértőkből fog állni, hanem olyan emberekből, akik ismerik a genetikát, és tudják, hogyan öröklődnek a különböző hajlamok generációról generációra, akik értik, mi vezette az egyént a bűn elkövetésére. A bíróságnak nem a büntetésről kell döntenie, mivel mindenfajta büntetés elhibázott dolog - és nemcsak elhibázott, hanem bűnös dolog is. A büntetés helyett a segítség módját kell meghatározni. Azt az embert, aki valami rosszat követett el, a megfelelő gyógykezelésre kell beutalni - pszichiátriai, pszichológiai kezelésre, esetleg kórházba, hogy megoperálják. Az ilyen embernek még inkább szüksége van az együttérzésre, szeretetre, segítségre. De ezt még elképzelni sem tudjuk, és együttérzés és szeretet helyett évszázadok óta büntetjük őket - a bűnt további bűnnel igyekszünk orvosolni. És hány kegyetlenséget követtünk el olyan gyönyörű elnevezések mögé bújva, mint rend, törvény és igazság. Az új közösségekben nem lesznek börtönök, és nem lesz szükség bírákra és ügyvédekre. Ezek teljesen fölösleges, rákos kinövések a társadalom testén. Ehelyett a meditációban elmélyült olyan tudós emberekre van szükség, akik mély együttérzéssel próbálják megtalálni a bűn elkövetéséhez vezető okot. Miért követett el az illető erőszakot? Valóban felelős-e érte? Szerintem egyáltalán nem felelős. Erőszakot azért követ el valaki, mert a papok és a vallások több ezer éve a szexualitás elfojtását tanítják - és a szexualitást elfojtó erkölcsiségnek ez a következménye -, vagy genetikailag öröklött hajlamai kényszerítik erőszakra. Habár egy modern társadalomban élünk, az emberek többségének a szemléletmódjában ez egyáltalán nem tükröződik, mivel nincsenek tudatában annak a valóságnak, amit a tudomány újabb és újabb felfedezéseivel egyre jobban kitágít. Az oktatási rendszer megakadályoz abban, hogy megismerd ezt a valóságot, a vallás megakadályoz abban, hogy megismerd ezt a valóságot, és a kormány szintén megakadályoz abban, hogy megismerd ezt a valóságot. A nemi erőszakot elkövetők bizonyos hormonszintje valószínűleg magasabb, mint azoké az erkölcsös embereké, akik egész életüket egy nővel élik le, és azt gondolják, hogy ők ettől erkölcsösek. Egy átlagosnál magasabb hormonszinttel rendelkező férfinak intenzívebb a szexuális vágya; a nőkkel ugyanez a helyzet. Ez nem erkölcs kérdése, itt a biológia a meghatározó. A nemi erőszakot elkövető embernek ítélkezés helyett együttérzésre van

szüksége, és bizonyos orvosi beavatkozásra, mellyel a hormonszintjét csökkenteni lehet, és ettől aztán majd rendbejön. Az ítélkezés és a büntetés egyszerűen ostobaságra vall. Büntetéssel nem változtathatod meg senki hormonszintjét. A börtön legfeljebb homoszexualitásra vagy más perverzióra tesz hajlamossá. Egy amerikai felmérés szerint a börtönlakók harminc százaléka homoszexuális. Ennyien vallották be; azt nem tudni, hányan nem vallották be. Harminc százalék nem kevés. A kolostorokban ennél is magasabb ez a szám - ötven-hatvan százalékos. Mindezért persze azokhoz az idejétmúlt vallási dogmákhoz való idióta ragaszkodás a felelős, melyek helyességét a tudományos kutatások egyáltalán nem igazolják. A jövő közösségei a babonák helyett a tudományos tényekre fognak alapozni. Ha valaki olyasmit tesz, ami árt a közösségnek, akkor az illetőt alaposan meg kell vizsgálni, testileg és lelkileg egyaránt. Talán öröklött biológiai felépítése hajlamosítja ilyesmire, és lehet, hogy csak ezen kell változtatni; lehet, hogy csak valamilyen pszichológiai kezelésre van szüksége. A legvalószínűbb azonban, hogy nem a testével vagy az elméjével van a baj, hanem egy alapos lelki tisztulásra van szüksége. Bíróságok helyett meditációs központok kellenek; arra van szükség, hogy mindenki megtalálhassa a saját egyéni útját. Ez az átalakulás egyetlen módja; csak meg kell találni a megfelelő formát. Bírák és ügyvédek helyett, akik egyszerűen szükségtelenek - vérszívó élősködők -, különböző irányultságú, mély együttérzésű tudós emberek fogják meghatározni a lehetséges segítséget. Lehet, hogy valakinek a kémiai, biológiai felépítésében van valami rendellenesség, lehet, hogy valaki mentális problémákkal küszködik. Különböző szakemberekre van szükség, orvosokra, pszichológusokra, meditációs vezetőkre, így segíthetünk azoknak a szerencsétleneknek, akik ismeretlen erők áldozatai - és akiket emiatt büntetünk. Ezek az emberek kétszeresen is szenvednek. Először is szenvednek a biológiai vagy mentális okoktól. Másodszor pedig szenvednek a bírók kezében - akik csupán mészárosok, a hatalom szolgái -, az ügyvédek, a sokféle jogi szakértő, a börtönőrök kezében. Mit tudnak ezek arról, akit elítélnek? Ez olyan őrültség, ami a jövő embere számára elképzelhetetlen lesz. Nem sokban különbözik ez a helyzet a múlttól, amikor az elmebetegeket azért verték, hogy kigyógyítsák őket a betegségükből; embereket, akik tudathasadásban szenvedtek, csaknem halálra vertek, mert azt gondolták, hogy szellemek szállták meg őket, és a veréssel kiűzhetik belőlük a szellemeket - ez volt a bevett gyógymód. És az ilyen remek gyógymódok miatt több millió ember halt meg. Most azt mondjuk, hogy azok az emberek, akik ilyesmit tettek, barbárok, tudatlanok, primitívek voltak. Ugyanezt fogják elmondani rólunk is. Én már most azt mondom, hogy a bíráitok, a törvényeitek ugyanilyen embertelenek. A büntetésnek nincs semmilyen tudományos alapja. Az egész nem más, mint bosszú. Ezen a világon nincsenek bűnösök; itt mindenki beteg. A gyógyításhoz pedig szeretetre, együttérzésre és tudományosan megalapozott gyógymódra van szükség, és akkor a legtöbb bűncselekmény el fog tűnni. Először azonban a magántulajdonnak kell eltűnnie: a magántulajdon élteti a tolvajokat, útonállókat, zsebeseket, papokat és politikusokat. A politika is egy betegség. Az ember oly sok dologtól szenved, és fel se merül benne, hogy ezek betegségek. Megbünteti a kis bűnözőket, a nagyokat pedig dicsőíti. Ki az a Nagy Sándor? Egy nagy bűnöző, aki tömegesen ölte az embereket. Adolf Hitler egymagában több millió ember haláláért felelős, a történelem mégis úgy tekint rá, mint egy rendkívüli vezérre.

Bonaparte Napóleon, Rettegett Iván, Nadir sah, Dzsingisz kán, Tamerlán - ezek mind tömeggyilkosok. Azonban a bűneik olyan óriásiak, hogy ezt épp ésszel fel sem lehet fogni... Több millió embert öltek meg, több millió embert égettek meg elevenen, mégsem tartják őket bűnözőknek. És mi a helyzet azokkal, akik most atombombákat, mérges gázokat, biológiai fegyvereket állítanak elő? Nyilván ezek sem bűnözők. De a kis zsebtolvajt, aki néhány dollárt lop a zsebedből, bíróság ítéli el. Ha egyszer a magántulajdon eltűnik... És a kommunákban nem lesz magántulajdon; minden mindenkié lesz, és akkor természetszerűleg a tolvajlás is megszűnik. Mi értelme lenne lopni? Nem fogsz vizet lopni, hogy felhalmozd, nem fogsz levegőt lopni. A kommunákban olyan bőségnek kell lennie, hogy még egy bolondnak se jusson eszébe felhalmozni dolgokat. Miért is kellene, ha mindig minden van? A pénznek el kell tűnnie a társadalomból. A kommunáknak nem lesz szüksége pénzre. Nem kell vásárolnod, mert ha szükséged lesz valamire, az ott lesz. A szükségleteidet teljes mértékben a kommuna fogja kielégíteni. A kommuna gazdagításához mindenkinek hozzá kell járulnia, elfogadva persze azt a tényt, hogy mindig vannak olyan emberek, akik a természetüknél fogva passzívabbak. De ez nem baj. Minden családban lesznek ilyenek. Van, aki verseket fog írni, van, aki festegetni fog, van, aki egész nap csak furulyázni... de azért szeretni fogja őt mindenki. Mindig vannak ilyen "lusta" emberek, és ezt tiszteletben kell tartani. Nem is baj, ha vannak olyanok, akik mást sem csinálnak, csak meditálnak, mást sem csinálnak, csak egész nap gitároznak, míg a többiek keményen dolgoznak. Dolgozni is jobb úgy, ha közben valaki zenél hozzá. Egy kicsit több emberiességre van szükség; ezek az emberek sem haszontalanok. Talán nem állítanak elő semmi kézzelfoghatót, de egy örömteli, derűs légkört teremtenek, és ez éppen olyan fontos és lényeges. A pénznek mint csereeszköznek az eltűnésével együtt sok bűncselekmény is eltűnik. És ahogy eltűnnek a vallások, eltűnnek az elnyomó vallási dogmák, előítéletek és babonák, a szexualitást elfojtó erkölcsiség, úgy válnak ismeretlenné az olyan bűncselekmények, mint a nemi erőszak, az olyan perverziók, mint a homoszexualitás, az olyan betegségek, mint az AIDS. És amikor egy gyermek a legelső pillanattól kezdve azt látja, hogy akik őt körülveszik, tisztelik az életet, a természetet - tisztelik a fákat, szeretik az állatokat, hiszen ők is élőlények, figyelnek a madarak énekére, fákat ültetnek, ápolják a kertjeiket -, akkor gondolod, hogy az a gyermek, aki így nőtt fel, egy nap képes lesz valakit meggyilkolni vagy megerőszakolni? Ez csaknem elképzelhetetlen. És ha az élet gyönyörű, tele van örömmel, dallal és tánccal, ha mosolyogva ébredsz, amikor a nap felkel, akkor gondolod, hogy valaki is öngyilkos akar lenni? A bűncselekmények kilencven százaléka, ami a társadalom mellékterméke, magától el fog tűnni; legfeljebb csak tíz százalék marad, ami genetikai eredetű, és ami kezelhető lesz - de nem igényel börtönt, halálbüntetést. Mi szükség lenne ezekre a szörnyű, embertelen őrültségekre? A kommunákban nem lesz szükség törvényekre és szabályokra. A szeretet és a megértés fog uralkodni. És a nehéz helyzetekben a tudomány meg fogja adni a választ. Boldog emberiséget! A boldogtalan emberek veszélyesek, mert az ilyen embert nem érdekli, mi történik másokkal, a Földdel. Annyira boldogtalanok, hogy teljesen meg vannak róla győződve, az lenne a

legjobb, ha mindennek vége lenne. Miért is törődnél valakivel, ha végtelenül el vagy keseredve? Csak a boldog emberek, a felszabadult emberek, akik tudnak énekelni, táncolni és nevetni, csak ők szeretnék, ha ez a bolygó örökre fennmaradna. A komolyság lelki betegség; és csak boldog emberek lehetnek egészségesek. A komoly ember nem tud nevetni, nem tud táncolni, nem tud játszani. Elfelejtette, milyen is az. Az ilyen ember folyton kontrollálja magát, és így önmaga börtönőre. A boldog ember azonban őszintén tud örülni, odaadóan tud táncolni, és felszabadultan tud nevetni. És ebben a nevetésben az egész lénye benne van - a teste is, az elméje is, a lelke is. Ha így tudsz nevetni, akkor a korlátok feloldódnak, a falak leomlanak, és eltűnik a skizofrén személyiség. A nevetés energiával tölt fel. Nevetés nélkül spirituálisan kasztrált vagy. Azok az emberek, aki körülöttem élnek, azt tanulják, hogyan legyenek boldogabbak, hogyan legyenek meditatívabbak, hogyan nevessenek többet, hogyan éljenek, szeressenek igazán, hogyan kapcsolódjanak be szervesen az élet folyamatába. Szeretet, nevetés és boldogság - csak ez védhet meg az atomfegyverektől, semmi más. Ha az egész bolygó megtanulna szeretni, nevetni, örülni és táncolni, akkor Ronald Reagan és Mihail Gorbacsov nagyon meglepődne: "Mi történt? Csak nem bolondult meg az egész világ?" A boldog és elégedett embereket nem lehet arra rávenni, hogy másokat gyilkoljanak. A történelem során nem véletlenül tartották a katonákat mindig szexuális elzártságban - mivel az ilyen szexuálisan kiéhezett emberek tele vannak feszültséggel, és ezért készek a pusztításra. Éppen az elfojtásaik késztetik őket arra, hogy másoknak ártsanak. Megfigyelted-e már magadon, hogy amikor boldog vagy, amikor örülsz, akkor valami jót szeretnél tenni, akkor az alkotásvágy munkálkodik benned, amikor pedig nyomorultul érzed magad, szenvedsz, dühös vagy, akkor szét akarsz csapni magad körül? Ily módon veszel elégtételt. A katonák azért vannak szexuálisan visszafojtva, hogy amikor ölniük kell, akkor örömüket leljék ebben. Az elfojtott energia kiszabadul, kirobban belőlük, és még ha ilyen szörnyű, embertelen módon is, de legalább megkönnyebbülnek. Így adják ki magukból a feszültséget valamennyire. Észrevetted-e, hogy a festők, költők, szobrászok, táncosok nem fojtják el szexuális energiáikat? Sőt, általában szexuálisan túlfűtöttek; túlságosan is sokszor és sok emberrel van szexuális kapcsolatuk. Egy partnerrel valószínűleg nem tudják kiélni szexualitásukat. A történelem során az egyház ezért mindig elítélte őket: "Nemjó ez így... ezek a züllött költők, festők, szobrászok, zenészek mind bűnt követnek el ezzel a kicsapongó életmóddal... biztos kárhozatrajutnak." Pedig, érdekes módon, ezek azok az emberek, akik valami széppel ajándékozzák meg az emberiséget, akik az öröm pillanatait, a zene, a tánc virágait adják a világnak. Az élet legalapvetőbb igazságainak egyike, hogy csak akkor teljesedhetsz ki igazán, ha teremtesz, ha alkotsz. A kreativitás szabadsággal ajándékoz meg, megerősít, értelmet visz az életedbe, és tudatossá tesz. Mit adott a papság a világnak? Hiedelmeket és leölt áldozatok ezreit. Nőket égettek meg máglyán, akik túl szépek vagy túl okosak voltak, és azt mondták róluk, hogy boszorkányok; emberek tömegeit gyilkolták halomra, akiknek nem volt más bűnük, mint hogy más istenben hittek. És mindezt a vallás nevében tették. Ehhez egyáltalán nem kell kreativitás. Nem sokjó származott tőlük. És az élet nem lett jobb általuk. Nagyon meg kell becsülnünk azokat az embereket, akik valamilyen területen tehetségesek. És meg kell tanulnunk, hogyan alakítsuk át az energiáinkat úgy, hogy ne nyomjuk el őket, és a szeretetünkben, a nevetésünkben, az örömünkben fejeződjenek ki. Akkor ez a világ a legszárnyalóbb képzeletünket is felülmúlja, szebb lesz, mint a mennyország - és ehhez nem kell meghalnod vagy máshova menned.

A mennyországot nem elérni kell, hanem megteremteni. És ez tőlünk függ. Ez a krízis lehetőséget teremt a bátraknak arra, hogy elszakadjanak a múlttól, és új módon kezdjenek el élni - nem kicsit másként, nem a múlt folytatásaként, nem jobban, mint azelőtt, hanem teljesen máshogyan. Ami volt, annak teljesen meg kell halnia ahhoz, hogy valami új jöhessen a világra. És ezt most kell megtenni - mert az idő nagyon kevés. A huszadik század végével vagy az ember új történelmének első századába lépünk, vagy ebből a világból nem marad semmi, még egy vadvirág sem. Minden elpusztul. A neutronbomba már létezik, és a Szovjetunióban és valószínűleg Amerikában is már új fegyverekkel kísérleteznek; halálos sugarakkal. Nem bombákat fognak ledobni, hanem sugarakat fognak kilőni, mert ez praktikusabb. Az emberek, az állatok, a növények mind meg fognak halni. A halott dolgok - a házak, a templomok - viszont megmaradnak. Ez egy igazi rémálom. És ezek a sugarak láthatatlanok. Tudjuk, hogy már van ilyen, csak még nem lehet őket jól összpontosítani, nem lehet velükjól célozni. Boldog emberekre van szükség; csak boldog emberek akadályozhatják meg a harmadik világháborút. A fegyverek nem működnek maguktól. Emberek készítik őket, és emberek állnak mögöttük. Az olyan ember, aki belefeledkezik egy rózsa szépségébe, képtelen lesz bombát dobni Hiroshimára. Az az ember, aki tudja, mi a szeretet, nem fog fegyvert fogni senkire. Kérlek, gondolj bele abba, amit mondok, hisz nem nehéz megérteni. Én azt tanítom, hogy nevess, szeresd a másikat, örvendezz az életnek, ültess virágokat, fákat, tedd ezt a világot szebbé. Ismerj el mindent, ami szép - és ne támogass semmit, ami nem az életet szolgálja, ami nem emberhez méltó. Ha meg akarod ezt a világot menteni és részese akarsz lenni egy teljesen új tudatosság születésének, akkor minden hatalmat ki kell venni a politikusok és a papok kezéből. Az emberiségnek meg kell szabadulnia ezektől a szörnyetegektől. A feladat nem más, mint tudatosabbá tenni az embereket, felébreszteni őket. Mert csak az lát, aki felébredt, az tudja az eszét használni; az tudja, hogy nem azért van itt, hogy szenvedjen, hanem hogy boldog legyen, szeressen, és ünnepelje azt a tényt, hogy "itt" van. Röviden szólva, ha az emberek boldogak, akkor nem lesz harmadik világháború. III. RÉSZ Az alkotó tudományok, művészetek és a tudatosság világakadémiája A legnagyobb egység A tudomány feladata, hogy kényelmesebbé, gazdagabbá, szebbé tegye az életet; a meditáció pedig az oktatás szerves részévé kell hogy váljék az egész világon. És az ily módon létrejövő harmónia egy teljesen új ember születését segíti elő. Csak a meditatív állapot hozhat tisztulást az életedbe; enélkül hiányozni fog belőled a belső bizonyosság, amire mindent alapozhatsz, és a tiszta, ártatlan gyermeki szemlélet, mely a dolgokat a maguk egyszerűségében és teljességében láthatóvá teszi számodra.

Azt szeretném, ha ez a hely lassan az alkotó tudományok világakadémiájává válna. Így talán létrejöhetne a legnagyobb egység. A vallásos igazság keresése egyáltalán nem akadályozza az objektív valóság tudományos kutatását, mert a vallás és a tudomány két teljesen különálló terület. A kettő nincs ellentétben egymással: lehetsz tudós és meditáló is egyszerre. Valójában minél mélyebbre jutsz a meditációban, annál tisztábban fogsz látni, annál intelligensebb leszel, és annál jobban kivirágzik a benned szunnyadó tehetség. Ez pedig egy teljesen új tudomány létrejöttét teszi lehetővé. Szerintem ez a tudomány valójában csak egyetlen tudomány lesz, két dimenzióval: az egyik a külső világot kutatja, a másik pedig a belső világot - mégis elég lesz rá egyetlen szó. A tudomány szó gyönyörű: azt jelenti - tudás. A tudomány módszere a megfigyelés. A vallásosság szintén a megfigyelésre támaszkodik, de meditációnak hívja. A tudomány az objektív világot szemléli, a meditáció során pedig a saját szubjektív belső világodat figyeled meg. A tudomány kísérletek által fejlődik, a vallásosság tudatos megtapasztalással. Mindkettő ugyanabból a pontból indul ki - mindkettőnek a megfigyelés a módszere -, ám ellenkező irányba haladnak: a tudomány kifelé halad, a vallás pedig befelé. Engem nem érdekel semmi olyasmi, ami nem az értelmen, logikán, kísérletezésen, tapasztaláson alapszik. A régi tudomány a vallás ellenpólusaként jött létre. Az új tudomány, amiről én beszélek, nem valaminek az ellenpólusa lesz; az új tudomány nem irányul senki és semmi ellen. Ez a tudomány a túlcsorduló emberi energia, intelligencia és alkotási vágy tudománya lesz. A politika megrontotta a tudományt, mert a politikát kizárólag a hatalomvágy hajtja. A vallások természetszerűleg a tudomány fejlődése ellen voltak, mert tanításaik hiedelmeken és babonákon alapultak, a tudomány pedig sorban semmisítette meg isteneiket és hiedelmeiket. A tudomány nagyon nehéz helyzetben vészelte át az elmúlt háromszáz évet - egyrészt küzdenie kellett a vallásokkal, másrészt pedig észrevétlenül a politika kiszolgálójává vált. Minden törekvésem arra irányul, hogy a tudományos és művészeti világakadémia létrejöhessen, és az életet szebbé és jobbá tegye. Csak akkor lehetséges további fejlődés, ha a külső és belső világ egysége helyreáll. Az a tudomány, amely nincs tudatában a belső világnak, csak Hiroshimához és Nagaszakihoz hasonló borzalmakat adhat, és emberek, madarak, fák ezreit semmisítheti meg minden ok nélkül - mint ahogy ez történt, csak mert a politikusok látni akarták, hogy az atomenergia működik-e. A tudomány, ha helyesen alkalmazzák, több élelmet, hosszabb életet és jobb egészséget adhat az embereknek, és értelemmel töltheti meg az élet különböző területeit. Ám a tudománynak ki kell kerülnie a politikusok kezéből, és nem szabad törődnie a vallásokkal sem. A tudósok régen azért nem tudták függetleníteni magukat a vallásoktól, mert ők maguk is ezeknek a vallásoknak a hatása alatt nőttekfel. Az évek során sok tehetséges emberrel kerültem kapcsolatba, sok tudóssal, Nobel-díjasokkal is. Most ezek az emberek képviselnek engem a világ különböző pontjain. Ezek a kiváló tudósok és művészek fogják megalapozni a világakadémiát, és azon fognak munkálkodni, hogy megváltoztassák a tudomány egészének destruktív beállítottságát. A tanítványaim pedig - tudósok, művészek, orvosok - segítik majd az akadémiát. Ösztöndíjakat alapítunk, hogy az emberek a világ minden tájáról idejöhessenek és tanulmányozhassák az új tudományt és új művészetet, amely életigenlő, és a szeretet vezérli. Nincs szükség korlátozó határokra, és ezen a kis bolygón egy kormány tökéletesen elegendő. Az alkotó tudományok, művészetek és a tudatosság világakadémiája lesz az első lépés ebbe az irányba. A világ tudósai egyesülhetnek itt mindenféle politikai és vallási befolyás nélkül.

Ha a tudósok az egész világon lassan kiszabadulnak a politikusok karmai közül, akkor vége a politikusok hatalmának. A politikusoknak valójában nincs hatalmuk; a tudósok biztosítják számukra a hatalmat. A tudósok pedig bajban vannak, mert a világon sehol nincs olyan intézmény, amely független lenne, amely ne állna valamilyen politikai befolyás alatt; így a tudósok nem tudnak önállóan dolgozni, mert nincs elég pénzük, elég eszközük a munkájukhoz. De most lesz, mert mindazok, akik megértik ezt az új lehetőséget, támogatni fogják a független akadémiát, mert ez az akadémia az életet fogja szolgálni, nem pedig a halált. Létesítünk egy korszerű, óriási tudományos könyvtárat. Ez lesz az akadémia magja, itt fognak a tanítványaim dolgozni és kutatni. És az hozza a legnagyobb fejlődést, ha mindenki, aki az intézetben dolgozik, a munkája mellett meditálni is fog, mert hacsak a meditáció nem hatol a lelked mélyére, a tudásod is sekély marad. Csak erős gyökerek adnak bőséges termést. Csak egy felszabadult, boldog, szerető emberi lény kutatása teheti szebbé az életet. Nem az ember van a tudományért, hanem a tudomány van az emberért. A tudomány persze óriási segítség lehet, ha a tudósok többé nem destruktív célokat szolgálnak. Ám a destruktív célokat szolgáló tudósoknak is meg kell adni a lehetőséget, hogy irányt válthassanak. Lehet, hogy már eddig is megtették volna, de nem láttak kiutat. Segítenünk kell nekik, hogy ne kelljen tovább bűntudattal élniük... Albert Einstein úgy halt meg, hogy a lelke mélyéig kínozta a bűntudat, amiért kutatási eredményeit atombombák előállítására használták fel. Miután a bombák a politikusok kezébe kerültek, Einstein többször levélben tiltakozott a bombák felhasználása ellen: "Nem szabad ezeket használni, csak a legvégső esetben." De senki nem törődött Einstein leveleivel. Ugyan, kit érdekelt a véleménye? És a két bombát ledobták Japánra, pedig már tudták, hogy Japán meg fogja adni magát. De a bombák készen voltak, ki akarták próbálni embereken, és Amerika ország-világnak meg akarta mutatni a hatalmát. A tudósok nincsenek könnyű helyzetben. Nem függetlenek a munkájukban, mert a kutatás sok pénzbe kerül, és a pénzt a kormányoktól kapják. A kormányokat pedig hatalmi szempontok motiválják. A vallások érthetően nem támogatják a tudományos kutatásokat, mert az újabb tudományos felfedezések tovább rombolják a vallásos hiedelmeket. Így van egy óriási űr, amelyet az alkotó tudományok, művészetek és a tudatosság világakadémiájának létrehozásával akarok betölteni. Ez az akadémia kizárólag az életet fogja szolgálni. Teljesen a szeretetnek, a nevetésnek fogja szentelni magát - egy jobb emberiség világra segítése, egy jobb, tisztább és egészségesebb légkör megteremtése, a megzavart természeti környezet helyreállítása lesz a feladata. Az akadémia minden törekvése a tiszta tudomány létrehozására fog irányulni, mint ahogy én most minden tőlem telhetőt megteszek a tiszta vallásosság létrehozására. Az emberben mindkettő egyaránt megtalálható. A tiszta vallásosság is, ami szeretetet, csendet, meditációt jelent, és a világ megismerésére irányuló, hatalomvágytól mentes, tiszta kíváncsiság is. És az olyan tudós, akinek a szeretet a vallása, képtelen a tudását pusztításra használni. Az ilyen ember a tudásra szomjúhozik, nem pedig hatalomra vagy pozícióra, és semmilyen érdeke nem fűződik ahhoz, hogy bármelyik tudományágat egy másik rovására előnyben részesítse, ezért boldogan járul hozzá a tudomány egységéhez. Az akadémia másik nagy feladata... Eddig a tudomány véletlenszerűen fejlődött. Nem volt benne semmilyen határozott irány; az emberek lelkesen kísérleteztek mindennel, ami csak az eszükbe jutott, és úgy fedeztek fel dolgokat, hogy fogalmuk sem volt róla, mire lesz majd jó. Még így is óriási eredményeket értek el, de nem mindig építő jelleggel. A tiszta tudomány irányt mutat, és egységbe fogja az összes tudományterületet, hogy egy cél érdekében, egységesen működjenek, ne pedig egymással versengő, elkülönült ágakként. Jelenleg minden tudományág annyira specializálódott, hogy az egyik alig tud valamit a másikról. Ez nemcsak veszélyes, de nagyon költséges is; ám mindez elkerülhető, ha egy irány

van. Eddig ez nem volt lehetséges. Egy élet is kevés ahhoz, hogy egy tudományterület összes információját megismerjük, hát még az összes tudományterület összes információját. Az emberi elme számára ez természetszerűleg képtelenség. De a számítógép segítséget adhat ehhez. A számítógép segítségével a különböző tudományterületeket könnyedén össze lehetne hangolni. Gyorsabban ki lehetne szűrni a különböző tudományterületek közötti ellentmondásokat. A számítógép segíthet a tudományt szerves egésszé tenni, hogy az egyes területek egymás előrehaladását támogassák. Az akadémiának rengeteg tennivalója lesz. Mindenekfelett rá kell ébresztenie az embereket arra, hogy az emberi szenvedés nem természetes dolog, a szomorúság nem egy normális állapot, a hatalom utáni sóvárgást orvosolni kell, aki az élvezeteket habzsolja, az bolond, aki a pénzt imádja, az még bolondabb. Ha az emberek megértik, hogy a múlthoz, az idejétmúlt szokásokhoz való ragaszkodás milyen veszélyeket hordoz magában, ha megértik, hogy ha így haladunk tovább, akkor globális öngyilkosságot követünk el, akkor arra is ráébrednek, hogy most gyökeres változásra, a múlttal való szakításra van szükség. Az értelmiség, a fiatalabbak talán könnyebben megértik ezt, és el tudják fogadni azt az óriási kihívást - a legnagyobb kihívást -, amit egy arany jövő megteremtése jelent. A világakadémia minden területen ezt a folyamatot fogja szolgálni. Nem szabad hagyni, hogy ez a világ áldozatul essen ostoba politikusok játszmáinak. Úgy tűnik, a politikusok a világon mindenütt a halotti máglyát készítik elő az emberiségnek. Ezt meg kell állítani. Ha annyira akarják, akkor csak ugorjanak ők maguk a máglyára! Ha egyszer megszabadulunk a papok hiedelmeitől és a politikusok izmusaitól, akkor az egész világ békével, csenddel, szeretettel lesz tele... felébred a tudat virága, a vihar elvonul, és felragyog a szivárvány. Az emberiség eddig rossz kezekben volt; a világakadémiának olyan légkört kell teremtenie, hogy a hatalom kikerüljön ezekből a kezekből. A világakadémia azon munkálkodik majd, hogy bármit is teszünk, tökéletesen tudatában legyünk a következményeknek. Persze, lehet kisebb kísérleteket végezni, melyek modellezhetik a várható eredményeket. Most úgy viselkedünk, mint az őrültek - kizsákmányoljuk a földet, kiirtjuk erdeinket, vegyszerekkel mérgezzük a talajt és vizeinket, és ennek nem kellene így lennie. Jelenleg találmányok ezrei fekszenek eldugva különböző érdekcsoportok páncélszekrényeiben, nehogy piacra kerüljenek, és az emberiség hasznára lehessenek. Ha ezek a találmányok napvilágot láthatnának, akkor nagyon sok dolgot megváltoztatnának, amiből az egész emberiség gazdagodhatna. Lehet, persze, hogy sok-sok üzemet, gyárat be kellene zárni, mert a jobb, környezet-barátabb termékek szükségtelenné tennék a működésüket. Bizonyos körök ezért megpróbálják felvásárolni a forradalmian új megoldásokat, és elrejteni a tudományos felfedezéseket az emberiség elől. Azt akarom, hogy a megszülető világakadémiában létrejöjjön az egység a vallásosság és az élet tudományos megközelítése között. Ez beteljesítené azt az álmomat, hogy az ember belső és külső világa nem különül el egymástól. És ez abszolút megvalósítható, nincs benne semmi bonyolult. A körülöttem lévő emberek látják és érzik ezt. Örvendjetek, mert megtaláltam a megfelelő forrásokat, és ez a hely hamarosan a tudomány és a vallás világméretű székhelyévé válik. És ha egyszer a tudósok belátják, hogy együttes erővel hamarabb elérhetik céljaikat, a világkormány létrehozása már csak egy lépés lesz. A tudományt nem sajátíthatja ki egyetlen nemzet, egyetlen ország sem. Ez egy ostoba elképzelés. Hogyan is lehetne a tudást kisajátítani? Mégis, minden ország megpróbálja kisajátítani a tudósokat, és magának megtartani a felfedezéseiket. Ez emberiségellenes, természetellenes, a létezést tagadó cselekvés.

Bármit is fedez fel egy géniusz, az az egész emberiség jólétét kell hogy szolgálja. Ez lesz az emberiség történelmének legnagyobb forradalma. A tudósok szabadon dolgozhatnak, és amit felfedeznek, azzal senkinek nem fognak ártani. Amint ez megtörténik, a politikusok szerepe háttérbe szorul. A politikusok eddig saját céljaik érdekében kihasználták a tudósokat, kizsákmányoltnak lenni pedig méltóságon aluli. A tudósoknak rá kell ébredniük, milyen értéket képviselnek, és ezt nem szabad eladniuk pénzért, pozícióért. Rá kell jönniük, hogy eddig minden korban kizsákmányolták őket a papok és a politikusok. Itt az idő, hogy a tudomány a saját lábára álljon. A tudósoknak nagy bátorságra van szükségük ahhoz, hogy kijelentsék, nem tartoznak semmilyen nemzethez, semmilyen valláshoz, és bármit is tesznek, azt az egész emberiségért teszik. Ez óriási szabadságot ad majd nekik - és nem hiszem, hogy ezt ne lehetne megvalósítani. A test az ajtó Ez az akadémia nemcsak tudománnyal fog foglalkozni, mert a tudomány csak egy része az emberi valóságnak. Az akadémia az emberi valóság minden területét át kell hogy fogja: a tudományon kívül a művészetet és a felébredés, a tudatosodás folyamatát is. A tudomány a külvilág megismeréséről szól, míg a felébredés folyamata tudatosabbá válásunkról és önmagunk megismeréséről - a kettő között pedig a művészet az összekötő kapocs. Tehát az akadémia munkája három fő területet ölel majd fel, melyek nem különülnek el egymástól, gyakorlati szempontok miatt azonban különböző elnevezést kell hogy kapjanak. Mindennek az alapja a tudatosság; ez a legelső dolog. Ezért az akadémia legfontosabb feladata az lesz, hogy az emberi tudatosság növeléséhez megtalálja és létrehozza a legjobb módszereket. És persze ez a tudatosság nem lehet testellenes, hisz a tudat a testben lakozik. A kettőt nem lehet szembeállítani egymással. A test segíti a tudatot, tudat nélkül pedig a test nem más, csak egy gépezet. A tudat és a test teljes mértékben kiegészíti egymást. Például, mondok valamit, és ezzel egy időben felemelem a kezemet, anélkül hogy utasítottam volna erre. Ez egy önkéntelen mozdulat, ami utal a test és a tudat közötti mély összhangra. Sétálsz, eszel, iszol, és ez mind aztjelzi, hogy a test és a tudat mint egységes egész működik. Ha például gyötröd, bántod a testedet, akár készakarva, akár tudatlanságból, az a lelkedre is kihat. Ne gyötörd a testedet, mert ettől nem leszel tudatosabb; ezzel inkább csak gátolod a fejlődésedet. Szeretned kell a testedet, a barátja kell hogy legyél. A test az otthonod. Meg kell tisztítanod minden szeméttől, és közben nem szabad elfelejtened, hogy folyamatosan téged szolgál, éjjel-nappal: emészt, energiává alakítja a táplálékot, eljuttatja a sejtekhez az oxigént és elviszi onnan a mérgeket - te pedig közben talán alszoljókat álmodsz, nagyokat horkolsz. A test mindent megtesz az életedért, a fennmaradásodért - habár annyira hálátlan vagy, hogy még sose jutott eszedbe megköszönni az állandó, gondos munkát. Ehelyett inkább gyötröd - hiszen a vallásaid azt tanítják, hogy a test az ellenséged, az ördög lakozik benne, és ha a mennyországba akarsz kerülni, akkor le kell gyűrnöd a testi vágyaidat, meg kell szabadulnod tőlük. Én is tudom, hogy nem a test vagy, hogy több vagy a testnél és a vágyakhoz ragaszkodás nem visz előre az utadon. De a szeretet nem ragaszkodás, az együttérzés nem ragaszkodás. A testednek pedig szüksége van rá, hogy szeresd és gyöngéden bánj vele, és megadj neki mindent, amire szüksége van. Minél egészségesebb a tested, annál nagyobb a lehetőség arra, hogy az, aki vagy, tudatossá váljék. A kettő szervesen összefügg egymással.

Ehhez egy teljesen új szemléletmódra van szükség, és az oktatásnak ennek megfelelően gyökeresen meg kell változnia az egész világon. Az oktatás során alapjában véve mindenkinek meg kell ismerkednie az igazi csenddel, békével - és ez csak meditáción keresztül lehetséges. A meditáció pedig megtanít arra, hogy a testedhez szeretettel viszonyulj. Ha a saját testedet nem szereted, akkor másokat is képtelen vagy szeretni. A test az egész létezés legnagyobb csodája. Szeretned kell a testedet, bensőséges kapcsolatba kell vele kerülnöd - mert csak így ismerheted meg ezt a csodát, a titkait, működését. A vallások azonban, sajnos, teljesen a test ellen vannak. Talán nem véletlen az, hogy ha valaki összhangba kerül a testével, akkor a papok, az Isten megszűnnek számára létezni, hiszen önmagán belül lelte meg a legnagyobb misztériumot. És ez a misztérium a szent helye a tudatnak is. Ha egyszer tudatára ébredsz önmagadnak, igaz valódnak, akkor többé nem lesz szükséged Istenre. Csak ekkor ébred fel benned a tisztelet a többi ember, a többi élőlény iránt. Mert most már tudod, hogy ők is ugyanazt a misztériumot hordozzák magukban, mint te - csupán más módon fejezik ki, és ezzel teszik sokszínűvé és változatossá az életet. Ha felébred benned a tudatosság, akkor megleled minden titok nyitját. Az az oktatási rendszer, mely nem arra tanít, hogy szeresd a testedet, figyelj oda rá és légy gyöngéd hozzá, amely nem tanítja meg, hogyan ismerkedj meg ezzel a csodával, nem lesz képes megtanítani azt sem, hogyan ébredj tudatára önmagadnak, igaz valódnak. A test az ajtó, a test a kiindulási pont a tudatossághoz. És az az oktatási rendszer, amely nem tanít meg erre, és amely a tudatot figyelmen kívül hagyja, nemcsak hogy nem lehet teljes, hanem végtelenül káros is, mert éppen a lényeget hagyja ki. Csak akkor nem ártasz senkinek és semminek, ha felébredt a benned fénylő tudatosság, ami hatalmas késztetést ad az alkotásra - és akkor a világot szebbé akarod tenni, mások életét jobbá akarod tenni. Ezért veszem be a művészetet második területként az akadémia munkájába. A művészet tudatosan teremti meg és fedezi fel azt, ami szép, tudatosan teszi az életet örömtelibbé, és táncolni, ünnepelni tanít. A harmadik terület pedig az alkotó tudomány. A művészet szépséggel ajándékozhat meg, a tudomány megismertetheti veled a körülötted lévő világot, a meditáció pedig kitisztíthatja a látásodat és segíthet felébredni. Bármilyen oktatási rendszer csak akkor lehet teljes, ha ez a három terület együtt jelen van benne. Minden más csak ezután következhet - minden, ami lehet, hogy gyakorlati szempontból hasznos, de nem a spirituális kibontakozást szolgálja, nem az öröm, a szeretet, a béke, a csend forrásaihoz vezet el. Az az ember hiába élt le hetven-nyolcvan évet, aki nem tapasztalta meg a benne lévő eksztatikus örömöt; az ilyen ember fölöslegesen élt. Csak vegetált, a bölcsőtől a sírig vonszolta magát, de nem táncolt és nem énekelt, és nem adott semmit a világnak. Én csak azt tekintem vallásos embernek, aki valami szépet hoz létre, aki a világhoz az örömével, a boldogságával járul hozzá, aki ünnepli azt a tényt, hogy létezik, aki kinyílt, mint egy virág, melynek szirmait beragyogja a nap, leveleit lágy eső permetezi, és táncol a szélben. Persze, a vallást így még soha nem határozta meg senki, ahogy én teszem. Mindaz, amit eddig vallásnak neveztek, a vallás nevében tanítottak, az teljes mértékben hibásnak és rossznak bizonyult. Ezek a tanítások nem segítettek felébredni, nem lettél tőlük boldog, nem ragyogták be örömmel, szépséggel és szeretettel az életedet; ehelyett inkább boldogtalanságot és szenvedést zúdítottak az egész emberiségre. Elítélték az emberi testet, bűntudatot keltettek benned, ahelyett hogy azt tanították volna, hogy az élet gyönyörű lehet ezen a világon. Nem szabadságra neveltek, hanem az engedelmesség nevében szellemi rabságba kényszerítettek. Engedelmeskedj, fogadj szót, de kinek? Természetesen a papoknak, a gazdagoknak, a

hatalmon lévőknek... magyarán, mindenkinek, aki abban érdekelt, hogy engedelmes légy - de soha nem önmagadnak. Egy apró kisebbség évszázadok óta rabszolgaságban tartja az egész emberiséget. Ezen a visszataszító és beteg helyzeten csak a tudatos oktatás segíthet túljutni. Az én elképzelésem az alkotó tudományok, művészetek és a tudatosság világakadémiájáról lényegében az igazi vallásról szól. Az ember legyen egészséges, és az egészséges test a felébredést, a tudatos létet szolgálja. És persze az ember mindeközben élvezhesse mindazt a kényelmet és bőséget, amit a létezés adhat neki. Ezen a földön minden megtalálható ehhez. A mindenség kész megadni neked a mennyországot most azonnal. Ám te folyton csak halogatsz: a halál után úgyis a mennyország vár rád - gondolod. Én azt tanítom, hogy a mennyország itt van és most, és sehol másutt nem létezik. Ahhoz, hogy boldog légy, nincs szükség semmiféle előkészületre; csak fel kell ébredned. A szeretethez pedig nem kell semmilyen tudomány. Csak egy kis nyitottság, éberség, egy csöppnyi megértés, a többi pedig jön magától. Az arany jövő Valójában nincs is olyan sok probléma. Amit az emberek problémának neveznek - mint például az ENSZ beszámolójában, a "Közös jövőnk"-ben is -, azok csupán az igazi problémák leágazásai; csak kinövések. És ráadásul nem is lehet őket eltávolítani. Nyirbálhatod őket, de ez csak egy ideig-óráig működik, aztán minden visszaáll a régi kerékvágásba. És még ez a nyirbálás sem egyszerű dolog, mert az egész hagyományos gondolkodás ellenezni fogja. Mi lehet akkor az igazi megoldás? Csupán két dologra van szükség. Az első és legsürgetőbb feladat egy világkormány, majd pedig egy ezzel együttműködő tudományos világakadémia létrehozása, amely kizárólag az alkotó tevékenységnek szenteli magát. Egyetlen tudósnak sem szabad megengedni, hogy tudását destruktív célokra használja. Rendkívüli pillanat ez a mostani. Most létrehozhatjuk az egységes világot. Ragyogó lehetőség ez a krízis, amiben most vagyunk, mert az emberek csak nagy nyomás hatására változnak meg. Ha a feszültség elviselhető, akkor az emberek inkább tűrni fogják. De most eljutottunk arra a pontra, ahol a dolgok többé már nem elviselhetők. Nincs több idő a bizottságosdikra és az eredmény nélküli beszámolókra. Cselekedni kell. A problémák rendkívül egyszerűek. Csak éppen minden embernek tudnia kell róla, hogy mik a problémák; az emberiség hozta létre ezeket a problémákat, és még most is folyamatosan élteti őket. Csak fel kell ismerni, hogy még mindig támogatjuk ezeket a problémákat, hogy mindenki megérthesse, vissza kell vonnunk a támogatásunkat, és gyakorlati lépéseket kell tennünk. Az ENSZ például világútlevelet biztosíthatna azok számára, akik nem akarnak semmilyen nemzethez se tartozni. Ezek kis lépések, de minden kis lépésekkel kezdődik, és ezek teremtik meg a szükséges légkört. Mindenért, ami itt történik, mi, emberek vagyunk a felelősek, és még sosem volt ekkora felelősség a vállunkon. El kell szakadnunk az egész múltunktól, és teljesen újjá kell születnünk. Ez a föld csupa ragyogás lehet, egy varázslat, egy csoda. A kezünkben a varázspálca - csak eddig még nem használtuk. Az embernek még sosem volt esélye arra, hogy valódi lénye kibontakozhasson, kiteljesedjen, és ez meghozza számára az elégedettséget és teljességet. A jövő nem maradhat csupán reménybeli és csupán lehetőség - ez szörnyen hangzik. A jövő teljesen a miénk kell hogy legyen. Egy múltbeli aranykorról ábrándozunk, pedig ilyen sose volt. De a jövő az lehet.

Most teremthetjük meg az igazi arany jövőt. Teljesen biztos vagyok benne: az új ember megszületése lesz a legnagyobb forradalom, amilyenre eddig még nem volt példa a világtörténelemben. És mivel ismerjük a múlt hibáit, elkerülhetjük azokat. Nincs szükség több szenvedésre, féltékenységre, komorságra, haragra és gyűlöletre, háborúkra és önpusztító hajlamokra. Az új ember megszületése azt jelenti, hogy többé senkit nem lehet feláldozni semmilyen gyönyörű eszme nevében. Az élet túl értékes ahhoz, hogy eszmékért szenvedj; a saját vágyaid, szenvedélyes megérzéseid szerint éld az életet, pillanatról pillanatra; ne hagyd, hogy bolondot csináljanak belőled a "holnap" ígéreteivel. Az új ember nem egy fejlettebb régi ember; nem annak a folytatása, nem annak egy kifinomult példánya. Az új emberrel egy teljesen friss emberiség születik erre a földre. Az új ember feje nincs tele illúziókkal, álmokkal, korlátozó hiedelmekkel. Ehhez persze újjá kell születni, és ez csak akkor lehetséges, ha meghaltál a múltnak. Az új ember nem fog kötődni semmilyen nemzethez, vallási felekezethez; nem tesz majd különbséget ember és ember között nemi hovatartozás, bőrszín, születési hely szerint. Az új ember egy új emberiség, az egységes emberiség képviselője lesz. Az új ember új színt hoz a földre, és azon munkálkodik majd, hogy az életet örömtelibbé tegye - több kreativitással, több szépséggel, több emberiességel, több együttérzéssel. Egy tökéletes változáson, teljes átalakuláson mehetünk keresztül: másoknak nem ártó, szerető emberek válhatnak belőlünk, olyanok, akik szabadon lélegeznek, akik egymás felébredését segítik, akik támogatják egymás kreativitásának kibontakozását, és akik tisztelik a másikat, pusztán a létéért. Rendkívüli és szerencsés pillanat ez a mostani - nagyszerű kihívások előtt állunk. Nem a Föld fog megsemmisülni, hanem csak az egyházak és a politikusok tűnnek el a színről, és mindazok, akik ragaszkodnak a múlthoz. Ne aggódj a jövő miatt. Inkább ébredj fel. A tudomány időben érkezett, hogy elfogadja a kihívást. Ez a lehetőség kincseket tartogat számunkra, mert ha az egész emberiség felismeri a problémák gyökereit, akkor kiderül, hogy a megoldások valójában nagyon egyszerűek. Forrásmutató The Book, Series 1-3 From the False to the Truth The Golden Future The Great Pilgrimage: From Here to Here Hari Om Tat Sat - The Divine Sound: That is Truth The Last Testament The New Man: The Only Hope for the Future Om Mani Padme Hum - The Sound of Silence: The Diamond in the Lotus Om Shantih Shantih Shantih - The Soundless Sound: Peace Peace Peace On Basic Human Rights Priests and Politicians: The Mafia of the Soul The Rajneesh Bible, Volumes 1-4 The Razor's Edge The Rebellious Spirit

Satyam-Shivam-Sunderam: Truth-Godliness-Beauty Socrates Poisoned Again After 25 Centuries Zarathustra: The Laughing Prophet OSHORÓL Osho 1931. december 11-én született India Madhya Pradesh nevű megyéjében, Kuchwadában. Kora gyermekkorától lázadó és független lélek volt, aki nem akarta szó nélkül átvenni mások nézeteit és hiedelmeit, és kitartott amellett, hogy maga tapasztalja meg az igazságot. Osho huszonegy évesen érte el a megvilágosodást. Ezután még befejezte egyetemi tanulmányait, és évekig tanított filozófiát Jabalpur egyetemén. Közben bejárta Indiát, emberekkel találkozott, előadásokat tartott, és nyilvános vitákra hívta ki az ortodox vallási vezetőket, megkérdőjelezve a hagyományos hiedelmeket. Rengeteget olvasott, hogy jobban értse kortársai hiedelemrendszereit és lelki működését. A hatvanas évek végén kezdte kifejleszteni sajátos aktív meditációs technikáit. "A ma embere - mint mondja - annyira meg van terhelve a múlt idejétmúlt tradícióival és a modern élet feszültségeivel, hogy egy mély tisztulási folyamaton kell keresztülmennie, mielőtt reménye lehet arra, hogy felfedezze a meditáció gondolatnélküli, ellazult állapotát." Munkája során Osho beszélt az emberi tudatosság fejlődésének gyakorlatilag minden aspektusáról - saját egzisztenciális tapasztalataiból leszűrve azt a lényeget, ami a kortárs ember spirituális kereséséhez fontos lehet. Nem tartozik egyik tradícióhoz sem. "Egy teljesen új vallásos tudatosság kezdete vagyok" - mondja Osho. - "Kérlek, ne kapcsolj össze a múlttal; nem érdemes vele foglalkozni..." A világ minden tájáról összegyűlt keresőknek és tanítványoknak mondott beszédei több, mint hatszáz kötetet tesznek ki, és több mint harminc nyelvre fordították le őket. Osho azt mondja: "Az üzenetem nem egy doktrína, nem egy filozófia. Az üzenetem egy bizonyos alkémia, egy tudomány az átalakuláshoz, ezért csak azok, akik készek meghalni és újjászületni valami újba, amit most még csak elképzelni sem tudnak... csak az a néhány ember fogja meghallani, amit mondok, mert engem hallgatni veszélyes." "Ha figyelsz rám, akkor megtetted az első lépést az újjászületésre. Amit mondok, az nem egy filozófia, amit magadra ölthetsz, mint egy kabátot, és amivel henceghetsz. Nem is egy tantétel, amely vigaszt adhat nyugtalanító kérdéseidre. Nem. Az üzenetem nem is valamilyen szóbeli kommunikáció. Annál sokkal kockázatosabb... semmivel sem kevesebb, mint halál és újjászületés." Osho 1990. január 19-én hagyta el testét. Tanítása most is virágzik, indiai közössége pedig továbbra is a legnagyobb spirituális központ, amely több ezer látogatót vonz a világ minden tájáról, akik eljönnek, hogy részt vegyenek a különböző meditációs, terápiás programokon... vagy csak hogy megtapasztalják a csendet. OSHO COMMUNE INTERNATIONAL Poona, India A közösség a belső felfedező út egy misztikus iskolája. A legnagyobb kaland, a legnagyszerűbb tánc.

Az úton, ahol haladnod kell, egyedül kell menned; azonban nagyon sok bátorítást adhat, ha tudod, hogy rajtad kívül még sokan haladnak egyedül az úton. ...egy kis oázis, ahol az élet egészen másképpen folyik, teljesen más céllal; ahol az életnek igazi célja, rendszere, értelme van; ahol az élet nem egyszerűen véletlenszerűen folyik, hanem egyre inkább egy bizonyos irányba növekszik. És ez nem egy indiai ashram, hanem egy nemzetközi közösség, Kelet és Nyugat találkozási pontja. Azt szeretnénk, ha a meditáció mindenki számára elérhetővé válna - bárkinek, aki meditálni akar -, és mindenkinek a legmegfelelőbb meditáció. Ha pihenésre van szükséged, akkor a pihenés váljék a meditációddá. "Csak ülj csendben, a tavasz eljön, és a fű magától kizöldül." A módszer lehet aktív vagy passzív, nem számít, mert a cél ugyanaz: a gondolkodási folyamat leálljon, csendben legyél, és csak azt tükrözd, ami van. Ebben a közösségben legalább ötven terápiás csoport működikjó okkal - hogy kiegyensúlyozza évezredek elnyomását, előhozza az elfojtásaidat, akár keresztény, akár hindu, akár buddhista vagy, és feloldja régi sebeidet. A terápiás csoportok nem a végcél; ezek csak előkészületek a meditációra, a tanúságra, a gondolatok, érzelmek és tettek megítélés és azonosulás nélküli megfigyelésére. Minden egyes nap fénypontja az esti kétórás ünneplés, dallal, tánccal és csendes meditációval, miközben Osho valamelyik beszédét hallgatjuk. "Ezek nem előadások, csak egy eszköz ahhoz, hogy elcsendesülj; mert ha azt mondanám, hogy csak légy csendben, akkor azt nagyon nehéznek találnád..." TOVÁBBI INFORMÁCIÓK www.osho.com Egy minden részletre kiterjedő honlap az interneten, ahol különböző nyelveken információkat találhatsz Osho meditációiról, könyveiről, hang- és videofelvételeiről, közvetlen kapcsolatot létesíthetsz a világszerte létező Osho információs központokkal, válogatásokat olvashatsz Osho néhány előadásából.